Emelik a nyelvtan presztízsét
Nagyvárad-
Nyelvmentor címmel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával közös kétszakaszos projektet indított a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtanszéke s Tanárképző Intézete.
Az ezt bejelentő szerdai sajtótájékoztatón dr. Magyari Sára nyelvész, magyartanár, intézetvezető a projekt fő céljának nevezte a nyelvtan presztízsének emelését. Úgy fogalmazott: mivel évek óta a romániai oktatásban nem létezik már nyelvtantanítás a középiskolai osztályokban, fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a nyelvtantanulással foglalkozni kell, mert hasznos és izgalmas tevékenység. Emellett szerintük megnyilvánulási fórumot kell biztosítani az érintett tudományos szakértők számára is. A kétfázisú program első fázisában ezért neves romániai és magyarországi nyelvészek, illetve nyelvészettel foglalkozó kutatók tartanak egy-egy előadást, főleg az egyetemi hallgatóknak, de bárkit szívesen fogadnak.
A meghívottak kiválasztásánál két szempontot érvényesítettek: egyrészt szándékuk összefogni a Romániában létező magyar nyelvű egyetemi oktatás nyelvészettel foglalkozó szakembereit (BBTE, Bukaresti TE, Sapientia EMTE, PKE), másfelől pedig megszólítani anyaországi kutatókat (ELTE, Károli Gáspár Református TE, Pécsi TE, Szegedi TE). Az első rendezvényen már túl vannak, múlt pénteken dr. Veszelszki Ágnes beszélt a netnyelvészeti (alap)ismeretekről. Csütörtök délelőtt 10, illetve délután 14 órától a Bartók teremben dr. Tódor Erika várja az érdeklődőket, a téma a nyelvi tájkép. Ezt követően november 21-én dr. Zsigmond Győző a ragadványnevekről és a helységnevekről, december 5-én dr. Fóris Ágota a szótárhasználatról és a szaknyelvekről, január 9-én Kövecses Zoltán a metaforák világáról fog értekezni.
Interaktív órák
Az október 25. és február 15. közt zajló második szakaszban a PKE diákjai és oktatói közül néhányan az előadásokon elhangzottak alapozva bejárják a Partium és a Bánság nagyobb középiskoláit, ahol a magyar nyelv helyzetével kapcsolatos interaktív foglalkozásokat tartanak olyan aktuális, a fiatalokat érdeklő témákról, mint például a chatnyelv, a chat-szótár, a szótárhasználat, a névadási szokások változása vagy a nyelvi tájkép. Megtudtuk azt is, hogy a rendezvénysorozatot a temesvári Start-Tanácsadó és Továbbképző Irodával közösen bonyolítják le, mivel a közoktatásban szervezett képzéseik, eseményeik révén úgy vélik, közösen eredményesebben valósíthatják meg a programjaikat. A projektbe ugyanakkor a Bihar Megyei Tanítók Háza is bekapcsolódott, így az érintett pedagógusok plusz pontokat kapnak.
Pályázni lehetett
A projekt második fázisában résztvevő négy diákot pályázat útján választották ki, a jelentkezők motivációs levelet kell írjanak. Az egyikőjük, Varga Ivett-Barbara az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: elszántságot érzett, nem a jegy miatt kapcsolódott be a programba. Azt mondta: úgy véli, úgymond két legyet üt egy csapásra, hiszen a nyelvészettel is tud foglalkozni, de ugyanakkor a gyakorlatban is megtapasztalhatja, milyen a pedagógusi munka.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás és konferencia volt a püspökségen
Kiállítással és kiadvány-bemutatóval egybekötött konferenciát szervezett Lipovniczky István, egykori nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szombaton.
A rendezvény a székesegyház kriptájában megemlékezéssel kezdődött. Ezután Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány képviselője, a rendezvény eddigi védnöke felidézte az elmúlt 14 év konferenciáinak témáit, ismertette a hallgatósággal a kezdetek nehézségeit és azt, hogy annak idején mi motiválta a szervezőket, hogy ilyen jellegű emlékállító konferenciasorozatot indítsanak el. Ugyanakkor Fleisz János leköszönt a rendezvény védnöki tisztségéből, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vett át. Az idei 15. konferenciát már a püspökség munkatársai: Lakatos-Balla Attila kulturális referens, Csorba Sándor levéltáros és Erdei Anita turisztikai referens szervezték.
Ezt követően neves magyarországi egyháztörténészek előadásai következtek: Fodor József általános helynök, Gondolatok Lipovniczky István nagyváradi működéséről címmel tartott előadást, Bárány Zsófia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kutatója A Magyar politikai vitakultúra egyházgyökereiről beszélt, míg Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Történelem Fakultásának dékánja Lipovniczky István komáromi apát-plébános 1848/1849-es tevékenysége című értekezést ismertette.
Rövid szünet után, az előadások második felvonása előtt sor került a Lipovniczky személyéhez fűződő tárgyakból összeállított kiállítás bemutatására. A rendezvény második részében Kontsek Ildikó, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Magyar Sion mecénása Simor János hercegprímás (1867-1891) szerepe Esztergom gyűjteményeinek létrehozásában és a Főszékesegyház építésének befejezésében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadássorozatot Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegye levéltárosa zárta Művészetek, tudomány és közélet egy XIX. századi főpap, Haynald Lajos (1816-1891) életében címmel.
A konferencia végén a résztvevők ajándékul magukkal vihettek egy-egy példányt a Lipovnoki Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök élete és munkássága tanulmányból, amelyet Zakar Péter és Lakatos-Balla Attila állított össze.
A püspöki palotában levő kiállítást a következő napokban bárki megtekintheti.
(sz. m.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt: ez nem transzilvanizmus
 "Szilágyi Zsoltnak miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet." Parászka Boróka írása.
Ritkán szembesül azzal az ember (választó), mennyire nem érti a politikus azt, amit hirdet. Nem csak hogy nem érti, de cáfolja, lejáratja önmagát, saját programját. Így járt/jár Szilágyi Zsolt, aki az idei államelnöki választási kampányban modern, európai transzilvanizmust ígér. Mit ért alatta? Itt van például az Alexandru Căutișnak adott interjú, e szerint Románia transzilvanizálását. De mit jelent ez valójában? Azt, hogy aki ezt tűzi ki célul, nem akar mást, mint hogy a háború utáni román önkényuralmi rendszerek hibái megismétlődjenek: összemosódjanak, elvesszenek a régiós határok, arra kényszerítsük különböző térségek lakóit, hogy másokhoz hasonlítsanak, máshol és máshogy élőket tekintsenek példaképnek, saját önazonosságukat pedig kidobandóként, levetkőzni valóként tartsák számon. Idézzük fel kicsit a megyésítés időszakait, az adminisztratív átalakítás során lezajló tömegmozgatást, a ki- és betelepítéseket. Akkor nem Romániát akarták transzilvanizálni, hanem Transzilvániát „romanizálni”.
Az egységes román nemzetállam lecserélése egy másik homogén entitásra: ennyit jelent ez a kampány-jelszó. Feltételezzük, hogy a javaslat mögött mégsincs rossz szándék, csupán az a sok szempontból megalapozatlan vélekedés, történelmi berögződés, hogy Erdély jobb, több, szebb, gazdagabb, zsebre vágja Romániát. Ha így lenne, akkor az életképes transzilván gondolat mégsem elégedhet meg azzal, hogy az erdélyi sajátosságokat terjessze ki, kérjen számon. Ennek a térségnek az ereje, lendülete mindig abból fakadt, hogy határvidékként működött: számtalan, egymástól nagyon eltérő régióval állt kapcsolatban, és prosperált ezeknek a másságából. Erdély érdeke ma nem az erős Erdély önmagában, egy kiskirályság a nagy kudarc tengerén. Erdély elsüllyed, ha Moldva, Olténia és a többi régió modernizációja sikertelen és befejezetlen lesz. Ha a régiós politikát komolyan gondoljuk, ha van némi, nagyon halvány ismeretünk arról, hogyan működik a sok évtizeden át érlelt román nemzetállami logika, akkor látnunk kell: semmilyen regionális reformnak nincs esélye akkor, ha a regionális öntudat, méltányosság nem erősödik általánosan, Románia szerte. Szilágyi Zsolt nem gondolja komolyan, mint ahogy miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet.
Sajnos ez a program, amit most transzilvanista kampányként megismerhetünk, nem más, mint a nemzetállami reflexek átmaszkírozásra, ugyanolyan elnyomó, kisebbségellenes logikára alapszik, amely a valódi transzillvanizmus sorvasztja évtizedek óta. Ma egy magát erdélyinek mondó politikus nem engedheti meg magának, hogy kijelentse: a baj a “balkanizálódás”. Mert ezzel annyit állít: szembe megy a történelmi térségekkel, semmibe veszi őket. A Balkán nem szitokszó, nem a megbélyegzés kéznél lévő eszköze.  Csak a slendriánul, igaztalanul fogalmazók mosnak össze egy-egy tájegységet negatív jelentésekkel, egyszerűsítik le jelzővé emberek otthonát, hazáját. A Balkán Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katarzisok és katasztrófák földje. Ha Erdély az évszázadok során nem ékelődik Közép-Európa és igen, a Balkán közé, ha nem tanulja meg e két világ nyelvét egyszerre, soha nem válhatott volna azzá, ami. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.
Miről beszélne ma egy valóban transzilvanista politikus? Arról, hogy az Erdélyről dédelgetett illúzióink sajnos hamisak, és nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a valóság megközelítse szerényebb álmainkat. Erdély korántsem egységes sem gazdaságilag, sem társadalomszerkezetileg, sem kulturálisan. Szétfejlődik, lecsúszik, bajban van. Prosperáló szigetek, látványosan fejlődő városok (ne túlozzunk, város: Kolozsvár) és elsivatagosodó vidékek néznek farkasszemet egymással. És mindezért nem csak a túlközpontosított állam a felelős. Legalább ennyire felelősek az önállóságra (vö. autonómiára) fel nem készült önkormányzatok, amelyek nem látnak tovább saját közigazgatási határaikon. Sokszor még azon belül is elveszettek. Nem alakult ki a települések, térségek közötti szolidaritás, nincs regionális együttműködés, nincs ötlet, akarat arra, hogy a leszakadókat hogyan lehetne megtartani, hogyan lehetne összefércelni valóban egy Erdélyt, amely nevében érdemes beszállni a politikai versenybe.  Amivel most szembesülünk transzilvanizmus címén, az az elhazudott regionalizmus. Semmi köze ennek sem a modernséghez, sem Európához. Erdély ellenes.
(A Balkán
Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katasztrófák és katarzisok földje. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.) Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mit tanulnak a diákok ötvenhatról?
Pár mondatban intézik el a romániai történelemtankönyvek '56-ot - magyarázták a csütörtöki megemlékezésen a kolozsvári tizenkettedikesek. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács csütörtök délután hat órától Mátyás király szülőháza előtt szabadtéri előadással emlékezett meg arról, mi történt 1956. október 23-án Magyarországon, ahol több ezer diák tiltakozott felvonulással a kommunista rendszer ellen.
z előadáson egyebek mellett Illyés Gyula, Tamási Lajos verseit szavalták a középiskolások, majd az '56-os események összefoglalása után a több tucat megemlékező elindult Dsida Jenő sírjához a Házsongárdi temetőbe. A fáklyás menetet rendőrök és csendőrök kísérték.
Dsida sírjánál Petőfi Sándor Nemzeti dal című versének elszavalása után a megemlékezők elénekelték a nemzeti himnuszt, majd békésen távoztak.
"Felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány"
A rendezvényen részt vevő diákokat arról kérdeztük: mit tanulnak az iskolában 56-ról? Mint megtudtuk, a magyarországi forradalmat a könyvek pár mondatban intézik el. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
"Nagyon kevés van a tankönyvben. Csak annyi, hogy a magyarok felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány. Az oroszok meg leverték. Kábé ennyi" – mondta egyikük. 
Oborocea Mónika
maszol.ro

Fóliánsok varázsa
Ha létezne a könyvtárturizmus fogalom, pontosan jellemezné a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak azt a baráti-szakmai csoportját, amely Nagy Zoltán vezetésével az elmúlt évek során keletről nyugat felé haladva, nagy ívben járta be a Kárpát-medence magyar vidékeit, hogy a föllelhető legkülönbözőbb bibliotékákban – falusi, iskolai és egyesületi könyvtáraktól kezdve egészen a kolostori, főiskolai és egyetemi gyűjteményekig – tekintse át a hungarológia csillagrendszerébe tartozó intézmények gondosan ápolt és őrzött szellemi kincstárainak együttesét. Hogy e térképen Munkács és Fiume, Versec és Alsóőr, Újlak és Kolozsvár, Zenta és Somorja jelezték a láthatár dimenzióit, azt nem az utas szándéka – sokkal inkább nemzeti történelmünk belső rendje határozta meg. Minden esetben a könyvek titkainak nyomában jártunk, akkor is, amikor Vereckénél a regösök énekére, Újlaknál Kapisztrán János imába foglalt fohászára, az Al-Dunán Herczeg Ferenc pogányaira, Fiumében pedig a Garádi Viktor által megidézett Árpádházi királyaink fényes fölvonulására emlékeztünk. Minden, amit az elmúlt idők homálya a fürkésző tekintetek elől eltakar, ott él a könyvtárak őrizte históriás emlékezet mélyén, s a zarándokra vár, hogy életre keljenek a történetek.
E sokéves zarándokút egyik legszebb állomását a minap a Somorján létrehozott Bibliotheca Hungarica néven ismert könyvtár, levéltár és adattár gyűjteményében tett látogatás jelentette, ahol az intézet igazgatója, Végh László volt a vendéglátónk. Végh László 1997 óta játszik meghatározó szerepet a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek kialakításában és működtetésében, tudósi, kutatói, könyvtár- és levéltár-gondozói munkáját egyebek mellett A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) I–II. kötet (2000), és A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa (1918–2000) (2002) is dicsérik. A halk szavú tudósokra jellemző módon hagyja, hogy a hangulat és a látvány önmagáért beszéljen: állványok és könyvespolcok között szól az intézet sokrétű feladatairól. Tájékoztató szavai szerint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár gyűjtőkörét a (Cseh)Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, illetve a szlovákiai magyarság történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és más nyelvű kiadványok alkotják, polcain az 1918 után (Cseh)Szlovákiában megjelent magyar nyelvű könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok, folyóiratok, lapok – a központi, a regionális és a helyi sajtó –, továbbá kisnyomtatványok, szakdolgozatok lelhetők fel. Különös színfoltja az intézetnek a levéltár, amely a magyarság életéhez kötődő intézmények (iskolák, lapszerkesztőségek, művelődési egyesületek), írói-tudósi hagyatékok, térkép-, plakát- és fényképgyűjtemények, képzőművészeti alkotások és az egyházi élettel kapcsolatos iratok gondosan rendszerezett gyűjteménye. Úgy, ahogyan az a közönségét tisztelő történeti intézettől méltán elvárható. És én – elbűvölten, új elképzelésekkel gazdagodva – a háttérben máris a mi zentai intézetünket látom, ahol hasonló céloknak és elkötelezettségnek voltam éveken át a tanúja.
Zenta és Somorja között félúton Arany János főtitkári jelentésének szavai jutnak az eszembe, melyeket a kiegyezés lázában, a Magyar Tudományos Akadémia éves munkáját értékelve vetett papírra: „Elmondhatni: tudományban élünk, mozgunk, létezünk. […] a szellemiek terén politikai súlyunk is aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbviteléhez… Ha majd a haza szent földén minden rög ismerve lesz… ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek – nyelv és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állíthatjuk: ez által oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömestebb ismeri el a művelt külföld. És ím, ez a honszeretet a tudományban.” A Toldi írója figyelmeztetett: a tudós elsősorban tudósi mivoltában teljesíti polgári kötelességét, és bizonyítja a haza és a nemzet iránti elkötelezettségét. Ehhez kellenek a tudomány otthonai, ahol szelíd szerzetesek szolgálják az áhítat örömét, a szellemi gyarapodás boldogságát. Mert a haza ott van, ahol az elődeink emlékezete, bölcs munkájának eredménye – a gonosz tüzek rémülete nélkül – a mindennapokban is kitapintható
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

(M)ilyen gazdagok vagyunk(?)
E címmel szervez jövő héten Sütő András-műhelykonferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti kara. Mint azt a szervezők közleményében olvashatjuk, a konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában.
Ami az október 29-étől (szerdától) október 31-ig (péntekig) tartó eseménysorozat programját illeti, a konferencia munkálatai, azaz az előadások sorozata szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadás-sorozat, szünetekkel együtt 17.40 óráig tart, ezt követően – 18 órától – kiállítás-megnyitóra kerül sor: Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András- portréit tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban. A nap zárásaként pedig a Yorick Stúdió előadását, Székely Csaba drámáját, a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót láthatja a közönség ugyanott. Az előadáson való részvétel ingyenes.
Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik az előadás-sorozat a Bod Péter Diakóniai Központban, a délelőtti program 14.30 óráig tart. A munkálatok összegezésére 17 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Mint azt Lázok János egyetemi tanár, a konferencia főszervezője elmondta, a délutáni eseményen az előadásokat elnöklő moderátorok egyórányi értekezlet keretében összefoglalják a konferencián elhangzottakat, az összefoglalókat követően pedig a közönség teheti fel kérdéseit Sütő Andrással, valamint az elhangzottakkal kapcsolatosan. A konferencia záróprogramjában közreműködik Zágoni Előd gordonkaművész, Strausz Imre karvezető és a marosvásárhelyi egyetem színész szakos harmadéveseinek leánykara. A szerdai és csütörtöki munkálatokon többek között Cseke Péter, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Elek Tibor, Kovács Dezső, D. Lőrincz József, Mester Béla és Petzoldt Silvia (utóbbi a jénai egyetem oktatója) előadásait hallhatja a közönség.
A rendezvénysorozat pénteken Sütő András pusztakamarási szülőházának meglátogatásával folytatódik. Az egyetem két autóbusza reggel 9 órakor indul a Teleki Téka előtti parkolóból, és oda is tér vissza 15 órakor. 18 órakor pedig – a konferencia zárómoz- zanataként – a Sütő András református temetőben lévő sírjánál találkoznak és gyújtanak gyertyát a résztvevők.
A konferencia nyitott, bárki által látogatható programjai közé tartoznak a délelőtti előadások, illetve a csütörtök délutáni, Kultúrpalota-beli összegző. Ugyancsak ingyenes és bárki által látogatható, de előre való bejelentkezést igényel a Yorick Stúdió produkciójának megtekintése, valamint a pusztakamarási kirándulás. Bejelentkezés az eseményeket megelőzően legalább egy nappal szükséges a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán (telefonszám: 0265-266.281) vagy a studio@uat.ro címen. Az igényelt meghívókat pedig a Stúdió Színház pénztáránál vehetik át az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Pomogáts Béla: Egy nemzeti közösség szószólójaként - Az Erdélyi Szépmíves Céh és az erdélyi magyar közélet
A kolozsvári Keleti Újság 1924. március 20-i számában (alig kilenc évtizede) Nyírő József, Ligeti Ernő, Kós Károly, Páll Árpád, Zágoni István és Kádár Imre jelentette be Erdély (és az egész magyar nyelvterület) népességének az Erdélyi Szépmíves Céh megalakítását. „Néhányan Erdélyben dolgozó munkásai az írószerszámnak – ütötte meg a hangot a nevezetes felhívás – összeállottunk; nemes elhatározás üllőjén, lelkünkből való igaz vágynak lelkes kalapácsával tervet kovácsoltunk. […] Amit alkotni, amit dolgozni fogunk, azt adjuk azoknak, akik megbecsülni tudják és akarják ennek az elhatározásnak lelkes elszántságát, fanatikus hitét. Mi összeállottunk néhányan, kevesen, akik írunk, s akik ki akarjuk válogatni az Erdélyben dolgozó írók munkáinak legjavát, és keressük a felhívásunk szavaival azt a száz embert, akik értékelik is, de fel is ölelhetik, a megvalósulás biztos útjára vezethetik s egyben magukénak vallhatják ezt a vállalkozását s legszebb eredményeit. Erdélyi Szépmíves Céh a mi vállalkozásunk, amely tisztán a miénk és senki másé. Szeretnők azt a bizalmat bírni, amely aláírásunkat kezességnek tudja arra, hogy nem lesz és nem lehet ebben senkinek nyereséges üzlete. Szeretnők hinni a bizalmat, mely úgy tudjuk, hogy tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk.” Az erdélyi magyar irodalom bizonyára legnagyobb, azóta „klasszikusnak” bizonyult vállalkozását kezdeményezte ez a felhívás. Ennek az irodalomnak a megszületésekor az irodalomalapítás nehéz felelőssége és temérdek munkája várt az ottani magyar értelmiségre. A trianoni tragédia idején: a húszas évek elején hiányoztak a könyvkiadók és a folyóiratok, hiányzott az irodalmi életnek az az intézményrendszere, amely megteremti az alkotó munka kibontakozásának jobb feltételeit, és kapcsolatot hoz létre az írók és az olvasók között. A teljes szervezetlenség körülményei között mégis szinte naponta alakultak kérészéletű könyvkiadók, alapítottak ambiciózus fiatalemberek rövid életű folyóiratokat. Az irodalmi élet mozgalmasságát jelzi, hogy az uralomváltozást követő első hat esztendőben 1066 magyar könyv látott napvilágot Erdély városaiban, elsősorban Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron és Marosvásárhelyen. Ezek a könyvek sajnos kérészéletű vállalkozások termékei voltak, a megszülető irodalomnak viszont mindenekelőtt tartós intézményekre kellett törekednie. Ez a törekvés hívta életre a két világháború közötti erdélyi magyar könyvkiadás legeredményesebb, kiadványait tekintve máig legnépszerűbb intézményét: az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely természetesen a korabeli Magyarországon is a legnépszerűbb kiadók közé tartozott. Jelentősége messze túlterjedt azon a körön, amelyet egy könyvkiadó tevékenysége megjelöl. Valójában az erdélyi magyarság önszerveződésének és fennmaradásának egyik legfontosabb intézménye és központja volt, amely kiadványai  révén befolyásos szerepet vállalt a két világháború közötti korszakban az egész magyar irodalmi kultúra fejlesztésében és az egyetemes magyar nemzeti identitás szolgálatában. Nem lehet eléggé értékelni az irodalmi kultúra és természetesen a könyvkiadás szerepét, azt a küldetést, amelyet az Erdélyi Szépmíves Céh magára vállalt a trianoni kényszerrendezés, a történelmi ország megcsonkítása után, az úgynevezett „utódállamok” hatalma alá került kisebbségi magyar közösségek magára találásában és öntudatra ébredésében. Azt az egyetemes bénultságot, amely az idegen államok határai közé kényszerített, nagyjából három és félmilliós (Erdélyben közel egymillió nyolcszázezres) magyarságot sújtotta a húszas évek elején, először és hatékonyan az irodalom orvosolta. Ebben az időben alig működtek politikai szervezetek és intézmények, vagy ha működtek, kiszolgáltatva az idegen hatalomnak, az új államalakulat adminisztratív nyomása alatt, miként Erdélyben is. A kisebbségi sorsba taszított magyarság első és legfontosabb közös intézménye az irodalom és ennek fórumai: a folyóiratok és könyvkiadók voltak, közöttük is a legfontosabb, az Erdélyi Szépmíves Céh. Az irodalomnak valóban „közösségi cselekvés” küldetését kellett vállalnia, és az erdélyi magyar irodalom történelmi rangját igazolja, hogy ezt a küldetést mindig, maradéktalanul és magas színvonalon vállalta. Ahogy a transzilván irodalom nagy hatású költője, Reményik Sándor írta Az egyetlen tett című versében: „Mikor a lét pillérei inogtak / És mint viasz, minden elhajolt, / Egyetlen ércnél szilárdabb valóság, / Egyetlen tett a költő álma volt.” Ez az „álom” öltött formát az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaiban. Magát a kiadót, miként előadásom elején már jeleztem, 1924-ben alapították a befolyásos kolozsvári szabadelvű napilap, a Keleti Újság munkatársai: Kós Károly, a reneszánsz-módra sokoldalú író-grafikus-építész, aki mint tapasztalt nyomdai szakember a kiadóvállalat igazgatója lett; Kádár Imre, a budapesti forradalmak bukása után Romániába emigrált író, publicista; Ligeti Ernő, a polgári liberalizmus nyugat-európai szellemiségét és értékeit képviselő író-újságíró; Nyírő József, a népi radikálisok egyik vezető személyisége, egyszersmind az erdélyi magyar elbeszélő irodalomnak már akkor is nagy reménysége és mestere; továbbá Paál Árpád és Zágoni István, mindketten az önmagára eszmélő kisebbségi magyarság mozgalmainak és a demokrata sajtónak vezető egyéniségei. A Szépmíves Céh tevékenységét mindvégig Kós Károly irányította, mellette Kovács Lászlónak, a kiadó szerkesztőjének volt vezető szerepe: voltaképpen ők ketten szabták meg a Céh kiadói politikáját, ők döntöttek a beérkező kéziratok sorsa felett. Az ő irodalmi ízlésük, felkészültségük és erdélyi elkötelezettségük alapozta meg a kiadó szakmai munkáját és történelmi érdemeit. A kiadóvállalat alapításáról és működéséről egy 1972 januárjában, a kolozsvári Korunkban megjelent interjújában Kós Károly a következőképpen nyilatkozott: „Nekem voltak nyomdai tapasztalataim, és volt egy névsorom azokról, akiknek az érdeklődésére lehetett építeni. Kikalkuláltam, hogy ha tízíves könyveket adunk ki, kétszáz amatőr előfizetővel meg tud indulni a vállalkozás. Felhívást bocsátottunk ki. A sztánai kézinyomdán nyomtuk, mind a hatan aláírtuk, és elküldtük azoknak, akiknek előfizetésére számítani lehetett. Várakozásunkat meghaladó módon 250 előfizető jelentkezett. Meg lehetett indítani a kiadót. Weisz Sándor, a kolozsvári Lapkiadó igazgatója hitelezett nekem váltóra annyit, amennyiből a papírt beszerezhettük, a nyomdaszámlát kifizethettük. Egy év múlva már a saját lábunkon álltunk, betéti társaságot alapítottunk, volt tőkénk és volt hitelünk. […] Minden költséget az előfizetésekből, a könyvek árából teremtettünk elő. Sem a banktőkétől, sem Bánffy Miklóstól vagy Kemény Jánostól nem kaptunk támogatást. Nagy tételekben, olcsón vásároltunk péterfalvi papírt, és minden évben árveréssel adtuk ki a nyomdáknak a munkát. Nekünk persze nem volt nagy irodánk, tekintélyes létszámú szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk. Egy íróasztal a nyomdában: ez volt a szerkesztőség és a kiadóhivatal.” Az Erdélyi Szépmíves Céh gazdálkodása az előfizetők táborára támaszkodott: a kiadó pártoló tagjai – ők részben az erdélyi, részben a magyarországi tehetősebb olvasók közül kerültek ki – részére bibliofil kiállítású amatőr-könyvsorozatot jelentettek meg, de ugyanezeket a könyveket fűzött változatban jóval olcsóbban is kiadták. Később jelentek meg az Erdélyi Szépmíves Céh „jubileumi díszkiadásában” az azóta is népszerű nyers színű vászonba kötött, Erdély régi (fejedelmi) címerével díszített kötetek. A Céh irányítóinak szándéka egyfajta „társadalmi könyvkiadás” létrehozására irányult, olvasóközönséget kívántak nevelni, és ezt szorosan a kiadóhoz, illetve ezen keresztül az erdélyi magyar irodalom ügyéhez akarták kapcsolni. Minderről a kiadó 1937-ben közreadott Aranykönyve, amely a leghűségesebb előfizetők megjutalmazását célozta, a következőképpen beszélt: „Az Erdélyi Szépmíves Céh elindító gondolata az volt, hogy megnemesítve intézménnyé alakítja át az író és olvasója e kényszerű közvetlen kapcsolatát. Kollektív összefogással, kiküszöbölve az író és olvasó között álló kiadóvállalkozót, előfizetést hirdetett 10 erdélyi magyar író új könyvére. Ezzel felmentette az írót a házalástól, az előfizető-olvasónak pedig biztosítékot nyújtott azzal, hogy a könyvet, amelyet kiad, egy egész írói kollektivitás tekintélyével fedezi.” A könyvsorozat kiadása ilyen módon egyszerre szolgálta az igényes olvasóközönség és a közéleti felelősségtudattal fellépő íróközösség kialakításának eszméjét.
A kolozsvári vállalkozás évente tíz-tizenkét eredeti erdélyi magyar irodalmi mű kiadásával jelentkezett, elsőnek saját felfedezettjétől, a később nagy írói sikereket aratott Gulácsy Iréntől jelentette meg a Hamueső című regényt, ezt követte Kádár Imre Bujdosó ének című verseskötete, Kós Károly Varjú-nemzetség, Ligeti Ernő Föl a bakra és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye. Kós és Makkai műve a születő erdélyi magyar irodalom két sikerkönyve lett. Kezdetben pár száz példányt nyomattak, később, az erdélyi magyar olvasóközönség anyagi gyarapodásának és a kiadványok magyarországi népszerűségének hatására a Céh könyvei elérték a huszonöt-harmincezres példányszámot. (Ez manapság is tekintélyes példányszámot jelent, különösen az igényesebb szépirodalom területén.) A kiadóvállalat húszéves (1925-1944) fennállása során összesen százhatvannégy kötetet jelentetett meg, de a számozott sorozaton kívül is adott ki könyveket, például 1934-ben az Erdélyi Helikon íróinak antológiáját, 1940-ben a Séta bölcsőhelyem körül című „erdélyi képeskönyvet”, amely erdélyi magyar íróknak a szülőföldről írott vallomásait gyűjtötte össze, illetve az Erdélyi Szépmíves Céh több alkalommal is megjelentetett Kalendáriumát. Az elért eredményekre támaszkodva, az erdélyi magyar irodalom gyors kibontakozásának ösztönző légkörében született meg a helikoni íróközösség gondolata. Szervezői, Kemény János, Kós Károly és a Budapestről szülőföldjére visszaköltözött tehetséges író és szerkesztő, Kuncz Aladár 1926 júniusában huszonhét erdélyi mai írónak küldtek meghívót a Kemény János báró marosvécsi kastélyában tartandó irodalmi összejövetelre. „Ennek a vécsi találkozásnak ez volna a célja – hangzott a meghívólevél –, hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük, és együttes, alapos tanácskozásban mintegy helyzetképet vegyünk fel az erdélyi irodalom mai állapotáról és jövő lehetőségeiről.” Ennek az írói tanácskozásnak a résztvevői hozták létre a marosvécsi Helikont, amely minden nyáron megtartotta éves összejövetelét Kemény János családjának bőkezű vendégszeretetét élvezve az ősi kastély parkjának árnyas fái alatt, majd 1928 májusától – Áprily Lajos, Kuncz Aladár, később Kós Károly szerkesztésében – létrehozták az Erdélyi Helikon című folyóiratot, amely az erdélyi magyar irodalom legfontosabb organizátoraként, nyilvános fórumaként tevékenykedett egészen 1944 őszéig. Az Erdélyi Helikont, illetve a marosvécsi íróközösséghez tartozó írók műveit az Erdélyi Szépmíves Céh jelentette meg, az íróközösség, a folyóirat és a könyvkiadó tevékenysége ilyen módon szorosan összetartozott.
A húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott a kolozsvári kiadó alkotó munkája: a Szépmíves Céh a modern magyar irodalom eszményeit követő, a kisebbségi humánumot képviselő íróknak adott otthont, megjelenési lehetőséget, utat talált az olvasóközönséghez, és egész sor maradandó, máig érvényes írói alkotást juttatott a nyilvánosság elé. A Céh jelentette meg Áprily Lajos, Tompa László, Reményik Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Dsida Jenő, Szemlér Ferenc, Kiss Jenő és Horváth István verseit, Kós Károly Erdély és Kalotaszeg című „kultúrtörténeti vázlatait”, Bánffy Miklós Erdélyi történet című hatalmas regénytrilógiáját, Makkai Sándor történelmi regényeit, Nyírő József igen nagy sikert elért regényeit, így Isten igájában című önéletrajzi vagy Sibói bölény című történelmi regényét, Tamási Áron Ábel-könyveit és elbeszéléseit, Kuncz Aladár Fekete kolostor című emlékiratregényét, Karácsony Benő ironikus színezetű társadalmi regényeit, továbbá Berde Mária, Molter Károly, Tabéry Géza, Szentimrei Jenő, Szántó György, Kemény János, Balázs Ferenc, Kacsó Sándor, Asztalos István, Gagyi László, Wass Albert és Jékely Zoltán prózai műveit. A Helikon és a Szépmíves Céh irodalomtörténeti pályázatának eredményeként látott napvilágot 1934-ben Szerb Antal Magyar irodalomtörténete: mindmáig a legnépszerűbb magyar irodalomtörténeti összefoglalás. Kiadványainak összpéldányszáma húsz esztendő leforgása alatt meghaladta a kétmilliót, ezek a kiadványok ma is igen keresettek az antikváriumokban búvárkodó könyvbarátok körében. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyveinek magyarországi terjesztését ugyanakkor a budapesti kiadók is elősegítették; kezdetben – Heltai Jenő, a neves író és kiadói igazgató személyes közreműködésével – az Athenaeum, később a Révai könyvkiadó, amely rendszeresen megszerezte a Céh kiadványainak másodkiadási jogát, s jelentékeny példányszámban, több kiadásban hozta forgalomba az erdélyi magyar könyvsikereket. A Szépmíves Céh kiadói politikája az Erdélyi Helikon írói körének eszményeihez igazodott, és ez bizonyos mértékben „politikamentességet” jelentett, pontosabban azt, hogy a Céh igyekezett elkerülni a radikálisabb politikai megnyilatkozásokat, mindazt, ami veszélyeztethette volna a Helikonban képviselt – a konzervatív reformereket, a polgári liberálisokat és a népi radikálisokat egyaránt magába foglaló – irodalmi koalíciót. Ezért zárkózott el néhány erősebben kritikai szellemű könyv, például Tamási Áron Címeresek, Kacsó Sándor Vakvágányon, Berde Mária Szentségvivők és Bözödi György Székely bánja című munkáinak megjelentetése elől. (Ezek a könyvek más erdélyi kiadók gondozásában kerültek a közönség elé.) Mindez természetesen vitákat is okozott és időnként szakadásokat eredményezett a Szépmíves Céh írógárdáján belül. Mindazonáltal az Erdélyi Helikon és maga az Erdélyi Szépmíves Céh sohasem veszítette el hatékonyságát és vezető szerepét: a két világháború közötti korszakban nemcsak az erdélyi magyar irodalmi élet legfontosabb műhelye volt, fontos szerep illette meg az egyetemes magyar szellemi életben is. Áldozatos munkája példát jelentett, kiadói eredményei igen értékesek: ez a példa és ez az érték ma is vonzó szellemi örökségünk, amely megérdemli a figyelmet és a megbecsülést.
Valójában fájdalmas, hogy az 1989 karácsonyi romániai rendszerváltozás után többek áldozatos erőfeszítései és munkája ellenére sem sikerült tartósan felújítani a Szépmíves Céh tevékenységét. Annak idején sokan (magam is) bíztunk abban, hogy az Erdély történelmi címerével díszített kötetek ismét az erdélyi irodalom legjobb termését fogják felkínálni az olvasóközönségnek, nagy kár, hogy ez a felújulás (szervezési és személyi okok következtében) végül elmaradt. Az erdélyi magyar irodalom mindazonáltal a történelmi jelentőségű kolozsvári kiadó nélkül is folyamatosan eleget tesz nemzeti és erkölcsi kötelezettségének: az erdélyi magyarság, az egész magyarság szolgálatának. Igazolván egyszersmind azt is, hogy a kisebbségi helyzetben az irodalomnak közösséggondozó, azaz nemzetfenntartó küldetése van. Az úgynevezett „rendszerváltás” óta eltelt negyedszázad alighanem meggyőzően tanúsította azt, hogy a politikai pártok (nem egyszer hiteltelen és hataloméhes) küzdelmei helyett az irodalom, egyáltalán a kultúra jelenti azt a közösségi erőt, amely a magyarságot meg tudja erősíteni a történelem újabb viharaiban, és fenn tudja tartani a nemzeti identitást.
Helikon (Kolozsvár)

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

’56-os szoborparkot avattak a Bihar megyei Szalacson
Négy helyi születésű, az 1956-os események nyomán meghurcolt személyiségnek állítottak emléket – háromnak szoborral, egynek emléktáblával – október 26-án, vasárnap délben Szalacson. A korábbi piac helyén kialakított ’56-os emlékparkban mindegyik családtagjai részt vettek és koszorúztak.
A reggeli, fagy-körüli hőmérsékletet kellemessé enyhítették a napsugarak, mikor a vasárnap délelőtti istentiszteletet, illetve szentmisét követően az új parkban gyülekeztek a szalacsiak és vendégeik. Az ’56-os emlékparkot egy 2 éve megfogalmazódott ötlet alapján a korábbi piac helyén alakították ki, ahol most a kerítés övezte térségben sétányok, padok, lámpák, szökőkút várja a látogatókat, és, mint elhangzott, tavasztól majd a zöld, és a virágok tarkasága lesz a jellemző.
Az egybegyűlteket Horváth Béla polgármester köszöntötte, ünnepi beszédében úgy fogalmazva, hogy a községközponti piac „betonrengetegét” váltják egy olyan tetszetős zöldövezettel, melynek egyszersmind tartalmat is adnak: Szalacsról eddig a pincék, esetleg a „szalacsi bicskások” jutottak az emberek eszébe, mostantól a község nagy szülöttei előtt is lehet tisztelegni, ők név szerint: Balaskó Vilmos református lelkész, vallástanár, dr.Andrássy Ernő orvos, régész, dr.Szalacsy Rácz Imre író, tanár, illetve Szalacsy Rácz István tanár, festőművész (előbbi háromnak szobrot állítottak, utóbbira testvére szobra alatt emléktáblával emlékeztek).
Kihatással a jövőre
A polgármester után Pitó Lajos tisztelendő, majd Szabó Zsolt tiszteletes mondott imát, és kért áldást szobrokra, és az egész parkra. Szalacson született férfiakra emlékezünk, akik különböző életpályát futottak be, de nem csak a szülőhelyük kapcsolja össze őket, hanem a kor, amiben éltek, ahogyan azokhoz viszonyultak, és az elszenvedett meghurcoltatások is – kezdte beszédét Cseke Attila képviselő. A politikus egyebek mellett kifejtette: mindannyian tudták, hogy „a rendszer” figyeli őket, de azt is, hogy kiállásuknak értelme van, kihatása a jövendőre. Megmutatták, hogyan kell kiállni egy elnyomó rendszer ellen a közösségért, példájukra büszkék lehetnek utódaik, fejezte be beszédét a képviselő.
Emlékezések A továbbiakban a családok képviselői mondtak – a bejelentés szerint – laudációkat, melyek azonban inkább az emlékek felelevenítései, nevezettek életpályájának felvázolásai voltak. Dr.Andrássy Ernőre a kilencedik ikszen túli, de életerősen tevékenykedő fia, Andrássy Péter emlékezett, elmondva, hogy pillanatnyilag „30 főt számláló vérvonallal és 7 fős orvosgenerációval büszkélkedhetnek”. Dr.Szalacsy Rácz Imre író-tanárról, illetve Szalacsy Rácz István tanár-festőművészről előbbi lánya, Szalacsy Rácz Mária mondta el, hogyan harcolt mindegyik a maga eszközeivel a nemzeti öntudat ébrentartásáért, amiért aztán irredentának, árulónak bélyegezték őket. Balaskó Vilmos életrajzi adatait, munkásságának állomásait fia, Balaskó Balázs olvasta fel, azzal zárva gondolatait, hogy a szoborállítással édesapja „lelke végleg hazatalált”.
Összegyűjtötték a címeket
Az Örökzöld asszonykórus énekei után került sor a Szabó István fafaragó alkotásainak megkoszorúzására. Végezetül a polgármester mondott köszönetet azoknak, akik hozzájárultak a park kivitelezéséhez, az ünnepség megszervezéséhez, és külön azért, hogy minden emlékező család képviselőtette magát. Az ünnepség utáni ebédnél a polgármester egy adatbázis „összehozására” is megkérte az említett családtagokat, hogy a továbbiakban rendszeresen informálni tudják őket Szalacs történéseiről, hogy tarthassák a kapcsolatot a szülőfölddel.
Rencz Csaba
erdon.ro
Erdély.ma

Emelik a tétet
November 2-án véget ér egy korszak az erdélyi magyar közéletben is. A romániai magyar politikai elit számára ugyanis 1990 óta mostanáig minden elnökválasztás arról szólt, hogy a mindig ugyanannyira esélytelen magyar jelölt indulása révén minél több magyart mozgósítsanak, s e szám alapján a második forduló előtt különféle politikai alkukat kezdeményezzenek.
Nem volt ez másként akkor sem, amikor már pluralizálódott a magyar politikai élet: jóllehet 2008-ban jól szerepelt az önkormányzati választásokon, 2009-ben nem állított államfőjelöltet az MPP, így csak a pálya széléről szemlélte az RMDSZ szereplését. Most azonban másról is szól a voksolás első fordulója: Szilágyi Zsolt indulásával magyar–magyar verseny alakult ki, amelynek tétje jóval nagyobb. Az RMDSZ-nek fokozottan kell összpontosítania, hogy ne veszítsen voksokat, azzal ugyanis rontja tárgyalási pozícióit a második kör előtt, ráadásul, ha nem lesz elég meggyőző Kelemen Hunor fölénye Szilágyi Zsolttal szemben, szertefoszlik a román pártok körében mesterségesen még mindig életben tartott mítosz, miszerint ő a magyarság egyetlen hiteles képviselője.
Tán még ennél is nagyobb a tét az Erdélyi Magyar Néppárt számára. Szilágyi Zsolt indulása ugyanis nem csak a Néppárt legitimitásának megerősítését szolgálja, bár ez sem kevés. De ennél fontosabb, hogy a versenyben felmérheti erejét az RMDSZ-szel szembeni tábor, az úgynevezett erdélyi magyar nemzeti oldal egésze, főként miután a Székely Nemzeti Tanács is teljes mellszélességgel támogatja a Néppárt jelöltjét. Az MPP országos elnöksége ugyan hivatalosan nem foglalt állást sem Kelemen Hunor, sem Szilágyi Zsolt mellett – Bíró Zsolt pártelnök meglehetősen furcsa, demobilizáló jellege miatt már-már antidemokratikusnak minősíthető kijelentése, miszerint nincs tétje az elnökválasztás első fordulójának, inkább a csapdába esett politikus vergődését tükrözi –, de az nem túl valószínű, hogy az alakulat tagsága tömegesen voksol majd az RMDSZ jelöltjére. És ami e magyar–magyar versenyben a legjobb: anélkül nyilváníthatjuk ki véleményünket és kaphatunk reális képet a két tábor magyar közösségen belüli támogatottságáról, hogy fennállna a magyar képviselőet elveszítésének lehetősége, vagy ezen múlna, hogy végül román nemzetiségű államfője lesz Romániának.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szelvény 43 ezer rászorulónak
Hargita megyében 43 653 hátrányos helyzetű személynek kézbesíti a Román Posta október 30-tól kezdődően azokat a szelvényeket, amelyek felmutatásával a későbbiekben – egyelőre nem tudni, pontosan mikor – átvehetik az uniós élelmiszersegélyt. Az uniós támogatás lebonyolításánál a szelvények bevezetése mellett még más módosításokat is tartalmaz az erre vonatkozó új jogszabály.
A 2014-ből származó 799-es számú kormányhatározat szabályozza a hátrányos helyzetűek uniós támogatási programját a 2014-2020-as periódusra. Az új jogszabály egyrészt kibővítette az élelmiszer-támogatásra jogosultak körét a családi pótlékban részesülőkkel (alocaţie pentru susţinere a familiei), másrészt megvonta az élelmiszersegélyt azoktól a munkanélküliektől, akiknek munkanélküliségi támogatása meghaladja a havi 400 lejt. Szintén újdonság, hogy a jogosultak csak a személyre szóló szelvényekkel vehetik át az élelmiszereket a helyi önkormányzatok által kijelölt helyszíneken.  
Október 30-tól kezdik kézbesíteni
A fent említett kuponokat október 30-tól kezdik el kézbesíteni a postások, tudtuk meg Dombi Józseftől, a Hargita Megyei Postahivatal igazgatójától. Elmondása szerint Hargita megyében 43 653 személy számára juttatják el a szelvényeket. „Hasonlóan járnak el a postások, mint az egészségügyi kártya kézbesítése során: két egymást követő naptári napon keresik fel a címzetteket, amennyiben nem tudják átadni az érintettnek vagy egyik családtagjának, értesítést hagynak hátra, hogy a szelvényeket még tíz naptári napig a postahivatalokban tároljuk, ahonnan átvehetők.”
Kérdések a jogszabállyal kapcsolatosan
Kövér Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szociális osztályának vezetője az új jogszabály kapcsán elmondta, számos tisztázatlan kérdés felmerült, főként a kiosztással kapcsolatban. „Például azoknak a személyeknek, akik jogosultak lennének a segélyre, de nem egyezik meg a személyazonossági igazolványukon szereplő lakcím a valós tartózkodási címükkel, hogyan juttatják el a szelvényt?” – tette fel a kérdést az osztályvezető. A korábbi években kaptak egy táblázatot a jogosultak névjegyzékével, amit kifüggesztettek a hivatalban, bárki leellenőrizhette, hogy szerepel-e a listán. Ha nem, kérhette a pótlistára való felvételét. Idén azonban nem kapnak névjegyzéket, így enélkül a pótlista összeállítása sem lesz zökkenőmentes, hiszen nem tudják megállapítani, hogy a kérelmező valamilyen okból nem kapta kézhez a kuponját, vagy egyáltalán nem is jár neki.
Ugyanakkor a jogosultak névjegyzéke nélkül azt is nehéz lesz leellenőrizni, hogy ki az, aki annak ellenére is pótlistára iratkozik, hogy már rendelkezik szelvénnyel. A törvény ugyanis nem engedélyezi, hogy duplán kapjon a jogosult támogatást.
Harminc nap alatt kell kiosztani
„A korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem egyszerre fogjuk megkapni az élelmiszereket, de ha elveszem a szelvényét, és nem tudom kiadni neki az összes élelmiszert, hogyan tudom követni, ki mikor, mennyi élelmiszert vett át?” – sorolta kérdéseit Kövér Katalin. Az osztályvezető ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy a törvény mindössze harminc napot ad az élelmiszerek kiosztására a pótlistásokkal együtt.
„Ez egy kisebb településen nem okozhat gondot, de Csíkszeredában, ahol tavaly is közel háromezer személynek osztottuk ki az élelmiszercsomagokat, nem lesz könnyű ilyen rövid idő alatt teljesíteni.” Szerinte az lett volna a legegyszerűbb, ha szelvények helyett értékjegyet kapnak az érintettek, és azt levásárolhatták volna az üzletekben, így meg lehetett volna spórolni a szállítási, raktározási és személyzeti költségeket, többen is juthattak volna támogatáshoz. „Végül az is kérdés, hogy az élelmiszer-szállítmányokra megkötötték-e már a szerződést, mert tudjuk, hogy a jelenlegi közbeszerzési törvények értelmében ekkora mennyiségű áru megvásárlása a legjobb esetben is két hónap, leszámítva az óvásokat. Az irodánkban már érdeklődtek az emberek, hogy mikor kaphatják meg az élelmiszereket. Érdemben nem tudtunk nekik választ adni, mert még nem kaptunk erre vonatkozóan semmilyen közleményt” – mutatott rá Kövér.
Koordinációs szerep a prefektúráknak
Az elmúlt pár évben a megyei önkormányzatok irányították az élelmiszer-leosztást, azonban az új jogszabály ismét a prefektúrákra ruházta át a támogatási program koordinációs feladatait. Petres Sándor Hargita megyei prefektus érdeklődésünkre elmondta, tudják, hogy nekik kell irányítani a program lebonyolítását, de más konkrét információval egyelőre nem tudnak szolgálni.
Mi lesz a szatyorban?
Az uniós élelmiszer-támogatásra a szociális segélyből élők, a 400 lejnél kevesebbet kapó munkanélküliek (azok is, akik nem részesülnek munkanélküli segélyben, de regisztrálták őket álláskeresőként a munkaerő-elhelyező ügynökségeknél), a 400 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, a súlyos fogyatékkal élők, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadifoglyok, politikai elítéltek és most már a családi pótlékban részesülők is jogosultak. Idén nem kapnak paradicsom- és vegyes-zöldség konzervet, viszont négy liter olaj, négy kilogramm cukor, hat kilogramm liszt, hat kilogramm puliszkaliszt, két tasak 400 grammos száraztészta, nyolc disznókonzerv, hat marhakonzerv és tíz pástétom fog szerepelni az alapélelmiszer-csomagban.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

"Bernády öröksége kötelez"
Főhajtás a húszéves szobornál
A hagyományhoz híven pénteken délelőtt koszorúzással folytatódott a XVII. Bernády Napok rendezvénysorozat, az egybegyűltek a városépítő polgármester nyughelyénél és köztéri szobránál helyezték el az emlékezés virágait. A jelenlevőket Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke köszöntötte.
– Nem véletlen, hogy kisütött a nap. A Fennvaló jónak látta rámosolyogni mindazokra, akik azért gyűltek ma itt össze, hogy tiszteletüket fejezzék ki az iránt a személyiség iránt, aki talán a legtöbbet tette a városért – mondta Borbély László az éppen húsz éve felállított szobornál.
– A szobor avatóünnepségén nem lehetett itt autóval közlekedni, több tízezer ember volt jelen – emlékeztetett az alapítvány elnöke az 1994-es momentumra, majd egy évszázadnyit pergette vissza az időt:
– Amikor Bernádyról beszélünk, egy számvetést készítünk. Hosszú a lista, nem tudjuk most felsorolni mindazt, amit az egykori polgármester Marosvásárhelyért tett. Csak azt emelném ki, hogy az első világháború előtt, 1913–1914-ben ebben a városban volt a legtöbb leaszfaltozott utca Budapest után Nagy-Magyarországon. Még ha a tanácsosokkal veszekednie is kellett emiatt, Bernády nem tett le arról, hogy minden kis utcát aszfaltréteg borítson, mert tudta, hogy ez jelenti a civilizációt.
A továbbiakban Borbély László megköszönte a csütörtöki diákvetélkedőre benevezett diákok munkáját.
– Bernády öröksége kötelez. Úgy tűnik, hogy a jövő generációja megértette, hogy neki is feladata van ebben a városban – tette hozzá az alapítvány elnöke, majd külön köszönetet mondott a Dr. Bernády György Általános Iskola igazgatójának, Moldovan Ioannak gesztusértékű jelenlétéért.
A rendezvény utolsó percei a koszorúzásról és főhajtásról szóltak. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Dr. Bernády György Általános Iskola, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a szovátai Bernády Közművelődési Egyesület, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület képviselői tisztelegtek a szobor előtt.
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke a megemlékezés végén örömét fejezte ki, amiért évről évre egyre többen jönnek el a hajdani polgármester szobrához, és a főhajtók között egyre több a fiatal, majd így búcsúzott a jelenlevőktől: jövőre ugyanitt találkozunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőtestületek asztalán
A marosvásárhelyi autonómiakonferencia a tavalyi sepsiszentgyörgyi konferenciának a folytatása, olyan alkalom, amikor a szakértők és a politikusok találkozhatnak, véleményt cserélhetnek. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösségre nézve is fontos, hogy időről időre számba vegye, a külföldi példák mennyiben hasznosíthatók itthon. Míg a szentgyörgyi konferencia elsősorban a román–magyar párbeszédre összpontosított, a mostani főleg a külföldi jó példákat próbálta újra bemutatni, azok alapján véleményt cserélni hazai, illetve külföldi szakértőkkel – nyilatkozta lapunknak Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által október 25-én, Marosvásárhelyen szervezett autonómiakonferencián.
Sándor Krisztina szerint bármennyit is beszélünk általában véve az autonómiáról, fontos, hogy ne távolodjunk el ennek a kérdésnek a szakmai részétől. – Szerencsésnek tartom, ha a politikusok időről időre szakemberekkel találkoznak, mert szélesíteni kell a párbeszédet. A konferenciát eleve magyar, román és angol nyelven szerveztük, pontosan azért, hogy lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bárki, románként is, bekapcsolódhasson vagy meghallgathassa az előadásokat, mert a Szentgyörgyön elkezdett magyar–román párbeszédet folytatni kell. Ezzel a területtel elég gyengén álltunk az elmúlt időben, de úgy látom, van rá fogadókészség, bár most, kampányidőszakban jóval nehezebb volt román előadókat beszervezni. Ezért, egy kicsit módosítva az eredeti elképzelést, inkább a külföldi jelenlétre figyeltünk oda, de folytatjuk a román–magyar párbeszédet is.
A szombati konferenciát, amelyen részt vett és előadást tartott Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár – A dél-tiroli modell és az erdélyi autonómiatervezetek; Bodó Barna politikus, egyetemi tanár – Politikusok az autonómiáról; Rolf Granlund, EFA vezetőségi tag, Aland’s Framtid Párt – Aland szigetek – közel egy évszázados önkormányzatiság; Szokoly Elek politikai elemző – Autonómiáról a román-magyar viszonyrendszerben; Andrea Carteny, a római La Sapienza egyetem tanára – Autonómia Erdélynek és Székelyföldnek; Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere – A román-magyar belső viszony alakulása federális illetve regionális törekvéseink hatására; Smaranda Enache, a PEL társelnöke – Etnikai vagy területi autonómia – az el nem kezdett párbeszéd; Adrian Selmeczi, ActiveWatch – A romániai magyarság mint diszkriminált kisebbség?; Szilágyi Ferenc egyetemi tanár – Integrációs folyamatok és hatásuk a romániai regionalizmusra; Davyth Hicks, ELEN-főtitkár – Autonómia: a legjobb gyakorlat a nyelvi jogok biztosítására – Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke nyitotta meg.
A Népújság azt kérdezte a meghívottaktól, mi a jelentősége a konferenciának, miért éppen Marosvásárhelyen, és miért a választási kampányban tartják?
Izsák Balázs, az SZNT elnöke: – Nagyon szeretném, ha ez a konferencia is hozzásegítene ahhoz, hogy megértessük mindenkivel: igaz ugyan, hogy az autonómiának van pozitív gazdasági hozadéka is, de az autonómia elsősorban egy nemzeti közösség identitásának a védelmét szolgálja. Azért akarunk autonómiát Székelyföldnek, hogy Székelyföld megmaradjon a jövőben is székelynek, megmaradjon magyarnak. Hogy ne változzon meg a regionális identitása, ne változzon meg az arculata, de fejlődjön, legyen egy erőteljes gazdasági fejlődés, és mindeközben változatlanul székely maradjon.
Bakk Miklós politológus: – Azt követően, hogy megjelent az RMDSZ-nek is a Székelyföld-tervezete, és nyilvános vita tárgyává vált, új helyzet állt elő: most már mindegyik magyar politikai formációnak van egy koncepciója Székelyföld autonómiájáról. Az ezzel kapcsolatos vitákban nagyon gyakran megjelenik az, hogy a modellt tulajdonképpen Dél- Tirol szolgáltatta számunkra. Ezért az előadásomban összehasonlítom ezeket a tervezeteket a tulajdonképpeni dél-tiroli modellel: annak a modelljei miképpen vannak jelen ezekben a tervezetekben.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke: – A konferencia szervezője az SZNT és az EMNT, minket meghívtak a rendezvényre. A Néppárt mondanivalójának a lényege az, hogy az autonómia a megoldás, azért is jött létre a párt, hogy az autonómiamozgalmat a maga politikai eszközeivel segítse és gördítse előre. Az nem árt a konferenciának, hogy választási kampány van, sőt, jobban odafigyelnek rá, nemcsak egy szigorú szakmai rendezvény marad, hanem közérdeklődésre tarthat számot.
Bodó Barna politológus: – Az autonómia a mostani kampánynak egyik vezértémája lett, kérdés, használ-e az autonómia ügyének, mert nagyon sok román politikus azért legyint erre a kérdésre, mert azt mondja, kampánytéma, és igazából szavazatszerzésről szól. Én fordítva látom: nem kampánykérdésként kell kezelni, hanem olyanként, amely a hosszú távú célok legfontosabbika. A politikusok autonómiáról szóló beszédmódja árulkodó. A román politikusok beszédéből kiderül, hogy a fogalmat félreértelmezik. Kérdés, hogy tudatosan teszik-e, mert akkor manipuláció, vagy nem értik, akkor viszont az a kérdés, mit keresnek a politikában?
Smaranda Enache, a PEL társelnöke: – Elsősorban azért vagyok itt, mert a Pro Európa Liga sok éven keresztül foglalkozott ezzel a kérdéssel. ’95 óta az Altera folyóiratban nagyon sok tanulmányt adtuk ki a különböző európai autonómiamodellekről, és a Provincia csoportnak is tagjai voltunk. Fontos ez a konferencia, mert egy olyan pillanatban vagyunk, amikor az elnökválasztás után, reméljük, a román alkotmányt módosítják, és a módosításba végre be fog kerülni a decentralizáció, és ezen belül egy külön státus a Székelyföldnek.
Szilágyi Zsolt, az EMNP államelnökjelöltje: – Az erdélyi magyarok régóta készülnek az autonómiára. Egy olyan társadalmi átalakulás, mint az autonómiára való átállás, nemcsak politikai akaratot, de szakmai hozzáértést is igényel. Nemcsak a magyarok, de az erdélyi románok, szászok is azt szeretnék, ha jobban élhetnének és saját régiójuk sorsát irányíthatnák. Éppen ezért egy szakmai konferencia, amely a politikai akarat mellé felsorakoztatja a tudományosság igényével megalapozott jövőképet, mindenképpen üdvözlendő. Ez már a második ilyen konferencia. Jó dolog, hogy a nyugati résztvevőkkel együtt arról tanácskozunk, hogy Székelyföld területi autonómiája vagy a román föderális államszerkezet milyen nyugati minták példáit használhatja fel, milyen orientációs pontok vannak, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy egy sajátos erdélyi vagy egy sajátos székely autonómiát, önkormányzást kialakítsunk.
***
A rendezvény szünetében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz, a végén pedig kerekasztal- beszélgetésre került sor Autonómia és regionalizmus címmel.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékmű az áldozatoknak
Első alkalommal állítottak emlékművet a hétvégén Marosszéken, illetve Háromszéken olyan személyeknek, akiket bizonyíthatóan a kommunisták gyilkoltak meg. 
A Maros megyei Vadadon Kiss István helyi gazdának adóztak tisztelettel, akit a kollektivizálás ellenzése miatt végeztek ki központi parancsra, míg Háromszéken az ozsdolai betyároknak állítottak emléktáblát. A Csíkfalva községhez tartozó Vadadon szombaton avatták fel az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. 
Ez az első köztéri alkotás Maros megyében, melyet olyan személynek állítottak, akit bizonyíthatóan a kommunisták végeztek ki központi parancsra, hogy megtörjék a gazdaköri rendszert, és rábírják a földműveseket a kollektivizálásra. A rendezvényen László Márton történész kiemelte: Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken.
„A kutatásaim során a vadadiakhoz hasonlóan ellenálló közösséggel még nem találkoztam, többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg a kommunisták elől. 1948-ban egy bálban egy Fülöp Albert nevű helyi besúgó elvesztette a feljegyzéses füzetét, amelyből kiderült, hogy a szintén helyi Kiss Vencelt figyelte, ezért Kiss Vencel megverte őt. A városból kiszállt a milícia, de a faluban megkongatták a harangot, a férfiak összesereglettek, mire a rendőrök elmenekültek. A falu megvédte Kiss Vencelt. Éjszaka megérkezett a katonaság, kilenc személyt letartóztattak, de a falu továbbra is ellenállt. 1950-ben megjött a központi parancs, hogy az ilyen ellenálló településeken példát kell statuálni, embereket kell kivégezni. Ennek lett az áldozata 1950. július 21-éről 22-ére virradóan Kiss István” – mesélte a történész. Rámutatott, a gazda kivégzése után javait elvették, és szétosztották a helyi kommunista pártiak között, a feleségét pedig kilakoltatták, és kitiltott személynek nyilvánították.
Bányai Antal felszólalásában hozzátette: az ő édesapját, Bányai Györgyöt „nézték ki” a szekusok, mivel a „magyar világban” a falu vezetője volt, módos gazda, de amikor megtudták, hogy hat gyereke van, Kiss Istvánra esett a választásuk, akinek egyetlen fia a háborúban meghalt.
„A faluból öt férfit, közöttük apámat is, kényszerítettek, hogy megássák a sírját, apámmal átkutattatták a zsebeit, majd bedobatták a testet a gödörbe. Azt is mondták, hogy jól tapossák meg a földet, de erre már nem voltak hajlandóak, ezért a puskatussal belökték őket a gödörbe” – mesélte az édesapjától hallott részleteket Bányai Antal. Hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltozás után keresték a maradványokat, de már nem találták.
Az emlékmű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült, aki a kopjafánál egy cserépnyi földet is elhelyezett. „Kiss István felesége, Kiss Irma kiment arra a helyre, ahol a falutársak mondták, hogy eltemették a férjét, és a véres porból egy adagot a háza kútjának lábánál eltemetett. Onnan hoztuk mi most ezt a cserép földet” – mondta a kezdeményező.
Szombaton megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak. Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybéli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, míg az önkormányzatot Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlévők számára Tófalvi Zoltán író, történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit, és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest –, akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falustársukról, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújsvári börtönben végeztek ki, alig negyedórás tárgyalás után.
„A történelem cinizmusa, hogy a hely, ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondta a történész, fájlalva, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak. Rámutatott, mivel továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagaihoz, nem tudni, hol vannak eltemetve az áldozatok.
A történész arra kérte az ozsdolaiakat, legyenek büszkék elődeikre, míg Török József, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnöke a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, ozsdolai plébános áldott meg.
Bartos Lóránt, Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Politikai kórokozók
„Ki vehet el éntőlem valamit, S szegényebbé ki tehet engemet? Mindenemet magammal hordozom, Ha nem vesztettem el a lelkemet!” (Reményik Sándor)
Reményik sorai ma is aktuálisak. Aki elveszti lelkét, elveszti mindenét. Legyen gazdag, jól szituált, vagy királyi család sarja – mit ér mindez, ha lelkében csődöt mond? A földi jólét és hatalom, mint ahogy bármi más, nem helyettesítheti a személyes élet iránti felelősséget. Az értelem ösvénye ugyanis természeténél fogva nem olvad be a pótszerekkel játszadozó bolondság útjába.
Jól tükrözi ezt az ’56-os forradalom, hiszen a sokáig látszatgyőztes szovjet hatalom végül vesztesként távozott. Ma már nem fér kétség hozzá, melyikük neve maradt meg az igazi történelemben. Mint ahogy ahhoz sem, hogy az első századok Római Birodalmában üldözött keresztények ma is tiszteletet váltanak ki, miközben üldözőik hiábavaló uralkodókként vonultak a történelem szemétdombjára. Nincs ez másként a kommunizmussal, nacionalizmussal vagy neoliberalizmussal sem. Amint a hátsó ablakon besurranva hatalomra kerülnek, rögtön uralkodni akarnak. Ezért az előbbi birodalmakhoz hasonlóan belőlük is heves indulatot, agressziót vált ki az igazság. Haladás ide, fejlődés oda, nincs új a Nap alatt.
Nacionalizmus, kommunizmus, neoliberalizmus: mind Nyugatról származó ideológiák. Amint a posztkolonialisták eme intellektuális „gyöngyszemei” elözönlötték a közép-kelet-európai térséget, gyűlöletkultúrát és tragédiát hoztak az itteni lakosságra. A történelem tanulsága szerint a nyugati monstrumtenyészde gondozói minden esetben okos, befolyásos emberek voltak. Ezért nem árt aláhúzni, hogy az ész, a gazdagság és a befolyás nem óv meg a lelki elsivárosodástól. Márpedig korunkat leginkább ez veszélyezteti, melyre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. Jólét, fejlődés, szabadság, egyenlőség – szép szavak, de mi áll mögöttük?
Ahogy feszegetni kezdjük a kérdést, máris egy homály szőtte gordiuszi csomóba ütközünk. Egy simára csiszolt gazdaságpolitikai taburendszerbe, melynek aktivistái idegesek lesznek, ha társadalom- és világmegváltó elképzeléseiktől eltérő szemlélet kezd kibontakozni valahol. Ilyenek voltak a kommunisták és a nacionalisták, újabban meg a neoliberálisok. Egy család. Mindhárman az álszentek (globális) birodalmát igyekeznek létrehozni, ám a realitás talaján csak adatbázisokba tuszakolt hústömegeket termelnek.
A veszély forrása
2006-ban megjelent A gyarlóság kora című könyvében Soros György arról ír, hogy Amerika szélsőséges ideológusok markába került. Szerinte olyanok irányítják, akik sikeresen kontrollálják az elnököt és a hedonista társadalmat. És azt hiszik, hogy az igazság manipulálható, holott létezik egy valóság, mely meghaladja elméjük értelmezőképességét, és rámutat politikájuk terméketlenségére. Soros a 2001. szeptember 11-ei tragédia következményeként zászlóra tűzött terrorizmus elleni harc hamis metaforáját is kritizálja, mivel szerinte ez a valóság szándékos félreértelmezésén alapul, és rabláncba veréssel fenyegeti a nyitott társadalmat. A veszély forrásaként a volt amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld s a korábbi alelnök, Dick Cheney nevét említi, ez utóbbit egyszerűen paranoiásnak titulálva.
Hogy Amerika azóta sem szabadult ki az újradikálisok markából, jól jelzi a terrorista metafora nemzetközi terjesztése. És ebbe a képbe illeszkedik Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász attitűdje is, aki a Gyurcsány-kormány bukása óta rendszeresen támadja az Orbán-kabinetet és az új magyar alkotmányt. Scheppele értékeléseit ugyanis a „feltételezzük, hogy gonosz” hipotézisre építi, erre alapozva rágalmakkal fűszerezett magyarázatait.
Cheney szellemi kollégájaként nem csoda, hogy a tévedhetetlenség trónjáról ítélkezik, helyenként kettős mércével kötve össze elképzeléseit (ezt a módszertant használta hajdanán Benedek Elek is, de ő bevallottan mesét írt, nem tudományos elemzést), majd neves jogszakértőként elküldi azokat Brüsszelbe. A volt amerikai alelnök viszont ennél is tovább megy. Egy kétórás televíziós interjúban Cheney nemrég arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok elleni következő terrortámadás szeptember 11-énél is halálosabb lesz.
Nem semmi. Ha Soros logikáját követjük, jöhet a „még rosszabb”, vagyis a láncra verés. És ez a kontrollszint már nem biztos, hogy selyemmel lesz bevonva... Sorost viszont a jelek szerint különösképpen nem zavarják az Egyesült Államokat háttérből irányító szellemproblémás egyének politikai ambíciói.
Pedig nemrég még azt írta, hogy „A stabil és igazságos világrend kialakulásának útjában a legfőbb akadály az Egyesült Államok. (...) A világ ennek ellenére úgy táncol, ahogy az Egyesült Államok fütyül, és ha ez huzamosabb ideig így marad, a civilizációnk kerül veszélybe. Az Egyesült Államok szemléletének és politikájának megváltoztatása továbbra is a legfőbb prioritásom...” Ez a kettősség jellemzi saját kezdeményezéseit is. Mert víziója tökéletlenségét a könyvében beismerte, ám állampuccsoktól pettyes intézményhálózata mégis „így van”-ként terjeszti azt Közép-Kelet-Európában és más országokban. Úgy látszik, a mindegy milyen világrendre nyitott társadalmak érdekében Soros bármilyen kompromisszumra hajlandó, a képmutatás láncolata kibír néhány felszíni vitát.
Paradicsomgyártó civilek
Nem csoda, ha az újradikálisok körében Orbán Viktor tusványosi beszéde, az abban körvonalazott illiberális kereszténydemokrácia elve kiverte a biztosítékot. A magyar miniszterelnök azon felvetése, hogy ne a liberális szervezőelv legyen ezentúl az alapelv (mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti), hanem a biblikus törvény (amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal), vérig sértette az erkölcsi törvénytaposókat. Szodoma és Gomora trendőrei nem fogják fel, hogy az őket ámító senkiházi csak a homályban tud élősködni. A világosság és a transzparencia láttán üvölt meg vicsorog. Ezért nem tűri Orbánt.
Nem részletezem, mekkora butaságokkal érveltek Magyarország ellen az Európai Parlament e heti vitájában. Ám arra mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha nem változik semmi, akkor Európa is az Egyesült Államok sorsára jut, azaz az újradikálisok irányítása alá kerül. Több száz millió európai kerül a globális paradicsom erőszakos (nem feltétlenül katonai értelemben) megteremtését célul kitűzők irányítása alá, akik erkölcsi legitimitás híján a kettős mérce segítségével igyekeznek megvalósítani tervüket. Az viszont meghaladja értelmezőképességüket, hogy ebből a homály birodalma lesz, nem pedig földi paradicsom. Szomorú, de így igaz. Ebbe az irányba tart jelenleg Európa és Amerika. A progresszív hanyatlás és lelki elsivárosodás korát éljük, mikor egyre többen hajolnak meg a látszat hatalma előtt.
Vegyük csak a Norvég Civil Alapok példáját. Mi történne, ha egy magyar tőkével létrehozott alapítvány megjelenne az Egyesült Államokban, és deviáns ideológiát terjesztőket pénzelne? Ha kizárólag olyanokat támogatna, akik áltudományos meséket „így van”-okként prezentálnak, vagy az amerikai vezetés ellen riogatnak, tüntetésekre és ellenállásra buzdítva az adófizetőket. Nem biztos, hogy két napig működne a dolog. Külföldi pénzekről lévén szó, helyzete már az első nap a biztonságiak asztalán landolna, és rögtön megindulna ellene a sajtóhadjárat. Rászabadulna a maroknyi médiaguru kezében lévő teljes amerikai média (szabad sajtó USA = hat médiaguru cégei szabadon tájékoztatnak háromszázmillió polgárt), ellehetetlenítve tevékenységét.
Ha pedig az alapítvány képviselői nemzetközi botrányt kavarva tiltakoznának az ellen, hogy az amerikai adóhatóság törvényes vizsgálatot folytasson náluk, megtagadva dokumentumok átadását, nos, nem biztos, hogy már az első saroknál lelőnék őket, de... Ha viszont Magyarországon történik ugyanez, a trendnek buzgón megfelelni kívánó politikusok és a „szabadon függő” sajtó már az Orbán-kormányt hibáztatja. Pláne, hogy Soros György is könyökig érintett az ügyben, melyben a magyar társadalomnak járó európai pénzeket kizárólag „ortodox” szemléletű projektek közt osztották el, akkor is, ha más pályázók magasabb pontszámot értek el.
Ezeket a civil szervezeteket és politikai támogatóikat jellemzi, hogy gyorsan el akarták tüntetni a terhelő nyomokat, mielőtt azok a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) birtokába kerültek volna. Ennek során élvezték az alap kezelését felügyelő brüsszeli iroda együttműködését, a norvég nagykövetség munkatársa pedig még az egyes dokumentumok visszadátumozásában is partner volt! Képmutató politika – pénz – újradikális civil szervezetek: szép kis világmegváltók. Nem csoda, hogy a KEHI által vizsgált hatvanhárom projektből hatvanegynél visszaélések voltak.
Mint ahogy az sem, hogy a törvény betartására oly érzékeny amerikai sajtó erről mélyen hallgat, és „elit fegyveres egységekről” ír, amelyek „megrohamozták” szegény budapesti szervezetek irodáit. Az amerikai politikusok pedig „aggódnak”, és kormányzati korrupcióra hivatkozva megtiltották hat magyar hivatalos személy beutazását az Egyesült Államokba (!), elutasítva a magyar fél kérését, hogy hiteles információt szolgáltassanak, mi alapján fogalmazták meg a korrupció gyanúját. Így segítik magyar barátaikat a korrupció elleni harcban. A hétköznapi életben ez a homály és a rágalmazás kategóriájába tartozik, az amerikai vezetés szemében viszont így néz ki a barátság!
Kívülről nézve szánalmas egy színház. „Civilek elleni fellépés”, „szólásszabadság megsértése”, fegyveres erőkkel való riogatás... Mifelénk például a fekete álarcosok a napi híradók szerves részei. Naponta „megrohamoznak” néhány személyt vagy intézetet, amit ugyanez a nyugati média dicsérő szavakkal illet. Szóval kár a gőzért, képmutatás folyik minden szinten. A lényeg, hogy a csillogó-villogó látszatokkal operáló, univerzális senkiházi uralkodni akar. És látszólag óriási hatalommal is rendelkezik. Ám a napjai meg vannak számlálva.
Kísért Neptun szelleme
Nincs hát miért aggódni. Ugyanakkor számolni kell vele, hogy az újradikálisok továbbra is támadni fognak. De akik komolyan veszik a felelősséget és a toleranciát, nyilván elfogadják majd a kereszténydemokrácia elvét. Ők ugyanis nem abból indulnak ki, hogy ha nem tetszik egy törvény, vagy megkeresi őket az adóhatóság, akkor az diktatúrát jelent, hanem abból, hogy a törvényt be kell tartani. Vagy ha véget ér a zsíros szerződések korszaka, akkor az nem a demokrácia végét jelenti, hanem azt, hogy ideje dolgozni. Nem nehéz dolgok ezek, bár való igaz, a megértésükhöz némi értelem és jóérzés is szükséges. Ezt néha át kell gondolni, mert közben a politikai kórokozók szorgalmasan hintik a port – manipulálnak és összezavarnak. Tisztában vannak vele, hogy ha egy hazugságot sokszor ismételnek, az emberek többsége elhiszi.
Ezt teszi a román média is, mely megszületése óta „a magyarokról negatívat vagy semmit” íratlan szabály szerint működik. És ezt eddig senki sem ellensúlyozta. Még az ’56-os forradalmárokat cserben hagyó amerikai barátainkat sem érdekelte. Pedig 1993-ban a Project on Ethnic Relations (PER) által ők vezényelték le a titkos neptuni találkozót. És húsz év után most megint stratégiai párbeszédet akarnak a románok és a magyarok közt. Csakhogy a régi formulában ez már nem megy. Ezt kiáltja sok-sok paraméter, mely az összképben található. A mai helyzet egész más, mint amilyen 1993-ban volt. A kérdés voltaképpen az, hogy tovább főzzük a békát, vagy kivesszük a forró vízből? Előbbi esetben a béka kis lépésekben megfő s ezért búcsút kell tőle venni, utóbbi esetben meglehet, hogy királykisasszonnyá változik.
Ha összejön, az amerikai levezetéssel történő román–magyar párbeszéd szélesebb körű és stratégiailag jóval felkészültebb magyar tárgyalócsapatot igényel. És mindenképp igényli a magyar kormány jelenlétét. Egy újabb RMDSZ–PER-találkozó pedig határozottan elutasítandó. De ez már egy másik történet.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Az Európai Szabad Szövetséghez csatlakozik az EMNP
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltje és Eva Bidania Ibargutxi, az Európai Szabad Szövetség politikai tanácsadója sajtótájékoztatón jelentették be: a Néppárt kérvényezte felvételét az EFA szervezetébe.
„Idén először a Néppárt államelnökjelöltet is állított. Ez is azt jelzi, hogy politikai értelemben is „nagykorúvá” váltunk, így ideje volt, hogy felvételünket kérjük az Európai Szabad Szövetségbe. Az Európai Parlamentben már hosszú ideje együtt dolgozunk, ismerjük egymást és szövetségesekre leltünk egymás személyében” – jelentette ki Szilágyi Zsolt.
Eva Bidania Ibargutxi hozzátette: „Évtizedes együttműködés áll az EFA és a Néppárthoz köthető vezetők mögött. Fontos, hogy a politikai szervezetek szövetségesekre találjanak, és nemzetközi kapcsolatokat építsenek ki, így a Néppárt csatlakozási szándékát örömmel fogadtuk, és a csatlakozási folyamat végén, teljes jogú tagokként gazdagíthatják politikai családunkat.”
A bejelentésre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által szervezett Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel megszervezett konferencián került sor.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) az Európai Parlamentben a Zöldekkel közösen alkot frakciót. A magát környezetvédőként, illetve az ország nélküli nemzetek valamint a hátrányos helyzetű kisebbségek képviselőjeként definiáló parlamenti csoportnak 50 tagja van 17 uniós tagországból. Magyarországról Jávor Benedek (Párbeszéd Magyarországért) és Meszerics Tamás (Lehet Más a Politika) a EP-frakció tagjai - igaz, mindketten a Zöldekhez tartoznak. Az EFA-nak minszössze 7 EP-képviselője van. A frakciónak a 2007-ben függetlenként EP-képviselői mandátumot szerzett Tőkés László is tagja volt a 2008-2009. közti periódusban, miután meghiúsult az EPP-hez való csatlakozási kísérlete. Akkoriban a frakció erősebb részének számító Zöldek vezetője Daniel Cohn-Bendit volt.
Az EMNP korábban többször is jelezte, hogy az Európai Néppárthoz (EPP) kíván csatlakozni, tagfelvételi kérelmüket 2012-ben hivatalosan is jelezték az európai pártcsaládnak. (közlemény, hírszerk.) Lehet Más a Politika

Az autonómia nem alku tárgya (Román-magyar egyeztetések Pojánán)
A Brassó-Pojánán amerikai közvetítéssel lezajlott román–magyar tárgyalások kulisszatitkaiba avatta be a sajtót Antal Árpád és Tamás Sándor, akik az RMDSZ képviselőetében voltak jelen a megbeszéléseken. Antal Árpád bemutatta a román és amerikai résztvevőknek készített, a székelyföldi magyarság helyzetéről szóló képes jelentéseket, de beszéltek ezek fogadtatásáról és arról is, hogy közölték: 2018, Erdély Romániához csatolásának százéves évfordulója a határidő, amíg rendezni kell az erdélyi magyarság jogos igényeinek teljesítését.
Október elején második alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz Brassó-Pojánán a román pártok képviselői az RMDSZ küldöttségével, akár 1993-ban, ezúttal is az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) megbízottjai közvetítettek, a tárgyaláson jelen voltak az amerikai külügy és a bukaresti követség képviselői is – mondta el Tamás Sándor. A megbeszéléseknek eddig két fordulója zajlott le, ezeket egy korábbi egyeztetés előzte meg, és az amerikaiak állították össze a meghívottak listáját. Az RMDSZ részéről mind a három székelyföldi megyéből volt résztvevő, a román parlamenti pártok (Dan Diaconescu pártja kivételével) magas szinten képviselőtették magukat. A politikusokon kívül megjelent néhány szakértő, újságíró, közéleti személyiség is, őket szintén az amerikaiak hívták meg. Az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke kiemelte, azért tartották fontosnak az ott bemutatott anyagok nyilvánosságra hozatalát, mert „az elmúlt huszonöt évben kiderült: a nyilvánosság a mi ügyeinket segíti”.
Antal Árpád és munkatársai két bemutatót készítettek a találkozókra, az első igen élesen kezdődik: egy képpel, amelyen az áll románul: Székelyföld nem létezik. A Neptun utáni időszak egyik hozadékaként tálalta ezt, majd román történelmi adatokkal igazolta, hogy bizony a székelység több száz éve itt él, harcolt korábban is jogaiért. Az 1993-as hasonló tárgyalásokat (Neptun-paktum) követő időszakot úgy jellemezte, bevonták a magyarság képviselőetét a hatalomba, de ennek az is célja volt, hogy ilyen formában tartsák ellenőrzés alatt. 2007-ig Románia NATO- és EU-csatlakozása volt a román–magyar közös cél, ezek megvalósulása óta ilyen nincsen, és azóta a magyarság jogai sem bővültek – idézte fel. Felsorolta Székelyföld gondjait: a gazdasági bojkottot, az igazságszolgáltatás kisebbségellenes ítéleteit, a székely zászló körüli cirkuszokat, azt, hogy igen kicsi a magyar bírák, ügyészek, rendőrök, csendőrök aránya. Azt éreztetik velünk, aki magyarnak születik, az első pillanattól nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Képekkel illusztrálva mutatta be, mit akar a székelyföldi magyarság: a magyar is hivatalos nyelv legyen a régióban, pénzügyi és területi autonómiát, külön fejlesztési régiót a három megyének, decentralizációt, etnikai arányosságot mindenhol, az altalajkincsek kezelési jogát stb. Ismertette azt is, milyen jogokat biztosítanának a románoknak. Bemutatták a térség anyagi lehetőségeit, hogy nem igaz az, hogy eltartott lenne a három megye, s a veszteségeket, melyeket a Központi Régióba sorolás okozott. A kisebbség csak úgy tudja megvédeni magát a többség döntéseivel szemben, ha erre eszközei vannak, esetünkben ez az eszköz az autonómia – hangsúlyozták.
Az első találkozót követően minden résztvevő megkapta az amerikaiak által készített jelentést, amely sok szempontból részrehajló volt, a román álláspont hangsúlyosabban szerepelt benne – mondta el Antal Árpád. Éppen ezért a következő bemutatóanyag még élesebb lett, és számos elmaszatolt részt egyértelműsített. Központi témája az RMDSZ autonómia­statútuma volt, melyet rövid idővel azelőtt mutatott be a szövetség, s melyet eljuttattak az európai kancelláriákra és az Egyesült Államok vezetőinek is. Ez alkalommal mindenekelőtt azt igyekeztek tisztázni, hogy az autonómia nem jelent elszakadást, a székelyek nem szakadárok, ám arra is kitértek, hogy Románia nem tekinthető pozitív modellnek a kisebbségi kérdés rendezésében. Statisztikai adatokkal bizonyították, hogy a magyarok fogynak ugyan, de kisebb arányban, mint a románság: ahol többségben élnek, s számos kérdésben döntési joguk van, ott alacsonyabb a népességcsökkenés, szórványban pedig jóval nagyobb. Pozitív és negatív modelleket is vázoltak: Koszovó, Novorosszia vagy akár Katalónia a negatív példa, ahol a többség jogoktól fosztja meg a kisebbséget, arrogánsan viszonyul, ott előbb-utóbb elszabadul a pokol, ahol nyitott, megoldást keres a problémákra – lásd Skócia –, ott nem akar elszakadni a kisebbség sem. Kitértek arra is, hogy Vlagyimir Putyin befolyását erősítené az instabilitás, a megoldatlan konfliktusok neki kedveznek. Szerintük a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma a maximalista követelés, az RMDSZ-é pedig a kompromisszumos megoldást tartalmazza, ha nem fogadja el a román többség, akkor a radikálisokkal találja majd szembe magát. 
A bemutatóanyag ismertetése után, a tárgyalások azzal a felvetéssel folytatódtak, hogy miként látja a román fél, mit lehet megoldani a következő négy évben. Voltak megértőbb és elzárkózóbb vélemények, ám a konkrét javaslatokat a februárban esedékes következő fordulóra fogalmazzák meg. Antal Árpád egyértelműsítette elvárásukat: legyen egy konkrét ütemterv, amely pont és dátumszerűen tartalmazza, mikorra, mit valósítanak meg, a részt vevő három-négy párt kössön egyezséget, hogy nem használják kampánycélokra a magyar ügyet, bármelyikük kerül hatalomra, a vállaltakat betartja. Az RMDSZ-es politikusok azt is hangsúlyozták: az RMDSZ autonómiastatútuma nem alku tárgya, annak teljes mértékű elfogadásához ragaszkodnak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harmadik évadját nyitotta meg az Őrökségünk őrei program
Harmadik évadját nyitotta meg tegnap a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban az Örökségünk őrei mozgalom, mely 2012-ben az RMDSZ szórványcselekvési programjának keretében Hegedűs Csilla államtitkár és Winkler Gyula EP-képviselő kezdeményezésére indult.
Az elmúlt két esztendőben Hunyad megye számos műemlékét fogadták örökbe a dévai diákok. Kutatásaikról, ötletes népszerűsítő tevékenységükről többször is beszámoltunk már a Nyugati Jelen hasábjain. A legügyesebb csapatok Winkler Gyula EP-képviselő támogatásával háromnapos brüsszeli tanulmányúton vehettek részt. – A brüsszeli tanulmányút azontúl, hogy nagyon vonzó díjnak bizonyult a diákság körében, egyfajta európai szellemiséget is kölcsönöz a versenynek. A diákokban tudatosodik az Európai Unióhoz való tartozás és az a tény, hogy olyan kulturális örökséggel rendelkeznek, amire méltán lehetnek büszkék. A versenynek fontos hozadéka az is, hogy bár a múltról, évszázadokkal ezelőtti alkotásokról szól, a fiatalok mindezt az értéket átültetik a mába, a 21. század kommunikációs lehetőségeinek széles skáláját használva fel – fogalmazott az évadnyitón jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő. Elmondta továbbá: az első évi dévai siker után, tavaly az aradi Csíky Gergely Kollégiumban is elindították a programot, hasonlóan brüsszeli tanulmányutat ajánlva fel a nyertes csapatnak. Idén az örökségőrző mozgalomban szintén tavaly óta részt vevő Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáksága számára történt meg a brüsszeli felajánlás. – Ez reményeink szerint azt is jelenti, hogy a nagyenyedi kollégium és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum között szorosabbra fűződik a kapcsolat, és nem csupán a két megye igen gazdag történelmi hagyatékát ismerhetik meg kölcsönösen a dévai, illetve nagyenyedi diákok, hanem fiatal Hunyad megyei tanintézményünknek sikerül betekintést nyernie a sok évszázados kollégium hagyományaiba is – fogalmazott az EP-képviselő. A két iskola együttműködésében rejlő sokrétű lehetőséget hangoztatta Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója is, aki Lőrincz Helga Fehér megyei kisebbségi tanfelügyelő és Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ-elnök társaságában vett részt tegnap a dévai évadnyitón.
Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár asszony, az Örökségünk őrei program fővédnöke újból elismeréssel szólt a dévai diákság ilyen irányú tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy olyan minőségű helytörténeti ismertetők, népszerűsítő anyagok születtek a program során, melyek múzeumi kiadványként is megállnák a helyüket. – A diákok, lelkes munkájuk során olyan információkat kutattak fel, melyek már a feledésbe merülés útján voltak. És nemcsak felkutatták ezeket, de ország-világ tudomására is hozták és hozzák folyamatosan. E téren, illetve a közösségépítés terén is messze túlszárnyalták eredeti elképzeléseinket – fogalmazott Hegedűs Csilla államtitkár.
Az évadnyitó alkalmával a programban részt vevő diákok szívesen meséltek az elmúlt években szerzett tapasztalataikról. A Fáy Béla-kastély, illetve a dévai Vármegyeház őrei egyaránt hangsúlyozták: a legnagyobb élményt a közös munka jelentette, ami nagyon összekovácsolta a csapatot. – Mi tavaly második alkalommal vettünk részt a versenyben, és igyekeztünk arra koncentrálni, hogy a román közösség körében is népszerűsítsük a műemléket. Az első év buktatóiból okulva, a csapat nagyszerűen működött, és meg is nyertük a versenyt – fogalmazott Forrai Antal, tizedikes diák, a legsikeresebb tevékenységeik között említve a román iskolák körében meghirdetett madáretető-készítő versenyt. A Vármegyeház őrei a csapatépítő élményeken túl örömmel nyugtázták, hogy egy olyan műemléképületet sikerült ismertté tenni, amelyről minimális információ létezett a köztudatban.
Kocsis Attila iskolaigazgató házigazdaként és a program helyi irányítójaként elmondta: számára nagy öröm, hogy az iskola diáksága ilyen lelkesen vesz részt az örökségőrzésben. És különösképpen örül annak, hogy az iskolából, illetve a vetélkedőből kinövő nemzedékek folytatják az örökbefogadott műemlékek népszerűsítését.
Az évad ünnepélyes és egyben kötetlen hangulatú megnyitóját a verseny gyakorlati vonatkozásainak ismertetése zárta. Winkler Gyula EP-képviselő elmondta: a 12–13 fős csapatoknak november közepéig kell bejelentkezniük a tanintézmények titkárságán, és a hivatalos verseny március közepéig tart. Az évadot záró bemutatókon rangsorolni fogják a csapatok tevékenységét, és a legjobb dévai, illetve nagyenyedi csapatok brüsszeli tanulmányútra számíthatnak jövő áprilisban. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megoldás 2018-ra
PER-es ügyek kulisszái
Mindig is azt mondtuk, tisztességes egyenes beszédet folytatunk, ezért úgy döntöttünk, bemutatjuk a nyilvánosságnak mindazt, amit az amerikai PER és a román pártok képviselői előtt kifejtettünk – mondta Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt tartott prezentációt tegnap a román-magyar tárgyalásokon képviselőt álláspontjukról.
Tamás Sándor elmondta: két tárgyalásuk volt a Project of Ethnic Relations (PER) egyesült államokbeli szervezet, valamint a román pártok képviselőivel, mindkettő Brassópojánán. Antal Árpád azt hangsúlyozta, a találkozót az amerikai fél kezdeményezte, a meghívottakat ők választották ki, ebbe az RMDSZ képviselőinek beleszólásuk nem volt.
Az első megbeszélésen felidézték, hogy 1993-ban, ugyancsak a PER közreműködésével, az ún. neptuni találkozón előkészítették a magyarság „kontroll kooptációját”, azaz az RMDSZ bevonását a hatalomba. Ezután megvalósult a romániai magyarság és a többség egyetlen komoly közös projektje: Románia felvétele a NATO-ba és az Európai Unióba.
– Ami ezután történt, az gyakorlatilag Erdély gazdasági blokádjának nevezhető: nincs autópálya, a nagyvállalatok Bukarestben adóznak, 55 per folyik a székely zászló és szimbólumok ellen, bizonyos területeken teljes körű nyelvi diszkrimináció tombol (gyógyszerdobozok feliratai, áram- és gázszolgáltatók figyelmeztető feliratai, az igazságszolgáltatásban, a militarizált egységeknél stb.). Ötvenöt bíróból öt, 50 ügyészből kettő magyar, a rendőrség 85, a csendőrség 95 százaléka román. Aki magyarnak születik, arra nemzetbiztonsági kockázatként tekint a román hatalom – sorolta Antal Árpád. Ha az állam ennyire bizalmatlan a kisebbségekkel szemben, akkor milyen alapon vár el lojalitást? – tette fel a kérdést Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljárók felsorolták azt is, amit a székelyföldi magyarok akarnak: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, hivatalos szimbólum a székely zászló; továbbá pénzügyi autonómiát; azt, hogy a közhivatalnokokat az etnikai arányosság elve alapján alkalmazzák, az altalajkincsek bevételei teljesen, a befizetett adók kétharmada maradjon helyben, a magyar egyetemek kapjanak állami finanszírozást, a kétnyelvűséggel kapcsolatos pluszköltségek az állami költségvetést terheljék. Az autonóm területen a románoknak teljes körű kulturális autonómia járna, a román nyelv is megmaradna első hivatalos nyelvnek.
A második találkozón határidő is megfogalmazódott: 2018. december 1-je. Száz év után a modern román államnak el kell számolnia azzal, hogyan oldotta meg a kisebbségi kérdést. Európában vannak rossz (Koszovó, Novorossya, Katalónia) és jó (Dél-Tirol, Skócia) példák, de a tapasztalat azt mutatja, ott enyhültek a feszültségek, és indult el jelentős gazdasági fellendülés, ahol nem elnyomni és asszimilálni akarták a kisebbségeket, hanem autonómiát biztosítottak számukra. A magyar félnek az az elvárása, hogy a 2015 februárjára tervezett újabb tárgyalási fordulóig egy konkrét ütemtervet dolgozzanak ki a magyarság igényeinek teljesítésére. Ha ez nem történik meg, akkor ez az út nem járható, és vélhetően az RMDSZ-nél radikálisabb csoportosulások kerülnek majd előtérbe – ezek közé sorolták az SZNT autonómia-statútuma körüli erőket is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszéki RMDSZ-vezetők a román–magyar tárgyalásokról
Az RMDSZ politikusai arra kívánták felhívni a román–magyar tárgyalásokat kezdeményező Project of Ethnic Relations (PER) figyelmét, hogy Románia semmiképp sem tekinthető pozitív modellnek a kisebbségi kérdések rendezésében – jelentette ki hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke.
A háromszéki politikusok közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az amerikai jogvédő szervezet által kezdeményezett, az RMDSZ és a román kormánypártok képviselőinek részvételével lezajlott eddigi tárgyalások témáiról.
Tamás Sándor elmondta, eddig egy „előkészítő” beszélgetésre és két találkozóra került sor, a tárgyalások résztvevőit pedig nem a pártok nevesítették, hanem a PER tagjai név szerint hívták meg őket, hogy az etnikumközi párbeszédet újra kialakítsák.
Mint mondta, az október első hétvégéjén Brassópojánán lezajlott találkozón arra mutattak rá, hogy az 1993-ban Neptunon szervezett hasonló témájú találkozó alapgondolata a kontrollkooptáció volt: az akkori román hatalom képviselői úgy próbálták ellenőrzés alatt tartani a magyarságot, hogy bevonták a hatalomba.
Brassópojánai felszólalásukban arra is rámutattak, hogy az utolsó közös román–magyar projekt a NATO és az uniós csatlakozás volt, ám 2007 óta nem történt előrelépés a kisebbségi jogok terén. „Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Székelyföld gazdasági bojkott alatt áll, az igazságszolgáltatást pedig arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák” – tette hozzá Tamás Sándor.
A háromszéki politikusok a magyar kisebbség követeléseit is felvázolták az amerikai szervezet képviselőinek. „Azt akarjuk, hogy az állam ismerje el hivatalos regionális nyelvként a magyart, pénzügyi és területi autonómiát, etnikai arányosságot kérünk a militarizált egységekben is. Ezeket a követeléseket négy év alatt, az 1918-as egyesülés százéves évfordulójáig meg kellene oldani, hiszen a többség arroganciája csak növeli a kisebbség frusztrációját és az instabilitást a térségben” – mondta Antal Árpád.
A Kovászna megyei politikusoktól megtudtuk, a PER kezdeményezte találkozókon a román tárgyalópartnerek nem utasítottak el minden felvetést, bár ismét előkerültek a megszokott panelek, hogy az autonóm Székelyföld lakói éhen halnak, és hogy útlevéllel kell majd közlekedni Románián belül. A következő egyeztetésre februárban kerül sor, a háromszéki politikusok pedig abban bíznak, hogy az egyeztetések nyomán létrejön egy ütemterv a kisebbségi követelések teljesítése kapcsán.
Amint arról beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közleményben szólította fel az RMDSZ-t, hogy hozza nyilvánosságra azoknak a tárgyalásoknak a témáját, melyek keretében a román pártok képviselőivel egyeztettek a román–magyar viszonyról a PER közvetítésével. Az amerikai jogvédők képviselője, Allen Kassof szerint a tárgyalásokra főként a magyarság által kinyilvánított autonómiaigény miatt van szükség.
Az EMNP szerint a romániai magyar politikai alakulatok, valamint a meghatározó civil szervezetek képviselőinek tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy egységes, a romániai magyarság jogos autonómiatörekvését tükröző állásponttal jelentkezzenek a következő találkozón. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli, idegen érdekek húzódnak meg az amerikai szervezetnek a román–magyar párbeszéd újraindítását célzó kezdeményezése mögött, éppen ezért nem érdemli meg az erdélyi magyarság bizalmát.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba |
Krónika (Kolozsvár)

Nem is amerikai a közvetítő szervezet?
Nem hivatalos információk szerint a befolyással üzérkedés gyanújával vizsgálati fogságba helyezett Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll az erdélyi magyarság és a román hatalom képviselői között közvetíteni próbáló, amerikainak mondott szervezet hátterében.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy tudja, az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (FPER) egyesületet idén májusban a képviselőház nemrég lemondott alelnöke kezdeményezésére jegyezték be egy bukaresti bíróságon. Az 1993-as neptuni egyeztetést szervező Project on Ethnic Relations (PER) 2010-ben megszűnt.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna Megyei Tanácselnök hétfőn jelentették be, hogy az RMDSZ elnökének felhatalmazásával vettek részt az amerikaiak kezdeményezte előkészítő megbeszélésen, majd két kétnapos beszélgetésen, amelyeket Brassópojánán tartottak. Tamás Sándor közölte, a tárgyalásokon a székelyföldi vezetők mellett román parlamenti pártok képviselői, amerikai civil szervezetek, valamint az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselői vettek részt, a meghívottakat az amerikaiak választották ki.
Mint megtudtuk, öt hónappal ezelőtt, Bukarestben alapították azt – az RMDSZ által amerikaiaknak nevezett – civil szervezetet, amely a 21 évvel ezelőtti neptuni egyeztetéshez hasonlóan igyekszik közvetíteni az erdélyi magyarok és a bukaresti hatalom képviselői között. Az új egyesületnek azonban csak annyi köze van a kilencvenes évek első felében Romániában is megtelepedett Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezethez, hogy Allen H. Kassof egykori PER-igazgató kezdeményezésére született. Viszont az Asociaţia Friends of The Project on Ethnic Relations (Etnikumközi Kapcsolatok Barátainak Egyesülete, FPER) elnevezésű szervezetet nem az Egyesült Államokban, hanem a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon jegyezték be idén május 21-én. A szervezet címe a fővárosi Dacia sugárút 141. szám alatt van, az emeletes magánház homlokzatára viszont még nem került fel semmiféle cégtábla, és a lakók névsora között sem szerepel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy tudja, a 2014/10438/300-as számon iktatott bejegyzési kérést Viorel Hrebenciuc nyújtotta be, aki a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusaként több ízben is részt vett az RMDSZ képviselőivel folytatott tárgyalásokon. „Jó lenne, ha végre a közvélemény is megtudná: ennek a PER-nek semmi köze ahhoz a PER-hez! – szögezte le kérdésünkre Izsák Balázs. „Ez nem amerikai, hanem román szervezet, amely csak azt a látszatot próbálja kelteni, hogy az Egyesült Államok próbál közvetíteni a két fél között”. Kérdésünkre, hogy kinek állhat érdekében a közvélemény megtévesztése, az SZNT elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Erdélyben is indult Erdős Pál Tehetséggondozó program
Az erdélyi diákok számára is megnyitotta kapuit a magyarországi Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola, amelynek a Sapientia marosvásárhelyi kara ad otthont. Az iskolának nemcsak a felkészítés a célja, hanem a kritikus gondolkodás kialakítása is.
A veszprémi Pannon Egyetem keretében működő Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola négy-öt hétvégéből álló programot szervez középiskolás diákok számára. A foglalkozások másfél órát vesznek igénybe, egy hétvége alatt hét kurzuson vehetnek részt az érdeklődők. A program célja, hogy lehetőséget adjon a fiatalok képességének kibontakozására, hogy megtalálja a tehetségeket, és felkarolja ezeket. Az oktatók változatos pedagógiai módszerekkel vezetik rá a diákot kreativitásra és a feladatok iránti elkötelezettségre.
Ebben a tanévben erdélyi diákok is részt vehetnek a programban, az első képzés már lezajlott, ezen több mint hatvan középiskolás vett részt. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara biztosította a helyszínt a tehetséggondozó iskola számára, ahol három napon keresztül a szokásostól eltérő matematikai kihívásokkal nézhettek szembe a diákok.
A foglalkozásokat az Erdős Pál Iskola oktatói tartották Marosvásárhelyen is – tudtuk meg Farkas Csabától, a Sapientia marosvásárhelyi karának előadójától. „Az első képzésre a lehető legtöbb magyar matematikatanárt igyekeztünk mozgósítani, ismertettük velük a programot, és kértük, hogy javasoljanak diákokat. A második képzéskörre, ami decemberben lesz, készül majd egy internetes felület, ahol a középiskolások jelentkezhetnek. Természetesen azokat, akik részt vettek az első alkalmon továbbra is várjuk, hiszen van még hátra négy, és egyik képzés a másikra épül. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy év közben nem csatlakozhatnak mások, bárki jelentkezhet. Az Erdős Pál tehetséggondozó programban részt vevő diákok jó eredményeket érnek el versenyeken, és az egyetemen is könnyen veszik az akadályokat. Többek között ezért szerettük volna, hogy Erdélyben is elinduljon ez a program, ugyanakkor nem csak felkészíti a diákot, hanem megtanítja a kritikus gondolkodásra is” – mondta a marosvásárhelyi egyetemi tanár.
Ebben a tanévben még a magyarországi oktatók tartják a képzéseket, jövőre azonban erdélyiek – tudtuk meg Szabó Zoltántól, Maros megyei matematika és informatika szakos tanfelügyelőtől. „Ebben az évben mi is ismerkedünk a programmal, így lehetőségünk lesz majd kissé átalakítani, ugyanis a matematikát másként tanítják Magyarországon, mint nálunk. A tehetséggondozó segítségével biztosan ott lesznek a diákjaink a nemzetközi versenyeken. A tanítás magas szintű, a gyerekek nagyon élvezik” – hangsúlyozta a szaktanfelügyelő.
Az első alkalomra Erdély több településéről érkeztek középiskolások, Marosvásárhelyről húsz, Szovátáról és Segesvárról öt-öt diák. A második képzéskörre hamarosan lehet jelentkezni, az érdeklődők részletekért figyeljék a Sapientia marosvásárhelyi karának honlapját.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Viorel Hrebenciuc is vizsgálati fogságban
Őrizetbe vette kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Viorel Hrebenciucot, a Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusát, aki az ellene zajló korrupciós eljárások miatt múlt héten mondott le képviselői mandátumáról.
A politikus – akit mintegy négyórás kihallgatás után bilincsben vezettek el – az ügyészségre megérkezve közölte: felkészült a legrosszabbra, vagyis az őrizetbe vételre, ugyanakkor nem fél, mivel „tudja, hogy mit tett”, két-három hónap múlva azonban már mindenki csak nevetni fog az ügyön. Azt is mondta: bizonyos egybeesések ellenére nem érzi úgy, hogy elárulta a pártja, mint ahogy ő sem árulta el soha a PSD-t.
Mint ismeretes, Hrebenciuc ellen három korrupciós eljárás is zajlik, a DNA ugyanakkor elsősorban az illegális erdő-visszaszolgáltatások ügyében játszott szerepe miatt kérte az előzetes letartóztatásba helyezését a szintén PSD-s Ioan Adam brassói képviselővel együtt. Az ügyben egyébként már pénteken harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték Hrebenciuc fiát.
A politikus azt követően mondott le, hogy kiderült: azért is eljárás indult ellene, mert törvénytelenül adatokat kért az ellene zajló másik két ügyről, illetve mert egy lehallgatott telefonbeszélgetés során azt ígérte párttársának, Dan Şova volt közlekedési miniszternek, hogy támogatja a pártelnökké választását, amennyiben kezdeményezi a korrupcióellenes törvény azon cikkelyének kiiktatását, amelyek alapján elítélhetnék őt.
Először azért került a DNA célkeresztjébe, mert a gyanú szerint nyomást gyakorolt a médiahatóságra egy párttársa televíziójának sugárzási engedélye ügyében, másodszor pedig azért, mert az ügyészség szerint több mint 40 ezer hektárnyi erdőterület törvénytelen visszaszolgáltatásában működött közre. Keddi értesülések szerint egyébként az ügyészség ez utóbbi ügyet összevonja a Şova-üggyel.
Balogh Levente |
Székelyhon.ro

A sajtó válságáról
Nagyon úgy tűnik, hogy a sajtóban dolgozó kémek és ügynökök (ön)lelepleződésének évét éljük, és ezekből feketén-fehéren kiderül: nemcsak a posztkommunista országokban – mint például Románia –, hanem a stabil demokráciákban is beszerveztek-beszerveznek újságírókat a szolgálatok.
Ezeken a hasábokon már írtam a legnépszerűbb román televíziós újságíró, Robert Turcescu önleleplezéséről: a bukaresti kolléga évekig a román katonai hírszerzés fedett tisztje volt. Lapunk hétvégi Magazinjában jelent meg egy cikk a Cotidianul újságírójának, Daniel Befunak a beszervezési kísérletéről: a hírhedt Securitate jogutódjának is tekinthető SRI próbálta őt beszervezni alig öt évvel ezelőtt, miközben Romániában törvény tiltja a sajtóban dolgozók – és mellettük a politikai pártok tagjai, valamint az ügyészségen dolgozók – beszervezését.
Sejtettük, de eddig nem volt rá közvetlen bizonyíték, hogy a szolgálatok nemcsak a régiónkban aktívak, hanem azokban az országokban is, ahol a demokráciának jóval stabilabb hagyományai vannak, mint errefelé. Idén szeptemberben jelent meg Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori külpolitikai szerkesztőjének, Udo Ulfkottének a könyve, amely egy csapásra az eladási listák élére katapultálta magát, mégsem lehet recenziókat olvasni róla a német sajtóban. A Megvásárolt újságírók – Miként irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a nagytőke a német tömegmédiát? című kötetről magam is csak Lovas István kollégám Facebook-oldalán olvastam, aztán szombaton mi is interjút közöltünk a német zsurnalisztával, és beszélgetett vele a Hetek című hetilap is.
Udo Ulfkotte tizenhét esztendeig volt a híres és mértékadó FAZ szerkesztője, egy ideig haditudósítója is a Közel-Keleten. Olvasói nem, de a főnökei tisztában voltak azzal, hogy újságírói pályájának kezdetétől fogva kapcsolatban van a német hírszerzéssel. Elmondta beszervezése körülményeit is. Még diák volt a Freiburgi Egyetemen, amikor a nyári szünetben meghívták egy kurzusra a Kelet és a Nyugat konfliktusáról. Ideális feltételeket kínáltak egy anyagiakkal nem túl jól eleresztett diáknak: ingyenes program, a szállodát is fizetik, napidíjat, sőt a végén még 150 márkát is adnak annak, aki a kurzust elvégzi. Akkor még nem tudta, hogy a vendéglátók a német titkosszolgálat munkatársai voltak, akik a két hét alatt alaposan felmérték a diákokat, és a tehetségeseknek a kurzus végén együttműködést ajánlottak. A Szövetségi Hírszerző Szolgálattal (BND) való kapcsolat igen gyümölcsözőnek bizonyult, számos előnyt biztosított a fiatal újságírónak: külföldi utakat, exkluzív interjúk lehetőségét, gyors szakmai előmenetelt. A történet legmegdöbbentőbb eleme nem is ez, hanem a tény: az Udo Ulfkotte név alatt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkek egy részét nem a szerző, hanem maga a német titkosszolgálat írta. A megbízásnak van egy másik elgondolkodtató oldala is: néha megmondták neki, miről nem szabad egyetlen sornak sem megjelennie.
A német zsurnaliszta szerint a titkosszolgálat nem kémkedést várt el tőle, hanem nyílt propagandát. „Nagyon szégyellem azt, amit a nagyra becsült Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében munkaként végeztem. Szégyellem magam érte. Akiknek dolgoztam, mindvégig tudták, mit csinálok. Az igazságnak pedig napvilágra kell kerülnie” – fogalmazott lapunkban. Ő ugyan nem Magyarország-szakértő, de az az érzése, hogy az országunk elleni médiatámadások nagy része a hozzá hasonlóan megvásárolt kollégáinak tollából származik, akik megrendelésre írják a cikkeiket. A lehetséges megrendelőkről szólva Sorost, a Bilderberg-csoport tagjait, a David Rockefeller által alapított Trilaterális Bizottságot és egyéb transzatlanti szervezeteket említette meg. Könyvébe egyébként Ulfkotte táblázatokat is szerkesztett, hogy megmutassa, Németország legnagyobb médiumainak vezetői és elit újságírói név szerint mely lobbiszervezetek tagjai vagy mely szolgálatokhoz vannak bekötve. Arról is beszél, hogy a „független” közszolgálati ZDF televízióban majdnem minden szerkesztőnek párttagkönyve van. Mindezek után érthető a német média hallgatása a bestsellerről – Udo szerint egyébként a német sajtóban megjelenő anyagokra a legnagyobb befolyást a hazai titkosszolgálat mellett az Egyesült Államok és Izrael gyakorolja.
Sokszor írtam arról: jó lenne tudni, hogy a hazai sajtóban ki kinek dolgozik még a saját munkahelyén túl. És itt az idő arról is beszélni, hogy sokat utazó újságíróként valószínűleg magam is felkeltettem több szervezet és szolgálat figyelmét. Főleg az első észak-koreai utam után szaporodtak meg az ebédmeghívások, amikor többen árultak el az átlagosnál élénkebb érdeklődést az általam látottak-fényképezettek iránt. Ilyenkor persze nem úgy kezdődik a megkeresés, hogy „Jó napot kívánok, mi vagyunk a titkosszolgálat”, hanem egy udvarias hívással, vagy levélben azt javasolják, találkozzunk egy kávé vagy kellemes ebéd mellett és beszélgessünk, mindkettőnk hasznára. Egy újságíró a forrásoktól kapott információkból él, ezért öngyilkos módszer minden meghívást lemondani – soha nem tudni, miből lesz a következő nagy sztori. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet kibújni a nyilvánvaló beszervezési kísérletek alól – én azt a megoldást választottam, hogy mindenkinek örömmel átadom az útjaimról megjelent újságcikkek fénymásolatát (ez egyébként is megvan már nekik), de az út során készült többi felvételt-jegyzetet nem.
A másik dilemmahelyzet a külföldi utakra való meghívások elfogadása vagy elutasítása. A meghívó nyilván akar valamit, ugyanakkor a magyar sajtó jelenlegi anyagi helyzetében a külföldi utak lehetőségei beszűkültek – a lapok nem tudják, nem akarják kifizetni a magas költségeket. Ilyenkor marad az ember belső erkölcsi tartása: megpróbál kiegyensúlyozottan írni annak az árán is, hogy többet legfeljebb nem hívják meg. Arra is volt példa, hogy alapos háttéranyagokat kaptam követségi munkatársaktól más, velük konfliktusban álló országok lejáratására – ezek nagy része alaposan dokumentált, tényeket tartalmazó dosszié volt, mégsem született cikk belőle. Ugyanakkor nem lehet minden kapcsolatot felszámolni sem, mert néha valóban érdekes, a világ sorsát előremozdító írások születhetnek azokból az anyagokból, amelyre valaki szándékosan hívja fel a figyelmemet. És akkor még nem beszéltünk a politikusok által szállított dossziékról egymás lejáratására (nekem személy szerint nagy szerencsém, hogy igen ritkán foglalkozom belpolitikával), az üzleti érdekből megfogalmazott cikkekről és a sajtóban is eluralkodott korrupció más válfajairól. Ne gondoljuk, hogy csak a politikai újságírás fertőződött meg: a megvásárolt bulvárcikkektől a manipulált gazdasági sajtón át egészen a sportig bezárólag minden területen nagy a baj – jó szívvel már azt sem merném állítani, hogy a horoszkópban és a keresztrejtvényekben biztosan nem találnak hátsó szándékot.
Mindezek tükrében egyértelmű, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben az olvasó van, aki a legtöbb esetben fizet egy adott sajtótermékért. Jóindulatával, jogos tájékozódási szándékával alaposan visszaélve manipulációt adnak a pénzéért, de ezt alapos, tényfeltáró, „független” írásnak álcázzák. Amikor a példányszámok zuhanásán, a nyomtatott sajtó szűkülésén sóhajtozunk, a saját magunk által okozott hitelvesztést sem árt belekalkulálni.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

Magyarok zenéje és tánca Váradon
Október 28-án, kedden este hét órától a nagyváradi színházban tartották meg a Kárpát-medencei magyarok zenéje 2014 című hangversenyt.
A hangversenysorozat váradi koncertjét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Biró Rozália szenátor védnöksége alatt Böszörményi Gergely Magyar Örökség díjas budapesti kiadó, koncertigazgató, valamint a Nagyvárad táncegyüttes szervezte meg. Az esten először a Nagyvárad Táncegyüttes lépett fel egy rövid, de látványos, hangulatos műsorral, ezt követően pedig a szervezők és a védnökök léptek színpadra, hogy szóljanak a közönséghez. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője elmondta, hogy a 2001-ben indított Kárpát-medencei magyarok zenéje koncertsorozat csak az idén jutott el először Nagyváradra, holott ennek már régen meg kellett volna történnie.
Üzenetek
Biró Rozália szenátor beszédében kifejtette, hogy a kultúra összekötheti a Kárpát-medencei magyarokat. Mint mondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan fordulat következett be, ami számos lehetőséget kínált, viszont „úgy érzem, hogy huszonöt év után egy kicsit megtorpantunk, kételyeink, kérdéseink vannak, egy kicsit hátrébb lépve nézzük a történéseket, és kevésbé akarunk a részesei lenni. Azt hiszem, hogy ez az egyik legnagyobb veszélye a jelenünknek és a jövőknek. Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak nincs más választása mint az, hogy a szülőföldünkön éljünk és érvényesüljünk. Hogy valahogyan úgy építsük újjá a mát és a jelent, hogy a gyermekeink számára jövőt tudjunk vele építeni. Ha időnként kételkedünk abban, hogy ilyen is volt-e az a világ, amit huszonöt évvel ezelőtt álmodtunk, és amire elköteleztük magunkat, akkor ez a ma esti ünnep lehet a bizonyosságtétel arra, hogy a helyes út mégiscsak ez” – fogalmazott. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szintén egy egyszerű, lényegre törő üzenetet közvetített a közönségnek: „Meg kell becsülnünk azt, hogy Jézus Krisztus egyáltalán megszólít bennünket és azt mondja, hogy nekünk küldetésünk van, és ott ahol él az ember, tegye végre a kezét az eke szarvára, és kezdjen már előre látni. (…) Mi általában a népi értékeket nem becsüljük annyira, mint kellene, nagyon sokszor az isteni üzeneteket is, bár meghalljuk, és olykor-olykor kedvesek a fülünknek, de igazából nem azokkal élünk. Persze, mikor látjuk, milyen nyomorúságba sodor a világban számtalan dolog, akkor megrettenünk. Hát ne így legyen a Kárpát-medencében élő magyar nemzettel, hanem tegyük már végre kezünket az eke szarvára, és hátra nézve tekintsük az értékeket, de előre tekintve kamatoztassuk ezeket az értékeket” – mondta. Böszörményi Gergely a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje sorozat koncertigazgatója az esemény eszmeiségéről és küldetéséről beszélt. Kiemelte: „2001-ben fontos volt elindítani ezt a sorozatot, mert az Úristen elhívott arra, hogy őt dicsőítsük, egymást, a magyarságot, a magyarságunkat, az összetartozásunkat szeressük, és élhetünk bárhol e földön, a humorunk, az irodalmunk, a zenénk bennünket mindannyiunkat összeköt”. Elmondta továbbá: „Ennek a sorozatnak ez lehet az egyik küldetése: akkor vagyunk jó magyarok, ha a saját kultúránkat mindenkinek minden áron meg akarjuk mutatni, de szeretnénk megismerni a velünk együtt élő nemzeteknek a kultúráját is. Meggyőződésem, hogyha ez így van, akkor a lövészárkokat be lehet tömni”
Igényes muzsika
A beszédek után lépett színpadra a kárpátaljai származású Pál István „Szalonna” és zenekara, aki a Kárpát-medence különböző vidékeinek (Szilágyság, Kalotaszeg, Rábaköz, stb.) magyar népzenéjéből adott ízelítőt, de ruszin népzenét is megszólaltatott rendkívül képzett muzsikusokból álló együttesével. A több mint egy órás koncertjükön néhány népdalban énekelt Zsikó Zsuzsanna, akit a váradi közönség a Fölszállott a páva című sorozatból ismerhet, de vendégként színpadra léptek Szilágyi Tóni és a kalotaszegi Varga István hegedűsök is. A közönség nagy tetszéssel fogadta Gera Attila klarinét és tárogatószólóit, de kétségtelen, hogy a legnagyobb sikert magának Pál Istvánnak, valamint Ürmös Sándor cimbalmosnak a szólói aratták. A közönség vastapsát egy rövid ráadással hálálta meg Szalonna és zenekara. Szünet után egy az előzőtől egészen elütő zenei világ képviselője, a Misztrál együttes lépett színpadra. A számos zenei díjjal büszkélkedő zenekar versek megzenésítésére specializálódott, erre az estére főként Babits Mihály megzenésített verseiből álló összeállításukat hozták el. Az ismert, vagy kevésbé ismert költemények egészen új köntösben köszöntek vissza az együttes érdekes és változatos hangszerelésében. Az alapvetően rockos alaphangszerelésű formációt (dob, gitár basszus), számos más hangszer egészítette ki, például csembaló, koboz, furulya, és egy sor más fúvós és ütőhangszer. A muzsikusok sokoldalúsága nemcsak abban mutatkozott meg, hogy profizmussal kezelték a legkülönbözőbb hangszereket, hanem abban is, hogy Heinczinger Miklós, Tóbisz Tinelli Tamás és Török Máté is énekelnek az együttesben, nagyon változatossá és színessé téve ezáltal az énekszólamokat. Ugyancsak kiemelkedő teljesítményt nyújtott az esten Pusztai Gábor ütőhangszeres és Hoppál Mihály nagybőgős, brácsás, gitáros, stb. is, így a Misztrál együttes fellépése kellemes emlékként él majd mindazokban, akik szeretik a magyar költészet és az igényes könnyűzene ötvözetét.
Pap István

erdon.ro

Támadások kereszttűzébe került a brassópojánai tárgyalás
Nem kérünk erkölcsi bizonyítványt azoktól, akikkel az autonómiáról beszélünk, szögezte le Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat vezetője annak kapcsán, hogy a brassópojánai román-magyar tárgyalásokat szervező Friends of Project on Ethnic Relations egyesületet Bukarestben jegyezték be és feltételezések szerint annak hátterében a korrupcióval vádolt Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata politikus áll.
Tamás Sándor szerint számunkra az a legfontosabb, hogy az autonómiát képviselőjék minden fórumon, az autonómiáról bárkivel leülnek tárgyalni, az a lényeg, hogy ugyanazt mondják Kézdikőváron, Bukarestben és Brüsszelben. Az elmúlt egy év alatt több külföldi diplomata, és külföldi sajtókiadványok képviselői keresték meg őket, a Székelyföldi autonómia- törekvések iránt érdeklődtek. Ebbe a sorba illeszkedett az amerikai Allen Kassof megkeresése is.
„Nem áll módunkban leellenőrizni, hogy az amerikai titkosszolgálatok, az amerikai külügy, vagy a NATO áll a tárgyalások hátterében, minket Allen Kassof hívott meg, hogy közvetíteni szeretne a románok és a magyarok között", mutatott rá Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az biztos: a tárgyalás szervezői képesek voltak arra, hogy egy asztal mellé ültessék a román politikai elit képviselőit a bukaresti sajtó mérvadó véleményformálóit és a székelyföldi politikusokat. Antal Árpád hangsúlyozta: most, hogy árulónak bélyegezték őket, az a kérdés, hogy elmenjenek-e a februári találkozóra, vagy döntsék el a románok és az amerikaiak a romániai magyarság jövőjét.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma