Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. szeptember 23.
Ahol a gyülekezet szolgál
Rendhagyó szórványtalálkozó Oroszfaluban
Több mint kétszázan gyűltek össze vasárnap az oroszfalvi református templomban, az idén már nyolcadik alkalommal megszervezett szórványtalálkozóra. A Berecki Református Missziói Egyházközséghez tartozó 15 település küldöttsége mellett más felekezetűek, egy vendég egyházközség képviselői és dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus is részt vett a szertartáson.
– Mivel a gyülekezetünkhöz nagyon sok település tartozik, arra biztatjuk híveinket, hogy vállaljanak szolgálatokat. Egy istentisztelet keretében 25 féle szolgálati ágat azonosítottunk, amelyben laikusok – nem felszentelt papok – szolgálhatnak. Ennek jegyében zajlott a mai istentisztelet is, amikor csak az úrvacsorai szolgálatot végezte lelkész, a prédikáció helyett pedig dr. Pálhegyi Ferenc pszichológust hallgathatták a résztvevők, aki az életét meghatározó igerész alapján tett bizonyságtételt a gyülekezet előtt – mondta el Raff Róbert, a szórványgyülekezet lelkésze.
A templomi szolgálatot követően az ünnepség a Vadrózsák vendéglőben folytatódott, ahol az ebéd mellett a helyi Ike Klub és a bitai fiatalok dalai csendültek fel. Az ünnepségen szót kért az oroszfalvi Rancz Pál is, aki megköszönte a közösségnek, hogy anyagilag és lelkileg is támogatták szívbillentyűműtétje során.
A református hívők mellett az eseményen részt vettek a kézdivásárhelyi baptisták, a péceli pünkösdista szervezet, a lemhényi adventista gyülekezet presbitere, valamint a mikóújfalusi református gyülekezet egy csoportja, akik éppen egy kézdiszéki kirándulásról „tévedtek be” az ünnepségre. A begyűlt 741 lejes perselypénzt egy beteg kisfiú megsegítésére adományozták.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Rendhagyó szórványtalálkozó Oroszfaluban
Több mint kétszázan gyűltek össze vasárnap az oroszfalvi református templomban, az idén már nyolcadik alkalommal megszervezett szórványtalálkozóra. A Berecki Református Missziói Egyházközséghez tartozó 15 település küldöttsége mellett más felekezetűek, egy vendég egyházközség képviselői és dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus is részt vett a szertartáson.
– Mivel a gyülekezetünkhöz nagyon sok település tartozik, arra biztatjuk híveinket, hogy vállaljanak szolgálatokat. Egy istentisztelet keretében 25 féle szolgálati ágat azonosítottunk, amelyben laikusok – nem felszentelt papok – szolgálhatnak. Ennek jegyében zajlott a mai istentisztelet is, amikor csak az úrvacsorai szolgálatot végezte lelkész, a prédikáció helyett pedig dr. Pálhegyi Ferenc pszichológust hallgathatták a résztvevők, aki az életét meghatározó igerész alapján tett bizonyságtételt a gyülekezet előtt – mondta el Raff Róbert, a szórványgyülekezet lelkésze.
A templomi szolgálatot követően az ünnepség a Vadrózsák vendéglőben folytatódott, ahol az ebéd mellett a helyi Ike Klub és a bitai fiatalok dalai csendültek fel. Az ünnepségen szót kért az oroszfalvi Rancz Pál is, aki megköszönte a közösségnek, hogy anyagilag és lelkileg is támogatták szívbillentyűműtétje során.
A református hívők mellett az eseményen részt vettek a kézdivásárhelyi baptisták, a péceli pünkösdista szervezet, a lemhényi adventista gyülekezet presbitere, valamint a mikóújfalusi református gyülekezet egy csoportja, akik éppen egy kézdiszéki kirándulásról „tévedtek be” az ünnepségre. A begyűlt 741 lejes perselypénzt egy beteg kisfiú megsegítésére adományozták.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 23.
Az űrlap alja
Irodalmi séták és beszélgetések
Ady Endre, Juhász Gyula és József Attila A Holnap városában címmel irodalomtudományi konferenciát tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szeptember 18-20. között. A jeles eseményt a József Attila Társaság (JAT) és a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke közösen szervezte.
A háromnapos rendezvény során neves irodalomtörténészek és ifjú, tehetséges doktoranduszok tartottak előadásokat, cseréltek eszmét a különféle témakörökben.
A konferencia első napján a zömmel Magyarországról érkezett vendégek egy irodalmi sétát is tettek Várad szívében Lakatos Attila régésznek, a Partium Kiadó igazgatójának a szakavatott kalauzolásával. Az irodalmi séta végén a jelenlévők megkoszorúzták a József Attila-szobrot, Wagner Nándor alkotását. A szobornál Tverdota György, a JAT elnöke mondott beszédet.
Az esemény második napján pedig Csucsára látogatott el a társaság, hogy megtekintsék a Boncza-kastélyt, az Ady-emlékkiállítást és az Octavian Goga Múzeumot.
A konferencia végén Tverdota György mondott záróbeszédet. Egyebek között szólt arról, hogy mindhárom költőnél – Ady Endrénél, Juhász Gyulánál és József Attilánál – közös nevező volt a modernség akarása, az értékek átértékelésére való hajlandóság. Hozzáfűzte: a mostani konferencia nagy erénye, hogy erőteljes volt a fiatal korosztály jelenléte is.
T. H.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Irodalmi séták és beszélgetések
Ady Endre, Juhász Gyula és József Attila A Holnap városában címmel irodalomtudományi konferenciát tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szeptember 18-20. között. A jeles eseményt a József Attila Társaság (JAT) és a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke közösen szervezte.
A háromnapos rendezvény során neves irodalomtörténészek és ifjú, tehetséges doktoranduszok tartottak előadásokat, cseréltek eszmét a különféle témakörökben.
A konferencia első napján a zömmel Magyarországról érkezett vendégek egy irodalmi sétát is tettek Várad szívében Lakatos Attila régésznek, a Partium Kiadó igazgatójának a szakavatott kalauzolásával. Az irodalmi séta végén a jelenlévők megkoszorúzták a József Attila-szobrot, Wagner Nándor alkotását. A szobornál Tverdota György, a JAT elnöke mondott beszédet.
Az esemény második napján pedig Csucsára látogatott el a társaság, hogy megtekintsék a Boncza-kastélyt, az Ady-emlékkiállítást és az Octavian Goga Múzeumot.
A konferencia végén Tverdota György mondott záróbeszédet. Egyebek között szólt arról, hogy mindhárom költőnél – Ady Endrénél, Juhász Gyulánál és József Attilánál – közös nevező volt a modernség akarása, az értékek átértékelésére való hajlandóság. Hozzáfűzte: a mostani konferencia nagy erénye, hogy erőteljes volt a fiatal korosztály jelenléte is.
T. H.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. szeptember 23.
Magyarul, de mégsem
Magyar nyelven fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot – áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség múlt heti közleményében. Ugyan hatályos sürgősségi kormányrendeletről van szó, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodája képviselői számára nem egyértelmű a szabályozás.
A képviselőház plénuma megszavazta a nép ügyvédjének működését szabályzó törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Ezzel kapcsolatban Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Székelyhonnak kifejtette, hogy a sürgősségi kormányrendelet érvényben van, az ombudsmannak kutya kötelessége azt alkalmazni. „Törvénnyé válásával sem hiszem, hogy gondok lesznek, látványos módosításokra nem számítunk, ugyanis arról van szó, hogy anyanyelven lehessen beadni kérvényeket és ezekre magyarul kapjanak választ az érintettek” – mondta Borbély László az RMDSZ kezdeményezte rendeletről.
Alkotmányellenes határozat?
Megkerestük Eugen Ciobotát, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodájának vezetőjét, aki kifejtette: nem éri újdonságként őket a jogszabály, ugyanis ha eddig nem is létezett törvényes előírás, Hargita megyei kiszállásaik során Csíkszeredában, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy, az ottani prefektus által kinevezett személy. Ciobotă magánvéleményének is hangot adott. „Tisztségemnél fogva azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendelet két erre vonatkozó cikkében van néhány olyan árnyalatbeli megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyeinkre” – mutatott rá.
A vásárhelyi területi iroda vezetőjének másik – a tisztségétől teljesen független – véleménye az, hogy a sürgősségi kormányrendeletben foglaltak, ha nagyon szigorúan értelmezzük Románia jelenlegi alkotmányát, akkor alkotmányellenesek lehetnek, különösen annak 120. szakaszába ütközhetnek, ugyanis ebben az szerepel, hogy a nemzeti kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható.
Kérdésünkre, hogy ha ezentúl valaki bemegy a nép ügyvédje Kárpátok sétányán található területi irodájába és magyarul szeretné elmondani problémáját lehetséges lesz-e, az irodavezető kifejtette: erről egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a további eljárások tisztázására csak ezután kerül sor.
Sajnálatos az értetlenkedés
Dáné Erzsébet az országos nép ügyvédje helyettese a fentiekre reagálva elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit, de ezt is meg fogják tenni. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. Egyelőre, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Vass Gyopár, Székelyhon.ro
Magyar nyelven fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot – áll a Romániai Magyar Demokrata Szövetség múlt heti közleményében. Ugyan hatályos sürgősségi kormányrendeletről van szó, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodája képviselői számára nem egyértelmű a szabályozás.
A képviselőház plénuma megszavazta a nép ügyvédjének működését szabályzó törvény módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet. Ezzel kapcsolatban Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Székelyhonnak kifejtette, hogy a sürgősségi kormányrendelet érvényben van, az ombudsmannak kutya kötelessége azt alkalmazni. „Törvénnyé válásával sem hiszem, hogy gondok lesznek, látványos módosításokra nem számítunk, ugyanis arról van szó, hogy anyanyelven lehessen beadni kérvényeket és ezekre magyarul kapjanak választ az érintettek” – mondta Borbély László az RMDSZ kezdeményezte rendeletről.
Alkotmányellenes határozat?
Megkerestük Eugen Ciobotát, a nép ügyvédje marosvásárhelyi területi irodájának vezetőjét, aki kifejtette: nem éri újdonságként őket a jogszabály, ugyanis ha eddig nem is létezett törvényes előírás, Hargita megyei kiszállásaik során Csíkszeredában, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy, az ottani prefektus által kinevezett személy. Ciobotă magánvéleményének is hangot adott. „Tisztségemnél fogva azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendelet két erre vonatkozó cikkében van néhány olyan árnyalatbeli megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyeinkre” – mutatott rá.
A vásárhelyi területi iroda vezetőjének másik – a tisztségétől teljesen független – véleménye az, hogy a sürgősségi kormányrendeletben foglaltak, ha nagyon szigorúan értelmezzük Románia jelenlegi alkotmányát, akkor alkotmányellenesek lehetnek, különösen annak 120. szakaszába ütközhetnek, ugyanis ebben az szerepel, hogy a nemzeti kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható.
Kérdésünkre, hogy ha ezentúl valaki bemegy a nép ügyvédje Kárpátok sétányán található területi irodájába és magyarul szeretné elmondani problémáját lehetséges lesz-e, az irodavezető kifejtette: erről egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a további eljárások tisztázására csak ezután kerül sor.
Sajnálatos az értetlenkedés
Dáné Erzsébet az országos nép ügyvédje helyettese a fentiekre reagálva elmondta: sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit, de ezt is meg fogják tenni. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. Egyelőre, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Vass Gyopár, Székelyhon.ro
2014. szeptember 23.
KISEBBSÉGBEN: Képekbe sűrített muzsika
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2014 – Cseke Gábor fesztiválnaplója
Jó ideje szinte évente közöltem benyomásaimat, élményeimet a lassan életem részévé váló csíkszeredai régizene fesztiválról; olykor hivatalból, másszor kedvtelésből, belső szándéktól vezérelve tettem ezt – tavaly viszont ez a sor megszakadt. A fesztivál ideje alatt nem tartózkodtam a városban, ezért csak elmondások és a baráti figyelmességből hozzám eljuttatott riportképekből alkothattam benyomást a 2013-as eseményekről.
Tavaly ugyanis – „távolsági” tapasztalataim szerint – az a nyílt terekre szánt, óriáspannókon megvalósított művészi fotókiállítás emelkedett ki a fesztivál csúcsteljesítményeként, mely az eddigi rendezvények zenetörténeti jelentőségű mozzanatait dokumentálja, Ádám Gyula fotográfusnak köszönhetően. Az utcán felállított, eső- és fagyálló tárlat sok arra járó fantáziáját megmozgatta, érdeklődését fölkeltette, s az elmúlt év alatt több erdélyi helységben is megfordult, amolyan művészi vándorgalériaként. Kissé sajnáltam, hogy tavaly nem láthattam élőben a debütáló kiállítást, s annál nagyobb volt az örömöm, amikor az idei fesztivált megelőző napokban életnagyságban fedezhettem föl a pannókat a csíkszeredai vármúzeum falai előtt, a rendezvény egyik fő tetthelyén.
Képek – dokumentumok
Vitathatatlan dokumentáris értékén túl (ugyanis a szerző nem csupán hivatali elkötelezettségből készítette a fesztiválról szóló fotóanyagbázisát) a kiállított anyag nemzetközi mércével mérve is profi teljesítmény, kimagasló fotográfusi esemény. A nagyméretű, körüljárható, egymáshoz hangolt és a komplex zenei élmény képekbe sűrített lényegét hitelesen kifejező fotók zöme természetesen az utóbbi évekből való, hiszen ekkor teljesedett ki igazából a fesztiválnak nem csupán a nemzetközi – hangsúlyozottan európai – jellege, de korszerű látványvilága is, illetve a zenei helyszínek gazdag változatossága.
Mivel a csíkszeredai fesztiválnak jól meghatározott történelmi háttere is van, a szervezők – jórészt a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársai – jónak látták az idei rendezvény előestéjén a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében Lapok a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történelméből címmel izgalmas dokumentumkiállítást összeállítani az 1979 óta a helyi lapokban, köztük a Hargita Népében megjelent mintegy 418 digitalizált újságcikkből, plakátokból, régi könyvekből, trófeákból, emlékoklevelekből. A részben számítógépben táplált dokumentumok nem csak a sajtótudósítók munkáját könnyítették meg, de tárgyszerűvé és kézzelfoghatóvá tették a történelmi visszapillantást.
Középpontban: a francia zene; árnyalatok
Örvendetes, hogy ezúttal is megmaradt az évi rendezvénynek kijáró, önálló arculathoz való ragaszkodás. Ezúttal a francia régi zenére esett a választás, aminek egyik oka (vagy éppen következménye?), hogy a fesztiválra több franciaországi vagy francia zenét játszó együttes, előadó is elígérkezett. De a szervezők ezzel még nem úszták meg a média részéről az olyan „örökzöld” kérdéseket, minthogy – miért a régi zene? Mit ad az a ma emberének? Szerencsére, a felelet mindig testre szabott, egyedi. Miként az idén is. Filip Ignác Csaba művészeti igazgató – maga is gyakorló zenész, a remek Codex együttes tagja – így beszélt erről egy interjúban:
„A zene fejlődésével párhuzamosan fontos árnyalatok vesztek el, amelyeket csak a korabeli hangszerekkel lehet visszaadni. A modern hangszerek nyertek ugyan hangerőben, de vesztettek a hangzás finomságát illetően. Vannak olyan érzések, hangulatok, amelyek átadására kimondottan csak a régi típusú hangszerek képesek. Aki pedig ezt képes kihallani a zenéből, egyben bele is szeret ebbe a muzsikába.”
Ez, gondolom – elég meggyőző; persze, csak a következő hasonló kérdésig!
Állandósított kezdeményezések
Amit a rendszeres fesztivállátogató örömmel nyugtázhatott az idén is, hogy a szervezők gondosan vigyáznak rá: egy-egy jó kezdeményezésük sose maradjon egyedi próbálkozás, hanem néhány esztendei csiszolódás, begyakorlás után a hagyomány forgatókönyvét gazdagítsa – egészen addig, amíg a helyét át nem adja valami másnak.
Ilyen szerencsés döntés volt néhány évvel korábban a Régizene Nyári Egyetem beindítása, tevékenységi profiljának a meghatározása. A fesztivál eseménysorát indító nyári egyetemi tanfolyamok gyakorlatilag szinte befejeződnek, amikor is a fesztivál nyitókoncertjére sor kerül. E jól kimódolt naptári „csúsztatás” lehetővé teszi, hogy a hallgatók, a megszerzett zenei tudásukat akár a koncerteken is kamatoztathassák. Az idén pedig meg is teremtődött az a keret, melyben a diákok a kurzuszáró hangverseny mellett önálló műsorszámokkal színesíthették két fesztiválegyüttes fellépte közötti holtidőket, illetve alkalomadtán besegítettek a népesebb hangszeres jelenlétet kívánó produkcióknál. Ezáltal a közös gyakorlatok, az élesben történő helytállás kimondottan jót tettek a tanultak rögzítésének, a nyári egyetem hatékonyságának; nem beszélve arról, mennyire megnövelte az érdeklődést és a figyelmet a fesztivál eseményei iránt.
Hasonlóképpen rendszeresen visszatérő, bevált kísérlet a zenei együttesek napi, rövid utcai fellépése a város különböző, forgalmas pontjain, terein.
Mondhatni, a hagyomány részévé vált már a hét végi reneszánsz gyermekfoglalkozás a várudvaron, a kicsiknek szánt játékos zenei és közösségi programokkal.
A zeneértők számára időzítették a késő esti órákra a vármúzeum protokolltermében tartott házi muzsikálásokat, melyek során 60—70 néző érdeklődésére számítva, az ódon falak védelmében meghitt, hangszeres előadói műsorokat – pl. lant-, gitár-, csembaló szólóesteket – is közönség elé vittek.
Feljegyzések a műsorfüzetben
Szokásomhoz híven, a fesztivál műsorfüzetét idejében beszerezve, műsortervet készítettem magamnak, hogy ne szalasszak el egyetlen fontos zenei eseményt sem. S hogy koncert közben támadt gondolataim, megjegyzéseim könnyen elérhetők maradjanak, minden alkalommal egyenesen a füzet margójára firkantottam azokat. Onnan másolom most ki, kerek mondatokká „szelidítve” helyszíni benyomásaimat.
Első nap (2014. július 10.): Fátyolos felhők alatt * Előző napon, este nagy vihar, zápor vonult végig az Olt völgyén, csak úgy zengtek a dörgésektől a Csíki havasok (mintha ágyúztak volna!). Na de csütörtök délutánra és estére (a kezdésig) jó meleg lett (+29 fok), s a kinti koncertek is befejeződtek, mire ismét összegyűltek a szolgálatos felhők...
A Mikó-vár hangulatos udvara – mint régen. Szinte semmi nem változott. A székek, a padok megszokottak, a büfé is a helyén (gyorsan beszerzek fél liter ásványvizet), megszokott eresz alatti helyemet is üresen találom (az esetre, ha eleredne az eső), kezdődhet az előadás!
A szabadtéri színpadon (agyondíszítve: plakátolva, virágozva) a Régizene Nyári Egyetem hallgatói és tanárai népes csoportja próbálgatja a fesztivál „meglepetésnek szánt” nyitányát (amely így, a gyülekező közönség füléig jutva, már nem meglepetés), amit ügyesen sikerült pár nap alatt betanulni, s most a színpadon összecsiszolják. Sajnos, élőben kissé kényszeredetten (nyekergősen?) hat a produkció, de sebaj, a szervezők szerint a műsorok között még gondoskodnak majd hasonló "kóstolóról" a jobbára kamaszkorú „egyetemisták”.
Megnyitóbeszédek... Egyre jobbak, mert egyre rövidebbek. Ott tartunk, hogy már a lényeg megfogalmazása is jóval könnyedébben megy mindenkinek. Így aztán hamar túljutunk a protokoll-részeken s jöhet a muzsika.
Fesztivál indító: a budapesti Mandel együttes. Még nem hallottam élőben, bár azt mondják, korábban jártak már Erdélyben (igaz, a csíki fesztiválon még nem), s a reneszánsz udvarok zenéjéből nyújtanak ízelítőt. A darabok jó része ismerősen hangzik, a régizene rendezvények megszokott műsorán ott vannak – persze, némileg más hangzásban, stílusban. Az együttest vezető, ősz hajú mester (Mandel Róbert) meghívottakkal játszik, a darabok váltogatása közben mesél, magyaráz, tapasztalt showman. Mandelék muzsikája csendes, bensőséges, nem hozza különösebben lázba a közönséget. Udvarias, hálás tapsot kapnak, ennyi.
Újabb nyári egyetemista meglepetés következik, ezúttal két oboázó lány áll ki a tanárával, a közönség ezalatt tovább gyülekezik, helyezkedik. (Egyesek jönnek, mások mennek...) Majd bevonul a csíkszeredai Codex együttes. A közönség kedveli őket, játékkedvük töretlen. Különösen a vonósok négyeséből sosem hiányzik a lelkesültség: örvendenek szépen szóló hangszerüknek, a zenének, az együttlétnek. Érződik, hogy a négy legény egy egész estét betöltő koncertet is képes lenne elvinni a hátán. Sikerük megérdemelt – ráadásul következetesen újdonságokkal lepik meg a közönséget. Műsorösszeállításukban középkori magyar és román táncok kölcsönhatását is bemutatták, ízes, vérpezsdítő értelmezésben. A végén felhangzott sikerdarabjuk, a már több fesztiválon is elénekelt Boldog ember, mindig biztos siker. Most is.
A 22 órától hirdetett esti programokat általában zárt, kis terembe tervezték: nem tudom, hányan voltak kíváncsiak Szabó István (Budapest) lantmuzsikájára, ami biztosan meghitten szép volt (a canzon francese műfajából adott a program szerint ízelítőt), de kezdetnek elég volt a két koncert – a késő esti finomságok maradjanak csak a vájtfülűeknek!
Második nap (2014. július 11.): Csupa francia és csupa barokk * Déltől a nyári egyetem hallgatóinak vizsgahangversenye—bemutatkozása zajlott, s jócskán belenyúlott a késő délutánba (a művészeti líceum előadótermében mindenki megmutatta, mit tud – s mit nem), aztán a református templom hajójában gyülekezett a közönség, hogy meghallgassa a kolozsvári Transylvania Barokk Együttest, amely már évek óta nagyjából ugyanabban a felállításban játszik: Majó Zoltán (furulya), Bartha Mátyás (barokk hegedű), Ciprian Câmpean (barokk cselló), Erich Türk (csembaló). Egyenruhájuk: fekete ing, nadrág és cipő. Elegánsak, hajlékonyak, karcsúak, olykor együtt játszanak, majd külön-külön is bemutatják, mire képes néhány szerény hangszer, ha jó kezekben van. Megtudjuk tőlük, hogy a francia barokk zene jó hangzása ellenére is némileg egyhangú, csevegő, úgy tűnik, mintha nehéz lenne abbahagyni... A templomhajóba rézsútosan bevetődik a délutáni nap, a foghíjas fél terem közönsége úgy burkolózik a zenébe, mintha jól bélelt fészekben ülne. Semmi kilengés, semmi extra, minden pontosan: órára, percre. A taps is.
A barokk fesztiválzenekar – összetétele rendszerint csak akkor derül ki, amikor a Szent Ágoston templom oltára előtt helyet foglalnak a megnövekedett számú zenészek. Az egyedüli fix pont: a drezdai Ulrike Titze barokk hegedűs, aki koncertmesterként összefogja a mindenünnen érkező és jelentkező zenészeket; ők teszik ki baráti alapon a mindenkori fesztiválzenekart. Ahogy most elnézem, a csíkszeredai kamarazenészek alkotják a kemény magot, sok az ismerős arc, még az elmúlt évek nyári egyetemeinek néhány hallgatója is feltűnik a hátsó sorokban. Volt és van tehát értelme e zenei foglalatosságnak, s felhangzanak sorra, egymás után a fajsúlyos művek: Lully Úrhatnám polgár-a, majd Fasch, Rebel és Rameau egymással vetekedő, már-már fantasztikus művei. A nagyszerű akusztikájú templom megtelt, ezt az esti órát kedveli a leginkább a közönség. Érzik a hangulaton, hogy műértők ülnek a sorokban. Nem tapsolnak bele a tételek közti pillanatnyi, felszusszanásnyi szünetben – nem úgy a két hét múlva sorra kerülő városnapok nyitókoncertjén, ahol a heterogén közönség ha kellett, ha nem, buzgón összeverte a tenyerét (ami biztos, az biztos alapon...)
Harmadik nap (2014. július 12.): Erdélyi hangzásvilág * Gyerekfoglalkozással indult a nap a Mikó-vár udvarán. A repertoár a már ismert, szokásos: játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, majd a Tibia kamarazene együttes koncertje. Sikerült is egészségesen kimeríteni a lelkes gyerkőcök érdeklődését, abban hiba nem volt; talán csak az udvar frissen felázott virágágyásai látták kárát a beléjük taposó gyerek- és felnőttcipőknek...
Az első komoly hangversenyt a bukaresti Lyceum Consort adta, a Mikó-vár protokoll term(ecskéjé)ben. A jól ismert és közkedvelt együttes ezúttal „takaréklángon érkezett”: több tagja anyai elfoglaltság miatt igazoltan távol maradt, de a jelen lévő Öllerer Ágnes, Izsák Katalin, Nagy Zsófia, Popescu Pavel és Banica Anna-Mária becsületesen kitettek magukért. Kár, hogy a koncertlátogatók egy része nem olvasta el figyelmesen a műsorelőzetest és a várudvaron várta a műsorkezdést, s már csak a koncertterem ablakán át kiharsanó tapsról jött rá, hogy bizony, lemaradt a Ricercar című zenei morzsa-összeállításról. A hangsúlyosan furulyákon játszó együttes azt igyekezett bensőségesen illusztrálni, hogy a francia barokk és az olasz barokk muzsikák között nincs kibékíthetetlen ellentét – egyik a másikat generálta, bár vetélkedés és harc létezett körülöttük.
Borongós égbolt alatt, enyhe időben, némi késéssel rajtolt az udvari program: egy csoport frissen végzett zenei egyetemista meglepetés-zenéjével. Jó volt! – még az utánuk következő, felállásra váró Kájoni Consort (Barót) tagjai is megtapsolták. Fegyvert, s bátor szívet című erdélyi és magyar zenei műsorukkal (XV—XVII. sz.) sikeresen ütötték le az alaphangot, majd később csatlakozott melléjük a hangzásvilágban és zenei érdeklődésben hozzájuk közel álló Carmina Renascentia (Nagykároly), s rövid közös műsor erejéig gyönyörködtették a közönséget. Végül, szusszanásnyi szünet után a nagykárolyi együttes népszerű, XVI. századi francia dallamokat adott elő.
Következett egy rendhagyó műsorszám: Shakespeare A windsori víg nők c. darabjából készült reneszánsz táncjáték jeleneteiből mutatott be táncos—kosztümös előadásban a Passeggio táncegyüttes. Zene és mozdulatok, látvány és hangzás sziporkázó összjátéka ellensúlyozta a viharossá forduló időjárás fenyegetését.
A magyarországi Musica Historica és vendégük, Kobzos Kiss Tamás bevállalták a zordra forduló esti időjárást és szenvedélyes szabadtéri előadókként ajándékozták meg a közönséget A Múzsák szállása - Erdélyi muzsika a XVII. századból című új koncertjük színpadra állításával. Az együttes ezúttal Csörsz Rumen István, Farkas Zoltán, Kasza Roland, Kovács Attila, Palócz Réka, Széplaki Zoltán és Tövisházi Zsófia felállításban telepedett színpadra.
A harmadik nap estéje megoszlott a foci VB kisdöntője és a várbeli protokoll-teremben felhangzó bécsi kávéházi muzsika között (Divertimento). Előadták: Tóth Mónika (Budapest), Danuta Zawada (Gdansk), Chereji Szilárd (Linz).
Negyedik – és egyben utolsó – nap (2014. július 13.): Két jó banda egy deszkán * Jobb híján így fogalmaznám meg a fesztivál zárónapjának lényegét. Amihez az is hozzátartozik, hogy a viharfelhők reggelre eltakarodtak, délutánra pedig ígéretes melegbe borult a Hargita alatti város. (Pedig már arra készültünk, hogy – mint minden évben – egyszer kötelezően be kell majd ülnünk a tartalékhelyszínre kijelölt színházterembe. Hát nem jött be!)
A program lezsernek ígérkezett, de talán épp ezért nyúlott el majd egy órával: az utolsó nap fellépésre kerülő két banda jócskán felélte a közönség türelmi idejét, bár ezt csak azok bánták, akik minden áron szerették volna megnézni a világbajnoki döntőt, és nem kívántak az utolsó pillanatban behuppanni a tévé előtti karosszékbe...
A Párizsból koncípiált és irányított Balkan Baroque Band nyitott csapatában örömmel fedeztük fel a csíki muzsikusok színe-javát: Kovács Lacit, Adorján Csabát, Lázár Zsombort és Szőgyör Árpádot, de ott volt a fesztivál két olyan régi barátja is, mint a csembalós Erich Türk és a hegedűs Mircea Ionescu. Az együttest irányító Jean-Christophe Frisch el is mondta: korábbi balkáni barátai ezúttal nem értek rá együtt muzsikálni, de jó, hogy itt vannak a helyiek, akik legalább olyan jók... És aztán jöttek egymás után a barokk operák zenei részletei, áriái. Az énekhangot szolgáltató törékeny Cyrille Gerstenhaber nagyszerűen uralta a teret, kifejező gesztusaival valóságos színpadi játékká változtatta áriáit.
Némi kényszerszünet után, miközben alkonyodott, a La Fenice együttes (Párizs) is elfoglalta a helyét a szabadtéri deszkákon. Kasszandra szerelmei című műsorukban barokk kori versek megzenésítését adták elő, érdekesebbnél érdekesebb régi hangszerekkel ismertetve meg a hallgatót. A Pierre Ronsard szövegeire írt dalok kellemesen pergővé tették az előadást - hisz rövidek, érzelmesek, s olykor szellemesen csipkelődőek voltak. Az értelmezést nagyban segítette Elena Maria Şorban értő szinkrontolmácsolása.
Akiket nem vonzott a Németország—Argentína találkozó élménye, azok kitartottak a várban, és a fesztiválon még jelenlévő valamennyi zenész örömmuzsikájára orrvérzésig ropták a táncházban a reneszánsz táncokat.
Gyerekek
A fesztiváludvart az idén is elözönlötték az 1—2 éves csöppségek is, akik inkább futkározni, hengergőzni szerettek a lenyírt gyepen, a széksorok között (olykor a fotósok-filmesek lába alatt).
Köztük volt egy szőke csöppség, akiről hamar kiderült, hogy igazából a Fesztivál gyereke: pár évvel ezelőtt a papa és a mama – Sam Chapman reneszánsz lantos és Fülöp Mária csembalóművész – tulajdonképpen az egyik korábbi csíkszeredai fesztivál idején, szinte a szemünk láttára melegedtek össze, s lettek a továbbiakban gondtalan muzsikáló fiatalokból felelősségteljes élettársak, most pedig szülők. Jó volt látni, ahogy szakmai figyelmüknek is engedve, felváltva viselték gondját a felhőtlen napjait élő, zenében fogant és született kis fesztivál-gyereknek.
Csíkszereda, 2014. szeptember 13.
maszol.ro
2014. szeptember 24.
Öt Maros megyei polgármestert perelt be a prefektus a zászló kitűzése miatt
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma
A prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál.
A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.
A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea.
Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat.
Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt.
A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 24.
Szilágyi Zsolt az Erdély-központúsággal kampányol
Leadta tegnap a Központi Választási Irodánál az államfőjelöltségét támogató aláírásokat Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben indul a novemberi elnökválasztáson. Szilágyi úgy értékelte, önmagában siker, hogy az EMNP-nek és partnereinek 217 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük.
Szilágyi Zsolt szerint a magyar választók máris nyertek abból, hogy két magyar jelölt indul az elnökválasztáson, hiszen együttesen a magyar választók közel felét, csaknem félmillió támogatót sikerült az aláírásgyűjtésnél megmozgatniuk, jóval többet, mint ahány szavazatot kapott a 2009-es választáson az RMDSZ államfőjelöltje (Kelemen Hunorra öt éve 373 ezren voksoltak az elnökválasztás első fordulójában). Elmondta: kampányában olyan szerkezeti átszervezést javasol, amely a régiók Romániájának kialakítását célozza, államfői programjának kulcsszavai pedig a decentralizáció, szubszidiaritás, autonómia és föderalizmus. „Ennek a választásnak a tétje az, hogy az elmúlt huszonöt év Bukarest-központú politikája mellett az Erdély-központú politikát bemutassuk. Csakis úgy lehetünk sikeresek Erdélyben, ha Erdélyt képviseljük Bukarestben, és nem fordítva” – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, kit támogat az EMNP az elnökválasztás második fordulójában, Szilágyi Zsolt azt felelte, hogy erről nem született döntés, de kizártnak tartja, hogy a Néppárt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt támogassa. Mint mondta: nem fog olyan jelöltet támogatni, aki tagadja Székelyföld létét, vagy aki a marosvásárhelyi magyar orvosképzés veszélyeztetésével került hatalomra. „Nagyon káros az, hogy a jelek szerint létezik egy Kelemen–Ponta-paktum, és hogy már a kampány előtt az erdélyi magyarok szavazatait a jelenlegi kormányfő irányába próbálják befolyásolni” – vélekedett az EMNP államfőjelöltje. A novemberi államfőválasztáson induló jelöltek tegnap éjfélig adhatták le a támogató aláírásokat, Szilágyi Zsolt tizenkettedikként kérte felvételét a szavazólapra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Leadta tegnap a Központi Választási Irodánál az államfőjelöltségét támogató aláírásokat Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben indul a novemberi elnökválasztáson. Szilágyi úgy értékelte, önmagában siker, hogy az EMNP-nek és partnereinek 217 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük.
Szilágyi Zsolt szerint a magyar választók máris nyertek abból, hogy két magyar jelölt indul az elnökválasztáson, hiszen együttesen a magyar választók közel felét, csaknem félmillió támogatót sikerült az aláírásgyűjtésnél megmozgatniuk, jóval többet, mint ahány szavazatot kapott a 2009-es választáson az RMDSZ államfőjelöltje (Kelemen Hunorra öt éve 373 ezren voksoltak az elnökválasztás első fordulójában). Elmondta: kampányában olyan szerkezeti átszervezést javasol, amely a régiók Romániájának kialakítását célozza, államfői programjának kulcsszavai pedig a decentralizáció, szubszidiaritás, autonómia és föderalizmus. „Ennek a választásnak a tétje az, hogy az elmúlt huszonöt év Bukarest-központú politikája mellett az Erdély-központú politikát bemutassuk. Csakis úgy lehetünk sikeresek Erdélyben, ha Erdélyt képviseljük Bukarestben, és nem fordítva” – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, kit támogat az EMNP az elnökválasztás második fordulójában, Szilágyi Zsolt azt felelte, hogy erről nem született döntés, de kizártnak tartja, hogy a Néppárt Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnököt támogassa. Mint mondta: nem fog olyan jelöltet támogatni, aki tagadja Székelyföld létét, vagy aki a marosvásárhelyi magyar orvosképzés veszélyeztetésével került hatalomra. „Nagyon káros az, hogy a jelek szerint létezik egy Kelemen–Ponta-paktum, és hogy már a kampány előtt az erdélyi magyarok szavazatait a jelenlegi kormányfő irányába próbálják befolyásolni” – vélekedett az EMNP államfőjelöltje. A novemberi államfőválasztáson induló jelöltek tegnap éjfélig adhatták le a támogató aláírásokat, Szilágyi Zsolt tizenkettedikként kérte felvételét a szavazólapra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 24.
Az anyanyelvhasználatért száll síkra
Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.
– Miért vállalta el ezt a megbízatást?
– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért "kötélnek álltam". Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.
– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?
– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.
– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?
– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány- nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.
– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?
– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.
– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?
– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.
– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.
– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.
– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?
– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.
– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?
– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.
– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?
– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.
– Miért vállalta el ezt a megbízatást?
– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért "kötélnek álltam". Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.
– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?
– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.
– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?
– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány- nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.
– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?
– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.
– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?
– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.
– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.
– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.
– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?
– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.
– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?
– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.
– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?
– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Erről jut eszembe
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Marosvásárhely – a harmónia, nem a konfliktusok városa!
Kedves barátaim!
Ennek az időszaknak a kedélyborzoló, az úgynevezett Székelyföld autonómiája téma kiváltotta eseményei íratják velem ezeket a sorokat.
A marosvásárhelyi közigazgatásban felhalmozott tapasztalataim nyomán valósággal hihetetlen példákat és helyzeteket tudok bemutatni, hogy bizonyítsam, meddig mehet el egy-egy felelőtlen vezető naivitása vagy bűnrészessége abban a káros erőfeszítésben, hogy a kommunizmus nehéz évei után az értékek Európájában elfogadhatatlan konfliktusokat és veszélyes helyzeteket teremtsenek.
Ha követik a városi tanács (amelyben soha nem voltunk többségben) vitáit, láthatják, hogy az RMDSZ képviselőinek álláspontját mindig a pártkabinetekből diktálták, a város és annak fejlesztési tervei ellen. Koherens elképzelések helyett a magyarság sorsa iránti aggodalomba burkolt demagóg nyilatkozatokban volt részünk, amelyért azonban semmit sem tettek. Az "aggodalmuk" Marosvásárhely egészségügyi informatikai fejlesztési IT-központjának, a városnak hírnevet biztosító elit oktatás blokkolásában, a bizalmatlanság, a gyanakvás, a feszültség és konfliktushelyzet okozásában és fenntartásában nyilvánult meg.
Az összes tárcák, amelyeket ezek az emberek elfoglaltak, visszaélő, a klientúrájukat kiszolgáló, és sokszor a törvényesség határát súroló szabályzókat dolgoztak ki.
Nézzék csak a hangos környezetvédő civil szervezeteket, amelyeket illusztris ismeretlenek vezetnek a Hargita térségéből, akiket senki sem kérdez meg, hogyan kezelték a pénzeket, és akik, anélkül, hogy konzultálnának a helyi tanácsokkal, a törvényt semmibe véve, mind a románok, mind a magyarok számára ártalmas döntéseket hoznak. A román vidékeken, az azok fejlődését akadályozó, az erdők visszaszolgáltatásából eredő tolvajlások, a visszaélések, a bizniszek és profitszerzés – az akkori szakminiszter szeme láttára történt.
Sajnos, a magyarok nem vették észre, hogy a románok elleni gyűlölet és elszigetelődés szításával csúnyán manipulálják, és csupán szavazótömegnek használják őket.
Példákat Marosvásárhelyen láthatnak, ahol a propaganda és a hisztéria elmélyíti az "évszázados átkot". A magyar gyerek mentalitásába és viselkedésébe zsenge gyermekkorától beleoltják a kisebbségi tudatot. Látszólag semmitmondó címke, de súlyos nyomokat hagy a személyiségük fejlődésében. Ez a leggyalázatosabb átok, amelyet beolthatsz egy gyermek tudatalattijába, arra készítve fel, hogy gyanakvó, manipulálható legyen, olyan érdekcsoportok és felelőtlen személyek csapdájába essen, akik azt hiszik, játszhatnak mások lelkével.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen, tudatosan a konfliktus irányába tolt környezetben, a gyűlölet és a bizalmatlanság alapkövére építve lehet-e valami tartósat létrehozni!
Milyen fejlődésről lehet szó a zűrzavar és tudatosan fenntartott bizalmatlanság közepette, ahol az intézkedések szándékosan rombolóak, amelyek visszafejlődéshez és nem a jövőképhez vezetnek ebben a romániai politikának nevezett mocsárban?
Jól ismerem a zónát, tiszteltem és tisztelem a hagyományokat, a közös értékeket, mert meggyőződésem, hogy a kulturális interferenciák gazdagítanak bennünket. Mindig arra vágytam, hogy a város szellemisége, minden értékével, jövőjével és reményeivel, a román és magyar emberek szellemiségét tükrözze. Ismerek vegyes családokat és tartós barátságokat. Felelősséggel állíthatom, hogy a román képes megérteni a magyart. Közöttük létezik kompatibilitás és bizalom, amit a vezetők anakronisztikus és ártalmas módon gyűlöletté szeretnének változtatni.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen környezetben lehet-e fellendülésre, jólétre áhítozni, és mondják meg, hogy azok közül a magyarok közül, akik a nyomasztó szegénység és kilátástalanság miatt hagyták el a térséget, tértek-e vissza a vezetőik által megígért "boldogság szigetére"?
Látogassanak el Kökösre (Brassó irányából az első település Kovászna megye irányába, amelyet RMDSZ-es polgármester és helyi tanács vezet). Hasonlítsák össze a magyar többségű Kököst és a románok lakta Kökösbácsteleket. Nem hiszem, hogy egy becsületes magyart ne háborítana fel és nem töltene el szégyennel a szegénység és nyomor, amelyben román szomszédja él, aki számára a pénzek és a fejlesztési projektek "megrekedtek" a települések közötti határon. Nézzék meg ezt, és kialakul önökben a Székelyföld "idillikus" képe. Számtalan ilyen példa van.
Határozottan visszautasítom ezt a helyzetet, és azon igyekszem – ahogy mindig is tettem –, hogy Marosvásárhely közös otthona legyen románoknak és magyaroknak, a harmónia, ne a konfliktusok városa legyen. Arra kérem a magyarokat, akiknek elegük van az arrogáns és szemtelen nyilatkozatokból, legyenek aktívabbak, és olyan vezetőket válasszanak, akik a közösségükért és nem a személyes érdekeikért dolgoznak!
Marosvásárhelyen, megértve szerepünket az értékek Európájában, tiszteletet, tisztességes viselkedést, fenntartható építkezést ajánlunk az embereknek, a magyarokkal együtt – de nem a jelenlegi vezetőikkel!
Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere
(Fizetett hirdetés)
Népújság (Marosvásárhely)
Kedves barátaim!
Ennek az időszaknak a kedélyborzoló, az úgynevezett Székelyföld autonómiája téma kiváltotta eseményei íratják velem ezeket a sorokat.
A marosvásárhelyi közigazgatásban felhalmozott tapasztalataim nyomán valósággal hihetetlen példákat és helyzeteket tudok bemutatni, hogy bizonyítsam, meddig mehet el egy-egy felelőtlen vezető naivitása vagy bűnrészessége abban a káros erőfeszítésben, hogy a kommunizmus nehéz évei után az értékek Európájában elfogadhatatlan konfliktusokat és veszélyes helyzeteket teremtsenek.
Ha követik a városi tanács (amelyben soha nem voltunk többségben) vitáit, láthatják, hogy az RMDSZ képviselőinek álláspontját mindig a pártkabinetekből diktálták, a város és annak fejlesztési tervei ellen. Koherens elképzelések helyett a magyarság sorsa iránti aggodalomba burkolt demagóg nyilatkozatokban volt részünk, amelyért azonban semmit sem tettek. Az "aggodalmuk" Marosvásárhely egészségügyi informatikai fejlesztési IT-központjának, a városnak hírnevet biztosító elit oktatás blokkolásában, a bizalmatlanság, a gyanakvás, a feszültség és konfliktushelyzet okozásában és fenntartásában nyilvánult meg.
Az összes tárcák, amelyeket ezek az emberek elfoglaltak, visszaélő, a klientúrájukat kiszolgáló, és sokszor a törvényesség határát súroló szabályzókat dolgoztak ki.
Nézzék csak a hangos környezetvédő civil szervezeteket, amelyeket illusztris ismeretlenek vezetnek a Hargita térségéből, akiket senki sem kérdez meg, hogyan kezelték a pénzeket, és akik, anélkül, hogy konzultálnának a helyi tanácsokkal, a törvényt semmibe véve, mind a románok, mind a magyarok számára ártalmas döntéseket hoznak. A román vidékeken, az azok fejlődését akadályozó, az erdők visszaszolgáltatásából eredő tolvajlások, a visszaélések, a bizniszek és profitszerzés – az akkori szakminiszter szeme láttára történt.
Sajnos, a magyarok nem vették észre, hogy a románok elleni gyűlölet és elszigetelődés szításával csúnyán manipulálják, és csupán szavazótömegnek használják őket.
Példákat Marosvásárhelyen láthatnak, ahol a propaganda és a hisztéria elmélyíti az "évszázados átkot". A magyar gyerek mentalitásába és viselkedésébe zsenge gyermekkorától beleoltják a kisebbségi tudatot. Látszólag semmitmondó címke, de súlyos nyomokat hagy a személyiségük fejlődésében. Ez a leggyalázatosabb átok, amelyet beolthatsz egy gyermek tudatalattijába, arra készítve fel, hogy gyanakvó, manipulálható legyen, olyan érdekcsoportok és felelőtlen személyek csapdájába essen, akik azt hiszik, játszhatnak mások lelkével.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen, tudatosan a konfliktus irányába tolt környezetben, a gyűlölet és a bizalmatlanság alapkövére építve lehet-e valami tartósat létrehozni!
Milyen fejlődésről lehet szó a zűrzavar és tudatosan fenntartott bizalmatlanság közepette, ahol az intézkedések szándékosan rombolóak, amelyek visszafejlődéshez és nem a jövőképhez vezetnek ebben a romániai politikának nevezett mocsárban?
Jól ismerem a zónát, tiszteltem és tisztelem a hagyományokat, a közös értékeket, mert meggyőződésem, hogy a kulturális interferenciák gazdagítanak bennünket. Mindig arra vágytam, hogy a város szellemisége, minden értékével, jövőjével és reményeivel, a román és magyar emberek szellemiségét tükrözze. Ismerek vegyes családokat és tartós barátságokat. Felelősséggel állíthatom, hogy a román képes megérteni a magyart. Közöttük létezik kompatibilitás és bizalom, amit a vezetők anakronisztikus és ártalmas módon gyűlöletté szeretnének változtatni.
Ítéljék meg önök, hogy egy ilyen környezetben lehet-e fellendülésre, jólétre áhítozni, és mondják meg, hogy azok közül a magyarok közül, akik a nyomasztó szegénység és kilátástalanság miatt hagyták el a térséget, tértek-e vissza a vezetőik által megígért "boldogság szigetére"?
Látogassanak el Kökösre (Brassó irányából az első település Kovászna megye irányába, amelyet RMDSZ-es polgármester és helyi tanács vezet). Hasonlítsák össze a magyar többségű Kököst és a románok lakta Kökösbácsteleket. Nem hiszem, hogy egy becsületes magyart ne háborítana fel és nem töltene el szégyennel a szegénység és nyomor, amelyben román szomszédja él, aki számára a pénzek és a fejlesztési projektek "megrekedtek" a települések közötti határon. Nézzék meg ezt, és kialakul önökben a Székelyföld "idillikus" képe. Számtalan ilyen példa van.
Határozottan visszautasítom ezt a helyzetet, és azon igyekszem – ahogy mindig is tettem –, hogy Marosvásárhely közös otthona legyen románoknak és magyaroknak, a harmónia, ne a konfliktusok városa legyen. Arra kérem a magyarokat, akiknek elegük van az arrogáns és szemtelen nyilatkozatokból, legyenek aktívabbak, és olyan vezetőket válasszanak, akik a közösségükért és nem a személyes érdekeikért dolgoznak!
Marosvásárhelyen, megértve szerepünket az értékek Európájában, tiszteletet, tisztességes viselkedést, fenntartható építkezést ajánlunk az embereknek, a magyarokkal együtt – de nem a jelenlegi vezetőikkel!
Dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere
(Fizetett hirdetés)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
A legnagyobb kaland (1.)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 24.
Létrehozzák a történelmi Erdély népességének adatbázisát
Három év alatt kell megvalósítani a nagyszabású tervet
A norvég kormány finanszírozza azt a projektet, amelynek keretében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Népességkutató Központjának munkatársai 1850-től kezdődően felmérik Erdély népességét az egyházi anyakönyvi adatok és adóügyi jegyzékek alapján. Vlad Popovici, a kutatásban részt vevő munkatárs a sajtónak elmondta: A történelmi Erdély népességének adatbázisa elnevezésű, hároméves kifutású projekt összértéke 650 000 euró, és célja az 1850 és 1914 között Erdélyben élt lakosok nyilvántartásának összeállítása. A kutatók egyházi és állami levéltárakból szedik majd össze az adatokat, amelyek alkalmasak lesznek demográfiai, illetve a népesség migrációjára vonatkozó tanulmányok elkészítésére is. A kutatás első részeredményei jövőben, azaz 2015 első felében várhatóak. Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató és Gaal György helytörténész az elgondolást nagyon jónak tartják, de kétlik, hogy ez három éven belül megvalósítható.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Népességkutató Központjának néhány munkatársa norvég finanszírozással állítaná össze Erdély népességi térképét, amelynek keretében elkészítenék az Erdélyben 1850–1914 között élt személyek jegyzékét.
– Ez az első ilyen jellegű adatbázis, amely Romániában megvalósul. Az adatokat az egyházak anyakönyvi jegyzékeiből szedjük össze, amelyek a születésekre, a keresztelőkre, az eljegyzésekre és az elhalálozásokra vonatkozó adatokat tartalmazzák – nyilatkozta Popovici, aki szerint 1850 és 1914 között Erdélyben ötmillió ember élt.
Három év alatt kell megvalósítani a nagyszabású tervet
A norvég kormány finanszírozza azt a projektet, amelynek keretében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Népességkutató Központjának munkatársai 1850-től kezdődően felmérik Erdély népességét az egyházi anyakönyvi adatok és adóügyi jegyzékek alapján. Vlad Popovici, a kutatásban részt vevő munkatárs a sajtónak elmondta: A történelmi Erdély népességének adatbázisa elnevezésű, hároméves kifutású projekt összértéke 650 000 euró, és célja az 1850 és 1914 között Erdélyben élt lakosok nyilvántartásának összeállítása. A kutatók egyházi és állami levéltárakból szedik majd össze az adatokat, amelyek alkalmasak lesznek demográfiai, illetve a népesség migrációjára vonatkozó tanulmányok elkészítésére is. A kutatás első részeredményei jövőben, azaz 2015 első felében várhatóak. Rüsz-Fogarasi Enikő BBTE-oktató és Gaal György helytörténész az elgondolást nagyon jónak tartják, de kétlik, hogy ez három éven belül megvalósítható.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Népességkutató Központjának néhány munkatársa norvég finanszírozással állítaná össze Erdély népességi térképét, amelynek keretében elkészítenék az Erdélyben 1850–1914 között élt személyek jegyzékét.
– Ez az első ilyen jellegű adatbázis, amely Romániában megvalósul. Az adatokat az egyházak anyakönyvi jegyzékeiből szedjük össze, amelyek a születésekre, a keresztelőkre, az eljegyzésekre és az elhalálozásokra vonatkozó adatokat tartalmazzák – nyilatkozta Popovici, aki szerint 1850 és 1914 között Erdélyben ötmillió ember élt.
2014. szeptember 24.
Megemlékezés és születésnap a kolozsvári barlangászoknál
Az 1989-ben elhunyt Csoltkó Lajos kollégájukra emlékeztek a hétvégén a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) tagjai és szimpatizánsai a Bihar megyei Vársonkolyoson.
A rendezvénysorozat keretében a résztvevők a Királyerdő-hegységben található, Románia leghosszabb barlangjának, a Szelek-barlangjának az In Memoriam termébe látogattak, ahol az elhunyt társaik plakettjei találhatók. Itt mindenki lekapcsolta a fejlámpáját, és a barlangász himnusz eléneklésével, majd némán emlékeztek elhunyt társaikra.
Szabadság (Kolozsvár)
Az 1989-ben elhunyt Csoltkó Lajos kollégájukra emlékeztek a hétvégén a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub (KABK – CSA) tagjai és szimpatizánsai a Bihar megyei Vársonkolyoson.
A rendezvénysorozat keretében a résztvevők a Királyerdő-hegységben található, Románia leghosszabb barlangjának, a Szelek-barlangjának az In Memoriam termébe látogattak, ahol az elhunyt társaik plakettjei találhatók. Itt mindenki lekapcsolta a fejlámpáját, és a barlangász himnusz eléneklésével, majd némán emlékeztek elhunyt társaikra.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 24.
Még nem „tud” magyarul az ombudsman
Bár az ombudsmanról szóló törvényt módosító, múlt héten megszavazott kormányrendelet szerint magyar nyelven is lehet jogorvoslatot kérni azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a marosvásárhelyi területi irodában érdeklődve kiderült, a szabályozás korántsem egyértelmű.
Eugen Ciobotă, az ombudsman marosvásárhelyi területi irodájának vezetője munkatársunk érdeklődésére kifejtette, véleménye szerint a kormányrendeletbe foglaltakat akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni.
„A rendelet 120. cikkelyében az szerepel, hogy a kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható – mutatott rá az állampolgári jogok biztosa. – Tisztségemnél fogva nyilván azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendeletben van néhány megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak a pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyre”.
Hozzátette, Hargita megyei kiszállásaik során, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy helyi prefektus által kinevezett személy. Kérdésünkre, hogy ha valaki ma felkeresi a nép ügyvédje marosvásárhelyi, a Kárpátok sétányán található területi irodáját és magyarul szeretné elmondani problémáját, ezt megteheti-e, az irodavezető kifejtette: ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a módosítások tisztázására csak ezután kerül sor.
Rütz-Dáné Erzsébet, az ombudsman helyettese elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, tehát magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.
Mint mondta, ott, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke munkatársunknak kifejtette, a sürgősségi kormányrendelet hatályos, alkalmazása kötelező.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)
Bár az ombudsmanról szóló törvényt módosító, múlt héten megszavazott kormányrendelet szerint magyar nyelven is lehet jogorvoslatot kérni azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a marosvásárhelyi területi irodában érdeklődve kiderült, a szabályozás korántsem egyértelmű.
Eugen Ciobotă, az ombudsman marosvásárhelyi területi irodájának vezetője munkatársunk érdeklődésére kifejtette, véleménye szerint a kormányrendeletbe foglaltakat akár alkotmányellenesnek is lehet minősíteni.
„A rendelet 120. cikkelyében az szerepel, hogy a kisebbségek a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolattartásuk során használhatják anyanyelvüket, viszont a nép ügyvédje intézménye egy független közintézmény és egyik említett kategóriába sem sorolható – mutatott rá az állampolgári jogok biztosa. – Tisztségemnél fogva nyilván azt kell mondanom, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartania. Azonban a sürgősségi kormányrendeletben van néhány megfogalmazás, amely pontosítást igényelne. Egyik ilyen annak a pontos meghatározása, hogy az anyanyelvhasználat mely helyszínekre vonatkozik: a székhelyünkre vagy a kiszállási helyre”.
Hozzátette, Hargita megyei kiszállásaik során, ha megértésbeli nehézségek akadtak, mindig segítségükre sietett egy helyi prefektus által kinevezett személy. Kérdésünkre, hogy ha valaki ma felkeresi a nép ügyvédje marosvásárhelyi, a Kárpátok sétányán található területi irodáját és magyarul szeretné elmondani problémáját, ezt megteheti-e, az irodavezető kifejtette: ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen értesítést nem kaptak a bukaresti központi intézménytől, ami az idő rövidségével is magyarázható, és úgy vélte, a módosítások tisztázására csak ezután kerül sor.
Rütz-Dáné Erzsébet, az ombudsman helyettese elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy egy sürgősségi kormányrendeletben foglaltak betartásáról külön értesíteni kell a területi irodák vezetőit. A bukaresti tisztségviselő is hangsúlyozta: a rendelet érvényes, szóban és írásban is, tehát magyarul fordulhatnak a nép ügyvédjéhez azok az állampolgárok, akiknek lakcíme, illetve állandó tartózkodási helye olyan közigazgatási egységekben található, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot.
Mint mondta, ott, ahol nyelvi nehézségekkel szembesülnek, a kihelyezett irodákból bekéretik a magyar nyelven írt beadványokat és a központi irodában válaszolnak ezekre. Tisztában vannak azonban azzal, hogy hosszú távon ez nem hatékony megoldás, ezért a helyi irodákban versenyvizsgát hirdetnek meg a kisebbség nyelvét beszélő szakemberek számára.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke munkatársunknak kifejtette, a sürgősségi kormányrendelet hatályos, alkalmazása kötelező.
Vass Gyopár, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 24.
Folytatódik a székely kapuk felújítása Hargita megyében
A csíkmenasági Adorján-kúria székely kapujának, valamint a csíkszentgyörgyi Gál Sándor és Márton Ferenc kapujának a felújításáról tartottak megbeszélést az érintettek a csíkszeredai megyeházán kedden.
Ezen kapuk esetében nem tisztázott a jogi helyzet, ezért nem kezdődhetett el a felújításuk, amelyet most már egyre inkább sürget a hideg évszak közeledte. A találkozón jelen volt Hargita megye tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Incze Csongor alelnök, Szabó Barna megyemenedzser, Fülöp Otília megyei főépítész és Zonda Erika, a megyei tanács Programok és alárendelt intézmények vezérigazgatóságának vezetője. Továbbá részt vett Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató, aki az örökségvédelem területén végzett munkájáért Europa Nostra-nagydíjban részesült, Szallós Kis Judit, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke, Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Egyházügyi Igazgatóság műemlékvédelemért felelős vezetője, György József, Csíkszentgyörgy polgármestere, Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke, Károly Veronika, a Repülj Madár Egyesület elnöke, Albert Homonnai Márton és Tövissi Zsolt építészek, valamint a Gál Sándor-kapu egyik tulajdonosa.
A találkozó témáját Borboly Csaba megyeelnök ismertette, miszerint idén is folytatódik a régi székely kapuk felújítása Hargita megyében a Kőlik egyesület és Hargita Megye Tanácsa együttműködése révén, amihez hárommillió forinttal járult hozzá a magyarországi Bethlen Gábor Alap a Kőlik pályázata nyomán. Az elnyert összegből öt műemlék székely kaput újítanak fel, viszont három esetében a jogi kérdések tisztázása miatt nem kezdődtek el a munkálatok, amelyek az időjárás függvényében egyre sürgetőbbé váltak. A találkozót azért hívták össze, hogy a szükséges lépésekről egyeztessenek a munkálatok elkezdése érdekében – közölte a megyei tanács elnöke.
A csíkmenasági Adorján-kúriáét, a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját, Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput, továbbá az oklándi unitárius parókia kapuját újítják fel a hárommillió forintból, ismertette Kovács Piroska. A restaurálást még a nyár folyamán szerették volna kivitelezni, mivel, főként a csíki térségben, novemberben már nem lehet kinti munkálatokat végezni, tette hozzá.
Oklándon október közepéig befejezik a kaput, és Csíkszentkirályon is folyik a munka, számolt be Szallós Kis Judit, fennakadással a másik három kapu esetében szembesültek. A Márton Ferenc kapuja munkálataihoz szakértői véleményezés kell egy felméréssel és egy leírással a szükséges beavatkozásról, amely megindokolja a sürgősséget. Ennek alapján tud a művelődési igazgatóság engedélyt adni a munkálatokra. Erre a szakvéleményezésre Mihály Ferenc farestaurátort vagy egy általa megnevezett szakembert kérnek fel, a dokumentáció elindítását követően pedig kezdődhetnek a munkálatok. Az Adorján-kúria kapuja esetében a dokumentáció véleményezésre vár, amelynek sürgetését Tövissi Zsolt fogja segíteni azzal a javaslatával, hogy a munkálatok kezdésére szóló engedély kibocsátásáról döntsön helyi szinten a művelődési igazgatóság, főként a közelgő hideg időjárás miatt. A Gál Sándor kapuja esetében több variáns is felmerült, végül az a döntés született, hogy a tulajdonosok a helyi önkormányzatnak adományozzák, és mostani helyéről a Gál Sándor-házhoz szállítják. Elsőként valószínűleg az Adorján-kúria kapujának munkálatai kezdődnek el.
A tanácskozás végén Borboly Csaba megyeelnök azt mondta, bízik benne, hogy napok kérdése a papírok rendezése. A Kovács Piroska által elnyert Europa Nostra-nagydíj is bizonyítja, hogy az örökségvédelem közhasznú tevékenység, tette hozzá, és a megyei tanács további együttműködéséről biztosította a Kőlik Egyesületet.
maszol/közlemény
A csíkmenasági Adorján-kúria székely kapujának, valamint a csíkszentgyörgyi Gál Sándor és Márton Ferenc kapujának a felújításáról tartottak megbeszélést az érintettek a csíkszeredai megyeházán kedden.
Ezen kapuk esetében nem tisztázott a jogi helyzet, ezért nem kezdődhetett el a felújításuk, amelyet most már egyre inkább sürget a hideg évszak közeledte. A találkozón jelen volt Hargita megye tanácsa részéről Borboly Csaba elnök, Incze Csongor alelnök, Szabó Barna megyemenedzser, Fülöp Otília megyei főépítész és Zonda Erika, a megyei tanács Programok és alárendelt intézmények vezérigazgatóságának vezetője. Továbbá részt vett Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutató, aki az örökségvédelem területén végzett munkájáért Europa Nostra-nagydíjban részesült, Szallós Kis Judit, a máréfalvi Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke, Bakos László, a Hargita Megyei Művelődési és Egyházügyi Igazgatóság műemlékvédelemért felelős vezetője, György József, Csíkszentgyörgy polgármestere, Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke, Károly Veronika, a Repülj Madár Egyesület elnöke, Albert Homonnai Márton és Tövissi Zsolt építészek, valamint a Gál Sándor-kapu egyik tulajdonosa.
A találkozó témáját Borboly Csaba megyeelnök ismertette, miszerint idén is folytatódik a régi székely kapuk felújítása Hargita megyében a Kőlik egyesület és Hargita Megye Tanácsa együttműködése révén, amihez hárommillió forinttal járult hozzá a magyarországi Bethlen Gábor Alap a Kőlik pályázata nyomán. Az elnyert összegből öt műemlék székely kaput újítanak fel, viszont három esetében a jogi kérdések tisztázása miatt nem kezdődtek el a munkálatok, amelyek az időjárás függvényében egyre sürgetőbbé váltak. A találkozót azért hívták össze, hogy a szükséges lépésekről egyeztessenek a munkálatok elkezdése érdekében – közölte a megyei tanács elnöke.
A csíkmenasági Adorján-kúriáét, a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját, Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput, továbbá az oklándi unitárius parókia kapuját újítják fel a hárommillió forintból, ismertette Kovács Piroska. A restaurálást még a nyár folyamán szerették volna kivitelezni, mivel, főként a csíki térségben, novemberben már nem lehet kinti munkálatokat végezni, tette hozzá.
Oklándon október közepéig befejezik a kaput, és Csíkszentkirályon is folyik a munka, számolt be Szallós Kis Judit, fennakadással a másik három kapu esetében szembesültek. A Márton Ferenc kapuja munkálataihoz szakértői véleményezés kell egy felméréssel és egy leírással a szükséges beavatkozásról, amely megindokolja a sürgősséget. Ennek alapján tud a művelődési igazgatóság engedélyt adni a munkálatokra. Erre a szakvéleményezésre Mihály Ferenc farestaurátort vagy egy általa megnevezett szakembert kérnek fel, a dokumentáció elindítását követően pedig kezdődhetnek a munkálatok. Az Adorján-kúria kapuja esetében a dokumentáció véleményezésre vár, amelynek sürgetését Tövissi Zsolt fogja segíteni azzal a javaslatával, hogy a munkálatok kezdésére szóló engedély kibocsátásáról döntsön helyi szinten a művelődési igazgatóság, főként a közelgő hideg időjárás miatt. A Gál Sándor kapuja esetében több variáns is felmerült, végül az a döntés született, hogy a tulajdonosok a helyi önkormányzatnak adományozzák, és mostani helyéről a Gál Sándor-házhoz szállítják. Elsőként valószínűleg az Adorján-kúria kapujának munkálatai kezdődnek el.
A tanácskozás végén Borboly Csaba megyeelnök azt mondta, bízik benne, hogy napok kérdése a papírok rendezése. A Kovács Piroska által elnyert Europa Nostra-nagydíj is bizonyítja, hogy az örökségvédelem közhasznú tevékenység, tette hozzá, és a megyei tanács további együttműködéséről biztosította a Kőlik Egyesületet.
maszol/közlemény
2014. szeptember 24.
Keresztényi példát állított
Méltó módon kell megünnepelnünk Majláth Gusztáv Károly püspök emlékét, hiszen ő többszörösen megszolgált ezért – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye néhai püspöke születésének 150. évfordulójára emlékeztek Csíkszeredában.
Az egyházi személyiség nevére keresztelt téren szerdán megtartott rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlevőket. „Minden tekintetben keresztényi példát állított elénk. 1918-at követően ő volt jogaink legnagyobb harcosa és a csíkszeredai római katolikus gimnázium legnagyobb védelmezője a legádázabb támadások idején is” – fogalmazott az elöljáró. Hangsúlyozta, Majláth Gusztáv Károlyra katolikus papként és egyszerű emberként is büszke a megyeszékhely. Ennek bizonyítékául teret neveztek el róla, emlékplakettet és szobrot is állítottak, hozzá méltó módon őrizve emlékét.
„Sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért”
„Méltó és igazságos megemlékezni róla, hiszen negyvenegy évig volt a főegyházmegye püspöke. Ez idő alatt pedig sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért” – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el az ünnepség során. Az egyházi méltóság kiemelte, Majláth Gusztáv Károly nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és a nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán- és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett.
„Amikor rá emlékezünk, imádkozzunk azért, hogy a Jóisten adjon olyan vezetőket, akik képesek a közösség érdekében cselekedni” – jegyezte meg a püspök. A megemlékezés nemzeti imánk, illetve a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
A gimnázium is ünnepel
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium is megemlékezik Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. Tamás Levente igazgatótól megtudtuk, október nyolcadikán, a gimnázium szentségi kápolnájának búcsúján szeretnének teret szentelni az évfordulónak. A programsorozat reggel nyolc órakor előadással és búcsús szentmisével kezdődik a tanintézmény kollégiumi épületében található kápolnában. Ezt követően a gimnáziumba vonul az ünneplő közösség, ahol emlékplakett- és szoborkoszorúzásra kerül sor.
Rédai Botond, Székelyhon.ro
Méltó módon kell megünnepelnünk Majláth Gusztáv Károly püspök emlékét, hiszen ő többszörösen megszolgált ezért – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye néhai püspöke születésének 150. évfordulójára emlékeztek Csíkszeredában.
Az egyházi személyiség nevére keresztelt téren szerdán megtartott rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlevőket. „Minden tekintetben keresztényi példát állított elénk. 1918-at követően ő volt jogaink legnagyobb harcosa és a csíkszeredai római katolikus gimnázium legnagyobb védelmezője a legádázabb támadások idején is” – fogalmazott az elöljáró. Hangsúlyozta, Majláth Gusztáv Károlyra katolikus papként és egyszerű emberként is büszke a megyeszékhely. Ennek bizonyítékául teret neveztek el róla, emlékplakettet és szobrot is állítottak, hozzá méltó módon őrizve emlékét.
„Sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért”
„Méltó és igazságos megemlékezni róla, hiszen negyvenegy évig volt a főegyházmegye püspöke. Ez idő alatt pedig sokat tett népünkért és főleg a fiatalságért” – ez már Tamás József püspök részéről hangzott el az ünnepség során. Az egyházi méltóság kiemelte, Majláth Gusztáv Károly nagy figyelmet szentelt az oktatásnak és a nevelésnek. Magánvagyonából és papi jövedelméből tanulmányi segélyeket osztott, támogatta az iskolákat és ifjúsági lapok megjelenését. Magán- és püspöki jövedelméből főleg a középiskolákat vette gondjaiba, melyekben a jövő vezető rétege nevelkedett.
„Amikor rá emlékezünk, imádkozzunk azért, hogy a Jóisten adjon olyan vezetőket, akik képesek a közösség érdekében cselekedni” – jegyezte meg a püspök. A megemlékezés nemzeti imánk, illetve a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
A gimnázium is ünnepel
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium is megemlékezik Majláth Gusztáv Károly püspök születésének 150. évfordulójáról. Tamás Levente igazgatótól megtudtuk, október nyolcadikán, a gimnázium szentségi kápolnájának búcsúján szeretnének teret szentelni az évfordulónak. A programsorozat reggel nyolc órakor előadással és búcsús szentmisével kezdődik a tanintézmény kollégiumi épületében található kápolnában. Ezt követően a gimnáziumba vonul az ünneplő közösség, ahol emlékplakett- és szoborkoszorúzásra kerül sor.
Rédai Botond, Székelyhon.ro
2014. szeptember 24.
Könyvvásárból összművészeti rendezvény
Nem csak Erdély legnagyobb könyves seregszemléjévé, de lassan összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg november 13-15. között.
A jubileumi könyvvásárt a két évvel ezelőtt elkezdődött megújulás jegyében szervezik, vagyis míg a minél gazdagabb könyves felhozatalról a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) gondoskodik, addig a kiegészítő programokat főként a Marosvásárhelyi Kulturális Központ biztosítja.
A könyvek éjszakáját is megszervezik
„Továbbra is nyitottak vagyunk minden kiadó irányába: idén 24 hazai román kiadót hívtunk meg a rendezvényre, ketten közülük már jelentkeztek is. Ezenkívül 24 romániai magyar és 24 magyarországi kiadónak küldtünk meghívót. Idén valószínűleg alkalmazzuk majd azt az elvet, hogy aki hamarabb jelentkezik, az jöhet a vásárra, mert mindenkinek biztosan nem tudunk helyet biztosítani” – jegyezte meg az RMKC elnöke, Káli Király István, aki kezdetektől főszervezője is a rendezvénynek. Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy megszervezik a könyvek éjszakáját, vagyis pénteken éjfélig tart nyitva a vásár, s közben meglepetésekkel várják a látogatókat.
Programok a színház minden zegzugában
A helyszín ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz, az igazgató, Gáspárik Attila elmondta, nem csak az előcsarnokban, az intézmény minden zegzugában zajlanak majd a programok. Emellett a Nemzeti alkalmazottai is kiveszik részüket a szervezésből, valamint színházi programokkal is készülnek.
„Egyfajta összművészeti rendezvénnyé fejlődött már ez a vásár, amelybe mi többek közt színházi előadásokkal szállunk be. Bemutatjuk a Pál utcai fiúkat, amely sokak számára az első olvasási élményt jelentette, de lesz felolvasó színházunk is: újra előadjuk Molter Károly Tankját, valamint Rejtő Jenő műveiből is összeállítunk egy felolvasó-színházi előadást” – mondta a Nemzeti igazgatója.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökétől, Szepessy Elődtől megtudtuk: több mint száz olyan kulturális programot kínálnak a vásár ideje alatt, amely a könyvről szól, ebből 60 író és olvasó találkozó, valamint könyvbemutató, de több mint harminc programmal a gyerekekhez kívánnak eljutni. „A könyvvásár két kiemelkedő meghívottjának számít Kulka János, aki Ez a hely című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre, valamint Szalóki Ági, aki Körforgás címmel tart ezúttal gyerekkoncertet” – mondta Szepessy.
Fókuszban a gyerekek és fiatalok
Idén is kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen a gyerekek, valamint az ifjak, ugyanis Makkai Kinga programfelelős szerint fontos felnevelni azt a generációt, amelynek tagjai később olvasókká és kultúrafogyasztókká válhatnak. A szervezők így külön programokkal készülnek a legkisebbeknek, talán a legbővebb kínálatot nyújtják a kisiskolásoknak, de a nehezen megszólítható kamaszokról sem feledkeznek el. A Barabási Tivadar által összeállított ifjúsági programok közt találunk vetélkedőt, vitadélutánt, zenés performanszot, de olyan irodalmi teadélutánt is, amely főként azoknak szól, akik már kipróbálták – titokban vagy nem titokban – az írás művészetét.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro
Nem csak Erdély legnagyobb könyves seregszemléjévé, de lassan összművészeti fesztivállá nőtte ki magát a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amelyet huszadik alkalommal szerveznek meg november 13-15. között.
A jubileumi könyvvásárt a két évvel ezelőtt elkezdődött megújulás jegyében szervezik, vagyis míg a minél gazdagabb könyves felhozatalról a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) gondoskodik, addig a kiegészítő programokat főként a Marosvásárhelyi Kulturális Központ biztosítja.
A könyvek éjszakáját is megszervezik
„Továbbra is nyitottak vagyunk minden kiadó irányába: idén 24 hazai román kiadót hívtunk meg a rendezvényre, ketten közülük már jelentkeztek is. Ezenkívül 24 romániai magyar és 24 magyarországi kiadónak küldtünk meghívót. Idén valószínűleg alkalmazzuk majd azt az elvet, hogy aki hamarabb jelentkezik, az jöhet a vásárra, mert mindenkinek biztosan nem tudunk helyet biztosítani” – jegyezte meg az RMKC elnöke, Káli Király István, aki kezdetektől főszervezője is a rendezvénynek. Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy megszervezik a könyvek éjszakáját, vagyis pénteken éjfélig tart nyitva a vásár, s közben meglepetésekkel várják a látogatókat.
Programok a színház minden zegzugában
A helyszín ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz, az igazgató, Gáspárik Attila elmondta, nem csak az előcsarnokban, az intézmény minden zegzugában zajlanak majd a programok. Emellett a Nemzeti alkalmazottai is kiveszik részüket a szervezésből, valamint színházi programokkal is készülnek.
„Egyfajta összművészeti rendezvénnyé fejlődött már ez a vásár, amelybe mi többek közt színházi előadásokkal szállunk be. Bemutatjuk a Pál utcai fiúkat, amely sokak számára az első olvasási élményt jelentette, de lesz felolvasó színházunk is: újra előadjuk Molter Károly Tankját, valamint Rejtő Jenő műveiből is összeállítunk egy felolvasó-színházi előadást” – mondta a Nemzeti igazgatója.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökétől, Szepessy Elődtől megtudtuk: több mint száz olyan kulturális programot kínálnak a vásár ideje alatt, amely a könyvről szól, ebből 60 író és olvasó találkozó, valamint könyvbemutató, de több mint harminc programmal a gyerekekhez kívánnak eljutni. „A könyvvásár két kiemelkedő meghívottjának számít Kulka János, aki Ez a hely című egyéni műsorával érkezik Marosvásárhelyre, valamint Szalóki Ági, aki Körforgás címmel tart ezúttal gyerekkoncertet” – mondta Szepessy.
Fókuszban a gyerekek és fiatalok
Idén is kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen a gyerekek, valamint az ifjak, ugyanis Makkai Kinga programfelelős szerint fontos felnevelni azt a generációt, amelynek tagjai később olvasókká és kultúrafogyasztókká válhatnak. A szervezők így külön programokkal készülnek a legkisebbeknek, talán a legbővebb kínálatot nyújtják a kisiskolásoknak, de a nehezen megszólítható kamaszokról sem feledkeznek el. A Barabási Tivadar által összeállított ifjúsági programok közt találunk vetélkedőt, vitadélutánt, zenés performanszot, de olyan irodalmi teadélutánt is, amely főként azoknak szól, akik már kipróbálták – titokban vagy nem titokban – az írás művészetét.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro
2014. szeptember 24.
Fellendítené a társaság életét
Nagyvárad
Kedd délután a nyáron elhunyt gróf Csáky Ferenc helyére új ügyvezető elnököt választottak az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai Szabó István mérnök személyében.
Az egybegyűlteket Mons. Fodor József egyesületi elnök köszöntötte, majd megemlékezett a nyár folyamán váratlanul elhunyt gróf Csáky Ferencről. Úgy fogalmazott: bár tudták róla, hogy beteg, úgy tűnt, hogy a kezelések hatására jobban lesz, azonban az élet és halál Ura olyankor kopogtat, amikor nem várjuk, és menni kell. Tevékeny ember volt, úgy is mint családfő, oktató, nevelő, a Nobilitas, valamint a Sárkány- és a Szent György Lovagrendek tagja. Nincs sok értelme azonban azon filozofálni, hogy miért kellett viszonylag korán meghalnia, inkább kérjük Istentől azt, hogy adjon neki örök nyugodalmat, a családjának pedig vigaszt, hogy tudják viselni az elvesztésével járó keresztet, tanácsolta a vikárius, majd Dr. Vitéz Ferenc amerikai református pap imakönyvéből olvasott fel egy imádságot, és a jelenlevőkkel közösen elmondta a Miatyánkot.
Három jelölt
A megüresedett ügyvezető elnöki tisztség betöltéséről titkos szavazással döntöttek. Az általános helynök Szabó István mérnököt javasolta, de bárki felírhatott a kiosztott cetlikre akár más neveket is. Végül Szabó István 13, Bényei-Csáky Szabolcs 9, Jakabffy László pedig 2 voksot kapott. Rövid székfoglaló beszédében a vezetői tapasztalatokkal rendelkező Szabó István azt nyomatékosította, hogy fellendítené a társasági életet, tartalmas programokat szervezne, és arra törekszik, hogy többen járjanak az összejöveteleikre.
A Nobilitas elkövetkezendő hónapokbeli tervezett programjairól is szó esett még, a jövő első felében vendégelőadókat hívnak meg, akik többek közt a II. Vatikáni Zsinatról, az első világháborúról, a keresztes hadjáratokról, Szent Lászlóról, Boldog Habsburg IV. Károlyról és a szerzetesi életről értekeznek majd.
A Nobilitas Egyesületet 2002-ben jegyezték be hivatalosan. Az évek folyamán több mint 80-an vettek részt ezen civil szervezet találkozóin, de aktív tevékenységet körülbelül 30-35-en fejtenek ki.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro
Nagyvárad
Kedd délután a nyáron elhunyt gróf Csáky Ferenc helyére új ügyvezető elnököt választottak az erdélyi és partiumi nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesület tagjai Szabó István mérnök személyében.
Az egybegyűlteket Mons. Fodor József egyesületi elnök köszöntötte, majd megemlékezett a nyár folyamán váratlanul elhunyt gróf Csáky Ferencről. Úgy fogalmazott: bár tudták róla, hogy beteg, úgy tűnt, hogy a kezelések hatására jobban lesz, azonban az élet és halál Ura olyankor kopogtat, amikor nem várjuk, és menni kell. Tevékeny ember volt, úgy is mint családfő, oktató, nevelő, a Nobilitas, valamint a Sárkány- és a Szent György Lovagrendek tagja. Nincs sok értelme azonban azon filozofálni, hogy miért kellett viszonylag korán meghalnia, inkább kérjük Istentől azt, hogy adjon neki örök nyugodalmat, a családjának pedig vigaszt, hogy tudják viselni az elvesztésével járó keresztet, tanácsolta a vikárius, majd Dr. Vitéz Ferenc amerikai református pap imakönyvéből olvasott fel egy imádságot, és a jelenlevőkkel közösen elmondta a Miatyánkot.
Három jelölt
A megüresedett ügyvezető elnöki tisztség betöltéséről titkos szavazással döntöttek. Az általános helynök Szabó István mérnököt javasolta, de bárki felírhatott a kiosztott cetlikre akár más neveket is. Végül Szabó István 13, Bényei-Csáky Szabolcs 9, Jakabffy László pedig 2 voksot kapott. Rövid székfoglaló beszédében a vezetői tapasztalatokkal rendelkező Szabó István azt nyomatékosította, hogy fellendítené a társasági életet, tartalmas programokat szervezne, és arra törekszik, hogy többen járjanak az összejöveteleikre.
A Nobilitas elkövetkezendő hónapokbeli tervezett programjairól is szó esett még, a jövő első felében vendégelőadókat hívnak meg, akik többek közt a II. Vatikáni Zsinatról, az első világháborúról, a keresztes hadjáratokról, Szent Lászlóról, Boldog Habsburg IV. Károlyról és a szerzetesi életről értekeznek majd.
A Nobilitas Egyesületet 2002-ben jegyezték be hivatalosan. Az évek folyamán több mint 80-an vettek részt ezen civil szervezet találkozóin, de aktív tevékenységet körülbelül 30-35-en fejtenek ki.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro
2014. szeptember 25.
Döntött a diszkriminációellenes hatóság: nem tagadta a holokausztot Victor Ponta
Nem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart.
„Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke. Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hasonlatával megbántotta mások érzékenységét. „Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus. Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe". A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle. Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát.
MTI, Erdély.ma
Nem tagadta a holokausztot Victor Ponta miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart.
„Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke. Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy hasonlatával megbántotta mások érzékenységét. „Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus. Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe". A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle. Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát.
MTI, Erdély.ma
2014. szeptember 25.
Rajt előtt
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 25.
Újabb autonómia-népszavazás? (Ülésezett a megyei tanács)
Közintézmények költségvetésének kiigazításáról, vidéki oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is szavazott más napirendre tűzött ügyek mellett tegnapi soros ülésén a megyei önkormányzat. A testület ugyanakkor új tagot is választott a megyei közrendészeti hatóságban.
Az RMDSZ-frakció nem tett javaslatot, így a testület titkos szavazás nyomán a Magyar Polgári Párt által jelölt Kulcsár-Terza Józsefet választotta meg a közrendészeti hatóság új tagjává. Pethő István úgy fogalmazott, kollégája korábban is sokat foglalkozott a hatóság tevékenységével, ezért megfelelőnek tartják, hogy annak munkájában részt vegyen. Cziprián-Kovács Loránd kifejtette, egyetért a javaslattal, álláspontja szerint a polgáriak tanácstagja képes akár kényelmetlen kérdéseket is megfogalmazni a rendőrség felé.
Az ülést záró különfélék rendjén elsőként az MPP háromszéki elnöke – az előző heti skóciai népszavazás kapcsán –idézte fel, hogy a testületben korábban két referendumra vonatkozó határozatot is hoztak – a Székelyföld nevű közigazgatási egység létrejöttét, illetve a három székelyföldi megye egy fejlesztési régióba való tömörítését célzót –, melyeket a prefektusok megtámadtak, így a népakarat csorbult. Kulcsár emlékeztetett, néhány hónapja már kérte, s most újból javasolja, a három párt frakciója még ebben az évben egyeztessen, dolgozzanak ki hasonló tervezetet. Felvetette ugyanakkor azt is, hogy a korábbi két határozatot el kellene küldeni az Európai Unióhoz. Az ülést vezető Tamás Sándor tanácselnök azt ígérte, foglalkoznak az üggyel. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Cziprián-Kovács Loránd a sajtónak és kollégáinak is átadott politikai nyilatkozatában kifogásolta a megyei tanács szakapparátusa működését. Rámutatott: az elmúlt fél évben rendre kellemetlen meglepetések érték, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat közalkalmazottjainak ellenszenves viselkedése egyszer s mindenkorra véget ér, és a továbbiakban nem kell a közintézményhez forduló polgárok, ügyfelek megcsúfolását tapasztalni. Hozzáfűzte, reménykedik abban, elkerülhetővé válik, hogy panaszt kelljen emelnie az intézmény szakapparátusában tevékenykedők ellen azért, mert korlátozták alkotmányos jogaiban. Rámutatott, fél év alatt két alkalommal is rosszindulattal szembesült, a következő esetnél az igazságszolgáltatáshoz fordul. Cziprián-Kovács Loránd a megyei tanács elnöke kérésére sem nevezte meg az általa kifogásolt szakosztályt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közintézmények költségvetésének kiigazításáról, vidéki oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztéséről is szavazott más napirendre tűzött ügyek mellett tegnapi soros ülésén a megyei önkormányzat. A testület ugyanakkor új tagot is választott a megyei közrendészeti hatóságban.
Az RMDSZ-frakció nem tett javaslatot, így a testület titkos szavazás nyomán a Magyar Polgári Párt által jelölt Kulcsár-Terza Józsefet választotta meg a közrendészeti hatóság új tagjává. Pethő István úgy fogalmazott, kollégája korábban is sokat foglalkozott a hatóság tevékenységével, ezért megfelelőnek tartják, hogy annak munkájában részt vegyen. Cziprián-Kovács Loránd kifejtette, egyetért a javaslattal, álláspontja szerint a polgáriak tanácstagja képes akár kényelmetlen kérdéseket is megfogalmazni a rendőrség felé.
Az ülést záró különfélék rendjén elsőként az MPP háromszéki elnöke – az előző heti skóciai népszavazás kapcsán –idézte fel, hogy a testületben korábban két referendumra vonatkozó határozatot is hoztak – a Székelyföld nevű közigazgatási egység létrejöttét, illetve a három székelyföldi megye egy fejlesztési régióba való tömörítését célzót –, melyeket a prefektusok megtámadtak, így a népakarat csorbult. Kulcsár emlékeztetett, néhány hónapja már kérte, s most újból javasolja, a három párt frakciója még ebben az évben egyeztessen, dolgozzanak ki hasonló tervezetet. Felvetette ugyanakkor azt is, hogy a korábbi két határozatot el kellene küldeni az Európai Unióhoz. Az ülést vezető Tamás Sándor tanácselnök azt ígérte, foglalkoznak az üggyel. A Nemzeti Liberális Pártot képviselő Cziprián-Kovács Loránd a sajtónak és kollégáinak is átadott politikai nyilatkozatában kifogásolta a megyei tanács szakapparátusa működését. Rámutatott: az elmúlt fél évben rendre kellemetlen meglepetések érték, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat közalkalmazottjainak ellenszenves viselkedése egyszer s mindenkorra véget ér, és a továbbiakban nem kell a közintézményhez forduló polgárok, ügyfelek megcsúfolását tapasztalni. Hozzáfűzte, reménykedik abban, elkerülhetővé válik, hogy panaszt kelljen emelnie az intézmény szakapparátusában tevékenykedők ellen azért, mert korlátozták alkotmányos jogaiban. Rámutatott, fél év alatt két alkalommal is rosszindulattal szembesült, a következő esetnél az igazságszolgáltatáshoz fordul. Cziprián-Kovács Loránd a megyei tanács elnöke kérésére sem nevezte meg az általa kifogásolt szakosztályt.
Demeter Virág Katalin, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 25.
Elvész az autonómia? (Erdélyi magyar politológusok az RMDSZ statútumáról)
Csalódtak az RMDSZ múlt héten közvitára bocsátott székelyföldi autonómiatervezetében az MTI által megszólaltatott erdélyi magyar politológusok: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia, és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az RMDSZ most szembesítette a román társadalmat azzal, hogy Székelyföld autonómiája nemcsak az olykor szélsőségesnek bélyegzett kis magyar pártok, hanem valamennyi romániai magyar politikai szervezet igénye. A politológus elhibázottnak tartotta azt a stratégiát, hogy az RMDSZ a tervezet elkészítésével akarja megszólítani a román társadalmat autonómiaügyben. Úgy vélte, jobb esély lenne az autonómia elérésére, ha a román felet sikerülne előbb meggyőzni az autonómiaigény jogosultságáról, majd az ahhoz szükséges politikai akarat alapján a román partnerek bevonásával készülne el a technikai részletekre is kiterjedő törvénytervezet. Salat Levente úgy vélte, a tervezet kidolgozói nem vállalták fel nyíltan, hogy tulajdonképpen hatalommegosztás, illetve törvényhozói és végrehajtói hatáskörök átruházása a törekvésük célja, aminek az lett a következménye, hogy éppen az autonómia lényege vész el a szövegben. „A tervezet egyrészt meg akarja nyugtatni a románokat, hogy nem is olyan nagy dolog, amit a magyarok kérnek, a magyarokkal pedig azt akarja elhitetni, hogy ez az autonómia” – jelentette ki a politológus. Salat Levente szerint a tervezet készítői elképzeléseiket megpróbálták beilleszteni a jelenlegi román jogrendbe és államszerkezetbe úgy, hogy az a lehető legkevesebb átalakítást tegyen szükségessé. Ezért „túlságosan nagy árat fizettek” – mondta a politológus, és példaként hozta fel: a regionális tanács csupán jogszabály-tervezeteket készít, amelyek hatályba lépése attól függ, hogy a bukaresti kormányt képviselő prefektus megtámadja-e azokat vagy sem a közigazgatási bíróságon. „Eszerint végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén” – jelentette ki. A törvénytervezet hiányosságaként említette azt is, hogy anélkül adja meg a székelyföldi nemzeti közösségeknek a képviselet és a kardinális kérdések tekintetében a konzultáció lehetőségét, hogy előírná a nemzetiségi regisztrációt. Bakk Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára is hibának tartotta azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be. Bakk Miklós a tervezet hibájának tartja, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tart a célok megvalósításához. A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust – fűzte hozzá Bakk Miklós. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csalódtak az RMDSZ múlt héten közvitára bocsátott székelyföldi autonómiatervezetében az MTI által megszólaltatott erdélyi magyar politológusok: egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a tervezetben elvész az autonómia, és a dokumentum nem a történelmi Székelyföldre vonatkozik.
Salat Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az RMDSZ most szembesítette a román társadalmat azzal, hogy Székelyföld autonómiája nemcsak az olykor szélsőségesnek bélyegzett kis magyar pártok, hanem valamennyi romániai magyar politikai szervezet igénye. A politológus elhibázottnak tartotta azt a stratégiát, hogy az RMDSZ a tervezet elkészítésével akarja megszólítani a román társadalmat autonómiaügyben. Úgy vélte, jobb esély lenne az autonómia elérésére, ha a román felet sikerülne előbb meggyőzni az autonómiaigény jogosultságáról, majd az ahhoz szükséges politikai akarat alapján a román partnerek bevonásával készülne el a technikai részletekre is kiterjedő törvénytervezet. Salat Levente úgy vélte, a tervezet kidolgozói nem vállalták fel nyíltan, hogy tulajdonképpen hatalommegosztás, illetve törvényhozói és végrehajtói hatáskörök átruházása a törekvésük célja, aminek az lett a következménye, hogy éppen az autonómia lényege vész el a szövegben. „A tervezet egyrészt meg akarja nyugtatni a románokat, hogy nem is olyan nagy dolog, amit a magyarok kérnek, a magyarokkal pedig azt akarja elhitetni, hogy ez az autonómia” – jelentette ki a politológus. Salat Levente szerint a tervezet készítői elképzeléseiket megpróbálták beilleszteni a jelenlegi román jogrendbe és államszerkezetbe úgy, hogy az a lehető legkevesebb átalakítást tegyen szükségessé. Ezért „túlságosan nagy árat fizettek” – mondta a politológus, és példaként hozta fel: a regionális tanács csupán jogszabály-tervezeteket készít, amelyek hatályba lépése attól függ, hogy a bukaresti kormányt képviselő prefektus megtámadja-e azokat vagy sem a közigazgatási bíróságon. „Eszerint végső soron a prefektuson múlik, hogy van-e autonómia vagy nincs, legalábbis a jogszabályalkotással kapcsolatos hatáskörök terén” – jelentette ki. A törvénytervezet hiányosságaként említette azt is, hogy anélkül adja meg a székelyföldi nemzeti közösségeknek a képviselet és a kardinális kérdések tekintetében a konzultáció lehetőségét, hogy előírná a nemzetiségi regisztrációt. Bakk Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára is hibának tartotta azt, hogy a tervezet nem rendelkezik nemzeti névjegyzék összeállításáról. Megjegyezte, nélküle nehéz megnyugtatóan rendezni, hogy a köztisztviselői állásokat az etnikai arányoknak megfelelően töltsék be. Bakk Miklós a tervezet hibájának tartja, hogy az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros megye társulásával hozná létre a Székelyföld régiót. A romániai megyék 1968-as kialakításakor e három megyéhez olyan területek is kerültek, amelyek soha nem voltak Székelyföld részei, és román többségűek. Hozzátette, ha az RMDSZ úgy gondolja, hogy a három megye csak kiindulópont, és a települések csatlakozási, leválási folyamatával alakul ki a végleges terület, akkor az ezt leíró mechanizmust is be kell építenie a tervezetbe. A terület pontos körülhatárolását azért is fontosnak tartotta a politológus, mert szerinte csak a történelmi Székelyföldön biztosítható a törekvések mozgalmi háttere, amit elengedhetetlenül fontosnak tart a célok megvalósításához. A politológus azt is megemlítette, hogy a tervezet közzétételét régóta halogatja az RMDSZ, mégsem sikerült kiérlelt szöveggel a nyilvánosság elé állni. Szerinte a közzétett magyar szöveg számtalan fogalmi hibát, pontatlanságot tartalmaz. A közvitára bocsátott tervezettel az RMDSZ azon a helyzeten próbál változtatni, hogy jelenleg az ellenzéke uralja az erdélyi autonómiadiskurzust – fűzte hozzá Bakk Miklós. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 25.
Polgármester úr!
Több mint kétszázezer Maros megyei magyar érdekvédelmére vállalkozó politikai vezetőként fogalmazom meg észrevételeimet a Népújság szeptember 24-i számában megjelent fizetett hirdetésére, nyílt levelére, vállalva annak kockázatát, hogy nem mindenki ért egyet véleményemmel.
Őszintén csodálkozom, hogy bár az elmúlt esztendőben Önnel közösen sokat tettünk azért, hogy a román–magyar viszonyok politikai konnotációban is pozitív előjellel változzanak, de mégis úgy tűnik, visszatérünk a tavaly nyári Vásárhelyi Forgatag margóján támadt vitánkhoz. Persze, ez önmagában nem baj, hiszen a párbeszéd az, ami a vitás kérdések megoldásában előrevisz. Ellenben az inszinuáció, a gyanú lebegtetése, a sejtelmes rágalmazás, avagy a könnyelműen eldobott retorikus vádaskodás nem tesz jót a párbeszédnek.
Többször is nyilvánosan elmondtam, hogy én a kulturált dialógus híve vagyok, dacára annak, hogy bár 25 éve gyakoroljuk, tanulgatjuk, olykor erőltetve kínozzuk a társadalmi párbeszédet, valami okán mégsem sikerül a mételyező előítéleteket kiküszöbölni, egymást türelmesen és nyitottan meghallgatni, a felmerülő kérdésekben széles körben konzultálni. Ennek ellenére sem mondok le a párbeszédről, ezért fogalmazom meg most is észrevételeimet.
Kisebbség és többség között az odahajított morzsák és az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok nem sokat javítanak a viszonyon. Merő illúzió azt gondolni, hogy a szűken mért és nyögvenyelt kedvezésekkel a kisebbség teljes jogú polgári tekintélyt nyer.
A Székelyföld statútumtervezet világosan fogalmazza meg azokat az elveket, melyek ebben a térségben megnyugtatóan rendeznék románok és magyarok viszonyát. Ez a közvitára bocsátott törvénytervezet, meggyőződésem szerint, az utóbbi évtizedek egyik legjobb párbeszédalapja, amit kár lenne többségi státusból gőgösen leseperni az asztalról. Nem az első alkalom, amikor Ön azt hangoztatja, hogy a román és magyar közösség békés együttélésének elősegítésére vállalkozik. Ezt az állítását meggyőzően erősítheti, amennyiben vállalja az érdemi vitát, társadalmi párbeszédet.
A rágalmazás rágalmazást, az ellenségeskedés ellenségeskedést, a türelmetlenség türelmetlenséget, a bosszú bosszút szül. Mindenkinek van a tarsolyában elrettentő példa, obskúrus politikai érdekhajhászás, de ezekkel csak sárt dobálnánk egymásra, további elégedetlenkedést, a kiábrándulást fokozva a polgárok körében. Ezzel szemben kérdés az, hogy pozitív példák vannak-e tarsolyunkban? A Székelyföld statútum ilyenekre épül – a dél-tiroli autonómiamodellre, az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés vállalásaira, a Helyi Autonómia Európai Chartájának előírásaira és sok más Európa tanácsi ajánlásra –, javasolom, induljunk ki ezekből.
Ami marosvásárhelyi tanácsos kollégáinkat illeti, érthető, hogy nem önös érdekek mentén, hanem közösségi jogosítványokkal felvértezve politizálnak. Az RMDSZ, ha mégoly közhelyszerűen hangzik is, nem adta fel érdekvédelmi szövetség státusát. Az érdekvédelem, szemben a pártérdekekkel, sokkal összetettebb, széles körű konzultáció eredményeként született döntésekben nyilvánul meg. Ezért kérem, ne csodálkozzon azon, hogy az RMDSZ tisztségviselői elvileg nem önjáró politikai kalandorok.
Ami pedig a gyerekeket illeti, hadd kérdezzem meg Öntől, mi a véleménye, mit gondolhatnak, amikor Marosvásárhely iskoláinak a nagy többsége román személyiségek nevét viseli, az igazgatók jelentős többsége román nemzetiségű, amikor a Diszkriminációellenes Tanács több ízben marasztalta el a különböző közintézményeket az anyanyelv használati jogának korlátozása miatt, amikor az utcanévtáblák 25 év múltán is egynyelvűek. Nem csodálkozom azon, hogy nyelvhasználati és kulturális jogaikban visszaszorítva, kisebbségi tudatban nőnek fel. Több évtizede beszélünk arról, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kellene tanítani gyermekeinknek, akiknek megtanítják ugyan az archaikus nyelvű román költeményeket, de nem tanítják meg kenyeret vásárolni a sarki boltban. Nem folytatom a felsorolást, hiszen nem az ellentéteket akarom elmélyíteni, hanem párbeszédet kezdeményezni.
Az RMDSZ, dacára az Ön szélsőséges megközelítésének, az elmúlt 25 évben kormányzati tisztségviselői révén is tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Sajnos, Ön durva rágalmazó kesztyűt hajított el, én jóhiszeműen a dialógus kesztyűjét veszem fel. Maradjunk ebben, polgármester úr!
Brassai Zsombor,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
Több mint kétszázezer Maros megyei magyar érdekvédelmére vállalkozó politikai vezetőként fogalmazom meg észrevételeimet a Népújság szeptember 24-i számában megjelent fizetett hirdetésére, nyílt levelére, vállalva annak kockázatát, hogy nem mindenki ért egyet véleményemmel.
Őszintén csodálkozom, hogy bár az elmúlt esztendőben Önnel közösen sokat tettünk azért, hogy a román–magyar viszonyok politikai konnotációban is pozitív előjellel változzanak, de mégis úgy tűnik, visszatérünk a tavaly nyári Vásárhelyi Forgatag margóján támadt vitánkhoz. Persze, ez önmagában nem baj, hiszen a párbeszéd az, ami a vitás kérdések megoldásában előrevisz. Ellenben az inszinuáció, a gyanú lebegtetése, a sejtelmes rágalmazás, avagy a könnyelműen eldobott retorikus vádaskodás nem tesz jót a párbeszédnek.
Többször is nyilvánosan elmondtam, hogy én a kulturált dialógus híve vagyok, dacára annak, hogy bár 25 éve gyakoroljuk, tanulgatjuk, olykor erőltetve kínozzuk a társadalmi párbeszédet, valami okán mégsem sikerül a mételyező előítéleteket kiküszöbölni, egymást türelmesen és nyitottan meghallgatni, a felmerülő kérdésekben széles körben konzultálni. Ennek ellenére sem mondok le a párbeszédről, ezért fogalmazom meg most is észrevételeimet.
Kisebbség és többség között az odahajított morzsák és az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagok nem sokat javítanak a viszonyon. Merő illúzió azt gondolni, hogy a szűken mért és nyögvenyelt kedvezésekkel a kisebbség teljes jogú polgári tekintélyt nyer.
A Székelyföld statútumtervezet világosan fogalmazza meg azokat az elveket, melyek ebben a térségben megnyugtatóan rendeznék románok és magyarok viszonyát. Ez a közvitára bocsátott törvénytervezet, meggyőződésem szerint, az utóbbi évtizedek egyik legjobb párbeszédalapja, amit kár lenne többségi státusból gőgösen leseperni az asztalról. Nem az első alkalom, amikor Ön azt hangoztatja, hogy a román és magyar közösség békés együttélésének elősegítésére vállalkozik. Ezt az állítását meggyőzően erősítheti, amennyiben vállalja az érdemi vitát, társadalmi párbeszédet.
A rágalmazás rágalmazást, az ellenségeskedés ellenségeskedést, a türelmetlenség türelmetlenséget, a bosszú bosszút szül. Mindenkinek van a tarsolyában elrettentő példa, obskúrus politikai érdekhajhászás, de ezekkel csak sárt dobálnánk egymásra, további elégedetlenkedést, a kiábrándulást fokozva a polgárok körében. Ezzel szemben kérdés az, hogy pozitív példák vannak-e tarsolyunkban? A Székelyföld statútum ilyenekre épül – a dél-tiroli autonómiamodellre, az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés vállalásaira, a Helyi Autonómia Európai Chartájának előírásaira és sok más Európa tanácsi ajánlásra –, javasolom, induljunk ki ezekből.
Ami marosvásárhelyi tanácsos kollégáinkat illeti, érthető, hogy nem önös érdekek mentén, hanem közösségi jogosítványokkal felvértezve politizálnak. Az RMDSZ, ha mégoly közhelyszerűen hangzik is, nem adta fel érdekvédelmi szövetség státusát. Az érdekvédelem, szemben a pártérdekekkel, sokkal összetettebb, széles körű konzultáció eredményeként született döntésekben nyilvánul meg. Ezért kérem, ne csodálkozzon azon, hogy az RMDSZ tisztségviselői elvileg nem önjáró politikai kalandorok.
Ami pedig a gyerekeket illeti, hadd kérdezzem meg Öntől, mi a véleménye, mit gondolhatnak, amikor Marosvásárhely iskoláinak a nagy többsége román személyiségek nevét viseli, az igazgatók jelentős többsége román nemzetiségű, amikor a Diszkriminációellenes Tanács több ízben marasztalta el a különböző közintézményeket az anyanyelv használati jogának korlátozása miatt, amikor az utcanévtáblák 25 év múltán is egynyelvűek. Nem csodálkozom azon, hogy nyelvhasználati és kulturális jogaikban visszaszorítva, kisebbségi tudatban nőnek fel. Több évtizede beszélünk arról, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kellene tanítani gyermekeinknek, akiknek megtanítják ugyan az archaikus nyelvű román költeményeket, de nem tanítják meg kenyeret vásárolni a sarki boltban. Nem folytatom a felsorolást, hiszen nem az ellentéteket akarom elmélyíteni, hanem párbeszédet kezdeményezni.
Az RMDSZ, dacára az Ön szélsőséges megközelítésének, az elmúlt 25 évben kormányzati tisztségviselői révén is tekintélyt és elismerést vívott ki magának.
Sajnos, Ön durva rágalmazó kesztyűt hajított el, én jóhiszeműen a dialógus kesztyűjét veszem fel. Maradjunk ebben, polgármester úr!
Brassai Zsombor,az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 25.
Gyónások és lemondások
Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.
Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.
Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.
Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.
Félmilliós csomag
Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.
A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”
Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Bujkáló aláírások
A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.
Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az egész román közvéleményt sokkolta az ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető Robert Turcescu vallomása. A román újságíró a blogján tette közzé, hogy a román hírszerzés titkos ügynöke volt alezredesi rangban. Államelnök-választási helyzetkép a jelentkezés hajrájában.
Nem éltem meg felszabadítóbb érzést, nagyobb ünnepet, nem hallottam szebb dolgokat a lelkemben annál, mint miután megszabadultam ettől a tehertől. Rájöttem: becstelenséget művelek Istennel, önmagammal, a családommal – valamint mindannyiatokkal szemben. Nem tudok tovább hazudni, el kell mondanom, be kell vallanom, függetlenül attól, mivel kell fizetnem érte – írta blogbejegyzésében Robert Turcescu. Jelezte, aláveti magát az igazságszolgáltatás ítéletének, amire könnyen sor kerülhet, hiszen az új büntető törvénykönyv értelmében államtitoknak minősülő adatok nyilvánosságra hozataláért kettőtől hét évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az önleleplező. Államtitoknak minősülő dokumentum nyilvánosságra hozataláért pedig három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság róható ki. Márpedig Turcescu nemcsak mesélt, blogján nyilvánosságra hozta katonakönyvének fénymásolatát, valamint néhány fizetési bizonylatot is annak igazolására, hogy valóban titkos ügynök volt.
Miután az önleleplezést követően néhány órán át elérhetetlen volt, az újságíró megjelent a B1 televízió egyik vasárnap esti adásában, ahol láthatóan zaklatott állapotban megerősítette a közzétett dokumentumok hitelességét, majd elmondta: azért leplezte le magát, mert elviselhetetlen terhet jelentett a titkolózás. Közölte: nem folytatja a Traian Băsescu államfőhöz, illetve a jobbközép ellenzékhez közel álló B1 hírtelevízión sugárzott műsora szerkesztését. Aztán az adás vége előtt elhagyta a stúdiót.
Az egyértelműnek látszó bizonyítékok ellenére a román sajtóban olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek megkérdőjelezik Turcescu állításait. A Hotnews portálnak nyilatkozó források szerint katonakönyvvel csak a tartalékos tisztek rendelkeznek, a tényleges egyenruhások szolgálati igazolványt kapnak, a hírszerzőknek pedig nincs katonakönyvük. Emellett a nyilvánosságra hozott katonakönyvben az újságíró blogján szereplő fénykép látható. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta érdemben a hírt, a kibocsátott kommünikében mindössze annyi szerepelt, hogy a hasonló üggyel ártanak a hadsereg presztízsének. Victor Ponta miniszterelnököt állítása szerint nem lepte meg a bejelentés, „aki szelet vet, vihart arat” fogalmazott, és ezt az állítását érvényesnek nevezte más, Traian Băsescu államelnökhöz közel álló személyek esetében is. Ugyanakkor ellenzéki oldalról szorgalmazták Mircea Dusa honvédelmi miniszter parlamenti meghallgatását az ügyben.
Félmilliós csomag
Az államelnök-választásra való jelentkezések benyújtásának folyamata kedden éjfélkor, lapzártánk után zárult. Előtte egy nappal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is benyújtotta a Központi Választási Irodához az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást. Az aláírások iktatása után Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy Romániának az oktatásra, kultúrára, kutatásra és infrastruktúrára kell kiemelt figyelmet fordítania, hogy megerősödjék és meghatározó szerepet játszhasson a térségben és az Európai Unióban. Hozzátette: a kampányban a romániai magyarság sajátságos érdekeit is fel akarja mutatni „Mindenhol az unióban, ahol a 20. század második felétől kezdődően stabil gazdaság, jólét, biztonság alakult ki, rendezték a többség és kisebbség viszonyát. Mindig a többség felelős a kisebbségért. A kisebbségnek képesnek kell lennie megmutatni, mit akar, hogyan akarja, ezt mi a párbeszéd útján, az érvek erejével kívánjuk megmutatni és kialakítani az előítéleteket lebontó párbeszédet” – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus ugyanakkor elhárította azt az újságírói kérdést, hogy kit támogat a választás második fordulójában. „Azt a kishitűséget kell legyőzni, hogy a második fordulóba az RMDSZ jelöltje nem juthat be. Ha mégsem sikerül, lesz időnk kialakítani az álláspontunkat a két forduló között” – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje.
A határidő lejárta előtt néhány órával az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is benyújtotta a közel 220 ezer támogató aláírást tartalmazó csomagot annak érdekében, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is elindulhasson az elnökválasztáson. „Mi, magyarok máris nyertünk az összesen mintegy félmillió aláírás összegyűjtésével – mondta az Erdélyi Naplónak Szilágyi Zsolt elnökjelölt. – Ha nem is megy el ennyi ember választani, a támogatók félmilliós száma már Bukarestben is komoly tételnek számít. Az EMNP számára az elnökválasztás elsődleges tétje az Erdély-központú politika megjelenítése a kampányban. Ezért vállaltuk, s ezért örülünk az első sikernek, a szükséges számú aláírás összegyűjtésének.”
Ponta: Băsescu a Szekuritáté tisztje volt
Traian Băsescu államfő a Szekuritáté tisztje volt – vádolta meg az államelnököt Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje. Ponta egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta: azért nem szavazott Băsescura, mert tudta róla, hogy 1989 előtt a hírhedt kommunista titkosrendőrség tisztje volt. Mint ismeretes, Băsescu nemrég közölte, tudomása van arról, hogy az államfőjelöltek között egy jelenlegi vagy volt titkosügynök is szerepel. Az államfő sejteni engedte, hogy Pontára célzott. A kormányoldal nyomására elhalasztották az ellenzék által az ügy kivizsgálása céljából létrehozni kívánt bizottság megalakítását.
Bujkáló aláírások
A Băsescu által az elnökjelöltek hitelesítésének hajrájára jelzett látványos visszalépések és leleplezések sorába illeszthető Teodor Melescanu, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának tisztségből való lemondása. Meleşcanu 2012 februárja óta vezeti a SIE-t, amikor az államfő Mihai-Răzvan Ungureanu akkori igazgatót jelölte miniszterelnöknek. A 73 éves Meleşcanu 2012-ben az akkor ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátori tisztségéből került a külföldi hírszerzés élére, korábban védelmi és külügyminiszter is volt. 1995-ben a magyar–román alapszerződés előkészítése és aláírása idején ő vezette a román diplomáciát.
Bár Meleşcanu már nyár elején jelezte, hogy nem utasítaná el, ha felkérnék az elnökválasztáson való indulásra, a román média mégis váratlan fordulatként értékelte a bejelentést. Az is felmerült, hogy vajon nem törvénybe ütköző-e, ha egy kémfőnök egyik napról a másikra aktív politikai szerepet vállal. Azt is kíváncsian várják, honnan kerül majd elő az államfőjelöltséghez szükséges 200 ezer aláírás, hiszen eddig elvileg senki sem gyűjthetett Meleşcanut támogató aláírásokat, míg a jelölt a SIE igazgatója volt.
Az elnökválasztási kampányt már a SIE-igazgató lemondása előtt is ügynökbotrányok tarkították. A leköszönő államfő nemrég közölte, hogy az elnökjelöltek között korábbi titkosügynök is van, akit felszólított, hogy fedje fel magát, ellenkező esetben személyesen lesz kénytelen „kiegészíteni” az illető önéletrajzát.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 25.
Statútumok, választások, minőségek
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Az elmúlt héten két jelentős bejelentés történt az erdélyi magyar közéletben. Mindkettő a közeljövőnek ugyanahhoz az eseményéhez kapcsolódik: az elnökválasztáshoz. Az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómiastatútumát, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig bejelentette, hogy sikerült összegyűjteni a Szilágyi Zsolt elnökjelölti indulásához szükséges 200 ezer aláírást.
Geocentrikus világkép
Az autonómiastatútum – amellyel kapcsolatban már súlyos bírálatok is elhangzottak – minőségétől függetlenül a kampány része, bár ezt az illetékesek tagadják. Az RMDSZ az 1996-os kampány idején, amelyet a kormányzati szerepvállalás áldásos mivoltára hegyezett ki a választás várható győztesének kilététől függetlenül, teljes mértékben kiemelte kommunikációjából az autonómiát. Csak 2004-ben élt annak mozgósító erejével, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció színeiben indított vele szemben jelölteket.
A téma a kisebbségi törvényen keresztül még évekig a szövetség politikai propagandájának része volt, bár a törvény elbukott a román fél irracionális ellenállásán. Irracionális, mondom, hiszen az etnokratikus, homogenizáló, centralista, etatista román érdek is azt diktálta volna, hogy a látszatpolitizálás eme szemfényvesztő elemét az RMDSZ-szel közösen emeljék be a román közjogi rendszerbe, s arassák le annak presztízshasznát belföldön és külföldön egyaránt. A szólamokkal ellentétben ugyanis a jogszabály semmiféle közjogi jogosítvánnyal nem ruházta volna fel a Kulturális Autonómiatanácsot, lényegében az RMDSZ önbebetonozását szolgálta az erdélyi magyar társadalomban. Mivel a „kulturális autonómia” szerepelt benne címszóként (az érdemi szabályozást a beláthatatlan jövőbe tolva ki), sulykolással sikerült elhitetni a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény tekintélyes részével – beleértve egyes konzervatív anyaországi politikusokat is –, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyar nemzeti közösség kulturális autonómiáját.
Valamivel jobb a helyzet a tervbe vétel után 21 esztendővel, az 1993-ban megszabott kétéves határidő letelte után 19 esztendővel tető alá hozott statútum esetében. Nem mintha nem lennének vele koncepcionális gondok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tervezet szerint a Ceauşescu-féle 1968-as megyésítés által létrehozott területi egységek, Hargita, Kovászna és Maros megye képezi Székelyföldet, mely terület nem azonos a történelmi Székelyfölddel. Az is problematikus, hogy a nyelvoktatást feltétlenül az adott nyelvet anyanyelvként magukénak tudó tanárok által rendezné, vagyis a székelyföldi magyar anyanyelvű román tanároknak át kellene képezniük magukat, vagy mehetnének Erdély más részeibe tanítani. Az sem túl szerencsés szabályozás, hogy azokon a településeken, ahol a cigány lakosság eléri a lélekszám 20 százalékát, a cigány nyelv tanítását is kötelezővé tennék a magyar és a román iskolákban. Tény azonban, hogy a tervezet – a kisebbségi törvénnyel ellentétben – nem luftballon. A benne foglaltak megvalósulásának esetén kétségkívül előrébb tartanánk. Némi arroganciára vall viszont, hogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútumának alapul vétele helyett teljesen új tervezetet alkotott a szövetség. De ez része a sajátos RMDSZ-es gondolkodásnak, amely emlékeztet az évezredekig uralkodó geocentrikus világszemléletre. Eszerint az erdélyi magyarság azonos az RMDSZ-szel: aki az RMDSZ ellen indul, az erdélyi magyarság ellen indul, az RMDSZ maga az erdélyi magyar nemzeti közösség egysége, aki rá szavaz, az egységet erősíti. Ami ugyan fogalmi nonszensz, de választási szlogennek eddig mindig bevált.
Gellert kapott RMDSZ-elképzelés
És már ott is vagyunk a második bejelentésnél. Meglátjuk, elég lesz-e ennyi, ha a román hatóságok indulni engedik Szilágyi Zsoltot. Mert összegyűjtött aláírások ide vagy oda, Románia nem az a hely, ahol ne lehetne elgáncsolni egy jelöltet, aki az egységes nemzetállam tabuját a föderalizmus gondolatának népszerűsítésével döntögeti. Láttunk itt már olyat, hogy legitim, az önkormányzati választásokon demokratikus felhatalmazottságot nyerő szervezet bejegyzését szüntette meg a román állam egyik bírói fóruma egy másik bírói fórum mulasztása miatt, a megválasztott tanácsosokat pedig a szemben álló párt, történetesen az RMDSZ, kizárta a tanácsból.
De induljunk ki abból, hogy két magyar elnökjelölt áll majd a rajthoz. Kelemen Hunor felkötheti a felkötni valót, s aligha alapozhat arra, hogy az egységféltő retorika elég lesz az elsöprő győzelemhez. A nagy kérdés inkább az, hogy a választói bázis veszi-e magának a fáradságot, hogy végiggondolja a két jelölt programját, és voksát adja az egyikre, vagy otthon marad, netán valamelyik román jelöltre szavaz. Annyi biztos, hogy az RMDSZ elképzelése – miszerint Kelemen Hunor összegyűjti a magyar szavazatokat, majd azokat igyekszik átcsoportosítani a magyarellenességét számtalanszor bizonyított Victor Pontához, akivel látványosan együtt kampányol az utóbbi időben – gellert kapott. S az EMNP-nek már csak ezért is érdemes volt belevágni ebbe a kockázatos vállalkozásba.
De ha hozzávesszük ehhez annak a kéznyújtásnyira levő lehetőségét, hogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar történelemben első ízben kap jelentős médiafelületet egy olyan magyar jelölt, aki az autonómiát (és a föderalizmust) nemcsak a saját bázis mozgósítására használja, hanem megfelelő szakmai színvonalon a román fél irányába is artikulálja, nem kétséges, hogy ez volt a néppárt történetének egyik legjobb lépése.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. szeptember 26.
Magyar–román együttműködés a klímainnováció területén
Szeptember 25–26-án 22 magyarországi, „zöld” technológiák iránt érdeklődő magyar cég képviselői látogattak el Temesvárra Climate KIC nemzetközi program keretében. A Climate-KIC az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösség (Knowledge and Innovation Community), célja, hogy széles körben elérhetővé tegye a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást és elősegítse az ökoinnovatív termékek, szolgáltatások piacra jutását.
Szeptember 25-én, tegnap a magyar delegáció részt vett a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megtartott konferencián, amelynek előadói bemutatták a Climate-KIC programot, a globális felmelegedés várható következményeit és az ezeknek a csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, valamint a Temesvár fenntartható fejlesztésére irányuló stratégiát. A konferencia egyik előadója Virág Annamária, a budapesti IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft munkatársa, aki Climate KIC program céljáról és a program keretében megvalósuló magyar–román együttműködésről nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft 2012-ben csatlakozott a Climate-KIC Középmagyarországi Régió tevékenységéhez. Ez egy fiatal európai szervezet, amely eredetileg 6 régióban fejtette ki a tevékenységét, elsősorban klímainnovációs céllal. Megpróbálnak egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, KKV-ket, nonprofit kft-ket és közszféra-szervezeteket is bevonni egy közös gondolkodásba, amelynek a célja az lenne, hogy az üvegházgáz-kibocsátások csökkentése, az energiahatékonyság növelése és a hulladékcsökkentés érdekében tegyünk, a fenntarthatóság irányába mozduljanak el az európai országok, a városvezetések, a kis- és nagy közösségek.
– Hogyan kerültek kapcsolatba a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával?
– A közép-kelet-európai országok közül először Magyarország és Lengyelország csatlakozott Climate-KIC programhoz, amelyek az idén kiterjesztették a tevékenységüket az ún. outreach régiókra is, mint amilyen a Nyugat-Romániai Régió Temesvár központtal. A fő célunk, hogy bemutassuk a román cégeknek a magyarországi Climate-KIC működését, azt, hogy hogyan valósul meg ez a gyakorlatban. Idén júniusban 25 román cég jött Magyarországra tanulmányútra, bemutattuk nekik, milyen folyamatokon keresztül valósulnak meg ezek a tevékenységek: van inkubációs, oktatási és innovációs tevékenység, ami pályázatok beadását és projektek finanszírozását jelenti. Ennek a második fordulója zajlik most. Magyar cégeket rekrutáltunk a Közép-Magyarországi Régióból arra, hogy jöjjenek el Temesvárra tanulmányozni, milyen módon tudnánk együttműködni az itt aktív cégekkel.
– Milyen területen működnek ezek a magyarországi cégek?
– Elsősorban a hulladékgazdálkodás terén, de vannak közöttük az analitika, tudomány területén működő kutatóintézetek, a logisztika, az anyagtudományok és az életciklus-elemzés, környezetmenedzsment kérdéseivel foglalkozó cégek is. A közszféra és a nonprofit szektor képviselői is jelen vannak a 22 résztvevő között.
– Milyen együttműködési lehetőségek vannak a magyar és a román cégek között az klímainnováció területén?
– Közös pályázatok beadása lehet az egyik vonal, illetve technológiáknak az exportja Magyarországról Romániába vagy fordítva. A magyar cégek elsősorban arra kíváncsiak, hogy a hulladékkezelési technológiákból tudnak-e esetleg olyasmit átvenni, amit otthon hasznosíthatnak.
A magyar delegáció tagjai a tanulmányút keretében meglátogatták a Műszaki Egyetem megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó Kutatóintézetét, valamint a Smithfield cég temesvári vágóhídját és a Timişoreana sörgyárat, ahol a hulladékgazdálkodás és energetikai hatékonyság növelése területén alkalmaznak innovatív technológiákat.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
Szeptember 25–26-án 22 magyarországi, „zöld” technológiák iránt érdeklődő magyar cég képviselői látogattak el Temesvárra Climate KIC nemzetközi program keretében. A Climate-KIC az Európai Innovációs és Technológiai Intézet által létrehozott Tudás- és Innovációs Közösség (Knowledge and Innovation Community), célja, hogy széles körben elérhetővé tegye a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást és elősegítse az ökoinnovatív termékek, szolgáltatások piacra jutását.
Szeptember 25-én, tegnap a magyar delegáció részt vett a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megtartott konferencián, amelynek előadói bemutatták a Climate-KIC programot, a globális felmelegedés várható következményeit és az ezeknek a csökkentésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, valamint a Temesvár fenntartható fejlesztésére irányuló stratégiát. A konferencia egyik előadója Virág Annamária, a budapesti IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft munkatársa, aki Climate KIC program céljáról és a program keretében megvalósuló magyar–román együttműködésről nyilatkozott a Nyugati Jelennek.
– Az IFKA Iparfejlesztési Nonprofit Kft 2012-ben csatlakozott a Climate-KIC Középmagyarországi Régió tevékenységéhez. Ez egy fiatal európai szervezet, amely eredetileg 6 régióban fejtette ki a tevékenységét, elsősorban klímainnovációs céllal. Megpróbálnak egyetemeket, kutatóintézeteket, nagyvállalatokat, KKV-ket, nonprofit kft-ket és közszféra-szervezeteket is bevonni egy közös gondolkodásba, amelynek a célja az lenne, hogy az üvegházgáz-kibocsátások csökkentése, az energiahatékonyság növelése és a hulladékcsökkentés érdekében tegyünk, a fenntarthatóság irányába mozduljanak el az európai országok, a városvezetések, a kis- és nagy közösségek.
– Hogyan kerültek kapcsolatba a Temes Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával?
– A közép-kelet-európai országok közül először Magyarország és Lengyelország csatlakozott Climate-KIC programhoz, amelyek az idén kiterjesztették a tevékenységüket az ún. outreach régiókra is, mint amilyen a Nyugat-Romániai Régió Temesvár központtal. A fő célunk, hogy bemutassuk a román cégeknek a magyarországi Climate-KIC működését, azt, hogy hogyan valósul meg ez a gyakorlatban. Idén júniusban 25 román cég jött Magyarországra tanulmányútra, bemutattuk nekik, milyen folyamatokon keresztül valósulnak meg ezek a tevékenységek: van inkubációs, oktatási és innovációs tevékenység, ami pályázatok beadását és projektek finanszírozását jelenti. Ennek a második fordulója zajlik most. Magyar cégeket rekrutáltunk a Közép-Magyarországi Régióból arra, hogy jöjjenek el Temesvárra tanulmányozni, milyen módon tudnánk együttműködni az itt aktív cégekkel.
– Milyen területen működnek ezek a magyarországi cégek?
– Elsősorban a hulladékgazdálkodás terén, de vannak közöttük az analitika, tudomány területén működő kutatóintézetek, a logisztika, az anyagtudományok és az életciklus-elemzés, környezetmenedzsment kérdéseivel foglalkozó cégek is. A közszféra és a nonprofit szektor képviselői is jelen vannak a 22 résztvevő között.
– Milyen együttműködési lehetőségek vannak a magyar és a román cégek között az klímainnováció területén?
– Közös pályázatok beadása lehet az egyik vonal, illetve technológiáknak az exportja Magyarországról Romániába vagy fordítva. A magyar cégek elsősorban arra kíváncsiak, hogy a hulladékkezelési technológiákból tudnak-e esetleg olyasmit átvenni, amit otthon hasznosíthatnak.
A magyar delegáció tagjai a tanulmányút keretében meglátogatták a Műszaki Egyetem megújuló energiaforrások hasznosításával foglalkozó Kutatóintézetét, valamint a Smithfield cég temesvári vágóhídját és a Timişoreana sörgyárat, ahol a hulladékgazdálkodás és energetikai hatékonyság növelése területén alkalmaznak innovatív technológiákat.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 26.
Húszéves a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Járd ki lábam, járd ki most!
Vidám csujogatások, dalolás és tánc közepette ünnepelte huszadik évfordulóját a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület.
Hunyad megye legmagyarabb falujában „mióta a világ, világ”, azaz a bukovinai székelyek múlt század eleji betelepedése óta mindig is pezsgett a közösségi élet, a kommunizmus éveiben is megtartották a bálokat, a karácsonyi katonajátékot, és dalárda, tánccsoport, színjátszókör működött a településen. – Az utóbbi évtizedek rohanása azonban talán mindezt felemésztette volna, ha húsz esztendővel ezelőtt nem látogat a faluba Kóka Rózália bukovinai származású néprajzgyűjtő, és nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen drága kincset őrzünk. Ő bíztatott, hogy jogi formát adjunk hagyományőrző csoportunknak, az ő kezdeményezésére fogtunk neki tájházat alakítani. Személyesen vitte el pályázatunkat az Illyés Alapítványhoz és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csernakeresztúri hagyományok életben maradhassanak – emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Julianna, az egyesület elnöke.
A helyiek közül is sokan felkarolták az ötletet. Az idősebbek, de fiatalok is lelkesen kapcsolódtak be a munkába.
– Egész nyáron dolgoztunk, hogy a tájháznak megvásárolt ingatlannak visszaadjuk eredeti jellegét és berendezzük. Édesanyám, Rókay Zena, aki akkoriban a 70-es éveit taposta, még pontosan tudta, minek hol a helye a házban, és a tárgyak begyűjtésében is sokat segített. Ő tanította a hagyományos tánclépéseket is. Korábban is volt tánccsoportunk, de a bukovinai gyökerekre kevésbé fordítottunk figyelmet. Kóka Rózália biztatására tudatosan kezdtük felderíteni, ápolni mindazt a hagyományt, ami még élt a faluban – meséli Szabó Julianna.
Az évek során a hagyományos táncok mellett újra felelevenítették a májusfaállítást is, a szüreti szekeres felvonulást, a bukovinai mesemondást és számtalan más régi szokást. A tánccsoportba eredetileg idősek és középkorúak is bekapcsolódtak. – Édesanyám nyolcvanéves korában még szerepelt a színpadon. Később a felnőttek már háttérbe vonultak, hiszen egyre több fiatal kapcsolódott be a hagyományőrzésbe. Az évek folyamán közel 150-en fordultak meg a tánccsoportunkban. Az első táncoktató Kelemen János volt, az egyesületi elnök pedig Tamás Ferenc – emlékszik Szabó Julianna, aki immár több mint egy évtizede vette át az egyesület vezetését Kelemen Ilonával és Blozsné Rókay Annával karöltve.
A húszéves évforduló alkalmával valamennyi hajdani táncos és családja hivatalos volt az ünnepségre.
– Megemlékezéssel indítottuk az évfordulós rendezvényt. A Tájházban elevenítettük fel azok emlékét, akik már örökre elköltöztek. Blozsné Rókay Anna sok évig tanította a fiataljainkat, egészen eredeti koreográfiákat dolgozva ki. Sajnos, ő sincs már közöttünk. Tavaly a Főnix Somogyi Nagyasszonyok kitüntetését nyerte el. Ezúttal utóbbiak egy emléktáblát hoztak Csernakeresztúrra, amit a tájház falán helyeztünk el. Egy hálaadó szentmisén is részt vettünk közösen – számolt be az évfordulós ünnepségről Szabó Julianna. A rendezvény vidámabb részére másnap került sor, amikor a fiatal táncosok a helyi kultúrotthonban mutatták be a 20 év munkájának gyümölcsét, bukovinai táncokban bővelkedő műsort adva elő. A rendezvény meghívottja volt a dévai Szivárvány nyugdíjasklub énekkara is, szintén bukovinai dalokkal léptek föl. Az előadásokat követően pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. – Közel kétszázan voltunk. A 2010-es nagy bukovinai székely találkozó óta még nem volt ennyi ember együtt a kultúrházban. Nagyszerű volt a hangulat: régi és mai táncosok egymást túlszárnyalva ropták a táncot, pattogtak a hagyományos csujogatások, közben fogyott az ízletes gulyás, melyet a tánccsoportunk újházasai: Nisztor Sándor és felesége, Annamária készített. Támogatóink jóvoltából még egy díszes ünnepi tortára is tellett – mondta a főszervező, hálásan említve az egyesületet ezúttal is támogató Communitas Alapítványt, Corvin Kiadót, RMDSZ-t és külön Dézsi Attila kormánytisztviselőt, aki az előbbiekhez hasonlóan az évek folyamán mindig bátorította, támogatta a csernakeresztúri hagyományőrzést.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)
Járd ki lábam, járd ki most!
Vidám csujogatások, dalolás és tánc közepette ünnepelte huszadik évfordulóját a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület.
Hunyad megye legmagyarabb falujában „mióta a világ, világ”, azaz a bukovinai székelyek múlt század eleji betelepedése óta mindig is pezsgett a közösségi élet, a kommunizmus éveiben is megtartották a bálokat, a karácsonyi katonajátékot, és dalárda, tánccsoport, színjátszókör működött a településen. – Az utóbbi évtizedek rohanása azonban talán mindezt felemésztette volna, ha húsz esztendővel ezelőtt nem látogat a faluba Kóka Rózália bukovinai származású néprajzgyűjtő, és nem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen drága kincset őrzünk. Ő bíztatott, hogy jogi formát adjunk hagyományőrző csoportunknak, az ő kezdeményezésére fogtunk neki tájházat alakítani. Személyesen vitte el pályázatunkat az Illyés Alapítványhoz és mindent elkövetett annak érdekében, hogy a csernakeresztúri hagyományok életben maradhassanak – emlékszik vissza a kezdetekre Szabó Julianna, az egyesület elnöke.
A helyiek közül is sokan felkarolták az ötletet. Az idősebbek, de fiatalok is lelkesen kapcsolódtak be a munkába.
– Egész nyáron dolgoztunk, hogy a tájháznak megvásárolt ingatlannak visszaadjuk eredeti jellegét és berendezzük. Édesanyám, Rókay Zena, aki akkoriban a 70-es éveit taposta, még pontosan tudta, minek hol a helye a házban, és a tárgyak begyűjtésében is sokat segített. Ő tanította a hagyományos tánclépéseket is. Korábban is volt tánccsoportunk, de a bukovinai gyökerekre kevésbé fordítottunk figyelmet. Kóka Rózália biztatására tudatosan kezdtük felderíteni, ápolni mindazt a hagyományt, ami még élt a faluban – meséli Szabó Julianna.
Az évek során a hagyományos táncok mellett újra felelevenítették a májusfaállítást is, a szüreti szekeres felvonulást, a bukovinai mesemondást és számtalan más régi szokást. A tánccsoportba eredetileg idősek és középkorúak is bekapcsolódtak. – Édesanyám nyolcvanéves korában még szerepelt a színpadon. Később a felnőttek már háttérbe vonultak, hiszen egyre több fiatal kapcsolódott be a hagyományőrzésbe. Az évek folyamán közel 150-en fordultak meg a tánccsoportunkban. Az első táncoktató Kelemen János volt, az egyesületi elnök pedig Tamás Ferenc – emlékszik Szabó Julianna, aki immár több mint egy évtizede vette át az egyesület vezetését Kelemen Ilonával és Blozsné Rókay Annával karöltve.
A húszéves évforduló alkalmával valamennyi hajdani táncos és családja hivatalos volt az ünnepségre.
– Megemlékezéssel indítottuk az évfordulós rendezvényt. A Tájházban elevenítettük fel azok emlékét, akik már örökre elköltöztek. Blozsné Rókay Anna sok évig tanította a fiataljainkat, egészen eredeti koreográfiákat dolgozva ki. Sajnos, ő sincs már közöttünk. Tavaly a Főnix Somogyi Nagyasszonyok kitüntetését nyerte el. Ezúttal utóbbiak egy emléktáblát hoztak Csernakeresztúrra, amit a tájház falán helyeztünk el. Egy hálaadó szentmisén is részt vettünk közösen – számolt be az évfordulós ünnepségről Szabó Julianna. A rendezvény vidámabb részére másnap került sor, amikor a fiatal táncosok a helyi kultúrotthonban mutatták be a 20 év munkájának gyümölcsét, bukovinai táncokban bővelkedő műsort adva elő. A rendezvény meghívottja volt a dévai Szivárvány nyugdíjasklub énekkara is, szintén bukovinai dalokkal léptek föl. Az előadásokat követően pedig elkezdődött a hajnalig tartó mulatság. – Közel kétszázan voltunk. A 2010-es nagy bukovinai székely találkozó óta még nem volt ennyi ember együtt a kultúrházban. Nagyszerű volt a hangulat: régi és mai táncosok egymást túlszárnyalva ropták a táncot, pattogtak a hagyományos csujogatások, közben fogyott az ízletes gulyás, melyet a tánccsoportunk újházasai: Nisztor Sándor és felesége, Annamária készített. Támogatóink jóvoltából még egy díszes ünnepi tortára is tellett – mondta a főszervező, hálásan említve az egyesületet ezúttal is támogató Communitas Alapítványt, Corvin Kiadót, RMDSZ-t és külön Dézsi Attila kormánytisztviselőt, aki az előbbiekhez hasonlóan az évek folyamán mindig bátorította, támogatta a csernakeresztúri hagyományőrzést.
Gáspár-Barra Réka, Nyugati Jelen (Arad)
2014. szeptember 26.
Muhi András kapja a Sárga Csikó Díjat
Idén Muhi András producernek ítélte oda az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat a Filmtett Egyesület. A díjat 2012-ben alapították, és évente adják át egy-egy olyan filmes személyiségnek, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
Szabadság (Kolozsvár)
Idén Muhi András producernek ítélte oda az első erdélyi magyar játékfilmről elnevezett életműdíjat a Filmtett Egyesület. A díjat 2012-ben alapították, és évente adják át egy-egy olyan filmes személyiségnek, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 26.
Kallódó hagyaték
Még sok a tennivaló épített örökségünk körül
Épített örökségünkről, műemlékvédelemről esett szó a baróti Tortoma Önképzőkör e heti előadásán, melyen a meghívott előadó, Ferenczi Z. Sámuel építészmérnök a Hereditatum online műemlék-adatbázist is ismertette.
Az Erdélyben fellelhető, több mint ötezer műemlék közül csaknem kétezernek a leírása, adatai fotókkal együtt megtalálhatók már a hereditatum.ro honlapon – mondta Ferenczi, kifejtve, az adatbázis létrehozásának célja az volt, hogy épített örökségünkről az internet segítségével bárki ismereteket szerezhessen. A honlap bemutatóját követő beszélgetésen felvetődött azonban néhány, az erdővidéki műemlékvédelmet is érintő sarkalatos probléma: elhangzott, a védelemre érdemes helyi épületeknek talán még 15%-a sincs rajta az országos műemlékvédelmi listán, amely jegyzék nemcsak hiányos, de hibákkal is tarkított. Egy érdeklődő arra kérdezett rá, hogy ugyan milyen érdeke lehet egy tulajdonosnak, hogy házát például műemlékké nyilváníttassa, illetve ezt hogyan teheti meg, és milyen szempontokat vesznek alapul?
Ferenczi válaszában kifejtette, hogy a műemlék épület adómentességet élvez, felújítására elvileg kedvezményes hitelt is kellene adjanak a bankok, de ha a felújítási szándék megvan, a megyénkben működő LEADER-egyesületek is kínálhatnak erre pályázati alternatívát. A műemlékké nyilvánítási eljárás pedig azzal kezdődik, hogy a tulajdonosnak előbb meg kell keresnie egy szakembert, aki miután eldönti, hogy valóban védelemre érdemes épületről van-e szó, felterjesztik a kérelmet az Országos Műemlékvédelmi Hatósághoz. A kritériumokat, hogy mitől műemlék egy épület, még a múlt század hatvanas éveiben állították össze, ezek szerteágazóak lehetnek. Például, ha egy híres ember lakott benne, az is lehet érv a műemlékké nyilvánítás mellett.
Az előadó véleménye szerint műemlékeink történelmünk részét képezik, ha közülük egy is elvesz vagy tönkremegy, az annyi, mintha egy oldalt kitépnénk a történelemkönyvünkből. Fölöttébb szükséges lenne a hivatalos felfogás megváltozása is, fel kellene kutatni a még fellelhető építészeti emlékeket, értékeket – ebben a megyei tanács is segíthetne egy ilyen célt szolgáló program elindításával.
Épített örökségünk pillanatnyi állapotát néhány beszédes kép által is szemléltette Ferenczi, végül szó esett arról a szerepről is, melynek az épületek megőrzését, védelmét, feljavítását illetően a helyi önkormányzatokra, tanácsosokra kellene hárulnia. Jó példa erre itthon és külföldön is akad (például egységes falu- vagy városkép kialakítására való törekvés), már csak az hiányzik, hogy elöljáróink ezeket észrevegyék, és kövessék is – hangzott el. Az est keretében Szőts-Papp Zsuzsa és Simon Réka Ágnes a Kulturális Örökség Napok háromszéki programjáról számoltak be, a rendezvény Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajlott.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Még sok a tennivaló épített örökségünk körül
Épített örökségünkről, műemlékvédelemről esett szó a baróti Tortoma Önképzőkör e heti előadásán, melyen a meghívott előadó, Ferenczi Z. Sámuel építészmérnök a Hereditatum online műemlék-adatbázist is ismertette.
Az Erdélyben fellelhető, több mint ötezer műemlék közül csaknem kétezernek a leírása, adatai fotókkal együtt megtalálhatók már a hereditatum.ro honlapon – mondta Ferenczi, kifejtve, az adatbázis létrehozásának célja az volt, hogy épített örökségünkről az internet segítségével bárki ismereteket szerezhessen. A honlap bemutatóját követő beszélgetésen felvetődött azonban néhány, az erdővidéki műemlékvédelmet is érintő sarkalatos probléma: elhangzott, a védelemre érdemes helyi épületeknek talán még 15%-a sincs rajta az országos műemlékvédelmi listán, amely jegyzék nemcsak hiányos, de hibákkal is tarkított. Egy érdeklődő arra kérdezett rá, hogy ugyan milyen érdeke lehet egy tulajdonosnak, hogy házát például műemlékké nyilváníttassa, illetve ezt hogyan teheti meg, és milyen szempontokat vesznek alapul?
Ferenczi válaszában kifejtette, hogy a műemlék épület adómentességet élvez, felújítására elvileg kedvezményes hitelt is kellene adjanak a bankok, de ha a felújítási szándék megvan, a megyénkben működő LEADER-egyesületek is kínálhatnak erre pályázati alternatívát. A műemlékké nyilvánítási eljárás pedig azzal kezdődik, hogy a tulajdonosnak előbb meg kell keresnie egy szakembert, aki miután eldönti, hogy valóban védelemre érdemes épületről van-e szó, felterjesztik a kérelmet az Országos Műemlékvédelmi Hatósághoz. A kritériumokat, hogy mitől műemlék egy épület, még a múlt század hatvanas éveiben állították össze, ezek szerteágazóak lehetnek. Például, ha egy híres ember lakott benne, az is lehet érv a műemlékké nyilvánítás mellett.
Az előadó véleménye szerint műemlékeink történelmünk részét képezik, ha közülük egy is elvesz vagy tönkremegy, az annyi, mintha egy oldalt kitépnénk a történelemkönyvünkből. Fölöttébb szükséges lenne a hivatalos felfogás megváltozása is, fel kellene kutatni a még fellelhető építészeti emlékeket, értékeket – ebben a megyei tanács is segíthetne egy ilyen célt szolgáló program elindításával.
Épített örökségünk pillanatnyi állapotát néhány beszédes kép által is szemléltette Ferenczi, végül szó esett arról a szerepről is, melynek az épületek megőrzését, védelmét, feljavítását illetően a helyi önkormányzatokra, tanácsosokra kellene hárulnia. Jó példa erre itthon és külföldön is akad (például egységes falu- vagy városkép kialakítására való törekvés), már csak az hiányzik, hogy elöljáróink ezeket észrevegyék, és kövessék is – hangzott el. Az est keretében Szőts-Papp Zsuzsa és Simon Réka Ágnes a Kulturális Örökség Napok háromszéki programjáról számoltak be, a rendezvény Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében zajlott.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. szeptember 26.
Ady Endre
S ha Erdélyt elveszik?
„Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is” – egy legendás és vizionárius Ady-szöveg, 1912-ből.
Igazodhat-e, javulhat-e a mai társadalmak élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőt, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletöröttséggel készen kell állnunk minden elé.
Minden elé, ami akár bennünk rekedt babonák, akár humánus, szép indulataink, akár racionális megállapításaink miatt nagyon-nagyon fájdalmas. Emerrébb, keleti külvárosain a nyugati kultúrának, veszélyes a járás, s minden pillanatban tőrt szegezhetnek túlbizakodó hitünknek és életünknek. Gyermekségem legfurcsább fényű emléke, édesapánk sokszor ismétlődött ígérete évvégi tiszta jeles bizonyítványaink nagy hangulataikor: "no, most már igazán elmegyünk Erdélybe, a rokonokhoz".
Mi csak olyan erdélyszéliek voltunk, a Partium egy része, Sylvania, a Szilágyság, büszkébbek, kényesebbek, mint Transsylvania, mégis Erdélybe vágytunk. Dehogyis a rokonokért, mert kölcsönösen és rokonosan alig-alig tudtunk valamit egymásról mi és az erdélyiek. Gőzösvonatra se gondoltunk egy új, panamás, rossz, görbe, vicinális vasút nehéz dolgai folytán, és mert az apánk Erdélyhez méltatlannak vallotta a síneket. Ő ifjúságos korából Erdély postakocsis s fuvaros világára emlékezett ragyogó emlékekkel, s az Erdély-imádást naiv szándéktalansággal oltotta erősre, később tudatosra fiaiba[n].
Kocsival kellett volna az erdélyi nagy útnak vágnunk, régimódisan itt-ott, ismerősöknél és atyafiaknál megszállván, hogy két-három hét múltán kerüljünk vissza. Elmaradt a szép út, mi, a fiúk, fölnőttünk a száz kilométereket száguldó vasparipához, kiidegenedtünk a legendás rokonság emlékezetéből is, de Erdély máig megmaradt a mi Kaliforniánk-képpen.
Tudják, akik egy kicsit ismernek, hogy magamról a buta sovinizmust régen letörültem, s a nacionalizmusom: kétségbeesett alkud[o]zás sorsom és a között, ami már a legtöbb internacionalizmusnak is fölötte jár. Román barátaimnak, testvéreimnek, szeretettjeimnek már szinte unalmasan s kedvetlen kedvességgel, de majdnem egész hittel mondogatom el régi, komoly tréfámat: – Hiszen én nektek adom Erdélyt, ha kell Aradig és Máramarosszigetig is, a magam külön hazácskáját szintén, de nem hal-e majd [bele] ebbe Románia, akit én szeretek, s akinek én önzetlenül s már régen álmodom a legfényesebb jövendőt?
És mégis, Erdélyre gondolván el kell lágyulnom, ha nem is mint egy sipuluszi református papnak, de egy emlékekkel s szabadító vágyakkal egyképpen eltelt, kultúrás eklektikusnak.
Alig nyolc évvel ezelőtt, amikor éppen a Huszadik Század s a Társadalomtudományi Társaság embereitől várhattam mindent, ami megértésben kapható, s nekem okvetlenül, halálosan kellett, gyóntam már le valamit ebből. Árván, üldözötten, évszázadok keserű-sötét mélyébe hasztalan tekintve, babonára szorulva jajgattam föl hitetlenül: csak Erdély! Azóta egyre jobban tudom és hiszem ennek a babonának a miértjét: valóban az európai nemzet-társadalmak legparancsolóbban fejlődéses korszakában Erdély volt: Magyarország. Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is, s Magyarország pedig – nem volt. Úri bűnei talán Erdélynek is szörnyűek voltak, Werbőczi-szelleműek, mint a Habsburgok magyarországi, kegyelt és törökmentes nagyurainál, de igaz, saját kultúrára az az Erdély iparkodott, melynek románjai például bibliafordítást magyar fejedelmek által kaptak. S talán az új s ma már könnyen érthető Amerikán kívül, ha a régi keresztény Kelet Róma-ellenes s csoportos lázadásait leszámítjuk, sehol a szektáknak, tehát a lelkek forradalmának bujább talaja Erdélynél nem volt. És Erdélynek, a kicsi Erdélynek a magyarországi török hódoltság idején több lakosa volt, mint az úgynevezett s nemvolt Nagy-Magyarországnak.
Elpirulok a magam, látszó, romantikájától, de leírom, hogy Erdélynek külön lelke van, s fenyegető, brutális, de vajmi lehető térképváltoztatások két emlőről szakítanának le két ikergyermeket, a magyart és a románt. A szász megél vagy elpusztul magától is, eddig se csinált mást, s az ő ügyük hasonlatos volna az oroszországi német kolóniákéhoz. De mi, magyarok s az erdélyi románok gyökereinkkel lennénk kiszakítva, mihelyst ez az őrült militáris világ, melyet ma még a szociáldemokrácia legáncsolni képtelen, diplomaták diagnózisa szerint kezd gyógyít[a]ni bennünket. Rongyolt és csaknem reménytelen fajtának tartom a magyart, pláne hogy demokratizáló forradalmába beleordított, tiport a nagy kultúrájú rontás, a háború. Mai, barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamaros megvalósulása lehet tüzes vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt. De a dilemmás Erdéllyel évszázadok marasztaló szellemét lázítja föl a vad haza-politika, s hazátlanná tenne két szerencsétlen s minden más, nemes fölszabadulásra joggal váró nációt.
Beszéljünk-e a Romániába olvasztandó magyarságról, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál? Minden további kérdést és választ átengedek azoknak, akik nem olyan nagy soviniszták és politicienek, mint én, kinek csak Erdély-babonája túl nagy talán, de kinek Erdély egyetemes nyomorúsága fáj.
Hogy múljanak el, oh, már a srapneles igazságok, s hogy engedjenek bennünket a magunk srapneleivel, emberszerető és fölszabadító munkánkkal, tovább munkálkodni nemzettelen népboldogságokért. Huszadik Század 1912. november-december
Transindex.ro
S ha Erdélyt elveszik?
„Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is” – egy legendás és vizionárius Ady-szöveg, 1912-ből.
Igazodhat-e, javulhat-e a mai társadalmak élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőt, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletöröttséggel készen kell állnunk minden elé.
Minden elé, ami akár bennünk rekedt babonák, akár humánus, szép indulataink, akár racionális megállapításaink miatt nagyon-nagyon fájdalmas. Emerrébb, keleti külvárosain a nyugati kultúrának, veszélyes a járás, s minden pillanatban tőrt szegezhetnek túlbizakodó hitünknek és életünknek. Gyermekségem legfurcsább fényű emléke, édesapánk sokszor ismétlődött ígérete évvégi tiszta jeles bizonyítványaink nagy hangulataikor: "no, most már igazán elmegyünk Erdélybe, a rokonokhoz".
Mi csak olyan erdélyszéliek voltunk, a Partium egy része, Sylvania, a Szilágyság, büszkébbek, kényesebbek, mint Transsylvania, mégis Erdélybe vágytunk. Dehogyis a rokonokért, mert kölcsönösen és rokonosan alig-alig tudtunk valamit egymásról mi és az erdélyiek. Gőzösvonatra se gondoltunk egy új, panamás, rossz, görbe, vicinális vasút nehéz dolgai folytán, és mert az apánk Erdélyhez méltatlannak vallotta a síneket. Ő ifjúságos korából Erdély postakocsis s fuvaros világára emlékezett ragyogó emlékekkel, s az Erdély-imádást naiv szándéktalansággal oltotta erősre, később tudatosra fiaiba[n].
Kocsival kellett volna az erdélyi nagy útnak vágnunk, régimódisan itt-ott, ismerősöknél és atyafiaknál megszállván, hogy két-három hét múltán kerüljünk vissza. Elmaradt a szép út, mi, a fiúk, fölnőttünk a száz kilométereket száguldó vasparipához, kiidegenedtünk a legendás rokonság emlékezetéből is, de Erdély máig megmaradt a mi Kaliforniánk-képpen.
Tudják, akik egy kicsit ismernek, hogy magamról a buta sovinizmust régen letörültem, s a nacionalizmusom: kétségbeesett alkud[o]zás sorsom és a között, ami már a legtöbb internacionalizmusnak is fölötte jár. Román barátaimnak, testvéreimnek, szeretettjeimnek már szinte unalmasan s kedvetlen kedvességgel, de majdnem egész hittel mondogatom el régi, komoly tréfámat: – Hiszen én nektek adom Erdélyt, ha kell Aradig és Máramarosszigetig is, a magam külön hazácskáját szintén, de nem hal-e majd [bele] ebbe Románia, akit én szeretek, s akinek én önzetlenül s már régen álmodom a legfényesebb jövendőt?
És mégis, Erdélyre gondolván el kell lágyulnom, ha nem is mint egy sipuluszi református papnak, de egy emlékekkel s szabadító vágyakkal egyképpen eltelt, kultúrás eklektikusnak.
Alig nyolc évvel ezelőtt, amikor éppen a Huszadik Század s a Társadalomtudományi Társaság embereitől várhattam mindent, ami megértésben kapható, s nekem okvetlenül, halálosan kellett, gyóntam már le valamit ebből. Árván, üldözötten, évszázadok keserű-sötét mélyébe hasztalan tekintve, babonára szorulva jajgattam föl hitetlenül: csak Erdély! Azóta egyre jobban tudom és hiszem ennek a babonának a miértjét: valóban az európai nemzet-társadalmak legparancsolóbban fejlődéses korszakában Erdély volt: Magyarország. Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is, s Magyarország pedig – nem volt. Úri bűnei talán Erdélynek is szörnyűek voltak, Werbőczi-szelleműek, mint a Habsburgok magyarországi, kegyelt és törökmentes nagyurainál, de igaz, saját kultúrára az az Erdély iparkodott, melynek románjai például bibliafordítást magyar fejedelmek által kaptak. S talán az új s ma már könnyen érthető Amerikán kívül, ha a régi keresztény Kelet Róma-ellenes s csoportos lázadásait leszámítjuk, sehol a szektáknak, tehát a lelkek forradalmának bujább talaja Erdélynél nem volt. És Erdélynek, a kicsi Erdélynek a magyarországi török hódoltság idején több lakosa volt, mint az úgynevezett s nemvolt Nagy-Magyarországnak.
Elpirulok a magam, látszó, romantikájától, de leírom, hogy Erdélynek külön lelke van, s fenyegető, brutális, de vajmi lehető térképváltoztatások két emlőről szakítanának le két ikergyermeket, a magyart és a románt. A szász megél vagy elpusztul magától is, eddig se csinált mást, s az ő ügyük hasonlatos volna az oroszországi német kolóniákéhoz. De mi, magyarok s az erdélyi románok gyökereinkkel lennénk kiszakítva, mihelyst ez az őrült militáris világ, melyet ma még a szociáldemokrácia legáncsolni képtelen, diplomaták diagnózisa szerint kezd gyógyít[a]ni bennünket. Rongyolt és csaknem reménytelen fajtának tartom a magyart, pláne hogy demokratizáló forradalmába beleordított, tiport a nagy kultúrájú rontás, a háború. Mai, barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamaros megvalósulása lehet tüzes vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt. De a dilemmás Erdéllyel évszázadok marasztaló szellemét lázítja föl a vad haza-politika, s hazátlanná tenne két szerencsétlen s minden más, nemes fölszabadulásra joggal váró nációt.
Beszéljünk-e a Romániába olvasztandó magyarságról, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál? Minden további kérdést és választ átengedek azoknak, akik nem olyan nagy soviniszták és politicienek, mint én, kinek csak Erdély-babonája túl nagy talán, de kinek Erdély egyetemes nyomorúsága fáj.
Hogy múljanak el, oh, már a srapneles igazságok, s hogy engedjenek bennünket a magunk srapneleivel, emberszerető és fölszabadító munkánkkal, tovább munkálkodni nemzettelen népboldogságokért. Huszadik Század 1912. november-december
Transindex.ro
2014. szeptember 26.
Szórványotthon a magyarságért
Amiről két évtizeddel ezelőtt még csak álmodtunk, most valóra válik: vasárnap a régi református parókiából kialakított gyülekezeti központot és benne magyar diákotthont avatnak a Mezőség szívében, Nagysármáson – hálálkodik Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki évtizedek óta szívén viseli a szórványban élő magyarok ügyét.
Megtudtuk, hogy Nagysármáson (és nem csak) az egész magyar közösséget összefogta, megmozgatta a szórványkollégium létrehozása.
Felvállalták a szórvány-ügyet
Maros megye határánál, a Belső-Mezőségen levő kisvárosban mintegy ezerötszáz magyar él. Az elmúlt években többször szerveztek oktatási-, régiófejlesztési konferenciákat, keresve a megoldásokat a szórványosodás megállítására. A nagysármási közösség, Vetési László közbenjárásával, 2012-ben kereste meg a Kallós Zoltán Alapítványt és a Téka Alapítványt, támogatást kérve, hogy elérhessék: ne vonják össze az iskolában működő magyar alsó tagozatot. Erre az egyetlen megoldást az jelentette, hogy a környező településeken élő magyar gyerekeket is behozzák Sármásra, elkerülve, hogy román nyelven tanuljanak, beolvadjanak. Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója vállalta, hogy a helyi református egyházzal karöltve létrehoznak egy szórványkollégiumot, ahol a vidéki kisdiákoknak szállást, ellátást biztosítanak.
Nem vagyunk a meghátrálás emberei...
Balázs Lajos nagysármási református lelkész csak hosszas csengetés után veszi fel a telefont, hiszen épp a lámpákat szerelik, és a tanítónőket várják, akik a nagytakarításba besegítenek. Érdeklődésünkre elmondta, hogy már tavaly megszervezték a környező településekről ingázó kisdiákok ebédeltetését és a délutáni foglalkozást, hiszen fontosnak tartották azt is, hogy anyanyelvükön tanuljanak, de azt is, hogy megfelelő körülmények között töltsék napjaikat.
„A gyerekek szegény, nehéz körülmények között élő családokból származnak, ezért fontos a kollégium beindítása. A régi református parókia épületét alakítottuk át, ide költözhetnek majd be a gyerekek. Mozgósítottuk a környező települések lelkészeit is, hogy amennyiben tudnak kallódó gyerekekről, segítsenek meggyőzni a szülőket, hogy itt a magyar diákotthonban jó helyen lesznek. Egyelőre Mezőörményesről, Mezőölyvesről, Mezőbándról költöznek be gyerekek, és várjuk a mezőméhesi lelkész visszajelzését, hogy náluk van-e olyan gyerek, aki igénybe venné a kollégium által nyújtott lehetőségeket” – mondta a lelkész, akinek mottója a Zsidókhoz írt levélből van: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hit emberei vagyunk, hogy életet nyerjünk”.
Vetési László szerint azonban vasárnap felavatják az otthont, de most jön majd a neheze: „meg kell tölteni élő lélekkel, hívekkel, fiatalokkal, diákokkal. Bízunk benne, hogy sikerülni fog!”.
Támogatásra van szükség Balázs Lajos református lelkész elmondta, hogy ezután is bíznak a magyarországi és helyi adakozók, támogatók segítségében, de szívesen fogadnak mindenféle adományt, amellyel fenntartani, működtetni tudják a szórványközpontot. Aki e nemes ügyet támogatni szeretné, vegye fel a kapcsolatot a lelkipásztorral a 0743-476 790-es telefonszámon.
Simon Virág, Székelyhon.ro
Amiről két évtizeddel ezelőtt még csak álmodtunk, most valóra válik: vasárnap a régi református parókiából kialakított gyülekezeti központot és benne magyar diákotthont avatnak a Mezőség szívében, Nagysármáson – hálálkodik Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki évtizedek óta szívén viseli a szórványban élő magyarok ügyét.
Megtudtuk, hogy Nagysármáson (és nem csak) az egész magyar közösséget összefogta, megmozgatta a szórványkollégium létrehozása.
Felvállalták a szórvány-ügyet
Maros megye határánál, a Belső-Mezőségen levő kisvárosban mintegy ezerötszáz magyar él. Az elmúlt években többször szerveztek oktatási-, régiófejlesztési konferenciákat, keresve a megoldásokat a szórványosodás megállítására. A nagysármási közösség, Vetési László közbenjárásával, 2012-ben kereste meg a Kallós Zoltán Alapítványt és a Téka Alapítványt, támogatást kérve, hogy elérhessék: ne vonják össze az iskolában működő magyar alsó tagozatot. Erre az egyetlen megoldást az jelentette, hogy a környező településeken élő magyar gyerekeket is behozzák Sármásra, elkerülve, hogy román nyelven tanuljanak, beolvadjanak. Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója vállalta, hogy a helyi református egyházzal karöltve létrehoznak egy szórványkollégiumot, ahol a vidéki kisdiákoknak szállást, ellátást biztosítanak.
Nem vagyunk a meghátrálás emberei...
Balázs Lajos nagysármási református lelkész csak hosszas csengetés után veszi fel a telefont, hiszen épp a lámpákat szerelik, és a tanítónőket várják, akik a nagytakarításba besegítenek. Érdeklődésünkre elmondta, hogy már tavaly megszervezték a környező településekről ingázó kisdiákok ebédeltetését és a délutáni foglalkozást, hiszen fontosnak tartották azt is, hogy anyanyelvükön tanuljanak, de azt is, hogy megfelelő körülmények között töltsék napjaikat.
„A gyerekek szegény, nehéz körülmények között élő családokból származnak, ezért fontos a kollégium beindítása. A régi református parókia épületét alakítottuk át, ide költözhetnek majd be a gyerekek. Mozgósítottuk a környező települések lelkészeit is, hogy amennyiben tudnak kallódó gyerekekről, segítsenek meggyőzni a szülőket, hogy itt a magyar diákotthonban jó helyen lesznek. Egyelőre Mezőörményesről, Mezőölyvesről, Mezőbándról költöznek be gyerekek, és várjuk a mezőméhesi lelkész visszajelzését, hogy náluk van-e olyan gyerek, aki igénybe venné a kollégium által nyújtott lehetőségeket” – mondta a lelkész, akinek mottója a Zsidókhoz írt levélből van: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hit emberei vagyunk, hogy életet nyerjünk”.
Vetési László szerint azonban vasárnap felavatják az otthont, de most jön majd a neheze: „meg kell tölteni élő lélekkel, hívekkel, fiatalokkal, diákokkal. Bízunk benne, hogy sikerülni fog!”.
Támogatásra van szükség Balázs Lajos református lelkész elmondta, hogy ezután is bíznak a magyarországi és helyi adakozók, támogatók segítségében, de szívesen fogadnak mindenféle adományt, amellyel fenntartani, működtetni tudják a szórványközpontot. Aki e nemes ügyet támogatni szeretné, vegye fel a kapcsolatot a lelkipásztorral a 0743-476 790-es telefonszámon.
Simon Virág, Székelyhon.ro