A szó nélküli kommunikáció
A székely-magyarság jelképkultúrájának rituális szimbólumvilágáról tartott ízelítő jellegű bemutatót tegnap délután Balázs Lajos néprajzkutató a sepsiszentgyörgyi Teinben. A szó nélküli kommunikációs eszközrendszert – akárcsak az emberi élet három nagy sorsfordító pillanatát, a születést, házasságot, halált – dr. Balázs Lajos Csíkszentdomokoson kutatta, ez a falu meggyőződése szerint azért különleges, mert kollektív memóriával rendelkezik, rituális szimbólumvilágában még a honfoglalás előttről származó mitikus elemeket őrzött meg.
Megállapításában a rituális szimbólumvilág kialakulása az ember felemelkedésében újabb viszonyt: a szellemi előrelépést eredményezte. Példákkal illusztrálva beszélt többek között a gyertya, a fenyő, a kapu sokrétű szimbolisztikájáról, kiemelve, a szimbólumok megtalálása nem véletlenszerű. Érintőlegesen a címereket, zászlókat is említette, aktualizálva előadását, rögzítette: nem új keletű, de minden korra jellemző, hogy a hatalomra jutók próbálják eltüntetni az előttük levők nyomait. Hogy ez sosem járt sikerrel, és hogy bármiképp üldözzék napjainkban is jelképeinket, ezúttal sem fog sikerrel járni a „vedd el egy népnek múltját...” rossz emlékű talleyrand-i tanács, arra Balázs Lajos előadászáró megállapítása a bizonyíték: a rituális szimbólumok a közösségi emlékezés garanciái.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
Az impozáns termeket járva újfent elidőztem egy rajznál. Címe: Szárhegyi emlék. Szerzője a háromszéki Kökös fia, Deák Ferenc, aki minden idők erdélyi grafikusainak egyik legkiválóbbika volt (tipográfusként különösképpen az), és akinek egy sajátosan zamatos grafikája gazdagította eme nagylélegzetű, honi seregszemlét. Így aztán lépnem sem kellett, hiszen egy helyben élhettem át az egykor bíborfényű napkeltéket is köszöntő baráti diskurzusokat, amelyeknek ma már pusztán a mementó burkában hallhatom folyton távolodó visszhangjait. Egyetlen rajzra tekintek, de egy egész életművet látok. Ez az életmű poétikus és drámai, nagyvonalú és cizellált, melankolikus és derűvel fűszerezett, konkrét és áthallásos; olyanféle, akár egy, a sors bőkezű adományaival felpakolt, vándorútjára induló székelytarisznyás mondahős Nagy Imre kékzöldekben színjátszó fenyveseinek ballada illatú országában.
Egyetlen rajz a falon – egyetlen emlékfutam az üveglappal örökre lezárt, illuzórikusan elfolyó térben. Neve egybeforrt az 1970-ben induló Kriterion Könyvkiadó iskolateremtő képjegyeivel (a kiállítás tárlóiban szemlére elhelyezett kiadványok arculata ezt kellőképpen igazolta is), az ihletett sziluettbe foglalt szárnyas ló évtizedes röptével, s mindez olyan korban, amikor a szellem röghöz kötöttségének kényszerű zablája egyre inkább megfeszült. Kiadványok százainak alaki világra jötténél bábáskodott Feri, mely művek – idő fakította címlapjaikkal – ma is híven vallanak a műforma tisztánlátásáról. S hogy tervezés közben semmi apró szakmai vonatkozású mozzanat sem kerülhette el Deák éberségét, tisztán kiviláglik sűrűn visszatérő, akár credóként is idézhető szavaiból: „Ez egy igen lényeges részletkérdés”.
Id. Feszt László korszakváltó rézkarcai messziről hirdetik mesterük amorf alakzatainak már-már szublimált vízióit. Kedvelt aquaforte-mezzotinto technikával maratott-dörzsölt nyomatai az anyag faktúrájának parádéjával nyűgözik le a szemlélőt. Az Ismeretlen térben és az Analízis címet viselő két kiállított műve közül a másodiknak – amely a csiga-csigavonal képi alakzatait szellemesen variálja – az egyik példánya még születése idején (1972) dedikálva hozzám került, amikor is gyakorta meglátogattam őt „égközeli” műtermének múzeumi miliőt sugalmazó tereiben. Élcelődő természet volt, aki – látványos itáliai bemutatkozásainak visszhangos sikerei idején – művésztársai irigykedésével, meg nem értésével, alaptalan kritikájával szembesülve, némileg kedveszegetten végezte katedravezetői, később pedig rektori teendőit.
Feszt a grafika tágas spektrumának minden elképzelhető részletét jól ismerte. Tanítványok szűkebb köre bolygóként követte őt. Köztük az aradi születésű, majd Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő, kiemelkedően tehetséges pályatárs, Baász Imre is. Imre kezdetben inkább expresszív felhangokkal jellemezhető, szimbolikus motívumokat idéző rézkarcokkal jelentkezett (Veszély, Dosszié, Rácstörő), majd évek múlva látványvilága a konceptuális, valamint akcióművészet irányába teljesedett ki. A kor társadalmi feszültségeinek érzékeltetésére ikonikus jelrendszerekben igyekezett meggyőződésének látható formában is hangot adni. A rács, a kötél, a kerítés, a fűrészpengeként villódzó vonalak vissza-visszatérő alakzataiból formálódott teljessé képi epikájának eszköztára. Illusztrációk kapcsán gyakorta keresett fel a szerkesztőségben. Erős művészegyéniségére vallott, hogy mindenkor friss szemléletű szövegrajzait – a megszokottól eltérő módon – nem a kézirat szerzőjének világához idomította, hanem abból a világból azt és annyit vett át, ami és amennyi saját művészi hitvallásának kifejezését legteljesebben szolgálta.
Szervátiusz Jenő szobrai előtt (Önarckép, Térdelő akt, Fahordó, Mosoly stb.) Kolozsvár sétatéri pavilonjában eltöltött elsőéves szemeszterek emlékeit idézem fel, amikor Jenő bácsi a mintázás alapfogásaiba igyekezett minket beavatni. Már a kezdet kezdetén elmondta, hogy a formák megteremtése során két alapvető módon járhatunk el. Az egyik: amikor az anyag fokozatos hozzáadásával „felépítjük” a szobrot, a másik: amikor az előttünk álló tömbből sok türelemmel „kibontjuk” azt. Tanulmányaink során épp az agyagból való mintázás került terítékre, így a modell körül strázsáló állványokon a karakteres és a szánalmas arcmások igen vegyesen váltogatták egymást.
Jenő bácsi köztudottan nem volt bőbeszédű. Ám ha szólt, emlékezni lehetett szavaira. Elméletek hangoztatása helyett szívesebben „statuált” példát néhány határozott mozdulatával a képlékeny anyagra. Egy napon az egyik „mű” igencsak roskatag képet mutatott már születése pillanatában; megroppantnak, elkínzottnak tűnt önnön súlya és alkotója határtalan igyekezete alatt. Látva ezt, Jenő bácsi mintázó fát kért. A művészpalánta készségesen át is akarta nyújtani a magáét: egy aprócska, finoman csiszolt ívekkel kiképzett, nem is olcsó szobrász szerszámot. Ám az avatott mester ezt könnyed mozdulattal visszautasította, és egy deszkának beillő, testes fadarab után nyúlt, amivel a fel-felszisszenő alkotó szeme láttára néhány lendületes csapással pillanatok alatt, szó szerint „helyrepofozta” a degenerált sziluettet. Aztán letette az ekképpen lélegzethez jutott, életre kelt szobor mellé a deszkalapot, egészen közel a finoman csiszolt aprócska mintázófához. Sokat mondó pillantást vetett mindkettőre, a mű megszeppent alkotójára is, aztán szokásához híven, szó nélkül továbblépett.
Szervátiusz Jenő arcának szép ívű „ősmagyar” vonásait Mohy Sándor a kiállításon is bemutatott olajképén örökítette meg(Szobrász). De igen népszerű, a sajtóban is sűrűn leközölt alkotása volt Mohynak az ugyancsak kiállított Borotválkozó önarcképés a Kőfaragók is, amelyek közül az utóbbi, noha még 1947-ben öltött formát, ám évek múltán újabb változatban is feltűnt az egyik megyei tárlat alkalmával. A szóban forgó festmény formakezelésének megkapó nagyvonalúsága, a társszínek érzékeny harmonizációja és mohysándoros összefogottsága az egyik legkorábbi műélményeim közé sorolják ezt a számomra részleteiben ma is felidézhető kompozíciót. És ahogy Mohy – kezdetben Mohi-ként írta a nevét – a szürke árnyalatok biztonságot nyújtó alaprendszerére fűzte fel élénkítő hatású koloritját, úgy vált jellemzővé Kolozsvár egy másik, kedvelt és köztiszteletnek örvendő festője, Fülöp Antal Andor, „mindenki Andorkája” számára a nápolyi-, kadmium-, króm- és permanens sárga színek tobzódása csendéleteinek mindörökké bimbózó virágoskertjeiben (Csendélet őszi virágokkal, Iréne).
Árkossy István. Szabadság (Kolozsvár)

Hallgatólagosan elfogadta az alsóház a magyarellenes törvénytervezetet
Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház a magyar nyelvhasználat korlátozását célzó, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Bogdan Diaconu által kidolgozott törvénytervezetet. Az ügyben a szenátus a döntéshozó kamara.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke – aki 2014-ben lépett ki a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azóta pedig független képviselőként politizál – tavaly augusztusban terjesztette be az alsóházban a magyar kisebbség nyelvhasználati jogát betiltani hivatott jogszabálytervezetet.
A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselőtestületek üléseit kizárólag románul tartsák, „hivatalos tolmácsolást" biztosítva az „idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek". A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén „közérdekű feliratot" csak románul lehetne feltüntetni az országban.
Bogdan Diaconu azzal indokolta kezdeményezését, hogy a magyar kisebbség képviselői „visszaéltek" a 2001-ben kiadott közigazgatási törvénnyel, „elüldözték" a román nyelvet bizonyos közösségekből, „mintha egy idegen államhoz tartoznának". „A törvény azt célozza, hogy a románok ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban, a kisebbségek által lakott térségekben" – nyilatkozta tavaly a képviselő. A PRU elnöke ugyanakkor elismerte: arra reagálva dolgozta ki a magyar feliratok betiltását célzó törvénytervezetet, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján magyarul is olvasható a Helyi Rendőrség felirat.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a törvénytervezetet azt követően fogadta el hallgatólagosan a parlament alsóháza, hogy a házszabály által megszabott február 8-i határidőig nem bocsátották szavazásra. Bogdan Diaconu tavaly decemberben az RMDSZ betiltásáról is törvénytervezetet terjesztett a képviselőház elé. Az általa vezetett politikai alakulat ugyanakkor az év elején Vlad Ţepeş Őrjárat néven félkatonai alakulatot is létrehozott. Krónika (Kolozsvár)

Könyvek vágyakról, érzelmekről
Pedagógusok, pszichológusok, szülők, közvélemény-kutatók gyakran kutatják,  milyen könyveket kell írni, hogy azok olvasottak és tanulságosak legyenek. Tagadhatatlan, hogy legtöbben a bulvár irodalmat olvassák és egyre kevesebb az érdeklődés a szépirodalom iránt. Nehéz lenne szakszerű választ adni arra a kérdésre, hogy miért olvassák olyan kevesen a kortárs szerzők írásait?
Elek György Madárlábak nyomai alatt című kötetének megjelenése után egy könyvbemutatón vetődött fel a kérdés, hogy a kötetben található írások, milyen műfaji kategóriába sorolhatók? A szerző a kérdésre röviden azt válaszolta: nem bulvár, de nem is szépirodalom, hanem vágyak és érzelmek kifejezései. Hasonló stílusban írt újabb kötete - az Aki nekem virágot álmodott - szintén vágyakat és érzelmeket hordozó írásokat tartalmaz.
Az érzések és érzelmek mindig is befolyásolták az emberek cselekedeteit, azok nem csupán az egyén, hanem a közösségek életére is nagymértékben kihatottak. Valójában semmi sem történik érzések és érzelmi motiváció nélkül. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az érzések hogyan hatottak és hatnak ki a mindennapi cselekedeteinkre, mi is húzódik meg egyes reakcióink mögött. A mai ember érzelmi világára leggyakrabban az aggódásai és a szorongásai hatnak. Ma már eléggé eltérő módon értelmezik, hogy mi az érzelem? Kinek van érzelme? Hogyan nyilvánul meg az érzelem? Mikor, hol, kinek és miért mutat valaki nyilvánosan érzelmeket?
Az érzelmeknek sorsformáló szerepük van, hiszen bizonyos értelemben befolyásolták és ma is meghatározzák az egyén és a közösség viszonyát. Az ösztönök, az érzelmek és a szenvedélyek kulturálisan meghatározottak és időnként jelentős változásokon mennek keresztül. Erős szembenállás tapasztalható az érzelmek természeti és kulturális szemlélete között. Korunk nagy kérdése: az intelligencia velünk születik, öröklődik vagy mi kell megtanuljuk; képes-e az egyén szabadon és felelősségteljesen dönteni? Előfordulhat, hogy vágyaink és céljaink nem minket, valódi énünket és életünket szolgálják, hanem makacs egónkat.
Az ókori görögök a sorsban hittek. Úgy gondolták, olyanok vagyunk, mint a marionettbábok, melyeket az istenek mozgatnak. A zsidók jöttek rá, hogy a sors mellett ott a végzet. Mózes mondta: a sorsunk az, hogy rabszolgák legyünk Egyiptomban, de menjünk, és hagyjuk ott a sorsunkat, vonuljunk ki. Ez volt az exodus. A mai ember számára az kellene legyen a legfőbb kérdés: hogyan lehetne úgy élni, hogy döntéseink az élet szeretetéből fakadjanak? Elek György Madárlábak nyomai alatt, valamint Aki nekem virágot álmodott című köteteiben megjelent írások, erre a kérdésre keresik a választ. szatmar.ro

Brassó: közösségi érdek a magyar-magyar együttműködés
A közelgő önkormányzati választások kapcsán ismételten egyértelműsítenünk kell: Brassóban és a megye több pontján is a magyar-magyar összefogás szolgálhatja leginkább közösségünk érdekét.
Habár az Erdélyi Magyar Néppárt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos vezetése nem jutott egyezségre a két párt önkormányzati választásokon való együttműködéséről, meggyőződésünk, hogy a magyar szavazatok maximalizálása érdekében helyi szinten kötelességünk az összefogás. Ennek szellemében, a Néppárt brassói és Brassó megyei szervezete nevében hangsúlyozzuk: készek vagyunk az együttműködésre, az önkormányzatokban való erősebb magyar képviselet megteremtése érdekében.
A legutóbbi, 2012-ben megszervezésre került, önkormányzati választásokon ez a fajta – városi- és megyei szintű – együttműködés sikerre vezetett, így az akkori összefogás mintájára szorgalmazzuk ismét az együttműködést. Szorgalmazzuk a négy évvel ezelőtti összefogás megújítását: a Néppárt és az RMDSZ jelöltjei induljanak közös listán minden olyan településen, ahol a 2012-es választáson is jó és sikeres volt az együttműködés.
Közösségünk iránt érzett felelősségünk tudatában reméljük, hogy Brassóban és Brassó megye egyéb településein, a magyar-magyar összefogás ez alkalommal is sikeres lesz.
közlemény. itthon.ma//erdelyorszag

Mit veszíthetünk?
Ha nyugodtak lehetnénk afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás valóban az igazságot keresi és szolgálja, akkor minden bizonnyal nem kellene erről gondolkodnunk. Csak várnánk, hogy az illetékes hatóságok végezzék dolgukat. De túlontúl sokszor megtapasztaltuk már: a romániai igazságszolgáltatástól egyáltalán nem idegen a meghurcolás gyakorlata, magyar vonatkozású ügyekben pedig mintha gyakorta nem is ugyanazon törvények szerint járnának el, mint más esetekben.
Nem lehetünk tehát nyugodtak, és nem is sietnek tájékoztatni bennünket. A korrupcióellenes ügyészség szűkszavúan csak annyit közölt: tegnap az ország több megyéjében számos helyszínen tartottak házkutatást, köztük egy közintézményben is – ez volt a sepsiszentgyörgyi városháza. Ezt követően csak a fekete furgonban – a díszlet bizonyos elemei, úgy tűnik, nem változnak az idő múlásával – Bukarestbe kihallgatásra vitt elöljáró számolt be a nyomozók eljárásáról. S mert bizalmunk egyre kevesebb eme rothadó, velejéig romlott, a háttérben vagy immár nyíltan titkosszolgálati erők által irányított államban és intézményeiben, nem szabadulhattunk a gondolattól: mi lesz, mi lehet Antal Árpád után.
Feltörekvő, ambiciózus, egyre kedvesebb és élhetőbb városunk olyan vezetőt veszíthet, akinek víziója, álma volt Sepsiszentgyörgyről, ha mégoly gyakran kellett is kényszerleszállást végrehajtania balkáni viszonyok, bukaresti központosító törekvések örvényében. Az egyre súlyosabb hitelességi válságba sodródó, legújabban a hosszú évek után végre börtönbe zárt Dan Voiculescu szekusbesúgó által irányított, szélsőséges magyarellenességéről híres Antena-tröszt hazugság- és szennyládáinak sorsáért aggódó RMDSZ egyik legnépszerűbb politikusát veszítheti el, ráadásul Antal Árpád azok közé tartozik, akik sikeresen terelték a szövetséget Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ölelő karjaiból a nemzeti elkötelezettségű kormánypártok irányába. Ha Antal Árpád politikai-közéleti pályájának véget vetnek, az egyik legnagyobb veszteség a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti: a háromszékiek nyomása nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ vezető szerveiben napirendre kerülhet még a térségi önrendelkezés kérdése. A város, az RMDSZ, az autonómiamozgalom – veszteségnek már ez is óriási. És akkor még nem szóltunk arról, ami ebben az egzisztenciális kilátástalanság és mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a velünk szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati machinációk és erőszak-szervezeti elnyomás okozta fojtogató légkörben ott motoszkálhat minden erdélyi, székelyföldi magyar fiatal fejében: megéri itt maradni ebben a mindinkább taszító, idegen, rothadó országban? Megéri itt vállalni bármiféle vezetői szerepet? És ez lehet a legnagyobb veszteség: a hit, hogy lehet, hogy érdemes.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Id. Both Károly tájékozódási és teljesítménytúra
50 éve hunyt el a természetjárás Maros megyei úttörője
A természetjárás története – történelmi viszonyításban – alig több mint egy évszázadra tekint vissza. A népszerűsége leginkább a polgárosodással terjedt el, ugyanis a vidékről városba költözöttekben fogalmazódott meg először az igény arra, hogy kedvtelésből, kikapcsolódásból járjanak "vissza" a természetbe. Ezért van az, hogy Európa-szerte a XIX. század végén alakulnak meg az Alpin klubok, mivel már ekkor népszerű célnak bizonyultak az Alpok magaslatai. Erdélybe a szászok révén jut el a szervezett természetjárás, majd 1891-ben megalakul az Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE), amely azóta, a történelmi változások miatt kisebb-nagyobb megszakítással működik.
Működik annak köszönhetően is, hogy mindig akadtak olyan lelkes emberek, akik felvállalták, hogy kirándulásokat, magashegyi túrákat, honismereti barangolásokat szervezzenek, de foglalkoztak turistajelzés-festéssel, gondozták a jelzett utakat, feltártak, feltérképeztek ismeretlen helyeket. Az erdélyi természetjárás egyik kiemelkedő személyisége volt id. Both Károly, aki 50 évvel ezelőtt, február 20-án hunyt el. Síelés után, bakancsa kötésének kioldása közben érte a halál.
Az 1907-ben született id. Both Károly élete összefonódott a természetjárással. Ifjúkorában kezdett el sportolni, s ahogy akkor "divat" volt a Maros-parti városban, igazi, sokoldalú sportember volt. Télen műkorcsolyázott, sízett, nyáron evezett. S ezenkívül volt még egy hobbija: a bélyeggyűjtés. Gyűjteményének értékesítése után, a kapott pénzből vásárolt egy csónakházat, csónakkal együtt a hajdani Víkendtelepen. Id. Both Károly fiatalon megkedvelte a természetjárást, és már 1933-tól önálló túravezetéssel foglalkozott az akkor még létező Erdélyi Kárpát Egyesület keretén belül. A második világháborút követő kommunista diktatúra felszámolta az EKE-t, de a természetjáró mozgalmat nem, ugyanis 1947-ben a Szakszervezetek Házában alakul egy turistakör, amelynek egyik vezetője id. Both Károly volt (a későbbiekben Kiss Ernő, majd Nagy Lajos). A Szakszervezetek Házának köszönhetően minden gyárban alakult turistakör, amelyet az akkori vállalatvezetők is felkaroltak. Volt olyan ipari egység, mint a cukorgyár vagy a bőrgyár, ahol több százan is rendszeresen tevékenykedtek ezekben a körökben. 1952-ben a bőrgyárban dolgozó Csíki István (Pista) megalapítja a sziklamászó (alpinista) sportegyesületet, amelyet a Kalapács (Ciocan), majd a későbbiekben az Elektromaros gyárak által működtett sportegyesületek is a szárnyuk alá vettek. Ugyancsak a Szakszervezetek Házában működő turistakör tagjaiból – Kiss Ernő és Haraszti Richárd kezdeményezésére – a sporttanács felkarolásával létrehozták a tájékozódási, tájfutó sportszakosztályt. 1955. augusztus 18–22. között a Déli-Kárpátokban szervezett országos regionális tájfutó versenyen a Maros Magyar Autonóm Tartomány csapata (Katona Károly, Czellecz Jenő, Man Vasile, Berei Sándor) a harmadik helyen végzett.
Id. Both Károly – együttműködve az említett sportágakban tevékenykedőkkel – lelkes szervezője volt a természetjárásnak. Az ’50-es, ’60-as években minden hétvégén volt kirándulás, télen sítúra. Rendszeresen szerveztek tíznapos sítáborokat is. A marosvásárhelyi természetjárók kiemelkedő tevékenysége volt az 1958-as expedíció, amelynek során feltárták a Nagyhagymás-hegységben levő Likas zsombolyt. Ezen id. Both Károly mellett részt vett Máthé Borcsa és Kerekes Péter Pál. A cukorgyár támogatásának köszönhetően sikerült azt a csörlőt felszerelni, amivel leereszkedhettek az 50 méternél mélyebb zsombolyba.
Id. Both Károly a ’60-as években nemcsak gyalogtúrákat, hanem autóbuszos honismereti körutakat is szervezett, ugyanakkor évente egyszer, mintegy két hét alatt, körbeutazták az országot bérelt vasúti kocsin. Mi több, tutajos túrákat is szerveztek a Beszterce folyón, a Maroson.
A megyei néptanács támogatása révén a természetjáró kör felvállalta a Maros Magyar Autonóm Tartományban levő hegyek (Kelemen-, Görgényi-havasok, Nagyhagymás, Hargita) turistaútvonalainak a megjelölését. Ez igazi úttörő munka volt, hiszen gyakorlatilag ezek voltak az első nyilvántartásba, térképre került jelzett, karbantartott ösvények az említett hegyekben. Ebben a munkában id. Both Károly állandó túratársai voltak a már említetteken kívül Chibelean Aurel, Rácz Torja Zoltán, Romfeld Ákos, Csoma István, Halmágyi János, Haraszti Richárd, Gyalui István, Máthé Borcsa és sokan mások.
Id. Both Károly hobbija volt a fotózás is, több ezer fotó őrzi a több évtizedes túrázásai, természetjárása helyeit.
Id. Both Károlyt ötven éve, február 23-án helyezték örök nyugalomra a marosvásárhelyi református temetőben, síremlékét Szervátiusz Jenő szobrászművész alkotása díszítette, amely sajnos eltűnt.
Volt túratársai, illetve a marosvásárhelyi tájfutók Kiss Ernő kezdeményezésére, halálának 50. évfordulója alkalmából, február 20-án, szombaton délelőtt rövid, szimbolikus tájékozódási és teljesítménytúrát szerveznek. A kiindulópont a somostetői erdő szélén, a Maros Megyei Klinikai Kórház felőli részen lesz, ahol a benevezőknek térképet adnak majd. Az útvonal az állatkert mellett halad a marosszentgyörgyi lőtérig és vissza, hossza mintegy 3 km. A versenyzőknek 8 ellenőrző pontot kell kötelezően érinteniük. Az indulás 10 órakor lesz. A verseny célja elsősorban a megemlékezés, ezért nemcsak tájfutókat, hanem természetjárókat is várnak majd a szervezők az említett találkozóhelyen. Népújság (Marosvásárhely)

Nagy István elnök természetesnek tartja kultúránk támogatását
Két program a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületnél
A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület évente november második felében szokta megszervezni a Klebelsberg-napot, ami tavaly elmaradt. Az oka felől, illetve az idei tervekről kérdezem Nagy István elnököt.
– Tavaly miért nem szervezték meg a Klebelsberg-napot?
– A megszervezéséhez minden elő volt készítve, csakhogy eltörtem a kezemet, ezért a tavalyi, Nagy Oszkárnak szánt rendezvény elmaradt. Azt 2016 márciusában kívánjuk megtartani. Az eseményre emléktábla készült, amit már fel is rögzítettünk a katolikus templom falára. A programban tudományos ülésszak szerepel, amit Nagy Oszkárnak, a Magyarpécskán született festőművésznek kívánunk szentelni. Ebből a célból kapcsolatba léptem egyik tanítványával, Ütő Ágostonnal, aki 85 éves, ezért nem ígérte biztosra, de megpróbál a rendezvényre eljönni.
– Idén talán nem szerveznek Klebelsberg-napot?
– Dehogy nem, azt is megszervezzük a szokásos időben, november második felében, amikor a programot éppen Kálmány Lajosnak szenteljük abból az alkalomból, hogy elkészülte után 101 évvel a budapesti Balassi Kiadó megjelentette Kálmány Lajos Alföldi gyűjtés című kötetét. Az 1914-ben nyomdakész volt, csak közbejött a háború, ezért nem jelenhetett meg. Most azonban két szerkesztő kézbe vette a megjelentetését, egy magas tudományos színvonalú, tetszetős kötet született a gyűjtésből. Tehát az új kötetet fogja bemutatni novemberben a két szerkesztő.
– Tudtommal az Egyesület könyvkiadással is foglalkozik…
– Annyiban foglalkozunk, amilyen mértékben magam felvállalom bizonyos kiadványoknak az istápolását. Tavaly a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület neve alatt jelent meg Ficzay Dénes Kis irodalomtörténet című kötete, amit egykori osztályfőnökömnek, a magyar középiskola közismert néhai magyartanárának szántam. Ebben a könyvben jelent meg az a cikksorozata, amit a Brassói Lapok közölt 1969–70-ben. Azt mi, tizedikes diákokként, a tankönyv segédanyagaként hasznosítottuk, de további írásokat, Ficzay Dénessel készült beszélgetéseket is tartalmaz a kötet, ami a halálának a 30. évfordulójára jelent meg.
– Azt is hallottam, hogy bizonyos kiadványoknak a betördelését önkéntes alapon végzi…
– Valóban, az Aradi Kölcsey Egyesületnek az utóbbi két évben megjelent kiadványait én tördeltem, de a Szabadság-szobor Egyesület egyik kiadványának az újratördelésére is engem kértek meg, mert az első kiadvány nem olyanra sikerült, mint ahogy azt a szerző szerette volna. Az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy készítenek egy utánnyomást, más kivitelben. Ilyen munkákban szívesen segítek azoknak, akik erre megkérnek. Jelenleg a Kölcsey Egyesület Csanádi Jánosnak szentelt kötete van munkában, de idén valószínűleg más kiadványuk is készül.
– A kultúráért kifejtett önkéntes munka mindenképp dicséretes. Miért vállalja?
– Ha valamiben segíteni tudok, miért ne tenném meg? Az anyanyelvű kultúránk bármilyen formájának a támogatását természetesnek tekintem.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert és kitartást kívánok a kultúratámogató munkájához!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Máté András Levente nem tart a magyarellenes tervezettől
Hallgatólagosan elfogadta a képviselőház a magyar nyelvhasználat korlátozását célzó, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Bogdan Diaconu által kidolgozott törvénytervezetet. Az ügyben a szenátus a döntéshozó kamara. Máté András Levente, a képviselőházi RMDSZ-frakció vezetője lapunknak elmondta, nem sok esély van a tervezet elfogadására.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke – aki 2014-ben lépett ki a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azóta pedig független képviselőként politizál – tavaly augusztusban terjesztette be az alsóházban a magyar kisebbség nyelvhasználati jogát betiltani hivatott jogszabálytervezetet.
A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselőtestületek üléseit kizárólag románul tartsák, „hivatalos tolmácsolást" biztosítva az „idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek". A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén „közérdekű feliratot" csak románul lehetne feltüntetni az országban.
Bogdan Diaconu azzal indokolta kezdeményezését, hogy a magyar kisebbség képviselői „visszaéltek" a 2001-ben kiadott közigazgatási törvénnyel, „elüldözték" a román nyelvet bizonyos közösségekből, „mintha egy idegen államhoz tartoznának". „A törvény azt célozza, hogy a románok ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban, a kisebbségek által lakott térségekben" – nyilatkozta tavaly a képviselő. A PRU elnöke ugyanakkor elismerte: arra reagálva dolgozta ki a magyar feliratok betiltását célzó törvénytervezetet, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján magyarul is olvasható a Helyi Rendőrség felirat.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a törvénytervezetet azt követően fogadta el hallgatólagosan a parlament alsóháza, hogy a házszabály által megszabott február 8-i határidőig nem bocsátották szavazásra. Bogdan Diaconu tavaly decemberben az RMDSZ betiltásáról is törvénytervezetet terjesztett a képviselőház elé. Az általa vezetett politikai alakulat ugyanakkor az év elején Vlad Ţepeş Őrjárat néven félkatonai alakulatot is létrehozott.
Máté András Levente: nem sok esély van a tervezet elfogadására
Máté András Levente, a képviselőházi RMDSZ-frakció vezetője a Krónikának az eset kapcsán szerdán elmondta: a tervezet december végén elutasítást javasló bizottsági véleményezéssel már napirendre került, de létszámhiány miatt nem volt határozatképes az alsóház. Ezt követően visszakerült a szakbizottságba, majd múlt héten napirendre került, de a Liviu Dragnea-féle hitelrontási törtvény vitája miatt végül nem sikerült róla szavazni, így végül hallgatólagosan elfogadottnak minősül.
Így most átkerül a szenátusba, ahol a Máté szerint nem sok esély van az elfogadására. „A tervezet amúgy is alkotmányellenes, hiszen az anyanyelvhasználatot az alkotmány rögzíti. De ha véletlenül a szenátus elfogadná, akkor biztos vagyok benne, hogy az államfő visszadobja. Ha viszont ez sem történik meg, akkor mi emelünk ellene alkotmányossági kifogást” – szögezte le Máté, aki egyébként rosszallóan jegyezte meg, hogy a decemberi szavazáson liberális honatyák is a törvény mellett voksoltak.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Morzsolódó magyar oktatás
Románul tanulnak a szórványban 
A szórványmagyarság helyzetét, a szórványban élők Székelyfölddel való kapcsolattartását taglaló baróti értekezleten óhatatlanul szóba került a szórványban élők magyar anyanyelvű oktatásának kérdése is. Erről a baróti származású Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa beszélt.
Puskás elmondta, az intézet nem végrehajtó szerv, annak nem tisztje a gyakorlati megoldások életbe ültetése. Amivel foglalkoznak, az a stratégiák kidolgozása, a szórványmagyarság anyanyelvi oktatását elősegítő, helyspecifikus tervek közzététele.
Ennek értelmében az intézmény kidolgozta a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű projektjét, ami arról szól, hogy amennyiben a szórványban egy adott településen nincs magyar nyelvű oktatás, akkor a magyar diákoknak felajánlják a lehetőséget, hogy máshol folytathassák tanulmányaikat. Erre a célra ösztöndíjat biztosítanak. Így például a szórványban nyolcadik osztályt végzett diákok Székelyudvarhelyen vagy a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában tanulhattak tovább ezen ösztöndíjak révén, nyilván, magyar osztályokban. Másrészt azt is szorgalmazzák, hogy a szórványban levő magyar oktatási intézmények továbbra is megmaradjanak.
– Programjainkat kutatási szinten működtetjük, ezután válik el, hogy tapasztalataink révén azokból milyen következtetéseket fogunk leszűrni – mondta.
Az is fontos lenne – hangsúlyozta –, hogy a szülők meggyőződjenek a magyar nyelvű oktatás fontosságáról, és gyermekeiket magyar osztályokba írassák.
– Szeben, Brassó, Hunyad vagy Fehér megyében a nyolcadik osztályt magyarul végző diákok 25%-a román osztályban folytatja tanulmányait, óriási tehát a lemorzsolódás – fogalmazta meg aggályait ezzel kapcsolatban. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor: az RMDSZ megakadályozza a nacionalista ámokfutást
Magyarellenesnek és alkotmányellenesnek nevezte Kelenem Hunor azt a törvénykezdeményezést amely megtiltaná a közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban.
„Meggyőződésem, hogy egy ilyen kezdeményezés nem állja ki a szenátusi szavazás próbáját. Egyszerűen azért nem, mert olyan kitételeket tartalmaz, amelyek az alaptörvénybe ütköznek, hiszen az egyértelműen biztosítja a kisebbségi közösségek jogait. Nem lehetséges az, hogy egy törvény ezeket felülírja. A szenátusban az RMDSZ leszavazza Bogdan Diaconu nacionalista ámokfutását” – mondta Kelemen Hunor csütörtökön a kezdeményezésről.
Ezt megelőzően, a képviselőház szerdai plenáris ülésén a tervezet elfogadásának módozata ellen tiltakozott Szabó Ödön képviselő: azt hangsúlyozta, hogy egy alkotmányellenes kezdeményezést vita hiányában nem szabad támogatnia a törvényhozó testületnek.  
Az RMDSZ elnöke a magyarellenes tervezetről azt mondta, hogy a szövetség minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog ellene és arra hívta fel a figyelmet: a román nyelv kizárólagos használatának gondolata jogos felháborodásra, aggodalomra adott okot a magyar közösségben.
„Ugyanezt a jogos felháborodást jelezték az RMDSZ képviselői a szakbizottsági vitán. A jogi bizottságban sikerült is kieszközölnünk azt, hogy negatívan véleményezzék a tervezetet, amelyet azonban tiltakozásunk ellenére sem tűztek napirendre” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a szenátusban lesz alkalom az elutasítására, hiszen ott már nem spórolható meg a vitára való előterjesztése.
„A szenátus a döntő ház ebben az esetben. Ott még hátra van a vita, és meggyőződésem, hogy a szakbizottságokban és később a plenáris ülésen meg fogjuk buktatni Bogdan Diaconu tervezetét, ahogy tettük ezt más hasonló törvénytervezetek esetében is. Ebben a szavazásban benne lesz a teljes magyar közösség felháborodása” – szögezte le az RMDSZ elnöke. Azt is hozzátette: Romániának, egy önmagát demokratikus jogállamnak nevező országnak a jelenlegi helyzetben érdekei ellen szól az, hogy egy alkotmányellenes, kirekesztő, szélsőségesen nacionalista tervezetet elfogadjon. maszol.ro

Antal Árpád: fizetetlen szabadságra megyek
Félreértésekként értékelte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által felhozott vádakat a hatósági felügyelet alatt álló Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján arról is beszámolt: hamarosan jövőbeni közszerepléséről is dönt.
A bukaresti korrupcióellenes ügyészek kevéssel reggel 7 óra előtt érkeztek meg otthonába, innen mentek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat épületébe, ahol az intézmény több alkalmazottjának irodájában is vizsgálódtak – mondta Antal Árpád, hozzátéve: a tevékenység normális paraméterek között, teljes mértékben civilizáltan zajlott.
Mindez az ügyvédem, valamint az én jelenlétemben történt, a lakásomnál zajló házkutatás alkalmával egy, a múlt héten egyik minisztériumban tartott konferencián kapott mappát, valamint egy, családi fotókat tartalmazó adathordozót foglaltak le, mindezt a gépjárművemből – foglalta össze az elöljáró, akinek az önkormányzati irodájából a számítógépét, valamint további iratcsomókat is elvittek. Mint mondta az önkormányzat épületében tudomása szerint  szerdán 21 óráig tartott a vizsgálódás. Bukaresti kihallgatásával kapcsolatban Antal Árpád kifejtette: ügyvédje jelenlétében zajlott, 19 órakor kezdődött és éjjel 1 óráig tartott.
Mint ismeretes, a vádhatóság csütörtök reggeli közleménye szerint Antalt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által 2009-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. A polgármester ezzel kapcsolatban kifejtette: a DNA közleményéből is kiderül, hogy semmiféle korrupciós vád nincs megfogalmazva abban. „Azt kifogásolják, amit a számvevőszék korábban már megállapított” – tette hozzá Antal.
„Egy 12 millió eurós hitelszerződésről van szó, aminek alig felét hívtuk le, és ez az összeg teljes mértékben rendeltetésszerűen volt felhasználva, ezt a korábbi számvevőszék általi ellenőrzés alkalmával az EBRD részéről is megerősítették” – folytatta a polgármester, kifejtve: a szerződés alapján egy eurócentet sem tudtunk volna elkölteni, amelyre az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank rá nem bólintott, hiszen végig monitorizálták a hitelt. Antal Árpád szerint a félreértés abból adódhat, hogy a romániai pénzintézetekkel ellentétben az EBRD esetében más előírások, törvények alkalmazandók, továbbá másképp működik a közbeszerzési eljárás is.
Sepsiszentgyörgy volt az első önkormányzat, amely hasonló hitelt vett fel, így történhetett meg, hogy nem találkoztak ezzel a lehetőséggel még a számvevőszéknél sem – vélekedett Antal Árpád, aki egy további félreértésre is felhívta a figyelmet: az Európa nyugati részén használatos ellenmérnöki szerződések megfelelője a konzultáns szerződés Romániában. A hitelkeret további részét valószínűsíthetően már nem is hívják le.
Az elöljáró ugyanakkor megköszönte mindazok támogatását, akik az elmúlt másfél napban mellette álltak. „A sepsiszentgyörgyi embereknek szüksége van arra, hogy az önkormányzat tovább működjön, az élet nem állhat meg, dolgozni kell, nem szabad hátra dőlni és nem szabad elbizonytalanodni” – üzente munkatársainak Antal Árpád, akikkel az elkövetkező hatvan napban nem tarthatja a kapcsolatot. Kijelentette, a hatósági felügyelet idejére fizetetlen szabadságot vesz ki, ugyanakkor bizakodó, viszont jövőbeni közéleti szerepléséről is dönteni fog, valószínűsíthetően a hatvan napig tartó hatósági felügyelet lejárta előtt.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Árus: Románia vezetői elzárkóznak a párbeszédtől
Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszék Székely Tanácsainak az elnökei tavaly decemberben kapcsolatot kerestek, párbeszédet szerettek volna kezdeményezni az ország két vezetőjével. Az államelnökhöz és a miniszterelnökhöz címzett kérésükre azonban semmilyen válasz nem érkezett – írja Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke.
Közleményében tudatja, a két tisztségviselőt arra kérték, fogadják székelyföldi önkormányzati és politikai vezetők egy küldöttségét, hogy párbeszéd útján közösen keressenek kiutat a fennálló helyzetből. Ezt indokolja, hogy – Árus Zsolt szavai szerint – az utóbbi évben a romániai magyar közösség helyzete radikálisan rosszabb lett.
Példaként említi egyebek mellett, hogy az ország közbiztonsági stratégiájának a tervezetében az autonómia igényének a kinyilvánítása kockázati tényezőként, a társadalmi béke veszélyeztetőjeként jelent meg, és azt is, hogy futószalagon születnek a magyar feliratok, illetve magyar és székely jelképek eltávolítására kötelező bírósági ítéletek. Ebből kiindulva „érthető és jogos tehát a közösség körében egyre nagyobb méreteket öltő elégedetlenség, ami petíciók és köztéri tüntetések egész sorát eredményezte” – írja közleményében Árus. 
Az államelnökhöz és a miniszterelnökhöz az év végén írt levelet januárban ezért újra elküldték – és szintén nem jött válasz.
„Elfogadhatatlan, de veszélyes is az a mód, ahogyan ez a két elöljáró ebben a helyzetben viselkedik. Véleményünk szerint felelős vezetőkként kötelességük az egyre növekvő társadalmi feszültség mielőbbi csökkentése, Székelyföld helyzetének Románia kötelezettségvállalásaival összhangban való rendezése, ehhez pedig párbeszédre van szükség. Ezúton nyilvánosan is felszólítom tehát őket, hogy minél hamarabb fogadják az általunk említett küldöttséget, vállalják a helyzet rendezésében rájuk háruló feladatot” – áll a közleményben. Székelyhon.ro

Kik védik Parászkát?
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság.
Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt.
Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében. 
Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr! 
Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta. 
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt.
Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.”
A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó.  És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom…
Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk.
R. B. M. itthon.ma//szerintunk

Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt
Egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben. A Népszabadságnak nyilatkozó szociológus szerint jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.
„Hol van az a kultúrbizottság, amely cenzúrázná, és megkímélne minket, átlag kultúrakedvelőket az ilyen jellegű előadásoktól?" - tette fel a kérdést a Székely Hírmondó olvasója, merthogy túlságosan trágárnak érezte az előadást, melyet a sepsiszentgyörgyi színházban látott. A napilap internetes szavazást is rendezett a problémáról. Kocsis Károly főszerkesztő teljesen legitimnek nyilvánította a kérdésfelvetést, miután a „felkorbácsolt facebookos, véleményfalas indulatokból" leszűrte, hogy az olvasójuk „álláspontja nem elszigetelt".
Pár napja internetes aláírásgyűjtés indult Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió közszolgálati csatorna alkalmazottja, több erdélyi és magyarországi lap munkatársa ellen. A vád: nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő. A cél: tűnjön el a nyilvánosságból. Ferencz Zsombor, a petíció szerzője szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy valaki a (romániai) magyar adófizetők pénzén „behozott ideológiákat", azaz liberális vagy baloldali nézeteket terjesszen.
Ferencz maga is rendszeresen közöl jobboldali lapokban, köztük az egyetlen erdélyi szórású magyar újságban, a Krónikában, bár nem tartja magát újságírónak. Kedd délutánig a petíciót több mint 1700-an írták alá.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásainak vezetője kérdésünkre elmondta: Parászka Boróka munkájával kapcsolatban semmilyen konkrét szakmai kifogás nem fogalmazódott meg, akik támadják, azok nem követik és nem ismerik Parászka Boróka újságírói tevékenységét. Azt is egyértelművé tette: nem kifogásolható szakmailag, hogy valaki liberálisnak vagy baloldalinak tekintett személyiségeket hív meg a műsorába. – Nem bűn sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, ahogy nem bűn jobboldalinak vagy konzervatívnak lenni. Az ilyen típusú megbélyegzés, azon kívül, hogy rendkívül primitív és a társadalomra nézve káros, egyben kirekesztő és megfélemlítő – hangsúlyozta hozzátéve, hogy beosztottjának a meghívottai kivétel nélkül elismert szaktekintélyek a saját területükön.
A Parászka-ellenes petíció közzététele után az Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) közleményben ítélte el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést", nevek említése más vagy konkrét utalás nélkül. Az állásfoglalás annyira langyosra sikeredett, hogy Ferencz Zsombor úgy értékelte: éppen a petícióját „mint a véleménynyilvánítás egyik eszközét védték meg". Ez is közrejátszhatott abban, hogy több újságíró és kiadvány is védelmébe vette Parászkát, illetve a gondolat- és véleményszabadságot.
A Parászka elleni támadás nem az első. Az újságírót – aki munkája során az erdélyi szélsőjobboldali szerveződésekkel is foglalkozott – többször támadták különféle blogokon, közösségi oldalakon, számtalanszor fenyegették levélben, elektronikus üzenetben, gyakran fizikai, nemi erőszakkal. Viszont Erdélyben többen úgy érzik, hogy ezúttal az agresszorok „szintet léptek" azzal, hogy kirekesztő akciójukkal megpróbálják ellehetetleníteni az újságíró munkáját, amit ráadásul – egy demokratikus jog gyakorlásának leple alatt – igyekeznek legitim állampolgári követelésként feltüntetni.
– Ez egy évek óta folyó nyomásgyakorlás és szervezett megfélemlítési kísérlet egy fejezete – mondta megkeresésünkre Parászka Boróka. Emlékeztetett: az újságírók és általában a nyilvánosságban dolgozók ellen több lejárató kampány is zajlik. Hamis információk, rágalmazások sora jelenik meg az interneten, facebookos platformok, átláthatatlan hátterű blogok, híroldalak terjesztik ezeket. – Akik ezekbe bekapcsolódnak, nehezen tudják követni, hogy mit támogatnak. Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává. A magam védelmén is gondolkodom, de ez egy csapdahelyzet: egy elmérgesedő, ügyészségi szintre jutó magyar–magyar konfliktus a román nacionalizmus számára kapóra jönne.
Én pedig sem a román, sem a magyar szélsőjobbnak nem akarok muníciót adni – válaszolta a kérdésre, hogy tervez-e válaszlépést.
Magyari Nándor László szociológus, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint a Parászka elleni petíció ugyanazt a logikát követi, mint a Székely Hírmondóban megjelent felvetés. – Népi cenzúra, amit követelnek ott is meg itt is, átfogó cenzúrát, ami abból fakad, hogy „irányított kultúrát akarunk" – magyarázta. Az indíték kettős: egyrészt sokkal kényelmesebbnek tűnik, ha még azt sem kell eldöntenünk, hogy kit olvasunk, vagy mit hallgatunk, „hanem ezt mondják meg", másrészt ha lehetetlenné teszik a fülünknek idegen hangok létezését, akkor csak az marad, amit mi szeretünk. –Ez az igény (az irányított kultúrára) fogalmazódik meg itt is, csak már nem szocialista-kommunista, hanem jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista meggondolásból – fűzte hozzá.
Magyari úgy véli, abban, hogy ez az igény felszínre tör, szerepe van a „magasabb" szinten zajló hatalmi-ideológiai harcnak. – Most azért hangosabbak, vagy mernek egyáltalán megjelenni a nyilvánosságban, mert úgy gondolják, hogy hátszelük van, hogy van Magyarországon egy olyan kultúrpolitika, amely ezt támogatja – fűzte hozzá. Úgy látja, ezek az eszmék megvoltak korábban, a kilencvenes években is, de akkor nem lehetett előállni cenzúrakövetelésekkel, miközben mára a társadalom emlékezetéből kitörlődött, hogy mit jelentett a cenzúra. Ugyanakkor pozitív fejleménynek tartja, hogy az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett, „nincs olyan jellegű megosztottság, amilyet a petíció elindítói feltételeztek".
A „digitális lincselés" a magyarellenesseg.com oldalról indult. Az oldal több cikkében is foglalkozik a „nemzetáruló" Parászka Borókával, akinek felrója, hogy „mérgezi az erdélyi magyarságot a Magyarországról importált nemzetellenes balliberális eszmékkel". Ezek a gondolatok jelennek meg a Parászka-ellenes petícióban, illetve a számtalan megosztásban, amelyek futótűzként terjedtek az interneten. Február elején az Ő is egy magyarellenes címmel közzétett bejegyzés egyik terjesztője a Kemény bárók leszármazottja, Nagy Kemény Géza volt, aki több száz gyalázkodó kommentárt „gyűjtött össze" Facebook-oldalán. A poszt pár nap után eltűnt, bár nem világos, hogy Nagy törölte, vagy csupán a nagyközönség számára tette láthatatlanná.
A magyarellenesseg.com működtetője és cikkeinek a szerzője Varga László Előd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szóvivője. A domaint egy nagy-britanniai szolgáltató útján foglalta le, és egyes szám első személyben írott posztjaiban igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha külföldről írna, nem Erdélyben élne. A weboldal fenntartására adományokat is elfogad, ennek alapján sikerült azonosítanunk a termékeny „nemzeti érzelmű" bloggert a HVIM sepsiszentgyörgyi szóvivője személyében.
Szőcs Levente. Népszabadság

Kolozsváron felavatták az evangélikus egyház felújított gyülekezeti központját
Felavatták az evangélikus egyház Argay Györgyről elnevezett gyülekezeti központját pénteken Kolozsváron. Az egyházi épületben szolgálati lakások találhatók, a pincéjében kialakított közösségi térben többek között a kolozsvári népzenészek képzésének biztosítottak helyet. A közösségi központ felújítását a magyar állam is támogatta.
Az avatóünnepségen mondott beszédében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Megemlítette: mind a gyülekezeti központ névadója, Argay György erdélyi evangélikus püspök, mind pedig kortársa, Márton Áron római katolikus püspök a kitartás, a közösségépítés emberei voltak. Egyikük sem menekült a felelősség elől, egyik sem hagyta ott a közösséget, mindketten megszenvedték a kommunista elnyomást.
„Biztatom a magyarság vezetőit arra, hogy erővel álljanak össze. A széthúzásnak nincsen most helye. Mindegy, hogy ki milyen párthoz, milyen közösséghez, milyen gondolathoz tartozik, azt félre kell tenni. Nincs most lehetőség arra, hogy a magyarság vezetői veszekedjenek, és egymást zárják ki abból a hatalmas nagy feladatból, amelyhez még így is kevesen vagyunk" – jelentette ki az államtitkár. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról beszélt, hogy a felavatott központ közösségi terének, akárcsak a római katolikus egyház egyik épületének a pincéjében nemrég átadott közösségi térnek fontos szerep jut abban, hogy a fiatalok jól érezzék magukat Kolozsváron, ne kívánkozzanak el a városból.
Az eseményt a Kallós Zoltán alapítvány által népzene tanfolyamának a hallgatói és tanárai tették ünnepélyessé előadásukkal.
MTI
Erdély.ma

Készülnek és bírálnak: megvan, kiket indít az EMNP
Zatykó Gyulát indítja Várad polgármesteri tisztségéért az Erdélyi Magyar Néppárt a június 5-i önkormányzati választásokon. A Megyei Tanács elnöki tisztségéért Csomortányi István fog indulni, ugyanakkor minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik.
A június 5-i önkormányzati választásokon az EMNP Zatykó Gyulát indítja Nagyvárad polgármesteri tisztségéért, a Megyei Tanács elnöki tisztségéért pedig Csomortányi Istvánt – jelentették be csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi sajtótájékoztatóján. Közölték azt is: minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik, azaz a megyében 40–45 helyen indulnak EMNP-s jelöltek is a helyhatóságin.
Zatykó Gyula nagyváradi polgármesterjelölt, aki egyben az EMNP országos alelnöke is, elmondta: „Négy évvel ezelőtt is engem jelölt polgármesternek Nagyváradon az EMNP, akkor ötödik lettem, ami az itteni magyarság arányára kivetítve jó eredmény. Van bőven megoldanivaló gond Váradon. 206 ezerről 183 ezerre csökkent a lakosság száma, aztán népszámlálási trükkökkel ezt sikerült 196 ezerre felvinniük, de tény, hogy 20 ezer ember hiányzik innen. Ennek okai többrétűek, az alacsony bérektől a sokszor szennyezett környezeten át a nehezülő megélhetésig. Például Bihar megye immár negyedik, de hátulról a negyedik a bérszínvonal országos listáján – magyarán: túl keveset keresnek az emberek. Aztán ott van például a volt Alumina hulladéktárolója, ami ökológiai időzített bomba, vagy a CET, ami olyan porral teríti be a várost, ami az erőmű bezárása után is itt lesz még sokáig, de sok más is rombolja a váradiak egészségét. De az is oka az elvándorlásnak, hogy indokolatlanul nagyok itt a helyi adók.” A jelölt mindezen változtatna, ha sikerülne elnyernie a polgármesteri tisztséget. A helyi tanácsosi jelöltjeik listáink egyébként most dolgoznak, hogy a települések tanácsaiba kiket jelölnek a választásokra, azt később tudatják majd.
Zatykó gyanúja
Az EMNP két vezetője kitért arra is, hogy a képviselőház hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította a kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatát betiltó törvénykezdeményezést, miután a házszabályban megszabott határidőn belül a tervezetet nem tűzték napirendre. A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban, és betiltaná az intézményneveknek a kisebbségek nyelvén való használatát és a magyar feliratok használatát is. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a tervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia. Csomortányi István szerint „Ott van a parlamentben sok RMDSZ-es képviselő is, köztük amúgy Bihar megyeiek is. És lám, ilyen fontos ügyekben mégis hallgatnak, átengedték ezt is. Pedig minimum lett volna, hogy a kezdeményezés miatt az alkotmánybírósághoz forduljanak. Semmit sem tettek azonban, bezzeg amikor olyan ügyekről van szó, mint a saját maguknak járó kiemelt járandóságok megemelése, akkor a Bihar megyei képviselők is élen járnak, megszavazzák, vagy akkor is nagyon aktívak, amikor egyes kollégáik mentelmi jogát kell megvédeniük, vagyis azt, hogy ne indulhasson igazságszolgáltatási ellenük eljárás.”
Zatykó Gyula úgy látja, nem véletlenül csúszott át a magyar nyelv használatát is korlátozó tervezet. Szerinte „Az RMDSZ tudta, mi készül, és szándékosan hagyták átmenni a javaslatot a képviselőházban, ami most a szenátushoz kerül. Így akartak ugyanis újabb kampánytémát generálni. A recept egyszerű: szándékosan létrehoznak problémát, hogy aztán sokat beszélhessenek róla, legyen miről nyilatkozni, és amikor amúgy is megoldódik, akkor sztárolni magukat”.
Nincs visszajelzés
Összefügg a hivatali ügyintézésbeli anyanyelvhasználatot korlátozó mostani törvénytervezet ügyével: mint ismeretes, nemrégiben épp az EMNP állította össze a magyar nyelvű formanyomtatványokat, amelyek révén a lakosság magyar nyelven tarthatja a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és intézheti az ügyeit magyarul. Akkor pont Csomortányi István jelentette be, hogy a formanyomtatványokat kiküldték az összes magyar településvezetőnek a megyében, mert szerintük az RMDSZ-es vezetők hanyagolják az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségét, pedig a most hatályos törvények ezt megengedik. Kérdésünkre, hogy azóta kaptak-e visszajelzést bármelyik érintett településvezetőtől, hogy használják a formanyomtatványokat, és elősegítik a magyar lakosság magyar nyelven való ügyintézést a magyar helyhatóságokkal, Csomortányi azt mondta: „Nulla helyről jelezték, hogy megkapták, nulla helyről válaszoltak, vagy számoltak be pozitív változásról”.
Saját maguk ellen
A sajtótájékoztató egy másik témájával kapcsolatosan Csomortányi István elmondta: „Egészen hihetetlen és abszurd, hogy előbb megemelik az adókat, van, ahol maximálisra, aztán meg aláírásgyűjtést indítanak ellene a lakosság körében. Ezzel gyakorlatilag most saját maga ellen gyűjt aláírásokat az RMDSZ”. A több településen nemrég indult aláírásgyűjtési kampányokra reagált. Szerinte a következő történik: „Egyes RMDSZ-vezette településeken az elöljárók a lehető legmagasabbra emelték a helyi adókat és illetékeket, pedig a törvény szerint lehetőségük lett volna rá, hogy ne maximális mértékű emelést léptessenek életbe. Ennek ellenére például Nagyszalontán, Érmihályfalván, Székelyhídon előbb jól megemelték a lakosság anyagi terheit, aztán később épp ők álltak elő azzal, hogy aláírásokat gyűjtenek az adóemelések ellen. A nevezett településeken kívül még máshol is hasonlóan járnak el, de ezek a kiemelkedő példák. Ráadásul a lakosság mellett a cégek helyi adóit és illetékeit is felturbózták, pedig a törvény itt is megengedőbb lett volna.” Csomortányi István hozzátette: „Felszólítjuk tehát az érintett vezetőket, hogy elég legyen a hazugságokból, a félrevezető kampányokból és nyilatkozatokból, hiszen ők maguk emelték meg azokat az összegeket, amelyek emelése ellen most meg aláírásgyűjtési kampányokat indítottak. Ráadásul épp most kampányolnak ilyen abszurd módon, amikor közelednek a helyhatósági választások, jön a választási kampány. Egyébként a választási hadjárat is sok pénzükbe kerül majd – nem szeretnénk azt látni, hogy az emelt adók és illetékekből befolyó pénz egy része, akár áttételes úton is, de a pártkasszában landol.”
Szeghalmi Örs. erdon.ro

Buntát leváltották, Arros lesz az RMDSZ jelöltje Székelyudvarhelyen
Arros Orsolyát nevezte meg székelyudvarhelyi polgármesterjelöltjének az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöksége február 19-i határozatában, Bunta Leventét pedig leváltották a szövetség udvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéből, őt Birtalan József váltja.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöksége pénteken leváltotta a szövetség városi elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mivel úgy gondolják szembe fordult a párt elveivel. Ezentúl Birtalan József tölti be megbízottként a tisztséget.
Az RMDSZ területi szervezetének feladata orvosolni az előválasztással kapcsolatos problémákat annak érdekében, hogy a párt sikereket érhessen el a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta a Szövetség pénteki udvarhelyi sajtótájékoztatóján Verestóy Attila, széki elnök. „Egy olyan városi elnöknek a működésével, ügyködésével, aki szembe fordul a saját szervezeti szabályzatával, illetve az RMDSZ területi szervezet és az országos szabályzatfelügyelő bizottság döntésével nem tartjuk kivitelezhetőnek” – magyarázta miért hívta össze az elnökségi tagokat, hogy szavazzanak Bunta Levente a helyi szervezet elnöki tisztségéből való felfüggesztéséről. Kezdeményezését elsöprő többséggel megszavazták a jelenlévők: egy tartózkodás volt és egyvalaki érintettség jogán nem szavazott. Bunta ígérete ellenére nem jött el a gyűlésre. „Igazolatlanul hiányzik sorozatosan az elnökségi ülésekről. Már ez önmagában egy olyan tény, ami aggályossá teszi az RMDSZ városi elnöki tisztségének betöltését. (…) A mostani fájdalmas, de szükséges volt” – fogalmazott Verestóy.
Kovács: elég volt a cirkuszból
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: „Székelyudvarhelynek nem cirkuszra van szüksége.” Úgy látja, hogy a város egy helyben topog, kihasználatlanul hagyva azokat a pénzügyi lehetőségeket is, amivel nagyon sok környékbeli település vezetősége él. „Nem az kell, hogy teregessük a szennyest, hanem hogy sorakozzunk fel egy jelölt mögött, aki képes jó irányba fordítani a városnak és a közösségnek a sorsát” – véli. Rámutatott, az RMDSZ elvek és szabályok alapján működik: míg a szabályok értelmezhetők és módosíthatók, addig az elvek nem. „Az nem elv, és nem megoldás, hogy elbújunk a 6. cikkely 2. bekezdésének a harmadik mondatában egy vessző mögé, vagy kezdjük értelmezgetni a szabályunkat újra és újra” – magyarázta az ügyvezető elnök Bunta Leventére utalva, aki szerinte ki kellett volna álljon a lakók elé és hagyja, hogy ők döntsenek a jelöléséről. A polgármester legsúlyosabb hibájának azt tartotta, hogy akarata érvényesítés érdekében a román igazságszolgáltatással fenyegetőzött a sajtóban.
„Azzal az igazságszolgáltatással, amely (...) sorozatosan veszi le a községháza feliratokat a magyar önkormányzatok épületéről, azokhoz, akik azt mondták Székelyföld nem létezik” – fogalmazott.
Új elnök, kitolt határidő
Az udvarhelyszéki elnökség egyhangú döntéssel jelölte ki a helyi szervezet ideiglenes vezetőjét, akinek Birtalan Józsefet választották – jelentette be Verestóy Attila. Mint mondta, neki lesz a feladata rendet teremteni Udvarhelyen – ebben támogatni fogják a környező települések polgármesterei, illetve az RMDSZ ifjúsági szervezete. „Én valóban egy feladatot kaptam: nem ajándékot, nem kitüntetést. De úgy gondolom, hogy ez a feladat kötelező számomra, ha a kollégák megszavazták és mindenki biztosított a támogatásáról” – értékelt Birtalan. Kifejtette, nem először van ebben a helyzetben, 2008-ban is hasonló megbízást kapott, akkor széki elnöki széket kellett betöltenie egy rövid ideig. Lehetőséget szeretne teremteni arra, hogy az udvarhelyiek beleszólhassanak az RMDSZ politikájába, amit zárt ajtók mögött nem lehet. Úgy gondolja, hogy meg kell állítani, az utóbbi időben kirobbant „nyilatkozat-háborút,” inkább az embereket kell meghallgatni.
Verestóy Attila elmondta, mivel február végéig kitolták a tanácsosjelöltek dossziéjának leadási határidejét, de „az RMDSZ városi szervezetének kulcsa” még nincs a területi szervezetnél, a jelentkezők a széki irodánál adhatják le a dokumentációt.
Tárgytalan az előválasztás
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, csak Arros Orsolya adta le a polgármester-jelöltséghez szükséges dossziét, így értelmét veszti az udvarhelyi előválasztás. Kovács bízik benne, hogy napokon belül összehívhatják a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsot, hogy megerősítsék Arros jelölését, és terjesszék elő a Szövetség Állandó Tanácsának. „Akkor félre tudjuk tenni ezt a cirkuszt, ezt a huzavonát, amelyikbe magunkat kergettük bele helyi szinten” – szögezte le.
Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a városi szervezet 120 tagjának közel egyharmada írta alá azt a Buntának címzett petíciót, amelyben egyebek mellett felkérték: tevékenyen álljon a szervezet élére, álljon ki a döntései mellett. Az aláírók a nyílt előválasztás mellett tették le a voksukat, amely mostanra okafogyottá vált. Elmondta, több mint 1200-an regisztráltak az előválasztásra. A bizalmukat megköszönve kijelentette, a szövetség a továbbiakban is számít a véleményükre.
Mi lesz Buntával?
Verestóy szerint Bunta az új törvényt kihasználva – miszerint három ember is beírhat egy pártot – beírat egy pártot és annak színeiben vagy függetlenként fog indulni a polgármesteri címért, az RMDSZ-szel szemben. „Tegye, az ő dolga, az ő elképzelése. Szerintem ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, mert ha valaki azt hiszi, hogy Udvarhelynek még egy Szász Jenőre van szüksége, akit úgy hívnak, hogy Bunta Levente az téved” – véli a területi elnök. Hangsúlyozta, Bunta még RMDSZ tag, amíg szembe nem fordul a szövetséggel, addig részt vehet az érdekképviselet politikai életében. „Ha még ezt is megteszi, akkor az RMDSZ-en kívül is van élet – mondta néhány ember és azóta is próbál megkapaszkodni a politikai színtéren. Nem nagyon sikerül” – tette hozzá. Kétségesnek tartotta, hogy Buntának sikerült összegyűjtenie a jelöléséhez szükséges támogatói aláírásokat, ahogyan azt is, hogy a „két híve” további 900-900 szignót kapott. „Jelen pillanatban a 98 százalékos ismertségű polgármester támogatottsága 1 százalékkal kisebb, mint az – a még hatvan százalékot sem elérő ismertségű – jelölt támogatottsága. Ez lehet hogy megtudta, és ezért állt egy ilyen kerülő útra” – részletezte Verestóy, hozzátéve, hogy a felmérések még nem teljesek.
Bunta korábban személyeskedett Verestóyval
A területi elnök sajnálatát fejezte ki, amiért Bunta folyamatosan, a román sajtó cikkeit idézve (amelyek az erdőirtásokkal kapcsolatos vádakról szólnak) támadja őt – ezt már személyeskedésnek veszi. „Soha semmilyen erdőtulajdonom, sem fakitermelési cégem nincs, nem volt és nem is lesz. Ezt a polgármesterek, az illetékesek nagyon jól tudják” – szögezte le. „Ezt ne vegye már át az RMDSZ hű katonája, harcostárs és egykori mentoráltam is. (…) S ha már a meggazdagodásról beszélünk, arról beszélhetünk sokat. Arról inkább kéne beszélni, hogy mit tesz az ember, ha lehetősége van: hogyan segíti a közösséget, hogyan áll a közösségi érdekek mögé azzal a forrással, amivel rendelkezik. Ezt megtehetné az a polgármester is, aki imitt-amott épít házakat – hangsúlyozta.
Arros: versenyre készültem
„Én hónapok óta egy tisztességes versenyre készültem, ahol nem szűk körben döntenek, hanem minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje a városban. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált. Köszönöm az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének bizalmát” – fogalmazott Arros Orsolya a döntés kapcsán az RMDSZ közleménye szerint. Üdvözölte, hogy ez a döntés megszületett, mert így véget lehet vetni a találgatásoknak és annak a folyamatos huzavonának, amely az elmúlt hetekben elbizonytalanította az udvarhelyi embereket.
Arros Orsolya hozzátette: a megmérettetés így sem marad el, hiszen a június 5-i választásokat senki nem tudja majd időhúzással és taktikázással kikerülni, kizárólag a székelyudvarhelyi emberek döntenek arról, hogy kit választanak városvezetőnek.
Mi vezetett idáig?
Három településen döntött úgy a helyi szervezet, hogy urnás előválasztást tart: Homoródszentmárton(két jelölt), Máréfalva (három jelölt) és Székelyudvarhely – magyarázta Verestóy Attila az RMDSZ területi elnöke, hozzátéve, hogy a székiek ezt minden esetben jóváhagyták. Ezután Bunta Levente udvarhely polgármester többször bírálta a szövetséget, majd bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni az előválasztáson, ahogyan másik két jelölt sem – Jakab Áron Csaba és Benedek Árpád Csaba –, akik állításuk szerint szintén megszerezték az ehhez szükséges támogatást.
Folynak a jelöltállítások
Kovács Péter elmondta, Erdély mind a 16 megyéjében dolgoznak a jelöltállításon – evvel április 17-ig kell elkészülniük –, amivel párhuzamosan megtartják a tevékenységi beszámolókat is: nyíltan, a közösség előtt. Megerősítette a szövetség összefogását az MPP-vel, hozzátéve, hogy ez versenyt is jelent azon közösségek esetében, ahol a magyar képviseletet nem veszélyeztetik. Mint mondta, a törvény nem engedi meg, hogy koalícióra lépjenek az EMNP-vel, hogy részt vegyek egy új választási párt megalakításában. Ennek ellenére nyitottak a tanácsosjelölt listáik – ahogyan Marosvásárhelyen is –, amelyeken befutó helyeket is ajánlanak a néppártiaknak. A párt stratégiai célja közelebb kerülni a közösségekhez – „amin még van javítanivaló” –, megerősíteni politikai helyzetüket, a modernizálás és biztonságot nyújtani a magyar közösségek számára.
Fülöp-Székely Botond . Székelyhon.ro

Proetnica fesztivál Segesváron: ne csak táncoljanak, beszélgessenek is!
A fellépések mellett idéntől a kapcsolatépítésre is nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a segesvári Proetnica Fesztivál szervezői. A rendezvénysorozat tizennegyedik kiadása augusztus közepén kezdődik az UNESCO világörökség részét képező szász városban.
Eddig úgy volt, hogy akik eljöttek Segesvárra, hogy részt vegyenek a Proetnica Internetnikus Fesztiválon, megérkeztek, énekeltek, vagy táncoltak és azzal mentek is haza. Ez az idéntől másként lesz, a résztvevőket arra kérik, maradjanak és tekintsék meg egymás előadását, vegyenek részt egymás workshopjain, beszélgessenek, ismerkedjenek, vitázzanak – mondta az augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal sorra kerülő fesztivál igazgatója, Volker Reiter.
Ruténokat, romákat, szerbeket, bolgárokat, ukránokat, cseheket, lengyeleket, szlovákokat, törököket, tatárokat, örményeket, zsidókat, olaszokat, horvátokat, németeket, albánokat, macedónokat, lipovánokat, oroszokat, görögöket, magyarokat és arománokat várnak a segesvári Proetnica Interetnikus Fesztiválra, amelyet tizennegyedik alkalommal szerveznek meg Segesváron augusztus 18. és 21. között. A Romániában élő nemzeti kisebbségek közösségeit bemutató rendezvény célja a társadalommal elfogadtatni azt, hogy sokféle nemzet él egymás mellett, szokásaik hasonlóak, vagy különböznek egymástól, hagyományaik is lehetnek mások, érdemes megismerni egymást – mondta Volker Reiter, az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ ügyvezető igazgatója.
Volker Reiter a beharangozó sajtótájékoztatón bemutatta azt az albumot is, amely a tavalyi fesztivált ismerteti. Ebből megtudható, hogy 2015-ben nyolcszáznál is többen vettek az eseményen, húsz romániai nemzeti kisebbség képviseltette magát, a látogatók száma pedig meghaladta a 15 ezret. 
A Proetnica Fesztivált az Ifjúsági Interetnikai Oktatási Központ Egyesület szervezi a segesvári önkormányzattal közösen. Reiter úgy fogalmazott, hogy ez csupán egy csepp a tengerben, ami az etnikumközi egyetértés erősítését illeti, de azt is eredménynek értékeli, hogy más, hasonló jellegű, regionális fesztiválok megszervezéséhez nyújtott ötletet. Hasonlót tartanak már Tulceán, Medgyesen, vagy készülnek szervezni Szászrégenben is – mondta.
Antal Erika. maszol.ro

A Mezőség kulturális örökségének megóvásáról tartottak konferenciát Budapesten
MTI - A Mezőség középkori szakrális építészetének feltárása érdekében folytatott kutatások eredményeiről és terveiről számoltak be szakemberek a budapesti FUGA Építészeti Központban rendezett konferencián és műhelytalálkozón csütörtökön.
A Mezőség településein a magyarság aránya egyre csekélyebb, azonban a jelentős részben szórványnak számító vagy teljesen kihalt gyülekezetek templomai nagyon sok kincset rejtenek. A területeken folyó kutatások elsődleges célja, hogy az ott végzett munkák eredményei széles körben ismertté váljanak, ezek segíthetik, hogy az emlékek fennmaradjanak annak ellenére, hogy a létüket befolyásoló körülmények egyre romlanak - hangsúlyozta Kollár Tibor a rendezvényt szervező Möller István Alapítvány képviseletében. A konferencia apropóját az a felfedezés adta, hogy Giotto di Bondone egy elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az alapítvány örökségvédői az erdélyi Kiszsolna romos középkori templomának falán.
Kollár Tibor hangsúlyozta: az alapítvány célja a műemlékek kutatása, megóvása és ismertté tétele, hiszen az ismertség az egyik legfontosabb eszköze annak a folyamatnak, amellyel megakadályozható, hogy a kiszsolnai templomhoz hasonló épületek teljesen megsemmisüljenek.
Papp Szilárd művészettörténész elmondta, hogy az eredeti Giotto-mozaik a 17. században semmisült meg, így a róla készült másolatok különleges értékkel bírnak. A Giotto-mű elkészülte utáni száz évből eddig csak három ilyet másolatot ismertek: egyet Firenzéből, egy másikat Pistoiából a harmadikat Strasbourgból. Közülük egyedül a firenzei az, amelyik nemcsak alapvonásaiban, hanem részleteiben is másolta Giotto képét, pontosan úgy, ahogyan a most előkerült, nagyjából a firenzeivel egyidős kiszsolnai falfestmény is. A művészettörténész beszámolt arról is, hogy a templom évtizedek óta használaton kívül, romosan áll, boltozatai részben már beomlottak és mára a teljes összedőlés fenyegeti annak ellenére, hogy a templom még ma is jelentős értékekkel bír.
A program további részében Szakács Béla Zsolt Északkelet-Erdély Árpád-kori szakrális építészetéről tartott előadást, Weisz Attila a Mezőség műemlékeinek kutatásairól értekezett, Marosi Ernő pedig Egy új feliratos kő Kercen címmel tartott előadást. A programot a pusztuló mezőségi emlékek sorsáról és megmentési lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetés zárja. maszol.ro

A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika. 
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát. 
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést,  benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát. 
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra. 
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben. 
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni. 
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor. 
Vélhetően nem is kerül. 
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás. 
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Játszadozás a kisebbségekkel: húzd meg-ereszd meg (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában (2.)
Új elemként 1971 decemberében a minisztertanács – nyilvánosságra nem hozott – határozatával megszigorítja a külföldiekkel való kapcsolattartást: széles körű jelentési kötelezettséget ír elő a külföldi állampolgárokkal folytatott beszélgetésekről.
1972 nyarán az MNDT bürójának egyik tagja levelet ír Nicolae Ceauşescunak, melyben a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva ismerteti a nemzetiségi szakoktatás gondjait. A levél adatai szerint a magyar nyelven oktató technikumok és szakmunkásképzők száma elenyésző (a 16 erdélyi megyében 269 technikum van, a magyar nyelvű tagozatok száma pedig csupán 11; a 180 szakiskolából 4-ben lesznek magyar tagozatok), gyakorlatilag szinte a nullára csökkent ez az oktatási forma magyar nyelven. A felvetett problémákra nem kap választ, de a KB propagandatitkára válaszol, megjegyezvén, hogy „Ceauşescu elvtárs csodálkozik a beadvány tartalma miatt”. Azért ősszel hat magyar tannyelvű szaklíceum indul.
Szeptemberben aztán elkezdődik a nemzetiségi tanügyi reform finomhangolása. Egy miniszteri (belső) rendelkezés szerint, amely nem semmisíti meg az 1969-es tanszemélyzeti törvényt, a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a készségtárgyakat (ének, torna, rajz, s közéjük valamiképpen becsúszik a számtan is) román tanerő is oktathatja, sőt, a román történelem is tanítható románul. Ehhez román tanárok kellenek a magyar iskolákba, ők az osztályfőnöki órákat is románul vezethetik. Fokozatosan az egész tanórán kívüli tevékenység románul folyik. A tanévkezdés előtt a szakminisztérium nem engedélyezi, hogy az „értékesebb” szakmák (optikus, műszerész, finommechanikus stb.) esetében nemzetiségi osztályokat is indítsanak. Hol van már az 1969/311-es minisztertanácsi rendelet, amely büntette volna, aki nemzetiségi iskolában nem a nemzetiség nyelvén tanít?  Másik színtér: 1972. november 27-én elmarad a magyar–román kulturális munkaterv keretében rendezendő bukaresti magyar könyvkiállítás megnyitója. A megnyitó előtt néhány nappal a román fél közli, hogy a kiállításra küldött könyvek közül 30-at nem engednek kiállítani, tehát csak ezek nélkül lehet megnyitó, vagy sehogy! A kiemelendő könyvek: például Ady Endre: Versek; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Kádár János (az MSZMP első titkára): Hazafiság és internacionalizmus; Kállai Gyula (az MSZMP PB tagja): Szocializmus, népfront, demokrácia. A magyar fél ezért lemondja a kiállítást. A történet nem előzmény nélküli: már az 1970-es kiállításon is kivették a kiállított anyagból többek közt a Hatvany Lajos: Így élt Petőfi, Ortutay Gyula: Kis magyar néprajz, Juhász Gyula összes versei, Magyar Mártír Írók Antológiája, Kis Világatlasz című könyveket, de akkor a magyar fél – hiszen politikus nem szerepelt a listán – engedékenyebbnek bizonyult. Az ok: semmi olyan művet nem engedélyeznek Romániába hozni, mely a magyar nacionalizmust erősíti, ezáltal a román–magyar barátságot gyengíti. 
Az 1973. májusi államtanácsi törvényrendelet értelmében az általános iskolákban a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásban az ötödik osztály indításához minimum 25, a középfokú oktatásban pedig 36 jelentkezőre van szükség. Eddig 20 tanuló volt a minimum, de minisztériumi engedéllyel már 8–10 fővel is indíthattak nemzetiségi osztályt. Ugyanakkor ott, ahol az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén működő iskolák léteznek, függetlenül a tanulók létszámától, román nyelvű tagozatokat vagy osztályokat kötelező létesíteni: ezzel a magyar tannyelvű iskola elnevezés okafogyottá is válik. 
A módszer a továbbiakban is ugyanez, egy megengedő gesztus mellé egy megszorító: például megnyílik (1973. július 28-án) a zsögödi Nagy Imre csíkszeredai állandó kiállítóterme (Sütő András mondja az avatóbeszédet), de 1974. április 1-jén új sajtótörvény születik, benne a cenzúra pontos feladatköre.  Az MNDT 1974. április 4–5-én megtartott országos gyűlésén többek között elhangzik, hogy a főtitkár 1971-es oktatási utasításait nem hajtják végre; hogy az államigazgatási apparátus esetében a végrehajtó szervek (ügyészség, bíróság, rendőrség stb.) között a magyar kisebbség aránya szinte elenyésző; a magyar feliratok pedig végleg eltűntek, s hogy a hatóságok sok helyen tiltják a helységnevek anyanyelven történő bármilyen használatát. 
A pártfőtitkár reakciója: a nemzetiségi tanácsoknak nem a kisebbségi lakosság sajátos problémáin kellene lovagolniuk, hanem „az általános országépítő feladatokkal” kellene törődniük. Az anyanyelven való oktatás egyébként sem olyan fontos, mondja, hiszen mindenkinek egy nyelvet kell majd beszélnie, a „szocializmus nyelvét”, ezért tehát az államnyelv elsajátítására kell a hangsúlyt helyezni. 1974. május első hetében papírtakarékosságra hivatkozva csökkentik a napilapok és folyóiratok terjedelmét és példányszámait. 1974. június 16-án Kolozsváron letartóztatják Kallós Zoltánt, a moldvai csángó magyarság folklórjának egyik legismertebb kutatóját. (A tiltakozások hatására 1975 tavaszán csendben hazaengedik.) 1974 novemberében megjelenik a „Románia Szocialista Köztársaság nemzeti kulturális vagyonának oltalmazásáról” intézkedő törvény. A törvény államosít minden egyházi és magántulajdonban lévő műkincset, kulturális hagyatékot. 
1974. december 9-én megjelenik az államtanács törvényerejű rendelete, melynek értelmében – az első fokú rokonok kivételével – tilos magánszemélynek külföldit elszállásolnia. A rendelet megszegőit 5000–15 000 lejre büntethetik. 1976. november 9-én az államtanács ezt rendeletileg úgy módosítja, hogy a külföldi személyek elszállásolásának tilalma nem vonatkozik a román származású külföldi állampolgárokra. Az 1975. májusi törvényrendelet szabályozza a végzős egyetemi hallgatók munkába állását. A „kihelyezés” központilag szabályozott és kötelező. A diplomások legtöbbször három évet kötelesek letölteni a kijelölt munkahelyen. Ettől kezdve szisztematikusan román vidékekre helyezik a végzős magyar egyetemisták többségét. Akik nem hajlandóak elfoglalni a kijelölt munkahelyet, kötelesek megtéríteni az oktatás költségeit, továbbá a tanügyben sem kaphatnak többé állást.   Ceauşescu 1976. október 5-ei munkalátogatásán (Hargita megyében), a Csíkszeredában tartott beszédében bejelenti, hogy az ötéves tervben hatezer lakást építenek, a város az egyik traktorgyártó központ lesz. Az ezt követő években a település belső városmagját ledózerolják, és új, beton városközpontot építenek. A város iparosítása pedig együtt jár a románosítással. Míg az 1966-os népszámlálás idején 807 román nemzetiségű lakos élt a székely városban, addig 1977-ben már 4818. Nem szeg nemzetközi törvényt a főtitkár: nincs erőszakos etnikai átrendezés, csupán olyan megoldásokat talál ki, amelyek etnikai átrendeződést jelentenek.
(Történeti-társadalmi háttérrajz
a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdő mellett estvéledtem
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Kovásznán született, abban az évben, amikor Észak-Erdély – rövid időre bár – visszakerült az anyaországhoz.
– Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai végigélték a második világháború éveitől kezdve a 20. század kelet-európai történéseit, a vörös diktatúrát, a tradicionális társadalmi szerkezet és életforma szétzilálódását, az 1989-es fordulatot és a nyomában kibontakozó lehetőségeket. Édesapám a Brassó megyei Keresztváron volt közmegbecsülésnek örvendő felekezeti kántortanító. Szüleim a második bécsi döntés hírére hazaköltöztek Kovásznára, hiszen országhatár választotta volna el mindkettőjüket háromszéki szüleiktől, rokonaiktól. Így születtem Kovásznán 1940 decemberében. Családom és tágabb környezetem – a székely nagyközség – életvitele döntő módon meghatározta életszemléletem alakulását. Gyermekéveim idején még működtek a hagyományos társadalmi-gazdasági struktúrák, még a polgárosultabb Kovászna élete is a rendtartó székely faluközösség normáihoz igazodott. Beleszülettem egy olyan közösségbe, melynek élete és tevékenysége a tradíciók mentén szerveződött. Ennek alapvető jellemzője az önellátásra való berendezkedés volt. Csak ritkán és indokolt esetben fordultak specialistához, a ház és a gazdaság minden más ügyes-bajos dolgát a családtagok oldották meg, a természet adta és a megtermelt javakat az utolsó morzsáig hasznosították. A falusi értelmiségiek életvitele kisebb-nagyobb mértékben különbözött ugyan a paraszti társadalom hagyományos normáitól, de alapvetően azt is az önellátó tradicionális társadalom elvárásai igazgatták. Az én családom esetében már csak azért is hangsúlyos szerepet kapott az önellátás és a takarékosság elve, mert egyetlen tanítói fizetésből kellett megélnie az öttagú családnak. Olyan családban nőttem fel, ahol a könyv szeretete mellett a kétkezi munkának is becsülete volt, és hangsúlyos szerep jutott neki. Édesapám értett földműves ősei mesterségéhez csakúgy, mint az asztalosmunkához, foglalkozott gyümölcs- és rózsanemesítéssel, az önkéntes tűzoltótestület parancsnokaként pedig részt vett a tűzoltás veszélyes munkájában. Édesanyám a háztartás vezetése, a kert gondozása, a szövés-varrás mellett mindenféle kézimunkához értett. Különösen kedvelte és tökélyre vitte a csipkeverést, melynek Kovászna környékén egyedüli művelője volt. Ilyen szülők mellett tanultam meg, hogy a munka nemcsak a létfenntartás biztosítéka, de örömforrás is lehet. Kovásznai iskolás éveim furcsa kettősségben, mondhatnám úgy is, állandó "vigyázzállásban" teltek. Külön kellett választanom az otthoni diskurzust az iskolaitól, figyelnem arra, hogy mit lehet elmondani az iskolában és miről tanácsos hallgatni. Édesapám állását veszélyeztette volna bármilyen elszólásom. Akkoriban, a kiélezett osztályharc idején, a tanítók csak egy kicsivel voltak "jobbak", elfogadhatóbbak a papoknál és a kulákoknál. Csak azért tűrték meg őket, mert nagy volt a tanerőhiány – egyáltalán, az értelmiségiek hiánya.
– Sepsiszentgyörgyön járta ki a középiskolát, amely akkor még 10 osztályos volt. Mit jelentett a nagy múltú iskolában tanulni az '50-es évek derekán, Sztálin halála után, az ’56-os események idején?
– Szüleim a sepsiszentgyörgyi leánylíceumba írattak be. Szigorú házirendet tartó bentlakásba kerültem, csupa falusi lány közé. A zömében Háromszékről összesereglett gyerekek kiváló bizonyítói voltak annak, hogy még egy olyan kis területen is, mint amilyen Háromszék, hányféle árnyalata lehetséges a nyelvjárásnak, a szokásoknak. De ott tapasztalhattam meg a kiélezett osztályharc gyerekekre kiterjesztett súlyos kardcsapásait is. Csendes, jó magaviseletű, jó képességű és szorgalmas lányokat távolítottak el az iskolából származásuk vagy szüleik társadalmi helyzete miatt. Voltak közöttünk olyanok, akiket örökbe adtak kuláknak vagy osztályidegennek nyilvánított szüleik azért, hogy gyermeküket más néven beírathassák a középiskolába. Mégis jó volt tágasabb gyermekközösségben élni, megtanulni alkalmazkodni szabályokhoz, tanulótársakhoz, tanári elvárásokhoz.
– Magyar nyelv és irodalom szakot választott a kolozsvári Bolyai Egyetemen, amely közben ’59-ben egyesült a Babessel. Milyen emlékeket őriz az egyetemről, a tanárokról, évfolyamtársairól, az "egyesülésről"?
– Vegyes érzelmek és emlékek társulnak egyetemi éveimhez. 1958 őszén jutottam be az egyetemre, az első szemesztert a Bolyain végeztük. E félév tele volt lidércnyomásos történésekkel: egymást érték az éjszakába nyúló kari gyűlések, melyeken az '56-os magyar forradalom eseményeivel "kompro-mittálódott" diákokat zárták ki az egyetemről, tanársegédeket távolítottak el a tanszékről, aztán valamennyit perbe fogták, és súlyos fogházbüntetéseket szabtak ki rájuk. Nyomott hangulat uralkodott a karon. Féltek a tanárok, féltek a diákok, s ez a félelem és rossz hangulat csak fokozódott a második félévben, mikor bekövetkezett a két kolozsvári egyetem "egyesítése", ami a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem felszámolását jelentette. Kötelező módon betereltek arra a nagygyűlésre, amelyen Szabédi László professzornak, aki korábban az egyesítés ellen szólt, nyilvános "önkritikát" kellett gyakorolnia, s aki ezek után öngyilkos lett. És láttam felsőbb éves magyar diákokat, akiket kivezényeltek a pódiumra, hogy "lelkesen" kérjék a két egyetem egyesítését. Ilyen légkörben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Tanáraink az erdélyi tudományosság nagynevű professzorai voltak: Szabó T. Attila, Jancsó Elemér, Antal Árpád, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Virgil Vatasianu, akiktől sokat lehetett tanulni – ámbár azt is hozzá kell tennem, hogy nem föltétlenül szaktudományukból. A nyelvészet például nem vonzott különösebben, de Szabó T. Attilától nagyon sokat tanultam: emberi és tudósi magatartása, alázata, ahogyan egyszemélyes intézményként kitartóan folytatta levéltári kutatásait, előadásainak, írásainak nyelvi kimunkáltsága, szabatossága és eleganciája példaként állt és áll mind a mai napig előttem. Virgil Vatasianut, a művészettörténet professzorát is emberi magatartása, kulturáltsága, hatalmas tudása, toleranciája miatt tartottam meg jó emlékezetemben. Román nyelvű előadásait együtt hallgattuk a román filológusokkal, de jó előre közölte velünk, hogy nála tetszés szerint öt nyelven – románul, magyarul, németül, franciául vagy olaszul – lehet vizsgázni, nem az számít, hogy milyen nyelven beszélünk, hanem a felkészültség. Igen sokat köszönhetek Antal Árpádnak, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzorának, a reformkor kiváló kutatójának. Részben neki tulajdonítható, hogy érdeklődésem a népköltészet felé fordult. Harmadéves koromban osztotta ki a feladatot, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak szemináriumi dolgozatot. E dolgozat elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a szájhagyományozó költészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam.
– Hogyan történt az egyetem utáni kihelyezés?
– A dékánátus kifüggesztette azoknak a helységeknek a nevét, amelyekben a magyartanári állás megüresedett. Városi hely nem volt, falvak között válogathattunk. Nagyon nehezemre esett megválni Kolozsvártól, holott tudtam, hogy semmi esélyem nincs az ott maradásra. A vizsgaeredmények sorrendje szerint elsőnek választhattam. Akkor derült ki, hogy a vásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke frissen végzett diplomást keres gyakornoki állás betöltésére. Helyzeti előnyömet kihasználva így kerültem Marosvásárhelyre.
– Pedagógusi munkakörét rövidesen kutatói állásra cserélte: 1967. január elsején átment a Román Akadémia Társadalomtudományi Központjának fiókjához.
– A ’60-as évek közepe táján felbukkantak olyan hangok, hogy a Pedagógiai Főiskola beiskolázási kereteit szűkíteni fogják, és ez a tanszemélyzet számának csökkentését is jelentette. Tudtam, ha a tanszékről valakit elbocsátanak, az én leszek, a legutolsónak érkezett, legfiatalabb és legkisebb rangú munkatárs. Kocziány László figyelmeztetett, hogy az akadémiai kutatóintézet hamarosan meghirdet egy kutatói állást, ha gondolom, pályázzam meg. Vegyes intézmény volt nyelvi tekintetben és a szakmai megoszlás szempontjából is. Főleg történészek dolgoztak benne, néhány szociológus, két irodalomtörténész, én a folklórkutatásra szakosodtam. Néhány évig folkloristaként dolgoztam, és magyarul írtam az intézeti munkáimat. Ekkor készítettem elő kiadásra a magyar-gyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének/kutatásának dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A ’70-es évek közepe táján valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, s ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, román nyelven írtam meg az éves penzumot. A népköltészet már csak "úri passzió"-ként kapott helyet az életemben.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, hogy felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, mely egy Kádár Kata-balladát mutatott be. Túlzás volna azt mondani, hogy ez volt a szakmai belépőm, de észrevették, hiszen egy ritka, jobbára már csak régi gyűjtésekből ismert klasszikus népballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt Romániában, Magyarországon. Szakmai fórumokon, irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban méltatták a kötetet, mely egyetlen kalotaszegi falu akkori folklórtudását mutatta be.
– Hogyan alakult pályája a könyv megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, mely mára már könyvritkaságnak számít, elismerő és lelkes fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában sikerült csatolni Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Rádöbbentem, hogy nem folytathatom a terepmunkát, holott a legsürgetőbb folklorisztikai feladatnak tekintettem a szájhagyományban még fellelhető költészet darabjainak összegyűjtését. Olyan szakterületet kellett keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel műszaki felszerelést. Mivel a kutatóintézetben sajtó- és irodalomtörténeti munkák kerültek terítékre, érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada- katalógushoz is. Menet közben alakult ki és állandósult a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, kijegyeztem magamnak minden olyan adatot, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Évek múltával így hatalmas adatanyag gyűlt össze észrevétlenül, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de az is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Rájöttem, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírrra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói. A források vallatása révén fogalmazódott meg a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek nagy szerepe van a kutatásban, nem kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is.
– Munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság, s mint aktív tag, annak szinte mindegyik eseményén jelen van.
– A fordulatig keveset publikáltam, jóllehet folyamatosan dolgoztam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy egy sor tanulmány megírására nem kerülhetett sor, mert a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy a határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályba ütközött. A félbemaradt anyaggyűjtésekből csak félmunkák születhettek volna. Hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkenthetett volna, mely biztos hátteréül kínálkozhatott volna a tudományos műhelymunkának. Ezt hozta el 1990. Újraéledtek régi tudományos és közművelődési egyesületeink, újak születtek, melyek intézményes keretet és közlési lehetőséget biztosítottak a tudományok legkülönbözőbb ágait művelő, addig magányosan dolgozó kutatóknak. A ’90-es években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik megszületésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mely intézményes hátterével, kutatói ösztöndíj biztosításával támogatta munkámat. Azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság. Ennek a társaságnak köszönhetem nagyon sok írásom születését. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Négy kötetem kiadásának gondját- baját vállalta magára a Kriza Társaság, azt hiszem, nem kell külön magyarázat ahhoz, hogy mit köszönhetek neki.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzgyűjtő tevékenységével és életével, amely gazdagabbá és teljesebbé tette a Kriza-életművet. Milyen anyag állt az ön rendelkezésére?
– Kriza János életével és tevékenységével egyetlen vonatkozásban foglalkoztam: törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat, jóllehet közel nyolcszáz oldalas könyv lett belőle.
– Több műfajban több kötete jelent meg az elmúlt 50 év során.
– Köteteim többségéről már esett szó, itt csak azokat említem, amelyek kimaradtak. 2003-ban jelent meg a Mentor Kiadónál válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként. Van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben, Brassóban, a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül (297–452. lap).
– Min dolgozik jelenleg?
– Nyugdíjas éveimben irgalmatlanul feszes munkatempóban igyekszem lezárni megkezdett kutatásaimat, közreadni tudományos eredményeimet, hogy ne maradjon utánam feldolgozatlan anyag. 2009-ben hagyta el a nyomdát a Szabó Sámuel-kötet, ugyancsak 2009-ben jelent meg a Ne mondd, anyám, főd átkának című kötet, mely egy szabédi napszámosasszony 1895-96-ban rögzített ballada- és dalrepertoárját öleli fel. Ezt követte 2011-ben a Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából című tanulmánykötet, majd 2013-ban a Vadrózsák második kötete. Idén jelenik meg Kanyaró Ferenc kolozsvári tanár és tanítványainak 19. század végi – 20. század eleji, négyszáz darabot meghaladó ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban.
– Díjak, elismerések…
– A Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja – 2007. Az Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékérme és oklevele – 2010. EMKE Bányai János-díj – 2010.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Titkos diplomácia, gazdasági autarchia és „filozófiai tetemrehívás”
Polis-kötetek Bánffy Miklósról, Vita Sándorról, Sztranyiczki Gábortól(ról)
A Polis könyvkiadó három új kötetét mutatták be szerdán délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet szerzője Csapody Miklós író, politikus, aki többek között a magyar Külügyminisztérium levéltárában őrzött iratokat dolgozott fel, és azok alapján ismertette Bánffy 1943-as bukaresti titkos diplomáciai útjának eseményeit és hátterét. A Vita Sándor: Erdélyi gazdaság – erdélyi politika című kötetet Sárándi Tamás történész rendezte sajtó alá. Ez többek között a Hitel egykori szerkesztőjének a folyóiratban megjelent tanulmányait és a készülőfélben lévő párizsi békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza. Sztranyiczki Gábor filozófus Párbeszéd másmagammal című könyvét O. Bogáthy Zoltán pszichológus, a temesvári Nyugati Egyetem professzora méltatta.
Bánffy Miklós 1943-as bukaresti útját és tárgyalásait Csapody Miklós életrajzi keretekbe illesztette kötetében. Elmondta, kevesen jártak utána, hogy a kérdéses időszakban melyik diplomata mit és hogyan intézett, így ez egy ismert és mégis ismeretlen történet.
1940-ben Bánffy Miklós behívott erdélyi felsőházi tagja lett az országgyűlésnek. – 1943 júniusában a tartalmas élettapasztalattal rendelkező, a világpolitikában és diplomáciában jártas Bánffy titkos megbízást kapott, amelyet lenyűgöző fatalizmussal végre is hajtott: vonatra ült, megpróbált tárgyalni a teljesen ellenérdekű féllel, Iuliu Maniu volt miniszterelnökkel, a román konzervatív ellenzéki pártvezérrel arról, hogy Magyarország és Románia együtt, legalábbis összehangolt módon ugorjon ki a háborúból – összegezte Csapody Miklós.
Bánffy Miklós megkísérelte a tárgyalást, bár kívülről-belülről ismerte a román külpolitika összetevőit és fő célját: Erdély megszerzését és megtartását. Megpróbált Maniuval a közös érdeket illetően megállapodni, de kísérletét semmissé tette, hogy Románia akkor már a saját érdekeinek megfelelő jobb tárgyalási pozícióban volt.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

ANTAL ÁRPÁD JÖVŐ IDEJE ÉS A SZÉKELYFÖLDI MAGYARSÁG
Bár az előző esetek tükrében akár biztató fejleményként is kezelhetnénk, hogy az első körös kihallgatás után nem a fogva tartást rendelte el az ügyészség, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ügye lélekfagyasztó hatást gyakorolt a romániai magyar közhangulatra. Éppen úgy, ahogy azt az intézkedés eltervezői és kivitelezői szánták. Főleg azzal együtt, hogy az elöljárót kényszerintézkedésként hatvan napra eltiltották hivatala gyakorlásától.
A többi, a körítés semmiben sem különbözött a híres-hírhedt Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) korábbi fellépéseitől. Hajnali házkutatás után félnapos ellenőrzés a hivatalban, irodalepecsételés, majd a kamerák tüzében és a mikrofonok zajában az elsötétített ablakú furgonok elindultak Bukarestbe a gyanúsítottal. Akit valamivel éjfél után ugyan szabadon engedtek, de néhány órán belül vádlott lett, miután a nyomozó hatóság bejelentette: bűnvádi eljárást indít a háromszéki megyeszékhely első embere ellen. A DNA közleménye szerint Antal Árpádot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között 2010-ben kötött hitelszerződéssel összefüggésben gyanúsítják a közpénzből garantált kölcsön nem rendeltetésszerű felhasználásával. A becsült kár félmillió euró.
Az intézkedés nyomán keletkező erkölcsi kár azonban felbecsülhetetlen. Antal Árpád célkeresztbe kerülésével ugyanis bezárult a kör: Csíkszereda és Gyergyószentmiklós után Sepsiszentgyörgy is elesett. E három település vezetői jelentették ugyanis a székelyföldi önkormányzatok vezetőinek kemény magját, akik városgazdai feladatuk többnyire elismerés által övezett ellátása mellett a szimbólumhasználat, a nyelvhasználat, az önrendelkezés ügyében az államhatalommal vívott mindennapi gyürkőzésekben is karakteres pozíciót foglaltak el.
Egy évvel korábban Antal Árpád úgy fogalmazott: 2015-ös tevékenységének eredményessége elsősorban azon múlik, hogy hagyják-e dolgozni. Hogy kik, hogyan és miért? Természetesen a rendszer. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik ülésén elhangzott beszéde nyomán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, a DIICOT által indított vizsgálódásai ugyanis időt és energiát foglaltak le, a pszichés nyomásról nem is beszélve, hiszen ha az embert az foglalkoztatja, vajon mikor hívják be, kevésbé képes a munkájára koncentrálni.
Az utóbbi időben egyre kevesebb illúziót érdemes táplálni: a román nemzetállamot építő rendszer változatlanul dolgozik, legfeljebb más eszközökkel, mint ’89 előtt, és lassabban jelentkező eredményekkel. Az elmúlt negyedszázadban e tevékenység két nagy sikert tudhat a magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban választotta le Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban a következő célpont nyilvánvalóan Sepsiszentgyörgy gyengítése.
A Háromszékre nehezedő nyomás fokozásával a rendszer működtetői valószínűleg úgy okoskodnak, hogy a másik irányú peremvidéktől befelé kezdik gyengíteni Székelyföldet. A székelyföldi terroristahálózat december elsejei, épp a román nemzeti ünnep reggelén való felgöngyölítése azóta sem hozott új elemeket, a két célszemély viszont változatlanul vizsgálati fogságban várja a viktimizálás barkácsmunkájának újabb bizonyítékait.
Miután a világszerte mintaként emlegetett korrupcióellenes hadjárat díszletei között Romániában ma népszerűtlen dolog megkérdőjelezni a DNA intézkedéseinek megalapozottságát, egyelőre Antal Árpád ügyében is csak a várakozás marad. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy a rajtaütést olyan időpontra időzítették, amely kétségessé teszi az elöljáró újabb mandátumért való indulását a júniusi önkormányzati választásokon. És az elbizonytalanítás újabb jeleként kezelhetjük azt is, hogy Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere gondolkodási időt kért annak eldöntésére, vállal-e újabb mandátumot a céhes város élén.
Ha a DNA-vizsgálat és annak következményei Antal Árpád politikai-közéleti pályájának végét jelentik, azzal a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti az egyik legnagyobb veszteség: a háromszéki vezetők nyomása nélkül az RMDSZ vezető testületeinek prioritáslistáján ugyanis borítékolhatóan hátrébb sorolódik a térségi önrendelkezés kérdése. De a fejlemények átírhatják a Kelemen Hunor által vezetett érdekvédelmi szervezetnek a magyar kormánypártokkal való viszonyát is, hiszen Sepsiszentgyörgy polgármestere központi szerepet játszott abban a folyamatban, amelynek végén a sokáig szocialista elkötelezettségű, a Fidesszel fagyos viszonyban lévő RMDSZ végül átjutott a túlsó partra.
Az egzisztenciális törékenység, a mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a romániai magyarsággal szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati üzelmek és erőszakszervezeti elnyomás generálta légkörben egyre több erdélyi magyarban felmerülhet a kérdés: megéri ebben az egyre ellenségesebb, kiszorítóbb, idegenebb országban maradnia? Vállalni bármiféle közéleti, vezetői szerepet?
Antal Árpád ügye nem a jelenről, sokkal inkább a székelyföldi magyarság jövőjéről szól.
Csinta Samu. Magyar Idők (Budapest)

Főállású magyarok
Nem keltett különösebb visszhangot a hír: lebontották azt az Ady-központot Nagyváradon, amely 2003–04-ben a magyar állam támogatásával épült. Bizonyos RMDSZ-vezetők hozták létre anno azt az alapítványt, amely a támogatást kapta – mostanra persze minden kézen-közön eltűnt. A pénz is. Most persze pénzmosást, sikkasztást emlegetnek. (Naná…!) Csekélyke nyolcszázezer euróval kellene elszámolniuk az RMDSZ-vezetőknek.
Szögezzünk le rögvest két dolgot. Egy, biza’ mostan nem román ármánykodásról van szó, de nem ám. Kettő, amennyire egy ilyen komplexum nem épülhetett meg helyi (jelen esetben erdélyi – pontosabban: partiumi, bihari vagy más) magyar közreműködés és közreműködők nélkül, ugyanúgy nem is bontódhatott le eme bizonyos helyi erők (partiumi, bihari vagy más), magyar közreműködők nélkül, de nem ám.
A magyar szellem egyik rendkívüli, nagy figurájának, szegény jó Hornyik Miklós barátomnak még valamikor a kilencvenes évek legelején volt egy kifejezése, kapott is érte délvidéki földijeitől eleget: főállású magyarok. A szóösszetétel, ha jobban belegondolunk, nem kíván különösebb magyarázatot, mégis tegyük hozzá: ama határontúliak, akiket eme, egyértelműen minősítő terminus illet, idestova három évtizede fertőzik a kárpát-medencei magyar életet. És verik át, használják ki és árulják el folyamatosan nemzetüket, nemzettestvéreiket, a jámbor-segítőkész anyaországot és azt a szívet melengető, nagy eszményt, amit a magyar összetartozás, a szétszaggatottságban a magyar egység kell – kellene – jelentsen. Sok-sok évet töltöttem el „határon túli” ügyekkel foglalkozván, valaha Szegeden éppúgy, mint később a Magyarok Világszövetségének lapjánál és a Duna Televízióban, de töredelmesen be kell vallanom: bizony, jó időbe telt, amíg a főállású magyarok egészen különleges kártékonyságával teljesen tisztába kerültem.
Sok apró építőkocka kell mindehhez: a valaha széltében-hosszában ünnepelt-sztárolt, szépirodalmi és közéleti karriert befutott temesvári orvos házaspár, amely egy hangulatos vacsorán vágja az ember szemébe, hogy: „Tudjátok, mit ártotok ti nekünk ott, Magyarországon ezzel a folytonos édes Erdélyezéssel”? Az ezredéves határszélen élő, a gyimesi magyarok egyik „főnökének” tartott férfiú, aki bősz ígérgetései ellenére, minden érintettet rendesen „átdobva” nem jön el az ezeréves határon tartott június 4-i megemlékezésre, ahol egyszerű csángó férfiak és asszonyok, tizenéves diákok és környékbeli értelmiségiek tucatszámra tolonganak. A délvidéki „kommunikációs szakértő”, Milosevic rezsimjének állítólagos üldözöttje – jelenleg a megmaradt egyik nyugati magyar lap szerkesztőbizottságának jeles tagja –, aki a szerkesztőségben szemrebbenés nélkül úgymond „figyelmezteti” magyarországi kollégáját, ne magyarkodjon. (Régi ismerősei szerint annak idején Újvidéken, abban a redakcióban nem is engedte magyarul beszélni kollégáit, úgyhogy jelen esetben még jól is járt a megrovott illető).
Főállású magyarok.
Ők azok, akik gyakran a teljes anyaországi kiábrándultságig vezető építőkockákat rakosgatják az elcsatolt területek magyarságával kapcsolatban. Az olvasó elrémülne, ha közreadnám, hogy például a Duna Televízióban igen sokan miként „viszonyultak” – főállású nagyságainknak köszönhetően – a velük dolgozó határon túli magyarokhoz, hiszen, sajna, általánosítani nemcsak könnyű, de jelen esetben még kínálkozó lehetőségek is naponta tucatszám adódtak: a főállásúak tettek róla, derekasan. A váradi eset, erős a gyanúm, legalábbis tünetértékű. Csepp a tengerben. Jó nagy csepp, nem mondom, jó bűzös anyagból, kiadós méretekben elárasztván a kortárs magyar világot. És még csak sikkasztani sem feltétlenül kell hozzá. Elég tartás nélküli, elvtelen, megalkuvó, önző, eszménytelen-cinikus és elszánt „magyarnak” lenni, és elszakított magyarságunkat fennen lobogtatni – jól fizető, profi főállás biztosítva, ünnepléssel-reputácóval-elismertséggel határokon innen és túl, az együttérzéssel és a nemzeti szolidaritással ocsmány módon és permanensen visszaélve, azokat aljasul kihasználva, csakis és kizárólag saját zsebre játszva. Élősdi álnemzeti herék módjára. Persze – ha mindezt tehetik… Ha több mint negyedszázad múltán is, ha lassan harminc éve tétova tájékozatlanság, bicskanyitogató fél- vagy inkább negyedműveltség, nagycsoportos óvodásokat megszégyenítő naivitás, no meg kötelező feladatokat kipipáló hanyag nemtörődömség az úr e téren szerte a Kárpát-medencében… A főállású magyarok paradicsomában. Így jutunk el az immáron jó évtizede némi port vert Mucuska-ügyhöz (kiderült, hogy profi román – főállású magyar – hírszerző dolgozhatott a határon túli magyarok hivatalában is) – és tovább… Ideje lenne fölébredni, feleim, ott az illetékes hivatalokban.
Domonkos László. Magyar Hírlap. Magyar Hírlap

Csángó bált rendeztek Brüsszelben
Első alkalommal rendeztek csángó bált a brüsszeli Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodája (HUNINEU) társszervezésében. A szombati eseményen a gyerekek jelmezes játszóháza mellett moldvai csángó muzsikusok táncházat tartottak.
A hagyományteremtő bál és táncház a szervezők elképzelése szerint egy rendezvénysorozat kezdete. Terveik szerint a magyarországi és a határon túl élő magyar közösségek hagyományait bemutató táncos-énekes családi rendezvényt legalább félévenként megtartják.
Pappné Farkas Klára, az Országgyűlés pártjai által létrehozott Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért igazgatóságának elnöke, mint a program társszervezője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az alapítvány olyan programokat igyekszik Brüsszelbe hozni, amelyek a Kárpát-medence magyarságát jellemző értékeket, kulturális hagyományokat, emberi tartást mutatnak.
Az alapítványi elnök hangsúlyozta, hogy a csángómagyar közösség létezik, igyekszik megőrizni és továbbvinni közösség-összetartó magyar nyelvét és katolikus hitét, gazdagítva ezzel az európai kultúrát. Pappné Farkas Klára köszöntőjében felkérte Nagy Zoltánt, Magyarország brüsszeli nagykövetét, hogy ragadjon meg minden lehetőséget arra, hogy Brüsszel politikai színterein is lépjen fel a magyar kisebbségek, ezen belül a csángók jogaiért.
A nagykövet nyitóbeszédében kiemelte, hogy a csángók sajátos és változatos népművészete és kultúrája kivételes értéket képvisel Európa számára. „Napjainkban a csángó nyelvjárások a kipusztulás szélén állnak, és félő, hogy egy vagy két generáció alatt teljesen eltűnnek, és a nyelvvel együtt eltűnhet a nyelv által hordozott kultúra is” – figyelmeztetett.
Ezért az európai kulturális sokszínűség e kiemelkedő, ám veszélyeztetett példájának megőrzése szándékával az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jelentést fogadott el, amely ajánlásként fogalmazta meg, hogy az anyanyelvű oktatás lehetőségét a helyi iskolákban biztosítani kell a csángóknak is – emlékeztetett Nagy Zoltán.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke azt üzente a csángó bál résztvevőin keresztül nemcsak a brüsszeli magyaroknak, hogy a nagy távolság ellenére a csángók nem felejtik el a magyar nyelvet, és ápolják évszázados hagyományaikat.
A HUNINEU és a Zengő brüsszeli zenei műhely szervezésében a Flamand Közösségi Centrumban tartott bálon a moldvai csángó zenét Ségercz Ferenc és zenekara szolgáltatta. A táncházat a csángóföldi Pusztináról, Lujzikalagorról és Diószénről érkezett táncosok és énekesek vezették.
MTI. Erdély.ma

A német deportáltakra emlékeztek
Vasárnap délben a német származásúk miatt deportált túlélőkért és az elhunytakért imádkozva mutatott be szentmisét Exc. Böcskei László megyés püspök a nagyváradi kapucinus templomban.
1945 elején több mint 70 ezer németet deportáltak Romániából a Szovjetunióba, mely eseményről a Német Demokrata Fórum ebben az évben is megemlékezett.
Az alkalomra való tekintettel vasárnap délben Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök mutatott be szentmisét a váradi kapucinus rendi templomban, az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt. Elmélkedésében arra hívta fel a figyelmet: általában, amikor valaki azzal áll elénk, hogy tekintsünk fel rá, mert ő annyi mindent megvalósított, megcsinált és elért, akkor azt gondoljuk az illetőről, hogy milyen beképzelt és dicsekvős. Ugyanakkor mindennapi életünk folyamán az is gyakran előfordul, hogy az idősebb generáció tagjai próbálnak útmutatást, tanácsokat adni a fiataloknak. Vannak kivételes esetek tehát, amikor a magamutogatás érthető, megmagyarázható. Páldául Pál apostolt se kell elítéljük, amiért azt kéri a filippiektől, hogy tartsák őt példaképnek, hiszen a damaszkuszi úton a Krisztussal való találkozás hatására Saulból Pállá lett, átélte tehát azt az élményt, hogy Isten nagysága akkor is munkálkodik, érvényesül, amikor szimbolikusan vagy keresztény értelemben a legmélyebb szakadékban vagyunk. Amikor pedig a 71 évvel ezelőtt történetre emlékezünk, és azokra gondolunk, akik a rossz, az agresszió és az erőszak áldozatai lettek, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ők megtapasztalták azt is, hogy mennyire értékes az életük, amit Isten ajándékozott számukra, és nem adták fel azt a reményt, hogy sorsuk egyszer jobbra fordul, és ezzel mintául szolgálnak nekünk. Sajnos napjainkban is jellemző, hogy sokszor az ember a saját felebarátjának a legnagyobb ellensége, és jelenti a legnagyobb veszélyt, azonban ha bízunk abban, illetve hiszünk benne, hogy Isten sohasem távolodik el tőlünk, hanem közelít hozzánk, akkor joggal remélhetjük, hogy az emberiesség és a szeretet győzedelmeskedni fog- hangsúlyozta a főpásztor.
Egyre kevesebben
Nagyváradról, illetve Bihar megyéből a második világháborút követően 546 személyt- férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat egyaránt- hurcoltak a Szovjetunióba német származásúk miatt, az ország újjáépítése érdekében. Hideg és nagyon nehéz életkörülmények vártak rájuk, 116-an közülük ott maradtak, s ismeretlen sírokban nyugszanak. Jelenleg 23-an élnek közülük, sajnos egyre kevesebb az élő tanúk száma.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ma

Így vezették a magyarokat a halálba
Az első világháborúban fogságba esett magyar katonák balkáni halálmenetét járhatják végig képzeletben a székelyudvarhelyiek a Művelődési Ház koncerttermében a Szamár-sziget szellemkatonái című, vasárnap megnyitott rendhagyó tárlaton.
Multimédiás kiállításon mutatja meg az első világháborús magyar hadifoglyok gyötrelmeit Margittai Gábor és kutatótársa, Major Anita. „A szó szoros értelmében nyomozói munkát kellett végeznünk, azzal a hátránnyal, hogy a nyomok száz éve kihűltek, tanúk már nem voltak, a bizonyítékok pedig ismeretlen helyen rejtőznek” – avatta be a kutatói munka részleteibe a szép számban megjelent érdeklődőket Major Anita, a kiállítás kurátora. Azért végezték el a történelmi tényfeltárást, mert nem akarták, hogy eltűnjön vagy hazugságrétegek rakódjanak a Szamár-sziget haláltáborának történetére.
Mint ahogyan a kurátor is rámutatott, a hárompilléres Asinara-projekt a feledés, elhallgatás és a történelemhamisítás ellen szól. Könyvvel, dokumentumfilmmel és a március 11-éig Székelyudvarhelyen állomásozó vándorkiállítással ismertetik meg az érdeklődőkkel a nyomozómunka eredményét. „A kiállítás a nemzetközi megbékélést és a tényfeltárás szükségességét hangsúlyozza” – mondta el Major Anita az ötven óriásplakátból, festményekből, képekből, valamint a vitrinek alatti eredeti tárgyakból álló tárlatról, amelyek szimbolikus utazásra hívják a látogatókat.
„Az első világháború mintha kiesett volna a magyar közemlékezetből, annak ellenére, hogy csaknem kétszer annyi magyar áldozata volt, mint a második világháborúnak” – hívta fel a figyelmet Margittai Gábor a kiállításmegnyítón. Mint elmondta, a projektre az sarkallta a kisebbségkutatót, hogy az elhanyagolt első világháborún belül még elhanyagoltabb a hadifogság kérdése.
„1914 őszétől kezdve 85 ezren estek szerb hadifogságba, fél éven belül már csak 35 ezren élték túl a szerbiai hadifogolytáborok poklát. 35 ezer embert indítottak útnak 1915 őszén a balkáni halálmarson, át a havasokon, mocsarakon, az út végére 24 ezren maradtak életben. Őket áthajóztatták a Szamár-szigetre, a tengeren ezren haltak meg, őket névtelenül hajították a vízbe. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány embert fal fel a Szamár-szigeti haláltábor, de sejtjük, hogy a kolerajárvány után, 1916 tavaszán 16 ezer ember maradt életben. Őket átvitték Franciaországba aknamentesítésre és árokásásra, így az első világháború végére 85 ezerből csak hatezren maradtak életben. A hazautazás után viszont rengetegen meghaltak, hiszen nem bírták feldolgozni a tapasztaltakat” – foglalta össze a kálváriát a kutató.
yolc országot, több tucatnyi célpontot érintett kutatótársával az expedíció alatt, hogy felfedjék Szardínia kis mellékszigetén az elhallgatott magyar hadifoglyok sorsát. „Nemcsak országokon és népeken mentünk keresztül kutatásunk során, hanem a nemzetiségi gyűlölet minden formáján is. Aki a Balkánt végigjárja, az etnikai tisztogatások területét járja végig” – fogalmazott Margittai Gábor.
Székelyudvarhelyen március 12-éig tekinthető meg a vándorkiállítás, amelyen szimbolikusan a nézők is végigjárhatják a halálmenetet, megismerve a nemzetiségi ellentétet, a fájdalmat, amit a magyar hadifoglyok éltek meg.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Városrendezési terv nélkül Székelyudvarhely
Sok bosszúságot okoz az új általános városrendezési terv (PUG) késése azoknak, akik a város szélén, egyelőre külterültként bejegyzett telken építkeztek, ám egyre biztosabb, hogy még hosszú hónapokig kell várni a PUG elkészültéig. Hargita Megye Tanácsának építészeti bizottsága a továbbiakban nem hagyja jóvá azokat az udvarhelyi zonális rendezési terveket (PUZ), amelyekhez nem csatolták a 2012-ben megalakult, de azóta sem működő technikai bizottság véleményezését.
Mike Levente MPP-s képviselő a múlt heti önkormányzati ülésen aggodalmát fejezte ki, amiért még mindig nem készültek el az illetékesek az általános városrendezési tervvel. Mint mondta, nemrég beszélt a munkát végző tervezőcég vezetőjével, aki nagyon szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a június 5-ei helyhatósági választások előtt befejezhetik a PUG-ot. Mike azt szeretné, hogy kezeljék prioritásként a problémát a városatyák: mandátumuk lejártával hagyjanak rendet maguk után. Egyébként Jakab Mária megbízott székelyudvarhelyi főépítész – aki nem volt jelen a tervek megvitatásánál – szerint szemmel láthatóan nem volt jól átgondolva a PUG. 
A törvény előírja, hogy minden városnak, municípiumnak, megyei önkormányzatnak – a főépítészeti hivatala mellett – legyen egy külsős szakemberekből álló terület- és városrendezési bizottsága, amelynek általában építő- és építészmérnökök a tagjai – magyarázta megkeresésünkre Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Mint mondta, egyebek mellett ezen szakemberek feladata véleményezni, hogy a zonális rendezési tervek (PUZ) megfelelően készültek-e el: betartották-e a tervezett útszélességeket, a szomszédok elegendő távolságra lesznek-e egymástól stb.. A bizottságot minden PUZ jóváhagyása előtt össze kell hívja az adott hivatal főépítésze, ám jelentésük csak konzultatív jellegű. Városok esetén ezt a véleményezést, illetve a terveket el kell küldeni a megyei önkormányzat építészeti osztályára, ahol szintén jóvá kell hagyni. Zonális rendezési tervre azoknak van szükségük, akik a települések szélén, külterületeken építkeznének (nem haszonépületeket).
Noha Udvarhelyen 2012-ben megalakult a kérdéses bizottság, a Hargita megyei illetékesek azóta sem kaptak tőlük véleményezést, mivel az csak egyszer volt összehívva – nyilatkozta Incze Csongor. Mint mondta, rengeteg terv érkezik a megyei bizottsághoz – melynek legtöbb tagja nem udvarhelyi –, a jó döntések érdekében pedig fontos volna, hogy egy helyi szakértők által megfogalmazott vélemény is segítse a munkát. „Nem beszélve arról, hogy ilyen bizottsági véleményezés nélküli eseteknél fennállhat annak a veszélye, hogy bizonyos érdekcsoportok pult alatt átvihetnek bizonyos dolgokat egy főépítészen. Ha több ember tanulmányozza a terveket, akkor csökken a »pult alatti« egyezkedések lehetősége” – magyarázta az alelnök. Hangsúlyozta, a nem megfelelően elkészített tervek hatalmas veszélyekkel járhatnak, hiszen előfordulhat, hogy évek múlva „egy haragos szomszéd” bírósághoz fordul területrendezési ügyben, a végzés alapján pedig le kell majd bontani a lakóházat. A felsoroltak okán az elmúlt napokban a megyei illetékesek átiratot küldtek az udvarhelyi polgármesteri hivatalnak, amelyben tudatják: a továbbiakban semmilyen rendezési tervet nem fognak tárgyalni, ha nem látják mellette a technikai bizottság véleményezését.
„Felkérem Bunta Levente polgármestert, hogy az átláthatóság jegyében a továbbiakban a hatályos jogszabályoknak megfelelően hívja össze a külsős szakértőkből álló bizottságot. Ne hagyja, hogy egyáltalán a gyanúja is felmerüljön annak, hogy különböző érdekcsoportok akarata érvényesül a közösség érdekeivel szemben” – jelentette ki Incze Csongor.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro