Figyeljünk a szórványra!
Nem csak a politikusok, hanem az újságírók feladata is odafigyelni a szórványra. A Szórványtengely-mozgalomhoz tartozó újságírók Kolozsváron találkoztak csütörtökön. A beszélgetésen beszámolókra és a Fehér Holló sorozatban megjelent legújabb kötet bemutatására is sor került.
Kérdő útján, ez a címe annak a kötetnek, amely Ambrus Attila és Ambrus Melinda írásait tartalmazza. A Brassói Magyar Lapok szerkesztője évek óta járja a szórványt és megpróbálja feltárni a szórványban élő magyarok problémáit. A Zsil völgyében például tapasztalta, hogy oda alig jut el a magyar sajtó és amennyiben jelen van, akkor sem az ottani magyarság sajátos gondjairól szól.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok szerkesztője: „Nagyon fontos az, hogy a Zsil völgyiek például tudjanak arról, hogy hogyan élnek a Barcasági magyarok. A Barcasági magyarok tudjanak arról, hogy hogyan élnek a történelmi Máramarosban a magyarok és főleg halljanak azokról a sikertörténetekről, amelyek azt bizonyítják, hogy a szórvány nem egy eleve halálra ítélt közösség, sokkal inkább egy olyan közeg, ahol az értékmegőrzés mellett az értékteremtésre is lehetőség van.”
A szórványmagyarságnak szüksége van segítségre, erre hívta fel a figyelmet Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője.
Bodolai Gyöngyi a Szórványtengely-mozgalom szerzője, és a Népújság újságírója: „Időnként ilyen divatszerűen feldobódik itt-ott a kérdés és utána mély csend lesz és ők maradnak a maguk problémáikkal. Sajnos sohasem született egy egész Erdélyt átfogó konkrét stratégia hogy hol, milyen pontokon és mit kellene és mit lehet még tenni annak érdekében, hogy a meglévő kicsi közösségek azok megőrizzék az identitásukat.”
A szórványban élőknek sokkal nagyobb az igényük arra, hogy kulturális tevékenységeken vegyenek részt. Az újságírók azt tapasztalták, hogy többen mennek el pl. egy könyvbemutatóra a szórványban, mint a nagyobb magyar közösségekben. Vannak olyan régiók, ahol a magyar iskola, vagy magyar politikai szerveződés hiányában már csak az egyház maradt az utolsó megtartó erő.
Ötvös József református lelkész: „Viszont nagyon nagy gond, hogy most már eljutott az egyház is oda, hogy szervezés és anyagi segítség nélkül nem lehet már megoldani. Az egyház még megpróbál szórványhelyzetekben talpon maradni ott, ahol már iskola sincs.”
A Szórványtengely találkozóján arról is szó esett, hogy a sajtónak fel kell fedeznie, hogy a mintegy 800 ezer tömbben élő magyar mellett van még egy ugyanekkora magyar közösség, amelynek mindennapjairól kötelessége tudósítani, akkor is ha ez nem mindig könnyű feladat.
Székely Blanka
Erdély Tv
Erdély.ma

Pengeváltás Cornel Briscaru és Benedek István között
Cornel Briscaru, az USL marosvásárhelyi polgármesterjelöltje “felelőssége teljes tudatában” jelentette ki, hogy véleménye szerint az, ami néhány nappal ezelőtt történt a marosvásárhelyi 2-es iskolában, a PD-L és az RMDSZ, illetve Dorin Florea és Benedek István műve, akik “a feszültségkeltésből hasznot akartak húzni”, mert, mint mondta, más logikája nincs annak, hogy hirtelen a semmiből előkerült egy “ideges szülő”, egy “ideges milicista”, aki azonnal büntetett és az ugyancsak “ideges” Benedek István a sajtótájékoztatójával.
Ugyanakkor a megyei főtanfelügyelő azonnali lemondását követeli egyrészt, mert tanácsosként szavazott, másfelől intézményvezetőként illegális határozatot írt alá. Ezenkívül a közbelépésével túllépte a hatáskörét. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnökét Dorin Florea kiszolgálójának nevezte, aki ezzel a kirohanással akarja “igazolni tevékenységét a vásárhelyi magyarság előtt”. Saját példáját hozta fel, hogy háromezer könyvet adományozott az iskolának, és felszólította az RMDSZ-elnököt, hogy “feszültségkeltés helyett” kövesse a példáját. Kijelentette: Benedek István nem képviseli a magyarságot, a vásárhelyi magyarok nem tekintik vezetőjüknek, csupán az “RMDSZ-kamarilla” tartja a helyén, s nem tesz mást, mint hogy négyévenként eladja a szavazatokat Dorin Floreának.
Az iskola nevét a kompetens szervek fogják megállapítani: az iskola adminisztratív tanácsa, a tanári kar, a főtanfelügyelőséggel és a helyi tanáccsal közösen, a törvényes előírásoknak megfelelően – jelentette ki. “Én magam a határozat legalitását” támadtam meg a közigazgatási bíróságon. Mint mondta, a 2-es iskolát Bernády építette, s eljött az ideje, hogy a románok és a magyarok közösen tegyenek valamit érte azon kívül, hogy róla akarják elnevezni. Megérdemli, hogy gondját viseljék.
Népújság: – Miért erőlteti annyira, hogy épp ezt az iskolát nevezzék el Adrian Paunescuról? Nincs más iskola a városban? Ezt az iskolát, akárcsak például a Kultúrpalotát, Bernády György építette, nem gondolja, hogy méltán viselné a városépítő polgármester nevét?
Cornel Briscaru: – Azt hiszem, az elkövetkezendőkben a normális marosvásárhelyi emberek, ha megszabadulnak a jelenlegi vezetőiktől, képesek lesznek párbeszédet folytatni, hogy közösen hasznosítsák az értékeiket. Én hiszek Adrian Paunescu értékeiben, ahogy a Bernády értékeiben is.
Népújság: – De ezt az iskolát Bernády építette…
C. Briscaru: – Így igaz, de előre kell nézni. Lehet, hogy az én javaslatom azé a 10 ezer emberé, akik aláírásukat adták, hogy az iskola az A. Paunescu nevét viselje, nem volt jó. De a marosvásárhelyi Cenaclu Flacara előadásain, ha jól tudom, nem csak románok vettek részt. Itt azzal van baj, hogy egyesek mesterségesen feszültséget keltenek. Fel kell vállalni ennek a felelősségét. Én tettem egy javaslatot, azért erre az iskolára, mert Marosvásárhely egyik legjobb iskolája, de egyik legelhanyagoltabb épülete is. Ahelyett, hogy táblákat tennének ki, a szekus milicisták büntetnének, erre kellene gondolniuk.
”Briscaru tulajdonképpen az RMDSZ-nek tesz jót”
A Cornel Briscaru által felhozott vádakra, miszerint a Dorin Florea kiszolgálója, Benedek István kijelentette: – Ha azzal szolgálom ki, hogy az iskola Bernády nevét viselje, akkor valóban a kiszolgálója vagyok. Véleményem szerint Briscaru tájékozatlan, aki ezekkel a támadásokkal valójában jót tesz az RMDSZ-nek. Nem én vagyok Marosvásárhelyen a polgármester, azért mondom, hogy jót tesz az RMDSZ-nek, mert Dorin Floreát annyira lejáratja, hogy nem ő, hanem a mi jelöltünk, Vass Levente fog nyerni a választásokon. Az a véleményem, hogy nem tudja, mit beszél. Ajánlom Briscarunak, hadakozzon csak tovább velem, hátha annyira felhergeli a románokat, hogy Florea elveszíti, s Vass Levente megnyeri a választásokat. Amúgy én bármikor leülök ebédelni vagy vacsorázni Dorin Floreával, csak legyenek a magyar feliratok kirakva, és legyen meg a Bernády iskola.
– Szerinte a tábla helyett inkább tatarozni kellene.
– Annak is eljön az ideje, csak előbb legyen meg a neve, Bernády György, utána majd tatarozunk. Ne aggódjon, majd felújítjuk, ha akarja, ő is beállhat mellénk a sorba.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Copotoiu: 2 évbe telhet a magyar szakok beindítása a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tájékozódott ma a tanügyminiszter. Catalin Baba a román és a magyar tagozat két-két képviselőjével folytatott megbeszélést, a találkozó nem volt sajtónyilvános.
A magyar oktatókat dr. Szilágyi Tibor szenátustag, egyetemi professzor is képviselte, aki híradónknak megerősítette, hogy informális jellegű volt a találkozó, a tanügyminiszter tájékozódni akart az egyetemen kialakult helyzetről, részleteket azonban nem kívánt elárulni a megbeszélésről.
Dr. Constantin Copotoiu rektor ugyancsak rádiónk megkeresésére elmondta, hogy a többi között a magyar szakok beindításáról is tárgyaltak. A tanügyminiszter arra kérte a feleket, hogy próbáljanak ideiglenes megoldást találni mindaddig, míg sikerül véglegesen rendezni a magyar szakok kérdését. Az intézmény rektora szerint legkevesebb két évbe telne az akkreditáció megszerzése, míg a magyar tannyelvű szakok elindítását az is akadályozza, hogy nincs elegendő magyar oktató.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az infrastukturális és szociális kérdések mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának létrehozásától is függővé teszik a kormányzati szerepvállalást. Az egyetem jelenlegi rektora, Constantin Copotoiu azonban tiltakozik ez ellen, mint mondta, nem tűrik, hogy politikai játszmák eszköze legyen a marosvásárhelyi orvosképzés.
Erdély.ma

Téli mese Háromkútról a Csángó Rádióban
Háromkút a Keleti Kárpátok belsejében, az 1800 méteres Nagy- hagymástól mintegy 4 kilométerre keletre egy kis patak völgyében, a Gyilkos-tótól körülbelül 12 kilométerre délre, míg a Gyimes völgyéből, a Gyimesközéplokhoz tartozó Hidegségen keresztül pedig 32 kilométerre található.
A település határtelepülése Hargita és Neamt megyének, ugyanis a két megyét a települést átszelő kis patakocska választja el egymástól. Közigazgatásilag a település Gyimesközéplokhoz tartozik.
A néprajzozók a gyimesieket is csángóknak nevezték el, akik a csángó szó egyik értelmezése szerint „elkóboroltak”, vagyis „elcsángáltak”. Viccesen azt is szokták mondani, hogy Háromkúton laknak a „legcsángóbb” csángók, hiszen a háromkútiak kétszer is elcsángáltak: először a Gyimes-völgyébe majd másodszor Háromkútra. Háromkútra először csak ideiglenes szálláshelyeket, úgynevezett kalibákat készítettek, és ott töltötték a nyarat állataikkal együtt, majd ősszel Szent Mihály táján leköltöztek a gyimesi falvakba.
A gazdák egy idő után rájöttek, hogy Háromkúton megvannak a megfelelő feltételek ahhoz, hogy állattartásból meg tudjanak élni és elkezdték kialakítani, építeni az állandó élettereiket. Viszont, ez nagyon hosszú folyamat volt, mert 1929-ben is csupán három család élt állandó jelleggel a településen. Rá 10 évre már 15 család élt a településen állandó jelleggel, és 70 család ideiglenesen. Ezek után már a település faluként szerepelt. Iskolája, temploma és kultúrterme is lett.
A megélhetést nagyrészt a famegmunkálás, az állattartás és a mészégetés biztosítja.
Nagyon gazdag hagyományvilággal rendelkezik, magába foglalja a régi gyökereket. Sokszínűség jellemzi a helyi népi kultúrát, amely annak tudható be, hogy nagyon sokáig elszigetelt település volt, ahonnan a lakók alig mozdultak ki.
A csángó falvakba nagyon fontos a hitélet. Amíg nem lett a településnek temploma, addig a hívők minden év június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén hallgathattak búcsús szentmisét egy haranglábnál, amely a mostani temető helyén állt. Mivel idős volt a lelkiatya, és messziről kellett bemenjen a faluba lóháton vagy szekéren, a település lakói egy évben csak egyszer hallgathattak misét, ezért többször átmentek a hegyeken a légvonalban körülbelül 15 kilométerre található a Neamt megyei Gyergyódamucra misét hallgatni. A gazdák egy idő után rájöttek, hogy Háromkúton megvannak a megfelelő feltételek ahhoz, hogy állattartásból meg tudjanak élni és elkezdték kialakítani, építeni az állandó élettereiket. Viszont, ez nagyon hosszú folyamat volt, mert 1929-ben is csupán három család élt állandó jelleggel a településen. Rá 10 évre már 15 család élt a településen állandó jelleggel, és 70 család ideiglenesen. Ezek után már a település faluként szerepelt. Iskolája, temploma és kultúrterme is lett.
Végül 1951-’52-ben a falu lakói a mostani templom helyén lévő romokban heverő bárói házból templomot építettek, ahová az akkor Gyergyószentmiklóson szolgálatot teljesítő pap kijárt minden hónapban egy alkalommal misézni. Mostanra már havonta két alkalommal tartanak szentmisét a településen. 2010-ben a település temploma egy Szűzanya-szoborral is gazdagodott, ugyanakkor a kis templomot nagyrészt újjávarázsolták, nagyon sok mindent felújítottak többségben a Dobai Sándor atya pénzadományain keresztül.
Végezetül az iskoláról is néhány információ: a 2011/2012-es tanévben 8 iskolás gyerek van szimultán oktatásban: 5 első osztályos, 1 második osztályos, 1 harmadik osztályos és 1 negyedik osztályos. Az óvodában 18-an vannak. Ezek a számok évről évre nőnek, ezért is merült fel egy közösségi ház építése, amely helyet adna az iskolának is. Egyelőre ez még elképzelés, mert nagyon sok probléma felmerült az engedélyek megszerzésénél, de a pénz folyamatosan gyűl, és remélhetőleg tavasszal elkezdődhet az építkezés.
A jelenlegi téli időjárás nem jobb mint az ország más területein, körülbelül 60-70 centiméteres hó van, –30 fokos hidegek. A közlekedés kicsit nehézkesebb, mert az utat nem takarítják, így vagy szánnal, vagy gyalog tudnak bemenni Gyergyószentmiklósra.
csangoradio.ro
Erdély.ma

Könyvbemutatókkal és jókedvvel ünnepelt a tízéves E-MIL Kolozsváron
László Noémi az Erdélyi Magyar Írók Ligájának új elnöke
Az Erdélyi Híradó Kiadó és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy gondozásában újonnan megjelent kötetek bemutatójával, zenével és jókedvvel ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) hétvégén Kolozsváron. A szombati tisztújító közgyűlésen megalakult a szervezet új választmánya; az E-MIL új elnöke László Noémi költő lett, aki Orbán János Dénest váltja a tisztségben, ügyvezető elnök pedig továbbra is Király Zoltán maradt. Az események helyszínéül a Bulgakov kávéház irodalmi szalonja szolgált.
Az erdélyi magyar irodalom két jeles költőjére emlékeztek a fesztivál pénteki programjában: elsőként a 22 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Jancsó Noémi összegyűjtött írásait tartalmazó A webkamera-arc című kötetet mutatta be Egyed Emese költő, irodalomtörténész, majd Egyed Péter filozófus, kritikus a sepsiszentgyörgyi Veress Gerzson Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Egyed Emese kifejtette: Jancsó Noémi írásai révén van jelen az életünkben, nekünk ugyanis, akik e földi létben mozgunk, „szükségünk van eszményekre és olyanokra, akik vigyázzák a jelenlétünket, akikhez igazíthatjuk a dolgainkat”. – Egy nagyon fiatal, ennek ellenére viszont valami vele született bölcsességgel rendelkező lány keresi a módszert, hogy értelmet adjon az életének, s közben mindannyiunk életébe visszahozza az elvesztett szolidaritást – magyarázta az irodalomtörténész.
Kiemelte: a másik ember életében való részvétel, a kiszolgáltatottság helyett a léthatárok elleni lázadás, az éhezők táplálása, a foglyok, például a nyomorék testbe zárt lelkek meglátogatása egyaránt fontos szerepet kap Jancsó Noémi írásaiban. – Tartsuk meg emlékezetünkben, és olvassuk írásait – hívta fel a szép számban egybegyűltek figyelmét Egyed Emese, majd a fiatalon elhunyt szerző barátai – Láng Orsolya, Széman Csilla, Visky Zsolt, Kulcsár Árpád – olvastak fel A webkamera-arc című kötetből, amely egyébként a költőnő előző, Emotikon című könyvének anyaga mellett két tanulmányt és egyéb, máshol megjelent írásokat tartalmaz.
Veress Gerzson versgyűjteménye, az Igazolatlanul – jelen a szerző előző köteteiből – Színekre hullt festmény (1996), Tépett verskoszorú Tamási Áron sírjára (1996), A múlás karneválja (1999) – építkezik, ugyanakkor az ezekből kimaradt verseket is magában foglalja. Egy talány volt, örök jelölt a Kriterionnál, jellemezte Veress Gerzsont Egyed Péter, aki a ’80-as években a Forrás sorozat szerkesztőjeként dolgozott együtt a sepsiszentgyörgyi költővel. – Gerzson mindig ott volt egy leadott, vékonyka kézirattal, amit aztán ő maga vett vissza, újabb javítás céljából. Hogy aztán eltűnjön 1–2 évre, amiből 10–20 év is lett – részletezte a filozófus. Kitért továbbá arra is, hogy 1971 és 1991 között Veress Gerzson hét irodalmi antológiában közölt, versei pedig jóformán nemzedéki proklamációk voltak. – A korszak versbeszéde megkövetelte a szerzőktől, hogy rendkívül tömör és frappáns képekben fogalmazzanak. Ennek a versírásnak nagyon szellemesnek, szójátékokkal telinek kellett lennie. Gerzson ezeknek az elvárásoknak akart megfelelni. Emellett pedig hallatlanul tudatos alkotó volt, rengeteget olvasott. Műveiben számos szerzőre hivatkozik, akik révén kialakult a maga belső referenciarendszere – mondta Egyed Péter, hozzáfűzve: személyében és lírájában egyaránt klasszikusan vágáns költőről van szó, aki „a költészeti lázállapot természetével született, emiatt mindig lobogott volna, és jól állt neki ez a lobogás”. A méltató szavak után Jancsó Miklós színművész olvasott fel részleteket az Igazolatlanul – jelen című kötetből, majd ifjabb Fodor Neti Sándor muzsikált.
Ferencz Zsolt
„A költészet két ember dolga”
Egyed Emese Briszéisz, valamint Benő Attila A kórus és a kutyák című kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők szombaton, az irodalmi fesztivál harmadik, egyben utolsó napján. Sokrétű szellemi hozadék szűrődik le a könyvben, kezdte a Briszéisz méltatását Bréda Ferenc (François Bréda) költő, irodalomkritikus. – Olyan, mintha három nagy vetítőtoronyból kibocsátott sugárnyaláb kereszttűzben egyesülne: az egyetemes líra, a mély antik bölcsességeken nevelkedett, nagy élettapasztalatot tanúsító, értelmező jellegű mellékletek, és a prózai írások ritmikusan váltogatják egymást ebben a mértani szellemben megszerkesztett kötetben – összegezte. Mint mondta, a Briszéisz kilétét rejtő talány megfejtése az olvasóra marad a mitológia nagyon alapos ismeretéről tanúskodó, mágikus, misztikus vonatkozásokat is magában foglaló alkotásban. A versekről akár azt gondolhatnánk, hogy legalábbis Petrarca írhatta őket, vélekedett Bréda. Hozzátette: Egyed Emese a titkos, belső, örök szerelmet, a vágyat, az elérhetetlenség, a titok költészetét, a misztikust és a megismerhetetlent egyaránt formába önti ebben a világirodalmi színvonalú kötetben. A méltatást követően Pöllnitz Boróka, a Kolozsvári Magyar Opera zenészének fuvolajátéka az írásoknak megfelelő zeneiséggel egészítette ki Egyed Emese és Bréda Ferenc felolvasását.
Benő Attila kötetének A hívatlan vendég című versére hivatkozva Király László író, költő kiemelte: a költészet – a szerelemhez hasonlóan – két ember dolga: a vers egyik felét megírta a költő, a másik része viszont az olvasóban fog felébredni. Utóbbi dönti el, ki az a bizonyos hívatlan vendég, illetve ahány olvasó, annyi magántörténetre, magánfélelemre lehet gondolni, ami e versből felénk sugárzik.
Úgy vélte, az említett költemény Benő Attila kötetének egyik erőssége. Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című verséhez hasonlóan megidéz egy állapotot, egyfajta varázslatba vonja az olvasót, hogy végiggondolja, vagy elképzelje életének fenyegetettségi helyzeteit, amelyekben az a bizonyos hívatlan vendég megjelent, vagy megjelenhet. Király László szerint Benő Attila úgy állította össze ezt a kötetet, hogy elmondható róla: építkező költő, A kórus és a kutyák pedig mondanivalójának olyan lépcsőfokát képviseli, amelyet egy életműben tud majd teljessé tenni.
Király László említést tett arról is, hogy nem hisz azokban az elméletekben, amelyek szerint a jövőben csak a nyelvi bravúrokat előtérbe helyező, a nyelv lehetőségeit kihasználó lírának van létjogosultsága, és azt a vélekedést sem tartotta igaznak, hogy a költőket már senki nem olvassa. Hangsúlyozta: Benő Attila könyve egészében azt igazolja, hogy a szerző – hozzá hasonlóan – bízik a szavak erejében, a megfogalmazott költői gondolat életrevalóságában, és abban, hogy olvasója megérti az üzenetét. – Nyugalom, művészi magabiztosság árad a kötetből – összegezte Király László, aki a Helikon irodalmi lap szerkesztőjeként hibátlannak minősítette az alkotást, amelyből a szerző olvasott fel részleteket.
Zay Éva
A fesztivál keretében, szombaton tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A megjelent tagok szavazatai alapján az új választmány tagjai: Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán és László Noémi. A választmány és egyben az írószervezet új elnöke László Noémi, ügyvezető elnöke pedig Király Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Történelem-adásvétel
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyekben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a román–magyar megbékélésnek.
A Basta generális által vezetett császáriak (18 ezer katona) és az erdélyi nemesség közötti szövetség csupán azzal magyarázható, hogy a Habsburgok megpróbáltak rendet teremteni Erdélyben, ellenőrzésük alatt akarták tartani ezt a provinciát (valamint azt, hogy ne mondjon le a törökök elleni harcról, s hogy ne közeledjék Lengyelországhoz). Ezt bizonyítja az, hogy – amikor az erdélyi országgyűlés (a Diéta), megszegve a császárnak tett esküjét, Tordán harmadszor is Erdély trónjára ülteti Báthori Zsigmondot, Lengyelország pedig növeli befolyását Moldvában, ahol visszaülteti a trónra Ieremia Movilát, és Havasalföldön 1600 és 1601 telén fejedelemmé teszi Simion Movilát – rehabilitálják Mihai Viteazult, helyreállítják a kapcsolatait II. Rudolffal Bécsben és Prágában 100 ezer tallér katonai támogatást nyújtanak neki, valamint Zilah közelében, Goroszlónál 1601. augusztus 3-án közösen győzelmet aratnak Báthori Zsigmond fölött. De Mihai meggyilkolása, amire 1601. Augusztus 19-én került sor Aranyosgyéresen, csupán csak Basta generális „egyéni ambíciójával” indokolható, a gyűlöletté fokozott rivalitással, nem pedig „a császári udvar magatartásával”, illetve „a császár céljaival”.
Ezért számunkra hamisnak tűnik az ilyen szónoklat: „Mihai tragikus alakja meghatározóan befolyásolta a román történelmet, az ő átfogó elképzelése és bátor tette modellt állított és korszakot nyitott”, illetve az, hogy „Mihai Vitezul legendás alakja (Tisztára legendás! – a szerző megjegyzése) őrködik a középkori világ távoli végein és a modern román társadalom kora hajnalán, mint az egész történelmünkön átvonuló, soha ki nem alvó egyesülési és szabadságvágy megtestesülése.”
Amint várható volt, a XVII. századról szóló leckékben még inkább felerősítik az egyesülésről, a függetlenségről és a törökellenes harcról alkotott mítoszokat. A XI. osztályos tankönyvben a lecke címe: „Mihai Viteazul politikai öröksége”; a VII. osztályosokéban pedig így lezdődik a lecke: „A Román Országok történelme a XVII. században és a XVIII. század elején a Mihai Viteazul uralkodásával létrejött megvalósítások: a függetlenség visszaszerzése, a pasalikká válás veszélyének megszüntetése és az először létrehozott egyesülés jegyében folyt.”
Megint megfeledkeznek a Magyarország királyával (ez esetben a német-római császárral), illetve az erdélyi fejedelemmel szembeni alárendeltségről, vazallusi viszonyról, vagy pedig a fogalmazásmóddal kendőzik azt. Például azt állítják, hogy „Radu Şerban havasalföldi uralkodása első felében a Mihai Viteazultól örökölt teljes függetlenség jegyében történt (1602—1605), amikor II. Rudolf császár pártfogoltja volt, előbb a császár ültette Şerbant a trónra (1603. december 10-én), még mielőtt a szultán is megtette volna (1605 áprilisában)”. Miféle függetlenségről beszélhetünk azután, hogy az említett urakodót beiktatta valaki, és hűbérúra volt neki?!
Meg kell jegyeznünk, hogy Radu Şerban szövetségi szerződéssel hűséget esküdött több erdélyi fejedelemnek is: 1605-ben Bocskai Istvánnak, 1607-ben Rákóczi Zsigmondnak és 1608-ban Báthori Gábornak. Utóbbi 1608-ban hábérura lett Constantin Movilának is, Moldva uralkodójának. De 1611 februárjában Báthori Gábor mindkét vazallusa hűbéresi szerződést kötött II. Mátyás főherceggel, Magyarország királyával kölcsönös katonai támogatás érdekében, ugyanis Báthori Gábor 1611-ben lerohanta Havasalföldet. A tankönyvszerzők viszont úgy állítják be Radu Şerbant, mint aki „1603-ban, majd pedig 1611-ben az országegyesítő helyzetében volt”.
A Bethlen Gábor (1613—1629) fennhatóságát sem ismerik el Havasalföld fölött, jóllehet megemlítik azt, hogy 1617-ben a bojárok Lupu Mehedinţeanu pohárnok vezetésével fellázadtak, és ehhez támogatásban részesültek, továbbá azt a „Habsburg javaslatot” is, amely – „egy »dák királyság« létrehozására vonatkozott, aminek keretében helyet talált volna mindhárom Román Ország – megvalósítatlanul maradt terv volt”. De szót sem ejtenek a Gavril Movilával 1619-ben kötött szerződésről. Gavril Movilă 1618 és 1620 között Havasalföld vajdája volt.
Hasonlóképpen járnak el I. Rákóczi György (1630–1648) esetében is. Jóllehet részletesen bemutatják a bojárok ellenzéki magatartását Leon Tomşa vajdával (1630– 1632) szemben, valamint azt is, hogy 1632-ben hogyan iktatták be a brâncoveni-i Matei agát Havasalföld vajdájaként, I. Rákóczi György tetteit elhallgatják, és úgy tesznek akkor is, amikor II. Rákóczi György (1648– 1660) szerepéről kellene szólniuk.
Sem „a Matei Basarab uralkodása idején 1635-ben, 1636-ban, 1638-ban, 1640-ben, 1647-ben, 1650-ben és 1651-ben Erdély és Havasalföld között megkötött hét szerződés”, sem pedig „a Vasile Lupu idején 1638-ban és 1646-ban Moldvával megkötött két szerződés” nem tekinthető elegendőnek arra, hogy az erdélyi fejedelmek fennhatóságát bizonyítsa. Pedig néhány előírást is idéznek belőlük: Mateinak évente 5000 forintot kellett fizetnie (1635), Vasile Lupu számára megtiltották, hogy I. Rákóczi György tudta és jóváhagyása nélkül katonai akciót folytasson Matei Basarab ellen (1638), különben Matei Basarab ebben az évben tett hűségesküt I. Rákóczi Györgynek – immár harmadszor. Egyébként a XI.-es történelemkönyv is megemlíti, hogy Vasile Lupu 1648 után megszegte a szövetségi szerződéseket, és ismételten megtámadta Matei Basarabot (áthágva ezáltal az 1646-ban kötött jó szomszédi megállapodást is), 1650-ben I. Rákóczi György és Matei Basarab felújította a régi szövetségi szerződéseket, sőt 1651-ben külön megállapodást kötött: véd és dacszövetséget minden ellenséggel szemben, és „Havasalföld uralkodója nem késlekedik felhasználni ezt a megállapodást arra, hogy a Vasile Lupuval szembeni konfliktust eldöntse (1653 májusában)”. A tankönyvszerzők azonban egyszer csak „elszólják magukat”. Feltételezvén azt, hogy II. Rákóczi György részt vett a seimenek felkelésének elfojtásában (1654– 1655-ben), kijelentik: „Constantin Şerban megmentette a trónját, egy újabb szerződés árán”, amit egy „hűségi szerződés” követett (1656 januárjában), ugyanakkor megemlítik azt is, hogy ennek a szerződésnek a szövegébe „belefoglaltak olyan cikkelyeket is, amelyeket elődje sohasem fogadott volna el” (jóllehet az évi 2500 arany fizetéséről megegyeztek már 1635-ben, és hogy az erdélyi fejedelem barátai közül válasszák a tisztségviselő bojárokat, az sem újdonság – lásd az 1631-ben kötött szerződést).
A Constantin Şerban uralmát követő időszak tárgyalásakor visszatérnek a vazallusság tagadásához. Így azt állítják: „a II. Rákóczi György és III. Mihnea között létrejött szövetségi és örökös barátsági szerződésben, amelyet Nicolae Iorga kizárólag katonai szerződésnek minősített, az adott körülmények között a kapcsolatok teljes mértékben paritásosak voltak, amilyenekre Matei és Constantin a maga korában hiába törekedett, amikor a szomszédban az uralkodó összetartó arisztokráciára számíthatott és erős hadsereggel rendelkezett”.
A XVII. század végén, a Habsburgok törökellenes offenzívája közepette újabb szövetségi szerződések születtek. 1685-ben Şerban Cantacuzino (1678–1688) és Apafi Mihály (1661–1690) „védelmi szövetséget” kötött, s úgy tűnt, hogy az erdélyi fejedelem, akárcsak elődei is, a felettes helyzetében volt. Miután Apafi fejedelem és az erdélyi „rendek” (a Diétát alkotó főurak) behódolnak I. Lipót Habsburg császárnak, s kötelezik magukat, hogy évente 700 ezer forintot fizetnek annak fejében, hogy megtarthatják az ország hagyományos autonómiáját, a kiváltságaikat, és védelmet nyernek a törökökkel szemben (1686–1688), Şerban Cantacuzino havasalföldi vajda is hódoltsági szerződést köt a Habsburgokkal, amelyben „elismerik családjának örökléses uralmát és birodalmi bárói rangját”. A havasalföldi küldöttséget Iordache Cantacuzino vezette, aki 1688 októberében indult Bécsbe, azzal a céllal, hogy aláírja a fenti szerződést, s 1689 januárjában alá is írta; miután Şerban Cantacuzino meghalt, és Constantin Brâncoveanu foglalta el a trónt. Ebben a szerződésben benne volt „a Habsburgok iránti hűségeskü”. A tankönyvek gyakorlatilag tagadják ennek a dokumentumnak a létét; előbb azt állítják, hogy „Brâncoveanu visszahívta az elődje által Bécsbe küldött delegációt”, majd azt állítják: „Újabb tárgyalásokat követően, 1689-ben szerződést írtak alá a Habsburgokkal, amely elismeri Havasalföld személyiségét, de a formális behódolását is”.
A Brâncoveanu és a Habsburgok közötti 1690-es konfliktust a császári terjeszkedési érdekeknek tulajdonítják, s nem pedig annak, hogy a román vajda nem teljesítette a szerződésben előírt kötelezettségeit. S a szerzők mellőzve bármi magyarázatot, azt írják: „a szerződést nem lehetett alkalmazni”. Valójában Brâncoveanu Thököly Imrét támogatta katonailag is, a kurucok fejét, akit a törökök segítettek abban, hogy kiűzze az osztrákokat Erdélyből. 1690-ben Brassó mellett, Zernyesten Brâncoveanu a törökök, tatárok, moldvaiak (Constantin Cantemir jelentős katonai alakulatot küldött) és a kurucok oldalán harcolt, és győztek, de ez nem bizonyult tartós sikernek, a Habsburgok ugyanis rövid idő alatt újra elfoglalták Erdélyt. Hasonlóan balszerencsésnek állítják be Constantin Cantemir (1685–1693) moldvai vajda próbálkozását is. Ő azért, hogy „Lengyelország terjeszkedési akcióit meghiúsítsa”, „1690-ben Szebenben titkos szerződést kötött a Habsburgokkal, amely gyakorlatilag eredménytelen volt” (ugyanabból az okból, mint a Brâncoveanu által aláírt szerződés).
A két szerződés közötti hasonlóság – hűségeskü, az uralkodó család örökléses uralmának elismerése, nemesi cím – a moldvai uralkodó fia, Dimitrie [Dimitrie Cantemir, Moldva későbbi uralkodója] grófi címet kapott –, s feltehetőleg a törökök elleni katonai együttműködés Ausztria valóságos szándékairól tanúskodik: előszedte az Anjou-terveket.
Ugyanakkor ha tekintetbe vesszük a Cantemirek és a Brâncoveanuk közötti konfliktust, s nem utolsósorban azt, hogy Constantin Brâncoveanu mennyire változékony politikát folytatott, akkor jobban megértjük az 1690-es eseményeket; s ha hozzászámítjuk azt, hogy a Porta és Franciaország támogatta a Habsburg-uralom ellen fellázadt erdélyi nemességet, sőt fejedelmi székbe juttatta és 1690 júniusától októberéig ott tartotta Thököly Imrét, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a Habsburgok törökellenes terve nem volt teljes mértékben sikeres.
Azt is megemlítenénk, hogy a tankönyv szűkszavúan kezel bizonyos dolgokat. Megelégszik azzal, hogy bejelenti: „1694-ben Constantin Duca (1693–1695) megújította a [Moldva és a Habsburgok közötti] szerződést”, néha pedig bizarrul, mondhatni kétértelműen fogalmaz: „1695-ben megerősítették a vajdának adományozott címet, azt, hogy a Német-római Szent Birodalom hercege. Brâncoveanu mindenáron megpróbálta elkerülni az ország hadszíntérré válását, vagy azt, hogy a Habsburg Birodalom részévé tegyék.”
Viszont hiányzik a képből a brâncoveanui külpolitika kétkulacsossága. Vagyis jóllehet Brâncoveanu 1703 és 1711 között [a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején] a Porta politikáját szolgálta Erdélyben, ellátta a kurucokat és menedéket nyújtott nekik (Pintea Vitéz csupán egyike volt a számos bihari és máramarosi román csapat vezetőinek, akik Rákóczi Ferenc magyar kurucainak oldalán harcoltak az osztrák uralom ellen), VI. Károly Habsburg császár mégis 1713-ra és 1714-re vonatkozóan megújította a havasalföldi vajda számára a menedékjogot, megengedte, hogy török veszély esetén családjával együtt Erdélybe meneküljön, valamint azt, hogy ott a birtokait újabb vásárlásokkal gyarapítsa; az 1701-ben kibocsátott császári oklevél alapján tehette ezt; valamint Bécs belegyezésével házat és birtokot vásárolhatott Brassó, Fogaras, Vajdahunyad vidékén. A Brassó közelében lévő Felsőszombatfalva már a tulajdonában volt, Preda Brâncoveanu országbírótól örökölte, akinek I. Rákóczi György özvegye adta zálogba, II. Rákóczi György pedig megerősítette a zálogbaadást. (Azok között a javak között, amelyekért Brâncoveanut a törökök megkínozták és lemészárolták, számos ingatlan volt – 172 havasalföldi birtok és 7 erdélyi birtok, együttes értékük 2 millió piaszter –, továbbá, marhacsordák, ékszerek, rengeteg pénz – a bécsi bankokban 244 884 forint, a velencei bankokban 196 498 dukát –, ami bőven kamatozott. Brassóban amellett, hogy több házat és telket birtokolt, sok pénze volt elhelyezve az ottani bankokban.) (Folytatjuk)
Gabriel Catalan
Új Magyar Szó (Bukarest)

Igen, tessék” – népszerűsítik a magyar beszédet Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is elindul a magyar beszéd nyilvános használatát népszerűsítő mozgalom. Az aktivisták közintézményeket és magánvállalatokat keresnek meg, arra kérve őket: ragasszanak fel kétnyelvű matricát, amely azt jelzi, hogy ott a magyar szót is megértik. A kezdeményezés Kolozsvárról indult tavaly nyáron, azóta már a Bihar megyei önkormányzat és több multinacionális cég is csatlakozott hozzá.
Marosvásárhelyen, Erdély legnagyobb magyar közösségű városában nem ritka az üzletekben a kétnyelvű megszólítás. Igaz, ez általában azt is elárulja, hogy magyar a tulajdonos. „Nálunk természetes, hogy magyarul is, románul is beszéljenek a vendéggel. Megkérdezzék azt is, hogy tessék, és úgy is, hogy »poftiti«, és mindenki úgy válaszol vissza, ahogy neki jobb” – mondta Kovács Tünde üzletvezető a Duna Híradóban.
A magyar beszéd nyilvános használatára hamarosan matricák is bátorítanak. A Bernády Alapítvány vállalta fel, hogy Marosvásárhelyen is meghonosítja az Igen, tessék – Da, poftiti mozgalmat. „Felhívjuk a figyelmét a marosvásárhelyi cégeknek, hogy használják a magyar nyelvet, mikor bejön valaki az üzletbe vagy máshova, két nyelven szóljanak hozzá. Ennek fejében ezeket a cégeket felteszik az illető honlapra, reklámozzák őket” – mondta Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke.
Több román vállalkozó is nyitott arra, hogy kifüggessze a kétnyelvű matricát. „Természetesen elsősorban románul beszélünk, ezenkívül angolul. De mivel itt sok a magyar, szinte kötelező a személyzetnek valamilyen szinten beszélni a nyelvet. Szívesen csatlakoznánk a kezdeményezéshez” – mondta egy vendéglővezető.
Az „Igen, tessék! Da, poftiti!” ötletgazdája a kolozsvári Claudiopolis Alapítvány. Marosvásárhelyen várhatóan egy hónapon belül indul a mozgalom.
hirado.hu
Erdély.ma

Tőkés László: pártegység helyett összefogás
A pártegység helyett az erdélyi magyar pártok összefogását szorgalmazza Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki az elmúlt napokban székelyföldi körúton vett részt.
A Háromszék napilap tudósítása szerint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Sepsiillyefalván tartott fórumon egy felszólalásra válaszolva elutasította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) „közös listán” induljon a mostani ellenzék. A lap beszámolója szerint Tőkés úgy vélte, az ötszázalékos parlamenti küszöbbel való riogatás az RMDSZ kampányeszköze. Felhívta a figyelmet arra, hogy a választási törvény egy alternatív választási küszöböt is megszab. Eszerint egy pártnak elég három szenátori és hat képviselői körzetben megnyernie a választásokat, és bejut a parlamentbe. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Romániában 17 magyar többségű képviselői választókerület van, így akár két magyar párt is átlépheti a parlamenti küszöböt.
Az MTI kérdésére, hogy az idézett kijelentés az EMNT eddigi álláspontjának a módosulását jelzi-e, Tőkés László elmondta, továbbra is azt vallja, hogy versenyezni kell az RMDSZ-szel, ahol a verseny nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Ahol azonban a versenyhelyzet a magyar érdeket veszélyeztetné, ott meg kell egyezni. Tőkés megjegyezte, a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás kapcsán merült fel az összefogás vagy versenyezés kérdése, és sepsiillyefalvi válaszában az RMDSZ jele alatti közös listaállítást zárta ki. „Tisztáztam, hogy csakis valamely választási együttműködés keretében képzelhető el az összefogás. Változatlanul készek vagyunk magyar ügyekben összefogni, de nem akarjuk már az RMDSZ malmára hajtani a vizet. Eljött az ideje a pluralizmus jegyében történő megmérettetésnek”.
Tőkés az MTI-nek azt is elmondta háromnapos székelyföldi körútján egyfelől elkeseredést, kiábrándultságot, fáradtságot tapasztalt, másfelől viszont azt is érzékelte, hogy az emberek az összefogásban, az együttműködésben gondolkoznak. Úgy vélte, az összefogás igényének mond ellent „az RMDSZ izmozása”, amellyel „erőből akarja lesöpörni politikai vetélytársait a pályáról”. MTI
Erdély.ma

Tőkés: rossz útin jár az RMDSZ
Az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert az RMDSZ letért az útról – fogalmazta meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke székelyföldi körútja tegnapi illyefalvi állomásán. „Az RMDSZ Budapest felé indult, és Bukarestben találta magát. Nemcsak utasait térítette el, hanem az autó is rozoga, erkölcsi kopást szenvedett, ezért kell új járművet működésbe állítani” – fogalmazott. Hozzátette: „sok hamis párt van”, a magyarság sem a demokrata-liberálisokra, sem a posztkommunista szociáldemokratákra, sem pedig a liberálisokra nem tud jó lelkiismerettel szavazni.
„Hosszú ideje már az RMDSZ-re is nehezére esik voksolni” – vallja Tőkés László. Mint emlékeztetett, huszonkét évvel ezelőtt még több mint egymillió szavazatot kapott a szövetség, az elmúlt években már csak 400 ezret. EP-képviselő szerint pedig nem jó erdélyi magyar politika az, amelyet csak 400 ezer szavazat támaszt alá, és 500 ezer voks hiányzik. „Az RMDSZ beállt a kormányba, ezért felelni fog Verespatakért, az egészségügy csődjéért, a megszorító intézkedésekért” – hangsúlyozta Tőkés, aki szerint az EMNP tisztán indul, megpróbálnak olyan emberekkel szövetkezni, akik nincsenek megterhelve.
A néppárti politika középpontjában az önrendelkezés áll, és az, hogy megállítsák a népességfogyást, szögezte le az EMNT elnöke. „Ennek most jött el az ideje, amikor Orbán Viktor nemzeti kormánya Magyarország gazdasági önrendelkezéséért száll síkra. Össze kell hangolni a magyarság magyarországi, erdélyi és európai politikáját, hogy erőteljesen lehessen képviselni az érdekeinket” – fogalmazott Tőkés László, aki szerint Magyarországnak talpra kell állnia, hiszen ahogy gyengül, azonnal vérszemet kapnak az utódállamok többségi politikusai.
Nem lesz több közös lista
„Az EMNP nem indul közös listán az RMDSZ-szel a parlamenti választásokon” – szögezte le az illyefalvi fórumon a politikus, amikor az egyik résztvevő felszólalásában arra kérte, hogy többet nem „közösködjenek”. „Az RMDSZ részéről riogatás folyik, azzal zsarolják az erdélyi magyarokat, hogy parlamenti képviselet nélkül maradhatnak, holott hat képviselő és három szenátor az 5 százalékos küszöb nélkül is bejut a törvényhozásba” – fogalmazott Tőkés. Kijelentését Nemes Előd, az EMNP Kovászna megyei elnöke azzal egészítette ki, hogy jelenleg 27 RMDSZ-es politikus van a parlamentben, ám országszinten 17 választási körzetben van magyar többség, „és jobb 17 elkötelezett magyar politikus, mint 27 olyan, akit az üzleti érdek vezérel”.
A Krónika kérdésére, hogy mi a véleménye a román kormány kisebbségpolitikájáról, és mit vár el ebben a kérdésben, Tőkés László kifejtette: a mindenkori román kormányok Trianon óta tartó kisebbségekkel szembeni nacionalista kisebbségpolitikájának alapvető célkitűzése a romániai kisebbségek beolvasztása és Románia egységes nemzetállammá alakítása. „A módszerek valamennyit tompultak, de alapvető változás nem következett be. Továbbra is a Trianon utáni nemzetstratégia érvényesül. Ezt valamelyest színezi az RMDSZ kisebbségpolitikai kurzusa, amely nem nevezhető kisebbségi stratégiának, inkább egy pártpolitikai megfontolásokon alapuló alku- és engedménypolitikának” – fogalmazta meg az EMNT elnöke, hangsúlyozva, évek óta szorgalmazza egy román–magyar kerekasztal létrehozását, ahol stratégiai és alapvető szinten minden magyar vonatkozású kérdést megtárgyalnak. „Ez tiroli mintára hosszas tárgyalássorozatot jelenthet, de velünk nem akarnak szóba állni, csak az RMDSZ-szel. Megmondta Victor Ponta, nekik olyan magyar párt kell, amely olcsón adja a magyarok bőrét, a kínálatból az olcsóbb árut választják, és az RMDSZ nekik tökéletesen megfelel” – szögezte le Tőkés.
Akadály Szász Jenő az együttműködésben?
Miközben az RMDSZ-szel nem akarnak közös listát, az EMNP informális tárgyalássorozatot kezdett a Magyar Polgári Párt helyi vezetőivel. Az EMNT-elnök szerint ennek egy-két héten belül láthatóvá is válik az eredménye. Mint hangsúlyozta, szeretnék feloldani az ellentmondást, hiszen a két párt „egy tőről fakad, az RMDSZ-ben ellehetetlenülő demokrácia orvoslására alakultak, ezért nagy tévedés lenne, ha szembemennének egymással”.
„Az MPP és az EMNP nem egymás alternatívái, ezért a választások előtt rendezni kell a mostani állapotokat” – szögezte le Tőkés, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások során világossá tették, Szász Jenő személye az akadálya az együttműködésnek, ám a személyeskedést kerülni akarták, ezért az együttműködésre fektették a hangsúlyt, nem a választóvonalakra.
Szász Jenő MPP-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, amikor nemzeti ügyekről van szó, félre kell tenni a személyeskedéseket, „nincsenek ilyenkor barátságok, személyi szimpátiák vagy ellenségek”. „Ideológiák mentén egy oldalon kell felsorakozniuk a nemzeti ügyeknek elkötelezett pártoknak, szervezeteknek a posztkommunista örökség RMDSZ-szel szemben” – vallja Szász, aki az összefogást az MPP, SZNT és Tőkés László hármas fogatában képzeli el. Tőkés alatt az udvarhelyi politikus az EMNT-elnök „bármelyik háttérintézményét” érti, tudtuk meg.
Vásárhely: csalárdság készül?
A fórumon nem maradhatott ki a megvitatott témák közül a marosvásárhelyi polgármester-jelölés körüli huzavona sem. „Marosvásárhelyen nagy csalárdság készül, az RMDSZ ki akar hátrálni a több mint féléves megegyezésből, és csak a tulipán színében indítana jelöltet, mert fontosabb nekik a párt, mint a nemzet” – szögezte le Tőkés László, aki szerint Marosvásárhelyen már attól tartanak a magyarok, hogy az RMDSZ nem is akarja megnyerni a polgármesteri választást, megegyezett a román pártokkal, hogy a megyei tanácselnöki tisztéért lemond a városról.
Az EMNT-elnök ugyanakkor úgy látja, hogy Smaranda Enache támogatása kockázatos, mert az RMDSZ azzal vádolhatja meg később az EMNP-t, hogy eladta a várost a románoknak, és a szövetség rukkolt elő az egyetlen magyar jelölttel, másrészt szerinte Enache asszonyra csak a csúcsértelmiségi románok szavaznak, akik kevesen vannak a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Mióta is számít minden magyar gyermek?
A Magyar Ifjúsági Tanács elnökeként meglepődve értesültem arról, hogy az RMDSZ politikusai az utóbbi időben a nagycsalád népszerűsítését és a gyermekvállalást tűzték kampányzászlójukra.
Elfogadhatatlan számomra, hogy az elmúlt tíz esztendőben az ifjúságot érintő kérdésekben inkább a „némaság politikáját” folytatók, most aljas módon holmi választási előnyök megszerzéséért pártpolitikai eszközzé degradálják a gyermekvállalás és nevelés témakörét.
„minden magyar gyerek számít” tájékoztat kisbetűkkel a kampányplakát. Hirdeti a magyar iskolákban zajló román nyelvtanulás előnyeit, az anyanyelven való tanulás fontosságát, a magyar iskolában megszerezhető kulturális élményeket. Teszik mindezt úgy, hogy közben nem valósult meg a magyar tagozat létrehozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, Szalontán az anyanyelven való tanulási körülmények számos kivetnivalót hagynak maguk után, nem beszélve az évente csökkenő beiskolázási keretszámokról és a nem létező állami magyar egyetemről.
A kampánycélokat szolgáló felhívás végén 30 milliárd lejes támogatásról beszélnek a „rendezvényszervezők”, amit „saját költségvetésükből” különítettek el a fentebb említett célra. A kérdés az, hogy ez a 30 milliárd hol volt az elmúlt húsz esztendőben? Hogyhogy csak most jutott eszébe az illetékeseknek ez a felhívás? A jelszó több mint ígéretes, de mintha most találnák fel a spanyolviaszt. Az erdélyi civil és közéleti, tudományos szférában már sokan dolgoztak az elmúlt években annak érdekében, hogy valóban számítson minden magyar gyermek: az óvodákban, az iskolákban, falvakon és városokban egyaránt. A MIT tagszervezeteinek évente több száz olyan rendezvénye van, amely ezt a célt szolgálja. Egyházaink, tanintézményeink évről évre következetesen építkeznek e téren – hangzatos kampányok és gyakran a szükséges milliárdok hiányában. Az Adj, király, katonát! vetélkedő-sorozatunk a családszemléletet erősíti és a több testvér, a majdani nagycsalád vállalása felé tereli a magyar irodalom gyöngyszemeivel a gyermekeket. Ma már évente több ezer erdélyi magyar gyermek vesz részt ebben – és milliárdok nélkül neveljük, számítunk rájuk. Hasonló példákat szerencsére még bőven sorolhatnék erdélyi közösségszervezőink tevékenységéből. Ezekre mikor jutottak milliárdok az elmúlt 20 évben?
Szánalmasnak tartom és elítélem azt, ahogyan eme választási évben is hasonló csábító maszlagokat kapunk. Azt sem értékelem, hogy egyes szatmári tisztségviselők a magyar fiatalok kivándorlását pozitívnak tartják. Szerintem a külföldi munkavállalók által hazaküldött összegek semmilyen esetben nem helyettesítik azokat a fiatalokat, akik itthon családot kellene alapítsanak és gyereket vállaljanak.
A nemzeti jelentőségű intézmények támogatását illetően felhívjuk Kovács Péter főtitkár úr figyelmét arra, hogy mielőtt a magyar kormány támogatáspolitikáját kérdőre vonná, tartson tükröt maga elé, és vegye figyelembe azt, hogy az általa vezetett szövetség a romániai kisebbségeknek szánt pénzekből 2005 és 2011 között nem nyilvánosan, politikai lojalitás alapján saját holdudvarában működő civil szervezeteket támogatott, megfeledkezve jelentős országos programokat lebonyolító szervezetekről. Érdekes, hogy az általa közzétett és az RMDSZ által támogatott szervezetek között nem jelenik meg a közelmúltban megvédett Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, sőt, egyetlen csángó szervezet sem. Ellenben ott van a Miért, melyet tíz éve a MIT ellenében hoztak létre, sőt, ott van még három olyan országos ifjúsági szervezet is (egykori MIT-tagszervezetek), akiket egykor szintén politikai befolyás alá helyeztek.
Szóval, hogyan és mióta számít minden magyar gyermek? Felszólítjuk az RMDSZ tisztségviselőit arra, hogy a gyermekvállalást és az anyanyelven való tanulást mindenkor és minden szinten ne csak kampányban hangoztassák! Az általuk emlegetett 30 milliárdos és a napokban emlegetett 4,5 milliárdos támogatás pedig ne csak felfújt és kampányt szolgáló kijelentés, hanem valós, az erdélyi magyar társadalmat politikai hovatartozásától függetlenül segítő, átlátható finanszírozás legyen. Hirdessék meg azon intézmények és szervezetek számára, akik e téren már számottevő megvalósításokkal rendelkeznek! Várjuk a kiírást!
Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnökeként
Kolozsvár, 2012. február 21.
Nyugati Jelen (Arad)

Magyarok vagyunk, nem turisták
A Da, poftiti – Igen, tessék program a turisták könnyebb tájékozódására szolgál, a romániai magyarokat a turistáknál sokkal szélesebb körű nyelvi jogok illetik meg.
A nyelvi jogok alkalmazása terén tapasztalható hiányosságokról tartott sajtótájékoztatót szerdán a váradi Demokrácia Központban Török Sándor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei elnöke és Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezési igazgatója. Elöljáróban Török Sándor kifejtette, hogy sok kívánnivalót hagy maga után az, ahogy Romániában a nyelvi jogokat alkalmazzák. „Perifériára kerülünk, nem csak gazdasági, oktatási téren, de nyelvi jogaink tekintetében is. Államalkotó nemzet vagyunk akkor is, ha ezt a román Alkotmány nem ismeri ezt el. Az Alkotmánynak ezt a kitételét meg kell változtatni, mert őshonos nemzet vagyunk, és elvárjuk, hogy ne vendégmunkásokként kezeljenek minket.” Török Sándor nemzeti minimumnak nevezte azt, hogy Erdélyszerte küzdjenek a magyarok a jogaikért. „Szükség van magyar egyetemre és az autonómiára, ebből nem lehet engedni” – szögezte le Török Sándor.
Nem kérnek a táblákból
Ezt követően Török Sándor és Csomortányi István beszámoltak arról, hogy mintegy két hónappal ezelőtt felkeresték Craciun Marioarat, a nagyváradi önkormányzat ügyfélszolgálatának vezetőjét, és javasolták azt, hogy azokon a helyeken, ahol a munkatársak beszélnek magyarul is a polgárokkal, helyezzenek el kis táblákat ezzel a felirattal: „Beszélünk magyarul is.” A két magyar szervezet képviselői el is vittek az önkormányzathoz az általuk elkészített táblákból két darabot, hozzátéve, hogy ők elkészítik az összes szükséges táblát, amennyiben az önkormányzat erre igényt tart, továbbá felajánlották azt is, hogy lefordíttatják magyar nyelvre a hivatalban használatos formanyomtatványokat. A hivatalnok, aki egyébként nagyon szívélyesen fogadta őket, azt ígérte, hogy egy héten belül választ ad a felvetésre, de tíz nap után, mivel választ nem kaptak, a politikusok maguk érdeklődtek az ügyben. Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi szervezési igazgatója elárulta, hogy az önkormányzat nem tartott igényt a táblákra, azzal indokolva ezt, hogy a táblák formailag nem illenek bele az önkormányzat által kialakított dizájnba, továbbá a nagyváradi önkormányzat is részt vesz a Da, poftiti – Igen, tessék elnevezésű, határon átívelő uniós programban, és megítélése szerint ennek a programnak a keretében megoldódnak a magyarul szólni kívánó polgárok problémái. „A Da, poftit – Igen, tessék program csak egy látszatmegoldás”, fejtette ki Csomortányi István. Egyértelmű feliratok kihelyezése helyett matricákat tűznek ki a magyarul is tudó munkatársak ruhájára, a da, poftiti, – igen, tessék felirtattal, „amiről mindenki azt gondol, amit akar” – fogalmazott Csomortányi. Külön felháborítónak tartja Csomortányi István azt, hogy a program értelmében kiterjesztik a román nyelvet a magyar közigazgatásban. „Ami nem sikerült kilencven évig a román államnak, az most sikerül az RMDSZ segítségével” – fűzte hozzá Csomortányi. A politikus kifejtette, hogy a Da, poftiti – Igen, tessék program egy szolgáltatási lehetőséget biztosít arra, hogy román turisták Magyarországon, magyar turisták pedig Romániában tájékozódhassanak saját nyelvükön, csakhogy egy turisztikai szolgáltatást nem szabad összekeverni egy nemzeti kisebbség nyelvi jogaival: „mi magyarok nem turisták vagyunk Romániában, a mi nyelvi jogaink egészen mások, mint egy túristáé” – fogalmazott a szervezési igazgató.
Hiányosságok
Csomortányi István számba vette a nyelvi jogok terén a Bihar Megyei Tanácsnál és a nagyváradi önkormányzatnál tapasztalt hiányosságokat, kezdve azzal, hogy az önkormányzat tudakozójánál senki nem tud magyarul, teljességgel hiányoznak a magyar nyelvű formanyomtatványok, a két intézmény hivatalos honlapján nincsenek meg magyarul a fontos közérdekű információk, a határozattervezeteket nem fordítják le magyar nyelvre, noha ez az érvényben lévő közigazgatási törvény értelmében ez az intézmények kötelessége lenne. Ugyanakkor nagyon sok intézményről hiányzik a magyar felirat, ahol egyébként a törvény értelmében szerepelnie kellene, (erre példaként említette Csomortányi a vegyes tannyelvű iskolákat), de a földrajzi és helynevek sincsenek magyarul feltüntetve, mint ahogy a kétnyelvű útjelző táblák is hiányoznak a közutakról.
Utcanevek
Csomortányi István kitért a nagyváradi utcanevek ügyére is: elmondta, hogy a város 2012-es költségvetésben 30 ezer lejt különítettek el kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére. Csomortányi szerint ez látszatmegoldás, hiszen egyrészt ennyi pénz nem elég a belváros kitáblázására, ráadásul valószínűleg a helyi tanács által elfogadott utcanévváltozatokat, nem pedig a történelmi magyar neveket fogják kifüggeszteni, és ezzel megfosztják a váradi magyarságot attól, hogy a valódi magyar utcanevek kerüljenek ki a közterületekre. Végezetül Török Sándor felkérte a magyar polgárokat arra, hogy igényeljék a kétnyelvű formanyomtatványokat, éljenek nyelvi jogaikkal, és ha ellenkezéssel, értetlenséggel találkoznak, jelezzék ezt az EMNT-nek vagy az EMNP-nek.
Pap István
erdon.ro

Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak állítanak emléket
Az üveghegy ösvénye című 55 perces táncmisztériumot csütörtökön mutatják be. A darabot Orza Călin rendezte.
Az Udvarhely Néptáncműhely idei évadjának első, teljesen új produkcióját mutatja be csütörtökön 19 órától. A Kőrösi Csoma Sándornak és Erőss Zsoltnak emléket állító Az üveghegy ösvényecímű darabot Orza Călin rendezte és Mihályi Gáborral közösen koreografálta.
„Habár 200 év van a két életpálya közt, egy helyen találkoznak mégis. Szintén összeköti őket a származás és a szülőföld is, ahogyan mindketten megvalósították a gyerekkori álmaikat” – magyarázta a rendező a két Kancsendzöngán elhunyt székely közötti kapcsolatot, majd elmondta régi vágya teljesül, hogy Kőrösiről készíthet előadást.
A darab során többször is megelevenítik a halált, azt nem árulta el a rendező hányszor és milyen módon, azt viszont igen, hogy szomorú hangulata ellenére ez egy nagyon hálás téma koreográfiailag. „Hőseink olyan életvitelt éltek, amelyben a halál az hétköznapi dolognak számít” – magyarázta, miért nyúlt a halálmotívumhoz Orza Călin, aki alkotótársait is felsorolta. Mihályi Gábor mellett kiemelte a csíkszeredai Molnár Szabolcsot, a darab zeneszerzőjét, Ferenc Hunort, aki a projekcióért felelős, Balázs Gyöngyvért, aki a díszlet elkészítésében segítette a társulatot.
Az előadásba két prózai jelenetet is csempésztek. Az egyik egy Kőrösi Csoma Sándorról szóló népmese, amelyet a rendező szerint nagyon autentikusan mondanak a táncosok, így szándékosan nem akarta ezt irodalmi nyelvvé finomítani. A másik prózai részben válogatott tibeti népdalok és Erőss Zsolt interjúkból kiválasztott szövegek kapnak helyet.
A műsor habár két hős halálát idézi meg, mégsem végződik negatívan, a lélek testtől való elszabadulását és a történetek mitikus hátterét próbálja megerősíteni a nézőben. Ugyan a rendező tisztában van vele, hogy a lexikonban nem találunk ilyent, mégis táncmisztérium műfajba sorolja a darabot. A misztériumdrámák szentek életéről mesélnek el csodás történéseket, ezért mert Orza Călin ilyen különleges műfaji besorolást aggatni a darabra.
Gál Előd
http://uh.ro

Milyen sikereket ért el az EP Kisebbségi Munkacsoportja?
Gál Kinga fideszes néppárti politikus 2009 vége óta elnökként vezette az Európai Parliament Kisebbségi Munkacsoportjának munkáját, amely a nemzeti kisebbségek, regionális nyelvek és más nemzeti közösségek érdekképviseletét tűzte zászlójára. A Kitekintő munkatársa annak kapcsán beszélgetett a képviselővel, hogy elnöki mandátumának lejártával miben látja a Munkacsoport sikereit és gyengéit.
Milyen esélye van a nemzeti kisebbségek uniós képviseletének? Hogyan foglalná össze nagyon tömören az elmúlt két és fél éves munkáját? Mire a legbüszkébb a stafétabot átadásakor? Ha valóban nagyon rövid válaszra lenne csak lehetőségem, annyit javasolnék, hogy olvassák el a munkánkat bemutató kiadványunkat, amely összefoglalóan leírja tevékenységünk sava-borsát, és ízelítőt ad a kisebbségekért vívott küzdelmes, legtöbbször sziszifuszi munkáról. Ha ennél hosszabb is lehetek, akkor azt hiszem, annak az intézményközi kapcsolatrendszernek a kialakulását nevezném meg első helyen, amelynek keretében összekötöttük azokat a releváns nemzetközi intézményeket, többek között az Európa Tanács szakosított szerveit, az EBESZ Kisebbségi Főbiztosát, az uniós Alapjogi Ügynökséget, továbbá akadémia kutatóintézeteket és magukat a kisebbségi szervezetek, amelyek aktívan tevékenykednek a nemzeti kisebbségekért és regionális nyelvekért Európában. Úgy gondolom, hogy a több mint két éves munkánk eredményeként a Munkacsoportot sikerült az európai kisebbségvédelem megkerülhetetlen pontjává tenni.
Mióta tagja a Munkacsoportnak és miért kellett átadnia az elnöki pozíciót? Mi arról értesültünk, hogy a Munkacsoport tagjai nagyon elégedettek voltak munkájával. 2004 óta vagyok tagjai a munkacsoportnak, de ez a frakcióközi formáció már több évtizede működik az EP-ben. Habár a nyolcvanas években csak a kisebbségi nyelvek védelmére koncentrált a munkacsoport, a tíz, illetve tizenkettő új tagország csatlakozása által prognosztizált változások miatt az Intergroup is nyitni kezdett az általános nemzeti kisebbségi jogok felé. A változás viszont csak 2004-ben intézményesült, amikor jómagam és Tabajdi Csaba kollégám kezdeményeztük, hogy a Munkacsoport terjessze ki figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekre, illetve a nemzeti közösségekre, alkotmányos régiókra (Katalónia, Skócia, Wales, Korzika, stb.) is.
Az első öt évben alelnökként vettem részt a Munkacsoport munkájában, és a hatodik parlamenti ciklus végén politikai megállapodás született arról, hogy az új ciklusban én szervezem újjá a formációt. Az időközben megváltozott szabályokhoz alkalmazkodva ez jó pár hónapot vett igénybe, és végül 2009 decemberében társelnök, Carl Haglund finnországi svéd képviselő és jómagam vezetésével, tehát egy néppárti-liberális elnökséggel kezdte meg munkáját az újjá alakított Kisebbségi Munkacsoport. Akkor arról is döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjog értelmében, a ciklus felénél a vezetés átkerül az addig alelnöki pozíciót betöltő szocialista és zöld frakciókhoz. Így a társelnökkel 2012 januárjától alelnökként folytatjuk munkánkat, a vezetést pedig a zöld korzikai Francois Alfonsi, és a szocialista Tabajdi Csaba vették át. És való igaz, a munkacsoport népes, öt frakciót képviselő tagsága igen nagy elégedettségének adott hangot leköszönésünk alkalmával. Milyen céllal vágott bele a munkába? Melyek voltak a reálisan elérhető célok? Az egyes témák, érdekérvényesítési ügyek mentén szerveződött frakcióközi munkacsoportokról azt kell tudni, hogy nem hivatalos szervei a Parlamentnek, amely alapvetően korlátozza az egyes ügyek megjelenítésének lehetőségét. Ennek ellenére mégis nagyon fontos, hogy lehetőségünk van az ügyek napirenden tartására az EP-ben, vagy ha úgy tetszik a parlamenti szintre való „feljátszására”.
Az Kisebbségi Munkacsoport (teljes angol nevén: Intergroup for Traditional Minorities, National Communities and Languages) alapvető célja, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek, a regionális és kisebbségi nyelvek, illetve az alkotmányos régiók érdekeinek képviseletét megjelenítse az európai politizálásban, a közösségek hangját úgymond felerősítse, rávilágítson az őket érő gyakori sérelmekre, a diszkriminációra, amivel szembesülnek, és a közösségek támogatásáért lépjen fel.
Kollégámmal egyik legfontosabb, a működésünk első évére kitűzött célunk az volt, hogy létrehozzuk azt az intézményi hálót, amelyről korábban már említést tettem. Így az első évben az összes olyan nemzetközi szervezettel – legyen az politikai, szakmai, akadémiai és nem-kormányzati – kiépítettünk kapcsolatot, akiknek nemzetközi szinten feladtuk a kisebbségvédelem. A Munkacsoport mára már megkerülhetetlen fórummá vált, ahova az összes kisebbségi közösség szeretne eljutni problémáival.
Az intézményeken kívül, kiket láttak vendégül az ülések során? Milyen magyar vonatkozású ügyeket sikerült „feljátszani” a Parlamentig?
Nagyon sok konkrét ötlettel kezdtük el munkánkat – az intézményi kapcsolatrendszer felépítésén túl -, de már az elejétől fogva nyitottak voltunk a tagság irányába is, akiknek lehetőségük volt téma- és meghívott javaslatot tenni a havonta, Strasbourgban ülésező Munkacsoport üléseire. Ezeknek köszönhetően a két év alatt vendégül láttuk többek között a messzi északon lakó számikat, a dán-német határvidék kisebbségeit, a frízeket, a spanyolországi katalánokat, baszkokat és galíciaiakat, a franciaországi kisebbségi nyelvek képviselőit, olaszországi szlovéneket vagy éppen a dél-tiroli németeket. Magyar szempontból kiemelkedő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem magyar tagozatának kérdése, a szlovákiai nyelvtörvény ügye több ízben, a szlovák állampolgársági kérdés és Boldoghy Olivér esete, továbbá a vajdasági magyar nemzeti tanácsok működése is napirendre került, úgy mint a régiók és autonómia fontossága a kisebbségvédelem területén. Kárpátalja egy rendkívüli ülés keretében került sorra, ahol mind a magyar kisebbségi oktatási, nyelvhasználati kérdést, mind pedig a választójogi törvény kisebbségi hiányosságait elemeztük.
A meghívott kisebbségi közösségek által leggyakrabban felhozott sérelmek a kisebbségi nyelvhasználat, kisebbségi oktatás, kisebbségi média, illetve a politikai problémák köré csoportosultak. Azok, akik rendszeresen követték munkánkat (http://gal.fidesz-eu.hu/hirkategoria/kisebbsegi_munkacsoport), vagy elolvassák majd kiadványukat, azok számára teljesen világossá válhat, hogy a kisebbségi közösségek problémái nagyon sokszor kísértetiesen hasonlítanak, noha más-más a közeg, amelyben előkerülnek, ezért más-más lehet a konkrét megoldás is. A könyvet olvasva nyilvánvalóvá válik, miért nem lehet egy kalapba tenni ezen közösségeket a bevándorló közösségekkel vagy éppen a roma közösségekkel.
Tud-e olyan példát említeni, ahol egy nemzeti kisebbségi közösségnek konkrétan tudtak segítségére lenni? Sikerült-e elfogadtatni bármilyen olyan parlamenti határozatot, amely a kisebbségekre utal? Jogos a kérdés. Való igaz, hogy a Munkacsoport hatása sokkal inkább közvetett, mint közvetlen. A legfontosabb szerepe, hogy egyfajta hangosbeszélőként napirenden tartsa Európában a nemzeti kisebbségeket ért jogsérelmeket és annak tényét, hogy ezzel foglalkozni kell Európában. Az a Parlament, aki a kihaló félben lévő halakról is elfogadott már határozatot, annak minimum, hogy a kihalás szélén álló nyelvekkel kapcsolatban is kéne aggodalmat mutatnia. Sajnos a kettős mérce intézménye kifejezetten érezhető a kisebbségvédelem területén, hiszen erősen politikai területről van szó, ezért az esetek többségében sajnos szemben kell úsznunk az árral. Ez sokszor megpecsételi az érdekérvényesítési lehetőséget. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekkel ellentétben, amikor viszonylag sűrűn fogadtak el határozatot kisebbségeket érintő kérdésekben, a 2004-es csatlakozás óta két olyan jelentés került elfogadásra, amely utal a nemzeti kisebbségekre. A szlovák nyelvtörvény elítélését megerősítő határozat elfogadását sem támogatta a ház többsége.
A munkacsoport egyik legfontosabb szerepe az, hogy lehetőséget biztosítson, hogy az érintett felek maguk mondhassák el problémájukat az európai szintéren, amely erősítheti lehetőségeiket az otthoni érdekérvényesítésben.
Hogyan látja, milyenek a kilátások a jövő kisebbségvédelmével kapcsolatban, az Európai Unión belül, illetve azon kívül?
Ha realista választ kell adnom, azt mondom, hogy ma sokkal nehezebb a helyzet a kisebbségvédelem területén, mint volt a kilencvenes években – amikor a problémákat nemzetközi szinten akarták rendezni a politikai szereplők. Ma azt látjuk, hogy mindenki tagállami szinten, illetve bilaterális problémaként szeretni látni a kérdések megoldását. (Holott szinte minden más emberi jogi esetben azt tapasztaljuk, hogy nemzetközi szinten kezelik a kérdéseket.) Ezen csak valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az Alapvető Jogok Karta jogi erőre emelkedése, de önmagukban még ezek sem elegek ahhoz, hogy az Európai Unió a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
Ezért az Unió által kínált eszközök mindegyikét, a kapcsolatteremtés és érdekképviselet minden formáját aktiválnia kell egy- egy közösségnek, hogy jelen legyen Európa térképén, nem csak fizikailag, de gondjaival, a kívánt megoldásokkal egyaránt. Ilyen lehet majd az áprilistól induló polgári kezdeményezés eszköze is. Összefogással, ügyes háttérmunkával hátha ez az eszköz segíti a továbblépést a közösségi jog szintjén. Továbbá arra van szükség, hogy napi kapcsolatok kössék össze Nyugat- és Kelet Európa kisebbségeit, hogy az európai normák bikkfanyelvén építsék fel érveiket, és jelen legyenek az európai porondon. A Munkacsoport egyik fontos tanulsága, hogy a leghitelesebben maguk a kisebbségek, és azok közül is főleg az elkötelezett fiatalok tudják képviselni érdekeiket.
Személy szerint meghívást kaptam a finnországi svédek közösségétől, hogy tagja legyek annak a bizottságnak, amely a svédek jogait biztosító törvény alapján szeretne egy „road map”-at készíteni az európai kisebbségi nyelvek védelme érdekében, és amelynek védnökségét Martti Ahtisaari Béke Nobel-díjjal kitüntetett finn diplomata vállalta. Ezért zárásként csak azt tudom mondani, hogy a munkát még nem végeztük el, aktív résztvevője leszek a további folyamatoknak a Parlament falain belül és kívül.
kitekinto.hu
Erdély.ma

Borbély László az ENSZ Környezetvédelmi Programja Kormányzótanácsának alelnöke lett
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 20. és 22. között az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme/UNEP) Kormányzótanácsának 12-ik ülésén vesz részt Nairobiban.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programját 1972-ben alapították. Feladatai között szerepel a környezet állapotának figyelése, a róla szóló adatok beszerzése és terjesztése, a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés előmozdítása és az esetleges környezeti katasztrófák kezelése. Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának Kormányzótanácsa globális miniszteri környezetvédelmi fórum, melynek keretében a világ környezetvédelmi miniszterei évente egyszer fölülvizsgálják az aktuális környezetvédelmi politikákat.
Az ülés napirendi pontjai között az idén júniusban megrendezendő Rio de Janeiró-i fenntartható fejlesztési konferenciával kapcsolatos politikai döntések előkészítése szerepelt.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programja Kormányzótanácsa ülése alkalmával a tanács tagjai Borbély Lászlót, a kelet-európai csoport képviselőjét, a Kormányzótanács alelnökévé választották. Továbbá, a Kormányzótanács Bizottságának első ülésén Borbély László minisztert, a Plenáris Bizottság elnökévé nevezték ki.
A környezetvédelmi és erdészeti miniszter véleménye szerint ez az ülés azért fontos, mert itt olyan a politikai döntések születnek, amelyek meghatározóak lehetnek a „Rio+20” fenntartható fejlesztési konferencia szempontjából.
A Kormányzótanács ülésének munkálatait vezető Borbély László felkérte a tanács tagjait, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ez alakommal hozzanak döntést a fenntartható termelés és fogyasztással kapcsolatos tíz éves keretprogramról. Február 20-án a politikai döntéshozók kézhez kapták az ötödik Globális Környezetvédelmi Jelentést, amely májusban válik publikussá. A Globális Környezetvédelmi Jelentés a legfontosabb aktuális környezetvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat tartalmazza.
Erdély Tv
Erdély.ma

A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma

Nem foglalkoznak ellenpártokkal (Az RMDSZ elnöke Sepsiszentgyörgyön)
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Sepsiszentgyörgyön leszögezte: a szövetség a jövőben nem kíván az ellenpártok kampányfogásaival és vádaskodásaival foglalkozni, ám ezt megelőzően több ízben gúnyosan fogalmazott Tőkés László két nappal korábbi háromszéki útjával, kijelentéseivel kapcsolatosan.
Politikai beszámolóját az önkormányzati választásokra való felkészüléssel, az SZKT szombaton esedékes várható döntéseivel kezdte: a kampányfőnök Kovács Péter főtitkár lesz, meghatározzák a jelölési feltételeket, kritériumokat, mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy megismételjék a 2008-as eredményeket. Néhány mondatban ismertette a már sokat ismételt kormányzati prioritásokat: ha a gazdasági helyzet lehetővé teszi, első negyedév végén emelnék a nyugdíjakat, fizetéseket, olyan intézkedéseket hoznának, amelyek támogatást nyújtanak a fiatal, gyermeket vállaló családoknak, napirenden marad a kisebbségi törvény, nem mondanak le róla, bár látszik, pillanatnyilag nincs nagy esély az előrelépésre, van remény azonban a Sapientia-egyetem akkreditációjának jóváhagyására, megszületett a megállapodás, a tavaszi ülésszakban végre megszavazza a képviselőház, és mindent megtesznek azért, hogy az oktatási törvény előírásait alkalmazzák. Tőkés László nyilatkozatait nem volt hajlandó kommentálni, “ha megteszem, cinikus leszek, és nem szeretnék, hiszen Tőkés urat az RMDSZ-listán választották EP-képviselőnek” – mondotta, majd hosszasan ecsetelgette, mennyi pénzért tejesíti képviselői szolgálatait Tőkés. Semmi gondot nem jelentene az RMDSZ-nek, ha ellenzékbe kerül, “hiszen ott könnyebb az élet” – fogalmazott Kelemen Hunor, majd újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az elmúlt néhány évben Tőkés Lászlónak sikerült vérbeli politikussá válnia, már a második pártot alapítja, és célkitűzése az RMDSZ monopóliumának megtörése. Utalt arra, hogy 2008-ban több településen megtörte az MPP az RMDSZ addigi hatalmát, ám semmilyen eredményt nem tudott felmutatni, példaként Kézdivásárhelyt és annak korrupciógyanúval letartóztatott polgármesterét említette. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt kifogásolta, hogy azok, akik az RMDSZ monopóliumának megtörését célozzák meg, egyetlen szót sem ejtenek arról, mit tesznek majd másképp, hogyan képviselik jobban a magyar közösséget. Kelemen Hunor elismételte: “az RMDSZ kitárta az együttműködés kapuját az EMNP felé, eldobta a kulcsot és a lakatot, lenyelte a kaput”, ám a párt “de facto főnöke”, Tőkés László állítólag már kijelentette, hogy nem akar semmiféle megállapodást. Gúnyosan fűzte hozzá: “Nem tudom, Toró Tibor egyetért-e ezzel, mert úgy értettem korábban, hogy szeretné az együttműködést, ám a nagyfőnök mást mond”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vészcsengő
Vészcsengőnek vagy akár vészharangnak lehet nevezni a 2011. őszi népszámlálás első részletes eredményeit: a magyarok száma 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz viszonyítva, húsz év alatt pedig 382 000-rel. Ha ez a fogyási tendencia megmarad, akkor harminc év múlva csak kb. 600 000 főre apad közösségünk.
Nagyon aggasztó, riasztó, vészjelző adatok ezek mindazon politikai, szociális, családi, gyermekvédelmi szervezeteknek, egyházaknak stb., amelyek szívükön viselik a magyarság sorsát. Mert ha csupán tudomásul veszik a jelenséget, de konkrétan, döntően nem intézkednek, hanem csak különböző elemzéseket végeznek szociológusok, politikusok, demográfiával foglalkozó szakértők, akkor a magyarságra nagyon szomorú jövő vár. Ne áltassák némely elemzők magukat azzal a hamis, megtévesztő adattal, hogy a magyarság a többségi nemzethez viszonyítva csak 0,1 százalékkal fogyott. Ez nem mond semmit, sőt, nagyon jelentéktelen, ha az abszolút számok mást mutatnak. Egy nemzeti kisebbségnél ez nagyon rossz jel.
Szükségállapotot kell hirdetni a magyarság körében. Ezt bizony csak akkor rendelik el, ha nagy a baj, és most igenis, nagyon nagy baj van. Minden eszközt be kell vetni. A média szánjon nagyobb teret ennek a fontos kérdésnek, hangsúlyozza a család szerepét, a sokgyermekes életmód előnyeit, örömeit.
Nagy feladat vár a döntéshozatalban részt vevő RMDSZ-es politikusokra. Ők ne csak a saját érdeküket helyezzék előtérbe: valóban legyenek a magyarság érdekvédelmi szervezete, és javasoljanak a kormánynak olyan intézkedéseket, amelyek a magyarság érdekeit szolgálják. Lényegesen emelni kellene a gyermeknevelési szabadság idejét, két évről három vagy négy évre, ugyanakkor növelve a gyermeknevelésért kapott járandóságot. Több gyermek után számottevően több legyen a pótlék. Több szociális gyermekelhelyező intézetet, óvodákat, árvaházakat, iskolákat kell létesíteni, és minden módon meg kell könnyíteni az anyák helyzetét. Természetesen az illetékes szervek más jellegű intézkedéseket is hozhatnak e célból.
A magyar többségű megyék gazdasági felemelkedését tűzzék napirendre, szorgalmazzák a munkahelyteremtést új vállalatok, gyárak létesítésével, a régiek felélesztésével, a kis- és középvállalatok megsegítésével (adózási, hitelezési, bürokratikus könnyítésekkel), ugyanis ezekben a megyékben nagyobb a munkanélküliség, és kisebb az átlagjavadalmazás az országoshoz mérten. Ezekkel a problémákkal foglalkozzék az RMDSZ vezetősége, ne ringassa magát hamis illúziókban, mint ahogy Kelemen Hunor elnök teszi, amikor az ideiglenes eredményekről azt mondja, hogy a végleges adatok jobbak lesznek, mert szerinte sok hiba csúszott be a népszámláláskor. Ez hiú ábránd. Arra hivatkozik, hogy Románia a demográfiai csökkenés szempontjából ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a térség más országai. Szerinte 1 300 000 magyar továbbra is életképes közösséget jelent. Ez túlzottan optimista kijelentés, mert tudnia kellene, hogy ez csak most van így – és bele kell gondolni a további fejleményekbe, amelyek nagyon megdöbbentő képet vetítenek előre. Mint RMDSZ-elnöknek és kormánytagnak javasolnia, kezdeményeznie kell eredményes stratégia kidolgozását, amely megállítaná vagy csökkentené a magyarság apadását. Valószínű, sokakat érdekelne, hogy mindezt milyen pénzalapokból lehet megvalósítani, de szerintem sok terület van, ahol nagy a pazarlás, fölösleges kiadás (honvédelem, túlburjánzott közigazgatás, parlament stb.), ahonnan lehetne átcsoportosítani alapokat a népességfogyás megállítására. A helyzet nem csak szerintem aggasztó: más politikusok, így Toró T. Tibor, Tőkés László, Szász Jenő szerint is az. Ők az autonómiában látják a javulás lehetőségét. Kár, hogy az új kormány beiktatását az RMDSZ megszavazta: most lett volna még egy esélye területi autonómiát, kisebbségi törvényt, önálló magyar egyetemet (és Marosvásárhelyen orvosit), az ingatlanok teljes visszaszolgáltatását, a magyar nyelvhasználat kiszélesítését kérni – de sajnos úgy látszik, egyetlen gondja az volt, hogy továbbra is kormányon maradjon...
Visszatérve a népszámlálásra, szerintem hiába csűrjük-csavarjuk tartalmatlan elméletekkel az eredményét, mert egy biztos: életterünk Erdélyben vészesen csökken, és ha nem lehet megfékezni a rohamos apadást, hosszú távon a magyarság teljes felszámolásához vezethet, és ez nagyobb tragédia lenne, mint Trianon.
Remélem, akadnak lelkes, igazi magyar hazafiak, akik meg tudják akadályozni ezt.
KOVÁCS GYULA, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

teszi lehetővé a nemzet közjogi egységét és így a magyarság megmaradását – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Bécsben.
A határon túli magyarság felgyorsult asszimilációjának megállításához a hagyományos támogatási formák nem elegendőek, “erősebb impulzusra” van szükség. Ez az állampolgárság megadása, szavazati joggal együtt – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az Europa Club ausztriai magyar egyesület vendégeként.
Semjén Zsolt a Collegium Hungaricum épületében, mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt tartott előadást a kormány nemzetpolitikájáról.
Előadásában úgy vélekedett: minden nemzet megismételhetetlen érték; ha a magyarság eltűnne, az egyetemes emberiség lenne szegényebb.
Az osztrák törvények jelenleg fő szabály szerint kizárják a kettős állampolgárságot, ez alól egyedi elbírálás alapján tesznek kivételt. Semjén Zsolt úgy vélte, hogy, amint korábban Németország, előbb-utóbb Ausztria is megváltoztatja a kettős állampolgársághoz való viszonyát.
Az osztrák álláspontot “az élet fogja megváltoztatni” – mondta Semjén Zsolt magyar újságíróknak nyilatkozva. A kettős vagy többes állampolgárság kizárása ellentétes minden ország érdekével és a világban zajló folyamatokkal – mondta.
Előadásában kijelentette, a magyar állampolgárság megfelel az emberi jogi követelményeknek és a nemzetközi szerződéseknek is. Visszautasította, hogy – mint fogalmazott – Szlovákia kettős mércét alkalmazzon a magyar állampolgársági törvény ügyében. Kijelentette, Pozsony korábban ugyanúgy olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön élő szlovákok szlovák állampolgárságot szerezzenek. “A szlovák belpolitika kedvéért nem adhatjuk fel a magyar nemzeti érdekeket, nem adhatjuk fel az állampolgársági törvényt” – hangsúlyozta. “A mi kezünk ki van nyújtva a szlovákság felé” – tette hozzá.
A hallgatóság soraiból érkezett kérdésre válaszolva úgy vélekedett, az Európai Unió kettős mércét alkalmaz bírálataiban, többek között amikor bírálja az egyházügyi törvényt, a keresztény értékrendre való hivatkozást az alkotmányban, illetve a médiatörvényt.
Kitért arra is, hogy nézete szerint a Magyarországgal szembeni bírálatok egy része egy értékrendi alapú vitához sorolható, másrészről gazdasági támadás is érte Magyarországot. “Magyarország működik, minden nyomásgyakorlás ellenére” – mondta.
Kijelentette, a kormánnyal szembeni külföldi bírálatok a céljukkal ellentétes hatást érték el. Véleménye szerint ezt bizonyítja a budapesti Békemenet, az időközi választások eredményei és az is, hogy a nyugati sajtóban megjelent bírálatok hatására – mint fogalmazott – “megmozdult” a nyugati magyarság is.
Semjén Zsolt úgy vélekedett, az Európai Uniónak “meg kell próbálnia visszanavigálni az alapító atyák örökségéhez és a keresztény értékekhez”, másként “az első zökkenőnél szétesik.
Pálfy M. Katalin
MTI

Ki volt dr. Petru Groza?
Dr. Petru Groza 1884. december 7-én született a Hunyad-megyei Bácsi/ Băcia községben nagybirtokos családból. Budapesten, Bécsben és Lipcsében szerzett jogtudományi-doktori címet. Rendkívül művelt, a magyar irodalmat és történelmet kitűnően ismerő személyiség volt. Jelentéses mozzanat: Székelyföld autonómiájának pártolójaként vált népszerűvé a magyarság körében!
Földbirtokosként hogyan lehetett Petru Groza az első kommunista román kormány és később a Nagy Nemzetgyűlés elnöke? Baloldali és oroszbarát nézetei miatt – s mint ilyen, egy Băsescu-nyilatkozathoz szeretnék hozzászólni. Éspedig dr. Petru Groza szerepéről a király lemondásával kapcsolatban. Mindenekelőtt tudni kell, hogy Groza nem volt a Román Kommunista Párt, illetve Munkáspárt tagja. Az 1944 augusztus 23-i fordulat után megalapította az Ekés Frontot (Frontul Plugarilor), amelynek vezetője lett, s mint miniszterelnök, földművelési miniszterré egy értelmes parasztembert, Zăroni-t nevezte ki. (Volt szerencsém átélni azokat az időket.)
Először 1945 májusában láttam Petru Grozát, amikor a háború megszűnése napján hirtelen, miniszterelnöki minőségben, Kolozsvárra látogatott, s a sporttéren összegyűlt tömeg előtt hatásos magyar nyelvű beszédet mondott. Kolozsvár lakosságában akkor kevés román ajkú volt, de magyarul mindenki értett. Nagy gondban volt akkor a város vezetősége,mert a román himnuszt, ami a miniszterelnököt megillette volna, senki sem tudta. Tárcza Bertalan zenetanár, rövid gondolkodás után, átmeneti megoldást talált, s a gyorsan összeverbuvált diákénekkarral betanította Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere, ó magyar kezdetű gyönyörű ódáját. A magyar beszédtől fellelkesedett tömeg a tapsvihar után nagy hangon kiáltotta: „Kérjük a Magyar Himnuszt!” Groza akkor a mikrofonhoz lépett, és határozott hangon bemondta: „ Kérem, tessék elénekelni a Magyar Himnuszt!” Groza jelentős anyagi támogatást nyújtott az illegalitásban működő román munkásmozgalmaknak. Meggyőződése volt, hogy a jól megszervezett mezőgazdasági szövetkezetek kisegítik a parasztságot és főleg annak szegény rétegét a nélkülözésből. Ennek érdekében munkálkodott. Emiatt történhetett meg vele a következő eset: Székelyföld egyik községébe látogatott, ahol a kultúrotthonban éppen a kollektív gazdaság létesítéséről kellett szavazni. Groza is jelen volt. Már jó félórája kínlódott az elnök, hogy megszavazzák a megalakulást, de senki se állt kötélnek. Ekkor Groza felment az emelvényre, félreállította az izzadságtól gyöngyöző homlokú elnököt, és nagy hangon, kitűnő magyarsággal elszavalta Petőfi A Tisza című költeményét, majd a hatalmas tapsorkánt kézlegyintésel lecsendesítve így szólt: „Emberek! A javatok nevében szólok. Alkossátok meg a mezőgazdasági társulást! Ki akarja? „Én igen!” S evvel felemelte a karját. E varázsmozdulatra fellendült a tömeg karja. Meg volt szavazva. (A szépemlékű Agárdy Tamás visszaemlékezéseiből.)
1947. december 30-án I. Mihály királyt lemondásra kényszerítették. Akkor katonai szolgálatomat teljesítettem, és a Biroul Mobilizării titkárságán dolgoztam a szebeni Cercul Teritorial Militar keretén belül. Mivel a román hadsereg a háborúban nagyon leszegényedett, takarékossági célból mindazok a katonák, akik Szebenben laktak, kaszárnyán kívüli engedéllyel otthon lakhattak és étkezhettek. 31-én reggel hat órakor, amikor beléptem a kaszárnyába, felparancsoltak a gyűlésterembe. Ott egy addig számunkra ismeretlen kapitány bejelentette a király lemondását, s mivel ezzel megszűnt a királyság, Románia népköztársaság lett – erre az államformára azonnal le kell tenni az esküt. Feltűnő volt, hogy a kaszárnya parancsnoka, M. ezredes nem volt jelen, és az eskü szövegét a kapitány olvasta fel, mi pedig mindnyájan utána mondtuk. Tudni kell, hogy a hadsereg és főleg a fiatal tisztek Mihály király pártiak voltak. De a parancs az parancs, s azt a hadseregben megszegni főbűnnek számít. Mint kiderült, a parancsnokot nem is értesítették. A dolog drámai kimenetelűvé vált, mert amikor hét órakor belépett a kaszárnyába, az őrség annak rendje és módja szerint jelentett, s ő felment az irodájába, majd néhény perc múlva belépett oda az említett ismeretlen kapitány, és két, addig ugyancsak nem látott főhadnagy letartóztatta a megdöbbent főtisztet. A helyét azonnal egy másik ezredes foglalta el. Az eset hátterében az áll, hogy a román pálfordulás óta eltelt néhány év alatt a Szovjetben a kommunizmus eszméjéhez hű tiszeteket képeztek ki. Ezek mint politikai tisztek kerültek a katonai egységekbe, rendszerint főhadnagyi vagy kapitányi ranggal, nevük „secund politic” volt. Logikai paradoxon, hogy habár rangjuk kisebb volt az illető parancsnokénál, a hatalmuk sokkal nagyobb. Ez volt a kommunizmus egyik módszere, amivel kézben tartotta a hadsereget. Az egész királyi lemondásnak és az eskü letételének a hátterében az akkori honvédelmi miniszter, Emil Bodnăraş állt, aki orosz nemzetiségű, valódi nevén Bodnarenko volt. (Ezt senki se tudta.)
Petru Groza jelleméről Agárdy Tamástól, volt osztálytársamtól és barátomtól szereztem tudomást. Az Agárdy család ugyancsak Hunyad megyei nagybirtokos volt, és jó viszonyt tartott fenn Grozáékkal. Amikor, a kommunizmus idején, az öreg Agárdynak kellemetlenségei lettek, Groza hatalmánál fogva segített rajta.
Személy szerint nem hiszem, hogy a király lemondásra való kényszerítéskor Groza pisztollyal fenyegette volna meg, és diákok kivégzését helyezte volna kilátásba, ha nem mond le. Groza humánus lelkületű ember volt, az egyetemi diákság nagy pártolója, és soha nem adott volna ki parancsot ilyen gaztettre. Inkább azt vallom, hogy Mihályt a lemondását követelő politikai tisztek fenyegették meg ilyesmivel. Groza miniszterelnökként természetesen jelen volt ennél az eseménynél, de nem mint végrehajtó, hanem rangjánál fogva. Miután a kommunista hatalom eszméinek megfelelő kádereket képezett ki, Grozát felfelé buktatták, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke lett. Ekkor következtek be a nagy politikai tiszogatások, amelyeknek sok magyar személyiség is áldozata lett. Hogy Groza befolyása és politikai tekintélye idővel mennyi csorbát szenvedett, bizonyítja, hogy amikor koholt vádak alapján letartóztatott Kurkó Gyárfást, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnökét a börtönben meg akarta látogatni, nem engedték hozzá.
Groza egyike volt azoknak, akik támogatták az önálló Bolyai magyar egyetem megalakulását és a Magyar Autonóm Tartomány létesítését. Ahányszor Kolozsvárra vitte az útja, meglátogatta az egyetemet és főleg a székelyföldi diákok sorsáról érdeklődött.
Szép eszméinek megvalósulását hetvennégy éves korában magával vitte az örökkévalóságba.
Kalmár Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

EMNP-küldöttgyűlés – Elfogadták a keretprogramot
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első, csíkszeredai küldöttgyűlésén, szombaton elfogadták a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli.
Az EMNP politikai keretprogramja hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait és helyezi el tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. Alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására.
A megoldandó gondok között említi az elmélyült romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót is. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban. A keretprogram az erdélyi magyarokat egy, a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le. Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek kulcsszavakban: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet, és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia.
A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlsúlyos bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza. Az EMNP víziójában a központi kormányzatra csupán a hadügy, a külügy, a pénzügy és a nemzetbiztonság igazgatása hárulna. Az EMNP a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét, s ennek alapján a népességi arányának megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg.
Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát. A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magas kultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román-magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi.
A keretprogram egységes magyar nemzeti külpolitikáról tesz említést, melynek elsődleges feladata, hogy kedvező környezetet alakítson ki a nemzetközi közvéleményben az autonómiaprogram számára. Mint fogalmaz, az EMNP részt kér az összmagyar integráció intézményeiben – a Magyar Állandó Értekezletben, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában vagy a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsban, részt vállal ezen intézmények munkájában.
Az EMNP keretprogramjának záró része az alakulat konszenzusorientált politikájáról és higgadt, reakciókész kommunikációjáról rendelkezik. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hosszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél. MTI
Erdély.ma

Ötnyelvű felvilágosító táblák kerülnek műemlékeinkre?
Végigvitte határozattervezetét a megyei tanácsban az RMDSZ
Akár áttörésnek is nevezhető az a reménykeltő, a Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülésén hozott határozat, amelynek értelmében 60 ezer lejt ajánlanak fel a kolozsvári önkormányzatnak arra a célra, hogy ötnyelvű (angol, francia, német, magyar és román) tájékoztató táblákat helyezzenek el a műemléképületeken, szobrokon és szoborcsoportokon. Ez a terv tulajdonképpen egy 2006-ban elfogadott, a helyi multikulturalitást tükrözni hivatott városfejlesztési stratégia része. A bevett európai szokás főleg a turizmust, továbbá a lakosság körében a békés hangulatot szolgálná egy olyan településen, amely jó eséllyel szeretné megcélozni az Európa Kulturális Fővárosa címet. A határozattervezetet természetesen nem hagyták szó nélkül egyes szélsőséges(ebb) retorikájú önkormányzati képviselők, mégis, a tanácsülésen más fontos magyar vonatkozású határozatokat is elfogadtak, amelyek a művelődési élettel, a fiatalokkal, a szabadidő eltöltésével kapcsolatosak.
A tegnapi megyei tanácsi határozat 60 ezer lejt ajánl fel a kolozsvári önkormányzatnak a műemlékeken, szobrokon és szoborcsoportokon elhelyezendő ötnyelvű informáló táblák elhelyezésére. A kérdés most már az: elfogadja-e a városi tanács a pénzt, és ezzel együtt azt, hogy a műemlékeken nem csak románul szerepelne azoknak a megnevezése. A tegnapi határozattervezet elfogadása nem ment zökkenőmentesen – egyesek hosszú, idegtépő vitába bocsátkoztak –, de a tanácsosok többsége megértően viselkedett.
A szóban forgó 6. napirendi pont „szellemi atyja”, Vákár István, a RMDSZ-frakció vezetője, lapunknak így összegezte az ülésen elhangzottakat: „Pénzt adtunk arra, hogy a számunkra fontos kolozsvári középületekre, műemlékekre angol, francia, német, magyar és román nyelvű eligazító táblák kerüljenek. A megyei tanács minden tőle telhetőt megtett a kolozsvári magyarság érdekében. A többi most a városi önkormányzattól függ. Számunkra ez nagyon fontos terv, a normalitásra törekszünk vele. Ettől Mátyás király nem lesz piros-fehér-zöldbe öltöztetve, de megjelenhet magyarul is, aminek hiánya annyi éve fáj nekünk. Sikernek számít még, hogy közel ötven százalékban magyar közösségeknek jutott a kulturális és fiatalságot szolgáló pénzalap” – nyilatkozta.
Egyfajta sikernek könyvelhető el az is, hogy a PSD-s Liviu Medrea tanácsos, miután a plénum előtt a magyarellenes retorikában lehengerelte az ebben eddig elöljáró Dan Canta frakciótársát, a vita szünetében, négyszemközt bocsánatot kért az RMDSZ-frakciótól, így honorálva annak diplomatikus viselkedését.
A történtekkel kapcsolatban megkérdeztük László Attila alpolgármestert is, aki elmondta: bízik abban, hogy sikerül megszavaztatni az erre vonatkozó határozattervezetet, amelyet a pénz felajánlása után, tegnap meg is írtak, és a március 13-i városi tanácsi ülésen fogják előterjeszteni. Szerinte normális reakció lenne, ha más pártfrakciók is társulnának a kezdeményezéshez, mert egész Európában használatos módszerről van szó. Kolozsváron a műemlékvédők és a műépítészek már régóta szorgalmazzák az ötnyelvű táblák kihelyezését, mert azok informálnak, turistákat vonzanak, ugyanakkor már szabályozottak a méretekre, színekre, betűtípusra vonatkozó műszaki részletek is.
A tegnapi sikert egyébként a Kolozs megyei RMDSZ közleménye úgy említi: „Az RMDSZ mindenkori talán legfontosabb célkitűzése valósul meg ezáltal, amelyért Kolozsváron már nagyon régóta küzd. Amellett, hogy ezek a táblák óriási szolgálatot tesznek a város jellegzetességeinek, történelmének, kultúrájának bemutatására, egyben Kolozsvár multikulturalitásának alapfeltételét is képezik. Az RMDSZ nem utolsósorban azért tekinti fontos eredménynek ezt a kieszközölt döntést, mivel az első lépést képezi a kincses város európai fővárossá minősítésének folyamatában”.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

„Egyre kevésbé hallják meg a nemzeti kisebbségek problémáját”
Az Európai Unió (EU) egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit, és a közösségi szintről érkező válasz mindig ugyanaz: a kisebbségvédelem kérdése nemzeti hatáskörbe tartozik – állapította meg Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, a düsseldorfi kisebbségügyi konferencia résztvevőihez intézett, pénteken lejátszott videóüzenetében.
Az észak-rajna-vesztfáliai tartomány parlamentjében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD) szervezte a csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvényt, együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével. A düsseldorfi konferencián szerte Európából húsz rangos előadó mutatta be a kisebbségvédelemmel kapcsolatos eddigi tapasztalatokat, a jelenlegi lehetőségeket és a további kihívásokat. Kiemelten foglalkoztak a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek kérdésével.
A nyitó nap egyik meghívott előadója lett volna Sógor Csaba, aki azonban váratlanul adódó, más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen megjelenni, ezért előadását felolvasták. Az elmúlt húsz év romániai kisebbségi vívmányait a parlamenten kívül nem lehetett volna elérni, kormányban és ellenzékben az RMDSZ mindig stabil és kiszámítható partner volt, még akkor is, ha a koalíciós társak sorozatosan nem tartották be ígéreteiket – állapította meg az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Úgy vélekedett, hogy a kisebbségvédelem terén – az uniós romastratégia mintájára – egy egységes európai kisebbségi keretegyezmény is segíthetné a romániai magyarság – és minden unióbeli kisebbség – biztonságérzetének kialakítását.
Az autonómia kérdését illetően Sógor felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális autonómiát is tartalmazó kisebbségi törvény elfogadását Románia még a 2007-es EU-csatlakozás előtt megígérte, ez a tervezet azonban azóta is ott van a különböző parlamenti szakbizottságok fiókjaiban. „A területi autonómia lehetőségéről természetesen nem mondtunk le, de egy ilyen törvény megszavazásának a realitása egyelőre esélytelen” – tette hozzá.
A csütörtöki programban szerepelt még Sógor Csaba helyzetértékelése mellett Christoph Pannak, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézete képviselőjének az előadása arról, milyen tapasztalatokat lehet leszűrni az Európa Tanács nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményének, valamint a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az életbe lépése nyomán. Kocsis Károly (Magyar Tudományos Akadémia) a Kárpát-medencei „etnikumokról, nemzetekről és kisebbségekről” tartott előadást.
Külön beszámoló tárgyalta a magyarországi német kisebbség, a sziléziai németség, a Litvániában élő lengyelek, a németországi dánok, a dániai németek, a franciaországi bretonok, a franciaországi elzásziak, a hollandiai nyugat-frízek, illetve az Egyesült Királyságban élő walesiek, cornwalliak és gaelek helyzetét.
Péntek délelőtt Gál Kinga videóüzenetének lejátszása után Eplényi Kata, az EP-képviselő munkatársa részletesen ismertette az EU kisebbségvédelmi eszköztárát és az EP-ben működő – az elmúlt két és fél évben Gál Kinga által vezetett – kisebbségügyi munkacsoport tapasztalatait.
A videóüzenetben a magyar néppárti EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: a magyarok nincsenek egyedül Európában kisebbségi problémáikkal, hiszen közel száz millióan érintettek a nemzeti kisebbségeket, regionális nyelveket, illetve nemzeti közösségeket érintő kérdésekben. Szerinte azonban Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta tapasztalható, hogy az EU egyre kevésbé hallja meg a nemzeti kisebbségek problémáit.
Elismerte, hogy ezen valamelyest változtat a Lisszaboni Szerződés életbe lépése, illetve az alapjogi charta jogi erőre emelkedése, de leszögezte: önmagukban még ezek sem elegendőek ahhoz, hogy az EU a kisebbségvédelem területén konkrét ügyekben az általános diszkrimináció tilalmán túlmenő közösségi szinten lépjen fel.
„Továbbra is az adott tagállami vezetők politikai akaratán múlik majd, mennyire érezheti magát egy-egy kisebbségi közösség otthon a hazájában és lát jövőképet gyermekei számára” – jegyezte meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Nyilatkozat | Az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlése elé
Három esztendőnek kellett eltelni, amíg az 1918-as román megszállás, majd a trianoni békediktátum által sokkolt erdélyi magyarság felébredt bénultságából és Kós Károly “kiáltó szavának” szellemében nekilátott önmaga politikai megszervezéséhez a közösségi autonómia jegyében. 1989 decemberében a Tőkés László nevéhez köthető temesvári népfelkelés, majd a bukaresti, alkotmányjogi rendszerváltást hozó puccs után megpezsdült az erdélyi magyar közélet. Az akkor még egységes politikai érdekképviselet soraiba százezrével jelentkeztek a nemzetükért tenni akaró polgártársaink. Mégis, a visszahúzó erők miatt, három esztendőbe telt, míg a Kolozsvári Nyilatkozattal eljutott az RMDSZ Kós Károly programjának felvállalásához. Újabb három év elteltével viszont 1996 elején a csúcsvezetés már a kormányzati szerepvállalást készítette elő, mely egyenértékű volt problémáink nemzetköziesítésének feladásával, a külpolitikai nyomásgyakorlás nélkülözhetetlen politikai eszközének félretételével, az autonómiaprogram de facto feladásával és a lassan épülgető magyar nemzeti önkormányzat román versenypártként való működtetésével. A magyar önrendelkezés és a közösen megalkotott autonómiaprogram híveinek felelősségtudata miatt állt még fenn további hat esztendeig az erdélyi magyar érdekképviselet formális egysége. Az önálló magyar politika hívei akkor léptek csak a saját szervezet létrehozásának útjára, amikor 2003-ban bebizonyosodott: az RMDSZ végleg feladta a brassói autonómiaprogramot, s a közvetlen és általános, az egész közösséget megmozgató belső választást, melynek eredményeképpen a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament jött volna létre, “kiváltotta” a helyi elitek önátmentésével egyenértékű, elektoros játékokat megengedő részleges tisztújítással, melynek eredményeképpen egy meggyengített kompetenciájú pártszerv jött létre.
A 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt reményteli szerveződésként indult, de fokozatosan bebizonyította, hogy alkalmatlan a következetes, autonomista, belső demokráciára épülő erdélyi néppárt szerepére. A választás szabadságának jelszavával startoló szervezet nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, elnöke viszont nem késlekedett szárnysegédjeivel Cotroceni-ben megjelenni december 1-én, hogy Nagyromániát együtt ünnepelje a román elittel. Legalább ennyire súlyos intő jel volt az is, hogy miután az elnök akaratának megfelelően a román bíróság döntött az elnök mesterkedései miatt botrányba fulladt gyergyói kongresszus ügyében és az elnököt marasztalta el, az igazság és törvényesség híveit zárták ki a “polgári” pártból.
A demokrácia és a magyar önépítkezés híveinek nem volt más választása, mint az, hogy saját politikai szervezetet alakítsanak. A saját párt megalakítását indokolta az is, hogy nem volt Erdélyben egy következetes, tisztázott belső viszonyokkal bíró, demokratikus erő a politikai arénában, mely őszinte és megbízható stratégiai partner lehetett volna a magyar kormány nemzetegyesítő politikájának megvalósításában. Végül, de nem utolsósorban nemzetpolitikai létparancs a csalódott, bizonytalan, valamint a következetes magyar politikai érdekérvényesítés feltámadásában reménykedő szavazóknak hiteles alternatívát kínálni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ennek megfelelően 2010 decemberében küldöttgyűlési határozattal kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Az aláírások rekordidő alatt összegyűltek, s ha nem is zökkenőmentesen, de a bejegyzés is megtörtént. A tavaly decemberi, Marosvásárhelyen megtartott munkatanácskozás már megmutatta az új szervezet erejét. Az utóbbi hónapokban egyre-másra alakultak a párt szervezetei kis falvakban, községekben, városokban és megyei szinten, mára pedig megérett a helyzet arra, hogy a párt megtartsa első, program- és alapszabályzat-alkotó, tisztségválasztó országos küldöttgyűlését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége bízik az új pártban, melynek erősödéséhez, sikeréhez minden – a közös céljaink eléréséért munkálkodó – erdélyi magyar ember támogatását kéri.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége
Mediatica.ro

Védnöki megnyitó beszéd
Ma van a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja. Hajtsunk fejet mindazon ezrek és ezrek előtt, akiket börtönökben és munkatáborokban gyilkolt meg az embertelen diktatúra, és azon milliók előtt, akiknek életét a Ceausescu-rezsim megnyomorította. Gondoljunk egy percig azokra a szabadságvágyó emberekre, akiket 1989-ben és 1990-ben a „terrorista” keretlegények orvul meggyilkoltak, és akiknek a gyilkosai mind a mai napig büntetlenül közöttünk élnek és háborítatlan jólétnek örvendenek. Ugyanakkor adózzunk tisztelettel azoknak, akik „emberek tudtak maradni az embertelenségbben” – miként a szentéletű Márton Áron erdélyi püspökünk, aki üldöztetve, de soha meg nem töretve, ma is példaként áll előttünk.
Márton Áron szülőföldjén idézzük fel püspöki jelmondatát: „Non recuso laborem” – „Nem futamodom meg a munkától”. Ezért vagyunk ma itt. Mert mi sem futamodunk meg a munkától. Ahogyan a másik példaképünk, az erdélyi autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó Szavában megfogalmazta: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és élni akarunk, tehát dolgozni fogunk.”
Nem futamodunk meg a munkától. Dolgozni fogunk. Ebben áll az erdélyiség lényege. Mi, székelyek és erdélyi magyarok dolgos emberek, munkaszerető nép vagyunk, ez a hírünk a nagyvilágban is. További jellemzőink, amelyeket még a románok is példaként emlegetnek, az, hogy szeretjük szülőföldünket, ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, és soha, semmilyen körülmények között meg nem tagadjuk nemzetünket.
Magyarok vagyunk, mert tudjuk, érezzük: magyarnak lenni jó.
Erdélyiek vagyunk, mert itt születtünk, ez a sorsunk, amelyet büszkén vállalunk: ezt hagyták reánk örökül őseink, és a mi felelősségünk abban áll, hogy értékeinket továbbörökítsük utódainknak. Ahogyan a székely írófejedelem, Tamási Áron fogalmazott: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. És mi itt vagyunk „otthon”.
Nincs, és nem is lesz könnyű dolgunk.
Mert ma, huszonkét esztendővel 1989 Szabadító Karácsonya után már világosan látszik, hogy nem csupán a forradalmunkat lopták el, hanem szabadságunkat, a jogállamot és a demokráciát is megrövidítették Bukarestben a hatalomba visszaszivárgó utódkommunisták, valamint a velük cinkosságot vállaló politikai elitünk.
Huszonkét évvel a rendszerváltoztatás kezdete után ott tartunk, hogy országunkat a korrupcióval átszőtt kormányaink csődbe vitték, és hibás döntéseiket velünk – adófizetőkkel, nyugdíjasokkal és a leendő adófizetőkkel – fizettetik meg. Brutális megszorításokkal a hetedik bőrt is lenyúzták rólunk, ráadásul egy több mint harmincmilliárdos külföldi kölcsönnel szintén bennünket adósítanak el.. Gondoljunk csak bele: tanulmányaik végeztével fiataljaink a múlt vétkeiért kamatos kamattal fizetnek – már ha egyáltalán munkához jutnak, és megélhetésük érdekében nem kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket.
Ennek a csődös politikának véget kell vetni! Saját bőrünkön érezzük, hogy ez így sokáig nem mehet tovább…
Nem csoda, hogy ide jutottunk, hiszen fordítva ülünk a lovon.
A központosított, homogén nemzetállam ugyanis drága mulatság. Ráadásul nem hatékony, lassú és versenyképtelen, polgárai pedig nem szeretik, mert idegennek érzik, és azt tapasztalják, hogy róluk, de nélkülük valahol egy központban a fejük felett döntenek.
Megkérdezte-e valaki Önöket a 25%-os fizetésmegvonásról? Kikérték-e a véleményüket a kölcsön felvételéről vagy a vizitdíjról? És ha netalán megkérdeznek is: a bukaresti politikusok odafigyeltek-e arra, hogy a korábbi, elnökválasztással egybekötött népszavazáson a romániai állampolgárok az egykamarás parlament mellett döntöttek? Mi lett a sorsa annak a félmillió aláírásnak, amellyel az önálló állami magyar felsőoktatás, a Bolyai Tudományegyetem mellett szálltunk síkra?
Ez távolról sem nevezhető demokratikus népképviseletnek! Ehelyett egy szűk hatalmi elit csatározásainak vagyunk a foglyai. A kommunisták örökösei váltják egymást, és a kommunizmus örökségét nyögjük, miközben Erdélyország ebek harmincadjára jut. Az elmúlt negyed évszázadban erdélyi magyarságunk félmillió lélekkel fogyatkozott, bedől a szórvány, szűkülnek élettereink. Mindez elsősorban annak tulajdonítható, hogy hagytuk, sőt elvártuk, hogy majd valaki más oldja meg a gondjainkat, hogy majd Bukarestben döntsenek –helyettünk.
Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Erdély-központú politizálásra van szükségünk. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Így és csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat!
Nézzék: már én sem vagyok fiatal. Más ember ilyenkor már a nyugdíjra készülődik… Temesvár óta is már több mint két évtized telt el. Gyermekeim már nagyra nőttek. Egész életem küzdelemben telt… 1989 sorsfordító időszakát leszámítva, folyamatosan támadnak, gyaláznak és mocskolnak úton-útfélen. Nem egyszer saját magyarjaim is hátba támadtak, és saját Egyházamban is az egykori júdásokkal találom magam szemben. Ennek ellenére, mégis itt vagyok, mert jól tudom, hogy amint Dsida Jenő vallotta egykor: „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet”. Itt vagyok, és Veletek együtt tettre készülök, mert hiszek Istenben, hiszek az Ő megújító erejében – hiszek Erdélyben. Bízom Bennetek, bízom a székelyekben, az erdélyi emberekben; hiszek a Nemzet talpraállásában, hiszem, hogy van még magyar jövő a Kárpát-medencében! És ezzel a hittel készülök az erkölcsi, társadalmi renszerváltoztatás folytatására…
Miként a történelem során annyiszor: Erdély képes a megújulásra. Temesvár fia, Bolyai János a „semmiből teremtett egy új világot”. Ez az erdélyi csoda, melyre – Isten segítségével – mi is képesek vagyunk, ha erőinket összegyűjtjük és megfogjuk a munka végét.
De vállalkozásunk eleve kudarcra lesz ítélve, ha mindenki külön irányba húzza a szekeret. Ha a nagyobbik magyar párt erőből radírozná le nemzettársait, vagy ha a kisebbik magyar párt a nagyobbik ellenében szövetkezne. Nekünk nem valaki vagy valami ellenében, hanem Erdélyért, az erdélyi ügyért, nemzetünkért készen kell állanunk az együttműködésre.
Elegünk van a korrupt és önfeladó politikából, elegünk van a népnyúzásból, elegünk van a kiszolgáltatottságból, elegünk van abból, hogy mások, helyettünk, ellenünkre a fejünk felett döntenek, elegünk van a nyomorból, elegünk van az etnobizniszből.
Dolgozni akarunk – és dolgozni fogunk.
Csalóka remény volna abban bíznunk, hogy az idei nyári és őszi választásokkor nagyot fog változni a világ. Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz – mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
Akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben a mi embereink állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Ha mindannyian kivesszük a részünket belőle.
Ehhez, erőnkhöz és lehetőségeinkhez képest, mindent biztosítani fogunk: életbe léptetjük a Mikó Imre Tervben lefektetett gazdaságfejlesztési stratégiánkat, márciusban útjára indítjuk az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetemünket, amely főként a közigazgatásban dolgozóknak nyújt hasznosítható tudást; kimunkáljuk ifjúsági- és sportstratégiánkat is, hogy fiataljainkat itthonmaradásra neveljük és a jövőre felkészítsük; és folytatjuk a határok fölötti nemzetegyesítés nagyívű programját… Erdélyi demokráciaközpontjaink ez idáig közel 170.000 erdélyi magyar számára nyújtottak valamilyen formában segítséget a magyar állampolgárság visszaszerzésében. Korszakos nemzetépítő szolgálatunkban továbbra sem lankadunk…
Érmindszent nagy szülöttje, Ady Endre írta: „De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Építésre készen a kövünk. Azt kívánom, hogy az idei választások felszálló pályáján elindulva, 2016-ban az Erdélyi Magyar Néppárt hitben, lélekben és tudásban megerősödve a leghitelesebb politikai csapatként készüljön a következő megmérettetésre.
És ez csupán rajtatok, rajtunk múlik. Munkára szerződünk. Mert hiszünk Erdélyben! Hiszünk a krisztusi népszolgálat erejében, abban az értelemben, ahogyan maga a Mester tanította: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért” (Mk. 10,45).
És tudjuk: Erdély az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké!
Tőkés László
erdon.ro

Magyarságot sértő emléktábla virít a nagyváradi városháza épületén
A magyarságot sértő emléktábla virít a száz évvel ezelőtt épített nagyváradi városháza épületén. Az emléktáblán az áll hogy 1944. október 12-én a románokkal megerősített szovjet hadsereg a fasiszta-horthysta megszállás alól felszabadította Nagyváradot. A magyarság képviselői szerint a tábla szövege cinikus és valótlanságokat tartalmaz, a polgármester ennek ellenére nem akarja levenni a városháza faláról.
A magyarokat sértő felirat a városháza falán az 1944-es szovjet bevonulás 50 éves évfordulójára, 1994. október 12-én került a nagyváradi városházára az ominózus felirat. Szövege szerint a hős felszabadítók a fasiszta-horthysta megszállók kiűzésekor a városháza tornyára kitűzték a román lobogót. Fleisz János, nagyváradi történész: „A tábla szövege nem fedi a történelmi hűséget, ugyanis a város elfoglalása csak ’44. október 12-e délután történt meg. És hát igazából nem lehetett kitűzni semmilyen zászlót, mivel a városházát több gránáttalálat érte. Úgyhogy éppen égett a tornya is és sajnos leégett nemcsak a torony, de a közgyűlés-terem is.”
Nagyváradon többen úgy vélik, hogy ez a fajta történelemszemlélet már meghaladott, ezért le kellene venni a feliratot. A polgármester viszont másként gondolja.
Petri Csilla, Nagyvárad polgármesterének szóvivője: „A polgármester véleménye szerint ez az emléktábla az 1944-ben történt eseményeknek állít emléket, ezért semmilyen sértő szándéka, jellege nincs. Ezért nem is kívánják eltávolítani az épület faláról.”
A lakosság ezt akkor Nagyvárad gyásznapjának könyvelte el, hiszen jelentős ember és anyagi áldozatot is követelt a második világháború lezárásakor. 18 éve azonban a város napjaként ünnepli a többségi lakosság.
Balla Tünde
Erdély Tv
Erdély.ma

Minden becsületes magyart áthatott a lelkesedés
A kommunizmus áldozatainak világnapja alkalmából a Nagykárolyban élő Ft. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus–lutheránus püspököt kérdeztük az ellene felhozott hamis vádakról, letartóztatásának körülményeiről és börtönéveiről.
— Hogyan lett lelkész?
— 1952 őszén exmatrikuláltak a kolozsvári Bolyai Egyetemről, ahol matematika–fizika szakos voltam. Nem a rossz magaviseletem, nem is a rossz tanulmányi eredményeim miatt, hanem azért, mert édesapám kulák volt. Kollégáimmal, akiket szintén kirúgtak, elindultunk, hogy keressünk egy olyan munkahelyet, ami segít abban, hogy elkerüljük a katonaságot. Ez nem jött össze. Akkor, sajnos nem a saját elhatározásomból mentem a teológiára, hanem azért, mert minden kapu becsukódott előttem. Édesapámék felküldték Kolozsvárra a helyi lelkészt, hogy beszéljen rá, menjek teológiára. A püspök úr magához hivatott, megkérdezte: „Te vagy az a fiú, aki teológus akar lenni?” Azt válaszoltam: „Én nem, a szüleim”. Vallásos nevelésben részesültem, de az iskolában úgy teletömték a fejem az izmusokkal — ateizmus, dialektikus materializmus stb. —, hogy azt se tudtam, hol állok. A püspök úr azt mondta: „Nem baj fiam, majd itt megnyugszol!” Bende Béla tanulmányi igazgató nem akart felvenni a teológiára. Azt mondta, milyen ember az, akit kirúgtak egy állami intézményből? A püspök úr nem engedett az övéből, azt mondta, nincs több vita, fel van véve. Hála Istennek nem bántam meg, mert utólag, ha vissza gondolok, édesanyám, aki nagyon vallásos volt, és harmincnégy évesen meghalt, azzal a feltétellel adott a brassói gimnáziumba, hogy lelkész leszek. 1956. június 28–án szenteltek lelkésszé, ezt követően a püspök úr kinevezett püspöki titkárrá. Zűrzavaros idők jöttek, nagyon sok nem kívánt változás. A kommunista szellem egész világunkon végigsöpört.
Hamis vádak
— Önt olyan vádakkal ítélték el, amit el sem követett. Hogyan lehetett ilyen ítéletet meghozni?
— Az evangélikusok közül letartóztattak négy lelkészt, négy teológust és engem helyeztek vád alá. Engem jelöltek ki fő vádlottnak. A tárgyaláson azzal vádoltak, hogy Románia területi egysége ellen követtem el merényletet. Az utolsó szó jogán megkérdeztem: „Mit csináltunk mi, amivel veszélyeztettük Románia területi egységét?” A bíró azt válaszolta: „Nem csináltatok semmit, mert nem tudtatok.” Az egész ügy onnan indult, hogy a teológián volt két evangélikus tanárunk, akik mély baloldali beállítottságot képviseltek, többet foglalkoztak a politikával, mint a hittannal, velük nekem állandó vitáim voltak. Amikor kirobbant a budapesti forradalom, az ottani események hatására minden becsületes magyar ember áthatott a lelkesedés, nem tudott nyugodtan maradni az, akinek magyarul dobogott a szíve. Ez így volt Kolozsváron is. Mentem a Szőlő utcában és láttam, hogy az ablakokból örömteli arcok néznek le, az utca tele van emberekkel, a rádióban szólt a Himnusz, a Szózat és a Bánk bán nagyáriája. Akkor döbbentem rá, hogy mennyi magyar ember volt Kolozsváron. Ez a lelkesedés rám ragadt. A Kossuth Lajos utca 1. szám alatt volt egy Luther Otthon, melyben este a fiúk írtak egy beadványt a püspök úrhoz, melyben kérték, hogy intse meg a két baloldali beállítottságú teológiai tanárt, hogy hagyjanak fel a politikával és próbáljanak meg keresztyén módon, evangélikus tanárhoz méltóképpen viselkedni. Ez a beadvány eljutott a hatóságokhoz is, azok pedig elkezdték hívni az aláírókat a szekuritátéra. A beadványt nem én írtam, de mivel püspöki titkár voltam, az én nevem került az első helyre. Tudtam, hogy nyomoznak, tudtam, hogy le fognak tartóztatni, lelkileg mindenre fel voltam készülve. A nyomozás tartott, közben engem Székelyzsomboron megválasztottak lelkésznek, 1957 júliusában odaköltöztünk, addigra a fiam is megszületett. A kommunista rendszer ebben a faluban is elvégezte a munkáját, a falut kettéosztotta, fele bement a kollektívába, fele nem. Borzasztó ellentétek voltak, nekem az volt a legfontosabb feladatom, hogy a két tábort összebékítsem. Hála Istennek, ez sikerült.
Letartóztatás, vádak
— Hogyan történt a letartóztatása?
— Nem tudom, hogy miért, de késett a letartóztatásom. 1958. december 16–án Brassóban voltam az élelmiszerpiacon. Szép kertünk volt, a termés egy részét megpróbáltam eladni. Egy ismerős magyar rendőr haladt el előttem, rá szóltam, hogy:„Szőcs maga mit keres itt?” „Tiszteletes úr! — szólt rám komolyan — épp magát keressük.” Egy civil volt vele, Jakab Máté vagy Matei Jacob, ő volt a letartóztatási osztály parancsnoka. Bevittek a szekuritátéra, ott tartottak másnap reggelig egy raktárban. Reggel feltettek egy sötét szemüveget, hátrakulcsolták a kezem, azt mondták nem beszélhetek, mert van még valaki a kocsiban, amivel a kolozsvári szekuritátéra szállítottak, és az nem szabad hallja. Úgy szorított a bilincs, hogy nem bírtam tovább és ordítozni kezdtem. Megállt a kocsi, levették a bilincset és előre bilincselték a kezem. A szemüveg véresre sértette az arcom, úgy vittek fel, közben folyton azzal ijesztgettek, hogy halálra fognak ítélni. Később azzal is vádoltak, hogy 1956 tavaszán a Babes egyetem meghívására Kolozsvárra érkezett egy csoport a debreceni Kossuth Egyetemről. Néhány magyarországi egyetemistát meghívtunk a Luther Otthonba, ahol Béla napon megittunk egy-egy pohár bort és beszélgettünk, mint általában az akkori fiatalok. Azzal vádoltak, hogy hazám belső ügyeiről beszélgettem idegen állampolgárokkal, ami nem más, mint hazaárulás. Akkor, ha egy csoportot hazaárulással vádoltak, a fővádlottat hivatalból halálra ítélték. Öt hónapon át abban a tudatban éltem egy pincében, hogy bármikor kivégezhetnek. Azzal gúnyolódtak, hogy nem lőnek agyon, mert kár értem egy drága töltényt elhasználni, találnak a szemétben egy kötelet, amivel felakasztanak. Csak a hit tartotta bennem a lelket, és az, hogy a fiamnak nem kell majd szégyenkeznie azért, mert az apja megalázkodott és feladta elveit. Érdekes ez a lélektani állapot. Addig nem tudtam volna elképzelni, hogy erre képes vagyok. A tárgyaláson a vádból kimaradt a hazaárulás. Egy olyan lelkiállapotba kerültem, hogy elkezdtem röhögni. A bírák azt hitték, hogy meghibbantam. Szinte hangosan mondogattam magamban: „Na Mózes, az életed meg van mentve, most már csak lesz valahogy.” Tizennyolc év kényszermunkára ítéltek.
Börtönévek
— Hogyan teltek a börtönévei?
— Kezdetben pár hónapig a szamosújvári börtönben voltam, onnan pedig kivittek a Duna–deltába dolgozni, ahol kereken öt esztendőt töltöttem. Gátat építettünk, nádat vágtunk, és különböző mezőgazdasági munkákat kellett végeznünk. Isten mentsen meg mindenkit attól a nyomorúságos állapottól, amely ott uralkodott, sajnos sokan bele is pusztultak ebbe a büntetésbe. Volt, hogy juhhodályban, barakkokban vagy hajóuszályokon laktunk évekig. Mindig azt mondogattam viccesen, hogy biztosan a söprögetésig maradok ott, ami be is teljesült, mert a legutolsó csapattal tértem vissza. 1964. augusztus 3–án kaptam kézhez a szabadulólevelet, mert a Román Népköztársaság felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából mindenkinek elengedték a hátralévő büntetését. Ez tulajdonképpen nem amnesztia volt, hanem kegyelem, és továbbra is bűnösek maradtunk a vezetés számára.
Lelkészi szemszögből
— Lelkészként hogyan élte meg ezeket az éveket?
— Első nap úgy fogadott egy kapitány: „Vegyétek tudomásul, hogy ti nem azért vagytok itt, hogy letöltsétek a büntetést és szabaduljatok, hanem azért, hogy itt elpusztuljatok.” Ott döbbentem rá, hogy miért nevezik Székelyföldön a talicskát rabszekérnek. Olyanokat is csináltak, hogy két–három órakor felköltöttek és odaállítottak sorba, hogy várjuk a reggelit. Egy időben úgy elgyengültünk, hogy négyen–öten összefogózkodtunk és húztuk egymást, míg el tudtunk indulni. Kegyetlen viszonyok voltak és kegyetlen smasszerek (börtönőrök). Ezeket a bosszú fűtötte, mert 1955–ben, amikor Romániát felvették az ENSZ–be, bizonyos foglyokat szabadon engedtek, és ezeket a smasszereket elítélték embertelenség vádjával. Az 1956–os események után ezeket visszahelyezték állásukba, és megmutatták mi az igazi embertelenség. Erre egy példa, hogy egy katolikus pap meghalt, egy smasszer a lóról rádobta a horgot és úgy húzta be a telepre. Én egy hitben megerősödött emberként kerültem börtönbe, tudtam azt, hogy nekem küldetésem van. Már Székelyzsomboron láttam, mit jelent a jó szó a szerencsétlen, megnyomorodott emberek számára. Számomra mindig a lassan–lassan megerősödő hit adott erőt. Szakaszonként harminchárom lelkésszel voltam együtt a börtönben. Én voltam az, aki titokban mindig megszerveztem az istentiszteleteket. Amikor átvittek egyik telepről a másikra, mindig kerestem egy sarkot, ahol lehetett istentiszteletet tartani. Amikor az egyik felekezet imádkozott, a másik őrt állt. Lelkileg nagyon összeforrtunk, ezért tudtuk egymást erősíteni. A remény, az Istenben való hit és a humor segített minket a túléléshez. Igyekeztünk a fájdalmak és a szomorúság fölé emelkedni, hogy megtartsuk magunkban azt az éltető erőt és reményt, ami átvezet minket abból a boszorkány szellemmel áthatott világból.
Szabadulás
— Hogyan történt a szabadulás?
— A szabadulás egy külön történelem. A vége felé nagyon sok rémhír járta, már nem tudtuk, hogy mit higgyünk, mit nem. Az egyik ügyvéd — Bojannak hívták — tudott hajat vágni és borotválni, őt gyakran hívták a tisztekhez. Egy este épp borsót válogattunk, amikor szólt, hogy mondani akar valamit. Bementünk egy raktárba, benyúlt a csizmájába és kivett egy Scanteat. Abban írta, hogy az államtanács úgy döntött, hogy augusztus 23–ig, Románia felszabadulásának huszadik évfordulójáig, minden politikai foglyot hazaengednek. Többször elolvastam a szöveget, megtanultam és elmondtam a csoportnak.
Visszaemlékezések
— Úgy tudom könyvet ír életéről, lelkészi pályafutásáról, amiből gondolom nem maradnak ki a börtönévek sem.
— Sok feljegyzésem van, ezeket már rendszereztem, az írással is jól haladok. Én nem tudok számítógépbe írni, a kézzel írott szövegemet majd diktálni fogom valakinek. Ennyi év után már eléggé tisztán látok mindent. Megtanultam mi a szenvedés, a fájdalom, az embertelenség, de megerősödött a hitem. Ma már tudom, hogy mennyire fontos a jó szó, az összetartozás, a szeretet és az Istenbe vetett hit. Engem nem a világi emberek, nem a szekuritáté emberei juttattak börtönbe, hanem a teológusok és az egyetemi tanárok. Amikor hazamentem, a feljelentőm Júdás csókkal akart kedveskedni. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá. Rabságból, egy rab országba kerültem szabadulásom után. Továbbra is be kellett fogjam a számat. Tudtam, hogy ki kicsoda, ki mire volt képes, de ezeket nem lehetett leleplezni. A munkatábort katonák vették körül. Volt egy szatmári magyar katona, aki sokat segített rajtam, nem tudom, hogy él–e még, fiatalabb volt nálam, azzal mindig szerettem volna találkozni.
erdon.ro

Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró – akinek nem volt ellenjelöltje – a szervezet előtt álló legelső két vizsgájának a közelgő helyhatósági és parlamenti választásokat nevezte meg. A küldöttgyűlés elfogadta a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli. Az ülésen Tőkés László Erdély-központú politizálásra biztatta a pártot. Orbán Viktor videóüzenetében köszöntötte a küldöttgyűlést.
Noha az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén kiemelt helyen szerepelt az idei romániai választásokra való felkészülés, a tanácskozáson érdekes módon kevés szó hangzott el a rivális magyar alakulatokról. A Csíkszeredában szombaton rendezett pártkongresszusra leginkább az volt a jellemző, hogy a tavaly ősszel bejegyzett alakulat egyelőre inkább önmagával, a szervezetépítéssel van elfoglalva, semmint a „politikai konkurencia” bírálatával.
Védnöki nyitóbeszédében – nem kis meglepetésre – eltekintett ettől Tőkés László is, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából először is a bukaresti hatalomba „visszaszivárgó” utódkommunistákra, a romániai korrupcióra, a Boc-kormány foganatosította megszorító intézkedésekre zúdított össztüzet. A néppárt létrehozását több mint egy éve szorgalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdély-központú politizálásra biztatta a fiatal alakulat politikusait. „Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat” – szögezte le a Csíki Játékszínben összesereglett több mint háromszáz küldött előtt az európai parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztette őket, csalóka remény volna abban bízni, hogy a júniusi helyhatósági és őszi parlamenti választások alkalmával nagyot fog változni a világ. „Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz, mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít” – jelentette ki a volt református püspök, hozzátéve: akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben az EMNP politikusai állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Tőkés egyébként a hazaárulással határos megnyilvánulásnak nevezte, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, továbbá hogy az EP magyar szocialista képviselői országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában.
„Képletesen ki kell tiltani őket Erdélyből” – jelentette ki a politikus, kiváltva hallgatósága egyetértését. Miután Sándor Krisztina, az EMNT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke hitet tett a nemzeti tanács és a néppárt közötti stratégiai partnerség folytatásának szükségessége mellett, Orbán Viktor videoüzenetben szólt a küldöttgyűléshez. A magyar kormányfő helytállást, a közös álmokból fakadó célok közös sikerre vitelét kívánta az EMNP küldötteinek, akiket jó bajtársaknak nevezett. Felszólalásában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára az öngondoskodás képességét emelte ki, fontosnak nevezve, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, más szóval az autonómiára.
Répás leszögezte, a magyar kormány nem a kettős mércében, hanem az egyenlő elbírálásban hisz, ugyanakkor továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy vélekedett, a Székelyföldet az erdélyi magyarság belső anyaországává kell tenni, míg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az értelmiség támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Mircea Toma, az Active Watch médiafigyelő ügynökség vezetője vázolta a választási csalások és az etnikai gyűlöletre felbujtó politikai diskurzusok megelőzésére vállalkozó civil paktumot, majd újfajta autonómiaküzdelemre, a korrupciótól mentes autonóm Erdély megteremtésére biztatta az új alakulatot.
Keretprogram eszmékkel és tervekkel
Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke az elmúlt egy év tevékenységéről szóló számadásában elmondta, a 12 megyei mellett közel száz helyi szervezet alakult (a Székelyföldön 42, Közép-Erdélyben 10, a Partiumban 35), a következő időszakban pedig további 70 helyi szervezet létrehozását tervezik. „Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát sikerrel vegyük, és még fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – összegzett Toró. Az általa, később pedig a programalkotó munkabizottság vezetője, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által bemutatott keretprogram hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait, és elhelyezi tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. A Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek című dokumentum alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban, amely az erdélyi magyarokat a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le.
Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlburjánzó bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza, a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét a kisebbségek számára, s ennek alapján a megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg. Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát.
A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magaskultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hoszszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Verseny és együttműködés
A küldöttgyűlés közben rendezett sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika, ezt a politikát pedig az összefogás kell hogy jellemezze.
A fideszes politikus reményének adott hangot, miszerint az idei választásokon az erdélyi magyarság megerősödik az önkormányzatokban és a bukaresti törvényhozásban egyaránt, továbbá leszögezte: a budapesti kormány az erdélyi magyar közösségre bízza, mely alakulatokat támogatják szavazataikkal a helyhatósági és parlamenti megmérettetésen. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor új RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Ugyanezen a rögtönzött sajtótájékoztatón Tőkés László már nem kímélte az RMDSZ-t, amelyet olyan posztkommunista pártnak nevezett, amely szerves részét képezi a román posztkommunista rendszernek. Szerinte a szövetség azért szállt be az Ungureanu-kormányba, hogy a kormányzati pozícióban a kezében tudja tartani az önkormányzati választásokat. „Úgy gondolkoznak, hogy le kell radírozni bennünket a politikai térképről, de tévednek. Erdélyben megérett a helyzet a politikai rendszerváltozásra, amit az RMDSZ eddig megakadályozott, az EMNP mostani küldöttgyűlése ennek a magyar politikai rendszerváltásnak a nyitánya” – mondta Tőkés.
Eközben a küldöttgyűlés megválasztotta az EMNP elnökségét: a 312 leadott szavazatból az elnöki posztért egyedül induló Toró T. Tibor kutatófizikus 309 voksot kapott, és a kongresszus megerősítette az elnökség többi tagja, Gergely Balázs, Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula mandátumát is. Megválasztása után Toró elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre indulnak ismerkedési körútra, és miközben valamennyi romániai parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét.
Bejelentette, az EMNT-vel közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára, kezdeményezik ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraélesztését. Toró megismételte, hogy a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges ötvözésére törekednek a többi magyar párttal – ilyen megegyezésre törekszenek például Marosvásárhelyen –, önálló jelöltjeiket a következő hetekben tárják a nyilvánosság elé, ugyanakkor még nem állítottak fel mércét a tekintetben, hogy hány mandátumot kívánnak megszerezni a júniusi megmérettetésen. Toró hangsúlyozta azt is, semmi alapja nincs annak a „riogatásnak”, miszerint a romániai magyarság kieshet a parlamentből.
„Ezt ki kell törölni az emberek fejéből, tudatosítani kell, hogy 17 olyan választókerület van, ahol a magyarság többségben él, nem beszélve a hat képviselői és három szenátori mandátumot jelentő alternatív küszöb meglétéről” – mutatott rá az elnök. Szilágyi Zsolt külügyekért és a nemzetpolitikáért felelős alelnök elmondta, az EMNP felvételét kéri az Európai Néppártba, másrészt folytatja harcát a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaprojekt ellen.
A küldöttgyűlést köszöntve Németh Zsolt úgy vélekedett, az a feladat hárul az EMNP-re, hogy megállítsa a magyarságot a zuhanásban. „Ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn” – fogalmazott a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve: a fiatal alakulatnak a demográfiára, a magyar–román kapcsolatokra és a romániai magyar politika többi játékosára kell tekintettel lennie. Németh megállapította azt is, hogy a megkapaszkodás csakis az RMDSZ-szel együttműködve, az együttműködésre törekedve lehetséges.
(Toró: verseny és együttműködés a választásokon: Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre is ismerkedési körútra indulnak. Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Toró bejelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik ugyanakkor a magyar politikai szervezetek Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumának az újraélesztését. Elismételte, a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges egyvelegére törekednek a többi magyar párttal. Mint megemlítette, a színmagyar Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.)
Rostás Szabolcs, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldön legyen verseny! – Toró szívesen látna egy teljes EMNP-választási listát
A fő szabály az, hogy a Székelyföldön verseny legyen a közelgő választásokon, az interetnikus környezetben pedig esetről-esetre kell eldönteni, mi a teendő. Tehát nemcsak a számarány, hanem a környezet, a politikai konjunktúra, a többi magyar politikai szervezettel való viszony mind-mind befolyásolhatják az illető településen, régióban vagy megyében választott stratégiát – mondta a Székely Hírmondónak Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke pártja választási stratégiáját firtató kérdésünkre.
Szombaton Csíkszeredában közel száz helyi szervezet küldöttei, valamint nyolcvan hazai és anyaországi meghívott részvételével tartották az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlését, és a 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották továbbá Szilágyi Zsolt elnökhelyettest, Gergely Balázs közép-erdélyi régióért felelős alelnököt, Papp Előd Székelyföld régióért felelős alelnököt és Zatykó Gyula Partium régióért felelős alelnököt.
A küldöttgyűlésről Toró T. Tibor elnök úgy fogalmazott: lezárult a pártépítés első szakasza. Megválasztása után köszönetét és örömét fejezte ki, hogy „identitásukat vállaló és a közösségért tenni akaró fiataloktól” kapta mandátumát. A választási stratégiájukról szólva kifejtette:
– A helyi vagy megyei szervezetek javaslatára közösen döntjük el az országos elnökséggel, amelynek feladata az egész jelöltállítási procedúrát és a választási kampányt koordinálni. Azokban a régiókban, ahol a magyarság aránya 10% alatt van, a szórványmegyékben, a szórványtelepüléseken kötelező módon valamilyen együttműködési formát kell találni.
Az MPP-vel való esetleges háromszéki együttműködést firtató kérdésünkre diplomatikus választ adott: – Az EMNP helyi, illetve széki szervezetei kell, hogy javaslatot tegyenek, majd közösen eldöntjük, melyik javaslat felel meg legjobban a támogatóinknak, és erre még van egy-két hét. Amit általában mondani tudok, az az, hogy Székelyföldön mindenhol versenyre törekszünk. De Székelyföldön is vannak olyan helyek, ahol nincs magyar többség. Ezeken a településeken vetődik fel természetszerűen a magyar-magyar együttműködés, mint prioritás, és mind az RMDSZ-szel, mint az MPP-vel tárgyalni fogunk, hogy olyan megoldást találjunk, amiből a helyi magyar közösség nyer. Azt látnám szívesen, hogy a Néppárt saját listájával mérettesse meg magát a választásokon.
Toró annak is tudatában van, hogy az elkövetkező 100 nap nagyon rövid idő a választások előkészítésére. – Szervezeteink és tagságunk, támogatóink nagy része fiatal, a politikában tapasztalatlan, de ami a gyengeségünk, egyúttal erényünk is, hiszen olyan emberek indítják útjára az EMNP-t, akik – legalábbis a többség – nem vett részt az elmúlt két évtized elvtelen kompromisszumaiban – vázolta a kilátásokat az Erdélyi Magyar Néppárt megválasztott elnöke.
A küldöttgyűlés elfogadta A megtalált út – esélyt és szabadságot Erdélynek című politikai keretprogramot is, amelyik rögzíti a Néppárt választási stratégiájának alapelvét.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Az elmúlt 22 év legnehezebb választása elé néz az RMDSZ
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Az elmúlt 22 év választásai sem voltak könnyűek, viszont az idei választás azért lesz a legnehezebb, mert először fordul elő, hogy olyan megméretkezés lesz Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban is, amelyen három magyar szervezet versenyez majd a szavazatokért. A Magyar Polgári Párt indult 2008-ban is, idén indul Tőkés László pártja is. Az RMDSZ ezekkel a politikai erőkkel készül megméretkezni – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az SZKT szombati marosvásárhelyi ülésén.
A területi szervezetek teljes körű autonómiát élveznek
Kelemen Hunor úgy értékelte, az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az erdélyi magyar közösség, az önkormányzati választások eredményeitől függ az őszi parlamenti választás kimenetele is. Figyelmeztetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek az első jelei az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében mutatkoztak meg. Mint mondta, az RMDSZ mindig is a párbeszéd, az együttműködés híve volt, “ezért mondtuk már hónapokkal ezelőtt, hogy az RMDSZ ajtaja nyitva áll, a kulcsot eldobtuk. Ez volt a mi üzenetünk. Tőkés László pedig ezelőtt néhány nappal leszögezte, nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel. Tehát nagyon határozottan el kell mondani: az összefogást, az együttműködés lehetőségét nem az RMDSZ utasította el”. Kelemen arra kérte a testületet, hogy a választási kampányban ne a politikai ellenfelek rágalmaival, hamis állításaival foglalkozzanak, hanem az elért eredményekre, az elvégzett munkára fektessék a hangsúlyt. Az RMDSZ elnöke szerint “az RMDSZ-nek nem a zsebpártok kampányolásával kell foglalkoznia, hanem a magyar közösség gondjaira, az elvégzendő feladatokra kell koncentrálnia”. Ami a jelöltállítást illeti, a szövetségi elnök elmondta, a területi szervezetek teljes körű autonómiát élveznek ilyen téren. A különböző választási szövetségek megkötését azonban az országos vezetés hatáskörébe rendelik.
A folytonosság és az építkezés éve volt
Az elnök szerint egy évvel ezelőtt az RMDSZ-kongresszuson arra kapott felhatalmazást, hogy a szövetséget továbbvigye és “tovább végezzük azt a munkát, amit az erdélyi magyarok ránk bíztak. A folytonosság és az építkezés éve volt ez, önkormányzati, parlamenti és kormányzati téren is számos eredményt értünk el” – jelentette ki. “A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt egy évben célul tűzte ki, hogy megkérdezi az erdélyi magyarokat, mit várnak el a szövetségtől, milyen igényeik, milyen kéréseik vannak. Az Erdélyi konzultáció során megkérdeztünk 100.000 embert Erdély minden szegletéből, így a válaszok alapján tudjuk meghatározni a szövetség politikai cselekvését. Nagy kihívás volt számunkra az elmúlt ősz folyamán a népszámlálási kampányunk, amelynek szlogenje, a Minden magyar számít által arra biztattuk az embereket, hogy bátran vállalják identitásukat. És mivel nem csak szlogenek szintjén cselekszünk, elkezdtük a beiskolázási kampányunkat, hiszen minden magyar gyerek számít” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.Ugyanakkor emlékeztetett a választások összevonásának, majd előrehozásának terveiről. “2011-ben az az elképzelés körvonalazódott a kormánykoalícióban, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokat vonjuk össze. Az RMDSZ hosszas és széles körű konzultáció után úgy döntött, támogatja ezt a tervet. Az Alkotmánybíróság döntése és indoklása után kiderült, ez a terv nem megvalósítható, ekkor merült fel az előrehozott választások megtartása, ami a parlament feloszlatását jelentette volna. A PDL először támogatta ezt, aztán meggondolták magukat. A koalíciós tárgyalásokon végül leszögeztük, hogy az önkormányzati választások június 10-én lesznek” – összegzett.
Az RMDSZ miniszterei nem ragaszkodtak tárcáikhoz
A kormányátalakításról szólva kijelentette: “nem titok, hogy az RMDSZ miniszterei nem ragaszkodtak tárcáikhoz, sőt, vissza kívántak lépni. A Szövetségi Állandó Tanács ülésén lezajlott egyeztetés során viszont a kollégáink azon az állásponton voltak, hogy az RMDSZ őrizze meg a tárcáit, ne legyenek személycserék sem. Mi ezt elfogadtuk. Viszont az új kormányprogramot már úgy állítottuk össze, hogy az RMDSZ feltételei ebben szerepelnek. Így az első negyedév gazdasági mutatóinak függvényében kerüljön sor a bérek és a nyugdíjak emelésére, folytatódjanak a kisebb és nagyobb infrastrukturális beruházások, a kisebbségi és közösségi jogok területén pedig történjenek újabb előrelépések. Határozottan kérjük az oktatási törvény betartását, hiszen éppen itt, Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében dúl a legnagyobb harc. Minket az erdélyi magyarság nem azzal bízott meg, hogy az egyetem rektorától vagy szenátusától kérjünk számon bármit, mi a parlamentben, a kormányban a törvény által kell érvényesítsük jogainkat. Ezen feltételeknek egy része bekerült az új kormányprogramba, más része pedig a koalíciós megállapodásban kap helyet” – mondta az RMDSZ elnöke.
Az SZKT az elnök politikai tájékoztatójának megvitatását követően elfogadta a 2012-es önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot. A dokumentum a jelöltállítás módozatait, eljárási rendjét és ütemtervét, illetve a jelölés feltételeit rögzíti. A testület megszavazta Kovács Péter főtitkár kampányfőnökké való kinevezését, illetve szavazott a Kereszténydemokrata Platform megerősítéséről.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nem hivatalos kampányrajt az erdélyi magyar politikában
EMNP: alakuló kongresszus; RMDSZ: választásokra készülve
Szombat óta teljes gőzzel beindult az erdélyi magyar pártok választási kampánya azt követően, hogy megtartotta Csíkszeredában alakuló kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az új magyar alakulatnak most már hivatalos elnöke is van Toró T. Tibor személyében. Ezzel párhuzamosan az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) is Marosvásárhelyen „melegített” a júniusi önkormányzati választásokra. A szövetség elfogadta a jelöltállítási szabályzatát és ütemtervét, amely szerint április 15-ig kell megnevezniük az RMDSZ területi szervezeteinek a jelölteket. A szórványban és az interetnikus környezetben így másfél hónap van még arra, hogy tárgyaljanak egymással a magyar pártok az esetleges közös jelöltekről. A tömbmagyar vidékeken viszont egyértelmű, hogy magyar–magyar verseny lesz a június 10-i önkormányzati választásokon. A nem hivatalos kampánynyitón, hétvégén a kölcsönös vádaskodás volt jellemző.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első csíkszeredai országos küldöttgyűlésén száz helyi szervezet küldötte és nyolcvan hazai és anyaországi meghívott vett részt. A 315 küldött 309 szavazattal országos elnökként az egyetlen jelöltet, a párt korábbi ideiglenes elnökét, Toró T. Tibort tüntette ki bizalmával. A vezetőség tagjává választották Szilágyi Zsoltot elnökhelyettesként, Gergely Balázst a közép-erdélyi, Papp Elődöt a székelyföldi és Zatykó Gyulát a partiumi régióért felelős alelnökként. A magyar kormány megbízottjaként Németh Zsolt külügyminisztériumi parlamenti államtitkár és Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár vett részt az eseményen.
A küldöttgyűlés megszavazta a párt jelképének a zöld-piros csillagot, elfogadta az alapszabályt, a párt szervezeti és működési szabályzatát, az Európai Néppárthoz való csatlakozási szándéknyilatkozatot, jóváhagyta a Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek címet viselő keretprogramot. A zárónyilatkozat a szülőföld és a közösségszervezés fontosságát hirdeti, és sürgeti a magyar civil szféra, az egyházak, a tudományos és művészeti élet szereplőinek összefogását.
Az EMNP keretprogramja a megoldandó gondok között említi az elmélyült romániai demokráciadeficitet és a magas szintű korrupciót. A párt Erdély-központú politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. Legfontosabb értékei kulcsszavakban: a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. Az EMNP a túlsúlyos bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintű regionalizációt is hangsúlyozza. Elképzelése szerint a központi kormányzatra csupán a hadügy, a külügy, a pénzügy és a nemzetbiztonság igazgatása hárulna. A választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét. A Székelyföldet sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát. A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar kultúrát az európai szellemi és tudományos értékek keringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi.
A keretprogram egységes magyar nemzeti külpolitikáról tesz említést, melynek elsődleges feladata, hogy kedvező környezetet alakítson ki a nemzetközi közvéleményben az autonómiaprogram számára. A verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hosszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza. Csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek a kormányzati szerepvállalást, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta: Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten pedig csak a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) nem látják az együttműködés lehetőségét. Beszámolt arról, hogy az EMNT-vel együtt elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tevékenységének újraélesztését. Az EMNP-nek hitvallása az értékek egyensúlyát kifejező verseny és az érdekérvényesítő együttműködés helyes arányának a megtalálása – hangsúlyozta. Mint említette, Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.
A küldöttgyűlést köszöntő Németh Zsolt beszédében hangsúlyozta: „ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn”. Úgy vélekedett, a párt hozzájárulhat az erdélyi magyar politika megújulásához, amelyet az összefogásnak kell jellemeznie. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki.
Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján a politikus kijelentette: megérett az idő a román–magyar stratégiai szövetségre. Úgy vélte, a két kormányban megvan az erre irányuló politikai akarat, és az ősszel esedékes romániai parlamenti választások legfontosabb kérdése, hogy ez román oldalon megmarad-e.
Tőkés László, az EMNP védnöke, az EMNT elnöke Márton Árontól és Kós Károlytól vett idézetekkel támasztotta alá, hogy a célok megvalósítása érdekében mindenki munkájára szükség van. Úgy vélte, a románok és a magyarok egymás stratégiai partnerei lehetnek a régióban. Arra is kitért, hogy élni kell az Európai Unióban a polgári kezdeményezés lehetőségével, és el kell érni, hogy az Unió lépjen fel a tagállamaiban élő kisebbségek védelmében.
Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetben köszöntötte a küldöttgyűlést a FIDESZ, a KDNP és a magyar kormány nevében. Azt kívánta az EMNP küldötteinek, állják meg helyüket a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, hogy maradhassanak egymásnak jó bajtársai, és a közös álmokat – olyanokat, mint az autonómia, az egész Kárpát-medencére kiteljesedő magyar állampolgárság és a végrehajtás előtt álló Mikó Imre-terv – együtt vihessék sikerre.
A délelőtti ülésszakon felszólaló Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: örömmel jött el az eseményre. Megerősítette: a magyar kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Az EMNT nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök kiemelte: történelminek is nevezhető a küldöttgyűlés napja, amelynek fontosságát a jövőben láthatják csak meg igazán.
Szabadság (Kolozsvár)