Hazatértek a pálosok
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel január 26-án, vasárnap a Hargitafürdőn alapított pálos kolostort és celebrálta az ünnepi szentmisét. A kedvezőtlen időjárás ellenére is megtelt a Szent István-templom, illetve annak kertje és környéke az ünnepre érkezett hívekkel.
A szentelési ünnepség az új pálos kolostor teraszán kezdődött, ahol a kereszt és a pálos címer előtt összegyűlt az asszisztencia. Székelyföldön közel kétszázharminc év után újra letelepedő „fehér testvérek” szerzetesházára Jakubinyi György érsek a jó Isten áldását kérte, ezt követően pedig átvonultak a Szent István-templomba, ahol kezdetét vette az ünnepi szertartás. A templom kertje és annak környéke már a mise kezdete előtt benépesedett.
„A rendek között nem lehet széthúzás”
A gyulafehérvári érsek a szentmise elején kifejezte örömét, hogy az Úr hóeséssel – fehérbe öltöztetett tájjal – köszöntötte a fehér testvérek „hazatérését”. Szentbeszédében kiemelte: a „rendek között nem lehet széthúzás”. „Szent Pál azt mondja, Krisztus egyetlen, megoszthatatlan. Ez a mi egyházunk egysége a mai napig. Amikor szervezett rendek sokaságáról van szó, az nem Krisztus megoszlása – hiszen mindegyiknek más a hivatása (…), amelyre Krisztus szólítja őt.” Az érsek végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben bárki meghallja az Úr hívó szavát, az meg ne keményítse szívét.
Biztató szavak Lengyelországból
A szentmise végén elhangzott a lengyelországi Izidor Matuszewski generális levélben megfogalmazott üzenete, eszerint a pálos közösség hálás a gondviselésnek azért, hogy több száz év után visszatérhetnek Székelyföldre. „Bízom benne, hogy a rend visszatérése Erdélybe áldott időszak lesz. Kívánom a magyar provinciában élő rendtársaimnak, hogy az új pálos szolgálati hely jó gyümölcsöt teremjen (…). A pálosok által teljesített szolgálat segítse a hit megerősödését, a remény és a szeretet elmélyülését híveink között és saját megszentelődésünkben” – fogalmazott levelében a generális atya.
„Hálát adok a jó Istennek, hogy a történelem viszontagságai ellenére nemcsak él, hanem gyarapodik is az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendünk" – írta levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Tégla ajándékba
Darvas Kozma József esperes, plébános egy téglát ajándékozott a Hargitafürdőre költöző pálos szerzetesrendnek, amely Klastrompusztáról, az első pálos monostor padlójából származik. Mint elmondta, ezt annak érdekében tette, hogy a székelyföldi pálosokban legyen meg az a lendület, odaadás, amely Boldog Özsébben és társaiban, valamint a magyar pálos rendben megvolt évszázadokon keresztül.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro,

Kisperegi keserű Exodus
Életveszélyessé vált a templom
Vasárnap szívszorongató esemény történt Kisperegen: a református hívek könnyezve és keseregve voltak kénytelenek elhagyni impozáns templomukat a statikai szakértők írásbeli felszólítására, akik szerint a templomtető bármelyik pillanatban beomolhat a teljesen elkorhadt gerendázata miatt.
A hitük miatt elüldözött reformátusok 1787-ben érkeztek a peregi pusztára Egyek községből. Keserű lehetett a kivonulásuk Egyekről, nem olyan mint a bibliai korban, amikor a választott nép kivonult Egyiptomból. Mert akkor Izráel fiai örültek, hisz tudták: az Ígéret földjére vezeti őket Isten, Mózes által. Az egyeki reformátusok nem tudhatták, hogy az Úr őket is az Ígéret földjére vezeti. Az a termőföld ugyanis, mely Kispereg határaiban van, az egyik legjobb az országban. A letelepedést követő nagy nyomorúságok által megtizedelt hívek, minden erejüket összeszedve templomot építettek, az elhagyottnak mintájára – hatalmasnak sikerült: átmérője 16 méter, hossza 25 méter, belső magassága 10 méter, a mennyezet boltíves. 1833-ban fejezték be a munkálatokat.
A második világháború végén a templomot több találat érte, amelyek során a tetőszerkezet komolyan megsérült. A háború utáni válságos időben nem volt lehetőség a tetőszerkezet kijavítására, csak amolyan szükségmegoldást alkalmaztak: megerősítették a torony felőli 4 gerendát, azonban azok manapság alig tartanak. A tetőszerkezet megereszkedett, helyenként 40-60 centivel, és a templom boltíve is több helyen megrepedt.
2009-ben az egyházközség megvásárolta a szükséges faanyag egy részét, és 2013-ban megkezdtük a munkálatra szükséges anyagiak gyűjtését is, azonban a szükséges pénzösszeg messze meghaladja az idők során összezsugorodott közösség lehetőségeit. Időt próbálván nyerni, az elmúlt esztendő nyarán, középen 6 helyen aládúcoltuk a templomot, de a helyszínre kiszállt statikai bizottság elszörnyedve állapította meg, hogy a tetőszerkezet olyan mértékben károsodott, hogy akár hó, akár nagyobb szelek megmozdíthatják, ezért életveszélyesnek nyilvánították.
Vasárnap délután szem nem maradt szárazon, amikor a hívek bús harangzúgás közepette a presbitérium vezetésével elhagyták a templomot. A könnyező menetet a gyülekezet lelkipásztora, Tóbiás Tibor-György zárta, aki a kicsiny gyülekezeti terembe összezsúfolódott hívek szívébe Pál apostol Filippibeliekhez írott levele 4,13 alapján öntött reményt: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.
Ezzel együtt, segítségre van szükségünk. Remélem, hogy segítségkérésünk szavát lesz, ki meghallja. Itthon, Kisperegen erőnket megfeszítve gyűjtünk. Az anyagiak egyharmada már önerőből összegyűlt. A helyi polgármestertől is ígéretet nyertünk, hogy lehetőségeihez mérten a község is segít. Egyházkerületünk is igyekszik segítségünkre lenni, pályázati lehetőségeket keresni számunkra. Egy templomtetőt azonban nem lehet részletekben elkészíteni, az idő pedig szorít bennünket.
Istenbe vetett reménységgel bízunk abban, hogy amit az ősök erejük fölötti áldozathozatallal, sokak élete árán felépítettek, sikerül megmentenünk a jövendő számára. Addig is, Péter apostol szavait forgatjuk szívünkben, és bár a kőből-téglából épült hajlékot kénytelenek voltunk ideiglenesen elhagyni, igyekszünk lelkileg erősödni és építkezni: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” (1 Péter 2, 5)
Tóbiás Tibor-György református lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad),

Lelki útravalók Péter pátertől
Sebestyén Péter csíkszentmihályi születésű, Marosvásárhelyen élő római katolikus lelkipásztor Tüzet hoztam! című kötetét mutatták be csütörtök délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetet Bács Béla János ismertette és beszélgetett a szerzővel, valamint az utószót jegyző Balog Lászlóval, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Egyetem Könyvtárának igazgatójával. A most bemutatott kötetet két másik kötet előzte meg. „Három évvel ezelőtt a Vasárnap katolikus hetilap felkért, hogy leírt igehirdetést szolgáltassak, így került sor erre a munkára, és így született ennek a munkának a befejező kötete. Leírni nyilván nagyobb felelősség, és az ember megfontoltabb, amikor ír. Amikor leírjuk, jobban megfontoljuk, jobban csiszoljuk a szavainkat, jobban közelíthetjük az Igazsághoz a mondandónkat. Sokszor a leíratlan prédikáció is pongyolává teheti a szentbeszédet. Mikor leírjuk, kitakarítjuk a fölöslegeket. Kosztolányi mondja, akkor kezdődik a tollforgató, amikor mer önmérsékletet gyakorolni, meri akár felét is kihúzni és újrafogalmazni önmagát” – osztotta meg portálunkkal Sebestyén Péter. A kötet tematikájában nagyon sokrétű, szerteágazó, attól függően, hogy mint mondta, az adott vasárnapon Jézus miről szól, milyen formában szól hozzánk, érint meg. „
Minden igehirdetésben igyekeztem időszerűvé, aktuálissá, frissé tenni azt az üzenetet, amit én a lélek segítségével ki tudtam olvasni a készület során. A csendes készülődések, átimádkozott napok, utánaolvasás, továbbá a biblikus felkészültségtől kezdve az anyanyelvi igényesség is benne van. A hálától az adakozásig, a munkától a szenvedésig az életnek az alapkérdései sorra kerülnek. Fontosnak tartom, hogy aki rendszeresen jár szentmisére, az vigyen valamit magával haza. És azért gondoltam, hogy ezeket ilyen formában örömmel adom kézbe azoknak is, akik ritkán járnak, vagy akik otthon ültek, vagy akik lemaradtak éppen.”
Elmondása szerint a már több mint 15 éve a Marosvásárhelyi Rádió Hit-vallás rovatának külső munkatársaként megízlelte, hogy mit jelent a kimondott és a leírt szó súlya, amikor az Igazságról szól.
„Képzett teológiai eszmefuttatás, ugyanakkor közérthetőség, ízes mondatszerkesztés, sok helyen retorikai leleményesség, játékosság, nyelvi és székely humor, optimizmus és empátia a legfőbb összetevője ennek a kötetnek is. (…) Sebestyén Péter szövegei úgy konstruálódnak, az egyes szövegek narratívái oly módon tárják fel a szerzői szándékot, hogy azokat hétről hétre a legegyszerűbb, egyetemi padokat nem koptatott emberek, katolikus hívek és Istent hívők, másképp gondolkodók, más vallásúak, kételkedők és hitetlenek is befogadhatják” – véli a kötetről Balog László.
A kötet szerzője szerint a tűz mindannyiunkban ott van, csak le kell fújni a parazsat róla. „Jézus mondja: Tüzet hoztam! Ez mintha ellenkezne azzal, hogy máskor békét hirdet. De ebben az esetben a tűz nem a rombolást jelenti, hanem a belső égést, a lelkesedést, a perzselő erőt. Én, hogy hazahoztam az Evangélium leírt magyarázatait, ezzel kicsit fel is akarom lelkesíteni, ébren tartani azokat, akik olvassák. Csak az tud lángra lobbantani mást, aki maga is lángol. Nekem kicsit a karrakterem is ilyen, és úgy tartom, hogy amikor az emberből a tűz kihunyt – ez a szeretetre és a hivatásra is érvényes –, akkor vége. Isten tüze ég bennünk, táplál, erősít, nem éget el. És merjünk belemerítkezni ebbe a tűzbe, ezért is merem nyugodt lélekkel lelki olvasmánynak ajánlani ezt a könyvet!”
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Márton Áron: Válogatott írások és beszédek (Székely Könyvtár)
Márton Áron püspök 1939 és 1980 között, 41 évig volt főpásztora a közel félmillió hívőt számláló, 58 000 négyzetkilométer kiterjedésű Gyulafehérvári (korábbi nevén: Erdélyi) Egyházmegyének. Írásos hagyatéka már csak ezen okból is sokak érdeklődésére tarthat számot.
Ám a „székely püspök” már a kortársai szerint sem „csak” a katolikusoknak volt szellemi-lelki vezetője: írásai és beszédei más világnézetűek számára is hordoztak (és hordoznak ma is) érvényes erkölcsi és esztétikai üzenetet. Ezért kapott helyet a Székely Könyvtár sorozatban az írásaiból és beszédeiből készült válogatás.
A fiatal Márton Áron a harmincas évek ígéretes (katolikus) újságírója, írója is volt, de 1948 után a katolikus sajtó és könyvkiadás nélküli Erdélyben nem publikálhatta írásait, sőt, halála után még tíz évnek kellett eltelnie, míg először sajtó alá kerülhettek bizonyos beszédei, levelei. Bár gondosan szerkesztett körleveleit és hivatali leveleit leszámítva legtöbb itt közölt szöveg prédikációk, ünnepi beszédek alapjául szolgáló vázlat, még e vázlatok is nyelvi igényességre, alkotói tehetségre és elemző gondolkodásra valló kerek egész alkotások.
Aki a magyar nyelv igényes művelőjére, a szó megtartó és formáló erejében bízó szónokra kíváncsi, kövesse, hogyan alakul Márton Áron stílusa a fiatalkori expresszív kifejezésmódtól („A világháború Európát egy irtózatos hullaházzá változtatta: kilencmillió Ábel véres teste porladozik a csataterek hantjai alatt…”) az időskori, letisztult szentenciákig: „Az Úr Jézus nemcsak azt követeli a kereszténytől, hogy azonosítsa magát a szerencsétlenekkel, hanem azt is, hogy felemelje a szavát mindig, ahol megsértik az igazságot és az igazságosságot, embertársunk jogait, személyi méltóságát. És felemelje szavát akkor is, ha senki sem mer szólni.” Az sem fog csalatkozni, aki e kötetben történeti forrásokat keres a huszadik század jobb megértéséhez, olvassa bár a háborús évek körleveleit, prédikációit, a negyvenhatos csíksomlyói beszédet, vagy hivatali leveleit, melyeket a Magyar Királyi Minisztériumhoz (1944), Petru Grozához (1946), vagy éppen a Vallásügyi Osztály vezértitkárához (1968) írt. Ha aktuális társadalmi üzeneteket vár az olvasó, ilyeneket is bőven talál az itt közölt beszédekben („A világválságot sem hatalmi szóval, sem egyszerű rendszerváltoztatással nem lehet megoldani. A rend és béke kimondottan erkölcsi feladat. A kizökkent emberi életet az erkölcs alapjaira kell visszatolni, a társadalmi, az evilági, a földi berendezkedést az égben hozott törvények útmutatása szerint kell elkezdeni.”), de legfőképpen azok fogják szeretni a könyvet, akik a hiteles kereszténységre vonatkozó szép és szigorú tanítást várnak tőle: „Isten a gondviselés, Ő irányítja a sorsunkat. Ami az életünkben történik, Tőle jövő üzenet, próba, segítség. És ha ezt nemcsak halljuk, hanem belevisszük az életünkbe is, akkor megváltozunk. Figyelünk arra, hogy mi jogos és mi jogtalan, mi erkölcsös és mi nem. A lelkiismeretünk érzékenyebb lesz, nyugtalanabbak leszünk, de a javunkra válik. Csökkenni fog a magabiztosságunk, a könnyelműségünk, az elvekhez való merev ragaszkodásunk, az erkölcsi gőgösségünk. Felébred a lélekben az erkölcsi lelkiismeret, s ezzel együtt a magatartás és alkotás új ereje, új gyöngédség és egyben megingathatatlan szilárdság.” A válogatás megjelenésének jóváhagyásáért e helyen is köszönetet mondunk dr. Jakubinyi György érseknek és dr. Marton József professzornak.
Lázár Csilla
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mint oldott kéve...
2000 júniusától vagyok nyugdíjas, 2009-től a bal oldalamon bénulást szenvedtem, így van időm tévét nézni, olvasni, rádiót hallgatni, többek között a Mária rádiót, amiben legtöbbször olyan felemelő dolgokat hallok, amiért érdemes hallgatni.
A könyveimet átnéztem, a legnagyobb részét odaajándékoztam a gyimesfelsőloki iskolának, de még maradt bőven böngészni való. A kezembe kerültek az RMDSZ iratai, amelyeket 1991–1996 között én tartottam nyilván.
Amikor átvettem az ügyvitelt, névsort készítettem az összes tagról, akkor 530 személy volt, de utána új tagok csatlakoztak. 564 személynek töltöttem ki a könyvecskét, a sorszámot mai napig őrzöm. A falut tizenkét csoportra osztottuk fel, a csoportfelelősök negyedévenként szedték a tagdíjat, amit nekem adtak le, ennek egy bizonyos százalékát bevittem a központba. Mivel én jártam a falut villanyórát olvasni, a tagdíjat is beszedtem. Amikor a tagok közül valaki elhunyt, koszorút vásároltunk, de mára ez is kiment divatból.
Amikor a tagdíjjal bementem a városba, könyveket vásároltam az irodánknak. Amikor átadtam a nyilvántartást, 38 könyvünk volt, most egyet sem látni. Másfél éve tagdíjért sem volt senki. Jelenleg hány tag van? Hány új tagot vettek fel?
A kommunista világban évekig kínoztak, hogy legyek párttag. 1960 februárjában IMSZ-gyűlés volt, hiszen én is tag voltam, mert az iskolaigazgató nyomására letettem a kérvényt a RKP-ba való belépésre. Akkor azt mondták, hogy három hónap próbaidő, és lesz az avatás. Június közepe táján megkérdeztem az igazgatót, hogy mi lesz a kérvényemmel? Azt mondta, Németh elvtárs, az elavult, írjon mást. Megköszöntem a tájékoztatást. 1964–1965-ben a kollektív gazdaságnál voltam pénztáros, a marosludasi pártszervezettől kint volt a titkár, Farkas elvtárs. Azt mondta, hogy hallottam, maga ügyes és agilis ember, be kellene iratkoznia a pártba.
Mondom neki, Farkas elvtárs, én már párttag vagyok három hónapja. Kérdi, hogyhogy nem tudok róla? – Úgy, hogy én Krisztus-párti vagyok! Otthon átvettem a kántorságot, s ezzel befejeztem a piroskönyv-igénylésem.
A fentiekkel kapcsolatban csak annyit szeretnék tudni, hogy most már nem kell RMDSZ-tagdíjat fizetni? Azt tudom, hogy napról napra fogyunk, szétesünk, mint az oldott kéve. Amióta szövetségünk megalakult, 233 személlyel csökkent a létszámunk.
Németh Árpád, Búzásbesenyő
Népújság (Marosvásárhely),

A honfoglaló magyarság
Ha népről, együvé tartozó, s általában külön országgal is rendelkező embercsoportról beszélünk, gyakran felötlik bennünk: milyen mélyek e közösség történelmi gyökerei, milyen rég történt egy-egy nép „születése”. Éppen itt, a mi régiónkban nemcsak a múltban, hanem még ma is fel-felmerül, hogy ki volt itt előbb ezen a tájon, s kinek vannak itt nagyobb történelmi jogai – olvasható egyebek között Fodor István kandidátusnak, a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott főigazgatójának a honfoglalás koráról készített tanulmányában, akinek A honfoglaló magyarság című előadására múlt csütörtökön, a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében került sor a Bernády Házban.
Az előadó szerint a magyarság kialakulásának körülményeiről ma még nem tudunk sokat, azt azonban nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy a magyarság ősei etnogenezisének lezárulásában nagy szerepet játszhatott a lovas nomád életmód kialakulása. A sztyeppén már évezrednél is hosszabb ideje éltek állattartó és földművelő népek, azonban a száraz, pusztai térségeken a gazdálkodásukban a földművelés mindig alárendelt szerepet játszott az állattartáshoz viszonyítva. A Krisztus előtti VIII–VII. században az ott élő népek nagy többsége újfajta legeltetési rendszert alakított ki: az állatokat szinte egész éven át mozgatták, s mindig olyan területekre hajtották, ahol azok elegendő legelőt találtak. Ez a ciklikus legelőváltó gazdálkodás a téli és a nyári szállás között zajlott: tavasszal a délebbre lévő téli szállásról északra, vagy magasabb hegyi legelők felé hajtották az állatokat, ahol a fű később sarjadt, s nem égett ki a nyári hőségben. A nyár végén indultak vissza az állandóbb jellegű téli szállásra, ahol a téli zord időjárást vészelték át. Ily módon és a legelőn tartott állatfajok célszerű kiválasztásával egész évben biztosítani tudták takarmányozásukat.
Érdekes előadást hallgathattak meg az érdeklődők arról, hogy hogyan jelent meg a magyar nép az Ural hegység környékén, mikor említik először a magyar név korabeli változatát, amelynek egyik csoportja Nyugat-Szibéria felé vándorolt, az ő utódaikat találja meg Julianus barát, a másik csoportjuk pedig dél és nyugat felé indult. Kettős fejedelemségeket alakítottak, szövetséget kötöttek a kazárokkal, majd 850 körül vonultak Etelközbe. Két jelentős hadjáratuk volt 894-ben, Szvatopluk morva nagyfejedelem és a bolgárok ellen. 895-ben Árpád vezetésével átkeltek a Vereckei-szoroson, letelepedtek Erdélyben, ahol a keleti határokat biztosították. Fodor István beszélt a 907-es pozsonyi csatáról is, ahol a magyarok jelentős győzelmet arattak a németek felett, de Augsburgnál 955-ben vereséget szenvedtek. Géza király 973-ban küldte el követeit Európába, esélyt adva a népnek, hogy Európához tartozzon.
Az előadó elmondta, hogy a honfoglalás előtti vándorlások időszakában több néprész is levált a magyarságtól, több idegen néprész pedig csatlakozott hozzá. Így például valamikor a VIII. század végén vagy a IX. század elején, amikor a magyarok őseinek zöme valahol a Don–Donyec-vidéki Levédiában, a kazár birodalom területén élt, a magyar hadak a kazárok oldalán évente megütköztek a Volgán túl lakó besenyőkkel. Egy ilyen háború alkalmával a magyarok egy néprésze leszakadt, s délre, a perzsa határvidékre költözött. A történetet Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár meséli el 950 körüli híres művében, s megjegyzi, hogy e messze szakadt szavárd-magyarok még az ő korában is követségeket cseréltek a Duna-Tisza vidékén élő rokonaikkal. Tehát az összetartozás tudata jóval túlélte az elszakadást.
Fodor István régészeti leletekről készült felvételekkel színesítette előadását.
A januártól novemberig tartó, tizenöt előadást magába foglaló történelemelőadás-sorozat keretében a Kárpát-medencei népek demográfiai változásait mutatják be a magyar honfoglalást megelőző időszaktól napjainkig. A jelenkori magyar történelemkutatás olyan kiváló magyarországi és erdélyi képviselői tartanak előadást, mint Bálint Csanád, Hermann Gusztáv Mihály, Zsoldos Attila, Gebei Sándor, Kalmár János, Kövér György, Pap József, Szász Zoltán, Gyáni Gábor, Romsics Ignác, Paksa Rudolf, Kállai Ernő és Bárdi Nándor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Nyilatkozat – A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján az úrvacsora szereztetési igéjét idézzük. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja tanítványainak Jézus (1.Kor.11,24), akiknek azt is meghagyja, hogy: „ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt.16,24).
Kegyelettel és hálaadással emlékezzünk azokra, akik Mesterük szavát meghallgatva és cselekedve, keresztjét magukra vették, és úgy követték Őt. Ezen a napon, az istentelen kommunista diktatúra valamennyi áldozatára emlékezzünk, köztük is pedig azokra, akik krisztusi áldozatvállalásuk révén hitünk hőseivé váltak.
Márton Áron gyulafehérvári püspök nemcsak a katolikusok, hanem egész Erdély és valamennyi elnyomott védelmében viselt börtönt és szállt szembe a zsarnoksággal.
Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása következtében szenvedett vértanúságot, hívei és népe szolgálatában.
Újvárossy Ernő építész a temesvári református gyülekezeti ellenállás oszlopos tagjaként, az 1989-es népi felkelés első áldozataként adta életét a szabadságért.
A kegyeletes emlékezésen túlmenően, személyes hitbeli példájuk arra kötelez bennünket, hogy az általuk mutatott úton tovább haladjunk, és a 25 éve elkezdődött rendszerváltozást győzelemre vigyük. A totalitárius hatalmak elleni küzdelemben nincs helye meghátrálásnak és megalkuvásnak.
Az ukrajnai hatalomváltozás intő figyelmeztetés arra nézve, hogy mindenfajta kommunista restaurációnak véget kell vetnünk. A magyar példa is a második, a végleges rendszerváltozásra indít bennünket. A kétharmados többséggel hatalomra került romániai posztkommunista kormányzattal az 1989-es temesvári forradalom örököseinek sem szabad kiegyezniük.
A Ceaușescu-diktatúra bukásának negyedszázados évfordulója mindnyájunkat szembenézésre és önvizsgálatra kötelez. Amikor „a kommunizmus áldozatairól” beszélünk, nem csupán az egykori üldözöttekre, bebörtönzöttekre és halálos áldozatokra emlékezünk – hanem valójában egész mai posztkommunista társadalmunkat a kommunista elnyomás áldozatának kell tekintenünk. Ennek megfelelően, a Tismăneanu-jelentés értelmében, egész megszenvedett társadalmunknak, ennek részeként pedig az erdélyi magyarságnak és kisebbségi egyházainknak is igazságot kell szolgáltatni. Igazság- és szabadságharcunkat tehát következetesen tovább kell folytatnunk.
Mindezeket figyelembe véve, A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja nem is annyira a múltról, hanem sokkal inkább a jelenről és a jövőről szól. Egész polgári társadalmunknak, valamint egyházainknak, kiváltképpen pedig a demokratikus politikai erőknek közös felelősségük és hivatásuk, hogy mindennapi szinten fölvegyék a harcot a kommunista visszarendeződés rendszerével, és az előttünk járók példáját követve, szembeszálljanak a hazugsággal, a gyűlölettel és a korrupcióval, és végre megvalósítsák a társadalmi igazságosság és megbékélés demokratikus – európai – rendszerét.
Nagyvárad, 2014. február 24.
Tőkés László, EP-képviselő és az EMNT elnöke
Erdély.ma,

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (7.)
A többágú származás
Az ősmagyarság két törzse, a Megyer és a Nyék népe már a Krisztus előtti 5. században kivált finnugor nyelvrokonaink közösségéből, és kapcsolatba került az iráni és a török népekkel, rátért a lovasnomád életformára, átvette a török népek kultúráját.
A 870-es évekre vonatkoztatva Ibn Ruszta és Gardézi egyértelműen írja, hogy „a magyarok turk fajbeliek”, illetve „a magyar törökfajú nép”. A bizánci források, köztük Bíborban született Konstantin De Administrando Imperio című művében csak turkokat, Turkiát emleget. Az arab krónikások a magyarokat szintén törököknek tartják. Az őstörténeti kutatások jelenlegi szintjén ez túlzásnak tűnik, de érthető, mert az utólag magyarnak mondott törzsszövetség társadalmi, politikai és katonai megszervezése törökös jellegű volt. Nem véletlenül tartja Vékony Gábor Árpádot és népét török nyelvűnek. A régészeti kutatások alapján a magyar törzsek Volga–Káma vidéken élése az 5–9. század közöttre igazolható. A magyarság különböző származású törzsei már a 700-as évektől egymás szomszédságában éltek. Bizonyos török és iráni eredetű néprész nyelvi elmagyarosodása már a 700-as évek elején megkezdődik. A források alapján megállapítható, hogy a két magyar törzshöz – a Nyékhez és a Megyerhez – csatlakoznak a hasonló nyelvszerkezetű törzsek. A Kürtgyarmat törzs a többieknél korábban lép szövetségre a Volga vidékén élő két magyar törzzsel, elmagyarosodására is korábban kerül sor. Mándoki Kongur István bebizonyítja, hogy a Kürtgyarmat törzs Gyarmat részének neve iráni eredetű. A törzs másik része a török eredetű Kürt nevet viseli. Az említett három magyar nyelvű törzsünkhöz csatlakozik még négy, azoknál kisebb létszámú – a Don vidékén élő – török nyelvű törzs. Konstantin bizánci császár feljegyzi ezek nevét is: Tarján, Jenő, Kér és Keszi. Ezek öt-hat nemzedék alatt (egy nemzedék 25–28 év) a hasonló nyelvszerkezet és a sztyeppei népek életvitelének azonossága, a kultúrának és szokásoknak köszönhetően betagolódnak a magyar törzsszövetségbe. Hamar elmagyarosodik a Székely, a Varsány és a Tárkány törzs, valamennyi szintén török eredetű.
Próbálkozások történnek a törzsnevek idegen nyelvekből való megfejtésére, értelmezésére. Így például Karácsony János a székelyek nevét a szlovén nyelv „vágás” értelmű sjek szavából és a török -li képzőből származtatja. Azonban helyesebb Szádeczky Kardoss Lajos meglátása, aki azt állítja, a történelemben nincs példa arra, „hogy egy nép idegen nyelven nevezze magát”. Nem lehet véletlen, hogy – a 830-as évek második felében – György barát, amikor 836–838 táján bemutatja a magyaroknak a dunai bolgárok szövetségében vívott harcait a makedónok ellen, akkor őket türk, hun és ungrok néven emlegeti. Érthető György barát zavara, amikor egy népet háromféleképpen emleget. A 10. században György barát írását Symeon Logothetés folytatja. Arról van szó, hogy az említett harcokban három magyar törzs népe vesz részt. Nem véletlenül állítja László Gyula, hogy a hét törzs valójában hét rokon nép lehetett. Igen valószínű, hogy Álmos-Árpád népe, amint a különböző népnevek is mutatják: „nem egyazon népnek – a magyarnak – más és más neve, hanem valóban más népeket jelentenek, amelyek összeolvadásából keletkezett”. A magyarság őstörténetét többen a honfoglalásig (895) számítják. A kutatók egy része e korszakba sorolja a 10. századot is, így a magyar őstörténeti kutatás az államalapításig tart (1000). Erdélyi István a magyar őstörténet felső határának a honfoglalás évtizedét javasolja. Lényegében, akár a honfoglalást, akár az államalapítást tartjuk határnak, erre az időre befejeződik az egységes magyar nép kialakulása.
Megállapítható, hogy a magyar nép többsége ázsiai hun-bolgár (és más török, mongol, iráni stb.) származású és részben uráli, de a magyar őstörténet-kutatás jórészt az uráli, az ugor őstörténet kutatására szűkült. Két nagyobb törzsünk, a Megyer és a Nyék népének magyar nyelve a honfoglalásig, illetve az államalapításig tartó etnogenezis során kialakult egységes nép, a törzsszövetség népének közös nyelve lesz. A nyelvészet, a régészet és a történettudomány lényegében eddig jórészt az említett két magyar törzs nyelvét, származását, őstörténetét kutatta, elhanyagolta nem magyar eredetű törzseink őstörténetét. Épp ezért alaposabban kellene kutatni török eredetű törzseink őstörténetét, de a csatlakozott hun-bolgár eredetű székelységét, a kavarokét, a kunokét, a jászokét, a blakokét is. Úgy véljük: nincs értelme azt vitatni, hogy a magyarság finnugor-e vagy sem. Nyelvünk jórészt finnugor, uráli, míg a genetikai örökség és kultúra nagyobb része ótörök. A szakmunkák egy része emlegeti ugyan a török kultúrát és szókincset, de magyar–török együttélésről, kölcsönhatásról beszél. Akadnak olyanok is, akik kijelentik, hogy a magyar nyelvnek nincs köze a finnugorhoz. Egy irányzat a magyarság egészét a török népektől származtatja, mások egyre nagyobb számban hirdetik a több ezer éves Kárpát-medencei őshonosságot. Ahogy a sorozat bevezető részében már említettem, a részigazságok mozaikjából rakható össze a magyar őstörténet. Az alap a török népek genetikai anyaga és a török nyelvek, valamint a magyar nyelv szerkezetének felépítése elősegítette a különböző törzsek nyelvi egybeolvadását. László Gyula Pais Dezsőre és Bárczi Géza megfigyelésére hivatkozva úgy vélte, hogy „a források és nyelvemlékek szerint is a 10. században kétnyelvű volt a magyarság”. A magyar etnogenezis folyamatában döntő időszak a 700-as évektől számított 200 év, amikor a különböző életmódú, kultúrájú törzsek népeiből még a honfoglalás előtt kialakult az egységes, a mi-tudattal rendelkező törzsszövetség, amelynek különböző eredetű népei nyelvileg is megértették egymást. A magyarság török törzsei és a csatlakozott néptöredékek az államalapításig terjedő háromszáz év alatt nemcsak kultúrában, de nyelvileg is egységessé válnak. A honfoglalás előtt csatlakozó török eredetű néptöredékek, a hun-bolgár székelyek, a kavarok, valamint a honfoglalás után magyarok közé betelepedő kunok, jászok stb. szintén részesei a magyarság sokrétű népi kultúrájának és nyelvének.
Vége
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lélekben kell felnőni
Krisztus nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, az egyház ma is őt hirdeti, csak a hozzávezető eszközök lettek mások – vallja Husztig Róbert. A fiatal katolikus papot pályaválasztásáról, érmihályfalvi segédlelkészi tevékenységéről kérdeztük.
– Meghatározható-e valamiképpen annak a hitnek az erőssége, ami a 21. század már-már korlátlan pályaválasztási lehetőségei közül a katolikus teológiára irányít egy fiatalembert? Mikor határozta el, hogy pap lesz?
– Nem tudom, hogy korán vagy későn, de XII. osztályban döntöttem el. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy akkor mondtam ki az igent az egyháznak. Mint ahogy a házasság szentségében történik. És biztos vagyok abban, hogy nekem egy életre szól a kimondott igen. Nagyon nagy hatással volt rám II. János Pál pápa életstílusa, de amikor haldoklott, akkor figyeltem fel arra, mennyire átélte a szentségeket. Úgy érzem, a Jóisten általa hívott engem.
A döntés mégsem volt ennyire egyszerű, mert sportoltam, és addig ökölvívóként képzeltem el az életemet, ráadásul épp szerelmes voltam. Próbáltam harcolni magamban az egyre erősebb hívás ellen, valahogy úgy, ahogy Jákob harcolt az angyallal, és harc közben is látta az ég felé vezető létrát. Elfogadtam a gondolatot, hogy végeredményben a dönteni nem tudás is döntés, amikor pedig rájöttem, hogy hivatásom van, beléptem és kimondtam az igent.
– A családja hogyan fogadta a pályaválasztását?
– Édesanyám örült neki, édesapám, ha még élt volna, nem örült volna. Neki ugyanis nagyon fontos volt a család továbbvitele, ez most a testvéremre hárul.
– Nemcsak az iskolában járt német tagozatra, családi gyökerei közt is vannak német elágazások. Miért választotta mégis Gyulafehérvárt?
– Az elöljáróktól függött, hová megyek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy Gyulafehérváron kezdtem a tanulmányaimat, épp ellenkezőleg, örülök neki. Az ottani papnevelde ugyanis nem nyugatiasodott el, nem szorul háttérbe a lélek pallérozása, márpedig végsősoron ez az elsődleges feladat. A teológia tudomány, meg lehet tanulni, a politikai behatást pedig ki lehet kapcsolni. Egyébként a hat romániai egyházmegye közül négyből Gyulafehérvárra mennek a kispapok, zömük a Székelyföldről.
Természetes, hogy magyarul tanultunk. A bukaresti és jászvásári egyházmegyékből Jászvásárra mennek, ott románul tanulnak. Váradról nem voltunk sokan, a hat évfolyamon összesen heten. Jó volt megismerni a más vidékről jötteket. Arra a kérdésre, hogy a 21. században, hogy is viszonyulunk a papi hivatáshoz: talán ugyanúgy, mint minden hivatásban. Lélekben kell felnőni a 21. századhoz, az orvos sem dolgozik 18. századi módszerekkel és eszközökkel. Krisztus viszont nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, ma is lehet és kell is haladni a technológiával, mégis ugyanazt hirdetjük, mint a középkorban: Jézust. Csak a hozzávezető eszközök lettek mások. A mai papnak ilyen szempontból nehezebb a dolga, nagy kihívást jelent például a Facebook, a Twitter helyes használata.
– Kihívást vagy kísértést?
– Kísértés mindig, mindenütt van. A válasz rá, hogy az ember hogyan éli meg a hivatását. Én Istenre hagyatkozom, az energiámat az emberek szolgálatában használom. A cölibátus nekem elsősorban nem lemondást jelent, hiszen úgysem lehet meg mindenkinek mindene. Mondhatnám azt is, hogy az egyház az én feleségem, de inkább azt mondom, hogy osztatlan szívvel élek, az egyháznak kimondott igennel nemcsak az egyháznak, de mindenkinek felajánlottam a szívem. A fiatal pap keresi a barátokat, nem mindegy, hogy mennyire nyitott, ettől függ ugyanis, hogy öregkorban magányos lesz-e vagy sem. Én nem szeretnék magányos lenni, az emberek közt érzem magam igazán jól. Ferenc pápa azt mondta, az a jó pásztor, aki birkaszagú, aki mindig együtt van a nyájjal.
– Hogyan fogadták Érmihályfalván az új káplánt?
– A városban a reformátusok vannak a legtöbben, 4500–5000 lélek, mintegy 3000 a római katolikus, 1000 körüli az ortodox vallású, görögkeleti, illetve a neoprotestán kevesebb van. Mihályfalva előtt négy hónapig Szentjobbon voltam, ott jó volt a kapcsolat a többi felekezettel, Mihályfalván – egyelőre – nincs együttműködés. Az emberek szeretettel fogadtak, a beilleszkedés nagyon simán ment és a principálisommal, Bogdán István plébános úrral is jól megértjük egymást. Nagyvárad után Mihályfalván van a legtöbb katolikus hívő, azért is van szükség két papra. A fiatalokkal inkább én foglalkozom, nagyon fontos minél előbb megkezdeni a hitoktatást, mert egy életen át lélekformáló hatása van.
A MIHISZÜNK – Mihályfalvi Ifjúsági Szüntelen Közösség – keretében különböző foglalkozásaink vannak, féléve indult, 26-an iratkoztak be, de 18-an járnak rendszeresen. Szombatonként ifjúsági órát tartunk, tulajdonképpen értékeljük a hetet. Megbeszélünk mindent, de van vetítés is, különböző játékok, szóval bizalmas kör. Kimentünk a gálospetri gyermekotthonba, rendszeresen járunk a mihályfalvi idősotthonba, lássák a fiatalok, milyen gondok adódnak a gyerekekkel, idősekkel.
Érdekes volt továbbá a nagykárolyi kirándulásunk, ahol természetesen a Károlyiak kastélyát látogattuk meg. Tizennégy éves kortól harmincötig járnak a MIHISZÜNK-be. A plébános úr, vagy ahogy Mihályfalván hívják, a pap bácsi értékeli ezt a megpezsdülő közösségi életet. Különben is követi a fejlődésemet, figyelmes, igyekszik mindenhol ott lenni. Nagyon nemes lelkű nép a mihályfalvi, és ha probléma adódik, közösen igyekszünk minél előbb megoldani.
– Nem hiányzik Várad, nem tervez „bejövetelt”?
– Bejövetelt csak olyan értelemben, hogy néha bejövök meglátogatni a családomat. Érmihályfalván vagyok otthon, ott jól érzem magam, megtaláltam a helyem, azzal foglalkozom, ami a feladatom.
Krónika (Kolozsvár),

Károly-érdemérmet alapítottak
Nagyvárad- Szombat délelőtt a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Iranaeus tudósra, paptanárra emlékeztek a premontrei széktemplomban.
A premontrei templomban délelőtt 9 órakor kezdődött misén Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm várad-hegyfoki prépostprelátus, premontrei apát hangsúlyozta: a nagyböjti időszak egyúttal azt is fémjelzi, hogy minden napnak megvan a saját miseszövege, a hamvazószerda utáni első szombaton pedig Máté, a vámos meghívásáról esik szó, akit Mammontól hívott el az Úr, és akit a helyiek nem szerettek, bűnös embernek tartottak, mert a rómaiaknak gyűjtötte az adót. Ezért felháborodtak, amikor Jézus leült mellé, megszólták őt, Krisztus azonban megfelelő választ adott nekik. Tudatta, hogy a bűnösökkel való érintkezés nem utálat tárgya, hanem kegyes cselekedet, mely által fel lehet emelni őket, s ezáltal Istenhez tudnak közeledni. Az apát arra hívta fel a figyelmet: amikor Károly emléke előtt tisztelgünk, olyasvalakire gondolunk, aki így fel tudta emelni Várad tudományos és kulturális életét. Nem volt hivalkodó, hanem a szelídség, a türelem, a békeszeretet és a bölcs kivárás voltak a főbb jellemvonásai. Tisztelték és szerették a rendtársai, mindig kikérték a tanácsát, kíváncsiak voltak a véleményére, élete, tanúságtétele és tudományos munkássága tehát ennek a felemelkedésnek a jegyében telt. Krisztus szerint ugyanakkor aki igazán nagy akar lenni, annak alázatosnak kell lennie, s a professzor is ilyen volt, ezzel magyarázható, hogy nem szabadalmaztatta találmányát, a drót nélküli távírót.
Máté, amikor felszólította őt az Úr a követésére, mindenét otthagyva követte Krisztust. Károlyi Iranaeus esetében is az Istennel való kapcsolat hasonló eredményt hozott, hiszen családja még a temetésére se ment el, viszont ugyanakkor fényt is vitt az életébe, ahogyan ő is a munkásságával világosságot hozott, megváltoztatva a város arculatát.
Koszorúzás
Elmélkedésében Fejes Anzelm atya arra is kitért: paradox módon a jelenkori városvezetésnek kellemetlen Károly Irén személye: ha érdekük úgy kívánja, tudományos munkássága miatt díszpolgárrá avatják, viszont mint premontrei pap-tanár valamiképpen nem kell nekik. Tulajdonképpen az emlékét gyalázzák meg azzal, hogy a premontreiek jogos tulajdonait nem akarják visszaszolgáltatni. Az igazság azonban mindig győz, még akkor is, ha az önös társadalmi érdek nem szolgálja a közjót, „a jó cselekedet ugyanis nem bűn”.
A mise végén az apát bejelentette: dr. habil Fleisz János BINCISZ-elnök javaslatára aVárad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Károly József Iranaeus-emlékérdemet alapított március 8-tól kezdve, melyet azoknak ajándékozzák önként oda, akik kiemelten ápolják és előmozdítják az emlékezetét, kamatoztatják és megjelenítik szellemi örökségét a fizikai és a filozófiai tudományok terén. Küzdenek a premontrei rend jogaiért, támogatják azt, hogy a röntgenkutatást arra használják, hogy ingyenesen segítsenek a rászorultakon, illetve érdemeket szereznek a fizika oktatásához elősegítő laboratóriumi és taneszközök vásárlása terén.
A folytatásban dr. Fleisz János felidézte, hogy a Sapientia Varadiensis Alapítvány kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt indult el útjára a dr. Károly József Iranaeusra való emlékezéssorozat. Számos eredményt elértek, de azért van még tennivaló, például jó lenne, ha lenne szobra, illetve utca viselné a nevét Váradon- mondta. A rendezvény a tudós síremlékének csendes megkoszorúzásával zárult.
Ciucur Losonczi Antonius

erdonm.ro,

Lélekbemarkoló gondolatok a hazaszeretetről, Szentpálon
Nemzetünk megmaradása a gyermekvállaláson múlik
Bizonyára rég óta nem telt meg annyira a szentpáli katolikus templom, mint kedden este a p. Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise alkalmával.
A ft. Király Árpád marosi főseperes, arad-ségai plébános, ft. Sándor Tivadar arad-gáji és szentpáli plébános, valamint ft. György Zoltán nagyiratosi plébános által koncelebrált szentmise szónoka, p. Bőjte Csaba a Szent Család életéből merített, vagyis a gyermek Jézusnak a templomban történt eltűnése történetéből kiindulva, közvetlen, bensőséges hangnemben a maga életével kezdte. Miután szerzetes lett és cölibátus fogadalmat tett, döbbent rá, mennyire szereti a gyermekeket, ezért sok gyermekre vágyott. Éppen ezért döntött úgy, hogy felkarolja a sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokat, illetve az elhagyott gyermekeket. Mert a mennyei Atya sem véletlenül bízta a világ Megváltójának a titkát az egyszerű, falusi leányra és a jegyesére, akik nem kérdezték, mennyit fizet a gyermekvállalásért, annak a felneveléséért, hanem boldogan tettek eleget a meghívásnak. Vállalták a küzdelmet érte, viszont azt is tudták: a gyermek, aki nem vállalja a tanulással, az érvényesüléssel járó küzdelmet, a szülőfaluban megélt mindennapos munka, kínlódás nélkül nem válhat teljes értékű emberré. Amikor Mária és József keresték az elveszett Jézust, nem egymást hibáztatták, korholták az eltűnéséért, hanem együtt keresték, amíg meg nem találták. Éppen ezért, nekünk sem szabad félnünk a nehézségektől, a gondoktól, hanem egyetértésben kell vállalnunk, munkára, az életre nevelnünk a gyermekeinket. Nemzetünknek nem szabad arra pazarolnia a szellemi és lelki energiáját, hogy kik a felelősök Mohácsért vagy Trianonért, hanem együtt kell keresnünk az adott helyzetre a megoldást. Számos, a mindennapi életből vett történettel bizonyította, hogy a magunk és a gyermekeink érvényesülésére, boldogulására a legalkalmasabb hely az őseink véráldozatával megszerzett, megtartott szülőföldünk. Éppen ezért, nem szabad a gyermekeink előtt negatívan ábrázolni a hazai viszonyokat, amelyek elől egyetlen menedék lehet az elvándorlás, aminek következtében azonban elfogyunk, kihal a nemzetünk. Ehelyett meg kell művelnünk az őseinktől örökölt földet, ami a világ legjobb termőtalaja, minél több gyermeket kell vállalnunk, akiknek itthon is biztosíthatjuk a boldogulásukat, egyben nemzetünknek a megmaradását. Éppen ezért, a Szent Család módjára vállaljuk, keressük a gyermekeinket, akiket a munkára, az életre nevelve, az elvándorolt gyermekeinket hazahívva nem csak a magunk, hanem a nemzetünk jövőjét is magalapozhatjuk itt, a világ legszebb, legtermékenyebb vidékén, a Kárpát-medencében. Mert nemzetünk megmaradásának a záloga a gyermekáldás vállalása.
Szentbeszédét befejezve, a kisiratosi gyermekotthon jelen lévő kicsinyeit az oltár előterébe hívta, ahol szeretettel megsimogatta őket, majd a gyermekáldás elemi fontosságát példázva, egyik kislányt felemelte, a levegőben keresztet formálva meglengette, áldást mondva a gyermekekre és a jelenlévőkre. A lélekbe markoló őszinteségű szentbeszéd, illetve a megrázóan bensőséges jelenet sok hívőnek könnyeket csalt a szemébe.
Ft. Sándor Tivadar plébános a szentmise végén köszönetet mondott p. Böjte Csabának a megható őszinteséggel mondott szentbeszédért, a nagyszámú híveknek a jelenlétért, majd bejelentette: a szentmisén összegyűlő perselypénzt a kisiratosi gyermekotthonnak ajánlják fel. A lélekemelő szertartáson Arad megye legtöbb katolikus településének ott voltak a küldöttei, az RMDSZ megyei szervezetét Hadnagy Dénes választmányi elnök képviselte, míg Farkas Viktória szociális alelnök felolvasott az evangéliumból. Ugyanakkor dr. Bodó Barna elnök vezetésével a szertartáson részt vettek a Temesvári Szórvány Alapítvány munkatársai is, akik a templom előtt ingyen osztogatták a helybeli régi fotókkal ékesített Szentpáli naptár 2014. számát, amit a Bethlen Gábor Alap által támogatott, Szentpálon gyakorolt Szórványgondnok Program részeként adtak ki más, a Programot népszerűsítő kiadványokkal együtt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Tőkés László: egyedül az autonómia jelenthet megoldást
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi szervezete idén rendhagyó módon Szatmárnémetiben, a Kossuth-kertben tartotta az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről megemlékező központi ünnepségét.
Az ünnepi beszédek mellett gazdag kulturális programmal készültek a szervezők, ezeknek azonban csak egy része valósulhatott meg, mivel a Szatmár Megyei Múzeum vezetősége az utolsó pillanatban megtagadta a Múzeum épületében előzetesen kibérelt terem használatát, ahol a program szerint Birinyi József népzenész, a Hungaricum Szövetség elnöke hangszerbemutatójára került volna sor. A szervezők úgy döntöttek, hogy beperlik az intézményt, mely jelentős anyagi kárt okozott számukra.
Mindezen körülményektől eltekintve, méltóságteljes ünnepségen vehettek részt azok, akik a viharos időjárás ellenére eljöttek a Kossuth-kertbe.
Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei vezetője által moderált ünnepi megemlékezésen elsőként Arányi Andrea kolozsvári konzul felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke üzenetét.
Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke felszólalását azzal kezdte, hogy miközben a régi idők dicsőséges harcait magasztaljuk, mi magunk visszatartjuk magunkat a küzdelem vállalásától. Nehezen tudjuk követni a kereszthalált vállaló Krisztus példáját, mint ahogy azoknak a hősöknek a példáját is, akik krisztusi módon életüket áldozták a szabadságért – mondta. Hozzátette: a közfigyelem napjainkban Székelyföldre, és a székelyek autonómiaküzdelmére szegeződik, de mindemellett Erdély nyugati hídfőállása, a Partium is több figyelmet érdemel, ezért döntött úgy, hogy a március 15-ét a Partiumban tölti.
A forradalom idején, a Magyarországon és az Európában élő népek szabadságigényéről szólva Tőkés László kifejtette: a népek tavaszán az egységes szabadságszellem hatott át mindenkit, úgy, ahogy 1989-ben is történt, amikor láncreakciószerűen minden nemzet – a balti országoktól a közép- és kelet-európai országokig terjedően – felkelt a zsarnokság ellen. Mindez azt igazolja, hogy az igazi szabadság összekapcsol, a hamis szabadság pedig elválaszt minket – mutatott rá.
„Különböző korokban különböző formát öltött a szabadságharc, de a lényeg ugyanaz. Abban az időben a jobbágyság eltörléséért és a Habsburg-uralom lerázásáért szálltak síkra, mi viszont 25 évvel ezelőtt a többségi kommunista uralom lerázásáért. Most a mi kisebbségi sorsunk jelenti a jobbágyságot, hiszen még mindig megkötözve akarnak tartani bennünket” – fogalmazott a volt temesvári lelkipásztor. Beszéde végén felhívta a figyelmet, hogy a jogfosztottságból akkor találja meg a kiutat az erdélyi magyarság, amikor eléri, hogy sorsáról saját maga döntsön. Ne hagyjuk, hogy olcsó jogokkal kifizessenek bennünket, miközben tudjuk, hogy egyedül az autonómia jelenthet megoldást – hangsúlyozta Tőkés László, aki szerint tovább kell haladnunk azon az úton, amelyiken negyedszázaddal ezelőtt elindultunk, és a szabadságharc mellett az igazságharcunkat is meg kell vívnunk.
A továbbiakban Langerné Victor Katalin, a budapesti Magyarság Háza igazgatója beszédében elmondta: március 15. szimbolikus történelmi eseményünk, amit akkor is megtartott a magyarság, amikor diktatúra volt. Huszadik századi történelmünk során is jelenvalóvá vált ’48 üzenete, hiszen az 1956-os forradalomban is március 15. a függetlenség és a magyar nép szabadságharcának jelképe volt – fogalmazott.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt Partiumért felelős alelnöke ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy bár egyénileg szabadnak mondhatjuk magunkat, de a nemzet egészét tekintve nem mondható el ugyanez. „Kisebbség vagyunk, a szó legrosszabb értelmében, és állandóan kérnünk, koldulnunk kell” – tette hozzá. Véleménye szerint ezt a módszert már negyed évszázada erőltetjük, és itt az ideje belátni, hogy nem vezet eredményre. Helyzetünkre csakis az autonómia jelenthet megoldást. „Bízzunk az erőnkben, ne hagyjuk, hogy az annyi éven át belénk sulykolt »mert mi kicsik vagyunk« politikája elfásítson. Merjünk újból nagyok lenni, nagyot álmodni, és főleg merjünk tenni álmunk megvalósulása érdekében” – zárta beszédét Zatykó Gyula.
A résztvevők a Kossuth-kertből átvonultak Kossuth Lajos emléksírjához, ahol az igei köszöntő után elhelyezték a kegyelet virágait az emléksíron.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),

Feladataink megtartó ereje (Böjte Csaba sepsiszentgyörgyön)
Merjük vállalni feladatainkat, mert azok fölnevelnek bennünket, gyarapodunk általuk, s higgyük, többre vagyunk képesek, mint amire önmagunkat tartjuk – buzdította hallgatóságát Böjte Csaba ferences szerzetes sepsiszentgyörgyi előadásán. A Parittya Egyesület rendezvényén zsúfolásig telt Gábor Áron Teremben hétfő este Jézus életútjának üzenetét egyaránt tolmácsolta: szeressük és merjük vállalni szülőföldünket, családunkat.
Mindannyiunk számára az a cél, hogy Isten társai legyünk a világ továbbteremtésében – fogalmazott Csaba testvér, miközben arra biztatott: ott, ahol és amit Isten tőlünk kér, bizalommal álljunk hozzá, alázattal, szeretettel vállaljuk és tegyük meg, hiszen képesek vagyunk rá. Munkája kapcsán elmondta, a dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt két évtized alatt ötezer rászoruló gyermekről gondoskodott, több mint felük mára kirepült. Hangsúlyozta: a nevelés lényege olyan feladat elé állítani a gyermeket, mely révén megtapasztalja korlátait, mégis tovább tud lépni, több lesz általuk. Ma otthont teremteni Erdélyben nem kis feladat – vélekedett Csaba testvér –, kérdés azonban: merjük-e vállalni a családalapítás, gyermekvállalás csodaszép feladatát? „Örömmel mondhatom, az elmúlt évben Csíkszeredában például többet kereszteltek, mint amennyit temettek – fejtette ki lapunknak. – Vannak pozitív jelek, eldugott falvakban, Egerszéken, Csinódon, ahol az elmúlt húsz évben szaporodott a lakosság. Ez azért érdekes, mert ezek a legnehezebben élhető, lakható földek, gazdag bánsági, mezőségi portákhoz viszonyítva itt nagy a szegénység, és mégis, a nehézség ellenére szaporodik a nép. Azt látom, hogy a nehézség nem szétcincálja népünket, ellenben sokszor éppen a munka, a feladat az, ami megtart bennünket. Ezt próbáltam ma üzenni a fiataloknak is: ne tartsanak a feladatoktól, ne féljenek tanulni, dolgozni, házat építeni, családot alapítani, mert mindezek visszahatnak ránk. Önmagamat tetteimmel építem, holnap azzá válok, amit ma teszek. Magamat gazdagítom saját munkámmal, és ez óriási igazság” – magyarázta Böjte atya. Gondozottjairól szólva elmondta, fel kellett vállalnia őket, hiszen bajban lévő gyermekek kértek segítséget tőle: „Sokszor úgy éreztem, egy-egy hatósági közeget meggyőzni, anyagiakat előteremteni, engedélyeket beszerezni meghaladja az erőmet. Ilyenkor, ha reggel szembemegyek a gyermekekkel, tekintetükben azt látom: a mi pap bácsink mindent meg tud oldani. Teremtő tekintetük van, erőt adnak nekem. Nagyon élvezem, amit végzek, közben persze elfáradok – de az erőfeszítés erősebbé tesz.” Kérdésünkre, miszerint másként döntene-e, mint évekkel korábban, ha még egyszer hivatást választhatna, Csaba testvér gondolkodás nélkül válaszolta: „biztosan nem, minden egyes gyerek egy nagy élmény, s olyan örömöket okoznak, amit én nem adnék semmiért”.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mindenki a saját kultúrája szerint katolikus
„Vitathatatlan, hogy Ferenc pápa megválasztása óta érezhető egyfajta másság, ami annak is betudható, hogy nem európai. Egy latin-amerikai egészen másképpen gondolkodik, más a mentalitása, ráadásul aktív pasztorációból jött: Buenos Airesben ott volt a hívek között, »első kézből« hozta magával a helyzetismeretet” – Interjú dr. Kovács Gergellyel, a Kultúra Pápai Tanácsának székelyföldi származású irodavezetőjével.
– Hogyan jutott el a Székelyföldről a Vatikánig? Kevesen mondhatják el magukról Erdélyben, hogy ilyen pályát futottak be.
– Erre tréfásan tudnék válaszolni, mert azt kellene mondanom: azt kell megkérdezni, aki úgy rendelkezett, hogy Rómába menjek. A katolikus egyházban nincs demokrácia, felépítése hierarchikus. Egy pap engedelmeskedik elöljárójának, püspökének és az én esetemben is így volt.
Amikor kispap voltam Gyulafehérváron, az 1989-es változás után kiküldtek Rómába tanulni, mert az elöljárók úgy ítélték meg, hogy alkalmas vagyok rá. Hat évig tanultam, befejeztem a kötelező teológiai alapképzést, utána az egyházjogi doktorátust, majd az egyezségnek megfelelően hazatértem, és Marosvásárhelyre kerültem káplánnak, segédlelkésznek. Bedobtam magam a munkába, ám egy év elteltével Jakubinyi érsek közölte, kellene csomagolni és visszamenni a Szentszékhez dolgozni.
Tehát semmiképp sem az én kezdeményezésemről van szó, az érsek urat kéne megkérdezni, hogy ki kérte meg őt, miért gondolták úgy, hogy engem küldjenek Rómába. Az érsek megbízott vele, én meg engedelmeskedtem. Amikor úgy dönt, hogy jöjjek haza – hiszen egyházjogilag továbbra is a gyulafehérvári egyházmegyéhez tartozom –, akkor csomagolok. Elsősorban pap vagyok, és a papi szolgálatomat végzem, bárhol is legyek.
– Hogyan telik egy napja a Vatikánban?
– Ez nagyon sokszínű, összetett kérdés, amiről nagyon nehéz beszélni. Amikor általában egy hivatali, irodai munkára gondolunk, akkor ezt úgy képzeljük el – ahogy nálunk sajnos sok helyt szokás –, hogy bemegy az ember a munkahelyére, kávézgat, lötyög, kimegy egy kicsit bevásárolni, és eltelik a napja. Nos a Vatikánban szó sincs erről, ott nagyon intenzív munkaprogram van. Úgy kell elképzelni, mint egy minisztériumi alkalmazottat, aki reggeltől estig az irodában végzi a munkáját. De arra sem szabad gondolnunk, hogy ez unalmas munka, és csak papírokat írunk, gépelünk, nyomtatunk, iktatunk. Ez is a munka része, hiszen óriási a levelezése a Vatikánnak, ugyanakkor rendkívül sokszínű, hiszen kultúráról van szó.
Ha a Kultúra Pápai Tanácsát lefordítom laikus nyelvre, akkor a Szentszéknek, a Vatikánnak a kulturális minisztériumát jelenti. Nemzetközi a személyi összetétele: a mexikóitól az indiaiig, a franciától a spanyolig, az erdélyiig mind ott vagyunk, és egy csapatot alkotunk. Én Közép-Kelet-Európát és a német nyelvterületet követem, mindent, ami itt történik a kultúra terén; ha miniszter-, nuncius-, püspök-, művész- vagy látogatócsoportok érkeznek a Vatikánba, őket fogadnom kell, szóba kell állni velük, a látogatásokat elő kell készíteni.
Tehát nagyon érdekes és izgalmas munkát végzek. Időnként utaznom is kell konferenciákra, kiállításmegnyitókra. Bár a kultúrával foglalkozom, egészen mély értelemben teszem, ezért ne arra gondoljunk, hogy csak koncerteket, kiállításokat szervezünk. Ezeket is elvégezzük, de a kultúra ennél sokkal mélyebb dolog. Mindenki a saját kultúrájában él, miközben az evangélium mindenki számára egy és ugyanaz. Elég megnézni egy afrikait, aki esetleg táncol a szentmisén, vagy egy ázsiait, mindenki a saját kultúrája szerint katolikus, és ez rengeteg érdekes kérdést vet fel.
Hosszan sorolhatnám, mi mindennel foglalkozunk még, például a szekularizáció problémájával, a fiatalok világával. Én reggel hétkor kezdem a munkám, és előfordul, hogy este hétkor még az irodában vagyok. De otthon is akad munkám, hiszen a kongregációnál is dolgozom, Márton Áron boldoggá avatási ügyében is, amit nem munkaidőben végzek, hiszen nem kifejezetten ezért vagyok Rómában. Intenzív és zsúfolt programom hallatán még az orvosom sem örül...
Igazság szerint nem könnyű éjjel egy-kettőig dolgozni, majd reggel fél hatkor kezdeni elölről, viszont örömmel és szívesen csinálom. Amikor az ember érzi, hogy azt teszi, amit kell, akkor nincs gond, nincs áldozat. Olyan, mint amikor az édesanya felkel éjszaka a kisgyerekéhez, hiszen ezt szeretettel, örömmel teszi.
– És miként lesz valakiből posztulátor?
– A boldoggá és a szentté avatásnál először is az a legfontosabb, hogy valakinek kérnie kell. Márton Áron esetében ez a gyulafehérvári főegyházmegye, illetve az érsekség képviseletében az érsek, latinul az „actor”. Ennek a tervnek a végigkísérése, lebonyolítása olyasvalakinek a feladata, aki ért hozzá, elsősorban egyházjogász, ő a posztulátor. A tisztséget kezdettől fogva Szőke János atya, szalézi szerzetes töltötte be, aki sajnos két évvel ezelőtt meghalt. Ekkor szükség volt új posztulátorra, Jakubinyi György érsek pedig engem nevezett ki.
– Mi konkrétan a posztulátor feladata?
– A posztulátor posztulál, azaz kérelmez, mozgatja az ügyet, megteszi mindazokat a lépéseket, amelyek szükségesek az ügy előrehaladásához. Ismeri az eljárás folyamatát, és elvégzi az ezzel járó feladatokat. Összekötő kapocs a boldoggá vagy szentté avatást kérelmező egyházmegye és a Szentszék között. Én most is ezt teszem, bejárok a kongregációhoz, a per mindig az egyházmegyében kezdődik, és amikor a Szentszékhez kerül az ügy, akkor Rómába kell menni. Ezért fontos, hogy én Rómában tartózkodom, hiszen így bármikor be tudok menni a kongregációhoz a kapcsolattartás végett.
– Miért nevezik pernek a boldoggá avatás folyamatát? Feltehetően nem sok köze van a polgári perekhez.
– Így igaz, ezért sokkal jobb eljárásról vagy ügyről beszélni. Azért nevezik egyébként pernek, mert amikor az egyházmegyében elkezdődik a folyamat, vannak bizonyos vonásai, amelyek perre utalnak. Azonkívül, hogy össze kell állítani egy dokumentációt, ki kell hallgatni a még élő szem- vagy fültanúkat. Ez úgy történik, hogy kinevezik a feladattal megbízottakat, akik esküt tesznek, hogy munkájukat hűségesen, titoktartás mellett végzik. Tehát kihallgatás történik, kérdéseket tesznek fel, aminek perjellege van.
– Néhány éve foglalkozik Márton Áron püspök boldoggá avatásával. Hol tart most a folyamat, mennyi időbe telhet, amíg sikerül eredményt elérni?
– Arra nem lehet válaszolni, hogy mikorra remélhető Márton Áron boldoggá avatása, mert rengeteg tényezőtől függ, ami semmiképp nem rajtam múlik. Fontos, hogy az ügy nem akadt el. Nem szabad konspirációs elméletre gondolni, hogy bezzeg a többiek haladnak, ez pedig nem. Márton Áron esetében létezik egy technikai szempontból óriási különbségtétel: nem volt vértanú, nem halt meg a kommunista üldözés során a börtönben, ellentétben például Bogdánffy Szilárddal vagy Seper Jánossal, akik meghaltak a hitükért.
Az ő esetükben azt kell igazolni, hogy valóban azért haltak meg, mert a hitükért adták az életüket, ezt követően pedig következik a boldoggá avatás. Márton Áron esetében azt mondjuk, hogy ő hitvalló, ezért az egész életét ki kell vizsgálni, hogy valóban egész életén keresztül hősies módon élte-e az erényeket, a hitét. Elképzelhető, hogy ez mekkora dokumentációt jelent: szentbeszédek, körlevelek, különböző írások, ezeket mind fel kell dolgozni. Az egész életét nagyító alá kell venni, ezért halad sokkal lassabban a folyamat. És ha ez meg is történik, mert valóban szentként élt, akkor még mindig egy csodának is történnie kell az ő közbenjárására. Amit megint hosszan ki kell vizsgálni, ami időigényes, ezért van ez az eltolódás. Vannak fejlemények, de sok kutatás van még hátra, ezen dolgozunk.
– Mi változott a Vatikán életében Ferenc pápa megválasztása óta?
– Azt mondanám, hogy a Vatikán életében konkrét változás nincs. Három szentatya – II. János Pál, XVI. Benedek és most Ferenc pápa – alatt szolgáltam, és azt tapasztaltam, hogy a mindennapi munkában nem sok minden változott. Ugyanazt kell tenni, legfeljebb a hangsúly változik, hogy mit tartunk fontosabbnak, mire figyelünk jobban oda. Árnyalatbeli különbségek vannak, de úgy kell végezni tovább a munkát, mint eddig.
Vitathatatlan, hogy Ferenc pápa megválasztása óta érezhető egyfajta másság, ami annak is betudható, hogy nem európai. Egy latin-amerikai egészen másképpen gondolkodik, más a mentalitása, ráadásul aktív pasztorációból jött: Buenos Airesben ott volt a hívek között, „első kézből” hozta magával a helyzetismeretet. Ez az, amit érzékelni lehet nála, az élet ízét. Ugyanakkor nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy összehasonlítjuk a korábbi pápákkal, hiszen minden embernek megvan a sajátos értéke.
Mindannyian jók vagyunk valamiben, és vannak gyengébb pontjaink is, amelyekkel csak úgy elvagyunk. Ezért téves lenne kiemelni Ferenc pápa valamelyik erősségét és összehasonlítani XVI. Benedek egy gyengébb pontjával. Ebbe a hibába nem szabad beleesni, hiszen szerves folytonosság van az egyházban. Most talán picit változó időszak, szervezeti reform következik, ugyanis nem titok, hogy a szentatya újra kívánja szervezni a kúriát. Nem tudjuk, ez pontosan mit fog jelenteni, ezért van bennünk a Szentszéknél egyfajta várakozás, amit pozitívan élek meg.
Úgy érzem, mindannyian azért vagyunk ott, hogy tegyük a dolgunkat. Ha valami megváltozik, akkor majd máshol végzem a dolgomat, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most megszűnik a munkahely, bezár a cég. Ha a szentatya úgy látja jobbnak, fontosabbnak, hogy a képességeimet máshol kamatoztassam, akkor én boldog leszek, hiszen éppen az a hivatás, hogy kamatoztassam a rám bízott talentumokat, ahogy Jézus is mondta.
– Ferenc pápa rendkívüli népszerűségnek örvend nemcsak a hívek, hanem a laikusok körében is. Hogyan hat ez vissza a hívek gyülekezeti életére?
– A szentatyának a kommunikáció az erőssége. Egyrészt nagyon röviden, tömören, frappánsan fogalmaz, szinte úgy, mint a Twitter. Másrészt gesztusokkal is kommunikál. Egy szerdai általános kihallgatáson maga a tanítás, a beszéd 15 perc, de a szentatya utána körbemegy, leszáll az autóból, megölel, fölemel, megszólít. Ez olyan nyelvezet, amit megért a nem katolikus is. Ha mondok egy teológiai beszédet, akkor lehetnek benne olyan fogalmak, amelyeket nem biztos, hogy megértenek.
De a gesztusok által is lehet kommunikálni, és a szentatyának ez az erőssége. Ezért is van, hogy a nem hívők, esetleg érdeklődők valamit jobban megértenek belőle, jobban tudják követni, könynyebben „elcsípnek” valamit. Ugyanakkor ez önmagában nem hat vissza a hívekre, ellenben közvetlenül rám az igen, ahogy ő főpásztor, ahogyan értékeket közvetít. Szerintem ez az, ami hat a katolikus egyházon belül.
Dr. Kovács Gergely
1968-ban született Kézdivásárhelyen. Teológiai tanulmányait 1987-ben kezdte meg a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómában folytatta. A Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként a Gregoriana és Lateráni pápai egyetemeken tanult. 1993-ban pappá szentelték a gyulafehérvári érsekség számára. Római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal, ezt követően egy évig káplánként dolgozott Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Kultúra Pápai Tanácsának (a Szentszék kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, amelynek jelenleg irodavezetője. Több szentszéki intézmény munkatársa. 2012 februárja óta Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Böjte Csaba: hiszek a kimondott szó erejében, hiszek a bölcs párbeszédben, ezért elmegyek szavazni
Böjte Csaba felszólalásában elmondta: „nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul” – emelte ki beszédében a ferences szerzetes, majd hozzátette: „politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is.”
Böjte Csaba felszólalásában rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon.
„Jézus hitt a párbeszéd erejében. Ha megnézzük az ő életet, azt látjuk, hogy nem a csodáival váltotta meg a világot, hanem az őszinte, tiszta szóval. Mindenkihez volt egy jó szava. Hiszek a párbeszéd erejében, és ezzel a hittel kellene az Uniót is meggyőzni. Mi egykoron egy határok nélküli Európai Unióban hittünk, ahol családjainkkal békésen élhetünk. Adná az Isten, hogy ez meg tudjon valósulni” – hangsúlyozta Böjte atya beszédében.
Közlemény
Erdély.ma,

A többség diktatúrája
Ami neked nem esnék jól, azt ne tedd felebarátodnak! – tanította Jézus kortársa, Hilél, az ókori talmudi mester. A Tóra alapgondolata nem ismerős a sepsiszentgyörgyi tanácsosok számára. Éppen azt teszik a románokkal, ami ellen évek óta felháborodottan tiltakozunk: ne mondja meg nekünk más, hogy mi a jó. Ne tudja helyettünk más, hogy mi jól élünk, hogy rengeteg jogunk van.
Ne ők döntsék el, hogy jobb lesz nekünk, ha vegyes iskolába járnak gyerekeink; ha úgy tanítjuk őket románul, mintha az lenne az anyanyelvük, hogy románul tanulják a szaknyelvet, mert másként nem tudnak majd elhelyezkedni. Ne oktassanak bennünket arra, hogy miként őrizzük hagyományainkat. Ne féltsenek attól, hogy éhen halunk, ha autonómiát adnak. Hagyják, mi magunk döntsünk saját dolgainkról, mi mondjuk meg, mi a jó és mi a rossz nekünk. Ne őrködjenek felettünk, nehogy kárt tegyünk magunkba, hagyják, hogy éljük az éle-tünket úgy, ahogy nekünk tetszik. Ha fölényes többségünkkel a látszatát is elvesszük a románoktól, hogy saját sorsukról döntsenek, nem tesz egyebet, mint megerősíti azt a félelmüket, miszerint ha itt egyszer autonómia lesz, akkor majd „törleszteni” fogunk azért, amit az elmúlt kilencven évben megtagadtak tőlünk. Mi értelme volt a sepsiszentgyörgyi tanács rendkívüli ülésen sürgősséggel átvinni azt, hogy ezentúl évente négy Pro Urbe-díj helyett csak egyet adjanak?
Eddig négyből egy jelöltet a román közösség nevesíthetett, ami nagyjából megfelelt a román lakosság számarányának. Az etnikai kvóta, a létszámarányos egyenlőség elve szó szerint benne foglaltatik az állandóan mintának felhozott dél-tiroli autonómiastatútumban is. Milyen autonómiát akarunk, mit értünk azalatt, hogy a kisebbségben élő románok majd dönthetnek az összes olyan kérdésben, ami őket illeti, ha máris megvonjuk tőlük még az ilyen szimbolikus döntési jogokat is? Álságos és hiteltelen az RMDSZ-frakció vezetőjének románokat „megnyugtató” kijelentése, miszerint a magyarok „gondoskodnak arról”, hogy „az arra méltó románok” is kitüntetésben részesüljenek. Ezt hívják a többség diktatúrájának.
Erdély András
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Születése 110. évfordulóján emlékeztek Sass Kálmánra
Születése 110. évfordulóján kiállítás nyílt Sass Kálmán mártír lelkipásztor emlékére, és a róla elnevezett díjat is átadták az elmúlt csütörtökön Érmihályfalván.
Nagycsütörtökön délután, az úrvacsoraosztással egybekötött istentisztelet előtt az éppen aznap, április 17-én, de 110 évvel korábban, 1904-ben született Sass Kálmán mártír lelkipásztorra emlékeztek utolsó szolgálati helyén, Érmihályfalván. “Egy olyan Isten nélküli világban szolgált, amikor mégis tudott példamutató lenni jellemével, szeretetével, (…) a haza és a nemzet fáklyájaként égett el Krisztus oltárán” – fogalmazott a lelkész emlékére összeállított kiállítás imaterembeli megnyitóján Balázsné Kiss Csilla lelkész. Id. Szilágyi Ferenc költő-képzőművész, presbiter Sass Kálmán életútját elevenítette fel születésétől az 1956-ot követő megtorlás részét képező 1958-as kivégzéséig. Reméljük, eljön az idő, amikor nem csak az egyház védőpajzsa mögött lehet emlékezni, utalt a méltató arra, hogy Sass Kálmánt máig nem rehabilitálták.
Sokatmondó dokumentumok
Jelen volt a néhai lelkész egyik fia, dr. Sass Huba tanár, aki gyerekkorából idézett fel emlékeket, a békés és a megpróbáltatásokkal teli esztendőkből egyaránt. Elmondta, hogy a román állammal szemben 22 pere volt a családnak, ami egyrészt a rehabilitálást, másrészt a vagyoni kártérítést érintette – az eredményt mindkét esetben tudjuk… A kiállítás anyagát Balázsné Kiss Csilla mutatta be, s abban megtalálhatóak a Sass családot bemutató fotók, iratok éppen úgy, mint a helyi református egyházközség életére vonatkozó dokumentumok, vagy Sass Kálmán meghurcolásának bizonyítékai is. A kiállítás pünkösdig tekinthető meg.
Emlékév
Ugyancsak az esemény adott alkalmat a Sass Kálmán Díj első átadására. Mint Kovács Zoltán főgondnok elmondta, az ideit Sass Kálmán-emlékévnek nyilvánította az egyházközség, és ennek során egyéb események mellett szeretnék felavatni a lelkész emlékhelyét a temetőben (melynek alapkövét a reformáció legutóbbi emlékünnepén tették le). Ebbe a sorba tartozik az ezután mindig április 17-én átadandó díj alapítása, és mostani első átadása is, amivel az évente konfirmált fiatalok legügyesebbjeit jutalmazzák, kilétükről pedig szavazással maguk a konfirmálók döntenek. A díjat idén Hengye Kincső és Papp István érdemelte ki, de mivel nagyon szoros volt a verseny, két különdíjat is átadtak Kovács Csengének és Csomós Rolandnak. Balázsné Kiss Csilla elmondta még, hogy készülnek Sass Kálmán összesített teológiai munkáinak kiadására, majd az ünnepség a néhai lelkész kedvenc nótájának eléneklésével zárult: Krasznahorka büszke vára…
Rencz Csaba
erdon.ro

A meghurcolt plébánosokra emlékeztek
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános: Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá. Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat - Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? - miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Simon Virág. Székelyhon.ro

Vincze Lóránt Arad megyében járt
Romániai magyar érdekeket Brüsszelbe!
Amint azt a szombati lapszámunkban is hírül adtuk, vasárnap Arad megyei kampánykörúton vett részt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, akit elkísértünk Nagyiratosra, Nagyvarjasra és Szentpálra. Szentmise az anyák napja jegyében Vasárnap Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök és Papp Attila nagyiratosi polgármester táraságában Vincze Lóránt részt vett a helybeli katolikus templomban 10 órától megtartott szentmisén, ahol ft. György Zoltán plébános anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek egyúttal köszönetet mondott a családjukért kifejtett áldozatos munkáért. Szentbeszédében a tavasz beköszöntét, a természet újjászületését kapcsolatba hozta Szűz Máriával, aki vállalta, hogy anyja legyen Isten egyszülött fiának, Jézusnak. Őt szerető, gondoskodó anyaként óvta, szeretetben nevelte, átadva neki mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre a földi élete során szüksége lehet. Szeretett fia mellett mindenkor, annak a keresztre feszítésekor is kitartott, mert tudta: ahol igent mondanak az életre, ott Isten áldása érvényesül. Éppen ezért a mai édesanyáknak is igent kell mondaniuk az életre, minél több gyermeket kellene szülniük, szeretetben felnevelniük, Isten dicsőségére, nemzetünk megmaradása érdekében. A szentmise végén a ministráló leányok színvonalas szavalatokkal, köztük a helybeli Veres József által az alkalomra írt verssel is köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek a kijáratnál egy-egy Mária-képpel kedveskedtek. Felemelő érzés volt tapasztalni a nagyiratosi hívek egyházi énektudásának színvonalas megnyilvánulását. Nem választani, szavazni kell! A községháza tanácstermében közel 40 polgár gyűlt egybe a meghirdetett lakossági fórumra. Papp Attila polgármester mutatta be vendégeit, Vincze Loránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnököt és Faragó Péter ügyvezető elnököt, majd a május 25-re tervezett EP-választásokon való minél nagyobb részvétel szükségességét ecsetelte, kiemelve a betegek, illetve az idősek számára szolgáló mozgóurna előzetes igénylésének a fontosságát. Bognár Levente megyei elnök hozzászólásában köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd kiemelte: a romániai magyarság 25 évvel ezelőtt a kezébe vette a sorsát, minden alkalommal bebizonyítva, hogy képes képviselőit az ország, illetve az utóbbi két alkalommal az EU törvényhozásába is bejuttatni. Most egy újabb próbatétel előtt állunk, aminek a feladatához, összefogással, újra fel kell nőnünk! Vincze Lóránt köszöntőjét követően jó kezdetnek tartotta, hogy a nagyiratosi, lelkesen éneklő hívekkel először a templomban lehetett része a nagyszerű közösségi élménynek. Miután maga is köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, egy újabb nagyszerű közösségi élményről, a soron következő EP-választásokról beszélt, ahol tömbben szavazva újabb alkalom adódik bebizonyítani: mi, magyarok együtt erősek vagyunk. Mert ez a közel másfél milliós romániai magyarság nem veszítette el az összetartozás érzését, a hitét, de a bizalmat sem életünk jobbra fordulásában. Már 25 évvel ezelőtt is tudták a magyarok, hogy csakis egy magyar szervezet képviselheti méltón az érdekeiket: az elmúlt 25 évben sikerült visszaszerezni a kommunizmus által eltörölt olyan jogainkat, mint az anyanyelv-használat a közigazgatásban, a teljes körű oktatás, az elkobzott közösségi ingatlanok visszajuttatásának az ügye, amelyekben még vannak megoldatlan kérdések, de az ügy jó irányba halad. Ugyanakkor igen sok tervet sikerült megvalósítani a magyar emberek, a közösségek javára, hiszen az RMDSZ mindig ott volt a bukaresti törvényhozásban, illetve 7 éve az Európai Parlamentben is ott vannak a képviselői, akik Brüsszelben az erdélyi magyar emberek gondjairól beszélnek. Mert a brüsszeli politikusok rólunk, erdélyi magyarokról annyit tudnak, amennyit az ottani képviselőink elmondanak rólunk. Helyettük más biztosan nem fogja elmondani, méghozzá a többi, őshonos európai kisebbséggel együtt, hogy minden közösség számára az EU-ban hatékonyabb legyen a kisebbségvédelem. Együtt vannak a dél-tiroli németekkel, a finnországi svédekkel, a dániai németekkel, illetve a többi kisebbséggel, akikkel elhatározták: elmennek az EU intézményei elé, ahol védelmet kérnek a kisebbségi jogoknak. Azt is el akarják érni, hogy a finnországi svédek által élvezett önrendelkezés a romániai magyar közösség különböző csoportjai számára is megvalósítható legyen. Ha Dél-Tirolban meg lehetett teremteni az autonómiát, az nálunk is megvalósítható. E célkitűzéseken nemcsak az EP-ben, hanem itthon is dolgozni kell, hiszen a hosszú évek óta elodázott kisebbségi törvényt, az EU-ban élő kisebbségek támogatásával, remélhetően el lehet majd fogadtatni. Érintette az EU-támogatással megvalósult projekteket, kitérve a területalapú támogatásokra, de azokra a programokra is, melyek jóvoltából a hazai fiatalok az EU-ban tökéletesíthetik a tudásukat. A jelzett programok kidolgozásánál, jóváhagyásánál azonban az erdélyi magyarok képviselőinek is ott kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy ne mások döntsenek a fejünk fölött. Nem csak az EP-ben, de az itthoni ügyintézésben is részt kell vennünk. Ha a Szövetség kormányon van, a kisebbségi ügyek mellett egy-egy országos érdekeltségű tárcának a vezetését is vállalja, hogy aktív részesei legyünk az ország vezetésének, a sorsunk jobbra fordításának. Ehhez azonban minden választáson nagy számban kell részt vennünk, hogy az RMDSZ elérhesse az 5%-os választási küszöböt a helyi önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, valamint a brüsszeli Európai Parlamentben is. Mivel mindig az volt az elvárás, hogy ne legyen magyar–magyar verseny, a következő EP-választáson ez teljesül, hiszen Romániában csak az RMDSZ-lista magyar, ezért éljünk a lehetőséggel. Május 25-én tehát nem kell választani, hanem szavazni kell az erős magyar képviseletre – összegezte mondanivalóját Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt. Előtérbe a kisebbségi jogokat! A hozzászólások során Kiss István, mintegy nyugtázva az elhangzottakat, a képviselőjelöltet alaposan felkészült, a mandátumra méltó fiatalembernek nyilvánította, akárcsak a község által két évvel ezelőtt megválasztott fiatal, dinamikus polgármestert, Papp Attilát. Éppen ezért, a választásokon minél nagyobb számú részvételre szólította fel a jelenlévőket. Tomuţ Csaba az Ukrajnában zajló nemzetiségi feszültségekről kért véleményt Vincze Lóránttól, aki aggasztónak találja az ottani helyzetet, ami azonban azt is érzékelteti, mennyire fontos, ha egy ország tagja az Európai Uniónak vagy a NATO-nak. Ukrajna viszont, részint önhibájából, egy polgárháború küszöbén áll. AZ EU-nak is rá kellett jönnie, hogy a közép-kelet-európai bővítés együtt jár a nemzetiségi kérdések megjelenésével, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Éppen ezért változik az EU is, amelyben nem lehet elmenni a kulturális és szabadságjogok mellett úgy, hogy ne érintsék a kisebbségi jogokat is. Az RMDSZ kezdeményezése volt a kisebbségek európai összefogása, amiben maga az elmúlt 3 évben dolgozott. Winkler Gyula EP-képviselő irodájában a kisebbségvédelem területén dolgozik, míg Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából az RMDSZ külügyi kapcsolatait építi a 93 tagot számláló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), amelyiknek az alelnöki tisztségét is betölti. A most záruló mandátumban nem sikerült EU szinten elérni a közösségi jogok felkarolását, a következőben azonban sokkal határozottabb lépéseket tesznek az úton. Vincze Lóránt abban bizakodik, hogy az EP-t sikerül majd rávenni a kisebbségi ügyekkel való hangsúlyosabb foglalkozásra, hogy a lehetőségét is elkerüljék egy, az ukrajnai helyzethez hasonló kialakulásához. A továbbiakban Papp Attila polgármester javaslatára Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával esedékes, Kisvarjas–Dombegyház közötti időszakos határátkelőnek átjáró úttá válási esélyeit mérlegelték, míg Faragó Péter RMDSZ-ügyvezető elnök az EP-választások technikai kérdéseit járta körbe. Ezek szerint minden párt egy-egy országos listát nyújt be, amire bárhol az országban szavazni lehet, egy pótlista segítségével. Mivel az országnak 32 parlamenti képviselője lesz, az országos listán minden párt ennyi jelöltet tüntethet fel, a szavazólapon az RMDSZ a III. helyen található, tehát arra kell szavazni, hogy a 32 hely közül minél többet lehessen megszerezni. Akik egészségi okokból nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, orvosi igazolás alapján kérhetik a mozgóurna lakhelyükre szállítását. Erre nagyon oda kell figyelni, meg kell szervezni, hogy minél többen szavazhassanak. A községháza tanácstermében Papp Attila polgármester ebédet adott a vendégek, illetve a sajtósok tiszteletére, majd az EP-képviselőjelölttel és az RMDSZ-megyei elnökkel az élen az otthonukban keresték meg a nagyiratosi magyarokat, akikkel ismertették a választásokon való részvétel fontosságát, a tudnivalókat tartalmazó szórólapokat osztogatva. Kampány, előadás Nagyvarjason Miután a jelzett csapat Nagyvarjason is házalva kereste meg a magyarokat, 17 órától a helybeli kultúrotthonban találkoztak a lakossággal. Both István helybeli RMDSZ-es tanácsos bemutatta a vendégeket. Közülük elsőnek Papp Attila köszöntötte az édesanyákat, ismertette az EP-választásokon való részvétel elemi fontosságát, majd Bognár Levente megyei elnök, illetve Vincze Lóránt EP- képviselőjelölt fejtették ki a már ismertetett véleményüket. Ezt követően jó szórakozást kívántak a Tapasztó Ernő technikai segítségével fellépett Kulcsár-Székely Attila színművész által bemutatott darabhoz, Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjátékához. A 45 perces, vérbő humorral, mimikával előadott vígjáték vastapsot aratott a közel 30 nagyvarjasi magyar körében. Nagy érdeklődés Szentpálon Ugyanaznap délután az EP-képviselőjelölt és megyei RMDSZ-elnök által vezetett kampánystáb Szentpál magyar családjait is felkereste, hogy az otthonukban mondják el, szórólapokkal támasszák alá a választásokon való részvétel fontosságát. A szentpáli kultúrotthonban 19.30 órától száznál több érdeklődőnek mutatta be Sandu Piroska alpolgármester a vendégeket, Vincze Lóránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, Király András oktatási államtitkárt, valamint Faragó Péter ügyvezető elnököt. Az említettek közül elsőnek Bognár Levente vázolta a május 25-én sorra kerülő EP-választással kapcsolatos tudnivalókat, majd Király András államtitkár az RMDSZ elmúlt 25 évi munkáját értékelte szentpáli, Arad megyei, illetve országos szinten. Amint hangsúlyozta, a közérdekű elképzelések megvalósítását csakis a szavazópolgárok támogatásával, vagyis az RMDSZ-listára való szavazás segítségével lehet kivitelezni. Az eddigi EP-választásokon való jó szereplése jóvoltából Szentpálon fel lehetett újítani a bekötőutat, hozzáfoghattak a csatornázáshoz, illetve további beruházásokhoz. A település jövője érdekében a legközelebbi megmérettetésre is felkérte a helybelieket, hogy Erdélyt Európában, a magyar érdekeket Brüsszelbe lehessen érvényesíteni. Miután Vincze Lóránt megköszönte a biztatást az előtte szólóknak, köszöntötte a szép számban megjelenteket, itt is vázolta az EP-választások már ismertetett fontosságát. A Szentpálon megkeresett emberektől szeretetet, biztatást kapott, ami sok lelki erőt kölcsönöz az érdekképviseleti munkához. Annak a reményének adott hangot, hogy a 25 éve az RMDSZ-ben folyó építőmunka a polgárok támogatásával, bizalmával folytatódni fog, ha az önkormányzatban, a román parlamentben, de Brüsszelben is képviselhetik az erdélyi magyarságot. Mindezt méltón, csakis a romániai magyar képviselők tehetik meg, ezért e munkához kért a szentpáliaktól támogatást. Az elhangzott beszédek után a szentpáli kultúrotthon közönsége is jót mulatott a Kulcsár-Székely Attila által bemutatott Nyirő József-komédián, ami, ha lehet, a nagyvarjasi sikert is túlszárnyalta. A szentpáli kampánytalálkozót, előadást követően Sandu Piroska és csapata nemcsak vendégeknek, hanem a közönség tagjainak is igen ízletes sült kolbásszal kedveskedett. Az egész napos vasárnapi program, a sok emberrel történt civilizált, bensőséges találkozás is azt bizonyítja: Erdély, a Partium és a Bánság valóban Európához tartozik, ahol az érdekeink képviseletét rátermett, tehetséges politikusokra bízhatjuk. A sikerhez azonban május 25-én minden magyarnak az urnákhoz kell járulnia, hogy a romániai magyar érdekeket hatékonyan képviselhessék Brüsszelben.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Táncház és szórványápolás
Szűknek bizonyult a vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar ház kedden délután, amikor az Erdély-szerte oly erős hagyományokkal rendelkező táncházra került sor. Nemcsak a kohászváros magyarjai vettek részt nagy számban a rendezvényen, hanem a szomszédos Déváról és Csernakeresztúrról is szép számmal jöttek el. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt. Felemelő érzés volt, amikor az egybegyűltek közismert magyar népdalokat énekeltek. Kiss Mihály, a vajdahunyadi magyar iskola aligazgatója, illetve Lengyel Izabella tanítónő, a dévai Szivárvány nyugdíjas-kórus vezetője nem kevesebb, mint 10 népdalt tanítottak meg az egybegyűlteknek, szebbnél szebb, lélekhez szóló igazi magyar népdalokat. Később a Fölszállott a páva népzenei vetélkedő nyertese, a kolozsvári Tokos zenekar is megérkezett, amely további népdalokat adott elő, immár profi módon. Sőt, a kolozsvári fiatalok kalotaszegi és mezőségi néptáncokra is megtanították az egybegyűlteket, amire főleg a néptáncban amúgy is jártas csernakeresztúri ifjak voltak fogékonyak. A felemelő hangulatú ünnepség estig húzódott el, mivel sikere jócskán fölülmúlta a szervezők várakozásait. Örvendetes, hogy a táncház hagyománya olyan erős a szórványban is, hogy annyian lelkesednek a magyar folklór iránt, jegyezte megy Lengyel Izabella. A felnőttek bevonása nagyszerű öltetnek bizonyult, hangsúlyozta a rendezvény sikere alapján Kiss Mihály, aki minden nyáron a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett néptánc- és népdaltáborba viszi a vajdahunyadi iskola diákjait. Eközben Petrozsényban, a Jézus Szíve iskolaközpont diákjai rajzkiállítást szerveztek A bányászat gyermekszemmel címmel, mely során ötletesebbnél ötletesebb rajzok révén mutatták be, hogyan tekintenek a gyerekek a felnőttek foglalkozására. A demográfia a legnagyobb ellenség Déván az unitárius parókián kerekasztal-beszélgetésre került sor a szórvány helyzetével és kilátásával kapcsolatosan. A kérdés tüskés, a folyamatok egyáltalán nem bíztatóak, a Hunyad megyei magyar egyházak szinte kivétel nélkül többet temetnek, mint ahányat keresztelnek, sőt, sajnos az sem ritka, hogy a temetések száma többszörösen meghaladja az esküvők és keresztelők együttes számát, hangsúlyozta a házigazda-főszervező Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész. A kedvezőtlen folyamatokat a statisztikák is megerősítik, a magyarság száma népszámlálásról népszámlálásra csökken, tömbvidéken lassan, vegyes vidéken gyorsabban, a szórványban pedig hatványozottan, derült ki Chirmiciu András előadásából. Hunyad megyében, például, megfeleződött az utóbbi 20 év alatt. Ennek megfelelően az erdélyi városok etnikai arculata is jelentősen megváltozott a magyarság kárára. A résztvevők érdekes és tartalmas hozzászólásai nyomán valós kerekasztal-beszélgetés alakult ki, noha az asztal nem kerek, jegyezte meg humorosan a házigazda lelkipásztor. A végvárakat semmi képen sem szabad feladni, egyeztek meg az egybegyűltek, gazdag történelmi hagyatékunk erre kötelez bennünket. Noha évszázadok óta szórványnak számít, Hunyad megye magyar történelmi öröksége jelentős, ismertette a helyzetet Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár Gáspár-Barra Réka színvonalas munkája alapján. A Nyugati Jelen újságírója ugyanis nagyszerű összeállítást készített a megye magyar műemlékeiről, fényképekkel és adatokkal, melyet Dézsi Attila mutatott be az egybegyűlteknek, néhol újabb információkkal kiegészítve. Köztiszteletnek örvendő főispánként Dézsi sokat tett a magyar történelem ápolásáért, főleg olyan műemlékek felkarolásáért, amelyek a helyi magyar közösség hiánya miatt elvésztek volna. Az előadásból egyértelműen kiderült, hogy azokon a helyeken, ahol megmaradt a magyar közösség, a történelmi örökséget ápolják, felújítják, gondozzák, ott viszont, ahol már nincs magyar közösség, műemlékeink, történelmünk jelképeink sorsa sokkal mostohább. A Barcsay Ákos-műemlékét Déva főterén felállíttató volt prefektus további konkrét elképzeléseket vázolt fel a megyeszerte szétszórt, omladozó magyar műemlékek megmentésére. Hogyan lehetne megállítani a demográfiai mélyrepülést? A kérdés nehéz, hiszen nemcsak a szórványmagyarságot érinti, hanem szinte egész Európára jellemző folyamatról van szó. Bíztató azonban, hogy számbelileg megfogyatkozva is, a Hunyad megyei magyarság intézményei jelentősen bővültek, illetve megszilárdultak az utóbbi években. Nyugati Jelen (Arad)

Hitélet – Buzogány Dezső: az Institutio a református egyház alkotmánya
Kálvin legfőbb műve az Institutio. Ez a mű a református egyház alkotmánya, mondja Buzogány Dezső teológiai tanár, aki 2014-ben fejezte be a mű újabb magyar fordítását. Buzogány Dezső az Erdélyi Református Egyházkerület Kálvin Emlékévek alkalmából meghirdetett rendezvénysorozata részeként tartott előadást a Kétágú templom déli karzatán, ennek összefoglalóját olvashatják az alábbiakban.
1536-ban született az első formája az Institutiónak, 1559-ig terjed az az időszak, amíg Kálvin még kiegészítette a munkáját. Négy könyve van, az első a teremtő Isten megismerését tartalmazza, a második könyv a megváltó Isten megismerését, a harmadik tartalmazza azt, mi hasznunk van abból, hogy van megváltó Istenünk, a negyedik kötet a külső eszközökről szól, amelyekkel Isten hív, hogy Krisztust kövessük. Alapjában véve Kriszto-centrikus munkával állunk szemben.
Buzogány Dezső szerint Kálvin könyve a legfontosabb, de nem a legolvasottabb. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet - Egy kényes esemény tisztázása: miért csak Bukarestbe látogatott 15 évvel ezelőtt a római pápa?
Az idén 15 esztendeje annak a történelmi látogatásnak, amelyet immár Szent II. János Pál pápa tett 1999. május 7. és 9. között Romániában. Személyében első ízben látogatott el Krisztus földi helytartója, a Katolikus Egyház feje egy többségében ortodox vallású országba.
Az elmúlt évek folyamán, és hangsúlyozottabban az április 27-én történt szentté avatás előtt és után több esetben lehettem fültanúja „ürömcseppeknek”, a nagy öröm és lelkesedés közepette. Mint annyiszor, ismét elhangzott – a magyar (és nem csak) hívek részéről jogosan –, hogy miért csak Bukarestre szorítkozott a Szentatya látogatása, miért nem kereste fel az erdélyi, partiumi római katolikus egyházmegyéket is, illetve programjában okvetlenül szerepelnie kellett volna a csíksomlyói Szűzanya kegyhelyének is.
Szerény írásommal „tiszta vizet” szeretnék önteni a pohárba, s megbízható források, valamint a római Apostoli Szentszék akkori Romániába akkreditált nagykövetével, Msgr. Jean-Claude Périsset nuncius érsekkel (jelenleg a Vatikán nyugalmazott berlini nunciusa – a szerző pontosítása) – akinek meghatározó szerepe volt a romániai pápalátogatást megelőző tárgyalásokon és annak megszervezésében – történt beszélgetéseim alapján, objektíven közelítem meg a mindmáig kényesnek számító esemény témáját, amelyen személyesen is részt vettem Bukarestben. Tizenöt esztendő eltelte, s az akkori ortodox egyházfő elhunyta után nyíltabban lehet elemezni a történteket.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

120 éves az újszentesi gyülekezet
Mindeddig megsegített Minket az Úr!” Sámuel I. 7, 12.
Krisztusban szeretett Testvéreink!
Közel három héttel ezelőtt ünnepeltük Jézus Krisztus halálból való feltámadását.
Az üdvözítő Jézus, a mi Urunk és megváltónk, már keresztre feszítésekor széttárta kezeit, hogy borzalmas kínjai közepette is magához öleljen. Széttárt, kiterjesztett kezekkel, a kereszt fájdalmas magasságában is, minket áldott, értünk imádkozott. Életünk minden pillanatában kinyújtja lelki kezét, hogy az Ő áldó, mennyei kezét bármikor megfoghassuk, amikor szenvedünk, gyászolunk, vigasztalanok, reménytelenek vagyunk, amikor a bűn meggyötör.
Megfogva az Ő kezeit, tudjuk csak megfogni egymás kezeit is, hogy örömben vagy nehézségben, testvérekként élhessük életünk, Anyaszentegyházunk közösségében!
Mennyei Atyánk gondoskodott arról, hogy 120 esztendővel ezelőtt létrejöhessen, Anyaszentegyházának újszentesi gyülekezete. 1891-ben Szentes városából ide települt le 133 család, 768 református keresztyén. A letelepedés után három évvel 1894-ben megalakult a Vadászerdői Református Egyházközség. Az első istentiszteleteket egy magtárban tartották, majd 1902-ben hozzákezdtek a Bánság egyik legszebb neogótikus templomának építéséhez, melyet 1903-ban szenteltek fel. Az idők sodrásában megrongálódott templomot többször javították, nagyobb felújítási munkálatot 1991-ben a Község százéves évfordulójára végeztünk. A teljes külső és belső felújítását a templom felszentelésének százéves évfordulójára végeztük el 2003-ban, amikor az orgonát, és a parókiát is felújítottuk. Egyházunk, templomunk, hitünk és nemzeti hovatartozásunk megerősített védőbástyájaként kínálja fel a lehetőséget a találkozásokra, egymásra találásra, lelki megerősödésre.
2014. május 18-án délben 12 órakor kezdődő istentiszteleten adunk hálát mennyei Atyánk gondviselő kegyelméért, áldásaiért, melyekben részesítette a gyülekezetet az elmúlt 120 esztendőben és imádkozó lélekkel, hittel és élő reménységgel, EGYÜTT kérjük az Ő megtartó kegyelmét, áldását jelenünkre és jövendőnkre.
„Mindeddig megsegített Minket az Úr!”
A hálaadó istentiszteleten igét hirdet Főtiszteletű Csűri István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöke.
Amikor megszólal templomunk harangjainak hívó szava, jertek el, térjetek be e Szent Védőbástya hajlékába, nyerjetek vigasztalást, élő reménységet! EGYÜTT adjunk hálát mennyei Atyánknak gondviselő szeretetéért!
Szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket május 18-án délben, 12 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletre és az ezt követő szeretetvendégségre!
Atyafiúi szeretettel,
Szűcs András Ottó lelkipásztor. Nyugati Jelen (Arad)

Almási Béla öt éve ment el
Öt év… Mintha évtizede távozott volna közülünk.
A hiánya miatt érzi így az ember?
1986-ban jelent meg Magyar Krisztus című regényem, s jól éreztem, hogy egy darabig nem érdemes nekivágnom (Csabáról) az erdélyi határnak. Mert gyanítottam, tűvé teszik érte – és olvasóiért – bizonyos Szerv emberei (?) fél Arad megyét, s ez nekem sem ígért sok jót. Hogy 1989 végétől újra mehettem haza, Aradba-Csanádba (Kisiratosra és Aradra), hamar megtudhattam: valóban zaklattak nem egy aradit s kisiratosit a táj magyar parasztvilágának legutóbbi kétszáz évéből merítő regényem miatt.
Az 1980-as évek elején emlegette Almási Bélát, Kisiratos körorvosát Kurtucz Gergő öcsém (unokatestvéreim egyike, Béla egykori osztálytársa – nyugodjék békében ő is!), hogy szeretne velem beszélgetni. Ekkor, a ’90-es évek elején ismerkedtünk meg végre egymással. Hogy egész további életünkre szóló barátság legyen belőle – túl síron, akármin?
Hogy milyen ember volt, az aradiak nagyon jól tudják, nem kell nekik bemutatnom! Szerénysége, hon- s népszeretete, szorgalma, önfeláldozása, műveltsége és művészetszeretete, mély embersége, önzetlensége, megannyi áldozatvállalása és vállalkozása közismert. (Nálunk, Csonka-Magyarországon van megyei díszpolgárság is. Ha lenne Aradban, tisztelettel ajánlhatnám az Arad megyei illetékesek figyelmébe: Almási Béla nagyon megérdemelné! Megszolgálta… ezt a megtiszteltetést is.) De hogy mit jelentett e (zarándi–bihari–aradi–békési–csanádi) táj magyar világát megörökíteni igyekvő írónak – szerénységünknek – az ő barátsága, tán ideróható. Alakuló, lassan kész, Lönni vagy nem lönni című kisiratosi falurajzom odaadó munkatársa lett; segített, amiben csak lehetett. Tanulmányaimhoz szükséges adatok sokaságát nyújtotta, elvitt jó emlékezetű idős emberekhez, vagy más forrásra hívta föl a figyelmemet; ha nem tudom, hogy nála (Kürtösön, Kisiratoson) sosem vagyok hívatlan vendég, ritkábban fordulok meg errefelé, s biztos, hogy soványabb lenne a falurajzom.
Mellettem állna most is – például rendíthetetlen hitével, hogy érdemes. Érdemes dolgozni, küzdeni, hinni. Álmodni! Valami jobbat. (Ha a végén meg-megroggyanunk is… nyilván valamennyien.)
Dr. Almási Béla (1947–2009) e napon, május 15-én hunyta le végleg a szemét. Emlékét sokan őrizzük, munkáját… – ha szabad ezt mondani: – folytatjuk. Mert van mit továbbvinni. Máltai ház, tájház, gazdakör, önálló község, magyar érdekvédelem (…s mi minden még!) őrzi valamikori ittlétét.
Sarusi Mihály. Nyugati Jelen (Arad)

Emlékezés és hálaadás
A kommunizmusnak világszerte mintegy harmincmillióval több áldozata volt, mint az első és második világháborúnak együttvéve.
Az emberiesség elleni tettek, rendszerek eleve bukásra vannak ítélve, sosem nyerhetnek végső diadalt. A gonosz, az aljas, a kegyetlen szenvedést, fájdalmat okoz az áldozatainak, akiket elpusztíthat ugyan, de meg nem tud törni, magához hasonlatossá soha nem teheti, mert a jóság hittel párosul, a hit pedig ébren tartja a reményt, módot a túlélésre. Amikor a kommunista rendszer mindent elvett az osztályellenségeitől, és bezárta őket az enyedi, a máramaros-szigeti, a szamosújvári, a zsilavai stb. börtönökbe, kínozta és éheztette őket, megmaradt számukra az imádság. A börtönök, a munkatáborok mindenik barakkja templommá szentelődött. A még életben lévő egykori politikai foglyok s a már elhunytak hozzátartozói hálaadással gondolnak az egykori fájdalmakra, szenvedésekre, mert, akár Krisztust a kereszten elszenvedett kín, őket is magasztosabbá, nemesebbé tették.
Emlékeznünk kell hát mindazokra, akik nem tértek vissza, s azokra is, akik végül megszabadultak az embertelenség poklából. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bár a rendszer összeomlott, kiszolgálói és haszonélvezői tobábbra is itt vannak közöttünk – hangzott el szombat délelőtt Marosvásárhelyen, a kommunizmus áldozatainak emlékművénél, a Volt Politikai Foglyok Maros Megyei Szövetsége által szervezett megemlékezésen, amelyen egy-egy rövid prédikációt tartott Flavius Mihet ortodox pap, Lobontiu Alexandru radnóti görög katolikus esperes, dr. Bustya Dezső ny. református lelkész és Kecskés Lajos ny. unitárius lelkész.
A szervezők részéről Man Nistor elnök szólt az egybegyűltekhez, majd Gráma János titkár és Horváth Matild egykori elítélt koszorút helyezett el az emlékmű talapzatánál.
(ferenczi) Népújság (Marosvásárhely)

Presbiterkonferencia, lelkészértekezlet Ágyán
Előadások a szentírásbeli gyógyításokról
Az Akarsz-e meggyógyulni? kérdésre kereste a választ az Aradi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége és Lelkészértekezlete által közösen szervezett konferencia, amelyen az is kiderült, hogy a gyógyulás az ember testi, lelki és szellemi harmóniáját, egységét jelenti. Saját élete harmóniájáért minden keresztyén ember felelős, hiszen Istentől testünket és lelkünket azért kaptuk, hogy az a Szentlélek temploma legyen. Az ágyai református templomban szombaton 10 órakor kezdődött istentiszteleten Baracsi Levente arad-belvárosi lelkipásztor, az Egyházmegye főjegyzője igehirdetését a bethesdai beteg meggyógyításának történetére építette fel. Egy Ady idézettel napjaink társadalmának a lelki állapotát mutatta be: „Beteg a világ, nagy beteg…”. Mindenkinek szüksége van a gyógyulásra, azt azonban nem elég akarni, a Gyógyítót meg is kell ismerni, személyes kapcsolatot kell kiépíteni vele. Világunk emberének több lett a baja, nagyobbak és kezelhetetlenebbek lettek betegségeink. Hiába a tudomány fejlődése, az elkerülhetetlen dolgok megmaradtak. Az igehirdető arra a kérdésre akart válaszolni, hogy miképpen akar Jézus lelki betegségeinkből meggyógyítani. Mint ahogy az anyaszentegyház, a templomok, a gyülekezetek, a lelkipásztorok is csupán közvetítői lehetnek az Isten kegyelmének és gyógyításának. Az igehirdetés által Jézus a gyülekezettől kérdezte meg: Akarsz-e meggyógyulni? Az istentisztelet végén a vendégfogadó ágyai gyülekezet kórusának énekszolgálata örvendeztette meg a résztvevőket. A konferencia első része Módi József esperes, Bodnár Lajos lelkészértekezleti elnök és Venter Miklós egyházmegye főgondnok köszöntőjével ért véget.
Érdekfeszítő előadások
A közösségi házban tartott kávészünetet követően ugyancsak a templomban került sor a két előadásra. Az elsőt dr. Vajda Sándor borosjenői főorvos, presbiter tartotta Gyógyítás a Szentírásban címmel. Az érdekes, bibliai gyógyítástörténeteket felsorakoztató előadást kivetített festmények, valamint a borosjenői lelkipásztor, Bodnár Lajos által felolvasott, gyógyításról szóló bibliai igeversek harmóniája tette különlegessé. Az előadás fő célja volt felhívni a figyelmet, hogy a gyógyítás és az általunk ismert gyógymódok mennyire helyet kaptak a Biblia világában, és az Isten mennyire ügyelt arra, hogy az emberek ezeket a gyógymódokat megismerjék. Így mutatta be, magyarázta többek között Jákób és Lábán nyájának szétválasztását a korabeli, állattenyésztési célra használt genetikai ismeretek alkalmazásaként; Góliáth és Dávid történetét az agyalapi mirigy, a csőlátás, a genetikai elváltozás érzékelésére és értelmezésére; Zákeus személyét a törpenövéssel kapcsolatban, valamint Séba királynőjét, a hormonzavarok ismeretére is utalva. A korabeli gyógymódok között találjuk az aloe verát és a cédrust, de ott van a modern világunk által kevesebb mint száz éve gyógyhatású anyagként felismert szalicium vagy kén. Az előadás végén elhangzó idézettel az előadó a felvetett téma továbbgondolására kérte a hallgatóságot.
A továbbgondolásban segített dr. Tóth János békéscsabai főorvosnak, a Békés Megyei Presbiteri Szövetség elnökének előadása, amely szépen reflektálva továbbvitte a gondolatmenetet. Az egészség és a betegség ellentétének bemutatását követően az ókori kelet gyógyítási szemléletét (valós ismeretek és mágikus elképzelések elegye) állította szembe Jézus gyógyító küldetésével. Jézus korának társadalma a gyógyításról úgy vélekedett, hogy az mágikus cselekedet, amulett vagy gyógynövények használatához kötött, vagy éppen imádság által létrejövő kedvező változás. Ahogyan a gyógyítási módokat is különféleképpen képzelték el, ugyanúgy a betegségeknek is több típusát különböztették meg: így volt a végtagokkal, s általuk a mozgással kapcsolatos betegség, bénulás, lepra, láz; misztikus betegség – epilepszia; vakság és a megszállottság, mely már a démoni hatalmak alá esést, a súlyos szellemi károsodást jelentette. Az előadó felmutatta a bibliai emberképet, amely az egészséges állapotot jelenti: ez a testi-lelki-szellemi lét kiegyensúlyozottsága, harmóniája, amivel ellentétes a betegség bibliai szemlélete, a lelki zavar. Jézus gyógyításának fő célja az emberi lét helyreállítása. Az előadás végén a békéscsabai orvos azokat a kérdéseket érintette, mit üzen Jézus gyógyítási szemlélete a mai orvos és a mai keresztyén ember számára.
Az előadásokat követően Molnár Csaba, Gál Gábor, Venter Miklós főgondnok, Erdős Bálint polgármester, valamint Józsa Ferencz lelkipásztor tett fel kérdést, illetve osztotta meg gondolatait az elhangzottakkal kapcsolatban. Az ágyai gyülekezet vendégszeretetének köszönhetően a konferencia résztvevői, az Egyházmegye gyülekezetének lelkészei és presbiterei, a meghívott előadók a kultúrotthonban adott közös ebéddel zárták a tartalmas napot. Itt az is elhangzott, hogy a kisperegi templom felújításának a támogatására felajánlott perselyezés során összegyűlt 1040 lejt, 6000 forintot és 10 eurót átadják a kisperegi lelkipásztornak, Tóbiás Tibor Györgynek, aki megköszönte a támogatást. A nap végén nt. Módi József esperes köszönetet mondott minden résztvevőnek, az előadóknak, a vendéglátás támogatóinak, illetve az ebéden közreműkö híveknek, Isten áldását kérve mindnyájukra.
Lőrincz Loránd Péter
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Festum Varadinum: naponta küzdenünk kell a jóért
A nagyváradi székesegyházban egyházi és világi méltóságok jelenlétében tartották a Festum Varadinum keretében a hagyományos vasárnapi ünnepi szentmisét és körmenetet, mely 2010 óta egyházmegyei zarándoklat is. A szentmise főcelebránsa exc. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt.
A városalapító tiszteletének hagyománya van, mondta Böcskei László megyéspüspök, hiszen 1914-ben gróf Széchényi Miklós püspök is elmondta, hogy a július 27-i Szent László-ünnep mellett húsvét ötödik vasárnapját is megünnepeljék, 1942-ben pedig Szent László-évet hirdettek. A hagyománynak két fő iránya van, az első, hogy szent királyunk erényeinek időszerűségét megismerjük, a második, hogy az ő közbenjárása iránti bizalomra alapozva mi is maradandót építsünk, tette hozzá.
Máté evangéliumában leírja, hogy a farizeusok provokálni akarják Jézust, ezért felteszik neki a kérdést, hogy mi a legfőbb parancsolat. Ugyanakkor kíváncsiak is a véleményére, és ezt a fajta kíváncsiságot kell elsajátítanunk, hogy kérdéseinket az Úr elé vigyük.
A Szent László iskola egyik kisdiákja neki válaszolva a vitéz Szent Lászlót említette, idézte fel a megyéspüspök. Napi tapasztalatunk, hogy küzdenünk kell azért, hogy megtaláljuk jövőnket és megalapozzuk boldogulásunkat Isten akarata szerint. Isten választott népe is harcolt Isten igéjéért és Isten mellett, ami legszorosabb szövetség, és nekünk is harcolnunk kell, nem egymás ellen, hanem azért, hogy megvédjük az igazat és felemeljük az elesettet. Isten közel hozzánk, számíthatunk erejére, hiszen harcolni a kell ma a családapának, a nevelőnek, a hivatalok viselőinek, a politikusoknak is. „Harcolnunk kell Istenért és egymásért” – mondta Böcskei László.
A szentmise után a hagyományos körmenet következett, melynek során Szent László hermájával ez alkalommal a Petőfi parkot is megkerülték a hívek, akik már a bazilikát is zsúfolásig megtöltötték.
Fried Noémi Lujza. maszol.ro

Márton Áronra emlékeztek Bukarestben
Márton Áron egykori püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében.
A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay Ágnes készített.
Francisco-Javier Lozano romániai pápai nuncius beszédében úgy fogalmazott, hogy a film levetítése révén tisztelettel adóznak Márton Áron vértanúsága, illetve azok emléke előtt, akik életükkel fizettek az ateista, totalitárius, kommunista rendszer ideje alatt.
Rámutatott: Márton Áron a katolikus hite mellett a kultúra és a demokrácia értékeiben is hitt.
Azoknak a sorsában osztozott, akiket a kommunista rendszer veszélyes ellenségnek tartott pusztán azért, mert a szeretetet és az igazságot hirdették. A nuncius hangsúlyozta, az egykori erdélyi püspök Krisztus ellenségeinek áldozata volt.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta: Márton Áron felszólalásai biztatást jelentettek egy kilátástalan korban. Személyében olyan tanúságtévőt tisztelhetünk, aki a mai kor emberét is képes tanítani, hogy felekezeti, nyelvi határokat átlépve, miként lehet cselekedni egy jobb, emberibb világ megteremtéséért.
Az egykori püspök 1896-ban született Csíkszentdomokoson. 1939. február 12-én szentelték fel a gyulafehérvári főegyházmegye püspökévé. 1944-ben szót emelt a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori magyar hatóságok kiutasították Kolozsvárról. 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
1949-ben a kommunista hatóságok letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét. Márton Áron 1980-ban hunyt el.
MTI. Székelyhon.ro

Erőltetett emlékeztetés
A bukaresti Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet és a közlekedési minisztérium emléktáblákat helyezett el 12 vasútállomás homlokzatán az onnan deportált zsidók emlékére. Rendkívül szomorúnak tartom, hogy az emléktáblák „a fasiszta Horthy rezsimre” emlékeztető szövegük által magyargyűlöletre és történelemhamisításra szólítanak fel, ráadásul a táblaavató akció csupán Észak-Erdély vasútállomásaira vonatkozik.
Még elszomorítóbb, hogy mindez akkor történik, amikor európai parlamenti választásokra készül Románia is, ráadásul az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett asszisztenciájával és egyelőre tiltakozása nélkül.
Fájdalom és ítélet társítása
A holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából Marosvásárhely és annak lakossága is újabb emléktáblával „gazdagodott”. Ezúttal a nagyállomás kétnyelvű felirata közelében szintén román és magyar nyelven hirdeti a szöveg az utazó vagy az emléktábla iránt érdeklődő számára az észak-erdélyi holokauszt fájdalmát és egyúttal az akkoriban hatalmon lévő horthysta-fasiszta magyar csendőrség embertelenségét.
A pontos szöveg: „A magyar csendőrség a Horthy-rezsim fasiszta jellegű uralma alatt álló Észak-Erdélyből 131 639 zsidót – férfiakat, nőket, gyerekeket – deportált 1944 május-júniusában. A náci hatóságoknak átadott zsidók többsége haláltáborokban pusztult el. Marosvásárhely vasútállomásáról 1944. május 27-én és 30-án összesen 6386 zsidót deportáltak. Emlékezetünkben őrizzük e szörnyű tragédiát a jövő generációk okulására. Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Intézet – 2014. május”.
A közösségi fájdalom és a közösségi ítélet társítása nem idegen a marosvásárhelyiek számára. A Kossuth (bocsánat: Călăraşilor) utcában, nem messze a világszabadság diadalában bízó Petőfi szobrától, a 2003. május 3-án felállított holokauszt-emlékmű, a zsidó származású Izsák Márton szobrászművész alkotása mellett román nyelvű fekete márványtábla emlékezik meg a marosvásárhelyi és környékbeli zsidó áldozatokról, „akiket a fasiszta Magyar kormány deportált 1944 tavaszán”.
Megjegyzendő: bár a tavalyi emlékmű-felújításkor az illetékesek eltüntették az eredeti gyalázó szöveget, és úgy tűnt, hogy „lemondanak róla”, mindez csak az ígéret megszokott be nem tartásának bizonyult. És ha visszamegyünk az időben, egyéb emléktáblák már román közösségi hősiességről és fájdalomról szólnak, miközben szándékos társításképpen a magyargyűlölet éppúgy közvetlenül felsejlik bennük. Horthysta-fasiszta ősei bűneiről a Bernády György polgármester által építtetett egykori városháza, mai megyeháza bejárati falára elhelyezett „emléktábla-gyűjtemény” emlékezteti az egykori székely főváros arra haladó magyar polgárait.
A főbejárat két oldalán elhelyezett két márványtábla az első és a második világháborúban a nemzet újraegyesítéséért küzdő román katonáknak állít emléket. Mivel 1918. december elsején még nem lehetett szidni sem Horthyt, sem a magyarok fasiszta ideológiáját, ezért az emléktábla felállítói szokatlan „bravúros húzással” csempészték üzenetüket a szöveg utolsó részébe.
Azt tudatván, hogy az emlékművet 1919. december 2-án állították fel Marosvásárhely polgárai, majd 1940 őszén megsemmisítették a horthysták, végül 1991. szeptember 28-án újraállították. Ugyanaznap, egyszerre avatták a második világháborús emléktáblát, amelynek főszövegébe már be lehetett írni a „horthysta terror” és a „4 év megaláztatás” üzeneteit.
Érdekes egybeesés, hogy egy héttel a marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű avatása előtt jelent meg egy újabb tábla a megyeházán. Ez az itt raboskodó 35 román személynek állít emléket, miközben nem felejtkezik el megemlíteni, hogy az eredetileg 1936-ban, a szomorú esemény húszéves évfordulóján emelt táblát a horthysták 1940 szeptemberében megsemmisítették. Hogy a megnevezettek léteztek-e, vagy sem, azt nem tudom, de valószínűleg azok állíthatták az emléktáblát, akik akkoriban negyvenezer román áldozatot sirattak el a kossuthista (-horthysta-fasiszta) magyar kormány bűneként. Érdekes egybeesések, szomorú hasonlóságok...
Kivándoroltak „népszámlálása”
Kérdem én: az emléktábla-állíttatók számára mi volt fontosabb: az őszinte megemlékezésre, „a jövő generációk okulására” való felhívás vagy a horthysta gyökerű-ősű magyarok, a leszármazottak számára frusztráló üzenet megfogalmazása? Szeretném hinni: az előbbi volt az indíték. De miért van szükség Marosvásárhelyen, az együttélés és együttgondolkodás szempontjából amúgyis „beteges” városban a hasonló szöveg- és képzettársításokra?
Akár akarva, akár – legyünk jóhiszeműek – akaratlanul, a válasz borítékolható: mert az 1992 és 2011 közötti népszámlálások huszonötezres vesztesége ellenére még mindig sokan élünk magyarok ebben a városban. Vagy más szavakkal: a legtöbb magyar egy tömbben még mindig Marosvásárhelyen él a magyar államhatárokon túl.
Esetleg továbbgondolva: miközben nekünk minden itthon maradt magyar számít, addig a román nacionalizmus azokat számlálgatja, akik tudatos-tudattalan megalázottságukban, frusztráltságukban, másodrendűségükben örökre elhagyják a várost. Akik nem azért akarnak gyermeket maguknak, hogy emléktáblák szövegei üzenjenek számukra az idők végtelenségéig, felelevenítve nagyapáik, dédapáik, ükapáik bűneit.
A román grandomán, történelemhamisító, hangulatkeltő törekvéseket már jól ismerjük. A legnagyobb nemzeti zászló birtokosaként Guiness-rekorderek lettünk, kétezer-ötszáz éves történelmet kreáltunk, kitaláltuk a kontinuitáselméletet és az utólag tudatosult nemzetegyesítő törekvéseket – sorolhatja büszkén az elmúlt száz év propagandapolitikáján nevelkedett hazafi. Sajnos kevesen hallgatnak az eszükre a szívük helyett.
Pedig nemcsak a román állampolgárokról kialakított külföldi összkép szégyellnivaló időnként, hanem az is szegénységi bizonyítvány, hogy a román nemzeti hősökre leadott szavazatok listáján 4. helyezett Nicolae Ceauşescu, 6. Vlad Ţepeş és 10. Ion Antonescu.
Bár a történelem egy rendkívül képlékeny és politikafüggő tudományágazat, engedtessék megjegyezni, hogy azért történelmi tények is léteznek. Ilyen vitathatatlan történelmi tény, hogy Ion Antonescu tábornokot háborús bűnösként kivégezték. De az is, hogy miközben Nürnbergben a fasiszta bűnösök felett ítélkeztek, a német, majd amerikai fogságba került Horthy Miklóst tanúként hallgatta ki a nemzetközi törvényszék.
Sokféle érzés, vélemény fogalmazódhat meg románnak, magyarnak, zsidónak, németnek, cigánynak a szívében és az agyában, de aki a történelmi tényeket nem tiszteli, vagy legalábbis nem veszi figyelembe, akár Antonescuról vagy Horthyról legyen szó, az történelemhamisító. Képviselhet bármely hatalmat, mégis saját árnyékának a korlátai között él.
De lépjünk csak ki városunk nacionalista, az európaiságtól távol álló szűklátókörűségéből! Vajon az Európai Unió világháborút viselt országainak a vasútállomásai és megyeházai a fasiszta terror túlkapásaira figyelmeztetik lépten-nyomon saját lakosaikat és egyúttal az európai polgárt, a világpolgárt is? Vagy közelebbről: hol található vagy mikor lesz felállítva az Észak-Erdély nélküli Románia zsidó áldozatainak az emléktáblája?
Hirsch Lili hajtincsei
Nemrég jártam a Suceava megyei Radócon (Rădăuţi), és megcsodálhattam a Tăriceanu-kormány által felújított zsinagógát – másokat gyalázó emléktábla nélkül.
Az éjszakát Hadikfalva utolsó zsidó lakosánál, a bukovinai magyar értékeket mentő Furman Radunál töltöttem, vendégszeretetét és barátságát élvezve. Jeruzsálembe is elzarándokoltam, keresztyén emberként Krisztus útját járva.
De nem feledkeztem el magammal vinni néhány kavicsot az udvarunkról, melyeket az Aranykapu megnyitására, a Messiás érkezésére váró holtak sírjára helyeztem el.
És elérzékenyültem a Yad Vashem Holokausztmúzeumban, amikor Radnóti Miklós kézírását és a szilágysomlyói Markovits család szomorú történetét olvastam, de legfőképpen akkor, amikor a tizenkét éves marosvásárhelyi kislány, az ártatlan áldozat, Hirsch Lili gyönyörű hajtincseit szemléltem a tárlóban.
Horthyról sem Jeruzsálemben, sem Auschwitzban nem írnak annyi rosszat, mint Marosvásárhelyen. Még ott is elismerik, hogy amíg ő volt az ország valós ura, az 1944. március 19-ei német megszállásig a zsidók viszonylagos biztonságban, bár kétségtelenül hátrányosan megkülönböztetve élhettek Magyarország területén. Az erőskezű tengernagy kormányzói gyengesége ütközött ki, amikor a nyilas hatalomátvételig elfogadta a kompromisszumot és annak deportálási szörnyűségeit, képtelen volt kitörni ebből a kényszerhelyzetből. Vajon az ő helyében más mit tehetett, mit tett volna?
Miért emlékeztetnek engem mások büntetlenül az őseim állítólagos bűneire? Éppen ott, ahol élek. És ha igen, számukra – legyenek keresztyének vagy zsidók – miért nincs bűnbocsánat? A győztes szégyenét meddig kell még elhordoznia a vesztesnek? Vajon a valós megbékélést vagy a szélsőjobboldali eszmék ellenreakciószerű terjedését szolgálják az ilyen és ehhez hasonló tettek, emléktábla-avatások?
Mi, észak-erdélyi és dél-erdélyi magyarok nem ilyen egyenjogúságot és nem ilyen kétnyelvűséget akarunk! A „strada Gării utcán” nem óhajtunk olyan kétnyelvű táblát, amilyet a minap avattak! Mint jogállamban élők, uniós tagország polgárai nem szeretnénk az elítélteket összemosni a tanúkkal. Mélységesen szégyelljük, közösségünkre nézve rendkívül megalázónak tartjuk, hogy negyedszázados demokrácia és tizenöt éves kormányzati szereplés után Ion Antonescu és nemzeti költőnk-írónk, Wass Albert közzé még ma is egyenlőségjelet tesznek: háborús bűnösök mindketten!
Nem hinném, hogy nekünk is provokáló emléktáblákat kellene felállítanunk, vagy eltüntetett szobrainkat lépten-nyomon megjelölnünk olyan feliratokkal, miszerint a nacionalista román kormányzat semmisítette meg azokat. Sokkal inkább békességre, szeretetre, egymás tiszteletére kellene felszólítanunk embertársainkat. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Békességet! Shalom!
Dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár. Krónika (Kolozsvár)