Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. április 14.
A magyarság szempontjából is fontos (EP-konferencia az uniós romastratégiáról)
Az európai uniós romastratégia elfogadása korszakos eredménye volt a tavalyi magyar elnökségnek és az Európai Parlamentnek, de a keretet tartalommal kell megtölteni – hangoztatta Tőkés László EP-képviselő Brüsszelben a témáról rendezett konferencián. Az erdélyi magyar képviselő az általa szervezett – A roma polgárok is európai polgárok című – tanácskozásról újságíróknak nyilatkozva elmondta: nem minden EU-tagországnak szívügye, hogy foglalkozzék a romakérdéssel, nehezen érkeztek be például a nemzeti stratégiák.
Jelezte azt is, hogy a Roma Évtized program vonatkozásában is rosszak a tapasztalatok. "Mintha Európa megelégedne a tennivalók kimondásával, de annál nehezebb a tettek mezején bizonyítani" – fogalmazott. Hozzátette: a romáknak partnerekké kell válniuk a folyamatban, mások mellett az Európai Unió és a tagállamok partnereivé. Tőkés László külön méltatta az EP egyetlen roma képviselőjének, Járóka Líviának a szerepét az uniós stratégia kidolgozásában.
Jelen volt a tanácskozáson az Európai Bizottság egyik, e témában illetékes tisztviselője, Jana Balazova is, aki megerősítette, hogy az uniós végrehajtó-testületnél jelenleg folyik a nemzeti romastratégiák értékelése, amely várhatóan a hónap végére készül el. Hozzátette, hogy az értékeléshez olyan témák is hozzátartoznak, mint a stratégiák gyakorlatba iktatásának ellenőrzése, a témával kapcsolatos kommunikáció és a romák bevonásának kérdése.
Tőkés László a nyilatkozatban hangoztatta, hogy kisebbségi képviselőként és egyházi emberként is érzékeny erre a kérdésre. Emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi püspökség égisze alatt már a múlt évtized elején cigánymissziós központot hoztak létre, a Partiumi Keresztény Egyetemen pedig Romániában elsőként vezették be a szociális munkás szakot. Szeptembertől az egyetemen külön romológiai szakot is indítanak – fűzte hozzá.
"Valóban európai horderejű ügyről van szó, de a magyarság szempontjából is életbevágóan fontos nemzetpolitikai ügyről, mert Magyarország jövője nagymértékben azon múlik, tudjuk-e rendezni a cigánykérdést" – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy ugyanez elmondható Romániáról is.
Az MTI kérdésére válaszolva méltatta a magyar romastratégia szemléletét, mivel nem szűkül le egyetlen etnikai közösségre, hanem a kirekesztettek, a társadalomból leszakadtak problémáinak általános megoldására törekszik. Úgy vélte, hogy Magyarországon másfél évtized alatt mintegy 120 milliárd forint folyt el romaprojektekre, és ennek nagy részével alig lehet elszámolni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az európai uniós romastratégia elfogadása korszakos eredménye volt a tavalyi magyar elnökségnek és az Európai Parlamentnek, de a keretet tartalommal kell megtölteni – hangoztatta Tőkés László EP-képviselő Brüsszelben a témáról rendezett konferencián. Az erdélyi magyar képviselő az általa szervezett – A roma polgárok is európai polgárok című – tanácskozásról újságíróknak nyilatkozva elmondta: nem minden EU-tagországnak szívügye, hogy foglalkozzék a romakérdéssel, nehezen érkeztek be például a nemzeti stratégiák.
Jelezte azt is, hogy a Roma Évtized program vonatkozásában is rosszak a tapasztalatok. "Mintha Európa megelégedne a tennivalók kimondásával, de annál nehezebb a tettek mezején bizonyítani" – fogalmazott. Hozzátette: a romáknak partnerekké kell válniuk a folyamatban, mások mellett az Európai Unió és a tagállamok partnereivé. Tőkés László külön méltatta az EP egyetlen roma képviselőjének, Járóka Líviának a szerepét az uniós stratégia kidolgozásában.
Jelen volt a tanácskozáson az Európai Bizottság egyik, e témában illetékes tisztviselője, Jana Balazova is, aki megerősítette, hogy az uniós végrehajtó-testületnél jelenleg folyik a nemzeti romastratégiák értékelése, amely várhatóan a hónap végére készül el. Hozzátette, hogy az értékeléshez olyan témák is hozzátartoznak, mint a stratégiák gyakorlatba iktatásának ellenőrzése, a témával kapcsolatos kommunikáció és a romák bevonásának kérdése.
Tőkés László a nyilatkozatban hangoztatta, hogy kisebbségi képviselőként és egyházi emberként is érzékeny erre a kérdésre. Emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi püspökség égisze alatt már a múlt évtized elején cigánymissziós központot hoztak létre, a Partiumi Keresztény Egyetemen pedig Romániában elsőként vezették be a szociális munkás szakot. Szeptembertől az egyetemen külön romológiai szakot is indítanak – fűzte hozzá.
"Valóban európai horderejű ügyről van szó, de a magyarság szempontjából is életbevágóan fontos nemzetpolitikai ügyről, mert Magyarország jövője nagymértékben azon múlik, tudjuk-e rendezni a cigánykérdést" – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve, hogy ugyanez elmondható Romániáról is.
Az MTI kérdésére válaszolva méltatta a magyar romastratégia szemléletét, mivel nem szűkül le egyetlen etnikai közösségre, hanem a kirekesztettek, a társadalomból leszakadtak problémáinak általános megoldására törekszik. Úgy vélte, hogy Magyarországon másfél évtized alatt mintegy 120 milliárd forint folyt el romaprojektekre, és ennek nagy részével alig lehet elszámolni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. április 16.
Marosvásárhely elveszejtése
Keresem a megfelelő jelzőket, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás legfrissebb hírei kiváltotta felindultságomat sajtóközlésre is alkalmas gúnyába öltöztessem. Végül is úgy döntöttem, hogy türtőztetem magamat, és észosztás helyett a történések pártokon belüli belső mechanizmusát vázolom.
A kiindulópont most sem lehet más, mint a város szavazatra jogosult polgárainak nemzetiségi megoszlása és ezek arányai. Köztudott, hogy a magyar lakosság részaránya Marosvásárhelyen 45 százalékra esett vissza. Az is, hogy a magyarság számarányának csökkenése előreláthatóan folytatódik. Különösen, ha az erre hivatottak a marosvásárhelyi magyarság számára nem képesek újra egy élhető, szégyenkezés nélkül szerethető várost teremteni.
Hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy itt – minden bizonnyal az utolsó – alkalom, hogy az idei helyhatósági választásokon a választók helyreüssék a város további magyar vonatkozású süllyedését, és megpróbáljanak Székelyföld szíve-városának élére újra magyar polgármestert állítani.
A 45 százalékos magyar népességarány ezt az elképzelést matematikailag nem dúcolta alá, de adva volt – adva van! – a választó polgárok zömének erős akarata és elszántsága, hogy minden magyar politikai képződménynek, a civil- és egyházi szervezeteknek össze kell fognia ebben az alapvetően fontos kérdésben és közös megegyezéssel magyar polgármester jelöltet kell állítaniuk. A kezdeményezés is megvolt, az első lépések, egyeztetések meg is történtek, és dr. Vass Levente személyében találtak egy olyan jól képzett, széles műveltségű, közéleti tevékenységben is jártas, lévén miniszteri tanácsos, bukaresti ügyekben is eligazodó személyiség.
Az MPP a kezdetek óta a saját nótáját fújta. Legyintettünk: az a szavazattöredék, amelyet ez a párt Marosvásárhelyen elvisz, abban az esetben, ha a román pártok nem lépnek egymással szövetségre, még elviselhető, mert marad az erős alap: az EMNT és az RMDSZ összefogása.
Nos, heteken át tartó mellébeszélés, hezitálás, mondvacsinált ürügyek tálalása után az RMDSZ kihátrált a szóbeli megállapodások mögül, és önálló jelölttel rukkolt elő.
A két magyar párt két külön csapáson indul tehát – nulla eséllyel. Közülük kiemelendő a harmadik, az EMNT, amely Marosvásárhelyen nem indít saját jelöltet. Marad tehát a két magyar jelölt, és, amint ez kiderült: Smaranda Enache polgárharcos is indul, függetlenként, jelentős magyar támogatásra számítva, és tovább aprózva a magyar szavazóbázist.
A továbbiakban csupán az RMDSZ-re érdemes figyelni, mert az események fő sodorvonalát ez határozza meg. De mi lehet az oka, hogy az RMDSZ egy eleve vesztett csatába indul, biztos győzelemre segítve a román jelöltet?
Valósnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiféle egyezség áll a választási manőver mögött. Az RMDSZ eleve „elveszettnek” minősítette – minek nevezzem? – anya-, vagy székvárosát. És mintsem beleharcolja magát egy vesztes csatába, inkább megszervezi azt, és megpróbál a maga számára hasznot húzni a veszteségből. Az RMDSZ a maradék két székely megyében a közvélemény kutatás és a közhangulat alapján választási diadalra készülhet. Pontosítok: nem az RMDSZ csúcsvezetése nyeri meg ezeket a csatákat, hisz a két megye vezetésébe került fiatal politikusok, nem egyszer a központi elképzelésekkel szembeszegülve, eredményeket tudnak felmutatni. Ők nyernek. De a választási siker elkönyvelésébe besegít majd Bukarest, magának vindikálva az eredményt.
Marosvásárhely pedig a jelenlegi RMDSZ csúcsvezetés hatalmi bázisa marad, még akkor is, ha polgármestert veszít, mert a szövetség farvizén fontos közéleti funkciókba juttatott apparátusnak menedékhelyet tud biztosítani. És továbbra birtokolja majd a hatalmat is.
Egyébként ez az a város, illetve megye, amelyben és ahol húsz év alatt ugyanaz a személyi összetételű vezetés maradt. Hargita és Kovászna megye, Szatmár mégiscsak frissített.
Vásárhelyen a „régi motorosok” nem hajlandók helyet szorítani senkinek sem a pályán. Még úgy sem, hogy szerre-sorra egy-egy tehetséges fiatalt beemeljenek maguk közé.
A választások alkalmával a matematikai, az észérvek mellett roppant fontos a választók érzelmi hozzáállása. Az RMDSZ immár „történelmi” hibái közé sorolható a hazai román pártok körüli „legyeskedés”, ide-oda farolás, és még ennél is furább a magyarországi pártokhoz való viszonyuk. A hazai magyar lakosság körében folyamatosan visszatetszést szül az anyaországgal való kapcsolatok megannyi visszássága. Politikusaink személyi- és pártkapcsolatai is. A Horn-, Medgyessy-Gyurcsány-adminisztrációval való paktálások politikai kártétele nyilvánvaló.
Nem elviselhető az a modor sem, ahogyan és amiként a hazai magyar politikai csoportosulásokat minősítik. Kovács Péter főtitkár gorombaságokkal terhelt nyeglesége, amint például az EMNP-ről nyilatkozik, ellenvetést, fanyalgást vált ki. Alighanem a nagy többség számára világos, hogy az EMNP-t éppen azért kellett életre hívni, hogy az RMDSZ-ről leszakadt, vagy csak formailag kötődő, a politikai életből kiábrándult magyarságot újra aktívvá tegye, s ezzel, közvetve az RMDSZ bázisát is erősítse. Ezt az állapotot a személyeskedő hangvételű kijelentésekkel és taktikázással csak rontani lehet.
A marosvásárhelyi történet arra is szomorú példa, hogy a város megtervezett elveszejtéséből teljességgel kihagyták az egyházi és civil szervezeteket, amelyek dr. Vass Levente támogatói közé felsorakoztak. Ugyanez a helyzet a népes egyetemi hallgató-táborral is.
Mindebből kitűnik, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői és hangadói csak a politikai hatalmi elit szűk csoportját képesek „képviselni”, s a tulajdonképpeni választók manipulálható masszaként jelennek meg választások alkalmával a politikai porondon.
Egyébként ezen az állapoton még mindig nem lenne késő változtatni.
Egyezség kellene! Olyan, mint amilyen Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére az EMNP-vel megköttetett, ahol közös polgármesterjelölt személyében egyeztek meg.
Sylvester Lajos
gondola.hu. Erdély.ma
Keresem a megfelelő jelzőket, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás legfrissebb hírei kiváltotta felindultságomat sajtóközlésre is alkalmas gúnyába öltöztessem. Végül is úgy döntöttem, hogy türtőztetem magamat, és észosztás helyett a történések pártokon belüli belső mechanizmusát vázolom.
A kiindulópont most sem lehet más, mint a város szavazatra jogosult polgárainak nemzetiségi megoszlása és ezek arányai. Köztudott, hogy a magyar lakosság részaránya Marosvásárhelyen 45 százalékra esett vissza. Az is, hogy a magyarság számarányának csökkenése előreláthatóan folytatódik. Különösen, ha az erre hivatottak a marosvásárhelyi magyarság számára nem képesek újra egy élhető, szégyenkezés nélkül szerethető várost teremteni.
Hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy itt – minden bizonnyal az utolsó – alkalom, hogy az idei helyhatósági választásokon a választók helyreüssék a város további magyar vonatkozású süllyedését, és megpróbáljanak Székelyföld szíve-városának élére újra magyar polgármestert állítani.
A 45 százalékos magyar népességarány ezt az elképzelést matematikailag nem dúcolta alá, de adva volt – adva van! – a választó polgárok zömének erős akarata és elszántsága, hogy minden magyar politikai képződménynek, a civil- és egyházi szervezeteknek össze kell fognia ebben az alapvetően fontos kérdésben és közös megegyezéssel magyar polgármester jelöltet kell állítaniuk. A kezdeményezés is megvolt, az első lépések, egyeztetések meg is történtek, és dr. Vass Levente személyében találtak egy olyan jól képzett, széles műveltségű, közéleti tevékenységben is jártas, lévén miniszteri tanácsos, bukaresti ügyekben is eligazodó személyiség.
Az MPP a kezdetek óta a saját nótáját fújta. Legyintettünk: az a szavazattöredék, amelyet ez a párt Marosvásárhelyen elvisz, abban az esetben, ha a román pártok nem lépnek egymással szövetségre, még elviselhető, mert marad az erős alap: az EMNT és az RMDSZ összefogása.
Nos, heteken át tartó mellébeszélés, hezitálás, mondvacsinált ürügyek tálalása után az RMDSZ kihátrált a szóbeli megállapodások mögül, és önálló jelölttel rukkolt elő.
A két magyar párt két külön csapáson indul tehát – nulla eséllyel. Közülük kiemelendő a harmadik, az EMNT, amely Marosvásárhelyen nem indít saját jelöltet. Marad tehát a két magyar jelölt, és, amint ez kiderült: Smaranda Enache polgárharcos is indul, függetlenként, jelentős magyar támogatásra számítva, és tovább aprózva a magyar szavazóbázist.
A továbbiakban csupán az RMDSZ-re érdemes figyelni, mert az események fő sodorvonalát ez határozza meg. De mi lehet az oka, hogy az RMDSZ egy eleve vesztett csatába indul, biztos győzelemre segítve a román jelöltet?
Valósnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiféle egyezség áll a választási manőver mögött. Az RMDSZ eleve „elveszettnek” minősítette – minek nevezzem? – anya-, vagy székvárosát. És mintsem beleharcolja magát egy vesztes csatába, inkább megszervezi azt, és megpróbál a maga számára hasznot húzni a veszteségből. Az RMDSZ a maradék két székely megyében a közvélemény kutatás és a közhangulat alapján választási diadalra készülhet. Pontosítok: nem az RMDSZ csúcsvezetése nyeri meg ezeket a csatákat, hisz a két megye vezetésébe került fiatal politikusok, nem egyszer a központi elképzelésekkel szembeszegülve, eredményeket tudnak felmutatni. Ők nyernek. De a választási siker elkönyvelésébe besegít majd Bukarest, magának vindikálva az eredményt.
Marosvásárhely pedig a jelenlegi RMDSZ csúcsvezetés hatalmi bázisa marad, még akkor is, ha polgármestert veszít, mert a szövetség farvizén fontos közéleti funkciókba juttatott apparátusnak menedékhelyet tud biztosítani. És továbbra birtokolja majd a hatalmat is.
Egyébként ez az a város, illetve megye, amelyben és ahol húsz év alatt ugyanaz a személyi összetételű vezetés maradt. Hargita és Kovászna megye, Szatmár mégiscsak frissített.
Vásárhelyen a „régi motorosok” nem hajlandók helyet szorítani senkinek sem a pályán. Még úgy sem, hogy szerre-sorra egy-egy tehetséges fiatalt beemeljenek maguk közé.
A választások alkalmával a matematikai, az észérvek mellett roppant fontos a választók érzelmi hozzáállása. Az RMDSZ immár „történelmi” hibái közé sorolható a hazai román pártok körüli „legyeskedés”, ide-oda farolás, és még ennél is furább a magyarországi pártokhoz való viszonyuk. A hazai magyar lakosság körében folyamatosan visszatetszést szül az anyaországgal való kapcsolatok megannyi visszássága. Politikusaink személyi- és pártkapcsolatai is. A Horn-, Medgyessy-Gyurcsány-adminisztrációval való paktálások politikai kártétele nyilvánvaló.
Nem elviselhető az a modor sem, ahogyan és amiként a hazai magyar politikai csoportosulásokat minősítik. Kovács Péter főtitkár gorombaságokkal terhelt nyeglesége, amint például az EMNP-ről nyilatkozik, ellenvetést, fanyalgást vált ki. Alighanem a nagy többség számára világos, hogy az EMNP-t éppen azért kellett életre hívni, hogy az RMDSZ-ről leszakadt, vagy csak formailag kötődő, a politikai életből kiábrándult magyarságot újra aktívvá tegye, s ezzel, közvetve az RMDSZ bázisát is erősítse. Ezt az állapotot a személyeskedő hangvételű kijelentésekkel és taktikázással csak rontani lehet.
A marosvásárhelyi történet arra is szomorú példa, hogy a város megtervezett elveszejtéséből teljességgel kihagyták az egyházi és civil szervezeteket, amelyek dr. Vass Levente támogatói közé felsorakoztak. Ugyanez a helyzet a népes egyetemi hallgató-táborral is.
Mindebből kitűnik, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői és hangadói csak a politikai hatalmi elit szűk csoportját képesek „képviselni”, s a tulajdonképpeni választók manipulálható masszaként jelennek meg választások alkalmával a politikai porondon.
Egyébként ezen az állapoton még mindig nem lenne késő változtatni.
Egyezség kellene! Olyan, mint amilyen Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére az EMNP-vel megköttetett, ahol közös polgármesterjelölt személyében egyeztek meg.
Sylvester Lajos
gondola.hu. Erdély.ma
2012. április 17.
A keleti tömb menekültjei
Nemrég egy érdekes közlemény látott napvilágot a Magyarországra menekült romániai románok szervezetéről. A menekültek és a szervezet házigazdája a kommunista rendszer végét élő Magyarország volt, amely egyébként a keletnémetek számára is lehetővé tette, hogy kiszabaduljanak a Keleti Tömbből, s hogy az NSZK-ba vagy más nyugati országba távozzanak – vagy hogy egyáltalán szabadon találkozzanak nyugatnémetországi rokonaikkal, ismerőseikkel – lásd a Dalos György Balaton-brigád című könyvében olvasható igaz történeteket. Az igazi barátság a tettekben – nem pedig szavakban, politikai vagy diplomáciai szemforgatásban – megfogalmazódó együttérzés, segítség, cselekvés. Ezért érdemes elolvasni a romániai menekültek szervezetének közleményét.
Szabadulás – Magyarországon át
1988. április 3-án a román nyelvű szamizdat újság első számában bejelentették, hogy 1988. március 1-én megalakult a România Liberă (Szabad Románia) Csoport – a Magyarországra menekült román állampolgárok csoportosulása.
A România Liberă Bizottság létrehozásának a gondolata még Romániában született meg, Temesváron. 1987 őszén Cornel Roşca úr - feleségével, Doina asszonnyal együtt - Magyarországra menekült, így a Bizottság megúszta az idő előtti felszámolást, ami várható volt a kommunista diktatúra körülményei között, ami akkor Romániában működött. A Bizottságnak a romániai kommunista rendszer elleni tevékenysége Magyarországon 1987 őszén kezdődött el. Gyakorlatilag a România Liberă Csoport – illetve a România Liberă Szervezet, ahogy még nevezték – 1988. március 1-én jött létre Budapesten. Az ezt követő hónapokban menekültek ezrei érkeztek Romániából, és folyamatosan csatlakoztak a România Liberă Csoporthoz – egyre több és több menekült értette meg e szervezet létének értelmét valamint az általa szervezett akciók fontosságát.
A politikában és az emberi jogok tiszteletben tartása terén betöltött szerepe mellett a Bizottság, majd a Csoport rendkívül jelentős tényező volt a menekülteknek nyújtott segítség tekintetében; mert a menekültek azonnali segítségre szorultak erkölcsileg, pénz, anyagi javak tekintetében stb., amit nem lehetett másnapra vagy a következő hónapra halasztani.
A Csoport különleges szerepet játszott a médiában folyó tájékoztatás terén is, beleértve a Szabad Európa Rádiót, a Radio France Internationalt stb.; a határon át újságokat, röplapokat juttatott nekik, amelyeket még Romániából való távozásuk előtt megkaphattak. Ugyanis nagyon sokan döntöttek úgy, hogy Magyarországra menekülnek, mert a rádióból hallhatták, hogy Magyarországról nem toloncolják ki őket, valamint azt, hogy „a románok minden este 6 órakor a Fórum Szálló (a mai Intercontinental) előtt találkoznak, Eötvös József báró szobránál”.
Úgyszintén – és nem utolsó sorban - meg kell említenünk, hogy a România Liberă Csoporthoz való tartozás milyen pozitív szerepet játszott a politikai menedékjog megszerzésében azután, hogy a menekültek eljutottak Nyugatra, valamelyik szabad országba.
A România Liberă Csoport az első olyan emberjogi és kommunistaellenes szervezet volt, amelyik a Keleti Tömb egyik országából a Keleti Tömb másik országába menekült.
A România Liberă Csoport adta ki az első román nyelvű szamizdatot a Keleti Tömb területén. Az újság a România Liberă nevet viselte.
A Szervezet tagjai nem cselekedtek ötletszerűen, nem vezették le az indulatukat azzal, hogy Ceauşescut és a kommunistákat mocskolták, vagy tehetetlenségükben politikai vicceket hallgattak és azokon nevettek, hanem a lengyelországi és a csehszlovákiai, sőt elsősorban a magyarországi politikai ellenzék példáját követve rendkívül átgondolt, pontos és mindenekelőtt csoportos akciókat szerveztek, amelyek így különösen hatékonyak voltak.
Nemcsak Magyarország területén, hanem nemzetközi viszonylatban is példás volt a Bizottság tagjai közötti szívből jött és demokratikus együttműködés, az aktív tagok közötti kapcsolat. Éppen ezért az akkori romániai rendszer állandóan és minden eszközzel megpróbált viszályt szítani a România Liberă Csoport magján belül – így például a Bizottság aktív tagjainak rossz hírét keltette és hamis vádakkal illette őket, leveleket hamisított a menekültek (ismert vagy kevésbé ismert személyek) aláírásával és elküldte azokat a nyugati lapokhoz stb.
A România Liberă Csoport a Magyarországra menekült román állampolgárok egyik csoportosulása. 1989 őszéig a Csoport tagjainak létszáma meglehetősen állandó: 300 és 500 fő között volt, nem beszélve a szimpatizánsokról, akiknek a száma ezreket tett ki. A Csoport fontos jellemzője volt, hogy tagjainak nagy része állandóan cserélődött, ugyanis szüntelen jöttek az új menekültek Romániából, miközben a régiek tovább mentek Nyugat felé. 1987 és 1989 között a Magyarországra érkező illetve az ott áthaladó menekültek számát 30 ezer és 60 ezer közöttire becsülik. Figyelembe véve a csoport tagjai esetében tapasztalt nagy fluktuációt, az 1988 és 1989 közötti időszakban az aktív tagok száma ezerre tehető.
A Budapesti România Liberă Csoport nem szűnt meg! Ott él mindazoknak a szívében, akik akkoriban Budapestre kerültek, ott él a történeteinkben - a világszerte szétszóródottakéban, a gyermekeik és az unokáik szívében, és nem utolsó sorban azoknak a szívében, akik befogadtak, menedéket nyújtottak, enni adtak nekik világszerte.
Így ezt nem pusztíthatta el sem Mao, sem Sztálin sem pedig Ceauşescu – a kommunizmus kísértete nem tüntethette el és nem is tüntetheti el ezt sohasem. Új Magyar Szó (Bukarest)
Nemrég egy érdekes közlemény látott napvilágot a Magyarországra menekült romániai románok szervezetéről. A menekültek és a szervezet házigazdája a kommunista rendszer végét élő Magyarország volt, amely egyébként a keletnémetek számára is lehetővé tette, hogy kiszabaduljanak a Keleti Tömbből, s hogy az NSZK-ba vagy más nyugati országba távozzanak – vagy hogy egyáltalán szabadon találkozzanak nyugatnémetországi rokonaikkal, ismerőseikkel – lásd a Dalos György Balaton-brigád című könyvében olvasható igaz történeteket. Az igazi barátság a tettekben – nem pedig szavakban, politikai vagy diplomáciai szemforgatásban – megfogalmazódó együttérzés, segítség, cselekvés. Ezért érdemes elolvasni a romániai menekültek szervezetének közleményét.
Szabadulás – Magyarországon át
1988. április 3-án a román nyelvű szamizdat újság első számában bejelentették, hogy 1988. március 1-én megalakult a România Liberă (Szabad Románia) Csoport – a Magyarországra menekült román állampolgárok csoportosulása.
A România Liberă Bizottság létrehozásának a gondolata még Romániában született meg, Temesváron. 1987 őszén Cornel Roşca úr - feleségével, Doina asszonnyal együtt - Magyarországra menekült, így a Bizottság megúszta az idő előtti felszámolást, ami várható volt a kommunista diktatúra körülményei között, ami akkor Romániában működött. A Bizottságnak a romániai kommunista rendszer elleni tevékenysége Magyarországon 1987 őszén kezdődött el. Gyakorlatilag a România Liberă Csoport – illetve a România Liberă Szervezet, ahogy még nevezték – 1988. március 1-én jött létre Budapesten. Az ezt követő hónapokban menekültek ezrei érkeztek Romániából, és folyamatosan csatlakoztak a România Liberă Csoporthoz – egyre több és több menekült értette meg e szervezet létének értelmét valamint az általa szervezett akciók fontosságát.
A politikában és az emberi jogok tiszteletben tartása terén betöltött szerepe mellett a Bizottság, majd a Csoport rendkívül jelentős tényező volt a menekülteknek nyújtott segítség tekintetében; mert a menekültek azonnali segítségre szorultak erkölcsileg, pénz, anyagi javak tekintetében stb., amit nem lehetett másnapra vagy a következő hónapra halasztani.
A Csoport különleges szerepet játszott a médiában folyó tájékoztatás terén is, beleértve a Szabad Európa Rádiót, a Radio France Internationalt stb.; a határon át újságokat, röplapokat juttatott nekik, amelyeket még Romániából való távozásuk előtt megkaphattak. Ugyanis nagyon sokan döntöttek úgy, hogy Magyarországra menekülnek, mert a rádióból hallhatták, hogy Magyarországról nem toloncolják ki őket, valamint azt, hogy „a románok minden este 6 órakor a Fórum Szálló (a mai Intercontinental) előtt találkoznak, Eötvös József báró szobránál”.
Úgyszintén – és nem utolsó sorban - meg kell említenünk, hogy a România Liberă Csoporthoz való tartozás milyen pozitív szerepet játszott a politikai menedékjog megszerzésében azután, hogy a menekültek eljutottak Nyugatra, valamelyik szabad országba.
A România Liberă Csoport az első olyan emberjogi és kommunistaellenes szervezet volt, amelyik a Keleti Tömb egyik országából a Keleti Tömb másik országába menekült.
A România Liberă Csoport adta ki az első román nyelvű szamizdatot a Keleti Tömb területén. Az újság a România Liberă nevet viselte.
A Szervezet tagjai nem cselekedtek ötletszerűen, nem vezették le az indulatukat azzal, hogy Ceauşescut és a kommunistákat mocskolták, vagy tehetetlenségükben politikai vicceket hallgattak és azokon nevettek, hanem a lengyelországi és a csehszlovákiai, sőt elsősorban a magyarországi politikai ellenzék példáját követve rendkívül átgondolt, pontos és mindenekelőtt csoportos akciókat szerveztek, amelyek így különösen hatékonyak voltak.
Nemcsak Magyarország területén, hanem nemzetközi viszonylatban is példás volt a Bizottság tagjai közötti szívből jött és demokratikus együttműködés, az aktív tagok közötti kapcsolat. Éppen ezért az akkori romániai rendszer állandóan és minden eszközzel megpróbált viszályt szítani a România Liberă Csoport magján belül – így például a Bizottság aktív tagjainak rossz hírét keltette és hamis vádakkal illette őket, leveleket hamisított a menekültek (ismert vagy kevésbé ismert személyek) aláírásával és elküldte azokat a nyugati lapokhoz stb.
A România Liberă Csoport a Magyarországra menekült román állampolgárok egyik csoportosulása. 1989 őszéig a Csoport tagjainak létszáma meglehetősen állandó: 300 és 500 fő között volt, nem beszélve a szimpatizánsokról, akiknek a száma ezreket tett ki. A Csoport fontos jellemzője volt, hogy tagjainak nagy része állandóan cserélődött, ugyanis szüntelen jöttek az új menekültek Romániából, miközben a régiek tovább mentek Nyugat felé. 1987 és 1989 között a Magyarországra érkező illetve az ott áthaladó menekültek számát 30 ezer és 60 ezer közöttire becsülik. Figyelembe véve a csoport tagjai esetében tapasztalt nagy fluktuációt, az 1988 és 1989 közötti időszakban az aktív tagok száma ezerre tehető.
A Budapesti România Liberă Csoport nem szűnt meg! Ott él mindazoknak a szívében, akik akkoriban Budapestre kerültek, ott él a történeteinkben - a világszerte szétszóródottakéban, a gyermekeik és az unokáik szívében, és nem utolsó sorban azoknak a szívében, akik befogadtak, menedéket nyújtottak, enni adtak nekik világszerte.
Így ezt nem pusztíthatta el sem Mao, sem Sztálin sem pedig Ceauşescu – a kommunizmus kísértete nem tüntethette el és nem is tüntetheti el ezt sohasem. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. április 18.
Diszkriminál a Diszkriminációellenes Tanács?
A Pro Európa Liga (PEL) a közigazgatási bíróságon kívánja megtámadni a Diszkriminációellenes Tanács februári döntését, amellyel anélkül, hogy érdemben tárgyalt volna a megkeresésekről, két év után lezárta a görög katolikus egyházat ért hátrányos megkülönböztetések ügyét.
Idén február 1-jén született meg a Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) az a határozata (75 sz.), amely huszonnégy, a görög katolikus egyház (BRUR) diszkriminációjára vonatkozó ügyet egyetlen tollvonással lezártnak nyilvánított. Ezeket az eseteket Haller István, a CNCD igazgatótanácsának tagja jelezte, a CNCD pedig saját hatáskörben kezdeményezett kivizsgálást 2010 januárjában. A tanács idén februárban visszavonta a kezdeményezést és lezárta az ügyet.
Smaranda Enache, a PEL társelnöke szerint ez azt jelenti, hogy a CNCD két év alatt nem kerített sort a probléma lényegi elemzésére. Véleménye szerint a tanács ezzel a határozattal a saját, 2000-ben kormányhatározattal elfogadott statútumát szegte meg, amelynek a 7. cikkelye előírja: a CNCD igazgatótanácsa köteles a bejelentéstől számított 90 napon belül döntést hozni a panaszokról. A tanács nem tartotta be a megvitatás törvényes határidejét, és két év alatt egyetlen alkalommal ült össze az ügyben, amikor visszavonta a bejelentést, s az ügyet lezárta.
Az említett periódusban, nyilatkozta Smaranda Enache, számos más bejelentést tárgyalt meg a tanács, és döntéseket is hozott. Ezzel a határozattal azonban azt bizonyítja, hogy nem független intézmény, holott az lenne a hivatása, hogy megelőzze, visszaszorítsa és szankcionálja a diszkriminációs eseteket. Nem büntet, hanem ő maga is diszkriminál egy közösséget, annak ellenére, hogy közismertek az államnak a görög katolikus egyházzal szembeni visszaélései, a bírósági perek elhúzása, a végleges bírósági döntések semmibevétele, adminisztratív zaklatások és a többi. A lezártnak nyilvánított ügyek között volt például a nyárádtői eset, ahol a görög katolikus templom köré építettek ortodox templomot, az alsóköhéri vagy akár a szaploncai ügy, amelyek súlyos károkat okoztak a görög katolikus egyháznak. Ezzel a határozattal, úgy gondoljuk, megpróbálják megakadályozni a BRUR kollektív diszkriminációjának a kivizsgálását, illetve a nemzetközi emberjogi bíróságok, illetve azoknak az intézményeknek a dokumentálódását, amelyek a vallási jogok romániai betartására figyelnek.
Ezért a Pro Európa Liga a közigazgatási bíróságon kívánja megtámadni a CNCD határozatát.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
A Pro Európa Liga (PEL) a közigazgatási bíróságon kívánja megtámadni a Diszkriminációellenes Tanács februári döntését, amellyel anélkül, hogy érdemben tárgyalt volna a megkeresésekről, két év után lezárta a görög katolikus egyházat ért hátrányos megkülönböztetések ügyét.
Idén február 1-jén született meg a Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) az a határozata (75 sz.), amely huszonnégy, a görög katolikus egyház (BRUR) diszkriminációjára vonatkozó ügyet egyetlen tollvonással lezártnak nyilvánított. Ezeket az eseteket Haller István, a CNCD igazgatótanácsának tagja jelezte, a CNCD pedig saját hatáskörben kezdeményezett kivizsgálást 2010 januárjában. A tanács idén februárban visszavonta a kezdeményezést és lezárta az ügyet.
Smaranda Enache, a PEL társelnöke szerint ez azt jelenti, hogy a CNCD két év alatt nem kerített sort a probléma lényegi elemzésére. Véleménye szerint a tanács ezzel a határozattal a saját, 2000-ben kormányhatározattal elfogadott statútumát szegte meg, amelynek a 7. cikkelye előírja: a CNCD igazgatótanácsa köteles a bejelentéstől számított 90 napon belül döntést hozni a panaszokról. A tanács nem tartotta be a megvitatás törvényes határidejét, és két év alatt egyetlen alkalommal ült össze az ügyben, amikor visszavonta a bejelentést, s az ügyet lezárta.
Az említett periódusban, nyilatkozta Smaranda Enache, számos más bejelentést tárgyalt meg a tanács, és döntéseket is hozott. Ezzel a határozattal azonban azt bizonyítja, hogy nem független intézmény, holott az lenne a hivatása, hogy megelőzze, visszaszorítsa és szankcionálja a diszkriminációs eseteket. Nem büntet, hanem ő maga is diszkriminál egy közösséget, annak ellenére, hogy közismertek az államnak a görög katolikus egyházzal szembeni visszaélései, a bírósági perek elhúzása, a végleges bírósági döntések semmibevétele, adminisztratív zaklatások és a többi. A lezártnak nyilvánított ügyek között volt például a nyárádtői eset, ahol a görög katolikus templom köré építettek ortodox templomot, az alsóköhéri vagy akár a szaploncai ügy, amelyek súlyos károkat okoztak a görög katolikus egyháznak. Ezzel a határozattal, úgy gondoljuk, megpróbálják megakadályozni a BRUR kollektív diszkriminációjának a kivizsgálását, illetve a nemzetközi emberjogi bíróságok, illetve azoknak az intézményeknek a dokumentálódását, amelyek a vallási jogok romániai betartására figyelnek.
Ezért a Pro Európa Liga a közigazgatási bíróságon kívánja megtámadni a CNCD határozatát.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2012. április 18.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a közeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a közeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 19.
Minden magyarnak joga van, magyarként élni Erdélyben!
A Nyelvi Jogok azt bizonyítja, hogy a kis lépések politikája működik: lehet erre legyinteni, el lehet mondani, hogy ez nem ér semmit, de a kiadványban szereplő nyelvi jogok tulajdonképpen 64 kis lépés eredménye, ezek léteznek, ezekkel lehet élni – fogalmazott Kovács Péter április 18-án Kolozsváron.
Az RMDSZ főtitkára Horváth Istvánnal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökével közös sajtóértekezleten mutatta be a Nyelvi Jogok című kiadványt.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai által szerkesztett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott és sokszorosított kötet a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait ismerteti közérthető és leegyszerűsített formában.
Kovács Péter úgy fogalmazott: ebben az RMDSZ elmúlt 22 éves munkájának egy része szerepel, ennek tartalmát a Szövetség biztosította. Felhívta a figyelmet arra, hogy e jogok elfogadtatásához is 7 százaléknyi magyar politikus és legalább 44 százalék román politikus szavazatára volt szükség. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács. A főtitkár kijelentette: a Szövetség nem fog megállni a nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatával, hiszen a célja, hogy a magyar nyelv regionális, hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátoltabbak. „A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a nagyobb kategóriák számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk azt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteni” – mondta. Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud belépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Magyarként élni Erdélyben
Tájékoztató körutat szervez az RMDSZ és a MIÉRT
2012. április 25–május 15 között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi Jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. A karaván mottója Magyarként élni Erdélyben, a Szövetség partnere ebben a Magyar Ifjúsági Értekezlet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács. Erdély.ma
A Nyelvi Jogok azt bizonyítja, hogy a kis lépések politikája működik: lehet erre legyinteni, el lehet mondani, hogy ez nem ér semmit, de a kiadványban szereplő nyelvi jogok tulajdonképpen 64 kis lépés eredménye, ezek léteznek, ezekkel lehet élni – fogalmazott Kovács Péter április 18-án Kolozsváron.
Az RMDSZ főtitkára Horváth Istvánnal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökével közös sajtóértekezleten mutatta be a Nyelvi Jogok című kiadványt.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai által szerkesztett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott és sokszorosított kötet a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait ismerteti közérthető és leegyszerűsített formában.
Kovács Péter úgy fogalmazott: ebben az RMDSZ elmúlt 22 éves munkájának egy része szerepel, ennek tartalmát a Szövetség biztosította. Felhívta a figyelmet arra, hogy e jogok elfogadtatásához is 7 százaléknyi magyar politikus és legalább 44 százalék román politikus szavazatára volt szükség. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács. A főtitkár kijelentette: a Szövetség nem fog megállni a nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatával, hiszen a célja, hogy a magyar nyelv regionális, hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátoltabbak. „A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a nagyobb kategóriák számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk azt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteni” – mondta. Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud belépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Magyarként élni Erdélyben
Tájékoztató körutat szervez az RMDSZ és a MIÉRT
2012. április 25–május 15 között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi Jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. A karaván mottója Magyarként élni Erdélyben, a Szövetség partnere ebben a Magyar Ifjúsági Értekezlet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács. Erdély.ma
2012. április 19.
Helyünk a szórványban – Mégis Erdély-brand kellene?
Alku itt akkor lehet, ha az RMDSZ ellenzéke a helyhatósági választásokon a magyar szavazatok körülbelül 40 százalékát felmutatja, ami ugyan nem lehetetlen, de nem is túl valószínű – olvashatták ezeken a hasábokon a Mensura Transilvanica elemzését. De mi a teendő ott, ahol kisebbségben vagy szórványban vagyunk, mert politizálni ott is kell?
Erre egyik választ Takács Mihály fogalmazta meg a Nemzeti Szabadelvű Körök országos platformjának múlt havi, bikfalvi ülésén: a politikának az a célja, hogy a kormánynál legyünk. A zsombolyai tanácsos tudja, hogy mit beszél, hiszen elmondása szerint 12 éve úgy vezetik a várost a tulipán színeivel, hogy 14 százalék magyar szavazó van mögöttük. Ám nem mindenütt van Zsombolya. Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökének megfigyelése szerint az előzetes népszámlálási adatok tükrében minél kisebb a magyarok lélekszáma (és részaránya) egy adott megyében, a fogyás mértéke annál nagyobb, például Fehér és Brassó megyékben majdnem 23%-os. Országos szinten 20 év alatt a magyarság vesztesége 386 959 személy volt, így jogos a bikfalvi kerekasztalon elhangzott felvetés, hogy megpróbálkozhatnánk egy Erdély-branddel. Tóth Sándor, a négyfalusi RMDSZ-szervezet alelnöke megerősítette: az előzetes népszámlálási adatok szerint 23% volt az elvándorlás, ami a szervezet életére is kihatott, ezt intenzívebb munkával ellensúlyozzák, hiszen a több mint 6200 magyar erőt képvisel Négyfaluban, és ennek megfelelően kell részt vállalniuk a közösség életének irányításában.
– A fogyás nem csak a magyarságot érintette, az összlakosság is csökkent: 40 ezer körül volt 20 éve, ma pedig 32 ezer Négyfalu lakossága, a románok száma is 31 ezerről 26-ra csökkent – mondja Tóth Sándor. (Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a hivatalos adatok szerint Négyfaluban pár száz roma él, becslések szerint csak a Garcsinban 10 ezer – szerk.)
– A legutóbbi választásokat sikerült elbaltázni, hiszen valamikor Négyfaluban a 21 tanácsosi helyből hetet sikerült megszerezni, legutóbb a 19-ből csupán hármat, holott ellenzéki magyarok nem is voltak, egyetlen független jelölt volt – vázolja a múltat a tanácsos, aki szerint a nyolc évvel korábbi szakadás következményeit orvosolnia kell a friss csapatuknak, hiszen a három tanácsosi helyet negatív csúcsként kell elkönyvelni. De mi a megoldás Négyfaluban?
– Szakmaiság, fiatal, pragmatikus csapat, amelyik gyakorlati megoldásokat kínál az egész Négyfalunak, és a korrupció árnyéka sem vetülhet rájuk – foglalja össze a friss, a választók figyelmébe ajánlott csapat leírását Tóth, aki szerint minimum öt helyet céloztak meg a nyári megmérettetés után.
Géczi Gellért 29 éves vállalkozó személyében polgármesterjelöltet is állítanak Négyfaluban, csapatában ott van Balázs Tamás, Tóth Sándor, ifj. Magdó János, Sztáncsuj János, akik mind a magyar, mind a román választóknak tiszta adminisztrációt kínálnak, szakemberek, vállalkozók, közgazdászok és az egyházakhoz közeli személyek együttes munkáját előlegezik. Új emberek, friss lendülettel, erkölcsileg tiszta, tenni akaró magyar emberek – így jellemezte Tóth Sándor azt a gárdát, amely hozzáfoghatna Négyfalu újbóli meghódításához, hiszen a láthatáron ott van még egy feljövő kisebbség, a romák pártja is, amely korábban a PSD-nek, PDL-nek adta szavazatait, most viszont a polgármesterjelöltre remélnek tőlük a magyarok voksokat, akárcsak a románságtól.
Willmann Walter
Székely Hírmondó. Erdély.ma
Alku itt akkor lehet, ha az RMDSZ ellenzéke a helyhatósági választásokon a magyar szavazatok körülbelül 40 százalékát felmutatja, ami ugyan nem lehetetlen, de nem is túl valószínű – olvashatták ezeken a hasábokon a Mensura Transilvanica elemzését. De mi a teendő ott, ahol kisebbségben vagy szórványban vagyunk, mert politizálni ott is kell?
Erre egyik választ Takács Mihály fogalmazta meg a Nemzeti Szabadelvű Körök országos platformjának múlt havi, bikfalvi ülésén: a politikának az a célja, hogy a kormánynál legyünk. A zsombolyai tanácsos tudja, hogy mit beszél, hiszen elmondása szerint 12 éve úgy vezetik a várost a tulipán színeivel, hogy 14 százalék magyar szavazó van mögöttük. Ám nem mindenütt van Zsombolya. Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökének megfigyelése szerint az előzetes népszámlálási adatok tükrében minél kisebb a magyarok lélekszáma (és részaránya) egy adott megyében, a fogyás mértéke annál nagyobb, például Fehér és Brassó megyékben majdnem 23%-os. Országos szinten 20 év alatt a magyarság vesztesége 386 959 személy volt, így jogos a bikfalvi kerekasztalon elhangzott felvetés, hogy megpróbálkozhatnánk egy Erdély-branddel. Tóth Sándor, a négyfalusi RMDSZ-szervezet alelnöke megerősítette: az előzetes népszámlálási adatok szerint 23% volt az elvándorlás, ami a szervezet életére is kihatott, ezt intenzívebb munkával ellensúlyozzák, hiszen a több mint 6200 magyar erőt képvisel Négyfaluban, és ennek megfelelően kell részt vállalniuk a közösség életének irányításában.
– A fogyás nem csak a magyarságot érintette, az összlakosság is csökkent: 40 ezer körül volt 20 éve, ma pedig 32 ezer Négyfalu lakossága, a románok száma is 31 ezerről 26-ra csökkent – mondja Tóth Sándor. (Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a hivatalos adatok szerint Négyfaluban pár száz roma él, becslések szerint csak a Garcsinban 10 ezer – szerk.)
– A legutóbbi választásokat sikerült elbaltázni, hiszen valamikor Négyfaluban a 21 tanácsosi helyből hetet sikerült megszerezni, legutóbb a 19-ből csupán hármat, holott ellenzéki magyarok nem is voltak, egyetlen független jelölt volt – vázolja a múltat a tanácsos, aki szerint a nyolc évvel korábbi szakadás következményeit orvosolnia kell a friss csapatuknak, hiszen a három tanácsosi helyet negatív csúcsként kell elkönyvelni. De mi a megoldás Négyfaluban?
– Szakmaiság, fiatal, pragmatikus csapat, amelyik gyakorlati megoldásokat kínál az egész Négyfalunak, és a korrupció árnyéka sem vetülhet rájuk – foglalja össze a friss, a választók figyelmébe ajánlott csapat leírását Tóth, aki szerint minimum öt helyet céloztak meg a nyári megmérettetés után.
Géczi Gellért 29 éves vállalkozó személyében polgármesterjelöltet is állítanak Négyfaluban, csapatában ott van Balázs Tamás, Tóth Sándor, ifj. Magdó János, Sztáncsuj János, akik mind a magyar, mind a román választóknak tiszta adminisztrációt kínálnak, szakemberek, vállalkozók, közgazdászok és az egyházakhoz közeli személyek együttes munkáját előlegezik. Új emberek, friss lendülettel, erkölcsileg tiszta, tenni akaró magyar emberek – így jellemezte Tóth Sándor azt a gárdát, amely hozzáfoghatna Négyfalu újbóli meghódításához, hiszen a láthatáron ott van még egy feljövő kisebbség, a romák pártja is, amely korábban a PSD-nek, PDL-nek adta szavazatait, most viszont a polgármesterjelöltre remélnek tőlük a magyarok voksokat, akárcsak a románságtól.
Willmann Walter
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2012. április 19.
Regionális hivatalos nyelvvé tenné a magyar nyelvet az RMDSZ
Az RMDSZ hosszú távú céljának tekinti, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvvé tegye Románia azon régióiban, amelyekben számottevő a magyar közösség aránya. Ezt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára fogalmazta meg egy szerdán tartott kolozsvári sajtótájékoztatón, amikor a Nyelvi Jogok című kiadványt is bemutatták. Ez egyszerűsített formában mutatja be a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait.
A nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatának fontos célja, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap a Nyelvi jogok című kiadvány bemutatóján.
Mint elhangzott, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel közösen bemutatott kiadvány a nyelvi jogokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre kíván közérthető válaszokat adni. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács, aki szerint a kiadvány tartalmát gyakorlatilag az RMDSZ biztosította.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátozottabbak.
„A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a szélesebb tömegek számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk az információt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteniük” – mondta.
Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud lépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Kovács Péter bejelentette továbbá: április 25. és május 15. között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács.
Antonescu: nem a magyar nyelvre A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a nyelvi jogok intézményes alkalmazását, a kulturális identitás megőrzését, abba viszont soha nem egyezne bele, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon ott, ahol tömbben élnek a magyarok – nyilatkozta Crin Antonescu liberális pártelnök, Kovács Péter RMDSZ-es főtitkár kijelentésére reagálva. „Az állam hivatalos nyelve a román, és az is marad – ez a mi álláspontunk. Tiszteletben tartjuk az RMDSZ véleményét, a Nemzeti Liberális Párt viszont soha nem támogatná, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljék Romániában” – szögezte le Antonescu.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
Az RMDSZ hosszú távú céljának tekinti, hogy a magyar nyelvet regionális hivatalos nyelvvé tegye Románia azon régióiban, amelyekben számottevő a magyar közösség aránya. Ezt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára fogalmazta meg egy szerdán tartott kolozsvári sajtótájékoztatón, amikor a Nyelvi Jogok című kiadványt is bemutatták. Ez egyszerűsített formában mutatja be a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait.
A nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatának fontos célja, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap a Nyelvi jogok című kiadvány bemutatóján.
Mint elhangzott, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel közösen bemutatott kiadvány a nyelvi jogokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre kíván közérthető válaszokat adni. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács, aki szerint a kiadvány tartalmát gyakorlatilag az RMDSZ biztosította.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátozottabbak.
„A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a szélesebb tömegek számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk az információt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteniük” – mondta.
Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud lépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Kovács Péter bejelentette továbbá: április 25. és május 15. között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács.
Antonescu: nem a magyar nyelvre A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a nyelvi jogok intézményes alkalmazását, a kulturális identitás megőrzését, abba viszont soha nem egyezne bele, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon ott, ahol tömbben élnek a magyarok – nyilatkozta Crin Antonescu liberális pártelnök, Kovács Péter RMDSZ-es főtitkár kijelentésére reagálva. „Az állam hivatalos nyelve a román, és az is marad – ez a mi álláspontunk. Tiszteletben tartjuk az RMDSZ véleményét, a Nemzeti Liberális Párt viszont soha nem támogatná, hogy a magyar nyelv hivatalossá váljék Romániában” – szögezte le Antonescu.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2012. április 19.
Feltörték az EMNT Facebook-oldalát
feltörték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezetének Facebook-oldalát – állítja a civil szervezet. Mint közölték, szombaton az egyik helyi hírportál cikkének hivatkozása jelent meg a profilon, amely Cseke Attilának, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltjének bemutatkozásáról szólt.
A hivatkozás feltevője kommentárt is fűzött a tudósításhoz, amelyben bírálta Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének RMDSZ melletti szerepvállalását.
A hivatkozás alatt durvább hangnemben megírt kommentek jelentek meg. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete felháborodással állapítja meg, hogy a kampány kezdetén vagy közepén valakik minden eszközt felhasználnak arra, hogy a magyarság megosztását tovább folytassák. Szervezetünk Facebook-oldalát illetéktelen módon feltörték, és nem tőlünk származó hírekkel, hozzászólásokkal látták el. Felhívjuk a sajtó és mindenki figyelmét, hogy csakis szervezetünk vezetőinek nyilatkozatai és hivatalos közleményei tekinthetők szervezetünk álláspontjának” – áll az EMNT megyei szervezetének ez ügyben kiadott közleményében.
A dokumentumban arra is felhívják a figyelmet, hogy ezenkívül minden más nyilatkozat, „internetes rágalmazás, Facebook-oldalakon való kalózkodás” nem tőlük származik. „Teljes mértékben elhatárolódunk minden megosztási kísérlettől, minden internetes és más módon közölt rágalomtól. Elutasítunk minden tisztességtelen, egymás lejáratására épülő kampányt” – zárul a közlemény.
Az EMNT Bihar megyei szervezetének profilja már nem érhető el a közösségi hálón.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
feltörték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezetének Facebook-oldalát – állítja a civil szervezet. Mint közölték, szombaton az egyik helyi hírportál cikkének hivatkozása jelent meg a profilon, amely Cseke Attilának, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltjének bemutatkozásáról szólt.
A hivatkozás feltevője kommentárt is fűzött a tudósításhoz, amelyben bírálta Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének RMDSZ melletti szerepvállalását.
A hivatkozás alatt durvább hangnemben megírt kommentek jelentek meg. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete felháborodással állapítja meg, hogy a kampány kezdetén vagy közepén valakik minden eszközt felhasználnak arra, hogy a magyarság megosztását tovább folytassák. Szervezetünk Facebook-oldalát illetéktelen módon feltörték, és nem tőlünk származó hírekkel, hozzászólásokkal látták el. Felhívjuk a sajtó és mindenki figyelmét, hogy csakis szervezetünk vezetőinek nyilatkozatai és hivatalos közleményei tekinthetők szervezetünk álláspontjának” – áll az EMNT megyei szervezetének ez ügyben kiadott közleményében.
A dokumentumban arra is felhívják a figyelmet, hogy ezenkívül minden más nyilatkozat, „internetes rágalmazás, Facebook-oldalakon való kalózkodás” nem tőlük származik. „Teljes mértékben elhatárolódunk minden megosztási kísérlettől, minden internetes és más módon közölt rágalomtól. Elutasítunk minden tisztességtelen, egymás lejáratására épülő kampányt” – zárul a közlemény.
Az EMNT Bihar megyei szervezetének profilja már nem érhető el a közösségi hálón.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2012. április 19.
A múlt bűvöletében
A negyedik emeleti lakásban sok minden emlékeztet a nagyapára. Tájkép a nappali szobában, színes grafika Marosvásárhelyről, faragott, festett könyvespolc – amelyek az ő keze nyomát viselik, s két fénykép ovális keretben a fiatal dr. Farczády Elekről és feleségéről, Gesith Kornéliáról.
A szekrényben megsárgult dossziék, oklevelek, a rámába kívánkozó doktori diploma, géppel írott tanulmányok, újságból kivágott cikkek, gondosan befűzött dísztáviratok, köszöntő levelek és az azokra adott részletes válasz, minden összegyűjtve, pontosan feliratozva. S ott van legjelentősebb alkotása, a kis sárga könyv a marosvásárhelyi sorokról, s a 2000-ben megjelent zöld könyv, A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556–1948 között. Dr. Farczády Elek szerteágazó, alapos, pontos, rendkívül értékes város-, művelődés- és irodalomtörténeti kutatásainak eredményeiről azonban az említetteken kívül sajnos a mai napig sem született egy átfogó kiadvány, amely a teljes életművet bemutatná. Holott megírta Marosvásárhely monográfiáját is az első világháborúig, az 1851–54. évi székely összeesküvés történetét, s fordított latinból és franciából (például Anatole France La génie latin című regényét, csak úgy szórakozásképpen, ahogy Marosi Ildikó feljegyezte).
Tanár és tudós
Az évek során sokan emlékeztek meg róla. Volt tanítványai a mindig elegáns, arisztokratikus külsejű történelem-, latin-, s a franciát finom lejtéssel beszélő tanárként, később igazgatóként őrizték meg emlékezetükben. Spielmann Mihály történész a "levéltárakat búvároló tudóst", kutatót, a Teleki Tékát "élő műhellyé" változtató, a látogatók százait fogadó könyvtárost, a város műemlékeit szóban és írásban bemutató lokálpatriótát köszöntötte születésének századik évfordulóján. Csifó János rádiós újságírónak, a volt tanítványnak hét évtizedes életútját mondta el a kamerák előtt is.
Sok titkot fedezett fel, fejtett meg, így vált nyitott könyvvé számára a város története, s remek memóriával megáldva élő lexikonként minden kérdésre tudta a választ. "Tőle csak tanulni lehetett". Társaságában röpke pillanatnak tűnt az idő, mert öröm volt hallgatni – hangzott el a jó barát, Nagy Károly beszédében.
Az unoka emlékezetében
Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen képet őriz a nagyapáról az unoka, a már említett tárgyi emlékek mellett, amelyek az árvíz sújtotta régi házból megmaradtak.
A Farczády házaspár egyetlen lánya, Farczády Éva, édesapját követve Budapesten francia nyelvet tanult, de 1945-ben a II. világháború miatt abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Még abban az évben feleségül ment Teleki Endréhez, a később köztiszteletnek örvendő kiváló ügyvédhez, aki a marosvásárhelyi jogászok doyenjeként 96 évet élt. Lányuk, Teleki Éva, dr. Farczády Elek egyetlen unokája más utakat járt be. 1964-ben, amikor elvégezte a középiskolát, ígéretesebb dolog volt reál pályát választani. Édesapjának biztatására, no meg azért is, mert szerette a tantárgyat, szerves kémia szakot végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Mivel nem akart tanítani, egy év kitérő után a marosvásárhelyi klinika központi laboratóriumában vegyészként dolgozott, majd 1983- tól az újonnan felépült klinika központi laboratóriumában nyugdíjazásáig főleg véralvadási vizsgálatokkal foglalkozott. A Procardia Orvosi Központ megalakulásakor részt vett a laboratórium kialakításában, berendezésében és fejlesztésében, amelynek szakmai irányítója volt éveken át, s 2001-től teljes állásban ott folytatta a tevékenységét.
Az írógépnél és a kertben
– Melyek az első emlékeid a nagytatádról? – kérdezem Teleki Évától, miközben a középkorú dr. Farczády Eleket ábrázoló képet nézzük, ahogy az általa faragott és festett könyvespolc alatt kedvenc rádiója társaságában elegánsan könyvet olvas. A másik képen kalapban, felöltőben a lakhelyéhez közeli vasúti átjárónál áll aktatáskával a kezében.
– Ha rá gondolok, azt látom, ahogy az írógépénél ül vagy a kredencen levő régi típusú rádiót bújja. Kisgyermekként a nyakába vesz, a kertben cseresznyét szedünk, az udvaron levő diófáról töri, hámozza nekem a friss diót, amit nagyon szerettem. A kicsikkel nem igazán tudott foglalkozni, a mindennapi életben naivan csodálkozott rá egyes dolgokra. Amikor a második évét még be nem töltött kisfiam gagyogását hallgatta, megkérdezte tőlem, hogy fog-e ez a gyermek értelmesen beszélni. Egy másik kép, ami eszembe jut, ahogy szertartásosan minden délután leül és mondja: anyuska, a téámat, amihez a nagymamám, aki remekül sütött-főzött, mindig valami aprósüteményt is felszolgált. Amikor nagyobb, értelmesebb lettem, sokat foglalkozott velem, történelemből és franciából gyakran segített. Édesanyám nagyon sok szeretetet, megértést kapott otthonról, és adott tovább nekünk. Arra tanított, hogy beszéljünk meg mindent, meséljem el a napi történéseket, a jókat és rosszakat, ami a biztonságérzetét jelentette. Nem volt titkolózás, s bár vitatkoztunk, nem maradtak tabuk közöttünk. Ezt az örökséget sikerült a gyermekeimnek is továbbadnom.
A Református Kollégiumtól a Sorbonne- ig
– Említetted egyszer, hogy téves állításokat is leírtak nagytatádról. Talán tisztázhatnánk?
– Akár a születésével is kezdhetnénk. Bár április 9-e szerepelt az irataiban, valóban 1890. április 8-án jött a világra, de akkoriban az otthoni szüléseket csak másnap jelentették be. Régi pedagóguscsaládból származik, az édesapja is tanár volt (makfalvi származású), a nagyapja tanító. A nővére, Farczády Jolán matematikát, természettudományokat oktatott a leánygimnáziumban. Nagyapám nyolcéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ma is megvan a kérés, amivel az édesanyja szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyhatósághoz, hogy a Kolozsváron tanuló lányát mentesítsék a költségektől. Nagyapám 1908-ban érettségizett a Református Kollégiumban, ösztöndíjasként került a budapesti Eötvös Kollégiumba, s a budapesti tudományegyetem heraldika, történelem, filozófia szakát végezte. Doktori dolgozatának címe: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre 1437 előtt. Ösztöndíjasként került ki 1913-ban a Sorbonne-ra. Oklevéltant, paleológiát, írástörténetet, régi iratok megfejtését tanulta az École Nationale des Chartes-ban, s a Francia Nemzeti Könyvtárban Bethlen Gábor fejedelem korát kutatva bukkant értékes adatokra. Kutatásainak az első világháború kitörése vetett véget. Hazatérése után a gyergyószentmiklósi főgimnázium történelem-latin szakos tanára, majd 1919-től Marosvásárhelyen tanár, iskolaigazgató.
A marosvásárhelyi nyelvemlék
Nyugdíjazását követően kapja a feladatot, hogy a volt Református Kollégium könyvtárát (60.000 kötet, 400 feldolgozatlan régi kézirat, 11.000 iskolai értesítő) és a Bolyai-múzeum anyagát rendezze és költöztesse el. Munkatársaival együtt cipelték át a feldolgozott anyagot a Teleki Tékába. Itt fedezte fel 1956-ban a Koncz- kódexben a 14. század második feléből származó hatodik (időrendben az ötödik) magyar nyelvemléket. A Marosvásárhelyi Sorok 44 magyar szóból álló mondatát, ami fordítás az ószövetségi Királyok könyvéből, és a 11 magyar szóból álló lapszéli jegyzetet nyelvészetileg Szabó T. Attila dolgozta fel, s szakszerű magyarázatokkal ellátva közösen jelentették meg 1957-ben az Akadémiai Kiadónál. Ugyanabban az évben a Kelemen- emlékkönyvben a Bolyai könyvtár értékeit írja le. Tanulmányai a romániai magyar lapokban jelennek meg, s gondosan megőrizte a helyi újságban, a Vörös Zászlóban közölt cikkeit is.
– Gondolom, felnéztél rá. Vagy gyermekkorban ez még nem tudatosult benned?
A nyelvemlék felfedezése miatt valóban nagyon büszke voltam rá, sokat jártam a Tékába, néztem, ahogy fehér köpenyben rendezi a könyveket. A Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák bővített kiadása 1973-ban jelent meg, s 1974 januárjában, egy hónappal a halála előtt kaptam tőle egy dedikált példányt.
Várostörténet cikkekben, tanulmányokban
– Ahogy korábbi élete, nyugdíjas évei sem voltak mentesek a gondoktól, az anyagi nehézségek végigkísérték az életét. Hogyan élte meg mindezt?
– Bár a román állam a Munkaérdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1961-ben végleg nyugdíjba küldték a Tékából. Mindvégig a nagymamámmal volt szerencséje, aki a tanítványa volt. Bár tehetséges volt, szépen énekelt, de feladott mindent a családért, s hogy a nagyapám kényelmét biztosítsa. Nagyon praktikus asszonyként panaszszó soha nem hagyta el a száját. Mivel a II. világháború alatt Budapestre menekültek, s ott élték végig az ostromot, mire hazajöttek, mindenük elveszett. Amikor nagyapámat a Tékából is nyugdíjazták, olyan kevés pénzt kapott, hogy kényszerűségből a kisipari szövetkezetnek gobelineket festettek. Nagyanyám éjszakákon át dolgozott, s nagyapám is segített neki. Amama, ahogy szólítottam, mindent el tudott intézni, finom ételeket sütött-főzött, s bármilyen, nem pénzzel megvásárolható dolgot kértem, mindent előteremtett számomra.
Nagyapa nyugdíjasként haláláig a református egyházközségek levéltárába járt, ahol 15.000 aktát rakott rendbe, s megírta a marosvásárhelyi református egyházközség történetét. Hogy némileg honorálják az ingyen végzett munkáját, nagymamát takarítónőként alkalmazták, amiért egy kis fizetést is kaptak.
Lakásukat mindkét árvízkor elöntötte a Poklos-patak, 1970-ben a víz félméteres volt bent a házban, s emiatt sok kézirat elázott.
– Életének fontos eseménye volt, amikor a vár helyreállítási munkálatai, s a Vártemplom tornyának megújítása során levették a torony sisakját koronázó gömböt, amelyben az 1600-as évektől helyeztek el a jövőnek szóló üzeneteket. Az 1971-es emlékiratot Farczády Elek írta. Mire emlékszel ebből az időből?
– Sokat foglalkoztatta, hogy az Országos Műemlékbizottság által 1963-ban elkezdett munkálatokat egy idő után abbahagyták, s a Vártemplom körül évekig ott voltak az állványok. A karbantartást végül az egyház fejezte be. A gömbben elhelyezett Pro memoria posteritatis szöveget valóban ő fogalmazta, de a legfinomabb rajzpapírra művészi kivitelben egy iparművész- tanár írta rá.
Nemcsak a régi emlékiratok szövegét, a marosvásárhelyi református temető legrégebbi, a cinterem mellé kiállított sírköveinek a feliratát is megfejtette.
S hogy mi mindennel foglalkozott még? Soroljunk fel néhány témát a megjelent és kéziratban maradt írásaiból: a marosvásárhelyi oktatás kezdetei és fejlődése, az ipari és tanoncoktatás kezdetei városunkban, a Bolyai Farkas középiskola a haladás szolgálatában, régi árvizek Marosvásárhelyen, a vár helyreállítási munkálatai, a helyreállított bástyák, az újságírás kezdetei, a marosvásárhelyi nyomdászat bölcsőkora, a szűcscéh számadáskönyve. A marosvásárhelyi református egyházközség életéről kiadott könyvben a történeti adatok, a református hívek számának alakulása, a lelkészek és presbitérium tevékenysége, Tolnai Lajos papsága mellett beszámolt Marosvásárhelyen tartott zsinatokról, a Kistemplom helyén álló ispotályról, a templom építéséről, az egyházi kegyszerek elrablásáról, az 1876-os tűzvészről, a Fürst-telepi ház megvásárlásáról, az egyházi malom működéséről és eladásáról, az egyházi iskolai oktatás intézményeiről, a vártemplomi feljáró építéséről, dr. Bernády György és Bodolla Ferenc főgondnokok tevékenységéről és sok egyéb eseményről, amelyeknek nyoma van az egyházi levéltárban.
– Visszaemlékszem, milyen nagy örömöt jelentett nagyapa számára, amikor 1972-ben Budapesten átvette az Eötvös Kollégium gyémánt oklevelét. Haláláig bejárt az egyházi levéltárba. Otthon esett el, nem lehet tudni, hogy megszédült vagy megbotlott, majd a szíve mondta fel a szolgálatot. Nagymama egy év elteltével követte, mert nélküle nem akart tovább élni – mondja Teleki Éva. Aki nemcsak a nagyapára, dr. Farczády Elekre lehet büszke, hanem gyermekeire is: lányára, Zayzon Zsigmond Zsuzsánnára, aki a marosvásárhelyi Richter Gedeon gyógyszergyár kommunikációs menedzsere, és fiára, Zsigmond Barna Pálra. A hajdani kisfiú, akinek gagyogását egy régi karácsonyon a dédnagyapa aggódva hallgatta, ma Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A vásárhelyi tudós-tanár, dr. Farczády Elek emlékét pedig hat ükunoka őrzi tovább.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
A negyedik emeleti lakásban sok minden emlékeztet a nagyapára. Tájkép a nappali szobában, színes grafika Marosvásárhelyről, faragott, festett könyvespolc – amelyek az ő keze nyomát viselik, s két fénykép ovális keretben a fiatal dr. Farczády Elekről és feleségéről, Gesith Kornéliáról.
A szekrényben megsárgult dossziék, oklevelek, a rámába kívánkozó doktori diploma, géppel írott tanulmányok, újságból kivágott cikkek, gondosan befűzött dísztáviratok, köszöntő levelek és az azokra adott részletes válasz, minden összegyűjtve, pontosan feliratozva. S ott van legjelentősebb alkotása, a kis sárga könyv a marosvásárhelyi sorokról, s a 2000-ben megjelent zöld könyv, A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556–1948 között. Dr. Farczády Elek szerteágazó, alapos, pontos, rendkívül értékes város-, művelődés- és irodalomtörténeti kutatásainak eredményeiről azonban az említetteken kívül sajnos a mai napig sem született egy átfogó kiadvány, amely a teljes életművet bemutatná. Holott megírta Marosvásárhely monográfiáját is az első világháborúig, az 1851–54. évi székely összeesküvés történetét, s fordított latinból és franciából (például Anatole France La génie latin című regényét, csak úgy szórakozásképpen, ahogy Marosi Ildikó feljegyezte).
Tanár és tudós
Az évek során sokan emlékeztek meg róla. Volt tanítványai a mindig elegáns, arisztokratikus külsejű történelem-, latin-, s a franciát finom lejtéssel beszélő tanárként, később igazgatóként őrizték meg emlékezetükben. Spielmann Mihály történész a "levéltárakat búvároló tudóst", kutatót, a Teleki Tékát "élő műhellyé" változtató, a látogatók százait fogadó könyvtárost, a város műemlékeit szóban és írásban bemutató lokálpatriótát köszöntötte születésének századik évfordulóján. Csifó János rádiós újságírónak, a volt tanítványnak hét évtizedes életútját mondta el a kamerák előtt is.
Sok titkot fedezett fel, fejtett meg, így vált nyitott könyvvé számára a város története, s remek memóriával megáldva élő lexikonként minden kérdésre tudta a választ. "Tőle csak tanulni lehetett". Társaságában röpke pillanatnak tűnt az idő, mert öröm volt hallgatni – hangzott el a jó barát, Nagy Károly beszédében.
Az unoka emlékezetében
Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen képet őriz a nagyapáról az unoka, a már említett tárgyi emlékek mellett, amelyek az árvíz sújtotta régi házból megmaradtak.
A Farczády házaspár egyetlen lánya, Farczády Éva, édesapját követve Budapesten francia nyelvet tanult, de 1945-ben a II. világháború miatt abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Még abban az évben feleségül ment Teleki Endréhez, a később köztiszteletnek örvendő kiváló ügyvédhez, aki a marosvásárhelyi jogászok doyenjeként 96 évet élt. Lányuk, Teleki Éva, dr. Farczády Elek egyetlen unokája más utakat járt be. 1964-ben, amikor elvégezte a középiskolát, ígéretesebb dolog volt reál pályát választani. Édesapjának biztatására, no meg azért is, mert szerette a tantárgyat, szerves kémia szakot végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Mivel nem akart tanítani, egy év kitérő után a marosvásárhelyi klinika központi laboratóriumában vegyészként dolgozott, majd 1983- tól az újonnan felépült klinika központi laboratóriumában nyugdíjazásáig főleg véralvadási vizsgálatokkal foglalkozott. A Procardia Orvosi Központ megalakulásakor részt vett a laboratórium kialakításában, berendezésében és fejlesztésében, amelynek szakmai irányítója volt éveken át, s 2001-től teljes állásban ott folytatta a tevékenységét.
Az írógépnél és a kertben
– Melyek az első emlékeid a nagytatádról? – kérdezem Teleki Évától, miközben a középkorú dr. Farczády Eleket ábrázoló képet nézzük, ahogy az általa faragott és festett könyvespolc alatt kedvenc rádiója társaságában elegánsan könyvet olvas. A másik képen kalapban, felöltőben a lakhelyéhez közeli vasúti átjárónál áll aktatáskával a kezében.
– Ha rá gondolok, azt látom, ahogy az írógépénél ül vagy a kredencen levő régi típusú rádiót bújja. Kisgyermekként a nyakába vesz, a kertben cseresznyét szedünk, az udvaron levő diófáról töri, hámozza nekem a friss diót, amit nagyon szerettem. A kicsikkel nem igazán tudott foglalkozni, a mindennapi életben naivan csodálkozott rá egyes dolgokra. Amikor a második évét még be nem töltött kisfiam gagyogását hallgatta, megkérdezte tőlem, hogy fog-e ez a gyermek értelmesen beszélni. Egy másik kép, ami eszembe jut, ahogy szertartásosan minden délután leül és mondja: anyuska, a téámat, amihez a nagymamám, aki remekül sütött-főzött, mindig valami aprósüteményt is felszolgált. Amikor nagyobb, értelmesebb lettem, sokat foglalkozott velem, történelemből és franciából gyakran segített. Édesanyám nagyon sok szeretetet, megértést kapott otthonról, és adott tovább nekünk. Arra tanított, hogy beszéljünk meg mindent, meséljem el a napi történéseket, a jókat és rosszakat, ami a biztonságérzetét jelentette. Nem volt titkolózás, s bár vitatkoztunk, nem maradtak tabuk közöttünk. Ezt az örökséget sikerült a gyermekeimnek is továbbadnom.
A Református Kollégiumtól a Sorbonne- ig
– Említetted egyszer, hogy téves állításokat is leírtak nagytatádról. Talán tisztázhatnánk?
– Akár a születésével is kezdhetnénk. Bár április 9-e szerepelt az irataiban, valóban 1890. április 8-án jött a világra, de akkoriban az otthoni szüléseket csak másnap jelentették be. Régi pedagóguscsaládból származik, az édesapja is tanár volt (makfalvi származású), a nagyapja tanító. A nővére, Farczády Jolán matematikát, természettudományokat oktatott a leánygimnáziumban. Nagyapám nyolcéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ma is megvan a kérés, amivel az édesanyja szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyhatósághoz, hogy a Kolozsváron tanuló lányát mentesítsék a költségektől. Nagyapám 1908-ban érettségizett a Református Kollégiumban, ösztöndíjasként került a budapesti Eötvös Kollégiumba, s a budapesti tudományegyetem heraldika, történelem, filozófia szakát végezte. Doktori dolgozatának címe: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre 1437 előtt. Ösztöndíjasként került ki 1913-ban a Sorbonne-ra. Oklevéltant, paleológiát, írástörténetet, régi iratok megfejtését tanulta az École Nationale des Chartes-ban, s a Francia Nemzeti Könyvtárban Bethlen Gábor fejedelem korát kutatva bukkant értékes adatokra. Kutatásainak az első világháború kitörése vetett véget. Hazatérése után a gyergyószentmiklósi főgimnázium történelem-latin szakos tanára, majd 1919-től Marosvásárhelyen tanár, iskolaigazgató.
A marosvásárhelyi nyelvemlék
Nyugdíjazását követően kapja a feladatot, hogy a volt Református Kollégium könyvtárát (60.000 kötet, 400 feldolgozatlan régi kézirat, 11.000 iskolai értesítő) és a Bolyai-múzeum anyagát rendezze és költöztesse el. Munkatársaival együtt cipelték át a feldolgozott anyagot a Teleki Tékába. Itt fedezte fel 1956-ban a Koncz- kódexben a 14. század második feléből származó hatodik (időrendben az ötödik) magyar nyelvemléket. A Marosvásárhelyi Sorok 44 magyar szóból álló mondatát, ami fordítás az ószövetségi Királyok könyvéből, és a 11 magyar szóból álló lapszéli jegyzetet nyelvészetileg Szabó T. Attila dolgozta fel, s szakszerű magyarázatokkal ellátva közösen jelentették meg 1957-ben az Akadémiai Kiadónál. Ugyanabban az évben a Kelemen- emlékkönyvben a Bolyai könyvtár értékeit írja le. Tanulmányai a romániai magyar lapokban jelennek meg, s gondosan megőrizte a helyi újságban, a Vörös Zászlóban közölt cikkeit is.
– Gondolom, felnéztél rá. Vagy gyermekkorban ez még nem tudatosult benned?
A nyelvemlék felfedezése miatt valóban nagyon büszke voltam rá, sokat jártam a Tékába, néztem, ahogy fehér köpenyben rendezi a könyveket. A Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák bővített kiadása 1973-ban jelent meg, s 1974 januárjában, egy hónappal a halála előtt kaptam tőle egy dedikált példányt.
Várostörténet cikkekben, tanulmányokban
– Ahogy korábbi élete, nyugdíjas évei sem voltak mentesek a gondoktól, az anyagi nehézségek végigkísérték az életét. Hogyan élte meg mindezt?
– Bár a román állam a Munkaérdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1961-ben végleg nyugdíjba küldték a Tékából. Mindvégig a nagymamámmal volt szerencséje, aki a tanítványa volt. Bár tehetséges volt, szépen énekelt, de feladott mindent a családért, s hogy a nagyapám kényelmét biztosítsa. Nagyon praktikus asszonyként panaszszó soha nem hagyta el a száját. Mivel a II. világháború alatt Budapestre menekültek, s ott élték végig az ostromot, mire hazajöttek, mindenük elveszett. Amikor nagyapámat a Tékából is nyugdíjazták, olyan kevés pénzt kapott, hogy kényszerűségből a kisipari szövetkezetnek gobelineket festettek. Nagyanyám éjszakákon át dolgozott, s nagyapám is segített neki. Amama, ahogy szólítottam, mindent el tudott intézni, finom ételeket sütött-főzött, s bármilyen, nem pénzzel megvásárolható dolgot kértem, mindent előteremtett számomra.
Nagyapa nyugdíjasként haláláig a református egyházközségek levéltárába járt, ahol 15.000 aktát rakott rendbe, s megírta a marosvásárhelyi református egyházközség történetét. Hogy némileg honorálják az ingyen végzett munkáját, nagymamát takarítónőként alkalmazták, amiért egy kis fizetést is kaptak.
Lakásukat mindkét árvízkor elöntötte a Poklos-patak, 1970-ben a víz félméteres volt bent a házban, s emiatt sok kézirat elázott.
– Életének fontos eseménye volt, amikor a vár helyreállítási munkálatai, s a Vártemplom tornyának megújítása során levették a torony sisakját koronázó gömböt, amelyben az 1600-as évektől helyeztek el a jövőnek szóló üzeneteket. Az 1971-es emlékiratot Farczády Elek írta. Mire emlékszel ebből az időből?
– Sokat foglalkoztatta, hogy az Országos Műemlékbizottság által 1963-ban elkezdett munkálatokat egy idő után abbahagyták, s a Vártemplom körül évekig ott voltak az állványok. A karbantartást végül az egyház fejezte be. A gömbben elhelyezett Pro memoria posteritatis szöveget valóban ő fogalmazta, de a legfinomabb rajzpapírra művészi kivitelben egy iparművész- tanár írta rá.
Nemcsak a régi emlékiratok szövegét, a marosvásárhelyi református temető legrégebbi, a cinterem mellé kiállított sírköveinek a feliratát is megfejtette.
S hogy mi mindennel foglalkozott még? Soroljunk fel néhány témát a megjelent és kéziratban maradt írásaiból: a marosvásárhelyi oktatás kezdetei és fejlődése, az ipari és tanoncoktatás kezdetei városunkban, a Bolyai Farkas középiskola a haladás szolgálatában, régi árvizek Marosvásárhelyen, a vár helyreállítási munkálatai, a helyreállított bástyák, az újságírás kezdetei, a marosvásárhelyi nyomdászat bölcsőkora, a szűcscéh számadáskönyve. A marosvásárhelyi református egyházközség életéről kiadott könyvben a történeti adatok, a református hívek számának alakulása, a lelkészek és presbitérium tevékenysége, Tolnai Lajos papsága mellett beszámolt Marosvásárhelyen tartott zsinatokról, a Kistemplom helyén álló ispotályról, a templom építéséről, az egyházi kegyszerek elrablásáról, az 1876-os tűzvészről, a Fürst-telepi ház megvásárlásáról, az egyházi malom működéséről és eladásáról, az egyházi iskolai oktatás intézményeiről, a vártemplomi feljáró építéséről, dr. Bernády György és Bodolla Ferenc főgondnokok tevékenységéről és sok egyéb eseményről, amelyeknek nyoma van az egyházi levéltárban.
– Visszaemlékszem, milyen nagy örömöt jelentett nagyapa számára, amikor 1972-ben Budapesten átvette az Eötvös Kollégium gyémánt oklevelét. Haláláig bejárt az egyházi levéltárba. Otthon esett el, nem lehet tudni, hogy megszédült vagy megbotlott, majd a szíve mondta fel a szolgálatot. Nagymama egy év elteltével követte, mert nélküle nem akart tovább élni – mondja Teleki Éva. Aki nemcsak a nagyapára, dr. Farczády Elekre lehet büszke, hanem gyermekeire is: lányára, Zayzon Zsigmond Zsuzsánnára, aki a marosvásárhelyi Richter Gedeon gyógyszergyár kommunikációs menedzsere, és fiára, Zsigmond Barna Pálra. A hajdani kisfiú, akinek gagyogását egy régi karácsonyon a dédnagyapa aggódva hallgatta, ma Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A vásárhelyi tudós-tanár, dr. Farczády Elek emlékét pedig hat ükunoka őrzi tovább.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2012. április 19.
Sárga rózsás park 56-nak
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja. Sztakics Éva alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta: a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház és a szomszédságában lévő Plugor Sándor Művészeti Líceum közti teret parkosítják. Egy sárgarózsa-lugast alakítanak ki benne, amely az 56-os forradalom jelképe, de ugyanitt helyezik el Vargha Mihály szobrászművész 56-os emlékművét, illetve az iskola névadójának, Plugor Sándor grafikusnak a szobrát is.
Az emlékpark sétányát kőtömbök szegélyezik majd, amelyek azt a tizenkét erdélyi települést jelképezik, ahol 56-os forradalmárokat ítéltek el. Az emlékpark pavilonjára felvésik azoknak a háromszékieknek nevét, akiket meghurcoltak vagy elítéltek a forradalmi eseményeket követően. Az emlékparkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját költségvetéséből építteti. Az 1,1 millió lejes költségvetésű munkálatokat egy bukaresti szakcég várhatóan júniusig végzi el, mondta Sztakics Éva. Az alpolgármester szerint a parkosítás mellett az iskola sportpályája is új, műanyag borítást kap. Az 56-os emlékpark a tervek szerint nappal lesz látogatható, éjszakára bezárják azt, ugyanakkor az új téren a művészeti líceum diákjainak is lehetőséget biztosítanak, hogy kiállító felületként használják, de különböző rendezvényeket is be tud majd fogadni.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki résztvevőinek állít emléket Sepsiszentgyörgy jelenleg épülő új parkja. Sztakics Éva alpolgármester lapunk érdeklődésére elmondta: a Kónya Ádám Városi Művelődési Ház és a szomszédságában lévő Plugor Sándor Művészeti Líceum közti teret parkosítják. Egy sárgarózsa-lugast alakítanak ki benne, amely az 56-os forradalom jelképe, de ugyanitt helyezik el Vargha Mihály szobrászművész 56-os emlékművét, illetve az iskola névadójának, Plugor Sándor grafikusnak a szobrát is.
Az emlékpark sétányát kőtömbök szegélyezik majd, amelyek azt a tizenkét erdélyi települést jelképezik, ahol 56-os forradalmárokat ítéltek el. Az emlékpark pavilonjára felvésik azoknak a háromszékieknek nevét, akiket meghurcoltak vagy elítéltek a forradalmi eseményeket követően. Az emlékparkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat saját költségvetéséből építteti. Az 1,1 millió lejes költségvetésű munkálatokat egy bukaresti szakcég várhatóan júniusig végzi el, mondta Sztakics Éva. Az alpolgármester szerint a parkosítás mellett az iskola sportpályája is új, műanyag borítást kap. Az 56-os emlékpark a tervek szerint nappal lesz látogatható, éjszakára bezárják azt, ugyanakkor az új téren a művészeti líceum diákjainak is lehetőséget biztosítanak, hogy kiállító felületként használják, de különböző rendezvényeket is be tud majd fogadni.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. április 20.
Kinek a jövője?
Hetek óta összeszorult szívvel követem, hogy mi történik Marosvásárhelyen a MOGYE-vel, a polgármester-állítással, és büszke voltam, hogy a kolozsváriak példát mutattak, és meg tudnak egyezni a magyarság érdekében. Amikor a szombati újságot (Szabadság, 2012. április 14.) a kezembe vettem, és elolvastam a 4. oldalon levő összeállítást (Kolozsváron sem várható magyar össszefogás a választásokon), azt hittem, eláll a szívverésem. Először felháborodtam, utána keserűség töltött el, és elkezdtem visszapörgetni emlékeimet.
Az elmúlt rezsimben nem voltam párttag, mert amikor a hierarchia 2-3. sorába kerültem, ahol már kötelező volt a párttagság, olyan igazgatóm volt, aki többre becsülte a tudást és a lelkiismeretes munkát az ideológiai besorolásnál, és megvédett a primitív párttitkár zaklatásaitól. 1990 után azt hittem, itt az ideje, hogy a saját értékrendemnek megfelelő pártmunkában szerepet vállaljak. Ezt az alakuló keresztyéndemokrata pártban láttam. Hamar kiderült, hogy egyesek egyenlőbbek akarnak lenni, s ez már nem az én gusztusom szerint való volt. Így örökre véget ért az én pártkarrierem. Jobbnak láttam továbbra is a háttérben csendesen dolgozni, segítve azok munkáját, akik jó szakértelemmel, kiállással dolgoznak értünk.
1990 elején, a februári hosszú estéken a konyhánkban zajlottak a beszélgetések, viták, éjszakába nyúlóan, a lelkes fiatalokkal, akik jövőt akartak építeni. A férjem segített nekik rendszerbe tenni a sok ötletet, és megfogalmazni a KMDSZ alapszabályzatát. Lélekmelegítő esték voltak!
A férjem az RMDSZ-ben is szerepet vállalt. 12 évig volt városi tanácsos a Funar idején. Jogi és közgazdasági tudásával, a város alapos ismeretével, jó romántudásával és néha humoros megjegyzéseivel védte a város vagyonát, hírnevét és a magyar közösségünk érdekeit. Tette ezt a vallásügyi törvény megalkotásának vitáiban is, amikor a hierarchikusan gondolkodó ortodox elvekkel szemben rávilágított a demokratikus protestáns, illetve az erdélyi hagyományokban gyökerező jogalkotás különbözőségére, és az abban rejlő értékek átemelésének szükségességére. Mindig részt vett azon intézmény igazgatótanácsának ülésein, amelybe városi tanácsosként beosztották, és építő hozzászólásaival hozzájárult az illető vezetőség tisztánlátásának javításához.
Én ezalatt végeztem szakmai munkámat, és terelgettem, nevelgettem gyermekeinket, akik a város magyar iskoláiban végeztek. Cserkészkedtek, vesenyeken vettek részt, szerepet vállaltak iskoláik legkülönbözőbb tevékenységében: diáktanácstól elkezdve a különböző szakkörökig. Jól érezték magukat, boldogok voltak, miközben együtt álltunk ki a Mátyás szoborért, és ünnepeltünk méltósággal március 15-én. Itt álmodtak jövőt maguknak. Ma itt nevelik gyerekeiket, az unokáinkat.
Most választások előtt állunk. Eddig mindig büszke voltam arra, hogy Kolozsváron van összefogás! A számarányunknak megfelelően van képviseletünk a városi tanácsban, a megyei tanácsban és más fórumokon tudással és ügyszeretettel. Most nem tudom, kik akarnak képviselni engem. Mit tudnak? Miért csak a listán levő helyezésükért harcolnak, ahelyett, hogy ezt félretennék, és a többiekkel együtt erős frontot képviselnének? Aki nem tud lemondani önös érdekéről, az ne képviseljen engem! Olyanra nem fogok szavazni! Június 30-ig ki van fizetve a tagsági díjam, de ha én nem érek annyit nekik, hogy értem, ne helyettem döntsenek, akkor én visszaadom a tagsági könyvemet az RMDSZ-irodában.
Hogy nézzek az unokáim szemébe, milyen városról meséljek nekik, ha semmit sem teszek, teszünk a jövőjükért?
Arra kérem mindazokat a pártokat, szervezeteket, amelyek most versenybe akarnak szállni, fogjanak össze értünk, hogy legyen erős képviseletünk Kolozsváron és környékén. Azt szeretném, ha újból büszke kolozsvári lehetnék, nem pedig lehajtott fejű, szégyenkező, képviselet nélkül maradt polgár.
MIKÓ LŐRINCNÉ JENEI JUDIT. Szabadság (Kolozsvár)
Hetek óta összeszorult szívvel követem, hogy mi történik Marosvásárhelyen a MOGYE-vel, a polgármester-állítással, és büszke voltam, hogy a kolozsváriak példát mutattak, és meg tudnak egyezni a magyarság érdekében. Amikor a szombati újságot (Szabadság, 2012. április 14.) a kezembe vettem, és elolvastam a 4. oldalon levő összeállítást (Kolozsváron sem várható magyar össszefogás a választásokon), azt hittem, eláll a szívverésem. Először felháborodtam, utána keserűség töltött el, és elkezdtem visszapörgetni emlékeimet.
Az elmúlt rezsimben nem voltam párttag, mert amikor a hierarchia 2-3. sorába kerültem, ahol már kötelező volt a párttagság, olyan igazgatóm volt, aki többre becsülte a tudást és a lelkiismeretes munkát az ideológiai besorolásnál, és megvédett a primitív párttitkár zaklatásaitól. 1990 után azt hittem, itt az ideje, hogy a saját értékrendemnek megfelelő pártmunkában szerepet vállaljak. Ezt az alakuló keresztyéndemokrata pártban láttam. Hamar kiderült, hogy egyesek egyenlőbbek akarnak lenni, s ez már nem az én gusztusom szerint való volt. Így örökre véget ért az én pártkarrierem. Jobbnak láttam továbbra is a háttérben csendesen dolgozni, segítve azok munkáját, akik jó szakértelemmel, kiállással dolgoznak értünk.
1990 elején, a februári hosszú estéken a konyhánkban zajlottak a beszélgetések, viták, éjszakába nyúlóan, a lelkes fiatalokkal, akik jövőt akartak építeni. A férjem segített nekik rendszerbe tenni a sok ötletet, és megfogalmazni a KMDSZ alapszabályzatát. Lélekmelegítő esték voltak!
A férjem az RMDSZ-ben is szerepet vállalt. 12 évig volt városi tanácsos a Funar idején. Jogi és közgazdasági tudásával, a város alapos ismeretével, jó romántudásával és néha humoros megjegyzéseivel védte a város vagyonát, hírnevét és a magyar közösségünk érdekeit. Tette ezt a vallásügyi törvény megalkotásának vitáiban is, amikor a hierarchikusan gondolkodó ortodox elvekkel szemben rávilágított a demokratikus protestáns, illetve az erdélyi hagyományokban gyökerező jogalkotás különbözőségére, és az abban rejlő értékek átemelésének szükségességére. Mindig részt vett azon intézmény igazgatótanácsának ülésein, amelybe városi tanácsosként beosztották, és építő hozzászólásaival hozzájárult az illető vezetőség tisztánlátásának javításához.
Én ezalatt végeztem szakmai munkámat, és terelgettem, nevelgettem gyermekeinket, akik a város magyar iskoláiban végeztek. Cserkészkedtek, vesenyeken vettek részt, szerepet vállaltak iskoláik legkülönbözőbb tevékenységében: diáktanácstól elkezdve a különböző szakkörökig. Jól érezték magukat, boldogok voltak, miközben együtt álltunk ki a Mátyás szoborért, és ünnepeltünk méltósággal március 15-én. Itt álmodtak jövőt maguknak. Ma itt nevelik gyerekeiket, az unokáinkat.
Most választások előtt állunk. Eddig mindig büszke voltam arra, hogy Kolozsváron van összefogás! A számarányunknak megfelelően van képviseletünk a városi tanácsban, a megyei tanácsban és más fórumokon tudással és ügyszeretettel. Most nem tudom, kik akarnak képviselni engem. Mit tudnak? Miért csak a listán levő helyezésükért harcolnak, ahelyett, hogy ezt félretennék, és a többiekkel együtt erős frontot képviselnének? Aki nem tud lemondani önös érdekéről, az ne képviseljen engem! Olyanra nem fogok szavazni! Június 30-ig ki van fizetve a tagsági díjam, de ha én nem érek annyit nekik, hogy értem, ne helyettem döntsenek, akkor én visszaadom a tagsági könyvemet az RMDSZ-irodában.
Hogy nézzek az unokáim szemébe, milyen városról meséljek nekik, ha semmit sem teszek, teszünk a jövőjükért?
Arra kérem mindazokat a pártokat, szervezeteket, amelyek most versenybe akarnak szállni, fogjanak össze értünk, hogy legyen erős képviseletünk Kolozsváron és környékén. Azt szeretném, ha újból büszke kolozsvári lehetnék, nem pedig lehajtott fejű, szégyenkező, képviselet nélkül maradt polgár.
MIKÓ LŐRINCNÉ JENEI JUDIT. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 21.
Gazdafórum Pécskán
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János
2012. április 21.
Kelemen Hunor: A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében
A magyar Országgyűlésben mondott beszédet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter az intézményes magyar örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken, Budapesten részt vett a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon. Felszólalásában kiemelte, történelmi ez a pillanat, hogy a Magyar Parlament Felsőházi termében tart beszédet két magyar kulturális miniszter, hiszen mind Budapesten, mind Bukarestben magyar ember vezeti a kulturális tárcát.
„Az erdélyi magyarok számára hatványozottan fontos, hogy magyar minisztere van Romániában a kulturális tárcának, hiszen a rendszerváltás óta most először tudunk úgy foglalkozni az örökségvédelemmel, ahogyan ezt múltunk, jelenünk és jövőnk megkívánja. 1989 előtt Erdélyben a kulturális örökségvédelmet megszűntették, a kommunista rezsim a rá jellemző konoksággal gyakorlatilag megsemmisítette azt. 1990 után, 23 éves szünetet követően, újjászületett a romániai örökségvédelem. Létrehozták az Országos Műemlékvédelmi Bizottságot, létrejöttek az országos intézmények, beindultak a műemlék- helyreállítási programok, előbb a kulturális tárca támogatásával, majd ez kiegészült az előcsatlakozási alapok lehívásával, külföldi szervezetek támogatásával” – idézte fel beszédében Kelemen Hunor az örökségvédelem kiindulási pontjait Romániában.
„Úgy gondolom, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása számunkra műemlékeink helyreállítása, hiszen mi a kulturális örökségünk védelmét jövőnk alapjának tekintjük. Példaértékű az az odaadás, amellyel az erdélyi magyar civil szervezetek végezték és végzik munkájukat. (...) Külön kiemelném a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot, a Transylvania Trust Alapítványt, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületét, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt, de említésre méltó a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és még sokan mások” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke külön kiemelte a Magyar Kormány hozzájárulását az erdélyi magyar örökségvédelmi tevékenység beindításához, mert ezzel elősegítette a civil szervezetek működését, sőt, évente támogatott különböző helyreállítási terveket, felméréseket, kisebb mértékben kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak kiemelendőnek tartotta a kulturális tárca vezetője az felleltározás támogatását, például az erdélyi magyar pusztuló örökség, falképek és kazettás mennyezetek felmérését. Az 1996 és 2000 között aláírt és érvényes román-magyar kulturális együttműködés volt az első olyan kezdeményezés, amelyben a két ország közösen vállalta bizonyos műemlékek helyreállítását.
„Az erdélyi magyar örökségvédelem területén az igazi áttörés azonban 2009 végén történt” – szögezte le Kelemen Hunor. „Ekkor áttekintettük a tárca addigi tevékenységét, majd átértékeltük az országos műemlék-helyreállítási tervet. A célunk az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárca alapját képező tevékenységet. 2012-ben büszkén mondhatom, hogy a költségvetés 30 százalékát magyar műemlékek helyreállítására fordítjuk. Nekünk ehhez a román társadalmat, román partnereinket kellett meggyőznünk arról, hogy a magyar, a szász, a szlovák, a szerb vagy az ukrán épített örökség Romániát teszi gazdagabbá, megőrzésük pedig az állam feladata. Nem volt könnyű erről meggyőzni a román társadalmat, de azt gondolom, hogy nekünk sikerült. Számos olyan műemléket állítottunk helyre, amelyet sokan, sokszor ítéltek pusztulásra” – ismertette Kelemen Hunor a jelenlegi helyzetet.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Romániában sem elegendőek a finanszírozási források, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság ellenére sem fogadta el a kulturális tárca költségvetésének csökkentését.
Befejezésül Kelemen Hunor ismertette a kulturális tárca által a közelmúltban elért eredményeket. „Szellemi és tárgyi örökségünk megőrzése érdekében, első erdélyi magyar szellemi örökségként, a tárca az idén felterjesztette a Csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi világörökség-listájára, ugyanakkor sikerült Torockót az UNESCO világörökségi várományosi listára is felterjesztenünk, Hollókő pozíciójának kiterjesztésével. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg Hollókő Önkormányzata valamint Réthelyi Miklós miniszter úr támogatása nélkül. Köszönettel tartozom a Magyar Kormánynak, a Magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a munkánk hatékony legyen. Ma, amikor a határok már átjárhatóak, a két kormány közötti jó kapcsolat lehetőségét maximálisan ki kell használnunk. Ez a mi felelősségünk, ezt a partnerséget ma is megerősítettük. A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében” – zárta felszólalását Kelemen Hunor. Krónika (Kolozsvár)
A magyar Országgyűlésben mondott beszédet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter az intézményes magyar örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken, Budapesten részt vett a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon. Felszólalásában kiemelte, történelmi ez a pillanat, hogy a Magyar Parlament Felsőházi termében tart beszédet két magyar kulturális miniszter, hiszen mind Budapesten, mind Bukarestben magyar ember vezeti a kulturális tárcát.
„Az erdélyi magyarok számára hatványozottan fontos, hogy magyar minisztere van Romániában a kulturális tárcának, hiszen a rendszerváltás óta most először tudunk úgy foglalkozni az örökségvédelemmel, ahogyan ezt múltunk, jelenünk és jövőnk megkívánja. 1989 előtt Erdélyben a kulturális örökségvédelmet megszűntették, a kommunista rezsim a rá jellemző konoksággal gyakorlatilag megsemmisítette azt. 1990 után, 23 éves szünetet követően, újjászületett a romániai örökségvédelem. Létrehozták az Országos Műemlékvédelmi Bizottságot, létrejöttek az országos intézmények, beindultak a műemlék- helyreállítási programok, előbb a kulturális tárca támogatásával, majd ez kiegészült az előcsatlakozási alapok lehívásával, külföldi szervezetek támogatásával” – idézte fel beszédében Kelemen Hunor az örökségvédelem kiindulási pontjait Romániában.
„Úgy gondolom, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása számunkra műemlékeink helyreállítása, hiszen mi a kulturális örökségünk védelmét jövőnk alapjának tekintjük. Példaértékű az az odaadás, amellyel az erdélyi magyar civil szervezetek végezték és végzik munkájukat. (...) Külön kiemelném a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot, a Transylvania Trust Alapítványt, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületét, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt, de említésre méltó a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és még sokan mások” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke külön kiemelte a Magyar Kormány hozzájárulását az erdélyi magyar örökségvédelmi tevékenység beindításához, mert ezzel elősegítette a civil szervezetek működését, sőt, évente támogatott különböző helyreállítási terveket, felméréseket, kisebb mértékben kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak kiemelendőnek tartotta a kulturális tárca vezetője az felleltározás támogatását, például az erdélyi magyar pusztuló örökség, falképek és kazettás mennyezetek felmérését. Az 1996 és 2000 között aláírt és érvényes román-magyar kulturális együttműködés volt az első olyan kezdeményezés, amelyben a két ország közösen vállalta bizonyos műemlékek helyreállítását.
„Az erdélyi magyar örökségvédelem területén az igazi áttörés azonban 2009 végén történt” – szögezte le Kelemen Hunor. „Ekkor áttekintettük a tárca addigi tevékenységét, majd átértékeltük az országos műemlék-helyreállítási tervet. A célunk az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárca alapját képező tevékenységet. 2012-ben büszkén mondhatom, hogy a költségvetés 30 százalékát magyar műemlékek helyreállítására fordítjuk. Nekünk ehhez a román társadalmat, román partnereinket kellett meggyőznünk arról, hogy a magyar, a szász, a szlovák, a szerb vagy az ukrán épített örökség Romániát teszi gazdagabbá, megőrzésük pedig az állam feladata. Nem volt könnyű erről meggyőzni a román társadalmat, de azt gondolom, hogy nekünk sikerült. Számos olyan műemléket állítottunk helyre, amelyet sokan, sokszor ítéltek pusztulásra” – ismertette Kelemen Hunor a jelenlegi helyzetet.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Romániában sem elegendőek a finanszírozási források, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság ellenére sem fogadta el a kulturális tárca költségvetésének csökkentését.
Befejezésül Kelemen Hunor ismertette a kulturális tárca által a közelmúltban elért eredményeket. „Szellemi és tárgyi örökségünk megőrzése érdekében, első erdélyi magyar szellemi örökségként, a tárca az idén felterjesztette a Csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi világörökség-listájára, ugyanakkor sikerült Torockót az UNESCO világörökségi várományosi listára is felterjesztenünk, Hollókő pozíciójának kiterjesztésével. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg Hollókő Önkormányzata valamint Réthelyi Miklós miniszter úr támogatása nélkül. Köszönettel tartozom a Magyar Kormánynak, a Magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a munkánk hatékony legyen. Ma, amikor a határok már átjárhatóak, a két kormány közötti jó kapcsolat lehetőségét maximálisan ki kell használnunk. Ez a mi felelősségünk, ezt a partnerséget ma is megerősítettük. A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében” – zárta felszólalását Kelemen Hunor. Krónika (Kolozsvár)
2012. április 21.
A magyar nemzetpolitika a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett
A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett – jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT.
Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, „addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér".
Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez.
„A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" – ecsetelte Répás Zsuzsanna.
A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre.
A MIK gyűlését Toró T. Tibor egykori ifjúsági vezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is köszöntötte. Toró úgy vélte, a fiataloknak is felelőssége, hogy átláthatósággal, őszinteséggel, nyíltsággal megpróbálják visszaadni a politika becsületét.
Téglássy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány erőforrásnak és nem problémának tekinti a fiatalokat. Úgy vélte, a szovátai tanácskozásnak az a feladata, hogy a MIK-et megfeleltesse az idők kihívásának.
MTI. Erdély.ma
A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett – jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT.
Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, „addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér".
Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez.
„A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" – ecsetelte Répás Zsuzsanna.
A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre.
A MIK gyűlését Toró T. Tibor egykori ifjúsági vezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is köszöntötte. Toró úgy vélte, a fiataloknak is felelőssége, hogy átláthatósággal, őszinteséggel, nyíltsággal megpróbálják visszaadni a politika becsületét.
Téglássy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány erőforrásnak és nem problémának tekinti a fiatalokat. Úgy vélte, a szovátai tanácskozásnak az a feladata, hogy a MIK-et megfeleltesse az idők kihívásának.
MTI. Erdély.ma
2012. április 21.
Hírhatár, útlevél nélkül
Újabb, ezúttal internetes médiavállalkozást indított Stanik István, aki a Román Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztésétől köszönt el, s kezdeményezéséhez csatlakozott Monostori Károly, a Duna Televízió híradójának korábbi főszerkesztője. Szűcs László írása az Erdélyi Riport 2012/13. számából. Egy új, egyszerre helyi és országos romániai magyar hírportál indulását jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján Stanik István, aki messze a legrutinosabb alapítónak számít a hazai médiavilágban (Bihari Napló, Erdélyi Napló, AESK, Krónika, Erdélyi Riport stb.), illetve Monostori Károly, aki Budapestet és a Duna Televíziót cserélte Nagyváradra és a Partiumi Keresztény Egyetemre, valamint az Ady Endre Sajtókollégiumra. A Hírhatár egy Magyarországon létrehozott s ott dinamikusan terjeszkedő internetes lapcsoport; a lényege, hogy egy olyan számítógépes programra épül, mely lehetővé teszi, hogy multiplikálja magát. A Hírhatár családhoz Magyarországon immár több tucat különböző nagyságú település, illetve Budapest egyes kerületei csatlakoztak. (Párkány révén immár szlovákiai oldala is van, igaz, legalábbis hétfőn nem volt elérhető.) Érdekes, hogy míg Magyarországon csupán megyék szerinti a központosítás, a romániai Hírhatár ma már országos hírszolgáltatást nyújt, s ehhez csatlakozik az első két település oldala, a nagyszalontai és a nagyváradi. Az oldalak létrehozói két hónapos tesztidőszak után léptek a nyilvánosság elé
Mint a tájékoztatón is elhangzott, a kezdeményezés alapját jelentő, folyamatosan fejleszthető szoftver mellett az erős szakmai háttér, illetve az országos rendszer az, ami a helyi honlapokat erősítheti. Hiszen akár egy kisebb településen is létrehozható professzionális oldal, a napi néhány helyi hír olyan információs környezetben jelenhet meg, ami által a lokális témák iránti érdeklődés is megnövekedhet, illetve a helyi tartalmak bekerülhetnek az országos körforgásba. A helyi Hírhatár portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki legalább alapszintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit. A helyi hírportál tulajdonosa, az adott település méreteitől függően, évi 120 és 600 euró közötti franchise-díj megfizetése ellenében domainnevet, szervertárhelyet, dizájnt, a portált működtető programot, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát kapja. A szakmai, etikai feltételek teljesülését az alapítók azzal is elő kívánják segíteni, hogy a jelentkezőknek felkészítő tréninget tartanak. (Annyi máris feltűnő, hogy szakmai színvonalban a romániai oldalak messze meghaladják a magyarországi települési oldalakat, persze az is elképzelhető, hogy ha Erdélyben is több tucat oldal indul, akkor a színvonal „kiegyensúlyozódik”.)
Mint Stanik István elmondta, akár egy-egy önkormányzat is megvásárolhatja a Hírhatár-oldal indításának a jogát, bár a cél nem az, hogy ilyen hivatalos oldalak működjenek, de nem korlátozzák azt, hogy ki indítson oldalt, ha a jelentkező az előzetes feltételeknek megfelel.
Monostori Károly arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint az erdélyi médiapiacról hiányoznak a jó értelemben vett közszolgálati honlapok, hagyományos városi portálok. Reményei szerint a Nagyváradi Hírhatár több lesz, mint helyi hírszolgáltató, inkább közéleti és kulturális honlapként határozná meg a lapot. Másfél hónap működési idő alatt háromszáz hírt és mintegy száz szolgáltatási információt készítettek, s kiemelte azt az adatot, mely szerint egy átlagos olvasó immár több mint négy percig van jelen az oldalon, ami igen jó eredmény. Hozzátette, ezek az oldalak akkor működnek professzionálisan, ha képesek szimbiózisban élni saját Facebook-oldalukkal. Ilyen értelemben a Hírhatár működése a blogokkal mutat hasonlóságot.
Nyilván a projekt sikere azon múlik, hogy mielőbb sikerül-e minél több romániai települést bekapcsolni a rendszerbe, hiszen az országos hírszolgáltatás is csak így tartható fenn. Hogyha a kezdeményezés valódi hálózattá állna össze, a Hírhatár alighanem a romániai magyar internetes média legerősebb szereplőjévé válna. A piaci szempontokon is túlmutató cél lehetne a szórványtelepülések bekapcsolása a rendszerbe. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Újabb, ezúttal internetes médiavállalkozást indított Stanik István, aki a Román Rádió nemzetiségi adásainak főszerkesztésétől köszönt el, s kezdeményezéséhez csatlakozott Monostori Károly, a Duna Televízió híradójának korábbi főszerkesztője. Szűcs László írása az Erdélyi Riport 2012/13. számából. Egy új, egyszerre helyi és országos romániai magyar hírportál indulását jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján Stanik István, aki messze a legrutinosabb alapítónak számít a hazai médiavilágban (Bihari Napló, Erdélyi Napló, AESK, Krónika, Erdélyi Riport stb.), illetve Monostori Károly, aki Budapestet és a Duna Televíziót cserélte Nagyváradra és a Partiumi Keresztény Egyetemre, valamint az Ady Endre Sajtókollégiumra. A Hírhatár egy Magyarországon létrehozott s ott dinamikusan terjeszkedő internetes lapcsoport; a lényege, hogy egy olyan számítógépes programra épül, mely lehetővé teszi, hogy multiplikálja magát. A Hírhatár családhoz Magyarországon immár több tucat különböző nagyságú település, illetve Budapest egyes kerületei csatlakoztak. (Párkány révén immár szlovákiai oldala is van, igaz, legalábbis hétfőn nem volt elérhető.) Érdekes, hogy míg Magyarországon csupán megyék szerinti a központosítás, a romániai Hírhatár ma már országos hírszolgáltatást nyújt, s ehhez csatlakozik az első két település oldala, a nagyszalontai és a nagyváradi. Az oldalak létrehozói két hónapos tesztidőszak után léptek a nyilvánosság elé
Mint a tájékoztatón is elhangzott, a kezdeményezés alapját jelentő, folyamatosan fejleszthető szoftver mellett az erős szakmai háttér, illetve az országos rendszer az, ami a helyi honlapokat erősítheti. Hiszen akár egy kisebb településen is létrehozható professzionális oldal, a napi néhány helyi hír olyan információs környezetben jelenhet meg, ami által a lokális témák iránti érdeklődés is megnövekedhet, illetve a helyi tartalmak bekerülhetnek az országos körforgásba. A helyi Hírhatár portálok elindítását bárki megpályázhatja, aki legalább alapszintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és jogi személyként franchise szerződésben vállalja a lapcsoport szakmai, etikai és üzleti feltételeit. A helyi hírportál tulajdonosa, az adott település méreteitől függően, évi 120 és 600 euró közötti franchise-díj megfizetése ellenében domainnevet, szervertárhelyet, dizájnt, a portált működtető programot, a működés újságírói-szerkesztői, marketing és értékesítési dokumentációját, valamint a tartalom nyolcvan százalékát és a reklámfelület bérbeadásának jogát kapja. A szakmai, etikai feltételek teljesülését az alapítók azzal is elő kívánják segíteni, hogy a jelentkezőknek felkészítő tréninget tartanak. (Annyi máris feltűnő, hogy szakmai színvonalban a romániai oldalak messze meghaladják a magyarországi települési oldalakat, persze az is elképzelhető, hogy ha Erdélyben is több tucat oldal indul, akkor a színvonal „kiegyensúlyozódik”.)
Mint Stanik István elmondta, akár egy-egy önkormányzat is megvásárolhatja a Hírhatár-oldal indításának a jogát, bár a cél nem az, hogy ilyen hivatalos oldalak működjenek, de nem korlátozzák azt, hogy ki indítson oldalt, ha a jelentkező az előzetes feltételeknek megfelel.
Monostori Károly arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint az erdélyi médiapiacról hiányoznak a jó értelemben vett közszolgálati honlapok, hagyományos városi portálok. Reményei szerint a Nagyváradi Hírhatár több lesz, mint helyi hírszolgáltató, inkább közéleti és kulturális honlapként határozná meg a lapot. Másfél hónap működési idő alatt háromszáz hírt és mintegy száz szolgáltatási információt készítettek, s kiemelte azt az adatot, mely szerint egy átlagos olvasó immár több mint négy percig van jelen az oldalon, ami igen jó eredmény. Hozzátette, ezek az oldalak akkor működnek professzionálisan, ha képesek szimbiózisban élni saját Facebook-oldalukkal. Ilyen értelemben a Hírhatár működése a blogokkal mutat hasonlóságot.
Nyilván a projekt sikere azon múlik, hogy mielőbb sikerül-e minél több romániai települést bekapcsolni a rendszerbe, hiszen az országos hírszolgáltatás is csak így tartható fenn. Hogyha a kezdeményezés valódi hálózattá állna össze, a Hírhatár alighanem a romániai magyar internetes média legerősebb szereplőjévé válna. A piaci szempontokon is túlmutató cél lehetne a szórványtelepülések bekapcsolása a rendszerbe. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. április 21.
Szovátán gyűlésezik az ifjúsági MÁÉRT-ként is emlegetett Magyar Ifjúsági Konferencia
A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett - jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT. Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, "addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér". Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez. "A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" - ecsetelte Répás Zsuzsanna. A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre. A MIK gyűlését Toró T. Tibor egykori ifjúsági vezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is köszöntötte. Toró úgy vélte, a fiataloknak is felelőssége, hogy átláthatósággal, őszinteséggel, nyíltsággal megpróbálják visszaadni a politika becsületét. Téglássy Kristóf, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány erőforrásnak és nem problémának tekinti a fiatalokat. Úgy vélte, a szovátai tanácskozásnak az a feladata, hogy a MIK-et megfeleltesse az idők kihívásának. (mti) Transindex.ro
A magyar nemzetpolitika a stratégiai keret elfogadása után a konkrét programok kidolgozásának fázisába érkezett - jelentette ki Szovátán, a Magyar Ifjúsági Konferencia tanácskozásán Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ifjúsági leképzésének is tekintett Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szovátai ülésén Répás Zsuzsanna elmondta: a magyar nemzetpolitika stratégiai céljának tekinti, hogy a külhoni magyar közösségek mind számbelileg, mind szellemileg, mind gazdaságilag, mind pedig jogi értelemben gyarapodjanak. Hangsúlyozta, hogy ezt a célt rögzítette a magyar nemzetpolitikai stratégia kerete, amelyet egyhangúlag fogadott el a MÁÉRT. Répás Zsuzsanna úgy vélte, most az a feladat, hogy konkrét programokkal segítsék elő a dokumentumban megfogalmazott célok elérését. Az intézményépítést tekinti az egyik legfontosabb feladatnak. Mint fogalmazott, "addig terjed a magyar nemzet határa, ameddig a magyar intézmények hatása elér". Kiemelt szerepet tulajdonított az oktatási intézményeknek. Megjegyezte, ezért nyilvánították 2012-t a külhoni magyar óvodák évének, és ezért különítettek el százmillió forintot a Bethlen Gábor Alapnál a határon túli óvodák támogatására. Fontosnak tartotta a Határtalanul osztálykirándulási programot is, amelynek célja, hogy valamennyi magyarországi iskolás tanulmányai során legalább egyszer jusson el a határon túli magyar közösségek valamelyikéhez. "A fiatalok egymásra találásának élményét szeretnénk általánossá tenni. Azt szeretnénk, hogy ha olyan barátságok alakulnának ki, amelyekre az összetartozásunkat tudjuk építeni a jövőben" - ecsetelte Répás Zsuzsanna. A most szerveződő programok sorában elsőként a Kárpát-medencei jogsegélyszolgálatot említette. Elmondta, olyan fórumot szeretnének kialakítani, amely azt a biztonságérzetet nyújtja valamennyi külhoni magyar számára, hogy ha őt valami jogsérelem éri, akkor mögötte áll a magyar állam, és ha kell jogi, diplomáciai segítséget nyújt neki. Az elkövetkező időszak feladatának nevezte, hogy a magyarság házában egy tudományos, kiállítási, továbbképző centrumot hozzanak létre. A MIK gyűlését Toró T. Tibor egykori ifjúsági vezető, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is köszöntötte. Toró úgy vélte, a fiataloknak is felelőssége, hogy átláthatósággal, őszinteséggel, nyíltsággal megpróbálják visszaadni a politika becsületét. Téglássy Kristóf, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány erőforrásnak és nem problémának tekinti a fiatalokat. Úgy vélte, a szovátai tanácskozásnak az a feladata, hogy a MIK-et megfeleltesse az idők kihívásának. (mti) Transindex.ro
2012. április 22.
Hárompárti találkozót tartottak a kolozsvári választási együttműködés ügyében
A kolozsvári helyhatósági választások sikeréért a három magyar párt még a héten megvizsgálja az együttműködés lehetséges formáit, és megpróbál egyezségre jutni – legalábbis ebben értettek egyet a felek egy nyilvános fórumon április 20-án, pénteken. Az összefogást sürgető és a találkozót megszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívottja Gergely Balázs, a Néppárt alelnöke, Kolozsvár polgármester-jelöltje, Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, valamint Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke volt. Az RMDSZ részéről végül Kötő József, a párt parlamenti képviselője jelent meg.
Kötő József szerint egy polgármesterjelöltet kellene állítani, mert Eckstein-Kovács Péter élvezi Kolozsvár magyar polgárainak a bizalmát. „Politikai rutinnal és tudással rendelkezik, ami karizmatikus lehet, ami vonzhatja a választópolgárokat” – mondta a képviselő.
A hárompárti közös listát elképzelhetőnek tartja, de csak „szigorúan tisztázott elvek” mentén. „Az RMDSZ listája nyitott, a listára való felkerülés és a sorrend szabad” – jelentette ki Kötő József.
A Néppárt azon filozófiájára reagálva, miszerint az 1990-es választások óta lemorzsolódott több mind félmillió magyar választópolgárt szeretnék megszólítani, kijelentette: ebben a csökkenésben a demográfia a hibás, ugyanis a magyar szavazók száma nem csökkent nagyobb mértékben, mint ahogy az Kelet-Európában, vagy épp Romániában történt.
A lehető legtöbb mandátumot csak „bölcs kompromisszumok” révén érhetik el a magyar pártok, ezért a Néppárt kezdeményező a megoldásban – ütötte meg a hangot Gergely Balázs.
Az RMDSZ-es polgármester-jelölt személyéről kijelentette: elismeri Eckstein-Kovács Péter érdemeit, ám úgy gondolja, hogy egy olyan független személyre volna szükség, akit mindenki ismer és elfogad. „Én visszalépnék akkor, ha koalíciós megállapodás köttetne” – jelentette ki Gergely.
A városi tanácsosi lista kapcsán Gergely Balázs „elképzelhetetlennek” tartja, hogy a néppárti jelöltek az RMDSZ listáján induljanak, mert így választóik irányába „elvesztenék a hitelességüket”. Rámutatott: az RMDSZ számára „nem létező” hatodik városi tanácsosi mandátumot egy közös lista esetén a Néppárt megszerezheti, és hasonló logika érvényesül megyei szinten is. Bár a közös választási szignót a törvény értelmében már április 16-ig be kellett volna jegyezni, Gergely Balázs ezt sem látja akadálynak. „Ez csak a választási jel, de jövő héten még be lehet jelenteni a választási szövetséget. A pártok neve úgy is a lapon lesz, az emberek tudnak olvasni, a jel csupán harmadrendű kérdés” – mondta a politikus.
Hozzátette, ha nem sikerül az összefogás, akkor „sincs katasztrófa”: minél több magyar szavazó részvételében bízik, és akkor egy-két, de akár mind a három párt is bejuthat külön-külön a testületekbe.
Gergely Balázs kijelentette: a Néppártot azért hozták létre, mert nyilvánvaló igény volt rá. „Azokat is képviselni kell, akik nem kívánnak az RMDSZ-re szavazni. 2008-ban csak Kolozsváron négyezren szavaztak a Polgári Pártra” – mutatott rá Gergely Balázs. A néppárti jelöltek azért indulnak, mert eddigi sikeres közösségszervezői, érdekképviseleti munkájuk politikai eszközöket is igényel. Mint fogalmazott, több alkalommal is példa volt rá, hogy nem a román tanácsosok, hanem az RMDSZ-es képviselők akadályozták az EMNT munkáját.
Kitért arra is, hogy a Néppárt a „régi politika” fogalma alatt nem az RMDSZ-t érti, hanem a Romániában meghonosult politikai kultúrát. „Szakítani akarunk azzal a gyakorlattal, hogy a politikusok összegyűlnek, beülnek egy füstös pártszékházba, és eldöntik, hogy mi lesz a nyáj sorsa. Azzal, hogy nem jönnek el hozzánk, nem kérdeznek meg minket. Ez az a politikai modell, amit elutasítunk” – fejtette ki. Gergely Balázs szerint az új politika egy hármas szövetséget feltételez, amelyben az évszázados társadalomszervező munkájukkal kitűnő történelmi egyházak, a civil szféra és az egységesen fellépő magyar pártok kapnak helyet. „Az alulról jövő kezdeményezéseket ennek a hármas szövetségnek kell felerősíteni és képviselni” – tette hozzá a polgármester-jelölt.
Mandátumok szintjén csakis akkor lehet meg a népességre visszavetített magyar arányszám, ha mindhárom párt összefog – jelentette ki Csép Sándor. Csép a közeljövőben olyan széles körű tárgyaló delegációt szeretne, amelybe meghívják a négy történelmi egyház püspökét is.
Nincs meg a kellő bizalom az összefogáshoz – mondta Csép. „Az lesz a hős, aki először nem üt vissza, mert különbséget kell tenni az ellenség és az ellenfél között” – fogalmazott. A Néppártra és az MPP-re utalva kijelentette: a jobboldal sem közelít különösebben egymáshoz, de legalább „elvekben megegyezik.”
Elmondta, a polgáriak álláspontja szerint a népesedés a magyarság legfontosabb kérdése, és ebben már régóta pártokon átnyúló együttműködést szorgalmaznak. Erdély.ma
A kolozsvári helyhatósági választások sikeréért a három magyar párt még a héten megvizsgálja az együttműködés lehetséges formáit, és megpróbál egyezségre jutni – legalábbis ebben értettek egyet a felek egy nyilvános fórumon április 20-án, pénteken. Az összefogást sürgető és a találkozót megszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívottja Gergely Balázs, a Néppárt alelnöke, Kolozsvár polgármester-jelöltje, Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, valamint Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke volt. Az RMDSZ részéről végül Kötő József, a párt parlamenti képviselője jelent meg.
Kötő József szerint egy polgármesterjelöltet kellene állítani, mert Eckstein-Kovács Péter élvezi Kolozsvár magyar polgárainak a bizalmát. „Politikai rutinnal és tudással rendelkezik, ami karizmatikus lehet, ami vonzhatja a választópolgárokat” – mondta a képviselő.
A hárompárti közös listát elképzelhetőnek tartja, de csak „szigorúan tisztázott elvek” mentén. „Az RMDSZ listája nyitott, a listára való felkerülés és a sorrend szabad” – jelentette ki Kötő József.
A Néppárt azon filozófiájára reagálva, miszerint az 1990-es választások óta lemorzsolódott több mind félmillió magyar választópolgárt szeretnék megszólítani, kijelentette: ebben a csökkenésben a demográfia a hibás, ugyanis a magyar szavazók száma nem csökkent nagyobb mértékben, mint ahogy az Kelet-Európában, vagy épp Romániában történt.
A lehető legtöbb mandátumot csak „bölcs kompromisszumok” révén érhetik el a magyar pártok, ezért a Néppárt kezdeményező a megoldásban – ütötte meg a hangot Gergely Balázs.
Az RMDSZ-es polgármester-jelölt személyéről kijelentette: elismeri Eckstein-Kovács Péter érdemeit, ám úgy gondolja, hogy egy olyan független személyre volna szükség, akit mindenki ismer és elfogad. „Én visszalépnék akkor, ha koalíciós megállapodás köttetne” – jelentette ki Gergely.
A városi tanácsosi lista kapcsán Gergely Balázs „elképzelhetetlennek” tartja, hogy a néppárti jelöltek az RMDSZ listáján induljanak, mert így választóik irányába „elvesztenék a hitelességüket”. Rámutatott: az RMDSZ számára „nem létező” hatodik városi tanácsosi mandátumot egy közös lista esetén a Néppárt megszerezheti, és hasonló logika érvényesül megyei szinten is. Bár a közös választási szignót a törvény értelmében már április 16-ig be kellett volna jegyezni, Gergely Balázs ezt sem látja akadálynak. „Ez csak a választási jel, de jövő héten még be lehet jelenteni a választási szövetséget. A pártok neve úgy is a lapon lesz, az emberek tudnak olvasni, a jel csupán harmadrendű kérdés” – mondta a politikus.
Hozzátette, ha nem sikerül az összefogás, akkor „sincs katasztrófa”: minél több magyar szavazó részvételében bízik, és akkor egy-két, de akár mind a három párt is bejuthat külön-külön a testületekbe.
Gergely Balázs kijelentette: a Néppártot azért hozták létre, mert nyilvánvaló igény volt rá. „Azokat is képviselni kell, akik nem kívánnak az RMDSZ-re szavazni. 2008-ban csak Kolozsváron négyezren szavaztak a Polgári Pártra” – mutatott rá Gergely Balázs. A néppárti jelöltek azért indulnak, mert eddigi sikeres közösségszervezői, érdekképviseleti munkájuk politikai eszközöket is igényel. Mint fogalmazott, több alkalommal is példa volt rá, hogy nem a román tanácsosok, hanem az RMDSZ-es képviselők akadályozták az EMNT munkáját.
Kitért arra is, hogy a Néppárt a „régi politika” fogalma alatt nem az RMDSZ-t érti, hanem a Romániában meghonosult politikai kultúrát. „Szakítani akarunk azzal a gyakorlattal, hogy a politikusok összegyűlnek, beülnek egy füstös pártszékházba, és eldöntik, hogy mi lesz a nyáj sorsa. Azzal, hogy nem jönnek el hozzánk, nem kérdeznek meg minket. Ez az a politikai modell, amit elutasítunk” – fejtette ki. Gergely Balázs szerint az új politika egy hármas szövetséget feltételez, amelyben az évszázados társadalomszervező munkájukkal kitűnő történelmi egyházak, a civil szféra és az egységesen fellépő magyar pártok kapnak helyet. „Az alulról jövő kezdeményezéseket ennek a hármas szövetségnek kell felerősíteni és képviselni” – tette hozzá a polgármester-jelölt.
Mandátumok szintjén csakis akkor lehet meg a népességre visszavetített magyar arányszám, ha mindhárom párt összefog – jelentette ki Csép Sándor. Csép a közeljövőben olyan széles körű tárgyaló delegációt szeretne, amelybe meghívják a négy történelmi egyház püspökét is.
Nincs meg a kellő bizalom az összefogáshoz – mondta Csép. „Az lesz a hős, aki először nem üt vissza, mert különbséget kell tenni az ellenség és az ellenfél között” – fogalmazott. A Néppártra és az MPP-re utalva kijelentette: a jobboldal sem közelít különösebben egymáshoz, de legalább „elvekben megegyezik.”
Elmondta, a polgáriak álláspontja szerint a népesedés a magyarság legfontosabb kérdése, és ebben már régóta pártokon átnyúló együttműködést szorgalmaznak. Erdély.ma
2012. április 22.
Elérhető-e a nyelvi mentőöv?
A nyelvi jogok terén elért érdekvédelmi politizálás eredményeit összesíti egy minapi kiadvány, s annak bemutatása ismételten emésztő erdélyi dilemmánkra irányítja a figyelmet.
Mi a célravezetőbb: ha kisebbségvédelmi alapállásból kezdünk az építkezéshez, vagy ha nemzetünk erdélyi ágának jogait kérjük egy valamikori, erőszakkal felbontott egység jogállapotát igényelve vissza. Tényszerűek a jogfosztottság évtizedei is, azoktól, a leszakítottság traumájától sem lehet elvonatkoztatni, miként a nemzeti egység egykori valósága sem vonható kétségbe, ezért a két igénymérce a viszonyítási alapok vitáját úgyszólván állandósítja. E nézeteltérés permanenciájának nem is vagyunk híjával, hol választási kampányban, hol semlegesebb közegben, de ismételten fellángol, és szerintem elképzelhető – mégpedig plurális keretekben –, hogy mindkettő elnyeri a maga sajátos és persze részleges legitimitását.
No de mi is a baj a parlamentben kiharcolt, törvénybe iktatott, hatályos jogszabályok védte nyelvi jogainkkal? A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vizsgálatot folytatott ezek intézményes alkalmazásáról, és Horváth István igazgató szerint azt konstatálták, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölötti. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék közötti – ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény –, az intézményes lehetőségek sokkal korlátoltabbak. A jogszabály pontosan ott nem fejti ki hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtania, támogatnia az anyanyelvhasználatot – vonta le a következtetést az igazgató.
Az erdélyi magyar politizálás fenti dilemmája köszön hát vissza a tényállásból: a szórványt célzó nyelvi mentőövbe eddig nemigen sikerült megkapaszkodniuk azoknak, akiknek elsősorban szánták e fogódzókat. Itt a kutató az egyéni polgári mentalitásváltásban, a bátrabb fellépésben látja a megoldást, ezért üdvözli az említett kiadványt.
Nem lehet azonban vitás, hogy sokkal többre van szükség: olyan szociális mentalitásváltásra, mely az elbátortalanító többségi nyomást mintegy leveszi a szórványról, s melyhez katalizátorként a tömbben elért siker, például a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé nyilvánítása kedvező feltételt teremtene. Általában véve, a kollektívum jogaként elismert anyanyelvhasználat iskolában, hivatalban és a közéletben – ennek gyakorlati érvényesülése késik Romániában és nem csak itt.
B. Kovács András
3szek.ro. Erdély.ma
A nyelvi jogok terén elért érdekvédelmi politizálás eredményeit összesíti egy minapi kiadvány, s annak bemutatása ismételten emésztő erdélyi dilemmánkra irányítja a figyelmet.
Mi a célravezetőbb: ha kisebbségvédelmi alapállásból kezdünk az építkezéshez, vagy ha nemzetünk erdélyi ágának jogait kérjük egy valamikori, erőszakkal felbontott egység jogállapotát igényelve vissza. Tényszerűek a jogfosztottság évtizedei is, azoktól, a leszakítottság traumájától sem lehet elvonatkoztatni, miként a nemzeti egység egykori valósága sem vonható kétségbe, ezért a két igénymérce a viszonyítási alapok vitáját úgyszólván állandósítja. E nézeteltérés permanenciájának nem is vagyunk híjával, hol választási kampányban, hol semlegesebb közegben, de ismételten fellángol, és szerintem elképzelhető – mégpedig plurális keretekben –, hogy mindkettő elnyeri a maga sajátos és persze részleges legitimitását.
No de mi is a baj a parlamentben kiharcolt, törvénybe iktatott, hatályos jogszabályok védte nyelvi jogainkkal? A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vizsgálatot folytatott ezek intézményes alkalmazásáról, és Horváth István igazgató szerint azt konstatálták, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölötti. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék közötti – ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény –, az intézményes lehetőségek sokkal korlátoltabbak. A jogszabály pontosan ott nem fejti ki hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtania, támogatnia az anyanyelvhasználatot – vonta le a következtetést az igazgató.
Az erdélyi magyar politizálás fenti dilemmája köszön hát vissza a tényállásból: a szórványt célzó nyelvi mentőövbe eddig nemigen sikerült megkapaszkodniuk azoknak, akiknek elsősorban szánták e fogódzókat. Itt a kutató az egyéni polgári mentalitásváltásban, a bátrabb fellépésben látja a megoldást, ezért üdvözli az említett kiadványt.
Nem lehet azonban vitás, hogy sokkal többre van szükség: olyan szociális mentalitásváltásra, mely az elbátortalanító többségi nyomást mintegy leveszi a szórványról, s melyhez katalizátorként a tömbben elért siker, például a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé nyilvánítása kedvező feltételt teremtene. Általában véve, a kollektívum jogaként elismert anyanyelvhasználat iskolában, hivatalban és a közéletben – ennek gyakorlati érvényesülése késik Romániában és nem csak itt.
B. Kovács András
3szek.ro. Erdély.ma
2012. április 23.
A hálaadás és együttlét öröme (Rendkívüli zenei eseménnyel indult a városünnep)
Szakrális helyen, a Krisztus Király-templomban méltó hálaadással kezdődött az idei Szent György Napok. A csaknem kétszáz éve komponált Schubert-mise zenei élménye a rendkívül gazdagnak és sokszínűnek ígérkező rendezvénysorozat felemelő kezdete volt. Vasárnap pedig, a kulturális hét első napján beindult a programkavalkád.
Amikor a keresztény közösség összegyűl, akkor azt Isten dicsőítésével, hálaadással szokta kezdeni – mondta beköszöntőjében Dávid György. A Krisztus Király-templom plébánosa a zsoltárost idézve emlékeztetett, hogy ha az Úr nem építi a várost, akkor az építő hiába fárad. A hálaadás az örömet megélő ember sajátja, egy ilyen együttlétet – még ha különbözőek is vagyunk – csakis ebben a szellemben érdemes megélni – hangsúlyozta a plébános, aki egyben a rendezvénysorozatot jövő vasárnap lezáró szabadtéri ökumenikus istentiszteletre is meghívta a jelenlévőket. Ugyanakkor arra buzdított, hogy vegyük észre egymás örömét, olyan várost teremtsünk, ahol nem a panasz, hanem egymás sikerei kerülnek a középpontba.
Antal Árpád polgármester megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a 21. városünnepet a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa programsorozat keretébe ágyazták, hasonlóan a rendkívül sikeres Reflex színházi fesztiválhoz, és ezzel magasra emelték a mércét. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a nyitókoncertet helyi művészek adják, az ünnepet helyiek szervezik, az egész rendezvénysorozat egy igazi székely termék, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanakkor bejelentette, hogy május 5-én avatják fel az új Szent György-szobrot.
A nyitókoncert három ismert Bach-orgonaművel kezdődött Steffen Schlandt, a brassói Fekete-templom orgonistájának és karmesterének előadásában, aki egyben az est fénypontját jelentő Schubert-mise, az osztrák zeneszerző ötödik, Ász-dúr miséjének karmestere is volt. Azé az előadásé, amely a hálaadás örömét lelki és szellemi gazdagsággal töltötte meg, amely minden bizonnyal rendkívüli zenei eseményként vonul be városunk történetébe. Az előadók, a Vox Humana kamarakórus, a Georgius zenekar és a Csíki kamarazenekar, valamint a szólisták – Sebestyén-Lázár Enikő, Mocanu-Prezsmer Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád – avatott odaadással szólaltatták meg azt a művet, amely a zeneszerző, de a 19. század egyik legeredetibb, leghatásosabb, ugyanakkor egyik legnehezebb miséje. A hattételes mű ugyanis – Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei – merész harmóniák és harmóniaváltások közepette a lírai hangvételtől az erős drámaiságig lényegíti zenévé a mise szövegét, magas követelmények elé állítva az előadókat. S mert ennek a követelménynek maradéktalanul megfeleltek, a hálaadás öröme nem maradt el, a muzsika úgy épült be a lelkekbe, hogy sokáig visszhangozza majd a létezés misztériumának fennkölt megfogalmazását. Előadókban és hallgatóságban egyaránt.
A nyitókoncert után egyébként azonnal beindult a programkavalkád. A népzenét és -táncot kedvelők a Bastion vendéglőben megnyitották a folkkocsmát, a fiatal rockerek pedig a Brava-klubban zúzták a hangszereket a hetedik Saint George Rock Night fesztiválon. A vasárnapi programot pedig a vendégelőadások fémjelezték, az Esőembert kétszer is színre vitték az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház ismert művészei, az új stúdióteremben pedig Hernádi Judit lapzártánk után lépett fel zenés estjén. De a helyi előadók is jelen voltak a kulturális hét első napján, az egyre népszerűbb Snaps Vocal Band immár megszokott felállításában (zenekarral) és lassan a szentgyörgyivé váló, kiváló énekessel, a fővárosi Luiza Zannal kiegészülve koncertezett a Di Stefano-bárban.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szakrális helyen, a Krisztus Király-templomban méltó hálaadással kezdődött az idei Szent György Napok. A csaknem kétszáz éve komponált Schubert-mise zenei élménye a rendkívül gazdagnak és sokszínűnek ígérkező rendezvénysorozat felemelő kezdete volt. Vasárnap pedig, a kulturális hét első napján beindult a programkavalkád.
Amikor a keresztény közösség összegyűl, akkor azt Isten dicsőítésével, hálaadással szokta kezdeni – mondta beköszöntőjében Dávid György. A Krisztus Király-templom plébánosa a zsoltárost idézve emlékeztetett, hogy ha az Úr nem építi a várost, akkor az építő hiába fárad. A hálaadás az örömet megélő ember sajátja, egy ilyen együttlétet – még ha különbözőek is vagyunk – csakis ebben a szellemben érdemes megélni – hangsúlyozta a plébános, aki egyben a rendezvénysorozatot jövő vasárnap lezáró szabadtéri ökumenikus istentiszteletre is meghívta a jelenlévőket. Ugyanakkor arra buzdított, hogy vegyük észre egymás örömét, olyan várost teremtsünk, ahol nem a panasz, hanem egymás sikerei kerülnek a középpontba.
Antal Árpád polgármester megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a 21. városünnepet a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa programsorozat keretébe ágyazták, hasonlóan a rendkívül sikeres Reflex színházi fesztiválhoz, és ezzel magasra emelték a mércét. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a nyitókoncertet helyi művészek adják, az ünnepet helyiek szervezik, az egész rendezvénysorozat egy igazi székely termék, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanakkor bejelentette, hogy május 5-én avatják fel az új Szent György-szobrot.
A nyitókoncert három ismert Bach-orgonaművel kezdődött Steffen Schlandt, a brassói Fekete-templom orgonistájának és karmesterének előadásában, aki egyben az est fénypontját jelentő Schubert-mise, az osztrák zeneszerző ötödik, Ász-dúr miséjének karmestere is volt. Azé az előadásé, amely a hálaadás örömét lelki és szellemi gazdagsággal töltötte meg, amely minden bizonnyal rendkívüli zenei eseményként vonul be városunk történetébe. Az előadók, a Vox Humana kamarakórus, a Georgius zenekar és a Csíki kamarazenekar, valamint a szólisták – Sebestyén-Lázár Enikő, Mocanu-Prezsmer Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád – avatott odaadással szólaltatták meg azt a művet, amely a zeneszerző, de a 19. század egyik legeredetibb, leghatásosabb, ugyanakkor egyik legnehezebb miséje. A hattételes mű ugyanis – Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei – merész harmóniák és harmóniaváltások közepette a lírai hangvételtől az erős drámaiságig lényegíti zenévé a mise szövegét, magas követelmények elé állítva az előadókat. S mert ennek a követelménynek maradéktalanul megfeleltek, a hálaadás öröme nem maradt el, a muzsika úgy épült be a lelkekbe, hogy sokáig visszhangozza majd a létezés misztériumának fennkölt megfogalmazását. Előadókban és hallgatóságban egyaránt.
A nyitókoncert után egyébként azonnal beindult a programkavalkád. A népzenét és -táncot kedvelők a Bastion vendéglőben megnyitották a folkkocsmát, a fiatal rockerek pedig a Brava-klubban zúzták a hangszereket a hetedik Saint George Rock Night fesztiválon. A vasárnapi programot pedig a vendégelőadások fémjelezték, az Esőembert kétszer is színre vitték az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház ismert művészei, az új stúdióteremben pedig Hernádi Judit lapzártánk után lépett fel zenés estjén. De a helyi előadók is jelen voltak a kulturális hét első napján, az egyre népszerűbb Snaps Vocal Band immár megszokott felállításában (zenekarral) és lassan a szentgyörgyivé váló, kiváló énekessel, a fővárosi Luiza Zannal kiegészülve koncertezett a Di Stefano-bárban.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. április 23.
Dínomdánom Szentgyörgyön
Több mint 250 programmal várja idén résztvevőit a Szent György Napok. A szombaton kezdődött és hét végéig tartó fesztivált április 21-én este a Csíki Kamarazenekar, a Georgius zenekar és a Vox Humana kamarakórus teltházas hangversenye nyitotta meg Steffen Markus Schlandt karmester vezénylésével
Több mint 250 programmal várja idén résztvevőit a Szent György Napok. A szombaton kezdődött és hét végéig tartó fesztivált április 21-én este a Csíki Kamarazenekar, a Georgius zenekar és a Vox Humana kamarakórus teltházas hangversenye nyitotta meg Steffen Markus Schlandt karmester vezénylésével. A hagyományokhoz híven a Szent György Napok kulturális héttel rajtol, április 26. és 29. között pedig sor kerül a városnapok szabadtéri részére is, amelyen a szervezők számításai szerint mintegy százezeren vesznek majd részt. A Szent György Napok sztármeghívottja az 50 éves Omega zenekar.
Antal Árpád polgármester megnyitó beszédében rámutatott: „Tavaly, a 20. Szent György Napokat az 550 Éve Város rendezvénysorozat keretében szerveztük meg, a 21. kiadást a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa programsorozat nyitányának szántuk. Ezt a címet senki sem vonhatja kétségbe, hiszen meggyőződésem, hogy a Reflex Fesztivállal és a Szent György Napokkal igencsak magasra tettük a mércét.”
A városnapok nyitókoncertjén Bach legismertebb műveit szólaltatták meg az előadók
Hazakerül a város védőszentje
A polgármester kiemelte: „Arra is büszkék lehetünk, hogy végre hazahozzuk a város védőszentjét, Szent György lovagot, ugyanis május 5-én a Szabadság téren felavatjuk az új Szent György-szobrot”. A hagyományokhoz híven kulturális héttel kezdődik a Szent György Napok, amelynek keretében színházi előadások, író-olvasó találkozók, kiállítások és koncertek várják a közönséget. Ezt követően április 26. és 29. között, csütörtöktől vasárnapig zajlik majd a városnapok szabadtéri része, amelyen a szervezők számításai szerint összesen mintegy százezer ember vesz majd részt. Csak a kedvezőtlen időjárás ronthatja el az ünneplést.
Színpadon az Omega
Az idei, kilenc napon át tartó Szent György Napok sztármeghívottja az 50 éves Omega. Az együttes 2012-es turnéjának első állomása Sepsiszentgyörgy. Az Omega-koncerttel és az azt követő tűzijátékkal zárul majd a városünnep. Addig pedig számos könnyű- és komolyzenei együttes lép színpadra, többek között az Irigy Hónaljmirigy, a Boban és Marko Markovici Orchestar balkáni rézfúvós banda, a Holdviola, a Taxi együttes, a Republic, az Iris és a Hooligans is. Emellett színes programot ígér a Székely Nemzeti Múzeum kertjében berendezett Kultúrkert is, ahol esténként dzsessz, blues és világzene műfajában szerveznek koncerteket, de ott rendezik be a Borudvart és a Paprika Csárdát is.
Házikenyér székelymódra
Az elmúlt évek sikerére alapozva a sepsiszentgyörgyi magyar és román fiatalok közös sátrat állítanak a városnapokon, amely idén a városháza belső parkolójában lesz megtalálható. A városnapok tiszteletére egy 100 kilogrammos pityókás házikenyeret sütnek egy 13 ezer darab téglából épülő kemencében. A Szent György Napok részletes programjáról a www.szentgyorgynapok.ro honlapon lehet tájékozódni.
Egyetemi tantárgy lett a Szent György Napok
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetében esettanulmányként tanítják a Szent György Napokat. A diákoknak Grubisics Csaga, a rendezvény designere magyarázza el, hogyan alakult ki a városünnep arculata a kreatív ötlettől a megvalósításig, azután pedig gyakorlatban is megismerhetik, hogy miként lett egy városnapból jól meghatározott márka. „Egy rendezvényt úgy lehet eladni, ha van egy jó arculata, egy várost úgy lehet megmutatni a nagyvilágnak, ha van egy jól megszervezett rendezvénye” – mondta Kádár Magor egyetemi oktató, aki szerint Sepsiszentgyörgy azon kevés város közé tartozik, amely foglalkozik saját arculatával, és van saját városimázs-irodája. Ez ritkaságnak számít Erdélyben is, Romániában is. Egy várost a rendezvényein keresztül lehet a legjobban promoválni, és Sepsiszentgyörgyön ez működik, így a Szent György Napok nemcsak a város és a térség számára reprezentatív esemény, hanem Erdély-szerte ismertté teszi a várost.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
Több mint 250 programmal várja idén résztvevőit a Szent György Napok. A szombaton kezdődött és hét végéig tartó fesztivált április 21-én este a Csíki Kamarazenekar, a Georgius zenekar és a Vox Humana kamarakórus teltházas hangversenye nyitotta meg Steffen Markus Schlandt karmester vezénylésével
Több mint 250 programmal várja idén résztvevőit a Szent György Napok. A szombaton kezdődött és hét végéig tartó fesztivált április 21-én este a Csíki Kamarazenekar, a Georgius zenekar és a Vox Humana kamarakórus teltházas hangversenye nyitotta meg Steffen Markus Schlandt karmester vezénylésével. A hagyományokhoz híven a Szent György Napok kulturális héttel rajtol, április 26. és 29. között pedig sor kerül a városnapok szabadtéri részére is, amelyen a szervezők számításai szerint mintegy százezeren vesznek majd részt. A Szent György Napok sztármeghívottja az 50 éves Omega zenekar.
Antal Árpád polgármester megnyitó beszédében rámutatott: „Tavaly, a 20. Szent György Napokat az 550 Éve Város rendezvénysorozat keretében szerveztük meg, a 21. kiadást a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa programsorozat nyitányának szántuk. Ezt a címet senki sem vonhatja kétségbe, hiszen meggyőződésem, hogy a Reflex Fesztivállal és a Szent György Napokkal igencsak magasra tettük a mércét.”
A városnapok nyitókoncertjén Bach legismertebb műveit szólaltatták meg az előadók
Hazakerül a város védőszentje
A polgármester kiemelte: „Arra is büszkék lehetünk, hogy végre hazahozzuk a város védőszentjét, Szent György lovagot, ugyanis május 5-én a Szabadság téren felavatjuk az új Szent György-szobrot”. A hagyományokhoz híven kulturális héttel kezdődik a Szent György Napok, amelynek keretében színházi előadások, író-olvasó találkozók, kiállítások és koncertek várják a közönséget. Ezt követően április 26. és 29. között, csütörtöktől vasárnapig zajlik majd a városnapok szabadtéri része, amelyen a szervezők számításai szerint összesen mintegy százezer ember vesz majd részt. Csak a kedvezőtlen időjárás ronthatja el az ünneplést.
Színpadon az Omega
Az idei, kilenc napon át tartó Szent György Napok sztármeghívottja az 50 éves Omega. Az együttes 2012-es turnéjának első állomása Sepsiszentgyörgy. Az Omega-koncerttel és az azt követő tűzijátékkal zárul majd a városünnep. Addig pedig számos könnyű- és komolyzenei együttes lép színpadra, többek között az Irigy Hónaljmirigy, a Boban és Marko Markovici Orchestar balkáni rézfúvós banda, a Holdviola, a Taxi együttes, a Republic, az Iris és a Hooligans is. Emellett színes programot ígér a Székely Nemzeti Múzeum kertjében berendezett Kultúrkert is, ahol esténként dzsessz, blues és világzene műfajában szerveznek koncerteket, de ott rendezik be a Borudvart és a Paprika Csárdát is.
Házikenyér székelymódra
Az elmúlt évek sikerére alapozva a sepsiszentgyörgyi magyar és román fiatalok közös sátrat állítanak a városnapokon, amely idén a városháza belső parkolójában lesz megtalálható. A városnapok tiszteletére egy 100 kilogrammos pityókás házikenyeret sütnek egy 13 ezer darab téglából épülő kemencében. A Szent György Napok részletes programjáról a www.szentgyorgynapok.ro honlapon lehet tájékozódni.
Egyetemi tantárgy lett a Szent György Napok
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetében esettanulmányként tanítják a Szent György Napokat. A diákoknak Grubisics Csaga, a rendezvény designere magyarázza el, hogyan alakult ki a városünnep arculata a kreatív ötlettől a megvalósításig, azután pedig gyakorlatban is megismerhetik, hogy miként lett egy városnapból jól meghatározott márka. „Egy rendezvényt úgy lehet eladni, ha van egy jó arculata, egy várost úgy lehet megmutatni a nagyvilágnak, ha van egy jól megszervezett rendezvénye” – mondta Kádár Magor egyetemi oktató, aki szerint Sepsiszentgyörgy azon kevés város közé tartozik, amely foglalkozik saját arculatával, és van saját városimázs-irodája. Ez ritkaságnak számít Erdélyben is, Romániában is. Egy várost a rendezvényein keresztül lehet a legjobban promoválni, és Sepsiszentgyörgyön ez működik, így a Szent György Napok nemcsak a város és a térség számára reprezentatív esemény, hanem Erdély-szerte ismertté teszi a várost.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. április 23.
Dicsőszentmárton – egy évszázada város
1912. április 23-án, pontosan száz évvel ezelőtt várossá nyilvánították Dicsőszentmártont, azt a Kis-Küküllő menti települést, amelynek nevét egy oklevél 1278-ban említette először Tysheu Sent Martun néven, s amelyet 1386-ban már Dychewzenrmartonnak írtak. A kerek évforduló tiszteletére a Kis-Küküllő Alapítvány tudományos értekezletet szervezett a Magyar Művelődési Központban, a volt zsinagóga épületében.
Dr. Kakassy Sándor, az alapítvány elnöke elmondta, sokkal többet kellene tudjunk múltunkról, hiszen ahhoz, hogy jövőt építsünk, a múltat kell felépítenünk. E céllal szervezték a tudományos értekezletet.
Vármegyeszékhely Medgyes fojtogatásában
Pál Antal Sándor akadémikus, történész, a település múltjára visszatekintve elmondta, hogy az már a XV. századtól 400 éven át jogilag mezőváros volt, ahol országos vásárokat, sokadalmakat tartottak. Fejlett volt a kézműipara, létrejöttek a céhek, 1573-ban például bejegyezték a csizmadiacéhet. A település Medgyesnek a konkurense, hiszen a szász város sokkal fejlettebb volt, s ennek fojtogatásban Dicsőnek ki kellett harcolnia a pozícióját. A mezővárosi státus 1876-ig maradt fenn, az akkori városvezetés nem tudta vállalni a városi státust, nem volt meg a gazdasági ereje hozzá. A történelem során a sors mégis úgy hozta, hogy megyeközpont lett. 1870-ben kezdődött a valódi gazdasági fellendülés. Kiépítették az úthálózatot, s beindult az építkezés: akkor épült a posta, a távirda, a vármegyeháza, a vármegyei kórház, az elmegyógyintézet, a városháza, kibővítették az egyházi épületeket, főként az iskolákat, 1902-ben megépült a zsinagóga, 1916-ban felépült az állami elemi iskola Kós Károly tervei alapján. Érdekességképpen: 1869-ben az EMGE itt tartotta az első mezőgazdasági termékkiállítását. 1916-tól itt működnek a nitrogénművek és 1917-től itt volt az ország legnagyobb villanyerőműve.
Elveszett a kiváltságlevél
A várossá válásban nagy szerepük volt az akkori főispánoknak: a bonyhai báró Bethlen Gábornak, Sándor Jánosnak és Kemény Ákosnak, továbbá az alispánoknak, Gál Domokosnak, Csathó Gábornak, az olyan befolyásos földbirtokosoknak, mint gróf Pekri Sándor és Pekri Géza, akik nemcsak a hatalmi befolyás révén, hanem anyagilag is támogatták a települést s az itt folyó építkezéseket.
A századfordulón a település takaros kisvárossá nőtte ki magát, s 1912-re megérett arra, hogy várossá kiáltsák ki. A kiváltságlevelet Csathó Gábor alispán április 23-án a piactéren olvasta fel. Sajnos, ez a levél nem került elő. Pál Antal Sándor hosszú levéltári kutakodás után sem bukkant rá. Vagy elveszett, vagy valahol, valakinél ott lapul, vagy megsemmisült. Pál Antal Sándor szerint nemcsak ez a levél hiányzik a dicsői "múltból", sok más levéltári iratnak is nyoma veszett.
A magyarok kisebbségbe kerültek
Az erdélyi településekéhez hasonlóan alakult Dicsőszentmárton demográfiai összetétele is. 1850-ben még nem jegyeztek ortodox vallásút a tiszta magyar helységben, de 1900 körül már kezdtek megjelenni, akkor 30-an voltak, ahhoz, hogy 1930-ban már 1957 lelket számláljanak. 1992-re számuk 20.000 fölé duzzadt. Ezzel szemben 3415 református, 1118 római katolikus és 1167 unitárius lelket tartottak nyilván. 1910-ben 410 izraelita élt a városban, ma egyről tudnak.
Képeslapok és emlékek
Csepreghy András, aki egykori dicsőszentmártoniként képeslap- kiállítással jelentkezett, a város személyiségeit emelte ki. Többek között a Gyárfás Károlyét, aki közbenjárt azért, hogy a főispánságot visszatelepítsék Erzsébetvárosról. Pekri Sándor volt a város főszponzora. – Akinek volt pénze, volt befolyása is – mondta. Említette Sipos Domokos író nevét, a várost ért csapásokat, az árvizeket, majd a háborús időket, Marcel Calutiu nevét, aki fegyveres erővel vette át a város vezetését, ő lett az első román nemzetiségű prefektus.
Adorján Károly Rudolf unitárius lelkész a település néprajzáról beszélt, felelevenítette a hely-, a dűlő- és utcaneveket.
Az értekezletre viszonylag kevés fiatal ment el, a kívülállónak úgy tűnt, mintha csupán az idősebb generációnak szólt volna a rendezvény.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
1912. április 23-án, pontosan száz évvel ezelőtt várossá nyilvánították Dicsőszentmártont, azt a Kis-Küküllő menti települést, amelynek nevét egy oklevél 1278-ban említette először Tysheu Sent Martun néven, s amelyet 1386-ban már Dychewzenrmartonnak írtak. A kerek évforduló tiszteletére a Kis-Küküllő Alapítvány tudományos értekezletet szervezett a Magyar Művelődési Központban, a volt zsinagóga épületében.
Dr. Kakassy Sándor, az alapítvány elnöke elmondta, sokkal többet kellene tudjunk múltunkról, hiszen ahhoz, hogy jövőt építsünk, a múltat kell felépítenünk. E céllal szervezték a tudományos értekezletet.
Vármegyeszékhely Medgyes fojtogatásában
Pál Antal Sándor akadémikus, történész, a település múltjára visszatekintve elmondta, hogy az már a XV. századtól 400 éven át jogilag mezőváros volt, ahol országos vásárokat, sokadalmakat tartottak. Fejlett volt a kézműipara, létrejöttek a céhek, 1573-ban például bejegyezték a csizmadiacéhet. A település Medgyesnek a konkurense, hiszen a szász város sokkal fejlettebb volt, s ennek fojtogatásban Dicsőnek ki kellett harcolnia a pozícióját. A mezővárosi státus 1876-ig maradt fenn, az akkori városvezetés nem tudta vállalni a városi státust, nem volt meg a gazdasági ereje hozzá. A történelem során a sors mégis úgy hozta, hogy megyeközpont lett. 1870-ben kezdődött a valódi gazdasági fellendülés. Kiépítették az úthálózatot, s beindult az építkezés: akkor épült a posta, a távirda, a vármegyeháza, a vármegyei kórház, az elmegyógyintézet, a városháza, kibővítették az egyházi épületeket, főként az iskolákat, 1902-ben megépült a zsinagóga, 1916-ban felépült az állami elemi iskola Kós Károly tervei alapján. Érdekességképpen: 1869-ben az EMGE itt tartotta az első mezőgazdasági termékkiállítását. 1916-tól itt működnek a nitrogénművek és 1917-től itt volt az ország legnagyobb villanyerőműve.
Elveszett a kiváltságlevél
A várossá válásban nagy szerepük volt az akkori főispánoknak: a bonyhai báró Bethlen Gábornak, Sándor Jánosnak és Kemény Ákosnak, továbbá az alispánoknak, Gál Domokosnak, Csathó Gábornak, az olyan befolyásos földbirtokosoknak, mint gróf Pekri Sándor és Pekri Géza, akik nemcsak a hatalmi befolyás révén, hanem anyagilag is támogatták a települést s az itt folyó építkezéseket.
A századfordulón a település takaros kisvárossá nőtte ki magát, s 1912-re megérett arra, hogy várossá kiáltsák ki. A kiváltságlevelet Csathó Gábor alispán április 23-án a piactéren olvasta fel. Sajnos, ez a levél nem került elő. Pál Antal Sándor hosszú levéltári kutakodás után sem bukkant rá. Vagy elveszett, vagy valahol, valakinél ott lapul, vagy megsemmisült. Pál Antal Sándor szerint nemcsak ez a levél hiányzik a dicsői "múltból", sok más levéltári iratnak is nyoma veszett.
A magyarok kisebbségbe kerültek
Az erdélyi településekéhez hasonlóan alakult Dicsőszentmárton demográfiai összetétele is. 1850-ben még nem jegyeztek ortodox vallásút a tiszta magyar helységben, de 1900 körül már kezdtek megjelenni, akkor 30-an voltak, ahhoz, hogy 1930-ban már 1957 lelket számláljanak. 1992-re számuk 20.000 fölé duzzadt. Ezzel szemben 3415 református, 1118 római katolikus és 1167 unitárius lelket tartottak nyilván. 1910-ben 410 izraelita élt a városban, ma egyről tudnak.
Képeslapok és emlékek
Csepreghy András, aki egykori dicsőszentmártoniként képeslap- kiállítással jelentkezett, a város személyiségeit emelte ki. Többek között a Gyárfás Károlyét, aki közbenjárt azért, hogy a főispánságot visszatelepítsék Erzsébetvárosról. Pekri Sándor volt a város főszponzora. – Akinek volt pénze, volt befolyása is – mondta. Említette Sipos Domokos író nevét, a várost ért csapásokat, az árvizeket, majd a háborús időket, Marcel Calutiu nevét, aki fegyveres erővel vette át a város vezetését, ő lett az első román nemzetiségű prefektus.
Adorján Károly Rudolf unitárius lelkész a település néprajzáról beszélt, felelevenítette a hely-, a dűlő- és utcaneveket.
Az értekezletre viszonylag kevés fiatal ment el, a kívülállónak úgy tűnt, mintha csupán az idősebb generációnak szólt volna a rendezvény.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)
2012. április 23.
Titkosszolga a főispáni székben
Besúgók, jelentéstevők, spiclik, túlbuzgó pártkatonák tülekednek még mindig, jó húsz év után a „módszerváltás” után is a közéletbe. Ők mindig is elhivatottnak hitték magukat. A közért küzdenek foggal-körömmel, hévvel és örömmel. És általában meg is éri: nekik.
Tartótisztek, belügyes ügynökök, vallató civil ruhás hóhérok, ballonkabátos kalapos megfigyelők, rangos kékszemű belügyisek, még magasabb rangú szakosodott politikai rendőrtisztek, állambiztonsági főtisztek, az egész titkosszolgálati vezérkar, a központi pártbizottság szigorúan titkos politikai és nemzetbiztonsági főosztálya... s még ki tudja kik.
A megnevezések mögött mind-mind professzionális, alaposan felkészített állami alkalmazottak: egyének, történetek, kilométernyi jelentések, ügyiratok állnak. Ténykedéseik nyomán megannyi összetört élet és számtalan tragédia.
Kiváltságos kaszt, mely uralta és megfélemlítette rémtetteivel az egész társadalmat. Tulajdonképpen ők éltették és tartották fenn az egész diktatórikus hatalmat Romániában. Közhely, de sajnos igaz.
Jó kedvvel, motiváltan, közönnyel, vagy unott érdekelvűségből tették, mindegy. Ők nemcsak cinkosok, hanem tevőleges bűnelkövetők, az elnyomás valódi haszonélvezői, őrző-védő kopói voltak egy rettenetesen piszkos, a nép ellen összeesküdt rendszernek, amit éppenséggel „népi demokráciának" neveztek.
Romániában él a világon az egyik legnépesebb titkos-szolgálatban érdekelt alkalmazott, vagy „másként” javadalmazott, de indirekt módon ezen a terepen működő megbízott. Minden 500 lakosra jut belőlük legalább egy. De legtöbbször kettő, három. A lakosság kénytelen-kelletlen eltartja hóhérait, életének megmérgezőit, vagy holtvágányra terelőit. „Ha nem tudom, nem fáj”, alapon… Mármint csupán a másik oldal, a megszenvedő alanyok, az illetők munkájának élő, kihasználati tárgyai…
Amit csak lehetett mindent átjátszottak önmaguknak, (egymásnak egymás között) a Közvagyonból. Minden fontos logisztikai, nyersanyag feldolgozói, gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi, biztosítói ágazatot maguknak magánosítottak. A társadalmat elbódító, megvezető tömegkommunikációs csatornákra rátették a kezüket, újabbakat és hatékonyabbakat építettek ki, amivel mentálisan és fizikálisan uralni képesek most is, e fene nagy szabadságban is, az ország lakosságát. Annak bizonyos, elég nagy hányadát. Már azokat, akik itt maradtak.
Létezik egy súlyos, nemkívánatos kijelentés, ami mindig is tabu téma volt és maradt: Románia szekus állam. Bár nem így hívják: most is az. Ez nem titok, ez teljesen nyilvánvaló és megtapasztalható, tetten érhető evidencia.
És az Európai Unió szemrebbenés nélkül, az összes aktív és múltbéli szekus gazemberrel, mint láthatatlan, fű alatti hadsereggel együtt „vette be", ha úgy tetszik: „nyelte le" Romániát, mint tyúk a legyet, ruca a t...ot. (Azóta többször is felfordult emiatt a gyomra, de viselkedik).
Ebben az agyonfertőzött társadalomban nem lehet, képtelenség megtisztulásról, polgár és emberközpontú, korrekt, demokratikus közéletről még ábrándozni is, nemhogy tevőleges, kitartó civil akciókkal áldozatot hozni. Valahogy végre kitakarítani a nagyromán pöcegödröt.
A saját kiépített hálózatának, kiemelten fontos kasztjának és az általuk kiszolgált Legfőbb Gonoszok, a halványszürke eminenciás, sötétszemüveges, magas társadalmi bábmozgatók érdekében. Akiket túl sokan még imádni, de leginkább „félni” is képesek a ráutaltságuk, mint rabszolgaláncon vonszolt egzisztenciájuk meghosszabbításának kétes reményében.
Ezért van az, hogy Romániában, Maros megyében, Marosvásárhelyen fő helyen ülhetnek a szekusok, az állam és a lakosság egy részének feltétlen bizalmát élvezik, mert egy hatalmas, megkérdőjelezhetetlen fogalom és alibi-legitimáció mögé bújva bármit megtehetnek.
Kormányhivatalok, törvényhozás, igazságszolgáltatás, belügyi, állami és egyházi intézmények, ügynökségek, egyetemek, ellenőrző szervek egész sora áll hadrendbe a többségitől eltérő identitástudattal és kultúrával rendelkező lakossággal szemben. Mereven, csökönyösen. Majdnem úgy, mint a Fekete március ideg- és emberölő napjaiban. Ugyanúgy, mint a nemzeti szocializmus idején. Csak sokkal rafináltabban.
Mert ez az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen román nemzeti érdek. Annak ügye és bűvköre mindent visz a sakktáblán, amikor Romániáról, annak igencsak kisajátított társadalmáról beszélünk. Mi pedig öntudatos állampolgárként eljátsszuk, hogy demokratikus választásokon veszünk részt. Legszalonképesebb rémálmainkban.
Iszlai Lajos Csaba
Marosvásárhely. Népújság (Marosvásárhely)
Besúgók, jelentéstevők, spiclik, túlbuzgó pártkatonák tülekednek még mindig, jó húsz év után a „módszerváltás” után is a közéletbe. Ők mindig is elhivatottnak hitték magukat. A közért küzdenek foggal-körömmel, hévvel és örömmel. És általában meg is éri: nekik.
Tartótisztek, belügyes ügynökök, vallató civil ruhás hóhérok, ballonkabátos kalapos megfigyelők, rangos kékszemű belügyisek, még magasabb rangú szakosodott politikai rendőrtisztek, állambiztonsági főtisztek, az egész titkosszolgálati vezérkar, a központi pártbizottság szigorúan titkos politikai és nemzetbiztonsági főosztálya... s még ki tudja kik.
A megnevezések mögött mind-mind professzionális, alaposan felkészített állami alkalmazottak: egyének, történetek, kilométernyi jelentések, ügyiratok állnak. Ténykedéseik nyomán megannyi összetört élet és számtalan tragédia.
Kiváltságos kaszt, mely uralta és megfélemlítette rémtetteivel az egész társadalmat. Tulajdonképpen ők éltették és tartották fenn az egész diktatórikus hatalmat Romániában. Közhely, de sajnos igaz.
Jó kedvvel, motiváltan, közönnyel, vagy unott érdekelvűségből tették, mindegy. Ők nemcsak cinkosok, hanem tevőleges bűnelkövetők, az elnyomás valódi haszonélvezői, őrző-védő kopói voltak egy rettenetesen piszkos, a nép ellen összeesküdt rendszernek, amit éppenséggel „népi demokráciának" neveztek.
Romániában él a világon az egyik legnépesebb titkos-szolgálatban érdekelt alkalmazott, vagy „másként” javadalmazott, de indirekt módon ezen a terepen működő megbízott. Minden 500 lakosra jut belőlük legalább egy. De legtöbbször kettő, három. A lakosság kénytelen-kelletlen eltartja hóhérait, életének megmérgezőit, vagy holtvágányra terelőit. „Ha nem tudom, nem fáj”, alapon… Mármint csupán a másik oldal, a megszenvedő alanyok, az illetők munkájának élő, kihasználati tárgyai…
Amit csak lehetett mindent átjátszottak önmaguknak, (egymásnak egymás között) a Közvagyonból. Minden fontos logisztikai, nyersanyag feldolgozói, gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi, biztosítói ágazatot maguknak magánosítottak. A társadalmat elbódító, megvezető tömegkommunikációs csatornákra rátették a kezüket, újabbakat és hatékonyabbakat építettek ki, amivel mentálisan és fizikálisan uralni képesek most is, e fene nagy szabadságban is, az ország lakosságát. Annak bizonyos, elég nagy hányadát. Már azokat, akik itt maradtak.
Létezik egy súlyos, nemkívánatos kijelentés, ami mindig is tabu téma volt és maradt: Románia szekus állam. Bár nem így hívják: most is az. Ez nem titok, ez teljesen nyilvánvaló és megtapasztalható, tetten érhető evidencia.
És az Európai Unió szemrebbenés nélkül, az összes aktív és múltbéli szekus gazemberrel, mint láthatatlan, fű alatti hadsereggel együtt „vette be", ha úgy tetszik: „nyelte le" Romániát, mint tyúk a legyet, ruca a t...ot. (Azóta többször is felfordult emiatt a gyomra, de viselkedik).
Ebben az agyonfertőzött társadalomban nem lehet, képtelenség megtisztulásról, polgár és emberközpontú, korrekt, demokratikus közéletről még ábrándozni is, nemhogy tevőleges, kitartó civil akciókkal áldozatot hozni. Valahogy végre kitakarítani a nagyromán pöcegödröt.
A saját kiépített hálózatának, kiemelten fontos kasztjának és az általuk kiszolgált Legfőbb Gonoszok, a halványszürke eminenciás, sötétszemüveges, magas társadalmi bábmozgatók érdekében. Akiket túl sokan még imádni, de leginkább „félni” is képesek a ráutaltságuk, mint rabszolgaláncon vonszolt egzisztenciájuk meghosszabbításának kétes reményében.
Ezért van az, hogy Romániában, Maros megyében, Marosvásárhelyen fő helyen ülhetnek a szekusok, az állam és a lakosság egy részének feltétlen bizalmát élvezik, mert egy hatalmas, megkérdőjelezhetetlen fogalom és alibi-legitimáció mögé bújva bármit megtehetnek.
Kormányhivatalok, törvényhozás, igazságszolgáltatás, belügyi, állami és egyházi intézmények, ügynökségek, egyetemek, ellenőrző szervek egész sora áll hadrendbe a többségitől eltérő identitástudattal és kultúrával rendelkező lakossággal szemben. Mereven, csökönyösen. Majdnem úgy, mint a Fekete március ideg- és emberölő napjaiban. Ugyanúgy, mint a nemzeti szocializmus idején. Csak sokkal rafináltabban.
Mert ez az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen román nemzeti érdek. Annak ügye és bűvköre mindent visz a sakktáblán, amikor Romániáról, annak igencsak kisajátított társadalmáról beszélünk. Mi pedig öntudatos állampolgárként eljátsszuk, hogy demokratikus választásokon veszünk részt. Legszalonképesebb rémálmainkban.
Iszlai Lajos Csaba
Marosvásárhely. Népújság (Marosvásárhely)
2012. április 24.
Önkénteseket toboroz Európában az SZNT
„Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni – nyilatkozta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki arról beszélt, hogy április elsejétől lépett hatályba az Európai Unió 211/2011. számú rendelete, amely megnyitja az utat az uniós polgári kezdeményezés előtt.
A rendelet értelmében az Európai Unió egymillió polgára legalább hét országból uniós jogszabály megalkotására kérheti fel az Európai Bizottságot. A hivatalos eljárás első lépése a kezdeményezés bejegyzése. A bizottságnak két hónapon belül kell válaszolnia a bejegyzési kérelemre, és ettől kezdve a kérelmezőknek 12 hónap áll a rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék az aláírásokat. A kezdeményezés célja a nemzeti régiókra vonatkozik, Európa azon régióinak a védelmére, amelyeket nyelvi, nemzeti, kulturális sajátosságok jellemeznek. Erre akar az SZNT uniós jogszabályt” – mondta az SZNT elnöke.
„A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon” – mutatott rá a továbbiakban Izsák Balázs.
Az elvárásnak úgy tudnak megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdik az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottak, amelynek címe: www.nationalregions.eu. Hétfőn indították el a honlapot, s máris több mint 50-en iratkoztak fel, legtöbben Romániából és Magyarországról, de vannak Svédországból, Nagy-Britanniából és Spanyolországból is. „Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni, nyilatkozta egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Székely Kaszinó alakul
A továbbiakban arról tájékoztatott, hogy Marosvásárhely Székely Tanácsa támogatásával alakulóban van a Székely Kaszinó elnevezésű fórum. Ennek az első előadására április 26-án délután 6 órától kerül sor a Bolyai téri unitárius tanácsteremben. Pál-Antal Sándor akadémikus előadásának címe: Az önkormányzatiság a székelységben.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro. Erdély.ma
„Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni – nyilatkozta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki arról beszélt, hogy április elsejétől lépett hatályba az Európai Unió 211/2011. számú rendelete, amely megnyitja az utat az uniós polgári kezdeményezés előtt.
A rendelet értelmében az Európai Unió egymillió polgára legalább hét országból uniós jogszabály megalkotására kérheti fel az Európai Bizottságot. A hivatalos eljárás első lépése a kezdeményezés bejegyzése. A bizottságnak két hónapon belül kell válaszolnia a bejegyzési kérelemre, és ettől kezdve a kérelmezőknek 12 hónap áll a rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék az aláírásokat. A kezdeményezés célja a nemzeti régiókra vonatkozik, Európa azon régióinak a védelmére, amelyeket nyelvi, nemzeti, kulturális sajátosságok jellemeznek. Erre akar az SZNT uniós jogszabályt” – mondta az SZNT elnöke.
„A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon” – mutatott rá a továbbiakban Izsák Balázs.
Az elvárásnak úgy tudnak megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdik az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottak, amelynek címe: www.nationalregions.eu. Hétfőn indították el a honlapot, s máris több mint 50-en iratkoztak fel, legtöbben Romániából és Magyarországról, de vannak Svédországból, Nagy-Britanniából és Spanyolországból is. „Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni, nyilatkozta egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Székely Kaszinó alakul
A továbbiakban arról tájékoztatott, hogy Marosvásárhely Székely Tanácsa támogatásával alakulóban van a Székely Kaszinó elnevezésű fórum. Ennek az első előadására április 26-án délután 6 órától kerül sor a Bolyai téri unitárius tanácsteremben. Pál-Antal Sándor akadémikus előadásának címe: Az önkormányzatiság a székelységben.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro. Erdély.ma
2012. április 24.
Felhívás a Székely Nemzeti Tanács uniós polgári kezdeményezésének támogatóihoz
A Székely Nemzeti Tanács, nem sokkal a polgári kezdeményezést lehetővé tevő Lisszaboni szerződés aláírása után, 2008 februárjában határozatot fogadott el, amelynek értelmében egy uniós szintű szabályozást kezdeményez az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. A későbbiekben ezt a határozatát megerősítette, és konkrét lépéseket tett a kezdeményezés elindítása érdekében.
A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.
A kezdeményezés sikere érdekében egymillió aláírást kell összegyűjteni, legkevesebb hét országából az Európai Uniónak. Erre egy év áll rendelkezésre a kezdeményezés nyilvántartásba vételétől számítva. Az elvárásnak úgy tudunk megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdjük az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottunk, amelynek címe: www.nationalregions.eu.
Kérem a Székely Nemzeti Tanács küldötteit, szimpatizánsait, a Székelyföldi önkormányzatokat és civil szervezeteket, minden magyarországi szövetségesünket, az európai nemzeti régiók védelmében érintetteket, az Európai Unió minden olyan polgárát, aki az európai demokrácia elmélyítésében érdekelt, hogy iratkozzon fel az önkéntes munkatársak közé a fent jelzett honlapon. A megadott e-mail címre pontos tájékoztatást fogunk küldeni minden önkéntes munkatársunknak a további tennivalókra vonatkozóan.
Marosvásárhely, 2012. április.23.
Izsák Balázs, A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
A Székely Nemzeti Tanács, nem sokkal a polgári kezdeményezést lehetővé tevő Lisszaboni szerződés aláírása után, 2008 februárjában határozatot fogadott el, amelynek értelmében egy uniós szintű szabályozást kezdeményez az Európai Unióban élő, szülőföldjükön őshonos népek és népcsoportok jogaira vonatkozóan, különös tekintettel az önrendelkezés jogára. A későbbiekben ezt a határozatát megerősítette, és konkrét lépéseket tett a kezdeményezés elindítása érdekében.
A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához, és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.
A kezdeményezés sikere érdekében egymillió aláírást kell összegyűjteni, legkevesebb hét országából az Európai Uniónak. Erre egy év áll rendelkezésre a kezdeményezés nyilvántartásba vételétől számítva. Az elvárásnak úgy tudunk megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdjük az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottunk, amelynek címe: www.nationalregions.eu.
Kérem a Székely Nemzeti Tanács küldötteit, szimpatizánsait, a Székelyföldi önkormányzatokat és civil szervezeteket, minden magyarországi szövetségesünket, az európai nemzeti régiók védelmében érintetteket, az Európai Unió minden olyan polgárát, aki az európai demokrácia elmélyítésében érdekelt, hogy iratkozzon fel az önkéntes munkatársak közé a fent jelzett honlapon. A megadott e-mail címre pontos tájékoztatást fogunk küldeni minden önkéntes munkatársunknak a további tennivalókra vonatkozóan.
Marosvásárhely, 2012. április.23.
Izsák Balázs, A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
2012. április 24.
Balázs Géza: a világban nyelvi harc dúl
A világban nyelvi harc dúl, a nyelvek között kiszorítósdi folyik, a nyelvi jog mindenkinek biztosítaná számára anyanyelvének szabad használatát, állapította meg Balázs Géza nyelvész.
„A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. A békeszerződések ezeket mint maguktól értetődőeket az egyéni jogok közé iktatták”, írta Illyés Gyula abban a híres cikkében, amelyet 1977-ben közölt a Magyar Nemzet karácsonyi és újévi száma. Most Balázs Géza nyelvész, az ELTE tanszékvezető tanára írt tanulmányt A nyelvi jogok születése és Illyés Gyula időszerűsége címmel. Illyés Gyula minden megállapítása érvényes ma is, sőt egy kicsit talán rosszabb is a helyzet, véli Balázs Géza.
A feszültség abból adódik, hogy a világban több ezer – egyes számítások szerint akár hatezer – nyelv létezik, ám mindössze körülbelül kétszáz ország és száz hivatalos nyelv van. A rögzített államnyelvek vannak biztonságban. Az elmúlt húsz évben főként nyugat- és észak-európai tudósok munkájának köszönhetően került napirendre, hogy nem csak az emberi, hanem a nyelvi jogokat is meg kell határozni. Korábban jó szándékkal azt gondolták, az emberi jogokba a nyelvi jogok is beletartoznak.
A nyelv szabad használatát a gyakorlat felől kell megközelíteni: mennyire használható a nyilvánosságban, az utcán, van-e sajtója, használható-e az oktatásban az alapszinttől a felsőoktatásig. A fennmaradáshoz fontos, hogy az alapfokútól a felsőoktatásig az adott nyelven folyjon az ismeretek átadása. A nyelv halála, amikor már csak a családokba szorul vissza az anyanyelv használata, esetleg már ott is csak bizonyos témakörökre szorítkozik.
Az országok többsége a nyelvi jogokkal kapcsolatos ajánlásokat elfogadja, a gyakorlatban azonban nem tartja be. A jó szándékú törekvések hiábavalónak bizonyulnak, úgy tűnik, a feszültségek mélyebben rejlenek, s azok a nyelvi konfliktusokban öltenek testet. Van olyan tudós, aki azt vallja, a fegyveres konfliktusok valójában nyelvi kérdésekből adódnak.
Balázs Géza pozitív példaként említette az észak-európai országokat, Norvégiát, Svédországot és Finnországot, ahol nyelvi béke van. A finnek és a svédek több területen megtanulják egymás nyelvét.
Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság. Erdély.ma
A világban nyelvi harc dúl, a nyelvek között kiszorítósdi folyik, a nyelvi jog mindenkinek biztosítaná számára anyanyelvének szabad használatát, állapította meg Balázs Géza nyelvész.
„A nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. A békeszerződések ezeket mint maguktól értetődőeket az egyéni jogok közé iktatták”, írta Illyés Gyula abban a híres cikkében, amelyet 1977-ben közölt a Magyar Nemzet karácsonyi és újévi száma. Most Balázs Géza nyelvész, az ELTE tanszékvezető tanára írt tanulmányt A nyelvi jogok születése és Illyés Gyula időszerűsége címmel. Illyés Gyula minden megállapítása érvényes ma is, sőt egy kicsit talán rosszabb is a helyzet, véli Balázs Géza.
A feszültség abból adódik, hogy a világban több ezer – egyes számítások szerint akár hatezer – nyelv létezik, ám mindössze körülbelül kétszáz ország és száz hivatalos nyelv van. A rögzített államnyelvek vannak biztonságban. Az elmúlt húsz évben főként nyugat- és észak-európai tudósok munkájának köszönhetően került napirendre, hogy nem csak az emberi, hanem a nyelvi jogokat is meg kell határozni. Korábban jó szándékkal azt gondolták, az emberi jogokba a nyelvi jogok is beletartoznak.
A nyelv szabad használatát a gyakorlat felől kell megközelíteni: mennyire használható a nyilvánosságban, az utcán, van-e sajtója, használható-e az oktatásban az alapszinttől a felsőoktatásig. A fennmaradáshoz fontos, hogy az alapfokútól a felsőoktatásig az adott nyelven folyjon az ismeretek átadása. A nyelv halála, amikor már csak a családokba szorul vissza az anyanyelv használata, esetleg már ott is csak bizonyos témakörökre szorítkozik.
Az országok többsége a nyelvi jogokkal kapcsolatos ajánlásokat elfogadja, a gyakorlatban azonban nem tartja be. A jó szándékú törekvések hiábavalónak bizonyulnak, úgy tűnik, a feszültségek mélyebben rejlenek, s azok a nyelvi konfliktusokban öltenek testet. Van olyan tudós, aki azt vallja, a fegyveres konfliktusok valójában nyelvi kérdésekből adódnak.
Balázs Géza pozitív példaként említette az észak-európai országokat, Norvégiát, Svédországot és Finnországot, ahol nyelvi béke van. A finnek és a svédek több területen megtanulják egymás nyelvét.
Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság. Erdély.ma
2012. április 24.
Dr. Bura László nyelvész, irodalomtörténész 80 éves
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme
Dr. Bura László ma ünnepli 80. születésnapját, ennek apropóján pedagógusi, nyelvészi, irodalomtörténészi, iskolaszervezői munkásságáról kérdeztük. Ez alkalommal kívánunk boldog születésnapot, valamint erőt és egészséget további munkájához.
— Ha visszapörgeti élete filmkockáit, bizonyára megszámlálhatatlan sok esemény sorakozik fel. Melyek azok, amelyekre örömmel, és melyek azok, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza?
— Nem rövid idő az, amelynek eseményeit most mérlegre kell tennem, így természetesen emlékeim között egyaránt sorakoznak örömmel és nem szívesen felidézettek. Mindenkor örömmel emlékezhetem az iskolai intézmények működésének megszervezésében végzett munkámra, vagyis a magyar tannyelvű középiskolai oktatás 1990 utáni alakításában kifejtett tevékenységemre. Újjászerveztem és négy évig igazgattam a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceumot. Azzal, hogy 1991–ben a líceum épületébe befogadtam a megalakulására készülő (akkori nevükön) római katolikus és református szemináriumi líceumot, lehetővé tettem elindulásukat. Elvállaltam a (későbbi nevén) Hám János Líceum igazgatását is, ennek 1995–ben saját épületet szereztem, szerkezetét pedig a hároméves egészségügyi asszisztensképzővel kiegészítve iskolaközponttá alakítottam. 1997 decemberében véglegesen nyugdíjba mentem. Két év múlva azonban újabb szervezési feladatot kaptam, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara létrehozta a Tanítóképző Főiskolát. Besoroltak a Szatmárnémetibe kihelyezett Tanítóképző-Angol Nyelv Főiskolai tagozat előadói közé, az egyetem szenátusa pedig kinevezett a tagozat (helyi) tanulmányi igazgatójává.
Mindhárom intézmény eredményesen működött, ezt, vagyis az eredményes szervező, oktató és nevelő tevékenységet a jó munkaközösségek hatékony közreműködése segítette. A munkatársak barátságos magatartásának, őszinte segíteni akarásának emlékét megőriztem, gyakran felidézem. Nem szívesen emlékezem az idő eltékozlására. Persze az egykori egyetemi évek folyamán nem mi, hallgatók kótyavetyéltük el a drága időt, hanem a társadalmi rendszer kényszerített rá. Mint minden szakon, a nyelv- és irodalomtudományi karon is (az első két tanévben) heti négy óra marxizmus (a Szovjetunió Kommunista „bolsevik” Pártjának története), négy óra pedagógia (Makarenko-elmélete a munkára való nevelésről), négy–négy román, illetőleg orosz óra (anyaga: Sztálin a nyelvről), az irodalomórákon: a lenini két kultúra és kivetítése (esetünkben a magyar irodalomra). Azt hiszem, hogy a hatvanas, majd a hetvenes évek egyetemi hallgatóinak tananyaga már „javult”, a ma élők számára egyszerűen elképzelhetetlen és hihetetlen világban éltünk. És elfecséreltük a soha vissza nem térő drága időt.
Egy életpálya gyümölcsei
— Pályafutása több szálon futott: pedagógus, nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, helytörténet és egyháztörténet kutató és író, létrehozott több iskolát. Melyik eredményére a legbüszkébb, mi az amit szeretett volna, de nem sikerült megvalósítani?
— A Bolyai tudományegyetem filológiai karán végzettek többségét pedagógus pályára helyezték, magyar-, román-, orosztanárok lettek. Az én évfolyamomból többeknek sikerült kiadókhoz, illetőleg a médiában elhelyezkedniük. Engem a IV. tanévem megkezdésekor kineveztek a nyelvészeti tanszékre, gyakornoki beosztásban, államvizsga után ugyanott maradtam, előléptem főgyakornokká. A tanszék tudományos munkájába, a nyelvjáráskutatásba már hallgatóként bekapcsolódtam, így konkrét elméleti feladatokat is kaptam. A nyelvészeti tanszék a Román Tudományos Akadémia (akkor még szereplő) kutatási tervébe, a Moldvai Csángó Nyelvatlasz anyaga összegyűjtésének és szerkesztésének tervén dolgozott. (Csak 1991–ben jelenhetett meg.) A csángó kutatásban részt vevő román és magyar kutatókkal (nyelvészek, néprajzosok, zenekutatók stb.) én is a helyszínen ismerkedtem ezzel az archaikus nyelvjárással, a nyelvjárást beszélőkkel. Az egyetemen gyűjtő és kutató munkát végző, illetőleg majd előadó nyelvészt akartak belőlem faragni. A pályafutásom irányát azonban megváltoztatta a hatalom. Tizenöt hónapig politikai fogolyként az állam vendége voltam. Az egyetemre nyilván nem térhettem vissza, elhelyeztek a közoktatásban. Így lettem tanár 1956 őszétől Mezőpetriben, négy év után Szatmárnémetiben, általános, majd középiskolában. Az oktatási rendszer az akkor még nem kötelező hét osztályos általános iskolától a 90–es évek második feléig (ameddig tanítottam) ugyancsak változatos volt. Tartalmában is és módszereiben is többször, esetenként lényegesen is változott. Rideg formalizmus uralta. Magyartanárként (vidéken) kiegészítésül tanítottam románt, aztán rajzot, mezőgazdasági ismereteket (!). Szatmárnémetiben két évig román katedrán dolgoztam, egy tanévben a (román) pedagógiai líceumban (9-10. osztályban) latint tanítottam. Az 1971–ben alakult Magyar Líceumban is egy ideig a fél katedrám latin óra volt. Az egyetem nyelvészeti tanszéke tovább ösztönözte és támogatta a nyelvészeti kutató munkámat. Ennek nyomán írtam meg több tanulmányt, amelyekkel külföldi pályázatokon is részt vettem, sőt pályadíjakat nyertem. Úgy emlékszem, 1958–ban (a rajoni román főtanfelügyelő támogatásával) a magyar tagozatok diákjainak bevonásával megszerveztem a Nagykároly környéki falvak közmondásanyagának összegyűjtését, s természetesen feldolgozását. Szatmárnémetiben a tanügyi véglegesítő és a fokozati vizsga kényszerített a szakmódszertannal való fokozottabb foglalkozásra, később ebből (esetenként nevelési tárgyú kérdésekről is) a Tanügyi Újság, alkalmilag a Szatmári Hírlap számára írt cikkek is születtek. A nyelvtudományhoz való vonzódásom (és egyetemi professzoraim ösztönzése) kapcsán felvételiztem a BBTE Filológia Karán a doktori fokozat megszerzésére. A nyelvészeti tanszéken, szakszókincs kutatásából írt disszertációm megvédésével 1972–ben szereztem meg a tudományos címet. Természetesen nyelvész pályafutásom is a korszak lehetőségeinek korlátozó feltételei között alakulhatott. Több tanulmányt írhattam és jelentethettem meg a romániai akadémiai folyóiratban, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben. Az alkalmazott nyelvészet, a nyelvművelés ígérkezett gyümölcsöztethető ágazatnak. Elég hosszú időszakban sikerült is rendszeres nyelvművelő rovatot írnom a temesvári Szabad Szóban, majd a Szatmári Hírlapban és a bukaresti Ifjúmunkásban. Egy másik alkalmilag művelhető szakterület volt a szakszókincs kutatás, konkrétan népi kismesterségek szókincsének összegyűjtése, elemzése. Ez persze párosult a terület néprajzi vonatkozásaival is, konkrétan így születtek és gyűjteményes kötetekben így jelentek meg egy-egy kismesterség néprajzi leírásai is. A népdalgyűjtést 1971–ben a Népi Alkotások Háza kezdeményezésére végeztük, az akkor megjelent kötet (Zöld erdőben fenyő zöldje) anyagát a megye 12 falujában gyűjtött anyagból válogattuk, a dallamokat Brejan–Albert György zenetanár jegyezte le, a szövegeket én gondoztam. E gyűjtés folyamán megállapítottam, hogy Szatmár megyében még él a népballada műfaja. Akkor határoztam el, hogy a gyorsan pusztuló műfaj feltérképezése, létező darabjainak megmentése sürgős feladat, ezért hozzákezdtünk ennek felkutatásához, rögzítéséhez (magnetofonnal), s lejegyzéséhez. Az 1978–ban megjelent kötet (Szatmári népballadák) anyagát 43 helységben gyűjtöttük. A szaktudomány értékeli, sikerültnek tartja a munkát. A néprajzkutató minősítésem még egy két (társszerzőkkel készített) szellemi néprajzi munkára, valamint néhány tanulmányra, kisebb cikkekre alapozódik. Lényegében a szükséglet, a helyzet megkívánta időszakosan végzett tevékenységet fed. Ugyanez vonatkozik az irodalomtörténész minősítésre is. A magyarul és/vagy románul írt irodalmi, irodalomtörténeti vonatkozású írásom — cikkem, esetenként tanulmányom megírását többnyire valamilyen konkrét alkalom, hivatalos megemlékezés igényelte. Előfordult persze olyan eset is, amikor egyik-másik térségünkbeli, avagy a térséggel kapcsolatba került író-költő életének vagy valamelyik alkotásának kapcsán Szatmárhoz kapcsolódó vonatkozásáról is írtam (a Korunkban, az Erdélyi Múzeumban, gyűjteményes kötetekben). Lehet, hogy ide lehetne vagy kellene kapcsolnom a lexikonok helyi munkatársaként végzett szerkesztői tevékenységemet. A hat kötetben megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikonnak szatmári (Szatmár megyei) anyagából mintegy ötven szócikket (esetenként tanulmányt) én írtam. Hasonló munkatársa voltam a Budapesten megjelenő Magyar Katolikus Lexikonnak, a 2001–2011 között megjelenő VI-XV. kötetébe 59 szócikket írtam. Valószínűleg ide kellene sorolnom a Csanálosról és Erdődről írt falumonográfiámat is. Úgy ítélem, mindkettővel elégedett lehetek. A kérdésben helytörténetként megnevezett terület gyakorlatilag sokirányú kutató és publikációs tevékenységre vonatkozhat. Elsősorban művelődéstörténetként közelíteném meg, ugyanis több könyvem és jónéhány tanulmányom sorolhatnám be ennek egyik ágazatába, az iskolatörténetbe. 1972–től foglalkoztam — Jakó Zsigmond professzor útmutatásával — művelődéstörténetünknek sürgető feladatával, középiskoláink történetének és társadalmi szerepének az addig ismert kerettörténetüket meghaladó bemutatásával. A Szatmárnémeti református kollégium és diákjai (1610–1852) című munkát 1983–ban adtam át a Kriterion Könyvkiadónak. A munka hamarosan abban a megtiszteltetésben részesült, hogy művelődéstörténetünk harminc tiltott kiadványa közé sorolták. Még 1989 előtt rátaláltam a Pázmány Péter alapította jezsuita gimnázium, valamint az ún. püspöki líceum gazdag levéltári anyagára is. Ennek feldolgozására, kiadására nyilvánvalóan nem is gondolhattam. Oktatási intézményeink történetének kutatása 1990 után új intézménnyel bővült, a Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítónőképző Intézettel. Mind a püspöki líceum (a középiskolát követő kétéves oktatási intézmény), mind a polgári iskolai tanítónőképző (ma tanítóképző főiskolának kellene nevezni) bölcsészeti és természettudományok tagozata (később kézimunka–mesternői, és testnevelési szakkal is bővült) Szatmárnémeti oktatástörténeti képét addig nem ismert távlatokban mutatta be. A helytörténet — oktatástörténet — intézménytörténet kereteibe sorolható maradandó eredmények közé sorolhatom a Szatmári diákok 1610–1852 című (Szeged, 1994) kötetet, amely tartalmazza a korabeli középiskoláinkban tanult diákok névsorát, adatait, a Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig című (Csíkszereda, 2004) kötetet. Igazán helytörténetnek a Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése épületei és műemlékei tükrében (Identitas, Szatmárnémeti, 2002) című munkát említem, amely azonban (rajtam kívül) népes munkatársi csoport — Bara Csaba, Bara István, Erdei Líviusz, Kiss Imola, Muhi Sándor, Tóth Géza — közreműködésével készült, minőségileg nagyon szép munka (Póti István kiadásában). A hiánypótláson kívül a könyv a művelődés munkatársai szükséges és lehetséges együttműködésének tanúsítója. Az egyháztörténetet kutató és író minősítést nyilvánvalóan 1992 után kaphattam, miután megjelent az Romániai Magyar Szó kis zsebkönyve, az Erdélyi Egyházaink Évszázadai. A zsebkönyv Szatmár Római Katolikus Püspökség című fejezetét én írtam. Egyszerű történet: Ft. Reizer Pál szatmári püspök megkért: két héten belül le kell adnia a pontosan húsz oldal terjedelműre megszabott kéziratot a püspöksége történetéről. Papjai közül akik megírhatnák visszautasítják, nem talál olyant, aki megírhatná. Kérése: mentsem meg. El kellett vállalnom. Következett a rohammunka: szempontok meghatározása, vázlat, források keresése, megszövegezés. S amint az történni szokott, folytatása következett. Ugyanő megkért: írjak egy rövid életrajzot Scheffler Jánosról, az 1952-ben börtönben meghalt szatmári püspökről, ugyanis el akarja indítani a boldoggá avatási eljárását, de ehhez szükséges emlékének, életrajzának felidézése. A mű megírásának feltételei most jobbak voltak: a kiadóval megegyeztek, 60 nap múlva átadja a nyomdakész kéziratot. Nem részletezem, hogy milyen írói munkakörülmény — iskolai és igazgatói munka mellett — forrásmunkák nélkül dolgozni. A munka — törvényszerűen apró–cseprő hibákkal, no meg téves adattal is — elkészült. És később újabb kéréseket, feladatokat hozott magával. Scheffler János egész életpályáját, személyiségét megismerve aztán úgy láttam, hogy érdemes őt a 21. századi – akármilyen felekezetű – ember elé idézni, hiszen világszemlélete, életmódja, munkastílusa bármelyik számára hasznosítható tanulságokat sugall. Ezért adtam a könyvnek a fő címül: Köztünk élet… A tavaly, hivatalos boldoggá avatására elkészült a Boldog Scheffler János.
— Sok nyelvészeti munkája van, amelyek közül néhányban már–már feledésbe merülő helyneveket tett maradandóvá, de az irodalomtörténeti és egyháztörténeti munkáiban is sok olyan téma van feldolgozva, ami könnyen a múlté lehetett volna. Az egyre jobban globalizálódó világban, amikor az anyanyelv kezd háttérbe szorulni, nem félő, hogy ezek a tudományos munkák a könyvtárak polcain rekednek?
— A különféle tudományos vagy művelődési szakterületekre vonatkozó munkáimban kétféle értéket kereshetek: adatokat, ismeretanyagot, esetenként valamilyen elméleti vagy módszertani kérdés fejtegetését. A 21. század világában minden nyomtatott munka kétféle módon élhet: könyvtárak polcain és/vagy digitalizáltan a világhálón. Több könyvemről tudom, hogy megtalálható a világhálón, a Kárpát-medence helynévanyagának digitalizált formában elhelyezése a világhálón folyamatban van (az én kétkötetes munkámé is). Vannak és lesznek, akik megkeresik és szívesen forgatják kezükben a papírra nyomtatott könyveket, de mind többen vannak, akik a számítógép adta lehetőséget, a világhálón való elérhetőséget választják.
Befejezésre váró feladatok
— Melyek azok a dolgok, kérdések, amelyek önt nyolcvan évesen is foglalkoztatják, mi az, amin most dolgozik, és milyen tervei vannak?
— Merészségnek tartanám, ha nyolcvan évesen, főként a tarsolyomban levő betegségekkel terveket szőnék. Szeretném teljesíteni azt, amit feladatul kapok, erőm és lehetőségeim mértékében igyekszem befejezni néhány be nem fejezett, félig kész (nyelvészeti művelődéstörténeti) téma kidolgozását.
Azt hiszem, meg kellene oldanom a Státus Kiadó által kiadott két könyvem bemutatóját is. A decemberben megjelent tanulmánykötet (Pillanatképek jövőbelátáshoz) célja ugyanis térségünket érintő múltbeli és jelenkori problémákat tárgyaló, de külföldön megjelent tanulmány elérhetőségének előmozdítása volt. A múlt héten megjelent Sakkfigurák pedig egy koncepciós kirakatper megtervezését, forgatókönyvét, kivitelezését mutatja be. Tanulságai — a konkrét szereplőktől elvonatkoztatva is — egy korszak ártatlan áldozataira emlékeztethetnek.
Elek György
Kiegészítés: Bura László könyvei /1990-től/
Bura László: Hűségesen, fáradhatatlanul : Scheffler János szatmári megyés püspök életútja. (Szatmárnémeti, 1992);
Bura László: Krisztussal élve a világ felé fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári irgalmas Nővérek 1842–1992. Satu Mare, 1992.
Bura László: A Szatmári Református kollégium és diákjai 1610 – 1852. Kolozsvár, 1994.
Bura László: Szatmári diákok 1610–1852. Szeged, 1994.
Bura László: Hám János öröksége. Szatmárnémeti. 1999.
Bura László: Iskolavárosunk Szatmárnémeti. Csíkszereda, 1999.
Bura László: Éltetőnk, mindennapi anyanyelvünk : nyelvművelő írások. Csíkszereda, 2002.
Bura László: A második évszázad. A szatmári róm. kat. egyházmegye kislexikona. 1904–2004. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003.
Bura László: Szatmári helynevek I. (Budapest, 2003);
Bura László: Könyvek és könyvtárak Szatmáron és Németiben a XVII. századtól a XIX. század közepéig. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004.
Bura László: Tövisháti helynevek. (Budapest, 2004).
Bura László: A szatmári Szent János-plébánia temploma 1906–2006. Verbum, Kolozsvár, 2006.
Hám János szatmári püspök 1827–1857. Szerk. Bura László, Ilyés Csaba. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2007.
Bura László: Vizsgáljuk meg ezek okát! Szatmári művelődés- és egyháztörténeti tanulmányok. Státus Kiadó, Csíkszereda, 2007.
Meszlényi Gyula szatmári püspök 1887–1905. Szerk. Bura László. Kiadja a Szatmári Római Katolikus Püspökség. Szatmárnémeti, 2008.
Bura László: Erdőd nyolc évszázada. Idea Stúdió, Szatmárnéme
2012. április 24.
Lemondásra szólítja fel Nagy Sándor esperest Tőkés László
Lemondásra szólította fel hétfőn Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke Nagy Sándor nagykárolyi esperest. Tőkés szerint Nagy Sándornak az egyházi élet tisztasága érdekében azonnali hatállyal távoznia kellene tisztségéből.
A püspök azzal érvel, hogy a Szekuritate Irattárait Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) Nagy Sándor kapcsán korábban azt állította: „Moldovan Ilie” néven a kommunista titkosszolgálatnak jelentett, amiért – Tőkés szerint – anyagi juttatásban is részesült. Habár a testület döntése szerint a jelenlegi esperes nem tekinthető a volt titkosszolgálat kollaboránsának, korábban az egyházkerület átvilágító bizottsága is elmarasztalta és nyilvános bűnvallásra szólította fel.
Hétfői közleményében Tőkés azt írja: „A kommunista, illetve a titkosszolgálati múlttal való szembenézés változatlan időszerűségének jegyében, továbbra is különösképpen súlyosnak ítélem Nagy Sándor alias „Moldovean Ilie” esetét, akiről mind A Szekuritate Irattárait Átvilágító Országos Tanács (CNSAS), mind az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) egyértelműen megállapította, hogy a hírhedt román titkosszolgálat titkos ügynöke volt, olyannyira, hogy piszkos szolgálataiért anyagi juttatásban is részesült. A reá vonatkozó EÁB-határozat egyben azt is kimondta, hogy nevezettet az Egyházkerületi Elnökség írásos intésben részesíti, továbbá az Egyházkerületi Közgyűlés előtt megtartott nyilvános bűnvallásra szólítja fel.”
A volt püspök megdöbbentőnek nevezi, hogy Nagy Sándor „besúgói múltjával két év után is rezzenetlen cinizmussal tölti be az esperesi széket”, e mellett pedig a Szatmár megyei tanácsban is az RMDSZ tagjaként tevékenykedik és az esperesi székből való lemondásra szólítja fel.
Tőkés László korábban EP-alelnökként is arra szólította fel Varga Attila és Seres Dénes RMDSZ-es képviselőket, valamint Nagy Sándort, a Szatmár megyei tanács tagját, hogy mondjanak le a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben betöltött tisztségeikről, mert beviszik a politikát az egyház életébe. Véleménye szerint mindhármukat illegitim módon választották egyházi és világi tisztségviselővé, mivel különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk. Varga Attila jelenleg főgondnokként, Seres Dénes pedig egyházmegyei jogtanácsosként tevékenykedik a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél.
Lemondásra szólította fel hétfőn Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke Nagy Sándor nagykárolyi esperest. Tőkés szerint Nagy Sándornak az egyházi élet tisztasága érdekében azonnali hatállyal távoznia kellene tisztségéből.
A püspök azzal érvel, hogy a Szekuritate Irattárait Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) Nagy Sándor kapcsán korábban azt állította: „Moldovan Ilie” néven a kommunista titkosszolgálatnak jelentett, amiért – Tőkés szerint – anyagi juttatásban is részesült. Habár a testület döntése szerint a jelenlegi esperes nem tekinthető a volt titkosszolgálat kollaboránsának, korábban az egyházkerület átvilágító bizottsága is elmarasztalta és nyilvános bűnvallásra szólította fel.
Hétfői közleményében Tőkés azt írja: „A kommunista, illetve a titkosszolgálati múlttal való szembenézés változatlan időszerűségének jegyében, továbbra is különösképpen súlyosnak ítélem Nagy Sándor alias „Moldovean Ilie” esetét, akiről mind A Szekuritate Irattárait Átvilágító Országos Tanács (CNSAS), mind az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) egyértelműen megállapította, hogy a hírhedt román titkosszolgálat titkos ügynöke volt, olyannyira, hogy piszkos szolgálataiért anyagi juttatásban is részesült. A reá vonatkozó EÁB-határozat egyben azt is kimondta, hogy nevezettet az Egyházkerületi Elnökség írásos intésben részesíti, továbbá az Egyházkerületi Közgyűlés előtt megtartott nyilvános bűnvallásra szólítja fel.”
A volt püspök megdöbbentőnek nevezi, hogy Nagy Sándor „besúgói múltjával két év után is rezzenetlen cinizmussal tölti be az esperesi széket”, e mellett pedig a Szatmár megyei tanácsban is az RMDSZ tagjaként tevékenykedik és az esperesi székből való lemondásra szólítja fel.
Tőkés László korábban EP-alelnökként is arra szólította fel Varga Attila és Seres Dénes RMDSZ-es képviselőket, valamint Nagy Sándort, a Szatmár megyei tanács tagját, hogy mondjanak le a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben betöltött tisztségeikről, mert beviszik a politikát az egyház életébe. Véleménye szerint mindhármukat illegitim módon választották egyházi és világi tisztségviselővé, mivel különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk. Varga Attila jelenleg főgondnokként, Seres Dénes pedig egyházmegyei jogtanácsosként tevékenykedik a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél.
2012. április 24.
Torockószentgyörgy is ünnepli névadójának napjait
Megoldódni látszanak a falu gondjai
Tartalmas és igényes porgrammal hívogatott az idei Szent György Napok: ami a 2007-es nagy összefogásból megmaradt, arra ezúttal is sokan voltak kíváncsiak Torockón, a testvértelepüléseken, Budapesten, közelben és távolban egyaránt. Idén is megtört tehát a csend a Székelykő és a szentgyörgyi vár között, ahol a természet sok szépsége sűrítetten van jelen. A program ökumenikus istentisztelettel kezdődött a dombon lévő, évszázados múltra visszatekintő római katolikus templomban. Hantz Lám Irén könyvének adatai szerint 1727-ben Thoroczkay György és felesége, Pekri Krisztina építtette, majd 1990 után Papp László enyedi plébános állíttatta helyre a hajlékot. Itt volt a nap szellemiségben legbensőségesebb része. A délutáni ünnepi műsor kínálatában voltak kiemelkedő és javuló minőségű programok. Itt-ott érezni lehetett a másfél hónap múlva következő helyhatósági választások kampányszelét.
Vallásuktól függetlenül zarándokoltak fel az ünneplők, vezetők és vendégek a dombon található, különleges szépségű templomba. Méltó kezdete volt ez a falunapoknak, amely szegényebb lett volna a közönségre itt váró gondolatiság nélkül. A ministráló fiatalok révén itt jelent meg az eredeti torockói népviselet. A szentmihályiak gyakorlott kórusának többször is felhangzó dalai felemelőbbé tették a hangulatot. A misére különleges vendégek is érkeztek. A helyi polgármester kíséretében megjelent Ştefan Bardan prefektus, Sorin Bumb, a Fehér Megyei Tanács alelnöke, Teus Prins református lelkipásztor pedig a hollandiai Aalsmeer településről érkezett, Lőrincz Konrád református lelkész vendégeként. Vitéz dr. Bartal Sándor, Lipótváros (Budapest belváros, V. kerület) önkormányzatának képviseletében régi barátként hozta üdvözletét a szentgyörgyieknek, és jelen volt Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke is. Házigazdaként Csibi Sándor sínfalvi plébános mindenkit szeretettel fogadott.
Szőcs Csaba kolozsi plébános celebrálta a misét, amelyben bőven helyet kapott a falu névadójának, Szent György lovagnak (Giorgio) kalandos élete. Történetét több legenda őrzi. Emléke azért tiszteletre méltó, mert a megtérés és a vértanúság példaképe: amíg mások palotákat építettek, ő végül mindenét, az életét is feláldozta az emberekért. Példája jó válasz mindazoknak, akik mindent csak megszerezni, megkaparintani akarnak, de nem tudnak szívből áldozni, adni valamit közösségüknek.
Lőrincz Konrád református lelkipásztor szerint sok helyről és sokfélék vagyunk, ezért feltevődik a kérdés: különbözőségünk ellenére lehetünk-e a lakói egy olyan lelki háznak, amely sokféle kőből épül fel? A választ maga a falunapok programja kínálta.
Változatos műsor a kultúrházban
Az évek során kialakult egyfajta műsor, amely minden alkalommal újdonságokkal bővül. Szőcs Ferenc polgármester köszöntötte a testvérgyülekezeteket, a vezetőket, valamint a meghívottakat, és bejelentette az örömhírt, amely szerint Kováts Krisztián elnök révén az RMDSZ Fehér megyei szervezetének támogatásával, kormányhatározat alapján a két falu számára 160 ezer lejt utaltak ki, amelyből többek között útjavításokat eszközölnek majd.
A szórakoztató programban elsőnek a torockói fúvós zenekar lépett fel Petruc Sándor karnagy vezetésével (aki megalakulásától kezdve igazgatja a zenekart), hagyományos, de ezúttal mégis üdébbnek ható műsorával, amelyből nem hiányzott a két himnusz sem. Akik meghallgatták a Szabó Zsombor karnagy vezényelte szentmihályi vegyeskart, színvonalas produkciónak lehettek tanúi. Az üllési testvértelepülés táncosainak fellépése is megérdemelt sikert aratott. A torockói iskolások citerazenekarát a polgármesteri hivatal hét citera megvásárlásával támogatta. Szabó Zsombor zenetanár szerint külön öröm, hogy most először használnak egy ősi magyar zeneszerszámot a torockói iskolások. A szentgyörgyi lányok (IV–VI. oszt.) modern táncot mutattak be. Felszabadult, mosolygós előadásuk sokaknak tetszett. Kiemelkedő produkciója volt a délutáni műsornak az óvodás és kisiskolás szentgyörgyi tanulók jelenete, Ludas Matyi, avagy a libák gágogása címmel, amelyet a közönség élénk tapssal jutalmazott. Dicséret illeti az őket felkészítő óvónőt és a tanítónőt, Szabó Emőkét és Varga Melindát. A szentgyörgyi gyerekek rövid idő alatt szereplőből figyelmes nézővé váltak, hiszen a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház látogatott el a Szent György Napokra, és nagy sikerrel adta elő Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét. Simon Csilla szentgyörgyi származású marosvásárhelyi diáklány pedig évről évre egyre csiszoltabban mutatja be meglepő hajlékonyságot mutató, modern, akrobatikus táncait.
Este a helyi nőszövetség nyolc tagja a virágvasárnapon már bemutatott színdarabot (Autó hozományba) adta elő. Egyszerű, hétköznapi falusi történetről van szó, és a közönség időnként megfeledkezett arról, hogy amatőr színészek játszanak. A férfi szerepeket is mind a rátermett szentgyörgyi lányok és fiatal vagy idősebb asszonyok (Imre Elvira, Mihácsa Csilla, Géczi Izabella, Csúcsi Annuska, Pozsgi Ibolya Ilona, Gergely Enikő, Bara Xénia, Oancea Éva) alakították. Nagy munka eredménye volt a bemutatkozás, de megérte, mert méltó siker koronázta.
A műsorral párhuzamosan a Rudnyánszky-kúria udvarán jó szakácsok által készített falunapi pörköltet kóstolgathattak a résztvevők. Közben Veres Rudolf szervezésében focimérkőzés zajlott a helyi csapat és az üllésiek között a szépen elrendezett pályán. A fiatalabb korosztályú szentgyörgyi csapat megéredemelten nyert. Este rövid, de látványos tűzijáték következett, amelyet a Székelykő Kúria területéről lőttek fel, majd falunapi bál kezdődött, ahol az üllésiek húzták a talpalávalót.
Polgármesteri jövőkép
Az ízletes pörkölt és italok mellett alkalom kínálkozott egy olyan beszélgetésre a falu vezetőjével, amely már rég váratott magára. Szőcs Ferenc polgármester meggyőzően válaszolt a felvetésekre. Úgy szólítottam meg, mint olyan jelöltet, aki nagy eséllyel pályázhat a polgármesteri székre a következő ciklusban is. Élvezi az RMDSZ támogatását, amit a falunapokon két alkalommal is (a délutáni műsoron és az unitárius templomban) megerősített Bartal Sándor, az V. kerület küldötte, aki szintén pártfogásáról biztosította ezt a jelöltséget. Úgy tűnik, hogy ellenfelek is akadnak majd, mert a PD-L és az USL is indít jelöltet Torockón. Az új magyar pártok eddig itt nem jelentkeztek.
A polgármester vázolta a pillanatnyi eredményeket, pl. jártak a tejfeldolgozó üzemben, és megtalálták a megoldást a vízszennyezésre: gát megépítésével és szűrők alkalmazásával. A hét tonnánál nagyobb rönkszállító teherautók egy-két év alatt komolyan károsíthatják az utat, de ígéret van arra, hogy Muzsnán felmérik majd őket, és így elkerülhető lesz a baj. Az út teljes befejezésére a megyei tanácstól kaptak szóbeli ígéretet (pl. árkok, a Kőköz levédése, parkolók létesítése). A szentgyörgyi vízellátásban komoly problémák vannak, miközben néhány éve, egy 2006-os pályázatnak köszönhetően teljesen kész, új hálózat várja az üzembe helyezést. A hosszas várakozást persze találgatások kísérik, a válasz szerint a bekapcsolás hamarosan megtörténik, meg kell várni azonban annak a megyei vállalkozásnak a beindulását, amely vállalja az új hálózat kezelését. Legkésőbb ebben az évben erre is sor kerül. A kapott 160 ezer lejt többek között a torockói iskola külső habitusának rendbetételére, a szentgyörgyi iskola fásszínének felépítésére, a focipálya nézőterének építésére, a torockói park bekerítésére használják majd fel. A polgármester elégedett az eddigi csapattal, amely segítette munkáját. A torockói választók nincsenek könnyű helyzetben, de talán Bethlen Gábor mondása most is segíthet: „meg kell tenni, amit lehet.” Fontos, hogy a szavazáson nyilvánítsák ki véleményüket, majd a megfelelő fórumokon rendszeresen kérjék számon az ígéreteket.
Vasárnapi búcsú a falunapoktól
Római katolikus templomban kezdődött, unitárius hajlékban végződött a falunapi program. Mátéfi Tímea unitárius lelkész tartotta az istentisztelet, kifejtve: tartalmas, értékközvetítő és hagyománytisztelő napokat hagyhattak maguk után a résztvevők. Az ige arra int: „egymás terhét hordozzátok”, ennek kapcsán a lelkész figyelmeztetett, hogy ne feledkezzünk meg a közösség által nyújtott lehetőségekről és szépségekről.
A dínomdánom még folytatódott egy darabig, hiszen sült a tordai pecsenye, és még vasárnap este is vidám muzsikaszó hallatszott a Rudnyánszky-kúria felől, lassan azonban minden elcsendesedett a faluban.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
Megoldódni látszanak a falu gondjai
Tartalmas és igényes porgrammal hívogatott az idei Szent György Napok: ami a 2007-es nagy összefogásból megmaradt, arra ezúttal is sokan voltak kíváncsiak Torockón, a testvértelepüléseken, Budapesten, közelben és távolban egyaránt. Idén is megtört tehát a csend a Székelykő és a szentgyörgyi vár között, ahol a természet sok szépsége sűrítetten van jelen. A program ökumenikus istentisztelettel kezdődött a dombon lévő, évszázados múltra visszatekintő római katolikus templomban. Hantz Lám Irén könyvének adatai szerint 1727-ben Thoroczkay György és felesége, Pekri Krisztina építtette, majd 1990 után Papp László enyedi plébános állíttatta helyre a hajlékot. Itt volt a nap szellemiségben legbensőségesebb része. A délutáni ünnepi műsor kínálatában voltak kiemelkedő és javuló minőségű programok. Itt-ott érezni lehetett a másfél hónap múlva következő helyhatósági választások kampányszelét.
Vallásuktól függetlenül zarándokoltak fel az ünneplők, vezetők és vendégek a dombon található, különleges szépségű templomba. Méltó kezdete volt ez a falunapoknak, amely szegényebb lett volna a közönségre itt váró gondolatiság nélkül. A ministráló fiatalok révén itt jelent meg az eredeti torockói népviselet. A szentmihályiak gyakorlott kórusának többször is felhangzó dalai felemelőbbé tették a hangulatot. A misére különleges vendégek is érkeztek. A helyi polgármester kíséretében megjelent Ştefan Bardan prefektus, Sorin Bumb, a Fehér Megyei Tanács alelnöke, Teus Prins református lelkipásztor pedig a hollandiai Aalsmeer településről érkezett, Lőrincz Konrád református lelkész vendégeként. Vitéz dr. Bartal Sándor, Lipótváros (Budapest belváros, V. kerület) önkormányzatának képviseletében régi barátként hozta üdvözletét a szentgyörgyieknek, és jelen volt Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke is. Házigazdaként Csibi Sándor sínfalvi plébános mindenkit szeretettel fogadott.
Szőcs Csaba kolozsi plébános celebrálta a misét, amelyben bőven helyet kapott a falu névadójának, Szent György lovagnak (Giorgio) kalandos élete. Történetét több legenda őrzi. Emléke azért tiszteletre méltó, mert a megtérés és a vértanúság példaképe: amíg mások palotákat építettek, ő végül mindenét, az életét is feláldozta az emberekért. Példája jó válasz mindazoknak, akik mindent csak megszerezni, megkaparintani akarnak, de nem tudnak szívből áldozni, adni valamit közösségüknek.
Lőrincz Konrád református lelkipásztor szerint sok helyről és sokfélék vagyunk, ezért feltevődik a kérdés: különbözőségünk ellenére lehetünk-e a lakói egy olyan lelki háznak, amely sokféle kőből épül fel? A választ maga a falunapok programja kínálta.
Változatos műsor a kultúrházban
Az évek során kialakult egyfajta műsor, amely minden alkalommal újdonságokkal bővül. Szőcs Ferenc polgármester köszöntötte a testvérgyülekezeteket, a vezetőket, valamint a meghívottakat, és bejelentette az örömhírt, amely szerint Kováts Krisztián elnök révén az RMDSZ Fehér megyei szervezetének támogatásával, kormányhatározat alapján a két falu számára 160 ezer lejt utaltak ki, amelyből többek között útjavításokat eszközölnek majd.
A szórakoztató programban elsőnek a torockói fúvós zenekar lépett fel Petruc Sándor karnagy vezetésével (aki megalakulásától kezdve igazgatja a zenekart), hagyományos, de ezúttal mégis üdébbnek ható műsorával, amelyből nem hiányzott a két himnusz sem. Akik meghallgatták a Szabó Zsombor karnagy vezényelte szentmihályi vegyeskart, színvonalas produkciónak lehettek tanúi. Az üllési testvértelepülés táncosainak fellépése is megérdemelt sikert aratott. A torockói iskolások citerazenekarát a polgármesteri hivatal hét citera megvásárlásával támogatta. Szabó Zsombor zenetanár szerint külön öröm, hogy most először használnak egy ősi magyar zeneszerszámot a torockói iskolások. A szentgyörgyi lányok (IV–VI. oszt.) modern táncot mutattak be. Felszabadult, mosolygós előadásuk sokaknak tetszett. Kiemelkedő produkciója volt a délutáni műsornak az óvodás és kisiskolás szentgyörgyi tanulók jelenete, Ludas Matyi, avagy a libák gágogása címmel, amelyet a közönség élénk tapssal jutalmazott. Dicséret illeti az őket felkészítő óvónőt és a tanítónőt, Szabó Emőkét és Varga Melindát. A szentgyörgyi gyerekek rövid idő alatt szereplőből figyelmes nézővé váltak, hiszen a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház látogatott el a Szent György Napokra, és nagy sikerrel adta elő Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét. Simon Csilla szentgyörgyi származású marosvásárhelyi diáklány pedig évről évre egyre csiszoltabban mutatja be meglepő hajlékonyságot mutató, modern, akrobatikus táncait.
Este a helyi nőszövetség nyolc tagja a virágvasárnapon már bemutatott színdarabot (Autó hozományba) adta elő. Egyszerű, hétköznapi falusi történetről van szó, és a közönség időnként megfeledkezett arról, hogy amatőr színészek játszanak. A férfi szerepeket is mind a rátermett szentgyörgyi lányok és fiatal vagy idősebb asszonyok (Imre Elvira, Mihácsa Csilla, Géczi Izabella, Csúcsi Annuska, Pozsgi Ibolya Ilona, Gergely Enikő, Bara Xénia, Oancea Éva) alakították. Nagy munka eredménye volt a bemutatkozás, de megérte, mert méltó siker koronázta.
A műsorral párhuzamosan a Rudnyánszky-kúria udvarán jó szakácsok által készített falunapi pörköltet kóstolgathattak a résztvevők. Közben Veres Rudolf szervezésében focimérkőzés zajlott a helyi csapat és az üllésiek között a szépen elrendezett pályán. A fiatalabb korosztályú szentgyörgyi csapat megéredemelten nyert. Este rövid, de látványos tűzijáték következett, amelyet a Székelykő Kúria területéről lőttek fel, majd falunapi bál kezdődött, ahol az üllésiek húzták a talpalávalót.
Polgármesteri jövőkép
Az ízletes pörkölt és italok mellett alkalom kínálkozott egy olyan beszélgetésre a falu vezetőjével, amely már rég váratott magára. Szőcs Ferenc polgármester meggyőzően válaszolt a felvetésekre. Úgy szólítottam meg, mint olyan jelöltet, aki nagy eséllyel pályázhat a polgármesteri székre a következő ciklusban is. Élvezi az RMDSZ támogatását, amit a falunapokon két alkalommal is (a délutáni műsoron és az unitárius templomban) megerősített Bartal Sándor, az V. kerület küldötte, aki szintén pártfogásáról biztosította ezt a jelöltséget. Úgy tűnik, hogy ellenfelek is akadnak majd, mert a PD-L és az USL is indít jelöltet Torockón. Az új magyar pártok eddig itt nem jelentkeztek.
A polgármester vázolta a pillanatnyi eredményeket, pl. jártak a tejfeldolgozó üzemben, és megtalálták a megoldást a vízszennyezésre: gát megépítésével és szűrők alkalmazásával. A hét tonnánál nagyobb rönkszállító teherautók egy-két év alatt komolyan károsíthatják az utat, de ígéret van arra, hogy Muzsnán felmérik majd őket, és így elkerülhető lesz a baj. Az út teljes befejezésére a megyei tanácstól kaptak szóbeli ígéretet (pl. árkok, a Kőköz levédése, parkolók létesítése). A szentgyörgyi vízellátásban komoly problémák vannak, miközben néhány éve, egy 2006-os pályázatnak köszönhetően teljesen kész, új hálózat várja az üzembe helyezést. A hosszas várakozást persze találgatások kísérik, a válasz szerint a bekapcsolás hamarosan megtörténik, meg kell várni azonban annak a megyei vállalkozásnak a beindulását, amely vállalja az új hálózat kezelését. Legkésőbb ebben az évben erre is sor kerül. A kapott 160 ezer lejt többek között a torockói iskola külső habitusának rendbetételére, a szentgyörgyi iskola fásszínének felépítésére, a focipálya nézőterének építésére, a torockói park bekerítésére használják majd fel. A polgármester elégedett az eddigi csapattal, amely segítette munkáját. A torockói választók nincsenek könnyű helyzetben, de talán Bethlen Gábor mondása most is segíthet: „meg kell tenni, amit lehet.” Fontos, hogy a szavazáson nyilvánítsák ki véleményüket, majd a megfelelő fórumokon rendszeresen kérjék számon az ígéreteket.
Vasárnapi búcsú a falunapoktól
Római katolikus templomban kezdődött, unitárius hajlékban végződött a falunapi program. Mátéfi Tímea unitárius lelkész tartotta az istentisztelet, kifejtve: tartalmas, értékközvetítő és hagyománytisztelő napokat hagyhattak maguk után a résztvevők. Az ige arra int: „egymás terhét hordozzátok”, ennek kapcsán a lelkész figyelmeztetett, hogy ne feledkezzünk meg a közösség által nyújtott lehetőségekről és szépségekről.
A dínomdánom még folytatódott egy darabig, hiszen sült a tordai pecsenye, és még vasárnap este is vidám muzsikaszó hallatszott a Rudnyánszky-kúria felől, lassan azonban minden elcsendesedett a faluban.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 24.
„Idehaza vagyunk elveszett városunkban”
A rusnya valcer címmel készülőben van Zudor János legújabb könyve. A nagyváradi költő legújabb verseiből Selyem Zsuzsa kolozsvári írónő, egyetemi tanár válogatott ki egy kötetre valót. A kiadáshoz a Posticum Egyesület támogatókat keres.
„Nagyvárad hajdani sokat emlegetett irodalmi pezsgése ma már szinte teljesen a múlté. Hogy kinek a hibája? Hát nem a Jánosé, az biztos. Ő az a rohanó szakállas alak, akivel összefuthatsz Nagyvárad sétálóutcáján, kér tőled egy cigarettát, elveszi tőled a dobozt, és ír rá neked hálából egy verset.
Ő az a szakadtan is sármos, öregen is fiatalos törzsvendég a kocsmában, aki legújabb, vagy legutóbb magánál felejtett kötetét próbálja rád sózni egy sörért, és ennyivel nem is szabadulsz, mert még a nevedre vagy kedvesed nevére költött ajándék verset is kapsz tőle. És ő az a bolondos ember, aki a koszos poros busz egyik végében ülve „hátra-beszélget” a busz másik végébe egy fiatal lányhoz, tárgyalva családi, szakmai, politikai és filozófiai témákat. Ez csak próbálkozás volt a jellemzésre. Mert Jánost személyesen kell ismerni. Vagy ha ez nem jön össze, akkor legalább a verseit kell olvasni.” (Barabás-Vanyovszki Mária)
Én egy nagy dögfehér halott vagyok. / Kísértet ingben járok, / bocsánatot kérek mindenkitől, / mint egy született vesztes! / Egy csókot adok mindenkinek, aki / meztelen. Én vagyok az örök búbánat. (Zudor János: Én)
Kísérlet egy életrajzra
Zudor János 1954-ben született Nagyváradon. 1983-ban végezte el a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-francia szakát. 1987-ig tanárként dolgozott, de volt a nagyváradi vegyi üzem, a Sinteza alkalmazottja is, aztán pedig újságíróként tevékenykedett. 1993 óta betegnyugdíjas. A Posticum egykori projektvezetője és recepciósa, Barabás-Vanyovszki Mária – kicsit talán múzsaként, de mindenképp figyelve és értve a költő szavait – rábírta, hogy János rendszeresen egy öreg írógépbe üsse be verseit. Ezek „őrzési jogáért” a Posticum minden alkalommal fizetett a költőnek. Így neki cigarettára (vagy talán ennivalóra is) jutott, az utókornak pedig a 2010-ben megjelent Jónás és a mérték. A Posticum Szent Erzsébet kápolnájának hívei a perselypénzzel egy éven keresztül folyamatosan támogatták a költőt.
János csak az őt értőkkel ért szót, a többiek számára nyárspolgárok, összeesküvők vagy csak az útjába kerülő akadályok. Kezelésre szorult, de nem mindenki kezéből fogadta el a pirulákat. Édesanyja halála után aztán minden még rosszabb lett. Lakását elcsalták tőle, a városban csatangoló költőt autó üti el, nemsokára bátyja is meghal, őt beutalják a diófási, és később a tölgyesi elmegyógyintézetbe.
Innen hozza Rencsik Imre vissza Váradra, és a Posticum egyik helységében szobát alakít ki számára. Verseit begépeli és mindenki számára hozzáférhetővé teszi a zudorversei.blogspot.com oldalon, a Posticum konyhájában együtt ebédel vele, és ezen felül kiadót keres a költő válogatott versei számára.
A rusnya valcert Selyem Zsuzsa kolozsvári egyetemi tanár válogatta össze és írt utószót hozzá. A könyv a magyarországi Új Forrás kiadónál jelenne meg, ha a nyomtatáshoz szükséges pénz összejönne hozzá. Ehhez kérjük az irodalombarátok támogatását a Posticum számlaszámra (Asoc. Posticum Mov. Iuv. Christ., Banca Transilvania, Oradea, Ag. Cantemir: RON – RO67 BTRL 0050 1205 7810 80XX, EUR – RO16 BTRL 0050 4205 7810 80XX, SWIFT: BTRL RO22 BHA. A kötet a június 2. és 6. között megrendezendő 83. Ünnepi Könyvhétre jelenne meg. erdon.ro
A rusnya valcer címmel készülőben van Zudor János legújabb könyve. A nagyváradi költő legújabb verseiből Selyem Zsuzsa kolozsvári írónő, egyetemi tanár válogatott ki egy kötetre valót. A kiadáshoz a Posticum Egyesület támogatókat keres.
„Nagyvárad hajdani sokat emlegetett irodalmi pezsgése ma már szinte teljesen a múlté. Hogy kinek a hibája? Hát nem a Jánosé, az biztos. Ő az a rohanó szakállas alak, akivel összefuthatsz Nagyvárad sétálóutcáján, kér tőled egy cigarettát, elveszi tőled a dobozt, és ír rá neked hálából egy verset.
Ő az a szakadtan is sármos, öregen is fiatalos törzsvendég a kocsmában, aki legújabb, vagy legutóbb magánál felejtett kötetét próbálja rád sózni egy sörért, és ennyivel nem is szabadulsz, mert még a nevedre vagy kedvesed nevére költött ajándék verset is kapsz tőle. És ő az a bolondos ember, aki a koszos poros busz egyik végében ülve „hátra-beszélget” a busz másik végébe egy fiatal lányhoz, tárgyalva családi, szakmai, politikai és filozófiai témákat. Ez csak próbálkozás volt a jellemzésre. Mert Jánost személyesen kell ismerni. Vagy ha ez nem jön össze, akkor legalább a verseit kell olvasni.” (Barabás-Vanyovszki Mária)
Én egy nagy dögfehér halott vagyok. / Kísértet ingben járok, / bocsánatot kérek mindenkitől, / mint egy született vesztes! / Egy csókot adok mindenkinek, aki / meztelen. Én vagyok az örök búbánat. (Zudor János: Én)
Kísérlet egy életrajzra
Zudor János 1954-ben született Nagyváradon. 1983-ban végezte el a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-francia szakát. 1987-ig tanárként dolgozott, de volt a nagyváradi vegyi üzem, a Sinteza alkalmazottja is, aztán pedig újságíróként tevékenykedett. 1993 óta betegnyugdíjas. A Posticum egykori projektvezetője és recepciósa, Barabás-Vanyovszki Mária – kicsit talán múzsaként, de mindenképp figyelve és értve a költő szavait – rábírta, hogy János rendszeresen egy öreg írógépbe üsse be verseit. Ezek „őrzési jogáért” a Posticum minden alkalommal fizetett a költőnek. Így neki cigarettára (vagy talán ennivalóra is) jutott, az utókornak pedig a 2010-ben megjelent Jónás és a mérték. A Posticum Szent Erzsébet kápolnájának hívei a perselypénzzel egy éven keresztül folyamatosan támogatták a költőt.
János csak az őt értőkkel ért szót, a többiek számára nyárspolgárok, összeesküvők vagy csak az útjába kerülő akadályok. Kezelésre szorult, de nem mindenki kezéből fogadta el a pirulákat. Édesanyja halála után aztán minden még rosszabb lett. Lakását elcsalták tőle, a városban csatangoló költőt autó üti el, nemsokára bátyja is meghal, őt beutalják a diófási, és később a tölgyesi elmegyógyintézetbe.
Innen hozza Rencsik Imre vissza Váradra, és a Posticum egyik helységében szobát alakít ki számára. Verseit begépeli és mindenki számára hozzáférhetővé teszi a zudorversei.blogspot.com oldalon, a Posticum konyhájában együtt ebédel vele, és ezen felül kiadót keres a költő válogatott versei számára.
A rusnya valcert Selyem Zsuzsa kolozsvári egyetemi tanár válogatta össze és írt utószót hozzá. A könyv a magyarországi Új Forrás kiadónál jelenne meg, ha a nyomtatáshoz szükséges pénz összejönne hozzá. Ehhez kérjük az irodalombarátok támogatását a Posticum számlaszámra (Asoc. Posticum Mov. Iuv. Christ., Banca Transilvania, Oradea, Ag. Cantemir: RON – RO67 BTRL 0050 1205 7810 80XX, EUR – RO16 BTRL 0050 4205 7810 80XX, SWIFT: BTRL RO22 BHA. A kötet a június 2. és 6. között megrendezendő 83. Ünnepi Könyvhétre jelenne meg. erdon.ro