KMN: középpontban a kultúra romos fellegvára
Utcai performanszfesztivállal és kortárs kiállításokkal igyekeznek minél több embert a kolozsvári New York (Continental) Szállóba csábítani az Origo Egyesület képzőművészei a Kolozsvári Magyar Napokon – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Márkos Tünde, a főtéri műemlék épületben zajló kulturális programok főszervezője.
Hozzáfűzte: vegyes érzésekkel lakják be az egykori New York Szállót, a műemlék ingatlan állapota ugyanis továbbra is elszomorító, ezért erre idén is fel szeretnék hívni a figyelmet a művészeti programok révén.
Mint részletezte, a New York Szálló – Telt ház című eseménysorozatot két téma köré csoportosították. Közülük az első az utcai performanszfesztivál. A Mimesis 0. Edition – Az Erőszak és a Szent elnevezésű akció keretében a részt vevő alkotók végigjárják a Kolozsvár belvárosában „megrajzolt”, keresztet formázó Via Dolorosát (Kolozsvár belvárosának térképén egy keresztforma által lefedett utcák összessége), és az egyes stációkban performanszokat mutatnak be.
A keresztút végpontja a keresztény hagyomány szerint a Golgota, ez esetben a New York Szálló. Kalló Angéla, a keresztút szervezője ugyanakkor elmondta: a performanszokat meglepetésnek szánják, ezért előzetesen nem árulják el, hogy pontosan milyen produkciókra kerül sor. Mint részletezte, a keresztút végigjárása során a Via Dolorosa stációit jelképező 12 helyszínen mutatják be a performanszokat. Előbb a Mátyás szülőházához mennek, ez a kereszt talpa, a képzeletbeli kereszt teteje pedig a Farkas utca elejére esik.
A keresztút célja a kereszt „bal hónaljában” elhelyezkedő New York Szálló. Míg a keresztút Jézus életének utolsó momentumait eleveníti fel, addig a tárlatok nem annyira a vallásos értelemben vett stációkra emlékeztetik majd a résztvevőket, hanem a társadalomban megnyilvánuló erőszak és szentség viszonyáról gondolkodtatnak el.
A New York Szálló – Telt ház címmel futó kulturális rendezvénysorozat másik szervező témája a Second Floor nevet viseli, ugyanis a második emeleten 12 kolozsvári és Kolozsvárhoz kötődő képzőművész tárlata nyílik meg. A különleges akcióval idén még több kolozsvárit szeretnének odacsábítani. A tavalyi New York, New York! – Avagy ki jön velem szobára? elnevezésű projekt keretében is 12 művész tárlatát lehetett megtekinteni, miközben a látogató a műemlék épület romos állapotával is szembesült.
A tárlatok elsősorban a 30 év alatti képzőművészeknek nyújtanak lehetőséget arra, hogy bemutassák tudásukat a nagyközönségnek. Az akciósorozatot hétfőn 15 órakor nyitják meg. A performanszok és kiállítások mellett ugyanakkor kerekasztal-beszélgetések és előadások is szerepelnek a programkínálatban. A New York Szálló a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt minden este afterpartiknak is otthont ad, ahová a belépés díjtalan.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Balog: Partium akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát
Az Isten azt akarja, hogy a magyarok kiválasztottak legyenek és benne legyenek az élet közepében – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Bere felújított református templomában augusztus 16-án, szombaton.
A politikus, református lelkész igehirdetésében szorongató érzésnek nevezte, hogy a magyar nemzet az idők folyamán az „élet közepéről" a történelem szélére került, ezzel pedig a Partiumban élő magyarok is a periférián, Magyarország és Románia közé szorulva érezhetik magukat.
Partium neve az önismeretre és az alázatra vall, de azt üzeni számára az ige, hogy ez a vidék akkor is középen van, ha csak egy résznek is érzi magát, azaz „kézbe van véve" – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter szavai szerint „ha követjük az Isten igéjét, akkor rájöhetünk, hogy a magyarok sorsát, sodortatását nem a történelem alakítja", nem Washingtonban, Moszkvában, Bukarestben vagy Budapesten intézik, hanem ott, ahová a templomnak a tornya mutat.
Azért mutat felfelé, hogy „tudd, hogy a te sorsodat ott intézik Jézus Krisztus által" – mondta a miniszter, hozzátéve, „a te sorsod a megtartatás, a te sorsod az élet, a te sorsod a megmaradás". Balog Zoltán szavai szerint az egyháznak az a küldetése, hogy egyfajta felemelt mutatóujjként, figyelmeztető jelként ott legyen a világban, a tágabb és szűkebb közösségekben és rámutasson arra az igazságra és teljes üdvösségre, ami nélkül az élet nagyon keveset érne.
Az egyház szolgálata mellett Istennek és a Bibliának a szava is egy mutatóujj – folytatta -, egy igazodási pont, amely egyedül az üdvösség szerzőjére, a szabadítóra, Jézus Krisztusra mutat. Ez a rámutatás azonban nemcsak például a papok, hanem „mindannyiunk dolga".
Ezért figyelni kell az Isten által elmondottakra, mert ha nem így teszünk, akkor elsodródunk a célunktól – figyelmeztetett Balog Zoltán. Az összefogás fontosságára utalva Balog Zoltán jelezte, „ha együtt vagyunk és együtt maradunk, akkor nagy baj már nem történhet."
A magyar-román határ mellett, Nagykároly közelében fekvő Bere református műemlék templomát a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, mintegy 100 ezer euró költséggel újították fel. A munkálatok során a templom falain páratlan, Zsigmond-korabeli freskókra bukkantak.
A szentelési ünnepségen Balog Zoltán mellett részt vett és beszédet mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, illetve több világi és egyházi méltóság is.
MTI, Erdély.ma

Keresztényekként élni e földön
Nagyboldogasszony-napi emlékműszentelés Nyárádköszvényesen
Szűz Mária mennybemenetelének ünnepére idén igencsak sokan gyűltek össze Nyárádköszvényes katolikus templomában, mely ezúttal szűknek bizonyult. A késve érkezők az udvaron lehettek részesei a szentmisének. A zarándokbúcsú hagyományait megőrizve a környékbeli plébánosok, lelkészek együtt imádkoztak, osztottak áldást az egybegyűltekre, a világ gyermekeire, a zarándokokra.
A házigazda ft. msgr. Csíki Dénes pápai káplán, kanonok volt, a szentmisét ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta. Amint szentbeszéde során t. Nagy László selyei lelkész elmondta, a közismert Mária- ábrázolás mellett, amelyen Mária ölében tartja a kisdedet, van egy ritkább, a XI. századból származó megjelenítés is, ahol a gyermek Jézus öleli át a ravatalon fekvő Máriát. Ez jelképezi Mária mennybemenetelét, melynek több megnevezése van. A Mária elszenderülése elnevezés a földi élet végső célját is jelzi. A boldogságos Szűz Mária mennybemenetele a második megnevezés, mely jelzésértékű, hisz földi élete során az ember arra törekszik, hogy tettei és szavai meghatározzák azt, hogy eljuthat-e a mennybe vagy sem. A Nagyboldogasszony elnevezés már Szent István idejében is jelentős ünnepnek számított, hisz ezen a napon ajánlotta fel az uralkodó népét és országát a nagyasszonynak, így lett Mária a magyarok nagyasszonya. Ha lelkileg igénytelenek vagyunk, önzők, anyagiakban bővelkedők, akkor is eltelik az életünk, ezért keresztények módjára kellene élni e földön – volt az igehirdetés végkövetkeztetése.
Ft. Oláh Dénes főesperes-plébános celebrálta a hívek szentáldozását, majd a házigazda ft. Csíki Dénes plébános mondott köszönetet az egybegyűlteknek, aki az áldást követően útravalóul arra intette a híveket, hogy az együttlétet tegyék széppé és ünnepnappá.
Ősök emlékezete
A katolikus templom udvarán Nagyboldogasszony napján egy rendkívüli, hányatott sorsú emlékmű felszentelésére került sor. A székely nép életét, kultúráját, harcát jelképező féldomborművet 1942-ben faragták a település kőfaragói, köztük a helybéli Tamás Lajos, az emlékmű ötletgazdája, valamint a nyárádandrásfalvi Nagy Béla faragómester. A település piacterén állították volna fel az I. világháborúban elesett hősök emlékének áldozva, de a II. világháború kitörése miatt tervük meghiúsult. A hozzávetőleg négy méter magas, kőtömbökből álló emlékművet a szocializmus éveiben a helységben szalmakazal alatt rejtegették.
1999-ben a Marosszentgyörgyön élő Bálint Ferenc műépítész elhatározta, hogy megmenti a kőfaragó őse, nagybátyja által tervezett és kivitelezett emlékművet. Fáradságot nem kímélve, valamint jelentős anyagi áldozatok árán kiegészítette a hiányzó darabokat, és saját költségén a jelenlegi helyére szállíttatta. Az emlékmű talapzatán magyar–román–angol nyelven olvasható: "Emlékezzünk a világ összes hősére, vértanúira, áldozataira". A kőfaragást is művelő, Nyárád- köszvényesről elszármazott szépkorú e nemes gesztusával a világháborúkban elhunyt hősöknek és Olaszországból ide vándorolt kőfaragó őseinek is emléket állított. A jelenlévők csodálattal és áhítattal állták körbe a nagyméretű terméskövekbe vésett féldomborműt, melyek alkotórészein körkörösen az a szimbólumrendszer van megjelenítve, ami a székely ember életét az évszázadok során végigkísérte.
Annak ellenére, hogy kemény kézi munkával és szaktudással vésték a Bekecs-hegyről származó kőszikla anyagába, a legparányibb jelenetek is jól kivehetők. A kezében puskát tartó székely határőr, a szántóvető, a nép harca, a kézfogás mint a székely–román barátság jelképe, az erdő mellett népviseletben táncolók csoportja, a templomi orgona, de a bánya a csillékkel, mely a székely nép megélhetésének egyik jelképe, a székely zászló a nappal és a holddal, a hét vár, a turulmadár, de nem hiányoznak a légi háborús jelenetek, a magyar korona és a címer sem. Ez utóbbit Bálint Ferenc kiszínezte – mint mondta, a címer megjelenítéséhez fontosnak vélte a színhasználatot. Az emlékmű két oldalán jól kivehető női arcok Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát jelképezik.
Az emlékmű sorsát szívügyének tekintő műépítész – aki e jeles napon bizonyította, hogy tettei és szavai önzetlen keresztény emberre vallanak –, a talapzat oldalrészén elhelyezett márványtáblába véste a Székely himnusz szövegét is. A ft. Oláh Dénes főesperes-plébános által felszentelt emlékművet Bálint Ferenc a településnek adományozta, azon reményét fejezve ki, hogy az utókor is szeretettel ápolja és gondozza majd a háborúban elesett hősök emlékét, melyet e nem mindennapi emlékmű testesít meg.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Rácz Tímea
KMN 2014
Boszorkányok bűvöletébe estünk a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján A Székely Dózsa György táncjáték valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben. És hivatalosan is elindította a fesztivált.
Még sosem kanyargott ekkora rettenetes sor a Kolozsvári Magyar Napok nyitógálája előtt, mint idén vasárnap kezdés előtt egy órával, és még sosem köszöntöttek ennyi meghívottat, mint idén, és arra már őszintén nem emlékszem, hogy máskor megtapsolták volna egyenként a köszöntötteket, de az biztos, hogy ekkora taps sem volt még, mint az idén. Persze a Székely Dózsa György táncjáték előadói kapták a legnagyobbat.
A felszólalók között most is első volt Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, aki a fesztivál idei szlogenjét magyarázta: mesébe illő, hogy negyven évi kommunizmus és a funari korszak után a magyar napok csodája ötödjére is megtörténhet, illetve az is mesés, hogy vannak olyan gyerekek, akik már ebbe nőnek bele, az első emlékeik akár az első magyar napokhoz köthetők. Máté András Levente, az RMDSZ kolozsvári elnökének rövid köszöntője után Emil Boc polgármester köszönte meg a magyar napoknak azt, amit Kolozsvárért tesznek. Visszahoztuk a normalitást, azaz azt, hogy mindenki otthon érezheti magát Kolozsváron – mondta. Horváth Anna alpolgármesternek is köszönetet mondott.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja tulajdonképpen búcsúbeszédet mondott, kiküldetése ugyanis a magyar napok után lejár. Amikor két éve idejött, azt gondolta, Kolozsváron sok mindent lehet és kell tenni, és ehhez igazodva végezte is a munkáját. Balatoni Mónika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy míg a GDP-adatokat gyorsan elfelejtik, a kulturális történések, értékek évszázadokon át fennmaradnak, és ugyanitt említette meg, hogy a magyar kormány Kolozsváron is kulturális intézet nyitását tervezi, remélhetőleg már az idén.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt az örömet emelte ki, amely a Kolozsvári Magyar Napokat jellemzi. Szatmári Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy történetet mondott el arról, hogy a Kolozsvárt nem ismerők számára a várost tényleg mese és misztérium lengi körül. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a „kultométer” feltalálásának szükségességéről anekdotázott, amely a kulturális kisugárzást méri – ám ezt szerinte nem csak a magyar napok hetében, hanem az év minden napján lehetne mérni. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke megismételte, hogy mindennapi csoda részesei vagyunk, és kiemelte, hogy a magyar napokon olyan együttműködés valósul meg, amelyet a politika egyelőre csak keresgél, és a rendezvénysorozat más erdélyi nagyvárosoknak – Marosvásárhelynek, Nagyváradnak, Brassónak – is például szolgál.
Végül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólalt fel, aki szerint mintha nem is ötödik éve lennének Kolozsvári Magyar Napok, hanem évtizedek óta, és a természetesnek tűnő állapothoz gyorsan hozzászoktunk. Kiemelte azonban, hogy meg kell érteni, nem volt ez mindig így, és meg kell erősíteni a „csodát”, hogy a helyzet ne lehessen visszafordítható.
A táncjáték nem először látható Erdélyben, előadták már a Székely Vágtán és Temesváron is. A Zsuráfszky Zoltán koreografálta előadás története Dózsa (Novák Péter) párviadalával kezdődik, amelyet a szendrei lovas szpáhik vezérével, Alival vívott, és néhány pillanatot villant meg az életéből: a nemesi rangra emelését, a keresztes háborúba indulását, Pálfy Piroska (Fekete Zsuzsanna) iránt érzett szerelmét, a felkelésbe forduló harcokat.
Táncelőadásban nehéz karaktereket építeni, nem is ez a fő cél, Dózsa mégis összeáll: a Székely Dózsa György koncepciójában folyton szenved, hol a szerelemtől, hol a küldetéstől, hol a gyilkolástól, hol együtt az elnyomottakkal. Krisztusi figurát faragtak belőle, nagyjából olyant, amilyen kép a közhiedelemben ténylegesen él róla.
Maga az előadás egésze valóban látványos, különösen a teljes színpadot betöltő táncjelenetekben, és néhány olyan látványelemben, amelynek történetmesélési szempontból nem volt elengedhetetlen funkciója, ám színpadon nagyon jól mutatott. Ilyen például, amikor ködben csónakáznak (!) be a színpadra, vagy Bakócz Tamás érseket trónon, vállukon hozzák énekelni.
Az énekes magánszámok kevésbé megkapóak, nem úgy a zenei kíséret, amelyben a népzenét rock-, pop- és reneszánsz dallamokkal vegyítették, minden jelenetre találóan. Megkockáztatom, hogy az egyik legjobb jelenethez, a keresztes háborúba indulás előtti boszorkánytánchoz már-már mulatósra vették, bár igazából egy népies popdal videoklipje is lehetne ez a passzus.
Remek jelenet még a kivégzés is: amíg a tüzes trónt készítik elő, gregoriánra hasonlító kórus Te Deumot énekel, üllőn kalapáccsal ütött "harangozás" közepette. A nézők közül járomban érkező Dózsa pedig - bár tartottam tőle - szerencsére nem énekel még egy számot a tüzes koronával a fején, hanem számára itt tényleg véget ér.
Transindex.ro

Turistavonzó Krisztus-kilátó
Egy éve annak, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a Krisztus-kilátót: a Nyikó mentére letekintő impozáns építmény azóta igen látogatott, bár a Gordon-tetőre vezető út megrongálódott az esőzések miatt. A szobor mellé Makovecz Imre tervei alapján kápolna is épülne, bár a forráshiány miatt egyelőre nem tudni, hogy mikor.
A Gordon-tető aljáig járható, utána már rendkívül göröngyös út vezet fel a kilátóig, bár a nehézségek nem szegik az idelátogatók kedvét – a kilátó hétköznap és hétvégén is egyaránt látogatott. A bogárfalvi Pro Temp Alapítvány kezdeményezte, a Nyikó menti falvak és vállalkozások támogatásával létrejött beruházás kivitelezéséhez 2010 tavaszán fogtak hozzá, a Kelet-Európa legnagyobb Krisztus-ábrázolásának számító kilátó huszonkét és fél méter magas, tervezője Zavaczki Walter Levente szobrászművész. A Krisztus-szobor 2012 novemberére készült el, a többszintes szerkezetre csigalépcsőn lehet felkapaszkodni, a szobor szegycsontjánál a szejkei út felé, tarkóján pedig a Kalonda irányába lehet kitekinteni. Az ünnepélyes felavatást tavaly augusztus 17-én tartották.
Megjavítják az utat
A tetőre vezető út helyreállítása folyamatban van, tudtuk meg Kovács Lehel farkaslaki polgármestertől, a barázdák elegyengetéséhez a folyamatos esőzés miatt sem tudtak hozzálátni. „Sikerült megfelelő erőgépet szerezni, így két héten belül rendeződik az út helyzete” – ígérte a község vezetője. A térségbe látogatókat a megközelíthetőség nem akadályozta, ha gyalogszerrel is, de nagyon sokan felkapaszkodtak a tetőre. „A farkaslaki községházán működő turisztikai irodában óriási volt az érdeklődés, ezért az idei szezonban külön csomaggal rukkoltunk elő, melynek részeként a Krisztus- és az oroszhegyi kilátót tekinthetik meg a turisták” – újságolta a polgármester.
Makovecz-kápolnaterv ajándékba
A hideget és meleget is kapott Krisztus-szobrot egyébként Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész pozitívan bírálta el, továbbá életpályája egyik utolsó tervét, a kilátóhoz vezető úton felépítendő kápolna rajzát ajándékozta a kezdeményezőknek. „Tervbe vettük a kápolna kivitelezését, az alapkövet is elhelyeztük, de forráshiány miatt egyelőre a tervezés szintjén megrekedt a beruházás” – mondta el Fancsali Péter, a Pro Temp Alapítvány titkára. Kovács Lehel egyébként úgy vélekedik az üggyel kapcsolatban, hogy a kilátó turisztikai potenciáljának kiaknázása érdekében érdemes lenne a kápolnát is felépíteni, hisz így még több turistát vonzana a látványosság.
Visszahívó kilátás
Az udvarhelyi Gergely Gizella hétfőn látta először közelről a Krisztus-ábrázolást: Magyarországon élő leányával és szlovákiai vejével együtt kapaszkodtak ki a Gordon tetejére, majd fel, a szobor belsejében. „Mi tagadás, feledhetetlenre sikerült a nap, nemcsak azért, mert lenyűgöző fentről a látvány, hanem mert a felvezető úton egy medvével is találkoztunk” – mesélték.
Ottjártunkkor több magyarországi csoport is felfelé tartott, többségük gyalogszerrel. Lászlóék például már harmadszor vendégeskednek Székelyszentléleken, az orosházi család másodszor vágott neki a meredeknek, ezúttal néhány hónapos gyermekük társaságában. „Tavaly már megmásztuk egyszer az oldalt, de annyira lenyűgöző fentről a kilátás, hogy ismét nekivágtunk” – magyarázták.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Az űrlap alja
Zárult a kántorképző tanfolyam
Kilencedik évfolyamához érkezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Kántorképző Tanfolyama. Az elmúlt kilenc évben átlagosan harminc kántor vett részt a tanfolyamokon, és az idei végzősökkel együtt összesen tíz kántor kapott egyházkerületi kántori oklevelet, ami „C” kategóriás, tehát legmagasabb fokú kántori minősítést jelent.
„Nagyon sokat tanultam tőletek” – ezekkel a szavakkal búcsúzott el Marczi Ernő, a debreceni kántorképző titkára, aki vendégtanárként tanított az idei nagyváradi tanfolyamon. A három héten át tartott kurzus a Nagyvárad-réti templomban végződött, ahol már néhány éve a karvezetés vizsgák zajlanak az utolsó napon. Ezt követően került sor az oklevelek kiosztására is, melyeket 22 hallgató vehetett át szombaton délben, közöttük ketten már a tanfolyam végét jelző Református Kántori Oklevelet is.
A háromhetes tanfolyam kezdetén tíz új hallgató kapcsolódott be az itt folyó oktatásba, köztük több 13 éves fiatal, de gazdálkodó, kőműves és egy négy gyermekes anyuka is volt. A különböző felkészültséggel érkező, kevés vagy szinte semmi zenei előképzettséget nem hozó bátor jelentkezők jogosan hihették azt, hogy nem lesz könnyű helytállni. Tíz tanár oktatott s mindenkinek az egyéni adottságaihoz igyekeztek alkalmazkodni, ezért is van több szintű képzés, mert mindenkinek azt igyekszik nyújtani, amire a legjobban szüksége van, és amiben a legjobban tud haladni. Van, aki nagyon könnyen tanul éneket, hamar megragadja az elméleti ismereteket és van, aki nagyon ügyes hangszeres, vannak tehetséges fiatalok, akiknek az általános műveltségük is bővül az itt szerzett ismeretekkel. Gyülekezeti ének, zenei ismeretek, egyéni hangszeroktatás, kórus és karvezetés, zenetörténet, a felsőbb csoportban tanulóknak orgonaismeret, himnológia, énektanítás és liturgika tantárgyak is vannak. A tanfolyam első két napján Berkesi Sándor tanár úr is közöttünk volt, valamint két napon át tartott liturgika órákat Csűry István püspök úr.
Mi az, ami megmarad a hallgatókban a képző három hetének eseményei közül? Bizonyára mindenkinek más élmény. Az első héten meghallgatott orgonakoncert a nagyvárad-szőllősi római katolikus templomban volt, ahová szakadó esőben érkeztünk meg bőrig ázva, és a templomba beesve már kezdődött is a hangverseny egy németországi vendégművésszel. Még megtörölközni sem volt idő, a Szent Antal szobor előtt tocsogó víz gyűlt össze a koncert végére az esernyőkről és a hallgatókról. A tüdőgyulladást egy forró citromos teával próbáltuk otthon megelőzni a koncert után.
A második héten tartott „görbe est”, amelyen kiparodizálták a hallgatók a tanárokat, saját költésű dalokat adtak elő ismert dallamokra a tanfolyam életéből, mindenki nagy derültségére. A tehetségesebb és gyakorlottabb lakodalmi zenészek a hangszerek és a mikrofon mellett sorra váltották egymást, bemutatva, hogy más zenei műfajokban is megállják a helyüket. Sokat szenvedtünk a szúnyogok és a meleg miatt, éjszakánként sűrű csapkodások verték fel a szunnyadni próbálók nyugalmát. Az éjfélig tartó szolmizálások és éneklések a következő napra feladott énekekből, a hajnali gyakorlás és a hieroglifáknak tűnő szolfézs gyakorlatok. Nagy élmény volt sokaknak meglátni és kipróbálni a rogériuszi református templom orgonáját. Három héten át boldogítottuk a nagyvárad-újvárosi lelkészeket és híveket a gyülekezeti teremben tartott hangszerórákkal és gyakorlókkal, a nagykapu egész nap tárva-nyitva várta a soron következő gyakorlót. Mindennek ellenére nagy szeretettel fogadtak bennünket, és elviselték ügyetlenkedéseinket. Naponta reggeli és esti áhítatok foglalták keretbe a programot. Reggel kora protestáns énekes liturgia szerint zajlott a szertartás, esténként pedig nagyváradi lelkipásztorok szolgáltak, és a végzős csoport hallgatói vagy tanáraink kántorizáltak a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók termében. Szükség volt a lelki megerősítésre is, hiszen nemcsak tudásban, de hitben is próbáltunk fejlődni, erősödni, mert a hit és a szolgálat egymástól elválaszthatatlan. Az egyetem zenetanszékén jó volt a hűvös termekben tanulni akkor, mikor kint elviselhetetlennek tűnt a hőség.
Nagy élmény volt a harmadik héten kimenni a Fő utcára énekelni, a tavalyi incidens után az idén kiváltottuk az engedélyt a csendőrségtől az utcai énekléshez. Jó néhány éve már missziós feladatot teljesítünk azzal, hogy kimegyünk az emberek közé, és református énekeket, kórusműveket adunk elő a Fő utca templomai előtt. A vidám kis csapat a teraszokon üldögélő embereknek spirituálét énekelve vonult a Barátok templomától a Holnaposok szoborcsoportig. Az elmúlt csütörtökön este pedig két vizsga-istentisztelet is volt az újvárosi templomban, melyen a végzős hallgatók szolgáltak: Tordai Ildikó szilágyballai és Boér László szilágynagyfalusi kántor.
A tanfolyamot záró ünnepi istentisztelet minden évben az az alkalom, amelyen tudásuk legjavát mutatják be a hallgatók. A nagyvárad-újvárosi templomban tartott záró alkalmon Lukács József egyházkerületi főjegyző hirdette az igét, és öt orgonista végzett szolgálatot. Az igehirdetés a Zsidókhoz írt levél első részének 5–14. verse alapján Isten mindenhatóságáról, az Isten szolgálatában végzett munkáról szólt. Az Istent dicsőítő ének örömhír kell, hogy legyen, amely elnémít minden más emberi hangot ebben a világban. Az énekes, zenés szolgálatban Boér László végzős hallgató C. Franck Esz-dúr Andante című miniatűrjét játszotta, valamint Halmos László Minden földek Istent dicsérjétek! című művét vezényelte. Kapitán Erzsébet dirigálta Berkesi Sándor Jöjj, az Úr vár reád című énekfeldolgozását, orgonán kísért Pop György. Palestrina Úr Jézus, győztes nagy király című művét Tordai Ildikó, szintén végzős hallgató vezényelte. Elhangzott Lowell Mason Mindig velem című énekfeldolgozása Csáki Melinda vezényletével, majd Ruzsa Katalin vezényelte Liszt Él a Krisztus! című kórusművét, melyet szintén Pop György kísért orgonán. Az istentisztelet Rácz Lóránd és Marczi Ernő tanárok orgonaszolgálatával fejeződött be.
A hallgatók megköszönték Marczi Ernő, Leopold László, Márkus Zoltán, Kozma Gyula, Rácz Lóránd, Józsa Domokos, Pünkösti Apor, Nagy Judit Noémi valamint a szervező, Orosz Otília háromheti munkáját. Ugyancsak köszönettel tartozunk a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a Bethlen Alapnak, a budapesti Erdélyi Gyülekezet Legato Alapítványának és a Bihar megyei tanácsnak az anyagi támogatásért. Megköszönjük a Partiumi Keresztény Egyetemnek és a Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközségnek, hogy helyet biztosítottak a tanuláshoz, gyakorláshoz a három hét alatt. Továbbá köszönet illeti azt a 22 gyülekezetet, amelyek kántorképzős hallgatót küldtek a tanfolyamra, és akiket anyagi támogatásban is részesítettek. Adja Isten, hogy az elvetett mag nagy fává nőjön a kellő időben.
Orosz Otília Valéria, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékjel Attila hun királynak
Augusztus 20-án, Szent István napján 22 órakor egyszerre gyújtottak őrtüzet a Perkőn, az Óriáspince-tetőn és a Kézdialmás szomszédságában lévő Avas-tetőn. Cserei Lázár kézdialmási egyházgondnok kezdeményezésére az Avas-tetőn emlékjelt állítottak Attila hun királynak, és nagyméretű székely lobogót is avattak.
A kőtömbre az alábbi szöveget vésték: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila (395–453), ura volt ő minden földnek, a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig.” A hun király neve rovásírással került a kőre. Este nyolc órakor több száz kézdialmási, lemhényi és csomortáni lakos gyűlt össze az Avas-tetőn, ott, ahol 2010-ben emlékkeresztet állítottak, és elhelyezték a legenda szerint Krisztus lábnyomát őrző kőtömböt. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület ősmagyar ruhát viselő nyolc lovasa, valamint a Kelemen Didák Cserkészcsapat cserkészei álltak díszőrséget az ünnepség ideje alatt, melynek során Cserei Lázár ismertette Attila hun király életét, Molnár István kézdialmási polgármester pedig rövid ünnepi beszédet mondott. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, ők áldották meg az új emlékjelt. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Kádár László hagyományőrző huszár őrnagy Attila korára emlékeztető lovasíjász bemutatót tartott.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Istennek áldása legyen a mi nemzetünkön!
Augusztus 20-i ünnepség a Színház téren
Több száz ember gyűlt össze szerda este a Színház téren, hogy részt vegyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepségen. A rendezvényen a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották a nemzetiszínű szalaggal átkötött megye kenyereit, amelyeket a kétszeres világbajnok pékmester, Tőkés Tibor készített.
"Dicsőítünk téged, Atyánk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret és megszaporította, hogy táplálja velük az összegyűlt sokaságot. Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk ünnepén összegyűlve itt ünnepeljünk, aki hétről hétre meg- megszaporítod és szétosztod köztünk az eukarisztia kenyerét, áldd meg ezeket a kenyereket, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét…" – hangzottak az áldás szavai, majd a megszegett kenyereket szétosztották a megjelentek között.
A téren kiállított, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített Szent István-szobrot, illetve Szabó Albert képzőművész alkotását, a Szent Korona másolatát a gernyeszegi 15-ös Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata "őrizte" Balogh József főkapitány vezetésével.
Fellépett a Hajdó Károly vezette marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar, Samu Etel Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében dr. Farkas Balázs konzul méltatta a nap jelentőségét. Arra biztatott, hogy a jövőbe tekintve, Szent István szellemiségét követve, őrizzük meg az itt élő népek közötti szolidaritást, a magyar nemzet összetartását. Hozzátette: a magyar kormány Szent István szellemiségében kívánja a nemzetet továbbépíteni, stabilitását megőrizni.
Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "A mai napon azért gyűltünk össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egyben tartott minket itt, a Kárpát-medence ölelő karjaiban. (…) A mi nemzetünk túlélte a történelem viharait, megmaradt, és reményeim szerint megmarad itt, Erdélyben is, a mi tündérországunkban". Szent István király intelmeit ma is példaértékűnek nevezte, Marosvásárhelyt viharsaroknak, ezért kell ragaszkodnunk értékeinkhez, szimbólumainkhoz, a hitünkhöz... Ugyanakkor Széchenyi István szavaival üzente "megalkuvó, áruló magyar vezetőinknek", hogy akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.
Tőkés Tibor pékmester a Népújságnak nyilatkozva mondta: Augusztus 20. a magyarok szent ünnepe, pékmester vagyok, ez a nap az újkenyérnek is a napja. István királyunk megáldotta ezzel az ünneppel a népet. A legnagyobb 38 kilós, a másik 28 kilós, a harmadik 32 kilós kenyér, a hozzávalókat az Eldi pékség biztosította, az Eldi pékség jóvoltából készítettem el ezeket a kenyereket.
A rendezvényen jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A kérdésre, hogy miért Vásárhelyre jött ünnepelni, azt válaszolta: Augusztus 20. a magyar államiság ünnepe, nemzeti ünnep is ugyanakkor, nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem szerte az egész világon. Itt, Erdélyben is egyre szívesebben gyűlnek össze ilyenkor az emberek, hiszen a magyar nemzet egységét is jelképezi. "Azt hiszem, hogy mindenhol, ahol magyarok élnek, ez az a nap, amikor együtt vagyunk lélekben, és ha lehet, akkor ilyen szép helyen, mint Marosvásárhely, jó, ha fizikai közelségben is érezzük egymást. Marosvásárhelyre azért jöttem, mert vásárhelyi barátaim hívtak, és úgy éreztem, itt a helyem mellettük".
Az augusztus 20-i rendezvény a magyar és a székely himnusszal zárult.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítások a Forrásközpontban
Augusztus 20-án a szentté avatott István király emléke előtti tisztelgés jegyében nyílt képzőművészeti kiállítás Székelyudvarhelyen, a Forrásközpontban, három korábban elkezdett tevékenység záró rendezvényeként.
A Pro Life Alapítvány tehetségápoló tevékenységét két éve kezdte, idén Legendás kis művészek névvel futott a program, a Bethlen Gábor Alap és a Visius Kulturális Egyesület támogatásával, és mint elhangzott, a túlzásba vitt tévénézés, számítógépes játékok helyett cselekvési teret kínál a gyermekeknek, emellé a szabadidő hasznos eltöltése, saját kultúránk és a tankönyvekben nem szereplő történelmünk jobb megismerése is társult. Istók Emőke irányításával a képzőművészet különböző műfajaival ismerkedtek a részvevők, akik a Székelyföldi Legendárium alapján ábrázolták a vidék mondáit.
A Közösséget alkotó tábor a napokban zajlott Ivóban, környékbeli és a Beszterce megyei Vicén szórványban élő magyar gyerekek részvételével. Istók Emőke irányította a képzőművészettel kapcsolatos programokat, Istók Lajos pedig más tevékenységeket. Kultúra, történelem, művészet, egészséges életmód, kézműves-foglalkozások jelzik címszavakként a tartalmat. A táboroztatást anyagilag támogatta Hargita megye tanácsa, az Elan Trio Kft. és a csíkszeredai Csibész Alapítvány.
Istók Emőke Szívvel, lélekkel, ecsettel című kiállítása új alkotói korszakot és egyben megújult tematikát jelez. Erre az anyagra az olajképek dominanciája jellemző. A témabeli újdonságot a falusi környezet jelenti, ezek közül is az életképek vannak számbeli fölényben. A tyúketetés, a dagasztás, rőzsehordás, tejszűrés valóságos élményt közvetít. A portrék derűt, nyugalmat árasztanak. A vallásos témát egyedül a Krisztus-ábrázolás képviseli, komorságával és drámai hangulatot sugalló színeivel a szokásos ábrázolásmódokhoz közelít. A csendélet klasszikus fajtáit képviselik a gyümölcsös, virágos csendéletek. Az ábrándos fiatalságtól az öregkorig a korosztályokat, az alföldtől a Hargitáig a tengerszint szerinti magasságokat is átfogta Istók Emőke.
A táj és az ember örök kapcsolata a legnagyobb téma ennek a kiállításnak az anyagában, hangzott el a megnyitón. A táj legtöbb esetben megszokott környezetünkként jelenik meg, és a vidék mindennapi életének illusztrációja, megjelenítője. A munkálkodó, pihenő vagy gondolkodó ember önt lelket a dombokkal szabdalt völgyekbe, valódisága pedig a realista ábrázolásmód felé közelíti az alkotót.
P. Buzogány Árpád, Székelyhon.ro

Szobrokkal gazdagodott a kolozsvári Kálvária
Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én rendhagyó templombúcsú volt a Kolozsvár-monostori plébániához tartozó, a Kálvária-domb zöldövezetében lévő néhai bencés apátsági templomban.
Húsz esztendeje annak, hogy Kádár István esperes-plébános kitartó utánajárásának eredményeként, 1994. június 20-án az ortodoxok békésen kivonultak és teljesen visszaadták ezt az ősi templomot jogos római katolikus tulajdonosának. Amint Kádár István meghatódottan felidézte, ezt az istenházát 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görögkatolikus egyház 1949. május 1-ig. Azonban a kommunista hatalom betiltotta ezt az egyházat, javaikat, köztük ezt a bérbe kapott templomot is az ortodoxok használták törvénytelenül. Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 márciusától közösen használta a római katolikus és az ortodox egyházközség, a végleges visszaszolgáltatásig.
A koncelebrációs ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes megáldotta azt a három szobrot, amellyel rendhagyó módon gazdagodott a templom. Az óradnai születésű Robb Daniel, jelenleg Németországban szolgáló – ehhez a templomhoz és plébánosához még kolozsvári segédlelkészi szolgálata idejéből ragaszkodó – pap a bencés rend megalapítójának, Nursiai Szent Benedek apát művészi szobrával ajándékozta meg a templomot. A másik két – Szent István, illetve Szent László királyt ábrázoló – barokk szobrot pedig Kádár István mentette meg a csicsókeresztúri (Beszterce-Naszód megye) templom lomtárából.
Keresztes Olivér kolozsi plébános prédikációjában elmondotta: az élet sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk; életünk szövedéke, fonala, kockái összetettek, minden van benne. A kérdés csupáncsak az, a mai nap beengedem-e életembe Istent és a Szent Szüzet? Köszöntve a Nagyboldogasszonyt, kérjük, lehessünk mindig „az ő kötényében”, mert vele Jézushoz juthatunk.
A szentmise végén a jelenlevők a Nagyboldogasszony szobrával megkerülve a templomot, a magyarok Patrónája oltalmáért, közbenjárásáért imádkoztak. A búcsúünnep szeretetvendégséggel zárult, amelyre minden jelenlevőt meghívtak.
Fodor György , Vasárnap (Kolozsvár)

Emlékjel a hunok királyának – Augusztus 20-a a kézdialmási Avas-tetőn
Augusztus 20-án a kézdialmási Avas-tetőn is megemlékeztek államalapító Szent István királyunkról. A bensőséges hangulatú ünnepségen Kézdialmás és Lemhény katolikus plébánosai celebráltak rövid szentmisét, beszédet mondott Molnár István polgármester, majd Cserei Lázár egyházi megyebíró a magyar történelem dicsőséges napjait idézte fel.
A megemlékezést a legendákkal övezett Avas-tetőn tartották. Talán ez az egyetlen olyan felsőháromszéki magaslat, ahonnan belátható Kézdiszék majd’ minden szöglete. A mesés panoráma kárpótol a mintegy negyvenpercnyi mászásért.
A tetőn dr. Kádár László hagyományőrző is jelen volt, aki erre az alkalomra díszes huszárruháját ősi magyar kaftánra cserélte. A szépszámú érdeklődőnek éppen a ló irányítását magyarázza.
A lovat a harcba induló íjászok csak lábukkal irányították, hiszen egyik kezükben az íjat, a másikban a nyílveszőket tartották. Megülni a lovat, közben óvatos térdmozdulatokkal irányítani, és az ellenséget is célba venni, bravúros teljesítmény – mondta és szemléltette a hagyományőrző. Szent István király napján egy magas rúdra a székely zászlót is felvonták.
Cserei Lázár kezdeményezésére a tetőn a – helyi legenda szerint – Jézus lábnyomát őrző obeliszk szomszédságában található kőtömböt emlékjellé alakították át. A kivitelezésnél a lemhényiek és az almásiak példásan összefogtak. A kőtömbön, amelyre a hun király nevét rovásírással is felvésték, következők olvashatók: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila volt (395–453). Ura volt ő minden földnek a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig”
Dr. Kádár rövid bemutatóval demonstrálta, miként zajlott egykoron a lóhátról való íjazás. Dr. Kádáron kívül még nyolcan viseltek ősi ruházatot.
A rövid megemlékezésen szentmisét celebráltak a két település egyházi méltóságai Legendák az Avasról Az Avas-tető elnevezéséről több történet is kering. Egyik szerint a hegynek is beillő domboldal egykoron nem volt kopár, egy nagy vihar azonban ledöntötte a fákat, ezek egy része elkorhadt, úgymond: megavasodott. A fáma szerint a tetőn egykoron ősi település állt, a kommunizmus éveiben, 1953-ban a csúcson aranyleletre bukkantak, ezt a katonaság ismeretlen helyre szállította. Egyesek tudni vélik, hogy egy régi – feltehetően királyi – sírban rejtőzött a mesés kincs… Bartos Lóránt
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Hívő hazafiság
Amióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos.
Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk.
Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül?
XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja.
Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek.
A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be.
Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében.
Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz:
»Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár.
Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános
Népújság (Marosvásárhely)

Növekvő számok a Kolozsvári Magyar Napokon
Az idei Kolozsvári Magyar Napokon nézőszámban az Illés50 vitte el a pálmát, amelyen hozzávetőlegesen 23-25 ezer érdeklődő volt jelen. A Quimby, a Szimfonik Live, az Experidance, a Magyar Rádió Szimfonikusainak hangversenye, Tamás Gábor, a Redutban szervezett hangversenyek, a színházi miniévad és a középkori utca szintén közönségsikert arattak.
Néhány nappal az 5. Kolozsvári Magyar Napok lejárta után a központi szervezőcsapat mérleget vont, elsősorban számokban.
A közel 500 rendezvénynek több mint 180 ezres látogatottsága volt. A résztvevőknek hozzávetőlegesen 10-20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen zavarta meg eső, zápor, zivatar.
A Magyar Napokon 90 főből álló szervezői stáb, továbbá 200 önkéntes munkálkodott. A nyolc napos kulturális seregszemlét 57 országból interneten követték nyomon.
A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem volt fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolc méteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt.
A hangsúlyosabb román kommunikációnak köszönhetően növekedett a román érdeklődők száma a fesztiválon. A kolozsvári románok körében leginkább a Szimfonik Live produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a városnéző séták, a kiállítások, a Jézus Krisztus Szupersztár és a fesztiválutca kínálata aratott sikert.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja és facebook oldala is túlszárnyalta a tavalyi érdeklődést. A www.magyarnapok.ro oldalt augusztus 16. és 25. között 36 ezer felhasználó látogatta meg, és összesen 210 ezer oldalt tekintettek meg. Augusztus 17-25. között a rendezvény facebook oldalán közel 33 ezer egyéni felhasználó tájékozódott, akik összesen közel 1.500.000-szer kattintottak a bejegyzésekre.
A rendezvény ideje alatt 57 országból közel tízezren követték élőben az esti koncerteket a TransylvaniaCam jóvoltából, Románián kívül kiemelten Magyarországról, az Egyesült Államokból, Németországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Kanadából, Svédországból, Hollandiából és Írországból.
A hétfői hangosítási problémákat leszámítva jelentős fennakadásoktól mentesen sikerült lebonyolítani a nyolc napos rendezvényt. Akárcsak tavaly, idén sem árnyékolta be a Magyar Napokat semmilyen incidens, ami elsősorban a kiváló közönségnek, de emellett hangsúlyosan a helyi és a megyei önkormányzat alá tartozó rendfenntartó szervekkel való jó együttműködésnek köszönhető.
A rendezvényt 101 támogató és közel 100 partnerszervezet támogatta, ajánlott fel programokat.
Öt év alatt megháromszorozódott az önkéntesek száma, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről a rendezvény lebonyolításában való aktív részvétel iránt. Idén román és angol önkéntes is színesítette a palettát, és külön kiemelendő, hogy a legidősebb önkéntes az idén töltötte be 69. életévét.
Az 5. Kolozsvári Magyar Napok SMS-kampányában indított nyereményjáték keretében 686 SMS érkezett augusztus 27-ig, amiért ezúton is köszönetet mondunk. Aki a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a jövő évi rendezvény megvalósításához, az szeptember 30-ig küldhet SMS-t a 8842-es számra KMN tartalommal.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a szervezők a jövő évi viszontlátás reményében ezúton is köszönik a támogatóknak, a partnerszervezeteknek, a médiatámogatóknak, az önkénteseknek, és nem utolsó sorban a kiváló közönségnek a támogatást és a részvételt.
maszol.ro

A mese meghalt
Kultúrhökkeneteim. „A mese meghalt” – írta Ady Endre. Legalábbis Erdélyben, Székelyhonban - írom én.
Tamási-darabot már csak Udvarhelyen játszanak az új évadban
Olvasom az erdélyi származású írógeneráció egyik legismertebb fiatal képviselőjének, Székely Csabának a nyilatkozatában, hogy le kell számolnunk a bennünk élő Erdély-képpel. Mármint nekünk, olvasó magyaroknak, akik ritkán jutunk el oda. A tündérmesék kora lejárt. Tamási Áron szerethető hősei, Szabó Dezső kétségbeesett, a magyarságukat elveszteni nem akaró alakjai, Nyírő csodára szánt hargitai asszonyai nincsenek többé. Erdély és Székelyföld a munkanélküli, nyomorgó emberek hazája ma már, alkoholisták, csak káromkodva képesek megszólalni, tömeges a családon belüli erőszak. A hargitai falvak elnéptelenednek, az erdőket kivágják, ami még maradt, azt betemeti a trágya. De még így is jobb ma értelmiséginek lenni Romániában, mint itt, Magyarországon. Mert itt diktatúra van, ott meg nem. Itt, aki a kormányt kritizálja, a magyarságot, a nemzetet sérti meg – mondja Székely Csaba, és ez nem jól van így. Minden valamirevaló művészet kritikus a politikai rendszer hibáival szemben. És ebben igaza van, nem is lehet másképp, évezredes közhely ez. A román kormány toleránsabb a művészeivel, mint a magyar. Hagyja magát kritizálni, ez meg itt Budapesten nem. Gondolom, ezek után hazaköltözik minden feldúlt erdélyi író vagy művészember, aki valamilyen tévedés folytán az anyaországba jött. Szomorú ez. Mi lesz velünk nélkülük?
Az erdélyi hivatalos színjátszás már régen leszámolt a nemzeti érzés problematikájával. Eltaposta, kész. Kelemen László jó kétszáz évvel ezelőtt küzdött a magyar színházi kultúra megteremtéséért, de az igazi eredményeket már akkor is Kolozsváron érték el. Amikor mindennél fontosabb volt a magyar íróknak, művészeknek, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra ne hulljon végképp bele az időbe – az erdélyi színházcsinálók adták ehhez a munkához az erőt, a hitet. Hogy aztán amikor a pesti feltételek is megteremtődtek, az addig Erdélyben játszó színészek egy része tehetségét adja a továbbiakhoz. Tündérmese volt ez, de igaz. Trianon után aztán fordult a helyzet, a magyar lap- és könyvkiadásnak kellett segíteni, hogy az ottani művek méltó módon megjelenhessenek, hogy a pesti színházakban ünnep legyen egy-egy erdélyi szerző bemutatója. A kommunista időkben néma, cinkos összeesküvés volt együtt lenni itthoni és ottani magyarnak. Tizenkilenc évesen kötelességünknek éreztük, hogy eljussunk Kolozsvárra, Harag György valamely rendezésére, és együtt tüntessünk az előadást éltető tömeggel. Aztán utána lakásokon folytassuk a szeánszokat, hitben, nemzeti öntudatban erősítve egymást. Aztán jött a rendszerváltás, és a globalizáció liberális bajnokainak egyik legfontosabb célja lett ezt az érzést, ezt a nemzeti identitást megszüntetni, megölni. És sajnos, ez jobbára sikerült is.
Átnéztem a külhoni magyar színházak jövő évi műsortervét. Mindenhol művészi tenni akarás, megfelelni vágyás a hivatalos kritikai elvárásoknak, hisztérikus igyekezet, hogy a magyar kritikusok díját megkaphassák, vagy minél jobban szerepeljenek valamely román alternatív fesztiválon. Egyedül a Tomcsa Sándor Színház visz színre egy új Tamási Áron-adaptációt, a többi műsora még közvetve sem kötődik az erdélyi klasszikusokhoz, azokhoz, akik nyelvben, nemzetben, érzetben megőrizni akartak valamit, ami akkor és ott fontos volt. Ma és itt már nem fontos. A ma is ritka tehetségű erdélyi színészek és rendezők részben nem hisznek saját irodalmi hagyományaikban, részben egzisztenciálisan-művészileg ki vannak szolgáltatva a kolozsvári nagy hatalmú direktornak, aki osztja az észt. És különben is? Mit akarok?! Magyarul játsszák az ismert amerikai bulvárszerző vagy a francia abszurd író darabjait! Magyar nyelven szól a színpad. De magyar lélekkel szól-e? És ha nem, fontos, hogy nem? Lehet, hogy hülyét csinálok magamból ezen eszmék hangoztatásával? Tényleg hazug mesében élek, ahogy Székely Csaba mondja? Hazug, idióta közhelyekben élünk, ha a klasszikus erdélyi írók csoda-gyönyörű munkáit hiányoljuk a színházakból? Lehet.
Ugyanebben a hibában él ezek szerint az egyik legnagyobb erdélyi egyetem rektor asszonya is, aki szomorúan mesélte el, hogy nincs már közük az ottani színházhoz. Vagy a szabadkai tanító, aki elvesztette a hitét a színházban. Vagy az a több autóbusznyi közönség, amely másfél napot utazott, hogy láthassa A jézusfaragó ember előadását Pesten? És sorolhatnám tovább. Igen, ezek az emberek korszerűtlenek lettek. Igényeikkel, nemzettudatukkal, elhivatottságukkal. Valakik, valahol nagyon örülnek, hogy sikerült olyan vírust kitenyészteni, amely a nemzeti hovatartozásnak ezt a fajta, s egyébként egészséges érzését kiöli az emberből.
És ezért még nem is okolhatjuk azokat, akik már nem tudják, miről beszélek. Székely Csabát sem, ő az új generáció, a legnagyobb jó szándékkal műveli, amit művel, tehetséges, jó író is, nincs ebben hiba. Ez már az új kor szele. Én rosszul vagyok ettől a széltől, de ez magánügy. Törődjünk bele, hogy az erdélyi magyar írók szinte teljes serege már nem csak testben pusztul a sírban. Áprily, Bánffy, Dsida, Karácsony Benő, Hunyadi, Reményik, Benedek Elek, Jékely, Csíki, Tomcsa, Páskándi, Székely János, Kemény, Szilágyi, Jakab, Nyirő, Tamási, Sütő, Wass Albert, Varró Ilona, Makkai és a többiek neve mellé a sírkövön alá lehet húzni erősen a halál idejét. Meghaltak ők, meghalt a mese.
S ha már Adyval kezdtem, fejezzem is be vele: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált, szegény magyarok, / És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.” Pozsgai Zsolt, Magyar Hírlap

KMN: számszerűsített sikertörténet
Az Illés múlt szombati főtéri koncertje volt az 5. Kolozsvári Magyar Napok legnagyobb érdeklődést kiváltó rendezvénye: a legendás zenekar 50. évfordulóját ünneplő fellépését mintegy 23–25 ezer néző követte – jelentették be a múlt vasárnap befejeződött kincses városi rendezvény szervezői.
Idén megdőlt a Farkas utcai vásár látogatottsági rekordja is, és a rendezvény szervezői szerint augusztus 17–24. között a román közösség is nagyobb számban képviseltette magát a fesztiválon. A szervezők közleménye szerint a Kolozsvári Magyar Napok közel 500 rendezvényére több mint 180 ezren voltak kíváncsiak.
A fesztivál kedvéért Kolozsvárra látogató turisták száma körülbelül 20–30 ezer főre tehető, a szervezők becslései szerint ugyanis a résztvevők mintegy 10–20 százaléka érkezett Kolozs megyéből, Erdély különböző vidékeiről, valamint külföldről. A tavalyinál nagyobb volt az érdeklődés a magyar napok iránt a világhálón is: a rendezvény honlapját 36 ezren, a Facebook közösségi oldalát pedig 33 ezren tekintették meg, és öszszesen másfélmillió alkalommal kattintottak az ott közzétett bejegyzésekre.
Az eső sem tudta „elmosni” a sikert
Külön kiemelték: a rendezvény iránti érdeklődés a korábbi évekhez képest annak ellenére sem változott, hogy az idei programokat rendszeresen megzavarta a csapadékos időjárás. A szervezők adatai szerint az Illés mellett a Quimby, az MR2 Szimfonik és az Experidance aratta a legnagyobb közönségsikert.
„A Farkas utcában és környékén megszervezett fesztiválutca rekordot döntött: egyetlen évben sem fordult meg annyi érdeklődő a helyszínen, mint idén. A Fogoly utcában berendezett középkori utca a szigethalmi Emese Park jóvoltából szintén nagy sikert aratott, akárcsak az utca bejáratához raklapokból felépített, nyolcméteres kapubástya, amelynek célja Kolozsvár történelmi címérének középpontba állítása volt” – derül ki még a közleményből.
Ugyanakkor a „hangsúlyosabb” román nyelvű kommunikációnak tudják be, hogy a kolozsvári románok közössége nagyobb érdeklődést tanúsított idén a magyar napok iránt. A kincses város többségi lakóinak leginkább az MR2 Szimfonik produkciója, az Experidance 1001 év című előadása, a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera és a fesztiválutca kínálata nyerte el a tetszését a szervezők által készített felmérés szerint.
Világraszóló fesztivál
A szervezők hivatalos beszámolójából ugyanakkor megtudtuk: a szervezői stáb összesen 90 főből állt, munkájukat 200 önkéntes segítette. A kulturális seregszemlét nemcsak a helyszínen, hanem a világhálón is követték az érdeklődök, az esti koncerteket közel tízezren láthatták élőben összesen 57 különböző országból.
Románián kívül a legtöbben természetesen Magyarországról voltak kíváncsiak a magyar napok internetes közvetítésére, de az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Kanadában, Svédországban, Hollandiában és Írországban tartózkodók közül is sokan bekapcsolódtak virtuálisan a fesztivál forgatagába.
A szervezők ugyanakkor örvendetesnek tartják, hogy az első napi hangosítási problémákat leszámítva más jelentős akadály nem hátráltatta a rendezvényt. Annak pedig külön örülnek, hogy idén sem árnyékolta be a magyar napokat semmilyen incidens. Ezt a „kiváló közönségnek” köszönik elsősorban, ugyanakkor a helyi és a megyei önkormányzat rendfenntartó szervezeteinek a munkájáért is hálásak.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Rulikowskira emlékeztek
Rulikowski Kázmér (1827–1849) halálának 165. évfordulója alkalmából tartottak szerda délután 6 órakor szentmisét a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére az újvárosi Szent László-templomban. A megemlékezésen nagyjából kéttucatnyi ember gyűlt össze főt hajtani az egykori lengyel dzsidáskapitány tiszteletére, aki az 1848–1849-es a magyar forradalom és szabadságharc mellé állt, és ezért 1849. augusztus 28-án mindössze 22 évesen itt, Váradon az életével fizetett.
Nekünk, váradiaknak már generációk óta egyértelmű gesztus, hogy sírja előtt hagyományból főt hajtsunk a róla elnevezett temetőnkben, ahol a mi felmenőink vagy szeretteink is nyugszanak.
A rövid, nagyjából félórás misét Tóth Attila Levente, a plébánia káplánja celebrálta. „Legyen Rulikowski élete és áldozatkészsége mindannyiunk számára példamutató értékű, adjon erőt és hitet, hiszen ahogyan ő is megvívta harcát, úgy nekünk is meg kell vívnunk életünk kisebb-nagyobb harcait nap mint nap”– hangsúlyozta a fiatal segédlelkész.
Szerda egyben Szent Mónika ünnepe volt, ezzel együtt Tóth Attila felhívta a figyelmet Szent Ágoston édesanyjának halálára is, aki boldogan készült a „nagy hazahívásra”, és szintén követendő példaként állította mindannyiunk elé, esélyként arra, hogy minden nehézség között is meglegyen a lehetőségünk arra, hogy visszataláljunk Istenhez. A belső értékek vállalására és a képmutatás leküzdésére utalva választotta a lelkész az evangéliumi szavakat is (Máté 23:27), melyben Jézus rója fel a farizeusoknak: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.”
Nemcsak Rulikowski Kázmér lelki üdvéért imádkoztak tehát szerda este, hanem ki-ki maga is elmélyülhetett, hogy saját lelki békéjének és mindennapi áldozatvállalásának utat találjon.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

SZÉKELYFÖLDI LÉLEKÉPÍTÉS
Cseke Péter–Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
„Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, / egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor: Noé bárkája felé) Az erdélyi magyar szellemi élet művelői, a népi hagyományok ápolói elé programot adó költő 1973-ban versbe kristályosodott szavai termékeny talajba hullottak. Gondoljunk csak a bukaresti Kriterion Könyvkiadónak a két világháború közti Erdély magyar irodalmát újra köztudatba emelő könyveire, a gazdag népszokásokat feldolgozó tudományos igényű kötetekre. 1990 után az értékmentő munka fokozott lendülettel folyt tovább, hisz ledőltek a tiltás falai, a hagyományainkat feldolgozó, értékmentő munka - az Erdélyi Múzeum, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, sok más országos és helyi érdekű kulturális fórum, kiváló szakembereink, tudósaink kutató munkájának köszönhetően - új lendületet nyert, a minden behajtásának, behordásának igényével látott munkához. És ebben a törekvésben valóban „semmi sem fölösleges", Noé bárkájában - szellemi kincsestárunkat megjelenítő metaforában -mindennek helye van, elődeink minden törekvésének, amely a léleképítést, a nemzeti identitás erősödését, tudatosítását segítette, megmaradásunk, jövőnk ügyét szolgálta.
Ilyen megmentésre, felélesztésre utaló „szó"-ként értelmezhető a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttére, szolgálatára Cseke Péter jeles erdélyi művelődéstörténész hívta fel a figyelmet a Székelyföld 2002/12-es számában. Az elmélyült kutatómunka gyümölcse a szerzőt is további munkára ösztönözte; Burus János csíkszeredai tanár, néprajzkutató személyében pedig olyan munkatársra talált, akinek ugyancsak szívügye lett a népfőiskola múltjának feltárása, közkincs-csé tétele. A közös munka gyümölcse a Csíksomlyói Székely Népfőiskola kötet.
Csíksomlyóról lévén szó, mi sem természetesebb, mint hogy a kötet szerzői az olvasót a hely szellemiségét meghatározó Szűzanya-szobor ihlette verssel és egy, a somlyói búcsút és a kegyszobor történetét felidéző írással adjanak lelki indíttatást az olvasónak. Ferenczes István Ave mundi Domina című költeménye a kegyszobor spirituális kisugárzását érzékelteti, strófazáró soraiban az egyetemes egyház nyelvén köszönti a nemzeti Mária-kegyhelyet megszentelő, megszemélyesítő, Csíksomlyót világhírnévre emelő égi Édesanyánkat - Ave mundi Regina, O Madonna virgina, Stella Maris Maria, Salve mundi Domina -, akihez évente százezrek zarándokolnak el Erdélyből, Magyarországról, a diaszpórában élő magyarság soraiból.
Kovács Imre írása a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a kegyszobor történeti hátterét tárja az olvasó elé: a katolikus vallás megvédéséért a közeli Tolvajos tetőn 1567-ben lezajlott csata emlékét, az 1450 és 1543 között faragott csíki Máriaszobrok, különösképpen a csíksomlyói kegyszobor leírását. „...hársfából készült, 227 cm magas. Mária lábai alatt a fél földgömb, azon sarlós hold, ennek közepén fekvő emberfej - a tagadás képviselője. A kegyszobrot tetőtől talpig aranyos sugárkéve ragyogja körül. Az obszerváns ferences kegyeletet és gyakorlatot őrzi, a Napba öltözött Asszonyt."
A népfőiskolák létrehozásának gondolata Dániában fogant meg. Kezdeményezője Nicolai Frederik Severin Grundtvig (1783-1872) dán evangélikus püspök volt. A nemzeti identitást erősítő, a szellemi felemelkedést, a felnőttképzést szolgáló első intézményt 1844-ben nyitották meg. Magyarországon a századfordulón születtek hasonló intézmények, kezdetben szabad líceumok formájában. A népfőiskolák a harmincas években jöttek létre, többségükben az egyházak szervezésében. Közéjük tartozott a Kerkai Jenő SJ által 1936-ban létrehozott KALOT - a Katolikus Legényegyletek Országos Testülete -, amely „a falusi ifjúság keresztény szellemben való nevelését" tűzte zászlajára, jelmondata pedig - „Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" - a hit, műveltség, család, haza fogalomkörében, eszményében kívánta a magyar falut súlyos elmaradottságából kiragadni, fölemelni, a tehetséges, tanulni vágyó, vállalkozó szellemű ifjúságot fölkarolni. E szervezetnek lett a testvéregyesülete a KALÁSZ, amely a lányok nevelését szolgálta, a KALÁKA népfőiskolák keretében.
Cseke Péter gazdagon adatolt, sok bibliográfiai hivatkozással alátámasztott tanulmányából megtudhatjuk, hogy Erdélyben a 19. században jöttek létre azok az oktatási intézmények - a Tessedik Sámuel alapította nagyszentmiklósi mezőgazdasági iskola 1803-ban; a Wesselényi Kollégium Makfalván, 1835-ben -, amelyek a falusi ifjúság szakmai, szellemi felemelkedését szolgálták. Ugyane céllal jött létre a székelykeresztúri unitárius és a radnóti katolikus (1931), a kézdivásárhelyi katolikus (1932) téli gazdasági iskola, indult a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szervezésében a csombordi gazdasági iskola, 1935-ben. A harmincas években a dán népfőiskolák erdélyi kisugárzásaként jött létre, Balázs Ferenc unitárius lelkész kezdeményezésére, a mészkői népfőiskola.
Kerkai Jenő kezdeményezése 1940-ben Erdélyben is csakhamar gyökeret vert. 1941-ben a KALOT égisze alatt megnyílt a Csíksomlyói Székely Népfőiskola, melynek létrejöttét Teleki Pál miniszterelnök is támogatta, első igazgatójául Magyar Ferencet nevezte ki. Azzal párhuzamosan szervezte meg Zakariás Flóra szociális testvér a csíksomlyói Székely Leánynépfőiskolát, ugyancsak 1941-ben. Három hónapos tanfolyamaik résztvevői elméleti oktatásban és a zöldségtermesztés, a konyhakertészet, a tejgazdaság, a háztartásvezetés, a népi hagyománykincs elsajátításán alapuló oktatásban részesültek. Cseke Péter tanulmánya az előbbire fókuszál, több éves kutatás eredményeként azt mutatja be az olvasóknak. E tanítás tartalmára és céljaira világít rá Kerkai Jenő Móricz Zsigmondnak 1940 októberében írt levele: „Legfőbb célunk, hogy népfőiskolánkkal a magyar élet- és sorskérdéseket szolgáljuk, és a minden tekintetben egységes magyarság ügyét előbbre vigyük. Népfőiskolánk tananyaga, menete és szelleme ezeknek a céloknak az elérését szolgálja." A címzett tájékoztatása nem véletlen, hisz a népi írók - Móricz Zsigmond mellett Németh László, Veres Péter - maguk is erőteljesen szorgalmazták a falusi ifjúság szellemi képzését, népfőiskolák szervezését, létrehozását, támogatását.
A tanulmány részletesen ismerteti az 1940-41 telén indított oktatás anyagi és szellemi előkészületeit, az ott tanító szakemberek toborzását, alkalmazását. A népfőiskola otthona megtervezésére Kós Károlyt kérték fel, az építkezés vezetésére a csíkpálfalvi Ferencz S. Imre építészmestert. Az erdélyi építészeti motívumokkal ékesített épületbe 1942 őszén költözhettek be az addig a helyi iskolában tanuló növendékek. Jeles tanáraik sorában ott találjuk Szervátiusz Jenő szobrászművészt, aki a fafaragó-tanfolyamot vezette. Molnár István a népi táncművészetet oktatta. Mátéffy Győző és Ferencz Lajos tanárok az általános műveltséget nyújtó tárgyakat adták elő. Köllő Bonifác világnézeti előadásokat tartott. P. Hajdu Leánder hit- és erkölcstant, Részegh Mária zöldkeresztes nővér egészségtani, Kozán Imre agrármérnök pedig mezőgazdasági ismereteket tanított. Kötelező érvényűtanterv nem készült. A tízhónapos tanfolyam alatt a szakmai, népi mesterségeket felkaroló oktatás és a szellemi műveltség elmélyítése mellett arra törekedtek, hogy a hallgatóikat faluvezetésre, közművelődés-szervezésre is kiképezzék. Az itt végzett tanítványok - emeli ki Cseke Péter - „a szellemi otthonteremtés előfutárainak bizonyultak szülőhelyükön".
Sajnos a háború - az oktatók katonai behívói, az épületek katonai célokra való igénybevétele, a front közeledte - lehetetlenné tette az ígéretes kibontakozást, sőt, külső okok és körülmények, az 1942-es és 1943-as évek fénykora után, a népfőiskola megszűnéséhez vezettek.
Lesz-e folytatás? A tanulmány záró soraiban ennek a lehetősége is fölmerül: „P. András Imre SJ, az újjászervezett KALOT elnöke felhívással fordult a romániai magyar katolikus egyházak vezetőihez: támogassák az egyesület újraindítását Erdélyben."
A kötet második részében Burus János tanár a „somlyói idő" - a KALOT-és a KALÁKA-mozgalom székelyföldi léleképítés - dokumentumaival egészíti, teljesíti ki a népfőiskoláról rajzolt képet. Ő vállalta fel - Kányádi Sándor versétől indíttatva - e dokumentumok összegyűjtését, átmentve azokat a jelenbe, kiemelve a feledésből, abban a reményben, hogy egy reményteli újabb indulást élő hagyományként segítse a jövőépítésben. A sokrétű, változatos, a népfőiskola életébe betekintést engedő iratok közül külön figyelemre méltó Magyar Ferenc igazgató 1942. június 23-án keltezett körlevele, a hallgatók - Ferencz Imre, Ambrus Károly, István Lajos, Dánél Károly -visszaemlékezései. Mit vittek magukkal Csíksomlyóról? Ambrus Károly emlékeiből idézünk: „Mint szomjas föld az esőt, virág a napfényt, fű a harmatot, úgy ittuk be az ott hallottakat. Kitárult előttünk egy új, csodálatos világ. Most is a fülemben cseng igazgatónk figyelmeztetése: »Fiúk, soha ne feledkezzetek meg három dologról: tiszta fej, tiszta szív, tiszta kéz!«". Mindmáig érvényes erkölcsi útravaló!
Burus Jánosban is ott él az újraindulás reménye. Erre nem csupán András Imre SJ felhívása ad alapot, hanem az újraindított KALOT egyéves évfordulóján, 2003 szeptemberében tartott rendezvény, valamint a Múlt, jelen, jövő címmel kiadott ismertető füzet is, amely programot adott az induló és tervezett tevékenységeknek, továbbá a 2011-ben megnyitott KALOT-KALÁKA emlékkiállítás és emlékest. „Önmagunk megmentésének mozgalma volt" - sűríti egy mondatba a népfőiskola jelentőségét Daczó Katalin újságíró. Csatoljuk hozzá a mi reményeinket: lesz is! Legyen ez a kötet az újraindulás termékenyítő, szárba szökkentő, cselekvésre buzdító katalizátora. Nagy, nagyon nagy szükségünk van rá, hogy ezáltal is visszafordítsuk az erdélyi magyar falvak hanyatlási folyamatát! Erdélyi magyar egyházainknak külön-külön vagy ökumenikus alapon is van, lennie kell annyi erőnek, hogy ezt a feladatot - az elődök példáján és önfeláldozó munkáján fölbuzdulva - fölkarolják. A kötetet a Népfőiskolai Társaság figyelmébe ajánljuk. Mindenképp megérdemelné, hogy újabb, bővített kiadásban és nagyobb példányszámban jusson el az olvasók és a szakemberek asztalára!
A kötet dokumentumértékét növeli a korabeli fényképek közreadása.
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Máriás József, Keresztény Szó (Kolozsvár)

Szórványstratégia az erdélyi református egyházban
Lelki gondozás és nemzeti megmaradás
Hogyan lehetne leghatékonyabban szolgálni az erdélyi református szórványmagyarságot? A kérdés bonyolult, hiszen az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada szórványosodik el, itt a legjelentősebb a népességfogyás – minden felekezetnél –, s ebből kifolyólag ráadásul a beolvadás is számottevő.
Hogyan lehet leghatékonyabban megbirkózni a szórvány kihívásaival, mindenekelőtt a lelki gondozás és a nemzeti megmaradás ötvözésével? Erről folytattak háromnapos eszme- és tapasztalatcserét az erdélyi református egyházkerület vezetői és szórványban szolgáló lelkészei szeptember elején az algyógyi szórványközpontban.
Kötéltánc a hit és nyelv határán
A nyelv a szolgálat eszköze, nem fegyver, kapu, melyen betérve az ember Isten útjára lép, nem gát, amely elválasztja a szent Igétől, jegyezte meg dr. Tunyogi Lehel magyarfodorházi (Kolozs megye) lelkipásztor. A szórványban, sajnos, az sem ritka, hogy a gyülekezet egy része csak töri, vagy már egyáltalán nem érti a magyar nyelvet, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Az Igét azonban hozzájuk is el kell juttatni, az Ige hirdetése a lelkész elsődleges feladata, szögezte le dr. Kató Béla püspök. Ugyanakkor a református egyház magyar nemzeti egyház, nemzeti megmaradásunk egyik tartópillére.
Az Igét románul is el lehet juttatni, de ezzel gyengül a nemzeti jellege, felhígul a gyülekezet. A magyar nyelv kizárólagos használatára való ragaszkodással viszont az a veszély áll fenn, hogy egyes hívek elpártolnak az egyháztól, olyanok is, akiket rugalmasabb hozzáállással meg lehetne nyerni, derült ki a lelkészek beszámolóiból. Sok fiatal – főleg a vegyes házasságokból származók – nem ismeri eléggé az anyanyelvét, román nyelvű kisegítés nélkül, csak magyarul aligha lenne képes felkészülni a konfirmálásra. Velük mi legyen?, hiszen amúgy is egyre kevesebb a fiatal, a lelkész hajthatatlan magyarkodása viszont lehet, hogy a román szülő ortodox vallása karjába (vagy az ateizmus felé) taszítja a kamaszt.
A nyelvhasználat roppant érzékeny kérdés. A református egyház mindenképpen kitart a magyar nyelv mellett, a templomi liturgia csakis magyarul zajlik, máskor viszont a helyzettől függően, óvatosan, a román nyelvet is használni lehet, javasolta Vetési László, a kolozsvári püspökség szórványfelelőse.
Holland, svájci vagy amerikai testvérgyülekezetek látogatásain bevett szokás, hogy a szertartás egy részét lefordítják hollandra, németre vagy angolra. A magyar–román kétnyelvűség viszont kényesebb kérdés. Ennek bevezetése visszatetsző a gyülekezet azon részének, amely megmaradt magyarnak és az egyházban látja nemzeti megmaradása egyik alapelemét. Ezért a kétnyelvűség bevezetése kizárt, szögezte le Vetési László. Amikor viszont temetésen a halott hozzátartozói sem értenek magyarul, akkor tiszteletből illik románul is megszólalni a szertartáson a magyar mellett. Ilyen esetekre jó előre fel kell készülni a kellemetlen román nyelvfordulatok elkerülése végett, ajánlotta dr. Szegedi László, az egyházmegye generális direktora. Olyan esetek is előfordultak az erdélyi szórványban, hogy a magyar gondnok román felesége áttért a református hitre, 30 éve minden vasárnap rendszeresen eljár a templomba, buzgóan részt vesz minden egyházi rendezvényen, önkéntes munkával is, csak éppen magyarul nem tud. Illetlenség lenne, ha ilyenkor kitartanának az egynyelvűség mellett.
Óvatos rugalmasság
A rugalmasság nem tiltott, de nem is ajánlott. Szórványban, tekintettel a gyülekezetek etnikai-nyelvi állapotára óvatosan, a helyi lelkész tapasztalata szerint kivételesen elfogadható kisegítőként, míg Kolozsvárott vagy Marosvásárhelyen szigorúan tilos, az egyszerűen nemzeti árulás lenne, szögezte le Vetési László. Roppant érzékeny, annyira érzékeny, hogy néha már vérzékeny, derült ki dr. Tunyogi lelkipásztor felszólalásából.
A zsidóság például az egyház révén tartotta meg évezredeken keresztül eredeti héber nyelvét, noha azt már Jézus születése előtt évszázadokkal feladta. A Megváltó idején a zsidóság már az arámi nyelvet beszélte, később a görög, ladinó és jiddis vette át a mindennap használatos nyelv szerepét. A vallásnak köszönhetően a rég óta elfelejtett héber mégsem hallt ki. Ez példaértékű kell hogy legyen, főleg, hogy a zsidóság majdnem kétezer évig szétszórtan élt a világban, miközben a magyar szórvány még nem egészen 100 éves, hangsúlyozta előadásában dr. Kozma Zsolt teológiai professzor.
Nyelvi rugalmasság nélkül azonban aligha lehet visszanyerni, vagy megtartani a beolvadó híveket. Főleg a vegyes házasságokból származókat, szórványban ugyanis egyre ritkább a tiszta magyar család, annál gyakoribb viszont a vegyes házasság.
Célpont a vegyes házasságokból származók
Úgyis is befellegzett a szórványnak. Vagy inkább mindenáron meg kell menteni? Mindkét szemlélettel találkozni az utóbbi években, noha kétségtelenül az utóbbi a helyes, vélekedett Takács Péter, Magyarország kolozsvári konzulja. Mindenekelőtt a vegyes házasságokból származó gyermekeket kell megszerezni a magyarság számára, tömeges elvesztésük jelentős érvágás lenne a szórvány és a nemzet számára. A református egyház – akárcsak a többi erdélyi magyar történelmi egyház – számára ez a fő cél, s ebben Magyarország támogatására számíthatnak. Nemzeti megmaradásunk tartópillérei a templom és az iskola, kulcsa pedig a magyar nyelv. Ne hagyjuk elveszni, az elvesztett területet sokkal nehezebb visszahódítani, mint megvédeni, hogy el ne essen, hangsúlyozta az erdélyi származású Barabás János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Arra kérve az egybegyűlt lelkészeket, hogy népszerűsítsék gyülekezeteik körében a kettős állampolgárságot.
A magyar–román vegyes házasságokból született gyerekek meghódítása nem könnyű dolog kisebbségként, főleg a szórványban, de nem is lehetetlen. Számos példa van erre, még az algyógyi háromnapos eszmecserén résztvevő református lelkészek között is.
Végvárak megerősítése
Dr. Kató Béla püspök szerint a végvárak megerősítése kiemelt cél az erdélyi református egyházkerület – és a nemzet – számára, jóllehet korántsem egyszerű kérdés. A szórványba olyan lelkészeket kell kiküldeni, akik vállalják a kihívással járó nehézségeket és hosszú távra terveznek. Gyakori váltakozásuk nem megoldás, azáltal nem lehet tartósan építeni, hangsúlyozta Kántor Csaba püspök-helyettes. A szórványban sokkal nagyobbak a kihívások, mint tömbvidéken, itt az Igehirdetésen kívül iskolát kell menteni, közösséget összetartani, kulturális programokat szervezni stb., vagyis olyan nemzetmentő feladatok vannak, melyeket tömbvidéken a civilszervezetek és a helyi hatóságok végeznek el. Ennek ellenére a szórványba nem mindig a legjobb lelkipásztorokat helyezték ki, ismerte el Vetési László.
Ezen azonban jelentősen javítottak az utóbbi években, Magyarország támogatásának köszönhetően az önfenntartásra képtelen kis szórványgyülekezetek lelkészei számára az anyagi megélhetés problémái megoldódtak, s az egyház is egyre inkább olyan lelkészeket küld a szórványba, akik küldetésnek tekintik szolgálatukat. A jelképes „vérátömlesztéssel” nemcsak a szórvány ügye halad tömbvidéki lelkészek kihelyezésével, hanem a tömbvidék is tudomást szerez a szórvány gondjairól, s ezáltal megerősödnek az erdélyi magyar–magyar kapcsolatok. E téren az egyház is tanulhat a politikumtól, a Szórvány–Székelyföld program példaértékű, jegyezte meg Szegedi László generális direktor.
Noha kétségtelenül nehéz, a szórvány helyzete nem reménytelen. Néha onnan is jön segítség, ahonnan nem gondolták volna: a gazdasági válságtól. A szocialista ipar hanyatlása nyomán sokan – főleg idősebbek – visszaköltöztek szülőfalvaikba, az utóbbi évek kivándorlása pedig jóformán megszűnt. Sőt, olyan is van, hogy a rendkívül erős gazdasági hanyatlás nyomán hazatérnek Spanyolországból a 10-15 évvel korábban kivándoroltak, amint több szórványtelepülés lelkésze jelezte. Ott született gyerekeik legjobb esetben csak törik a magyart, idehaza viszont magyar iskolába járnak, hiszen románul egyáltalán nem tudnak, spanyol oktatás pedig nincs.
Sok, nagyon sok a borús jel, mégis van reménykeltő fejlemény is. Az Algyógyon összegyűlt számos – főleg fiatal – lelkipásztor és lelkész asszony körében nemcsak pesszimizmussal, hanem optimizmussal is találkozni.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

2014. augusztus 29-én Budapesten elhunyt PUSZTAI JÁNOS író. Elsősorban Nagybányán ismerték nagyon sokan, hiszen újságíróként jelentős tevékenységet fejtett ki a helyi magyar nyelvű sajtóban.
Pusztai János (1934-2014)
1934. június 19-én született Szatmárnémetiben, de, mint ÖNÉLETRAJZ kötetében írta, eszmélése Nagybányán kezdődött, ott járt iskolába. Szerszámlakatosként kezdte életútját, de saját bevallása szerint már fémipari szakiskolás korában írogatott. 1953-ban már a kolozsvári Utunkban közöl verseiből. Katonai idejét munkaszolgálatosként tölti, majd a magyar „ellenforradalom” leverésének szükségességével ijesztgették. Nevét Pászkánról Pusztaira változtatta, elsősorban akkor írói névként. 1957-ben rövid munkás-korszak után az akkor létesülő Bányavidéki Fáklyához került Nagybányán, aztán szakmunkásként dolgozott 1990-es nyugdíjazásáig. Mindvégig megmaradt az írás szenvedélye mellett, sőt idősebb korában, nyugdíjasként egyre többet dolgozott.
Pusztai János nagy életanyaggal és makacs elszántsággal érkezett az irodalomba.
Önéletrajz kötetében sok ismerőséről és a kor vezetőiről is írt. Ebben a kötetében esik szó a Szekuritaténál történt „kezeléseiről” is.
Önéletrajzában nem önéletrajzát veti papírra, hanem a létről beszél valóságos, kritikus, szókimondó, esetenként sértő, de általa igaznak és igazságosnak vélt személyleírásokkal, jellemzésekkel, történetekkel. A lét nem életrajz - hangoztatja. Későbbi munkái még inkább erre utalnak.
„Alaposan képeztem magam” - írta, a versírás után próza következett. A legkorszerűbb, a legnagyobb, a legmagyarabb magyar író akartam lenni. Aki nem ÍGY akarja, az ne írjon! Önzetlen támogatóim akkor sem voltak, legfeljebb önzetlen gáncsoskodóim, mégis 1965-ben megjelent első kötetem a Forrás-sorozatban. Ösvény a világba volt a címe. Ezt követte 1969-ben az Illés szekerén, majd 1978-ban A sereg, 1979-ben a Zsé birtoka, 1984-ben a Futótűz. Ennyit tudtam megjelentetni a román kommunizmusban. A többi könyvem megjelenése az 1990-es változás utánra esik - vallotta.
Három nagy művének tartja a trilógiákat: ZSÉ, TATÁRJÁRÁS, ÖNÉLETRAJZ. Ugyancsak nagy műként említi a hat kötetes, mintegy 2.400 nagy alakú nyomtatott oldalas regényfolyamát, melynek címe: Nagy álomkönyv, a Magyarok Ezredévi Regényfolyama. Megbonthatatlan, utánozhatatlan, utolérhetetlen. „Regényfolyamomat tíz éven át írtam Budapesten. 2 000 valóságos magyar álom a Krisztus utáni valóságos 2 000 évből.”
Írói termékenysége ritkaságszámba menő, olvasása ellenben külön kedvet, tudást, érdeklődést igényel, hiszen „nehéz ember ő”, sajátos, egyedi, ritkaságszámba menő, nehezen emészthető, de roppant érdekes és fontos, rendkívüli történelmi dolgokat megörökítő, dokumentált és megemésztett munkáira vigyázni kell olvasásuk közben, nem könnyű regényecskék, hanem eszmeiségük mélyen szántóan sodor a múltba, a történelembe, a kutatásokba és a felfedezésbe.
A trilógiákat megszakítják az Álomkönyvek. Már a vállalkozás monumentalitása is számos kérdést vet föl. Azt jelentené ez, hogy a világ álomként való leírása alkalmas a teljesség megragadására, vagy a mindenre ráhúzható ötlet a világ mechanikus jellegtelenségét emeli ki? A nyomasztó átláthatatlanság bemutatását viszi a végletekig, vagy a felszabadult játékosságot? Nem könnyen eldönthető kérdések, ahogy az sem, hogy mi az erősebb az álomleírásokban: a példázatszerűség vagy az abszurd blöff? Kulcsregényként éppúgy lehet, illetve nem lehet olvasni Pusztai művét, mint egypercesek sorozataként. A nyelvi lelemény és pontosság, valamint az életanyag gazdagsága mellett a szempontoknak ez a változatossága óvja meg a szöveget az egyhangúságtól, és teszi a Nagy álomkönyvet, kétségtelen eredetisége mellett, élvezetes és jelentős művé. Hogy aztán hogyan a legjobb olvasni? - az kérdés marad. Talán kis adagokban, évekre elosztva.
Vannak, akik azt írják róla, hogy monumentális - vallotta Pusztai. Valóban az, hiszen az álom-valóság a harmadik évezredbe viszi az olvasót.
Az őstörténeti érdeklődés az Árpád-házával jelentkezik. Az őstörténet és jelen kor párhuzama van jelen ebben a kötetben, sűrűn gabalyodva a sumér kutatások eredményeivel és a régészeti leletekkel, történelmünk nem megrendelésre készített valóságaival, melyekhez azonban még továbbra is sokáig szükség lenne a kiteljesedéshez, hogy elismertségét hitelesíteni tudják a szakemberek.
Az író egy valóságos világot teremtett az ŐSregény 199 Rovásában, azokra az ismeretekre is alapozva, melyeket a perui barlangrendszerek 34 ezer éves ősírásaiból, a boszniai piramisok több tízezer éves rovásjeleiből, a székelyföldi Erősd sumérnyelvű múltjából sejthetünk. Régóta készült, érlelődött őstörténetünk igazát bonyolító elméletek tisztába tételével az író. Csodálatosan működő város, templomok, iskolarendszer és mitológia van együtt.
Egyes szakemberek szerint az ázsiai, vagyis a japán, majd a görög és a boszniai területek komoly nyelvemlékeket őriznek. Tágabb értelemben véve az egyiptomi nyelvet is a magyarral kötik össze. Az ott hallott szavak, mondatok, szövegek, annyira tökéletesen hangzanak a magyar fülnek, ami meglepő. Mint sok más elmélet szerint, Pusztai János szerint is a magyar tudósoknak szükséges lenne felülvizsgálniuk őstörténetünket, ami az Osztrák-Magyar Monarchia berkeiben született, ettől függött. A könyv mondanivalójában megtaláljuk azt, hogy mi a Kárpát-medencéből származunk, nem jöttünk sehonnan, itt voltunk mindig, még akkor is, ha ki-ki rajzottunk. Ez az elmélet sem idegen, újkeletű.
Az ... Öregség egy legújabb, de utolsó trilógia első kötete. Ha az Önéletrajz összefoglalta a gyermekkortól az öregedésig terjedő időt, most az öregség napjainál tartva ugyancsak a magánélet és a korfestés együttese kerekedik ki. Három évbe tömörítve jelenik meg az a korszak, melyben nyelvészetileg, filozófiailag, szociológiailag ad újat az író. Nem marad el innen sem a magyar őstörténet, melynek vonalvezetésével már találkoztunk előbb. A magyar nyelv gazdagsága alkalmas olyan csodálatos korképek festésére, melyekkel ez esetben Pusztai lét-irodalmat alkot. A történelem politikai kisiklásáról beszélünk, de igyekeznünk kell az összefoglalt kutatói eredmények ismertetésével, a hasonlóságok napvilágra juttatásával, a sumérok, ősegyiptomiak és más felfedezettekkel együtt megmutatni a valóságot! Ebben a kötetben talán jobban, mint az előzőekben, attól függetlenül, hogy pozitív, vagy negatív beállítottságú szereplőkkel találkozunk, azok saját nevükön szerepelnek és néha igencsak keményen, kendőzetlen jelzővel ellátva jelennek meg. Az írónak talán sikerült befejezni az Öregség harmadik kötetét is.
Utolsó személyes találkozásom Pusztai Jánossal 2012-ben volt. Nem sikerült további alkalomra sort keríteni. Ezután biztosan nem is lesz már itt, a Földön.
Aludj békében drága barátom! Az örök világosság fényeskedjen Neked!
(Hitter Ferenc)
Bányavidéki Új Szó, nagybanya.ro/itthon-hirek –

Szombaton örök nyugalomra helyezték Dr. Bura Lászlót
Szeptember 6-án, szombaton tizenegy órától temette Dr. Bura Lászlót Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti, híd melletti temetőben. A gyászoló család és rokonok, az egyházmegye papjai, barátok, tisztelők jelenlétében Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök mondott szentbeszédet, melyben a feltámadás reményével vigasztalt, az igazi jutalomról beszélt, méltatta a kedves barátot. Az elhangzott szentbeszéd gondolataiból szemlézünk.
Jó embernek lenni: „A halálról voltaképpen nincs is mit mondanunk. Csak arra gondolhatunk, ami előtte volt, vagy ami hitünk szerint utána történik. Ami elhunyt testvérünkkel halála előtt történt, az minden kedves gyászoló családtag és ismerős előtt tudott és ismert dolog. Főleg Laci bácsi esetében, akinek termékeny élete itt zajlott mindenki szeme előtt és mindenki gazdagodására. (...) A felolvasott evangélium Jézus feltámadásáról szólt. A halál inkább csak fájdalommal tölt el, és nem szeretünk vele foglalkozni, a feltámadás kérdése viszont, a halál utáni élet már sokkal jobban izgat bennünket. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ám Krisztus feltámadt - vallja szent Pál. Ezt figyelembe kell vennünk.
Ha csak ebben az életben reménykedtünk Krisztusban, szánalomra vagyunk méltóbbak minden embernél. Ez azt jelenti, hogy nekünk Krisztus nem csak azért fontos, mert szép dolgokat hirdetett, ami szerint élnünk kell. Ez fontos, erre figyelnünk kell, és eszerint kell alakítanunk az életünket. De az a legfontosabb, hogy mi lesz ennek az életnek a kimenetele. Ha Jézus tanítása csak annyit volt, hogy jók legyünk itt a földön s jóságunkért úgy, ahogy jutalmat kapjunk, szerintem kevés. Kétségtelen, jó embernek lenni nagy jutalom már itt a földön is, de minden jót elsöpör a halál. Nem is beszélve arról, hogy a jóság legtöbbször nem is talál viszonzásra itt a földön.
Akkor tehát a jó élet nem mindig sikeres, nem mindig kapja meg a földön jutalmát. Ezért kevés, ha Jézusban csak erre az életre vonatkozóan remélünk. Hiszen erre az életre vonatkozóan ő szintén nem a legjobb példa, mert ő sem kapta meg evilági életének jóságáért a jutalmat. A kereszten halt meg. De ezután feltámadt. Tehát Istentől kapta meg jutalmát mindenért.
Elhunyt testvérünk életében is ez a legnagyobb dolog, a legnagyobb siker, hogy fel fog támadni. A jóságáért reméljük egy örökké boldog életre. Ez fog tehát történni a halál után."
Minden erejét az örömhírnek áldozta: „Jól tudjuk, hogy Pál apostol számára az egész Evangélium összefoglalható volt egyetlen mondatban: 'Krisztus meghalt érettünk.' Önmagában véve megdöbbentő tény, amit ez a mondat megállapít. De Pál apostol szemében világraszóló örömüzenet forrásává és tartalmává lett azóta, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal. Ettől kezdve nem akart másról tudni és mást hirdetni, mint a megfeszítet és feltámadt Krisztust. Úgy érzem, kedves elhunytunk a maga területén és tehetségével Szent Pálhoz hasonlóan apostola volt ennek az örömhírnek. Erre áldozta minden erejét.
Laci bácsi mindig számba vette erejét. Nem is a haláltól félt, hanem a rá váró, magának betervezett sok tennivaló miatt aggódott az utóbbi időben. Halála előtt pár órával még arról beszélt nekem, mi lesz annak a cikksorozatnak a címe és tartalma Hám Jánosról, amire az Egyházmegye megbízásából kértem, hogy írjon majd. De néhány héttel ezelőtt - talán megérezve valamit - alázattal beszélt arról is, ha Isten úgy látja jónak, várja a „behívót".
Erőink számbavételében példaként járt tehát előttünk. Sokszor beszélt arról, hogy meddig futja ereje. Teste meggyengült motorja meddig engedi. Laci bácsi már évek óta tudta, hogy súlyos beteg. Amikor elkezdődött ez a folyamat, akkor mindjárt vége is lehetett volna. De mivel nem így volt, mindig azt mondta, hogy minden órát, akár évet úgy tekint, ajándék arra, hogy dolgozzon, és feladatát végezze.
Furcsa lenne, ha valaki 50-60 évesen is még csak készülne élete feladatára. Erre az időre már ki kell adnunk magunkból azt az erőt, amit mások szolgálatára kaptunk. Erre az időre már jócskán és bőven mások hasznára és boldogságára kell élnünk. Ha Laci bácsira gondolunk, mondhatjuk, hogy bármilyen kényszerű volt életének befejezése, halála pillanatáig, 83 évesen is példaértékűen teljesítette Istentől kapott feladatát, melyet állandóan kutatott."
Mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott: „Általában az emberi életnek egyes mozzanatait külön-külön szemlélve úgy tűnik, mintha esetleges, külső hatások idéznék elő. Mintha egymástól független epizódok volnának, mindössze az fűzi össze egybe, hogy időben egymás után történnek és ugyanazzal a személlyel esnek meg.
Laci bácsi életét ismerve azt merem mondani, hogy nem összefüggéstelenül egymásután következő mozzanatokból állt élete, hanem fellelhető benne egy vonalvezetés. Az epizódok életében olyanok, mint a jó színdarabban: nem véletlenül kerülnek bele, hanem az egész cselekménnyel összefüggésben vannak. Ezért mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott be és hitte, hogy mindez a javára válik, még ha szenvedés is érte.
Azt hiszem, hogy alig akad olyan hívő, aki még ne mondta volna valakinek, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Erről sokszor beszélgettünk egymással. Valóban így van ez? Nos, hogy is van ezzel a szent páli üzenettel?
Kétszer van ebben a kis szentírási részben az a szó, hogy „azoknak". Az egyik után következik ez a kiegészítés: akiket Isten elhívott. Itt az ekleo szó áll: azt jelenti, hogy a kihívottak közössége. Tehát a kihívottaknak szól ez a rész. Azaz, akik megtudták, hogy Isten őket úgy szereti, hogy egyszülött Fiát adta értünk és ezért viszontszerethetik Istent. Isten kezdte el a nagy szeretet irántunk; akik átélték, hogy ez a megpróbáló, néha lesújtó Isten lényegében szerető Isten, azoknak szól ez a rész. Azoknak minden a javukra szolgál. De - nem tüstént. És itt van az alapvető tévedésünk, valahogy úgy gondoljuk, ha az egyik kezével megpróbál, akkor a másik kezével rögtön tegyen csodát, simogasson. Nem, Isten órája nem a mi óránk szerint ketyeg. Isten óráját nem tudjuk befolyásolni. Tehát, akik Istent szeretik és az Ő kiválasztottai, azoknak előbb-utóbb minden a javukra szolgál."
Isten vonzása: „Mi más lehetne a kívánságunk, minthogy László testvérünk elnyerje az üdvösséget, és Istenhez kerüljön. Laci bácsi küzdelmes keresztény életet élő férfi volt. Nehéz időben is kitartott a Krisztus-követés mellett. Fontosnak tartotta az eszményképeket, ezért szorgalmazta a szent elődök, Hám János és Scheffler János példaképeit. Jól tudta a maga életéből, hogy egészen Isten akarata szerint élni nem könnyű dolog. Hitvallóan élt. Templomban meg volt a maga helye. Legalábbis én őrzök ilyen emléket. Isten nagy szeretetének jele, hogy pár órával halála előtt tiszta öntudattal gyónt és áldozott.
Laci bácsi. Te Isten felé tartasz, nem a magad erejéből, hanem Isten vonzása miatt. Amit csak tudtál, összegyűjtöttél életedben erre a találkozásra. Mi imánkkal támogatunk, hogy Isten tetszésére és örök üdvödre szolgáljon ez a találkozás. Mindezt húsvéti hittel, a feltámadás hitével mondom és tárom Isten elé."
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)

Ötszáz éves a Csíksomlyói Szűzanya szobra
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika legdrágább kincse, az oltáriszentség után, a Szűzanya kegyszobra. A körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor hársfából készült. Alkotója ismeretlen. Magassága 2,27 m, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb. A napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján tartja Szent Fiát, a világ Megváltóját. 1798-ban, Batthányi Ignác erdélyi püspök idején az egyház Csodatevő, segítő szent Szűznek nevezte el.
A szobor alkotásának ötszáz éves évfordulója alkalmából jubileumi Mária-évet hirdetnek a kegyhelyen szeptember 14-től 2015. szeptember 15-ig. A jubileumi év minden egyes napjára teljes búcsút engedélyezett Ferenc pápa a szokott feltételekkel. Szeptember 14-én, a fél 11 órakor kezdődő szentmisén Jakubinyi György érsek megnyitja a jubileumi Mária-évet. Szeptember 12. pedig Szűz Mária neve ünnepe, a kegyhely őszi búcsúja. Szentmisék 8-kor, fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.
A jubileum kapcsán Urbán Erik ferencest, a kegytemplom igazgatóját kérdezte Fábián Róbert.
A csíksomlyói kegytemplom – pápai kisbazilika kincse a napba öltözött Asszony. A kegyszobor készítését a 16. század elejére teszik, de megalkotásának pontos dátuma valójában ismeretlen. Honnan a kezdeményezés, hogy folyó év szeptember 14. és 2015. szeptember 15. között legyen a jubileumi Mária-év?
A kegyszobrot a szakemberek véleménye szerint az 1500-as évek elején faragták. Mivel a pontos időpontot nem tudjuk, ezért kijelölt év a jubileumi év. Volt már ilyenre példa egyházunkban: gondoljunk csak arra, amikor XVI. Benedek pápa Szent Pál-évet hirdetett az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából. A Mária-év meghirdetése már több éve foglalkoztatta a csíksomlyói kegyhelyen szolgáló ferences közösséget. Szakemberekkel egyeztettünk, míg végül megszületett a döntés, hogy az idei őszi búcsún, amely Mária neve ünnepéhez kötődik, főegyházmegyénk főpásztorával egyetértésben meghirdetjük a jubileumi évet. A jubileumi év kiemelkedő, ünnepi szentmiséje a 2015-ös pünkösdi búcsús mise lesz a Kis- és Nagy-Somlyó hegyek közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál.
Csíksomlyó szerepe a rendszerváltás utáni években valamilyen szinten átértékelődött. Nemcsak a székelység búcsújáró helye és központja a gyulafehérvári egyházmegye hitéletének fontos bástyája, hanem az összmagyarság nemzeti öntudatának egyik meghatározó pillére is. Ennek tudatában hogyan néz elébe a szeptember 14-én megnyitandó jubileumi Mária-évnek?
Nagy tekintélye van a csíksomlyói kegyhelynek a székely nép és a világon szétszóródott magyarok életében. A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad a zarándokoknak: népünknek a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája, oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza. Természetesen a Mária-év lelki oldalát emelem ki. Jó lenne szervezett zarándoklatokat szervezni a jubileumi évben: egyházközségi vagy főesperesi kerületi zarándoklatokat is. Szép ajándék a kegyhely számára, hogy az Apostoli Penitenciária – folyó év május 14-én kelt dekrétumával – a csíksomlyói kegyhelyen jubileumi Mária-évre teljes búcsúk elnyerését engedélyezte.
A búcsú révén – tanította VI. Pál – az egyház meghirdeti a hívek számára a Krisztus és a szentek közössége teljességében való részvétel lehetőségét, bőven kínálva számukra alkalmat az üdvösség elérésére. Biztatom zarándok testvéreimet, hogy teljesítve a teljes búcsú elnyerésének feltételeit (elvégezni az előírt bűnbánati cselekményt vagy imát, szentgyónást végezni akár a búcsúnyerés napja előtt is, szentáldozáshoz járulni, és a szentatya szándékára imádkozni egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és/vagy Hiszekegyet), újuljanak meg lelkiekben és akár elhunyt szeretteikért ajánlják fel a búcsút.
A pünkösdi búcsún és a kegytemplom szokásos liturgikus programjain túl terveznek-e más rendkívüli eseményeket Csíksomlyón a jubileumi évre?
Mindjárt a Mária-év megnyitása után, szeptember 16–19. között a csíksomlyói kegyhelyen tartják az Európai Máriás Kegyhelyek Hálójának találkozóját, egy olyan nemzetközi konferenciát, amelyen Európa 20 országa 21 nemzeti kegyhellyel képviselteti magát. Ennek keretében, szeptember 17-én 19 órától ünnepi szentmise lesz, amelyet a főegyházmegye érseke mutat be, és amelyre várjuk zarándok testvéreinket is.
További terveink a jubileumi évre orgonakoncertek szervezése, valamint a budapesti Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke és a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, az Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon közös szervezésében egyetemista és középiskolás egyházzenészek, kántorok, népzenészek és tanárok számára ötnapos kurzus keretében a Csíksomlyói Szűzanyához kötődő énekek tanítása és a kegyszoborhoz kötődő iskoladrámák bemutatása. Jövő tavasszal a kegyszoborról szóló konferenciát tartanak, és tanulmánykötetet is terveznek. Tervben van egy időszakos kiállítás létrehozása is a Csíki Székely Múzeummal közösen olyan tárgyakból, amelyek a kegyszoborhoz kötődnek. Így például közszemlére tennék azt a püspöki levelet, amivel csodatevővé nyilvánították a kegyszobrot, néhány fogadalmi tárgyat, köztük azt az ezüst koronát, amelyet Batthyány Ignác erdélyi püspök adományozott, kelyheket, miseruhákat, illetve olyan ruhadarabokat, amelyekbe öltöztették a kegyszobrot.
Fél évezredig a napba öltözött Asszony a bizalom, a hit, a remény, az oltalom hirdetője volt, s ma is ezek aktualitásáról tanúskodik az a sok-sok ember, ki Csíksomlyóra elzarándokol. Hogyan látja, mit üzen az ötszáz éves kegyszobor a ma emberének?
Biztos vagyok abban, hogy aki a Szűzanya közbenjárását bízó lelkülettel kéri, annak égi édesanyánk nem tagadja meg a kéréseire és kérdéseire adott válaszokat. Ő segíthet megújulni abban, hogy az ünnepeken megvallott hitünk a hétköznapokon a tetteinkben tükröződjék. Ferenc pápa többször idézi névadóját, Assisi szentjét, aki ezt tanácsolta testvéreinek: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges, még a szavakkal is”. Hirdessük mi is az evangéliumot életünkkel, tanúságtételünkkel! Legyünk következetesek mindannyian, hívek és a lelkipásztorok, abban, amit mondunk és teszünk! A szó és az életmód közötti összhang mutatja hitelességünket, az egyház hitelességét.
Vasárnap (Kolozsvár)

Már 15 éve barátkoznak Magyarózddal a michigani reformátusok
Először 2002-ben érkeztek ablakot, ajtót cserélni, falat javítani, asztalos és kőműves munkát végezni a magyarózdi kastélyhoz a LaGrave Avenue Református Gyülekezet tagjai Michiganből, Grand Rapids településről. Azóta szinte évente visszatérnek néhány hét fizikai munkát végezni a kastély, annak magtára és a később felhúzott gazdasági épületek körül. Ők így támogatják a Bonus Pastor Alapítványt (BPA), amely 2005 óta működtet szenvedélybetegek számára Terápiás Otthont a kastély egykori magtárában, és célja, hogy három év múlva, a reformáció 500. évfordulójára életvezetési- és konferenciaközpont lehessen a kastélyból, amelyet a hozzá tartozó épületekkel 2004-ben jogos tulajdonosa, Jude Maria bárónő az Alapítványnak adományozott.
A BPA támogatói napján tavaly, a húsz éves évfordulón a Szenvedélybetegek Református Mentő Missziójának 1993-as alapítására emlékeztek a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában. Idén a LaGrave és a Bonus Pastor 15 éves barátsága került középpontba. Erre az alkalomra az Egyesült Államokból kilencen is eljöttek, akik aztán jövő héten életvezetési táborban vesznek részt Magyarózdon. Egy michigani család akkor is marad még ott, ha a most érkezett vendégek hazamennek, Kyle Ferguson ugyanis feleségével és két kisfiával hónapokkal ezelőtt odaköltözött, hogy folyamatosan segédkezhessen.
Az ünnepi istentiszteleten az amerikai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét. Jézusnak arra az útjára emlékeztette a híveket, amikor tanítványaival Samáriába ment (Jn 4,1-4;31-38), annak ellenére, hogy lett volna lehetősége kikerülni az izraeliták által lenézett, megtűrt szomszédokat. Nekünk is megvannak a magunk kerülőútjaink, hogy ne kelljen közünk legyen ahhoz, amit/akit nem érzünk méltónak magunkhoz...
Ismerős a történet: Jézus élő vizet kínál a kútra igyekvő samáriai asszonynak, aki öt elrontott házasságon van már túl. Jézus egyrészt érte, a sikertelen, elveszett, tehetetlen emberért, másrészt a tanítványai miatt ment Samáriába, hogy azok meglássák – és mi is meglássuk: Isten ott is jelen van és munkálkodik, ahová mi be sem tennénk a lábunkat, nehogy bepiszkoljuk magunkat. Szeptember első vasárnapján két üzenet szólt ebből az igéből: lehet, hogy elveszettek és tehetetlenek vagyunk, de nincs olyan mélység, ahová Isten ne jönne utánunk; illetve Isten munkatársaiként nem finnyáskodhatunk, át kell lépnünk biztonsági zónánk határait, hogy meglássuk, Isten már ott van, előkészíti a munkánkat.
Ennek megtapasztalásáról tett bizonyságot Horváth Mária, a BPA munkatársa, aki igehirdetés után a gyülekezet előtt néhány kérdést intézett a Terápiás Otthon egyik lakójához, aki vállalta a villáminterjút. A 44 éves szerencsejátékos 7 hónapja tartózkodik Ózdon, ahová egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után került. „Nem egészen erre számítottam. Sokkal többet kaptam: egy új családot, hasonló helyzetben lévő embereket, akiknek ugyanaz a céljuk, és akikkel támogatjuk egymást. Több lett az önbizalmam, és újra vannak céljaim” - hangzott a vallomás.
A templom alagsorában képeslapokat lehetett vásárolni, amelyeket a Terápiás Otthon bentlakói készítettek, illetve a tóközi gyülekezet asszonyai is sütöttek tésztát-tortát, egy-egy szelet árával szintén lehetett támogatni a BPA munkáját. Sőt: egy különleges tortát licitre is felajánlottak. Rá kékkel a BPA jelvényét rajzolták fel, középon piros csíkok és körbe fehér tejszínhab-csillagok díszítették az amerikaiak tiszteletére, ráadásul nemzetköziséget növelte, hogy itt önkénteskedő német lányok készítették. A tortáért legtöbbet ajánló nem csak az árát, de a finom süteményt is elküldte Ózdra a bentlakóknak.
Zsigmond Júlia
maszol.ro

gnap, Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésnapján a máriaradnai kisbazilikában 11 órakor kezdődött ünnepélyes, román, magyar és német nyelvű búcsúi szentmisét Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök és Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök celebrálta több mint 30 pap és egyházi méltóság, valamint a templomot zsúfolásig megtöltő hívek jelenlétében. A szertartás kezdetén a váradi püspököt és a paptestvéreket, valamint a hívek között kiemelt tisztelettel köszöntötte a magyarországi vendégeket Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök magyarul, románul és németül, méltatva az ünnep fontosságát, majd kitért a kegytemplom felújítási munkálataira. Azok, hála Istennek, jól haladnak, a két torony felújításával már eljutottak a keresztek felszereléséig, amelyek a templomban felszentelésre vártak, amire a szertartás végén kerül sor. A továbbiakban felkérte Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspököt az ünnepélyes búcsúi szentmise bemutatására.
A ft. Tomán Zoltán temesvár-belvárosi káplán által magyarul ismertetett szentbeszédben kifejtette: vannak olyanok, akik azt kérdezik, mi szükség van díszes templomokra, kápolnákra, szentélyekre, noha köztudott, hogy a művészi kivitelezésű templomainkkal Isten iránti odaadásunkat, hálánkat próbáljuk kifejezni, hiszen ezeket az áldozatokat az ő kedvéért hozzuk, hódolatunk, szeretetünk jeléül. Mivel ma Mária születésnapját ünnepeljük, feltehetjük magunknak a kérdést: hogyan kell tisztelnünk Szűz Máriát, Jézus édesanyját? Ha Mária a Megváltó, Jézus Krisztus édesanyja, nekünk is mennyei édesanyánkként kell tisztelnünk, ragaszkodnunk hozzá, akárcsak a vérbeli édesanyánkhoz.
Ahogy édesanyánkat fel szoktuk köszönteni a születésnapján, úgy e napon a mennyei édesanyánkat, a boldogságos Szűzanyát is fel kell köszöntenünk. Kérjük a segítségét, köszönjük meg a Szentfiánál értünk tett közbenjárását. Kérjük, ne engedje, hogy a csüggedés, a reménytelenség érzése bármikor is erőt vegyen rajtunk. Ha buzgón, folyamatosan imádkozunk hozzá, megtapasztalhatjuk, hogy az életünkben, a családunk életében, a mindennapi munkánk, a tanulás során is velünk van, segít bennünket, szívünket megtölti a magabiztosság, a reménység melegével. Áldozáskor Excellenciás Böcskei László nagyváradi püspök is az áldoztató papokkal együtt, elvegyült a hívek tömegében, akik nagy számban áldoztak nála.
A szentmise végén Excellenciás Roos Márton főpásztor latinul elmondott fohászát követően megszentelte, tömjénfüsttel illette a templomhajó két oldalán álló, mintegy 3 méter magas, aranyozott, villámhárítóval felszerelt két keresztet, amelyeket a toronysüvegre fognak felszerelni. Elbocsátó főpásztori üzenetében Excellenciás Böcskei László váradi püspök arra kérte a zarándokokat, hogy hazatérve vigyék magukkal a közbenjáró, a vigasztaló mennyei édesanyánk, Szűz Mária gondoskodó, megtartó szeretetét.
A búcsúzó nyár legszebb ünnepe talán még soha nem csábított a külső felújítás alatt álló kegyhelyhez olyan sok zarándokot, mint hétfőn, amikor az újkígyósi hívek, az őseik által a templom feljáratához állított, az adakozásaikból a közelmúltban felújított feszülethez két autóbusszal érkeztek, de a régió legtöbb településéről érkezett ismerősökkel, köztük Kovács Sándor csanádpalotai polgármesterrel is találkoztunk, aki 70 zarándok társaságában vett részt a búcsúi szentmisén. Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Az űrlap alja
Az ortodox Munkácsy
Mi váradiak (is) sajnos sokan és sokszor járunk elhunyt szeretteink emlékhelyeihez a városvégi Rulikowski temetőbe. Busszal, gyalogosan, biciklivel vagy bárhogyan, az út a régi, rosszemlékű „Vörös Hadsereg”, azaz volt „Armatei Roşii” utcavonalán vezet, amiből a ’90-es fordulatkor a ro-„şii” nyomán csak néhány betűvonással lett ro-„mâne”. Időközben itt is kinőtt a földből néhány ortodox templom (összesen három is). Esetünkben, az egyik stilizált faszerkezetű imaház, a nagyváradi katonai helyőrséghez tartozó istenháza külső falára lettünk figyelmesek, amelyen egyebek mellett egy vallásos festmény-reprodukció is díszeleg. Nem tévedés, a kép Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című munkájának reprodukciója, ami önmagában nem is gond, sőt örömteli is lenne ez az összművészeti és vallási együttértés, ha nem volna a repró alól gondosan kihúzva aranyszínnel (!) mind a kép szerzőjének, mind pedig címének eredeti magyar felirata. Egy dolog azonban elkerülte a buzgó „hamisítók” figyelmét, a kép alján még halványan látható egy szöveg, miszerint a reprodukció „Egyházy Ágoston és társa” valamikori kiadványa. Azt csak sejthetjük, hogy az egykori laktanyák területén esetleg hol is találhatták a 2001-ben állított templomhoz a buzgó „új” hívek a képet, amely most a „hazai” Isten dicsőségét hirdeti cenzúrázva, az viszont egyértelműen felháborító, hogy ilyen módon tűznek zászlót és hazugságot minden „itthon” talált kincsre.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szívvel-lélekkel munkálkodnak a mezőszengyeli templomon
Közeledik az ismerős, szél lábú deres ősz... de most mintha a szép időnél megrekedt volna, a simogató meleg napok ajándéknak számítanak a mezőségi embereknek, főleg azoknak, akiknek fontos munkát kell befejezni. Általában a kész munka számbavételére, az ünnepekre kapunk meghívást, amikor együtt örülnek az emberek az eredményeknek. Ilyenkor beszámolók hangzanak el arról, ki mit tett, mivel járult hozzá a kivitelezéshez, azonban a szereplések, fellépések mellett elsiklik a lényeg: a munka, ami ünneplésre teremt lehetőségét. Most kivételesen nem ünnepről, hanem önkéntes munkáról, a mezőszengyeli templom felújításáról szólunk, amelyet azért vállaltak, hogy október 25-én ünnepelhessen a közösség, hogy Kató Béla püspök jelenlétében újra felszentelhessék Istennek e mezőségi hajlékát.
Menteni, ami még menthető!
A Maros-mezőségi Egyházmegye gyülekezetei, lelkipásztorok, gondnokok, hívek összefogtak, hogy megmentsék a szórványban elárvult templomokat. Így újították fel a 35 lelkes báldi gyülekezet templomát vagy az uzdiszentpéteri egyházközséghez tartozó Pagocsa-völgyi haranglábat is. Szombaton újabb közmunka színhelyére, Szengyel felé haladva Jakab István esperes beszámolt az önkéntesek lelkesedéséről, a gyülekezeteket összekovácsoló önzetlen munkáról. Elmondta, hogy a tavasz folyamán a csittszentiváni egyházmegyei közgyűlésen tette szóvá, hogy az egyházmegyében sok a romosodó templom, harangláb, az elnéptelenedő gyülekezetek önerőből nem tudják elvégezni az állagmegőrző munkálatokat. Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondok már akkor kinyilvánította: a bergenyei gyülekezet kész segítséget nyújtani. A jó szándék mellé többen csatlakoztak, mezőpanitiak, nagysármásiak, galambodiak, csittszentivániak, s elhatározták, megjavítják a mindössze 19 lelket számláló mezőszengyeli gyülekezet templomát.
Péter bácsi kívánsága
Az elnéptelenedő gyülekezetekről beszélve útközben megálltunk, és meglátogattuk a mezőtóháti templomot, igaz, csak kívülről. Sok időnk nem volt, siettünk, de ha lett volna, felkerestük volna az egyetlen gyülekezeti tagot, Simon Péter bácsit, akinek óhaja az, hogy Isten adja meg számára az örömöt, hogy még egyszer tele legyen a templom. Az egyébként kivitelezhető kívánságát a közelmúltban könnyes szemmel osztotta meg az esperessel. Ennek ismeretében mi kell több? Az egyházmegye népesebb gyülekezeteiből el kell látogatni oda, s meg kell tölteni a parányi templomot. Nem is ártana felvállalni ezt a szolgálatot, hiszen a tömbben élőknek szembesülniük kellene a pár tíz kilométerre levő, közeli mezőségi valósággal.
Munkaerőben, lelkesedésben nincs hiány
De kanyarodjunk Mezőszengyelbe. A templom a falu központjától kissé távolabb, a dombon, szép gyümölcsöskert közepén áll, amit "Isten segedelmével és dicsőségére Farcádi és Kovásznai Kováts Miklós és neje Váradi Varga Katalin emlékére, lányuk, dr. Albert Sándorné 1937-ben építtetett". Tehát nem régi, de mégis javításra szoruló templomról van szó. Érkezésünkkor a javítási munkálatok nyoma már látható volt, a tetőzet rendben, a csatorna új. A munkálatok május folyamán kezdődtek, júniusban folytatódtak, aztán szombaton újabb "forduló" következett. Mire Jakab István esperessel a helyszínre értünk, már javában keverték a maltert, a bergenyeiek már felállították az állványt, s a többi önkéntessel vakoltak, meszeltek. Mások az oldalbejárati lépcső építésén fáradoztak. Munkaerőben nem volt hiány, az önkéntesek között ott találtuk Balogh Károly csitt-szentiváni lelkészt, aki az elnőtt füvet kaszálta, Szabó László felsővárosi lelkészt, aki többek között a templom bejárati ajtaját mázolta, Kovács- Szabó Levente mezőméhesi lelkészt, Lakó Jenő mezőzáhi és mezőszengyeli lelkészt, Nagy György mező-paniti és Barabási Lőrinc mezőbergenyei gondnokot, Lőrinczi Károly mezőbergenyei kántort, továbbá Puskás Árpád csittszentiváni gondnokot, aki a szakács szerepét vállalta, hogy igazi finom halászlével és gulyással lepje meg a csapatot.
Hetven éve 26-an konfirmáltak a faluban
A sok férfi mellé egyetlen asszony, a szengyeli Fábián Aranka néni szegődött be önkéntesnek. Ő a volt gondnok özvegye.
– Sajnos én már 83 éves vagyok, nem tudok többet vállalni, a szakácsnak segédkezem. Tudja, kedves, kevesen vagyunk, csak 19-en. Elfogytunk. A legtöbb idős ember. Mi 1945-ben 26-an konfirmáltunk. Ha minden úgy marad, ahogy akkor volt, most nem kellene mások javítsák a templomunkat! Sajnos a parókiát lebontották, az építőanyagot elvitték, a templompadokat is ki akarták szedni, és el akarták vinni Andrássy-telepre, de nem engedtük! A férjem azt mondta: nem! Szükségünk lesz még rá. Még itt vagyunk! Idén volt egy konfirmálónk, igaz, román iskolába jár. A gyermekeim jók, látogatnak, egyik fiam Ludason, a másik Maroskeresztúron lakik. Az unokáim tanult emberek, ők is rendszeresen látogatnak, hiszen itt nőttek fel, szeretik Mezőszengyelben. Amikor itt vannak, többen vagyunk a templomban – mesélte Aranka néni, miközben a krumplit hámozta. A beszélgetéshez csatlakozott Szász Ferenc is, aki bodoni születésű, de jelenleg Szengyelben él, itt van üzlete.
– Tizennyolcból, mert tizenkilencedik a pap, heten járunk templomba. Szerintem az egyházmegyében ez a legjobb arány! Ha Marosvásárhelyen a gyülekezeti tagok 45 százaléka a templomba járna, nem férnének be! Állnának a templom udvarán – monda Szász Ferenc.
Sokan azt kérdezik: minek felújítani a templomot? Mire a végére érnek, meghalunk! Ez nem megfontolt gondolkodás. Ha csak egy ember van a gyülekezetben, akkor is megéri! Bólyán egy emberért javították meg a templomot. Nem hagyhatjuk, ami a miénk! Megjavítottuk a báldi templomot is – fogalmazott a mezőméhesi lelkész.
Megmutatjuk, mire vagyunk képesek!
– Olyan szép ez a templom, kár hagyni, hogy tönkremenjen! Amikor megláttuk, hogy néz ki, nem sokat gondolkodtunk, belevágtunk. A közmunkánk értéke körülbelül 40 ezer lej. De ezt nem lehet pénzben pontosan kifejezni. Ha vállalkozóval kivitelezik, akkor sokkal többe került volna. Nagyon sok segítséget kaptunk az esperesi hivataltól, gyülekezetektől, a polgármesteri hivataltól. Azon túlmenően, hogy dolgozunk, a más- más faluból érkezők megismerjük egymást. Nem kellett a noszogatás, önként jelentkeztek az emberek, pedig mindenkinek munkahelye van. A szentiváni gondnok egész éjszaka dolgozott, ma reggel mégis velünk tartott. Jó a hangulat, jólesik együtt dolgozni! Megmutatjuk, közös erővel mire vagyunk képesek! Kell egy mozgatóerő, amit Jakab István esperes személyében megtaláltunk – fogalmazott Barabási Lőrinc bergenyei gondnok, aki vállalta, hogy október 25-éig befejezik a munkát. Ehhez még két-három alkalomra lesz szükség, beleértve a nagytakarítást is, amihez újabb önkéntesek jelentkezését várják.
– Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét! – kezdte ebéd előtti áhítatát az esperes. – Krisztusi hívásra jöttünk. Jót teszünk a szengyeliekkel, de jót teszünk saját magunkkal is, hiszen a jó öröm forrása. Isten tudja, milyen jövőt szán a szengyeli templomnak, de mi hisszük, hogy helyesen cselekedtünk azzal, hogy átvállaltuk a terhüket – fogalmazott az esperes.
Ezt követően koccintás, tálalás, az ízek mesterének többszöri dicsérete, az árnyas fák alatti jó hangulatú ebéd, sörözés következett. Le sem nyeltük az utolsó falatot, a fizikai munkához szokott kőművesek máris az állványon teremtek. Nem pénzért, szeretetből, szívvel-lélekkel dolgoztak! Ezért is áldásos ez a munka!
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Az egymásra találás jegyében
Gyulakután zárult a missziós hét
Lélekhez szóló, hitet erősítő, az összetartozás élményét nyújtó, a jövőben való bizakodást, reménységet ébresztő szabadtéri istentisztelet helyszíne volt vasárnap délelőtt Gyulakuta. A Küküllői Református Egyházmegye missziós hetének záró rendezvényén ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke hirdette az igét. Az ünnepi alkalomra hívek százai sereglettek össze a több mint 80 egyházközségből álló egyházmegyéből, amelyben 59 lelkész teljesít szolgálatot. Az istentiszteleten az Erdélyi Református Egyház elöljárói mellett az "anyaországi szolgálattevőket", Répás Zsuzsannát (aki nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárként vállalta a rendezvény fővédnökségét) és Brendus Réka főosztályvezető-helyettest köszöntötték.
A rendezvénysorozat, amelynek célja az evangéliumnak minél szélesebb hallgatósághoz való eljuttatása volt, hétfőtől kezdődően minden korosztályt megszólított, vallástanárok, vallásórás gyermekek, presbiterek, nőszövetségi tagok, kórusok, lelkipásztorok és a fiatalok találkoztak. Mozgalmas, eseményekben gazdag hét volt – állapította meg Markó Gábor egyházkerületi főgondok. Ha a mi álmaink és vágyaink, terveink belesimulnak Isten akaratába, akkor azon az ő áldása van…– összegezte a tanulságokat Biró István segesvári lelkész, az egyházmegye esperese. A főjegyzővel együtt két éven át tervezték a missziós hetet, amely átlagosan 450 embert vonzott naponta, mozgósítva azokat a gyülekezeteket is, ahol a rendezvények zajlottak.
Első nap a vallástanárok és a vallásórás gyerekek találkoztak egymással a nyárádszentlászlói református templomban és annak udvarán. Ozsváth Ilona vallástanárnő Kálvin János életéről tartott előadást, majd a közel 400 gyermek éneket tanult, játszott, ismerkedett egymással. Kedden 380 presbiter ülésezett Vámosgál-falván, annak emlékére, hogy 300 évvel ezelőtt az egyházmegyében ott alakult meg az első presbitérium. A sikeres napon, ahogy Veress László, az egyházmegye főgondnoka jellemezte, dr. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin és az Institutió, Ősz Sándor Előd lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának munkatársa Kálvin és a presbiterek címmel tartott előadást. Erre az alkalomra készült el a Küküllői Református Egyházmegye presbitereinek névsorát tartalmazó képes kiadvány Veress László, Koncz László Ferenc, Nagy-Kórodi László munkája nyomán.
A harmadik napon a nőszövetségek találkoztak a bonyhai Bethlen-kastély udvarán, ahol a család volt a vezértéma. Erről szólt Tatár Anna lelkipásztor, elnöknő igehirdetése, s Kilyén Ilka színművésznő előadása is. 15 kórus lépett fel csütörtökön Kibéden, s a találkozóról minden résztvevő felsőfokon beszélt.
– Kortársai vagyunk-e önmagunknak? A gyülekezeti tagok között élünk, vagy lemaradtunk nyelvezetben, struktúrákban, igehirdetési stílusban? – a pénteki nyárádszeredai lelkészértekezleten Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész tartott kemény kérdésekkel átitatott előadást az igehirdetés nehézségeiről, az ige megértésének és megértetésének lehetőségeiről. A témát, ami szinte mindennap feszegeti az ige munkásait, háromórás vita követte – fogalmazott Biró István esperes. Szombaton ifjúsági nap helyszíne volt Gyulakuta. Márton Előd, az IKE utazótitkára a példaképekről beszélt, Paizs József segesvári lelkész Tévhitek Istenről témával tartott a fiatalok nyelvén szóló, színes, érdekes előadást.
A vasárnapi záró istentisztelet a missziós találkozó emlékére állított kopjafa avatásával kezdődött a gyulakutai református templom kertjében. A jelen levő gyülekezeti tagok alkotta hosszú sor onnan vonult a központi parkba, ahol ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyház püspöke Ésaiás könyvéből vett példára építette igehirdetését. Azt megelőzően arról beszélt, hogy a párizsi magyar gyülekezet nyolcvan százalékát Erdélyből származó hívek alkotják, aki magukban hordozzák eredeti identitásukat egy életen át. Prédikációjában az Istenről alkotott kép sokféleségéről szólt (szabadító, gondoskodó, harcos és győzedelmes, teremtő…), s feltette a kérdést, hogy nekünk milyen istenélményünk volt az elmúlt években. Majd felsorolta, hogy Istenhez valamilyen fájdalom, veszteség okán fordulunk, egyházi életünk valamilyen eseménye alkalmával járunk templomba. Amikor jól megy sorunk, gazdagságunkban távol maradunk. 25 évvel a rendszerváltás után, a kiábrándultság, a cselekvésképtelenség állapotába jutva pedig Istent tesszük felelőssé mindazért, ami velünk történik. Holott nem az úr karja rövidült meg, nem az ő füle süket, hogy meg ne hallgathatna – idézte a prófétát, a sok nyomorúság oka, hogy eltávolodtunk Istentől. Ha nem vesszük komolyan a figyelmeztetést, akkor miattunk megy tönkre az egyház, a magyarság – hangzott el az egyházi vezető prédikációjában, aki ígéretéhez híven nem a püspöki hivatalban, hanem jórészt igehirdetéssel, a hívek körében tölti megbízatását.
A bűnvalló imádságot Kántor Csaba, az egyházkerület főjegyzője mondta el, s a részt vevő lelkészek a püspökkel együtt több asztalnál osztották az úrvacsorát a népes gyülekezet tagjainak.
Fontos, hogy ragaszkodjunk örökségünkhöz, az anyanyelvünkhöz, annak minél szélesebb körű használatához, iskoláinkhoz, ahol gyermekeink elsajátíthatják azt, templomainkhoz, amelyekben gyermekeinket kereszteljük, halottainkat búcsúztatjuk, és melyekben Istenhez imádkozunk – szólt az egybegyűltekhez Répás Zsuzsanna, a rendezvény fővédnöke, aki a református egyház szerepét hangsúlyozta, s a magyar kormány támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok – erősítette meg a ft. Kató Béla által mondottakat a Jakab apostol közönséges leveléből vett igével Szegedi László generális direktor. Ez a hét több száz gyülekezeti tag imádságos szívét ragadta meg, s erősítette hitünket – hangsúlyozta Veress László egyházmegyei főgondnok, majd felolvasták Varga József polgármester köszöntőjét.
Egyedül Istené a dicsősség, és miénk a hálaadás – összegzett befejezésképpen Biró István esperes, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak "az egymásra találás hetének" sikeréhez. – Jézus Krisztus parancsának eleget téve – tegyetek tanítványokká minden népeket – próbáltuk megszervezni ezt a missziós hetet, beletagolódva a parancs több mint kétezer éves folyamatába.
És végül néhány vélemény a népes gyülekezet fiatal és idősebb résztvevőitől: – Gyönyörű, Istenhez hívó szertartás volt, s reméljük, hogy az elkövetkező években sok fiatal is átélheti, átérezheti majd ezeket a pillanatokat – nyilatkozta a balavásári Túri Levente.
– Ez nap azt jelentette, hogy mi, magyar reformátusok összetartozunk a szeretetben, s arra biztat, hogy a régi szokást, amit őseink nekünk megszereztek, tartsuk, tiszteljük és adjuk át az utókornak – mondta a nyárádszentimrei Szabó Károly.
– Élmény volt számunkra itt lenni, akik az Úr Jézust követjük, szeretjük és vele élünk – vallották a népviseletbe öltözött vámosgálfalvi asszonyok, köztük Imreh Juliska és Keszeg Anna.
Az istentiszteletet szeretetvendégség követte.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Iskolai évnyitó a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban
Szeptember 15-én, hétfőn csengőszó jelezte az új tanév kezdetét az egykori temesvári piarista főgimnázium tágas folyosóján a Gerhardinum Katolikus Líceum növendékei számára.
Az ünnepélyes tanévnyitó 9 órakor a líceum nagytermében kezdődött, majd az egybegyűltek átvonultak a Szent György székesegyházba, ahol 11 órai kezdettel msgr. Dirschl Johann általános helynök mutatott be szentmisét.
Tanévnyitó beszédében Jakab Ilona tanárnő, a Gerhardinum Líceum igazgatója üdvözölte a növendékeket, külön köszöntve az előkészítő osztály tanulóit, akik most lépték át első alkalommal az iskola küszöbét, valamint a végzősöket, akiknek ez az utolsó középiskolai évük, és komoly megmérettetésre készülnek. Az igazgató a tanintézet és a szülők közötti szorosabb kapcsolat és együttműködés kialakításának fontosságát is hangsúlyozta.
A székesegyházban msgr. Dirschl Johann általános helynök és ft. Kocsik Zoltán spirituális üdvözölte az új iskolai év küszöbén a növendékeket és nevelőiket. – Megalakulása óta az Egyház küldetése a tanítás és nevelés volt. Az egyházi iskolában a tudományok átadása mellett Jézus tanítása az iránymutató, ezt az értéket igyekszik átadni a növendékeknek a pedagógus, legyen az világi vagy egyházi személy – hangzott el a szentbeszédben.
Mint azt ft. Kocsik Zoltán lelki vezető kérdésünkre elmondta, a Gerhardinum Katolikus Líceumban a 2014/2015-ös iskolai évben közel 330 növendék tanul, ebből 80 gyermek az óvodában, 100 pedig az elemi iskolában. A magyar tannyelvű IX. osztályba idén 15-en iratkoztak be.
Sipos Enikő, Nyugati Jelen (Arad)

A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Antal-szobráról és alkotójáról, Vámszer Imre iparművészről
1939. február 10-én elhunyt XI. Pius pápa, akit Eugenio Pacelli bíboros XII. Pius néven március 2-án követett Szent Péter trónján.
A Bányai János szerkesztette Székelység 9. évfolyamának 7-8. összevont számában néhány mondatos hír tudósított az erdélyi híveknek az esemény feletti öröme és tiszteletadása kifejezéséről. „A csíksomlyói csodatevő Szűz Mária-szobor másolatát ajándékozták az erdélyi róm. kat. hívek a megválasztott új pápának. A szobor művészi másolatát Vámszer Imre iparművész készítette, aki felsőbb elismerést kapott szép munkájáért.” Vámszer Imre (Nagyszeben, 1903 – Sao Paolo, 1970) szobrász és iparművész 1939-ben a kolozsvári Szent Mihály egyházközségnek is faragott egy műalkotást, Szent Antalnak és a kis Jézusnak a főtéri plébániatemplomban mai napig megcsodálható szobrát.
Vámszer Imre nemcsak a fafaragásban, a festészetben és a rajzolásban is kipróbálta művészi képességeit. Alkotásai között tartjuk számon az avantgárd szellemiségű Lovas (1932) címen megismerhetett ceruzarajzát, melyet Dél-Amerikában alkotott. Az erdélyi tájaktól meglehetősen szokatlan módon, nem fenyőfák, hanem az ottani vidékhez alkalmazkodva, hatalmas kaktuszok közé helyezte paripáján vágtató lovasát. Szülővárosa ihlette festményét, az egykori második várgyűrű, A szebeni Kispiac meseszerűen idillikus akvarelljét. Néhány évvel későbbről fából készült szobrai maradtak fenn. Az otthoni környezetet idéző székelykapu-makett (1935), a dinamikát és erőt sugárzó Lakatos (1936), valamint 1939-ből a XII. Pius pápának ajándékozott csíksomlyói Szűz Mária-szobormásolat és a Szent Antal a kis Jézussal. A grafikához sem lett hűtlen, az Erdély honismereti folyóirat 1942. évi címlapját és egyik lapszámában (1942/3.) testvérének, Vámszer Géza néprajzosnak A székely juhtúró készítése című írásához készült rajza díszíti.
A Szent Mihály plébánia levéltárában fennmaradt az 1939. július 24-én kötött szerződés és a levelezés, melyek segítségével rekonstruálható a teljes munkafolyamat, a Szent Antal-szobor megszületése. Eredeti elkészülési határideje 1939. október 21. volt, melyet december 15.-ére módosítottak. A levelekben szereplő személyekről néhány adat. Ft. Veress Ernő hittantanár, 1917-ben az Erdélyi Tudósító, 1939-ben Márton Áronnal az Erdélyi Iskola folyóirat szerkesztője. Miután 1938. december 24-én XI. Pius pápa Márton Áront megyéspüspöknek nevezte ki, az új püspök kolozsvári plébánosi beosztását megtartva, segítségül Veress Ernő szentszéki tanácsost tette meg a Szent Mihály plébánia vicarius adiutorának, helyettes plébánosának. A másik levelezőpartner Dr. Kedves András, a Szent Mihály egyházközség gondnoka, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztályának választmányi tagja.
A levelezésanyagban fontos adalék a csíksomlyói Mária-szobor megrendelésének felvetése. Márton Áron püspök a somlyói Szűzanya lábánál nőtt fel, ezért hihetőleg az ő gondolata lehetett, hogy az új pápa, XII. Pius somlyói kegyszobor-másolattal való megajándékozása után a Szent Mihály-templom is kaphasson székelyföldi szülőföldjéhez köthető ereklyét, a keresztények Édesanyjának földi formában elképzelt művészi ábrázolását.
1.
A Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség és Vámszer Imre szerződése
(Kolozsvár, 1939. július 24.)
Szerződés
létrejött egyfelől a cluji Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség, másfelől Vámszer Imre szobrász, Sibiu Bruckenthal utca 34. szám alatti lakos között, a cluji Szent Mihály-templomban felállítandó Szent Antal-szobor elkészítésére és leszállítására vonatkozólag, az alábbiakban:
1. A cluji Róm. Kat. Szent Mihály Egyházközség a cluji Szent Mihály-templomban való felállítás céljából egy 1.30 cm, azaz egy méter harminc centiméter magas éger- vagy juharfából készítendő, barnára pácolt, lenolajjal beeresztett Szent Antal faszobor készítésével bízza meg Vámszer Imre szobrászt. A szobornak Szent Antalt a karján a gyermek Jézussal kell ábrázolnia a templom gótikus stílusához alkalmazottan. A szobor külső kivitelére irányadó a Kirchliche Kunst című szakmunka 1924-25. évfolyamának XXI. kötete 115. oldalán található Szent Antal-szobor, melyhez a készítendő szobornak legalábbis megközelítően hasonlítania kell.
2. Vámszer Imre az első pontban foglalt megbízást az ott részletezett elkészítési feltételek mellett vállalja.
3. A szobor elkészítéséhez szükséges anyagnak, azaz fának, lenolajnak, pácoló anyagnak stb. beszerzési árát, továbbá a szobor elkészítésének munkadíját és Clujra való összes szállítási költségeit felek kölcsönösen 17.000 Leiben, azaz Tizenhétezer lejben állapítják meg, mely összegért Vámszer Imre köteles a szobrot teljesen elkészítve megrendelőnek Clujon átadni. Ezenkívül sem anyagbeszerzés, sem munkadíj, sem Clujra való szállítási vagy csomagolási költség címen Vámszer Imre semmit sem követelhet.
4. A 3. pontban megállapított árból megrendelő Egyházközség köteles e szerződés aláírásakor 5.000 Leit, azaz Ötezer leit Vámszer Imre kezéhez lefizetni. A hátralékos 12.000 Lei a szobor átadásakor fizetendő.
5. A szobor legkésőbb 1939. október 21-én [áthúzva, kézírással az új dátum] december 15-én adandó át teljesen elkészítve a vevőnek Clujon. Amennyiben Vámszer Imre az átadást – vis maior esetét kivéve – bármilyen okból halasztaná, a késedelemért minden felelősség őt terheli. Különösen pedig köteles az Egyházközségnek minden megkezdett hónapi késedelemért 2.000 lei, azaz Kettőezer lej poenalét fizetni, melyet az Egyházközség a szobor árából azonnal levonhat. Jogosult az Egyházközség késedelem esetén tetszés szerint akár a megrendelést visszavonni, a szobrot mással elkészíttetni, mely esetben a 3. pontban megállapított ár és az ekképpen rendelt szobor ára között az Egyházközség terhére esetleg mutatkozó árkülönbözetet Vámszer Imre köteles az Egyházközségnek azonnal visszafizetni. Ezenkívül köteles Vámszer az előlegbe kapott 5.000 leit is azonnal visszafizetni.
6. A szobor elkészítésével és szállításával járó összes veszélyek, különösen a szállításnál előfordulható összes rongálások Vámszer Imrét illetik. Általában az átadásig a szobrot érhető bármiféle sérelem Vámszer Imre veszélyére és kárára történik, vis maior esetét kivéve.
7. Amennyiben a szobor átadásakor az tűnne ki, hogy az az 1. pontban megállapított feltételeknek nem felel meg, Egyházközség az átvételt megtagadhatja, mely esetben joga van az 5. pontban előírt rendelkezéseket alkalmazni, és a szobrot akár mással az ott írt követelmények terhe alatt elkészíttetni.
8. Ha az Egyházközség a 7. pontban írt okok miatt az átvételt megtagadná, mindkét fél jogosult egy művészi szakbizottság összehívását követelni, mely felekre nézve kötelezően dönt a tekintetben, hogy a szobor az 1. pontban írt feltételeknek teljesen megfelel-e vagy sem? E szakbizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt küld ki, akinek egybehangzó véleménye kötelező a felekre. Véleményeltérés esetén a két szakértő egy közösen választott harmadik szakértő döntése alá bocsátja a kérdést. Ha e szakértő megválasztására nézve felek szakértői nem tudnak megegyezni, az általuk jelölt egy-egy szakértő közül sorshúzással jelölik ki a felülvizsgáló szakértőt. E szakértő döntése felekre megfellebbezhetetlenül kötelező.
9. Miután a szobor szobortalapzatra lesz állítva, a talpazat, valamint a térdeplő rács elkészítéséhez szükséges tervrajzot és pontos méreteket Vámszer Imre szintén köteles legkésőbb 1939. augusztus 15-ig a megrendelő Egyházközségnek átadni. E rajzok elkészítési árát felek 1.500 Leiben, azaz egyezerötszáz leiben állapítják meg, mely összeg a rajzok átadásakor fizetendő. Egyidejűleg köteles Vámszer Imre a talpazat elkészítéséhez a szobor és a talpazat közötti művészi harmónia pontos betartása mellett szükséges faanyag mintáját is megrendelőnek átadni.
10. A talpazat tervrajzának elkészítését és átadását illetően is érvényesek a jelen szerződésben a szoborra nézve megállapított rendelkezések azzal, hogy a megállapított határidőbeni nem szállítás esetére a szobornál kikötött havi 2.000 Lei poenalé helyett havi 500 Lei poenalé értendő. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a megrendelő a tervrajzokat akár mással is elkészíttethesse az 5. pontban erre az esetre írt következmények mellett.
Felolvasás és helybenhagyás után alólírt tanúk jelenlétében felek által helybenhagyva aláíratott.
Kolozsvár, 1939. július 24.
Veress Ernő
Dr. Kedves András
Vámszer Imre
2.
Vámszer Imre levele Ft. Veress Ernőnek
(Nagyszeben, 1939. augusztus 6.)
Mélyen tisztelt Plébános helyettes úr!
Tegnap délután köszönettel megkaptam az 5000 Leit előlegképpen, melyet a levélben nyugtázok.
Hétfőn reggel rögtön megrendelem a fatömböt, hogy nehány nap múlva hozzáfoghassak a faragásnak, mert az összes tanulmányrajzokkal elkészültem.
A kolozsvári ottlétem alatt említést tetszett tenni egy életnagyságú somlyói Mária-szoborról. Szabad-e remélnem, hogy ha a Szent Antal jól sikerül, a Mária-szobor is meg lesz majd rendelve, vagy komolyan számításba jön.
Nagyon szépen kérem, szíveskedjék erre vonatkozólag némi ígéretet adni és az egyházi tanácsban esetleg szóvá tenni, hogy annál nagyobb örömmel dolgozzak a Szent Antal-szobron.
Köszönöm ismételten szíves és becses jóindulatát irántam, melyet kérem, a jövőben se vonjon meg tőlem.
Legkiválóbb tisztelettel és alázattal Vámszer Imre
Szeben, 1939. VIII. 6.
3.
Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak
(hely és dátum nélkül, az egyházközség 1939. szeptember 1. dátummal iktatta)
Kedves András!
Leveledet a mai napon köszönettel megkaptam és nagyon szépen köszönöm, hogy hozzám fordultál, azaz ajánlottál.
Ez egy igen szép munka lenne, mert szeretem az egyházi szobrászatot és őszintén bele tudok mélyedni.
Már hozzá is fogtam az egésznek az elgondolásával, de egyelőre rajzot még nem küldhetek, mert annak alaposan utána akarok nézni.
Az a sárgás oszlop valószínűleg homokkő lesz v. pala. Ehhez jól találna vöröses barna égerfa, pácolva és lenolajjal beeresztve, amitől nemes matt fényt kap.
A szobor 3/4 embermagasság mellett 100–120 cm magas lesz. Szóval egy ilyen nagy fatömbből kell kihámozzam az alakot. Ehhez élő modell után tanulmányrajzokat kell készítsek 3 oldalról.
Csak az előkészítések és a faragás összesen 3 hónapot fognak igénybe venni. A Brukenthal Múzeumban előzetesen tanulmányozni fogom a gótikus Szent Antal méreteit és minden részletét.
Az ára szállítással és mindennel együtt 17.000 Leibe kerülne. Ez normális ipari ár, mert ha gipszből rendelnétek külföldről 9.000 Leibe jön.
Én megígérem, hogy komoly lelkiismeretes munkát adok, és ha a határidőt ki lehetne esetleg tolni, még jobb lenne. Magam is több lelket vinnék bele a munkába.
Becses válaszodat várva maradok legszívélyesebb üdvözlettel Imre
U. i. Kérlek mérjétek meg a talpazatot milyen nagy (szélesség-hosszúság), amire a szobor állítva lesz.
4.
Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak
(Nagyszeben, 1939. szeptember 30.)
1939. 9. 30.
Kedves András!
Megnyugtatásképpen közlöm, hogy a szobor szépen halad, úgyhogy csak vis maior esetén akadna meg a munka.
Nem vagyok bizonyos benne, hogy megkapták-e a rajzokat annak idején? Kérlek, írj egy lapot erre vonatkozólag nekem. Esetleg ha lehetséges, küldd el kérlek, a rajzokért járó összeget is. Készül-e az ajtómélyedés és a kő talpazat? Írj kérlek, ezekről is bővebben.
Szívélyes üdvözlettel Imre
SAS PÉTER, Szabadság (Kolozsvár)

Cselekvő hitvallás a megmaradásért
Kis és nagy egyházközségek, illetve a szórványban élők népesítették be a szabadtéri liturgia helyszínét szombaton a Márton Áron téren: a Kálvin-nap ünnepélyes nyitányán, a Szatmári Szilárd egyházmegyei főjegyző által végzett ünnepi istentiszteleten mintegy ezren vettek részt. A Kálvin-éveket záró egész napos rendezvény a hitvalló és cselekvő egyházközségi csoportok találkozási alkalma volt.
Kántor Csaba püspökhelyettes igehirdetésében a Zsidókhoz írt levél alapján a hitvalló ősök, reformátorok, hitben megálló és harcoló hajdani fejedelmek lelkületét és győzelmét idézte – egyetemes és örök érvényű példaként hozva fel a jelen és jövő nemzedékei számára. A megállás és a kiállás; a hit megőrzése és cselekvő megvallása a megmaradás biztosítéka mind hitbeli, mind nemzeti szinten.
A legfontosabb a hit
Az igehirdetés után Kovács Tibor egyházmegyei főgondnok köszöntötte a részvevőket. Bekő István Márton lelkipásztor emlékeztetett: a megye reformátusságának képviselete összegyűlve az evangélium alapján reformált hitről tesz vallást az „egész napos nyitott istentiszteleten”. Szegedi László generális direktor az egyházkerület vezetőségének üzenetét tolmácsolta. Kérve: „Ma állítsátok át órátokat a kálvini időkre, próbáljatok úgy gondolkodni, mint Kálvin János, és próbáljatok odafigyelni életetekben arra, ami igazán fontos: maga a hit”.
Gyermekek, fiatalok
Közel kétszer annyi gyermeknek nyitották meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban a Gyermekek Udvarát, mint amennyien előzetesen jelentkeztek. Kisfaludi Viola kántortanító kérdésünkre elmondta: a kézműves-tevékenységeken agyagoztak, magvakkal díszítettek, kollázst készítettek, origamiztak és a bútorfestés elemeit gyakorolták. A több mint hatvan fiatal a Bocskai István Közösségi Házban a Székelyudvarhelyen és környékén szolgáló fiatal lelkipásztorok vezetésével énekelt, majd Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor Kálvin és a nők című előadását hallgatták meg.
Kálvini üzenetek
A Városháza Szent István Termében több mint kétszáz presbitert, lelkipásztort és érdeklődőt üdvözölt Pitó Zsolt egyházmegyei missziói előadó. Majd Buzogány Dezső egyháztörténész, teológiai professzor Kálvinról beszélt. Az Institutiót legutóbb száz éve fordították le magyarra. A napokban jelenik meg újra az előadó fordításában. Kitért a reformátor magyar kapcsolataira, majd a kálvini szolgálat négy területét foglalta össze: a lelkészi, oktatói, presbiteri és a diakóniai szolgálat. „A presbiteri tisztséget Kálvinnak köszönhetjük” – nyomatékosította.
Jézust szolgáló asszonyok
A belvárosi református templomban került sor a nőszövetségi konferenciára. A bibliai nőkről és szolgálatukról szóló igéket nőszövetségi tagok olvasták fel, Gede Ildikó lelkipásztor a szentírási asszonyok mának szóló üzenetét tolmácsolta a nagyszámú részvevőnek. Szász Edit Ilona, az egyházmegyei nőszövetség elnöke emlékeztetett: a saját termékekből álló vásár bevételéből az udvarhelyi református kollégium bentlakásának vásárolnak új ágyakat.
Dicsőítés
Tizenkét református gyülekezet énekkara dicsőítette Istent kórusművekkel, egyházi énekekkel a belvárosi templomban. A püspökhelyettes arra buzdította az „egyházmegye nagy kórusát”, hogy szolgálatát vígan, örömmel végezze, és úgy énekeljen, mintha mindig az Úr előtt hangzana fel a dicsőítés. Zárásképpen a Transylmania együttes tartott szabadtéri koncertet a Márton Áron téren.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

Egy elkötelezett székely tudós
Jancsó Benedek emlékezete Háromszéken
Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is.
Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé
A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt.
ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét.
Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.”
A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik.
Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza.
A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről
A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt.
Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét
A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult.
A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt.
A látó ember
Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira.
Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták.
Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat.
zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére
1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták.
Bedő Zoltán
Gondolatok a történelemről
Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait:
„Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.”
Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)