SZNT: új korszak kezdődhet a román-magyar viszonyban
Üdvözölte Klaus Johannis államelnökké választását Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint új korszak kezdődhet a magyar-román viszonyban.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint ez az új korszak a kölcsönös tiszteletre, az alapvető emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartására, a Magyarország és Románia közötti hosszú távú bizalomra épülhet. Hozzátette: mindez esélytelen a székelyek jogainak intézményi garanciája nélkül, a székely törekvések elismerése nélkül, illetve a székely zászló és a magyar feliratok további üldözése mellett.
Az SZNT elnöke „változásként" üdvözölte Johannis győzelmét, és úgy értékelte, eljöhet az a pillanat, amikor Románia minden polgára megéli a tényleges szabadságot és jogegyenlőséget. Izsák szerint esély van arra, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek végre otthon érezzék magukat szülőföldjükön, továbbá esély van arra, hogy javuljon a román-magyar viszony.
„A romániai választások második fordulója után ismételten kifejezzük reményünket, hogy Románia is felismeri, hosszú távú érdekei azonosak Magyarországéival, egymás természetes stratégia partnerei, és csakis a kölcsönös bizalom légkörében lehetséges az a szoros együttműködés, amely mindkét ország állampolgárának érdeke" – olvasható a közleményben.
Ennek az együttműködésnek – írta Izsák Balázs – természetes előfeltétele, hogy a két ország közötti kormányközi vegyes bizottság érdemben folytassa munkáját az államközi szerződésnek megfelelően, és megkezdődjön az érdemi párbeszéd a romániai magyarok jogainak biztosításáról, az intézményi garanciák megteremtéséről, beleértve az autonómiát is. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezzel a választási győzelemmel Románia közigazgatási reformjának terve a helyi közösségek akaratára és hosszú távú szolidaritására fog épülni. Ez a reménység késztette a székelyeket, hogy nagyon nagy számban szavazzanak Klaus Johannisra – tette hozzá az SZNT elnöke. MTI
Erdély.ma

Korodi: a jelenlegi ellenzékkel is párbeszédet kell folytassunk
A Duna Tv Közbeszéd című műsorában a műsorvezető Száva Enikő először arról kérdezte az adás meghívottját, Korodi Attila képviselőt, környezetvédelmi minisztert, hogy Johannis államelnöké választása után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányon marad-e?
Korodi erre azt válaszolta, hogy ez most egy ilyen „lelkes szavazás után” nehéz kérdés, szerinte az a leghelyesebb, ha nem hoznak elhamarkodott döntést, mert a kormányzásnak mindig van jó és rossz oldala is. Hozzátette: az RMDSZ azt kell mérlegelje és eldöntse, hogy Johanis mandátuma alatt az erdélyi magyarok ügyének legjobb képviseletéhez mi a legmegfelelőbb eszköz.
A képviselő miután határozottan elismerte, hogy az RMDSZ jelenleg kínos helyzetben van, kifejtette, hogy az ellenzéki pártvezetőkkel is párbeszédet kell folytassanak.
Kelemen Hunor azon kijelentésére, miszerint Johannis megválasztásával hosszú időre nem lesz előrelépés a romániai nemzeti kisebbségek ügyében, Korodi azt mondta, hogy ő az Európa Tanács tagjaként ezt a kérdést másként közelíti meg. A képviselő reményei szerint Johannis jelenléte az erdélyi magyarokat megerősíti.
Száva Enikő azon felvetésére, miszerint Korodi nyilatkozataiból azt lehetett kivenni, hogy ő Victor Pontára szavazott, a képviselő erre kitérő választ adott, illetve egy viccel zárta le a témát. Majd arról beszélt, hogy ő az elmúlt 8 hónapban környezetvédelmi miniszterként szabad kezet kapott, és zavartalanul végezhette munkáját.
Korodi Attila azt mondta: a szövetség jól döntött, amikor a szavazókra bízta a döntés jogát, mert a „szavazás az egy érzelmi kérdés is”.
A választások második fordulója után sem lazult a kötelék az RMDSZ és a magyar választók között – állította a Közbeszéd vendége.
A területi szervezetek elemzése alapján az RMDSZ vezetősége dönt arról, hogy maradjanak-e a kormányzásban – magyarázta Korodi a beszélgetés végén.
dunatv.hu
Erdély.ma

Film a székelyföldi betyárokról
Közel kétéves forgatás után a Médiatanács Magyar Média Mecénatúra programjának támogatásával a napokban elkészült a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila ötvenkét perces Székelyföldi betyárok című dokumentumfilmje az ozsdolai Pusztai Ferencről és Dézsi Dénesről, valamint a kászonfeltízi Máté Györgyről (Jegesről).
A filmes stáb többek között Ozsdolán, Bélafalván, Esztelneken, Dálnokon, Csernátonban és a Kászonokban forgatott, megszólaltatva mindazokat a kortársakat, akik ismerték a három betyárt. „Nem klasszikus értelemben vett dokumentumfilm készült, szubjektív megközelítésben viszonyultunk a témához, reméljük könnyen fogyasztható és érthető filmet sikerült összehozni” – mondta érdeklődésünkre Zsigmond Attila operatőr és rendező. A dokumentumfilmet a jövő év elején a Duna Televízió tűzi elsőként műsorra. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kastélyból négycsillagos szálló (Helyi történelemből feltarisznyázva távozik a vendég)
Kastélyszálló nyílt a vargyasi Daniel család olaszteleki ágának egykori rezidenciáján. Öt év munka után a lepattant állapotból felújított épület és parkosított kert várja a vendégeket. Az ingatlant 2009-ben vásárolta meg a Rácz házaspár, a Bukarestben dolgozó csíkszeredai Attila és felesége, a fővárosban egyetemet végzett sepsiszentgyörgyi Lilla. Álmuk valóra vált: két hónapja megnyitották a kastélyszállót. A gazdasági tevékenység mellett kulturális célokat is szolgál az épület és kertje, különböző rendezvényeknek biztosít helyszínt.
Építőtelep volt
Az Olaszteleken áthaladó észlelhette, hogy az egyre romló állapotú kastély körül öt éve mozdult valami: emberek járkáltak, mértek, ástak, dolgoztak, aztán nagyobb munkába kezdtek. Műemlékről lévén szó, előbb régészeti, művészettörténeti kutatási, feltárási, restaurálási munkát végeztek, s csak azután következhetett a tulajdonképpeni épületrestaurálás.
A tulajdonosok a vásárlás után megnyitották a kapukat a nagyközönség előtt az olaszteleki falunapon, jelezve a szándékot, hogy felújítás után gazdasági tevékenységet szeretnének folytatni, s párhuzamosan a kulturális élet felé is nyitnak. Öt év után megtörtént az átadás és a kastélyszálló hivatalos megnyitója. Ismét a falutalálkozó alkalmával szervezték meg a rendezvényt, és megerősítették abbeli szándékukat, hogy nyitottak a művelődési eseményekre. Keresik a partnerséget a helyi közösségekkel, kistermelőkkel, népi mesterekkel, vendégforgalmi szolgáltatókkal. A megnyitás óta megfordult vendégek értékelték, hogy falubeli kovácshoz, kürtőskalácssütőhöz látogathattak el.
A kastélyban
Az érkezőt a felújított kastély látványa fogadja. Előtte kőből rakott kerítésoszlopok. Kovácsoltvas kerítés készül Nagy György helybeli díszkovács műhelyében. A kapu hamarosan meglesz, aztán következnek a kerítéselemek. A hátsó behajtóban több kiskocsi: vendégek is vannak. A földszinti kőtornácból az utolsó ajtón belépve a recepció fogad. Boltív alatt könyvespolc: Erdővidéket, Háromszéket, látványosságait, turisztikai lehetőségeit népszerűsítő kiadványok kaphatók. A szálláshely elfoglalásához más ajtón kell bemenni. A benyitót érdekes látvány fogadja: az ajtó előtt földbe süllyesztett történelem. Üvegpadló alatt homokágyban kiképzett, megvilágított tározó, abban kőfaragványok, ajtó- és ablakkeretrészek, díszes csempedarabok – a feltárás során talált elemek, melyeket így értékesítettek. A látvány már sejteti, nem mindennapi helyre érkezett a vendég. Több évszázados, ódon tölgyfa lépcsőkön az emeletre feljutva egy folyosón át jutunk el az ebédlőbe. A tágas térben épp reggeliznek a vendégek. Néhol falfestmények tarkítják a teret. A terem rendezvények, konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Már tartottak itt keresztelőt, s jelentkeztek kisebb lakodalom, konfirmáció utáni lakoma tartására, érdekes módon nemcsak távolról, hanem Székelyföldről is – meséli Lilla, aki Attilával felváltva kalauzol végig az épületen. Közben az anya az öt év alatt harmadik, egy hónapos kislányukra vigyáz, az apa a vendégeket fogadja. Más közösségi terek is használhatóak. A könyvtárszoba feltöltése még folyik, de már használható. Alant boltíves borpince, hangulatos lakomák helyszíne, ha például éppenséggel vaddisznópörköltet főznek bográcsban, ott feltálalható.
A feltárás során a fő meglepetést a falkutatás hozta, 17. századi szekkó technikával készített falfestményrészletek kerültek elő. Valamikor itt hatalmas bálterem volt, s falai a Facebook internetes közösségi oldal 17. századi megfelelői lehettek – véli Lilla –: a Daniel család szociális, politikai emelkedésének fontosabb mozzanatait festették a terem falára, hogy a bálozó közönség láthassa, kivel áll szemben. Nyolc majdnem teljes falfestményrészletet tártak fel és restauráltak. Hátravan még annak megfejtése, hogy pontosan milyen jeleneteket ábrázolnak a festmények. Megszemélyesített szobák
Az egykori bálterem utólagos feldarabolásával a falfestmények több terembe oszlottak szét. Az ebédlőn kívül a folyosón, a bárban és szobákban is láthatóak képek.
A pince fölötti emeleti sarokszobában jól kivehetőek a jelenetek. A Daniel család egyik tagja által vezetett erdélyi követség átadja a török portának járó adót a szultánnak Konstantinápolyban. A festményen feltüntették a pénzt őrző veretes ládát és erszényeket, az adóként szállított sólymot és az ajándékba vitt díszes paripát. A soktornyos várost ábrázoló szekkóról a helyiséget Kon­stantinápoly-szobának nevezték el. Lakója magával viheti a festmény mondanivalójának történetét, nem mindennapi élménnyel térhet haza.
A többi fenti helyiség közvetlenül kapcsolódik a Danielekhez. A legnagyobb építkezést végrehajtó Daniel Mihály és neje, Henter Judit nevét viseli egy-egy szoba. Továbbá az a terem, amelynek külső falán a családi hattyús címert tartalmazó méretes kőfaragvány díszeleg, a Hattyús szoba nevet kapta, a vendégek Nászutas lakosztályként is számon tartják.
A földszinten másik négy szoba. Az egykori boltíves kapubejáratot még a 18. században befalazták, oda másodlagosan reneszánsz faragott ajtókeretet helyeztek, szemöldökén a Daniel-címerrel és az 1649-es évszámmal. Két oldalán a Daniel Gábor és felesége, Rauber Mária emlékét őrző kőlap. A szoba a Kapubehajtó-szoba nevet kapta. Másiknak a neve Erdővidéki lak, mely kőfalmaradványával a Vargyas-szorost idézi meg, a fürdőszoba zöld kőburkolatával az erdőkre utal. Megőrizték az ajtók korabeli kovácsoltvas elemeit, és újakat is készíttettek. A szemlélő nem is tudja megkülönböztetni, melyik a korabeli és melyik az új. Szintén lent található az Olaszteleki szállás nevű szoba. A megnevezés abból adódik, hogy a legelső, még szállásként említett épületrészben kapott helyet. A Rejtélyek szobája neve onnan származik, hogy két épületszárny között befalazott, elzárt kamrára bukkantak, s rejtély, miért hagyták úgy. Ebből alakították ki a vendégszoba fürdőjét. Kastélyban nem is lehet elképzelni hagyományos szállókban megszokott egyenszobákat. Megvan mindeniknek a maga egyedisége, de ami mégis közös, az a bútorzat. Nem lévén információ egyik kor bútorzatáról sem, nem vásároltak össze régi, össze nem illő darabokat, hanem a kastély felújítása során kimentett több évszázados cserefa gerendákat használták alapanyagnak. Azokat szabták méretre, és ötvözték rézlemezzel, csiszolt kőlappal vagy asztal esetén síküveggel, meghagyva a régies hangulatot. Ahol szükség volt a szerkezet megerősítésére, a vasat régi fagerendával álcázták. Szálló és azon túl
A szállót Rácz G. Attila egyéni vállalkozása működteti. Egyelőre nyolcfős csapattal dolgoznak, de előreláthatólag bővül a munkatársak köre, amint állandósulnak a vendégek. Kiegészítő tevékenységeket, szolgáltatásokat nyújtanak, programokat szerveznek, ezeket többnyire partnerekkel oldják meg. A nyolc szobában tizenhat vendéget, pótágyazva huszonkettőt tudnak elszállásolni. Folyamatosan arra törekednek, hogy még szebbé, kényelmesebbé varázsolják a kastélyt – mesélik a tulajdonosok.
Mindezeken túl, mint már az eltelt öt év alatt is, kulturális rendezvényeknek biztosítanak teret. Három nagyobb rendezvény állandósult. Az olaszteleki falutalálkozók alkalmával művelődési események zajlanak a telken, s a baróti a Kájoni Consort által szervezett erdővidéki régizene-találkozónak is helyet adnak. A Webkastély című vetélkedő alkalmával összeállt egy Danielek apródjai nevű csapat, mely a kastélyt népszerűsítette. Ezeket a tevékenységeket már az ingatlan megvásárlásakor létrehozott Daniel Kastély Egyesület karolta fel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyed Ákos Bethlen Gábor-díjas
Egyed Ákos történettudósnak, az Erdélyi Múzeum Egyesület volt elnökének, Sir Bryan Cartledge angol történésznek, diplomatának, egykori nagykövetnek, Markus Meckel evangélikus lelkésznek, a Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminiszterének, valamint Zétényi Zsolt ügyvédnek, volt MDF-es parlamenti képviselőnek ítélte oda idén a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma az erdélyi fejedelemről elnevezett díjakat.
Az elismerést minden évben azok kaphatják meg, akik életművükkel, áldozatos munkájukkal sokat tettek a magyarság értékeinek megőrzése, gyarapítása és Közép-Európa népeinek békés együttélése érdekében. A díjat vasárnap este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban adta át a megjelenteknek Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke, valamint az erdélyi fejedelmet áb­rázoló érem alkotója, Péterfy László szobrászművész. Sir Bryan Cartledge és Markus Meckel az ünnepségen nem tudott megjelenni, így nem vette át személyesen a kitüntetést.
A Bethlen Gábor-díjak mellett az ünnepségen adták át a Márton Áron-emlékérmet Árva Lászlónak, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium igazgatójának és Pawel Cebula lengyel ferences szerzetesnek, „a lengyel–magyar barátság éltetőjének”. A kuratórium az erdélyi katolikus egyház püspökéről elnevezett emlékérmet az időközben szeptemberben elhunyt Saáry Éva geológusnak, költőnek, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör volt elnökének is odaítélte. A díjat – Szervátiusz Tibor szobrászművész bronzból készült alkotását – a művész lánya vette át. A rendezvényen adták át a Kossuth-díjas magyar íróról elnevezett Tamási Áron-díjat is, amelyet a kuratórium Margittai Gábor író tanárnak, a Magyar Nemzet szerkesztőjének ítélt oda.

Az RMDSZ törvényt szeretne a magyar szórvány napjának megünneplésére
Az RMDSZ a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) e heti ülésén javaslatot tesz arra, hogy törvény szentesítse a magyar szórvány napjának megünneplését.
Ezt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be szombaton Medgyesen, a magyar szórvány napjának központi rendezvényén. Az RMDSZ hírlevele szerint Kelemen Hunor köszönetet mondott mindazoknak, akik közösségépítő munkát végeznek a szórványvidékeken, hangsúlyozva, hogy "tömb és szórvány egymásra van utalva, egyik sem létezhet a másik nélkül".
Az RMDSZ elnöke szerint leghamarabb a nagy-városi szórványközösségek számára kell megoldást találni a kihívásokra. "A legnagyobb probléma az, hogy nem tudjuk elérni a nagyvárosok negyedeiben élő magyar embereket, még az egyház segítségével sem. A Temesvár, Zilah vagy éppen Kolozsvár nagy negyedeiben élő magyar közösségek a legveszélyeztetettebbek, őket fenyegeti leginkább az asszimiláció veszélye" – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. A politikus kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát. Kijelentette, minden magyar gyermek számára biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy anyanyelvén tanuljon.
Az ünnepségen Csulák Péter, Magyarország kolozsvári konzulja olvasta fel Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter üzenetét. A miniszter hangsúlyozta, kiemelt feladatának tekinti, hogy a tárca minden eszközzel erősítse a román–magyar kétoldalú gazdasági és fejlesztéspolitikai kapcsolatokat.
"A román–magyar kormányzati együttműködés elmélyítésében kiemelt szerepe van az erdélyi magyarságnak, hiszen ők tudnak hidat képezni a két ország között. Hiszem, hogy az erdélyi magyarság Románia számára érték, és a román kormány a magyarság erős kormányzati és parlamenti képviseletét biztosító Romániai Magyar Demokrata Szövetségben és annak elnökében, Kelemen Hunorban stratégiai szövetségesre talál közös céljaink elérése érdekében" – írta Seszták Miklós.
Az RMDSZ a nagyváradi kongresszusán 2011-ben fogadott el határozatot arról, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítja. 2012-ben a Máért az egész Kárpát-medencére kiterjesztette a magyar szórvány napjának megünneplését.
Népújság (Marosvásárhely)

„A végeken is megmaradni”
Beszélgetés Raffay Ernő történésszel –
Raffay Ernő történész nemcsak a székelység története iránti érzékenység, hanem Székelyföldről származó felmenői jogán is gyakori vendég Háromszéken. Hiába, hogy magyar állampolgárnak született, felnőtt fejjel megtanult románul is, hiszen az itteni magyarság múltját nem lehet tisztán látni a román nyelvű dokumentumok ismerete nélkül. Nemcsak múltunkról, jövőnk kilátásairól is faggattuk az ismert szakembert.
– Mit jelent önnek magánemberként Erdély, és ezen belül Székelyföld? 
– Számomra Erdély többek közt azt is jelenti, hogy ötvenegy százalékban székely vagyok, mert őseim Csókfalváról költöztek ki Magyarországra, és vallom, hogy az ember származása meghatározza a gondolkodását.
– Különbséget tesz az anyaországi és erdélyi gondolkodásmód közt? 
– 1948 óta olyan szellemi lepusztulás észlelhető Magyarországon a kommunizmus és a liberális eszmék miatt, amely például Háromszékre nem jellemző. Első alkalommal 45 éve jártam itt, de azóta évente többször jövök ide, ahol a fokozott nemzeti érzést átélhetem.
– Történészként is úgy tartja, hogy különböző irányzatok szabják meg a tudományág alakulását?
– Többféle történész létezik. Szegeden, a történelem szakon volt egy öreg, kommunista, zsidó származású, zseniális történészprofesszorom, Mérai Gyula akadémikus. Ő mondta, a történelem olyan tudomány, amelyik visszafelé mindig változik. A Kárpát-medencei történészek közt háromféle eszmetörténeti irány létezik: konzervatív, liberális és szocialista vagy kommunista. Az első szerint az ember a Jóisten kezében van és általa alakítja a történelmet; ezt az utóbbiak nem fogadják el. Ez is az oka, hogy Magyarországon jelenleg nagy küzdelem zajlik a tudományos intézetekben azzal a céllal, hogy a magyar nemzet történetét normálisan írják meg. Ez a törekvés nem mindegy, merre alakul a jövő nemzedékének szempontjából, Székelyföldtől Budapestig, hiszen ez megszabja a történelem oktatását is. Mert mint szaktudomány, a történelem ugyan nem igazán lényeges, de a nemzeti tudat formálásában nagy szerepe van, és ez közvetve kihat a társadalom egészére. Ma a liberális történelemtudat az egyén személyi szabadságát tekinti elsőnek, és nem teszi a hangsúlyt a kollektív gondolkodásra. Amikor Erdélyben tartózkodom, azt látom, hogy az együttes tudat, az istenhit meg a nemzeti gondolkodás hármassága itt még él.
– A magyar történelmi tudatban milyen helyet foglal el a székely történelem?
– Az összmagyarság jelenleg 10 országban él szétszórva. Ezért mindeniknek más történelmi tudata alakult ki, a helyi diktatúra vagy demokrácia létével vagy nemlétével összefüggésben. Ezért időszerű kérdés, hogy igazságos megoldást kell találni az együtt élő népek közt, és utána lehet beszélni a részletekről is. Visszatérve a kérdésre, a székelység múltjának minden korszaka tanulságos. Például a román történészeknek igazuk van, amikor azt emlegetik, hogy a 18. századtól számbelileg többségre jutottak Erdélyben, viszont mélyebbre kellene ásni, s elgondolkodni azon, hogy ez miként alakulhatott így.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Johannis és a romániai eufória politológus szemmel
Az apolitikus fiatalok nagyarányú választási részvétele, az internet szerepe és a PSD gyűlöletkampánya egyaránt hozzájárult Klaus Johannis győzelméhez Bakk Miklós politológus szerint. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára a Krónikának adott interjúban elmondta: kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság közvetlenül nem várhat előrelépést a német nemzetiségű politikus államfővé választásától, elnöki közvetítői szerepe azonban lehetőséget adhat arra, hogy ilyen kezdeményezéseket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
– Mivel magyarázható az államfőválasztás második fordulójának lényegesen kisebb eséllyel nekivágó Klaus Johannis sikere, aki minden várakozást felülmúló győzelmet aratott ellenfelével szemben? Maga Nagyszeben polgármestere is az internet szerepét emelte ki a szavazópolgárok mozgósításában, mások a diaszpórában tapasztalt választási rendellenességekkel indokolják a jobboldali jelölt diadalát.
– Úgy hiszem, a magyarázat többrétű, és gondolom, az utólagos vizsgálatok is visszaigazolják ezt. Először is: nagy számban jelentek meg szavazni – a jelek szerint – olyan fiatalok, akik a korábbi felmérések szerint a közömbös, apolitikus vagy elitellenes-rendszerellenes kategóriába tartozhattak. Az internet, a közösségi hálózatok szerepe az ő esetükben valóban fontos lehetett.
Másodszor: nagyon fontos szerepe volt a külföldön élő románságnak. Itt most nem a szavazataikra gondolok, hanem arra, hogy ők is részei, méghozzá nagyon aktív működtetői voltak annak a közösségi hálónak, amely a külföldi szavazókörök kérdésének tematizálásával sok román állampolgár – itthoni ismerőseik, rokonaik – szavazási hajlandóságát megváltoztatta. Végül maga az első forduló utáni PSD-kampány is szerepet játszott ebben. A szociáldemokraták gyűlöletkampánnyal próbáltak olyan törésvonalakat felerősíteni, amelyekről azt gondolták, hogy az ő többségüket konzerválják, de tévedtek.
–Tehát esetleg indokoltabb ott keresni a választás végkimenetelét, hogy mit rontott el Victor Ponta és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD)? Mennyiben tekinthető a baloldallal és annak jelöltjével szembeni protestszavazatnak az államelnöki megmérettetésen született eredmény?
– A PSD elutasítása önmagában még nem protestszavazás. Ha viszont a Johannis-szavazatok egy részét az egész eddigi zsákmánypolitikai rendszer elutasítása motiválta, akkor már protestszavazásról beszélhetünk. Ezzel összefüggően tény, hogy valami rendszerváltó hangulat, eufória lengi most be Romániát. Johannis néhány kijelentése is arra utal, hogy így fogja fel a helyzetet. „Visszavettük az országot”, mondja, azonban nem vagyok meggyőződve, hogy ez egy gyökeres rendszerátalakítás kezdete.
– Milyen kihatással bírhat Johannis győzelme a belpolitikai erőviszonyokra? Előfordulhat-e például, hogy átrendeződik a parlamenti aritmetika, és új többség, ebből kifolyólag új kormánykoalíció és kormány jöjjön létre még a 2016-os törvényhozási választások előtt?
– Az államfőnek igazából nincsenek alkotmányos eszközei arra, hogy koalíciókat hozzon létre, alakítson át. Azonban kialakult egy ilyen gyakorlat, várakozás, amely Traian Băsescu alatt szinte szokásjoggá vált. Nem tudom, Johannis folytatni akarja-e ezt. Nem habitusa, és informális eszközei sincsenek annyira hozzá, tehát a várt rendszerátalakulás abban az irányban várható, hogy gyengébb államfő, erősebb kormány, erősebb parlamenti ellenőrzés következik. Ez nem egyik napról a másikra jön el, ezért nem jósolható meg, hogy marad-e a Ponta-kormány, amely alkotmányjogilag nyugodtan maradhat.
– Egyike volt azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek, akik az államfőválasztás második fordulója előtt kibocsátott felhívásukban az erdélyi reménykedés képviselőjének nevezték Johannist. Mennyiben erősödhet ön szerint a szebeni politikus elnöki mandátuma révén az összerdélyi szolidaritás, milyen mértékben járulhat hozzá ez a siker a régió felemelkedéséhez?
– Johannis kampánya egyértelműen előhívott, aktivizált egyfajta közös erdélyi identitást. Ez most egy erős érzületi alap, a kérdés az, hogy ki mit tesz vele. Elsősorban Johannisnak kell valamiképpen erre reflektálnia. Hogy miképp teszi, arra nincs elképzelésem. De ettől függetlenül a transzszilvanista mozgalom intézményesülésének nem szabad leállnia, nem volna jó, ha a Johannis-illúziók lefékeznék ezt a mozgalmat.
– Bár a többségében magyarok lakta vidékeken a választáson való részvétel elmaradt az országos átlagtól, még így is magasabb volt, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt a 14 elnökjelölt között. Ugyanakkor a magyar szavazók túlnyomó többsége Johannisra voksolt. Milyen következtetéseket kellene levonniuk ebből az erdélyi magyar politikai alakulatoknak? Különösen az RMDSZ-nek, amely választói belátására bízta ugyan, hogy kire szavaznak, ám eléggé nyilvánvalóan kormányzati partnerének kampányolt.
– A magyarok jelentős többsége Johannisra szavazott, ennek egyik oka véleményem szerint egyfajta ösztönös erdélyiség. A kevésbeszédű, de a szavakat megfontoltabban, nagyobb súllyal használó Johannis közelebb állt az erdélyi szavazókhoz, mint az a Ponta, akiről az egyik neves román elemző azt írta, hogy „folyadék”, amely fölveszi annak az edénynek a formáját, amelybe beletöltik.
A legfontosabb üzenet, amit az RMDSZ kapott: nem tekinthet el választóinak ettől az ösztönös viszonyítási keretétől csupán valamilyen koalíciós-taktikai ésszerűség nevében. Mindeddig az RMDSZ elsősorban abban a kérdésben őrizte meg a választóinak a bizalmát, hogy legyen-e az erdélyi magyarságnak parlamenti képviselete.
A parlamenti képviselet megőrzése érdekében a magyar választók többsége mindeddig követte az RMDSZ-t, minden más politikai kérdést – így köztük a mostani államfőválasztást is – azonban külön mérlegelés tárgyává tett és tesz. Viszont ezekben a kérdésekben sem hasznos az RMDSZ-nek szembemenni választói többségének az opcióival, mert ez erodálja az iránta való bizalmat.
– Várhat-e előrelépést kisebbségi törekvései terén az erdélyi magyarság azt követően, hogy Johannis személyében először lesz egy nemzeti kisebbség soraiból származó államfője Romániának?
– Közvetlenül nem, mert Johannis nem nagyon szólhat bele a kormányzásba. Viszont államfőként közvetítői szereppel rendelkezik az állam és a társadalom között, ezt az alkotmány 80. szakasza elő is írja számára. Ez adhat neki lehetőséget arra, hogy – például – fontos mozgalmakat, civil kezdeményezéseket, köztük kisebbségieket is a törvényhozás és a kormányzás befolyásolói közé emeljen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Érzelmek győzelme
Ha vasárnap a román állampolgárok többsége „racionális” döntést hozott volna az államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor azzal a meggyőződéssel dolgozna tovább Victor Ponta árnyékában, hogy a magyarság törekvései hitelesek maradtak.
Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.
A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.
Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.
Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Meleşcanu is belebukott az államfőválasztásba
Nyolc napon belül a második külügyminiszter bukott bele a külföldön élő románok szavazása miatt kirobbant botrányba: a múlt hétfőn lemondott Titus Corlăţean helyére aznap kinevezett Teodor Meleşcanu hétfőn bejelentette, hogy távozik tisztségéből.
Victor Ponta miniszterelnök közölte: Mihnea Motocot, Románia Európai Bizottsághoz delegált nagykövetét jelöli a helyére.
A tárcavezető az államfőválasztás vasárnapi második fordulójának külföldi menetét ismertetve mindazonáltal a pozitívumokra igyekezett helyezni a hangsúlyt. Mint kifejtette, csupán öt nappal a második forduló előtt vette át a tárca irányítását, így elsődleges célja az volt, hogy gördülékenyebbé tegye a szavazás menetét, miután az első körben hiába álltak egyesek hosszú órákig sorban a külképviseletek előtt, a lassú ügymenet miatt végül nem tudtak szavazójogukkal élni.
Meleşcanu emlékeztetett: a tárca honlapjáról is letölthetővé tették azt a nyilatkozatot, amelyben a választópolgár saját felelősségére kijelenti, hogy máshol nem szavazott, emellett növelték a bélyegzők és a szavazófülkék számát. Azt állította ugyanakkor, hogy a külföldi szavazókörök számának növelése törvényesen nem volt lehetséges, így az lehetővé tette volna a végeredmény megóvását.
A miniszter rámutatott: mindezek nyomán rekordszámú külföldön élő román élhetett választójogával, hiszen több mint 370 ezren voksoltak, ami háromszorosa az első forduló részvételnek. Azt is kifejtette, hogy a szavazási folyamat „jelentősebb incidensek" nélkül zajlott. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy vasárnap este az urnazárás utána párizsi és a torinói külképviselet előtt rekedt, felháborodott román állampolgárokat könnygázzal kellett szétoszlatni.
A miniszter szerint a választási ügymenetet szabályozó jelenlegi jogszabály elavult, nem felel meg a demográfiai realitásoknak, mivel azt még az EU-csatlakozás előtt fogadták el, azóta viszont mintegy hárommillióan költöztek külföldre dolgozni.
Meleşcanu bocsánatot kért azoktól, akik nem tudtak szavazati jogukkal élni, megjegyezve: valakinek vállalnia kell a felelősséget, és mivel a polgárokat nem lehet felelőssé tenni, ő maga vállalja a felelősséget azzal, hogy lemond.
Mint ismeretes, Meleşcanu elődje, Titus Corlăţean azért mondott le, mert nyomást gyakoroltak rá a külföldi szavazókörök számának növelése érdekében, amit ő törvénytelennek tartott, ezért nem volt hajlandó meglépni. Ugyanakkor utódja, Teodor Meleşcanu is ugyanezen álláspontra helyezkedett, ennek nyomán ismét csak több ezernyi külföldön élő román állampolgár nem tudott szavazati jogával élni, mivel hiába álltak be a külképviseletek előtt kígyózó sorokba, nem kerültek sorra urnazárásig.
Emiatt Párizsban és Torinóban a felháborodott tömeg megpróbált behatolni a külképviseletre, amit a kivezényelt rohamrendőrök könnygázzal akadályoztak meg.
A külföldi voksolás miatti incidensek nyomán a két forduló között kormányellenes tüntetések zajlottak Romániában, mivel fölmerült a gyanú, hogy a baloldali kormány szándékosan korlátozta a rendszerint a jobboldalra szavazó külföldi románok szavazati jogát. Ezek a fejlemények jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a jobbközép jelölt, Klaus Johannis vereséget mért az esélyesebbnek tartott baloldali jelöltre, Victor Ponta miniszterelnökre.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Kiállítás a Szárhegyi Művésztelep kincseiből
Kedden délután nyitották meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban azt a tárlatot, amely betekintést nyújt a felhalmozott értékekbe, melyek a művésztelep négy évtizede alatt születtek.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel. „A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket.”
Czimbalmos Attila igazgató megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, az immár néhai Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet.
A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Fejedelmi Nap volt a gimnáziumban
Diákok és tanárok gyülekeztek kedden a Lorántffy Zsuzsanna szobra előtt, a fejedelemasszony nevét viselő nagyváradi református gimnázium által szervezett, Fejedelmi Nap nevű rendezvényen.
Amint Szabó Zsuzsa iskolaigazgatótól megtudtuk, a magyar fejedelmek emlékének szentelt ünnepséget minden évben megszervezik, s mindig más történelmi személyiséget helyeznek a középpontba. Kövendi István iskolalelkész kihangsúlyozta: tudnunk kell, honnan jöttünk, kik vagyunk, mi a a múltunk – s mindezt a következő generációknak is át kell adni. Ilyen értelemben a fejedelemasszony nem csupán egy történelmi személyiség, az őt jellemző tiszteletet, tartást, kiállást fontos továbbadnunk, hogy soha ne merüljön feledésbe.
Színdarab
A szobor megkoszorúzását követően a gimnázium kórusa, Lukács Angéla zenetanár vezetésével egy Zsuzsanna napi köszöntőt, valamint a Siess keresztyén, Istenemet örökké imádom című éneket adta elő. Kevéssel később a diákok elindultak a Partiumi Keresztény Egyetemre, ahol Weöres Sándor Holdbéli csónakos című történetének színpadra írt változatát tekintették meg az iskola Kaméleon nevű színjátszó csoportjának előadásában. Szatmári Ildikótól, a színjátszó csoport felkészítő tanárától és a darab rendezőjétől megtudtuk: a darabbal nemrég harmadik díjat értek el a Stage nevű kolozsvári jótékonysági színjátszó fesztiválon, melyen egyébként a Lorántffy csapatának az előadása volt az egyetlen, mely magyar nyelven hangzott el.
Mint megtudtuk, a színjátszó kör tagjai immár harmadik éve vesznek részt a váradi színház közreműködésével zajló iskolaszínház programon, ott sajátították el a színjátszás alapvető tudnivalóit, melyet utóbb az iskola csoportjában is hasznosíthattak. A díszletet Márton Katalin rajztanár készítette el, a táncrészleteket pedig Forgács Zsombortól, az iskola néptánc tanárától sajátították el a diákszínjátszó kör tagjai.
Az ünnepség a későbbiekben a gimnázium első emeleti dísztermében folytatódott, ahol Berke Eszter lelkésznő tartott előadást Nők egykor és ma címmel, majd a nyolcadikosok, akiket Csűry Ágnes és Forgács Zsombor készített fel, reneszánsz táncot adtak elő. Képzőművészeti verseny is zajlott Női divat a reneszánszban címmel, valamint történelmi vetélkedő, Takács Zoltán tanár vezetésével, később a résztvevők megkoszorúzták Bethlen Gábor szobrát.
Neumann Andrea
erdon.ro

Ortodox pópa: „mit az anyjukat keresnek Erdélyben?”
Ahogy a védőoltásokról markáns véleményt fogalmaznak meg ortodox portálokon és az egyházi személyekkel készült interjúkban, úgy a magyar-téma is forró ezekben a körökben. Az alábbiakban a magyarokra nem kifejezetten kedvező megnyilvánulásokból válogattunk, azzal a megjegyzéssel, hogy az alábbi vélemények nem az egyház egységes álláspontját tükrözik.
Iustin Pârvu Neamț megyei gyóntatót és archimandritát korábban is idéztük. Egyik interjújában úgy nyilatkozik, a román rab lesz saját földjén, mert azt az olaszok, franciák, osztrákok, magyarok és zsidók megvásárolják alóla, a nyugat pedig, amely a románok áldozathozatala miatt fejlődött, nyomorba dönti az országot – nem úgy a magyarokét és lengyelekét, akik elnyomtak másokat.
Pârvu merész állításokat fogalmaz meg máshol is, így például egy levelében azt írja, a román az egyetlen európai nép, amely ott él ma is, ahol született, és az első nép, amely az írást használta. Ma is minden úgy történik, írja, mint az osztrák-magyar hatalom alatt, eltiporják a románok jogait, a kisebbség dönt a többségről.
Rafail Lukács Maros megyei, magyar származású pap is sajátos módon értelmezi a történelmet, legalábbis erre enged következtetni az az interjú, amelynek felvezetésében úgy írnak: a magyarok eredetileg ortodoxok voltak, később tértek át a katolicizmusra. A felvezetőben azt is mondják, Rafail Lukácsot az Isten küldte, hogy az igazságtól eltért magyarokat a helyükre terelje.
Arsenie Papacioc, akit az ortodox egyház egyik legfontosabb gyóntatójának tartanak, és aki a Vasgárda tagja volt, nem kímél minket. Kutyalelkűnek és veszedelmesnek tartja a magyarokat, akiket zernesti polgármesterként 1940-ben állítása szerint három nap alatt kiebrudalt a városból. Az alábbi videóban sem gyakorolja a keresztényi szeretetet, azt kérdi, „mit az anyjukat keresnek Erdélyben  [a magyarok]?”
Számos fórumon tárgyalják a magyarok véres történelmét. Kiderül így, hogy a magyarok valójában ortodoxok voltak hajdanán, az ortodoxia pecsétjét pedig a mai napig magukon hordják a szokások és hagyományok, például a karácsony szót is onnan vették át.
Vannak persze pozitív példák is, mint a gyergyóalfalusi ortodox pap Claudiu Voşloban története, aki azt nyilatkozta, a magyaroktól tanult meg gazdálkodni, soha nem keveredett velük etnikai vagy vallási vitákba.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Másképpen románul, Gopóval
Három éve indult be az iskolai román nyelvoktatást segíteni hivatott Gopó Klub Kolozsváron. A civil kezdeményezés elemi osztályos gyerekeknek és pedagógusoknak szól, olyan alternatív módszereket kínálva fel, amelyek hiányoznak a hivatalos oktatásból. Kustán Magyari Attila a klub alapítóját, GERGELY ANDREÁT kérdezte ezekről a módszerekről, a nyelvtanulás akadályairól, terveikről.
Hogyan, milyen megfontolásból indult útjára a Gopó Klub?
A tevékenységünk kísérleti projektként indult három évvel ezelőtt, hogy kiegészítsük az iskolai oktatást, mert éreztem, hogy alkalmat kell adni a gyerekeknek a román nyelv, mint kommunikációs eszköz használatára. Amikor az iskolai tanórák utáni nyelvkurzust működtetni kezdtem, azt vettem észre, hogy a gyerekeknek szánt kiegészítő foglalkozás újabb pszichés terhet jelent. Így menet közben hihetetlenül fontos szerepet kapott a bábu, amelyhez beszélniük kellett. Róla neveztük el később a klubot. Egy új tanulási technikát, nyelvelsajátítási attitűdöt igyekszem átadni a kis „klienseimnek”, mert úgy érzem, erre szükség van. Magam német szakos tanár vagyok, itthon és külföldön tanítottam ezt a nyelvet, mára azonban nem vagyok a rendszerben.
Honnan verbuválta az első „klienseket”?
Az első lépésben utánajártam a baráti körömben és a pedagógus kollégák között, hogy volna-e kereslet egy ilyen projektre. Rájöttem arra, hogy nem csak én fogalmazom meg ezt a problémát, valóban létezik, hogy a gyerekek tanulják a románt, de főleg a mindennapi beszélgetést nem gyakorlóknál érződik, hogy módszertanilag nem a leghatékonyabban sajátítják el a nyelvet. Évközben meghirdettem iskolákban, szülői közösségekben ezt a lehetőségek, és összeálltak a csoportok, külön az előkészítősök, elsősök stb. Eleinte hetente két alkalommal, majd egyszer egy héten találkoztunk, de mivel egyre többen jelentkeztek, ezért havonta egyszer kerültek sorra a csoportok, de akkor négy napon át, intenzíven tanultunk.
Mit kell tudni a főszereplőről, a névadó Gopóról?
Ő az, akit a találkozások során bemutatok a gyerekeknek, aki a mindenkori román beszélőt személyesíti meg.
Gopó annyira makacs, hogy nem hajlandó megtanulni magyarul, viszont egy rém vicces figura, aki bevonja a csapatot egy élethelyzetbe.
Ilyenkor nem csak beszélni kell vele, hanem fülelni is arra, hogy mit mond. A gyerekeket rá kell vezetnünk arra, hogy a szavak megtanulásán és mondatok összetevésén túl nyitott füllel járjanak, figyeljenek arra, hogy mit mondanak mások, mert az anyanyelvüket is így sajátították el.
Van-e egyáltalán idő arra a tanterv mentén, hogy ezeket a módszereket beépíthessék az iskola hétköznapjaiba?
Nemrég éppen ennek kapcsán tettem egy lépést: a gyerekek helyett ezúttal pedagógusokat hívtam meg, hogy az eddigi elemeket és technikákat, valamint az összegyűlt oktató-csomagot átadhassam nekik, és beépíthessék az iskolai folyamatokba. Azt képviselem nyelvoktató szakemberként, hogy nem tankönyvet kell oktatni, mert a tankönyv egy nélkülözhetetlen eszköz, de segédanyag. A német nyelvoktatás területén is sok helyről lehet új tudást beépíteni, és mivel a gyerekek sem ugyanazok évről-évre, nem is tudnánk ugyanazt legyártani minden osztályközösségben. Az elvárásokat szem előtt kell tartani persze, de a folyamatos átalakítás mellett is teljesíteni lehet ezeket.
Mi az, amit átvehetnek a pedagógusok a Gopó Klub tevékenységéből?
Az a pedagógus, aki felteszi magának a lényegi kérdést, hogy amit ő szeretne tanítani, milyen életszerű kommunikációs helyzetben hangzik el, kiválaszthatja, mi a legrelevánsabb a gyerekcsoport számára, és szimulálhat egy helyzetet. Ebben a bábunak nem maszkota-szerepe van, nem csak végigkíséri a román órákat, mert ez játékos dolog, hanem beszélhet a bábuval, akire fülelhetnek a gyerekek, akit megszólíthatnak. A gyerekeknek beszéd-élményük kell legyen, és utána lehet rendszerezni, rögzíteni. Ez a megközelítés picit megváltoztatja a módszertani dolgokat is: az a mondat, hogy „aceasta este o masă”, nem reális, viszont ezt fogja mondani a gyerek, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy „ia scaunul şi pune în colţ”. Ha ő egyszer hallja ezeket a szavakat, könnyebben tud visszakövetkeztetni. Nyilván számos rutinszerű dologra van szükség: a feladatlapra, a képanyagra stb., mindössze napi tíz-tizenöt perc újítást igényelve.
Miért félnek idegen nyelven megszólalni az emberek?
Ha az önéletrajzomba beírom, hogy a román, angol és német nyelvtudásom milyen szintű, akkor egyforma szinteket jelölnék meg, mégis a román nyelv esetén aktuális csak, hogy attól tartok, akcentussal, helytelenül mondok-e valamit, kijavítom-e magam néha.
Merem azt is állítani, hogy valami rosszul történik menet közben, ha kilenc-tízes átlaggal végzem a román tantárgyat, és a fogászaton még is vért izzadok, mert nem tudom tökéletesen elmondani a problémám.
Ha nyugodtan mondhatnám magyarul is, akkor ez nem volna kérdés – én a kétnyelvű környezetet tartom élhetőnek Erdélyben, de ennek nem látom a realitását.
Milyen haszna van annak, ha a gyerekek magabiztosabban, könnyebben tanulnak meg románul?
Szülők jelezték vissza, hogy a klubtevékenységek után a gyerek mer megszólalni, el tudja képzelni azt, és tesz is azért, hogy egy románul beszélő gyerekkel váltson pár szót. El meri képzelni, hogy ez valóságos esemény, nem rajta kívül van, amibe ímmel-ámmal be kellett lépnie. Azok a technikák is hatnak, amiket ez a foglalkozás kialakított és használhatóvá tett a pedagógusok számára. Elmondják, hogy más reakciókat vált ki a gyerekből, ha a nyelvi struktúrákat mozgással sajátítják el: használjuk például a tükrös-akciókat, a „eu mă joc”, „tu te joci” kifejezéseket nem csak kitesszük a falra, hanem gesztusrendszerre építjük. A tanítónak bizonyos gesztusok következetes használatával kell rásegítenie a gyereket a szorongásmentes beszélgetésre: ha a gyerek azt akarja mondani, hogy „eu mă joc”, de ebből kimarad a „mă”, akkor a tanítónője magára mutat, vagy felmutatja a tükröt, és a gyerek önmagát javítja ki.
Hogyan tovább?
Úgy gondolom, hogy mint pedagógus, keresnem kell a diverzitást, előnyömre és a tanítványok előnyére szolgál, ha tudok sokféle jó gyakorlatról, ami a szakmámba vág. Amikor először említettem egy szakmai körön, hogy álmodom egy portálról, amely az általános osztályokat tanító pedagógusok román oktatásához gyűjtene össze nyelvtanítási szempontokat, javaslatokat, módszertani technikákat, hatékony stratégiákat, funkcionális ötleteket, konkrét sikertörténeteket, ehhez kapcsolódó feladatlapokat, vagy videók megosztását, lehetőséget a fórumbeszélgetésre, akkor kiderült, ez sokaknak igénye, de általában nem terjed túl egy iskola helyi katedráján. Lehet, nagy fába vágtam a fejszét, de egyelőre hiszek abban, hogy a törekvést támogatni fogják és mások igyekezete is konkretizálódik, a közös cél egybeszerkeszt és egymás számára elérhetővé tesszük az úgynevezett „best practice” forrásokat, azaz a legjobb megoldásokat.
(Látogatóban Gopónál
Mivel egy ideig nem volna alkalmunk betekintést nyerni egy klubtevékenységbe, Gergely Andrea egyik tanítónő ismerősét látogatjuk meg. Az ide járó kicsik már ismerik Gopót, aki rögtön elő is kerül és szóba elegyedik velük. Az Andrea köré gyűlő gyerekek bátran beszélgetnek vele, a rögtönzött téma a november elsejei világítás. Akinek eszébe jutnak a szavak, megszólal, mások gondolkodnak, vagy ha halkan szólalnak meg, attól tartva, hogy tévedtek, Gopó a füléhez teszi a kezét, és így hangosan megismétlik a mondatot. Egy kislány azt szeretné elmondani románul, hogy ő nem megy világítani, egy kis segítséggel sikerül is neki. Szemmel láthatóan kedvelik Gopót, aki barátságos, megértő, és valóban a mindennapi beszélgetést erősíti, nem csak a szavak külön elsajátítását, az anyag bebiflázását. Azzal a meggyőződéssel búcsúzom el tőlük, hogy ha lett volna a közelemben egy Gopó, aki ilyen segítőkész, akkor nem szótáraznék vagy telefonálnék segítségért a mai napig, amikor nem ismerek egy hétköznapi kifejezést.) 
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mit gondol a kisebbségi kérdésről és a regionalizációról a szász Johannis?
Belenéztünk a megválasztott elnökünk Lépésről lépésre című önéletrajzi könyvébe, amit ma mutatnak be.
Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség államfőjelöltje a 2014-es választás második fordulóján 54,50%-os többséggel lett Románia államelnöke. A választáson az erdélyi magyarság nagy százalékban szavazott a szász származású, tehát kisebbségi jelöltre. Így például Johannisnak a romániai megyék közül a túlnyomórészt magyarok által lakott Hargita megyében volt a legnagyobb arányú (79,78%) a támogatottsága.
A romániai magyar pártok közül az MPP és az EMNP nyíltan kiállt Johannis mellett, az RMDSZ ezzel szemben az első körben rászavazók saját belátására bízta a döntést. Mindhárom párt határozott autonomista vonalat képvisel, és nyíltan kiáll a területi autonómia mellett. Emellett a kulturális autonómia jelenik meg leginkább az RMDSZ retorikájában, mint megtartó keret a szórvány számára. Mindhárom párt úgy véli, hogy Romániában a magyarság helyzete nem megoldott, és hogy további jogokra van szükség ahhoz, hogy nyelvi és kulturális értelemben ne olvadjon be a magyarság. Hogy megtudjuk Klaus Johannis véleményét azokról a kérdésekről, amelyek a romániai magyar kisebbséget kulturális közösségként leginkább érintik, fellapoztuk Lépésről lépésre (Pas cu pas) című önéletrajzi könyvét (Curtea Veche, 2014). Az is érdekelt minket, hogy Johannis hogyan vall a kisebbségi létről Romániában. A kötetet hivatalos keretek közt ma délután mutatják be a Gaudeamusban.
Ez jó példa arra, hogy hogyan nem szabad véghezvinni a régiósítást. Abban az esetben, amikor az ilyen döntések az állam integritását veszélyeztetik, nagyon jól meg kell gondolni őket. A helyi adminisztráció több elismert európai szakértője úgy véli, hogy a regionalizációt nem szabad etnikai vonalak mentén véghezvinni olyan helyeken, ahol több nemzetiség él egymás mellett, ugyanis akkor az adminisztratív probléma nagyon könnyen átváltozhat etnikai problémává és nem ez a regionalizáció célja. Az igazi tét az, hogy az adminisztráció hatékonyabbá válhasson.” (186. old.)
A kisebbségi lét megélése
Johannis azt írja, hogy családjában a szászságnak nem volt nagy szerepe, és hogy magát modernistának tartja, nem tradicionalistának.
„Az én szüleim nem voltak túlságosan szigorúak velem. Nem kötném valamilyen különleges etnikai örökséghez azokat az attitűdöket és értékeket, amiket nekem átadtak. Nem hiszek semmi ilyesmibe. Abban hiszek, hogy minden egyén egyedi a maga módján, és hogy az ilyen jellegű érdemeket képzéssel lehet megszerezni, nem öröklés által." (13. oldal)
"Én román állampolgár vagyok, meggyőződéses román, és német nemzetiségű. Romániában a nemzetiség fontos és elfogadott tényező, az összes kisebbségi örömére. Ennek kapcsán el kell mondanom, hogy Románia pozitív és követendő példa Európában amiatt, ahogy a nemzeti kisebbségeit kezeli, mind formális, mind informális szempontból. Romániának több száz éves hagyománya van a többség és a kisebbség együttélésében, és a tapasztalatunk az, hogy ez pozitív. Elég, ha a német etnikumúakra, szászokra, magyarokra, olaszokra és zsidókra gondolunk, akikkel számos közösségben együtt élünk. Ezek olyan példák, amik fölött őrködni kellene, és nem megkérdőjelezni, főleg azok nem kellene megkérdőjelezzék, akik arra lettek kijelölve, hogy fölötte őrködjenek.” (155-156. oldal)
„Annak ellenére, hogy mindig is volt egy érdeklődés bennem a német térséggel szemben, és foglalkoztatott a szász örökségem, az én családomban különösebben nem tartották ennek a közösségnek a hagyományait. Magamat inkább vallom modernistának, mint tradicionalistának, de nem esik nehezemre kommunikálni a konzervatívabb, tradicionalistább személyekkel sem.” (39. oldal) Képviselet Johannis úgy véli, hogy a kisebbségi kérdés Romániában példamutatóan rendezve van. Fontosnak tartja kiemelni azt, hogy román nőt vett el feleségül, amivel bizonyította, hogy a román közösség és nép tagja. Johannis az állampolgári értelemben vett nemzet demokráciájának nevezi Romániát, amit többek között az is bizonyít, hogy kisebbségiként egy jelentős politikai koalíció államfőjelöltje lehetett.
„Ezek az alakulatok – természetesen a Német Demokrata Fórum is – az adott kisebbség jogait védik bármilyen entitással szemben, amelyikkel kapcsolatba lép. Ez egy nagyon különleges helyzet, mert ennek révén valósul meg a román állam pozitív diszkriminációja a nemzeti kisebbségekkel szemben. Ez egy nagyon jó példa egész Európa számára azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene kezelni a kisebbségeket.” (33. oldal)
„Azt hiszem, hogy a nagyszebenieknek, amikor először polgármesterüknek választottak, leginkább a jó hírnevem számított, de legalább ennyire fontos volt nekik a vágy a változásra. Már ismert voltam abból az időszakból, amikor a tanfelügyelőségnél dolgoztam, leginkább a tanügyi közegben. Úgy vélem, hogy tiszteltek tanárként és tanfelügyelőként is, azonban nem valami különleges módon. Személyi szinten, azt hiszem, az is fontos volt, hogy egy román nőt vettem feleségül: ez is azt mutatja, hogy otthon érzem magam Romániában, és ennek a népnek, valamint ennek a közösségnek vagyok a tagja.” (45. oldal)
„A XXI. század Európájában, a saját vízióm és a Nemzeti liberális Párt víziója szerint a nemzet az állampolgárai révén határozza meg önmagát. Mi a nemzetet nem etnikai értelemben vesszük, hanem polgári értelemben, az alkotmányos rendhez, a demokratikus értékekhez és elvekhez való elköteleződésben. Az állampolgárság, és nem az etnicitás az, ami meghatározza az adott nemzethez való tartozást." (156. oldal)
„Augusztus 11-e, amikor először jelentették be indulásomat az állam legfontosabb tisztségének a betöltésére volt az a dátum is, amikor a román demokrácia óriási lépést tett előre: először történt meg, hogy egy ekkora politikai koalíció kisebbségit nevezett meg államfőjelöltjének. Ez arra volt bizonyíték, hogy egy olyan demokrácia vagyunk, amelyik lerázza magáról az előítéleteket: egy igazi állampolgári nemzet.” (151. oldal)
Szászok Erdélyben, és a többi nemzetiséggel való kapcsolat
A magyar állam kötelékeiben Johannis értelmezésében a szászok magyarosítási törekvéseknek voltak kitéve. Johannis (szerintünk is teljesen korrekt módon) úgy gondolja, hogy egy személy adottságai képzettségéből és emberi mivoltából erednek, és nem nemzetiségéből.
„Az erdélyi szászok számára (...) a XIX. század sajnos nagyon nehéz század volt az erőteljes magyarosítási igyekezetek, a tulajdon-elkobozások és a szász intézmények leépítése miatt.” (113. oldal) „A jó interetnikus együttműködés nem kizárja, hanem kiegészíti a hagyományokhoz való hűségünket, történelmi és kulturális örökségünket, ami része annak, amik vagyunk, mint nemzet és nép. Úgy gondolom, eljött az ideje, hogy átlépjük a kulturális és mentális határainkat. Az utóbbi húsz év politikai arzenáljának fontos részét képezte a választási célból használt nemzeti érzelem és patriotizmus, valamint az az igyekezet, hogy folyamatosan tüzeljék az etnikai feszültségeket. Nem hiszem, hogy valakinek az etnicitása a meghatározó, hanem az a mód, ahogy a problémákat kezeli, és ahogy megoldja azokat. Ha valaki jó adminisztrátor, jó vezető, meg vagyok győződve, hogy az az ő személyes érdeme, és a felkészültségéé. Úgy gondolom, hogy a professzionalizmus szempontjából nem nagyon számít a nemzetiség.
(...) Egy másik mítosz, amelyet leginkább politikai elemzők terjesztenek, az az, hogy az ország bizonyos részei más módon válaszolnának az ajánlataimra. Nagyon sok helyen jártam Romániában, és elmondhatom, hogy majdnem akárhol, ahová elmentem az emberek ugyanúgy reagáltak arra, amit mondtam, mint Nagyszeben főterén.” (156. oldal)
Transindex.ro

Kisebbség és biznisz
Olvasom az RMDSZ elnökének kijelentését, miszerint Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában. Olyannyira igyekszem megérteni, hogy már-már izomlázam van tőle, de nem sikerül.
Optimizmusra és egyensúlyra törekvő civilként próbálom megtalálni a decifrírozó kulcsot az üzenet megfejtéséhez, s érezni vélem, hogy itt lehet a hiba. Mivel a politikacsinálás színfalai mögött zajló dolgok értelmezéséhez sem elegendő információval, sem megfelelő empátiával nem rendelkezem, megpróbálom logikai fonálon követni az állítást.
A kisebbségi kérdésekben Johannis eddig – és nemcsak a kampányban – valóban páncélt viselt. Egy román többségű, de szász identitású városban nem is érhették különösebb provokációk, történelmi gyökerek sem fonták körül. A romániai németek ugyanis soha nem éltek Németország polgáraiként, összejöveteleiken csak akkor csendült fel a Deutschland über alles, ha németországi vendégek is jelen voltak.
Mi, magyarok egy kicsit másként kezeljük ezt a dolgot, dehát mindenféle okunk van rá. Johannis jöttével a kisebbségi érdekérvényesítés apokalipszisét vizionálni azonban ijesztő gondolkodásmódot látszik felvillantani.
Elsősorban azt, hogy az ügy nem tartozik a normalitás keretei között kezelendők közé, kizárólag háttéralkuk, egyezkedések eredménye lehet minden milliméternyi haladás. Ha így van, akkor itt nemcsak a posztkommunistákkal van hatalmas probléma, de saját vezetőink gondolkodásmódjának, érvrendszerének lecserélése is a sürgősségi lista élén kell hogy szerepeljen.
Ez okozhatja azt a logikai bukfencet is, amely szerint egy etnikai kisebbséghez tartozó elnök megválasztása a „minden rendben” hamis illúzióját keltheti a világ szemében. Miközben az RMDSZ kormánytagsága közel két évtizede ugyanazt az intézményes legitimációt sugallhatja.
Johannis pillanatnyilag a normalitás ígérete, s így is értékelendő. Ebbe viszont bőven belefér a kisebbségi kérdés helyén való kezelése, főleg egy olyan államelnök részéről, akit a német kancellár nemcsak vigyázó szemekkel, de a tettekben megnyilvánuló segítség ígéretével is bátorít.
Csinta Samu |
foter.ro/cikk

Borboly: váltaniuk kell a politikusainknak
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntött a kormányzati szerepvállalás ügyében, a döntés várhatóan a következő napokban születik meg.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorának vendégeként Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának RMDSZ-es elnöke Csete Beáta műsorvezetővel beszélgetve azt mondta: vasárnap Romániában az egész politikai társadalomnak „fel lett adva a lecke”, mert a választókat nem lehet leváltani, esetleg a politikusok válthatók le.
A hétvégi választások tanultságát ki kell elemezni, az RMDSZ figyelembe kell vegye a magyarság jelzésértékű szavazását, a folyamatban levő belső vitának pedig mihamarabb a végére kell érni – hangsúlyozta Hargita megye tanácsának elnöke.
A államfőválasztás második fordulójában nem ment el lényegesen több magyar szavazni – állította Borboly. Szerinte a mostani választást arról szólt, hogy az emberek másféle hozzáállást várnak el a politikusoktól, na meg arról is szólt, hogy irányt kell változtatni.
Borboly Csaba szerint a választások tanultsága az, hogy a magyar-magyar verseny nem segít, viszont van „tartalék”, ezért át kellene gondolni az erdélyi magyar pártok együttműködését. Majd így fogalmazott: a mi politikusaink is kell váltsanak, „a ködmönt lentről felfele újra kell gombolni.
Hargita megye önkormányzati elnöke szerint Hargita megyében „indulati szavazás” történt, többről volt szó, mint a Johannis személyiségéről. Borboly azt mondta: a döntést az emberek hozzák, a politikusok pedig alternatívákat kell felkínáljanak, és aki ezt nem érzi, vagy nem akarja érezni, azt a történelem vihara elsodorja.
Gazdasági felemelkedést kell elérni, a valós gondokkal és a megmaradásunk lehetőségével kell foglalkozni – szögezte le a beszélgetés végén Borboly Csaba
dunatv.hu
Erdély.ma

Markó Béla: az RMDSZ-nek kormányon kell maradnia
A szövetség volt elnöke az ErdélyFM-nek azt mondta, jelen pillanatban az RMDSZ-nek nincs jobb alternatívája, mint a kormánykoalíció tagjának maradni.
„Erről a kérdésről akkor kell beszélni, hogyha megszűnik a többség, amely most a kormány mellett van, megváltozik a parlamentben a képlet valami módon, amire van esély természetesen.
Az RMDSZ-nek jelen pillanatban az az érdeke, hogy azokat az eszközöket próbálja meg használni, amelyekkel valamilyen erősebb vagy gyengébb eredményt elérhet. Ha mi most kiugrunk ebből a bárkából, azzal csak a vízbe ugrunk, mert még csak nincs is másik bárka” -mondta Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy nyilatkozott, nem tud arról, hogy Klaus Johannisnak vagy bárki másnak szándékában állna másik kormányt alakítani. Az államfőválasztás második fordulja előtt az RMDSZ legtöbb megyei szervezete ragaszkodott hozzá, hogy a szövetség kormányon maradjon, Klaus Johannis győzelme után azonban több helyi vezető is felvetette, hogy a szövetségnek ki kellene lépnie a kormányból.
Többek között Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kérte, hogy az RMDSZ fontolja meg az ellenzékbe vonulás lehetőségét. Kelemen Hunor szövetségi elnök azt mondta, a Szövetségi Állandó Tanács jövő heti ülésén dönt arról, hogy az RMDSZ kormányon marad-e – írja az erdelyfm.ro.
Erdély.ma

Határőrző emlékjelek
Még a csillagászatban is ritka jelenség a bolygók együttállása, nemhogy az emberi társadalmak és országok mindennapjaiban. Mégis megtörténik, hogy a múlt  keresése közben a jelennel együttállásba kerül az ember. Felmenőink, apáink-nagyapáink emlékeinek nyomába eredve is ez történt. Kényszermegálló az úzi vámnál
Ez év szeptember végén és október elején olyan bolygóháromszög volt az égen, amelynek az asztrológusok szerint áldást, szerencsét és sikert kellett volna jeleznie. A háromszög három csúcsán a Kos Uránusz, az Oroszlán Jupiter és a Nyilas Mars volt. Mindhárom tűzjegy. S a tűz a lendületet, a tetterőt, a lelkesedést és a bátorságot jelképezi – szólt az ajánlat. Az asztrológia szerint ez a háromszög a legjobb bolygóállás. Augusztus 26-a, az Úz-völgyi emlékezés után, hitelt adva a jóslásnak, útra keltünk.
Nem könnyű még a legmesszebb menő jóakarattal és józan ésszel sem elemezni az eddig eltelt közel száz esztendő többnyire tragikusnak mondható eseményeit abban a földrajzi környezetben, határ menti övezetben, ahol felmenőink a parancsra hallgatva harcoltak, és sokan életüket vesztették. Ez a hely a minálunk eredő Veresvíz és az Úz összeömlése feletti övezet, amelynek harci eseményeiről-történéseiről eddig kiskönyvtárnyi irodalom született. Kell szólni hát erről a helyről két okból, egyrészt, mert ebben az évben mind a két világháború eseményeire emlékezünk kerek évfordulók kapcsán, másrészt pedig azért, mert lám, ma is kételyekkel és kontrasztokkal tűzdelt események írják tovább a Kistölgyesi-szoros, Úz-mező történetét.
Úz-völgyi szorosnak is nevezik az Úz-patak szűkületét, ahol ez év augusztusában nem kis meglepetés ért sokunkat. Az Úz-patak völgyének déli részét nagyon találóan Kőkertnek nevezik, s így a szoros is viseli a Kőkert-szoros nevet, vagy ahogyan még most is emlegetik a szoros mindkét oldalán lakók: Úzvölgyi-vám vagy Úzi vám. Úgy tartják a maiak, s ezt látjuk a térképeken is, hogy itt határpont volt, itt vágta át az utat az ezeréves magyar határ, amely a Veresvíz-patak mentén ereszkedett alá az Úz-patakába való beömléséig, majd annak bal partján a Magyaros tetőre emelkedett. A folyó, amely bővizű hegyi patak, Csíkbánkfalva határában ered, s Moldva területén Dormánynál, Dărmăneşti alatt ömlik a Tatrosba. Felsőbb völgyszakaszán a legutóbbi évszázadban számtalan fűrésztelep működött, kis falu is volt itt, neve Úzvölgy-telep. A fűrésztelepeknek-gyáraknak s a falunak is már csak emléke él. Most csak egyetlenegy család lakik itt, de – akárcsak a többi keleti határhelyen: Ojtozi-szoros, Gyimesbükk – a Baska-havas északkeleti végénél régi várhely nyomairól tudósítottak.
Augusztus 26-án az emlékezésre vonulók, s így magunk is – e sorok írójának édesapja is ide kiparancsolt székely határőr volt – szemtanúi lehettünk, hogy égett, mert meggyújtották – éppen az egykori országhatárnál – az út jobb oldalán álló kis épület tetőzete, romjai pedig már a közeli árokban hevertek. Ez volt a vám épülete! – jegyezte meg útitársunk az Úz-völgy-barát szentivánlaborfalvi Kányádi Mihály. Valóban, a világhálón és más adatok szerint is a kis épület „Grenzen-zoll” vagy a „Zollamt” nevet viseli, ami határvámot, vámhivatalt jelent. Kik, miért, milyen céllal tüntették el az épületet, és miért éppen augusztus 26-án? – merült fel mindnyájunkban a kérdés. A békés emlékezésre vonulók százainak akartak ezzel ünnepi „meglepetést” nyújtani? Mi azonban ünnep után visszatértünk, megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. – Nem az a kis ház volt a határvám, én úgy tudom, hogy azt a fakitermelő vállalat építette, látni lehetett rajta, hogy újabb építmény – tájékoztatott Costel Pădureanu nyugdíjas dormányfalvi lakos, aki szeretettel fogadott. A helybeli volt kőolajfinomító egykori vezetője, a vidék jó ismerője, a gelencei kitermelés irányítója, felesége, Jutka asszony, sepsiszentgyörgyi. A szóban forgó kis ház közelében azonban van egy beton házalap, az lehetett az egykori vámhivatal – fűzte hozzá vendégfogadónk. Útitársunk, a gelencei Kelemen Dénes jeles faragóművész, jó Úz-völgy-ismerő, a hallottak nyomán mintha napirendre tért volna az augusztusban történt égetés felett. Megmutatta a hely közvetlen szomszédságában az egykori Úz-völgyi, vasból épült határhíd és a keskeny vágányú egykori iparvasút betonpilléreinek maradványait, régi fényképfelvételén láthattuk az egykor ott közlekedő keskeny nyomtávú mozdonyt is.
– Itt volt tehát a határvám – mutatta egy másik fényképen a két vámsorompót is. Itt, az út jobb oldalán, ez a Magyarós-tető felé húzódó hegygerinc lába, itt emelkedett magasba a két ország határvonala. Ide raktam egy kőhalmot, ez már magyar föld volt. Ide akarok egy szerény keresztet állítani jövő augusztusra az itt őrködők s az 1916-ban és a második világégésben elesettek emlékére. Bízom abban, hogy nem fogják bántani, mert a román ember tiszteli a keresztet! Itt csak a vám volt, a magyar határőrkatonák s a honvédek fent, a völgyben lévő laktanyából jártak le ide őrségbe szolgálatot teljesíteni.
Számunkra azért volt fontos a határpont ismerete, mert 1968-ban ennek közvetlen közelében jelölte ki a megyehatárt megállapító bizottság a két szomszédos új megye, Hargita és Bákó határvonalát. Igen ám, de azt a rendszerváltás utáni években, amint azt Csíkszentmárton község polgármesterétől, Gergely Andrástól is megtudtuk, a bákói megyevezetés önkényes módon „felnyomta” mintegy három kilométerrel nyugatabbra, s a Rácz-patak beömlésének övezetébe költöztette a határtáblát. Mi több alkalommal visszavittük az eredeti helyére, de mindhiába. Így történhetett, hogy jelenleg az Úz-völgyi hősi temető, a régi kápolna is Bákó megye területére került. Mi azonban itthon érezzük magunkat, ezen a helyen itthon vagyunk.
Meglepetés és munka az emlékhelyen
A határvámnál lobogó tűznek még mindig kételyeket támasztó érzéseivel léptünk az Úz-völgyi emlékhely és emléktemető területére. Meglepetésünkre téglából épített kerítést emeltek a bejárati székely kapu keleti oldalára, s látogatásunk idején éppen annak folytatásán dolgoztak, a terméskőből emelt oszlopok közé mutatós vízszintes farudakat illesztgettek. A csíkszentmártoni építőcsapatot az önkormányzat alpolgármestere, László Antal irányította, aki maga is építész ember. – Pályázati pénzből épül ez a kerítés – mondta. Ez a legelő, ahol a temető van, s a temető mögötti hegyoldal erdőségei a mi közbirtokosságunk tulajdona, amely egy darab területet sem kapott vissza soha a szomszéd megyétől.
– Dr. Szőcs Dániel, Dani bácsi, az emlékhely rendszerváltás utáni felújításának kezdeményezője kért meg, hogy jöjjünk fel ide – mondta Kelemen Dénes –, mert a pályázatot megnyerő csoport két emlékkopját, melyeknek elhelyezkedése nem egyezett az emlékhely területrendezési elképzeléseivel, kivett a helyéről, és azokat vissza kellene állítani eredeti helyükre. Az egyiket én faragtam a volt sepsiszentgyörgyi 11-es és 12-es székely határőr zászlóalj hősi halottainak emlékére az Úz-völgyi betörés 60. évfordulója alkalmával, a másik a Farkas Mihály emlékkopjája, amelyet lánya, Farkas Piroska állíttatott. Barta Misi bácsival, az egykori Úz-völgyi harcossal visszahelyeztük mind a kettőt eredeti helyére. Volt még három emlékkopja, amelyet augusztus 26-án, a szervezők utasítására a temetőkerítés belső fele mellé állítottak fel. Mi azokat is kivettük, s az Úz-völgyi emlékmű nyugati felén álló kopjasorba, méltó helyre elhelyeztük.
Ezek közül két emlékkopját a sepsiszentgyörgyi Forró testvérek, Forró Ferenc és Forró László tartalékos hadnagyok gyermekei és unokái állítottak és Balázs Antallal faragtattak – tesszük hozzá mi, a harmadikot pedig az Úz völgyében elhalt édesapja, Ilkei Ferenc emlékére fia, a Sepsiszentgyörgyön élő vitéz Ilkei Albert saját kezével készítette.   A helyzet ilyetén alakulásáról dr. Szőcs Dánielhez fordultunk érdeklődni, akit néhai Sylvester Lajos, a hely hű krónikása, az Úz-völgyi szellemiség ápolójaként emlegetett, hiszen húsz éve már Úz-völgy törzsparancsnoka, s az itteni ünnepségek ceremóniamestere.
– A szóban forgó pályázatot a nálunk működő Erdély Kutatócsoport Egyesület nyerte el a magyarországi Honvédelmi Minisztériumtól, amiért minden elismerésem – mondta. – Én azt hiányolom, hogy a pályázat készíttetői miért nem vontak be minket is, vagy legalább meg kellett volna bennünket is kérdezniük. A központi emlékművet is mi állíttattuk, létrehozásában minket nagyon sok Úz-völgy-barát támogatott. A kopjaköltöztetésekkel önhatalmúlag cselekedtek, amelyet mi, a második világháború háromszéki résztvevői és azok maradékai, unokái megrökönyödéssel vettünk tudomásul. Hol volt 1994-ben, a kezdetekkor ez a kutatócsoport? Véleményünkkel finoman figyelmeztetném Illésfalvi Péter hadtörténeti szakíró barátomat is. A kutatócsoportot és Gergely András csíkszentmártoni polgármestert is arra kérjük, hogy folytassa munkáját, az újabb keresztállításokat is, de a már elhelyezett második világháborús kegyeleti emlékkopjákat ne bolygassák, hagyják eredeti helyükön.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakítópróba
Új atyuskát kapott az ország. Egy erdélyi szászt, aki jó román akar lenni. A csodaváró eufóriában szinte mindenki megfeledkezik arról, hogy ez csak egy elnökválasztás volt. Persze sorsdöntő is lehet, ha majd sikerül átfaragni a vezető politikai réteget. Ha a szebeni bicska nem törik bele.
Közben néhányan eltűnnek a rácsos süllyesztőben, mások meg "átbatyuznak" a győztesek táborába. Hogy lesz-e kisebb parlament, egyenlő jogszolgáltatás, gazdasági fellendülés, élhetőbb ország, ki mondhatná meg? Csak az biztos: nem egy emberen múlik a változás, legalábbis ha a demokrácia látszatát megőrzi a hatalom. Most kezdődik a tánc a pártokban. A kiszorítósdi. Alkalmi szövetségek születnek és bomlanak fel. Nemcsak a vesztesek, hanem Johannisék táborában is nagy a mozgolódás. Vajon a szocikhoz csámborgott polgármesterek milyen pofával sündörögnek vissza a régi akolba? De még náluk is nagyobb gondban van az RMDSZ. E jegyzet írója ugyanezen a hasábokon megmondta már a tavaszi kormányba lépéskor, hogy ebből a rossz döntésből – a költségvetésből csepegtetett pénzek ellenére is – csak vesztesen lehet kijönni. Talán szerénytelenség erre hivatkozni, de olvasóink megértik, remélem, miért időszerű ezt felemlegetni most a róka fogta csuka helyzetbe kerülve. Ugyanis a székelyföldi megyékből – ahol országos viszonylatban a legnagyobb arányban szavaztak Johannisra – , de más régiókból is egyre több választott RMDSZ-tisztségviselő a kormányból való távozást sürgeti. Egyedül a Maros megyei szervezet vezetőjének nem volt határozott véleménye erről, amikor az újságíró megkérdezte a minap. Pedig most nem nehéz dönteni, mivel nagyon sok érv szól a távozás mellett. Például a magyargyűlölő Vadim Tudor megjelenése a kormánykoalíció háza táján. De sorolhatnánk a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés elodázását, a közoktatásbeli zűrzavarokat, a tankönyvmizériát, az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák számára nem folyósított bérleti díjakat stb. Ilyen körülmények között nehéz lesz tovább hangoztatni a hiteles érdekképviseletet. A mostani keserűség elhomályosítja a negyedszázadnyi küzdelemben elért eredményeket. Most kell jól dönteni, ugyanis a liberálisok már készülődnek a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal, a költségvetés vitájára időzítve. De ami ennél is fontosabb, a rendszerváltó forradalom huszonötödik évfordulójának megünneplése jó alkalom lehet a mai fiataloknak, hogy elégedetlenségüknek hangot adjanak. A közösségi oldalakon szerveződő csoportok a vasárnapi választásokon bebizonyították szervezőképességüket. Nem kizárt, sőt várható, hogy a virtuális térben létrejövő forradalmi hangulat megint utcára vezeti a csalódott tömegeket. Az RMDSZ jövője attól is függ, hogy a barikád melyik oldalán lesz.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Az MPP Szentgyörgyre hívja demonstrálni az erdélyi magyarokat
Sepsiszentgyörgyre hívja demonstrálni az erdélyi magyarokat a polgári párt november 29-ére, a rendezvény a gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre hívná fel a figyelmet. A Krónika által megkérdezett magyar szervezetek később döntenek esetleges részvételükről.
A Magyar Polgári Párt (MPP) nyílt levélben hívja az erdélyi és székelyföldi magyarokat Sepsiszentgyörgyre, hogy a román állami ünnep közeledtével közösen hívják fel a figyelmet az 1918. december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre.
„Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a gyulafehérvári nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de az ott megfogalmazottak az ígéret szintjén maradtak. Kérjük hát együtt alapvető jogaink alkotmányos garantálását!” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásban. Az MPP az erdélyi magyar pártokat, civil szervezeteket és a történelmi magyar egyházakat is megszólítja.
„Kezdeményezői és cselekvő részesei kívánunk lenni a magyar nemzeti integráció, a magyar megújulás politikájának. Hirdetjük, hogy az erdélyi belmagyar testvérharcot meg kell szüntetni, hiszen közös jövőnk a tét” – áll a Biró Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentumban.
A sepsiszentgyörgyi kormányhivatal elé 13 órára összehívott demonstráción a tervek szerint felolvasnak és átadnak Kovászna megye prefektusának egy petíciót, amelyet a kormánynak és Románia új elnökének, Klaus Johannisnak is szánnak. Ebben az MPP azt kéri, hogy Románia rögzítse alaptörvényében a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéreteket.
Mint ismeretes, 1918. december elsején az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségek jogaira is kitér.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik révén, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Várják a felkérést a szervezetek
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Krónikának elmondta, tudomása szerint a Magyar Polgári Párt még nem keresett partnereket a sepsiszentgyörgyi tüntetés megszervezéséhez, az általa képviselt szervezet tagjai legalábbis nem kaptak semmiféle felkérést erre vonatkozóan.
Izsák leszögezte: fontosnak tart minden olyan megmozdulást, amely a Székelyföldre és az autonómiatörekvésekre hívja fel a figyelmet. „November végén Genfben leszek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által szervezett, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó konferencián, de próbálom úgy alakítani a programomat, hogy hazaérjek, és személyesen is részt vehessek a sepsiszentgyörgyi MPP-s megmozduláson” – mondta Izsák.
A szervezet elnöke ugyanakkor elmondta, a Székely Nemzeti Tanács november 8-án munkaülést tartott Marosvásárhelyen, melyen a széki küldöttek – köztük MPP-tagok – is részt vettek, de senki nem vetette fel a gyulafehérvári nyilatkozatra emlékeztető sepsiszentgyörgyi megmozdulás szervezésével kapcsolatos kérdéseket.
Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezetének elnöke lapunk megkeresésére elmondta, az MPP által felvetett téma nem került napirendre a néppártnál sem, mivel a polgári párt nem tájékoztatta az EMNP-t szándékáról.
„Természetesen mi is fontosnak tartjuk, hogy emlékeztessük a többségi nemzet képviselőit a gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak tett ígéretekre. Az EMNP egyébként két évvel ezelőtt Baróton kinyomtatta a kiáltvány szövegét és Románia nemzeti ünnepén szétosztottuk a rendezvényen” – mondta a néppárti politikus.
Visszakozik az RMDSZ?
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselői egyébként Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke szerint korábban jelezték, hogy segítenek a rendezvény megszervezésében. A Krónika szerdán szerette volna megtudni, hogy a szövetség változtatott-e álláspontján, az RMDSZ háromszéki vezetői azonban nem kívántak nyilatkozni az ügyben. A Háromszék napilap egyébként úgy tudja, az RMDSZ már nem tartja időszerűnek a hónap végi megmozdulást.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MPP eredetileg december elsején akarta megszervezni a rendezvényt, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azonban nem adott rá engedélyt. Antal Árpád polgármester, az RMDSZ helyi elnöke akkor azzal indokolta a döntést, hogy az önkormányzatnak és a város lakosságának tiszteletben kell tartania a román nemzeti ünnepet.
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Felveri a gyom az RMDSZ által kezelt nagyváradi Léda-házat
Többrendbeli felszólítás és kétszeri, egyenként 1500 lejes bírság ellenére sem gondozza a visszaszerzett nagyváradi Léda-ház kertjét a Bihar megyei RMDSZ által működtetett Mecénás Alapítvány – számolt be a három éve felújított épület hányattatott sorsáról a Bihoreanul.
A hetilap úgy tudja, hogy a belvároshoz közeli, gyommal benőtt épület szomszédságában élők panaszolták be az új tulajdonost. Az alapítvány ugyanis az idén cserélte el a helyi önkormányzattal a 320 millió forintos magyarországi támogatásból felépített, majd 300 ezer euróra felértékelt hírhedt Ady-központot Diósy Ödön egykori, jelenleg 283 ezer euróra becsült házára, hogy azt a jövőben közösségi és művészeti tevékenységekre használja.
A Fő utcai épület azonban még mindig parlagon hever – a Mecénás Alapítványt irányító Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő magyarázata szerint azért, mert a csere óta perben állnak az Ilie Bolojan vezette nagyváradi polgármesteri hivatallal.
„Nem tudok arról, hogy hivatalos értesítést kaptunk volna a helyi rendőrségtől, én is csak a sajtóban olvastam róla. Ha viszont igaz, akkor ezt tendenciózus lépésnek érzem, mivel megtalálhatók vagyunk, nem a sajtóból kellene megtudjam a hírt. Az önkormányzat minden módon nyomást akar gyakorolni ránk, hogy ad hoc lépjünk vissza az ellene indított perből” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ-es politikus.
Tájékoztatása szerint ugyanis a csere alkalmával a városvezetés – ahelyett, hogy szembe ment volna egy állami intézménnyel – át akarta hárítani az alapítványra azokat a szankciókat is, amelyeket korábban az állami számvevőszék az önkormányzatra rótt ki kötelezettsége elmulasztása miatt.
„A pontos részleteket most hirtelen nem tudnám megmondani, jogászaink foglalkoznak az üggyel, de nem is a pénzről van szó, hanem az elvről. És mi nem vagyunk hajlandók nyomás hatására sem visszalépni igazunktól” – szögezte le Szabó Ödön.
A Mecénás Alapítványra kirótt bírságról szerda estig nem kaptunk hivatalos megerősítést, az azonban tény, hogy a 2011-ben felújított Léda-házat – amely Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak volt az otthona – látszólag senki sem gondozza, és úgy tűnik, hogy az említett per lezárultáig továbbra is kihasználatlan marad.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a nagyváradi Könyvmaraton
Csütörtökön kezdődik a háromnapos Nagyváradi Könyvmaraton, amelyet immár hatodik alkalommal szervez meg a Riport Kiadó a Várad folyóirattal és az Europrint kiadóval közösen.
„Különlegesség, hogy ezúttal az első két nap bemutatóit az újra megnyitott és felújított Illyés Gyula Könyvesboltban tartjuk, amely igazán otthonos hangulatot teremt majd, a zárónap pedig épp Ady Endre születésnapjának évfordulójával esik egybe. Ekkor először a már hagyományos helyszínünkön, a Silent kávézóban lesznek események, majd átköltözünk az Ady Endre Emlékmúzeumba” – mutatott rá a Krónikának Simon Judit.
A Riport Kiadó igazgatója kiemelte, hogy a könyvmaraton alkalmával a Pallas-Akadémia kiadó elhozza a Kós Károly összegyűjtött publicisztikáit tartalmazó díszkiadását (szombaton, 18 órától), de külön csemegét ígér, hogy a háromnapos könyvmustrával egybekötött pénteki Törzsasztal vendége Dragomán György lesz. A Marosvásárhelyről elszármazott író, akinek korábbi kötetét több mint harminc nyelvre fordították már le, ezúttal a Máglya című új könyvét mutatja be.
Szombaton különben a 11 órakor kezdődő Maraton café alkalmával egy kötetlen beszélgetésen is találkozhatnak majd vele, vagy éppen a Békaember legendája című novelláskötetét aznap bemutató Tasnádi-Sáhy Péterrel és a Bársonyszék és aszfalt című regényét bemutatató Székely Ervinnel az érdeklődők. Az esemény szervezője szerint kiemelkedő meghívott még Lang Zsolt marosvásárhelyi író vagy Elek Tibor békéscsabai irodalomtörténész. Az állandó vendég Demény Péter lesz, ezúttal is harmincpercesre tervezik a könyvbemutatókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár)

Udvarhelyen a szárhegyi művésztelep kiállítása
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban nyitották meg kedd este a gyergyószárhegyi művésztelep négy évtizede alatt született munkákból válogatást nyújtó vándorkiállítást.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel.
„A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket” – fogalmazott Miklós Zoltán, utalva a Lázár-kastély körüli pereskedések miatt kialakult helyzetre.
A szárhegyi központban negyven év hagyatéka közel kétezer képzőművészeti alkotás gyűlt fel – ebből válogat a kiállítás. A kastély körül ez év elején kialakult tulajdonviszony-tisztázási viták miatt a művészeti központnak ki kellett költöznie, az alkotásokat a Schola vendégház emeleti termeiben raktározták el.
Czimbalmos Attila, a szárhegyi központ igazgatója megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet. A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

A látszatkeltés színe és fonákja
Megtörtént, amit kevesen tartottak valószínűnek: Klaus Johannis, a protestáns szász győzött az ortodox román „nemzetállam” elnökválasztási küzdelmében. Annak ellenére, hogy ellenfelei minden bevethetőt bevetettek a vallásos, és nemzeti érzületre való apellálástól a teljességgel légből kapott fekete propagandáig. Aradon és Temesváron olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyekre Tőkés Lászlót is odamontírozták a PDL-s csapat prominensei mellé. Aradon a Direct Arad című kiadvány a Klaus Johannis a Băsescu–Tőkés-kormány előkészítésén fáradozik, újabb fizetés- és nyugdíjcsökkentés várható című cikkében nem kevesebbet állított, mint hogy Tőkés László lesz a Johannis által kinevezendő, Traian Băsescu vezette új kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere. Jól bevált baloldali technika ez, diabolizálni egy közéleti vagy történelmi figurát, majd ellenfelünk nyakába varrni a vele való szövetkezést. Működik ez a szélsőségesnek bélyegzett pártok vonatkozásában, de egész ideológiák viszonylatában is. Lásd: nemzetben való gondolkodás = nacionalizmus, nacionalizmus = sovinizmus, sovinizmus = rasszizmus, s aki rasszista, az már akár náci is lehet. Aki szót emel a nemzeti érdekek mellett, egyből ott találhatja magát Hitler és Mussolini társaságában.
E fegyver bevetése azt jelzi, hogy már a valószerűségre sem ügyelnek a rágalmazástechnikában, pusztán olyat akartak mondani, amit a választópolgárok egy része „bevesz”. Mert bármennyire is komikus a politikai viszonyokkal nagyjából tisztában levő erdélyi magyarok számára egy Băsescu–Tőkés-kormány, az eseményeket nem követő „mezei” román választó, aki látta már a tévéhíradóban Băsescut Tőkés mellett ülni, mondjuk Tusnádfürdőn, hitelt adhat e politikai rémhírnek.
Ellensúlyok és garanciák
Johannis győzelmének nem azért örülhetünk, mert most aztán egycsapásra jobbra fordul az erdélyi magyarság sorsa. Annál is inkább, mivel a német aligha fog autonómiaügyben engedményt tenni nekünk. Hadd szögezzük azért le: ezt Pontától sem várhattuk, aki ugyebár nem ismeri el Székelyföld létezését, prefektusai révén szabályos háborút visel a székely zászlók ellen, s meglehetősen illojális módon ismételten leszögezte: az RMDSZ az autonómiát – az autonómiastatútumot is beleértve – csak kampánycélokra használja.
Elnökként Johannis ellensúlyát képezheti az utódkommunisták politikai erőcentrumának, s vélhető, hogy komolyan gondolja az általa képviselt hatékonyság-, pontosság- és munkaideológiát. Aligha állja majd útját a korrupció intézményes üldözésének, remélhetően kevésbé lesz partner a balkáni kéz kezet mos játékokhoz. (Kevésbé, mondom, mert aki teljes mértékben tiszta marad és totálisan merev, az könnyen megütheti a bokáját. Elnöknek lenni nem életbiztosítás, amint azt az Egyesült Államok története is mutatja.)
Ugyanakkor Orbán Viktor mozgástér- és szuverenitásnövelő, magyar érdekű gazdaságpolitikájának Johannis általi bírálata nem túl biztató. Akkor sem, ha ez a markáns megnyilvánulás elsősorban nem magyar–román viszonylatban értelmezendő, hanem a globalizáció tematikáján belül. Azt lehet belőle kiolvasni, hogy Johannis nem készül meglepetéseket okozni a globalizmus kontra helyi társadalmak burkolt háborújában, megmarad a mainstream politizálás medrében, tudomásul veszi a háttérben működő globális főhatalom döntéseit.
Bizton megállapítható, hogy a német jelölt győzelme egyfajta mentalitásváltozást jelez, van, aki a Facebook-generáció győzelmét ünnepli. Az erdélyi magyarság szemszögéből kétségkívül kedvező fejlemény, hogy a rajtunk uralkodó többségi nemzet idegenellenessége csökkent, ugyanakkor a jelenség kontextusa, az elfordulás a gyökerektől, az önfeladásig menő másság-elfogadás, a fogyasztói kultúra vészes terjedése minket is veszélyeztet, történetesen még inkább, mint a románság magyarellenessége.
Amíg kirúgnak?
Az RMDSZ számára ez a választás egyértelmű kudarc. A magyar választók önmagukhoz képest szép számmal járultak az urnákhoz, négyötödük Johannist támogatta, bár az RMDSZ hivatalos álláspontja – miszerint mindenki szavazzon lelkiismerete szerint – de facto Ponta mellett kampányolt mind a helyi vezetők, mind pedig a csúcsvezetés szintjén. Ennek ellenére sejthető volt, hogy az RMDSZ demobilizáló kampánya nem jár majd sikerrel, az meg különösen, hogy a magyarság többsége nem voksol Pontára.
Első nyilatkozatában Kelemen Hunor sajnálkozását fejezte ki az eredmény felett, leszögezve, hogy „Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia modellország, amelyben a kisebbségi kérdés megoldott, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak.” Végre valamiben egyetérthetünk az RMDSZ elnökével! Érdekes, hogy ez az érv 2009-ben, amikor miniszterelnök-jelöltként került szóba Johannis, de a PSD-s jelölt tervezte volna kinevezni, nem jutott eszükbe. Ugyanakkor a fő kérdés az, hogy miként válhatott Románia már 1999-ben (!) olyan országgá, amelyet modellként emlegetett még az Egyesült Államok elnöke is, átvéve a korábban Ion Iliescutól hallott, a valósággal szöges ellentétben álló öntömjénező szólamokat? Klaus Johannis kiváló arc a román látszatkeltésben, de nem az RMDSZ volt a látszatkeltés első számú aktora 1996-tól errefelé? Most jön rá az RMDSZ vezetője, hogy a külföld véleménye is számít, és hogy a külpolitikai nyomásgyakorlás mégiscsak egy használható eszköz, amelynek kicsorbulása felett most sajnálkozik. Másrészt, azért arra is érdemes odafigyelni, hogy mindezt nem azután mondta Kelemen, hogy Johannis nyert Smaranda Enachéval vagy Lucian Mândruţával szemben, mert akkor még érthető lenne a szomorkodás. No de Ponta vonatkozásában, aki legfeljebb a klikkérdekű egyezkedésben volt partner, amúgy semmi jót nem hozott nekünk?
A magyarság azért használhatja ma sokkal kisebb hatékonysággal a külpolitikát, mint az autonómia kivívására alkalmas eszközt, mert két év híján két évtizede az RMDSZ fő tevékenysége a román imázsápolás volt. Most kétségkívül nehéz lenne előállni azzal, hogy mi is a valós helyzet, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett is folytatódott a közel száz éves asszimilációs politika, s hogy mi mégiscsak igényt tartanánk külföldi segítségre, és igen, mondjuk ki: nemzetközi rendezésre. Mert nem érdekünk, hogy „jó fiúk legyünk”. Hogy addig sugározzuk kifelé, hogy mi ügyesen elrendezzük a dolgainkat a román hatalommal Bukarestben a lényeget nem érintő, sorsunkon érdemben nem javító titkos paktumokkal, amíg közösségünk nem csökken az önfenntartási küszöb alá.
De ne legyenek illúzióink, az RMDSZ addig folytatja imázsápoló, látszatkeltő politikáját, amíg arra lehetősége van. „Meddig leszünk kormányon?” – kérdezte egy SZKT-képviselő a kilencvenes évek végén, majd megadta rá a választ: „amíg ki nem rúgnak.” Nos, ebben a mondatban benne van az engedményekért kuncsorgó, paktumozgató, a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó RMDSZ politika lényege. Ezt kellene végre megtörni, véget vetni a hamis látszatkeltésnek, és visszatérni a magyar érdekű politikához.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyelvében él a nemzet – a képernyőn is
Negyvenöt évvel ezelőtt indult első útjára, huszonöt éve pedig folytatta útját a Román Televízió magyar adása. Évtizedeken át a romániai magyar családok ezrei számára hétfő délutáni főprogramnak számított, míg a diktatúra meg nem szüntette a műsort. A rendszerváltás után feltámasztott adás ma már több órában és három csatornán szól magyarul a közszolgálati televízió nézőihez.
A 20. század hatvanas éveinek végén a kommunista diktatúra még enyhébben szorongatta az embereket Romániában. Nicolae Ceauşescu a romániai magyarság szemében attól lett még népszerű, hogy 1969 végén engedélyezte a Román Televízió magyar adásának beindítását.
A történet előzményei egy évvel korábbra nyúlnak vissza: 1968 nyarán Ceauşescu és a kormány legfontosabb emberei előtt a romániai magyar értelmiség összehívott képviselői a magyarság elvárásai között egy magyar nyelvű televíziós műsor beindításának igényét is tolmácsolták. Ha több kérésüket nem is vették figyelembe, 1969. november 23-án végre elindult a Román Televízió bukaresti magyar adása. Műsorideje először mindössze 20-25 perc volt, majd heti három órára bővült. Az első felelős vezető Molnár Vilmos és Kónya Anna volt. 1970 áprilisától 1979 szeptemberéig Bodor Pál irányította a nemzetiségi műsorokat, míg 1980-tól 1985-ig újra Molnár Vilmos felelt értük. Az első szerkesztők nagyobbrészt a bukaresti rádió magyar adásának munkatársai voltak. Az alapító szerkesztőség tagjai: Tomcsányi Tibor, Labancz Frida, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Birta József, Tóthfalussy Béla, Öllerer József, Ilya Ehrenkrantz.
A bukaresti magyar adás munkatársai közé tartozott a kezdetektől fogva a pedagógusi és filozófusi végzettséggel rendelkező Tomcsányi Mária, valamint a zenész Boros Zoltán, aki később a magyar szerkesztőség főszerkesztője lett.
Sorsdöntő találkozások
Boros Zoltán 1971-ben kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába: „Dzsessz és könnyűzene muzsikusként iratkoztam be a Zeneakadémiára. Az egyetemi évek alatt együttesem volt, a kolozsvári Egyetemiek Háza dzsesszkvartettje. Az egyetem elvégzése után egy éven át szabadúszó zenész voltam, majd 1969-ben karmesternek szerződtem a nagyváradi színházhoz. Az első Siculus-fesztiválon mi is felléptünk, ahol jelen volt Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztője, neki nagyon tetszett a produkciónk. Közben egyre inkább mocorgott már bennem a vágy, hogy alapvetően zenével foglalkozzam, lehetőleg egy szakmailag színvonalas helyen, a média közelében. 1970 őszén felmentem Bukarestbe, és megkerestem Bodort, elmondtam neki, hogy szoktam nézni a magyar adást, és úgy vettem észre, hogy nincs zenei szerkesztő, én pedig szívesen vállalnám. Bodornak – úgy láttam – jól jött az ajánlat, mivel nagy emberhiánnyal küszködött. Az 1971-es nyári színházi szünetben aztán megkaptam az értesítést, hogy az átigazolást jóváhagyták. Persze attól, hogy a magyar adáshoz kerültem, még nem lettem tévés. A mesterséget menet közben kellett megtanulni. A szerkesztőségnek szakmailag jól képzett operatőrei és vágói voltak, sokat tanultam Aradits Lukács Zsuzsannától és attól a két operatőrtől, Emil Lungutól és Mircea Bogdantól, akikkel az első filmemet a Muzsikáló várost készítettem, Csíky Ibolyával.”
Tomcsányi Mária is egy Bodor Pállal való találkozás nyomán került a tévébe. Másodéves volt a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakán, amikor elment Bukarestbe meglátogatni egyik barátnőjét. Együtt mentek fel Bodor Pálékhoz egy pohár hűsítőre: „Bekérezkedtem a fürdőszobába, és mit ad isten, Bodor Pál éppen ott tett-vett. A látogatás hosszú beszélgetéssel folytatódott, Pali akkoriban másról sem beszélt, mint a televízióról. Azt szerette volna, hogy Bukarestben folytassam az egyetemet, de erre akkor még nem voltam hajlandó. Viszont kipróbált, forgatócsoportot küldött Kolozsvárra, velük riporterkedtem.”
Tomcsányi Mária rövidesen mégis otthagyta Kolozsvárt, és Bukarestbe költözött. Négy és fél éven át a román rádió magyar adásának volt külső munkatársa, de már a tévé magyar adásának is dolgozott. Végül 1977-ben megkapta a szerkesztői állást: „Amolyan mindenes lettem, mert minden műfaj érdekelt. Még sportriportot is készítettem, de elsősorban azért a színház érdekelt. A mai napig ez a nagy szerelmem...”
Bodor Pál és a kommunista rokon
Természetesen a cenzúra akkoriban mindenbe beleszólt. Tomcsányi Mária szerint a magyar adásnak Bodor Pál főszerkesztővel volt szerencséje, aki különleges státust élvezett: „Palinak volt hátországa és tekintélye is: nem politikai, hanem írói, szakemberi tekintélye. A román kollégák is nagyon tisztelték szakmai tudását. Ezen kívül sógora, Gere Mihály a kommunista párt központi bizottságának tagja volt, ami politikailag is jelentős hátországot biztosított. Bodor hihetetlenül okosan tudta kijátszani a hatalmi utasításokat és a cenzúrát, egy Ceauşescu-idézettel képes volt elaltatni az éberségüket. Minden aktuális utasításról tudott, így képes volt védekezni ellenük. Voltak anyagok, amelyeket minden pártutasítás ellenére valósággal bedumált az adásba. Nagyon okosan tette a dolgát” – emlékezik Tomcsányi Mária. 1980-tól kezdve azonban fokozatosan csökkentették az adásidőt: az eredeti három órából kettő, majd egy, legutoljára már csak egy negyedóra maradt. 1985-ben a műsor már nagyon hanyatlott: ekkor szüntették meg a közszolgálati televízió 2-es csatornáját, a kolozsvári rádiótelevíziót, a többi rádióstúdiót, és az RTV 1-es csatornáján is mindössze két óra román nyelvű műsort engedélyeztek.
 Hidegzuhany és újjászületés
Tomcsányi Mária 1985-ben családi okokból átkérte magát néhány hónapra a kolozsvári rádióhoz. A hír, hogy megszűnt az adás, és ezzel az állása, teljesen váratlanul érte: „Reggel bementünk dolgozni, és szóltak: nincs adás. Hirtelen azt hittük, a magyar adást szüntették meg, de kiderült, hogy az egész stúdiót lekapcsolták. Így történt Bukarestben is a televíziónál: reggel bementek dolgozni, és kiderült, nincs többé magyar adás. Egyébként engem addigra áthelyezetek a rádióhoz. Valami feljelentés alapján – a mai napig nem tudom, ki tette – úgy döntöttek a tévé vezetői, hogy el kell engem tüntetni a képernyőről. Harminc éve történt, ma már nem is érdekel, kinek voltam az útjában.”
Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi munkatársa – Aradits László, Lukács Zsuzsanna, Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Miklós-Pataki Georgina, Rostás Emília, Simonffy Katalin, Todan Ildikó, Öllerer József – kihasználva az új politikai konjunktúrát 1990. január 8-án műszaki háttér és szerkesztőségi szobák nélkül, amatőr videósok és fiatal műszaki értelmiségiek (Győrffy György, Kacsó Sándor) segítségével saját kezdeményezésből újraindították a magyar nyelvű műsort. Vezetőjüknek Boros Zoltánt választották, akit később hivatalosan is kineveztek főszerkesztőnek. A magyar adás munkatársi gárdája önálló főszerkesztőség lett.
Boros Zoltán ma is nagyon jól emlékszik azokra a napokra: „1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórva találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában, ismét felléptem dzsesszmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadain. A televízió élőben közvetítette a román forradalmat. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és jómagam néztük, mi történik. Mi is kimentünk az utcára, akkor támadt az ötletem, hogy menjünk a rádióhoz. Hazarohantunk, Trabantba vágtuk magunkat, majd tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve „vágtattunk be” a televízió udvarára. Egy héten keresztül csak aludni jártunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltottuk egymást a négyes stúdióban. A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztősége uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Arról beszéltünk, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Bejátszottunk egy részletet a Mondod-e még? című filmből, és megjelent a cím előtti szöveg is: a Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja. Az emberek másnap már azt rebesgették: újraindult a magyar adás. Karácsonykor ismét beültem a stúdióba, magyarul is boldog karácsonyi ünnepet kívántam. A román kolindák mellett megszólalt a Mennyből az angyal és az Oh, Tannenbaum is. A román közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.”
„Én főleg a színházzal foglalkoztam az új időkben, de érdekeltek a társadalomban lezajló folyamatok, sok riportot készítettem ’90 után. Noha korkedvezménnyel viszonylag korán mentem nyugdíjba, a rádióba rendszeresen bejártam híradózni, sőt egy ideig rovatom is volt. A rádióban kezdtem, és ott is fejeztem be a pályámat, de a tévézést nagyon szerettem” – eleveníti fel emlékeit Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori szerkesztője.
Könyvbemutatóval és könnyűzenekoncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása Marosvásárhelyen. A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika – a magyar adás múltjának felidézése könyv formájában az ő ötlete volt –, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária által szerkesztett vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor a szerkesztők nekiláttak a hatalmas feladatnak, még munkacímnek szánták, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált. Elvégre az 1969-es indulástól az 1985-ös betiltásig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. Nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felelősség
Menjen vagy maradjon a Ponta-kormány? – Klaus Johannis meglepő választási győzelme után ez az egyik vezető politikai téma.
Pedig nem parlamenti választásról van szó, államfőre voksoltunk, nem képviselőkre, ennek nyomán pedig elvileg nem kellene azon spekulálni, hogy az elnök megválasztása nyomán a kabinet is módosul.
A mostani helyzet mégis más. Amolyan „félidei” választásról van szó, hiszen a Ponta-kabinet – ha nem is ugyanabban az összetételben – mandátumának felénél tart. Ráadásul Johannis ellenfele maga a regnáló miniszterelnök, Victor Ponta volt. Ebben a minőségében szenvedett vereséget. Ráadásul abban is konszenzus van, hogy Johannis győzelme nem feltétlenül politikai programjának köszönhető, a polgárok nem azért mozdultak meg vasárnap, hogy ő legyen az államfő, hanem azért, hogy ne Ponta.
Az általa vezetett Szociáldemokrata Pártot (PSD) ugyanis a posztkommunizmus letéteményesének tartják, ennek minden velejárójával: a korrupcióval, a zsarolással, az oligarchák arcátlanságával, a beruházások ösztönzése és a vállalkozók támogatása helyett az állami segélyből élők közpénzekkel történő „lefizetésével”, a teljesítmény díjazása helyett az államtól való függés erősítésével. A polgárok többsége mindezen okok miatt Ponta ellen voksolt, amit tekinthetünk akár „közvetlen bizalmi szavazásnak” is, amelyen a miniszterelnök csúfosan elbukott.
Ezek után akkor is indokoltnak tekinthető a távozása, ha nem parlamenti választás zajlott. A felelősséget az egész kormánynak viselnie kell, az RMDSZ-szel együtt. A szövetség egy megbélyegzett kormány tagja, amely fölött a külföldi szavazás akadályozása miatt ráadásul most már a bűncselekmény elkövetésének gyanúja is lebeg. Már csak ezért is indokolt volna a kilépés.
És azon megyei, illetve országos vezetők felelősségének megállapítása és esetleges elmozdítása, akik azért felelősek, hogy a magyar közösség egyetlen olyan szervezete, amely parlamenti képviselettel rendelkezik, és a leginkább szem előtt van, ennyire nem értette meg a magyar választók akaratát, és miközben látszólag nem foglalt állást, valójában a már csak a külföldi voksolási botrány miatt is vállalhatatlan jelölt mellett állt ki.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Így látja Klaus Johannis a kisebbségek helyzetét
Több mint három órán keresztül dedikálta szerda este a Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásáron bemutatott önéletrajzi könyvét Klaus Johannis. A Lépésről lépésre (Pas cu pas) című kötetből többek között megtudhatjuk, hogyan látja a megválasztott államfő a romániai kisebbségek helyzetét.
„Román állampolgár vagyok, meggyőződéses román és német etnikumú – vallja magáról Klaus Johannis most megjelent könyvében, hozzátéve: – az etnikai származás fontos – és örömünkre, valamennyi kisebbség örömére – Romániában elfogadott dolog, és ennek kapcsán meg kell mondanom, Románia pozitív és példamutató szerepet tölt be Európában azzal, ahogyan formálisan és informálisan bánik kisebbségeivel”.
A megválasztott államfő szerint Romániában évszázados története van a kisebbségek együttélésének. „Tapasztalatunk, lényegében, pozitív” – írja. Johannis úgy véli, itt az ideje, hogy legyőzzük a kulturális és mentális határokat. A nemzeti kisebbségekhez tartozók nemzeti és természetes hazafiságának választási célokra történő kihasználása, valamint az etnikai érzékenység szüntelen táplálása sokak politikai fegyvertárához tartozott az utóbbi 20 évben, és mindez legalább annyira veszedelmes, mint a populizmus – állítja a szerző, aki nem hiszi, hogy valakinek a nemzetisége lenne a döntő tényező; a meghatározó az, hogy miként veti fel a kérdéseket, és hogyan oldja meg azokat. Klaus Johannis meggyőződése, hogy a szakmaiságnak csak igen kevés, csaknem semmi köze sincs a nemzetiséghez.
A szerző egy másik, főleg a politikai elemzők által felhasznált mítoszt is szeretne szétfoszlatni, miszerint az országban régiónként eltérő módon viszonyulnak az általa felvetett javaslatokhoz. Johannis tapasztalata ugyanis az, hogy az ország bármely részében az emberek ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint például Nagyszeben főterén. „Soha nem tapasztaltam, hogy az emberek visszahúzódóbbak lennének velem szemben, amiért német etnikumú vagyok, vagy amiért lassabban és kevesebbet beszélek” – összegezi tapasztalatát.
„A jelenlegi helyzetből kell kiindulni”
Klaus Johannis a közigazgatásról, a decentralizációról is megfogalmazza véleményét könyvében. Úgy véli, a közigazgatás legnagyobb gondja az, hogy a decentralizáció elakadt és lépéseket sem tesznek a központosítás felszámolásának irányában. A közigazgatás megszervezésének szerinte a leghatékonyabb módja az, ha a helyi közösségek problémáit helyi szinten oldják meg. Vagyis a legtöbb feladatot át kellene adni a helyi közigazgatásnak, hogy minél kevesebb feladat háruljon a minisztériumokra. Ez a szubszidiaritás alapelve, amelyet általánosan alkalmaznak az Európai Unióban – emlékeztet a szerző.
A decentralizáció és a régiósítás egymással egybefügg, de külön is meg lehetne valósítani őket – véli Johannis. Ha a decentralizáció a feladatok minisztériumi hatáskörből a helyi közigazgatás hatáskörébe történő áthelyezését jelenti, a regionalizálás új, a jelenlegi közigazgatási entitásoknál nagyobb közigazgatási entitásokat hoz létre, hogy azok nagyobb gazdasági erővel rendelkezzenek.
Arról sokat lehetne beszélni, miként is kellene kinéznie Románia közigazgatási térképének – állítja Johannis. Jelen pillanatban nyolc fejlesztési régióval rendelkezünk. A megválasztott államfő tapasztalata szerint jobb lenne a jelenlegi helyzetből kiindulni, mint új helyzetet teremteni. Figyelembe kell venni, hogy az emberek már megszokták ezeket a régiókat, ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne esetleg jobban működő régiókat is elképzelni.
Régiósítás – etnikai szempontok nélkül
Vannak, akik úgy vélik, szem előtt kell tartani Románia régi történelmi régióit, emlékeztet a szerző. „Véleményem szerint azonban nem kellene régiókat kijelölnünk sem történelmi megfontolásokból, sem abból kiindulva, hogy azok már léteznek, az egyedüli szempontot Románia gazdasági hatékonyságának javítása jelenti” – véli az új államfő, aki szerint a régiósítást nagyon jól meg kell gondolni abban az esetben, ha az már a területi épséget veszélyezteti.
Johannis a helyi közigazgatás kérdéskörében jártas, neves európai szakemberekre hivatkozva szögezi le, hogy a régiósításnál nem szabad figyelembe venni az etnikai határokat – ott, ahol több etnikum is található –, mivel akkor a kérdés csakhamar etnikai problémává válik, márpedig a régiósítás célja nem ez: az igazi célt a közigazgatás hatékonyabbá tétele jelenti.
Klaus Johannis egyébként nem híve a régiók teljes körű autonómiájának. A régióknak szerinte„ésszerű közigazgatási autonómiát” kell adni, ami azt jelenti, hogy a régióban jelentkező problémákat helyben kell megoldani, nem pedig miniszteri jóváhagyással vagy a kormány által kifejtett álláspont alapján.
A sikeres regionalizálás az egyszerű ember jólétének növekedését hozza magával. Ha ezt az elvet követjük, akkor nyilvánvalóvá válik az is, hogy a régió fővárosának olyan várost kell választani, amelyben sikeresen fejlődik a gazdaság, és amely megfelelő logisztikával rendelkezik. A régió főváros nem lehet kisváros, mivel az nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal – szögezi le könyvében Klaus Johannis
maszol.ro

Severin: fasisztoid fiatalok segítették hatalomra Johannist
"Fasisztoid fiatalok" segítségével végrehajtott államcsínynek nevezte blogján egy volt szociáldemokrata európai parlamenti képviselő Klaus Johannis elnökválasztási győzelmét.
A korrupció vádjával bíróság elé állított Adrian Severin szerint a szász politikust geopolitikai érdekekből idegen erők juttatták hatalomra, amelyek ellenőrzésük alatt akarják tartani Romániát. „A puccsot fasisztoid és legionárius csoportok segítségével sikerült véghezvinni” – írja a politikus.
Severin felidézte, hogy „erőszakos fiatalok” a kommunizmus megbuktatását követelték a romániai nagyvárosokban a második elnökválasztási forduló előtt. Szerinte a tüntetők nem voltak tisztába azzal, hogy mit kiabálnak. „Így üvöltöztek a két világháború közti Németországban a nácizmustól megfertőzött fiatalok is. Néhány hónap múlva a romániai fiatalok már a zsidók ellen fognak tüntetni” – olvasható a blogon.
A politikus szerint Victor Pontának miniszterelnöknek kell maradnia és segítenie kell Klaus Johannist, illetve a jobboldali államfőt támogató erőket abban, hogy szabaduljanak meg az ellenőrzésükre törekvő „fasisztoid erőktől”.
maszol/HotNews

Nagyváradon „utaztak” Karácsony Benő szürke folyóján
Volt folytonosság Karácsony Benő elvei és élete, művei és élete között – mondta Demény Péter író, egyetemei tanár Karácsony Benő Utazás a szürke folyón című regényének bemutatásakor. A könyv Nagyváradon, a VI. Könyvmaraton alkalmából jelent meg újra.
Karácsony Benővel  szemben hálátlan volt az élet és az irodalomtörténet egyaránt, lágerben pusztult el, a puszta létéért üldözték, mert zsidó volt, mondta Demény Péter, majd elmesélte az íróval kapcsolatos kedvenc történetét. Eszerint, mikor egy rabbi arra kérte, hogy tagadja meg magyar irodalmi kapcsolatait, Karácsony Benő nem tette ezt meg, tudván, hogy két ostobaság között nincs semmi különbség. A világnézetet alapjaiban megvetette, mivel az kizárólagos, „ha te nem úgy gondolod, mint én, akkor téged akár le is lehet lőni” – fogalmazott az előadó.
Az erdélyi magyar irodalom történetében a kommunizmus korszaka alatt hasznosabb volt olyan írókról beszélni, akik az itthonmaradásról szóltak, van egy kánon, amiben például Tamási Áron helyett kapott, de Karácsony Benő vagy Szántó György nem – és ezt ne értse senki úgy, hogy Tamási ellen érvel, jegyezte meg Demény Péter.
Felidézte azt is, hogy egy szegedi kiadó a teljes Karácsony-sorozat megjelentetését ígérte, ami végül elmaradt, de helyette jött egy nagyváradi kiadó, amely felvállalta ezt a feladatot.
Az Utazás a szürke folyón pikareszk-regény, már a címet is sok mindennel fel lehet tölteni, hiszen a folyó és az utazás egyaránt lehet például az élet jelképe. Megjelenik a sziget is benne, ami utoljára Jókainál működik: Karácsony Benő főhősét, a patikust elsodorja az élet a remélt boldogság mellől.
Karácsony tudja, hogy amint megfogja a boldogságot, el is veszíti, „nem lepkevadászat a boldogság”, ahogy Demény Péter fogalmazott, hozzátéve: a szerző azt is tudja, hogy a túlzott romantika túlságosan tragikus dolog. Humorával, amely kétségbe vonja a nagy szavakat és érzelmeket, feloldhatja mindezt, de csak az humorizál folyton, aki fél átadni önmagát valaminek.
A Könyvmaraton csütörtöki programjának záróakkordjaként Láng Zsolt Szerelemváros című novelláskötetét ismertették, a szerzővel szintén Demény Péter beszélgetett.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro