Református ünnep Erdővidéken
Az Erdővidéki Református Egyházmegye fennállásának 360. évfordulója alkalmából presbiteri, majd nőszövetségi konferenciát szerveztek, szombaton pedig Baróton istentisztelettel és tudományos előadásokkal ünnepeltek. A Kálvin-emlékév lezárásának szánt eseménysorozat a hívők érdektelenségébe ütközött: bár köztudott volt, Barótra neves előadókat és vendéget várnak, átlagos istentiszteletet nem meghaladó érdeklődő volt csak jelen, és hiányzott több, a tájegységben szolgáló lelkész és baróti presbiter is.
A baróti református templomban tartott istentiszteleten Kántor Csaba püspökhelyettes a hit megtartó erejéről beszélt: az erdővidékiek nemcsak mondják, Tebenned bíztunk eleitől fogva, vagy hogy Erős várunk nékünk az Isten, hanem megélik, s nemzedékről nemzedékre átörökítik. Jelen nemzedéket arra kérte, használják a Bibliát, imádkozzanak, bizakodjanak, fogadják be és éltessék, erősítsék hitüket. Berszán István erdővidéki esperes úgy vélte, Kálvin János munkássága döntően befolyásolta a világ menetét, s jelentős hatással volt a magyarság sorsára is. Az Erdővidéki Református Egyházmegye évszázadairól szólva a megalakítását jóváhagyó 1654-es marosvásárhelyi zsinat, az 1954-es felszámolás és az 1990-es újjáalakítás pillanatait elevenítette fel. Bíró Béla egyházmegyei főgondnok felszólalása elején leszögezte: a csütörtöki nőszövetségi konferenciát követően két este dolgozott beszéde megírásán, ám mégsem azt fogja elmondani, mert azt ünneplő közösségnek, telt templomnak szánta, ám „szárazság idején nem szólhat az öröm szavaival”. Bíró Béla azon történelmi időkről beszélt, amikor még Erdővidéken huszonhatezer református munkálkodott, később, a fordulatot követően pedig főnixmadár módjára újjáalakult az egyházmegye. Buzogány Dezső teológiai professzor Kálvin Jánosról, „Isten ügyének védőjéről” beszélve elevenítette fel életének és munkásságának legfontosabb pillanatait. Mint mondotta, bár a székely legendák úgy tartják számon, hogy itt járt körünkben – néha még azt is tudni vélik, hol, melyik padban ült –, sőt, sok helyen jó magyar emberként írják le, ez nem igaz. Kálvin János nem volt magyar ember, magyarul sem tudott, Magyarországon és a székelységben sem járt, ám mégis meghatározza mindennapjainkat – mondotta a teológiaprofesszor. Benkő József egyenes ági leszármazottja, Darkó Jenő történész az Erdővidéki Református Egyházmegye történetéről, Szegedi László generális direktor az Erdélyben élő Kálvin-tiszteletről beszélt. Berszán István zárószóként arra biztatott, olvassuk Kálvin János ma is érvényes, ma is hatni tudó műveit. Az altemplomban megtekinthető volt az a gyűjtemény, amely Kálvin János genfi reformátornak állított emléket. Fellépett a Zathureczky Kórus, Bartha Levente és Moroianu Anna szavalt.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Iskolanap a pécskai magyar iskolában
Virágtánc és bűvészmutatvány
Immár hagyománnyá vált, hogy a pécskai 2-es Számú Általános Iskola megrendezi szeptemberben az Iskola napját, azt az ünnepséget, amelyik kötetlenebb környezetben hivatott bemutatni az iskolát, a pedagógusokat és diákokat. A cél, szorosabb kapcsolatot kiépíteni az intézmény és az idejáró diákok szülei között.
Ebben az évben szeptember 7-én Játszd újra! címmel került megrendezésre az Iskola napja, amelyet a román tagozat osztályainak játékokkal és sporttevékenységekkel teletűzdelt programja indított.
Délután ezt az iskola vonzáskörébe tartozó 3-as és 4-es magyar tannyelvű óvodába járó gyermekek évszakokat idéző versei és magyar népi tánca követte, melyet a közönség vastapssal jutalmazott. Ezután tanárok, szülők és diákok részt vettek a szentmisén a római katolikus templomban.
A mise után Bede Bacsilla Eszter, a pécskai 2-es Számú Általános Iskola igazgatója ünnepi beszédében megköszönte Antal Péternek, Pécska polgármesterének a támogatását, a helyi támogatók segítségét, valamint a gyermekeket felkészítő óvónők, tanítónők, tanárok és az iskola munkaközösségének áldozatos munkáját, melynek eredményeképpen ez a színvonalas előadás létrejöhetett. Elmondta, hogy ez alkalommal az volt a szándékuk, hogy visszahozzák a játékosságot, a gyermeki lelkületet és lendületet az Iskola Napjának eseménysorozatába.
Az ezt követő előadáson az I–IV. osztályosok virágtánca és verses összeállítása ugyancsak nagy sikert aratott, míg a V–VII. osztályosok diákjai bűvészmutatványokkal ámították el a közönséget, majd az őszt és az iskolát idéző versek következtek. A diákelőadás záróakkordjaként, Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt című vidám jelenetét adták elő a diákok, elsöprő sikerrel.
Az est vendégfellépői három órán át szórakoztatták a jelenlévőket. A délvidéki Kiss Izabella Zentáról nép- és műdalokat énekelt. A Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport két táncrendet mutatott be a repertoárjából. Miltaller LaliésJuli egy órát zenélt a közben vacsorázó szülőknek és vendégeknek. A programot a makói MetalstorM zenekar zárta, akik a Tóth István-vezette Váll-KerKft. jóvoltából egy óra tízperces kitűnő muzsikával örvendeztették meg a kitartókat.
Az Iskola Napjának legfontosabb eredménye talán az volt, hogy újra szorosabb köteléket és egységet teremtett az oktatási intézmény, diákok és szülők között, mely kapcsolat rendkívül fontos egy olyan közegben, ahol a magyarság, az iskolában tanuló magyar diákok száma mind jobban fogyatkozik, hogy itt, ebben az épületben még sok pécskai ifjú generáció tanulhasson jól, tanulhasson magyarul, s tölthesse meg szívét-lelkét tudással és egész életre szóló élményekkel.
Bölöni Péter, Nagy István, Nyugati Jelen (Arad)

Bartók Béla nyomában
A hétvégén tartotta kihelyezett ülésszakát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) népművészeti tagozata Jobbágytelkén abból az alkalomból, hogy a faluban Bartók Béla 1914-ben tett látogatást.
A záróünnepség vasárnap délután a falumúzeum udvarán vette kezdetét, ahol a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikar hét dalt adott elő a Bartók által itt gyűjtött anyagból, Galányi András akadémikus szavalta el Bóda István Bartókhoz írt versét, majd Nagy Zoltán magyarországi művész szólt az általa készített kerámia emlékkompozícióról.
Amikor felkérték a feladatra, az Erdő, erdő, erdő című népdalt találta a legkézenfekvőbbnek az alkotó: az erdőt egyetlen fa jeleníti meg, de ott van a tizenkét madár és néhány információ a zeneszerző 1914. évi nyárádmenti gyűjtőmunkájáról. A száz kerámialapból összeállított zománcozott kültéri alkotást a Regnum Marianum Egyesület rendelte meg és adományozta a falunak tavaly. A magyarországi egyesületet képviselő Nagy Vera szerint érdemes lenne Nyárádremetén, Nyárádköszvényesen, Székelyhodoson és Ehedben is hasonló emlékjelekkel megörökíteni a száz évvel ezelőtti pillanatot.
A falumúzeumban külön sarok emlékezik Bartók itteni gyűjtésére. Az MMA tagja, a budapesti Stoller Antal már 2008-ban kezdeményezte az emléksarkot, és a meglévő tárgyi anyagokat idén sikerült gazdagítani: a Magyar Néprajzi Múzeumtól sikerült beszerezni számos itt gyűjtött dal kottáját színesben, amin jól látszik, hogy Bartók többször is nekifogott egy-egy dal feldolgozásának.
Továbbá megszerezték az eredeti, fonográffal készült felvételek digitális változatát is, amely most már hallható a múzeumban, de néhány levél is olvasható itteni munkája kapcsán. Hunyadi László képzőművész egy Bartók-emlékplakettet adományozott az ünnepi alkalomból a múzeumnak – tudtuk meg Stoller Antaltól.
A népzene legnagyobb tudósa
Vasárnap délután kerekasztal-beszélgetést tartottak Bartók gyűjtőútjáról. A kolozsvári Almási István népzenekutató elmondta: Bartók 1914 áprilisában sokat gyűjtött a Nyárádmentén, csupán Jobbágytelkén negyven dalt rögzített. „Hatalmas arányú gyűjtőmunkája, precíz lejegyző technikája, szilárd logikai rendszerezései, valamint a zenei néphagyomány sokféle kérdését tárgyaló kimagasló írásai Bartókot a kelet-európai népzenei kultúrák legnagyobb tudósává avatták” – méltatta a professzor a zeneszerzőt. Az is kiderült: Bartók a Cantata profana szövegét a Jobbágytelkéhez közel lévő Felsőorosziban gyűjtötte.
Bartók Jobbágytelkén töltött napjairól egy 1981-es újságcikkből kiderült: Petres József kántor családjánál szállt meg, hangfelvételeit is itt rögzítette, de sokat járta a környező falvakat is. Ehedben 19, Köszvényesen 26, Remetén 37, Jobbágytelkén pedig 40 (egyes állítások szerint 41) népdalt rögzített. „Szűkszavú ember volt, de a gyermekeknek hamar megnyílt, játszott velük, elutazásakor cukorkát osztogatott nekik” – hangzott el a zeneszerzőről.
Műsor a helyieknek is
Az MMA a vasárnapi ünnepséget megelőzően a hétvégén a faluban tartotta kihelyezett ülését. A kihelyezett ülések célja, hogy a tagok megismerjenek egy vidéket, népművészeti szempontból értékes helyeket. Az idei üléseken az adminisztratív ügyek mellett megtárgyalták, hogy a jövőben kiket támogatnak, de főleg az MMA által támogatott ösztöndíjasok számoltak be munkájukról: az erdélyi Demeter Miklós és Péter Alpár, a magyarországi Major Balázs, Vágner Zsolt és Kerekes Ibolya.
Stoller Antal, a jobbágytelkiek régi ismerőse és támogatója elmondta: tavaly kezdeményezte, hogy idén itt tartsák a kihelyezett tagozati ülést. Bízik abban, hogy az akadémikusok és vendégek jó hírét viszik Jobbágytelkének, ő pedig továbbra is azon dolgozik, hogy anyagi forrásokat szerezzen a helyi falumúzeum és tájház felújítására abból a célból, hogy vendégek fogadására alkalmassá tegyék azokat.
Vasárnap népművészeti műsorra került sor, amelyre nemcsak a vendégek, hanem sok helybéli is kilátogatott. A jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport három korosztálya, de a Fölszállott a páva verseny díjazottja, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes is fellépett.
Műsorszámai közben az MMA néhány tagja is színpadra lépett. Petrás Mária moldovai csángó énekes gregorián dalt és archaikus imádságos éneket adott elő, Kobzos Kiss Tamás Lajta László gyűjtéséből válogatott, Sipos László gyimesi csángó muzsikát szólaltatott meg. Hétfő este a tervek szerint a marosvásárhelyi Dzseztán, a Cinige Zenekar, az Öves Együttes és a Maros Művészegyüttes lépett fel.
Gligor Róbert László, Krónika (Kolozsvár)

Folytatódnak a román karhatalmi erők megfélemlítési akciói Háromszéken
Folytatódnak a román karhatalmi erők megfélemlítési akciói, elmúlt pénteken Ütő Gusztávba kötöttek bele, aki Székelyföld – Ţinutul Secuiesc – Székely Land és Autonómia feliratú táblákkal kampányolt az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtői mellett.
Az Erzsébet parkkal szemben, a Mikó Imre utca sarkán lévő üzlet előtt gyűjtötték pénteken a Szilágyi Zsolt államelnök-jelöléséhez szükséges aláírásokat a néppártosok, és Ütő Gusztáv képzőművész is csatlakozott hozzájuk, hogy tábláival felhívja a figyelmet: az EMNP és jelöltje elkötelezett az autonómia mellett. A déli órákban mentek hozzá a rendőrök, és a táblák felől érdeklődtek. Ő elmagyarázta, hogy ezek 2011-ben és 2012-ben született műalkotások, az Autonómia feliratú festmény, a másik számítógépes grafika, ő pedig doktor Ütő Gusztáv, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára. A rendőr erre igen arrogánsan válaszolt: ez vicc. Ütő sértőnek találta megnyilvánulását, és kikérte magának, ő sem Székelyfölddel, sem az autonómiával nem viccel.
Az egyre élesebb szóváltásra érkezett meg Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki elnöke, újságíró, aki többször is megkérdezte a rendőröktől, hogy tulajdonképpen mi a kifogásuk, de választ nem kapott. Felhívta figyelmüket, hogy nincs joguk ilyen hangnemet használni, a gúnyos, kioktató szövegek ideje lejárt, ám csak akkor csendesedtek valamelyest a karhatalom képviselői, amikor kiderült, újságíró, és hogy engedéllyel, bérelt helyen gyűjtik az aláírásokat. A rendőrök végül autóba ültek, ott még telefonálgattak egy darabig, majd távoztak – mesélték az érintettek. Ütő Gusztáv kitért arra is, másnap ismét kiállt tábláival ugyanoda, ekkor már nem egyenruhások, hanem más „furcsa” alakok környékezték, brassói és helyi románok próbálták meggyőzni az autonómia káros voltáról.
Bedő és Ütő egyöntetűen hangsúlyozta, az ilyen és hasonló akciók azt bizonyítják, „valamit nagyon jól csinálunk, ha ennyire tartanak tőlünk, ennyire meg akarnak állítani”. Kiemelték: nem hátrálnak meg, folytatják, amit elkezdtek. Ütő Gusztáv ugyanakkor azt is elmondta, vele bakalódjanak azok, akiknek nem tetszik, mit tesz, ne nyolcvanéves édesanyját zaklassák éjszakai csengetésekkel. „Ahányszor kiállok a táblákkal, felkerül egy-egy ilyen kép a közösségi oldalra, éjszaka becsengetnek édesanyámhoz. Idén ez már ötször-hatszor megtörtént. Legyen férfi, aki ezt teszi, s velem álljon ki, ne édesanyámat riogassa” – mondotta Ütő Gusztáv.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mintha nemzeti esküt tettünk volna
Emlékezés egykori iskolám, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dolgában.
Albert Ernő tanár úr 1954-ben friss diplomájával meg sem állott a sepsiszentgyörgyi vasútállomásig, onnan az ún. Egyes Számú Fiúlíceumig már csak gyalog a hajdani jegenyesoron, nem lévén jármű. Azaz akkor még volt egy lovas fiáker, de én úgy gondolom, a csíkdánfalvi derék tanár azt nem vette igénybe. Internátusi felügyelő tanárunk lőn, más iskolában tanított egy ideig. Ő közelített felénk, végzősök felé akkor azzal a kérdéssel, szeretnénk-e egy székely népi tánccsoportban is dolgozni? Ajaj, örömest, volt a válaszunk.
A lánylíceum adott lányokat, és a tanár úr igazgatta botlábainkat jó irányba. Ez volt a kezdet. Emlék, néha sírdogálásra igazgató. Büszkék már nem vagyunk az elsőségre, inkább meghatottan gondolunk tizenhat éves önmagunkra. És könnyeket nyelve, látván a mai Mikó Kollégium együttesének hivatásos szinten rebbenő csoportját.
Csak székely néptáncokat tanított a tanár úr, ha jól emlékszem. Egész estére nem tellett műsorunk, igen-igen kezdők voltunk, valóságos neandervölgyi néptáncosok a kisvárosban. 1955-ben viszont mi adtuk a tanévzáró műsor „gerincét”, hatalmas meglepetést és hálás tapsot idéztünk a közönségnek. Nekem még szónokolnom is kellet az ünnepségen. Eddig sem feledtem, még egy kis ideig nem is, az intézet aligazgatójának, Dobolyi Lászlónak nem színpadi(-as), de szeretetteljes üdvözlő, köszönő szavait az előadás után. Táncoltunk más ünnepi alkalmakkor is, voltunk falvakban is színpadon. A tánccsoportot mindig rajongva fogadták. Magyarázható ez „egyedi” voltunkkal is, de a kezdők lelkesedésével, mindent akarásával is.
Akkor kezdett már mennybe menni Albert Ernő, a későbbi igazgató, a népköltési gyűjtő, a későbbi író, örök nagy tanító-tanárunk. Soha egy hangos szava nem volt senkihez, pedig a középkori kollégiumok elvadult bentlakási hagyományait vadul őrző internátus felügyelői, sőt már nagydiákjai is valóságos megalázó diktatúrát éltettek. Albert Ernő a sok pocsék gúnynév labodái között kapta – éppen magatartása, élhető szavai és szándékai révén – a Szerényke nevet. Csak a nagyot teremtők tudnak szerények maradni – nem közhely ez. A gyenge tanulók, a cingár zenészkéink is tudták és vallották mindezt.
Mondhatni egyetemes, intézeten belül általános volt ez a meggyőződés, és már akkori tapasztalataim is figyelmembe igazították: a tanárok is így viszonyultak a csizmás, dús hajú fiatal tanárhoz. Ő hozta, hozatta Csíkdánfalváról, honnan is még a székely ruhákat a csoportnak. Egy alkalommal kérdezte tőlünk, tudnánk-e csizmákat szerezni valahonnan, falvainkból. Mi Uzonban laktunk, tudtam egy kedves bácsiról, hogy néha szép csizmában jár, jelentkeztem, hogy elkérem. Ideadta, vittem, de a tanár úr nagyot nevetett: Zoltán, ebbe kétszer is beleférsz, el se bírod talán... Égtem és kénytelen voltam vele nevetni. De került valahonnan, kerített mindnyájunknak lábbelit.
Valamikor ’55 tavaszán Albert tanár úrnak el kellett utaznia valahová. Magához intett, és azt mondotta Páll Zsolt táncos barátom jelenlétében, hogy az internátus kulcsait rám bízza, én leszek a felügyelő, tartsunk rendet. És elbúcsúzott, kézfogással! Ez volt életem első hatalmas megbízatása, a bizalom megismerésének első alkalma. Érettségi után (17 évesen) azonnal munkába álltam.
Asztalosműhelyben „képesítetlen munka”. Kenyér kellett, pénz egyetemre. Ma ez nem divat. ’56 őszén jelentkeztem Nemes Antal igazgatónál a Mikóban, és fölvettek internátusi felügyelőnek. Azért mentem oda, mert ott szinte egész nap tudtam készülni egyetemre. Be is jutottam. A tánccsoport már élt, már jobban táncoltak és többen, mint mi, akkor már vegyes volt a líceum is, gyönyörű lányokkal. Kívántam erősen a táncot, és folytattam aztán az egyetemen az első héttől kezdve.
Gyermeki eszmélésem, fölserdülésem egy Kis-Küküllő menti falucskában, Bordoson történt meg velem. Ott ismertem meg a székely hagyományrendszert, a népdalkincs éltető erejét, panaszt, keservet, örömet közvetítő szerepét, ahogy az volt. Akkor csobbantam-cseppentem bele az Albert Ernő-féle rendszerezésbe és gazdagodásba. Hallatlan meghatározó ereje volt ennek a „II. osztálynak” a Mikó Kollégiumban. A Bolyai Tudományegyetem híres tánccsoportjába, az Albert Ernő helyébe jelentkeztem, és már az első hét végén ott táncoltam, közel öt éven át.
A csoda ismétlődött, majd Korondon tanárként ismét, a székely táncvilág egyik fővárosában. Ezt cselekedte Ernő úr velem, velünk. Bizony, valóságos karmester volt Ő. Intett, lépnem kellett, és jó irányba. Újságíróként, költőként, regényíróként mindenütt kísért esküként ez a hitvallás: a nép, annak sorsa, művészete iránti elkötelezettség. Tanár koromban már mint költőt keresett föl Albert Ernő, írnék-e verset a Mikó nagy rektora, Csutak Vilmos emlékére? Megírtam. Aztán a nagy népköltési gyűjtő, Konsza Samu tanár úr felé terelte költői emlékezetem, s nem hiába.
Már szerkesztő koromban, 1969 őszén keresett föl akkori s örökös szerénységével: vállalnám-e megírni a Székely Mikó Kollégium himnuszát, Dancs Árpád zenéjével? Úristen, ettől megrendültem. Még a derekam is didergett. De – megírtuk, éppen most 45 éve. Míg dolgoztunk, a zeneszerző, Árpi édesanyja könnyezett, és boldog volt, amikor Árpi kiáltotta: köszönjük a süteményeket, édesanyám! És szaladtunk Albert Ernő igazgató úrhoz, fogadott Csongvai aligazgatóval, vittek-ragadtak egy harmóniumhoz (!). Meghallgatták először: Ernő dermedten, másodszor könnyesen mind a négyen, aztán DA CAPO harmadjára, akkor már ujjongva. Azt sem tudtam, melyik földrészen vagyok boldogságomban. Mert akkor mind az öt földrész székely magyar volt ám. Az én iskolám himnuszát megírni...!
A helyi Megyei Tükör hetilap szerkesztője valék, vittem Dali Sándor főszerkesztőnek a szöveges kottát: – ez a himnusz... Elolvasta kétszer, akkor azt kiátotta derűsen, hogy Zoli, maga megbolondult? Mondtam, nem, miért kellett volna? – Ebben az országban csak egy himnusz van, s az a párté. Szombaton megjelent az „ének”. Nagy híre a hírem lett. 1995-ben, már Pesten mondta költő barátom: minden versemet odaadnám, csak hogy az én iskolám ballagói az általam írt himnuszt énekeljék! 1985-ben a kommunista párt betiltani akarta, de legalább lefordítani románra. Nem tettük meg. Azóta minden iskolai megnyilvánuláson éneklik.
És ez csöppnyi mindabból, ami az „elindíttatásunk” után történt egy irányban. Éltében értékelem Albert Ernőt. És részben azért, hadd lássák a tanárok ma is, hogy nemcsak tanítani kell, de elindítani is jó felé a fiatalokat. Írom mindezeket a másfélszáz éves Székely Mikó Kollégium ünnepe alkalmából.
Czegő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Készül a sejttérkép
– beszélgetés dr. Barabási Albert Lászlóval
Egyáltalán nem volna meglepő, ha a közeljövőben dr. Barabási Albert László Nobel-díjat kapna – csak az nem világos, hogy fizikából-e vagy orvostudományból. Az általa létrehozott és az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája által bejegyzett új tudományág, a hálózatok tudománya egyre nagyobb teret nyer. Addig is, amíg Nobel-díjra jelölnék, elmondhatjuk, földink neve felkerült az idei Prima Primissima-díj jelöltjei közé a Magyar tudomány kategóriában. A bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának vezetőjével Tusnádfürdőn beszélgettünk.
– Székely Hírmondó? Hát akkor talán kezdjük azzal, hogy én Oroszfaluban jártam iskolába – indítja a beszélgetést dr. Barabási Albert László. – Igaz, rövid ideig, mert egy adott ponton úgy döntött a család, hogy légúti problémákkal küszködöm (efelől erős kétségeim vannak utólag, de most már mindegy), és ezt javítandó, második osztályos koromban elküldtek egy fél évre anyai nagyanyámhoz Oroszfaluba. A nővérem hatéves koráig ott élt. Édesanyám is odajárt, anno, őt még az Imecs házaspár tanította. Amúgy Karcfalván születtem, de valójában Balánbányán laktunk, Csíkszeredában végeztem a középiskolát, Bukarestben, majd Budapesten a fizikát, Bostonban doktoráltam, s most a Northeastern és a Harvard Egyetemeken tanítok, ahol olyan kiváló tanítványaim voltak, mint Antal Réka Kolozsvárról vagy éppen Ravasz Erzsébet Sepsiszentgyörgyről, aki amúgy azóta maga is a Harvardon tanít, vagy Dezső Zoltán Csíkszeredából.
– Mit jelent az, hogy skálafüggetlen hálózat, és hol vannak ilyenek?
– Mindenütt. Skálafüggetlen hálózat az internet, a szociális hálók, az emberi társadalom, a komplex áramkörök, de a terroristák vagy az emberi test sejtjei is skálafüggetlen hálózatot alkotnak. Közös jellemzőjük, hogy „nem demokratikusak”: vannak nagyon „behuzalozott” csomópontok (a társadalomban például a közismert sztárok, politikusok), és vannak olyanok, amelyekhez csak néhány huzal fut – ezek száma egy nagyon szoros törvényszerűséget, ún. hatványfüggvényt követ. Véletlen hatásokra nagyon robusztusak, ugyanakkor, ha „feltérképezzük” őket, ismerjük, hogy hol vannak a nagyon erős csomópontjaik, akkor ezek semlegesítésével összedől a hálózat. Például a betegség, az egy „kártékony sejthálózat”. Pontos térképpel megsemmisíthetők lennének a fontos csomópontjai, azaz meggyógyulna a szervezet. A Harvard Egyetemen létrehoztak két évvel ezelőtt egy Hálózati Orvostudományi Intézetet, ahol több mint kétszáz kutató dolgozik. Cél az emberi test sejthálózatának feltérképezése. Sziszifuszi munka, de az emberi testnek véges számú sejtje van, előbb-utóbb meglesz a térkép. Most húsz százaléknál tartunk, és már ezzel a részismerettel is hatalmasat ugorhat az orvostudomány. Becslésem szerint a teljes térkép harminc év alatt készülhet el, de egy nyolcvan százalékos beazonosítást már tíz éven belül elérünk. Ez, elvben, nagyon sok betegség gyógyítását lehetővé teszi majd.
A dr. Barabási Albert Lászlóval készült teljes beszélgetést a 2015-ös Székely Kalendáriumban olvashatják majd.
Erdély András, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Törölnék a Napocát Kolozsvár román nevéből
Kolozsvári polgárok egy csoportja civil kezdeményezéssel szeretné elérni, hogy töröljék Kolozsvár hivatalos nevéből a Napoca szót.
A város hivatalos román nevét negyven évvel ezelőtt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor kezdeményezésére elnöki rendelettel módosították Cluj-ról Cluj-Napocára. A névmódosítással a kommunista rezsim a románok kolozsvári őshonosságának a tudatát kívánta erősíteni. Erre az adott lehetőséget, hogy a város helyén a római korban Napoca nevű település állt, amelyet 124-ben Hadrianus császár nyilvánított municípiummá, és a Dacia Porolissensis provincia fővárosává. A névmódosítást rögzítő, 1974 október 16-án keltezett elnöki rendelet az esemény 1850. évfordulóján született. A kommunista diktatúra éveiben a város neve az erdélyi magyar sajtóban is Kolozsvár-Napocaként, majd az 1980-as évek második felében Cluj-Napocaként jelenhetett meg.
Kolozsváron ez év tavaszán indult mozgalom azzal a céllal, hogy iktassák ki a város hivatalos nevéből a Nicolae Ceausescu elnöki rendeletével bevitt Napoca szót. Györke Zoltán, Kolozs megye korábbi alprefektusa, a kezdeményezés elindítója az MTI-nek kedden elmondta, kétszer keresték meg írásban Emil Bocot, Kolozsvár polgármesterét azzal a kérdéssel, hogy fontosnak tartja-e a névmódosítást, és hajlandó lenne-e helyi népszavazást kiírni erről. Választ egyik levelükre sem kaptak.
A város elöljárójának és önkormányzatának a véleménynyilvánítása azért fontos, mert a román törvények értelmében csak a polgármester írhat ki helyi népszavazást. A kezdeményező hozzátette, megoszlik a jogászok véleménye abban a kérdésben, hogy van-e egyáltalán szükség helyi népszavazásra a névmódosítás kérdésében. A parlament ugyanis népszavazás nélkül is hatálytalaníthatja Nicolae Ceausescu 1974-es elnöki rendeletét.
Györke Zoltán hozzátette, a névmódosítás kezdeményezői akkor sem mondanak le céljukról, ha a város vezetése nem hajlandó foglalkozni a kérdéssel. Ez esetben állampolgári kezdeményezéssel terjesztenék a parlament elé a névmódosítás törvénytervezetét. Ehhez közjegyző előtt kell létrehozni egy legkevesebb tíz személyből álló kezdeményező bizottságot, melynek a javasolt törvénykezdeményezés publikálásától hat hónap alatt kell százezer támogató aláírást gyűjtenie.
A kezdeményező bizottság hivatalosan még nem alakult meg, de 15 olyan kolozsvári személyiséget számolnak a sorába, akik máris a kezdeményezés élére álltak. Ezek között több közismert egyetemi tanár, újságíró szerepel. Györke Zoltán elmondta, az egyelőre csak informális találkozókat tartó csoport 2/3-át román személyiségek alkotják.
Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere az MTI-nek elmondta, az önkormányzat keretében még informálisan sem tárgyaltak a kezdeményezésről. Hozzátette, ha akadna olyan román párt, amelyik a kezdeményezés mellé áll, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi képviselői örömmel segítenék azt a többség kialakításában.
Az alpolgármester hozzátette, a névmódosítás csak a város román nevét érintené. Romániában 2001-ben fogadták el ugyanis azt a helyi közigazgatási törvényt, amely az anyanyelvhasználat jogát és a kétnyelvűséget is előírja azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. A törvény mellékletébe – az 1992-es népszámlálási adatok alapján – Kolozsvár is bekerült, és a város magyar neve hagyományoknak megfelelően, Napoca nélkül szerepel. Azóta azonban húsz százalék alá csökkent a kolozsvári magyarság számaránya, így a kétnyelvűségre vonatkozó törvényi előírásokat nem alkalmazták a városban.
MTI, Székelyhon.ro

„Gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért feljelentették Pontát
„Gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért feljelentette Victor Ponta miniszterelnököt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) az ActiveWatch nevű román egyesület kedden. A médiafigyelő civil szervezet egy televíziós műsorban elhangzott hasonlatért kérte a miniszterelnök megbírságolását. A szociáldemokrata miniszterelnök azt állította, hogy politikai ellenfele, a jobboldali Traian Basescu tíz éves államfői ténykedése „olyan következményekkel járt a román társadalomban, mint a náci rezsim Németországban".
Az ActiveWatch szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezáltal megalázza a holokauszt áldozatait.
Klaus Johannis, a jobboldali Keresztény-liberális Szövetség államfőjelöltje azt mondta: bármelyik európai politikusnak a hivatalába került volna egy ilyen kijelentés. Kifejtette: a hasonlat megengedhetetlen sértés azoknak, akiknek el kellett szenvedniük a náci diktatúrát és annak következményeit, Pontának pedig legalábbis bocsánatot kellene kérnie, amennyiben tévedésből tett ilyen kijelentést.
Ponta kijelentését korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle.
Közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát. Az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta azt állította: Veinert megtévesztette az a „túlzó, lejárató kampány", amelyet Basescuval kapcsolatos „politikai nyilatkozata" ürügyén indítottak ellene politikai ellenfelei. Ponta azzal védekezett: amikor Basescu kommunistáknak nevezi a szociáldemokratákat, akkor vélhetően ő sem tagadja ezzel a kommunisták által elkövetett bűnöket.
A CNCD faji, etnikai, nemi, vallási, szociális és más természetű diszkrimináció esetén állapíthat meg kihágást: az egyének kárára történt hátrányos megkülönböztetést 30 ezer lejig, csoportok diszkriminációját pedig a 100 ezer lejig terjedő bírsággal sújthatja.
MTI, Erdély.ma

A játéké a főszerep (Kezdődik a Pulzart)
A játék évében játékosnak szánt sajtótájékoztatón ismertették a szervezők az idén második kiadásához elért Pulzart Fesztivál programját: a ma kezdődő, vasárnap estig tartó rendezvényen a színházé, általában a játéké a főszerep, de azért irodalomból és képzőművészetből is jut minden napra. Szerencsés időszakban szervezik a Pulzartot, a nyár lejárván, szabadságolásokból feltöltődvén, a kultúrafogyasztó sepsiszentgyörgyiek – és nem csak – kiéheztek már mindenféle színházi előadásokra – véli Sztakics Éva alpolgármester. Hozzátette, a fesztivál megrendezésére az önkormányzat saját költségvetéséből 120 ezer lejt különített el, ehhez még egymillió forintos támogatást adott a Nemzeti Kulturális Alap, a jegybevételből olyan húsz-harminc ezer lejre számítanak. A fesztivál alakulását Barta Mónika, a rendezvényt szervező városimázs iroda vezetője ismertette. Elmondta, több egyeztetés után arra a megállapításra jutottak, a játék évének nem csupán a színészek játékát kell jelentenie, de a mindennapokba becsempészett játékot, a városlakókat is erre szólító kezdeményezést. Ennek megfelelően rendhagyó megnyitója lesz a Pulzartnak holnap délelőtt, nem díszbeszéddel, hanem egy nagy közös játékkal, az Erzsébet parkban és a városközpont több részén kihelyezett pityköves játék, twisterek, pókhálós, fakarikás játékok felajánlásával – ezek egyébként a fesztivál egész ideje alatt köztéren maradnak, bárki bármikor elszórakozhat velük. A megszólítás amúgy célzatos, hiszen a rendezvények legtöbbike korlátozott befogadóképességű zárt terekben zajlik, így a központban, illetve a város több helyszínén kihelyezett játékoktól azt remélik, a városlakók jobban átérzik, hogy épp fesztiválozik Sepsiszentgyörgy. A Pulzart programjának összeállításában azt tartották szem előtt, hogy ne csak ismert nevű művészeket hívjanak el, hanem új irányvonalakat mutathassanak meg, illetve pályakezdők – fiatal rendezők, látványtervezők – is bemutatkozási lehetőséghez jussanak. Fontosnak tartották ugyanakkor az alkotókkal való személyes találkozás lehetőségének biztosítását, és nemcsak a színészekkel, hanem írókkal, képzőművészekkel is: ezért került a rendezvény minden napjára egy-egy író-olvasó találkozó, kiállítás-megnyitó – és e téren újdonság egy újabb sepsiszentgyörgyi tárlatlehetőség avatása, a Köntés Kiállítótéré. Ami a színházi előadásokat illeti, műfajilag hihetetlenül színes a kínálat, fogalmazott Márton Imola, a M Stúdió vezetője, a tárgyszínházi, dokumentum-színházi előadásoktól a prózai, táncszínházi és táncperformance-ig minden stílusból kaphat ízelítőt a néző.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kapunyitás előtt a Sapientia bentlakása
Egyelőre "háziaknak"
Az utolsó 500 méterhez érkeztek a munkálatok a Sapientia marosvásárhelyi karának tavaly óta épülő bentlakásánál, és remélhetőleg szeptember 15-én, tanévkezdéskor a diákszálló megnyitja kapuit első lakói előtt – nyilatkozta dr. Kelemen András, a kar dékánja. A magyar kormány finanszírozásával felépített, 240 férőhelyes bentlakásban garzon és apartman típusú lakások várnak a diákokra, eddig száz igénylés érkezett, elsősorban az elsőévesek részéről. A dékán elmondta, hogy egyelőre a Sapientia diákjainak biztosítanak szállást, a későbbiekben viszont, ha úgy alakul, más egyetemek hallgatóit is befogadják. A többszintes épületben lévő garzonok lakóinak 170, az apartmanokba beköltöző diákoknak 130 lejes bérleti díjat, illetve a közköltséget kell majd fizetniük, ugyanakkor havi 150 lej értékben étkezési jegyet is kell váltaniuk a tanintézet főépületében lévő étkezdébe. A bentlakás saját étkezdéje majd az elkövetkezőkben felépítendő második épületszárnyban kap helyet. Dr. Kelemen András arról is tájékoztatott, hogy a Sapientia marosvásárhelyi karán jövő hét elején, hétfőn indul az élet, az első úgynevezett regisztrációs hét lesz, amikor is az adminisztrációs ügyek intézése zajlik, a tanítás szeptember 22-én kezdődik, az ünnepélyes tanévnyitóra viszont csak október 3- án, az egyetem napján kerül sor.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan csak a diákok egy részének tud bentlakást biztosítani, a főépületben 6, a Joliot Curie utcában lévő internátusban 27 hely áll rendelkezésre. Ezekre eddig 40 diák jelentkezett, az őszi pótfelvételi után azonban még bizonyára nő az igénylők száma. A szobák kiosztását illetően az elsőéveseknél a felvételi, a többieknél a tanulmányi eredményt veszik figyelembe, pár helyet pedig a szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok számára tartanak fenn – tudtuk meg az egyetem titkárságán.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szeptember 10–15. között függesztik ki a bentlakási helyeket. A Petru Maior Egyetem internátusi helyeiről a tanintézet gazdasági igazgatójának távolléte miatt nem sikerült információhoz jutnunk, az azonban egyértelmű, hogy az új bentlakási épület anyagiak hiányában idén sem készült el.
n. sz. i. , Népújság (Marosvásárhely)

Az űrlap alja
Az ortodox Munkácsy
Mi váradiak (is) sajnos sokan és sokszor járunk elhunyt szeretteink emlékhelyeihez a városvégi Rulikowski temetőbe. Busszal, gyalogosan, biciklivel vagy bárhogyan, az út a régi, rosszemlékű „Vörös Hadsereg”, azaz volt „Armatei Roşii” utcavonalán vezet, amiből a ’90-es fordulatkor a ro-„şii” nyomán csak néhány betűvonással lett ro-„mâne”. Időközben itt is kinőtt a földből néhány ortodox templom (összesen három is). Esetünkben, az egyik stilizált faszerkezetű imaház, a nagyváradi katonai helyőrséghez tartozó istenháza külső falára lettünk figyelmesek, amelyen egyebek mellett egy vallásos festmény-reprodukció is díszeleg. Nem tévedés, a kép Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című munkájának reprodukciója, ami önmagában nem is gond, sőt örömteli is lenne ez az összművészeti és vallási együttértés, ha nem volna a repró alól gondosan kihúzva aranyszínnel (!) mind a kép szerzőjének, mind pedig címének eredeti magyar felirata. Egy dolog azonban elkerülte a buzgó „hamisítók” figyelmét, a kép alján még halványan látható egy szöveg, miszerint a reprodukció „Egyházy Ágoston és társa” valamikori kiadványa. Azt csak sejthetjük, hogy az egykori laktanyák területén esetleg hol is találhatták a 2001-ben állított templomhoz a buzgó „új” hívek a képet, amely most a „hazai” Isten dicsőségét hirdeti cenzúrázva, az viszont egyértelműen felháborító, hogy ilyen módon tűznek zászlót és hazugságot minden „itthon” talált kincsre.
Tóth Gábor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Alkalmatlannak tartják a román biztosjelöltet
A Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács alkalmatlannak találja Corina Cretu román biztosjelöltet arra, hogy az Európai Bizottságban a regionális politikákért feleljen.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek szerdán elmondta: az EU működéséről szóló szerződés a regionális politika céljaként határozza meg a régiók közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölését, a leszakadó régiók felzárkóztatását. Hozzátette, Székelyföld a kulturális, nyelvi különbözősége miatt került leszakadó pályára Romániában.
Corina Cretu személye nem jelent garanciát
„Hogyan fogja Székelyföld leküzdeni a leszakadását, ha egy nacionalizmusáról, magyarellenességéről ismert politikus felel majd uniós szinten a felzárkóztatásáért?” – tette fel a kérdést Izsák Balázs. Hozzátette, Corina Cretu személye nem jelent garanciát arra, hogy az EU alapdokumentumaiban megfogalmazott elvek érvényesüljenek.
Az SZNT elnöke nem tartja kizártnak, hogy Románia számára éppen azért volt fontos a regionális politikákért felelős biztosi poszt megszerzése, hogy a tisztségen keresztül akadályozza a kulturális sokszínűség érvényesülését a regionális politikában.
„Az EU luxemburgi bíróságán zajló perünkben Románia attól óvja Európa nemzeti, nyelvi szigeteit, hogy nemzetiségi enklávékká alakuljanak. A román nacionalisták ma is hívei az évtizedeken át gyakorolt asszimilációs politikának. Nyíltan vagy burkoltan azért cselekszenek, hogy a Ceausescu-diktatúra idején kialakított elvek érvényesüljenek” – jelentette ki Izsák Balázs.
„Ez a remény szertefoszlani látszik”
A szervezet elnöke úgy vélekedett, luxemburgi perük kimenetelét aligha befolyásolja az a tény, hogy megváltozik az Európai Bizottság összetétele. „Ez csupán annyit jelent, hogy, ha eddig reménykedhettünk abban, hogy egy jobb összetételű bizottság változtat az álláspontján, ez a remény most szertefoszlani látszik” – fogalmazott.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői és partnereik a polgári kezdeményezés eszközével próbálják elérni, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítené. Nem kezdhették azonban el az egymillió európai aláírás összegyűjtését, mert az EB úgy ítélte meg, a téma nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A kezdeményezők a bizottság elutasító határozatát támadták meg az EU luxemburgi bíróságán.
mno.hu / MTI, Erdély.ma

Ponta: fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket
Négy Hargita megyei – Csíkkozmás, Gyimesfelsőlok, Csíkszentmárton, Csíkmadaras – és három Kovászna megyei – Szentkatolna, Előpatak és Nagybacon – településnek adtak át iskolabuszokat Csíkkozmáson szeptember 11-én, csütörtökön. Az átadóünnepségen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a két megyéből számos polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá Antal István és Moldován József parlamenti képviselők.
A látogatás előtt Kelemen Hunor jelenlétében a polgármesterek aláírták az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kiutalt pénzösszegekről szóló szerződéseket – a közel hetven település iskolák, óvodák, utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kap támogatást, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére, Hargita és Kovászna megye egyaránt több mint hat-hat millió lejben. A Kovászna megye által kapott hat mikrobuszból a fent említett három község vezetője vehette át személyesen Victor Ponta miniszterelnöktől csütörtökön, Csíkkozmáson az új iskolabuszok kulcsát. Utak felújítására Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola, Kézdivásárhely, míg ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Kökös, Hídvég, Bodzaforduló kapnak támogatást a kormány alapjaiból, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére is.
A miniszterelnököt és helyetteseit a Boga Alajos V–VIII. osztályos iskolában fogadták, ahol Bodó Dávid polgármester üdvözölte őket házigazdaként. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott az iskolabuszokért, és fontosnak nevezte a PNDL-szerződések aláírását, megjegyezve, örömmel értesült arról, hogy további támogatásra kaptak ígéretet a program keretében. A Hargita megyei elnök átadta Victor Pontának azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával. „Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy hiányos a magyar tanulók nyelvtudása, ami általában negatív értelmezést kapott, pedig tudjuk, hogy a legtöbb esetben ezt a problémát a nem megfelelő módszertan okozza. A most megjelenő könyv fontos előrelépést jelent ezen a téren, és más megyék iskolái számára is elérhető lesz” – jelentette ki Borboly Csaba. Az elöljáró ismertette a vendégekkel a Hargita és Bákó megye közti határvitát is, amelynek megoldásához a segítségüket kérte, hiszen az Úz-völgyi ifjúsági tábor is kihasználatlanul áll az egyetértés hiánya miatt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a kormányfő mai jelenléte a térség, a két megye, Székelyföld fejlesztése szempontjából fontos momentum. „Egy hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor meghívására érkezett Nyergestetőre, az akkor egy politikailag fontos momentum volt. Első jele a normalitásnak. Akkor ígéretet tett, hogy gyakrabban jár majd hozzánk. Íme, ma is itt van, a miniszterelnök-helyettes társaságában” – mondta köszöntőbeszédében. Victor Ponta magyarul is köszöntötte a jelenlévőket, és a román tankönyvekre utalva azt mondta, fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket, ugyanígy a román nyelvet, akárcsak az angolt, hiszen nemcsak Románia, hanem Európa polgárai is vagyunk. „A felvetett problémáról már tárgyaltam és még tárgyalni fogok az oktatási miniszterrel, hiszen mindannyiunk érdeke a minőségi oktatás” – jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési programok Románia minden polgárának szólnak, és minden gyermeknek szüksége van iskolabuszra, korszerű tanintézetekre, régiótól függetlenül. A kormányfő úgy vélte, emellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van, példaként említette Gábor Áron ágyújának a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába való helyezését. Ezek a gesztusok Victor Ponta szerint egyre gyakoribbak, és a normalitás irányába mutatnak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szintén magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a Hargita megyének szánt iskolabuszok egy részét már átadták Bukarestben, a kormány székhelyén, és a Kozmáson átadottak után újabb kisbuszok érkeznek majd. Olyképp módosították a törvényt, hogy ezentúl városi oktatási intézmények is kaphassanak iskolabuszt. „Minden állampolgárnak, etnikai hovatartozástól függetlenül, joga van a civilizált életkörülményekhez: aszfaltozott úthoz, ivóvízhez, csatornarendszerhez, modern iskolához. A kozmásiaknak ugyanúgy, mint a bukarestieknek” – jelentette ki a kormányfő-helyettes. Mint mondta, a jelenlegi kormány egyik fontos intézkedése, hogy ne politikai alapon, hanem a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve osszák el a forrásokat, elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket segítve.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerint hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. „Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta.
Közlemény
Erdély.ma

Hírsaláta
TERRORSZERVEZET. Így nevezte az RMDSZ-t a Realitatea TV egyik műsorában a meghívott Oreste Teodorescu újságíró, aki a botrányosnak címkézett autonómiatervezet kapcsán fogalmazott ily módon. „Elvárom Victor Pontától, aki a Szociáldemokrata Párt élén Büszkék vagyunk arra, hogy románok vagyunk szlogennel nyerte meg az európai parlamenti választásokat, hogy holnaptól távolítsa el ezt a terrorszervezetet a kormányból” – idézte Teodorescut a Transindex.
FENYEGETŐ KORRUPCIÓ. A legfelső állami vezetést is átható korrupció olyan helyzetet alakíthat ki, mint Ukrajnában – figyelmeztet a román hírszerzés igazgatója. George Maior úgy véli, Románia jó úton halad a korrupció és az adócsalás elleni harcban, de szerinte a politikumnak még inkább részt kellene vállalnia a küzdelemből. „A korrupció nemzetbiztonsági probléma is. Ami az ukrajnai fejleményeket illeti, a kormány bukásához is vezető instabilitás egyik fő oka a korrupció intenzív elterjedése az ukrán politikai és gazdasági életben addig a pontig, hogy a társadalomban felgyűlt frusztráció visszacsapódott az akkori hatalomra” – jelentette ki George Maior. (Főtér.ro) ÁLLAMFŐJELÖLTEK KÉTES MÚLTJA. Legalább egy államfőjelölt a titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett korábban – ezt Traian Băsescu államfő nyilatkozta az egyik kereskedelmi televíziónak. Mint mondta, neki tudomása van erről, és kötelessége nyilvánosságra hozni, ha a jelölt nem tölti ki önéletrajzában a hiányzó rovatot. (Marosvásárhelyi Rádió) ÚJKORI TÖRTÉNELMET TANÍTANÁNAK. Választható tantárgyként illesztené be az oktatási programba a szaktárca Románia közelmúltjának történelmét. A Digi24 szerint a kapcsolódó oktatási csomag összeállítására uniós forrásokra pályáztak, részleteket pedig ma hoz nyilvánosságra a tanügyminisztérium. Az új tantárgy célcsoportja a IX–XII. osztályos diákok. FELÜGYELET NÉLKÜL A NAGYVILÁGBAN. Több mint hatvan felügyelet nélküli kiskorút hoztak vissza a hatóságok az országba az év eleje óta. A nemzeti gyermekvédelmi hatóság adatai szerint a gyermekeket tizenhat európai országból gyűjtötték be, a legtöbben, tizennyolcan Spanyolországból kerültek vissza Romániába. Magyarországon tíz, felnőttkíséret nélküli, romániai kiskorút azonosítottak, Olaszországból nyolc, Franciaországból pedig öt csellengő gyermeket hoztak haza. A hatóságok továbbá Kanadában, Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, de Görögországban, Szíriában és Finnországban is találtak kallódó román kiskorúakat. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Via Revolutia – 25 év Temesvártól
A forradalom útján
2014. szeptember 14–25. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Juhos Gábor maratoni futóval emlékezünk a huszonöt évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltás hőseire és áldozataira. A Temesvártól Szilágymenyőn át Kolozsváron záruló maratoni futás célja, hogy felhívja a figyelmet az 1989-es rendszerváltás történelmi napjaira, azon temesvári, partiumi magyarok és románok elszántságára, akik a szeptembertől decemberig tartó, lelket fojtogató időszakban kiálltak Tőkés László mellett és a diktatúrával szemben.
1989. szeptember 19-én – a forradalmi eseményeket megelőző hónapok első áldozataként – holtan találtak rá Újvárossy Ernőre, a temesvári református gyülekezet lelkes tagjára a városszéli erdőben. Erre emlékezve indul a maratoni futás szeptember 14-én Temesváron. Az útvonal kiemelt állomásai: Arad – Nagyvárad – Székelyhíd – Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Szilágymenyő – Zilah – Kolozsvár. Az érintett városok mellett a maratoni futás résztvevői – élükön Juhos Gáborral – rendre megállnak minden érintett településen is. Szilágymenyőbe a történelmi események folytán tesznek kitérőt, ugyanis közismert, hogy Tőkés Lászlót és családját 1989. decemberében, a forradalom napjaiban ebbe a szilágysági faluba száműzte Temesvárról a még fennálló hatalom. A maratoni futás szeptember 25-én Kolozsváron ér véget, jelképesen Tőkés László szülővárosában, Erdély fővárosában.
A maratoni futás illeszkedik az EMNT által idénre meghirdetett Partiumi Autonómia Évéhez, valamint ahhoz a folyamathoz, melynek révén a Partiumi Autonómia Tanács idén ősszel elfogadja a partiumi címert és zászlót – a régió önálló identitásának erősítésére.
Juhos Gábor székelyhídi születésű, jelenleg Budapesten élő maratoni futó, aki az elmúlt egy évben két alkalommal is felhívta a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára. 2013 őszén két hét alatt 91 települést érintve, mintegy 500 kilométert megtéve szaladta körbe Székelyföldet. 2014. június 6-án – a Székelyek Nagy Menetelésének megerősítésére – a Bereck és Kökös közötti mintegy 55 kilométernyi távot futotta le.
A maratoni futáshoz bárki csatlakozhat, akár csak egy fél órára is, bárhol az útvonalon. Lehetőség van akár egy településen (a település szélétől, be a központig, majd ki a település másik széléig), vagy két település között is elkísérni a maratoni futót futva, vagy biciklin. A részletekről érdeklődni lehet a napi futásterv alatt megadott elérhetőségeken.
A maratoni futó 10 kilométer távolságot nagyjából egy óra alatt teljesít.
Juhos Gábor az alábbi településeken keresztül fut Temes és Arad megyében.
1. nap, szeptember 14., vasárnap, Temesvár–Arad, 53 km: emlékezés Újvárossy Ernőre, halálának 25. évfordulóján; indulás 11 óra körül Temesvárról, a belvárosi templom elől, Timotei Cipariu u. 1. szám alól; érkezés Aradra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodája elé, Revoluţiei út. 95/6. szám.
Települések Temesvártól Aradig: Orczyfalva (Orţişoara) 25 km, Vinga (Vinga) 32 km, Németság (Şagu) 39 km, Arad.
Érdeklődni lehet Kása Zsoltnál, a 0721/265-979-es telefonszámon.
2. nap, szeptember 15., hétfő, Arad–Kisjenő, 42 kilométer: indulás 10 órakor Aradról, az EMNT iroda elől, Revolutiei u., 95/6. szám, érkezés Kisjenőbe (Chişineu Criş), az EMNT-iroda elé, Fő u. (str. Înfrăţirii) 111. szám.
Települések Aradtól Kisjenőig: Zimándköz (Zimandcuz)10 km, Zimándújfalu (Zimandu Nou) 14 km, Simánd (Şimand) 32 km, Kisjenő.
Érdeklődni lehet Burián Sándornál, a 0762/248-703-as vagy a 0745/267-856-os telefonszámon.
3. nap, szeptember 16., kedd, Kisjenő–Madarász, 40 km: indulás 9 órakor Kisjenőből az EMNT-iroda elől, Fő u., str. Înfrăţirii, 111. szám, érkezés Madarászra, a település széléig.
Települések Kisjenőtől Madarászig: Nagyzerind (Zerind) 12 km, Keményfok (Avram Iancu) 18 km, Illye (Ciumeghiu) 26 km, Nagyszalonta (Salonta) 35 km, Madarász.
Érdeklődni lehet Balogh Jánosnál, a 0758-911-755-ös telefonszámon.
Mindenkit, aki részt kíván venni, vagy csak találkozni szeretne Juhos Gáborral, szeretettel várunk!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Nyugati Jelen (Arad), 2

A Csikyben a legtöbben
Hamarosan kezdődik az iskola: idén szeptember 15-e hétfőre esik. Ebből az alkalomból érdeklődtünk Arad megyében, hogy hol hány magyar diák van. Hét iskolával sikerült felvennünk a kapcsolatot.
A Csikyben összesen 578 tanulónak, a Kincskereső óvodában 58 gyermeknek szól majd a csengő szeptember 15-én. Első osztályból kettő, előkészítőből, második, harmadik és negyedik osztályból egy van. A hat osztályban 127 kisdiák lesz. Általánosban 118-an kezdnek, két hatodik, két nyolcadik, egy ötödik és egy hetedik osztály. A középiskolában 223 diák lesz, matematika–informatika, természettudomány–intenzív angol, közgazdaság, illetve turizmus szakon. A szakközépiskolában, autómechanika szakon 55-en vannak, három évfolyamban.
Hadnagy Éva igazgatónő elmondta, hogy a javítási és felújítási munkálatok nagy részét sikerült befejezni évkezdésre, azonban a tornaterem felújítása és pár osztályterem padlójának a cseréje belenyúlik az új tanév első pár hetébe.
A 21-es iskolában 121 diák kezdi magyar nyelven a tanévet, ebben benne vannak az előkészítősök is. Csak a második és a harmadik osztály összevont, a többi önálló. Az előző évekhez képest annyi változott, hogy minden tantárgyat magyarul tudnak leadni a diákoknak, nincs hiány pedagógusokból.
A Mosóczi-telepi iskolában 22 kisdiák van az öt osztályban. Sajnos csak elméletileg van öt osztály, gyakorlatilag az első a negyedikkel összevont, az előkészítő a másodikkal és a harmadikkal. A létszám mindig probléma, de egyéb nehézséggel nem küzdenek.
Kisiratoson 118-an kezdik az iskolát, előkészítőtől nyolcadikig. Az elemi osztályokban 64-en lesznek, tehát az általánosban 54-en. Hadnagy Dénes igazgató elmondta, hogy nincsenek különösebb nehézségeik. Van, hogy egy-egy terem kicsinek bizonyul, de ennek inkább örülni kellene. Összevont osztály idén nem indul.
Pécskán 220 magyar óvodás és iskolás kezdi az évet. Két óvodában összesen öt csoport van, az iskolában 9 osztály, melyből egyik sem összevont. Az igazgatónő szerint nincsenek nehézségeik, és reméli, hogy nem is lesznek.
Majláthfalván az előkészítő és az első osztály összevont, ahogyan a második és harmadik osztály is, viszont a negyedik osztály egyedül indul. Ebben a három osztályban összesen 36 diák van. Általánosban a hatodik és a hetedik osztály összevont, az ötödik és a nyolcadik önálló, itt 36-an vannak. Az óvodában mindössze egy csoport van, 17 gyermekkel.
Zerinden külön indul előkészítő 12 gyermekkel. Az elemiseknél három osztály lesz, az első és második osztály külön, a harmadik és negyedik összevont formában. Az általános iskolában minden osztály önálló marad. Az idei tanévben összesen 122 diák lesz.
Gál Zoltán, Nyugati Jelen (Arad), 2

Kétnyelvű könyv a bányavidék fénykoráról
A Zsil völgye a XX. század elején
A Zsil völgye mondhatni a kőszénbányászat szülöttje, az azelőtt gyér pásztorlakosságú vidék a „fekete arany” révén népesedett be, neki köszönheti fejlődését.
A huszadik század elején már jelentős és virágzó vidék volt, Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. Olyannyira, hogy 1903 szeptemberében Petrozsényban tartották meg a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlését, amelyen a bányavállalatok vezetői 4 részletes tanulmányt mutattak be a Zsil völgye és bányászata akkori helyzetéről. Ezen tanulmányok megjelentek a „Bányászati és kohászati lapok” című tekintélyes kiadványban, s ezek alapján született meg Mircea Baron, Wersánski Eduárd és András József professzor gondozásában a kétnyelvű könyv. Melyek címe egyszerűen Zsil völgye a XX. század elején.
Magyar kapcsolatok
A könyv ötlete Mircea Barontól származik, Wersánski Eduárd, a petrozsényi RMDSZ jelenlegi elnöke a 4 magyar nyelvű tanulmány fordítását vállalta, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ korábbi elnöke pedig a műszaki leírások ellenőrzését végezte. Utóbbi nem volt kimondottan könnyű feladat, hiszen nemcsak a magyar–román szakmai nyelvezetre kellett figyelni, hanem arra is, hogy 110 év alatt a magyar szakmai terminológia is változott, ismertette a helyzetet András professzor. A könyv megjelenése mögött az előbbi két szerző 3 éves munkája húzódik meg, András professzor csupán az utolsó évben kapcsolódott be.
A korabeli fényképeket a miskolci egyetem segítségével dolgozták fel, dr. Patkó Gyula rektor szívélyes együttműködése réven. 1918 után Miskolcra került az 1735-ben alapított híres felvidéki Selmecbánya (manapság Banska Štiavnica) bányászati akadémiájának archívuma, amely Trianon előtt Magyarország legjelentősebb szakegyeteme volt, ott tanult a Zsil-völgyi bányák szinte valamennyi vezetője, ismertette a helyzetet András József. Végül is a Monarchia idején a legjelentősebb bányatársaság a Salgótarjáni kőszénbánya-részvénytársaság volt, az üzemeltette a legtöbb Zsil-völgyi bányát.
Világszintű bányászat
A huszadik század elején a Zsil völgye adta Magyarország kőszéntermelésének közel 20%-t, a magyar királyi államkincstár bányáit pedig a már említett Salgótarjáni részvénytársaság mellett az Urikány–Zsilvölgyi magyar kőszénbánya részvénytársaság, illetve a Felső-Zsilvölgyi kőszénbánya társulat üzemeltette. A magyar állam támogatása már akkor is jelentős volt, már a bányászat 1860–70-es évekbeli kezdete is gróf Lónyai Menyhért, Magyarország miniszterelnöke támogatását élvezte, az ő tiszteletére nevezték el a Petrilla melletti települést Lónyai-telepnek, manapság egyszerűen Lónya (románul Lonea). A bányákat mégis a 3 részvénytársaság magántőkéje működtette, világszínvonalú technológiával: szöges ellentétben a mai helyzettel, 1918 előtt a Zsil-völgyi bányákban használt technológia a világ legkorszerűbbje volt, szemléltette András professzor. Az is hozzátartozik a történelmi igazsághoz, hogy a nyereségorientált részvénytársaságok csak annyi munkaerőt alkalmaztak, amennyi gazdaságilag indokolt volt, mesterségesen felfújt személyzetről szó sem lehetett, a szociális érzékenység pedig abban öltött testet, hogy a bányavállalatok külön kórházakat és egészségügyi biztosítókat működtettek alkalmazottaik számára.
Miniatűr Osztrák–Magyar Monarchia
Éppen az eredeti tanulmányok magyar nyelve, illetve a Zsil völgye többnemzetiségű mivolta iránti tiszteletből döntöttek kétnyelvű könyv megjelenése mellett: a petrozsényi önkormányzat által 3500 lejjel támogatott könyvben az oldal egyik felén románul, a másik felén magyarul olvasható a szöveg. A bányavidék mindig is többnemzetiségű vidék volt, ahol a történelem nem 1918-ban kezdődött el, hangsúlyozta a kétnyelvű könyv bemutatóján Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere.
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a virágzó Zsil völgye összlakossága 50 015 fő volt (kb. harmada a mainak), közülük 22 378-an (44,74%) románok, 20 994-en (41,94%) magyarok, 3309-en (6,61%) németek, 703-an (1,40%) szlovákok, 518-an (1,03%) ukránok, 2113-an (4,2%), pedig egyéb Monarchia-béli nemzetiség (cseh, lengyel, horvát, olasz, szerb stb.). Felekezeti szinten hasonló sokszínűség volt jellemző: 15 155 római katolikus mellett 11 185 görög katolikus, 13 073 ortodox, 5819 református, 1509 lutheránus, 1090 unitárius és 2189 izraelita lakosa volt a bányavidéknek.
Maguk az 1903-as tanulmányokat elkészítő bányaigazgatók is a vidék többnemzetiségű jellegét erősítik meg. Kantner János, a Felső Zsilvölgyi Bányatársaság vezető bányamérnöke valószínűleg német volt, Blaschek Aladár (salgótarjáni részvénytársaság) magyar, Andreics János (szintén salgótarjáni részvénytársaság) a mai Vajdaság területén született, Krizko Bohus (Urikány–Zsilvölgyi részvénytársaság), pedig szlovák volt. 1914-ben utóbbi volt Hunyad vármegye legnagyobb jövedelemadó-fizetője, 1918-ban pedig visszatért felvidéki szülőföldjére, ahol Bohuslav Križko néven a szlovák bányászat szervezője és a szlovák szaknyelvezet kialakítójaként írta be nevét a szaktörténelembe. Mind a négy szerző a selmecbányai főiskolán szerezte bányamérnöki oklevelét. Krizko ezenkívül a berlini egyetemen villamosmérnöki diplomát is szerzett.
Végül is Tiberiu Iacob-Ridzi nem tévedett, amikor megjegyezte, hogy „a Zsil völgye már akkor európai vidék volt, jóval az Európai Unió megjelenése előtt”.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad),

Koldusok országa: Románia?
Amikor legelőször olvastam, halottam arról, hogy Európát valósággal ellepték a Romániából, Bulgáriából elindult koldusok, kéregetők, az újságírás – finoman szólva – kegyes sarkításának, túlzásának, füllentésének tekintettem.
Ha valaki önmagát alázza meg azzal, hogy másoktól vár könyöradományt, ahhoz megértéssel kell közeledni, és nem szabad tőle megtagadni azt a pár fillért, amivel – esetleg – az életét megmentő kenyeret, élelmet megvásárolhatja! – érveltem magamban a közel-keletiek örök bölcsességével.
E sorok írója is helyeselte, amikor a rendszerváltást követően a román sajtó egésze felmentést kért a két román atyafi számára, akiket Irakban (?), Szíriában (?) kézlevágással akartak büntetni, mert gumiabroncsokat loptak! Ma is tiltakoznék, és elfogadnám – bár a tízparancsolat szerint a lopás a legfőbb bűnök egyike! – az akkori érvelést: valóban nem követtek el életellenes, életbevágó bűnt. A példás büntetésnek azonban visszatartó, elrettentő hatása is elképzelhető, ez – valahogy – mindig kimaradt és kimarad az érvelésből!
Az általánosítás bélyege mindig egy egész közösséget, népcsoportot, népet, nemzetet sújt, a láthatatlan billogot soha nem lehet eltüntetni. Ez az alapja az előítéleteknek, sztereotípiáknak. Az általánosítás veszélyének elkerüléséért került a kérdőjel a cím végére. Románok százezrei, milliói becsületesen dolgoznak, éjt nappallá téve keresik a kenyerüket, biztosítják a saját, és az otthonmaradt családtagok egzisztenciáját olaszországi, spanyolországi, nagy-britanniai vagy éppen ciprusi munkavállalással.
Mégis: a tisztességesen és becsületesen dolgozók (az ő nevükben szólok) arca pirul és szégyenkezik, amikor honfitársaik – személyesen láttam, megtapasztaltam – a világhírű párizsi Diadalív tövében, amelyen mintegy Petőfi Sándor intelmét meghallgatva „emléket” állítottak „a sok hős lábnak”, melyek 1809-ben a Bonaparte Napóleon elleni dicstelen felkelés során Győrnél „úgy futottak”, olyan agresszív módon kéregetnek.
Mit kéregetnek? Követelőznek, hogy a legtoleránsabb helybéliek és turisták tízezreinek a zsebében akarva-akaratlanul kinyílik a bicska. Különösen akkor, amikor a gyanútlan szemlélődő megdöbbenve látja: a „fény városának” központjában, a Diadalívtől kőhajításnyi távolságra végzik a kis- és nagydolgukat. Egyenesen cinkos sunyítás, amikor a román sajtó meghatározó része mindezt kizárólag a romákra, azaz a cigányokra hárítja. Kétségtelenül: az utóbbiak vannak döntő többségben.
Az említett párizsi kiránduláson – 2011. szeptember elején – a bécsi Európa-klub meghívására és segítségével vehettem részt. Szemtanúja voltam, amikor az egyik, Romániából kirajzott koldus Toró Emilt, a Maros Művészegyüttes, a Hargita Népi Együttes egykori táncosát szemelte ki a begyakorolt trükk áldozatának. A Champs-Elysées-n – a világ egyik legismertebb sugárútja, ahol egy száz négyzetméteres ingatlan egy évi bérleti díja másfél millió amerikai dollár – csodáltuk a fényűző palotákat, a luxuscikkeket kínáló üzleteket, mesebeli kávézókat, amikor a koldus – úgymond – „talált egy aranygyűrűt” a világváros forgatagában, és azt „nagylelkűen” bagóért megvásárlásra „felajánlotta” Emil barátomnak.
Kicsin múlott, hogy a tagbaszakadt táncos, civilben bécsi taxisofőr, az alkalmi árust első felindulásában nem vágta szájon. Csak akkor kotródott egy kicsit tovább, amikor román nyelven mindennek lehordta, és szégyenletesnek nevezte azt, amivel beszennyezi egy ország, jelesen Románia lakóinak becsületét. Párizsban valósággal hemzsegnek a Romániából származó koldusok, akik nemcsak koldulnak, lopnak, és más, akár súlyos bűncselekményeket is elkövetnek: a figyelmetlen turisták, helybéliek kezéből, válláról a másodperc töredéke alatt kikapják a táskát, a közszállítási járműveken minden értéket kilopnak a zsebéből.
Képletesen szólva: „A szemét is kilopják, ha nem eléggé figyelmes!” Ugyanezt láttuk, tapasztaltuk Ciprus szigetén, ahol – egészen bizonyos: túlzó állítások szerint – a 700 ezer fős összlakosságból mintegy százezer Romániából érkezett. Elképesztő az a pimaszság, agresszivitás, amellyel visszaélnek az egyik legemberibb érzéssel: a részvéttel, a segíteni akarással, az együttérzéssel. Szicília szigetén, Palermóban, Cataniában, az észak-olasz nagyvárosokban a repülőtereken, a vonat- és autóbusz-állomásokon százméterenként babakocsival, vagy karon ülő kisgyerekkel kolduló „honfitársainkkal” találkozhatunk…
Írásra az idei nyár utazásainak „hordaléka” késztetett. Sok-sok takarékoskodás után a feleségemmel végre négy napra eljutottunk Rómába, öt napra a Málágától huszonöt kilométerre lévő, a tengerparton fekvő Torremolinosba, egy napra pedig Gibraltárra. A római metrószerelvényeket, az „örök város” örök jelképeiként számon tartott Forum Romanum, a Colosseum, a vatikáni múzeum – szinte egy teljes napot tölthettünk a Sixtus-kápolna felejthetetlen remekművei között, ahol az ember önkéntelenül így kiált fel: ezért érdemes volt megszületni, élni!
A Panthenon környékét, a Santa Maria Magiore, a San Pietro in Vincoli (Szent Péter két láncban), a Szent Péter-székesegyház bejáratát, környékét – az előbbiben Michelangelo Mózese, az utóbbiban a Pietà, és megannyi építészeti, művészettörténeti csoda látható, sehol nincs szükség turistacsalogató szórólapokra –, a legfontosabb közlekedési csomópontokat ellepték a romániai koldusok, támadóan rohanják le az emberi civilizáció páratlan és egyedülálló értékeit megcsodáló, azokat jelképesen „birtokba vevő” turistákat.
A román etnogenezis egyik tartópilléreként emlegetett Traianus-oszlop tövében (az Unesco és a román állam segítségével a dákok ellen viselt két háború, a damaszkuszi Apollodor elképzelései alapján a Dunán átvezető híd megépítését, Dácia meghódítását követően pedig Decebal király és a dáciai elit öngyilkosságától kezdve a római diadalmenet minden fontosabb eseményét megörökítő oszlop faragott képsorait az elektronika és a vizualitás csúcsát jelentő technológia segítségével egy közel harminc méter hosszú, háztetőre emlékeztető nyílt téri kiállításon lehet megcsodálni) felváltva, göncökbe öltözötten fiatal román – nem roma! – lányok kéregetnek.
Mivel nagyon fárasztó állandóan a földig görnyedve koldulni, a műanyag poharat előre tartani, a „váltásban” folytatott koldulás mellett döntöttek. Amikor az egyik kifárad az „intenzív koldulásban”, hátravonul az oszloptól nem messze lévő épület árkádjai alá, vagy a világhírű műemlék templom mögé, ledobja az öltözetét borító rongyokat, és olyan elégedetten cigarettázik, mint aki megnyerte az ötös vagy hatos lottó főnyereményét. Eldobott szemét, üres cigarettás dobozok, pillepalackok jelzik az alkalmi pihenő színhelyét.
Nincs szükség különösebb képzelőerőre a feltételezéshez: a koldulást prostitúcióval is kiegészítik. Nincs skrupulus, ellenkezőleg: alanyi joguknak tartják, hogy a világhírű Traianus-oszlop tövében koldulnak, és minden bizonnyal a szemét is kiszednék, ha más koldus, kéregető – akár honfitársuk is – a „felségterületükre” merészkedne. Kiröhögnék, ha valamelyik román nemzetvédő előadást tartana a dákokról, a rómaiak elleni hősi küzdelmükről, a román nép és nyelv kialakulásáról.
A római metrószerelvények mindenikén mindegyre feltűnnek a román tangóharmonikások, akik az unalomig játsszák azt a néhány begyakorolt taktust, miközben a gyerekük vagy a kölcsönkért kislány, kisfiú műanyag pohárral a kezében az utasoktól már-már követeli a „produkcióért” járó adományokat. Ha valaki megfeledkezik az adakozásról, román nyelven átok-cunamival próbálják „jobb belátásra bírni”…
Jóformán nem is tértünk magunkhoz a római koldusinvázió okozta sokktól, amikor a torremolinosi szállásunk közelében lévő (a „spanyol Riviéra” egyik legjelentősebb központja, a „malomtemető”, az 1930-as évek elején még tizenöt házból álló halásztelep volt, a területet a látnoki és üzleti képességekkel megáldott Carlotta Alessandri 1932-ben megvásárolta, és a terméketlen földre előbb turistákat „telepített”, majd, mintegy varázsütésre, jöttek a filmsztárok és írók, jelenleg negyvenezer lakosú fürdőparadicsom) bevásárlóközpont, a Mercadona főbejárata előtt egy összecsukható széken ott láttunk trónolni egy napbarnított, makkegészséges, ötven év körüli férfit. Még azok sem állíthatnák róla, hogy roma, akik minden bűncselekmény után kizárólag őket kiáltják ki bűnbaknak.
Azzal a titkolt reménnyel szólítottuk meg román nyelven, hátha ezúttal tévedtünk, mégsem a Duna és a Kárpátok vidékéről származik. A férfi ölében egy kartonpapíron spanyol és angol nyelven öles betűkkel a koldusok szokásos rituális szövege olvasható: napok óta semmit nem evett, halálos beteg, két éhező, fogyatékos gyermek várja, hogy az életmentő betevő falatot elvigye nekik. Kiderült: Buzău környékéről származik, otthon van háza, megélhetése. Kilenc hónapja jött a családjával koldulni Spanyolországba. A felesége és a kartonlapon fogyatékosnak feltüntetett „éhező baby”-k a szomszédos fürdővárosban, Fuengirolában koldulnak. Naponta fejenként összegyűl 15-20 euró.
Amikor a spanyolok délután három és öt óra között az elmaradhatatlan sziesztájukat töltik, a fű sem nő az egész országban, „koldusunk” az egyik gyorsétkezdében „elkölti” a jól megérdemelt ebédjét. Gyorsan utánaszámoltunk: a napi húszeurós koldulás fejenként havi hatszáz eurós bevételt jelent. A család négy tagja így havi kétezernégyszáz eurót keres, ami testvérek között is több mint tízezer lejes jövedelem. Mindezt munka nélkül, adómentesen. Romániában kevés család örvendhet ilyen bevételnek.
Az együttérzés és megértés hangján szóltunk hozzá: súlyos oka kell legyen, hogy valaki munkaképesen, egészségesen koldulásra kényszerül. Talán azzal követtük el a legnagyobb hibát, hogy az Emberhez próbáltunk szólni? A tudatunkban nem ülepedett le eléggé a kiváló történésznek, egyetemi tanárnak, a bukaresti magyar nagykövetség egykori attaséjának, Borsi-Kálmán Bélának a román „néplélek” (Ion Luca Caragiale zseniális művei a bizonyság rá: ez a „néplélek” bizony bőven és mélyen merített a bizánci, levantei, fanarióta hagyományokból!) rejtelmeiről írt tanulmányának intelme: megpróbálják kilesni a beszélgetőtárs emberi gyengéit, és akkor élnek vissza a bizalommal, amikor az valóban fájó?
„Koldusunk” a másodszori beszélgetésnél azonnal rákérdezett: „Dar minunatul nostru litoralul românesc nici nu vă place?” (A mi csodálatos román tengerpartunk nem is tetszik maguknak?) A pimasz kérdés hallatán alig kaptunk levegőt! A „magon kelt” sajátos filozófia lényege: a romániai koldusokat egyenesen megilleti, hogy a világ bármely részén akár szemtelen módon is kolduljanak. Azok pedig, akik dolgoznak, vagy egy egész élet munkája után nyugdíjasként élik a mindennapjaikat – mint jómagunk –, azok üljenek otthon, és élvezzék a román tengerpart számtalanszor megszellőztetett, korrupcióval át meg átszőtt „szolgáltatásait”.
Kapásból válaszoltam: „Dar minunatul nostru oraş românesc de reşedinţă judeţeană, Buzău nici nu vă place?” (De a mi csodálatos, megyei jogú román városunk, Buzău nem is tetszik magának?) Szemrebbenés nélkül kapásból válaszolta: egyáltalán nincs szégyenérzete a koldulásért! Miért is lenne? – kérdez vissza. Már korábban kijöhetett volna. Megismétli a Romániából érkező koldusok szokásos mantráját: otthon nincs munkahely, nincs megélhetési lehetőség, majd jogosan a politikusokat teszi felelőssé, hogy a külföldi befektetők elkerülik az országot.
Arról nem hajlandó semmit elárulni, hogy milyen hálózat révén került éppen Torremolinosba. Önigazolásként csak annyit jegyez meg: nem elég munka, hogy reggel nyolctól este kilenc óráig, a bevásárlóközpont bezárásáig, megállás nélkül hajlong, megalázkodik, hálás szavakat mormol? Az sem zavarja, hogy az üzletben vásárlók tudják, hogy Romániából érkezett az „Ígéret földjére”. Nincs honvágya, de, ha egyszer hazamegy, mindenkinek elmondja: munka nélkül is dúsgazdag lehet.
A vallomás döbbentett rá arra: ez a számbelileg sem elenyésző tömeg, amelyik koldulásból, kéregetésből él, még gondolatban sem akar visszatérni a mindennapi munkához. A gyerekeik és az unokáik sem. Aki egyszer megízlelte a munka nélküli élet örömeit, tapasztalatok sora bizonyítja, hihetetlenül nehéz visszavezetni őket az alkalmi munkához is. Esetükben bizonyára csődöt mondana a felsősófalvi ezermester, Kovács Mózsi bácsi – akit tudásáért, mókára ugrató életviteléért joggal neveztek „Ész Mózsinak” – legendás vallomása a munkáról: „Munka nélkül az ember nem ellágyul, hanem elpuhul! Ezt maga is jól jegyezze meg!”
Gibraltáron, Európa végpontjánál, az Europa Pointnál is – ahol az ember nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is belelógathatja a lábát az óperenciás tengerbe – román koldusokkal találkoztunk. Egykori korondi tanítványom, a száztizenkilenc országba eljutó Farkas András világjáró énekes Rio de Janeiróban találkozott román koldussal. Amikor anyanyelvén szólt hozzá, örömében majdnem ledöntötte a lábáról…
Bár a román politikai elit ingerküszöbét a koldusok, kéregetők – ezúttal csak róluk beszéljünk – országimázs-romboló áldatlan ténykedése nem éri el (a négy-, ötcsillagos, osztályon felüli szállodákból, a Kanári- vagy a Maldív-szigetek „magasságából” mindez nem is látszik), megoldásra váró „gordiuszi csomó”-ként immár huszonöt éve jelen van. Bár az erdélyi, romániai magyarok kimaradtak a „koldusszórásból”, valójában a pragmatikus nyugati állampolgár elmarasztalása bennünket, romániai magyarokat is sújt.
Nem véletlen: román útlevéllel a zsebünkben nagyon nehéz ausztráliai, kanadai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli beutazási vízumhoz jutni. Jogos a kérdés: a parlamenti, államelnöki, önkormányzati választások programjaiban mikor olvashatunk az európai méretűvé terebélyesedett koldulást legalább mérséklő megoldási javaslatokról?
Tófalvi Zoltán
A szerző újságíró, történész
Krónika (Kolozsvár)

A magyar pártrendszer polaritása
Annak ellenére, hogy korunkban a lényeges politikai-gazdasági kérdések a háttérben dőlnek el, s a demokratikus ellenőrzöttség alá eső közéleti terület úgy viszonyul a tényleges hatalmi folyamatokhoz, mint a platóni barlanghasonlatban a lekötözött emberek által figyelt árnyak a teljes valósághoz, mégsem értelmetlen a klasszikus politológia egyes kérdésfelvetéseit végigfuttatni a magyar valóságon.
Ilyen például a rendszerváltás utáni magyar politika polaritása, amely a gyakori változások után az utóbbi fél évtizedben stabilizálódni látszik. Jóllehet, az egész magyar politikai elit gúzsba kötve táncol akkor is, ha egy része kormányra kerülve a globalista jármot úgy fogja fel, mint az egyéni- és klikk-érdekérvényesítés kiváló eszközét. Ismerjük a jó öreg Rejtő-poént: „meg lehet magát vesztegetni?”– kérdi az arab csendőr Tuskó Hopkinst, akinek villan a szeme: „Azt próbálja meg! – feleli, majd hozzáteszi: menni fog”. De éppen ezért nem mindegy, hogy kormányra kerül-e ismét az a galeri, amelyik kormányon úgy működött, mint az idegen gyarmatosító hatalom helyi adminisztrációja. Ellenzékben pedig ideológiai muníciót szolgáltatnak a magyar szuverenitás ellenségeinek. (Lásd Tavares-jelentés.) A demokrácia nem kis részben színház, egyes országok esetében majdhogynem teljes mértékben az, ahol sikerült kialakítani egy olyan álparlamentarizmust, amelynek keretében bármelyik párt győz, ugyanazt a globalista főhatalmat szolgálja, a jelek szerint Magyarországon nem tartunk itt.
Utódkommunisták, liberálisok, konzervatívok
1990-ben három pólus mutatkozott: az utódkommunista, a liberális és a konzervatív. Gazdasági szempontból a szociáldemokrata pólus lefedetlen volt, az utódkommunisták, akiket akkor még egyedül az MSZP képviselt, nem sokat törődtek a munkássággal s a szociális ellátórendszerrel. (A Munkáspártot nem számítom e pólushoz, bár utódkommunista párt volt az is, de egy percig sem volt hajlandó az antiimperializmusból feladni, nem állt be az új „gazda” mellé, hanem külföldi szövetségesek és belső társadalmi támogatottság híján elvérzett). A liberális pólust az SZDSZ és a vele akkor még szövetségben működő Fidesz jelenítette meg, a konzervatívot az Antall József által integrált nemzeti kereszténydemokrata koalíció, az MDF–KDNP–FKGP szövetség.
1994-ben minden felfordult, alapvető átrendeződés zajlott le. A posztkommunista pólus gazdagodott az SZDSZ-szel, melynek még az antalli mérsékelt, a globalista főhatalomnak önmagát a kulcskérdésekben (adósságszolgálat, a kommunista politikai bűnözők felelősségre vonása, a nemzeti érdekeket tekintetbe nem vevő privatizáció) alávető politika is túl nemzeti volt. Inkább odavetették saját szavahihetőségüket, s harsány antikommunistákból, az MSZP első számú gyalázóiból átvedlettek koalíciós partnerré egy 54 százalékos MSZP mellett. Vannak, akik ezt anyagi érdekekkel magyarázzák. Jómagam úgy vélem, legalább annyit nyomott a latban az eszmei ideológiai rokonság is, mely elsősorban a nemzetellenességben és a globalizmus kiszolgálásában ragadható meg. Erre utal a Demokratikus Charta megszerveződése, aminek apropója az volt, hogy a globalizmus egyik helyi főemberének, Surányi Györgynek a mandátumát Antall nem hosszabbította meg a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében. A Charta, a nem létező fasiszta veszély elleni népfrontos fellépés hozta ki az MSZP-t a politikai gettóból 1991–92-ben.
A konzervatív póluson megjelent a Fidesz, a Torgyán-vezette, kiszámíthatatlan, követhetetlen Független Kisgazdapárt pedig sokak elemzésében mint fél-pólus jelent meg. Mindenesetre 1994 és 1998 között sokáig úgy nézett ki, hogy a Fidesz-KDNP-MDF, az MSZP-SZDSZ és a Kisgazdapárt a voksok egy-egy harmadával számolhat a választásokon s szükségszerű, hogy ezek közül két erő szövetséget kössön. Mint tudjuk, a Kisgazdapárt és a Fidesz lépett szövetségre úgy, hogy a Fidesz várakozáson felül, a Kisgazdapárt pedig várakozáson alul szerepelt. Bejutott ugyanakkor „fél-pólusnak” 5 százalékkal a MIÉP. Az SZDSZ-MSZP szövetség pedig tartósnak bizonyult, ami nem meglepő, hiszen megvolt az értékrendi átfedés, a közös érdek és a közös külső igazodási pont.
Két oldal közt
2002 és 2010 között kétpólusú volt a magyar politikum: egy oldalon állt az MSZP és hű fegyverhordozója, a támogatottságát következetlenségével teljesen szétprédáló SZDSZ. (Ehhez persze az is szükséges volt, hogy a nemzeti erők Pozsgay Imrétől Szűrös Mátyásig az MSZP-ből kikopjanak és az MSZP nemzetellenességben az SZDSZ-hez soroljon be. Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán, Szekeres Imre, Szanyi Tibor s hadd ne soroljam tovább, kiválóan alkalmas figurák voltak ehhez és olyan látványos nemzetellenes húzásokhoz, mint a státustörvény megszavazása, majd az annak érvényesítését biztosító Orbán-Năstase egyezség elleni demagóg támadás, a 23 millió román munkavállalóval való fenyegetés vagy a 2004-es népszavazás uszító kampánya.) Másik oldalon a Fidesz, melynek kétes értékű eszmei partnere volt az MDF, mely mára teljes mértékben erodálódott, élpolitikusaik egy része, akik az eredeti eszmeiség megtagadását karrierérdekektől vezérelve követni tudták, most Gyurcsány Ferenc körül tűnnek fel.
Atipikus erőtér
2010-ben változott a helyzet a Jobbik parlamentbe kerülésével. Létrejött egy teljesen új, atipikus hárompólusú rendszer, melynek legerősebb, központi eleme a kormányerők szólamaiban „centrális erőtérként” jelenik meg. E gondolat, mint retorikai motívum már a 2009-es európai parlamenti választás tájékán hallható volt, amikor Orbán a Fideszt és a KDNP-t nevezte a mérsékelt centrális erőknek, ellentétben ellenfeleivel, a baloldali és jobboldali „szélsőségesekkel”. A szélsőségesség vádja persze nem állja meg a helyét, hiszen egyetlen politikai erő sem kívánja a demokratikus berendezkedést valamilyen diktatórikus rezsimmel felváltani, s az erőszak sem jelenik meg egyetlen párt retorikájában sem (a politikai szélsőségességnek e két alapvető ismertetőjegye van), de annyi biztos, hogy a választók széles tömegei számára ez egy jól fogyasztható megfogalmazás. Tény az, hogy van egy nemzeti radikális pólus, amit az utóbbi félévtizedben 15–20 százalékos támogatottságot magáénak tudó Jobbik jelenít meg, amely retorikájában és a magyar sorskérdésekre adott megoldási javaslatokat illetően élesen elkülönül a kormányerőktől akkor is, ha vannak lényeges találkozási pontok. A Jobbik akkor lenne zavarban, ha megnyerné a választást, és szembetalálkozna azzal a kérlelhetetlen valósággal, hogy a parlamenti többség nem elég egy ország átprogramozásához. S egy dolog az elvi célrendszer és más az ezer fék, beépített gáncs, nemzetközi kényszerszabta csekély mozgástér, amiben egy szuverenitásának jelentős részétől megfosztott, a multinacionális cégek által nagymértékben uralt kis ország kormánya mozogni tud. (Nem vitatom, hogy egyes területeken valóban változást hoznának, mint például a kulturális finanszírozás esetében. De aziránt erős kétségeim vannak, hogy például az adósságszolgálat frontján vagy autonómiaügyben áttörést tudnának elérni.)
Az MSZP és szatellitpártjainak vonatkozásában felmerül a szélsőségesség problematikája, hiszen ha volt a negyed évszázados legújabbkori magyar demokráciának valós sérülése, akkor az a 2006-os rendőrterror volt, amikor a politikailag befolyásolt rendőrség, bíróság és a sajtó egységfrontjával szemben a megkínzott, megvert, megalázott egyszerű polgárnak nem volt kihez fordulni. De ezzel a politikai erővel sem a potenciális szélsőségesség a fő probléma, hanem az, hogy a globalista gyarmatosítók hazai segéderőiként működnek. Kellő tér hiányában a besorolhatatlan és igen csekély szavazóerőt jelentő LMP-t most nem helyezem el ebben a rendszerben, valójában ők a három pólus mellett egy negyedik „félpólust” jelenítenek meg.
Békés építkezés?
Biztató, hogy a nemzeti erők fokozott térnyerése figyelhető meg az elmúlt két évtizedben. Ha 1994 óta eltelt húsz évet vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy húsz esztendeje a nemzeti erők a leadott voksok felénél kevesebbet mondhattak magukénak, s innen evoluált a helyzet addig, hogy két választáson egymás után a voksok két harmadának örvendhettek.
Visszatérve a magyar jövő szempontjából tényleges veszélyt jelentő pólusra: nem biztos, hogy az álbaloldal jelenlegi szétziláltságából van kiút. Elérte őket az osztódás jelensége, marakodnak a koncon s a megmaradt szavazóerőn. Mindehhez politikai bohózatba illő kalandokba is bemennek, mint amilyen most legutóbb az ismeretlenség homályából előrángatott Falus Ferenc főpolgármesterjelöltté avatása. Falus Medgyessy Péternél is rosszabb kommunikátor, bukása megjósolható.
Magyarán jó esély van arra, hogy a jelenlegi polaritás mentén „befagy” a magyar pártrendszer, és csak kisebb mozgások lesznek középtávon. Ez akár másfél évtized békés nemzeti építkezést is jelenthet.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bestiarium Siculorum a pulzArton
A pulzArt fesztivál keretében mutatták be a csíkszeredai György Attila legújabb könyvét, a Bestiarium Siculorumot. Az íróval Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának vezetője beszélgetett.
A Tein Teaház adott helyet a könyvbemutatónak, melyen számos érdeklődő és az író sepsiszentgyörgyi baráti köre vett részt. Lakatos Mihály elöljáróban elmondta: ez a kötet György Attila tizedik könyve, írója pedig egy igazi scriptor seclericus. A kritikai visszhangokkal kapcsolatosan György Attila kifejtette: három féle emberrel nem szabad szóba állni: színész, politikus és kritikus, bár mindhárom megtalálható baráti körében. A kritikákkal azonban óvatos, jobban szeretné, ha negatív kritikákkal is illetnék, mert ha sokat dicsérnek valakit, az azt jelenti, hogy valamit rosszul csinál. A Bestiráiumról kiderült, hogy valós és képzelt állatok, lények könyve, György Attila pedig a műfaj fehér hollója.
Az író-olvasó találkozó érdekessége volt, hogy a moderátor kérdéseire válaszként az író felolvasott könyvéből, így megtudhattuk, hogy a rézfaszú bagoly milyen lény, illetve mitől szeszmacska a szeszmacska. A könyv megírására a kezdő lökést a környezet adta – magyarázta György Attila, hiszen a legtöbb megjelenített lény létezik a környezetében. Lakatos értékelése szerint a könyvből kiérzi az olvasó a jókedvet és az örömöt, amellyel írták, ugyanakkor köztudott, hogy György Attila három dolog megszállottja: a történelemé, a filmeké és a humoré. A kötet szatíraként is olvasható, de nem ajánlott gyerekeknek esti mesének, viszont turista kalauznak nagyszerű, mivel benne van az is, hogy miért nem játék a medve és milyen „állatfaj” a picipanka.
A kötetnek folytatása is lesz, de az, hogy milyen állatok leírását tartalmazza, egyelőre titok.
Bús Ildikó, Székelyhon.ro

Először ábécéskönyv nélkül (Tanévkezdés hétfőn)
Az első osztályosok padján nem lesz egyetlen új tankönyv sem szeptember 15-én, az ábécét a tanítók által összeválogatott tananyagból és módszer szerint tanulják, a másodikosokat is az érintett pedagógusok leleményességére bízza az oktatási minisztérium.
Az új keletű oktatási reform harmadik évében a törvényes előírások megrekedtek a jogszabályok megfogalmazása szintjén, gyakorlatba ültetésük késik, a pedagógusok tanácstalanok. Lapunk a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium első és második osztályos tanítóitól kérdezte, a tankönyvek körüli licitháború közepette, az új tantervekhez igazodó könyvek hiányában hogy készülnek a néhány nap múlva kezdődő tanévre. És ha kézhez kapják az új tankönyveket, tényleg ezekre van-e szükség, az új tantervek valóban segítik-e a képességfejlesztő oktatást, amit sok évvel ezelőtt tűzött ki célul a folyamatosan politikai harcok kereszttüzében fuldokló oktatási szaktárca? – Két esztendővel ezelőtt, a jelenleg második osztályt kezdő tanítók indították az első előkészítő osztályokat. Számukra nem új keletű a tankönyv nélküli oktatás. Jónak tartják, hogy az akkori felkészítőn ráláthattak arra a szemléletváltásra, amely alapjaiban megváltoztatja az elemi oktatást? – A klasszikus tanítás helyett jött a képességfejlesztés, amely során a gyermeket bevonjuk a közös munkába. Elmondták, hogyan kell berendezni az osztálytermet, milyen szemléltető anyagokat használjunk. Az új programban mindent részletesen leírtak, de tankönyvek nélkül kellett tanítanunk. Az előkészítő osztályban az óvodát és az iskolát hoztuk közel egymáshoz, ezt a munkafüzetek segítségével oldottuk meg. Odaadással, élvezettel tanítottunk, de akkor is minden a mi vállunkon volt, mert nem adtak hozzá segédeszközt. Elsőben azonban meg kell tanítanunk az ábécét. A tanítótól elvárják, hogy oldja meg, a szülőtől, hogy vásárolja meg a munkafüzeteket, évente ötven-száz lej értékben, de ez nem ugyanaz, mintha tankönyve lenne a gyermeknek. – A munkafüzet csak kiegészítő, nem helyettesíti a tankönyvet. A tanító próbál mindenhonnan összegyűjteni tananyagot, amiből tanítani tud, de ez nem rendszeres munka. Azt éreztem év végén, hogy például matematikából a gyermekek nem tudtak semmit. – Írok, szerkesztek, másolok, ez óriási munka, mégsem rendszeres. Mert amikor a tanító innen-onnan gyűjti az anyagot, az nem ugyanolyan, mint egy jól megszerkesztett tankönyv. Év végén felmérik a másodikos gyermekeket, de nem lehet országosan egységes a mérce, hisz minden tanító a saját feje szerint tanítja a románt, matematikát és a többi tárgyat. – Többen elmondják, hogy elsőben nagy nehézséget okozott az ábécé tanítása. Szerintük a régi tankönyvből is meg lehet tanulni a betűket, de nem lehet tematikailag összeállítani az anyagot. A román nyelvet munkafüzetből tanították, mert az megfelelt az új követelményeknek, de a matematika tanítása nehéz volt, mert megváltozott a tanterv, az 1990 előtti anyagot kell tanítani, és ehhez nincs tankönyv. A román nyelv tanításának szerkezete, tanítási módja is megváltozott. – Nem a szavak változtak meg, amit meg kell tanítani, hanem a módszer. A gyakorlati nyelvet tanítjuk, és nem az irodalmat. Sok a párbeszéd, dramatizálás, ez jó lenne, csak kellene tankönyv. – A tanítók soha nem tapasztalt tanévkezdéssel szembesülnek. Hétfőn érkezik a hétéves gyermek lelkesen az iskolába, és nincs ábécéskönyv, amit a kezébe adjanak. – Ez nagy csalódás számára. A románt valahogy pótoljuk, a matematikát megtanítjuk abból, ami van, de hogy ne legyen a tanév első napján egy ábécéskönyv a gyermek padján, az nehezen elképzelhető. Hihetetlen, hogy két év alatt, amióta bevezették az új tanterveket, nem készültek el az új tankönyvek. – A kiadók azon is keresnek, hogy a munkafüzeteket gyakran kétkötetesre tervezik azért, hogy a gyermek egyszerre ne cipeljen sokat, de így az ára is megkétszereződik. A régi tankönyvek főként munkáltató könyvek, a gyermekek beleírnak, megválaszolják a kérdéseket, ezeket akkor sem lehetne használni, ha a diákok visszaadták volna az iskolának, ami második osztály előtt nem kötelező. – Amióta a világ világ, az első osztályba érkező gyermek padján ott az ábécéskönyve, ami sajátja, amit nem kell visszaadnia. Az ő ábécés tankönyve. Most ettől fosztjuk meg ezeket a gyermekeket. És ha készen is lesznek az új tankönyvek és a hozzájuk rendelt digitális anyag, mit is érünk el vele, hisz kivesszük a könyvet a gyermek kezéből?
(Beszélgetőtársaink: Darvas Ibolya, Imre Zsuzsánna, Kiss Annamária, Şaica Enikő, Szőcs Katalin Ágnes, Vinczeffy Réka.)
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Debrecen–Kolozsvár: régészeti és történettudományi konferencia
Régészeti és történettudományi konferencia zajlott szeptember 8–9-én Kolozsváron a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történelem- és Néprajztudományi Doktori Iskolájának, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Filozófia és Történelem Kara Magyar Történeti Intézetének, valamint a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztályának (DOSZ TePo) társszervezésében.
A rendezvény lehetőséget nyújtott a két intézmény alap-, mesterfokú és doktori képzésein résztvevő hallgatóinak, hogy megvitassák egymás kutatásait, adott esetben új szempontokat javasoljanak egymásnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét Kelemen Hunor oldalán korteskedik Victor Ponta
Több mint hatvan székelyföldi önkormányzat képviselője vehetett át csütörtökön Csíkkozmáson támogatási szerződést, vagy iskolabuszt Victor Ponta miniszterelnöktől, aki Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen látogatott el a Hargita megyei településre.
Victor Ponta megemlítette, amikor augusztus 3-án részt vett a Nyergestetőn tartott 1848-as megemlékezésen, a szimbolikus térben tett lépést a normalitás felé, most pedig a pragmatikus lépéseknek érkezett el az ideje. Hozzátette, a helyi fejlesztési terv keretében megkötött székelyföldi támogatási szerződésekkel azt szerették volna tanúsítani, hogy Románia valamennyi polgára haszonélvezője lehet a román kormány támogatási programjainak, azok nem csak a moldvaiaknak vagy az olténiaiaknak szólnak.
Victor Pontát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltjét párttársa, Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter is elkísérte, aki ama reményét hangoztatta, miszerint a novemberi elnökválasztáson a székelyek is úgy szavaznak, hogy „az jó legyen az országnak”. Hozzátette, reményei szerint 2015-ben nyugodt és racionális párbeszédet folytathatnak a magyarság képviselőivel, amely elvezethet a mindenki vágyait kielégítő megoldáshoz, és „minél több kompetencia helyi szintre kerülhet”.
A rendezvényen felszólaló Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a jó kormányzás, és a helyi közösségek fejlődésének biztosítása végett lépett be a kormányba, és döntését azóta sem bánta meg.
A ceremónia után újságírói kérdésre Victor Ponta kijelentette, ha a decentralizálás és az autonómia ugyanazt jelenti, akkor nincsen vitája a székelyföldiekkel. Ponta hangsúlyozta, a politikai párbeszéd híve, és senkinek nincs joga megsértődni, ha valaki tárgyalni kíván valamiről. A miniszterelnök azt is nyomatékosította, egyedül az RMDSZ-t tekinti az erdélyi magyarok legitim képviselőjének. Jónak tartotta, hogy az RMDSZ ott van az önkormányzatokban, a parlamentben és a kormányban egyaránt, mert általa a magyar közösség van jelen a döntéshozásban és a végrehajtásban.
Ponta továbbá hangsúlyozta, a székelyföldi gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, mert mindez szükséges ahhoz, hogy európai polgárokként boldoguljanak. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az oktatási tárcavezetővel is egyeztet a román nyelv elsajátításának pedagógiai eszközeiről és azok javításáról.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke egyébként egy magyar gyermekeknek szánt román tankönyv kéziratát adta át a miniszterelnöknek, kérve, hogy támogassa a tankönyv kiadását, hogy általa a székelyföldi gyermekek is jobban megtanulhassanak románul.
A Csíkkozmáson aláírt támogatási szerződések keretében mintegy hatvan Hargita és Kovászna megyei önkormányzat kapott együttesen 12 millió lej értékű támogatást állami költségvetésből, elsősorban infrastrukturális beruházások befejezésére.
Krónika (Kolozsvár)

Egyetemből főiskola?
Felháborítónak tartják a felsőoktatási illetékesek, hogy a főiskolai oktatáshoz hasonló, egy–három éves tanfolyamot indíthatnak a hazai egyetemek az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak.
A kormány júniusban elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely több ponton módosítja az oktatási törvényt, kedden pedig az egyetemek által biztosítható képzés megszervezésére vonatkozó módszertan is megjelent a Hivatalos Közlönyben, ennek nyomán az állami és a magánegyetemek a 2014/2015-ös tanévtől megnyithatják kapuikat az érettségi vizsgára nem jelentkezett vagy az azt elbukott diákok előtt.
Az oktatási minisztérium 2014/4542-es rendelete szerint az oklevéllel nem rendelkező fiatalok számára az egyetemek úgynevezett kollégiumi struktúrában szervezhetik meg „a képzés komplexitásától és a megszerezhető kreditpontoktól függően” egy–három éves képzéseket, arra azonban már nem tér ki a módszertan, hogy ennek elvégzése után milyen szintű képesítést, illetve diplomát kapnak a diákok. A rendelet mindössze annyit ír elő, hogy „a szakképzettség típusa megfelel majd a hivatalosan elismert szakmák nyilvántartásának.”
Az egyetemek maguk döntik el, hogy milyen típusú képzést indítanak, milyen kritériumok alapján fogadják be a diákokat, és hogyan bonyolítják le a tanfolyamokat – az erről szóló tervet október 20-áig kell elküldeniük a szaktárcának.
Pricopie: a sajtó félreértelmez
Remus Pricopie oktatási miniszter csütörtökön közleményben hangsúlyozta: a rendelet nem azt teszi lehetővé, hogy az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok egyetemi hallgatókká váljanak. „A sajtó félreértelmez vagy szándékosan hamis információkat közöl, amikor arról beszél, hogy érettségi nélkül is el lehet már végezni az egyetemet. Legyen világos: Románia területén senki nem állhat hallgatói jogviszonyban egyetlen felsőoktatási intézménnyel sem, amíg nem érettségizik le. A kollégium a főiskolai, és nem a felsőoktatási képzésnek felel meg, a különbség csak annyi, hogy ennek lebonyolítására már az egyetemeknek is lehetőségük van” – fogalmazott a tárcavezető.
Pricopie rámutatott: legfőbb céljuk ösztönözni a diákokat – akár rendelkeznek, akár nem érettségi oklevéllel – a tanulmányok megszakítás nélküli folytatására, ezzel ugyanis egyszerűbb a munkaerőpiacon való boldogulás. „Ezek a diákok nem az egyetemi kurzusokon és szemináriumokon vesznek majd részt, hanem a felsőoktatási intézmények keretében részesülnek eddig is létez továbbképzési formában” – magyarázta a miniszter.
Ehhez képest már több magánegyetem is bejelentette: lehetőséget teremtenek arra, hogy az első kollégiumi év elvégzése után érettségi oklevelet szerző, hallgatói jogviszonyba kerülő diákok automatikusan a felsőoktatás másodévén folytassák tanulmányaikat. Pricopie ezt egyelőre nem kommentálta.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
Nem tervezik a kollégiumi képzés megszervezését a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények, amelyek illetékesei úgy vélekednek: az intézkedés a színvonal romlásához fog vezetni, hiszen az érettségi oklevéllel rendelkező diákoknak nincs helyük a felsőoktatási intézményekben. Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Krónikának úgy nyilatkozott: országos szinten jelentheti a tudományegyetemek színvonalának csökkenését, ha az intézmények elkezdenek kollégiumi szintű képzéseket szervezni.
Soós Anna kijelentette: a BBTE nem indít főiskolai képzést, sőt több szakon szigorítják a felvételit, hogy a jelentkezőknek bizonyítaniuk kelljen rátermettségüket. „Nem az egyetemek feladata azok oktatása, akik nem szereztek érettségi oklevelet, a felsőoktatási intézményeknek legalább annyit el kell várniuk hallgatóiktól, hogy a középiskola után sikeresen záróvizsgázzanak. A szakképzésnek a középiskolákban a helye” – szögezte le a rektorhelyettes. Hozzátette: az sem egyértelmű, hogy az egyetemek által szervezett képzés pontosan mit fed.
Soós Anna szerint a nagynevű intézmények elhatárolódnak a kezdeményezéstől, de lesznek olyan tanintézetek, amelyek a létszámhiány pótlása miatt élnek majd a lehetőséggel.
„Felelősséget érzünk minden érettségi előtt álló diák iránt, de ez nem jelenti azt, hogy oklevél nélkül is besétálhatnak az egyetemünkre. Mi úgy segítünk, hogy évek óta ingyenes felkészítőt tartunk az érettségire” – magyarázta lapunknak Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora.
Mint kifejtette, az intézmény két okból sem hajlandó beállni azon magánintézmények sorába, melyek az érettségi nélküli diákokat is hajlandók hallgatóik soráa fogadni. „Egyrészt a minőségre törekszünk, másrészt komoly kételyeink vannak azzal kapcsolatban, hogy miként tudna egyetemi képzést elvégezni az, aki nem volt képes leérettségizni” – érvelt Dávid.
A rektor ugyanakkor kifejtette: sem a családnak, sem a társadalomnak nem jó, ha egy diák nem folytatja tanulmányait, és nem is dolgozik, elmondása szerint a fiatalok inkább iskolába járjanak, mint kocsmába, ennek ellenére meggyőződése, hogy az egyetemeken nincs helye az érettségi nélküli diákoknak.
„Újabb pofon az oktatásnak”
Hasonlóan vélekedett János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) rektora, aki szerint az intézkedéssel „adtunk még egy pofont a romániai oktatásnak.” Mint lapunknak elmondta: az általa vezetett intézmény hivatalos döntési szintén ugyan még nem foglalkozott a témával – jövő héten tartanak vezetőségi ülést –, de jelen állás szerint nem tervezik kollégium indítását érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok számára.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
.
Azt már korábban is közölte lapunkkal, hogy igény esetén tartanak érettségi felkészítőket, de ez kizárólag a középiskolai időszakot lezáró vizsgatananyagra összpontosul, a résztvevő fiatalok pedig nem állnak majd szerződéses viszonyban a PKE-val.
Az orvosi egyetemek vonzzák a külföldieket Több mint 12 ezer külföldi hallgató tanult az elmúlt tanévben a romániai felsőoktatási intézmények alapképzésein, további 1500 fiatal pedig az Erasmus programon keresztül vett részt hazai képzéseken – számolt be az oktatási minisztérium. A legtöbb külföldi diák a Iaşi-i, a bukaresti, a kolozsvári, valamint a temesvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen tanult. Legnagyobb számban ugyanakkor Izraelből, Franciaországból, Tunéziából, Görögországból és Marokkóból érkeztek Romániába a hallgatók.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Amitől múlik a fájdalom
Annyit dideregtem a román határon, hogy elmondhatom azt is immár, voltam egyszer nagy legény is a sok „baráti ország” sorompójánál. Úgy adódott 1988 kora tavaszán, hogy a szekuritáté, magyarul a román titkosszolgálat Kovászna megyei főnöke azt mondta, szép idő van, vegyem ki az útlevelet, és most menjek Magyarországra. Ez ugyebár kiküldés volt, nem kiküldetés.
Meg sem álltam az Esti Hírlap szerkesztőségéig. Történt, hogy a Kisebbségi Hivatalnál dolgozó Székely András Bertalan barátom telefonált, lenne-e kedvem leruccanni a baráti Jugoszláviába. De mennyire, hogy lenne! Ahhoz viszont kellene egy vízum is a román útlevelembe. Na, akkor nőttem túl a határon. A külügy telefonozott bizonyos helyre a határon, onnan telefonoztak másik bizonyos helyre Eszékre. Kocsival vittek, a határon vártak, a határőr tisztelgett mosolyogva, kezet nyújtott, érezzem jól magam. Mondtam, rajtam nem múlik. Ott várt kocsival egy magyar hölgy, ott is kezeltek, senki nem kért útlevelet, vízumot.
Csörgics Jóska várt Eszéken, mutatta az új verseit, igen a szállodát, a szobámat. Mindehhez hozzá kell tennem, hogy bizony odalenn, délen nem éppen így bántak az egykor 400 ezer bácskai, újvidéki, mára ugyanvalós megfogyatkozott magyar emberrel. És akkor még hátra volt a jugoszláviai polgárháború.
Irodalmi verseny volt, bíráló bizottságba osztottak be. Bor, búza, barack, kurta farkú malac, volt ott minden. És hát vittek vidékeket látni. Módot találtak arra is, hogy kivigyenek Ludaspusztára. Gyönyörű vidék, az szent igaz. Tanyacsárda, bogrács, csupa jó szó és magyar. És székely. A nyári estében hamar ébred a nóta. És a tapintat mellett érdeklődtek Erdélyország felől, a székelyekről.
Akkor egyszer csak megszólalt egy tanárnő. Sóhajtott is mosolyogva, és az a mosoly fáj ma is.
– Könnyű a székelyeknek. Nekik legalább van himnuszuk. Megkérlek szépen, ha nem esik nehezedre, énekeld el nekünk, jó?
Ennél nehezebbet nem kérhetett volna. Ugyanis én 22 év alatt egyszer sem bírtam énekelni a himnuszainkat. Szakadt ketté a torkom. De ott, Ludaspusztán kötelességem volt. Mert nekünk, székelyeknek könnyű a himnuszainkkal, zászlainkkal...
Az a tanárnő félrehívott aztán az éjszakai ég alatt, nem csókolózni.
– Ordíts egy óriási nagyot, attól elmúlik az a fájás. Na, ketten: MAGYAROOOOK!
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hatvan százalék érettségizett sikeresen
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az idén lezajlott két érettségi vizsga eredményét. Amint Bartolf Hedvig főtanfelügyelő és Hodgyai László tanfelügyelő ismertették, idén Hargita megyében összesen a vizsgázók 61,70 százaléka ment át az érettségin és a pótérettségin.
„Ez a reális helyzet, ebben az évben ilyen eredmények születtek. Jók ezek az eredmények, jobbak, mint tavaly, látszik, hogy a diákok is komolyabban veszik és a vizsgák szigorúsága is nagy” – értékelte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő hozzátette, az adatokat kielemzik, megnézik, hol és mit lehetne javítani ezek nyomán. Hodgyai László arra mutatott rá, hogy idén azért is alacsonyabb volt az érettségire jelentkezők száma, mert kevesebben végeztek az esti és csökkentett látogatású tagozatokon.
A statisztika szerint a megyebeli gimnáziumok idén végzett diákjainak 85,79 százaléka érettségizett sikeresen. A művészeti, sport- és teológiai osztályokban végzettek 75,35 százalékos átmenési arányt értek el, a szakközépiskolák végzősei pedig 39,41 százalékban érettségiztek eredményesen. Összesen az idén végzett középiskolások 66,49 százaléka tette le az érettségit.
Az idei végzősök eredményeit tekintve a legjobb átmenési arány – 96,71 százalékos – a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban született, ezt az iskolát 95,16 százalékos átmenési aránnyal a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium követi, harmadik pedig a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, 94,32 százalékkal. A rangsor utolsó két helyét a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Szakközépiskola és a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola foglalják el, nulla százalékos átmenési aránnyal.
Ellenőrzik a nagy különbségeket
Meg fogják vizsgálni azokat az eseteket, amikor túl nagy különbség mutatkozik a nyolcadikos diákok záróvizsgájának, az országos felmérésnek a médiája és a diákok öt-nyolc osztályos átlaga között – mondta Bartolf Hedvig főtanfelügyelő pénteken. A nyolcadikot végzettek felvételi jegyét adó két átlag között néhány megyebeli diák esetében nagyon nagy különbségeket fedeztek fel. Több esetben öt pont körüli, három esetben hat pontnál is nagyobb volt ez a különbség, egy esetben pedig, az egyik maroshévízi általános iskolában 1,65-ös médiát ért el a vizsgán az a gyermek, akinek 9,51 volt az öt-nyolcas médiája. A főtanfelügyelő kifejtette, meg fogják vizsgálni, mi történt ezekben az esetekben, felülértékelték-e a pedagógusok a diákot, adtak-e esetleg szánalomból jegyet.
R. Kiss Edit, Székelyhon.ro

A lakosság 2050-ben 16 millió lesz, fele nyugdíjas
Szociológusok felmérései szerint, ha a romániai népesség a jelenlegi ütemben csökken tovább, akkor az ország lakossága 2050-re négymillió fővel esik majd vissza, a nyugdíjasok részaránya pedig jelentősen megemelkedik.
A lakosság fele nyugdíjas?
A Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója, Vasile Gheţău professzor szerint a népességcsökkenés Romániában drámai méreteket ölthet. Ilyen arányú lakosságfogyatkozással egyetlen európai államnak sem kell majd szembenéznie – vélekedett.
Szociológusok szerint a jelenlegi trendnek nagyon komolyan el kell gondolkodtatnia a szakembereket, a lakosság megfogyatkozása máris riasztó. Ha a mostani folyamatot nem sikerült megfékezni, akkor 2050-re Románia tizenhatmillió lakossal marad, amelynek több mint egyharmada ráadásul gazdaságilag már nem lesz aktív.
Mindez számos tényezőre vezethető vissza. Közéjük tartozik a születések egyre csökkenő száma, a várható életremény fokozatos növekedése továbbá az elvándorlás, amely az utóbbi esztendőkben úgyszintén aggasztó méreteket ölt.
Az országot elsősorban a fiatalok hagyják el, és közülük mind többen úgy döntenek, nem térnek vissza Romániába. A statisztikák szerint pillanatnyilag 2,3 millió román vállalt munkát a határokon túl – ez a szám azonban feltehetően jóval nagyobb –, akik egyhamar nem térnek vissza Romániába, mi több, igen sokan végképpen letelepednek külföldön.
Vasile Gheţău máris meghúzta a vészharangot. Statisztikái szerint száz gazdaságilag aktív, vagyis dolgozó személyre jelen pillanatban huszonöt hatvanöt éven felüli személy jut. Ez a részarány 2050-re jelentősen módosul, a számításoknak megfelelően megkétszereződik, azaz száz dolgozó személyre ötven nyugdíjas jut, ami függőségi viszonyt alakít ki.
A nagy kérdés az, hogy az aktív lakosság mennyiben tudja majd eltartani a jelentős számú idős személyeket.
Megfeleződött az élveszületések száma
Jóllehet a lakosság elöregedése tulajdonképpen európai probléma, amely azonban Romániában jóval nagyobb mértékben jelentkezik, az aránytalanság itt sokkal nagyobb, mint más európai államokban.
Romániában tavaly 176 ezer gyermek szültetett. Az élveszületések rekordját Románia 1969-ben tartotta, 530 ezer újszülöttel. Ezek viszont rövidesen maguk is idős személyekké, nyugdíjasokká válnak, őket az egyre csökkenő létszámú aktív lakosságnak kellene majd eltartania.
Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően az 1989-es követő huszonegy évben az élve született gyermekek száma gyakorlatilag megfeleződött. Míg 1990-ben 314 746 gyermek született, addig 2011-ben mindössze 196 242 újszülött látta meg a napvilágot.
A jelenség, amint már szó volt róla, egész Európára jellemző. Mi több, számos európai államban az életremény jócskán megnövekedett a megelőző évtizedekhez képest. Több országban az utóbbi öt év során megemelték például a teljes jogú nyugdíjhoz szükség ledolgozott évek számát.
10-20 évig nincs remény?
A helyzeten csupán az ország gazdasági, társadalmi és politikai életében beálló nagyarányú változás segíthetne, erre viszont – legalább is a jelenlegi körülmények között – nincs semmi kilátás – vélekedett a Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója. Ahhoz például, hogy a külföldön munkát vállalók közül egyre többen térjenek vissza az országba. jelentős gazdasági motivációra lenne szükség, márpedig a román gazdaság komolyabb fellendülésére 10-20 évig nem nagyon mutatkozik lehetőség. Mi több, a gazdasági-pénzügyi válság elmúltával a fejlett európai országok gazdasága is kilendül a holtpontról, ami még inkább emigrálásra készteti a romániai munkavállalókat.
Vasile Gheţău figyelmeztet: a 2050-re előjelzett 16 millió lakosba nem számolták be az országból kivándorlókat, így ez a szám akár lényegesen kisebb is lehet majd, hiszen a következő években folytatódik majd a kivándorlás. Ugyanakkor Romániában is növekedni fog az életremény, miközben az egy nőre eső újszülöttek száma statisztikailag 1,3 gyermek lesz csupán.
1,68 millióval kevesebb
Az idei év januárjában Románia lakossága11968 óta először esett vissza húszmillió alá: az országnak 19 942 600 lakosa volt. Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően minden elsősorban a negatív népszaporulatnak tudható be. A statisztikai intézet igazgatója, Tudor Andrei szerint 2002. január elseje és 2014. január elseje között Románia lakossága 1,68 millió fővel csökkent. 2009-ig a lakosságcsökkenés legfőbb okát a migráció jelentette, a népességcsökkenés háromnegyed részben ennek volt tulajdonítható és csupán negyedrészben a negatív szaporulatnak. 2010-et követően azonban a migráció részaránya fokozatosan csökken és egyre nagyobb szerep jut a negatív szaporulatnak. Ily módon tavaly a népességcsökkenésben az elvándorlás már 91 százalékos szerepet kapott, míg a negatív szaporulat csak 9 százalékkal járult hozzá a lakosság csökkenéséhez.
Bogdán Tibor, maszol.ro

Monográfiát adtak ki Gyimesközéplokról
Tankó Gyula néprajzkutató, nyugalmazott tanár, a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola egykori igazgatója és Mihók Edit könyvtáros jelentetett meg monográfiát Gyimesközéplokról A gyimesi hegyek kőből vannak rakva címmel. Tankó Gyulával beszélgettünk.
– Hogyan épül fel a könyv?
– Jó pár monográfiát áttanulmányoztunk, és próbáltuk a leghasznosabb formát kiválasztani. Mint minden ilyen típusú kiadvány esetében történni szokott, a földrajzi, természetrajzi leírással kezdtük, majd a település történetét részleteztük. A múlttal főként én foglalkoztam, a jelenről pedig, mint például a gazdasági adatok, turisztikai lehetőségek vagy a lakberendezések szerkezete, a társszerző írt. Én részleteztem az egyházmegye és az iskolarendszer kialakulásának a történetét, és természetesen írtam a Gyimesek gazdag kultúrájáról, az érdekes csángó hiedelemvilágról, illetve a népzenéről és táncról. Ha turista látogat hozzánk, általában azon csodálkozik, hogy a csángó táncrend több mint harminc típusú táncból áll.
– Mi lehet a táncrend ezen gazdagságának a magyarázata?
– A völgy benépesítésével kezdeném, mert ez nyújthat némiképp magyarázatot. Igaz, hogy a kötetcímben az szerepel, hogy Gyimesközéplok monográfiája, de azt kell tudni, hogy Bükk, Középlok és Felsőlok történelme és kultúrája szorosan összefügg. Sokáig nem is voltak különálló települések. Tudniillik ezek a helységek úgy jöttek létre, hogy a Csíkszentmiklósi egyházmegye bérbe adta a földjeit a 17. század elején, akkor jöttek ide az első telepesek. Először Gyimesbükkben épült templom, a Kontumáci templom és sokáig Középlok oda tartozott. Középlokon 1853-ban épült templom, és sokáig Felsőlok idetartozott, az utóbbi a legfiatalabb település, ott épült a legkésőbb templom. Azt viszont, hogy a közigazgatási egységek mikor jöttek létre, nem lehet pontosan tudni, mert mint már említettem, nagyon sokáig a földeket az egyháznak fizetett bér fejében művelték a völgy lakói. Azt tudjuk, hogy 1873-ban jelent meg az a törvény, amely lehetővé tette a földek felvásárlását, de már előző korszakokból találtunk olyan jegyzőkönyveket, melyekből kiderül, hogy kit választottak a falu bírájának. Visszatérve a kérdésére, a tánckultúra sokszínűsége azzal magyarázható, hogy jöttek ide moldvai csángók, csíki székelyek, de Fogaras környékéről is érkeztek telepesek. Ezekből a kultúrákból hoztak létre egy sajátos, gazdag táncrendet.
– Nagy hagyománya van A Tatros forrásánál csángófesztiválnak. Hogyan látja ennek a szerepét?
– Én is benne voltam abban a bizottságban, amely a hetvenes évek elején elindította ezt a csángófesztivált. A fő kezdeményező Bilibók Béla néhai kultúrigazgató volt, a megyei kultúrbizottság részéről pedig Becze Antal támogatta. Azon iparkodtunk, hogy minden csángó népcsoport képviselve legyen, ne csak a gyimesiek. Jöttek vendégek Moldvából, de jött tánccsoport Hétfaluból, illetve Déváról is. A zenén és a tánckultúrán volt a hangsúly. Érdekes, hogy akkoriban még a moldvai csángók egymás között magyarul beszéltek, manapság, ahogy észleltem, főként a fiatalok már csak románul társalognak. A fesztiválnak az volt a szerepe, hogy egymás kultúráját megismerjük. A nyolcvanas években viszont román csoportokat is kezdtek hívni, végül betiltották a fesztivált. Kilencvenben újraindították, és most már azt látom, hogy a csángók mellett sok székely tánccsoport is szerepel ezen a találkozón, illetve Magyarországról is érkeznek vendégek, így már nem kizárólag a csángóké. Mindenképp fontos és ajánlanám azoknak, akik részt vesznek ezen a rendezvénysorozaton, hogy figyeljék meg, formailag mi a különbség a moldvai és gyimesi népviseletek között. Míg az előző inkább romános stílusú, a miénk más balkáni népek népviseletére hasonlít, mint például a görögök, bolgárok vagy említeném még a bunyevácokat.
– Miért egy keservesnek az első sorát választotta könyvcímnek?
– Sehol nincsen annyi keserves, mint itt. Erre a magyarázat talán az lehet, hogy itt a pásztorkodás volt a fő foglalkozás. Aki sokat van egyedül, valószínű, hogy nem kezd pattogó csárdást énekelni. Az egyedüllét szüli a kesergést, ami szólhat viszonzatlan szerelemről, párkapcsolati gondokról, avagy a katonaélet nehézségeiről. Szerintem a legszebb éppen az, amelynek első sorát választottam: „A gyimesi hegyek kőből vannak rakva/ Sok jó édesanya sírva jár alatta,/ Ne sírj, édesanyám, ennek így kell lenni,/ Minden jó családból egynek rossz kell lenni” – így szól ennek a dalnak az első szakasza. Az éneknek összesen tizenhat szakasza van, és ezekben, mintha tömören bele lenne foglalva az itteni emberek életének minden nehézsége, de ugyanakkor a szépsége is.
Szőcs Lóránt
Tankó Gyula, Mihók Edit: A gyimesi hegyek kőből vannak rakva. Gyimesközéplok monográfiája
Székelyhon.ro

Alföldi szemmel Erdélyről, Székelyföldről
Székelyekkel olvasmányaimban a hetvenes évek közepén találkoztam először. Akkor vettem kezembe a kézdivásárhelyi születésű Dávid Antal regénytrilógiájának (Erdély nagy romlása) első kötetét. Ebben nagy meglepetéssel olvastam, hogy a székelyek borvizet isznak és harisnyát hordanak.
Sehogy sem értettem: ezek a székelyek folyton fröccsöt isznak, és zokniban járnak, gatyát vagy nadrágot nem is viselnek?? Utóbb persze az egyik tanáromtól megtudtam, hogy a borvíz egyáltalán nem fröccs – és a székelyharisnya sem zokni. Amikor mindezt elmeséltem évekkel később székely barátaimnak, nagyokat kacagtak az alföldi suhanc tudatlanságán… 1980 legelején jutottam el először Székelyföldre, egy újdonsült oroszhegyi ismerősömet próbáltam megkeresni. Akkora hó volt, amilyet korábban nem láttam, pedig a hatvanas-hetvenes években még az Alföldön is voltak kemény telek. Az ismerősömet nem találtam otthon, viszont megismerkedtem Burus tanár úrral, aki megszánta a fagyoskodó idegen fiatalembert, és behívta a házukba melegedni. (Az élet furcsa fintora, hogy most abban a faluban lakom, amelynek Oroszhegy a romániai testvérfaluja, és majd’ két évtizeddel később a tanár úr fia, Endre adta ki néhány könyvemet a Pro Printnél...) A nyolcvanas években rendszeresen jártam Erdélyt, a végcél legtöbbször Székelyföld volt. A Kádár-rendszer utolsó évtizedének elején még nem volt olyan nagy divat az Erdély-járás, mint a nyolcvanas évek vége felé. A rokonokkal rendelkezőkön és a csempészeken-üzéreken kívül inkább csak humán értelmiségiek, egyetemi, főiskolai hallgatók alkották az „Erdély-járók” kis csapatát. Mindig nagy szeretettel és örömmel fogadtak be teljesen ismeretlen emberek – pedig bőrüket vitték vásárra. A rendszer bukása után született nemzedék már el sem tudja képzelni, hogy a Ceauşescu-diktatúrában tilos volt külföldi állampolgárnak – hacsak nem elsőfokú rokon – magánháznál megszállnia. (A 21. század elején budapesti levéltári kutatásaim során tudtam meg, hogy az 1974-es, nyíltan diszkriminatív törvény kérdését Magyarország képviselői minden magas szintű találkozón fölvetették – eredményt elérni azonban nem tudtak, a románok erről még csak tárgyalni sem voltak hajlandóak.) Akiről megtudta a rendőrség, hogy idegeneket fogadott be, azt komoly pénzbüntetéssel sújtották, és a Securitate is zaklatta. Ennek ellenére a magyarok döntő többsége vállalta a kockázatot. Szerencsére miattam senkit sem büntettek meg. A szállást mindig igyekeztem meghálálni, leginkább valamilyen tiltott könyvvel. Akkoriban ugyanis a román vámosok és határőrök szabályszerűen vadásztak a magyar nyelvű könyvekre, főleg, ha az a magyar történelemről szólt. Voltak kimondottan szigorúan tiltott könyvek (például Orbán Balázs munkája, majd a háromkötetes Erdély története), de a nyolcvanas évek vége felé még az útikönyveket is elkobozták. Természetesen, mi nem adtuk fel: újabb és újabb trükköket találtunk ki, amivel – ideig-óráig – ki tudtuk játszani a határőrizeti szervek éberségét. Ha valaki lebukott (vagyis megtalálták az eldugott könyveket, és sikerült rábizonyítani, hogy az övé), leszedték a nemzetközi vonatról, vagy az autóval visszafordították (a könyveket persze elkobozták). Amikor a 2000-es évek elején végre kutathatóvá váltak a nyolcvanas évek romániai vonatkozású magyar diplomáciai iratai is, meglepetten tapasztaltam, hogy a budapesti külügyminisztériumban egyre nagyobb aggodalmat váltott ki az, hogy évről évre mind több magyar állampolgárt fordítanak vissza a románok a határról. (1985-ben csak a kürtösi határállomásnál majdnem négyezer volt a visszafordított turisták száma. Ebben én is szerepelek – nemegyszer buktam le Kürtösön…) Amikor ezt a kérdést fölvetették egy-egy tárgyaláson, a román partner lesöpörte az asztalról. Meg kell még azt is jegyeznem, hogy a „hivatalos Magyarország” egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy a magamfajta fiatalok rendszeresen járnak Erdélybe, és hozzák az ottani híreket az újabb és újabb jogfosztásról, az erdélyi magyarság üldözött helyzetéről. „Veszélyes nacionalistáknak” tartottak minket, akikkel csak baj van. (Egy alkalommal egy belügyes tiszt azt próbálta nekem bemagyarázni, hogy a Ceauşescu-rendszer magyarellenességét Nyugatról szítják, hogy ezzel is éket verjenek a két baráti szocialista ország közé. Nyelni-köpni nem tudtam ekkora marhaság hallatán…) Tulajdonképpen nemcsak a Securitatétól kellett tartanunk, hanem bizonyos szinten a magyar állambiztonsági szervektől is.
A rendszeres „kijárással” párhuzamosan, szegedi tanulmányaim során igyekeztem minél több könyvet elolvasni az erdélyi magyarság történelméről. Szerencsém volt, ugyanis mivel az egyetemi könyvtárban dolgoztam, a szigorúan tiltott és csak igazgatói engedéllyel olvasható könyvekhez is hozzájutottam. Ráadásul a nyolcvanas évek közepén létrejött az egyetemen a Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjtemény (közkeletű nevén Dokumentációs Tár), ahol mindenféle olyan anyagot gyűjtöttünk, amely a kisebbségi kérdéssel, az erdélyi magyarság sorsával foglalkozott. Részben ennek köszönhetően az Erdéllyel kapcsolatos olvasottságom messze az átlag fölött volt. Azt is meg kell azonban gyorsan jegyeznem, hogy ez az információhabzsolás nem öncélú volt: ha kiutaztam, mindig igyekeztem továbbadni a legfrissebb ismereteimet székely barátaimnak. Egyetemi tanulmányaimat szerencsére a Kádár-rendszer bukása után fejeztem be, ekkor már kutathatóvá váltak azok a korábban hozzáférhetetlen magyarországi levéltári források, amelyekből meg lehetett ismerni az erdélyi magyarság 1945 utáni történetét. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, egyre többet publikáltam – jórészt erdélyi folyóiratokban, egyebek között a Székelyföldben. Szándékom most is az volt, hogy minél többen ismerjék meg az 1945 utáni évtizedek történelmét – hogy okuljanak a múlt hibáiból, tévedéseiből. A napokban ismét a kezembe vettem Bözödi György legendás könyvét, a Székely bánját. Újraolvasva ismét az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a székelység mindig akkor tudott boldogulni, ha összefogott, és nem egymás ellen harcolt. Mindazok, akik napjainkban a székely autonómia kivívásáért küzdenek, jó lenne, ha erről nem feledkeznének el…
Vincze Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai konferencián a régi székely címer
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)