Multikulturálékos kezelés
Elmúlt a nyár, már messze jár, dúdolhatjuk bátortalanul a régi éneket, mert bizony a sok jó barát és alkalmi szerelem is fölporzott az égre az első hideg szélfuvallattal. Azokról nem szól ez a sor, akik igenis, ezen a nyáron találták meg az igazit, egész életre szólót. Mert párban repülni, az az igazi!
Az írók, költők is megkapták az első behívókat találkozókra, mert a nyár nem terem babérokat, hiszen mindenki nyaral, tengeren, őserdőkben... Szóval majdnem mindenki.
Itt van a szemem előtt a meghívó, hogy aszongya: tisztelettel meghívnak interaktív beszélgetésre, az íróolvasó-találkozó a tolerancia, a multikulturalitás jegyében fog lezajlani.
Különösebb gondot nem okoz ez a meghívó, azonnal telefonáltam, hogy ilyen találkozókra nem szoktam járni. Mert ötven éve írok és közlök, de interaktív beszélgetésre nem jártam. Lehet ez valami súlyos idegbajt kezelő eljárás is, vagy esetleg kölcsönös testi sértések osztogatása egy terem négy fala között, ahol az aktivitás köztem és a kiválasztott hallgató között zajlik. De nem közlik az interaktív felek súlycsoportját! Akkor meg?
És mi az, hogy a tolerancia jegyében zajlok én magam? Mert a türelemről néha írok, számtalan alkalommal köszönhettem meg több országban a hallgatók türelmét. De tolerancia? És nem vállalhatom a multikulturális fel- meg kihívást. Ugyanis többek között nem értek a moldvai román hímzéshez például. Csak gyönyörködöm abban. És nem többet az óceán szintje alatti építkezéshez.
Amit vállalhatok, nem bizonyos, hogy ezen a találkozón sorra kerülne, ugyanis az ellenségeimhez nem vagyok türelmes. És az ilyen merő és merev interaktív, multikulturálékosan toleráns, káromkodékony találkozók – anyanyelvem és népem kultúrájának ellenségei, hát arrafelé se mehetek. Mert az én individuális politikám esszenciája abban kulminál, hogy a totális faktumok és tézisek fundamentumán reális hipotéziseket tendálok kreálni. Pá-pá, kedves meghívók!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

Csíkszeredában melegítettek a bukaresti meccsre
Rendőrök és csendőrök vonultak ki Csíkszeredában, hogy megfékezzék a bukaresti román-magyar focimeccsre tartó magyarországi szurkolókat péntek este. Végül nem szabadult el a pokol, konfliktuskezelőként a Székelyhon munkatársai is szerepet kaptak. Az éjszaka folyamán azonban agresszióba torkollt a „városnézés”, hajnalban pedig rendbontásért kilenc személyt megbírságoltak.
Ria, ria, Hungária-rigmust skandáló, a szombati Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjére érkezett magyarországi szurkolócsoport miatt vonultak ki a rendfenntartók pénteken este Csíkszereda központjába. A harminc-negyven fős csoport éneklését félbeszakították a rendőrség és csendőrség járőregységei, illetve a helyszínre vonult a gyorsreagálású egység is.
„Furcsálltuk, hogy golyóálló mellényben, lőfegyverrel érkeznek, de korrektek voltak, először egy magyarul beszélő rendőr jött oda hozzánk. Nem erőszakoskodtak, büntetést sem adtak” – mesélte a történtek után az egyik szurkoló. Az ügyben megkerestük a csendőrség és a rendőrség illetékeseit is.
Gheorghe Suciu, a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, riasztást nem kaptak, csak egy közelben járőröző egység vonult a Petőfi utcába. „Közbelépésre nem volt szükség, néhányan énekeltek, de ezt megtehetik egy bizonyos óráig, amíg nem minősül csendháborításnak” – közölte.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip arról tájékoztatott, hogy az egységeik megelőző céllal, a szurkolók figyelmeztetésére érkeztek, arra kérve a jelenlévőket, hogy viselkedjenek civilizáltan, kerüljék a rendbontást.
Sörös poharak az autón
A már csütörtök este Csíkszeredába érkezett kecskeméti, kispesti és székesfehérvári drukkerek a Petőfi utca alsó felében összegyűlve néhány percig énekeltek, elhangzott több románellenes rigmus is, majd a Gál Sándor utcában az úttest közepén indultak el a Szakszervezetek Művelődési Háza irányába. Ekkor úgy tűnt, problémák is adódhatnak a túlzottan ittas állapotban lévő szurkolók miatt, néhányan ugyanis egy arra közlekedő platós terepjáróhoz söröspoharakat dobtak, majd körülállták a járművet. Végül a csoport – a közelben lévő rendőrök felügyelete alatt – a Szabadság tér felé vette az irányt. A Szakszervezetek Művelődési Háza előtt több petárda robbant, előkerült egy foszforfáklya is, majd kisebb csoportokra szakadtak a drukkerek.
Néhányan újra a Petőfi utcát célozták meg, többen pedig a szálláshelyük felé vették az irányt. A városközpontban a társaság egy része tovább morzsolódott, egy csapat az egyik szórakozóhelyen kívánta tölteni az éjszakát, a többiek pedig a Gál Sándor-szobor melletti kávézóhoz távoztak.
Az eseményeket végig „testközelből” követte figyelemmel Fekete Kászoni Titusz, a csíkszeredai rendőrkapitányság parancsnoka. Rajta kívül néhány magyarul beszélő rendőr tartózkodott a közelben, akiktől a magyarországiak több alkalommal is útbaigazítást kértek.
„Önök a főnökök?”
A kérdést a városi parancsnok tette fel szerkesztőségünk munkatársainak a Gál Sándor-szobornál, miután a közeli vendéglátóipari egységben a fehérváriak verbális összetűzésbe kerültek egy helyi fiatalokból álló csoporttal. Tettlegességre nem került sor.
„Szórakozni jöttünk, nem balhézni. Szét akarunk nézni a városban, bulizni, megismerni a lányokat” – mondta a fehérváriak egyik tagja. Közvetlenségük a kiérkező őrző-védő szolgálat embereit is meggyőzte. Közben a közelben felsorakozott mintegy tucatnyi rendőr, és a kommandós egység is megérkezett.
Fekete Kászoni Titusz ekkor lépett oda hozzánk azzal a kérdéssel, hogy „önök itt a főnökök?”. Miután tisztáztuk, hogy a sajtótól vagyunk, nyomást gyakorolni pedig nem tudunk a drukkerekre, jeleztük, hogy lehetőségeinkhez képest igyekszünk hatni rájuk, legalább tanácsokkal. A parancsnok arra kért, segítsünk megértetni a szurkolókkal, hogy ebben a kisvárosban ebben az órában – ekkor már jóval 22 óra után járt – félelmet keltő a hasonló megnyilvánulás, és nem szeretne drasztikusabb lépésekhez folyamodni.
Üzenetét tolmácsoltuk a szurkolóknak, így a családosok szállodájukhoz mentek, a többiek pedig egy városszéli, felnőttek számára fenntartott lokálba távoztak, hogy a szombat reggeli indulás előtt kihasználják az utolsó éjszakájukat.
Agresszióba torkollt a hajnal
A szurkolóktól való különválásunk után néhány órával egy – akkor már magukat „ultrákként” prezentáló – társaság tagjai súlyosan bántalmaztak egy férfit, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről. „A szerencsétlen konfrontálódás éjjel két óra után néhány perccel történt” – közölte szombat este Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője.
Egy másik, erősen ittas állapotban lévő szurkolói bandát a hajnali órákban a rendőrségnek kellett megfékeznie. Kilencen – köztük hét magyarországi drukker – rendbontás miatt bírságot kapott – részletezte a szóvivő. „Nem csak a város lakóinak, hanem a szurkolók biztonsága érdekében is közbe kellett lépnünk, mert a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében túlléptek egy határt. Voltak szurkolók és bajkeverők. Előbbiek nem okoztak problémát, utóbbiak viszont bizonyították, hogy nem a hazájuk válogatottjának biztatására érkeztek, hanem azért, hogy konfliktust gerjesszenek” – összegzett a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Rejtőzködő székely hagyományok
A három székely megye közös rendezvénysorozata, a Székelyföldi Napok keretében szombaton egész napos programot szerveztek a marosvásárhelyi Ligetben. Színes felhozatal és több érdekes esemény várta az érdeklődőket. Sajnálatos módon a helyszínt nem jelölték ki kellőképpen, így a bor- és miccsárusok asztalai, az Őszi szimfóniákra érkező könnyűzene együttesek koncertjei mellett nem mindenki találta meg a liget hátsó bejáratához felállított kisszínpadot, jurtát, magyar fajkutya bemutatót és a székelyruhás fellépőket.
Szombaton délelőtt és később is egy-egy székely ruhás gyerek, felnőtt „mutatta” az utat azoknak, akik a Ligetbe nemcsak a városháza által szervezett és színvonalasra sikeredett Őszi szimfóniák, hanem a Székelyföldi Napokra érkeztek. Sem tábla, sem térkép nem volt, ami irányt mutatott volna, s az érdeklődőket a megfelelő helyszínre irányította volna. A hátsó bejárat közelében a Kerecsensólyom Egyesület jurtáját lehetett megcsodálni, a délelőtti órákban a Reflex Íjászklub bemutatóin lehetett kipróbálni az ostorcsattogtatást és a céllövészetet. Ez utóbbi a nagy focipályán volt, s szerencsére az ostorcsattogtatás messzire elhallatszott, így könnyű volt rábukkanni. A kisszínpadon a reggeli órákban a Miorita táncosai román, cigány  és modern táncokat adtak elő, majd a maroskeresztúri iskolások Tipegők csoportjának kis székely ruhásai léptek fel. Az elrejtett helyszín és a korai óra miatt kevesen tapsoltak a Stone Hillnek és a Kővirágnak. Délután már nagyobb közönséget örvendeztettek meg a megye különböző településeiről érkező hagyományőrző néptánccsoportok.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint a Ligetben szombaton tartott rendezvénysorozattal „falakat akartunk rombolni, azt akartuk, hogy a Székelyföldet, mint fogalmat használjuk, erről beszéljünk. Fontos számunkra, hogy Marosvásárhelyen bemutassuk a székely kultúrát, a székely hagyományokat. Sajnos a hagyományos mesterségeket űző kézművesek körében nagyon nagy bizalmatlanságot tapasztaltunk, s hívásunkra, bár szállást és étkezést is ingyen biztosítottunk volna, sokan nemmel válaszoltak. Azt gondolom, hogy ha egy mesterember a hagyományos magyar, székely termékek készítéséből él meg, akkor feladata lenne az is, hogy időt szánjon arra, hogy az ilyen vásárokon  bemutassa értékeinket, népszerűsítse azokat” – mondta az alpolgármester. Hozzátette: nemcsak a szombati rendezvénnyel, hanem az egész Székelyföldi Napokkal az a céljuk, hogy a marosvásárhelyi románoknak is bemutassák a székely hagyományokat, értékeket.
„Rólunk szól, mi vagyunk a főszereplői, de nem csak nekünk szól, a magyar hagyományokat bemutató programokat fogyaszthatóvá kell tennünk a román közönség számára is” – fogalmazta meg a rendezvény célját az alpolgármester, aki elismerte, hogy nehézségeik voltak a programok népszerűsítésével, s megígérte, hogy ezután a helyszín kijelölésére is jobban odafigyelnek.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebo­lavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jagamas-népdalverseny negyedszerre
Negyedik alkalommal szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) Mérában népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) erdélyi népzenekutató emlékére. Az idei megmérettetésre valamivel kevesebb, mint húsz, 10–18 év közötti versenyző érkezett. A viszonylag kis létszám ellenére a zsűri (Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke, Bedő Ágnes, a RMD egyik alelnöke és Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár) szebbnél szebb népdalokat hallgathatott, jó vagy akár kiváló előadásban. A verseny nagydíját tavaly és idén is Gorzó Boglárka, a János Zsigmond Kollégium VII. osztályos tanulójának ítélték, rendkívül szép hangjáért és minden igényt kielégítő előadásáért (felkészítő tanár: Bálint Annamária és Nagy Noémi Kriszta).
A Mérai Református Egyházközség termében október 11-én, szombat délelőtt megtartott népdaléneklési versenyen Mezei Csaba helybeli református lelkipásztor arra hívta fel a versenyzők figyelmét, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik”; Tóth-Guttman Emese örömét fejezte ki, hogy a térségben zajló számos esemény ellenére a gyerekek és felkészítőik időt áldoztak a népdalok megtanulására, a szülők pedig ara, hogy elkísérhessék gyermekeiket a versenyre.
NAGY-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)

Az új Neptunra készülnek
SZNT: legyen ott Magyarország is!
Amióta kiderült, hogy egy második Neptunra kerül sor jövő februárban az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) közvetítésével a román és a magyar közösség képviselői között, felbolydult a politikai élet, legutóbb a Székely Nemzeti Tanács szólalt meg.
Az 1993-as neptuni tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, az ellenzék pedig a magyar érdek elárulásának tekintette az ott kötött megállapodást. Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást: „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik”.
Az SZNT úgy véli, ha a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, azzal mindenki nyerne. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elkészült az RMDSZ vitaindítója a magyar közoktatás helyzetéről
Az RMDSZ kistérségi iskolahálózatok kialakításával és a szórványkollégiumi rendszer kiteljesítésével, működésének megszilárdításával biztosítaná a magyar nyelvű oktatás jövőjét.
A magyar nyelvű közoktatással kapcsolatos teendőket összegző vitaindító dolgozatot Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese írta a Kulturális Autonómiatanács (KAT) megbízásából, és a Transindex portál közölte hétfőn.
Az RMDSZ továbbra is olyan oktatási rendszer létrehozását tekinti céljának, amely minden magyar gyermek számára biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. "Cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába" - fogalmaz a dokumentum. A vitaindító többek között olyan kutatás adatait idézi, amely a megszűnés határán levő, veszélyeztetett magyar oktatási helyszíneket összegzi. A kutatás szerint Erdélyben 2006 óta csökken folyamatosan a magyar iskoláskorú gyermekek száma. Az apadás hatványozottan érinti a szórványvidékeket. "Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezet" - áll a dokumentumban.
A kutatás 235 veszélyeztetett magyar oktatási helyszínt azonosít, a legtöbbet Maros megye és Kolozs megye szórványvidékein.
Székely István, az RMDSZ keretében létrejött Kulturális Autonómiatanács elnöke úgy vélekedett, az elemi osztályosoknak lehetőleg helyben kell biztosítani az anyanyelvi oktatást, míg a felsőbb tagozatokon a kipróbált, bevált módszerek közül kell kiválasztani a megfelelőt. Ez helyenként a tanulók iskolabuszos vagy költségtérítéses ingáztatása, máshol a diákok szórványkollégiumokban vagy nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezése, esetleg a tanárok ingáztatása lehet.
Az RMDSZ hírlevele idézte Székely Istvánt, aki szerint egy éven belül el kell készíteni egy olyan, egész Erdélyre kiterjedő tervet, amely minden kisrégió számára a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza.
Transindex.ro

A város napja nem minden váradi ünnepe
A váradi önkormányzat nagy csinnadrattával ünnepli 1944. október 12-ét, mint Nagyvárad felszabadításának a napját, pedig sok váradi számára az egy gyászos nap volt. Két váradi magyar lakos emlékszik vissza, amelyek megmagyarázzák, miért nem tud minden váradi ünnepelni ezen a napon.
A hivatalos román történetírás dicsőséges napnak tekinti 1944. október 12-ét, azt a napot, amikor a szovjet és a román csapatok bevonultak Nagyváradra, és ezzel úgymond felszabadították a várost. Az önkormányzat a város hivatalos napjának is nyilvánította október 12-ét, nyilván nem gondolva azokra, akik 1944. október 12-e előtt is Nagyváradon éltek, sokkal inkább csak azok, számára kreálva ünnepet, akiknek nagy része ezt a dátumot követően érkezett a városba. Kutasi Sándor tősgyökeres váradi lakos lapunk számára felelevenítette, hogy 1944. október 12-én magyar katonáknak több olyan csoportját végezték ki, akik már letették a fegyvert. Hitelt érdemlő információk vannak a Szent László hídnál kivégzett katonákról (akiket a kutatások mai állása szerint a visszavonuló németek végeztek ki, amiért nem robbantották fel a központi hidat – szerk. megj.), az Uri utcán kivégzett kilenc honvédról, a Széles utcán meggyilkolt hét honvédról. „És ki tudja, hányan vannak a város területén, akiket akkor megöltek” – jegyzi meg Kutasi Sándor.
Tragédia
Az Uri utcában (ma Roman Ciorogariu utca – szerk. megj.) kivégzett kilenc magyar katona egyikének, Nagy Ferencnek a fia, az akkor négy éves ifjabb Nagy Ferenc így emlékszik vissza arra a bizonyos napra: „október 12-én ünnepel a város, ez a nap hivatalosan a felszabadulás, a győzelem ünnepe, de az én számomra sajnos kétszeres gyászünnep, mert ezen a napon a várossal együtt apám is elesett. A múlt században két nagy tragédia érte családunkat, az első világháborúban nagyapám esett el katonaként valamelyik külhoni fronton. Nagyanyám három gyerekkel maradt egyedül. Apám, aki 1907-ben született, mint legidősebb fiúgyermek szakmát tanult. Később, mivel családfenntartó volt, felmentették a hadkötelezettség alól, így a második világháborúban nem sorozták be, csak 1944-ben kapott behívót, amikor már közeledett a front. A Szent János utca 17 szám alatt voltak elszállásolva, ezt onnan tudom, hogy apám írt nagyanyámnak pár sort, és anyámmal mi is elmentünk néha hozzá, vittünk neki ebédet. Ezek a katonák, akik között ott volt apám is, hirtelen behívott, koros, családos emberek voltak, akik valamilyen okból nem teljesítettek tényleges katonaságot, és feladatuk csak a hídőrség volt. Azt nem tudom, hány hidat kellett őrizniük. Azon az ominózus napon, amikor az oroszok a városba értek, a német-magyar csapatok elmenekültek, így e kis csapat feladata is okafogyottá vált, tehát szétszéledtek. Apám az Uri utcán egy ismerős családhoz ment be, de egy idő után, a család marasztalása ellenére eljött. Akkor fogták el, és bekísérték az Uri utcán a premontrei templommal szembeni ház udvarára, ahol kilenced magával együtt agyonlőtték. Tehát már mint fegyvertelen hadifoglyokat, kivégezték őket. Ott talált rá anyám három nap múlva – a házban akkor már ideiglenes orosz parancsnokág működött –, onnan hozta el két nagybátyám egy kis tolókocsin az Olaszi temetőbe. Úgy lett eltemetve, ahogy volt, szétlőtt fejjel, katonaruhában. Megjegyzem, hogy a szemben levő emeletes házból szemtanú mondta el anyámnak, hogy könyörögtek az életükért, ökleiket összeütve jelezték, hogy ők munkásemberek, és mutatva, hogy gyerekes apák. Anyám tudott még ilyen csoportos kivégzésekről a Rulikowski úton és a valamikori kishídnál is. Állítólag az oroszok bejövetelekor lelőttek egy orosz tisztet, ezért nem kegyelmeztek a hadifoglyoknak.” Nagy Ferenc meg is mutatta édesapja halottvizsgálati bizonyítványát, melyen a kór neme rovatnál az áll: „fejlövés”, az észrevételeknél pedig ez a bejegyzés betűzhető ki: „édesanyja elmondása szerint oroszok lőtték fejbe. Erőszakos halál.”
Következtetés
A történelem nem számol az egyes ember tragédiájával, és a történelmi események szükségszerűnek tűnő lefolyása nem csak egyéneket, de egész közösségeket, népeket is elsodorhat, de ez nyilván nem szolgálhat mentségként egyetlen önkormányzat számra sem arra, hogy olyan napot válasszon a közösség ünnepnapjául, amelyen egyáltalán nem szükségszerű, sőt, elkerülhető kegyetlenségeket kellett elszenvednie a helyi közösség egy részének. Elszomorító, hogy éppen a rendkívül gazdag múlttal büszkélkedő Nagyvárad esetében nem sikerült egy olyan meghatározó jelentőségű dátumot kijelölni a város napjául, amelyet maradéktalanul és ellenérzések nélkül felvállalhatna a közösség bármelyik polgára, vallásra, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
Pap István
erdon.ro

Magyari Tivadar
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro

Eltűnhetnek a szórványbeli magyar iskolák
Kistérségi iskolahálózatok kialakításával és a szórványkollégiumi rendszer kiteljesítésével, működésének megszilárdításával biztosítaná a romániai magyar nyelvű oktatás jövőjét az RMDSZ.
A magyar nyelvű közoktatással kapcsolatos teendőket összegző vitaindító dolgozatot Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese írta a Kulturális Autonómiatanács (KAT) megbízásából, és a Transindex portálon jelent meg.
A dokumentum szerint az RMDSZ továbbra is olyan oktatási rendszer létrehozását tekinti céljának, amely minden magyar gyermek számára biztosítja az anyanyelven való tanulás lehetőségét. „Cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába” – írja Magyari Tivadar. A vitaindító többek között a megszűnés határán levő, veszélyeztetett magyar oktatási helyszíneket is felsorolja egy nemrég elkészült kutatás alapján, amely szerint Erdélyben 2006 óta csökken folyamatosan a magyar iskoláskorú gyermekek száma. Az apadás hatványozottan érinti a szórványvidékeket. „Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezet” – figyelmeztet a vitaindító. A kutatás 235 veszélyeztetett magyar oktatási helyszínt azonosít, a legtöbbet Maros és Kolozs megye szórványvidékein.
Az RMDSZ hírlevele Székely István KAT-elnököt idézi, aki szerint egy éven belül el kell készíteni egy olyan, egész Erdélyre kiterjedő tervet, amely minden kisrégió számára a legmegfelelőbb megoldást tartalmazza. Az elemi osztályosoknak lehetőleg helyben kell biztosítani az anyanyelvi oktatást, a felsőbb tagozatokon a kipróbált, bevált módszerek közül kell kiválasztani a megfelelőt. Ez Székely István szerint néhol a tanulók iskolabuszos vagy költségtérítéses ingáztatása, máshol a diákok szórványkollégiumokban vagy nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezése, esetleg a tanárok ingáztatása lehet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyi Zsolt: Bukarest diszkriminálja Erdélyt
Erdély gazdasági felemelkedése elleni merényletként jellemezte Szilágyi Zsolt Románia napokban bemutatott hosszú távú infrastrukturális tervét (master plan), amely szerint az autópályák elkerülnék a Partiumot, és még a meglévő szakaszokat is visszaminősítenék gyorsforgalmi úttá.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, már eddig is azt érezték, hogy Bukarest nem „viseli szívén” a térség infrastruktúráját, ám a fejlesztési minisztérium legfrissebb elképzelése egy koherens, középtávú fejlesztési koncepció hiányára utal.
„A zsákmányszerzés és nem a realitás szabályai szerint fejlesztenek. Javasoljuk, hogy lopjanak kevesebbet” – üzente Szilágyi, felhívva a figyelmet arra, hogy az észak-erdélyi autópálya nélkül Románia nem lesz a schengeni övezet tagja.
Úgy véli, az amerikai cég által készített szakmai vélemény politikai megrendelésre készült, megdöbbentőnek tartja ugyanis, hogy a kolozsvári és temesvári helyett a craiovait tekintik az ország második legforgalmasabb repterének.
„Szégyen, hogy a brassói reptér máig nem kapott központi forrásokat, szégyen, hogy az ígéret ellenére máig nem épült meg a Romániát Nyugat-Európával Nagyváradon keresztül összekapcsoló autópálya” – mutatott rá a néppárti alelnök, hozzátéve, hogy Erdély mellett hasonlóképpen hátrányosan megkülönböztetik a moldvai térséget is.
A vasúthálózat fejlesztési tervét kritizálva Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének vezetője „Erdély jövőjének felszámolását” látja abban, hogy a terv szerint a meglévő vonalak 45 százalékát megszüntetnék.
„Resicabánya és Zilah összeköttetés nélkül maradna, de hatékonysági címszó alatt Belényes, Margitta vagy éppen Szilágysomlyó is vasúti közlekedés nélkül maradna” – mutatott rá. Az elképzelés 70 százalékban az erdélyi másodrendű vonalakat érinti, Temesvár környékén pedig a vonalak 80 százaléka megszűnne. Az állomások 65 százaléka bezárna, a 2020-ig tervezett sínfelújítások pedig teljes mértékben mellőzik Erdélyt.
Szilágyi hétfőn Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökével is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy mind az országos, mind az európai politikumnak jobban oda kellene figyelnie az egyházi javak továbbra is akadozó restitúciójára. A néppárti jelölt szerint az egyházak autonómiáját is meg kell erősíteni, és csökkenteni kell az egyházi pályázatok és pénzügyek politikától való függőségét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Őrsöket akarnak a romák lakta falvakba
A közbiztonság javítása és az etnikai feszültségek enyhítése érdekében a Kovászna megyei prefektúra csendőrőrsöket hozna létre a problémás háromszéki településeken.
Marius Popică kormánymegbízott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, a napokban Előpatak és Kézdiszentlélek elöljáróival egyeztetett a témában, akik arról tájékoztatták, a közbiztonság növelése érdekében hozott eddigi intézkedések nem bizonyultak hatékonynak, a községek lakói rendszeresen panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt.
Emlékeztetett, a két településen az elmúlt napokban térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, de a polgármesterek szerint még így sem tudják elejét venni a bűnözésnek, a csendháborításnak. „A helyi rendőrök folyamatosan járőröznek, ám arra a következtetésre jutottunk, hogy csak a csendőrökkel közösen tudnak fellépni hatékonyabban, ezért javasolni fogjuk a belügyminisztériumnak, hogy hozzanak létre kisebb csendőrőrsöket azokban a községekben és falvakban, ahol a közbiztonság folyamatosan romlik” – mondta Marius Popică.
Rámutatott: a helyzetet súlyosbítja, hogy a prefektúrán már évek óta betöltetlen a romaügyekkel foglalkozó referensi állás, amelyre roma nemzetiségű személyt kellene alkalmazni. Popică elmondta, megváltoztatták a feltételeket: most már középfokú végzettséggel is betölthető a tisztség, és folyamatosan egyeztetnek a roma közösségek vezetőivel, hogy találjanak alkalmas jelöltet, aki közvetíteni tud a romák és a hatóságok között.
Kovács László, Előpatak polgármestere a Krónikának elmondta, a csendőrőrs létrehozása négy évvel ezelőtt is felmerült – azóta rendszeresen szóba kerül –, de alkalmazott- vagy pénzhiány miatt a tervet folyamatosan odázzák.
„Ha a belügyi tárca jóváhagyja a csendőrök alkalmazására vonatkozó javaslatot, mi pár hét alatt meg tudjuk teremteni a feltételeket az őrs berendezésére” – mondta Kovács László. Az elöljáró szerint a községháza közelében van egy épület, amit jelenleg raktárnak használnak, azt adnák át a csendőröknek.
Kovács elmondta, Előpatakon körülbelül 3500 roma él. „Az idősebbek Angliába járnak dolgozni – már rendszeres londoni buszjárat is indult a szomszédos Árapatakról –, a 12–20 év közötti fiatalok azonban rendszeresen garázdálkodnak a környéken. Éjszaka egymással verekednek, összetörik a kerítéseket, a közvilágítást is tönkreteszik” – magyarázta az elöljáró, aki szerint sokan panaszkodnak a terménylopások miatt is.
Mint ismeretes, az augusztus 10-én történt motoros tragédia és az azt követő lincselés miatt tizenkét térfigyelő kamerát szerelnek fel a már meglévő kettő mellé a kézdiszentléleki romasoron a bűncselekmények megelőzése érdekében. A baleset óta kiéleződött etnikai feszültségek ellensúlyozására megerősítették a településen a rendőri jelenlétet, és folyamatosan járőröznek a községben.
A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyeddel szomszédos utcák lakói a múlt hónapban írtak panaszlevelet a hatóságoknak, kérve, hogy fékezzék meg a romák által elkövetett rendbontásokat. A beadványban arra panaszkodnak, hogy mindennaposak a lopások, ők pedig nem mernek szembeszállni az ittasan fenyegetőző romákkal.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar?
Felbolydulást okozott az erdélyi magyar politikában, hogy az amerikai civil szervezet, a Project on Ethnic Relations utódja, a Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) ismét tárgyalóasztalhoz hívta (vagy inkább ültette) a román parlamenti pártok és az RMDSZ befolyásos politikusait. Brassó-Pojanán fél év alatt immár másodszor tárgyaltak az erdélyi magyarság helyzetéről, követeléseiről, illetve azok teljesítésének lehetőségéről. A dialógus nem teljesen titokban, a nyilvánosság kizárásával zajlott. Arra meghívtak egy román és egy magyar újságírót is. (Feltehetően Brassó közelsége miatt én vehettem részt a vitákon.)
Az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszédről az RMDSZ versenypártja és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) viszont csak akkor vett tudomást (noha hamarabb is tudomást szerezhetett volna), amikor a PER tiszteletbeli elnöke, dr. Allen H. Kassof Székelyföldre látogatott, ahol a civil szervezetek, egyházak képviselőitől tudakozódott a biztosított és alkalmazott kisebbségi jogokról, a jogsérelmekről, jogi követelésekről.
Az EMNP és az SZNT első reakciói bizalmatlanságukról vallottak. Volt, aki árulást is kiáltott, és felidézték az 1993-ban kezdődött „neptuni folyamatot”, amelyet az RMDSZ ellenfelei a bűnbeesés pillanatának tartanak. A higgadtabb állásfoglalások azonban már annak a szükségességét vetették fel, hogy az FPER az RMDSZ versenypártjait, illetve a Székely Nemzeti Tanácsnak a képviselőit is hívja meg a brassó-pojánai talákozókra. Ugyanúgy, ahogyan a neptuni folyamat (ellenzői szerint Neptun-gate) atlantai epizódjára már meginvitálták az amerikai közvetítéssel létrejött egyezkedést addig vehemensen támadó Tőkés Lászlót.
Miért dönthetett úgy az FPER, hogy csak az RMDSZ-t hívja meg a tárgyalásokra? Egyrészt, mert bevallottan az a célja, hogy a kisebbségi kérdés rendezésére törvényes garanciákat találjanak a vitázó felek. Részint új törvényekkel, részint a már meglévő, de soha figyelembe nem vett törvények alkalmazásával. Ebben a parlamenti pártok tudnak megegyezni. Ezért nem hívták meg a Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot. Sőt, mi több a parlamenti frakcióval rendelkező, ám köztudottan populista Dan Diaconescu Néppártot sem. Mert a párbeszédnek – amely a magyar politikusok kiállása és a román politikusok ellenállása miatt amúgy is hosszabb idő után vezethet teljes eredményre – a legtöbbet a populista demagógia ártana.
Másrészt az FPER úgy látja, hogy a kisebbségi kérdés megoldása Románia belügye (azaz kötelessége). Ezért nem lenne célravezető Magyarország bevonása e dialógusba. Az FPER szerint a követelésekből a kisebbségnek engednie kell, miként a többségnek is el kell ismernie azokat a jogokat, amelyek a XXI. században természetszerűen illetik meg a nemzetiségi csoportokat. Az FPER nem az erdélyi magyaroknak és nem a románoknak „játszik”. Igazuk van azoknak, akik úgy vélik, amerikai, mondhatnám: globális érdekeket képviselő. Annak a térségnek a stabilitásában érdekelt, ahol katonai bázisokat létesített, amelynek peremén lángra lobbant a világ. Ha ezek a globális érdekek egybevágnak az erdélyi magyarság érdekeivel is, akkor érvényesítésük ellen botorság lenne tiltakozni.
Felemelő érzés lenne elhinni, amit az SZNT elnöke állít, hogy egy esztendővel a Székelyek Nagy Menetelése után megelégedéssel állapíthatjuk meg, az esemény a mai napig meghatározó módon kihat a közéletre, új távlatot képes nyitni a párbeszédnek, és nem maradt el a nemzetközi hatása sem, s hogy ennek a következménye a Project on Ethnic Relations (PER) újbóli romániai megjelenése is. Higgyük is el, mert a hit fontos a küzdelmünkben.
Ám Brassó-Pojanán az FPER kezdeményezte román-magyar párbeszéd során csak a székelyföldi politikus tett említést a Nagy Menetelésről. Annál több szó esett a tőlünk keletre zajló harcokról, amely amúgy vesztes-vesztes játszma jellegűek. A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani? És szóba kerültek a Kelet-Európában újra megjelent autoriter és nacionalista vezetők is, akik hatalmuk megőrzése érdekében éppen a vesztes-vesztes játszmákban érdekeltek.
A Bukaresttel folytatott párbeszéd elutasítása helyett, ma már az EMNP és az SZNT is elfogadja: a dialógus lehet járható út, és helyet követel a tárgyalóasztalnál.
Izsák Balázs két lényeges előfeltételt említ az elfogadható, tartós megállapodás megszületéséhez. Az első, hogy tekintettel kell lenni az 1993 júliusában lezajlott neptuni tárgyalások tanulságaira, és az azokat követő változásokra. A neptuni folyamat tanulságaként a brassó-pojánai tanácskozás résztvevői azt szűrték le, hogy amint tizenegy éve megszűnt a rendszeres egyeztetés a román kormánypártok és az RMDSZ között, amint lemondtak a konkrét és azonnali lépések meghatározásáról és megvalósításáról, leállt a kisebbségi jogok kiszélesítése, sőt a törvényileg szavatolt jogok sem léptek életbe.
Második, ám legfontosabb feltételként említi Izsák Balázs, hogy a Magyarország és Románia között létrejött alapszerződéssel összhangban „Magyarország a gondoskodó állam szerepét töltse be Székelyföld, a székely nép vonatkozásában”, ennek megfelelően igényli a magyar kormány képviselőinek a meghívását ezekre a tárgyalásokra.
A román-magyar kormányszintű együttműködésre valójában nagy szükség lenne. Az FPER kezdeményezte tárgyalásokat azonban csak hátráltatná a két állam kormányképviselőinek a jelenléte. Az FPER látásmódjában ugyanis a kisebbségi kérdés rendezését belügynek kell tekinteni, azt törvényes garanciákkal kell szavatolniuk a parlamenti pártoknak. A kormánynak csak a végrehajtói és ellenőrzői szerep jutna, mint a konszolidált demokráciákban.
Hogy járható-e ez az út?
Hamarosan kiderülhet, akár már a jövő évben, amikor nem lesznek választások, így kisebb lesz a nyomás a törvényhozókon.
Senki se reménykedjen, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből. De ez miért zavarna minket?
maszol.ro

"Elkallódott" a magyargyalázó műsorvezető dossziéja
„Elkallódott” az a bűnvádi feljelentés, amelyet a Minta Egyesület elnöke, Tőke Ervin nyújtott be a csíkszeredai bírósági ügyészségre szeptember 5-én gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt Radu Banciu ellen.
Mint ismert, Tőkés Ervin azért fordult a vádhatósághoz, mert a B1 TV műsorvezetője a Lumea lui Banciu augusztus 27-i adásában apokaliptikus képet festett a székelyek esetleges autonómiájának következményeiről.  „Ha a parlament elfogadja az autonómiatörvényt, Székelyföldön mészárlások lesznek. A régióban élő románokat megfosztanák az összes joguktól” – jelentette ki többek között a műsorban.
Csíkszereda: nincs már nálunk
Egy hónappal a feljelentés benyújtása után a maszol.ro arra volt kíváncsi, hogy mi lett a sorsa az ügyészségi dossziénak. Ezért október elején megkerestük a csíkszeredai bírósági ügyészséget azzal a kérdéssel, hogy indult-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen.
Alexandra Zernovean szóvivő lapunknak elmondta: Tőke Ervin bűnvádi feljelentését az 1728/2014-es számmal iktatták augusztus 27-én. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, ezért átutalták Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez. „Erre nem áll módomban válaszolni” – jelentette ki a szóvivő, amikor arról kérdeztük, hogy miért haladja meg ez az ügy a csíkszeredaiak hatáskörét.
Bukarest: nincs még nálunk
A maszol.ro ezután Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez fordult ugyanazzal a kérdéssel: indul-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen? Florin Mircea Popa szóvivő időt kért, és most küldött e-mailben választ. E szerint a lapunk által megnevezett dosszié nem szerepel a nyilvántartásukban (vagyis megtörténhet, hogy nem is jutott el még Bukarestbe). „Nem kizárt azonban, hogy a dosszié a bírósági ügyészség főügyészének levelezési mappájába került” – magyarázta a szóvivő.
Mint ismert, az ActiveWatch nevű civil szervezet magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a B1 TV műsorvezetőjét. Tavaly az RMDSZ is bepanaszolta a két hatóságnál Banciut, ám a CNA elnézte a rágalmazásait.
A CNCD nem vizsgálódhat
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak elmondta: az intézmény nem foglalkozhat Radu Banciu kijelentéseivel, éppen amiatt, mert ügyészségi ügy lett belőle. „Ilyen esetekben hagynunk kell, hogy előbb az ügyészség folytassa le a vizsgálatokat” – magyarázta. Hasonló szabály érvényes az audiovizuális tanácsra is.
Cs. P. T.
 
maszol.ro

Kivételezett az ortodox egyház
A kovásznai Tündérvölgyben lévő Fenyő Szállodával lepte meg az „angyal” a Hargita-Kovászna Ortodox Püspökséget tavaly karácsonyra.
A korábban az állami protokollalaphoz tartozó ingatlan sürgősségi kormányrendelettel került az egyház vagyonkezelésébe, átvétele óta jelentős felújítási munkálatokat végzett az új tulajdonos. A sürgősségi kormányrendeletet a brassói táblabíróságon és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is megtámadták. Brassóban az ügyet hétfőn tárgyalták, a döntés szerint az alkotmánybírósághoz továbbították a dossziét.
A 2013/114-es sürgősségi kormányrendelet állami magántulajdonból, az állami protokollalap kezeléséből ugyancsak állami magántulajdonban, a felekezetek államtitkárságának, célirányosan Hargita és Kovászna megye Ortodox Püspökségének kezelésébe adta a szállodai célokra épült ingatlant. Parkkal, sportpályákkal, legelővel, borvízforrással, mofettával, kezelőközponttal együtt. A kormány adománya szemet szúró, felháborító, megkülönböztetett módon emeli ki az ortodox egyházat, hisz a helyi történelmi felekezetek hasonló ajándékban nem részesültek – véli Gazda Zoltán. Elhatározta, jogi úton támadja meg a sürgősségi kormányrendeletet. Sikerült további húsz magánszemélyt (kovásznaiak és sepsiszentgyörgyiek), mellettük a kovásznai két református egyházközösséget, a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház kovásznai filiáját is meggyőznie az ügy fontosságáról (szerette volna, ha a katolikus egyház és az önkormányzat is a felperesek között van, de ezt nem vállalták – jegyezte meg Gazda), és pert indítottak a brassói táblabíróságon. A hétfői tárgyaláson a bírák úgy döntöttek, az ügyet az alkotmánybírósághoz továbbítják. A felperesek brassói ügyvédje szerint ez jó jel, azt mutatja, ténylegesen foglalkoznak az üggyel – mondotta Gazda. Elégedetlenek a válasszal
A perrel párhuzamosan a Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) is panaszt tettek. A hivatal írásos válaszában tudatja: nem tartják diszkriminatívnak a sürgősségi kormányrendeletet, mivel nincs viszonyítási alapjuk. Ugyanakkor azt is leírták: tudják, hogy az ügyben jogi eljárást is kezdeményeztek, az igazságszolgáltatásra bízzák a döntést. Alátámasztásként így fogalmaztak: úgy vélik, hogy az ortodox egyház – a román állam alapvető intézménye – lényeges szereppel bír a román identitás megőrzésében. Ugyanezzel a mondattal támasztották alá a tulajdonosváltás szükségességét a megtámadott jogszabályban is. Az ODT válasza nem elégítette ki a panaszosokat. A huszonegy magánszemély részéről újabb beadványt, fellebbezést iktattak, bővített átiratban. Nem valószínű, hogy az ortodox egyház ellenében kapjanak választ, de az ügyet semmiképp nem hagyják abba. Mivel magánszemélyekként tettek panaszt, további lépésként a Strasbourgi Emberjogi Bizottsághoz is fordulhatnak – körvonalazta a lehetséges fejleményeket Gazda. Titok Sepsikőröspatakon
Az ODT-tól kapott válaszlevélhez csatolták azoknak az ingatlanoknak a listáját, melyeket az ortodox egyház kapott vagyonkezelésébe. Gazda pontatlannak, hiányosnak ítéli meg a listát, melyben öt létesítményről van szó. Egy-egy Gorj, Suceava és Ialomiţa megyében, kettő Kovászna megyében. Mint kiderült, a Fenyő Szálló tavalyi átruházása mellett 2011-ben, a 2011/902-es kormányrendelettel egy sepsikőröspataki ingatlant is megkapott az ortodox egyház. Utánanéztünk, az ingatlan korábban a Román Hírszerző Szolgálat kezelésében volt. 595 négyzetméteres telekből, kétszintes, 44,5 négyzetméter alapterületű, 89 négyzetméter teljes felületből álló ingatlanról van szó. 2011. március 10-én (296-os sz. átirattal) kérte a püspökség az ingatlant a hírszerzőktől hátrányos helyzetű családok elszállásolása, szociokulturális tevékenységek céljára. A kérés gyorsan megoldódott, április 28-án a 490. sz. átirattal az egyház elfogadta, hogy kormányhatározat döntsön az ingatlan átruházásáról. A kormányhatározat szeptember elejére meg is született. Minderről hivatalos iratok tanúskodnak, az viszont szinte hihetetlen, hogy az átruházásról semmit nem tudnak még ma sem Kőröspatakon. Tegnap Ana Diana Panaite jegyzőnőt kérdeztük – ő 2011-ben is tisztségben volt –, de azt mondta, nem tud róla, hogy az ortodox egyháznak adminisztrációban lévő vagyona lenne Kőröspatakon, a községi nyilvántartásban sem szerepel. Kisgyörgy Sándor polgármester is meglepődött: semmit nem tud községbeli ortodox egyházi fennhatóságú tulajdonról, mi több, azt sem sejtette, hogy korábban a hírszerző szolgálat kezelésében volt a község egyik ingatlanja... Mindennek utána kell járnia – jelentette ki. Újabb adomány
Az ortodox egyház kegyeit továbbra is keresi a kormány. Az elnökválasztási kampány dandárjában, a hétfői Hivatalos Közlönyben (745. sz.) jelent meg a 866-os határozat, mellyel Moldova és Bukovina Érseksége ingyenesen kapott tulajdonba a Ceahlău községhez tartozó Durău faluban hat villát és egy polivalens termet. A villák egyenként több mint 150 négyzetméteresek, a terem 4500 négyzetméter. Az ingatlanok eddig a felekezetek államtitkárságának kezelésében voltak, 1990-től az illető érsekség ingyenes használatában: idősek és ellátás nélküli személyek védelmére szakosodott létesítmény alapítására, ahol közhasznú kulturális eseményekre is sor kerülhet. Ezek az események a közmorál erősítését, a nemzeti és felekezeti megbékélést hivatottak szolgálni. A polivalens termet országos és nemzetközi ökumenikus központ működtetésére használhatta eddig is az érsekség – adta hírül a központi sajtó.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konferencia a Horthy-korszakról
A trianoni béke revíziójára törő Horthy-kori magyar külpolitika egy idő után önmagát megsemmisítő programmá vált, a népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember, a diktatúrák azonban hosszú távon nem életképesek a tömegek részvétele nélkül. Többek között erről beszéltek a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet 70. évfordulója alkalmából rendezett konferencián tegnap Budapesten.
Zeidler Miklós történész, az intézet főmunkatársa szerint a két világháború közti magyar külpolitikát alapvetően a trianoni béke revíziójának szándéka határozta meg. Ebben a magyar közvélemény is a hivatalos politika mögött állt, és ez jó hivatkozási alap volt a kormányzat számára, de kétarcú kommunikációt folytatott: míg idehaza a mindent vissza jelszavát, a történelmi Magyarország integritását hangoztatta, addig külföldön sokkal óvatosabb volt. A harmincas évek közepétől a vezetés már nem rejtette véka alá követeléseit, ám ennek elérése érdekében egyértelműen el kellett köteleznie magát Németország mellett, ami egyre szűkülő mozgástérhez vezetett, és a háború kimenetele egyúttal a revízió sorsát is eldöntötte – fejtette ki. Borhi László történész felidézte, hogy a világháborúban az elfoglalt területeken milliószám végezték ki a fegyvertelen embereket részben a megszállók, de jelentős részben maguk a helyiek. Ez „intim genocídium” volt, ahol szomszédok, munkatársak, iskolatársak végeztek egymással többnyire szegény, elmaradott területeken, évszázados etnikai, vallási, gazdasági konfliktusokat lezárva. Magyarországon ugyanakkor egymilliós világvárost néhány száz mindenre elszánt ember képes volt terrorizálni a német szövetségből sikertelenül kilépni próbáló Horthy-rendszert felváltó nyilas hatalom időszakában. Hozzátette: nem kell sok ember egy népirtáshoz. Borhi László legfrissebb kutatásai alapján elmondta: előfordult, hogy valaki rövid időn belül üldözöttek megmentője, majd áldozat és végül tettes, az üldözöttek gyilkosa lett. Sokan nem megrögzött nyilasként keveredtek a borzalmakba, mintha csak a történelem vihara néhány hétre kiemelte volna őket abból a társadalmi helyzetből, amelyben addig és utána is élték hétköznapi, normális életüket. A tömegek bevonása nélkül nem lettek volna életképesek a fasiszta és kommunista diktatúrák – vélekedett Borhi László.
Stark Tamás kutató felidézte, hogy korábban a zsidóságot a magyarságba integrált, egységes, asszimilált népcsoportként kezelték. Az első világháború vége felé azonban a közbeszédben a zsidóság 19. század végén, 20. század elején érkezett csoportjait elkezdték a kapitalizmus nehézségei, illetve a forradalmak fő felelőseként kezelni. Már a két világháború között számos hatósági intézkedés történt a magyar állampolgársággal nem rendelkezők zsidóknak az összeírására, és egyre határozottabb törekvések voltak a kiutasításukra is, de nem volt hová. Ám amikor 1941 nyarán a katonai helyzet változásával lehetőség nyílt kitoloncolásukra, mintegy 22 ezer hontalanként számon tartott zsidót – köztük nem kevés magyar állampolgárt – deportáltak Kamenyec-Podolszk térségébe, ahol jelentős részüket kivégezték a németek. Keresztes-Fischer Sándor belügyminiszter néhány hét után leállította ugyan a deportálásokat, de a már kitoloncoltakat nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket is – idézte fel a kutató. Az előadások után újságírói kérdésekre válaszolva Borhi László azt fejtegette: Magyarország 1944. márciusi német megszállása a nyugati szövetségesek számára is fontos volt, hogy német katonai erőket kössön le a második front megnyitása, az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idején. Az 1944. október 15-i kiugrási kísérlet pedig kudarcra volt ítélve, hiszen már legalább egy évvel korábban eldőlt, hogy Magyarország nem az angolszász, hanem a szovjet érdekszférába fog tartozni a háború után. A történész megjegyezte: a 800 ezer magyarországi zsidó sorsa a rendelkezésre álló források szerint, úgy tűnik, nem nagyon foglalkoztatta a nyugati hivatalos köröket. Egy korabeli amerikai tisztviselő úgy fogalmazott: „könyékig ér a vér, néhány százezer ember már nem számít”. Paksa Rudolf történész a magyar kiugrási kísérlet esélyei kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1944. augusztusi román kiugrás után már csak a zalai kőolajvidékről szerezhette be a német hadsereg a további harcokhoz nélkülözhetetlen üzemanyagot, ezért Magyarország – Hitler egy megjegyzése szerint – Berlinnél is fontosabb volt. A kutató egy hetvenes években elvégzett amerikai kísérletre emlékeztetett, ahol átlagos, teljesen normális embereket zártak össze fogvatartóként, illetve rabként, de a kísérlet rövid időn belül úgy eldurvult, hogy le kellett állítani. Magyarországon 1944–45-ben mintha ez a kísérlet zajlott volna le nagyban és élesben, és csak a szovjet hadsereg bevonulása állította le. Paksa Rudolf az újkori történelmi témák iránti fokozódó érdeklődés kapcsán megjegyezte: a történész szakma válaszai soha nem elég egyszerűek a közvélemény számára. Katona Csaba, az Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kommunikációs referense a rendezvény zárásaként azt hangsúlyozta: nem létezik hivatalos akadémiai vélemény, hiszen ez a kutatás szabadságát sértené.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy-romániás álmok
Tizenkétezren meneteltek nemzetiszín arcfestéssel és zászlókat lobogtatva Bukarest utcáin. Na nem a román–magyar focimérkőzés balhékereső ultráira gondolok, hanem az ellenséges hangulatú rangadó másnapján felvonuló nagy-romániás egyesülést követelőkre. De ez közel sem kapott akkora hírverést, mint az ökölrázós, nemzeti büszkeséget irritáló döntetlen. Pedig a tét sokkal nagyobb. Számunkra is. Bár a geopolitikai kérdésekben jártas elemzők nem sok esélyt adnak a Moldovai Köztársaság Romániába való beolvasztásának a közeljövőben, a honi politikusok közül sokan kacérkodnak ezzel a gondolattal. Az önmagukat unionista akciócsoportnak nevezők konkrét lépéseket is követelnek. A hadászati- védelmi ernyő kiterjesztésén túl gazdasági lépéseket sürgetnek. Valahogy a kettészakított Németország egyesüléséhez hasonlókat. Csak arról feledkeznek meg, hogy a jelenlegi román gazdaság teljesítménye fényévekre elmarad az egykori nyugatnémet "motorhoz" képest. Mi beledöglenénk, ha újabb koloncot akasztanának a nyakunkba. Már ezen a télen didereghetünk, ha Pruton túli féltestvéreket kell netán megmentenünk az orosz gázkorlátkozás okán. De ennél többet követelnek a besszarábiai egyesülést megelőzően. Az áruforgalmi vámok eltörlését, a munkaerőpiac azonnali megnyitását minden moldovai állampolgár számára, még mielőtt az Európai Unióhoz való csatlakozás megtörtént volna. Természetesen az egyesülést lehetővé tevő alkotmánymódosítás is a programjukban szerepel. Érdekes, hogy ebben az esetben a legfelsőbb bírói tanács egyetlen tagja sem kiáltott "árulást", mint tette néhány napja Kelemen Hunor esetében, aki a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán emlegette az alkotmány módosításának szükséges voltát. Tudjuk, a kettős mérce mifelénk államgépezeti kellék. Mielőtt még valaki a jegyzetíró szándékát félreértené, és magyar érzelme miatt háborús uszítással vádolná, ki kell mondani: az egyesüléspártiaknak joguk van vágyaikkal utcára vonulni. És nekünk is jogunk van követelni a Székelyföld autonómiáját, vagy netán Erdély függetlenségét is. Mert felelősek vagyunk unokáink magyartudatú jövőjének megteremtéséért a szülőföldön. Abba is beleszólásunk van, hogy mire használják adólejeinket. Mennyit költenek az áttelepült moldovaiak iskoláztatására, letelepítésére, és mibe kerül nekünk egyénenként is az egyesülés útjának kikövezése? Annak ellenére kell erről beszélni, hogy Kisinyovban járva nem tapasztalható valami lelkes egyesüléshangulat, de a történelmi tanulságokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar néptánc ezer éve
Novák Ferenc "Tata" előadása Marosvásárhelyt
A Székelyföld Napok keretében kedden délelőtt a Maros Művészegyüttes szinte telt házas termében tartott rendhagyó történelemórát Novák Ferenc "Tata" Kossuth- és Erkel-díjas koreográfus, a nemzet művésze. A magyar néptánc ezeréves múltját feltáró és összegező, igencsak nívós, vetített képes előadása során a szóban forgó táncokat élőzenés kísérettel a Maros Művészegyüttes tagjai mutatták be a szép lélekszámú közönségnek.
– A 13. században a Kárpát-medencében csak körtánc volt, amit érdekes módon az itt élők úgy megőriztek, hogy még most is táncolják – kezdte értekezését Novák Ferenc. – Egy görög vázán lévő rajzból kiderült, hogy már az antik görögöknél is volt körtánc. Valószínűleg temetkezési szertartásokon táncolták. Érdekes módon, amikor ez a körtánc megszűnik, valahogyan a lányok szokásai között marad fenn. Annyira nem számított mulatságnak, hogy nagyböjtben is lehetett táncolni. Csak énekkel, zenei kíséret nélkül, mert úgy már mulatságnak számított volna. Saját magukat kísérték. Nagyon érdekes, hogy például a Feröer-szigeteken, az elszigetelt földrajzi helyzet miatt mai napig fennmaradt ez a fajta körtánc, és ha egy magyar asszony vagy lány beállna a Feröer-szigeteki körtáncba, el tudná táncolni velük, mert ugyanolyan egyszerű lépések vannak benne. A körtánc általunk az ötvenes években zajlott gyűjtések során hallott neveiből kiderül, hogy mindez nem a huszadik avagy tizenkilencedik században keletkezett, hanem a középkorból maradt fenn számunkra. Üzenet a múltból. Ha valahol egy fesztiválon látunk néptáncokat, akkor figyeljük meg, hogy a Kárpátoktól délre, a román alföldön, Szerbiában, Bulgáriában ma is csak körbe táncolnak. Ez azért van, mert ahol török fennhatóság volt, oda az újabb táncdivatok nem jöttek be, és ezek a területek nagyon korán török fennhatóság alá kerültek. Később az újabb táncdivatok ugyanezen okból még Magyarországra sem értek el, csak Erdélybe. A körtánc a legrégiesebb táncforma, ezzel kezdődik a magyar tánckultúra.
Van még egy nagyon régi táncformánk, a fegyvertánc. A kivetített görög domborművön katonákat láthatunk pajzzsal, a kezükben kard volt egykoron, amelyeket az elmúlt két és fél évezred alatt valakik letörtek, valószínűleg a törökök. Nálunk is nagy divat volt a kardtánc, a katonák gyakorlási formaként használták. A harcos, hogy erős keze, karja és csuklója legyen, kardforgatással erősítette őket. És hogy ne legyen unalmas a gyakorlás, tánccal fűszerezték azt. Ezt már az ókori görögök felfedezték, és a középkorban Európa-szerte alkalmazták. Spanyolországtól a Kaukázusig mindenhol volt egy gyakorlási forma – az ifjú nemesek úgy gyakorolták a kardtáncot, hogy egymással szemben forgatták a kardot, sőt, egy hölgy állt a két, látszólag küzdő férfi közé. Ha az egyik a kardjával megérintette a hölgy szoknyáját, az nagyon nagy szégyen volt, ha túl távol állt tőle, az is. Ez a táncforma nálunk is divatossá vált. Az 1600-as évek elején egy Edward Brown nevű angol utazó Kelet-Magyarországon is átutazott, ő írta le a magyar kardtáncot: mint vélte, "csodálatos, ahogy a magyar ifjak táncolnak a karddal saját mértékük szerint énekelve". A régi Magyarország keleti vidékén éltek a cigány kardkovácsok. Rákóczi fejedelemnek is ők kovácsolták a kardot. Ők látták az ifjú urakat, hogy az általuk kovácsolt kardokkal hogyan táncoltak. Megirigyelték őket, de nekik nem volt szabad kardot viselni, ezért bottal utánozták őket. És kialakult egy tánc, amit úgy hívunk, hogy cigány botoló, amelyben rengeteg olyan kifejezést találunk, ami teljesen biztosan a kardtáncra utal. Például "csinálj egy huszárvágást." A cigány botoló csak a Kárpát-medencének ebben a csücskében található meg, sehol máshol. A kísérőzene nagyon lágy, olyan, mint egy keringő. Erre nagyon szépen lehet forgatni a kardot.
A változás a 14. században történt. Akkor zajlott le a talán legnagyobb szellemi forradalom Európában, a reneszánsz. Nagyon érdekes módon egyes nyugat-európai kolostorok valamilyen módon, óriási titokban folyamatosan végigmásolták a római és a görög irodalmat. És amikor ezek az iratok szinte egy pillanat alatt elterjedtek, felvilágosult egész Európa. Óriási fordulat volt, amely "megölte" a körtáncot is. A gótika után felépültek azok a templomok, paloták, amelyeken már óriási ablakok voltak: bejön a fény, amely azt is jelképezi, hogy ekkora szellemi forradalom nem volt az elmúlt ezer évben. Nyilvánvalóan a zene és nyomában a tánc is követte a változásokat, és így jött létre az a táncforma, amelyet ugrósként ismerünk. Ebben a korszakban jelentek meg a táncmesterek, akik bejárták Európát. Egy emberöltő során, amely alatt a néprajzban és szociálantropológiában 25 évet értünk, a Kárpátok déli lejtőiig egész Európában elterjed az ugrós, amely a jelenlegi Magyarországon a mai napig is létezik. Nagyon egyszerű, pár lépés az egész, de e lépések variációiból születik a csoda. A körtáncban össze kellett kapcsolódni, mindenkinek ugyanazt kellett táncolnia, amit a szomszédjának. Ez egy nagyon fegyelmezett tánc volt. Gondoljuk el, mekkora botrány lehetett, amikor ez a kör szétnyílt, és a párok egymással szemben álltak.
Jóval később jött egy új táncritmus, amely Flandria és Észak-Németország felől terjedt el. Forgós táncnak hívták, és Magyarországra nem ért el a török uralom miatt. De Erdélybe igen, és új korszakot jelentett. Olyan korszakot, amely magával hozta a bonyolultságot, a túldíszítettséget: a barokkot. A zene átalakította a táncot is. Ha megváltozik a zenei világ, akkor a táncnak mennie kell utána. Ha van parasztbarokk, akkor ez a tánc annak a megtestesülése. Megérkezik Erdélybe a barokk zene a barokk hangszerekkel egyetemben. Magyarországra nem, mert a török vasfüggöny jóval szigorúbb volt a kommunista vasfüggönynél, utóbbi alatt legalább a rock'n'roll beszivárgott. Magyar és román legények hallgatták az új, barokk zenét, és a forgós táncból Erdélyben egy vad férfitánc lett magyar, román vidékeken egyaránt. Az egyik legszebb legényes forma Kalotaszegen maradt fenn. A román legényes forma pedig szinte ugyanolyan, mint a magyar, hiszen egy kultúrához – az erdélyihez – tartozik.
Innen kezdve jön a dekadencia: a verbunk és a csárdás. Ez a kettő a legújabb magyar táncritmus. Történetük összefügg a magyar szellemiséggel és annak változásaival is. 1715-ben a bécsi udvar elrendeli, hogy Magyarországon is jöjjön létre a katonaszedés intézménye: a verbuválás. A szó német eredetű, a verbunk toborzást jelent. A magyar tisztek kitalálták ennek a módját. Összeszedtek igen jó táncos legényeket. A táncosokból álló regiment mulatságot provokált a faluban, avagy egy mulatsághoz csatlakozott. Az ital a falubeli legényeknek ingyen járt, a verbuváló katonák – kitűnő táncosok – táncra provokálták a legényeket, akik számára, ha lerészegedtek és ittas állapotban aláírták az orruk elé tolt szerződést, már nem volt mentség: vitték őket katonának. És a katonai szolgálat 8-12 év volt akkoriban. Mire a 18. század végére érünk, kialakult egy viszonylag egységes verbunkstílus. A verbuválás időközben megszűnik, már senki sem megy oda táncolni, amikor verbunkot hirdetnek, mert félnek. Az intézmény a történelem szemétdombjára kerül, de a tánc megmarad. A magyar írók biztatására a zeneszerzők írtak verbunkos zenét, a táncmesterek, leszerelt verbuváló katonák tanították a verbunkot. De ez már nem néptánc volt. A verbunk nem is lett a táncrend része, még a bálok szüneteiben sem táncolták soha. Mutatványos tánc maradt, amelynek lényege a magatartás volt: "Tudtok-e így táncolni? Na ugye, hogy nem tudtok?!"
A verbunkot követte a csárdás. Ezt a szót 1843-ban, a reformkor közepén írta le először egy lelkes újságíró, aki nyilván nem sokat járt falura. A báltermekben műtáncokat táncoltak, és már nagyon kezdett mozgolódni a magyar szellemiség, érezhetővé vált hogy hamarosan valami történni fog. Ekkor iszonyatosan szigorúvá vált a cenzúra. Még a Vörösmarty Csongor és Tündéjét is betiltották, de a báltermekben dühöngött a magyar zene. Mert arra senki sem figyelt oda (ez hasonlóképpen történt a kommunista diktatúra éveiben is). A csárdás, ez a páros táncforma pedig Székelyföld kivételével elterjedt az egész magyar nyelvterületen. Ma már mindenütt jelen van, mindenhol ezzel kezdődött, illetve fejeződött be a bálok táncrendje. Általában van lassú és friss része is.
Körtáncok, ugrós táncok, forgós táncok, verbunk és csárdás. Nagyvonalakban ennyi az elmúlt ezer év tánckultúrája, amely hála istennek gyűjthető módon a 20. század második feléig megmaradt. Az én generációm még láthatta azokat a fantasztikus táncosokat, akik átadták nekünk a magyar tánckultúrát. Magyarország nagyhatalom a tánckutatásban: ha a huszadik század első felében hatvanéves embereket filmeztek le, akkor azok a 19. század második felében tanultak meg táncolni. Ez egy csodálatos ajándék. Az akadémián, a tánckutatás szekciójában 240.000 méternyi (!) filmanyag van. Ebből körülbelül 10-12.000 métert már feldolgoztak. Óriási adomány ez, amelyért hálával tartozunk elődeinknek – zárta nagyszerű, számos anekdotával és további részletekkel gazdagított előadását Novák Ferenc Marosvásárhelyen.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

V. Székelyföld Napok
Orbán Balázs-díjátadó gála
A magyar és székely himnusszal indult és Dzseztán-koncerttel zárult hétfő este az V. Székelyföld Napok keretében megszervezett Orbán Balázs-díj-átadó gála. Az eseményre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megtisztelő díjat idén Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó Albert-Elemér (Hargita megye) és Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője vehette át.
A rendezvényen fellépett Kilyén Ilka színművész, Buta Árpád előadóművész, a Tiberius Quartet, valamint a Dzseztán együttes. Műsorvezető B. Szabó Zsolt volt.
Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte: – Akkor, amikor ilyen neves díjak átadására ülünk össze, óhatatlanul ki kell mondanunk, hogy Székelyföld a múltunk, Székelyföld a jelenünk, és Székelyföld a jövőnk. Mi, akik Székelyföldön élünk, Székelyföldön gondolkodunk, határozottan állítjuk, hogy van elképzelésünk Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük, becsüljük múltját, tudjuk, ismerjük és vállaljuk az örökségét, mert a mindennapokban azért dolgozunk, hogy hozzáadjunk Székelyföld értékeihez: mindenki a maga helyén, a maga módján, a maga tehetségével, de minden egyes alkalommal elkötelezetten a szülőföld iránt. Itt maradtunk ezen a földön, apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink földjén, és itt akarunk maradni, a szülőföldön akarunk jövőt tervezni mindazoknak, akik utánunk következnek, és hiszünk abban, hogy ezen a földön magyar emberként tudjuk ezt a jövőt megtervezni. Amikor arról beszélünk, hogy van elképzelésünk, akkor azokra az intézményes garanciákra gondolunk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy nemzeti identitásunkat biztonságban tudjuk. Ezt nevezhetjük területi autonómiának akár, de a lényeg az, hogy ezt csupán a románokkal közösen tudjuk elképzelni, és az érvek erejét próbáljuk használni akkor, amikor meg akarjuk győzni őket, hogy ezek az intézményes garanciák előbbre viszik, erősebbé teszik ezt az országot. Ma még nem áll itt a megválasztott román tanácselnök, de biztos, el fog jönni az a pillanat, amikor az Orbán Balázs- díjakat együtt fogjuk átadni. Eljön az az idő, amikor az őszinte párbeszéd meggyőző tud lenni, ezért kell nekünk tenni mindennap, hogy ettől a jövőképtől ne féljen senki. Azok sem, akik itt élnek, de azok sem, akik nem Székelyföldön élnek, és úgy tekintenek Székelyföldre, mint valami csodabogárra – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről köszöntötte az eseményt. A maga és a főkonzulátus nevében gratulált a díjazottaknak, és azt kívánta, kísérje őket továbbra is az egész magyar közösség megbecsülése.
Nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet
A Magyar Polgári Párt elnöke, Bíró Zsolt Széchenyit parafrazálva úgy fogalmazott, nem kell kitalálni Székelyföldet és a székelységet. Viszont felhívta a figyelmet, hogy Marosvásárhelyen és Marosszéken van tennivaló a székely öntudat erősítése érdekében. Ezért külön üdvözölte, hogy Marosvásárhely és Marosszék újra bekapcsolódott a Székelyföld Napok rendezvénysorozatba, és hogy idén ebben már a város önkormányzata is partner. Véleménye szerint Székelyföld az erdélyi magyarság életében a belső anyaország szerepét tölti be, de ezt a szerepet csak akkor tudja hatékonyan ellátni, ha megteremtik annak gazdasági alapjait. Ezért kérik Székelyföld területi autonómiáját, azt az autonómiát, amely nemcsak erős önkormányzatiságot jelent, hanem gazdasági megerősödésünket, kulturális és oktatási intézményeink önállóságát is jelenti, illetve azt, hogy Székelyföld lakói legyenek azok, akik saját sorsukról döntenek. Rámutatott: vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni, ugyanolyan egységben, mint tavaly a székelyek nagy menetelésén. – Meneteljünk tehát együtt tovább az autonómia felé ugyanolyan egységben, ahogy sikerült azt tavaly megteremteni a Bereck és Kökös közötti szakaszon. Lehet, hogy kis lépés ez az Orbán Balázs-díj-kiosztó gála, de a nagy menetelés során kihagyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy egyet előre lépünk – mondta az MPP elnöke.
Csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni
Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke Orbán Balázs Székelyföld leírása című művét olyan történeti, néprajzi, régészeti, földrajzi és természetrajzi leírásnak, olyan dokumentumgyűjteménynek nevezte, ami ma is kiindulópont bármiféle, Székelyföld egészére, egy részére, de akár egyetlen településére vonatkozó vizsgálódásnak. Hangsúlyozta: Orbán Balázs arra törekedett, hogy népét fölemelje, ráébressze saját erejére, fölmutassa szellemi, kulturális értékeit, önbecsülésében megerősítse, és föltárja annak a földnek a gazdagságát, amelyen és amelyet ősei vére és verejtéke által magukénak tud. Idén a család és a munka összehangolásának jegyében olyan személyiségeket díjaztak, akik életükkel bebizonyították, hogy a család és a munka összeegyeztethető, és csak nyugodt családi háttérrel lehet eredményesen dolgozni – sommázta Péter Ferenc.
Annyit ér az ember élete, amennyi örömet szerez másoknak
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerez másoknak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy az idei Orbán Balázs-díjat a hivatás és a család köré szervezték. Felhívta a figyelmet a Székelyföldön belüli szórványra, ahol kihívás magyarnak lenni. Székelyföldet egy "jó sütetű, éltető házi kenyérhez" hasonlította, kijelentve, hogy Székelyföldnek csak egyben van esélye, tömbre és peremvidékre egyaránt szükség van. Azért, hogy Székelyföld talpon tudjon maradni, mindenkire szükség van, ezért az elkövetkező időszakban "átírják a politika logikáját", vagyis nem a napi pártpolitikát fogják promoválni, hanem a nemzetpolitikát, mert Székelyföldnek minden becsületes emberre szüksége van.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: látszik, hogy Székelyföld az együttműködés útján halad, a Székelyföldbe vetett hit megkerülhetetlen tényezővé vált. Mint mondta, Orbán Balázs kívánsága teljesülőben van, az Orbán Balázs-díj átadása a Székelyföld legfontosabb és talán legrangosabb eseménye, hiszen a három megye együtt adja ezt a díjat, és az együtt szóban ott van az erő.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta, hogy az idén a marosvásárhelyi önkormányzat nyitottabb volt, ami mind az augusztusi Vásárhelyi Forgatagon, mind az őszi fesztivál keretében tartott Székelyföld Napok rendezvényein megnyilvánult. Ezeket, mondta, értékelni kell, ezekre oda kell figyelni, és Maros megyében ezekre hangoltan kell folytatni a politizálást. Ugyanakkor Maros megye és a Székelyföld szociális problémáira, az odafigyelés, az együttérzés, a megoldások keresésének szükségességére figyelmeztetett. Ennek a felismerésnek a jegyében
Maros megye díjazottja Ludescher László
Ludescher László Nagykárolyban született 1973. május 3-án. A temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1996-ban, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szociális munkás felsőfokú képesítést 2003-ban. Menedzseri tanulmányokat végzett Linzben, az idősgondozásra történő szakosodás mellett a pszichodrámai képzéseken túl a különböző típusú egyesületekkel való kommunikáció terén is szakmai ismeretekre tett szert.
2003-tól a Gyulafehérvári Caritas marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője, 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátása, a korai nevelés- fejlesztés, a családsegítés, a romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért.
A Székelyföldi Orbán Balázs-díj
A Székelyföld Napok alkalmával átadott Székelyföldi Orbán Balázs-díjat Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre. Azoknak adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért.
A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja a térség érdekében folytatott kimagasló tevékenységért. A 2014-es év a család és munka összehangolásának éve. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélték, akik bebizonyították, hogy munka és család területén is lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövőépítésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni.
A díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, kétoldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megyei önkormányzatok vezetői a külön erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.
Az emléklap szövegét Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató, a Kovászna Megyei Tanács munkatársa, az emléklap látványtervét Botár László csíkszeredai képzőművész tervezte.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Rendhagyó interjú, rendhagyó polgármesterrel
Gyergyóremete sok mindenről híres, az utóbbi időben pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Polgármesterét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki hétfőn, a Székelyföld Napok keretében. Az interjúban nem csak a községi elöljárót, hanem Laczkó Albert Elemért, az embert is kérdeztük.
Gyergyóremete viszi a prímet a környező településekhez képest. Nagyon sokat felődött a község, és közösségi élet is zajlik. Ön szerint mi a legjobb módja a közösség összekovácsolásának?
Csodálkozom, kívülről mindig több dicséretet kapunk, belülről nem vesszük észre. Néha eszembe jut az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Valószínű, hogy Szárhegyről, Ditróból nézve Remetét, és fordítva másképpen látszik és fénylik. Az tény, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ne csak aszfaltot, utat, követ, betont rakjunk ide vagy oda. Adott pillanatban fontosabb, hogy mi történik az emberekkel, odafigyelünk-e rájuk, meg tudjuk-e hallgatni őket. Sok esetben egy kézszorítás, egy pillantás, egy "hogy vagy?" sokat számít. Nyilván, meg is várjuk a választ, hogy tényleg mondja el, azon túl, hogy jól van, mi van vele. Minden megvalósítást, kicsit vagy nagyot, átadással ünnepelünk. A rossz nyelvek azt mondják, hogy dáridózunk, mert van, aki így kritizálja. Ám azt hiszem, hogy a munka után jó megállni, visszatekinteni, hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, és köszönjük meg a remeteieknek és mindazoknak, akik a projektben dolgoztak, hogy együtt gondolkodtunk, cselekedtünk. És igenis örülni kell, hogy megvalósult valami.
Mi történik akkor, amikor lejár a napi munka a hivatalban? Milyen, amikor hazaérkezik?
Sajnos jószerint a gyerekeim nélkülem nőnek fel. Ez a legnagyobb hátulütője és hátránya ennek a munkának. Nekünk négy gyermekünk van, a legnagyobb 18, a legkisebb pedig 8 éves. A nagyobbak már mondják is, hogy hiányoztam, kiestem az életükből, mert ez a munka, nekem legalábbis, napi több mint tíz-, inkább 12-13 óra. Amire hazamegyek, szeretem, ha otthon rend van, mindenki mosolyog, már az ágyhoz közelítenek főleg a kisebbek, egy-egy meseolvasás, kicsi beszélgetés még belefér. Tanulva a korábbi mulasztásból, rájuk most jobban igyekszem figyelni, másrészt pedig a lányokkal úgy látom, hogy nekem, mint apának könnyebb kapcsolatot teremteni. A lányok nem hagynak, ők érkeznek a kérdéseikkel, a mondanivalójukkal. Szombaton, olykor vasárnap is elszólít ez vagy az. Hétköznap fáradtan szoktam hazaérkezni, és minimális, fél vagy egy óra az, amit még az egész család ébren és együtt tölt.
Mi az, ami leginkább fel tudná bosszantani?
A szándékos, aljas rosszindulat nagyon tud irritálni.
És ami megnyugtatja?
Jó zene, kicsi beszélgetés, mozgás. Szeretem, ha el tudunk menni akár munkával összekötve is az erdőre, egy fél óra is segít. Szeretek gondolkodni, csendben lenni. Mindenféle zenét szeretek.
Van alkalom zenét hallgatni, olvasni?
Autóban. Az olvasásra igyekszem odafigyelni, hogy ne hagyjam abba, ez nagyon nagy veszély.
Gondolom, tudta, hogy ez a tisztség mivel jár. Ön miért akart polgármester lenni?
Nem tudtam. Kívülről egészen másképp festett. 1996-2000. között önkormányzati tag voltam, és Maroshévízen tanítottam. Nagyon szerettem a Maros-parti települést és magát a tanítást is. Rengeteg jó gyermek volt. Most is kívánom egy-egy vers hallatán, hogy milyen jó lenne egy magyar órát tartani! Elég elhanyagolt állapotok voltak, ha visszagondolunk, másképp csengett a neve akkor Remetének. 2000-től, ahogy elkezdtük, amikor rendet tettünk a központban, már hatalmas eredménynek számított, és látványos is volt. Így indult, és aztán hozta az élet a többit.
Mi az a vezetői álláspont, amit szem előtt tart, akkor is, ha pozitív energiák érik, akkor is, ha nincs sikerélménye egy napon?
Két dolog van. A fontosabb, hogy legyen önkontroll. Ez egy olyan munka, amelyben az ember alól nagyon hamar kicsúszhat a talaj, elég nagy hatalommal jár, és torzulásokhoz vezethet. Elfelejti az ember, hogy ki ő, hogy mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny, hogy nem tőle függ itt minden, még akkor is, ha a látszat ezt sugallja. És hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, hogy fehér és fekete, pedig nem. Egy polgármester igenis fontos egy ekkora közösségben, mint Remete, de egyedül szinte semmit nem tud megcsinálni. Szükség van testületre, jó munkatársakra, a falu támogatására, és annyi összetevőből alakul ki valami eredmény, hogy ihaj. Ha ezt elfelejtjük, és azt mondjuk, hogy én és én és én, és azt hisszük, hogy mi vagyunk az okosak, és mindent tudunk, nem vezet jóra. A másik pedig, hogy minden napnak meg kell találni a kicsi örömét, és este, amikor visszatekintek rá, abba kapaszkodni. Ha csak egy útátadáskor akarunk örülni, akkor vitte a víz a házat, mert az nem működik.
Milyennek gondolja önmagát? Hidegfejűnek vagy melegszívűnek?
Én indulatos ember vagyok. Sajnos nagyon hamar fel tud szaladni a pumpa… A bocsánatkérést azonban kötelezőnek tartom, ha nem úgy reagáltam le valamit, akkor elnézést kérek. Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy élj úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérned, de ki az, aki ezt meg tudja tenni? Azt gondolom, hogy senki. Ha valaki ezt hiszi magáról, akkor szerintem valahol téved. A döntéseket pedig szeretem alaposan körbejárni, időt szeretek hagyni rá, több nézőpontot megvizsgálni, megkérdezni másokat. Talán ez is az egyik erősségünk, hogy egyszemélyes döntések nem születnek fontos kérdésekben.
Konfliktushelyzetben bíró vagy békebíró lenne?
Szeretem elkerülni azokat a konfliktusokat, ami a békebírósághoz vezetne. Valahol az igazság – tetszik, nem tetszik – középen van. Ez is az egyik nehézsége a polgármesteri munkának. Ott van az ártatlan választó, akire így tekintünk, szeretnénk megtartani a jó véleményét rólunk, megtehetjük, hogy nem döntünk egy vitás kérdésben, vagy elodázzuk, vagy mindkét félnek igazat adunk. Ez a legrosszabb. Ha kellemetlen is, de tudni kell nemet mondani. A legjobb tudásunk, a rendelkezésünkre álló információk szerint Remetén az a gyakorlat, hogy állást foglalunk, és azt mondjuk - bárkiről legyen szó -, hogy pillanatnyilag, adott helyzetben neki van igaza. Ez nem egyszerű, elég sok viszályt is szül. Főként a földek körül vannak a nagy nekifeszülések, rengeteg lehetőség az összeveszésre. Remélem, hogy békében, normálisan végig tudjuk csinálni ezt a munkát, minél kevesebb bíráskodással.
Melyiket tartja fontosabbnak, az igazságot vagy a kegyelmet?
Nagyon nehéz kérdéseket feszegetünk. Az igazság nagyon lényeges, de nem a legfontosabb. Az igazságnál fontosabb a szeretet és a kegyelem. 
Miért jó remeteinek lenni?
Nehézség, hogy Remete a medence legfiatalabb települése, ki vagyunk szorítva a hegy alá, negyedrangú földjeink vannak. Ebből ered, hogy a földművelés mellett fokozott mesterségbeli tudás szükséges. A munkahelyek hiánya erősen érezteti a hatását. Idén négy doktorált fiatal jött vissza Remetére, aki itt szeretne élni, de akkor eleve tudni kell, hogy milyen szakmát válasszak, hogy tudok abból megélni itthon. Sajnos kevesen választják a mezőgazdasághoz, földhöz kapcsolódó munkákat, ez most kezd felértékelődni, és bízom benne, erősödni fog, hogy magasabb szinten ezt tanuljanak. Most már megvan minden olyan adottság, ami városon van, ha az embernek nem az az igényszintje, hogy naponta színházba vagy komolyzenei koncertekre járjon. Víz-, csatorna-, út eléggé elfogadható. Egészségházunk van, az iskolánk is ügyesen teljesít, tánccsoportunk, fúvószenekarunk van, most születőben van egy új is a régi mellett. Könyvtárunk, könyvbemutatóink, komolyzenei és színházbérletünk van, az Ariel bábszínház is rendszeres vendége Remetének - ezek kulturális vonatkozásban segítenek, hogy jó legyen itt élni. Természetesen van, amit tökéletesíteni, de az alapok megvannak. Minden gyermeknek fel van ajánlva a lehetőség, hogy táncoljon, 400 gyermek néptáncol. De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy mozog, megtanul egy kultúrát, és mindent, ami mögötte van, tartást, kötődést ad. Ez elkísér egy életen keresztül. Nagyon örülök, hogy ők ilyen gyökereket kapnak. Bízom benne és remélem, hogy az ő kötődéseik még erősebbek lesznek, és nem fog kiüresedni a falu.
maszol.ro

Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben.  Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást.  Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést.  Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Megkezdte munkáját a megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság
A határon túli magyar tudományos és felsőoktatási intézmények, civilszervezetek és kutatásszervező testületek, valamint az MTA közötti együttműködés erősítésének további lehetőségeiről is tanácskoztak a tavaszi tisztújítást követően megújult Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság első ülésén. A Budapesten kutató külhoni magyar tudósok rendelkezésére álló Domus Vendégházban tartott eszmecserén részt vett Lovász László, az MTA elnöke.
A tanácskozás résztvevőit Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke üdvözölte, majd a testület új tagjai bemutatkoztak a Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási intézmények megjelent képviselőinek.
Ezt követően a határon túli magyar tudósok kutatásainak előmozdítását infrastrukturális támogatással és ösztöndíjakkal segítő Domus Hungarica programra beérkező pályázatokat elbíráló Domus Kuratórium elnöke, Paládi-Kovács Attila akadémikus tájékoztatott a legutóbbi Domus szülőföldi ösztöndíj pályázat eredményeiről. Mint elhangzott: a 2014. évi kiírásra összesen 151 pályázat érkezett be. A 33 csoport, 80 senior és 38 junior kutató által benyújtott pályamunkák közül 18 csoport, 33 senior és 7 junior kutató programjának megvalósítását támogatta a Kuratórium mintegy 24,5 millió forinttal.
     Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke meghívott vendégként azokról a NIH által meghirdetett programokról és az azok keretében elnyerhető forrásokról beszélt, amelyekre a határon túli magyar tudományosság képviselői és szervezetei is pályázhatnak. A tudomány iránt érdeklődő határon túli fiatalok is jelentkezhetnek például a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató-, fejlesztő-, illetve tudományos munka eredményével pályázók ösztöndíjat nyerhetnek el, illetve nemzetközi versenyeken indulhatnak.
     A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülése a hagyományoknak megfelelően a jelen lévő Kárpát-medencei magyar tudományos és felsőoktatási szervezetek, valamint az akadémiai kezdeményezéssel életre hívott Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, valamint Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács képviselőinek tájékoztatójával zárult. A fórumon így például a beregszászi kutató megtudhatta, mi történik a Drávaközben, a székelyföldi szociológus pedig értesülhetett az északi nyelvhatáron fekvő Nyitrán dolgozók terveiről. Széles körű eszmecserére nyújtott lehetőséget az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság által a romániai magyar felsőoktatási intézményvezetők számára szervezett találkozó, amely az együttműködés erősítése szempontjából fontos fórummá vált az elmúlt években.
     A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság ülésén tájékoztató hangzott el a Magyar Tudomány Ünnepe idei programjairól is. A Magyar Tudományos Akadémia által immár több mint egy évtizede minden év novemberében megrendezett országos rendezvénysorozaton most is részt vesznek a határon túli magyar tudományos műhelyek. A 2014-es rendezvények központi témája a "Messze látó tudomány" lesz, a tudomány mint a jövő alakításának meghatározó eszköze, amely felelős válaszokat ad, értéket teremt, és értelmet ad a jövő tervezésének. Az MTÜ keretében Kolozsváron november 21-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvényét. Csíkszeredán az agrártudományok képviselői tanácskoznak, a révkomáromi Selye János Egyetemen a tankönyvekről szerveznek konferenciát, Szerbiában pedig a fenntartható mezőgazdasági fejlődés lesz az eseménysorozat kiemelt témája.
http://mta.hu/mta_hirei/megkezdte-munkajat

Beszélgetés Szőcs Géza elnökkel
PEN Club-vezető először Aradon
Tekintve, hogy a Magyar PEN Clubnak egyetlen elnöke sem járt még tudtunkkal Aradon, kihasználtuk a ritka lehetőséget, amikor Faludy György emléktáblájának a Jelen Házban történt leleplezésén részt vett Szőcs Géza, a jelenlegi elnök is.
– Elnök úr, tudomása szerint, járt-e eddig Aradon Magyar PEN Club-elnök?
– A kérdésről nincsenek egyértelmű ismereteim, de nagy valószínűséggel PEN Club-elnöki vagy -főtitkári minőségben magyarországi PEN-vezető nem járt még Aradon. Ez nem zárja ki azt, hogy azok az írók, költők, akik később vagy korábban vezető tisztséget viseltek a budapesti székhelyű PEN-ben, valamikor megfordulhattak a Maros-parti városban. Elnöki minőségében valószínűleg nem járt még itt senki, talán én vagyok az első. Hangsúlyoznunk kell: a magyarországi PEN nem jelenti a magyar PEN-t. Ezelőtt 25 évvel 33 erdélyi magyar író PEN Egyesületet hozott létre a Bécsben élő Szépfalusi István lutheránus lelkipásztor, az ottani Bornemisza Péter Társaság vezetőjének a közvetítésével, menedzselésével. Később a 33 taggal létrehozott erdélyi magyar PEN egyesület beszüntette a tevékenységét, mint olyan. Ezzel kapcsolatban voltak is viszályok, ütköztek bizonyos vélemények, bukaresti, neves román írók is felvetették: mire való Romániában egy román, illetve egy magyar PEN Club, vagyis kettő? Ez a kérdés azóta is, tehát ma is nyitott.
– Ha erdélyi PEN Egyesület nem működik, ki képviselői az itteni magyar írók érdekeit?
– Természetesen, addig is, amíg intézményesül az erdélyi magyar PEN, a Budapesten székelő, anyaországi PEN Club nyilvánvalóan feladatának tekinti a határon túli magyar közösségek, írók érdekeinek a képviselőetét is. Ennek elég sok dokumentuma is maradt az elmúlt évekből, amikor is több nemzetközi fórumon szólaltak fel a budapesti székhelyű PEN vezetői. Példának okáért Benyhe János korábbi PEN-főtitkár vagy Csicsery Rónay Erzsébet elnökségi tag a kisebbségi nyelvhasználathoz fűződő jogok, igények és érdekek szószólóiként. A határon túli írók, költők érdekképviselőete továbbra is elsőrendű feladat számunkra, bárhogy is alakul strukturálisan az egyes PEN Clubok sorsa. A Nemzetközi PEN-nek volt egy, a Száműzött Írók PEN-tagozata, Writers in Exile, amelynek a kommunizmus idején Amerikába vagy Nyugatra száműzött írók, költők voltak a tagjai. Az elnöke egy ideig a magyar Görgey Klára írónő volt.
– Melyek a PEN Clubok fő célkitűzései?
A PEN alapcélkitűzéseihez visszatérve, az esztétikai értékek képviselőete és promoválása mellett tágabb értelemben is meghatározó a bárhol létező PEN Cluboknak a lelkiismereti szabadság, a kifejezési, a véleményszabadság védelme, mint az irodalom számára kardinális értékeké. Az volna a cél, hogy olyan helyzetbe jusson el a világ, és itt a jelentős írásbeli kultúrával rendelkező nemzetekről és államokról beszélünk, ahol nem csak cenzúra nincs, de öncenzúra se legyen. Éppen ezért az írók összefogását, különböző nemzetekhez, vallásokhoz, kultúrákhoz tartozó írók együttes érdekeit célozza a PEN Klub sok-sok programja, igen változatos tevékenysége. Bevallottan törekednek a politikában gerjesztett feszültségeknek a csillapítására, egy olyan, globálisan érvényes közhangulatnak a megteremtésére, amelyben lehetetlenné válik az írók terrorizálása a véleményük, nézeteik, állásfoglalásaik miatt.
Rehabilitálni Wass Albertet
– A Magyar PEN Club tehetne-e valamit a Wass Albert háborús bűnösségét semmissé nyilvánító per újrafelvételéért?
– Wass Alberttel az a helyzet, hogy miután negatív szimbólummá vált a bukaresti propaganda hatására, az életműve még Magyarországon is megosztja az olvasóközönséget. Vannak elvakult hívei, és hasonlóképpen, fanatikus gyűlölői, ellenzői is. Csendesen hozzá kell tennem, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem olvas Wass Albert-műveket, hanem egy politikailag mérgezett közegben áll egyik vagy a másik oldalra különböző vélemények alapján. A kérdés kultúrpolitikaiból belpolitikaivá lett. Wass Albert perújrafelvételének az előmozdítása minden magyar írónak a kötelessége, bármilyen döntés szülessen majd a perben. Mert ha a háborús bűnösségét eredményezné is, az legyen végre kimondva, a közvélekedés ne csak egy roppant kétes minőségű és összetételű, közvetlenül a II. világháborút követő népbírósági tárgyalás konklúzióira szorítkozzon. Tudni kell, hogy eddig az erdélyi magyar jogvédelemnek nem sikerült a perújrafelvételt elérnie. Habár ezzel például Kincses Előd nagyon sokat foglalkozott. Akik viszont minden eszközzel gátolják a perújrafelvételt, nyilván tudják, mit szeretnének elkerülni. Ha biztosak lennének Wass Albert háborús bűnösségében, maguk erőltetnék, hogy azt végre mondja ki egy komolyabb szakmai presztízzsel rendelkező bíróság is. Tudni kell azt is, hogy Wass Alberttel kapcsolatban nemcsak egy egyszerű bírósági eljárás folyt, hanem amikor néhány évvel a háború után amerikai beutazó vízumért folyamodott, az Amerikai Bevándorlási Hatóság szakemberei értesültek a háborús bűnösségi vádról, ezért töviről hegyére átvilágították a személyét és a tevékenységét. Mivel Wass Albert amerikai állampolgárságot kapott, ez azt bizonyítja, hogy a népbírósági ítélet felülvizsgálatra szorul. Jelen pillanatban a Magyar PEN Club Wass Albert rehabilitációjának azért nem tud a zászlóvivője lenni, mert a belpolitikai csatározásoknak a kereszttüzébe kerülne, a magyar–román viszonylatról nem is szólva. Ez tehertétel volna a PEN Clubnak, amit így is érnek támadások a személyem miatt is, mivel nekem is van egy bizonyos közéleti vagy politikai megbízatásom, amit mellesleg tendenciózusan állítanak be. Amikor elnökké választottak, leszögeztem: politikát nem akarok a Clubba bevinni. Amíg elnök vagyok, az ellen fogok fellépni, hogy a számos magyar intézményt szétvető belpolitikai feszültség a PEN Clubot is tönkretegye. Ehhez tartom magam azóta is, ezért soha nem volt olyan helyzet, hogy egy belpolitikai konfliktusban a PEN Club állást foglaljon, noha egyes esetekben sokszor konkrét, világos álláspontom volt. De azt a PEN Club falain kívül tartottam.
– Ezek szerint, a PEN Club semmilyen módon nem óhajt a politikába beavatkozni, de a Wass Albert-per újrafelvételét sem szorgalmazhatja?
– Nem teheti. Attól függetlenül, hogy magam íróként és független gondolkodóként azt tartom, hogy Wass Albert ügyében az egyetlen járható út a perújrafelvétel lehetne.
– Nem értem a rendszerváltás utáni anyaországi kormány álláspontját sem, amivel megtagadta Wass Alberttől a magyar állampolgárságot. Az nagyban hozzájárulhatott az öngyilkosságához is. Ezzel kapcsolatban mi a véleménye?
– Erre magam is hivatkoztam, ez a meggyőződésem. Egyébként csak közvetett bizonyítékaink vannak, mivel ezt az író nem fogalmazta meg szóban vagy írásban. De nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleéljük magunkat egy olyan író lelkiállapotába, aki egész életében magyar íróként határozta meg magát. Egész életében azokért a jogokért próbált tenni, amelyeket örökölt, illetve a neveltetésénél fogva a magyar jogállamiság tiszteletében szolgált, és amely jogok sokak szemében avíttnak, konzervatívnak tűnhetnek, a kelet-európai egész rendezéssel kapcsolatban anakronisztikusak is. Kétségtelen, hogy Wass Albert a magyaroknak nem kért olyan jogokat, illetve előjogokat, amelyekből másokat ki akart volna zárni. A magyar kultúrát szolgálta, az, hogy kirekesztő, xenofób, elfogadhatatlan eszméket szolgált volna, fedezet nélküli állításnak számít. Magam sem ismerem Wass Albert minden leírt sorát, nem ismerem a publicisztikáját, a levelezését vagy a szűkebb körben tartott előadásait. Még ha elő is kerülnének a publicisztikájában olyan elemek, amelyeket manapság erős kritikával lehetne illetni, akkor is az lenne a válasz: őt nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. Márpedig, ha itt tartunk, kérdem én: született-e valaha is olyan szeretettel, empátiával írt alkotás bármely nép írójától egy másik nép iránt, mint amilyen Wass Albertnek A funtineli boszorkány című regénye, amely az egyszerű, havasi román pásztorok iránti legnemesebb szeretettel ábrázolja a világukat? Ha ez a regény románul született volna meg, manapság a román irodalom mioritikus etalonja, egy olyan ikonikus mű lenne, mint a magyar irodalomban az Ábel a rengetegben. Az előítéletes, türelmetlen gondolkodásmód, amely az említett román propaganda miatt áthatja a román kultúra hangadó szereplőit, lehetetlenné tette azt is, hogy ennek a regénynek a román fordítását úgy olvassák, ahogyan kellene, ahogyan tisztességes lenne. Nem a regényt olvasták, hanem az írót meg a fordítót kezdték gyalázni. De kit érdekel az ilyesmi, amikor a legszervezettebb politikai bugyrokban vagyunk kénytelenek létezni.
Bűntény-e Wass Albertet olvasni?
– Manapság Wass Albert azért is aktuális, mert nálunk üldözni kezdik műveinek az olvasóit. Egy tévéadásban szenzációként fitogtatták, hogy valakit tetten értek egy Wass Albert-mű olvasása közben. Ezek szerint bűnténynek számít Wass Albert műveinek az olvasása?
–      Magyarországon, de Romániában is az a borzasztó, hogy a magyar irodalmi tudat alakításában szerepet játszhat egy ellenséges politikai román propaganda. Mindnyájan a foglyaivá lettünk egy erősen barátságtalan, negatívan elfogult, gyűlölködő retorikának, amelyet több mint fél évszázada Bukarestből gerjesztenek. Mi pedig elveszítettük a szuverenitásunkat abban, hogy a saját íróinkat, magunkat megítéljük, és elhelyezzük a saját értékvilágunkban. Mert addig, amíg egy bizonyítatlan háborús bűnösségi vád, valamint a magukból a Wass-művekből kimutathatatlan, retrográd nézetrendszer feltevésében fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, általában szövegismeret nélkül, addig az egész borzasztóan infantilis színvonalat mutat. Visszatérve az állampolgárság kérdéséhez: Wass, aki egész életében, írásműveivel, mindazzal, amit csinált, a magyar nemzetet és a magyar irodalmat kívánta szolgálni, hirtelen azzal szembesült, hogy a magyar állam nem tartja őt magyarnak. Az állampolgárság valamelyest életművének az elismerését is jelentette volna, évekkel a rendszerváltás után persze, hogy megrázó élmény volt számára a visszautasítás. Az, hogy nemkívánatos személynek nyilvánították Magyarországon, miközben a demokrácia hazájának számító Amerikában teljes jogú állampolgár lehet, noha neki a magyar állampolgárság alanyi jogon járt volna, teljes lelki összeomlásba sodorhatta. Olyan családból származott, amely a nemzetnek több száz évre visszamenőleg adott kiváló szereplőket. Ha valakinek sem a nyelvismeretével, sem a származásával kapcsolatban nem merülhetett fel kétely, az éppen Wass Albert volt. Az elmondottak értelmében Wass Albertet olvasni nem lehet bűntény. És ne fogalmazzanak meg vele kapcsolatban állásfoglalást, csakis az életművének az ismeretében.
– Köszönöm a beszélgetést, amit abban a reményben zárunk, hogy mégis kerül hivatalos zászlóvivője Wass Albert per-újrafelvételének, rehabilitálásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Decemberi parádé
Új stratégia kidolgozására készteti a magyar elöljárókat a Románia nemzeti ünnepének megünnepléséről szóló jogszabály. 
Az új, immár törvényerejű rendelkezés kötelező ünneplést ír elő katonai parádéval, nevelő hatású kulturális-történelemidéző programokkal.
Már látom is, ahogyan trikolór szalagban feszengenek a székelyföldi polgármesterek a többségi hatalom képviselőinek oldalán. És ahhoz sem kell különösebben elrugaszkodott fantázia, hogy gyermekeinket is lássam az ünneplésre kirendelt tömegben, ellenkező esetben igencsak fúj majd a szél a magyar többségű települések főterein önként összegyűlők százai között.
Apokaliptikus látomások? Talán. Az azonban kétségbevonhatatlan, hogy e jogszabály elfogadásával a román politika évszázadnyit lépett hátrafelé az emberi szabadságjogok és méltányosság tiszteletben tartása terén.
Ha egy település nem maga dönthet köztereinek elnevezéséről, az „mindössze” az önkormányzatiság elve teljes figyelmen kívül hagyásának számít. Ha viszont valaki a törvény erejével próbálja december elsejei ünneplésre kényszeríteni a magyar közösségeket, az uszítás, a nemzeti érzelmek és szimbólumok meggyalázása. Jóval több, mint xenofób rigmusok skandálása, ami ellen már a jobb érzésű sportszervezetek is erőteljesen fellépnek.
Perverz kiszorítósdi zajlik. Erőteljes kísérletek a magyar közösség hangjának, törekvéseinek elfojtására, miután annak domesztikálása a sokadik kísérletre sem sikerült a román elvárásoknak megfelelően. A provokáció eszközének törvényerőre emelése egyszerre helyezi prés alá a polgár törvénykövető fegyelmét és a kisember hatalommal szembeni rettegését. És számíthatunk a költségvetés rácsai között élő pedagógusokat célzó megfélemlítési kísérletekre a diákok utcára terelése érdekében – ezt szolgálja a „nevelő hatású kulturális-történelemidéző programok” előírása.
A harc újabb szakaszába léptünk. A bírságok, büntetések rémének aktiválása, a diktatúra eszköztárának leporolása megfelelő válaszlépéseket igényel. Szervezett tiltakozásokat, polgári engedetlenséget azokkal az emberekkel az élen, akik a választópolgárok szavazataiért esdekelnek ciklusról ciklusra. Esetenként december elsejei koccintgatásoktól sem visszariadva.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Kémügy: törvénytelenül járt el a külügyi hírszerzés?
A Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) megsértette az alkotmány összeférhetetlenségi előírásait, amikor 1997-ben (az elnök állítása szerint) beszervezte az akkor ügyészként dolgozó Victor Pontát, a jelenlegi kormányfőt – állította Traian Băsescu államfő.
Az elnök szerdán este sajtónyilatkozatban szólt hozzá az általa kirobbantott botrány fejleményeihez. Mint ismeretes, az államfő hétfőn este azzal vádolta meg Pontát, hogy 1997 és 2001 között ügyészként a SIE-nek dolgozott, amivel törvényt sértett, mivel a két szerep összeférhetetlen.
Băsescu szerdán a politikai játszmákba való beavatkozással vádolta meg a SIE ideiglenes vezetését, illetve volt igazgatóját, és kijelentette: meg kell erősíteni a titkosszolgálatok felügyeletét, mert azok „visszaélésre hajlamosak”.
Az elnök egyszerű \"karrieristának” nevezte Pontát, aki szerinte csak azért lépett be 27 évesen a SIE-hez, hogy külföldi rendezvényekre utazhasson. Kifejtette: semmi akadálya nem lett volna annak, hogy Ponta feltüntesse önéletrajzában, hogy a hírszerzésnek dolgozott, ha beszervezésével nem sértették volna meg az alkotmányt. Az államfő törvénycikkelyek sorát ajánlotta a sajtó figyelmébe, amelyek szerinte azt támasztják alá, hogy a SIE tevékenysége és aktív állománya ugyan államtitoknak minősül, de a volt ügynökök felfedését a törvény nem tiltotta: ezt szerinte csak Victor Ponta ügynökmúltjának leplezése érdekében, egy szabálytalan kormányhatározattal titkosították. Mint arról beszámoltunk, Ponta hazugságnak nevezte az elnök vádjait.
Băsescu: csak a tolvajoktól vagyok beteg
Cáfolta csütörtökön Traian Băsescu államfő azokat a sajtóhíreket, miszerint súlyos beteg lenne. Az államfő a milánói Európa-Ázsia csúcstalálkozóra való elutazása előtt közölte: csak „a tolvajok teszik beteggé.” A kormányhoz közel álló România TV hírcsatorna szerdán este azt állította, hogy az államfő Parkinson-kórban szenved, kétszer is agyvérzése volt, ami miatt többek között egy bécsi klinikán is.
Az államfő leszögezte: nem történt ilyesmi, és felhatalmazta orvosait, hogy a nyilvánossággal is megosszák az egészségi állapotával kapcsolatos információkat. Az államfői hivatal honlapján később közzé tették az orvosi vizsgálatok eredményét, amelyekből kiderül: alkalmas feladata ellátására.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Történelem táncban
Megtiszteltetés Csíkszeredában szervezni az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját – emelte ki András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, házigazdai minőségében a rendezvény csütörtök esti megnyitóján.
Az igazgató szerint a résztvevő öt együttes a városi művelődési házban vasárnapig tartó fesztiválon igyekszik a legerősebb oldalát bemutatni a közönségnek és a szakmának. A megnyitón felszólaló Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint azért is fontos ez az esemény, mert „a tánc az erős oldalunk, és ezzel is tudjuk bizonyítani, hogy Székelyföld létezik”.
Háromszék Táncegyüttes a színpadon
A megnyitó után a Háromszék Táncegyüttes adta elő a Gábor Áron táncjátékot, előadásuknak az volt az apropója, hogy éppen 200 éve született az 1948-48-es szabadságharc híres ágyúöntője. A székely nemzeti hős életét követte végig a táncjáték megelevenítve a hídvégi és a kökösi csatát.
Mesejáték, háború, a köz és a vándorút
A Nagyvárad Táncegyüttes ezúttal mesejátékot hoz a találkozóra: Andersen meséjét, a Pomádé király új ruháját, Ránki György gyermekoperájának táncos változatát péntek délelőtt 11-től adják elő. 19 órától a Maros Művészegyüttes lép fel az Imádság háború után című előadással, ők a magyar történelem egyik legnagyobb traumáját az első világháborút dolgozzák fel.
Az Udvarhely Néptáncműhely szombaton 11 órától játssza A köz című előadást, amely az emberi kapcsolatok formáit elemzi a tánc nyelvezete segítségével. A Hargita Együttes szombaton este 7 órától a Vándorúton – otthonról haza című folklórműsorát adja elő. A péntek és a szombati esti előadásokat követően táncházat tartanak a művelődési ház előcsarnokában.
Kiértékelés és szakmai előadások
András Mihálytól megtudtuk, hogy a tánctalálkozónak nincs versenyjellege, de zárt körben kiértékelik a produkciókat. Ha valaki szakmailag jobban szeretné megérteni a táncművészetet ezt megteheti a rendezvénysorozat keretében, mivel Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Házának igazgatója nyilvános előadást tart pénteken 16 órától a Hunyadi László Kamarateremben Gondolatok a színpadi zene- és táncművészetről, hagyomány és korszerűség címmel.
Szombaton ugyancsak a Hunyadi László Kamarateremben délután négy órától Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke pedig arról beszél, hogy a Magyar Állami Népi Együttessel miként állították színpadra az átváltozás mítoszát bemutató, Szarvasének című előadást. A tánctalálkozó vasárnap fejeződik be az este 7 órától tartandó gálával, amelyen közreműködik mind az öt együttes.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

A magyar kormány támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását
A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd. Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.
Böjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke elmondta, a csíksomlyói búcsúk szónokai számára épített Hármashalom oltár felújításához kértek segítséget a magyar kormánytól, de a felajánlott támogatásból más munkálatokat is elvégezhetnek. "A zarándokház is felújításra szorul, folyik az orgona javítása, a sekrestyét is fel kell újítani" - sorolta a teendőket a rendház főnöke.
Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában. Szabó Tamás, a Mária út egyesület elnöke az égi akaratot vélte felfedezni abban, hogy a Mária-kultusz ápolását célul kitűző civil kezdeményezés tíz év alatt kinőtte magát.
A Mária utat Közép-Európa zarándokútjának nevezte, mely összeköti Csíksomlyót a medjugorjei, czesztochovai és máriazelli zarándokhelyekkel. Úgy vélte, a Mária út összeköti, összegyűjti a közép-európai népeket, és gyógyítja a lelki sebeiket.
maszol/MTI