Tánc legendás székelyekről
Az Üveghegy ösvénye című táncmisztérium lesz az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első bemutatója. Kőrösi Csoma Sándor és Erőss Zsolt emléke előtt tisztelegnek az előadással, amelyet csütörtökön este 19 órától mutatnak be a székelyudvarhelyi művelődési ház nagytermében. 
Orza Călin koreográfus-rendező a produkció beharangozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, majdnem lehetetlen feladatot vállaltak, amikor elkezdtek egy hegymászó és egy nyelvtudós életéből táncjátékot „gyúrni”.
A koreográfus Mihályi Gáborral, a budapesti Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével közösen Kőrösi Csoma Sándor „kacskaringós” életútját igyekezett az általa bejárt vidékek folklórján keresztül színpadra vinni. Mint mondta, Erőss Zsolt életútja kétszáz év különbséggel közös végpontban érintkezik Kőrösi Csoma Sándoréval, hiszen előbbi a Himalája egyik csúcsán halt meg, utóbbi pedig a Himalája lábánál van eltemetve. „A hegy, valamint szülőföldjük, a Székelyföld köti össze kettejüket. Egyébként sok közös nem volt életútjukban, csupán az, hogy önmegvalósító életet éltek, hatalmas áldozatokat hoztak azért, hogy megéljék álmaikat” – mondta Orza Călin.
Magát Kőrösi Csoma Sándort és Erőss Zsoltot nem jelenítik meg a műsorban, csak a hozzájuk fűződő érzéséket és eseményeket. „Nem dokumentarista előadás lesz ez, hanem balladai és szürreális képekből összeállt érzelmi folyamat, ami a tánc és a zene nyelvén szólítja meg a nézőt” – tisztázta Orza Călin. A magyar táncelemekkel párhuzamban a tibeti szarvastánc is megjelenik az előadásban, valamint magyarra fordított tibeti dalszövegek is.
A táncosok egyébként egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló mesét is elmondanak, emellett Orza Călin egy Erőss Zsolt-interjúkból, a hegymászó utolsó rádióbeszélgetéseiből összeállított prózai jelenetet is belefoglalt az előadásba. A koreográfus elárulta, a halál motívuma többször is megjelenik, ennek ellenére mégsem negatív a végszó.
„Régi-új ismerősöm a társulat. Örvendek, hogy a közelmúlt mélypontja után sikerült talpra állítani az együttest. Fontos, hogy egy táncműhely nyitott legyen mindarra, amit pozitívumként tud belefoglalni” – mondta a koreográfus. Orendi István, az intézmény vezetője hozzátette, hogy gyakran kényszeres a nyitottság. „Ha nem egy ötpáros táncegyüttes lennénk, akkor valószínűleg nem volnánk ennyire ráutalva” – magyarázta. Az új produkcióhoz is sok bedolgozót kellett fogadniuk, amit saját költségvetésből nem tudtak volna megoldani, ám pályázati forrásokból mégis sikerült.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

Hippokratész házőrzője: védőháló a magyar betegek megsegítésére
Civil kezdeményezéssel építenek ki egy olyan hálózatot Kolozsváron, amely segítségével a jövőben elkerülhetőek lennének a nemrég a gyermekkórházban történtekhez hasonló esetek, amikor hiányos román nyelvtudása miatt az orvos és a kórházi személyzet megalázott egy 17 éves magyar lányt.
A társadalmi hálónak nevezett kezdeményezéssel konkrét segítséget akarnak nyújtani azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik egészségügyi ellátásra szorulnak vagy akár kezelésre érkeznek a kincses városba. Ennek megfelelően a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében szervezett tanácskozáson a kezdeményezők felvázolták az elképzelésüket: mivel a sürgőségi eseteken kívül Kolozsvárra nagyon sok olyan magyar anyanyelvű jár kezelésre is, aki rosszul vagy egyáltalán nem beszél románul, ezeket a személyeket segíteni lehet szálláskereséssel, tolmáccsal, szükség esetén szakorvos ajánlásával vagy akár jogi segítségnyújtás biztosításával.
A szálláslehetőség biztosításába nem csak az egyházi intézményeket, bentlakásokat lehetne bevonni, hanem azokat a vendéglátósokat is, akik akár üzleti lehetőségként tekintenek ezen réteg kiszolgálására és hajlandóak lennének akár kedvezménnyel is szállást biztosítani számukra.
A helyismeret és román nyelvtudással nem rendelkező személyeket önkéntes tolmácsok segíthetik, akik nem csak a városban igazítják el őket, hanem a kórházban is segíteni tudják a beteg és az orvos közötti kommunikációt.
A „Hippokratész házőrzőjének” nevezett társadalmi háló másik pillére lehet a jogi segítségnyújtás az orvosi visszaélések esetén, legyen az diszkrimináció, csúszópénz kérése, megalázás vagy akár orvosi műhiba. Ebben önkéntes alapon jogászok vehetnek részt, amihez a jelenlevők közül többen is felajánlották segítségük úgy a diszkriminációellenes hatósághoz való fordulásban, mint a kifogásolt esetek jogi útra terelésében. Felmerült egy „orvosi szégyenlista” létrehozása és közzététele is, ahova azok a személyek kerülnének fel, akik nem az orvosi hivatásuknak megfelelően viselkedtek a beteggel vagy akár visszaéltek tisztségükkel. Ezzel kapcsolatosan azonban aggályok merültek fel, ugyanis jogi bonyodalmakhoz vezethet, ha valakit rossz színben tüntetnek fel anélkül, hogy egy végleges bírósági ítélet lenne az ügyben.
Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész elmondta: a kellemetlen kórházi tapasztalatokat illető felhívását követően „csőstől jöttek a rémtörténetek”: A kórházi alkalmazottak lekezelően és megalázóan viselkedtek a betegekkel, csúszópénzt kértek, amikor a gyerek már a műtőasztalon feküdt. „Meggyőződésem, hogy nem csak a kolozsvári gyermekkórházban, hanem más betegellátó intézményben is történnek hasonló esetek – az ilyen jellegű problémákra pedig egyelőre nem született megoldás” – mondta a lelkész.
A Hippokratész házőrzője nevű kezdeményezés nyitott minden segítő szándékú szervezet, intézmény és magánszemély számára, akik az említett területek bármelyikén szeretnének együttműködni közös céljainkért. A csatlakozni kívánók Rácz Norbert Zsoltnál jelentkezhetnek a 0740-974-060-as telefonszámon, vagy a racznorbert@gmail.com elektronikus postacímen.
A tanácskozáson részt vevők abban egyetértettek, hogy habár rengeteg negatív tapasztalatról érkezett visszajelzés, nem kell elhallgatni a pozitív példákat sem, mivel sok esetben az orvos megpróbál akár magyarul is kommunikálni a beteggel még akkor is, ha alig néhány szót ismer. Az elhíresült esetet követően ugyanakkor egy klinika már azzal reklámozza szolgáltatásait, hogy orvosai magyarul szólnak a hozzájuk fordulókhoz.
A résztvevők kiemelten hasznosnak tartják a magyarul beszélő orvosok és kórházi alkalmazottak listájának összeállítását. Ez óriási segítséget jelenthet a betegeknek, aki így tudni fogja melyik orvossal beszélhet anyanyelvén, de szükség esetén a magyar nyelvet ismerő kórházi alkalmazott is besegíthet az eligazodásban vagy az orvossal való kommunikációban.
A csütörtök esti tanácskozáson elhangzott: ezekkel a problémákkal kapcsolatosan meg kell szólítani a román társadalmat is, ott is partnert lehet találni a kifogásolható esetek megfelelő kezelésére, mivel a problémák jelentős része őket is érinti.
A kolozsvári tanácskozáson a magánszemélyek mellett a következő szervezetek és intézmények képviselői vettek részt: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Gondviselés Segélyszervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, Jogaink Egyesület, Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, Igen, tessék mozgalom.  
Helytelen volt az orvosi beavatkozás?
Akár orvosi műhiba is lehet annak a hátterében, hogy a megalázott és a kórházból kidobással fenyegetett magyar lány ismét orvosi kezelésére szorult. Mivel begipszelt lába napokon keresztül egyre jobban fájt, az olaszteleki lány Székelyudvarhelyre ment ismét kivizsgálásra. Az orvosok itt megállapították: a begipszelt lábfejében – amelyiken autóbusz kereke hajtott át – „a lábujjak nem voltak helyretéve, az inak megnyúltak” – közölte Rácz Norbert Zsolt. Az orvosi beavatkozás annak ellenére bizonyult helytelennek, hogy a betegnek a gyermekkórházból való kiutalásakor a diagnózist és a beavatkozást utólag Horváth Anna alpolgármester kérésére az intézmény ortopédiai osztályának vezetője is átnézte és megfelelőnek találta.
Lázár Lehel. maszol.ro

„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”
Bírálta egy interjúban az RMDSZ vezetését Csíkszereda volt polgármestere, aki hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök a kritikákra úgy reagált: az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége.
„A mostani, választási keménykedésen túl az RMDSZ nem létezik” – jelentette ki Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent csütörtöki interjúban. Csíkszereda volt polgármestere elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek.
„Szerettem volna (…), hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki Buntára utalva.
Arra a kérdésre, hogy indul-e végül polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon, Ráduly kijelentette: ezelőtt egy héttel nemmel válaszolt volna, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni bűnvádi eljárás elgondolkoztatta. Arra hivatkozott, hogy Antal Árpád ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás, „lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak”,  és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kovács Péter: tisztelem Ráduly szókimondását
Az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, elfogadja Ráduly Róber kritikáit. Kovács Péter emlékeztetett, hogy amióta közszerepet vállalt, a volt polgármester mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Ezt én mindenképpen tisztelem benne, és szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
Kovács Péter meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Szerinte abban Csíkszereda volt polgármesterének igaza van, hogy a szövetséget meg kell erősíteni. „Amikor tavalyi kongresszuson azt mondtuk, hogy újratervezünk, meg kell erősítenünk, nyitottabbá kell tennünk az RMDSZ-t, akkor éppen arról beszéltünk, amire most Ráduly Róbert felhívta a figyelmet: nagyon sok helyen újra kell építenünk a szervezetet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A politikus nagyon fontosnak nevezte Ráduly Róbertnek azt a kijelentését, miszerint gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van. Az a városvezető, aki mind politikai, mind menedzseri szempontból is tudja mi a feladata, és előreviszi ezt a közösséget” – hangoztatta Kovács Péter.
Az autonómia témájában való „keménykedés” kapcsán Kovács Péter megjegyezte: nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet. Hozzátette, az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként – főként a szórványban – tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyeit.
Cs. P. T. maszol.ro

Csúsztatott az Agerpres
Az állami román hírügynökség, az Agerpres csütörtöki esti közlésének már a címe sem igaz („Tőkés László végleg elveszíti a Románia Csillaga kitüntetést”), az erdélyi sajtó viszont óvatosan fogalmazott.
A bukaresti legfelsőbb bíróság ugyanis csak saját hatáskörében eljárva arról döntött, hogy elutasítja Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonásáról szóló „becsületbírósági” határozatot. Szocialista és nacionalista politikusok kezdeményezésére ugyanis a „Consiliu de Onoare al Ordinului Național Steaua României” nevű grémium etikai eljárásban döntött arról, hogy vissza kell venni a volt református püspöktől az 1989-es romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet. Ennek lovagi fokozatát akkor Traian Băsescu államfőtől vette át Tőkés, mivel a mindenkori román államfőnek áll kizárólagos jogkörébe azt odaítélni, ergo vissza is vonni.
2013-ban kezdeményezte Victor Ponta akkori kormányfő és köre a „nemzetáruló” Tőkés díjának visszavonását, miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kérhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai. Nyolc kitüntetett szociáldemokrata (PSD) politikus fordult végül beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Tőkés László a becsületbíróság határozatát támadta meg a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését.
A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban csütörtök este kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította. Ez azonban még nem jelenti, hogy Tőkés Lászlót megfosztották a Románia Csillaga érdemrendtől, ez ügyben az államfőnek kell kimondania a végső szót. 
A kitüntetést amúgy Tőkés az 1989-es Temesvári Emlékbizottságra bízta, amikor megindultak ellene a baloldali támadások, ha Johannis államfő visszavonná tőle, az nemcsak a mai román demokrácia és jogállam állapotáról mondana ítéletet, hanem a posztkommunista rezsim viszonyulásáról is a 26 évvel ezelőtt temesvári népfölkeléshez és rendszerváltó román forradalomhoz, valamint ezek áldozataihoz.
itthon.ma//erdelyorszag

„Köszönöm a sorsomnak!” (Czegő Zoltán szerzői estje)
Ötven évvel ezelőtt, 1966 februárjában jelent meg Czegő Zoltán első verse az Igaz Szóban, nem sokkal később a második Forrás-nemzedék tagjai közé sorolták – mondta Szonda Szabolcs könyvtárigazgató csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartott, Ötven év a betűtáblán című szerzői est rövid felvezetőjében, majd átadta a szót az ünnepelt írónak és méltatóinak: Albert Ernő szakírónak és Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatónak. Az emlékezéseket, méltatásokat Szabó Mihály zenetanár lélekemelő tárogatójátéka foglalta keretbe, végül ajándékozás, könyvvásár és a szokásos dedikációk zárták az estet.
„Én soha nem akartam költő lenni, annál jobban tiszteltem a költészetet Janus Pannoniustól a kortársakig, hogy én belevágjak abba. Mondhatni, teljesen váratlanul jött ez a kényszer, amikor megtudtam, hogy egy erdővidéki református lelkész öngyilkos lett. Huszonhat éves voltam, és sehogy sem értettem, hogyan lehet az életet, mint egy elhasznált seprűt, eldobni” – mesélte Czegő Zoltán első verse megírásának körülményeit, aztán költői, szerkesztői, regényírói életútjának más fontosabb, érdekesebb emlékeit is felidézte. Elmesélte, hogy miként fogadták első megjelent versét közeli és távolabbi ismerősei, hogyan dolgoztak együtt a Megyei Tükör költői, akiket nemcsak írásaikért, de vendéglőlátogatásaikért is gyakran felelősségre vontak. A Securitate zaklatásai miatt végül Budapestre költözött, ahol huszonkét év alatt több regényt is írt, aztán 2010-ben, ottani barátai megbotránkozására, végleg hazatért. „Ha sokat élni nem is – mondta –, legalább meghalni jöttem, bár még semmi kedvem sincs meghalni.” Közvetlen hangú visszaemlékezéseit versekkel zárta a költő. Albert Ernő először Czegő Zoltánt, az embert mutatta be. Pogány liturgia című első verseskötetének előszavát idézve elmondta, hogy igencsak konok emberről van szó – állítása bizonyításaképpen elmesélte egyik első, diákkori élményét Czegővel kapcsolatosan. Azután a regény- és versíró méltatása következett, szerinte rendkívüli olvasmányosság és újszerű nyelvezet jellemzi Czegő Zoltán írásait, melyekből idézett is néhány eredeti gondolatot: „…az emberi gyűlölködésben a Gonosz jár eliszonytató táncot temetőinkben”, „miféle nép, melynek megadatott a saját szülőföldje, de hazája nincsen?” Kiss Jenő többek között a költő és közönsége egymásra találásáról beszélt, elmesélte, hogy Czegővel együtt nagyon sok író-olvasó találkozón vett részt a hetvenes-nyolcvanas években, főleg a februári könyvhónapokban, amikor gyakran húsz-harminc helyre is eljutottak. Mint mondta, élmény volt Czegő Zoltánt hallgatni ezeken a beszélgetéseken, a propagandától megundorodott emberek pedig nagyon hálásak voltak az őszinte szavakért. Kiss Jenő szerint Czegő költészete egyenletesen fejlődött, egyre árnyaltabbá vált az elmúlt fél század során, de költészetének líraisága soha nem zárta ki azt, hogy verseivel közéleti problémákban is állást foglaljon, olykor nyíltan, máskor burkoltabb formában, de mindig határozottan.
„Köszönöm a sorsomnak, hogy hetvenhét éves koromban itt állhattam Önök előtt” – mondta végezetül Czegő Zoltán, majd saját idézettel zárta szerzői estjét: „Maradok tisztelettel, s marad végtisztességnek a saját (vélt) tisztaságom.”
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraéledő remények és növekvő szorongások kora (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceaușescu Romániájában (3.) )
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz.  1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat. 
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel.  Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja. 
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp  Székely János  Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása. 
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vári Attila: A közeli. Távol
„A távolság megmérhetetlen, / csak a közelség mérhető”, írtam valaha, s most az öregedés arra kényszerít, hogy igazat adjak annak a kamasz-embernek, aki voltam. Első álmomból felébresztve meg tudnám mondani, természetesen, időjárásfüggő, hogy ha beülök az autóba, akkor esőben, fagyos úton, szikrázó napfényben hány óra alatt lehetek Lemhényben, Marosvásárhelyen vagy éppen Sepsiszentgyörgyön. Mert ezek az én közelségeim.
Emlékeim között lapozgatva, nem tudom pontosan, hány éves voltam akkor, amikor először jártam Háromszéken. Talán óvodás lehettem. Nagyapám katonatársát látogattuk meg akkor. A kertjének érett szilvaillata volt, tömtem magamba a szilvát, szinte kék árnyékuk volt a fáknak a hullott gyümölcstől. Katlanon, rézüstben fortyogott a lekvár, így hát nekem Háromszék (lett légyen szó buja tavaszról, burjánzó nyárról, élveteg őszről), máig azonos azzal az illatozó képpel. Következő emlékem is távolibb múltból való, kisgyermekkoromhoz jóval közelebbi, mint mai életkorom (lám-lám, a közel és a távol fogalma, milyen viszonylagos). 1963. Tizenhét éves vagyok, egyetemista a színiakadémián, s az éjszakai vacogtató utazás végcélja a fűtetlen vonaton Sepsiszentgyörgy. A kislány. Barátom, Visky Árpád vár, aki a Színház Kalauz, Opera Kalauz mintájára, szóbeli szerzője a Bodega Kalauznak, így hát, az állomási becsületsüllyesztővel kezdve a napot, a főtér környéki (ma már lebontott) Őrkőben folytatjuk tagjaim és kedélyem oldását.  – Kettőig van órája – mondta, aztán elmagyarázta, merre van a gimnázium, mert ő próbára sietett. Rengeteg idő, reménykedtem, hogy az órák közti szünetben meglátom az udvaron a Madonna-arcú kislányt, de nem, s felfedeztem a közeli melegedőt, a Múzeumot. Kályháiból a távoli múlt fagyot lehelt. Inkább kint sétáltam a zúzmarától recsegő hóban, aztán végre megláttam Őt. Kamaszkorú félszeg vagyok, egyáltalán nem tolakodó. Ő belém karol, egészen felnőttes, s már nem is érzem a csontomig ható hideget. A főtéri park fái között térdig ér a hó, aztán felkanyarodunk egy meredek utcán. A kapuban búcsúzkodnék, de behív, olyan természetesen, hogy szabadkozni is elfelejtek. A lakásban antik bútorok, rengeteg festmény a falakon. Édesapja végigmér.  – Te a Sanyi fia vagy? – kérdi, s a felesége rátromfol. – Hát persze, hogy a Sanyikáé, a szeme állása, az orra…
Megebédeltetnek, aztán magunkra maradunk. Elmondom a verset, amit neki írtam, Áprilyt olvasunk, Szabó Lőrincet, aztán amikor már annyira oldott a hangulat, hogy megcsókolnánk egymást, indiánüvöltéssel a húga vonalzóval támadja a fejemet, s a kamaszkorú cselédlány az ajtóban vihog.  – Vá-rri-kata – kiáltja minden suhintásnál, jól megnyomva az R-eket. – Ata –, javítja ki a nővére, de még több mint harminc évvel később is úgy szólít az édesanyja, hogy „várri-kata”. Este későn Őrkő, Zsoldos Árpi jön Viskyvel és Bíró Iván Géza is, a díszlettervező. Részegség hajnalig. A színházi portást nem lehet felkölteni, nem alhatok Zsoldos öltözőjében, s marad Visky. Földszintes kis utcákon támolygunk, az a gyanúm, már megkerültük a várost, aztán végre célhoz érünk. Hideg albérlet, talán hidegebb is, mint a kinti szibériai idő. Árpi kinyitja a csempekályhát, a tűztérben karvastagságú gyertya, meggyújtja, s csak a kályharostélyt csukja vissza, villanyt olt. Mintha tűz lobogna a kályhában. A falon reszkető tűztánc-vetület.
 – Az illúzió – mondja. Valahogy elalszunk.
Ugorjunk. 1968. február. 
Sepsiszentgyörgy. Tavaly megjelent az első könyvem, januárban Budapesten jártam, s könyveket küldtek Farkas Árpádnak, azokat hozom.
Készülőben az első száma a Megyei Tükörnek. Névsor, hogy Dali, a főszerkesztő, kiket akar még a laphoz. Harmadéves vagyok ekkor Kolozsváron, s irigykedve hallgatom a neveket. Szabályos kétségbeesés fog el. Egyedül maradok nélkülük az általam sosem szeretett egyetemen. Egy hét múlva újra Sepsi, a szerkesztők a Fogolyán-szanatórium épületében működő pártszállóban laknak, nekem is jut egy ágy. Már éppen a második lapszám érkezik a brassói nyomdából. Az ideiglenes szerkesztőségben mindenki röhögőgörcsöt kap az egyetlen apróhirdetéstől. „Csak kapitális szarvasagancsokat vásárolok magam és barátaim részére. Érdeklődni titkáromnál…”  Ez valójában a szarvas-klub, a felszarvazott férjek klubjának születésnapja, ahol minden férjnek kijár a megelőlegezett zászlósi rang, s fennebb léptetheti felesége vérmessége, de a legmagasabb rendfokozat örökre Simó Ferenc ideggyógyászé. Ő a vezérezredes.
Este Bíró Iván Géza műtermében, s ha a korábban említett sepsiszentgyörgyi utam egy Madonna-arcú barna kislány miatt esett, most találkozom azzal a szőke kislánnyal, akiért aztán tavasszal, nyáron, visszajárok. Kolozsvár. Mintha izzó parázson járnék. Király Laci még Felsőbányán tanít, s az egyetlen ember, aki megért, aki miatt mégis élhető a város, az Kányádi. Többes számban. Kányádiék. Magdi és Sándor. Hallani sem akarnak arról, hogy az egyetem befejezése előtt Brassóba szegődjek az Új Idő című hetilaphoz, ahová Balogh Edgár nagyvonalúan beajánlott.
Brassó. A főszerkesztő nem rossz ember, de nem érintette meg az 1968-as esztendő szele. Itt még az ötvenes évek parazsa szunnyad a hamu alatt. Alatta, mert valóban hamuszürke a lap. De arra jó, hogy átjárjak udvarolni Sepsire, s mert közben Farkas lakást kap, Erzsébet olyan természetességgel veti esténként az ágyamat (aztán még évekig), mint aki biztosan tudja, hogy megint itt maradok... A késő ősz hazarepít Vásárhelyre, de a Vörös Zászló főszerkesztője hintáztat. Sütő szerint nem mer felvenni. Éppen Andrásnál vagyok, amikor betoppan Komáromi Misi, ő Kovásznán kórházigazgató, együtt megyünk haza a szüleimhez, ebédre hívták, s az ebéd végén azt mondja: 
– Viszlek a Tükörhöz.
1968. december. Mikulás előtti hangulat a szerkesztőségben, Dali örömmel fogad, átküldenek a megyéhez, alá kell írnom valamit, s mert éppen fizetésnap van, kiderül, hogy már rajta vagyok a listán, megkapom a szerkesztőségtől a havi fizetésemet.
Maradok. Farkasné tavasszal beköltözik Brassóba, ott van a nyomda. Ő korrektor a lapnál, babát vár, megterhelő lenne az ide-oda utazgatás. Árpáddal bitoroljuk az új lakást. Főzünk, mindenen hajba kapunk. Előzőleg hűlni tettük a teraszra a palackokat, s azok a fagyban szilánkká törtek, ezért mindegyre ellenőrzés, hogy oda ne égjen az étel. Hol én, hol pedig Cini szakácskodik. Szárazborsó-főzelék sült-füstölt kolbásszal, de a végeredmény vaddisznó-ölő golyókeménységű csapágysörét lett. – Te öntöttél rá hideg vizet, attól edződött meg – vádoljuk egymást évekig, ha jobb dolgunk nem akad. Két és fél év a Tükörnél, s amikor elszegődök Bodor Pálhoz, a tévé magyar-adásához, már nős vagyok. A feleségem Marosvásárhelyen színész, de berecki születésű, hatalmas rokonsága itt él. Lemhényben, Szentkatolnán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is sok a rokon. Sok értelmiségivel barátkoztam össze csavargásaim közben a megyében, s egy írásom miatt a megyei pártbizottságnál azzal jelentenek fel, hogy „minden papnál, orvosnál van fogkeféje” (sic!). Munkahelyem Bukarest. Ingázom marosvásárhelyi lakásunk és a főváros között. Ez átlagban két út hetenként. Ha nem repülök, akkor marad a vonat, s emiatt születik a „megpihenős” találékonyságom. Munkám végeztével felülök (pontosan délben) a nagyváradi gyorsvonatra, Brassóban átszállok, irány Sepsi, a Sugás vendéglő. Itt, Szentgyörgyön, a Farkas családot boldogítva bevárom az éjfél után érkező, Vásárhely felé menő vonatot, s mert ezek között nincs tizenkét órás különbség, nem számít megszakításnak, így a tévénél nem is tudják, hogy havonta többször is Sepsin van a házam-hazám. Ideköt Bogdán Laci (szigorúan titkos társaságunk), neki is félelmetes a memóriája, s feleselő játékainkban olyanokon röhögünk többek között, hogy nem hiszik, hogy létező erdélyi magyar költőről beszélünk, idézve Széfeddin Sefket bey viselt dolgait. Aztán kirúgnak a tévétől, egyre több időt töltök Farkasnál s a Sugás törzsasztalánál. Aztán ismét négy év Bukarest, filmrendezőszakos egyetemistaként a hétvégeket rendszeresen újra itt töltöm. Aztán ’83-tól végleg Magyarország…
2001–2006. Öt év diplomáciai szolgálat Bukarestben, minden hétvége: Sepsiszentgyörgy.  Távolság? Közelség? Gyermekkoromban a nővérem lovagolt, s az edző odarakott, hogy járassak egy lovat, s amikor az kitépte kezemből a kötelet, az öreg rám rivallt. – Ne engedd el a pányvát – aztán később: – Ne csavard rá a csuklódra, mert magával ránt.
Barátommal hegymászó túrán, elmagyarázza, hogy soha ne használjak teljes kötélhosszt, kell tartalék, s ugyanezt mondja egy halász, a Deltából kihajózva a tengerre. Filmeznék, s azt szeretném, ha horgonyt vetnénk. – Nem lehet, a lánc teljes hosszát kellene használni, s ha hirtelen feltámadna a szél, megfeszülne, mint egy hegedűhúr, nem lehetne lazítani a csörlőzéshez. Ez az én Háromszékem. Pányva, hegymászókötél, horgonylánc, amely azt a biztonságot jelenti számomra, hogy kötve vagyok megkötözetlenül.
Sorsom  Élhettem volna  Korondon.  lehettem vón agyag  korongon,  égettek volna,  lennék váza,  magam,  kinek hittem,  vagyok csupán  váza. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SZKT Marosvásárhelyen: kiállni, képviselni, kiharcolni
Kiállni, képviselni, kiharcolni – ezt ajánlotta Kelemen Hunor a közelgő választásokra készülődve a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombaton Marosvásárhelyen tartott ülésén elmondott beszédében.
A szövetségi elnök szerint az RMDSZ valamennyi felelős politikusának úgy kell tekintenie a szervezetre, mint eszközre, és nem úgy, mint egy önmagáért való célra. „A mi szövetségünk a romániai magyarok szövetsége, erős eszköze a politikai és érdekképviseletnek. Hozzánőtt a szívünkhöz, az életünkhöz. Olyan értékes eszköz, amit nem szabad elengedni. Nekünk azt kell megmutatnunk, hogy a mostoha körülmények között is tudunk olyan jelölteket állítani, akikben megbízik a közösség, akik hiteles emberek és a közösség problémáira jó, eredményre vezető választ tudnak adni. Akik a politikát, a közösség képviseletét szolgálatnak tekintik, akiknek van elképzelésük a jövőről” – jelentette ki az RMDSZ elnöke az általa ideálisnak tartott jelöltről.
Politikai beszámolójában az Kelemen Hunor megállapította: megrendült az erdélyi magyar  közösség biztonságérzete, új köntösben erősödött fel a magyarellenesség, megkérdőjelezve az identitáshoz való jogot, a megszerzett jogok csonkítására az igazságszolgáltatás intézményeit felhasználva.
„Világosan látnunk kell, hogy mindez tervszerű. Bírósági döntések születtek, amelyek az anyanyelv korlátozására, a kétnyelvűség visszaszorítására vonatkoznak. Most éppen a katolikus státus jogait vizsgálják, időközben leállították a restitúciót, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön pedig lefejezték a város vezetését” – sorolta, rámutatva arra is, hogy a büntetőjogi kivizsgálás alatt álló városvezetők esetében a hatóságok nem tesznek különbséget a gyanú és a korrupció vádja között. „Bírósági eszközöket vetnek be a nemzeti szimbólumaink használata ellen. Jogszabály írja elő a kétnyelvű utcanévtáblákat, de azt nem alkalmazzák. Négy éve nem hajlandóak a MOGYE-en alkalmazni a törvényt, amiért senkit nem vonnak felelősségre” – sorolta.
Megemlítette az is, hogy a parlamentben napirenden van az etnikai pártok betiltására vonatkozó törvénykezdeményezés valamint az anyanyelvhasználatnak a közigazgatásban való betiltását illető kezdeményezés. „Kérdés az, hogy lesz-e elég erőnk a parlamentben mindezt visszautasítani?” – tette fel a kérdést.
Elmondta: a magyar közösség olyan intézmények iránt veszítette el a bizalmát, amelyek a törvényességet kellene szolgálniuk. A politikus hangsúlyozta: az RMDSZ számára továbbra is prioritás magyar közösség védelme. Kijelentette: a szervezet meg tudja akadályozni a magyar közösség ellen irányuló törekvéseket.
Az SZKT ülésén elfogadták az RMDSZ szórvány cselekvési tervét is. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök felszólalásában hangsúlyozta: az RMDSZ-nek a „minden magyar számít” nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. „Emiatt teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról beszélünk a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat” – tette hozzá.
Nincs ahonnan visszavonulót fújni
A politikus úgy fogalmazott, az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásait és intézkedéseit követően sokan megkérdezik: van-e értelme vállalni a megméretkezést? Kérdését meg is válaszolva úgy fogalmazott: nincs ahonnan visszavonulót fújni, és úgy kell készülni, hogy minden pillanatban legyen, aki a helyünkbe tud lépni.
„Olyan jelölteket tudunk állítani, akikben megbízik a közösség, akik a politikát a közösség szolgálatának tekintik’ – magyarázta. A Magyar Polgári Párttal való összefogásra utalva mondta: nem egymás ellen kell harcolni, az MPP-vel kötött megállapodásról már 2014-ben is bebizonyosodott, hogy hasznos volt és remélhetőleg idén is így lesz.
Kiállni, képviselni, kiharcolni – Kelemen Hunor szerint ennek a hármas parancsnak, jelszónak kell vezérelnie a továbbiakban az RMDSZ munkáját. „Kiállni a magyarok mellett, nyilvánosságra hozni minden támadást, minden jogsértést. Képviselni ügyeiket minden fórumon a törvényhozástól a nemzetközi szervezetekig. Kiharcolni az igazunkat és visszakapni azt, amit egyszer már megszereztünk, megszerezni azt, amit már régóta meg kellett volna kapnunk” – sorolta a szövetségi elnök a következő időszak érdekképviseleti és érdekvédelmi teendőit.
Meghívottként szólt a tanácskozás résztvevőihez Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, aki a gyermekvédelmet nehezítő bürokrácia felszámolásához kérte az RMDSZ segítségét.
A tanácskozáson felszólaló Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester cselekvésre biztatta kollégáit. „Érdemes dolgozni, még ha mások döntik is el, hogy mikor ér véget az önkormányzati pályafutásunk” - jelentette ki a tisztségéből felfüggesztett polgármester.
Markó bírálta Szijjártót
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke felszólalásában bírálta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, aki a január végi bukaresti látogatásán úgy vélekedett, hogy román-magyar sikertörténetek kellenek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre, így a kisebbségi kérdésre is választ tudjanak találni. Kijelentette: „fokozza a nehéz helyzetet, ha Magyarországon nem ismerik föl, hogy most kell lépni és nem holnap vagy holnapután”.
Úgy vélte, hogy ha az Egyesült Államok befolyást akar gyakorolni a térség fölött, akkor bele kell szólnia az etnikai kérdésekbe is, és az Európai Unió sem kerülheti meg az ilyen tárgyú állásfoglalást, mert látható, hogy az etnikai kérdések megoldatlansága vezetett az ukrajnai tragédiához is.
Az SZKT megválasztotta állandó bizottságát, a szövetségi szabályzatfelügyelő bizottságot, az etikai és fegyelmi bizottságot valamint a szövetségi ellenőrző bizottságot, és a június 5-én tartandó önkormányzati választások kampányfőnökévé nevezte ki Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét.
Antal Erika. maszol.ro

Az udvarhelyi múzeumot is célba vette Dan Tanasă
A Haáz Rezső Múzeum is a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă célkeresztjébe került. A blogger a múzeum honlapjáról hiányzó román nyelvű tartalom miatt lendült akcióba. Mint kiderült, „rosszkor” kattintott az internetes oldalra.
Diszkriminálja a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a magyar nyelvet nem beszélő román állampolgárokat azzal, hogy honlapján csupán magyar nyelvű információk szerepelnek – erről tett panaszt Dan Tanasă októberben.
„Örvendünk, hogy a nagyobb intézmények után a Haáz Rezső Múzeummal is elkezdett foglalkozni Dan Tanasă. Nem találta meg a román tartalmat az intézmény honlapján, ezért vádolt minket azzal, hogy a magyarul nem tudó román állampolgárokat diszkrimináljuk” – mondta Miklós Zoltán, az intézmény vezetője.
Október-novemberben zajlott a Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesületen (ADEC) keresztül tett feljelentés tárgyalása az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, a Haáz Rezső Múzeum két hete kapta meg a figyelmeztetést. „Volt egy érvényes szerződésünk egy szolgáltatóval arra vonatkozóan, hogy 2015 végéig három nyelven elérhetővé tegye a honlapot, ami meg is történt. A szerződés értelmében a Haáz Rezső Múzeum nem volt kifutva a határidőből, amikor a feljelentés és annak tárgyalása történt, de az idő alatt nyilvánossá tettük a honlapon mind a román, mind az angol nyelvű változatot is” – magyarázta az intézményvezető. A múzeum honlapjának tartalma jelenleg nemcsak magyarul, hanem románul és angolul is olvasható.
„Nincs szó pénzbeli büntetésről, csak figyelmeztetésről. A diszkriminációellenes tanács bizottsága tudomásul vette, hogy a tárgyaláskor három nyelven elérhető volt a múzeum online felülete. Ám a fejlesztés idején ideiglenesen nem volt elérhető román nyelven is a tartalom, ekkor kattintott rá Dan Tanasă is, ezt a pillanatnyi állapotot tudta jelezni”– magyarázta az igazgató. Válaszként a vádakra a Haáz Rezső Múzeum nevében Miklós Zoltán egy negyvenoldalas iratcsomót küldött, amely öt évre visszamenőleg bizonyítja, hogy mikor és milyen román meghívottak voltak az intézmény rendezvényein, valamint a kiállítások két- vagy háromnyelvű tájékoztató anyagát is csatolta.
Veres Réka. Székelyhon.ro

A Csíki Közbirtokossági Unió
A 2000-ből származó 1-es számú törvény megjelenése után egy csapatnyi csíki ember úgy gondolta, véget kell vetni az állami erdészet monopóliumának, és hosszas harcok után sikerült elérniük, hogy megalakuljanak a magánerdészetek. Rafain Zoltánnal, a Csíki Közbirtokossági Unió elnökével beszélgettünk a magánerdészetek megalakulásáról, a kezdeti nehézségekről, az unió szerepéről.
„Megjelent 2000-ben a föld- és erdőtulajdon visszaszolgáltatását szabályozó 1-es számú törvény, de egyáltalán nem akartak hallani arról, hogy az erdőket visszaadják. Az állami erdészettel vívtuk a harcot, hogy adja át a területeket. Ennek kapcsán kezdtem összehívni Tusnádon a kultúrotthonban a parlamenti képviseletünket és a közbirtokossági vezetőket. Kezdetben Kovászna és Maros megyéből is eljöttek a megbeszélésekre, és így alakult ki a birtokosságok egyesületének, az uniónak a megalakítási igénye” – emlékezett vissza Rafain Zoltán. 
Magánerdészetek alakultak 
Az elnök elmondta, nem tudtak megegyezni az állami erdészettel, mivel az az erdők adminisztrálásáért akkora összeget kért, hogy a közbirtokosságok bevételét mind oda kellett volna adni, vagy csak abban az esetben kaptak volna egy bizonyos összeget a birtokosságok, amennyiben év végén maradt volna pénz. Ezt nem tudták elfogadni, így fő célul kitűzték a magánerdészetek megalakítását. „2001–2002-ben zajlottak ezek a harcok. Belekapaszkodtunk egy hiányos jogszabályba, amely azt írta elő, hogy egy magánszféra is alakíthat erdészetet. Viszont semmiféle előírás nem volt arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan is lehet megalakítani. Ki kellett harcoljunk egy miniszteri rendeletet, amelyet az akkori mezőgazdasági miniszter, Ilie Sârbu alá is írt. Így alakulhattak meg a magánerdészetek. Ezt a munkát elvégeztük talán az ország más településeinek javára is, hiszen ebből a rendeletből egy országos szabályozás született, és ez a csapat volt, mely hetente kétszer Bukarestben ösvényelt és nyitogatta az ajtót. A végén már úgy voltunk, a kapus meg sem állított a minisztériumban, azt hitte, ott dolgozunk” – elevenítette fel Rafain.
Eltűnt a rendelet 
Az elnök azt is elmondta, miután végre a mezőgazdasági miniszter aláírta a rendeletet, hazajöttek Bukarestből, és várták, hogy jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben. Hiába, ugyanis a rendelet eltűnt. „A minisztérium és a Hivatalos Közlöny közötti úton a rendeletet ellopták. Ilyen nyomások mellett dolgoztunk, és kezdtünk ismét Bukarestbe járni. A miniszter újra aláírta más iktatószámmal, autókba ültünk, és konvojjal átmentünk a Hivatalos Közlöny épületébe, és amíg ott nem iktatták, addig nem jöttünk el. Így született meg aztán az a rendelet, hogy Romániában megalakíthatók a magánerdészetek. Kértük az állami erdészetet, hogy adják át a területeket, de nem akarták. Arra a döntésre jutottunk, hogy mivel mi is hivatalosan megalakult erdészeti szerv vagyunk, kezdjük el leltározni, ami van. Megkötöttük a közbirtokosságokkal a szerződéseket az erdők átvételére. Amikor már harmadik napja leltároztunk az erdőben, kezdtek megjelenni az állami erdészet alkalmazottai, s mondták, mostanig ők vigyáztak az erdőkre, nem kellene bezárassuk őket. Mert olyan szigorú módszerrel fogtunk neki leltározni, hogy abból nagy problémák lettek volna. És így aztán gyorsan átadták a területeket, csak nagyobb cirkuszt ne csináljunk.”
Fenyegetéseket is kaptak 
A folyamat nem volt könnyű, számtalanszor megfenyegették az unió megalapítóit. Ugyanakkor nem volt anyagi tőke a hátuk mögött, mindent saját zsebből fizettek, amint Rafain hangsúlyozta, nem kis anyagi erőfeszítés volt mindez. „Hála Istennek, a szüleim is odaálltak, apám azt mondta: fiam, ha nekifogtál, csináld végig, s ha nem elég a pénzed, ott van a nyugdíjunk. Ilyen harccal valósítottuk meg. Szerencsére, volt egy kitartó csapat is.” 
Harmincegy tag
A Csíki Közbirtokossági Unió erdészete közel negyvenezer hektár erdőt adminisztrál, 31 közbirtokosság tartozik ide. A közbirtokossági területeken kívül az erdészet még egyházi erdőket, magánerdőket is kezel, de magának az uniónak csak közbirtokosság lehet tagja, és csak az a birtokosság, amelyiknek ez a magánerdészet adminisztrálja az erdőit. Az évek során volt olyan közbirtokosság, amelyik más erdészettel kötött szerződést, de olyan is, amely ehhez a magánerdészethez igazolt át. „Nem jövedelemorientált a magánerdészetünk, ezért alacsony áron tudunk szolgáltatást biztosítani. Úgy vesszük, hogy egy családon belül végzi mindenki a dolgát. Az erdészetre hárul az erdőgazdálkodás szakmai része, az őrzés, ültetés stb.” 
Közös érdekképviselet 
Az elnök rámutatott, maga az unió érdekképviseletet is ellát. A közbirtokosságok működésébe ugyan nem szól bele, minden közbirtokosság végzi a dolgát, ahogy jónak látja, az unió nem foglal állást, ami a belső ügyeket illeti. Mindenik közbirtokosság maga kellett visszaszerezze a területeit, az erdészetnek a jogásza viszont sok segítséget nyújtott számukra. Amint Rafain fogalmazott, az uniót egyfajta védőhálónak is lehet nevezni azokban a problémákban, ami közös. Ilyenkor uniószinten lépnek fel. „Ez tavaly tavasszal is megtörtént, megint kellett a mezőgazdasági minisztérium ajtaját nyitogassuk. Ugyanis egy adott pillanatban a bérlő nagyobb akart lenni, mint a tulajdonos. A területalapú támogatások esetében úgy szólt a vonatkozó jogszabály, hogy a közbirtokosságok mint tulajdonosok, le sem tehetik a kérést a legelőtámogatásra, csak az állattartó gazdák. Minden egyes közbirtokosság egyöntetűen igazságtalannak tartotta ezt, hiszen a tulajdonjogot nem szabadna felülírják a bérlőnek a jogai. Aztán az utolsó percben, úgymond a halálból vissza lehetett hozni, hogy a közbirtokosságok is letehették a támogatásra a kérést. Az APIA-támogatás elég nagy bevételt jelent a közbirtokosságoknak, mert egyes birtokosságoknak nincs olyan erdőállományuk, amelyet ki tudnának termelni, és talán a legelőtámogatás nélkül bajban is lennének.”
Közbirtokosságok a közösségért 
Rafain rámutatott, jelenleg viszonylag jól állnak a közbirtokosságok: ahhoz képest, hogy 2000-ben a nulláról indultak, ma már szinte mindegyiknek saját székháza van, megteremtették a működésükhöz szükséges infrastruktúrát. Ugyanakkor a közbirtokosságok mindenhol segítik az adott közösséget, az egyházat, az oktatási intézményeket. Kultúrotthonokat, templomokat újítanak fel, ravatalozókat építenek, utakat javítanak, ösztöndíjakat adnak stb. Tragédiáknál, tűzeseteknél segítik a károsultat.  „Megérte a harc, hiszen a közösségnek a javait szereztük vissza, a közös tulajdonát. Igaz, mai napig is vannak még igények, visszaadásra váró területek.”
Székházat építenek
A Csíki Közbirtokossági Unió nemrég tartotta közgyűlését. Az itt született döntés alapján – egy hektár harminc áras területre – egy saját székházat építenek az uniónak és az erdészetnek Csíkszeredában. „Ez egy újabb kihívás. Az építéshez szükséges összeggel a közbirtokosságok a területeik arányában fognak hozzájárulni. Ez egy szükséges dolog, évek óta bérben vagyunk, annyi pénzt kifizettünk már, hogy egy épületet felépíthettünk volna. Most már mindenik közbirtokosságnak van saját székháza, eljött az idő, hogy ennek az egész közösségnek is legyen.”
Péter Beáta. Székelyhon.ro

A román-magyar viszonyt próbálták elemezni
Nagyon jónak ítélte a magyarokkal való viszonyukat a Hargita megyében élő románok többsége – ez derült ki egy, mindössze 207 személy megkérdezésével történt telefonos felmérésből. Hargita Megye Tanácsa elemző csoportjának nem reprezentatív vizsgálatát hétfőn mutatták be.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondása szerint 2013-ban is végeztek hasonló kutatást, amelyet most megismételtek. Arra voltak kíváncsiak, hogy a megyében élő románok hogyan ítélik meg a magyarokkal való együttélési viszonyukat. Ennek kapcsán hozzátette, kidolgoztak egy úgynevezett együttélési kódexet, amelyet a soros havi ülésükön hétfőn tűztek napirendre. Ennek a kódexnek a gyakorlatba ültetéséhez együttműködnek a román kormánnyal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel, valamint a Hargita Megyéért Egyesülettel.
Dobos Erika, az elemző csoport munkatársa mutatta be a február 12-25. között zajlott felmérésük eredményét. A vizsgálatuk nem reprezentatív, egy 1000-es telefonos adatbázisból elérhető alanyokra támaszkodó kutatást végeztek, összesen 207 román nemzetiségű személyt kérdeztek meg Hargita megyéből.
Mivel a bemutatón több újságíró megjegyezte, hogy kevés megkérdezett személy alapján vontak le következtetést, Borboly Csaba válaszában kifejtette, hogy az együttélési kódex keretében végezni fognak majd egy részletesebb szociológiai felmérést a témában.
Többek között megkérdezték azt, hogy hogyan ítélik meg a magyar-román viszonyt. Mint kiderült, a válaszadók 48,8 százaléka nagyon jónak, 45,9 százalékuk pedig jónak ítélte meg a magyarokkal való kapcsolatát. Mindössze 0,5 százalékuk gondolta, hogy feszült ez a viszony. A két nemzet viszonyának problémái közé sorolták többek között a kommunikációs és politikai problémákat, a kulturális, történelmi, vallási és etnikai eltérésekből adódó problémákat, valamint a hibás információkból, uszításokból fakadó problémákat. Arra a kérdésre, hogy ki szítja a feszültséget a két népcsoport között, legtöbbjük azt válaszolta, hogy a bukaresti, illetve a megyei politikusok, valamint a fővárosi sajtó.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Nyilatkozatok az előzetes letartóztatásban maradó vármegyésekért
A vármegyések előzetes letartóztatásban maradnak – döntött a Legfelső Ítélő- és Semmítőszék, elutasítva Beke István Attila és Szőcs Zoltán fellebbezését. Közben Kézdivásárhelyen folytatódott a szolidaritási megmozdulások sora a hétvégén: ezúttal azonban a felvonulás elmaradt, a tüntetők a Gábor Áron téren gyűltek össze.
Február 26-án, péntek délelőtt zárt ülésen tárgyalták le a Legfelső Ítélő- és Semmítőszéken a Beke István Attila és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökének fellebbezési kérését, amelyet február 24-én iktattak, és az újabb harmincnapos előzetes letartóztatásuk ellen nyújtottak be a bukaresti táblabíróságon. A bírói testület továbbra is úgy értékelte, hogy Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátása „közveszélyt jelentene”, ezért elutasította a fellebbezésüket. A két védőügyvéd ismét azt kérte, hogy a vizsgálati fogság helyett helyezzék őket házi őrizetbe vagy hatósági felügyelet alá. A szombaton kihirdetett ítélet végleges. Beke István Attila és Szőcs Zoltán újabb vizsgálati fogsága március 29-én jár le, addig mindenképpen a bukaresti rendőrség központi fogdájában maradnak.
Szombat délután Kézdivásárhelyen az ötvenfős tömeg már nem vonult végig a harminc alkalommal megtett útvonalon – a szervezők nem kértek engedélyt újabb utcai felvonulásra –, hanem a Gábor Áron-szobor mögött gyülekeztek a magukkal hozott jelmondatokkal. Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője elmondta: a legutóbbi bukaresti táblabírósági tárgyaláson jelen volt, és valamilyen csoda folytán az egész tárgyalás alatt bent maradhatott a teremben. 
Azt tapasztalta, hogy a tárgyaláson a fiatalokat védő ügyvédek olyan erős érveket hoztak elő, amelyek alapján szabadon kellett volna bocsátani ártatlanul fogva tartott bajtársaikat – ha ezek nem bizonyultak elegendőnek, azt kell mondania, hogy kommunista időket idéz az eljárás, a jogfolytonosság a múlt és a jelenlegi rendszer között nem szűnt meg. 
Azt is kijelentette: a két vármegyés szabadsága nem egy bíró vagy ügyész döntésén múlik, hanem mintha fentről, a kulisszák mögül üzennék: most ne, még ne, még hosszabbítsanak, még egy kicsit várjon a felesége, még ne adhassa át a csomagot, még ne vegye fel az ügyész a telefont. Mintha a háttérből valakik azt akarnák, hogy két ártatlan ember tovább sínylődjék előzetes vizsgálati fogságban. Mintha felmérést végeznének a székelység soraiban, hogy lássák, a székelyföldi emberek mennyire képesek küzdeni két meghurcolt társukért.
Hangsúlyozta: bár kezdetben ezres tömeg gyűlt össze, a tiltakozók száma hétről hétre csökkent, egy bizonyos mag viszont minden szombaton itt volt és itt van. A vármegyések szóvivője felhívta a figyelmet, hogy vonulás nem lesz, de akik hisznek Beke István Attila és Szőcs Zoltán ártatlanságában, kinyilváníthatják véleményüket a szobor közelében felállított asztalnál: pár sorban, kézírással román nyelven leírhatják, milyennek ismerik a két fogvatartottat. Ezen véleménynyilvánítással nagy segítséget nyújtanak mindkettejüknek a majdani tárgyalásokon. Azért szükséges románul megfogalmazni a véleményeket, hogy ne adjanak újabb időhúzási lehetőséget a bíráknak és ügyészeknek, ne hivatkozhassanak arra, hogy le kell fordítani a magyarul megírt nyilatkozatokat román nyelvre.
Minél több a vélemény, annál eredményesebb, meggyőzőbb lesz az akció – vélekedett. Szerinte azért is szükség van ezekre a véleményekre, mert a legutóbbi tárgyaláson is az fogalmazódott meg, hogy István és Zoltán a közösségre nézve veszélyes és ártalmas emberek. Ezt csak ők hiszik így, mi tudjuk, hogy ez nem igaz, hiszen minden tettükkel a közösségért és nem a közösség ellen próbáltak cselekedni – mondotta végezetül a szóvivő.
Az írásos vélemények gyűjtése ezen a héten is folytatódik, Beke Ernő, István édesapja hét közben délelőttönként is a szobor környékén lesz, és minden szombaton 16 órakor ismét találkoznak a tiltakozók, még ha felvonulás nem is lesz. Azt is megtudtuk, hogy március 15-én 11 órakor az egykori hadapródiskola előtti hősök emlékművéhez várják mindazokat, akik eddig is kiálltak a két vármegyés mellett. Iochom István
Háromszék. Székelyhon.ro

Studiumos sikertörténet
Közel hatvanezer euró oktatói kutatásra
Kutatómunkára fordítható több ezer eurós támogatásban részesült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) hét oktatói csoportja. Az egyetem magyar tagozatának oktatói számára a Studium-Prospero Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) írt ki közös kutatási pályázatot a Bethlen Gábor Alap és a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával. A felhívásra 15 pályázat érkezett, ezekből választották ki a támogatásra érdemesnek talált hetet – összesen 30 oktató, doktorandusz, illetve diák munkáját – az MTA akadémikusai.
A nyertes csoportok vezetői péntek délután a Studium-Prospero Alapítvány Központi Hivatalában írták alá a 18 hónapig tartó kutatómunka finanszírozására vonatkozó szerződést. A pályázat részleteiről dr. Vass Levente, az alapítvány kuratóriumának alelnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit.
A Studium-Prospero Alapítvány 2015 júliusában kötött három évre szóló együttműködési szerződést a Magyar Tudományos Akadémiával. Az ezen belül kiírt első pályázat összértéke eredetileg 50 ezer euró volt, ezt az összeget végül 59.333 euróra növelték. Vass Levente kiemelte, hogy a kutatócsoportok az igényelt támogatás egészét megkapták, ez az összeg csoportonként öt- és tízezer euró között mozog. A hét nyertesből ketten a gyógyszerészet, négyen az általános orvostudomány területén indítanak kutatást, egy csoport pedig a gyógyszerészet és az általános orvostudomány közötti köztes területen fog munkálkodni.
– Az akadémikusok nemcsak a beküldött pályázatokat, hanem összességében a MOGYE tudományos tevékenységét is nagyon pozitívan értékelték. Ami a pályázatokat illeti, az öttagú bizottság 75 értékelésből csak négy esetben találta nem támogathatónak a pályázatot. A nyerteseket pedig mind az öt elbíráló pozitívan értékelte – mondta a kuratóriumi alelnök, majd arra kérte az érintetteket, hogy vegyék nagyon komolyan az előttük álló munkát, ugyanis annak sikerességétől függhet a következő pályázat kiírása. Vass Levente arra is emlékeztette a jelenlevőket, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával kötött együttműködési szerződés három évre szól, így a MOGYE 150 magyar oktatójának háromnegyede lehetőséget kaphat a kutatásra. Erre az is biztosíték, hogy pályázni legfeljebb kétszer lehet, és a kutatócsoportok tagjai közül egyesek máris két projektben szerepelnek.
Miután a csoportvezetők aláírták a szerződést, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság orvosi tagozatának elnökeként dr. Szilágyi Tibor, a MOGYE volt rektorhelyettese szólt a jelenlevőkhöz. Reményét fejezte ki, hogy az elindított program precedens értékű lesz, és a jövőben fejlődni fog.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a kutatásban való részvétel nem jár szakmai előrelépéssel az egyetemen. Ennek kapcsán dr. Szilágyi Tibor az alábbiakat nyilatkozta a Népújságnak:
– Felcsillant a remény, hogy ezeket a kutatásokat az egyetemen is hivatalosítani lehet. A rektor úr szerette volna, hogy mind pénzügyi, mind kutatói szempontból bevigyük mindezt az egyetemre. A tárgyalások előrehaladtával azonban kiderült, hogy a pályázók számára teljesíthetetlenek a feltételek, így nem került sor szerződéskötésre. Ettől eltekintve ez mindenképpen egy sikertörténet. A kutatásokból cikkek születnek, amelyek mindenképpen az oktatók szakmai előmenetelét szolgálják.
A csoportok vezetői közül Varga Erzsébetet, a MOGYE Gyógyszerészeti Kara farmakológiai tanszékének tanárát kérdeztük a tervezett kutatásról. A gyógyszerész tanár elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban az erdei gyümölcsök antioxidáns-hatását szeretnék meghatározni. A nyersanyag már megvan, a legnagyobb költséget az etalonok beszerzése jelenti. A kutatást, amelyben négy oktató, egy doktorandusz és egy diák vesz részt, itthon végzik, az eredményeket azonban külföldi fórumokon is közzéteszik majd – tudtuk meg az oktatótól.
A kutatócsoportok ma (hétfőn) a megnyert összeg 95 százalékát kapják meg, a hiányzó 5 százalék két hónapon belül lesz átutalva. A kutatás 18 hónapját március elsejétől számítják a pályáztatók.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Gyerekvetélkedő a XXIV. Kolozsvári Mátyás Napokon
Sok ügyes és bátor gyermek vállalkozott arra, hogy részt vegyen a XXIV. Kolozsvári Mátyás Napok vetélkedőjén, amelyre szombat délelőtt került sor a Karolina téren.
Az Amaryllis Társaság rendezvényén Lupescu Radu történész, a Sapientia EMTE oktatójának Kolozsvárral kapcsolatos kérdéseire kellett felelni. A gyerekek versengő kedvét a szép, napos koratavaszi idő is serkentette. A válaszokat a maszkos kikiáltó fülébe kellett volna súgni, de a lelkes, és Kolozsvár történetéből alaposan felkészült résztvevők sokszor egyszerre kiáltották a jó választ. Miután jutalmul kiosztották Lupescu Radu, a Mátyás király szülőházáról szóló könyvét, a verseny résztvevőit a maszkos kikiáltó Mátyás király szülőházába vezette, ahol izgalmas bábelőadást tekinthettek meg. Szombat este Lupescu Radu az idén 700 éves Kolozsvár címeréről tartott előadást, majd ének- és lantelőadás következett. Szabadság (Kolozsvár)

Falurombolás után tájrombolás?!
Amilyen támadássorozat folyik ma Romániában – a törvényesség nevében! – bizonyos magyar kifejezések, földrajzi nevek és nemzeti szimbólumok használata ellen, feltételezhető, hogy nincs minden rendben a törvényhozás és igazságszolgáltatás körül, következésképpen nem lehet kizárni a politikai maffia működését.
Mert például ahol jogszabályokra vagy akár az alaptörvényre hivatkozva kimondhatja megyei törvényszék, sőt: ítélőtábla is (!), hogy a Székelyföld nem létezik, vagy hogy a román zászló mellől el kell távolítani a mi zászlóinkat, ott a demokrácia álruhában jár.
Üdvözlendő a reformokra és a korrupció felszámolására való törekvés (kormányváltás, prefektuscserék, jogerős ítéletek adócsalás, kenőpénz-elfogadás és hasonló ügyekben), csakhogy a kisebbségek hátrányos megkülönböztetésére alkalmas jogszabályokat jobbára az a baloldal hozta, amelyből még ma is sokan vannak a törvényhozásban. Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a rossz törvények meghozatalában érdekképviseletünk parlamenti frakciójának is van némi felelőssége.
A korrupciós ügyek – amint az közismert – a politikusokon kívül kiterjedtek például ügyészekre, bírákra, vezérigazgatókra. Ezért kérdőjelezi meg a közbeszéd a Székelyföld történelmi-földrajzi tájegységről hozott bírósági döntés igazság- és valóságtartalmát. A már sokszor hallott kijelentés, mely szerint hivatalosan Székelyföld nem létezik, a kommunista diktatúra gyakorlatát juttatja eszünkbe: egy az egyben hasonlít a diktátor falurombolási tervéhez. Akkor is kijelentették: ez és ez a falu nem létezik többé.
Úgy tűnik, most erdélyi ősi magyar tájegységet akar lerombolni, eltüntetni a sajátos romániai demokráciára nyomást gyakorló magyarellenes politika. Azt állítani a való igazról, a reálisról, hogy nem létező – a ’89-es fordulat előtti pártpolitikai gondolkodásmódot tükrözi. Ismeretes, hogy a román hivatali bürokráciának nem tetszik a Székelyföld mint kifejezés, de attól még létező valóság. Még akkor is így van ez, ha „a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják”.
Szánalmas, sovány mellébeszélés ez, hisz román, német, angol nyelvű történelmi, földrajzi, nyelvészeti, turisztikai munkákban is előfordul a Székelyföld földrajzi név, történelmi régió megfelelője az említett nyelveken. De nincs az sehol előírva – és ha lenne, egetverő szamárságnak számítana –, hogy például egy turisztikai (magán)vállakozás (kft.) csak akkor jegyezhető be, ha valamelyik romániai megye vagy település nevét viseli...
Közben kibújt a szeg a zsákból: fellebezés alkalmával jogászok méltóztattak kibökni, hogy a Székelyföldnek még a latin nevével is – Terra Siculorum – az a baj, hogy etnikai színezetű, ezért nem lehet bejegyezni! Ebben az országban, saját szülőföldünkön, a Székelyföldön, már szemünkbe nyíltan ki merik mondani: amit szabad a románoknak, nem szabad a magyaroknak. Hogy igazán látványos legyen a diszkrimináció! Persze az etnikai színezet történelmi-földrajzi-nyelvészeti-néprajzi értelmezésben hamis, mert a tájegység a Székelyföld nevet – sok száz évvel ezelőtt – magyar–magyar viszonylatban kapta, amikor mai formájában Románia még nem létezett. Így tudja ezt számos román nyelvű tudományos munka is.
A Székelyföld román megfelelője a Ţinutul Secuiesc vagy a Secuimea, ţinut locuit de secui = székelyek lakta tájegység. A -föld utótag számos tájegység, régió nevében előfordul: Szászföld, Királyföld, Palócföld, Matyóföld, Mátyusföld, Havasalföld. Szóval nem az „ősi román föld” ellenében találták ki Trianon után, amint azt bizonyos politikai körök vélik.
Tudományos munka írja: „A székely történelem része a magyar és azon belül az erdélyi történelemnek, mint ahogyan az emberemlékezet óta magyarul beszélő székelység is szerves alkotó része a magyar népnek. (...) A Székelyföld földrajzi név azt a területet jelöli, amelyet évszázadok óta, és jelenleg is döntő többségben székelyek (azaz magyarok – K. Gy.) népesítenek be.” (A székelység története, tankönyv és kézikönyv diákoknak és felnőtteknek, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Kiadó, 2015). Tájegység jelentése lehet az -ország utótagnak is: Murokország, Somogyország, Székelyország (régebb használták = Székelyföld), Tótország.
Lássuk, mit ír az Oxfordban 1997-ben kiadott Cambridge lexikon a székelyekről: „Magyar nyelvű népcsoport a Székelyföldön (DK-Erdély, 1918 óta Románia). Összefüggő tömbben élnek és abszolút többséget alkotnak a mai Hargita és Kovászna megyében...” Nyugodtan kiegészíthetjük: és Maros megye egy – tekintélyes – részében. Írják az újságok, hogy a Székelyföld elnevezés és a tájegység területi autonómiája között magyar veszélyt, nemzetbiztonsági kockázatot sejtetnek szélsőséges, magyarellenes figurák. Főként olyanok, akik önkormányzati és parlamenti választási évben még mindig el tudják adni a témát elég széles tömegeknek.
Ugyan Bukarest és néhány nagyváros kikényszerítette a baloldali kormány menesztését, de a parlament nem változott. S még ráadásul van bátorsága hangadóinak a mostani szakértői kormány megbuktatásával fenyegetőzni. Nagyon indokolt és időszerű a Bukarestben kinyilvánított népakarat: a politikai osztály teljes megújulása. Különös tekintettel arra, hogy 25 éves késésben van.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró. Krónika (Kolozsvár)

Előzetes felmérés: nem a magyarok miatt költöznek el a románok Székelyföldről
Kormánytámogatással kutatnák Hargita megyében a magyarok és románok együttélési gondjait. Az eredmények segítségével a megyei tanács véglegesíti a három éve előkészítés alatt lévő román-magyar együttélési kódexet. Az erről szóló tanácshatározatot előbb a megyei önkormányzatnak is el kell fogadnia, a leendő kutatás hipotéziseit Borboly Csaba megyeelnök már hétfő reggel bemutatta a sajtónak.
Nem a magyarok feszélyezik a Hargita megyei románokat, és nem a magyar közösség miatt vándorol el kétszer annyi román fiatal a megyéből, mint magyar, hanem azért, mert itthon nincs jövőképük. Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint várhatóan ez derül majd ki abból az egy évi tartó, szakszerű és hivatalos kutatásból, melyet Hargita Megye Tanácsa végeztetne el – ha az erre vonatkozó tanácshatározatot megszavazza hétfői ülésén a testület.
Felmérés: nincs etnikumok közötti viszály
Borboly Csaba egy nem reprezentatív mintára támaszkodó – kis mintájú – felmérés eredményeire alapozza hipotézisét. A közvélemény-kutatásban a megye 92 településének 207 román anyanyelvű lakosát kérdezték meg a román-magyar viszonyról. A januári telefonos lekérdezés eredménye – akárcsak a 2013-ban a magyarok körében végzett hasonló kérdőívezés – merőben ellentmond annak a képnek, amit a politikum, illetve a központi sajtó tükröz vissza a „románfaló székelyekről” – fogalmazott Borboly az egyébként román nyelven megtartott hétfői sajtótájékoztatóján.
A megkérdezettek 48 százaléka szerint nagyon jó a kapcsolat a két etnikum között, a válaszadók alig fél százaléka véli úgy, hogy feszültség tapasztalható. Arra a kérdésre, hogy ki generálja a feszültséget a román-magyar kapcsolatban, a megkérdezettek döntő többsége a bukaresti politikusokat jelölte meg. A felmérésből kiderül, hogy a román lakosság felét nem zavarja a székely szimbólumok használata, a válaszadók 49 százaléka szerint nem lesz hatással az életére a székely zászló megyezászlóként való elfogadása, 22 százalék válaszolta azt, hogy ez a kérdés jelentősen befolyásolja az életét. A válaszadók 90 százalékát nem zavarják a kétnyelvű, román, magyar feliratok a közintézményeken. 
Arra hivatkozott, hogy az előzetes kutatás eredményei szerint a véletlenszerűen kiválasztott 207 főből alig néhányan okolták a magyarokat az etnikumok közötti feszültségek miatt. A megyei tanácsnak még az e havi ülésén kell fogadnia azt a határozattervezetet, amely alapján elindítják a hivatalos, kormányalapokból támogatott kutatást. Ebben az etnikumközi kapcsolatok hivatala és a kolozsvári kisebbségkutató intézet is partner lesz.
Az elképzelés szerint az egy évig tartó, kérdőívezéssel és fókuszcsoportokkal végzett kutatás végén a Hargita megyében élő románok, illetve magyarok olyan valós problémáira derül fény, amelyeket nem szabad ismét a „magyar kártyával” söpörni a szőnyeg alá – mondta a politikus.
Borboly: megelőzni a manipulációt
Borboly jelezte: ha zöld utat ad a testület a programnak, várhatóan bebizonyosodik a teljes, szakszerű mintára is az a részeredmény, amit a 2013-as román és magyar-, illetve a mostani, románok körében végzett kutatás kimutat. Mint mondta, ez az egész közbeszédet alakítja majd, mivel gyakorlatilag kioltja a román-magyar ellenségképet a megyében.
Az elképzelések szerint a kutatás alapján kidolgozandó együttélési kódexet beépítenék a Hargita megyei települések statútumába, a felmerülő gondokra pedig ez alapján, a nemzetiségi érzékenységeket is figyelembe véve keresnekk megoldásokat. A cél: a megye magyar és román lakossága jól érezze magát otthon, és ne váljanak manipulálhatóvá az etnikai feszültségek hangoztatásával.
Tănasă  és Izsák "senkin sem segít"
Borboly Csaba egyébként úgy látja: a kormány semmit nem tesz a Hargita megyei románokért. Nincsenek programok, vállalkozás-fejlesztő képzések, se beruházások. Ami van, azokat mind a megyei önkormányzat indította – mondta. Mint jelezte, az előzetes kutatásaik szerint nincs jelképháború sem, a Hargita megyei románságot a trikolór mellett nem zavarja a székely zászló.
Szerinte Izsák Balázs vagy Dan Tănasă tevékenysége „senkin se segít”, mivel a mesterségesen keltett zászlóháború-érzettel fedik el a valós megélhetési gondokat. A leendő együttélési kódex segítségével megoldásokat lehet ezen gondokra keresni, amibe szerinte akár az is beletartózhat, hogy például a Székelység története nagysikerű tankönyvbe a román történészek – akár ellentétes – véleménye is belekerüljön – közölte a megyei elnök.
Gellért Edit. maszol.ro

Közelmúltunk kacagtató tragikuma
Kacagásaink címmel adja közre emlékiratait Gálfalvi György író, szerkesztő. A Holnap Kulturális Egyesület és a Noran Libro közös gondozásában megjelent kötet bemutatója Marosvásárhelyen lesz, március 4-én, pénteken 17 órától a Bernády házban. A kötetet szerkesztő Szűcs László könyvajánlója.
Gálfalvi György több mint négyszáz oldalas műve tíz, különböző időben keletkezett, s különböző műfajú részben foglalkozik a szerző életének és több évtizedes szerkesztői pályájának legfontosabb mozzanataival. Társszerzőként akár a Szekuritáté egykori munkatársai közül is jónéhányan szerepelhetnének, hiszen a könyv végigköveti a hatvanas évektől 1989 decemberéig azokat az ügyeket, amelyeket a szerző megfigyelési dossziájának több ezer oldaláról sikerült rekonstruálni. Ismét szembesülhetünk azzal, hogy a diktatúra milyen erőfeszítéseket tett az ellenségesnek tekintett személyek megfigyelésére, olykor milyen kacagtatóan tragikus okok miatt folytattak alapos nyomozást. Ugyanakkor arról is képet kap az olvasó, hogyan működött egyféle belső szolidaritás, hogyan juthattak ki hírek, hogyan lehetett segíteni, néha az orránál fogva vezetni a titkosszolgálatot.
Részben klasszikus memoár, részben különböző kérdezőknek adott nagyinterjúk, életút beszélgetések alkotják a Kacagásainkat, olykor elkerülhetetlen átfedésekkel, ismétlődésekkel, amelyek viszont éppen az elmondottak, illetve az akkor történtek felidézésének a hitelességét erősítik.
„Nekünk nem szabad elkövetni azt, hogy méltánytalanok legyünk, éppen azért, mert annyi méltánytalanság ért minket.”
A hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szó szerkesztőségében megélt idők tanúsága mellett két, visszatérő, fontos epizódot jelent az 198.9 december 22-ét megelőző és követő napok történéseinek minden részletre kiterjedő tárgyalása, illetve az alig három hónap múltán bekövetkező vásárhelyi fekete napok fontos mozzanatainak, kiváltó okainak az összefoglalása. Rendkívül érdekes, akár a mai időkben is tanulsággal szolgál az a folyamat, ahogy a negyedszázada a politizálás mindennapjaiba csöppenő szerző egy idő múltán tudatosan eltávolodik, visszatér a politikum, számára idegen világától a dolgozószoba, az íróasztal, a lapszerkesztés otthonos közegébe. Szemléletes az adott korszakok helyi fontos szereplői portréjának megkapó őszinteségű megrajzolása is, legyen szó Hajdu Győzőről, Sütő Andrásról, Király Károlyról, Kincses Elődről, Markó Béláról, de akár Nagy Istvánról vagy Balogh Edgárról.
A kor megítélése szempontjából fontos volt az a maga idejében vitatott jóslata, miszerint 1989 után nem lesz igazán más a világ. Persze, ahogy a kötet borítólapján ajánló soraiban a barát, az egykori szerkesztőtárs, Markó Béla fogalmaz, talán lehetett volna, és még mindig lehetne.
Az alábbiakban egy, a hatvanas évekbe visszavezető epizód részleteit olvashatják, az egyetlen olyan esetet, amikor a Szekuritáté és Gálfalvi György találkozása – Kolozsvárott – tettlegességig fajult.
„Amikor 1964 novemberében a kolozsvári Szekuritátén a köpcös fenéken rúgott, nem a visszaütés bátorsága, hanem ösztöne indította el a kezem. Értek már ilyen alattomos támadások a grundon, amikor az utcák közötti focimeccseken kakaskodtunk, s én nem figyeltem a hátam mögé. Most sem figyeltem az ártalmatlannak tűnő köpcösre. Az adott pillanatban egyetlen célszerű riposztot választottam: könyökkel hátraütöttem, telibe találtam a köpcös orrát. Hallottam, hogy felnyögött, de csak a sasorrút láttam, aki két hosszú lépéssel megkerülte az asztalt és villámgyorsan az arcomba vágott. Ugyancsak reflexből visszaütöttem, de második ütésre már nem volt lehetőségem. A szembenálló férfi baromi erős, rutinos verő és verekedő volt, annyi esélyem sem volt vele szemben, mint hópehelynek a lerben. Engem az életben így nem vertek meg. Azt írják, a szakmabeliek értenek ahhoz, ne maradjon nyoma a veréseknek. Rajtam nyoma maradt, bár a sasorrú kétségtelenül vérprofi volt. Az egész jelenet egyébként inkább egy kocsmai verekedésre emlékeztetett. (Kocsmában kétszer verekedtem életemben: egyszer Szőcs Kálmán helyett, egyszer Majtényi Erik védelmében.) Két percig sem tartott az egész, kábán, kiütött bokszolóként roskadtam le, sajgott a szemem környéke, vastagodni kezdett a szám, mintha foghúzás előtt kaptam volna érzéstelenítőt. Amikor valamelyest magamhoz tértem, ketten voltunk a szobában a zömökkel, aki a kanapén ülve zsebkendőjével nyomogatta az orrát. Eszembe sem jutott, hogy számonkérjek tőle valamit; nem jutott eszembe semmi. Visszatért a sasorrú, ismét kifogástalanul elegáns volt. Leült velem szemben a székre, hosszú ideig figyelmesen nézett, mint aki munkája eredményét veszi számba. Egy idő után megszólalt, hibátlan, sőt választékos magyarsággal: – Idefigyeljen, Gyuri! (Gyuri! Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Szekuritátén keresztnevemen szólítottak. Amikor tíz év múlva kézhez vettek, a kihallgatásokon Gálfalvi elvtársnak, nagyritkán Gálfalvi úrnak neveztek, a lehallgatási jegyzőkönyvekben az általuk adott fedőneveken – Kelemen, Gál, Gherasim, Gheorghe – olykor vezetéknevemen emlegettek. Megfigyeltem: a jegyzőkönyvekben Hajdut, Jánosházyt, Nemess Lászlót fedőnevükön kívül sokszor keresztnevükön becézték, Székely Jánost, Markó Bélát és engem soha.) Tehát: – Idefigyeljen, Gyuri! Ami az előbb történt, köztünk marad, de nem felejtjük el. Nem érdekel, hogyan fogja megmagyarázni, mi történt az ábrázatával. Mondja, hogy legurult a Fellegváron vagy a Metró (szépemlékű pincekocsma) lépcsőin, mondja, hogy verekedett a Fásoknál (Karolina-téri táncterem), mondjon akármit. De ha csak egyszer – értsünk szót, csak egyszer – eljár a szája, nem ússza meg ennyivel.
Kábán és bambán hallgattam. Annyi azért átjött a kábaságon, hogy kihallgatóm összefogott beszédet tart és szabadulni akar tőlem. Nem készült nyilatkozat, nem készült jegyzőkönyv, nem kellett semmit aláírnom. Csak a kihallgatás kezdetén felvett személyi adataim tanúskodtak arról az asztalon, hogy ott jártam. És nagy valószínűséggel – későbbi tapasztalataim alapján – a magnóra vett beszélgetés, majd a dulakodás zajai. Bejött egy férfi – azt sem vettem észre, mikor hívták be – a sasorrú néhány szót mondott neki az ajtóban, az intett, hogy menjek vele. Kikísért a mosdóba, ott románul rám szólt, szedjem rendbe magam. Belenéztem a tükörbe: a szemfogam fölött felhasadt a szájam, a szemöldököm vérzett, szemem alja megduzzadt (délutánra sötétkék, másnapra fekete lett). Ittam néhány korty vizet a tenyeremből, megmostam az arcomat – ennyit tehettem a rend érdekében. Kísérőm karonfogva átvezetett egy néptelen folyosón, onnan az udvarra értünk, az autóbejárón léptem ki az egykori Új, akkori Karl Marx, mostani Decebal utcába. Nem akartam ezt az arcomat mutogatni, mellékutcákon lopóztam az állomásig. Sötétedés után érkeztem Marosvásárhelyre.” (...)
*
Gálfalvi György könyvét március 17-én Nagyváradon, majd 18-án a budapesti Örkény István könyvesboltban mutatják be. maszol.ro

Felmérés készült a román–magyar viszonyról
Hargita Megye Tanácsa három év után újabb felmérést készített a Hargita megyei magyar–román viszonyról. Az intézmény munkatársai ezúttal a román ajkúakat kérdezték meg telefonon, és a válaszadók többsége szerint a hétköznapokban nincsenek etnikai feszültségek, azt csak felülről gerjesztik, nagyrészt a bukaresti politikusok.
A Hargita megyei románok körében végzett felmérés eredményeit tegnap ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Dobos Erika, az intézmény elemzőcsoportjának vezetője. A tanácselnök elmondta, a legújabb kutatás is azt igazolja, hogy az emberek nemet mondanak a cirkuszokra és igent a munkára. A felülről gerjesztett cirkuszok az itt élő románságnak sem kedveznek, sőt, egy korábbi felmérés szerint a román ajkú fiatalok nagyobb arányban vándorolnak el a megyéből, mint a magyarok, és a megye románsága elöregedésének mértéke nagyobb a magyarokénál. A felmérésre azért volt szükség, mert a megyei tanács tegnapi soros ülésén egy, már évek óta tervezett jó együttélési kódex elkészítését célzó programra vonatkozó határozatot terjesztettek elő, amely jogi és pénzügyi keretet biztosítana a további kutatásokra. A tervek szerint Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület partnerségben fogja kivitelezni a kódexet. A megyeelnök reményét fejezte ki, hogy kormányzati szinten is felvállalják a kódexet, így az más megyék számára is mintául szolgálhat a békés együttélésre. Borboly Csaba elmondta, előzetes kutatásaik azt igazolják, hogy nincs valós jelképháború a térségben, a Hargita megyei románságot a trikolór mellett nem zavarja a székely zászló. Szerinte Izsák Balázs vagy Dan Tănasă tevékenysége „senkin sem segít”, mivel a mesterségesen keltett zászlóháború-érzettel fedik el a valós megélhetési gondokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar hangért kiáltanak
Dan Costescu közlekedésügyi minisztertől kért magyarázatot Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor arra vonatkozóan, hogy a csíkszeredai és más Hargita megyei vasútállomásokon a hangosbemondó még mindig nem tájékoztatja a román mellett magyar nyelven is az utasokat a szükséges tudnivalókról. Tánczos a szenátusban interpellált az ügyben, mint rámutatott, Csíkszeredában korábban kétnyelvű volt az utastájékoztatás, egy ideje azonban a bemondó „nem tud magyarul”.
Az RMDSZ-es politikus írásbeli panaszában úgy fogalmazott, nem kívánja felsorolni azokat a törvényes előírásokat, amelyek a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatára kötelezik a közintézményeket, de úgy gondolja, hogy a magyar nyelvű információközlés indokolatlan megszakítása elfogadhatatlan. A szenátor arra is kitért, hogy noha a helyi sajtó többször is foglalkozott az üggyel, a vasúttársaság nemhogy nem oldotta meg a problémát, de még válaszra sem méltatta az újságírókat és a lakosokat. (Krónika) ELFOGTÁK BIVOLARUT. Elfogták pénteken Franciaországban az Interpol által körözött szektavezért, Gregorian Bivolarut, akit 2013-ban hat év börtönre ítéltek kiskorúak megrontásáért és emberkereskedelemért. A Mozgalom a Szellemi Integrálásért az Abszolútumba (MISA) nevű mozgalom alapítójának és szellemi vezetőjének nevére 2013 júniusában adtak ki nemzetközi körözési parancsot, az Interpol honlapja szerint Bivolaru az egyik legkeresettebb szökésben lévő romániai bűnöző volt. Az ügyészség 2004-ben emelt vádat ellene, de ő Svédországba menekült, ahol 2005-ben politikai menedékjogot kapott, a svéd hatóságok megtagadták kiadását. A Gândul napilap információi szerint a francia ügyészség döntésének értelmében Bivolaru egyelőre letartóztatásban marad. A hírhedt szektavezető, akinél a letartóztatásnál hamis iratokat találtak, azt állította, hogy bolgár állampolgár, és nem azonos azzal a személlyel, aki ellen körözést adtak ki Romániában. Hírügynökségi információk szerint már megkezdődött a kiadatási procedúra. (Transindex) ETIKAI KÓDEX KELLENE. Adrian Curaj oktatási miniszter úgy látja, eljött az ideje egy iskolai etikai kódex kidolgozásának. Amikor újságírók arról faggatták, hogyan kommentálja a Temes megyében történteket, ahol hangfelvétel készült arról, hogy egy óvónő kiabált és sértegette a kicsiket, Curaj azt mondta, a Temes megyei tanfelügyelőség nagyon jól tudja, mit kell tennie, ő pedig bízik az intézmény képviselőinek szakértelmében. „Tovább kell fejlesztenünk, ami a törvényekben benne van, szükségünk van egy etikai kódexre, eljött az ideje, hogy kidolgozzuk” – magyarázta a miniszter, aki szerint a kódexnek vonatkoznia kell az iskola területére, a pedagógusokra, a diákokra és a családtagokra egyaránt. Közben tegnap felmondott az óvónő, aki a hangfelvételek tanúsága szerint kiabált a kicsikkel és csúfolta őket, így leállítják az ellene indított fegyelmi eljárást. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi: tudomásul vettük Gergely RMDSZ-listára jelölését
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tudomásul vette a történelmi magyar egyházak javaslatát, hogy Gergely Balázs az RMDSZ kolozsvári tanácsosjelölt-listájának befutó helyén szerepeljen a helyhatósági választáson – nyilatkozta a Krónikának kedden Szilágyi Zsolt. 
Az alakulat országos elnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy az RMDSZ bejelentése szerint a történelmi magyar egyházak a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét jelölték a szövetség kincses városi jelöltlistájára.
Gergely Balázs – aki korábban betöltötte az EMNP országos alelnöki tisztségét, a 2012-es önkormányzati választáson pedig az alakulat kampányfőnöke volt – elfogadta a felkérést, a Maszol.ro portálnak pedig úgy nyilatkozott: az EMNP is támogatja, hogy RMDSZ-listán induljon.
Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az egyházak Kató Bélán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökén keresztül tolmácsolták jelölésüket az EMNP-nek. Hozzátette, miután négy történelmi egyház vezetője kérte a beleegyezésüket, ilyen helyzetben nem vétózhatták meg a felkérést, amelyet tudomásul vesznek.
„Ugyanakkor világosan rákérdeztem, Kató Béla püspök pedig válaszában egyértelművé tette: nem azt kérik az egyházak, hogy ne indítsunk önálló listát vagy jelöltet Kolozsváron, hanem hogy ne ellenezzük, és fogadjuk el a Gergely Balázzsal kapcsolatos döntésüket" – jelentette ki az EMNP elnöke. A politikus közölte, Kató Bélát tájékoztatta arról, hogy a néppárt helyi és országos szinten egyaránt több próbálkozást tett a magyar–magyar összefogás, a koalíció létrehozása érdekében, az RMDSZ azonban mindannyiszor visszautasította a javaslatokat.
Szilágyitól megtudtuk, még nincs döntés arról, hogy ki lesz az EMNP kolozsvári polgármesterjelöltje, illetve miként fog összeállni a tanácsosi jelöltlistája.
Gergely Balázs egyébként 2012-ben a néppárt színeiben pályázta meg a kolozsvári elöljárói széket. Lapunk úgy tudja, az EMNP nemrég felkérte, hogy legyen idén is a párt polgármesterjelöltje a kincses városban, a történész-régész azonban elhárította az ajánlatot.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kulturális intézmény születik?
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész az EMÜK-ről 
Kis híján két éve, pontosabban 2014 májusától működik Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának égisze alatt egy olyan képzőművészeti iroda, mely a tervek szerint idővel Erdélyi Művészeti Központtá kellene hogy kinője magát. Az indulásról, időközben felmerült gondjaikról, megvalósításaikról és terveikről ennek vezetőjével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésszel beszélgettünk.
Társalgásunk során a saját pályafutása is szóba került, ugyanis a magát szerényen, de annál nagyobb felelősséggel programvezetőnek mondó képzőművészeti szakember január végén, Nagyváradon Jakobovits Miklós-díjban részesült.    
– Arra kérem, fogalmazza meg, mit takar az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) elnevezés, kik, milyen meggondolásból és miért éppen itt szeretnék létrehozni?
– Az EMŰK létrehozását tulajdonképpen egy régi, még a két világháború közötti időszakban született és az önálló erdélyi magyar képzőművészeti múzeum létrehozását célzó szándék megvalósítása felé tett első nagy gyakorlati lépésnek szánták mindazok, akik mernek nagyot álmodni és cselekszenek annak beteljesülése érdekében. Ennek megtételére viszont a Barabás Miklós Céh elnöki tisztségét is ellátó, és a nemes ötletet mindvégig dédelgető Jakobovits Miklós festőművész folyamatos unszolására, valamint a kivitelezés vállalására egyaránt szükség volt.
A gyakorlati lépések megtételére valós politikai akarat pedig csak Sepsiszentgyörgyön mutatkozott, ahol a polgármester és a megyei tanács elnöke is egyöntetűen támogatta az elképzelést, amely a szakmai kuratórium döntése alapján végül nem múzeum, hanem annál összetettebb tevékenységű erdélyi képzőművészeti központ létesítésére módosult. Ebben az előkészítő folyamatban oroszlánrésze volt Vargha Mihálynak, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának. Az alakulás első fázisában, az EMŰK egy országos merítésű szakértői testület tanácsadói által biztosította garanciával, a múzeum egy részlegeként működött. Később viszont a törvényi adottságok figyelembevételével váltás következett be az alapok lerakásának stratégiájában a már említett képzőművészeti iroda létrehozásával.
Ez ugyanis az Erdélyi Művészeti Központ elnevezésű képzőművészeti program megvalósításának helyt adva készíti elő a későbbi intézménnyé alakulást. E célkitűzés elérését hivatott szolgálni jelenlegi szerteágazó tevékenysége is, melynek elvégzését Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye tanácsa, valamint a Bethlen Gábor Alapítvány támogatja és segíti. Szerepvállalásuk komolyságát pedig a modern kiállítótereket, a művek tárolására alkalmas helyiségeket, valamint a tárlatrendezésre szintén alkalmas tanácskozótermet is magába foglaló székház biztosítása is bizonyítja. 
– Ez hol található?
– A városközpontban álló egykori postahivatal épületében. 
– Milyen szerepet, illetve feladatot szántak az Erdélyi Művészeti Központnak?
– A szerepe mindenképpen az erdélyi magyar képzőművészet valós, kultúrák közti viszonylatban is értékelhető önképének a kialakítása kell hogy legyen, mind a maga, mind tágabb kulturális környezete számára.
Ez viszont az 1920 utáni tárgyi emlékek összegyűjtését, feldolgozását és bemutatását is feltételezi. Kiemelt feladatának tekinti ugyanakkor az erdélyi képzőművészek életművének figyelemmel kísérését és annak jelentős, jellemző darabjainak átmentését a jövő nemzedékei számára, valamint a művészetbarát közönség kiszolgálását és utánpótlásának kinevelését is. Segíteni szeretné továbbá az erdélyi (romániai magyar) művészettörténeti kutatómunkát az eddig lappangó értékek felszínre hozatalával, valamint azzal, hogy megpróbálunk hozzájárulni egyes felmerülő kérdések és stílusbeli összefüggések tisztázásához.
– Meddig terjed a gyűjtési terület, és kik tartoznak közéjük?
– A történelmi Erdély és a Partium, valamint Bukarest vagy bármelyik romániai helység magyar képzőművészete benne foglaltatik és természetesen az erdélyi születésű, de külföldre távozott erdélyi magyar művészek alkotótevékenysége is. Részben pedig a magyar képzőművészekkel közeli baráti és művészi kapcsolatban lévő román, szász vagy más nemzetiségű, esetenként külhoni alkotók jellemzően erdélyi vonatkozású munkássága is.
– A műalkotásokon kívül még gyűjtenek valamit?
– Igen. Vázlatokat, vázlatfüzeteket, munkanaplókat, naplókat, levelezéseket, fotódokumentumokat, filmeket, videókat, hanganyagokat, kéziratokat, cikkeket, valamint az idevágó művészeti vonatkozású könyveket, folyóiratokat, filmeket, riportokat.
– Rendelkeznek-e a gyűjtemény létrehozásához és bővítéséhez szükséges anyagi alappal?
– Sajnos nem, ezért elsősorban a művészek és leszármazottaik adományaira számítunk. Ellentételezésképpen azonban intézményünk vállalja, hogy a gyűjteménybe felajánlott és beválogatott műtárgyakat megfelelően őrzi, gondozza, rendszerezi, lehetőségeihez mérten restaurálja, segíti a szakmai feldolgozásukat, valamint azokat kiállításokon és katalógusokban is bemutatja. 
– Melyek voltak a mögöttünk hagyott esztendő fontosabb megvalósításai?
– Beszereztünk néhány, a gyűjtemény állagának színvonalas raktározását, leltározását, feldolgozását, archiválását és bemutatását megoldó technikai felszerelést. Ugyanakkor folytattuk Az erdélyi magyar képzőművészet a kommunizmus alatt című kiállítás következő, 1975 és 1989 közé eső időszakának a bemutatásához szükséges kutatómunkát. Folyamatosan szerveztük ugyanakkor az erdélyi képzőművészek életművének számbavételét és bemutatását célzó kiállítássorozatot, az így megnyíló tárlatok anyagát pedig katalógusokban is közzétettük.
Kiállítási programjaink összeállításakor azokat az életműveket részesítjük előnyben, amelyek révén az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményét építeni és gyarapítani tudjuk, ahol maga a művész, vagy elhunyta esetén a hagyatékát őrző örökösei alkotásokat ajánlanak fel a központ számára. Mindezt számszerűsítve elmondhatjuk, hogy a 2015-ös évben összesen 12 tárlatot sikerült megnyitnunk, 9 katalógust kiadnunk és a gyűjteményünket 45 műalkotással gyarapítanunk. Fontosnak tartom továbbá a felsorolt eseményeken a nagyszámú közönség részvételének megemlítését, hiszen ezen örvendetes tény a sepsiszentgyörgyiek képzőművészet iránti igényének az erőteljes tükrözésén túl, a helyszínválasztás jogosságát is megerősíti. 
– Idei terveik?
– Továbbhaladni az intézményépítés, számbavétel és gyűjtőmunka terén, valamint 12 kiállítás megszervezése és ugyanennyi katalógus kiadása is a célkitűzéseink közé tartozik.
– Mit jelent az ön számára a Jakobovits Miklós-díj, melyben a Magyar Kultúra Napja alkalmából részesült? 
– Nagyon örültem neki, hiszen ez életem első hivatalos elismerése, ráadásul egy olyan egyéniségről van elnevezve, aki művészként az európai színvonalú igényesség megtestesítője volt, miközben a Barabás Miklós Céh alapítója, alelnöke, majd elnökeként fontos közszolgálatot is vállalt úgy, hogy közben végig kellő távolságot tudott tartani a napi politikától. Művészeti írásai is jelentősek. A képzőművészet erdélyi jellegének kérdését – saját elméleti munkásságom egyik sarokpontját is jelentő problémáját – elsőként ő vetette fel a kommunista diktatúra idején. És nemcsak felvetette, hanem tanulmányokban elemezvén annak sajátosságait, jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar képzőművészeti anyanyelvről szóló párbeszéd kialakulásához. Végül pedig, de nem utolsósorban, amint arra már utaltam, az Erdélyi Művészeti Központ megálmodójaként, létrehozásának szorgalmazójaként, és a megvalósítása érdekében alakult kuratórium tagjaként is megőriztem az emlékezetemben. És egy olyan kiváló festőművészként, akivel szoros emberi, valamint ügyszeretetben teljes szakmai kapcsolatban álltam, akire mindig nagy tisztelettel tekintettem, és akinek a szelleme a leendő intézmény már álló falai között lebeg. Éppen ezért a nevét viselő díj nekem való odaítélését nagy megtiszteltetésként éltem meg.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Böjte atya központjainak konyháit ellenőrzik
Hargita megye szerte ellenőrzik a Böjte Csaba atya gyermekvédelmi központjaiban működő konyhákat – adta hírül a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
A ferences szerzetes a prefektusi kollégium e heti ülésén sérelmezte, hogy Hargita megyében a konyhák modern felszerelését kérik, amelyre nincs anyagi lehetőségünk, más megyékben viszont nem tapasztalta ezt a szintű ellenőrzést. 
Böjte atya ugyanakkor kiemelte, fontos, hogy az iskolai tananyag elsajátítása mellett a háztartásba is bevonják a gyerekeket, a hátrányos helyzetből érkezők megtanuljanak ételt készíteni, házat kitakarítani, hiszen ezekre otthon nagyrészt nincs lehetőségük. „Ne kérjenek olyant, amit a törvény sem kér” – tette hozzá az atya.
A ferences szerzetes további problémaként a gondozásba vétel során felmerülő papírmunkát említette, amellyel sokszor hónapok telnek el, ez pedig hosszú idő ahhoz mérve, hogy munkájuk a megelőzést szolgálja, és sokszor a veszélyben lévő gyereken kell segíteni. Mint Böjte Csaba tudatta, közel 23 éves tevékenységük során több mint 3000 gyerek érte el a felnőttkort a gondozásukban, közülük többen családot alapítottak. Székelyhon.ro

Több mint egymillió romániai beteg kerülhet veszélybe
A gyógyszerek piacán tapasztalható súlyos problémákra kívánja felhívni a figyelmet a Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége egy kedden indított kampány révén.
A Parancsoljanak megálljt a gyógyszerek eltűnésének Romániában! elnevezésű akció keretében olyan személyekre fogják felhívni a közvélemény figyelmét, akiknek a jelenség miatt egyáltalán nem vagy megkésve sikerül hozzájutni a kiírt gyógyszerekhez. 
A Krónikus Betegek Szervezetei Szövetségének elnöke szerint a következő hónapokban hasonló helyzetbe kerülhet több mint egymillió romániai állampolgár. A kampány kezdeményezői azt kérik az illetékes hatóságoktól, hogy sürgősen intézkedjenek a helyzet orvoslása érdekében.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Felszólalások a Szövetségi Képviselők Tanácsában
A Szövetségi Képviselők szombati tanácskozásán a képviselők egyetértettek abban, hogy a magyar közösséget nap mint nap érő támadások, hátrányos megkülönböztetések dacára nem szabad meg megtorpanni, a választásokon eredményeket kell felmutatni, mert az emberek biztonságot várnak az RMDSZ-től.
Az alábbiakban a képviselők felszólalásaiból tallóztunk:
A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni
"A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni. A helyzetünk valóban nehéz, de a megszólalás szabadságával mindenképp élnünk kell. Élnünk kell azzal, hogy elmondjuk: azt nem lehet, hogy az amerikai nagykövet az igazságszolgáltatás minden újabb hőstette után megszólal, de abban, hogy mi van a magyarokkal, a feliratokkal, hogy nem alkalmazzák az oktatási törvényt, egy szava sincs"– fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy "egymillió-háromszázezer ember szava nem számít 2016-ban. Mindezt a választások alkalmával tudatosítani kell, fel kell mutatni, ehhez pedig programot írni" – jelentette ki.
Biztonság és modernizáció
Biztonság és modernizáció, erről kell szólnia a 2016-os évnek. Az RMDSZ-nek ezeken a területeken kell megfogalmaznia valós és hihető válaszokat – mondta Kovács Péter ügyvezető elnök. Kifejtette: "amikor azt mondjuk, hogy a magyar emberek biztonságot várnak el a kisebbségi érdekvédelmi szervezetüktől, ahogyan a szövetségi elnök is említette: a család biztonságát, a közbiztonságát, a munkahely biztonságát is garantálnia kell az RMDSZ-nek, hiszen ezt várják el a magyar emberek az országos vezetéstől, helyi és megyei szervezeteinktől, azoktól az emberektől, akik az önkormányzatokban tevékenykednek, netán a parlamentben". Amit a modernizációról szólva kiemelt: "a szövetségnek fejlesztenie kell a településeket, azokat a régiókat, ahol magyar emberek élnek."
Az elmúlt időben felgyűlt feszültségekről szólva kijelentette: "Eredményt nemcsak összefogás, hanem elsősorban munka hozhat. Soós Zoltánnak az a feladata, hogy a vásárhelyi polgárok, románok és magyarok összefogását elérje, hogy kivezesse Marosvásárhelyt az izolációból. Székelyudvarhelyen tiszta a helyzet: egyetlenegy jelölt adta le határidőre pályázatát. Arros Orsolya nem a mindennapi politikai hercehurcában vesz részt, hanem nap mint nap elmondja, hogyan tudna új lendületet adni a városnak, a mintapéldája annak, hogyan lehet sok munkával eredményt elérni".
Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem…
"Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem, ami hátráltat Csíkszeredában, az hátráltat Temesváron is, ami felháborít Gyergyószentmiklóson, az felháborít Nagyenyeden is" – jelentette ki Winkler Gyula EP- képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, utalva a sepsiszentgyörgyi történésekre, és szolidaritásáról biztosította a székely- földieket. Kijelentette: a szolidaritás fontos elem a megújított Szórvány cselekvési tervben is, amely szerepel az SZKT napirendjén, és emlékeztetett arra is, hogy tíz erdélyi magyarból három a szórványban él, olyan településen ahol tíz százaléknál kisebb a magyarság részaránya. "Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy a magyar egyházak, a civil szervezetek és az RMDSZ közös célkitűzések mentén dolgoznak, és mi a szórványban megtanultuk, hogy a legjobb, ha együtt tervezünk és cselekszünk. Remélem, ez érvényes lesz az önkormányzati választásokon is" – hangsúlyozta Winkler.
A magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia
A Kereszténydemokrata Platform nevében Moldován József parlamenti képviselő szólalt fel, beszédében kitért a jelenlegi helyzetre, elmondta a magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megtorpannia, tovább kell mennie. Moldován továbbá ismertette a kereszténydemokrata platform álláspontját az alkotmánymódosítás kapcsán, amely ponto- sítaná a család fogalmát az alapokmányban: "Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyént megillet  az a jog, hogy saját maga válassza meg életformáját, azonbana kereszténydemokrata elvekre hivatkozva a család alapját férfi és nő alkotja, hiszen ez biztosítja a nemzetünk fennmaradását."
Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak
Antal Árpád megköszönte a támogatást: "Jó érzés azt látni, hogy számíthatok önökre, biztosíthatom: önök is számíthatnak rám. Két üzenetet fogalmaznék meg: azoknak, akik több éve önkormányzatokat vezetnek, azt mondom, úgy menjenek be minden reggel a hivatalba – még akkor is, ha az az utolsó nap –, hogy amit letettek közösségük asztalára, amiatt ne tudják őket kérdőre vonni, azt ne tudják megkérdőjelezni. Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak. Azoknak, akik most vállalnának először vezetői tisztséget az önkormányzatokban, tapasztalatból mondom: ne bizonytalanodjanak el, azért is érdemes dolgozni, mert a nehéz pillanatokban érezhetik, a közösség mellettük áll." Mint mondta, "előre kell menni, nem szabad elbizonytalanodni, nem szabad teret engedni azoknak, akik ellenünk lépnek fel".
"Meg kell szereznünk a város vezetését"
"Annak érdekében, hogy Marosvásárhely erőforrásait a továbbiakban is megőrizzük, és ne pazaroljuk ezt el, meg kell szereznünk a város vezetését. Pontosan 99 nap van a helyhatósági választásokig, amikor Marosvásárhely lakossága eldönti, milyen értékek mentén halad tovább egy olyan városban, ahol egyszemélyes városvezetés működik. Hinnünk kell a változásban Marosvásárhelyen, csak akkor van jövőnk, ha azt közösen akarjuk" – jelentette ki Soós Zoltán polgármesterjelölt.
A polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik?
Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a polgármesteri tisztség szerepére és jelenlegi helyzetére tért ki. Arra, hogy a kezdeti lelkesedést, a néhány mandátummal ezelőtt szépnek tűnő feladatokat, a közösségért tett munkát felváltotta az a tudat, hogy a polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik. "Mit is írhatnánk a választási plakátokra?" – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: "Nem csinálunk semmit. Mert ebben nincs hiba." A polgármester hangsúlyozta a felelősségvállalás alapvető fontosságát, valamint a következő időszak nagy kihívásaként a politikai szerepvállalás és a jogi támadások szakkifejezéseinek tisztázását nevezte meg. A kisvárosi polgármesterek nevében a pályázati rendszer kiegyenlítését kérte.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Soós Zoltánnal
Ahol érdemes lesz élni
Felkészült fiatal szakemberekből álló csapatával értékes, hangulatos rendezvényeket szervező intézménnyé alakította a megyei múzeumot. A munkája közben elsajátított kultúrmenedzseri tapasztalat birtokában Marosvásárhely polgármestereként szeretné bizonyítani, hogy képes a város átalakítására is. Soós Zoltán történész, archeológus, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az előválasztási szavazatok többségét megszerezve a magyar szervezetek közös jelöltjeként száll harcba a polgármesteri tisztségért.
A mai Marosvásárhelyt a Funar-korszak végi Kolozsvárhoz hasonlítja. "Van egy nagy lehetőségekkel rendelkező város, amelynek élén egy olyan személy áll, aki klientúrájával gátolja, leszorítja a fejlődést. Ideje kiszabadulni ebből a méltatlan helyzetből" – hangsúlyozza. Ötgyermekes apaként egy polgárbarát városról álmodik, ahol érdemes és kellemes élni. Ahonnan nem mennek el a fiatalok, mert tiszta a levegő, jól működik az oktatás, az egészségügy, a közszállítás, jó a közbiztonság és vannak munkahelyek. Elcsépelt szólamok ezek, vagy eddigi eredményei alapján elhihetjük Soós Zoltánnak, hogy valóban képes lesz az ígért változások beindítására? A megtett útról és elképzeléseiről a napokban beszélgettünk.
– Hogyan sikerült emberközelbe hozni a múzeumot, meghódítani a közönséget?
– Vannak, akik azt tartják, hogy a kultúra nem "profitképes", csak pénzt nyel el, ezért a hiánya nem jelent nagy problémát. Franciaország példájából kiindulva, ahol a nemzeti össztermékben a kultúra nagyobb szerepet játszik, mint például az elektronikai iparág, a fanyalgó vélekedéseknek az ellenkezőjét szerettem volna bizonyítani. Azon kívül, hogy költséges és befektetést igényel, mint minden, amiről azt szeretnénk, hogy működjön, a kultúra egy idő után képessé válik a jövedelemtermelésre, kellemes hangulatot teremt, megfogalmaz valami újat, és közben javítja az emberek közérzetét. Észre kell vennünk, hogy Európa egyre inkább felfedezi Erdély szépségeit. Marosvásárhelynek is vannak olyan adottságai, amelyekre építeni lehet. Ennek ellenére a helyzete, szerepe visszaesőben van, miközben a környező nagyvárosok, mint például Kolozsvár vagy Nagyszeben, óriásit léptek előre.
– Kultúrmenedzseri tevékenységéből mit tart a legsikeresebbnek?
– Szakképzetlen emberekből, tönkrement épületekből, ismeretlen állományokból álló intézményt vettem át. Ott ültünk egy kisebb kincsesláda tetején, hiszen a Kultúrpalota részben már a múzeum kezelésében volt, szép, értékes épületekkel rendelkeztünk a belvárosban, de ezek csak szürke foltokat jelentettek. Az adottságokat látva, egyrészt a leromlott épületállományt kellett helyrehozni, majd megtölteni tartalommal, hogy azok a helyek, amelyeket használunk, szépek, kellemesek, vonzóak legyenek. Ugyanakkor azt is világosan láttam, hogy sok évtizednyi butítás után egy jó kiállítással nem tudjuk bevonzani a közönséget. A Múzeumok éjszakája volt a fordulópont, ami évről évre gazdagabb, változatosabb lett, míg 2015-ben elértük a 20.000. látogatót. A megyei múzeumnak jó nevet szerezve bekerültünk egy olyan körbe, ahol értékesebb és jobb kiállításokat is megpályázhattunk. Románia ókori arany- és ezüstkincseinek a bemutatása látványos, gazdag és szemléletes anyag volt, több ezren tekintették meg. Időközben elkezdtük a kapcsolat kiépítését a budapesti Szépművészeti Múzeummal. Intézményünk számottevő gyűjteménye lehetővé teszi, hogy kölcsönözzünk és cserébe szép kiállítási anyagot kapjunk anélkül, hogy fizetni kellene érte. Kialakítottunk egy három kiállításból álló nemzetközi keretegyezményt; a napokban záruló metszetkiállítás után következik a Szépművészeti Múzeum Zichy-gyűjteménye, ami elsősorban reneszánsz és barokk festészeti alkotásokból áll, és a Toulouse-Lautrec-anyagot is szeretnénk Marosvásárhelyre hozni. Májusban lesz egy kiállításunk Róth Miksa munkáiból, a következő évben a Kultúrpalota díszítését megálmodó Körösfői Kriesch Aladár alkotásait szeretnénk elhozni Marosvásárhelyre, 2017-ben egy nagy Thorma János-kiállításra készülünk. A beindult rendszerben folyamatosan érkeznek a felajánlások, amelyeknek helyt adunk, hogy a körforgásban maradjunk. A flexibilitást kellene megvalósítani a várospolitika tekintetében is. Marosvásárhely óriási hiányossága, hogy a városnak nincs átgondolt stratégiája sem gazdasági, sem kulturális, sem turisztikai, sem egyéb téren. Csak görgetjük előre az életet, egy-egy híresség koncertjével fűszerezve. Az összeget, amit erre a célra elköltenek, sokkal hasznosabb dolgokra lehetne fordítani. Kétségtelen, hogy kell egy-egy ilyen élmény, azt viszont hiányolom, hogy ezeknek az eseményeknek nincsen hozzáadott értéke, ami megmaradna a városnak. Párizs vagy Firenze nem attól lett annyira híres és gazdag, hogy töménytelen pénzt költött a kulturális rendezvényekre, hanem a saját gyűjteményeit, értékeit fejlesztette, ami a későbbiekben már önmagát reklámozza. Hasonlót érzek a múzeum esetében is. Míg kezdetben óriási erőket kellett fektetni abba, hogy becsalogassuk a marosvásárhelyieket, ma már létrejött egyfajta bizalmi kapcsolat, hogy amit a múzeum szervez, azok általában színvonalas kiállítások. A napokban zárul egy rendkívül izgalmas anyag, a Szamársziget szellemkatonái, és jön Székelyudvarhelyről az Anna, egy érdekes koncepció alapján szervezett néprajzi tárlat, majd készülünk a 400 éves királyi város történetét bemutató kiállításra a várban.
– A napokban tett panaszt a polgármesteri hivatal által kihelyezett, helyenként félrevezető adatokat tartalmazó, részben egynyelvű táblák miatt. Mikor lesz minden rendben a várban és a vár körül is?
– A terv szerint a munkák át vannak adva és a vár látogatható is.
– Ez nem annyira egyértelmű, ha a Vártemplom körüli övezetre gondolok, és a rosszindulatú gáncsoskodásra, amivel a templomba igyekvőket feltartóztatják a főkapunál.
– Maga a templom, mivel egyházi tulajdon, nem került be az uniós pályázatba, de a törvény értelmében a város támogathatná a felújítását. Ha sikerülne uniós pénzt nyerni, az még jobb lenne. A régészeti feltárásokkal kapcsolatosan, mivel azok az előre nem látott munkálatokhoz tartoznak, a kivitelezést illetően haladékot kapott a város és a múzeum. Sajnos, a hivatal még mindig bosszantja a marosvásárhelyieket, és egyes kapusok valóban nem engedik be a Vár sétány felől a templomba tartó idős embereket.
– Mikor nyílik meg az üvegkupola, mi lesz a kapubástya sorsa? Visszakapta-e a múzeum?
– Az üvegkupolát turisztikai információs központnak képzelték el, alagsorában illemhelyekkel, szolgálati helyiségekkel. Beüzemelését, működését a szakma, a látogatók fogják eldönteni.
A helyi tanács határozata értelmében a múzeum visszakapja a kapubástyát, amelyben a jövő évre tudjuk visszaépíteni a vár történetéről szóló kiállítást.
– A természetrajzi részleget nem lehetne-e egy másik helyszínen népszerűbbé tenni?
– Az épület, mint tudjuk, iparmúzeumnak készült, a terek is ennek megfelelőek, ezért nem kifejezetten alkalmasak a természetrajzi anyag elhelyezésére. Nem titkolt szándékunk, és az állatkert igazgatójával is beszéltünk erről, hogy a 70.000 darabot számláló szép gyűjteménynek új részleget kellene felépíteni az állatkert szomszédságában, ahol egy planetáriumot is be lehetne rendezni. Városvezetőként a Somostetőn egy hangsúlyos fejlesztést indítanék el, a szecessziós épített örökség mellett ugyanis az állatkert a másik olyan vonzereje a városnak, amit sokan látogatnak meg más megyékből is. Nagyon fontos lenne, hogy az orvosi egyetemtől egy új bekötő út épüljön az állatkertig, ami biztonsági szempontokat is szolgálna. Jelenleg a nagy terhelés miatt fennállhat a befulladás lehetősége, és az állatkert megközelíthetetlenné válik a mentő- és a tűzoltókocsik számára, ami hosszabb távon a fejlődést gátolja. Ha az új részleg megvalósulna, a megürülő épületben szeretnénk visszaállítani a népművészeti és iparmúzeumot. A főtéri néprajzi részleget patinásan szép, elegáns tereivel hosszabb távon egy modern galériának képzelnénk el.
– A város, amelynek az élére pályázik, sokkal nagyobb "múzeum", mint a megyei, amelyet vezet. Milyen meggondolás, elképzelés alapján vállalkozik a megmérettetésre?
– Meggyőződésem, hogy nagyon sokáig olyan személyek álltak a város élén, akik egy konjunktúra által kerültek oda. Megpróbáltak valamit, de nem látták át a város szerepét, nem volt egy olyan átfogó stratégiájuk, ami nemcsak arról szólt, hogy melyik utat aszfaltozzák le, hanem arról is, hogy milyennek akarják látni Marosvásárhelyt tíz vagy húsz év múlva, és ennek érdekében mit kellene tenni a költséges és értelmetlen dolgok helyett. Bernády Györgynek azért volt sikere, mert olyan dolgokat akart megvalósítani, amelyek maguktól adódtak. Fontosnak tartom az egyetemeket, az orvos- és gyógyszerészképzést, a gyógyszergyártó cégek jelenlétét, számukat kedvezményekkel még növelni lehetne, és érdemes a biotechnológia irányában is elmozdulni, mivel egy rendkívül nyereséges vállalkozás. Az "egészségipar" is fontos terület lehet, de hiába van a megyei orvosi ellátás előkelő szinten romániai viszonylatban, a nyugatabbra levő viszonyokat megismerve itthon egy nagy "leszakadást" kell tapasztalnunk, miközben megdöbbentő összegeket nyelnek el a kórházak.
– Tudom, hogy egy összetett távlati fejlesztési tervet nem lehet egy-két mondatban összefoglalni, mégis arra kérem, hogy említsen meg néhány célpontot!
– Jelenleg bele vagyunk fulladva a Bernády-korból maradt infrastruktúrába, ami meghatározza a város működését, mindennapjait. Új útvonalakat kellene megnyitni a Maros völgyén, ami uniós támogatással kivitelezhető. A jelenlegi polgármester óriási hibája és hiányossága, hogy a metropolisz-övezet adta lehetőségeket nem használta ki a város. A közös projektek hiánya miatt nincsenek terelőutak. Miközben zajlott a csörte, a cirkusz és záporoztak a demagóg magyarázatok, háttérbe szorult az a lehetőség is, hogy van egy olyan repülőterünk, ami Erdélyben egyedi adottságú, s fejlesztése rövid idő alatt komoly munkahelyteremtő eszköz lehetne, ha nem telepedett volna rá egy eltunyult államapparátus. Ha nem is teljes mértékben, de privatizálni kellene úgy, hogy egy kontroll-csomagot megtartson a megyei tanács. Körülbelül 400.000 utas fordult meg tavaly, ami az országban a negyedik helyre emelte. Minimális fejlesztésekkel, több járattal elérhetnénk a második, harmadik helyet is. Kolozsvár nagy hátránya, hogy nem tudják növelni a röptér felületét, nálunk sokkal jobbak a lehetőségek. Építő elképzelés hiányában egyik napról a másikra megyünk előre, igazi balkáni életművész stílusban.
– Pedig voltak látványos tervek, amelyek a lakosokhoz eljuttatott különböző kiadványokban is megjelentek…
– Azok sajnos az ötvenes évek elképzeléseit tükrözik.
– Megígérték a főtér forgalmának az elterelését is, ami hiú ábrándnak tűnik. Bár kétségtelen, hogy rendkívül költséges, nem lehetne-e a föld alá terelni a gépjárművek áthaladását?
– A városrendezési tervben szerepelni fog a főtéri forgalom föld alá vezetése, ami sokkal hamarabb megvalósítható, mint a terelőutak építése, ami sok kisajátítással jár. A közművezetékek bonyolítják ugyan a helyzetet, mert azok átszerelése nagyon nagy munka, a főtér viszont közterület, ezért hamarabb el lehetne kezdeni.
– Csak ne olyan legyen az eredménye, mint a múlt év végi hajrának!
– Az uniós támogatást olyan városoknak adták, ahol infrastruktúrára költhették a pénzt, mert volt már arra egy előzetes elképzelés. A helyenként hasznos útjavítás mellett a Bolyai tér műemlék aspektusában sajnos olyan kárt okoztak, amit nehéz lesz helyrehozni. Bár a teret is sétálóutcává lehetné alakítani, az uniós projektben való részvétel miatt öt éven át nem lehet hozzányúlni. A kerékpárutak kiépítését már három éve megszavazta a tanács, de a polgármester nem akarja végrehajtani.
– Anna, Gellért, Jázmin, Áron, Máté – aki öt gyermeket vállal manapság, annak a bátorsága nyilvánvaló, még akkor is, ha a gyermekneveléssel járó munka zöme az édesanyára, Soós Orsolyára hárul, aki angol-román szakos tanárként a női tudományokból mesterizett. Hogyan lehet a nagycsaládot összeegyeztetni a karrierépítéssel?
– A család lényege és központja a gyermek, nagy áldás és öröm is az életünkben, meghatározza a munkánk értelmét és mindig új erőt ad. Rengeteget tanulok a gyermekeimtől, akik nap mint nap rákényszerítenek a változásra. Ahogy nőnek, úgy kell alkalmazkodnunk, hiszen ők is folyton változnak. Nagy élmény megtapasztalni velük a világot, mivel új szemléletet hoznak. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba az óvodával, iskolával, és gyakorló szülőként jobban látom a hiányosságokat, problémákat. Bosszant például, hogy a jelenlegi városvezetés sok pénzt költ olyan dolgokra, ami várhatna még, és közben az iskolák bútorzata 30-40 éve nincs kicserélve. A szülői közösség tagjaként a gyermekeim osztálytermét felújítottuk, de véleményem szerint nem normális, hogy a szülők költségére valósuljanak meg ezek a javítások. A városnak van erre pénze, ezért adófizetőkként elvárnánk, hogy a költségek felosztása ésszerűbb legyen. Az idén erre is irányoztunk egy nagyobb összeget, de kifogásolható a pénz elköltésének a módja. Több baráti céget juttatnak előnyhöz, aminek az a következménye, hogy nem jó minőségű és mégis drága munkát végeznek. Ezen kell változtatni.
– Vásárhely korántsem tartozik a gyermekbarát települések közé. A központban ott van a tér, ahol egy tenyérnyi vonzó játszóhely sem várja a gyermekeket. Szülőként mi erről a véleménye?
– A mai várospolitika elhibázott iránya, hogy az autósoknak rendel alá mindent. A belvárosban nagyon érződik, hogy nincsenek olyan terek kitalálva, ahol gyermek és szülő kellemesen el tudna tölteni egy délutánt. Azt kellene elérni, hogy a kihasználatlan területek élhető, élvezhető helyszínekké alakuljanak. A Vár sétány is úgy újult meg, hogy kérésünk ellenére a játszóteret felszámolták, holott a tanulmányokban még szerepelt. A macskakővel borított nagy térnek legalább a felét át kellene alakítani egy igazi játszótérre. A lakónegyedekben kampánycéllal megújítják ugyan a játszóhelyeket, de három-négy év alatt tönkremennek. Ma, a civilizált világban egészen más felfogás szerint képzelik el, rendezik be a gyermekek szórakoztatását célzó tereket. Ebben a városban nagyobb játszmák folynak, s kevés jó ötlet valósul meg. Az élhetőséget számolják föl, s a fantáziátlan aszfalt és a rossz minőségű munkával lerakott "piskótakövek" veszik át a zöldövezet helyét.
Ha sikerül a magyar választók szavazatát megnyerni, a jelenlegi pazarlás, a rendkívül költséges, de gyenge minőségű beruházások helyett egy átgondolt és jól felépített városgazdálkodással élhető és jól menedzselt várossá alakítható Marosvásárhely. Ehhez 20-30 felkészült szakember szükséges, akik nagyobbrészt készen állnak erre a feladatra. Reménykedünk a választók bizalmában, hogy közösen értékeljük át Marosvásárhely jövőjét.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Ficzay Dénes emlékére
Mennyei séta a Tanár úrral
Az örök Arad ódon épületei régi fényükben pompáznak a soha ki nem hunyó, szikrázó napsütésben. Szürke öltönyös, mackójárású férfi sétálgat hátratett kezekkel a százados utcákon.  A Tanár úr – mert ő az, ki más lenne – megáll egy-egy ház előtt, elmereng a díszes építmény vagy szerény hajlék egykori lakóinak történetén. Csupa meghitt ismerős. 
Már nem kell elsárgult fóliánsok halvány, holt betűiből életre keltenie őket homályos könyvtárszobák súlyos csöndjében, magányos éjszakák sápadt lámpafényében. Most mind vele vannak az állóvízzé sűrűsödött időben. Hallgatja a középkori koldusok tolvajnyelvét, társalog a francia forradalmi eszmékért rajongó kisvárosi polgárokkal és vidékről felköltözött, tollforgató nemesifjakkal, sorra látogatja több földi emberöltő legendás szerkesztőségeit, szemtől szemben látja a Maros-parti városban valaha megfordult magyar és külföldi hírességeket, akiket oly sokszor, oly lelkesen idézett meg. 
A Tanár úr aztán beballag égi másába ama földi Iskolának, amelynek maga is diákja volt, hogy majd a kolozsvári egyetemről hazatérve harminchét éven át naphosszat és gyakran esténként is ott üldögéljen törzshelyén a tanári patkóasztalánál meg a kopottas osztálytermek katedrái mögött, vagy rója a tintafoltos, összefarigcsált padok sorközeit. 
Szerettük őt, és büszkék voltunk, hogy nemcsak Arad, hanem az egész ország – vagyis a romániai magyarság – egyik leghíresebb középiskolai magyartanárának diákjai lehetünk. Még a leggyengébb, az irodalom iránt kevésbé érdeklődő tanulók sem rettegtek óráin, amelyek mindig felüdülést jelentettek a kemény tantárgyakkal és szigorú tanárokkal való napi birkózásban. Ő csillogó szellemével, természetes tekintélyével fegyelmezte a „bilincses iskola” szorításában vergődő, nyughatatlan kamaszhadat, s ha mindez mégsem volt elég néhanap, legfőbb büntetésként maró gúnnyal utasította rendre a renitenseket. 
Bölcs volt és jóságos. Nem szigorúan tanított, nem is a tantervek aprólékos, száraz menetrendje szerint. Meseórákat tartott letűnt korok és rég elköltözött emberek valós történeteiről. Visszavarázsolt bennünket, ébredező értelmű serdülőket világunk, nemzetünk és legszűkebb pátriánk múltjába. Az emlékezet szentélyébe, ahol a legszívesebben időzött. 
Mennyire szerette a várost, amelyben születnie, élnie és meghalnia adatott! Kora ifjúságától szenvedélyesen kutatta Arad múltjának minden fellelhető morzsáját, hogy az apró, színes darabokból kirakja majd e jeles alföldi helység történelmi, mindenekelőtt magyar irodalomtörténeti mozaikképét. Élete megálmodott főműve, az évtizedeken át hangyaszorgalommal összehordott adatok szintézise azonban nem készült el – nem is készülhetett el abban az ellenséges rendőrvilágban, amely a hitbuzgó marxizmus hiányát talán még elnézte volna a polgári humanizmust megtestesítő Tanár úrnak, Arad magyar örökségének ápolását, népszerűsítését viszont államellenes cselekményként üldözte.  
Földi „őrangyalai” – akik közül azóta bizonyára többen is egy emelettel lejjebb költöztek, valamely transzcendens alagsor ki tudja hányadik bugyrába – színleg sikeres munkát végeztek tehát. Mégis hiába dolgoztak, mert papírok ellen hadakozhattak ugyan, könyvek születését megakadályozhatták vagy késleltethették legalábbis, de a Tanár úr eleven szavainak okos és meleg tanítása több nemzedéknyi diák fejében, „ifjú szívekben” élt és él tovább. 
Bennünk, akik a múlt század derekán születtünk Aradon, alapvetően az a kép él kedves városunkról, amelyet a Tanár úr rajzolt meg róla. Ezt adjuk tovább szóban és írásban utódainknak, ezt próbáljuk megmutatni másoknak, ha a jól ismert utcákon és tereken kalauzoljuk vendégeinket vagy idegenben mesélünk szülőhelyünkről. Arad neve a Vértanúk Városaként égett bele a magyar köztudatba, de ezen túl még a művelt partiumiak, erdélyiek és anyaországiak sem igen tudják, hogy például Déryné, Bolyai János, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Eötvös Lóránd, Munkácsy Mihály vagy akár csak irodalmunk legnagyobbjainál maradva Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady Endre, Gárdonyi Géza élete és pályája sok izgalmas szállal kapcsolódik a régi Magyarország e jelentős vidéki központjához. 
Mindennek már a közel száz esztendeje született Tanár úr is csak késő alkonyi visszfényét láthatta. Majd még sötétebb lett, s ő azon kevesekhez tartozott, akik lámpással merészeltek járkálni, hogy másoknak is világítsanak az előírt feketeségben. És harmincnál is több éve immár, hogy az Ybl Miklós tervezte, robusztus víztorony szomszédságából egy igazabb világba költözött. 
Az örök Arad napfényes utcáit rója elgondolkodva a Tanár úr. S időnként – ahogyan odalenn tette – a túloldalról magához int, közös sétára invitál valakit a sok egykori kedves tanítvány közül, akik egyre számosabban követik.
 Hudy Árpád. Nyugati Jelen (Arad)

Kutatható 1956-os iratok
Vannak még titkos, feltáratlan dokumentumai az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek, ezeket most elkezdik kutatni és hozzáférhetővé tenni - közölte Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kutatásra nemrég adott engedélyt az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese.
Az ENSZ-nagykövet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartott emlékévvel kapcsolatban arról beszélt: több mint egy éve dolgoznak azon, hogy kutathatóvá váljanak az akták, amelyek létezéséről sokan nem tudnak, még a történészek közül sem. Szabadság (Kolozsvár)

Szőnyeg alá söpört kisebbségi jogok
A nemzeti kisebbségeknek és a nagycsaládosoknak nincs annyi idejük, hogy utcára vonuljanak, kiabáljanak, mint a szexuális kisebbségeknek – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Sógor Csaba. Az RMDSZ-es EP-képviselő a múlt héten az anyanyelv világnapjához kapcsolódóan szervezett konferenciát az Európai Parlamentben, ahol Szlovákia, Románia és a tagságra pályázó országok, Szerbia és Ukrajna kisebbségi kérdései kerültek terítékre.
– Mivel magyarázható, hogy huszonhat évvel a rendszerváltás után a kelet-közép-európai országok még mindig megpróbálják szőnyeg alá söpörni a kisebbségi kérdést?
– Kelet-Európában ennek egyik oka az lehet, hogy volt ötven év szünet a demokráciában. De a régi uniós tagállamok is küszködnek a kisebbségi problémákkal, például Görögország és Franciaország. Mondhatnánk, hogy ezekben az országokban a baloldal volt hatalmon, de ennek ellentmond, hogy az EP-ben inkább a baloldali pártok nyitottak a kisebbségi kérdésekre, a kisebbségi jogok szavatolására. Másik ok lehet, hogy vannak nagyon fiatal demokráciák – például az én fiam idősebb, mint a szlovák állam –, amelyek egy kicsit úgy viselkednek, mintha a megkésett tinédzserkorukat élnék. Mint a primitív társadalmak, ahol bevett szokás, hogy keresnek egy bűnbakot, arra rászórnak minden átkot, majd kikergetik a közösségből.
Az is egyértelmű, hogy politikai és gazdasági válság idején még inkább kiéleződik a kisebbségi konfliktus. Márpedig belpolitikai válság Kelet-Európában legalább négyévente van, erre csak rátevődik a külpolitikai válság, a Krím-félsziget problémája, az úgynevezett szakadárok, a katalánok és a skótok is rontanak a helyzetünkön. A románok például ma sem értik, hogy mi miért nem örültünk a koszovói függetlenségnek, pedig lám, most az albánok éppen ezt teszik a szerbekkel, mint korábban a szerbek velük. Mi annak örültünk volna, ha házon belül megoldják, de a magyar politikai elit szokásához híven nem állhatott széllel szembe, ha már a nagyhatalmak így döntöttek Koszovóról. Tehát a térségben nem szívesen beszélnek a kisebbségi kérdésről, s erre még rátevődik a tudatlanság és a közömbösség.
– A Nyugat pedig a legtöbb esetben elhiszi, hogy minden a legnagyobb rendben van.
– A nyugatiak egy része úgy-ahogy megoldotta ezt a kérdést, most pedig azt mondják: oldjátok meg ti is otthon. Mivel ők kisebbségi kérdésekkel elsősorban a migránsok és a szexuális kisebbségek kapcsán szembesülnek, így még inkább nem értik, mit akarunk. A vajdasági sajtóban szegregációval vádolják a magyarokat, és Nyugaton sem értik, miért akarunk külön iskolát. Nem értik, és nem tudják elhinni, hogy van egy ilyen balkáni játék, hogy amit megígérek, nem teszem meg, arról pedig nem beszélek, hogy valójában mit csinálok. Most kezdik érteni, mikor mondom, hogy Romániában hiába fogadta el a kormány a kisebbségi törvényt, a parlamentben elsüllyesztették egy fiókban, még rá is tapostak néhányszor.
Történelmi félelmek is meghúzódnak a háttérben, például a lengyel–litván konfliktus, a szlovákok inkább nem használták fel a csatlakozási támogatásokat, a határokon átnyúló regionális együttműködési infrastrukturális pénzeket, az ippolyi, dunai hidat, mert szó szerint elhangzott, hogy akkor majd „jönnek a német és magyar tankok". Ma is élnek ezek a félelmek, amelyeket tovább generálják az oktatási rendszerek. Még csak azt sem mondhatom, hogy a marxista ostobaságokat tanítják tovább, mert a két világháború között is ugyanezek a félelmi reflexek működtek. Ezeket kellene valahogy legyőzni, egymással egyezségre jutni, és felhívni az európai döntéshozók figyelmét, hogy nemcsak a kisebbségi kérdések terén van baj, hanem a lisszaboni szerződésben foglaltak betartásával is, a diszkrimináció tilalmával, a sokszínűség előmozdításával.
– Hogyan tudná ezt a kérdést szabályozni az Európai Unió?
– Románia 2003-ban elfogadott alkotmányában szerepel mindez, a kilencvenes évek óta elfogadtunk több száz, a kisebbségek jogait szavatoló törvényt, és ezekért négyévente vagy kormányválság esetén mégis újra és újra meg kell küzdeni. Én azért bizakodó vagyok, hiszen ha az Európai Unió gazdasági kérdésekben le tudta szabályozni, mennyi lehet a költségvetési hiány, az adósság, akkor talán ebben is sikerül dűlőre jutni. A jogállamiság és a demokrácia kevésbé megfogható, de most éppen Magyarország és Lengyelország kapcsán van vita arról, hogy ezekről a kérdésekről párbeszédet kell folytatni, a jogállamiságot, a demokráciát felügyelő mechanizmusra van szükség, nem ellenőrizni, büntetni, hanem megelőzni kell. Az európai döntéshozók arra is rájöttek, hogy Románia és Bulgária kicselezte az együttműködési ellenőrzési mechanizmust, így Horvátországgal szemben szigorúbb feltételeket szabtak, Szerbiával még annál is szigorúbbakat.
Ezt a konferenciát is azért szerveztük, hogy az ezután csatlakozó államokkal ne járjon úgy az Unió, mint Romániával vagy Szlovákiával. Nem örültünk annak, hogy épp Magyarország és Lengyelország kapcsán jutott eszükbe, hogy kidolgozzák ezt az ellenőrzési mechanizmust, de ha már ez van, akkor bele kell kapaszkodni, és azt mondani: jó, akkor alkalmazzák minden tagállam esetében. Már a görög válság kezdetén is ráerősítettünk, hogy valójában ott is morális válság van, nem gazdasági és pénzügyi, hiszen Görögországban ha nem vagy ortodox, nem lehetsz tanító, és ezzel kezdik a társadalmi vitát. Íme, hova jutnak.
Minden szakmai fórumon elmondjuk, hogy ez nemcsak emberjogi és kisebbségi kérdés, hanem gazdasági és biztonságpolitikai is. A Berthelson Alapítvány tanulmánya rámutatott, hogy a skandináv országoknak a mienkhez képest magas életszínvonala annak tulajdonítható, hogy a szociális kohézió, a kisebbségi jogok szavatolása kéz a kézben jár, tehát ha a kisebbségi jogok rendeződtek, a gazdasági kérdések is jobban működnek. Még az is megérti, aki soha nem foglalkozott politikával, hogy ha mi a szomszédunkkal állandóan perlekedünk, emiatt álmatlan éjszakáink vannak, akkor nem lesz se időnk, se energiánk azon gondolkodni, hogy együtt hogyan tudnánk jobban gazdálkodni vagy a terményeinket együtt értékesíteni.
– A többi EU-tagállamhoz viszonyítva milyen a kisebbségi helyzet Romániában?
– A görög vagy a szlovák helyzet azt mondatja, hogy van rosszabb is, mint Romániában, ahol egyre inkább jogi útra terelődik a kisebbségvédelem, vagy inkább a védekezés, mert állandóan védekezésbe szorulunk. Ha volna ilyen negatív értelemben vett Nobel-díj, akkor a románok biztosan megkapnák, hiszen ez a hihetetlenül sikeres stratégiájuk, és általában senki nem érti, nem látja át ezt a balkáni módszert. Például húszéves volt a kisebbségi nyelvek chartája, elhívták Kolozsvárra a Velencei Bizottság alelnökét, kapott egy díszdoktori címet, és végül még meg is dicsérte Romániát. Ilyenkor meg kell keresnünk a Velencei Bizottságnál a magyar szakértőt és felhívni erre a figyelmet, ennél többet nem tehetünk.
– A kelet-európai országok kormányai gyakran meg sem hallják a nemzeti kisebbségek hangját, az ezekre a közösségekre vonatkozó jogszabályaikat nem alkalmazzák. Ilyen helyzetben mit lehet tenni?
– Jelen kell lenni a helyi és a megyei önkormányzatokban, a parlamentben, megpróbálni szakmailag a legjobb lenni. Nem azért, hogy dicsekedhessünk vele, hanem hogy a többiek lássák. Sokat számít a folytonosság, a következetesség, a szakmaiság. Az EP-ben az egyéves mérleg alapján az RMDSZ-nek volt a legjobb jelenléte, ez fontos, hiszen különben eszükbe sem jut, hogy létezel. Az európai döntéshozóknak állandóan beszélni kell, ötévente cserélődnek a képviselők, az újakat újra fel kell világosítani, hogy létezik egy megoldatlan probléma, ami az Unióban 40 millió embert érint, és ezen segíteni kell.
Nagy szükség van a civil társadalomra, nélkülük nem megy. Amikor a politikai vonal nem működik, akkor a civil szférának kell lépnie. A törvényeket végre kell hajtatni. Gyakran velünk is baj van, amikor kényelemből nem szólalunk meg magyarul. Beiskolázási kérdésekben a román társadalommal is meg kell birkózni, de emellett el kell mondani a magyaroknak, hogy ne féljenek, megéri magyarul tanulni.
– Számíthatunk-e szövetségesekre?
– Folyamatosan kell keresni a szövetségeseket. A bulgáriai törököket, a görögországi törököket, más európai és kontinensen kívüli kisebbségi szervezeteket, mert az Unión kívüli problémák bemutatásával rá tudunk erősíteni a belsőkre. Ez a dolgunk, hogy állandóan jártassuk a szánkat, tartsuk melegen a vasat.
Sajnos a gazdasági-politikai válság az EP-ben is azt eredményezte, hogy sokat hígult a társaság, a szélsőjobboldalnak már saját frakciója van, és itthon is azt látjuk, hogy az újak még nacionalistábbak. A nemzeti kisebbségeknek és a nagycsaládosoknak nincs annyi idejük, hogy utcára vonuljanak, kiabáljanak, mint a szexuális kisebbségeknek. Ez is megoldás lenne, de sajnos már elfáradtak az emberek. Viszont szerencsére a civil társadalomnak más eszközei is vannak, ezért kell feltétlenül összekapcsolódjon a politikum és a civil szféra.
– Vannak-e mégis pozitívumok, előrelépések?
– Nem mondtunk le arról, hogy valaha egyéni jelentés születik a kisebbségek helyzetéről, a kisebbségi szakmai testület ezen dolgozik, de eddig az állandó bizottság mindig leszavazta. Előrelépés, hogy tavaly első ízben az Európai Néppártban szakmai meghallgatás volt ebben a kérdésben, párton belüli teljes támogatottsággal. De a legnagyobb előrelépés mégis az, hogy a jogállamiságot és a demokráciát felügyelő párbeszéd-mechanizmus elindult, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Az európai polgári kezdeményezés nem a legsikeresebb, erre rájöttek, és erről is folyik a vita, hogy változtassák meg a jogszabályokat, talán az európai ombudsman jogkörébe utalják a kérdést.
Látható, mennyire törékeny még az Európai Unió, amikor az 500 millió embert képviselő bizottság, tanács és parlament összecsuklott másfél millió menekülttől. Amióta nem volt háború, felnőtt néhány generáció, és elfelejtették, hogy honnan indult az Unió. Én bízom benne, hogy mindenkinek megjön az esze, rájönnek, hogy érdemes és hasznos tiszteletben tartani a kisebbségek jogait.
Bíró Blanka, Brüsszel. Krónika (Kolozsvár)

Számonkérés helyett „kibeszélés” Petiék ügyében
Nem történt fegyelmi kihágás, így fenyítésre sem került sor, hanem inkább jól kibeszélték magukat, és erőt gyűjtöttek az elkövetkező nehéznek ígérkező három hónapra – jellemezte a marosvásárhelyi RMDSZ-frakció kedd esti ülését Soós Zoltán frakcióvezető. 
A találkozón többek között a múlt csütörtöki tanácsülésen történtekről tárgyaltak. Mint arról beszámoltunk, az ülésen az RMDSZ az előzetes egyeztetés és bejelentés alapján a városmenedzseri tisztségre vonatkozó határozattervezet halasztását kérte. Ez azonban nem kapta meg a szükséges szavazatot, s a tervezet eredeti formájában történő szavazásra bocsátásakor két RMDSZ-es tanácsos, Benedek István és Peti András alpolgármester igennel szavazott.
A múlt heti esetről szólva Soós Zoltán frakcióvezető kifejtette: az előzetes frakciódöntés a halasztásról szólt. A második szavazásról nem volt egyeztetés, de magától értetődő, hogy ha halasztást kértek, az nem jelent igennel való szavazást. Hangsúlyozta: a két RMDSZ-es igen nem osztott és nem szorzott a citymenedzseri állás elfogadásának kérdésében, hiszen csak egyszerű többségre volt szükség.
„Beszélgettünk arról, hogy ilyen és hasonló esetben, ha valaki a frakcióból azt érzi, túl nagy nyomás nehezedik rá – mint Peti Andrásra, aki kissé később szavazott, miközben Claudiu Maior is rászólt –, akkor időt kell kérni arra, hogy átgondolja döntését, vagy egyeztessen a frakcióval. Biztos lesznek még hasonló nehéz pillanatok, döntések az elkövetkező három hónapban, a választások előtt” – mondta Soós, aki szerint egy ilyen kibeszélő beszélgetésre már rég szükség volt a frakcióban.
Hangsúlyozta, építő jellegű egyeztetés volt, amelyben arra fektették a hangsúlyt, hogyan tudják támogatni, erősíteni egymást. Múlt pénteken, a tanácsülést követően Soós Zoltán kifogásolta, hogy Peti András és Benedek István a városmenedzseri tisztség létrehozása mellett szavazott annak ellenére, hogy előzőleg az RMDSZ-frakció a halasztásról döntött. Úgy vélte, aki az RMDSZ frakciója ellen szavaz, az a magyar politikai közösség képviselete ellen jár el, ami nem elfogadható.
A keddi frakcióülést követően a Transindex hírportálnak már úgy nyilatkozott, érzékelik a problémát, de nem szeretnék az ügyet a nyilvánosság előtt megbeszélni. Kifejtette, nem Peti megregulázása a cél, hanem hogy a következő három hónapban ténylegesen együtt tudjanak dolgozni. Úgy vélte, bár Peti András alpolgármesterként bevált, a városi RMDSZ-szervezet vezetésére nem alkalmas.
„A pártvezetésben komoly problémák és hiányosságok vannak, és azt nem szabad tolerálni” – jelentette ki a hírportálnak Soós, többek között azt kifogásolva, hogy a városi szervezet nem fogadott el cselekvési tervet a magyar polgármesterjelölt és tanácsosjelöltek támogatásáról.
Pap Melinda, Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

Több mint egymillió romániai beteg kerülhet veszélybe
A gyógyszerek piacán tapasztalható súlyos problémákra kívánja felhívni a figyelmet a Krónikus Betegek Szervezeteinek Szövetsége egy kedden indított kampány révén.
A Parancsoljanak megálljt a gyógyszerek eltűnésének Romániában! elnevezésű akció keretében olyan személyekre fogják felhívni a közvélemény figyelmét, akiknek a jelenség miatt egyáltalán nem vagy megkésve sikerül hozzájutni a kiírt gyógyszerekhez. 
A Krónikus Betegek Szervezetei Szövetségének elnöke szerint a következő hónapokban hasonló helyzetbe kerülhet több mint egymillió romániai állampolgár. A kampány kezdeményezői azt kérik az illetékes hatóságoktól, hogy sürgősen intézkedjenek a helyzet orvoslása érdekében.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma