Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jézus Krisztus
1483 tétel
2015. augusztus 4.
Megáldották a felújított máriaradnai bazilikát
A vallási és nemzetiségi egyetértés ünnepe
Amint azt előre jeleztük, tegnap nagyszabású ünnepségen, pontifikációs szentmisén áldották meg a felújított máriaradnai bazilikát és rendházat, illetve felavatták a térség legnagyobb egyházi múzeumát.
A kegytemplomban megtartott szertartáson a közel 100 pap és az általuk megívott 3-3 hívő, számos püspök és érsek, a meghívott világi elöljárók, illetve a sajtó képviselői voltak jelen, a hívek nagy tömege az eseményeket hatalmas kivetítőn a bazilika előtti téren követhette.
A templomban egybegyűlteket excellenciás Roos Márton megyés püspök köszöntötte, előbb németül, kiemelve: a mai napon a régióban élő hívek tekintete Máriaradna felé fordul, ahol mindnyájunk édesanyja, a Szűzanya több mint 300 éve gyűjti egybe a nagyvilágban szétszóródott gyermekeit. Nagy csodának számított, hogy 1767 pünkösdjén itt német, magyar, román, horvát, bolgár és örmény nyelven tartottak szentmisét az egybegyűlt híveknek. Mindnyájan innen merítettek további erőt, kitartást és bátorítást az élet megpróbáltatásaihoz. E testvéri egyetértésnek meg kell maradnia a jövőben is. Ezt erősítette meg II. János-Pál pápa, amikor 1992. augusztus 28-án a kegytemplomot Bazilika Minor rangra emelte. Ezt tovább erősítette szentatyánk, Ferenc Pápa is, amikor a hozzá küldött kérésünkre különleges megbízottként, Őeminenciája Joachim Meisner bíborost, kölni nyugalmazott érseket nevezte ki a mai ünnepség levezetésére. Eminenciás úrnak szívből köszönjük, amiért elfogadta a szentatya megbízatását, Isten hozta Máriaradnára. Ugyancsak nagy szeretettel üdvözölte a Németországból érkezett püspököket és főpapokat. Magyarul elmondott köszöntőjében köszöntötte a Magyarországról érkezett excellenciás püspök, illetve érsek urakat és paptestvéreket. Mindenekelőtt dr. Bábel Balázs kalocsai érseket és mitropolitát. Különös tisztelettel köszöntötte a szeged-csanádi, valamint a szabadkai püspök atyákat, a szatmári egyházmegye főpásztorát, továbbá dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, a Szerbiából érkezett érsek és püspök urakat, a két testvér egyházmegyéből, a szeged-csanádi, valamint a nagybecskereki egyházmegyéből érkezett főpásztorokat, paptestvéreket és zarándokokat. Nagy tisztelettel köszöntötte Soltész Miklóst, a magyar kormány egyház-, nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárát. A megyés püspök románul elmondott köszöntőjében a szertartás fontosságának a kiemelését követően köszöntötte a megjelent görög katolikus és római katolikus püspököket, élükön Excellenciás Ioan Robu bukaresti érsekkel, SFR Francisco-Javier Lozano bukaresti nunciust, a jelen lévő ortodox püspököket, köztük dr. Timotei Seviciu aradi püspököt, a szerb ortodox egyház temesvári püspökét, a Román Államelnöki Hivatal titkárát. Köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek az Európai Uniós, illetve a németországi püspökségek támogatásával megvalósult felújítási projektben. A munkálatok előrehaladott állapotban vannak, de még nincsenek teljesen befejezve, azokat sürgősen be kell fejezni. Végszavában, nemzetiségtől függetlenül, köszöntötte az összes zarándokot, valamint a rádióhallgatókat és a tévénézőket, akik bekapcsolódhattak az ünnepélyes szertartásba.
Pontifikációs szentmise
A továbbiakban németül, románul és magyarul Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök olvasta fel a Szentatya megbízó levelét Őexcellenciája Joachim Meisner bíboroshoz, a máriaradnai ünnepség levezetésére.
A főcelebráns németül elmondott szentbeszédében az imádság és lelki feltöltődést jelentő máriaradnai kegyhely fontosságát ecsetelte, ahol a Szűzanya várja az imádságban segítséget kérő gyermekeit. Ebben az országban a kommunizmus idején az egyházakat különös módon üldözték, Máriaradna azonban akkor is sziget volt az ateizmus és a leértékelődés tengerében. Mert a hit általában a fény és a jövőkép keveredése. Mária és József is hittek abban, hogy a jeruzsálemi forgatagban háromnapi keresés után is megtalálják a gyermeküket, Jézust, aki a templomban volt. Ezért találkozunk mi is immár 300 éve Mária templomában.
Államfői üzenet
Ezt követően a Román Államelnöki Hivatal megbízottja, Sergiu Nostor olvasta fel Klaus Iohannis államfőnek az ünnepség résztvevőihez intézett üzenetét, amiben az államfő örömének adott hangot, amiért a sok nemzetiséget krisztusi szeretetben egyesítő katolikus egyház egyik fontos zarándokhelye Európai Uniós támogatással, a román állam tevékeny közreműködésével megújulhatott. Abban a reményében zárta levelét, hogy a megújult kegyhely még jobban elmélyíti a nemzetek közötti megbékélést és barátságot. Ezt kiválóan példázta a tény, hogy a több nemzetiségű, illetve vallású egyházi méltóságok mellett, a szertartáson politikusok is részt vettek, köztük Victor Opsachi vallásügyi államtitkár, Király András oktatásügyi államtitkár, Bognár Levente aradi alpolgármester, Arad megye prefeketusa, Cosmin Pribac Florentina Horgea alprefektus társaságában, Dorel Căprar, az SZDP aradi elnöke, illetve Cziszter Kálmán aradi tanácsos. Temes megyéből Molnár Zsolt parlamenti képviselő társaságában Halász Ferenc RMDSZ-megyei elnök, Marossy Zoltán alprefektus, dr. Nicolae Robu Temesvár polgármestere és Mitu Bojin, a Temes Megyei Tanács elnöke volt jelen.
Áldási szertartások
A szertartás során a szentírásból magyarul Molnár Zsolt parlamenti képviselő olvasott fel, a temesvári székesegyház kórusa, Kindl Walter karnagy vezényletével, Franz Metz orgonaművész közreműködésével az egyházi zene gyöngyszemeit megszólaltatva, nagyban emelte a szertartás ünnepélyességét. A szertartás során Őexellenciája Joachim Meisner élen járt az áldoztatásban, de utána, a bazilika előtti teraszon is ő mondott fohászt a felújításért, majd megszentelte, tömjénfüsttel illette az épületet, valamint a nagyszámú hívet. A tömeg ezt követően átvonult a volt rendház felújított épületének az udvarára, ahol megismételték a kegytemplom előtti megáldási szertartást. A volt rendházba 3 emeleten berendezett, a régió legnagyobb egyházi múzeuma is tegnap nyitotta meg kapuit. A tegnapi, máriaradnai bensőséges ünnepség a különböző felekezetű, nemzetiségű és politikai nézetű emberek közötti egyetértés emlékezetes napja is volt, aminek az eszméje bárcsak hosszú életű lenne.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 6.
Isten tudományos megközelítése
A diákokkal való foglalkozás mellett a tanítás ugyancsak izgalmas lehetőségeket rejt – vallja Pénzes Lóránd sepsiszentgyörgyi hittantanár. Beszélgetés a vallás szerepéről a mai társadalomban s arról, hogyan alakíthatja életünket a vallás „tudományos” tanulmányozása.
– Mi a vallás szerepe a mai társadalomban, a közéletben és az ön személyes életében?
– A természetfelettivel való kapcsolatteremtés vágya már a kezdetektől beleivódott az emberbe, és ez napjainkban sincs másként. A kérdés az, milyen formát választunk ennek kivitelezésére. Szerintem a keresztény vallás a hit megélésének módjaként a legteljesebb lehetőséget kínálja az Istennel való kapcsolat megélésére. A katolikus hit számomra életformát jelent. Az Istennel való kapcsolat átszövi a mindennapjaimat, részben neveltetésemből fakadóan, de főként személyes döntésemnek köszönhetően. Arra törekszem, hogy a katolikus egyház tanítása szerint éljek, gyerekeinket, tanítványaimat ilyen szellemben neveljem, a felnőttek világában tartós kapcsolataimat is e szerint alakítsam. A keresztény embernek kettős horizontja van: egy földi, amelyet a hétköznapok foglalnak le, és egy mennyei az Istennel való közösség boldog ígéretével. E kettő adja azt a hitből fakadó gazdagságot, amely kiegyensúlyozott, embertársait és magát ismerő, problémákat megoldani tudó embert eredményez. A vallás mindig tisztelettel, erkölcsösséggel párosul, így a társadalom és közélet pozitív alakításában is döntő szerepe van a vallásnak, illetve a hitét vallásában megélő embernek.
– Miként befolyásolja a vallás a romániai, az erdélyi társadalmat?
– A vallás még mindig tömegeket képes megszólítani, vezetőinek útmutatása szinte mindig irányadó, vélemény- és cselekvésformáló. Erkölcsi és hitbeli állásfoglalása fontos az emberek számára, de az egyházi ünnepeknek is jelentős hatásuk van a társadalom szervezettségére. Erdélyben a történelmi felekezeteknek ezen túl nemzetiségmegtartó feladata is van, különösen szórványban, ahol a templom a magyar szó, hagyomány, a szokások ápolásának színtere.
– Miért fontos, miért jó teológiát tanulni?
– Ha tágabb értelemben értjük, az egész világunk Istenről beszél, de a teológia kifejezetten ennek alkotójáról, az ő milyenségéről, terveiről szól, így már puszta kíváncsiságból is érdemes teológiát tanulni. Az Istenről szóló tudomány rendszerbe foglalt „művelése” vagy inkább az ebbe való belekóstolás gazdagítja a látásmódot, alakítja a teljes ember értékrendjét, a másokkal való kapcsolatát.
– Egyetemi évei alatt mi volt a legnagyobb kihívás?
– Kezdetben nehéz volt elfogadni, hogy néhány olyan tárgyat is kellett tanulni, amelyhez – akkor úgy éreztem – nem sok közöm van. Nehéz volt az elején az is, hogy a teológia elsődlegesen az értelmünkhöz szól, lelkiséget kevésbé ad. Több emlékre is szívesen tekintek vissza, a teológián töltött négy év mindegyike kedves számomra. Az első éven például megfogott a kedves fogadtatás, az otthonos légkör, ami végig fennmaradt, a hétfői kari szentmisék, a jó hangulatban telt, sokszor derűben gazdag szemináriumok, a pincében tartott bulik, ahol az órák múltával a levegőtlenség is fokozódott, a szőnyegfelcsavarás utáni tánctanulás évfolyamvezető tanárunk lakásán, s folytathatnám a sort. A teológián jóval „érettebb” látásmódot kaptunk a vallás dolgairól, mint a korábbi gimnáziumi évek alatt. Történt mítosztalanítás főként dogmatika, biblikum és egzegézis tantárgyakban, például a teremtéstörténet elemzése, emlékszem, felborzolta némelyikünk kedélyállapotát, de mindez később személyes hitembe beépülve megerősített.
– Milyen személyes felfedezésekhez segítették a teológiai tanulmányok?
– A teológiai tantárgyak segítettek jobban megtalálni helyem az Isten által teremtett világban. ASzentírással foglalkozó tanulmányaim pedig Jézus korát, megváltói tevékenységét világították meg jobban, és ezáltal sikerült jobban megértenem őt, közelebb kerülnöm hozzá. A hitéletem fejlődéséhez főként a Kolozsváron működő Katolikus Egyetemi Lelkészség keretén belül létező Mécses imacsoport járult hozzá.
– Mit tanácsolna annak a fiatalnak, aki ma teológia, vallástudomány hallgatására készül?
– Kizárólag teológiát tanulni napjainkban csak olyanoknak érdemes, akik az egyház berkeiben szeretnének munkahelyet találni. Plébániai munkatársra, a pasztoráció különféle területein dolgozókra, akár szociális tevékenységet folytatókra gondolok. Köztudott, hogy az országban a katolikus vallástanári helyek beteltek, tehát e téren nincs biztos elhelyezkedési lehetőség, szerintem az iskolai vallástanítás bizonytalan jövője a teológia kar vezetőségét is újragondolásra kell hogy késztesse. Fontos azonban kiemelni: az emberi gondolkodás mellett a gondviselésnek teret kell hagyni, tehát nem kizárt a friss végzettek iskolai elhelyezkedése sem. Másodszakként teológiát végezni olyanoknak érdemes, akik nem profitorientált munkahelyet szeretnének. Nem csupán azért ajánlom, mert a tantárgyak anyagának elsajátítása érdekes ismeretekkel gazdagíthatja őket, hanem azért is, mert a tanulás olyan látásmódja alakul ki, amely emberi és egyetemes keresztény értékekre fogékonnyá teszi a fiatalt.
– Szakmájában, mindennapi életében milyen segítséget nyújtanak a teológiai ismeretek? Jobb szakemberré vált a teológiai, vallási ismeretek révén?
– A teológia tanulása révén nem csupán „világi” látásmóddal rendelkezem az élet különféle dolgairól, de a tudomány bizonyos kérdéseire is másként tekintek. Előfordult már, hogy a felnőtteknek tartott iskolai történelemóra után – amelyen az őskorról beszéltünk – néhányan azzal a megjegyzéssel jöttek hozzám, hogy most már megértették: a Bibliában leírt és a tudomány által képviselt teremtéstörténet nem áll ellentétben egymással, és ezt ők így soha nem hallották. Levéltárosi munkámban is hasznomra válnak az egyháztörténeti és teológiai ismereteim.
– Milyennek látja a mai egyházat, hol látja a saját helyét az egyházban?
– Egyházamat folyamatosan fejlődőnek, a kor igényeihez alkalmazkodónak látom, kellően hit- és értékőrzőnek találom, amely elegendő a krisztusi tanítás megőrzéséhez. Saját helyemet a világegyházban az egyházközségemen, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián keresztül találtam meg, ahol különféle lehetőségek adódnak a szolgálatokra. Plébániai hittanórákat tartok, részt veszek a nyári, több száz gyereket foglalkoztató evangelizációs hét lebonyolításában, segítek a szentmisén az oltár körüli szolgálatban, egyháztanácsosként igyekszem elvégezni a rám bízott feladatokat. A központi Szent József-plébánián pedig három éve bérmálást megelőző háromnapos lelkigyakorlatot tartunk tanárkollégáimmal, ahol dinamikus módon próbáljuk megismertetni a hit igazságait arészt vevő fiatalokkal. Alapelvem: végezd el becsülettel, amit rád bíztak, élj a mások örömére, de ne hasonulj meg magaddal. A mindennapi életben pedig mérceként szolgála„Mit tenne Jézus a helyedben?” elv.
Pénzes Lóránd 2007-ben végzett a kolozsvári BBTE RK Teológia Karán teológia–történelem alapképzésen. Ezt követően mesteri kurzust végzett patrisztika szakon, majd filozófia–történelem szakon négy féléves kulturális örökségvédelem magiszteri képzésen szerzett diplomát. Az egyetem elvégzését követően előbb a gyulafehérvári érsekségen dolgozott levéltárosként, majd családot alapított, és hazatért szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre. A város különböző iskoláiban tanít, első három évben történelmet, majd két éven át hittant, az elmúlt években mindkét tárgyat. A tanítás mellett a gyulafehérvári főegyházmegyei levéltár sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltárában tevékenykedik, kutat, anyagot gyűjt, cikkeket, könyvet publikált az elmúlt években.
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 7.
Informátorokról és célszemélyekről
Molnár János egyháztörténész négy kötetben foglalta össze azokat az eseményeket, az ezeket mozgató államhatalmi szerveket, valamint a szolgálatukba szegődött református lelkészeket és eme dicstelen szolgálat visszautasítóit, amely történések egy tragikus korszak keresztmetszetét adják.
A négy kötet kiegészíti és az áttekinthetőség kedvéért bizonyos rendszerbe foglalja a tárgyalt témát, vagyis a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség kapcsolatát. Ez persze elég nehéz feladatnak bizonyult a szerző számára, és csak részben sikerült a mozaiktörténetekből összeálló átvilágítást „megjegyezhetővé” tennie. El is ismeri a negyedik kötet bevezető szavaiban: „Az eredeti célt, feltárni a teljesség igényével a romániai református egyház kényszerű kapcsolatát a román politikai rendőrséggel, nem sikerült megvalósítani. (...) A korlátozott lehetőségek számbavételét követően szerettem volna legalább az elit, a hivatalos vezetők és az ún. hangadók viszonylatában tisztázni ezt a kapcsolatot, ám ez is csak részben valósulhatott meg.” Tehát elolvashatjuk a négy kötetet, bár saját tapasztalatom alapján állítom, hogy úgyszólván lehetetlen a dátumok, a helyszínek és a személyek több ágon összekapcsolódó viszonyrendszerét és olykor változó kapcsolatát a Vallásügyi Államtitkárság és a Szekuritáté vonatkozásában észben tartani. Talán nem is ez a fontos. Semmi esetre sem egy könyvismertetésben. Bevallom, szívesebben olvastam volna a könyvről másvalaki – így vagy úgy érintett – értékelését, mintsem hogy én tegyem meg, aki ráadásul nem is vagyok református. A könyv sepsiszentgyörgyi bemutatásakor arra a kérdésre, hogy mit szóltak az érintettek a könyvekben foglaltakhoz, az volt a – emlékezetem szerint H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától érkezett – válasz, hogy az érintettek meg sem jelentek a bemutatókon. Azt már megtapasztaltam jómagam is, hogy akire indokoltan vetül a besúgás gyanúja, az kussol, de semmiképpen nem áll elő, hogy bocsánatot kérjen azoktól, aki(k)nek gyávasága, megalkuvása miatt ártott.
A kitűnően dokumentált, hatalmas anyag a vizsgáló „szikéjével” pontos és fontos helyén vág a heggel takart sebbe. Az informátor püspökök, esperesek, falusi lelkészek és teológusok, valamint adminisztratív és egyház körüli személyek dicstelen múltja tagadhatatlanul, pőrén áll előttünk. És egyre haragosabb felháborodásra, fejcsóválásra késztet(het)i a mindeddig Isten szolgálattevőinek tisztességében, rendíthetetlenségében hívő naivokat. Hinnénk, hogy nem volt lehetséges ellenállni a szekusok hol hízelgő, hol előrejutást, külföldi utat, sőt júdáspénzt is ígérő és adó szirénhangjának. De íme – vegyesen az előbbi kategóriával – sorra jönnek azok, akiket célszemélyként jelöl meg a Szekuritáté, akik számára nyomozati dossziét nyitnak. Az 57 esettanulmányból emeljük ki – pusztán olvasóink érdeklődésének felkeltése érdekében – néhány pozitív, illetve néhány negatív személy nevét, valamint az álcázásra használt fedőnevet (fn). Olyan is van, aki idejében megbánta a kötelezvény aláírását – amellyel informátornak „szegődött” –, vagy éppen ellenállt, majd zsarolás nyomán vállalta, hogy együttműködik a kommunista titkosszolgálattal. Számomra ez utóbbi esetre példa az általam a tiszta jellem példaképeként ismert László Dezső kolozsvári lelkészé, akit Gábor, Szabó Béla és Kovács Gyula fedőnéven említenek a Szekuritáté dossziéi.
A lelki gondozást, hitéletet biztosító egyházak nyílt megszüntetése még a kommunizmusban sem volt lehetséges, ám felsőbb utasításra már a teológián a leendő lelkészeket, valamint a legfontosabb egyházi vezetőket be kellett szervezni. Lehetőleg mindenkit, akinek köze van (lesz) a hívőkhöz. Különösen fontosnak számított a Szekuritáté számára a külföldi egyházakkal tartott folyamatos kapcsolat és ezek képviselőinek Romániában tett látogatása vagy a romániai egyházi emberek külföldi tanulmányai, utazása különböző tanácskozásokra, konferenciákra. Az informátorok „kémfeladatot” kaptak: egyrészt a nyugati emigráció ún. soviniszta-irredenta eszméket propagáló egyházi és világi személyeinek megismerését, befolyásolását, másrészt a romániai nemzetiségi kérdés „példásan pozitív” állapotát kellett felszólalásaikkal bizonygatniuk. Terjedelmi okokból csak néhány fontos és befolyásos név az informátorok kategóriájából: Péntek Árpád (fedőnév: Kovács György, Nagy Géza, Kiss István), Bányai Ferenc (Strugaru, Farkas, Petrescu), Bárdi Imre (András fn), Csutak Csaba Vilmos (Balogh Márton, Péter András), Kováts Gyula (Imre Ioan); a felsoroltak pénzjutalomban is részesültek. Továbbá Gálfy Zoltán (Bibliotecarul), Molnár Zoltán (Cântăreţul), Zágoni Albu Zoltán (Albert, István, Ştefan, Zamfir), Nagy Gyula püspök (Körösi, Csoma), Pásztori Tibor (Zsolt), Papp László püspök (Păun, Nagy Iosif) kiemelt nevek a jelentősebbek közül. Természetesen akadtak, akiket sem zsarolással, sem más módon nem lehetett megfélemlíteni, illetve ígéretekkel, pénzzel, külföldi úttal, szakmai előnyökkel sem lehetett rábírni a szekuval való együttműködésre. Néhány nevet emeljünk ki a szintén nem kevés „ellenszegülőből” (ők is fedőnevet kaptak): Tőkés László püspök (Absolventul, Vasile), Csiha Kálmán püspök (Betanistul, Predicatorul, Carol). (Érdekes és máshol elő nem forduló módon a szerző az olvasóra bízza Cs. K. „besorolását”.) Csernák Béla (Boné, Varga), Dohi Árpád (Bihorul), Dobri János (Dunca Ioan), Kató Béla (Kádár), Pap Géza (Pascu, Paul), Juhász István (Popescu, Dénes János, Iulian), Tőkés István (Vicarul, Profesorul), Sipos Gábor (Gaby, Arhivarul), Adorjáni Kálmán (Protestatarul). A fenti néhány példa is igazolja azt a tényt, hogy volt lehetőség a választásra. Azok választását, akik bármilyen okból a Szekuritátéval való együttműködést választották, Molnár János a kommunista rendszer kikényszerítő emberi drámájának, a lelkiismeret tudatos elaltatásának tekinti. Tudta a tartótiszt, tudta a kötelezvényt aláíró pap is, hogy nem adta, nem adhatta fel istenhitét, vallásos meggyőződését, sőt ezekből az egyéni drámákból kiviláglik az Örök Megbocsátóhoz való kétségbeesett kapaszkodás a megingásért, a gyengeségért. A történet szereplőinek többsége már nem él. Aki fiatalabb volt és számot adhat múltjáról, hallgat. Aki vállalta a meghurcolást, többük a börtönt is, elmondják életük megpróbáltató éveit. Ők többnyire – krisztusi szellemben – megbocsátanak az őket eláruló paptársaiknak, talán a szekusoknak is. De megmarad lelkük mélyén a csalódás keserűsége, amit nem enyhít a múló idő sem.
Puskás Attila
Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–IV. kötet, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014 Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–II. kötet, Partium Könyvkiadó, Nagyvárad, 2009.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 7.
“Miattad, érted kegyelem, harag, öröm, virág voltam én”
Néhány nappal ezelőtt, augusztus harmadikán, hétfőn délelőtt terjedt el a hír, hogy székelyudvarhelyi lakásában holtan találták Majla Sándor írót, költőt, lap- és folyóirat-kiadót. Túl a megdöbbenésen és a kétkedésen, rá kellett jönnünk, hogy a hír igaz. Sokunknak régi jó barátja, eszme- és pályatársa volt Sándor. Annak idején, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, mélyen benne még az átkosban, együtt kezdtük a pályát a “szocialista sajtó orgánumaiban” (Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó), illetve az éppen csak megtűrt irodalmi berkekben, mint amilyen az akkori Tomcsa Sándor Irodalmi Kör volt. Többen valánk egyazon társaságban szárnypróbálgatók, többen futunk vagy vánszorgunk egy-egy pályának nevezett izén, olykor szárny-szegetten éldegélünk az irodalmi és kulturális prérin még ma is… Ilyenkor ideje van a számvetésnek, a baráthoz kapcsolódó gondolatok és emlékek rendezésének, hiszen adósai vagyunk, immár mindenét ideadta, összes tálentumát, hogy a továbbiakban mi magunk sáfárkodjunk vélük. Túl a kegyelet és a végtisztesség feladatkörén, többrétű feladat hárul ránk az életmű elhelyezése és értékelése terén. Ígérjük, s igyekszünk majd helyt állni, s megtenni a szükségeseket.
Sándor barátunk többször is említette, hogy milyen emlékezetes közönségtalálkozót szerveztek Németh Viktor énekes-zeneszerzővel közös estjük alkalmával március 17-én, Békéscsabán. Elmaradt a beszélgetés rögzítése és az arról készült interjú vagy “hangulatjelentés”. A fotók viszont a gyász pillanataiban előkerültek az internet bugyraiból. Ezeket - a valóban jó felvételeket is – használjuk jelen írásunkhoz. A hiánypótlás szándékával. És idézzük a Vass Dénes által, a Szent Miklós-hegyi Temetőben elmondottakat. Az emlékező és emlékeztető szöveg elkészülte jórészt Veinberger Melinda érdeme.
Drága Sanyi!
Egy haikuddal kezdem emlékezésünket: “Miattad, érted kegyelem, harag, öröm, virág voltam én.” Itt állunk megrendülten, volt osztálytársaid, eljöttünk, hogy búcsúzzunk Tőled, hiszen földi utad utolsó STÁCIÓ-jához érkeztél, nincs tovább, ez végállomás. Lehullt a levél, megállt az óra ketyegése… Örökösen zaklatott , nyugtalan szíved megpihen. Nyilatkoztad, hogy a művészek olyanok, nincs nyugalmuk, nem tudnak nyugodtan élni, nem tudnak teljesen emberek lenni, s így ők bizonyos szempontból nem is emberek. Téged sem hagyott nyugodni a Benned égő alkotási vágy, már egészen fiatal korodtól, ez volt meghatározója egész egyéniségednek, mert aki közösségéért, népéért, nemzetéért is tesz, az nem élhet és nem éghet takaréklángon. A művészi alkotás napfényes, de olykor zakkant, kicsit szkizofrén “világ örök útvesztőiben bolyongtál társakkal ugyan, de leginkább mégiscsak magányosan.”
Most eljöttünk, hogy búcsút vegyünk nemcsak a művésztől, a szerkesztőtől, a könyvkiadótól, hanem a szív-lélek embertől is, akit engedtél megismernünk személyedben. “Lelked mindig nagyon érzékeny volt az élet legszellőnyibb suhanásaira.” Számtalan közös emlék fűz Hozzád, oly sok vidám és szép percet kaptunk Tőled, néha talán kissé fanyar humorodra mindig emlékezni fogunk. Kicsit kilógtál a sorból, az akkori matek-fizika beállítottságú diákok közül, hiszen Te mindvégig színire készültél. A sors ironiája, hogy nem vettek fel, pedig mi tudjuk: kiváló színész lett volna Belőled.
Most meg itt a végső szereped: a kegyetlen halál. Nagyon korán távozol, még annyi mindent szerettél volna kiírni Magadból. Szerencsések voltunk, hiszen gyermekkorodról szóló novelláidból egy párat megosztottál velünk, és mondhatjuk, egytől-egyig remek alkotások. Nagyon nagy kár, hogy nem jutottál a végére. Ahogy mondtad: “Annyira hosszú és telt volt, hogy írom, írom a gyermekkorom, de nem fogyok ki belőle. Dús volt, de nem önfeledt, vidám, de csak amolyan hétkrajcáros, mert korán felnőtté váltam…” Mindig benned volt a halál érzése; már a novelláid posztumusz kiadásáról meséltél, s ezt nyilatkoztad: ”Becsszó, elolvasnám a könyvet, lássam meg, milyen voltam akkor?!” Vallottad hogy valahol van az az idő, amit nem ismerünk, több versed is foglalkozik a halállal és a halál utáni pillanattal. Egyik osztálytársunk szerint mintha mindig csak fél lábbal voltál ezen a világon, titkon vágytál az angyalok közé vagy legalábbis “6 cipőnyivel fennebb”.
Idézet az előre, saját Magadnak megírt Requiem em es emlékére című versedből:
ha fölébredek majd megmutatom
rejtett sebem
szavakba göngyölt
álmaim mesélem el s hogy
hideg a priccsem
nincs takaróm s emlékezem
ha alattam szalma zizzen…
s mégis megcsalatkoztam
s tékozoltam magam s vissza-
térnem nem adatott meg
sehová mert mindenhol magamra leltem menekülnöm
sem volt érdemes
mert reám zuhant a világ
hogy se ember se isten se ház
se út se temető se élet
csak a tértelen egyedüllét
valami egy-igazság…
Ez a versed benne van a Stációk című kötetedben, amelynek egy-egy példányát dedikálva ajándékoztad nekünk a húszéves érettségi találkozón. Neked köszönhetjük A szavak pírja című, első megjelent kötetednek csak nekünk szóló “belső kiadását” a harmincöt éves találkozónkra, melyben benne vannak a diákkorodban írt versek is, s így egy kicsit valamilyen formában benne vagyunk mi is. Idézet az ajánlóként hozzánk szóló vallomásodból: “Szinte soha nem tudtam, mikor mit kell mondanom: sokszor jókor mondtam a rosszat, máskor meg rosszkor mondtam a jót. Lehet ezért pironganak a szavak, és megtörténhet, hogy épp ezért toloncolt az élet az állandó Vers havába, ahol nincs tél, nyár, megszűnik a bizonytalan… Élek hát még itt a Vers havában kicsit és most már kezdem végre önmagamhoz mérni önmagam: van erre szabad akaratom. Kaptam, hát élek vele. És egyre gyakrabban eltalálom mondani a jót, éppen jókor.”
Nehéz elfogadni, hogy nem fogunk többé találkozni Veled, üres marad a helyed az osztálytalálkozókon. Kicsit fura , jézusi alakodat nem fogják látni az utcán a város lakói , nem tartasz zenés-verses könyvbemutatókat és főleg nem írsz többet… Pedig mindened az írás volt. Az Emlékkönyvünkbe írt beszámolódból tallózva: “… írtam, főként verset… Azt hittem, hogy egy szemernyit hozzájárulok a kultúra és az emberi lélek igazabbá tételéhez azzal, amit teszek, de egyre inkább behunyt lelkű emberekkel találkozom, tehát egészében ez sem sikerült, akár a sok felvételi vizsgám. Azért mégis: rengeteg jó dolog történt, és a fentiek ellenére is derűlátó vagyok, valahogy így: Fel a fejjel, semmi remény.”
Még voltak hasonló szállóigévé vált mondásaid, okosságaid: “Úgy cselekedj, hogy ne adj okot magadnak megbánásra.” “Derűlátó vagyok, s lesz még ennél rosszabb is.” “Van véleményem, csak nem értek egyet vele.”
S most itt állunk némán sírodnál és várjuk, hogy mondj valami vicceset ez alkalommal is. Itt állunk, és megköszönjük Neked a verseket, a sok szép emléket, a diákkori csínytevéseket (amelyekben, valljuk be, mindig derekasan kivetted a részed). Köszönjük a sok szavalatot, az Énekes madár Mókáját, a kiszállásokat, az agitációs brigádot, a bentlakásos életet, a bervező-szívottságot, a sok humort, az osztály- és évfolyam-találkozók szervezések hangulatát. Köszönjük az exkluzív nekünk írt Maradjunk még mindig humorunknál című esszét , és az Ahogy megcsillan szemünk – 25 év után Nektek, valamint Társaimnak az iskolából című verseket, amiket mind-mind megőrzünk emlékezetünkben.
Nyugodjál békében, Sanyi! Ahogy egy pályatársad írta a napokban: “Legyen könnyebb számodra az örökkévalóság, mint ez a könnyed, ám olykor és végül elviselhetetlen súlyú élet.”
Hagyatékul ránk hagytad az alábbi sorokat is:
ti próbáljátok meg próbáljátok meg
mert olykor elég lehet s amíg még van fény és sötét
csupán a hit amíg fázhattok és elönthet a meleg
amíg hang és csend övez
tervezzetek és éljetek
Isten velünk! Isten veled!
A székelyudvarhelyi Gimnáziumban 1979-ben végzett évfolyam nevében elmondta Vass Dénes
Székelyhon.ro
2015. augusztus 8.
Lépj ki a komfortzónádból!
Gyermek és ifjúsági evangelizációs hét Feketegyarmaton
Gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét zajlott Feketegyarmaton július 23–29. között írországi fiatalok vezetésével és brassói ifisek közreműködésével. A református gyülekezeti terembe napról napra több helybéli kisgyerek és fiatal jött el. Megpezsdült az élet Feketegyarmaton a hírre, hogy ezúttal negyedszer – érkeznek írországi fiatalok a faluba. A vendégszeretetet a brassói fiatalok a mezőgazdasági munkába való besegítéssel is igyekeztek meghálálni, az írországiak pedig délelőttönként gyermek-bibliaórát és kézműves foglalkozásokat, délutánonként angol nyelvórát, este ifjúsági bibliaórát tartottak.
A délelőtti foglalkozásokon a hat írországi fiatal vezetőjükkel, Ricky Lintonnal interaktív módon ismertették meg a gyerekekkel a bűn mibenlétét és Krisztus megváltó erejét, valamint hangsúlyozták Isten mindent és mindenkit körülölelő szeretetét. Nemcsak magyarul, hanem angolul is megtanulták a gyerekek a Biblia egyik legszebb és legjelentősebb aranymondását: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16).
Délben, miközben a gyerekek otthon pihenték ki az eseménydús, játékos délelőttöt, az írországi és brassói fiatalok a szorgos presbiterasszonyok finom főztjéből nyertek erőt a délutáni tevékenységekhez. Délután az angoltanulásé volt a főszerep. A délutáni hűsülésről a Fekete-Körös gondoskodott, kitűnő ismerkedési alkalom volt. Késő délután az ifjúsági bibliaórákon a fiatalokban tudatosodott, hogy mindannyian különlegesek és értékesek vagyunk Teremtőnk szemében, és nagy lehetőségek rejlenek bennünk, de ezeket csak Isten segítségével tudjuk teljes mértékben és méltón kiaknázni.
A gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét fénypontja a vasárnapi istentisztelet volt, amelyen az írországi és brassói fiatalok dicsőítő énekekben mondtak köszönetet a gyülekezetnek a szívélyes fogadtatásért és vendéglátásért, valamint a feketegyarmati gyerekekkel és ifjakkal közösen is magasztalták Istent. Nemes Emil lelkipásztor prédikációjában elmondta, az írországi fiatalok nem pénzben dúskálva jöttek ide, sokáig gyűjtötték a zsebpénzüket, és más forrásokból is igyekeztek anyagi javakhoz jutni, például munkát vállaltak, csak azért, hogy eljuthassanak a feketegyarmati gyülekezetbe és szolgálhassanak a közösségnek és rajta keresztül Istennek. A brassói fiatalok sem kizárólag üdülni jöttek, a kétkezi, mezőgazdasági munkában és az evangelizációban is aktívan kivették a részüket. Lépj ki komfortzónádból és oszd szét magad szeretetben, ahogyan tette ezt Mózes és Jézus, mondta a lelkipásztor, mert ha így cselekszel, kincsed lesz a mennyben! Mert mindaz, amit magunknak próbálunk felhalmozni anyagiakból, az előbb vagy utóbb elvesz. Egyszer azt mondta valaki: „Csak az marad meg, amit másnak adtál”. Ez olyan nagy igazság! Az áldozathozatalunkból, a segítségnyújtásunkból mindig valami szép, valami jó, valami isteni, maradandó áldás fakad. Mert azt mondja a Példabeszédek könyvének írója a 11. rész 25. versében: „aki mást felüdít, maga is felüdül”.
Az áldásos gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét testi és lelki szempontból egyaránt üdítő volt a nyári kánikula kellős közepén a kis és nagy résztvevők számára is, amiért hála legyen az írországi Exodus Szervezet Allinfor Jesus 2015., 17-es számú csapatának, a brassói fiataloknak, minden feketegyarmati gyereknek és fiatalnak, aki a tevékenységeken részt vett, a segítőkész gyülekezeti tagoknak, de mindenekelőtt a Jóistennek, akié egyedül a dicsőség!
Nemes Emil lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 8.
A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
A Mária-tisztelet sokszínűségét tárja fel a Csíki Székely Múzeumban megtekinthető A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás. A csíksomlyói kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából összeállított kiállításon olyan tárgyi emlékek, levéltári dokumentumok is láthatók, amelyeket eddig még nem mutattak be a nagyközönségnek.
A csíksomlyói Mária-szobor története összeforr a ferences kolostor és Csíkszék történetével. Muckenhaupt Erzsébet történész-muzeológus szerint a kiállítás, mely tulajdonképpen két tárlatból tevődik össze, több kutatóterület határán áll: művészettörténet, történelem, helytörténet, egyháztörténet, vallástörténet, vallásos néprajz, irodalomtörténet, zenetörténet, nyomdatörténet stb.
A Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás célja időrendi sorrendben és témák szerint csoportosítva bemutatni a Mária-tiszteletet és feltárni a jellegzetesebb fennmaradt tárgyi emlékeket az erdélyi templomokból, vagy a közgyűjteményekben fennmaradt olyan szobrokat és oltárképeket, amelyek Máriát ábrázolják. Ehhez kapcsolódik a csíksomlyói Mária-szobor is, így a két kiállítás kiegészíti egymást.
„Igazi csapatmunka. Nagy alázattal és szeretettel hoztuk létre ezt a kiállítást Hegedűs Enikővel, Mihály Ferenccel és munkatársaival, valamint P. Urbán Erik ferences atyával. Segítettek restaurátor és fényképész munkatársaim, Benedek Éva, Nagy Gyöngyvér és Nagy István. Én mint történész dolgoztam a kiállítás somlyói részének a kialakításában, nekem a kutatási területem a csíksomlyói kolostor és a templom története, valamint a könyvtár, a nyomda és a könyvkötő műhely. Rendhagyó kiállítás, még soha nem volt együtt összegyűjtve ilyen jelentős anyag a Mária-tisztelet Erdélyben témakörben és a somlyói Mária-szoborról” – mutatott rá Muckenhaupt Erzsébet.
A kiállítás a csíksomlyói kegyszobor története kapcsán bemutatja a ferencesek által írt történeti munkákat, de levéltári anyagokat is meg lehet tekinteni. A források közül jelentős a még lappangó, 17. századi szerződés, amelyet 1664-ben kötöttek a ferencesek Nyerges János brassói oltárkészítő mesterrel, aki a szerződés szerint arra vállalkozott, hogy megaranyozza a szobrot, rádiuszba, azaz sugarakba foglalja. Ekkor került a főoltárra az addig a templomban mellékoltáron lévő Mária-szobor.
Tavaly júliusban találta meg Muckenhaupt Erzsébet a gyulafehérvári érseki levéltárban Bernád Rita egyházmegyei főlevéltáros segítségével azt az iratcsomót, amely tartalmazza annak a három egyházi vizsgálatnak a dokumentumait, amely során a szobor csodatételeit vizsgálták. 1746-ban, 1747-ben, 1779-ben, majd az európai műveltségű erdélyi püspök Batthyányi Ignác idején, 1784-ben tartottak vizsgálatot ez ügyben. A történész szerint a Mária-évnek egyik ajándéka volt mindannyiunk számára az, hogy rátaláltak ezekre a dokumentumokra. Ezek, valamint a Mária-szoborról készült nyomtatott anyagok is megtekinthetők a kiállításon.
Általános jelenség volt, hogy az évszázadok folyamán a kegyszobrokat öltöztették – mesélte a történész. A legkorábbi adatok a somlyói szobor öltöztetéséről a 17. századból valók. 1622-ben és 1624-ben készült két különböző leltár a somlyói kegytemplomban található értékekről és szobrokról. Az elsőben már említik, hogy öltöztették a Mária-szobrot. Az 1624-es leltárból – ez egy latin nyelvű kivonat – tudjuk, hogy ekkor nyolc oltára volt a templomnak, a főoltár, volt egy kisebb mellékoltár, majd a Boldogságos Szűzanya oltára karján a Kisjézussal, a Szent Ferenc, Szent Antal, az apácák oltára és még egy kisebb oltár. Az 1746-47-es tanúvallomásokat tartalmazó iratcsomó utal erre a leltárra is, és leírja, hogy 1622-ben mibe volt felöltöztetve a szobor. Később már csak Jézuskát öltöztették. A kiállításon három ruhát is bemutatnak, melyekbe Jézuskát öltöztették valamikor a Mária-szobornak fogadalomból felajánlott néhány tárggyal együtt. A szobrot az 1960-as évekig öltöztették.
A csíksomlyói templomban 1798. december 8-án hirdették ki a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, hogy a Mária-szobor csodatevő – ekkor olvasták fel Batthyány Ignác levelét, melyben elismerte, hogy a csíksomlyói Szűzanya csodatevő. Ennek a levélnek az egykori másolata is látható a kiállításon. Az akkori ünnepi szentmisén több mint háromezer ember vett részt. A szobor a Mater admirabilis et contra haereses auxiliatricis, azaz „Csodálatos Anya, az eretnekek ellen Segítő” feliratot kapta. Ezzel egy időben ezüst koronát és jogart adományozott a püspök a Máriának és a Jézuskának. Ezek is megtekinthetők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. augusztus 9.
Rekordszámú gyerek a hittantáborban
Pénteken este zárult a nyolcadik alkalommal megrendezett deményházi hittantábor, amely idén több szempontból megújult, és kész a folytatásra.
Az idei tábor előtt kudarcra számítottak, de Istennek hálát adnak, amiért mégis rekordszámú gyerekkel foglalkozhattak négy napon át. Nemcsak deményházi, mikházi, nyárádköszvényesi és nyárádremetei gyerekeket gyűjtötték egybe, de voltak székelykáliak, marosvásárhelyiek és budapestiek is – derült ki Rózsa Gáspár deményházi plébános, főszervező szavaiból.
Idén is Fehérvári Lajos atya jött oktatni Esztergomból, és segítői nemcsak esztergomiak voltak, hanem Magyarország számos szegletéből érkeztek. A szándék és cél régi és új volt: régi, mert deményházi hittantábor, új, mert a magyarországi vezetői csapat is és a nyárádmenti gyermekanyag is szinte teljesen kicserélődött az idénre. A készülődés a régi volt, de az élmények újak.
„Nem tudunk rendkívüli eredményekről beszámolni, de ha az eddigi táborokhoz hasonlóan az idei találkozás mondanivalója csak egy kicsit is beágyazódott a szülők és gyerekek lelkébe, az már rendkívüli eredmény” – véli az atya, aki köszönettel tartozik minden segítőkész embernek és a nagylelkű támogatónak, akiknek köszönhetően napi négy étkezésre és fagylaltra is futotta a gyerekek számára.
Nem tétováznak, és már most kijelentették: jövőre is megszervezik. Az atya szerint azonban egy kis kudarca is van ezeknek a táboroknak: még mindig vannak olyan szülők és gyerekek, akik ritkán mennek el együtt a templomba imádkozni. Ezeknek a táboroknak akkor van értelme, ha arra indít mindenkit: szorítsuk jobban Isten kezét és mélyítsük el hitünket – mondta ki az igazságot a táborzáró szentmisén Rózsa atya, míg a táborvezető Fehérvári Lajos esztergomi-szentgyörgymezei plébános arra figyelmeztetett: Jézus elhívott minket az ő megtartó szent szövetségére.
Péntek este a szentmise után a megtelt kultúrotthonban mutatták be a gyerekek a szülőknek és érdeklődőknek, hogy mit tanultak itt, majd Rózsa Gáspár mondott szívből jövő köszönetet az anyaországiaknak, akik szabadidejüket feláldozva készültek a deményházi táborra, és eljöttek Erdélybe, hogy emberfeletti erővel hittanra és jó magaviseletre tanítsák az itteni gyerekeket. A szervezők emlékképeket és ajándéktárgyakat osztottak szét, majd vetített képes beszámolóval idézték fel az idei nevezetes pillanatokat, élményeket.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2015. augusztus 10.
Útszéli keresztfát újítottak fel Szárhegyen
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2015. augusztus 11.
Zarándoklat Szejkefürdőn
Népviseletbe öltöztetett fiatal lovasok felvonulásával nyitották az unitáriusok találkozójának ez évi ünnepségét az udvarhelyi Szejkén. „Ez a hely sokak számára lelki erőt adó kútforrás” – mondta megnyitó- és köszöntőbeszédében Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, a világiak és a hívek mellett köszöntve a magyarországi és az amerikai unitáriusok képviseletét is.
„Számunkra – folytatta – Szejkefürdő több mint másfél évtizede különös jelentőséggel bír. Úgy érezzük, itt közelebb van egymáshoz az ég és a föld, elzarándokolhatunk, virágot helyezünk a legnagyobb székely, az unitárius Orbán Balázs sírhalmára. Az idei találkozás jeladás gyülekezeteink részéről, mert bármennyire idegen erők is dolgoznak szétforgácsolásunk feladatán, mi azon vagyunk, hogy ha gyérülnek is soraink, jobban kinyújtsuk kezünket egymás felé, mert a hit és a lelkiismereti szabadság gyermekei vagyunk. A vallás és a hit ugyanis erőt ad az ember számára élete minden pillanatában. Szüntelen rágalmazásoknak vagyunk kitéve, kétségbe vonják múltunkat, történelmünket, tulajdonjogainkat, nyelvünket, sorvasztják iskoláinkat, s itt közös imával igazoljuk, hogy élünk, dolgozunk, értékeket valósítunk meg, hitünk és tehetségünk szerint Isten dicsőségét munkáljuk. Szükségünk van arra, hogy hallassuk szavunkat a nagyvilágban, hogy megmutassuk, nem csak a templomok csendes falai között tudunk imádkozni, mert a vallás eleven valóság, ami az emberi életet erőssé és gazdaggá teszi. Ezért zarándokoltunk ide, és ezután is ide jövünk, hogy folytassuk munkánkat egyházunk, hitünk, népünk és nemzetünk megmaradásáért és felemelkedéséért.” Az ünnepi istentiszteleti szolgálatot Máté evangéliumának alapján Kedei Mózes szé­kelyudvarhelyi lelkész végezte, kiemelve a hit által gyakorolt kitartó összetartozás érzésének meghatározó fontosságát: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt.18:20). A szejkei székely kapuk állandóan tárva vannak minden igaz zarándok előtt. Velünk vannak itt nemzeti és vallási nagyjaink, magunk között érezzük Istent, itt van közöttünk példaadónk és nagy tanítómesterünk, a Názáreti Jézus. Meggyőződésem, hogy minél nagyobb a nemzetiségek elleni támadás, annál jobban erősödik Szejke szelleme, és itt leszünk általa is erősebbé lenni az elkövetkezőkben.” A prédikációt követően az úrvacsorai előkészítő beszédet néhai költőnk, Magyari Lajos versét idézve, közismert szónoki pátoszával Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész, egyházi közügyigazgató mondta, mindenki számára érthetővé téve a szent jegyek, a kenyér és a bor egyházi szim­bolikáját, majd szabadtéri sát­rakban első alkalommal szá­­zaknak osztottak úrvacsorát a Háromszék–felsőfehéri Unitárius Egyházkör lelkészei. A szeretet, a hála és a köszönet szavait közvetítette beszédé­ben a találkozót szervező egyházkör esperese, Török István olthévízi lelkész, kiemelve, hogy a Szejkefürdők is szükségesek ahhoz, hogy magyarságunk talpon tudjon maradni. A zarándokok végeláthatatlan sora kígyózott a székely kapuk alatt Orbán Balázs síremlékéhez. A virágkoszorúk általi kegyeletadás után Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze adta elő mély átérzéssel és pátosszal Tompa László Lófürösztés című versét. A találkozó zárásaként az előadósátorban Márk Attila árkosi unitárius énekvezér a háromszéki orgonákkal kapcsolatos kutatásainak ered­mé­nyei­ről beszélt, majd e sorok írója geológusként és helyismerőként Szejkefürdő szellemét idézte. A művészi zenés-énekes műsorban fellépett István I­ldikó, a nagyajtai citerazenekar, ­Varga Réka és Borbáth Szilveszter. A sétányok mellett sorakoztak az unitárius asszonyok kézművesstandjai, az árkosi Márkné Pál Tünde és Nagy Irén festett népművészeti darabjai.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 11.
Az összefogásnak megvan az eredménye
A szombaton tartott Szejkefürdői Unitárius Találkozón több mint hetven lelkész és háromezer hívő lélek sereglett össze az úrvacsorával egybekötött istentiszteletre.
Főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr arra biztatott, hogy merjünk megmaradni identitásunk mellett, merjünk hívő keresztények és jó magyarok lenni – olvasható a Magyar Unitárius Egyház Főhatósága közleményében. Ne engedjük, hogy a globalizációt elősegítő pénz olvasztótégelyébe kerüljünk, hanem szeressük szülőföldünket, anyanyelvünket. Keressük azokat a lényegi vonásokat, melyek minket összekötnek, és ne engedjük, hogy éket verjen közénk a hitetlen és erkölcstelen hatalomvágy.
A Jézus-lelkületű, hívő és erényes elődökről beszélt Kedei Mózes székelyudvarhelyi lelkész, biztatva a jelenlevőket, hogy az életpéldák keresése közben őket tartsuk szem előtt, őket tartsuk követendő példáknak. Legyen olyan erős hitünk, mint Jézusnak volt, olyan elszántságunk, mint Dávid Ferencnek, olyan népszeretetünk, mint Kriza Jánosnak.
Úrvacsorát venni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt az életvezetést, melyet a názáreti Jézus határozott meg evangéliumában. Isten jónak teremtette az embert, és arra hívta el, hogy itt a földön megvalósítsa az ő országát, Isten országát. Betartani a jézusi aranyszabályt, szeretni Istent és a felebarátot, megbocsátani ellenségeinknek és mindeközben méltóságteljes és boldog életet élni nehéz feladat. Erről a nehéz, de gyönyörűséges igáról beszélt Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész, közügyigazgató az úrvacsorára előkészítő beszédében. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szabadtéri istentiszteletnek és úrvacsoravételnek fontos üzenete Isten teremtett világának megbecsülése, óvása. A földet, a szülőföldet nem eladni és nem letarolni kell, hanem megmunkálni, tisztán tartani, átmenekíteni utódainknak.
Mindhárom szónok Orbán Balázs nagyságára hívta fel a figyelmet, aki a székelyek lakta területeket felkutatta és megörökítette, és aki örökösének a székely népet tette meg, hogy az művelődjön, tudományában és erkölcsében, hitében és kitartásában erősödjön. Orbán Balázs felnőtt fejjel tért át az unitárius vallásra, mert ebben találta meg a hit és a cselekedet egységét, a lelkiismereti szabadságot, a szerénységgel párosuló népszolgálatot.
A Háromszék-felsőfehéri Egyházkör jóvoltából friss házikenyér volt az úrvacsorai darabka kenyér, és ízletes korty bor a százados kelyhek szentségéből. A szolgálatvégző tizennyolc lelkésznek, valamint a kórustagoknak és gondnokoknak a püspök úr, a közügyigazgató úr, valamint Török István esperes osztotta az úrvacsorát, akik aztán a többezres úrvacsoravevő sereget szolgálták ki. Öreg és fiatal áhítattal és örömmel vette magához az úrvacsorai szent jegyeket, emlékezve Jézusra, a mi tanítómesterünkre és megváltónkra, valamint mindazokra, akik előttünk jártak istenszeretetben és emberi méltóságban.
Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész Tompa László Lófürösztés című versét szavalta el Orbán Balázs sírjánál, ahová a tiszteletadók koszorúkkal vonultak a székely kapuk alatt. Imre szorítja, és Áron nem hagyja magát, hallottuk a kitartás, az emberi tartás, a meg nem alkuvás üzenetét, és úgy éreztük, igen, mi is hozzájuk hasonlóak vagyunk, mert égető napként perzsel minket is a kinti szorongatás és a benti jellembeli gyengeség. Szorongat a beolvadás, felszámolódás veszélye és szorongat a pénz és hatalom utáni hajsza erkölcstelenséget szülő izzadtsága.
Márk Attila árkosi énekvezér és Kisgyörgy Zoltán újságíró az előadósátorba sereglett embereknek a Háromszék-felsőfehéri Egyházkör orgonáiról és Orbán Balázs földjéről tartott érdekfeszítő előadásokat. Varga Réka vargyasi énekvezér, Borbáth Szilveszter vargyasi ifjú és István Ildikó népdalénekes szívet gyönyörködtető dalokkal ajándékoztak meg. Végül a nagyajtai ifjúsági Áfonya citerazenekar pengetett szép népdalokat a hallgatóságnak.
Isten erre a földre teremtett minket, ezt a földet adta nekünk, ezt a nyelvet és ezt a hitet. Isten iránti hálával köszönjük, hogy együtt imádkozhattunk, együtt énekelhettünk zsoltárokat és együtt vehettük magunkhoz az úri szent vacsorát – zárul a közlemény.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 12.
Tábor Isten országában
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom udvarán naponta hatszáz gyermek úgy csüng a csoportvezetők szeretetén, hogy az evangelizációs hét minden napján megújult erővel lépnek be Isten országába, ahol a szentek és szerzetesek életével ismerkednek. A témaválasztást Dávid György plébános azzal indokolja, az ő fogadalmaik és az ő életpéldájuk a keresztény nevelés alapját képezik.
A gyermekek húsz csoportban vesznek részt a tevékenységeken, minden napnak megvan a vezérgondolata, de a játék sem marad ki a programokból. Az engedelmesség, a tisztaság, a csend és hallgatás, valamint a szegénység köré csoportosított beszélgetéseket vegyes korcsoportokban tartják, ahol a három- és ötéves számára is érthető az üzenet, a nagyobbak pedig saját életükből tudnak példát a nap témájához kötődően.
A helyiek mellett sokan érkeztek távolabbról, más településekről, más megyékből is, akik erre a hétre időzítették sepsiszentgyörgyi rokoni látogatásukat, mert korábbi esztendőkből jó hírét hallották a tábori hangulatú evangelizációs hétnek. A siker titkáról Dávid György atyát kérdeztük, aki szerint a titok Istenben van, nekünk az a feladatunk, hogy ezt megismertessük a gyermekekkel. Kiemelte, ezen az együttléten a gyermekek és a csoportvezetők egymásra számíthatnak, itt nincs számítógép, internet, televízió, itt Isten és az ember van egymás társaságában, és azok a pozitív példák, amelyeket a különböző szerzetesrendek alapítói, a későbbi szentek mutattak fel életükkel.
A világegyházban a megszentelt élet éve van, ezt Ferenc pápa hirdette meg, és mi azt akarjuk, hogy ezeknek az életeknek a példáit mutassuk fel – mondta lapunknak Dávid atya. „Az engedelmesség az, hogy szót fogadok a szüleimnek, tisztának lenni azt jelenti, gondolatban, szóban, cselekedetben és látásban is tiszták vagyunk, szavainkat használhatjuk szépre is, jóra is, és ez a tisztaság hozná a tisztaságot az érzelmekben, a szexualitásban is. A szegénység arra figyelmeztet, hogy amink van, azt osszuk meg másokkal, és itt a legkisebbnek is tudnia kell, hogy a játékát meg kell osztania a másikkal, egymáson segíteniük kell. A negyedik nap a csendről szól, arról a csendről, amikor azért hallgatunk, mert odafigyelünk a másikra. Ha ezeket vesszük, akkor a szerzetesi fogadalmak ránk is érvényesek, számunkra is kötelezőek. Ez a hét lényege.”
Az evangelizációs hetet szombati esztelneki zarándokúttal és vasárnapi hálaadó szentmisével zárják, és azzal a reménnyel, hogy minél több résztvevőben megfogant az üzenet: Legyetek szentek, imádkozzatok és dolgozzatok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 12.
Elhunyt Incze Dénes nyugalmazott esperes, plébános
Életének 69., papságának 45. évében elhunyt Incze Dénes római katolikus címzetes esperes, nyugalmazott plébános – adta hírül honlapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
A csatószegi születésű plébánost lelkipásztori szolgálata mellett egyházi írói tevékenységéről ismerték. Több kötet szerzője, ugyanakkor ő alapította a Krisztus Világossága katolikus családi havilapot, amelynek főszerkesztője is volt.
Incze Dénes 1946. május 26-án született, elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Gyulafehérváron, teológiai tanulmányait ugyanott, a Hittudományi Főiskolán végezte.
Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron 1970. április 5-én. 1970-1979 között Csatószegen, 1979-1980 között Baróton, majd 1980-tól 2010-ig Tusnádfürdőn volt plébános, ahol a kommunizmus idején, 1982-83-ban templomot épített.
Temetése Csíkszeredában augusztus 14-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Kalász-lakótelepi temető ravatalozó kápolnájából.
Székelyhon.ro
2015. augusztus 15.
Dr. Balázs Lajos: Magyarok Kenyere
Hallásból muzsikálunk, mint a cigány? – így mondhatnám arra, aki összevissza, találomra tesz közzé valamit, aminek amúgy pontos története volna. Ez volt a benyomásom július 14-én este, amikor az ETV műsora, másnap pedig egyik napilap tudósított arról, hogy Kolozsváron hét település „lisztet” adományozott Kolozs megye hozzájárulása gyanánt „a Kárpát-medence kenyerének megsütéséhez”.
Örül­tem a hírnek, miképpen négy éve minden esztendőben örvendek, hogy pl. Hargita megye (de Kovászna és Maros is) – amúgy nem vezető búzatermő vidék – egész kamion búzát vitt a mohácsi Szent Miklós Vízimalomba „az ünnepi mindennapi megsütéséhez”.
Annak viszont nem örvendek, hogy Kolozsváron a Kárpát-medencében immár harmadik éve meghonosodott, Szent István királyunk ünnepére sütött Magyarok Kenyerét, egyetemesen is legszentebb eledelünket újabban a Kárpát-medence kenyerének nevezték el. A szándékot nem értem: a megosztásunk működne már ebben is? Vagyis az ünnepi kenyér megnevezésében is kenyértörésre megyünk? Nem jó nekünk, erdélyieknek vagy csak a kolozsváriaknak a már kanonizált megnevezés, miközben tudatják, hogy „a Kárpát-medencei magyarság összetartozását jelképezi”? Senki nem érzi, hogy valami hamisan szól? Hogy a Kárpát-medencében nemcsak magyarok élnek? Márpedig ez az ünnep, ez az ünnepi eledel kimondottan a Kárpát-medencei magyaroké, sajátos eszmei tartalma okán újra része lett közös nemzeti emlékezetünknek. Tehát nem sajátítjuk ki senki kenyerét, miképpen az Istent sem, ahogyan az egyik erdélyi román író állította, merthogy „a magyarok Istenére esküszünk”. Vagy netán az ünnepről, az ünnepi kenyérről szerzett felületes tájékozódás lehet az eredője a hallásból való megtévesztő beszédnek?
Ezért merészelem tömören összefoglalni eme nemzeti mozgalom (ami több, mint program) történetét. Először is fontos tisztázni, hogy mi, magyarok minek tekintjük a kenyeret. Egyszerű éteknek, mindennapi eledelnek vagy titkos lelkiségünk, lelkivilágunk elmaradhatatlan tartozékának, szükségletének, aminek akár neve hallatán nem tudunk semmi más táplálékkal szemben (pl. a pityókával sem, amely szintén mindennapi eledelünk) úgy viselkedni, úgy érezni, lelkünkben vibrálni, mint a kenyérrel szemben. És ez olyan magyar lelki sajátosság, ami méltán nevezteti a kenyeret magyarok kenyerének, ami, mint mondám, sem kisajátítást, sem elsajátítást nem szolgál senki más kenyerének kárára.
A kenyeret rituális szimbólumnak is tekintik különleges alkalmakkor. Akárha szent ereklyének, mágikus erőt tulajdonítanak neki ma is, az egymáshoz való kötődés megvalósulásának erejét. Eme spirituális alapon született az újkori kezdeményezés Korinek László pécsi jogászprofesszor javaslata alapján 2011-ben. Az ötletgazda többször is nyilatkozott a magyar rádióban, és a Nemzet Kenyerének nevezte, nevezték, 2013-tól pedig Magyarok Kenyere lett a mozgalom neve. Már az indulás második évétől az egész Székelyföld, Erdély több tájegysége bekapcsolódott, búzája benne volt a Nemzet Kenyerében/Magyarok Kenyerében. Benne az egész Kárpát-medence magyarsága által küldött búza is, amelyet jelképesen a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban őröltek meg, majd a pécsi, szegedi, más pékségekben kenyértésztát gyúrtak, sütöttek belőle, piacra vitték, elajándékozták az arra szorulóknak… Újabban ebből részesülnek Böjte atya árvái is. Néprajzi eredete és tartalmi vonatkozásai alapján méltó társa lett újra Szent István ünnepének.
Pedig a valamihez való ragaszkodásunkat – történelmi ese­ményekre, nagy sorsfordulatokra gondolok – irántuk való hűségünk kifejezéseként kellene megélnünk, egyértelműen, tiszta és világos beszéddel. (Nagyra becsülöm a pékmesterek bravúrjait, de a Szent István-napi ke­nyér lényege elsődlegesen nem az, hogy a „rekordméretű” kenyértészta alól miként sikerül kirántani a bevetőlapátot.) Fontos tudni, ha értelmesen és nem rutinszerűen cselekszünk, hogy honnan erednek az ünnep gyökerei. Az emberiség kultúrtörténete, áhítattörténete, hiedelemvilága egyértelműen példázza, hogy nagy alkotások, nagy kezdeményezések csak akkor jönnek létre, ha őstudásból fakadnak. Tudnunk kell tehát, vagy illene tudnunk, hogy miben rejlik az augusztus 20-ra időzített kenyeres ünnep kezdeményezésének erkölcsi és szellemi értéke, mi az őstudás benne. Hogy megértsük, mi a mai magyarság számára időszerű üzenete. Hogy a Magyarok Kenyere rítusának igen ősi, európai, még inkább ázsiai mágikus hiedelem a szellemi alapja. Ennek spirituális lényege, hogy az együtt elfogyasztott étkek és italok az elfogyasztók között diszkrét lelki és eszmei, lelkiismereti, szellemi, történelmi, tudati, cselekvési kötődéseket, elkötelezett szövetséget hoznak létre. Ez volt a szubsztrátuma a vérszerződésnek, a krisztusi utolsó vacsorának, és ez mai napig a keresztelőkön, lakodalmakon, temetéseken együtt elfogyasztott rituális étkeknek és italoknak. Valamennyi egy-egy szerződés, szövetségkötés.
A Magyarok Kenyere pedig ma, mint mondám, szimbolikus rítus és rituális szimbólum gyanánt szintén arra hivatott, hogy felélessze, ébren tartsa, összekösse lélekben, gondolatainkban a magyarságtudatot, szövetség köttessék köztünk a nemzet szétdaraboltsága ellenére, a politikai határok fölött, a közös emlékezés katartikus erejével. A Magyarok Kenyere évente megismételt mitikus-mágikus rítusa egy hatalmas tér és idő fölötti lelki és szellemi ív: az első, vérrel kötött egyesítő szerződés és korunk szétdarabolt magyarsága kenyérrel kötött remény-szerződése között.
(A szerző néprajzkutató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 18.
Böjte Csaba képzési központot indítana a bevándorlóknak
Sokan kérték, hogy szóljak hozzá ehhez a kérdéshez! Elolvastam több e témába vágó írást is!
Ugyanaz a kérdés, „menekültek" és két nagyon különböző válasz, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül őket nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket...
Egy harmadik utat javasolnák! Ismerős, hogy 1956 után is volt Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára, befogadó lágerek létesültek, hol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett, kellene tanulni. Aki erre hajlandó azt be lehet fogadni, aki erre nem azt haza kell toloncolni! Az autó vezetéshez hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal szerezni, megvannak a minimumok, mit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha arról eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra! Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket az potenciális gyilkos! Gondolom, hogy azok akik közénk jönnek a káosz elöl menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy ez a oktatási, nevelési központ az ö és az ő gyermekei érdekében is van! Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába! Megtapasztaltam, hogy az elvadult utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi akkor nagyon kegyetleneké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem megnyugszik, és megérti, hogy mindaz mit neki meg kell tanulnia az az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek" mely a társadalom számára probléma volt, a képzés által a társadalom gondjaira válasz lesz! Igen, bátran állítóm, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek! Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az EURÓPAI AKADÉMIÁT, olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együtt élésre! Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk! A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból, bölcs tanításokat mondogathattak, ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győzzük az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol! Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni akkor a történelem, mind fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld!
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás!! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell ha ezt a vizsgát elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk!
Hiszek a szeretet végső győzelmében,
Csaba testvér
magnificat.ro
Erdély.ma
2015. augusztus 19.
Urbán Erik: úgy érzem, itthon vagyok
Urbán Jánosként látta meg a napvilágot 1981. január 1-jén a Szatmár megyei Krasznabélteken. Bármennyire is meglepően hangzik, gyermekkorának volt olyan időszaka, amikor nem szeretett ministrálni. Ma ő a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
„Hogy mikor mi szerettem volna lenni, az változott, mint minden gyermeknél. Az is megfogalmazódott, hogy pap szeretnék lenni, csakhogy én nem szerettem ministrálni. Aztán egy új plébánost helyeztek a faluba, és ő kérte, hogy minden fiú járjon ministrálni. Úgy beleszoktam én is és a társaim is, hogy reggel nyolctól mentünk a halottas misére ministrálni, és csak utána iskolába” – emlékszik vissza Urbán Erik ferences szerzetes.
Mint felidézte, tulajdonképpen a középiskola utolsó évében fogalmazódott meg benne egy iskolai lelki napon, hogy szerzetes is lehetne. Aztán megismerkedett egy, Jézus Szíve Népleánya nővérrel, akitől olvasnivalót kért. A tőle kapott három könyv közül az egyik Carlo Carrettónak az Én, Ferenc című kötete volt, amelynek elolvasása után még határozottabban érezte, hogy úgy szeretne élni, mint Szent Ferenc.
„Mikor én ezt többeknek elmondtam, nagy ellenállásba ütköztem. Megharcoltam ezért a hivatásomért. De kellett ez a harc, hogy bennem tisztázódjanak a dolgok. Most is úgy érzem, hogy itthon vagyok, boldog és kiegyensúlyozott. Nincs hiányérzetem, amit csinálok, nem fogcsikorgatva teszem” – mondja. Aztán a végső döntés egy szentségimádáson történt – folytatja –, amelyre már azzal a szándékkal ment, hogy megbizonyosodjon, mivé kell lennie. „Ott megbizonyosodtam. Annyira, hogy az osztálytársaim meg is kérdezték, mi történt velem a szentségimádáson, mert más vagyok, mint amikor megérkeztem. Akkor mondtam is nekik, hogy most már tudom, hogy ferences leszek.”
Így aztán az ifjú Urbán János 2000 augusztusában kérte felvételét a Szent István királyról elnevezett erdélyi rendtartományába, 2000–2001-ben jelölt volt Csíksomlyón, majd 2001–2002-ben novícius a magyarországi Szécsényben. „Ez az az év, amikor az ember a szerzetességre készül: délelőtt tantárgyak vannak, délután valamilyen munka. Ez az év igazából egy nagy lelki gyakorlat. Visszafogottabban éltünk, csak a szülőkkel tartottuk a kapcsolatot, azt is csak havonta egy alkalommal, levél formában, ennek ellenére nem börtönévre kell gondolni” – mondja határozottan.
„Miután véget ér a noviciátus és még mindig erős az elhatározás, illetve az elöljárók is úgy látják, hogy alkalmas vagyok a szerzetesi életformára, a szerzetességre, letesszük az első fogadalmat. A noviciátus elején már rendi ruhát öltünk, ha akar, az ember nevet választ, én az Erik nevet vettem föl. A fogadalmakat évente újítjuk, körülbelül hat év telik el, amíg valaki a jelentkezéstől az örök fogadalomig eljut” – meséli. Urbán Eriket 2007-ben szentelték diakónussá Gyulafehérváron, egy évre rá volt Csíksomlyón a papszentelés. Első kinevezését Kaplonyba kapta, négy évvel ezelőtt pedig Csíksomlyóra helyezték. Állítja, meghatározó Csíksomlyó az életében, úgy érzi, őt a Gondviselés hozta ide, és teszi, amit jónak lát.
Urbán Erik ferences szerzetes elmondása szerint a napi rend minden kolostorban egyforma. Csíksomlyón reggel hét órakor van a közös ima, aztán fél nyolctól reggeli szentmise következik, ezt követi a közös reggeli, majd mindenki intézi napi dolgait, feladatait. Háromnegyed egykor újra közösen imádkoznak, majd közös étkezés és a délutáni feladatok ellátása következik. Nyári időszakban negyed héttől közösen a kápolnában imádkoznak, majd aki be van osztva, az bemutatja az esti szentmisét, illetve végzi a gyóntatást. A közös vacsora után kötetlen együttlét van, amikor beszélgetnek, társasjátékot játszanak.
A csíksomlyói kolostorban heten vannak, négy pap és három laikus testvér. Kíváncsian kérdeztem, egy ferences szerzetes hogyan ünnepli születésnapját. Erik testvér nevetve jegyzi meg, bár az ő születésnapján tűzijáték van, a Ferences Rendtartományban, de más tartományokban sem szokták a születésnapot megünnepelni, csak a névnapokat. Urbán Erik, ha ideje engedi, kortárs irodalmat olvas, most is kézügynél vannak Dragomán György könyvei, de egy időben szívesen lapozta Szabó Magda regényeit is. Szívesen hallgat verset, sokat biciklizik, néha kocog, és ha teheti, kirándul. Egy ferences szerzetes ruházata három részből tevődik össze – magyarázza. A habitus (csuha), a kaputium (csuklya), valamint az öv, amelyen három csomó található az engedelmesség, a tulajdonnélküliség és a tisztaság hármas fogadalma jelképeként. „Gyerekeknek szoktuk viccesen mondani, azért van három csomó az övön, hogy ne felejtsünk el reggelizni, ebédelni, vacsorázni” – teszi hozzá nevetve.
„Nem ajánlom senkinek” – válaszolja határozottan. „Meg vagyok győződve arról, hogy ha valaki csupán egy szerzetesért jön be a rendbe, akkor abból nem lesz hosszú életű hivatás. Kell az Úrjézus iránti szeretet, így nem tudja eltántorítani ettől a hivatástól senki és semmi. Nem mindig rózsás az élet, néha a rózsa tövisei mutatkoznak meg, mindig vannak olyan tényezők, amelyek eltántorítják az embert. Nem szeretek rábeszélni senkit, de ha valaki látva a mi életünket, életformánkat, az egyházban betöltött szerepünket, azt mondja, hogy neki ezt tetszik, tegye rá az életét” – mondja békésen.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. augusztus 19.
Őseink példája ad erőt
Székelyföldi helytörténeti körúton a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület
Székelyföldre indult kétnapos helytörténeti körútra a hét végén a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna KulturálisEgyesület. Az idegenvezető szerepét Balás Árpád tanár vállalta el, aki egész úton fáradhatatlanul, színesen, érdekesen magyarázta azoknak a településeknek a történetét, érdekességeit, történelmi jelentőségét, amelyeken áthaladtunk.
Szombaton reggel Marosszentgyörgy irányába indultunk. Az első megálló a marosvécsi várkastélynál volt, ahol a várkertben Kemény János sírjánál helyezték el az egyesület koszorúját. A helyszínt, Kemény Jánost vagy az Erdélyi Helikon íróközösséget nem kell külön bemutatni a Népújság olvasóinak. Elég annyi, hogy ez volt a két világháború közötti időszak legsikeresebb és legrangosabb írói szerveződése.
Innen indultunk tovább a Gyergyói-medence felé.
A ditróiak büszkesége
Az 56 méter hosszú, 23 méter széles, 1000 ülő- és 2000 állóhellyel rendelkező kéttornyú templom Székelyföld messze híres temploma, a ditróiak büszkesége neogótikus stílusban épült, toronymagassága 75 méter. Mindkét tornyán található toronyóra, ami még ma is működőképes. Az ablakkeretek csúcsívesek, ami ugyancsak a neogótikára utal. A templom főoltárát carrarai márványból készült szobrok díszítik: Jézus Szent Szíve, Szent István és Szent László királyok szobrai, a falu szülöttjének, Siklódi Lőrincnek a művei. A szentély és a hajó ablakait, amelyeken a tizenkét apostol látható, Róth Miska, a szentélyt díszítő szekkókat Pauli Erik olasz festő készítette.
A Tatárdomb és a Lázár-kastély
Gyergyószárhegy felé haladva látható a Tatárdomb. A legenda szerint háromezer tatárral vette fel a harcot háromszáz székely 1658-ban Szárhegy határában. Az otthonukat védők legyőzték, megfutamították a tízszeres túlerőben lévő ellenséget. Őseink hősiessége ma is példaként áll előttünk, erőt kell adjon arra, hogy felül tudjunk kerekedni a nehézségeken – áll a felirat.
Gyergyószárhegy élete összefonódott a Lázár család történetével. A Lázár-kastély 1532-ben épült, 1632-ben bővítették. Itt töltötte gyermekkora egy részét Bethlen Gábor. 1499-ben Lázár András pápai bullát kér a helybeli kolostor alapításához. 1665-ben Lázár István egy darab területet a ferences szerzetesek számára bocsátott, ahol kápolnát is építtetett nekik. 1669-ben Kájoni János új épületet emeltetett. 1670-ben egy aranyozott, ezüstözött, festett cifra oltárt is rendeltek a zárda templomába.
Sajnos, a folyamatban levő perek miatt a kastélyba nem tudtunk bemenni.
Örmény templom – Gyergyószentmiklós
A következő megálló a gyergyószentmiklósi örmény templom volt, amelyet lőrésekkel ellátott, szabálytalan vonalú fal övez, keleti és nyugati oldalán két kisebbfajta bástyához hasonló, kívül félkörű, belül szögletes alaprajzú építmény található. A kőfal ablakszerű mélyedéseiben elhelyezett, Krisztus kínszenvedésének jeleneteit ábrázoló értékes fametszetek 1750 körül készülhettek, ezek jelenleg az örmény plébánia épületében találhatók.
Az északi mellékoltárhoz tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben készült a velencei mechitarista kolostorban. A képen Világosító Szent Gergely, az örmények első katholikosza jelenik meg. Világosító Szent Gergely élete legfontosabb cselekedeteként az addig keresztényüldöző III. Tiridat király megtérítését tartják számon, mely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását.
Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
Gyergyóalfalu templomának felirata szerint a templom 1213-ban épült, a 15. században gótikus stílusban átépítették, majd 1766-ban barokkizálták. Egykori védőfalának csak töredéke maradt az 1930. évi restaurálás után. A templomkertben áll az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy zászlótalapzat, amelyet 1942-ben Budapesten élt alfalviak állítottak. Ennek felirata: Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad!
A templomtól jobbra és balra park van, ahol István hitvédő pap, a csíksomlyói pünkösdi búcsú elindítójának szobra látható.
Kossuth-szobor – Gyergyócsomafalva
1894-ben László Gyula indítványozta, hogy Marosvásárhelyen állítsanak szobrot Kossuth Lajosnak. A Bernády György vezette 380 tagú szoborbizottság 1897-ben Köllő Miklós gyergyócsomafalvi szobrászt bízta meg a mű elkészítésével: "Faragja székely kéz az emléket, vezesse vésőjét székely szív, mint ahogy a szobor székely földben álljon". 1899. június 11-én Marosvásárhelyen leplezték le Kossuth Lajos ércszobrát. 1921-ben a román hatalom ledöntötte, 1995-ben a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány közgyűlése kezdeményezte a Kossuth-szobor újbóli felállítását az alkotóművész szülőfalujában. Így 2001-ben került felavatásra Gyergyócsomafalva központjában a Köllő Miklós által alkotott Kossuth-szobor Sántha Csaba által újraalkotott pontos mása. A szobrot is magába foglaló teret ifj. Köllő Miklós műépítész, a szobor alkotójának kései rokona tervezte.
Madéfalván
a madéfalvi veszedelem, azaz a székelyek legyilkolásának emlékét őrző emlékmű megkoszorúzására került sor. A székelyek legyilkolásának emlékét őrző kőoszlopot, Köllő Miklós alkotását, amelynek tetején kitárt szárnyú turulmadár látható, 1905. október 8-án avatták fel.
A szombat esti Csaba királyfi rockopera volt az egyik fontos része a programnak. Délután azonban hatalmas eső kerekedett, órákig zuhogott, már azt hittük, lehetetlen lesz felmenni a csíksomlyói nyeregbe, a pünkösdi búcsúk helyszínére. Végül mégis elállt az eső, és megtartották az előadást. A szállásra való visszatérés csoportunk számára kisebbfajta kalanddal ért fel, de végül mindenki hazaért és elégedetten fogyasztotta a finom vacsorát: zsíros kenyeret vörös hagymával.
A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
Vasárnap délelőtt a Csíki Székely Múzeumba látogattunk, ahol a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben címmel nyílt emlékkiállítás. A kiállítás a Mária-szobor olyan tárgyi emlékeit – a Batthyány Ignác püspök által adományozott fémkoronák és jogar, a Kisjézus ruhácskái, amelyekbe még a 20. század közepéig öltöztették – mutatja be, amelyeket első alkalommal láthat a nagyközönség.
Az emlékezés parkja
Székelyudvarhelyen a szoborpark "lakóit" ismertette Balás Árpád tanár úr. A szobrok 12 ismert történelmi személyiséget – Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Szent László király, Csaba királyfi, Hunyadi János, Báthori István, II. Rákóczi Ferenc, Bem apó, Nyirő József –, valamint tizenharmadikként a névtelen Vándor Székelyt ábrázolják.
Az emlékezés parkjának létrehozója a Székelyudvarhelyért Alapítvány, a szoborparkot 2004- ben avatták fel. Innen mentünk tovább Keresztúrra.
Koszorúzás Petőfi vén körtefájánál
A Gyárfás-kúriában tartózkodott élete utolsó éjszakáján Petőfi Sándor. Sokáig volt Petőfi ittlétének "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet utóbb már csak vaspántok tartottak össze. Helyére a kegyelet új csemetét ültetett, mely előtt emléktáblát helyeztek el Kányádi Sándor négy sorával: "Haldoklik az öreg tanú,/Petőfi vén körtefája./Azt beszélik ő látta volt/ verset írni utoljára."
Késő délután már csak lassítottunk Héjjasfalván Zeyk Domokos szobra előtt, Fehéregyházán az Ispánkútnál, majd Segesvár érintésével, fáradtan, de élményekkel gazdagon érkeztünk haza Marosvásárhelyre.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 20.
Szent Istvánra emlékezik Háromszék népe
Szent István királyra, az államalapítóra emlékezik térségünk népe ma és a hét végén. Szentmisék, templombúcsúk, szentbeszédek, protestáns igehirdetések és szószéki szolgálatok elevenítik fel az ünnep üzenetét. A hét derekán és végén számos oltáron gyújtják meg az emlékidézés gyertyalángját, százak és ezrek ünnepelnek, különösképpen ott, ahol a templom névadója Szent István: a kézdiszentléleki Perkő-hegyen, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson.
Ismét zeng a Perkő
Háromszék oltára ez a hegy, a búcsújárók találkozóhelye. Idén a búcsú ma 10 órakor kezdődik a kézdiszentléleki Szent István-szobornál. Ha esik az eső, elmaradhat az ünnepi műsor, akkor csak koszorúzás lesz, és várhatóan nem kerül sor a búcsús körmenetre sem, a déli harangszókor kezdődő ünnepi szentmisét az erődtemplomban tartják. Az ünnep szónoka Bodó Imre tb. főesperes, szentszéki tanácsos, plébános. A mise után, 16 órakor hagyományőrző néptáncfesztivál kezdődik, időközben bárki ellátogathat a közeli Kiskászonba a Búcsújárók emlékházához, ahol a vidék egyetlen szakrális témájú gyűjteményét őrzik, és azt az egyedi Szent Istvánt-ábrázolást, amelyen István felajánlja a Szent Koronát Máriának. Estbe hajolva, 20 óra után zenekari koncertekkel ér véget a régi hagyományokra visszatekintő búcsús ünnep.
Közös ima Kovásznán
Orbaiszék történelmi központjában, az 1922-ben Szent Istvánra felszentelt templomban augusztus 16-án, vasárnap már kigyúltak a gyertyák az ünneplőbe öltöztetett oltáron, amelyet a Szent Király szobra díszít Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában, ekkor tartották az István-napi templombúcsút. Az ünnepi szónok Szabó Lajos kanonok sepsiszentgyörgyi plébános volt, és ez alkalommal ünnepelték a Kovásznához kötődő Bartos Károly egykori sepsiszentgyörgyi segédlelkész 25 éves jubileumát – tájékoztatott Kovács Gábor plébános, címzetes esperes, és elmondta, hogy Szent Istvánra emlékező szentmiséket tartanak a megszokott időben a barátosi és a kommandói filiákban is. A hívek a helybeli Szent Gellért Lovagrend szervezésében közösen vesznek részt a mai perkői búcsún.
Búcsú Mikóújfaluban
Az Oltfej e településén is hagyományosan nyúlik vissza az István-napi templombúcsú, ugyanis a jelenlegi templom védőszentje is Szent István. A búcsús mise 17 órakor kezdődik, de ezt megelőzően zajlik a gyermekek rózsafüzér-mondása. A kerület papsága és a hívek jelenlété­ben mondja el a szentbeszédet Bilibók Géza új tusnádfürdői plébános, a szentmise főcelebránsa pedig Hajdú János, a sepsi-barcasági főesperesi kerület főesperese, sepsiszentgyörgyi plébános lesz. Ebben az évben az augusztus 20-ai búcsús ünnepet szombaton és vasárnap a tizedik falunapi ünnepségekkel zárják. Szombaton bemutatják Mikóújfalu monográfiáját, amelyet a Háromszék Vármegye Kiadó jelentetett meg, s amelyben a mikóújfalusi katolikus egyház története is olvasható. A mai búcsút a Mária Rádió a helyszínről közvetíti.
Falu őrzi Szent István király nevét
Sepsiszentkirályban a helybeli római katolikus kisközösség kápolnájában a Szent István-napi búcsús mise augusztus 22-én, szombaton 11 órakor kezdődik. Hagyomány már, hogy a misén részt vesznek a falu protestáns lelkészei is. Ünnepi szónoknak Benedek Károlyt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom új káplánját kérte fel Kacsó Sándor, az illye­falvi mater plébánosa. Ezt követően vasárnap ugyancsak 11 órakor a helybeli református templomban Kacsó plébános, Bustya János református és Adorjáni Levente unitárius lelkész méltatja a Sepsiszentkirály számára különösen fontos ünnep üzenetét.
Szentmise Árkoson
Árkos katolikus közössége lélekszámában megnövekedett. Kápolnáját a báró Szentkereszty család építtette 1824–25-ben Szent István tiszteletére. A filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik. A hívek áldozatkészsége, közmunkája révén ebben az évben bővítették, templommá nagyították az egykori kápolnát. A búcsú augusztus 23-án, vasárnap 16 órakor lesz – tájékoztatott Duka Antal gondnok –, az ünnepi szentbeszédre T. Gábos Zoltán málnásfürdői plébánost kérték fel. Az árkosi búcsú szeretetvendégséggel zárul.
A megye többi katolikus templomában is ünnepi szentmisén emlékeznek az államalapító királyra.
Ünnep Sepsiszentgyörgyön
A Szent József belvárosi templomban és az azt övező templomkertben tartják az államalapító mellszobránál. A szentmise 18 órakor kezdődik, ezt követően megszentelik és kiosztják az új kenyeret. Protestáns templomainkban augusztus 23-án, vasárnap a délelőtti istentiszteleteken beszélnek a lelkészek augusztus 20-a jelentőségéről, közvetítik híveiknek annak messziről érkező, de egyre időszerűbb üzenetét, és részt vesznek a Szent József-plébánia esti szertar­tásán.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 20.
A jövőbe vetett hittel emlékeztek meg Szent Istvánról Csíkszeredában
A magyar államalapítás ünnepén a zord idő ellenére is mintegy százan gyűltek össze a csíkszeredai Szabadság téren a székely zászló ünnepélyes felvonására.
Az Abacus Egyesület, a Minta ifjúsági egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett ünnepségen Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a székely jövőről beszélt. Mint fogalmazott, augusztus 20-a a megmaradás, a helytállás és a magyar jövő üzenetét hordozza. Arra emlékezünk, hogy ezer évvel ezelőtt István király olyan államot teremtett itt a Kárpát-medencében, amelyre méltán lehetünk ma is büszkék.
„Bármilyen mozaikot mutatnak az országok ahol élünk a Kárpát-medencében, nemcsak múltunk, de jövőnk is van. A székely zászló az autonómiaharcunk és a székely megmaradásunk jelképe” – emelte ki Szilágyi. Zárógondolatában az összefogás szükségességéről szólt: „A székelységért, a magyarságért össze kell fognunk! Bár jelképeinket a hatalom megpróbálja eltiporni, szívünkben él a szabadság, a magyar jövő!” – zárta beszédét az EMNP elnöke.
A székely himnuszt énekelve a népviseletbe öltözött fiatalok felhúzták a nagy méretű székely lobogót, majd rendezett sorokban a Mikó-vár udvarára vonultak át.
A magyar himnusz eléneklése után Szatmári Ingrid, református lelkész Szent István hitéről elmélkedett. Azt kívánta a fiataloknak, hogy az ő szellemiségét ápolják, hogy így legyenek az Úr Jézus igaz követői. Tőke Ervin, a Minta ifjúsági egyesület elnöke beszédében Szent István Imre fiához intézett intelmeire reflektált. „Ne legyünk restek őseink, apáink és anyáink példáját követni, másrészt pedig a magunk útját kell járnunk, a székely-magyar utat” – mondta Tőke. A társszervező Erdélyi Magyar Ifjak nevében Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke köszöntötte az ünneplőket
Az ünnepség keretében, a Csíki Székely Múzeum udvarán felállított színpadon fellépett a csíktaplocai néptáncegyüttes, a Zsigora néptánccsoport, valamint a csíkszentkirályi Vadrózsa néptáncegyüttes.
Székelyhon.ro
2015. augusztus 27.
István, a király
Antall József politikai örökségéről, az SZDSZ–MDF-paktumról, a kommunista rendszer által felhalmozott adósság átvállalásáról, a nemzeti szempontokat félreseprő privatizációról még sok vita folyik, mint ahogy arról is, hogy mindez a kormányfő végtelen naivitásából fakadt, vagy tudatosan, utasításra cselekedett. Utóbbi esetben sosem tudhatjuk meg, mennyire volt szándéka a mozgástér tágítása. Bármi is legyen az igazság, el kell ismerni: Antall József retorikában és szimbolikus kérdésekben igaz magyarként nyilvánult meg. S itt nemcsak emlékezetes kijelentésére gondolok, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartja magát. Bár e kitétel nemzetpolitikai jelentősége aligha túlbecsülhető, sokan megállapították már, hogy ezen egyetlen mondattal töméntelen sérelmet tett jóvá az egykori miniszterelnök. Hanem arra is, hogy ellenállt a másik oldal történelemhamisító kísérleteinek, nem volt partner a „bűnös nép”, a „fasiszta nemzet” kommunista sztereotípiáinak aktualizálásában, Károlyi Mihály piedesztálra emelésében és Horthy Miklós diabolizálásában, sőt, hosszú interjúban méltatta az egykori kormányzót 1993-as újratemetésének idején.
Királydombi fordulat
Az is igen fontos kérdés, hogy Antall és pártja az 1100 éves államiságot szimbolizáló szentkoronás címer mellett tette le a garast 1990-ben, amit sikerült is elfogadtatni az 1918-ban és 1946-ban erősen kompromittált köztársasági hagyományt képviselő „kiscímer” ellenében. Hasonlóan fontos döntés volt az is, hogy a magyar állam hivatalos ünnepe augusztus 20. lett. Nemzeti ünnepünk március 15., valamint október 23., joggal vagyunk büszkék arra, hogy elődeink reménytelen küzdelemben is kiálltak a magyar szabadság, a magyar történelemformáló akarat, a magyar állami önállóság mellett, de méltó állami ünnepünk, különösen fiatal és területeinkből bőven részesedett államok gyűrűjében augusztus 20., amely a több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar jelenlétre emlékeztet.
Ez az ünnep az utóbbi harminc évben szorosan összefonódik egy korszakalkotó mű, az István, a király című rockopera történetével. A nemzeti és a kozmopolita publicisztikákban egyaránt hangot adtak már azon vélekedésnek, hogy az emlékezetes királydombi premier idején még magát nyeregben érző, saját közeljövőbeli bukásával aligha számoló kommunista vezetés azért engedélyezte a rockopera bemutatását, mert azt saját legitimációjaként fogta fel: Kádárban Istvánt, Nagy Imrében Koppányt látta megtestesülni. Akár igaz e feltételezés, akár nem, össznépi szinten egészen más hatása volt a darabnak, a rendszer nem erősödött, hanem gyengült az István, a királynak köszönhetően. Számottevően erősödött viszont a nemzeti öntudat, amit a Kádár–Aczél-rendszer kilúgozni igyekezett az agyakból.
A darabnak semmi sem tudott ártani. Parádés szereposztásokban állították színpadra újra és újra a Népstadiontól, Sevillán, a Margitszigeten át Csíksomlyóig, tévés vetélkedőt is építettek rá. Hiába voltak a belemagyarázások, a darab azt is túlélte, hogy két éve Alföldi Róbert nyílt nemzetgyalázásra használta fel. Provokációja mindenkit felháborított, akiben a magyar érzésnek egy szikrája is ragadt, s lényegében ott maradt azon híveivel, akiknek lételemük a magyarság provokálása, akiknek a Szent Korona „svájci sapka”, Jézus „zsidó fattyú”, a Szent Jobb pedig „tetemcafat”.
Jövőtávlatok
Idén ismét színpadra állították a darabot, aminek külön értéke, hogy a legfőbb szerepek nagy részét az egykori ikonikus rocksztárok alakítják – Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró –, akik mindmáig a műfaj élvonalához tartoznak. Az egyetlen kivétel Vikidál Gyula, akit vélhetően a jogos önkritika tartott távol Koppány ismételt megformálásától. Az új bemutató apropót adott Bródy Jánosnak, hogy ismét köztudatba dobjon egy hamis sztereotípiát, ezúttal a Magyar Nemzet című napilapot használva föl téveszméinek terjesztéséhez. Bródy tévedéseiben egy dolgot azért tisztelni lehet: a következetességet. A Ha én rózsa volnék, a Miért hagytuk, hogy így legyen?, a Szemétdomb, a Szó veszélyes fegyver rendszerkritikus szerzője, az István, a király szövegírója sokak megdöbbenésére a rendszerváltás idején a legmilitánsabb nemzetellenes, sőt, nemzetgyalázó társasághoz, az SZDSZ-hez csatlakozott, és azóta is kitart mellettük, illetve utódaik mellett. A rockopera csíksomlyói bemutatója idején az erdélyi magyar autonómia kérdését a szőnyeg alá söprő román–magyar látszatmegbékélést éltette, ami, úgymond, lehetővé tette, hogy román nemzeti ünnep alkalmából Budapesten lehessen pezsgőzni, és azt is, hogy Csíksomlyón bemutathassák az István, a királyt. Számára mellékes volt, hogy a Kempinskybeli 2002. december elsejei koccintás a magyarság megalázása volt, míg a nemzetünk szent hegyén bemutatott, szakralizálódott rockopera az optimális helyszín megtalálásáról szólt.
Ugyancsak Bródy nem egészen fél évtizeddel később Istvánban Gyurcsányt látta megtestesülni, míg Koppányban Orbánt fedezte fel. E téveszmét idén is továbbgörgeti, azt állítva, hogy Koppány mai utódai azt mondják, „nem leszünk gyarmat”, míg István hívei „európai Magyarországot akarnak”.
Ehhez képest az utóbbiak épp Európa és Magyarország felszámolásához nyújtanának segítő kezet, a bevándorlók tömegeinek befogadásával, a kontinentális olvasztótégely, a nemzetállami szuverenitást felszámoló föderatív Európa megteremtésével, a multikulturalitás hazug jelszavával. Hazug ez a jelszó, mert az asszimilálhatatlan tömegek beözönlésével az európai kultúra nem sokszínűsödik, hanem megszűnik. Az európai kultúra megteremtője és éltetője a nemzetállami sokszínűség, a nemzeti kultúrára és nyelvre ügyelő állam, még ha térségünkben, a trianoni békediktátum következtében kárát látjuk az utódállamok túlzott nyelvi „őrző-védő” tevékenységének.
Másik oldalról Szent István azért választotta az akkori hatalmi centrumok közül a pápát, azért ajánlotta fel országát a Magyarok Nagyasszonyának, mert önálló magyar államban gondolkodott. Műve, ha megcsonkultan is, de fennmaradt 1100 évig. S ha a Bródy szerint európai Magyarországot teremteni óhajtó, levitézlett, (Márait idézve) az eszmét feladó, csak a zsákmányt féltő kommunisták az 1918–19-es szétzülléshez hasonló kulcspillanatban magukhoz nem ragadják az irányítást, a magyar jövő távlatos Szent István hazájában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 1.
Böjte Csaba a menekültekről: „Isten nem teremt selejtet”
Hisztériakeltéssel nem lehet megoldani a menekült-helyzetet - mondta Böjte Csaba Ferences rendi szervezetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a 7/24 Embere című műsorban Magyarországon.
A szerzetessel Benyó Rita beszélgetett a magyarországi menekülthelyzetről. Böjte atya szerint nem áll meg a lábán az a feltételezés, hogy a menekültek nagyon másfajta emberek lennének, akik ne tudnának Európában élni. Böjte szerint tanítással, türelemmel bármi megtanítható a menekülteknek.
„Kint jártam Budapesten a Déli pályaudvaron, rengeteg menekültet és köztük sok - sok gyereket láttam... A politikusainknak, a katonáknak meg kell védeniük a lakosságot, nekik ez a dolguk, de nekem, mint Krisztus szeretete hírnökének az a dolgom, hogy az emberekben lévő szeretetlángot életbe tartsam. Testvéreim, ezért mindenkit arra kérek, hogy a menekültekkel szemben legyünk emberségesek. A kis Maryam a mi szülőföldünkre virágot rajzolt. Nekünk úgy kell viselkednünk, ha majd béke lesz az ő szülőföldjén és hazatér, otthon is virágot rajzoljon gondolatba a Kárpát-medencére!” - írja augusztus 27-én.
Augusztus 21-én, a Szerbiával határos Mórahalomból a következő gondolatokat osztotta meg: „Mórahalomban békesség van, az emberek este 20 órától kint a parkban gond nélkül nagy búcsút rendeztek Szent István tiszteletére. Több ezren összegyűltek a fáklyafénynél tartott istentiszteletre. A gyermekek békésen játszottak a fák alatt, míg mi, felnőttek imádkoztunk, énekeltünk, senki nem rettegett a határon átjövő menekültektől. A polgármester szerint még senki nem akart itt megállni, letelepedni, hisz terveik szerint mennek tovább nyugatra. A helybeli emberek szerint még egy ágat sem törtek le a gyümölcsfákról ezek az emberek, mert fegyelmezettek, békességesek, nyugodtak, mennek a maguk útján".
Képzési központot a menekültek számára
Az árvagyerekekkel foglalkozó atya korábban konkrét ötletet is megfogalmazott, hogy mit lehetne tenni azokkal, akik mégis maradnának: egy képzési központot kellene létrehozni a részükre, amely felkészíti őket a békés együttélésre.
"Ugyanaz a kérdés, „menekültek” és két nagyon különböző válasz — 1 és 2 —, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni!
Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket... Egy harmadik utat javasolnék.
Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, ahol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni.
Az autó vezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha abból eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos. Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába.
Megtapasztaltam, hogy az elvadult, utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetlenekké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem, megnyugszik, és megérti, hogy mindaz, amit neki meg kell tanulnia, az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek”, aki a társadalom számára problémát jelentettek, a képzéssel a társadalom gondjaira választ adnak. Igen, bátran állítom, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek!
Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az Európai Akadémiát, egy olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együttélésre.
Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk. A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból bölcs tanításokat mondogathattak. Ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győznünk az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol. Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni, akkor a történelem mint fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld.
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát, és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell, ha ezt a vizsgát Európa elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk.
Hiszek a szeretet végső győzelmében, Csaba t."
maszol.ro
2015. szeptember 2.
Közös emlékezésre hívnak
1944. szeptember 7-e szomorú nap Gyergyószentmiklós történelmében, a gyászos események után Felszegben 384 gazdaság égett porrá.
Szeptember 6-án délután 4 órakor a Gac-oldali emlékműnél a meggyilkolt székesfehérvári katonákra emlékeznek. A székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred 159 hazát védő katonája vesztette életét az említett nap hajnalán a Gac-oldalban, egy szovjet előőrs betörése nyomán. A gyergyói, felszegi emberek a hősöket két tömegsírba temették. 1990-ig nem szabadott megemlékezni róluk, de mindig voltak bátor felszegi emberek, akik gondoskodtak arról, hogy halottak napján gyertya égjen a hős katonák nyughelyén. Hiába távolították el illetéktelenek a kihelyezett kereszteket, a tisztességes felszegiek generációról generációra adták át egymásnak a hősök tiszteletét. 1990 után gyergyóiak és székesfehérváriak közösen, szabadon emlékeznek meg róluk.
Az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre emlékeznek a gyergyószentmiklósi felszegi csengettyűnél. Felszeg II. és III. tízesének tűzvészében 384 gazdaság égett porrá, az utcai harcok pedig húsz ártatlan gyergyószentmiklósi lakos életét követelték, az áldozatok között voltak gyerekek is. Főhajtással, gyertyagyújtással, imákkal emlékeznek a gyergyószentmiklósiak a szomorú eseményekre a felszegi Jézus Szent Szíve harangláb melletti emléktáblánál. Szeptember 7-én, hétfőn este 7 órakor a Jézus Szent Szíve harangláb csengettyűje megszólal, idén a közös imádkozást Gáll Hunor, az örmény katolikusok jelenlegi plébánosa vezeti.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2015. szeptember 8.
Külhoni Magyarságért Díjat kapott Miholcsa József
"A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás"
– vallja, Bartókkal együtt, a szobrászművész –
Összesen tíz Külhoni Magyarságért Díjat adtak át augusztus 19-én Budapesten, a Parlamentben. A díjazottak között volt Miholcsa József marossárpataki szobrászművész, akit a rangos elismerésről kérdeztem.
– Mióta osztanak Külhoni Magyarságért Díjat? Hogyan történik a díjra érdemes személyek kijelölése?
– Tudomásom szerint az Orbán-kormány kezdeményezésére, 2011-től osztanak Külhoni Magyarságért Díjat. A jelölés úgy történik, hogy a politikusok ajánlásokat, önéletrajzokat kérnek be, majd kiválasztják és a díjra jelölik az arra érdemesnek talált személyeket. A Külhoni Magyarság Díjjal azokat a személyeket és szervezeteket tüntetik ki, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
– A tíz díjazott közül hányan voltak Erdélyből?
– Mindenekelőtt el szeretném mondani, hogy tízből csupán két magánszemély részesült a kitüntetésben, nyolc díjat intézményeknek ítéltek oda. Erdélybe három díjat hoztunk haza, elismerést kapott rajtam kívül a Segesvári Gaudeamus Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A díjazásra a Parlament Delegációs Termében került sor, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettestől vehettünk át emlékplakettet és oklevelet. A kitüntetéssel pénzdíj is jár, amit egy későbbi időpontban fogunk megkapni. A díjátadást közös fotózás, majd ünnepi fogadás követte.
– Mit jelent számodra a kitüntetés?
– Először is hangsúlyozni szeretném, hogy rajtam kívül sok olyan erdélyi ember van még, aki rengeteget tett a nemzetért. Továbbá, úgy érzem, hogy az elismerést nem egyedül én kaptam, hanem azokkal a személyekkel együtt tüntettek ki, akik számomra ezt az utat lehetővé tették. A díj tehát egyben az erdélyi közösség kitüntetése is. Egy másik gondolat, amely átvillan rajtam, hogy ennek a kitüntetésnek a súlyával hogyan lehet élni. Váratlanul ért a jelölés, de biztatásnak veszem a díjat, ami azt bizonyítja, hogy nem vagyunk elfelejtve.
– Biztos vagyok benne, hogy ezzel a nemzetért kifejtett munkád, alkotói és hagyományőrző tevékenységed nem ért véget...
– Természetesen, ha Isten erőt és egészséget ad, a továbbiakban is népemet és nemzetemet fogom szolgálni. Életem vezérfonala az ismert Bartók-idézet, amely így szól: "A magyarságban és a művészetben nincs megalkuvás". Ehhez igyekszem ezután is tartani magam.
– A közelmúltban említetted, hogy egy Szűz Mária-szobron dolgozol. Mit árulhatunk el erről olvasóinknak?
– Még egy alkotást, egy két és fél méteres Mária-szobrot tervezek a marossárpataki történelmi szoborparkba. Áthaladva a székely kapu alatt, a látogató jobbra fogja megtalálni Szűz Máriát az erdélyi fejedelmek körében, mintha azok körbevennék, és védenék Jézus anyját. Tisztában vagyok azzal, hogy református falu vagyunk, de remélem, senki sem veszi rossz néven, hogy Mária-szobrunk is lesz. Mint ismeretes, Szűz Mária a magyarság védőszentje volt, neki ajánlotta fel Szent István a koronát.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 10.
Önálló lett a Kis Szent Teréz karmelita kolostor
A Karmel hegytől Marosszentgyörgyig
Tíz évvel ezelőtt fektették le a marosszentgyörgyi karmelita kolostor alapkövét, miután az Apostoli Szentszék Szerzetesi Kongregációja a Sarutlan Karmelita Rend generálisának hozzájárulásával engedélyt adott ennek megalapítására. A Kis Szent Teréz kolostor kánoni megalapítására dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Tamás József segédpüspök, Oláh Dénes főesperes jelenlétében szeptember 8-án szentmise keretében került sor. E naptól kezdve a kolostor önállóvá vált, rendi joghatóság alá került.
A marosszentgyörgyi szentmisén nemcsak egyházi főméltóságok, papok, nővérek, szerzetesek vettek részt, hanem számos katolikus hívő is, akik szívükhöz közel érzik a kolostor lelkiségét.
Több évszázados múlt
A világi emberek közül valószínűleg nem sokan szereztek tudomást arról, hogy a marosszentgyörgyi az egyetlen erdélyi karmelita kolostor. A Karmelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje a palesztinai Karmel hegyen született, ahol Illés próféta élt és tevékenykedett a Krisztus előtti IX. században. A próféta imádságai révén a Karmel hegy a termékenység és a szépség jelképévé vált. A karmel szó kertet jelent. A XII. században, a harmadik keresztes hadjáratot követően néhány Európából érkezett vezeklő zarándok az Illés-forrás közelében, a Karmel hegy egyik völgyében telepedett le, hogy remeteként, Illés szellemében éljen tovább keresztény életet. Egyházjogi szempontból ezek a remeték a jeruzsálemi pátriárka fennhatósága alá tartoztak. Alberto Avogadro, Jeruzsálem pátriárkája (1150-1214), aki a Karmel hegy közelében székelt, mivel Jeruzsálem már szaracén fennhatóság alatt állt, összeállított számukra egy életszabályt. A 15-16. század folyamán többen próbálkoztak a rend megreformálásával. Ezek közül az Avilai Szent Terézé (1515-1582) bizonyult maradandónak, mivel ő nem csupán reformálta a rendet, hanem visszatért az eredeti "regulához", és saját karizmájával gazdagította annak lelkiségét. Ez az irányzat 1892-ben önálló renddé vált. Ezt nevezik ma "Sarutlan" vagy terézi Karmelnek, míg az előbbi, enyhített fegyelműt "Sarus" Karmelnek. Az elnevezés tehát nem a lábbeliviselettel van összefüggésben, hanem a 16. századbeli reformra utal. A ferencesek honosították meg ezt a fogalmat, akik szegénységük, elszántságuk jeléül mezítláb jártak. Szent Teréz 17 női kolostort alapított, a reformált irány túllépte Spanyolország határait. Napjainkban 82 országban, mintegy 800 kolostorban több mint tízezer sarutlan karmelita nővér él.
1997 novemberében dr. Jakubinyi György érsek meglátogatta a pécsi Karmelt, hogy felkérje a magyar nővéreket a kolostoralapításra. A nővérek egy kis csoportja 2001 nyarán érkezett Erdélybe, hogy alkalmas helyszínt keressen a kolostornak. 2004-ben Marosszentgyörgyre esett a választás, a Tófalva határában elterülő gyönyörű, csendes környezetre. 2005. február 11-én Jean-Claude Périsset nuncius szentelte meg a kolostor alapkövét, 2006 szeptemberében megérkeztek az első nővérek az egyházmegye által építtetett kolostorba, amit Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök október 1-jén fel is szentelt Kis Szent Teréz tiszteletére. Háromfős kis közösséggel elkezdődhetett a karmelita élet.
Áldás a kolostorra
Dr. Jakubinyi György érsek felolvasta a szerzetesi élet és megszentelt intézmények kongregációjának a döntését, amellyel jóváhagyják a marosszentgyörgyi önálló kolostor létrehozását. Az érsek a tartalmas prédikáció után áldást kért a kolostorra, a testvéreket pedig arra buzdította, hogy imáikkal kísérjék a kolostor életét és vegyenek részt a nyilvános rendezvényeken.
Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános hálát adott a mindenható Úristennek a csodálatos eseményért, s azért, hogy az érsek szívében hordozza a karmelita kolostor ügyét. A község vezetőségének köszönetet mondva hangsúlyozta, úgy érzi, hogy "az ő szívük is kissé a Karmelben dobog". A Karmel születésének fájdalmát és örömét velük együtt viselték, s ha csak törmelékkel is, de leaszfaltozták az ide vezető utat. Bíznak abban, hogy lesz még folytatás, lesz még jobb minőségű út is – fogalmazott Baricz atya.
"Imádkozunk minden emberért"
"Nagyon fontos nap ez a mi Karmelünk életében, mert mostantól önálló lesz a kolostor. Magyarországról a magyarszéki Mindenszentek Karmel alapította a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Karmelt. A Jóisten ajándékából ez a kis Karmel, leválva az anyakolostorról, teljesen önállóan fog működni, perjelnője lesz, illetve tanácsosnői, nem kell semmiben egyeztetni az anyakolostorral. Saját káptalanja, döntéshozó testülete lesz, amibe az örökfogadalmas nővérek tartoznak. A káptalan választja meg a perjelnőt és a két tanácsos nővért, akik a közösséget vezetik. A Karmelünk rendi joghatóság alá fog tartozni. Jelenleg nyolcan vagyunk, hét nővér és egy jelölt, s ezzel be is telt a kolostor, mert nyolc cellánk van. Jövő évben bővítenünk kell, hogy fogadhassuk az érdeklődőket. Hála Istennek, van érdeklődő. Mi arra szeretnénk áldozni az életünket, hogy imádkozzunk, nemcsak az egyházért és a papságért, hanem minden emberért, hogy nagy szeretetben éljünk, és ezt sugározhassuk szét Erdély földjére. A karmelita rend szemlélődő rend, kontemplatív, ami azt jelenti, hogy konkrét apostoli tevékenységet nem végzünk, mi imaapostolkodást végzünk. Kétkezi munkával dolgozunk, hogy a szellemünk szabad maradhasson az imára. Van egy könyvkötő- és egy gyertyadíszítő műhelyünk, szeretnénk önellátó gazdálkodásba kezdeni, és példát mutatni. Vissza szeretnénk adni a földművelés nemes értékét. A földdel dolgozni nagyon lélekemelő, nem megszabadulni kell földjeinktől, hanem megművelni, mert ennek nagyon mély szakrális értelme is van. A Teremtés könyvében olvassuk, hogy arcod verejtékével keresd meg a kenyeredet. Isten a mi javunkra adta ezt a földet, nagyon fontos, hogy úgy gazdálkodjunk vele, hogy majd számot tudjunk adni az ég és a föld teremtőjének. Fákat ültetünk, példát mutatva, hogy nemcsak irtani kell az erdőinket, hanem telepíteni is" – mondta Johanna nővér.
Az ünnepi esemény agapéval végződött.
Tegnap délelőtt a káptalan Johanna nővért perjelnővé választotta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 14.
Éljetek, ne csak éldegéljetek! Megkezdődött a tanév a Hám Jánosban
Hatszáznál is több diák is több kezdte meg az új tanévet a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban hétfőn. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Ádámkó István igazgató pedig nem kertelt: kijelentette, kihívások elé akarják állítani a diákokat.
„Akkor nem vesztegeted el az időt, ha értelmesen töltöd azt. Akkor nem vesztegeted el az életed, ha van egy ideálod", intett céltudatosságra Pakot Géza jezsuita szerzetes, az iskola új spirituálisa, azt követően, hogy az előkészítős Szabó Bence szavalatával megnyitotta az ünnepélyes eseményt. „Egymástól tanulunk azért, hogy ezt a tudást, ezeket az értékeket tovább tudjuk adni. Ez a tudás akár életeket menthet meg később", tette hozzá a szerzetes a zsúfolásig megtelt Székesegyházban.
Nm.Ft. Schönberger Jenő püspök Isten áldását kérte a tanintézmény diákjaira, szüleire, a következő tanévre és az egybegyűltekre. Az egyházférfi köszöntötte az esemény különleges vendégeit, Potápi Árpád Jánost, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, Seszták Oszkárt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnökét, Pataki Csaba szenátort, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselőket, Altfatter Tamás alprefektust, Riedl Rudolfot, a megyei tanács alelnökét, Maskulik Csaba, Nits János és Nagy Szabolcs városi tanácsosokat, Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettest.
Az áldozást és Sági Krisztina szavalatát követően véget érő szentmise után Ádámkó István, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója köszöntötte a vendégeket és mondott köszönetet az egyháznak és a magyar kormánynak a támogatásáért. „Éljetek, ne csak éldegéljetek!", fordult a diákokhoz Ferenc pápa szavaival. Reményét fejezte ki, hogy a diákok szemléletét a „tevékeny elkötelezettség" jellemzi majd. „Kihívások elé szeretnénk állítani benneteket, végső soron pedig elvezetni Krisztushoz", mondta. Ádámkó köszönetet mondott a szülőknek, akik számára fontos volt, hogy gyerekeik vallásos és nemzeti oktatásban részesüljenek. „Olyan tanintézményt szeretnék, amely az eucharisztiából táplálkozik: nyitott és másokat táplál. Legyen a tanulás íze örömteli, a tanítás pedig küldetés", fogalmazott az igazgató. „A szülőföldünkön élni, megmaradni, családot alapítani - ez a küldetésünk. Csak itt vagyunk otthon", zárta gondolatait Ádámkó István igazgató.
Potápi Árpád János örömének adott hangot, hogy olyan erős magyar közösséget talált Szatmárban, amelynek van tartása. Kiemelte a történelmi egyházak szerepét és fontosságát a magyarság megmaradásában, a magyar oktatás támogatásában. „A budapesti kormány szilárd partnerekként tekint a történelmi egyházakra" jelentette ki.
Köszönetet mondott a szülőknek, nagyszülőknek Pataki Csaba szenátor is, amiért úgy nevelték gyerekeiket, hogy azoknak fontos legyen a magyar öntudat. És ennek jegyében választottak iskolát is számukra. „Ha körülnézek, jövőnket látom. Minél több gyereket látok, annál biztosabb a jövőnk", fogalmazott Pataki, aki szerint „itthon maradni nagyobb kaland, mint elmenni. A szenátor szerint végre elindult egy folyamat, amelyben „megtanultunk nemzetként gondolkodni. Ezt kell folytatnunk", jelentette ki.
Kereskényi Gábor a GPS és a hagyományos térképek közötti viszony és az iskolaválasztás között húzott párhuzamot. „Sokunkkal előfordult már, hogy a modern GPS tévútra vezetett, ezért jól jött a hagyományos térkép. Nincs azonban ősibb és megbízhatóbb térkép, mint Jézus Krisztus igéje, ezért úgy gondolom, jól választottak azok, akik ezt az iskolát választották", mondta Kereskényi, aki gondolatait Kölcsey szavaival zárta: A haza mindenek előtt!
Az iskola diákjainak hangszeres éneke által családiassá és meghitté varázsolt ünnepség Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes szavaival ért véget, aki köszöntötte a gyerekeket és a kollégákat, eredményes munkát kívánva a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 205 óvodásának, és 465 általános iskolásának.
szatmar.ro
2015. szeptember 16.
30. templombúcsú Óteleken
Felszentelték a közösségi összefogással felújított templomot
Hétfőn, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén szentelték fel a hívek összefogásával, közadakozásból, valamint az RMDSZ és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával felújított óteleki római katolikus templomot. A hálaadó búcsús szentmisét msgr. Dirschl Johann általános helynök celebrálta, az egyházmegye papjainak részvételével. Az ünnepségen részt vett Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Szabó Csaba RMDSZ-es polgármester és Alfred Weiss, a bécsi Kolping család vezetője, akik jelentős mértékben hozzájárultak a templombelső felújításához.
A ministránsok és ft. Heinrich József óteleki plébános vezetésével vonultak be a Temesvári Egyházmegye papjai az alkalomra ünneplőbe öltöztetett, immár belül is szépen felújított óteleki katolikus templomba. A hálaadó szentmise résztvevőit Heinrich József házigazda plébános köszöntötte, akinek irányításával immár másodszor sikerült felújítani a templomot. „33 év után újra kijavítva, szép ruhába öltöztettük Isten házát belülről. 1982-ben javítottuk utoljára a templom belsejét. Az 1999-es földrengés megrongálta a templomunkat és most három szakaszban sikerült azt újra felújítani!” – mondta köszöntőjében ft. Heinrich József. Msgr. Dirschl Johann általános helynök a szépen felújított óteleki templomot, majd a hálaadó búcsús szentmisét is ő celebrálta, a temesvári egyházmegye 19 papjának részvételével. Az általános helynök a Szent Kereszt kiemelkedő fontosságára hívta fel a figyelmet életünkben, hiszen a magyar nyelvben a keresztény szó is a keresztből származik. „A keresztény ember Krisztus követője a keresztúton, a kereszt vállalása ugyanakkor nem mindig könnyű feladat” mondta msgr. Dirschl Johann, aki a szentbeszéd során felidézte a Szent Kereszt megtalálásának és felmagasztalásának történetét, amelyben jelentős szerep jutott Szent Ilonának, Nagy Konstantin császár feleségének. Az óteleki templomot is a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel 130 esztendővel ezelőtt. A templombúcsú azóta az óteleki hívek legnagyobb ünnepe. „Ha bajban vagyunk, felemeljük a tekintetünket a Szent Keresztre és segítségért, gyógyulásért fohászkodunk. A kereszt segít megtalálni az utat Krisztushoz” – mondta msgr. Dirschl Johann általános helynök.
Az óteleki hívek, az egyháztanács, a Kolping család és a kórus nevében Talpai Gábor óteleki jegyző virágcsokorral köszönte meg Heinrich József plébánosnak áldozatos munkáját, akinek irányításával sikerült a templombelsőt 33 év után ismét felújítani. A plébános úr megköszönte a támogatóknak és az óteleki híveknek az adományokat és az önkéntes munkát, amivel a templom felújításához hozzájárultak, majd külön megköszönte Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, hogy két alkalommal is jelentős összegű támogatást járt ki Bukarestben az óteleki templom javára, amely nélkül nem tudták volna befejezni a templom javítását. Végezetül Ft. Heinrich József óteleki plébános áldott szép búcsús ünnepet kívánt az óteleki híveknek.
– Hogyan sikerült ezt a nagy munkát egy év alatt befejezni? – kérdeztük ft. Heinrich József óteleki plébánostól a hálaadó szentmise után.
–A templomfelújítás a pénzhiány miatt három szakaszban zajlott. Tavaly írtunk egy pályázatot és kaptunk 18 000 lejt az Államtitkárság részéről, amit Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő segítségével sikerült megszerezni. Ebből tavaly ősszel sikerült a szentélyt és a boltívet kijavítani, ahol a legnagyobb repedések voltak. Azután elkezdtük az adománygyűjtést a templom javára, ebből az összegből idén tavasszal a kórus oldalán végeztük el a javításokat. Közben megkaptuk Bukarestből a második összeget is, amire már januárban benyújtottuk a pályázatot. Ismét 18 000 lejre számítottunk és amikor megtudtuk, hogy 25 000 lejt kaptunk, kibuggyant a könny a szememből… Az utóbbi összegből, az újabb adományokból és az egyház földjei után kapott összegből sikerült teljesen befejezni a templombelső felújítását. Az óteleki hívek összesen mintegy 300 óra közmunkával járultak hozzá a munkálatok elvégzéséhez, a közmunkában 100 ember vett részt. A felújításhoz felhasznált adományok 215 óteleki családtól származnak, de 30, a faluból elszármazott család is adakozott a templom javára – mondta ft. Heinrich József.
Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a felújítási munkálatok kezdete óta támogatta a templombelső restaurálását. „Nem kis teljesítmény, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült befejezni a felújítást. Gratulálok a plébánosnak, a helyi közösségnek és a kivitelezőnek, hogy ilyen hatékony és jó munkát végeztek. Ez a felújítás nem valósulhatott volna meg az RMDSZ bukaresti jelenléte nélkül, hiszen a felújításhoz szükséges források tetemes részét onnan sikerült biztosítanunk” – nyilatkozta a parlamenti képviselő, aki Szabó Csaba helyi RMDSZ-es polgármester hozzájárulását is kiemelte a munkálatok zökkenőmentes lebonyolításhoz.
A jubileumi óteleki templombúcsú ünnepi ebéddel folytatódott, majd hétfőn este báli mulatsággal zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 18.
XIII. Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok
Gazdag, sokszínű kínálat
A Zsil-völgyi magyar közösség idén szeptember 19. és 27. között XIII. alkalommal szervezi meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat. A rendezvénysor nyitóünnepségére szombaton, szeptember 19-én 12 órakor kerül sor a Lupényi Szakszervezeti Házban.
Szintén szombaton, délután 4 órakor kezdődik a kulturális hét egyik legrangosabb eseménye, a Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója. A polgármesteri hivatal márványtermében berendezett kiállítás a Kárpát-medencében 1999–2012 között a Magyar Kormány támogatásával megújult építészeti örökséget mutatja be. A vándorkiállítás eddigi helyszínei között szerepelt Budapest, Beregszász, Munkács, Kassa, Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda. A petrozsényi megnyitón köszöntőt mond Zákonyi Balázs nagykövet, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere. A kiállítást megnyitja Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója és Szász János plébános. A tárlatot bemutatja dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója.
Szombaton este 19 órától a Mustármag együttes lép fel Romokon című műsorával a petrozsényi római katolikus templomban.
Vasárnap délelőtt 10 órától szintén a petrozsényi Szent Borbála templomban kerül sor tanévnyitó szentmisére, melyet Fodor Balázs várpalotai plébános celebrál.
Kedden, szeptember 22-én Szórványélet Petrillán és Lónyatelepen címmel tartanak előadást a petrillai római katolikus templomban.
Csütörtökön, szeptember 24-én, a petrozsényi magyar estek keretében a helyi római katolikus templomban bemutatásra kerül a Márton Áron püspökről készült dokumentumfilm.
Szeptember 25-én a várpalotai Gyermekkórus tart előadást a petrozsényi Jézus Szíve Iskolában.
Szintén 25-én délután 5 órától szüreti bálra várják az érdeklődőket Lupényban, a Cinci Sud étteremben.
Szeptember 26-án délután 6 órától a vulkáni római katolikus templomban lép fel a várpalotai gyermekkórus, 27-én, vasárnap pedig a petrozsényi Szent Borbála templomban énekelnek a 10 órától kezdődő szentmisén.
A rendezvénysort szintén rangos esemény zárja: szeptember 27-én, délután 16 órától Székely Árpád és Gazda József könyveinek bemutatására kerül sor a szerzők jelenlétében a lupényi Szakszervezeti Házban.
A Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének és Winkler Gyula EP-képviselőnek védnöksége alatt zajló rendezvénysort a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetei és a helyi magyar civilszervezetek (Eben Haezer Egyesület és Carbo Grémium Humanitárius Egyesület) támogatják.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 20.
Református iskolák tanévnyitója
Idén Nagyvárad adott otthont a partiumi és erdélyi református tanintézmények közös évnyitó ünnepségének, amelyet tegnap tíz órától tartottak meg a várad-olaszi református templomban.
Az ünnepi esemény szervezője a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) támogatásával. Az országos református tanévnyitóra Partium és Erdély kilenc református tanintézményének képviselői, vezetői, tanárai és diákjai gyűltek össze, valamint több meghívott vendég. Az ünnepélyes alkalmon Csűry István, a KRE püspöke hirdette Isten igéjét a következő igerész alapján: „…Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig mondá: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel” (Márk 14, 61–62). Csűry István kiemelte, az ige mindannyiunk számára azt üzeni, hogy Jézus Krisztus örök, az ő útját követve megszűnnek a belső viszályok a közösségekben, amelyeket külső támadások sem bomlasztanak. A református iskolák közösségének feladata is az, hogy csendben, de erős tettekkel, halkan, de minden mondatnak súlyt adva építse a keresztény kultúrát, a magyar nemzet kultúráját. Végezetül Csűry István kiemelte, hogy a felekezeti iskolák fontossága abban áll, hogy a diákok szívébe mélyen beíródik Isten tanítása, ami életük folyamán végig elkíséri őket.
Meghívottak
Az ünnepélyes tanévnyitón részt vett Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja és tanügyi előadótanácsosa, Szűcs Éva a KRE tanügyi előadótanácsosa, Jenei Tamás, a Református Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, dr. Nagy Éva az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság kabinetigazgatója, Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint a váradi, zilahi, szatmárnémeti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, székhelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, nagyenyedi és kolozsvári református iskolák képviselői.
Köszöntések
Elsőként a vendéglátó iskola nevében Zsiros Anikó igazgatónő osztotta meg ünnepi gondolatait, kiemelve, hogy szerencsére egyre több szülő hallja meg Jézus Krisztus szavait, vagyis azt, hogy „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket”, ezzel a diáklétszám növekedésre utalva. Szűcs Éva elmondta, hogy a közös tanévnyitó a hálaadás és az áldáskérés ünnepe, amelyen együtt és egymásért állnak ki mindazok, akiknek fontos a református oktatás ügye. Kiemelte, hogy Magyarország kormánya is ezekben az iskolákban látja a magyarság összetartását, hiszen a KRE megkeresésére, a Lorántffy gimnáziumnak 25 millió forintot biztosítottak a szakoktatáshoz szükséges új laborok kialakítására. Dr. Nagy Éva kifejtette, hogy megmaradni, csak úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, amelyek közül a legnagyobb kincs a magyar anyanyelv. Szabó Ödön felelevenítette annak fontosságát, hogy hosszas tárgyalássorozatot követően megállapodás jött létre a történelmi egyházak és a román állam között, Mikló Ferenc pedig azt részletezte beszédében, hogy miért is fontos a református felekezeti oktatás.
Műsorok
Az ünnepélyes tanévnyitón több műsorszámra is sor került. Elsőként a nagyváradi Csillagocska református zeneóvoda gyermekei és a Csillagocska zenekar lépett fel, majd a Lorántffy gimnázium diákjai adtak elő egy rövid, Bethlen Gábor és a Lorántffy Zsuzsanna korát idéző műsort. Kovács Yvett XII-es diák szavalattal készült, végezetül pedig a Lortántffy iskola kórusa szolgált.
Bethlen Gábor-díj
A közös református tanévnyitó alkalmával kiosztották a Bethlen Gábor-díjat is, amelyet évente adnak át a hazai református oktatás érdekében kifejtett eredményes és maradandó szellemi értékeket teremtő, nevelő munkálkodásának elismeréseként annak a pedagógusnak, aki a hazai református iskolaügy érdekében rendkívülit tett. Idén a díjat Schwarcz István nyugalmazott fizikatanár, a Lorántffy iskola volt tanárja vehette át.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2015. szeptember 20.
Emlékeztetni, de nem ítélkezni
A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére lepleztek le tegnap délben emlékkövet a nagyvárad-réti református templom udvarán, melyet Török László és felesége adományozott.
A zuhogó eső sem szegte kedvét mindazoknak, akik tegnap délelőtt hálaadás, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete előtti tisztelgés és főhajtás végett gyűltek össze emlékezni – de ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, nem ítélkezni – a nagyvárad-réti református templomban. Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hirdette az igét, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt II. levele 4. részének első két verse alapján szólt Isten bátorító és reménykeltő üzenete.
Van honnan erőt merítsünk
Szószéki beszédében a tiszteletes azt emelte ki: Isten minden cselekedetével, azáltal, ami történünk velünk és rajtunk keresztül, jót akar, ezért Pál apostolhoz hasonlóan sohasem szabad elcsüggednünk, még akkor sem, ha a siralom völgyében járva rossz dolgok történnek velünk, egyéni, közösség vagy globális összefüggésben el akarnak bennünket hitelteleníteni, ármánykodnak ellenünk, vagy ahogy annak idején a Szabadságra Vágyó Ifjakkal is tették, „megkaraktergyilkolnak” minket. Ha szorongatnak is gonosz erők, nem fognak tudni sarokba szorítani, mert mindig talpra állunk, köszönhetően annak, hogy van honnan erőt merítsünk, Krisztus tulajdonaiként ugyanis létezik számunkra követendő út – nyomatékosította prédikációjában. Az igehirdetést követően a lelkipásztor felidézte, hogy idén tavasszal kereste meg őt az érmihályfalvi Török László azzal a kéréssel, hogy az egyházközség elöljáróságának és presbitériumának beleegyezésével, amennyiben sikerrel pályáznak, egy szép és nemes rendezvény keretében emlékkövet szeretne állítani a templom udvarán található ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére, mely tartalmazná a tagok névsorát, valamint azt is, hogy egyenként hány évre ítélték őket. Az események kedvezően alakultak, így felkerült az 58 személy neve, akiket egyébként összesen 550 esztendőre ítélt a hadbíróság.
Gyermekek voltak
Ezután Török László arról beszélt: végül úgy jött ki a lépés, hogy ő és felesége, Emma asszony adományozta az emlékkövet, az ünnepséget a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint segített még a mihályfalvi Érintő Egyesület is. Egykori tagként felelevenítette, hogy az 1956 őszén, a magyarországi forradalmi események hatására a volt Premontrei Főgimnázium, akkoriban 4-es számú középiskola bentlakásában lakó 12–15 éves gyermekek úgy gondolták, nekik is tenniük kell valamit. Domokos Miklós vezetésével október 25-én történt meg az alakuló ülés. Rendszerellenes röplapokat írtak és terjesztettek, illetve egy éjszaka egy falra felfestették, hogy Le a párttal! A letartóztatások 1960. október elején kezdődtek, és még 1961 tavaszán is folytatódtak. Több százra tehető a meghurcoltak száma, de végül a szervezetben kifejtett tevékenységért 58 személyt, főleg diákokat ítéltek 3 és 25 év közötti, börtönben letöltendő kényszermunkára. Két tanárt, Kun Józsefet 25 évre, dr. András Ágostont pedig 20 évre ítéltek. Egy másik egykori tag, Újlaki Csaba cserkészparancsnok azon meggyőződésének adott hangot: talán nem véletlen, hogy egy nappal korábban, vagyis múlt szombaton Sátoraljaújhelyen járt a Magyar Kálvárián megrendezett ünnepségen, ahol szintén meg tudott emlékezni a váradi ötvenhatosokról. Tófalvi Zoltán ’56-os kutató arra hívta fel a figyelmet: a maiakkal ellentétben milyen szellemi potenciállal rendelkeztek, illetve milyen felnőttesen gondolkodtak azok a 12–15 éves gyermekek, akik a legtalálóbb elnevezést választva létrehozták a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Nemzeti imánk eléneklése után az egybegyűltek az udvarra vonultak, ahol Török László leleplezte az emlékövet, dr. Pálfi József pedig megáldotta Deák Árpád képzőművész alkotását.
Példaképek számunkra
Tőkés László európai parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: az, hogy a váradi, illetve a partiumi és erdélyi magyarság olyan állapotba jutott, amiben most van, nagy mértékben az ’56-ot követő romániai megtorlásoknak és azok következményeinek tudható be. Nehezen tudjuk összeszedni magunkat, mert nagy túlerővel kell szembenéznünk, de talán van remény, ha olyan példaképeket állítunk magunk elé, mint az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok vagy a Szabadságra Vágyó Ifjak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. szeptember 30.
Körlevél a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezetei részére
Nagytiszteletű Lelkipásztor testvérek! Szeretett Gyülekezetek! Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie.
A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Magyar nemzetünk kormánya felelősségét érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos, emiatt nemtelen támadások érik. Az Egyháznak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson. Erre a szolgálatra kérjük Egyházkerületünk minden tagját, Krisztus lelkülete szerint, imaláncot indítva a vasárnapi istentiszteletek alkalmával. Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a keresztyénség megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztyén gyökereinek a felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait.
Nagyvárad, 2015. szeptember 29.
A békesség kötelékében, Csűry István püspök
Forró László főjegyző
erdon.ro
2015. október 1.
Körlevél a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyülekezetei részére
Nagytiszteletű Lelkipásztor testvérek! Szeretett Gyülekezetek! Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie.
A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Magyar nemzetünk kormánya felelősségét érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos, emiatt nemtelen támadások érik. Az Egyháznak ebben a helyzetben meg kell tennie azt, ami küldetéséből fakadóan is feladata, vagyis, hogy imádkozzon és imádságra buzdítson. Erre a szolgálatra kérjük Egyházkerületünk minden tagját, Krisztus lelkülete szerint, imaláncot indítva a vasárnapi istentiszteletek alkalmával.
Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a keresztyénség megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztyén gyökereinek a felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait.
Nagyvárad, 2015. szeptember 29.
A békesség kötelékében,
Csűry István püspök
Forró László főjegyző
erdon.ro