Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 21.
Átadták az elismeréseket
Hétfőn, a Pesti Vigadó épületében többek között Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszok-levelet.
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda, és hatvankilencen kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévüket betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint.
"Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik" – mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek elérni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különösen sokat adtak nekünk.
Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák.
"Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei, tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjhoz járó életjáradékkal. Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit" – jelentette ki a miniszter.
A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjról odaítélő bizottság "komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos" döntést hozott.
A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb hetvenen viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek. "A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" – mondta korábban az előzményekről Fekete György.
A három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Nemzet Filmművésze (régi nevén a Magyar Mozgókép Mestere), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot, amely a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb. A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze; Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János, ők a Magyar Mozgókép Mesterei; valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei.
A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november ötödikéhez kapcsolódva adták át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában tizenketten, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészeté és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.
Az ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek.
"…tudom a titkot, áldás, áldás…"
Magyar írók asztalánál
Alkotói világok, dallam és politikum, újat teremtő visszaút- és mindent elsöprő anyaságélmény találkozásának szolgált színhelyéül múlt csütörtökön a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lassan hagyományossá váló rendezvénye, a magyar írók idén is telt házas estje fordított forgatókönyv szerint zajlott: a meghívottak – Szilágyi Ákos, Dragomán György, Szabó T. Anna és Péterfy Gergely – műveikből felolvasva teremtették meg a párbeszédmozaikok hangulatát. A vendégekkel Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke beszélgetett.
Elsőként Szilágyi Ákos kínált ízelítőt Baglyok könyve című, a politikum ragadozó és prédamadarait "megéneklő" verseskötetéből. A Szól a kuvik már című vers egyedi előadása után magától adódott a lírai szöveg zeneiségére vonatkozó kérdés.
– A dallamról leválaszthatatlan a szöveg. Ezt igazolja a Kalevala, a trubadúr költészet. A középkor végéig nincs néma olvasás. Zümmögő kolostorokról beszélhetünk. Most pedig, az internet világában, amikor minden multimédiális, ez még inkább érzékelhető. (…) Arany Jánost is így, hangosan kell mondani. Lehetetlen némán olvasni az V. Lászlót, abba beleőrülök – mondta a költő, majd a politikai költészet kapcsán így fogalmazott:
– Mindannyian közemberek vagyunk, és a hatalom természeténél fogva állandóan súrlódunk. Újabban a halk szavú lírikusoknál is ezt vettem észre… Akárhogy rakjuk össze a lírai motívumokat, kifejezésre jut a politikai üzenet.
Szilágyi Ákos a tragikusan elhunyt Borbély Szilárdhoz írt versével a magyar irodalom ez évi nagy veszteségére emlékezett.
Út a fához
Dragomán György Máglya című új regényéből olvasta fel a Látóban megjelent részletet. A marosvásárhelyi származású író elöljáróban elmondta, hogy ez az első olyan műve, amelyben nem fiúk szólalnak meg, hanem egy 13 éves kamasz lány, a felolvasást követő rövid beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy a regénynek egyetlen valós szereplője van, a központi elemnek számító diófa, amelyet nagymamája egykori fájáról mintázott.
– 1988 szeptemberében onnan indultunk Magyarországra. Emma egy ilyen kertben él. Sokat írtam arról a fáról. Ma már nincs ott, de meg akartam nézni a helyét az égen, és láttam is.
Mészáros Sándor arra kérdezett rá, hogy miért kellett kilenc évet várni erre a regényre, és feszélyezte-e az alkotásban az írót a korábban megjelent mű, A fehér király sikere.
– Úgy gondolom, hogy megérte azt a kilenc évet az életemből ez a könyv. Miközben írtam, egy másik regényen is dolgoztam, és azt hittem, hogy az lesz meg hamarabb – emlékezett vissza Dragomán György a "kilenc szűkös esztendőre".
– Néha az emberek megszántak, és már nem kérdezték, hogy mikor lesz meg – jegyezte meg viccesen, majd azt is kifejtette, hogy második regényének népszerűsége nem nehezítette és nem is könnyítette az alkotás folyamatát, de megvolt benne a késztetés, hogy új könyvével még többet nyújtson.
Gyermek- és anyalét bűvöletében
Az író felesége, Szabó T. Anna érdekes "kulisszatitkokkal" egészítette ki a Dragomán-regények születéstörténetét.
– Az első könyvét öt évig írta, de nem szólt róla senkinek, azt mondta, hogy műfordítói munkát végez. Az nehezebb időszak volt – mondta a költőnő, majd arra is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a harmadik regényt, a Máglya címűt elolvasva lehet igazán megérteni A pusztítás könyve című első művet.
– Te hogy vagy költő, miben más a munkamódszered? – tette fel a kérdést Szabó T. Annának Mészáros Sándor.
– Én is rengeteget dolgozom, esszét és novellákat is írok, ez ellen a kisfiam kétévesen úgy tiltakozott, hogy elvágta a kábelt. Regényírással nem mertem próbálkozni, én ugyanis csak éjjel tudok dolgozni. Ha tudnék délelőtt, akkor írnék regényt. Ha bármit elcserélhetnék, az a reggeli frissesség lenne.
A versek személyes hangvétele kapcsán a költőnő elmondta, hogy eleinte nem akart személyes lenni, nagyon szerette az objektív verseket, első gyermeke világra jöttekor, a szülőszobában, a jövő-menő emberek között változott meg ilyen értelemben az ars poeticája, ahhoz képest ugyanis, aminek abban a helyzetben kitéve érezte magát, a személyesség "semmi". Mint azt a közönség tetszésnyilvánítása is érzékeltette, az irodalmi est legintenzívebb élményét Szabó T. Anna felolvasása nyújtotta. "Nagy, meleg, eleven, fészekadó/ csókol és dúdol és elhagy" – szólt a gyermeki panasz az Elhagy című kötet címadó verséből, majd a Hangok a várakozásban lélegzet-elállító lélekképei vetítődtek ki a hallgatóság elé: "Hordom a terhem, almafa ősszel, itt van az óra, fürdöm a fényben/ ég fele nyúlok, föld fele hajlok, tudom a titkot, áldás, áldás…"
Nagyapák kiváltsága
Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéből nyújtott irodalmi "kóstolót". A budapesti származású író a felolvasás előtt elmondta, hogy számára azért nagy megtiszteltetés jelen lenni ezen a találkozón, mert az apját a Dragomán György édesapjához fűző barátság révén Vásárhely az ő városa is, kívülről régóta figyeli, és mindig úgy érzi, hogy egy kicsit hazajön ide.
Az est házigazdája nagyapjával, Jékely Zoltánnal való viszonyáról kérdezte az írót.
– Nagyszülőnek lenni egy kivételesen tolvaj helyzet. Olyan szeretetet lophatsz, amit az apai helyzetből adódóan nem lehet – jegyezte meg Péterfy György, aki költő nagyapjával való kapcsolatából az egyértelmű szeretetet, illetve azt emelte ki, hogy Jékely Zoltán a maga részben szász, részben székely identitásával, és azzal, ahogy Schubertet, Mozartot, a német és latin irodalmat finoman felkínálta neki, azonosságtudatának alakulásában is meghatározó szerepet játszott. Nagyapja könyvtárában talált rá arra a Kazinczy- levélre is, amelyből először hallott Kazincy barátjának, Angelo Solimannak, a megnyúzott és kitömött négernek a történetéről, amelynek éveken keresztül a bűvöletében élt. Ebből a történetből született legújabb regénye, melynek elolvasásához az irodalmi est közönsége is kedvet kaphatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Hétfőn, a Pesti Vigadó épületében többek között Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszok-levelet.
A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda, és hatvankilencen kapták meg tíz kategóriában. Az elismerést a magyar művészeti élet Kossuth-díjas és 65. – a tánc-, valamint a cirkuszművészet esetében 50. – életévüket betöltött képviselői kaphatják. A díj életjáradékkal jár, ennek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 23-szorosa, jelenleg 655 ezer 500 forint.
"Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt elismeréssel adózik" – mondta beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kiemelte, hogy a legnagyobb művészek esetében a tenni és a lenni egymást feltételezi, nincs alternatíva. Mint kifejtette, a Nemzet Művésze díjjal a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek elérni, hiszen minden színtéren vannak olyan alkotók, akik életművükkel, alkotásaikkal különösen sokat adtak nekünk.
Balog Zoltán felsorolta, hogy az elismerést a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák.
"Művészóriások élnek közöttünk, akik pályájuk során maradandót alkottak. Olyan alkotó emberek, akik mögött évtizedek munkája, küzdelmei, tanítói munkája áll. Közös érdekünk, hogy ezeket a művészeket életük végéig hozzásegítsük az alkotás szabadságához a díjhoz járó életjáradékkal. Minket is minősít, hogy a nemzet képes-e megbecsülni értékeit" – jelentette ki a miniszter.
A díjakat Balog Zoltán és Fekete György, az MMA elnöke nyújtotta át. Utóbbi hangsúlyozta, hogy a díjról odaítélő bizottság "komoly és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos" döntést hozott.
A Nemzet Művésze címet egyszerre legfeljebb hetvenen viselhetik; mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg nincs, idén 69 művészt jelöltek. "A díj és a cím létrehozását 2012-ben az a méltánytalan helyzet alapozta meg, hogy a művészeti ágak képviselői közül életjáradékra eddig csak a színészek, a filmesek, valamint az operaművészek voltak jogosultak. Tudtuk, hogy a többi művészeti ág képviselői között is sok idős alkotó él, akinek szociális körülményei nagyon nehezek" – mondta korábban az előzményekről Fekete György.
A három korábbi elismerés, vagyis a Nemzet Színésze, a Nemzet Filmművésze (régi nevén a Magyar Mozgókép Mestere), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését, ugyanakkor akik a négy csúcsdíjból többet is megkapnak, választaniuk kell, melyik után veszik fel az adómentes életjáradékot, amely a Nemzet Művésze cím esetében a legmagasabb. A jelenleg duplán érintettek közé tartozik Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze; Makk Károly, Sára Sándor, Szabó István és Tóth János, ők a Magyar Mozgókép Mesterei; valamint Miller Lajos és Pártay Lilla, akik a Magyar Állami Operaház Mesterművészei.
A Nemzet Művésze díjakat az MMA megalakulási dátumához, november ötödikéhez kapcsolódva adták át. A mostani szabályok szerint az irodalom kategóriában tizenketten, a képzőművészet, a színházművészet és a zeneművészet terén 10-10-en, az iparművészet képviselői közül heten, az építőművészeté és a filmművészek közül hatan-hatan, a népművészet és a táncművészet kiválóságai sorában hárman-hárman, a fotóművészek közül ketten, a cirkuszművészek közül pedig egy alkotó viselheti egyidejűleg a Nemzet Művésze címet.
Az ünnepségen fellépett Bogányi Gergely és Kassai István zongoraművész, Szecsődi Ferenc hegedűművész; a programban Liszt Ferenc és Hubay Jenő művei szerepeltek.
"…tudom a titkot, áldás, áldás…"
Magyar írók asztalánál
Alkotói világok, dallam és politikum, újat teremtő visszaút- és mindent elsöprő anyaságélmény találkozásának szolgált színhelyéül múlt csütörtökön a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár lassan hagyományossá váló rendezvénye, a magyar írók idén is telt házas estje fordított forgatókönyv szerint zajlott: a meghívottak – Szilágyi Ákos, Dragomán György, Szabó T. Anna és Péterfy Gergely – műveikből felolvasva teremtették meg a párbeszédmozaikok hangulatát. A vendégekkel Mészáros Sándor, a Szépírók Társaságának elnöke beszélgetett.
Elsőként Szilágyi Ákos kínált ízelítőt Baglyok könyve című, a politikum ragadozó és prédamadarait "megéneklő" verseskötetéből. A Szól a kuvik már című vers egyedi előadása után magától adódott a lírai szöveg zeneiségére vonatkozó kérdés.
– A dallamról leválaszthatatlan a szöveg. Ezt igazolja a Kalevala, a trubadúr költészet. A középkor végéig nincs néma olvasás. Zümmögő kolostorokról beszélhetünk. Most pedig, az internet világában, amikor minden multimédiális, ez még inkább érzékelhető. (…) Arany Jánost is így, hangosan kell mondani. Lehetetlen némán olvasni az V. Lászlót, abba beleőrülök – mondta a költő, majd a politikai költészet kapcsán így fogalmazott:
– Mindannyian közemberek vagyunk, és a hatalom természeténél fogva állandóan súrlódunk. Újabban a halk szavú lírikusoknál is ezt vettem észre… Akárhogy rakjuk össze a lírai motívumokat, kifejezésre jut a politikai üzenet.
Szilágyi Ákos a tragikusan elhunyt Borbély Szilárdhoz írt versével a magyar irodalom ez évi nagy veszteségére emlékezett.
Út a fához
Dragomán György Máglya című új regényéből olvasta fel a Látóban megjelent részletet. A marosvásárhelyi származású író elöljáróban elmondta, hogy ez az első olyan műve, amelyben nem fiúk szólalnak meg, hanem egy 13 éves kamasz lány, a felolvasást követő rövid beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy a regénynek egyetlen valós szereplője van, a központi elemnek számító diófa, amelyet nagymamája egykori fájáról mintázott.
– 1988 szeptemberében onnan indultunk Magyarországra. Emma egy ilyen kertben él. Sokat írtam arról a fáról. Ma már nincs ott, de meg akartam nézni a helyét az égen, és láttam is.
Mészáros Sándor arra kérdezett rá, hogy miért kellett kilenc évet várni erre a regényre, és feszélyezte-e az alkotásban az írót a korábban megjelent mű, A fehér király sikere.
– Úgy gondolom, hogy megérte azt a kilenc évet az életemből ez a könyv. Miközben írtam, egy másik regényen is dolgoztam, és azt hittem, hogy az lesz meg hamarabb – emlékezett vissza Dragomán György a "kilenc szűkös esztendőre".
– Néha az emberek megszántak, és már nem kérdezték, hogy mikor lesz meg – jegyezte meg viccesen, majd azt is kifejtette, hogy második regényének népszerűsége nem nehezítette és nem is könnyítette az alkotás folyamatát, de megvolt benne a késztetés, hogy új könyvével még többet nyújtson.
Gyermek- és anyalét bűvöletében
Az író felesége, Szabó T. Anna érdekes "kulisszatitkokkal" egészítette ki a Dragomán-regények születéstörténetét.
– Az első könyvét öt évig írta, de nem szólt róla senkinek, azt mondta, hogy műfordítói munkát végez. Az nehezebb időszak volt – mondta a költőnő, majd arra is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hogy a harmadik regényt, a Máglya címűt elolvasva lehet igazán megérteni A pusztítás könyve című első művet.
– Te hogy vagy költő, miben más a munkamódszered? – tette fel a kérdést Szabó T. Annának Mészáros Sándor.
– Én is rengeteget dolgozom, esszét és novellákat is írok, ez ellen a kisfiam kétévesen úgy tiltakozott, hogy elvágta a kábelt. Regényírással nem mertem próbálkozni, én ugyanis csak éjjel tudok dolgozni. Ha tudnék délelőtt, akkor írnék regényt. Ha bármit elcserélhetnék, az a reggeli frissesség lenne.
A versek személyes hangvétele kapcsán a költőnő elmondta, hogy eleinte nem akart személyes lenni, nagyon szerette az objektív verseket, első gyermeke világra jöttekor, a szülőszobában, a jövő-menő emberek között változott meg ilyen értelemben az ars poeticája, ahhoz képest ugyanis, aminek abban a helyzetben kitéve érezte magát, a személyesség "semmi". Mint azt a közönség tetszésnyilvánítása is érzékeltette, az irodalmi est legintenzívebb élményét Szabó T. Anna felolvasása nyújtotta. "Nagy, meleg, eleven, fészekadó/ csókol és dúdol és elhagy" – szólt a gyermeki panasz az Elhagy című kötet címadó verséből, majd a Hangok a várakozásban lélegzet-elállító lélekképei vetítődtek ki a hallgatóság elé: "Hordom a terhem, almafa ősszel, itt van az óra, fürdöm a fényben/ ég fele nyúlok, föld fele hajlok, tudom a titkot, áldás, áldás…"
Nagyapák kiváltsága
Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényéből nyújtott irodalmi "kóstolót". A budapesti származású író a felolvasás előtt elmondta, hogy számára azért nagy megtiszteltetés jelen lenni ezen a találkozón, mert az apját a Dragomán György édesapjához fűző barátság révén Vásárhely az ő városa is, kívülről régóta figyeli, és mindig úgy érzi, hogy egy kicsit hazajön ide.
Az est házigazdája nagyapjával, Jékely Zoltánnal való viszonyáról kérdezte az írót.
– Nagyszülőnek lenni egy kivételesen tolvaj helyzet. Olyan szeretetet lophatsz, amit az apai helyzetből adódóan nem lehet – jegyezte meg Péterfy György, aki költő nagyapjával való kapcsolatából az egyértelmű szeretetet, illetve azt emelte ki, hogy Jékely Zoltán a maga részben szász, részben székely identitásával, és azzal, ahogy Schubertet, Mozartot, a német és latin irodalmat finoman felkínálta neki, azonosságtudatának alakulásában is meghatározó szerepet játszott. Nagyapja könyvtárában talált rá arra a Kazinczy- levélre is, amelyből először hallott Kazincy barátjának, Angelo Solimannak, a megnyúzott és kitömött négernek a történetéről, amelynek éveken keresztül a bűvöletében élt. Ebből a történetből született legújabb regénye, melynek elolvasásához az irodalmi est közönsége is kedvet kaphatott.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 22.
A mester (Monográfia Cs. Szabó Lászlóról)
Harminc éve halt meg Cs. Szabó László, jövőre lesz születésének centenáriuma. Bár a rendszerváltás forgatagában posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, s időnként hivatkozunk rá, neve mára jócskán feledésbe merült.
Korunk bölcsészei, akik – tisztelet a kivételnek – előszeretettel tájékozódnak a Wikipédiából, nehézkesnek és bonyolultnak találják a hatalmas műveltséganyagot mozgósító esszéit. A Csé-feledés feltartóztatását szolgálja Sárközi Mátyás pompás monográfiája*. Sajnos, a címlapon megjelenő Kortárs – Tanulmány sorozatcím olvasóriogató, de mihelyt belemélyedünk a kötetbe, rájövünk: itt nem száraz tényekkel, elvont műelemzésekkel van dolgunk, hanem egy nagy ívű pálya felvázolásával, egy kivételesen termékeny alkotó, irodalomszervező életútjának megidézésével. Esszéregény ez a javából, amely, noha tele van a Cs. Szabó Lászlóról készült korábbi tanulmányok, szócikkek helyesbítésével, remek olvasmány, pontos irodalmi észrevételekkel és lélektani megfigyelésekkel. Cs. Szabó László Sárközi atyai barátja, pártfogója, a nyugati magyar emigráció vezéralakja, a Nyugat nagy esszéíró nemzedékének utolsó tagja. Feltétlen tisztelet illeti a nehéz történelmi helyzetekben való helytállásért – 1938-tól az 1944. márciusi német megszállásig a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezeti, 1948-ban Olaszországba emigrál, 1951-től Angliában él, a BBC Magyar Osztályának megbecsült munkatársa, valamennyi fontos emigráns lap állandó szerzője. Nem csak az emigráció, hanem a hazai irodalmi élet jeles alkotói is figyelnek a szavára. Hacsak teheti, megszólaltatja az Angliába látogató írókat: barátját, Illyés Gyulát, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. 1956 az ő életében is fordulópont: izgatottan várja a Rákosi-korszak műveletlen írósuhancait, de nagy megnyugvására a szabad világba érkező fiatalokat – köztük Sárközi Mátyást – nem rontotta meg a diktatúra, s az ő vezérszerepét sem kérdőjelezik meg. (A friss emigránsok közül csak Határ Győzővel gyűlik meg a baja.) A köztudatban esszéistaként számon tartott Cs. Szabó szépírói munkássága is jelentős. Sárközi könyvének nagy erénye, hogy az esendő költő mellett felvillantja az eredeti hangú novellistát. A Csé egy szuszra elolvasható, adatgazdag, példaadóan visszafogott, a magánélet titkait felvillantó, de diszkréten kezelő monográfia.
OSZTOVITS ÁGNES (Heti Válasz, Budapest)
* Sárközi Mátyás: CSÉ, Kortárs, Budapest, 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Harminc éve halt meg Cs. Szabó László, jövőre lesz születésének centenáriuma. Bár a rendszerváltás forgatagában posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, s időnként hivatkozunk rá, neve mára jócskán feledésbe merült.
Korunk bölcsészei, akik – tisztelet a kivételnek – előszeretettel tájékozódnak a Wikipédiából, nehézkesnek és bonyolultnak találják a hatalmas műveltséganyagot mozgósító esszéit. A Csé-feledés feltartóztatását szolgálja Sárközi Mátyás pompás monográfiája*. Sajnos, a címlapon megjelenő Kortárs – Tanulmány sorozatcím olvasóriogató, de mihelyt belemélyedünk a kötetbe, rájövünk: itt nem száraz tényekkel, elvont műelemzésekkel van dolgunk, hanem egy nagy ívű pálya felvázolásával, egy kivételesen termékeny alkotó, irodalomszervező életútjának megidézésével. Esszéregény ez a javából, amely, noha tele van a Cs. Szabó Lászlóról készült korábbi tanulmányok, szócikkek helyesbítésével, remek olvasmány, pontos irodalmi észrevételekkel és lélektani megfigyelésekkel. Cs. Szabó László Sárközi atyai barátja, pártfogója, a nyugati magyar emigráció vezéralakja, a Nyugat nagy esszéíró nemzedékének utolsó tagja. Feltétlen tisztelet illeti a nehéz történelmi helyzetekben való helytállásért – 1938-tól az 1944. márciusi német megszállásig a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezeti, 1948-ban Olaszországba emigrál, 1951-től Angliában él, a BBC Magyar Osztályának megbecsült munkatársa, valamennyi fontos emigráns lap állandó szerzője. Nem csak az emigráció, hanem a hazai irodalmi élet jeles alkotói is figyelnek a szavára. Hacsak teheti, megszólaltatja az Angliába látogató írókat: barátját, Illyés Gyulát, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. 1956 az ő életében is fordulópont: izgatottan várja a Rákosi-korszak műveletlen írósuhancait, de nagy megnyugvására a szabad világba érkező fiatalokat – köztük Sárközi Mátyást – nem rontotta meg a diktatúra, s az ő vezérszerepét sem kérdőjelezik meg. (A friss emigránsok közül csak Határ Győzővel gyűlik meg a baja.) A köztudatban esszéistaként számon tartott Cs. Szabó szépírói munkássága is jelentős. Sárközi könyvének nagy erénye, hogy az esendő költő mellett felvillantja az eredeti hangú novellistát. A Csé egy szuszra elolvasható, adatgazdag, példaadóan visszafogott, a magánélet titkait felvillantó, de diszkréten kezelő monográfia.
OSZTOVITS ÁGNES (Heti Válasz, Budapest)
* Sárközi Mátyás: CSÉ, Kortárs, Budapest, 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Péterfi Rozália
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját. Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját. Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 22.
Az igazgatói iroda kialakításától az operajátszás megreformálásáig
Operagálával zárult a Bánffy-napok rendezvénysorozata
A Kolozsvári Magyar Opera jó barátjaként köszöntötte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját Szép Gyula igazgató a csütörtök esti gálán, és örömét fejezte ki, amiért a két intézmény együttműködésében létrejöhetett az esemény.
Bánffy Miklós Kolozsvár és Budapest között betöltött híd-szerepének említése után kollégájának adta át a szót, aki éppen száz évvel később, majdnem napra pontosan került ugyanabba a tisztségbe, mint a kolozsvári születésű polihisztor. – Az a tény, hogy Bánffy Miklóst nevezték ki az Operaház élére, annak volt köszönhető, hogy az intézmény, a megnyitása óta eltelt 28 évben nagy válsággal küszködött – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, majd hozzáfűzte: olyan személyre volt szükség, aki tekintéllyel bírt, s akire odafigyeltek az emberek.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
Operagálával zárult a Bánffy-napok rendezvénysorozata
A Kolozsvári Magyar Opera jó barátjaként köszöntötte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját Szép Gyula igazgató a csütörtök esti gálán, és örömét fejezte ki, amiért a két intézmény együttműködésében létrejöhetett az esemény.
Bánffy Miklós Kolozsvár és Budapest között betöltött híd-szerepének említése után kollégájának adta át a szót, aki éppen száz évvel később, majdnem napra pontosan került ugyanabba a tisztségbe, mint a kolozsvári születésű polihisztor. – Az a tény, hogy Bánffy Miklóst nevezték ki az Operaház élére, annak volt köszönhető, hogy az intézmény, a megnyitása óta eltelt 28 évben nagy válsággal küszködött – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, majd hozzáfűzte: olyan személyre volt szükség, aki tekintéllyel bírt, s akire odafigyeltek az emberek.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 22.
Együttműködési szabályok kellenek többség és kisebbség között
Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.
Az esemény keretében Sógor Csaba EP-képviselő és Dr. Tove Hansen Malloy, a Kisebbségi Ügyek Európai Központjának (ECMI) elnöke pénteken közös panelbeszélgetésen vettek részt. Az előadók annak kapcsán fogalmazták meg észrevételeiket, hogy egy adott társadalomban a nemzeti kisebbségek bevonása nélkül létezhet-e társadalmi kohézió.
Az erdélyi politikus a kérdésre reagálva kifejtette: társadalmi kohézió csak ott jöhet létre, ahol a társadalom el tudja fogadni a különbségeket, ahol a multikulturalitást elismerik és értékként tekintenek rá. – Európa egyes részein már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a társadalom összetartozásának erősítése olyan hosszú távú előnyökkel jár, amelyek politikai és gazdasági tőkét egyaránt kitermelnek – mutatott rá az RMDSZ-es képviselő. Sógor Csaba kihangsúlyozta: Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország példáját látva elmondható, hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Véleménye szerint Bulgária, Görögország és Románia – mely országok e tekintetben sereghajtók az EU tagállamai között – nem kerülhetik meg a társadalmi kohézió fejlesztését.
„Egy töredezett vagy atomizált társadalom hosszú távon nem tud sikeres lenni. Léteznie kell olyan együttműködési szabályoknak a többség és kisebbség között, amelyek elősegítik a szociális kohéziót” – magyarázta az EP-képviselő, aki elmondta, hogy sajnos Románia ezen a területen is a francia modellt követi, mely szerint nincs szükség közösségi vagy többletjogokra, mindenki egyenlőnek számít. Sógor Csaba úgy véli: az, hogy Románia német származású elnököt választott a vasárnapi államfőválasztáson, nem a társadalom nyitottságáról szól, inkább egy kétségbeesett felkiáltásról, amely a változtatások szükségességére figyelmeztet.
maszol/közlemény
Nemzeti és etnikai kisebbségek civil és politikai képviselete címmel tartottak interparlamentáris konferenciát Belgrádban, az Európai Parlament és Szerbia nemzeti parlamentjének közös szervezésében. A november 20-21. között megszervezett szakmai értekezésen az Európai Parlament részéről jelen volt Sógor Csaba RMDSZ-es, Csáky Pál MKP-s és Ivo Vajgl szlovéniai liberális képviselő.
Az esemény keretében Sógor Csaba EP-képviselő és Dr. Tove Hansen Malloy, a Kisebbségi Ügyek Európai Központjának (ECMI) elnöke pénteken közös panelbeszélgetésen vettek részt. Az előadók annak kapcsán fogalmazták meg észrevételeiket, hogy egy adott társadalomban a nemzeti kisebbségek bevonása nélkül létezhet-e társadalmi kohézió.
Az erdélyi politikus a kérdésre reagálva kifejtette: társadalmi kohézió csak ott jöhet létre, ahol a társadalom el tudja fogadni a különbségeket, ahol a multikulturalitást elismerik és értékként tekintenek rá. – Európa egyes részein már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy a társadalom összetartozásának erősítése olyan hosszú távú előnyökkel jár, amelyek politikai és gazdasági tőkét egyaránt kitermelnek – mutatott rá az RMDSZ-es képviselő. Sógor Csaba kihangsúlyozta: Dánia, Norvégia, Svédország és Finnország példáját látva elmondható, hogy tartós és stabil gazdasági növekedés a társadalmi kohézió bizonyos szintje nélkül nehezen megvalósítható. Véleménye szerint Bulgária, Görögország és Románia – mely országok e tekintetben sereghajtók az EU tagállamai között – nem kerülhetik meg a társadalmi kohézió fejlesztését.
„Egy töredezett vagy atomizált társadalom hosszú távon nem tud sikeres lenni. Léteznie kell olyan együttműködési szabályoknak a többség és kisebbség között, amelyek elősegítik a szociális kohéziót” – magyarázta az EP-képviselő, aki elmondta, hogy sajnos Románia ezen a területen is a francia modellt követi, mely szerint nincs szükség közösségi vagy többletjogokra, mindenki egyenlőnek számít. Sógor Csaba úgy véli: az, hogy Románia német származású elnököt választott a vasárnapi államfőválasztáson, nem a társadalom nyitottságáról szól, inkább egy kétségbeesett felkiáltásról, amely a változtatások szükségességére figyelmeztet.
maszol/közlemény
2014. november 23.
Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2014. november 23.
Könyvbemutató négy alkotással Marosszentgyörgyön
Négy alkotást mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. A találkozón Kedei Zoltán: Megtépázott álmodozás – rajzok és vallomások, Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng – karcolatok, novellák, Szélrózsa kankalin – mondatok az életemről, és Székely Szabó Zoltán: Végtelen farsang...és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című, újonnan megjelent könyveit mutatták be, a szerzők közreműködésével.
A különleges csütörtöki könyvbemutatót az est házigazdájaként Baricz Lajos plébános-költő nyitotta meg, üdvözölve a megjelent közönséget és a szerzőket, majd közös éneklésre és imádságra került sor. „Ilyen este még nem volt. Zsúfolódik a műveltség Marosszentgyörgyön” – mondta a plébános, utalva arra, hogy a délután folyamán a kultúrotthonban került sor Szilágyi Csíki Andrea marosszentgyörgyi tanárnő Rímes, hímes gondolatok című gyermekverses kötetének bemutatására. Ezt követően a házigazda ismertette Kedei Zoltán festőművész-író életrajzát.
Élményből születő munkák
A 85. születésnapját nemsokára ünneplő festőművész a tanácsterem falait díszítő kollázsait és a könyvében megjelent írásait mutatta be az érdeklődő közönségnek. Minden alkotásnak, legyen az festett vagy írott, története van. „Minden képzőművészeti munka élményből születik” – fejtette ki Kedei Zoltán. Bölöni Domokos Lélegző gyöngyszemek című írását Szántó Edit olvasta fel. „Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezében az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására” – hangzott el a felolvasásban.
Egy „taxínész” vallomásai
Az est következő mozzanataként Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista ismertette életpályáját igen egyedi módon, teletűzdelve azt érdekes történetekkel, viccekkel, írásaiból idézett humoros szövegekkel. Székely Szabó Zoltán a mezőségi Rücsön született 1949. augusztus 26-án. Gyermekkorának emlékei azonban a nyárádmenti Szentgericéhez fűzik, ahol a szülei pedagógusok voltak. 1976-ban diplomázott a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd 1986-ig a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt. 1986-ban Bécsbe távozott, és a közelmúltig ott élt, mint találóan mondja mesterségéről: „taxínészként”. Megélhetését a taxizásból biztosította, de egy pillanatra sem mondott le hivatásáról: erdélyi és anyaországi előadókat, néha egész társulatokat hívott meg, fogadott és látott el néhány lelkes társával, szervezett számukra előadásokat a bécsi magyarok szórakoztatására. Közben szorgosan írta könyveit.
„Szerencsés évem volt”
Bölöni Domokos író, újságíró, szerkesztő szerencsésnek nevezte az elmúlóban levő 2014-es évet, hiszen két könyve is napvilágot látott. A két új könyv karcolatokat, elbeszéléseket, jegyzeteket, riportokat tartalmaz. Bölöni Domokos egyik olyan köztetszést arató írását olvasta fel, amely valamilyen okból kifolyólag nem került be a két nyomdafestékszagú könyvébe:„Bindász rontja a tempert!”
Az eseményt Vass Lajos citerajátéka és a Szent György-kórus éneke tette hangulatosabbá. Záróakkordként szeretetvendégségre került sor, a közönség tagjai a frissen vásárolt könyveket dedikáltatták a szerzőkkel.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro
Négy alkotást mutattak be a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácstermében. A találkozón Kedei Zoltán: Megtépázott álmodozás – rajzok és vallomások, Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng – karcolatok, novellák, Szélrózsa kankalin – mondatok az életemről, és Székely Szabó Zoltán: Végtelen farsang...és egyéb politikai szatírák (1989–2014) című, újonnan megjelent könyveit mutatták be, a szerzők közreműködésével.
A különleges csütörtöki könyvbemutatót az est házigazdájaként Baricz Lajos plébános-költő nyitotta meg, üdvözölve a megjelent közönséget és a szerzőket, majd közös éneklésre és imádságra került sor. „Ilyen este még nem volt. Zsúfolódik a műveltség Marosszentgyörgyön” – mondta a plébános, utalva arra, hogy a délután folyamán a kultúrotthonban került sor Szilágyi Csíki Andrea marosszentgyörgyi tanárnő Rímes, hímes gondolatok című gyermekverses kötetének bemutatására. Ezt követően a házigazda ismertette Kedei Zoltán festőművész-író életrajzát.
Élményből születő munkák
A 85. születésnapját nemsokára ünneplő festőművész a tanácsterem falait díszítő kollázsait és a könyvében megjelent írásait mutatta be az érdeklődő közönségnek. Minden alkotásnak, legyen az festett vagy írott, története van. „Minden képzőművészeti munka élményből születik” – fejtette ki Kedei Zoltán. Bölöni Domokos Lélegző gyöngyszemek című írását Szántó Edit olvasta fel. „Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezében az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására” – hangzott el a felolvasásban.
Egy „taxínész” vallomásai
Az est következő mozzanataként Székely Szabó Zoltán színész, újságíró, író, humorista ismertette életpályáját igen egyedi módon, teletűzdelve azt érdekes történetekkel, viccekkel, írásaiból idézett humoros szövegekkel. Székely Szabó Zoltán a mezőségi Rücsön született 1949. augusztus 26-án. Gyermekkorának emlékei azonban a nyárádmenti Szentgericéhez fűzik, ahol a szülei pedagógusok voltak. 1976-ban diplomázott a marosvásárhelyi színművészeti főiskolán, majd 1986-ig a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt. 1986-ban Bécsbe távozott, és a közelmúltig ott élt, mint találóan mondja mesterségéről: „taxínészként”. Megélhetését a taxizásból biztosította, de egy pillanatra sem mondott le hivatásáról: erdélyi és anyaországi előadókat, néha egész társulatokat hívott meg, fogadott és látott el néhány lelkes társával, szervezett számukra előadásokat a bécsi magyarok szórakoztatására. Közben szorgosan írta könyveit.
„Szerencsés évem volt”
Bölöni Domokos író, újságíró, szerkesztő szerencsésnek nevezte az elmúlóban levő 2014-es évet, hiszen két könyve is napvilágot látott. A két új könyv karcolatokat, elbeszéléseket, jegyzeteket, riportokat tartalmaz. Bölöni Domokos egyik olyan köztetszést arató írását olvasta fel, amely valamilyen okból kifolyólag nem került be a két nyomdafestékszagú könyvébe:„Bindász rontja a tempert!”
Az eseményt Vass Lajos citerajátéka és a Szent György-kórus éneke tette hangulatosabbá. Záróakkordként szeretetvendégségre került sor, a közönség tagjai a frissen vásárolt könyveket dedikáltatták a szerzőkkel.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro
2014. november 24.
A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 24.
Diákszínjátszók hétvégéje
Marosvásárhelyen és Erdőszentgyörgyön
Sehol sem érvényesül jobban a színház közösségformáló, összetartó ereje, mint az amatőr mozgalmakban. Amióta létezik a modern értelemben vett színház, mindig is arra alapozott, hogy a művészeti ág sajátos eszközeivel a kognitív és az érzelmi üzenetek tolmácsolása mellett a játék passzív vagy aktív résztvevőjeként szólítsa meg a közönséget. A műkedvelő műhelyek lényege is inkább az, hogy a játszók révén kerüljön közelebb a befogadókhoz mindaz, ami a színházat jellemzi. S így ez a fajta tevékenység akár meghatározó, befolyásoló tényezővel is bír az adott közösségek életében. Ezt bizonyította a hét végén zajló két diákszínjátszó fesztivál. Mindkettőnek már hagyománya van, hiszen a vallási színjátszó találkozót a kilencedik, míg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját a 21. alkalommal szervezték meg.
Isteni színjáték világi megközelítésben
A marosvásárhelyi református egyházközségek ifjúsági szervezetei szombaton délelőtt a Posta utcai előadóteremben (volt bábszínház) a kilencedik alkalommal szervezték meg az ifikörökként működő színjátszó csoportok találkozóját. Négy gyülekezet mutatta be produkcióit. Az alsóvárosiak Az ember első és utolsó hét napja című darabbal – Imre Jenő lelkipásztor műve – léptek színpadra. A Református Kollégium képviselői az István, a király rockoperát mutatták be. A cserealji gyülekezet ifisei három rövid jelenetet (Imamalom, Esernyő, Azonnali kiszámítás) állítottak össze, míg a Szabadi útiak Farczádi Albert Presszer című egyfelvonásos vígjátékát hozták el a Posta utcai terembe. A produkciókat háromtagú zsűri (Nagy Péter, Vajda György, Nagy Gábor) bírálta el. A közönség is szavazhatott, ugyanis a legjobbnak ítélt előadást az Égjen a láng keresztény zenefesztiválon is bemutatják. Ezenkívül az ítészek tisztje volt kiválasztani a legjobb lány és fiú előadót.
A színre vitt darabok – az István, a király ismert története kivételével – a keresztény tanításról és erkölcsről, ezek mai értelmezéséről, illetve arról szóltak, miként van jelen a vallás a fiatalok életében. A zsűri elsősorban az eredetiséget, a játék dinamikusságát, a közönség befogadókészségét tekintette elhatároló szempontoknak. A színészi játékban pedig a jelenlétet, az alakítást, a megfelelő dikciót figyelte. És nem mellékesen az énekesi teljesítményt is, hiszen a Református Kollégium színjátszói igencsak igényes – referenciaértékkel bíró – produkció színrevitelére vállalkoztak.
A nyertesnek nyilvánított előadás nemcsak a zsűri választása volt, hanem a közönségszavazattal is elismerést nyert Presszer – így ezt a darabot láthatják majd újra a diákok. A legjobb női alakításért járó elismerést Csepán Dorottya, míg a legjobb férfiszereplőnek járó díjat Nagy Lehel nyerte el. Színpadi jelenlétéért Lukács Dalma Népújság-különdíjban részesült.
Fesztivál, kevés érdeklődővel
Annak ellenére, hogy Erdőszentgyörgyön 21 éve szervezik meg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját, kevés néző volt kíváncsi a produkciókra, legalábbis szombaton délután. Mind színvonalban, mind tematikában – a népszínműtől a vígjátékokon át a kortárs darabokig – igazán érdekes, sokszínű előadásokat láthattak az érdeklődők a háromnapos rendezvényen. Nemcsak a már szinte visszatérő vendégeknek számító szászrégeniek több csoportja mutatkozott be, hanem örvendetes, hogy a kisebb településeken (Makfalva, Nyárádszereda, Csíkfalva) tevékenykedő műkedvelők is felléptek. A fesztivál színvonalát emelte a szintén "hazajáró" celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a gyöngyösi Mozaik színikör vagy a krasznai Tinikomédiások produkciója. Természetesen a háziak is kitettek magukért, hiszen a Bodor Péter Színkör vásári komédiája, valamint a Százfonat táncszínháza is méltón színesítette a kínálatot.
Székely-Szabó Zoltán színművész, a zsűri egyik tagja a Népújságnak elmondta, "örvendetes, hogy a fesztivál a 21. kiadásához érkezett, és nemcsak erdélyi, hanem határon túli csoportokat is megmozgat.
– Arra biztattam a fiatalokat, hogy maradjanak együtt, játsszanak, legyenek összeforrott közösség, amely kultúrát közvetít. Őrizzék, ápolják az anyanyelvet, hiszen ez a legnemesebb feladata egy-egy ilyen műkedvelő színjátszó csoportnak. Mindenképpen fontos az, hogy ezek a fiatalok értelmesen töltik el szabadidejüket, alkotnak, és megpróbálják egy kicsit másként láttatni a világot. Közösségformáló hatásuk is van, hiszen nemcsak ők, hanem közönségük is megerősödik identitásában, a bizalomban, közösségi összetartozásban. Jó volt látni, hogy a gyerekek és a fiatalok olyan darabok színrevitelét is felvállalják, amelyekkel a régmúlt, a népi kultúra hagyományaiba, a mesevilágba röpítenek, és ezáltal saját közönségüknek is felelevenítik múltunk kincseit. Voltak profi és csetlő-botló előadások is. Az ítészek szakmai tanácsokkal látták el a fellépőket, hiszen egy ilyen fesztivál jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is. A célunk az, hogy tovább ösztönözzük őket az alkotásra, a színjátszásra. Van akit és amiért. Sajnos lehangoló, hogy míg tudomásom szerint a kezdetekben minden alkalommal zsúfolásig megtelt a nézőtér, most a színjátszókon kívül alig volt érdeklődő.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhelyen és Erdőszentgyörgyön
Sehol sem érvényesül jobban a színház közösségformáló, összetartó ereje, mint az amatőr mozgalmakban. Amióta létezik a modern értelemben vett színház, mindig is arra alapozott, hogy a művészeti ág sajátos eszközeivel a kognitív és az érzelmi üzenetek tolmácsolása mellett a játék passzív vagy aktív résztvevőjeként szólítsa meg a közönséget. A műkedvelő műhelyek lényege is inkább az, hogy a játszók révén kerüljön közelebb a befogadókhoz mindaz, ami a színházat jellemzi. S így ez a fajta tevékenység akár meghatározó, befolyásoló tényezővel is bír az adott közösségek életében. Ezt bizonyította a hét végén zajló két diákszínjátszó fesztivál. Mindkettőnek már hagyománya van, hiszen a vallási színjátszó találkozót a kilencedik, míg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját a 21. alkalommal szervezték meg.
Isteni színjáték világi megközelítésben
A marosvásárhelyi református egyházközségek ifjúsági szervezetei szombaton délelőtt a Posta utcai előadóteremben (volt bábszínház) a kilencedik alkalommal szervezték meg az ifikörökként működő színjátszó csoportok találkozóját. Négy gyülekezet mutatta be produkcióit. Az alsóvárosiak Az ember első és utolsó hét napja című darabbal – Imre Jenő lelkipásztor műve – léptek színpadra. A Református Kollégium képviselői az István, a király rockoperát mutatták be. A cserealji gyülekezet ifisei három rövid jelenetet (Imamalom, Esernyő, Azonnali kiszámítás) állítottak össze, míg a Szabadi útiak Farczádi Albert Presszer című egyfelvonásos vígjátékát hozták el a Posta utcai terembe. A produkciókat háromtagú zsűri (Nagy Péter, Vajda György, Nagy Gábor) bírálta el. A közönség is szavazhatott, ugyanis a legjobbnak ítélt előadást az Égjen a láng keresztény zenefesztiválon is bemutatják. Ezenkívül az ítészek tisztje volt kiválasztani a legjobb lány és fiú előadót.
A színre vitt darabok – az István, a király ismert története kivételével – a keresztény tanításról és erkölcsről, ezek mai értelmezéséről, illetve arról szóltak, miként van jelen a vallás a fiatalok életében. A zsűri elsősorban az eredetiséget, a játék dinamikusságát, a közönség befogadókészségét tekintette elhatároló szempontoknak. A színészi játékban pedig a jelenlétet, az alakítást, a megfelelő dikciót figyelte. És nem mellékesen az énekesi teljesítményt is, hiszen a Református Kollégium színjátszói igencsak igényes – referenciaértékkel bíró – produkció színrevitelére vállalkoztak.
A nyertesnek nyilvánított előadás nemcsak a zsűri választása volt, hanem a közönségszavazattal is elismerést nyert Presszer – így ezt a darabot láthatják majd újra a diákok. A legjobb női alakításért járó elismerést Csepán Dorottya, míg a legjobb férfiszereplőnek járó díjat Nagy Lehel nyerte el. Színpadi jelenlétéért Lukács Dalma Népújság-különdíjban részesült.
Fesztivál, kevés érdeklődővel
Annak ellenére, hogy Erdőszentgyörgyön 21 éve szervezik meg a Kis-Küküllő menti nem hivatásos színjátszók fesztiválját, kevés néző volt kíváncsi a produkciókra, legalábbis szombaton délután. Mind színvonalban, mind tematikában – a népszínműtől a vígjátékokon át a kortárs darabokig – igazán érdekes, sokszínű előadásokat láthattak az érdeklődők a háromnapos rendezvényen. Nemcsak a már szinte visszatérő vendégeknek számító szászrégeniek több csoportja mutatkozott be, hanem örvendetes, hogy a kisebb településeken (Makfalva, Nyárádszereda, Csíkfalva) tevékenykedő műkedvelők is felléptek. A fesztivál színvonalát emelte a szintén "hazajáró" celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, a mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a gyöngyösi Mozaik színikör vagy a krasznai Tinikomédiások produkciója. Természetesen a háziak is kitettek magukért, hiszen a Bodor Péter Színkör vásári komédiája, valamint a Százfonat táncszínháza is méltón színesítette a kínálatot.
Székely-Szabó Zoltán színművész, a zsűri egyik tagja a Népújságnak elmondta, "örvendetes, hogy a fesztivál a 21. kiadásához érkezett, és nemcsak erdélyi, hanem határon túli csoportokat is megmozgat.
– Arra biztattam a fiatalokat, hogy maradjanak együtt, játsszanak, legyenek összeforrott közösség, amely kultúrát közvetít. Őrizzék, ápolják az anyanyelvet, hiszen ez a legnemesebb feladata egy-egy ilyen műkedvelő színjátszó csoportnak. Mindenképpen fontos az, hogy ezek a fiatalok értelmesen töltik el szabadidejüket, alkotnak, és megpróbálják egy kicsit másként láttatni a világot. Közösségformáló hatásuk is van, hiszen nemcsak ők, hanem közönségük is megerősödik identitásában, a bizalomban, közösségi összetartozásban. Jó volt látni, hogy a gyerekek és a fiatalok olyan darabok színrevitelét is felvállalják, amelyekkel a régmúlt, a népi kultúra hagyományaiba, a mesevilágba röpítenek, és ezáltal saját közönségüknek is felelevenítik múltunk kincseit. Voltak profi és csetlő-botló előadások is. Az ítészek szakmai tanácsokkal látták el a fellépőket, hiszen egy ilyen fesztivál jó alkalom a tanulásra, a tapasztalatcserére is. A célunk az, hogy tovább ösztönözzük őket az alkotásra, a színjátszásra. Van akit és amiért. Sajnos lehangoló, hogy míg tudomásom szerint a kezdetekben minden alkalommal zsúfolásig megtelt a nézőtér, most a színjátszókon kívül alig volt érdeklődő.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 24.
Johannisról mesélnek a szebeni magyarok
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 24.
Kutatómunka a frontvonalon – Az erdélyi tudományosságot ünnepelték
Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a magyar tudomány napja Erdélyben című rendezvényét Kolozsváron a hétvégén.
A tudományos rendezvénysorozat egyik fő célkitűzése, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, tükrözve a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, kiemelkedőbb megvalósításait is.
Műemlékvédelem a háború idején
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az I. világháború című kiállítást nyitották meg a rendezvény keretében – az EME és a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Osztálya közös szervezésében megvalósult tárlat kurátora Flóra Ágnes levéltáros volt, összeállításában Pakó László, az EME kutatóintézetének történésze is részt vett.
„A kiállítás az EME első világháború alatti tevékénységére szeretne rávilágítani, azt bemutatni. Elsősorban az értékmentő, ingó műemlékek védelmére tett erőfeszítéseket, illetve a háborús emlékek, levelek gyűjtését. Ugyanakkor hangsúlyosan az emberi tényezőt kerestem, az egyéni erőfeszítéseket igyekeztem bemutatni, nem a megszokott eseménytörténeti vonalat követve" – fejtette ki a Krónika kérdésére a kiállítás kurátora.
Mint fogalmazott, néhány, a keleti frontra vezényelt, hadifogságba esett vagy hősi halált halt EME-személyiségnek külön posztert szenteltek, kicsit adózva ezzel emléküknek is, de főként azért, hogy rávilágítsanak: ezek az emberek háborús viszonyok közt sem feledkeztek el hivatásukról, hiszen a frontvonalban ásatásokat, néprajzi gyűjtéseket végeztek, és a leleteket, gyűjtéseket hazaküldték az EME tárainak.
„Itthon elsősorban Kelemen Lajos történész, levéltáros nagyszerű módon – mint egy tehetséges marionettszínész – mozgatta a gyűjtő- és értékmentő munkák szálait. Az EME első világháború alatt kifejtetett tevékenységének köszönönhetően ma 30 000-nél is több, a harctérről küldött tábori levelezőlap kutatható, a múzeumi anyagokban számos, a frontról begyűjtott műtárgy látható, a harangtornyokban pedig sok helyen olyan harangok teljesítenek szogálatot, amelyet éppen az EME közbenjárására mentettek fel a rekvirálás alól" – mutatott rá Flóra Ágnes.
Hozzátette, 1916-ban a front közvetlen közelében háromhetes ingóságfelmérést végeztek, és számos iratot, műtárgyat menekítettek biztonságos helyre.
Átmenteni a szellemi örökséget
A kiállítás anyaga elsősorban a Román Nemzeti Levéltár kolozsvári fiókjának őrzésében található EME-levéltárból, a volt Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárából, illetve egykori EME-vezetők személyes hagyatékából származik. „Ez tudatos döntés volt, ezzel is hangsúlyozzuk az EME levéltári anyagának gazdagságát" – fogalmazott a kurátor.
„A különleges tárlat rávilágít, hogy az EME munkatársai annak idején a fronton és a háborús időkben sem hagyták abba a kutató- és gyűjtőmunkát, megpróbálván átmenteni Erdély szellemi örökségét a jövő számára" – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Pakó László történész.
Mint részletezte, a tárlat egyik része azt mutatja be, hogy az EME levéltárának, kézirattárának, érem- és régiségtárának munkatársai közül kiket vittek el a frontra, és az ő életük világháborús vonatkozásait tárja pannókon a nagyközönség elé.
„Közéjük tartozott például Roska Márton régész is, aki a fronton a tábori fém- és ötvösművességre vonatkozó tárgyakat és emlékeket gyűjtötte össze, és azokat elküldte az EME-nek – ily módon is bizonyítván elkötelezettségét az erdélyi szellemiség megőrzése iránt" – mondta Pakó László.
A tárlat ugyanakkor betekintést nyújt abba a munkába is, amit a világégés idején az egyesület itthon maradt munkatársai végeztek, hogy a háború rombolásai elől megmentsék az ipar- és képzőművészeti értékeket.
„Kelemen Lajosék 1916-ban például kiszálltak a Székelyföldre, hogy ott összegyűjtsék ezeket az értékeket, elhozzák Kolozsvárra, így mentvén meg az erdélyi szellemiség jövője számára. Ugyanakkor a budapesti Nemzeti Múzeumba menekítették az Erdélyi Nemzeti Levéltár anyagát – többek közt a Teleki-, Bánffy-levéltárból. Ezek a világháború után visszakerültek Kolozsvárra" – mutatott rá az EME kutatóintézetének történésze. A kiállítás munkanapokon látogatható a kolozsvári EME-székház előadótermében.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek címmel szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a magyar tudomány napja Erdélyben című rendezvényét Kolozsváron a hétvégén.
A tudományos rendezvénysorozat egyik fő célkitűzése, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma legyen, tükrözve a hazai eredmények s gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, kiemelkedőbb megvalósításait is.
Műemlékvédelem a háború idején
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az I. világháború című kiállítást nyitották meg a rendezvény keretében – az EME és a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Osztálya közös szervezésében megvalósult tárlat kurátora Flóra Ágnes levéltáros volt, összeállításában Pakó László, az EME kutatóintézetének történésze is részt vett.
„A kiállítás az EME első világháború alatti tevékénységére szeretne rávilágítani, azt bemutatni. Elsősorban az értékmentő, ingó műemlékek védelmére tett erőfeszítéseket, illetve a háborús emlékek, levelek gyűjtését. Ugyanakkor hangsúlyosan az emberi tényezőt kerestem, az egyéni erőfeszítéseket igyekeztem bemutatni, nem a megszokott eseménytörténeti vonalat követve" – fejtette ki a Krónika kérdésére a kiállítás kurátora.
Mint fogalmazott, néhány, a keleti frontra vezényelt, hadifogságba esett vagy hősi halált halt EME-személyiségnek külön posztert szenteltek, kicsit adózva ezzel emléküknek is, de főként azért, hogy rávilágítsanak: ezek az emberek háborús viszonyok közt sem feledkeztek el hivatásukról, hiszen a frontvonalban ásatásokat, néprajzi gyűjtéseket végeztek, és a leleteket, gyűjtéseket hazaküldték az EME tárainak.
„Itthon elsősorban Kelemen Lajos történész, levéltáros nagyszerű módon – mint egy tehetséges marionettszínész – mozgatta a gyűjtő- és értékmentő munkák szálait. Az EME első világháború alatt kifejtetett tevékenységének köszönönhetően ma 30 000-nél is több, a harctérről küldött tábori levelezőlap kutatható, a múzeumi anyagokban számos, a frontról begyűjtott műtárgy látható, a harangtornyokban pedig sok helyen olyan harangok teljesítenek szogálatot, amelyet éppen az EME közbenjárására mentettek fel a rekvirálás alól" – mutatott rá Flóra Ágnes.
Hozzátette, 1916-ban a front közvetlen közelében háromhetes ingóságfelmérést végeztek, és számos iratot, műtárgyat menekítettek biztonságos helyre.
Átmenteni a szellemi örökséget
A kiállítás anyaga elsősorban a Román Nemzeti Levéltár kolozsvári fiókjának őrzésében található EME-levéltárból, a volt Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárából, illetve egykori EME-vezetők személyes hagyatékából származik. „Ez tudatos döntés volt, ezzel is hangsúlyozzuk az EME levéltári anyagának gazdagságát" – fogalmazott a kurátor.
„A különleges tárlat rávilágít, hogy az EME munkatársai annak idején a fronton és a háborús időkben sem hagyták abba a kutató- és gyűjtőmunkát, megpróbálván átmenteni Erdély szellemi örökségét a jövő számára" – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Pakó László történész.
Mint részletezte, a tárlat egyik része azt mutatja be, hogy az EME levéltárának, kézirattárának, érem- és régiségtárának munkatársai közül kiket vittek el a frontra, és az ő életük világháborús vonatkozásait tárja pannókon a nagyközönség elé.
„Közéjük tartozott például Roska Márton régész is, aki a fronton a tábori fém- és ötvösművességre vonatkozó tárgyakat és emlékeket gyűjtötte össze, és azokat elküldte az EME-nek – ily módon is bizonyítván elkötelezettségét az erdélyi szellemiség megőrzése iránt" – mondta Pakó László.
A tárlat ugyanakkor betekintést nyújt abba a munkába is, amit a világégés idején az egyesület itthon maradt munkatársai végeztek, hogy a háború rombolásai elől megmentsék az ipar- és képzőművészeti értékeket.
„Kelemen Lajosék 1916-ban például kiszálltak a Székelyföldre, hogy ott összegyűjtsék ezeket az értékeket, elhozzák Kolozsvárra, így mentvén meg az erdélyi szellemiség jövője számára. Ugyanakkor a budapesti Nemzeti Múzeumba menekítették az Erdélyi Nemzeti Levéltár anyagát – többek közt a Teleki-, Bánffy-levéltárból. Ezek a világháború után visszakerültek Kolozsvárra" – mutatott rá az EME kutatóintézetének történésze. A kiállítás munkanapokon látogatható a kolozsvári EME-székház előadótermében.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 24.
Tisztújító gyűlést tartott a csíksomlyói közbirtokosság
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Ötvenéves a gyergyószentmiklósi Hiszekegy
Ötven éve,1964-ben kezdte el Lukácsovits Magda festőművész a Szent Miklós-templom mennyezeti freskóinak megalkotását. Az apostoli hitvallás tizenkét képben válik láthatóvá az épület boltozatán. A freskók 1965-ben készültek el, ötvenedik évforduló közeledik.
A gyergyószentmiklósi római katolikus hívők többsége számára a templom boltozatán látható tizenkét freskó látványa természetes, ahogy az oltár vagy más eleme az épületnek. Így ismerték, szokták meg, mondhatni, így szeretik. Kevesebben vannak, akik már éltek akkor és emlékeznek arra, amikor még nem díszítették festmények a mennyezetet. Pedig nem olyan régen történt, „mindössze” fél évszázada, hogy Lukácsovits Magda festőművész felfestette a boltozatra a tizenkét képből álló Hiszekegyet.
Nemrégiben Gyergyószentmiklósra látogatott Idmar Hatzack, a festőnő férje, aki Gyergyószentmiklós díszpolgára. „Már alig van kortanú, aki tudná, mikor, milyen körülmények közt készültek a templom arculatát is meghatározó freskók. 2015-ben lesz éppen ötven éve, hogy Magda befejezte az alkotásait itt a templomban. Úgy gondolom, illő lenne, ha erről akár egy szentmise keretében megemlékezne a közösség” – mondta Idmar Hatzack.
„Megkeressük az ünnepi alkalmat”
A felvetést tolmácsolva feltettük a kérdést Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébánosnak: tervez-e a plébánia valamilyen megemlékezést, ünnepséget az ötvenedik évfordulóra. „Korai volna még, hogy választ mondjak erre, egyelőre nem tevődött fel ez a kérdés. Annyit mondhatok, az ötlet nem rossz. Keresnünk kell egy megfelelő alkalmat, összekötve egy ünneppel, és megemlékezni arról, hogy templomunkat ötven éve díszítik az apostoli hitvallás-képek” – fogalmazott a plébános. Hozzátette, az évforduló megünneplésébe mindenképpen be kellene vonni művészeti szakembereket, illetve más mérvadó személyiségeket is. A templom egyébként felújítás alatt van, ami jövőre is folytatódik. Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy ehhez mekkora támogatást kapnak, így arról sem döntöttek, a templomfalakon kívül fognak dolgozni, vagy bent zajlanak munkálatok. Az ünnepséget ez is befolyásolhatja.
A hívek ragaszkodása mentette meg az alkotásokat
Meglepő lehet, de nem magától értetődő, hogy a freskók jövőre is láthatók lesznek a templom boltozatán. A műemlék épület felújítása során az is felmerült, hogy eltüntetik ezeket. Amint Portik Hegyi Kelemen elmondta, a munkálatok szükségességét szakvéleményekkel is alá kellett támasztani. Ebben felmerült, hogy a képek nem illenek a barokk épület stílusához, és létezett egy olyan javaslat, hogy ezeket el kellene tüntetni. Konkrétabban úgy kellett volna lemeszelni a képeket, hogy később bármikor eredeti formájukban vissza lehessen állítani, ha úgy döntenek. Erre létezik egy technológia.
Egy másik elképzelés is felmerült. Voltak, akik úgy emlékeztek, Lukácsovits Magda képei előtt más freskók voltak a mennyezeten, és ezeket kellene újra láthatóvá tenni. Falkutatást végeztek, de a szakemberek végül nem találtak ilyen régi festményekre utaló jeleket.
Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hitvallást ábrázoló képek a templom boltozatán. Portik Hegyi Kelemen elmondta, úgy gondolja, ez volt a jó döntés. „A szakemberek szerint ugyan nem találnak a templom stílusához, de nem is annyira kirívók, hogy ez bántaná az embereket. A hívek megszokták, ragaszkodnak hozzá. Lelkipásztori szempontból is a legjobb választás, hogy a hívek kérését figyelembe véve ne nyúljunk az alkotásokhoz, hagyjuk így, ahogy vannak” – szögezte le a plébános.
A szegények bibliája
Amit a feleségem elért templomi falfestéseivel, olyan hatású, mint amilyen a középkorban a „szegények bibliája” volt. Amikor Erdélyben nem lehetett hozzájutni hittan- és más vallásos könyvekhez, a papok felismerték: a falképek szemléltető anyagként segítenek a hitoktatásban és az igehirdetésben – állapította meg Idmar Hatzack, aki örülne annak is, ha a festőnő életművét bemutató kiállítás és album Gyergyószentmiklóson is be lenne mutatva (Fidem pinxit – A hitet festette címmel került sor nemrégiben albumbemutatóval összekapcsolva Lukácsovits Magda életmű-kiállítására Kolozsváron).
A 183 képes oldalon 297 alkotást tartalmazó, 80 oldalas magyar szövegfüzet bemutatja a gyergyószentmiklósi templom freskóit, illetve a szárhegyi templomban látható Szentcsalád és Mária mennybemenetele falfestményeit is, amelyeket 1963-ban festett a most 81 éves, Németországban élő Lukácsovits Magda.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
Ötven éve,1964-ben kezdte el Lukácsovits Magda festőművész a Szent Miklós-templom mennyezeti freskóinak megalkotását. Az apostoli hitvallás tizenkét képben válik láthatóvá az épület boltozatán. A freskók 1965-ben készültek el, ötvenedik évforduló közeledik.
A gyergyószentmiklósi római katolikus hívők többsége számára a templom boltozatán látható tizenkét freskó látványa természetes, ahogy az oltár vagy más eleme az épületnek. Így ismerték, szokták meg, mondhatni, így szeretik. Kevesebben vannak, akik már éltek akkor és emlékeznek arra, amikor még nem díszítették festmények a mennyezetet. Pedig nem olyan régen történt, „mindössze” fél évszázada, hogy Lukácsovits Magda festőművész felfestette a boltozatra a tizenkét képből álló Hiszekegyet.
Nemrégiben Gyergyószentmiklósra látogatott Idmar Hatzack, a festőnő férje, aki Gyergyószentmiklós díszpolgára. „Már alig van kortanú, aki tudná, mikor, milyen körülmények közt készültek a templom arculatát is meghatározó freskók. 2015-ben lesz éppen ötven éve, hogy Magda befejezte az alkotásait itt a templomban. Úgy gondolom, illő lenne, ha erről akár egy szentmise keretében megemlékezne a közösség” – mondta Idmar Hatzack.
„Megkeressük az ünnepi alkalmat”
A felvetést tolmácsolva feltettük a kérdést Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébánosnak: tervez-e a plébánia valamilyen megemlékezést, ünnepséget az ötvenedik évfordulóra. „Korai volna még, hogy választ mondjak erre, egyelőre nem tevődött fel ez a kérdés. Annyit mondhatok, az ötlet nem rossz. Keresnünk kell egy megfelelő alkalmat, összekötve egy ünneppel, és megemlékezni arról, hogy templomunkat ötven éve díszítik az apostoli hitvallás-képek” – fogalmazott a plébános. Hozzátette, az évforduló megünneplésébe mindenképpen be kellene vonni művészeti szakembereket, illetve más mérvadó személyiségeket is. A templom egyébként felújítás alatt van, ami jövőre is folytatódik. Jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy ehhez mekkora támogatást kapnak, így arról sem döntöttek, a templomfalakon kívül fognak dolgozni, vagy bent zajlanak munkálatok. Az ünnepséget ez is befolyásolhatja.
A hívek ragaszkodása mentette meg az alkotásokat
Meglepő lehet, de nem magától értetődő, hogy a freskók jövőre is láthatók lesznek a templom boltozatán. A műemlék épület felújítása során az is felmerült, hogy eltüntetik ezeket. Amint Portik Hegyi Kelemen elmondta, a munkálatok szükségességét szakvéleményekkel is alá kellett támasztani. Ebben felmerült, hogy a képek nem illenek a barokk épület stílusához, és létezett egy olyan javaslat, hogy ezeket el kellene tüntetni. Konkrétabban úgy kellett volna lemeszelni a képeket, hogy később bármikor eredeti formájukban vissza lehessen állítani, ha úgy döntenek. Erre létezik egy technológia.
Egy másik elképzelés is felmerült. Voltak, akik úgy emlékeztek, Lukácsovits Magda képei előtt más freskók voltak a mennyezeten, és ezeket kellene újra láthatóvá tenni. Falkutatást végeztek, de a szakemberek végül nem találtak ilyen régi festményekre utaló jeleket.
Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hitvallást ábrázoló képek a templom boltozatán. Portik Hegyi Kelemen elmondta, úgy gondolja, ez volt a jó döntés. „A szakemberek szerint ugyan nem találnak a templom stílusához, de nem is annyira kirívók, hogy ez bántaná az embereket. A hívek megszokták, ragaszkodnak hozzá. Lelkipásztori szempontból is a legjobb választás, hogy a hívek kérését figyelembe véve ne nyúljunk az alkotásokhoz, hagyjuk így, ahogy vannak” – szögezte le a plébános.
A szegények bibliája
Amit a feleségem elért templomi falfestéseivel, olyan hatású, mint amilyen a középkorban a „szegények bibliája” volt. Amikor Erdélyben nem lehetett hozzájutni hittan- és más vallásos könyvekhez, a papok felismerték: a falképek szemléltető anyagként segítenek a hitoktatásban és az igehirdetésben – állapította meg Idmar Hatzack, aki örülne annak is, ha a festőnő életművét bemutató kiállítás és album Gyergyószentmiklóson is be lenne mutatva (Fidem pinxit – A hitet festette címmel került sor nemrégiben albumbemutatóval összekapcsolva Lukácsovits Magda életmű-kiállítására Kolozsváron).
A 183 képes oldalon 297 alkotást tartalmazó, 80 oldalas magyar szövegfüzet bemutatja a gyergyószentmiklósi templom freskóit, illetve a szárhegyi templomban látható Szentcsalád és Mária mennybemenetele falfestményeit is, amelyeket 1963-ban festett a most 81 éves, Németországban élő Lukácsovits Magda.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Továbbvándorolt a mesestaféta
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Ismét vált az RMDSZ?
Letette ugyan az esküt a jelenlegi, PSD-vezette kormányban az új RMDSZ-es miniszter is hétfőn - ám közben egyre több hang szól arról, hogy Kelemenék esetleg átállnak a PNL-hez.
Ezen a héten fog az RMDSZ konkrét tárgyalásokat folytatni a PNL-vel arról, hogy új parlamenti többséget alkossanak-e együtt. Ezt Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a szervezetben még mindig befolyással bíró politikus nyilatkozta hétfőn. Hozzátette: amennyiben esetleg megállapodnak, akkor a parlamentben 2015-ben jöhet létre az új többség. Mint ismeretes, az RMDSZ jelenleg a (még) Voctor Ponta vezette PSD-vel együtt kormányon van és őket támogatja a parlamentben is. Az államfőválasztást azonban a PNL-s Klaus Iohannis nyerte. A megválasztott államfő már rögtön a voksolások után tudatta: kormányváltást is szeretne, de nem azonnal, és nem mindenféle pártváltogató politikusok megszerzése révén, hanem alaposabban átgondolva, és tárgyalások nyomán. Markó azt mondta: "a héten összeül az RMDSZ vezetése is, hogy megtárgyalja a kérdést, mert tudomásom szerint eddig nem voltak egyeztetések".
Eskü
A Bihari Napló volt az első, amelyik hírt adott róla - majd innen a központi média is átvette -, hogy ha központi egyeztetések még nem is voltak, helyi szinten épp Biharban a PNL már meghívta tárgyalni az RMDSZ-t, hogy itt alkossanak új többséget a váradi városi, illetve a megye tanácsban is. Ha ez sikerülne, megpróbálnák leváltani a PSD embereit: Ioan Mangot, a Megyei Tanács alelnöki székéből, és Ovidiu Muresant nagyváradi alpolgármesteri tisztségből.
Minden esetre az átállásról való tárgyalások hírével egy időben, azaz tegnap azért letette az esküt a PSD-RMDSZ-PPDD-PC-kormány új művelődési minisztere. Hegedüs Csilla (és Bogdan Aurescu külügyminiszter) ünnepélyes tegnap19 órakor kezdődött a Cotroceni-i palotában. Hegedüs Csilla kinevezését múlt héten írta alá Traian Băsescu államelnök.
Véleményt mondott az RMDSZ kormányon maradásának, vagy új többséghez csatlakozásának ügyéről Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke is. Ő nemrég még úgy értékelte, hogy "azzal, hogy Iohannisra szavaztak, a magyar választók egyértelműen azt üzenték az RMDSZ-nek, hogy a kormányból ki kell lépni"- azonban tegnap már finomított ezen, és azt a nem egyértelmű álláspontot fogalmazta meg, hogy szerinte az RMDSZ kormányon elért bizonyos eredményeket... A (még?) kormányzó PSD-vel kapcsolatos fejlemény, hogy Liviu Dragnea, a párt ügyvezető elnöke tegnap azt mondta, minél gyorsabban kongresszust akarnak a választási vereség után, hogy "januártól a kormányzásra koncentráljanak". Egyes források szerint e kongresszus december 20 körül lehet. Dragnea azt állítja, ezen nem fogják leváltani Victor Pontát a pártelnökségből - más források szerint viszont Ponta lemondatására vagy leváltására készülnek, legalábbis egyes PSD-s körök a párt és a kormány élén sem akarják már látni.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Letette ugyan az esküt a jelenlegi, PSD-vezette kormányban az új RMDSZ-es miniszter is hétfőn - ám közben egyre több hang szól arról, hogy Kelemenék esetleg átállnak a PNL-hez.
Ezen a héten fog az RMDSZ konkrét tárgyalásokat folytatni a PNL-vel arról, hogy új parlamenti többséget alkossanak-e együtt. Ezt Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, a szervezetben még mindig befolyással bíró politikus nyilatkozta hétfőn. Hozzátette: amennyiben esetleg megállapodnak, akkor a parlamentben 2015-ben jöhet létre az új többség. Mint ismeretes, az RMDSZ jelenleg a (még) Voctor Ponta vezette PSD-vel együtt kormányon van és őket támogatja a parlamentben is. Az államfőválasztást azonban a PNL-s Klaus Iohannis nyerte. A megválasztott államfő már rögtön a voksolások után tudatta: kormányváltást is szeretne, de nem azonnal, és nem mindenféle pártváltogató politikusok megszerzése révén, hanem alaposabban átgondolva, és tárgyalások nyomán. Markó azt mondta: "a héten összeül az RMDSZ vezetése is, hogy megtárgyalja a kérdést, mert tudomásom szerint eddig nem voltak egyeztetések".
Eskü
A Bihari Napló volt az első, amelyik hírt adott róla - majd innen a központi média is átvette -, hogy ha központi egyeztetések még nem is voltak, helyi szinten épp Biharban a PNL már meghívta tárgyalni az RMDSZ-t, hogy itt alkossanak új többséget a váradi városi, illetve a megye tanácsban is. Ha ez sikerülne, megpróbálnák leváltani a PSD embereit: Ioan Mangot, a Megyei Tanács alelnöki székéből, és Ovidiu Muresant nagyváradi alpolgármesteri tisztségből.
Minden esetre az átállásról való tárgyalások hírével egy időben, azaz tegnap azért letette az esküt a PSD-RMDSZ-PPDD-PC-kormány új művelődési minisztere. Hegedüs Csilla (és Bogdan Aurescu külügyminiszter) ünnepélyes tegnap19 órakor kezdődött a Cotroceni-i palotában. Hegedüs Csilla kinevezését múlt héten írta alá Traian Băsescu államelnök.
Véleményt mondott az RMDSZ kormányon maradásának, vagy új többséghez csatlakozásának ügyéről Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke is. Ő nemrég még úgy értékelte, hogy "azzal, hogy Iohannisra szavaztak, a magyar választók egyértelműen azt üzenték az RMDSZ-nek, hogy a kormányból ki kell lépni"- azonban tegnap már finomított ezen, és azt a nem egyértelmű álláspontot fogalmazta meg, hogy szerinte az RMDSZ kormányon elért bizonyos eredményeket... A (még?) kormányzó PSD-vel kapcsolatos fejlemény, hogy Liviu Dragnea, a párt ügyvezető elnöke tegnap azt mondta, minél gyorsabban kongresszust akarnak a választási vereség után, hogy "januártól a kormányzásra koncentráljanak". Egyes források szerint e kongresszus december 20 körül lehet. Dragnea azt állítja, ezen nem fogják leváltani Victor Pontát a pártelnökségből - más források szerint viszont Ponta lemondatására vagy leváltására készülnek, legalábbis egyes PSD-s körök a párt és a kormány élén sem akarják már látni.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2014. november 24.
Hegedüs Csilla: kulturális tárcavezetői prioritásom a minisztérium jövő évi méltányos költségvetése
„Megtiszteltetés számomra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizalma, amelynek köszönhetően nevesítettek erre a fontos tisztségre” – jelentette ki Hegedüs Csilla kulturális miniszter a Cotroceni-palotabeli hivatalba helyezését követően hétfőn, november 24-én.
szaktárca volt örökségvédelmi államtitkára az eskütételt követő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: fontos az, hogy a civil szférában tevékenykedett, két évtizede dolgozik az épített kulturális örökségvédelem terén, és intézményvezetői tisztségében hasznosítani fogja azt a munkatapasztalatot is, amelyet az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyetteseként szerzett – tette hozzá.
„A Kulturális Minisztériumnak továbbra is védenie kell a hazai kulturális örökséget, biztosítania kell a kultúrához való hozzáférést az ország valamennyi polgára számára, ugyanakkor megfelelő talajt és keretet kell szolgáltatnia a kortárs művészeti alkotásnak” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki azt is elmondta: miniszterként elsőrendű prioritása az intézmény jövő évi költségvetése azért, hogy a továbbiakban is támogatást kapjanak azok a kulturális projektek, amelyeket Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezett, finanszírozott a minisztérium.
”Elsőrendű célom az, hogy a Kulturális Minisztérium méltányos, az ideinél 30%-al nagyobb költségvetésből tudjon gazdálkodni. Ugyanakkor, mielőbb közvitára szeretnénk bocsátani a tárca legátfogóbb törvénytervezetét, a kulturális örökségvédelmi törvénykönyvet. Hosszú távon, de még a közeljövőben megtett konkrét lépésekkel szeretném elérni azt, hogy társadalmunkban megváltozzon a kultúráról kialakult közfelfogás, hiszen jövedelemhozó és nem erőforrásokat felemésztő ágazatról beszélünk. A kultúra munkahelyeket teremt és piacot a helyi termékeknek, ezáltal pedig hozzájárul az életminőség javításához. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy ország gazdasága számára ez a szektor jelenti a fejlődés egyik legbiztonságosabb erőforrását” – tette hozzá Hegedüs Csilla kulturális miniszter. (hírszerk.)
Transindex.ro
„Megtiszteltetés számomra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség bizalma, amelynek köszönhetően nevesítettek erre a fontos tisztségre” – jelentette ki Hegedüs Csilla kulturális miniszter a Cotroceni-palotabeli hivatalba helyezését követően hétfőn, november 24-én.
szaktárca volt örökségvédelmi államtitkára az eskütételt követő nyilatkozatában azt hangsúlyozta: fontos az, hogy a civil szférában tevékenykedett, két évtizede dolgozik az épített kulturális örökségvédelem terén, és intézményvezetői tisztségében hasznosítani fogja azt a munkatapasztalatot is, amelyet az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyetteseként szerzett – tette hozzá.
„A Kulturális Minisztériumnak továbbra is védenie kell a hazai kulturális örökséget, biztosítania kell a kultúrához való hozzáférést az ország valamennyi polgára számára, ugyanakkor megfelelő talajt és keretet kell szolgáltatnia a kortárs művészeti alkotásnak” – hangsúlyozta a tárcavezető, aki azt is elmondta: miniszterként elsőrendű prioritása az intézmény jövő évi költségvetése azért, hogy a továbbiakban is támogatást kapjanak azok a kulturális projektek, amelyeket Kelemen Hunor minisztersége idején kezdeményezett, finanszírozott a minisztérium.
”Elsőrendű célom az, hogy a Kulturális Minisztérium méltányos, az ideinél 30%-al nagyobb költségvetésből tudjon gazdálkodni. Ugyanakkor, mielőbb közvitára szeretnénk bocsátani a tárca legátfogóbb törvénytervezetét, a kulturális örökségvédelmi törvénykönyvet. Hosszú távon, de még a közeljövőben megtett konkrét lépésekkel szeretném elérni azt, hogy társadalmunkban megváltozzon a kultúráról kialakult közfelfogás, hiszen jövedelemhozó és nem erőforrásokat felemésztő ágazatról beszélünk. A kultúra munkahelyeket teremt és piacot a helyi termékeknek, ezáltal pedig hozzájárul az életminőség javításához. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy ország gazdasága számára ez a szektor jelenti a fejlődés egyik legbiztonságosabb erőforrását” – tette hozzá Hegedüs Csilla kulturális miniszter. (hírszerk.)
Transindex.ro
2014. november 25.
A visszaszolgáltatások botrányai
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása.
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása.
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
Köszöntjük a Kökényest
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 25.
Varga Vilmos Ady-estje a költő születésnapján
Harmadszor is újraavatták az Ady-emléktáblát!
A temesvári Arany János (ma Ion Ghica) utcában november 22-én, szombaton, a költő születésnapjának 137. évfordulóján újraavatták Ady Endre több mint két évvel ezelőtt megcsonkított emléktábláját. Gallas Nándor szobrászművész remekbe szabott alkotásának kétnyelvű bronz feliratát 2012-ben vandál kezek letörték, és feltehetőleg beolvasztották. A felirat műanyagtáblára vésett másolata most dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából került a helyére.
Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából összegyűlt mintegy 25-30 fős közönséget ft. Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, aki felidézte az utóbbi két év történéseit: az Ady-emléktábla kétnyelvű bronz feliratának eltűnését 2012-ben fedezték fel, 2014 márciusában dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából helyreállították, de az élethű műanyag másolatot ismeretlen tettesek újból letörték. Most egy újabb műanyag tábla került az eredeti bronz tábla helyére, szintén dr. Kabai Zoltán jóvoltából, remélhetőleg ezúttal hosszabb időre.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ady-emléktábla újraavatásával a Szórvány Napjáról is megemlékezik a bánsági magyar közösség. A többszörös emléktábla csonkítás kapcsán Halász Ferenc arra emlékeztetett, hogy a „toleráns” Bánságban több magyar emléktáblát és emlékművet is megrongáltak az utóbbi években: Klapka György emléktábláját, a nagyszentmiklósi Bartók-szobor feliratát, a Heti Új Szó cégtábláját és a Mária-szobrot, amelyet le is döntöttek. „Az Ady-emléktábla újraavatásával is bizonyítjuk, hogy kiállunk emlékműveink mellett, és minden alkalommal helyrehozzuk, amit mások tönkretesznek” – mondta Halász Ferenc.
Ady Endre temesvári tartózkodásának és az emléktábla állításának történetét Szekernyés János helytörténész idézte fel. A későbbi költőóriás 1897 szeptemberének végén került Temesvárra, Makoldy Miklós ítélőtáblai tisztviselő meghívására. Ady több mint három és fél hónapig díjnokoskodott a temesvári ítélőtáblán, azaz aktákat, idézéseket, jegyzőkönyveket másolt, délutánonként pedig házitanítóskodott. 1897 karácsonyát egyedül, betegen töltötte Temesváron, öccse, Ady Lajos szerint itt szedte fel azt a súlyos betegséget is, amelyik később a halálát okozta. Kapcsolata később sem szakadt meg Temesvárral, ahol hívei, a fiatal írók a Holnap mintájára létrehozták a Dél című irodalmi csoportosulást. 1909-ben Nyugat matinét szerveztek Temesváron, amelyet Ady is megtisztelt jelenlétével. 1910-ben indult a Magyar Dél című folyóirat, amelyben két verse is megjelent Ady Endrének. A költőnek lelkes csapata szerveződött Temesváron, ugyanakkor itt élt és alkotott irodalmi ellenfele, Szabolcska Mihály pap költő is.
Ady halála után öt évvel, 1924-ben már felmerült annak az ötlete, hogy emléktáblával jelöljék meg azt a házat, ahol a költő lakott temesvári tartózkodása idején. Gallas Nándort, a jeles bánsági szobrászművészt kérték fel a dombormű portré elkészítésére. Az emléktábla 1929-ben el is készült, de a világválság és felerősödő román nacionalizmus miatt felállítására csak az 1950-es években került sor.
Az Ady-emléktábla felavatásán részt vett ifj. Kubán Endre, akinek a Korunk folyóirat hasábjain megjelent Ady Endre és Veronica Porumbacu című írása szerint az avató ünnepségre 1955. május 10-én került sor, Majtényi Erik költő és az írószövetség vezetőségét képviselő Veronica Porumbacu jelenlétében. Az ötvenes években felavatott kétnyelvű emléktáblát, amelynek szövege itt olvasható, közel 60 évig senki sem bántotta:
AICI A LOCUIT POETUL MAGHIAR
REVOLUŢIONAR ADY ENDRE
DIN OCTOMBRIE 1897 PÎNĂ ÎN IANUARIE 1898
---------------------------------
ITT LAKOTT ADY ENDRE
A MAGYAR FORRADALMÁR KÖLTŐ
1897 OKTÓBERÉTŐL 1898 JANUÁRJÁIG
Az eredeti szöveget vésték rá arra a műanyag táblára is, amelyet 2014. november 22-én dr. Kabai Zoltán és ft. Fazakas Csaba lepleztek le a Ion Ghica 12. szám alatti ház falán. Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából Varga Vilmos nagyváradi színművész elszavalta a költő Ifjú szívekben élek című versét.
A megemlékezés a belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében folytatódott, ahol Varga Vilmos önálló Ady-estjét hallgathatták meg az érdeklődők. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió magánszínház művésze, akinek Ady-előadóestjéről már 1976-ben (!) lemezfelvétel készült, 1957-ben a temesvári magyar színháznál kezdte színészi pályafutását. A 80-as éveit taposó művész, aki előadóestjeivel az egész világot bejárta, Ady költeményekből, novellákból és levelekből összeállított műsorával állított méltó emléket az egyik legnagyobb magyar költőnek. A temesvári közönség brávó bekiáltásokkal, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Varga Vilmosnak az emlékezetes produkciót.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Harmadszor is újraavatták az Ady-emléktáblát!
A temesvári Arany János (ma Ion Ghica) utcában november 22-én, szombaton, a költő születésnapjának 137. évfordulóján újraavatták Ady Endre több mint két évvel ezelőtt megcsonkított emléktábláját. Gallas Nándor szobrászművész remekbe szabott alkotásának kétnyelvű bronz feliratát 2012-ben vandál kezek letörték, és feltehetőleg beolvasztották. A felirat műanyagtáblára vésett másolata most dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából került a helyére.
Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából összegyűlt mintegy 25-30 fős közönséget ft. Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte, aki felidézte az utóbbi két év történéseit: az Ady-emléktábla kétnyelvű bronz feliratának eltűnését 2012-ben fedezték fel, 2014 márciusában dr. Kabai Zoltán és barátai jóvoltából helyreállították, de az élethű műanyag másolatot ismeretlen tettesek újból letörték. Most egy újabb műanyag tábla került az eredeti bronz tábla helyére, szintén dr. Kabai Zoltán jóvoltából, remélhetőleg ezúttal hosszabb időre.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ady-emléktábla újraavatásával a Szórvány Napjáról is megemlékezik a bánsági magyar közösség. A többszörös emléktábla csonkítás kapcsán Halász Ferenc arra emlékeztetett, hogy a „toleráns” Bánságban több magyar emléktáblát és emlékművet is megrongáltak az utóbbi években: Klapka György emléktábláját, a nagyszentmiklósi Bartók-szobor feliratát, a Heti Új Szó cégtábláját és a Mária-szobrot, amelyet le is döntöttek. „Az Ady-emléktábla újraavatásával is bizonyítjuk, hogy kiállunk emlékműveink mellett, és minden alkalommal helyrehozzuk, amit mások tönkretesznek” – mondta Halász Ferenc.
Ady Endre temesvári tartózkodásának és az emléktábla állításának történetét Szekernyés János helytörténész idézte fel. A későbbi költőóriás 1897 szeptemberének végén került Temesvárra, Makoldy Miklós ítélőtáblai tisztviselő meghívására. Ady több mint három és fél hónapig díjnokoskodott a temesvári ítélőtáblán, azaz aktákat, idézéseket, jegyzőkönyveket másolt, délutánonként pedig házitanítóskodott. 1897 karácsonyát egyedül, betegen töltötte Temesváron, öccse, Ady Lajos szerint itt szedte fel azt a súlyos betegséget is, amelyik később a halálát okozta. Kapcsolata később sem szakadt meg Temesvárral, ahol hívei, a fiatal írók a Holnap mintájára létrehozták a Dél című irodalmi csoportosulást. 1909-ben Nyugat matinét szerveztek Temesváron, amelyet Ady is megtisztelt jelenlétével. 1910-ben indult a Magyar Dél című folyóirat, amelyben két verse is megjelent Ady Endrének. A költőnek lelkes csapata szerveződött Temesváron, ugyanakkor itt élt és alkotott irodalmi ellenfele, Szabolcska Mihály pap költő is.
Ady halála után öt évvel, 1924-ben már felmerült annak az ötlete, hogy emléktáblával jelöljék meg azt a házat, ahol a költő lakott temesvári tartózkodása idején. Gallas Nándort, a jeles bánsági szobrászművészt kérték fel a dombormű portré elkészítésére. Az emléktábla 1929-ben el is készült, de a világválság és felerősödő román nacionalizmus miatt felállítására csak az 1950-es években került sor.
Az Ady-emléktábla felavatásán részt vett ifj. Kubán Endre, akinek a Korunk folyóirat hasábjain megjelent Ady Endre és Veronica Porumbacu című írása szerint az avató ünnepségre 1955. május 10-én került sor, Majtényi Erik költő és az írószövetség vezetőségét képviselő Veronica Porumbacu jelenlétében. Az ötvenes években felavatott kétnyelvű emléktáblát, amelynek szövege itt olvasható, közel 60 évig senki sem bántotta:
AICI A LOCUIT POETUL MAGHIAR
REVOLUŢIONAR ADY ENDRE
DIN OCTOMBRIE 1897 PÎNĂ ÎN IANUARIE 1898
---------------------------------
ITT LAKOTT ADY ENDRE
A MAGYAR FORRADALMÁR KÖLTŐ
1897 OKTÓBERÉTŐL 1898 JANUÁRJÁIG
Az eredeti szöveget vésték rá arra a műanyag táblára is, amelyet 2014. november 22-én dr. Kabai Zoltán és ft. Fazakas Csaba lepleztek le a Ion Ghica 12. szám alatti ház falán. Az Ady-emléktábla újraavatása alkalmából Varga Vilmos nagyváradi színművész elszavalta a költő Ifjú szívekben élek című versét.
A megemlékezés a belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében folytatódott, ahol Varga Vilmos önálló Ady-estjét hallgathatták meg az érdeklődők. Varga Vilmos, a Kiss Stúdió magánszínház művésze, akinek Ady-előadóestjéről már 1976-ben (!) lemezfelvétel készült, 1957-ben a temesvári magyar színháznál kezdte színészi pályafutását. A 80-as éveit taposó művész, aki előadóestjeivel az egész világot bejárta, Ady költeményekből, novellákból és levelekből összeállított műsorával állított méltó emléket az egyik legnagyobb magyar költőnek. A temesvári közönség brávó bekiáltásokkal, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Varga Vilmosnak az emlékezetes produkciót.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
25 magyar év értékelése Pécskán
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Klebelsberg-nap, az emlékezés jegyében
Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját.
A kezdetektől napjainkig
Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették.
Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről.
Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat.
Megyei elnökök visszaemlékezései
A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre.
Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet.
Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere.
Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja.
Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat.
Hogyan látszott a törvényhozásból?
A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték.
Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja.
Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést.
Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt.
Interetnikus pártban a perspektíva?
Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is.
Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál.
A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 25.
Kevés az állami támogatás
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kerekasztal a székelyföldi tudományos kutatásról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) március 8-án megalakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete is csatlakozott a 2002 óta A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című rendezvénysorozathoz. Messze látó tudomány – perspektívák Székelyföldről címmel szombaton a megyei önkormányzat gyűléstermében tartottak kerekasztal-beszélgetést. A tanácskozás résztvevői szerint nincsenek könnyű helyzetben a székelyföldi tudományos kutatók, ugyanis sem a román, sem a magyar kormány részéről nem számíthatnak támogatásra.
A beszélgetést Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének elnöke moderálta, a tudományos oktatás helyzetéről kilenc középiskolai és egyetemi szaktekintély beszélt.
Bíró Béla, a Székely Mikó kollégium tehetséggondozással is foglalkozó matematikatanára elmondta, a nagy múltú iskolában ma is vannak olyan diákcsoportok, amelyek különösen érdeklődnek bizonyos szakterületek iránt, ezért sok önképzőköri foglalkozásuk van. Pető Mária, a tanintézmény kutatásirányító fizikatanára szerint a középiskolai tudományos műhelyek helyzete nem könnyű, de egyértelmű, hogy ezeknek van eredménye, hiszen az utóbbi pár évben olyan rangos nemzetközi versenyeken vettek részt, ahol Romániát vagy egész Kelet-Európát csak a mikós diákok képviselték.
Dr. Cziprián K. Loránd, a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közigazgatási tanszékének vezetője borúlátóbb képet festett a mai helyzetről. „Romániában a tudományos kutatás támogatása a bányabéka feneke alatt van, ugyanis az elmúlt két évben harminc országos érdekeltségű kutatást finanszíroztak Bukarestből, ami édeskevés” – mondta. A professzor szerint a székelyföldi tudományterületek támogatása mind a magyar, mind a román kormány politikájának a perifériáján szerepel.
Dr. Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia EMTE dékán-helyettese úgy véli, a székelyföldi tudományos kutatás tekintetében a kis számok törvénye érvényesül, ennek minden negatívumával, de némi fejlődést is tapasztaltak, hiszen jó néhány fiatal kutató doktori címmel rendelkezik. Dr. Szabó Levente, a kolozsvári BBTE magyar tanszékének szenátusi képviselője úgy látja, az egyetemek közötti versengés zsákutcába vezet, és reméli, idővel az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények partnerként fognak egymásra tekinteni, annál is inkább, mert jelenleg Romániában lecsengőben van a nagy egyetemalapítási láz.
Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Líceum igazgatója elmondta, az erdélyi magyar oktatásban a művészeti oktatás még gyerekcipőben jár, különösen a zenei képzés kritikán aluli. Jó hír viszont, hogy született egy sürgősségi kormányrendelet, amely a romániai zeneoktatás felzárkóztatását célozza.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 25.
A liberálisok felé fordulhat az RMDSZ?
Markó Béla szerint az RMDSZ átértékelheti politikai „orientációját”, és a héten akár arról is döntés születhet, hogy a Nemzeti liberális Párttal (PNL) új parlamenti többség kialakításáról tárgyaljanak – tájékoztatott tegnap az Agerpres hírügynökség.
Az RMDSZ volt elnöke kifejtette: nem a szövetség fogja eldönteni, hogy változzon a kormány vagy sem, ez a parlamenti többségtől és az RMDSZ-en belüli szavazatoktól is függ.
Szabadság (Kolozsvár)
Markó Béla szerint az RMDSZ átértékelheti politikai „orientációját”, és a héten akár arról is döntés születhet, hogy a Nemzeti liberális Párttal (PNL) új parlamenti többség kialakításáról tárgyaljanak – tájékoztatott tegnap az Agerpres hírügynökség.
Az RMDSZ volt elnöke kifejtette: nem a szövetség fogja eldönteni, hogy változzon a kormány vagy sem, ez a parlamenti többségtől és az RMDSZ-en belüli szavazatoktól is függ.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 25.
RMDSZ: „elviekben” lehet tárgyalni a kormányváltásról
Az RMDSZ-ben a héten elviekben szóba kerülhet, hogy tárgyalásokat kezdjenek az új Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, eddig ugyanakkor nem történt ilyen témájú megkeresés – mondta hétfőn Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője az RFI rádiónak nyilatkozva.
„Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. De jelenleg nem tudok arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Gyanítom hogy előbb-utóbb, valószínűleg jövőre megkísérelnek új többséget létrehozni, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő, de erről nem most kell dönteni” – mondta a politikus.
Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten azt mondta: a szövetség vezetői ezen a héten ülnek össze, hogy a kormányon maradásról vagy a kilépésről tárgyaljanak. Kifejtette: nem keresnek ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél az, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson.
Kelemen hétfőn az Adevărulnak nyilatkozva kifejtette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) csütörtökön ki kell elemeznie a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az emberek számára” – szögezte le Kelemen. Kifejtette: meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó.
Annak kapcsán, hogy Johannis jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát, mégis rá szavaztak a magyarok, Kelemen úgy vélte, ez nem számított, a régiók esetleges létrehozása esetén nem lehet eltekinteni attól, hogy Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében adott etnikai viszonyok vannak, amelyeket nem szabad módosítani.
Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig most elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. Leszögezte: a PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, de nem csupán a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
Mint ismeretes, a Victor Ponta vezette, és az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció esetleges leváltása annak nyomán merült föl, hogy Ponta elvesztette az államfőválasztást, és a győztes, Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jelezte: a PNL célja az, hogy hatalomra kerüljön, akár már 2015-ben, de legkésőbb a 2016-os parlamenti választást követően.
Az RMDSZ-en belül is vannak olyan hangok, amelyek szerint a szövetségnek tudomásul kell vennie, hogy a magyarok többsége Johannisra szavazott, és ki kell lépnie a kormányból.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Az RMDSZ-ben a héten elviekben szóba kerülhet, hogy tárgyalásokat kezdjenek az új Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, eddig ugyanakkor nem történt ilyen témájú megkeresés – mondta hétfőn Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője az RFI rádiónak nyilatkozva.
„Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. De jelenleg nem tudok arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Gyanítom hogy előbb-utóbb, valószínűleg jövőre megkísérelnek új többséget létrehozni, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő, de erről nem most kell dönteni” – mondta a politikus.
Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten azt mondta: a szövetség vezetői ezen a héten ülnek össze, hogy a kormányon maradásról vagy a kilépésről tárgyaljanak. Kifejtette: nem keresnek ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél az, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson.
Kelemen hétfőn az Adevărulnak nyilatkozva kifejtette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) csütörtökön ki kell elemeznie a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az emberek számára” – szögezte le Kelemen. Kifejtette: meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó.
Annak kapcsán, hogy Johannis jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát, mégis rá szavaztak a magyarok, Kelemen úgy vélte, ez nem számított, a régiók esetleges létrehozása esetén nem lehet eltekinteni attól, hogy Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében adott etnikai viszonyok vannak, amelyeket nem szabad módosítani.
Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig most elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. Leszögezte: a PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, de nem csupán a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
Mint ismeretes, a Victor Ponta vezette, és az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció esetleges leváltása annak nyomán merült föl, hogy Ponta elvesztette az államfőválasztást, és a győztes, Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jelezte: a PNL célja az, hogy hatalomra kerüljön, akár már 2015-ben, de legkésőbb a 2016-os parlamenti választást követően.
Az RMDSZ-en belül is vannak olyan hangok, amelyek szerint a szövetségnek tudomásul kell vennie, hogy a magyarok többsége Johannisra szavazott, és ki kell lépnie a kormányból.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 25.
Érdekérvényesítő tanfolyam a CEMO-nál
Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony – vonták le a lehangoló következtetéseket a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai, akik a hiány pótlása érdekében képzést szerveztek civileknek.
Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyen tevékenykedő csoport vezetője létfontosságúnak tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni.
„Mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta Szigeti. Ráadásul a kisebb településeken, illetve azon városok közül is egy néhányban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon ingyenes tanfolyamok keretében már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítés stratégiájának tervezetét.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony – vonták le a lehangoló következtetéseket a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai, akik a hiány pótlása érdekében képzést szerveztek civileknek.
Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyen tevékenykedő csoport vezetője létfontosságúnak tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni.
„Mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta Szigeti. Ráadásul a kisebb településeken, illetve azon városok közül is egy néhányban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon ingyenes tanfolyamok keretében már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítés stratégiájának tervezetét.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Hagyományt teremtenének
Főként a közösségért járnak a fiatalok Csíkdánfalván színjátszó körre. A Dánfalvi Ifjúsági Szervezet égisze alatt működő színjátszókat látogattuk meg.
A Dánfalvi Ifjúsági Szervezetnek (DISZ) közel kilencven tagja van, közülük kerülnek ki az előadások szereplői, aszerint, hogy ki szeretne játszani. Bátran belevágnak nehezebb műfajokba is, március 15-én például a Ne késsetek harangok című rockoperával rukkoltak elő. Ezt Katona Melinda és Zsók Levente rendezte, de mint mondták, mindenki hozzátett egy kicsit, ettől lett jó. Karácsonykor is megörvendeztették egy előadással a közönséget, ezt Farkas Mária, azaz a falu Manyi óvó nénije tanította be nekik. Jelenleg a karácsonyi előadás előkészületei zajlanak, idén szeretnének a tavalyi előadástól kicsit eltérőbbet színpadra vinni, árnyjátékot mutatnának be.
Régi és új szokások
„A kilencvenes években volt a falunak egy jó és nagyon híres színjátszó csoportja. Később a CSISZ nevű ifjúsági szervezet kezdte újra, nekik is volt pár zseniális előadásuk. Aztán ők házas emberek lettek, és már nem jártak össze, hogy előadásokat tanuljanak be. De most is van pár olyan ember, akik szeretnének az ifjakkal együtt egy színjátszó csoportba tartozni, próbálni és előadást tartani. Egyre többen szeretnének hozzánk tartozni. Látják, hogy dolgozunk, akarunk tenni valamit és teljesítünk is. Büszke mindenki az ifjúsági szervezetre, mert teszünk valamit a faluért és egymásért is. Önzetlenül jönnek a fiatalok” – mutatott rá Zsók Levente kultúrigazgató.
Elmondta, 1996-ig az volt a szokás a faluban, hogy az ötvenéves kortárstalálkozók résztvevői betanultak egy színdarabot, és azt bemutatták a faluközösségnek. „Ez mára kimaradt. 2000-ig az akkori ifjúsági szervezet szervezésében nem az ötvenévesek adtak műsort, hanem a fiatalok köszöntötték őket. Gondolkodtunk azon is, hogy hozzuk vissza ezt a hagyományt. Mi magunk is hagyományteremtők vagyunk, mert megszerveztük idén a farsangtemetést, ami nem is volt hagyomány Dánfalván. De ezentúl lesz. A régebbi fiatalok teremtették a mostani hagyományokat, mi fiatalok, miért ne teremthetnénk ma?”
Részt akarnak venni a közösségi munkában
A színjátszó csoport tagjai estefelé szoktak összegyűlni, iskola és a házi teendők ellátása után. Általában másfél órát próbálnak, utána megbeszélik a további teendőket. Olyan is van köztük, aki nem szeret szerepelni, viszont vállalja a függönyhúzogató vagy a világosító munkáját. „Meg lehet érteni, hogy valaki nem akar színpadra állni, viszont részt akar venni a közösségi munkában. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen csoport és lelkesen végzik a dolgukat. A népnek és a nép nyelvén, egyszerűen, szépen, ügyesen, de ütősen: így dolgozik a dánfalvi színjátszó csoport” – összegzett a kultúrigazgató.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Főként a közösségért járnak a fiatalok Csíkdánfalván színjátszó körre. A Dánfalvi Ifjúsági Szervezet égisze alatt működő színjátszókat látogattuk meg.
A Dánfalvi Ifjúsági Szervezetnek (DISZ) közel kilencven tagja van, közülük kerülnek ki az előadások szereplői, aszerint, hogy ki szeretne játszani. Bátran belevágnak nehezebb műfajokba is, március 15-én például a Ne késsetek harangok című rockoperával rukkoltak elő. Ezt Katona Melinda és Zsók Levente rendezte, de mint mondták, mindenki hozzátett egy kicsit, ettől lett jó. Karácsonykor is megörvendeztették egy előadással a közönséget, ezt Farkas Mária, azaz a falu Manyi óvó nénije tanította be nekik. Jelenleg a karácsonyi előadás előkészületei zajlanak, idén szeretnének a tavalyi előadástól kicsit eltérőbbet színpadra vinni, árnyjátékot mutatnának be.
Régi és új szokások
„A kilencvenes években volt a falunak egy jó és nagyon híres színjátszó csoportja. Később a CSISZ nevű ifjúsági szervezet kezdte újra, nekik is volt pár zseniális előadásuk. Aztán ők házas emberek lettek, és már nem jártak össze, hogy előadásokat tanuljanak be. De most is van pár olyan ember, akik szeretnének az ifjakkal együtt egy színjátszó csoportba tartozni, próbálni és előadást tartani. Egyre többen szeretnének hozzánk tartozni. Látják, hogy dolgozunk, akarunk tenni valamit és teljesítünk is. Büszke mindenki az ifjúsági szervezetre, mert teszünk valamit a faluért és egymásért is. Önzetlenül jönnek a fiatalok” – mutatott rá Zsók Levente kultúrigazgató.
Elmondta, 1996-ig az volt a szokás a faluban, hogy az ötvenéves kortárstalálkozók résztvevői betanultak egy színdarabot, és azt bemutatták a faluközösségnek. „Ez mára kimaradt. 2000-ig az akkori ifjúsági szervezet szervezésében nem az ötvenévesek adtak műsort, hanem a fiatalok köszöntötték őket. Gondolkodtunk azon is, hogy hozzuk vissza ezt a hagyományt. Mi magunk is hagyományteremtők vagyunk, mert megszerveztük idén a farsangtemetést, ami nem is volt hagyomány Dánfalván. De ezentúl lesz. A régebbi fiatalok teremtették a mostani hagyományokat, mi fiatalok, miért ne teremthetnénk ma?”
Részt akarnak venni a közösségi munkában
A színjátszó csoport tagjai estefelé szoktak összegyűlni, iskola és a házi teendők ellátása után. Általában másfél órát próbálnak, utána megbeszélik a további teendőket. Olyan is van köztük, aki nem szeret szerepelni, viszont vállalja a függönyhúzogató vagy a világosító munkáját. „Meg lehet érteni, hogy valaki nem akar színpadra állni, viszont részt akar venni a közösségi munkában. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen csoport és lelkesen végzik a dolgukat. A népnek és a nép nyelvén, egyszerűen, szépen, ügyesen, de ütősen: így dolgozik a dánfalvi színjátszó csoport” – összegzett a kultúrigazgató.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Újabb nyílt levelet küldött a Mikó-per ügyében Marosán Tamás
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
Tények:
I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro
Újabb tisztázó nyílt levelet fogalmazott Marosan Tamás, a Mikó-per vádlottja az üggyel kapcsolatban, amelynek hétfőn ismét tárgyalnak a Ploiesti-i Táblabíróságon. Az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogtanácsosa pontokba szedve bizonyítja, hogy a Mikó-per vádlottjait ártatlanul ítélték el első fokon. Levelét az alábbiakban közöljük.
Mikó ügy:
Ne hagyjuk az igazságot a feledés homályába merülni!
Valószínűleg végéhez közeledik a Mikó per. 2014. november 24-én jogerős ítélet születhet. Ismételten megpróbáltam röviden összefoglalni a per lényegét.
A vádirat (és az alapfokú bírósági határozat) szerint:
I. nem voltunk illetékesek az ingatlant visszaszolgáltatni, és
II. a „valósággal ellentétben” a református egyháznak szolgáltattuk vissza a Mikó Kollégiumot,
III. tudniillik a kollégium közadakozásból és városi, illetve állami segélyből épült fel, tehát az államosítás előtti tulajdonosa a „székely nép”, tehát a román állam volt.
Tények:
I. A Brassói Ítélőtábla hét hónappal a visszaszolgáltatást megelőzően a 2001. szept. 21-i 258. sz. jogerős határozatában megállapította, hogy a „Mikó” kollégium ingatlanának visszaszolgáltatása ügyében a 83/1999. sz. sürgősségi kormányrendelet 2. sz.-ban meghatározott 3 tagú bizottság (amelynek tagjai voltunk) illetékes eljárni. Tehát mégiscsak illetékesen jártunk el!
II.1. A Kovásznai Törvényszék 2005. okt. 20/125A. sz. határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétumra hivatkozva) első következtetéseként megállapította, hogy a teljes kollégiumi vagyon egykori tulajdonosa a református egyház volt (5. old. 2., és 6. bek.). A Brassói Ítélőtábla 2006. márc. 15-i 187/R. sz. jogerős határozatában (a 176/1948-as államosítási dekrétum mellett a kollégium 1937-1938 évi Értesítőjére való hivatkozással) jogerősen állapította meg a református egyháznak kollégiumi vagyonok feletti tulajdonjogát és ebből fakadó perbeli minőségét.
II.2. Hivatkozással a Román Nemzeti Bank 1947. nov. 18-án 2681. sz. átiratára, 299-1947/48. sz. alatti válaszában a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium igazgatója a következőről számolt be: „Kollégiumunk nem önálló jogi személy, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona...” (az eredeti levelezés a Kovászna megyei állami levéltárban található)!
II.3. A 176/1948-as államosítási dekrétum mellékletéből (amelyre hivatkozik a II.1. alatt említett törvényszéki, valamint ítélőtáblai határozat) egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium teljes vagyona (a Mikó Kollégium ingatlana is!) a református egyháztól lett államosítva.
II.4. A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely-Mikó Kollégium nyilvánossági jogú fiúgimnáziumának és leánygimnáziumának Értesítője az 1937-1938-ik iskolai évről – amelyet a Bucegi Tartomány tanfelügyelősége 23462/1939. sz. alatt hagyott jóvá (amelyre szintén hivatkozik a II.1. alatt említett ítélőtáblai határozat) egyértelműen leírja, hogy: „...a kollégium mint a vallásszabadsággal szorosan összefüggő intézmény, és mint a református egyház fenntartásának eszköze, az érvényben lévő törvények értelmében, mindenestől kizárólag az erdélyi református egyházkerület testéhez tartozik, és az egyházi hatóságoknak van alárendelve.”
II.5. az 1925-ös évi magánoktatási törvény 11. szakasza alapján kiállított, az 1928. aug. 8-án a 174. sz. hiv. közl.-ben megjelent 81. sz. „Autorizáció”-ból egyértelműen kiderül, hogy a Mikó Kollégium fenntartója és tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. A magánoktatási törvény végrehajtási utasításában az „autorizáció” kitöltésére vonatkozó rendelkezés 9. pontja előírja, hogy a „tulajdonos” rovatba az iskola alapítóját és fenntartóját kell beírni (1926. márc. 10-i hiv. közl.). A két világháború közötti román jogalkotó az egyházi iskolák tulajdonosaként azok alapítóit és fenntartóit ismerte el!
II.6. A magyarországi református egyház egyetemes névtára (Bp., 1912, 374. old.) a következőt tartalmazza: „Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó-kollégium (1859). Az intézetet az erdélyi református egyházkerület tartja fenn.”
II.7. A kollégiumi ingatlan telekkönyvében tulajdonosként a sepsiszentgyörgyi ev.-ref. Székely Mikó kollégium szerepel. A romániai Református Egyház Kánonjának 1. szakasza értelmében „A Romániai Református Egyház történeti fejlődése során a következő elnevezéseket használta: „Evangelico Reformata, vulgo Calviniana”, „Helvét Hitvallású Evangéliumi Református Egyház”, „Református Egyház” és „Cultul Reformat Calvin”. A kolozsvári Házsongárdi temető főbejáratánál elhelyezkedő korabeli püspöki sírokon, valamint a kolozsvári Református Teológia épületének homlokzatán is az ev.-ref. rövidítés van kiírva. Mégsem kérdőjelezi meg senki a teológia fölötti egyházi tulajdonjogot! Az egyházi vagyonokról és azok telekkönyvezése ügyében lásd még előző nyílt levelem 6.6., valamint 6.7. pontját (http://www.kronika.ro/erdelyi-hirek/marosan-tamas-nyilt-level-miko-ugyben).
II.8. „... Egyházalkotmány ... 3. §. Az evang. reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények, s az egyház önfenntartásának eszközei, ..., mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak. ...”(Egyházi Törvények az Evangeliom szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyházban, budapesti 1891-93-ik évi országos zsinat, Budapest, 1894).
III.1. „... 55. A vallásfelekezetek községi segélyezése.... Abból, hogy a polgári község a felekezeti iskola költségeit viselni akarja, vagy annak javára bizonyos szolgálatokat hordozni tartozik, a polgári községek részére az iskolafenntartó felekezettel szemben külön jogok gyakorolhatósága nem következik....Vkm. 19790/904....”(Protestáns Egyházi Közigazgatási Törvénytár ... 1523-1913, id. Hegedűs János, Nagybecskerek, 1913, 67. old. 5. bek.)”
III.2. A múltban is és jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve városi/községi és állami segélyből épül(t) fel, s mégis annak jog szerinti tulajdonosa az illető egyház (erre a legfrissebb példa a „Catedrala Mantuirii Neamului”, amelynek egyedüli tulajdonosa az Ortodox egyház, s nem a „román nép” - se nem az állam-)! Amennyiben az iskola a „székely nép” (ilyen jogi személy nem létezik!), tehát a román állam tulajdona lett volna, mi értelme lett volna azt államosítani???
Ahogy a kéz sem független az emberi testtől, úgy a Mikó kollégium is az egyház testéhez tartozott!
Fentieket figyelembe véve, amennyiben tényleg illetéktelenül és/vagy „valóság ellenesen” állapítottuk meg a református egyház (mint volt tulajdonos) jogosultságát, akkor bármilyen ítélet előtt fejet hajtok!
Amennyiben a Mikó per valamennyi részletét tisztázni óhajtják, szíveskedjenek (újra) elolvasni 2013. szeptember 27-i nyílt levelemet, ellenőrizvén a benne foglaltak hitelességét!
Tisztelettel,
Marosán Tamás
Európai Unió, 2014. november 22.
maszol.ro
2014. november 25.
Marosvásárhelyen és Aradon is irodát nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház
A meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti iroda mellett Marosvásárhelyen és Aradon készül új irodát nyitni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.; a cég a jövő évben 22-re bővíti azt az irodahálózatát, melyet januártól vesz át a Kárpát Régió Üzleti Hálózattól. Minderről Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn Kolozsváron, a harmadik magyar-román üzleti fórumon. A kibővülő irodahálózat feladata a mikro-, kis- és középvállalatok exportjának az elősegítése lesz, de emellett a duális szakoktatás terjesztése terén is szerepet szánnak az irodáknak - tette hozzá. Utalt arra, hogy 2015-öt a szakoktatás évévé nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A fórumot Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezte, hogy elősegítse a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
"Hét irodát kívánunk működtetni Romániában, és hetet Szlovákiában, a többi nyolc arányosan oszlana meg a többi hat ország között" - ismertette a vezérigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat jelenlegi szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai irodái patkó alakban veszik körbe Magyarországot. Hozzátette, az ausztriai és a lengyelországi iroda megnyitásával a hálózat immár Közép-Európa egészére kiterjed.
Kupcsok Lajos Romániát Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének nevezte. Mint megemlítette, a magyar termékek export mértéke szerinti rangsorban Németországot Románia és Szlovákia követi. Az üzleti fórum megnyitóján Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy Magyarország vezeti a Kolozsváron befektető cégek országok szerinti rangsorát. A kolozsvári statisztikát az billenti Magyarország javára, hogy Erdély fővárosában van bejegyezve a Mol Románia, amely az ország egész területén több mint 150 üzemanyagtöltő-állomást üzemeltet.(mti)
Transindex.ro
A meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti iroda mellett Marosvásárhelyen és Aradon készül új irodát nyitni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.; a cég a jövő évben 22-re bővíti azt az irodahálózatát, melyet januártól vesz át a Kárpát Régió Üzleti Hálózattól. Minderről Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn Kolozsváron, a harmadik magyar-román üzleti fórumon. A kibővülő irodahálózat feladata a mikro-, kis- és középvállalatok exportjának az elősegítése lesz, de emellett a duális szakoktatás terjesztése terén is szerepet szánnak az irodáknak - tette hozzá. Utalt arra, hogy 2015-öt a szakoktatás évévé nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A fórumot Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezte, hogy elősegítse a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
"Hét irodát kívánunk működtetni Romániában, és hetet Szlovákiában, a többi nyolc arányosan oszlana meg a többi hat ország között" - ismertette a vezérigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat jelenlegi szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai irodái patkó alakban veszik körbe Magyarországot. Hozzátette, az ausztriai és a lengyelországi iroda megnyitásával a hálózat immár Közép-Európa egészére kiterjed.
Kupcsok Lajos Romániát Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének nevezte. Mint megemlítette, a magyar termékek export mértéke szerinti rangsorban Németországot Románia és Szlovákia követi. Az üzleti fórum megnyitóján Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy Magyarország vezeti a Kolozsváron befektető cégek országok szerinti rangsorát. A kolozsvári statisztikát az billenti Magyarország javára, hogy Erdély fővárosában van bejegyezve a Mol Románia, amely az ország egész területén több mint 150 üzemanyagtöltő-állomást üzemeltet.(mti)
Transindex.ro
2014. november 26.
A néprajzkutató iskolája a terepmunka (MTA-díj Kinda Istvánnak)
Az őseik örökségét éltető közösségek sokat tehetnek azért, hogy a hagyományok fennmaradjanak, de egy kicsit bátorítani kell őket, ráébreszteni: amit tudnak, az érték, arra szükség van, néprajzosként ebben is látom a magam szerepét – vallja Kinda István, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzos muzeológusa, aki nemrég átvette a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága által odaítélt Fiatal Kutatói Díjat társadalomtudományi kategóriában. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Temesváron tartott rendezvényen részt vett és előadást tartott Vékás Lajos, az MTA alelnöke és Török Ádám, az MTA főtitkára is. A kitüntetés kapcsán beszélgettünk Kinda Istvánnal.
– A kutatás, tanulmányok írása és közzététele, tudományos kiadványok szerkesztése mellett fontosnak tartja, hogy ne csak a néprajzos szakmával ismertesse a kutatott terület eredményeit, hanem visszavigye abba a közösségbe, ahol azt tanulmányozta. A cél egyértelmű, milyen hatásra számít e tekintetben?
– A Székely Nemzeti Múzeumhoz kerülve hagyományos mesterségekkel, népi iparral foglalkoztam. Ebből elsősorban tudományos publikációk születtek, de egyre fontosabbnak láttam, hogy ezeknek a foglalkozásoknak ne csak társadalmi hátterét vagy gazdasági mozgatórugóit tárjam fel, hogy miként lehet belőlük megélni, hanem fenntartható, felújítható foglalkozásként tekintsenek rá azok, akik művelik, ne szégyellnivalóként, hanem igazi értékként lássák, amelynek birtokosai. Amellett, hogy ezeket a kutatásaimat a szakma számára megírom, nagyon fontos, hogy ismeretterjesztő előadások során minél több helyen bemutassam az eredményeket. Az elmúlt két esztendőben huszonöt-harminc ilyen ismeretterjesztő előadást tartottam különböző falvakban. Kiemelném a csernátoni IKA ifjúsági egyesülettel közösen szervezett előadásokat, amelyeket cigányoknak tartottam cigányokról, a cigány kultúráról. Helybeli roma embereknek beszéltem a népcsoport eredetéről, a hagyományokról, az életmódról, tükröt tartottam eléjük, máshol pedig egy-egy mesterséggel kapcsolatos kutatásaimat ismertettem. Ez abban is segíthet, hogy a hagyományok feledésbe merülése kitolódjon, talán egészen addig, amíg egy néprajzos megjelenik a terepen, és kezd érdeklődni iránta, dokumentálja. Ha az emberek látják, hogy figyelnek rájuk, megerősödnek abban, hogy amit ők tudnak, az érték, arra szükség van. Az eddig kutatott mesterségek esetében azt láttam, nincs igazán kereslet ezekre a termékekre, viszont él az emberekben a remény, hogy talán, ha ismertebbé válnak, ha egy kicsit bekerülnek a közbeszédbe, vagy a tudományos szféra beszél az ő tudásukról, lehet esély arra, hogy néhány mesterember tovább folytathassa a szakmáját. Eddig a téglavetést, a mészégetést, a cserépvetést, a szénégetést, a kőfaragást és a kerékkészítést kutattam. Ezek eredményeiből Vargyasi Leventével filmet készítettünk, de talán tíz évre is tervezhető, amíg még jó néhány mesterséget tanulmányozok.
Kinda István nemcsak a hagyományos mesterségek kutatója, doktori dolgozatát az egyház és a pap társadalmi szerepe a moldvai csángó falvakban témáról írta, vezető muzeológusa volt a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumnak, rendezője a gorzafalvi állandó kiállításnak, szerzője és társszerzője több társadalom-néprajzi kiadványnak. Az erdőszentgyörgyi születésű, Havadtőn nevelkedett Kinda egy havadtői civil csoportosulással XIX. századi faragott sírköveket állít helyre, úgy tartja, egyfajta paraszt-Házsongárd alakítható ki a település régi temetőjében.
A Fiatal Kutatói Díj odaítélése alkalmából róla írt laudációban Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének professzora, az MTA külső tagja többek között megállapítja: „Kinda István nemcsak kiváló kutató, hanem alapos filológus is. Számos bibliográfiai adatbázis szerzője vagy társszerkesztője. A Székely Nemzeti Múzeum tudományos tanácsának elnöke, a szakmai életben igencsak elismert Acta Siculica című évkönyv tudományos színvonalát alapvetően meghatározó főszerkesztője. Eddig 5 önálló kötete jelent meg, további 14 kiadvány igényes szerkesztője, s még további 7 lektora. Különböző hazai és külföldi szakperiodikákban és kötetekben összesen 63 dolgozata, tanulmánya jelent meg. Legújabb kutatási eredményeit összesen 42 hazai és 13 nemzetközi rangos rendezvényen mutatta be. (...) Kinda István nemzedékének alaposan felkészült, nagy munkabírású, a szakmai életben elismert, megbecsült, kiváló és korszerű eredményeket elért fiatal néprajzkutatója, muzeológusa.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az őseik örökségét éltető közösségek sokat tehetnek azért, hogy a hagyományok fennmaradjanak, de egy kicsit bátorítani kell őket, ráébreszteni: amit tudnak, az érték, arra szükség van, néprajzosként ebben is látom a magam szerepét – vallja Kinda István, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzos muzeológusa, aki nemrég átvette a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága által odaítélt Fiatal Kutatói Díjat társadalomtudományi kategóriában. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából Temesváron tartott rendezvényen részt vett és előadást tartott Vékás Lajos, az MTA alelnöke és Török Ádám, az MTA főtitkára is. A kitüntetés kapcsán beszélgettünk Kinda Istvánnal.
– A kutatás, tanulmányok írása és közzététele, tudományos kiadványok szerkesztése mellett fontosnak tartja, hogy ne csak a néprajzos szakmával ismertesse a kutatott terület eredményeit, hanem visszavigye abba a közösségbe, ahol azt tanulmányozta. A cél egyértelmű, milyen hatásra számít e tekintetben?
– A Székely Nemzeti Múzeumhoz kerülve hagyományos mesterségekkel, népi iparral foglalkoztam. Ebből elsősorban tudományos publikációk születtek, de egyre fontosabbnak láttam, hogy ezeknek a foglalkozásoknak ne csak társadalmi hátterét vagy gazdasági mozgatórugóit tárjam fel, hogy miként lehet belőlük megélni, hanem fenntartható, felújítható foglalkozásként tekintsenek rá azok, akik művelik, ne szégyellnivalóként, hanem igazi értékként lássák, amelynek birtokosai. Amellett, hogy ezeket a kutatásaimat a szakma számára megírom, nagyon fontos, hogy ismeretterjesztő előadások során minél több helyen bemutassam az eredményeket. Az elmúlt két esztendőben huszonöt-harminc ilyen ismeretterjesztő előadást tartottam különböző falvakban. Kiemelném a csernátoni IKA ifjúsági egyesülettel közösen szervezett előadásokat, amelyeket cigányoknak tartottam cigányokról, a cigány kultúráról. Helybeli roma embereknek beszéltem a népcsoport eredetéről, a hagyományokról, az életmódról, tükröt tartottam eléjük, máshol pedig egy-egy mesterséggel kapcsolatos kutatásaimat ismertettem. Ez abban is segíthet, hogy a hagyományok feledésbe merülése kitolódjon, talán egészen addig, amíg egy néprajzos megjelenik a terepen, és kezd érdeklődni iránta, dokumentálja. Ha az emberek látják, hogy figyelnek rájuk, megerősödnek abban, hogy amit ők tudnak, az érték, arra szükség van. Az eddig kutatott mesterségek esetében azt láttam, nincs igazán kereslet ezekre a termékekre, viszont él az emberekben a remény, hogy talán, ha ismertebbé válnak, ha egy kicsit bekerülnek a közbeszédbe, vagy a tudományos szféra beszél az ő tudásukról, lehet esély arra, hogy néhány mesterember tovább folytathassa a szakmáját. Eddig a téglavetést, a mészégetést, a cserépvetést, a szénégetést, a kőfaragást és a kerékkészítést kutattam. Ezek eredményeiből Vargyasi Leventével filmet készítettünk, de talán tíz évre is tervezhető, amíg még jó néhány mesterséget tanulmányozok.
Kinda István nemcsak a hagyományos mesterségek kutatója, doktori dolgozatát az egyház és a pap társadalmi szerepe a moldvai csángó falvakban témáról írta, vezető muzeológusa volt a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumnak, rendezője a gorzafalvi állandó kiállításnak, szerzője és társszerzője több társadalom-néprajzi kiadványnak. Az erdőszentgyörgyi születésű, Havadtőn nevelkedett Kinda egy havadtői civil csoportosulással XIX. századi faragott sírköveket állít helyre, úgy tartja, egyfajta paraszt-Házsongárd alakítható ki a település régi temetőjében.
A Fiatal Kutatói Díj odaítélése alkalmából róla írt laudációban Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének professzora, az MTA külső tagja többek között megállapítja: „Kinda István nemcsak kiváló kutató, hanem alapos filológus is. Számos bibliográfiai adatbázis szerzője vagy társszerkesztője. A Székely Nemzeti Múzeum tudományos tanácsának elnöke, a szakmai életben igencsak elismert Acta Siculica című évkönyv tudományos színvonalát alapvetően meghatározó főszerkesztője. Eddig 5 önálló kötete jelent meg, további 14 kiadvány igényes szerkesztője, s még további 7 lektora. Különböző hazai és külföldi szakperiodikákban és kötetekben összesen 63 dolgozata, tanulmánya jelent meg. Legújabb kutatási eredményeit összesen 42 hazai és 13 nemzetközi rangos rendezvényen mutatta be. (...) Kinda István nemzedékének alaposan felkészült, nagy munkabírású, a szakmai életben elismert, megbecsült, kiváló és korszerű eredményeket elért fiatal néprajzkutatója, muzeológusa.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 26.
Összefog a nemzeti oldal? (Az MPP nagygyűlésére toboroz az EMNP)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyesülését szorgalmazzák a két politikai alakulat sepsiszentgyörgyi vezetői, a Néppárt sepsiszéki szervezete is támogatja a kezdeményezést – jelentette be Bedő Zoltán, ez utóbbi elnöke. Első gesztusként csatlakoznak az MPP által november 29-re, szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi utcai megmozduláshoz, ugyanakkor egy felhívást is megfogalmaztak: arra kérik a magyar fiatalokat, december elsején, a román nemzeti ünnepen ne vonuljanak utcára tüntetni, ne provokáljanak, véleményüknek ők is inkább szombaton adjanak hangot.
Bedő Zoltán felidézte, hogy hét esztendővel ezelőtt, 2007. november 25-én az erdélyi magyar jobboldalnak sikerült egyesítenie erejét, és ennek köszönhetően a választásokon EP-mandátumot nyert Tőkés László. Akkor több mint 176 ezer szavazatot összesített, az RMDSZ listája 282 ezret kapott, és három romániai magyar képviselő jutott be az Európai Parlamentbe. Azóta a jobboldal kettészakadt, de bebizonyosodott, hogy erejük elaprózása nem vezet sehova, ezért szükségesnek tartják a két kis párt egyesülését. A három helyi szervezet a két párt országos vezetőségéhez fordult, azt kérik, tegyenek meg mindent, hogy legkésőbb jövő év tavaszáig létrejöhessen a fúzió. Az EMNP helyi és széki vezetői az elmúlt héten találkoztak az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének küldöttségével, tegnap újra egyeztettek és jövő héten is folytatják a tárgyalásokat – mondta el Bedő. Kiemelte, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnökkel tárgyaltak, az MPP megyei vezetőjével, Kulcsár-Terza Józseffel még nem, mert nem volt itthon. Az EMNP csatlakozik az MPP felhívásához és ők is arra szólítják tagságukat, szimpatizánsaikat, vegyenek részt szombaton 13 órakor a prefektúra elé összehívott nagygyűlésen. „Egyetértünk azzal az elképzeléssel is, hogy nem valami ellen kell tüntetnünk, hanem valamiért, azért, hogy jogainkat tiszteletbe tartsák, emlékeztetni akarjuk a románságot, hogy 1918-ban, Gyulafehérváron autonómiát ígértek az Erdélyben élő más nemzetrészeknek” – hangsúlyozta Bedő, aki kiemelte, a szombati megmozdulás jó alkalom lesz felhívni a frissen megválasztott elnök, Klaus Johannis figyelmét is, hogy a magyarság helyzete nem rendezett. Kitért arra is, hogy gesztusukkal is bizonyítani szeretnék az MPP-nek, hogy ugyanazt az értékrendet képviselik, összetartoznak. Bedő Zoltán felidézte az egy évvel ezelőtti december elsejei ünnepséget, amikor az Új Jobboldal szélsőséges román szervezet megismételte egy esztendővel korábbi felvonulását Sepsiszentgyörgyön, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) néhány tagja tiltakozásul utcára vonult, és botránnyal, a magyar ifjak meghurcolásával végződött a megmozdulás. „Felhívnánk a fiatalok figyelmét, hogy ne dőljenek be a provokációnak. Tavaly is, tavalyelőtt is tapasztalhattuk, hogy a rendfenntartók hallgatólagos beleegyezésével randalíroznak a román fasiszta szervezet tagjai és azt is, hogy a rövidebbet mindenképpen mi húzzuk. Tartsuk tiszteletben a románság ünnepét, mi a hangunkat hallassuk szombaton, inkább akkor csatlakozzanak hozzánk” – fogalmazott a néppárti politikus.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyesülését szorgalmazzák a két politikai alakulat sepsiszentgyörgyi vezetői, a Néppárt sepsiszéki szervezete is támogatja a kezdeményezést – jelentette be Bedő Zoltán, ez utóbbi elnöke. Első gesztusként csatlakoznak az MPP által november 29-re, szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi utcai megmozduláshoz, ugyanakkor egy felhívást is megfogalmaztak: arra kérik a magyar fiatalokat, december elsején, a román nemzeti ünnepen ne vonuljanak utcára tüntetni, ne provokáljanak, véleményüknek ők is inkább szombaton adjanak hangot.
Bedő Zoltán felidézte, hogy hét esztendővel ezelőtt, 2007. november 25-én az erdélyi magyar jobboldalnak sikerült egyesítenie erejét, és ennek köszönhetően a választásokon EP-mandátumot nyert Tőkés László. Akkor több mint 176 ezer szavazatot összesített, az RMDSZ listája 282 ezret kapott, és három romániai magyar képviselő jutott be az Európai Parlamentbe. Azóta a jobboldal kettészakadt, de bebizonyosodott, hogy erejük elaprózása nem vezet sehova, ezért szükségesnek tartják a két kis párt egyesülését. A három helyi szervezet a két párt országos vezetőségéhez fordult, azt kérik, tegyenek meg mindent, hogy legkésőbb jövő év tavaszáig létrejöhessen a fúzió. Az EMNP helyi és széki vezetői az elmúlt héten találkoztak az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének küldöttségével, tegnap újra egyeztettek és jövő héten is folytatják a tárgyalásokat – mondta el Bedő. Kiemelte, Bálint József sepsiszentgyörgyi elnökkel tárgyaltak, az MPP megyei vezetőjével, Kulcsár-Terza Józseffel még nem, mert nem volt itthon. Az EMNP csatlakozik az MPP felhívásához és ők is arra szólítják tagságukat, szimpatizánsaikat, vegyenek részt szombaton 13 órakor a prefektúra elé összehívott nagygyűlésen. „Egyetértünk azzal az elképzeléssel is, hogy nem valami ellen kell tüntetnünk, hanem valamiért, azért, hogy jogainkat tiszteletbe tartsák, emlékeztetni akarjuk a románságot, hogy 1918-ban, Gyulafehérváron autonómiát ígértek az Erdélyben élő más nemzetrészeknek” – hangsúlyozta Bedő, aki kiemelte, a szombati megmozdulás jó alkalom lesz felhívni a frissen megválasztott elnök, Klaus Johannis figyelmét is, hogy a magyarság helyzete nem rendezett. Kitért arra is, hogy gesztusukkal is bizonyítani szeretnék az MPP-nek, hogy ugyanazt az értékrendet képviselik, összetartoznak. Bedő Zoltán felidézte az egy évvel ezelőtti december elsejei ünnepséget, amikor az Új Jobboldal szélsőséges román szervezet megismételte egy esztendővel korábbi felvonulását Sepsiszentgyörgyön, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) néhány tagja tiltakozásul utcára vonult, és botránnyal, a magyar ifjak meghurcolásával végződött a megmozdulás. „Felhívnánk a fiatalok figyelmét, hogy ne dőljenek be a provokációnak. Tavaly is, tavalyelőtt is tapasztalhattuk, hogy a rendfenntartók hallgatólagos beleegyezésével randalíroznak a román fasiszta szervezet tagjai és azt is, hogy a rövidebbet mindenképpen mi húzzuk. Tartsuk tiszteletben a románság ünnepét, mi a hangunkat hallassuk szombaton, inkább akkor csatlakozzanak hozzánk” – fogalmazott a néppárti politikus.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)