Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jézus Krisztus
1483 tétel
2015. március 16.
Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .
2015. március 24.
Hogyan és kiket nyomaszt a Fekete Március?
Vajon hogyan látja az operatőr, a történész és az író a vásárhelyi eseményeket egy negyedszázad múltán? Huszonöt esztendővel ezelőtt, ezekben a napokban, amikor még három hónap sem telt el azóta, hogy közelmúltunk történetének legsötétebb „aranykora” véget ért, ismét gyülekezni kezdtek a fellegek az erdélyi magyarság feje fölött. Alantas indulatok szabadultak el Marosvásárhelyen. Erre a történelminek nevezhető fordulópontra csak józanul, a tanulságok megjegyzésével szabad emlékezni és kell emlékeztetni.
A Ceauşescu-rezsim halálos szorításából az utolsó pillanatban és éppen csak megszabadult közösség fél évszázadnyi kényszerű várakozás után szerette volna minél hamarabb révbe érve látni mindazon természetes jogokat (anyanyelvű oktatás, anyanyelvhasználat a közéletben), amelyek hiányát oly sokáig sínylette. A sors azonban más forgatókönyvet tartogatott a számára. A négy évtizednyi elfojtás után nemcsak a szabadságvágy tört ki ellenállhatatlan erővel a romániai társadalomból. Így történhetett meg, hogy gyertyás-könyves tüntetésre fejszés-botos megnyilvánulások formájában érkezett válasz.
Szükségszerű volt-e ez a végkifejlet? Lehetett volna-e másként? Diogenész szerint Szolón, amikor megkérdezték tőle, hogy az emberek miként követhetnék el a legkevesebb jogtalanságot, a következőt felelte: "Ha azok, akiket nem ért jogtalanság, épp úgy sértve éreznék magukat miatta, mint akiket jogtalanság ért". Vajon miért bizonyult járhatatlannak ez az út? És ha már az indulatok előtt gyengéknek bizonyultunk, elég erősek voltunk-e ahhoz, hogy utólag józanul és olyan mércével ítéljük meg a történteket, amelyet – legalábbis emberi fogalmak szerint – igazságosnak nevezhetünk? Az átélt szenvedés megtisztulást hozott-e, vagy újabb és még igazságtalanabb szenvedéseket?
Olyan kínzó kérdések ezek, amelyekre – bár elemzések, tanulmányok tucatjai születtek azóta – még mindig keressük a választ. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy a marosvásárhelyi etnikai konfliktusnak nem volt igazi nyertese. Megnyomorított és megkeseredett emberek százai, ezrei hordozzák azóta is mindkét fél részéről azt a lelki ballasztot, ami egy ilyen esemény hosszú évtizedekig kitörölhetetlen velejárója. Az már a sors kegyetlen iróniájának tudható be, hogy a fel- és megoldás eszközeivel is ellátott bennünket. De rövidlátók módjára nem vesszük észre és nem használjuk ezeket. Mintha valami titokzatos erő folyton megbénítaná a lábainkat, hogy ne tudjunk az egyetlen járható útra lépni. Hogy előtte kipróbáljuk az összes járhatatlant…
Marosvásárhely „fekete márciusának” 25. évfordulóján nemcsak érdemes, de egyenesen ajánlott lenne mindent újra átgondolni. és nem a legerősebb ösztönnek – az egymásra mutogatásnak – engedelmeskedve, hanem a józan mérlegelést részesítve előnyben. Így talán lenne rá mód, hogy becsületes emberekként újra egymás szemébe nézve és egymásnak kezet nyújtva megtaláljuk a mindannyiunk számára üdvözítő megoldást. Nem tévesztve szem elől azt, amit Pál apostol írt az efezusiaknak címzett levelében: „legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”. Úgy gondolom, hogy e soroknak nemcsak az Égei-tenger kisázsiai partvidékén, de a keresztény Európában is érdemes lenne érvényt szerezni.
Lakatos Mihály
A Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának szervezésében a fenti téma kapcsán 2015. március 25-én 18 órától Marosvásárhelyen, a Kövesdombi Unitárius Egyházközség előadótermében, illetve március 27-én 18 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében kerül sor a „Fekete Március – 1990.” című rendezvényre. A rendezvényen Miholcsa Gyula filmrendező, Simó Márton író és László Márton történész beszélgetnek a negyedszázaddal ezelőtt lezajlott eseményekről. Miholcsa Gyula részleteket mutat be a 2010-ben készült „Marosvásárhely fekete márciusa” c. dokumentumfilmjéből, Simó Márton, aki feltehetőleg az első olyan író, aki szépirodalmi alkotásban is megörökítette az akkori eseményeket, a „bozgor” c. regénytrilógiájából olvas fel részleteket, míg László Márton, aki társszerzője a Novák Csaba Zoltán történésszel közösen 2012-ben a Pro Print Kiadónál megjelentetett „A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16-21.” c. kötetnek, a történész szemszögéből elemzi az eseményeket, azok következményeit és tanulságait.
Székelyhon.ro
2015. március 24.
Boldogasszony-kápolna az Úz völgyében
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség Istentől! Isten áldja!
A Csíki-havasokban, az Úz folyó felső folyása mentén a 19. század második felétől Csinód, Egerszék és Lesőd néven csángó magyar tanyavilág alakult ki. Jelenleg a havason 324-en élnek. Ez a száz családot számláló római katolikus közösség megélhetési viszonyok tekintetében talán Székelyföld leghátrányosabb helyzetben lévő magyar néprajzi csoportja. Mégis itt jelenleg is többen születnek, mint ahányan örökre távoznak az élők sorából. Ez példaértékű kell hogy legyen az egész magyarság számára!
A 2014. június 24-én történt balesetem (villámcsapás) után a jó Isten és Mária kegyelmének, a sok felém áramló szeretetnek meg az értem mondott imáknak köszönhetően viszonylag rövid idő alatt visszanyertem az emlékezetemet, és fizikailag is teljesen rendbe jöttem. Tavaly Nagyboldogasszony napján feleségemmel együtt megfogadtuk, hogy öthektáros kertünk délkeleti sarkába egy ökumenikus kápolnát emelünk fenyőfarönkökből, zöld (begyepesített) tetővel. Tervezője és építésének irányítója Bara Gergely rönkházépítő szakember, szentélyének berendezője Hajas László székelyudvarhelyi fafaragó művész.
A kör alakú, öt méter átmérőjű kápolna nyolc hatalmas rönkre épül. A közöket mintegy ezer darab karhosszúságú, kéregtelenített gömbfából rakjuk ki, amelyeket agyaggal fogunk össze. Az épület alját is agyaggal döngöljük le, amire az Úzból összegyűjtött lapos kövek kerülnek. Lesz benne egy 77 cm magas Mária-szobor, amely a Szűzanyát áldott állapotban, mosolygó arccal ábrázolja, és helyet kapnak a magyar protestáns történelmi egyházak jelképei is.
A kápolna ökumenikus jellege azt hirdeti, hogy a magyarság vallásfelekezeti sokszínűsége ne gyengítsen, hanem erősítsen bennünket. Máriát minden magyar magáénak érezheti, hiszen Szent István felajánlása óta az ő oltalma alatt áll Magyarország. Áldott állapotban való megjelenítésének fő üzenete, hogy a magyar anyák méhében van a nemzet jövője. Ha mosollyal az arcukon vállalják a második, harmadik és többedik gyermeket, akkor megállítható a rohamos népességfogyás, sőt, gyarapodó nemzetté válhatunk. Azzá kell válnunk!
Csinód példa arra, hogy nehéz körülmények között is képes egy közösség a gyarapodásra. Ha ez kicsiben működik, akkor nemzeti szinten is működnie kell, amennyiben képesek vagyunk hinni benne. Mi hiszünk és bízunk abban: egyre többen lesznek, akik hittel és cselekedettel is bizonyítani fogják, hogy a Kárpát-hazában van magyar jövendő.
A kápolna felszentelését 2015. augusztus 29-ére (szombat) tervezzük. Szentbeszédet mond Böjte Csaba testvér, a kápolnát a római katolikus szertartás után megáldja Szövérffi István református és Fekete Levente unitárius lelkész. Az avatóünnepségre meghívjuk azt a több száz embert, akik a tavalyi válságos helyzetünkben mellénk álltak, segítettek, imádkoztak értünk, mindazokat, akik részt vállalnak a kápolna építésében, és természetesen a tanyavilág népét.
Az építkezés május közepén kezdődik. Mi önerőből a faanyag beszerzését tudjuk vállalni. Többen jelentkeztek hétvégi kalákára. A kegyszoborra, oltárra és egyéb berendezési tárgyakra, a nyílászárókra, a tető vízhatlan szigetelésére még nincs meg a keret. Ezért segítséget kérünk mindazoktól, akiknek lehetőségük van rá, hogy járuljanak hozzá a kápolna kivitelezéséhez. A támogatók nevét megörökítjük a kápolna belső falfelületén, a bejárattól jobbra, a rönkkorongokon. Támogatási szándékot bioversum@gmail.com címen vagy a 0760 779 835-ös telefonszámon lehet bejelenteni. Amennyiben mégis teljesen önerőből kellene megépítenünk, a felszentelésre csak egy-két év múlva kerülhet sor. Jó volna, ha idén be tudnánk fejezni, hiszen éppen most félezer éves a Csíksomlyói Madonna.
Célunk nem csupán a felépülésem utáni hálaadás, hanem a közösségi jövőépítés is. Ide jöhet bárki imádkozni, hálát adni, megnyugodni, gyógyulni. A Mária-út mentén fekvő kertünkben eddig is sok ember érezte jól magát, sikerült feltöltődnie, közelebb kerülnie Istenhez. Éppen ezért a szeretet és megbocsátás kertjévé kívánjuk alakítani. Ebben segítségünkre lesz Herczeg Ágnes budapesti tájépítő mérnök, az Ars Topia Alapítvány vezetője. Kertünkben már történtek csodák, és hiszünk abban, hogy aki majd ide elzarándokol, az megerősödik a hitében és magyarságában. Azt is tudjuk, hogy mennyire fontos életünkben a megbocsátás, erre sokunknak szüksége van. Itt megszabadulhat bárki negatív érzéseitől, és helyet adhat szívében a szeretetnek. Abban is hiszünk, hogy az itt tartandó miséknek, istentiszteleteknek, egyéni és közösségi imádkozásoknak, beszélgetéseknek, az együttlétnek köszönhetően a magyarság lélekszámában is gyarapodni fog.
Szeretettel és köszönettel: Sepsiszéki Nagy Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 24.
Megálltak egy szóra Markóval
Kolozsváron találkozott a közönség MARKÓ BÉLA költővel. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra című új irodalmi est sorozatának első meghívottját László Noémi, a szervezet korábbi elnöke faggatta közéletről, költészetről, az erdélyi magyar irodalom helyzetéről. A Bulgakov kávéházban rendezett beszélgetést Kustán Magyari Attila rögzítette.
Mivel a kincses városban ritka vendég, első ízben azt a kérdést kapta Markó Béla, mikor járt utoljára Kolozsváron. Markó elmondta, a Román Televízió versversenyének eredményhirdetésén, egy évvel ezelőtt.
A közelmúltról beszélve megjegyezte, eltelt tíz esztendő úgy, hogy nem vetett papírra irodalmi szöveget, akkoriban érezte politikusi mivoltának ideiglenességét, amely, ha több évtizedig is tartott, átmeneti korszakként is értelmezhető.
Mint mondta, az a kérdés, mi köze a politikának az irodalomhoz, akarva-akaratlanul szóba kerül, de nem csak a személye kapcsán, ez ugyanis közéletünk problémája: az alkotó lehet-e közéleti ember, szóljon-e bele a politikába? Amikor meglehetős intenzitással ismét elkezdett verseket írni, érzékelte, hogy a költő is hozott anyagból dolgozik, nem igazán lehet szétválasztani a különféle lírákat. Visszaemlékezett arra, hogy tizen- és huszonévesen meg sem próbált kötött formában írni, sem klasszikus időmértékes formákat, sem modernebb, nyugati időmértékes formákat nem használt, így első szonettkísérletei a nyolcvanas években jelentek meg, harmincas éveiben, amikor a konvenciórombolás után a klasszikumhoz való visszatérés jelentette a rendszerrel való valamelyes szembenállást. Arról is beszélt, a kisebbségi társadalom érdekei kívánják, hogy konzervatív legyen, minden modernizációs kísérlet gyanús számára, mert azt sugallja, elvesznek az értékek, s identitását fenyegetik ezzel. Ennek van köze az irodalomhoz, ugyanis a két világháború közti és utáni irodalmat úgy határozzuk meg, mint ami nyelvileg rendkívül gazdag, ez pedig annak az érdeknek az oka, ami Trianon után jelent meg: a nyelvet gazdagon kell tartani. Arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar irodalom és magyar irodalom kettéválasztásáról mit gondol. Többedmagával tiltakozott, hogy egyfajta rezervátumba zárjanak minket, ennek ellenére még az iskolában is külön tankönyv létezett a magyar és a romániai magyar irodalom oktatására. – Nem erdélyi magyar író vagyok, hanem író vagyok, egyetlen magyar irodalom van – jelentette ki hozzátéve, erdélyiségét természetesen nem tagadja le, ez egyfajta többlet.
Mentsége az írónak, az alkotónak sincs, mert nem a másik emberen, hanem rajta áll, mit alkotott végül.
Szonettjeiben a tücsök, a darázs, a veréb, a hangya sok szerepet kap egyébként is. Markó elmondta, bár nem természetben élő ember, mindig urbánusnak vallotta magát, az állatvilág közel áll hozzá már csak azért is, mert néhány éve olyan helyen laknak, amelynek közelében erdő is húzódik. Nem tartozik a különösebben vallásos emberek közé, ennek ellenére az isten, a kereszt is gyakran megjelenik a szonettjeiben. Azt gondolja ugyanis, hogy a világot nem ismerjük, ezért készséggel elfogadja, hogy mellettünk, fölöttünk, körülöttünk sok minden van, amit nem tudunk. Ettől függetlenül azt gondolja, a krisztusi szenvedéstörténet emberi történet attól függetlenül, volt-e vagy sem feltámadás.
Néhány szót az erdélyi irodalmi életről is ejtett. A megosztottságot és feszültséget említette, úgy érzékelve, hogy a hazai magyar irodalmat szerencsére nem jellemzi olyan szétdaraboltság, ami a párbeszéd hiányát is okozná. Ezzel szemben Magyarországon nincs átjárás, ez pedig rossz, hiszen életbe lép „a mi kutyánk kölyke” mechanizmus, amely a kritikában úgy jelenik meg, hogy a miénket nem bántjuk, a másikról meg nem beszélünk. Markó az est végén verseket olvasott fel új kötetéből, az Elölnézetből.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. március 26.
László királyt az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom
Kutatási területe a középkori Magyarország politika-, társadalom- és intézménytörténete. DR. ZSOLDOS ATTILA, a MTA levelező tagja a Szacsvay Akadémián a Szent István utáni Árpád-házi királyok külkapcsolatairól tartott előadást. Szilágyi Aladár Szent László koráról kérdezte a címzetes egyetemi tanárt.
Elődei: I. Béla, Salamon, majd Géza három-három éves uralkodását trónviszályok, testvérharcok jellemezték, végül László volt az, aki stabilizálta az országot…
László idejében van egy rendkívül látványos, szimbolikus jele is annak, hogy az előző évtizedek zűrzavara lezárult: az 1090-es évek elején László meghódítja, birtokba veszi az addig önálló Horvátországot.
Ez az első sikeres expanziós törekvése az Árpád-háziaknak?
Igen, nevezhetjük az első expanziónak, de nevezhetjük a Magyar Királyság stabilizálásának is. Ez olyan jó sikerült, hogy ettől kezdve a Magyar Királysággal Közép-Európa keleti felén – modern kifejezéssel élve – regionális nagyhatalomként kell számolni, amely egyfelől nem vetekedhet a két szomszédos birodalommal, a Német-római Császársággal és Bizánccal, de mind a kettőnek lehet kellemetlen és komoly ellenfele, másfelől pedig a kisebb szomszédok félve tekinthetnek rá, és érdekük a jó kapcsolat ápolása Magyarországgal. Innentől kezdve a magyar királyok rendre beavatkoznak a lengyel trónküzdelmekbe, halicsi és más orosz fejedelmek trónviszályaiba, a délszláv világ küzdelmeibe. Tehát ahogy az előző évtizedekben a Német-római Birodalom avatkozott bele a magyar trónviszályokba, most már Magyarország is képes arra, hogy a környező kisebb vagy kevésbé szervezett, politikailag gyengébb szomszédok belviszályaiba afféle „igazságosztóként” az egyik vagy a másik fél mellett elkötelezett résztvevőként vegyen részt a konfliktusokban.
Gondolom, az sem elhanyagolható dimenzió, hogy már Gézának is, de főleg Lászlónak sikerült VII. Gergely pápa támogatását elnyernie.
Ennek nagy jelentősége volt. Elsősorban azért, mert a középkor világában a vallás és az egyház jelentősebb szerepet játszott, mint manapság, mert a középkori ember nem megszokásból, vélt vagy valós politikai elvárásoknak engedve volt vallásos, hanem őszintén.
Egy tudós kollégám mondta egyszer, azóta is sajnálom, hogy nem én találtam ki: a középkori ember számára a keresztény „túlvilág” olyan volt, mint mondjuk, a mi számunkra Kína. Nagyon távoli, semmit se tudunk róla, de a reális világunk része.
Ilyen körülmények között „Krisztus földi hatalmának az örököse”, Szent Péter utóda, a római pápa nem egy volt a kor kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező uralkodói közül, hanem egy olyan erős tekintély, akivel a kapcsolatok rendezettsége kívánatos volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy VII. Gergely pedig nem egyike volt a középkor számos pápájának, hanem egy kifejezetten reformeri lelkülettel megvert vagy megáldott személyiség, akinek a nevéből képzett „gregoriánus” reform éppen arra irányult, hogy az egyház korábbi időszakban betöltött szerepét alapvetően átformálja. A korábbi időszakban, a „Karoling királyeszmének” megfelelően az uralkodót egyfajta főpapi hatalommal felruházott személynek tekintették. Szent István is ebben a szellemben rendezte be a királyságát. István volt az, aki egyházakat alapított, kijelölte a püspökségeket, püspököket ültet a főpapi székekbe. – Ez még mind a Karoling eszmének az alkalmazása. Gergely oly módon kívánt ezzel szakítani, hogy az egyházat meg akarta tisztítani a világi befolyástól. Ragaszkodott ahhoz, hogy abban az eljárásban, melyben az új püspök elnyeri méltóságát, kizárólag az egyháziak jussanak szerephez. A pápasághoz fűződő kapcsolatoknak azonban volt egy másik vetülete is ebben a korban. Salamon ugyanis, trónja elvesztése után annak érdekében, hogy visszaszerezze országát Géza hercegtől, felajánlkozott a német-római császárnak hűbéresként. Ez az első olyan pillanat – de nem az utolsó –, amikor tetten érhetjük a Pápai Kúriában azt a felfogást, mely szerint annak idején Szent István voltaképpen Szent Péternek ajánlotta fel az országát, tehát Magyarország így a mindenkori pápa egyfajta hűbérese lenne, mivel a koronát a pápa, II. Szilveszter küldte annak idején Istvánnak. Még az Árpád-kor végén, a 13. század utolsó évtizedeiben is megjelenik ez az érvelés a pápai hatalom részéről. A magyar hagyomány viszont úgy tudja, hogy Szent István Máriának ajánlotta föl az országot. Ez lett volna az a megoldás, ami biztosítja, hogy a pápai hatalom nem követelhet magának különösebb befolyást a Magyar Királyságra. Azt nem tudjuk, hogy István felajánlása megtörtént-e, vagy ez az epizód Szent István középkori életírásaiban az 1070-es években feltűnő pápai jogigény ellenében megkonstruált magyar „hivatalos” álláspont-e valójában. Mind az egyik, mind a másik megoldás mellett hozhatók fel érvek és ellenérvek, de sajnos, a teljes bizonyosságig nem tudunk eljutni a választ illetően.
Sajátos dinamikája volt ennek a kornak, hogy magyar királyok a német császár ellenében a pápával szövetkeztek. Ugyanakkor Lászlónak – de már Gézának is – komoly fenntartásai voltak: jó, jó, támogat bennünket a pápa, de ne szóljon bele a dolgainkba. Főleg László nem volt elragadtatva Gergely pápa reformjaitól, annyira nem, hogy – tudtommal – a váradi püspökséget is „pápai áldás” nélkül hozta létre…
Magát a püspökséget nem László hozta létre, hiszen az már I. András korában létezett, László az, akiről úgy tudjuk, Biharból Váradra helyezte át a püspökség székhelyét, de pápai engedély nélkül, saját elhatározásából.
Sőt, még abban is bizonyosak vagyunk, hogy az első magyar szentté avatások 1083-ban, amikor Istvánt, Imrét, a vértanú Gellértet, valamint a két nyitrai remetét szentté avatják, azok is pápai beavatkozás nélkül zajlódtak le, a magyar király elhatározásából, a magyar egyház égisze alatt.
Van ugyan olyan forrás, mely szerint VII. Gergely adott volna felhatalmazást ennek a végrehajtására, ez azonban valószínűleg téves információ, a korabeli politikai játszmák része. Megjegyzendő azonban, hogy a 11. század végén, a pápaság még nem is igényelte magának a szentté avatási eljárás ellenőrzési jogát.
Tehát a kanonizácó még nem vette fel az úgynevezett szentté avatási per formáját?
Ekkor még nem volt szokásban. Európa bármely országában a helyi egyház ügye volt a szentté avatás kérdése. Lászlónál inkább az figyelemre méltó, hogy szemlátomást nem pápabarát politikát folyatott, hanem a Magyar Királyság mindenkori érdekeit tartotta szem előtt. Kezdetben, mint már említettük, Géza, majd László valóban igénybe vették a pápa támogatását a német-római császárral szemben, később azonban – az említett Horvátország miatt – elhidegülnek a magyar-pápai kapcsolatok, aminek megint volt oka, mert a horvát királyok egyikének szintén az akkori pápa küldött koronát, és emiatt igényt tartottak Horvátország hűbérére. Ebbe Lászlónak a horvátországi bevonulása – hogy úgy mondjam – alaposan „belerondított”.
A viszony tovább romolhatott, hiszen adott pillanatban László a német császárhoz pártolt át.
Az elhidegülés olyannyira erősödött, hogy abban a bizonyos invesztitúra-háborúban – amelyik a pápaság és a német-római császárság között zajlott, ami azonban állásfoglalásra késztette a latin Nyugatnak minden királyságát – László egy idő után átállt a császár oldalára, mert érdekei úgy kívánták. Egyébként a gregoriánus reformok, az egyház megtisztítása a világi befolyástól, nem csak ezt a legfelső szintet érintette, hanem az alsó szinteket is. Ennek a reformnak a részeként kezdik szigorúbban megkövetelni a papi nőtlenséget, ami korábban Nyugaton sem volt általános.
László külpolitikájának – Rómához kötődő keresztény királyként – az is a része lehetett, hogy a balkáni irányú expanziós törekvései mellett, az ortodoxiát (mivel két évtizede bekövetkezett a nagy egyházszakadás) megpróbálja kiszorítani a térségből, nem?
Számára ez egy sokadrangú szempont lehetett. Az Árpád-kori Magyarország a latin Nyugat része volt: ez Szent István, sőt már Géza döntésével egyértelművé vált. A 10. század közepén azonban a latin Nyugat és a görög Kelet határa éppen a Kárpát-medencén keresztül húzódott, míg István az egész Kárpát-medencét a maga uralma alá nem hajtotta. Előbb Gyulát győzte le, e néven immár a harmadikat, aztán Ajtonyt, s győzelme a Nyugat és Kelet közötti határvonalat a Magyar Királyság déli, illetve keleti határaira tolta. Innentől kezdve majdnem ezer éven keresztül az ortodoxia és a latin rítusú kereszténység határa itt húzódott. De maradtak ortodox zárványok a magyar határ innenső oldalán is. Mert igaz ugyan, hogy az Ajtony által alapított monostorból kiűzték a görög szerzeteseket, de nem kergették el őket, hanem egy másik monostorba költöztek. Szávaszentdemeteren pedig, a déli határnál, a Száva partján, egy rendkívül erős görög szerzetesi közösség élt. A 11-12. században a magyar királyok oly gyakori orosz házasságai is újabb lehetőséget teremtettek az ortodoxia magyarországi továbbélése számára. A 12. században az egyik esztergomi érsek például elég jártas volt ahhoz a bizánci kultúrában, hogy görög nyelven hitvitát folytasson a konstantinápolyi görög pátriárkával. Tehát nem szakadtak meg az érintkezések, de az egyértelmű volt, hogy a Magyar Királyság a latinitás szerves része. Ugyanúgy, ahogy Lengyelország esetében is ez a helyzet. Nagy kedvencem a lublini várkápolna: csodálatos gótikus építmény, amelynek a belső terét orosz mesterek festették ki. Elképesztő keveredése ez a világoknak.
Mint ahogy Olaszország is bővelkedik efféle bizánci értékekben…
Ott is volt egy határvonal a két kultúra között, hiszen Dél-Itáliában és Szicíliában is erőteljes görög közösségek éltek. Tény, hogy 1054-ben megtörtént az egyházszakadás, de rögtön utána elkezdődtek a próbálkozások, amelyek időnként konkrét diplomáciai akciókba torkolltak annak érdekében, hogy miként lehetne meg nem történtté tenni a szakítást a kereszténység két ága között. Nem hiszem, hogy akár Szent Lászlónak, akár bármely másik Árpád-házi királynak tartania kellett volna attól, hogy az ortodoxia hatalmukat veszélyeztető befolyásra tesz szert. Egyrészt számos jele van annak, hogy a magyar királyoktól idegen volt az efféle modern „doktrinerség”. Őket az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom, persze az is, hogy ők gyakorolják az uralmat, de az, hogy a népesség egy része esetleg más módon keresztény, mint a többség, épp úgy nem érdekelte őket, mint ahogy a pogány kunokat is befogadták a 13. században az országba, s akkor sem firtatták, hogy a jövevények őszintén vették-e fel a kereszténységet vagy csak színleg, mit csinálnak a kun pusztákon, milyen istennek áldoznak.
Hadd említsünk egy alig ismert kuriózumot: a balkáni helyzet bonyolultságát jelzi, hogy Szent László dél irányú expanziós törekvései során megpróbálta az „új angolok” földjét is megszerezni. Kik lehettek ezek az „új angolok”. Mit kerestek a Balkánon?
Ez egy érdekes és valóban kevésbé ismert epizódja a Balkán históriájának. 1066-ban Normandia hercege, Hódító Vilmos, aki igényt tartott az akkor már egységes Anglia trónjára, partra szállt Britanniában, legyőzte az utolsó angol uralkodót, és meghódította a brit sziget nagyobbik felét, Skócia és Wales kivételével. Az akkori angolszász elit részben elesett a harcokban, részben elmenekült. Egy részük – meglehet, bizánci kerülővel – idekeveredett a Balkán-félszigetre. Európa ugyanis, hiába tagolódott egy nyugati meg egy keleti félre, mégis egy földrajzi egységet alkotott. Az angolszászok ellenségei is, a vikingek, Skandináviából indulva hol Angliát rabolták végig, hol a bizánci császár szolgálatába álltak testőrként, az útvonal ismert volt tehát. A „keleti angolok” is ilyenformán jutottak el a Balkánra, ahol letelepedtek azon a területen, amit „Új Angliá”-nak neveztek el. A latin kereszténység hívei lévén felvették a kapcsolatot a legközelebbi latin keresztény országgal, Magyarországgal, és papokat kértek. Egy ideig emlegetik őket a forrásaink, aztán eltűnnek. A „keleti angolok” példája mutatja, hogy az ortodox világban is voltak latin szórványok, ahogy a Magyar Királyság területén is voltak ortodox szórványok.
Legenda vagy igazolt, hogy már Lászlót is foglalkoztatta a keresztes háborúban való részvétel?
Van ilyen forrásunk, a magyar krónikáshagyomány írja, hogy Szent Lászlót megkeresték a nyugatiak, hogy ő lenne, mint „distincta athleta patriae”, a lovagok mintaképe, a legalkalmasabb személy arra, hogy Krisztus földi életének színterét visszafoglalja a muszlimoktól. László hajlott is volna erre, csak a halála akadályozta meg abban, hogy az egyesült keresztény seregek élére álljon. Ez egy szép történet, de sajnos semmi sem igaz belőle, inkább csak egy utólagos konstrukció.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. március 27.
Belső misszió Márton Áron hagyatékának továbbadására
Zsúfolásig megtelt csütörtök este a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház nagyterme azokkal, akiket Márton Áron püspök bérmált meg. Nagyon sokan magukkal hozták bérmálkozási emléklapjukat, volt olyan is, aki az általa szavalt vers gondosan megőrzött gépelt oldalát mutatta, mások pedig azt elevenítették fel, hogy szüleik miket meséltek a nagy Püspökről. Az egybegyűltek közül néhányan megosztották történetüket a jelenlevőkkel, mások csak a mellettük ülőkkel, így sokan nem hallhatták a beszámolót az 1949-es csíksomlyói búcsúról, ahol a tömeg aggódva leste, hogy letartóztatják-e a Püspököt vagy sem, mielőtt a búcsúra elérne. Többen mesélték, hogy úgy tudott ilyen alkalmakkor prédikálni, hogy abba az államhatóság megfigyelői sem tudtak belekötni, mégis a hallgatóságban mindenkit meg tudott érinteni a mondanivalójával. Különösen feltűnő volt, hogy a visszaemlékezés során szinte kivétel nélkül elhangzott ez a rövid mondat: „csodálatos volt”. Az őt élete utolsó 10 évében gondozó növér például kiemelte, hogy fájdalmait és szenvedését gondosan titkolta, a lehető a legegyszerűbben élt, viszont ha vendégei voltak, – akár magasrangú külföldiek is – azt kérte, hogy egyszerűen, de becsületesen és ízletes étellel lássák el a őket.
Valaki könnyek közt mesélte, hogy kislányként külön bérmálta meg a Püspök, mert az ünnepségen rosszul lett és ezért kimaradt. Az a tény, hogy megsimogatta, és megáldotta, olyan maradandó élményévé vált, hogy hosszú évtizedek után is megindítja, ha rágondol. A beszámolókból az is kiderült, hogy kiemelten érzékeny volt a rászorulókkal szemben, mesélték róla, hogy egyszer mikor a kulákfiúkat szedték össze, akkor este rájuk parancsoltak, hogy reggel hétre jelenjenek mind meg, de mivel nem volt, hol aludjanak, Márton Áron a püspöki palota egyik szobáját megtöltette szalmával és ott helyezte el őket reggelig. Sokan megemlékeznek arról is, hogy évekig juttatott pénzadományokat rászoruló családoknak. Van olyan feljegyzés, amely arról számol be, hogy egyszer egy foglyokkal teli szerelvényt is megállíttatott és meglátogatta a szerelvényen levő rabokat. Kétségtelenül az ilyen tettek emberi nagyságáról sokat elmondanak, mégis megható volt hallani, ahogyan egyszerű emberek hétköznapi történeteket meséltek róla, „még barackot is kaptam tőle”, „nálunk házszentelni járt”, „én adtam neki a csokor virágot”, „a mai napig benne van a lelkemben” vagy hogy „én meglátogattam a kórházban, mikor beteg volt, nem történt semmi különös, jobbulást kívántam neki”... A beszámolók visszatérő motívuma volt, hogy mindenki emlékezett a mosolyára, a simogatására és az ezt követő áldására.
Nt. Frencz István kisegítő lelkész beszámolója az előbbiektől eltérően arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen atyai szeretettel vette körül a kispapokat és azok pedig rajongva szerették elöljárójukat. Mindannyiuk számára emlékezetes marad a papszentelés: ennek során Áron püspök elmondta, hogy „fiaim, az Istennek vállalt szolgálatotok legyen számotokra nagyon fontos”, ezt követően letérdeltek, majd a szertartásban előírt fogadalmat mondatta el velük, de közben két kezében fogta a kezüket és a szemükbe nézett: „fiam, megígéred-e, hogy engedelmeskedsz nekem és utódaimnak?”. Ilyen körülmények között mindannyian örömmel mondták ki az ígéret szavait. A püspök ezután mosolygott, megsimogatta és megáldotta őket. Ugyanakkor számára kispapként egyik legmeghatározóbb élmény a Püspökről az volt, ahogyan a reggeli misék előtt és után a kápolnában térden állva imádkozni látta, úgy fogalmazott: „mindig csodáltuk, hogy milyen szépen imádkozik az Oltáriszentség előtt.” A találkozón Bara László, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa elmondta: érdemes Márton Áron bérmálási prédikációit is megvizsgálni, mivel abban vannak visszatérő motívumok. Ezekben a beszédekben ugyanis három dologról mindig beszélt, egyrészt buzdított a hit megtartására, másrészt beszélt a házasság fontosságáról, amelynek Isten törvényei szerint való megtartásában egyebek mellett népünk fennmaradásának zálogát is látta, illetve mindig szóba hozta a főparancsot: a szeretet megélését. Külön említést érdemel, hogy falvakon és vidéki településeken a hit megéléséről szólva a szenvedő Krisztust hozta fel példaként, míg a fontosabb nagyvárosokban ilyen alkalmakkor a tanuságtevő Krisztusra emlékeztetett.
Persze nagy kérdés, hogy ma hányan emlékeznek ezekre a beszédekre, hiszen egyre fogynak azok, akik személyesen találkoztak vele, és egyre növekszik azok tábora, akik Márton Áron püspökkel személyesen már nem találkozhattak, jó esetben szüleik mesélhetnek róla, de sokan már csak emléklapokról ismerik az arcát. Éppen ezért fontos, hogy mindazok akik még élnek és személyesen találkoztak ezzel a nagyszerű emberrel, azok élőláncszemként, mintegy kovászként közvetítsék élményeiket. Ez a belső misszió, ahogyan Papp László, az est házigazdája fogalmazott segítheti a külső missziót, amelynek során népünk újrafogalmazhatja önmagát. Ennek része lesz az a nagyjátékfilm, amely Márton Áron életét mutatja be, és amely a közösségi finanszírozástól elkezdve a filmben való tényleges részvételig, minden szinten igyekszik mozgósítani a nagy Püspök népét. A mozgósítás egyébként nem emberfeletti, hiszen mint ezen az estén is láthattuk, valóban egyre többen érzik, ahogy Táncos Levente György dicsőszentmártoni plébános is kifejtette, hogy Isten Áron püspököt valóban arra választotta ki, hogy igazságának őre, az üldözötteknek védelmezője és népének jó pásztora legyen, tanítása és példája pedig világító jel legyen mindannyiunk számára. A tervek szerint hasonló találkozókat szerveznek ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén, de nyilván más esperesi kerületekben is erre törekednek. Ehhez a kerület papjait hívják össze és tőlük kérik, hogy ők vállalják fel ezt az ügyet, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, élménybeszámolóval, úgy ahogyan Marosvásárhelyen is történt. A rendezvény sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a találkozóra eredetileg szánt fél óra duplája sem volt elég, mi több a teremből végül az egybegyűltek csoportosan távoztak és még hazafele is élményeiket osztották meg egymással. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a jelenlevők megértették: személyes emlékeik továbbadása családtagjaiknak, értékes hozzájárulásuk lehet a misszióhoz.
maszol.ro
2015. március 31.
Negyven napon át kampányoltak a megfogant életekért Kolozsváron
Vasárnap álltak ki utoljára a kolozsvári Dominic Stanca szülészeti és nőgyógyászati klinika elé imádkozni és tüntetni azok, akik bekapcsolódtak a 40 nap az életért mozgalomba, és tábláikkal, de egyáltalán jelenlétükkel arra hívták fel a figyelmet, hogy minden megfogant élet érték, és van más, jobb választásuk is az abortuszra készülő nőknek. A kampányt ősszel is megismétlik – hangzott el a vasárnapi eseményzáró rendezvényen.
A közösség ereje
Az Agapé vendéglő legfelső emeletének egy körülbelül száz férőhelyes termében szinte kétszer annyian gyűltek össze, hogy közösen tekintsenek vissza az elmúlt negyven napra, amikor is 480 óra alatt összesen több mint 650 önkéntes állt ki a sugárút melletti járdára, a klinika falai elé. „Az első fél óra volt a legnehezebb, amíg le tudtuk győzni magunkban azt a hamis szégyenérzetet, hogy mit gondolnak vajon az emberek. Ehhez ki kellett lépnünk a komfortzónánkból” - mondta Dan Călinescu kapmányigazgató, aki örömmel emelte ki: csodálatos volt megtapasztalni, hogy különböző felekezeti és nemzetiségű fiatalok és idősek állnak ki együtt egy közös célért. Ferenc pápát idézte: sokkal több, ami minket közel vihet egymáshoz, mint ami eltávolíthat.
A közösség ereje válasz lehet az abortuszt fontolgató nőknek, akik valami miatt ezt a művi beavatkozást látják a legjobb megoldásnak. Dan Călinescu elmondta, a legtöbb embert a következő üzenetet hirdető tábla állította meg: „Nem tervezett terhesség? Mi segítünk neked!” mindenki a hogyanra volt kíváncsi. A válasz viszont egy kérdésben érkezett: mire lenne szükség igazából? Mert van, akinek az anyagi forrás hiányzik, nincs munkahelye, vagy alacsony a fizetése, másnak a szociális támogatás, megint másnak a lelkigondozói segítség, esetleg az életpárti, odaadó orvosi szolgálat hiányzik. „Ha néhány fiatal, aki egyáltalán nem szakember, egy nap alatt le tudta festeni a Stanca falait, 600 négyzetmétert, úgyhogy mindenki csodálkozott, akkor egyébre is képes lehet, képes lehet valós társadalmi problémákra valós megoldást találni” - mondta a projektvezető.
Mennyit fizettek a tüntetőknek?
negyven nap alatt 7 és 19 óra között mindig állt valaki a kórháznál. Ezt látva, többen megkérdezték a főszervezőt, mennyit fizet az embereinek. De akik a kampányban részt vettek, nem jutalomért tették, hanem keresztényi kötelességből: „Jézus azt mondta, hogy mi vagyunk a világ világossága. Ezzel, hogy kiálltunk az utcára, igent mondtunk az Ő tervére, vállaltuk, hogy igen, mi vagyunk a világ világossága. Természetesen Jézus a fény bennünk, mi inkább gyertyaként vittük Őt ki oda, ahol sötétség van” - fogalmazott Dan Călinescu.
A zárórendezvényen jelen voltak különböző felekezetek képviselői is, legmagasabb ranggal Florentin Crihălmeanu görög-katolikus püspök (Kolozsvár–Szamosújvár Egyházmegye), aki megköszönte a kampányban részt vevők bátorságát, hogy a megmosolygó vagy egyenesen elítélő, lenéző, haragos tekintetek és beszólások ellenére is kitartottak. Emlékeztette az egybegyűlteket: ahhoz, hogy ne irtózzunk mások szolgálatába állni, jó motivációra van szükség: az Isten és az emberek szeretetére – így szolgált közöttünk Jézus, aki azt mondta magáról: Ő a feltámadás és az élet. Akik tehát az életért kampányoltak, azok Jézust szolgálták.
Gyakorlati segítség - válasz a hogyanokra
A kampány célja az volt, hogy elkezdődjön egy párbeszéd az abortusz problémaköréről – mondta Dan Călinescu. Éppen ezért a zárórendezvény után nem csak vacsorával kínálták az embereket, hanem felajánlották a lehetőséget, hogy egy-egy asztal körül „munkacsoportokat” alakítsanak, összesen hármat.
Az egyik asztalnál azok találkozhattak egymással, akik egy-egy gyülekezeten belül foglalkoznának rendszeresen a témával, támogató csoportot alakítanának, lelkigondozást biztosítanának vagy imaórát szerveznének az érintettekért. Egy másik asztalhoz azokat hívták össze, akik a negyven napos esemény előtt is zajló szórólapozás folytatását segítenék a Stanca klinikánál, illetve nem csak papírral a kezükben, de információkkal a fejükben és szeretettel a szívükben állnának ott – hasonlóan ahhoz, ahogy Amerikában minden szülészettel szemben, ahol abortuszt is végeznek, van egy terhességi krízisközpont, ahol felvilágosítást és támogatást nyújtanak. A harmadik felkínált lehetőség volt, hogy üljenek le egymás mellé a jelenlévő nőgyógyászok, gyógyszerészek, háziorvosok, rezidensek, ápolók, és lehessen velük arról beszélni, hol találhatunk életpárti egészségügyi dolgozót, akihez bizalommal fordulhatunk. –
Kolozsváron a Pro Vita klinikán magyar nyelvű tanácsadásra is programáltathatják magukat az érintettek. Visky Mária minden szerdán várja azokat, akik terhességükkel kapcsolatos kérdéseiket, gondolataikat szeretnék megosztani valakivel. „A klinikán ingyenes terhességi tesztet és ekográfot lehet végeztetni, de többnyire nem ezért szoktak jönni, már tudják, mi a helyzet. Inkább arra van szükségük, hogy meghallgassuk őket. Volt, aki utólag elmondta: ha tudta volna, hogy ennyire felszabadító lehet egy beszélgetés, sokkal hamarabb eljön" - mesélte lapunknak az egyesület magyar önkéntese.
Zsigmond Júlia
maszol.ro
2015. április 2.
A megtisztító, felemelő ünnep
Miben rejlik a gyülekezet, az egyházi közösségek megtartó erejének titka? A volt kolozsvári, immár hat éve marosvásárhelyi plébános és egyházi publicista, Oláh Dénes a hit rejtelmeiben igazít el. Húsvétváró beszélgetésen jártunk a 33 éve szolgáló római katolikus főesperesnél.
– A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát?
– A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki.
– Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen?
– A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nemcsak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak.
– Jórészt városi gyülekezetekben szolgált. Mindenhol egyformán várták a húsvét ünnepét?
– Van egy rádióműsorom, ahol ünnepek előtt elmondom: az ünnep nem úgy kezdődik, hogy reggel felkelek, és megnézem a naptárban, hogy ma húsvét van. Ha ezt akkor reggel vesszük észre, már nem ünnep. Minden ünnep olyan mélységű, és annyit ér, amennyit rákészülünk. Ezért van karácsonyi előkészületre az adventi négy hét, húsvét előtt a hat hét keresztút. Katolikus hitünk szerint ennek a csúcsa egy jól végzett szent gyónás, amikor a lelkünkben végzünk nagytakarítást. Bűnbánatom csak akkor teljes, ha néven is nevezem a bűnt, amit elkövettem.
– Templomaink rendszerint a nagy ünnepeken telnek meg. Aki ünnepek alatt sem jut el szentmisére vagy istentiszteletre, átérezheti-e húsvét üzenetét?
– A házhoz szállított üdvösség mítoszát el kell felejtenünk. Egy tévés vagy rádiós istentisztelet azokon segít, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak. Ha viszont az ember veszi magának a fáradtságot, és ünneplőbe öltözve eljön, az ünnep kisugárzó erejéből, az isteni kegyelemből ő is részesül. A közösségi erő a hit megéléséhez abban az emberben is elindíthat metamorfózist, aki ritkábban jut el templomba. A közösségben átélt kegyelem legszebb példája egy jól megkomponált zarándokút. Többször vezettem zarándoklatot Medzsugorjéba. Elmagyaráztam híveimnek, hogy nem szenzációt látni megyünk, hanem a szenzáció bennünk fog végbe menni. Szinte repültünk hazafele: a hat nap hitben feltöltődött és összekovácsolt csapatot hozott össze, ami a kegyelem legszebb átélésének példájaként rögzült bennünk. Erre a kegyelemre vágyunk húsvét ünnepén is.
– Hogyan tapasztalja: az emberek a karácsony vagy a húsvét üzenetét képesek jobban befogadni?
– A karácsony kicsit az érzelem, a húsvét a hit ünnepe. A kicsi Jézuskával be lehet kopogni az emberek szívén. Karácsony a megajándékozott emberiség ünnepe, hiszen Isten a fiát küldte nekünk. Viszont mekkora dolog az, hogy Jézus az utolsó vacsorán odaadja a kenyeret és a bort: ez az én testem, ez az én vérem, vegyétek és egyétek. Majd nagypénteken végighordozza keresztjét, és megfeszíttetik. Ünnepe annak van, akiben tudatosul: Jézus érte halt meg. Feltámadása után összesen 10-11 alkalommal jelenik meg övéinek, nemcsak együtt esznek és isznak, hanem a feltámadottól parancsot is kapnak: hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket. Én veletek maradok. Ők ezt nemcsak, hogy elhitték, hanem elindultak, és életüket adták érte. Kétezer éve ez az egyház hite. Pál apostol azt mondja: ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való volna a mi hitünk. A hit adja a létalapját mindannak, amit teszünk. Ezért a hitünk központja a húsvét. A húsvétban nyer értelmet küzdelmünk, szenvedésünk és lemondásunk.
– Mennyire nehéz ma istenfélő keresztény embernek lenni és megmaradni?
– A hitük szerint élők soha nem voltak túlsúlyban a társadalomban. Ez a réteg mindig egy kisebbség volt, de vallom, hogy építő kisebbség. Az embereket rengeteg információ éri, amit viszont a lelkész képvisel, az csak egy a sok közül. Létezik egy közhangulat. Egy buzgó család gyereke, aki rendszeresen eljár hittanórára, a heti 168 órából velem tölt kettőt. Utána egy csomó helyen egészen mást tapasztal. Nagyon karizmatikus papnak kell lennie annak, aki ellensúlyozni tudja benne a többi kihívást. Elevenen él bennem annak a kolozsvári kisfiúnak a története, akit egyszer megkértem vallásórán, hívja el szüleit is a templomba. Azt üzenték a gyerektől, hogy hülye vagyok. Keresztény emberként csak erős hittel lehet megállni a világ kihívásai előtt. Kik a hangadók a munkahelyeken, a világi közösségekben? Legtöbbször olyanok, akik semmit nem képviselnek, csak rombolnak. A hittel élő ember inkább szerényen meghúzódik. Gyakorta gúnynak, csípős megjegyzéseknek van kitéve, mégis kitart hite mellett. A hívő sok közönyös ember között él. Veress László nyugdíjas paptestvérem megfogalmazása jut eszembe: a közöny a bűnön túli állapot. Akinek ez beférkőzik a lelkébe, olyan lesz, mint a kiégett tetőcserép. Pedig Isten azt akarja, hogy már itt, a földön boldogok legyünk, csak nem tudjuk, hogyan kell boldoggá válni, tartalmas életet élni.
– Mi történik, ha valaki csalódik saját papjában, és emiatt fordít hátat gyülekezetének?
– Ne feledjük, hogy a pap is ember, neki is meg kell vívnia a saját harcát. Meggyőződésem, hogy a lelkipásztorok nemcsak a templomban, hanem az utcán is szeretnének lelkipásztorok maradni, mert csak így van hitele annak, amit mondunk. A papi hivatás nem nyolcórás munka: ő mindig pap, és soha nem magánember. Van egy teóriám: az Ószövetség végén maga a mindenható Isten is belátta, hogy a felhőkből nem lehet szót érteni az emberrel, ezért Fiában, Jézusban vált emberré. Nagyon fontos tehát a személyes kapcsolat. Ha a magatartásomban, az életvitelemben, a szolgálatomban a hívem meglátja azt a többletet, hogy én valakinek a nevében beszélek, és cselekszem, akkor ez sok embert meg fog érinteni. Amikor tavaly a csíksomlyói búcsúra készültem, tudtam, hogy beszédemmel tömegeket nem fogok megszólítani, de embereket igen.
– Európában egyre kevesebben vállalják a papi hivatást, egyre kevesebben járnak templomba is. Az egyház új evangelizációról beszél. Mivel lehet elmélyíteni a hit kérdését?
– Jézus 12 embert választott ki, az egyház megalakulásakor 120-an lehettek, az első pünkösdkor háromezren keresztelkedtek meg. Amikor Pál apostol Kis-Ázsiában megalakította saját sejtjeit, mindössze néhány embere akadt a hatalmas pogány tengerben. Ehhez képest a ma élő sok százmillió hívő egy hatalmas keresztény tömeget képez világszerte. Szükség van az evangelizációra. A gyerekekkel, fiatalokkal intenzíven foglalkozunk. Táborokat szervezünk, nagyon komolyan vesszük a bérmálásra történő felkészülést. Én optimista vagyok. Fiatal koromban egyszer egy ünnep előtt azon búslakodtam, hogy szülőfalumban, Korondon kevesen járnak a templomba. Az idős plébános erre azt mondta: ha 1911-ben, amikor a mai templom épült, mindenki járt volna Isten házába, kétszer ekkorát kellett volna építeni. És igaza lett: a háromezer lélekből nagy ünnepeken legalább ezerötszáz mindig eljön, és zsúfolásig megtöltik a templomot.
– Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere?
– Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 5.
A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelése
A húsvéti ételszentelés Csíkszeredában megőrizte évszázados, eleven ünnepélyességét: reggel nyolc órakor rendezett sorokban várták a hívek, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban helyezett eledelek a Szabadság téren.
A hagyományos ételszentelésre több ezren gyűltek össze idén is, hogy részesei legyenek a Kárpát-medence legnagyobb eledelszentelésének.
Kereszténységünk legnagyobb ünnepére ébredve a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!” Rövid elmélkedésében Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idézett: „Isten minden teremtménye jó és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert Isten Igéje és az imádság megszenteli” (1Tim 4,4). A püspök rámutatott arra, hogy egyházunk az ószövetségi bölccsel vallja: mindennek megvan a maga ideje. Így meg van az ideje a böjtnek és meg van az ideje az étkezésnek. „Mindenben Istennel találkozhatunk, ha bennük Isten dicsőségét keressük. A nagyböjti szentidőben böjtöltünk, hogy a bűnbánatnak a cselekedetein keresztül megtisztuljunk és általa közelebb kerüljünk Istenhez” – fogalmazott Tamás József.
Most, hogy a nagyböjti idő véget ért, az étel a feltámadásnak a tanúságává válik. Megítélése szerint az étkezésnek is fontos szerepe lehet az Istennel való találkozásunkban, hisz a megszentelt eledelek fogyasztásában találkozhatunk a föltámadt Jézus Krisztussal.
Az eledelek ünnepélyes megáldását követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. A püspöki áldás után az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom Zsolt 
Székelyhon.ro
2015. április 6.
Áldást kértek a termésre a szentegyházi határkerülők
A reggeli hideg és a helyenként vastag hóréteg sem szegte kedvét annak a többtucatnyi lelkes szentegyházinak, akik idén is továbbéltették a határkerülés hagyományát a településen. A résztvevők egymásért, a közösségért imádkoztak, valamint a Mennyei Atya áldását kérték a földekre és a munkára.
Húsvétvasárnap reggel fél nyolc, szentegyházasfalvi templomtér. Mint minden évben, idén is innen indulnak papi áldással útnak a határkerülők, hogy áldást kérjenek a mezei munkára a bő termés reményében, továbbá hogy egymásért, az egyházközösségért imádkozzanak.
A határkerülés egy állomásokra osztott imádság-körút, amely során a résztvevők bejárják a település és a környező mezők egy részét. Minden kereszt egy állomás, ahol megállnak, majd egy személy vezetésével közösen imádkoznak.
A határkerülők imádságokat és énekeket tartalmazó füzetét régi imádságoskönyvek alapján állították össze nem sokkal a rendszerváltás után, Ambrus Imre egykori megyebíró (a helyi egyháztanács vezetője) kezdeményezésére. Archaikus imák, valamint kötött imádságok vannak benne, állomásonként felosztva.
„Adjunk hálát a mindenható felséges teremtő Istenünknek, hogy megadta érnünk a mai dicsőséges szent napot, a mi megváltó Jézusunk feltámadása napját, hogy irgalmas szemeit rajtunk tartván megőrzött, oltalmazott, sokrendbéli szomorú változásokban. (...) Minthogy sokrendbéli szükség alá vagyunk vetve, könyörögjünk azért, először is hogy mezeinkbe lévő és leendő veteményeink, melyek látogatására a mai szent napon szép isteni dicséretekkel kijöttünk, Isten ő szent felsége jégesőtől, ragyától szélvésztől, záportól, mindennemű égiháborútól megőrizze és megtartsa, bő terméssel megáldván kezünkbe adja, Isten dicsőségére, romlandó testünk táplálására, szűkölködő testvéreink felsegítésére” – így szól a szentegyházasfalvi temető anyakeresztjénél végzett imádság.
A határkerülés hagyománya egyébként a rendszerváltást követően, a ’90-es évektől elevenedett fel. 1990-ben, amikor már nem volt tilos, nagyon sokan vettek részt a határkerülésen, ami hatósági érdeklődésnek is örvendett, mivel egy katonai helikopter is körözött a résztvevők feje felett, feltételezhetően megfigyelés céljából.
György István jelenlegi megyebíró elmondta, a kommunizmusban is éltették a hagyományt, de mivel tilos volt részt venni rajta, ezért titokban, a templom kerítésén belül tartották. Az udvaron lévő kereszteket négyszer-ötször is végigjárták. Jelenleg több mint tíz kilométer a zarándoklat útvonala.
A szokáshoz hozzátartozik a határkerülők megvendégelése, az esemény közben történő kínálkodás. Néhány szomszédság ilyenkor kaláccsal, teával, forralt borral, kávéval, egy-egy pohár pálinkával várja a határkerülőket.
Vannak, akik a kapuból, vagy épp az ablakból, egy állomás erejéig kapcsolódnak be az eseménybe, mert épp a szomszédjukban található az egyik állomást jelző keresztfa.
Többen is örömmel veszik tudomásul, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a nem mindennapi hagyomány őrzésébe. A körút során mindenkinek lehetősége van imádságot vezetni, sokan élnek is a lehetőséggel.
Menet közben csengettyű hangja jelzi az újabb állomáshoz való közeledést, illetve a megállást, vagy az indulást. Az állomások között húsvéti énekeket énekelnek, és rózsafüzért imádkoznak a résztvevők.
Újabb kínálkodás, ezúttal a falu végén. Kalács, sütemény és üdítő frissíti fel az imádkozókat a szomszédság jóvoltából.
„Hogy van, mit csinál?” „Megérhettük ezt a Húsvétot es!” – ilyen és hasonló mondatok hangzanak el, amikor falustársak találkoznak. A különleges alkalomból való találkozáskor lehetőség van a rég látott falubelivel való beszélgetésekre is.
Három kislány, akikkel minden évben Húsvétvasárnap „találkozunk”. Az ablakból nézik a házuk előtt elvonulókat.
Ahogy a menetet és a települést jelző zászlókat, úgy a keresztet és a corpust is felváltva viszik a határkerülők.
A mezőn lekerülnek a rúdról a zászlók. Itt nagyobb a szél, nehéz úgy haladni, hogy folyton belekap a zászlóba. Egyébként a rúd sem könnyű. Néhány éve még hármas-zászlót is vittek, amit több ember kellett egyszerre tartson.
A mezőn való áthaladáskor van idő a teljes Dicsőséges olvasó elimádkozására, ez is része a körmenetnek.
Négylábú útitárs is hozzánk szegődik, a gyerekek próbálják hazazavarni, de kitartóan lohol a határkerülők nyomában.
A „Sóhelynek” nevezett mezőn levő keresztnél a csirázó vetésekre kérik a Mennyei Atya áldását az imádkozók, az egész faluközösség nevében.
Az alszegi „csengettyűnél” ismét terített asztallal várják a határkerülőket, ezt követően a következő állomásnál kávéval és kaláccsal kínál meg egy újabb szomszédság. A két kínálat nem fedi egymást.
Papi áldással kezdődött, papi áldással végződik a körmenet. Akik részt vettek a határkerülésen, a húsvétvasárnapi ünnepi szentmisén az első padokban foglalnak helyet, hiszen ők voltak, akik az egyházközség nevében „eljártak”.
Jövőre ugyanekkor, ugyanitt, remélhetőleg ugyanilyen lelkesedéssel, nagyobb létszámban.
Tamás Attila
Székelyhon.ro
2015. április 8.
Előadássorozatot indít a magyar anyukák és gyermekek klubja!
Belső harmónia, az öngyógyulás útjai, érzelmek fogságában
Érdekesnek ígérkező előadássorozatot indít az Aradi Magyar Anyukák és Gyermekek Klubja, a szervezet fennállásának 5. évfordulójának alkalmából. A Jelen Házban sorra kerülő (három előadásból álló) rendezvénysorozat keretében két ismert magyarországi meghívottal találkozhatnak az aradiak, akik olyan témákba nyerhetnek betekintést, mint például a daganatos betegségekből való gyógyulás folyamatai, az emberi energiarendszerek és érzelmek irányítása vagy a testi–lelki–szellemi harmónia.
Az első előadásra április 19-én, vasárnap 16 órai kezdettel kerül sor „Többszintű gyógyulás” címmel, a meghívott Balogh Béla író/előadó, aki könyveiben főként ezotérikus témákat feszeget. Saját bevallása szerint a „materializmus” szellemében nőtt fel, anyagelvű, mérnöki gondolkodását akkor sem adta fel, amikor tapasztalati úton találkozott a materialista szemléletet cáfoló olyan jelenségekkel, mint a telepátia, telekinézia és a hipnózis. „Módszeresen és körültekintően kezdtem vizsgálni és rendszerezni a rendelkezésünkre álló kísérleti eredményeket, tudományos elméleteket és bizonyos „halálközeli élmények”-ből származó beszámolókat. Több tudományág eredményeinek (fizika, matematika, orvostudomány, agykutatás, pszichológia, evolúciós elméletek) összevetése után olyan következtetésekre jutottam, amelyek egyértelműen cáfolják azt az elképzelést, miszerint az ember pusztán anyagi lény, és halálával számára minden véget ér” – vallja blogján.
A második előadást május 17-én 16 órától szervezik, a meghívott szintén Balogh Béla lesz, aki arról mesél, hogyan lehet szabadulni az érzelmek fogságából, ugyanakkor hogyan teremthetjük meg a Földi Mennyországot.
A harmadik előadás május 25-én 17 órakor esedékes, a szervezők erre az alkalomra meghívták dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzort. Az előadás címe:Test–lélek–szellem harmóniájának megteremtése. A professzor blogján így vall önmagáról: „Életem szolgálat. Szolgálni az embert, szolgálni a betegeket. Teremtőtől kapott hittel, krisztusi szeretet jegyében gyógyítani. Több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalataimat, tudásomat kívánom ötvözni a holisztikus gondolkodással és az elfelejtett, évezredes népi bölcsességekkel. Gyógyítani szívvel-lélekkel. Szívet–lelket–testet. Az EGY-etemes embert.”
A három előadásra meghívók igényelhetők a Tulipán könyvesboltban és az RMDSZ-székházban, vagy telefonon a 0721-139-021-es számon. Kapcsolattartó személy: Zámbori Magdolna. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2015. április 11.
Marosvásárhely márciusa (4.)
Másnap ígéretek egész sora hangzott el: legyenek román és magyar katonák, tisztek a rendőrségben. A rendet és fegyelmet, az állampolgárok személyes biztonságát a hadsereg és a rendőrség biztosítja. Vannak dolgok amelyek a megyére, vannak, melyek a kormányra tartoznak. A nemzetiségi jogokat a megye vezetősége biztosítani tudja. Majd többször is hangsúlyozták: a március 19-ei véres eseményekért felelős személyek ügyét azonnal kivizsgálják, a felelősök ellen bűnvádi eljárás indul.
A Nemzeti Egységtanács mindenféle nacionalizmust elítél, szigorúan elhatárolja magát a szélsőségektől. A hadsereg pedig – hangzott a megnyugtató kijelentés – szükség esetén azonnal közbelép, biztosítja a tüntetők védelmét. 1990. március 20-án déli egy óráig még minden megoldhatónak, világosnak látszott. Az emberek elégedetten süttették magukat a tavaszias ragyogásban. A megyeháza erkélyéről elhangzott az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács közleménye is. (A teljes szöveget – az Egységtanács tagjainak kérésére – én olvastam fel .) Idézem: „A Maros megyei Ideiglenes Nemzeti Egység Tanácsa elítéli a Marosvásárhely municípiumban az utóbbi napokban lezajlott erőszakos eseményeket, amelyek március 16-án kezdődtek, és március 19-én délután, illetve este érték el tetőpontjukat. E nemkívánatos események következtében több személyt – többek között Sütő Andrást, a legnagyobb élő magyar írót, az RMDSZ elnökét – súlyosan bántalmaztak, szétzúzták egyes politikai pártok, elsősorban az RMDSZ székházát. Az igazságügyi szervek megkezdték a tettesek kézrekerítését és az ügy kivizsgálását, eme nemkívánatos események okainak feltárását. Felhívjuk Önöket,  legyenek türelmesek, és tanúsítsanak mértékletességet,  s ne felejtsék: ezeken a tájakon a románok és magyarok megértésben éltek, egyformán szenvedtek és közösen hozták létre az itteni civilizációt. A káros akciók megismétlődése és kiterjedésének megakadályozása érdekében, az Ideiglenes Tanács elhatározza:
1. Mindazok azonnali felelősségre vonását, akik hibásak a vandál cselekedetekért, akik szervezik ezeket, és akik az instabilitást kezdeményezték
2. Az Ideiglenes Megyei Tanács rendkívüli ülésszakának azonnali összehívását és mindazok leváltását, akik képtelennek bizonyultak feladataik ellátására
3. A rendőrségi szervek tevékenységének elemzését és megfelelő stabil keret biztosítását annak érdekében, hogy a rendet és  békét a megye egész területén megőrizzük
4. Az Ideiglenes Egységtanács határozottan elítél mindenféle nacionalista, soviniszta propagandát, felkéri a román, a magyar, a német lakosságot, hogy őrizze meg a hagyományos és kölcsönös tiszteletet, amely eme népek között kialakult, és felkér mindenkit, hogy ne adjanak hitelt a szélsőséges elemek manipulációinak.
Marosvásárhely, 1990. március 20.
Aláírják: Király Károly (telefonegyeztetés után!), Scrieciu Ioan, Gîlea Valer, Kincses Előd, Pleşa Octavian, Man Nistor, Pop Dorel, Jakabffy Attila, Virág György, Grozav Mihai, Florian Aurel, Micu Dumitru, Veress Károly, Körmöczki Zoltán, Lutsch Walter – a Végrehajtó Bizottság tagjai.” Alaptalan tehát minden olyan állítás, amely azt próbálja bizonygatni, hogy a város magyarsága elfoglalta a megyeházát! Bárki bejöhetett, bárki elmondhatta véleményét. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának román  tagjai végig  a székházban tartózkodtak, s becsületükre legyen mondva, mindent megpróbáltak a vérontás elkerüléséért. Fontos  hangsúlyoznunk, hogy madiszos fiatalok órákon át védelmezték a Vatra Românească székházát.
Egészen megváltozott a tér arculata, amikor a Grand Szálló tájékán megjelentek az első román tüntetők. A magyarság kérte, hogy Iliescu elnök azonnal utazzon Marosvásárhelyre. A március 20-ai tragédia sorsa ezekben az órákban dőlt el: az elnöki látogatás megnyugtatta volna az immár szembenálló feleket, talán nem került volna sor a véres összecsapásra. Hasonló megoldási lehetőséget kínált volna a hadsereg kivonulása: 13 órakor kétéltűekkel, tankokkal még könnyen el lehetett volna választani a két csoportot. Erre csak jóval később, este hét órakor került sor. A gyér rendőrkordon csak statisztaszerepet játszott. Egyébként is csak a Grand Szálló és az ortodox templom előtti parkig állt sorfalat a belügyi alakulat. Az akkori Nemzeti Egységtanács municípiumi székháza előtti utcát teljesen szabadon hagyták. 
Felfegyverzett falusiak itt támadtak a magyar tüntetőkre. A mind jobban szaporodó román felvonulók az egész teret betöltő hangerővel üvöltözték: Iliescu nu uita, şi Ardealul e ţara ta! (Iliescu, ne feledd, Erdély is a te országod!), Ungure, nu uita, nici o ţară nu te vrea! (Magyar, ne feledd, egyetlen ország sem akar Téged!), Noi suntem acasă, voi sunteţi în gazdă! (Mi itthon vagyunk, ti albérletben!) 16 órakor  a bukaresti rádió magyar nyelvű adása Király Károly telefonüzenetét közvetítette hangszórón: mindenki őrizze meg nyugalmát, józanságát, mind a románok, mind a magyarok oszoljanak szét, menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek. Király Károly telefonüzenetében világosan kifejtette: nem Erdélyt akarjuk, hanem jogainkat a közös haza, Románia határain belül. A beszéd románul, magyarul elhangzott. Még csak fél öt volt, mindkét fél ordibált, fütyült. Zolcsák Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke többször is szólt a tüntetőkhöz: a magyarság jogos követeléseinek helyességére, megalapozottságára hívta fel mindkét fél figyelmét. Szabó György Pál románul, magyarul kérte a tömeget: ne hagyják magukat manipulálni. Az esetleges összetűzés mindkét fél részére végzetes lehet. A megyeháza erkélyéről Lestyán Ferenc katolikus esperes szólott kéréssel románokhoz, magyarokhoz egyaránt: Békesség nektek! Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Megszólalt a városháza toronyórája is.)  Fülöp G. Dénes református lelkész az emberi jogok vérontásmentes érvényesítését kérte. Utána az ortodox esperes is. (A tömeg ismétli a Miatyánk teljes szövegét.)
Scrieciu tábornok ígérete szó szerint: „Iliescu elnök úr arra kéri a tömeget, hogy őrizzék meg nyugalmukat. Két-három napon belül itt lesz a megyében, ugyanannál az asztalnál akar beszélni a románokkal és a magyarokkal egyaránt.” Közismert: NEM JÖTT. Majd a tér jobb oldalán gyülekező tömeghez: „A románok, akik bejöttek a Grand Szállóhoz, menjenek haza. Ha vátrások, húzódjanak haza.” A fiatalok román képviselője is szót kért. Pillanatnyilag úgy tűnt, hogy sikerült lélektani csatát nyerni. Érdemes emlékezni  szavaira: „A románok húzódjanak vissza. Eddig békében zajlott le a tüntetés. Nem akarunk vérontást! A gyerekeink jövőjéről van szó!  Az a tiszt pedig, aki az Avram Iancu-szobor körül uszítja a románokat, vonuljon vissza. Vegyünk példát a magyarok békés tüntetéséről.” Zolcsák Sándor bejelenti: „Kérjük a szélen levőket, alkossanak élőláncot. Vigyázzunk a mellékutcákra! Nem akarjuk, hogy a két nép végzetes hibát kövessen el! Megkérjük román testvéreinket, hogy álljanak  mellénk. Scrieciu tábornokot pedig arra kérjük, maradjon itt, nem úgy, mint tegnap. Mi nem akarunk előjogokat, csak a jogainkat követeljük!”  Mindenhol piros-sárga-kék zászlók lengenek, feliratok a testvériség szellemében: Magyar–román barátság, Sütő András, Egyenlő jogokat!, Édes anyanyelvünkért tüntetünk! Az utóbbi táblát egy fiatalember az erkély előtti fenyőfára helyezte, így maradt épen a támadást követően.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 16.
A Szeretet Misszionáriusai Sepsiszentgyörgyön
Idén 25 éve, hogy a szent életű, boldog Kalkuttai Teréz anya Sepsiszentgyörgyre jött felkarolni a legszegényebbeket, az őrkői roma telep lakóit. 1990 júliusában érkezett Bálint Lajos érsek, akkori egyházi elöljáró (a Gyulafehárvári egyházmegye első érseke) meghívására, majd néhány nap után hazautazott, de itt hagyott négy szerzetesnővért, hogy elkezdjék a munkát az őrkői telepen.
A városvezetés segítséget ígért a szerzetesi ház felépítésében, így 1990–92-ben a Szeretet Misszionáriusai, Teréz anya leányai rendházat és templomot építettek az Őrkő negyedben, melyet Mária, Világ királynője tiszteletére ajánlottak... Ferenc pápa az idei évet a szerzetesek évének nyilvánította. Ebből az alkalomból megkerestük a Szeretet Misszionáriusait, Teréz anya leányait. Bár rendszerint elzárkóznak a nyilvánosságtól, most mégis megengedték, hogy bepillantást nyerjünk életükbe. Szerzetes nővérek az Őrkőn
Sepsiszentgyörgyön jelenleg hat nővér lakik az őrkői szerzetesi házban. Lehet látni, amint kettesével gyalogolnak a városban vagy a telepen, fehér alapon kék szegélyű szárijukban, közben derűsen beszélgetnek valamilyen idegen nyelven. Leginkább az őrkői szegény roma családok ismerik őket, akikhez naponta eljárnak látogatóba. A ház vezetőjével, Ifsita nővérrel (aki a kezdetektől itt van) és egy másik kedves nővérrel beszélgetünk szerzetesi hivatásukról, munkájukról.  – India különböző országaiból és Lengyelországból jöttünk 1990-ben Teréz anyával Sepsiszentgyörgyre. Azóta itt dolgozunk a rendházban. A nővérek cserélődnek. A mi rendünk különleges. Míg más szerzetesek a tisztaságra, engedelmességre és szegénységre tesznek fogadalmat, mi még megtoldjuk azzal: szolgálni a legszegényebbeket. Az értük végzett munkával csillapítjuk Krisztus szomját (amikor a keresztfán függött, akkor kiáltotta: „Szomjazom”).
Megvan a napi programunk. Reggel 5-től 6 óráig ima, elmélkedés, zsolozsma. A szentmise a legfontosabb része a napnak, amit rendszerint itt, a kis kápolnánkban – ahol Teréz anya-ereklyét őrzünk – Márkus András plébános atya vagy Hajdú János főesperes mutat be. Néha elmegyünk a város más katolikus templomába is. Fél tízkor indulunk családlátogatni az őrkői szegényekhez, egészen tizenkettőig. Ebben mindenfajta munka benne van, figyelünk, hogy miben tudunk segíteni. Nem szociális munkások vagyunk, hogy adakozzunk, hanem inkább az evangéliumi örömhírt visszük. Délben rövid közösségi imát tartunk, délután három és négy között oltáriszentség ima, zsolozsma, majd jönnek a gyermekek tanulni. Felkészítjük őket elsőáldozásra, bérmálkozásra. Délután öttől hétig a roma gyermekek hitéletével foglalkozunk, utána közösségi program következik. Kalkuttában van a fő rendházunk, Európában pedig Lengyelországban működik a központunk. Oda mennek a fiatalok tanulni. Mivel a világ különböző országaiból vagyunk, közös nyelvünk az angol. Van két erdélyi rendtársunk is: Sepsiszentgyörgyről Kinga, aki Eszter nővérként Magyarországon dolgozik és Szentegyházáról Margit, aki Elisabet nővérként Albániában tevékenykedik. A jelöltek lengyelországi  tanulás után fogadalmat tesznek, majd oda mennek, ahol szükség van rájuk, megtanulják az ország nyelvét. Missziós munkát végeznek.
25 éve járt Teréz anya Sepsiszentgyörgyön
– Teréz Anya két alkalommal is járt Sepsiszentgyörgyön. Először 1990 júliusában, majd 1992 augusztusában. Albert Levente, lapunk fotóriportere megörökítette ezeket az egyedi pillanatokat... Önök hogyan emlékeznek, milyen volt 25 évvel ezelőtt a rendalapítás?
– Mi együtt laktunk három évet a rendalapító Teréz anyával Indiában. Romániai látogatásunk előtt előbb Rómába mentünk, majd Bukarestbe érkezett a repülőgépünk. Babota Tibor káplán jött értünk, ő hozott Sepsiszentgyörgyre. Amikor megérkeztünk, itt volt Bálint Lajos érsek atya, Csató Béla plébános és a polgármester. Szeretettel fogadtak a  sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián. Teréz anya rövid kis emlékezést tartott, ebédeltünk, majd kivittek megnézni a roma telepet. Teréz anyának nem tetszett a ház, amit felajánlottak rendháznak, mert csak a falai álltak. A polgármester úr megígérte, segíti gyors megépítését. Addig másfél évet az állomási plébánián laktunk. Az ottani egyházközségnél volt egy kis kápolna és egy kis ház... Jöttek a nénik különböző ajándékokkal... Mi meg kerestük a helyet, hol is lakjunk. Két nővér megkezdte az ismerkedést a családokkal Tibor atya segítségével, aki angolul misézett nekünk. Majd kaptunk két tömbházlakást. Fél napot tanultunk, fél napot ismerkedtünk a családokkal.... Teréz Anya két-három napot maradt velünk.
– Milyen volt a nyolcvanéves Teréz Anya? Hogyan emlékszik rá?
– Nekem az maradt meg, hogy amikor csoportban voltunk, ő mindig kiválasztott egy személyt, és hozzá beszélt. A teljes figyelmét rá irányította. Így tanított, hogy nyitott szívűek legyünk. Teréz Anyától azt kérte Jézus, hogy fényt vigyen a sötétségben élő embereknek. Volt idő, hogy minden családnak adtunk Bibliát. Mi azért vagyunk itt, hogy elhintsük a hit és szeretet magvait. Isten adja a kegyelmet, hogy foglalkozzunk velük. Teréz anya tanítását éljük: „Tartsd tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
Hittel és szeretettel
A Háromszék napilap 1990. június 9-i számában írta, hogy egy nappal korábban, pénteken a városba érkezett a Nobel-díjas szerzetes. Majd június 12-én Torma Sándor összeállításában egész oldalas beszámolóban olvashattak részleteket a látogatásról Valami nagyon szépet tenni Istenért címmel. Márkus András plébánost, aki idén februárban töltötte be hatvanadik évét, 1991-ben azzal nevezték ki a Csíki utcai plébániára, hogy gondozza a nővéreket és templomukat, valamint az Őrkő negyedi cigányokat. A templomot 1992. augusztus 15-én szentelte fel Bálint Lajos érsek. 1993-tól kezdték el egy lelkipásztori központ megszervezését a cigányok részére. Iskolát építettek, valamint lakásról gondoskodtak a lelkipásztor számára, aki az 1996-ban jóváhagyott őrkői plébánia lelkésze lett. Márkus András szentszéki tanácsos így emlékszik vissza Teréz anyára, akinek nagy tisztelője, a sírjánál is járt Kalkuttában: 
– Mivel kevés idő állt rendelkezésre, nem mindenkivel tudott beszélgetni. Nekem elmenőben ezt hagyta hátra: „Hittel és szeretettel gondozza a nővéreket, és lelki gondjaikban legyen mellettük.” Szabó Lajos kanonok emlékezetében is örökre megmaradt a látogatás:
– Helikopterrel érkezett a Szemerja negyedi focipályára. A megyei tanács elnöke, Orbán Árpád és a papság fogadta, rajtuk kívül csak az apácákat engedték oda. Autóval hoztuk be a Szent József-plébániára, ahol köszöntöttük, szép fogadásban részesítettük. Teréz anya találkozott a papsággal, majd az apácákat elküldte dolgozni, és velünk egy órát beszélgetett. Amikor búcsúzott, érdekes dologra kért meg: imádkozzunk azért, hogy az ő szülőhazájában, Albániában is tudjon kolostor épülni. Azóta már kettő is van, vágya valóra vált. Arra biztatott, hogy higgyünk a gondviselő Istenben.
Elmondott egy példát. Indiában volt egy kisgyermek, akinek olyan különleges gyógyszert kellett volna adniuk, amit ott nem lehetett megkapni, ráadásul hatósági tiltás alatt is volt. Azon a héten csomagot kapott Európából. A legtetején az a gyógyszer állt, amelyre a kisgyermeknek szüksége volt...
Még mesélt egy másik történetet is, hogy miért a Szeretet Misszionáriusai ők. Egy többtagú családnak készítettek nagyobb csomagot, amit elvittek nekik. Megérkeztek, beszélgetni kezdtek a családtagokkal. Egyszer csak eltűnt a háziasszony, majd kis idő múlva visszajött. Hol volt? – kérdezte tőle Teréz anya. Csak itt, a szomszédban, mert ott is van egy nagy család, nekik is vittem belőle, mert szükségük van rá... Amikor vége volt a fogadásnak, kértem a főnővért, szeretném, ha egy szentképet dedikálna nekem. Nem lehet, mert sietnek – mondta. Teréz anya látta, hogy valamin vitatkozunk. Megkérdezte, mi a gond? Hozd ide, gyorsan – intett, és négy szentképet dedikált angolul. Ez volt ráírva: Imádkozzál értem! Kinek kellene megváltoznia?
Teréz anyával kapcsolatban nagyon sok történet maradt fenn a nagyvilágban, idézetei sokaságát ismételgetik. Sok ember szívét megérintette életével, hitével, munkásságával. Sepsiszentgyörgyön László Károly színművész szokta felidézni az élettel kapcsolatos elmélkedését, buzdítását templomokban, kórházakban, különböző rendezvényeken.
Dr. Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatójának és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetőjének könyvében, a Felelős szabadságban van egy elgondolkodtató kis történet, melynek aktualitása mindenkor időszerű. A Nobel-díjas Teréz anyát megkérdezte egy francia újságíró: 
– Mondja, kedves Nővér, ebben a nyomorúságos, válságokkal teli, embertelen világban kinek kellene megváltoznia, hogy egy boldogabb és szebb jövő is fennmaradhasson számunkra?
 Rövid csend után Teréz anya így válaszolt: 
– Tudja, kedves, nekem kell megváltoznom. És magának.
Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született albán szülőktől. Két testvérével együtt katolikus nevelésben részesült. Könyvelőnő volt. Ágnes az Indiában működő jugoszláviai misszionárius jezsuiták hívására jelentkezett bengáliai misszióba. Felvételét kérte az írországi Loreto-nővérek közösségébe, akik novíciátusa elvégzésére Indiába küldték. 1931-ben tette le szerzetesi fogadalmát; Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére a Teréz szerzetesi nevet vette fel. 1929–1948 között földrajzot tanított Kalkuttában. Egy 1946-os lelkigyakorlatos elhatározás után 1948-ban levetette a Loreto-nővérek ruháját, és felöltötte a kék szegélyű szárit; ez lett az általa alapított és 1955-ben Róma által is jóváhagyott Szeretet Misszionáriusai egyenruhája. Kalkuttai Teréz anya szegénygondozó tevékenysége ezentúl már ismert; nővérei elterjedtek az egész világon. Teréz anya 1997. szeptember 15-én halt meg szentség hírében. Boldoggá avatási eljárása rendkívül rövid ideig tartott.
2003. október 19-én, a missziós világnapon II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt mintegy 200 000 zarándok jelenlétében boldoggá avatta Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját. A szentatya megválasztásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része volt ez a szentmise, melyre 27 országból érkeztek diplomaták. De a sokaságban megtalálhatók voltak ortodoxok, muzulmánok, misszionáriusok és szegények képviselői is. (...) Teréz anya élete tanúságtételével mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy az Egyház evangelizáló missziója a szeretet gyakorlásán keresztül valósul meg, amelyet az imádság és Isten igéjének hallgatásával táplálnak. Példás módon jelzi ezt a misszionáló stílust az új boldogról készült kép, amint az egyik kezében szorongat egy gyermeket, a másikkal pedig a rózsafüzér szemeit morzsolja.
(Részlet Gyorgyovich Miklós Tisztelgés Teréz anya előtt boldoggá avatása kapcsán című írásából, mely a Távlatok – Világnézet. Lelkiség. Kultúra című jezsuita lap 2003 karácsonyi számában jelent meg.)
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2015. április 16.
Könyv egy valódi példaképről
Molnár Imre felvidéki történész Esterházy János élete és mártírhalála című könyvét mutatták be csütörtök délután a Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium támogatásával.
Az esemény házigazdája, Zsigmond Barna Pál főkonzul örömét fejezte ki, hogy a bemutatón személyesen jelen volt maga a szerző is, aki Esterházy János életének legismertebb kutatója. „Picit elfeledkezünk egymásról, mert keveset tud az erdélyi magyar a felvidéki magyarról, a kárpátaljai magyar a délvidéki magyarról. Az elmúlt időszakban látványosan fejlődtek a határon túli területek és az anyaország közötti kapcsolatok külön-külön, de valahogy mindig elfeledkezünk más külhoni területekről, és nagy adósságunk ez gyermekeink, barátaink, nemzettársaink felé, hogy ezeket a kapcsolatokat is szorgalmazzuk, ápoljuk” – hangsúlyozta a főkonzul.
Az eseményen Szarka Gábor konzul bemutatta a szerző életművét és röviden ismertette a kötetet. A Felvidéken született Molnár Imre számos könyvet és tanulmányt írt a felvidéki magyarság történelméről, a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokról. Munkássága fontos részét jelenti Esterházy János felvidéki mártírpolitikus életművének kutatása, és missziónak tekinti, hogy minél több emberrel megismertesse Esterházy János életét. „Egy olyan emberét, aki valódi Krisztus-hívőként tudatosan vállalta a kisebbségi sors nehéz keresztjét, és ezt nagy szenvedések közepette egészen a haláláig hordozta. Esterházy János a felvidéki magyarság számára azt jelenti, mint Márton Áron püspök az erdélyieknek. Mindkettőnek a magyar nemzet legtisztább vértanúi között van helye. Valódi embermentők, akik vállalták a sorsközösséget a kisebbségben élő magyarokkal. Beszédeik, tetteik biztatást jelentettek a kilátástalanságban. Valódi példaképek. És itt együtt vallhatjuk Molnár Imrével, hogy csak az a nemzet érdemel jobb sorsot, amelynek vannak példaképei.”
Örömeinkben, fájdalmainkban, de kincseinkben is osztoznunk kellene, éppen azért, hogy közös forrásból meríthessünk erőt a megmaradáshoz és ahhoz a jövőhöz, amelyet át kell adnunk az utódaink számára – mutatott rá Molnár Imre. „Esterházy János az egész magyar nemzetben gondolkodott. Azért vagyok hálás, hogy ma itt lehetek, mert talán az ő nyomdokába lépve felismerjük, hogy valóban összetartozásunk kicsit kötelesség is számunkra.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. április 18.
Marosvásárhely márciusa 5.
A foghíjas rendőrkordon még mindig ott állt a Grand Szálló és a park között. Ekkor érkezett meg Székelyudvarhelyről Kincses Előd. A tömeg hatalmas ovációval fogadta, a román tüntetők pedig hurrogással, füttykoncerttel. Kincses Előd beszédét azért kell figyelmesen elolvasni, mert nyoma sincs benne mindannak, amivel később vádolták.
„Itt csak a megbékélés a járható út! Csak akkor van jövőnk, ha állandóan nem gyanakodva nézünk egymásra, ha nem hagyjuk magunkat szélsőségektől félrevezetni. A tegnapi tüntetés beteges ötlet volt. Bizonysága annak, milyen fájdalmakat lehet okozni, milyen fasiszta pogromhangulatot lehet teremteni. Kérjük, hogy a tegnapi tüntetés szervezőit állítsák az igazságszolgáltatás elé, büntessék meg őket!
Természetesen nem szabad általánosítani. Jól tudom, hogy nagyon sok becsületes román elítéli a tegnapi eseményeket. Velük kell szövetkezni, hogy elkülönítsük a beteg agyúakat. Nagyon lényeges, hogy megőrizzük önmérsékletünket, hogy a szimpátiát, amit tegnap vívtunk ki, ne veszítsük el. Nekünk szükségünk van Európa demokratikus támogatására. Szükségünk van az egyenjogúságra, ami megillet bennünket, s minden kisebbséget. Ahogy a gyulafehérvári nyilatkozat is leszögezte: csak nemzetközileg elismert jogokat kérünk, s nem előjogokat.”
– Éljen Kincses! – kiáltja a tömeg. – A jogainkat akarjuk!
 Kincses Előd románul is elmondta vallomását. Ezt követően Nicolae Juncu, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt Maros megyei elnöke románul is megfogalmazta ugyanazt.   Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora a mikrofon előtt olvasta fel lemondását: „Az 1990. március 19-i szégyenteljes események után nem kívánok részt venni egy olyan városi vezetőségben, amelyik a brutalitást, az embertelenséget nem tudta vagy nem akarta megakadályozni” – jelentette ki többek közt. 
 Illyés Kinga színművésznő műsora szintén a humánum jegyében próbálta meggyőzni ama végzetes délután résztvevőit arról, hogy soha nem volt nagyobb szükség a költők, a művészek összefogására, mint éppen napjainkban. Miközben verset mondott, már röpültek a Grand Szálló felől az első üvegek. A rádióban már sebesültek szólaltak meg, de akkor még senki sem sejtette, miként végződik március 20-a. 18 óra 30 perckor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a vékony és hézagos rendőrkordont. A botokkal, fejszékkel, vasvillákkal, husángokkal felfegyverzett falusiak rárontottak a békés tüntetőkre. A videofelvételen is tisztán hallszik, amint az egyik nő elkiáltja magát: – Nézd meg, botokkal vannak felfegyverkezve! Már verekednek is! – Jézusom, áttörték a vonalat! – kiáltja egy másik, ugyancsak kétségbeesett hang: „Uramisten, a katonaság hol van?”
 Az első támadás visszavetette a magyar tüntetőket a főtér felső felébe. A nők és gyerekek bemenekülnek a megyeháza épületébe. A román tüntetők kezdenek visszavonulni, nyomukban a magyarok. Egy bőrdzsekis magyart elkapnak, ütik, verik. Ezalatt a magyar tüntetők szétszedték a főtéri padokat, valaki megengedte a vízcsapot. Mentők szirénázva száguldanak. A megyeháza előcsarnokában mindenhol vér. Egymás után hozzák be a sebesülteket, románokat, magyarokat. Közben a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajt a magyar tüntetők soraiba. Szerencsére annyira gyéren állnak, hogy nagy részük félre tud ugrani. Nem így Kiss Zoltán, a marosvásárhelyi gyermekház asztalosa, akit akkor ért halálos ütés. A teherautó kidöntötte az ortodox templom előtti betonoszlopot és fát, majd megállt a templom bejárati lépcsőjén. Szemtanúk állítása szerint előzetesen valaki egy fadarabot dobott a vezetőfülke felé. Ez állítólag homlokon is találta a teherautó vezetőjét.
 A teherautó száguldása felborzolta a kedélyeket. Mintegy 500–600 magyar tüntető rohant a román csoport felé. Közben a kapualjba, mellékutcákba menekült magyarok is visszaszivárogtak a megyeháza előtti térre. Nemsokára megjelent és fokozatosan felfejlődött egy tankoszlop. Kettős sorban elhelyezkedve lezárták a székesegyház előtti részt. Mindezt azonban úgy, hogy a volt municípiumi néptanács épülete és a tank között maradt egy tízméteres köz. A Grand Szálló előtti teret lezáró épülettömb és a tank között is volt egy kisebb hézag. Később ezek az üresen, fedezetlenül maradt területek forró pontokká váltak, ezek lettek a támadások felvonulási területei. A magyar tüntetők lezárták a főtérre vezető mellékutcák egy részét. A tankok közötti „senki földjén” állandóvá váltak a szórványos összecsapások. Újabb és újabb sebesülteket hoztak be a megyeházára. Néhány orvos, egészségügyi asszisztens próbálkozott az elsősegélynyújtással. A sebesültek nagy részét azonnal a sürgősségi osztályra szállították.
Az egyik libánfalvi sebesült elmondta, három autóbusz és sok-sok személygépkocsi érkezett a falujából. Meghúzták a harangokat, megmondták, hová kell jönniük. A másik sebesült a pópát hibáztatta. Az összecsapások a sötétedés beálltával nem szüneteltek. Benzinespalackok villogtak a levegőben. Következett egy húszperces kritikus időszak, amikor a román csoport újabb erősítést kapott. Betörtek a magyarok közé, ütöttek, vágtak, de ők is kaptak. A magyar tüntetők két vízágyút hoztak, sikerült a két tábor közötti távolságot mintegy 20–25 méterre növelni. A román csoport is próbálkozott a Grand Szállóból kihozott vízágyú működtetésével. Ez viszont nem sikerült.
Életem legszomorúbb napja állt mögöttem. Soha nem gondoltam, hogy minderre abban a városban kerül sor, amelyet annyira szívemhez közel állónak érzek, s amelyet méltán neveztek a megbékélés, az együttélés egyik fontos központjának. Alig három hónappal ezelőtt ezen a téren még együtt énekelte román a magyarral: „Suntem fraţi!” (Testvérek vagyunk!). Mindenki őszintén hitt benne. A hat fiatal halott – négy magyar és két román – hiába ontotta vérét? A kétnyelvű feliratok, az ideiglenesen összeállított alkalmi pódium eltakarításával a gyanakvás érzete vált uralkodóvá a két népcsoport között. Pandóra szelencéjét valakik kinyitották, s elszabadult belőle a gonoszság szelleme.  Halvány reménysugárt jelentett Kincses Előd kétségbeesett próbálkozása. Felhívta Petre Roman miniszterelnököt. Ő megígérte, hogy fél órán belül a városba érkezik egy ejtőernyős zászlóalj. (Csak másnap reggel öt óra után érkezett Marosvásárhelyre, amikor már túl késő volt.)  Alig álltam a lábamon. Eddig életem legborzalmasabb napja állt mögöttem. Hazafelé csak Radnóti Miklós szavaival fohászkodhattam: „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg.”  Vége
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Jézus is dák volt
Tudjuk, a kerék, a malom dák találmány. De hogy Jézus is...   Közismert, hogy a dákok voltak a legortodoxabb trákok. Ők voltak az összes ókori titok letéteményesei. Az általuk feltalált első malomban megőrölt mandulasütitől a csillagászati titkokig, melyek több mint 1500 év múlva elkápráztatják majd az inkákat és az aztékokat. Ez a példátlan fejlődés valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a dákok voltak az első nép a földön.
Lenyűgöző dolog mítoszokat építeni. Az orvosok szerint az elménk egészsége szempontjából is hasznos, ha fantáziálgatunk. Így hát nem tekintem főbenjáró bűnnek rejtett világokról, megfejthetetlen talányokról és összeesküvés-elméletekről beszélni. Könyveket lehet ezekből írni, filmeket lehet készíteni, kutatócsoportok hozhatók létre esős délutánokra, néha még pénzt is lehet ezzel keresni. Akkor válik tragédiává, amikor az ember elkezd hinni bennük, és úgy kezd viselkedni, mintha ezek valóban léteznének. Igaz, hogy erősen kell hinni a hazugságokban ahhoz, hogy igazságoknak lehessen őket beállítani, de nekünk különleges tehetségünk van az ostobaságok és negyedigazságok intézményesítéséhez.  Valószínűleg a kommunista rezsim öröksége, hogy viselkedésünkben úgy keveredik a lázadás a hivatalossággal, hogy nem vesszük észre a disszonanciákat (amit most állítottam, tiszta spekuláció, tehát kérem, ne húzzák fel magukat; szívesen fogadok minden más elfogadható teóriát, mert nem csak bennünket nyűgöznek le az összeesküvés-elméletek). Bizonytalan állapotot kelt bennünk azoknak az éveknek a megszokása, amikor kiskanállal osztogatták az információt, és egyértelműen tudtuk, hogy a hivatalos változat számos cenzúrán és a valóság több újraképezésén ment keresztül.  Már soha senkinek sem hihetsz teljesen és fenntartások nélkül. Mindig azt fogod feltételezni, hogy a szavak mögött van egy másfajta igazság, melyet a nyilatkozó el akar rejteni. Egy intelligens ember két jelentős dologra használhatja ki ezt az egész társadalmunkban tapasztalható konstrukciós hibát. Egyrészt sohasem fogja a teljes igazságot elmondani, mert érdeke, hogy a közönségre bízza a hiányzó részek behelyettesítését, és ezáltal tarthatja a legkönnyebben ellenőrzése alatt az információt. Nézzék meg az összes politikai diskurzust. Az információt, a szónok tehetségétől függően, mindig csak részlegesen és metautalásokkal adják át. Megint csak azért, mert ez egyszerű, mert ezzel helyet hagysz a találgatásoknak, mert utólag tagadhatsz, mert nem kell felkészülnöd, elmélyedned, dolgoznod. A legnyilvánvalóbb példa az „igazságszolgáltatás ellenőrzés alatt áll”, amit csak így odavetnek. Felszínesen. És ha valaki megkérdi, hogy ki tartja ellenőrzése alatt, akkor derűsen egy másik kérdéssel válaszolnak: „ezt kérdem én is!”. Logikátlan mentális pingpong, melyből mi intézményesítjük a következtetést. „Egyszerűen nem lehet, hogy ne legyen ellenőrzés alatt az igazságszolgáltatás. Nem látod, hogy mindenkiben felmerül ez a kérdés? Nem beszélnek ezek csak azért, hogy beszéljenek”. Ki tudja? Talán a kettős tagadás miatt van ez bennünk.   Így jutottunk oda, hogy azt képzeljük, mindenki ellen összeesküvéseket szőnek Mordortól Scrovişteáig vagy Cornuig, egykutya. Adrian Năstasét az amerikaiak intézték el, vagy ott van Traian Băsescu, aki elintézte az összes mogult, pontosabban mindenkit. De Traian Băsescut is elintézték a szolgálatok. Hogyhogy, honnan tudjuk? Nos, nem megmondta Elena Udrea? Rendben, ő nem mondta, de ezt sugallta, és nem láttuk, hogy utólag Băsescu valójában megerősítette ezt? Minden összeáll, van logikája, valaki húzogatja a szálakat. Ez egy jól kidolgozott és már régóta forralt terv. El akarják venni a földünket, a dák nyelvünket és örökségünket. Mert nagyjából már csak ennyink maradt. Az erdőket, a tavakat, a gyárakat és üzemeket, a kastélyokat, a földbirtokokat és a villákat a mieink szerezték meg. Valószínűleg azért, hogy megküzdjenek az elnyomókkal. A helyzet második következménye a legalábbis extravagáns történetek egyik napról a másikra való felbukkanásában látszik. Ezek egyike a dák örökségünk. A latin a dák nyelv vulgáris változata. A dákok találták fel a kereket, a számítógépet és az űrhajót, de a kapzsi Nyugat nem akarta ezeket elismerni nekünk. Románia felett egy azonosítatlan műhold lebeg, mely energiákat sugároz a Retyezát- hegységben lévő Galaktikus Kapu felé, ahol megbújtak az utolsó dákok, míg újra be nem népesítették azt a területet, ahol ma élünk. Ebben a kvadránban van még néhány ilyen történet, és attól tartok, jövő ilyenkorra felfedezik, hogy Jézusnak románul beszélő dák nagyapja volt, és ő vitte Júdeába az ősi dák szokást, a maga Zamolxis által alapított húsvétolást. Kár, hogy bezárták az OTV-t, mert biztos vagyok abban, hogy DD (Dan Diaconescu – a szerk.) ezt is kinyomozta volna. Sajnos, amit a dákok nem találtak fel, és ezért nem tudták ránk hagyni, az a logika és nyugodtság iránti vágy. A rációval felépített és használati utasítással a kézben kidolgozott víziók iránti étvágy. Lehet, hogy 1990-ben Ion Iliescunak nem a svéd szociális modellt kellett volna csodálnia, hanem a bútorgyárakban kellett volna egy kicsit körülnéznie. Talán így nekünk is lett volna egy lapra szerelt reformunk, útmutatóval és hiányzó csavarok nélkül.
Dan Ionescu
(Damblaua conspiraţiei permanente/Adevărul.ro/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Erejük a szolgálat hatalma – Református lelkészek váradi találkozója
A református egyház jövőképét rajzolták meg a Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség múlt hétvégén, április 8–9-én a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott ülésén. 
Az értekezleten közel 150 erdélyi és királyhágómelléki református lelkipásztor vett részt.  Fazakas Csaba, a temesvári református egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának vezetője a szórványban való egyházi életről beszélt, felvetve a románok közötti misszió kérdését is, mondván: ha már a vegyes házasságok ellen nem tudunk tenni, legalább értük tegyünk.
Sógor Árpád, a Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze a fiatalok közötti misszióról beszélt. „Tudjuk, hogy mindenre Jézus a válasz, de mi a kérdés?” – vetette fel. Rámutatott, ahhoz, hogy jó eredményeket lássunk ezen a területen, komolyan kellene venni, sőt támogatni kellene az ifjúsági munkások szolgálatát.
A fórumbeszélgetésen, melyet Kató Béla erdélyi és Csűry István királyhágómelléki püspök vezetett, aktuális kérdéseket tárgyaltak meg a jelenlévők. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke arról számolt be, hogy március 18-án a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó megállapodást írtak alá Bukarestben.
Az egyezményt a két egyházkerület, a Zsinat nevében írta alá a királyhágómelléki püspök. Lényege, hogy az állam elismeri a felekezeti iskolákat és a felekezeti oktatást, és csak egyházi ajánlással lehet majd a felekezeti iskolákban tanárokat, igazgatókat kinevezni.
Jókedvű egyház
„Mi az új, milyen jövendő áll előttünk? Rengeteg gonddal küszködünk, jó lenne, ha legalább mi egy úton tudnánk haladni. Idős ember vagyok, szeretném, ha nem más övezne fel bennünket sem fiatalságunkban, sem idős korunkban, hanem az a világos öntudat, jövőkép, útvállalás, amely az evangéliumot tartja szem előtt. Az evangélium hordozásával van gond, én elsősorban a lelkipásztori munka reformjáért imádkozom nagyon sokat. Azt szeretném, hogy egy olyan egyházban éljek, ahol a jókedv uralkodik” – mondta Csűry István.
A püspök szerint ez attól függ, hogy milyen módon hirdetjük az evangéliumot. Ha öröm ez az üzenet, akkor csakis jókedvvel, örvendező emberként lehet ezt tenni, mutatott rá. Ha a jövendőt keressük, akkor nem felszínes mosolygással, megjátszott örömökkel kell megélni az életünket, hanem úgy, hogy egymásnak örömöt szerezzünk, megerősödjünk az örömben, és ezt lássa a gyülekezet, hangsúlyozta a királyhágómelléki püspök.
„Az aggodalom elsősorban a beszűkülést jelenti. Nemcsak területileg szűkülünk: a legnagyobb probléma, hogy kezdünk beszűkülni abban az erőtérben, amely a szeretet erőtere. Amikor ez elkezd szűkülni, akkor a kétségbeesett ember, mivel fél ettől, csak magára gondol. Jaj, amikor egy református lelkésznél lehet ezt tapasztalni. Jaj, amikor ebből az individuális helyzetből nem akar kitekinteni. Akadálymentesíteni kell ezt a világot elsősorban Isten irányába” – mondta Csűry István.
Hozzátette, hogy nagyon nehéz örökségből kell kivezető utat találni, az eredményeket pedig strukturálni kell. A királyhágómelléki püspök azt is elmondta, hogy annak is nagyon örül, hogy a két egyházkerület viszonya javult az elmúlt időszakban.
Újabb hidegháborús helyzet
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi jövőképről beszélt. Elmondta, fontos, hogy azon a helyen, ahol valaki szolgál, legyen rálátása arra, hogy mit szeretne a közösség. Ezt kell majd más lelkipásztorokkal megbeszélnie, és ezeknek a beszélgetéseknek az alapján lehet közös célokat megfogalmazni és támogatni, mutatott rá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után most új idők következnek.
„Az elmúlt 25 évben sokszor feszegettük az egyházi, nemzeti kereteinket. Most egy újabb hidegháborús helyzet állt elő. (…) Sajnos, a hidegháborús viszony azt jelenti, hogy vannak feketék és fehérek. Nagyon hamar terroristákká válhatunk az ellenség szemében. A református egyháznak különösen nehéz a helyzete, hiszen minket hivatalosan is nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek. Egyetlenegy hatalom van a kezünkben, a szolgálat hatalma! Az Isten és ember szolgálatát kell folytatni. Abban erő van, megtartás van, azt a poklok kapui sem vehetik be!” – fogalmazott Kató.
Az erdélyi püspök az egymás melletti kiállás fontosságát is hangsúlyozta. A két kerület közötti jó kapcsolat is annak tudható be, hogy az erőket össze akarják fonni, közösséget akarnak kialakítani, ez a közösség lehet az egyetlen, amely fel tudja venni a versenyt a nyugati világ kínálta anyagiakkal szemben, mondta. Az egyházi elöljáró szerint a közösség kialakításában az is fontos, hogy a megválasztott vezetőket is támogassák a lelkipásztorok.
Át kell adni az örökséget
Kató Béla a lelkipásztorok felelősségéről is beszélt: hiányolta, hogy sokan nem merik vállalni a döntés és a nevelés felelősségét, félve attól, hogy ez konfliktust szül. De nem szabad a gyereket megkérdezni, hogyan szeretné, hogy neveljék, hiszen így kiesik a generációk felelőssége, vélte. A püspök arról is beszámolt, hogy a közösségépítés mellett az ifjúsággal való foglalkozást tartja a legfontosabbnak. Röviden vázolta, hogy az ifjúsági szövetség hogyan alakul át az erdélyi kerületben.
„Az ifjúsággal való foglalkozás a gyülekezetek feladata, nem lehet kiszerződni. Nem az a baj, hogy nem születik elég gyerek, hanem az, hogy aki megszületik, azzal sem foglalkozunk. Minden jövőképünk erre kell koncentráljon, hogy van-e akinek átadni az örökséget, amelyet hordozunk. Ha a fiatalok nem hisznek nekünk, akkor fölösleges minden épület, minden EU-s pályázat” – hangsúlyozta az egyházi elöljáró.
Kiss Gábor
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 19.
Isten dicsőségét szolgálni mindenkor
A váradi Római Katolikus Püspökség a múlt szombaton egyházmegyei találkozót szervezett a plébániai alkalmazottak és a munkatársak számára a Püspöki Palota dísztermében és a Bazilikában.
A II. Vatikáni Zsinat buzdítását követve a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség múlt szombaton egyházmegyei találkozót szervezett a plébániai alkalmazottak és munkatársak – kántorok, sekrestyések, harangozók, egyháztanács tagok – számára. Körülbelül 140 személyt hívtak meg. Az összejövetelnek a Püspöki Palota dísztermében zajlott első felében Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: a feloldódás és semmiképp nem valamilyen tudományos képzés a rendezvény célja, s külön öröm számára, hogy erre a húsvét utáni időszakban kerítenek sort, hiszen a jelenlevők nem csupán elvégeznek valamit saját magukért vagy másokért, hanem az Úristen nevében, az ő küldetésében cselekszenek, szolgálnak.
Az egybegyűltek amúgy a regisztrációnál egy-egy papír falevelet kaptak, melyre a rendezvénnyel kapcsolatos gondolataikat írták fel, s amik aztán fel lettek ragasztva egy élet-/családfára. Ennek jelképes voltáról Braun Enikő és Lakatos Attila beszéltek a Püspöki Hivatal képviseletében, magyarul és románul. Mint elhangzott: az örök fejlődésre, megújulásra és egyúttal az összetartozásra szerették volna felhívni a figyelmet, hiszen ahogy az életfa ágain található leveleknek, úgy minden családtagnak, illetve plébániai közösségnek is megvannak a maga személyes történetei, történelmi eseményei, ezek mégis egymásba fonódva egységet alkotnak, és ezek összetartó erejéből bontakozik ki az az egész, mely minden alkotóelemének van hivatása és küldetése.
Péter útját járva
Ezután Pék Sándor Várad-kerületi esperes a Szentírást segítségül hívva elmélkedett az egyházi dolgozók identitásáról úgy, hogy arra kérte a jelenlevőket: lélekben járják végig Szent Péter nagyheti útját. Gondolatmenetében kiemelte: mennyire fontos, hogy az érdeklődésük középpontjába Istent helyezzék, milyen nagy szükség van az Úr kegyelmére, arra, hogy kitartsanak Krisztus mellett, és úgymond a szemébe nézve engedelmeskedjenek neki, hiszen kész volt értünk meghalni, a mi bűneinkért feláldozni önmagát.
Útravaló
A szünet után a szolgálattétel alapelveiről, és gyakorlati vetületeiről esett szó, vonatkozó beszámolók hangzottak el. A találkozó lezárásaként a résztvevők a Székesegyházban imádkoznak, hogy felvállalt szolgálatukkal a föld sója és a világ világossága legyenek, útravalóul pedig a már említett fát ábrázoló lapot kaptak, alatta egy Loyolai Szent Ignác-idézettel: „Taníts engem igazi nagylelkűségre. Taníts engem úgy szolgálni Téged, ahogy Te megérdemled. Adni, számolgatás nélkül. Harcolni, de nem figyelni a sebekre. Dolgozni, de nem a pihenést keresve, és semmi mást nem várni, mint a boldog tudatot, hogy teljesedett szent akaratod”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. április 19.
Nagyvárad Széchenyije volt…
Vasárnap délelőtt egy hálaadó ünnepi istentisztelet keretében Sándorffi József (Hegyközújlak, Bihar megye, 1767. április 20. – Nagyvárad, 1824. november 30.) élő hitű presbiterre, kiváló hazafira, művelődésszervezőre emlékeztek a várad-olaszi református templomban.
Hálát adva Istennek, úgymond valamikori önmagukat is ünnepelték az elmúlt vasárnap délelőtti istentiszteleten a nagyvárad-olaszi református gyülekezet tagjai azáltal, hogy az élő hitű presbiterre, kiváló hazafira, vármegyei orvosra és művelődésszervezőre, Sándorffi Józsefre emlékeztek. Az ünnepi alkalmon szószékcsere révén Ráksi Lajos egyetemi lelkész, hegyközújlaki helyettesítő lelkész hirdette Isten megtartó igéjét, hogy elhozza Sándorffi szülőhelyének üzenetét Váradra. Pál apostol korinthusbeliekhez írt I. levele 10. részének 31. versére támaszkodó prédikációjában azt nyomatékosította, miért kell és fontos Isten dicsőségére élni. Hangsúlyozta: a keresztény ember nem csupán örülni szeret a vasárnapnak, és megszentelni akarja e napot, hanem azért is jár templomba, mert tisztában van azzal: Isten közelében, illetve közösségben lenni jó és áldásos dolog. A szinte napra pontosan 250 évvel ezelőtt született, méltatlanul elfeledett Sándorffi Lajos is olyan ember volt, aki életében időt, fáradságot, pénzt és még ki tudja mit áldozott arra, hogy másokon segítsen és szolgáljon, mert tudta, hogy soli deo gloria. Őhozzá hasonlóan a mi kötelességünk, hivatásunk és életcélunk középpontjában is Isten kell legyen, bármilyen területen munkálkodunk, a baj azonban, hogy sokszor kizárjuk és nem igényeljük az Ő hatóerejét, holott ezt a két-központú (szakrális és profán) életet nem lehet sokáig gyakorolni lelki sérülések nélkül. „Lepjük meg a világot azzal, hogy nem a korszellem által elvárt módon cselekszünk, hanem a hétköznapokban is megmutatjuk, Krisztus követői vagyunk!” – tanácsolta a tiszteletes.
Ökumenikus szellemben
Az igehirdetés után Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkész azon meggyőződésének adott hangot: a megemlékezésnek egy mennyei ötlet volt az oka, amikor a presbitérium az egyházközség múltját kutatva rátalált Sándorffi Józsefre, aki nem csupán az egyháznak, a városnak vagy a Partiumnak, hanem az egész magyarság dicsőségére vált Isten áldotta emberként. Úgy fogalmazott: Várad Széchenyije volt, aki annak ellenére hordozta egész életében váradiságát, hogy tulajdonképpen Újlakon született. Enciklopédikus műveltségű személyiségként ökumenikus szellemben ötvözte a lakosság összetételét, és nem kirekesztő, hanem befogadó karakter volt. Sokszínű egyéniségként lefolytatott életét tanítani kellene az iskolákban, hogy a ránk hagyott öröksége által is tovább fejlődjön a város és a református anyaszentegyház.
Emlékműavatás
A templomi rész után a kertben folytatódott az ünnepség, ahol Veres-Kovács Attila és Stretea András főgondnok leleplezték Sándorffi József emlékművét, ezt megelőzően azonban dr. Ritli László igazgató-főorvos és Kardos M. Róbert Jászai Mari díjas-színművész emlékezett vármegyei orvosi, valamint színházszervezői munkásságára. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban: kitűnő gyakorlóorvos is volt, nem félt a járványoktól, és az oltásokkal is foglalkozott. Bécsben végzett esettanulmányait hazaküldte, de érdekelték az orvosi technikák is, a nőgyógyászat és a halandóság problémája is. Magyar nyelvű orvosi és gazdasági folyóiratot indított, fogékony volt a szociális munka iránt is, mint mecénás és művelődésszervező pedig a színháztörténet emblematikus alakjaként is meg kell maradjon az utókor emlékezetében.
Ünnepi műsor
A rendezvényen orgonajátékával közreműködött Bódi Mátyás-László, a Művészeti Líceum VI. osztályos tanulója, Popescu Enikő tanítványa. Fellépett a gyülekezet énekara Kiss Huba Ernő kántor vezényletével, Hajdú Géza színművész pedig elszavalta Csokonai Vitéz Mihály Tüdőgyúladásomról című versét, melyet a költő az őt ápoló Sándorffi József tiszteletére írt. Huszár István alpolgármester, illetve az önkormányzat képviseletében Ritli László Csongor RMDSZ-es frakcióvezető volt jelen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. április 20.
Fogadalommegújító ferencesek
1209. április 16-án hagyta jóvá a szentatya a ferences rend reguláját, ekkortól tekinthető hivatalosan is létező rendnek. Ezt ünnepelték a szárhegyi kolostorban Csíksomlyóról, Székelyudvarhelyről és Esztelnekről érkezett ferences szerzetesek. Az ünnep alkalmával szerzetesi fogadalmukat is megújították, illetve lelki napot tartottak.
A házigazda, a Szárhegyen szolgáló Anaklét testvér a délelőtti beszélgetésekről elmondta: „arról volt szó, hogy engedjük, érintsen meg Isten igéje. Kérdés volt, hogy mire törekszünk, haladunk-e előre a Krisztus-követésben. Felmerült a kérdés: honnan lehet megállapítani, hogy fejlődünk, nem ott tartunk, mint egy jó pár évvel ezelőtt. Mert napjaink telnek, de életünknek célja van, előre kell haladni, a helyben maradás szégyen a mi számunkra. A szentatya mondja: nem azt várják el az emberek, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy sodrásban legyünk, törekedjünk, és életünk az Úrra irányuljon.”
A Megszentelt élet évében abban is igyekeznek „haladni”, hogy minél többen megismerjék a rendet, bejáratosak legyenek a kolostorba. „Igyekszünk több programot felmutatni, hogy megismerjenek bennünket, ugyanakkor ez egy jó alkalom, hogy eszközökké váljunk, s így az emberek Istenhez kerüljenek közelebb. A segítő nővérekkel közösen terveztünk számos programot, a szárhegyi kolostor is jó helyszín arra, hogy elsősorban lelki célra használódjon fel. Így nemcsak programokat szervezünk, hanem azoknak helyet is biztosítunk” – fogalmazott Anaklét atya.
Volt már a szárhegyi kolostorban lelkinap hitoktatóknak és pedagógusoknak, módszertani nap, lelkigyakorlat az udvarhelyi ferences kollégium gimnazistái számára, egyháztanácsosoknak, és az Iskola másként-programnak is része volt ez a helyszín, osztályok látogatták meg a templomot, beszélgettek fogadójukkal a szerzetesi életről.
Egyébként a segítő nővérek és a ferences szerzetes bejár az iskolai tanórákra is, beszél az egyháztörténelem keretében a hivatásról. „A hitoktatók hívnak meg, bemutatva az osztályoknak, hogy íme, itt vannak hús-vér szerzetesek, mesélnek magukról, sőt még kérdezni is lehet. Volt olyan kérdés, hogy van-e tévénk, internetünk, mennyit imádkozunk, böjtölünk, házasodhatunk-e, s ha nem, hogyan éljük meg a szülői hivatásunkat, ha nem lesz gyermekünk.”
Különleges eseményről is beszámolt a szárhegyi szerzetes. Felkereste őt egy házaspár, akik huszonöt éve élnek együtt, s közölték: az ezüst lakodalmat nem csinnadrattával akarják megünnepelni, hanem csendesen, elvonulva, bocsánatot kérni és megköszönni egymásnak és az Istennek a negyed évszázad történéseit. Kérték, egy hétvégét tölthessenek a kolostorban. „Erre másnak, másoknak is van lehetőségük, ha el akarnak a világtól vonulni. Mert a kolostorban ugyan szerzetesek laknak, de ez nem csupán a szerzeteseké, hanem mindazoké, akik együtt akarnak lenni különösen magával az Úrral” – ajánlotta fel a lehetőséget a szerzetes.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro
2015. április 24.
Tempfli József ny. püspökünk köszöntése
Böcskei László, a Nagyváradi Egyházmegye megyéspüspöke a napokban körlevelet bocsátott ki, amelyben elsőként szerepel Tempfli József köszöntése, akit 25 évvel ezelőtt szenteltek püspökké Nagyváradon. Ezt közöljük az alábbiakban.
25. évvel ezelőtt, az 1989. decemberi események következtében sokan éreztük azt, hogy az elnyomó diktatórikus rendszer megbukásával nem csak a felszabadulás ajándékának örülhetünk, hanem főleg annak, hogy ismételten megtapasztalhattuk Isten irántunk tanúsított hűségét és szeretetét, aki még a legnehezebb megpróbáltatásokból is „Isten fiainak szabadságára”(Róm 8, 21) vezeti övéit. A hirtelen ránk köszönő változások és az ebből fakadó szabadságérzet megerősítette bennünk a reményt, hogy hamarosan újból visszatér életünkbe az annyira hiányolt normalitás. Miután fellélegeztünk a szabadság megtapasztalásának öröméből, az emlékezetes 1989. évi karácsonyt követően, körülöttünk megindult a nagy átrendeződés. Az említett normalitás visszaállításában már az első pillanattól kezdve reméltük és vártuk, hogy ez megvalósuljon egyházunk életében is. Hogy a megtűrt státuszból kilépve újra szabadon szervezhessük meg vallásos életünket, tevékenységeinkkel folytatván azt, amit nagy elődeink már majdnem ezer éven át gondosan és nem kis áldozatok árán építettek és alkottak, mentettek és továbbadtak a mi egyházmegyénkben is Isten dicsőségére és az emberek lelki-testi javára.
Várad 81.püspöke
Milyen csodálatos volt rövid időn belül ismét a régi, történelmi egyházmegyéink hivatalos elismeréséről értesülni, de még nagyobb volt az örömünk akkor, amikor az évtizedeken keresztül püspök nélkül maradt ősi egyházmegyéink élére, akkori Szentatyánk, akit időközben már a szentek soraiban tisztelünk, Szent II. János Pál pápa új püspökökkel ajándékozta meg a nehéz időkben is hűségesnek bizonyuló népünket. Az újonnan kinevezett püspökök sorában ott volt a nagyváradi egyházmegye új főpásztora is, Excellenciás Tempfli József megyéspüspök, aki 1990. április 26-án részesült a püspökszentelés kegyelmében Eminenciás Paskai László, bíboros, esztergom-budapesti érsek kézfeltétele által, aki mellett társszentelőkként Excellenciás Gyulay Endre, szeged-csanádi megyéspüspök és Excellenciás Bálint Lajos, akkor gyulafehérvári megyéspüspök álltak. Hosszú és nehéz évtizedek után ismét megyéspüspöke lehetett Nagyváradnak, aki egyben a 81. felszentelt püspök az egyházmegye történelmében. Nagy örömet jelentett ez helyi egyházunk számára és megerősítette hitében egyházmegyénk népét, aki a kiválasztott és felszentelt pásztor oltalma és irányítása alatt tudhatta magát.
Hálaadás
Felidézve ezeket az eseményeket, újból arra hívom paptestvéreimet, szerzeteseinket és minden kedves hívőt, hogy 25 év távlatából megújult örömmel adjunk hálát Istennek az Ő jóságáért, amellyel tovább kísért bennünket az új idők kihívásai közepette is, megköszönve neki különösképpen azt, hogy Tempfli József püspökünk szolgálatában a pásztor gondoskodását és szeretetét tapasztalhattuk hosszú éveken át. Ő az, aki Mesterünket követve, önzetlen odaadással és lelkiismeretes elköteleződéssel szolgálta népét és egyházmegyéjét. Építette a lelkek templomát, miközben erősítette az egyház látható építményét is, hogy az új idők kihívásaival szemben, Szent László királyunk öröksége mindenben megújultan és friss erővel tudjon helytállni és megfelelni. És még most is, amikor testi ereje már nagyon keveset enged meg számára, nyugalmazott főpásztorunk imáival kíséri egyházmegyéjét, annak minden papját, szerzetesét és a kedves híveket.
Köszönet
Püspökké szentelésének 25. évfordulóján Isten iránti hálánkkal, szeretetünkkel vegyük körül kedves főpásztorunkat, megköszönve mindazt, amit értünk, papokért és szerzetesekért, egyházközségeinkért és bennük minden hívőért, egyházmegyénkért és az egész egyházért tett. Foglaljuk őt mindennapi imádságainkba és kérjük számára továbbra is Szűz Mária, a papok édesanyjának oltalmazó gondoskodását és szerető védelmét, vigasztalását. Legfőképpen pedig, hálaadásunk és szeretetünk jeleként igazítsuk mi is életünket Jézus példájához, hogy bátor kiállással, fáradhatatlan törekvéssel és csak Istenre hagyatkozva szolgálhassuk mi is az Ő népét és az egyházat. Ehhez kérjük jubiláns főpásztorunk atyai áldását, akit most egész egyházmegyénk népe örömmel és hálával ünnepel!
erdon.ro
2015. április 24.
Különleges nyitókoncert a Szent György Napokon
Kezdetét veszi Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok – a város már díszbe öltözve, színes sárkányos zászlókkal készen áll a kultúrheti programokra.
A hagyományos nyitókoncerten a világhírű bukaresti Madrigál kórus lép fel a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban pénteken. A 19.30 órakor kezdődő önálló műsorban a bukaresti kórus helyi diákkórusokkal koncertezik, a bevezetőben pedig a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 200 fős Campanella gyermekkara énekel Lőfi Gellért vezetésével.
Népszerűsítik a kórusmozgalmat
A sepsiszentgyörgyi Ungureanu Anna vezette bukaresti kórus kettős küldetéssel érkezik a városnapokra: a zenei csemege mellett a Cantus Mundi országos programot is népszerűsítik, amelynek célja minél több gyereket bevonni a kórusmozgalomba.
Az állami támogatást élvező program civil kezdeményezésből intézménnyé alakult: kórusok megalakulását szorgalmazza, a meglevőket pedig fellépési lehetőségekkel, kottákkal, képzéssel segíti.
A kultúrheti programok keretében öt színházi előadást és nyolc zenei produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Szombaton a magyarországi Havasi Balázs zongorista mutatja be a Munkácsy Mihály műveiből ihletődött Ecset és zongora című tizenkét zeneművét, ezt követően a Saint George Jazz Night koncertsorozatra kerül sor.
Vasárnap a gyergyószentmiklósi Figura mutatkozik be Mi lett a nővel című „férfimesével”, a városi művelődési házban pedig három román filmet vetítenek. Hétfőn a temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Háztűznéző című darabját láthatják a nézők. Kedden Opra Mónika énekes a brassói szimfonikusok kíséretében sanzonokat ad elő, szintén kedden a helyi Mácsafej zenekar koncertezik.
Kulturális hét és koncertek
Szerdán az unitárius templomban Rákász Gergely, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistája lép fel, majd Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai-díjas színésznő koncertezik a színház nagytermében. A kulturális hét utolsó napján, csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Aki elzárja az éjszakát című előadását mutatja be.
A május elsején kezdődő szabadtéri rendezvényen 13 együttes, köztük négy helyi lép fel: a Százlábú és Százlábacskák néptáncegyüttes, a Mercedes Band, a 3Sud Est, a The Sweet Life Society, Péter Szabó Szilvia, a Selfish Murphy, Tóth Gabi, a Uriah Heep, Anna and the Barbies, a Heveder, a Budapest Bár, Ştefan Bănică Jr., majd Zorán fellépésével zárul a városnapi koncertsorozat.
A 3 Sud Est zenekarnak Vancouverből kellett volna Romániába utaznia, ám nem sikerült jegyet váltaniuk egy repülőgépjáratra sem, amellyel a május 1-jén 19.30-tól kezdődő sepsiszentgyörgyi eseményre érhettek volna. Így a késő esti Péter Szabó Szilvia és zenekara koncertje 19.30-tól lesz látható-hallható, míg a popzenét játszó román együttes 23.30-kor lép színpadra.
A városnapok programfüzetét szerdától lehet megvásárolni. Ára öt lej, és valamennyi rendezvény helyszínén, a Városimázs Irodában, a H-Press terjesztőinél, valamint a mozgóárusoknál is hozzá lehet jutni. A füzet helyszíntérképet és tombolajegyet is tartalmaz.
A 2015-ös Szent György Napok során a nyeremények értéke ötezer euró. A főtámogató az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Sun Travel utazási iroda, erről az egység tulajdonosa és igazgatója, Joós Stefan beszélt. Mint magyarázta, három díjat ajánlanak fel idén: két fő részére egy hároméjszakás üdülést a Duna Deltában található szállodában, két fő részére autóbuszos városlátogatással egybekötött kirándulást Prágába három napra, míg a fődíj egy görögországi nyaralás Zakhyntos szigetén – szintén két fő részére.
A Szent György Napok idején a Süsü téren sorra kerülő, gyerekeknek szóló eseménysorozat alapelve, hogy semmi sincs ingyen, így tehát a térre való belépésért papírt kell hajtogatni, amely mintáját ugyancsak a Szent György Napok idejére készített műsorfüzet középlapján lehet megtalálni.
Konferencia a városfejlesztésről
A városfejlesztésről tart konferenciát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György Napok keretében. Buja Gergely pályázatíró csütörtökön elmondta, az Európai Bizottság Európa a polgárokért programja keretében pályáztak és 25 ezer eurót nyertek a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére és kiterjesztésére.
A városnapokon május elsején tartanak konferenciát, amelyre három országból, Magyarországról, Szlovákiából és Szlovéniából érkeznek a testvérvárosok képviselői, akik a már megvalósított városfejlesztési programjaik révén mutatják be, hogyan lehet bevonni a közösséget, mit tehet a város a polgáraiért, a polgárok a városért.
Három fő témája lesz a konferenciának: a városi közterek közösségformáló ereje, a város és identitás, valamint az élhető kultúra. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó falvaknak mintegy húsz testvértelepülése van, ezek közül tíz vesz részt a projektben. Antal Árpád polgármester hangsúlyozta, ezeknek a kapcsolatoknak a lényege, hogy minél több művelődési intézmény, sportklub, civil szervezet között alakuljon ki együttműködés.
Szent György Napok Marosszentgyörgyön is
Idén is színes programkínálattal készült Marosszentgyörgy az immár 21. alkalommal megszervezett Szent György Napokra. Az egyhetes rendezvénysorozat a hétvégére is számos érdekes, szórakoztató rendezvénnyel várja nem csak a marosszentgyörgyieket. 
Pénteken délelőtt plakettet helyeznek el a község két legöregebb, több mint hétszáz éves tölgyfájánál, nem sokkal ezután pedig felavatják az európai uniós alapokból épült bölcsődét. Délután fél négytől a néptáncegyüttesek felvonulása következik, majd a kézművesvásár, a keresztény sátor és a játszóhelyek megnyitója után a 21. községnapok tiszteletére 21 léggömböt engednek fel. Este fél kilenctől ByTheWay-koncert lesz, utána a Proconsul és Dj Tibi lép színpadra.  Szombat délután öt órától várja a közönséget a Tavaszi Kórusfesztivál, este nyolctól a Kormorán koncertezik. Ezt követően Alex Velea szórakoztatja a közönséget, majd fél tizenegykor tűzijátékra kerül sor. A napot szabadtéri buli zárja, a zenét Koszika és a Hot Shot Bands együttes szolgáltatja. 
Vasárnap 4 órától a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglaláskori harci bemutatót szervez. Este nyolctól a Piramis-rajongók láthatják kedvenceiket a színpadon, majd Paula Seling kápráztatja el hangjával a közönséget. A községnapok lampioneregetéssel zárul (V. Gy.).
Bíró Blanka, Bencze Melinda 
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 24.
Szolidaritás Mikó-ügyben – Az egyház feladatairól értekezett a református zsinat
Szolidaritását fejezte ki az erdélyi magyarokkal a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása kapcsán a református zsinat szerdai ülésén Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke.
A református püspök abbéli reményét is kifejezte, hogy nem egy folyamat kezdődött el. Mint mondta, a Székelyföldön mégiscsak többé-kevésbé egy tömbben élnek a magyarok, de a partiumi területeken, Mezőségen vagy Dél-Erdélyben, ahol egy-egy egyházi intézmény kollégiumi jelleggel össze tudja gyűjteni a környéken szórványban élő magyarokat, felmérhetetlen károkat okozna az egyházaknak visszaadott intézmények újraállamosítása.
Az egyház feladatairól szólva Bogárdi Szabó István kifejtette: reagáló egyház helyett önmagát definiáló egyházra van szükség. Kiemelte: a média „nagy lelkesedéssel sorolja”, hogy milyennek kellene lennie az egyháznak, időnként a politika, sőt más felekezetek is sugallnak valamit. Ezekre a református egyház mindig reagál, hol jól, hol rosszul, olykor sután, olykor „idegesen”, mondta.
Rámutatott, a református egyház az elmúlt 25 év alatt nagyon megtanult reagálni, de itt lenne az ideje, hogy beszéljen önmagáról, világosan megfogalmazza saját identitását. Ezt pedig olyan hívószavak mentén kell megtennie, mint „krisztusi küldetés, evangelizálás, hagyomány és korszerűség, értékelvűség”, hangsúlyozta a református püspök.
Az egyháznak isteni küldetése van, „abban jár el, keresi az utat”, és most is az a feladata, hogy a küldetésére figyeljen, és abban hatékonyabb legyen. Újra elő kell venni az egyház olyan alapvető kérdésekről szóló tanításait, mint például az istentisztelet, a „sakramentumok”, az evangelizálás, a misszió, sőt maga az egyház, és ha szükséges, meg kell azokat „frissíteni”, hiszen olykor az egyházban szolgáló lelkipásztorok sem tudják, hogy egy adott esetben mit kell tenniük.
Az MRE lelkészi elnöke hangsúlyozta: a zsinat feladata, hogy tisztességesen, emberségesen, nem vaskalaposan, mégis az egyház identitását megtartva járjon el. Ehhez azonban meg kell erősítenie azt a tanítást, amely mérvadó minden lelkipásztor számára, fűzte hozzá.
Székelyhon.ro
2015. április 30.
Harangszentelés a Németszentpéteri Református Gyülekezetben
Ország, ország, halld meg az Úr szavát.” Jer. 22, 29.
               „Jöjjetek mindnyájan énhozzám...” Mt. 11, 28.
               „Az Istennek Igéje élő és ható...”             Zsid. 4, 12.
Isten kegyelméből 2011. június végén kezdhettük el új templomunk építését, mely az egyetlen református templom a Maroson innen, Arad, Temesvár és a hármas-határ között. A templom megépüléséig, 27 éven át istentiszteleteinket és más alkalmainkat Tóth Sándor családi házában tartottuk. Az Úr áldja meg őket érte. Már 2010 elején, Urunk akaratával egyezően elhatároztuk a templom építését, de csak 2011 júniusában tudtuk elkezdeni a munkálatokat, melyek majdnem két és fél évig tartottak, a teljes rendbetételével együtt. A felszentelést, Isten dicsőségére és közösségünk örömére, 2013. november 16-án ejtettük meg. Csodálatos és áldásokban gazdag ünneplésünk volt. Mindenki örült, mindenki hálás és boldog volt. Amint néztük Isten házát, lelki otthonunkat, akkor döbbentünk rá igazán, hogy milyen hatalmasan cselekedett velünk az Úr és milyen nagy ajándékot kaptunk Tőle. Új templomot, lelki házat és az ott élő magyarok, reformátusok és katolikusok számára találkozási helyet is.  Övé mindenért a dicsőség, miénk csak orcánk pirulása.
Már a szenteléskor azon gondolkoztunk, hogy milyen jó lenne a toronyba egy harang is. Ennek a vágyunknak már akkor hangot adtunk, és azután is, aminek meglett a gyümölcse. Keresgéltünk, kérdezősködtünk és találtunk. A szigetfalui templomban (Temes megye) hevert egy megrepedt harang, melyet egy adomány fejében gyülekezetünknek adományozták. Mivel közelebb nem találtunk jobb megoldást az újraöntéshez, Marosvásárhelyig jutottunk, ahol beolvasztották, újraöntötték és a felszereléshez szükséges eszközökkel is ellátták.
Istennek hála, 2015. április 26-án, vasárnap gazdag program kíséretében felszenteltük, és ezzel Isten, a gyülekezet, és az egész falu számára elindítottuk szolgálata útján. Élete legyen hosszú, gyümölcsöző. Szava legyen Urunk élő szava, lelkeket megszólító és hívogató hangja.
Az istentiszteleten Józsa Ferencz, a gyülekezet lelkipásztora prédikált a fenti igék alapján. Az első a harangra van vésve: „Ország, ország, halld meg az Úr szavát!” A második a bejárati ajtó fölött olvasható: „Jöjjetek mindnyájan énhozzám”. Az ajtó előtt egy másik igét is olvashatnak az istentiszteletre érkezők: „...és te jól tetted, hogy eljöttél.” (Ap. csel. 10, 33). A harmadik ige a szószéken figyelmeztet arra, hogy „az Istennek Igéje élő és ható...” Boldog, aki hallja és él vele. Halld meg te is Isten hívó szavát, jöjj Hozzá, hallgasd, táplálkozz az igével, melynek ereje által Jézus Krisztus átformálja, újjá teremti életedet, hogy új életben, új emberként, Isten örömére és embertársad javára élhess gyümölcsöző, hasznos életet.
Az igehirdetés román nyelven is szólt, néhány jelenlévő testvérünk örömére. Ezt követően Ilie Ghesa polgármester köszöntötte a gyülekezetet, áldást kívánva a közösség és a falu életére, és egyben ígéretet tett, hogy bármikor, bármiben kész szeretettel támogatni a magyar, de közelebbről a református közösségünket is. Ezután a gyülekezet imádsága és a harang megszentelése, valamint Aradról a Mosóczy-telepi gyülekezet műsora következett. A lelkipásztor röviden ismertette a harangok születésének, elterjedésének, feladatának, azaz életének történetét mindmáig, és beszámolt új harangunk régi keserves és mostani győzedelmes útjáról is. A záró ének után megköszönte az együttünneplést, a szolgálatokat, és szeretetebédre hívta meg a jelenlévőket. SOLI DEO GLORIA. Mindenért egyedül az Úré a dicsőség, a hála és az imádat.
Szeretettel,
Józsa Ferencz
lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 3.
Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro
2015. május 4.
Buli volt az úrasztalánál?!
Pár hónappal ezelőtt nagyon sok helyen, nagyon sok emberben felmerült a kérdést, hol húzódik a határvonal a humor és az ízléstelenség, a vicc és az otromba, kegyeletsértő blaszfémia között. Bizonyára olvasóink közül is sokan emlékeznek arra a nemzetközi vitába torkolló esetre, amikoris egy francia szatirikus lap (alulírott most jólneveltségből mellőzi a szennylap jelzőt) olyan, vallásokat, vallási közösségeket sértő gúnyrajzokat publikált, melyek nagyon sok hívő ember agyában kiverték a biztosítékot. Igen, arra a tragikus és mai napig kérdőjeles esetre célzunk, mikoris a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségének egy részét állítólagos vallási fanatikusok a nyílt utcán halomra lőtték. Nem áll szándékunkban magát a véres történetet felidézni, csupán azért hoztuk szóba, mert ettől az esettől kezdve az európai vallási közösségek, az Istenben hívő emberek igencsak érzékenyen reagálnak minden olyan történésre, megnyilvánulásra, mely meglátásuk szerint vallásukat, templomaikat sérti. Így történt, hogy hétvégén olvasóink jelezték szerkesztőségünknek, hogy az egyik videomegosztó portálon egy olyan videoklip látható, melyben egy, paródiákra „szakosodott” erdélyi magyar banda éppen az alkoholizmus, a szeszivás gyönyöreit reklámozza jópofának tartott tálalásban, azonban a jeles filmecskébe sajnálatos módon bekerült egy olyan rész is, amitől nagyon sokan felháborodtak.
„Isten a mennyben, alkohol menj le!”
A klipben ugyanis van egy jelenet, amikor egy református templomban a palástos pap éppen úrvacsoraosztást végez, s a képen az látható, ahogy az úrvacsorai borba kortyol egy fiatal hölgy, a jelenethez énekelt szöveg azonban nem egy egyházi ének vagy valamelyik zsoltár, hanem ez: „Isten a mennyben, alkohol menj le!”. Ami pedig a valódi felháborodást kiváltotta, az az volt, hogy a szesz-paródia eme jelenete egy igazi református templomban, egy igazi lelkésszel, igazi úrasztalánál zajlott, történetesen a sarmasági református istenházában az ottani lelkész, Lucza István közreműködésével. A sarmasági református gyülekezet a nagyváradi székhelyű Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik, így olvasóink úgy vélték, egy váradi szerkesztőség segítségét kérik, a sokak szerint blaszfémiának számító, a templomot meggyalázó, a református emberek egyik legszentebb vallási szertartását, az úrvacsoraosztást kigúnyoló eset miatt. S mint mondták, ez bárhol, bármelyik magyar református gyülekezetben kiverné a biztosítékot.
Lucza István tiszteletes elmondta, fogalma sem volt, mibe keverik bele.
Megnéztük a szóban forgó alkoholos-jópofaságnak szánt videoklipet, és meg kellett állapítanunk, talán még részegen sem találnánk elfogadható magyarázatot arra, hogyan adhatta arcát, palástját, templomát egy ilyesmihez egy pap? Felhívtuk tehát magát a legérintettebbet, Lucza tiszteletes urat, aki kérdésünkre elmondta, egy sajnálatos, és lássuk be, szégyenletes átverésnek lett az áldozata. Mint elmondta, az Insect nevű, paródiákat előadó bandát a település magyar, RMDSZ-es polgármestere, Dombi Attila vitte el hozzá, azzal, hogy egy, Sarmaság jellegzetességeit, szépségeit, az önkormányzat megvalósított eredményeit bemutató propaganda filmecske készül, s ehhez volna szükség arra, hogy a nemrég felújított istenháza is szerepeljen benne. Maguk a filmkészítők hoztak statisztákat is, így a hölgyet is, aki a klipben szerepel az úrvacsora magához vételének imitálásában. A tiszteletes elmondta, rettenetesen bánja és szégyelli, hogy felült ennek a kamu „filmestársaságnak”, ugyanis mint mondta, fogalma sem volt arról, hogy egy, az alkoholizmus szépségeit reklámozó bulis nótához adja arcát és templomát, nem pedig egy, a települését bemutató propagandához.
Dicsőítő propagandafilm helyett kis „magyar manele”?
Ezt követően megkerestük a szóba került RMDSZ-es polgármestert is. Dombi Attila először ötölt-hatolt, aztán beismerte, tévedett, sőt talán hibázott is, mikor segítette a paródiagyártó jópofákat abban, hogy a templomban is forgassanak. Mint mondta, ő is azt hitte, egy, a helyi RMDSZ munkáját dicsérő filmecske készül. Nem tisztünk kétségbe vonni a polgármester úr jóhiszeműségét, csak éppen azt nem értjük, ha ez így volt, akkor miért nem járt utána, hogyan is sikerült a dicsőítő filmecske, hiszen lássuk be, nincs az a polgármester a világon, aki ne lenne kíváncsi egy hasonló propagandaanyagra. Más kérdés, hogy mint kiderült, maga a polgármester is felbukkan a kérdéses, az alkoholos mámort éltető videoklipben, sőt találtunk olyan felvételt is, ahol éppen koccint az egyik zenekari taggal. Nem vonjuk kétségbe, hogy biztos azokra a nagyszerű megvalósításokra emelik poharuk, amelyeket a helyi RMDSZ meg tudott valósítani Sarmaságon, azonban a tény, hogy egy templomból csúfot űztek, nem mentesíti ilyenkor az elkövetőket.
Következő lépésünkben megkerestük hát magukat az „elkövetőket”, történetesen az Insect egyik alapemberét, Csutak Leventét, aki nagyon hamar beismerte, hogy tévedtek, túllőttek a célon és már rettenetesen sajnálják, hogy „művészetük oltárán” nem kímélték a valódi oltárt, azaz az úrasztalát és az istenházát sem. A botrányt okozó videoklipet még aznap levették az internetről, mint mondták, egy megvágott verzió lesz helyette, ahol kihagyják a szesz magasztalásából a templomot és a papot is. Beszélgetésünket követően a zenekar egy bocsánatkérő nyilatkozatot juttatott el hozzánk, melyből (terjedelmi okok miatt) egy részletet ezúton le is közlünk, a helyesírási hibákat kijavítva, azonban a tartalmi mondandóhoz nem nyúlva:
„Üzenet az INSECT paródia csapat részéről minden sértett félnek:
Alig pár nap alatt 38 ezer megtekintésre és több 100 megosztásra tett szert a legújabb (Buli van a faluban) című videoklipünk, ami nagy öröm volt számunkra. Viszont, ami meghökkentő, hogy mindezek ellenére hatalmas botrányt keltett a vallás és a politikai oldaláról nézve. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, sőt ha vissza lehetne pergetni, úgy mindent egész másként csinálnánk, úgy a polgármester, mint a tiszteletes úr oldaláról nézve, akiket csupán a jóindulat vezényelt. Meg se mertük volna álmodni, még csak nem is mertünk arra gondolni, hogy bárkit is megsértsünk, vagy kifikázzunk a klipünkkel (akár a vallást is beletekintve), mert mi is hívő emberek vagyunk, csupán egy jópofa klipet szerettünk volna létre hozni, ami nem előre megfontolt vagy forgatókönyv alapján készült, hanem csupán spontán jött minden ötlet. Kaptunk egy lehetőséget, egy napot a forgatásra, így nem sok időnk volt minden apró részletet átgondolni. Mint minden ember, mi is tévedünk-tévedtünk, és most itt jön a kérdés (de ekkorát?) – igen, sajnos, amint a közmondás is tartja, tévedni emberi dolog. Amúgy nem loptunk, nem csaltunk, nem hazudtunk és nem is vertünk át senkit, csupán egy botlás volt. Nem gondoltuk, hogy akár egy polgármesternek vagy egy tiszteletesnek nem lehet magánélete, de bebizonyosodott, ehhez mi kicsik vagyunk, viszont ami biztos, hogy ők abszolút nem tehetnek róla. (…) Sarmaság a második otthonunk, ezért forgattunk ott. A dal a buliról, a jó hangulatról szól, picit humorosan, de szó sincs arról, hogy Sarmaságot az ivászat jellemezné, vagy, mert egy-két jelenetnél szerepel a polgármester is, az máris kampányjellegű lenne (…). Nagyon sajnáljuk a történteket, hiszen a csapat két tagjának is kisgyereke van, akit fel szeretnénk nevelni tisztességben, becsületben és hitben. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy bármit is csak úgy kockáztatnánk, hogy bajba sodorjuk saját magunkat. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem szándékosan volt ez az egész és tudják, hogy valójában kik vagyunk. Éppen ezért kérünk elnézést minden hívőtől és sértett féltől, felháborodásuk jogos, de reméljük, mindez megbocsájtható és máskor jobban odafigyelünk dolgokra. A videoklip már le van véve az internetes hálózatról, így már nem látható, talán hamarosan egy teljes más változata csak ennek a dalnak, ami természetesen több odafigyeléssel készül. (…)
Utóirat: A botránykeltő, vallást sértő rész, ami három másodpercnyi jelenet, és ami az úrvacsora vétele volt és a szöveg (Isten a mennyben, Alkohol menj le rész) valóban nem illett össze a sarmasági református lelkész jelenlétével.
Köszönjük a megértést: az Insect csapata”
***
Zárószó helyett e történet végére talán annyit kellene megjegyezni, hogy minden illetékesnek, elsősorban az egyházi méltóságoknak nem ártana mégis jobban odafigyelniük arra, hogy a templom valóban Isten háza maradjon, és a lelkiek építését jelképezze, szolgálja, s ne váljon se politikai, se más, a fenti esethez hasonló dolog eszközévé, helyévé, hiszen ne feledjük, Jézus is csak egyszer vett korbácsot a kezébe a Szentírás szerint, éspedig akkor, amikor a latrokat és kufárokat, vagyis a nem odaillő alakokat kiverte az ő Atyjának házából!
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 6.
Katolikus Nőszövetségek találkozója Kolozsváron
2015. április 20-22 között került sor Kolozsváron az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egyesülete lelkigyakorlatos napjaira, melyen 31 nőszövetség közel 130 tagja, illetve 21 lelkipásztor vett részt. A találkozón szép számban vettek részt a nagyváradi római katolikus egyházmegyéből a zilahi Árpádházi Szent Erzsébet Nőszövetség tagjai, Ft. Sövér István plébános vezetésével, Nagyváradról, a várad-olaszi Szent Rita, valamint a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség tagjai Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános, kanonok vezetésével.
A találkozó mottója: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szeretlek benneteket (Jn 15,12)
A lelkigyakorlat a rendező, kolozsvári Szent Mihály Nőszövetség dísztermében zajlott le. Az egybegyűlteket Fábián Mária az E.R.K.N.E. elnöke köszöntötte, aki tolmácsolta Exc. Jakubinyi György érsek úr üdvözletét, majd, felolvasta Ft. Tamás József segédpüspök illetve Ft. Pék Sándor esperes leveleit, melyben köszöntötték a lelkigyakorlat résztvevőit. Ft. Kovács Sándor fő esperes a Fórum lelki vezetője köszöntő beszédében kiemelte a nők szerepét korunk társadalmában, a családban, mint ahogy Márton Áron püspök is kihangsúlyozta: a család az amelyből az élet fakad, itt sűrűsödik össze az emberiség összes öröme és bánata, a család biztosítja, hogy erős, alkotóképességű emberek nevelkedjenek. A család felbomlása a társadalom hanyatlásához vezet, ilyen körülmények között a nőknek különösen nagy felelősségük van. Az ő tevékenységük befolyással van azonban nemcsak a családra, hanem az egyházra és egész közösségünkre. Ferenc pápa is beszédeiben kihangsúlyozza a nők szerepét mondván, hogy a nők mindennapi munkája befogadóvá teszi társadalmunkat, steril az a világ melyből a nőket kirekesztik.
A Báthori István Líceum diákjai Vincze Csilla tanárnő vezetésével, nagy sikert aratva, válogatást mutattak be Petőfi Sándor családdal kapcsolatos verseiből.
A lelkigyakorlaton a résztvevők Ft. Nagy József csíkcsicsói plébános értekezését hallgatták meg melyben az összejövetel mottójából kiindulv szeressétek egymást , amint én szeretlek benneteket Jn. 15,12- a család mai szerepéről értekezett, a családról melyre a szeretet fénye kell ragyogjon, a családról mely melegség, szeretet, közös asztal és valaki ,aki vár ha hazatérünk. Saját tapasztalatait elevenítette fel édesapja, édesanyja gondos szeretete védte Őt egész eddigi élete alatt. Bemutatta a házas hétvége mozgalmat mely Spanyolországból indult ki és terjedt el egész Európában, Magyarországon 2001-től tartanak ilyen rendezvényeket Erdélyből mintegy 500 házaspár a tagja, egyházközségükben Csíkszépvizen tartottak házas hétvégét legutóbb, melyen 16 házaspár vett részt, melynek célja volt tudatosítani a szeretetet mely a család fundamentuma, a család az első hely ahol megtanulunk beszélni, kommunikálni, imádkozni a hely ahol szeretetben neveljük gyermekeinket. Homa Ildikó szociális testvér Kötetlenül elköteleződve című előadásában a családos találkozókról értekezett a Szent Mihály plébánián. Ft. Illyés Csaba Nagykárolyi plébános „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”( Ap.Cs 20,35) címmel értekezett rámutatva, hogy korunkban elhatalmasodott az önzés a pillanatnyi élvezetek hajhászása, a kapzsiság, a földi gyarapodás elsődlegessége, eltévelyedés a hittől, sokszor fordulunk el a segítséget kérőktől. A hívő ember Krisztus nyomában kell járjon, mert az Ő szeretete nélkül nem tudjuk gyakorolni az irgalmasságot mely Krisztus közelségéből fakad.
A Fórum résztvevői közösen imádkoztak Isten szolgája Márton Áron boldoggá avatásáért. A Szent Mihály templomban nagysikerű koncertet tartott a Szent Cecília kórus és zenekar dr. Potyó István vezényletével. A lelkipásztorok tanácsainak meghallgatása után a záró szentmisén vettek részt melyen szentbeszédet Ft. Kiss Albert várad-olaszi plébános mondott. A következő találkozó, lelkigyakorlat színhelye 2015 szeptemberében Nagyvárad lesz, ahol a nőszövetségek elnökei és lelki vezetőik vesznek részt.
Fleisz Judit, a nagyvárad-velencei Lisieux-i Kis Szent Terez Nőszövetség elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 8.
A Száztagú Székely Férfikórus Sepsiszentgyörgyön (III. magyar kóruszene napja )
Igen, létezik, és 2014 júniusában Csíkszépvízen, Csíkszeredában be is mutatkozott a Száztagú Székely Férfikórus. Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját.
Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus. A csíkszépvízi, csíkszeredai bemutatkozás után a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda vállalta magára a következő találkozó megszervezését, erre hívjuk most a közönséget. A május 7–10. közötti dalos táborozás során a négy kórus közös próbákon, kirándulásokon és hangversenyeken vesz részt. Sepsiszentgyörgy kóruszenét kedvelő közönsége a Száztagú Székely Férfikórust a Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én 19 órától hallgathatja meg: előbb külön-külön, majd együtt énekel a székelyudvarhelyi, csíkborzsovai, gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi férfikar. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos, Gebhardi-, Zsasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, valamint egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepel. Karnagyok: Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád, zongorán közreműködik Filtner Tünde.
László Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 11.
Böjte Csaba felszentelte az Élet útját Szovátán
Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba május 2-án, szép ünnepség keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.
A kápolna alakú tölgyfa lapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról, az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban "a nehéz hűséget" (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk. Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket, esetleg segítjük őket kirepülni a fészekből, talán gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?
Csaba testvér így fogalmazott: "Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul. Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, egyházunk mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik. Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet. Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán.
Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni. A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágoskertek, ahol megpihenve megteheted a továbbiéletedhez szükséges pályamódosításokat vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett".
Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: "a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva".
A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emília rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házashétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, "családnapok", melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.
Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt, idézve esküvői meghívójukból: "Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül". (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: "Akarom a jót és teszem a rosszat" – miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.
Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tovaterjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre!
Cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.
Karikó Éva
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 13.
Megújult a marosludasi református templom
Hálaadó istentisztelet keretében köszönte meg a marosludasi református gyülekezet, hogy az elmúlt évek folyamán kívül-belül megújult temploma, illetve hogy mintegy 11 évi építkezés után sikerült befejezni a gyülekezeti otthont és a parókiát. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.
Bővölködni és szűkölködni: mindenre van erőm a Krisztusban
Az istentiszteleten Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese végzett liturgiai szolgálatot, Kató Béla püspök prédikációjának elején felelevenítette azt az időt, amikor még legátusként szolgált a marosludasi templomban. Akkoriban nem volt gyülekezeti ház, vendégszobák, egy gyülekezeti tag adott neki szállást. Negyven évvel ezelőtt nem bővölködött a gyülekezet, ma viszont szebb, mint valaha, a templom környéke is megújult. "Ezek az egyházi terek azt szolgálják, hogy együtt legyünk, megőrizzük a hitünket és nyelvünket. Pál apostol egyszerre tapasztalta meg, mit jelent szűkölködni és bővölködni. Ezt fizikailag is nehéz feldolgozni, szellemileg azonban még nagyobb próbatétel. Gyülekezeti tagokként is szembe kell néznünk e kérdésekkel: mit jelent szűkölködni, mit jelent bővölködni?" – tette fel igehirdetésében a kérdést a püspök. Kató Béla szerint fontos, hogy mind a két érzést megtapasztaljuk. Súlypontozni kell a szükségletek és a kívánságok között. Amikor szükséget szenvedünk, nem engedhetjük meg, hogy ez az érzés szembefordítson Istennel és embertársainkkal. Ennek a fordítottja kell hogy megtörténjen: a szükségnek közelebb kell vinnie Istenhez.
Az ige második része is hangsúlyos, bővölködni is tudni kell. Ugyanis minden élethelyzetben létezik kísértés. Ha a máról holnapra történő meggazdagodásokat nézzük, rengeteg tragédiának lehetünk szemtanúi, hiszen az emberek nem tudják kezelni a hirtelen jött gazdagságot: gyakran családok hullnak szét, de olyan esetről is tudunk, amikor valaki öngyilkos lett. "Mit jelent bővölködni tudni? Hogy nem értékeljük túl az anyagi javakat. Jézus a gazdag embernek, aki új csűröket épített, hogy még többet tudjon eltenni, azt mondja: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled. A javaink sem ejthetnek rabul bennünket. Minél többet akarunk, annál többet kell az értékeinkből feláldoznunk. Aki tud bővölködni, nem lehet a birtokvágy rabja, nem engedheti meg magának, hogy szembeforduljon Istennel és embertársaival!" – hangsúlyozta a püspök. Kató Béla azt is elmondta, hogy ha a bőséggel jól tudunk sáfárkodni, akkor az segíthet, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz, hiszen a javainkkal mások életén is segíthetünk. Mindnyájunknak van valamije, amire rámutathat, hogy azt Istentől kapta. A püspök szerint ahhoz, hogy se a szegénység, se a gazdagság ne ejtsen rabul, erőre van szükség. Ennek az erőnek a forrásáról beszél az apostol: mindenre van erőm a Krisztusban.
Jézus nem verseng a kegyeinkért
Lőrincz János esperes az igehirdetés után köszöntötte a gyülekezetet. Az esperes szerint szomorú, amikor mi akarjuk meghatározni, hogy hányszor szólunk Istenhez. Ő azt mondja, hogy szüntelen imádkozzunk. Azt kívánta, hogy az 1700 ludasi gyülekezeti tag naponta többször is örvendeztesse meg Istent az imádságával.
Czirmay Csaba Levente lelkipásztor a 11 éves felújítási folyamatról is beszámolt. A templom javítása az elmúlt két évben zajlott, mind kívül, mind belül megújult a 126 éves, Alpár Ignác által tervezett hajlék, amelyet utána bővíteni is kellett. A lelkipásztor azt is kiemelte, hogy a ludasiak szeretik a templomukat, hiszen amikor azt javítani kellett, vagy karbantartási munkálatokra volt szükség, mindig meg tudták tenni, a templom soha nem volt rossz állapotban.
Czirmay Csaba Levente a templomfelújítás részleteiről is beszámolt: az ablakokon és ajtókon kívül a villanyhálózatot, a fűtésrendszert is felújították, szigetelték a templom mennyezetét, javították a toronysisakot és az orgonát is. A templom mellett az elmúlt 11 évben épült fel a parókia, a régi parókiát pedig gyülekezeti otthonná alakították át. A lelkész szerint erre azért is volt szükség, mert a főút mellett nagy a zaj, a jövendőbeli lelkipásztoroknak is olyan lakást szeretnének, amely csendet is tud biztosítani. A gyülekezeti központot Kali Ellák tervei alapján alakították ki. Czirmay azt is elmondta, hogy a visszaszolgáltatások során a részvényben való kárpótlás mellett döntött az egyházközség, az ebből nyert összeggel sikerült befejezni a renoválást. Megjegyezte, nem a pénz fogja az egyházközséget megtartani, hanem az, ha részvényesei vagyunk Isten szeretetének. "Azzal, hogy mindez megtörtént, Jézus Krisztus fordult hozzánk, de ő nem akar senkit sem beerőszakolni, csupán hív kitartóan mindenkit. Ő nem verseng a kegyeinkért, csak egyszerűen lehetőséget ad számunkra, hogy hozzá jöjjünk."
A marosludasi egyházközség lelkipásztora az ablakokra is felhívta a figyelmet, amelyeken egy-egy keresztyén szimbólum található, hogy emlékeztesse a bejövőt az igére, a szolgálatra. "Amikor szerelni kezdték az ablakokat, észrevettük, hogy a felső, boltíves részben található Krisztus- monogram kívülről értelmetlen. Azonban később rájöttünk, hogy ez nem hiba, mert Jézus Krisztussal közösségben lenni csak akkor lehet, ha bent vagyunk. Kívülről nincs erre lehetőség, kívülről értelmetlennek tűnhet minden. Jézus is azt mondja, ti énbennem, én tibennetek vagyok" – mondta a lelkipásztor, aki beszéde zárásaként a pilismarót-dömösi testvérgyülekezet köszöntő levelét olvasta fel.
Otthon lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak
Az ünnepség folytatásában Ballai Zoltán egyházkerületi gazdasági tanácsos köszöntötte a gyülekezetet a Marosludasról elszármazott lelkipásztorok nevében, megköszönte, hogy a gyülekezetben és a templomban otthonra találtak, helyük volt a padokban. Kelemen Árpád lelkipásztor az Alsó-Maros menti lelkipászto-rok nevében mondott köszöntőt, emlékeztetett, hogy a közösség áldozatot hozott, időt, anyagiakat, erőt áldozott, minden elkészült, amiért imádkoztak. Az ige azonban azt mondja, hogy további áldozatokra van szükség, Isten az embert akarja testestől-lelkestől.
Borsos Melinda, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nemcsak ezt a napot, hanem minden hétköznapot ünneppé lehet tenni egy jó szóval, egy jó cselekedettel.
Az ünnepség folytatásaként Kali Ellák özvegye, Kali Margit énekelt egy népdalt, majd Marosludas görög katolikus lelkésze szólt a gyülekezethez, hangsúlyozva, hogy a lelkész kötelessége az építés, miután a falak fel vannak építve, a lelkeket kell tovább építeni. Kiss István alpolgármester Reményik Sándor versét idézte: ne hagyjátok a templomot és az iskolát, hozzátéve, hogy ha ebben a templomban sok gyereket keresztelnek, akkor lesz aki konfirmáljon és lesz aki iskolába járjon Maros-ludason. Nagy János főgondnok köszönetet mondott a gyülekezeti tagoknak, hogy aktívan részt vettek a felújításban, valamint a lelkésznek és feleségének is megköszönte, hogy elindították az építkezést.
Cristian Moldovan polgármester felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a többféleségben rejlik az egység. A polgármester szerint az ember legnagyobb erénye a jóság, ezen az ünnepen ezt tapasztalta meg.
A gyermekek ünnepi műsora után Kató Béla püspök megáldotta a templomot, majd a szalagátvágás után a gyülekezeti házat is, ahol kiállítást nyitottak meg, amelyen a Marosludasról elszármazott művészek alkotásait mutatták be.
Kiss Gábor
Népújság (Marosvásárhely)