Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. május 4.
A tömbmagyarok számbeli csökkenése jóval kisebb az országosnál
A természetes fogyás, a vegyes házasságok, a nemzetiségváltás és az elvándorlás okozták az erdélyi magyar népesség fogyását - derül ki az NKI műhelytanulmányából.
A 2011-es népszámlálás előzetes eredményeit összegző, Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című műhelytanulmányt ismertették csütörtökön Kolozsváron, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett bemutatón.
Kiss Tamás és Barna Gergő szerzők kiadványának szociológiai, demográfiai tartalmán túl van egy más típusú jelentősége is. Lehetőséget ad arra, hogy átnézzük az erdélyi magyar kisebbségkutatás rendszerváltás utáni történetét – mondta Horváth István. Az NKI igazgatója úgy fogalmazott, a kiadvány tartalmán túl jelzi az erdélyi magyarságról szóló beszédmódok, értelmezések fejlődését, ezeknek az elmúlt húsz éven belüli alakulását.
Ahhoz, hogy jövőt tervezhessünk, hogy a céljainkat ne csak általánosságokban, szimbólumszerűen fogalmazzuk meg, hanem részleteiben megvalósíthatóan kidolgozzuk, ahhoz feltétlenül léteznie kell a szakmai háttérnek, a tudományos munkának. Ma már, amikor tömb- vagy szórványmagyarságról beszélünk, az erdélyi magyarság állapotát megpróbáljuk fölmérni, szakembereinknek, intézményeinknek köszönhetően sokkal többet tudunk a közösség közérzetéről, mentalitásáról, jövőképéről – fogalmazott Markó Béla.
A Kós Károly Alapítvány elnöke a romániai magyar tudományos életben tetten érhető fejlődésre hívta fel a figyelmet. Elmondta: a kilencvenes évek elején még a demográfiai adatokat is nem tényként, hanem politikai és szimbolikus érvként használták. Ennek következtében a közéleti retorika távol állt a tényszerűségtől és a tudományosságtól. „A tények rendkívül fontosak, aki fontos tényeket, adatokat tud bármelyik pillanatban előtárni, az képes a jövőt is megvalósíthatóan megtervezni. Ezt a munkát helyettünk, erdélyi magyarok és az erdélyi magyar szakemberek, tudósok helyett senki nem fogja elvégezni” -fogalmazott Markó. Kiss Tamás és Barna Gergő elmondták: tanulmányuk a 2011-es népszámlálás nemzetiségi adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi, és a magyar népességet érintő folyamatokat, a rá vonatkozó adatokat a teljes népesség kontextusában, más nemzetiségeket érintve elemzi.
A dolgozat két egységre tagolódik: az első rész a 2011-es népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek 2002-2011 közötti változását elemzi. Fő célja a magyarok számbeli és aránybeli változásának bemutatása regionális, településtípus, illetve etnikai szerkezet szerinti bontásban. A szerzők arra a kérdésre keresik a választ, hogy melyek azok a kontextuális tényezők, amelyek a számbeli, illetve aránybeli evolúciót meghatározzák, anélkül, hogy az egyes demográfiai folyamatokat elemeznék.
A második rész a szorosabban vett demográfiai elemzést tartalmazza. A szerzők a tanulmány bevezetőjében hangsúlyozzák: a népszámlálási eredmények nem tekinthetők abszolút mértékben objektív és megkérdőjelezhetetlen mérésnek, főleg az etnikai identitások tekintetében, azonban értelmetlennek tartják azt a megközelítést, hogy az objektivitás hiánya miatt nem érdemes a népszámlálási adatsorokkal foglalkozni. Egyrészt a demográfiai folyamatokra az így nyert adatokon keresztül egyedülálló rálátás nyílik, másrészt a Románián belüli etnokulturális különbségeket, illetve a magyar közösséget az elkövetkezendő évtizedben e számsorok alapján fogjuk reprezentálni – fogalmaznak a szerzők.
A tanulmány első részéből összeállított prezentációt Barna Gergő mutatta be. A szociológus többek közt a népesség megyék, régiók, településtípusok szerinti változásáról, a Romániában élő nemzetiségek számáról és arányairól, az erdélyi magyar népesség számának és arányainak változásáról, a magyar népesség belső arányairól beszélt. A prezentáció második, a népesedési folyamatokról szóló részében Kiss Tamás a természetes népmozgalmi folyamatokról, az integrációs asszimilációról, a nemzetiségváltásról – sváb-magyar, roma-magyar és román-magyar reláció – és a migrációról beszélt.
Az erdélyi magyar népesség csökkenését elsősorban a migrációs veszteség okozta – mondták el a szerzők. Az 1992-2002 közötti periódushoz viszonyítva nagyobb arányú volt a magyarok elvándorlása (az évi átlagos 6,6 ezrelékkel szemben 8,5 ezrelékes), bár így is alatta maradt a románságot, illetve az ország teljes népességét jellemző értéknek.
A migrációs veszteség elsősorban a szórványterületeken növekedett, ott elsősorban a Nyugat-Európa fele való elvándorlás volt jellemző. Ugyanakkor a korábbi időszakhoz képest a Magyarországra vándorlók száma sem csökkent, a 111 ezres migrációs veszteség 60-75%-a a szomszédos országba vándorolt.
Az elemzés kimutatta, hogy a természetes népmozgalmi folyamatok továbbra is kedvezőtlenebb eredményre vezettek a magyar közösség esetében, mint országosan, annak ellenére, hogy a termékenység és a születéskor várható élettartam a magyarok esetében is eléri az országos átlagot. Az adatok szerint a tendencia minden valószínűség szerint folytatódni fog, miután a nagymértékű elvándorlás a többségi románság korstruktúrájának a gyors romlásához fog vezetni.
Egy másik tényező, ami kedvezőtlenebbül alakult, mint 2002-ben, az a nemzetiségváltási mérleg. Egyrészt megnőtt a nemzetiségükről nem nyilatkozók száma, akik közül 4600 főre tehető a korábban magukat magyarnak vallók száma. Másrészt a magyarság a roma-magyar viszonylatban is veszteségeket könyvelhetett el, olyan körülmények között, hogy országosan 1966 óta először nem volt cigány disszimiláció. A szerzők az 1992-2002-es időszakkal szemben a román-magyar relációban is nemzetiségváltást feltételeztek, ez a feltevés azonban a legkevésbé volt adatolható. Azt állítják, hogy elsősorban a nagyvárosi magyar szórványközösségek a vártnál gyorsabb felszámolódása mögött a nemzetiségváltási folyamatok is állhatnak. A bemutató végén Kiss Tamás tanulságokat fogalmazott meg a politika számára is. Kijelentette, hogy a szórvány demográfiai eróziója végletesen felgyorsult, és ez a magyar intézményrendszer fenntarthatóságát is megkérdőjelezi. Úgy vélte, számításba kell venni, hogy a magyar oktatás a rendezett kivonulás eszköze lehet ezeken a területeken.
A tanulmány kiemeli azokat a regionális különbségeket, amelyek minden egyes demográfiai folyamat esetében megmutatkoznak a tömb-, illetve a szórványterületek között. Székelyföldön, és kismértékben a Partiumban, a kedvezőbb korstruktúra miatt a természetes népmozgalmi egyenleg is kedvezőbb, mint a szórványterületeken. Ugyanakkor az itt élő magyar közösségek nem, vagy csak kismértékben kapcsolódtak be a Nyugat-Európa fele mutató migrációba. Ez azt eredményezte, hogy a partiumi és a székelyföldi magyarok számbeli csökkenése az országos értéknél is jelentősen alacsonyabb volt. A szórványterületeknek a vártnál gyorsabb felszámolása azt is magával vonja, hogy az erdélyi magyar közösségen belül a tömbterületek súlya elkerülhetetlenül felértékelődik.
Marosvásárhely és Kolozsvár magyar lakossága csökkenésének okai
A tanulmányban külön fejezetet szenteltek Marosvásárhely és Kolozsvár népszámlálási eredményeinek. E szerint a teljes népesség Kolozsváron 2,8%-kal, míg Marosvásárhelyen 14,8%-kal csökkent. A magyarok arányvesztése Kolozsváron számottevő, Marosvásárhelyen viszonylag enyhe volt. A két város magyarságának számbeli és aránybeli csökkenésének a legfontosabb oka a természetes népmozgalmi veszteség, illetve a kedvezőtlen kiinduló korfa. Ebbe beleértendő az a veszteség is, amelyet a vegyes házasságokon belüli kiegyenlítetlen etnikai szocializáció okozott. Kolozsváron 25-30, míg Marosvásárhelyen 8-12%-ra tehető azon magyar fiatalok aránya, akik román nemzetiségű házastársat választanak maguknak. A migrációs folyamatok ugyancsak hozzájárultak a magyarok számának csökkenéséhez. Marosvásárhelyen, ahol mind a peremközségekbe, mind a máshová költözők között felülreprezentáltak voltak a románok, a románok elvándorlása, elköltözése azt eredményezte, hogy a magyarok arányvesztése mérséklődött. Kolozsváron a migráció fokozta az arányvesztést, és egy specifikus tényezőt, a nemzetiségükről nem nyilatkozók magas arányát is figyelembe kell venni a város esetén. Transindex.ro
A természetes fogyás, a vegyes házasságok, a nemzetiségváltás és az elvándorlás okozták az erdélyi magyar népesség fogyását - derül ki az NKI műhelytanulmányából.
A 2011-es népszámlálás előzetes eredményeit összegző, Népszámlálás 2011. Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című műhelytanulmányt ismertették csütörtökön Kolozsváron, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett bemutatón.
Kiss Tamás és Barna Gergő szerzők kiadványának szociológiai, demográfiai tartalmán túl van egy más típusú jelentősége is. Lehetőséget ad arra, hogy átnézzük az erdélyi magyar kisebbségkutatás rendszerváltás utáni történetét – mondta Horváth István. Az NKI igazgatója úgy fogalmazott, a kiadvány tartalmán túl jelzi az erdélyi magyarságról szóló beszédmódok, értelmezések fejlődését, ezeknek az elmúlt húsz éven belüli alakulását.
Ahhoz, hogy jövőt tervezhessünk, hogy a céljainkat ne csak általánosságokban, szimbólumszerűen fogalmazzuk meg, hanem részleteiben megvalósíthatóan kidolgozzuk, ahhoz feltétlenül léteznie kell a szakmai háttérnek, a tudományos munkának. Ma már, amikor tömb- vagy szórványmagyarságról beszélünk, az erdélyi magyarság állapotát megpróbáljuk fölmérni, szakembereinknek, intézményeinknek köszönhetően sokkal többet tudunk a közösség közérzetéről, mentalitásáról, jövőképéről – fogalmazott Markó Béla.
A Kós Károly Alapítvány elnöke a romániai magyar tudományos életben tetten érhető fejlődésre hívta fel a figyelmet. Elmondta: a kilencvenes évek elején még a demográfiai adatokat is nem tényként, hanem politikai és szimbolikus érvként használták. Ennek következtében a közéleti retorika távol állt a tényszerűségtől és a tudományosságtól. „A tények rendkívül fontosak, aki fontos tényeket, adatokat tud bármelyik pillanatban előtárni, az képes a jövőt is megvalósíthatóan megtervezni. Ezt a munkát helyettünk, erdélyi magyarok és az erdélyi magyar szakemberek, tudósok helyett senki nem fogja elvégezni” -fogalmazott Markó. Kiss Tamás és Barna Gergő elmondták: tanulmányuk a 2011-es népszámlálás nemzetiségi adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi, és a magyar népességet érintő folyamatokat, a rá vonatkozó adatokat a teljes népesség kontextusában, más nemzetiségeket érintve elemzi.
A dolgozat két egységre tagolódik: az első rész a 2011-es népszámlálási eredményeket, illetve az egyes nemzetiségek 2002-2011 közötti változását elemzi. Fő célja a magyarok számbeli és aránybeli változásának bemutatása regionális, településtípus, illetve etnikai szerkezet szerinti bontásban. A szerzők arra a kérdésre keresik a választ, hogy melyek azok a kontextuális tényezők, amelyek a számbeli, illetve aránybeli evolúciót meghatározzák, anélkül, hogy az egyes demográfiai folyamatokat elemeznék.
A második rész a szorosabban vett demográfiai elemzést tartalmazza. A szerzők a tanulmány bevezetőjében hangsúlyozzák: a népszámlálási eredmények nem tekinthetők abszolút mértékben objektív és megkérdőjelezhetetlen mérésnek, főleg az etnikai identitások tekintetében, azonban értelmetlennek tartják azt a megközelítést, hogy az objektivitás hiánya miatt nem érdemes a népszámlálási adatsorokkal foglalkozni. Egyrészt a demográfiai folyamatokra az így nyert adatokon keresztül egyedülálló rálátás nyílik, másrészt a Románián belüli etnokulturális különbségeket, illetve a magyar közösséget az elkövetkezendő évtizedben e számsorok alapján fogjuk reprezentálni – fogalmaznak a szerzők.
A tanulmány első részéből összeállított prezentációt Barna Gergő mutatta be. A szociológus többek közt a népesség megyék, régiók, településtípusok szerinti változásáról, a Romániában élő nemzetiségek számáról és arányairól, az erdélyi magyar népesség számának és arányainak változásáról, a magyar népesség belső arányairól beszélt. A prezentáció második, a népesedési folyamatokról szóló részében Kiss Tamás a természetes népmozgalmi folyamatokról, az integrációs asszimilációról, a nemzetiségváltásról – sváb-magyar, roma-magyar és román-magyar reláció – és a migrációról beszélt.
Az erdélyi magyar népesség csökkenését elsősorban a migrációs veszteség okozta – mondták el a szerzők. Az 1992-2002 közötti periódushoz viszonyítva nagyobb arányú volt a magyarok elvándorlása (az évi átlagos 6,6 ezrelékkel szemben 8,5 ezrelékes), bár így is alatta maradt a románságot, illetve az ország teljes népességét jellemző értéknek.
A migrációs veszteség elsősorban a szórványterületeken növekedett, ott elsősorban a Nyugat-Európa fele való elvándorlás volt jellemző. Ugyanakkor a korábbi időszakhoz képest a Magyarországra vándorlók száma sem csökkent, a 111 ezres migrációs veszteség 60-75%-a a szomszédos országba vándorolt.
Az elemzés kimutatta, hogy a természetes népmozgalmi folyamatok továbbra is kedvezőtlenebb eredményre vezettek a magyar közösség esetében, mint országosan, annak ellenére, hogy a termékenység és a születéskor várható élettartam a magyarok esetében is eléri az országos átlagot. Az adatok szerint a tendencia minden valószínűség szerint folytatódni fog, miután a nagymértékű elvándorlás a többségi románság korstruktúrájának a gyors romlásához fog vezetni.
Egy másik tényező, ami kedvezőtlenebbül alakult, mint 2002-ben, az a nemzetiségváltási mérleg. Egyrészt megnőtt a nemzetiségükről nem nyilatkozók száma, akik közül 4600 főre tehető a korábban magukat magyarnak vallók száma. Másrészt a magyarság a roma-magyar viszonylatban is veszteségeket könyvelhetett el, olyan körülmények között, hogy országosan 1966 óta először nem volt cigány disszimiláció. A szerzők az 1992-2002-es időszakkal szemben a román-magyar relációban is nemzetiségváltást feltételeztek, ez a feltevés azonban a legkevésbé volt adatolható. Azt állítják, hogy elsősorban a nagyvárosi magyar szórványközösségek a vártnál gyorsabb felszámolódása mögött a nemzetiségváltási folyamatok is állhatnak. A bemutató végén Kiss Tamás tanulságokat fogalmazott meg a politika számára is. Kijelentette, hogy a szórvány demográfiai eróziója végletesen felgyorsult, és ez a magyar intézményrendszer fenntarthatóságát is megkérdőjelezi. Úgy vélte, számításba kell venni, hogy a magyar oktatás a rendezett kivonulás eszköze lehet ezeken a területeken.
A tanulmány kiemeli azokat a regionális különbségeket, amelyek minden egyes demográfiai folyamat esetében megmutatkoznak a tömb-, illetve a szórványterületek között. Székelyföldön, és kismértékben a Partiumban, a kedvezőbb korstruktúra miatt a természetes népmozgalmi egyenleg is kedvezőbb, mint a szórványterületeken. Ugyanakkor az itt élő magyar közösségek nem, vagy csak kismértékben kapcsolódtak be a Nyugat-Európa fele mutató migrációba. Ez azt eredményezte, hogy a partiumi és a székelyföldi magyarok számbeli csökkenése az országos értéknél is jelentősen alacsonyabb volt. A szórványterületeknek a vártnál gyorsabb felszámolása azt is magával vonja, hogy az erdélyi magyar közösségen belül a tömbterületek súlya elkerülhetetlenül felértékelődik.
Marosvásárhely és Kolozsvár magyar lakossága csökkenésének okai
A tanulmányban külön fejezetet szenteltek Marosvásárhely és Kolozsvár népszámlálási eredményeinek. E szerint a teljes népesség Kolozsváron 2,8%-kal, míg Marosvásárhelyen 14,8%-kal csökkent. A magyarok arányvesztése Kolozsváron számottevő, Marosvásárhelyen viszonylag enyhe volt. A két város magyarságának számbeli és aránybeli csökkenésének a legfontosabb oka a természetes népmozgalmi veszteség, illetve a kedvezőtlen kiinduló korfa. Ebbe beleértendő az a veszteség is, amelyet a vegyes házasságokon belüli kiegyenlítetlen etnikai szocializáció okozott. Kolozsváron 25-30, míg Marosvásárhelyen 8-12%-ra tehető azon magyar fiatalok aránya, akik román nemzetiségű házastársat választanak maguknak. A migrációs folyamatok ugyancsak hozzájárultak a magyarok számának csökkenéséhez. Marosvásárhelyen, ahol mind a peremközségekbe, mind a máshová költözők között felülreprezentáltak voltak a románok, a románok elvándorlása, elköltözése azt eredményezte, hogy a magyarok arányvesztése mérséklődött. Kolozsváron a migráció fokozta az arányvesztést, és egy specifikus tényezőt, a nemzetiségükről nem nyilatkozók magas arányát is figyelembe kell venni a város esetén. Transindex.ro
2012. május 5.
A titokzatos kovásznai asszony (Gocz Elvira mesél)
Gocz Elvirát 2005. szeptemberében avatták Kovászna díszpolgárává. Akkoriban még Párizsban lakott, de már hangoztatta hazaköltözési szándékát.
Szülővárosában csak az idősebbek emlékeztek rá, de hamar híre kelt: dúsgazdag asszony, aki megteheti, hogy szórja a pénzét. Valóban számottevő pénzbeli adományokkal segítette a város főbb intézményeit: a két református, a katolikus, az ortodox egyházat, az iskolákat, egy óvodát, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthont, a városi, majd a Szívkórházat, és a mentőállomást. Már állt az a monumentális borvízforrás is, melynek megépítését ő finanszírozta. Később elkészült Ignácz Rózsa főtéri mellszobra, ebben is részt vállalt.
– Elvira! Te bolond vagy! – szólította le hazaköltözése után egy gyermekkori ismerőse. – Jobban tetted volna, ha azt a rengeteg pénzt szétosztottad volna Kovászna szegényei közt. Most többre becsülnének! A helyi közvélemény azóta is leragadt a keserű konklúzióban, hogy bezzeg, szegény emberből nem lehet díszpolgár. Telt-múlt az idő, és tavaly februárban véletlenül összetalálkoztunk.
– Szomszéd! – szólított meg a Díszpolgár Asszony. – Ön újságba író ember. Nem jönne át hozzám, hogy beszélgessünk? Már hetvenkét éves vagyok. Szeretném, ha ezt-azt elmesélhetnék az utókor számára. Én át is mentem: felszerelkezve, abban a naiv hitben, hogy könnyű dolgom lesz. Egy év telt el azóta. Elvira asszony eközben oly megrázó őszinteséggel mesélte el életének történetét, hogy ezek után már nem is nevezhetjük őt készülő könyve "főhősének". Legfennebb szenvedő alanyának! Több ízben ő maga teszi fel a kérdést: az, ami vele megtörtént büntetés-e, avagy égi küldetés?
Vajon ki lehet ez a titokzatos asszony? Azt gyanították róla valamikor: szovjet kém, kit a francia fővárosba küldtek, hogy betegápoló nővérként államférfiak, magas rangú katonatisztek, üzletemberek titkaiba férkőzzék. Párizsban – kezdetben – gyanakodva fogadták. Titokban figyelték őt a franciák. De attól is tartania kellett, hogy a sötét lelkű Securitate teszi el láb alól, mint ahogyan azt szökésének idején meg is próbálta a trieszti menekülttáborban. Elvira nem rejtegette, hogy katonai kiképzést kapott a korabeli Szovjetunióban. Megtanult ejtőernyővel célba ugrani, repülőgépet, terepjáró autót, motorbiciklit vezetni, fegyverrel bánni, úszni és víz alá rejtőzni visszatartott lélegzettel, sebet fertőtleníteni, törött végtagot rögzíteni, életet menteni és – ha a helyzet úgy követelte volna – akár életet kioltani; kalasnyikovval tüzet nyitni az ellenségre. Elvira asszony nem titkolja: tartalékos hadnagyi rangja van. Önként választotta a háborús nővéri pályát. De ilyen előzmények után ki/mi kényszeríthette őt, hogy nyugatra meneküljön, ráadásul alig hároméves kisfiát is magával cipelve az életveszélyes kalandba! És végül ki ez a titokzatos nő (francia irataiban Elvire Gozin), akit Marilyn Monroe hasonmásaként emlegettek? Aki énekesként kapásból lett első helyezett egy tehetségkutató fesztiválon Monte Carlóban, majd rövidesen egy éven át feküdt a klinikán, kómában, halálközeli állapotban. És nem utolsósorban kinek/minek köszönhette, hogy világhírű személyiségek, mint Windsor hercegnője (a száműzött angol királynő), a volt francia államelnök, Mitterrand családja, Perez de Queillard ENSZ-főtitkár, a Rotschild család, a kuvaiti királyi udvar, Mihály román király, egy spanyol hercegnő, híres színészek, írók, üzletemberek és sokan mások őt választották betegápoló nővérként, testük-lelkük gyógyító mesterévé? A készülő könyvből bemutatunk néhány részletet. Az itthon történtekkel kezdjük, hadd vigasztaljuk meg Kovászna népét: íme, koldusszegény emberből lesz az igazi díszpolgár.
*
Gyermekkori emlékeim közt a legelső – melyre én emlékszem hitelesen és elevenen, tehát nem rokonaimtól vagy ismerőseimtől hallottam – mostohaapám falujához, Bodokhoz fűződik. A parányi község két hatalmas domb közt egy hosszan elnyúló völgyben fekszik Erdély délkeleti sarkában, az Olt folyó útvonalán. Ötéves voltam. A falusiak tetőtől talpig feketében, nagy csoportokban érkeztek hozzánk. Sírtak! 1944-et írtunk. A háború már vége felé járt. Ekkor történt, hogy Bodokon, ahol szénsavas ásványvízforrások is vannak, egy beteg német katona beesett egy kútba. Nem vették idejében észre, az emberek ittak a vízből, és az egész falu tífuszt kapott. Tavasz volt. Szegény anyám, aki második férjénél épp Bodokon élt, elkapta a betegséget. És tulajdonképpen most következik az, amire én oly fájdalmasan emlékszem.
Édesanyám holttestét letették a házban, a hátsó, hűvös szobában. Feketére akkoriban nem futotta, ezért hófehérbe öltöztették, a menyasszonyi ruhájába, melyben még első férjével – apámmal – állt az oltár elé. A tükrön volt a fátyol, amit rátettek, és egy fehér lepedővel letakarták. Akkor este tehát láttam, hogy mindenki talpig gyászban érkezik hozzánk és sír, de én nem értettem pontosan az okát. A halál fogalma valahogy még ismeretlen volt számomra.
Amikor mindenki elment, én nem a három mostohatestvérkém mellé mentem lefeküdni, hanem odalopódzkodtam édesanyám mellé, hozzábújtam és fáradtságomba belealudtam. Eközben kerestek engem! Tűvé tették az udvart, a szomszédokat, a vidéket, de arra senki sem gondolt, hogy bent vagyok a belső szobában. Korán hajnalban felébredtem, és mindenkit felébresztettem. Kiabáltam:
– Hideg van! Tegyenek tüzet! Édesanyám fázik! – így valahogy.
– S hát hol voltál eddig Ellike? (Ez volt a becenevem: Ellinek hívtak.)
Elmondtam, mindenki megrökönyödésére, hogy én édesanyámmal aludtam, de olyan hideg szegény, hogy megfáztam mellette. Mondanom sem kell, hogy ettől a búcsúéjszakától én is lebetegedtem tífuszban. "Fejtífuszt" kaptam (így mondták a falusiak), de viszonylag könnyen kilábaltam, mert gyermek voltam. Édesanyám, szegény, amiatt nem tudta megúszni ezt a betegséget, mert mostohaapámtól épp kisbabát várt, és elvérzett. Huszonöt éves volt, amikor meghalt, én ötévesen maradtam árva.
Anyámat gyakorlatilag csak néhány fekete-fehér fényképről ismerem. Számomra ő a legszebb, de a legelérhetetlenebb asszony a világon. Lefekvés után sokszor imádkozom, hogy jelenjen meg álmomban, de ez életemben eddig csak egyszer sikerült, amikor még tizenkét éves leányka voltam. Már cselédként szolgáltam Sepsiszentgyörgyön a Becze családnál, és egy szabad pillanatomban felszaladtam vonattal Bodokra a sírhoz. Az állomástól a temetőig a mezőn hatalmas virágcsokrot szedtem. Gyönyörű napsütés volt. Elhelyeztem a vadvirágcsokrot, leültem a sírhant mellé, hátammal a fejfához támaszkodtam, és sírtam. Úrrá lehetett rajtam a fáradtság, mert elaludtam. És ekkor – életemben először, de utoljára – álmomban megjelent előttem anyám. Fehér ruhában volt! Talán abban a menyasszonyi öltözékben, melyben a ravatalon feküdt mellettem? Hangjára, vagy arra, hogy szólt volna valamit hozzám, nem emlékszem. Ezek örökre odavesztek. Esteledett, amikor arra riadtam fel, hogy egyedül vagyok a temetőben, és... fázom. Remegtem, a fogaim is kocogtak, mint ötéves koromban, amikor megébredtem, majd leszálltam a ravatalról édesanyám mellől.
Szülőfalum és a fehér kígyók
Kovászna, ahol 1939. szeptember 30-án a világra jöttem – a Cuza Vodă utca 6. szám alatt, apám szülői házában –, ma közismert fürdőhely, akkoriban még nagyközség volt. A patak folyását követve hosszan nyújtózkodott a hegyek alól a mező felé. Felfelé rohamosan szűkül a völgy, Vajnafalvának nevezik ezt a szegeletet, mert rokonságunké, a Vajna család birtoka volt valamikor. (...)
Gocz nagytatámat, aki Vajna leányt vett feleségül, én nem ismerhettem. Idejekorán özvegyen maradt nagymamámtól hallottam, hogy mi történt. Az udvaron volt egy hatalmas, talán több száz éves, odvas diófánk. Nem tudták, vagy nem törődtek azzal, hogy az üregben kígyófészek lapult, és abban – az elbeszélések szerint – fehér kígyók laktak. Nyár volt, rekkenő hőség. Nagyapám megebédelt, és lefeküdt a diófa tövébe, hogy az aratás délelőtti fáradalmát kipihenje. Aludt, amikor egy kígyó megmarta, és ő nem ébredt fel többé, ott halt meg az árnyékban. A diófát azonnal kivágták, de előre petróleummal begyújtották az odvát. Hogy elpusztultak-e a kígyók, vagy idejében szerteszét szaladtak, azt nem tudtuk. Tény, hogy diófánk már régóta nem volt az udvaron, de mi hosszú ideig a kígyóktól való rettegés árnyékában éltünk.
Apám, Gocz Bálint 22–23 éves lehetett, amikor apját eltemette, és mint egyetlen gyermek, ő lett a nagy vagyon törvényes örököse. Ki gondolta volna, hogy nem is annyira a kígyómarás, hanem a szomszédunkban zajongó kocsma állítja kényszerpályára családunk jövőjét?
Kegyelemkenyéren
Amikor az emberek megláttak minket Kovásznán, ujjal mutogattak ránk, és szánalommal vagy épp kárörömmel suttogták:
– Nézd! Ez a rongyos leányka – Elvirának hívják –, a részeges Gocz Bálintnak a gyermeke! Az a télen gumibocskoros, nyáron mezítlábas asszony pedig Bálint anyja, született Vajna Rozália, aki Bécsben szabott ruhákban járt, nemesi "naccsága" volt valamikor. Látjátok, hova jutottak?
Nagyon szégyelltem magam! A korabeli református papnak, Havadtői Sándor tiszteletes úrnak is tudomására jutott a dolog, mert szomszédunk, a román pópa a magyar paptársait is figyelmeztette, hogy baj van. Ekkor hívott le Havadtői tiszteletes, megtartotta a hittanórát, majd annak befejeztével, miközben hazamentek a gyermekek, azt mondta:
– Elvirácska! Te maradj egy keveset! Beszélgessünk! Hol van édesapád?
– Elhagyott, mondtam. Pávára ment egy nőhöz.
– És hozzátok már nem jár?
– Nagyon ritkán! Három hónaponként hoz egy kenyeret, de akkor is elveszi a nagyanyám pénzét, amit Ghiţă Trandabur bácsinál keres gyapjúfonással.
– És valóban nincs, amit ennetek?
– Hát... Van pityókánk! A mezőn szedtük össze. A hullást! Mi pityókalevesre kelünk, köménymaglevesre fekszünk. Én sült vagy főtt pityókát viszek az iskolába. Ez az én uzsonnám. Olteanu pap bácsi szokott kisegíteni minket. De tiszteletes úr! Ne tessék megmondani nagymamámnak, hogy én ezt elárultam, mert ő nagyon szégyelli, ami történt.
– Nem szólok én az égvilágon senkinek, kislányom, de intézkedem majd másféleképpen.
És Havadtői tiszteletes minden második héten küldött egy kenyeret, vagy húst, vagy egy csirkét. Így tengettük az életünket. Amikor konfirmáltam, nem volt, amit magamra vennem. Mátyás Márika (ez volt a leányneve, ma is él Kovásznán), ő a megmondhatója, hogy kölcsön adta a menyasszonyi ruháját, és én abban konfirmáltam. Egyedül álltam a templomban, mert nagyanyám épp kórházban feküdt Sepsiszentgyörgyön. Apámat természetesen nem érdekelte olyasmi, mint holmi... konfirmációs ünnepség. Később saját anyjának a temetéséről sem tartotta fontosnak tudomást szerezni.
A Márika nénitől kölcsön kapott ruha bizony nagy volt rám. Itt-ott felkötöztem! Esetlennek, koldusnak éreztem magam. Még emlékszem, hogy mit énekeltem: "Az úr szent bárányára teszem le hitemet...". Ezt még sikerült befejeznem, de amikor ismét rám került a sor, már mukkanni sem tudtam. Elájultam! Arra eszméltem, hogy cukros vizet öntenek a számba. A jóságos arcú, Kovásznán legendás tekintélyű Gál doktor bácsi hajolt fölém. Azt hihették, hogy aznap még nem ettem, pedig faltam én reggel főtt pityókát, már egyedül is meg tudtam főzni. Nem az volt a baj, hogy éhezési cukorszinten éltem (mondom így, tudományosan, miután életemet egészségügyi nővérként töltöttem), csupán annyi, hogy árvának, szerencsétlennek éreztem magam. Anyám a sírban! Nagymamám kórházban! Apám a kocsmában! Tehát lelkileg omlottam össze, életemben először, mégpedig Isten házában, épp a konfirmáció pillanatában.
(folytatjuk)
Sajtó alá rendezte: Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Gocz Elvirát 2005. szeptemberében avatták Kovászna díszpolgárává. Akkoriban még Párizsban lakott, de már hangoztatta hazaköltözési szándékát.
Szülővárosában csak az idősebbek emlékeztek rá, de hamar híre kelt: dúsgazdag asszony, aki megteheti, hogy szórja a pénzét. Valóban számottevő pénzbeli adományokkal segítette a város főbb intézményeit: a két református, a katolikus, az ortodox egyházat, az iskolákat, egy óvodát, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthont, a városi, majd a Szívkórházat, és a mentőállomást. Már állt az a monumentális borvízforrás is, melynek megépítését ő finanszírozta. Később elkészült Ignácz Rózsa főtéri mellszobra, ebben is részt vállalt.
– Elvira! Te bolond vagy! – szólította le hazaköltözése után egy gyermekkori ismerőse. – Jobban tetted volna, ha azt a rengeteg pénzt szétosztottad volna Kovászna szegényei közt. Most többre becsülnének! A helyi közvélemény azóta is leragadt a keserű konklúzióban, hogy bezzeg, szegény emberből nem lehet díszpolgár. Telt-múlt az idő, és tavaly februárban véletlenül összetalálkoztunk.
– Szomszéd! – szólított meg a Díszpolgár Asszony. – Ön újságba író ember. Nem jönne át hozzám, hogy beszélgessünk? Már hetvenkét éves vagyok. Szeretném, ha ezt-azt elmesélhetnék az utókor számára. Én át is mentem: felszerelkezve, abban a naiv hitben, hogy könnyű dolgom lesz. Egy év telt el azóta. Elvira asszony eközben oly megrázó őszinteséggel mesélte el életének történetét, hogy ezek után már nem is nevezhetjük őt készülő könyve "főhősének". Legfennebb szenvedő alanyának! Több ízben ő maga teszi fel a kérdést: az, ami vele megtörtént büntetés-e, avagy égi küldetés?
Vajon ki lehet ez a titokzatos asszony? Azt gyanították róla valamikor: szovjet kém, kit a francia fővárosba küldtek, hogy betegápoló nővérként államférfiak, magas rangú katonatisztek, üzletemberek titkaiba férkőzzék. Párizsban – kezdetben – gyanakodva fogadták. Titokban figyelték őt a franciák. De attól is tartania kellett, hogy a sötét lelkű Securitate teszi el láb alól, mint ahogyan azt szökésének idején meg is próbálta a trieszti menekülttáborban. Elvira nem rejtegette, hogy katonai kiképzést kapott a korabeli Szovjetunióban. Megtanult ejtőernyővel célba ugrani, repülőgépet, terepjáró autót, motorbiciklit vezetni, fegyverrel bánni, úszni és víz alá rejtőzni visszatartott lélegzettel, sebet fertőtleníteni, törött végtagot rögzíteni, életet menteni és – ha a helyzet úgy követelte volna – akár életet kioltani; kalasnyikovval tüzet nyitni az ellenségre. Elvira asszony nem titkolja: tartalékos hadnagyi rangja van. Önként választotta a háborús nővéri pályát. De ilyen előzmények után ki/mi kényszeríthette őt, hogy nyugatra meneküljön, ráadásul alig hároméves kisfiát is magával cipelve az életveszélyes kalandba! És végül ki ez a titokzatos nő (francia irataiban Elvire Gozin), akit Marilyn Monroe hasonmásaként emlegettek? Aki énekesként kapásból lett első helyezett egy tehetségkutató fesztiválon Monte Carlóban, majd rövidesen egy éven át feküdt a klinikán, kómában, halálközeli állapotban. És nem utolsósorban kinek/minek köszönhette, hogy világhírű személyiségek, mint Windsor hercegnője (a száműzött angol királynő), a volt francia államelnök, Mitterrand családja, Perez de Queillard ENSZ-főtitkár, a Rotschild család, a kuvaiti királyi udvar, Mihály román király, egy spanyol hercegnő, híres színészek, írók, üzletemberek és sokan mások őt választották betegápoló nővérként, testük-lelkük gyógyító mesterévé? A készülő könyvből bemutatunk néhány részletet. Az itthon történtekkel kezdjük, hadd vigasztaljuk meg Kovászna népét: íme, koldusszegény emberből lesz az igazi díszpolgár.
*
Gyermekkori emlékeim közt a legelső – melyre én emlékszem hitelesen és elevenen, tehát nem rokonaimtól vagy ismerőseimtől hallottam – mostohaapám falujához, Bodokhoz fűződik. A parányi község két hatalmas domb közt egy hosszan elnyúló völgyben fekszik Erdély délkeleti sarkában, az Olt folyó útvonalán. Ötéves voltam. A falusiak tetőtől talpig feketében, nagy csoportokban érkeztek hozzánk. Sírtak! 1944-et írtunk. A háború már vége felé járt. Ekkor történt, hogy Bodokon, ahol szénsavas ásványvízforrások is vannak, egy beteg német katona beesett egy kútba. Nem vették idejében észre, az emberek ittak a vízből, és az egész falu tífuszt kapott. Tavasz volt. Szegény anyám, aki második férjénél épp Bodokon élt, elkapta a betegséget. És tulajdonképpen most következik az, amire én oly fájdalmasan emlékszem.
Édesanyám holttestét letették a házban, a hátsó, hűvös szobában. Feketére akkoriban nem futotta, ezért hófehérbe öltöztették, a menyasszonyi ruhájába, melyben még első férjével – apámmal – állt az oltár elé. A tükrön volt a fátyol, amit rátettek, és egy fehér lepedővel letakarták. Akkor este tehát láttam, hogy mindenki talpig gyászban érkezik hozzánk és sír, de én nem értettem pontosan az okát. A halál fogalma valahogy még ismeretlen volt számomra.
Amikor mindenki elment, én nem a három mostohatestvérkém mellé mentem lefeküdni, hanem odalopódzkodtam édesanyám mellé, hozzábújtam és fáradtságomba belealudtam. Eközben kerestek engem! Tűvé tették az udvart, a szomszédokat, a vidéket, de arra senki sem gondolt, hogy bent vagyok a belső szobában. Korán hajnalban felébredtem, és mindenkit felébresztettem. Kiabáltam:
– Hideg van! Tegyenek tüzet! Édesanyám fázik! – így valahogy.
– S hát hol voltál eddig Ellike? (Ez volt a becenevem: Ellinek hívtak.)
Elmondtam, mindenki megrökönyödésére, hogy én édesanyámmal aludtam, de olyan hideg szegény, hogy megfáztam mellette. Mondanom sem kell, hogy ettől a búcsúéjszakától én is lebetegedtem tífuszban. "Fejtífuszt" kaptam (így mondták a falusiak), de viszonylag könnyen kilábaltam, mert gyermek voltam. Édesanyám, szegény, amiatt nem tudta megúszni ezt a betegséget, mert mostohaapámtól épp kisbabát várt, és elvérzett. Huszonöt éves volt, amikor meghalt, én ötévesen maradtam árva.
Anyámat gyakorlatilag csak néhány fekete-fehér fényképről ismerem. Számomra ő a legszebb, de a legelérhetetlenebb asszony a világon. Lefekvés után sokszor imádkozom, hogy jelenjen meg álmomban, de ez életemben eddig csak egyszer sikerült, amikor még tizenkét éves leányka voltam. Már cselédként szolgáltam Sepsiszentgyörgyön a Becze családnál, és egy szabad pillanatomban felszaladtam vonattal Bodokra a sírhoz. Az állomástól a temetőig a mezőn hatalmas virágcsokrot szedtem. Gyönyörű napsütés volt. Elhelyeztem a vadvirágcsokrot, leültem a sírhant mellé, hátammal a fejfához támaszkodtam, és sírtam. Úrrá lehetett rajtam a fáradtság, mert elaludtam. És ekkor – életemben először, de utoljára – álmomban megjelent előttem anyám. Fehér ruhában volt! Talán abban a menyasszonyi öltözékben, melyben a ravatalon feküdt mellettem? Hangjára, vagy arra, hogy szólt volna valamit hozzám, nem emlékszem. Ezek örökre odavesztek. Esteledett, amikor arra riadtam fel, hogy egyedül vagyok a temetőben, és... fázom. Remegtem, a fogaim is kocogtak, mint ötéves koromban, amikor megébredtem, majd leszálltam a ravatalról édesanyám mellől.
Szülőfalum és a fehér kígyók
Kovászna, ahol 1939. szeptember 30-án a világra jöttem – a Cuza Vodă utca 6. szám alatt, apám szülői házában –, ma közismert fürdőhely, akkoriban még nagyközség volt. A patak folyását követve hosszan nyújtózkodott a hegyek alól a mező felé. Felfelé rohamosan szűkül a völgy, Vajnafalvának nevezik ezt a szegeletet, mert rokonságunké, a Vajna család birtoka volt valamikor. (...)
Gocz nagytatámat, aki Vajna leányt vett feleségül, én nem ismerhettem. Idejekorán özvegyen maradt nagymamámtól hallottam, hogy mi történt. Az udvaron volt egy hatalmas, talán több száz éves, odvas diófánk. Nem tudták, vagy nem törődtek azzal, hogy az üregben kígyófészek lapult, és abban – az elbeszélések szerint – fehér kígyók laktak. Nyár volt, rekkenő hőség. Nagyapám megebédelt, és lefeküdt a diófa tövébe, hogy az aratás délelőtti fáradalmát kipihenje. Aludt, amikor egy kígyó megmarta, és ő nem ébredt fel többé, ott halt meg az árnyékban. A diófát azonnal kivágták, de előre petróleummal begyújtották az odvát. Hogy elpusztultak-e a kígyók, vagy idejében szerteszét szaladtak, azt nem tudtuk. Tény, hogy diófánk már régóta nem volt az udvaron, de mi hosszú ideig a kígyóktól való rettegés árnyékában éltünk.
Apám, Gocz Bálint 22–23 éves lehetett, amikor apját eltemette, és mint egyetlen gyermek, ő lett a nagy vagyon törvényes örököse. Ki gondolta volna, hogy nem is annyira a kígyómarás, hanem a szomszédunkban zajongó kocsma állítja kényszerpályára családunk jövőjét?
Kegyelemkenyéren
Amikor az emberek megláttak minket Kovásznán, ujjal mutogattak ránk, és szánalommal vagy épp kárörömmel suttogták:
– Nézd! Ez a rongyos leányka – Elvirának hívják –, a részeges Gocz Bálintnak a gyermeke! Az a télen gumibocskoros, nyáron mezítlábas asszony pedig Bálint anyja, született Vajna Rozália, aki Bécsben szabott ruhákban járt, nemesi "naccsága" volt valamikor. Látjátok, hova jutottak?
Nagyon szégyelltem magam! A korabeli református papnak, Havadtői Sándor tiszteletes úrnak is tudomására jutott a dolog, mert szomszédunk, a román pópa a magyar paptársait is figyelmeztette, hogy baj van. Ekkor hívott le Havadtői tiszteletes, megtartotta a hittanórát, majd annak befejeztével, miközben hazamentek a gyermekek, azt mondta:
– Elvirácska! Te maradj egy keveset! Beszélgessünk! Hol van édesapád?
– Elhagyott, mondtam. Pávára ment egy nőhöz.
– És hozzátok már nem jár?
– Nagyon ritkán! Három hónaponként hoz egy kenyeret, de akkor is elveszi a nagyanyám pénzét, amit Ghiţă Trandabur bácsinál keres gyapjúfonással.
– És valóban nincs, amit ennetek?
– Hát... Van pityókánk! A mezőn szedtük össze. A hullást! Mi pityókalevesre kelünk, köménymaglevesre fekszünk. Én sült vagy főtt pityókát viszek az iskolába. Ez az én uzsonnám. Olteanu pap bácsi szokott kisegíteni minket. De tiszteletes úr! Ne tessék megmondani nagymamámnak, hogy én ezt elárultam, mert ő nagyon szégyelli, ami történt.
– Nem szólok én az égvilágon senkinek, kislányom, de intézkedem majd másféleképpen.
És Havadtői tiszteletes minden második héten küldött egy kenyeret, vagy húst, vagy egy csirkét. Így tengettük az életünket. Amikor konfirmáltam, nem volt, amit magamra vennem. Mátyás Márika (ez volt a leányneve, ma is él Kovásznán), ő a megmondhatója, hogy kölcsön adta a menyasszonyi ruháját, és én abban konfirmáltam. Egyedül álltam a templomban, mert nagyanyám épp kórházban feküdt Sepsiszentgyörgyön. Apámat természetesen nem érdekelte olyasmi, mint holmi... konfirmációs ünnepség. Később saját anyjának a temetéséről sem tartotta fontosnak tudomást szerezni.
A Márika nénitől kölcsön kapott ruha bizony nagy volt rám. Itt-ott felkötöztem! Esetlennek, koldusnak éreztem magam. Még emlékszem, hogy mit énekeltem: "Az úr szent bárányára teszem le hitemet...". Ezt még sikerült befejeznem, de amikor ismét rám került a sor, már mukkanni sem tudtam. Elájultam! Arra eszméltem, hogy cukros vizet öntenek a számba. A jóságos arcú, Kovásznán legendás tekintélyű Gál doktor bácsi hajolt fölém. Azt hihették, hogy aznap még nem ettem, pedig faltam én reggel főtt pityókát, már egyedül is meg tudtam főzni. Nem az volt a baj, hogy éhezési cukorszinten éltem (mondom így, tudományosan, miután életemet egészségügyi nővérként töltöttem), csupán annyi, hogy árvának, szerencsétlennek éreztem magam. Anyám a sírban! Nagymamám kórházban! Apám a kocsmában! Tehát lelkileg omlottam össze, életemben először, mégpedig Isten házában, épp a konfirmáció pillanatában.
(folytatjuk)
Sajtó alá rendezte: Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 5.
Jónak lenni és jót tenni
Boldog Apor Vilmos példája és ereklyéje Marosvásárhelyen
Feledhetetlen hangulatú, megható szentmise keretében emlékeztek meg Boldog Apor Vilmos püspökről, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanúról megyeközpontunkban is. Ereklyéjét Pápai Lajos győri megyéspüspök hozta el a csíksomlyói kegytemplomba, s az erdélyi ferencesek több városban mutatják be a híveknek.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomba a mártír püspök vérrel átitatott ingdarabját tartalmazó szép foglalatú ereklye Böjthe Csaba dévai ferences szerzetessel érkezett, s ő tartotta csütörtökön este a szentmisét a templomot megtöltő híveknek, érdeklődőknek. A szerzetest elkísérte derűs tekintetű árváinak és neveltjeinek egy csoportja is.
A szentmise különleges színfoltja volt az egyházmegye legidősebb papjának, a 94 éves Bíró Antalnak, a 70 éve szolgáló rubin misés atyának a Boldog Apor Vilmos életéről és jelentőségéről szóló verse. A rendkívüli szellemi teljesítményt jelentő alkotásban a székely vértanú püspök emberi nagyságát, az erdélyi magyarokat erősítő, serkentő példáját foglalta rímekbe az idős lelkész.
– Megrendítettek az erdélyi népszámlálás adatai, amelyek azt jelzik, hogy nagy a baj az erdélyi magyarsággal, hisz tíz év alatt 12 százalékkal fogyatkoztunk. S mégis, vannak, akik könnyen lemondanak a családról, s gyermekotthonba adják a legkisebbeket, idősotthonban helyezik el az öregeket. Sok sebtől vérző világunkban, társadalmunkban az összefogás helyett egymásra acsarkodó politikai erők küzdenek a hatalomért. Ilyen körülmények között ki tudhat népünknek utat mutatni? – gondolkozott el Böjthe Csaba atya, s fordult a székely vértanú Apor Vilmos püspök felé, hogy példájával arra biztasson, miképpen kellene közösségünket megvédeni a széthullástól.
Miséjében részletesen ismertette a vértanú püspök életét, aki a főnemesi Apor család sarjaként 1892-ben Segesváron született. A hatgyermekes család feje korán elhunyt, s az árvákat az anya nevelte. Apor Vilmos a kalocsai jezsuita kollégiumban tanult, s az anyja kérésére a jogi karra iratkozott be, majd Innsbruckban végezte el a teológiát, s szerezte meg a doktori címet. Az első világháború idején katonavonatokon teljesített szolgálatot, a sebesülteket erősítette, biztatta. A határ menti kicsi településre, Gyulára nevezik ki segédlelkésznek, majd 1918-41 között ugyanott plébános. Nem lázadozik, nem akar máshova menni, szolgálati helyén karolja fel a szegények, a hadiárvák ügyét, eszközöli ki Bukarestben, hogy a háborúban elhurcolt 41 gyulai férfit kiengedjék a jilavai börtönből. 1941-ben nevezik ki győri püspöknek, s ebben a tisztségében is a szegények mellett az igazságtalanul üldözötteket védelmezi. Amikor a második világháború eléri Győrt, menekültek százai találnak a püspökségen menedéket. Nagycsütörtökön, amikor az orosz katonák a pincében levő több mint száz asszonnyal, lánnyal akarnának szórakozni, Vilmos püspök szembeszáll velük. A katonák sorozatot lőnek a plafonba, majd fejét, karját és gyomrát érik a gyilkos golyók. Elszántságát látva meghátrálnak, s rajta kívül sem esik bántódása senkinek. Húsvéthétfőn belehal sérüléseibe. Holtteste a kommunista hatalom idején csak 1986-ban kerülhet méltó helyére, a számára készült vörös márvány szarkofágba. Boldoggá avatása jó évtized múlva, 1997 novemberében teljesedik be a római Szent Péter téren, szentté avatásának folyamata elkezdődött – hangzott el a ferences szerzetes miséjében, aki 2.300 árva és nagyon nehéz anyagi helyzetből kimenekített gyermek számára nyújt menedéket. Ezért hiteles, amit a közösségek, a család, a gyermekek érdekében hirdet, s követendő példaként állítja Boldog Apor Vilmos püspököt, aki a kiszolgáltatott emberek védelmezője volt, s élete árán nyert örök életet, manapság pedig erőt adhat a sokkal csekélyebb áldozatok vállalásához. Böjthe Csaba nem siet és nem türelmetlen. A misét követően volt egy mosolya és jó szava mindenki számára, aki ezt igényelte. A Népújság kérdésére többek között elmondta:
– Nézzék, mi, papok kiöltözünk mint Mikulás, vállaljuk a cölibátust, de nem azért, mert megfizetik, mert elvárják tőlünk. Azért tesszük, mert örömöt jelent, mert jónak lenni és jót tenni igen-igen izgalmas és érdekes dolog.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
Boldog Apor Vilmos példája és ereklyéje Marosvásárhelyen
Feledhetetlen hangulatú, megható szentmise keretében emlékeztek meg Boldog Apor Vilmos püspökről, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanúról megyeközpontunkban is. Ereklyéjét Pápai Lajos győri megyéspüspök hozta el a csíksomlyói kegytemplomba, s az erdélyi ferencesek több városban mutatják be a híveknek.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomba a mártír püspök vérrel átitatott ingdarabját tartalmazó szép foglalatú ereklye Böjthe Csaba dévai ferences szerzetessel érkezett, s ő tartotta csütörtökön este a szentmisét a templomot megtöltő híveknek, érdeklődőknek. A szerzetest elkísérte derűs tekintetű árváinak és neveltjeinek egy csoportja is.
A szentmise különleges színfoltja volt az egyházmegye legidősebb papjának, a 94 éves Bíró Antalnak, a 70 éve szolgáló rubin misés atyának a Boldog Apor Vilmos életéről és jelentőségéről szóló verse. A rendkívüli szellemi teljesítményt jelentő alkotásban a székely vértanú püspök emberi nagyságát, az erdélyi magyarokat erősítő, serkentő példáját foglalta rímekbe az idős lelkész.
– Megrendítettek az erdélyi népszámlálás adatai, amelyek azt jelzik, hogy nagy a baj az erdélyi magyarsággal, hisz tíz év alatt 12 százalékkal fogyatkoztunk. S mégis, vannak, akik könnyen lemondanak a családról, s gyermekotthonba adják a legkisebbeket, idősotthonban helyezik el az öregeket. Sok sebtől vérző világunkban, társadalmunkban az összefogás helyett egymásra acsarkodó politikai erők küzdenek a hatalomért. Ilyen körülmények között ki tudhat népünknek utat mutatni? – gondolkozott el Böjthe Csaba atya, s fordult a székely vértanú Apor Vilmos püspök felé, hogy példájával arra biztasson, miképpen kellene közösségünket megvédeni a széthullástól.
Miséjében részletesen ismertette a vértanú püspök életét, aki a főnemesi Apor család sarjaként 1892-ben Segesváron született. A hatgyermekes család feje korán elhunyt, s az árvákat az anya nevelte. Apor Vilmos a kalocsai jezsuita kollégiumban tanult, s az anyja kérésére a jogi karra iratkozott be, majd Innsbruckban végezte el a teológiát, s szerezte meg a doktori címet. Az első világháború idején katonavonatokon teljesített szolgálatot, a sebesülteket erősítette, biztatta. A határ menti kicsi településre, Gyulára nevezik ki segédlelkésznek, majd 1918-41 között ugyanott plébános. Nem lázadozik, nem akar máshova menni, szolgálati helyén karolja fel a szegények, a hadiárvák ügyét, eszközöli ki Bukarestben, hogy a háborúban elhurcolt 41 gyulai férfit kiengedjék a jilavai börtönből. 1941-ben nevezik ki győri püspöknek, s ebben a tisztségében is a szegények mellett az igazságtalanul üldözötteket védelmezi. Amikor a második világháború eléri Győrt, menekültek százai találnak a püspökségen menedéket. Nagycsütörtökön, amikor az orosz katonák a pincében levő több mint száz asszonnyal, lánnyal akarnának szórakozni, Vilmos püspök szembeszáll velük. A katonák sorozatot lőnek a plafonba, majd fejét, karját és gyomrát érik a gyilkos golyók. Elszántságát látva meghátrálnak, s rajta kívül sem esik bántódása senkinek. Húsvéthétfőn belehal sérüléseibe. Holtteste a kommunista hatalom idején csak 1986-ban kerülhet méltó helyére, a számára készült vörös márvány szarkofágba. Boldoggá avatása jó évtized múlva, 1997 novemberében teljesedik be a római Szent Péter téren, szentté avatásának folyamata elkezdődött – hangzott el a ferences szerzetes miséjében, aki 2.300 árva és nagyon nehéz anyagi helyzetből kimenekített gyermek számára nyújt menedéket. Ezért hiteles, amit a közösségek, a család, a gyermekek érdekében hirdet, s követendő példaként állítja Boldog Apor Vilmos püspököt, aki a kiszolgáltatott emberek védelmezője volt, s élete árán nyert örök életet, manapság pedig erőt adhat a sokkal csekélyebb áldozatok vállalásához. Böjthe Csaba nem siet és nem türelmetlen. A misét követően volt egy mosolya és jó szava mindenki számára, aki ezt igényelte. A Népújság kérdésére többek között elmondta:
– Nézzék, mi, papok kiöltözünk mint Mikulás, vállaljuk a cölibátust, de nem azért, mert megfizetik, mert elvárják tőlünk. Azért tesszük, mert örömöt jelent, mert jónak lenni és jót tenni igen-igen izgalmas és érdekes dolog.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 5.
Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 5.
Búcsúzunk Löwy Mayától
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Megrendülten értesültünk szeretett Oszinénink váratlan haláláról. Tudtuk, hogy nehezen jár, mégis reménységgel telve készültünk az 50 éves érettségi találkozónkra. Meg-meglátogattuk, felhívtuk telefonon, felköszöntöttük születésnapján, elhívtuk Mérába is a Varga Gyuri könyvbemutatójára, húsvétkor el-eljöttünk megöntözni, tehát éreztük, hogy köztünk él... Most mégis, búcsúzunk...
Emlékező és búcsúzó tanítványok és a magam nevében igyekszem a Maya néni felkérésének hűséges diákként megfelelni. Igen, erre a búcsúztató beszédre Ő maga kért meg a tavalyi könyvbemutatója után. Bizonyára úgy gondolta, hogy mint legrégibb tanítványa, hitelesen tudom majd megszólaltatni azt a hangot, amelyre Kányádi Sándor is utal Öreg iskola ünnepérecímű versében. A minden Rodostóban Zágont idéző csengő hangját, a becsengetés hangját, a szolgálatra hívó csengő hangját...
A tavalyi könyvbemutatón a Becsengetés utáncímű emlékkötetét ismertettük, amelynek alcíme: Tanárok és diákok képtára az időben. Akkor, május 24-én jól sikerült a rendezvény, a megjelent példányszám hamar el is fogyott. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azóta volt még utánnyomás és a kolozsvári magyar könyvesboltokban még kapható a kötet.) Maya néni nemcsak jó „arcképfestő” volt, aki találóan festette meg az időbeli képtár képeit volt igazgatóiról, tanártársairól és rólunk, diákokról, de jó képtárrendező és jó szervező is. A mai idők „Jó bornak is kell a cégér” jelszavával e könyve terjesztésének is egyengette útját, hogy a gondosan megírt munkája elérkezzen az olvasók szívéhez, a finom ecsettel megfestett „képek” örömet szerezzenek a „képtár” látogatóinak.
A könyvbemutatón tartott beszédét állva mondta el, és erre a helytállásra, a hallgatóság iránti alázatra fel kell néznünk, mert a hosszan tartó rehabilitációs kezelés és torna sokat javított ugyan az évekkel azelőtti eséséből adódó mozgáskorlátozottságán, valójában nehezére esett akkor még az állás is. A könyvbemutató után pár héttel a szintén nyolcvanas éveiben járó Guttman Misi bácsi ezt egy személyes beszélgetésünk alkalmával külön kiemelte, mint a hallgatóság előtti alázat és a helytállás jelét.
A bemutatón tartott beszédét nem olvasta, hanem szabadon adta elő, habár kissé lámpalázasan indult. Az új dolgokkal kapcsolatban kicsit mindig izgult, bár tudatosan vállalta az olyan kihívásokat is, mint például 50 fölött a sofőriskola, vagy közel a 80-hoz a számítógép-kezelés és internetezés.
Ahogy a színésznek is elmúlik a lámpaláza előadás közben, Maya néni is tanári szerepében, a „becsengetés után” mindig biztonságot, nyugodtságot sugárzott felénk, személyes gondját-baját az iskolán kívül hagyta. Órái változatosak voltak, az angol órán még énekelni is tanított angolul, a későbbi évjáratoknak diafilmeket vetített London nevezetességeiről, hogy jobban megtanuljunk angolul.
Figyelmes volt, észrevette, ha tanítványai családjában valami nem volt rendben. Osztálynevelőként megértően segítette át még lelki vívódásaikon is a tizenéves diákjait. Hibáinkat megértette, méltányosan meg is büntetett, ha megérdemeltük, de sokszor megbocsátott. Értett hozzá, hogy Embert faragjon belőlünk.
Hálásak vagyunk ezért az emberfaragásért, hálásak vagyunk, hogy 40 éves tanári pályáján jó földbe vetette el a magot. Köszönjük, hogy palántái jó irányban növekedtek s most a hajdani palánták tanúságot tehetnek Róla. Ezt a hálánkat, ha sikerülne megfelelően szavakba önteni, szeretnénk vigasztaló szóként ajánlani Dániel Károly írótársának – egyszemélyben férjének, Löwy Károly doktor bácsinak, valamint Dani fiának és családjának, hogy a vigasztaló szavak ritka fehér hollóként, de győzedelmesen elűzzék a szomorúság sok-sok fekete hollóját.
Nyugodjék békében!
Kuszálik János. Szabadság (Kolozsvár)
Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Megrendülten értesültünk szeretett Oszinénink váratlan haláláról. Tudtuk, hogy nehezen jár, mégis reménységgel telve készültünk az 50 éves érettségi találkozónkra. Meg-meglátogattuk, felhívtuk telefonon, felköszöntöttük születésnapján, elhívtuk Mérába is a Varga Gyuri könyvbemutatójára, húsvétkor el-eljöttünk megöntözni, tehát éreztük, hogy köztünk él... Most mégis, búcsúzunk...
Emlékező és búcsúzó tanítványok és a magam nevében igyekszem a Maya néni felkérésének hűséges diákként megfelelni. Igen, erre a búcsúztató beszédre Ő maga kért meg a tavalyi könyvbemutatója után. Bizonyára úgy gondolta, hogy mint legrégibb tanítványa, hitelesen tudom majd megszólaltatni azt a hangot, amelyre Kányádi Sándor is utal Öreg iskola ünnepérecímű versében. A minden Rodostóban Zágont idéző csengő hangját, a becsengetés hangját, a szolgálatra hívó csengő hangját...
A tavalyi könyvbemutatón a Becsengetés utáncímű emlékkötetét ismertettük, amelynek alcíme: Tanárok és diákok képtára az időben. Akkor, május 24-én jól sikerült a rendezvény, a megjelent példányszám hamar el is fogyott. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azóta volt még utánnyomás és a kolozsvári magyar könyvesboltokban még kapható a kötet.) Maya néni nemcsak jó „arcképfestő” volt, aki találóan festette meg az időbeli képtár képeit volt igazgatóiról, tanártársairól és rólunk, diákokról, de jó képtárrendező és jó szervező is. A mai idők „Jó bornak is kell a cégér” jelszavával e könyve terjesztésének is egyengette útját, hogy a gondosan megírt munkája elérkezzen az olvasók szívéhez, a finom ecsettel megfestett „képek” örömet szerezzenek a „képtár” látogatóinak.
A könyvbemutatón tartott beszédét állva mondta el, és erre a helytállásra, a hallgatóság iránti alázatra fel kell néznünk, mert a hosszan tartó rehabilitációs kezelés és torna sokat javított ugyan az évekkel azelőtti eséséből adódó mozgáskorlátozottságán, valójában nehezére esett akkor még az állás is. A könyvbemutató után pár héttel a szintén nyolcvanas éveiben járó Guttman Misi bácsi ezt egy személyes beszélgetésünk alkalmával külön kiemelte, mint a hallgatóság előtti alázat és a helytállás jelét.
A bemutatón tartott beszédét nem olvasta, hanem szabadon adta elő, habár kissé lámpalázasan indult. Az új dolgokkal kapcsolatban kicsit mindig izgult, bár tudatosan vállalta az olyan kihívásokat is, mint például 50 fölött a sofőriskola, vagy közel a 80-hoz a számítógép-kezelés és internetezés.
Ahogy a színésznek is elmúlik a lámpaláza előadás közben, Maya néni is tanári szerepében, a „becsengetés után” mindig biztonságot, nyugodtságot sugárzott felénk, személyes gondját-baját az iskolán kívül hagyta. Órái változatosak voltak, az angol órán még énekelni is tanított angolul, a későbbi évjáratoknak diafilmeket vetített London nevezetességeiről, hogy jobban megtanuljunk angolul.
Figyelmes volt, észrevette, ha tanítványai családjában valami nem volt rendben. Osztálynevelőként megértően segítette át még lelki vívódásaikon is a tizenéves diákjait. Hibáinkat megértette, méltányosan meg is büntetett, ha megérdemeltük, de sokszor megbocsátott. Értett hozzá, hogy Embert faragjon belőlünk.
Hálásak vagyunk ezért az emberfaragásért, hálásak vagyunk, hogy 40 éves tanári pályáján jó földbe vetette el a magot. Köszönjük, hogy palántái jó irányban növekedtek s most a hajdani palánták tanúságot tehetnek Róla. Ezt a hálánkat, ha sikerülne megfelelően szavakba önteni, szeretnénk vigasztaló szóként ajánlani Dániel Károly írótársának – egyszemélyben férjének, Löwy Károly doktor bácsinak, valamint Dani fiának és családjának, hogy a vigasztaló szavak ritka fehér hollóként, de győzedelmesen elűzzék a szomorúság sok-sok fekete hollóját.
Nyugodjék békében!
Kuszálik János. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 5.
Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 2-I SZÁMÁBÓL
A szakmai, tudományos munka keretében Dankanits Ádám az irattári anyag leltározásával, a többszörös katalóguscédulák elkészítésével egyidejűleg a poszesszor-katalógus, román–magyar irodalmi bibliográfia, ex-libris – katalógus összeállításával foglalatoskodott. Ugyanakkor az 1752-es kéziratos könyvtárkatalógus tanulmányozásával, az enyedi nyomda XVIII. századbeli működésével és termékeivel, a papírmalom tevékenységével is napirenden volt, s e témákhoz kötődő kutatási eredményeit a Könyvtárosok Tájékoztatója, a Könyvtári Szemle, a Magyar Könyvszemle, a Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények, a debreceni „Könyv és Könyvtár”, a Román Akadémia: Materiale şi cercetări arheologice (Régészeti anyagok és kutatások) c. szaklapokban ismertette. Ugyanakkor tudomására jutván, hogy a kézdivásárhelyi múzeumban Köteles Sámuel, egykori enyedi tanár életéhez, tevékenységéhez és családjához kötődő értékes dokumentumgyűjtemény van letétbe helyezve, hosszadalmas levelezés eredményeként sikerült azt megszereznie s a Bethlen Könyvtárban elhelyeznie. Ugyancsak ő veszi át jegyzőkönyv alapján 1959. október 20-án a kolozsvári Művészeti Alaptól Gy. Szabó Béla Kőrösi Csoma Sándorról készített fametszetét, valamint a Dócziné Berde Amál által készített: Kőrösi Csoma Sándor elindul a kollégiumból c. festményt, mely alkotások jelenleg is a Bethlen Könyvtár olvasótermében tekinthetők meg. Közben a történetkutatás Enyed rajonbeli feladatairól értekezik egy könyvtárbeli összejövetelen, a helyi magyar értelmiségiek részvételével. Tartalmas előadásának sajnálatos módon hiányzik a befejező része, viszont a megmaradt szövegből is kicseng Dankanits átfogó történelmi szemléletismerete, széleskörű tájékozottsága, a helyi múlt feltárásának fontossága, ennek érdekében egy helyi jellegű Történeti és Filológiai Társaság létrehozását is szorgalmazza, amely a helyi történelmi, néprajzi, kulturális adottságokat venné számba. Annál is inkább látja ennek hasznát, mivel előadása szövege szerint: „Enyeden a helytörténeti kutatásnak jelentős hagyományai vannak. P. Szathmáry Károly haladó polgári nézőpontból feldolgozta a Kollégium történetét s több cikkben vázolta Enyed város múltját és műemlékeit. A század végén megalakult Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet már kiadja a megye monográfiájának néhány kötetét. Ebben a vállalkozásban jelentős szerepet vállalt Herepei Károly tanár, a régészeti gyűjtemény lelkes létrehozója, aki a megye természeti viszonyairól és őstörténetéről adott a kor tudományos színvonalán mozgó képet. Folytathatnók a felsorolást Fenichel Sámuel és Bodrogi János gyűjtő- és feldolgozó munkájával. Néprajz terén Lázár István és Szilády Zoltán lelkes és értékes tevékenységét kell megemlíteni.” Mindezen előzmények alapján a pusztuló műemlékek, művészi kivitelezésű vagy történelmi jelentőségű középületek, városi és falusi házak, templomok, kúriák számbavétele, a népélet, a kihaló népszokások, a munkásmozgalmak, a földreform számbavételét tekinti elsődleges feladatnak Dankanits.
Kollégája és munkatársa, Vita Zsigmond kitűnő nagyenyedi művelődés- és irodalomtörténész, kollégiumi tanár és könyvtáros gyakorta zaklatott életútja javarészt ismeretes a közvélemény előtt (a háború idején munkaszolgálat, a Târgu Jiu-i lágerbe való internálás, az 50-es évek elején a tanügyből való menesztése). Alig telepedett vissza 1956-ban egykori munkahelyére, a Bethlen Könyvtárba (első alkalommal a 40-es években volt szinte egy évtizedig a könyvtár könyvtárosa), két évvel később, 1958-ban máris újabb zaklatásnak lett kitéve, a felettes hatóságok ugyanis ismételt eltávolítását helyezték kilátásba. Erről viszont már nem tud a közvélemény. A könyvtári irattár viszont ezt is megörökítette. Ez alkalommal Dankanits Ádám veszi védelmébe s intézkedik hivatalos átirattal Vita megmentéséről. Az 1958. január 31-én a 39 sz. alatt keltezett s a rajoni néptanácsnál 928 sz. alatt iktatott Jelentésének magyar fordítása így szól:
„A káderek stabilitása igen fontos kérdés valamennyi szakterületen, rendkívüli jelentőséggel bír a tudományos–dokumentációs könyvtárak esetében, úgy ahogy ez érvényes a mi esetünkben is. Az ilyen intézményben felmerülő sokrétű tudományos problémák megoldása egy igen magas fokú tudományos szintet igényel, az alkalmazottaknak pedig kötelessége mindemellett a könyvállomány alapos ismeretével is rendelkezni. Könyvtárunk közel 65 000 kötetet tartalmaz, ennek ismerete többéves, azaz több évtizedes tevékenységet vesz igénybe. Mialatt a könyvtár két alkalmazottja alig 1 éve, illetve 1,5 hónapja tevékenykedik könyvtárosként, addig Vita Zsigmond szinte két évtizede dolgozik a könyvtárban. Ő az egyedüli a jelenlegi közösségből, aki a könyvállomány részletes ismerője. Az utóbbi évek során a könyvtári személyzet sokrétű feladatot kapott a központi hatóságok részéről, melyek megoldása e képességek halmazát igényli. Ilyen feladatok: az ősnyomtatványok, a levéltári anyag s mindenekfelett a kéziratok stb. feldolgozása. Mindemellett a különböző szakterületeken tevékenykedő kutatók egyre gyakrabban igénylik a személyzet tudományos hozzájárulását, tudományos információk, utalások stb. biztosítását, melyekre kötelesek vagyunk válaszolni. Ezek a feladatok, a jelenlegi helyzetben csakis Vita Zsigmond segítségével valósíthatók meg, ő lévén az állomány nagyon jó ismerője. Ha egyfelől az ő eltávolítása az intézmény érdeke ellen szól, másfelől Vita valamennyi szakmai ismeret birtokosa, melyek szükségeltetnek a szóban forgó állás elfoglalásához. A dokumentációs állományunk javarészét (kéziratok, levéltári anyag és régi könyvek), idegen nyelvű könyvek (magyar, latin, német, francia) alkotják, melyek ismerete a bibliográfusi munka alapját képezik. Vita ismervén teljességében ezen nyelveket, megfelel ezen elsődleges feltételeknek. Tudományos és szakmai szintjéről nem kell jómagam beszélnem, ugyanis kézzelfogható bizonyíték e tekintetben a nagyszámú cikk és tanulmány, melyek jól ismertek a tudományos élet berkeiben s az a tény, hogy a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának is külső munkatársa, már önmagától beszél. Egy olyan könyvtárban, mely nagy értékű könyvekkel rendelkezik (amilyen a mi esetünk is), Vita Zsigmond a régi és jelenlegi munkatársak véleménye és meggyőződése szerint igenis megfelel ezen feltételeknek.
Következésképpen ismételten hangsúlyozom: Vita Zsigmond további működése életbevágó fontosságú az intézmény érdekében, mivel egy olyan ember kerülne eltávolításra, aki nélkülözhetetlen a jelen pillanatban, de ugyanakkor mellőzhetetlen mindaddig, amíg új káderek képződnek ki mellette és általa.”
A helyhatóság 1958. február 14-én reagál a beadványra: „Közöljük, hogy a Végrehajtó Bizottság beleegyezését adta, hogy Vita Zsigmond továbbra is megmaradjon könyvtárosi állásában.”
Így oldódott meg végül is Vita sorsa. A fiatal, alig egy hónapos könyvtárosi szolgálattal rendelkező Dankanitsnak sikerül megmentenie mentorát, akitől minden bizonnyal sokat tanulhatott az elkövetkezendő, hetek, hónapok során, mind szakmai, mind tudományos tekintetben. Közben Dankanits a falvakat járja, községi könyvtárak állományát selejtezi, ismeretterjesztő előadásokat tart, kollektivizálást végez, bonyolult, aprólékos, sokszor idegölő adminisztrációs munkát bonyolít le, mialatt ismételten kollégáit és könyvtárát veszi védelmébe, akkor amikor például – hogy csak egy esetet említsek a sok közül – a könyvtári személyzetnek a székelykocsárdi néptanács mindennapi munkáját s egyben az egész község mindennapi életét, tevékenységét kellett a helyszínen támogatnia és irányítania, s havi három alkalommal a helyhatóság közgyűlésein is részt kell vennie. Mindemellett Bőjthe Jolán könyvtárosnő a helyi Gabonaátvevő központban (Baza de recepţie),a Kisegítő Katonai Parancsnokságon (Comisariat Militar) és a Városi Nőszövetségnél is közmunkát kellett teljesítsen. Ezek ellen tiltakozik, s veszi védelmébe kolléganőjét Dankanits a helyhatósághoz intézett hivatalos átiratával, amelyben kérte, hogy mentesítsék kollégáját ezen teendők alól, hiszen ilyen körülmények közepette képtelen a központi hatóságtól kiszabott szakmai teendőinek eleget tennie, ráadásul még azon évi pihenőszabadságát sem élvezhette.
Úgy tűnik, hogy mindezen sokirányú, könyvtáron kívüli teendők, amelyeket a helyhatóság gyakorta avatatlan, hozzá nem értő egyénei róttak a könyvtárosokra, próbára tették Dankanits türelmét, aki megelégelve az adott helyzetet, új munkakört igyekezett magáévá tenni. Vita Zsigmond ezt az elhatározását ekképp fogalmazta meg hátrahagyott önéletírásában:
„Dankanits elintézte, hogy a Bethlen Könyvtárt a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatása alá rendelték. Ez kedvező volt számunkra, a könyvtár egészen tudományos jellegű lett. Nem kellett többet falusi könyvtárakat ellenőrizni, mert egy időben azokból ki kellett venni a dogmatikus kommunizmusnak nem tetsző könyveket. Turnovszky után Dankanits Ádám lett a könyvtár igazgatója, vele is jó viszonyban voltam. Dankanits azonban nem elégedett meg a könyvtárossággal, többre törekedett. Hamarosan átköltözött Marosvásárhelyre, ott a Pedagógiai Főiskola tanára lett, majd Bukarestbe ment szerkesztőnek A Héthez. Ott az 1977-es földrengés áldozata lett.”
Enyedről való távozása előtt hivatalosította a Bethlen Könyvtárnak a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárhoz való átcsatolását. Ennek kapcsán a bukaresti szakminisztérium, az Egyetemi Könyvtár és a Bethlen Könyvtár között 1959–1961 között lezajlott terjedelmes hivatalos levelezés jutott kezemhez. Ebből ez alkalommal csupán a végkifejlést említem, mely szerint 1961. január 9-én a Kolozs Tartományi Néptanács 38. Határozata alapján a nagyenyedi Bethlen Könyvtár, természetesen az akkori törvényes rendelkezések előírásainak figyelembevételével, 1961. január 1-jei hatállyal a nagyenyedi városi néptanács hatásköréből az Oktatási és Művelődési Minisztérium hatáskörébe ment át. Az anyagiakkal egyetemben a háromtagú személyzet is áthelyezést kapott, um. 1 főkönyvtáros 1069 lej, 1 bibliográfus 950, és 1 könyvtáros 775 lej havi fizetéssel. A bukaresti szakminisztérium a Bethlen Könyvtárnak az Egyetemi Központi Könyvtárhoz való alárendeltségét pedig az 1961/ 35740 sz. átiratával hitelesíti, amelyben kimondja, hogy a Bethlen Könyvtár a kolozsvári intézmény fiókintézete, következésképpen a levéltári anyagok megőrzése tekintetében az egyetemi könyvtárakra vonatkozó szabályzatok hatáskörébe tartozik. Ezen hivatalos okirat alapján 1961. március 3-án az Egyetemi Könyvtár igazgatója rendelet által nevezi ki Dankanits Ádámot a Bethlen Könyvtár vagyonkezelőjének, aki a továbbiakban írásos nyilatkozatban ismerte el e hivatalos beosztását. S ugyancsak fenti napon a kolozsvári intézmény igazgatója és Dankanits jegyzőkönyvileg is hitelesítik az átadási–átvételi eljárást.
Mindezek alapján a szaktárca minisztere 1961/ 911 sz. rendelete által erősíti meg és véglegesíti az enyedi könyvtárnak hivatalos és végleges kolozsvári alárendeltségét.
Így lett az enyedi Bethlen Könyvtár Dankanits Ádám hathatós közreműködése folytán a kolozsvári intézmény fiókintézete a továbbiak során 44 éven át, 2005-ig, amikor a visszaszolgáltatási törvények alapján az Erdélyi Református Egyházkerület hatáskörébe ment át.
Mindezek után Dankanits úgy értékelte, immár megtette a magáét az enyedi tájakon s elérkezett az ideje, hogy magasabb szinten hasznosítsa és kamatoztassa az addig szerzett szakmai, tudományos ismereteit. Utolsó alkalommal 1961. július 30-án szerepel a neve hivatalos könyvtári iraton, ami azt jelenti, hogy azon év őszén távozott Enyedről a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára.
GYŐRFI DÉNES. Szabadság (Kolozsvár)
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 2-I SZÁMÁBÓL
A szakmai, tudományos munka keretében Dankanits Ádám az irattári anyag leltározásával, a többszörös katalóguscédulák elkészítésével egyidejűleg a poszesszor-katalógus, román–magyar irodalmi bibliográfia, ex-libris – katalógus összeállításával foglalatoskodott. Ugyanakkor az 1752-es kéziratos könyvtárkatalógus tanulmányozásával, az enyedi nyomda XVIII. századbeli működésével és termékeivel, a papírmalom tevékenységével is napirenden volt, s e témákhoz kötődő kutatási eredményeit a Könyvtárosok Tájékoztatója, a Könyvtári Szemle, a Magyar Könyvszemle, a Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények, a debreceni „Könyv és Könyvtár”, a Román Akadémia: Materiale şi cercetări arheologice (Régészeti anyagok és kutatások) c. szaklapokban ismertette. Ugyanakkor tudomására jutván, hogy a kézdivásárhelyi múzeumban Köteles Sámuel, egykori enyedi tanár életéhez, tevékenységéhez és családjához kötődő értékes dokumentumgyűjtemény van letétbe helyezve, hosszadalmas levelezés eredményeként sikerült azt megszereznie s a Bethlen Könyvtárban elhelyeznie. Ugyancsak ő veszi át jegyzőkönyv alapján 1959. október 20-án a kolozsvári Művészeti Alaptól Gy. Szabó Béla Kőrösi Csoma Sándorról készített fametszetét, valamint a Dócziné Berde Amál által készített: Kőrösi Csoma Sándor elindul a kollégiumból c. festményt, mely alkotások jelenleg is a Bethlen Könyvtár olvasótermében tekinthetők meg. Közben a történetkutatás Enyed rajonbeli feladatairól értekezik egy könyvtárbeli összejövetelen, a helyi magyar értelmiségiek részvételével. Tartalmas előadásának sajnálatos módon hiányzik a befejező része, viszont a megmaradt szövegből is kicseng Dankanits átfogó történelmi szemléletismerete, széleskörű tájékozottsága, a helyi múlt feltárásának fontossága, ennek érdekében egy helyi jellegű Történeti és Filológiai Társaság létrehozását is szorgalmazza, amely a helyi történelmi, néprajzi, kulturális adottságokat venné számba. Annál is inkább látja ennek hasznát, mivel előadása szövege szerint: „Enyeden a helytörténeti kutatásnak jelentős hagyományai vannak. P. Szathmáry Károly haladó polgári nézőpontból feldolgozta a Kollégium történetét s több cikkben vázolta Enyed város múltját és műemlékeit. A század végén megalakult Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet már kiadja a megye monográfiájának néhány kötetét. Ebben a vállalkozásban jelentős szerepet vállalt Herepei Károly tanár, a régészeti gyűjtemény lelkes létrehozója, aki a megye természeti viszonyairól és őstörténetéről adott a kor tudományos színvonalán mozgó képet. Folytathatnók a felsorolást Fenichel Sámuel és Bodrogi János gyűjtő- és feldolgozó munkájával. Néprajz terén Lázár István és Szilády Zoltán lelkes és értékes tevékenységét kell megemlíteni.” Mindezen előzmények alapján a pusztuló műemlékek, művészi kivitelezésű vagy történelmi jelentőségű középületek, városi és falusi házak, templomok, kúriák számbavétele, a népélet, a kihaló népszokások, a munkásmozgalmak, a földreform számbavételét tekinti elsődleges feladatnak Dankanits.
Kollégája és munkatársa, Vita Zsigmond kitűnő nagyenyedi művelődés- és irodalomtörténész, kollégiumi tanár és könyvtáros gyakorta zaklatott életútja javarészt ismeretes a közvélemény előtt (a háború idején munkaszolgálat, a Târgu Jiu-i lágerbe való internálás, az 50-es évek elején a tanügyből való menesztése). Alig telepedett vissza 1956-ban egykori munkahelyére, a Bethlen Könyvtárba (első alkalommal a 40-es években volt szinte egy évtizedig a könyvtár könyvtárosa), két évvel később, 1958-ban máris újabb zaklatásnak lett kitéve, a felettes hatóságok ugyanis ismételt eltávolítását helyezték kilátásba. Erről viszont már nem tud a közvélemény. A könyvtári irattár viszont ezt is megörökítette. Ez alkalommal Dankanits Ádám veszi védelmébe s intézkedik hivatalos átirattal Vita megmentéséről. Az 1958. január 31-én a 39 sz. alatt keltezett s a rajoni néptanácsnál 928 sz. alatt iktatott Jelentésének magyar fordítása így szól:
„A káderek stabilitása igen fontos kérdés valamennyi szakterületen, rendkívüli jelentőséggel bír a tudományos–dokumentációs könyvtárak esetében, úgy ahogy ez érvényes a mi esetünkben is. Az ilyen intézményben felmerülő sokrétű tudományos problémák megoldása egy igen magas fokú tudományos szintet igényel, az alkalmazottaknak pedig kötelessége mindemellett a könyvállomány alapos ismeretével is rendelkezni. Könyvtárunk közel 65 000 kötetet tartalmaz, ennek ismerete többéves, azaz több évtizedes tevékenységet vesz igénybe. Mialatt a könyvtár két alkalmazottja alig 1 éve, illetve 1,5 hónapja tevékenykedik könyvtárosként, addig Vita Zsigmond szinte két évtizede dolgozik a könyvtárban. Ő az egyedüli a jelenlegi közösségből, aki a könyvállomány részletes ismerője. Az utóbbi évek során a könyvtári személyzet sokrétű feladatot kapott a központi hatóságok részéről, melyek megoldása e képességek halmazát igényli. Ilyen feladatok: az ősnyomtatványok, a levéltári anyag s mindenekfelett a kéziratok stb. feldolgozása. Mindemellett a különböző szakterületeken tevékenykedő kutatók egyre gyakrabban igénylik a személyzet tudományos hozzájárulását, tudományos információk, utalások stb. biztosítását, melyekre kötelesek vagyunk válaszolni. Ezek a feladatok, a jelenlegi helyzetben csakis Vita Zsigmond segítségével valósíthatók meg, ő lévén az állomány nagyon jó ismerője. Ha egyfelől az ő eltávolítása az intézmény érdeke ellen szól, másfelől Vita valamennyi szakmai ismeret birtokosa, melyek szükségeltetnek a szóban forgó állás elfoglalásához. A dokumentációs állományunk javarészét (kéziratok, levéltári anyag és régi könyvek), idegen nyelvű könyvek (magyar, latin, német, francia) alkotják, melyek ismerete a bibliográfusi munka alapját képezik. Vita ismervén teljességében ezen nyelveket, megfelel ezen elsődleges feltételeknek. Tudományos és szakmai szintjéről nem kell jómagam beszélnem, ugyanis kézzelfogható bizonyíték e tekintetben a nagyszámú cikk és tanulmány, melyek jól ismertek a tudományos élet berkeiben s az a tény, hogy a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának is külső munkatársa, már önmagától beszél. Egy olyan könyvtárban, mely nagy értékű könyvekkel rendelkezik (amilyen a mi esetünk is), Vita Zsigmond a régi és jelenlegi munkatársak véleménye és meggyőződése szerint igenis megfelel ezen feltételeknek.
Következésképpen ismételten hangsúlyozom: Vita Zsigmond további működése életbevágó fontosságú az intézmény érdekében, mivel egy olyan ember kerülne eltávolításra, aki nélkülözhetetlen a jelen pillanatban, de ugyanakkor mellőzhetetlen mindaddig, amíg új káderek képződnek ki mellette és általa.”
A helyhatóság 1958. február 14-én reagál a beadványra: „Közöljük, hogy a Végrehajtó Bizottság beleegyezését adta, hogy Vita Zsigmond továbbra is megmaradjon könyvtárosi állásában.”
Így oldódott meg végül is Vita sorsa. A fiatal, alig egy hónapos könyvtárosi szolgálattal rendelkező Dankanitsnak sikerül megmentenie mentorát, akitől minden bizonnyal sokat tanulhatott az elkövetkezendő, hetek, hónapok során, mind szakmai, mind tudományos tekintetben. Közben Dankanits a falvakat járja, községi könyvtárak állományát selejtezi, ismeretterjesztő előadásokat tart, kollektivizálást végez, bonyolult, aprólékos, sokszor idegölő adminisztrációs munkát bonyolít le, mialatt ismételten kollégáit és könyvtárát veszi védelmébe, akkor amikor például – hogy csak egy esetet említsek a sok közül – a könyvtári személyzetnek a székelykocsárdi néptanács mindennapi munkáját s egyben az egész község mindennapi életét, tevékenységét kellett a helyszínen támogatnia és irányítania, s havi három alkalommal a helyhatóság közgyűlésein is részt kell vennie. Mindemellett Bőjthe Jolán könyvtárosnő a helyi Gabonaátvevő központban (Baza de recepţie),a Kisegítő Katonai Parancsnokságon (Comisariat Militar) és a Városi Nőszövetségnél is közmunkát kellett teljesítsen. Ezek ellen tiltakozik, s veszi védelmébe kolléganőjét Dankanits a helyhatósághoz intézett hivatalos átiratával, amelyben kérte, hogy mentesítsék kollégáját ezen teendők alól, hiszen ilyen körülmények közepette képtelen a központi hatóságtól kiszabott szakmai teendőinek eleget tennie, ráadásul még azon évi pihenőszabadságát sem élvezhette.
Úgy tűnik, hogy mindezen sokirányú, könyvtáron kívüli teendők, amelyeket a helyhatóság gyakorta avatatlan, hozzá nem értő egyénei róttak a könyvtárosokra, próbára tették Dankanits türelmét, aki megelégelve az adott helyzetet, új munkakört igyekezett magáévá tenni. Vita Zsigmond ezt az elhatározását ekképp fogalmazta meg hátrahagyott önéletírásában:
„Dankanits elintézte, hogy a Bethlen Könyvtárt a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatása alá rendelték. Ez kedvező volt számunkra, a könyvtár egészen tudományos jellegű lett. Nem kellett többet falusi könyvtárakat ellenőrizni, mert egy időben azokból ki kellett venni a dogmatikus kommunizmusnak nem tetsző könyveket. Turnovszky után Dankanits Ádám lett a könyvtár igazgatója, vele is jó viszonyban voltam. Dankanits azonban nem elégedett meg a könyvtárossággal, többre törekedett. Hamarosan átköltözött Marosvásárhelyre, ott a Pedagógiai Főiskola tanára lett, majd Bukarestbe ment szerkesztőnek A Héthez. Ott az 1977-es földrengés áldozata lett.”
Enyedről való távozása előtt hivatalosította a Bethlen Könyvtárnak a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárhoz való átcsatolását. Ennek kapcsán a bukaresti szakminisztérium, az Egyetemi Könyvtár és a Bethlen Könyvtár között 1959–1961 között lezajlott terjedelmes hivatalos levelezés jutott kezemhez. Ebből ez alkalommal csupán a végkifejlést említem, mely szerint 1961. január 9-én a Kolozs Tartományi Néptanács 38. Határozata alapján a nagyenyedi Bethlen Könyvtár, természetesen az akkori törvényes rendelkezések előírásainak figyelembevételével, 1961. január 1-jei hatállyal a nagyenyedi városi néptanács hatásköréből az Oktatási és Művelődési Minisztérium hatáskörébe ment át. Az anyagiakkal egyetemben a háromtagú személyzet is áthelyezést kapott, um. 1 főkönyvtáros 1069 lej, 1 bibliográfus 950, és 1 könyvtáros 775 lej havi fizetéssel. A bukaresti szakminisztérium a Bethlen Könyvtárnak az Egyetemi Központi Könyvtárhoz való alárendeltségét pedig az 1961/ 35740 sz. átiratával hitelesíti, amelyben kimondja, hogy a Bethlen Könyvtár a kolozsvári intézmény fiókintézete, következésképpen a levéltári anyagok megőrzése tekintetében az egyetemi könyvtárakra vonatkozó szabályzatok hatáskörébe tartozik. Ezen hivatalos okirat alapján 1961. március 3-án az Egyetemi Könyvtár igazgatója rendelet által nevezi ki Dankanits Ádámot a Bethlen Könyvtár vagyonkezelőjének, aki a továbbiakban írásos nyilatkozatban ismerte el e hivatalos beosztását. S ugyancsak fenti napon a kolozsvári intézmény igazgatója és Dankanits jegyzőkönyvileg is hitelesítik az átadási–átvételi eljárást.
Mindezek alapján a szaktárca minisztere 1961/ 911 sz. rendelete által erősíti meg és véglegesíti az enyedi könyvtárnak hivatalos és végleges kolozsvári alárendeltségét.
Így lett az enyedi Bethlen Könyvtár Dankanits Ádám hathatós közreműködése folytán a kolozsvári intézmény fiókintézete a továbbiak során 44 éven át, 2005-ig, amikor a visszaszolgáltatási törvények alapján az Erdélyi Református Egyházkerület hatáskörébe ment át.
Mindezek után Dankanits úgy értékelte, immár megtette a magáét az enyedi tájakon s elérkezett az ideje, hogy magasabb szinten hasznosítsa és kamatoztassa az addig szerzett szakmai, tudományos ismereteit. Utolsó alkalommal 1961. július 30-án szerepel a neve hivatalos könyvtári iraton, ami azt jelenti, hogy azon év őszén távozott Enyedről a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára.
GYŐRFI DÉNES. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 5.
Beszélgetés Nagy István tanárral, az EMNT Arad megyei alelnökével
„Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg”
– Közelednek a helyhatósági választások. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjai valószínűleg a Tanács tavaly ősszel bejegyzett pártjára, az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) fognak szavazni. Van-e ilyen, nevezzük így, erkölcsi kötelezettség? Tulajdonképpen mi a viszony az EMNT, mint közéleti mozgalom és pártja, az EMNP között?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt NEM az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Pártja! Mindkettő önálló jogi entitás, akkor is, ha szemléletmódjuk azonos. Eszközrendszerük azonban eltérő. Az EMNT civilszervezet és, az RMDSZ-szel ellentétben, nem indulhat választásokon, ezért kellett létrehozni a szemléletmódjának politikai képviseletét ellátó EMNP-t.
Az EMNT szimpatizánsai, a helyzetteremtő, közösségépítő politizálásban hívő erdélyi magyarok jelentős hányada, különösen a szórványban élők igen nehéz helyzetben vannak napjainkban.
Az RMDSZ tetteiben sajnos nem, hanem csak szólamaiban az, aminek indult, ezért a Tőkés László értékrendjét vallók a tulipánra nem szívesen pecsételnének. Szórványban viszont ennek az értékrendnek többnyire nincsenek jelöltjei, mert az EMNP – a kiátkozását kerülendő – nem vállalta, hogy jelölteket indítson.
A szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok felnőtt emberek, és saját belátásuk szerint járnak el a helyhatósági választás napján.
Soha sem merült föl, hogy az EMNT-szimpatizánsoknak kire kellene szavazniuk. De a lehető legtermészetesebb, hogy ahol az lehetséges, ott a szervezetből kinőtt párt jelöltjeire szavazzanak.
– Arad megyében állított jelölteket az EMNP? Lesz kire szavaznia tagságának és szimpatizánsainak?
– Arad megyében három helyen állított jelölteket a párt: Kisjenőn, Szintén és Fazekasvarsándon. Utóbbin polgármesterjelöltje is van az EMNP-nek, aki Miszlai Ferenc. Aradon, Pécskán, Kisiratoson és Nagyzerinden nem indít jelölteket a párt.
Bár az Arad városi szervezet elsőként alakult meg a megyében, tekintettel a város és a megye magyarságának alacsony számarányára, itt nem indított a párt saját jelölteket, mivel nem kívánja megosztani a magyar szavazatokat, ami akár a magyar képviselet elveszítését is okozhatná.
A Néppárt mindig is azt hangsúlyozta, hogy a tömbmagyar területeken, elsősorban Székelyföldön, meg kell adni az erdélyi magyaroknak a választás lehetőségét, mégpedig magyar pártok között, ne kelljen függetlenként vagy román pártban induljon az, aki nem ért egyet a helyi RMDSZ-esekkel. Ott pedig, ahol számarányunk kicsi, szórványban élünk, mint például Arad megyében, itt összefogásra, koalícióra van szükség, a magyar képviselet érdekében.
Kisjenőn és Szintén sikerült megegyezni a helyi RMDSZ-vezetőséggel egy kölcsönösen előnyös koalíciós lista indításában, amelyeket a Néppárt országos vezetősége is jóváhagyott.
Sajnos, Kelemen Hunor és az RMDSZ országos vezetősége elzárkózott bármilyen helyi koalíciótól az EMNP-vel, ezért külön listákat indított a párt mindkét helységben.
– Némelyek attól tartanak, hogy a magyar szavazókra számító három párt (RMDSZ, Magyar Polgári Párt, EMNP) annyira megosztja a hazai magyarokat, főleg a szórványban, hogy végül három szék közt a pad alatt maradnak, képviselőik nem jutnak be a parlamentbe, ami a hazai összmagyarság kárára válik. Ez persze a pesszimista forgatókönyv. Ön szerint lenne optimista?
– Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg. A magyarok egy részének elege lett a törtető székvadászokból, akik nagyon megszaporodtak az RMDSZ-ben. Arad megyében is van olyan, aki négy év képviselőség után most hátat fordít a szervezetnek, mert nem toltak alá igazgatói, államtitkári széket.
Arad megyében őszre minden bizonnyal eggyel kevesebb képviselőt lehet majd választani, így már most megjósolható, hogy a 9%-nyi magyar nem tud senkit Bukarestbe juttatni, induljon az akármilyen magyar összefogással is.
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete sajnos egyre véznább. Ez az RMDSZ pártérdekű politizálásának, alamizsnamorzsa-gyűjtésének a következménye. Ez hozta létre a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Létrejöttük válasz az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenségnek.
Kelemen Hunorék Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Temesváron, Marosvásárhelyen nem hagyták a megegyezést. Az aradi RMDSZ-es vezetőkben föl sem merült, hogy miként lehetne erősíteni a magyar szavazók közösségi érzését. Kolozsváron ezért kiszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük.
Lehetséges azonban derülátó forgatókönyv is. Ehhez az kellene, hogy a székeikbe belemelegedett RMDSZ-esek hagyják maguk mögött az arroganciájukat, amire – sajnos –, emberekről lévén szó, szinte semmi esély.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az RMDSZ nagyon rászorult egy nagy vereségre.
Hiteles közvetítőkre, konfliktuskezelőkre, belső diplomatákra lenne szükség ahhoz, hogy rendeződjenek az erdélyi magyar politikai sorok.
– Az EMNP milyen eredményével lenne elégedett Arad megyében a helyhatósági választásokon?
– A párt megyei vezetői, Burián Sándor elnök, kisjenői orvos, Kisjenőn Kelemen Gáspár, Szintén Vass Balázs, Tabár Renáte és Véber Lajos, míg Varsándon Miszlai Ferenc, Delezsán János, Mladin István és Kunosy Hildegard tanácsba jutásával lennénk elégedettek.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)
„Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg”
– Közelednek a helyhatósági választások. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjai valószínűleg a Tanács tavaly ősszel bejegyzett pártjára, az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) fognak szavazni. Van-e ilyen, nevezzük így, erkölcsi kötelezettség? Tulajdonképpen mi a viszony az EMNT, mint közéleti mozgalom és pártja, az EMNP között?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt NEM az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Pártja! Mindkettő önálló jogi entitás, akkor is, ha szemléletmódjuk azonos. Eszközrendszerük azonban eltérő. Az EMNT civilszervezet és, az RMDSZ-szel ellentétben, nem indulhat választásokon, ezért kellett létrehozni a szemléletmódjának politikai képviseletét ellátó EMNP-t.
Az EMNT szimpatizánsai, a helyzetteremtő, közösségépítő politizálásban hívő erdélyi magyarok jelentős hányada, különösen a szórványban élők igen nehéz helyzetben vannak napjainkban.
Az RMDSZ tetteiben sajnos nem, hanem csak szólamaiban az, aminek indult, ezért a Tőkés László értékrendjét vallók a tulipánra nem szívesen pecsételnének. Szórványban viszont ennek az értékrendnek többnyire nincsenek jelöltjei, mert az EMNP – a kiátkozását kerülendő – nem vállalta, hogy jelölteket indítson.
A szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok felnőtt emberek, és saját belátásuk szerint járnak el a helyhatósági választás napján.
Soha sem merült föl, hogy az EMNT-szimpatizánsoknak kire kellene szavazniuk. De a lehető legtermészetesebb, hogy ahol az lehetséges, ott a szervezetből kinőtt párt jelöltjeire szavazzanak.
– Arad megyében állított jelölteket az EMNP? Lesz kire szavaznia tagságának és szimpatizánsainak?
– Arad megyében három helyen állított jelölteket a párt: Kisjenőn, Szintén és Fazekasvarsándon. Utóbbin polgármesterjelöltje is van az EMNP-nek, aki Miszlai Ferenc. Aradon, Pécskán, Kisiratoson és Nagyzerinden nem indít jelölteket a párt.
Bár az Arad városi szervezet elsőként alakult meg a megyében, tekintettel a város és a megye magyarságának alacsony számarányára, itt nem indított a párt saját jelölteket, mivel nem kívánja megosztani a magyar szavazatokat, ami akár a magyar képviselet elveszítését is okozhatná.
A Néppárt mindig is azt hangsúlyozta, hogy a tömbmagyar területeken, elsősorban Székelyföldön, meg kell adni az erdélyi magyaroknak a választás lehetőségét, mégpedig magyar pártok között, ne kelljen függetlenként vagy román pártban induljon az, aki nem ért egyet a helyi RMDSZ-esekkel. Ott pedig, ahol számarányunk kicsi, szórványban élünk, mint például Arad megyében, itt összefogásra, koalícióra van szükség, a magyar képviselet érdekében.
Kisjenőn és Szintén sikerült megegyezni a helyi RMDSZ-vezetőséggel egy kölcsönösen előnyös koalíciós lista indításában, amelyeket a Néppárt országos vezetősége is jóváhagyott.
Sajnos, Kelemen Hunor és az RMDSZ országos vezetősége elzárkózott bármilyen helyi koalíciótól az EMNP-vel, ezért külön listákat indított a párt mindkét helységben.
– Némelyek attól tartanak, hogy a magyar szavazókra számító három párt (RMDSZ, Magyar Polgári Párt, EMNP) annyira megosztja a hazai magyarokat, főleg a szórványban, hogy végül három szék közt a pad alatt maradnak, képviselőik nem jutnak be a parlamentbe, ami a hazai összmagyarság kárára válik. Ez persze a pesszimista forgatókönyv. Ön szerint lenne optimista?
– Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg. A magyarok egy részének elege lett a törtető székvadászokból, akik nagyon megszaporodtak az RMDSZ-ben. Arad megyében is van olyan, aki négy év képviselőség után most hátat fordít a szervezetnek, mert nem toltak alá igazgatói, államtitkári széket.
Arad megyében őszre minden bizonnyal eggyel kevesebb képviselőt lehet majd választani, így már most megjósolható, hogy a 9%-nyi magyar nem tud senkit Bukarestbe juttatni, induljon az akármilyen magyar összefogással is.
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete sajnos egyre véznább. Ez az RMDSZ pártérdekű politizálásának, alamizsnamorzsa-gyűjtésének a következménye. Ez hozta létre a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Létrejöttük válasz az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenségnek.
Kelemen Hunorék Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Temesváron, Marosvásárhelyen nem hagyták a megegyezést. Az aradi RMDSZ-es vezetőkben föl sem merült, hogy miként lehetne erősíteni a magyar szavazók közösségi érzését. Kolozsváron ezért kiszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük.
Lehetséges azonban derülátó forgatókönyv is. Ehhez az kellene, hogy a székeikbe belemelegedett RMDSZ-esek hagyják maguk mögött az arroganciájukat, amire – sajnos –, emberekről lévén szó, szinte semmi esély.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az RMDSZ nagyon rászorult egy nagy vereségre.
Hiteles közvetítőkre, konfliktuskezelőkre, belső diplomatákra lenne szükség ahhoz, hogy rendeződjenek az erdélyi magyar politikai sorok.
– Az EMNP milyen eredményével lenne elégedett Arad megyében a helyhatósági választásokon?
– A párt megyei vezetői, Burián Sándor elnök, kisjenői orvos, Kisjenőn Kelemen Gáspár, Szintén Vass Balázs, Tabár Renáte és Véber Lajos, míg Varsándon Miszlai Ferenc, Delezsán János, Mladin István és Kunosy Hildegard tanácsba jutásával lennénk elégedettek.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)
2012. május 6.
Képes emlékkönyv a Festumról
Nagyvárad- Szombat délután az Ady Endre Középiskolában mutatták be a Festum Varadinum képes emlékkönyv 2011 című kiadványt, mely a tavalyi rendezvénysorozatról tartalmaz beszámolókat és képeket.
A XXI. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében zajlott könyvbemutatón megjelenteket Biró Rozália, a Varadinum Kulturális Alaíptvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. Az idei eseményfűzér mottóját idézte („Boldog Várad, ávé, híre/ Növekedjék dicsőséged,/ Visszhangozzák századok…”) mivel meglátásában napjainkban ugyanaz a sóhaj és óhaj „sűrűsödik a lelkünkben”, mint annak a hajdani szerzőnek a szívében, aki 1192 körül megírta a Szent Lászlóról szóló himnuszt. Megjegyezte: talán egyetlen rendezvény sem annyira a váradi magyar közösségé, mint a Festum Varadinum. A miénknek érezzük, s természetes, hogy évről-évre más egy kicsit, hiszen mi magunk is változunk, módosulnak az elvárásaink önmagunk és mások irányába. A könyv megjelenése pedig arra ad lehetőséget, hogy felidézzük az egykori történéseket, maradandóvá tegyük az ünnepi pillanatokat, újra felelevenítsük közösségi együttlétünk egy-egy mozzanatát. Az RMDSZ-es vezető arra is felhívta a figyelmet: ahogy telnek az évek, egyre inkább arra összpontosítanak anélkül, hogy bárkit kizárnának is ünneplésből, hogy inkább a helyi civil szervezeteknek, művészeknek, egyházi személyiségeknek biztosítsanak teret és megnyilvánulási keretet.
Hozzászólások
Az alpolgármesternő külön köszöntet mondott Molnár Judit magyartanárnőnek a kötet lektorálásáért, majd arra kérte a jelenlevőket: szóljanak hozzá, mondják el elképzeléseiket a Festum jövőjével kapcsolában. Molnár Judit azon véleményének adott hangot: a várossal egész évben törödni kellene, ezért ki kéne iktatni a kampányszerű törödést. Ugyanakkor kiemelte az alulról jövő kezdeményezések fontosságát, megjegyezte, hogy az utcanév-elnevezésekkor el kéne dönteni, hogy mi legyen a mérce, és azt javasolta: kérdőíves felmérés alapján kutassák, hogy milyen témák érdekelnék a váradi magyarságot a Festum Varadinumok alkalmából. Varga Gábor gratulált azoknak, akik továbbviszik a Festum Varadinum szellemiségét, Pintér István pedig egyaránt fontosnak nevezte a rendezvénysorozatról megjelent első és legutóbbi kötetet is.
Zenei momentumok
A rendezvényen közreműködött a Varadinum B vonósnégyes (Tokaji Ágnes, Costin Éva, Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta). Elhangzott: Kisfaludy Sándor: Magyar forradalmi induló ( Thurzó Sándor József áirata vonósnégyesre), Kossovitz József: Lavotta szerelme és Szása Kovacsevics: Fantázia.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
Nagyvárad- Szombat délután az Ady Endre Középiskolában mutatták be a Festum Varadinum képes emlékkönyv 2011 című kiadványt, mely a tavalyi rendezvénysorozatról tartalmaz beszámolókat és képeket.
A XXI. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében zajlott könyvbemutatón megjelenteket Biró Rozália, a Varadinum Kulturális Alaíptvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. Az idei eseményfűzér mottóját idézte („Boldog Várad, ávé, híre/ Növekedjék dicsőséged,/ Visszhangozzák századok…”) mivel meglátásában napjainkban ugyanaz a sóhaj és óhaj „sűrűsödik a lelkünkben”, mint annak a hajdani szerzőnek a szívében, aki 1192 körül megírta a Szent Lászlóról szóló himnuszt. Megjegyezte: talán egyetlen rendezvény sem annyira a váradi magyar közösségé, mint a Festum Varadinum. A miénknek érezzük, s természetes, hogy évről-évre más egy kicsit, hiszen mi magunk is változunk, módosulnak az elvárásaink önmagunk és mások irányába. A könyv megjelenése pedig arra ad lehetőséget, hogy felidézzük az egykori történéseket, maradandóvá tegyük az ünnepi pillanatokat, újra felelevenítsük közösségi együttlétünk egy-egy mozzanatát. Az RMDSZ-es vezető arra is felhívta a figyelmet: ahogy telnek az évek, egyre inkább arra összpontosítanak anélkül, hogy bárkit kizárnának is ünneplésből, hogy inkább a helyi civil szervezeteknek, művészeknek, egyházi személyiségeknek biztosítsanak teret és megnyilvánulási keretet.
Hozzászólások
Az alpolgármesternő külön köszöntet mondott Molnár Judit magyartanárnőnek a kötet lektorálásáért, majd arra kérte a jelenlevőket: szóljanak hozzá, mondják el elképzeléseiket a Festum jövőjével kapcsolában. Molnár Judit azon véleményének adott hangot: a várossal egész évben törödni kellene, ezért ki kéne iktatni a kampányszerű törödést. Ugyanakkor kiemelte az alulról jövő kezdeményezések fontosságát, megjegyezte, hogy az utcanév-elnevezésekkor el kéne dönteni, hogy mi legyen a mérce, és azt javasolta: kérdőíves felmérés alapján kutassák, hogy milyen témák érdekelnék a váradi magyarságot a Festum Varadinumok alkalmából. Varga Gábor gratulált azoknak, akik továbbviszik a Festum Varadinum szellemiségét, Pintér István pedig egyaránt fontosnak nevezte a rendezvénysorozatról megjelent első és legutóbbi kötetet is.
Zenei momentumok
A rendezvényen közreműködött a Varadinum B vonósnégyes (Tokaji Ágnes, Costin Éva, Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta). Elhangzott: Kisfaludy Sándor: Magyar forradalmi induló ( Thurzó Sándor József áirata vonósnégyesre), Kossovitz József: Lavotta szerelme és Szása Kovacsevics: Fantázia.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2012. május 7.
Politikai vitát szült Nyirő József újratemetése
Nyirő József hamvainak politikamentes újratemetését kéri a magyar Országgyűlés elnökétől Bunta Levente. Székelyudvarhely polgármestere a Kövér Lászlóhoz címzett levélben közölte, hogy álláspontja szerint az emigrációban elhunyt erdélyi író hamvait a magyar állam segítségével, de a székelyek szervezésében, „politikamentesen” kellene újratemetni. Bunta Levente levelében az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlés hivatalának pénteki közleményére válaszolt.
Ebben a hivatal közölte: a polgármester nem támogatta a Márton Áron térre május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, melyet az újratemetés helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
A júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeként újabb polgármesteri mandátumért induló Bunta „zavart keltőnek” találta a Kövér László országgyűlési elnök nevében eljáró Fráter Olivér székelyudvarhelyi tevékenységét. Szerinte Fráter Olivér Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének a politikai érdekeit és nézeteit képviseli. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez megkérdőjelezi, vajon „méltón tudják-e teljesíteni Nyirő végakaratát”, és az eljárás kapcsán a „kegyeletsértés veszélyét” említette.
Nem lesz szükség engedélyre
Mint arról beszámoltunk, a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség a közelmúltban kérte Nyirő József sírjának feltárását, ezt követte az író hamvainak Budapestre szállítása. Bunta Levente levelében kifejtette, teljes mértékben támogatja és üdvözli a magyar Országgyűlés elhatározását, amellyel teljesítik az író végakaratát, hogy hamvait hazahozzák. Ugyanakkor úgy vélte, hogy mindez „nem jelentheti különféle pártok politikai, választási kampányának programját”.
A polgármester azzal a kéréssel fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy őrizzék meg az esemény politikamentességét. „Kérjük, tartsák tiszteletben azt, hogy Nyirő József a székelyeké, a Székelyföldé. A Székelyföld pedig a mienk, székelyeké!” – fogalmazott levelében Bunta. Az Országgyűlés hivatala ugyanakkor kifejtette, noha az elöljáró nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterület-használati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt, „oly módon, hogy engedélyköteles közterület-használatra nem lesz szükség”.
Fráter Olivér, a magyar Országgyűlés hivatalának képviselője, Nyirő József újratemetésének koordinátora és Bunta Levente pénteken tárgyalt az író hamvainak újratemetése ügyében, de a találkozó eredménytelennek bizonyult. Fráter a Magyar Polgári Párt székhelyén tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, sajnálattal vették tudomásul, hogy bár a polgármester korábban biztosította a rendezvény támogatásáról, a Székelyudvarhelyért Alapítvány kérésére nem adta meg az engedélyt a közterület használatára.
„Nyirő József újratemetése kapcsán valamennyi érintett romániai polgármesteri hivatal és polgármester részéről kifogástalan, gyors és minden tekintetben konstruktív hozzáállást tapasztaltunk, beleértve az Arad megyei Lippa község román nemzetiségű polgármesterét is” – fejtette ki a megbízott főszervező.
„Nyirő a székelyeké!”
Bunta Levente ezzel szemben kifejtette, a továbbiakban is támogatják a rendezvényt, azonban szerinte a szervezők nem vettek figyelembe néhány dolgot. „Nehezteltük, hogy kampányidőszakban szervezik meg ezt a szertartást, ráadásul egy olyan civil szervezettel együttműködve, melynek a hitelessége kérdéses. Nem vagyunk mi köpönyegforgatók, még azt sem tettük szóvá, hogy az író rokonai beleegyeztek, vagy sem az újrahantolásba. Mi a szabályokat betartottuk, és előre jeleztük, hogy a Patkóban elkezdődhetnek a városszépítő munkálatok – lehet, hogy felszedik a kockaköveket.
A pünkösdi ünnepség során tapasztalható forgalmas közlekedés miatt inkább a Szent Miklós-plébánia előtti téren rendezzék meg a búcsúünnepséget” – nyilatkozta Bunta. Hozzátette, a városvezetés azt javasolta, hogy a magyarországi szervezők a Székelyföld határánál adják át a hamvakat egy székely küldöttségnek, és a továbbiakban ez bonyolítsa le a szertartást. Nyirő József hamvai pünkösd vasárnapján a Boldogasszony-zarándokvonattal érkeznek Csíkszeredába. A szerelvény Romániába beérve megáll az Arad megyei Máriaradna településen, majd Gyergyószentmiklóson is állomásozik, Csíkszeredában pedig várja a díszkíséret, ahonnan Székelyudvarhelyre viszik a maradványokat.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Turténettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Krónika (Kolozsvár)
Nyirő József hamvainak politikamentes újratemetését kéri a magyar Országgyűlés elnökétől Bunta Levente. Székelyudvarhely polgármestere a Kövér Lászlóhoz címzett levélben közölte, hogy álláspontja szerint az emigrációban elhunyt erdélyi író hamvait a magyar állam segítségével, de a székelyek szervezésében, „politikamentesen” kellene újratemetni. Bunta Levente levelében az újratemetést kezdeményező magyar Országgyűlés hivatalának pénteki közleményére válaszolt.
Ebben a hivatal közölte: a polgármester nem támogatta a Márton Áron térre május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, melyet az újratemetés helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
A júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjeként újabb polgármesteri mandátumért induló Bunta „zavart keltőnek” találta a Kövér László országgyűlési elnök nevében eljáró Fráter Olivér székelyudvarhelyi tevékenységét. Szerinte Fráter Olivér Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének a politikai érdekeit és nézeteit képviseli. Annak a nézetnek adott hangot, hogy ez megkérdőjelezi, vajon „méltón tudják-e teljesíteni Nyirő végakaratát”, és az eljárás kapcsán a „kegyeletsértés veszélyét” említette.
Nem lesz szükség engedélyre
Mint arról beszámoltunk, a magyar Országgyűlés kezdeményezésére a madridi magyar nagykövetség a közelmúltban kérte Nyirő József sírjának feltárását, ezt követte az író hamvainak Budapestre szállítása. Bunta Levente levelében kifejtette, teljes mértékben támogatja és üdvözli a magyar Országgyűlés elhatározását, amellyel teljesítik az író végakaratát, hogy hamvait hazahozzák. Ugyanakkor úgy vélte, hogy mindez „nem jelentheti különféle pártok politikai, választási kampányának programját”.
A polgármester azzal a kéréssel fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy őrizzék meg az esemény politikamentességét. „Kérjük, tartsák tiszteletben azt, hogy Nyirő József a székelyeké, a Székelyföldé. A Székelyföld pedig a mienk, székelyeké!” – fogalmazott levelében Bunta. Az Országgyűlés hivatala ugyanakkor kifejtette, noha az elöljáró nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterület-használati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt, „oly módon, hogy engedélyköteles közterület-használatra nem lesz szükség”.
Fráter Olivér, a magyar Országgyűlés hivatalának képviselője, Nyirő József újratemetésének koordinátora és Bunta Levente pénteken tárgyalt az író hamvainak újratemetése ügyében, de a találkozó eredménytelennek bizonyult. Fráter a Magyar Polgári Párt székhelyén tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, sajnálattal vették tudomásul, hogy bár a polgármester korábban biztosította a rendezvény támogatásáról, a Székelyudvarhelyért Alapítvány kérésére nem adta meg az engedélyt a közterület használatára.
„Nyirő József újratemetése kapcsán valamennyi érintett romániai polgármesteri hivatal és polgármester részéről kifogástalan, gyors és minden tekintetben konstruktív hozzáállást tapasztaltunk, beleértve az Arad megyei Lippa község román nemzetiségű polgármesterét is” – fejtette ki a megbízott főszervező.
„Nyirő a székelyeké!”
Bunta Levente ezzel szemben kifejtette, a továbbiakban is támogatják a rendezvényt, azonban szerinte a szervezők nem vettek figyelembe néhány dolgot. „Nehezteltük, hogy kampányidőszakban szervezik meg ezt a szertartást, ráadásul egy olyan civil szervezettel együttműködve, melynek a hitelessége kérdéses. Nem vagyunk mi köpönyegforgatók, még azt sem tettük szóvá, hogy az író rokonai beleegyeztek, vagy sem az újrahantolásba. Mi a szabályokat betartottuk, és előre jeleztük, hogy a Patkóban elkezdődhetnek a városszépítő munkálatok – lehet, hogy felszedik a kockaköveket.
A pünkösdi ünnepség során tapasztalható forgalmas közlekedés miatt inkább a Szent Miklós-plébánia előtti téren rendezzék meg a búcsúünnepséget” – nyilatkozta Bunta. Hozzátette, a városvezetés azt javasolta, hogy a magyarországi szervezők a Székelyföld határánál adják át a hamvakat egy székely küldöttségnek, és a továbbiakban ez bonyolítsa le a szertartást. Nyirő József hamvai pünkösd vasárnapján a Boldogasszony-zarándokvonattal érkeznek Csíkszeredába. A szerelvény Romániába beérve megáll az Arad megyei Máriaradna településen, majd Gyergyószentmiklóson is állomásozik, Csíkszeredában pedig várja a díszkíséret, ahonnan Székelyudvarhelyre viszik a maradványokat.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Turténettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 8.
MTA-díj erdélyi tudósoknak
Hét, Magyarország határain kívül élő magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a díjat Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
Az MTA tegnap kezdte meg 183., rendes közgyűlését, ebből az alkalomból az Arany János-elismeréseken kívül az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet is átadták.
Az Arany János-életműdíjjal Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntették ki a Románia területén fellelhető gyógynövényállomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza-kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért. Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát, valamint Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezen túl kiterjedt tudományszervezői és tudomány-népszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombor fiatal kolozsvári tudóst, akinek „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban. Szintén Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez és a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez, valamint Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott emeritus professzora, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás. Ugyancsak Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát.
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta a bauxit kutatásához kötődő munkásságáért. Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.
A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett mecenatúrájáért. Új Magyar Szó (Bukarest)
Hét, Magyarország határain kívül élő magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a díjat Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
Az MTA tegnap kezdte meg 183., rendes közgyűlését, ebből az alkalomból az Arany János-elismeréseken kívül az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet is átadták.
Az Arany János-életműdíjjal Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntették ki a Románia területén fellelhető gyógynövényállomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza-kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért. Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát, valamint Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezen túl kiterjedt tudományszervezői és tudomány-népszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombor fiatal kolozsvári tudóst, akinek „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban. Szintén Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez és a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez, valamint Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott emeritus professzora, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás. Ugyancsak Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát.
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta a bauxit kutatásához kötődő munkásságáért. Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.
A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett mecenatúrájáért. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 8.
Félidőben a kormány – Répás: Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
Gyökeres fordulat történt az elmúlt két évben a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság érdekeinek figyelembevétele áthatja az egész kormányzati munkát - mondta Répás Zsuzsanna a kabinet kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban. A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat. Reményének adott hangot, hogy az őszi romániai választásokra sikerül a magyar erők összefogását megteremteni, a felvidéki magyarság esetében ugyanakkor a status quo megőrzését nem tartják kielégítőnek.
Répás Zsuzsanna azt mondta, nagyon fontos, hogy az állampolgársági törvényt szinte minden szomszédos állam teljes természetességgel fogadta, problémát csak Szlovákia támasztott. Ennek - mint hozzátette - az előző Fico-kabinet idejére visszanyúló politikai okai vannak, amikor egy szélsőséges soviniszta párt is tagja volt a szlovák koalíciónak ezért megromlott a viszony a két ország között. Azóta több előrelépés történt, és egyértelműek a jelek arra, hogy az új kabinet nem ott akarja folytatni, ahol első hivatali idejében abbahagyta. Folyamatos a párbeszéd - mondta.
Szerinte ugyanakkor egyelőre nincs meg az a rugalmasság az állampolgárság ügyében a szlovák félben, amelyet szeretnének, de reményének adott hangot, hogy erről is megkezdődnek az egyeztetések, és eredményeket lehet elérni. A szlovák kormányfő azon kijelentéséről, hogy a status quo megtartása a cél a kisebbségpolitikában, azt mondta: Magyarországnak ez nem megnyugtató és nem kielégítő. A kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi poszt megszüntetése pedig egyértelműen visszalépés.
Hozzátette: a felvidéki magyarság több olyan problémával, hátránnyal küzd, amelyeknél a status quo megőrzése nem elegendő, előrelépésre van szükség. Szólt arról is: a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat, a kormányzat megítélése szerint egy vegyes párt az adott nemzeti közösség hosszú távú megmaradását nem szolgálja. A Magyar Koalíció Pártjának márciusi választási eredményéről azt mondta: a párt - bár nem sikerült visszajutnia a parlamentbe - nem szerepelt rosszul, megőrizte korábbi eredményét, e szerint van határozott választói igény arra a politikára, amelyet képvisel. Utalva a Selye János Egyetem esetleges főiskolává való átminősítésére, reményének adott hangot: az intézmény meg tudja őrizni jelenlegi státusát. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan egyetem, amely kizárólag a magyar nyelvű oktatásnak szenteli tevékenységét, és mint mondta, bízik abban, hogy a minősítés kizárólag szakmai alapon történik majd.
A közelgő romániai választásokról azt mondta: az önkormányzati választásokon kipróbálhatja minden párt az erejét, de azt sajnálják, hogy a magyarság szempontjából fontos helyeken nem jött létre az összefogás (például Marosvásárhelyen). Szórványban több helyen látható az összefogás, és mint mondta, az őszi parlamenti választásokra az más területeken is kialakulhat. Az a cél, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a bukaresti törvényhozásban - hangsúlyozta. A csángó oktatási programot mindenképpen meg kell őrizni, az elmúlt 3 hónap megnyugvást hozott az elszámolások körüli anomáliák után, s úgy döntöttek, meghosszabbítják a szerződést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel augusztus végéig, biztosítva a működtetéshez szükséges további 30 millió forintot.
Kárpátalja vonatkozásában azt mondta: sajnálattal értesültek a döntésről, hogy nem lesz olyan választókörzet, ahol többséget alkotnának a magyarok. A kormány ennek ellenére reméli, hogy a magyarság megfelelő politikai képviselete biztosítva lesz.
Az elmúlt két évet összegezve kiemelte: a nemzetpolitika a kormányváltás előtt gyakorlatilag nem volt látható, "egy eldugott kis főosztály" foglalkozott a területtel. Mára az államigazgatás szervezetén belül nagyon fontos helyet foglal el, és valóban áthatja a kormányzati gondolkodást, figyelembe véve a külhoni magyarság érdekeit. Ezt szolgálja a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amelynek fő célja, hogy összehangolja a kormányzaton belül a nemzetpolitikával kapcsolatos cselekvési területeket. Felidézte, hogy még a kormány megalakulása előtt elfogadták az állampolgársági törvény módosítását, és a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az új alaptörvény is sokkal határozottabban rögzíti a felelősségviselést a külhoni magyarságért. Hat év után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek már két plenáris ülése volt, folyamatosan üléseznek a szakbizottságok, létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítás, mára több mint 250 ezer kérelem érkezett, és mintegy 157 ezren már letették az állampolgársági esküt is - sorolta.
Szeretnének minden magyart személyesen is megszólítani, éljen bárhol a világon. Ezt szolgálja a Nemzeti Regiszter, amelyre bárki feliratkozhat. Új támogatáspolitikát alakítottak ki, amely összegzése szerint beváltotta az előzetes reményeket. A programok közül szólt még a külhoni magyar területekre szervezendő osztálykirándulásokról és a külhoni magyar óvodák évéről. Kiemelte a nemzetpolitikai stratégia megalkotását - ilyen dokumentum az elmúlt 22 évben nem született. Utalt a legfőbb célokra, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és megerősítsék a magyar intézményeket. A közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat, amelybe bevonnák a külhoni civil szervezeteket, és várhatóan lesz egy budapesti központ, amely folyamatos monitoring tevékenységet végez, és továbbképzéseket nyújt. Közölte: idén 13 milliárd forint áll rendelkezésre nemzetpolitikai célokra, de remélik, a gazdasági helyzet javulásával a források is bővülnek majd. MTI
Gyökeres fordulat történt az elmúlt két évben a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság érdekeinek figyelembevétele áthatja az egész kormányzati munkát - mondta Répás Zsuzsanna a kabinet kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban. A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat. Reményének adott hangot, hogy az őszi romániai választásokra sikerül a magyar erők összefogását megteremteni, a felvidéki magyarság esetében ugyanakkor a status quo megőrzését nem tartják kielégítőnek.
Répás Zsuzsanna azt mondta, nagyon fontos, hogy az állampolgársági törvényt szinte minden szomszédos állam teljes természetességgel fogadta, problémát csak Szlovákia támasztott. Ennek - mint hozzátette - az előző Fico-kabinet idejére visszanyúló politikai okai vannak, amikor egy szélsőséges soviniszta párt is tagja volt a szlovák koalíciónak ezért megromlott a viszony a két ország között. Azóta több előrelépés történt, és egyértelműek a jelek arra, hogy az új kabinet nem ott akarja folytatni, ahol első hivatali idejében abbahagyta. Folyamatos a párbeszéd - mondta.
Szerinte ugyanakkor egyelőre nincs meg az a rugalmasság az állampolgárság ügyében a szlovák félben, amelyet szeretnének, de reményének adott hangot, hogy erről is megkezdődnek az egyeztetések, és eredményeket lehet elérni. A szlovák kormányfő azon kijelentéséről, hogy a status quo megtartása a cél a kisebbségpolitikában, azt mondta: Magyarországnak ez nem megnyugtató és nem kielégítő. A kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi poszt megszüntetése pedig egyértelműen visszalépés.
Hozzátette: a felvidéki magyarság több olyan problémával, hátránnyal küzd, amelyeknél a status quo megőrzése nem elegendő, előrelépésre van szükség. Szólt arról is: a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat, a kormányzat megítélése szerint egy vegyes párt az adott nemzeti közösség hosszú távú megmaradását nem szolgálja. A Magyar Koalíció Pártjának márciusi választási eredményéről azt mondta: a párt - bár nem sikerült visszajutnia a parlamentbe - nem szerepelt rosszul, megőrizte korábbi eredményét, e szerint van határozott választói igény arra a politikára, amelyet képvisel. Utalva a Selye János Egyetem esetleges főiskolává való átminősítésére, reményének adott hangot: az intézmény meg tudja őrizni jelenlegi státusát. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan egyetem, amely kizárólag a magyar nyelvű oktatásnak szenteli tevékenységét, és mint mondta, bízik abban, hogy a minősítés kizárólag szakmai alapon történik majd.
A közelgő romániai választásokról azt mondta: az önkormányzati választásokon kipróbálhatja minden párt az erejét, de azt sajnálják, hogy a magyarság szempontjából fontos helyeken nem jött létre az összefogás (például Marosvásárhelyen). Szórványban több helyen látható az összefogás, és mint mondta, az őszi parlamenti választásokra az más területeken is kialakulhat. Az a cél, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a bukaresti törvényhozásban - hangsúlyozta. A csángó oktatási programot mindenképpen meg kell őrizni, az elmúlt 3 hónap megnyugvást hozott az elszámolások körüli anomáliák után, s úgy döntöttek, meghosszabbítják a szerződést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel augusztus végéig, biztosítva a működtetéshez szükséges további 30 millió forintot.
Kárpátalja vonatkozásában azt mondta: sajnálattal értesültek a döntésről, hogy nem lesz olyan választókörzet, ahol többséget alkotnának a magyarok. A kormány ennek ellenére reméli, hogy a magyarság megfelelő politikai képviselete biztosítva lesz.
Az elmúlt két évet összegezve kiemelte: a nemzetpolitika a kormányváltás előtt gyakorlatilag nem volt látható, "egy eldugott kis főosztály" foglalkozott a területtel. Mára az államigazgatás szervezetén belül nagyon fontos helyet foglal el, és valóban áthatja a kormányzati gondolkodást, figyelembe véve a külhoni magyarság érdekeit. Ezt szolgálja a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amelynek fő célja, hogy összehangolja a kormányzaton belül a nemzetpolitikával kapcsolatos cselekvési területeket. Felidézte, hogy még a kormány megalakulása előtt elfogadták az állampolgársági törvény módosítását, és a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az új alaptörvény is sokkal határozottabban rögzíti a felelősségviselést a külhoni magyarságért. Hat év után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek már két plenáris ülése volt, folyamatosan üléseznek a szakbizottságok, létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítás, mára több mint 250 ezer kérelem érkezett, és mintegy 157 ezren már letették az állampolgársági esküt is - sorolta.
Szeretnének minden magyart személyesen is megszólítani, éljen bárhol a világon. Ezt szolgálja a Nemzeti Regiszter, amelyre bárki feliratkozhat. Új támogatáspolitikát alakítottak ki, amely összegzése szerint beváltotta az előzetes reményeket. A programok közül szólt még a külhoni magyar területekre szervezendő osztálykirándulásokról és a külhoni magyar óvodák évéről. Kiemelte a nemzetpolitikai stratégia megalkotását - ilyen dokumentum az elmúlt 22 évben nem született. Utalt a legfőbb célokra, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és megerősítsék a magyar intézményeket. A közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat, amelybe bevonnák a külhoni civil szervezeteket, és várhatóan lesz egy budapesti központ, amely folyamatos monitoring tevékenységet végez, és továbbképzéseket nyújt. Közölte: idén 13 milliárd forint áll rendelkezésre nemzetpolitikai célokra, de remélik, a gazdasági helyzet javulásával a források is bővülnek majd. MTI
2012. május 9.
Kedvezőtlenül módosították a választási törvényt
Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. Az RMDSZ a módosítás elutasítását kérte, ez a rendszer ugyanis jelentősen csökkentheti a romániai magyarság politikai súlyát.
A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei kezdeményezték. Az indítványt 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, és 17-en tartózkodtak. A most megszavazott új rendszert már a novemberi parlamenti választásokon alkalmazhatják, így az a jelölt juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze, és megszűnik a töredékszavazatok visszaosztása. A jelölteknek nem kell már megszerezniük a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, így a törvényhozókat is ugyanúgy választanák meg, mint a polgármestereket és a megyei tanácselnököket, vagyis egy fordulóban.
Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte, hiszen az arányos rendszer megszüntetésével csökkenhet a romániai magyarság parlamenti képviselete. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell még. Markó Béla RMDSZ-szenátor a szenátusi vitában kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben.
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette, hogy pártja törvényhozói tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint is alkotmányellenes a jogszabály, egyrészt a Rădulescu által említett ok miatt, másrészt azért, mert az Alkotmánybíróság korábban hozott egy olyan döntést, miszerint tizenkét hónappal a választások előtt nem lehet lényegesen módosítani a választási rendszert. Rámutatott: az új rendszer még akkor sem szavatol arányos képviseletet a magyarságnak, ha a magyar pártok között létrejön őszig az összefogás. Hozzátette: abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzni a PDL törvényhozóit, hogy együtt forduljanak keresettel az alkotmánybírósághoz abban az esetben, ha az alsóház is megszavazza majd a törvényt.
A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az USL által javasolt választási rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavaztok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez a párt nem kerülhet be a parlamentbe. A törvénytervezet ugyanis nem módosította a korábbi választási törvény parlamenti küszöbre vonatkozó részét, így továbbra is hatályban van az 5 százalékos normális küszöb, valamint az alternatív küszöb, amely lehetővé teszi egy pártnak a parlamentbe jutását akkor is, ha nem érte el országosan az 5 százalékot, de megszerzett hat képviselői és három szenátori mandátumot.
Victor Ponta a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami - mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent.
Szabadság (Kolozsvár)
Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. Az RMDSZ a módosítás elutasítását kérte, ez a rendszer ugyanis jelentősen csökkentheti a romániai magyarság politikai súlyát.
A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei kezdeményezték. Az indítványt 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, és 17-en tartózkodtak. A most megszavazott új rendszert már a novemberi parlamenti választásokon alkalmazhatják, így az a jelölt juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze, és megszűnik a töredékszavazatok visszaosztása. A jelölteknek nem kell már megszerezniük a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, így a törvényhozókat is ugyanúgy választanák meg, mint a polgármestereket és a megyei tanácselnököket, vagyis egy fordulóban.
Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte, hiszen az arányos rendszer megszüntetésével csökkenhet a romániai magyarság parlamenti képviselete. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell még. Markó Béla RMDSZ-szenátor a szenátusi vitában kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben.
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette, hogy pártja törvényhozói tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint is alkotmányellenes a jogszabály, egyrészt a Rădulescu által említett ok miatt, másrészt azért, mert az Alkotmánybíróság korábban hozott egy olyan döntést, miszerint tizenkét hónappal a választások előtt nem lehet lényegesen módosítani a választási rendszert. Rámutatott: az új rendszer még akkor sem szavatol arányos képviseletet a magyarságnak, ha a magyar pártok között létrejön őszig az összefogás. Hozzátette: abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzni a PDL törvényhozóit, hogy együtt forduljanak keresettel az alkotmánybírósághoz abban az esetben, ha az alsóház is megszavazza majd a törvényt.
A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az USL által javasolt választási rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavaztok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez a párt nem kerülhet be a parlamentbe. A törvénytervezet ugyanis nem módosította a korábbi választási törvény parlamenti küszöbre vonatkozó részét, így továbbra is hatályban van az 5 százalékos normális küszöb, valamint az alternatív küszöb, amely lehetővé teszi egy pártnak a parlamentbe jutását akkor is, ha nem érte el országosan az 5 százalékot, de megszerzett hat képviselői és három szenátori mandátumot.
Victor Ponta a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami - mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 9.
Menni vagy maradni?
Nehéz a fiatalokat megmozgatni...
Menni vagy maradni? A haza fogalma címmel szerveztek vitafórumot a XVIII. Bánsági Magyar Napok keretében a Temesváron élő, illetve itt tanuló magyar fiatalok részére hétfőn este a Kafka kávézóban.
Az esemény szervezője-moderátora, Dukász Magor arra a következtetésre jutott, hogy nehéz a fiatalokat megmozgatni, mert a Temesváron működő diákszervezetek és ifjúsági civilszervezetek képviselői különböző ürügyekkel az utolsó pillanatban lemondták a vitafórumon való részvételt. A vitafórumból végül kötetlen beszélgetés lett, fiatal és kevésbé fiatal résztvevőkkel, közöttük volt Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök is.
A címben feltett kérdésre végül minden sajátos esetben az élet adja meg a választ, de a beszélgetés során kiderült: a magyar fiatalok számára nem az ígéret földje Temesvár/Románia. A temesvári helyzetet a magyar jelenlét szempontjából elemezve többen kifogásolták egy erős magyar közösség és főleg az utánpótlás hiányát. A magyar fiatalok úgy látják, hogy kortársaik nem szerveződnek nemzeti alapon, kevés a fiatalokat is érdeklő magyar esemény/élmény, nem kielégítő a magyarság kulturális jelenléte és a helyzet folyamatosan romlik. A temesvári gazdasági lehetőségek nem jelentenek elég erős érvet ahhoz, hogy a magyar fiatalok nagy számban Temesvárra költözzenek, vagy legalább az itt élők helyben maradjanak. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a magyar kultúrához való tartozás, a magyar nyelv ismerete sok fiatal számára már nem jelent értéket, ezért könnyen feladják magyarságukat. A döntő érv azonban a kivándorláshoz/elvándorláshoz az, hogy a magyar fiatalok nem érzik jól magukat Temesváron/Romániában. Nyugati Jelen (Arad)
Nehéz a fiatalokat megmozgatni...
Menni vagy maradni? A haza fogalma címmel szerveztek vitafórumot a XVIII. Bánsági Magyar Napok keretében a Temesváron élő, illetve itt tanuló magyar fiatalok részére hétfőn este a Kafka kávézóban.
Az esemény szervezője-moderátora, Dukász Magor arra a következtetésre jutott, hogy nehéz a fiatalokat megmozgatni, mert a Temesváron működő diákszervezetek és ifjúsági civilszervezetek képviselői különböző ürügyekkel az utolsó pillanatban lemondták a vitafórumon való részvételt. A vitafórumból végül kötetlen beszélgetés lett, fiatal és kevésbé fiatal résztvevőkkel, közöttük volt Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök is.
A címben feltett kérdésre végül minden sajátos esetben az élet adja meg a választ, de a beszélgetés során kiderült: a magyar fiatalok számára nem az ígéret földje Temesvár/Románia. A temesvári helyzetet a magyar jelenlét szempontjából elemezve többen kifogásolták egy erős magyar közösség és főleg az utánpótlás hiányát. A magyar fiatalok úgy látják, hogy kortársaik nem szerveződnek nemzeti alapon, kevés a fiatalokat is érdeklő magyar esemény/élmény, nem kielégítő a magyarság kulturális jelenléte és a helyzet folyamatosan romlik. A temesvári gazdasági lehetőségek nem jelentenek elég erős érvet ahhoz, hogy a magyar fiatalok nagy számban Temesvárra költözzenek, vagy legalább az itt élők helyben maradjanak. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a magyar kultúrához való tartozás, a magyar nyelv ismerete sok fiatal számára már nem jelent értéket, ezért könnyen feladják magyarságukat. A döntő érv azonban a kivándorláshoz/elvándorláshoz az, hogy a magyar fiatalok nem érzik jól magukat Temesváron/Romániában. Nyugati Jelen (Arad)
2012. május 9.
Jegyzetek Bukarestről és a bukaresti magyarság fáradhatatlan krónikásáról
Bántó István: Magyar közművelődés a román fővárosban. (Polis, 2012.)
„Bukarestben megfújják a trombitát.
Minden anya hazavárja a fiát.
De hibába várja haza az édes fiát.
Bukarestben lesz az örökös hazád.”
(Nem tudom, hányan ismerik ezt az Erdély-szerte hajdan nagy bánattal énekelt katonanótát. Hadd induljunk el ennek dallamával, kesergésének emlékével Bukarest felé.)
Bukarest – félúton és örökös félkészen
Bécs és Isztambul között, szinte félúton, van egy város. Amúgy főváros, világváros lenne, de valami mintha nem lenne rendben vele. Európából nézve balkáni, a Balkánból nézve európai, de sehol sincs otthon igazán. Ha ránézünk egy mai országtérképre, valahogy ott sincs a helyén. Vagy nem oda tervezték, vagy az utána hozzákanyarított egyesültfejedelem Kifliország, majd ennek a „nagy-rombuszhal” alakú nagyországnak, szaknevén „psetta maxima”-nak, Nagyromániának is szélére sikerült.
Folyója nincs − a kicsinyke, fárad és szennyes Dâmboviţa aligha nevezhető annak. Európa valamennyi jelentős fővárosa szomjasan kereste az éltető vízpartokat: Bukaresttől a Duna is hetven km-re van, de ő nem szomjúhozik, Bukarest ebben is más.
Manele illatú, fáradt, hangos-zajos, poros, szomorú dojnásan kesergő, románcosan nosztalgiázó, de mégis életvidám. Ügyeskedően, smekeresen sikeres. Barna, fekete szemű, kis termetű, hadari-gyorsbeszédű, felkapott mondatvégű, már-már visítósan beszélő nép lakja. Asszonyaik terebélyes, nagyszájú, bagóhangú kukoánák, mintha valamennyien sikeres utcai kofák lennének; magabiztosak és kapitányok, mint akiknek van mire: itt ezen a tájon mindenkit ők szültek, mindent ők vezetnek, ők teremtettek.
Mintha-mintha nem is földi lények lennének, hanem Európát megviccelni az űrből pottyantotta volna le ide őket a Fennvaló.
Bukarest. A város neve amúgy örömet, boldogságot, talán „boldogasszony”-falvát jelentene. Vagy egy Bukur nevű, víg kedélyű pásztor nevét sejteti, aki itt, a nagy alföldi pusztaságban szúrta le botját, kijelölve családja, nemzetsége eljövendő szálláshelyét. Hogy neki ez mennyire sikerült azt nem tudjuk, az utódoknak, a több mint kétmilliónak mára egészen eredményesen. Bukarestnek a naggyá álmodott országban sincs névrokona, illetve Erdélyben Brád mellett egy kis román havasi falu viseli a Bukuresd nevet. Azt is először Bokorfalvának említik 1445-ben az oklevelek. Neve is vidámkodóan bolondos tehát, mintegy jelezve, hogy semmit nem érdemes túlságosan komolyan-tragikusan venni: a dolgok egy kis ügyeskedéssel úgyis megoldódnak maguktól.
Bukarest építészetileg is zűrzavaros, hatalmas szétfolyó egyveleg. A régi alföldi román házsoros városképet, utcaképeket, meg - meg törik a bizáncias ottomán-fanarióta, beugrós szerkezetű házak kígyóvonalai, a bojári épületek formás alakzatai, a francia építészet nagy sugárútjai, a máhálá-ként emlegetett peremkörzetek, a szocialista építészet kockatervezésű lakótelepei, a Diktátor grandomán felvonulási tereinek és római félisteneknek tervezett szörnyei és végül a modern üzletházak és az újgazdag építészet elszabadult pokla.
Ez Bukarest, a soha be nem fejezhető, a sokszorosan darabokra szaggatatott ezernyi arcú város.
Bukarest, az ország szélén a közepe
Bukarest ennek az összefércelt országnak egészen a szélén lett az ország közepe. Mesterségesen, mint ahogyan mesterséges maga az egész ország. Talán a bukaresti abszurditások nagy része is innen ered: önemelgető, lábujjhegyes akarnokságból. Ez a város egy kicsit az ország szedett-vedett egészének paródiája, gnómja is. Egy már-már megapolisz az ország szélén, a legalacsonyabb pontján elhiszi, elhiteti magával, elhitették vele a politikusok, hogy övéi a hegyek, hogy beleláthat, onnan belakhat és igazságokat osztogathat a hegyek mögött, a hegyek tetején is. Sőt, az országnak, a hatalomnak és dicsőségnek is egyedüli legfőbb birtokosa ő.
Bukarest a világunk mesterséges közepe. Ahonnan alig látszanak a szélek, a másfajta, a magasabbra fekvő, a hegyeken túli megörökölt ország. Bizony, az alföldről, alacsonyról nagyon nehéz a hegyek közé, a hegyek mögé belátni. Pedig be nagyon szeretnének! Nem lát át a hegyeken, és ezért marad számára az örökös kétely, gyanúskodás. Inkább azt hiszi, azt gondolja, („poate că”), hogy mi ezt gondoljuk, azt akarjuk („aşa se zice…)!” Még Dobrudzsa, a Delta környéke sokarcú nemzetiségei beleférnek a tengerre utazó úti élményeibe: az átutazó szemébe ötlenek a minaretek, a másfajta arc, hang, antropológia. De Uram bocsá'! Ki láthatja innen a Székelyföldet, a máramarosi ruszinokat, ruténeket, ki emlékszik a máramarosi falusi zsidóságra, vagy a szatmári, bánsági svábokra?!
A regáti már-már babonásan sem érti Erdélyt! Valami nem lehet rendben („ceva nu-i curat”), ezzel az Erdéllyel, ha az Úristen is mindig diszkriminálja! A Kárpátokon kívüli jámbor lelkével el-el gondolkodik azon: mi baja van vele s a Regáttal a Fennvalónak. Talán csak nem Erdély miatt van a Kárpátok kiflijén túl annyi Istenverése a románságon?: a széllel mindig őt vereti, több méteres nagy hótakaróval őt borítja, égszakadásos esővel őt áztatja, árvízzel őket megsodorja. Nem szép dolog, hogy az Úr még a földrengéseknél sem veszi elő a térképet, hogy a megrázkódtatásokkal tiszteletbe tartsa az egységes nemzetállamot.
„Illik” lenézni Bukarestet?
De Erdély felől nézve Bukarest fele is más a világ… Ne feledjük azt sem, hogy a hegyek közül könnyű, majdnem „kötelező lett” az alföldet lenézni. Divat megszólni, leszólni Bukarestet, az onnan haza-, a Kárpátokon átszolgáló, olykor már botló nyelvű magyarságot. Illik fintorogni nevük hallatán, képeket vágni: az igazi magyar és magyar intézmény nem lehet regáti! Szokás nem túl szalonképes jelzőkkel illetni, pofákat vágni, háta megett összesugdosódni. Illik, illene is szégyellnie magát minden bukarestinek, szabadkoznia vagy bűnösen hallgatnia, mentegetőznie: ő ugyan bukaresti magyar, de azért rendes ember lenne. Vagy hallgatnia a fanyalgást, látnia a legyintést: „jaa, ti vagytok azok a….”
Tallózó a Bántó István kötetének írásai között
Ebbe a kontinenskapuban álló rendhagyó világvárosba − félmilliónyi jövő-menő-maradó vándorszékely, vándorszilágysági munkás, egyetemi tanár, művész, orvos, szerkesztő, párt és kormányfunkcionárius kitaposott útján − érkezett 61 évvel ezelőtt, egyenesen az egyetem padjaiból, szilágysági útravalóval Bántó István. Kultúrmunkásnak, művelődésszervezőnek, majd a Tanügyi Újsághoz szerkesztőségi főtitkárnak, majd főszerkesztőnek, többször előre és visszafokozott kultúr-napszámosnak. Hogy az ő sorsa, a romániai magyar tanügy sorsa, a pedagógusok egyetlen magyar lapjának hányatott sorsa semmivel se legyen jobb.
Vajon tudta akkor Bántó István, hogy hová érkezik? Itt vált − üllő és kalapács közt − közösségi munkássá, a közösségi élet fontos szereplőjévé és írásaival bukaresti magyar dolgaink szorgos feljegyzőjévé, tudósítójává. Ezekből a bukaresti írásokból született ez a kötet is.: „Magyar művelődés a román fővárosban”.
A kötet ajánlását már a címzett pálya- és sorstárs, Lőrinczi László nemrég bekövetkezett halála is fájdalmasan időszerűvé teszi. Lehet-e nehezebb szórványsors, mint az övé: Bukarestet jó félévszázad után a szardiniai Cagliarival, Settimo San Pietroval felcserélni.
A kötet leghosszabb és legjobban dokumentált részét a nagyobb tanulmányok, a bukaresti magyar közművelődés másfélszáz évének szemlézése teszi ki. A magyar katolikus öntudatot ébresztő Szent István Király Egyesület történetének felidézését a református egyház szellemi műhelyeinek, a Koós Ferenc Kör múltjának idézése követi. Ezek után a 20. század első harmadának regáti egyesületi életét szemlézi. Meglepő, hogy ilyen gazdag és színes volt hajdanán Bukarest önszerveződő intézményeinek, szervezeteinek, egyesületeinek kínálata és hogy milyen fontos szerepet töltöttek be ezek a bukaresti magyarság fennmaradásában, túlélésében. Itt is bebizonyosodik, hogy a nagy kihívások, válsághelyzetek között a bukaresti magyarság legjelentősebb megtartó erői a cselekvő értelmiség és az önszerveződő intézményrendszerek voltak.
A múltba merítkezve, Bántó közművelődési visszaidézéseiből előtűnik, hogy bizony Bukarest is cipelte hátán a magyar-magyar belső vitákat, nézeteltéréseket, a kisközösségek pánikküzdelmeit, az egymásra újjal mutogatást. Ide is sikeresen kitelepítettük a nagy magyar konfliktusainkat. Minden küzdelmemben benne volt az elsőbbségért folytatott másfajta harc és arc, a könyöklő feljebb emelkedés lehetősége. A kor akkor is tele volt a ma is ismerős, két évszázados ujjal mutogatással: ki a román barát, ki a török, osztrák kollaboráns? Elragadott sokakat a Hatalom közelsége, az independentizmus, a rang, a cím, de a rendetlenség, pénzügyi és erkölcsi fegyelmezetlenség is. Nézzük csak meg Bántó István leltárkészítésében is a sok − joggal vagy jogtalanul − megvádolt egyletvezetőt, az elbocsátott lelkészeket, felmondással elküldött tanítókat.
És ezzel el is érkezett a Petőfi ház 1989 utáni új birtokbavételig, a reményteljes újrakezdés nem mindig vidámító felidézéséhez.
A következőkben hosszasan és alaposan elidőz a bukaresti magyar oktatás születésénél, hányatott sorsú történelménél, majd ez az út elvezet a jelenig.
Bántó István könyvének legterjedelmesebb részét az általa bejárt időszak, Bukarest-történelem talán legjelentősebb dokumentumának, az Egyházi Újság „egyháztársadalmi lap” újraolvasásának, szemlézésének szenteli. Nem győzhetjük eléggé csodálni ezt a kétheti lapot, és személyesen Nagy Sándor lelkész majdnem egyszemélyes munkáját, és kis csapata küzdelmének 13 éves történetét. Nagy Sándor e korszaknak, a bukaresti magyarság soraiban nem csak a legjelentősebb szervező, lelkigondozó személyiség, de olyan kiváló tollú közíró, publicista, szerkesztő is, akinek írásai messze kiemelkednek a kortárs magyar és protestáns közírás nagyjai közül. Nem csak veretesen, pontosan, világosan, tényszerűen fogalmaz, de hiányzik belőle a helyzethez, alkalomhoz nem illő pátosz, és soha nem téveszti össze a tényszerű rögzítést, hírközlést, az igehirdetéssel, jegyzettel vagy hírrel. Nem véletlen tehát, hogy 1940 – a bukaresti magyarság majdnem teljes elvándorlása – után Ravasz László zsinati püspök a nyugati emigráció megszervezésével bízza meg, amit regáti tapasztalatainak birtokában is a legnagyobb szakszerűséggel végez, haláláig.
A Nagy Sándor elemzéssorozatának mai olvasata azt is mutatja, hogy milyen hosszú az örök tények, igazságok sora, de milyen semmivé lesz egy sor évszázados jelenség, érték a történelem változásaiban. Ma már értetlenül olvashatjuk a cselédkérdést, a magyarság típusait. Egyetlen tollvonással törölte el az egészet a Bécsi-döntés, és a világháború után egy egészen más típusú magyarság születik itt: az ipari menekültek, a szocialista, a téeszemigráció, a bukaresti magyar szakmai, politikai elit.
Bántó Istvánnak a bukaresti nagyok emlékezete közötti tallózása ma is érdekes, izgalmas olvasmány. A „Vigyázók” fejezetben sorra idézi fel a regáti magyarság jeles személyiségeit. Hosszú a sor a „népoktatás szolgálatában álló” Koós Ferenc, „a szórványlelkekre gondot viselő” Nagy Sándor, a „regáti magyar balsorsot” megélő, a havaselvei magyarokat összegyűjtő pitești lelkész, Udvari András. Az emlékezésben tovább a „népművelés istápolója”, dr. Bakk Elek, később székelyudvarhelyi főorvos; az „igaz igék, talmi igazságok” költője, Szemlér Ferenc; „az irodalom napszámosa” Lőrinczi László kerülnek a figyelem reflektorfényébe.
Az „Olvasás közben” fejezetben fontos, Bukaresttel, a Regáttal kapcsolatos könyveket, írásokat tart a kezében és lapoz fel olvasói számára. Hencz Hilda román nyelven írta meg a „magyar Bukarest”-et. Rendhagyó mű ez is, és úgy tűnik, ennyire szabadon és nyíltan ezt csak neki lehetett megírnia. Nagyon ideje volna ennek magyarul is megjelennie. Bántó annyira figyelmes számvető, hogy nem felejti el felhívni a figyelmet egy fiatal bukaresti segédlelkész, Lázár Balázs lelkészképesítő dolgozatára sem, melyben egyházközsége jegyzőkönyveit feldolgozva, onnan adatolva, írja meg új tények figyelembe vételével egyháza történetét. Lőrinczi László versfordításainak ismertetése után Murvai László: „Körkép. A romániai magyar oktatásról 1990-2007” című könyve is Bukarestben született szomorú kép az oktatás sorvadásáról.
Két, szívéhez közel álló témával, kérdéssel zárul a kötet. Az egyikben meghatódással tartja a kezében Kaszta István: Hadad a hadak útján című kötetét. Sok-sok ismerős emléket idéz, hisz szülőfaluja monográfiájáról van szó. Az írások gyűjteménye utolsó írásával is hazavezeti az olvasót szeretett munkahelyére, a hányatott sorsú Tanügyi Újság szerkesztőségébe. Itt már teljesen emlékeire alapozhatva írja meg ennek az üldözött, támadott, megcsonkított, többször a megszűnés határán álló lapnak a krónikáját, ahol Bántó István életéből 35 esztendőt töltött.
Záró gondolatok, adósságlista
Nyugtalansággal teli örömmel teszi le az olvasó Bántó István hosszú korokat átölelő szellemi, művelődéstörténeti utazását. Ahogy letesszük a könyvet, ezernyi kérdés tódul elénk. A Regát is, mint annyiszor bevándorolt, belakott európai tájunk, otthonunk, hosszabb-rövidebb ideig szálláshelyünk, nagy adósságainknak is otthona.
Hadd kezdjem a sort azokkal, akik legárvábbak: a múltban és jelenleg is ott élőkkel. Egyszer talán a bukaresti magyarság, különösen az itt küzdelmet, szórványsorsot vállaló csúcsértelmiség is megkapja méltó helyét az egyetemes magyar helytállás becsületrendjében. Egyszer talán nekik is kijár majd a Magyar Örökség Díj. Együtt közösen, valamennyiüknek. Egyszer talán megköszöni nekik is valaki, hogy kemény kétkezi munkásként, szellemi napszámosként helytálltak a Hatalom torkában, a „Sátán királyi széke” előtt. Megköszöni tán valaki a soktízezernyi műfordítást, amellyel íróink baráti kezet tudtak nyújtani a románság felé, és hogy évszázadokon át hídként álltak a két nép között. Megköszönni, csak már késő ne legyen!
Mert Bukarest, a bukaresti magyarság, valljuk be töredelmesen, soha nem volt a magyar szellemi élet erdélyi és anyaországi nagy ütőereinek, az egymást követő magyar kormányoknak kedvence. Sokkal többször érte őket vád, mint bátorító szó, kitüntető figyelem vagy épp állami kitüntetések.
Adósságlistát lehet készíteni, feladatokat is ki lehet jelölni a mai fiatal bukaresti-erdélyi magyar értelmiség számára. Ez már az ő lelkiismeretükre van, lesz letéve.
Egyszer talán lesz Regáti Magyar Lexikonunk, lesz Ki kicsoda a Regátban is, ha erre lenne igény. Jó lenne, ha egyetlen lexikonban láthatnánk, találhatnánk meg együtt minden regáti közösségépítő magyart! Egyszer talán lesz teljes bukaresti magyar folyóirat repertórium és Regát bibliográfia is.
Bukaresti, regáti magyarjainknak még nagyon sok mindennel tartozunk. Ők maguknak elsősorban, de mi, erdélyiek is. Legfőképpen sorsuk, a mindennapi magyar Bukarest emlékezetének begyűjtésével is. Ezernyi sors szóbeliségének, emlékének rögzítésével, nyelvi hőemelkedéssel dacoló vagy az olvadó jégtábla szomorkás képével. Többen is küszködnek ezzel évtizedek óta (Rostás Zoltán például), de vesztes versenyben vannak a múló idővel. Talán nem kellene több, mint néhány bekapcsolt magnó és néhány azt tartó kéz, és hagyni, hogy folyjék, buzogjon fel az ott élők között az emlékezet lávája. Mennyi magára maradt, elárvult idős férfi és nő, utolsó tanú idézhetné fel személyes történelmét, melyet senki nem hallgat már meg: a nyelvcserében beáll az amnézia, megszakad a fonala az emlékezetnek. Nekünk és a jövendőnek csak annyi volna most fontos, hogy rögzülhessen, csak hogy megmaradjon. (Ahogyan ezt Kolozsváron Tatár Zoltán teszi.) Az igazi Bukarest könyv is még várat magára. Meg kell írni magyarul, magyarnak is a magyar Bukarestet. Talán egy magyar múzeumot a bukaresti magyar emlékezet múzeumát is megérdemelne itteni életünk emlékezete: tárgyi, szellemi értékeink begyűjtését. Tárgyakat, emlékeket, leveleket, magukkal hozott eszközöket, az élet, a túlélés, az asszimiláció dokumentumait. Ha már nem késő.
Adósságunk pedig Havaselve egésze fele is van elég.
Lássuk be, Erdélyben mostohán bánunk regáti legnagyobbjaink emlékeivel is. Nagy mulasztásuk az is, hogy Erdélyből indult regáti nagyjainkat nem tudtuk eléggé hazahozni, visszaadni a szülőföldnek. Sükei Imre templomépítő lelkészünket Szőkefalván senki sem tartja számon. Czelder Mártont Nagybányán és Felsőbányán is lényegében elfelejtették, pedig ott van a sírja a nagybányai temetőben. A Koós Ferenc kultusz Magyarrégenre korlátozódik, de alig hallhatunk róla Fogarason, Brassóban, ahol egyébként nyugszik. Pedig Erdély és a Regát lelki egysége akkor teljes, ha oda és hazaérkeznek nagyjaink.
Egyszer talán minden jelentős erdélyi magyar tájegység szervez egy Regát-napot elszóródott vagy soha haza nem tért testvérei emlékére. Talán egyszer lesz valahol a Székelyföldön is – a népes város-falunapok között – egy Regát nap is. Talán valamelyik alapítványnak lesz annyi pénze és politikai akarat is hozzá, hogy a regáti magyarok − esetenként magyarul nem tudó házastársaikkal, gyermekeikkel, unokáikkal − megjárhatják magukat, másfajta levegőt szívhatnak és fellélegezhetnek Budapesten. Talán egyszer a Székelyföldön szobra is lesz a bukaresti cselédleánynak és székely szolgalegénynek. Az erdélyi emléktáblák, szobrok is régóta váratnak magukra, pl. az egyházalapító, templomépítő Sükei Imrének a Kis-Küküllő menti Szőkefalván, a Koósoknak együtt lehetne közös emlékjelet hagyni egy falunapon a Szászrégen melletti kicsinyke Unokában. A nagybányai temetőben nyugvó Czelder Márton, „moldva-oláhországi misszionárius” is több megemlékezést érdemelne szülővárosától, Vásárosnaménytól és a kései utókortól. És hadd ne hagyjam ki a sorból végül a „legnagyobb székely kommunistát”, de a sztálinizmusban a székelyek legnagyobb túlélni segítőjét, fajtájának támogatóját, Fazekas Jánost, a „miniszter urat”. Ha szobra vitatható is lenne, de hamvai ott nyugodhatnának Székelykeresztúr mellett a magyarandrásfalvi unitárius temetőben. Adósságok – határokon, Kárpátokon innen és túl.
A régi Bukarest a mienk is!
A régi Havaselvéhez majd ezer év alatt mi is hozzáadtuk a magyar államiság Kárpátokon átívelő, keletre és délre kiterjeszkedő történelmi kereteit, akárcsak munkáserőnk verejtékét, életáldozatát. Ennek számtalan bizonyítéka között ott van, volt a hajdani Secuieni megye, a régi Ungro-Vlahia, Szörényvár és a 20 db. Ungureni (= magyar földről való) nevű település és a Berceni negyed. Ezzel persze itteni jövőnk nem lesz gazdagabb, de a mellünket talán kihúzhatjuk, fejünket talán egy kicsit magasabbra emelhetjük. Segít büszkébbnek lenni egy kicsit a kisebbségi önbizalomban oly gyakran sérült magyarnak. És ez is nagy dolog.
(Ezt éreztem magam is, amikor a teológus fiatalokkal Mehedinți megyében magyarokat keresve eljutottunk a Madaras Lázár főispán szörényvári irodájába is. Olvastuk előtte innen -onnan történelmünk magyar és közös gyökereit, hogy a megyének nevet adó szó a Méhed megye szótöve a méh, de majd hanyatt estünk valamennyien, amikor a prefektus irodájában megláttuk a mai Mehedinți megye zászlóját, és rajta ott sárgállani a méhet. Igen: ilyen messziről lehet átörökölni egymástól értékeket, az értékeinket.)
(Én magam abban a különös helyzetben vagyok, hogy tíz napnál többet nem éltem folyamatosan Bukarestben, de a Regát szinte valamennyi jelentős városát végigjárhattam kolozsvári egyetemista fiatalokkal, telefonkönyvvel a kezükben, lépcsőházról lépcsőházra magyarokat keresni. Több-kevesebb sikerrel beleláttunk a mélybe.)
Ha elkészül egy nagy, 20. századi regáti lexikon, benne ott van a helye a regáti missziónak, a Nagy Sándor köré szerveződött teológusi-misszionáriusi munkának. Köztük olyan elfelejtett neveknek, mint Gudor Lajos aranyosgerendi lelkész, Hegyi István IKE utazótitkár, majd székelyudvarhelyi lelkész és Bántó Bálint regáti misszióra kiküldött teológus, később mikolai lelkészek, vagy a Regátból Amerikába távozó Szigethy Béla. Kovács Pál csíkszeredai református lelkészt sem szabad elfelejtenünk, akihez évtizedekre − a szó legszorosabb értelmében − hozzácsatolták a teljes moldvai magyar protestantizmust. Akkor készült, ma még kéziratokban lappangó naplók, jegyzetek, feljegyzések több száz oldalai ennek a helytállásnak, munkának a tanúi. Most meg egy egészen friss könyvet is tarthatok a kezemben: Gudor Lajos aranyosgerendi lelkész emlékezéseinek, írásainak, leveleinek dokumentumkötetét. Egy tanulmányi év megszakítással Gudor Lajos 1936 és 1940 között volt bukaresti segédlelkész, vallásoktatásra beosztott tanár, diákotthon felügyelő, gyermeklapszerkesztő mindenes. Így és ezért lett a hírhedt román állambiztonság, a Siguranţa folyamatos megfigyeltje, majd annak dokumentumai alapján megrendelésre megírt, 1983-ban megjelent hírhedt Fapte în umbră IV. kötetének egyik „bukaresti nacionalista-soviniszta szervezkedést” végző hőse.
Számolni a nyelvi magvaszakadással…
Bukarest egy nagy lomha, loncsos, zajos falusi világváros, melyet szeretni meglehet, megszokni talán soha. De Bukarest így is egy kicsit a mienk, bennünk él és benne is marad minden erdélyi faluban: elvittük, hazahoztuk emlékeinkben, még akkor is, ha nem vesszük mindennap észre.
Bukarest, a Balkán kapuja, a magyarság végvára. Tudnunk kell azt is, hogy aki ide belépett − legyen akár egyszerű székely ácsmester, barcasági cseléd vagy szilágysági kőműves, de akár szerkesztőségi munkás vagy magasan elhelyezkedő csúcsértelmiségi, művész, egyetemi tanár, pártfunkcionárius − annak számolnia kellett nemcsak a lehetséges sikerrel, de a többségi lét kényelmes kísértéseivel, a nagy magánéleti kudarcélményekkel, önfeladással is. Ennek az élettérnek és életformának felvállalásával nagyobb részüknek szembe kellett, kell ma is nézni az asszimilációval, vegyes házassággal, a család, a gyermekek, unokák nyelvcseréjével, nyelvi magvaszakadással is. Szinte mindeniküknek– így vagy úgy – meg kell hoznia választott balkáni városáért élete nagy áldozatát: személyes történelme átírását, önazonossági jövőképe átrajzolását.
Hogyan is jellemezte Ravasz László Amerikában az ott élő magyarokat a negyvenes években? Illik egy kicsit Bukarestre is: „Virágoskert vagytok, olvadó jégtáblán.”
Bukarest ebben az örökös nagy mobilitásban, többezres munkás rétegével, százegynéhányas létszámú magyar csúcsértelmiségével az utolsó magyar végvár maradt. Az eredményes küzdelem és az elveszített harc közös szimbóluma is. Ők azok, akik hűségüket nem adták fel, belekapaszkodnak az elmúlt évszázad gyökereibe, munkájuk beépül a lelki Bukarest falába, a „magyar Bukarestbe”. Ez a város általuk is lett és marad nem csak az egyik jelentős „erdélyi”, romániai magyar szellemi főváros, de a világmagyarság egyik fővárosa is.
Bukarest, a Regát az erdélyi magyarság egyik sajátos arca: tele van emlékeinkkel, értékeinkkel. Bukarest és annak emlékezete nélkül lehet magyarnak lenni, de nem érdemes.
Nem lehet igazi erdélyi és anyaországi magyar, aki felejti – Amerika után – a magyarság egyik legnagyobb élet- és küzdőterét, szétszóratási területét és egyben temetőjét. Ha ránk igen, akkor a Regátra ezerszer is érvényes, hogy a felejtés – halál! Bukaresttel tartozunk magunknak, egyetemes önmagunknak is és főként önismeretünknek és lelkiismeretünknek. És tartozunk főként tanulságaival, mely nélkül nem lehet tovább látni és lépni sem.
Bukarest, a „magyar Bukarest” tulajdonképpen örök. Felmutat egy örök, változó, de mindig visszatérő emberi-etnikai arcot, amelyben magyarként is lehet, túl kell, kellene élni mindent mindenkor.
Bántó István igazi tanúként megélt hatvan éve és megírt százötven éve minden kiemelkedő Bukarest-eseményt, személyt figyelemmel követ, számon tart. A közművelős gondos krónikásaként szinte a két évszázados múltra is visszalapoz, felidéz, hogy az elődök fele fordulva a mával és holnappal való szembenézésre emlékeztessen. Egyetlen írása, emlékkockája sem öncélú, hanem minden a magunk- és közös dolgainkra, feladataikra tekint. Mindent szemrevételez, ami Bukaresthez kötődik, legyen az történelem, egyleti, köri élet, egyháztörténet, iskola, művelődés vagy épp a város magyar nagyjainak felidézése.
Bukaresti magyarság! − mit hoz a jövő? Van-e értelme ezen töprengeni? A maga helyén mindenkinek − munkahelyén, a családban − teljesíteni kell nemzete iránti kötelességét. Ahogyan ezt az emlékezet messzeségébe elvesző regáti hőseink, múltbéli nagy eleink, a maiak, ahogyan ezt nyolc évtizeddel maguk mögött a Bántó Istvánok is teszik. Nagyon fontos, hogy távoli, sok nehéz időt látott, sokat szenvedett városainknak, szálláshelyeinknek mindig legyenek tanúságtevői. Bántó István is ilyen következetes és hű tanúja választott otthonának.
Ezért és ezzel köszönjük meg a szerzőnek írásait, könyvét, és köszönjük a szorgos krónikás munkában eltöltött regáti, több mint hat évtizedet.
Vetési László
(Elhangzott 2012. május 9-én a kolozsvári Gaudeamus Könyvesboltban tartott könyvbemutatón.) diaszporalapitvany/ro
2012. május 10.
Nemet mondanak a székelyek Pontáéknak
Nem fizeti vissza a kormány tartalékalapjából kapott pénzösszegeket Hargita és Kovászna megye önkormányzata. A Hargita megyei tanács 6 millió lejt kapott az Ungureanu-kabinettől, míg Kovászna megye önkormányzatának 4,8 millió lejt utaltak Bukarestből.
Közös fellépés. Nem adnák vissza a pénzt a székelyföldi megyei elöljárók Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette: nem adják vissza a kormánypénzt, hiszen törvényesen kapták, és ha kell, perre mennek érte. Elmondása szerint az összeget az európai uniós beruházások önrészeként akarják felhasználni. „2009-ben is, amikor az RMDSZ ellenzékben volt, csak uniós pénzekből gazdálkodtunk, nem kaptunk kormánytámogatást, és mégis sikerült megkétszerezni a megye költségvetését” – emlékeztetett Borboly.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke szintén leszögezte, hogy a pénzt törvényesen kapták, kormányhatározat rendelkezik róla, és tanácsi határozattal belefoglalták már a megyei költségvetésbe, nem adják vissza. A tanácselnök szerint pimaszság a Ponta-kormány részéről visszavenni a kormánytámogatást. Úgy vélte, lehet, hogy a Bukarestből kapott pénzt más megyékben rendezvényekre már „elpallták”, viszont a két székely megye megspórolta a támogatást, hogy azt rendeltetésszerűen, uniós beruházásokra fordíthassák.
Mint arról beszámoltunk, az új kormány rendeletet fogadott el, mely szerint az önkormányzatoknak – amennyiben még nem költötték el – vissza kell fizetniük azt a pénzt, amit április elején az Ungureanu-kabinet utalt ki számukra a tartalékalapból.
A rendelet a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A két székelyföldi politikus tegnapi sajtótájékoztatóján élesen bírálta a Ponta-kabinetet, mint hangsúlyozták, a területi autonómia jelenthet megoldást arra, hogy a magyar közösség ne legyen kiszolgáltatva a bukaresti kormányváltásoknak. „Nem jó gyűlöletből szabályt alkotni, az erőszakos intézkedések, a bukaresti magyarellenes politizálás visszavetheti a helyi szinten folytatott román–magyar párbeszédet, és ennek következményeit a székelyföldi románok is megérzik” – vélte Borboly Csaba.
Tamás Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában huszonkét év után is bármi visszafordítható, a megszerzett jogokat és a kapott pénzeket is elvehetik. Egy új miniszter átrendezheti a költségvetési tételeket, egy tollvonással megváltoztatja a kormányzati programokat, és bár nem tudja megakadályozni, késleltetni tudja az EU-s pályázatokat, összegzett a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Erősítenék a székely térségi identitást A sikeres Székelyföld fórumsorozatot tartották tegnap Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényen Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség identitása összekapcsolódik az etnikai identitással, ezért sokáig hallgatni kellett róla. Mint mondta, az ünnepek, a kiadványok, a jelképek, a szimbolikus térhasználat, az arculatépítés gyakorlati megoldások a térségi identitás előtérbe helyezésére. Ezeket a fejlesztéspolitikai eszközöket a versenyképesség és a megélhetés szolgálatába kell állítani, szögezte le a szakember. Mint elhangzott, a fórum célja, hogy a székelyföldi térség fejlesztésének fő irányvonalait meghatározó cselekvési tervek készüljenek. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hangsúlyozta, az európai példa is azt mutatja, hogy ahol erős az identitás, ott gazdasági fellendülés is tetten érhető. Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy saját erőből kell megtalálni a helyes utat, gazdálkodni és felmutatni az értékeinket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
Nem fizeti vissza a kormány tartalékalapjából kapott pénzösszegeket Hargita és Kovászna megye önkormányzata. A Hargita megyei tanács 6 millió lejt kapott az Ungureanu-kabinettől, míg Kovászna megye önkormányzatának 4,8 millió lejt utaltak Bukarestből.
Közös fellépés. Nem adnák vissza a pénzt a székelyföldi megyei elöljárók Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette: nem adják vissza a kormánypénzt, hiszen törvényesen kapták, és ha kell, perre mennek érte. Elmondása szerint az összeget az európai uniós beruházások önrészeként akarják felhasználni. „2009-ben is, amikor az RMDSZ ellenzékben volt, csak uniós pénzekből gazdálkodtunk, nem kaptunk kormánytámogatást, és mégis sikerült megkétszerezni a megye költségvetését” – emlékeztetett Borboly.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke szintén leszögezte, hogy a pénzt törvényesen kapták, kormányhatározat rendelkezik róla, és tanácsi határozattal belefoglalták már a megyei költségvetésbe, nem adják vissza. A tanácselnök szerint pimaszság a Ponta-kormány részéről visszavenni a kormánytámogatást. Úgy vélte, lehet, hogy a Bukarestből kapott pénzt más megyékben rendezvényekre már „elpallták”, viszont a két székely megye megspórolta a támogatást, hogy azt rendeltetésszerűen, uniós beruházásokra fordíthassák.
Mint arról beszámoltunk, az új kormány rendeletet fogadott el, mely szerint az önkormányzatoknak – amennyiben még nem költötték el – vissza kell fizetniük azt a pénzt, amit április elején az Ungureanu-kabinet utalt ki számukra a tartalékalapból.
A rendelet a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A két székelyföldi politikus tegnapi sajtótájékoztatóján élesen bírálta a Ponta-kabinetet, mint hangsúlyozták, a területi autonómia jelenthet megoldást arra, hogy a magyar közösség ne legyen kiszolgáltatva a bukaresti kormányváltásoknak. „Nem jó gyűlöletből szabályt alkotni, az erőszakos intézkedések, a bukaresti magyarellenes politizálás visszavetheti a helyi szinten folytatott román–magyar párbeszédet, és ennek következményeit a székelyföldi románok is megérzik” – vélte Borboly Csaba.
Tamás Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában huszonkét év után is bármi visszafordítható, a megszerzett jogokat és a kapott pénzeket is elvehetik. Egy új miniszter átrendezheti a költségvetési tételeket, egy tollvonással megváltoztatja a kormányzati programokat, és bár nem tudja megakadályozni, késleltetni tudja az EU-s pályázatokat, összegzett a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Erősítenék a székely térségi identitást A sikeres Székelyföld fórumsorozatot tartották tegnap Sepsiszentgyörgyön. A rendezvényen Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség identitása összekapcsolódik az etnikai identitással, ezért sokáig hallgatni kellett róla. Mint mondta, az ünnepek, a kiadványok, a jelképek, a szimbolikus térhasználat, az arculatépítés gyakorlati megoldások a térségi identitás előtérbe helyezésére. Ezeket a fejlesztéspolitikai eszközöket a versenyképesség és a megélhetés szolgálatába kell állítani, szögezte le a szakember. Mint elhangzott, a fórum célja, hogy a székelyföldi térség fejlesztésének fő irányvonalait meghatározó cselekvési tervek készüljenek. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hangsúlyozta, az európai példa is azt mutatja, hogy ahol erős az identitás, ott gazdasági fellendülés is tetten érhető. Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy saját erőből kell megtalálni a helyes utat, gazdálkodni és felmutatni az értékeinket.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 10.
A magyarellenes Munteanu a háromszéki prefektus
Ismét a szociáldemokrata Codrin Munteanu lesz Kovászna megye prefektusa, ő váltja a Ponta-kabinet által leváltott György Ervint. Munteanu kinevezését már keddi ülésén eldöntötte a kormány, ám akkor iktatják be, amikor a határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A liberális párt Kovászna megyei politikusai Milik Ottót, a Bevándorlási hivatal Otopeni-i központjának vezetőjét javasolták a kormányhivatal élére, ő valószínűleg megkapja az alprefektusi posztot. A 35 éves Codrin Munteanu 2009-ben már volt Kovászna megye prefektusa, akkor is György Ervint váltotta, majd ugyancsak neki adta vissza a tisztséget.
Munteanu közigazgatási jogból doktorált, kilenc évig vezette a Kovászna megyei prefektúra jogi osztályát, 2008-ban Bukarest alprefektusi tisztségét töltötte be, 2011-től kormányfelügyelő. Kovászna megyei prefektusként az volt a vezérelve, hogy véget vet annak a gyakorlatnak, miszerint ami nem tilos, az megengedett, és hadat üzent a székely jelképeknek, a magyar feliratoknak. Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke a sajtónak elmondta, „szakmai szempontok” alapján jelöltek prefektust.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a többségében magyarok lakta Háromszéken a kormány képviselője kellene ismerje a magyar kultúrát, beszélje a magyar nyelvet, és fontos az etnikai arányosság betartása is. „A magyar közösség számára Milik Ottó lenne elfogadhatóbb, hiszen ő a románokkal és a magyarokkal is szót tud érteni, míg Codrin Munteanu csak a román nacionalistákkal” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
Ismét a szociáldemokrata Codrin Munteanu lesz Kovászna megye prefektusa, ő váltja a Ponta-kabinet által leváltott György Ervint. Munteanu kinevezését már keddi ülésén eldöntötte a kormány, ám akkor iktatják be, amikor a határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A liberális párt Kovászna megyei politikusai Milik Ottót, a Bevándorlási hivatal Otopeni-i központjának vezetőjét javasolták a kormányhivatal élére, ő valószínűleg megkapja az alprefektusi posztot. A 35 éves Codrin Munteanu 2009-ben már volt Kovászna megye prefektusa, akkor is György Ervint váltotta, majd ugyancsak neki adta vissza a tisztséget.
Munteanu közigazgatási jogból doktorált, kilenc évig vezette a Kovászna megyei prefektúra jogi osztályát, 2008-ban Bukarest alprefektusi tisztségét töltötte be, 2011-től kormányfelügyelő. Kovászna megyei prefektusként az volt a vezérelve, hogy véget vet annak a gyakorlatnak, miszerint ami nem tilos, az megengedett, és hadat üzent a székely jelképeknek, a magyar feliratoknak. Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke a sajtónak elmondta, „szakmai szempontok” alapján jelöltek prefektust.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a többségében magyarok lakta Háromszéken a kormány képviselője kellene ismerje a magyar kultúrát, beszélje a magyar nyelvet, és fontos az etnikai arányosság betartása is. „A magyar közösség számára Milik Ottó lenne elfogadhatóbb, hiszen ő a románokkal és a magyarokkal is szót tud érteni, míg Codrin Munteanu csak a román nacionalistákkal” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 10.
Az egyetlen, még lehetséges esély
Marosvásárhelynek hovatovább már csak a múltja magyar, a jelene és a jövője egyrészt a lassú, de feltartóztathatatlan felszívódásban, a beolvadásban mutatkozik, másrészt a "békességkereső" megalkuvásban. A jelenlegi 44–45 százaléknyi magyarság nem ezt a még jelentős súlyarányt jeleníti meg, hanem sokkal kevesebbet, az első mondatban említettek miatt.
A "három mostohatestvér" civakodása az irreális polgármesteri szék ürügyén látványos ugyan, de inkább szomorú. Magyar polgármesterjelölt nem nyerhet Marosvásárhelyen – összefogással sem –, és nem a nemzetiségi összetétel hátrányos aránya miatt: Florea doktor tevékenységét igen sok magyar szavazó is hasznosnak látja (van is igazuk) az egykori székely főváros életében és jövőjére nézve. Amikor újságíróink már-már belenyugvóan megállapítják, hogy "Marosvásárhely elveszett", igazat szólnak. Azt is megírják, hogy miért veszett el, átkozva a magyar széthúzást, ki-ki pártállása szerint bűnösnek hirdetve ezt vagy azt a magyar pártot, illetve annak vezetőjét. És ez is igaz. Jómagam, aki változatlanul és nyíltan – immár többedszerre – az RMDSZ szavazójának vallom magam (Szász Jenő és Tőkés László örökösen használt megbélyegzése a "posztkommunista, baloldali" RMDSZ-ről nem minősíti a tagságot), ennek ellenére megállapítom, hogy mérhetetlen önhittségében és gőgösségében, de politikai tapasztalatából eredő érettsége okán is az első számú okozója a széthúzásnak az RMDSZ csúcsvezetése, újabban keménykedő főtitkára. Ha pedig a vándorlások-átigazolások "légypapírját" nézem, akkor a néppárt sem marad el messze. A többnyire csak a kivagyiságát gáncsoskodással igazolni próbáló polgári párt szorosan az említettek nyomában jár a szertefutásban.
Ha még van egyetlen esélye annak a valamikori székely fővárosnak arra, hogy e két együtt élő nemzetrészt a tisztesség és egyenlő mérték elve alapján kormányozni tudja valaki a veszélyes sziklaszirteket rejtő – kikötő felé vezető – hullámok hátán, az a magyar–román házasságban élő, a magyart anyanyelvi szinten beszélő, jogos elvárásainkért eddig is kiálló nagyasszony, Smaranda Enache lehetne. Javasolta is egy időben Tőkés László, nem tudom, miért állt el tőle. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy a módfelett gőgös és a pórnépet fölényesen megvető Frunda György a civil támogatottságú, független jelöltasszonyt maga irányába fordítsa. Egyenesen megalázó, de egyben elismerése Enache asszony népszerűségének.
Még van idő, a marosvásárhelyiek egy emberként fordulhatnak Enache asszony felé, hagyják a nevetséges hárompárti viaskodást-vádaskodást, és szavazzanak a számunkra legjobbra, Smaranda Enache asszonyra! Ha pedig, mint ez ma tudomásomra jutott, a néppárt újabban Enache asszony támogatására hívja fel a másik két magyar politikai alakulatot, ez csak engem igazol. Azonnal vissza kell vonni a két polgármesterjelöltet, hogy teljes erőbedobással kiállhassanak az immár közös jelöltjük, Smaranda Enache mellett.
Puskás Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Marosvásárhelynek hovatovább már csak a múltja magyar, a jelene és a jövője egyrészt a lassú, de feltartóztathatatlan felszívódásban, a beolvadásban mutatkozik, másrészt a "békességkereső" megalkuvásban. A jelenlegi 44–45 százaléknyi magyarság nem ezt a még jelentős súlyarányt jeleníti meg, hanem sokkal kevesebbet, az első mondatban említettek miatt.
A "három mostohatestvér" civakodása az irreális polgármesteri szék ürügyén látványos ugyan, de inkább szomorú. Magyar polgármesterjelölt nem nyerhet Marosvásárhelyen – összefogással sem –, és nem a nemzetiségi összetétel hátrányos aránya miatt: Florea doktor tevékenységét igen sok magyar szavazó is hasznosnak látja (van is igazuk) az egykori székely főváros életében és jövőjére nézve. Amikor újságíróink már-már belenyugvóan megállapítják, hogy "Marosvásárhely elveszett", igazat szólnak. Azt is megírják, hogy miért veszett el, átkozva a magyar széthúzást, ki-ki pártállása szerint bűnösnek hirdetve ezt vagy azt a magyar pártot, illetve annak vezetőjét. És ez is igaz. Jómagam, aki változatlanul és nyíltan – immár többedszerre – az RMDSZ szavazójának vallom magam (Szász Jenő és Tőkés László örökösen használt megbélyegzése a "posztkommunista, baloldali" RMDSZ-ről nem minősíti a tagságot), ennek ellenére megállapítom, hogy mérhetetlen önhittségében és gőgösségében, de politikai tapasztalatából eredő érettsége okán is az első számú okozója a széthúzásnak az RMDSZ csúcsvezetése, újabban keménykedő főtitkára. Ha pedig a vándorlások-átigazolások "légypapírját" nézem, akkor a néppárt sem marad el messze. A többnyire csak a kivagyiságát gáncsoskodással igazolni próbáló polgári párt szorosan az említettek nyomában jár a szertefutásban.
Ha még van egyetlen esélye annak a valamikori székely fővárosnak arra, hogy e két együtt élő nemzetrészt a tisztesség és egyenlő mérték elve alapján kormányozni tudja valaki a veszélyes sziklaszirteket rejtő – kikötő felé vezető – hullámok hátán, az a magyar–román házasságban élő, a magyart anyanyelvi szinten beszélő, jogos elvárásainkért eddig is kiálló nagyasszony, Smaranda Enache lehetne. Javasolta is egy időben Tőkés László, nem tudom, miért állt el tőle. Az pedig egyenesen nevetséges, hogy a módfelett gőgös és a pórnépet fölényesen megvető Frunda György a civil támogatottságú, független jelöltasszonyt maga irányába fordítsa. Egyenesen megalázó, de egyben elismerése Enache asszony népszerűségének.
Még van idő, a marosvásárhelyiek egy emberként fordulhatnak Enache asszony felé, hagyják a nevetséges hárompárti viaskodást-vádaskodást, és szavazzanak a számunkra legjobbra, Smaranda Enache asszonyra! Ha pedig, mint ez ma tudomásomra jutott, a néppárt újabban Enache asszony támogatására hívja fel a másik két magyar politikai alakulatot, ez csak engem igazol. Azonnal vissza kell vonni a két polgármesterjelöltet, hogy teljes erőbedobással kiállhassanak az immár közös jelöltjük, Smaranda Enache mellett.
Puskás Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 10.
Nincs szükség magyar karra a MOGYE-n az új oktatási miniszter szerint
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang román oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt.
Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után újságírók előtt azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének", ezt a megoldást szerinte csak a leváltott Ungureanu-kormány erőltette.
A miniszter szerint a kormánynak egy újabb határozatot kellene elfogadnia az ügyben, amely érvénytelenítené a különálló magyar kar létrehozásáról szóló márciusi kormányhatározatot. „Mindenki elismerte, hogy nem kell külön kar, mert nem ezt akartuk: mi tagozatot, esetleg főtanszékeket akartunk. Néhány hét múlva visszatérek Marosvásárhelyre, hogy tárgyaljak az egyetem szenátusával. Kényes kérdés, mert vállaltuk, hogy betartjuk az egyetemi autonómiát és nekem eltökélt szándékom, hogy be is tartom" – fejtegette Mang a MOGYE-n tett látogatás után.
A magyar tagozat képviseletével megbízott Szabó Béla professzor az MTI-nek azt mondta: el tudnák fogadni, hogy különálló kar helyett önálló magyar főtanszékek alakuljanak, ahogy azt a törvény is előírja, de erre sem kaptak garanciát a minisztertől. „Mi azt mondtuk, jó, de ha nincs önálló kar, akkor mi a garancia arra, hogy az egyetemünkön mégis betartják a tanügyi törvényt? Ezt taglaltuk körülbelül két és fél órán át, de semmi érdemi döntés nem született és túl gyakran ismétlődött az egyetemi autonómia fogalma" – számolt be a találkozóról a magyar oktatók által megválasztott tagozatvezető. A tavaly óta hatályos törvény előírásaival éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva dacolt a MOGYE román többségű szenátusa: erre hivatkozva tagadta meg azt, hogy önálló főtanszékekbe szervezze az intézményben a magyar oktatást, ahogyan azt a törvény előírja.
„Majd még beszélni fogunk a szenátussal, majd meggyőzzük őket" – idézte Szabó Béla a miniszter szavait. „Hát ezekben semmi garanciát nem látunk, éppen azért mondtuk, hogy garanciaként minimálisan az önálló magyar főtanszékeket meg kell alakítani, mert az biztosítja a túléléshez való jogot" – mondta a magyar professzor.
Eredetileg Marosvásárhelyre várták Andrei Marga külügyminisztert is, aki korábban hosszú ideig a multikulturális oktatás modelljének tartott kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora volt, ám a román diplomácia vezetője bukaresti elfoglaltsága miatt nem vett részt a konzultáción. Marosvásárhelyre érkezésekor a BBTE-t Ioan Mang oktatási miniszter is modellként említette a magyar tannyelvű oktatás megszervezése tekintetében: szerinte a MOGYE-n is a „kolozsvári megoldást" kellene alkalmazni, de ezt az egyetemnek kell kezdeményeznie.
A BBTE-n a román többség nem akadályozta meg, hogy az oktatási törvénynek megfelelően megalakuljanak az önálló magyar főtanszékek.
MTI. Erdély.ma
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang román oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt.
Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után újságírók előtt azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének", ezt a megoldást szerinte csak a leváltott Ungureanu-kormány erőltette.
A miniszter szerint a kormánynak egy újabb határozatot kellene elfogadnia az ügyben, amely érvénytelenítené a különálló magyar kar létrehozásáról szóló márciusi kormányhatározatot. „Mindenki elismerte, hogy nem kell külön kar, mert nem ezt akartuk: mi tagozatot, esetleg főtanszékeket akartunk. Néhány hét múlva visszatérek Marosvásárhelyre, hogy tárgyaljak az egyetem szenátusával. Kényes kérdés, mert vállaltuk, hogy betartjuk az egyetemi autonómiát és nekem eltökélt szándékom, hogy be is tartom" – fejtegette Mang a MOGYE-n tett látogatás után.
A magyar tagozat képviseletével megbízott Szabó Béla professzor az MTI-nek azt mondta: el tudnák fogadni, hogy különálló kar helyett önálló magyar főtanszékek alakuljanak, ahogy azt a törvény is előírja, de erre sem kaptak garanciát a minisztertől. „Mi azt mondtuk, jó, de ha nincs önálló kar, akkor mi a garancia arra, hogy az egyetemünkön mégis betartják a tanügyi törvényt? Ezt taglaltuk körülbelül két és fél órán át, de semmi érdemi döntés nem született és túl gyakran ismétlődött az egyetemi autonómia fogalma" – számolt be a találkozóról a magyar oktatók által megválasztott tagozatvezető. A tavaly óta hatályos törvény előírásaival éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva dacolt a MOGYE román többségű szenátusa: erre hivatkozva tagadta meg azt, hogy önálló főtanszékekbe szervezze az intézményben a magyar oktatást, ahogyan azt a törvény előírja.
„Majd még beszélni fogunk a szenátussal, majd meggyőzzük őket" – idézte Szabó Béla a miniszter szavait. „Hát ezekben semmi garanciát nem látunk, éppen azért mondtuk, hogy garanciaként minimálisan az önálló magyar főtanszékeket meg kell alakítani, mert az biztosítja a túléléshez való jogot" – mondta a magyar professzor.
Eredetileg Marosvásárhelyre várták Andrei Marga külügyminisztert is, aki korábban hosszú ideig a multikulturális oktatás modelljének tartott kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora volt, ám a román diplomácia vezetője bukaresti elfoglaltsága miatt nem vett részt a konzultáción. Marosvásárhelyre érkezésekor a BBTE-t Ioan Mang oktatási miniszter is modellként említette a magyar tannyelvű oktatás megszervezése tekintetében: szerinte a MOGYE-n is a „kolozsvári megoldást" kellene alkalmazni, de ezt az egyetemnek kell kezdeményeznie.
A BBTE-n a román többség nem akadályozta meg, hogy az oktatási törvénynek megfelelően megalakuljanak az önálló magyar főtanszékek.
MTI. Erdély.ma
2012. május 10.
Két új szak indul a váradi PKE-en
A következő egyetemi tanévtől bank és pénzügy, valamint tanítóképző szakot indít a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) újdonságairól számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. János Szatmári Szabolcs az egyetem rektora és Tolnay István az egyetem igazgatótanácsának alelnöke. Elhangzott, hogy az egyetem chartájának megfelelően lebonyolították a választásokat, melynek nyomán komoly fiatalítás ment végbe a vezető struktúrákban, ugyanis a dékánok és tanszékvezetők mintegy nyolcvan százalékban a 30-40 év közötti korosztály tagjai. „Van olyan dékánunk, aki a PKE hallgatója volt” – jelezte Tolnay István, hozzátéve, hogy magánegyetemről lévén szó, bizonyos funkciók betöltéséhez a Pro Universitate Partium (PUPA) előzetes jóváhagyására volt szükség.
Az egyetem a következő tanévben két új szakot indít: a bank és pénzügy szakot, és a tanítóképző szakot. Tolnay István elárulta, hogy a váradi állami egyetemen nem indul tanítóképző szak, így a régióban a PKE az egyetlen olyan tanintézmény, mely felvállalja a magyar nyelvű pedagógusképzést. A PKE nem titkolt célja az, hogy a határ menti magyarországi városokból is toborozzon diákokat, hiszen az anyaországban a felsőoktatás finanszírozásának módosítása után költségesebb lett a diákok számára az egyetemi tanulás. A PKE különösen a közgazdaságtan szak esetében számít magyarországi diákokra, illetve remélik, hogy a román szakra is beiratkoznak majd olyan fiatalok, akik Romániából költöztek át Kelet-Magyarországra, és ismét meg szeretnék tanulni a román nyelvet.
Pap István. erdon.ro
A következő egyetemi tanévtől bank és pénzügy, valamint tanítóképző szakot indít a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) újdonságairól számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. János Szatmári Szabolcs az egyetem rektora és Tolnay István az egyetem igazgatótanácsának alelnöke. Elhangzott, hogy az egyetem chartájának megfelelően lebonyolították a választásokat, melynek nyomán komoly fiatalítás ment végbe a vezető struktúrákban, ugyanis a dékánok és tanszékvezetők mintegy nyolcvan százalékban a 30-40 év közötti korosztály tagjai. „Van olyan dékánunk, aki a PKE hallgatója volt” – jelezte Tolnay István, hozzátéve, hogy magánegyetemről lévén szó, bizonyos funkciók betöltéséhez a Pro Universitate Partium (PUPA) előzetes jóváhagyására volt szükség.
Az egyetem a következő tanévben két új szakot indít: a bank és pénzügy szakot, és a tanítóképző szakot. Tolnay István elárulta, hogy a váradi állami egyetemen nem indul tanítóképző szak, így a régióban a PKE az egyetlen olyan tanintézmény, mely felvállalja a magyar nyelvű pedagógusképzést. A PKE nem titkolt célja az, hogy a határ menti magyarországi városokból is toborozzon diákokat, hiszen az anyaországban a felsőoktatás finanszírozásának módosítása után költségesebb lett a diákok számára az egyetemi tanulás. A PKE különösen a közgazdaságtan szak esetében számít magyarországi diákokra, illetve remélik, hogy a román szakra is beiratkoznak majd olyan fiatalok, akik Romániából költöztek át Kelet-Magyarországra, és ismét meg szeretnék tanulni a román nyelvet.
Pap István. erdon.ro
2012. május 10.
Demetert nem bántják?
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség.
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség. Szerinte szakmai kritériumokat figyelembe véve, inkább a menedzsment szintjén lenne szükség változtatásra. Victor Ponta elsősorban a közszolgálati televízió vezetőivel elégedetlen. „Traian Băsescu államfő befolyása alatt állnak, és félretájékoztatják a lakosságot. A TVR menedzsmentje ráadásul nagyon rosszul végzi a dolgát, az intézmény adóssága már rég meghaladja a korábban emlegetett 40 millió eurót” – fejtegette a kormányfő.
Sebesi Karen Attila, a közszolgálati televízió vezetőtanácsi tagja szerint a helyhatósági és parlamenti választások előtt semmiképp nem szerencsés a váltás az intézmény élén. „Általában kormányváltáskor a közszolgálati médiumokat átpasszírozzák, de ez most nem lenne annyira jó. Már csak azért sem, mert ugyan könnyű elbocsátani embereket, de másokat állítani a helyükre, már nehezebb feladat” – magyarázta lapunknak.
A közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsának és elnök-vezérigazgatójának sorsáról a parlament dönt az intézmények elmúlt évi tevékenységi jelentése alapján. Ha a jelentést elfogadják a honatyák, minden marad a régiben, ha elutasítja, a vezetőségnek mennie kell.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a kulturális és média szakbizottság tagja szerint nem valószínű, hogy a két intézmény tevékenységi jelentése május folyamán a parlament napirendjére kerül. „Bár én már holnap meneszteném az egész bandát a tévétől. Egyértelműen magyarellenes, agresszív politikát folytatnak, és megszegik az újságírói etika minimumait is” – jelentette ki lapunknak. Hozzáfűzte, hogy Pontáék igazán nem elégedetlenkedhetnek, kezükben van a média elég nagy része. „A rádióban tisztességes munka zajlik, nem érezhetik, hogy elnyomják őket. Meg tudtak egyezni a tévével is, rádióval is kampányügyben” – magyarázta a politikus.
Márton Árpád szerint Demeter Andrásnak, a rádió elnök-vezérigazgatójának kevésbé kell leváltástól tartania. Ezt támasztja alá, hogy kedden este a miniszterelnök nem a rádió, hanem televízió vezetőségét vádolta inkább politikai elfogultsággal.
Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest)
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség.
A kormányváltás után is maradhatnak a helyükön a közszolgálati televízió és rádió jelenlegi vezetői – ígérte kedden este a miniszterelnök. Victor Ponta kifejtette, nem tartja megoldásnak, ha az előző koalíció befolyása alatt lévő intézményvezetőket saját embereire cserélné az új parlamenti többség. Szerinte szakmai kritériumokat figyelembe véve, inkább a menedzsment szintjén lenne szükség változtatásra. Victor Ponta elsősorban a közszolgálati televízió vezetőivel elégedetlen. „Traian Băsescu államfő befolyása alatt állnak, és félretájékoztatják a lakosságot. A TVR menedzsmentje ráadásul nagyon rosszul végzi a dolgát, az intézmény adóssága már rég meghaladja a korábban emlegetett 40 millió eurót” – fejtegette a kormányfő.
Sebesi Karen Attila, a közszolgálati televízió vezetőtanácsi tagja szerint a helyhatósági és parlamenti választások előtt semmiképp nem szerencsés a váltás az intézmény élén. „Általában kormányváltáskor a közszolgálati médiumokat átpasszírozzák, de ez most nem lenne annyira jó. Már csak azért sem, mert ugyan könnyű elbocsátani embereket, de másokat állítani a helyükre, már nehezebb feladat” – magyarázta lapunknak.
A közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsának és elnök-vezérigazgatójának sorsáról a parlament dönt az intézmények elmúlt évi tevékenységi jelentése alapján. Ha a jelentést elfogadják a honatyák, minden marad a régiben, ha elutasítja, a vezetőségnek mennie kell.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő, a kulturális és média szakbizottság tagja szerint nem valószínű, hogy a két intézmény tevékenységi jelentése május folyamán a parlament napirendjére kerül. „Bár én már holnap meneszteném az egész bandát a tévétől. Egyértelműen magyarellenes, agresszív politikát folytatnak, és megszegik az újságírói etika minimumait is” – jelentette ki lapunknak. Hozzáfűzte, hogy Pontáék igazán nem elégedetlenkedhetnek, kezükben van a média elég nagy része. „A rádióban tisztességes munka zajlik, nem érezhetik, hogy elnyomják őket. Meg tudtak egyezni a tévével is, rádióval is kampányügyben” – magyarázta a politikus.
Márton Árpád szerint Demeter Andrásnak, a rádió elnök-vezérigazgatójának kevésbé kell leváltástól tartania. Ezt támasztja alá, hogy kedden este a miniszterelnök nem a rádió, hanem televízió vezetőségét vádolta inkább politikai elfogultsággal.
Zsigmond Júlia. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 11.
Stratégiai irányváltás előtt? – Bakk Miklós az erdélyi magyar politizálásról
A marosvásárhelyi helyhatósági választásokról, egy magyarajkú városvezető esélyéről, az őszi parlamenti választásokról, illetve a két jobboldali párt – MPP, EMNP vezéregyéniségei konfliktusainak perszonalizálódásáról Bakk Miklós politológussal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika- és Közigazgatás-tudományi Karának adjunktusával, a Politikatudományi Tanszék magyar tagozatának vezetőjével beszélgettünk.
– Mit gondol ön a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon résztvevő jelöltekről? Jelenlegi helyzetben kit ítél a legesélyesebbnek?
– Sajnos nem vagyok látnok, nem ismerem a vásárhelyi közvélemény-kutatások eredményeit sem – ezek jórészt nem is nyilvánosak most, a kampány előtt és alatt tehát jóslásra nem vállalkozom. Csupán kommentárként mondanám el, hogy – tekintettel a jelölések előzetes történetére, az egyeztetések sikertelenségeire – azok az erőviszonyok, amelyek, e pillanatban, vagyis a kampány nyitánya előtt mérhetőek, jelentősen megváltozhatnak a választásokig hátralevő egy hónap alatt.
– Milyen esélyt lát arra, hogy idén, esetleg 4-8 év múlva magyar polgármestere, legyen Marosvásárhelynek?
– Úgy vélem, erre csak akkor kerülhet sor, ha a tétet sikerül valamelyik magyar polgármester-jelöltnek átfogalmaznia. Azaz, úgy megfogalmazni Marosvásárhely problémáit, hogy azok között a helyi román-magyar viszony csak az egyik, természetesen nagyon fontos kérdés legyen, egyéb helyi kérdések mellett – hangsúlyozom: mellett –, amelyek szintén elengedhetetlenek lehetnek a marosvásárhelyi lakosság egésze mint önkormányzati közösség számára. Eddig úgy tűnt, a magyar jelöltek előszeretettel rendelték alá a marosvásárhelyi kérdések megoldását a magyar kérdésnek, ami nem tette lehetővé a nyitást a román szavazók felé. Divatos szóval: a közös gondok egy részét „deetnizálni" kell annak érdekében, hogy más területeken világosabban megfogalmazhatóak legyenek a románok számára is a magyarok érdekei. És Smaranda Enache jelöltsége kapcsán az a kérdés is megfogalmazódott, hogy akkor most mi fontosabb a marosvásárhelyi magyarok számára: egy magyar polgármester, avagy egy, a magyar érdekeket valamilyen koncepció jegyében megjelenítő polgármester?
– Hogyan gondolja, milyen politizálás / párt / tömörülés lenne célravezetőbb Marosvásárhelyen (ahol a magyar lakosság 39 százalékra esett vissza), egy nemzeti, magyar párt, vagy egy „inter-etnikus" párt megalakítása? (Pl. Szlovákia Most–Híd példájára)
– Inter-etnikus párt létrehozására már volt kísérlet Erdélyben, annak kudarca azt sugallja, hogy más politikai konstrukciókat kell keresnünk. Egy másik lehetséges út, amelyre véleményem szerint volna esély, az a létező – ha úgy tetszik – „etnikus", román és magyar pártok regionális érdeklődésének a felerősödése, és a regionális identitás mentén történő összefogása, helyi koalícióinak a kialakítása, Érdekes e tekintetben megfigyelni, hogyan alakul a három magyar politikai alakulat víziója. Az RMDSZ hagyományosan országos, kormányzati szintű koalíciókban gondolkodik, az EMNP az erdélyiség jegyében keres partnerséget, az MPP pedig Székelyföldre koncentrál. Az országos – kormányzati – szintű koalíciók logikáját és eredményességet az elmúlt másfél évtizedben felmérhettük, ez az RMDSZ stratégiájának és hatékonyságának a kérdése. Azonban Romániában 15 év alatt végbement egy decentralizációs folyamat – még ha meglehetősen felemáson, ellentmondásosan is –, tehát a következő években a megyei és regionális román–magyar koalíciókra vonatkozó elképzeléseket kellene az előtérbe állítani, mégpedig nem eseti együttműködésekkel, hanem koncepciózus tervek mentén. Ez stratégiai irányváltás lehetne.
– Az EMNP és az MPP összefogásának egyik, talán legfőbb oka a két vezető egyéniség, a Tőkés László és a Szász Jenő közötti személyes ellentét. Ön szerint feloldható-e a két politikus közötti ellenséges viszony? És miként?
– A politikai ellentétek nagy mértékben perszonalizálódnak, és gyakran személyiségek közötti ellentétekként jelennek meg. Ezért a politikusok közötti személyes ellentétről nehéz eldönteni, mennyire politikai és mennyire személyes tartalmúak. Én nem is a személyek közötti viszonyról beszélnék, hanem arról, hogy mi a különbség a két párt, az EMNP és az MPP mint jobboldali pártok között. Az attitűdökből ugyanis az olvasható ki, hogy az MPP elsősorban pozíció orientált, mintha azt tekintené fontosnak, hogy minél több pozíciót megszerezzen, hogy azok birtokában eldöntse, milyen politikai célokat kíván megvalósítani. Az EMNP viszont inkább konstruktivistának tűnik: a térnyerést egyben egy stratégia útkeresésnek, önépítésnek tekinti. Paradox vonatkozása ennek, hogy miközben pozíció-orientáltságával az MPP sokkal inkább hasonlít az RMDSZ-re, a gyakorlati politizálás szintjén erőteljesebben opponálja a szövetséget. Ezzel szemben az EMNP, mely keresi a Szövetségétől eltérő stratégiát, a gyakorlati politizálás szintjén együttműködőbb az RMDSZ-szel.
– Hogyan látja, az őszi parlamenti választásokra van-e esély a magyar pártok összefogására?
– Ezt a kérdést jelen pillanatban megválaszolhatatlannak tartom. Két fontos tényezőnek van meghatározó szerepe az összefogás alakulásában: a helyhatósági választások eredményeinek és magának a parlamenti választási törvénynek. Egyiket sem ismerjük jelenleg. A választási törvényről még azt sem lehet tudni, hogy milyen típusú lesz, többségi rendszert vezet-e be, vagy úgynevezett vegyes választási rendszert. Úgy hiszem, ez a kérdés csak a nyár vége felé kerül ismét a politika napirendjére.
Pál Piroska
Központ. Erdély.ma
A marosvásárhelyi helyhatósági választásokról, egy magyarajkú városvezető esélyéről, az őszi parlamenti választásokról, illetve a két jobboldali párt – MPP, EMNP vezéregyéniségei konfliktusainak perszonalizálódásáról Bakk Miklós politológussal, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika- és Közigazgatás-tudományi Karának adjunktusával, a Politikatudományi Tanszék magyar tagozatának vezetőjével beszélgettünk.
– Mit gondol ön a marosvásárhelyi helyhatósági választásokon résztvevő jelöltekről? Jelenlegi helyzetben kit ítél a legesélyesebbnek?
– Sajnos nem vagyok látnok, nem ismerem a vásárhelyi közvélemény-kutatások eredményeit sem – ezek jórészt nem is nyilvánosak most, a kampány előtt és alatt tehát jóslásra nem vállalkozom. Csupán kommentárként mondanám el, hogy – tekintettel a jelölések előzetes történetére, az egyeztetések sikertelenségeire – azok az erőviszonyok, amelyek, e pillanatban, vagyis a kampány nyitánya előtt mérhetőek, jelentősen megváltozhatnak a választásokig hátralevő egy hónap alatt.
– Milyen esélyt lát arra, hogy idén, esetleg 4-8 év múlva magyar polgármestere, legyen Marosvásárhelynek?
– Úgy vélem, erre csak akkor kerülhet sor, ha a tétet sikerül valamelyik magyar polgármester-jelöltnek átfogalmaznia. Azaz, úgy megfogalmazni Marosvásárhely problémáit, hogy azok között a helyi román-magyar viszony csak az egyik, természetesen nagyon fontos kérdés legyen, egyéb helyi kérdések mellett – hangsúlyozom: mellett –, amelyek szintén elengedhetetlenek lehetnek a marosvásárhelyi lakosság egésze mint önkormányzati közösség számára. Eddig úgy tűnt, a magyar jelöltek előszeretettel rendelték alá a marosvásárhelyi kérdések megoldását a magyar kérdésnek, ami nem tette lehetővé a nyitást a román szavazók felé. Divatos szóval: a közös gondok egy részét „deetnizálni" kell annak érdekében, hogy más területeken világosabban megfogalmazhatóak legyenek a románok számára is a magyarok érdekei. És Smaranda Enache jelöltsége kapcsán az a kérdés is megfogalmazódott, hogy akkor most mi fontosabb a marosvásárhelyi magyarok számára: egy magyar polgármester, avagy egy, a magyar érdekeket valamilyen koncepció jegyében megjelenítő polgármester?
– Hogyan gondolja, milyen politizálás / párt / tömörülés lenne célravezetőbb Marosvásárhelyen (ahol a magyar lakosság 39 százalékra esett vissza), egy nemzeti, magyar párt, vagy egy „inter-etnikus" párt megalakítása? (Pl. Szlovákia Most–Híd példájára)
– Inter-etnikus párt létrehozására már volt kísérlet Erdélyben, annak kudarca azt sugallja, hogy más politikai konstrukciókat kell keresnünk. Egy másik lehetséges út, amelyre véleményem szerint volna esély, az a létező – ha úgy tetszik – „etnikus", román és magyar pártok regionális érdeklődésének a felerősödése, és a regionális identitás mentén történő összefogása, helyi koalícióinak a kialakítása, Érdekes e tekintetben megfigyelni, hogyan alakul a három magyar politikai alakulat víziója. Az RMDSZ hagyományosan országos, kormányzati szintű koalíciókban gondolkodik, az EMNP az erdélyiség jegyében keres partnerséget, az MPP pedig Székelyföldre koncentrál. Az országos – kormányzati – szintű koalíciók logikáját és eredményességet az elmúlt másfél évtizedben felmérhettük, ez az RMDSZ stratégiájának és hatékonyságának a kérdése. Azonban Romániában 15 év alatt végbement egy decentralizációs folyamat – még ha meglehetősen felemáson, ellentmondásosan is –, tehát a következő években a megyei és regionális román–magyar koalíciókra vonatkozó elképzeléseket kellene az előtérbe állítani, mégpedig nem eseti együttműködésekkel, hanem koncepciózus tervek mentén. Ez stratégiai irányváltás lehetne.
– Az EMNP és az MPP összefogásának egyik, talán legfőbb oka a két vezető egyéniség, a Tőkés László és a Szász Jenő közötti személyes ellentét. Ön szerint feloldható-e a két politikus közötti ellenséges viszony? És miként?
– A politikai ellentétek nagy mértékben perszonalizálódnak, és gyakran személyiségek közötti ellentétekként jelennek meg. Ezért a politikusok közötti személyes ellentétről nehéz eldönteni, mennyire politikai és mennyire személyes tartalmúak. Én nem is a személyek közötti viszonyról beszélnék, hanem arról, hogy mi a különbség a két párt, az EMNP és az MPP mint jobboldali pártok között. Az attitűdökből ugyanis az olvasható ki, hogy az MPP elsősorban pozíció orientált, mintha azt tekintené fontosnak, hogy minél több pozíciót megszerezzen, hogy azok birtokában eldöntse, milyen politikai célokat kíván megvalósítani. Az EMNP viszont inkább konstruktivistának tűnik: a térnyerést egyben egy stratégia útkeresésnek, önépítésnek tekinti. Paradox vonatkozása ennek, hogy miközben pozíció-orientáltságával az MPP sokkal inkább hasonlít az RMDSZ-re, a gyakorlati politizálás szintjén erőteljesebben opponálja a szövetséget. Ezzel szemben az EMNP, mely keresi a Szövetségétől eltérő stratégiát, a gyakorlati politizálás szintjén együttműködőbb az RMDSZ-szel.
– Hogyan látja, az őszi parlamenti választásokra van-e esély a magyar pártok összefogására?
– Ezt a kérdést jelen pillanatban megválaszolhatatlannak tartom. Két fontos tényezőnek van meghatározó szerepe az összefogás alakulásában: a helyhatósági választások eredményeinek és magának a parlamenti választási törvénynek. Egyiket sem ismerjük jelenleg. A választási törvényről még azt sem lehet tudni, hogy milyen típusú lesz, többségi rendszert vezet-e be, vagy úgynevezett vegyes választási rendszert. Úgy hiszem, ez a kérdés csak a nyár vége felé kerül ismét a politika napirendjére.
Pál Piroska
Központ. Erdély.ma
2012. május 11.
Elhunyt Sylvester Lajos
Május 10-én, csütörtök este elhunyt Sylvester Lajos neves erdélyi újságíró, közíró, drámaíró, volt színházigazgató, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa.
Sylvester Lajos a háromszéki Alsócsernátonban született 1934. június 3-án, a Kolozsvári Bolyai Egyetemen végzete tanulmányait magyar nyelv és irodalom szakon. Tanárként és főtanfelügyelőként dolgozott, Háromszéken több emlékmű állítása is (egyebek közt a zágoni Mikes Kelemen szobor, a szárazajtai emlékmű, a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos szobor) az ő nevéhez fűződik.
1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt, az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap főmunkatársa lett.
Főbb művei: Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája), Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve), Frigyre lépni a szülőfölddel, Ojtoz völgye a hadak útján.
A Háromszék napilap és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is saját halottjának tekinti. Temetése időpontjáról a családdal egyeztetnek.
MTI
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végezte tanulmányait. Először Kézdi rajon főtanfelügyelőjeként dolgozott, majd az újonnan alakult Kovászna megye művelődési osztályának vezetője lett. Ő állíttatta vissza a parkban levő 1848-as emlékmű kőoroszlánjait, továbbá az ő nevéhez fűződik Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobrainak a felállítása is. 1974 és 1985 között a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatói tisztségét töltötte be. 1989-ben a Háromszék napilap munkatársa lett.
Főbb művei :
Báthory Anna, A gyanú, Úz-völgyi hegyomlás (riportkönyv; 1996)
Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája; 1996)
Az őrnagy hazatér (2001)
Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve) (2001)
Frigyre lépni a szülőfölddel
Szőttesünkben török minták
Ojtoz völgye a hadak útján (2008)
Díjai, kitüntetései:
1992: Széchenyi István-emlékérem
1996: MÚRE publicisztikai nívódíj
1996: MUK-díj. Erdély.ma
Május 10-én, csütörtök este elhunyt Sylvester Lajos neves erdélyi újságíró, közíró, drámaíró, volt színházigazgató, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa.
Sylvester Lajos a háromszéki Alsócsernátonban született 1934. június 3-án, a Kolozsvári Bolyai Egyetemen végzete tanulmányait magyar nyelv és irodalom szakon. Tanárként és főtanfelügyelőként dolgozott, Háromszéken több emlékmű állítása is (egyebek közt a zágoni Mikes Kelemen szobor, a szárazajtai emlékmű, a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos szobor) az ő nevéhez fűződik.
1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt, az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap főmunkatársa lett.
Főbb művei: Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája), Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve), Frigyre lépni a szülőfölddel, Ojtoz völgye a hadak útján.
A Háromszék napilap és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is saját halottjának tekinti. Temetése időpontjáról a családdal egyeztetnek.
MTI
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végezte tanulmányait. Először Kézdi rajon főtanfelügyelőjeként dolgozott, majd az újonnan alakult Kovászna megye művelődési osztályának vezetője lett. Ő állíttatta vissza a parkban levő 1848-as emlékmű kőoroszlánjait, továbbá az ő nevéhez fűződik Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobrainak a felállítása is. 1974 és 1985 között a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatói tisztségét töltötte be. 1989-ben a Háromszék napilap munkatársa lett.
Főbb művei :
Báthory Anna, A gyanú, Úz-völgyi hegyomlás (riportkönyv; 1996)
Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája; 1996)
Az őrnagy hazatér (2001)
Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve) (2001)
Frigyre lépni a szülőfölddel
Szőttesünkben török minták
Ojtoz völgye a hadak útján (2008)
Díjai, kitüntetései:
1992: Széchenyi István-emlékérem
1996: MÚRE publicisztikai nívódíj
1996: MUK-díj. Erdély.ma
2012. május 11.
Elhunyt Sylvester Lajos
Lapzártakor érkezett a megrázó hír: életének 78. évében elhunyt lapunk főmunkatársa, SYLVESTER LAJOS. A Háromszék szerkesztősége saját halottjának tekinti. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lapzártakor érkezett a megrázó hír: életének 78. évében elhunyt lapunk főmunkatársa, SYLVESTER LAJOS. A Háromszék szerkesztősége saját halottjának tekinti. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 11.
Könyv jelent a bukaresti magyar közművelődésről
Többek közt az utóbbi 150 év bukaresti magyar intézményeit, egyesületeit, a Regátban élő magyarság jeles személyiségeit mutatja be Bántó István Magyar közművelődés a román fővárosban című könyve – derült ki Vetési László lelkésznek a kolozsvári Gaudemus könyvesboltban tartott könyvismertetőjéből.
Mint részletezte, a Polis Kiadó gondozásában megjelent kötet számba veszi a bukaresti magyarság megmaradása szempontjából fontos intézményeket, ugyanakkor szemlézi a román fővárosban megjelent magyar nyelvű egyházi újságokat, a könyv szellem- és művelődéstörténeti kutatás eredménye.
A kolozsvári könyvbemutatón jelen volt a szerző is, aki a bemutatót követően dedikálta a könyveket az érdeklődőknek. Bántó István kifejtette: töretlenül optimista a bukaresti magyarság jövőjét illetően. „Van értelme annak, hogy van, aki vállalja az intézményszervezés, a közösségteremtés feladatát. Fontos, hogy fennmaradjanak ezek a közösségek” – szögezte le Bántó.
A tanulmánykötet szerzője ugyanakkor elmondta: a könyv megírásának előzménye, hogy 1990-ben Zágoni Albu Zoltán református lelkész kezdeményezésére Bukarestben újraalakult a Koós Ferenc Kör, a korábban a bukaresti református egyházközség kezdeményezésére a 19. században alakult magyar egyesület.
Bántó István hozzáfűzte: ekkor azt a célt tűzték ki, hogy kiegészítik azokat az ismereteket, amelyek hiányoztak a bukaresti magyarság történetéből, és létrehozzák a Bukaresti Magyar Adatbankot, ennek ő a közművelődési részét vállalta el.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
Többek közt az utóbbi 150 év bukaresti magyar intézményeit, egyesületeit, a Regátban élő magyarság jeles személyiségeit mutatja be Bántó István Magyar közművelődés a román fővárosban című könyve – derült ki Vetési László lelkésznek a kolozsvári Gaudemus könyvesboltban tartott könyvismertetőjéből.
Mint részletezte, a Polis Kiadó gondozásában megjelent kötet számba veszi a bukaresti magyarság megmaradása szempontjából fontos intézményeket, ugyanakkor szemlézi a román fővárosban megjelent magyar nyelvű egyházi újságokat, a könyv szellem- és művelődéstörténeti kutatás eredménye.
A kolozsvári könyvbemutatón jelen volt a szerző is, aki a bemutatót követően dedikálta a könyveket az érdeklődőknek. Bántó István kifejtette: töretlenül optimista a bukaresti magyarság jövőjét illetően. „Van értelme annak, hogy van, aki vállalja az intézményszervezés, a közösségteremtés feladatát. Fontos, hogy fennmaradjanak ezek a közösségek” – szögezte le Bántó.
A tanulmánykötet szerzője ugyanakkor elmondta: a könyv megírásának előzménye, hogy 1990-ben Zágoni Albu Zoltán református lelkész kezdeményezésére Bukarestben újraalakult a Koós Ferenc Kör, a korábban a bukaresti református egyházközség kezdeményezésére a 19. században alakult magyar egyesület.
Bántó István hozzáfűzte: ekkor azt a célt tűzték ki, hogy kiegészítik azokat az ismereteket, amelyek hiányoztak a bukaresti magyarság történetéből, és létrehozzák a Bukaresti Magyar Adatbankot, ennek ő a közművelődési részét vállalta el.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 11.
Magyar EP-képviselők napirenden kívüli felszólalása
Az új román kormány első lépései és programja miatt, valamint a tokaji bor ügyében emeltek szót magyar képviselők az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, napirenden kívül felszólalva.
A Fideszes Gál Kinga kijelentette: nem fogadható el, hogy a szocialista-liberális új román kormány első lépése a nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok visszavonása legyen. Felháborítónak nevezte, hogy a kabinet azonnal elvonja a másfél milliós magyar kisebbség évek óta szorgalmazott és végre biztosított jogát a törvényesen megalakított önálló magyar karhoz a marosvásárhelyi orvosi egyetemen.
Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a kormány programjában a rendszerváltás óta először egyetlen szót sem ejtenek a nemzeti kisebbségekről, és hogy a kormány liberális párti vezetője a kisebbségi jogokat túlzott előjogoknak nyilvánítja.
Gál Kinga arról érdeklődött, hogy az EP szocialista és liberális frakciójának vezetői, "akik oly látványosan küzdenek ezekért a jogokért, sok esetben vélt jogsértések miatt", "most mit tesznek a valós jogsértések ellen".
Ugyanezen kérdéskör kapcsán Sógor Csaba (RMDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az új román kormány alakításához egy bizalmatlansági indítvány megszavazása vezetett, és az indítvány fő témája az önálló magyar nyelvű orvosi egyetemi kar létrehozása volt.
Mint fogalmazott, a kormány a másfél milliós magyar közösség "létét sem hajlandó tudomásul venni".
Ezt veszélyes tendenciának nevezte, és óva intette a most hatalomra került pártok vezetőit, hogy a válságos időszakban "a magyar kisebbség elleni támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet az ország problémáiról".
Az MSZP EP-delegációját vezető Tabajdi Csaba felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a tokaji név használatával és a termelési eljárással kapcsolatban az Európai Bíróság előtt van a korábbi szocialista magyar kormány Szlovákia elleni beadványa.
Hangoztatta, hogy az unió borreformjának egyik legnagyobb vívmánya az egységes eredetvédelmi szabályozás. A minőségi európai borok ügye azonban nem lehet államok közötti viszályok foglya – emelte ki. Népújság (Marosvásárhely)
Az új román kormány első lépései és programja miatt, valamint a tokaji bor ügyében emeltek szót magyar képviselők az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén, napirenden kívül felszólalva.
A Fideszes Gál Kinga kijelentette: nem fogadható el, hogy a szocialista-liberális új román kormány első lépése a nemzeti kisebbségeknek biztosított jogok visszavonása legyen. Felháborítónak nevezte, hogy a kabinet azonnal elvonja a másfél milliós magyar kisebbség évek óta szorgalmazott és végre biztosított jogát a törvényesen megalakított önálló magyar karhoz a marosvásárhelyi orvosi egyetemen.
Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a kormány programjában a rendszerváltás óta először egyetlen szót sem ejtenek a nemzeti kisebbségekről, és hogy a kormány liberális párti vezetője a kisebbségi jogokat túlzott előjogoknak nyilvánítja.
Gál Kinga arról érdeklődött, hogy az EP szocialista és liberális frakciójának vezetői, "akik oly látványosan küzdenek ezekért a jogokért, sok esetben vélt jogsértések miatt", "most mit tesznek a valós jogsértések ellen".
Ugyanezen kérdéskör kapcsán Sógor Csaba (RMDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az új román kormány alakításához egy bizalmatlansági indítvány megszavazása vezetett, és az indítvány fő témája az önálló magyar nyelvű orvosi egyetemi kar létrehozása volt.
Mint fogalmazott, a kormány a másfél milliós magyar közösség "létét sem hajlandó tudomásul venni".
Ezt veszélyes tendenciának nevezte, és óva intette a most hatalomra került pártok vezetőit, hogy a válságos időszakban "a magyar kisebbség elleni támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet az ország problémáiról".
Az MSZP EP-delegációját vezető Tabajdi Csaba felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a tokaji név használatával és a termelési eljárással kapcsolatban az Európai Bíróság előtt van a korábbi szocialista magyar kormány Szlovákia elleni beadványa.
Hangoztatta, hogy az unió borreformjának egyik legnagyobb vívmánya az egységes eredetvédelmi szabályozás. A minőségi európai borok ügye azonban nem lehet államok közötti viszályok foglya – emelte ki. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 11.
Cél a nem ismert moldvai költészet és irodalom bemutatása
Versben, prózában, énekkel és tánccal mutatkoznak be szombaton Csángóföld kincsei a Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második rendezvényén, amely egyben a közreműködő Teleki László Alapítvány moldvai csángókkal foglalkozó pénteki tudományos konferenciájának lesz a záróeseménye.
Az alapítvány hatodik alkalommal rendezi meg a Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák: a moldvai csángók című tudományos konferenciát, amely mindig a moldvai csángókkal kapcsolatos aktuális kérdésekről szól – mondta el az MTI-nek Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke, egyben a szombati program szerkesztő-rendezője. Mint hozzátette, a pénteki konferencia a migráció, a nyelvváltás, a demográfia témaköreivel és az egyházüggyel foglalkozik, de olyan különlegességeket is felölel, amelyek eddig nem kerültek a moldvai csángó kérdéskör fókuszába.
Ennek jegyében kerül sor szombaton a fiatal moldvai értelmiségiekkel való beszélgetésre, amely azért különleges, mert Moldvában évszázadokon keresztül nem volt magyar nyelvű oktatás, ezért magyar értelmiségi kör sem alakulhatott ki – mutatott rá a szervező. 2000 óta azonban a magyar állam és civil szféra támogatásával iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás folyik a területen.
A kezdeményezésnek már meg is van az eredménye, mert egy rendkívül tehetséges fiatal értelmiségi generáció kibontakozásának vagyunk a szemtanúi – tette hozzá. A Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második állomásaként meghirdetett szombati rendezvény célja a „nem ismert moldvai költészet és irodalom bemutatása”.
Az alapítvánnyal közösen rendezett A moldvai csángók élete – versben, prózában, énekkel és tánccal előadva című műsorban öt moldvai verselő, prózaíró mutatkozik be. Lakatos Demeter (1911–1974) költeményeit Csoma Gergely előadásában hallhatja a közönség. A másik négy költő pedig személyesen mutatja be alkotásait.
A rangidős a somoskai születésű író, költő Demse Márton lesz. Utána a ma is Klézsén élő és alkotó Duma Andrást ismerheti meg a közönség. Végül két fiatal tehetség mutatkozik be, akik az 1989 utáni változások során tanulták meg a magyar nyelvet, oly módon, hogy ma már magyarul írják költeményeiket. Ők Diósi (Gábor) Felicia, akinek novellás-, illetve regénykötete is megjelent hazánkban, valamint Iancu Laura költő, aki az idén kapott József Attila-díjat.
A rendezvény további részében Moldvából érkező népzenészek fogják szórakoztatni a közönséget, Petrás Mária és Antal Tibor énekét is hallhatják az érdeklődők. Hodorog András és a Somos együttes muzsikájára pedig moldvai csángó táncosok mutatják be örökségüket. Mint arra a rendező rámutatott, a csángó költők művészete mélyen gyökeredzik a moldvai világban, ezért különösen fontos, hogy a helyi népművészet is helyet kapjon a műsorban. MNO
Versben, prózában, énekkel és tánccal mutatkoznak be szombaton Csángóföld kincsei a Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második rendezvényén, amely egyben a közreműködő Teleki László Alapítvány moldvai csángókkal foglalkozó pénteki tudományos konferenciájának lesz a záróeseménye.
Az alapítvány hatodik alkalommal rendezi meg a Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák: a moldvai csángók című tudományos konferenciát, amely mindig a moldvai csángókkal kapcsolatos aktuális kérdésekről szól – mondta el az MTI-nek Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke, egyben a szombati program szerkesztő-rendezője. Mint hozzátette, a pénteki konferencia a migráció, a nyelvváltás, a demográfia témaköreivel és az egyházüggyel foglalkozik, de olyan különlegességeket is felölel, amelyek eddig nem kerültek a moldvai csángó kérdéskör fókuszába.
Ennek jegyében kerül sor szombaton a fiatal moldvai értelmiségiekkel való beszélgetésre, amely azért különleges, mert Moldvában évszázadokon keresztül nem volt magyar nyelvű oktatás, ezért magyar értelmiségi kör sem alakulhatott ki – mutatott rá a szervező. 2000 óta azonban a magyar állam és civil szféra támogatásával iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás folyik a területen.
A kezdeményezésnek már meg is van az eredménye, mert egy rendkívül tehetséges fiatal értelmiségi generáció kibontakozásának vagyunk a szemtanúi – tette hozzá. A Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második állomásaként meghirdetett szombati rendezvény célja a „nem ismert moldvai költészet és irodalom bemutatása”.
Az alapítvánnyal közösen rendezett A moldvai csángók élete – versben, prózában, énekkel és tánccal előadva című műsorban öt moldvai verselő, prózaíró mutatkozik be. Lakatos Demeter (1911–1974) költeményeit Csoma Gergely előadásában hallhatja a közönség. A másik négy költő pedig személyesen mutatja be alkotásait.
A rangidős a somoskai születésű író, költő Demse Márton lesz. Utána a ma is Klézsén élő és alkotó Duma Andrást ismerheti meg a közönség. Végül két fiatal tehetség mutatkozik be, akik az 1989 utáni változások során tanulták meg a magyar nyelvet, oly módon, hogy ma már magyarul írják költeményeiket. Ők Diósi (Gábor) Felicia, akinek novellás-, illetve regénykötete is megjelent hazánkban, valamint Iancu Laura költő, aki az idén kapott József Attila-díjat.
A rendezvény további részében Moldvából érkező népzenészek fogják szórakoztatni a közönséget, Petrás Mária és Antal Tibor énekét is hallhatják az érdeklődők. Hodorog András és a Somos együttes muzsikájára pedig moldvai csángó táncosok mutatják be örökségüket. Mint arra a rendező rámutatott, a csángó költők művészete mélyen gyökeredzik a moldvai világban, ezért különösen fontos, hogy a helyi népművészet is helyet kapjon a műsorban. MNO
2012. május 12.
A zsidómentő Wallenbergre emlékeztek Kolozsváron
Prőhle Gergely: Tisztességes keresztény nem lehet antiszemita
Wallenberg-évvé nyilvánította a magyar kormány 2012-t, amelyben a neves svéd diplomata és más keresztény zsidómentők tevékenységére emlékezve, a holokauszt áldozatai előtt kell fejet hajtanunk. A Budapesten elkezdődött rendezvénysorozat pénteken Kolozsváron folytatódott, a City Plaza szálló emeleti előadótermében, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Kolozsvári Zsidó Hitközség és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös szervezésében. Beszédet mondott Szilágyi Mátyás főkonzul, Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára, Prőhle Gergely magyar helyettes külügyi államtitkár, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök, Szilágyi Júlia és Nussbaum László holokauszt-túlélők, valamint Antal Margit, Járosi Andor néhai lutheránus lelkész unokája. A felszólalók figyelmeztettek: a fiatal nemzedékeket szembesíteni kell a múlttal, s példaképként kell eléjük állítani az embermentőket.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul az egybegyűlteket köszöntő beszédében rámutatott: a magyarországi holokauszt emléknapjához kapcsolódó rendezvény a Raoul Wallenberg emléke előtti főhajtás is egyben, hiszen a neves svéd diplomata és zsidómentő a vészkorszak idején ember maradt az embertelenségben. A rendezvény ugyanakkor előadással tiszteleg két további zsidómentő emléke előtt: Járosi Andor néhai lutheránus lelkész „erdélyi Wallenbergként” tanúsította emberszeretetét, Sztehlo Gábor budapesti evangélikus lelkész pedig 1600 zsidó gyermek életét mentette meg. A főkonzul hangsúlyozta: a rendezvény az áldozatok és a túlélők előtti főhajtás is egyben, a humánum és a kegyelet napja, hiszen a zsidók nélkül az erdélyi kultúra „nem létezne, vagy jóval szegényebb lenne”.
Beszédében Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet az idén az embermentők példájának felmutatására, s ennek keretében a budapesti alsó dunai rakpartot tizenkét embermentőről nevezte el, akiknek az emlékére május 15-én, Budapesten, nagyszabású konferenciát rendeznek. Németh szerint a kolozsvári Járosi Andor sorsa párhuzamot mutat a felvidéki Esterházy János és Raoul Wallenberg sorsával, hiszen kezdetben valamennyien a nácik ellen harcoltak, de végül mindhárman a szovjet rendszernek estek áldozatául. „Sorsuk drámai módon bizonyítja, hogy a nemzeti és a szovjet típusú szocializmus egylényegű” – fogalmazott.
Nem könnyű a múlttal szembenézni
Az államtitkár utalt arra, hogy bonyolult feladat a múlttal, az emberáldozat, illetve az egyéni és a közösségi szolidaritás kérdésével szembenézni, és emlékeztetett arra, hogy ezek az értékek azzal a társadalmi és nemzeti egységgel szembesültek, amelyek a holokauszt korabeli Európát meghatározták. Úgy vélte, az embermentők példájából a ma élőkre az erkölcsi felelősség fogalma maradt, ami rendkívül fontosnak bizonyulhat napjainkban, amikor „a nemzeti önzés divatja” az öreg kontinensen újra előtérbe kerül. Leszögezte: ez a pragmatizmusnak álcázott önzéskultusz jelenleg az európai jobboldali eliteket söpri el, de később a baloldali eliteket is sorra kerítheti, és ismét előkészítheti a szélsőségek hatalomra jutását. Ezzel a folyamattal szemben pedig Wallenberg példájához kell folyamodnunk, hiszen a szolidaritás ellenszer lehet arra, ami ma földrészünkön történik.
A résztvevők – akik között Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is jelen volt – dokumentumfilmet láthattak Raoul Wallenberg zsidómentő tevékenységéről és tragikus, részleteiben mindmáig nem tisztázott háború utáni sorsáról. Ezt követően került sor az Adalékok a kolozsvári zsidóság múltjához című kötet magyar nyelvű kiadásának bemutatására. A tudományos tanulmányokat tartalmazó kötet Schwartz Róbert kolozsvári zsidó hitközségi elnök irányításával történő lefordítását és kiadását a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus és az OTP Románia támogatta.
Az áldozatok, a hóhérok és a hősök nem a semmiből, hanem magából a társadalomból kerülnek ki, mint ahogyan a kutatók is onnan vétetnek, és az általuk feltárt adatoknak oda kellene visszatérniük – ezzel a gondolattal kezdte méltatását Szilágyi Júlia. Az irodalomkritikus és esztéta felhívta a figyelmet annak veszélyeire, hogy nemzedékek nőnek fel anélkül, hogy a közelmúlt eseményeiről tudomást szerezzenek, pedig a történelem ismerése, az abból történő okulás az egyik legfőbb cél kellene hogy legyen.
Kossuth elítélte az antiszemitizmust
Szilágyi Júlia Kossuth Lajost idézte: „Én ember és ember között faj, nyelv, vallásfelekezet miatt soha nem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antiszemitikus agitációt, mint a XIX. század embere, szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Majd elmesélte saját élettapasztalatát az embermentésről. „Van olyan időszak a történelemben, amikor az emberséget büntetik, s ezt megmentőim vállalták” – mondta arra emlékezve, hogy nyolc éves korában megmentették az életét. Később, több mint ötven évvel ezelőtt döntött amellett, hogy ha már halálraítéltségét sikerült túlélnie, a magyar nyelv és irodalom szolgálatába szegődik.
Az irodalomkritikus elmondta: a kötet a kolozsvári zsidóság történetét jóformán a középkortól a holokauszt utáni időkig ismerteti, azaz Bethlen Gábortól indulva, a zsidóságnak a modernizációban betöltött szerepéig. Felmutatja egyben azoknak a zsidó embereknek a példáját is, akik „a pszichológiától a pingpongig” Kolozsvár hírnevét öregbítették.
Szilágyi szóvá tette, hogy a holokauszt után hét évtizeddel sincs az áldozatoknak köztéri emlékműve Kolozsváron. „A történelem nem ismerése is történelem” – vonta le a keserű következtetést.
Akihez Wallenberg segítő keze nem ért el
Nussbaum László, akit tizenöt évesen hurcoltak gettóba, onnan pedig Auschwitzba, s aki tizenhat évesen Buchenwaldban szabadult fel, olyan túlélőként mondott beszédet, „akihez Wallenberg segítő keze nem ért el”. Kijelentette: egyike azon kevés túlélőknek, akik a holokausztról még tanúskodni tudnak.
A nyugalmazott közgazdász bevallotta: az eltelt hét évtized során azt tapasztalta, hogy az időkkel együtt az emberek is megváltoznak. Ha akkoriban gyűlölte is az őt elverő diáktársait vagy pedig a lágerbeli megkínzóit, ma már megbocsátana nekik. Úgy véli, keresztény diáktársai nem voltak teljes mértékben hibások, hiszen a korabeli média a zsidókkal szembeni agresszióra buzdította és tanította őket. Nem haragszik már amiatt sem, hogy a háború végén a helyi zsidó temetőbe német katonákat földeltek el, hiszen ma már tudja, hogy a szülő „egyformán siratja azt a fiát, akit lelőttek és azt, akit a gázkamrában végeztek ki”. Sőt, Otto Hermann német lágerparancsnokra is úgy emlékszik (aki egyébként antifasiszta volt), mint aki az életét megmentette azáltal, hogy egyik alkalommal az Appelplatz-on megverte. Megtanulta tehát: „csak embereket, ideológiákat, véleményeket lehet elítélni, népeket nem”.
Fájdalommal állapította meg, hogy bár Romániában – akárcsak más államokban – hatályos törvények ítélik el az antiszemita, a náci és a fasiszta megnyilvánulásokat, és ezek a jogszabályok büntetéseket is kilátásba helyeznek, egyetlen hazai elítélt személyről sincs tudomása. Ez pedig rendkívül veszélyes, mert a törvény be nem tartása a szélsőségesek megerősödéséhez vezet, ami könnyen diktatúrába torkollhat, amint ezt a délszláv térségben albánok, horvátok és mások ellen véghezvitt megdöbbentő genocídiumok is bizonyítják.
Köztéri Járosi-szobrot kért a püspök
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Járosi Andor lelkész példájáról beszélt, akit Lőwy Dánieltől, a kolozsvári zsidóság történelmének írójától kölcsönzött szóhasználattal „Szamos-parti Wallenberg”-nek nevezett. A kolozsvári evangélikus pap üldözött zsidókat keresztelt, bújtatott, mentett, ellenszegülve a kor hatalmasainak. A püspök Makkai Sándort idézte, aki szerint Járosit erdélyi sorsa készítette fel a mártíromságra. Végül – amint az Járosi Andor unokájának, Antal Margit tanárnak a Járosi-életutat és a „rejtve működő” lelkész magatartását ismertető-bemutató kiváló előadásából is kiderült – a kolozsvári Wallenberget szintén a szovjetek hurcolták el, és még 1944 karácsonyán meghalt, Magnyitogorszk egyik lágerében.
A lutheránus egyházfő hangot adott annak az óhajának, hogy a zsidómentő Járosi Andor emlékét Kolozsváron köztéri szobor örökítse meg.
Sztehlo Gábor budapesti evangélikus lelkész embermentő tevékenységéről Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár tartott előadást, aki egyidejűleg a magyarországi evangélikus egyház világi elöljárója. Közölte: az emlékezés fő célja, hogy beleéljük magunkat azoknak az embereknek a sorsába, akikre emlékezünk, hiszen „amikor az embermentőkről beszélünk, az áldozatok előtt tisztelgünk”.
Relativizmusba torkollnak a viták
Az európai kultúra és társadalom zsidó-keresztény hagyományairól szólva, a magyar diplomata arra a következtetésre jutott, hogy „tisztességes keresztény soha, semmilyen körülmények között nem lehet antiszemita”, mint ahogyan azt sem lehet patikamérlegen lemérni, ki milyen mértékben volt embermentő. Úgy vélte, a napjainkban zajló vonatkozó viták általában relativizmusba torkollnak, s azokban a résztvevők saját gyengeségeikre keresnek mentséget.
Prőhle szerint a mai állami vezetőknek, tisztségviselőknek, továbbá mindazoknak, akik értékközpontúan gondolkoznak, feladatuk hidat építeni az európai térség alapját képező zsidó-keresztény hagyományok és a modern ember sokszor nihilizmusra hajló életfelfogása között.
A rendezvény végén Adorjáni Dezső Zoltán püspök imádkozott az áldozatokért, majd Kallós Miklós egyetemi tanár a halottak emlékére elmondani szokott zsidó imával zárta a kolozsvári Wallenberg-rendezvényt.
--------------------------------------------------------------------------------
RAOUL WALLENBERGRŐL NEVEZNEK EL TERMET AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN
Születésének 100. évfordulója alkalmából parlamenti üléstermet neveznek el Raoul Wallenberg egykori svéd diplomatáról – döntött egyhangúan az Európai Parlament (EP) elnöksége. Raoul Wallenberg Magyarországon fejtette ki tevékenységét, amellyel magyar zsidók ezreit mentette meg az Auschwitzba való deportálástól és a biztos haláltól. A magyar kormány a 2012-es évet az embermentő diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából Raoul Wallenberg Emlékévnek nyilvánította, és döntött a Raoul Wallenberg Emlékbizottság felállításáról.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)
Prőhle Gergely: Tisztességes keresztény nem lehet antiszemita
Wallenberg-évvé nyilvánította a magyar kormány 2012-t, amelyben a neves svéd diplomata és más keresztény zsidómentők tevékenységére emlékezve, a holokauszt áldozatai előtt kell fejet hajtanunk. A Budapesten elkezdődött rendezvénysorozat pénteken Kolozsváron folytatódott, a City Plaza szálló emeleti előadótermében, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Kolozsvári Zsidó Hitközség és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös szervezésében. Beszédet mondott Szilágyi Mátyás főkonzul, Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára, Prőhle Gergely magyar helyettes külügyi államtitkár, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök, Szilágyi Júlia és Nussbaum László holokauszt-túlélők, valamint Antal Margit, Járosi Andor néhai lutheránus lelkész unokája. A felszólalók figyelmeztettek: a fiatal nemzedékeket szembesíteni kell a múlttal, s példaképként kell eléjük állítani az embermentőket.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul az egybegyűlteket köszöntő beszédében rámutatott: a magyarországi holokauszt emléknapjához kapcsolódó rendezvény a Raoul Wallenberg emléke előtti főhajtás is egyben, hiszen a neves svéd diplomata és zsidómentő a vészkorszak idején ember maradt az embertelenségben. A rendezvény ugyanakkor előadással tiszteleg két további zsidómentő emléke előtt: Járosi Andor néhai lutheránus lelkész „erdélyi Wallenbergként” tanúsította emberszeretetét, Sztehlo Gábor budapesti evangélikus lelkész pedig 1600 zsidó gyermek életét mentette meg. A főkonzul hangsúlyozta: a rendezvény az áldozatok és a túlélők előtti főhajtás is egyben, a humánum és a kegyelet napja, hiszen a zsidók nélkül az erdélyi kultúra „nem létezne, vagy jóval szegényebb lenne”.
Beszédében Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány nagy hangsúlyt fektet az idén az embermentők példájának felmutatására, s ennek keretében a budapesti alsó dunai rakpartot tizenkét embermentőről nevezte el, akiknek az emlékére május 15-én, Budapesten, nagyszabású konferenciát rendeznek. Németh szerint a kolozsvári Járosi Andor sorsa párhuzamot mutat a felvidéki Esterházy János és Raoul Wallenberg sorsával, hiszen kezdetben valamennyien a nácik ellen harcoltak, de végül mindhárman a szovjet rendszernek estek áldozatául. „Sorsuk drámai módon bizonyítja, hogy a nemzeti és a szovjet típusú szocializmus egylényegű” – fogalmazott.
Nem könnyű a múlttal szembenézni
Az államtitkár utalt arra, hogy bonyolult feladat a múlttal, az emberáldozat, illetve az egyéni és a közösségi szolidaritás kérdésével szembenézni, és emlékeztetett arra, hogy ezek az értékek azzal a társadalmi és nemzeti egységgel szembesültek, amelyek a holokauszt korabeli Európát meghatározták. Úgy vélte, az embermentők példájából a ma élőkre az erkölcsi felelősség fogalma maradt, ami rendkívül fontosnak bizonyulhat napjainkban, amikor „a nemzeti önzés divatja” az öreg kontinensen újra előtérbe kerül. Leszögezte: ez a pragmatizmusnak álcázott önzéskultusz jelenleg az európai jobboldali eliteket söpri el, de később a baloldali eliteket is sorra kerítheti, és ismét előkészítheti a szélsőségek hatalomra jutását. Ezzel a folyamattal szemben pedig Wallenberg példájához kell folyamodnunk, hiszen a szolidaritás ellenszer lehet arra, ami ma földrészünkön történik.
A résztvevők – akik között Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is jelen volt – dokumentumfilmet láthattak Raoul Wallenberg zsidómentő tevékenységéről és tragikus, részleteiben mindmáig nem tisztázott háború utáni sorsáról. Ezt követően került sor az Adalékok a kolozsvári zsidóság múltjához című kötet magyar nyelvű kiadásának bemutatására. A tudományos tanulmányokat tartalmazó kötet Schwartz Róbert kolozsvári zsidó hitközségi elnök irányításával történő lefordítását és kiadását a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus és az OTP Románia támogatta.
Az áldozatok, a hóhérok és a hősök nem a semmiből, hanem magából a társadalomból kerülnek ki, mint ahogyan a kutatók is onnan vétetnek, és az általuk feltárt adatoknak oda kellene visszatérniük – ezzel a gondolattal kezdte méltatását Szilágyi Júlia. Az irodalomkritikus és esztéta felhívta a figyelmet annak veszélyeire, hogy nemzedékek nőnek fel anélkül, hogy a közelmúlt eseményeiről tudomást szerezzenek, pedig a történelem ismerése, az abból történő okulás az egyik legfőbb cél kellene hogy legyen.
Kossuth elítélte az antiszemitizmust
Szilágyi Júlia Kossuth Lajost idézte: „Én ember és ember között faj, nyelv, vallásfelekezet miatt soha nem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antiszemitikus agitációt, mint a XIX. század embere, szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.” Majd elmesélte saját élettapasztalatát az embermentésről. „Van olyan időszak a történelemben, amikor az emberséget büntetik, s ezt megmentőim vállalták” – mondta arra emlékezve, hogy nyolc éves korában megmentették az életét. Később, több mint ötven évvel ezelőtt döntött amellett, hogy ha már halálraítéltségét sikerült túlélnie, a magyar nyelv és irodalom szolgálatába szegődik.
Az irodalomkritikus elmondta: a kötet a kolozsvári zsidóság történetét jóformán a középkortól a holokauszt utáni időkig ismerteti, azaz Bethlen Gábortól indulva, a zsidóságnak a modernizációban betöltött szerepéig. Felmutatja egyben azoknak a zsidó embereknek a példáját is, akik „a pszichológiától a pingpongig” Kolozsvár hírnevét öregbítették.
Szilágyi szóvá tette, hogy a holokauszt után hét évtizeddel sincs az áldozatoknak köztéri emlékműve Kolozsváron. „A történelem nem ismerése is történelem” – vonta le a keserű következtetést.
Akihez Wallenberg segítő keze nem ért el
Nussbaum László, akit tizenöt évesen hurcoltak gettóba, onnan pedig Auschwitzba, s aki tizenhat évesen Buchenwaldban szabadult fel, olyan túlélőként mondott beszédet, „akihez Wallenberg segítő keze nem ért el”. Kijelentette: egyike azon kevés túlélőknek, akik a holokausztról még tanúskodni tudnak.
A nyugalmazott közgazdász bevallotta: az eltelt hét évtized során azt tapasztalta, hogy az időkkel együtt az emberek is megváltoznak. Ha akkoriban gyűlölte is az őt elverő diáktársait vagy pedig a lágerbeli megkínzóit, ma már megbocsátana nekik. Úgy véli, keresztény diáktársai nem voltak teljes mértékben hibások, hiszen a korabeli média a zsidókkal szembeni agresszióra buzdította és tanította őket. Nem haragszik már amiatt sem, hogy a háború végén a helyi zsidó temetőbe német katonákat földeltek el, hiszen ma már tudja, hogy a szülő „egyformán siratja azt a fiát, akit lelőttek és azt, akit a gázkamrában végeztek ki”. Sőt, Otto Hermann német lágerparancsnokra is úgy emlékszik (aki egyébként antifasiszta volt), mint aki az életét megmentette azáltal, hogy egyik alkalommal az Appelplatz-on megverte. Megtanulta tehát: „csak embereket, ideológiákat, véleményeket lehet elítélni, népeket nem”.
Fájdalommal állapította meg, hogy bár Romániában – akárcsak más államokban – hatályos törvények ítélik el az antiszemita, a náci és a fasiszta megnyilvánulásokat, és ezek a jogszabályok büntetéseket is kilátásba helyeznek, egyetlen hazai elítélt személyről sincs tudomása. Ez pedig rendkívül veszélyes, mert a törvény be nem tartása a szélsőségesek megerősödéséhez vezet, ami könnyen diktatúrába torkollhat, amint ezt a délszláv térségben albánok, horvátok és mások ellen véghezvitt megdöbbentő genocídiumok is bizonyítják.
Köztéri Járosi-szobrot kért a püspök
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Járosi Andor lelkész példájáról beszélt, akit Lőwy Dánieltől, a kolozsvári zsidóság történelmének írójától kölcsönzött szóhasználattal „Szamos-parti Wallenberg”-nek nevezett. A kolozsvári evangélikus pap üldözött zsidókat keresztelt, bújtatott, mentett, ellenszegülve a kor hatalmasainak. A püspök Makkai Sándort idézte, aki szerint Járosit erdélyi sorsa készítette fel a mártíromságra. Végül – amint az Járosi Andor unokájának, Antal Margit tanárnak a Járosi-életutat és a „rejtve működő” lelkész magatartását ismertető-bemutató kiváló előadásából is kiderült – a kolozsvári Wallenberget szintén a szovjetek hurcolták el, és még 1944 karácsonyán meghalt, Magnyitogorszk egyik lágerében.
A lutheránus egyházfő hangot adott annak az óhajának, hogy a zsidómentő Járosi Andor emlékét Kolozsváron köztéri szobor örökítse meg.
Sztehlo Gábor budapesti evangélikus lelkész embermentő tevékenységéről Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár tartott előadást, aki egyidejűleg a magyarországi evangélikus egyház világi elöljárója. Közölte: az emlékezés fő célja, hogy beleéljük magunkat azoknak az embereknek a sorsába, akikre emlékezünk, hiszen „amikor az embermentőkről beszélünk, az áldozatok előtt tisztelgünk”.
Relativizmusba torkollnak a viták
Az európai kultúra és társadalom zsidó-keresztény hagyományairól szólva, a magyar diplomata arra a következtetésre jutott, hogy „tisztességes keresztény soha, semmilyen körülmények között nem lehet antiszemita”, mint ahogyan azt sem lehet patikamérlegen lemérni, ki milyen mértékben volt embermentő. Úgy vélte, a napjainkban zajló vonatkozó viták általában relativizmusba torkollnak, s azokban a résztvevők saját gyengeségeikre keresnek mentséget.
Prőhle szerint a mai állami vezetőknek, tisztségviselőknek, továbbá mindazoknak, akik értékközpontúan gondolkoznak, feladatuk hidat építeni az európai térség alapját képező zsidó-keresztény hagyományok és a modern ember sokszor nihilizmusra hajló életfelfogása között.
A rendezvény végén Adorjáni Dezső Zoltán püspök imádkozott az áldozatokért, majd Kallós Miklós egyetemi tanár a halottak emlékére elmondani szokott zsidó imával zárta a kolozsvári Wallenberg-rendezvényt.
--------------------------------------------------------------------------------
RAOUL WALLENBERGRŐL NEVEZNEK EL TERMET AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN
Születésének 100. évfordulója alkalmából parlamenti üléstermet neveznek el Raoul Wallenberg egykori svéd diplomatáról – döntött egyhangúan az Európai Parlament (EP) elnöksége. Raoul Wallenberg Magyarországon fejtette ki tevékenységét, amellyel magyar zsidók ezreit mentette meg az Auschwitzba való deportálástól és a biztos haláltól. A magyar kormány a 2012-es évet az embermentő diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából Raoul Wallenberg Emlékévnek nyilvánította, és döntött a Raoul Wallenberg Emlékbizottság felállításáról.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 12.
MOGYE: a tanügyminiszter szerint nincs szükség magyar karra
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt. Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének”, ezt a megoldást szerinte csak a megbuktatott Ungureanu-kormány erőltette. Orbán Viktor magyar miniszterelnök meglátása szerint új helyzet alakult ki Magyarország keleti határainál magyar-ügyben, és együttműködésre buzdította a romániai magyar politikai szervezeteket. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bejelentette: az RMDSZ a MOGYE magyar képviselete által meghatározott célokat támogatja.
Ioan Mang tárcavezető szerint a kormánynak újabb határozatot kellene elfogadnia, amely érvénytelenítené az előzőt. Megállapítása szerint „mindenki elismerte: nem kell külön kar, mert mindenki tagozatot, esetleg főtanszékeket akart”. Mint mondta, néhány hét múlva ismét tárgyal az egyetem szenátusával, és eltökélt szándéka az egyetemi autonómia betartása.
A magyar tagozat képviseletével megbízott Szabó Béla professzor azt mondta: el tudnák fogadni, hogy különálló kar helyett önálló magyar főtanszékek alakuljanak, ahogy azt a törvény előírja, de erre sem kaptak garanciát a minisztertől.
A tavalytól hatályos törvény előírásaival éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva tagadta meg a MOGYE román többségű szenátusa, hogy önálló főtanszékekbe szervezze a magyar oktatást.
„Majd még beszélünk a szenátussal, majd meggyőzzük őket” – idézte Szabó Béla a miniszter szavait. „Ezekben semmi biztosítékot nem látunk, azért mondtuk, hogy garanciaként minimálisan az önálló magyar főtanszékeket meg kell alakítani, mert az biztosítja a túléléshez való jogot” – emelte ki a professzor.
Marosvásárhelyre várták Andrei Marga külügyminisztert is, aki hosszú ideig a multikulturális oktatás modelljének tartott kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora volt, de bukaresti elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a konzultáción. Mang szerint a MOGYE-n is a „kolozsvári megoldást” kellene alkalmazni, de ezt az egyetemnek kell kezdeményeznie. A BBTE-n a román többség nem akadályozta meg, hogy a tanügyi törvénynek megfelelően megalakuljanak az önálló magyar főtanszékek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap az MR1-Kossuth Rádió műsorában a Ponta-kormány első intézkedései kapcsán megállapította: új helyzet alakult ki Magyarország keleti határainál magyar-ügyben. „Felszólítom, hívom a romániai magyar politikai szervezeteket, hogy keressék egymással az együttműködést” – közölte a kormányfő.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára aggasztónak találta az elmúlt napok eseményeit. Megállapította: ha a biztatóan alakuló magyar–román kapcsolatrendszernek vége szakadna, az nem csupán a két ország, hanem az egész térség szempontjából elhibázott lenne. Szerinte a veszély elkerüléséhez „politikai akarat kell, amely a magyar kormány részéről adott”.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó pártközi munkacsoport társelnöke Martin Schulzhoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez és Hannes Swobodához, az EP szocialista frakcióvezetőjéhez fordul a romániai magyarság jogainak védelmében.
„A szerzett kisebbségi jogok elvétele ellentétes az európai demokratikus gyakorlattal. Az európai intézményeknek már most figyelmeztetniük kell erre az új román kormányt. Elfogadhatatlan, hogy a MOGYE hosszas küzdelem után engedélyezett magyar karának létrehozása meghiúsuljon” – hangsúlyozta közleményében a politikus.
A MOGYE-n intézményesített magyar tagozatra van szükség, hogy az egyetemi ügyekről a közvetlenül érintettek döntsenek – jelentette ki Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese tegnap Kolozsváron. Rámutatott: a magyar tagozat számára biztosítani kell az önálló döntés jogát a tanrendi, a személyzetpolitikai és arculati önállóság területén. Továbbá, garantálni kell az egyenlő fenntartás-fejlesztés, illetve a közös döntésekben való képviselet szabályait. Mint kifejtette, ez történt a kolozsvári egyetemen is. Ha ilyen változtatások megfelelnek a magyar tagozat oktatói és hallgatói közössége által kinyilvánított érdekeknek, járulékos kérdés, hogy a vázolt önállóságnak milyen intézményes keretet adnak, azt karnak, intézetnek, vagy főtanszéknek nevezik. De ezt is elsősorban a magyar egyetemi közösségnek kell megmondania – hangsúlyozta Magyari Tivadar. Hozzátette: az RMDSZ főtitkársága azt támogatja, amit a MOGYE magyar részének legitim képviselete célként meghatároz. „Nehezíti a dolgokat, hogy az újabb oktatási minisztert a falvédőről választották” – állapította meg a főtitkárhelyettes.
--------------------------------------------------------------------------------
A tanügyi tárcának el kell fogadnia a MOGYE chartáját – közölte tegnap döntését a marosvásárhelyi táblabíróság. A testület ezzel a határozatával helyet adott a MOGYE román vezetősége keresetének, az említett dokumentum elfogadását elutasító tanügyminisztérium ellen irányult. Mint ismeretes, mindeddig az oktatási tárca nem ismerte el a (magyar tagozatról említést nem tevő) egyetemi chartát és az ennek alapján megtartott (a magyar tagozat által bojkottált) választások eredményét. A határozat ellen a Legfelső Bíróságon és Számvevőszéken lehet a kihirdetését követő 5 napon óvást emelni. Szabadság (Kolozsvár)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt. Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének”, ezt a megoldást szerinte csak a megbuktatott Ungureanu-kormány erőltette. Orbán Viktor magyar miniszterelnök meglátása szerint új helyzet alakult ki Magyarország keleti határainál magyar-ügyben, és együttműködésre buzdította a romániai magyar politikai szervezeteket. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese bejelentette: az RMDSZ a MOGYE magyar képviselete által meghatározott célokat támogatja.
Ioan Mang tárcavezető szerint a kormánynak újabb határozatot kellene elfogadnia, amely érvénytelenítené az előzőt. Megállapítása szerint „mindenki elismerte: nem kell külön kar, mert mindenki tagozatot, esetleg főtanszékeket akart”. Mint mondta, néhány hét múlva ismét tárgyal az egyetem szenátusával, és eltökélt szándéka az egyetemi autonómia betartása.
A magyar tagozat képviseletével megbízott Szabó Béla professzor azt mondta: el tudnák fogadni, hogy különálló kar helyett önálló magyar főtanszékek alakuljanak, ahogy azt a törvény előírja, de erre sem kaptak garanciát a minisztertől.
A tavalytól hatályos törvény előírásaival éppen az egyetemi autonómiára hivatkozva tagadta meg a MOGYE román többségű szenátusa, hogy önálló főtanszékekbe szervezze a magyar oktatást.
„Majd még beszélünk a szenátussal, majd meggyőzzük őket” – idézte Szabó Béla a miniszter szavait. „Ezekben semmi biztosítékot nem látunk, azért mondtuk, hogy garanciaként minimálisan az önálló magyar főtanszékeket meg kell alakítani, mert az biztosítja a túléléshez való jogot” – emelte ki a professzor.
Marosvásárhelyre várták Andrei Marga külügyminisztert is, aki hosszú ideig a multikulturális oktatás modelljének tartott kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora volt, de bukaresti elfoglaltsága miatt nem vehetett részt a konzultáción. Mang szerint a MOGYE-n is a „kolozsvári megoldást” kellene alkalmazni, de ezt az egyetemnek kell kezdeményeznie. A BBTE-n a román többség nem akadályozta meg, hogy a tanügyi törvénynek megfelelően megalakuljanak az önálló magyar főtanszékek.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap az MR1-Kossuth Rádió műsorában a Ponta-kormány első intézkedései kapcsán megállapította: új helyzet alakult ki Magyarország keleti határainál magyar-ügyben. „Felszólítom, hívom a romániai magyar politikai szervezeteket, hogy keressék egymással az együttműködést” – közölte a kormányfő.
Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára aggasztónak találta az elmúlt napok eseményeit. Megállapította: ha a biztatóan alakuló magyar–román kapcsolatrendszernek vége szakadna, az nem csupán a két ország, hanem az egész térség szempontjából elhibázott lenne. Szerinte a veszély elkerüléséhez „politikai akarat kell, amely a magyar kormány részéről adott”.
Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó pártközi munkacsoport társelnöke Martin Schulzhoz, az Európai Parlament (EP) elnökéhez és Hannes Swobodához, az EP szocialista frakcióvezetőjéhez fordul a romániai magyarság jogainak védelmében.
„A szerzett kisebbségi jogok elvétele ellentétes az európai demokratikus gyakorlattal. Az európai intézményeknek már most figyelmeztetniük kell erre az új román kormányt. Elfogadhatatlan, hogy a MOGYE hosszas küzdelem után engedélyezett magyar karának létrehozása meghiúsuljon” – hangsúlyozta közleményében a politikus.
A MOGYE-n intézményesített magyar tagozatra van szükség, hogy az egyetemi ügyekről a közvetlenül érintettek döntsenek – jelentette ki Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese tegnap Kolozsváron. Rámutatott: a magyar tagozat számára biztosítani kell az önálló döntés jogát a tanrendi, a személyzetpolitikai és arculati önállóság területén. Továbbá, garantálni kell az egyenlő fenntartás-fejlesztés, illetve a közös döntésekben való képviselet szabályait. Mint kifejtette, ez történt a kolozsvári egyetemen is. Ha ilyen változtatások megfelelnek a magyar tagozat oktatói és hallgatói közössége által kinyilvánított érdekeknek, járulékos kérdés, hogy a vázolt önállóságnak milyen intézményes keretet adnak, azt karnak, intézetnek, vagy főtanszéknek nevezik. De ezt is elsősorban a magyar egyetemi közösségnek kell megmondania – hangsúlyozta Magyari Tivadar. Hozzátette: az RMDSZ főtitkársága azt támogatja, amit a MOGYE magyar részének legitim képviselete célként meghatároz. „Nehezíti a dolgokat, hogy az újabb oktatási minisztert a falvédőről választották” – állapította meg a főtitkárhelyettes.
--------------------------------------------------------------------------------
A tanügyi tárcának el kell fogadnia a MOGYE chartáját – közölte tegnap döntését a marosvásárhelyi táblabíróság. A testület ezzel a határozatával helyet adott a MOGYE román vezetősége keresetének, az említett dokumentum elfogadását elutasító tanügyminisztérium ellen irányult. Mint ismeretes, mindeddig az oktatási tárca nem ismerte el a (magyar tagozatról említést nem tevő) egyetemi chartát és az ennek alapján megtartott (a magyar tagozat által bojkottált) választások eredményét. A határozat ellen a Legfelső Bíróságon és Számvevőszéken lehet a kihirdetését követő 5 napon óvást emelni. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 12.
A 22-es csapdájában az egyetemi charta
Érvek és ígéretek
Május 10-én a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre látogató Ioan Mang közoktatási miniszter hosszan tárgyalt a magyar oktatók képviselőivel. A miniszter sajtótájékoztatóját követően Szabó Béla professzor nyilatkozott.
– A jelenlegi helyzetről tárgyaltunk, miszerint az új kar létrehozására vonatkozó miniszteri rendeletet visszavonták. Ioan Mang kijelentette, hogy javasolni fogja nemcsak a kormányrendelet alkalmazásának a felfüggesztését, hanem annak visszavonását is. Mi azt kérdeztük: ha nincs önálló kar, mi a garanciája annak, hogy az egyetemen betartják a közoktatási törvényt, s erről tárgyaltunk körülbelül két és fél órán át. Bár a miniszter nyitott volt bizonyos dolgokra, érdemi döntés nem született. Túl gyakran ismétlődött az egyetemi autonómia fogalma. Abban az ígéretben azonban, hogy tárgyalni fognak a szenátus tagjaival és meggyőzik őket, semmi biztosat nem látunk. Minimális garanciának az önálló főtanszékek létrehozását tudjuk elfogadni, amelyek biztosíthatják a túléléshez való esélyt a mi helyzetünkben. Elmondtuk, hogy a választásokkal sem értünk egyet. A szenátusba és a kari tanácsba beszavazott hat oktató nem képviseli a magyar tagozatot.
A miniszter hajlott arra, hogy megpróbál tárgyalni a szenátus képviselőivel, hogy a magyar tagozaton újraszervezzük a választást. Amit szeretnénk látni, hisz ez jelentené számunkra a törvényesség érvényesülését.
Nagyon sokat emlegette az úgynevezett 36-os európai direktívát, amitől korábban hangos volt a tévé is. Csakhogy a szóban forgó 110 oldalas, táblázatokkal teli irányelv nem arról szól, amit belemagyaráznak. A diplomák elismerését szabályozza a különböző EU-s országok között, s mindössze azt tartalmazza, hogy az orvosi egyetemeken tanuló diákoknak részt kell venniük a kórház életében, a napi eseményekben, az ügyeletekben. Ami feltételezi, hogy ismerniük kell az ország nyelvét. Ez korántsem jelenti azt, hogy emiatt meg kell szüntetni az anyanyelvi oktatást. Az angol szakos diákoktól, és itt van egy kis csúsztatás, megkövetelik a román nyelv ismeretét, mivel ők úgy jönnek Romániába, hogy nem ismerik az ország nyelvét. Harmadév után nyelvvizsgát kell tenniük, hogy szóba tudjanak állni a román betegekkel. A mi hallgatóink viszont a tanügyi rendszerből jönnek, leérettségiztek ugyanabból a román tananyagból, mint a román anyanyelvűek, s olyan szinten, hogy a beteggel szóba álljanak, tudnak románul beszélni. A kétnyelvű gyakorlati oktatás lényege, hogy elhangzanak olyan szakkifejezések, amelyeket esetleg a magyar diák nem ért, és azért kellenek magyarul tudó tanársegédek, hogy megmagyarázzák azokat. Külön kell választani a szaknyelv elsajátítását és a beteggel való kapcsolattartást.
– Lehet-e érdemi változásokra számítani a nyári felvételi vizsgáig?
– Ezt nehéz megmondani, de amint azt a miniszter is hangsúlyozta, szeretném eloszlatni a felvételivel kapcsolatos félelmeket, kételyeket. A vizsga ugyanúgy lesz, mint eddig, s ha nincs különálló kar, akkor a jelenlegi, már eleve akkreditált karra fognak felvételizni. Egyébként az sem lett volna nagy baj, ha a nem akkreditált magyar karra jutnának be, mert az államvizsgát egy akkreditált karon meg lehetett volna védeni. Remélem, hogy megmarad a külön beiskolázási szám, amit még a szociáldemokrata kormány szabályozott 2003- ban, s nem volt szó arról, hogy visszavonnák.
A tantestületünk szerveződését illetően a miniszter említette, hogy tanársegédi szinten úgy kell meghirdetni az állást, hogy feltétel legyen a magyar nyelv ismerete. Ez már egy bizonyos fokú előrelépés lenne, de sajnos nem elég, mert megtörténik, hogy megígérik, de később már nem emlékeznek az ígéretre. Ezért van szükség a külön tanszékbe való szerveződésre.
– Megérkezésekor a miniszter azt mondta, hogy a Babes–Bolyai Egyetem példáját kell követni Marosvásárhelyen is, de a sajtótájékoztatón már nem volt ennyire egyértelmű az álláspontja.
– Valóban már nem erről volt szó, s a medicinát úgy emlegette, mint amire nem vonatkoznak az egyéb előírások és a tanügyi törvény paragrafusait sem lehet alkalmazni. Holott a tanügyi törvényben semmiféle korlátozó utalás nincs az orvosi felsőoktatásra vonatkozóan. Az sem helyénvaló, hogy belekeverte az Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökséget (ARACIS) és az orvosi kollégiumot. Az ARACIS felel ugyan a felsőoktatásért, de az előírásai a tanügyi törvényt követően jelentek meg (belső nyomásra, de hadd ne beszéljünk erről). Az orvosi kollégiumot és az Egészségügyi Minisztériumot illetően el kell mondanunk, hogy ez utóbbi kettő valójában csak felhasználó. Attól a perctől kezdve, ahogy a végzett orvos megkapta a diplomáját egy román felsőoktatási intézménytől, függetlenül attól, hogy milyen nyelven végzett, annyi joga van, mint bárkinek, aki belépett a romániai egészségügyi rendszerbe.
– Sok múlik a csoportok megszervezésén, azon, hogy lesznek végre külön magyar csoportok.
– A miniszter nem mondott nemet, de nem is támogatta, miközben azt bizonygatta, hogy mennyire jó együtt. Kifejtettem, hogy egyéni példát rengeteget lehet találni, de szükség van egy elvi és egy lényegi rendezésre.
– Szó volt az államvizsga-dolgozatokról is. A törvény szerint lehet magyarul írni, sőt a doktori dolgozatot is és a rezidensvizsga nyelve is lehet a magyar, de a miniszter mintha nem tudna erről.
– A múlt évtől valóban lehetett magyarul írni, de megvédeni csak román nyelven. Állítólag azért, hogy a román diákok is értsék, mire én konkrét példával bizonyítottam, hogy sohasem mennek el meghallgatni a másikat. A kifogásra, miszerint a bizottságban levő román oktató sem érti, azt válaszoltam, hogy a kisebb tantárgyaknál a más területen dolgozó szakoktatóknak is úgy hangzik egy-egy dolgozat megvédése, mintha más nyelven lenne. Ezek valójában csak kifogások, de nem látom az érdemi előrelépést.
– Hihető-e a miniszter ígérte, miszerint jobb belátásra bírja a szenátust?
– Valóban ígérte a megbeszélést, de hozzátette, hogy rövid időn belül nem lesz rá ideje. Úgy látom, hogy időhúzással állunk szemben. Ha történik is valami, nem az új egyetemi évtől kezdődően képzelik el, később pedig majd itt-ott igazítani lehet a törvényen is.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
Érvek és ígéretek
Május 10-én a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre látogató Ioan Mang közoktatási miniszter hosszan tárgyalt a magyar oktatók képviselőivel. A miniszter sajtótájékoztatóját követően Szabó Béla professzor nyilatkozott.
– A jelenlegi helyzetről tárgyaltunk, miszerint az új kar létrehozására vonatkozó miniszteri rendeletet visszavonták. Ioan Mang kijelentette, hogy javasolni fogja nemcsak a kormányrendelet alkalmazásának a felfüggesztését, hanem annak visszavonását is. Mi azt kérdeztük: ha nincs önálló kar, mi a garanciája annak, hogy az egyetemen betartják a közoktatási törvényt, s erről tárgyaltunk körülbelül két és fél órán át. Bár a miniszter nyitott volt bizonyos dolgokra, érdemi döntés nem született. Túl gyakran ismétlődött az egyetemi autonómia fogalma. Abban az ígéretben azonban, hogy tárgyalni fognak a szenátus tagjaival és meggyőzik őket, semmi biztosat nem látunk. Minimális garanciának az önálló főtanszékek létrehozását tudjuk elfogadni, amelyek biztosíthatják a túléléshez való esélyt a mi helyzetünkben. Elmondtuk, hogy a választásokkal sem értünk egyet. A szenátusba és a kari tanácsba beszavazott hat oktató nem képviseli a magyar tagozatot.
A miniszter hajlott arra, hogy megpróbál tárgyalni a szenátus képviselőivel, hogy a magyar tagozaton újraszervezzük a választást. Amit szeretnénk látni, hisz ez jelentené számunkra a törvényesség érvényesülését.
Nagyon sokat emlegette az úgynevezett 36-os európai direktívát, amitől korábban hangos volt a tévé is. Csakhogy a szóban forgó 110 oldalas, táblázatokkal teli irányelv nem arról szól, amit belemagyaráznak. A diplomák elismerését szabályozza a különböző EU-s országok között, s mindössze azt tartalmazza, hogy az orvosi egyetemeken tanuló diákoknak részt kell venniük a kórház életében, a napi eseményekben, az ügyeletekben. Ami feltételezi, hogy ismerniük kell az ország nyelvét. Ez korántsem jelenti azt, hogy emiatt meg kell szüntetni az anyanyelvi oktatást. Az angol szakos diákoktól, és itt van egy kis csúsztatás, megkövetelik a román nyelv ismeretét, mivel ők úgy jönnek Romániába, hogy nem ismerik az ország nyelvét. Harmadév után nyelvvizsgát kell tenniük, hogy szóba tudjanak állni a román betegekkel. A mi hallgatóink viszont a tanügyi rendszerből jönnek, leérettségiztek ugyanabból a román tananyagból, mint a román anyanyelvűek, s olyan szinten, hogy a beteggel szóba álljanak, tudnak románul beszélni. A kétnyelvű gyakorlati oktatás lényege, hogy elhangzanak olyan szakkifejezések, amelyeket esetleg a magyar diák nem ért, és azért kellenek magyarul tudó tanársegédek, hogy megmagyarázzák azokat. Külön kell választani a szaknyelv elsajátítását és a beteggel való kapcsolattartást.
– Lehet-e érdemi változásokra számítani a nyári felvételi vizsgáig?
– Ezt nehéz megmondani, de amint azt a miniszter is hangsúlyozta, szeretném eloszlatni a felvételivel kapcsolatos félelmeket, kételyeket. A vizsga ugyanúgy lesz, mint eddig, s ha nincs különálló kar, akkor a jelenlegi, már eleve akkreditált karra fognak felvételizni. Egyébként az sem lett volna nagy baj, ha a nem akkreditált magyar karra jutnának be, mert az államvizsgát egy akkreditált karon meg lehetett volna védeni. Remélem, hogy megmarad a külön beiskolázási szám, amit még a szociáldemokrata kormány szabályozott 2003- ban, s nem volt szó arról, hogy visszavonnák.
A tantestületünk szerveződését illetően a miniszter említette, hogy tanársegédi szinten úgy kell meghirdetni az állást, hogy feltétel legyen a magyar nyelv ismerete. Ez már egy bizonyos fokú előrelépés lenne, de sajnos nem elég, mert megtörténik, hogy megígérik, de később már nem emlékeznek az ígéretre. Ezért van szükség a külön tanszékbe való szerveződésre.
– Megérkezésekor a miniszter azt mondta, hogy a Babes–Bolyai Egyetem példáját kell követni Marosvásárhelyen is, de a sajtótájékoztatón már nem volt ennyire egyértelmű az álláspontja.
– Valóban már nem erről volt szó, s a medicinát úgy emlegette, mint amire nem vonatkoznak az egyéb előírások és a tanügyi törvény paragrafusait sem lehet alkalmazni. Holott a tanügyi törvényben semmiféle korlátozó utalás nincs az orvosi felsőoktatásra vonatkozóan. Az sem helyénvaló, hogy belekeverte az Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökséget (ARACIS) és az orvosi kollégiumot. Az ARACIS felel ugyan a felsőoktatásért, de az előírásai a tanügyi törvényt követően jelentek meg (belső nyomásra, de hadd ne beszéljünk erről). Az orvosi kollégiumot és az Egészségügyi Minisztériumot illetően el kell mondanunk, hogy ez utóbbi kettő valójában csak felhasználó. Attól a perctől kezdve, ahogy a végzett orvos megkapta a diplomáját egy román felsőoktatási intézménytől, függetlenül attól, hogy milyen nyelven végzett, annyi joga van, mint bárkinek, aki belépett a romániai egészségügyi rendszerbe.
– Sok múlik a csoportok megszervezésén, azon, hogy lesznek végre külön magyar csoportok.
– A miniszter nem mondott nemet, de nem is támogatta, miközben azt bizonygatta, hogy mennyire jó együtt. Kifejtettem, hogy egyéni példát rengeteget lehet találni, de szükség van egy elvi és egy lényegi rendezésre.
– Szó volt az államvizsga-dolgozatokról is. A törvény szerint lehet magyarul írni, sőt a doktori dolgozatot is és a rezidensvizsga nyelve is lehet a magyar, de a miniszter mintha nem tudna erről.
– A múlt évtől valóban lehetett magyarul írni, de megvédeni csak román nyelven. Állítólag azért, hogy a román diákok is értsék, mire én konkrét példával bizonyítottam, hogy sohasem mennek el meghallgatni a másikat. A kifogásra, miszerint a bizottságban levő román oktató sem érti, azt válaszoltam, hogy a kisebb tantárgyaknál a más területen dolgozó szakoktatóknak is úgy hangzik egy-egy dolgozat megvédése, mintha más nyelven lenne. Ezek valójában csak kifogások, de nem látom az érdemi előrelépést.
– Hihető-e a miniszter ígérte, miszerint jobb belátásra bírja a szenátust?
– Valóban ígérte a megbeszélést, de hozzátette, hogy rövid időn belül nem lesz rá ideje. Úgy látom, hogy időhúzással állunk szemben. Ha történik is valami, nem az új egyetemi évtől kezdődően képzelik el, később pedig majd itt-ott igazítani lehet a törvényen is.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 12.
Magyar állami kitüntetés Boros Jánosnak
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Magyarország köztársasági elnöke Boros Jánosnak, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete volt elnökének, Kolozsvár volt alpolgármesterének. A tegnap délben sorra kerülő ünnepséget Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: Boros János a tizenkét éves Funar-korszakként elhíresült rendkívül nehéz kolozsvári kisebbségi politizálás éveinek talán a legmeghatározóbb alakja, szakmai és mindenek fölött emberi nagysága révén tagadhatatlanul beírta magát jelenkorunk történelmébe.
A kitüntetést Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át Boros Jánosnak, a kolozsvári magyar közösség érdek- és jogvédelmének, a közösség nemzeti tartásának megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen. (Németh Zsolt ünnepségen elmondott méltató beszédét a 3. oldalon olvashatják.)
(P. A. M.) Szabadság (Kolozsvár)
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Magyarország köztársasági elnöke Boros Jánosnak, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete volt elnökének, Kolozsvár volt alpolgármesterének. A tegnap délben sorra kerülő ünnepséget Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: Boros János a tizenkét éves Funar-korszakként elhíresült rendkívül nehéz kolozsvári kisebbségi politizálás éveinek talán a legmeghatározóbb alakja, szakmai és mindenek fölött emberi nagysága révén tagadhatatlanul beírta magát jelenkorunk történelmébe.
A kitüntetést Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át Boros Jánosnak, a kolozsvári magyar közösség érdek- és jogvédelmének, a közösség nemzeti tartásának megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen. (Németh Zsolt ünnepségen elmondott méltató beszédét a 3. oldalon olvashatják.)
(P. A. M.) Szabadság (Kolozsvár)