Elméletileg lehetséges a román költségvetési támogatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphat romániai költségvetési támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de az illetékes szaktanács magyar tagja szerint erre alig van esély.
Romániában polémiát váltott ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem lehetséges – román – állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást az oktatási intézménynek.
Dávid László, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, indokoltnak tartja az egyetem román állami finanszírozását, hiszen az egyetem a román államtól vállalt át kötelezettségeket, mint például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek az állami költségvetésből kapjanak támogatást. Szerinte “aki ezt kéri, az vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni”, hogy “áldozatként állítsa be” egy ügy érintettjét.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, az egyetemek háromszintű finanszírozásával párhuzamosan az állam kutatási programokra is ad pénzt, és erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. “Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná.” Gáspárik elmondta, hogy a jelenlegi oktatáspolitika szerint Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek összevonásával próbálja csökkenteni a számot és költségeit. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A 2011-ben elfogadott román oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: “a román állam támogathatja a magán felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: “támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi román oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román-magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a romániai Tariceanu-kormány és a magyarországi Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai Razvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere.
erdon.ro

Átpolitizált nemzeti ünnep Nagyváradon
Külön ünnepli március 15-ét Nagyváradon az RMDSZ és az EMNP. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, illetve partiumi elöljárói keddi sajtótájékoztatójukon cáfolták Kiss Sándornak, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnökének a helyi sajtóban tett nyilatkozatát: a politikus a Bihari Naplónak azt mondta, az EMNP-sek azzal a konkrét kéréssel keresték meg őt nemrégiben, hogy a nemzeti ünnepet külön-külön szervezze meg a két párt. Csomortányi István, az EMNP partiumi szervezési igazgatója, illetve Zatykó Gyula régióelnök ezzel szemben határozottan állítja: az elnök nem mond igazat, hiszen ők többször is azzal a kifejezett kéréssel fordultak hozzá, hogy március idusát idén közösen ünnepelhessék.
Csomortányi és Zatykó Gyula, valamint Kristófi Kristóf István, az EMNP nagyváradi városi szervezetének elnöke erről keddi sajtótájékoztatójukon beszéltek.
Csomortányi felidézte: a március 15-e körüli nézeteltérések nem új keletűek Nagyváradon. Tavaly a PNL-RMDSZ koalícióban vezetett városi elöljáróság azért nem engedte az EMNT-nek, hogy az 1848-as szabadságharc nagyváradi hősének, Szacsvay Imrének a szobránál ülje meg az ünnepet, mert állítólag az RMDSZ jóval hamarabb lefoglalta azt a helyszínt a saját rendezvénye számára.
Csomortányi István elmesélte: ekkor azzal próbálkozott, hogy már az idei nemzeti ünnepre engedélyt kérjen a helyszín használatára, azonban egy frissen életbe léptetett polgármesteri rendelet a terv útjába állt – az ugyanis kimondta, hogy rendezvényre teret foglalni csakis folyó évben lehet. A szervezési igazgató idén semmit nem bízott a véletlenre: az esztendő első munkanapján, január 3-án reggel már jelentkezett a váradi városházán, hogy március 15-ére, illetve október 6-ára helyet és időpontot engedélyeztessen az EMNP-nek – elmondása szerint eleve azzal a gondolattal, hogy a megemlékezést az RMDSZ-szel közösen tartsák majd meg.
Érdekes módon azonban hiába sikerült a kérvényt 2-es iktatószámmal regisztráltatni az önkormányzatnál – a váradi városházán napi több száz dokumentumot iktatnak –, az engedélyt mégsem kapták meg, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ a 84-es számú kérvény alapján már lefoglalta az összes szóba jöhető helyszínt déli 12-től este nyolcig.
Az EMNP-sek elmondása szerint ezután személyesen keresték meg az RMDSZ-t, és Kiss Sándor megyei elnökkel kétszer, illetve Szabó Ödön ügyvezető elnökkel egy alkalommal találkoztak.
Csomortányi István azt mondja, arra a felvetésre, hogy legalább az egyik helyszínen szervezzenek közös megemlékezést, Kiss Sándor válasza ez volt: „Bolondok vagytok? Választási évben együtt ünnepelni?”
Szabó Ödön végül arra szólította fel őket, hogy írásbeli kérvényben igényeljenek egy-egy másfél-két órás intervallumot az általuk kívánt helyszíneken, amit meg is tettek, így végül az önkormányzat engedélyét is megkapták arra, hogy Petőfi Sándor szobránál, illetve Nagysándor József emléktáblájánál eltöltsenek egy kis időt az ünnepen.
Hasonló helyzet állt elő egyébként Zilahon is, ahol Zatykó Gyula elmondása szerint szintén a közös ünneplésre való felkéréssel kereste meg az RMDSZ-t az ottani EMNP, ám ott jókora késéssel, időhiányra hivatkozva visszautasították a kérést.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

EMNP: Gáspárik ne azt magyarázza, „mit miért nem lehet”
Nem ismeri a törvényt Gáspárik Attila, a Felsőoktatás Finanszírozását Megállapító Bizottság (CNFIS) RMDSZ által delegált tagja – állítja az EMNP. A párt szerint Gáspárik korábbi kijelentéseivel ellentétben igenis van törvényes lehetőség arra, hogy magánegyetemek állami támogatást kapjanak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kedden kiadott közleménye azt kifogásolja, hogy Gáspárik Attila, a CNFIS tagja korábban leszögezte: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy állami költségvetésből magánegyetemek támogatást kapjanak.
A közlemény a 2011/1-es oktatási törvényt idézi, amely szerint „az állam támogathatja az akkreditált magán-felsőoktatást” (222. cikk, 7. bekezdés), továbbá „a kiegészítő támogatást a Nevelési, Kutatási, Ifjúsági és Sport Minisztérium úgy az állami egyetemek, mint a magánegyetemek részére, az intézmények és a tanulmányi programok színvonalának javítása érdekében, közalapokból ítéli oda” (223. cikk, 3. bekezdés).
Gáspáriknak nem az lenne a dolga, hogy „megmagyarázza, mit miért nem lehet”, hanem hogy tudatosítsa mind a döntéshozókban, mind a román társadalomban a két akkreditált magyar magánegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem közösségi jellegét – áll a közleményben.
„Gáspárik részéről a tudást magabiztos fellépéssel pótoló megnyilatkozásnak azonban van pozitívuma is: egészséges vitát gerjesztett az érintett akadémiai körökben, és talán elgondolkoztatta a parlamenti és kormányzati képviselet monopóliumával bíró RMDSZ-döntéshozókat is arról, hogy kommunikációs trükkökkel ideig-óráig meg lehet téveszteni a közösséget – ahogyan az történt egykor a Petőfi-Schiller Egyetem szemfényvesztő tervével, – de előbb-utóbb eljön az igazság pillanata. Csak remélhetjük, hogy a 2005-ös román-magyar együttes kormányülés szándéknyilatkozata nem ilyen figyelemelterelő kommunikációs füstbomba volt” – olvasható a párt közleményében.
„Az EMNP tagjai és támogatói visszakozó magyarázatok helyett továbbra is azt várják az illetékes kormányzati tisztségviselőktől, hogy a magyar állami gyakorlathoz hasonlóan, dolgozzák ki közösségi egyetemeink, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem költségvetési támogatásának módozatait” – szögezi le a közlemény.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Kovács Péter és Markó Attila azonnali lemondását követeli az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) követeli Kovács Péter és Markó Attila lemondását vagy összes tisztségükből való felfüggesztését amiatt, hogy az RMDSZ-főtitkár és az államtitkár a bukaresti lövöldözéssel kapcsolatos sértő megjegyzéseket tettek a Facebook-on.
Az EMNP szerdai közleménye szerint a párt tagjai és támogatói megdöbbenéssel értesültek „a romániai és a nemzetközi közvéleményt egyaránt megrázó” bukaresti eseményekről, amelyek során egy ámokfutó két személyt megölt, hat embert pedig megsebesített fegyverével.
Mint írják, felháborodással olvasták, hogy Kovács Péter RMDSZ-főtitkár és kampányfőnök, valamint Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát vezető államtitkár „ízléstelen” megjegyzéseket tettek a lövöldözés kapcsán a Facebook-on, nyilvános bejegyzésben.
„Úgy tűnik, az érzéketlenségéről és hatalmi arroganciájáról többszörösen elhíresült pártfőtitkár ezúttal a józan ítélőképességét és erkölcsi érzékét is teljesen elveszítette, Markó államtitkárral egyetemben. Ízléstelen megnyilatkozásukkal nevezett személyek a tragikus körülmények között meggyilkolt áldozatok emlékét sértették meg, továbbá hozzátartozóik érzelmeibe és emberi méltóságába nyilvánosan gázoltak bele, méltatlannak bizonyulva bármilyen közéleti tisztség viselésére” – olvasható az EMNP közleményében.
Ezért a párt „a leghatározottabban követeli Kovács Péter és Markó Attila azonnali lemondását vagy – ennek hiányában – összes meglévő politikai és közéleti tisztségükből való haladéktalan felfüggesztését”, mivel elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartja, hogy „ilyen, az alapvető emberi jóérzéssel szöges ellentétben levő megnyilatkozások bárki részéről is teret kapjanak, különösen olyan közéleti-politikai személyiségek részéről, akik állításuk szerint »a közösség javát szolgálják«”
Krónika (Kolozsvár)

Oklevél a magyar állampolgárság tízezredik kolozsvári igénylőjének
Az EMNT irodájához naponta több tucatnyian fordulnak segítségért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kolozsvári irodájában tegnap állították össze a könnyített magyar állampolgárságot igénylő tízezredik személy iratcsomóját. Schifbeck Sára Éva 1928-ban született Kolozsváron, és vallomása szerint nem csak azért igényelte a magyar állampolgárságot, mivel már volt magyar állampolgár, hanem azért, mert a szülei magyarnak nevelték. Schifbeck asszony oklevelet és virágot vehetett át az EMNT-irodában Szász Pétertől, a Demokrácia Központ igazgatójától és az EMNT Kolozs megyei szervezetének alelnökétől, aki lapunknak elmondta: naponta átlag 80 ember látogat el hozzájuk, és 30 személynek állítják össze az iratcsomóját. A megbeszélt napon az igénylőnek segítenek kitölteni az állampolgársághoz szükséges nyomtatványokat, és foglalkoznak a lefordítandó iratokkal is. Megtudtuk: idén sem csökkent a magyar állampolgárságot igénylő személyek száma.
– Több mint egy év telt el azóta, hogy az anyaország határain túl rekedt magyarok kérvényezhetik a magyar állampolgárságot. Erdélyben mostanáig hányan éltek ezzel a lehetőséggel? – kérdeztük Szász Pétert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének alelnökét és a Demokrácia Központ igazgatóját.
– Legegyszerűbb, ha egy naptári év adatairól beszélek, hiszen mögöttünk van egy teljes év, amelyben a magyarság határok felett átívelő nemzetegyesítése szempontjából sikertörténetként könyvelhetjük el a honosítást. 2011 az első olyan év, amikor igényelni lehetett szerte a világban a honosítást, illetve a visszahonosítást. Szervezetünknek is egyik fő tevékenysége a honosítást igénylők segítése volt. A kérelmezők bizalommal fordultak hozzánk, és elégedetten távoztak. Az érdeklődés továbbra is töretlenül nagy, irodáinkat nagyon sokan felkeresik. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Erdély-szerte működő 26 irodájában egy év alatt 151 213 személyt tájékoztattunk a honosítási eljárásról, ugyanakkor 74 815 személyt irányítottunk összeállított iratcsomóval a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok felé. Az EMNT kolozsvári irodájának munkatársai méltányos részét végezték el ennek a munkának 2011-ben, a 8542 itt honosított személy az erdélyi irodáinkat felkereső személyek 11,42 százalékát teszi ki.
– 2004. december 5-én az anyaországban népszavazást tartottak a magyar állampolgárság megadásáról a külhoni magyarok számára, akkor Erdély-szerte elégedetlenséget szült az eredmény. Hogyan viszonyulnak ehhez a mostani kérelmezők?
– Mindannyiunkban benne él a 2004-es népszavazás traumája. Azt a szomorú emlékű napot nem felejthetjük el, és méltán nevezhetjük lelki Trianonnak. Ennek ellenére 2004. december 5. mégsem volt hiába: gyors röntgenképet adott magyarságunkról, hogy a magyar öntudat mennyire sérült Kárpát-medencei szinten. Figyelmeztetett arra, ha nem történik valamilyen változás, akkor lehet, hogy egy évszázad múlva a magyarság egy színfolttá zsugorodhat Európa térképén. Megerősödésünk első feltétele egy olyan keménykezű budapesti vezetés, amely tényleg a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő egységében, közös jövőjében gondolkodik, nemzeti kérdésekben megalkuvást nem ismer, és tudatja Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban és Brüsszelben, hogy minden magyarral elkövetett atrocitást sajátjának tekint, s mindenki mellett kiáll, aki a magyarsága miatt kerül kellemetlen helyzetbe. Csak így kaphatjuk vissza azt az érzelmi biztonságot, ami több mint 90 éve elveszett. Elmondhatjuk, hogy nem csalódtunk a Fidesz-KDNP-kormányban, hiszen sugallatára a magyar Országgyűlés rekordidő alatt, a beiktatástól számított tizenkettedik napon, szinte közfelkiáltással, mindössze három ellenszavazattal megszavazta az új állampolgársági törvényt. Ezt kell megértenie minden kérelmezőnek, akit ez tart vissza, hogy élesen különbséget kell tennie egy nyolc évvel ezelőtti, nemzetellenes kampány és a magyar állampolgárság összefogó ereje között. Akkor olyanok kampányoltak ellenünk, akiknek a nemzet nem jelent semmit, és értékrendszerüket nem befolyásolta az sem, hogy Mátyás király, Bocskai, Rákóczi, Arany, Bartók, Ady, Kosztolányi, Kós Károly és történelmünk, kultúránk megannyi óriása nem lenne magyar állampolgár, ha most születne.
Ugyanígy nem jelentett semmit, hogy a Hősök terén levő Millenniumi emlékmű panteonjának tizennégy szobra közül nyolc „határon túli” személyiséget ábrázol. Tehát 2004-et nem lehet elfelejteni, de ennél azért sokkal többről van szó. Másrészt most határozottan más szelek fújnak. A több mint egy éves közös munka során alkalmunk volt megtapasztalni, hogy magyarországi partnereink – lehetnek ők akár politikusok vagy egyszerűen csak a honosítási apparátusban dolgozó ügyintézők – nem úgy tekintenek az állampolgárság megadására, mint valami különös kegyre vagy alamizsnára, hanem tényleg őszintén hozzásegítenek ahhoz, hogy a magyar nemzethez hivatalosan is hozzátartozzunk. Mi több, mivel az állampolgársági törvény tulajdonképpeni alanyai csak mi lehetünk, konzultáció szintjén minden egyes esetben kikérték véleményünket. Nem egyszer kezdeményezésünkre jelentős könnyítéseket tettek az állampolgárság igénylésének előírásaiban.
– Az eddigi tapasztalatok szerint melyek a fő motivációi a kérvényezésnek, miért tartják fontosnak az erdélyi magyarok, hogy megkaphassák a magyar állampolgárságot?
– A motivációkat főleg korosztályonként lehet megkülönböztetni. Az idősebb kérelmezők a magyar állampolgárság megszerzésének lelki vonzatát tartják inkább szem előtt. Nemegyszer elhangzik az a mondat, hogy „magyar állampolgárként szeretnék meghalni”, és teljes mértékben érezhető: ezek őszinte gondolatok. Ez valahol érthető is, hiszen nagyon sok esetben a kérelmező már volt magyar állampolgár, vagy olyan időkben élte gyermek- és ifjúkorát, amikor „magyarabb” volt Kolozsvár és környéke. A fiatalabbak körében inkább a magyar útlevél nyújtotta előnyök vonzóbbak. De itt sem lehet határozottan kategorizálni, mert legtöbb esetben az egész család kéri egy időben, tehát a nagyszülőktől az unokákig itt van mindenki. Van egy olyan irányelv is, amely azt mondja, hogy „minek kérni, tudom én magamról, hogy magyar vagyok”, ez így is van, ezt senki nem vonja kétségbe, de itt valahogy a jövőre is kell gondolni felelősen. Hiszen megszerzett magyar állampolgárságunkat gyermekeink, unokáink fogják örökölni, és ha azt akarjuk, hogy ők hivatalosan is a magyar nemzethez tartozzanak, nekünk kell megtenni ezt a lépést. Személyes véleményem, hogy az állampolgárság megszerzése az elvándorlást nem serkenti, ugyanis aki el akar menni, az úgyis megteszi. Tény viszont az, hogy a magyar állampolgárság felvétele megállíthatja az asszimilációt, mert egy régóta áhított köteléket von közénk.
– Befolyásolta-e az erdélyi honosítási folyamatot a Szlovákiában zajló megfélemlítési akció? Érezhető-e Erdélyben ennek valamilyen hatása, emiatt csökkent-e a honosítást kérelmezők száma?
– Tényként kell kezelnünk azt, hogy sokan, bár szeretnék igényelni, félnek megtenni ezt a lépést. Ezt a kommunista diktatúra négy és fél évtizedének megfélemlítő politikája rovására írnám. Akkor sokaknak adódott kellemetlensége a felvállalt magyar identitás miatt. Itt feltétlenül fontos az ügy több aspektusát megvizsgálni. Minden állam maga jogosult dönteni arról, hogy kit vesz fel állampolgárai sorába. Az állampolgárság jogi kötelék az adott ország és polgára között. Nagyon fontos, hogy Szlovákián kívül egyetlen Magyarországgal szomszédos ország sem emelt és nem emelhet kifogást az új szabályozás ellen. Románia például nem mérhet kettős mércével, hiszen a volt Nagy-Románia területéről származó ukrán és moldovai állampolgárok esetében az 1991/21-es törvény előírja: egyszerű kérelemleadás után a kérvényezéstől számított 6 hónapon belül meg kell oldani a „visszahonosítást”. El kell mondanom, és ez az eljárás magyarországi kidolgozóit dicséri, hogy nagyon okosan a román külügy véleményét is kikérték olyan címen, hogy itt már van tapasztalat. A román külügy készségesen vagy nem, de segített, így a magyar állampolgársági törvény részben a román állampolgársági törvényre épül, így Románia hallgatólagosan tudomásul vette a magyar lépést, és nem lehet beleszólása, hiszen más irányba, de ugyanezt teszik. Szerbia is ugyanúgy megadta a bánsági szerbeknek az állampolgárságot. Ebből problémája senkinek nem lehet, a nemzetközi jog nem tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, amely nem sérti az uniós szabályozást sem. A megoldást több EU-s és EU-n kívüli ország is alkalmazza, ráadásul ez egyre gyakoribb, főleg ilyen régiókban, ahol etnikai mozaikról beszélhetünk.
– Milyen főbb gondokkal, problémákkal szembesültek az elmúlt egy év alatt, voltak-e különösebb panaszok a honosítást igénylők részéről, mennyire haladt zökkenőmentesen a honosítási eljárás?
– Hogy az ügyintézés teljes folyamata ennyire elhúzódik, mindenképpen egy valós problémája az eljárásnak. De sajnos gyorsabban nem lehet elbírálni a kérelmeket. Tapasztalatból mondom azt, hogy a külképviseletek és a magyarországi anyakönyv-vezetői hivatalok munkatársainak megfeszített munkája ellenére gyakorlatilag lehetetlen a procedúrát lerövidíteni. Hogy ezt számokkal is alátámasszam: amíg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal személyzete másfélszeresére bővült 2010-hez képest, a beérkezett kérelmek negyvennégyszeresére nőttek, ha ugyanezt az időszakot tekintjük.
– Kolozs megyében hol nagyobb az érdeklődés: Kolozsváron vagy a megye más településein?
– Kolozsvári kérelmezők többen vannak, de ennek csupán az a magyarázata, hogy az irodánk is itt működik. A Demokrácia-központok esetében gyakori eljárásnak számítanak a kihelyezett munkanapok. Főleg az idős és mozgássérült embereknek fontos, hogy az Erdély-szerte 26 helyszínen működő irodák néha „házhoz jöjjenek.” Az elmúlt egy évben minden EMNT-iroda saját vonzáskörzetében lakossági fórumokat, kihelyezett munkanapokat tartott számos településen. A Kolozs megyei települések közül egyelőre Szék, Körösfő, Magyarkapus, Bonchida, Türe, Magyarbikal, Magyarszovát, Nádasdaróc, Szamosújvár és Torda azok, ahol munkatársaink honosítottak. De a munka korántsem ért véget, továbbra is kiszállásokat tervezünk oda, ahol igény van a magyar állampolgárságra. Erre minden egykori magyar állampolgár magyarul beszélő leszármazottja jogosult. Felmenőinktől nem kérdezte senki, hogy kell-e vagy sem a magyar állampolgárság, hanem elvették tőlük egyik napról a másikra. Nekünk lényegesen könnyebb dolgunk van: most magunknak kell feltennünk ugyanezt a kérdést, és akár érzésből, akár érdekből, de felelős döntést kell hoznunk.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Önálló magyar oktatás vagy vegyes iskolák?
Betekintés a szatmári kisebbségi oktatás rendszerébe
A megye lakosságának nemzetiségi arányához képest az oktatási rendszer magyar tagozatain jóval kevesebben képviseljük magunkat. A lakosság közel negyven százalékát kitevő magyar közösség köreiből jelenleg 3681 gyerek vesz részt anyanyelvi óvodai nevelésben (27%), 5001 tanul gyermek az elemi osztályok magyar osztályaiban (33%), 4457 gyerek részesül gimnáziumi oktatásban (31%), és a diákoknak mindössze a 22%-a – 3358 diák – a középiskolai, illetve a szakiskolai oktatásban. A magasabb osztályok felé haladva az adatsorból világosan kitűnik a lemorzsolódás.
Az elemi osztályokból a gyerekek tíz százaléka kénytelen a rendszerből adódó nehézségek miatt román tannyelvű gimnáziumi osztályokba átiratkozni, középiskolai szintre jutva pedig már harminc százalék az átiratkozottak aránya. Ezekről az anomáliákról kérdeztük a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelőjét, Csapó-Ilyés Attila-Csabát, aki múlt év szeptemberétől tölti be ezt a tisztséget.
Sikerült-e átlátnia a megye oktatásának kisebbségi vonatkozásait az eltelt fél évben?
– Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy energikus csapat alakult az ősz folyamán. Az új tanügyi törvény szerint egy adott nemzetiséghez tartozó tanfelügyelők az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban kell helyet kapjanak a tanfelügyelőségen. Ez Szatmár megyében hét tanfelügyelői helyet jelentene a magyar közösség számára, de csak öt és fél helyet kaptunk. Az eddigiekhez képest ugyanakkor ezt is előrelépésként kell értékeljük. A tanítónőkért, óvónőkért, a decentralizálásért, a kémia tantárgyért, a magyar nyelvért, az idegennyelv-oktatásért felelős tanfelügyelők magyar nemzetiségűek. – Hogyan alakul a magyar gyerekek létszáma a magyarság megyei számarányához viszonyítva? – Ez az arány eléggé rossz. A napokban készült el a 2012/2013-as évre szóló beiskolázási terv, és ennek során arra törekedtünk, hogy minél több településen legyen magyar nyelvű oktatás a megyében. Ez kemény lobbiharccal, érdekegyeztetéssel járt. Szatmárnémetiben nemcsak hogy sikerült megtartani az eddigi magyar tannyelvű osztályokat, hanem még bővültek is. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Református Gimnáziumban egy-egy előkészítő és egy-egy első osztály indul ősztől, két iskolához pedig hozzácsatoltunk két magyar óvodát. A megyében Domahidán indítunk ősztől magyar nyelvű óvodát, mert bár a lakosság nagy része magyar, eddig csak román nyelvű óvoda volt a településen. Ez nem azt jelenti, hogy a jövőben automatikusan magyar tannyelvű első osztály is fog itt indulni – holott lenne rá igény –, hiszen elég alacsony a gyereklétszám, Kismajtényban, a községközpontban pedig már amúgy is működik magyar nyelvű elemi iskola, és a két település között iskolabusz üzemel. Így az elemi iskola indítása itt még kérdéses marad. Tasnádon egy textilszakosztályt indítunk a meglévő elméleti osztály mellé, Nagykárolyban újabb mezőgazdasági osztályt, így ott kellő magyar nyelvű oktatás lesz ősztől, Sárközújlakon pedig szintén egy mezőgazdasági osztályt tervezünk. A szatmárnémeti Művészeti Líceumban egy formatervezői-műépítészi szak indul az eddigiek mellé. A szakoktatás ilyen mértékű bővülését nagy eredménynek tartja a szakma, annál is inkább, mert a gyereklétszám csökkenni fog ősztől a tanügyi reform ismert rendelkezései folytán. Én ugyanakkor a szakoktatás sokszínűségének fontosságát hangsúlyoznám, hisz épp ez az a terület, ahol a magyar gyerekek jelentős része kénytelen elhagyni a magyar tagozatot, amennyiben nincs az elképzeléseinek megfelelő szakosztály magyar nyelven.
– Ezekben a napokban folyik a gyerekek összeírása az előkészítő, illetve az első osztályokba. Szatmár megyében mintegy 2100 gyerek kezdi meg ősztől az elemit. Van-e elegendő pedagógus a megyében? – Az köztudott, hogy nagyon sok óvodáskorú gyerek az óvodából átkerül az iskola előkészítő osztályába. Így gyakorlatilag nagyon sok óvónő állás nélkül maradna, viszont Szatmár megyében szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis az itteni nevelők kettős – óvónő-tanítónő – képesítésűek, ezért minden további nélkül követhetik a gyerekeket az előkészítő osztályba is. Azok az óvónők, akik tanítónőként nem szerezhettek gyakorlati tapasztalatot, a nyár folyamán tanfolyamon fognak részt venni. Ezzel sikerül megoldani a tanítónők hiányát.
– Keveset hallottunk mostanáig a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelői tisztségről. Olyannyira, hogy joggal merül fel a gyanú: talán be sem volt töltve. Mindez azért is furcsa erdélyi kisebbségi viszonyok között, mert a románosítási politika épp az oktatási rendszerben fejti ki legnagyobb hatását, amelyből az következne, hogy etnikai feszültségekkel terhes az oktatási rendszer. Ehhez képest mintha nemzetiségi vonatkozásban itt minden idilli lenne, látványos etnikai alapú érdekkonfliktusokról nem lehet hallani. Mi a dolga tulajdonképpen a kisebbségekért felelős tanfelügyelőnek?
– Korábban is be volt töltve, azonban aki betöltötte, az visszalépett és elfoglalta újra katedráját. Ami a tisztséggel járó feladatkört illeti, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a kisebbségi oktatást felügyeli és szervezi. Szatmár megyében a magyar mellett a német és az ukrán nyelvű oktatás felügyelete tartozik a hatáskörébe. Kisebbségként számolni kell továbbá a roma közösséggel is, nekik azonban saját tanfelügyelőjük van. Ukrán nyelvű oktatás a megyében egyetlen településen, Mikolán van, ide ugyanis sok ukrán család települt be Máramarosról még a kommunizmus idején. Óvoda és elemi iskola működik ukrán nyelven, a gimnáziumi tagozaton viszont fakultatív az ukrán közösség nyelve. Ami a német nyelvű oktatást illeti, rögtön a szatmárnémeti Johann Ettinger Német Líceum érdemel említést, amelyben a középiskolai osztályok mellett elemi és gimnáziumi tagozat is található. Szatmárnémetiben, a magyar tannyelvű Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban ugyanakkor német nyelvű óvodai csoport is működik.
– Mekkora a befolyása a kisebbségi oktatásra? Hogy érthetőbb legyek: itt vannak Szatmáron a vegyes tannyelvű általános iskolák, amelyek a multikulturalitás jegyében kettős – román–magyar – elnevezést kaptak, és olyan fából vaskarika nevet viselnek, mint a Bălcescu–Petőfi, vagy Ady–Coşbuc. De nem csak nevükben multikulturálisak, hanem tartalmukat tekintve is. Ha egy magyar gyerek bemegy egy ilyen iskolába, már a folyosón egy számára idegen kultúra szellemisége – a román – fogadja, miközben egy Ady-, vagy egy József Attila-portré, ha létezik egyáltalán, az intézményben gondosan el van rejtve. A gyerek a sajátja helyett egy idegen kulturális közegben teljesen elveszíti nemzeti azonosságtudatát. Ezek a vegyes tannyelvű iskolák a nemzetellenes politika valóságos trójai falovai az oktatási rendszerben. Van-e önnek akkora befolyása a kisebbségi oktatásra nézve, hogy ezek, a janicsárokat nevelő, vegyes tannyelvű iskolák egyszer s mindenkorra eltűnjenek Szatmárról?
– Az új tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes intézményekből az egyes tagozatok kiváljanak, illetve jogi személyiséget szerezve önálló intézményként működjenek. Erről az iskolai tanácsok dönthetnek, az intézményneveket pedig névadó bizottság bírálja el. Nagyon kényes kérdés ez, és nem is a többnevű intézmények esetében, hanem azokban, amelyek vegyes tannyelvűek ugyan, de mégis Mircea Eliadéről vagy Vasile Lucaciuról vannak elnevezve. Nos, ennek megváltoztatásához nekem nincs elegendő hatásköröm, s nem mehetek ki egy intézménybe, hogy a Lucaciu mellé biggyesszék oda Arany János nevét is.
– Nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy ön, mint a kérdés ismerője élhet javaslattal, illetve felvetheti a problémát az illetékes fórumokon.
– Az igazgatóinkkal tanácskoztunk ebben a kérdésben, és a névadással kapcsolatos javaslataink eljutottak hozzájuk. Azt, hogy ezek hogyan fognak a gyakorlatban megvalósulni, a jövő dönti el. Azt viszont elmondhatom, hogy egyre több vidéki iskola vesz fel saját nevet.
– Ez a formai része a kérdésnek, de mi a helyzet a tartalmi változásokkal, a vegyes tannyelvű iskolákban a román szellemiségű légkör kizárólagosságával?
– Ha látogatásaink során ilyet tapasztalunk, nyilván szóvá teszszük. Hogy tartalmi változásokról is beszámoljak, Vetés községben például különvált a két tagozat, és mindkettő külön jogi személyiségként működik tovább. Óváriban magyar tannyelvű iskolát hoztunk létre, Vetésben pedig román tannyelvű iskola működik. Decebal faluból a román gyerekeket iskolabuszok hozzák be Vetésbe, a magyar gyerekek pedig ugyancsak iskolabusszal jutnak el Óváriba. Azt kell mondanom, hogy folyamatos ez a küzdelem. Említhetném további példaként a pedagógusok továbbképző tanfolyamait, amelyeket igyekszünk magyar nyelven is megszervezni. Mindennek a megszervezése az egyik feladatom, és a pedagógusaink értékelik is ezeket az erőfeszítéseket. Ha az intézmény vezetése valamilyen gonddal hozzánk fordul, nyilván arra is próbálunk megoldást találni. – Említette Vetés község példáját. Ennek mintájára nem lehetne Szatmárnémetiben is felszámolni a vegyes tannyelvű iskolákat? Kérdezem ezt azért is, mert az önálló magyar iskolarendszer az RMDSZ programjában is szerepel, tehát mindenképpen el kellene végre mozdulni ebbe az irányba. – Van egy ilyen középtávú stratégiai elképzelés, de azt tudni kell, hogy ez nem csak rajtunk, hanem a többségi társadalmon is múlik. Azt azonban elmondhatom, hogy dolgozunk ezen a kérdésen, valamint az iskolák igazgatóit is bevontuk a munkába. Jelenleg felméréseket végzünk, hogy megállapíthassuk, mi lenne a jobb: ha minden iskolában ott lennénk, vagy pedig, ha „bástyásítunk”, azaz, egy-egy kijelölt iskolában indítanánk párhuzamos osztályokat, és a többi iskolából áthoznánk ide a gyerekeket. Mindkét elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai is. Ha bástyásítunk, a távolabb lakó szülők vajon a magyar tannyelvű iskolát fogják-e választani, avagy a lakóhelyük közelében lévő románt? Szóval ez egy nehéz kérdés, attól pedig még nem lesz könnyebb megválaszolni, ha tudjuk, hogy hová is szeretnénk kilyukadni.
Bódi Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

MOGYE: kormányrendelet vagy bírói határozat dönthet
Az egyetem vezetői továbbra sem hajlandók létrehozni a magyar tagozatokat
Bár a tanügyi törvény multikulturális egyetemként egyértelműen kötelezővé teszi, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ( MOGYE) vezetői továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az oktatási intézményen belül. Az oktatási tárca több ízben is elutasította a felsőoktatási intézmény alapokmányának elfogadását, mivel az nem rendelkezik a magyar struktúrák létrehozásáról. A MOGYE az érvénytelen charta ellenére új szenátust, sőt rektort is választott.
Február végén maga az oktatásügyi miniszter, Cătălin Baba és Király András oktatásügyi államtitkár ült közös tárgyalóasztalhoz a felekkel.
A hoszszúra nyúlt megbeszélés az álláspontok közeledése nélkül fejeződött be, ezért a minisztérium következő lépése a kormányhatározattal történő beavatkozás lehet. Mindeközben az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes bejelentette: ha a MOGYE kérdése nem oldódik meg, a párt kiléphet a kormánykoalícióból. Ugyanakkor Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nyílt levélben fordult Mihai-Răzvan Ungureanu kormányfőhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy a MOGYE-ügy helyett foglalkozzon az „ország valós gondjaival”, majd emlékeztet, hogy a jelenlegi oktatásügyi miniszter – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szóvivőjeként – a magyar intézmények ellen foglalt állást tíz évvel ezelőtt.
Szintén nyílt levélben fordultak a nyilvánossághoz és diáktársaikhoz a MOGYE román hallgatói. „Ha mi nem kellünk nektek, ti kellettek nekünk! Ha ti nem akartok utcára vonulni jogaitok védelmében, majd megtesszük mi helyettetek. Vegyétek már észre, hogy nemcsak ti veszítetek, hanem mi is. Mi elveszítünk benneteket! Mi továbbra is azt reméljük, hogy egységesek leszünk. Nem lehetünk egymás versenytársai: mi jelképezzük a jövőt ebben az országban” – fogalmaztak a román diákok.
Az oktatási tárca a marosvásárhelyi egyetem nemrégiben lezajlott választási eredményeit nem ismeri el, mivel azt olyan egyetemi charta alapján rendezték, melyet a szaktárca ebben a formájában nem tekint érvényesnek. A magyar oktatók túlnyomó többsége bojkottálta a választásokat.
Király András: pozícióharc és kormányrendelet
„A megbeszélésre az oktatási miniszter kérésére került sor – mondta el lapunknak Király András oktatásügyi államtitkár –, aki arra gondolt, hogy adni kell a két félnek egy esélyt, hogy még egyszer üljenek le a tárgyalóasztalhoz és próbáljanak megegyezni, illetve hogy ne kormányhatározattal kelljen rendet tenni. Az elképzelés mindenképpen az volt, hogy értessük meg a MOGYE régi és jelenlegi vezetésével azt, hogy az egyetem multikulturalitását nem elég csak beírni a chartába, hanem meg kell adni az összes lehetőséget, hogy az struktúrájában is megmutatkozzon. Viszont a felek álláspontja sajnos egyáltalán nem közeledett.”
A kilátásba helyezett kormányhatározatról Király András szakállamtitkár elmondta: „A tanügyi törvény értelmében a kormánynak lehetőségében áll létrehozni a szakot abban az esetben, ha a tanügyi törvény előírásai nem teljesülnek egy egyetem szervezési struktúrájában. A kormányhatározat törvényerejű rendelet, és csakis azt valósítja meg, amit a törvény előír. Ez a mi esetünkben a multikulturalitásnak olyan jellegű megvalósítását jelenti, ami a struktúrából is adódik, azaz a magyar vonal, vagy magyar tagozat létrehozását, magyar főintézetek alapítását, a gyakorlat lehetőségét azon a nyelven, amelyen az oktatás folyik. A törvény tulajdonképpen pótolja azt, amit nem volt hajlandó a szenátus a chartába foglalni. Meggyőződésünk szerint a kormányhatározat lesz a megoldás. Olyan még nem fordult elő – pedig ebben az országban a törvényeket inkább magyarázni, mintsem alkalmazni szeretik –, hogy egy kormányhatározatot ne alkalmazzanak”. Az oktatási államtitkár szerint a feltételek mindenképpen adottak ahhoz, hogy kormányhatározatot fogadjanak el, viszont minderről a kormánytagok döntenek majd. Adódik a kérdés: ha a MOGYE vezetősége sorozatos ellenkezése közepette tisztában volt azzal, hogy kormányhatározattal létrejöhetnek a magyar intézetek, mi értelme volt a kitartó elutasításnak? „Szerintem ezt megérteni nem, esetleg értelmezni lehet. Úgy vélem, hogy a többségiek a törvény betartásában pozíciók feladását látják. Olyan pozíciókét, amelyeket hosszú évtizedek alatt sikerült megszerezniük a törvényesség határán belül, és ami egyrészt a magyar oktatás visszaszorításával történt meg. A magyar tagozat nem kapott lehetőséget arra, hogy meghatározza például azt, hogy milyen új állásokat hirdethetnek meg, abból mennyi az övék. A térnyerés folytonos negatív diszkrimináció révén történt. Ismerjük azt a retorikát, hogy »milyen jól voltunk eddig mi együtt«. Ezt az »együtt«-képzetet nem tudják feladni, mert tudják, hogy az eddigi »együtt« nagyjából mindig 65:35 százalék felé billent el a román oldal részére. Egyebek mellett ennek a következménye az is, hogy a szenátus kétharmados többséggel a román tagozatot képviseli, miközben a diákok majdnem fele-fele arányban magyarok, illetve románok. Tehát pozícióharcokról van szó és arról, hogy nem szívük vágya, hogy a magyar tagozat megerősödjön.”
Egy bírói ítélet többet érne a kormányhatározatnál
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) jogi képviseletét látja el, a MOGYE chartájának módosításáért indított per áthelyezését kérte. „Március 15-én dönt a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék arról, hogy a pert áthelyezi vagy sem más megyébe. Új határidőt állapítanak meg, hiszen a májusi – elfogadhatatlan – időpontot még tavaly novemberében tűzték ki” – nyilatkozta az Erdélyi Naplónak Kincses Előd. Ami a kilátásba helyezett kormányhatározatot illeti, az ügyvéd elmondta: érthetetlen, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes nem akart tárgyalóasztalhoz ülni, és megtagadta azt, hogy az RMOGYKE oldalán beavatkozzon a perbe. A per beindításakor Kincses Előd levélben kérte a politikust, hogy lépjen közbe és sürgesse az igazságszolgáltatást, vagy a per áthelyezését, ilyen módon lehetőség adódott volna, hogy ma már előbbre tartsanak a MOGYE magyar tagozatának ügyében. „Sokkal üdvösebb lett volna egy bírói ítélettel kikényszeríteni a törvény alkalmazását, mint egy kormányhatározattal, hiszen amit a politika ad, azt a politika el is veheti. Ha viszont az igazságszolgáltatás dönt, egy jogerős ítéletet nem lehet megváltoztatni. Ugyanakkor egy bírói ítéletnek nem lehetnek politikai felhangjai sem” – vélekedik Kincses Előd. Az ügyvéd Kelemen Hunort is felszólította, hogy álljon az RMOGYKE mellé, de az RMDSZ-elnök elutasító magatartásról tett tanúbizonyságot. „Minden más magyar politikai alakulat vezetője – Tőkés László, Toró T. Tibor, Szász Jenő – gondolkodás nélkül aláírták a beavatkozási kérelmet, és az RMOGYKE oldalára álltak a perben. Az RMDSZ esetében viszont hiába hivatkoztam a nemzeti összefogásra, hiába küldtem hivatalos megkeresést az alakulat elnökéhez, válaszra sem méltattak” – hangsúlyozta lapunknak Kincses Előd, a per elindítója. A MOGYE román vezetőinek esetében felmerült plágiumgyanúról az ügyvéd a következőket mondta: jogilag üldözendő cselekmény a plágium, viszont a feljelentést azok kell megtegyék, akiket a szerzői jogokban megsértett a plagizáló. Az ügynek erkölcsi következményei is vannak, etikai bizottság kellene elmarasztalja a vétkeseket, és ki lehetne záratni Copotoiut, a volt a rektort és Clara Brinzaniuc rektorhelyettest a szenátusból. Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a nemzeti összefogás jegyében az RMDSZ volt és jelenlegi elnökei nem hajlandóak a per kezdeményezői mellé állni és a közös ügyet szolgálni. Kedden, lapzárta után egyeztettek a koalíciós pártok a MOGYE ügyében.
Dénes Ida, Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ioan-Aurel Pop lett a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem új rektora
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatói és diákképviselői Ioan-Aurel Pop történészprofesszort választották csütörtökön az intézmény rektorává.
Ioan-Aurel Pop rendkívül szoros versenyben győzött Cristina Ciumas közgazdászprofesszor ellen. Pop 659, Ciumas 595 szavazatot kapott a választások csütörtökön tartott második fordulójában.
Az egyetem honlapján közzétett életrajza szerint Ioan Aurel Pop a Kolozs megyei Vasasszentivánon született 1955-ben, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett történészi diplomát, majd ugyanitt doktori címet is. Doktori disszertációjának címe: „Az erdélyi kenézi gyűlések a XIV. – XVI. században”. 1993-tól vezeti az Erdélyi Tanulmányok Központját. 1994 és 1995 között a New York-i Román Kulturális Intézet igazgatója volt, 2003 és 2007 között pedig a velencei Román Kulturális és Kutatási Intézetet vezette. 2001-től a Román Tudományos Akadémia levelező, 2010-től pedig rendes tagja.
Életrajza szerint angolul, franciául és olaszul kiválóan beszél, magyar és német nyelvtudása kielégítő. Magyari Tivadar, a magyar tagozatért felelős leköszönő rektor-helyettes egy interjúban tudni vélte, hogy Ioan Aurel Pop mind a politikai hatalom, mind a politikai ellenzék támogatását élvezi. Magyari úgy ítélte meg, hogy lehet majd vele a tárgyalni a magyar tagozat ügyeiről, de azt is hozzátette, korábban többször is a magyar törekvések ellen szólalt fel, és több olyan oktató is a csapatához tartozik, akik ellenezték a magyar tagozat önállósodását.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem Románia legnagyobb és legjobbnak minősített egyeteme, az intézményben 72 alapképzéses szakon, és 28 mesterképzéses szakon folyik magyar nyelvű oktatás.
A rektorválasztásra azt követően került sor, hogy az intézmény 19 évi vezetése után nyugdíjba vonult Andrei Marga filozófusprofesszor.
Erdély.ma

175 éves a brassói Áprily Lajos Főgimnázium
Az Áprily Lajos Főgimnázium idén ünnepli az egykori Római Katolikus Főgimnázium megalakulásának 175. évfordulóját. Az iskola oktatói és diákközössége a tanév végéig tartó rendezvénysorozattal tiszteleg a közel két évszázados intézmény múltja előtt.
A rendezvénysorozat nyitóeseményére március 7-én 17 órától került sor a Főgimnázium dísztermében. Ennek során három iskolatörténeti előadás hangzott el, majd az est a további rendezvények programjának ismertetésével és az iskola diákegyüttesének fellépésével folytatódott.
A következő rendezvényre áprilisban kerül sor, amikor Áprily Lajos tiszteletére szerveznek egy szavalóversenyt. Ekkor fogják kiértékelni az iskola tanulóinak meghirdetett rajz-fotó és rövidfilm pályázat eredményeit is.
Ugyancsak áprilisban lesz a Romániai Magyar Tanítók Országos Konferenciája is.
A rendezvénysorozat május 18-án egy egész napos műsorral zárul.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Németh Zsolt: prioritás a Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítése
A Kárpát-medencei gazdasági tér kiépítésének előnyeiről és szükségességéről beszélt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ma Budapesten, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Európa kilátásai a válság után címmel rendezett konferenciáján.
A szomszédos országokkal való kétoldalú kapcsolatoknak együtt kell szolgálniuk a gazdasági együttműködés fejlesztését, a környezeti és gazdasági érdekek harmonizálását, valamint a magyar közösségek védelmét. A prioritások közé tartozik a Kárpát-medencei gazdaság tér kiépülésének elősegítése – mondta Németh Zsolt.
Hangsúlyozta: a szomszédos országok a magyar külgazdaság legígéretesebb területei közé tartoznak, jelentős aktívummal, növekvő kereskedelmi forgalommal és további bővülési potenciállal.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője elmondta: a gazdaságstratégiai dokumentumok mindegyikében – fontos külgazdasági stratégiai célterületként – megjelenik a Kárpát-medencei gazdasági tér.
Már készül a Wekerle-terv, amely kifejezetten Kárpát-medencei lehetőségekre fókuszáló gazdaságfejlesztési stratégia – közölte a főosztályvezető. Kiemelte: csak akkor van realitása egy Kárpát-medencei gazdaságnak, ha nem támogatáspolitikaként fogjuk fel, hanem próbáljuk megtalálni a magyar gazdaság érdekeit is ennek keretében.
Németh Zsolt is hangsúlyozta: a Kárpát-medencei gazdasági tér elnevezés arra utal, hogy a szomszédos országokra vonatkozó külgazdasági feladatok között kiemelten fontos a határon túli magyarság jelenlétében rejlő gazdasági lehetőségek kihasználása. A szomszédsági gazdaságpolitika horizontját a szomszédos országok teljes területe, teljes fogyasztói- és munkaerő-piaca jelenti – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a közös Kárpát-medencei vidékfejlesztési stratégia már elindult. Németh Zsolt ismertette, hogy Romániában több mint 3.500 magyar-román vegyesvállalat volt bejegyezve tavaly november végén, összesen közel 200 millió dollárnak megfelelő tőkével. Ukrajnában 2010-ben 1.030 ukrán-magyar vegyesvállalat működött, jegyzett tőkéjük mintegy 4 milliárd hrivnya volt.
A magyar vállalatok térségben való jelenlétéről beszélve fontos, hogy ne mossuk egybe, de ne is válasszuk el túlságosan mesterségesen a diplomáciai célkitűzéseket és a gazdasági célokat – mondta Németh Zsolt. A vállalatok célja nem lehet más mint saját gazdasági célkitűzéseik megvalósítása, a vállalat hasznot, üzletet akar csinálni, ideológiai okokból más célt nem lehet rájuk kényszeríteni – vélekedett. Ha a vállalatok jól teljesítenek, az visszahat az ország megítélésére, és ez visszafelé is igaz – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: egymással kölcsönhatásban kell vizsgálni az anyaországnak a határon túli magyar közösségekhez és az érintett szomszédos országokhoz fűződő viszonyát gazdaságpolitikai kérdésekben is, és mindezt bele kell helyezni az európai és globális gazdasági összefüggésekbe.
Németh Zsolt szólt arról is, hogy a magyar külpolitika nemcsak a régióban számol a magyar cégek külföldi jelenlétével, fontos feladat a magyar cégek, multinacionális cégek érdekeinek támogatása a világ bármely pontján.
Tokai Magdolna, a Magyar Villamos Művek (MVM) üzletfejlesztési osztályvezetője elmondta: cégük közép- és hosszú távú növekedési stratégiájának alapja elsődlegesen a Kárpát-medence. A cél egy optimális regionális energiamix kialakítása, amely a maximális hatékonyságot hozná a régióban. Magyarország regionális koordinátorként léphetne fel ebben az együttműködésben, elsősorban a hasonlóan állami tulajdonú villamosenergetikai cégekkel már fel is vették kapcsolatot – mondta Tokai Magdolna, megerősítve, hogy egy regionális villamosenergiai együttműködésben gondolkoznak, az MVM vezetésével.
Dezső Attila, a Budapesti Értéktőzsde felügyelőbizottságának elnöke, ügyvéd elmondta: a nagyvállalati és a kis-és középvállalati kör között nagy különbség van, teljesen más problémákkal szembesülnek. Minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb a felelőssége, és a globális világban egyre inkább a termékekkel azonosítják az országot. Míg a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) elsősorban nemzetiségi és nyelvi kapcsolatokra építik politikájukat a Kárpát-medencében, addig a nagyok teljesen más szempontokat vesznek figyelembe. A stratégiai szolgáltatóknak geopolitikai szempontokkal is foglalkozniuk kell – hangsúlyozta.
Orosz András, a Richter exportigazgatója elmondta:10.000 munkavállalót foglalkoztatnak, akiknek fele külföldön dolgozik, 31 országban közvetlenül van jelen a Richter, 100 országba szállítanak termékeket. A román, szlovák, és a cseh piac az első 10 legfontosabb piacuk közé tartozik, három szomszédos országban – Ausztriában, Szlovéniában és Szerbiában – nemrég óta közvetlenül is jelen van a Richter – emelte ki az exportigazgató.
Ferenc I. Szabolcs, a Mol társasági kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta: a Mol tevékenysége rendkívül tőkeigényes, ezért kiemelten fontos a szomszédos országokban a szabályozás kiszámíthatósága, és vannak helyek, ahol az üzleti tevékenység csak kereskedelmi területen lehetséges, például Szerbiában. Ugyanakkor Romániában, Szlovákiában intenzíven jelen van a Mol, intézményes a kapcsolat a helyi közösségekkel.
A stratégiai gáztározókkal kapcsolatos megállapodások területén ugyanakkor nem sikerült előrelépni a régióban – jegyezte meg.
MTI/Erdély.ma

Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)

Ajánlás a külhoni magyar óvodák éve programról
Ajánlást fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programról – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság szerdán az MTI-vel.
Az államtitkárság közleménye szerint az elfogadott ajánlás összhangban áll a MÁÉRT plenáris ülése által egyhangúlag elfogadott Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentummal.
Az államtitkárság felidézte, hogy február 16-án jelentették be a “2012 a külhoni magyar óvodák éve” programot, amelyre 100 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program elindításának tervét már előrevetítette, hogy a tavalyi évtől az oktatási-nevelési támogatás az óvodásokra is kiterjed. A program célja, hogy a külhoni magyar régiókban a szülők magyar tannyelvű óvodába írassák gyermekeiket, majd a későbbiekben is magyar tannyelvű iskolai intézményt válasszanak. A kezdeményezéssel összhangban a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elindította a külhoni magyar tannyelvű óvodákra vonatkozó kutatását, amely témakör kutatása korábban a külhoni magyar tannyelvű középiskolai és felsőoktatási kutatásokhoz képest eddig kissé háttérbe szorult.
A program céljának megvalósításához olyan eszközöket jelöltek meg, mint az óvodai oktatás minőségének emelése, a pedagógiai hiányterületek pótlása, illetve a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. A program szakmai elemei közé tartozik egy módszertani csomag összeállítása, továbbképzés és pályázatok indítása a külhoni magyar óvónők számára, illetve magyarországi óvodapedagógiai jó gyakorlatok eljuttatása a külhoni magyar óvodákba. Ez utóbbiak közül elsőként az UNESCO által is elismert Tímár-módszerrel, illetve a meseszövés módszerével ismerkedhetnek meg a határon túli magyar óvónők és óvodások – áll a közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

Szépréti Lilla évfordulói
Március 14-én lenne 75 éves. Idén lesz halálának 20. évfordulója is.
Íróként, újságíróként élt a köztudatban. Népszerű tollforgatónk volt. Manapság ritkán írnak, beszélnek róla. Pedig többet érdemelne. Bőven van mit felidéznünk életművéből. Ebben segít ma a szeretteitől érkezett pályarajz.
Szépréthy Lilla újságíró, író (írói nevén Szépréti) 1937. március 14-én Brassóban született, ahol 1954-ben a mostani Áprily Lajos líceumban érettségizett. 1959-ben Kolozsváron a Bolyai Egyetemen szerzett magyartanári diplomát. Ezután mindvégig Marosvásárhelyen dolgozott riporterként az akkoriban egyetlen magyar nyelvű országos képeslapnál, az Új Életnél (1989 után Erdélyi Figyelő). Későbbi legismertebb riportjait az erdélyi magyar és szász műemlékekről írta. Legnépszerűbb könyve, a Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről 1981-ben jelent meg Kolozsváron. Olthévíz és Kőhalom között 1992. május 15-én közlekedési balesetben halt meg, amikor Brassóba vezetett az Áprily Lajos gimnáziumi végzősök világtalálkozójára.
Az első könyve 1965-ben jelent meg: Egy szál svéd gyufa, kisregény; 1968-ban a Páhuzamos vonatok című (elbeszélések); 1969-ben kiadták a Zöld mécses című kisregényét; 1971-ben megjelent a Zsuzsu Seremberekben meseregénye; 1974-ben novelláskötet, Utazás anyámmal; 1975-ben A család reménysége című kisregény, a Napot járó pillangó c. meseregény; 1981-ben Régi és új világ. Képes levelezőlapok erdélyi műemlékekről; 1996-ban a Családregény. Ez halála után látott napvilágot Marosvásárhelyen.
Hogy miket írt a lapokban? Először is miket nem írt: nem méltatta a Ceausescu házaspárt és “pártunkat”. De rengeteg riportot készített Szatmártól Konstancáig, Temesvártól Suceaváig. Erdélyben majdnem minden városról írt. Sok faluban járt, nemcsak a hétfalusi, hanem a moldvai csángókat is felkereste. Tematikája is nagyon változatos volt. Részt vett szív- és agyműtéten, éjszakai mentőn, iskolákban, múzeumokban riportozott, írt művelődési rendezvényekről, közéleti személyekkel, képzőművészekkel, színészekkel, zenészekkel, folkloristákkal készített interjút. Bűnügyi témákról is írt, ezért járt a bíróságon, rendőrségen, még a börtönben is.
De ami főként érdekelte, azok a műemlékek voltak. Ezekről főleg azért közölt sok-sok cikket, hogy az eseményeket felelevenítse, és ezáltal erdélyi magyar múltunkat is megismerjük. Szépréti Lilla megpróbálta az erdélyi fejedelmek, jelentős személyiségek munkásságát, koruk eseményeit a műemléki leírásba becsempészni.
A műemlékekről írt cikkek képezik az 1981-ben megjelent Régi és új világ című kötetének az anyagát. A könyv nagy siker volt, sokat jelentett Szépréti Lilla és Marx József fotóművész számára, akivel nagyon szívesen járt terepre. A könyvet, ami akkori viszonylatban csak kis példányszámban jelenhetett meg (5000), nem is vitték a könyvesboltokba. Vásárhelyen az Eminescu könyvesboltban, ahol a könyvbemutatón Oláh Tibor beszélt, pár óra alatt, amíg a szerző dedikált, a több ezer példány elkelt. Kint a lépcsőkön sorban álltak az emberek, hogy hozzájussanak. Sütő András a következőt írta a kötetről: “Ez a könyv, Szépréti Lilla kitartó barangolásainak krónikája, a mi múltbéli örökségünk mohás kőfalai, tornyai felé mutat, s nem azért, hogy a jövendő felé fordított arcunkat visszafordítsa, hanem éppenséggel a jövőnek jobb megtervezése végett. Történelmi műemlékeinkről van szó. És arról, hogy aki nem ismeri a múltját, nem érti világosan a jelenét sem…”
Akár írói, szerkesztői hitvallásaként tarthatta volna sajátjának e sorokat Szépréti Lilla. Ő azonban ritkán nyilatkozott. “Csak” tette, amit kell, írta, amire közösségének oly nagy szüksége volt. És van ma is. Ezért is lenne érdemes újra elérhetővé tenni alkotásait.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar oktatás Romániában – A legnagyobb hiba a stabilitás hiánya
A rendszerváltás óta eltelt bő két évtizedben számtalan sajátos jelzővel illették Romániát. Sorolhatnánk oldalakon keresztül a javarészt nem hízelgő titulusokat. Közoktatás tekintetében a következő szlogen illik ránk: a kísérletek országa vagyunk – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács oktatásügyi alelnökének, Szilágy Ferencnek tegnapelőtt kiadott közleményében.
„Minden román kormány, minden miniszter addig-addig „javítgatta” a rendszer hibáit, míg sikeresen megütöttük minden idők legalacsonyabb szintjét” – fogalmaz a szakpolitkus, aki szerint „a hibát kereshetjük az évről évre liberálisabb szellemben, az oktatásba is begyűrűző »projektelő« merkantilista szemléletben, az áleredményekkel büszkélkedő helyi álvezetőkben, a korrupcióban, a felvételi nélküli felsőoktatási bizniszben, mely a minőségi helyett a mennyiségi és főleg anyagi szempontokat helyezi előtérbe”. A legnagyobb hibaként azonban a stabilitás hiányát jegyzi meg a szerző: „Jóformán nincs olyan diák, aki abban a rendszerben fejezné be a tanulmányait, amelyben elkezdte, még ha csak négyéves ciklusokról beszélünk is. A boldog diákévek alatt egyszerűen felváltják a kisiskolákat az iskolabuszok, intézmények tűnnek el, s vele együtt a közösség és az évtizedes szellemiség. Volt felvételi, képességvizsga, egységes dolgozat, lassan már a pedagógusok is egymástól kérdezik, hogy vajon az idén hogy lesz. Illetve kérdeznék, ha lenne rá idejük. Alóluk is kicsúszott a talaj, anyagilag is egyre lejjebb csúsztak a társadalmi ranglétrán, s ez persze összefügg a közösségi tisztelet és megbecsülés erodálásával. Az amúgy is siralmas helyzetben szinte kegyelemdöfésként csapott le a román kormány szolgapolitikájának az eredménye: fizetéscsökkentés és a »szporok« megvonása. Kategóriától függően 30-50 százalék is lehetett a jövedelemcsökkenés. Az eredmény: elkeseredett pedagógusok ezreinek távozása.”
Szilágyi Ferenc kifejti, szerinte az oktató és nevelő munka sem üti meg azt a színvonalat, ami elvárható lenne. Tanítás helyett papírfogyasztás és statisztikagyártás folyik, az iskolai tevékenységet felváltja a „extrakurrikuláris” tevékenység.
A közlemény folytatásában gyakorlatilag az RMDSZ-politikát bírálja az EMNT-alelnök, aki megállapítások helyett a szervezet 1989. december 25-ei programjába, illetve a tavalyi nagyváradi, X. RMDSZ kongresszuson elfogadott programban foglaltakat kommentálja és veti a szervezet vezetőinek szemére, hogy „korábbi tömör, egyértelmű megfogalmazást egy rutinosan megcsavart, többféleképpen értelmezhető, ha akarom fehér, ha akarom fekete célkitűzés vette át”. Szilágyi mint az EMNT oktatási alelnöke a bírálja a kisebbik kormánypárt politikáját, szerinte a látszatintézkedések, az esetlegesség és a halogatás, valamint az évtizedes mulasztás a nemzetárulás fogalmát is kimeríti. „Így 22 év után továbbra is álom az önálló magyar közoktatási hálózat, máig nincs önálló magyar, állami finanszírozású tudományegyetem, Székelyföld kivételével alig létezik intézményi szinten önálló magyar szakközépiskolai oktatás, a vegyes intézményekben a magyar nyelvnek túlnyomórészt megtűrt szerepe sincs, s ugyanez jellemző a tanfelügyelőségekre s az ottani ügyfélszolgálatokra.” B. B.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Játszmák határokon belül, határokon kívül
Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen. Az elmúlt 20 év során volt a magyaroknak parlamenti képviselője Kijevben is.
A két világháborút követő békék után, a 40 éven keresztül szigorú határokkal elválasztott, határok közé bezárt térségekben, autarchiákban, lájtos és kevésbé lájtos diktatúrákban éltek a kisebb, nagyobb magyar közösségek. A '80-as évek második felétől egyre keményedő feltételek között élők nem csak az adott politikai berendezkedés elnyomorító hatásaival küzdöttek akár Csehszlovákiában, akár a volt Jugoszláviában, Romániában, ill. a Szovjetunióban, hanem a kisebbségi léttel is. Magyarországra, a gulyáskommunizmus világára vágyó tekintettel pillantottak a szomszédos országokban élő magyarok és nem magyarok.
1990 után új helyzet állt elő. Legelőször az RMDSZ szerveződött meg hihetetlen gyorsasággal Romániában, de hamarost létrejött Csehszlovákiában a MPP, majd az Együttélés, a Vajdaságban a VMDK, majd a VMDSZ, Ukrajnában a KMKSZ, majd az UMDSZ. Megköttettek az un. Alapszerződések sorra a szomszédos országokkal. Nem ment simán semmi, de a délszláv háború sújtotta térségeken kívül békés körülmények között kialakultak minden országban a választott, legitim politikai képviseletei a magyaroknak. Elindult egy folyamat, melynek során egyre több, – természetesen nem elégséges – eredményt értek el az intézmények, az ingatlanok visszaszerzése, az identitás, az oktatás/ kultúra megőrzésének területein. A határon túli magyarok többségében az adott ország állapotának függvényében, egyre inkább tudatosult, hogy nekik két fővárosuk van. Az adott országé, és a magyar főváros, Budapest. A magyar közösségek tagjainak többségében tudatosult az is, hogy egzisztenciális létük attól az országtól függ első sorban, melyben a többség bizonyára mindenkor 2/3-t alkotott. A kérdés tehát mára úgy merül fel egy kisebbségi létben élő magyar esetében: élhető az adott ország, v. kevésbé élhető, mint máshol a környéken. Egy kis létszámú klientúra persze függött és függ Budapesttől minden térségben. Nemcsak politikai szerepét tekintve, de gazdasági/szociális tekintetben is. Térségektől függően ebben nagy eltérés van. Kárpátalján ez a politikai klientúra esetében 100%-os, míg más térségekben inkább a legitim parlamenti képviselettel rendelkező párt alternatívájaként, Budapestről támogatott, vagy gründolt párt klientúra számára létkérdés.
Ugyanakkor a realitás érzék, mely tudomásul veszi, hogy nem a budapesti kakaskukorékolásra kél fel a nap a szomszédos országokban, nem jellemezi a magyarországi politikát. Különösen a jobboldali kormányok vélték és vélik úgy, hogy Budapesten kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hogy ők is a “centrális erőtér” sugarába tartozzanak.
Ennek eszköze részben a sérelmi politika folyamatos gerjesztése, amit először státustörvénnyel, majd 2010-ben kettős állampolgársággal kívánnak “kezelni” illetve a támogatáspolitika. Az egyre szűkülő források zavaros intézményi átalakításokkal, átláthatatlan döntési folyamatokkal párosulva, a központ meleg tenyeréből etetett klientúra által vezényelve, mára a határon túli magyarság többsége számára érdektelen és enyhén szégyenletes hellyé teszik az “anyaországot” Már a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság sem föltétlen akar felkerekedni, hogy áttelepüljön Magyarországra.
Az átlagember számára tehát érthetetlen, hogy miért folytat komoly küzdelmet a magyar kormány és diplomácia, hogy mára veszélybe kerüljön az elmúlt 20 év diktatúráktól megszabadult magyar kisebbségek teremtette legfontosabb vívmány – a politikai érdekérvényesítő szerep az adott országok parlamentjeiben. A statisztikai adatok fényében ugyanis világos, hogy a magyar közösségek nem olyan nagy létszámúak, hogy a Fidesz által gründolt, vagy “stratégiai partnernek” kinevezett pártok megjelenésével, a választásokon megoszló szavazatok elégségesek legyenek akár egy párt bejuttatásához is. Így, amit a 20. század nem végzett el a határon túlra került magyarság életében, azt a 21. század elején a Fidesz megosztó politikája befejezi. Hiszen, ha nem lesznek magyar képviselők az adott országok parlamentjeiben, az eddig kínnal-keservvel elért, ám mégis fontos eredmények sem lesznek védhetők. Ugyan is, ha nincs is törvénybe foglalt kulturális autonómia, de annak szinte minden eleme megtalálható mind Romániában, mind Szlovákiában. Szerbiában, a Vajdaságban a Nemzeti Tanács intézménye az egész térség számára példaérték modellt hozott létre, mely tulajdonképpen a kulturális autonómia intézménye.
A nacionalizmusok ugyan minden országban rendelkezésére állnak a politikának, de jelenleg alacsony hőfokon vannak tartva. Választások idején persze felizzíthatók, de jelenleg az a nagyobb veszély pl. a szlovákiai magyar kisebbségre, hogy “Minél jobban prezentálódik az MKP a Fidesz saját akarat nélküli fiókpártjaként, annál inkább közelít szlovákiai koalíciós potenciálja a nullához. És annál kevésbé lesz az itteni magyarok számára érdekes, hogy a parlamentben izolálódik-e, avagy a parlamenten kívül. Ugyanis egyik esetben sem lesz képes tenni értük semmit, ami hasznukra válhatna” (Morvai Péter).
Az etnikai alapú magyar pártok mindenek fölött való forszírozása Budapestről végzetes tévedés. Kontraproduktív!
Több, mint árulkodó Semjén Zsolt mondata: “A magyarság megmaradása függ attól, “milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Ez a fajta gondolkodás, nem tudja elképzelni, hogy a Fideszen kívül, sőt a Fidesz ellenében, és után is van és lesz élet a szomszédos országok magyar társadalmai számára.
Ugyanakkor azzal, hogy Magyarország az elmúlt másfél évben feladta legnagyobb értékét: a társadalmi, gazdasági, politikai stabilitást, nemcsak a hazai társadalomnak, de a határon túli magyaroknak is árt. A kormány elszigetelte Magyarországot Európában. A magyar diplomácia mozgástere beszűkült. A kormányzati politika kockáztatja a kisebbségben élő magyarság politikai érdekképviseleteit a szomszédos országokban. S Magyarország mára már nem egy vágyott hely, ahol sokkal jobb lenne élni, mint az euróval fizető Szlovákiában, vagy az Európai Unióban és a NATO-ban felértékelődő Romániában. Horvátország uniós tagállammá válásával, tengerpartjával, Szlovénia jólétével nem vetélkedhet az egyre zsugorodó gazdasággal rendelkező Magyarország, mely hova tovább egy jól fejlett autokrácia, egypárti berendezkedéssel, leépülő jogállammal.
A 2011-es népszámlálási adatok drámai fogyást mutatnak Romániában és Szlovákiában. Az asszimilációt pedig gyorsítja, hogy a magyar identitástudatnak nem támasza Magyarország. A kettős állampolgárság törvénybe iktatásának módja és időpontja a választójog mellérendelésével – mindennél árulkodóbban bizonyítja, hogy ez elsősorban belpolitikai játszma része, és nem a magyar kisebbségekről szóló, mindent megoldó gyógyír. S hogy ez, – mint Ruprecht Polenz a német Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke mondja: “a külhoni magyaroknál lojalitási konfliktust okoz” – nem érdekli a Fidesz gőzhengerét.
Ugyanakkor, ahogy a felzárkózás és a szociális pillér mellett nem áll ki a magyar kormány Magyarországon, sőt, nap, mint nap táplálja az EU-ellenességet a társadalomban, úgy nem használja ki az európai integráció adta lehetőségeket a határon túli magyar közösségek érdekében sem . Nem számol azzal, hogy a 2012 – választások Romániában és Szlovákiában új helyzetet teremtehenet, s mi lesz a kisebbségben élő magyarokkal, ha ezekben az országokban is a “centrális erőteret” és a nemzeti burzsoázia megerősítését hirdeti meg a kétharmados többség?
Törzsök Erika
Népszava

A közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el Frunda Kiegészítő jegyzőkönyv-tervezetét
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Állandó Bizottsága pénteki (március 9.), párizsi ülésén elfogadott Állásfoglalás és Ajánlás értelmében a tagállamoknak szükséges elfogadniuk a Frunda György által kidolgozott és előterjesztett Kiegészítő jegyzőkönyv- tervezetet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez.
Figyelembe véve a számos nemzeti kisebbség bizonytalan helyzetét, valamint a Nemzeti kisebbségek oltalmazásáról szóló keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának alkalmazása során jelentkező problémákat, a közgyűlés kifejezetten fontosnak tartja elfogadni a Kiegészítő jegyzőkönyv- tervezetet az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amely lehetővé tenné az egyes nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek, hogy egyénileg vagy kollektív módon az Európai Emberjogi Bírósághoz forduljanak.
Ez az európai szintű nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó garancia az alábbiakra terjed ki:
– minden személy azon joga, hogy kifejezze valamely nemzeti kisebbséghez való tartozását
– politikai jogok (politikai pártokba való szabad tömörülés, választáson való részvétel, arányos képviselet a közéletben, helyi és központi szinten)
– kulturális jogok, a kulturális autonómiához való jog, mint az identitás megtartásának fő eszköze
– az egyes autonómiaformákról való döntés joga, az európai, illetve a nemzeti és regionális gyakorlatnak megfelelően
– az anyanyelv szabad használata a magán- és a közéletben, a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban ott, ahol a nemzeti kisebbségek jelentős számban élnek.
Népújság (Marosvásárhely)

Összefogást hirdet az új zsidó szövetség
Húsz magyarországi és határon túli zsidó hitközség, illetve szervezet összefogásával Debrecenben megalakult a Közép- és Kelet-európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége.
A “Jövőnk az összefogás” üzenetével megalakult a Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége; az alapító okiratot vasárnap Debrecenben, a Megyeházán tartott ünnepségen írta alá húsz itthoni és határon túli magyar zsidó hitközség, illetve zsidó szervezet képviselője.
Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kultúra formálásában a zsidó szervezeteknek nemcsak a múltban volt jelentős szerepük, hanem a jövőben is, s ezt új keretek között tehetik meg a Debrecenben létrejött összefogással.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az a szövetség, amelynek alapító okiratát Debrecenben aláírták, nemcsak rögzíti a közös utat, hanem abból valami új és ösztönző mozgalom indítható el. A Mazsihisz-vezető azt mondta, hogy a “recesszió vihara tombol”, jelentős a munkanélküliség, s ilyen helyzetben “elképzelhetetlen, hogy a falainkon belül egymást marjuk”. Zoltai Gusztáv megfogalmazása szerint Debrecen – mint most is – példát mutatott az elmúlt években, amikor is évről évre megrendezik a hazai és a határon túli magyar zsidó hitközségek találkozóját.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség vezetője hozzátette: múlt évi találkozójukon döntötték el, hogy “a Kárpát-medence zsidóságának fennmaradása érdekében” szorosabbá teszik az együttműködést. A most megalakult szervezet nyitva áll minden zsidó előtt, nem tesznek különbséget a különböző irányzatú csoportok között – jegyezte meg.
Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere szerint “az együttműködéssel az összetartozás új korszaka kezdődik”, az aláírás kifejezi “a közösség erejébe vetett hitet, az egymás iránti elkötelezettséget”. Radu Tirle, a romániai Bihar Megyei Tanács elnöke megyéje lakói nevében megkövette a zsidókat a történelemben ért atrocitásokért, s kérte Istent, “adjon erőt számukra, hogy tudják megbocsátani azt a sok szörnyűséget”. Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere városa és a Partium magyar közösségének “tiszteletteljes üdvözletét” tolmácsolta, megjegyezve, hogy “a kisebbségi lét (...), de a mai nap is példa arra, hogyan lehet szövetségben építeni a jövőt”.
Támogatásáról biztosította az új szövetséget Szabó György, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke, reményét fejezve ki, hogy az új szervezetet kellően tudják támogatni annak érdekében, hogy “a zsidó reneszánsz közélet újra tudjon fejlődni”.
A Közép és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetségének húsz alapítója van, magyarországiak mellett felvidéki, erdélyi, partiumi és délvidéki magyar zsidó közösségek. Néhányuk képviselője nem tudott megjelenni az aláíráson, e szervezetek levélben biztosították a szervezőket csatlakozási szándékukról. Az aláírás után a Nagyváradi Zsidó Hitközség művészeti csoportjának közreműködésével megünnepelték a zsidók “legvidámabb ünnepét, a sorsvetés napját, a Purimot, majd az ünnep kapcsán Asher G. Ehrenfeld debreceni főrabbi mondott ünnepi beszédet.
Népszabadság

Kisebbség helyett regionális közösség
Szarka László: A kisebbségi jogok gyakran az engedményeken, s nem az egyenlőség elvén alapulnak
A kisebbség megnevezés nem csupán a népesség számbeli kisebbségét jelenti. Benne van ebben a kifejezésben az élet minden területén tapasztalható egyenlőtlenség, amelynek hátrányait megélik mindazok, akiket ezzel a gyűjtőfogalommal illetnek. A szerbiai népszámlálási adatokat még nem ismerjük, ezért nem tudhatjuk, mennyivel is vagyunk kevesebben. A demográfusok úgy tartják, évente egy falura való, azaz 3500–4000 magyar tűnik el a Délvidékről. Dr. Szarka László történésszel a kisebbségi létről, az érdekvédelemről és a természetellenes pártpolitikai hasadékokról beszélgettünk.
A magyarság mindenütt fogy. Az anyaországban és a határon túli térségekben egyaránt. Ön hogyan látja, milyen kondícióban van a Kárpát-medencei magyarság?
– 1989 óta érzékelhető az a heroikus erőfeszítés, amellyel megpróbálunk visszatérni a normalitáshoz. Úgy gondolom, az elmúlt húsz évet – a rengeteg csalódás és kiábrándulás ellenére – a koncentrált közösségépítés jellemezte. A kisebbségi helyzetben a közösségek intézmények létrehozásával, működtetésével válaszoltak a joghiányos helyzetekre. Erdély területén például sokféle közösség létezik, s a szórvány- és a tömbmagyarság, a helyben is vegyes közösségek: a kisvárosi, nagyvárosi, határ menti és határtól távoli közösségek mind-mind más képletet mutatnak. Jórészt hasonlóképpen van ez a Bácskában és a Bánságban is. Nincs ok a kétségbeesésre pusztán a demográfiai mutatók miatt. Nyilván jó lenne ezt a tendenciát megállítani, de például az immár csaknem harminc éve tartó folyamatos magyarországi népfogyatkozás, a romániai népesség elmúlt tíz év alatt végbement 2,6 milliós csökkenése, a szlovák többségi népesség számának először kimutatott negatív értéke azt jelzi, hogy az egész régiót, tehát a többségi és a kisebbségi közösségeket is sújtja a demográfiai fogyás. A romániai, ukrajnai, lengyelországi, szlovákiai fiatalok közül is egyre többen hagyják el a hazájukat. A migrációs veszteségek az erdélyi és a vajdasági magyaroknál kimutathatóan nagyok, a felvidékieknél és a kárpátaljaiknál valamivel kisebbek. Ennek számos oka van. Ha okos, értelmes, gazdaságilag is megtalpalt programokat tudunk beindítani, s eljutunk odáig, hogy Magyarország és a határ menti régiók közösen fejlesztik a ma még mindig perifériának számító magyarlakta térségeket, akkor itt a következő 20 évben akár jelentős változások is történhetnek. Mert ma az a helyzet, hogy megvannak ugyan a demokrácia keretei, intézményei, de az emberek nem mindig és nem mindenhol élnek jobban. Biztos, hogy a többség nem él rosszabbul, mint ’89 előtt – de a munkanélküliek számára ez aligha jelent vigaszt, ők ugyanis joggal érezhetik úgy, hogy a demokrácia cserben hagyta őket. Az alapprobléma az, hogyan lehet a kisebbségi közösség hiányzó gazdasági, pénzügyi és munkaerő-piaci dimenzióit Magyarország és a kisebbségi magyaroknak otthont jelentő „befogadó államok” együttműködésével pótolni. A domicil államokban, tehát ahol mi, kisebbségi magyarok élünk, ez sajnos máig sok szempontból másodlagos jelentőségű terület maradt. Magyarországnak viszont önmagában nincs elegendő gazdasági ereje ahhoz, hogy ezeken a területeken meghatározó változásokat indítson be.
Amennyiben ezek az államok közös területfejlesztési programokat, együttesen elhatározott és támogatott nagy volumenű beruházásokat telepítenének a kisebbségi magyarok által lakott térségekbe, az egy alapvetően más helyzetet eredményezne. Mindehhez azonban tőkére, bizalmi és valóságos tőkére egyaránt sürgetően nagy szükség lenne.
Kinek kell ezt megvalósítania?
– Az általunk lakott régióknak kell ezt a szerepet felvállalniuk. A magyarság, akár a Dunatáj többi nemzete, mindig is regionális közösségekből szerveződő nemzet volt. Ha ez a regionális szervezőerő teret nyerhetne, a kisebbségi paradigmát 20–30 éven belül akár el is felejthetnénk, hiszen zsákutcának bizonyult a maga egyenlőtlen és hátrányos élethelyzeteivel, etnikai, politikai konfliktusaival, asszimilációs technikáival. Az integrációs korszakokban mindig is a regionális közösségszerveződéseknek van jövőjük, hiszen nem kell tartani szeparatizmusuktól. Skócia például nem nacionalista indíttatásból akar önállósulni, hanem azért, mert látja, hogy olyan gazdasági potenciálja van, amelyet saját maga számára sokkal jobban ki tud használni, mint Nagy-Britannia keretében. A regionális társulásokon és fejlesztéseken alapuló közösségszerveződés lehet tehát az egyik forgatókönyv, amellyel Belgrádban és Budapesten, Pozsonyban és Bukarestben is közös nevezőre juthatunk majd előbb-utóbb. Sajnos ma még nagyon messze vagyunk ettől. Sem Magyarországon, sem Szerbiában nincsenek önkormányzati régiók. Mindez tehát esetünkben inkább az álmok kategóriájába tartozik. Regionális talapzat nélkül éppúgy nincs értelmes együttműködés, mint egymás nyelvének, kultúrájának megbecsülése vagy a nemzeti kisebbségek egyenjogúsítása nélkül.
Térjünk vissza egy pillanatra arra a mondatra, hogy egyszer talán elfeledhetjük a kisebbségi paradigmát.
– Azt a paradigmát kellene elfelejtenünk, amely abból indul ki, hogy nem vagyunk egyenlőek. Az integrált uniós térben – ha ezt következetesen végiggondoljuk – képtelenség, hogy a folyó egyik partján a nyelv más funkciókkal rendelkezik, mint a másik parton. Hiszen ugyanarról a nyelvről, az unió egyik egyenjogú nyelvéről van szó. Mindennek az oka abban keresendő, hogy a kisebbségi jogok eleve korlátozottak. Nem az egyenlőség elvén, hanem a leggyakrabban az engedmények kicsinyes és szűkkeblű politikai logikáján alapulnak. És ez persze nemcsak a jogi közelítésben van így. Látjuk, hogy a társadalomépítés és a térségfejlesztés szempontjából a kisebbségek a nemzetállami politika kárvallottjai, ami persze tartósan magának az államnak és senkinek sem lehet az érdeke. Nyugat-Európában, a dán–német határon vagy a belga–német határtérségekben egyre inkább azt érzékelhetjük, hogy a regionális önkormányzatok, a tartományi kormányok és az együttműködésük, nem pedig a kisebbségvédelem jelenti a védőhálót az ott élő kisebbségiek számára. Egybeérő, együttműködő területek vannak, a határ menti régiókat mind a két oldalon támogatják.
Ez azt jelenti, hogy értelmét veszíti az kisebbségvédelem is?
– Átalakul minden, de ez rengeteg konfliktussal, érdekellentéttel jár, s nem is biztos, hogy a mai nyugat-európai modell mindenütt megvalósítható. A kisebbségiek által lakott régiókban mindig is lesznek kulturális különbségek és nyelvi hátrányok, amelyek kezeléséért többet kell tenni. Azt azonban belátható időn belül el lehet érni az uniós térben, hogy nyelvi egyenlőség alakuljon ki. Az angol nyelvvel kiegészülve ma már több nyugati kisebbségi régióban háromnyelvűség van, a mi tájainkon pedig a kétnyelvűséget sem tudjuk működtetni. Nincsenek tankönyveink a kétnyelvűségről, az egész egy nagy társadalmi rögtönzés, egyre inkább egyoldalú kisebbségi túlteljesítés. Most jön a harmadik nyelv, amely fel fog borítani mindent: nyelvi presztízst, kommunikációs gyakorlatot, más egyebeket. Ezért lenne például nagyon fontos, hogy közös nyelvi programjaink legyenek. Úgy gondolom, a térség nemzeti gyűlölködéseinek egyik forrása éppen az, hogy a többségi nemzetek kölcsönösen semmibe veszik egymás nyelvét és kultúráját. A kisebbségi kétnyelvűeket leszámítva vészesen fogyatkozik a két vagy több kultúrában jártas értelmiségeik száma. Enélkül pedig nagyon nehéz elfogadnunk és elfogadtatnunk, hogy a szomszéd nyelve és kultúrája ugyanolyan értékekkel rendelkezik, mint a miénk. Nagy baj, hogy ilyen körülmények közt mi kisebbségiek sem érezzük mindig úgy, hogy a két nyelv elsajátítása, használata többlet. Honorálandó többlet. Egyre gyakrabban azt tapasztaljuk, hogy minden nyelvtörvény, engedmény ellenére kényszer. A kényszer-kétnyelvűség pedig nem működik. Az értelmiségi kétnyelvűség persze más: lehetne akár minta is, ha megbecsülnék, ha a többség velünk együtt élő része is tanulna, beszélne magyarul.
A kényszer-kétnyelvűség mögött nyilvánvalóan negatív érzelmek, tapasztalások feszülnek. Bántások, lekezelések vagy kisebbségi szorongás…
– Szörnyű téveszme az a gyakori feltételezés, hogy a többség többet ér, mint a kisebbség. Emiatt nem kétirányú a kétnyelvűség, a kulturális érdeklődés, hiszen ilyen felfogásban a kisebbség kötelessége a másik nyelv elsajátítása, a többség pedig legfeljebb eltűri a kisebbségi nyelvet. A kisebbségi paradigma keretei közt a minél teljesebb önkormányzatiság jelenthet kiutat ebből a zsákutcából, de ehhez is folyamatosan szükség van a többségi empátiára, együttműködésre és támogatásra.
Még van kisebbség és vannak érdekszervezetek is. Az elmúlt 20 évben alakultak meg a kisebbségben élő magyarok érdekvédelmi szervezetei. Ha végigpásztázzuk a Kárpát-medencét, azt látjuk, hogy minden térségben megosztott a magyarság: mindenütt több szervezet, érdekképviselet van. Ez törvényszerű?
– Vajdaságban az elmúlt évek választásai eldöntötték, hogy a háromszázezres közösség nagyon szoros és tervezett együttműködés nélkül nem tud többpártrendszerben működni. A közösség jogos igényét a többpártrendszerre viszont nem lehet tagadni. Háromszázezer ember sokféleképpen gondolkodik. A politikai akaratérvényesítés vagy rendkívül összefogott, átgondolt, egyeztetett együttműködést igényel, vagy pedig egy erős politikai szereplő túlsúlyát jelenti. A Délvidéken ez utóbbi történik. És ez minden kritika, fanyalgás ellenére eredményesnek tűnik. Akik a többpárti modell eredményességét hiányolják, biztosan számos érvet tudnak a maguk igaza mellett felsorakoztatni. A kisebbségi magyar többpártrendszer az eddigi tapasztalatok alapján csakis koordinált, koalíciós együttműködés formájában képzelhető el. Egymással szembeszegülve matematikai és logikai képtelenség. Eddig az egypárti modell működött az erdélyi magyarság körében. Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács működésével a legnagyobb kisebbségi magyar közösségnek belső választási lehetősége is lesz. Az együttműködés kisebbségpolitikai létszükséglete és az egypárti modellel szembeni kritika megmérkőzése az idei romániai választásokkal fog eldőlni. Az RMDSZ múlhatatlan érdeme, hogy kormányzati jelenlétével képes volt újratematizálni a romániai kisebbségpolitikát. Nem túl erős, de mégis csak működő jogi garanciákkal védi a kisebbségi nyelvhasználati gyakorlatot. Tartósan biztosította a magyar részvételt az országos, megyei, községi döntéshozatalban. Pragmatikus megközelítésben az a kisebbségi párt, amelyik nincs a kormányban, keveset ér. Amelyik a parlamentbe sem tud bejutni, annál is kevesebbet. A legkiélezettebb helyzet most Kárpátalján és Szlovákiában van, ahol a magyar szavazóbázissal rendelkező pártok könnyen kerülhetnek akár olyan helyzetbe is, hogy egyikük sem jut be a parlamentbe. Nagyon kockázatos műveletek ezek, kivált abban az esetben, ha szóba sem állnak egymással. Legitim és elvben akár kívánatos is lehet, hogy egy közösségen belül több kisebbségi párt legyen. Szerencsétlen dolog ugyanakkor, ha ott hasad szét a pártpolitika, ahol az emberek többségének fejében együtt vannak a dolgok. Így például az állampolgári lojalitás, az együttműködés az egyik oldalon, a magyar identitás védelme és fejlesztése a másik oldalon. Ez a kettő a kisebbségi magyarok nagy többségében egymást kiegészítve biztosítja a közösséghez való tartozást és megmaradást, s nagy baj lenne, ha a kisebbségi pártpolitika megpróbálná különválasztani ezeket az identitáselemeket. A kisebbségi két- és többpártrendszer mindezen okok miatt nagyon nehezen, és csak a magyar politikai elit fokozott felelősségérzete mellett működtethető. Ha szóba sem állnak egymással, aligha járulnak hozzá saját közösségük erősítéséhez, a nemzeti egység megteremtéséhez. Hiszen ezeknek a pártoknak a szavazóbázisa ugyanabból a nemzeti közösségből kerül ki.
Magyar Szó (Újvidék)

AMMOA: A csángószövetség lemondott vezetői megpróbálták átmenteni hatalmukat
Petrás Róbert, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) társalapítója szerint a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetői törvénytelenül próbálták újraválasztatni magukat a hét végén tartott lábnyiki közgyűlésen.
Az MTI-hez hétfőn este eljuttatott közleményében Petrás Róbert arra hívta fel a figyelmet: a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) szombaton Lábnyikon tartott közgyűlésén a lemondott elnökség tagjai és a csángó oktatási program alkalmazottjai arra tettek kísérletet, hogy átmentsék a hatalmukat.
Az AMMOA társalapítója, aki maga is jelen volt a végül érvénytelenné nyilvánított gyűlésen, kifejtette: amikor Solomon Adrián lemondott elnök a szavazati joggal rendelkezők névsorát felolvasta, voltaképpen a lemondott vezetők, és az oktatási program alkalmazottai neveit sorolta, ez pedig a jelen lévő csángók felháborodását váltotta ki. Petrás Róbert szerint az MCSMSZ vezetői annak ellenére jártak el így, hogy korábban 16 csángó faluban tartottak helyi gyűlést, amelyeken 18 küldöttet jelöltek a lábnyiki küldöttgyűlésre. Ezeknek a mandátumát azonban nem igazolták, a sajátjukat pedig – noha lemondtak róla – érvényesnek tekintették. “Nyilvánvaló volt, hogy a régi vezetőség ezzel a törvénytelen eszközzel próbálta magát átmenteni, hiszen saját magukról szavaztak volna” – áll a közleményben.
Petrás Róbert szerint Kovács Péter, az RMDSZ jelen lévő főtitkára is a küldöttgyűlés megtartására bíztatta a megjelenteket, a leköszönt elnökség tagjai azonban elfogadták azt a javaslatot, hogy a következő hetekben maguk is vegyenek részt a helyi szervezetek küldöttállító gyűlésein, és április végéig újabb küldöttgyűlést hívjanak össze.
A csángószövetség vezetői január végén mondtak le tisztségükről, miután nyilvánvalóvá vált számukra, hogy magyar kormány a Moldvai Magyar Oktatási Program irányítását egy olyan Romániában bejegyzendő alapítványra bízná, amelyet az MCSMSZ, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA), és a Teleki László Alapítvány közösen hoz létre. Az oktatási programot az MCSMSZ a korábbi Fidesz-kormány idején indította el magyar állami támogatással. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet és a magyar irodalmat.
MTI

Megalakulhat a magyar orvosi és gyógyszerészeti kar a MOGYE-n – Elfogadta a kormány az erre vonatkozó kormányhatározatot
Az RMDSZ kitartó és következetes politikai küzdelme nyomán, a keddi kormányülésen első olvasatban elfogadták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatát létrehozó kormányhatározat – jelentette be a kormányülést követően Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A dokumentum gyakorlatilag a 966/2011-es kormányhatározat 2. számú melléklete 44-es pontjának a módosítása, amely a felsőoktatási szakterületek és szakok jegyzékét tartalmazza. A ma elfogadott kormányhatározat egyetlen pontja a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem számára engedélyezett belső struktúra megváltoztatására vonatkozik. Az új kar a következő szakokat tartalmazza: általános orvosi képzés magyar nyelven (200 hely), általános orvosi képzés angol nyelven (50 hely), nővérképző magyar nyelven (50 hely), gyógyszerész-képzés magyar nyelven (75 hely, a szak egyelőre ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik, egy év alatt kell az akkreditációs feltételeket megteremtsék), szülésznő-képzés (25 hely, amely fele-fele arányban oszlik a magyar és a román kar között).
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség minden lehetséges demokratikus és politikai eszközt felhasznált annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megalakulhasson a magyar kar, ezt szavatolja a ma, első olvasatban elfogadott kormányhatározat, amelyet 10 napos közvita követ.”
A magyar kar kormányhatározattal való létrehozására azért volt szükség, mert a MOGYE szenátusa a bukaresti oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan alapszabályt megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetőségének román többsége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. Az oktatási törvény 135. paragrafusa kimondja, a multikulturális intézményekben a kisebbségi oktatás számára tagozatokat/részlegeket kell kialakítani, amelyek az oktatás megszervezésében autonómiát élveznek. A törvény a kisebbségi tagozat oktatóira bízza, hogy belső működési szabályzatot hozzanak létre, amely a tagozaton belüli választásokra is kitér, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy ennek a szabályzatnak összhangban kell lennie az egyetem chartájával. A törvény 132. paragrafusa kimondja, alapesetben az egyetem szenátusának a határozata alapján hoz létre a kormány új egyetemi karokat. A törvénycikkely ötödik bekezdése azonban arra is kitér, hogy indokolt, rendkívüli esetben a kormány létesíthet új kart egy egyetemen belül.
Erdély.ma

A harmadik ág – Magyarok a szétszórattatásban
Az Új Ezredév Református Központ gyülekezeti termében vasárnap este került sor Gazda József: A harmadik ág című monumentális szociográfiájának a bemutatására.
A budapesti Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent kétkötetes, több mint 1200 oldalas könyvet dr. Bodó Barna egyetemi tanár mutatta be a szerző jelenlétében. Gazda József kovásznai közíró az emlékezetben megőrzött történelem („oral history”) eszközeivel írja meg a nemzet „harmadik ága”, a világban szétszórt magyarság sorskrónikáját. Mintegy ezer egyéni sors mozaikkockáiból áll össze A harmadik ág két könyve. Az idők árján című első kötet a magyar emigráció évszázadokon átívelő sorsát rajzolja meg, a Félszáz ország című második kötet a befogadó országok színhelyeiről nézve mutatja meg a magyar emigráció mai helyzetét. „Gazda József a háromszéki Kovásznáról rálát az egész világra – mondta a könyvet bemutató dr. Bodó Barna. – Tudja, amit az írástudónak tudnia kell, de nem mond semmit. Úgy van ott, hogy nem látjuk. Könyvét úgy olvashatjuk, miként a Bibliát: kézbe vehetjük, ha elbizonytalanodunk. Mert van kiút akkor is, ha nem látszik. A kiút bennünk van, ott kell megtalálni. Ezt mutatja meg nekünk Gazda József.”
A könyvbemutató bevezető részében az Új Ezredév kórus Szabó Gabriella karnagy vezényletével a közelgő nemzeti ünnephez és az alkalomhoz illő dalokat énekelt. Gazda István házigazda lelkipásztor felolvasta Márai Sándor Halotti beszéd című versét, amelybe a magyar emigráció minden tragikumát belesűrítette a költő.
A magyarországi könyvbemutató-körútról hazaérkezett Gazda József elmagyarázta, mi a „harmadik ág”: „a magyar fa belegyökerezik a történelembe, az időbe, valahová, amit szülőföldnek is lehet nevezni és olyan ágakat hajt, amelyek szétterebélyesednek és kinyúlnak a magyar hazának a földjéről. A magyarság beláthatatlan messzeségekbe nyúló gyökérzetű fája három ágra szakadt: az első ág a csonka országban élő magyarság, a második ág az elszakított területeken, a kilenc környező országban élő magyarság, a harmadik ág pedig a „nyugati emigráció” gyűjtőnéven emlegetett magyarság, amely 50 országban él a világ minden táján. A szerző beszámolt a könyv anyagának összegyűjtése közben Sidneytől Buenos Airesig szerzett döbbenetes tapasztalatairól, amelyek az emigrációban élő, magyarságukhoz sok esetben az anyaországban élőknél sokkal jobban ragaszkodó „elbujdosott” magyarok körében szerzett. „Ötven országban szóródtak szét a levelei a magyar fának” – mondta Gazda József, aki a könyv ajánlójában így fogalmaz: „E könyvvel és a benne megszólalók szavaival üzenem, mondom, kiáltom minden magyarnak, éljen bárhol is a nagyvilágban: sorsunk a saját kezünkben van. Csak akkor tudunk megmaradni, ha akarunk! És ha teszünk is érte.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyvárad: román „döntőbíró” a magyar–magyar csörtében
Mégis a Szacsvay-szobornál ünnepelheti március 15-ét az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a két szervezet korábban azt mondta, többször is megpróbálták rávenni a megyei RMDSZ-t, hogy legalább valamelyik helyszínen szervezzék közösen a hagyományos ünnepséget, ám nem sikerült megegyezniük.
Így legutóbb azt a kompromisszumot kötötték, hogy egy-két órát engedjen át az EMNP-nek Petőfi Sándor szobránál, illetve Nagysándor József emléktáblájánál a szövetség, amely előzőleg déli 12 órától este nyolcig minden szóba jöhető helyszínt lefoglalt a saját megemlékezése számára. Szacsvay Imre, a forradalom Nagyváradhoz kötődő mártír jegyzőjének szobránál semmi esetre sem engedték volna ünnepelni a politikai ellenfelet.
A helyzetet végül a város román polgármestere, Ilie Bolojan oldotta meg, aki az EMNP és az EMNT ismételt kérésére végül tegnap reggel kiadta az engedélyt a két szervezetnek, hogy március idusán kora délután, még az RMDSZ rendezvénye előtt néhány órát eltölthessen a szobor előtt. Kristófi Kristóf, az EMNP váradi elnöke elmondta: fél háromtól négyig kapták meg a térfoglalási engedélyt, a helyszínt fél ötig kell elhagyniuk. Az időpont egyébként nem ütközik az RMDSZ rendezvényével.
Az engedélyen különben az áll, hogy azt az RMDSZ-szel való megegyezés alapján állította ki az illetékes bizottság. A döntés eredményeképpen az EMNT és az EMNP csak a hagyományosan is központi helyszínnek számító Szacsvay-szobornál tartja megemlékezését, amelyen valószínűleg Tőkés László, az EMNT elnöke is jelen lesz. Azt sem tartják kizártnak, hogy az RMDSZ rendezvényére is elmennek koszorúzni.
Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója a helyzet iróniájára hívta fel a figyelmet: „amint a magyar szervezetek nem tudtak egymás közt megoldani, azt megoldotta a román elöljáró” – fogalmazott. Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke örömét fejezte ki a váradi önkormányzat döntése miatt, és kijelentette: „a köztéri szobor mindenkié, nem sajátíthatja azt ki magának semmilyen szervezet”.
Összefogásra int a püspök
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap pásztori üzenetet küldött a gyülekezetek tagjainak a nemzeti ünnep alkalmából. A püspök összefogásra szólítja fel a híveket, és felhívja a figyelmet, hogy a hangzatos szavakat tartalmazó, nemzetieskedő szövegek félrevezetők lehetnek. „A csak egyeseket támogató jó szándék másoknak hátrány és semmiképpen sem Krisztus akarata szerint való. A galaták keresztyén gyülekezetét Pál apostol korában ilyen természetű pártoskodás, és közöttük feszülő küzdelem próbálja meg, osztja meg, végül fordítja el egymástól őket” – hangzik a püspök intése.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A BBTE magyar tagozata visszautasítja Bodó Barna állításait
Visszautasítja Bodó Barna kijelentéseit a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata. Közleményükben azt állítják: a Sapientia-EMTE oktatója valótlan megállapításokat, személyes feltételezéseit közölte a Krónikának adott interjúban.
A BBTE magyar tagozata határozottan visszautasítja azt, hogy más, konkurens egyetemek oktatói megpróbálják e felsőoktatási intézet hitelét, arculatát rontani, a bennük megvalósuló magyar felsőoktatás körülményeit kétségbe vonni – áll a tagozat hétfői közleményében.
Az állásfoglalás szerint Bodó Barnának, a Sapientia EMTE oktatójának a Krónikának adott, hétvégén megjelent interjúja tele van személyes politikai előfeltételekből táplálkozó, de valótlan megállapításokkal, személyes feltételezésekkel.
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának vezetője hangsúlyozza: a közösség minden tagjának, akár egyetemen belülinek, akár egyetemen kívülinek lehet – és lennie kell – véleménye a romániai magyar felsőoktatási intézetekről, hiszen a közösség szempontjából fontosak ezek. Azonban úgy véli: egy másik, ugyan baráti, de konkurens intézet tagja részéről más megítéltetés alá esik ez.
Ugyanakkor azt írja: az eddigi közvetlen, tartalmas Sapientia – BBTE viszonynak ez sem tud ártani. „A elégedetlenségünket ennek a közvetlen kapcsolatnak a jegyében el is juttattuk a társ-egyetem vezetőihez. Röviden szólva: mindenki foglalkozzék a maga háztája dolgaival. Különben a BBTE magyar tagozatán a legrégebbiek sem emlékeznek arra, hogy mikor vették volna hasznát Bodó Barna tanácsainak” – zárja közleményét Magyari Tivadar.
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-reakciók Tőkés László kilépésének hírére
Tőkés László felmondta a három éve működő magyar összefogást, Tőkés távozása természetes, Tőkés kétszínű, Tőkés mondjon le EP-képviselői mandátumáról is – reakciók az EMNT elnökének RMDSZ-ből való kilépésére. Tőkés László a Krónikának azt nyilatkozta: nem az RMDSZ, hanem a választói juttatták az EP-be, ezért csak nekik tartozik elszámolással.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint „ha gerinces ember lenne”, Tőkésnek nem csak a szövetségből, hanem az Európai Parlamentből is ki kellene lépnie, mivel mandátumát az RMDSZ listáján szerezte.
„Tőkés úr lényegében már régóta nem tagja az RMDSZ-nek. Érvei határtalan kétszínűséget mutatnak, mivel ha valaki egy párt alapítójaként létrehoz egy másik pártot, többé nem lehet tagja az előző alakulatnak” – mondta hétfőn Kelemen Hunor.
Nem Verespatak miatt lépett ki Tőkés László az RMDSZ-ből, hanem amiatt, hogy úgyis kizárták volna, miután létrehozott egy új pártot – jelentette ki Markó Béla kormányfőhelyettes, aki szintén úgy gondolja, hogy Tőkésnek az EP-képviselői mandátumáról is le kellene mondania.
Tőkésnek „jelenleg új pártja van, és nagyon jól tudja, hogy ha nem lépett volna ki az RMDSZ-ből, kénytelenek lettünk volna kizárni őt, nem lett volna más választásunk, ő csak ennek ment elébe” – fogalmazott hétfőn Markó.
(Tőkés: nem az RMDSZ, hanem a választóim juttattak az EP-be. Nem mond le európai parlamenti mandátumáról Tőkés László, hiszen – mint mondja – a képviselői megbízatást nem az RMDSZ-nek, hanem a választóinak köszönheti.
„Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatták az RMDSZ mértékadó vezetői, hogy én az RMDSZ listáján jutottam be az Európai Parlamentbe. Elfelejtik, hogy valójában az erdélyi magyar összefogás keretében egy egyezség született az RMDSZ-listán felkínált első, kiemelt helyen való indulásról, tehát egyszerűen nem felel meg a valóságnak az a gyakran a szememre vetett hamis állítás, hogy én az RMDSZ-nek köszönhetném az európai parlamenti mandátumomat. Sőt, éppen ellenkezőleg: nem én kérezkedtem fel az RMDSZ szekerére, hanem ők igyekeztek megmenteni az RMDSZ EP-listájának süllyedő hajóját a reám leadandó szavazatok által” – nyilatkozta a Krónikának Tőkés László.
Az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnöke kijelentette: „Mindent egybevetve, önálló, EMNT-jelöltként, a Magyar Összefogás keretében jutottam be az Európai Parlamentbe, és nem kegyelemkenyéren élek ott. Mandátumomat a választóimnak, és semmiképpen nem az RMDSZ-nek köszönhetem, és a választóimnak tartozom elszámolással európai parlamenti megbízatásomról. Az elnök úr válasza pedig arra vall, hogy mint annyi minden másban, ezen a téren is ki akarja sajátítani az RMDSZ-nek a magyarságot. A magyar politikának a magyarság nem az RMDSZ. Én nemzetpolitikát folytatok, és nem RMDSZ-politikát, és ebben a szellemben szeretném folytatni tevékenységemet a továbbiakban.”
Tőkés László ugyanakkor emlékeztetett: 2007-ben önálló jelöltként is bejutott az EP-be, ami meglátása szerint „fényes bizonyítéka annak, hogy nem RMDSZ-jogon, hanem demokratikus, nemzeti jogon lettem képviselő.” (Nagy Orsolya))
Az RMDSZ-ből való kilépési nyilatkozatával Tőkés László felmondta a három éve működő magyar összefogást – mondta hétfőn Kovács Péter, a szövetség főtitkára. „Egy írásos dokumentumot írásban felrúgott” – kommentálta az MTI-nek Kovács az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnökének gesztusát. Hozzátette: „mi sokszor fogcsikorgatva, sokszor a nyilvánosság előtt is elégedetlenségünknek hangot adva, de mentünk előre ezzel a magyar összefogással, mert a szavunkat adtuk, mert tudtuk, hogy mintegy 80 százaléka a magyar embereknek igényeli az összefogást. Tőkés László ezt ma felrúgta, írásban”.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy feltétele-e az összefogásnak Tőkés László RMDSZ-tagsága, a szövetség főtitkára azt mondta: azáltal, hogy Tőkés László formailag is kilépett az RMDSZ-ből, egyértelmű, hogy felrúgta a korábban dokumentumban rögzített magyar összefogást.
Kovács Péter nem kommentálta azokat az okokat, amelyre Tőkés László kilépési nyilatkozatában hivatkozott. A volt tiszteletbeli elnök egyebek mellett vállalhatatlannak nevezte az RMDSZ „Verespatakkal kapcsolatos megengedő és a beruházást elősegítő álláspontját”, és szégyenletesnek tartja, hogy – állítása szerint – a magyar szövetség vezetői megpróbálják ellehetetleníteni a köztisztviselők vagyonosodását vizsgáló, illetve korrupcióellenes román szervek munkáját.
Az RMDSZ főtitkára szerint Tőkés kilépési nyilatkozatában semmi újat nem mondott.
Ironikusan megjegyezte: kimaradt a nyilatkozatból, hogy az RMDSZ „posztkommunista”, nem képes megújulni és megalkuvó politikát folytat.
Kovács Péter elhárította azt a kérdést, hogy az RMDSZ az esetleges választási együttműködést is kizártnak tartja-e, amennyiben Tőkés kilépési nyilatkozatát a magyar összefogás felrúgásának tekinti. Mint mondta, nem az RMDSZ-en kell számon kérni a közös fellépést akkor, amikor Tőkés László éppen bejelentette, hogy ennek vége.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke szerint Tőkés kilépése túl későn érkezett, és az EMNT-elnök „kétszínűségét” bizonyítja. Borbély szerint Tőkésnek személyes érdeke volt az EP-képviselői mandátum megszerzése.
„E két év alatt a megosztáson kívül semmit nem tett. Már régebben kértük, hogy tisztázza helyzetét, mivel az tűrhetetlen, hogy egy politikai alakulat listáján mandátumot szerző személy másnap minden erejével támadja ugyanazt az alakulatot” – nyilatkozta hétfőn a Mediafax hírügynökségnek Borbély.
Szerinte Tőkés László azért hozta létre saját pártját, hogy gyengítse a magyarság erejét.
Természetesnek tartja Tőkés kilépését az RMDSZ-ből Márton Árpád. Az RMDSZ parlamenti képviselője, mivel az EP-képviselő létrehozott egy másik pártot.
„A román politikában is az a szokás, hogy mielőtt valaki belép egy másik pártba, kilép korábbi alakulatából” – fogalmazott Márton.
Korodi Attila, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnöke szerint Tőkés már régóta nem az RMDSZ alapító tagjaként viselkedik.
Korodi úgy fogalmazott az Agerpresnek: Tőkés László az erdélyi út helyett inkább a szlovákiait választotta a magyar közösség számára.
A politikus ennek ellenére úgy véli, néhány településen vélhetően közös önkormányzati jelölteket állít az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt.
( EMNP: nélkülözi a törvényes alapot és erkölcstelen Kelemen Hunor felszólítása Tőkés EP-mandátumának visszaadásával kapcsolatban. Tőkés László, bár megtehette volna, 2009-ben nem vállalta fel annak ódiumát, hogy formailag függetlenként indulva, kiüsse az Európai Parlamentből az RMDSZ képviselőjelöltjeit – olvasható az EMNT hétfői közleményében, amelyet Toró T. Tibor pártelnök írt alá.
„Így született meg az RMDSZ és az EMNT közötti belső koalíciós megállapodás és a Magyar Összefogás Listája, amelynek élén az egykori temesvári lelkipásztor behúzta RMDSZ-es jelölttársait az Európai Parlamentbe. Akkori – a magyarság számarányát jóval meghaladó, közel kilenc százalékos – eredményünk azt tanúsítja, hogy a két szervezet közötti együttműködés és a közös jövő reményében választóink döntő többségét is sikerült az ügy mellé állítanunk. Ennek, a közösen remélt jövőnek az oktalan, cinikus és agresszív kisajátítására törekszik azóta is minden erejével az RMDSZ-nomenklatúra, és teszi ezt most is, amikor valótlan módon azt állítja, hogy a választásokon a közös fellépést lehetővé tevő megállapodás Tőkés László RMDSZ-tagságáról szól” – áll a közleményben
„Az RMDSZ elnökének felszólítása, hogy Tőkés László adja vissza EP-képviselői mandátumát, nemcsak minden törvényi alapot nélkülöz – a kiosztott mandátum személyre szóló – hanem mértéktelen arroganciáról tanúskodik és erkölcstelen is. (…) Az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai és támogatói arra kérik védnöküket, folytassa legjobb tudása szerint azt, amire választóitól felhatalmazást kapott: a közösségi érdekképviseleti munkát mind itthon, Erdélyben és szerte a Kárpát-medencében, mind pedig az Európai Parlamentben és mindenhol, ahol csak az ő szavára figyel oda a dolgaink iránt sokszor közömbös nagyvilág” – olvasható az EMNP közleményében.)
Krónika (Kolozsvár)

Közvitán a MOGYE-vel kapcsolatos kormányhatározat-tervezet
A tanügyminisztérium honlapján közvitára bocsátották annak a kormányhatározatnak a szövegét, amellyel a kabinet egy új, magyar és angol tannyelvű kart hoz létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
A kormány csupán első olvasatban tárgyalta kedd délelőtti ülésén a MOGYE magyar tagozatát létrehozó kormányhatározatot. A dokumentumot a tanügyminisztérium honlapján hozták nyilvánosságra. A tervezet tulajdonképpen a romániai egyetemek ideiglenesen vagy véglegesen akkreditált szakjait és a beiskolázási számait felsoroló 2011/966-os kormányhatározatot módosítja. A határozat mellékletét képező táblázat pedig a MOGYE karainak és képzéseinek a leírását tartalmazza. A táblázat az egyetem három meglévő kara mellett egy negyedik kart is tartalmaz. Ennek orvosi és gyógyszerészeti kar a neve. A karon belül ötféle képzést rögzít elsősorban magyar, de emellett angol és román nyelven is. A magyar nyelvű nővérképzésre ötven helyet szab meg, a magyar nyelvű orvosképzésre kétszáz helyet, az angol nyelvű orvosképzésre ötven helyet, a magyar nyelvű gyógyszerészképzésre 75 helyet, a bábaképzésre pedig 25 helyet szab meg, megjegyezvén, hogy e helyek felét a román és másik felét a magyar nyelvű bábaképzés számára tartják fenn. E negyedik kar szakjai közül a nővérképző, a gyógyszerészeti és a bábaképző szak kap ideiglenes akkreditációt. Az általános orvosi szakot mind a magyar, mind az angol képzési nyelven végleges akkreditációval rendelkezőnek tekinti a kabinet.
A kormányhatározat indoklásában az áll, hogy a kormány a jogszabállyal fejleszteni szeretné az egyetemek multikulturális és többnyelvű jellegét, hogy ezzel az országos oktatási rendszert jobban megfeleltesse az európai rendszernek.
A tervezet alátámasztása azt is tartalmazza, hogy a jogszabály közzétételével a MOGYE-n el kell indítani az új karon belüli választások procedúráit, hogy az új kar immár a legjobb körülmények között működhessen a 2012–2013-as tanévben.
A kormányhatározat-tervezetet tíz napra bocsátották közvitára. A kormány ezt követően szövegezi meg a végleges határozatot.
Az oktatási törvény egyébként előírja, hogy a kormány-határozat kibocsátásáról az egyetem szenátusával is tanácskozni kell.
Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök a kormányülés előtt közölte, késő éjszakáig egyeztették a jogszabály szövegét, személyesen beszélt telefonon a marosvásárhelyi román diákliga egyik képviselőjével. A kormányfő hangsúlyozta, legfőbb törekvése az volt, hogy az egyetem hallgatóinak ne legyen vesztenivalójuk, az oktatás végén érvényes diplomát kapjanak a kezükbe.
Ungureanu azt is megemlítette, örvendene, ha német nyelvű képzés is indulna a marosvásárhelyi egyetemen.
Jogszerű döntést hozott tegnap a kormány – nyilatkozta érdeklődésünkre dr. Szabó Béla egyetemi tanár, aki a magyar oktatók képviseletét vállalta. Várjuk, hogy a vitát követően életbe lépjen a határozat, mivel ez lehet a magyar tagozat megmaradásának a garanciája a MOGYE- n. A következő lépésben el kell dönteni, hogy hány főtanszék alakul a karon belül, meg kell választani ezeknek a vezetőit, s módosítani kell a chartát azzal kapcsolatosan, hogy az új karnak hány képviselője legyen a szenátusban. A magyar oktatásért felelős rektorhelyettest is az új kar oktatói kell kijelöljék.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély-szerte külön emlékeznek március 15-én a magyar pártok
Külön emlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére az erdélyi városok többségében a magyar politikai alakulatok. Marosvásárhelyen az RMDSZ nem osztja meg a március 15-i ünnepet egyik vetélytársával sem. „A szövetség külön ünnepel, erről központi döntés van” – közölte szűkszavúan Kelemen Atilla, a Maros megyei szervezet elnöke.
Mint 1990 tavasza óta minden évben, az RMDSZ a postaréti vesztőhelyre hívja a város magyarságát. A Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt az ellenzék immár hagyományos helyszínén, a Kossuth utcai Petőfi-szobornál ünnepel – külön-külön. Portik Vilmos, az EMNP megyei és városi elnöke lapunknak elmondta: beszélgetéseket folytattak mind az RMDSZ-szel, mind az MPP-vel az esetleges közös ünneplésről, azonban a tárgyalásokra „nem sikerült pontot tenni”.
László György, a polgári alakulat megyei vezetője azonban megkérdőjelezte a néppártiak igyekezetét. „Nem igaz, hogy együtt akartak ünnepelni, mert amikor hívtuk őket, azt mondták: azokkal, akiknek Szász Jenő az országos elnökük és Benedek Imre a polgármesterjelöltjük, nem közösködnek. Ráadásul a helyszín kérdéséhez is erkölcstelenül viszonyultak, mihelyt déli 12-től este 8-ig próbálták lefoglalni a Petőfi-szobor előtti terecskét” – fejtette ki a Krónikának László.
Nyárádszeredában ugyan együtt ünnepel az RMDSZ és az MPP, utóbbiak mégis kirekesztve érzik magukat. A polgáriak fölháborítónak és szégyenletesnek tartják azt a tényt, hogy a helyi RMDSZ-vezetők és Tóth Sándor alpolgármester éppen a sajtószabadság napján megtiltotta nekik, hogy emlékbeszédet mondjanak Deák Farkas szobrának avatóján. Az MPP-sek különösen azért nehezményezik ezt, mert a szoborállítást ők is támogatták, sőt az alakulat elnöke, Biró József Attila az, aki családjával együtt a forradalmár sírját gondozza. Ennek ellenére úgy döntöttek, a nemzeti ünnep üzenetére való tekintettel és Deák Farkas emlékének kegyeletteljes megőrzése érdekében részt vesznek a rendezvényeken és elhelyezik virágaikat.
Szatmárnémetiben sem közös az ünnep, az RMDSZ civil szervezetekkel közösen a Petőfi-szobornál tart ünnepséget március 15-én, majd a színházban kerül sor előadásokra és díjkiosztásra. Az EMNT–EMNP eközben már a hétvégén megkoszorúzta a Kossuth-emléksírt és a Petőfi-szobrot. Nagykárolyban a Kaffka Margit Társaság tart megemlékezést a Petőfi-szobornál, majd az RMDSZ szervez kulturális műsort. A néppárt nem készül külön rendezvénnyel.
Nagyváradon hetek óta zajlik a vita a magyar alakulatok között a március 15-i megemlékezések kapcsán, miután az RMDSZ korábban egész napra lefoglalta a hagyományos helyszíneket. Az EMNT–EMNP végül Ilie Bolojan polgármester közbenjárásának köszönhetően mégis a Szacsvay-szobornál ünnepelheti március 15-ét. A két szervezet korábban úgy nyilatkozott, többször is megpróbálták rávenni a megyei RMDSZ-t, hogy legalább valamelyik helyszínen szervezzék közösen az ünnepséget, ám nem sikerült megegyezniük. Így az ellenzéki alakulatok végül a szövetség rendezvénye előtt foglalhatják el a szobor előtti parkot, a rendezvényen valószínűleg Tőkés László EMNT-elnök is jelen lesz.
Zilahon az EMNP szerezte meg a Wesselényi-szobornál való emlékezés jogát, és felajánlotta az RMDSZ-nek, hogy ünnepeljenek közösen, a szövetség azonban elutasította a felkérést. A néppárt szerint hasonlóan járt el a helyi RMDSZ-vezetés Nagyszalontán és Temesváron is.
Kolozsváron sem szervez közös ünnepséget az RMDSZ és az EMNP – tudtuk meg Máté Andrástól, a szövetség Kolozs megyei elnökétől. Mint mondta, az RMDSZ szervezte rendezvényen az EMNP részéről Gergely Balázs, a néppárt alelnöke szólal majd fel a Biassini-szálloda előtt.
Nem lesz közös megemlékezés a Székelyföldön sem – mondta lapunknak Papp Előd, a néppárt alelnöke, aki szerint nem is tettek javaslatot a szövetségnek a közös ünneplésre, mivel nem akartak lehetőséget adni a visszautasításra. Csíkszeredában a helyi önkormányzat szervezi a március 15-i programot, melyen az MPP képviselői is részt vesznek – mondta Antal Attila alpolgármester.
Politikamentes március idusát ígérnek Háromszéken is, ahol szintén az önkormányzatok szervezik az ünnepségeket. Sepsiszentgyörgyön a városi művelődési ház koordinálja a szervezést, a munkából az RMDSZ, az MPP, az SZNT és az EMI is kiveszi a részét. Gazda Zoltán szervező lapunknak elmondta, politikamentes lesz a rendezvény, de a beszédek tartalmáért „nem vállalnak felelősséget”.
Baróton a pártok a város határában levő véceri emlékműnél egymást váltva koszorúznak és mondanak beszédet, mondta a Krónikának Nagy István polgármester, aki szerint a városközpontban szervezett ünnepségnek nem lesz politikai színezete. Kézdivásárhelyen és Kovásznán is csak az elöljárók mondanak beszédet, és a kulturális műsorra fektetik a hangsúlyt.
Krónika (Kolozsvár)

MCSMSZ: átmentenék a hatalmat?
A Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetői törvénytelenül próbálták újraválasztatni magukat a hétvégén tartott közgyűlésen – állítja Petrás Róbert, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) társalapítója.
Petrás Róbert, aki maga is jelen volt a szombaton Lábnyikra összehívott, végül érvénytelennek nyilvánított közgyűlésen, a lapunkhoz eljuttatott közleményében kifejtette: amikor Solomon Adrián lemondott elnök a szavazati joggal rendelkezők névsorát felolvasta, voltaképpen a lemondott vezetők és az oktatási program alkalmazottainak nevét sorolta fel, ez pedig a jelen lévő csángók felháborodását váltotta ki. Az AMMOA társalapítója szerint az MCSMSZ vezetői annak ellenére jártak el így, hogy korábban 16 csángó faluban tartottak helyi gyűlést, amelyeken 18 küldöttet jelöltek a küldöttgyűlésre.
Ezeknek a mandátumát azonban nem igazolták, a sajátjukat pedig – noha lemondtak róla – érvényesnek tekintették. „Nyilvánvaló volt, hogy a régi vezetőség ezzel a törvénytelen eszközzel próbálta magát átmenteni, hiszen saját magukról szavaztak volna” – áll a közleményben. Petrás szerint Kovács Péter, az RMDSZ jelen lévő főtitkára is a küldöttgyűlés megtartására biztatta a megjelenteket, a leköszönt elnökség tagjai azonban elfogadták azt a javaslatot, hogy a következő hetekben maguk is vegyenek részt a helyi szervezetek küldöttállító gyűlésein, és április végéig újabb küldöttgyűlést hívjanak össze.
Mint arról beszámoltunk, az MCSMSZ alapszabály szerint a közgyűlés akkor lett volna érvényes, ha ezen 15 helyi szervezet küldöttei vesznek részt, azonban csak négy településről érkeztek érvényes mandátummal rendelkező küldöttek. Solomon Adrián lemondott elnök az „emberek fásultságával” magyarázta a helyi gyűlések elmaradását. Mint ismeretes, a csángó szövetség vezetősége január végén mondott le, miután a magyar kormány bejelentette, hogy egy Romániában bejegyzendő alapítványra bízná a moldvai magyar oktatási program irányítását. A 25 csángóföldi faluban zajló oktatási programot ideiglenesen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) működteti.
Krónika (Kolozsvár)

Toró: Tőkés a választóktól kapta EP-mandátumát
„Tőkés László nem az RMDSZ-től, hanem a választóktól kapta európai parlamenti mandátumát és csak feléjük tartozik elszámolással” – közölte a Tőkés László védnökségével megalakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor. Véleménye szerint a mandátum személyre szóló, így az RMDSZ-nek nincs jogi alapja, hogy az EP-mandátum visszaadását kérje Tőkés Lászlótól. Az RMDSZ vezetői úgy vélték, Tőkés Lászlónak nemcsak az RMDSZ-tagságáról, hanem európai parlamenti mandátumról is le kellett volna mondania, hiszen a szövetség listájáról jutott be a brüsszeli testületbe.
Toró emlékeztetett arra, hogy 2009-ben két egyenrangú fél, a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ között jött létre belső koalíciós megállapodás. A közösen kialakított magyar összefogás listájának élére került Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, aki szerinte „behúzta RMDSZ-es jelölttársait az Európai Parlamentbe”.
Az EMNP elnöke úgy vélekedett, az RMDSZ ürügyként akarja használni Tőkés László kilépését arra, hogy ne akarjon együttműködni az erdélyi magyarság többi politikai szervezetével. „Tőkés Lászlónak a döntését helyeseljük, nemzetpolitikai szolgálatát támogatjuk a továbbiakban is” – mondta Toró T. Tibor.
Szabadság (Kolozsvár)

Mit kíván a magyar nemzet? Békét, szabadságot, egyetértést
Ma is üzenetértéke van a márciusi ifjak 12 pontjának
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezik ma a világ magyarsága. Erdély-szerte és az anyaországban egyaránt számos rendezvény keretében ünneplik meg március 15-ét, a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét. A romániai magyar közösséget képviselő politikai szervezetek több helyszínen külön emlékeznek a ’48-as történésekre és hősökre, Kolozsváron az előző évekhez hasonlóan együtt ünnepel a magyarság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nagykárolyban és Szatmárnémetiben, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig Zilahon tartja központi rendezvényét. Kolozsváron a már szokásos felvonulásra a Protestáns Teológia előtt gyülekeznek 10 és 11 óra között, majd a déli ökumenikus istentiszteletet követően kerül sor koszorúzásra és köszöntő beszédekre a Biasini-szállónál.
Az ünnepi programokhoz csatlakozik A harmadik királyfi vagy királylány címmel meghirdetett irodalmi pályázat díjátadója március 15-én, délelőtt 10 órától a magyar operában. Az eseményen részt vesznek a rendezvény védnökei: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament képviselője. Közreműködik Vigh Ibolya és Incze G. Katalin, a magyar opera művészei, valamint a Boling Társaság (Csergő Domokos – dob, Szallós-Kis Anna – fuvola, Szép András – zongora, Antal Attila – nagybőgő).
Idén is a Protestáns Teológiánál gyülekeznek az ünnepelni vágyók március 15-én, csütörtökön délelőtt 10 és 11 óra között. 12 órától fél 2-ig ökumenikus istentiszteletet celebrálnak a főtéri Szent Mihály-templomban, 14–16 óra között koszorúzás és köszöntő beszédek a Biasini-szállónál. Este 7 órakor a Kolozsvári Magyar Operában a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsorát tekinthetjük meg – fellép a Bogáncs, a szamosújvári Kaláka, a Kalotaszeg, az Ördögtérgye, a széki Szalmakalap, a Szarkaláb és a Zurboló néptáncegyüttes, közreműködik a Harmadik zenekar. A gálaműsor része az egész héten zajló Kolozsvári Tavasz népzene és néptáncfesztiválnak (ennek részletes programját a 2. oldalon találják). A néptáncelőadás keretében magyar állami kitüntetések átadására is sor kerül. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ezúton mond köszönetet a kolozsvári egyházaknak, az ifjúsági szervezeteknek és a Református Kollégium kórusának a szervezésben nyújtott segítségért.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) is ünnepséget szervez 1848. március 15-e alkalmával. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt Mátyás király szülőháza előtt március 15-én, csütörtökön du. fél 7-kor, ahol középiskolás diákok csillogtatják meg versmondó tudásukat egy rövid, verses, zenés előadás keretében. A fiatalok mindenkit hívnak: „Jöjjön el Ön is, hogy együtt emlékezzünk meg e híres nap eseményeiről, hiszen van mire büszkék legyünk.”
Ünnepi K.O.ncertcímmel erdélyi magyar rockzenével való közös ünneplésre hívja közönségét a Knock Out, azaz a Nóka út kolozsvári rockzenekar. A koncert március 15-én este 9 órakor kezdődik a Bulgakov&Macskaház bulispincéjében (Virág/Inocenţiu Micu Klein utca 15–17. szám).
Szabadság (Kolozsvár)

Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát
Az RMDSZ ez évben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatairól: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke március 17-én, szombaton Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával.
Az RMDSZ, Markó Béla javaslatára, létrehozta a Szolidaritási Alapot, amelyből 2000 óta minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az esemény keretében megemlékeznek Sütő Andrásról, aki 1990-es események során a marosvásárhelyi RMDSZ-székház elleni támadásban maga is súlyos sérüléseket szenvedett: az RMDSZ vezetői szombat délelőtt koszorút helyeznek el Sütő András sírjánál a marosvásárhelyi református temetőben. (RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)