Egy százezer fős nemzeti kisebbség is igényt tarthat önálló egyetem fenntartására, hiszen erre van már példa az európai gyakorlatban – javasolták a Kolozsváron zajló II. Európai Kisebbségi Felsőoktatási Konferencia résztvevői. A rendezvényt szervező Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke, Bodó Barna egyetemi tanár elmondta: ezt a kitételt foglalták bele a kisebbségi nyelvű felsőoktatás európai chartájának tervezetébe. A dokumentum preambuluma olyan elvi megállapításokat tartalmaz, amelyek megfogalmazzák, hogy Európában miért van szükség a kisebbségek nyelvén oktatást biztosító egyetemekre. A chartatervezet azt is megállapítja, hogy az egyetemi oktatásban a kisebbségeknek vétó jogot kell élvezniük az őket megillető kérdésekben. A résztvevők az új nemzetközi kontextusra hivatkozva is szorgalmazzák az anyanyelvű felsőoktatáshoz való jog kiszélesítését. Bodó hangsúlyozta, hogy ez a charta egyelőre csak tervezet. A konferencián részt vevő tizenkét európai felsőoktatási intézmény képviselőinek két hét áll a rendelkezésükre, hogy konzultáljanak saját egyetemük vezetőségével, ezalatt pedig újabb módosító javaslatokat fogalmazhatnak meg. Ezek alapján várhatóan december 15-ig véglegesítik a szövegtervezetet, amit majd aláírnak. A BKB elnöke szerint a cél az: az érintett egyetemek mellett minél több civil szervezet is támogassa a chartatervezetet, hogy azt felterjeszthessék az illetékes európai szervekhez. /B. T.: Megvitatták a kisebbségi nyelvű felsőoktatás európai chartáját. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./ A megnyitón felszólaló Markó Béla RMDSZ-elnök hangsúlyozta: 1989 óta a romániai magyarság egyik legfontosabb célkitűzése az önálló állami magyar egyetem létrehozása. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében megállapította, Romániában súlyosan diszkriminálják a magyar kisebbséget a felsőoktatásban is, emiatt a romániai magyar fiatalok nem férhetnek hozzá teljes mértékben az anyanyelvű oktatáshoz. A rendezvényt Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke is üdvözölte, aki üzenetében úgy fogalmazott: a kisebbségek megmaradása érdekében minden államnak meg kell adnia a területén élő más nemzeti közösségeket megillető többletjogokat. /Önálló egyetemet a százezres kisebbségnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

Éppen aznap kézbesítették a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeinek a rektor újabb fenyítő levelét, amikor Budapesten közösen ülésezett a román és a magyar kormány. Míg a két ország, a két nép felhőtlen viszonyának a képeit sugározták a tévécsatornák, Erdély fővárosában a jó román–magyar viszony határai mutatkoztak meg. Markó Béla vagy Borbély László addig jó minisztere a román kormánynak, amíg a két ország közötti vasúti forgalom felgyorsításáról, vagy a Tisza vízgyűjtőterületének az egységes fejlesztéséről írnak alá szerződéseket, és nem kérik választóik nevében a Székelyföld területi autonómiáját, nem akarják Románia hivatalos nyelveként elismertetni a magyart. Hantz Péter és Kovács Lehel pedig akkor jó oktatója a multikulturális Babes–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE), ha megelégszik azzal, hogy megtarthatja magyarul az óráit; elfogadja, hogy a BBTE multikulturalitása az egynyelvű román feliratokban nyilvánul meg, és nem követel önálló állami magyar egyetemet. A budapesti közös kormányülés a látszat fenntartásának az intézménye. /Lázár Lehel: Látszatshow. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

Újabb fenyegető levelet kapott dr. Hantz Péter egyetemi adjunktus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori hivatalától. A dr. Nicolae Bocsan rektor kézjegyével ellátott levél szerint Hantz Péter rendszeresen megszegi az érvényben lévő szabályokat, provokálja az adminisztratív személyzetet, belekontárkodik az akadémia hatáskörébe, és zűrzavart kelt az egyetemen. Mindez súlyos fegyelmi visszaélést jelent, ezért Bocsan nyomatékosan felszólítja Hantzot, hogy ne kezdeményezzen olyasmit, ami nem tartozik az ő munkakörébe, szüntesse be az egyetemen zűrzavart keltő tevékenységeket. Ellenkező esetben az egyetem vezetősége habozás nélkül alkalmazni fogja azokat a fegyelmi eljárásokat, amelyeket a munkaügyi kérdéseket szabályozó törvények ilyen esetben előírnak. Hantz Péter közleményében leszögezte: „amíg a BBTE a jövő héten, Európai parlamenti kiállításon próbálja elhitetni a világgal, hogy multikulturális, addig itthon továbbra is fenyegetik a magyar oktatás egyenjogúságáért kiálló oktatókat.” A BKB alelnöke beszámol arról, hogy néhány nappal korábban Kovács Lehel kollégájával lefényképezték azokat a kizárólag román nyelvű táblákat, amelyek alá a jövő héten elhelyezik majd a magyar fordításokat, a táblákról pedig méretet is vettek. Munkájukat az egyetem néhány adminisztratív alkalmazottja hisztérikus megnyilvánulások kíséretében akadályozni próbálta, például a testükkel védték a feliratokat a fényképezéstől. /P. A. M.: Bocsan ismét megfenyegette Hantzot. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

Gyergyó és a fenyő címmel jelent meg nemrég Kisné Portik Irén könyve az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány gondozásában. A szászrégeni születésű néprajzkutató a gyergyószárhegyi alkotóközpont néprajzi referense. Egy kisrégióról és hagyományos mesterségeiről szól ez a könyv, sok olyan információt tartalmaz, amely nemcsak Gyergyóra, hanem az egész Székelyföldre érvényes. Előzménye, hogy sikerült olyan gyűjteményt létrehoznia, amely a helyi népi építészetet mutatja be. A szerző 1977-ben került Gyergyószentmiklósra, és a következő két évben végigjárta a régió valamennyi települését. A deszkakivágásokat – legyen az kerítésen, kapun, házhomlokzaton, tornácon, kúton, csűrön vagy más gazdasági épületen – lerajzolta. Hatalmas anyag állt össze, ebből készült el az 1200 deszkakivágást számláló kiállítás, a gyergyószentmiklósi népművészeti alkotóház egyik állandó tárlata. A kollekciója viszont jóval nagyobb, később Sóvidéket, Háromszéket, Csíkot és a Kászonokat is bejárta. Kisné Portik Irén szerint nem díszekről, hanem jelképekről kell beszélni, amelyek spirituális, de használati értékkel is bírnak. A nap-, a madár- és a napmadármotívum jelen van a székely kapukon, a hozományos ládákon, a szőtteseken, a varrottasokon. /Jánossy Alíz: „Napnézőben” Gyergyó vidékén. Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

Lehoczky Attila fiatal történelemtanár felvázolta az aradi magyarság sorsát. 1919 után az aradi magyarság jelentős része helyben maradt. Több mint tízezer magyar költözött Magyarországra, ennek ellenére a város nemzetiségi arányszáma tekintetében lényeges változás nem állott be: 1930-ig abszolút, 1948-ig pedig még mindig relatív többséget képezett az Arad városi magyarság. Nem változott a jelentős mértékben a magyar intézményrendszer sem (az iskolarendszer kivételével), a lakosság a fontosabb repatriáló embereket sikeresen pótolta, a helyi problémákat többé-kevésbé megfelelően rendezte. A magyar kulturális élet jobban virágzott, mint valaha, az egyesületek szinte minden igényt kielégítően működtek, a sajtó ekkor élte fénykorát, sőt 1948-ig csak magyar nyelvű színház működött a városban. 1945 után azonban jelentős változás állott be az aradi magyarság életében: kisebbségbe került, nemcsak arányban, hanem számszerűleg is csökkenni kezdett, és ez a folyamat a mai napig tart. 1948-ban 35 326, 2002-ben már csak 22 492 magát magyarnak valló ember lakott a városban, miközben a románság száma 45 819-ről 1992-re 151 438-ra nőtt (2002-re 142 968-ra csökkent). A kommunista érában magyar közéletről és kulturális mozgalomról csak csekély mértékben beszélhetünk. A magyar szervezeteket felszámolták, az iskolák működését ellehetetlenítették. 1989 változása a 24. órában következett be. 1989 után az elvándorlás hihetetlen méreteket öltött, számszerűen kb. 9000 magyarral kevesebb lakik most Aradon, mint 1989-ben, ebből legalább 75% kivándorolt. Mindennek ellenére a magyar intézményrendszer újraépült: megalakult egy önálló középiskola, újjászülettek a nagy hagyományú művelődési szervezetek (Kölcsey Egyesület, EMKE), sőt újak is alakultak. A középiskolának azonban a társbérlő román nyelvű szakközépiskolával, az általános iskoláknak pedig a gazdasági helyzet és a nagymértékű repatriálás miatt fellépő fokozódó gyermekhiánnyal kellett számolnia. A kulturális egyesületek nem tudták 40 éves álmából felrázni a helyi magyarságot. Az 1948-ban bezárt magyar színház nem alakult újjá, a színházi próbálkozások sorra elbuktak, újraindult viszont a magyar nyelvű könyvkiadás: 1995 óta több mint 75 magyar nyelvű kiadvány jelent meg Aradon! A periódus végére szép sikereket könyvelhettek el a Csiky Gergely Iskolacsoport azóta már végzett generációi (tantárgyversenyeken, majd az egyetemen való remek szereplések), a diákszínjátszók közül sokan később elvégezték a színművészeti főiskolát. Az iskola 2001-re végre önálló lett, az egyetlen magyar nyelvű napilap, a Nyugati Jelen kilábalt a pénzügyi hullámvölgyből. A kulturális folyóiratok közül megszűnt a Havi Szemle és a Hang, prosperál azonban a Szövétnek és az immár nemzeti küldetést teljesítő Irodalmi Jelen. A művelődési szervezetek azonban képtelenek a fiatal generáció megszólítására, ennek következményei roppant súlyosak lehetnek a jövőre nézve. Politikai szempontból az 1989 végén létrejött RMDSZ felvállalta a két világháború közötti korszakban tevékenykedő Országos Magyar Párt küldetését. Az aradi szervezet országos viszonylatban is méltó helyet vívott ki magának, hiszen jelen volt a parlamentben. Nehezen oldotta meg a kádercserét és későn fiatalított, ez pedig sok értékes szavazatba került az elmúlt két választáson. Nehézkes a kapcsolattartás a választókkal és fiatalsággal. Jelenleg nem tudják felmérni, hogy a csökkenő magyar népesség mit tartogat a jövőre nézve. Most már kevesebben mennek külföldre. Egyes szociológiai felmérések szerint az erdélyi magyarság 2015-2020 környékén kilábal a demográfiai hullámvölgyből, a halálozási és születési számok kiegyenlíthetik egymást. Problémát jelent viszont a lakosság fokozottabb elöregedése, valamint a felívelő gazdaság helyzet miatt a más vidékekről való munkaerő-bevándorlás. Számolni kell egy nyugati mintájú elnemzettelenedéssel, valamint a szórványvidékekre jellemző elrománosodással. Kérdés az is, hány tanár vállalja fel a nemzetiségi nevelést, hányan tartják ezt fontosnak. Az iskolai nemzeti nevelés elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A román állam nem mond le nemzetállami utópiáról és az asszimilációról. A határok eltűnésével lehetőség nyílik a magyar nemzet újraegyesítésére. Ehhez azonban politikai akarat, valamint jó helyzetfelismerés kell nemcsak a vezetés, hanem a magyar lakosság körében is. Aradon a magyar gyerekek száma a demográfiai hullám miatt erősen csökkent, viszont tapasztalható bizonyos bizalomnövekedés a magyar iskolák iránt a szülők részéről. A szórványoktatás problémáinak megoldására egy 1–12 osztályos iskola felállítása lenne szükséges, például, Kisjenőn vagy Borosjenőn, amely a Fehér- és Fekete-Körös völgyének magyar gyerekeit gyűjtené össze kollégiumi ellátás révén, ellensúlyozva a Nagyszalonta és a Magyarország felé való diák-exportot és a román iskolák felé való orientálódást. A helyi magyar oktatás megpróbálja az összes elérhető magyar gyereket beiskolázni és középiskolába juttatni. Ez egyrészt érthető, másrészt súlyos csapás a minőségi oktatásra. Aradon a magyar fiatalok helyben végezhetnek egyetemet, de csak román nyelven. Így ezek a fiatalok helyben maradnak, a magyar közösséget erősítik. Az aradi magyar kulturális élet egyik súlyosbodó problémája a vezetésben részt vevő személyek elöregedése. A helyi íróknak és művészeknek nincs hol publikálniuk Jelenleg az egyik legfontosabb egyházi probléma a Csiky Gergely Iskolacsoport versus Római Katolikus Státus. Alapvető fontosságú olyan helyek és megmozdulások kialakítása, ahol a magyar fiatalok egymással találkozhatnak. Jelenleg nincs egyetlen olyan bár vagy klub sem, ahol a magyar fiatalság testületileg összegyűlhet a hét valamely napján. Jelenleg nincs a városban magyar vagy olyan buli, amit főleg a magyar fiataloknak szerveznek. /Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./

Az ártámogatott gyógyszerekért való rohangálás, sorban állás az EU-csatlakozás után sem szűnt meg. Az új kedvezményes gyógyszerlisták sok patikába nem jutottak el. Arra hivatkozva, hogy még nem egyeztek meg az egészségügyi biztosítóval, jelenleg nem írnak fel kedvezményes gyógyszereket betegeiknek a háziorvosok Szatmárnémetiben. Marosvásárhelyen ártámogatott és ingyenes gyógyszerek csak bizonyos patikákban kaphatók. A patikák többségéből még múlt év karácsonya előtt elfogyott a pénz, s idén lassan tíz napja azért nincs ártámogatott és ingyenes gyógyszer, mert a gyógyszertárak többsége későre kapta meg a számítógépes programot, amely nélkül lehetetlen a vények kiszolgálása. /Hol pénz nincs, hol pedig gyógyszer. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

A magyar kultúra napjáról az anyaországban és Erdélyben is számos rendezvény emlékezett meg. Marosvásárhelyen, amelynek lakói arra (volnának) büszkék, hogy az erdélyi magyar kultúra fellegvárában élnek, csak egy szűk családi előadóestet sikerült összehozni. Minden elismerés Györffy András színművészé és fiáé, akik becsülettel tették a dolgukat. Vajon hol volt és mit csináltak a magyar kultúra napján azok, akik felelősséggel bírnak kulturális téren az RMDSZ-ben és egyéb intézményekben? /Bálint Zsombor: A magyar kultúra napja? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./

Összegyűlt a Tőkés Lászlót támogató százezer aláírás, hiába volt a megfélemlítő kampány, melynek eredetét érdemes lenne kivizsgálni. Sokan elmondták, főleg a falvakból: nem kapnak oktatási támogatást, ha aláírnak Tőkésnek, nem kapnak fűtéspótlékot, ha nem írnak alá az RMDSZ-nek. Egy ember külön azért bejött Csíkszeredába, hogy húzassa ki a Tőkés László támogatására tett aláírását, mert a faluban megmondták, különben elveszíti a veteránnyugdíját. /Szondy Zoltán: Mégsem féltünk elegen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 7./

A kétezer lelket számláló Diószegen, a tehetősnek nevezhető Bákó megyei csángó faluban majdnem mindenki ismeri a magyar nyelvet, a helybéliek szerint a római katolikus pap is, aki mégsem beszél magyarul. Ezért furcsa helyzetek is adódnak, amikor a hívek magyarul gyónnak, a pap pedig románul gyóntat. A diószegiek jó része külföldön vállalt munkát, csak az ünnepek idején tér haza hosszabb időre szülőfalujába. „Mese nincs, aki hozzám jön dolgozni, annak be kell állnia a csángó szövetségbe, majd ki kell váltania a magyar igazolványt” – szögezi le tréfásan mosolyogva, de ellentmondást nem tűrő hangon a Bákó megyei Diószeg egyik legnagyobb vállalkozója. A Remus Palauként anyakönyvezett férfi kikéri magának: ő csángómagyar, akárcsak az egész falu, és a becsületes neve Palló Pál Rémusz. Amíg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége nem kérte fel a lábniki közösségi ház felépítésére, ő egyáltalán nem ismerte a szervezet tevékenységét. Ma már határozottan állítja, hogy a közösség megmaradása érdekében minden moldvai csángómagyarnak kötelessége lenne bekapcsolódnia a szövetség életébe. Diószegen, illetve a környékbeli csángómagyar falvakban egyaránt szokás, hogy a tehetősebb emberek a szomszéd házához mérik a magukét. „Ha az nagyot épít, nekem még nagyobb kell. Tudom, hogy ez egészségtelen felfogás, de mifelénk ez így van” – magyarázza egy atyafi. A falu nagy része külföldön, többnyire Magyarországon és Olaszországban dolgozik. Olyan is van, aki Izraelben vállalt munkát. Az európai építőiparban dolgozóknak köszönhetően a településen nemcsak építészeti cégek, hanem húsz kisbuszos autóparkkal rendelkező fuvarozóvállalat is működik. Diószegen mindenki megtanul magyarul, a diszkóban már mindenki magyarul beszél, mondta Palló. A csángó szövetségben az oktatási kérdésekért felelős Hegyeli Attila azt tartaná természetesnek, ha a diószegi iskolában is bevezetnék a magyar anyanyelv oktatását. A román nemzetiségű pedagógusok a gyerekeknek megtiltották, hogy szünetekben egymás között magyarul beszéljenek. A néhány betelepedett moldvai román lakost leszámítva, a faluban csak a római katolikus pap nem beszéli a magyar nyelvet. Az idősek szerint a pap tud magyarul, csak éppen a iasi-i püspöktől tartva nem hajlandó beszélni. „Ő románul misézik, de mi akkor is magyarul gyónunk. Ezt ő nagyon jól meg is érti” – állítja az egyik öregasszony. Palló szerint az idősebb nemzedék képviselői jóformán nem is tudnak románul. „Jól működik a Magyarországon bejegyzett cégem” mesélte Palló Pál Rémusz Megkapta a letelepedési engedélyt, mégsem tudja elképzelni ott az életét. Palló Pál a faluból és a környékről gyűjtött szakembereit is hathetente hazaengedi. – A tapasztalat azt mutatja, hogy a mi csángóink egy évet bírnak ki ott, utána lelkileg teljesen belefáradnak, vallja a vállalkozó. /Szucher Ervin: Ünnepelni hazajárnak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./

Eddig az egyetemek kis hányada élt azzal a lehetőséggel, hogy jelentősen megkönnyítve a diákok dolgát, leegyszerűsítse a hallgatók diplomaszerzését, melyet az Oktatási Minisztérium legutóbbi rendelete tesz lehetővé. Az új szabályozás alapján az egyetemek vezetősége eldöntheti, hogy a végzős hallgatók csak a szakismereteik tárgykörében szervezett államvizsgán („licencvizsgán”), vagy csak államvizsga dolgozat („diplomamunka”) megírásával adnak számot felkészültségükről, esetleg mindkét formát választják a megmérettetésre. Az egyetemek nagy része úgy döntött, mindkét formát választja, vagyis megmarad a régi rendszerű végzős vizsgáknál. Az utolsó évesek tehát szakdolgozatot írnak, és felmérő vizsgát is letesznek. Az államtitkár úgy véli: egyes egyetemeken, mint amilyenek a színművészeti, zene vagy képzőművészeti, teljesen fölösleges a felmérő vizsga. Nagy Örs, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) prorektora a középszerűség bátorítását látja abban, hogy a minisztérium tovább lazítja az igényesség mércéjét, azzal, hogy lemond az államvizsga eddigi kétpróbás rendszerének kötelezettségéről. Hollanda Dénes, a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Karának dékánja elmondta, hogy az államvizsgára vonatkozó bármilyen minisztériumi intézkedés a Sapientia marosvásárhelyi karait egyelőre nem érinti, mert az egyetem nem rendelkezik hivatalos akkreditációval. Pósa Tibor, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke a szubszidiaritás elvének alkalmazását látja a minisztériumi döntés mögött. Helyesnek tartja, hogy helyi szintre ruházzák át az államvizsgaforma kidolgozását. Veszélyt is jelenthet a döntés, mert a karok arra is használhatják ezt, hogy megkönnyítsék a záróvizsgát, ami nem lenne jó, az egyre hígabb egyetemi oktatást figyelembe véve. A kolozsvári Politológia és Adminisztratív Tudományok kara tanszékvezetői máris változtatnak az államvizsga eddigi rendjén. A karhoz tartozó újságíró és kommunikáció szakos diákok választhatnak majd a szakdolgozat vagy portfolió között, ami a diák tevékenységi körében elvégzett gyakorlati munkával lesz kapcsolatos. /Könnyítés az egyetemi végzősöknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

Székkutason ikerkopjafákat állítottak a Rákosi korszakban halálra ítélt és kivégzett két fiatal tanyasi férfiú emlékére. A kopjafákat nem valami közület, alapítvány vagy hivatal állította, hanem Rostás János, a két mártírral együtt halálra ítélt falusi ember, aki 1950-ben még fiatal legény volt. Büntetését életfogytiglanira mérsékelték, és tízévi fegyház után szabadult. Megjárta a szegedi Csillagbörtönt, Márianosztrát. A magyarországi Fehér Gárda-monstrumper kevésbé ismert. Megjelent egy vaskos kötet, amely a periratokat is tartalmazza. A Fehér Gárda az ‘50-es években az egész országot behálózó szervezkedés volt, amelynek az a különlegessége, hogy főleg falusi emberek kapcsolódtak be az ellenállási mozgalomba. A beszolgáltatások, padlásseprések, letartóztatások, az osztályharc brutalitása és igazságtalansága-embertelensége hajszolta az embereket a mozgalom felé, akik, az amerikaiak segítségében reménykedtek. A mozgalmat, még mielőtt tagjai valamit is cselekedhettek volna, a beépülő ávósok felgöngyölítették, a résztvevők többségét azonosították, és a hatósággal lekapcsoltatták. A két, Hódmezővásárhely környéki halálra ítélt a fő szervezők közé tartozott, a mozgalom első emberei voltak. A szervezkedésben részt vevők nem is ismerték egymást, csak azt a négy-öt főből álló szűkebb kört, akiket beszerveztek, s akik a maguk során újabb tagokat toboroztak. Jellemző a Fehér Gárda megnevezés is, amely a bolsevizmussal szembeszegülő oroszországi polgárháborúra utal. Rostás János szabadulása után Budapesten telepedett le, mert vidéken, lévén büntetett előéletű, sehol sem kapott munkát, a ‘90-es rendszerváltoztatás után kezdett hazajárni Székkutasra, ahonnan valamikor elhurcolták. Gazdálkodott, olajütő malmot létesített, amelyet egészsége megromlása miatt kellett eladnia. Elhatározta, hogy a két egykori mártírnak saját költségén állít emléket Székkutason. Rostás János a szegedi klinikán találta meg azokat a dokumentumokat, amelyek szerint a kivégzettek tetemét átadták az egyetemi klinikának, ahol a holttesteket feldarabolták, és kukákba rakva klinikai maradványként a megsemmisítő helyre szállították. Idén március 15-én volt az ikerkopjafák ünnepélyes avatása. Beszédet mondott Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, Rostás János és a kopjafa készítője, a sepsiszentgyörgyi származású Balázs Antal /akit Kopjás Antinak hívnak/ is szólott az egybegyűltekhez. Rostás János elmondta, hogy Székkutas önkormányzatának javasolta: a jelenlegi Kun Béla és a Ságvári Endre utcanevek helyett a kommunizmus ellen fellépő és mártíriumot szenvedő két ellenálló kapjon utcanevet. A szocialista többségű tanács kezdetben egyetértett a javaslattal, de utólag egy férfi és egy nő aláírásgyűjtésbe kezdett az utcanevek megőrzése érdekében. Többek között arra hivatkoztak, hogy az utcanévváltoztatás ,,időbe és pénzbe” kerül. Amikor Lázár János polgármester felajánlotta, hogy a hivatal illetékes személyzetét az akció befejezéséig kirendeli a helyszínre, és hogy a személyi iratok kicserélésének költségeit magára vállalja az önkormányzat, a székkutasiaknak ezt a csoportját ezzel sem győzte meg. Így állt elő az a helyzet, hogy Székkutason két, virágkoszorúkkal körülbástyázott kopjafa őrködik a Rákosi-korszak két mártírjának emléke fölött, s ugyanott bolsevistákat idézik az utcanévtáblák. /Sylvester Lajos: Háromszéki kopják Székkutason (mártírok és gyilkosok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

Újabb pályázatot írnak ki Székelyudvarhelyen a Városi Könyvtár igazgatói tisztsége betöltésére. Szabó Károly, a könyvtár munkatársa kapta a legnagyobb osztályzatot. A döntés eredményét megóvta a második helyezett, Lőrincz György író. Szász Jenő polgármester jelezte, hogy a szakmai bizottság döntését egy újabb, általa összehívott bizottság fogja felülbírálni. Az új összetételű bizottság végül úgy döntött, hogy új pályázati kiírást tesznek közzé a könyvtárigazgatói tisztség betöltésére. /Újabb pályázat az igazgatói tisztségre. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./

Böszörményi Zoltán elmondta, újabb regényén dolgozik. Egészen más, mint a Vanda örök volt. A Magyar Rádió két vele készített interjút is sugárzott, a Magyar Televízió pedig portréfilmet vetített róla. Kifejtette, hogy az IJ-találkozók nem korteskörutak, hanem az Irodalmi Jelen létezésének jele a térségben. Tavaly és tavalyelőtt bejárták már Magyarország nagy részét, voltak Szlovákiában, sőt Norvégiában is. Erdélyben pedig állandóan jelen vannak két munkatársuk, Orbán János Dénes és Karácsonyi Zsolt jóvoltából. Új formában jelenik meg az Irodalmi Jelen folyóirat. Koncepciója nem változott, nem írnak politikáról, nem tartoznak egyik politikai szekértáborhoz sem, az irodalmat, a művészeteket szeretnék visszavinni, újra megszerettetni a falvakon, kisvárosokban élőkkel. Ugyanakkor fontos feladatuk a fiatal írók felkarolása és támogatása. Az Irodalmi Jelen a történelmi Magyarország területén élő magyar írástudók munkáit közli. /Hevesi Mónár József: Beszélgetés Böszörményi Zoltán költővel. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 24./

Domokos Géza világéletében realistának tudta magát. Realista volt mint újságíró és újságszerkesztő, realista mint író, realista mint kiadóvezető – nem utolsósorban pedig realista politikus volt. Jól választotta meg Domokos Géza visszaemlékezései három kötetének a címét: Esély. Gazdag élete során többféle esély látszott megnyílni előtte. Gyermekkorának faluja, Zágon, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium arra predesztinálta, amit majd a hetvenes-nyolcvanas években cselekedhetett, a Kriterion igazgatójaként. Előtte azonban megjárta Moszkvát, a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetet (itt Pausztovszkij tanítványa lehetett), és volt a Pionírnak meg az Ifjúmunkásnak a főszerkesztője, Bukarestben. 1989 decembere előtti a párt Központi Bizottságának is tagja volt. Az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztőjeként elindíthatta a Forrás-sorozatot, alatta indult a Horizont, a világirodalmi könyvsorozat, 1968-ban mint az Előre főszerkesztő-helyettese élére állhatott a romániai magyar irodalmi élet megújítási kísérletének, később pedig az Írószövetség országos alelnöki minőségében próbálhatta menteni, ami menthetőnek látszott. Domokos most már lezárult életművének fő alkotása bizonyára a Kriterion, amelyből magyar kultúramentő intézményt formált. 1989 után méltán állhatott az alakuló Romániai Magyar Demokrata Szövetség élére. Lehetett, és olykor kellett vitatkozni vele, de a romániai magyarság politikai súlyát elsősorban ő próbálta besulykolni a fejekbe. /Kántor Lajos: Domokos Géza esélye (1928–2007). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Indoklás nélkül vonják meg a támogatást a magyar kormányt és határon túli szócsöveit bíráló kisebbségi médiumoktól. Nem adnak magyarázatot a kormányzati nemzetpolitika képviselői arra a kérdésre, miért csak a jelenlegi magyar kormány politikájához idomuló szervezeteknek jut pénz. Az Erdélyben és Kárpátalján is széles körű visszatetszéssel kísért gyakorlat szerint a magyar közösségek túlélése szempontjából kulcsfontosságú területekre nem írnak ki pályázatot. Erdélyi civil szervezetek és lapkiadók az elmúlt években rendszeresen bírálták a Szülőföld Alap (SZA) pályázati politikáját, részrehajló pénzosztogatással vádolva a magyar kormánynak alárendelt intézményt. Álláspontjuk nem változott azután sem, hogy az alap nemrég közzétette a kulturális és egyházi kollégium nyertes pályázatait, valamint a pályázóknak megítélt támogatásokat. Makkay József, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének alelnöke, az Erdélyi Napló című hetilap főszerkesztője a kolozsvári Krónika napilapnak úgy nyilatkozott: Magyarországon és Romániában ugyanaz a kör osztja a pénzt az erdélyi magyar közösségnek, ennek a körnek pedig a klientúraépítés a legfontosabb célja. Makkay sérelmezte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel szemben kritikusan megnyilvánuló erdélyi sajtó rendszeresen kimarad a támogatottak köréből. Ennek megfelelően az idén sem az Erdélyi Napló hetilap, sem a Krónika napilap pályázatai nem szerepeltek a nyertesek között, miközben ezeket a kiadókat az SZA kuratóriuma nem tájékoztatta a döntés indokolásáról. Sérelmezi a részrehajló elbírálást Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke is, ismertetve: a MIT-hez tartozó szervezetek alig jutottak támogatáshoz. A Szülőföld Alap kollégiumában Erdélyt képviselő Székely István – történetesen az RMDSZ ügyvezető elnökségének alkalmazottja – újságírói kérdésre nem kívánta megindokolni, miért nem kapott támogatást a kritikus sajtó. A kolozsvári Szabadság és az RMDSZ szócsöveként ismert marosvásárhelyi Népújság egymillió forintos támogatást kapott. Két és fél milliós összeggel támogatta az alap a Free Press Romania Alapítványt is, amely „a korszerű magyar nyelvű média piaci szerepének erősítésére” pályázott; az alapítvány mögött a Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában levő Scripta Kiadó húzódik meg, amely kiadja az Erdélyi Riport hetilapot. Bőkezűnek bizonyult a Szülőföld Alap a Kelemen Hunor RMDSZ-es ügyvezető elnöke tulajdonában lévő Transindex hírportállal is, amelynek két pályázata hétmillió forintot kapott. A több mint száz civil szervezetet tömörítő Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége hiányolja, hogy a kisebbségi sorban élő magyar közösségek számára létfontosságú területekre nincs kiírás és pályázati lehetőség az alap programjai között: az ifjúsági, nem szak-könyvkiadási pályázatokat egyáltalán nem, tudományos és szociális területre vonatkozókat pedig csak bizonyos szűk sávban támogatnak. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója az észrevételekre akkoriban úgy válaszolt: azok számára idegen a magyar kormány új, kétpillérű nemzetpolitikája, akik etnobizniszben gondolkodnak, és nem képesek szakmapolitikaként közelíteni egy-egy kérdéshez. Hasonló gyakorlatot követ a Szülőföld Alap Kárpátalján is. Az áttörés még nem következett be a kárpátaljai magyarság és az anyaország kapcsolatában – szögezte le Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. Kovács szerint ugyanis a korábbi évek gyakorlatához képest, amikor is az UMDSZ kapta a Kárpátaljára irányuló támogatások döntő többségét, igen csekély az elmozdulás. A tények önmagukért beszélnek. A határon túli magyarság támogatására létrehozott Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiuma legutóbbi ülésén 80 millió forint elosztásáról döntött a kárpátaljai pályázatok vonatkozásában. A kulturális célra fordítható keretösszeg – 33,2 millió forint – közel kétharmadát, konkrétan 19 millió forintot az 50 tagot számláló, Horváth Sándorné nevével fémjelzett Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete kapta. A kuratóriumban szavazati joggal Kárpátalját történetesen az UMDSZ által delegált Horváth Sándor képviselte. A könyvkiadásra szánt pénz 80 százalékát az Intermix Kiadó (vezetője Dupka György UMDSZ-alelnök), valamint az UMDSZ tagszervezete, a Lembergi Magyarok Kulturális Egyesülete érdemelte ki. A KMPSZ pályázatait – egy kivételével – szintén elutasították, mivel azok oktatási célt szolgálnak, addig a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Szülők és Pedagógusok Tanácsa a kulturális keretből is támogatásban részesült, és ezzel együtt megkapta a továbbpályáztatásra kiírt, 8,5 millió forintra rúgó keret teljes egészét. A Szülőföld Alap ukrajnai támogatásainak aránytalanul nagyobb részét továbbra is az UMDSZ holdudvarába tartozó szervezetek kapják. A magyar kormány állítólag azért alakította át a határon túli magyarok támogatásának rendszerét, hogy igazságosabbá tegye az elosztást. /Rostás-Székely: Leplezetlenül részrehajló a Szülőföld Alap. = Magyar Nemzet, júl. 12./

A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Bogdán László kiteljesedő írói munkásságában, mondhatni, azonos súllyal és jelentőséggel bírnak lírai és epikai alkotásai. Bogdán László új regényét, a Hutera Béla utolsó utazását /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007/ a művészi építkezés, a dolgok elhelyezése tekintetében tartja fontosnak Borcsa János. Az elbeszélés jelenében, az 1990. év március második felében csetlő-botló hősben időről időre feltör a személyes múltja, már-már csak az vezérli, a konkrét helyszínekhez pedig (felismerhetően Sepsiszentgyörgy, Budapest, Regensburg) régen bejárt valós és imaginárius terek, események és szereplők társulnak. A regényben szereplő kisemberi életutak a magyarság Trianon utáni hetvenéves periódusa történelmi meghatározottságaira világítanak rá. /Borcsa János: Fejezet a Rossz birodalmáról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17.

Annak ellenére, hogy még áprilisban új pályázati kiírásról döntött az illetékes bizottság a székelyudvarhelyi városi könyvtár igazgatói tisztségére, a versenyvizsgát a mai napig nem hirdették meg. Szász Jenő polgármester tudatta, az őszi hónapokban írnak ki versenyvizsgát. /Szász Emese: Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 18./

Nemrég óriási dokumentumértékű hagyatékot bíztak a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumra. A marosvásárhelyi születésű, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését elnyert Marx József fotóművész szakmai munkásságának tárgyi maradványait – több tíz ezer negatívot, számos fotót és kiállítási katalógusok tömkelegét – örökölte meg az intézmény. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója is megrögzött fotós, jó barátságban volt Marx József fotóművésszel, aki munkásságának hatvan éve alatt, egészen 1992-ben bekövetkezett haláláig, évente 20–30 nemzetközi kiállításon vett részt, és körülbelül 200 hazai, illetve külföldi oklevelet, kitüntetést nyert el. A húszas évektől kezdve mindent és mindenkit lefotózott Erdélyben, de nem csak ott. Riportképei, műemlék- és várképei, néprajzi témájú fotói, illetve színházi képei hatalmas dokumentumerővel bírnak. Erdély minden szegletét bejárta, megörökítette, lencsevégre kapva tájakat, embereket, népviseleteket, épületeket. Alkotásai számos folyóiratban és napilapban megjelentek, köztük a Sütő András főszerkesztette Új Életben, amely újság állandó fotóriportere volt. 1960 és 1985 között ő fényképezte a marosvásárhelyi és szatmári színház bemutatóit, illetve a sepsiszentgyörgyi színház számos előadásáról készít képeket. Marx József családja úgy döntött, hogy az udvarhelyi múzeum lesz a legjobb hely hagyatéka számára. /Máthé László Ferenc: Marx hagyatéka a múzeumban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 28./

Temesváron megbízott igazgatót neveznek ki a Csiky Gergely Állami Magyar Színház élére Markovszky Katalin gazdasági igazgató személyében. A versenyvizsga (megismételt) szóbeli szakaszán egyik pályázó (a másfél éve nyertes Szász Enikő, illetve Szabó K. István rendező) sem érte el a minimális 8-as osztályzatot, ezért nem hirdettek győztest. Harminc napon belül új versenyvizsgát írnak ki a tisztségre. /P. L. ZS. : Ideiglenes igazgatót neveznek ki a színház élére. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./

Szobordöntések sötét évtizedei után sok-sok próbálkozás után áll a Szabadság-szobor Aradon. Kompromisszumok árán, de áll. Nem a régi helyén, de szimbólumnak itt is megteszi. Akkor is, ha a román Diadalív néz vele szembe. Kezdete lehet a román- magyar megbékélésnek. Tizenhárom hős tábornokra s az 1848–49-es magyar szabadságharc sok száz, sok ezer neves és névtelen katonájára emlékezünk. Egyikük sem készült mártírnak. Kiss Ernő – milliomos földesúr; Vécsey Károly – gazdag főúr; Leiningen-Westerburg Károly – elszegényedett német arisztokrata; Damjanich János – hivatásos katona; Nagysándor József – republikánus demokrata; Schweidel József – 30 évi hű szolgálatáért másfél évvel azelőtt osztrák nemességet kapott; Török Ignác – mérnök; Lázár Vilmos – ezredes; Dessewffy Arisztid – előkelő nemesi család sarja; Lahner György – iparszervezési tehetség; Pöltenberg Ernő – osztrák felső középosztály tagja; Knezich Károly – horvát határőrivadék; Aulich Lajos – pozsonyi fogadós fia. 1849. október 6-án végezték ki valamennyiüket. Aradon 1849 augusztusa és 1850 februárja között további hét magyar honvéd tábornok, törzstiszt és közlegény vesztette életét: Ormai Auffenberg Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, a honvéd vadászezredek parancsnoka, Nagy Bálint honvédtiszt és testvéröccse, Nagy Ákos közhonvéd, Zombory Imre tüzértiszt, Kazinczy Lajos honvéd ezredes (Kazinczy Ferenc fia), Lenkey János honvéd tábornok, várparancsnok és Hauch Lajos honvéd alezredes, Bem hadsegédje. Haynau először több száz tisztet akart kivégeztetni, mindenkit, aki a császári-királyi hadseregből került a honvédségbe. Feljegyzéseiben, leveleiben nem leplezte bosszúvágyát: „Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak. Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ezt, ha kell, a fejemmel szavatolom... ” A kegyetlen bosszú nem tudta kiölni a szabadságvágyat a magyarságból, a Habsburgok, Sztálin, Rákosi, Kádár mind levitézlettek, Trianon is csak földrajzilag tudta szétszaggatni, lelkiekben nem a nemzetet. /Borbély László: Október 6. – gyász és remény napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./

Rosszak, mint a Szekuritáté és gonoszok, mint a Gestapo, állította Csíkszereda vezetősége az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályról /DNA/, mert azok vizsgálódni merészeltek Szőke Domokos alpolgármester ügyében. Szőke Domokos Szondy Zoltánnak és a Csíki Hírlap egyik újságírójának megtagadta a válaszadást, mondván, „nem tetszik” neki, ahogy írnak. Ezt nem Csíkszereda alpolgármestere találta ki, politikusok, tisztviselők sokasága viselkedett hasonló módon. Szondy Zoltán most írásban kérdezi meg Szőke Domokostól: igaz-e, hogy az autópiac első működtetője halállal fenyegette őt s a polgármesteri hivatal egy irodavezetőjét? Igaz-e, hogy Szőke az adófizetők pénzén 8000 új lejért olyan megfigyelő-szoftvert vásároltatott, amely lehetővé teszi neki, hogy kövesse, mit művelnek az alkalmazottak számítógépeiken? /Szondy Zoltán: Gestapósdit játszani. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./

Várhatóan 12-15 kétoldalú megállapodást fogad el a román és a magyar kabinet a november 14-én Nagyszebenben sorra kerülő harmadik együttes kormányülésen – közölte Bukarestben Cseke Attila kormányfőtitkár. Cseke emlékeztetett arra, hogy a 2005-ben és 2006-ban elfogadott megállapodások jelentős részét már gyakorlatba ültették. A megvalósított megállapodások közé sorolta a határátlépés megkönnyítésére, illetve a konzuli hálózat bővítésére vonatkozó egyezményeket. A közúti közlekedés terén a felek megállapodást írnak alá a kisebb forgalmat lebonyolító határátkelőkön áthaladó másodrangú utak javításáról. Tervezik egy olyan listának az elfogadását is, amelyben konkrét határ menti projektek szerepelnek. /Mihály László: Egy tucat megállapodás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./ Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, RMDSZ-es politikus elmondta, ezúttal sem kerül napirendre az erdélyi autonómiatörekvések, a Bolyai Egyetem visszaállításának vagy a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös finanszírozásának kérdése. Emlékezetes, hogy tavaly Tariceanu kormányfő határozottan elutasította az etnikai alapú autonómiát, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint „az autonómiát nem szerzik, és nem adják, hanem többség és kisebbség párbeszéde alakítja ki”. Nemrég a magyar kormányfő időszerűtlennek nevezte az autonómia ügyét, szeptemberi budapesti látogatása során ugyanakkor Adrian Cioroianu román külügyminiszter közölte: Bukarest nem zárkózik el a kérdés megvitatásától, ha ezt a magyar hatóságok felvetik. /Rostás Szabolcs: Gyorsvasút a fővárosok között? = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

Véglegesítette a román és a magyar kormány az együttes kormányülés napirendjét – közölte Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára. Öt nagy témacsoport lesz, így területfejlesztés mellett gazdaság, infrastruktúra, közlekedés fejezet, valamint mezőgazdasági és környezetvédelmi kérdéskör is szóba kerül, akárcsak a kultúra, kisebbség, oktatás, illetve a szociális, egészségügyi témakör. Gémesi elmondta: 15 megállapodást írnak alá. Ezek között szerepel majd a hadisírok kölcsönös gondozásáról és a területfejlesztésről szóló egyezmény, de a két ország adóhivatala, valamint a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Miniszterelnöki Hivatal közötti együttműködési dokumentum is. A közúthálózatok összekapcsolásával kapcsolatban megállapodás születik arról, hogy a jövő év első felében elkészítik az autópálya-építés összehangolásának ütemtervét. A román fél azt szeretné, hogy Magyarországon is autópályák és ne gyorsforgalmi utak épüljenek a román–magyar határig. /Gémesi: öt témacsoport. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

Veszített szenzációjából a román és a magyar kormány együttes ülése. Aláírnak néhány egyezményt, megállapodást, félszóval felemlegetik az egymás területén élő kisebbségek nehéz sorsát, majd mindenki hazamegy. Nem lehet mondani, hogy egyáltalán nem lett volna hozadéka a két kabinet eddigi találkozóinak. Megnyitották a csíkszeredai konzulátust, létrehozták a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézetet, s megtörtént a határ menti térségeket összekötő néhány hídverés. Az erdélyi magyarság számára igazán fontos ügyek azonban minden alkalommal lemaradtak a napirendről. A különböző autonómiaformákról, a magyar egyetemről ezúttal sem tárgyaltak, ezért nem csak a román fél okolható. Gyurcsány Ferrenc elmondta, hogy a két népet továbbra is sok minden összeköti, a múlt keserűségeit magunk mögött kell hagynunk, közös jövőt kell építenünk. Gyurcsány bejelentette, minden szakképesítéssel rendelkező román állampolgár előtt megnyitják a magyar munkaerőpiacot. Gyurcsányék néhány éve még huszonkétmillió román bevándorlóval riogatta a választókat. Megkésett gesztusok, a fontos dolgok elhallgatása, így alakulnak a magyar―magyar, illetve a magyar―román kapcsolatok. /Farkas Réka: Elmaradt és megkésett gesztusok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./

A székelyudvarhelyi gimnázium néhány éve első volt a világbanki kölcsönből felújítandó épületek listáján, míg az ipari alpinistákat le nem parancsolta az épület homlokzatáról a tény, hogy az egyházi tulajdonba visszakerült épület már nem jogosult a támogatásra. A gyakran százéves ingatlanok időközi tatarozások nélkül jutottak vissza az egyházhoz. A bennük működő állami iskolákkal törvény által behatárolt, öt évre szóló szerződést kötöttek az egyházak, melynek záradéka tartalmazza, hogy a bérlőt terhelik a karbantartás és bér, a tulajdonost a tatarozás költségei. Az egyházi tulajdonú iskolaépületeknek nem jár támogatás, lehetséges anyagi forrást az 2006-ban meghozott kormányhatározat jelentene számukra, amely területkategóriákra lebontva állapítja meg a bér nagyságát, amelyre igényt tarthatnak. Azonban ez sok esetben kifizethetetlen összegű számlát tenne a helyi önkormányzatok asztalára, mint a csíkszeredai gimnázium esetében, ahol a jelenlegi bér tízszeresét kellene befizetni a 14 ezer négyzetméteres iskolaépület használatáért. A politikai szféra erre az sugallja az egyházaknak, hogy adják el ingatlanaikat. /Burus János Botond: Egyházi iskolák, ördögi körben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./ Nem írták alá a nagyenyedi önkormányzat és az Erdélyi Református Egyházkerület vezetői a Bethlen Gábor Kollégium épületére vonatkozó bérleti szerződést. Az egyház képviselői ugyanis előbb szeretnének választ kapni arra, hogy amennyiben hosszú távú szerződést írnak alá, akkor az állam hajlandó lenne-e támogatni az ingatlan felújítását. Erdély-szerte számos tanintézet működik javításra szoruló visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban. Mivel az épületek magántulajdonnak minősülnek, az állam nem támogathatja ezek korszerűsítését. Az egyházak képviselői szerint az államnak is hozzá kellene járulnia az 50 évig használt épületek helyreállításához. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium nyolc épületéből hármat – a főépületet, a Bagolyvárat és az elemi iskola épületét – 2004-ben kapott vissza a református egyház, a többi visszaszolgáltatása folyamatban van – közölte Szőcs Ildikó igazgató. Az épületegyüttes felújításához 7 millió euróra lenne szükség. „Borzalmasan nehéz pénzt szerezni” – mondta az igazgató, aki szerint állami segítség hiányában az egyházi források mellett csak adományokra számíthatnak. Németországi és hollandiai támogatásból sikerült felújítani a mosdókat. Szőcs Ildikó igazgató hozzátette, mivel az ingatlan egyházi tulajdonban van, pályázatokon sem vehetnek részt, így a világbanki és európai uniós támogatásoktól is elesnek. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár szerint a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a többi, hasonló helyzetben lévő erdélyi magyar iskola esetében két járható út is van: az egyik a hosszú távra szóló haszonbérbe adási szerződés, a másik pedig az ingatlan eladása. „Az a megoldás, hogy az egyház koncessziós szerződés alapján 49 vagy 99 évre használatba adja az iskolaépületet. Ezáltal állami pénzből is lehetséges a felújítás” – közölte. Példaként hozta fel, hogy az aradi Csíky Gergely Gimnázium esetében a katolikus egyház beleegyezett ebbe, s az iskola azóta kormánytámogatásban is részesült. Korábban szintén a katolikus egyház a szilágycsehi magyar iskola épületét 99 évre adta használatba az önkormányzatnak, s a tanintézet 2006 eleje óta folyamatosan kapott állami támogatást. A másik út az, ha az egyház eladja az államnak az ingatlant. Az Oktatásügyi Minisztérium vevő ezekre. Asztalos Ferenc RMDSZ-es parlamenti képviselő az ingatlanok felújítása kapcsán a 22-es csapdájához hasonlította a helyzetet. Elmondta: az egyházak szorgalmazták, és az RMDSZ mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszolgáltassák az államosított egyházi ingatlanokat, azáltal azonban, hogy az állam elveszítette a tulajdonjogot. /Pap Melinda: Patthelyzet Nagyenyeden. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./ A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium esetében is folynak a tárgyalások a katolikus egyház és az önkormányzat képviselői között a szerződés meghosszabbításáról, mivel hamarosan lejár az ötéves bérleti szerződés. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és a Márton Áron Gimnázium által használt 14 ezer négyzetméteres ingatlant 2003 októberében kapta vissza a katolikus egyház. A Segítő Mária Gimnázium egyházi iskola lévén ingyen használhatja az épületet, a Márton Áron Gimnázium bérleti díját az önkormányzat fizeti, évente 180 ezer lejt. Egy új kormányhatározat a bérleti díjat az eddigi tízszeresére emelte, amit már nem tudnának fedezni a városkasszából. Az egyház és az önkormányzat képviselői abban próbálnak megegyezni, hogy a tanács az eddigi összeget fizesse bérként, de vállalja az épület felújítását. Megoldásként a helyi tanács egy hosszú távú, húsz évre szóló haszonbérleti szerződésben gondolkodik, közölte Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. /Székely Zita: Csíkszereda: szerződést hosszabbítanának. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./

A helyi tanácsnak kell eldöntenie, ki vezeti majd Nagyváradot a 2008-ban tartandó helyhatósági választásokig. Petru Filip jelenlegi polgármester ugyanis EP-képviselő-jelöltként a harmadik volt a Demokrata Párt listáján, így biztos helye van Brüsszelben. Mivel a nyár elején tartandó helyhatósági választásokig hat hónap van, nem írnak ki időközi választásokat, hanem a tanács dönti el, hogy a két alpolgármester – az RMDSZ-es Biró Rozália és a demokrata párti Mihai Groza – közül kit jelöl a tisztségre. Az RMDSZ azt szeretné, ha Biró Rozália töltené be az ideiglenes polgármesteri tisztséget. /Pap Melinda: Ki lesz a nagyváradi polgármester? = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./

Csángóföldön, Pusztinán olyan gyerekeket írattak be az olasz „anyanyelv” órákra, akik nem Olaszországban születtek, és legtöbbjük természetesen egy szót se tud olaszul. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szerint ez csupán egy ravasz módszer a magyar anyanyelv kiszorítására, mondta el Hegyeli Attila, a MCSMSZ oktatási programfelelőse. Pusztinán megmondták a szülőknek, hogy mindkettőre nem mehetnek a gyerekek: vagyis választás elé állítják a szülőket és diákokat egyaránt. Az emberek rögtön 1990 után már kezdtek menni Olaszországba dolgozni a csángó falvakból. Egyesek elvitték az egész családot, egyszer csak az asszonyokat, majd a gyerekeket is. Jelenleg komoly gondot jelent a bákói tanügyi hatóságoknak a gyerekek migrációja: akár osztályok is megszűnhetnek azért, mert sok gyereket vesznek ki a szülők az iskolából, és visznek Nyugatra. A legtöbb csángó faluból a munkaképes fiatalabb lakosság szinte teljes létszámmal külföldön dolgozik (sőt vannak olyanok, akik ott is tanulnak) ideiglenesen vagy állandóan. Érdekes, hogy senki nem veszíti el a szülőfölddel a kapcsolatot. Még azok a családok is, akik több mint tíz éve Olaszországban dolgoznak – és a gyerekeik is ott tanulnak – sokszor itthon építkeznek, itthoni álmaik vannak, és arról beszélnek, hogy egyszer majd hazajönnek. Azonban legtöbbjük ott marad. Az iskolába november 11-től egyelőre „hivatalosan” tanítják az olasz nyelvet is. Az Oktatási Minisztérium rendelete kimondja, hogy az anyanyelv tanulása nem köthető sem népszámláshoz, sem nemzetiséghez való tartozáshoz, tehát gyakorlatilag bárki kérheti bármely nyelv anyanyelvkénti tanulását. Pusztinán 2007 tavaszán a helyi római katolikus pap és az iskola igazgatónője kitalálta: arra biztatja a falu népét: írassák inkább olasz anyanyelvi órákra a gyerekeket, mert amúgy is sokan dolgoznak a faluból Olaszországban. Sikerült elérnünk, hogy novembertől ugyan elkezdték az olasz nyelv oktatását Pusztinán. Az olasz nyelv tanítását az egyház kezdeményezte, hogy kiszorítsa az iskolából a magyar nyelvet. A Csángó Szövetség a közeljövőben több helyen be szeretné indítani az iskolán kívüli oktatást: eddig 19 településen működik, többek közt Bákó városában is – ahol jelentős a magyarok száma. Működésükhöz kapcsolódik a Reverinda című gyereklap is, amelyet különböző falvak gyerekei írnak, és a tanárok szerkesztik – a közösségi tudat, az összetartozás hangsúlyozásának egyik legfontosabb eszköze. A moldvai és Kárpát-medencei magyarság közti kapcsolattartás segítése céljából létre hozták a Legyen Ön is keresztszülő! programot. Terveik között szerepel az iskolai magyarórák számának növelése, az iskolán kívüli tevékenységek bővítése és a továbbtanuló gyerekek ösztöndíjazása, kollégiumi és étkeztetési költségeiknek fedezése. /Vetési Júlia: Olaszországban dolgoznak, de itthoni álmaik vannak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője elmondta, hogy a 2008–2009-es tanévben a megszokott reál, valamint humán osztályok indulnak iskolában. A reál a matematika-számítástechnika, a humán pedig a református teológiai osztály, emellett indul egy könyvelői osztály is. Ezelőtt három évvel, amikor a középiskolás tanítóképzés megszűnt, megindították a szakoktatást. Turisztika-közélelmezés szakoktatásra álltak rá. A matematika-számítástechnika osztályuk erős, tavaly az osztály több mint 80 százaléka egyetemre iratkozott. Működik az iskolában a Fenichel Sámuel Önképzőkör, éltetője Dvorácsek Ágoston. Tudományos dolgozatokat írnak a diákok, amelyekkel itthon és Magyarországon is sok díjat nyertek. Emellett minden évben megrendezik a Pápai Páriz Ferenc versenyt, ahova máshonnan is jönnek diákok. Ezt a versenyt Dr. Szőcs Gyula orvos támogatja. Ezenkívül néptánc és régizene csoportok is működnek iskolánkban. /Nagyenyed. Beszélgetés Szőcs Ildikó igazgatónővel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

A Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat kétszemélyes legénysége, „művésznevükön” BéFé (Bálint Ferenc) és TéEsz (Tóth Szabolcs) néhány év alatt az erdélyi magyar humoristatársadalom élenjáróivá váltak. „Szerencséjükre” munkájukhoz nyersanyagban sosincs hiány. Felgyűltek a három személyre írt jeleneteik, Gáspárik Attilát bevonva fognak ilyeneket is játszani. Együtt írják meg számaikat, műsoraikat. A műegyetemet szerencsésen befejezték. A Kolozsvári Rádió havi rádiókabaréját csinálják, különböző lapoknak írnak, tervrajzokat, designt, műsorlapokat stb. készítenek. Havonta Budapesten is fellépnek. /Ördög I. Béla: Találkoztam sikeres erdélyi magyarokkal. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./