"Vállalnunk kell gyökereinket!"
Fontosak a csángók! Elsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg – mondta egyebek között Halász Péter néprajzkutató Salamon József gyimesbükki római katolikus lelkész Gyimes című, 550 oldalas, 33 fejezetből álló könyvének bemutatóján, amelyre hétfőn este került sor a Deus Providebit Házban.
A kötet Gyimesbükk történetét taglalja a völgy benépesítésétől kezdve napjainkig. Salamon Józsefet saját bevallása szerint az a szándék vezérelte, hogy minden fellelhető adatot közöljön a településről, mert még mindig vannak, akik manapság is szeretnék beolvasztani a román többségbe a magyar anyanyelvű közösséget, és attól sem riadnak vissza, hogy történelmet hamisítsanak. Ezért is tartotta fontosnak, hogy a legfontosabb levéltári adatokat, tényeket, anyakönyvi, gazdasági és hadtörténeti adatokat az itt élő magyar közösség rendelkezésére bocsássa, mert Gyimesbükköt 1951-ben Bákó megyéhez csatolták, és minden eszközzel megpróbálták az itt élő magyarokat elrománosítani.
Egyházközségileg azonban továbbra is a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez tartoznak, és a hitüket megőrző közösségeket az elnyomó rendszernek nem sikerült teljes mértékben megtörni. Isten teremtette jognak és ugyanakkor kötelességnek nevezte, hogy beszéljen a közösség múltjáról.
– Vállalnunk kell gyökereinket, kötelességünk a hazugságokra rávilágítani, és megtalálni a helyes utat a szeretet és igazság jegyében – jelentette ki.
A könyvet és a szerzőt dr. Barabás László néprajzkutató, a Károli Gáspár református egyetem tanára méltatta, kapcsolódási pontokat keresve Gyimes, Gyimesbükk és Marosvásárhely között. Óriási munkának nevezte, amely műfaji szempontból lehetne történelmi olvasókönyv, történelmi vagy akár egyháztörténeti monográfia, népismereti könyv, amelyben a tájtól a népviseletig mindent megtalál az olvasó, de nevezhetnénk akár egyházi missziós munkának, iskolai történeti munkának 300 évre visszamenőleg. Barabás László szerint nem szabad regényként olvasni, egyszerre végigolvasni nem lehet. Mégsem tanulmány-gyűjtemény. Salamon József a statisztikát, a szobrokat, a temetőt, a kollégáit, a tanítókat beszélteti.
Hallatlan értékeket őriznek
A könyvbemutatón jelen volt Halász Péter néprajzkutató, aki életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította, adatokat gyűjtve a Magyar néprajzi atlasz számára, és aki 2010-ben Gyimesközéplokra költözött. Kijelentette: "Fontosak a csángók! Ellsősorban mert magyarok, és nem vagyunk olyan sokan, hogy egyetlen emberről, egyetlen kis közösségről is elfeledkezzünk. Másodsorban, mert hallatlan értékeket őriznek, amelyek a magyar művészettörténet számára fontosak, olyan értékek, amelyek a Kárpát-medence más helyein nincsenek meg. Harmadsorban pedig azért, mert mindnyájunkra ez a sors vár nem csak Erdélyben, a Kárpát-medencében. Ezt a sorsot szánják nekünk még Brüsszelben is".
Szükségből született meg ez a könyv!
– Szükségből született meg ez a könyv – jelentette ki Salamon József atya, aki magát nem nevezte írónak: azért írta meg, mert más nem tette meg, és fontosnak tartotta, hogy ez a nép megismerje a múltját, igazi gyökereit. A hazugság, a történelemhamisítás ellen született meg a kötet, beleírta a sérelmeket is, például azt, hogy az ortodox egyház megkapta a temetőt, a kaput bezárja, más felekezet nem léphet be a temetőbe, november 1- jén nem engedték be világítani sem. – Ez most történik, a 21. században, ezen javítani kell – mondta. Véleménye szerint az ima az, ami az ezeréves határon erőt ad a gyimesbükkieknek, és megmaradásukat segíti. Ezt jelképezi a könyv borítója is, amely egy imádkozó csángó családot ábrázol.
A telt házas eseményen fellépett az Öves együttes, Vrencean Anita, a XI. Szeret menti népdalvetélkedő elő helyezettje, énekek, táncok és szavalatok tették színessé a rendezvényt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Világos, épített kultúránk fontos öröksége
Hogy egymásra találhassanak a nemzetiségek
Világos Nagyközség megszületésében elemi fontosságot játszott a vár, amit a rómaiak Castrum Lucidum néven emlegettek, ahonnan ered a magyar Világosvár elnevezés is. I. sz. 106. és 271. között, a kiváló stratégiai elhelyezkedése miatt az itt áthaladó római légiók állomáshelyéül szolgált.
A XII. században a helybeli katolikusok egy része latin rítusú volt. 1186-ban III. Béla magyar király – aki kiemelkedő egyház- és kultúratámogatóként a Római, de a Bizánci Katolikus Egyházzal is jó kapcsolatokat ápolt, az általa létrehozott állami adminisztrációnak az irányítását a párizsi Sorbone Egyetem végzőseire bízta, közülük Világoson is dolgozott a híres jegyző, Anonymus –, bencés kolostornak rakja le az alapjait a jelenlegi római katolikus templom helyére. 1331-től a világosi vár nagy kiterjedésű uradalomnak volt a központja, amihez I. Mátyás király uralkodása idején 121 település tartozott. A pápai adójegyzékekből kiderül, hogy 1333-ban katolikus parókia létezett Világoson, Galsa, Muszka és Borosjenő hívei számára, akik Agria egyházmegyéhez tartoztak. A parókia templomának az 1186-ban megalapított kolostor szolgált. 1439-ben a vár és a kolostor is Brankovics György szerb fejedelem birtokába került, aki a kolostort kőkerítéssel vonta körül. A világosi várat és a kolostort is magában foglaló uradalom 1445-ben Hunyadi János, majd 1464-ben a Báthori család birtokába került, amelyiknek a tagjai innen kormányozták Erdélyt. I. Mátyás király uralkodása idején, a Magyarországon létrehozott 4 nyomda közül, 1 – Jókai Mór szerint – Világoson működött. A világosi katolikus plébánia 3 templomát 1526-ban, még a mohácsi vész előtt a bevonuló törökök feldúlták, lerombolták. A Galsa felé húzódó dombok lábánál manapság is látszanak egy 55 méter hosszú, 15 méter széles templomnak, illetve a tornyának a maradványai. A dokumentumokból kiderül, hogy a román stílusban, valószínűleg a XIV. században épült templomot a várőrség, valamint az állami adminisztráció használta, ami arra utal, hogy akkoriban igen erős katolikus közösség élt a településen. Egy 1701-ben történt feljegyzés szerint, a török uralom után a várban létezett egy katolikus kápolna, ahol lelkész szolgálta a várőrséget. A török hódoltság idején a 3 kőépületből álló világosi kolostort ferences szerzetesek vezették, amíg a törökök le nem rombolták. A kolostor romjaiból Grassalkovich Antal gödöllői gróf, a püspökség és a lakosság támogatásával elkezdte, majd az uradalmat átvevő Bohus Imre báró 1753-ban befejezte a jelenlegi, Nepomuki Szent János tiszteletére, 1753. május 16-án felszentelt, késő barokk elemekkel díszített, román stílusban készült katolikus templom újjáépítését. A bibliai jeleneteket ábrázoló belső festési munkálatokat Hans Fischer, temesvári templomfestő készítette. A templomot 1798-99-ben felújították, csakhogy 1834. augusztus 21-én leégett, de Bohus János báró a saját költségén, a lakosság segítségével felújította, 1839-ben újra felszentelték. A templomi szolgálatot 1753-tól a konventuális ferencesek végezték, később egy káplán által segített plébános látta el a pasztorációs feladatokat. 1874–75-ben ugyancsak Bohus János báró a helybeli temetőben a családjának kápolnát épített, ami manapság is ravatalozóként működik, míg a templomnak 1906-ban orgonát ajándékozott, ami szintén működik. A helybeli hitéletben történtek ugyan változások, de a független parókus jogot megőrizték 1991-ig, amikor is a gyoroki katolikus egyházközséghez csatolták.
A Világoson zajlott oktatással kapcsolatos feljegyzés a XII. századból származik, amikor a Csanádi Egyházmegye latin nyelvű iskolát működtetett. Előbb Mária Terézia az 1746. április 15-én kiadott rendeletében, majd II. József is kötelezte a birodalom lakosságát az anyanyelven történő oktatásra. A rendelet nyomán, 1773-ban Világoson is megalakul az első magyar, illetve román nyelvű iskola.
Elődeink hagyatéka kötelez
Sokan úgy tudják, hogy Világos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentő, 1849. augusztus 13-án a település közelében bekövetkezett fegyverletétel miatt vonult be a magyar történelembe. A fent közölt történelmi tények bizonyítják a legjobban, hogy az itt meghonosodott katolikus egyházkultúra, illetve adminisztratív központ jóvoltából, Világos már évszázadokkal előbb is a történelmi események egyik fontos központja volt – olvasható a Frayna Edit nyugalmazott tanítónő által, a teljesség igénye nélkül összeállított, Greffner Ottó, Kovách Géza és Teodor Voştinar történészek kutatásaira alapozott gyűjteményében, ami románul megjelent az Actualitatea Şiriană, helyi jellegű lap augusztusi kiadványában is.
A helybeli katolikus templommal kapcsolatban örvendetes dolognak számít, hogy a Temesvári Római Katolikus Püspökség a torony és templom megromlott tetőszerkezetének a felújítására pályázatot nyújtott be a kormányhoz, amely 45 ezer lejjel támogatta, Világos Nagyközség Polgármesteri Hivatala és Tanácsa további 25 ezer lejjel járult hozzá a munkálatok finanszírozásához. A felújítást idén fejezték be, köszönet illeti a kezdeményezőket és szervezőket, a támogatókat és a kivitelezőket egyaránt. Abban reménykedjünk, hogy épített kulturális örökségünk e remekművének a külső és belső felújítására is hamarosan kerül majd kezdeményező és támogató.
Szerk. megj: Világos, tulajdonképpen az 1944. szeptemberi, tragikus események kapcsán került legutóbb a Nyugati Jelen érdeklődésének a középpontjába, amikor is a magyar csapatok visszavonulása nyomán elszabadult féktelen indulatoknak az áldozatává vált 10 magyar polgár, akiknek emléktáblát szerettünk volna állítani a templomban. Mivel a táblaállítás nem volt lehetséges, de azt is megtudtuk, hogy ama szeptemberi napokban egy német polgárt is lelőttek, a háború után a helybeli németeket kényszermunkára hurcolták, továbbá azt a román polgárt is földönfutóvá tették, aki a kritikus napokban a magyarok védelmére kelt, talán ildomosabb lenne Világoson felállítani az erőszak és a kommunizmus áldozatainak az emlékművét. Az nagyban hozzájárulhatna a múlt sérelmeinek a békés elrendezéséhez, az együtt élő nemzetiségeknek az egymásra találásához. E törekvésben bátorítás lehet a kormánynak és a helyi tanácsnak a templomtető felújításához nyújtott támogatása.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kertész esete a diktatúrával
Soha ilyen nyilvánvalóan nem lepleződött le a nyugati demokrácia fölötte demokratikusnak kikiáltott sajtójának manipulatív, kibérelhető mivolta. Történt, hogy a The New York Times egyik szerkesztőjét Magyarországra futtatták, hadd kérne interjút Kertész Imre Nobel-díjas írótól. Nem az írói mű érdekelte őket, hanem az egyetlen magyarul író Nobel-díjassal akarták kimondatni, hogy Orbán Viktor nemzeti jobboldali kormányzása egyszerűen diktatúra, amelyet – természetesen! – fel kell számolni. Ám Kertész Imre nem állt kötélnek, s nem volt hajlandó semmiféle diktatúráról hazudozni. A véle készített interjú pedig nem jelent meg Amerika talán legbefolyásosabb, a közvélekedést valósággal dirigáló lapjában, mert a diktatúra emlegetése nélkül még hírértéke sem volt a sajtócézárok és az őket is irányító pénzmágnások szemében.
Érthető, hogy nem jelent meg, hiszen aki odafigyel a pillanatnyi, rózsásnak nem mondható amerikai–magyar viszonyra, az láthatja, hogy Washingtonból (de főleg New Yorkból) egyszerűen igazgatni akarják a magyar belpolitikát, s ha nem tetszik az ország törvényesen megválasztott kormánya, hát mást neveznek ki helyette. Akár Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Afrikában, akárhol. Nem jó kikezdeni ezzel a háttérben ügyködő világhatalmi góccal, mert többnyire a kiszemeltek húzzák a rövidebbet, őnékik törik be a fejük.
Ez a góc, melynek a centrumában a magyar ügyeket tekintve vélhetően George Soros áll, nem akar nyugodni addig, amíg Magyarország élére nem állít egy hajbókoló bábkormányt, mely zokszó nélkül kiszolgálja az amerikai és a globális üzletelők érdekeit. Akkor is, ha az az ország, a nemzet kárára van, ha például teljesen bizonytalanná válik energiaellátása.
Orbán Viktor jó néhányszor elég pregnánsan megfogalmazta már, hogy kormánya a „barátkozásokkal” a magyar érdekeket tartja szem előtt. Mindenek ellenében és mindenek felett. De ezzel nem szándékszik sérteni semmilyen európai és demokratikus érdeket, ha azok nem sértik a szuverén Magyarország érdekeit. 
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bánffy Miklós utolsó évei Kolozsváron (1945–1949)
A Kolozsvári Magyar Opera által szervezett Bánffy Miklós-napok második rendezvényeként csütörtökön este újra láthattuk Szinetár Miklósnak A nagyúr című filmjét, a közönség pedig részt vehetett utána egy beszélgetésen, amelyen a 2001-ben készült film alkotója vallott filmjének születéséről, műhelytitkairól és a film kapcsán benne felvetődött problémákról, majd a beszélgetés végén a közönség köréből is több kérdés, hozzászólás hangzott el.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban szeretnék felidézni néhány mozzanatot az Erdélyi történet írójának utolsó kolozsvári éveiből. Úgy érzem, erre azért is szükség van, mert több hozzászóló is felvetette, vajon nem terheli-e felelősség Kolozsvár akkori magyarjait mindazért, ami Bánffy Miklóssal 1945 után történt.
Dávid Gyula
/Interneten a Szabadság több cikkéből csak az első mondatokat, az első részt közlik./
Szabadság (Kolozsvár)

Nincs elegendő pénz a madéfalvi emlékmű felújítására
Habár az eredeti terv szerint október 7-éig tartott volna a Siculicidium-emlékév, a záróesemény időpontját 2015. január 7-ére változtatta a madéfalvi önkormányzat – tudtuk meg Szentes Csabától. 
A polgármester kérdésünkre azt is elmondta, azért halasztották el a zárórendezvényt, mert túl közel lett volna egymáshoz az említett két esemény. S mivel szeretnék, hogy meghívottjaik jelen tudjanak lenni a vérengzés évfordulóján tartandó megemlékezésen és a zárókonferencián – az emlékév kiértékelésén –, ezért e kettő összevonása mellett döntöttek.
Mint ismeretes, a rendezvénysorozat 2013. október 11-én kezdődött azzal a céllal, hogy méltóképp emlékezzenek a negyedévezreddel ezelőtt történt eseményekre, és az abban részt vevő hősökre, ily módon fejezzék ki hálájukat és megbecsülésüket. A nyitórendezvény címe a Határőrség és székelység – Látvány és történelem, amelynek keretében az érdeklődők történelmi konferencián vehettek részt, illetve a huszársággal ismerkedhettek meg közelebbről.
Az éves program legfőbb rendezvénye a január 7-ei megemlékezés volt, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, ha hűtlen vezetőkre bízzuk közösségi jövőnket, akkor újabb és újabb veszedelmek következnek. A pünkösdi búcsú alkalmával madéfalvi világtalálkozót szerveztek, amelynek célja a községből elszármazottakkal való találkozás, illetve hazacsalogatásuk volt. Az említettek mellett a településen több kisebb rendezvényt is tartottak az emlékév során.
Madéfalva polgármestere már a nyáron jelezte, hogy az önkormányzat szűkös anyagi kerete miatt nehézségekbe ütközhet a tavaly ősszel elkezdett emlékmű rendbetétele. Szeptemberben pedig arról számoltunk be, hogy anyagi forrás hiányában több munkálat is jövőre marad. A megyei önkormányzat őszi költségvetés-kiegészítését követően újabb 50 ezer lejt irányozott elő az emlékmű felújításának folytatására, ebből az öszszegből novemberben az emlékoszlop restaurálását folytatták.
Azonban ez az összeg sem volt elég a turulmadár felújítására és a hátralevő munkálatok befejezéséhez, így az emlékmű dísze, a turulmadár egyelőre Kolozsi Tibor kolozsvári műhelyében marad. A munkálatokhoz már korábban is hozzájárult a megyei önkormányzat, illetve segített a helyi közbirtokosság, sőt a magyar kormány is. Eddig hozzávetőleg 400 ezer lejt költöttek az emlékmű restaurálásra, az összegből a beruházás 70 százalékát tudták megvalósítani.
Kömény Kamilla |
Krónika (Kolozsvár)

Az Ady-kultusz színe és fonákja
Nem akarok ünneprontó lenni, de ez esetben nem hagyhatom szó nélkül, hogy míg az elmúlt napokban lépten-nyomon zengett a váradi magyar sajtó arról, mennyire ápolják tájainkon Ady Endre kultuszát, s ebben fő támogató, élharcos a megyei és városi RMDSZ, azért ennek a szépen tálalt irodalmi kultusznak megvan a fonákja is Nagyváradon. Iskolai vetélkedők, előadások, koszorúzások zajlottak az elmúlt napokban a költőóriás emlékezetére, villantak a vakuk, hangzottak a lírai, megható kultuszápolásról szóló szövegek, taps, könnyes, lírai meghatottság stb…, miközben Ady egyik egykori kedvenc tartózkodási helyét, a híres Léda-házat lassan megeszi az enyészet, felveri a gyom, annak ellenére, hogy az épület év eleje óta a Bihar megyei RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítvány tulajdonába került.
A híres múzsa-ház ma lepukkant kísértettanya
Nem is akárhogyan, hanem hosszas politikai csetepatékat követően, melyek révén az Ady-kultusz nemes ügyből hamar gyanús ürügy lett, a Léda-ház pedig úgy tűnik, már nem szalon vagy irodalmi emlékház, hanem akár mosoda… talán pénzmosoda is lehetne? Ez persze merész feltételezés, de ha belegondolunk az Ady hagyományápolás címen elkövetett váradi eseményekbe, eleve kiviláglik, hogy a Fő utca (ma Republicii) 59. szám alatt levő omladozó, méteres burjánnal benőtt Léda-ház tulajdonképpen 320 millió forintba került. Tegnapi terepszemlénken meg kellett állapítsuk, azért ennyi pénzért legalább egy kecskét beszerezhetett volna a híres ingatlan új tulajdonosa, a Mecénás Alapítvány, mert akkor a jámbor mekegő lelegelhetné a sok burjánt, az egykori múzsaház udvarát felverő gazokat, az alapítvány vezetői pedig mégis csak tettek volna valamit az ingatlanért, hogy a kecske is jóllakjon, a látszat is megmaradjon. De komolyra fordítva a szót, a sivár valóság az, hogy a Léda-ház gyalázatos állapotban van, hiába kapta meg tulajdonba a Mecénás Alapítvány. Egy romos, gyommal benőtt, szeméttel teledobált kísértettanya az a rész, ahol az RMDSZ több vezetője szerint irodalmi emlékszobát akartak többek között létrehozni Ady nagy szerelmének, híres múzsájának, Lédának az emlékére. A Léda-ház amúgy úgy került az RMDSZ-közeli Mecénás Alapítvány tulajdonába, hogy elcserélték a helyi önkormányzattal a 320 millió forintos magyarországi támogatásból felépített hírhedt (a váradi Dinamo strand mellett levő) Ady-központot (valóban egy báltermet és egy félig felhúzott, félbemaradt épületet) a Diósy Ödön egykori házára, melynek értékét 283 ezer euróra becsülték fel. A Mecénás Alapítvány ezért azt vállalta, hogy ezt a híres, a váradi magyar irodalom egyik jelképének számító helyet közösségi és művészeti tevékenységekre fogják használni. Tegnap, elnézve a rozsdás kerítést, a bezárt ajtókat, a kihalt, málló vakolatú épületet, az udvart felverő méteres burjánt és szétdobált szemetet, el nem tudjuk képzelni, mit is értettek a Mecénás Alapítvány vezetői „közösségi” vagy „művészeti” tevékenységnek. Mondjuk, közösséget érintő tevékenység történt, ugyanis mint ezt a helyi román sajtó pár napja megírta, a Léda-ház mellett lakók feljelentették az alapítványt a váradi önkormányzatnál, mivel egyáltalán nem gondozzák a kertet s az udvart, és a csúf utcarészlet s a gyomos udvar bizonyára nem tetszik a szomszédoknak. A helyi román sajtó arról is beszámolt, hogy az önkormányzat két ízben bírságolta meg a Mecénás Alapítványt (egyenként 1500 lejre) a közelmúltban, mivel azok többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak rendbe tenni a Léda ház gyomos, romos utcára nyíló udvarát. A váradi helyi rendőrségtől tegnap megtudtuk, a Léda-ház mellett lakók több ízben tettek feljelentést az elmúlt hetekben a gyomos, szemetes udvar miatt, a rendőrök október végén ki is szálltak a helyszínre s megállapították, hogy a feljelentők panasza jogos. Először figyelmeztetést hagytak hátra, majd büntetést is kiróttak, azonban erre sem jelent meg senki az alapítvány részéről, hogy tisztázzák a helyzetet. Sőt, azóta sincs ott semmi mozgás, noha mióta a sajtó is megszellőztette ezt a bírságot, a Mecénás Alapítvány vezetői már nem takarózhatnak azzal, hogy mit sem tudtak erről.
Elvek és burjánzó gazok
Tegnap nem sikerült telefonon utolérnünk senkit a Mecénás Alapítvány vezetőségéből, így csak arra a nyilatkozatra hagyatkozhatunk, mely pár napja jelent meg a kolozsvári Krónika című napilapban, ahol Szabó Ödön, RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alapítvány vezetője azt nyilatkozta többek között, hogy „a Léda-ház azért van még ilyen állapotban, mert a csere óta perben állnak az Ilie Bolojan vezette nagyváradi polgármesteri hivatallal.”
Ugyanitt Szabó hozzátette:„Nem tudok arról, hogy hivatalos értesítést kaptunk volna a helyi rendőrségtől, én is csak a sajtóban olvastam róla. Ha viszont igaz, akkor ezt tendenciózus lépésnek érzem, mivel megtalálhatók vagyunk, nem a sajtóból kellene megtudjam a hírt. Az önkormányzat minden módon nyomást akar gyakorolni ránk, hogy ad hoc lépjünk vissza az ellene indított perből”
A Krónikának adott tájékoztatása szerint ugyanis „a csere alkalmával a városvezetés – ahelyett, hogy szembe ment volna egy állami intézménnyel – át akarta hárítani az alapítványra azokat a szankciókat is, amelyeket korábban az állami számvevőszék az önkormányzatra rótt ki kötelezettsége elmulasztása miatt.”
„A pontos részleteket most hirtelen nem tudnám megmondani, jogászaink foglalkoznak az üggyel, de nem is a pénzről van szó, hanem az elvről. És mi nem vagyunk hajlandók nyomás hatására sem visszalépni igazunktól” – szögezte le Szabó Ödön.
Az eset kapcsán tehát sok még a ködös, meg nem válaszolt probléma, kérdés. Természetesen dicséretes, ha egy alapítvány vezetőinek elveik vannak, azonban felvetődik az a kérdés is a már meglevők mellett, vajon ezek a politikai viszályokból fakadó elvek érnek annyit, hogy Ady kedves városában a váradi magyarok szeme láttára menjen tönkre a híres múzsa-lak, főleg, hogy az már a magyar érdekképviselet tulajdonában van?
Tegnap a borús, szmogos őszi napon ácsorogtam kicsit Brüll Adél egykori házának udvarán. Az összetört kőlapok között a méteres gazban persze nem lehetett a pár négyzetméteres udvart se bejárni simán. A gyomok között eldobált szemét, pillepalackok, cigarettásdobozok. Senki házának tűnt ez a szebb napokat látott irodalomtörténeti hely. Gyalázatos szégyenfoltnak furcsa „érdekvédelmi elvek” mentén, ahol Lédának már tulipán sem jutott, csak dudva, burján… S azon kaptam magam, hogy önkéntelenül, mintegy szeánszon mondani kezdem magamban Ady Endre A magyar ugaron című versét, mely mintegy jóslatként ezt a szomorú helyzetet is előrevetítette: „Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar./ Ezt a vad mezőt ismerem,/ Ez a magyar Ugar.// Lehajlok a szent humuszig: / E szűzi földön valami rág./ Hej, égig-nyúló giz-gazok, / Hát nincsen itt virág? //Vad indák gyűrűznek körül, / Míg a föld alvó lelkét lesem, / Régmúlt virágok illata / Bódít szerelmesen.// Csönd van. A dudva, a muhar, / A gaz lehúz, altat, befed / S egy kacagó szél suhan el / A nagy Ugar felett.”
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sok a beszéd, kevés a tett
Nem véletlen, hogy a ditróiak felmenői annak idején Szent Katalint választották a kicsi templom védőszentjéül, aki keveset beszélt, de annál többet tett. És annak is jó alapja lehet, hogy Ditró szülötte, Trucza Sándor volt a templom búcsúünnepének szónoka.
Nem kenyere a mézes-mázas beszéd, nem simogatja a híveket, és nem rejti véka alá, amit gondol – tudják ezt Trucza Sándorról falustársai. A negyven éve papi hivatását gyakorló, augusztustól  Gyergyószentmiklóson az örmény katolikusok plébánosként szolgáló lelkipásztor emlékeiből idézett fel történeteket, szembeállítva Alexandriai Szent Katalin életével, javasolva, a szavakat és ígéreteket kellene tettekre váltani.
Többek között arról az idős asszonyról és férfiról beszélt, akik még fiatal korukban négy-négy gyerekkel megözvegyültek és összeálltak. Szentségi házasságra nem került sor, a gyermekek segélye múlott volna azon. Megöregedtek, és a székely ember bevallotta a papnak: most, a sír szélén bántja lelkiismerete, szeretne gyónni, áldozni. A plébános a következő elsőpénteken gyóntatta és megáldoztatta mindkettejüket, a kenetet is feladta. Elvégre halálveszély esetén ebben mindenki részesülhet. Következő elsőpénteken újra ment gyóntatni, áldoztatni, de az idős ember elmondta neki: most nem igénylik, s inkább azt javasolják, többet ne is menjen hozzuk. „Mit tehettem volna, megköszöntem, eljöttem” – emlékszik vissza a plébános.
Felelevenítette azt az esetet is, amikor Ditróból Magyarországra költözött fiatalok jöttek haza nyaralni. Nem voltak megházasodva, mint mondták, „magyar módra élnek”, de gyerekeik már nagyobbacskák voltak. Az ismerős kérdésére, hogy meg vannak-e keresztelve, a fiatalok közölték, az már Magyarban nem divat, a gyerek felnő, és választ magának vallást. Trucza Sándor plébános a történetet hallva visszakérdezett: az anya miért szoptatta a megszületett gyermekét, miért nem várta meg, hogy felnőjön, s azt egye, amit szeret.
Beszélt a lelkipásztor számos más emlékről is, arról, amikor az egyetemes könyörgésbe belefoglalta a templom búcsújára el nem érő, csak a piacig jutó ditróiakat, vagy arról az esetről, amikor a plébánia kerítésén becsmérelték az akkori papot. Ennek kapcsán megjegyezte: mindenki tudja, mi lett a kerítésre írókkal, és az is jelzés lehet, hogy jelenleg huszonegy élő ditrói pap van.
A példaképek fontosságára világított rá, javasolva a mai szülőknek, ha azt akarják, gyermekükből tisztességes ember legyen, ne szóval, hanem tettel álljanak előttük példaként. „Mert korunk egyik nagy hibája, hogy sok a beszéd és kevés a tett. Ráuntunk. Embermilliók keresik azt az ideált, aki sok beszéd nélkül is tud maradandót alkotni” – hangzott el a búcsús szentmisén, mely idén a hetedik és egyben az utolsó búcsú volt Ditróban.
Székelyhon.ro

A külhoni magyar ifjúság jogi helyzete
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által megrendezett Ifjúságkutatás 2014-es konferencián a külhoni magyar ifjúság jogi helyzetét a felvidéki Tárnok Balázs prezentálta, aki a PPKE-JÁK ötödéves joghallgatója. Előadásának teljes szövegét az alábbiakban közöljük.
A Pi-Net kutatójaként engem ért a megtiszteltetés, hogy a mai konferencián bemutassam Önöknek a Külhoni Magyar Ifjúságkutatás 2014 projekt keretén belül megvalósuló jogi háttéranyag kutatást, amely a külhoni magyar ifjúság jogi helyzetét hivatott bemutatni. Külhoni Magyar Ifjúság – 2014 (KMI-2014) elnevezésű kutatási projekt része egy jogszabályi háttér anyag elkészítése is, amelynek keretén belül a 4 külhoni régió; Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély ifjúságot érintő jogszabályi hátterét kutattuk.
4 szerzőt külön tanulmányban mutatta be az egyes régiók jogszabályi háttéranyagát. Ennek eredményeként készült el négy jelentés az egyes külhoni régiókról, amiből jelen összefoglaló tanulmány készült.
A mai előadásomban igyekszem rávilágítani a kutatás legfontosabb pontjaira, kiemelve az azonosságokat és különbségeket, különös hangsúlyt fektetve a szerzők által megfogalmazott javaslatokra, melyet kutatásuk eredményeként fogalmaztak meg: Farkas-Kordonec Gabriella Kárpátaljáról, Lendák-Kabók Karolina Vajdaságból, Borzasi Sarolta Erdélyből és jómagam Felvidékről. Ifjúsági stratégiák
Ebbe a kategóriába beletartoznak az állami stratégiák, akciótervek, keretdokumentumok, tehát minden olyan jogi dokumentum, ami nem minősül jogszabálynak, hanem egyfajta „soft law" szerepet tölt be az ifjúság jogi helyzetének rendszerében.
Vajdaságban a Nemzeti Ifjúsági Stratégia az irányadó dokumentum, mely a vajdasági stratégia a fiatalok közreműködési, szervezési és részvételi intézményes keretét írja le. Egyben intézményes kísérletet jelent a fiatalok a döntéshozatalba való bevonására. Erdélyben az Országos Ifjúsági Stratégia jelenleg társadalmi konzultációs fázisban van. Kiemelt célja a fiatalok részvételének növelése a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai életben, valamint egyenlő esélyek biztosítása különös figyelmet biztosítva a hátrányos helyzetű fiatalok számára. Ezen felül részletes célokat határoz meg az ifjúságpolitika tekintetében. Felvidéken az Ifjúsági Stratégia határozza meg az állam ifjúsággal kapcsolatos távlati stratégiájának kereteit. Felvidéken 2010-től regionális ifjúságpolitikai akciótervek formájában is szabályozzák az ifjúsági stratégiát. Az országban végzett felmérés alapján a 30 év alattiak 70%-a más országban szeretne élni. Ez megköveteli a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését, a társadalmi életbe és döntéshozatalba való jobb bevonását, amelyet a stratégia is követ. Kárpátalján Az állami ifjúságpolitika fejlesztési stratégiája alapján az ifjúság foglalkoztatásba való bevonása a legfontosabb ifjúságpolitikai feladat. A jogi szabályozás hiányos, ellentmondásos, a végrehajtó hatalmon belül alacsony szintű az együttműködés, amelyeket a stratégia is megoldandó feladatként tár elénk.
A tételes jog vizsgálatára áttérve az egyes régiók jogszabályi hátterét kutattuk. A már említett 4 régió joganyaga képezi a munka tárgyi hatályát, mely során az ifjúságot közvetlenül és közvetetten érintő rendelkezéseket vizsgáltuk. A jogszabályi háttér elemzése az alábbi témacsomópontok mentén valósult meg: az alkotmányok rendelkezései, az oktatás, a foglalkoztatás/munkajogok, az egyesülési jog / ifjúsági önszerveződés, valamint a nyelvhasználati jogok. A továbbiakban a témacsomópontok terén észlelt azonosságok és különbségek bemutatása mentén igyekszem minél teljesebb képet nyújtani a külhoni magyar ifjúság jogi helyzetéről.
Az alkotmányok közül a legtöbb nem foglalkozik kifejezetten az ifjúság és a fiatalok védelmével, kivéve a román alkotmány 49. cikkét, mely átfogóan szabályozza az ifjúsági alapjogokat. Az alaptörvények leginkább csak elvétve említik meg az ifjúságot (a szlovák alkotmány meg sem említi), illetőleg más jogok kapcsán, így az oktatáshoz való jog, vagy az egyesüléshez való jog kapcsán. Figyelemreméltó a szerb alkotmány nemzeti kisebbségeknek biztosított jogi kerete (75-81.szakasz). Ennek értelmében a szerb alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségek közoktatási és művelődési egyesületeinek, a nemzeti kisebbségek tagjainak jogai érvényesítésében betöltött kiemelt szerepét. A nemzeti kisebbségek tagjainak joguk van a Szerb Köztársaság területén kívül élő honfitársaikkal való akadálytalan kapcsolattartásra és együttműködésre. Összességében elmondhatjuk tehát, hogy szükséges lenne az ifjúság jogainak garanciális biztosítása alkotmányos szinteken szerte a Kárpát-medencében, főként az ifjúság foglalkoztatása és megélhetésének biztosítása kapcsán.
Az alkotmányok mellett egy másik fontos garanciális jellegű jogi eszköz az ifjúsági törvény. Az ifjúsági törvény jelentősége abban rejlik, hogy szabályozza az alapvető struktúrákat, deklarálja az alapjogokat. Léte hozzásegíthet a jogi szabályozás átláthatóságához, valamint az alapvető fogalmak és az ifjúsági szerveződések kereteinek meghatározásához. Erdélyben és Vajdaságban van ilyen törvény, Kárpátalján és Felvidéken nincs. Amíg Erdélyben az alkotmány is széleskörűen biztosítja az ifjúsági jogokat, van ifjúsági törvény is, Vajdaságban az alkotmány bár nem rendelkezik külön az ifjúságról, de széleskörűen szabályozza e viszonyokat az ifjúsági törvény. Kárpátalján és Felvidéken a joganyag mindkettőt nélkülözi. Az átláthatóság kiemelten fontos ezen a területen. Fontos, hogy az ifjúság ismerje a jogait és a kötelezettségeit, önszerveződési lehetőségeit, ezért az egységes jogi keretbe foglalás nagyban járulhat ehhez hozzá.
Az első fő témacsomópont az oktatáshoz való jog volt a kutatás során. Az összes régió alkotmánya garantálja. A kisebbségek nyelvhasználati jogai kiemelten fontosak a külhoni magyar ifjúság szempontjából az oktatásban. A régiók jogi szabályozása garantálja az anyanyelvű oktatást a közoktatásban. A felsőoktatásban is lehetőséget nyújt a kisebbségi nyelvhasználatra, régiónként eltérő mértékben.
A felvidéki kisiskolák helyzete
Kiemelt figyelmet érdemel a felvidéki kisiskolák bezárásának ügye (vagyis a 2013-as módosítás), amely különösen nagy port kavart. Több településen szűnik meg ennek értelmében a kisebbségben élő nemzeti közösségek anyanyelvű képzése. Ez pedig reális lehetőséget foglal magában az nemzeti kisebbségek asszimilációjára.
A munkához való jogot, mint kiemelt fontosságú alapjogot is garantálják az alkotmányok, míg az általános szabályokat a munkatörvénykönyvek rendezik. Külön törvények szabályozzák az ifjúság munkavállalását a Felvidéken (az ifjúsági munka támogatásáról szóló törvény), valamint Erdélyben (a diákok nyári munkájára vonatkozó kedvezményekről szóló, illetve a felsőoktatási végzettek gyakornoki lehetőségét biztosító törvény). A fiatalok foglalkoztatása Kárpátalján tűnik a legégetőbb kérdésnek. Jelentős munkanélküliség, munkajogok gyakorlatban történő sérelme rendkívül szembetűnő. Ezen probléma enyhítésére szolgálnak az Ifjúsági foglalkoztatási központok, illetve az állam különböző juttatásokkal próbálja elősegíteni a fiatalok munkába állítását, például az ifjúsági kvóta alkalmazásával.
Az alkotmányok garantálják az egyesüléshez való jogot. 2 módszer ismert az ifjúság önszerveződésének szabályozásában. Egyrészt az ifjúsági önszerveződés az általános szabályok mentén, pl. Felvidéken, ahol nincs külön intézmény az ifjúság egyesülésére. A másik módszer az ifjúsági önszerveződés speciális jogszabályok mentén, így például Vajdaságban az ifjúsági egyesületek, és Kárpátalján az ifjúsági szervezetek és gyermek társadalmi szervezetek révén. Az ifjúsági szervezet, mint egy speciális társadalmi szerveződés, az ifjúság számára előremutató lehet: megfelelő anyagi források mellett az ifjúság társadalmi szerepvállalását nagyban elősegítheti. Pozitív irányú példa, hogy Kárpátalján az ifjúsági szervezeteknek jogában áll javaslatokat benyújtani a végrehajtó hatalom szerveihez, amelyek anyagi eszközökkel láthatják el e társadalmi szervezeteket működésük érdekében. A gyakorlatban azonban a kép ennél jóval árnyaltabb: legtöbb ifjúsági szervezet nem jut támogatáshoz, így a működésük is gyenge alapokon áll. Alkotmányok az ország többségi lakosságának nyelvét határozzák meg az állam hivatalos nyelveként. A jogszabályok kisebb-nagyobb mértékben biztosítják a nemzeti kisebbségek hivatali és mindennapi életben történő nyelvhasználati jogait. A legkedvezőbbnek a vajdasági jogi keret tűnik az autonóm tartományok jogszabályi lehetőségei miatt: a nemzeti kisebbségek nyelvei hivatalos használatban lehetnek, amit a tartomány alapszabálya határoz meg.
A szlovákiai nyelvhasználat
A nyelvi jogi szabályozás kaotikus és átláthatatlan. Mindez együtt a nacionalista hisztériakeltés közepette bevezetett módosításokkal, amelyek lehetővé tettek a magas összegű pénzbüntetések kiszabását a nyelvi szabályok be nem tartása esetére (2009-es törvénymódosítás) hozzájárulnak a nyelvi önfeladáshoz. A polgár ugyanis nincs kellőképpen tájékoztatva a jogairól, a szabályozás átláthatatlansága és az ehhez kapcsolódó szankciók lehetősége miatt gyakran „biztosra megy", és inkább az államnyelvet használja az olyan esetekben is, amikor egyébként jogában állna a kisebbségi nyelvet használni. A kiutat a nemzetközi fórumok jelenthetik. Ezek ugyanis már a jogszabály emberi jogokkal való összeegyeztethetőségét vizsgálnák. Felvidéki viszonylatban ugyanakkor kevés per van, ugyanis a jogalanyok jellemzően nem vállalják a bírósági utat. Az lehetne a kitörési pont, hogy a hazai jogorvoslati szintek kimerülése után, tehát a hazai jogerős döntés megszületése után a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága vizsgálhatná meg a jogszabályokat, amelyeket jó eséllyel a bíróság emberi jogokkal össze nem egyeztethetőnek nyilváníthatna. Felvidéken és Kárpátalján a gyenge nyelvhasználati jogokhoz még elkeserítőbb gyakorlat társul. Ezen felül az ukrán konfliktus kimenetelének előreláthatatlansága tovább nehezíti a helyzetet. Nem tudni, hogy a nyelvi jogokat éri-e további támadás, ahogy az 2014 elején történt. Vizsgálódásunk ezt követően az ifjúsági intézményekre összpontosult, melynek során kutatótársaimmal feltártuk, hogy milyen intézmények találhatók az állami ifjúságpolitikában. Vajdaságban a leginkább említésre méltó intézmény az Ifjúsági Tanács, amely tanácsadó testületként működik. Feladata ösztönözni és koordinálni az ifjúsággal kapcsolatos tevékenységek fejlesztését, az ifjúságpolitika megvalósítását és külön intézkedéseket javasol az említett ifjúságpolitika előbb vitelére. Tagjai az államigazgatás képviselői, akik tevékenységébe a fiatalok érdeklődési területei tartoznak, a tartományi közigazgatási szerv képviselői, akik az ifjúsági kérdésekkel bíztak meg, ifjúsági szervezetek és egyesületek, az Ifjúsági Iroda, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak közös képviselője és elismert szakemberek. Tagjainak legalább egy harmadát az ifjúsági egyesületek és szervezetek képviselői teszik. Erdélyben hasonló intézmény a Román Ifjúsági Tanács, amely a kormány konzultatív szerve ifjúságpolitikai témákban, amely ernyőszervezetként tud maga mögött több romániai ifjúsági szervezetet is. Emellett az Ifjúsági Törvény 6. cikkelye szól az önkormányzatok azon kötelezettségéről, hogy megteremtse a megfelelő intézményes keretet a fiatalok döntéshozatali részvételének. Az ifjúságot érintő kérdésekben pedig konzultálniuk kell a helységben bejegyzett ifjúsági szervezetekkel.
Felvidéken az ifjúságpolitikának és ifjúságkutatásnak kiemelkedő szlovákiai intézménye a IUVENTA – Szlovák Ifjúsági Intézet. Az Intézet egy állami intézmény, amely az oktatásért, tudományért, kutatásért és sportért felelős minisztérium közvetlen irányítása alatt áll. A tevékenységének a tárgya a fiatalokkal való munka az iskolán és a családon kívül, illetve az ifjúságpolitika. A tevékenység célja a gyermekeket és ifjúságot érintő állami politika értelmezése. Egy másik non-formális ifjúsági szervezet a Szlovákia Ifjúsági Tanácsa, amely olyan ifjúsági NGO-kat tömörít, amelyek a gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkoznak. Jelenleg 33 tagszervezete van, tevékenysége az egész országot lefedi. A szervezet feladata a tagszervezetek és az ifjúság képviselete, érdekeinek közvetítése és védelme a kormánnyal és az államigazgatási szervekkel történő kapcsolattartásban. Mindemellett az tagszervezetek közötti ernyőszervezet szerepét is betölti. Az ernyőszervezet tagja a pozsonyi Diákhálózat is, amely a Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon működő, felvidéki magyar fiatalokat tömörítő diákkörök ernyőszervezete, valamint a másik magyar illetőségű tagja a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS). Kárpátalján az ifjúságpolitika az Ifjúsági és Sportminisztérium hatáskörébe tartozik. Ezen felül kiemelt intézmények az oktatási, ifjúsági és sportügyi hivatalok megyei és járási szinten, valamint a családi, gyermek és ifjúsági szociális szolgálatok központja.
A kutatás egyik leghangsúlyosabb része a jogszabályi javaslatok megfogalmazása. A tanulmány szerzői saját régiójuk tekintetében fogalmaztak meg jogalkotási és jogalkalmazási feladatokat. Vajdaság tekintetében Lendák-Kabók Karolina a felsőoktatással kapcsolatban megemlíti, hogy a magyar hallgatók meglepően kis létszáma észlelhető. A '90-es évektől a vajdasági magyar hallgatók egyre nagyobb számban tanulnak Magyarországon, melynek legfőbb oka, hogy az Újvidéki Egyetem 14 karából csak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon folyik teljesen magyar nyelvű oktatás. Ezért szerinte a Szabadkai Egyetem megalakulása szükségszerű, ahol teljesen magyar nyelvű oktatás folyna. A nyelvi jogok gyakorlati megvalósulásuk szerinte kérdőre vonható. A bírósági eljárásokban engedélyezett a magyar nyelv használata, de sokszor nem lehetséges, hiszen a magyar anyanyelvű bírókból nagyon kevés van. Az állami tisztviselőkről szóló törvény 9. szakaszának előírásait a nemzeti kisebbségekre vonatkozólag nem tarják be, így az Újvidéki Apafokú és Felsőfokú Bíróságon nincs magyar anyanyelvű gyakornok, sem bírói szakmunkatárs (a szerző személyes tapasztalatai). Mindezek miatt magyar nyelvű bírák és tisztségviselők kinevezése szükséges. Erdély Borzasi Sarolta Erdély vonatkozásában fogalmazott meg javaslatokat. Szerint a foglalkoztatottság tekintetében szakmai tapasztalatot és megélhetést biztosít programok, a vállalkozás tekintetében pedig vállalkozási nevelési program szükséges, ezen felül kiemelten fontos lenne a vállalkozásokat érintő bürokrácia csökkentése. Az ifjúság foglalkoztatása kapcsán a diákmunkában a tanulmányok folytatását lehetővé tevő diákmunka lehetőségének biztosítása, valamint az önkéntes munka elismertségének növelése. Az ifjúsági szervezetek tekintetében működési támogatást és a fiatalok részvételéért végzett tevékenységek támogatását növelő finanszírozási alapokra, ifjúsági központok létrehozása, magyar ifjúsági központok létrehozása lenne szükség. A fiatalok döntéshozatali részvételének növekedése érdekében a közvetlen részvételt előtérbe helyezése az olyan döntések népszerűsítésével, amelyeket fiatalok bevonásával születtek meg.
Kárpátalja Kárpátalja számára Farkas-Kordonec Gabriella fogalmazott meg javaslatokat. Szerinte szükséges lenne az ifjúságpolitika realizálására fordított költségvetési források összegének növelése, különösképpen az ifjúság foglalkoztatására és lakhatási jogainak realizálását illetően. Hasonlóan fontos a pályázati lehetőségek biztosítása az ifjúság érdekeit védő, képviselő szervezetek számára országos szinten. Az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvény által előírt jogok betartásának ellenőrzése és megfelelő költségvetési források hozzárendelése elengedhetetlen lenne a nyelvi jogok érvényesülése érdekében. Ezen felül kiemeli még az állami, önkormányzati és non-profit szervezetek együttműködésének erősítését, valamint az 1%-os adó felajánlási lehetőség bevezetését.
Felvidék Felvidéken véleményem szerint a jogszabályi környezet tekintetében lenne szükséges a javulás: az ifjúságot egyértelműen szabályozó jogi normák pótlása (pl. ifjúságról szóló törvény), ifjúságra specializált jogi konstrukciók létrehozása (pl. ifjúsági egyesület). A nyelvi jogok tekintetében a szabályozottság átláthatatlansága és a jogbiztonság hiánya a jellemző, amely együtt a nyelvi előírások be nem tartásáért kilátásba helyezett szankciókkal erősen megfélemlítő hatású, és hozzájárulhat a nyelvi önfeladás erősítéséhez. Mindezen okok miatt átfogó jogszabályi változásra lenne szükség. Az oktatás tekintetében a kisiskolákat fenyegető bezárások veszélyeztetik a kisebbségben élő nemzeti közösségeket, ezért megoldást kellene keresni, hogy a lehető legkevesebb iskola bezárása valósuljon meg, illetőleg kiegészítő megoldásként a már jelenleg is egyeztetés alatt lévő iskolabusz-hálózat, és ezzel azonos és hasonló hatású javaslatok segíthetik a bezárások okozta társadalmi károk csökkentését.
Összegzés Összegzésként megállapítható, hogy az ifjúságot érintő jogi háttéranyag koránt sem kielégítő. A jogszabályi környezet fejlesztése egyaránt érdeke lehet a helyi magyar ajkú közösségeknek, és a többségi nemzetnek. Különös tekintettel kell lenni a külhoni régiók magyar ifjúságára vonatkozó jogszabályi környezet javítására. Olyan törvényi lehetőségeket kell biztosítani a jelenkor ifjú nemzedékének, hogy az otthoni érvényesülés lehessen a legjobb alternatíva számukra. Mindezek érdekében a külhoni magyar képviselőknek azon kell fáradozni, hogy a jogalkotó szervek is tudatosítsák e probléma fontosságát, és mindemellett elérjék a magyar fiatalok egyenjogúsítását saját országukban. Ez ugyanis nagyban hozzájárulhat a külhoni magyar közösségek megmaradásához és fellendüléséhez, hogy minden magyar fiatal sikeresnek és megbecsültnek érezhesse magát saját hazájában. Büszkén, európaiként, magyarként!
Tárnok Balázs
Elhangzott Budapesten, a november 14-i konferencián.
Felvidék.ma

Egyetlen „magyarbarát" tervezet három másik ellen
Négy zászlós törvénytervezet van a parlamentben, abból három ellehetetleníti a magyar szimbólumok használatát, mutatott rá Klárik László háromszéki RMDSZ-es szenátor.
A Nemzeti Liberális Párt javaslata szerdán hallgatólagosan átment a Szenátuson, annak ellenére, hogy a törvényalkotás minden szintjén negatívan véleményezték. A Képviselőház fog majd dönteni a sorsáról. A tervezet kihágásból bűncselekménynek minősíti a zászlótörvény előírásainak megsértését. A szociáldemokraták egy tervezete megtiltaná Románia területén minden más zászló használatát és legtöbb százezer lejes bírságot helyezne kilátásba. Ez is átment hallgatólagosan a felsőházban, mondta a háromszéki szenátor.
Bogdan Diaconu független képviselő tervezete a legdurvább, még az is megtiltja, hogy a romániai közalkalmazottak külföldön nem-román zászlót lobogtassanak. Egyetlen „magyarbarát" tervezet van a jogalkotóknál, ezt is a Szociáldemokrata Párt nyújtotta be az RMDSZ nyomására, ez a helyi közigazgatási egységek zászlójának elfogadását szabályozza.
„A szociáldemokratáknak van két törvénytervezetük, egyik jó nekünk, a másik fáj. Azt játsszák, hogy egyik kezükben a korbács, a másikban a cukor, hiszen bármikor bármelyiket elővehetik, és megszavazzák."- ecsetelte Klárik László
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Ne tekintsék engedménynek az autonómiát (Székely Nemzeti Tanács)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői azt szorgalmazták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Genfben zajló kisebbségi fórumán, hogy a nemzetközi közösség ne tekintse a konfliktusokat lezáró engedménynek a kisebbségi autonómiaformákat.
Az SZNT Izsák Balázs elnök által vezetett küldöttsége kedden és szerdán vett részt a genfi fórumon, melyet azért hívtak össze, hogy megvitassa azt a dokumentumtervezetet, amely a kisebbségek elleni erőszak témakörében megalapozza és kiegészíti az Izsák Rita független jelentéstevő által előterjesztett tervezetet. Az SZNT képviselői felszólalásukban nyomatékosították, hogy a dokumentumnak az inkluzív döntéshozatal legjobb eszközeként kell utalnia a területi és a kulturális autonómia különböző formáira. Úgy vélték, hogy a nemzetközi közösség országainak „meg kell haladniuk azt a szemléletet, amely a konfliktusokat lezáró engedményként kezeli a kisebbségeknek biztosított különböző autonómiaformákat”. Szerintük ugyanis az autonómiaformák „az alapvető emberi jogok garanciái, a demokratikus egyensúly intézményei, az államok közötti kapcsolatokban pedig a tartós stabilitás tényezői”. Az SZNT képviselői utaltak az Európa Tanács 2003-ban elfogadott 1334-es határozatára, mely Andreas Gross svájci képviselő jelentése alapján született. Azt tartották a dokumentum előnyének, hogy nem egyoldalúan közelíti meg a kérdést, hanem a kisebbségeivel szemben gyanakvó államok félelmeit is lebontja, kimondva, hogy az autonómiából származó előnyök nem áshatják alá az államok nemzetközileg elismert határait. „A konfliktusok megelőzéséhez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa azzal is hozzá tud járulni, hogy az Európa Tanács idézett határozatában megfogalmazott elveket és ajánlásokat a nemzetközi közösség szintjén megerősíti, hogy ezek az emberi jogok a demokrácia és a béke előmozdítóivá váljanak az egész világon” – közölte a genfi tanácskozáson ismertetett álláspontját az SZNT. A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet képviselői szerint az ENSZ-nek ösztönöznie kell „a kisebbségvédelemre vonatkozó legjobb gyakorlatoknak a tagállamok közötti cseréjét”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezt siratja a gyülekezet apraja-nagyja (A kökösi unitárius templom orgonái)
„A tűzben elnémult gyönyörű orgona… Ezt siratja a gyülekezet apraja-nagyja.”
A freskókkal díszített műemlék templom karzatán állok, és elképzelem az ottani orgonát, pusztulásának képeit. A kökösi orgonák története érdekes és tanulságos, tanúja annak az áldozathozatalnak, erőfeszítésnek, amelyet egy zeneszerető közösség temploma hangszereiért tett.
A templom első orgonájáról való feljegyzést az 1827-ben tartott püspöki vizsgálószék jegyzőkönyvében találtam meg: „A Mennyezete most festékes és tarkán párkányosan táblázva a nap nyugati Kar hasonlólag tarkásan festett, a Nap keleti éneklő Karon pedig, melynek feljárója a Templomból Grádicson vagyon, márványosan festett borítékú Közepibe vagyon helyeztetve egy 5 mutatios, hátul nyomó Claviaturáju, Ekklésia tagjai személyes adományaikból készített szépen megfestett tzirádájú Orgona”. Szíjjal húzott hangszer volt, mert megjegyzik az iratok, hogy a harangozó „orgona húzás körül is mereibe negligens”.  Az 1848-as forradalom idején a falu szomorú sorsában az egyházközség is osztozott, „ezüst, ónedények, szövetek, ládák, levelek és könyvek (…) mind elraboltattak”. Az erdélyi orgonakészítés és -javítás történetének szempontjából érdekes adatra bukkantam: 1859-ben „Gondnok atyafia előterjeszti az orgona megromlása kijavíttatását. Ekklésiánk méltánylá észrevételét és határozza, hogy legsürgösebben tudósítsa a zabolai énekvezér Urat, hogy jöjjön le és ha edgyezhetünk, ujjítsa meg Szt. Mihály napra”. Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató Zaboláról szóló könyvéből kiderül az énekvezér neve: Szabó Lajos, akiről az író megjegyzi. „1848-ban még azt is feljegyezték, hogy a kántortanító kitűnő orgonista”.  Valószínű, hogy értett az orgonák javításához is. Szépen szolgált az orgona egészen 1890-ig, amikor egy orgonaművész, Pálfi Jenő, „ajánlkozott a már ugyis szándékolt romlott orgonánk javítására”. A vállalkozó a fúvókat kijavította és újrabőrözte, a gépezetet kijavította és a szélládában levő szelepeket újrabőrözte, új rugókkal látta el. De ugyanúgy a fából és cinből készült sípokat is kijavította, valamint egy kemény vászonnal az orgona tetőzetét beborította por ellen, és „az elősípok háta mögét egy vékonyabb vászonnal bevonta”. Mindezen javításokért az orgonamester 60 forintot kapott. A javítás nem tudta megoldani a felmerülő problémákat, ezért 1895-től létrehoztak egy orgonaalapot, amelyet állandóan növeltek az egyházközség hívei adományokkal és az e célra szervezett bálok bevételével. Az egyházközség aranykönyvében az utolsó adományozás 1924-ből, az új orgona megépítése utáni évből való. Emellett 1919-ben egy harmónium vásárlása érdekében is gyűjtenek, 112 személy 3003 koronát adományoz. Az egyházközség 1921-ben megbízza a lelkészt, hogy tárgyaljon a brassói Carl Eischenk orgonaépítő mesterrel egy új orgona építésének ügyében. Az egyházközség felajánlja, hogy a régi orgona újrahasznosítható részeinek felhasználásával tegyen egy árajánlatot. Az orgonamester küld egy költségvetést, mely szerint „20 000 lei körül fog az orgona kerülni”. A költségvetésbe belefoglalt változatok (regiszterek) mellett a keblitanács egy erősebb változat (oktáv) elkészítését is kéri. A kérdés, mint mindig, a pénz előteremtése volt. A lelkes kökösi közösség erre is talált megoldást. Az E. K. Tanács Kolozsvárról küldött levelében „beleegyezését adja abban, hogy a Harmonium alap vagyonát 3652 L., a Közgazdaság 1921. évi számadásán szereplő maradványt 3606 L., továbbá a Templom alaptól is a még a hívek adományai által nem fedezhető összeget” az orgona készítésére fordítsák. Óriási erőfeszítés egy kis közösség részéről! 1922 április 14-én megkötik Kökösben a szerződést. Az orgona elkészítéséhez a karzatot kibővítették. Egy évvel a szerződés aláírása után, 1923 áprilisában a jegyzőkönyvek a kész orgonáról tudósítanak: „A keblitanács az orgonával meg van elégedve, annak úgy kiállítása mint hangja a keblitanács tetszését megnyerte s így az orgonát az építőtől átvette.” Carl Eischenk 1000 lej értékben a régi orgona fúvóját, játszóasztalát és a sípokat átvette.
Az egyházközség lassan tud fizetni, az orgonaművész levélben kéri az egyházközséget, hogy a 32. orgonájáért járó összeget egyenlítse: „kérem szépen amennyire lehet nekem jövő vasárnapra a szenteléskor valami pénzt is adni”... A kor dokumentumai megőrizték a segédmunkások nevét is: Lűtz Vilmos, Orbán Ferencz, Stáncsuj János és Martis János. Az egyházközség az orgona szentelését 1923. november első vasárnapjára tervezte. Erre az eseményre Ferenc József unitárius püspököt kérték fel, de „koránál fogva nem jöhetvén, helyette dr. Boros György egyházi felügyelőt küldi ki és bízza meg az orgona felszentelésével”. A főpásztori levélből idézek: „Fogadjátok főpásztori áldásomat, felszentelendő orgona hangjai is szolgáljanak hithűségetek, búzgóságotok és áldozat készségetek fokozására, megszilárdítására.” A hangszer „7 szóló és 2 szerkezeti változattal biró, pedálos orgona”. A szentelésen felolvasott orgonatörténetből még megtudjuk, hogy a sípokat külföldről rendelték, és ezek kései érkezése miatt kellett a felszentelést újratervezni. Sajnos, a kökösi hívek nem örvendhettek sokáig az orgona hangjainak: 1954 nov. 21-én a helybéli lelkész vall: „… éjfél után 1 órakor érkeztem haza. A templom és a papilak alig 100 méterre fekszenek egymástól. Semmi füstszagot nem éreztem. Csendesen havazott. Éjfél után 2 óra lehetett, amikor elaludtam. 3 órakor feleségem arra lett figyelmes, hogy a harangokat verik félre. Felkeltem és az ablakhoz futottam. Ekkor még semmit nem láttam. Kiáltások hangzottak. Ég az unitárius templom! Egy vödör vízzel a templomhoz szaladtam. A templom keleti oldala, ahol az orgona volt, már égett. Akik korábban érkeztek és belsejébe tudtak menni, különös hírről beszéltek. A lángok valósággal ugráltak a padokon, mintha gyúlékony anyaggal lettek volna leöntve. Ablakok, ajtók épek voltak, nyomokat nem látni. A szószékterítőt, az Urasztalát és terítőjét megmentették, egyéb minden elégett. Az üszkös romok felett du. 3 órakor (22-én) istentiszteletet tartottunk, amelyen egyházi éneket Kiss Dénes énekvezér fia vezetett.”
Ennek az orgonának elvesztése után, sajnos, nem épült újabb, harmóniummal és elektromos orgonával kísérték és kísérik a kökösiek az istentiszteleti énekeket. Ottjártamkor az idős harangozó asszony felsóhajtott: „Milyen jó lenne az orgona, az az igazi!” Reméljük, Isten segedelmével a kökösi unitáriusoknak sikerül orgonát építeniük, hisz többször bebizonyították kitartásukat.
Márk Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–magyar dilemmák
Bárdi Nándor múlt és jelen kapcsolatáról
A kézdivásárhelyi Református Kollégiumban múlt pénteken elhangzott a Kós Károly Akadémia Alapítvány idei utolsó előadása Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel, Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa tolmácsolásában. A történész nemcsak az erdélyi magyarság kisebbségi múltját foglalta össze, hanem, a történelemből levonható következtetésekre alapozva, a jövőben rejlő lehetőségeket is elemezte, kihangsúlyozva, a járható utat a humánerőforrások fejlesztésében látja.
 Az erdélyi magyarok sorsa 1918 után folyamatosan egy olyan politikai játszma keretei között zajlott, amelyben a bukaresti és a budapesti kormányzatok mellett az erdélyi román és az erdélyi magyar politikai elit is részt vett. Bárdi négy korszakot különített el, és ezeken belül felvázolta a pozíciókat, a kulcsproblémákat és a stratégiákat. 
A legfontosabb töréspontként az 1944–1948 közötti időszakot mutatta be, amikor megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, eltűntek a zsidók és a németek, és az erdélyi kérdés a magyar–román viszonyra redukálódott. A magyarság csonka társadalommá vált, és a két világháború közti magyar kisebbségpolitikát a Románia magyarságpolitikáján belüli, vélt vagy valós egyéni érdekképviselet váltotta fel. Az előadó megállapítása szerint, míg a két világháború között az erdélyi magyarság szociológiai értelemben Erdélyben nem volt kisebbség (hiszen a nagyvárosi életben, az iparban, kultúrában, szolgáltatásokban meghatározó szerepet töltött be), addig az államszocializmusban az erdélyi városok homogenizálása, az erdélyi román falvak lakosságának városba költöztetése társadalmi, gazdasági értelemben is az államot meghatározó nemzetesítésnek alárendelt csoporttá vált.
Az előadás második része a kettős állampolgárság kérdéskörével foglalkozott, amit a magyarság, mint kisebbségi politikai közösség integrációjának (az autonómia megadásának) elutasítására és a magyar–magyar viszonyban kialakult transznacionális helyzetre vezetett vissza. Ez utóbbi lényege, hogy már a Székelyföldön is három generáció lényegében magyarországi médián szocializálódott.
Bárdi szerint a 2004-es népszavazás nem a külhoni magyarokról szólt (hanem Gyurcsány és Orbán harcáról, amelyben csak eszköz volt a nemzeti érdekek másként értelmezése), és lényegében a határon túli magyar ügyek mindig a magyar bel- és pártpolitika függvényében működtek.
Fontos fordulatként Magyarországnak a külhoni magyarokhoz való viszonya változását emelte ki, hiszen ha már állampolgárok, akkor a magyar/magyarországi politikai közösség részét képezik mint diaszpóra, és nem kell önálló politikai közösségként kezelni Budapest felől sem. Szakértői dilemmaként is ezt, illetve azt határozta meg, hogy a nemzeti reintegráció mennyiben pótolhatja a magyarországi politikai közösség, az ottani érdekkonszenzusok létrejöttét.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről tanácskoznak
Szakmai tanácskozást hívott össze Kolozsváron a romániai magyar kortárs képzőművészet jövőjéről az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT). 
A beszélgetés vitaindítóját Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészeti Szövetség háromszéki fiókjának elnöke készítette elő a KAT felkérésére. Damokos Csaba összegezte a kortárs képzőművészet előtt álló nehézségeket, majd elmondta: fontos egy olyan feltételrendszer kialakítása, amelyben a művész hivatásának tud élni, és mindez egyidejűleg a megélhetését is biztosítja.
„A kultúra terén talán az új, járatlan utakat kereső, kísérletező kortárs kultúra támogatása a legfontosabb, valamint egy olyan befogadó közeg kialakítása, amely értékként kezeli a 21. század kulturális törekvéseit”– hangsúlyozta a tanácskozáson Székely István, a KAT elnöke.
A marosvásárhelyi B5 Stúdió vezetője, Bartha József szerint nagyon fontos lenne a művészetszervezők, valamint a kurátorok pályázati úton való támogatási feltételeinek megteremtése, ugyanakkor szakítani kellene azzal a gyakorlattal, amely nem számol a képzőművészek honoráriumával.
Kispál Attila, a sepsiszentgyörgyi MAGMA kiállítótér munkatársa a vizuális nevelés fontosságát emelte ki. „Ha a kortárs művészeteket értő, azt befogadó közönséget szeretnénk, ennak alapját a középiskolában kell megteremteni, a teljes középiskolai hálózatot értve ez alatt” – fogalmazott a háromszéki képzőművész.
Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke egy olyan, kortárs művészetekre összpontosító gyűjtőportál létrehozását szorgalmazta, amely megkönnyítené a művészetek iránt érdeklődő közönség tájékozódását. „Különböző művészeti ágakban tevékenykedünk, gyakran térben is távol egymástól, ezért szükség van egy olyan portálra, amely kapocs lehet a művészek között, és nyitott célközönségük számára is” – mutatott rá.
Krónika (Kolozsvár)

Egymásnak estek a román tanácsosok
Heves vita alakult ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének szerdai ülésén, amikor a tanácsosok közül többen pro és kontra érveket felsorakoztatva beszéltek a november 29-ei megmozdulásról, valamint a december elsejei ünnepségről.
Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületének tagja a tanácsülés alkalmával felolvasta azt a nyilatkozatot, amely alapján a képviselők elhatárolódnak mindenféle román-magyar szélsőségességtől, ami december 1-jén történhet. A tanácsos ugyanakkor felkérte a tagokat arra, hogy szavazzák meg és fogadják el ezt a nyilatkozatot – ugyanúgy, ahogy azt a tavaly is tették.
Román tanácsosok is egymásnak estek
Rodica Pârvan képviselő gúnyosan jegyezte meg Guruianunak, hogy a tanácsos rendkívül szívén viseli ezt az ügyet, ugyanakkor úgy tartja, nem a december 1-jén sorra kerülő ünneplés a zavargások és szélsőségesség táptalaja, hanem a november 29-én megrendezendő demonstráció. Mint magyarázta, a románság számára provokációnak számíthat az MPP által szervezett megmozdulás, hiszen már az időpontválasztás sem megfelelő. Hozzáfűzte, ha a magyarság Románia nemzeti ünnepe előtt két nappal hasonló rendezvényt kelt életre, akkor ők is biztosan találnak valamilyen okot egy megmozdulásra március 13-án, két nappal a szabadságharc hőseinek megemlékezése előtt.
Bálint József önkormányzati képviselő, az MPP demonstrációjának egyik szervezője kifejtette, a november 29-ei esemény nagyban összefügg a december elsejei ünnepséggel. Több alkalommal is hangoztatta, hogy békés megmozdulásra készülnek, nem pedig tüntetésre valaki vagy valami ellen, így Rodica Pârvannak nincs oka az aggodalomra, hisz nem provokációnak szánják.
Rodica Pârvan sosem küldött üdvözlő szavakat március 15-én?
Mădălin Guruianu reagálva Pârvan szavaira kijelentette, meg van győződve arról, hogy a PSD színeiben mandátumot nyert tanácsos eddig sosem küldött köszöntőt a magyarság felé március 15-én – annak ellenére sem, hogy régóta az önkormányzat munkatársa. Hozzátette, ennek okaként megállapítható, hogy egyszer sem viselkedett megfelelőképpen a képviselő-testület tagjaival szemben, így nincs is joga az ilyen elutasító állásfoglaláshoz ebben az ügyben, és nem is lepődhet meg, ha december elsejére ő sem kap köszöntő szavakat. Mint magyarázta, tisztességtelen volt az a hangnem, amelyet ezúttal Pârvan, vagy éppen az Új Jobboldal többnyire használ.
Mădălin ugyanakkor kifejtette, ő az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy nyitott a különböző kérdések megtárgyalását illetően, valamint nem kedveli azokat a helyzeteket, amikor azon vitatkoznak a politikai vezetők az önkormányzatokban, hogy kitegyenek-e egy zászlót vagy sem. Mint mondta, nem akar többet olyan magyar-román viták részese lenni, amely alkalmával valaki kijelenti, hogy biztosan találnak valamilyen okot egy rendezvény megszervezésére március 13-án, ami csakis a magyarok bosszantására jó.
Elszigetelik a tömegtől a magyarellenes üzeneteket skandálókat
Sztakics Éva alpolgármester elmondta, a helyi tanács által kiadott nyilatkozat – amely elhatárolódik mindenféle szélsőségességtől – román és magyar nyelven is elkészült, már tavaly. Az elöljáró hozzátette, örül, hogy ismét rátértek ennek tartalmára, hiszen, mint fogalmazott: „sajnos aktualitásából mit sem vesztett”. A december elsejei ünnepséggel kapcsolatban kifejtette, külön kérte a rendőrség vezetőségét, amennyiben magyarellenes üzenetek skandálásával találkoznak, vagy éppen rendbontást észlelnek, azonnal távolítsák ezeket az egyéneket a tömegből.
„Ez a románok ünnepe, de ünnepeljenek úgy, hogy ne sértsék a magyar nemzetiségűeket sem” – jelentette ki Sztakics Éva, aki felidézte, hogy a szerdai tanácsülést egy szimpozion megszervezése miatt korábbi időpontra tervezték be. Ennek témája a gyulafehérvári történések, valamint a nemzeti kisebbségek problémái a jelenben, azonban címét csupán románul olvasta fel az alpolgármester, mondván: magyar nyelven nem készült el a program.
Sztakics Éva rámutatott, a beszélgetéseken is csak román anyanyelvű egyetemi tanárok és történészek szólalnak fel, annak ellenére, hogy a téma az erdélyi magyarok helyzetét is boncolgatja. Kifejtette, bár a meghívás pillanatában fontolgatta, hogy részt vesz az eseményen, a program megismerését követően úgy látja, az előadók legalább felét magyar származású történészek kellene alkossák. Ugyanakkor mivel ez nem így van, nem veheti komolyan a rendezvényt, nem is jelenik meg rajta.
Hatalmas különbség van az MPP és az Új Jobboldal között
Miklós Zoltán, a helyi képviselő-testület RMDSZ-frakciójának tagja felidézte, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata a december 1-jén sorra kerülő ünnepséget 20 ezer lejjel támogatta. Mint a tanácsos magyarázta, amikor ilyen célból magyar tanácsosok szavazatukkal ekkora pénzösszeggel támogatnak egy rendezvényt, akkor mindezt azért teszik, hogy méltóságosan és tisztelettel ünnepeljék meg a helyi román közösséggel Románia nemzeti ünnepét. Ebből a meggondolásból ítélték oda a támogatást, és nem azért, hogy zavargások történjenek az említett napon. Egyúttal felszólította mind a román pártokat, mind pedig az ortodox egyházat, hogy határolódjanak el a szélsőséges viselkedéstől.
Miklós Zoltán kitért arra is, hogy a szombati, valamint a hétfői rendezvények között hatalmas különbségek vannak, hiszen amíg a november 29-ei megmozdulás célja a figyelemfelkeltés, addig a december elsejei Új Jobboldal szervezet tagjainak a célja a provokáció. Míg a november 29-én sorra kerülő eseményen civilizáltan nyilvánulnak meg a többnyire helybéli jelenlévők, addig december elsején az Új Jobboldal képviselői buszokkal érkeznek és „szét fogják ordítani a várost” – tette hozzá Miklós Zoltán.
Kifejtette, az RMDSZ tagjai nem tartják időszerűnek az esemény megszervezését.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Jövőre két ütemben nőhet a minimálbér
Januártól 975 lejre, júliustól pedig 1050 lejre nőne jövőre a minimálbér a munkaügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett tervezet értelmében.
Mint a dokumentumból kiderül, a kormány által garantált legkisebb jövedelem 1050 lejre növelése 1 471 356 munkavállalóra hatna pozitívan, amelyből 488 630-an a közszférában dolgoznak. A számítások szerint ugyanakkor az intézkedés jó hatással lenne a gazdaság növekedésére is, serkentené ugyanis a feketemunka visszaszorítását és az alkalmazásokat.
Negatívan hatna viszont a jövő évi állami költségvetésre, a becslések szerint 205 millió lejes lyukat ütne a büdzsén. Az érintettek szerint nem kimondottan jó hír a minimálbér emelése a magánszférában vállalkozók számára sem, növelniük kell ugyanis a bérköltségeiket, ami a termékek drágulásához is vezethet, csökkentve ezáltal a versenyképességet a külföldi piacokon.
Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet még az államfő-választási kampányban jelentette be, hogy 2015-ben két ízben is nő a minimálbér. Az intézkedéssel várhatóan számol majd a jövő évi állami költségvetés is, amelyet a kormány tagjainak közlése szerint a hét végéig dolgoznak ki, hogy a nemzetközi hitelezők Bukarestbe érkező küldöttségével egyeztetni tudjanak majd arról.
A dokumentumot várhatóan december 10-én vitatják meg a parlamentben, a kormány várakozásai szerint pedig december 19-éig a honatyák el is fogadják azt. Bár egyelőre nem sok részletet árult el a kormány a büdzsétervezetről, a bérek és más juttatások emelése, illetve a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás 5 százalékpontos csökkentése miatt sokan vélik úgy, hogy elkerülhetetlen lesz az adóemelés vagy az adóalap kiszélesítése.
A kormány tagjai viszont ezt cáfolják, Victor Ponta kormányfő szerdán is határozottan leszögezte, hogy jövőre nem lesz adóemelés. Hasonlóképpen nyilatkozott a hét elején Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, elmondása szerint azért nem kell majd adót emelniük, mivel nőni fog az adóbehajtás hatékonysága, s ezáltal pótolni tudják a kieső összegeket, amelyek – mint arról beszámoltunk – szakértői becslések között 15-17 milliárd lej körül alakulnak.
A Capital üzleti és pénzügyi hetilap eközben ismételten arra irányította rá a figyelmet, hogy a jövő évi költségvetés fő kihívása a nyugdíjak finanszírozása lesz. A nyugdíjjárulékok ugyanis több mint öt éve nem fedezik a kifizetendő összeget, amit így a büdzséből kell pótolni. A tb-csökkentés pedig csak tovább fogja mélyíteni a deficitet, főként olyan körülmények között, hogy tavaly például a negatív mérleget majdnem teljes egészében a nyugdíjak okozták, idézik fel a szakértők.
2013-ban a büdzsé hiánya 15,7 milliárd lej volt, eközben az állami költségvetésből 12,25 milliárd lejt utaltak át a nyugdíjalapba, a járulékok ugyanis a szükséges összeg alig kétharmadára voltak elegendőek.
A lap újságírója ugyanakkor emlékeztet, a tb-csökkentést üdvözölte az üzleti szféra, az intézkedés hozzájárulhat a munkahelyteremtéshez, azonban csak jövőre 5-6 milliárd lejes hiányt üt a költségvetésen, 17 milliárd lejre növelve a nyugdíjalap deficitjét. A kormány – bár az intézkedés már október elsejétől hatályos – máig nem nevezte meg, hogy miből fogja ezt a hiányt pótolni.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro

Kovászna megye prefektusának nincs kifogása a sepsiszentgyörgyi megmozdulás ellen
A román hatóságok tiszteletben tartják a szólásszabadságot, így a Magyar Polgári Párt is szabadon demonstrálhat „a törvény és jóérzés" keretei között – mondta Marius Popica, Kovászna megye prefektusa. Az MPP az 1918-as román ígéretek betartásáért, a magyarság jogainak alkotmányos elismeréséért hirdetett utcai megmozdulást Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep előtti hétvégére. „Egy demokratikus államban bárkinek, aki elégedetlen valamivel, joga van elmondani panaszát. Ha tüntetni akarnak, megtehetik, ha a törvényekkel elégedetlenek, más módszereket is alkalmazhatnak: lobbizhatnak a parlamentben" – jelentette ki a prefektus.
Popica megjegyezte: senki nem állíthatja, hogy Románia nem tartja tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait, szerinte ezt támasztja alá az is, hogy egy német etnikumú államfőt választottak Románia élére. A szombati megmozdulással az MPP azt szorgalmazza, hogy iktassák be a román alkotmányba a mai Romániát megteremtő 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatot, amely autonómiát ígért az erdélyi nemzeti közösségeknek.
Biró Zsolt, az MPP elnöke korábban jelezte: nem lesznek politikai szónoklatok a szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényen, a megmozdulásra hívó plakátokra, szórólapokra sem tették fel az MPP jeleit, hogy politikai szimpátiáktól függetlenül mindenki azonosulhasson a rendezvény céljaival.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki elnöke a Háromszék című lap szerint azt mondta, az EMNP helyi vezetői és tagjai is támogatják a megmozdulást, ugyanakkor arra kérte a magyar fiatalokat, hogy december elsején, a román nemzeti ünnepen ne tüntessenek, ne provokáljanak, véleményüknek inkább szombaton adjanak hangot.
A megmozduláson rövid történelmi visszatekintés után egy, az MPP által megszövegezett petíciót készülnek elfogadni, amelyet átadnak majd a kormány Kovászna megyei megbízottjának. A románság december 1-jén, az Erdély Romániához csatolását megelőző 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés évfordulóján ünnepli a „Nagy Egyesülést", 1990 óta december elseje az ország nemzeti ünnepe.
MTI
Erdély.ma

Az RMDSZ kilenc hónapig vett részt a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilép a Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette román kormányból – döntötte el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön. Amennyiben az RMDSZ belső parlamentje december 13-án formailag is megerősíti ezt a döntést, azzal az RMDSZ legrövidebb, alig kilenc hónapos kormányzati szerepvállalásának végére tesz pontot.
Az RMDSZ idén március 3-án írt alá megállapodást Victor Pontával a közös kormányzásról, miután a liberálisok kiléptek a 2012-es parlamenti választásokon kétharmados győzelmet arató Szociálliberális Szövetségből és ellenzékbe vonultak. Az RMDSZ belépésével kialakult új kormánykoalíció vezető ereje a PSD maradt, a Ponta-kabinetben pedig még két kisebb párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) kapott miniszteri posztokat. Az RMDSZ két minisztérium – a kulturális és a környezetvédelmi tárca – élére jelölhetett tisztségviselőt: előbbit (márciustól októberig) Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, utóbbit Korodi Attila töltötte be. A parlament által megszavazott új kormányszerkezet szerint a kulturális tárca vezetője miniszter-elnökhelyettesi ranggal vesz részt a kormány munkájában. A Ponta-kormányban mind a négy koalíciós pártnak létrehoztak egy-egy miniszter-elnökhelyettesi tisztséget.
Az RMDSZ egyebek mellett arról állapodott meg koalíciós partnereivel, hogy az ország közigazgatási átszervezésénél figyelembe veszik a térségek kulturális, történelmi sajátosságait – vagyis nem alkotnak olyan régiókat, amelyek beolvasztják, vagy feldarabolják a Székelyföldet. A felek vállalták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) életbe lépteik azt a megállapodást, amelyet a magyar és román oktatók Ponta közvetítésével kötöttek 2012-ben a magyar főtanszékek magalakításáról.
A székely zászló körüli viták leszerelése érdekében bekerült a megállapodásba, hogy törvényben teszik lehetővé az adott település, vagy megye zászlajának a kifüggesztését a közintézményeken. Az RMDSZ megállapodott koalíciós partnereivel az észak-erdélyi autópálya továbbépítéséről.
Az autópálya-építés és zászlótörvény alkotása terén történtek kisebb előrelépések, de a megállapodásból valójában csak az valósult meg maradéktalanul, hogy nem született a magyarság érdekeit sértő régió-felosztás, mivel új alkotmány nélkül a kormánytöbbség egyáltalán nem hozhatott létre régiókat.
Az RMDSZ már júliusban közel került ahhoz, hogy kilépjen a koalícióból, amikor kiderült, hogy a bukaresti külügyminisztérium az RMDSZ tudta nélkül, a magyar szövetséggel szemben lépett be az európai kisebbségvédelmi csomagról, az úgynevezett Minority SafePack-ről szóló luxemburgi perbe. A javaslatcsomag egyik kezdeményezőjeként Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem tudja elképzelni a további kormányzati részvételt, amennyiben Románia nem lép vissza a perből. Az RMDSZ vezetőinek többsége akkor azonban akkor nem akart lemondani a kormányzás előnyeiről, és megelégedtek Ponta ígéretével, miszerint a Minority SafePack-kel kapcsolatos román álláspontot majd szeptemberben a parlament szakbizottsága fogja kialakítani, a román kormány nem tesz le újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul.
A júliusi koalíciós vita azzal ért véget, hogy Kelemen Hunor lemondott kormánytisztségeiről, de a szövetség nem lépett ki a kormányból. A Ponta által ígért kisebbségvédelmi parlamenti vitára eddig nem került sor.
Az RMDSZ elnöke augusztus elsejei hatállyal nyújtotta be lemondását, mégis október 9-éig hivatalban maradt, mivel Traian Basescu államfő nem írta alá felmentését. Az RMDSZ ugyanis először Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a megüresedő posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja, és elutasította kinevezését.
Ezt követően már csak az elnökválasztás után tett újabb javaslatot az RMDSZ, így Hegedüs Csilla addigi kulturális államtitkárt csak november 24-én – alig három nappal a kormányból való távozásról szóló döntés előtt – iktatták be a román kormány kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségébe.
Az RMDSZ már az elnökválasztás előtt tisztában volt azzal, hogy az erdélyi magyar választók nem fognak a PSD államfőjelöltjére szavazni. Az Európai Néppárt – amelynek az RMDSZ is tagja – azt kérte romániai tagpártjaitól, hogy Klaus Iohannist támogassák, viszont minden közvélemény-kutatás Ponta győzelmét jósolta. Az RMDSZ kínos helyzetét azzal próbálta áthidalni, hogy választói belátására bízta, kire szavaznak.
A voksolás abban a tekintetben beigazolta a várakozásokat, hogy az urnák elé járuló magyarok több mint 80 százaléka Iohannisra szavazott. Csak az okozott meglepetést, hogy sokan mások is így tettek, Iohannis nyert, és így jobbközép államfő fog állni a következő öt évben Románia élén.
Bár a PSD körüli koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben, az elemzők arra számítanak, hogy ez már a jövő év során elolvad, mert a román parlamentben gyakori jelenség az, hogy egyes honatyák pártot váltanak, átülnek a hatalom oldalára.
Az RMDSZ most még elhagyhatta a süllyedő hajót a választóktól kapott üzenetre hivatkozva, egy olyan pillanatban, amikor nem idéz elő kormányválságot a kilépéssel. Ha ezt a döntést a Ponta-kormány esetleges bukásáig halogatta volna, nehéz lett volna elhitetnie választóival, hogy a kormányzást nem célnak, hanem a kisebbségi érdekérvényesítés eszközének tekinti.
MTI
Erdély.ma

Képzéssel erősítenék a civil szférát Marosvásárhelyen
Az erdélyi magyar civil szervezetek érdekérvényesítő képessége alacsony, az ehhez kapcsolódó kampányok pedig gyakran sikertelenek – hívták fel a figyelmet a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai.
A szervezet szerint a civil érdekérvényesítés eszköztárát egyelőre kevesen ismerik, és nincs olyan szakmai fórum, ahol a civil szervezetek ezt a tudást elsajátíthatják, ezért a CEMO képzéseket szervezett az érdeklődőknek.
Szigeti Enikő, a mozgalom vezetője létfontosságú tevékenységnek tartja az érdekérvényesítést, amely nélkül főként az erdélyi civil társadalom nem tud igazán hatékonyan dolgozni. „Egyre több olyan civil szervezet jött létre és tevékenykedik Erdélyben, amely az érdekérvényesítést tűzte zászlójára. Mindez rendkívül örvendetes, mint ahogy az is, hogy tagjaik rendkívül lelkesek és szorgalmasak. Csakhogy mivel az érdekérvényesítést Romániában egyetlen egyetemen sem oktatják, az önkéntesek szakmai ismeretei hiányosak” – magyarázta lapunknak Szigeti.
Ráadásul a kisebb településeken, illetve olyan városokban, ahol a magyarság kisebb számarányban él, hiányoznak a közösség jogaiért kiálló civil aktivisták. A CEMO munkatársa elmondta, Magyarországon, ingyenes tanfolyamok keretében, már témakörönként oktatják a lobbizást és az érdekérvényesítést. Ahhoz képest viszont, hogy évekkel ezelőtt a vásárhelyi szervezet tanfolyamára alig akadt jelentkező, és az is, aki eljött, nemigen értette, miről van szó, napjainkban egyre többen és bátrabban vágnak bele ebbe az egyáltalán nem könnyű munkába.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom interaktív képzése során a mintegy huszonöt résztvevő megismerkedhetett a civil érdekérvényesítés elméleti hátterével, továbbá egy szimulációs tevékenység során az érdekérvényesítés fontos eszközeit, a tárgyalástechnikát és a kommunikációt gyakorolhatta. Végezetül a résztvevők kis csoportokban elkészítették az általuk képviselt ügy érdekérvényesítési stratégiájának tervezetét.
A civil érdekérvényesítés módszertanának és eszközeinek megismerése mellett a képzés alkalmat nyújtott arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek hasonló ügyekben tevékenykedő fiatalokkal, betekintést nyerjenek Erdély különböző településein zajló jog- és érdekérvényesítő folyamatokba. A résztvevők megfogalmazták igényüket és elvárásukat azzal kapcsolatosan, hogy a jövőben érdemes lenne odafigyelni arra is, hogy a romániai magyar közösség érdekérvényesítő ügyeit időnként közösen tárgyalják.
A Krónikának nyilatkozó Szigeti Enikő elmondta, a hasonló tevékenységet folytató szervezetek folyamatos kapcsolattartása a fölösleges körök kiiktatását és a gyorsabb, hatékonyabb munkát segíti.
Egyébként a Marosvásárhelyen jó pár ügyben eredményesnek bizonyuló CEMO munkatársai felajánlották segítségüket; bármilyen érdekérvényesítő kérdésben meg lehet őket keresni a 0747-340962-es telefonszámon.
A vásárhelyi szervezet arról is döntött, hogy a jövőben más szervezetek munkatársaival közösen igyekszik a különböző településeken zajló jog- és érdekérvényesítő ügyeknek nagyobb nyilvánosságot szerezni. „Egy közös hálózatot szeretnénk kiépíteni, melynek célja egymás szakmai támogatása, a tapasztalatok megosztása, a hatékony és eredményes érdekérvényesítés elérése lenne” – ismertette a CEMO terveit Szigeti Enikő.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

„Elvi” tárgyalókészség az RMDSZ-nél
Tárgyalásokat kezdeményezhet az RMDSZ az új Nemzeti liberális Párttal (PNL) egy új összetételű parlamenti többség kialakításáról, bár eddig nem történt ilyen témájú megkeresés. Erről Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője beszélt az RFI rádiónak nyilatkozva.
Nem az RMDSZ dönti el, hogy leváltják-e a kormányt vagy sem, hanem a parlamenti többség, és persze az RMDSZ szavazatai is számítanak. Nem tudok azonban arról, hogy az ellenzék köreiben szándék lenne a többség azonnali megváltoztatására. Előbb-utóbb, valószínűleg jövőre minden bizonnyal megkísérlik új többség létrehozását, és akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk, mi a teendő. Erről azonban nem most kell dönteni – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Kijelentése rímel Kelemen Hunor, a szövetség jelenlegi elnöke múlt héten elhangzott jelzésére: a szövetség vezetői még novemberben összeülnek, hogy tárgyaljanak a kormányon maradásról vagy a kilépésről. Kifejtette: nem keresnek feltétlenül ürügyet a kilépésre, az elsődleges cél, hogy megértsék, mi történt az államfőválasztáson. Az Adevărul című napilapnak nyilatkozva Kelemen is megerősítette: egyelőre nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ megkérdőjelezné a Szociáldemokrata Párttal (PSD) megkötött szövetséget, előbb a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) elemeznie kell a választási eredményeket.
„Ha a kormányzás nem szolgálja a közösséget, nincs miért kormányon maradni. Nincs értelme ott maradni, ha nem hoz javulást az embereknek” – szögezte le Kelemen. Meg kell vizsgálni, miért szavazott a magyarok 85 százaléka Johannisra, azért, mert kisebbségi, illetve erdélyi, vagy egyszerűen Ponta elleni protestszavazatokról van szó. Kelemen szerint Johannis megválasztásában nem számított, hogy a szász származású politikus jelezte: nem támogatja az etnikai alapú autonómiát. A régiók esetleges létrehozása esetén azonban soha nem lehet eltekinteni a Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Bihar megyében létező etnikai viszonyoktól, illetve attól, hogy azok módosítása megengedhetetlen. Azt is elmondta: a PNL még nem kereste meg az RMDSZ-t az esetleges kormányváltás kapcsán, az RMDSZ pedig ebben a pillanatban elsősorban a jövő év elején esedékes kongresszusra koncentrál. A PSD-vel kötött koalíciós megállapodás 2016-ig szól, szögezte le Kelemen, de nem csak a szövetségen múlik, hogy egyben marad-e addig a kormány.
A helyzetet nagyban befolyásolhatja, hogy egyes hírek szerint Ponta-ellenes puccs készül a PSD-ben. Rendkívüli kongresszus összehívását szorgalmazza ugyanis Liviu Dragnea, a PSD ügyvezető elnöke. Sajtóértesülések szerint Dragnea azért lobbizik párttársai körében, hogy a decemberi kongresszuson őt válasszák a párt elnökévé. Dragnea úgy nyilatkozott az Antena 3 hírtelevíziónak: a pártvezetés nagy többsége azt az álláspontot támogatja, hogy még idén túl kell esni a kongresszuson, hogy januártól teljes erővel a kormányzásra koncentrálhassanak.
Eközben Ponta Sebastian Ghiţă PSD-szenátor, a kormány szócsövének számító RTV hírcsatorna tulajdonosa társaságában Dubajban töltötte szabadságát. Az ügy érdekessége, hogy Ghiţă neve korábban éppen abban a kontextusban merült fel, hogy Ponta államfővé választása esetén Dragneával kettesben ő venné át a párt irányítását. A szenátor azonban később visszalépett ezen szándékától.
A kongresszus ötletét amúgy a párt jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő is támogatja. Adrian Năstase volt pártelnök-kormányfő – aki 2004-ben vesztette el az államfőválasztást Traian Băsescuval szemben – viszont úgy véli, hogy a kormánynak bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen a parlamentben, és a kabinet átalakítása is szükséges. A pártelnök vesztes választás utáni leváltása amúgy nem lenne újdonság a PSD-ben: Ponta is azt követően került a párt élére, hogy Mircea Geoană addigi pártvezér elvesztette a 2009-es államfőválasztást.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

"Nem csak a kommunista pribékek a felelősök"
Nagy Benedek Csíkszeredában született. A BBTE történelem karán kezdte tanulmányait, onnan vitték 1956-ban a szamosújvári börtönbe, amelynek egykori parancsnoka, a 88 éves Constatin Istratét idén júliusban jelentették fel. Szabadulása után volt faipari munkás, villanyszerelő, bányaipari technikus, muzeológus és újságíró, majd tanár, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő. Élete meglepetéssel teli fordulatairól, a mai állapotokról alkotott véleményéről faggattuk.
Most öreg székelykaput újít fel a csíkszentkirályi, 350 évesnél is idősebb udvarházuk előtt. Mielőtt megírta volna saját visszaemlékezéseit, megjelentette édesapja, Nagy András várostörténeti jellegű feljegyzéseit és dédapjának, Tivai Nagy Imrének csíki monográfiáját. Miért ilyen fontos a múltra, a nemzedékek folytonosságára való figyelés Nagy Benedek számára? Családi kötelesség ez, vagy belső meggyőződésből, netán történészi képzettségéből fakad ?
Valószínűleg az alkatomból fakad, hogy mindig és minden körülmények között tevékeny embernek ismertek. Egyébként mindig csodáltam azokat az „életművészeket”, akik egy kellemes sétalovaglásként vonultak át az életükön, akik szépen, jól és kényelmesen élték le egész életüket. A mi társadalmunkban még becsülete is volt az ilyesfajta, problémákat nem okozó, úgymond normális életvitelű embereknek. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Nekem ez az életfelfogás mindig idegennek, károsnak és haszontalannak tűnt. Ebben közrejátszhattak valamennyire az elődök pozítiv és negatív példái is. Nekem például édesanyám felmenő ágán nagyon mélyre kell tekintenem az időben. Jövőre pont hatszáz éve annak, hogy Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár a svájci Konstanz-ban máglyán megégette a cseh eretnek Husz Jánost. A király kíséretében van az a Somkeréki Erdélyi Antal is, akinek az uralkodó ott nem magyar, hanem a Szent Német-Római Birodalom nemesi oklevelét és címerét adományozza. Antal fia még erdélyi alvajda, majd zuhan a magát a Bethlen- és Apaffy családokkal egy tőről eredeztető família, amelynek talán a legutolsó leányági sarját veszi feleségül a Doboka vármegyébe, a Sajó mentére telepített és ott kis jószágot nyert, feltörekvő Bocskai-hajdú, Ürögdi (I) Nagy János.
De akadt ugyanebben a családban egy fejedelemcsináló hajdúgenerális is, akit 1612 augusztusában élve dobat a gyulafehérvári fejedelmi udvar középső kútjába korábbi ivócimborája és támasza, az akkor már őrjöngő Báthori Gábor fejedelem… Aztán következik a református lelkészek, esperesek, sőt püspökök, kollégiumi professzorok, szerkesztők, jogászok és – gyakorta – íróemberek generációinak a hosszú sora. Ez a nagy múltú család, fiúágon, az édesanyámmal kihalt, én már a csíki ágon viselem a Nagy nevet. Aztán ott voltak a csíkmindszenti Nagyok, akik olyannyira nem akarták Habsburg igába hajtani a fejüket, hogy vagy két évtizedre (1702-1721) még a szabad, katonarendi székelyek névsorából is eltűnnek. Lópecérek, magyarán csempészek lesznek a havasokon át és vissza… Voltak könnyelmű, sőt kalandor felmenők is, főként az anyám bajor ágán. De akadtak igyekvő katonaemberek, mint a Csíksomlyón határőrtiszt, a gyergyóújfalusi Molnár Ignác ( T. Nagy Imre dédapám nagyapja.) Az ilyen régen történteket a legtöbb ember már nem ismeri. Csak a történetkutató deríti fel, hozza vissza a tudatba, nem törődve azzal, hogy mekkora terhet ró mindezekkel a példákkal az utódok lelkiismeretére!
Ez az évszázados családi háttér, ez a nem akármilyen szellemi örökség  hogyan határozta meg sorsának alakulását? Voltak  életében olyan pillanatok, amikor mindezekre támaszkodva hozta meg döntéseit?
Igen, föltétlenül voltak ilyen pillanatok az életemben. Amikor 1954-ben a történelem szakot választottam 17 évesen. Amikor 1956 őszén megpróbáltuk Kolozsváron a lehetetlent: az erdélyi múltunk szellemi örökségét összekötni a fiatalok tudatában a lehetséges jövővel. Vagy abban a máig tartó örömben, hogy 1968-1990 között tanárként átadhattam csíki diákjaimnak sok mindent ebből az örökségből, ebből a tudásból. Vagy 1989 végén és 1990 elején, amikor egy ideig őszintén hittem abban, hogy egy új és jobb világ kezdetén állunk, amikor kötelesség oda állni, ahol a közösségünk sorsa eldől. (Még akkor is, hogyha az ember a fejével vagy a további sorsával játszik. Ahogy az velem is történt, éppen most húsz esztendeje, amikor botorul szembementem egy kívül ragyogó, de belül kongóan üres gólemmel…Akkor a fő- és kisebb „papok” közül nem kevesen a négybevágatásomat követelték, de szerencsémre, erre még a legátalkodottabb poroszlók sem voltak hajlandóak. És mivel már első Kálmán királyunk is megmondta – sőt, törvénybe is iktattatta - , hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, úgy bizonyosodott be az is, hogy már bálványok se nagyon!...Semmilyen elégtételt sem érzek afölött, hogy az Idő azóta is mindegyre engem igazol…). Amint egyébként egy volt tanítványom mondta 1989. december 22.-én, amikor kirángatott a lakásunkból, egyre azt ismételgetve, hogy „ Na, most jöjjön tanár úr és mondja, amit kell, mert maga tudja, hogy mit kell most mondani!” Ez a bizalom – akkor és ott ! – nem csak megható, hanem egyenesen megdöbbentő és cselekvésre késztető volt.
Sokat cikkezett a nyáron a romániai média arról, hogy a szamosújvári börtön egykori rettegett alparancsnokát, Constantin Istratét bíróság elé küldik. 2014. október nyolcadikán azonban újpécskai lakásán elhunyt és immár az égi igazságszolgáltatás elé került. Hogyan emlékszik vissza rá? Gyakran idézik fel a Volt Politikai Foglyok Szövetségében a börtönéveket, vagy sok mindent már „ békévé oldott az emlékezés”?
Nem csak Istrate szamosújvári alparancsnoknak, hanem a még élő Alexandru Vişinescunak, a deltai Periprava kényszermunkatábor parancsnokának is az egyik kiszolgáltatottja és áldozata voltam 1958-, illetve 1959-ben. Mind a két primitív és szadista alakot csak a náci haláltáborok kápóihoz tudnám hasonlítani. De nemcsak ők bűnösök! Még egész sor nevet tudnék felsorolni, akiket mint gyilkosokat rögtön 1989 decembere után elő kellett volna venni és elítélni. Azzal, hogy őket mindmáig futni hagyták, csak a romániai társadalom meghasonlottságát fokozták és – nolens-volens - a kollektív lelkiismeretet terhelték egy negyedszázadon keresztül.
Ám ezek a most reflektorfénybe állított figurák csak eszközei voltak egy ördögien kitervelt, az emberek közötti gyűlölködés alantas ösztönére alapozott rendszernek. 25 év alatt tudatosan elmaszatolták és elmismásolták ennek a rendszernek a megszervezéséért és működéséért felelős „ fehérgalléros” és parolis ezrek felelősségre vonását, a magas tisztségű pártaktivistáktól, a kihallgató tisztektől az ügyészekig és hadbírákig, akik a törvényes hatáskörüket sokszorosan túllépve követték el az ember- és emberiségellenes bűntettek sokaságát.
Pár nappal ezelőtt – mint ismeretes- Kolozsváron mintegy tízezer egyetemista tüntetett a kormány, a politikai elit és a mindent behálózó korrupció ellen, már-már (erdélyi) szecesszionista felhangokkal. Jó volna ha tudná a felnövő és bántatlanul tüntető nemzedék, hogy az ő teljesen jogos tüntetésük során követelteknél nagyságrendekkel kevesebbekért mértek ránk, egykori fiatalokra, súlyos börtönéveket 1945 és 1985 között és jutatták a fizikai elpusztítás körülményei közé a legelemibb emberi jogaikkal élő állampolgárok tíz- és százezreit. És azt is, hogy a mai fegyintézetek luxushotel számba mennek a diktatúra megsemmisítő börtöneivel és kényszermunka táboraival szemben. Tudni kell: bármely szabadságkorlátozás a vétkes megjavulását célozza, nem pedig testi-lelki megtöretését és elpusztítását, ahogyan az velünk történt. És tették mindezt abból kiindulva, hogy bármilyen eszköz jogos és indokolt egy „jó cél” érdekében.
A 20. század két nagy bűne és tévedése, a kommunista és náci totalitarizmus végigsöpörtek rajtunk, beleégtek a gondolatainkba, az idegeinkbe, a világlátásunkba. Mára nekünk, utolsó túlélőknek csak annyi maradt, hogy szomorúan megállapítsuk: mi már soha nem tudunk megszabadulni ettől az örökségtől ! Ez a múlt csak velünk együtt tűnik el. (De vajon, eltűnik?..
A 89-es fordulat után parlamenti képviselőnek választották, majd tíz és fél éven át (1998 – 2008) át a magyar történelmi egyházak megbízottjaként dolgozott  Bukarestben, illetve látta el a romániai magyar közösség  képviseletének egyházpolitikai feladatait. Visszatekintve az eltelt negyedszázadra, hogyan látja a romániai társadalom és benne a magyar közösség alakulását? Mit gondol, lehetett volna másképpen is?
Románia egész történelmi múltja egy súlyosan hátramaradott és a társadalmi-gazdasági lemaradáson túl egy hatalmas morális terhet cipelve jutott el 1989 végére. Ezt a terhet – minden pillanatnyi eufória és reménykedés dacára – kénytelen volt továbbvinni az elmúlt 25 év folyamán. Mindezt a legnehezebben mi erdélyiek és a bánságiak – köztük, mi magyarok – viselték (viseltük), viseljük el a legnehezebben, a leginkább fájdalmasan. Innen a sok frusztráció, elégedetlenség és egymásra mutatás.
Igen, az igaz, hogy lehetett volna egy nagyot dobbantani és nagyot kockáztatni 89 végén és 90 elején, de erre nem voltunk felkészülve sem egyénként, sem közösségként. Utólag visszatekintve ma is csak azt mondhatom, hogy számunkra egy koszovói típusú konfliktus végzetes következményekkel járhatott volna. Kívülről sokan ezt nem így látták. Talán ha konkrét és azonnali nagyhatalmi támogatásban bízhattunk volna?! (Ne feledjük, még létezett a Szovjetunió és a német egyesítésénél Nyugat számára semmi nem volt fontosabb.)
Én soha nem gondoltam hősnek magam és ma is azt vallom, amint akkor: az egyéni sorsát bárkinek szíve-joga, hogy kockára tegye. De egy közösség sorsát kockáztatni, létében veszélyeztetni nem csak felelőtlenség, hanem megbocsáthatatlan bűn is. Így hát maradt számunkra a kis lépések unalmas, kifárasztó és elbátortalanító útja. Johannis nagysikerű, friss kötete, a Pas cu pas ( Lépésről-lépésre) jól példázza a fentieket.
Tudom, hogy úgymond a magyar temperamentumnak ez egyáltalán nem felel meg, mert a magyar hirtelen, türelmetlen, szeret kockáztatni és …veszíteni. Könnyebb Jézust kiáltva kiugrani a fedezékből és az ellenségre rohanni, mert aki átér, az győz, aki elesik a kartácstűzben az hős lesz. Nagyon nehéz a fedezékben lapulva kivárni az alkalmas pillanatot a sikeres támadásra. (Ami a románok alkatának – ismerjük be az utóbbi másfél évszázad történései alapján – sokkal inkább megfelel.) Ezért menekült el többszázezer türelmetlen magyar Erdélyből! És sajnos, ezt a számunkra tragikus következményekkel járható folyamatot, a látszat ellenére, kívülről is elősegítik, bátorítják.
Jelen volt az RMDSZ megszületésénél, útkeresésénél, egyetértve vagy egyet nem értve  a szervezet több vezető politikusával vagy éles vitákba bonyolódva olyan személyiségekkel, akik menetközben kisodródtak a szervezetből. Hogyan látja ma a szervezet szerepét?
Hiszem, hogy a szövetségre mint érdekvédelmi szervezetre, még sokáig szükség lesz és – ha jól belegondolunk – ennek az elvárásnak az alapvető érdekeink szempontjából meg is tud felelni.
Nagy Benedek (sz. 1937.) 1954-ben Csíkszeredában végezte el a középiskolát, főiskolai tanulmányait pedig a kolozsvári  Bolyai Tudományegyetem Történelem Karán kezdte. A történelem-filológia kari diákszövetség egyik vezetőjeként 1956-ban részt vett a diáktanács programjának megfogalmazásában, amiért 1956-1961 között ötévi börtönre ítélték. Szabadulása után 1965-től 1968-ig faipari munkás, villanyszerelő, 1968-1970 között bányaipari technikus, majd 1970-1973 között muzeológus, újságíró. 1971-ben történelemtanári diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1974-től 1990-ig tanár, ugyanakkor az Előre Hargita megyei tudósítója, majd 1990-től a Csíki Lapok szerkesztőbizottsági tagja, 1990-1996 között az RMDSZ listáján parlamenti képviselő.
Életútja során többször került kapcsolatba  a románsággal, annak legkülönbözőbb rétegeivel. Tapasztalatai alapján mit gondol, eljön majd az az idő, amikor a nacionalizmusok szikrái is elalszanak és a közgondolkodásban, a román-magyar viszonyban csupán az emberi-szakmai  értékek, nem pedig az etnikum kerül előtérbe?
A két nép egymásra utaltsága, sőt közös – mert összefüggő! – sorsa a Kárpátok-Duna térségben számomra evidencia. Erre már a börtönévek alatt kezdtem rájönni, az egykori román elit jeles személyiségeivel folytatott hosszú beszélgetéseket és vitákat továbbgondolva. Tudom, hogy a székelység egy jelentős hányada ösztönösen irtózik ettől a perspektívától, hiszen ez szembe megy az autonóm Székelyföld, sőt – és miért ne? – a független Erdélyi Állam kiútját felismerő erdélyi román többséggel. De amennyiben a dolgok jó irányban haladnak, hiszem, hogy egyéb, nagy horderejű változások – jogállamiság, nagyobb arányú külföldi beruházások stb. - mellett sok kitelepedett erdélyi magyar és német – vagy azok gyermekei – fognak Erdélybe visszajönni. És persze az immár nyugaton szocializálódó románságból is sokan…
Csodát, gyökeres változásokat vagy  csupán néhány korrekciót vár Klaus Johannis elnökségétől?
Klaus Johannis távolról sem egy vadzseni, hanem pragmatikus és kemény akaratú embernek látom. Aki – mindenek előtt – megvásárolhatatlan. És aki számára Románia európai elkötelezettsége, a jogállamiság felülkerekedése és a román társadalom endémikus romlottságának a lépésről-lépésre való visszaszorítása minden egyéb célt és szempontot felül fog írni. És van-e, lehet-e számunkra, itt és most, fontosabb ezeknél a célkitűzéseknél?  
A Nagy családban a közéleti szerepvállalás öröklődik, hiszen lánya, Nagy (Horváth) Anna Kolozsvár alpolgármestere. Buzdította közéleti pályafutásra, vagy ebben az apai példán kívül nem volt semmilyen szerepe?
Nem, én soha nem buzdítottam ilyen irányba, ez azt hiszem, hogy belülről fakad. Arra emlékszem, hogy 1995 májusában, Kolozsváron, az RMDSZ V. Kongresszusán, ahol a megkövezésem volt az egyik fő napirendi pont, egyetemistaként végig mellettem állt és rettentően felháborította az, hogy egyesek a szabad véleménynyilvánítást a felségsértéssel próbálják egyenlővé tenni. Fogyó életem nagy öröme és elégtétele ugyanakkor, hogy a közéleti munkát és szerepet eddig minden érdekelt fél megelégedésére képes előbbre vinni.
Az olyan nyughatatlan, tevékeny emberen, mint Nagy Benedek, nem fognak az évek. Min dolgozik most – persze, a székelykapu restauráláson kívül?
Dehogynem fognak! A 78. évemet taposom, már többet éltem, mint a szüleim, a négy nagyszülőm és három testvérem. Valaki(k) nagyon imádkoznak értem valahol. Egyéb magyarázat nincs. Igen, majdnem kész vagyok egy több mint ötszáz oldalas és a saját feljegyzéseim feldolgozásával írt kötettel, ami a romániai fordulatot követő első 3-4 esztendő politizálási, közéleti harcait illeti – oldalnézetből. A címe: „ Ellenzékben és ellenszélben. Politikai feljegyzések 1989 decembere és 1993 februárja között.” Még nagyon szeretném a második kötetet (1993-2008) is megírni, hogy ne vesszenek kárba a feljegyzések.
Székedi Ferenc
maszol.ro

Belföldi hírek
Johannis Moldovába utazott
Románia támogatja a Moldovai Köztársaság demokráciájának megszilárdítását és európai felzárkózását – jelentette ki Klaus Johannis megválasztott államelnök tegnap Chişinăuban. Johannis a nyugatbarát Vlad Filat volt moldovai kormányfőnek, a Moldovai Liberális Demokrata Párt elnökének meghívására utazott Moldovába, ahol vasárnap parlamenti választást tartanak.
A látogatásnak szimbolikus üzenete van, ez Johannis első külföldi útja azóta, hogy megnyerte az elnökválasztást; a Moldovában voksoló román állampolgárok többsége is rá szavazott. Geoană kipakolt
Teljesen meg van győződve arról, hogy a diaszpórában „szándékosan meg akarták akadályozni a szavazást”, és ezért Victor Ponta kormányfő a fő felelős, Titus Corlăţean volt külügyminiszter pedig a fő cinkos – jelentette ki tegnap Mircea Geoană, akit csütörtökön harmadmagával kizártak a pártból. Emiatt lemondott a kormányfő magas rangú képviselője címről, szenátori mandátumát azonban megtartja. Geoană felszólította a külügyminisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra a külföldi szavazókörzetek számának bővítésére vonatkozó kéréseket, és az igazságszolgáltatást, hogy állapítsa meg: történt-e bűncselekmény a külföldi szavazás megakadályozásával. „Előbb vagy utóbb mind politikailag, mind jogilag megállapítják a felelősöket” -- vélekedett, és felhívta „az igazi SZDP-seket, hogy vegyék vissza pártjukat”, és válasszanak új vezetőséget „a Ponta–Ghiţă–Dragnea féle pénztestvériség” helyett. Ha vállalkoznak rá, akkor melléjük áll és együtt küzd velük, ellenkező esetben azonban kigondol egy platformot, „a modern, valóban demokratikus baloldalét”. Geoană szerint az SZDP kormányzása már nem tart nagyon sokáig.
Kilépett a kormányfő barátja
Sebastian Ghiţă képviselő tegnap bejelentette, hogy kilép az SZDP-ből, és nem fog visszatérni, „amíg a kommunizmussal, korrupcióval kapcsolatos dolgok nincsenek megoldva, és a politikai pártok törvényét nem módosították”. Szeretném, ha Victor Pontának lenne ereje és esze megreformálni ezt a pártot, de nem hiszem, hogy el kell fogadnom a Ion Iliescu által képviselt értékeket – fejtette ki. Korábban ő hangoztatta, hogy Ion Iliescu volt államfőt meneszteni kell az SZDP tiszteletbeli elnöki tisztségéből, mert 84 évesen már nem képviselheti a pártot, a problémás párttagokat pedig fel kell függeszteni. Ghiţă lemondása azért váratlan, mert a kormányfő barátja, többször nyaraltak együtt, legutóbb a múlt héten Dubajban.
Iliescu nyílt levélben válaszolt
Nem fogadok el leckét azoktól, akik azt hiszik, hogy pártot vásároltak maguknak, és azt üzleti módon vezetik – írja Ion Iliescu volt államfő, az SZDP tiszteletbeli elnöke tegnap közzétett nyí1t levelében az őt és a pártot ért támadásokra reagálva. Kezdetnek leszögezi, hogy a három régi tag kizárása nem old meg semmit, és az sem, ha őt hibáztatják Ponta alulmaradása miatt. A párt ódzkodott a baloldali, szociáldemokrata identitás felvállalásától, és nem tudott elég világosan elhatárolódni a kommunista jelzőtől, holott a kommunista rendszer megbuktatásakor született. Iliescu szerint a lakosság a kapitalista rendszer túlzásai és sikertelenségei miatt szenved, a párt azonban nem egy befektetés, és a kormányzás nem egy bármi áron növelhető profit. Ez a torzkép ártott az SZDP-nek a legtöbbet, és ha így folytatjuk, a kudarc nincs messze – írja, és arra figyelmeztet, hogy a pénz nem minden, az emberek bizalmát nem megvásárolni, hanem megnyerni kell, és ezt csak hiteles személyek tehetik meg, sok munkával, nem pedig önérdeknek a közérdek elé való helyezésével, arroganciával és megvetéssel. Ezeknek az embereknek köszönhető a leégés – fejtegeti az idős politikus, aki szerint tíz éve egyre csak vékonyodik a párt ideológiai alapja, amit általánosságokkal és kampányintézkedésekkel nem lehet pótolni. Ráadásul a pártvezetés is túlságosan bokros, emiatt nem hatékony. A döntés felelőssége így elvész, és kirakatpárttá válik az SZDP. Iliescu úgy látja, hogy folytatni kell a kormányzást, de felelős módon, és meg kell újítani a pártot, fel kell építeni a programját és a választótáborát. Végül leszögezi: nem kell szégyellni a baloldali értékeket, csak a felületességet; bűnbakok helyett pedig jobb lenne megoldásokat keresni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért más Románia (2.) (Lucian Boia)
Nyelvkölcsönzés A román nyelv a lehető legmeggyőzőbben illusztrálja a jelentős mértékű keveredést. Nyilvánvalóan újlatin nyelv, ám e nyelvcsoportból mégis a legkevésbé latin jellegű. A nyugati latin eredetű nyelvek germán színezetét igen kevés szó tükrözi.
Ezzel szemben a román erőteljes szláv töltettel rendelkezik: számtalan, gyakorta alapfogalmakat jelölő szó szláv eredetű (annak dacára, hogy a XIX. században elindított „relatinizálással” sok szláv eredetű kifejezést gyakorlatilag kiiktattak, vagy a szókincs peremére szorítottak). A következő helyen találhatók a török eredetű jövevényszavak, közülük néhány valószínűleg a kunoktól került át (beleértve az annyira „román”, pásztor jelentésű ciobant is), a többi pedig az Oszmán Birodalommal való sokrétű politikai, gazdasági, kulturális viszony lingvisztikai termékeként. A XIX. századi nyelvújítás a török jövevényszavak számát is drasztikusan csökkentette; elég sok megmaradt viszont például a gasztronómiában, ahol a románok nem tudták mellőzni ezeket (ideértve a töltött káposzta jelentésű sarmauát, a legnemzetibb kulináris specialitást). Mindehhez hozzáadódnak még görög, magyar szavak (a nemzet jelentésű neam, amelyet gyakran az őshonosság szellemében ejtenek ki, magyar eredetű), továbbá egyéb, más eredetű jövevényszavak. Később a „relatinizálást” szintén hozott anyagból vitték véghez: óriási mennyiségű új szó került a román nyelvbe, nagy többségük francia átvétel.
A román elit korszaktól függetlenül masszívan kölcsönzött: minden egyes politikai-kulturális modell importáru. Kezdetben a szláv-bizánci modellt vették át: a bizáncit szláv közvetítéssel. Valójában délszláv csatornán, pontosabban bolgáron keresztül. Az ortodox románok nem csupán a cirill betűs írást használták évszázadokon át, akár az ortodox szlávok, de kezdetben az ószláv volt az általuk használt kultúrnyelv is: az egyházban, a fejedelmi kancellárián, az első történelmi vagy vallásos szövegekben (az 1600-as évekig). Valójában az ószláv nem más, mint a „középkori bolgár” nyelv (melyet csak azért óvakodnak így megnevezni a román történészek, mert a kezdeti függőségi viszonyt igazolná egy olyan szomszédos országgal, amelyet a románok újabban leereszkedően kezelnek). Bizonyos értelemben egyáltalán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a felkínált modell révén, továbbá azáltal, hogy innen származott az elit által használt nyelv, Bulgária a középkor kezdetén hasonló szerepet játszott a román társadalom modernizációs folyamatában, mint amilyet Franciaország a XIX. században.
Az ezt követő modell a török-fanarióta, amely a XVII. században teljesedik ki. A románok (nyilván az elit) továbbra is a cirill betűs írást használják, immár román szövegek rögzítésére, de kultúrnyelvként a görögöt beszélik, és keleti, némileg törökös gúnyába öltöznek. Valójában az arisztokrácia körében és a városi közegben egyre több a görög, míg végül már politikai kulcspozíciókat foglalnak el (kezdve a Porta által kinevezett és többnyire az isztambuli görög Fanar negyedből származó uralkodókkal), kulturális és gazdasági szempontból valóságos román-görög szimbiózis következik be. A XIX. században a fejedelemségek arisztokráciája és polgári rétege nagymértékben vegyes, görög-román eredetű volt. Majdhogynem „elgörögösödési” folyamatról beszélünk! (A kezdeti „elbolgárosodás” után.)
A gyenge államszerkezet
A román történelem egyik sajátos jellemzője volt, és többnyire az is maradt. Az erős államot nem szabad összetévesztenünk az autoriter vagy önkényes módon vezetett állammal (az ilyen országok gyakorta gyengék, stabilitásuk csupán látszólagos). Erős állam az, amely a társadalom egészét hatékony és teljes intézményi, illetve szabályzati hálózatba képes bevonni. Egy olyan állam, amely a személyes és csoportérdekeket alá tudja rendelni a kormányzási elveknek és a közérdeknek. A román fejedelemségek túlságosan szegények voltak, túlontúl hiányos és „patriarchális” szerkezettel: bojárokból és parasztokból tevődtek össze. Ezekre a túlságosan ingatag struktúrákra kívülről nagy nyomás nehezedett, így nem szilárdíthatták meg az állam szerkezetét.
A mechanizmus hibás működését leginkább a trónutódlás mikéntje tükrözi. Nem is érdemes megemlítenünk az utódlás bizonytalan, homályos, és különben is alig-alig betartott „szabályait”. A fejedelemségek élére végtére is mindig az került, aki erre képes volt – belső konfliktusok és külső beavatkozások árán, amelyekhez gyakran folyamodtak a vetélytársak. A kötelező feltétel az lett volna, hogy az uralkodó mégiscsak „uralkodói sarj” legyen, Havasalföldön a Basarabok, Moldvában a Mulatok családjából. Ám mivel szóba jöhettek a házasságon kívül születettek és azok leszármazottai is… „Örmény” János vajda például, akit „Kegyetlen” vagy „Vitéz” utónévvel is illettek, István vajda törvénytelen fiának, s mint ilyen, III. István unokájának tartotta magát; mindebből az egyedüli bizonyosság az, hogy az anyja örmény volt. Ha egy havasalföldi uralkodó Basarabnak nevezi magát, valószínűbb, hogy nem az, és pontosan ezért nevezteti magát Neagoe Basarabnak vagy Matei Basarabnak. Nevezetes példa a Mihály Vitézé, Jó Petraskó fejedelem házasságon kívüli és halála után született fiáé. Nicolae Iorga felháborodottan tiltakozott, amikor P. P. Panaitescu kijelentette, hogy mindez így nem felel meg a valóságnak. Valóban, a román fejedelemségek első egyesítőjének nem sok köze van az uralkodói eredethez, a románok nagy nemzeti jelképe egy görög nő (tehát még csak nem is román) és egy ismeretlen apa (esetleg egy gelep, vagyis idegen kereskedő) fia volt – amennyiben hiszünk Radu Popescu krónikás szavainak. C. C. Giurescu később eldöntötte a vitát, amikor arról biztosított bennünket, hogy Mihály „elsősorban saját tetteinek szülötte” (!). A trónra lépések teljes rendszertelensége egyben a gyakori uralkodóváltásokat is megmagyarázza. Egymást űzték el a hatalomról. Újabb román rekord: a két fejedelemség az összes európai ország közül politikailag messze a leginstabilabb volt. Ezt a törökök oly mértékben ki is használták, hogy mintegy bíróként dönthettek a trónkövetelők között (a „ki ad többet” elve alapján), végül pedig (az 1711–1812 közötti fanarióta korszakban) közvetlenül ők nevezték ki az uralkodókat, akár valamiféle oszmán tisztségviselőket.
A stabilitás hiányából eredeztethető az önkény, a bizonytalanság, továbbá a nagylélegzetű tervek hiánya. Az állam – a súlyos adórendszer révén – sokat követelt és keveset adott. A vajdák, már akik valamivel hosszabb ideig voltak hatalmon, templomokat építtettek, de ebben nagyjából ki is merült a ténykedésük. Egyébként a középkori építmények közül csupán a templomok maradtak fenn (bár legtöbbjüket teljesen újjáépítették). Még a hercegi „paloták” is igen szerények voltak, és az a tény, hogy egyik sem maradt fenn, egyrészt az építkezés gyenge minőségére, másrészt a folytonosság szembeötlő hiányára utal.
A korszerűsödés kovászainak tekinthető városok itt lassan fejlődnek. A román fejedelemségek urbanizációs szintje jóval a Nyugat átlaga alatt van, és még a kontinens keleti felének kontextusában is csekélynek mondható. Egy másik sajátosság a városok lakosságának etnikai összetétele, a populáció hangsúlyos „nem román” jellege. A magyar királyság részét képező Erdély városaiban a németek és a magyarok egyértelműen többségben vannak, de Havasalföldön és Moldvában is jelentős a „nem román” nemzetiségűek száma: németek, magyarok, örmények, görögök, zsidók… Etnikumonként, vidékenként és időszakonként változó arányban, ám általában folytonosan számottevő súllyal; mindenképpen jórészt ők űzték a jellegzetesen városi mesterségeket: a kisipart és a kereskedelmet.
Rostás-Péter István fordítása
(Részletek a szerző Koinónia Kiadónál 2013-ban megjelent könyvéből)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Tele vagyok tenni akarással"
Születésnapi beszélgetés a 85 éves Kedei Zoltán festőművésszel
– Az elmúlt évtizedekről, pályád különböző állomásairól, kiállításaidról, képeidről lapinterjúkban gyakran beszélgettünk, kismonográfiát is írtam a művészetedről, ne legyen ez most szokványos visszatekintés, beszéljünk a máról. Úgy tűnik, sikeres éved zárul rövidesen.
– Én is így érzem. Az idén sok minden történt körülöttem. És egyébként sem szeretek a múltról beszélni. Talán még a jelenről sem. Inkább a jövőbe nézek. Tele vagyok tenni akarással, mindig újat meg újabbat szeretnék elkészíteni. Végre sikerült az eltervezett húsz nagy kollázst megvalósítani. Három éve kezdtem el, tizenkilenc elkészült belőlük, aztán beázott a műtermem, csorgott a plafonról a víz, mint az eső, majdnem az összes kollázs tönkrement. Nem adtam fel, újracsináltam valamennyit.
– Pontosítsunk. Olyan munkákról van szó, amelyek hosszú évek, évtizedek során készült grafikai lapok összeillesztéséből, társításából álltak össze öntörvényű kollázsokká, több munka veszett el így, nem csak tizenkilenc alkotás.
– Igen, inkább évtizedek, mint évek folyamán született rajzokról van szó. Hét évtized anyagából válogattam ki a kollázsokba került munkákat. Gyerekkorom óta folyton rajzolok és írok, jegyzetelek. Ha valami fontosnak vélt gondolatom támad, azt egy kis cédulára ráírom, a papírocskáimat megőrzöm. Ugyanígy vagyok a vázlatokkal is. Egyetlenegy papírdarabot el nem dobok, gyűlnek, gyűlnek egy nagy ládában. Amikor elkezd gyötörni egy ötlet, egy gondolat, és nem találom a helyem, ezek között kutatgatok, ezeket forgatgatom. Ezer meg ezer ilyen van, ki tudja hányszor forgattam már át őket, előbb- utóbb azonban mindig rátalálok arra a gondolatra vagy képi megfogalmazásra, ami szükséges az engem izgató téma elindításához. A kollázsaim eredetét is valahol itt kell keresni. Az emberben óhatatlanul felmerül, hogy nemsokára az ő élete is befejeződik, én is egyre közelebb kerülök a véghez, elkezdett foglalkoztatni, hogy mi lesz ezekkel a cetlikkel, cédulákkal, vázlatokkal, valamit meg kellene mentenem belőlük. Akkor jött az ötlet, hogy egy nagy kartonra többet felkasírozok, utána vonalakkal, színekkel, tónusokkal összefogom az egészet. Nyilván a komponálás dönti el, hogy mi lesz belőle. A részletek önmagukban nem határozzák meg a kompozíciót, az is előfordul, hogy több hasonló grafika is bekerül a kollázsba, de ez az összképet nem zavarja meg.
– Ilyenkor a grafikusi vagy a festői éned kerül előtérbe?
– Nem tudom megmondani. Röviddel azelőtt, hogy érkeztél volna, rendezgettem a holmim között, és előkerült egy 1967-es plakát az első vásárhelyi tárlatomról. Ezen az áll, hogy festészeti és grafikai kiállítás. Én különösebben nem grafikázom, nem készítek metszeteket, sokszorosított grafikákat. Egyedi rajzaim vannak, és a színes vázlatok, a pasztellek is inkább grafikák.
– Munkásságodban a festészet dominál, az idén viszont eléggé erőteljesen megkísértett a grafika. Egy egész rajzos portrésorozatod született.
– Igen, a közelmúltban óriási terhet rakhattam le magamról, és az évet talán úgy zárhatom, hogy végre egy kicsit fellélegezhetek. A korondi Firtos Egylet, a Hazanéző folyóirat kiadásában megjelent antológiába kellett megrajzolnom huszonhat tollforgató arcképét. Egy éve ugrottam neki, másfél hónap alatt elkészült az összes tusrajz, gyorsan meg is jelent a kötet. De ez nem volt elég a korondi barátoknak, a községi művelődési házban alapítottak egy galériát, oda sürgősen el kellett készítenem a portrék felnagyított változatát. Azoknak a személyiségeknek a majdnem életnagyságú portréját, akik valamiképpen kötődnek Korondhoz. Az utolsó rajz Tamási Miklós, az Amerikában nemrég elhunyt költő arcképe. A Hazanéző egy versesköte-tét is megjelentette, ebben is vannak grafikáim.
– Az új korondi galériában ott van valamelyik önarcképed is?
– Igen, ez is grafika.
– Ha körülnézek, itt, a műtermedben is láthatok több önarcképet. Ezek festmények. Mindaddig izgalmas kihívás önmagaddal szembesülni, amíg festeni, rajzolni tudsz?
– Nem tudom, honnan jön nálam ez a késztetés. Fura dolog különben, hogy sok érdeklődő, aki megnézi a képeimet, feltétlenül valamelyik önarcképemet szeretné megszerezni magának. Ezt sem tudom, miért. Talán minden európai országban van valahol egy önarcképem. Volt úgy is, hogy egy hét folyamán két önarcképemet is elvitték Olaszországba. A New York-i unitárius papnő is volt nálam műterem-látogatáson, és a két megvásárolt festmény közül az egyik önarckép volt. Azt mondta, hogy ezt viszi a templomba. Nem találok rá magyarázatot.
– Ezek a fehér hajú, fehér szakállas képek rendkívül karakteresek, elindíthatják a néző fantáziáját, ez is növelheti a vonz-erejüket. Volt úgy, hogy nem ezt a jól ismert, idősebb kori arcodat festetted? Mikor készült az első önarcképed?
– 1956-ban, amikor már volt lehetőségem festészettel foglalkozni, és valamennyire az egzisztenciám bizonytalanságaiból is ki tudtam lábalni. Addig nem rajzoltam, nem is festettem önarcképet. 1951-ben viszont Korondon egy lánykaportrét készítettem, ma is megvan a faluban. Az önarcképek kérdéséhez hozzátenném, hogy nem vagyok a másolás híve, a természetet sem másolom. Alkotótáborokban sem festettem kinn a szabadban, mint sok kolléga. Az élményt, a látványt önmagamban feldolgozva, bent a műteremben festettem meg. Azt vallom, hogy a természet úgy szép, ahogy van, az maga egy alkotás, nem kell lemásolni. A festő hozzon létre a vásznon, a papíron egy általa álmodott új alkotást.
– Az önarcképedet már tükör nélkül fested?
– Nem, mert a tükör hozza elő az igazi énemet. A tükörből ismerem meg saját magamat. Valahányszor belenézek, az mindig újabb gondolatot indít el. Amikor nincs különösebb kompozíciós témám, vagy nincs modellem, de erős bennem a festés kényszere, akkor ott a tükör, belenézek, és máris van mit festeni.
– És a tükör mindig más arcot mutat?
– Igen. És azt hiszem, hogy minden embernek sokszor kellene a tükörbe néznie, mert mindegyre felismerné a valódi karakterét. A tükör nem hazudik. Azért is használom, valahányszor önarcképezem, noha különös módon időnként tükör nélkül is megjelenik a szemem előtt az arcom. Amikor tétlenkedem, persze, de mindenképpen furcsa, hogy egyszer csak mintha ott lennék a szemem előtt a magam valóságában.
– Írásaid is jelentek meg mostanában. Ezekből is kirajzolódik az arcod?
– Remélem, igen. Bár ezt nem nekem kellene elmondanom, én csak szubjektív módon tudom ezt megítélni. Másfél hónapja adtam ki a Megtépázott álmodozás című kötetemet, s ebben szintén önmagamat igyekeztem visszaadni. Az érzelmeimet, gondolataimat próbáltam szavakba önteni, elhagyva a tematika, a realitás kötelékeit. Lírai megnyilatkozások, ezekben is benne van a karakterem, az egyéniségem. Ahogy a festészetben, az írásban sem vagyok elbeszélő típus. Nem tudok leírni vagy lefesteni konkrét történéseket, én azt szeretném érzékeltetni, amit ezek belőlem kiváltanak. A kollázsokkal is így vagyok valahogy. Lényegében mind a húsz ugyanazt igyekszik kifejezésre juttatni, variáció egyetlen témára, az emberre, mindarra, ami az életünkkel kapcsolatos. Benne vannak a kötetben is, az írásaimnak, a könyvemnek is ez a fő jellegzetessége. A Variációk egy témára címet is választhattam volna.
– Nem visszaemlékezés, nem önéletírás a könyv, mégis benne van a teljes 85 éved.
– Főleg a kollázsok által. A festészetemet viszont nem lehet így bemutatni, pedig a festményeim ezerszámra szétszóródva ott vannak valahol a nagyvilágban. Talán ebből is, abból is tudnék még valamit nyújtani. Legalábbis úgy érzem, van még ez-az a tarsolyomban. A családban nem is merem kimondani, hogy ilyen vagy olyan könyvet akarok kiadni, mert kimondatlanul is szinte hallom a morgolódást: már megint?! De számítok arra, hogy a közeljövőben két- három újabb könyvet kiadok a meglévő írásaimból. Ezzel párhuzamosan tovább szeretnék festeni is.
– Kívánom, hogy váljanak valóra az újabb elképzeléseid, terveid is. Isten éltessen sokáig!
– Köszönöm szépen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Műkedvelők profi irányítójaként küzdeni közönnyel, „hajléktalansággal”
„Elmélyültebben állok mindenhez hozzá, nem érzem, hogy olyan nagyon sokat tudnék, épp ellenkezőleg: folyamatosan tanulni akarok, és várom azt a rendezőt, aki szól, ha valami nem megy, akinek nem jó akárhogy, amit csinálok” – beszélgetés Csatlós Lóránt nagyváradi színésszel, az Oberon Csőszínház vezetőjével.
– Csíkszereda és Nagyvárad között nem éppen egy ugrásnyi a távolság, nem mondhatni, hogy sokan vállalják a hegyek közül az alföldre települést, Csatlós Lóránt viszont már a tizenhetedik színházi évadot kezdte meg Nagyváradon. Mennyire volt nehéz megszokni az ábeli rengeteg után a sík mezőt, pontosabban a szülővárosától nagyon sokban különböző település mentalitását?
– Éppen mostanában lettem „félidős”, vagyis már annyi időt éltem Váradon, mint azelőtt Szeredában, közbeékelve természetesen a vásárhelyi négy évet. A lényeg az, hogy már megvan Váradon az otthonérzetem, habár nyaranta ugyancsak hazamegyek szabadságra. Csíkszeredában, édesanyám mellett visszaváltozom gyermekké, nemcsak azért, mert ugyanúgy kényeztet, mint régen, de például a legtermészetesebben veszem le a polcról a régi olvasmányaimat. Egy hónapra lehullnak rólam a váradi problémák, amikor pedig hazajövök, akkor ugyanez fordított előjellel is megtörténik.
Csatlós Lóránt
1975. június 14-én született Csíkszeredában. Szülővárosában érettségizett, majd 1994 és 1998 között Marosvásárhelyen végezte a színművészeti egyetemet. Azóta a nagyváradi Szigligeti Társulat tagja.
Számomra a beilleszkedés azért sikerült olyan gyorsan, mert az első évad kisebb feladatai után a második évadban három nagyon jelentős szerepet kaptam: Tamási Énekes madár, illetve Thornton Wilder Mi kis városunk darabjának főszerepét, illetve Csehov Három nővérében az ugyancsak fontos Tuzenbach hadnagy figuráját alakíthattam. Nem mondhatom, hogy nem örültem akkor, az Énekes madár Mókáját egyenest ajándéknak éreztem, most viszont már világos, hogy jobb lett volna, ha ezt a három nagy szerepet három évadban játszhattam volna el.
Ennek a „sűrítettségnek” köszönhetően kaptam meg egyszerre a közönségdíjat, az induló színészek számára alapított Földes Kati-díjat, valamint a nívódíjat, a következő évad végén pedig a Varadinum-díjat. Nem hiszem, hogy jót tett a „díjözön”, nem jó elhalmozni a fiatalkori egót, az akkori viselkedésemre mindenképpen ki is hatott: sok olyasmit tettem, amire nem szívesen gondolok vissza. Na de következett egy csendesebb időszak: nyolc éven át úgymond kispadon ültem – jogosan és indokoltan. Szükség volt erre ahhoz, hogy magamba szálljak, hogy beérjek, és értékelni tudjam a kisebb feladatokat. És mivel több volt a szabadidőm, ekkoriban születtek meg az amatőr csapattal kapcsolatos projektek.
– A műkedvelő színjátszás Váradon semmiképpen sem jelentett szűzföldet, és itt nem is a huszadik század elején lábra kapott mozgalomra gondolok, hanem a hetvenes-nyolcvanas évek legendás Kortárs-fílingjére. Milyen újdonságot hozott Csatlós Lóránt ebbe a hagyományba?
– A Kortárs valóban fíling volt, bár én csak hallomásból tudom, de más időknek volt a csapata, amikor elsődleges közösségszervező és -összetartó erőt jelentett. Nem volt az a rohanás a megélhetés után, ami manapság van, vagyis munka után, délutánonként nyugodtan össze lehetett ülni „kortársozni”. A 90-es évek második felében aztán beindult a színitanoda, ami különbözött ugyan a Kortárstól, de például az egyik nagyon jól sikerült önálló előadását, Goldoni Különös történet című darabját be is építettük a Szigligeti évadába.
A tanoda harmadik évében kezdett el működni a Partium Színpadnak nevezett csapat, csakhogy elfogyott az infrastruktúra, és úgy gondoltam, hogy függetlenítem a tanodától. Ez épp akkoriban történt, amikor aránylag kevés feladatot kaptam a színháztól, jutott időm a szervezésre. És létrejött az a bizonyos aranycsapat, amivel a legszebb feladatokat oldottuk meg. Körülbelül tizenöt állandó taggal működött két éven át, de lemorzsolódtak, maradt a nyolctagú keménymag, amivel 2002-ben például megcsináltuk A kis herceget. Huszonnégy előadásunk volt belőle különböző helyeken, mindig óriási sikerrel.
Ez volt az a pillanat, amikor a Partium Színpadot bátran nevezhettük volna külön társulatnak, hisz akármilyen komoly darabot előadhattunk volna. 2007-től alakultunk át Oberon Csőszínházzá, mert a Partium név már egyre leterheltebb lett Váradon. Megteremtettük a jogi hátteret, bejegyeztetve az Oberon Kulturális Egyesületet. Megnyílt a lehetőség a pályázatok előtt, a forrásaink stabilak lettek, gyakorlatilag mindig van annyi pénz, amennyi a technikai eszközökre kell.
Épp csak állandó teremre nem futja, innen ered tulajdonképpen a nevünkben a „hajléktalanságot” is jelentő csövességre utalás. Szóval most egy kicsit a ló másik oldalára estünk, hisz annyi kütyünk van, hogy csak bírjuk előadás előtt beépíteni. Nagyon macerás ez, hogy van mindenünk, épp csak ember kellene még.
– Fiatal színészként nem volt fennakadás a majdnem kortárs fiatalokat irányítani? Kerülöm a fegyelmezés kifejezést, de végeredményben ez érdekelne.
– Számomra magától értetődő volt, mivel csak második próbálkozásra jutottam be a színire, az otthon töltött egy év alatt a diákszínjátszók közt működtem, és már csapatot is alakítottam magamnak. Olyanszerű volt ez a munka, mintha a karom meghosszabbítása lenne és a tekintéllyel is épp ezért nem volt gond. A Partium Színpad idejében már nagyon megbíztak bennem, és eleve úgy láttunk a csapattal munkához, hogy ha valamit nem értenek, visszakérdeznek, mindent többször megrágunk, vagyis abszolút közös munkára építettem, nem tekintélyelvűségre, és mégis épp ezért volt tekintélyem.
El sem lehetett akkor képzelni, hogy valaki késsen, lógjon, lazsáljon, ma már viszont úgy érzem, hogy ha az ilyen szellemiségű amatőr színjátszás még nem is szűnt meg teljesen, de már megszűnőben van. Most is jó a viszony, tekintélyem is van, igaz, közben nőtt a korkülönbség is. Nehezebb fegyelmet tartani, inkább elnézem a késéseket és a hiányzásokat, rengeteg kompromisszumot kell kötnöm.
Mostani stabil csapatunk tulajdonképpen 6-8 fős, nehéz motiválni őket. Nem a tévé vagy a számítógép elé ragadtakról beszélek, hanem a kreatív fiatalokról. Akik viszont néptáncra, olvasókörre és még ki tudja, milyen foglalkozásokra járnak, holott a színjátszás egész embert igényel. Ez a sok irányba szétszórt figyelem nem volt a Kortársnál, vagy az 1990 után hirtelen felszabadult energiák adta nagyon erős motivációk idején, a Partium Színpad első négy évének csapatánál, amellyel most is meg tudnánk csinálni A kis herceget.
Nemcsak Váradon van ez így, hanem máshol is: egy-egy fesztiválra még össze-össze jönnek, de közben ahogy változott a világ, úgy alakult át a műkedvelő színjátszás is. A televíziózás kultúrája, majd az internetfogyasztás annyira beleette magát a mindennapokba, hogy közönyössé tette az embereket. Ez a folyamat nagyon jól végigkövethető az Oberonnál: szétszéledt a csapat, egyrészt mert vagy tizenöten jutottak be a színire (volt olyan év, hogy egyszerre négyen), mások családot alapítottak, úgyhogy még lehetett ugyan pótolni a kimenőket, de már egyre nehezebb és nehezebb volt az időpontok egyeztetése, a tréningekre egyre kevesebben jöttek. Vagyis a folytonos toborzás állapotát éljük.
– Ha egy fiatal úgy érzi, hogy szívesen venne részt a csapat munkájában, miből, hogyan kell felkészülnie?
– A színpadi készségeket úgysem lehet egyszeriből letesztelni, az majd az improvizációs tréningek alatt derül ki. Voltak olyanok, akik évekig jártak hozzánk, de valami miatt nem kaptak szerepet. Aztán megérkezett a nagy lehetőség: a hűséget jutalmazni kell, s ha nem hagyott cserben minket, kapott feladatot. Akik most járnak, nagyon lelkesek, de ahányan, annyi félék. Én felelősnek tartom magam értük, igyekszem összefogni a csapatot, de bevallom, előfordul, hogy örülök, ha a próbákra sikerül mindenkit összegyűjteni.
Jelenleg az amatőr színjátszás helyzetén nálunk az változtatott sokat, hogy ez immár a negyedik évad, amikor a színházzal közösen működik a Színház az iskolában, iskola a színházban projekt. Rengeteg tehetséges fiatalt tudnak foglalkoztatni, az újabb felfedezettek nem is az Oberon felhívására jelentkeztek, hanem a suliprogram révén kerültek színházközelbe. Évek óta foglalkoztat, hogy az Oberont át kell valamiképpen értelmezni, csak még azt nem tudom pontosan, hogyan, milyen irányba. Működik a SZITA is, az új színitanoda, de onnan is sokan lemorzsolódnak. Változásra mindenképp szükség van.
– Hallottam egy új projektjükről, az Oberon fotóprojektről. Ez miről szól?
– Nekem a fotózás régi hobbim, vagy mondhatom szerelmemnek is, erről tudnak az emberek és sok fiatal fordult hozzám fotós tanácsért. Nem olyanok, akik csak kattintgatnak nyakra-főre, és töltik azonnal a közösségi oldalakra, hanem akiknek valamiféle koncepciójuk van, és technikailag is tökéletesebbet szeretnének készíteni. Én ugyan nem vagyok profi fotós, de tetszett az Oberon műszaki mindenesének, Danilics Tibornak az ötlete, hogy fel kellene karolni, bátorítani a fiatal fotózókat, különösen, hogy az Oberon Kulturális Egyesület státusában mindenféle művészeti ág szerepel, és intézményesen lehetne végezni.
Sokan jelentkeztek, a műveket elbíráló zsűri elnöke igazi szakember, vizuális művészetek szakon diplomázott. Ha a kezdeményezés bejön, és sikere lesz, évente vagy félévente meg fogjuk ismételni. Egyelőre még keressük az utat, de nem kizárt, hogy lesznek tematikus fotóösszeállításaink például. Még az anyagi oldalát sem igazán látjuk, eddig ugyanis minden rendezvényünk ingyenes volt, bíráltak is emiatt sokan, de hát így kezdtük, s még a legutóbbi két igazán komoly produkciónk, a Kilátások(k) és a Vitaminok című műsorok is ingyenesek voltak.
– Végezetül kérem, kanyarodjunk vissza „a kályhához”, ahonnan elindultunk: a tizenhetedik évadban Csatlós Lóránt hogyan látja színművészi karrierjének alakulását?
– Amikor végeztem, Gáspárik Attila azt mondta, hogy kb. 40 évesen fogok beleérni a saját szerepkörömbe. Akkor ez egyáltalán nem esett jól, de most kezdem úgy látni, hogy igaza volt. Kezdem ismét azt érezni, hogy van számomra feladat a színházban bőven, habár az a fajta tűz, energiatartalék, ami 24 évesen igyekezett feltörni bennem, mostanra természetesen már jócskán lohadt, ugyanakkor ami megmaradt, az sokkal stabilabb lett.
A lelkesedésem mit sem csökkent, mert ha múlni kezdett volna, akkor már az Oberont rég abbahagyom. Elmélyültebben állok mindenhez hozzá, nem érzem, hogy olyan nagyon sokat tudnék, épp ellenkezőleg: folyamatosan tanulni akarok, és várom azt a rendezőt, aki szól, ha valami nem megy, akinek nem jó akárhogy, amit csinálok. Az idei évad első darabjában, a Liliomban az orvos szerepét játszom, a szilveszteriben nem vagyok benne, úgyhogy januárig az Oberonra koncentrálhatok, közben pedig várom, milyen feladatom lesz még az évadban.
Mindeközben időről időre arra gondolok, hogy ennek a folyamatosan erősödő, kifejezetten gyilkos közönynek a hatására húsz év múlva vajon lesz-e még érdeklődés nemcsak a színház, de általában a kultúra iránt. Elérkezik-e hozzánk is az a világ, amikor már nem a megélhetés lesz az elsődleges, és ismét egyre többen fognak majd érdeklődni aziránt, amire húsz évvel ezelőtt én az életemet tettem fel?!
Molnár Judit |
Krónika (Kolozsvár)

Antal Árpád: Románia nem jogállam
Jogállamban nem szokás a bíróság ítéleteit bírálni, de Románia nem jogállam – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári rendkívüli közgyűlésén, amelyen Kató Béla püspök felajálotta lemondását a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének a visszaszolgáltatását érvénytelenítő bírósági határozat miatt, a közgyűlés azonban egyhangúlag megerősítette tisztségében a püspököt.
„Ebben az országban az igazságszolgáltatás nem igazságot szolgáltat, hanem kiszolgál egy olyan rendszert, amelyiknek az a célja, hogy minket, erdélyi magyarokat legyengítsenek, leszegényítsenek” – fogalmazott a polgármester.
„Újra kell értékelni a viszonyunkat a román államhoz. Lehetünk-e lojálisak egy olyan államhoz, mely kifoszt, másodrangú állampolgárnak tekint. Magyarországnak is újra kell értékelnie a román–magyar alapszerződést. Nem lehet Magyarország azok mellett a háborúban, akik ki akarnak bennünket fosztani” – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Antal Árpád szerint Erdély valamennyi lakójának fel kell tennie a kérdést, hogy jobb helyzetbe került-e az erdélyi román, a magyar és a szász közösség, mint 1918 előtt volt.
„Ki lehet mondani azt, hogy közel száz év alatt a román adminisztráció sokkal több problémát okozott nekünk, mint amennyit megoldott. Igen, újra kell értékelnünk a viszonyulásunkat a román államhoz” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. Antal Árpád közölte, a református egyház küzdelmében a továbbiakban is számíthat Sepsiszentgyörgy városára.
A közgyűlés határozatot fogadott el, melyben kijelentette, az egyház soha nem kívánta a más tulajdonát, de ragaszkodik a sajátjához, és semmilyen körülmények között nem mond le a Székely Mikó Kollégiumról, és más, a román állam által jogtalanul birtokolt javáról.
MTI
Székelyhon.ro

Ónos esőben követelték az 1918-as ígéretek betartását
A hideg, valamint a sűrű ónos eső ellenére is megközelítőleg ezer fős tömeg részvételével zajlott a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett demonstráció szombaton Sepsiszentgyörgy központjában. Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelő petíciót a kormányhivatal épületében Marius Popica prefektus távolmaradása mellett iktatták.
A sepsiszentgyörgyi Szabadság térre szervezett esemény a magyar himnusz eléneklésével indult és zárult, a jelenlévőket mintegy száz rendfenntartó követte figyelemmel. Rendbontás, ellentüntetői zavargás nem történt. A tömegből többen „Kollektív jogokat!”, „Szabad Erdély, autonóm Székelyföld” feliratú, magyar, román és angol nyelvű táblákat, molinókat feszítettek ki és emeltek a magasba.
A téren egy emberek fölé magasodó emelvényről szólt a jelenlévőkhöz Kádár Gyula történész és Biró Zsolt, az MPP elnöke.
December 1. eredménye: a jogfosztottság
Kádár Gyula rövid történelmi áttekintésében elmagyarázta, nem csupán Erdély Romániához való csatolását, hanem a régió autonómiájának jogát is belefoglalták az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba. Hozzátette, azóta sem tartották be a kormányok ígéretüket, erőszakos asszimilációra kényszerítve az erdélyi magyarságot. Továbbra is mindkét nemzet érdeke a változtatás, a kiáltvány mindennek jogforrása lehetne. Ennek ugyanis egyik cikkelye kimondja a helyi, a kulturális és a területi autonómiához való jogot – hangsúlyozta.
A történész a december elsejei ünnepségre is kitért. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarságnak már elege van abból, hogy ezen a napon a románság megalázza őket. Tűrhetetlen, hogy december elsején ünneplés címén nacionalista, idegen alakulatok, zöld inges, vaskeresztes, gárdista felfogású csoportok lepik el a székelyföldi városokat.
Mindennek okát a Ceaușescu-rendszer „elrománosítási” elveiben látja, hiszen, mint magyarázta, amennyiben nem így lenne, találtak volna olyan ünnepet, amely mindkét nemzet számára megfelelő lenne. Kifejtette, nem a Romániához való csatolás miatt jelent problémát az ünnep dátuma, hanem azért, mert későbbi eredménye a jogfosztottság lett. A történész éppen ezért olyan napot javasol ezen ünnep megtartására, amely építi, és nem pedig rombolja az együttélés szellemét. Rámutatott, nem lett volna nehéz ezt eddig sem megtalálni, hiszen a két nép sokáig békességben élt. Hozzátette, december elseje csak akkor elfogadható, ha a román állam betartja a kiáltványba foglaltakat, és nem a beolvasztásra törekszik.
Székelyföldre hívják Johannist
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elárulta, hogy az MPP polgármestereivel, illetve önkormányzati képviselőivel jelképes ülést tartottak a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében szombat délelőtt, ahol elfogadták a petíciót. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere által küldött táviratra utalva Bíró rámutatott, az erdélyi magyarság nincs egyedül kéréseivel, hiszen a diplomata kitért arra: Romániának demokráciára, jogállamiságra és békés együttélésre van szüksége.
Az MPP elnöke ezt követően felolvasta a petíciót román és magyar nyelven. Klaus Johannisnak, Románia újonnan megválasztott államelnökének is nyílt levelet fogalmaztak meg – ezt ismertetve Biró Zsolt elmondta, a székely nép nem akar többet, mint amit az Európai Unióban a német közösségek: autonómiát, békét, nyugalmat és jólétet. A levélben ugyanakkor arra is kérik az államelnököt, hogy fontolja meg az MPP alkotmánymódosító javaslatait, valamint felkérték, látogasson el Székelyföldre, ezzel is segítve a különböző etnikai csoportok együttélését. Gondolatait Biró a jelenlevőkhöz fordulva egy felkéréssel zárta: „találkozzunk március 10-én, a marosvásárhelyi tüntetésen”.
A történelmi egyházak részéről Bazsó Dombi Attila görög katolikus pap, illetve Barabás Béla református lelkipásztor mondtak áldást, majd az MPP elnöke a Kovászna megyei kormányhivatal regisztrációs irodájába vitte és iktatta a petíciót – amelyet Marius Popica hiányában a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselője vett át.
Helyszíni tudósításunkat ITT olvashatja. A Magyar Polgári Párt petíciója, illetve a Klaus Johannisnak címzett levél:
Románia Kormánya, Victor Ponta miniszterelnök figyelmébe!
A Magyar Polgári Párt nevében azon meggyőződésünknek adunk hangot, hogy Románia, mint nemzetállam csakis az együttélő nemzeti közösségek teljes és tényleges jogegyenlőségének biztosítása révén töltheti be hivatását, válhat ténylegesen demokratikus állammá. Ennek érdekében kérjük az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéretek alaptörvényben történő rögzítését. Öt pontba összefoglalva fogalmazzuk meg alkotmánymódosító javaslatunkat a következők szerint:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló  nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel(A modern román állam létrejöttekor már itt éltek).
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint,  Románia területi sérthetetlenségének  tiszteletben tartásával.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, bízunk benne, hogy méltányolja közösségünk legmesszemenőbben demokratikus és jogkövető magatartását, amivel 96 esztendeje, illetve az 1989-es demokratikus fordulatot követő negyed évszázad alatt, mindig is a jog és a demokrácia eszközével, a nemzetközi jogi szabályozásokra és példákra, illetve említett öt pontban a román közösség ígéreteire hivatkozva kértük és kérjük természetes jogainkat.
Egy demokráciában a közösség jogait betartják, kéréseit meghallgatják, így kell ennek lenni Romániában is!
Klaus Werner Johannis úrnak, Románia megválasztott elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Székelyföldről fordulunk Önhöz, onnan, ahol a választópolgárok 8O százaléka arra szavazott, hogy Ön Románia elnöke legyen. Székelyföldnek nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben-Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta.
Azért szavaztak Önre, mert abban bíznak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéretet, abban bíznak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is.
Noha mindenki elismeri, hogy a székelység különösen szorgalmas, dolgos és gondos nép, Székelyföld mégis Románia legszegényebb vidéke. Azért van ez így, mert a bukaresti politika hosszú idő óta gazdaságilag tudatosan elszigeteli, kizsákmányolja Székelyföldet es annak elsorvasztására törekszik.  
Nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak, egyházaink 25 esztendő alatt a posztkommunista román politikától harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőluk, amit meg nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük.
Székelyföld lakói azt kérik Öntől, azt várják Öntől, hogy vessen véget a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének Romániában. Mi, Székelyföld népe, a becslettel végzett munka, a tisztesség es a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni.
Székelyföld számára nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint ami az Európai Unióban, Dél Tirolban megadatott az ott élő német ajkú közösségnek: autonómiát, ami etnikai békét, nyugalmat és jólétet teremtett az olasz állam és az ott élő német ajkú közösség számára egyaránt. Ugyanezt akarjuk Romániának és Székelyföldnek.
Kérjük az Elnök urat, hogy Románia alkotmányának tervezett módosításnak keretében vegyék figyelembe módosító javaslatainkat.
Kérjük az Elnök urat, tisztelje meg látogatásával Székelyföldet és erősítse meg a reményt: románok, magyarok, németek, és minden nemzeti közösség tagjai közösen építhetünk egy igazabb Romániát.
Székelyhon.ro

Az MPP feloszlatását kéri Dan Suciu
Az MPP bírósági úton való feloszlatását kéri a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnöke, Dan Suciu, mivel szerinte megszegték a párttörvényt azzal, hogy nem vettek részt két egymást követő parlamenti választáson.
Suciu azt állítja, így a sepsiszentgyörgyi tüntetés kezdeményezői nem tekinthetők egy politikai párt tagjainak, hanem csak „egzaltált agitátorok egy csoportjának".
marosvasarhelyiradio.ro / transindex.ro
Erdély.ma

Újra a sepsiszentgyörgyieket provokálta az Új Jobboldal
Sepsiszentgyörgyön a más megyékből bevonuló szélsőséges fiatalok miatt ismét a magyar közösség elleni harsány tüntetésbe fulladt a román nemzeti ünnep. Bár a helybéli románság néhány képviselője különböző gesztusokkal próbálta tompítani a szélsőséges megmozdulás élét, az nemigen sikerülhetett miközben mások „kifele a magyarokkal az országból” rigmusokat kiabáltak.
A háromszéki megyeszékhelyen ma (hétfőn) 11 órakor a város főutcáján való felvonulással kezdődött meg a december 1-i ünnepség. A hivatalos ünnepi rendezvényhez idén harmadik alkalommal csatlakozott a Noua Dreapta – Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista szervezet, amely mintegy 100 fiatalt toborzott az „egyesülés menetének” nevezett demonstrációhoz.
A Noua Dreapta távolabbról érkező tagjai már tegnap autóbuszokkal érkeztek a háromszéki megyeszékhelyre, ahol az ortodox katedrális közelébe parkolták le járművüket, hétfőn pedig a szomszédos Brassó megyéből csatlakozott hozzájuk még néhány társuk. A csoport rendőri és csendőri kísérettel vonult az ortodox katedrális elé, ahol csatlakoztak az ünneplőkhöz, igaz mintegy ötven méternyire lemaradva vonultak az ünneplő helybéliek mögött.
Több fiatal román népi viseletet, vagy katonai ruhát viselt, és mindannyian román nemzeti zászlót, az Új Jobboldal jelképét-, és Avram Iancut ábrázoló zászlókat lobogtatva vonultak végig a városközpontban, és hangosan skandálták, hogy „Székelyföld nem létezik”, „Hargita és Kovászna Román föld”, „Kifele a magyarokkal az országból”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” és, hogy „Románia a románoké”.
A Mihai Viteazul térre érve kifeszítették a „Magyar szeparatizmus ellen” és a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú bannereket és egy óriási román nemzeti zászlót. Ezután kezdődött el a hivatalos ünnepség, amelynek során a helyi hatóságok és intézményvezetők koszorúkat helyeztek el a Mihai Viteazul szoborhoz.
A Noua Dreaptă – Új Jobboldal érkezésének hírére az elmúlt napokban Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális párti tanácstag kezdeményezésére a helyi tanács tagjai közös állásfoglalásban határolódtak el minden szélsőséges megmozdulástól. Emellett egyik helyi román nyelvű napilap a Mesagerul de Covasna kezdeményezésére indult kampány „hozd magaddal egyik magyar barátodat is” címmel. Az újság képviselői a mai (hétfői) ünnepségen román nemzeti színű zászlókat osztogattak, és kínálták azokat a helyszínen lévő magyar újságíróknak is. Azok azonban visszautasították a trikolór átvételét arra hivatkozva, hogy üdvözlendő lenne a gesztus ha mindekközben ne hangoskodnának olyanok, akik a magyar közösség ellen uszítanak.
Sepsiszentgyörgyön egyébként idén nem szervezett ellentüntetést a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Közleményük szerint, hagyják a magyarellenes Noua Dreapă – Új Jobboldalt saját csapdájába vonulni. A HVIM erdélyi szervezetének vezetősége és tagsága nevében megfogalmazott közleményben emlékeztetnek, hogy már számtalanszor volt alkalmuk „farkasszemet nézni” az Új Jobboldal felvonuló tagjaival, akik „minden alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik”.
Kézdivásárhelyen ma gyászlobogók között vonultak fel az ünneplő románok. A céhes városban mintegy négyszázan vettek részt a román nemzeti ünnepen szervezett felvonuláson. A város néhány főtéri épületére ekközben fekete lobogókat tűztek ki, amelyekre magyar zászlót helyeztek el.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma

Adventi gyász
Románia ma ünnepel. Pontosabban, a románok ma ünnepelnek. Azt ünneplik, hogy az Erdélyt benépesítő négy nemzetiség közül ők kerekedtek végre felül.
Azt ünneplik ma a románok, hogy kezet tettek a Kárpátok délceg fenyőire, a Mezőség zsíros földjeire, aranyra, ezüstre, és mindenféle, a földben megbújó értékre, kőre, fűre, kavicsra, templomra és portára, ötmillió erdélyi ember mindennapjára, életére és levegővételére.
A furfangjukat ünneplik ma a románok. Azért vonulnak ma is diadalittasan, mert 1918-ban és végig az azt követő esztendőkben rafináltabbak voltak magyarnál, szásznál és szerbnél. Ők hordhatják szét még ma is Erdély minden kincsét: rönkszállítón az erdőket, kaviccsá porlasztva a hegyeket, bíróságon államosítva újra a magyarság magán- és egyházi vagyonát. Mert 1918 december első napján a Gyulafehérváron összegyűlt román tömegek kikiálthatták Erdély egyesülését Romániával.
Magyar embernek kilencvenhat éve gyásznappal kezdődik az adventi időszak. Majdnem száz esztendeje már, hogy minden december elsején a vereségünkre emlékeztetnek az erdélyi városokban menetelő román politikusok. Majdnem száz éve, hogy elrabolták Magyarország és az erdélyi magyarok, a transzilván nép jövőjét.
Mégsem felejthetjük Kós Károly hideg fejjel és elfogulatlansággal megfogalmazott sorait 1929 novemberéből, amikor Erdély című dolgozatában imigyen foglalta össze az előzményeket:
„1. Erdély magyarsága e minden erdélyi nép sorsáról döntően határozó gyűlésen részt nem vett, becsülettel részt sem vehetett, tehát ezt az uniót meg nem szavazta.
2. A szász nemzet csupán hosszas habozás után, s a román nemzeti vezetőkkel való sokszoros, reábeszélő tanácskozás és legalább bizonyos fokig való megnyugtató ígéretek után járult hozzá az unió megszavazásához.
3. De a románság sem volt egészében híve a feltételek nélkül való uniónak. …A történelem megismételte magát: az 1918-iki gyulafehérvári gyűlés szinte megdöbbentően hasonlatos az 1848-iki kolozsvári gyűléshez; csupán a szerepek voltak kicserélve…”
Karakánul és pragmatikusan megírt igazságok ezek. De nézzük tovább, mire utal Kós, mi is történt 1848-ban Kolozsváron. Az 1848. évi májusi és utolsó guberniális kolozsvári országgyűlés kimondta Erdélynek Magyarországgal való unióját minden feltétel nélkül. Ezt a súlyos horderejű határozatot egyhangúlag szavazta meg az Országgyűlés, de Kós szükségesnek tartotta az igazság szempontjából feljegyezni, hogy az Országgyűlésen részt vevő szász követek az egyhangúság érdekében kifejtett terror nyomása alatt megszavazták ugyan az uniót, de a gyűlés után nem vállalták azt sem ők, sem népük. A román püspök csupán a maga nevében és felelősségére adta le hozzájáruló szavazatát, de azzal a román nép sem azelőtt, sem azután soha nem vállalta a közösséget, sőt nyíltan megtagadta azt. Ugyanakkor a magyar és székely nemzet sem volt egész tömegében híve az uniónak, még kevésbé a Magyarországgal minden feltétel nélkül való egyesülésnek.
Kijózanító sorok, mégsem elégségesek a gyász feloldásához. Mert ha van is, amiért önnön fejünkre szórhatnánk hamut, felemelt fejjel mondhatjuk, hogy csak a Balkánon születhetnek olyan ordas eszmék, amelyektől vezérelve egy teljes, egykor önálló országrészt fosztogathatnak ma is a transzilván jövő zsiványai és közös múltunk sírrablói. A Kárpátok karéján belül élőknek még ma is mást jelent az erdélyiség: az éltető természet és egymás kultúrájának a kölcsönös tiszteletét, az egymásrautaltságban rejlő energiák együttes kiaknázását, az adott szó mindenek felettiségét.
Ünnepeljetek hát drága román testvéreink, de ne feledjétek: akármi is vezetett 1918. december elsejéhez, Gyulafehérváron írásban is megígértétek: teljes nemzeti szabadságot adtok az együtt lakó népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
Gyerünk hát, mutassátok meg, hogy nem az elnyomó gőgje vezet ilyenkor a közterekre, hanem szavatartó és derék emberekként ünneplitek a nemzeti ünnepeteket. Hatalmazzátok fel a szász nemzet soraiból államfővé választott Klaus Johannist, hogy tegye jóvá, amihez népe habozása vezetett. Ha képesek lesztek felnőni e feladathoz, akkor a magyar ember is másként tekint majd december elsejére. Kristály Lehel
magyarhirlap.hu
Erdély.ma

A Mikó-per a FUEN előtt
Berlinben került sor a hétvégén az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának – FUEN elnökségi ülésére és a Német Kisebbségek Munkacsoportjának– AGDM éves találkozójára.
Az elnökségi ülésen Vincze Loránt a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára tájékoztatta kollégáit a Mikó-perben született igazságtalan bírósági ítéletről. „Az államosítást elrendelő és ártatlan embereket elítélő bírósági döntés mutatja, hogy igazunk van, amikor európai fórumokon azt kérjük, hogy a megszerzett kisebbségi jogokat az Európai Unió szintjén kell szavatolni és védeni.” Korábban a FUEN állásfoglalásban biztosította szolidaritásáról a romániai magyarságot, valamint Markó Attilát és társait.
A német munkacsoport éves találkozójának résztvevői közben a szövetségi kormánnyal és Bundestag-képviselőkkel egyeztetve konkretizálták stratégiai terveiket. A munkamegbeszélések mellett vélemény- és információcsere zajlott a német alsóház belügyi, külügyi és kulturális költségvetéséért felelős költségvetési bizottság referenseivel. Az ülésen Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke beszámolt a Minority SafePack kisebbségi európai polgári kezdeményezés aktuális állásáról.
Az ülésena német szövetségi kormány hazatelepülőkért és nemzeti kisebbségekért felelős megbízottja, Hartmut Koschyk elmondta: „A kisebbségekért végzett munka a politikai jelentősége mellett szívügynek számít, amely nagyban függ a kisebbségek vezetőinek elkötelezettségétől és meggyőződésétől. Engem lenyűgöz, hogy az európai és FÁK-államokbeli német kisebbségek egymástól nagyban eltérő kiindulási helyzetétől függetlenül ekkora szolidaritás tapasztalható az AGDM-ben“. A csoport elnöki tisztét betöltő Dr. Brenner Koloman, aki a magyarországi német kisebbséghez tartozik elmondta: „Az AGDM 2014-es éves találkozójának fókuszában a német kormánytámogatások vonatkozásában az ország-specifikus támogatási súlypontok kidolgozása, az aktuális problémák és az információ koordinálásának javítása álltak.”
Az AGDM az európai és a FÁK-államokbeli német kisebbségeket képviseli. Európa 27 országában élnek német, illetve németnyelvű kisebbségek, a legtöbbjük részt vesz a FUEV által koordinált közös munkában.
Közlemény
Erdély.ma