Megalakult a székely akadémia
Megalakult a Székelyföldi Térségi Tudományi Társaság Csíkszeredában, a szervezet célja a Székelyföld fejlesztésének támogatása.
Az SZRTT elsődleges terve: szakmai fórumot nyitni a térségi tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak a Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta Geréb László, a társaság megválasztott elnöke. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
- Elnök Úr, Önök a tervek szerint tanácskozásokat is szerveznek, a kutatások eredményeit ezeken fórumokon ismertetik majd az érdeklődőkkel. Alkalmanként bevonják-e a közös alkotásba a Várvidék, a Délvidék vagy a Lajtán túli térség magyar tudós közösségeinek egyik-másik kiváló elméjét?
- A társaság elsődleges céljai közt a székelyföldi kutatások támogatása, és a kutatások eredményeinek ezen régió fejlesztése érdekében történő felhasználása szerepel. Azonban a társaság a regionális tudományok ernyője alatt természetesen a teljes Kárpát-medencei tudományos élet részévé szeretne válni, így amennyiben olyan jellegű közös kutatások, fejlesztések válnak elérhetővé, amelyekben a Kárpát-medencei magyarság különböző vidékeinek kutatói be tudnak kapcsolódni, akkor az SZRTT tagjai is szívesen együtt dolgoznak minden Kárpát-medencei kutatókollegával.
- A Székelyföld statisztikai meghatározásán is fognak dolgozni, ami gazdasági szempontból is lényeges. Nem mindegy, hogy Maros megyéből földrajzilag mekkora részt kapcsolunk ehhez a térséghez. Minthogy Bukarest részéről együttműködés - ha az ábrándokon túllépünk - nem várható, Önök milyen hálózattal kapcsolják be az alkotókat az együttgondolkodásba?
- A Társaság Alapszabályzata egyértelműen kimondja a tevékenységünk politikamentességét, így Székelyföld közigazgatási megfogalmazása körüli politikai vitákban nem akarunk beleszólni. Társaságunk a tudomány eszközeivel próbálja Székelyföld előrehaladását segíteni. Az eddig különböző szakterületeken, különböző intézményekben, különböző településeken dolgozó kutatókat szeretnénk e társaság létrehozásával a Székelyföld érdekében történő közös kutatásokba, munkákba bevonni. A társaság esetében a kapcsolódási pontot a régió érdekében történő közös gondolkodás jelenti, így - reményeink szerint – a Székelyföld megismerése és fejlesztése érdekében szervezett közös kutatások lesznek azok eszközök, amelyeken keresztül ezt a társaságot együttgondolkodásra, közös munkára lehet majd hívni.
- Fedezd föl saját kultúrád - hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Minthogy Apáczaitól a két Bolyaiig Erdély seregnyi magyar tudóst adott a világnak, Önök miképpen viszik felfedezőútra fiataljainkat a magyar tudomány rengetegében?
- Ennyire nem szaladtunk előre a szervezet működését illetően, hiszen egyelőre még a megalakulás, szervezetépítés fázisában vagyunk. Azonban egyértelműen fontos számunkra is a fiatal kutatók támogatása, hisz ők jelenthetik ennek a társaságnak a kontinuitást, a jövőt. A fiatal kutatók ösztönzésére elsősorban a társaság által szervezett kutatásokba való bevonás tud egy jó eszköz lenni, de ugyanakkor ezen kutatók anyagi támogatása is szóba kerülhet, azonban ez nagymértékben a jövőbeni pénzügyi lehetőségeinktől fog függni.
preshaztarsasag.wix.com/preshaz. gondola.hu

TÖRTÉNELMI KALANDREGÉNY MAGYAR FIATALOK ERDÉLYI MEGHURCOLÁSÁRÓL
MTI -Történelmi kalandregényben idézi fel Nagy Lajos, a Magyar Távirati Iroda egykori újságírója magyar diákok egy csoportjának meghurcolását a második világháborút követően, Erdély egyik városában. A szerző, aki maga is az események részese volt, most megjelent Vadmadarak című könyvében tárja fel a hetven évvel ezelőtt történteket.
A történet cselekménye 1946 és 1947 között játszódik, olyan korban, amellyel eddig a hivatalos történelemtudomány is alig foglalkozott. Nagy Lajos az MTI-nek elmondta, hogy 1946 júliusában, a tanév befejezése után a román rendőrség letartóztatta magyar fiatalok egy csoportját azzal a váddal, hogy a bevonuló román és szovjet hadsereg fegyveres megtámadására szervezkedtek. A kolozsvári hadbíróság elé tizennégy gimnazista fiút állítottak.
A vádakat ugyan nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére egytől öt évig terjedő börtönre ítélték a 16 éves diákokat. Kiszabadulásuk után többen Magyarországra szöktek, új életet kezdtek. Több mint hatvan év eltelte után a regény szerzője Nagyváradon váratlanul összetalálkozott az őt letartóztató egykori román titkosrendőrrel és nagy nehezen rávette, hogy üljenek le és tisztázzák a történteket.
Nagy Lajos elmondta: a regény megírásával legfőbb célja az volt, hogy feltárja az egykori események hátterét. A Vadmadarak ennek ellenére nem történelemkönyv és nem is napló, hanem – szavai szerint – történelmi kalandregény.
„A párizsi békeszerződés előtt álltunk, a tét Észak-Erdély Romániához történő újbóli elcsatolása volt. A románok a szovjet csapatok nyomában vonultak be Észak-Erdélybe, megszállták a közhivatalokat. Olyan körülményeket igyekeztek kialakítani, amelyekkel bizonyíthatták, hogy a magyar lakosság irredenta, fasiszta. Ennek volt a része az is, hogy a román titkosrendőrség gyakorlatilag csőbe húzta a magyar fiatalokat” – mondta el a szerző
Felidézte, hogy egy idősebb férfi kereste meg őket azzal, hogy tiltakozzanak Észak-Erdély újbóli elcsatolása ellen. Az egykori rendőrtiszttel évtizedekkel későbbi találkozón azt szerette volna tisztázni, hogy ki szervezte meg az akciót és ki buktatta le a diákokat. Elmondása szerint az egykori tiszt nem titkolta: parancsba kapták, hogy le kell leplezni a városban az irredenta összeesküvőket, várják az akciót Bukarestben. A román politika mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a határ menti, többségében magyarok lakta sávot a győztes hatalmak Magyarországnak ítéljék. Bizonyítani akarták, hogy a magyarok fasiszták maradtak, veszélyeztetik a békét és a demokráciát Erdélyben. Ehhez találni kellett valakit, aki megszervezi a „reakciósokat”.
„A beugratott férfi két csoportot szervezett, az egyiket Vadmadarak, a másik a Névtelenek néven. Azért kettőt, hogy ha az egyik lebukik, a másik folytathassa. Néhány hónap múlva röpcédulázás miatt lebuktunk, 1946. júliusban letartóztattak bennünket. A hivatalos vád az állam megdöntésére irányuló összeesküvés volt” – fogalmazott.
A kolozsvári hadbíróság 1946. augusztus 27-én hozott ítéletet. „Egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kaptunk, én ötöt” – emlékezett vissza Nagy Lajos. A könyvben a szerző felidézi a börtöni „élményeket is. A magyar diákok előbb Kolozsváron, majd Nagyváradon raboskodtak, köztörvényes bűnözők között.
”A viszonyok leírhatatlanok voltak, megvesztegetésekkel tudtuk túlélni. Bármilyen különös is, volt egyfajta börtönetika és velünk, diákokkal nem úgy bántak a rabok, mint egymással. Az őrök viszont éjjel megvertek bennünket, hogy reggel azt mondhassák: ilyenek a magyarok, egymást verik, még a börtönben sem tudnak békében élni„.
A diákokat kilenc hónapig tartották fogva, majd amikor 1947. február 10-én aláírták a párizsi békeszerződést, amely Romániának ítélte Észak-Erdélyt, szabadlábra helyezték őket, már nem volt rájuk szükség. A szerző hangsúlyozta: visszaemlékezve nem haragszik senkire, a lebuktatásukban aktív szerepet játszó román titkosrendőrre sem.
Nagy Lajos több társával együtt 1947. áprilisában szökött át Magyarországra. Egy régi nagyváradi ismerős, Barcs Sándor, későbbi MTI-vezérigazgató segítségével kézbesítő lett az akkoriban a hírügynökséget, a filmgyárat és a rádiót magában foglaló Magyar Központi Híradónál. Munkája mellet magánúton folytatta iskolai tanulmányait. Újságírói pályafutását 1949-ben MTI gyakornokként kezdte, 1992-ben a Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetőjeként ment nyugdíjba.
Váradi Nagy Lajos: Vadmadarak, Underground Kiadó és Terjesztő Kft., Budapest, 2015. magyaridok.hu

Egy hadjárat vége
Az Elektromaros iskolaközpont éveken át a középszintű magyar oktatás figyelemre méltó helyszíne volt Marosvásárhelyen. Az elektronikai szakirányú osztályok mellett a magyar nyelvű intenzív matematika-fizika osztályban a legmagasabb tanügyi fokozattal rendelkező tanárok oktattak az informatika tanításához szükséges felszerelés birtokában. Jó volt az együttműködésük a szakközépiskolai automatizálás, számítástechnika és elektromechanika szakos osztályokkal, amelyek diákjait nemzetközi elektrotechnikai versenyeken díjazták. A matematika-fizika osztály diákjai pedig a tantárgyversenyek országos szakaszára jutottak el. Ebből az iskolából került ki a Sapientia egyetem műszak karára felvételiző hallgatók egy része is. Az intézmény elismert pedagógusa, Pethő László mérnök piros laboratóriuma a diákok kreatív gyakorlati képzésének a helyszíne. Felkészültségükkel az évek során a mérnök-tanár által kiépített, jól működő nemzetközi kapcsolatrendszerben iskitűntek. Pethő László a saját iskolájánál mindig messzebbre látott. Aggodalommal nézte, ahogy a szakoktatás rendszerétszétverik, majd a sikertelenség láttán megpróbálják újra összerakni. Városszintű rendezvények egész sorát kezdeményezte: a szülők tájékoztatása a középiskolai kínálatról, a figyelem felhívása az anyanyelvi szakoktatás fontosságára… Tanítványai közül sokan gondolnak hálával egykor szigorúnak tartott tanárukra. Mivel nem adta könnyen az átmenő jegyet, ellenségei is voltak. Véleményét az iskola jellegének a megváltoztatása érdekében indított hadjárat során nem rejtette véka alá, ezért a tanfelügyelőség számára is egyre kényelmetlenebb személlyé vált. Felemelte a szavát, amikor eladták az iskola tanműhelyét, amikor megszüntették a magyar tannyelvű matematika-informatika osztályt, egy olyan ajánlásra hivatkozva, amit a megye többi városában működő iskolákban nem alkalmaztak. A műszaki szakosztályok felszámolása az idén csúcsosodott ki abban, hogy a tanulók körében végzett felmérés eredménye ellenére (65-en jelölték be az automatizálás osztályt és 31-en a könyvelő szakot), a tanfelügyelőség az utóbbin két osztály, a többség által kért automatizálás szakon csak egy osztály indítását engedélyezte. Közben egyre zsugorodott Pethő László katedrája is, akiről kiderítették, hogy gépészmérnöki képesítésével nem taníthatja azokat a tantárgyakat, amelyek oktatásában korábban nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Azt is kiderítették róla, hogy románul végezte az egyetemet, és nincsen magyar nyelvvizsgája. (Azt bezzeg nem firtatják, hogy a szakközépiskolák többségében románul vagy pocsék magyarsággal tanítják a szaktárgyakat a magyar tagozaton.) Pethő László már csak azt kérte, amit egyébként a szülők is megfogalmaztak, hogy a rábízott osztályt vigye el az érettségiig, de az iskola vezetőtanácsa többségi szavazattal a nyugdíjazása mellett döntött. Ez ellen a szakszervezet és a szülők is óvást nyújtanak be. Ha Pethő László számára kedvező eredmény születik, az már csak az utóvédharc egy mozzanata lesz. Az iskolát sikerült lefokozni, jellegét átrajzolni, a diákok és a szülők elvárásai ellenében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

A deportáltakra emlékeztek Simonyifalván
A simonyifalvi katolikuis templomban tegnap 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, amit a Szovjetunióba, 1945-ben kényszermunkára hurcolt helybeli németek emlékére ajánlottak fel.
Ft. Hegedűs János plébános üdvözölte a szertartáson megjelent Contraş Magdolnát, a Deportáltak Szövetségének megyei elnökét, nt. Walter Sinn szemlaki és nt. Deák Bálint helybeli evangélikus-lutheránus lelkipásztort, a község vezetőségét és a híveket, majd Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézve, eljutott a szertartás céljához, vagyis megemlékezni azokról a helybeli hívekről, akiket ártatlanul meghurcoltak, ötévi kényszermunkára vittek. A szentírásból nt. Deák Bálint olvasott fel, nt. Walter Sinn lelkipásztor németül és magyarul elmondott igehirdetésében megemlékezett arról a mintegy 70 ezer ártatlan emberről, akiket 1945 januárjában kényszermunkára hurcoltak, embertelen körülmények között dolgozva, minimális orvosi ellátás mellett gyenge minőségű, hiányos élelmezéssel, kemény hidegben is dolgoztattak. Az elhurcoltaknak mintegy 15%-a soha nem térhetett haza, jeltelen tömegsírokban nyugszanak. A hazajötteket egész életükön végigkísérte a kényszermunkán szerzett betegségük. Az ötévi megpróbáltatás után a hazatértek közül az akkori rezsim több mint 43 ezer személy politikai üldözését kezdte el. Istenben bizakodva hisszük, hogy népünkre nem vár újabb, hasonló megpróbáltatás – fejezte be igehirdetését nt. Walter Sinn szemlaki lelkipásztor.
Koszorúzás, felhívás egymás megbecsülésére
Az ökumenikus istentisztelet után a hívek, a vendégek, az elöljárók és a lelkészek átvonultak a Simonyiak Házának az udvarán álló Deportáltak Emlékművéhez, ahol Szívós László programvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Amint kifejtette, nyolcadik alkalommal jöttek el megemlékezni azokról az ősökről, akik nálunk, mai embereknél sokkal erősebbek, edzettebbek voltak, ha a többségük kibírta az embertelen megpróbáltatásokat. Ha rájuk gondolunk, azt is megállapíthatjuk: ha minket, mai kényelmes embereket deportálnának hasonló körülmények között, talán senki nem élné túl. Mert mai világunkat a passzivitás és az érdektelenség jellemzi.
Hogy miért is hurcolták el az embereket 71 évvel ezelőtt, arra a Nyugati Jelenben napvilágot látott, A Bánság története című írásból olvasott fel egy részletet. „A kényszermunkát Sztálin rendelte el a kollektív bűnösség elve alapján, amit a nácik is, de a szovjet hatalom is nagy becsben tartott. Ugyanakkor a Román Kormány, de a nyugati hatalmak sem tettek semmit ellene. Az angol külügyminisztériumból származó nyilatkozat az akkori miniszterelnöktől Churchilltől származik: semmi kifogása nincs az ellen, hogy Romániából több tízezer németet vagy svábot oroszországi bányamunkára hurcoljanak, noha ez akkor is, most is az emberiség elleni bűntettnek számít, ezért elévülhetetlen.
Tehát mi nem vagyunk passzívak, érdektelenek, mert legalább az áldozatok kegyeletére emelt emlékműnél minden évben megemlékezünk az elhurcoltakra.
Ezt követően Brittich Erzsébet felolvasta egyik kisjenői deportáltnak a versét.
Haász Tibor polgármester beszédében örömének adott hangot, amiért a megemlékezésen az iskolaigazgatóval együtt több pedagógus, de diák is jelen van, ami azt a reményt táplálja, hogy az egykori honfitársaink drámájának a történetét továbbadják a jövő generációknak is, nehogy ehhez hasonló még valamikor megtörténhessen.
Nt. Walter Sinn magyarul köszöntötte a még élő két deportáltat, majd a témához kapcsolódó német verset olvasott fel. Utána újra Brittich Erzsébet olvasott fel egy deportált által írt költeményt. Ft. Hegedűs János plébános az Oroszországban elhunyt 13 áldozatra emlékeztető kopjafákat olyan szent helyeknek nevezte, amelyek nem csak az áldozatok, hanem az emberi kegyetlenség emlékei is. Éppen ezért, e hely felhívás a szeretetre, a békére és egymás megbecsülésére. Indítványára együtt imádkoztak mindazokért, akikért állították az emlékművet, majd megszentelte azt, illetve a 13 kopjafát. Miután nt. Deák Bálint magyarul, nt. Walter Sinn németül olvasott fel a szentírásból, a Matyelka Mária karnagy által betanított templomkórus németül énekelte a deportáltak Krivojrog kezdetű indulóját, s eközben Contraş Magdolna, Brittich Erzsébet közreműködésével megkoszorúzta az emlékművet. Utánuk Haász Tibor polgármester és Szabó Attila iskolaigazgató helyezték el a kegyelet koszorúit, illetve a hívek és a hozzátartozók a virágaikat. Megható volt látni, amint az iskolások minden kopjafát megkoszorúztak, gyertyát gyújtottak mellettük.
Contraş Magdolna megindulva mondott köszönetet a bensőséges megemlékezésért, de előrehaladott kora miatt szomorúan jegyezte meg: talán számára ez volt az utolsó alkalom.
A meghatóan családias megemlékezés az iskola egyik tantermében adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Sugárút – A szatmári értelmiség intézményteremtő kísérlete 
Szombaton mutatták be a Sugárút. Szatmári Műhely című kulturális és társadalmi folyóiratot. Ez alkalommal került sor Márton Evelin Szalamandrák éjszakája című regényének szatmári bemutatására is. Az eseményen jelen volt Vida Gábor író, a Látó szerkesztője is.
Szatmár megye arról híres, hogy nagyon sok neves író, költő és képzőművész született itt, de azért, hogy ki tudjanak bontakozni, hogy sikeres pályát fussanak be, el kellett hagyniuk a megyét, olyan nagyvárosokba költöztek, amelyekben adottak voltak a feltételek haladó csoportosulásokba beilleszkedni. Szatmár megyében nem jöhettek létre irodalmi, művelődési folyóiratokat működtető csoportosulások, amelyek itt tartották volna a tehetségeket. Azok, akik mégis itt maradtak, nem mindig tudtak eléggé ismertekké válni, nem mindig tudtak együtt haladni a korstílusokkal. Az elmúlt év őszén egy szatmárnémeti értelmiségi csoport elhatározta, hogy megpróbálkozik egy intézményt teremteni a szatmári irodalom és képzőművészet számára. Hosszas egyeztetés után eldöntötték, hogy Sugárút. Szatmári Műhely címmel létrehoznak egy folyóiratot, az első lapszám bemutatóját szombaton tartották. Végh Balázs Béla, a lap felelős szerkesztője így ír az első szám előszavában: „A huszonegyedik századi ember élete olyan közlekedési csomópont (folyóiratunk címéhez igazítva: sugárút), ahová a szélrózsa minden irányából, a legtávolabbról és a legközelebbről, érkeznek, csomósodnak, zsúfolódnak a legkülönbözőbb benyomások és jelenségek, érzések és gondolatok. Most induló folyóiratunk vállalása: értelmezni szeretné korunk /régiónk jelenségeinek kereszteződési pontjaiban történteket az egyetemes életérzés és gondolat jegyében. A szatmári értelmiség újabb intézményteremtő kísérlete ez, szellemi műhelye a magyar nyelvű kultúrának és társadalomtudománynak. Olyan teremtő energiák halmozódnak fel és olyan alkotó ambíciók munkálkodnak ismét itt, a szatmári régióban, amelyek negyedéves nyomtatott fórumot tudnak létrehozni és működtetni”. A szerkesztők várják az olvasók visszajelzéseit és keresik azt az olvasói réteget, amelyik igényli a színvonalas irodalmat és képzőművészetet.
Könyvbemutató
Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című regényét Végh Balázs Béla és Kereskényi Sándor mutatta be. A regény egy baráti társaságot kísér végig, gyerekkoruktól egészen a 30-as éveik közepéig. A szerző körülbelül 35 éves korukig tudta vinni a szálakat, hiszen ő maga is eddig az életkorig jutott el. Az, ami hátravan e kor után, számára is ismeretlen. A cselekmény többnyire Romániában játszódik, csak egy-két kerettörténet erejéig repíti főhőseit Afrikába. Ezek a hősök önmaguktól menekülnek teljesen hiábavalóan, a helyszínek sokszínűsége is arról árulkodik, hogy a szerző menekíti hőseit. A mű egzotikus címe abból adódik, hogy a regény főhőseinek gyerekkorukban szükségük volt egy totemállatra, és mivel a szerző egyik kedvelt állatfajtája a szalamandra, erre esett a választás; az éjszakai életforma pedig az író számára egyik legkedveltebb napszak — reméli, hogy még sokáig veheti ki részét az éjszakai pezsgő életből — innen a Szalamandrák éjszakái. Márton Evelin kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a regény a szerelemről szól. A szerző határozottan kijelentette, hogy a szerelem nem csak férfi és nő között jöhet létre, ő természetesnek tartja az egyneműek közötti szerelmi kapcsolatokat.
Elek György. frissujsag.ro

Megtalálta a helyét múzeumpedagógusként
Az elkövetkező húsz év minden napjára tudna új kihívást nyújtani számára szakmája. Kádár Kincső múzeumpedagógusként teszi vonzóvá a Csíki Székely Múzeum kiállításait, számos programot szervezve próbálja meg eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a múzeum egy poros intézmény, hiszen szerinte ez az információ- és a tudásszerzés zseniális, ingergazdag helye.
Mindenképpen tanítani szeretett volna, ezért választotta a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőt középiskolaként, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz és antropológia-magyar szakát, a néprajzra úgy gondolva, hogy azt majd tanárként hobbiként műveli egy településen. Kádár Kincső az iskola mellett is rengeteg tevékenységbe bekapcsolódott, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnél tevékenykedett minden nyáron, táborokat, gyerekprogramokat szervezett, diákkörökre járt, újságot szerkesztett, kórusban énekelt.
„Úgy érzem, szakmailag megfogtam az Isten lábát, és sok barátommal, ismerősömmel ellentétben tényleg azt csinálom, amit tanultam. Mindig úgy gondoltam, hogy tanítani szeretnék, de nem feltétlenül iskolában, formális keretek közt. Itt mindazt tudom hasznosítani, amivel foglalkoztam” – meséli lelkesen Kádár Kincső, akinek a munkába állása nem nevezhető zökkenőmentesnek. Így emlékezik erre: „Az egyetemnek csúnya vége lett számomra, ugyanis belekerültem az első bolognai rendszerbe, és utolsó év végén közölték velünk, hogy csak az egyik szakra fogunk oklevelet kapni, a másik elveszik. Így elveszítettem a magyar szakomat, maradt a néprajz, azzal próbáltam elhelyezkedni. Sajnos a munkapiacon senkinek nem volt rám szüksége abban az évben. Boldog vagy boldogtalan munkanélkülivé váltam, és valahányszor jártam pecsételtetni, mindig bejöttem a várba, és közöltem, hogy én itt akarok dolgozni. Pár alkalommal a kapunál be is fejeződött a beszélgetés azzal, hogy nincsenek betölthető állások, ez 2008-ban történt, a válság idején.
Aztán addig jöttem, míg sikerült az igazgatóhoz eljuttatnom az önéletrajzomat, és azt mondták, hogy majd értesítenek. A CV-ből kiderült, hogy foglalkoztam vasárnapi iskolával, táborokkal, gyerekprogramokkal. Akkor indult az Egyiptom művészete a fáraók korában kiállítás, és behívtak, hogy hétvégeken tartsunk múzeumpedagógiai foglalkozást négyen. Aztán a kiállítás végére már egyedül maradtam ezen a területen, és az intézmény jóvoltából elkerülhettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum képzéseire, előbb elvégeztem a múzeumpedagógiait, majd a kiállításrendezőit. Most már ezeket próbálom minél jobban egybegyúrni.”
Bevallása szerint az első három-négy év nagyon nehéz volt, míg kialakult a menetrend, beletanult a pályázatírásba. „Lassan kezdett kialakulni az évi menetrend, és már nemcsak az alap- vagy időszaki kiállítások mellé szerveztem programokat, hanem gondolkodtam családi napokban, később a kollégák segítségével nyári táborban. Most már három táborunk van. Sorra a kiállításokat is felszereltük múzeumpedagógiai eszközökkel, kezdtük a vártörténetivel, utána a készülő néprajzit már úgy terveztük, hogy helyük legyen az ilyen eszközöknek. Most a várostörténetinél figyelünk arra, hogy már ne csak a gyerekeknek szóljanak, hanem az erre kíváncsi felnőtteknek is az öt érzékszervére hassunk, minél interaktívabb, élményszerűbb legyen a kiállítás” – magyarázza.
Kollégáival terveik között szerepel a székelyföldi múzeumok „összekapcsolása”, hálózatban gondolkodnak, hogy minél több érdekes programmal vonzzák oda az embereket. Nagy lemaradást kell behozni múzeumpedagógiai téren Székelyföldön, hisz például a bostoni múzeumban már a múlt század húszas éveiben megjelentek a múzeumi gyerekprogramok – említette meg. „Megéri a gyerekekbe, az ifjúságba fektetni, most sikerült kialakítani ezt a múzeumpedagógiai foglalkoztató termet a Mikó-várban, és ezzel is fel szeretnénk hívni a székelyföldi múzeumok figyelmét, hogy egy inspiráló kulturális térben gondolkodjanak.”
Ami nagyon sokat jelent Kádár Kincső számára, hogy amit tanult, azt használhatja, „nem egy tőlem idegen dologgal foglalkozom, illetve sokat jelent a gyerekek hozzáállása is, főleg azoké, akik már kinőttek a táborainkból, és visszajárnak önkénteskedni. Annak ajánlom, aki folyamatosan nyitott az új információkra, aki már több mindent kipróbált: cserkészkedett, fesztivált szervezett, gyerekprogramokban részt vett, vasárnapi iskolákban tevékenykedett, táborozott. Az ilyen embereknek a későbbiekben is inspiráló.”
Bár nagyon elfoglalt, hobbiként decembertől rajzolgat, készített is unokaöccsének egy leporellót saját rajzaival illusztrálva. emellett kézműveskedik, és boldog, amiért megtalálta helyét szakmai téren, úgy érzi, ez egy nagy talentum.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Szükségünk van a hitre – interjú dr. Kinda Eleonórával
Dr. Kinda Eleonóra nem csak a Székely Mikó Kollégium megbecsült vallástanára, hanem az illyefalvi református egyházközség történetének megírója is. Frissen megjelent kötetéről a sepsiszentgyörgyi bemutatója után beszélgettünk, de szó esett további terveiről és jövőt firtató gondolatairól is.
– Miért éppen Illyefalvát és református közösségének történetét választotta első tudományos munkája témájául?
– Elsősorban azért, mert ebben a helységben születtem, és így 24 éven át voltam annak a református egyházközségnek a tagja, melynek 450 évre visszatekintő, küzdelmekkel teli múltját eddig még senki sem tárta fel. Ugyanakkor jómagam is tudni akartam, hogy egykori közösségem gyökerei mennyire nyúlnak mélyre, merre ágaznak szét, és milyen termést hoztak.
– Minderről hol lehetett ismereteket szerezni?
– Sepsiszentgyörgyön az állami, szülőfalumban pedig a református egyházi levéltárban, ugyanis mindkét helyszínen hatalmas mennyiségű anyag állt a rendelkezésemre, amit viszont az összegyűjtésen, rendszerezésen, tanulmányozáson és szerkesztésen kívül, még a mai nyelvjárásba is át kellett ültetni ahhoz, hogy közérthetővé váljék.
– Sikerült-e olyan történések, tények nyomára bukkanni, melyek emléke már kiesett a köztudatból, vagy csak a mondák szintjén van jelen?
– Igen, feljegyzéseket találtam például a titkos járatokra vonatkozóan, melyekből kiderült, hogy két alagút is létezett, egyik ÉNY-i és a másik DK-i irányba vezetett ki a vártemplomból, és rajtuk keresztül az erdő széléig lehetett eljutni. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a közösség élelmiszerkészletét – a szájhagyománynak megfelelően – valóban a bástyákban helyezték biztonságba, és 1842-ben még 118, e célnak megfelelő kamra létezett. Kiderült továbbá, hogy a Józsa Sándor lelkész által 1902-ben építtetett parókia ma is használatban lévő, impozáns épületének anyagát a belső várfal délkeleti szakaszának lebontásából nyerték. 
– Mit jelent önnek kutatása eredményeinek könyvben való megjelentetése? 
– Hálás vagyok a Jóistennek, hogy erre sor kerülhetett, hiszen múltunk egy szeletének a történéseit rögzítve, azt megmentettem az utókor számára is. Ugyanakkor abban reménykedem, hogy példámat követve, a diákjaim között is akadnak olyanok, akik majd hasonlóan cselekszenek. Tetteink, hétköznapi küzdelmeink rögzítésével ugyanis nem csak őseinknek tartozunk, hanem az utánunk következő nemzedékeknek is, mert az őket itt megtartó folytonosságtudat érdekében tudniuk kell rólunk, valamint arról is, hogy egy élhető jövő érdekében mit és miként cselekedtünk. 
– Várható-e a folytatása tudományos munkájának?
– Más egyházközségek még feldolgozatlan történetét is meg szeretném írni, mert sajnos egy olyan Európában élünk, mely kezdi megtagadni keresztény voltát, és egyesek ma már Székelyföldön is megkérdőjelezik a vallásórák létjogosultságát. Ilyen körülmények közepette pedig égetően fontos meg- és felmutatni, hogy a kereszténység értékeket teremtett, hogy a múlt megpróbáltatásai közepette kapocsként tartott össze minket, hogy a belőle fakadó hit volt az a forrás, melyből erőt merítettünk a mindenkori újrakezdésekhez, és meríthetünk a jövőben is.
Bedő Zoltán
Dr. Kinda Eleonóra Az illyefalvi református egyházközség története a kezdetektől
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar nyelvű orvosképzés Nagyváradon?
A Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tannyelvű szekció beindítását tervezi a következő egyetemi tanévtől. Persze csak akkor, ha lesz elég diák, tudtuk meg dr. Florian Bodog dékántól, akit erről a tervéről faggattunk.
Tavaly merült fel először az az ötlet, hogy magyar tannyelvű szekciót kellene indítani a váradi orvosi egyetemen, árulta el lapunknak dr. Florian Bodog, a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánja. Elmondta, hogy a magyar szekció beindításához alapvetően három dologra van szükség: az akkreditációs folyamat beindítására, megfelelő tanárokra és kellő számú jelentkezőre. Kifejtette, hogy az akkreditációs dosszié összeállítása és maga az akkreditálási folyamat nem jelentene különösebb fennakadást az intézménynek, hiszen azt egy-két hónapon belül meg lehetne szerezni. A szakembergárdával sem lenne gond, mert Bodog elmondása szerint a váradi egyetemen előadó orvosok nagy része román és magyar nyelven is tud oktatni, ráadásul máris vannak magyarországi kollégák, akik felajánlották szolgálataikat arra az esetre, ha beindul Nagyváradon a magyar nyelvű orvosképzés.
Legalább ötven
Bodog felhívta a figyelmet arra, hogy ezek mellett „nekünk biztosítani kell azt, hogy lesz legalább ötven diákunk, hogy ez a szak kifizetődő legyen, és hogy ne szerződtessünk tanárokat, akiket aztán kénytelenek legyünk elbocsátani”. A dékán elmondta, hogy a piacfelmérést megkezdték, már kaptak is pozitív visszajelzéseket, és amennyiben meggyőződnek arról, hogy biztosítva van a kellő számú, tehát minimum ötven diák, akkor beindítják az akkreditációs folyamatot, aminek nyomán megkezdheti működését a magyar nyelvű szak. Bodog hozzátette, hogy az egyetem képviselői márciustól járják végig a magyar tannyelvű iskolákat, hogy felmérjék, lenne-e igény a diákok részéről a magyar tannyelvű orvosképzésre Váradon. Bodog kijelentette, hogy főként a Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros és Arad megyei magyar fiatalokat célozzák meg, de nem tartja kizártnak, hogy Magyarországról vagy akár Bukarestből is jöjjenek Váradra tanulni a magyar orvosi szakra.
Költségek
Kérdésünkre válaszolva Bodog elmondta, hogy minden új szekció megindításakor általában minden hely költségtérítéses, mindazonáltal elképzelhető, hogy ezúttal lesznek államilag támogatott helyek is. „Mindez azon múlik, hogy a minisztérium jóváhagy-e államilag támogatott helyeket” – fogalmazott Bodog, elárulva, hogy már folyatott megbeszéléseket a Bihar megyei RMDSZ képviselőivel ezügyben, akikkel közösen fog lobbizni a minisztériumnál annak érdekében, hogy legyenek államilag támogatott helyek a beindítandó magyar tannyelvű szakon. Arra a kérdésünkre, hogy mennyibe kerülne a tandíj a magyar diákoknak, Bodog azt válaszolta, hogy e tekintetben még nem végezték el a számításokat, de hozzátette, hogy a magyar szak költségei nagyjából megegyeznének bármilyen más nem román nyelvű szak működtetési költségeivel, ezért ebből a szempontból bizonyos támpontot nyújt az a tény, hogy a nagyváradi orvosi egyetemen az angol tannyelvű szakra járó egyetemisták évente 4000–5000 euró tandíjat fizetnek.
Államvizsga románul
Florian Bodog a továbbiakban kifejtette, hogy amennyiben beindul Váradon a magyar tannyelvű szak, akkor a vonatkozó törvényi előírások alapján az első három évben minden kurzus és gyakorlati foglalkozás magyar nyelven zajlana, ezt követően azonban a páciensekkel történő gyakorlati foglalkozások román nyelven történnének, illetve az államvizsgát is román nyelven kell majd megtartani. Bodog hozzátette, hogy ez talán hátránynak tűnik a marosvásárhelyi orvosi egyetemhez képest, ahol mindent magyarul tanulnak a diákok és az államvizsga is magyarul zajlik, viszont a váradi rendszer előnyt is jelenthet, hiszen az itt végző orvos könnyen tud majd érvényesülni román és magyar nyelvű közegben is.
Rektoraspiráns
Egyébiránt Florian Bodog pályázni fog a Nagyváradi Egyetem rektori tisztségére is. Ennek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy rektorként is szorgalmazni fogja-e a magyar tannyelvű oktatás bővítését a különböző karokon. Bodog válaszában kifejtette, hogy az egyetem hosszú távú stratégiájában szerepel az a célkitűzés, hogy a romántól eltérő nyelveken, tehát magyarul is induljanak új szakok, amennyiben erre van igény. Mint mondta, ő nem zárja ki magyar tannyelvű szekciók beindítását más karokon, viszont ez inkább a dékánokon múlik, hiszen ők tudják pontosan felmérni azt, hogy milyen szakembergárdával rendelkeznek, és azt is, hogy mire van igény a hallgatók részéről. „De elmondhatom, hogy európaivá kell válnunk, és a románon kívül más nyelveken is kell oktassunk, mert máskülönben elszigetelődünk” – zárta szavait a dékán.
Pap István. erdon.ro

Régi felfogású a kerettanterv
Az új kerettanterv nem segít azon a sok évtizedes problémán, hogy a diákok túlterheltek és zsúfolt az órarendjük. Nekünk azért kell dolgoznunk, olyan oktatási stratégiát kell kidolgoznunk, hogy ez a helyzet megoldódjon – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke annak kapcsán, hogy a Román Tudományos Akadémia felháborodott a tervezett kerettanterv-módosítások miatt.
Magyari szerint az nem volna önmagában rossz, hogy megszólal e kérdésben az akadémia, és az sem, hogy a műveltségi tárgyakat félti, de tizenkilencedik század eleji hangulatot áraszt az, hogy kizárólag nemzeti jellegűnek tekintett tárgyakat akar magas óraszámon tartani: a történelem, a román nyelv és irodalom, illetve a Romániában nemzeti tárgynak számító latin nyelv – Magyari úgy véli, ez utóbbinak a választható tárgyak sorában volna a helye.
,,Úgy nem lehet csökkenteni a tanuló jelenlegi terheltségét, hogy semmiről sem mondunk le a régi kerettantervből, sőt, leghamarabb arról mondunk le, ami több pénzbe kerül. Leginkább az a furcsa az akadémia állásfoglalásában, hogy általában az iskolai óraszám csökkenése ellen van, a régi felfogást tükrözi, amiben egy-egy terület szinte minden témájának meg kell jelennie valamilyen formában, akár említések szintjén, az iskolai oktatásban, és lehetőleg az első nyolc iskolai évben. Ugyanis egy másik rögeszméje a tanulók túlterhelésén alapuló oktatás híveinek az, hogy nyolcadik-tizedik osztályig lehetőleg minden kerüljön szóba, mert felsőbb osztályokba már nem mindenki jár” – hangsúlyozta Magyari Tivadar. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jelentett is, meg nem is Frunda
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda György és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak – állapítja meg az Átlátszó Erdély.
A blog újságírója kikérte a SZIVOT-tól a Frunda Györgygyel kapcsolatos iratokat, s bár azoknak csupán egy részét bocsátották rendelkezésükre, azok ismeretében úgy tűnik, Frunda felhasználta a Securitátét útlevélszerzésre, de csupán jelentéktelen jelentéseket írt. A teljes írás itt olvasható: http//erdely.atlatszo.hu/2016/02/09/jelentett-is-meg-nem-is-itt-van-fruda-szekusdosszieja/  PORONDON A REGIONÁLIS PÁRTOK. A politikai pártokról szóló új törvény hatályba lépése óta, mely szerint a legalább 25 ezer tag helyett három is elég, a Bukaresti Törvényszéken 86 új párt bejegyezését kezdeményezték. A bejegyzést kérők nem mindegyike kapott kedvező választ a bíróságtól. Ennek megfelelően eddig csak 29 párt esetében született kedvező döntés, a többit vagy már elutasították, vagy még mindig vizsgálják a benyújtott dokumentumaikat. Az új szervezetek között sok a regionális jellegű: a fővárosban például az Egységesen Megmentjük Bukarestet és a 200-an Bukarestért Párt, de vidéken is számos ilyen zsebpárt alakult: az Argeşért és Muscelért Párt, a Mi Vranceánk Párt, a Galaciak Pártja, a Botosányiak Pártja. És sok bizarr nevű és világos program nélküli párt is létrejött: a Gétodácia Párt, a Romániai Kalóz Párt, a Szabad Emberek Pártja vagy a Humanista Erő Pártja. A bukaresti törvényszék el is utasította néhány ilyennek a bejegyzését: a III. Erő Forradalma Pártét, az Autonóm Konzervatív Dácizmus Pártjáét, az Új Forradalom Pártét vagy a Fogarasföld Pártjáét. (Főtér)
A SZOCDEMEK NAGY DOBÁSA. „Jó” nevű jelölttel száll be a kolozsvári polgármesteri székért folyó harcba a Szociáldemokrata Párt: Aurelia Cristea parlamenti képviselőt indítják. Cristea valamelyik Ponta-kormányban a társadalmi párbeszédért felelő tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be, de neve inkább azért ismert, mert ő kezdeményezte azt a törvényt, amely betiltja a dohányzást a zárt nyilvános helyiségekben. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kormány nem vállalja a választási törvény módosítását
A szakértői kormány egyértelmű többségi akarat híján nem vállal szerepet a helyhatósági törvény módosításában – szögeztele Dacian Ciolos miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
A képviselőház a Nemzeti Liberális Párt kezdeményezésére rendezett politikai vitanapot a polgármester-választás kétfordulóssá tételének szükségességéről, amelyre a kormányfőt is meghívták. A liberálisok azt követően kezdeményezték a tavaly még konszenzussal elfogadott egyfordulós választási törvény módosítását, hogy a novemberi – a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezető – tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester- választást követeltek.
Bár a kétfordulós rendszerhez való visszatérést az államfő is nyíltan támogatta, Ciolos parlamenti beszédében kizárta azt a lehetőséget, hogy a kormány sürgősségi rendelettel vagy úgynevezett felelősségvállalással – parlamenti vita nélkül – léptesse hatályba a liberálisok által sürgetett törvénymódosítást.
Ciolos kifejtette: el tudja fogadni azt az érvet, hogy a – tisztségben lévő polgármesterek újraválasztásának kedvező – választási törvény módosítása segítheti a politikustársadalom megújulását, de a politikai döntéseket a parlamentnek kell meghoznia, a kormány legfeljebb felgyorsíthatná a jogalkotási folyamatot. A miniszterelnök szerint azonban ennek nincsenek meg a feltételei, hiszen a múlt héten konzultációkon úgy látta: nem alakult ki meggyőző parlamenti többség a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés mellett.
Az egyfordulós rendszerhez a legtöbb polgármesterrel rendelkező Szociáldemokrata Párt ragaszkodik, és álláspontja támogatására volt koalíciós partnereit is rávette. A korábbi koalíció mellé állt az ügyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is, amely szerint 10-20 százalékkal kevesebb magyar polgármester lesz Erdélyben, ha a törvény lehető teszi, hogy egy második fordulóban a román pártok összefogjanak az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben. Népújság (Marosvásárhely)

Bűnvádi eljárás indult a volt legfőbb ügyész ellen
Hivatali visszaélésben való bűnsegédlet gyanújával bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Tiberiu Niţu volt legfőbb ügyész ellen, akit tegnap beidéztek a vádhatósághoz, hogy közöljék vele, mivel gyanúsítják.
A DNA szerint Tiberiu Niţu – aki a múlt héten mondott le tisztségéről – 2014 áprilisában törvénytelenül írt alá megállapodást a belügyminisztériummal arról, hogy autójának a közlekedési rendőrség nyit utat. A közlekedési törvény értelmében csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj, a miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A legfőbb ügyészt a törvény nem említi. Szabadság (Kolozsvár)

Előítéletek nélkül, alázattal, hatékonyan szolgálni
Bács Miklós lett a HOP gála művészeti vezetője
Bács Miklós színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója veszi át Radu Afrim rendezőtől a HOP – Fiatal Színészek Gálájának művészeti igazgatói tisztségét – tájékoztatott honlapján a Romániai Színházi Szövetség (UNITER). A fiatal színészek népszerűsítését és megismertetését szolgáló rendezvénysorozatot immár tizenkilencedik alkalommal szervezik meg idén ősszel, ezúttal is Costineşti-en, a kulturális minisztérium támogatásával.
A szövetség látványos, konstruktív energiákkal teli három évként jellemzi közleményében az elmúlt időszakot: olyan meghatározó színpadi produkciók születtek, amelyek nézőpontokat változtattak meg és véleményeket demitizáltak. A fiatal színészek, akik figyelemre méltó hévvel vetették bele magukat az események sűrűjébe, tökéletesen megértették annak a hangnemnek a fontosságát, amelyben a beszélgetések és a próbák zajlottak Radu Afrimmal – az abszolút szabadságról, a korlátok mellőzéséről, a képzeletről, a kreativitásról.
A diákok által nagyra becsült pedagógusnak nevezi a szövetség Bács Miklóst, aki alapító tagja volt a kolozsvári színházi iskolának (1991) és a magyar tagozatnak (1992), négy végzős román évfolyam vezetője és a 2004 óta működő Galactoria fesztivál ötletgazdája. Szabadság (Kolozsvár)

Végre bejegyezték a Lacto-Coop Szövetkezetet 
Fejér László Ödön képviselő közbenjárásával, két jogi és hét magánszemély társulása révén megalakult a Lacto-Coop nevű szövetkezet, amelyet hosszas ügyintézés után végre sikerült bejegyeztetni.
Az alapító tagok a múlt héten a csíkszépvízi és székelykeresztúri szövetkezetek képviselőivel találkoztak a kézdivásárhelyi inkubátorházban, ahol a vendégek eddigi sikeres tevékenységeik során szerzett tapasztalataikat osztották meg a helyiekkel.
A megbeszélésen Tamás Sándor megyetanácselnök felemlegette a tavalyi, Dél-Tirolban tett tanulmányi utat, amelyen Petroczki Gézával, a székelykeresztúri szövetkezet vezetőségi tagjával vettek részt, hogy az ott látottakat itthon is gyakorlatba lehessen ültetni. 
– A tanulmányút után a megye minden részén összehívtunk 100–150 gazdát, vázoltuk a lehetséges jövőképet, de akkor mindenki csak a nyakát tekergette. A folyamat 2015. április elseje után gyorsult fel, mikor a gazdák rájöttek, hogy a literenkénti 50–55 banis tejár mellett képtelenség megélni, tehát lépni kell – részletezte Tamás. – Gyakorlatilag két helyen, Illyefalván és Kézdiszéken történt előrelépés az Agrosic Egyesület és a mezőgazdasági kamara támogatásával. Az illyefalvi termékek azóta a piacon is megjelentek, Kézdiszéken egyelőre nem beszélhetünk erről. A megyei tanács évi 100 ezer euróval segíti az Agrosicet, és ezután a termelőegységek finanszírozását helyezzük előtérbe – hangsúlyozta, hozzátéve, ez fontos is, hiszen a tej európai uniós átlagára 1,5 lej, míg Dél-Tirolban 2,5, de Keresztúron is sikerült elérni, hogy 1-1,2 lej közötti összeget kapjanak a gazdák.
A találkozón Ambrus Tibor egyetemi docens és vállalatfejlesztési szakértő, illetve Tankó László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi elnöke is előadást tartott.
– A tudáson a lényeg, hiszen a pénz jön-megy – emelte ki Ambrus. – Nyugaton sincs sokkal több pénz, viszont jó minőségű, könnyebben értékesíthető terméket állítanak elő. Ehhez szükséges a szövetkezet megértése, a szövetkezeti tudás alkalmazása. Székelyföldnek a jövője a tudás, erre kell fektetni a hangsúlyt. Hiába van pénz, ha nem tudjuk munkába állítani – mondta az egyetemi docens. 
A kézdivásárhelyi szövetkezetet Farkas Sándor Barna (Kézdimartonos), Gajdó Réka (Nyujtód), Horváth Sándor (Kézdiszentlélek), Imre László (Szentkatolna), Máthé István Olivér (Kézdialmás), Sütő András Emil (Szentkatolna), Vatány István (Bereck), az Agrosic Közösségek Közti Társulás és az Ozsdolai Szarvasmarhatartó Gazdák Egyesülete alapította azzal az elsődleges céllal, hogy a tejet jó áron és feldolgozott formában is lehessen értékesíteni. 
Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem jellemző attitűd
Elfogadták az unitáriusok a melegházasságot? 
A székelyföldi ember gondolkodásától messze áll a melegházasság – fogalmazta meg véleményét Fekete Levente. A nagyajtai unitárius lelkészt azután kerestük meg, hogy az egyház honlapján közzétett bejegyzésében Gyerő Dávid főjegyző egyértelművé tette: gyakorlatilag egyetért az azonos neműek házasságának engedélyezésével.
Fekete Levente úgy véli, a székely ember konzervatív, és ragaszkodik a hagyományokhoz.
– Azt gondolom, hogy akármilyen zavaros időket élünk, a székely ember tradicionális életfelfogásától messze áll az, hogy elfogadja a melegek házasságát – jelentette ki a nagyajtai lelkipásztor.
Fekete szerint az állam egyelőre megkíméli a romániai egyházak képviselőit attól, hogy dönteniük kelljen, mit tennének abban az esetben, ha – Jakubinyi Györgynek, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érsekének már-már szállóigévé vált szavaival élve – megjelenne hivatalában „Ádám és Éva helyett Ádám és Béla”, azzal a kéréssel, hogy eskesse őket össze.
– Erre nagyon egyszerű a megoldás: kérném a házasságlevelüket. Az unitárius egyház zsinati határozata értelmében ugyanis, a civil állami törvények jóváhagyása nélkül nem végezhető palástos házastársi megáldás, azaz nem lehet egyházi esküvőt tartani – világosít fel Fekete Levente.
Az unitárius lelkész nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, hogy mi lenne akkor, ha a törvényhozás engedélyezné a melegházasságot. Azzal hárított, a szintén lelkész nagyapjának volt egy mondása: „lassan siess, fiam, aztán meglátjuk.” 
Az ügyet az tette aktuálissá, hogy miután a katolikus és a református egyházak vezetői támogatásukról biztosították azt a kezdeményezést, hogy a román alkotmány rögzítse, a család egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház baróti származású főjegyzője, aki az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsának elnöki tisztségét is betölti, egyéni véleményt fogalmazott meg, amelyben egyetért az azonos neműek házasságának engedélyezésével.
„A nemi önazonosság megélése és a házastársválasztás alapvető emberi jog. Az Istent és embert szolgáló egyház szerintem nem állhat társadalmi előítéletek mögé, és nem tehet különbséget a hívek között emberjogi kérdésekben, amennyiben ragaszkodik a feltétlen szeretetről és elfogadásról szóló evangéliumi tanításhoz. Az előítéletek személytelen kategóriákat alkotnak, hogy elfeledtessék: a címkék mögött ugyanolyan érző, teljességre és boldogságra vágyó emberek vannak, akik ugyanúgy Isten gyermekei” – írja Gyerő Dávid. 
– Felelősségteljes embertársaimhoz hasonlóan én is aggodalommal tekintek a házasság eszményét és a családok életét veszélyeztető társadalmi folyamatokra, azonban a többségitől eltérő nemi önazonosságot és irányultságot nem tekintem ilyen veszélyforrásnak. A házasság alapja a kölcsönös szeretet és elköteleződés, az ehhez való jog pedig minden embert megillet – szögezi le Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője. 
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tudományos Diákkonferenciák a BBTE-n 
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatán, tanítóképző szakon múlt héten rendezték meg a Tudományos Diákkonferenciákat. Huszonhárom dolgozatot elemzett a zsűri.
Immár hagyományszerűen idén is megrendezték a BBTE szatmárnémeti kihelyezett tagozatán az óvodapedagógus és tanítóképző szakos hallgatók Tudományos Diákkonferenciáit — tájékoztatott dr. Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi tanár. Az elmúlt héten szerdán a nappali tagozatos, majd pénteken a távoktatásos hallgatók mutatták be tudományos igényű, pedagógiai tárgyú kutatásaikat a szakmai zsűri előtt. A huszonhárom dolgozat a pedagógiai valóságot sok irányból közelítette meg, a hallgatók kísérletet végeztek óvodában, iskolában, amelynek során a különböző játékos tevékenységek, interaktív módszerek alkalmazásának hatékonyságát vizsgálták az egyes gyerekek személyiségének fejlődésére, illetve a közösség kohéziójának, társas kapcsolatainak alakulására, kutatták a gyakorló pedagógusok véleményét az óvodai projektmódszer használatáról, az iskolai eszközellátottságról, a megerősítés módszerének alkalmazásáról, összefüggéseket kerestek az iskolai teljesítmény és a szociális háttér között, illetve feltárták saját szülőfalujuk iskolájának történetét. A zsűri munkálataiban az előző tudományos diákkonferenciákon helyezést elért diákok is részt vettek: Fischer Krisztina a nappali tagozatos, File Izabella a távoktatásos hallgatók bemutatóit pontozta. A vetélkedőt követően az alábbi helyezések születtek: nappali tagozaton I. helyezést ért el Hegedüs Anetta, II. helyen osztozott Fischer Anasztázia és File Izabella, a III. helyezett pedig Tüzes Inez lett; a távoktatásos hallgatók megmérettetésén Hadas Ágnes I. helyen, Nagy (Katona) Enikő II. helyen végzett, Cseh (Demeter) Timea III. helyezett lett. A dobogós helyezések mellett a színvonalas, igényes dolgozatoknak és bemutatóknak köszönhetően a zsűri számos dicséretet osztott ki a részt vevő harmadéves hallgatók között.
Elek György. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Magyari Tivadar: a kerettanterv zsúfolt órarenddel nyomorítja meg a diákokat
,,Az új kerettanterv nem segít azon a sok évtizedes problémán, hogy a diákok túlterheltek és zsúfolt az órarendjük. Nekünk azért kell dolgoznunk, olyan oktatási stratégiát kell kidolgoznunk, hogy ez a helyzet megoldódjon”– nyilatkozta 2016. február 9-én Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke, arról, hogy a Román Tudományos Akadémia felháborodott a tervezett kerettanterv módosításaival kapcsolatban.
Magyari elmondta, az Akadémia állásfoglalása a kerettanterv társadalmi vitája kapcsán felemás. Az nem volna önmagában rossz, hogy megszólal e kérdésben, és az sem, hogy a műveltségi tárgyakat félti, de tizenkilencedik század eleji hangulatot áraszt az, hogy kizárólag nemzeti jellegűnek tekintett tárgyakat akar magas óraszámon tartani: a történelem, a román nyelv és irodalom, illetve a Romániában nemzeti tárgynak számító latin nyelv.
Az oktatásügyekért felelős ügyvezető alelnök szerint a latin nyelv évszázadokig a műveltség és a tudomány, sőt a politikum fő nyelve volt, ismerete vagy a róla való tudás ma is hasznos lehet, de inkább a választható tárgyak sorában volna a helye.
,,Úgy nem lehet csökkenteni a tanuló jelenlegi terheltségét, hogy semmiről sem mondunk le a régi kerettantervből, sőt leghamarabb arról mondunk le, ami több pénzbe kerül. Leginkább az a furcsa az akadémia állásfoglalásában, hogy általában az iskolai óraszám csökkenése ellen van, a régi felfogást tükrözi, amiben egy-egy terület szinte minden témájának meg kell jelennie valamilyen formában, akár említések szintjén, az iskolai oktatásban, és lehetőleg az első nyolc iskolai évben. Ugyanis egy másik rögeszméje a tanulók túlterhelésén alapuló oktatás híveinek az, hogy nyolcadik-tízedik osztályig lehetőleg minden kerüljön szóba, mert felsőbb osztályokba már nem mindenki jár” – hangsúlyozta Magyari Tivadar. erdon.ro

Jelentett is meg nem is: itt van Frunda szekusdossziéja
Legalább egyszer kérte a Securitate segítségét az útlevél megszerzéséhez Frunda György. Az akkoriban ügyvédként praktizáló Frunda jelentéseivel azonban elégedetlen volt a kommunista titkosszolgálat.
„Ez a teljesen jelentéktelen vázlat nem jogosítja fel Önöket arra, hogy a szerzőjét fellengősen informátornak nevezzék. Minden jel arra mutat, hogy egyelőre ő nem informátor, és nem is lesz soha informátor. Legalábbis én szkeptikus vagyok, de jóindulatúan hagyom magam meggyőzni az ellenkezőjéről, ha érvelni tudnak emellett. (…) Kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy ebből az emberből egy hasznos informátor legyen, olyan, amilyen lehetne, ha akarná.”
Ezeket a szarkasztikus mondatokat Roman Chercheş alezredes, a Maros megyei Securitate hármas, tehát kémelhárítással foglalkozó osztályának a vezetője firkantotta egy kétoldalas, 1987. november 12-én kelt beszámolóra, amelyben Frunda György európai útját részletezi.
Talán ezek a dühösen odafirkált sorok jellemzik a legjobban azt a folyamatos macska-egér játékot, melyet a Securitate és az akkoriban fiatal ügyvéd játszott 1979-től 1989-ig.
Útlevélhez kérte a Securitate közbenjárását
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak.
A birtokunkban levő iratok szerint a Nyugatra utazni vágyó, a ’80-as években nagyvilági életet élő marosvásárhelyi ügyvéd egyszer biztosan, de talán kétszer is igényelte a Securitate segítségét, hogy külföldre utazhasson.
Hazatérve azonban kijátszotta az „ellenszolgáltatást” váró kommunista titkosszolgálatot: ha jelentett is, az általa szolgáltatott információk elmaradtak a várakozásoktól, illetve egyáltalán nem is jelent meg a találkozókon.
Frunda mindent tagad
1989 óta Frunda György látványos politikai karriert futott be: 1990-től az RMDSZ parlamenti képviselője, a román parlament alkotmány-szerkesztő bizottságnak titkára, 1992-től 2012-ig az RMDSZ Maros megyei szenátora, 1996-ban és 2000-ben az RMDSZ államelnök-elnökjelöltje.
1992-től az Európa Tanács Közgyűlése román küldöttségének a tagja, 1996-tól két mandátumon keresztül az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke, 2004-től az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke.
Frundáról az utóbbi években rendre bukkantak fel olyan információk, miszerint együttműködött a Securitatéval. Ezt a volt RMDSZ-szenátor minden esetben tagadta, azt állítva, hogy épp ellenkezőleg: a kommunista titkosszolgálat meghurcolta őt. 2006-ban a Transindex hiába kérte Frundát, a dossziék publikálásával vessen véget a sugdolózásnak.
A CNSAS kollégiuma a rendelkezésre álló iratok alapján egymás után háromszor, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is azt a döntést hozta, hogy Frunda nem működött együtt a Securitatéval. Tavaly áprilisban a téma ismét előkerült annak kapcsán, hogy Frunda megfigyelési és hálózati dossziéi új iratokkal gazdagodtak.
A CNSAS által 2015. április 21-én kiadott igazolás ezeknek az új dokumentumoknak a fényében ismét megerősítette, hogy Frunda – legalábbis a Securitate-dossziékhoz való hozzáférésről szóló kormányhatározat értelmében – nem minősül informátornak, mivel nem jelentett ellenzéki tevékenységről, jelentései pedig nem korlátoztak alapvető emberi jogokat.
Az iratok egy részét kaptuk meg
Bár a CNSAS-tól minden, Frunda Györggyel kapcsolatos iratot kikértünk, valamiért az újonnan előkerült, 151103, 63615 jelzetű megfigyelési, valamint a 311811 jelű hálózati dossziét az olvasóterembe nem hozták ki, és arról fénymásolatot sem lehetett kérni.
Cikkünk ezért a Frunda-dossziék egy részén, a 072468 jelzettel ellátott megfigyelési, valamint a 156646 jelű hálózati dossziékon alapul, melyeket egyébként Frunda György is kikért.
Már ezekből a dokumentumokból is egyértelműen kiderül: Frunda részigazságot állít akkor, amikor arról beszél, hogy nem kollaboráns volt, hanem épp ellenkezőleg, meghurcolták. Az ügyvédről már csak azért sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Securitate áldozata volt, mert igénybe vette a kommunista titkosszolgálat segítségét, azt a látszatot keltve, hogy később majd honorálni fogja ezt a közbenjárást. Aranyifjak életét éli
Frunda György élettörténetének fontos mozzanata az apja, Frunda Károly, aki részt vett a Faliboga-csoport néven ismert ellenzéki szervezkedésben. Őt az 1956-os magyarországi forradalom utáni megtorlások idején bebörtönözik, és csak 8 évvel később, 1964-ben rehabilitálják, azonban szabadulása után sem él a családjával. Frunda Györgyöt az anyja neveli fel.
A Frunda-család számára meghatározó Faliboga-történetnek azonban csak utalások szintjén láthatjuk nyomát az iratokban; a dokumentumokból nem tűnik ki, hogy ez az epizód befolyásolta volna Frunda Károly fiának az életpályáját. A jelentésekben egyszer van megemlítve, hogy a fiatal Frunda arról beszélt, apja miatt komplexusok gyötrik.
Elsők között veszik fel jogra
Apjának a múltja ellenére Frunda Györgyöt elsők közt veszik fel a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Fakultására 1970-ben.
A birtokunkban levő jelentések a ’80-as években követik végig Frunda életútját. Ebben az időszakban Frunda György a harmincas éveiben jár, és az akkori lehetőségekhez mérten nagyvilági életet él.
Anyagilag máris révbe ért: anyjával él ugyan, de különbejáratú lakása van a családi házukban, egy, akkoriban státusszimbólumnak számító 1200-as Ladát vezet, és nem mellesleg jól is keres.
Válóperekre szakosodott ügyvédként nagyon sok ügyfele van, a korabeli igazságügyi-közigazgatási elittel is jó viszonyt ápol, sokan fényes jövőt jósolnak neki.
A szakma mellett azonban a társasági életet sem hanyagolja: egy ügyvédekből és színészekből álló társaság oszlopos tagja, gyakran látni vendéglőkben, a társasághoz elég gyakran külföldiek is csatlakoznak.
Jó megjelenésű, szeret sportolni, ráadásul művelt és kellemes beszélgetőpartner: nem csoda, hogy a nők buknak rá, ő pedig szívesen udvarol, azonban soha nem kötelezi el magát.
Korunk embere
Egy későbbi, 1987-es jelentésben már kevésbé hízelgő képet fest Frundáról egy „Adrian” néven jelentő személy, aki feltehetőleg egy idősebb kollégája.
„Már karrierje kezdetén azt mondták róla, hogy jó, ügyes szakember lesz. A kollégák, főleg az idősebbek, szimpatizálták. Okos, művelt, érdeklődő, sznob fiúnak tűnt. Nem hiszem (legalábbis én nem hallottam róla) hogy bárkinek érdek nélkül, teljesen ingyen szívességet tett volna. A kapcsolatai rendszerint profitról szólnak. Abban a pillanatban, hogy egy barátság már nem éri meg neki, megszabadul tőle, mint egy csomagolástól (…).
Ezzel elnyerte a ‘korunk embere’ címet, vagyis öntelt, skrupulusok nélküli, és fogékony mindenre, ami profitot jelent. Apropó a társadalmi vágyai: egy fiatal, kémiát végzett lánynak, akit egy évvel korábban ismert meg, kijelentette, hogy csakis egy szép, fiatal, egyetemet végzett lányt vesz majd feleségül, akinek háza és autója van, és akinek az apja befolyással rendelkezik.”
Ugyanebben az időszakban egy másik informátor, „Ludusan“ így jellemzi:
„(…) egy jó, szakmailag felkészült ügyvéd, széleskörű általános műveltséggel, bármilyen társaságot képes szórakoztatni. Bármit elmesél magáról, ha az a társaságban előnyére válik. Könnyen megközelíthető, szívesen szóba áll bárkivel, azonban nagyon gyanakvó, ha személyes kérdéseket tesznek fel neki. Ha dicsérik és hízelegnek neki, ha elhitetik vele hogy egy értékes ember, akkor nehéz, bonyolult szakmai kérdések megoldásában is fel lehet használni (…).“
A New York-i muzikológus Marosvásárhelyre látogat
1979 júniusában Frunda kérvényezi, hogy Amerikába látogasson. Történt ugyanis, hogy 1978 nyarán egy New Yorkban élő muzikológus, C. P. meglátogatta Amerikába emigrált anyja Marosvásárhelyen élő testvérét.
(A CNSAS-tól kapott iratokban, melyeket részben publikálunk is, számos megfigyelt magánszemély teljes neve szerepel. Mivel a történethez nem adnak hozzá semmilyen plusz információt, a cikkben csak a nevük kezdőbetűit írjuk ki azoknak a magánszemélyeknek, akik a jelentésekben felbukkannak. A publikálásra kerülő dokumentumokból is kitakartuk azoknak a neveit, akik nem közszereplők – szerk. megj.)
A rokon nem beszél angolul, C. P. tősgyökeres amerikaiként viszont sem magyarul, sem pedig románul nem tudott, ezért Frundát kérik meg, fordítson. Mivel épp volt pere Segesváron és Kolozsváron, az ügyvéd ezeket a városokat, sőt, „Drakula házát” is megmutatja C. P.-nek, akit annyira lenyűgöz, hogy meghívja magához.
A kiutazáshoz szükséges papírokat azonban nem könnyű megszerezni, és Frunda ezzel tisztában van. Egy – véletlen – utcai találkozáskor részletesen beszámol C. P. erdélyi útjáról, és az egyedülálló utazási lehetőségről Puskás Ferenc ismerősének illetve iskolatársának, aki a Securitate kötelékében dolgozik. Puskás kapitány a beszélgetést 1979. június 7-én egy jelentési jegyzékben foglalja össze, majd hozzáfűzi:
„Tudja hogy a kiutazás kérvényezése után ellenőrzik majd, de valószínűleg másoknál fognak érdeklődni, akik nem ismerik részletesen az ügyét. Ha őt személyesen nem keresik meg, akkor én tudjak felvilágosítással szolgálni, azonban nem kért ez ügyben segítséget tőlem. (…)”
„A szervek segítségére lehetne a két hónapig tartó úton és azután is, mivel kiterjedt kapcsolatai vannak a marosvásárhelyi fiatal értelmiségiek körében” – javasolta Puskás kapitány.
A kémelhárítás felfigyel rá
Egy nappal később, június 8-án a Frunda kérvényéről szóló jelentés végén ez áll: Frunda György a hármas igazgatóság (kémelhárítás) figyelmében van, kapcsolatban tartjuk (va fi menţinut în contact), hogy kiderítsük, alkalmas-e a felderítő tevékenységre (muncă informativă).
Mint hamarosan kiderül, Frunda elutasítással kapcsolatos félelmei nem alaptalanok. Egy 1979. szeptember 4-én kelt jelentésben egy informátor beszámol arról, hogy Kincses Előd, Frunda baráti társaságának állandó tagja mesélte: Frunda kérelmét negatívan véleményezték. Ez nagyon rosszul esett neki, azonnal fellebbezett a döntés ellen, és Bukarestig is elmegy, ha kell – mondta az informátor szerint Kincses.
Nem világos, mi történik a következőkben, mindenesetre szeptember 25-én „Wolf“ arról számol be, hogy Frunda az amerikai nagykövetségen járt, ahol megkapta a vízumot. Egy korábbi, szeptember 19-i jelentéshez az ügyön dolgozó Voşloban Emil kapitány ezt a megjegyzést fűzte:
„Frunda György a hármas osztály figyelmében van. Az Egyesült Államokba való távozása alkalmából kémelhárítási kiképzésben fog részesülni“.
„A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia”
Frunda október 3-31. között az Egyesült Államokban tartózkodik, hazatérve, november folyamán részletesen beszámol útjáról. A tájékoztatók mellett a Securitate több informátort is a közelébe irányít, egyrészt azért, hogy ellenőrizzék a jelentéseket, nem keveredik-e ellentmondásba, kiderítsék, mi a véleménye az Egyesült Államokról, megváltozott-e a viselkedése, másrészt pedig hogy felmérjék, mennyire foglalkoztatják az ott szerzett kapcsolatok.
„Bár érdekes dolgokat látott, volt a Niagara vízesésnél és Kanadában is, három hét után elege lett, és a vízuma lejárta előtt hazajött. (…) A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia, mindenki saját maga tesz igazságot, az egyén biztonsága gyenge. Mikor nem voltak otthon, a házigazdája lakását feltörték, és az összes pénzüket ellopták. Meglepődve tapasztalta az általános kultúra hiányát (…), az ember csak az egzisztenciájával törődik, a gazdagokat csak a profit érdekli” – számol be a Frunda által elmondottakról „Adrian”.
Főleg az amerikai magyar emigrációról érdeklődnek
Megfigyelhető, hogy a jelentésekben általában az amerikai magyar emigrációról, illetve a Marosvásárhelyről elszármazottakról szóló részek vannak aláhúzva. Kiderül, hogy Torontóban egy magyar vendéglőbe, a Csárdába is ellátogat, melynek tulajdonosa, F. T. barátja Domokos Gézának és Hajdu Győzőnek.
1979. december 5-én aztán egy jelentésben javasolják Frunda György beszervezését „a Marosvásárhelyre látogató külföldiek tevékenységének, viselkedésének és foglalatosságainak” megismerésére.
A jelentés felsorolja Frunda György azon ismerőseit, akik iránt a Securitate érdeklődik, majd hozzáteszi:
„október folyamán Frunda György turistautat tett az Egyesült Államokba. Indulás előtt kémelhárítási kiképzésben részesült, hazatérése után megkerestük, és műveleti szempontból érdekes részleteket mesélt. A beszélgetések során a jelölt megfelelő viselkedést tanúsított az állambiztonsági szervekkel szemben.”
„Emil” nem ír alá
A beszervezésre Frunda György lakásán került sor. A beszervezési utasítás szerint Voşloban Emil kapitánynak arra kellett felhívni a figyelmét, hogy az iránta és a Románia iránt különös érdeklődést mutató személyek kémek lehetnek, akikről hazafias kötelessége az állambiztonsági szervek számára információkat szolgáltatni.
Frunda Györgyöt 1979. december 19-én szervezik be, azonban elutasítja az írásos kötelezettségvállalást. „Amikor felvetettük azt, hogy hajlandó-e együttműködni az állambiztonsági szervekkel a külföldi állampolgárok és hazai kapcsolataik állambiztonsággal kapcsolatos problémáinak megoldására, a jelölt beleegyezett, hogy bármilyen problémában segítsen, amennyiben az nem haladja meg a lehetőségeit. (…) A jelölt kijelentette, hogy a támogatásról, valamint a titoktartásról való szóbeli ígérete, valamint a velünk szemben tanúsított korrekt magatartása elég garanciát kell jelentsen” – így Voşloban kapitány.
A tartótiszt arról is beszámol, hogy közös megegyezéssel az „Emil” álnevet választották, a találkozókra továbbra is Frunda lakásán kerül sor előre megbeszélt időpontokban, váratlan fejlemények esetén telefonon beszélnek meg időpontot. A beszervezés után nem sokkal megszüntetik Frunda felügyeletét, azonban levelezését figyelik, és informátorok továbbra is faggatják az amerikai útjáról.
„Emil” nyolcszor jelent
1980 folyamán „Emil” összesen nyolcszor jelent Marosvásárhelyre látogató külföldiekkel való találkozásokról, a külföldihez férjhez menni szándékozó szomszédjáról, valamint egy marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező amerikai látogatásáról (a jelentések a hálózati dossziéhoz csatolt mappában megtalálhatóak).
Ezek a Voşloban kapitány által leírt jelentések rövidek és tényszerűek, ha valakinek a viszonyulását/attitűdjét értékelnie kell, akkor Frunda minden esetben semlegesen vagy pozitívan nyilatkozik.
Függővé kell tenni
„Emil” tevékenységével azonban a Securitate nincsen megelégedve. Egy 1981. március 27-én kelt elemzési jegyzék hűvösen fogalmaz tevékenységéről: a „kis ország” problémakörben (problema Ţării mici)
„az együttműködés során az informátor egyes, operatív szempontból érdekes információkat szolgáltatott azokról a külföldiekről, akikkel érintkezésbe került, de nem egyezett bele, hogy írásos beszámolókat adjon. (…)
Nem rajong különösebben az állambiztonsági szervekért, de az általa átadott információk ellenőrzés során igaznak bizonyultak. Az ellenőrzési anyagokban nincsenek arra utaló jelek, hogy felfedte volna magát, vagy hogy ellenségesen viszonyult volna a szervekhez. Nem mondta azt, hogy a továbbiakban nem támogat.
(…) A nevezett társadalmi és szakmai státuszát, valamint a rendelkezésére álló hírszerzési lehetőségeket figyelembe véve javasoljuk az informátori hálózatban való megtartását, ezzel párhuzamosan pedig intézkedni kell, hogy az állambiztonsági szervektől függővé váljon.
(…) Komplex ellenőrzési/lehallgatási intézkedéseket foganatosítunk kompromittáló anyagok megszerzése céljából.“
Meg sem jelenik
1982. június 15-én aztán „Emil” feladását javasolják.
„(…) a találkozókon nem volt pontos, kifogásokat keresett arra, hogy ne adjon írásos jelentést. (…) 8, a tartótisztje által írt jelentése mellékelve (…) 1980 augusztusától egyáltalán nem lehet kapcsolatot létesíteni vele, ugyanis nem jelent meg a közös megegyezéssel rögzített találkozókon. (…)
Beszervezése óta nem lelkesedik az információszerzésért, megelégszik azon személyek nyilatkozataival, akik mellé irányítottuk. Olyan, az együttélő magyar nemzetiségű közösség ügyeivel foglalkozó személyek mellé irányítottuk, mint a svájci N. K., valamint a marosvásárhelyi Kincses Előd, azonban kitért (a feladat elől), azt mondva, hogy nem akar ilyen dolgokkal foglalkozni.
(…) Emil jó személyes tulajdonságokkal és sok hírszerzési lehetőséggel rendelkezik a szerveinket érdeklő személyek körében, azonban az együttműködés elutasítása miatt a hírszerzési hozzájárulása a lehetőségeinél alacsonyabb.”
Fokozottan figyelik
Alig egy hónapra rá, 1982. július 14-től aztán a Securitate elkezdi fokozottan megfigyelni Frunda Györgyöt, akinek ezúttal a „Furnea” nevet adják. Két informátort, „Adriant” és „Dorelt” irányítják mellé hogy felderítsék kapcsolati körét, viselkedését, azt, hogy mi foglalkoztatja, ki látogatja meg otthon, milyen külföldi állampolgárokkal tartja a kapcsolatot, és milyen természetűek ezek a kapcsolatok.
Utasítást adnak telefonbeszélgetéseinek lehallgatására, levelezésének a felbontására, a külföldi személyekkel vendéglőkben zajló találkozóin elhangzott beszélgetések rögzítésére. Ezen kívül munkahelyén beazonosítják azokat a kollégákat, akikkel közelebbi kapcsolatokat ápol, őket ellenőrzik, a hírszerzési szempontból érdekesnek tűnő kollégákat kihallgatják, és fontolóra veszik beszervezésüket.
Ebben az időszakban egy sor, véleményünk szerint kevésbé fontos jelentés születik a Frunda Györgyöt meglátogató külföldiekről: a nyugatnémet S. V.-ről vagy az izraeli B. P.-ről. Mintha a Securitate is érezné az üresjáratot: ezekről a találkozókról és kapcsolatokról érintőlegesen tesznek említést a későbbi belső levelezésben.
Figyelmeztetés és bírság egy dán lány miatt
Fontosabbnak bizonyul egy dán lány, D. A. B. látogatása. D. A. B.-vel az ügyvéd a román tengerparton, Mamaián ismerkedik meg 1982 augusztusában. Meghívja magához, a lány pedig október 2-án meg is érkezik az Otopeni repülőtérre.
Frunda személyesen várja Bukarestben, majd Marosvásárhelyre érve egy három éjszakára szóló szállodai foglalással próbálják kijátszani azt a 225/1975-ös rendeletet, miszerint magánszemély nem szállásolhat el külföldit saját lakásán. Mi több, a lányt Ratosnyára, Frunda egy barátjának a hétvégi házába is elviszi, ahol szintén három éjszakát töltenek.
„Azokban a körökben, melyeket látogat, néha nacionalista megnyilvánulásai vannak, bár általában ‘jó fiúnak’ igyekszik tűnni, aki a szakmáján, a művészeten és a barátokkal való fecsegésen kívül semmi nem érdekel.
A barátai között olyan, ellenséges megnyilvánulásokról ismert személyek is vannak, akiket a Securitate figyel. Kérjük jóváhagyni a (Frunda György) meghívását a székhelyünkre, a figyelmeztetését, valamint a megbírságolását“ – áll egy 1982. november 27-én kelt jelentésben.
Egy érdekes részlet, mely valamiféle személyes érdeklődésként vagy akár leszámolásként is értelmezhető: az írógéppel írt jelentésben eredetileg az állt, hogy Kocsis Petre és egy másik (olvashatatlan nevű) tiszt figyelmeztetnék Frundát. A második tiszt neve utólag tollal át lett húzva, helyette Roman Chercheş alezredesnek, a Maros megyei Securitate hármas osztályának a vezetőjének a neve olvasható.
Részletes nyilatkozatok
Frundát 1983. január 11-én részesítik figyelmeztetésben, melynek részeként az ügyvédnek egy sor, részletes nyilatkozatban kell tisztáznia, kivel hogyan ismerkedett meg, és pontosan miben is áll a kapcsolatuk.
Hangsúlyozza, hogy senkivel sem beszélt semmi olyasmit, ami érdekelheti az állambiztonsági szerveket. Megígéri, hogy a jövőben tiszteletben tartja a külföldiek elszállásolására vonatkozó törvényt, ezen kívül pedig kifizet 5000 lej bírságot (ez valamivel több, mint az egyhavi fizetése abban az időben).
Frunda 1983-ban európai körutat tervez, ezt azonban a Securitate negatívan véleményezi. „Figyelni a reakcióját az elutasítás után” – áll egy jelentésben. Egy 1983. június 1-én kelt dokumentum szerint Frundának a fellebbezését is elutasítják.
Gyakrabban találkoznának vele
Másfél évvel később, 1985 januárjában látszanak az első jelei annak, hogy a Securitate ismét keresni kezdi a kapcsolatot Frundával.
„Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ‘Furneával’ gyakrabban találkozzunk, hogy kiderítsük a politikai álláspontját, és hogy ebben az ügyben dönteni tudjunk”.
A Securitatén belül nem mindenki lelkesedik az ötletért: „azt hiszitek, elárulja a politikai pozícióját? Tévedtek. Sok sikert a beszervezéshez, és aztán majd beszélünk” – firkálta a lap szélére valaki.
1985 folyamán egy sor, viszonylag pozitív jellemzés születik Frundáról, a feljegyzések végén pedig kilátásba helyezik, hogy megkeresik, kipuhatolni, hogy be lehet-e szervezni vagy sem. „Pozitívan befolyásolni és a szervekhez közelíteni informatív kiaknázása céljából” – így az egyik megjegyzés.
November 30-án egy jelentés azt javasolja, zárják le a megfigyelését, mivel a figyelmeztetés óta megszakított minden kapcsolatot a külföldiekkel, és „korrekt módon viszonyul az országunk társadalmi-politikai helyzetéhez”.
Ismét utazna
Két évvel később, 1987-ben aztán Frunda ismét Nyugat-Európába utazna, megkeresve Puskás kapitányt, hogy segítsen neki útlevelet szerezni. Ezúttal nem „véletlenül” futnak össze az utcán: a találkozóra június 23-án Frunda kérésére a lakásán kerül sor, ott, ahol korábban a konspiratív találkozók is zajlottak.
„Meggyőződésem, hogy ezáltal Frunda György ‘segítséget’ keresett annak érdekében, hogy a kérvényét pozitívan bírálják el, mert nem biztos benne, hogy sikerül útlevelet szereznie. Ebből presztízskérdést csinál, több barátja is volt a közelmúltban külföldön, az ő kérését kétszer elutasították. (…) abban az esetben, ha jóváhagynák számára az ország időleges elhagyását, közeledne hozzánk, és támogató személyként (írásos kötelezettségvállalás nélkül) használhatnánk” – így Puskás kapitány.
A személyes kapcsolatfelvétel mellett június 25-én Frunda írásban is megkeresi a Securitatét. Felsorolja azokat az ismerőseit, ahol megszállna, illetve ismerteti a körút tervezett útvonalát, hozzátéve, hogy
„szakmai hivatásom részeként kötelességemnek érzem, hogy értesítsem az illetékes hatóságokat, ha az ország törvényeinek a megsértését tapasztalnám. (…)
Nem szükséges informátornak lennem ahhoz, hogy korrekt legyek, és tudomásukra hozzam az esetleges törvényellenes attitűdöket, melyekről tudomást szereznék“ – így Frunda, és megemlíti, hogy néhány évvel korábban figyelmeztetésben részesült, azonban a büntetést kifizette.
Beutazza Nyugat-Európát
Frunda külföldi útját jóváhagyhatták, mert 1987. november 12-i keltezéssel egy kézzel írott, két oldalas beszámolót találunk a külföldi útjáról.
Az ügyvéd részletesen beszámol arról, hogy szeptember 8. és október 23. között nyugat-európai körutat tett Magyarország, Ausztria (Bécs), Nyugat-Németországba (Nyugat-Berlin és Köln), Hollandia (Amszterdam, Hága és Rotterdam), Belgium (Brüsszel), Franciaország (Párizs és Strasbourg), majd ismét Németország (München és Garmisch-Partenkirchen) útvonalon. A beszámolóban kitér arra hogy útja során kivel találkozott, kinél szállt meg, ők kicsodák és hol dolgoznak.
Párizsban például egy volt iskolatársánál, Maria Mailatnál, a Szabad Európa Rádió egyik közreműködőjénél száll meg, aki vendégszeretően, de visszafogottan fogadja. Sehol nem volt szó politikáról vagy az ország biztonságát érintő kérdésekről – így az ügyvéd.
„A feljegyzés az indulás előtt megejtett kémelhárítási felkészítés alapján lett szolgáltatva” – így az oldal alján a megjegyzés. Erre az anyagra írta rá az elégedetlen Roman Chercheş alezredes a cikk legelején idézett sorokat.
Újból beszerveznék
1987. október 30-án Puskás Ferenc kapitány javasolja Frunda (újbóli) beszervezését.
„Az igazságügyben dolgozó értelmiségiek, valamint kulturális-művészeti érdeklődésű személyek körében kell egy olyan informátort keresni, aki velük jó kapcsolatokkal rendelkezik, főleg azért, mert a legtöbbjük gyanús külföldiekkel áll kapcsolatban, és más, a szerveket érdeklő tevékenységük is van” – így az indoklás.
Frunda azért is jó választás, mert közkedvelt, könnyen barátkozik, jól beszél angolul és németül, a külföldiek gyakran veszik igénybe tanácsait vagy jogi szolgálatait. Ha ez nem elég, közeli ismerősei vannak szinte minden európai országban, és ők főleg olyan értelmiségiek, akik Marosvásárhelyről emigráltak.
„Jó érzelmi kapcsolat”
Ami a lojalitását illeti, Puskás megjegyzi, hogy mielőtt külföldre utazott volna turistaként, az ő segítségét kérte, „jó érzelmi kapcsolat” alakult ki kettejük között. Másrészt jogi végzettsége és fejlett igazságérzéke miatt is garantált, hogy egy lojális és őszinte informátor lesz, ezt a korábbi érintkezések során is bizonyította.
A beszervezésre 1987. október 30-án (egy másik dokumentum szerint 31-én) kerül sor Frunda György lakásán.
„Minden a terveknek megfelelően haladt: Frunda nagyon elégedett és hálás a tiszt nyújtotta segítségért, részletesen beszámolt a külföldi útjáról, kivel találkozott és mit látott (erről külön jelentés is készült), ismét bebizonyítva: memóriája kiváló, és tehetségesen foglalja össze a tényeket és az eseményeket.
Felvetettük, működjön együtt velünk minket érdeklő információkkal, úgy, ahogy mi is segítettük, amikor szüksége volt rá. A jelölt kijelentette, hajlandó segíteni nekünk, azonban ne kérjünk olyan dolgokat, melyek az ügyvédi titok körébe tartoznak. Kijelentette, szakmája révén ismeri kötelességeit, ami a kompetens szervek értesítését illeti, amennyiben olyan információk birtokába jut, melyek fenyegetést jelenthetnek az állambiztonságra.”
Beszervezik, de nem dolgozik semmit
A tartótiszt beszámol még arról, hogy Frunda írásban titoktartási kötelezettséget vállalt, elkezdődött a kiképzése, a jelentéseit írógépen írja majd. Konspiratív neve: „Friciu” – írta Puskás kapitány a beszervezésről szóló jelentésben 1987. október 31-én. („Friciuról” ez az egyedüli említés, Frunda konspiratív neve a későbbiekben következetesen „Frend” lesz – szerk. megj.). Az iratcsomóban megtalálható a Frunda által szeptember 5-én kézzel írott írásos kötelezettségvállalás is.
„A beszervezés időpontjától mostanáig az informátor semmilyen információt nem szolgáltatott, és nem jelent meg a tartótiszttel való találkozókon” – áll egy, a beszervezés után egy évvel, 1988. december 20-án született elemzési jegyzékben, mely megemlíti, hogy az angol problémakör (problema engleză) átvétele óta a forrással nem léptek kapcsolatba.
Frunda közben tartja a kapcsolatot a külföldön élő ismerőseivel. A fent nevezett személy novemberben be lett hívva, és kilátásba lett helyezve, hogy döntenie kell – így az elemzés. Mivel nem dolgozik jelentős ügyeken, támogató személlyé lehetne minősíteni, feltéve, hogy együtt akar működni. Ha nem, akkor feladjuk, és megdolgozzuk (luat în lucru).
Egyébként Frundát ebben az időszakban (ismét) megfigyelik, telefonját lehallgatják, levelezését pedig 1988 februárjától felbontják. 1989-ben negatívan véleményezik az újabb kiutazási kérelmét, mivel informátorként „nem lojális és nem őszinte”, ellenségesen nyilvánul meg az állam- és pártvezetéssel szemben, sovén megnyilvánulásai vannak, arról beszél, hogy kisebbségiként nehéz karriert csinálni, mi több, Maria Mailattal, a Szabad Európa Rádió párizsi munkatársával is tartja a kapcsolatot (ez a „kapcsolat” egyébként egy Frunda által küldött karácsonyi üdvözlet).
Holnap publikálunk egy interjút, melyben Frunda György mondja el saját verzióját a Securitate-val való kapcsolatáról.
Sipos Zoltán. erdely.atlatszo.hu

Megújulhat a falumúzeum
Rendkívül leromlott állapotba került a kommandói falumúzeum – ahogyan a falubeliek mondják: a favágómúzeum – épületének tetőszerkezete. Nemcsak a zsindelytető ment tönkre, a szarufák, gerendák egy részét is ki kellene cserélni. Az ingatlan a községháza tulajdona, a helyi tanács a 2016-os költségvetésben megszabott összeget különített el a javításra.
Az épület Kommandó egyik legrégibb fennmaradt ingatlana, ezért a javítás során figyelnek majd, hogy ne sérüljön a stílusa, maradjon meg egykori arculata. A falumúzeumot szeretnék az épített örökség részévé nyilvánítani – mondta el érdeklődésünkre Kocsis Béla polgármester. A jelenleg a múzeumnak helyet adó épület a 19. század első éveiben épült. Horn Dávid létesítette vezérigazgatói épület céljából. Az évek során lakott benne katonatiszt, volt szövetkezeti épület, óvoda, posta, üzlet is. Szóbeszéd is fűződik hozzá. Többek között négy zsidó család is lakott az épületben. Mindannyiukat deportálták a németek, a megüresedett lakásba egy háromgyerekes család költözött be. Egyik reggelre virradóra mindhárom gyermeküket holtan találták – ezért mondták egykor a kommandóiak, hogy az épület elátkozott. 2013 elején ismeretlen tettesek betörtek a múzeumba, és több fémtárgyat elloptak – nyilvánvalóan hulladékként való értékesítés céljából. Szabó Mária, a múzeum önkéntes vezetője, helytörténész, Kommandó monográfiájának összeállítója akkor döbbenettel beszélt az esetről. Azt tartotta sajnálatosnak, hogy egyesek nem értékelik az elődöktől kapott örökséget, a falu történelmének tárgyi bizonyítékait – így tűnt el az évek során számos emléktárgy a faluból.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csodasarkok Erdővidékre (Miénk a város vetélkedő)
A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által külhoni magyar óvodások és kisiskolások számára tavaly meghirdetett Miénk a város játékos vetélkedőn háromezernél többen vettek részt, ám Kárpát-medencei viszonylatban mindössze ötvenen kapták meg a százezer forint összértékű, könyvekből, fejlesztő- és társasjátékokból álló Csodasarkot. Az Erdélybe jutott harmincegy díjból több is Erdővidékre került.
Szarka Gábor konzul hétvégén Nagyajtán a Kriza János Általános Iskola II. osztályos tanulójának, Molnos Adrienn Katalinnak és Bardocon a Benkő József Általános Iskola IV. osztályos diákjának, Tokos Kincsőnek adta át jutalmukat, a közösségük által használható Csodasarkot, további két tanuló, a II. osztályos Tokos Dorottya, illetve a nagycsoportos Tokos Andrea könyvjutalomban részesült. Molnos Adrienn Katalin édesanyja, Molnos Ildikó elmondta: a felhívásra az interneten bukkant rá, majd rákérdezett lányánál, részt akar-e venni olyan versenyen, melyen dolgozni kell, de a nyeremény nem kizárólag az övé lesz, hanem meg kell osztania társaival. Kislánya igent mondott a kihívásra, s jó szívvel oldotta meg a naponta érkező feladatokat, válaszolt a kvízkérdésekre, rajzolt, gyurmázott és fogalmazást írt. „Jó érzés volt látnom, hogy az alig nyolcesztendős lányom milyen komolyan áll hozzá a feladathoz, s dolgozik kitartóan diáktársai érdekében. Nagy volt az öröm akkor is, amikor decemberben megkaptuk az értesítést, hogy mi is a jutalmazottak közé kerültünk, s akkor is, amikor megérkeztek az ajándékok – biztos vagyok benne, sokak lelik örömüket a hétvégén átvett Csodasarkokban” – nyilatkozta Molnos Katalin.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kormányzó emlékét idézték
A Vitézi Rend által a kézdivásárhelyi református temetőben 2013. december 7-én felállított monumentális méretű, Horthy Miklós domborművével díszített kopjafánál a Történelmi Vitézi Rend és a Vitézi Rend képviselői közösen rótták le kegyeletüket a rend alapítójának emléke előtt kedd délután. 
Megemlékeztek arról, hogy 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, a Magyar Királyság kormányzója. Horthyról Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus, a Történelmi Vitézi Rend hadnagya tartott rövid méltatást, majd Mike Bernadett, a Református Kollégium tanulója Wass Albert Hová, Uram, hová... című versét adta elő. Az áldás és koszorúzás után ima és himnuszéneklés következett. Hasonló rendezvény zajlott Sepsiszentgyörgyön: a közös temető Hősök parcellájánál az Erdélyi Vitézi Rend (EVR) emlékezett – tájékoztatott Nyáguly Vilmos, a rend sajtóreferense. Dajka Mihály csíkszentkirályi tárogatós nyitó játéka után dr. Székely Zsolt, az EVR törzskapitánya emlékeztetett a kormányzó gazdasági haladást hozó 17 esztendejére, amely alatt „halálából feltámasztotta az akkori Kis-Magyarországot”. Ferencz Botond orbaiszéki hadnagy elmondta Kisfaludi Károly Rákosi szántó című versét. Áldást mondott Bucsi Zsolt Tamás sepsiszentgyörgyi vártemplomi lelkész. 
(iochom/kgy. z.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lebontották a vitát szülő Ady-központot
Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003–2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány. A mintegy 600 négyzetméteres hasznos területű konferencia-központot és a mellé tervezett szállodát – melynek csak a vázszerkezete épült meg – a Lotus Center társaság vásárolta meg tavaly augusztusban az önkormányzat által szervezett árverésen. Korábban a Mecénás Alapítvány az ingatlant arra a házra cserélte, amelyben Ady Endre múzsája, a versekben Lédaként emlegetett Brüll Adél lakott.
Az Ady-központ lebontásáról Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót. A politikus követelte, hogy a Mecénás Alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt. Csomortányi szerint ugyanis ennyit tesz ki a Mecénás Alapítvány által kapott magyarországi állami támogatás és a cserébe kapott Léda-ház értéke közötti különbség. A politikus az Ady-központot felépítő Mecénás Alapítvány és az épületet lebontó Lotus Center társaság közötti egybeesésre is felhívta a figyelmet: mind az alapítványt, mind a nagyváradi plázát működtető társaságot Mudura Sándor üzletember hozta létre.  Az Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között. 2002-ben ugyanis az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferencia-központot hozzon létre. A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem az RMDSZ Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek. 
A Nagyváradra költöztetett projekt csak részben valósult meg. A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült a konferencia-központ, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni. A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg egy ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal. Az ingatlancsere folytán az alapítvány a 320 négyzetméteres Léda-házat kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady-konferencia-központ és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.
Az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekintette, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással. Az alapítvány elnöke, Kiss Sándor ellen – aki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöki és a Bihar megyei önkormányzat alelnöki tisztségét is betölti – tavaly júniusban többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség. Az ügyészségi közlemény szerint Kiss Mudura segítségével követte el azokat a bűncselekményeket, amelyekkel vádolják, Mudura azonban elhunyt, így ellene nem indult eljárás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lehetőség még van, de „helyzet nincs” a kisebbségvédelemben?
Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete”
Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt.
 NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Eltűnt a pénz
800 ezer eurót adtak 283 ezerért 
Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003–2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány.
Az Ady Endréről elnevezett mintegy 600 négyzetméteres hasznos területű konferenciaközpontot és a mellé tervezett szállodát – melynek csak a vázszerkezete épült meg – a Lotus Center társaság vásárolta meg tavaly augusztusban az önkormányzat által szervezett árverésen. Korábban a Mecénás Alapítvány az ingatlant arra a házra cserélte, amelyben Ady Endre múzsája, a versekben Lédaként emlegetett Brüll Adél lakott.
Az Ady-központ lebontásáról Csomortányi István (fotó), az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót kedden. A politikus követelte, hogy a Mecénás Alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt. Csomortányi szerint ugyanis ennyit tesz ki a Mecénás Alapítvány által kapott magyarországi állami támogatás és a cserében kapott Léda-ház értéke közötti különbség. Az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekinti, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A MÚRE elítéli a Parászka Boróka elleni indult petíciót Közleményben ítélte el szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) azt az internetes petíciót, amelynek aláírói Parászka Boróka újságíró kirekesztését kérik az erdélyi magyar sajtóból.
A MÚRE emlékeztetett arra, hogy a román alkotmány szavatolja a gondolati és a véleményszabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogot. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében” – fogalmazközleményében az egyesület.
Leszögezik: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket elutasítják. Közleményében a MÚRE nem említi Parászka Boróka nevét, de elnöke, Rácz Éva Facebook-oldalát böngészve kiderül, hogy róla van szó.
Az internetes aláírásgyűjtést egy marosvásárhelyi férfi, Ferencz Zsombor indította, és szerda estig több mint ötszázan írták alá. A kezdeményező alkalmi újságíró, több írását közölte már a Központ hetilap és a Krónika napilap.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban azt kéri a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyektől”, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
Parászka Boróka a Transidexnek elmondta, ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejárató kampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Példaként említette Ilyen volt Török Zsolt hegymászót, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Gyerő Dávid unitárius lelkészt, akit a melegházasság témájában írt állásfoglalása miatt támadtak.
peticiok.com
Elegünk van Parászkából!
Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült - jelenleg Marosvásárhely közelében élő - újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez. Könnyen körülírható az a kis csoport (és a facebook-on is lekövethető), amely vevő még a Parászka-féle üzenetre: a balliberális magyarországi ellenzék maradéka, illetve annak kis létszámú erdélyi hozadéka.
Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!
Ferencz Zsombor. maszol.ro

Parászka Boróka ellen indított petíciót egy hobbiújságíró
Ferencz Zsombor kirúgatná az újságírót, mert nem ért egyet az általa megfogalmazott véleményekkel. A szakma ezt a szólásszabadságot ért támadásként értékelte.
Internetes aláírásgyűjtést indított egy marosvásárhelyi lakos Parászka Boróka újságíró ellen. A petíció gyorsan téma lett a Facebookon az újságírók körében, mert a kezdeményező, Ferencz Zsombor - noha bevallása szerint nem tartja magát újságírónak - több ízben is publikált a Központ nevű Maros megyei hetilapban, és a Krónika is több alkalommal hozta írásait. A témához hozzászóló újságírók közül volt, aki azt találgatta, hogy valóban egy szakmán belüli személy kelti-e egy kollégája ellen a hangulatot, és kéri a kirúgatását az őt foglalkoztató médiumok vezetőitől, úgy, hogy ehhez online petícióban próbál tömegtámogatást szerezni. És teszi mindezt azért, mert nem ért egyet a Parászka Boróka írásainak, műsorainak a tartalmával. 
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban Ferencz nem nevezte meg a címzetteket, a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyeket” emleget csupán, akiktől azt kéri, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt. 
“Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!” - fogalmaz a petícióban Ferencz Zsombor. 
Az ügy több szempontból is figyelemre érdemes: amellett, hogy a szólásszabadságot korlátozni kívánó kezdeményezésről van szó, súlyosbító körülmény, hogy célkeresztbe vesz egy személyt, egy újságírót, akire hangulatkeltéssel próbál nyomást gyakorolni, pusztán azért, mert az újságíró neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Innen az internetes mobbingig eljutni már csak egy lépés, elég beleolvasni a petíció alatti kommentekbe. 
Utánajártunk annak, hogy mi állhat a történet hátterében, és megkérdeztük az érintetteket. 
Parászka Boróka megkeresésünkre elmondta, bár felismerné az utcán, személyesen nem ismeri Ferencz Zsombort, aki eddig semmilyen formában nem jelezte, hogy kifogása lenne az írásaival, munkájával kapcsolatosan. Azonban szerinte ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Ilyen volt Török Zsolt hegymászó esete, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Nágó Zsuzsa is a célkeresztbe került, amikor kijelentette, hogy visszaadja magyar állampolgárságát, mert nem ért egyet a magyar kormány bevándorlóellenes politikájával. A napokban pedig Gyerő Dávid unitárius lelkész, főjegyző is „megkapta a magáét” a melegházasság témájában írt véleménynyilvánítása miatt. 
Parászka Boróka szerint a közösséget minősíti, ha ezeket a megnyilvánulásokat tolerálja. A maga részéről fontolgatja, hogy hogyan fogja kezelni az ellene irányuló lejáratókampányt, azonban nem hagyja, hogy ez a napi munkájáról elvonja a figyelmét. Hangsúlyozta, közösségi felelősségnek tartja, hogy ha bántalmaznak valakit - akár a fizikai valóságban, akár az interneten - akkor fellépjünk az agresszor ellen, és ne fordítsuk el a fejünket. 
Ferencz Zsombort szintén megkerestük az ügyben, a petíció indítója elmondta: kiáll a kezdeményezése mellett, sőt, megjegyezte, hogy sokan támogatják azt. A cikkünk megjelenésekor az aláírók száma már közelített az 500-hoz. Kérdésünkre elmondta, bár több éve írt és ír véleményanyagokat, nem tartja magát újságírónak, és jelenleg nem tartozik egyetlen laphoz sem. Elismerte, a petíció nem az első anyag, amit Parászka Boróka ellen írt, például a Központ hetilapban és a Krónikában is közölt olyan írásokat, amelyekben kritizálta az újságírót. 
Rostás Szabolcs, a Krónika felelős szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy noha Ferencz Zsombor véleményanyagait alkalomadtán leközölte a lap, semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak vele. Elmondta, Ferencz minden egyes anyagáról külön dönt, hogy megjelenhet-e vagy sem a lapban. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után Ferencz kap-e felületet publikálásra a Krónikában, Rostás elmondta, hogy nem látta a petíciót, informálódnia kell az ügyről. 
A témára a Facebookon felhívták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vezetőségének is a figyelmét. Rácz Éva MÚRE-elnök megerősítette, hogy tudtával Ferencz Zsombor nem újságíró, és egészen biztosan nem MÚRE-tag. 
A MÚRE szerdán délután állásfoglalást közölt a témában, amelyben elítélte a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására tett kísérletet. 
Az állásfoglalásban felhívják a közvélemény figyelmét a gondolati és a véleményszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog alkotmány által való garantálására. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében. Az alkotmányos jogot senki nem írhatja felül: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz” - áll a nyilatkozatban. 
Az állásfoglalásban az egyesület etikai kódexének idevágó részét is idézik: „A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az állampolgárok alapvető joga a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az alkotások nyilvánosságra hozása. Az újságírók, mint állampolgárok számára, a sajtószabadság jogokat és kötelezettségeket jelent, de az újságírói szakma egyben előjogokkal és felelősséggel jár. Minden újságírónak etikai kötelezettsége, hogy ragaszkodjon a sajtószabadság által biztosított jogaihoz, hogy teljesítse kötelezettségeit.”
Kertész Melinda. Transindex.ro

Oktatási rendszer: senkinek sincs teljes hatásköre
A csíki iskolák adminisztrációját át kellene adni az önkormányzatoknak – véli Korodi Attila parlamenti képviselő és Tánczos Barna szenátor. Az RMDSZ-es honatyák szerint a jelenlegi oktatási törvényt módosítani kell – ezért országos közvitát indítanának.
Több mint fél éve indította el konzultációsorozatát Korodi Attila és Tánczos Barna. Választókerületük településein különféle társadalmi csoportokkal találkoztak azzal a céllal, hogy felmérjék, melyek azok a területek, amelyeken szükséges törvénymódosító javaslatokat benyújtaniuk parlamenti munkájuk során. Csíki pedagógusokkal és oktatási intézmények vezetőivel is tanácskoztak, ennek eredményeiről csütörtöki sajtótájékoztatójukon számoltak be.
„Az oktatási rendszer minél több szereplőjével beszéltünk, annál inkább éreztük annak bonyolultságát” – fogalmazott Táncos Barna szenátor. Mint rámutatott, az iskolák hosszú távú fenntarthatósága és az oktatás minősége leginkább attól függ, hogy ki hozza meg az adminisztratív döntéseket a tanintézményekben. „Az, hogy például rendben van-e az iskola épülete, van-e tornaterem, sportpálya, vagy egyáltalán milyen körülmények között tanulnak a diákok, a települések önkormányzatait érinti” – mondta. De például, hogy van-e megfelelő számú kisegítő, illetve adminisztratív személyzet vagy oktató, az már az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozik – tette hozzá, rávilágítva ezzel arra, hogy ezek az átfedések nagyon sok iskolát érintenek kellemetlenül.
Mint hangsúlyozta, a jelenlegi rendszer szerint a tanintézmények esetében nem az iskolaigazgató dönt a költségvetésről, hanem a helyi önkormányzat. Ezzel pedig az a gond – fűzte hozzá –, hogy ha az önkormányzat bele is foglalja költségvetésébe az iskolák felújítását, bővítését vagy akár karbantartási munkálatainak elvégeztetését, akkor sem dönthet úgy, hogy kiegészítené a tanintézmények személyzetét ennek érdekében, mivel ezt az oktatási tárca és a helyi tanfelügyelőségek berkeiben határozzák meg az illetékesek. „Ezért közvitát szeretnénk kezdeményezni, nem csak RMDSZ-en belül, hanem országos szinten is, feltéve a kérdést, hogy jó-e ez a vegyes átfedéses rendszer, amelyben nincs teljes hatásköre se az igazgatónak, se az önkormányzatnak” – tért a lényegre Tánczos.
Ez azt jelentené, hogy minden, nem nevelési, oktatási tevékenységgel kapcsolatos teendő – például fűtés, takarítás, beszerzés – a helyi önkormányzat, nem pedig az iskola feladata lenne. Térségi szakközépiskolák esetén – mint a csíkszentmártoni vagy a dánfalvi – ezekért a megyei önkormányzat felelne. Mind Korodi, mind Tánczos hangsúlyozta, bár ez a megoldás Csík térség esetében jó, életképes és szükségszerű, kisebbségügyi szempontból nem lenne szerencsés országos szinten mindenhol így cselekedni, mert szórványvidéken a magyar házként működő iskolákat, tanintézményeket egy ilyen intézkedés valószínűleg ellehetetlenítené. Szerinte egyes térségek szükségleteire szabott megoldásokban kell gondolkodni, és a törvényt is ilyen értelemben kell módosítani. A két elöljáró a legsürgetőbb teendőként az oktatási intézmények adminisztrációjának egyértelműsítését tartja, hiszen ettől függ az oktatás minősége is. Meglátásuk szerint a tanintézmények adminisztrációját át kell adni teljes mértékben az önkormányzatoknak.
Molnár Rajmond. Székelyhon.ro

Vasszékelyek az első világháborúban
Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. Harminc pannóra szerkesztve mutatja be az 1914 és 1918 közötti, összes székelyföldi kiegészítésű, különböző fegyvernemekhez tartozó gyalogezredek és zászlóaljak történetét a Székelyek az első világháború harcterein című kiállítás. A március 2-ig a Magyarság Házában látogatható tárlat Nagy József gyergyóremetei történész kutatásaiból, a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával jött létre 2014 decemberében a centenáriumi évforduló alkalmából. A többéves kutatómunkával összeállított és rendszerezett információhalmaz fényképekkel, térképekkel, korabeli újságcikkekkel kiegészülve tárja elénk a székelyföldi katonák háborús éveit a hadba indulástól a különböző frontok csatáin át a hadifogság tapasztalatáig.
Az alapos hadtörténeti kutatás egyik érdeme, hogy nemcsak a nagy háború kontextusában vizsgálja a székelyföldi alakulatok ténykedését, hanem azt is elénk tárja, hogy az adott korszakban mindebből mi volt érzékelhető a hátországban, a korabeli székelyföldi sajtó miről és hogyan számol be. Például Egy székely repülőtiszt bombázta Milanót címmel a Székely Napló hasábjain már másodjára méltatják a bethlenfalvi P. A. huszár főhadnagyot, „aki hadseregünknek talán egyetlen székely származású repülőtisztje”, és közlik a „Milanó ellen intézett dicsőséges, fényes sikerű támadásáról” írt eredeti feljegyzéseit: „Közelednek már a kérdéses kémények, de igen a zöld-fehér-piros gépek is! Jobbról egy, balról kettő! Az ember nem is akarja hinni, hogy gonosz szándékkal közelednek, olyan helyesek, színesek és könnyedek. Akárcsak játékszerek volnának. De bizony ülnek is benne! […] Már itt a cél. Újra eldob a szél, – nem vagyok pontosan felette. Na, ha ez folyton így fog menni?! A dóm még nem érdekel, van egyéb látnivaló. Most már három direkt engem követ. Mindegyikhez szóródik egy kis seria. – Kettőnél tisztán látom a bennülőket! Újra itt a cél. Intek: kicsit balra, kicsit vissza, jobbra célzok, – most! Le mind az öttel. Egy helyen már nagy füst. Ég valami. Nagy robbanást látok az enyéimből. Jó helyen vannak. Ezeket már nem tehetik más helyre. Hosszú, rechts um! Nem látok egy ellenséges gépet se! Fotografálom a célt! Most látom a várost, a dómot; felséges kép! Ezt is rákapom a lemezre. Adieu híres város. Most már történhetik bármi. Azaz inkább ne, – menjünk csak szépen haza!”A cs. és kir. 82. gyalogezred bakáit a „vasszékelyek” névvel illették, ennek emlékét őrzi az 1917. december 8-án felavatott (majd 2000-ben visszaállított) szobor is Székelyudvarhely főterén. Vitézségük legendájának egyik fontos pillére, hogy parancs nélkül soha, a legválságosabb helyzetben sem hátráltak meg. Tamási Áron író 1916-tól szolgált az ezred soraiban, több írásában megemlékezik az áldozatokról és a túlélők küzdelmeiről. De nemcsak szépirodalmi munkák teszik átélhetővé a háborús évek megpróbáltatásait, hanem naplók, levelek, emlékiratok által is kirajzolódnak a világégés szemtanúinak emberi tapasztalatai. Olvashatjuk Imets Béla 22-es honvéd hadnagy visszaemlékezését az 1914. december 12-i neusandezi bevonulásra, vagy 1915-ből egy ruszin parasztház lakóira, az anyára és a lányára, akik „félelem nélküli nyugodtsággal” tekintenek az otthonukba lépő, sáros, elrongyolódott egyenruhájú ellenséges katonára.
Érzékletesen mutatja be a lövészárokban zajló életet Kémenes Mór tanító, 22-es honvéd hadapród 1915. április 20-án keltezett levelében: „Éjjel 11 óra van most. Künn gyönyörűen világít a hold. A csillagok, mint valami mennyei őrszemek, vigyáznak a két alvó rajvonalra. Mert az őrszemeken kívül, akiket épp most vizsgáltam meg, alszik itt mindenki és minden. Én meg idehúzódom lakosztályom nyitott kandallójához és levelet írok. […] Most künn a futóárokban lépéseket hallok. Csak a fölváltott tábori őrs. A parancsnok jelentkezik. Idegesen zavarom tovább. Megint csend. A tüzem is lankad. Meglököm a legényemet: – Friss gallyat a tűzre! A legény felriad: – Hadapród úr, azt álmodtam, hogy béke volt, s mi zeneszóval vonultunk be Vásárhelyre, s minden virágos volt, s a leányok meg az asszonyok integettek. Mi meg örültünk.”
Nagy József a marosvásárhelyi 22-es gyalogezredről szóló előadásában hangsúlyozta, hogy azért fontos a háború tanulmányozása, mert így érthetjük meg, mire képes az ember a békéért. A történész úgy véli, mindig fel kell eleveníteni a világháborúk tapasztalatait, hogy megérthessük, mekkora árat fizettek a múlt században élők azért a békére törekvésért, amely a mai európai gondolkodást meghatározza. A korábban Csíkszeredában, Gyergyóremetén, Csíkmadéfalván és Budapest Főváros Levéltárában kiállított vándortárlat a Magyarság Háza után valószínűleg Ópusztaszerre és Egerbe érkezik, majd visszatér Erdélybe. eloszekelyfold.com

Az igehirdetés mindenhol fenntartassék
Három éve, 2013. február elsején iktatták hivatalába a kolozsvári Farkas utcai templomban Kató Bélát. Az eltelt három évről, az egyházkerület megvalósításairól, a közeljövő terveiről, a reformáció közelgő 500 éves évfordulójáról beszélgettünk az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével. Először arról kérdeztük, püspöki mandátuma felénél milyen mérleget vonna, hogyan értékelné az elmúlt időszakot.
– Egy értékelés többféle lehet. Az egyik az, amit az ember saját magáról gondol, a másik az, amit a külső világ állít ki rólunk. Van azonban egy harmadik – és ez az igazi –, amelyre érdemes odafigyelni, arra, ahogyan Isten látja a mi szolgálatunkat.
Ha a három évet röviden kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám: iszonyatosan nehéz volt. Olyan változások és kihívások előtt áll népünk és egyházunk, olyan események sorozata történik naponta, hogy ez folyamatos kiállást, odafigyelést igényel. Ehhez pedig az erőt csak felülről kaphatjuk meg. Ugyanakkor a sok próbálkozás, útkeresés mellett elmondhatom: eredményeink és sikereink is voltak. Ezt természetesen nem a püspök személye érte el elsősorban, hanem egy egész közösség. Próbáltam a püspökbeiktatáskor megfogalmazott üzenetet, fogadalmat betölteni, és annak szellemében cselekedni. Akkor a csodálatos halfogás történetéről beszéltem. A programot úgy határoztam meg: minden esetben kivetem a hálót, mert tudom, hogy az Úr velem van. Úgy érzem, az elmúlt három évben ezt végig lehetett követni: semmiről le nem mondtunk, semmit el nem hagytunk, a halfogás pedig folyamatos.
Leginkább az ifjúsággal és a gyerekekkel foglalkoztunk, rájuk áldoztunk a legtöbbet. A másik fontos szempontunk az volt, hogy az igehirdetés mindenhol fenntartassék. Még akkor is, ha több kisebb településen erre már kevés anyagi lehetőség kínálkozott. Ez azt jelenti, nem számoltunk fel lelkészi állásokat, habár sok olyan gyülekezet létezik, amelyik teherbíró képességének határán vagy már azon túl van.
– „Püspöki tevékenységem egyik legfontosabb törekvése a közösségi lét fenntartása és megszervezése” – nyilatkozta nemrég. Mit sikerült ennek érdekében tenni?
– Közösségünket, a kohéziós erőt próbáltam erősíteni, megtartani. Talán azzal sikerült elérnem, hogy minden szolgatársam felé azt a bizalmat előlegeztem meg, ami az emberi összetartozáshoz elengedhetetlenül szükséges. Igyekeztem mindenkihez szeretettel közeledni, és senkit ki nem zárni a közösség(ek)ből, ugyanakkor léteznek egyházi törvények is, amelyeket mindenkinek be kell tartania. Természetesen nem a törvényeskedés volt az elsődleges, hanem a szeretetteljes lelkigondozás, megoldások keresése.
– A magyar népet a parasztság tartotta meg. A globalizálódás okozta elvándorlás azonban éppen a vidéki gyülekezeteket teszi tönkre. A városban az emberek elvesznek, a közösségi lét háttérbe szorul. Hogyan lehetne ebben a kérdésben előrelépni?
– Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a falvak népe fogy, a városoké részben nő. Ezért a városi misszió megerősítésére kell törekedni. Nem hiába tűztem ki célul a 2016-os esztendőben azt, hogy egyházkerületünknek ez lesz a fő célja. Idén a püspöki vizitációk éppen erre fognak összpontosítani. Miután mindent át fogunk beszélni az érintettekkel, a városokat meglátogattuk, remélhetőleg év végére lesz egy következtetéseket levonó összegzésünk, amely által további feladatokat tudunk meghatározni, hogy változtatni tudjunk a helyzeten. Úgy látom, a városok közelében fekvő falvak, gyülekezetek kellő odafigyeléssel életképesek lehetnek akár hosszú távon is.
Minden előzetes felmérés előtt azonban kijelenthető: akár falun, akár városon csak akkor tartható meg a közösség, ha missziós lelkületű szolgatársak munkálkodnak. Ha közömbösek maradunk azok irányában, akik lemorzsolódnak, ha csak a szószék magasságából ismerjük a gyülekezetet, ha csak a mindennapi teendőinket végezzük el, és nem hagyunk fel ezzel a szemlélettel, akkor bármilyen terveket is szőnénk, nem tudunk eredményesek lenni. Ahogy a faluról a városra bevándorlók száma nő, úgy kell egyre több egyházi szolgának is dolgoznia a nagyvárosi gyülekezetekben. Városon a presbitériumoknak fel kell ismerniük azt, hogy egy lelkipásztor nem képes mindent egyedül elvégezni. Meg kell találni azokat a forrásokat, amelyekkel növelni lehet a munkatársak számát, hogy segítségükkel megkeressük az elkallódott lelkeket. A presbitereknek például nem egy fél városért kell felelniük, hanem csupán néhány családra kell gondot viselniük és azokhoz eljuttatni az egyház kéréseit, meghívókat vagy éppen segítségnyújtást. Akkor élő az egyház, ha minden sejtje mozog, él és együtt munkálkodik.
Azt is tudnunk kell, hogy ma csak úgy lehet megmaradni reformátusnak, ha az emberek legalább egy egyházi intézménnyel fenntartják a kapcsolatot.
– Melyek az idei év prioritásai?
– Az ifjúsággal továbbra is kiemelten szeretnénk foglalkozni. Remélem, a nyári szovátai ifjúsági találkozó több ezer fiatalt fog megmozgatni, és a rendezvények az együvé tartozás élményét fogják erősíteni bennük. A marosvásárhelyi református kollégium felújítását megkezdjük, a kolozsváriét és nagyenyediét pedig szeretnénk befejezni. Mindezek mellett számos olyan építkezés van terveink között, amelyek az igehirdetési szolgálat külső feltételeit szolgálják. Ugyanakkor bekapcsolódunk az 1956-os forradalom 60 éves évfordulójára rendezett megemlékezésekbe.
– Jövőben, 2017-ben jubileumiévfordulója lesz a reformációnak…
– Készülünk a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplésére is, már idén is több előrendezvényt szervezünk. Május 22-t, a magyar református összetartozás napját szeretnénk ebben az esztendőben Kolozsváron megtartani. Reméljük, őszre be tudjuk fejezni a kolozsvári teológia felújítását, év végére pedig szeretnénk beindítani a mellette épülő egyházi múzeumot is. Egy külön projekt keretében felmérjük az egyház kulturális értékeit és történelmi műtárgyainak helyzetét, amely alapját képezi majd a beinduló múzeumunknak.
– Miután a titkosszolgálatok a magyar veszélyt és az autonómia kérdését nemzetbiztonsági kockázatként jelölték meg, az állami intézmények, de még az igazságszolgáltatás is másképp viszonyul az erdélyi magyarsághoz. Mennyiben érinti ez egyházunkat?
– Hogy mi a célja a román államnak velünk, azt pontosan nem tudjuk. Tény, hogy a döntések rendkívül érzékenyen érintenek minket – érzelmi szinten is. Nekünk azonban nem szabad meghátrálnunk, következetesen tovább kell haladnunk azon az úton, amelyen egyházi identitásunk szorosan összefügg nemzeti létünkkel. Ebből kifolyólag minden olyan ügyért küzdenünk kell, amely ezt a kapcsolatot megerősíti. Ezt kívülről nyilván veszélyforrásnak is lehet tekinteni, viszont mi nem ezzel a szándékkal élünk és dolgozunk. Mi nem valakik ellen harcolunk, hanem saját megmaradásunk érdekében. Ezért kiáltunk, ezért próbálkozunk segítséget kérni mindenhol a világon, hogy értsék meg: mi nem többet akarunk, hanem kulturális, vallási értékeinket megőrizni, és a jövendő nemzedéknek átadni.
– Milyen terveket kell a püspöki mandátum lejártáig feltétlenül megvalósítani?
– Szeretném úgy átadni az egyházkerületet, hogy minden olyan jelentős épületünk, intézményünk működőképes és felújított állapotba kerüljön, amely elengedhetetlenül fontos számunkra. Ugyanakkor olyan egyházi struktúrát kialakítani, amely a jövőben is életképes marad, és valamilyen szinten önfenntartóvá is válik. A lelkészképzés mellett fontos a laikusok (presbiterek, gondnokok) továbbképzése is, mert fel kell készíteni az egyházat arra, hogy egy idő után nem lesz minden gyülekezetben lelkipásztor. Szeretném kapcsolatainkat továbbra is élővé tenni a Kárpát-medencei, anyaországi magyarsággal, hiszen ez a család végre magára talált, ezt a kapcsolatot nem szabad elveszítenünk. És természetesen minden olyan problémára, kérdésre választ adni, amely a következő időszakban egyházkerületünk, erdélyi magyarságunk életében felvetődik.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Kárpát-medencei gazdasági felsőoktatás aktuális kérdéseiről kezdődött konferencia Budapesten
A külhoni magyar közgazdász hallgatók oktatásáról, a magyarországi és külhoni egyetemek közötti együttműködés lehetőségéről, valamint a Kárpát-medencei térség gazdasági integrációjának elmélyítéséről cserélnek eszmét a kétnapos II. Kárpát-medencei közgazdász konferencia résztvevői a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora a konferencia megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy felértékelődött a közgazdász-képzés jelenősége, "gyakorlatilag nem lehet elég közgazdászt képezni", mert a gazdasági és társadalmi élet szinte minden vonatkozásában szükség van gazdasági ismeretekre.
Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke arról beszélt, hogy a jegybanknak határozott, átgondolt oktatási programja van a közgazdasági gondolkodás, a gazdasági felsőoktatás megújítására, amely hosszabb távon az ország versenyképességének javítását, a fenntartható gazdasági növekedést szolgálja. A jegybanktörvény az MNB elsődleges céljának az árstabilitást írja elő, de az alapvető célok között szerepel a pénzügyi stabilitás elérése, megőrzése és a kormány gazdaságpolitikájának támogatása is - mondta. Az MNB alapvető érdeke, hogy jó színvonalú legyen a felsőoktatás az országban, ennek támogatására a jegybanknak megvan a lehetősége - mutatott rá. Hozzátette, az MNB a határon túli magyar közgazdasági és pénzügyi oktatásban is szerepet vállalna, az oktatás támogatása, a szülőföldön való tanulás elősegítése, az ottmaradás hosszú távú támogatása ugyanis hozzájárul a Kárpát-medencei térség gazdasági szereplőinek együttműködéséhez.
Azt is megemlítette, hogy a Pallas Athéné alapítványcsalád, amelynek egyik tagja, a konferenciát támogató Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy az MNB társadalmi felelősségvállalási programját kiterjessze, és támogassa a határon túli magyarság oktatását, közgazdasági tudásának fejlesztését. Windisch László egyben ismételten hamisnak nevezte az összehasonlítást a Pallas Athéné alapítványok pénzügyi lehetőségei és a költségvetésben a felsőoktatásra évente rendelkezésre álló összegek között. Megismételte, az alapítványok vagyona 200 milliárd forintra tehető ugyan, de csak a vagyon hozamait használják fel társadalompolitikai célokra, így az oktatás, a tudásközpontok fejlesztésére. Így hosszú évtizedeken keresztül lehet az éves hozamokat a közgazdasági képzés támogatására felhasználni - tette hozzá.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a szülőföldön maradás alapvető feltétele a társadalmi és gazdasági státusz megerősítése. Hozzátette: egy felmérés szerint a külhoni szakképző iskolás diákok államnyelv-ismerete a Délvidéken és Erdélyben 50 százalék alatt marad, a Felvidéken 50 százalék körüli, ez is azt mutatja, hogy nagyon fontos, hogy legyenek magyar nyelvű szakképzések.
A helyettes államtitkár jelezte: 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve lesz, a kormány 750 millió forintot biztosít a programra. A támogatás fontos ahhoz, hogy legyen jövőképük, teremtsenek értékeket és munkahelyeket, így segítve megmaradásukat szülőföldjükön.
Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) igazgatója előadásában arról beszélt, hogy a külhoni magyarságra a magyar költségvetés elenyésző, kevesebb mint kéttized százalékát fordítja az ország. A jelenlegi 21 milliárd forintot legalább 100 milliárd forintra kellene növelni véleménye szerint. Mint mondta, a Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása a humánvagyon, a magyar anyanyelvet beszélő, magyar kultúrkörhöz tartozó emberek, ugyanakkor 2001 és 2011 között 1,1 millióval csökkent a Kárpát-medencében magukat magyarnak vallók száma.
Kitért arra: míg a hagyományos támogatáspolitika "szokás alapon" támogatta a külhoni oktatást, kultúrát, ezt fel kell, hogy váltsa a fejlesztéspolitika, a gazdaság- és területfejlesztés, infrastruktúrafejlesztés és intézményfejlesztés politikája, amely garantálhatja a külhoni magyarság megmaradását a szülőföldjén.
Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke előadásában arról beszélt, egységes Kárpát-medencei oktatási teret kell kialakítani. Mint mondta, jelenleg 12 magyarországi felsőoktatási intézmény 15 alapképzéssel és 6 mesterképzéssel van jelen a határon túli területeken, összesen 1200 hallgatóval. A szomszédos államok jogrendje szerint további 20 intézmény működik, és biztosít 300 képzésen 16 ezer hallgatónak magyar nyelvű oktatást. Kitért arra, hogy sok helyen, ahol a Kárpát-medencében van magyar nyelvű lakosság, ott jellemzően van magyar nyelvű képzés is. Hozzátette: a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás minőségi és mennyiségi fejlesztése érdekében szükséges a külhoni magyar felsőoktatás képzési szerkezetének átalakítsa, kínálatának bővítése, a Kárpát-medencei hallgatói mobilitás javítása ösztöndíjakkal, valamint a szakemberpótlás érdekében az oktatói mobilitás bevezetése. MTI