Könyvvásár a nemzettudat jegyében
Második alkalommal bonyolították le a Partiumi Nemzetközi Könyvvásárt. A három napos nagyszabású eseménynek a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. Bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók is tarkították az eseménysort.
Először 2013-ban tartották meg a nemzetközi könyvvásárt, és az idén november 27–29. között szervezte meg újra ezt az eseményt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Egyesület és a Szent László Egyesület. Nagy József Barna, az esemény egyik fő szervezője elöljáróban kiemelte: „Az volt a célunk, hogy ne egy szokványos könyvvásárt szervezzünk, hanem próbáljunk egy olyan nemzeti jelleget adni a három napnak, ami a váradiakban növeli az itthon érzetet, a nemzettudatot. Ez abban nyilvánul meg, hogy olyan szerzőket, előadókat hívtunk meg, akik erősítik ezt az emberekben”. A változatosságra nem lehetett panasz, hiszen a három nap alatt magán a könyvvásáron kívül adventi vásár, kézműves termékek vására is helyet kapott a programban, ugyanakkor bábelőadások, könyvbemutatók, zenei produkciók, előadások, kézműves-foglalkozások tarkították az eseménysort.
Megnyitó
A nemzetközi könyvvásárt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke nyitotta meg hivatalosan pénteken egy órakor, a Mily nagy ragyogás látszik című bábelőadás előtt. A politikus a jobbára gyerekekből álló közönséghez szólva elmondta, hogy mindig a világosság felé kell haladni, és a keresztény ember számára Jézus a legnagyobb fény, ezért őt kell követni. „Ez a mai nap legyen a kiindulópontja a karácsony felé vezető útnak” – zárta szavait a politikus, majd kezdetét vette a kicsik által várva várt bábelőadás. Vincze László bábművész a betlehemi történetet mutatta be a bábok és saját sugárzó egyéniségének segítségével a jelenlévő gyerekeknek. A sok humorral fűszerezett evangéliumi történet lekötötte a kicsik figyelmét, akik az előadás után kézműves-foglakozásokon vehettek részt.
Könyvbemutatók
A könyvvásár programjának fontos részét képezték a könyvbemutatók: az eseménysorozaton négy szerző mutatkozott be a váradi közönségnek. Elsőként pénteken délután Bökös Borbálával, a PKE oktatójával beszélgetett Lakatos Attila történész a szerző Sárkányos Rend című regénytrilógiájáról, valamint annak most megjelent második, Pokoljárók című kötetéről. Bökös Borbála a beszélgetés során vallott írói munkamódszeréről és alkotói koncepciójáról, a történelmi regény szerepéről a magyar- és a világirodalomban, illetve magának a regénytrilógiának a keletkezéstörténetéről is elárult érdekes részleteket. Másnap, szombaton délután három szerzővel is találkozhatott a váradi közönség. Délután öt órától Szentesi Zöldi László író, újságíró mutatta be Isztambuli vendégség című kötetét, mely a török konyha érdekességeit fedi fel érdekes receptek és történetek segítségével. Az általa említett számos gasztrotörténeti érdekesség közül csak azt emelném ki, hogy Magyarországon a disznóhúsfogyasztás a törökök miatt terjedt el máig is jellemző mértékben: a török hódoltság idején – mivel az oszmánok a disznót tisztátalan állatnak tartották – nem adóztatták meg azokat, akik disznót tenyésztettek, ami miatt a magyar gazdák átálltak a disznótenyésztésre.
Aktuálpolitika
Egy kis aktuálpolitikát is becsempészett előadásába Szentesi Zöldi László, amikor kifejtette, hogy Erdogan török elnök megkísérli visszatéríteni a világi Törökországot a hagyományos iszlám világ felé. „Ez a mostani, iszlamizálódás felé tartó fordulat a török társadalom nagy próbája” – fogalmazott az előadó, aki ugyanakkor leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú a világpolitikában, ezért nagyon fontos az, hogy abban az országban rend legyen. „Ha az iszlamista fordulat lezajlik Törökországban, akkor az EU-nak sokkal hamarabb megpecsételődik a sorsa” – vetítette előre az előadó. Ezt az előadást követően Pozsonyi Ádám író olvasott fel írásaiból, majd beszélgetett el Szentesi Zöldi Lászlóval, végezetül pedig Domonkos László mutatott be két kötetet, illetve a Trianoni Szemle idei évkönyvét.
Test, szellem és lélek egysége
A könyvvásár kétségkívül legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseménye Papp Lajos szívsebész előadása volt: zsúfolásig megtelt szombaton kora délután a váradi PKE díszterme. Előadása első felében az egészségmegőrzésről és az egészséget veszélyeztető különböző koncepciókról értekezett Papp Lajos. Elmondta, hogy jelenleg mintegy 1,5 milliárd fehér ember él a Földön. A fehér emberek nagy gondban vannak, mert a jólétükben az egészségüket rombolják főként a helytelen táplálkozással, ugyanakkor szellemüket és lelküket is tönkreteszik. Test, szellem és lélek hármasságának egységét hangsúlyozta az előadó, aki felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell őrizni a Teremtő Isten törvényeit. „Amit a Teremtő teremtett, az egészséges, amit az ember manipulál, az nem feltétlenül rossz, csak ha rossz szándékú emberek visszaélnek vele” – fogalmazott Papp Lajos, példaként említve a génmanipulált élelmiszerek, valamint a különböző gyógyszerek – főként a koleszterincsökkentő készítmények – ártalmas voltát. „Egyvalamit ne felejtsünk el: józanul gondolkozni” – hangsúlyozta Papp Lajos, aki ebben az összefüggésben kiemelte, hogy minden természetes alapanyagból készült, készített élelem egészséges, ellentétben a különféle műételekkel (példaként említette a margarint), mint ahogy az emberi test fiziológiai funkciói is (például az izzadás) hozzájárulnak az ember egészsége megőrzéséhez.
Ősgén és ősnyelv
Előadása második részében a magyar nyelv szépségére és a Kárpát-medencébe való születés kegyelmére hívta fel a figyelmet. Különböző tudományos kutatásokra hivatkozva szóba hozta az ősgén és az ősnyelv fogalmát is anélkül azonban, hogy tisztázta volna, mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetben található meg a legnagyobb mértékben az ősgén, illetve a magyar nyelv őrizte meg a legnagyobb mértékben az ún. ősnyelv ősgyökeit.
Pap István
erdon.ro

„Ma vagyunk, s holnap nincsünk”
Ma vagyunk, s holnap nincsünk, Tamási Ősvigasztalálásból származó szavak: és dübörögnek, és belemarkolnak a lélekbe.
Nincs már közöttünk Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész, bábrendező, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház „édesapja”, ő bábáskodott a világrajöttén, s felnevelte. Immár 18 éves, nagykorú. Így elengedte. Végleg?
Előadások képei ugranak be, melyeket rendezett, melyekben játszott, melyek mérföldkövei a nagykorúvá érett bábszínházának, melyek segítségével gyerekek generációi kaptak valami jobbat, szebbet, mindenképpen igazabbat a világról. Elsőként a Tejkút, a sepsiszentgyörgyi bábszínház Unima-kisdiplomás előadása, mellyel először jelezte Kálmán és a társulat, hogy valami olyan dolog született meg, történik Sepsiszentgyörgyön, amire érdemes lenne odafigyelni. Érdemes lenne... Ezzel küszködött. A bábszínházra érdemes lenne odafigyelni, a gyerekekre is, hogy olyan bábszínházuk legyen, amilyenre tudatlanul is szükségük van, amilyent megérdemelnek: „Valamiért a gyerekeinkre nem figyelünk. Igaz, hogy még nincs szavazati joguk, de majd ők választják ki számunkra az öregotthont, ahol majd utolsó napjainkat töltjük” – mondogatta Kálmán. Majd jött a sokak számára kedves Minden egér szereti a sajtot, és újra megkérdezhetjük az előadásban a kintornást játszó Kálmántól: „akkor ezt most miért csináljuk?” Válaszolnia kell, hiszen minden egyes előadásával válaszokat adott: a talán „túl hamar jött” Kiskakas gyémánt félkrajcárával, amelyet a gyerekek imádtak, de a színházi, bábszínházi szakma nem értett akkor. Tamási Áron Szegény ördögével, a Surranó és Brekkenővel, a Vitéz László csodaládájával, és sorolhatnánk. Most, adventkor megkerülhetetlenül előjön az emlékekben a Betlehem, mely hosszú évekig kísérte a város és a környék gyerekközönségének adventjét és karácsonyvárását. Az előadás, mely a mélységből emelt fel a magasságba, a bűnbeeséstől vitt el a megváltásig. Hiszen nincs megváltás bűnbeesés nélkül, meg kell mutatni Ádámot és Évát, hogy igazzá váljon a jézusi megváltás – vallotta. Az előadásokon kívül, melyeket rendezett, melyekben játszott, mindig a gyerekek, a közönsége mélységes tiszteletével mese-barangolt: királyként bejárta Háromszéket és elvitte a mese világító mécsesét a legkisebb faluba is. A magyar népmese napján mesét adott ajándékba Sepsiszentgyörgy polgárainak: áruházakban, adóhivatalban, autóbuszokon, akár kocsmákban is. Gyereknapkor, egyetlen nap alatt 890 gyereknek engedte, hogy legyőzzék: legyőzzék az általa és társai által életre keltett háromfejű sárkányt.
Aminek el kell múlnia, el is múlik – mondta négy nappal ezelőtt. „Ma vagyunk, s holnap nincsünk.” Nyugodj békében, Kálmán.
Nagy Lázár Kincső
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sarusi Mihály-est Aradon
Napokig hirdettük, hogy Sarusi Mihály december 3-án, csütörtökön délután Arad vendége lesz, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Jelen folyóirat közös szervezésű irodalmi estjén. A bízvást nagy sikerűnek mondható estre sor került, tegnap Sarusi Kisiratoson is jelen volt, ma pedig Erdőhegy irodalomszerető közönsége találkozhat vele.
Sarusi Mihályt sok aradi, de pláne kisiratosi ismeri – sokan személyesen vagy írásai kapcsán –, bár bizonyára kevesen vannak olyanok, akik mintegy félszáz (!) könyvéhez hozzájutottak volna, hisz ezek többsége, sajnos, számunkra szinte hozzáférhetetlenek. Az írói életműben, eddig, hét-hét regény és elbeszéléskötet, öt kisregény, három verseskötet, egy sor útirajz, falurajz, szépirodalmi tanulmány szerepel. S most itt van a Lönni vagy nem lönni, ez a monumentális kisiratosi falurajz (amelynek néhány része már nyomtatásban is megjelent), s amely mostantól teljes egészében digitális formában is hozzáférhető.
Az összejövetelt megnyitó Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese az írót üdvözölve mindenekelőtt erről a műről szólt, amelyet a szerző „villanykönyvnek” mond, mások digitális könyvnek vagy lapozónak neveznek.
A kis híján másfélezer (!) oldalas műhöz az Irodalmi Jelen (www.irodalmijelen.hu) honlapon lehet hozzáférni, amelynek kezdőoldalán, lefelé haladva megtalálható a Digitális lapozó, illetve e-pub, az NKA támogatásával címszó (az ott található három könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre), s számítógépet használó olvasó könnyen rájön, hogy a Lönni vagy nem lönni lapozható, van tartalomjegyzéke, keresője, saját használatra öt évig egy-egy oldala vagy a mű egésze ingyenesen letölthető, kinyomtatható. „Benne van minden, ami Kisiratosról elképzelhető”, jellemezte a könyvet szerkesztője, Bege Magdolna, több száz oldalnyi csak maga a tájszótár. Sarusi Mihály egy kérdésre azt válaszolta: jó negyven éve kezdett el a témával foglalkozni kisiratosi származású édesapja elbeszélései, no meg egy veszprémi nyelvész kolléganőjétől kapott indíttatás nyomán. Aztán ott volt még öreganyja, Sarusi mama, a helyi legendák nagy ismerője, s a viszonylag gyakori kisiratosi látogatások: az ottani emberek nagy része maguk közül valónak tekinti Miskát.
Beszélt a szerző a kötet címéről is, amit nem maga talált ki, hanem – ki hinné – Shakespeare nyomán született (a Hamlet híres Lenni vagy nem lenni monológja után), de igen érdekes és kalandos kitérővel, amiben benne van egy több nemzedékkel ezelőtti falusi amatőr „szerep”, azaz színházi előadás is.
Ujj János kijelentette: nem akarja Sarusi életpályáját értékelni (őszintén szólva nehéz is lett volna korlátozott időben), annál is inkább, mert az rendkívül változatos, sokirányú, akárcsak az író életútja. Sarusiról azt írja a Google-címszó: magyar író, költő, újságíró, népművelő – de további fél tucat szakmát is űzött. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 37 éves korában jelent meg (ma 72. évében jár), akkor láthatjuk: könyvei viharos gyorsasággal követték egymást. Magyar Krisztus c. regénye, amivel igazán berobbant a köztudatba, a modern magyar irodalom egyik kivételes könyve. Bőven idézett a méltató a Sarusi-könyvekről megjelent bírálatokból, amelyek igen nagyra értékelik a szerző munkáit, és nagy írókéhoz mérik alkotásait.
Réhon József (aki kis könyvet is kiadott barátjáról) így köszöntötte a szerzőt: „Végre egy igazi író!”, öniróniával utalva magára, akit annak idején Kovách Géza „író úrnak” titulált.
Megjegyezte ugyanakkor: Sarusi nyelvezete nem könnyű, de eredeti, a magyar irodalomban senkiével nem hasonlítható, s a gondolkodásmódja is különleges. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy az írónak „lesz még nagy dobása”, a mostani, nyomtatásban még meg sem jelent Lönni vagy nem lönni-hez hasonló.
Az est folyamán néhány szó esett a Folyton növő S.M.-fa. Válogatás Sarusi Mihály műveiről és munkásságáról írt tanulmányokból című, idén a budapesti Hungarovox Kiadónál megjelent könyvről is. Huszonhat kritikus mond véleményt a szerző egy-egy könyvéről, illetve életpályájának egy-egy szakaszáról. Megtisztelő Arad számára, hogy a méltatók között három – Csanádi János, Réhon József és Ujj János – aradi is szerepel.
Aki meg szeretné ismerni Sarusi életművét, mondta valaki, az ebből a kötetből megismerheti. De persze még inkább az író műveiből.
Az est végén elhangzott két költemény: Fekete Károly Sarusi Mihály: Hun fohász, Czernák Ferenc József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. versét mondta el, Sarusi Mihály pedig dedikálta könyveit.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Lelkészszentelés az ünnepi közgyűlésen
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben tevékenykedő hat gyakornok lelkész szolgálatát szentelték fel pénteken délelőtt a nagyvárad-újvárosi református templomban.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ünnepi közgyűlésén Csűry István hirdetett igét Jakab apostol leveléből vet igerész alapján (2:18-20), hangsúlyozva azt, hogy a mai világban megkérdőjeleződik a keresztény hit, ezért a lelkészekre nagy feladat vár. “A mai embernek sokkal erősebben kell hinnie, és az ebből a hitből fakadó cselekedeteket felmutatnia, mert így mutatkozik meg a kivezető út ebből a sötét világból” – fogalmazott a püspök, aki a továbbiakban hit és cselekvés egységéről beszélt. Kifejtette: “Nincs olyan hívő ember, kinek hite megmarad önmagának, és abból senkinek nem akar semmit adni. Kényszerít minket a világ arra, hogy hogy cselekedjünk”- majd a felszentelendő lelkészekre is utalva elmondta, hogy “az Úr felszentelt szolgája valamit tud, érez, és Istentől azt a feladatot kapta, hogy a hitével szolgáljon”. Ezt követően kijelölte a fiatal lelkészekre, de minden lelkipásztorra váró feladatot: a magukba zárkózott, szomorú elkeseredett embereket kell visszahívni az egyházba, “mert az embernek egy menedéke van, az Isten!” A püspök kiemelte azt is, hogy a kereszténység meglehetősen kilátástalan helyzetben van, márpedig, mint fogalmazott “ha az egyház hangosabban hirdette volna hivatását, Isten igéjét, akkor a kereszténység ma nem ott tartana, ahol tart”, éppen ezért a keresztény hívek, a lelkipásztorok cselekedeteiken keresztül kell megmutassák belső hitük nagyságát. “Sokszor kilátástalannak tűnik a helyzet, de Jézus kezét fogva mindenképpen lesz kiút” hangsúlyozta Csűry püspök, aki beszéde végén egy a hívek számára ösztönző gondolatot fogalmazott meg: „Nem vagyunk még annyira gyöngék, hogy a hitvallást ne tudnánk felmutatni ebben a világban.”
Belső migráció
Az igehirdetést követő ünnepi közgyűlést dr. Varga Attila egyházkerületi főgondnok nyitotta meg, aki beszédében szintén a kereszténység mai helyzetéről értekezett röviden. Arra hívta fel a figyelmet, hogy megváltozott körülöttünk a világ, aminek egyik kiváltó oka a vallási identitás, de, mint mondta, félő, hogy a keresztény identitás áldozata lesz ennek a folyamatnak. Mint kifejtette, Európa civilizációját a kereszténység határozta meg, de a keresztény identitást a mai európai ember hamis ateista humanista elvekre támaszkodva megtagadja, ezért a most eluralkodni látszó eszmékre a kereszténység kell megadja a keresztény választ. Annál is inkább, mert “a jelenleg zajló migrációnál sokkal súlyosabb gond az, hogy az emberek belső migrációban élnek, és szinte menekülnek saját keresztény identitásuk elől”, ezért szükség van a keresztény értékrend felmutatására, mert enélkül sokkal sérülékenyebbekké válunk. Végezetül Varga Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy “kezd kialakulni a félelem légköre Európában, de nem hagyhatjuk, hogy a félelem kultúrája kialakuljon”, viszont ez csak úgy érhető el, ha hiszünk Istenben, hiszen, mint hirdette: “ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság”.
Ünnepi pillanatok
Ezt követően Forró László az egyházkerület nyáron megválasztott püspökhelyettese tette le a hivatali esküt, majd a lelkipásztorok felszentelése következett: Csiszér Norbert Lóránd, Kala Noémi Katalin, Papp Annamária, Papp Szabolcs, VékonyZsolt József és Csizmadia Ferenc elmondták az esküt, majd fogadták az áldást, végezetül Csűry István kibocsátó beszéde következett. A lelkész szentelés után kiosztották a Pro Ecclesia Díjakat, a Pro Partium Díjat, valamint az M. Nagy Ottó Díjat. Pro Ecclesia Díjban részesült Szolnokháza és Hagymáslápos egyházközség a kis gyülekezetek kategóriában, Nagyvárad-Velence és Érszöllős egyházközség a közepes gyülekezet kategóriában, egyéni kategóriában pedig Barabás Imre magyarkakucsi főgondnok és Lukács Sándor tasnádszántói gondnok részesült ebben a kitüntetésben. Pro Partium Díjat vehetett át Jan és Heintje Bakker holland házaspár, akik egyháztámogató munkájukért kapták az elismerést. Az M. Nagy Ottó Díjat Módi Kinga vallástanár kapta meg vallásoktatói és misszió tevékenysége elismeréseképpen.
Pap István
erdon.ro

Földhöz tapadt Ég (Iancu Laura)
Szép, meghitt idő az ádvent kora. Olyan, mint egy nyitott ajtó, melyen nemsokára beérkezik a várt személy – különben kihűl a szoba, s olyan, mint a mécses, amely nem alszik ki, mert a feléje tartónak el kell érkeznie a világosságig. Várunk Valakire, Valaki mindig vár ránk.
S bár „oldalbordája” vagyunk valakinek, önmagunkban mégsem vagyunk elegek. Életünk a várakozások nagycsütörtöke, s tán nem is a megérkezés a végállomás, hanem az újabb várakozás. De vajon van-e öröm az érkezésben, ha nem vágytunk rá? Mutatja-e az irányt a Csillag, ha nem feléje tartunk? Megszenteli-e a jászol történelmünket, ha nem lépünk be az istállóba? Meg kell aláznunk magunkat, be kell lépnünk a barlangba… azaz le kell mondanunk a gőgről, a hamis önbizalomról, le kell ereszkednünk a szív hangjáig, le kell ereszkednünk karácsonyig, hogy a Keresztig juthassunk, hisz hittel vagy magányosan: ez a sorsunk. Krisztus folyton úton van, örökké jön, minden pillanatunk ádvent, mert Krisztus a várakozásban él. És otthon talál-e minket az érkező? Az ünnep az a megszentelt idő, mely alatt a profán és a transzcendens terek átjárhatóvá válnak, így került az Ég a Földhöz egész közel, érintkezésig közel, átadta nekünk a Világosságot, s örök érvényű lett ezáltal a visszaút, a felemelkedés. Magasztosabbat, emberfelettibbet az istenélménynél a halandó nem talál. Letanyázik itt minden elme, minden vándor, ha egyszer megérkezik. Minél inkább tiltották a szót, annál makacsabbul erősödött az ellenállás. Így maradtunk meg mi, moldvaiak s így maradhatott meg kereszténységében a magyarországi. Belőlünk az e világi hovatartozást, testvéreinktől a túlvilági hovatartozást kívánták megvonni. Apránként, majd egyre véresebben. Különös történet az aprószenteké. Amikor történelmünk felett elmélkedünk, a párhuzamokat keressük. Amikor 1889-ben elrendelték a magyar nyelv kiiktatását Moldvában, tulajdonképp az élet ellen tettek kísérletet. Hiszen mi a csecsemő, ha nem az élet jelképe? És mi a nyelv, ha nem az ember léttere, léteszköze? Azt hihette Heródes: megölte versenytársát, megölte Istent, s már nem inoghat alatta a trón. Heródes tettét gyakorolta a materializmus, kivégzéseit ismétli meg az ateizmus.
Azt hiszik, Isten lesz kevesebb ezáltal, holott Istent akarják elérni, csak bűnös módszerrel. Amikor megszelídült a vérontó düh, s a féltékenység feltöltődése megállt, egy utat hányt ki testéből a föld, mely elnyújtózkodott egész a Betlehemig. Ezt az utat nem látja bűnös szem, erre nem téved gyilkos, ezen egyedül az Isten vándorol. És minthogy kísérlet volt a nyelvgyilkosság, mert bátrak nem voltak eléggé, Isten fejezte be a történetet, s apáink nyelve így szólhat még otthon. Isten angyala, a Gondviselés gyorsabb a hadseregnél, irgalmasabb a püspökségnél, Isten másképp gondolkodik. Ha igent akar hallani a kérdező a moldvaiaktól, kérdezze bátran: van-e Istened, s ne azt: magyar-e kend? Mert ők többször találkoztak a Láthatatlannal, mint testvéreikkel. A történelem lényege a nevek állandó változása. Ezek a nevek messiások akarnak lenni, de koruk valamennyiszer megsemmisíti igényeiket. A karácsonyi történetben egy a név, s benne nem a hatalom, hanem a szeretet uralkodik. Élt nálunk, Magyarfaluban egy igen szegény asszony kilenc gyermekével. Férje éhséghalált halt, élete alkonyán már földdel táplálkozott a mezőn, csak éjjel, mert nappal érezték halott-szagát a dolgozók, az állatok. Az anya minden karácsonyon járta a falut gyermekeivel, kántáltak. A karácsony talán az ő ünnepük volt. Kegyetlenül szegények voltak! Csak magyar éneket tudtak. Míg a falu minden apraja zengte a román kolindákat, házról házra járt a „Hol vagy, István királ” imája is. Rekedt hangjukból üvöltött a tehetetlenség, a hallgató tán szégyellte is magát. A kapu alatt megbújva felfalták a fonott kalácsot, egy marék hóval lenyomták a morzsákat, s már mentek is tovább, egyre beljebb, hogy már a szívemből énekeltek.
Látogassa meg az Isten, azt kívánom, s a Látogató találja otthon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érte jött a rubincsőrű kék madár
(Érzelmes búcsú Bartha Béla dicsőszentmártoni művésztől)
"Uram, kérlek, ne csukd be előttem a menny kapuját! Mielőtt belépek, kint hagyom sarum s a föld porát. Pőrén, amilyennek teremtettél, járulok eléd –, nagy kérdéssel jöttem, hogy enyhítsem lelkem kételyét…"
Küldetéses ember voltál, Bartha Béla. Tehetséggel áldott meg az Úr, képzőművész és költő lakott benned, ketten szaporították kérdéseid, növelték kételyeid. Az élet nagy kérdései érdekeltek, de a lét apró gondjai minduntalan beleszóltak a nyugodt meditációba. A társadalmi rend, a hatalom birtokosai és kiszolgálói nem engedtek teret sem a szabad gondolatnak, sem a szabadságnak. Egyenes gerinceteket nem törhették meg, sorstársad, a színművész Visky Árpád emlékére szerzett versedben a keserűség mellett a konok kitartás és a feltétlen tisztesség hangja szólal: "Kár és fáj, hogy piszkok tépték életünk, Hiába imádkoztunk és káromkodtunk, E mocsok század széttépte hegedűnk, Ha nyelvünk vágták, akkor sem hazudtunk."
Békés csillagon vágytál büszkén élni, nem vérrózsás sárkereszten elvérezni. Szülőfölded sosem tagad-tad meg, városodnak közismert személyiségévé tett közösségi munkád, törődésed a rászorulókkal, hiszen nemcsak abban hittél, hogy a megalkotott szépség gyönyörködtet, hanem tudtad, hogy a művészet gyógyító erővel bír, és magad is cselekvően végezted művészetterapeutaként ezt az áldozatos munkát. Városodhoz úgy maradtál hűséges, hogy, bár életed egy részét nem itt töltötted, a Kis-Küküllő parti település mindennapjai, sorsa, jövője mindvégig élénken foglalkoztatott. "Isten markából ide pottyantam", írod kedves versedben: "Lila ködből a fekete lukon át. Az alkotó kezéből kiszakadtam – Homlokomon hagyta ujjlenyomatát. Ezért botorkálok szülőföldemen, Mert énemet máshova programálta: Óceánpartra, hol várt a szerelem, Zöld hullám-csapkodta, vörös korál-partra. Kék kökény-öv szorítja derekamat S halálos gázba fúló naplementék. Klórtól bűzlő csapvíz oltja szomjamat, És nincsenek az eresz alatt fecskék. S ha már ide pottyantam, szárnytalan lény, Mint szőlőlével töltött arany edény – Szidlak vagy gyalázlak, te vagy az enyém: Magyarul Dicső, Románul Târnaveni."
Bajlátta életed, gyakori szenvedéseid, fájdalmaid kevés teret engedtek a derűlátásnak, pedig hittél benne, "Hogy jön majd egy csalántipró nemzedék, És újra friss hárs illatú lesz az ég." Istenkeresésed a költészeted központi gondolatává vált, hiszen a diktatúra átkaiból bőven kijutott neked. Még a kacagásod is szomorú; így fakadsz ki: "Nem kell nekem már az élettől semmi, Hazámban nem tudok kisebbség lenni!" "Ki fának született, haljon meg mint fa", mondod másutt: "Nem mint elsüllyedt hajó tört árbóca." A hatalomnak pedig elszántan veted oda: "Eltiporhatsz, hisz csak egy költő vagyok – Szememből a könny az ég felé csorog."
Számtalan festményed, grafikád sorsa aggodalommal töltött el, jól tudtad: a képzőművészeti hagyatékok gyakran jutnak mostoha sorsra. Okos ötlettel segítettél egy kicsit a halhatatlanságnak: első verseskönyvedet festményeid színes repróival díszíttetted, a másodikat pedig a fekete-fehér grafikáidról készült fotókkal. Költészet és festészet, líra és grafika harmonikusan megférnek egymással.
Látomásaid nagy lélegzetű eposzokba kívánkoztak, de a kínzó gondolatok, a tépelődés gátolta a tág terű alkotómunkát. Minden gondolatod átjárja a félelmetes magány, halálváró verseid szaggatott képei jelzik állapotodat: "Lelkemben röpköd egy fekete lepke, Lüktető virágszívem körül kering, Mintha vágyna illatos szeretetre, Bársonyos szárnyával néha meglegyint. Arcom ablakain becsurran a fény, Fókusza lesi ezt a bizarr táncot. Minden mozdulatából árad a kéj. Mit keres, bölcsőt vagy sírárkot? A pitvar kétezer év temetője; Heródes, Cézár meg Júdás csontváza Korhad ott, Jézus vérfoltos keresztje, S holt üstökösök porladó csóvája.
A Lepke csak kering, mindent számbavesz, Mert a jövő ezred már más szívében lesz."
A Teremtőtől nem is kérsz örök életet, mert fáj a titok, félelmes a végtelen: "Uram! Vigyél vissza, amerről jöttem – Legyek csillag egy fényes temetőben."
Drága Bartha Béla, városodnak hunyorgó csillaga, búcsúznak tőled a küküllői emberek. Búcsúzunk tőled mi, akik tudjuk, hogy egyszer majd a markodból kinő a galagonyabokor, és ráhelyezed a napot nagy piros bogyónak, és szerkesztesz rá egy tökéletes fészket a rubincsőrű kék madár számára. Egyenesen tartod, hogy meg sem rezdül a karod, amely most már az ágak ívéhez hasonlít. Tested kemény földoszlop. Ereid csodálatos ízes csatornák, acélos falaikon fűszeres folyadékot küldesz a galagonyabokor gyökereinek, fényt a piros bogyóhoz hasonlító Napnak, és dalt a rubincsőrű kék madárnak.
Úgy állsz mozdulatlan.
Feletted a Nap Millió Nap.
Egy végtelen fényorgona.
Szállni kezdesz úttalan utakon, hogy megtisztulhass egy égi csillagon.
Hozza el neked a rubincsőrű kék madár az örök tavaszt!
Béke veled!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyitották az irgalmasság évét Csíksomlyón
A Gyulafehérvári Főegyházmegyében az öröm vasárnapján Jakubinyi György érsek ünnepi liturgiában nyitotta meg az Irgalmasság szentévet és az Irgalmasság kapuját a csíksomlyói kegytemplomban.
Az ünnepi szentmise a kegytemplom előtti téren kezdődött a kapu megnyitásával. Jakubinyi György érsek emlékeztetett arra, hogy december 8-án Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat befejezésének 50. évfordulóján a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával indította el az irgalmasság rendkívüli szent évét. „A most elkezdődő Irgalmasság évében jusson el mindenkihez az irgalmasság hívó szava, és senki se maradjon közömbös az irgalmasság megtapasztalásához szóló meghívás iránt” – fogalmazott elmélkedésében Jakubinyi György érsek.
Trombitaszó kíséretében elsőként az érsek atya lépett át az Irgalmasság kapuján, majd a hívő sokaság is belépett azon keresztül a pápai kisbazilikába. A bűnbánat jeleként a szentmisét celebráló érsek vizet szentelt és meghintette vele a hívőket. Mint igehirdetésében kiemelte, az Úr Jézus önmagáról mondta azt, hogy ő a jó pásztor, aki a kapun keresztül jön, míg a tolvaj a kerítésen át mászik. A jövő év november 20-án, Krisztus király ünnepén záruló jubileumi év mottója: „Irgalmasok, mint az Atya”.
A szentmise végén Urbán Erik ferences templomigazgató felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az Irgalmasság kapuján áthaladva a szentév során teljes búcsú nyerhető a búcsús feltételek teljesítésével. Ugyanakkor advent péntekjein rendkívüli gyóntatási idő van a kegyhelyen: délután két órától este hat óráig várják mindazokat, akik az ünnep előtt szentgyónásukat el szeretnék végezni. A szentmise érseki áldással és nemzeti imádságaink eléneklésével zárult.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Cserkészek hozták el Szatmárnémetibe a béke és szeretet lángját
Vasárnap reggel erdélyi cserkészeknek köszönhetően megérkezett Szatmárnémetibe is a Betlehemi Békeláng. A Székesegyházban tartott ifjúsági szentmise kezdetén vették ezt át a szatmári cserkészek és ezzel gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját is. A láng a szentestén minden templomban ott lesz, onnan pedig minden otthonba eljuthat.
A Betlehemi Láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út után ér el hozzánk. Immár két évtizede szervezik meg az akciót, melybe évről évre több ember kapcsolódik be. A Betlehemi Békeláng ötlete szoros összefüggésben van Jézus születésével: a pásztoroknak kihirdetett béke kinyilatkoztatására emlékeztet. Imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított Békeláng azt is jelképezi, hogy akárcsak a Lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani. Az összetartozás, a biztonság, a kölcsönös bizalom és szeretet jele ez a Láng.
A hagyományoknak megfelelően a lángot cserkészek hozzák Jézus születési helyéről, a betlehemi Születés Bazilikából, stafétaként, mint az olimpiai lángot. Az erdélyi cserkészek december 12-én, Bécsben vették át és hozták Erdélybe. December 13-án éjjel lépték át a határt Szatmárnémetinél és Nagyváradnál.
Szatmárnémetiben a Székesegyházban vasárnap reggel 9 órai kezdettel tartott ifjúsági szentmise keretében adta át a tíz cserkészcsapat tagjaiból álló küldöttség a 44. Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjainak. A küldöttséget vezető Szőcs Józseftől - cserkésznevén Mezítlább - megtudtuk, a Romániai Magyar Cserkészszövetség Bécsből érkező csapatában mások mellett marosvásárhelyi, brassói, széki, szovátai, mádéfalvai, kézdivásárhelyi és székelyudvarhelyi fiatalok voltak.
Vasárnap reggel erdélyi cserkészeknek köszönhetően megérkezett Szatmárnémetibe is a Betlehemi Békeláng. A Székesegyházban tartott ifjúsági szentmise kezdetén vették ezt át a szatmári cserkészek és ezzel gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját is. A láng a szentestén minden templomban ott lesz, onnan pedig minden otthonba eljuthat.
A Betlehemi Láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út után ér el hozzánk. Immár két évtizede szervezik meg az akciót, melybe évről évre több ember kapcsolódik be. A Betlehemi Békeláng ötlete szoros összefüggésben van Jézus születésével: a pásztoroknak kihirdetett béke kinyilatkoztatására emlékeztet. Imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított Békeláng azt is jelképezi, hogy akárcsak a Lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani. Az összetartozás, a biztonság, a kölcsönös bizalom és szeretet jele ez a Láng.
A hagyományoknak megfelelően a lángot cserkészek hozzák Jézus születési helyéről, a betlehemi Születés Bazilikából, stafétaként, mint az olimpiai lángot. Az erdélyi cserkészek december 12-én, Bécsben vették át és hozták Erdélybe. December 13-án éjjel lépték át a határt Szatmárnémetinél és Nagyváradnál.
Szatmárnémetiben a Székesegyházban vasárnap reggel 9 órai kezdettel tartott ifjúsági szentmise keretében adta át a tíz cserkészcsapat tagjaiból álló küldöttség a 44. Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjainak. A küldöttséget vezető Szőcs Józseftől - cserkésznevén Mezítlább - megtudtuk, a Romániai Magyar Cserkészszövetség Bécsből érkező csapatában mások mellett marosvásárhelyi, brassói, széki, szovátai, mádéfalvai, kézdivásárhelyi és székelyudvarhelyi fiatalok voltak.
szatmar.ro

A közelgő ünnepek apropóján
Szombaton a déli órákban a hajdúvárosba látogatott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európai Parlamenti képviselő. Tőkés László, püspöki minőségben, a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmával tette tiszteletét a nagyszalontai Arany János általános iskola kisdiákjai előtt. Az ünnepélyes találkozás, az említett iskola tornatermében zajlott, ahol Tőkés László a kisdiákokat, valamint nevelőit köszöntötte. Az Úr Jézus születésének apropóján mondott üdvözlő beszédet, és elénekelt egy, az Urat dicsőítő énekszámot. A találkozás betetőzéseként Nagy József Barnával, a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület elnökével ünnepi csomagokat osztottak szét a kisdiákoknak ünnepélyes pillanatokat szerezve számukra.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Régi karácsonyi szokások nyomában
Jézus születéstörténetét idézték fel az elmúlt napokban székelyföldi családoknál, intézményeknél, illetve a nagyközönségnek is kecskeméti, szabadkai, beregszászi, csíktaplocai betlehemesek: december 9. és 13. között Csíktaploca volt a házigazdája a nyolcadik Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozónak.
Összeragasztani, ami szétszakadt – ez is a célja a Kárpát-medence különböző vidékeit képviselő betlehemezők találkozójának, amely kecskeméti kezdeményezésre született. Vándortalálkozóról van szó, tudtuk meg Antal Imre csíkszeredai tanártól, aki elmesélte azt is, hogyan éledt újra ez a hagyomány nálunk.
„Néhány évvel ezelőtt Gergely István akkori csíksomlyói plébános könyvtárában kezembe akadt egy könyv, Magyar karácsony a címe. Belelapoztam, és megtaláltam benne a Csíktaploczai betlehemes leírását, rögtön gondoltam, jó lenne ezt betanítani. Mivel nem akadt jelentkező a szerepekre a felnőttek körében, eszembe jutott, hogy a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolába, ahol tanítok, több taplocai gyerek is jár, és betanítom nekik” – mesélte Antal Imre.
És mert nincsenek véletlenek, épp akkoriban érdeklődött tőle egy zsögödi ismerőse, hogy nem tud-e valakit Erdélyben, aki betlehemeseket tanítana be, merthogy kecskemétiek szeretnék felvenni azzal a kapcsolatot. A kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola részéről Papp Zsolt volt a kezdeményezője a találkozónak, amit ez alkalommal immár nyolcadszor szerveztek meg. Így több mint száz gyermek ismerkedett meg vidékünkkel a napokban, szerdán Parajdon fogadták őket, ahol meglátogatták a sóbányát, majd Csíktaplocán vettek részt a nyitó szentmisén.
Csütörtökön a Gyimesekbe látogattak, az ezeréves határhoz, ahol Bilibók Ágoston nyugdíjas vasutas mutatta meg nekik többek közt, hogy hol álltak a katonák, hol voltak a lövészárkok. A betlehemes játékokat felevenítő diákok nagy szánkózással zárták a Hargitán a kirándulást. Este karácsonyi szokásokat mutattak be a diáktalálkozó résztvevőinek a csíkszeredai Nagy Imre-iskola diákjai Antal Imre irányításával, a kénosi regölést, illetve a moldvai hejgetést – ami tulajdonképpen a gabona útját követi végig a kenyér elkészültéig.
Egy pusztinai lány, Kefap Johanna moldvai csángó dalokat énekelt. Péntek a betlehemezés napja volt, ellátogattak a csoportok a Nagy Imre-, illetve a taplocai Xántus János-iskolába, a kulturális központhoz, a konzulátusra, valamint a városházára. A délutáni városnézés után ismét útnak indultak a betlehemesek, taplocai házakhoz kérve bebocsátást. Szombaton Márton Áron életútjának megismerése volt a cél, a domokosi múzeumot, továbbá a madéfalvi veszedelem emlékművét keresték fel a vendégek. A délutáni gálaműsorra mindenkit meghívtak, kitették a betlehemeket a színpad elé, és mindenik csoport bemutatta a mostanra betanult dramatikus játékát.
Újdonságként Antal Imre vándorbotot készíttetett, melyet a beregszásziaknak nyújtottak át: jövőre ők lesznek a házigazdái a Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozónak. A taplocai találkozó megszervezésében oroszlánrészt vállaltak a helybéliek, amiért köszönet illeti őket.
Izsák-Székely Judith
Krónika (Kolozsvár)

„Egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási a szerepe”
Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével és Mátyás Etelkával, Pürkerec evangélikus kántorával.
– Két interjúalanyunk Mátyás Etelka evangélikus kántor és dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. Mátyás Etelka Erdélyből, a csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecről (Brassó megye) érkezett, akivel itt ülünk Béres József irodájában, ahol egy nagyon érdekes történetet mesélnek el. A kezdetek kezdete egy levél volt. Mátyás Etelka evangélikus kántort kérdezem: miért is fordult levélben a Béres Gyógyszergyár elnökéhez?
– Mátyás Etelka: Az Evangélikus Élet című újság 2014. novemberi számában jelent meg Gazdag Zsuzsanna dr. Béres Józseffel készített írása. Világosan és érthetően kicsengett ebből az írásból, hogy Béres doktorék szeretettel viseltetnek a határon túli magyarok iránt. Kisebbségi sorsukat a szívükön viselik, nehézségeiket úgyszintén, s felekezeti különbség nélkül segítik, szeretik a határon túli magyarokat. Ez ragadott meg, ez késztetett arra, hogy bátorkodjam írni dr. Béres József úrnak.
– Mit írt ismeretlenül a Béres Gyógyszergyár elnökének?
– M. E.: Elsősorban megírtam, hogy jómagam egy nagyon kicsiny csavar vagyok Isten hatalmas gépezetében, hiszen 63 évesen a pürkereci gyülekezet kántoraként élek és dolgozom. Tisztában voltam azzal, hogy Béres úrék végzettsége, társadalmi pozíciója jóval magasabb ennél, de azzal is tisztában voltam, hogy Krisztusban testvérek vagyunk, hogy magyarként ott vagyok én is azon a magaslaton, ha nem kicsit magasabban annál.
Ilyen alapon bátorkodtam, elsősorban testvérükként Krisztusban, megszólítani Béres úrékat. Meggyőződésem egy élet munkája után, hogy nem csak nyelvében él az ember, hanem dalaiban is. Ez volt az a második nagyon fontos szempont, ami arra késztetett, hogy írjak, hiszen megtudtam ebből a vele készített interjúból, hogy nagyon szeretnek énekelni, sőt egy daloskönyvet is összeállított. Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy ilyen énekgyűjteménynek a birtokába jussak.
– Mielőtt megkérdezném dr. Béres Józsefet, a levél fogadóját arról, miért is válaszolt, miért került kapcsolatba Mátyás Etelka evangélikus kántorral, szeretném megkérni Etelkát, mutassa be a Brassó melletti csángó Hétfaluhoz tartozó Pürkerecet.
– M. E.: Tiszta szívemből jön az a mondás, hogy Pürkerec a világ közepe. Ez nem lokálpatriotizmus, hanem az igazság, hiszen ez Erdély legdélkeletibb csücske, az utolsó falu, ahonnan továbbjutni már nem lehet. A falunk mellett húzódik valahol az ezeréves határ. Az a tény, hogy Pürkerecen ma is élnek magyarul beszélő, magyarul gondolkodó, magyarul érző és szeretni tudó magyarok, ráadásul Pürkerec egy csodálatos vidéknek a része, ez bizony feljogosít engem, hogy azt valljam, a mi kis falunk a világ közepe.
Példamutató az itt élők testvérszeretete az anyaországi magyarok felé, és a világon élő minden magyar felé. A harcaimnak, amit a magyarság ügyéért folytattam, igen sok csodálatos eredményét tapasztalhattam, amikor sikerült a magyar gyermekeket, a szülőket attól a gondolattól eltéríteni, hogy a könnyebbnek tűnő román iskolát válasszák, és inkább a magyar iskolában taníttassák a gyereküket.
– Közismert, hogy a Béres Részvénytársaság elnöke, dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a gyógyszergyár kommunikációs igazgatója mindig nagy odafigyeléssel fordultak a rászorulókhoz, segítettek, amiben tudtak. Miért válaszolt Mátyás Etelka levélére?
– Béres József: Mátyás Etelka levele ez év januárjában futott be hozzám, és amit megfogalmazott ebben a levélben, az két kérés volt. Az egyik az, hogy határon túliak lévén termékadományokkal az ő közösségüket, a rászorulókat is támogassuk, a másik pedig az én szerény daloskönyvemre, a Szép magyar énekre vonatkozott. Gondolkodó emberként az utóbbi években megfogalmazódott bennem, hogy mi lehet igazán a megmaradásunknak a fő záloga, és oda egyszerűsítettem le ezt a képletet, hogy hit nélkül és a hagyományaink őrzése nélkül nem lehet a magyarságnak megmaradása.
Hagyományaink közé besorolhatjuk első helyen a magyar nyelvet, de énekeiben, népdalaiban is él a nemzet. Ebből a levélből egy igen erős istenhitű ember képe sugárzott felém, illetve az, hogy a nemzetünk megmaradása szempontjából kiemelkedően fontos dolgokat nemcsak ápolja, de tanítja, sok esetben visszatanítja ott, Pürkerecen. Bár a kérések folyamatosan érkeznek hozzánk, de ez egy különleges kérés volt: egy különleges termékkérés, egy különleges énekeskönyvkérés, azt is beleszőve, hogy természetesen meghív minket, és első kézből ismerkedhetünk meg a pürkereci magyarokkal, a hétfalusi csángókkal és ezzel a világgal.
Napjaink nem igazán a helyben maradásról, a hazaszeretetről ismerszenek meg, hanem mindenki egyfajta gazdasági menekültként egyre jobb életet szeretne valahol. Nos, ezek az emberek, akik ott maradtak csángóföldön, beleértve Mátyás Etelkát is, ott a végeken állnak ki magyarként.
– Ön nemcsak válaszolt erre a levélre, hanem személyesen vitte el a daloskönyvet és a termékadományt Pürkerecre. Milyen volt ez a találkozás?
– B. J.: Az utóbbi évtizedekben Erdély-járó emberekké váltunk. Ezt részben a csíksomlyói búcsú okozta, másrészt próbáljuk az utazásainkat is főleg érdekes emberi találkozásokkal kitölteni. A levél elolvasása után jött a gondolat, hogy az idei, pünkösdi kis kitérőnket a hétfalusi csángók földjére tegyük meg. És megfogalmazódott bennem az is, hogy nemcsak jómagam és szűkebb családom, hanem a baráti köröm is részt vehetne ezen az utazáson. Így egy kisebb csapattal, szám szerint nyolcan indultunk el pünkösd hétfőjén Pürkerecre.
– Most Mátyás Etelka kántor asszonyhoz fordulok: miután elküldte a levelét, megtörténhetett volna, hogy egy elfoglalt üzletember nem is válaszol...
– M. E.: Szívem minden szeretetével komoly meggyőződés élt bennem, hogy aki hitre jutott ember és szereti a magyarokat, az nem fog csalódást okozni annak a magyarnak, aki tiszta szívvel, szíve minden szeretetével hívta őket, s aki leírta levelében, hogy bizony minket, a végeken élő magyarokat éltet ez a szeretet. Az anyaországi magyaroktól kapott szeretet éltet, erősít, segít helytállni. Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, hogy visszautasítaná a kérésemet, egyiket sem: azt sem, hogy adott esetben szeretett népemnek támogatást nyújtsanak gyógyszeradomány formájában, sem pedig azt, hogy kaphassak tőle egy daloskönyvet.
– Milyen érzés volt Béres József számára, amikor Klára asszonnyal és a barátaival megérkeztek Pürkerecre?
– B. J.: Mindenkinek a fejében vannak ilyenkor ideák a táj képéről, az épületekről, a faluképről. Sok tekintetben beigazolódott a várakozásunk, különösen abban a tekintetben, ami a néphagyományokat illeti. Hisz azt láttuk – bár Orbán Balázs erről majd 150 évvel ezelőtt írt –, hogy bizonyos néphagyományai, a húsvéti pirostojás-festéstől kezdve a táncokon át a szövésig, ezek így-úgy fönnmaradtak. Természetesen központi helye volt a belépésnek ebbe a faluba az Etivel való találkozás, és szemtől szembe látni azt, milyen hívő, kemény asszony ezen a tájon, aki küzd a hitéért, a magyarságáért.
– Mit jelent Béres József számára a pürkereciek és Mátyás Etelka ölelése?
– B. J.: Annak a beteljesülését, hogy egymásra találtunk, és amit egy levél sugallt, amelyet Etelka írt, és amit Orbán Balázs ezekről az emberekről – bár másfél évszázaddal korábbi állapotokról – írt, ezek beigazolták önmagukat. A pürkereci magyarokban, csángókban, Etelka szűkebb baráti környezetében, akik fogadtak bennünket igaz örömmel és tiszta szívből, odaadással, és az ő személyisége, hite és a magyar kultúra, nyelv, ének és irodalom iránti elkötelezettsége mind visszaigazolódik ebben az ölelésben.
– És milyen volt Mátyás Etelka számára ez a találkozás Béres Józseffel, Béres Klárával és a barátaikkal?
– M. E.: Olyan megható szeretettel öleltük meg egymást, amit könnyek nélkül el sem lehet képzelni. Mintha mindig ismertük volna egymást, mintha mindig barátok lettünk volna, sőt átéreztük, hogy bizony minden akadály ellenére mindig is igazi testvérei voltunk egymásnak. A kezdet volt a legcsodálatosabb, amikor az udvaromra, Pürkerecen tizenketten ültünk le a Béres úr által erre az alkalomra készített énekes füzettel, amit a daloskönyvből állított össze. Ez a közös éneklés volt a kezdete, egyben a pecsétje annak, hogy most már ők Magyarországon, mi Pürkerecen szívünk minden szeretetével együtt énekelünk. Ez az éneklés a szíveinket kapcsolta össze, hiszen úgy éreztük, egyek vagyunk ebben is.
– B. J.: Valóban, ha hisszük azt, amit kifejtettem korábban, hogy egy nép, egy nemzet megmaradásában a hitnek és a hagyományoknak óriási szerepe, vezető szerepe van, akkor nagyon fontos, hogy valóban azokat az énekeinket is énekeljük, amelyek patinásak, nemesek. Hisz az ének csak akkor gyógyít, szól a lelkünkhöz, hogyha az valóban a mi lelkünkből fakadt egykoron.
Hadd említsek meg még egy motívumot, ami érzelmileg rendkívüli módon megérintette a mi nyolcfős csapatunkat. A pürkereci evangélikus templomban történt, ami az egyik legrégebbi a hétfalusi csángó evangélikus templomok köréből, legalábbis az alapítását és alapjait tekintve, hiszen 1444-ben épült. A templomban a kántor asszony titokban – mi azt nem sejtettük, mert a templombelsőt néztük – odalopakodott az orgonához, amelynek kíséretével elénekeltük az Erős vár a mi Istenünk himnuszt. Ebben a környezetben szem valóban nem maradhatott szárazon. Aztán a székely himnusz éneklésével tetőztük be a pürkereci evangélikus templomban a közös éneklést.
– Megkerülhetetlen a kérdés: milyen Csángóföldre lépett 2015 pünkösdjén Béres József?
– B. J.: Engem az is nagyon érdekelt, pontosan a daloskönyvem alapján, hogy a néphagyományok, kezdve az öltözködési viselettől, a húsvéti pirostojás-festésen át egészen a táncokig, például a boricáig, hogyan élnek napjainkban. Nagy örömmel konstatáltuk, és köszönjük Etelkának most is, hogy a hagyományőrzőket megszervezte, eljöttek; és vagy a lakásán, vagy a falu kultúrházában bemutatták a tudásukat, amiről Orbán Balázs közel 150 éve tudósított.
– Mátyás Etelka evangélikus kántor miben látja a magyarázatát annak, hogy a fiatalokat be tudják vonni a táncba, a közösségi életbe, éneklésbe?
– M. E.: Gyökerek nélkül nincs élet. Azt tapasztalom, azt látom, és hálás vagyok érte, hogy amit tanultunk és tudunk, azt a szüleinknek köszönhetjük, az idősebb generációnak. És itt most név szerint kiemelném Barkó Etelka tanárnő szerepét, akit Négyfalu nagyasszonyának neveznek éppen azért, mert a szüleitől örökölve teljes szívvel adta vissza, adja tovább a fiataloknak a tudását, komoly hagyományokat őrző csoportokat hozott létre. Ugyanígy Pürkerecen a lelkész bátyám egyik lánya, Mátyás Vilmika szintén a szülőktől kapva az indíttatást, alapította az első nagyon komoly ifjúsági tánccsoportot. Ebből nőttek ki a fiatalok, akik ma már a következő tánccsoportot tanítják.
– Egy Béres Józsefhez hasonló sikeres üzletember számára miért fontos a magyar dal, a magyar hagyományok őrzése? És miért fontos, hogy – bár eddig is segítette a határon túliakat – most még inkább támogassa őket?
– B. J.: Életünket egyrészt tudatosan, másrészt értékorientáltan próbáljuk az értékek mentén élni és vezetni, főleg most, hogy így bölcsülünk és öregszünk. Ha az ember kellően tudatos és értékekben – legalábbis saját definícióm szerinti értékekben – tud gondolkodni, akkor elkerül ezekhez az ügyekhez. Nem hagyja érintetlenül sem a hit kérdése, sem a hagyományaink. Ezek vezettek el bennünket oda, hogy foglalkozni kezdjünk azzal, milyen fontos az ének és a néptánc napjainkban.
Ha hisszük azt a gondolatot, amit a nagy elődök: Kodály, Bartók, Járdányi és mások megfogalmaztak, miszerint az ének lelki termék, és hogyha magyarként magunkhoz vesszük szép magyar énekeinket, akkor biztosan a lelkünket istápoljuk. Látjuk az emberek erőfeszítését, ahogyan próbálják a környezetüket hitben tartani. Feleségemmel és a családommal úgy gondoljuk, nekünk kutyakötelességünk ezen emberek mögé beállni, és ezeket az emberi erőfeszítéseket a magunk szerény eszközeivel támogatni.
– Többször említette az elnök úr az interjú során a fiatalokat, milyen örömmel látta, hogy Pürkerecen a fiatalok maguk is ismerik és továbbadják a néphagyományokat, a táncokat. Milyennek látja Magyarországon a helyzetet?
– B. J.: Úgy gondolom, mindig lesznek olyan gondolkodó emberek, akik megtanulják, megtartják ezt a kultúrát, és képesek vissza is tanítani mindezt. Jó példa erre a ma már a szellemi kulturális világörökség részévé vált magyar táncházmozgalom módszere, ami képes volt újraértelmezni ezeket a dolgokat városi körülmények között is.
– És miként került aztán Mátyás Etelka pürkereci kántor Budapestre, dr. Béres József irodájába?
– M. E.: Bizony, nagyon közel kerültünk egymáshoz, ezért megírtam Béreséknek, hogy magyarországi evangélikus testvéreim jóvoltából Piliscsabán két konferencián fogok részt venni, utána még három napig leszek Budapesten. Megírtam azzal a huncut erdélyi gondolattal, hogy talán megértik ebből, de jó lenne találkozni! Reméltem, hogy jön az ajánlat, és jött is: ha már itt vagyok, szeretnének velem találkozni. Így ölelhettük meg újra egymást testvéri szeretettel itt, Budapesten is.
– Mit jelent Mátyás Etelka kántor asszony számára, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot?
– M. E.: Neveltetésemből, adottságaimból fakadóan elég könnyen tudok beszélni, de vannak dolgok, amit az összes szót birtokolva sem tudok kifejezni. Beszélhetnék arról, mekkora szenvedést jelentett lemetszett végtagként élni, mert a határon túl rettenetes elnyomásnak, veszélynek voltunk kitéve. A remény pislákolt a szívünkben, s azt senki nem tudja elmondani, még jómagam sem, hogy mit jelentett, amikor ez ilyen formában megvalósult. Hihetetlen, szavakkal valóban kifejezhetetlen öröm volt számomra, hogy magyar állampolgár lehetek, és nagy örömöt élek meg azóta is.
Sallai Éva
(A beszélgetés a Magyar Katolikus Rádió Délutáni találkozás című közéleti műsorában elhangzott interjúk szerkesztett változata)
Krónika (Kolozsvár)

Zord idők csillaga
Csíkszereda után a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom adott otthont annak a jótékonysági koncertnek, amely a Zord idők csillaga című film közösségépítő missziós munkáját segíti.
A készülő játékfilm nagytiszteletű Márton Áron püspök alakját és szolgálatát idézi meg. Az alkotók szándéka szerint, miként a nagy hatású személyiség életében, úgy ma is, a filmkészítés előkészületei és folyamata kapcsán is lehetőség nyílik arra, hogy köréje tömörülve újra közösséggé váljunk, önerőre ébredjünk, felismerjük a közösségben rejlő lehetőségeinket. A Marosvásárhelyen élő Papp László római katolikus lelkész, a Mustármag megújulás-szolgálat vezetője, a film ötletgazdája a péntek esti jótékonysági koncerten Márton Áron közösségépítő szolgálatát állította példaképként. Csakis így tudunk ellenállni annak a napjainkban egyre erőteljesebben jelentkező törekvésnek, hogy közösségeinket – a családot, az egyházat, a nemzetet – szétzilálják – fogalmazott a lelkipásztor. Sepsiszentgyörgyön a film kapcsán kibontakozó összefogás egyik állomását a Pál Utcai Fiúk Egyesület szervezésében a helyi művésztársadalom valósította meg. A jótékonysági koncerten fellépett az Evilági együttes, a Harmónia kórus, a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, Török Ákos fiatal zongorista, a Voces női kar, a Mácsafej zenekar, a Canticorum női kar, valamint a Vox Humana kamarakórus. A szervezők közlése szerint a megvásárolható filmkockajegyek révén az est folyamán 3300 lej gyűlt össze.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adventi Szövétnek
Adventi időben, december közepére jelent meg az aradi Szövétnek kulturális szemle legújabb száma. Gazdag tartalommal, sok jó és érdekes olvasnivalóval.
A közelgő ünnepet köszönti a főszerkesztő Juhász Béla Csodaváráscímű írása, amelyet, ha megszívlelnénk, soha nem lennénk irigyek egymásra. Az intés a jövő és azután következő esztendőkre is érvényes.
A mondjuk így: „irodalmi” blokkban Gál Z. Csaba, Brittich Erzsébet, Szabó Péter, Juhász Béla, Radnai István, Regéczy Szabina Perle kimondottan szépirodalmi jellegű írásai olvashatók, Ódry Mária Csernyánszky Judit képeiről, Ujj János Brauch Magda legújabb könyvének bemutatójáról és az Irodalmi Jelen-díjak kiosztásáról cikkezik. Olvashatjuk Tatár Etelka egykori aradi magyartanár Chigagói levelét Bartók emlékezetéről, folytatódik Nótáros Lajos Arad maradsorozata. Dr. Vajda Sándor most indult sorozata dr. Réthy László tudós akadémikusról, alias Lőwy Árpád pajzán költőről igen érdekesnek ígérkezik. Vajda Anna Noémi Csákányi Esztert, a neves színésznőt szólaltatja meg. A Hitélet ezúttal gazdag rovatában ft. Szilvágyi Zsolt a Véndiák kérdései, Blazovich László Karácsony előtt, Matekovits Mihály Éjféli misec. írásait olvashatjuk. Ez utóbbiból egy érdekes adat: felszentelése óta az aradi minorita templomban csupán kétszer, 1944-ben és 1989-ben nem tartottak éjféli misét.
Puskel Péter helytörténész, mint minden alkalommal, ezúttal is értékes adatokkal egészíti ki az aradi lokálpatrióta ismereteit: megtudjuk, például, hogy az egykori aradi autógyár kapuján összesen 800-nál több, különböző rendeltetésű kocsi gördült ki.
Arad vendége volt a közelmúltban Sarusi Mihály. Pataky Lehel Zsolt rövid ismertetőt közül az Illyés Gyula-díjas alkotóról, a szerkesztő pedig a Népi vallásosság Kisiratosonc. írását közli. A helytörténet rovatban olvasható még Piroska Katalin Gyermekelőadások a múlt századból Aradon c. írása.
A neves szegedi történészprofesszor, Blazovich László ezúttal egykori barátjára emlékezik Bánságtörténet és településtörténet Kovách Géza munkásságában címmel. Dr. Kovách Géza most, december 22-én lenne 90 esztendős.
Az Oktatás rovat számára ezúttal az Ezüstgyopár-díjak átadása szolgáltatott apropót: Szívós Helén és lánya, Péter (Szívós) Dalma (Kiss Anna), valamint Ilona János laudációját (Matekovits Mihály) jelenteti meg a lap, Sipos Szilárd pedig a magyar nyelv Csiky Gergely Főgimnáziumban megtartott napjáról ír.
Figyelmet érdemel a Memoár rovat Albert Ferenc, dr. Perneki-Simonsits Edit, Mandl Marietta, Piros Dénes és Móré-Sághi Annamária írásaival.
És persze van humor is, Piroska István révén (Mi kacagtatta meg Jézuskát, és gondolom, a Göltségjetyzék,egy sváb restauráló magyarul írott költségjegyzéke is az ő számlájára írható), van két vers Grosz Lászlótól (Válságos idők, A jampec). Aztán van Kövér Péter, s ahol ő van, ott szellemes és vaskos humorban biztosan nincs hiány. Ezúttal Flautus. A büdös életbe…! című írásával remekel. Még jó, hogy a nyomtatott írásnak nincs szaga.
Nyugati Jelen (Arad)

Adventi hangulat a nemeseknél
Nagyvárad- Kedd délután Kanonok sori székhelyükön idei utolsó összejövetelüket tartották a partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai. Az egybegyűlteknek az idén is az Oláh Gabriella kántor által felkészített gyermekek kedveskedtek egy pásztorjátékkal, aranyosak és ügyesek voltak.
Ezután Mons. Fodor József általános helynök, egyesületi elnök osztotta meg karácsonnyal kapcsolatos gondolatait az ünneplőkkel. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a szent evangéliumok pontosan meghatározzák Jézus születésének helyét, idejét és körülményeit, történelmi légkörbe helyezik a szereplőket. Ez olyan isteni dolog, mely keresztény hitünk lényegét adja, olyan hittitok, melyet emberi ésszel képtelenek vagyunk felfogni vagy megmagyarázni. A megtestesüléssel ugyanakkor megnyilvánult az irgalom, Isten irántunk tanúsított szeretete, ahogy a próféták több évszázaddal ezt megelőzően már megjövendölték. Úgy fogalmazott a vikárius: karácsonykor tehát tulajdonképpen arra fókuszálunk, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy emberi testet öltött magára, közénk jött szeretettel, és nekünk ajándékozta önmagát. Köztünk akar maradni állandóan, nem csak ünnepi alkalmakkor, hanem mindig, csak észre kell vegyük őt, figyelnünk kell rá, mert irgalmas jóságával és szeretetével magához akarja ölelni az egész emberiséget, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Széll Katalin képzőművész, egyesületi titkár is szép karácsonyi gondolatokkal kedveskedett, majd agapéval folytatódott az összejövetel.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Új hírportál a katolikusoknak
Nagyvárad- Péntek délelőtt Exc. Böcskei László megyés püspök hivatalosan is elindította a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye új hírportálját. Az Egyházamban Egyházamért c. kiadványt is bemutatták.
A Kanonok sori Laikusképző Központban tartott péntek délelőtti sajtótájékoztatón Micaci Cristian pasztorálasszisztens arra hívta fel a figyelmet: Vakon Zsolt püspöki titkárnak köszönhetően a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye már több éve sikeresen működtet egy hivatalos hírportált (varad.org), de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem igazán alkalmas hírek közlésére, illetve nem fedi le az egész egyházmegyét, ugyanis többnyire csak a központi rendezvényekről jelennek meg rajta beszámolók, sajtóanyagok. Az új hírportált (hirek.varad.org) tehát egyfelől azzal a szándékkal indították el, hogy a váradi jelentősebb események mellett helyet kapjanak a vidéki plébániákon, a szerzetesközösség által működtetett intézményekben, a gyermekotthonokban, tanintézetekben vagy a Caritas keretében zajló vallásos események is. Ezeknek az információknak a forrásai többnyire azok a médiaapostolok, akik számára az év folyamán képzéseket tartottak, így képesek arra, hogy szöveges és képes anyagokat küldjenek a helyi rendezvényekről. Az új honlap másik célja pedig a sajtóval való kapcsolattartás hatékonyabbá tétele, mindkét irányba. A beindítás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült, a 750 ezer forintból 600 ezer forintot eszközbeszerzésre költöttek (szerver felállítása) 150 ezer forintot pedig a szerkesztésre.
Számvetés
Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: Krisztus azt kérte tanítványaitól, hogy „Menjetek el szerte az egész világba, és hirdessétek az evangéliumot”, és ebből kiindulva az egyház jelen kell legyen az emberek életében. Az evangelizáció azonban napjainkban nem csak a klasszikus módon, vagyis a templomokban, szentmiséken történik, hanem a különböző médiafelületek által nyújtott lehetőségeket is kell használni, ily módon is kaput kell nyitni a világra, bemutatni azt a szerteágazó- lelki, szociális, karitatív, oktatási- tevékenységet, melyet a katolikus egyház kifejt.
Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója az évente megjelenő, idén ötödik kiadásához érkezett Egyházamban Egyházamért című kiadványról beszélt. Úgy fogalmazott: a többi intézményhez hasonlóan, év végén a váradi egyházmegye is számvetést készít, s ezt ebben a nyilvános formában teszi, hogy a hívek is értesüljenek a történtekről. Megjegyezte: az ingyenes, 15 ezer példányszámban megjelentetett lapnak egyébként érzelmi töltete is van, hiszen az olvasók esetleg felismerhetik benne magukat, s akkor nem csak olvassák és emlékeznek, hanem örömmel nézegetik, és mutogatják másoknak is. Az élménybeszámolók személyesebb jellegűek, igyekeztek főleg önkénteseket, minél több személyt felkérni ezek megírására. Három fő témát dolgoztak fel: ifjúság, felnőtt- és papképzés, és házszenteléskor a tisztelendők visznek az „évkönyvből” a családoknak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Négyezer csillogó szempár a sóbányában
Közel négyezren imádkoztak Böjte Csaba testvér édesanyjának, mindenki Juci mamájának lelki üdvéért szombat délben a parajdi sóbányában, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kötelékébe tartozó gyerekeknek megszervezett karácsonyváró ünnepségen. A házak nehéz sorsú neveltjeit immár tizedik alkalommal ajándékozták meg egész napos bányalátogatással, melyet több koncertek és ajándékosztás színesített.
A nemzet, a jövő reményét jelentik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekei. Ezek a házak több gazdagságot, értéket rejtenek, mint Dárius kincse, ezt a magyar kormány mindig értékelni fogja – fogalmazott Grezsa István magyar kormánybiztos szombat délben a parajdi sóbányában, a székelyföldi nehéz sorsú fiataloknak immár tizedik alkalommal megszervezett karácsonyváró ünnepségen átéltek hatása alatt. S valóban: aki látta a fénylő gyerekszemeket, az önfeledten játszadozó, karácsonyi csodára váró apróságokat, átélte az ünnep lényegét.
Hiszik, hogy Juci néni vigyáz rájuk
Kovács Ágnes főszervező becslése szerint mintegy 3500 gyerek érkezhetett a parajdi sóbányába, nagyrészt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Hargita, Maros és Kovászna megyei otthonaiból, akiket nevelőik, esetleg szüleik is elkísértek az ünnepségre. A tizenegy órás műsorkezdést fegyelmezett, de izgalmakkal, várakozással teli buszozás előzte meg: a sóbánya mélyébe csoportosan jutottak le a gyerekek. A zömmel hátrányos helyzetű, árva vagy mélyszegénységben élő apróságoknak ez az év fénypontja: már iskolakezdéskor elkezdik tervezgetni a bányalátogatást – tudtuk meg Kovács Ágnestől. Mint elmondta, Böjte Csaba testvér, az alapítvány szellemi atyja édesanyja elvesztése miatt nem lehetett jelen az ünnepségen – a jelenlévők egy emberként imádkoztak Juci mamáért, a sóbánya falai felerősítették hangjukat. Mint Kovács Ágnes elmondta, mindannyian nagymamájukként gondolnak Juci nénire, ám hiszik, hogy nem vesztették el őt, hogy a Mennyországból is vigyázza majd a gyerekek sorsát.
A közös imádság, illetve a jelenlévők köszöntése után Grezsa István kormánybiztos tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének köszöntő szavait. Kiemelte, a kormányfő és családja lélekben együtt ünnepel a székelyföldi gyerekekkel – a rendezvény után hozzátette, megtiszteltetésnek érzi, hogy jelen lehetett a lelkes gyereksereg ünneplésénél.
Megköszönték az együttműködést
Az idei karácsonyváró rendezvény immár a tizedik volt, így a szervezők fontosnak érezték megköszönni mindazt a segítséget, amelyet az elmúlt évtizedben a közös karácsonyozás feltételeinek megteremtéséhez kaptak. A gyerekdalokat játszó Libavonat zenekar és a Megasztárból ismert Palcsó Tamás koncertje között tehát ajándékcsomagokat és köszönő okleveleket osztottak ki a támogatóknak, segítőknek: a helyszínt biztosító sóbánya, illetve Parajd község vezetőségének, a Baptista Szeretetszolgálatnak, amelynek angyalkái minden évben ajándékcsomagokkal örvendeztetik meg a gyerekeket, a szervezésben oroszlánrészt vállaló magyarországi Csillaghíd Alapítványnak, illetve a vendégeknek Parajdon szállást biztosító Sóvidéki Vendégfogadók Egyesületének.
Minden segítő megköszönte, hogy részese lehet annak az élménynek, amit a hátrányos helyzetű apróságok karácsonyozása nyújt. A gyerekek jelentik a garanciát arra, hogy él a nemzet – fogalmazott Bokor Sándor, Parajd polgármestere. Az ünnepség részvevői azonban ennél többre is garanciát kaphattak: arra, hogy rohanó, anyagias századunkban is létezik igazi ünnep. Akik látták a sokszor élelmet is nélkülöző gyerekeket önfeledten tollaslabdázni, hintázni, szaloncukrot kóstolni vagy a Mikulással beszélgetni, bizonyára megerősödtek Jézus születésének csodájába vetett hitükben.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Betlehemes Nagyernyében
A nagyernyei polgármesteri hivatal és a kultúrotthon előtti téren szombaton második alkalommal került sor a betlehemezésre, amelyet a Nagyernyei Alkotói Ifjúsági Egyesület szervezett a hivatal és vállalkozók támogatásával.
A rendezvényre összegyűlt érdeklődőket Kádár Barna Zsolt zenepedagógus, az ifjúsági egyesület vezetője köszöntötte. Jánosi Ferenc, a község polgármestere is üdvözölte a jelenlévőket, majd örömét fejezte ki, hogy második alkalommal sikerült megszervezni a nagy érdeklődésnek örvendő betlehemest. Mint mondta, nagyon fontos a keresztény hit megőrzése, megélése – a világ történéseire utalva –, mert ez nem egy búvóhely, hanem pajzs a magyar ember számára.
Ferenczi Imola, a nagyernyei iskola igazgatónője az emberek közötti szeretet, a megértés fontosságáról beszélt. Ezt követően az Apafi Mihály Gimnázium diákjai alkalomhoz illő énekeket adtak elő Kádár Zsolt vezetésével. Az ünnepi műsort László Szabolcs nagyernyei plébános szavai zárták, aki a fény sokféleségéről beszélt. „A gyertyának, az ablaknak, a Napnak, az emberek szemének, az örökmécsesnek van fénye, de ma a betlehemi jászol fénye áraszt el minket. Szükségünk van a fényre. A szeretet, a béke, az egyetértés, az irgalmasság fényére. Elkezdődött az irgalmasság éve. Készüljünk mi is az irgalmasság jegyében a karácsonyi ünnepekre” – mondta az ernyei plébános.
A műsor végén a hivatal lépcsőjére épített betlehemi istállót nézhették meg az érdeklődők, benne az újszülött Jézus, Mária, József, a három pásztor és a három király bábfigurájával. A szervezők meleg teával kínálták a jelenlévőket, akik az ernyei Péter otthon, valamint a helyi RMDSZ nőszervezete által készített ajándéktárgyakból is vásárolhattak.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Ott kell segíteni, ahol és amivel tudunk
Pál atya ferences rendi szerzetes – polgári nevén Bakó Béla – alázattal mesél életéről és szolgálatáról. Azt mondja, hogy életelvét Assisi Szent Ferenctől „kölcsönözte”: tettei Isten dicsőségét, az emberek javát és saját üdvösségét szolgálják. Nemrég Orbán Balázs-díjjal tüntették ki. – Milyen volt a gyerek- és ifjúkora?
– Marossárpatakon születettem 1954-ben, nagyszüleim asztalosmesterek voltak, amit édesapám is folytatott. Közben gazdálkodtak: gyerekkoromban cigány napszámosok jöttek hozzánk dolgozni. Sárpatakon, a családban megtapasztaltam, hogy mit jelent szegényeken, egyszerű emberek segíteni. Arra tanítottak, hogy ha élelmet vagy ruhát meg tudsz osztani másokkal, akkor add azoknak, akiknek erre szükségük van. Édesanyám a Ditró melletti Orotváról származik. Anyai nagyanyám bábaasszony volt, nagyapám pedig munkavezető a vasútnál. Orotvai nagyanyámtól megtanultam a növényvilág értékét, a gyógynövényeket, mivel mit lehet gyógyítani. Isten szeretetét nagyszüleim oltották belém. Sárpatakon és Szászrégenben tanultam: a gyerekkori tanulási vágy most is kísér. 1973-ban érettségiztem, utána két évet dolgoztam a marosvásárhelyi kábelgyárban, mert nem voltam annyira biztos, hogyan tovább.
– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy római katolikus pap szeretne lenni?
– Igazából a kábelgyárban döntöttem el, hogy Isten szolgálatát szeretném végezni. Nagyon fontos a meghívás és az arra adott válasz. Az én életemben nem tudom konkrétan megfogalmazni ezt a hívást: a jelekből következtettem arra, hogy Isten hívott az ő követésére, a szeretet, az emberek és a jó cselekedetek szolgálatára. Nyilvánvaló, hogy ez nem ilyen simán történt, hiszen sok kétség és bizonytalanság volt bennem, 1975-ben felvételiztem Gyulafehérvárra, a teológiára. A teológiai évek sem voltak zökkenőmentesek: nem a tanulással volt a baj, hanem időnként hivatáskrízisek álltak elő. – Az ilyen kétségeket hogyan fogadják egy papnövendéktől?
– A teológián van lelki vezető atya. Természetemtől fogva meg tudtam nyílni előtte, és el tudtam mondani, hogy mi az, ami nekem nehézséget okoz, milyen kétségeim vannak. Lelki vezetőm egy ferences atya, majd a mostani püspök volt, az irányításuk alatt kristályosodott ki az utam. A teológián elsősorban az volt a fontos, hogy találjam meg a helyemet, álljak egyenesen, tudjam, hogy afelé az út felé haladok, amit reményeim szerint vállalni tudok nemcsak megosztásban, hanem egészen. A teológiai évek alatt kristályosodott ki az, ami most is elvem: amit teszek, azt Isten dicsőségére, az emberek javára és a magam üdvösségére tegyem.
– Miként döntött a ferences rend mellett?
– A teológián határoztam el, hogy lehetőleg ferences rendi szerzetes leszek. Első lelki vezetőm, Anaklét atya segítségével megismertem Szent Ferenc életét, a rendet, annak lelkiségét és felujjongattam, hogy ez a lelkiség és életforma az én természetemnek való. A szegények, az egyszerű emberek között lenni, őket felpártolni, velük empátiában élni, mindezt Krisztus követéseként, az evangélium szellemében. Nem bántam meg soha, hogy így indultam útnak a teológiáról. Az érintett meg, hogy a ferencesek ott segítenek, ahol és amivel tudnak. Assisi Szent Ferenc evangéliumon alapuló gondolata ez: a testvérek dolgozzanak, és ha valaki nem tud, akkor tanuljon meg. Ha így sem tudnak megélni, akkor menjenek az Úr terített asztalához, azaz koldulni, kérni. Csak a rendszerváltozás után volt lehetőségem belépni a rendbe. Ez idő alatt egyházmegyés pap voltam: Csíkszeredában kezdtem, utána Déva mellett Bradon, majd édesanyám szülőfalujában, Orotván. 1990 augusztusában kértem a felvételemet a ferences rendbe. Szeptemberben kerültem Marosvásárhelyre. – Önt bízták meg a cigánymisszióval: mekkora kihívás volt ez?
– A cigánypasztorációt 1991-ben kezdtem el. A marosvásárhelyi Hidegvölgy negyedben már volt ennek előzménye, hiszen Lestyán főesperes rendszeresen kijárt oda. Előnyömre vált az is, hogy beszéltem cigányul, ezt otthon tanultam meg és ösztönösen rám ragadt. A napszámos cigányasszonyok gyerekekkel jöttek, velük játszottam. Ránk, gyerekekre a családban egy cigányasszony vigyázott, férje a lovainkat rendezte, a cigányasszony meg hozta a gyermekét, így kezdtem megérteni a beszédüket. Az asszony végig a családunknál maradt, a kommunista időkben is velünk együtt szenvedett. Közben a teológián találtam egy cigányszótárt, amiből megtanultam a rendszerezett nyelvtant. Később egy kis katekézist is kiadtam cigány nyelven számukra.
– Mennyire voltak fogékonyak a cigányok a Biblia tanításaira?
– A Hidegvölgyben megtapasztaltam, hogy nyitottak az evangéliumra, csak meg kell találni a módját a hozzájuk való közeledésnek. Nekünk nehéz azt felfogni, hogy ők teljesen másképp gondolkoznak, hiába vannak már nyolcszáz éve itt, Európában. Egészen más a beállítottságuk, másak a génjeik, a családi mentalitás, a gyermeknevelés, a hittel kapcsolatos felfogásuk. Nem állítom, hogy nagy eredményeket értem el, de sikerült közülük egy hitoktatót kinevelni, aki nagy segítségemre volt. Elek lelkesedett és lelkesített, de sajnos, hirtelen elhunyt. A Szent Pál-i módszert akartam alkalmazni a Hidegvölgyben: kis közösségbe menni, ott lenni közöttük, életformájukat felvenni, ott kinevelni egy magot és egy kis közösséget, amelynek tagjai tovább viszik Krisztus és az evangélium ügyét. Társak is akadtak volna – nem feltétlenül egyháziak –, de Elek elhalálozásával ez megakadt. 2003-ig jártam fel közéjük, végeztem az egyházi szolgálatokat, a keresztelést és temetést. Ezzel párhuzamosan 1994-ben itt, Marosvásárhelyen, a Milcovului utcában a ferences rendi szerzetesek létrehoztak egy szegénykonyhát. Azért beszélek ferences szerzetesektől, mert a rendben mindig többes számot használunk, nem egy ember, hanem a közösség munkája áll mindenben. A szegénykonyha ma is működik, de az anyagi lehetőségeink megcsappantak. – Ön börtönmisszióval is foglalkozott. Egyházi szempontból milyen világ az?
– A börtönmisszió 1994-ben kezdődött, oda is heti rendszerességgel jártam, főleg hitoktatást végeztem, a Szentírást magyaráztam. Hiába miséztem volna, ha nem értik meg a mise rendjét, hiszen ehhez sok előkészület kell. Olyan részletek, amit kell érteni, hogy a misének értelme legyen. Ha valaki úgy vesz részt rajta, hogy nem érti, miért fontos a keresztvetés vagy más mozzanat, akkor elidegenedik. Szép évek voltak ezek, a rabok nagyon igényelték a munkám, szívesen jöttek a hitoktatásra. A vezetőség részéről is sok pozitív tapasztalatot kaptam: Szőllősi igazgató csodálatos ember volt, nemcsak börtönparancsnok és katona, hanem lelki, hívő ember is egyben.
– Önt Marosvásárhelyen az árva gyermekek felkarolójaként ismerik. Hogyan alakult munkájának ez a vetülete?
– 1998-ban jött létre a Szent Erzsébet Társulás, először a ferences rend keretében, aztán önállósult. Célunk az volt hogy családi légkörben, családi típusú házakban neveljük azokat a gyermekeket, akiknek ez a lehetőség nem adatott meg. Ez a tevékenység most, december 8-án lesz 17 éves. Jelenleg tíz házunk van, hat Sárpatakon és négy Marosvásárhelyen, ahol összesem 36 gyerek és fiatal lakik: a legkisebb 5 éves, a legnagyobb 24. Nálunk nincs sem alsó, sem felső korhatár, mint ahogy a családban sincs: addig maradhatnak nálunk, amíg szükségük van támaszra, amíg el nem tudnak indulni az önállósodás útján. Isten segítségével és áldásával végezzük munkánkat.
Isten része mellé nekünk is oda kell tennünk a magunk részét. Isten mindig rendel segítőket és segítséget. Amióta elkezdtük, a szegénygondozás és gyermeknevelés terén is mindig azt tapasztalatom, hogy a gondviselésnek kézzel fogható jelenléte van. Jönnek tehetősebb és kevésbé tehetős emberek segíteni. Vannak, akik miután megkapják a nyugdíjukat, hoznak két liter olajat, két kiló lisztet, cukrot, és azt mondják, ennyit tudunk adni, és szívesen tesszük. Ez a továbbiakra is erőt és lelkesedést ad. Mi szívesen fogadunk bármit, nálunk semmi nem megy kárba. Fáj, amikor azt látom, hogy az utcán a szemetesekbe kerül a kenyér, vagy egy konferencián, összejövetelen a terülj-terülj asztalkán milyen pazarlás történik.
– Nevelőként mit tanácsolna a szülőknek, mire figyeljenek oda?
– Vegyük figyelembe a gyerek személyét, éreztessük meg vele azt, hogy ráfigyelünk. A gyermek és fiatal érezze azt, hogy mellette vagyunk, tudja, hogy ha szüksége van, akkor segítünk. Tudja, hogy számíthat ránk. A gyermeknevelésnek is vannak buktatói, de nyilvánvaló kell legyen a dicséret és a számonkérés. A szeretettel lehet előbbre haladni, és előbbre vinni. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ideálisak a kapcsolatok a családi házainkban. Az az elvünk, hogy mentsük, ami még menthető. Nem kínlódni kell a gyermekekkel, és nem büntetni, hanem nevelni. A módszerek személyre szabottak.
– Adventi időszakban vagyunk. Mire figyeljünk?
– Adventben a Krisztus-várásunk akkor lehet igazán élményszerű és nyomot hagyó, ha életszerű is. Fontos, hogy adventben nyissuk meg szívünket. Ez azt is jelenti, hogy eldöntöm, szeretném megtapasztalni Krisztus jelenlétét, Krisztus megszületését az én életemben. Meg kell értenünk és el kell fogadnunk a Krisztus-szeretetből fakadó áldozatot, ami nem más, mint hogy eljön hozzánk, eljön az emberhez. Én ezt mivel viszonozom? Nekem csak az áll módomban, hogy én is adjam önmagam neki. Hogyan adhatom? Cselekedeteimmel, mindennapi tetteimmel, amelynek a legfőbb mozgatóereje a szeretet. Szeretet nélkül nincs jócselekedet. Tetteink Isten dicsőségére, az emberek javára és önmagunk üdvösségére, örömére kell szolgáljanak. Ha nyílt szívvel várjuk Krisztust, akkor elengedhetetlenül bekövetkezik az, hogy megérezzük, megtapasztaljuk karácsony Krisztusát.
– Nemrég kitüntették Orbán Balázs-díjjal. Ez mit jelent önnek?
– Nem vagyok megszokva a kitüntetésekkel. Munkámat, szolgálatomat nem a nagy nyilvánosság kedvéért teszem, de örvendek a díjnak. A kitüntetésben ott volt a ráfigyelés, az értékelés és ez hálaadással tölti el a lelkemet, hálával Isten irányába. Ferences szerzetesként természetes számomra mások segítése: nem gondoltam, hogy erre figyelnek. Az Orbán Balázs-díj lendületet is ad ahhoz, hogy végezzem tovább a munkám, embereken, életeken segítsek, örömteljesebbé, jobbá, szebbé tegyem életüket.
Simon Virág
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Kolozsváron is megnyitották az Irgalmasság kapuját
Rendkívüli jelentőségű vallási esemény történt tegnap este Kolozsváron.
Az ország és ugyanakkor Európa egyik legnagyobb területű főegyházmegyéjében, Erdélyben megnyitották – a csíksomlyói kis pápai bazilika és a gyulafehérvári székesegyház után – az Irgalmasság harmadik szent kapuját a Szent Mihály központi plébániatemplomnál. Jakubinyi György érsek megbízásából a felemelő szertartást Kovács Sándor főesperes-plébános végezte nagyszámú papság és hívősereg jelenlétében. A templom főbejárata előtt rövid buzdításban hangsúlyozta: Jézus maga mondta, „aki engem lát, látja az Atyát is”, így lett Jézus az Atya irgalmasságának arca, az Atya irgalmassága pedig a názáreti Jézusban vált elevenné, láthatóvá, őbenne érte el a csúcspontját.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Adventi hétköznapon
Kosztolányit, a költőt rebbentve a félig fagyos karácsonyi mezők és emberek közé: nézz, Uram, nincseimre… Hát nincsekben gazdagok vagyunk, még akkor is, ha Ferenc pápa mostani szavait idézem, Kosztolányi légszomja után: „Az egyház legnagyobb kincsei a szegények.” Nos, én ebből a keresztény kincstárból enyéim javára nem kérek. Nincseinkből éppen elég van. Ám abban is nagy az igazság, hogy a szegények tudnak csak imával megrakottan-meghatottan és meghatóan könyörögni kenyérért, meleg szobáért, maréknyi szabadságért az élet dolgaiban
Most dübörögnek a román hatalmasok megfélemlítésünkre. Most is. Most vadabbul, mint két hónappal ezelőtt, s februárban még vadabbul, hogy még létezünk itthon-földünkön. Már aki itt van e lében-létben. Sok rendbéli szegényedéseinkben megszoktuk, hogy átnézzünk hegyeinken, tova a szórvány magyarság, a megcsappant számú magyarság felé, tova… tova az időben s karnyújtásnyira a Barcaságtól, a Bánságtól, olyan egykori magyar kultúrközpontoktól, mint Nagyvárad, Arad, Kolozsvár.
Mit viszen a kis Jézus a magyarjaiból kifogyott falvakba, városokba Erdélyben, a Mezőségre? A romániai magyarság kincse a maradék, a szórványmagyar, a csángó. És kicsinyég még elkerülgetve az ünnepi szózatokat szeretetről, miegymásról – amiből van bőven –, az jut eszembe a csöndben, hogy ezekből a nincsekből, kincsekből egyre több van nekünk. Noha a magyarságnak egyáltalán nem a szegénység a meghatározó lételeme.
Tessék elképzelni azok sorsát, akiknek nem jut magyar pap a falujukba. Iskolájukat is belepték a románok, szlovákok, szerbek. A szellemi szegénység hamarább pusztítja le a nemzetet, mint az anyagi. Pedig mennyire összefügg a kettő! Akinek itthon nem jut kapanyél, munkahely, az nekifut a nagyvilágnak kenyérért. Még számlálnunk is bizonytalan, mennyi magyar, tán 3 millió került Romániához 95 esztendővel ezelőtt. Ma hányan vagyunk? Nem csak a kenyérgond miatt fogytunk, de inkább a lepedékes állapot miatt, a fölmorzsolódás okán.
Az ők adventes megváltó-várakozása jut eszembe maradék hétköznapjaimon, s ma is.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Betlehemi láng
Különleges esemény a cserkészek életében a betlehemi láng elhozása és szétosztása. Évekig néhai Gaál Sándor cserkészvezető pedagógus és csapata hozta át a határon és osztotta el a csapatok között a békességet és szeretetet szimbolizáló lángot – emlékezett a vasárnap esti ünnepi szentmisén Szabó Lajos kanonok–csapatvezető, aki az evangéliumi magatartás megélésére bátorította a cserkészeket és a jelenlevőket.
A Szentírásból kiindulva három vezető példáját domborította ki a kanonok: Izajást, a reménység fiát, aki megtapasztalja, hogy velünk az Isten. Korunkban nagyon hamar elanyátlanodunk, belefáradunk az életbe és feladjuk a reményt. Jézus fényt hoz a világba. A második bibliai személy, Keresztelő Szent János egyszerűségre és alázatra tanít öltözködésben, táplálkozásban és viselkedésben. Ne keressük a feltűnést, nagyravágyást, magamutogatást, hívta fel a figyelmet. Szűz Mária, égi édesanyánk példája azt mutatja, hogy a szeretet nem méricskél, és kétszeresen ad, ki sietve ad. Tanít az áldozatvállalásra, a kitartásra, a hit bizalmának megélésére. A betlehemi lángot sokan hazavitték kis mécsesükben, hogy karácsonykor újra fellobbanhasson. A rendezvényen jelen voltak a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi csapatok vezetői, cserkészei.(józsa)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyváró ünnep a Kultúrpalotában
Semmire nem vágyunk jobban ebben az elidegenült, csak külsőségekben pompázó feslett és békétlen világban, mint a szeretet legapróbb jelére, a törődés és az egymás iránti tisztelet kinyilatkoztatására. Ilyen lelkülettel állunk itt az adventben, útban a betlehemi jászol felé, várva, hogy számunkra is bekövetkezzék a csoda.
A csodavárás egyik mozzanatának lehettünk részesei vasárnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, ahol a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal által szervezett Adventi ének című imádságos, zenés-verses műsor élményével lettünk gazdagabbak.
Minden családba gyermeket vigyen az angyal
Böjte Csaba ferences szerzetes részvétele a marosvásárhelyi adventi rendezvényen azért is rendkívül dicséretes, mert a héten temették el az édesanyját, mégis szakított időt és merített erőt arra, hogy elmondja adventi gondolatait. Elsőként gratulált e bölcs kezdeményezéshez, hogy jókedvűen, békességben, szeretettel le tudunk ülni, hogy Jézus Krisztus születésének ünnepére készüljünk. A ferences atya hozott "szemléltetőeszközt" is, a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ négy neveltjét, akik székely ruhában énekeltek a színpadon.
– Írtak-e levelet az angyalnak? – tette fel a kérdést Csaba testvér. – Jézus azt mondta, aki nem kér, nem kap. Neki kell állni levelet írni az angyalnak, még van három nap. Hogy súgjak, segítsek, elmondom, hogy én írtam az angyalnak. Mit kértem? Azt kértem, hogy Marosvásárhelyen, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében, egész Európában minden ünneplő család karácsonyfája alá "szottyantson" az Isten egy kisgyereket. Lehet az édesgyermek, lehet az unoka, dédunoka, keresztgyermek, árva gyermek, mindegy, csak baba legyen! Élet legyen benne! Igen, több mint 2000 évvel ezelőtt az emberiség gondjaira a nagy megoldásért imádkozott. Isten egy kisbabát küldött Betlehembe. Az angyalok azt kérdezték, milyen válasz ez? Mindössze 3 kilogramm 20 deka. Ez volt Isten válasza: gyermek. A XXI. századi Európának, de a magyarságnak és a románoknak is gyermekre van szüksége. Egymillióval kevesebb fiatal áll munkába, mint amennyien nyugdíjba mennek Európában. Nem azért kell gyermek, hogy eggyel többen legyünk, hanem azért, hogy a gyermek születésével egy édesanya és egy édesapa szülessen, aki lehozza a csillagot az égből a családjáért. Egy gyermek lavinát indít el a családban. Élettel, erővel, fénnyel tölti be a családot. Azt hiszem, hogy a gyermek olyan, mint az orvosság. Aki a gyermekkel foglalkozik, garantáltan tíz évvel tovább él! Ezt a receptet már sok embernek elmondtam. Egészséges módszer, szabadalmazott gyógyszer. Működik. Adja az Isten, hogy merjünk az élet, a gyermekek, a család mellett dönteni – mondta Böjte Csaba, aki több mint ötezer gyermeket fogadott be, s aki tudja, mit jelent a gyermeknevelés. Egy gyermekről sem lehetett elmondani, hogy kár volt befogadni. Az élet mellett dönteni a legnagyobb csoda. Az asztalfőhöz ülni, a gyermekek társaságában finom húsleves mellett imádkozni felemelő érzés, férfiúi büszkeség tölti el mindannyiszor a szívet. Jó dolog a szeretteidről gondoskodni, enni adni a gyermekeknek, látni, hogy azért vidámak és jókedvűek, mert értük küzdöttünk, és legyűrtük a nehézségeket.
Az atya bevallotta, ilyenkor ül, és potyognak a könnyei. – Olyan tiszta, becsületes öröm, ami megmarad örök életre. A Jóisten ezt az örömet szeretné mindannyiunkkal megosztani, hogy minden férfi ott üljön az asztalfőn, gondoskodjon a családjáról, megterítse az asztalt, hogy tudjanak együtt örülni. Adná az Úr, hogy ezt az örömet mindannyian megkóstoljuk!
A legnagyobb problémánk, hogy fiataljaink elmennek
Böjte Csaba hangsúlyozta, a politikusoknak többször elmondta, hogy félrevert harangok zaja mellett nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni. Csak bőröndöt lehet csinálni, jegyet venni, s elmenni. Marosvásárhelynek, Erdélynek a legnagyobb problémája, hogy a fiataljaink elmentek és elmennek. Ennél nagyobb tragédia nincsen! A politikusoknak valahogy ezt kellene megérteni, hogy meg kell az embereket nyugtatni. Hála istennek lehet álmodni, lehet tervezni, lehet imádkozni!
Azt is meg kell érteni, hogy az a magyar ember, aki nem tiszteli a román szomszédját, az nem jó magyar ember, az hosszú távon nem a javát akarja Erdélynek és a Kárpát-medencének! Az a román, aki nem tiszteli a vele együtt élő magyarokat, székelyeket, cigányokat, zsidókat, az nem jó román ember! Az nem javát akarja Romániának! Ezt a gondolatot kell fontolóra venni! Egy parancsot adott Isten, a szeretet parancsát! Ez tudná kihúzni a sárból ezt az országot!
– Leéltem 56 évet, de nem a románokkal van bajom, hanem azzal a hóval, ami nincs eltakarítva az utcáról, a kiürült iskolákkal van bajom, azzal, hogy a kórházaink nincsenek kifűtve, felszerelve. A betegeinket el kell vinni messzire. Ezek olyan nagy bajok, hogy összefogás nélkül nem tudjuk kikü- szöbölni. Közösen küzdve tudjuk megoldani. Ha egymás torkának esünk, akkor kő kövön nem marad! Itt a Kárpát-medencében sem a magyarok, sem a románok, sem szlovákok, sem a szerbek, sem a németek, sem a zsidók nem tudnak külön-külön kis Isten országát építeni. Csak együtt, közösen és összefogással, mert külön nem fog menni. Merjünk az élet mellett dönteni, tudjunk egymás mellett dönteni, merjünk Isten országa mellett dönteni, s ezt építsük fel becsületes munkával! Én ebben a hitben nevelem a gyermekeimet, s 25 év után merem állítani, hogy működik. Fel kell ajánlanunk irgalmas szeretetünket, mert így érdemes élni! Merjük elmondani egymásnak három szál virággal a kezünkben, hogy szükségem van rád! Üres a ház nélküled, semmit nem ér. A héten temettük el édesanyámat, üres a ház... Szeressük egymást! Egy napot, egy percet sem szabad haraggal, gyűlölettel tölteni! – monda Böjte Csaba, akinek bátorító és felemelő szavait őszinte tapssal jutalmazta a közönség. Meg is jegyezte, papot nem szoktak visszatapsolni, de ha már így történt, másodszor is színpadra állt, s az irgalmasságról szólt, amelynek évét Ferenc pápa hirdette meg.
Ének, vers és orgonajáték
Ezt követően a vendégművészek léptek fel: Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika orgonaművésze, Szalóki Ági Artisjus- és Fonogram-díjas énekesnő és Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Előadásukban adventi és karácsonyi énekek, orgonaművek és versek hangzottak el.
Ioan Chiorean műsorvezető elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal azt szeretné, ha hagyománnyá válna a húsvéti és a karácsonyi koncert, hiszen gazdagra és szegényre egyformán néz Jézus, ilyen élményben mindenkinek része kell legyen! Örül, hogy a városban megkezdődött a párbeszéd és az építkezés. Chiorean köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az est szervezéshez és sikeréhez.
Az est közös énekléssel, a Mennyből az angyallal, az Úr imádságával és Csaba testvér áldásával ért véget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

„Önállóságra, függetlenségre vágyakoztam és törekedtem kora ifjúságom óta”
Szilágyi Farkas nagyenyedi református lelkipásztor és történész önéletrajza
Százöt évvel ezelőtt, 1910. szeptember 6-án hunyt el Szilágyi Farkas, akinek alapvető történelmi munkái a mai napig, sőt az elkövetkezendők során is nélkülözhetetlenek maradnak mindazok számára, akik az enyedi, valamint az alsófehérmegyei 1848–49-es eseményekkel, a helybéli református egyház történelmi múltjával foglalkoznak. Élete, életműve példaértékű református egyházunk, lelkészeink számára, most, amikor lassacskán haladunk a Reformáció 500 éves évfordulója felé, s amelynek megünneplése komoly felkészülést, alapos egyházi munkát igényel. Egyházközségeink múltjának feltárása, jeles személyiségeinek felkutatása fontos lenne az elkövetkezendőkben. Ugyanakkor a karácsony közeledtével, ezekben az adventi napokban adózzunk kegyelettel egyházaink mindenkori fenntartóinak, támogatóinak s a harangok hívó szavára gyülekezzünk minél többen örvendező szívvel hálát adni kicsi fehér templomainkban az Úr Jézus Krisztus megszületésének. E keretben tartom méltónak és érdemesnek fölidézni, sajátkezűleg lapra vetett emlékezése alapján, egykori enyedi református lelkipásztorunk életútjának legfontosabb vetületeit. Bárcsak minél több, hozzá hasonló erdélyi református lelkészről készülne hasonló feltárás, megemlékezés, tiszteletteljes főhajtás a továbbiak során. Alábbiakban közöljük Szilágyi Farkas önéletrajzát, amelyet a szerzőnek 1910. szeptember 6-án bekövetkezett halála után pár hónappal Jancsó Sándor enyedi református lelkész és teológia tanár helyezett el a Bethlen Könyvtárba. (Győrfi Dénes)
„Születtem Alsófehérvármegyében, Csekelakán 1839. évi október 20-án. Atyám Kövesdi Szilágyi Károly régi alsófehérvármegyei birtokos, nemes családból származott, anyám farczádi Sándor Zsuzsánna. Tanulásomat Nagyenyeden kezdettem a Bethlen Kollégium mellett 1847-ben, mint magántanuló. Magántanuló társaim voltak Antal Géza és Antal János, Antal László jónevű enyedi főorvos fiai, Antal János erdélyi református püspök unokái. Tanítónk Incze János később nagyenyedi s még később szászvárosi pap. Mint magántanulók gyakran a püspök lakásán, a szép tavaszi és őszi napokon pedig lakásának díszes kertjében tanultunk. Tanulásunkkal 1848. év tavaszán már annyira előre voltunk haladva, hogy az azon évi szeptember hóban megnyílandó tanévben a harmadik, vagyis a »gimnazista classisba« lettünk volna felvehetők. Azonban, mint tudjuk, 1848. szeptember hóban a közbejött nagy események miatt az enyedi Bethlen Főiskola is zárva maradt. Magántanulásunkat sem folytathattuk, mert tanítónk, Incze János belépett a Zeyk Miklós enyedi tanár által szervezett és vezényelt »Szabad csapat«-ba s mint katonának nem volt ideje arra, hogy minket tanítson. Az 1848-ik év nyarának nagyobb részét Csekelakán töltöttem szüleim körében.  
A vármegyei magyar birtokosság helyzete Alsófehérvármegyében azon év október hóban annyira rosszra fordult, hogy a falvakból menekült, aki csak tehette. Szüleim is menekültek Csekelakáról s Enyeden vonták meg magukat itteni rokonaik körében. Enyedről november 8-án sietve elvonult az összes magyar véderő. Az elvonult véderővel menekült a magyarajkú polgárságnak legalább 2/3-ada.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Lélekemelő istentisztelet a megújult ágyai templomért
Az Úr jóvoltából „soha nem fogyott ki a liszt és az olaj”
Vasárnap, a belülről teljesen felújított ágyai református templomban tartott hálaadó istentiszteleten nt. Farkas Zsolt egyházkerületi pályázati felügyelő igehirdetésében Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt I. levele IV. fejezetének az V. verséből kiindulva, örömének adott hangot, amiért az Aradi Egyházmegyében újabb templom felújítását ünnepelhetik. Ennek a fényét emelik az úrasztala előtt égő adventi gyertyák, amelyek hirdetik: közel a világ világossága. Isten megdicséri mindazokat, akik az Ő szolgálatában állnak, akik erőt, energiát, anyagiakat nem sajnálva, áldozatokat hoztak azért, hogy a felújított templomban zavartalanul, meghitt környezetben együtt lehessenek a hívek.
Manapság sokszor tapasztalhatjuk, hogy a világ nem tud igazán örvendeni Isten ajándékainak, noha Ő lehajol az emberhez. Sajnos, sokan elfordultak Istentől, ezért nem ismerik fel a jóságot az embertársaikban sem. Mert e világ már régóta vár Jézus eljövetelére, aki el is jött, megszületve a betlehemi jászolban, majd felemelkedett a mennybe. Most újra várjuk az eljövetelét, csakhogy az apostol figyelmeztet: ne ítéljetek senkit, főleg ne egymást, hanem várjátok türelemmel, szelídséggel és hálaadással azt a Krisztust, aki meg fog érkezni. A világtörténelemben kétféle adventet különböztetünk meg: egyik az ószövetségi, ahol várják a megváltót, de miközben sokáig várják, az emberi lélek elfordul tőle, s amikor végre megérkezik, kijelentik: mi másképp gondoltuk, nem őt akartuk. Mi azt akartuk, hogy a Megváltó azt hozza számunkra, amit mi kérünk. Az újszövetségi adventben is várjuk az eljövetelét, aminek nem tudjuk a módját és az idejét, csak azt, hogy előjele lesz. Közben felkészít bennünket a fogadására, hogy legyen értelmes életünk. A felújított templomban való együttlétünk is az isteni útmutatásnak a része, amit hiba lenne összekeverni a világi útmutatásokkal, amelyek sajnos, gyakran túlkiabálják szívünkben az isteni útmutatást. Hiszi, hogy Isten azért adta e templomot, engedte a felújítását, mert az Úr másképp képzeli el a jövőnket. A világ azonban kifordult magából. Megállapítását egy nyugati példával támasztotta alá, miszerint egy ötgyermekes házaspártól elvették a gyermekeket, mert úgymond radikális kereszténységre nevelték őket. Azaz, a kislányuk az iskolában karácsonyi éneket adott elő. Mi viszont valljuk, hogy kegyelmi időszakban élünk, amikor a templomaink megújulásával, sok-sok lélek is megújul. Isten mindazok felé fordul, akik a lélek tisztulását akarjuk. Ha nyitott lélekkel fordulunk Isten felé, az ő gondoskodását, szeretetét mindenkor érezhetjük.
Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz!
A továbbiakban nt. Módi József, az egyházmegye esperese, ágyai lelkipásztor köszönetet mondott a lélekemelő igehirdetésért, illetve a pályázati támogatásért nt. Farkas Zsolt egyházmegyei tanácsosnak, pályázati referensnek. Köszöntötte a hálaadáson részt vevő nt. Molnár Kálmán nyugalmazott esperest és feleségét, Király András oktatási államtitkárt, akinek köszönetet mondott a pályázatban nyújtott segítségért, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, köszönetet mondva neki a közösségnek nyújtott mindennemű támogatásért, Erdős Bálint szintyei polgármestert, megköszönve neki a közösségért végzett kitartó, áldozatos munkáját, az egyházközségnek nyújtott önzetlen támogatását. Románul köszöntötte, mondott köszönetet a belső felújítási munkálatok irányításáért Petru Fălcuşan vállalkozónak, köszöntötte a falu szülöttét, Benedekfi István zongoraművészt és zeneszerzőt, akinek megköszönte, amiért az orgonajátékával kívánja emelni az alkalom ünnepélyességét, köszöntötte továbbá a körösközi lelkészeket, akik a jelenlétükkel tették ünnepélyesebbé az eseményt, a jelen volt baptista lelkipásztort, illetve tolmácsolta a kisjenői katolikus, valamint a nagyzerindi és a feketegyarmati református lelkészeknek az ünneplő gyülekezethez címzett üzeneteit. Tolmácsolta Venter Miklós egyházmegyei főgondnok áldását. Végszavában köszöntötte a helybeli és a vendég presbitereket, valamint a híveket, akik együtt óhajtottak ünnepelni az ágyai gyülekezettel.
A továbbiakban visszatekintett az elmúlt két hónapban véghezvitt teljes belső felújításra, melynek során felújították a villanyhálózatot, belülről leverték, majd újravakolták, újrafestették a falakat és a padokat, amelyek alatt térkővel burkolták a padlót, illetve kicserélték rajtuk a járódeszkákat. A padlócsempét is felújították, a kegytárgyakat is újracsiszolták. Kívül, a templomtetőre új esővíz-elvezető csatornákat szereltek. Megköszönte Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a munkálatok irányításában, felügyeletében tanúsított önzetlen munkájukat. Köszönetet mondott a presbitérium tagjainak a felújítás során tanúsított önzetlen áldozatvállalásukért, mivel mindennap főtt ételt biztosítottak a munkásoknak, a pedagógusok, valamint a gyülekezeti tagok segítségéért. A templom belseje megújult, a munka azonban nem fejeződött be, jövőre a külső festést kell végrehajtani. Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz! A továbbiakban az úrasztalán kiállított, szintén példásan megcsiszolt kegytárgyakról beszélt, közülük az első 1732-ből, a legújabb 1908-ból származik. A kegytárgyakra vésett személyek leszármazottai manapság ágyai lakosok. A munkálatok során sokszor elcsüggedtek, de rendszeresen megtapasztalták: „a liszt és az olaj soha nem fogyott el”. Túl sok soha nem volt, de amennyire szükség volt, annyi mindig előkerült.
Ünnepi műsor
Miután lélekemelő gondolatokat szólaltatott meg a felújítási munkálatokat támogató Mindenhatóról, Kiss Anikó iskolaigazgató vezetésével az ágyai összevont kórusnak a karzatról elhangzott pallérozott karácsonyi énekeit élvezhették a templomot megtöltő hívek. Ezt követően Kiss Evelin és Hevesi Mária szavalatai között a Módi Kinga vallástanár által felkészített gyermekkórus énekelt. A továbbiakban az ágyai születésű Molnár Kálmán nyugalmazott esperes, Király András oktatási államtitkár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, valamint Erdős Bálint szintyei polgármester szólaltattak meg fennkölt gondolatokat a hálaadási ünnepséggel kapcsolatban. Ugyancsak a falu szülötte, Benedekfi István zongoraművész Bach- és Chopin-művek avatott megszólaltatásával emelte az esemény ünnepélyességét. Erdős Sándor főgondnok a presbitérium nevében Módi Kinga tiszteletes asszonynak, Kiss Attila és Székely Levente presbiterek nt. Módi József lelkipásztornak virággal kedveskedve mondtak köszönetet a felújítási munkálatok során tanúsított áldozatos munkájukért. A hálaadó istentisztelet záró részében Tolnai Ferenc bélzerindi, Papp József erdőhegyi, Lőrincz Lóránd Péter vadászi és Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztorok alkalmi igeversekkel alátámasztva méltatták az alkalmat. Az ünnepi istentisztelet nemzeti imánk eléneklésével zárult, a híveket a templom előtt adott szeretetvendégségen, a vendégeket és a meghívottakat a közösségi házban adott ünnepi vacsorán látták vendégül, ahol újabb tanúbizonyságát tapasztalhatták az ágyai háziasszonyok ügyességének, vendégszerető magatartásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Karácsonyi hagyományok, szokások
Nálunk
Karácsony: Jézus születésének ünnepe a keresztényeknél. Az év legszebb, legfontosabb és legjelentősebb vallási ünnepe. De hogy valójában milyen régóta léteznek karácsonyi hagyományok és szokások, azt talán kevesebben tudják.
A legelső betlehemállításra és betlehemi játékokra 1223-ban került sor. Szent Ferenc találta ki őket Greccio városában, mert ezekkel szerette volna még szemléletesebbé tenni a történetet hallgatói számára. Egy földbirtokos barátját kérte meg, hogy egy barlangot rendezzen be úgy, ahogy az istálló kinézhetett Krisztus születésekor, és szervezzen be alkalmi színészeket, hogy a mese életre kelhessen. Greccio városa azóta pápai kiváltságot kapott, és az év bármelyik napján lehet karácsonyi szentmisét bemutatni, ráadásul minden nap karácsonyi hangulatban telik.
A magyar népi kultúra legrégebbi hagyománya, a betlehemezés, a 17. századból maradt fenn. Ennek több változata is van: a bűnbeesés, a szálláskeresés és a pásztorjáték. Kevésbé ismert talán a szentcsalád-járás, melynek során kilenc család összeáll, hogy december 15-től karácsony estig naponta, felváltva szállást adjanak a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek. A regölés szintén fontos eleme a karácsonyi szokásoknak. Rendkívül nagy zajjal vonulnak házról házra, láncos bottal verik az ütemet. A regölés szöveganyaga gazdag és sokrétű.
A karácsonyi lakomát, az ősi hagyomány szerint, december 24. éjfélig szigorú böjt előzte meg. VI. Pál pápa 1966-ban megszüntette a böjtöt, de azelőtt az öregek egész nap kenyéren, vízen és són éltek, és az esti vacsoránál is csak növényi eredetű étel kerülhetett az asztalra.
Manapság a karácsonyfa nélkül el sem lehet képzelni az ünnepet. A fa isten ajándékozó mivoltának a jelképe; „A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és a rossz tudásának fája mellett állt (Ter. 2, 9 ), s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (Ter. 3, 24)” – olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban. A fenyő örökzöldsége az örökkévalóságra utal, háromszög alakú formája pedig a szentháromságra. Az ajándékok sem voltak mindig a fa alatt: eredetileg minimális anyagi értékeket, a természet kincseit vagy kézzel készített tárgyakat adtak ajándékba, később azonban, a világ anyagiasodásával ez változott. Már nem az ajándékozás vagy az ajándékfogadás érzésének, hanem magának az ajándéknak örülünk.
Másoknál
Krisztus születésének évfordulóját számunkra furcsa módon ünneplik egyes helyeken. Az áhítatos és meghitt, családi kör, a bibliai szereplők megelevenedése nem mindenütt divat. Az ajándékokat sem mindenhol az angyaltól, a Jézuskától vagy a Mikulástól várják a gyerekek. Spanyolországban például a háromkirályok gondoskodnak a meglepetésről, Olaszországban pedig Szent Lúcia, esetleg Befana, a csúf, öreg, de jóságos boszorkány. Az oroszoknál Bábuska járkál házról házra, aki a napkeleti bölcsekkel együtt maga is meg akarta látogatni a kisded Jézust, ám elkésett. Azóta is keresi…
A skandináv országokban a fenyőfa kivágásakor az egész család jelen van, otthon pedig, feldíszítés után, vidáman körbetáncolják azt, majd kibontják az alá rejtett ajándékokat. Nemcsak templomba, hanem szaunába is eljárnak ilyenkor, és néhányan a temetőbe is kimennek.
Svédországban és Dániában csipkelődéssel és tréfálkozással telik az ünnep, mivel előbújnak a koboldok. A tomténak vagy nissének nevezett szakállak kis lények csínytevésekkel bosszantják a ház lakóit. Ellenük csak egy tál, a padláson elhelyezett rizskásával lehet védekezni, ami csillapítja éhségüket, és barátságosabbak lesznek. Norvégiában viszont el kell dugni a seprűket, mert fennáll a veszélye, hogy egy gonosz boszorka ellopja őket.
Nem annyira hagyományos, de mindenképpen szokás Japánban, hogy a család a KFC-ben fogyasztja el a karácsonyi vacsorát. 1974-ben ugyanis olyan jól sikerült kampányt folytatott az amerikai eredetű gyorsétterem-lánc, hogy befolyással volt a kultúrára is. Afrikában is kiegészül a karácsonyi menü, igaz, nem szárnyassal, sőt, nem is négylábúval. A helyiek marékszámra eszik a frissen kisült császárlepke-hernyókat.
A görögöknél a karácsonyi ünnep 12 napig tart, és ebben benne van Vízkereszt is. Feléjük azt tartják, hogy a Föld mélyén gonosz manók élnek, ún. kalikandzaroszok, akik év közben azon ügyködnek, hogy a Földet tartó fa törzsét elfűrészeljék, karácsonykor azonban inkább az embereket bosszantják. Rendetlenséget csinálnak a házban, megeszik az ételeket, összetörnek ezt-azt. Mivel a tűztől félnek, elkerülhető a látogatásuk, ha a családi tűzhelyben mindig van láng. Vízkeresztkor mennek vissza a föld alá, mikor a pap által megszentelt víz elűzi őket.
Végül egy jó tanács: az arachnofóbiásoknak valószínűleg nem árt elkerülni Lengyelországot… Egyes helyeken a karácsonyfát pókokkal és pókhálókkal díszítik, mert a legenda szerint a kis Jézus takaróját pókok szőtték. Ezért tisztelegnek ilyen furcsa módon a pókok előtt.
Források: mno.hu, femina.hu, családinet.hu, Nők Lapja Café
Nyugati Jelen (Arad)

Irgalmasság karácsonya
Az egyházközségünkhöz tartozó három faluban – Szentkatolnán, Hatolykán, Kézdimartonfalván –, ahol a szokáshoz híven mindenütt lesz pásztorjáték, különböző módon is készülnek Jézus születésének a megünneplésére.
Szentkatolnán az Irgalmasság Szentévének jegyében a plébániai hitoktatásban résztvevő gyermekek meglátogatják azokat az időseket, akik házhoz kötöttek, és egyedül élnek. Erre éneket és verset tanultak, de általuk készített süteményeket is ajándékoznak. Az előre bejelentett látogatást a három csoportra osztott gyerekek december 24-én ejtik meg. A program lebonyolítását Lőrincz Lenke vezeti.
Hatolykán az idén is várja a templomba látogatókat a Bardocz Piroska sekrestyés által az ember nagyságú, rongybábukból alkotott betlehem a haranglábban. Az idén is felállítják a falu karácsonyfáját. Ezt a hívek saját díszeikkel azért fogják minél szebbé tenni, hogy azoknak is legyen karácsonyfája, akiknek erre nincs lehetőségük. Mindezek vízkereszt ünnepéig lesznek láthatók.
Kézdimartonfalván a tervek szerint az idén is meglesz az „élő betlehem” a kápolna udvarán ma délután 3 és 7 óra között. Itt ebben az egyházi évben Szent Márton-évet tartanak, a templom védőszentje születésének 1700. évfordulója alkalmával. Az év mottója: „Közösségünket erősíteni”. Az idei pásztorjátékba az ifjúságot is belekapcsolják a gyermekek mellett, amelynek előadása – jó idő esetén – szabadtéren, az élő betlehemes díszletében történik. Az ilyenkor szokásos „angyali csomagot” az idei karácsonyon, az esti szentmise után nem a gyerekek, hanem a családok kapják a kápolna udvarán, ezzel is jelezve és erősítve az együvé tartozást. A programok előkészítésében és megszervezésében fontos szerepet vállalt Molnár Dalma, Elekes Judit, valamint Molnár Zoltán.
Opra István plébános
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ünnepi együttlét
Súlyos betegeket ápoló kórház kórtermeiben próbálom megtalálni ismerősömet. Nem közeli rokon, évek óta nem láttam, de sok rosszat hallottam róla. Hogy családját elhagyta, italozik, egyszóval züllött életet élt. Miközben a többi beteg között keresem, arra leszek figyelmes, hogy szinte minden kórházi ágyon Biblia hever. Arra gondolok, hogy kórházlelkész jár erre, s talán a vele való találkozásra készülődnek a betegek. Elmélkedésre azonban sok időm nem marad, mert rátalálok Miklósra: Bibliával a kezében, csonttá soványodva, ő maga is a Zsoltárokat olvasgatja. Azt a könyvet lapozza, amit eddigi életében minden bizonnyal ritkán forgatott. Kíváncsi pillantásaimra mintegy magyarázatként mondja: tudod, most már csak ez segíthet.
Miklós története azért is érdekes számomra, mert sok hozzá hasonló emberrel találkoztam már. És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem – írja a Zsoltárok könyve. A bajba jutott ember lelki fogódzója ez, még az utolsó órában is, hiszen ha hitetlenként nem is bizonyos felőle, de sejti, hogy isteni kegyelem nélkül vajmi keveset ér a földi élet.
Ilyenkor, ünnepek táján, az adventi készülődés jegyében ez a bizonyosság iránti vágy keríti hatalmába az embert. Azt is, aki hiszi, hogy Jézus őérte is megszületett, és azt is, aki erről ugyan nincs meggyőződve, de a lélek belső kérdőjelei késztetik egyféle szembenézésre, számvetésre önmagával. Ezzel magyarázható, hogy vallási és hitbéli meggyőződéstől függetlenül ünnepek táján figyelmesebbek, jobbak és elfogadóbbak egymás iránt az emberek. Ilyenkor gyűl össze az éves adományok legnagyobb része, és statisztikailag is csökken a bűncselekmények száma. Isten közelsége megérint hívőt és hitetlent, és felszínre hozza az emberi élet alapvető, de sokszor rejtett tulajdonságait, a jóságot és a szeretetet.
Ünnepeink legnagyobb adománya ez. Jézus szavaival élve Isten mindenhol ott van, ahol ketten-hárman egybegyűlnek az ő nevében. Ehhez az együttléthez kívánok áldott karácsonyt!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Karácsonyi és újévi szokások Marosvásárhely környékén
Hajnalozás, angyaljárás, kántálás és szálláskeresés, csak néhány a régi, de el nem felejtett karácsonyi és újévi szokásokból. Nagyernyében, Marosszentgyörgyön és Székelykakasdon most is van, amelyet ezek közül éltetnek.
A hajnalozás a karácsonyi ünnepkör része volt egykor Nagyernyében, amely karácsony szombatján a legények szokása volt. Előzőleg egy rendező bizottságot alakítottak, amely megfogadta a zenészeket a karácsonyi ünnepekre. Ezután a bizottság, valamint a zenészek két csoportra oszlottak, a falut is két részre osztották. Minden házhoz bementek, mert minden kapu nyitva volt, csak a Jánosokat és az Istvánokat hagyták ki. Mindenki ablaka alatt elénekeltek egy-két éneket, a zenészek kíséretével, miközben egy legény a zene ütemére egy vörös krepp papírral bevont lámpát rázott. A legtöbb helyen tetszés szerinti pénzt adtak ki az ablakon a hajnalozóknak, de voltak olyan házak is, amelybe behívták a legényeket és a zenészeket. Megkínálták őket itallal, kaláccsal, aminek az lett az eredménye, hogy reggelre mind a zenészek, mind a legények berúgtak. Délig elmentek aludni. Az összegyűlt pénzt felírták, az egyik legény írta, a másik kezelte. Másnap reggel két-két legény indult el felszalagozott hívogató pálcákkal. A hajnalozáskor gyűjtött pénzből délután tánc volt, ahova fizetés nélkül mindenki elmehetett. A tánc csak éjfélig tartott, mert akkor a hajnalozó legények elmentek a Jánosokat és az Istvánokat köszönteni. A hajnalozókat tisztes távolból tekintélyes számú fiú csapat követte, szívükben azzal a titkos vággyal, hogy minél hamarabb kerüljenek be ők is a hajnalozók közé, ami aztán idővel be is következett. Nagyon szép szokás volt, állítják az idősek.
Ma már nem kántálnak Nagyernyében
A kántálás is sokáig élő szokás volt, amit csoportosan gyakoroltak gyermekek és felnőttek egyaránt. Később a gyermekek folytatták, úgy a múlt század közepéig, aztán ők sem. Egy-egy csoport négy-öt személyből állt, házról-házra jártak, és az ajtó előtt Jézus születésével kapcsolatos dalokat énekeltek. Legtöbb helyen kaláccsal, gyümölccsel kínálták meg a kántálókat, de adtak aprópénzt is. Aki nem akarta fogadni a kántálókat, az bezárta a kaput.
A karácsonyfát karácsony szombatján hozta az angyal Ernyében, de ez csak a 19. század közepétől jött szokásba. A kisebb-nagyobb fenyőcsemetét a családanya vagy a legnagyobb lány díszítette fel néhány „szaloncukorral”, almával,dióval. Öt-hat gyertyát gyújtottak meg, később csillagszórókat, és csengettek a kisebb gyermekek számára, akik boldogan rohantak be, keresték az „éppen akkor elillanó angyalkát”, aki elhozta a karácsonyfát, és a rajta lévő ajándékokat. Ma, egyre pompásabb fát hoz az angyal, gazdag díszítéssel, és az ajándékok alig férnek el alatta. Napjainkban inkább a szemnek, mint a szívnek kell tetsző legyen a karácsonyfa.
Marosszentgyörgyön karácsony szombatján szinte mindenki karácsonyfát díszít, majd este vagy éjfélkor templomba megy, megünnepelni Jézus születésnapját. Kántálni régebb is, ma is többen eljárnak, december 24-én a gyermekek, 25-én éjjel pedig a felnőttek. Hajdan szokás volt a románok körében, hogy karácsony harmadnapján a legények lámpással mentek el a lányos házakhoz énekelni. Ha a lánynak – és a háziaknak – tetszett az ének, szívesen fogadták őket, amit úgy adtak tudtukra, hogy lámpát vagy villanyt gyújtottak az egész házban. A köszöntés után behívták a fiúkat, a lámpát kint hagyták, hogy mindenki tudja, vendégek vannak bent.
Szállást keres a szentcsalád Marosszentgyörgyön
Az utóbbi évtizedekben a római katolikus egyház közössége azon igyekszik, hogy a régi szokások megmaradjanak, ne merüljenek feledésbe. Néhány éve a fiatalok egy csoportja karácsony előtt kilenc nappal elindul szentcsaládozni. Az előre feliratkozott családokat egy képpel keresik fel, amely a szent családot ábrázolja, és imádkoznak, énekelnek a család tagjaival. Távozáskor a képet a családnál hagyják másnap estig. Akkor – ugyancsak ének és imádság kíséretében – elviszik a képet egy következő házhoz. Ez tulajdonképpen a Szállást keres a szentcsalád hagyomány felújítása.
Ádám és Éva délutánján a kisiskolások előadása és csomagosztás van a templomokban. Utána a gyermekek – egy nagyobb gyermek vagy fiatal vezetésével – elindulnak a faluba kántálni, az éjféli szentmiséig. A kisebbek hazamennek, a nagyobbak pedig részt vesznek az istentiszteleten, mely előtt pásztorjátékot adnak elő. Az éjféli mise után pedig több csoportban indulnak el kántálni. Megtörténik, hogy a felénekelt is csatlakozik hozzájuk. István és János napján a hasonnevűeket köszöntik, ez is a karácsonyi ünnepkör része. A nagyközség központjába nagyméretű karácsonyfát és betlehemest állít a polgármesteri hivatal, amely köré az iskolában szervezett karácsonyfa-díszítő verseny alkalmával készült fák is közszemlére kerülnek.
A helyi román ajkú lakosság körében szokás, hogy újév hajnalán a gyermekek köszönteni indulnak. Csengettyűkkel, ostorral és mindenféle zajkeltő szerszámmal bemennek az emberek udvarára, boldog, gazdag új esztendőt és egészséget kívánnak. Ugyancsak az újévet köszöntik, és az óévet búcsúztatják az éjfélkor meggyújtott hatalmas lángokkal égő tüzek a falu határában lévő domboldalakon. Néhány családnál mai napig szokásban maradt az, hogy újév éjszakáján a gyermekek fejével megérintik a gerendát, azért, hogy nagyra és erősre nőjenek. A magyarok nem mennek újévet köszönteni, sőt, az év első napján a nők nem mennek senkihez, mert a népi hiedelem szerint ez szerencsétlenséget hoz a ház lakóira. Azt is hiszik sokan, hogyha az újévben először nővel vagy férfival találkoznak az utcán, annak függvényében lesz szerencsés vagy szerencsétlen az évük
Karácsony szombatján énekkel köszöntenek a székelykakasdiak
A karácsony Székelykakasdon is elsősorban Jézus születésének ünnepét jelenti. A családok feldíszített karácsonyfát állítanak otthonaikba, valamint a templomba. Karácsony szombatján kántálni indulnak a kakasdiak, manapság inkább a gyermekek. A presbitérium három csoportot alkotva végiglátogatja a falu református híveit, „felkántálja” őket. Ez abból áll, hogy a kántáló csoport egyházi és karácsonyi énekeket ad elő a ház bejárata előtt. A háziak behívják az énekeseket, és kaláccsal, borral kínálják. Ezzel az alkalommal pénzt gyűjtenek az egyházközségnek.
Az óév estéjén, újév hajnalán néhány éve még sokan kivonultak a Farkas hegyre, ahol tüzet gyújtottak, és egyházi énekeket énekelve búcsúztatták az elmúló esztendőt, illetve köszöntötték az újat. Ma ez már nem szokás. A reformátusok az éjjel 11 óra 45 perckor kezdődő istentiszteletre mennek, majd az utcán összegyűlve együtt örülnek az új esztendő kezdetének.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

„Jézustalanítási akció folyik”
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben immár sokéves hagyomány, hogy december 24-én, karácsony szentestéjén 23 órai kezdettel, sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletet tartanak.
Sajátos hangulatú éjszakai istentiszteletre hívta az atyafiakat Várad-Rét református templomának harangja karácsony szentestéjén, mely alkalomnak az a különlegessége, hogy a 17. századi liturgiát követve, sok énekkel és zenével, az ige feletti csendes elmélkedéssel ünneplik a jelenlevők Krisztus Urunk születését immár sokéves hagyomány szerint. Lukács evangéliuma 2. részéből szólt Isten megtartó üzenete. Elmélkedésében dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hangsúlyozta: a „kisdedség ünneplésének körébe” beletartozik az egész világ, tér és időtől függetlenül, a régi, a mai és a holnapi. Isten számára ugyanis nem létezik előbb és utóbb, akkor és majd, ezeknek az időmeghatározóknak a használata csupán számunkra elkerülhetetlen, így tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mikor és hol, valamikor tehát az idők teljességében kiválasztotta Máriát és elküldte hozzá az angyalt, közölje vele az örömhírt. Karácsony éjjelének lényeget talán leginkább a tiszta szívű, jó szándékú, egyenes és becsületes pásztorok, illetve bölcsek fogták meg, akik úgy döntöttek, hogy Betlehembe mennek, vállalva azt is, hogy ennek érdekében minden akadályt legyőznek. Velük szemben a hatalomhoz való ragaszkodása miatt elvakult Heródest a téboly kerülgette annak a hírnek a hallatán, hogy megszületett a zsidók királya. Nyugtalan volt az akkor ismert egész világ is, nem volt öröm, csak flusztráció, görcs, félelem, probléma, még a választott nép írástudói is zavarban voltak.
Csendes imával
De vajon hogy viselkedünk mi, kétezer évvel később, amikor napjainkban is „jézustalanítási akció” zajlik, ármány kezek azon munkálkodnak, hogy végérvényesen eltüntessék a jelek Urát, apró csúsztatások mögé rejtik a lényeget, az igazságot?- tette fel a kérdést a tiszteletes. Hangsúlyozta: csendes imával fel kell emeljük szavunkat a sötétség erői ellen, a józanság és egyértelműség melletti elköteleződésünkkel. Úgy fogalmazott: a pásztorok és bölcsek példáját követve menjünk el egészen Betlehemig, a békesség szolgálata, az igaz hirdetése és a jó cselekvése legyen a célunk, mert ez az egyetlen életképes életrend.
Az istentiszteleti alkalmon énekszámokkal közreműködött: Nagy Judit Noémi, Brugós Anikó, Orosz Otília, Pálfi Noémi, Márkus Zoltán és Kiss Géza.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro