Engedély nélkül is megtartják Nyirő József újratemetését
Az emigrációban elhunyt Nyirő József újratemetését szervező Országgyűlés Hivatala szerint Székelyudvarhely polgármestere nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterülethasználati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt.
Az Országgyűlés Hivatalának pénteki közleménye szerint a hivatal képviselői – mint Nyirő József újratemetésének szervezői – április 18-án Székelyudvarhelyen megbeszélést folytattak Bunta Levente polgármesterrel az újratemetéssel összefüggő székelyudvarhelyi közterülethasználati igényekről, és a városvezető akkor az ügy kapcsán a nemzeti összefogás szükségességéről beszélt.
Mint írják, ezek után sajnálattal vették tudomásul, hogy a város polgármestere nem támogatta a Márton Áron térre vonatkozó közterülethasználati kérelmet, amelyet az újratemetés helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be. A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a március 26-án benyújtott kérelemre a törvény által meghatározott 30 napos határidő legutolsó napján válaszoltak ezáltal is szűkítve a rendelkezésre álló további szervezési időt, megnehezítve az esemény újratervezését.
Az Országgyűlés Hivatala ugyanakkor közölte: ennek ellenére Nyirő József újratemetésére május 27-én, Pünkösd vasárnapján Székelyudvarhelyen sor kerül, „oly módon, hogy engedélyköteles közterülethasználatra nem lesz szükség".
„Sajnálattal vettük tudomásul azt is, hogy Székelyudvarhely jelenlegi polgármesterének 2012-ben sem sikerült túllépnie azon álláspontján, amely miatt már 2004-ben is támadást intézett a Nyirő József szobrát is magába foglaló székelyudvarhelyi Emlékezés Parkja ellen" – írja az Országgyűlés Hivatala, egyben emlékeztetve arra, hogy 2004. július 3-án Bunta Levente egy RMDSZ ülésen úgy fogalmazott, Székelyudvarhelyen nincs szükség olyan szoborparkra, melyben „Csaba királyfi szobra Orbán Viktorra emlékeztet".
A közlemény kitér arra is, hogy az újratemetés kapcsán egyébként valamennyi érintett romániai önkormányzati és egyházi hatóság kifogástalan és gyors eljárásban támogató magatartást tanúsított, beleértve egy Arad megyei román nemzetiségű polgármestert is.
Az újratemetést szervező Országgyűlés Hivatal szerint Nyirő József tisztelői május 23-án, 10 és 15 óra között a fiumei úti Nemzeti Sírkert ravatalozójában róhatják le kegyeletüket, az író koporsóját Romániába szállító zarándokvonat május 24-én 6 órakor indul a budapesti Nyugati Pályaudvar 10-es vágányáról. A szervezők az újratemetés részletes programjáról 2012. május 14-én tájékoztatják a közvéleményt.
Nyirő József földi maradványai április elején érkeztek meg Madridból Budapestre. Az 1953-ban elhunyt magyar író földi maradványainak hazaszállítása a rendszerváltást követően többször felmerült, de az elképzelések vagy pénzhiány, vagy technikai okok miatt meghiúsultak. Most a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség kérte a sír feltárását.
Nyirő József író, közíró, katolikus pap, Székelyzsomboron született 1889-ben, Madridban hunyt el 1953-ban. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa volt, a Benedek Elek körül tömörülő székely írócsoport egyik tagja. Székelyudvarhelyen épített otthont családjának, 1939-42 között a Keleti Újság felelős szerkesztője volt. 1941-ben – behívott képviselőként – a Magyar Országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő főszerkesztője, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt, majd nyugati emigrációba vonult. Egy ideig Németország nyugati megszállási övezetében élt, majd 1950-ben Madridba települt át, ahol a Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársa volt.
Főbb művei: Jézusfaragó ember (novellák 1924), Az Isten igájában (regény 1926), A Kopjafák (novellák 1933), Uz Bence (regény 1933), Az én népem (regény 1935), A Havasok könyve (novellák 1936), Madéfalvi veszedelem (regény 1939), Néma küzdelem (regény 1944).
Művei publikálását a román és magyar kommunista rendszer betiltotta, az írót a korabeli kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte. Az 1989-es fordulat után könyvei újra megjelentek Magyarországon, az Uz Bencét pedig 1992-ben a kolozsvári Dacia Kiadó is kiadta.
MTI. Erdély.ma

Cserkészmúzeum és –otthon avatása Sepsiszentgyörgyön
A terv szerint lebontásra ítéltetett, régi családi ház udvarán április 28-án reggel aranyliliomos zászlót lengetett a szél. A szeméttelep helyén barna faládákban virágok virultak. Talán még a sokat megélt öreg diófa sem remélte, hogy megéri ezt a napot, amikor délelőtt a szebb élet reménye zengi be az udvart, s ősszel a termést nem az avar borítja be, hanem fürge gyermekkezek roppantják majd szét és ízlelgetik gyümölcsét... Valóra vált Gaál Sándor pedagógus régen dédelgetett álma: létrejött Erdély első cserkészmúzeuma, mely egyben cserkészotthon is a Kórház utcában.
Az avatásra megtelt cserkészdíszbe öltözött őrsökkel az udvar, akik az egész körzetből érkeztek, vezetőikkel együtt. Szülők, nagyszülők, lelkészek és a városvezetés küldöttei is megtisztelték a rendezvényt.
Elsőnek Bancea Gábor református lelkész mondott imát a Szeretethimnuszt sorait idézve a Szentírásból, majd Szabó Lajos c. kanonok, csapatparancsnok adott hálát Istennek, és megköszönte mindenkinek, aki fontosnak tartotta a közösségi ügy felkarolását. Ugyanakkor kérte Isten segítségét, hogy legyen jövője népünknek, kialakuljon a Sík Sándor-i „magyarabb magyar”, a fiatal nemzedék legyen mindig zászlóvivője a hármas szolgálatnak, az önzés világában észrevegyék és felkarolják a rászorulót. „Oltsatok vadócba rózsát, hogy szebb legyen a föld!”
Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor csapat parancsnoka, a cserkészmúzeum létrehozója elmondta, hogy nagy szükség van a többfunkciós épületre, hisz a társadalom jó része még mindig nem tudja, mit is jelent a cserkészet. Egyesek környezetvédelmi egyesületnek, zöldeknek gondolják, mások félkatonai alakulatnak nézik. Pedig ez egy politikamentes életforma. Nem tantárgy, de több, mint amit az iskolában tanítanak. Közelebb visz Istenhez, földrajzi, történelmi, környezetvédelmi, egészségügyi és gyakorlati ismereteket ad, felkészíti a fiatalt az életre. A mai globalizációs világban segít az egészséges emberi kommunikáció gyakorlásában. S ez hármas öröm: öröm a gyermeknek, a szülőnek és a pedagógusnak, a társadalomnak is. Egy esztendővel ezelőtt itt egy lebontásra ítélt épület állt, szeméttelepre hasonlító udvarral, amelyet kétezer munkaórával sikerült rendbe szedni szülők, nyugdíjasok és szimpatizánsok segítségével. Sok jó szándékú alapítvány, egyházi és világi intézmény, a városi tanács, a cserkészszövetség, a kertészet is segített valamilyen formában, amelyet megköszöntek. Az anyaországi és külföldi szövetség értékes könyvészettel látta el a múzeumot, dr. Lukács János pedig a vezetőképzésben segített.
Sztakics Éva alpolgármester asszony kiemelte, hogy a két évvel ezelőtt lebontásra ítélt épületet azért adták a cserkészeknek, mert már sokszor bizonyítottak, és megérdemlik, hogy saját otthonuk legyen. Így lehet összefogással elkészült terveket átírni. Kívánta, hogy sok embert faragó rendezvénynek legyen otthona.
Az ünnepségre magyarországi vendégek is érkeztek Arató László bácsi, Vekerdi Sándor bácsi, Miskolczi János személyében. A 85 éves Arató Laci bácsi, a Márton Áron Kiadó (időközben beolvadt az Új Emberbe) létrehozója meghatódva szólt, hogy eljöttek visszaemlékezni a magyar cserkészet száz évére, hisz 1912. december 28-án, aprószentek napján alakult a Magyar Cserkészszövetség. Csak egy nevet említ, a Sík Sándorét, aki a cserkészetnek adta életét. Az alkalomra összegyűltek protestáns és katolikus testvérek, hogy kidolgozzák a cserkészfogadalom szövegét és az alapító Bi-Pi alapján a tíz cserkésztörvényt. A törvényekbe és a fogadalomba is befoglalták Istent, a hazát és nemzettársainkat. A fiatalokat arra intették, hogy ne a pénz, a hatalom után fussanak, hanem azt nézzék, hogy hol tudnak segíteni az embertársaiknak, legyen az a családban, a környezetükben vagy a közösségben. Sok minden történt a száz év alatt: a megyeri nemzeti tábor, a gödöllői világdzsembori (Trianon után ez volt ez első találkozási lehetőség), jött a kommunizmus. Laci bácsi hatévesen lett kiscserkész, részt vett az összejöveteleken, a síeléseken, majd jött később a hadifogság: őt három év börtönre ítélték a cserkészet miatt, mert nem adta fel, és vállalta több társával együtt a földalatti cserkészetet. Próbálták meg törni, de ő örömmel vállalta Jézusért a szenvedést. Így is köszöntek egymásnak: Jó munkát! Jézusért! Kibírták a megpróbáltatásokat, mert edzettek voltak, hozzászoktak a mostoha körülményekhez. Választ adott arra a kérdésre, hogy mi teszi az embert boldoggá: a tíz cserkésztörvény. Mert minél önzetlenebb valaki, annál boldogabb. Így jöhetnek létre a boldog családok, ahol nemzedékeken keresztül átadják egymásnak ezt a szellemiséget. Őrizzétek a lángot – biztatott –, adja Isten, hogy soha ne aludjon ki! És köszönjük meg, hogy Gaál Sándor bácsi személyében Erdélyben is van valaki, aki az életét tette a cserkészetre.
A Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökségének részéről Kerekes-Salánki Orsolya PR-koordinátor szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy a Szent György-nap, a cserkészek védőszentje alkalmából az ország hat körzetében újítanak fogadalmat a cserkészek, és örömét fejezte ki amiatt, hogy elkészültek az egységes nyakkendők a liliomhímzéssel.
A Csongrád megyei, alföldi cserkészek üzenetét Vekerdi Sándor bácsi közvetítette, aki a szintén cserkész felesége és lánya kíséretében érkezett. Ő arra biztatta a fiatalokat, hogy őrizzék meg a hitüket, szolgálják a hazát, a nemzetet és a közösséget.
A két kiscserkész- és a tíz cserkésztörvény felolvasása után fogadalomújítás következett, majd rendben, fegyelmezetten megnézték a múzeumban kiállított tárgyi és fotó emlékeket: a két világháború közti dokumentumokat, fotóalbumokat, a különböző lezajlott táborok eseményeit – nyomait a múltnak, melyek ezáltal megmentődtek a jövőnek.
Az ünnepség után a Szent József plébánia udvarán három üstben főtt az ebéd, vendégül látva a cserkészeket, és megtartották a sárkányeregő versenyt is. Vasárnap (Kolozsvár)

Ez legyen jelképe a magyar ember erejének!
Árpád-szobrot avattak Székelyberében
A nyárádszentlászlói Szent László szobor és a deményházi Krisztus-szobor után újabb alkotással gazdagodott Nyárádmente kulturális térképe. Székelyberében május 12-én, szombaton avatták fel a neves marosvásárhelyi szobrászművész, Gyarmathy János Árpád fejedelemről készült köztéri alkotását. A bronzból készült mellszobor az RMDSZ és a helyi önkormányzat támogatásával készült.
Délelőtt, a ragyogó napsütésben ünneplőbe öltözött emberek gyűlekeztek Székelybere központjában, a leleplezésre váró Árpád-szobor körül. Az ünnepi rendezvényen Markó Béla szenátor, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Majláth Károly, Székelybere polgármestere, Benedekfi Csaba, az RMDSZ székelyberei polgármesterjelöltje és Nagy Miklós Kund művészeti író mondott beszédet. Felvonultak a havadi lovashuszárok, fellépett Albert Orsolya és Barabási Tivadar, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója.
"Szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek"
Majláth Károly hangsúlyozta: "szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek". Köszönte, hogy összefogással, bizalommal mellette és az RMDSZ mellett voltak, ennek az eredménye, hogy egy ilyen csodálatos esemény szervezői lehettek. "A ma leleplezett honfoglaló hadvezérünk Árpád fejedelmünk mellszobra szimbólum, neki köszönhetjük, hogy magyarrá lett a Kárpát-medence. Ez legyen jelképe a magyar ember erejének. Legyünk és maradjunk együtt, szükségünk van egymásra. Mindennapjainkban, ha csak egy pillanatra is erre a szoborra tekintünk, gondoljunk elődeink kitartó, erős, szándékától el nem téríthető egybetartó, hatalmas erejére. Ez adjon nekünk továbbra is erőt, kitartást, közös világunk megépítéséhez, céljaink megvalósításához, közérzetünk, magyarságtudatunk méltó megéléséhez. Isten áldjon bennünket!", zárta köszöntőjét a polgármester.
Vigyázzanak erre a szoborra!
Lokodi Edit meghatónak nevezte a pillanatot, hogy a gyönyörű szobor egy erdélyi község terét díszíti. "Árpád fejedelem hozott minket ide, a Kárpát-medencébe. Ő mutatta meg a magyarok erejét, ő mutatta meg, miként kell céljainkért kiállni. Árpád fejedelem "azt üzeni nekünk, hogy a munkát folytatni kell, meg kell maradni itt, a Kárpát-medencében, meg kell maradni a Nyárád mentén. Hiszen bizonyítottuk az elmúlt időben, hogy az a csapat, amely az RMDSZ köré tömörült, jól dolgozik. Itt vannak a polgármesterek, akik mandátumról mandátumra azt bizonyítják, hogy jól dolgoznak azért, hogy a közösségük fejlődjön".
Legyünk minél erősebbek az elkövetkezendőkben
Markó Béla mindenekelőtt azt a közös célt hangsúlyozta, hogy "minél erősebbek legyünk az elkövetkezendőkben". Gratulált a művésznek, aki egy szinte lehetetlen feladatnak tett eleget, mert Árpád fejedelemnek nem ismerjük semmiféle ábrázolását szemben más jeles eleinkkel, Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Mátyás királlyal.
A szobrászművész "jól tudta milyen volt Árpád, az a magyar fejedelem, aki tulajdonképpen Magyarországot alapította" mondta hozzátéve, hogy bár nem maradtak képek, rajzok, de még vázlatok sem Árpád fejedelemről, "pontosan tudjuk, milyennek kellett lennie annak az embernek, aki a hatalmas történelmi művet végigvitte, és megalkotta Magyarországot.
Véleménye szerint a honfoglalás korát nem tekinthetjük valamiféle romantikus kornak, "mert el kellett jönni Etelközből és kellett keresni egy új hazát". Ehhez nemcsak erőre volt szükség, de kiváló szervezőképességre, tudásra, taktikai és stratégiai, vezéri és hadvezéri képességekre is. "Ha ezeket így egymás mellé tesszük, akkor anélkül, hogy láttunk volna valamiféle rajzot, vázlatot arról, hogy Árpád fejedelem hogyan nézett ki, tudjuk, milyen embernek kellett lennie annak a vezetőnek, aki ezek nélkül a képességek nélkül nem tudott volna helyt állni és nem tudott volna egy két évtizedes életművet Etelköztől egészen haláláig létrehozni, megalkotni Magyarországot"
"Ellenfeleink stratégiája az árulás"
Benedekfi Csaba polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ a mostani kampányban a román pártokon kívül még két magyar párttal is meg kell méretkezzen. "Ellenfeleink stratégiája ismét ugyanaz: az árulás, a hiszékeny emberek elvakítása", jelentette ki. Sajnálja, tette hozzá, mert "ha nem is egyeznek a vélemények, egy csapatban kellene játszanunk, főleg, hogy a pályán startból kevesebb játékossal indulunk. Kérdem én, így hogyan érvényesítsük érdekeinket, a magyar emberek érdekeit Romániában, ha ahányan vagyunk, annyifelé húzunk? Az RMDSZ bizonyított, rendezzük sorainkat és megfontoltan, felelősségtudattal, gyermekeink jövőjére gondolva döntsünk", mondta, majd arra kérte az erdélyi magyarokat Székelyberétől Nagyváradig, hogy szavazzanak az egységre, vagyis az RMDSZ-re.
Ismét diadalt ülhet a művészet
Nagy Miklós Kund művészeti író örült, hogy "ismét diadalt ülhet a művészet". Rámutatott: Árpád fejedelem az írók, költők, művészek számára mindig is ihlető erejű volt, majd emlékeztetett, hogy Árpád monumentális lovas szobrát pontosan ezelőtt 100 évvel állították fel Budapesten, a Hősök terén. "És Budapest után 100 évvel itt, Székelyberében, ebben a kis nyárádmenti községben ismét testet ölt. Ez a mellszobor tulajdonképpen mindent elmond a fejedelemről. Úgy hiszem, ez az esemény újra megerősíti az egész Nyárád mente felértékelődését". Örömmel állapította meg, hogy a térségben korábban nem voltak szobrok, ám az utóbbi években a köztereken legjobb szobrászaink – Hunyadi László, Bocskai Vince és Gyarmathy János – alkotásai ott vannak sokfelé a Felső-Nyárád mentétől az Alsó-Nyárád mentéig.
A szoboravatási ünnepség végén Majláth Károly polgármester plaketteket adott át azoknak, akik hozzájárultak, hogy Árpád fejedelem mellszobrát felállíthassák Székelybere főterén. A rendezvény a himnusszal ért véget, majd a polgármester mindenkit meghívott egy gulyáspartira.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Exkluzív interjú Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével
Az Erdélyi Magyar Néppárt összesen 163 településen állított jelöltlistát. Jelöltjeik fiatal, erkölcsileg és politikailag is tiszta állampolgárok. Bár a kampány még alig kezdődött el, máris sok támadás éri az EMNP-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke exkluzív interjút adott a Nagyváradi Hírhatárnak.
A Nobel-díjas Henry Sienkiewicz Quo vadis című regényében Péter apostól menekülni akarván a vértanúság elől találkozik Jézussal, aki megkérdezi tőle: Quo vadis Domine? azaz hová mész uram, merre tartasz uram? Kérdezem Önt, az EMNP elnökét, merre tart Ön, és merre tart az Erdélyi Magyar Néppárt?
Hát nem vértanúnak készülünk, arra semmiképp nem. Először nézzük meg, hogy honnan jöttünk. 2010-ben született az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács műhelyében az ötlet egy új erdélyi párt alakítására, majd az ötletből valóság lett 2010 decemberében, amikor az Erdélyi Nemzeti Tanács Országos Gyűlése ezt elfogadta. 2011 tavaszán fogtunk hozzá az új párt létrehozásának , eleget tettünk a szigorú párttörvény összes feltételének, könnyen, izzadságmentesen sikerült összeszedni közel 30.000 aláírást. Az minket is meglepett, hogy milyen tömegigény mutatkozott az új párt létrehozására. A bíróságon már nem volt ilyen könnyű dolgunk a párt elfogadásával, a kötelező két hét helyett tizennyolc hét alatt mégis sikerült a pártot bejegyezni. Ez sok minden miatt tartott ilyen hosszú ideig, beleesett a nyár is, mikor a bíróság munkája „akadozott”, meg sok más minden. 2011 októberében kaptuk meg a végleges papírt, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot felvették a román pártok regiszterébe. Innen indult el az építkezés és 2012 februárban meg is tartottuk az első kongresszusunkat. Itt rögtön szembesültünk azzal, hogy 4 hónap múlva önkormányzati választások lesznek, tehát gyakorlatilag a néppártot úgy építettük , hogy közben készültünk az önkormányzati választásokra. Nem állítom, hogy maradéktalanul sikerült céljainkat elérni, de ma már Erdély területének kétharmadát sikerült lefednünk, az itt élő magyar közösségek 75-80 százalékát már sikerült szervezetileg elérnünk.
Hogyan szerveződött a párt?
Eleve három régió szerint szerveződött a néppárt, éppúgy mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Székelyföld, Partium és a közöttük levő közép-erdélyi terület . Úgy gondoljuk, hogy mindhárom területen élő magyaroknak– éljenek azok tömbben vagy szórványban – van mondanivalónk. Nyilván nehezebb lesz a tömbben élőkhöz szólni , mert itt nehezebb lesz együttműködni a már meglévő politikai szervezetekkel. Itt az ellentétek mélyebbek, a vetélkedés , a verseny az együttműködést sokszor felülírhatja. Ez nyilván tükröződni fog a választási kampány során.
A párt egyik szlogenje egy Kós Károly gondolat : „ Dolgoznunk kell, ha élni akarunk ,és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk – így az idézet. Miből áll ez a munka?
Ez egy közösségépítő munka, amelynek intenzitását én talán a 90-es évek elejéhez tudnám hasonlítani. Akkor tapasztaltam ilyen hitet és lelkesedést. Ez az épp, ami elkopott az utóbbi két évtizedben. Azt kell mondanom, hogy szervezőmunkánk során a fiatalok tekintetében felfedeztük azt, hogy szakítani kell a régi politikával, és a régi politikusokat le kell váltani tiszta emberekkel , akik elsősorban nem poltikusok, hanem olyan közéleti emberek, akik vállaják a közéleti munkát és a közösségért tenni is akarnak valamit. Olyan embereink vannak, akik a poltikában nem a meggazdagodás lehetőségét látják elsősorban, hanem a közszolgálatot. Látjuk és tapasztaljuk, hogy nagy számban jönnek a fiatalok a pártba. Tudjuk, hogy ezek a fiatalok nem politikusok, nekik ez lesz az első megmérettetésük. De tiszta lappal indulnak.
Az Erdélyi Magyar Néppártnak az egy hónap múlva megtartott önkormányzati választás lesz az első igazi megmérettetése. Milyen eredményt vár Ön, mit a párt elnöke országos szinten és mit vár itt Bihar megyében illetve Nagyváradon?
Országos szinten két célunk van. Egyik, hogy minél több embert tudjunk megmozgatni, hogy vegyen részt a választásokon. Ismert tény, hogy közel megfeleződött a magyar szavazók száma két évtized alatt, mert az egymillió szavazóról ez a szám 450 ezerre esett vissza. Ennek nemcsak demográfiai okai vannak, hanem az a fő ok, hogy az emberek nagyobb része csalódott a politikában és csalódott a politikusokban. Az Erdélyi Magyar Néppárt politikája pont azt célozza, hogy megnyerje azokat az embereket, akik valamilyen ok miatt elfordultak a közélettől. Ennek meg kell mutatkoznia a választások során. A másik célunk az, hogy minél több fiatalt, - nem politikust, hanem tenni akaró embert- juttassunk az önkormányzatokba, akik még a korrupció gyanújától is mentesek, tiszták és feddhetetlenek. Ha ez sikerül és ilyen embereink lesznek az önkormányzatokban, akkkor ők lesznek a kovásza a továbbépítkezésnek. Nem titkolt célunk, hogy a néppárt nem erre a választásra „gyúr” elsősorban, nem ezt tekinti vízválasztónak, hanem a 2016-os választásokat. Akkorra kell ennek az új politikának elegendő hívet szerezni és akkor meghatározói lehetünk az erdélyi magyar politikai életnek.
Nagyváradon mit vár?
Nagyvárad egy sajátos hely, a Partium fővárosa, Erdély kapuja, valamint a határokon álnyúló magyar –magyar együttműködésnek is a fővárosa. Ezért nem mindegy, hogy kik kerülnek az önkormányzatba. Olyanok-e, akik a határokon átnyúló projektekben az üzletet, a bizniszt látják és azt, hogy hogyan tömjék meg a zsebüket, vagy pedig olyanok, akik ténylegesen hatékonyan tudják elkölteni az Európai Uniós pénzeket. Ezért minél sűrűbb hálót szeretnénk látni a néppárti jelöltekből. Nagy siker lenne, ha sikerülni bejutni mind a váradi, mind a megyei önkormányzatba. Zatykó Gyula polgármesterjelöltünknek – aki egy jó arc - nem könnyű a dolga, mert egy erős, jól szervezett , viszont egyértelműen a politikát az üzlet oldaláról megközelítő RMDSZ-el állunk szemben, akik védik a zsákmányt, amit eddig megszereztek és ezért nem riadnak vissza semmilyen eszköztől. Kicsit féltem én a váradi és Bihar megyei csapatunkat, akik fiatalok és sokszor elcsodálkoznak, hogy a politikának miféle „melléktermékei” is vannak.
Ön szerint milyen lesz ez a kampány? Látok már a kampány elején olyan jeleket, hogy a meghatározó két nagy párt nem fogja kímélni egymást.
Először is örülök, hogy azt látja, hogy már nagy párt vagyunk. Mi nem tekintjük még magunkat annak, de remélem , azok leszünk. Szerintem is kemény harc lesz, állunk ennek elébe. Nem akarunk nemtelen eszközöket használni. Azonban úgy látom, az arzenál a másik oldalról elég széles, elég csak arra utalnom, hogy a néppárt védnökéről ( Tőkés László a szerk. megj.) mocskolódó könyvet adjanak ki, illetve ennek a könyvnek a megjelenését épp a kampányra tegyék…
Ezt a könyvet Magyarországon adták ki a napokban, nem Romániában….
Persze, de a vektorok Nagyvárad fele mutatnak. Nem véletlen, hogy ez így alakult, sem az időpont, sem a könyv mögött álló kiadó nem véletlen. Erről az Orbán Viktorról írt Kende Péter könyv jut eszembe, ami akkor is a kampányban jelent meg. Ahogy akkor az sem, szerintem ez a könyv sem fogja elérni célját. Az jó dolog, hogy az erdélyi sajtó kevésbé vevő az ilyen trükkökre és az erdélyi sajtónak és az erdélyi közvéleménynek is van egy tartása. Az ilyen technikák itt elutasításra találnak. A ráció majd felül is fogja írni ezeket. Persze sok érzelmi döntés születik egy kampányban, mi azon leszünk, hogy politikai ellenfeleink szemébe tiszta tekintettel tudjunk majd nézni június 10-e után.
Már csak azért is, mert a néppárt hosszú távú célja egy olyan új egységnek a megteremtése, amelynek a lényege nem az, hogy egy szervezetbe kényszerítünk mindenkit, még akkor is , ha nem akar, és ha nem tudjuk , akkor megbélyegezzük, megfélemlítjük és ellenségnek kiáltjuk ki, egységbontónak és árulónak nevezzük. Azt gondoljuk, hogy az erdélyi sokszínűség hagyományaira építve van helye a politikában a több szervezetnek is. A fontos nem az, hogy melyik szervezetben vagy, hanem , hogy képes vagy-e együttműködni a nagy stratégiai célok érdekében. Az új egység hívószava szerintünk nem a félelem, hanem az együttműködés a különböző politikai szervezetek között.
Ha már az új egységről beszélt, én továbbmennék egy kicsit. A jelenlegi helyzetet figyelembevéve elképzelhetőnek tartja –e, hogy az őszi parlamenti választások idején ténylegesen megvalósulhat ez az egység a különböző erdélyi magyar pártok között és ennek hiánya esetén nem fogják-e saját magukat felszalámizni a pártok?
Vannak negatív forgatókönyvek is. Egyelőre még ott tartunk, hogy a negatív forgatókönyvet az új kormány választási törvénytervezete szempontjából kell vizsgálnunk és értékelnünk. Ilyen típusú merénylet a romániai választási rendszer ellen még soha nem körvonalozódott. Hogy egy többé kevésbé jól működő arányos választási rendszert egy cezúrával az új kormány egy angolszász többségi rendszerré kívánja átalakítani úgy, hogy ennek egyáltalán nincsenek meg a hagyományai Romániában. Ez egy olyan veszély, ami akár egy tárgyalóasztalhoz fogja ültetni a magyar szervezeteket. . Azért azt lássuk be, hogy a jelenlegi kormány javaslata arra irányul. hogy hosszú távon biztosítsa hegemóniáját ezzel az új választási rendszerrel. A szocialista-liberális koalíció azért akarja módosítani a törvényt, mert most épp nekik áll a zászló. A román politikusok általában rövid távban gondolkodnak és ebben nem kivétel az RMDSZ sem.
Mondok egy példát. Én még 2004-ben – akkor RMDSZ-es politikusként benyújtottam egy módosító csomagot az akkor éppen változtatás alatt álló választási törvényhez. A javaslatom az etnikai arányosság elvén alapult, és független volt attól , hogy éppen milyen a politikai széljárás, épp kik vannak hatalmon. De akkor az RMDSZ a rövid távban való gondolkodás miatt nem állt a javaslat mellé. Az RMDSZ-nek az elmúlt húsz évben többször lett volna lehetősége, - hiszen többször benn volt a kormányban, vagy épp a mérleg nyelve volt,- hogy az autonómia törvény mellett foglalkozzon egy olyan választási törvénnyel, amely az arányosság elvét biztosítja. Nem tették meg. Sajnos, most újra lehet kezdeni ezt a folyamatot. Nem biztos, hogy most ez sikerül, de ez egy olyan dolog, ami összehozhatja a különböző magyar politikai erőket.
Monostori Károly. Nagyvaradi-hirhatar.ro

„Máriával, Jézus anyjával” – A Duna Televízió jubileumi csíksomlyói közvetítése
Pünkösd jeles nap a közszolgálati csatornák életében. A Duna Televízió krónikájában különösen emlékezetes, hiszen két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét.
A Duna Televízió pünkösdi műsorainak sorát szombaton a csíksomlyói búcsú közvetítése vezeti be. A program látványos, egyúttal lélekemelő is. A hagyomány szerint a csíksomlyói kegytemplom elől indul az úgynevezett kordon a főpapsággal a hagyományos fogadalmi körmenetre. Ehhez csatlakoznak a katolikus iskola diákjai, a székely székek keresztaljái és a világ minden tájáról érkező zarándokok. Megkerülvén a Kis-Somlyó-hegyet, felérnek a Hármas-halom oltárhoz, ahol kezdetét veszi a búcsús nagymise. Az idei búcsú jelmondata az Apostolok Cselekedeteinek pünkösdváró szavaira utal: „Máriával, Jézus anyjával”.
Az idei élő adás azért is különleges, mert a közszolgálati csatorna nézői pünkösd szombatján 20. alkalommal láthatják élő közvetítésben a világ magyarságának legnagyobb tömegeket megmozgató ünnepét. Milliók követhetik a meghívott szónok, Tempfli Imre, három gondolat köré felépített szentbeszédét. „Az első pünkösd óta Isten minden ember lelkébe beköltözött, csak fel kell fedezni indíttatásait, s együtt kell vele tenni a világ formálásában – tanítja a stuttgarti magyar lelkész. – Pünkösd arra tanít minket, hogy Isten előtt minden nép kedves, a mi népünk is, csak engedni kell, hogy lelke összeforrasszon bennünket. E napon azt üzeni nekünk a csíksomlyói Mária: ha helyet akarunk magunknak a nap alatt, tartsuk meg és védjük meg a hitünket.” A közvetítés szerkesztője Mucsányi János, az ünnepi miséhez bevezetőt Barlay Tamás, a vallási műsorok főszerkesztője mond (Duna, Duna World május 26., 11.00).
piros betűs ünnep egyúttal a visszaemlékezésre is alkalmat ad. Az erdélyi magyarság emlékezetében még kitörölhetetlenül élnek a Ceaușescu-i diktatúra sötét napjai és a véres 1989-es forradalom megpróbáltatásai. Bizalmatlanságuk fokozatosan oldódik; a csíksomlyói búcsú ünnepe is hozzájárult a nemzeti tudat erősítéséhez. Csíksomlyó külön csodája, hogy az egykori vallási békétlenség mára történelemmé szelídült, s a zarándokok vallási hovatartozástól függetlenül, egy lélekkel közösen ünnepelnek.
Az 1992-ben pápai áldással indult Duna Televízió elsők között ismerte fel az ünnep jelentőségét, s közvetítéseivel is hozzájárult ahhoz, hogy a székelyföldi ünnep elfoglalja méltó helyét nemzetünk életében.
„1989 után több évszázados hagyomány újult meg – emlékezik Balogh Júlia, az első közvetítések megszervezője, szerkesztője. – A korábbi regionális egyházi esemény összmagyar üggyé vált. 1993-ban a főcelebráns Bálint Lajos Gyulafehérvári érsek volt, a szentbeszédet Kada Lajos érsek, bonni nuncius mondta. Az összegyűlt 70-80 ezer magyar imádságát nem lehetett érzelem nélkül szemlélni, a szónok hangja is el-elcsuklott a meghatódottságtól. Talán szerény munkánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csíksomlyói búcsú mára nemzeti üggyé, százezrek, milliók ünnepévé vált.”
A közvetítés előtt a Duna Televízió levetíti az 1990-ben, az első szabad búcsún forgatott rövidfilmet (10.30).
A közszolgálati média az évfordulóra egy korábbi hagyományt is felelevenít: a fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban követhetik figyelemmel az élő közvetítést, egy időben a Duna és Duna World csatorna nézőivel. Bevezetőt mond: Horváth Zoltán esperes. A rendezvényre a belépés ingyenes. Erdély.ma

Székely himnusz
Nem vagyok focirajongó, így általában olyan helyzetekben, ha elhangzik egy himnusz, nem kezdek rögtön őrjöngeni. Szusszanásnyi szünet nem árt ilyenkor, s teszem ezt most, az ominózus magyar parlamenti, székelyhimnuszos Elnök-beiktatás kapcsán is.
Szusszantam egyet, mielőtt szisszennék.
Vártam, hátha az a szinte-költő, aki a parádét vezényelte, egyszer csak észbe kap, azt mondja, hogy "grácia szegény fejemnek, én egy másik szö-betűset akartam, a Szózatot, de mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy válaszrímet kerestem a Fidesz hívórímre, hogy majd ezzel köszöntsem a jogos székébe visszatérő Házelnököt, a szék miatt jött a nyelvemre a székely, abból aztán véletlenül a Székelyhimnusz..."
Persze, hogy nem ez történt.
Mielőtt belebonyolódnék a székely himnuszba, el szeretnék mesélni egy régi-régi történetet, amelynek hőse, (nekem mindenképpen hősöm tövösi és székelykáli Vass János nagyapám, de genere sóváradi, aki büszke volt arra, hogy egy ősi székely família leszármazottja.) Az a nagyapám, aki nem kérkedett székelységével, s azzal sem, hogy, bár a sóváradi Vassok ivadéka, de a család Apafi alatt kettős predikátumot is kapott, (az, tetszenek tudni, járulékos birtokadomány nélküli nemesség), s így lettek tövisi és székelykáli Vassok. Tőle kérdeztem az ötvenes évek közepe táján.
- Nagytata, mi az a székelyhimnusz?
- Az egy nóta, amit valami részeg katonatiszt írt a kuruc-kesergők mintájára.
- Nagytata el tudná énekelni nekem?
- Én aztán nem. Nekem egy himnuszom van. A Himnusz, azt pedig Kölcsey Ferenc írta. Nem egy fűzfapoéta. A zenéjét sem a Fényes-vendéglő brácsása szerezte, hanem Erkel Ferenc. Ezzel a téma részéről le volt zárva.
Egyik szomszédjától, aki az ős-székely Nyáguj névre hallgatott, addig kérdezgettem azt a himnuszt, hogy végül elhegedülte nekem, s kissé kornyikálva el is énekelte, amitől nagyapám nem volt egyáltalán boldog.
Az öreg Nyáguj, székelyebb volt minden székelynél. Kedvenc szavajárása az volt, mint a többi vankujoké, hogy "székely szarta a magyart", amit olyan gyakran használt, mint más ember a kötőszavakat. Onnan lehetett tudni, hogy rátört a székelykedés, hogy ilyenkor Rodin Gondolkodójának pózába helyezte magát, s hangjában olyan mélabúval, mintha gyászbeszédet mondana, szavalni kezdte Lévay József Mikes versét, mert ugyebár Mikes Kelemen a székely sors és hűség valóságos szimbóluma:
"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül,
Nagy Törökországban.
Ha csak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában."
Szerinte minden és mindenki székely volt ezen a világon, s ha megengedőbb hangulata volt, olyankor hozzá tette, hogy "rosszabb esetben magyar". Tudása leginkább az átlag magyarországi műveletlenségre hasonlított, azokéra, akik azt hiszik, hogy Nagyvárad és Kolozsvár, s természetesen Déva és Arad is a Székelyföldön van. Még a műveltebbek is elcsodálkoznak azon, hogy nincs székely nyelvjárás. Nyelvjárások vannak. A Marasmenti a-zótól, ahal piras kalapasan ment a malamba a lavával, egészen Kányádi Sándor vidékének enyhén ö-ző dialektusán át, a keleti (Csík, Háromszék) és nyugati (Udvarhely és részben Marosszék) nyelvjárások is léteznek.
Emlékszem, nagyapám egyik jeles bemondására. Egy alkalommal, amikor éppen a magyar történelem egyik, de nem utolsó ballépését elemezte nagyapámnak Nyáguj szomszéd, s éppen II. Ulászló királyunkat szapulta, a szokásos epitheton ornans kíséretében:
- Eh, székely szarta a magyart. Én mondom neked Vass úr, hogy akkoron éppeg Székely Dózsa György lett volna a megfelelő király - mondta és nagyot böfögött, amire nagyapám, némi malíciával megjegyezte: - Na, végre valami nemzeti okosság is kijött a torkodon.
Amikor nagyapám Tolnai lexikonjából kiokosítottam magam, mert ott sem találtam székelyhimnuszt, megkérdeztem, hogy mit énekeltek ünnepélyes alkalmakkor, amíg Kölcsey meg nem írta a Himnuszt.
- A katolikusoké a Boldogasszony Anyánk és az, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva, a 90. zsoltár volt - mondta.
Neki jobban hittem, mint a szomszédnak, aki azt mondta, hogy Csaba királyfi krónikása írta a székelyhimnuszt, s többek között elmagyarázta azt is, hogy Abesszínia valójában ősi székelyföld, s Habos-hon az igazi neve, a nagy vízesések miatt, s hogy a Nílus Nyelős lenne a mai nyelvben. Ugorgyunk, mondaná Nyilas Misinek Pósalaki úr. Hát ugorgyunk.
Soha nem fogom elfelejteni azt az öreg háromszéki, valamikori kántortanítót sem, (ott újságíróskodtam több mint negyvenöt esztendeje), akiről a költő, Csiki László barátom, a "Jó öreg oskolamesterek" sorozatának egyik darabját írta, s aki tájházat szeretett volna berendezni a zsebkendőnyi székely faluban. Bosszúsan mesélte, hogy jöttek valami magyarországi kupcihérek, akik a kocsmában telefröcskölték a falat is a székelyhimnusszal, aztán vittek ajándékként, vagy ha nem, akkor bagóért mindent, amire egyszer még büszke lehetett volna a falu.
- Az egy giccs, kedves uram - mondta a székelyhimnuszról, s legyintett. - Mi az, hogy "porlik mint a szikla"? A szikla, nemcsak a természetben, de még Jézus tanításában is a maradandóság szimbóluma - s levette a fali rádió tetejéről a Bibliát. Keresgélt benne, aztán a versek számát is kimondva, olvasni kezdte. - 18 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." Máté 16: 18-19.
Ezek jutnak eszembe, valahányszor ezt az ominózus nótát hallom. Péter, nevének értelme a kő, a szikla, s talán egyik vidéki magyar város közönségét meg is bántottam, amikor egyszer, egy könyvem bemutatóján el akarták énekelni tiszteletemre ezt a nótát, s megkértem őket, hogy ha lehetne, akkor inkább valami komolyabbat. Mondjuk azt, hogy "ha én rózsa volnék"... Ma talán nem merném megtenni. Változtak az idők.
Szívrepesve lesem, hogy egy kvietált katasztrófavédő megírja végre a várva-várt palóc-himnuszt, egy postatiszt özvegye ősi mandolinra hangolva a hajdú-himnuszt, s aztán jöhet az Őrség, Hetés, s talán előbb-utóbb egy pesti széplélek összve-szerzi (sic) a moldovai csángóhimnuszt is.
Azt a teremburáját, szinte megfeledkeztem arról, hogy a sámánnal táncoló, makói földgáz-mezőt a nemzet nevében lefoglaló MVSZ elnök egyik epigonja is, a minap a Parlamentben a Szent Korona előtt idétlenkedett. Hát, összenőtt a parlamentben, ami összetartozik. Sámán és székelyhimnusz, s egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek azt sugallják, hogy céltévesztett emberek eszménykeresés közben egyre ingoványosabb talajra tévednek.
Csak úgy, de nem egészen mellékesen kérdem, vajon a Jobbik zászlólengetői tudják-e, hogy az a zászló, amelyet fennen lobogtatnak, nem jobbágyivadékok kezébe való?
Abból a bizonyos árpád-sávos zászlóból egyetlen egy volt valaha, s az csak a király zászlaja lehetett. A főnemesek, a zászlósurak, ez alá a királyi lobogó alá gyülekeztek.
A zászlósurak, a középkori, 14-16. századi Magyarországon, azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek, főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt azt, a király táborába vezetni.
Természetesen egy olyan országban, ahol immáron szállóige az "egy a tábor, egy a zászló", nem kell attól félni, hogy Őfelsége, azon való haragjában, hogy lumpen-értelmiségiek a zászlaját kisajátítják, négyeltet és karóba húzat, vagy jobb kéz levágására ítél zászlóbitorlókat, akár valami hamispénz-verőket. Engem nem is csak az aggaszt, hogy vészesen a nemzetvezető-testvér korát idézik, hanem az a folyamat, aminek a végállomása felé közeledünk. Az pedig a ráció ellenében a sötét irracionalizmus.
Emlékezzünk, mit hozott a rendszerváltás: mindenhol ufókat láttak az emberek, szobordöntögetők és kopjaállítók születtek a semmiből, aztán megérkeztek a bioenergiázó álorvosok, tévékben a pénz-jósok, a képernyőn keresztül dátumok alapján betegséget diagnosztizáló szemfényvesztők, táncikáló sámánok, szike nélkül daganatot eltávolító mágusok, rovásírásos helységtáblák, s már csak ez hiányzott. Székelyhimnusz a magyar parlamentben.
Téveszmék diadala az amúgy is tudathasadás fölött!
Végül, de nem végezetül egy jó tanács. Ha Lezsák úr, a majdnem-költő nem érzi, hogy ez a giccs nem való az ország házába, s úgy érzi, hogy nagyon-nagyon kikívánkozik belőle, ajánlanám, hogy keressen egy kies, bográcsozásra alkalmas helyet. Lehetőleg idehaza, mert ahajt, a Hargita lábánál még az is előfordulhatna vele, hogy egy túlbuzgó góbé azt találná mondani neki, az ének végeztével, hogy "Ne bölcsködjön, kied csak egy árnyékszékely, mink volnánk az igazik, s székely szarta a magyart".
Vári Attila író. Népszava

A templom és az iskola szellemében
Harminc végzősét búcsúztatta tegnap a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. A Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának végzősei – leendő tanítók, kántorok – számára reggel az Eminescu utcai diakóniai központ udvarán vette kezdetét a ballagási ünnepség, katolikus szentmisén, majd unitárius istentiszteleten vettek részt, végül a Vártemplomban hálaadó istentiszteleten Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Isten szavaival engedte útnak a ballagókat.
A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tegnap a 19. végzős évfolyamától búcsúzott, a nappali, illetve a levelező tagozaton harminc diáknak szólt a Gaudeamus. Velük együtt 750-re nőtt azok száma, akik ezt az intézményt választották oklevélszerzés céljából. Ötvös József esperes Máté evangéliumára alapozva szólt a ballagókhoz, az életben meghozandó döntések mérlegelésére intette őket. – Egész életünk tele van hívással: szavaljuk a Talpra magyart, nemrég arra biztattak, menjünk szavazni, újságokban jelennek meg hirdetések, amelyek külföldre csábítanak, jobb kereseti lehetőséget kínálva. Szednek szét a hívások, nem tudjuk eldönteni, melyiknek engedelmeskedjünk. A hívások mögött mindig ígéretek vannak, és ezek értékét az adja, hogy ki áll ezek mögött. A pártok jobb jövőt ígértek, de Jézus ígérete így hangzott: "Megnyugvást adok a lelketeknek" – és ezt senki más nem ígérheti komolyan – fogalmazott az esperes.
Barabás László, a kántor- tanítóképző igazgatója elégedetten nyugtázta, végzőseik életútja bizonyíték arra, hogy intézményük eléri a célját, értelmiséget képeznek az erdélyi magyarság számára, a templom és az iskola szellemében. Ugyanakkor megjegyezte, napjainkban, amikor a társadalomban egyre inkább érezhető a mentalitásváltás, a klasszikus értékek válsága, diákjaiknál nem érhető tetten ez a tendencia, a keresztyén értékek szellemében végzik munkájukat. – Rájuk lehet bízni a gyülekezeteket, jól felkészültek a szolgálatra – fogalmazott Barabás László, aki jártában-keltében örömmel állapítja meg, hogy végzőseik mindenütt a közösség érdekében dolgoznak, óvónőkként, tanítókként nemcsak oktatnak, hanem az anyanyelvet, a kultúrát is ápolják.
Az igazgató elismeréssel szólt azokról a pedagógusokról, akik diákjaik képzésében oroszlánrészt vállalnak, kiemelten megköszönte Balázs Árpád, Bordi Géza, Sípos Anna és Szabó Éva tanárok munkáját. Az ünnepséget a főiskola hallgatóinak közreműködése tette színesebbé.
(mb) Népújság (Marosvásárhely)

Egységes magyar médiastratégia
Egységes magyar médiastratégia készítését kezdte meg a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója szombaton a vajdasági Pannónia településen megtartott tanácskozásán.
"Halogatás nélkül ki kell dolgozni az egységes magyar médiastratégiát, amely a már meglévő médiumokat rendszerbe foglalva az eddigieknél jobb, hitelesebb, életképesebb, gazdaságosabb és hatékonyabb anyanyelvű médiahálózatot biztosítana a világ magyarsága számára" – fogalmaz a Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚÉK) szokásos éves, kétnapos tanácskozásának végén, szombaton kiadott zárónyilatkozatában. A dokumentum szerint a konszenzussal kidolgozandó médiastratégia "az egységes magyar médiakatalógus és médiakataszter alapköve lehet". A stratégia tervezetének kidolgozásában a KMÚÉK környező országokbeli tagszervezeteinek két-két képviselője vesz majd részt. A sajtószakmai szövetség ezzel egyidejűleg részletes elemzést készít a külhoni magyar média helyzetéről. Mint a zárónyilatkozatban fogalmaznak: "számba veszik a rendelkezésre álló humán és műszaki erőforrásokat, a támogatási lehetőségeket és feltérképezik a célközönség médiafogyasztói szokásait és elvárásait". Az egységes magyar médiastratégiáról a KMÚÉK "mielőbbi találkozót és szakmai nézetegyeztetést kezdeményez" a nemzetpolitikai kérdésekben illetékes magyarországi vezetőkkel. A konvenció a jövő évi, a Felvidéken tartandó tanácskozásán vitatja majd meg a stratégia addigra elkészülő tervezetét. A határokon átívelő szakmai testület szerint a médiastratégia azért szükséges, hogy a magyar nemzetrészek között szoros kapcsolat legyen, megakadályozva a széthúzást, és erősödjön a nemzeti öntudat, az anyanyelv és a kultúra ápolása.
92 évnyi asszimilációs politika
Kilencvenkét éve folytatódik a romániai magyarok asszimilációjára irányuló politika, fejtette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, rámutatva, jelenleg az oktatási törvény előírásait használják fel erre módszerként.
Tőkés László az EMNT és az Európai Szabad Szövetség (EFA) háttérintézményeként működő Maurits Coppieters Központ Szovátán tartott autonómia konferenciáján kijelentette, Erdélyben „asszimilációs politika” folyik.
„1920-ban Erdély lakosságának 55 százaléka volt román, 45 százalékát – tehát majdnem a felét – pedig magyarok, németek és más kisebbségek alkották. Az erőszakos asszimiláció, a kivándorlás és a kolonizálás következtében jelenleg a magyarok a lakosság kevesebb, mint 20 százalékát teszik ki, a románok pedig több mint 80 százalékát. Közel 3 millió embert hoztak ide Erdélybe. Ortodox kolonizálási politika folyik, amely arra alapul, hogy ahol van tó, ott vannak halak is, és ha nincsenek halak, építenek egy templomot, és jönni fognak a románok is. Erdélyben az utóbbi 20 évben 2000 ortodox templom épült fel: csak Nagyváradon 21, Marosvásárhelyen 16, Kolozsváron szintén (…) A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem 50 évvel ezelőtt teljesen magyar volt. Most még egy szakot sem lehet létesíteni ott, ahol a magyarok többségben voltak” – mondta Tőkés.
Később a sajtónak kijelentette, hogy a romániai magyarok asszimilációja 92 éve folyik, és bár a módszerek különböznek, a cél ugyanaz marad.
Romániában 92 éve folyik az asszimilációs politika. Mutatis mutandis, a módszerek, eszközök és körülmények mindig változnak. Három fontosabb periódus van: a két világháború közötti, a kommunista és a kommunista utáni, amely teljességgel különbözik, különbözőek a módszerek és a körülmények, de a román nemzeti stratégia fő célkitűzése és fő prioritása változatlan. Példaként felhozom a kollektív jogok megvonását tőlünk, ami különböző törvények által történik, például a tanügyi törvény által. Természetellenes körülmény az, hogy nem sikerül visszaszereznünk több mint ezer egyházi iskolánkat, és továbbra is vegyes iskolák vannak. Nekünk megvoltak saját iskoláink, nincs szükségünk a román oktatási rendszer gyámságára. Még az oktatási minisztériumban is volt autonóm oktatási osztályunk korábban, amelyet nem kaptunk vissza. A magyar oktatás irányítása alacsony szinten van, alá vagyunk rendelve az oktatási politikának, melynek sokszor sovén megnyilvánulásai vannak. Mindig a kormányt alkotó pártok színezetétől, illetve a vezető személyektől függ ez” – fejtette ki Tőkés.
Tőkés felvetette, hogy az ortodox egyházon keresztül „kolonizálás folyik”, hangsúlyozva, hogy nagyon sok ortodox templom épült főként azokon a vidékeken, ahol a magyarok többségben vannak, bár az egyházközségi tagok száma nem indokolná ezt.
Áldatlan dolog, hogy Jézus Krisztus Urunk nevében a szükségesnél több ortodox templomot építenek. Annál is inkább, mert észre lehet venni, hogy azokon a településeken építik a templomokat, amelyekben a magyarok többségben vannak, így a templomépítés által spirituális kolonizálás folyik. Úgy gondolom, hogy sehol máshol a világon nem is képzelnék el azt, hogy 20 év alatt 20 ortodox templom épüljön egyetlen városban. Ez van Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Szovátán is van vagy öt ortodox templom. Világos tehát, hogy az ortodox egyház a román nacionalizmus kolonizálási politikája mellé állt. Ez is egy módszer – Erdély román asszimilációja” – mondta Tőkés.
Tőkés megemlítette azt a tényt is, hogy Ortodox Püspökséget hoztak létre Kovászna és Hargita megyében.
„Nálunk egyetlen esperesi körzetben, Bihar megyében van annyi lélek, mint az ortodox egyházban, Székelyföldön. Tehát van egy esperesi rangú ortodox egyházközség, amit püspöki rangra emelnek. Világosan kitűnik a nacionalista törekvés az Ortodox Püspökség ottani létrehozásából. Én szeretem ortodox testvéreimet. Tehát nem az ortodoxizmusról beszélek, hanem arról a nacionalista politikáról, amely felhasználja céljaira az ortodox vallást is” – szögezte le Tőkés László.
Tőkés szerint 1990 után Erdélyben „2000 ortodox templomot és vagy 40 kolostort építettek fel”. (Medifax) Népújság (Marosvásárhely)

Összefogás a szórványban élőkért (Adományok a türi magyar házért)
Szórványban élő magyarok megmaradásáért szólt az ének és ima vasárnap este a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban. A Fehér megyei Tür fiatal plébánosa 230 km-es út megtétele után érkezett Háromszékre a dél-erdélyi település Magyar Házának megújulása érdekében szervezett adománygyűjtő körúton. Tettével ébresztőt fúj: nem elég ápolni, értékeinket meg is kell élni. A közép-dél-erdélyi, közigazgatással nem rendelkező Tür beolvadt Balázsfalvába, Kémenes Lóránt plébános (felvételünk) szerint utóbbi kisugárzása a mai napig érezteti hatását – az 1700 főnyi településen a magyarok száma alig háromszáz. Ezen belül az átlagéletkor, mint fogalmazott: jobbára „hetven és a sír között”, az általános iskolás korú, magyar fiatalok száma húsz. „Arra szeretném biztatni a türi magyarokat, hogy önmagukat keressék, mert itt már nem beolvasztásról, hanem önként vállalt beolvadásról van szó” – mondta a Háromszéknek Kémenes Lóránt. „Különösen az idős generáció érzi nagyon a mai napig, azt a sok megaláztatást, verést amit kapott, csak azért, mert magyar. És ez kihat” – fűzi hozzá. A türi Magyar Házat elsősorban kalákával, közmunkával kívánja helyreállítani a gyergyói származású plébános, a kezdeményezéshez Erdély-szerte többen társultak, Kovászna Megye Tanácsa például másfél éve indított szórványprogramja révén támogatja. Örömmel újságolja: múlt hét végén, egy székelyszenterzsébeti csoport segítségével megkezdődött annak a romos épületnek a helyreállítása, mely a türi magyarság szellemi-lelki otthona lesz a jövőben, a sepsiszentgyörgyiek vasárnap este saját adományukkal járultak hozzá a költségekhez. „Óriási nagy munka, de ez egy oázis lesz, a magyar szó bölcsője. A templomon kívül nincs olyan hely, ahol ezek az emberek megszólalhatnak magyarul. És nem is akarnak” – mondja Kémenes Lóránt. Kérdésünkre hozzáfűzi: a szentmise teljes menete magyar, egy olvasmány románul hangzik el, s a prédikációnak van egy román, rövidített változata is, a miatyánkot a magyar után románul is elmondják. Előbbiek kapcsán elhangzó példája önmagáért beszél: olyan társalgásban, amelyben egy román és húsz magyar ember vett részt, azt kérték, ne kínlódjon két nyelven, mondja csak románul, úgy is megértik. Végül pedig nyugtázták: azért olyan jó, hogy mégis két nyelven mondja. Mert: „magyarul meghallgatjuk, s románul megértjük”.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az unió kimondására készülnek az unitáriusok
Kolozsváron a Bel-Magyar utcai unitárius templom június 28-án ad otthont az egyházegyesítő zsinatnak. Az ünnepi eseményen hosszú évtizedek álma válik valóra, s az unió kimondásával az Erdélyi Unitárius Egyház újraegyesül a Magyarországi Unitárius Egyházzal. A 16. században alakult egyház négy és fél évszázados viszontagságos története új szakaszához érkezett. Az unitárius egyház, miként a többi protestáns felekezet, a reformáció eredménye, és az egyetlen olyan antitrinitárius irányzat, amely Közép-Kelet-Európában, pontosabban Erdélyben és Lengyelországban intézménnyé tudott szerveződni. A lengyel közösségek a 17. században a katolikus reformáció következményeként megsemmisültek, míg a Kárpát-medencében a magyar unitárius közösségek napjainkig fennmaradtak. (Az erdélyi és lengyelországi fejleményektől függetlenül a 18. század végén Nagy-Britanniában, a 19. század első évtizedeiben pedig Észak-Amerikában alakultak unitárius egyházközségek. A magyarok tengeren túli hittestvéreikkel 1821 után vették fel a kapcsolatot.)
A hagyomány a kolozsvári születésű Dávid Ferencet tartja az unitárius egyház alapítójának. Dávid Ferenc és munkatársai az 1568. évi tordai országgyűlést követően fejedelmi támogatással szervezték első unitárius közösségeiket. A János Zsigmond és az ország rendjei által is pártfogolt mozgalom nem csak Erdély magyarok lakta falvaiban és városaiban talált követőkre, hanem a Partiumban és Baranya megyében is (pl. Nagyvárad, Belényes, Simánd, Temesvár, Pécs stb.). Ezek az előretolt unitárius helyőrségek a 17. század végéig fennmaradtak. Dávid Ferenc püspöksége alatt 12 egyházkör (egyházmegye) működött, élükön egy-egy esperessel. János Zsigmond fejedelem halálát (1571) követően Dávid Ferencet az országgyűlés vallásújítás vádjával elítélte és Déva várába záratta, ahol 1579. november 7-én meghalt. Az unitárius szuperintendens mártíriuma után a felekezet meghasonlott. A Dávid Ferenc hitét követők kisebbségben maradt radikálisabb csoportja a Simándon működő Karádi Pált választotta püspöknek, a mérsékeltebbek pedig a Kolozsvárt székelő és a fejedelem támogatását is élvező Hunyadi Demetert. A hitelvi kérdésekben egyet nem értő közösség vezetői ádáz dogmatikai harcokat vívtak egymással. A szellemi csatározások során Blandrata György és Hunyadi Demeter eltávolították állásaikból a velük egyet nem értő papokat és elkezdték az unitárius egyház szervezeti és dogmatikai egységének megteremtését. Karádi Pál és Hunyadi Demeter halála után az ún. alföldi püspökséghez tartozó közösségek visszatértek a kolozsvári szuperintendens fennhatósága alá. Enyedi György püspök bölcsességének és türelmének köszönhetően nem szakadt frakciókra az unitárius közösség. Báthori Zsigmond uralkodása alatt az ellenzékinek számító unitárius elitet likvidálták (a kivégzéseknek nem vallási, hanem politikai okai voltak), és ezzel olyan csapást mértek az unitárius egyházra, amelyet a következő évszázadokban sem tudott kiheverni.
A református fejedelmek természetesen saját felekezetüknek kedveztek. A vegyes lakosságú városokban egyre befolyásosabbak lettek a reformátusok, így a Rákócziak alatt, az addig unitárius többségű Kolozsvár felekezeti összetétele is megváltozott. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnése a katolikus restaurációnak kedvezett. A 18. században az Erdélyen kívüli unitárius központokat teljesen felszámolták, ekkor szűntek meg pl. a Baranya megyei unitárius közösségek. A türelmi rendeletet követően (1781) szabadabb idők következtek. A felekezet összegyűjthette megmaradt erőit, hatalmas külső és belső építkezésbe kezdett. Új templomok és iskolák épültek, újra kiadhatták kátéikat és énekeskönyveiket, lassan felkészültek a reformkorra. Az 1848−49-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő politikai elnyomás során az unitáriusok is túlélésre rendezkedtek be. A kiegyezés már Kriza Jánost találta a püspöki székben, és a tapasztalt egyházvezető mindent megtett azért, hogy az általa vezetett felekezet kikerüljön az elszigeteltségből. Nemcsak az angol és az amerikai unitárius közösségekkel vette fel a kapcsolatot, hanem arra is volt gondja, hogy az egyre sűrűbben Pestre rajzó unitáriusok egyházi életét megszervezze. A különféle minisztériumokban elhelyezkedő unitárius értelmiségiek Magyarország fővárosában kis szórványt alkottak, pap és templom nélkül. Az első nyilvános unitárius istentiszteletet Pesten 1869. június 13-án Ferencz József, a későbbi püspök tartotta. Két héttel később a Kolozsváron tartott főtanácsi ülésen határozatba foglalták: mivel Erdély egyesült Magyarországgal, az addig használt hivatalos Erdélyi Unitárius Egyház vagy Vallásközönség helyett a Magyar Unitárius Vallásközönség nevet használják. A magyar unitárius vallásközönség az angol és az amerikai hittestvérek segítségével 1881-ben Budapesten egyházközséget szervezett. 1889-ben a kolozsvári rendkívüli főtanácsi ülésen kimondták, hogy az unitárius egyház neve Magyarországi Unitárius Egyház.
1890-re Budapesten a Koháry utcában (ma Nagy Ignác) felépült az új templom, 1902-ben pedig megszervezték a Duna−Tisza menti egyházkört, amely a Királyhágón túli egyházközségeket tömörítette. A Magyarországi Unitárius Egyházat az első világháború végéig kilenc egyházkör alkotta, 1914-ben a Monarchia 81 401 alattvalója vallotta magát unitáriusnak. A trianoni békeszerződés Erdélyt Romániához csatolta, és ezzel új fejezet kezdődött az egyház történetében, hiszen az addig egységes Magyarországi Unitárius Egyház területileg két részre szakadt. A Románia új határai között maradt nagyobbik egyházrész az 1889 előtti állapotokhoz igazodva újból Magyar Unitárius Egyházként határozta meg önmagát. A püspöki székhely továbbra is Kolozsvár maradt, itt működött az egyik gimnázium és a Teológiai Akadémia. A Duna−Tisza menti egyházkör Józan Miklós budapesti esperes-lelkész vezetésével ideiglenesen létrehozta a Magyarországi Igazgató Tanácsot, és az esperest vikáriusi joggal ruházta fel. A világháborút követő impériumváltás következtében megnőtt a Magyarországra repatriált unitáriusok száma. Az 1920-ban tartott népszámlálás csak Budapesten 2828 unitáriust regisztrált. A megváltozott életkörülmények új feladatok elé állították az egyházvezetést. Az országhatárokon belül széleskörű belmissziói munka kezdődött. Újjászervezték az egyháztársadalmi egyleteket, gondoskodtak a hitoktatásról és a karitatív tevékenységeket is folytatták, ahogy lehetett… A budapesti lelkészi állást is átszervezték és Józan Miklós esperes mellett hamarosan fiatal erők gondoskodtak a misszióról. 1923-ban az amerikai és az angol unitáriusok anyagi támogatásával Budapest déli részében egy bérházat vásároltak. Ez lett az ún. Unitárius Missziói Ház, amelyben bentlakás és gyülekezeti terem működött. A Duna−Tisza menti egyházkörben a világháború előtt szervezett eklézsiák mellett (Hódmezővásárhely, Füzesgyarmat, Polgárdi stb.) újabb egyházközségek és szórványgyülekezetek alakultak (Debrecen, Kocsord, Pestszentlőrinc, Orosháza, Dévaványa, Mezőtúr, Szombathely, Miskloc stb.).
A háború alatt megszakadt külföldi kapcsolatok megújításáért és az erdélyi magyarság sérelmeinek orvoslásáért több angol−amerikai delegáció látogatott Romániába. Bukarestben az illetékes minisztériumokkal folytatott tárgyalás nem sok eredményt hozott, de 1924-től minden erdélyi unitárius egyházközséget egy-egy amerikai egyházközség fogadott testvéréül.
1940-ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz és ezzel ismét új helyzet állt elő. Hatvanöt egyházközség, harminchárom elemi-, két közép- és egy gazdasági iskola, illetve a Teológiai Akadémia visszakerült Magyarországhoz, de Dél-Erdélyben maradt 53 eklézsia és tíz elemi iskola. A Magyarországi Unitárius Egyház ezúttal Dél-Erdélyben foganatosított rendkívüli intézkedéseket. Tordán az esperes és a főgondnok vezetésével ideiglenesen megszervezték a rendkívüli Egyházi Képviselő Tanácsot. A világháborút lezáró békeszerződések Észak-Erdélyt Romániának ítélték és így visszaálltak az 1940 előtti állapotok. 1949-ben a „Román Népköztársaság-i Unitárius Egyház” új alaptörvényében, érthető politikai okokból, már meg sem említhették a Duna−Tisza menti egyházkört. A magyarországi unitáriusok területileg elszakíttattak az erdélyiektől, de szervezeti szempontból mégiscsak Kolozsvárhoz tartoztak. Az egyházkört esperesi, illetve püspöki helynöki minőségben Budapestről irányították, az elszakadást egyik fél sem mondta ki. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatallal folytatott tárgyalások következtében 1968-ban megkezdődött a Duna−Tisza menti egyházkör felszámolása és önálló egyházzá szervezése, 1971-ben pedig Magyarországi Unitárius Egyház néven teljesen különálló egyházszervezetet hoztak létre és püspököt választottak. Az új Szervezeti Törvény nem csak azt mondta ki, hogy a magyarországi egyházrész önálló, hanem azt is, hogy a lelkészutánpótlást a Budapesti Unitárius Teológiai Intézet biztosítja. (A magyarországi unitárius lelkészek két kivétellel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának végzettjei.) 1971-ben tehát megalakult a Magyarországi Unitárius Egyház, így az a paradox helyzet állt elő, hogy a Kárpát-medencében két, szervezetileg is különálló magyar unitárius egyház működött: a romániai mintegy 70 ezer egyháztagot és a magyarországi kb. 10 ezer lelket számlálva. A két egyház egyesítésének gondolata 1989 után sokakban felmerült, de csak az utóbbi évek fejleményei vezettek el az egyházegyesítés megvalósulásához. 2010. november 4-én született meg azon egyezmény, amely előkészítette az egyházrészek újraegyesülését. A zsinat feladata tehát azon túlmenően, hogy kimondja az egyházegyesítést az, hogy elfogadja a közös alaptörvényt, majd ezt követően a Főtanács ún. Szervezeti és Működési Szabályzatot alkot.
A Magyar Unitárius Egyház feladata az elkövetkező években is − a minden határon átívelő − Isten- és emberszolgálat, az evangélium hirdetése, a vallásoktatás, közösségeink szolgálata és keresztény unitárius hitben való megerősítése. A teljes körű egyházszervezeti egység helyreállításával reményeink szerint nem csak lélekszám-növekedést könyvelhetünk el, hanem lelkesedésünk és közös tenni akarásunk is megkétszereződik. Az új alaptörvény, a szervezeti és működési szabályzat keretül szolgál, azt tartalommal csak gyülekezeteink tudják megtölteni, éppen ezért szükségünk van Jézus tanításának szellemében a gyökeres belső megújulásra. Meg kell változnunk, és hinnünk kell az evangéliumban. Nagyon fontos, hogy a valláserkölcsi nevelést az eddigieknél jobban és hatékonyabban végezzük, sokkal erőteljesebb belmissziói munkát kell folytatnunk. Fontos teendőnk a szórványok gondozása és új egyházközségek alapítása. Támogatnunk kell a kis létszámú egyházközségeket. Jobban kell hogy gondozzuk műemlékeinket, könyvtárainkat, levéltárainkat. Létesítenünk kell végre egy egyházi múzeumot kallódó értékeink, műemlékeink megőrzéséért.
Törekvéseinkben „legyen velünk Istenünk az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatit, rendelkezéseit és végzésit, amelyeket őseinknek parancsolt.” 1Kir 8,57−58.
Kovács Sándor teológiai tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Felszentelték a csíkszeredai unitárius templomot
Ünnepélyes keretek között szentelték fel vasárnap a csíkszeredai unitárius egyházközség újonnan megépült templomát. A jelentős esemény alkalmával az istenháza zsúfolásig megtelt hívekkel, egyházi és világi elöljárókkal.
Elsőként Dombi Gyula, a csíkszeredai unitárius egyházközség gondnoka köszöntötte a megjelenteket, valamint Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspököt. Az egyházi elöljáró beszédében hangsúlyozta: a templom az a hely, ahol megerősödhet bennünk a hit, a felebaráti szeretet, ahol találkozik a földi világ a mennyeivel.
„Azért imádkozunk, hogy a templom teljen meg Istenben bízó emberekkel, akik Jézus tanításának szellemét akarják tovább hirdetni” – fogalmazott a püspök. A prédikációt az egyházközség kórusának előadása követte. A 2010-ben alakult, magát Csudakórusnak nevező dalkör egyházi énekeket adott elő, ezáltal köszöntötték az Amerikai Egyesült Államokból érkezett testvérgyülekezetük idelátogató tagjait is. A 2009-ben, a csíkszeredai unitárius közösség élére került Solymosi Alpár lelkész beszédében a templomépítés történetét vázolta fel, megemlítve a nehézségeket, amikkel találkoztak, ugyanakkor szólt a lelkes és önzetlen támogatókról is, megköszönve a szeretetből jövő segítséget. Solymosi rámutatott: „Isten eme hajléka erőssége a közösségnek.” Krizbai Béla, a csíkszeredai unitárius egyházközség előző lelkésze a vándorlás végéhez hasonlította a templomszentelés történelmi pillanatát. „A vándorlásnak vége van. Az út végén oázist talált a nép. Kőből épült házban dicsérhetjük a teremtőt” – fogalmazott a lelkész.
A templomszentelési ünnep alkalmával a gyülekezet előtt felszólalt Paul Johnson, a Shelter Rock – Long Island Unitarian Universalist testvérgyülekezet vezető lelkésze, Ned Whigte, a templomépítést támogató Margaret Weath Alapítvány elnöke, aki a szeretet házának nevezte a felszentelt hajlékot, Simó Sándor, a székelyudvarhelyi egyházkör esperese, valamint Nagy László püspökhelyettes, a magyar unitárius egyház főjegyzője. A testvérfelekezetek részéről Boros Károly csíktaplocai római katolikus főesperes-plébános és Szatmári Szilárd református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket.
Világi meghívottként Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök rövid felszólalásában az erdélyi magyarság sorsához hasonlította a templomépítést. Kiemelte: ha egy közösségnek van hite, akkor nincs számára lehetetlen. Tövissy Zsolt műépítész, a templom tervezője az istenháza építészeti formavilágát ismertette. A templomszentelési ünnepség úrvacsoraosztással ért véget.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár)

Játszótereket építenek a keresztyén külföldi fiatalok
Hat kalotaszegi település gyermekeit ajándékozták meg
A Magyargyerőmonostori Általános Iskola udvara a tanévzárás előtt nem csupán a szünetben fogócskázó gyerekek hangját visszhangozta, hanem különös munkaeszközök zaja is megtörte az órák csendjét. Az iskola épülete március óta felújítás alatt áll. Egy fiatalokból alakult nemzetközi csoport játszótérről is gondoskodott. Az iskolaudvar eddig üresen álló hátsó részén, az óvoda épülete előtt fából készült játszóteret építettek fel június végén, alig egy hét alatt. A hetvenes létszámú csoport mintegy hatvan fiatalból és az őket elkísérő felnőttekből állt, akik az elmúlt évek során már öt romániai településen (Egeres gyártelep/Aghires Fabrici, Kajántó/Chinteni, Kisbács/Baciu, Magyarkapus/Căpuşu Mare, Magyarszentpál/Sânpaul) építettek játszóteret.
Az evangélikus, illetve protestáns fiatalokból álló nemzetközi csoport, a Youth for Christ idén többek között a magyargyerőmonostori iskolát szemelte ki, hogy ott játszóteret építsen, alig egy hét alatt. A csoport vezetője, a 27 éves Josiah Walcott szerint, a világ különböző egyetemein tanuló fiatalok saját anyagi forrásból fedezik az útjukat, és a játszótér elkészítéséhez szükséges építőanyagokat. A vezetők a napi munka elvégzése után körbejárták a falut is, hogy megismerkedjenek a településsel. Meglátogatták a több mint nyolcszáz éves református templomot is. Az ősi templom és az egyházközség tulajdonában levő tájház nagy benyomást gyakorolt a külföldi látogatókra. Jonathan Hill, egy oklahomai evangélikus közösség lelkipásztora lelkesen próbálta fel a kalotaszegi szűrt, ami nagyon megtetszett az afroamerikai prédikátornak.
A vezetők arra is engedélyt kértek, hogy másnap a fiatalokkal a református templomban tarthassák meg a reggeli áhítatot. Az áhítat előtt az ifjak végighallgatták a templom történetét, majd néhány keresztyén ifjúsági dalt énekeltek, gitárkísérettel. A gitáron játszó fiatalember ezután felolvasott egy igét a bibliából, majd személyes történetet elmesélve hívta fel társai figyelmét: mennyire fontos a szeretetet is átadni a gyerekeknek, azon kívül, hogy játszóteret építenek nekik.
A monostori gyerekek izgatottan figyelték az órák közötti szünetekben a játszótérépítés folyamatát. Nagy érdeklődéssel nézték, ahogy a munkások egyik elemet a másik után illesztgetik össze, míg az udvar sarkában lepakolt halom igazi játszótérré alakul. Maguk az építők is nagy élvezettel vették kezükbe a lapátot, kalapácsot, fúrógépet, s figyelmesen követték az építésvezető utasításait. A rengeteg munkás között bizony nem mindig jutott tennivaló mind a hatvan fiatalnak, de akik épp nem kaptak feladatot, azok a bámészkodó gyerekeket vonták be valamilyen játékba. Együtt labdáztak, fogócskáztak, vagy épp erőpróbát gyakoroltak a kicsikkel.
Délben abbamaradt a munka. A fúrás, faragás zaja elcsendesült, az ifjak ilyenkor kizárólag az iskolásokkal foglalkoztak. A tevékenységek során a szervezet romániai tagjai segítettek az angol nyelven beszélő fiataloknak a kommunikációban. A foglalkozásokon bibliai történeteket meséltek a gyerekeknek, majd közösen elkészítették a szemléltető eszközöket. Péter elhívásának a történetét papírtányérokból készült hallal illusztrálták, amelynek a hátuljára ráírták az aznapi aranymondást: „Kövessetek engem, és én azt művelem, hogy embereket halásszatok.” (Mt 1, 17)
Amikor a csoportvezető arról mesélt nekik, hogy Jézus miként gyógyította meg a születésétől fogva vak embert, aki így Jézusnak köszönhetően végre megláthatta Isten csodálatos teremtményeit, akkor ennek illusztrálására ruhacsipesz és színes szalvéta segítségével készítettek pillangót. A kézimunkákat a gyerekek hazavitték, s elmesélték a szülőknek, hogy a hétköznapi tárgyakból készült leleményes szemléltetők miként kötődnek a bibliai történetekhez.
A pénteki napot mindenki izgatottan várta, mert a szervezők rengeteg játékkal, vetélkedővel, no meg persze sok édességgel tették emlékezetessé a játszótér ünnepélyes átadását. Erre az alkalomra már a szüleikkel érkeztek a gyerekek, hogy végre birtokba vehessék a számukra felépített birodalmat. A jelenlevőket Iepure Daniela iskolaigazgató köszöntötte, megköszönve a külföldi fiataloknak a fáradtságot és odaadást, amivel a játszóteret felépítették, és hogy emellett még arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak. Coldea Radu, a település alpolgármestere is megköszönte a nemzetközi szervezet tagjainak a munkáját, és egyúttal meghívta a jelenlevőket a közös ebédre, amelyet a polgármesteri hivatal és az iskola vezetősége készített elő. A magyargyerőmonostori ortodox lelkipásztor, Gheorghe Les ünnepélyes egyházi ceremónia keretében felszentelte a teret. Az amerikai és nyugat-európai országokból idelátogatott fiatalok érdeklődéssel figyelték a számukra ismeretlen szertartást, amelynek a végén mindenki a maga nyelvén mondta el az Úr imádságát.
A szertartás után a gyerekek végre birtokba vehették a felségterületüket, és alig tudták eldönteni, hogy a mászókát, a hintát próbálják ki előbb, vagy az ügyességi játékokon vegyenek részt. A vetélkedőkön többek között hulahopp karikákból font hálón kellett keresztüldobni egy frízbit, kettesével összekötött cipőfűzővel lefutni az ellenfelet, vagy egy rudat karikákkal megcélozni. Aki elegendő pontszámot gyűjtött össze, az jutalmul cukorkát, rágót vagy játékot kapott.
A nap csúcseseményének mégis a pinjata szétütése számított. Egy rögbilabdát formázó papírdobozt a külföldi diákok megtöltöttek mindenféle édességgel. A gyerekek egy ütő segítségével próbálták meg eltalálni, és lehetőleg széttörni a kifeszített labdát. A pinjata széttörése nem sikerült résmentesen, de amint a doboz megadta magát, eláradt a cukorkaeső, és minden gyerek édességgel tömhette meg a zsebeit. A falu kultúrotthonában rendezett vendégség után a fiatalok visszatértek a Gyalu melletti főhadiszállásukra, hogy közös beszámolón megoszthassák tapasztalataikat a többi játszótérépítő csapattal. A játszótér már aznap megtelt gyerekzsivajjal, amire a szülők is kíváncsiak voltak, sőt egy-egy labdajátékba még ők is bekapcsolódtak.
HOVER ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Az Ige, a kürtős, Vitéz László és a gyermekek
Dés környéki szórványgyermekek első találkozója
A Dés melletti Kozárváron a környékbeli gyülekezetek vallásórás gyermekei számára szerveztünk találkozót július 6-án. Rendezvényünkre Désről, Désaknáról, Déscichegyről, Bacából, Szentmargitáról érkeztek a kis csemeték, és természetesen jelen voltak a helybéliek is, közel 60 gyermek. A találkozó célja az egyház égisze alatt Isten nevében összegyűjteni a környék vallásórásait, akik magyarul beszéljenek és énekeljenek, ismerkedjenek, barátkozzanak, s így életreszóló kapcsolatok jöjjenek létre. Ugyanakkor fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék: reformátusként és magyarként szórványban is ugyanannak a családnak tagjai.
A programmal igyekeztünk vakációs hangulatot teremteni, de egyben komoly lelki és szellemi táplálékot nyújtani a részvevőknek. A nyitó gyermekistentisztelet központi témája a barátság volt. A Dávid és Jonathán lelkének összeforrásáról szóló ige feltárta előttünk az igazi barátság fő jellemvonásait. A finom cukorka-jutalommal mozgósított gyermekekből ömlött a szó, őszintén nyilatkoztak baráti kapcsolataikról. Az ige üzenetét támasztotta alá és mélyítette el a gyermekekben a gitárkísérettel előadott és megtanított, Jézus hű barátságáról szóló ének is.
Az egykori református iskola udvarán finom szendvicseket és ásványvizet fogyasztottunk, majd a kultúrotthonban a Kolozsvárról érkezett Keljfeljancsi-társulat igazi bábszínházat varázsolt: a gyerekek hangos üdvrivalgásban törtek ki, valahányszor a mesehős, Vitéz László palacsintasütőjével kupán vágta a szellemeket és az ördögöket. Vitéz László és az elátkozott malom zamatos nyelvezete és a látványos cselekmény elbűvölte őket. Alig tértek magukhoz a mesevilág kábulatából, újabb varázslat érte őket: az iskola udvarán frissen sült kürtőskalács várta őket egy dési vállalkozó jóvoltából. Az ínyencség elfogyasztása után a templom hűvösében népdalt tanultunk. Természetesen nem maradhatott ki a programból a gyerekek által igen kedvelt Jeruzsálem-Jerikó játék sem. A jó zenei hallással megáldott, tehetségesebb gyermekek rövid gitárkoncertjének is teret biztosítottunk, hiszen valószínűleg ők lesznek később a gyülekezetek kántorai, az egyház zenei életének szervezői. A nap végén a 60 gyermek az úrasztala körül egymás kezét fogva mondta el a Miatyánkot. Felemelő élmény volt!
A találkozó folyamán mindvégig azért imádkoztam, hogy a tanulás, a játék, az éneklés és a közös étkezés során történjen meg a csoda: forrjon össze e hatvan gyermek lelke, váljanak olyan barátokká, mint Dávid és Jonathán. Ha mi, lelkipásztorok, odaadással megtesszük a magunkét, Isten megáldja erőfeszítéseinket, és lelke által közösséget teremt a szórványban is. Fontos, hogy ezek a gyerekek érezzék, hogy reformátusként és magyarként ugyanannak a családnak tagjai. Sikerült ebbe az irányba megtenni Kozárváron az első lépést, a jövőben pedig szeretnénk rendszeressé tenni e találkozókat e hat gyülekezet gyerekei számára, körforgásszerűen vállalva a házigazda szerepét. Csakis így szállhatunk szembe a rohamos apadás és a rémisztő méreteket öltő asszimiláció valóságával, amely Dést és környékét is régóta fenyegeti. Talán még nem léptünk későn... Adja Isten, hogy úgy szeressük egymást, mint saját lelkünket! (1 Sám. 18, 1) Csak így tudunk küzdeni egymásért, minden egyes magyar gyermekért.
Nyeste László Csaba szórványlelkész
Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozik a református egyház zsinata
A Romániai Református Egyház Zsinata 2012. július 13-án tartott ülésén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára a következő határozatot hozza:
Megbotránkozással értesültünk a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának híréről, a Visszaszolgáltatási (restitúciós) Bizottság tagjainak letöltendő börtönbüntetéséről és az Erdélyi Református Egyházkerületre kiszabott pénzbüntetésről.
Úgy tekintjük, hogy ami jelenleg Romániában az igazságszolgáltatás terén történik, az az Egyház, a magyarság és a jogállamiság elleni durva támadás, egyben az Európai Unióban élő polgárok elleni vétség is.
Felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy sürgősen akadályozzák meg a Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium törvénytelen visszaállamosításának súlyosbodó folyamatát, ami a buzăui bíróság június 28-i ítéletét követően a láthatóan törékeny demokratikus viszonyokból vissza akarja kényszeríteni az egyházat és híveit az 1989 előtti sötét diktatúrába.
Hittel és reménységgel fordulunk a Romániában élő összes vallási felekezethez és kérjük, hogy közös fellépéssel követeljék velünk együtt:
– a jogállamiság elvének következetes érvényesítését,
– a restitutio in integrum maradéktalan megvalósulását,
– a jogsértő visszaállamosítási törekvések azonnali megszüntetését.
A Romániai Református Egyház Zsinata felkéri lelkipásztorait és híveit, hogy imádkozzanak Románia demokratikus működésében tapasztalható súlyos fogyatékosságok felszámolásáért, a törvény, az igazság és a méltányosság betartásáért, egyházunk Krisztust követő közösségéért.
Kolozsvár, 2012. július 13-án
A Romániai Református Egyház Zsinata Dr. Pap Géza, püspök, Erdélyi Református Egyházkerület, elnök Csűry István, püspök, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, elnök Geréb Péter, főgondnok, Erdélyi Református Egyházkerület, elnök Varga Attila, főgondnok, Királyhágómelléki Református Egyházkerület, elnök
Szabadság (Kolozsvár)

A nemzeti oldal erősödése
A magyar kormányfő bejelentései a választási feliratkozásról, valamint a külhoni magyarok esetében a levélben szavazás általánossá tételéről már az első perctől kezdve élénk politikai érdeklődést keltettek. Nem véletlenül. Mindkét változás szemmel látható, és fontos lépés lehet a „szavazófülkék forradalma” vívmányainak megerősítésében. Mert nem másról van szó, mint arról, hogy ami más országokban természetes állapot, az legyen a Kárpát-medencében élő magyar közösségekben is az. Legyen a nemzeti erőknek olyan tartós és széleskörű befolyása a nemzet sorsának alakulására, mint amilyen a Fidesz-KDNP választási szövetség kétharmados győzelmét követően 2010-ben kialakult. A nemzet egészének érdeke, hogy a magyar országgyűlésben való jelenlétért küzdjön annyi párt, amennyit a nemzet politikai értelemben el tud tartani, de soha többé ne alakulhasson ki a nemzeti érdekeket mellőző többség, mint ahogy az megtörtént a 2002-2010-es időszakban.
Látott már valaki angol, német, japán ellenzéki politikusokat, akik támogatást kérve a nemzetközi politikai színtérre viszik ki a gondjaikat, amelyeket a nemzeti parlamentekben nem tudnak a saját javukra eldönteni? A cél az, hogy ne akadjanak külső érdekeket szimpatizáló képviselők a magyar parlamentben sem. Vagy legalább ne legyenek sokan. Hogy a nemzet egészének érdekét a magyar törvényhozásban semmi és senki se írhassa felül.
Ami nemzeti érdek Magyarországon belül, az legyen közös nemzeti érdek a külhoni magyar kisebbségi közösségekben is. Mert nemcsak Magyarország tartozik felelősséggel a kisebbségi közösségeiért, hanem azok is felelősséggel viseltetnek az anyaország iránt.
Mind a választási feliratkozás, mind a külhoni magyarok esetében a levélben szavazás lehetősége azon túlmenően, hogy reális, kézzelfogható értékké, lehetőséggé teszi a kettős állampolgárságot, alkalmas lehet egy másik fontos cél elérésére is.
A kisebbségi többpártrendszerekben máig megoldatlan kérdés, hogy kinek van igaza, kit kell, vagy kit érdemes Budapestről támogatni. A rendszerváltás óta, a magyarországi politikai eliten belül nem alakult ki egységes mérce arra vonatkozólag, mi az a közös nemzeti érdek, amely mentén sor kerülhet, ha szükség van rá, a differenciálódásra, vagy éppen a (választási) összefogásra.
A napokban többedszer lehetünk tanúi annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői akárcsak Péter, a Biblia szerint Jézus tanítványa a kakaskukorékolás előtt, ha nem is harmadszor, de másodszor tagadták meg mesterüket a Magyar Szocialista Pártot (MSZP).
Nem arra van szükség, hogy az egypártok vezetői a budapesti kormányváltás után maguk is váltsanak. S azt akivel „mindig meg lehetett egyezni”, most magával a politikai váltással tagadják meg. Nem, a politikai hűség akkor sem lehet mérce, ha különben létezik. A szélkakas-féle viselkedés még kevésbé.
A választási feliratkozás és a külhoni magyarok esetében a levélben szavazás lehetősége, ha a hazai és a nemzetközi ügyeletesek ellenkezése dacára valóra válik, újabb lépés lehet a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) tartalmi gazdagodása felé. Úgy is, hogy elhárulnak a legmagasabb akadályok a magyarországi parlamenti választásokban való részvétel, a nemzet közjogi integrációjának e fontos megnyilvánulása elől. Meg úgy is, hogy a feliratkozás és a magyar állami választói névjegyzékre egyben lakmuszként jelezheti, ki az, aki csak szóban áll ki a nemzeti integráció mellett. S ki tartja a helyi hatalommal fennálló együttműködésére nézve „kockázatosnak”, kompromittálónak, hogy a kettős állampolgárság számára haszonnal járó felvételén túl részt vegyen, mondjuk a magyar parlamenti választások nemzettársai soraiban történő népszerűsítésében.
Száz szónak is egy a vége. A választási feliratkozás újabb nemzeti színvallás, nem különben a levélben való szavazás, ami az adott esetben szintén felér a nemzeti hovatartozás megvallásával, a magyar kormány részéről nem más, mint újabb fontos lépés a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai és közjogi integrációja, s a kisebbségi autonómiaigény nemzetközi megjelenítése felé.
Legvégül: a választási feliratkozás és a külhoni magyarok esetében a levélben szavazás lehetősége, a választási jog intézményeként, hozzájárulhat a magyarországi politikai ellentétek elsimulásához. Nem áll-e vajon minden magyarországi pártnak érdekében – azoknak is, akik most kézzel-lábbal hadakoznak ellene – hogy programjaikban és politikájukban előtérbe helyezzék a tényleges nemzeti érdekeket? Reméljük, hogy igen.
VMDP Hírlevél

Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Értékes falfestményt találtak a csíkkarcfalvi vártemplom felújítása során
A tervek szerint decemberig fejeznék be a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt csíkkarcfalvi római katolikus vártemplom felújítását, melyre még a Kelemen Hunor által irányított művelődésügyi és örökségvédelmi minisztérium biztosított tavasszal 3,3 millió lejes támogatást. A munkálatok kivitelezői csíki építkezési vállalatok.
Sok mindenről előzetesen már tudtak a felújítást vezető szakemberek, mint például a 18. század végén történt nagyszabású újjáépítésről, amikor is Némethi József főesperes bővíttette ki a templomot. A bővítés tényét egy nemrég előkerült felirat is igazolja, amely szerint a bővítést gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök rendelte el bizonyos Bodor István, Némethi József főtisztelendő, gyulafehérvári kanonok és Karda József főkurátor szorgalmazására. A munkálatok 1796–98 között zajlottak.
Czimbalmos Attila falkép-restaurátor a Székelyhon hírportálnak elmondta, azt gyanították, hogy az átépítésnél teljesen elbontották a templomhajó falait, de kiderült, hogy a gótikus falak nagyrészt megmaradtak, csak a templom boltozatát emelték meg, és a jelenlegi kórus mögött bővítették ki a hajót, így a gótika korából származó szentély is fennmaradt. A szentély egyik falán előkerült egy 15. századi falkép is.
„A felújítások során a keresztre feszítést ábrázoló, vegyes technikával készült falfestményt találtunk. Freskó és szekkó vegyes technikával (nedves és száraz falfelületre egyaránt készültek részletek – szerk. megj.) készítették, a stílusjegyek alapján feltételezhetően a 15. század végén. Sajnos a szekkórészletek nagyrészt eltűntek” – magyarázta a szakember.
A feltárást követően a falfestményt konzerválják, hogy a látogatók megtekinthessék azt. A kép a keresztre feszítést ábrázolja, kivehető Jézus alakja a középső kereszten, mellette két angyal látható kehellyel, akik felfogják a Krisztus testéből kiömlő vért és vizet. A két lator is kivehető kétoldalt: annak az elítéltnek, aki Jézustól bűnbocsánatot kért, egy angyal viszi el a lelkét.
Ezt a lelket csecsemőként jelenítette meg a falkép alkotója. A másik latorból, aki nem bánta meg bűneit, egy ördög rángatja ki a lelket, amelyet egy meztelen, elgyötört férfi alakjával jelenített meg a középkorban élt művész. Czimbalmos Attila eddigi tapasztalatai alapján úgy véli, a képet készítő művész nagyon értett a festékanyagok készítéséhez, kikeveréséhez. A kutatások arra is fényt derítettek, hogy a templomtorony külső falait a 18. században díszítették.
„A torony ornamentikája hasonlít a rákosi temploméhoz, az is elképzelhető, hogy ugyanaz a falfestő készítette – mondta Czimbalmos. – A díszítések között találtam például egy unikornist is.”
Krónika (Kolozsvár)

Szigorúan ellenőrzött életek: egy dokumentumfilm ősbemutatójának margójára
A Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm ősbemutatóját a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen láthattuk. Kabay Barna és Petényi Katalin filmje a kommunizmus terrorját megszenvedett erdélyi egyházak, magyar közösségek sorsát eleveníti meg balladai hangvételben.
Az erdélyi magyarság kommunizmusbeli drámai históriája képben, epikában, dalban elbeszélve. A film első része Márton Áron katolikus püspök életútját jeleníti meg. Eddig nem látott archív filmrészletek, korhű felvételek, szövegdokumentumok segítségével egy megejtően szuggesztív képet kapunk Márton Áron püspökről, aki kegyetlenül mostoha korban, háborút, fogságot, máramarosszigeti, jilavai börtönök poklát megjárva, tántoríthatatlan hittel, szívós kitartással küzd népe, hite, egyháza megmaradásáért.
A nézőt megdöbbenti az archív felvételeken megjelenő püspök derűt, rendíthetetlen hitet, erőt sugárzó lénye. A püspök egyik bérmakörútját láthatjuk egykori (film)felvételekről, ahol székely emberek százai gyűltek össze. Spontánul alakult székely testőrgárda kíséri útjain, élő sorfallal veszik körül, hogy senki ellenség ne kerüljön a közelébe. Mozgalmas képek, expresszív paraszti arcok, csodálatos csíki tájak képei jelennek meg előttünk hol fekete-fehéren, hol színesen, mintha Zsögödi Nagy Imre festményei indultak volna el missziós körútra, üzenetet vinni a világnak egy nép tragikus történelméről.
Árulók, besúgók, a hálószobáját is lehallgató állambiztonsági tisztek fertőjében ott áll előttünk egy tiszta ember, egy krisztusi arc töretlen hittel. Ennek a mennyei derűnek rendezői ellenpontjaként sorakoznak az állambiztonsági tisztek marcona portréi. „A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk…” – hirdette, életével példázta Márton Áron püspök.
A kor valóban démoni: 1949–1951 között 15 szerzetesrendet számoltak fel, 39 zárdát zártak be, 180 ferences, 22 jezsuita szerzetest hurcoltak el, felszámolták a görög katolikus egyházat, 6 püspököt kínoztak halálra a román börtönökben. 1956-ban a magyar forradalom megérintette az erdélyi értelmiséget. Dobai Istvánt, Varga Lászlót életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szoboszlay Aladár katolikus papot és társait kivégezték. Sass Kálmán református lelkészt államellenes összeesküvés vádjával golyó általi halálra ítélték.
A magyar forradalommal rokonszenvező erdélyiek életükkel, szabadságukkal fizettek: 45 személyt végeztek ki, 11 ezer embert börtönöztek be. Az áldozatok arcképei gyors egymásutánban jelennek meg a néző szemei előtt. Az ártatlan, többnyire fiatal mártírok tekintete agyunkba vésődik, a néző sokáig nem tud szabadulni. De nem is kell! Kötelességünk emlékezni rájuk, mert aki a múltat nem ismeri, el fogja veszíteni a jövőt. A jilavai börtön betonfala, ahol a hajnali kivégzések magyar mártírjainak vére folyt, örök memento kell legyen.
A film második része az 1965 utáni időszakkal foglalkozik. Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülésével változnak a módszerei a kommunista hatalomnak. Már nem a megsemmisítés, hanem az átnevelés a cél. A fizikai megsemmisítés helyébe lép a lélektani megfélemlítés. A hatalom fő ellensége továbbra is az egyház. A pszichoterror minden lehetséges eszközét bevetik a hatalom emberei, hogy céljukat elérjék. A rendezők a református egyház sorsát követik ebben a korszakban egészen az 1989-es forradalomig. E korszak egyik meghatározó egyházi személyisége Tőkés István református teológiai professzor és fia.
Tőkés Istvánt 1952-től figyelik, zaklatják, legközelebbi munkatársaival, barátaival figyeltetik. Erőszakos eszközökkel, lélektani hadviseléssel zaklatják, besúgásra akarják kényszeríteni, de ellenáll. Inkább meghal, mint mondja, semhogy áruló legyen. Pedig nagy a kockázat, 8 kiskorú gyerekről kell gondoskodnia. Hallgatja a néző drámai történeteit maratoni kihallgatásokról, fenyegetésekről, később kényszernyugdíjazásról, egyházi funkciók elvesztéséről, szakmai ellehetetlenülésről. Lélektani állóháború az élete. A derűs arcú professzor nesztori életkort ért meg a képek tanúsága szerint, 8 gyermeke viharos, embertelen korban is egyetemet végzett. Rózsabokrait nevelgetve, 96 évesen idézi fel megpróbáltatásainak sorát. Megható emberi példát láthat a néző hitről, helytállásról, emberségről, a család megtartó erejéről.
A dokumentumfilm harmadik élettörténete szervesen kötődik a második portréhoz. Tőkés Lászlóról, Tőkés István professzor fiáról szól, aki az 1989-es „román forradalom” szikrájaként már világhírre tett szert mint egykori temesvári református lelkész. Tőkés László mai és egykori arca, történetei, a temesvári események képsorai rendeződnek időrendbe a néző szeme előtt. Tőkés Lászlót a 70-es évek elejétől „első fokozatú” megfigyelés alá helyezte a román Szekuritáté, mert mint diákvezér ezt prédikálta teológus társainak: „…ezen a földön nincs hazánk és házunk, ahol élhetnénk, ahol megmaradhatnánk…”
Látjuk a fiatal lelkészt Désen, ahol a közösségépítő, magyar kulturális életet szervező fiatal papot nem nézik jó szemmel a hatalom emberei, és a kollaboráns püspök, egyházi felettese segítségével felfüggesztik funkciójából. Képileg itt is gazdag, dinamikus, színes az operatőri munka. Hangulatteremtő, a korabeli környezetet megidéző képsorok illusztrálják a történéseket. Tőkés László cikket írt az Ellenpontok szamizdat folyóirat egyik számába az erdélyi református egyház helyzetéről.
E lapban közölt Tóth Károly Antal (nagyváradi tanár) egy memorandumot, amit eljuttattak Madridba, a helsinki utókonferenciára. Ekkor hívták fel először a nyugati világ figyelmét a román elnyomó kisebbségpolitikára. Erre az időszakra tehető a Ceauşescu-rezsim urbanizációs politikája, ami valójában egy jól átgondolt falurombolási terv volt. A fiatal református pap kollégájával, a Borossebesen lelkész Molnár Jánossal egy felhívást fogalmaztak meg, a falurombolás elleni tiltakozásra szólítva fel az egyházat. 1988 szeptemberében Molnár felolvasta a petíciót a hivatalos egyházkerületi értekezleten, ahol a jelen lévő lelkészek többsége aláírta a nyilatkozatot.
A hatalom megijedt a csoportos ellenállás lehetőségétől, vérszomjas terveit a nemzetközi tiltakozás akadályozta meg. Tőkés László ellen beindult a gépezet, és fegyelmivel elhelyezték Temesvárról, de ő megtagadta a távozást, végsőkig kitartott, végül decemberben erőszakkal lakoltatták ki a temesvári parókiáról. De ekkor már a világ ismerte a történetét. Tőkés a „hallgatás falát lerombolva” nyílt, minden jogsérelmet feltáró interjút adott egy kanadai tévéstábnak.
A világ megismerte az erdélyi magyar kisebbséget érő vérlázító, elnyomó politikájú diktatúrát. Korhű képeket látunk a református lelkész mellett szolidarizáló temesvári polgárokról, már nemcsak magyarok, hanem románok, svábok, hívők, nem hívők, a diktatúra kiéhezett, jogfosztott, mindenre elszánt emberei szállnak szembe a népét embertelen, állati nyomorba taszító diktátor házaspárral. Felkavaró archív képek láthatók a városok utcáin tüntető, puskaropogással, tankokkal, halállal szembeszálló forradalmárokról. Rögtönzött halottasházakban vérükbe fagyott fiatalok holttestei fekszenek szemünk előtt a dokumentumfelvételeken. Gyászukban jajveszékelő, kiásott sírok fölött gyermeküket sirató anyák arcait mutatják a képsorok, ezek is a forradalom arcai.
Az 1989-es temesvári advent azt példázza, hogy egy ateista, minden szakralitásból gúnyt űző, dehumanizált, nacionálkommunista ideológia, mely a természetet és annak törvényeit is le akarta győzni, a történelmi fejlődés egy adott pontján odajut, hogy az elnyomottak, esélytelenek, megalázottak, ha már mindenüket elvesztették, amiért érdemes embernek lenni, ösztönösen „kritikus tömeggé” válhatnak, és elsöprik elnyomóikat. A film a kommunizmus bűneiről szól, a kommunizmus erdélyi áldozatai előtt tiszteleg.
A téma képi-szövegi megjelenítése nívós. A Petényi–Kabay-rendezőpáros több díjazott dokumentumfilmben mutatta meg tehetségét: 1977, UNESCO-díj (Két elhatározás); 1983, Oscar-jelölés (Jób lázadása – művészfilm), 1983, Los Angeles, legjobb külföldi film díja, hogy csak néhányat említsünk.Docendo discimus /tanítva tanulunk, mondta Seneca. Ez a film tanúság a múltról, lecke a jövőnek.
Novák Irma
A szerző a Szegedi Tudományegyetem tanára
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Fazekas László, felvidéki református püspökkel
Isten nem véletlenül teremtett minket magyarnak
Az Algyógyi keresztyén ifjúsági központban szervezte idei nyári táborát a komáromi református gyülekezet. A táborvezető, Fazekas László, a szlovákiai Református Egyház püspöke, aki egyben a komáromi gyülekezet lelkipásztora is.
Őt kérdeztük a tábor jellegéről, ittlétük céljáról. És persze szóba kerültek a felvidéki és erdélyi magyarság közös gondjai is.
– Régi vágyunk volt a gyülekezettel ellátogatni Erdélybe. Ezért az idei gyermektáborunknak itt kerestünk megfelelő helyszínt. Interneten találtam az algyógyi központra, ami nagyszerű táborhelynek bizonyul. Ez alkalommal azonban megpróbáltuk a szülőket, nagyszülőket is bevonni a táborozásba, hogy a családok is közelebb kerüljenek egymáshoz. Így állt össze egy negyvenfős csapat, gyerekekből szülőkből, nagyszülőkből, akikkel aztán felkerekedtünk, hogy legyőzve az 550 kilométeres távot itt tölthessünk egy szűk hetet. Ittlétünk a szokásos csendes hetek programja szerint zajlik. Délelőtt biblia témát vezetünk fel gyermeki szemszögből megközelítve, majd a gyermekekkel és felnőttekkel külön csoportban fejtegetjük a szentírás üzenetét. Este evangelizációs istentisztelettel zárul a nap. A délutánokat pedig arra fordítjuk, hogy megismerjük a vidéket.
– Röpke egy hét alatt mit sikerült megismerni Hunyad megyéből, illetve Dél-Erdélyből?
– Elsőként természetesen az algyógyi termálfürdőt, illetve ennek környékét látogattuk meg, aztán voltunk Vajdahunyadon, ahol a helyi lelkész vezetésével ismerkedhettünk a vár történelmével, egy délutánt Déván töltöttünk, és Gyulafehérvár, illetve környékének megismerése is szerepel a programban. Mivel én is ritkán fordultam meg Erdélyben és a csapatban vannak olyanok, akik még soha nem jártak erre, minden újszerűen hat. Nagyon szép vidék ez. Ami pedig az itt élő magyarságot illeti, úgy hiszem, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk, hiszen elszakítottságban élünk Trianon óta és ezt mindannyian érezzük.
– Mennyire szoros a kapcsolat a felvidéki és erdélyi református egyházak között?
– Eddig is létezett egyfajta kapcsolat, de 2009. május 22. óta ez még elevenebbé vált, azáltal, hogy létrejött a Magyar Református Egyház, amelynek tagja lett a Kárpát-medence minden református egyházkerülete. Tavaly, mi, mint Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is taggá váltunk, egy ratifikációs csatolmány által. Ezenkívül, a Felvidéki Református Egyház testvér-egyházkerületi viszonyban van a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, Csűry István püspök úrral nagyon jó a kapcsolatunk, kölcsönösen látogatjuk egymást, és próbáljuk ezt a kapcsolatot úgy rendezni, hogy ne csak felső, egyházvezetői szinten, de egyházmegyei, sőt gyülekezeti szinten is szorosabbra fűzzük a szálakat.
– Milyen lélekszámú a felvidéki református egyház és hogyan alakult a lélekszám az utóbbi években?
– Tudvalevő, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idején még Kárpátalja is hozzánk tartozott, és tulajdonképpen ettől számolhatunk egy különálló református egyházzal. Viszont 1938-ban megtörtént a visszacsatolás, és akkor újra a magyarországi református egyházhoz tartoztunk. A második világháború után újra kellett szervezni a Szlovákiai Református Egyházat, és jelenleg, a 2001-es statisztika alapján 110 ezer református van Felvidéken. Közülük olyan 18-20 százalék szlovák ajkú. Mindig is voltak szlovák reformátusok, de főleg az elmúlt húsz évben a számuk erősen megnövekedett. Egyre erősebb az asszimiláció, és egyre több gyülekezet vált nyelvet. Ez annak köszönhető, hogy a magyar iskolákat egymás után zárják be, és a magyar szülők akkor vagy utaztatják gyermeküket egy távolabbi magyar iskolába, vagy beíratják egy közeli szlovák tanintézménybe. De ezeknek a gyerekeknek a kulturális gyökerei elszegényednek, elsorvadnak, gyakran el is vesztik a kulturális kapcsolódásukat és ezt követően asszimilálódnak. Nagyon sok gyülekezetünk van, ahol ezt az asszimilációt szemmel követhetjük, és megtörténik a nyelvváltás, amikor magyar gyülekezetből átáll szlovák ajkú gyülekezetté, amikor már szlovákul tartják az istentiszteletet. Tehát a szám így alakul: most a 2011-es statisztika alapján 98 ezer és valahány száz a reformátusok száma, de ez sajnos elég pontatlan adat.
– Erdélyben is egyre gyakrabban találkozni román reformátusokkal, kétnyelvű szertartással. Felvidéken, ahol szintén történelmi magyar egyháznak számít a református, hogyan kezelik ezt a kétnyelvűséget?
– Ma már kétnyelvű egyház vagyunk. Szlovákia keleti részén, Kassától keletre és Kassa környékén 1994-ben alakult két szlovák egyházmegye. Ezt a szlovák lelkipásztorok és egyházi vezetők kérték. Hál’Istennek békességben megvagyunk. Gyűléseinket eleinte két nyelven tartottuk, az utóbbi időben pedig tolmácsot biztosítunk, hogy szlovákra fordítsa a magyar nyelven elhangzó beszédeket, és úgy tűnik, idő és nyelvi pontosság szempontjából is ez a jobbik megoldás. A szlovák gyülekezetekbe igyekszünk szlovák anyanyelvű lelkészeket kihelyezni, ha vannak jelentkezők a teológiára, de vannak magyar lelkipásztorok is, akiknek szlovák érettségijük van, vagy jól beszélik a szlovák nyelvet. Komáromban is megtörténik, hogy a rokoncia révén egy-egy család kétnyelvű szertartást igényel akár keresztelő, akár esketés vagy temetés esetén. Tehát megpróbáljuk az evangéliumot hirdetni mindenkinek. Az asszimilációt nagyon nehéz megállítani, pedig én azt tartom, hogy Isten nem véletlenül teremetett minket magyarnak, mint ahogy nem véletlenül teremtett valakit szlováknak sem, és mindez érték és ezt meg kellene őrizni. Én az asszimilációt nem tartom keresztyén dolognak, sőt Krisztus ellenesnek, evangélium ellenesnek tartom.
– Sajnos az asszimiláció Erdélyben sem lankad. Külső látogatóként azonban sikerült-e még olyan értékekre találni itt, amiért esetleg visszatérnek e vidékre?
– Mindenképpen. Én úgy látom a csapaton, hogy mindannyian örülnek ennek az egyhetes ittlétnek, mindenkinek sikerült itt lelkiekben, szellemiekben gazdagodnia. És ha Isten éltet bennünket, biztos vagyok benne, hogy visszatérünk, ha nem is pont ide, de Erdély más vidékére, megismerni az itteni történelmi, kulturális értékeket, találkozni a magyar közösségekkel, mert mindenképpen jó tudnunk egymásról, hogy ha kell, akkor erkölcsileg, vagy bármi más módon segíteni tudjunk egymáson.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Más formát próbál felvenni idén a CSIT
Hálaadó szentmisével vette kezdetét kedden délután a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), amelynek résztvevői gyalogos zarándoklat keretében érkeztek a többnapos rendezvényre, a Mária-út több útvonalát követve. „Több szempontból is más formát próbál felvenni idén a CSIT” – mondta László Rezső programkoordinátor, aki szerint az egyik legfontosabb újítás, hogy kétnapos zarándoklattal kötötték össze a találkozót.
„Eddig többnyire templomi jellegű volt, most inkább a szabadba visszük ki a programokat, hiszen meggyőződésünk, hogy ott kell a fiatalokhoz szólni, ahol a legtöbbet szeretnek tartózkodni, azaz a nyílt területen, a szabadban” – fogalmazott a szervező. Hozzátette, olyan elemeket próbáltak beépíteni a programba, amelyek a tavalyi, Erdélyi Madrid nevű találkozón nagy sikert arattak a résztvevők között. László Rezső szerint az idei CSIT lényege az egyházmegyei pasztorációs terv továbbvitele ifjúsági területre is.
„Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet – szól a missziós parancs. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne csak hadakozzunk a sötétséggel, hanem gyújtsunk fényeket a fiatal szívekben, hogy higgyenek a jövőben, reméljenek” – nyomatékosította. Kifejtette, az ötnapos együttlét során azt elemezik a több száz fiatallal, hogy tulajdonképpen miről is szól a mai világ.
„Hiszen Isten szeretetéről beszélünk, de ahogy körülnézünk, rengeteg problémát, nehézséget látunk. Majd úgymond rákapcsolódunk az isteni pályára, azaz megmutatjuk a fiataloknak, hogy mégis van megoldás, mégpedig Jézus Krisztusban. Ennek megvalósításában pedig segíteni fog a közösség is, így együtt teszünk tanúságot arról, amit Isten körül tapasztaltunk. Nagyjából ez a lényege a CSIT-nek” – magyarázta az atya. A résztvevők három korcsoportra osztva hallgatják az előadásokat, olyan előadóktól, mint Steve Thomashefski amerikai pap, Majoros Tibor, a Katolikus Ifjúsági Találkozó mozgalom képviselője, illetve Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség ifjúsági lelkésze.
Több lelki program is lesz, de a játék és szórakozás sem marad ki a kínálatból. A zenei szolgálatot Csiszér László végzi, a záróesten a Psallite együttes koncertezik. „Most, hogy végre sikerült többnaposra szervezni a találkozót, több idő marad a résztvevőknek az egymással és Istennel való találkozásra. Több élménnyel tudnak gazdagodni a fiatalok, több és színesebb programmal tudjuk kitölteni a találkozót” – mondta a szombatig tartó rendezvény kapcsán Kovács Attila csíksomlyói plébános, aki szerint ez egy új kezdetet is jelenthet a CSIT történetében.
R. B.
Krónika (Kolozsvár)

Szent István tisztelete Háromszéken
Szent István király és az államalapítás kerül az érdeklődés előterébe megyénkben a hét végén és az ünnep napján, hétfőn. Szentmisék, templombúcsúk és körmenetek, szentbeszédek és protestáns szószéki szolgálatok elevenítik fel az ünnep üzenetét, amit közel fél évszázadon át sem minálunk, sem az anyaországban nem lehetett nyilvánosan és szabadon megélni. István király napja egybefonódik az államalapítással, amit az alkotmányban szentesítettek.
Az erdélyi magyarnak két ország alkotmánya történetét és két alaptörvényt kell tiszteletben tartania. Az egyik a román alkotmány, azé az országé, ahol élünk, a másik a magyar, melynek kialakulását az államalapításig vezetik vissza. Különösképpen kötődik a magyar alkotmányhoz az az erdélyi magyar, aki ennek értelmében és előírásai alapján újabban magáénak mondhatja a magyar állampolgárságot. A hét végének három napján a megye különböző tájain egyszerre öt helyen gyúlnak meg az emlékidézés gyertyalángjai az oltárokon, százak és ezrek emlékeznek a Szentföldön, a Kézdiszentlélek feletti hegytetőn, Isten szabad ege alatt a Perkőhegy oltáránál, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson. Műemlék templomokban, kápolnákban István királyról zeng a hálaének, ezek egyházai-filiái Szent Istvánt választották védőszentjüknek.
Búcsú a Perkőn
Augusztus 20. tiszteletére megújult-megszépült a szent hegy, a Perkő, Jézus Krisztus szenvedésének emlékezetére stációsorral gazdagodott. Mondhatnánk Felső-Háromszék oltárának is a búcsújárók találkozóhelyét. A középkorinak tartott, négykaréjos Szent István-kápolna falfestményén megjelenített alakok közül Szent Istvánt, Szent Lászlót, Szent Imre herceget és Szent Gellért püspököt ismerték fel a szakemberek. Szent László alakja érdekes módon közelebb állt a székelységhez, és a személyéhez kapcsolódó mondakört megörökítő háromszéki freskókon kívül, miként az erdővidéki Bibarcfalva régi templomának falán, arcmását külön ikonban is megörökítették. A perkői búcsút augusztus 20-án, hétfőn 12 órakor tartják – tájékoztatott Csibi József kézdiszentléleki plébános. A búcsús körmenet fél tizenegykor indul a kézdiszentléleki Szent István-szobortól. Az ünnepi szentmise főcelebránsa ft. Vargha Béla főesperes-plébános lesz, a szentbeszédet Erik testvér, csíksomlyói ferences barát fogja elmondani. A háromszéki magyarságnak ez az egyik legnagyobb ünnepe. Mise után mindig valóságos népünnepély bontakozik ki, bárki megvásárolhatja szeretteinek a búcsúfiát, s meglátogathatja a közeli Kiskászonban a Búcsújárók emlékházát, széles e táj egyetlen ilyen jellegű szakrális témájú gyűjteményét is. Itt őrzik a búcsújáró nyujtódi lobogót, amely Szent László egyik csodáját örökíti meg, itt látható néhány egyedi Szent István-ábrázolás, többek között, amelyen felajánlja a koronát Máriának. Kézdiszentlélek önkormányzata és katolikus egyháza újra falunapra és a perkői búcsúra hívja szeretteit és ismerőseit – olvassuk a meghívóban –, hogy innen indulva együtt imádkozzunk a Mindenhatóhoz: erősítsen meg minket hitünkben, gyökereinkben, mert ezek nélkül gyengék és esendők vagyunk, de az Istent imádó és az őseit tisztelő közösségként a hegyek mozdíthatók meg. Ima a fürdővárosban Orbaiszék 1922-ben Szent Istvánra felszentelt templomában Kovásznán szintén kigyúlnak a gyertyák az ünnepibe öltöztetett oltárokon. A Szent király szobra is a főoltáron, Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában. A templom előtere valóságos emlékhely, itt láthatjuk Márton Áron vértanú püspök egész alakos szobrát. Mert a hívek hétfőn a perkői búcsúra készülnek, vasárnap emlékeznek szentmisével Szent Istvánra: 10 órától az időseké, 12 órától kezdetét veszi a búcsús szentmise. A szentbeszéd elmondására ft. Hajdú János sepsi-barcasági főesperest kérte fel ft. Kovács Gábor helybeli plébános.
Névadójára emlékezik Sepsiszentkirály
Háromszék egyetlen települése, melynek neve Szent Istvánhoz kapcsolódik. Egykori ősi temploma a hegyen álló mai unitárius templom volt, amelynek nemrég fejezték be restaurálás előtti régészeti feltárását. Mondhatnánk, hogy ebben az évben itt is kettős ünnepet ülnek: amellett, hogy a kis római katolikus kápolna templombúcsú helyszíne, a kis lélekszámú unitárius közösség harangavató ünnepségre készül. Szombaton 11 órakor a település bejáratánál fogadják ft. Bálint Benczédi Ferencet, a Magyar Unitárius Egyház püspökét. Ezt követően az unitárius műemlék templomban a település három lelkészének részvételével ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelyen részt vesz az ünnepségre érkező halászteleki küldöttség, Sepsiszentkirály magyarországi testvértelepülésének képviselete. Az unitárius templom a falu legrégebbi temploma, amely Szent István idejében egy itt már álló plébániatemplomra épült rá – derítették ki az ásatások. A XV. században gótikus arculatot kapott. Sekrestyeajtaját és szentségtartó fülkéjét is feltárták. Az éppen 170 évvel ezelőtt, 1842-ben öntött kis harangját megviselte az idő, és megrepedt. Sepsiszentgyörgyön készült a Kiss harangöntő dinasztia műhelyében, ahol Gábor Áron első ágyúcsövei is, ezért mint műkincs értékű harangot megőrizték, s helyette mást öntettek.
A Szent István-napi ünnepség alkalmával elhelyezik az emlékezés koszorúit a református templom előterében álló Szent István-szobornál. Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a római katolikus Szent István-kápolnában. Sepsiszentkirály az illyefalvi katolikus anyaegyház filiája, ahonnan zarándokcsoport érkezik a szentmisére. A szentbeszédet Kacsóh Sándor illyefalvi plébános mondja, aki mint ezüstmisés pap ez alkalommal tartja papi szolgálatának negyedszázados évfordulóját.
Kettős ünnep Mikóújfaluban
Az Oltfej e zömében katolikus falujában a legrégebbi időkre nyúlik vissza az István-napi hagyományos templombúcsú, ősidők óta ez a nép legnagyobb ünnepe. A rendszerváltozás után, amióta népünnepélyeket is szerveznek, a búcsúhoz igazodik a falunap is. Ebben az évben amellett, hogy Újfalu templomának titulusa Szent István, itt is kettős ünnepet ülnek a hívek. A templombúcsú mellett az „újfalusi kalákát” ünneplik, mert újólag bebizonyította a faluközösség, hogy összefogással sokra mehet. Jeles kőfaragó vállalkozók irányításával mutatós kőkerítést építettek a római katolikus plébánia és templomkert bejáratához. A kerítés erre a célra kialakított mélyedésében helyezték el a kultúrotthon udvarán álló millenniumi emlékművet. Szinte minden helybeli kőfaragó részt vállalt a munkában. 120 négyzetméter új követ adományoztak a kőfaragók, és kalákában építették meg a kerítést. Ezzel sikerült feltámasztani újra Mikóújfaluban a közösséget megtartó-összeványoló székely kalákát. Ettől kettős a hétfői ünnep Mikóújfaluban. A Szent István-napi templombúcsút augusztus 20-án tartják – amit ez alkalommal megelőz a mikóújfalusi falunap. A búcsús szentmise 17 órakor kezdődik. A kerület papságának jelenlétében mondja el szentbeszédét a szomszédos Sepsibükszád plébánosa, Bakó Ferenc. A templom, amelynek Szent István a védőszentje, Mikóújfalu második temploma. A keresztény királyt ábrázoló oltárképe 1875-ből való. A XVII. században alakuló hitközség első kápolnája Gerebencz falurészen volt, emlékét a Csonka templom helynév őrzi. Valószínű, innen került a mai templom tornyába az a kicsi régi harang, amelyen az 1750-es évszám olvasható, s amely egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy az Oltfejben, ellentétben a szakirodalomban itt-ott megjelenő adatokkal, már a XVIII. század derekán javában folyt az üveggyártás, ugyanis harangot már csak egy olyan hitközség öntet, amelynek van temploma és valamennyi anyagi ereje is.
A Szentkereszty család öröksége
Árkos katolikus közössége rohamosan fejlődött, lélekszámában növekedett. Kápolnáját a buzgó katolikus báró Szentkereszty család, a mindenkori patrónus építtette 1824–25-ben Szent István tiszteletére, akinek képe a kápolnában látható. Az árkosi filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik, ennek irányításával tartanak búcsús szentmisét minden évben. T. Fekete József, a mater plébánosa tájékoztatott: az ez évi búcsú augusztus 26-án, vasárnap 16 órakor lesz. Az ünnepi szentbeszéd elmondására Nagy László Örs szentivánlaborfalvi katolikus lelkészt kérte fel.
*
A megye más katolikus templomaiban is, melyeknek nem Szent István a titulusa, alkalmat keresnek a lelkészek, hogy szentmisén emlékezzenek az államalapítóra, Szent István alakjára. Protestáns templomaink többségében a vasárnap délelőtti istentiszteleten emlékeznek a lelkészek augusztus 20. ünnepére, közvetítik annak messziről érkező, de egyre időszerűbb üzenetét.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik Szent István napján egymás vendégei vagyunk
Az idei székelyudvarhelyi Szent István-napok alkalmával az látszik, hogy leginkább a királyi törvény 24. pontját lenne érdemes elővennünk, amelyben többek között ez áll: „Ha valaki vendéget jóakarattal fogad be, és táplálását tisztességesen végzi, [a vendég] mindaddig, amíg szándéka szerint táplálják, ne hagyja el eltartóját, sem szállását ne tegye át más valakihez."
Maga az ünneplés alapötlete is nagyszerű, hiszen a végeken is fel kell ismerni a Szent Korona összetartó erejét, s olyan együttlétet lehet hatása révén szervezni, amely a következő időszakra terjedően kovácsolja, ha tetszik: lélekben drótozza össze a közösségeinket.
Ez a minden nyűgtől megszabadult és vasárnapi kedv jellemezte a rendezvénysorozat első napját. Kissé vontatottan kezdődött ugyan, a délelőtti programokat egyrészt inkább az árusok berendezkedése, másrészt a vendégek, azaz az itt lakók és a távolról érkezők terepszemléje jellemezte. Sátrak és pavilonok tucatjai sorakoztak fel a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán. Öröm volt látni, hogy mintegy negyven ponton bukkantak fel a helyi termékek. Itt-ott megjelentek ugyan a saját márkajeleink, de azért továbbra is ugatott ránk a más nyelveken megszólaló trend és a reklám, a „cuci", a „h"-val gazdagított, 1801 méternyi magasságig emelkedő hegyünk „brand"-esített neve, meg a „perla". Még a nagyszínpadról is. Jó ötlet volt azonban az emberi erővel, de manele nélkül hajtott ringlispíl: a fából készült népi körhinta. Szombat délután négy órától tartották Sófalvi András könyvbemutatóját, amely azt a tanulmányt tartalmazza, amelyet a Jézus Szíve-kápolnánál szervezett 2011-es ásatás nyomán írt. Úgy látszik, hogy nagyjából három évszázaddal fiatalabb ez az épület, mint korábban gondoltuk, javítani kell az útikönyveket, és rá kell venni önmagunkat arra, hogy ezek után ne emlegessünk Árpád-kori kápolnát, ha az idelátogatónak máris megmutatnánk az első büszkeségünket az autó ablakán át jobbra bökve, ha lentről jövet átlépjük a város határát. Azt kell mondani, hogy feltehetően a 16. század legvégén épülhetett. Derzsy András teológus, a Szent Miklós Római Katolikus Plébánia algondnoka a kiadvány előszavában azt írja, hogy a „jelentős történelmi múlt – függetlenül a kápolna építési idejétől – csak emeli a hely szentségét és méltóságát. Ezt igazolja az a tény is, hogy a kápolna búcsú-ünnepén, Jézus Szíve napján, évről-évre egyre többen gyűlnek össze az ünnepi szentmisére."
Szép kezdeményezés a gyémánt, arany és ezüstlakodalmas házaspárok köszöntése. A Szent István teremben Kulcsár-Székely Attila színművész, városi tanácsos köszöntötte az érintetteket, majd Bunta Levente polgármester szólalt fel. Zorkóczy Zenóbia színművész jóvoltából egy kétrészes előadóestet láthattunk a Szent István teremben. A megszokott színvonalon hozta Karády és a pesti kabarék világát. A műsor jó volt. Talán egy kicsit sok volt benne a lipótvárosi könnyedség, a Heltai Jenős „izé". Inkább az asszony, a családanya megtartó erejéről kellett volna kicsivel többet énekelni és szólni, semmint a házasságtörésről. Mivel korban és mentalitásban kissé vegyes volt – s kevésbé színházon szocializálódott – a közönség, az udvari pezsgőzés során itt-ott elhangzott, hogy „hosszú volt, de ki lehetett bírni". Nem a házasság, hanem a műsor! Egyébként hangilag valóban nem volt rendben minden, az egyébként kitűnő akusztikájú teremben csak nagy füleléssel és fantáziával lehetett az elhangzottakat értelmezni, mert minden harmadik szó odaveszett. Feltételezhető, hogy az előadó már délelőtt elhasználta az orgánuma napi adagját a Rosszcsont Zénó utcai előadása során. Itt jól jött volna némi hangtechnika alkalmazása.
Amikor a Pipacsok Néptáncegyüttes kívánt fellépni, este 9-kor, külön népzenei gyűjtést kellett a szervezőknek indítaniuk, mert az a fránya hanghordozó, amelyen a zene volt, sehogy sem akart előkerülni a gépből. Szólt helyette Queen. Mert nincsen fesztivál malőr nélkül. Akik nem erre voltak hangolódva, azok már-már abbahagyták a várakozást, sőt némi gajdolás is kezdetét vette-forma a tömegben, hiszen a Kossuth utcában akkor nem csak polgárok tartózkodtak. Szerencsére, amikor megérkezett a biciklis folklór-futár és a vele s CD, 9.30-tól megnézhettük a Pipacsok előadását. Mezőségi, sóvidéki, kőrispataki dalok és táncok. Ebből talán a több is kevés lett volna.
Biztos, hogy sokan ismerték az egyik magyarországi kereskedelmi tévéből Mészáros János Eleket, az idei Csillag születik nyertesét, aki a János Vitézből vett dalokkal egyből belopta magát a hallgatóság szívébe itt is. Aztán jött a többi. A nép gyermekeként, kertészmérnökként irtott némi parlagfüvet a lelkekből és a fülekből. Szükség volt rá. A népdalokat és népdalfeldolgozásokat kedvelő és azokat szívesen éneklő előadó érdekes és értékes színfolt volt a szombati programok végén, igazi tetőpont, amely után jól esett még egy sör és elégedetten lehetett távozni. Ennyi fért egy napba. Lehet, hogy másoknak több és egyéb programok jutottak, hiszen bőség volt, párhuzamosan több előadás is zajlott a nap folyamán.
Úgy látszik, hogy az időjárás is kedvez. Semmi akadálya annak, hogy vasárnap is hasonló élményekben legyen része a vendégek seregének Udvarhely belvárosában. Nem kellett eltérni a kiadott műsorrendtől. Mindössze egy változást jelentettek be a szervezők: hétfőn este 9 órakor a Tomcsa Sándor Színház társulata által bemutatandó Fösvény című vígjátékot – Csurulya Csongor rendezésében – nem a Székelytámadt-várban, hanem a Városháza udvarán fogják játszani.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Sikeresen debütáltak a székelyek Balatonfenyvesen
Sepsiszentgyörgy – a vártemplomi IKE által – idén először képviseltette magát a Kárpát-medencei Magyar Református Fiatalok V. Találkozóján, melynek 2012. augusztus 6–12. között a Balatonfenyvesi Református Gyermek- és Ifjúsági Üdülő adott otthont.
Nagy örömmel fogadtuk a hírt, miszerint Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa igent mondott a bejelentkezésünkre. Sejtettük, ha sikerül elmennünk, számos felejthetetlen élménnyel térhetünk majd haza. Egyedül az útiköltség miatt aggódtunk. Ottlétünk (étkezés és szállás) jóval fél áron alul kínáltatott, de az útiköltséget nekünk kellett megoldanunk – és sikerült végül támogatókat találnunk. Egyházközségünk mellett a Bertis, Compact, Cosys, Hajnó, Erdélyi csárda, AMK cégeknek, Gecse Olga, Kiss István, Szabó Zoltán, Száraz Béla, Balogh János, Gerendi Attila magánszemélyeknek köszönjük, hogy ott lehettünk. E találkozóra még Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, a Partiumból (Szilágyságból), Somogyból érkeztek többségben középiskolás korú magyar fiatalok, felnőtt kísérőikkel együtt mintegy kétszázan. Az idei egyhetes együttlét mottóját Krisztus búcsúbeszédének pár szava képezte: Nem ti…, hanem Én! (Jn 15,16). Az igetanulmányok sorát Steinbach József dunántúli püspök nyitotta meg, a hét többi napján pedig a csoportokkal együtt érkező lelkipásztorok szolgáltak, az előadások mindegyikének építő jellege volt. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakóinak történeteit megdöbbenve hallgatták végig a fiatalok: azt, hogy milyen rövid és kilátástalan élet vár rájuk akkor, ha nem tudnak határozott nemet mondani a drogfogyasztás lehetőségének, mely veszélynek leginkább ők vannak kitéve. Esténként a résztvevők egy-egy csoportja saját szülőföldjének múltját és jelenét mutathatta be. Csütörtök este huszonegy fős csoportunk Székelyföldet, Sepsiszentgyörgyöt, vártemplomi egyházközségünket ismertette. Bemutatkozásunkat pantomimjátékkal színeztük, ami nagy sikernek örvendett. Az est csúcspontja volt, amikor közösen – a meghatódottságtól sokan könnyes és reszkető hangon – elénekelhettük a székely himnuszt. Természetesen kivettük a részünket a napi sporttevékenységekből, balatoni fürdőzésekből, élményszínház és táncház megszervezéséből, kirándulásokból is. Az együttlét úrvacsorai istentisztelettel zárult, és a szervezők reménysége szerint ki-ki azzal az örömmel indulhatott haza, hogy jövőre ismét találkoznunk kell.
BUCSI ZSOLT TAMÁS
vártemplomi beosztott lelkipásztor

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóföldről szertültek szét – Regáti magyarok között (1.)
A Prut és a Moldovai Köztársaság közvetlen szomszédságában, több mint ezer ortodox család által lakott Galac megyei faluban ismertem meg egy csángó asszonyt, akiről úgy tartom, halála után a szentek között van a helye. Egy hetvenfőnyi katolikus közösségben négy gyermeke felnevelése után másik négy elesettet gondozott, tizenhetet keresztelt, s „amikor eljött a revolúció, és a televízióban megmutitották Krisztust”, nekifogott, és templomot épített. A galacin kívül jelenleg a folteşti-i templom az egyetlen katolikus istenháza a megyében. Búcsúját szeptember 14-én, Szentkeresztkor tartják, s hiszem, egykor az utódok annak alapítója-építője, az esztufuji származású Fergyes Borbála emlékére is minden esztendőben elmondanak legalább egy imát.
Olyan az élet, mint a nincsesség
Mielőtt a folteşti-i csángók nyomába erednénk, ismerkedjünk meg azzal a faluval, ahonnan az 1971-es árvíz miatt kellett eljönniük és megtelepedniük a Regátban, egy színtiszta ortodox faluban, ahol sokáig valamiféle szektának hitték őket, mert nem tudták, miféle hitet tartanak. Esztufujban hét házat vitt el az ár egyszerre, s ahol a házak megmaradtak, ott is nagy volt a kár, mert ahogy mondják, megindult a föld, csúszott le a hegyről. Augusztus 11-én két helybéli fiatal, Emanuel Feraru és Adelina Harabagiu esküvője napján látogattunk Esztufujba, melynek magyar nevét, Nádasfalu, mára már csak az öregek ismerik. Ebben a székelyes csángó faluban, éppúgy, mint a környék településein, tíz gépkocsiból legalább nyolc olasz rendszámú, de arra a huszonöt főnyi magyarországi csoport és jómagam sem számítottam, hogy Harabagiuék háza elé olasz rendszámú fekete limuzin gördül be az ifjú párral. Miközben kattogtak a fényképzőgépek, a rokonság néhány fiatal tagja román csujogatásokkal fogadta a polgári esküvő és a templomi szertartás között hazatérő éppen csak házasokat. A nagymámák sírtak örömükben, és azt mondták, most nagy boldogság van, egyébként „olyan az élet, mint a nincsesség”. Míg Lenţa asszony, Adelina édesanyja irányította a sürgölődő háznépet, és ő maga is bőségesen kivette részét a munkából, férjével, a menyasszony édesapjával váltottam néhány szót. Dolgozott már Spanyolországban, Németországban, Hollandiában, jelenleg Olaszországban kőműveskedik, felesége pedig takarít és felszolgál, s tán még kürtőskalács-sütödét is nyitanak, ha továbbra is ilyen jól boldogulnak. Azt mások is megerősítették, hogy kétezer euró között lehet megkeresni egy hónapban, ebből ötszáz az albérlet, ezerötszáz elmegy élelemre, számlákra, benzinre, még egy kicsi a ruházkodásra, ajándékra az itthoniaknak, de majdnem egy fizetést félretesznek, amiből itthon házat építenek. Valóban így van, majdnem minden öreg ház mellett van egy új, sokkal nagyobb és modernebb, hatalmas fürdőszobával, ami szinte a legszebb ezekben a lakásokban, de ez sem mentes a közeli pöcegödör bűzétől.
Harabagiuék szíves vendéglátását rövidre kellett fognunk, a templomi szertartásra sem maradhattunk, mert vártak a lujzikalagori gyermekek egy kis előadással, a helybéliek pedig bőséges vacsorával.
A kalagori nagytemplom
Úgy tartják, Lujzikalagor búcsús falu, egyik templomában vízkeresztkor van a búcsú, ez az egész falué, az 1990 után épült falurészben, az új negyedben – a helyiek úgy hívják, Iliescu negyed, mert az ő elnöklése idején kapták vissza az emberek a földeket – Szent Antalkor búcsúlkodnak, és a Kalagor fölé emelkedő három dombon levő kápolnácskáknál, kőkereszteknél – Sziniszló, Kálvária, Bérc – szintén egy-egy búcsút tartanak. Ezekről a magaslatokról mutogatta csoportunknak Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke a falurészeket: Görkútja, Hegyecske, Zerese, Bonyhafoka, Ţigănie, Korhán, Katon és Disznóhegy, ahol az 1947-ben épített kalagori nagytemplom áll, és mely dombocska onnan kapta a nevét, hogy száz évvel ezelőtt ott még vaddisznók fürödöztek. Ma már az ötezernégyszáz lakosú Lujzikalagor nagytemplomának harangja messzire elhallszik, és felirata is hirdeti: „Az élőket hívogatom, a halottakat sirogatom.” Száznyolcvan fokot fordulva a lujzikalagori látványtól, a Szeret menti csángó falvak terülnek elénk a magaslatról, még ködös időben is jól látni a bákói, trunki és klézsei duzzasztógátat. Szombat lévén igencsak furcsának tűnt, hogy osztják a búzát, de az emberek ezt nem bánták, azt ellenben igen, hogy idén a tavalyinál százötven kilóval kevesebbet kaptak, minden hektár után hatszáz kilót, ami még így is kétszer annyi, mint amit mifelénk adnak. Földjeik messze vannak a falutól Sóspatak környékén, s mert a fiatalok többnyire külföldön dolgoznak, nincs, aki megművelje a termőföldet, ezért az öregek rábízzák arra a gazdára, aki felvállalja.
Szállásadóm inkább a krumplit siratta, az bizony igen drága, egy lejért nemigen kap, de másfelet sem adott a torjai árusnak, aki egy fehér furgonnal megállt a házuk előtt. A szomszédban sem igen vettek, de a torjai ember azt mondta, olyan még nem volt, hogy pityókával tért volna haza.
Mámámék nem tudtak oláhul
Ferenţ Cristina és Valentin házában két napot töltöttem, otthon lévő három gyermekük közül egyiktől sem hallottam magyar szót, a negyedik nemrég ment el otthonról, otthagyva iskolát, szülőt, testvéreket. A legkisebb, Ciprian jár a délutáni magyarórákra, nekünk nem mutatta be nyelvi tudományát, de románul azt mondta, szereti a tanítónál. Cristina azt mondja, ha az iskolában oláhul tanulnak, akkor azt kell ismerniük, de értenek magyarul. „Mű, mikor otthon voltunk mámámnál, mikor kicsikék voltunk, magyarul beszéltünk. Mámámék nem tudtak oláhul, ez a tineret most nem beszél magyarul, de az öregecskék vannak, melyikek tartják a nyelvet eröst. Én nem tanultam éneket, se imát, én oláhul imádkozom, de vajon egy öregasszony, melyik chiar jól énekel magyarul. Idele, amikor kiérünk az ulica végibe, exact az a ház. Néni Maric, azt mondják neki, Cernic Maric, de most tán beteg.”
A nyelvi értekezésről Cristina gyorsan áttér egy másik témára, úgy tűnik, jobban foglalkoztatja annak a harminckilenc éves asszonynak a története, akit „megtalált a halál” és éppen aznap temették, amikor ott voltunk. Mellrákban hunyt el, öt gyermeket hagyott maga után. Isten nyugtassa.
Az is jó, ha kétnyelvűek
Este a délutáni magyaroktatás helyszínén gyülekezünk. Ezért a házért bért fizet az MCSMSZ, illetve amióta átvette, néhány hónapja, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Takaros kis ház, a tanterem szépen berendezve, a nagytusnádi Petres László tanítóskodik itt, minden bizonnyal jól végzi a dolgát, a gyermekek szeretik és szépen énekelnek magyarul. Hatvanan járnak a délutáni magyarórákra, még ötvenen pedig a falu másik felében a sepsiszentgyörgyi Szász Csillához, azt a házat az MCSMSZ megvásárolta. Lujzikalagorban egyelőre nincsenek magyarórák az iskolában, igen sok az ellenállás az igazgató részéről, s bár a tanítók kétszer próbálkoztak, nem tudták beindítani az iskolai oktatást. Moldvában az elmúlt tanévben huszonhárom faluban közel kilencszázan jártak az iskolai magyarórákra, és még hétszázan a délutániakra, de lenne még legalább ugyanennyi település, ahol el lehetne indítani a magyaroktatási programot. A kalagori öregek elmesélik, néhány évvel ezelőtt még azt gondolták, ennek a nyelvnek vége, s lám, most az unokáik már írni is tanulnak magyarul. Illúzióink ne legyenek, de ha ezek a gyermekek kétnyelvűek lesznek, és átadják, amit az öregektől tanulnak, akkor van értelme ennek a munkának – mondja Petres László tanító.
Meddig lesz az Istentől
A Gábor, Cociangă, Varga, Ádám, Ciampu, Ferenţ, Biró nevezetűek falujában, Lujzikalagorban augusztusban nagy a jövés-menés, ebben a hónapban jönnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, őket a hazahozott eurók jobban érdeklik, mint az, hogy gyermekeik milyen nyelven tanulnak. Olaszországban a legkisebbek is hamar beilleszkednek az iskolába, a szülők még csak alig mondogatnak néhány hétköznapi, hasznos kifejezést, ők már otthonosan csevegnek olasz barátaikkal. Az utcán nehéz megszólítani a húsz-harmincasokat, a negyvenesek is találnak maguknak sürgős tennivalót, vagy egyszerűen azt válaszolják, ők nem tudnak madzsarul, és sietősen továbbmennek. Gábor Anna néni ellenben látszólag elfáradt, tán nem csak dombos-völgyes lujzikalagori utcákon hazafelé menet, hanem az elmúlt hét évtized alatt is, s azt mondja, élete „még jól, még rosszul es, menen elé”. Nincsenek gyermekei, nem adott az Isten, így „kínlódunk ketten az embervel és az Istennel vagyunk hárman”. Biró Anna is megáll, amikor Adjon a Mária! Köszöntéssel szólítom. Négy gyermeke van, mind elmentek külföldre dolgozni, s még az unokáját sem látta, tán egy esztendeje nem volt itthon a Magyarországon élő fia, akinek ottani feleségével nem értik egymást telefonon, mert a menye azt mondja, ő „nem értődi ezt a csángós nyelvet”. A másik menye hazajött Olaszországból, és azt mondta, amikor visszamegy, tán nem is jön többet haza. Anna néni erre azt felelte: „Na, akkor bábuljon magára, mert én magamra es meghalok.” Lujzikalagori házigazdáimtól búcsúzóban, az utolsó percben kerül szóba, hogy a Galac megyei Folteşti után a Konstanca megyei Ojtozba (Ojtuz) megyünk, ahol Kalagorból elszármazottak alpítottak falut 1923-ban, és akiknek lujzikalagori rokonaikkal már találkoztunk a faluban. Cristina összecsapja a kezét: „Drága jó Istenem, az én emberemnek a fratyeja, Ion is ott ül, menjen, s lássa meg, biztosan jól fogják primilni (fogadni – szerk. megj.).”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szükség van példaképekre
Az evangéliumot a kor nyelvén kell hirdetni, annak üzenete azonban örök érvényű, változatlan – mondta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédében az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepi szentmisén, hétfőn Budapesten.
A budapesti Szent István-bazilika előtt zsúfolásig megtelt téren tartott szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt, vele koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Jakubinyi György, valamint Augustine Ukwuoma nigériai püspök, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai. Az eseményen részt vett III. Theophilos jeruzsálemi pátriárka, Hilarion ortodox püspök és Arsenios Kardamakis, Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája.
Szentbeszédben a gyulafehérvári érsek hangsúlyozta: hitünket akkor is meg kell vallanunk, ha ez a korszellemmel ellenkezik. Hozzátette: a szentté avatásnak mindig lelkipásztori célzata van, mert „szükségünk van példaképekre”, akiknek az életpályája követhető. Jakubinyi György rámutatott: a magyarságnak a honfoglalás és a megkeresztelkedés után saját eszményképekre volt szüksége, Géza nagyfejedelem pedig fiából, a későbbi I. István királyból „szentekkel szentet neveltetett”. Emlékeztetett arra, hogy a pápa koronát küldött Istvánnak, és megbízta az egyházszervezéssel. Az akkor alapított tíz egyházmegye azóta is létezik, tette hozzá. Utalt arra, hogy István Boldog Gizellát vette feleségül, akivel „megmutatta, milyen a szent család”; fiúkat, Imre herceget is szentté avatták. Ez a család „azóta is mutatja az utat”, a nemzet jövőjét ugyanis csakis a krisztusi keresztény házasság biztosítja, az első magyar szentcsalád példájára, fogalmazott az érsek. Szólt arról, hogy I. Szent István király a halála előtt felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának, így lett Jézus édesanyjából a magyarok nagyasszonya. I. Szent István király „Krisztussal sziklára alapozta országát”, ezért, „ha darabokra szakítva is, (...) de megvan az összetartozás tudata” a magyarok között, jegyezte meg.
A Szent István-napi szentmise elején kenyeret áldott meg Erdő Péter. A bíboros szavai szerint Isten bátorító üzenete: „jövőt és reményt adok nektek”, érvényes ma is. „Életünk, az emberiség sorsa, a népek történelme nem a véletlen játéka csupán. Isten gondviselő szeretete kíséri népünket is az évszázadok útjain” – fogalmazott. Mint mondta, Szent István király „sziklára építette életét és országát. Ez a szikla pedig maga Krisztus, az élő vizek forrása”. „Nem vagyunk rabszolgái az anyagnak. A szellem, a lélek mozgatja az anyagi világot. A mi lelkünk megújulása lehet áldás és virágzás egész környezetünk számára is” – mutatott rá. Megjegyezte, „az ember vet, az ember fáradozik, de a növekedést az Isten adja. Ezért mondunk hálát és köszönetet a Mindenhatónak az új termésért, különösen az új kenyérért, azért, hogy megadja nekünk a mindennapra valót”. A szertartás Szent Jobb-körmenettel zárult.
Krónika (Kolozsvár)

Katolikus sziget ortodox vidéken – Regáti magyarok között 3.
A brăilai, galaci, konstancai katolikusok magyar eredetét majd minden csángókutató megemlíti, így nem csoda, hogy a Moldvát járók közül sokan felkeresik ezeket a közösségeket, személyesen győződve meg arról, a tömbrománságban is miként őrzik meg szokásaikat, csángó hagyományaikat, miközben szinte teljesen elveszítik apáik, anyáik nyelvét.
A Brăilán szolgáló Budó Kázmér atya magyarul jól tudó, csángó származású plébános, Galacon szintén csángó pap misézik, a konstancai Ieronem Iacob a Szabófalva melletti Dumafalváról származik. Minket mégsem ez a három, tömbben élő katolikus közösség foglalkoztatott, utunk célja találkozni a folteşti-i templomépítő csángó asszonnyal, és részt venni a dobrudzsai Ojtoz csángó lakosságával együtt az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-búcsúban. Esztufuj és Lujzikalagor után a Szeret mentén folytattuk utunkat a regáti magyarok felé.
A csángók által legsűrűbben lakott Szeret mentén több mint húsz faluban élnek magyarul jelenleg is beszélő csángók, köztük Lészpeden, Lujzikalagorban, Rácsilában, Somoskán, Klézsén, Külsőrekecsinben, Lábnikban, Magyarfaluban 90 százalék fölötti a magyarnyelv-ismeret. Forrófalván, ahol a katolikus temetőben még mindig áll a XV. században épített, magyar feliratú fatemplom, ma már csak a helyiek alig háromnegyede tud vagy beszél magyarul. Bulai András, a templom jelenlegi egyetlen gondozója elmondása szerint „1435-ben volt állítva, úgy tudjuk, hogy a Vajda István idejében, így hallottuk az öregektől. A Vajda sokat harcolt a törökökkel, és úgy mondják, minden harc után, amit megnyert a törökökvel, csinált egy templomot. Onnan a dombról elhúzta a nyilat, és azt mondta, ahova a nyíl ér, ott csináljanak templomot. Volt egy nagy csereerdő, innen vágták a fát az építéshez. A templomot 1848-ban javították, meg van változtatva a deszkapadló és a fedél, és akkor elváltoztatták Szent Márton püspök nevére, addig volt Szűz Mária nevére szentelve. Mondanak misét Szent Mártonban november 11-én, akkor összegyűl a népség, mise után szolgálnak a síroknál és imádkoznak. Még mondanak misét november kettedikén, halottak napján, pünkösdkor itt kint, az udvaron, és még mikor meg talál halni egy ember, azt behozzák ide, mondanak misét és eltemetik.” Ebben a templomban volt kántor Petrás Ferenc, a kommunizmus idején Klézsén szolgált és a rendszer áldozatává vált Petrás Incze János édesapja. Emlékét egy fakereszt őrzi a templomban, melynek felirata szerint: „Petrás Ferenc megpihen, míg trombita szavára a nagy napon felserken. Elhunyt életének 68-dik esztendejében Forrófalván, kántorságának 50-dik esztendejében 1843-ban.”
A Szerettől a Prutig
Enyedfalvától Galacig csapós esőben tettük meg az utat, az égi áldás – az idei szárazságot tekintve az elnevezés ugyanvalóst igaz – elkísért egészen Folteşti-ig. Az utazás két szervezője, a székesfehérvári Posch Dániel, akivel korábban Moldva-járásaim során ismerkedtem meg, és barátja, a szintén székesfehérvári Hanyi Zsolt májusban már bejárta ezt az utat. Lelkesen magyarázzák, mi vonzotta őket erre a vidékre. Olvasmányaikból tudták, hogy a fekete-tengeri kijárat, a Duna-delta és a jó minőségű termőföld sok székely és erdélyi magyar kereskedőt vonzott az idők során a környékre, látni akarták ennek jelenlegi nyomait. A Galaccal mára egybenőtt Magyarréven ugyan nem élnek már magyarul beszélő emberek, de a városban mindenki tudja, hogy az a rész a Vadu Ungur, Magyarrév falu volt egykor. A galaci katolikus plébános mondta a májusi búcsúzáskor a Szent István városából érkező két fiatalembernek, hogy Folteşti-re kijár misézni, így kerültek ennek az ortodox nagy falunak katolikus szigetére, mi pedig ugyanezt az utat bejárva ismerkedtünk meg a hetvenhat éves, templomépítő Fergyes Borbálával.
A folteşti-i szent asszony
Utazás előtt néhány román nyelvű leírást olvastam erről a közel háromezer lakosú nagyközségről, amely Tîrgu Bujortól 12 km-re, Galactól 31 km-re fekszik, keleten a Moldovai Köztársasággal határos. Az első írásos feljegyzés 1448-ból származik, amikor Petru vajda földet adott a parasztoknak, hogy itt építsenek házakat. A Prut menti nagyközséghez, Folteşti-hez tartozik Stoicani falu is. A 2011-es népszámlálás szerint Folteşti községnek 2976 lakosa van, a helyi ortodox közösség több mint hatszázötven családból áll, a katolikusoké huszonhétből. A folteşti-i Szent Kereszt római katolikus templom építését 1993-ban kezdték meg és 1998-ban fejezték be, a templom búcsúját szeptember 14-én, Szent Kereszt Felemelkedésekor tartják. Ezekből a román nyelvű leírásokból ellenben nem derül ki, hogy a folteşti-i katolikusok honnan származnak és milyen nyelvet beszélnek.
Az ország keleti részén, a Szeret és a Prut alsó folyása, valamint a Duna között elterülő Galac megyében a tavalyi népszámláláskor 252-en vallották magukat magyarnak, ebből 225-en a megyeközpontban (ahol közel ezerötszáz katolikus él), tizenegyen Tecuci-on és tizenhatan a falvakban. A számok mögötti valóság ellenben az: aki ezen a vidéken katolikus, az mind Erdélyből, illetve Moldvából származó magyar ember.
„Amikor ide jöttünk, szektánkoknak tartottak, nem tudták, hogy miféle hitet tartunk. Úgy kínlódtunk húsz esztendeig. S mikor eljött a revolúció, s megmutitották Krisztust pe ecran, akkor kinyitotta az Isten az utat. S adott egy jelt, hogy csánjunk egy kicsike templomot. S aztán megmariltuk (megnöveltük – szerk. megj.), még tojébb, s még tojébb, meddig kijött nagyocskának” – vág bele találkozásunk első öt perce után Fergyes Borbála a templomépítés történetébe. Kértem, előbb kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, az 1971-es esztufuji árvízhez, amikor hetven család indult útnak a Bákó megyei faluból, mert negyvennapi esőzés után sokuknak a víz elvitte a házát, mások a földcsuszamlás elől menekültek.
Nem hagyták el a hitüket
Bori néni a Livezi községi Rossz patakról származik, Esztufujba ment férjhez, amikor Folteşti-re telepedtek, már megvolt mind a négy gyermeke: Mária, Virginia, István és András. Úgy emlékszik erre az időre, hogy mindenük megvolt, csak éppen az nem, ahol imádkozzanak. Mentek az ortodox templomba, ahol „mondta a páter, csánjatok keresztet, mint münk, de nem szerettük, kergettek ki a templomból, de akkor sem hagytuk el a hitünket”. A testvére ministráns volt gyermekkorában, majd Folteşti-en ő vállalta fel, hogy nála tartsák a miséket. „Volt nekem egy testvérem, az mind csak úgy szerette a jó Istent, s húsz esztendeig mentünk hezza a házba. Kikerítettek onnét is a kommunisztok. Jött a páter Galacról egyszer egy hónapban. Münk mulţumitok voltunk. Onnét is el akartak keríteni, s írt a testvérem Bukurestbe la ministrul cultelor, s akkor onnét jött két-három masina a primariához. Kérdik, itt vannak magyar katolikok? S mondja a primar, vagyon. S akkor kérdik, miért kergetitek el? Lássuk csak, hol imádkoznak. S akkor elmentek oda, s azt mondták, mától nem még mondtok nekik semmit. Ezek krestinok. Aztán így volt pînă la revoluţie. A verekedés után elmentem az én falumba, és meggyóntam, azt mondtam, én itt lettem, itt vagyok megkeresztelve, s innét adjatok nekem nagy imádságot, hogy bírjunk progreszálni. Ott még van egy kicsi templom, ez a templom azután van csánva. Én észbe tartottam, hogy csánják, s akkor én kikonturáltam a templomot és az emberem csánta utánam. S kijött exact, ahogy az én falumban van.”
Adtunk, ami volt
Nem hiszek a fülemnek, Bori néni azt mondja, tudott szabni, varrni, a gyermekeinek, másik négy nevelt gyermekének, tizenhét keresztgyermekének is ő varrt, miért ne rajzolhatna templomot.
„Mi akartunk csánni házat, de az Isten adott más gondot. S akkor azt mondtam, adjuk oda ezt a házat, odaadtuk a téglát, cementet, addig fel a tető alá mi csántuk az emberemmel, s onnantól nem bírtuk, mert nem volt fánk. Elmentem, keressek, s nem adtak, azt mondták, én csánok afacereát, s akkor elmentem a páterhez, ő azt mondta, ne búsulj, hozok én szponzort. Elhozta Galacról a két inginert, s azok mérték meg, mi kell a tetőnek. Azelőtt nem akartak adni helyet. Kaptam egy öreg oláhot, immár már kész volt, hogy haljon meg, s elmentem hezza, s mondtam, gyere ki, kérjelek meg valamire. Kijött, s kérdezte, mi kell neked. Mondom, kié az a hely, itt üres volt. Azt mondta, mikor azok az öregek onnan meghaltak, eltemette a primaria, s most azé. S úgy volt. Eljött a primar, s kimérte, s még egy darabocskát nyújtottuk a helyet.”
Ki segített, honnan van a harang, hogy tartják fenn a templomot? – felsorolni is képtelenség, mennyi kérdés merül fel egy ilyen történet hallatán. Azt kis kerülővel tudom meg, hogy a galaci katolikus egyházközség filiájává vált, rendezték a telekkönyvet, és Bori néni már azt is eldöntötte, haláluk után jelenlegi házukat is az egyházra hagyják, hogy használják közösségi házként búcsúkor, vagy mindig, amikor szükség van. Házuk jelenleg is így fungál, az egyházi ünnepek alkalmával itt gyűl össze a hetvenfőnyi katolikusság. Ahogy mondják, „lehet, legyünk többen, de lányainkat elvitték az oláhok”, év közben csak negyvenen vannak, a fiatalok külföldön dolgoznak, de Szent Keresztkor és a többi nagy ünnepen megtelik a templom. Kedvünkért Bori néni meghúzza a harangot, majd elmeséli a harang történetét is.
„A harangot vettük, siratkoztam, meddig hoztak. Az emberem csánt régebb egy ezerkilós kádat, adtuk a kádat, s egy putinát, melyikbe teszik a bort, s abból csánták, s még mit adott a világ. A galaci kombinátban lett meg, levélben írták, huszonkétmillió para (pénz – szerk. megj.) a harang. A pap mondta, nem bírjuk. Mondtam, lehet bírunk, lesz, s ne, itt van. Hazajöttem, s az egész, melyik bírt, kontribuilt, s mi adtunk, ami volt. Még leengedtek az árából. Eröst akartam, halljam a harangszót.” Keresztelnek és temetnek
Bori néni négy gyermeke is beszél magyarul, de mint minden családban, náluk is a vegyes házasságban született gyermekek már nem tudják nagyanyáik nyelvét. Ha a fiatalok katolikus templomban házasodnak, a gyermekeket is katolikusoknak keresztelik, ez ellenben nem jár együtt az etnikai identitás felvállalásával – illetve csak annyiban, amennyiben az a katolikus identitást jelenti –, és nem jelenti a nyelv megtartását.
A folteşti-i katolikus templomhoz vasárnap érkeztünk, néhány órával a délelőtti mise után, amikor a padok tele voltak Esztufujból származó csángókkal. A közösség délutánra már szétszéledt, de Fergyes Borbála, Bori néni népes családja addig nem engedte Ojtoz felé tartó útjára csoportunkat, amíg a házi készítésű meggypálinkát, a házi szőlőbort meg nem kóstoltuk, a savanyú levesből, a saramurából (hagyományos helyi halétel), csirkesültből jól be nem lakmároztunk. Adjon a jó Mária! – búcsúztunk, és Bori nénit még egyszer „lepózáltam” (lefényképeztem) a templom előtt azzal a két cinkával, akiket sokadiknak vett óvó szárnyai alá, és neveli őket. Legyen áldott az élete – mondtam utoljára, amire ő azt válaszolta, úgy legyen.
Fekete Réka
3szek.ro
Erdély.ma

Hitélet – Békét az anyaméhben! – Kolozsváron a Fekete Madonna
Hétfőn reggel „átutazott” Kolozsváron a lengyelországbeli czestochowai Fekete Madonna kegyképének másolata. Eredetijének helyén, a Jasna Góra-i, magyar alapítású pálos monostorban tettek fogadalmat annak a tizenhét európai és ázsiai országnak a képviselői, akik elhatározták: földrészeket átölelő zarándoklatot indítanak az élet örömhíre terjesztése és védelme szándékával. Az Alfa Szövetség és a zarándoklathoz csatlakozó más egyházi és világi szervezetek, intézmények képviselői a kegykép másolatával szeptember 8-án Kassáról Olaszliszkára, majd Máriapócsra és Debrecenbe utaztak.
A kolozsvári Szent Mihály-templomban a papság és a hívek nevében Kovács Sándor főesperes (képünkön) fogadta és kísérte a kegyképet, az ünnepi szentmisén köszöntőjében hangsúlyozva: szinte elképzelhetetlen az életünk Szűz Mária nélkül. Ő az, akire mindig számíthatunk, s aki a legreménytelenebb helyzetekben is közvetíti imáinkat, kéréseinket Szent Fiához, Jézus Krisztushoz.
Az Istenanya czestochowai kegyképének hiteles másolata Vlagyivosztokból induló, 18 ezer kilométeres útján Magyarországon át Fatimába tart szeptember 16-ig az alábbi útvonalon: Debrecen–Beregszász–Szatmárnémeti–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Gyergyószentmiklós–Kézdivásárhely–Sepsiszentgyörgy–Lövéte útvonalon érkezik Csíksomlyóra, majd Nagyváradon át Szegedre, aztán Pécs és Kaposvár után a budaszentlőrinci, ősi pálos kolostorba.
A magyar gyermekeit szólító Madonna csaknem háromezer kilométeres útvonalán a zarándoklat minden olyan helyet érint, ahol erre igényt jelentettek be.
A szervezők felkérik az összes, Mária nevű keresztényt, támogassa a Madonna előtti imádságával és jelenlétével a zarándoklatot, amelynek jelmondata: Békét az anyaméhben!
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

A XXI. századba (át)mentett középkor
Végéhez közeledik a bögözi református műemléktemplom belső északi hajófalán lévő 76 négyzetméteres XIV-XV. századbeli falkép felújítása. Jelenleg a templomkert szintjének csökkentésén és a torony külső falának újravakolásán dolgoznak a szakemberek.
A bögözi műemléktemplom tornyát 1842-ben magasították, az északi falon lévő freskókat 1865-ben fedezték fel a mészréteg alatt, melyek három sávban – regiszterben – három különböző történetet jelenítenek meg. Legfelül Szent László legendáját, középen pedig antiochiai Szent Margitét, a legalsó regiszterben a Jelenések Könyvében leírt utolsó ítélet képsorait láthatjuk. Míg a legendákat a XIV., az utolsó ítélet képeit valamivel később, a XV. század első felében festették fel a bögözi templomfalra. A freskók elé a reformáció után, a XVIII. században karzatot is építettek, melyet 1964-ben Vetési Sándor lelkész Kós Károllyal – aki akkor az erdélyiReformátus Egyházmegye építésze volt – átköltöztették a déli oldalra. A falképek teljes restaurálásához idén nyáron fogtak hozzá.
Restaurálás: aprólékos értékmentés
A XIX-XX. században többször próbálkoztak már a középkori templom északi falán lévő freskók feltárásával. Ennek történetébe Kiss Loránd, a restaurálást vezető egyik szakember avatott be. „1898-ben Csehély Adolf tárta fel először a fafestményeket, melyet Huszka József, az akkori Műemlékek Országos Bizottsága által kiküldött szakember le is másolt. De mivel akkoriban nem került pénzt a felújítására, visszameszelték. 1938-ban a falképek már részben újra láthatók voltak, és 1944-ban Farkas Tibor neki is fogott a restaurálásnak, de sajnos a háború miatt abba kellett hagyni” – mesélte Kiss.
„2010-ben végeztünk egy kutatást, ekkor mértük fel a falképek állapotát, és azt hogy milyen munkálatok szükségesek a teljes felújítás érdekében. Akkor egy sürgősségi beavatkozásra is szükség volt, ugyanis a falkép alsó részéről le kellett verni a cementes vakolatot, ami nagyban rongálta azt. 2011-ben készült el a restaurálási terv, mely a falképek teljes restaurálására vonatkozik” – adta tudtunkra a szakember. A restaurálási munkálatokat két évesre tervezték, de a bizonytalan anyagi és politikai helyzet miatt egy év alatt „erőltetett menetben” kell haladniuk a munkával. A falképek restaurálását a vakolat rögzítésével kellett kezdeni, ugyanis az évek folyamán nagyon sok helyen elvált a faltól és üregek képződtek.
„Egy speciális ragasztóanyagot kellett befecskendezni a képsorokat tartalmazó vakolat és a falazat közé, ezzel rögzítve a vakolatot” – mondta el a szakember. A falképek egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben vannak megfestve, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
„Valamikor a freskók majdnem teljesen befedték az eredeti templom északi falát, de mivel az idők folyamán több alkalommal magasították a falakat, hozzá-, illetve átépítették, gótikus boltívekkel látták el, ezek mind károsították az eredeti képeket. A régi templom eredeti méretére a torony felőli oldalon megmaradt falcsonk enged következtetni” – magyarázta a restaurátor.
Korabeli technikák
A Szent László legendát megjelenítő legfelső és a Szent Margit Legendát megjelenítő középső regiszter egy időben készült, a freskótechnikából lehet erre következtetni. „Súrlófénynél közelről láthatóak a festési szakaszok, ugyanis egyszerre csak akkor akkora részt vakoltak fel, amekkorát egy nap alatt meg tudtak festeni, ezeket napi varratoknak nevezzük” – fejtette ki Kiss Loránd.
A falképek ikonográfiája hasonlóságot mutat a dályai, sepsikilyéni középkori falképekkel. E falfestmények fő forrásanyaga a szentek életét magába foglaló középkori Legenda Aurea. Sajnos a többszöri feltárás során igencsak megrongálódtak a képek, a restauráló számára elsősorban a kalapácsnyomok, felületi sérülések eltüntetés a cél. Erről tovább érdeklődve azt is megtudtuk, hogy nem egészítik ki, festik újra az olyan nagyobb hiányokat ahol a festett felület hitelesen nem rekonstruálható.
E falképekhez elsősorban a középkorban föld alapú pigmenseket, oxidokat használtak (vörösek, sárgák, barnák) a színezéshez, melyet mésszel kevertek. A háttér alapszínének kékes hatását a fekete színre felhordott lazúros mészréteggel érték el.
Forgatókönyv a falakon
A retusálás esztétikai kiegészítés során részleteiben is értelmet nyertek a két legenda és az Utolsó Itélet jeleneteit ábrázoló freskók. Valamikor a legfelső regiszterben lévő Szent László legenda képei foglalták el a legnagyobb falfelületet, ugyanis már a torony faláról indulnak a freskók. „Sajnos a Szent László legendát elmesélő képek jelentős része megsemmisült a gótikus boltozat építésekor XV. század végén. Ekkor nyitották az északi hajóablakot is, a szószék megvilágítása céljából. Az ablak nyitásakor fedezték fel a középkori falképeket – mesélte Kiss.
A legfelső regiszter történetei Szent Lászlónak a váradi püspöktől való búcsújával kezdődik, ezt követi a felvonulás, majd az üldözés jelenete. A csatajelenetet a leányrabló kun üldözésének képe, majd a párviadal, és a kun lefejezése követi. Szent Margit legendája az északi fal nyugati sarkától a keleti sarkáig tart. A legenda tizenegy jelenetben meséli el Szent Margit vértanúságát. Az Utolsó Itéletet ábrázoló legalsó képsor sokkal részletgazdagabb: balról jobbra az üdvözültek csoportjával, a trónoló Krisztus körüli könyveket tartó apostolokkal, Szűz Máriával és Szent Jánossal. Ugyanitt megjelenik a mindent elnyelő Leviathan szörny képe is. Az Utolsó Itélet jelenetsora után, Veronika kendője, Szent Katalin és Szent Miklós mára töredékes ábrázolása látható. A regiszterek díszes keretezéssel vannak elválasztva egymástól. A legalsó regiszter alsó díszkerete a legrészletesebb, itt igencsak jól láthatóak a drapéria-imitáció festett töredékei.
Amit nem sikerült megmenteni
Kiss Loránd azt is elárulta, hogy a templom külső cementes vakolatának eltávolításakor találtak olyan nyomokat, mely arra enged következtetni, hogy a templom külső falait is falképek díszítették. „Szőnyegszerűen a déli hajófalon is voltak képsorok, sőt a torony felületén is falfestés volt, ennek nyomaira a jelenlegi cementes vakolat eltávolításakor találtunk rá” – mesélte.
A freskók restaurálása után a restaurátorok egy rövid ismertetőt készítenek a templom bejárata mellé a falképek rövid történetével és leírásával. „A képek komolyabban és mélyrehatóbb elemzése, értelmezése a művészettörténészek feladata lesz majd” – summázott Kiss Lóránd.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata
Nagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott.
A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban.
Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra.
A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben.
Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül.
„Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.”
A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle.
Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak.
„Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye.
„Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár).

Székesegyházi búcsú és tanévnyitó Gyulafehérváron
Kettős jelentőségű ünnepnap szeptember 29-e Gyulafehérváron: Szent Mihály főangyal napján, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye s ugyanakkor az érseki székesegyház titulusának búcsúját is ünnepelik, de a délelőtt 11 órakor bemutatandó főpásztori szentmise keretében (főcelebráns Jakubinyi György érsek) lesz a Római Katolikus Hittudományi Főiskola tanévnyitó Veni Sanctéja is. E nap ugyanakkor Márton Áron püspök halálának 32. évfordulója.
A Szent István király által kibocsátott alapítólevél, a korabeli dokumentumok és az azokat értelmező egyháztörténészek egybehangzó véleménye, valamint a régészeti kutatások eredményeinek alapján az erdélyi püspökség alapítása az 1009. esztendőben történt Gyulafehérváron. A Gyulafehérvári Főegyházmegye immár 1003 éves múltjának általános jellemzéseként és ugyanakkor a jubileumi jelmondat szentírási összefüggésének értelmében a jövőjét is remélve valljuk: „Krisztussal ... ezer esztendeig” (Jel 20,6).
A 2011-es romániai népszámlálás eredményeinek tükrében a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a római katolikus hívek száma 387 612, míg az idetartozó más egyházmegyékben működő plébániáké 5083, tehát összesen 392 695 személy. A főegyházmegye híveinek száma az 1992−2002 közötti időszakban mintegy százezerrel lett kevesebb, azaz közel félmillióról négyszázezerre apadt. Napjainkban tehát hatványozottan érvényes Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és katolikus örmény apostoli kormányzó millenniumi imája: „Kérem az Úr Jézust, a Lelkek Főpásztorát, hogy ezeréves egyházmegyénket áldja meg, támogassa hivatásokkal és buzgó világi munkatársakkal, hogy a harmadik keresztény évezredben is tanúságot tegyünk Istenről, aki maga a szeretet.”
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)