Jelek, jelképek a Nyárádmentén
Szoboravatással is egyre gyakrabban hallat magáról a Székelyföld e nagy tradíciójú, az eddigieknél valóban sokkal többet érdemlő, szép tájegysége. Ha városokban nem bővelkedik, a falvak, községek mutatják meg, hogy hagyományőrzésben, kincsmentésben, elődeink megbecsülésében, örökségük továbbadásában az itteni magyarok élen járnak. Így aztán már kezdjük úgy érezni, nincs abban semmi rendkívüli, hogy sűrűsödnek errefelé a szoborállító események. Pedig bizony rendhagyó minden ilyen kezdeményezés, komoly összefogást, nagy erőfeszítést igényel helyiektől, támogatóiktól egyaránt. Művész, aki alkalmas legyen a feladatra, az arcmás, az emlékmű megalkotására, szerencsére akad bőven, tájainkon különösen gyakran születik erre hivatott tehetség. És örömmel vállalkoznak a nemes megmérettetésre. A Nyárádmente egyik legismertebb szobrász fiát, Gyarmathy Jánost ismételten is ez a megtiszteltetés érte: köztéri szobrot mintázhatott szűkebb pátriájának. Ma délelőtt 11 órakor Székelyberében avatják fel ünnepélyesen az Árpád nagyfejedelemről készült bronz mellszobrát.
Időrendben a költő Szentiváni Mihály nyárádgálfalvi szobra, Szent László nyárádszentlászlói mellszobra, illetve a deményházi bronzkorpusz után tesz eleget Gyarmathy ennek a megtisztelő megbízatásnak. A marosvásárhelyi Kós Károly és Aranka György, a bukaresti Bartók Béla arc- és alakmásokra, valamint a külföldi hasonló munkáira is hivatkozva kijelenthetjük, hogy a művész életművében nemcsak a míves, karakteres, groteszk kisplasztikák, de a köztéri, monumentális művek is komoly művészi értéket képviselnek. Az Árpád-mellszobor is ezt a vélekedést erősítheti.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Sylvester Lajos (1934–2012)
Sylvester Lajos romániai magyar író, újságíró, drámaíró, a Magyar Írószövetség tagja, a háromszéki művelődési élet tevékeny szervezője, a székely nemzetrész múltjának és jelenének jó ismerője, széleskörűen művelt, szociografikus hajlamú esszéista Alsócsernátonban született 1934. június 3-án.
Tanulmányait szülőfalujában kezdte, a kézdivásárhelyi tanítóképzőben folytatta, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet. Néhány évig Kézdi rajon főtanfelügyelője, majd az újonnan alakult Kovászna megye művelődési osztályának vezetője, vidékünk kultúrmindenese. Már a rendszerváltás előtt nagyjaink szoborállítójaként ismerték Erdély-szerte. Nevéhez fűződik számos történelmi emlékjel, többek közt ő állíttatta vissza a parkban levő 1848-as emlékmű kőoroszlánjait Sepsiszentgyörgyön, Gábor Áron szobrát Kézdivásárhelyen, Zágonban Mikes Kelemen, Csernátonban Bod Péter mellszobra, valamint a Barót melletti véczeri 1848–49-es emlékmű is neki köszönhetően áll.
1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Magyar Színház igazgatói tisztségét töltötte be, nagy hatású Tamási Áron-, Illyés Gyula-, Sütő András-, Csurka István-bemutatók kötődnek nevéhez. 1978-tól Sylvester Lajos szervezte az akkori Romániában egyedülálló Kisebbségi Színházak Kollokviumát, mígnem 1985-ben megelégelték a rendszer korlátait feszegető munkásságát, s úgymond a "sajtóba száműzték", 1985–1989 között a Megyei Tükör, 1989 december végétől haláláig a Háromszék napilap főmunkatársa. Írói, riporteri munkássága ez idő alatt bontakozott ki.
FŐBB MŰVEI: A gyanú, színmű; Báthory Anna, történelmi dráma; Úz-völgyi hegyomlás (1996); Az őrnagy hazatér (2001); Csupa csapás az élet (2001); Frigyre lépni a szülőfölddel (2001); Szőttesünkben török minták (2008); Ojtoz völgye a hadak útján (2008); Halak, vizek, sziklaszirtek (2011).
DÍJAI, KITÜNTETÉSEI: 1992: Széchenyi István-emlékérem; 1996: MÚRE publicisztikai nívódíj; 1996: MUK – Sajtószabadságért-díj; 2003: MUSZ – Aranytoll-díj; 2006: Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál érdemérme. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Úz-völgyi Sylvester Lajostól
Erdély fővárosában örökre eltávozott közülünk Háromszék nagy tiszteletnek, szeretetnek és megbecsülésnek örvendő aranytollú írója. Most, amikor kinyíltak a májusi gyöngyvirágok, virágoznak minden helységben a májusi orgonák, Csernátonban boroszlánok integetnek, "mégis hiányzik valaki ebből az utcából".
Tudom, hogy ő, bár nagy horgász volt, nem szerette a giccses dalokat, melyben pesti híd alatt valaki aranyhalat halászott ki, inkább arra figyelmeztetett, hogy a Tatros partján nem jó elaludni, s a székelyek, a 18 évesek, ne rukkoljanak bé Romániába.
Előnevét azzal érdemelte ki, hogy felvilágosította a hadtörténészeket: az első helység, ahová a szovjet hadsereg magyar földre lépett, nem a Békés megyei Battonya, hanem az Úz-völgye volt, 1944. augusztus 26-án, ahová 1994-ben emlékművet állítottunk! Már abban az évben vezérkari főnöknek neveztük ki, mert kard helyett éles tollával megszúrkodta a Bukarestig eljutó támadókat, akik ellenezték a több száz elesett magyar honvéd emlékművének felállítását. Amíg az Úz-völgyi hegyomlást próbálta megállítani, a csórékolbász fogyasztása mellett mesélte a vezérkari főnök esetét, aki hadseregparancsnokával Ökör­mezőnél átment az ezeréves határon. Lajos barátunk nem ment át az oroszokhoz, hanem két helyen is átlépett az ezeréves magyar határon: Sós­mezőnél és Dormányfalva felől a Veresvíznél, ugyanis kerülni kellett az Ojtozi-szoros felé, hogy elérhessük a zarándok­hellyé alakult Úz-völgyét, a M. Kir. honvéd kaszárnyákkal, hadikápolnával és hadi temető emlékhellyel együtt.
Úz-völgye mellett nem felejtjük el azt sem, amikor Sylvester Lajos nem írhatta le a helységnevek eredeti, ősi magyar neveit. Ekkor az Őrkő alatti, Cenk alatti városokról, az Óriáspince melletti helységekről értesített, közben hazahozta az őrnagyot, és a Véczeri-emlékmű helyreállításáért folyó küzdelmében állását vesztette. De cserébe a világraszóló deszkákra állította Csurka István, Sütő András, Illyés Gyula drámáit.
Sylvester Lajos azzal a meggyőződéssel távozott az örök harcmezőkre, hogy Háromszék népe és szerte a világon, ahol írásait olvassák, követőkre, tisztelőkre és emlékezőkre talál.
Dr. Szőcs Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángóföld kincsei
Versben, prózában, énekkel és tánccal mutatkoznak be ma Budapesten Csángóföld kincsei a Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második rendezvényén, amely egyben a közreműködő Teleki László Alapítvány moldvai csángókkal foglalkozó pénteki tudományos konferenciájának záróeseménye.
Az alapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák: a moldvai csángók című tudományos konferenciát, amely mindig a moldvai csángókkal kapcsolatos aktuális kérdésekről szól – mondta el Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke, a mai program szerkesztő-rendezője. A pénteki konferencia a migráció, a nyelvváltás, a demográfia témaköreivel és az egyházüggyel foglalkozott, de olyan különlegességeket is felölelt, amelyek eddig nem kerültek a moldvai csángó kérdéskör fókuszába. Ennek jegyében zajlik a fiatal moldvai értelmiségiekkel való be­szélgetés, amely azért különleges, mert Moldvában évszázadokon keresztül nem volt magyar nyelvű oktatás, ezért magyar értelmiségi kör sem alakulhatott ki. 2000 óta azonban a magyar állam és civil szféra támogatásával iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás folyik a területen. A kezdeményezésnek már mutatkozik is az ered­ménye, mert rendkívül tehetséges, fiatal értelmiségi nemzedék kibontakozásának vagyunk szemtanúi – tette hozzá a szervező. A Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második állomásaként meghirdetett rendezvény célja a nem ismert moldvai költészet és irodalom bemutatása.
A moldvai csángók élete – versben, prózában, énekkel és tánccal elő­adva című műsorban öt moldvai verselő, prózaíró mutatkozik be. Lakatos Demeter (1911–1974) költeményeit Csoma Gergely előadásában hallhatja a közönség. A másik négy költő pedig személyesen mutatja be alkotásait. A rangidős a somoskai író, költő Demse Márton. Utána a ma is Klézsén élő és alkotó Duma Andrást ismerheti meg a közönség. Végül két fiatal tehetség mutatkozik be, aki az 1989 utáni változások során tanulta meg a magyar nyelvet, és ma már magyarul írja költeményeit: Diósi (Gábor) Feliciának novelláskötete, illetve regénye is megjelent Magyarországon, Iancu Laura költő idén kapott József Attila-díjat. A rendezvény további részében Moldvából érkezett népzenészek szórakoztatják a közön­séget, Petrás Mária és Antal Tibor énekét is hallhatják az érdeklődők. Hodorog András és a Somos együttes muzsikájára moldvai csángó táncosok mutatják be örökségüket.(MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Székely Nemzeti Tanács levélben követte meg az Országgyűlés elnökét Székelyudvarhely polgármestere vádjai miatt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az MTI-hez is eljuttatott levélben követte meg Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét azokért a vádakért, amelyeket Nyirő József író tervezett székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere fogalmazott meg egy korábbi nyílt levélben.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői nyílt levelükben azt írják, felháborítónak tartják és messzemenően elutasítják Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester Kövér László házelnökhöz intézett nyílt levelének üzenetét. "Az abban megfogalmazottak miatt Bunta Levente helyett is megkövetjük Önt, és elnézést kérünk Öntől" - áll az SZNT valamennyi vezetője által aláírt nyílt levelében.
Az SZNT vezetői úgy vélik, Bunta Levente méltatlan arra, hogy a székelyek képviselőjeként szóljon; Székelyudvarhely elöljáróként ugyanis egyetlen gesztust sem tett Székelyföld autonómiája, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatainak végrehajtása érdekében. Az SZNT Bunta Leventének a "Székelyföld a székelyeké" üzenetét is kifogásolja. "Ez gyakorlatilag azon gyurcsányi retorika felelevenítése, mely a december 5-i népszavazás tragikus sikertelenségéhez vezetett. Az ilyen megnyilvánulásoktól kötelességünk elhatárolódni, kiemelve, hogy a székelységet éppen a magyar nemzet egységéért, a magyar haza védelmében vállalt áldozatok tették a nemzet legmagyarabb törzsévé" - áll a nyílt levélben.
Az SZNT egyben köszönetet mondott az Országgyűlés elnökének a nemzeti összetartozás jegyében született törvényekért és azokért az erőfeszítésekért is, amelyeket Nyirő József hamvainak hazahozataláért tett. "A székelyudvarhelyi szertartás újabb mérföldkő a nemzeti egység megteremtése érdekében tett eddigi lépések után" - értékelték az SZNT vezetői.
Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Hivatala közölte, a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyirő József újratemetésének a helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
Bunta Levente úgy vélte, az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".
A június 10-i önkormányzati választásokon Bunta Levente a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként próbál újabb polgármesteri mandátumot szerezni. Nyirő József újratemetésének a szervezésével Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje foglalkozik, aki korábban három cikluson át töltötte be a polgármesteri tisztséget. MTI

Ledől egy bálvány
Egy családját és beosztottjait rendszeresen megalázó vezető. Egy csalfa férj, aki felesége és gyermekei életét is alárendeli saját politikai karrierjének. Egyházi vezető és politikus, aki finoman szólva is nagyvonalúan bánik a közpénzekkel. Ilyen kép rajzolódik ki abból a botránygyanús dokumentumkötetből, amelynek főszereplője: Tőkés László
A ’90-es években Tőkés László hős volt, szimbóluma a szabadságnak, elévülhetetlen érdemeit a Ceauşescu-rendszer bukásában a mai napig senki nem vitatja. A református lelkészt, az Európai Parlament egyik jelenlegi alelnökét az emberi tartás példaképének tartottuk, de mint oly sok minden, amiben akkor még hittünk, a róla kialakult kép is eltorzult az elmúlt bő két évtized alatt. Az 1990-ben Nobel-békedíjra jelölt Tőkés, aki egykor a határon túli magyarság jelképeként a nemzeti összetartozást testesítette meg, mára a megosztó, széthúzó, vádaskodó politikus mintapéldánya lett. Hogy miként siklott ki a diadalmasan induló karrier, arra is választ kapunk Andrassew Iván jövő héten megjelenő dokumentumkötetéből; a nyilvánosan hozzáférhető iratok puszta összefűzése is elegendő a leleplezéshez.
A könyv jelentős része Tőkés válásának megdöbbentő képét tárja elénk. A magyar és román sajtóban ízekre szedett történetből a lelkész-politikus egy egészen új arcát ismerhettük meg. Az egykori feleség, Joó Edith levelei leleplezik a feddhetetlennek tűnő református lelkész igazi énjét, és éppen ott látjuk erkölcsileg elbukni, ahol az egy egyházi tisztviselő esetében megbocsáthatatlan. Dermesztő epizódok tucatjai sorjáznak. „Két esetben történt meg, hogy Pestről hazafelé utazva cigarettázott, és én megkértem ne tegye, mert terhesen hányingerem volt a füsttől. Megállította a kocsit, felszólított, hogy szálljak ki, menjek autóstoppal, mert ez a KREK (a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek Tőkés püspöke volt) szolgálati autója, ahol nem én parancsolok” – emlékszik vissza egy levélben az asszony. Gondolhatnánk persze, hogy a feleség alaptalan vádaskodásai ezek, de az igazán elképesztőek mégis sokkal inkább a lelkész válaszlevelei, vagy a családjához írott utasításai. Tőkés a családján belül meg sem próbálja tagadni például a hűtlenségét.
A feleség keményen szegezi neki a vádat: „a veled való házasság örökös veszélyt jelentett megfertőződnöm valamilyen nemi betegséggel”. A reakció: „a »paráznaság« nem csak szexuális fogalom (a). Ilyen értelemben Ő volt igazából »parázna« (b). Féltékenységei és vádaskodásai őrületesek voltak”. Nem tévedés: a levelet a lelkész Joó Edithnek írta, de egyes szám harmadik személyben beszél róla. Az írást egyúttal a gyerekeiknek is elküldte, és szokásához híven magának is megtartott belőle egy példányt. Joó Edith szorult helyzetében tavaly a nagyváradi Református Esperesi Hivatalba is segítségkérő levelet küldött. Ebben így írt: „…a gyermekek szeretetével visszaélve Apjuk politikai hatalmát-tekintélyét is felhasználva az anyagiak terén zsarolja őket. Havonta nyújtott anyagi segítségét az általa szabott feltételekhez köti, azzal zsarolva a gyermekeket, hogy bármikor megvonhatja tőlük támogatását, ezzel egzisztenciális bizonytalanságot váltva ki bennük.” Ide tartozik a volt feleség állítása, miszerint Tőkés közölte: nem hajlandó a fia rezsiköltségét és élelmiszerpénzét biztosítani, így kényszerítve a fiát arra, hogy költözzön vissza a nagyváradi parókiára. Az állításokra Tőkés legtöbbször úgy reagál, hogy volt feleségét valamely „sötét erők” kiszolgálójának állítja be, amelyek „őt használják fel ellenemben”.
Securitatés módszereket és politikai hátsó szándékokat emleget. Tőkés László árnyékában címmel egy rövid visszaemlékezést is írt Joó Edith a házassága stációiról. A kapcsolat befejezésének körülményeire így emlékezett a volt feleség: „2009 húsvétján váratlanul és végérvényesen betelt a pohár, mely alkalommal meghívott a Da Luca vendéglőbe.
Megállapította, hogy nagyváradi 20 évünk alatt ő azért nem hívott meg vendéglőbe, mert „egy lehetetlen fehérnép vagyok”.
„Ő elvált volna már rég, még idejében, még az elején, de nem tehette, mert egyházi személy volt.” Pontosított: csak azon múlott a válása, hogy egyházi főméltóságként és közéleti személyiségként nem engedhette meg magának. Azt kérdeztem tőle, hogy mikor volt „még idejében” a válás? A válasz az volt, hogy „még a legelején, a három gyerek születése előtt”.
Minket nem köt össze semmi, jelentette ki. Azt kérdeztem, hogy a család, a három gyerek sem? Válasza az volt: „nem”.
Mindezek alapján a volt házastárs véleménye ez Tőkés Lászlóról: „kiforrott véleményem, hogy politikai kényszerhelyzetből vett el feleségül és 1989-es felszabadulásunk után nem kellettem, mint hitvestárs. Más magyarázat nincs arra nézve, ahogyan viselkedett velem”. Tőkés László reakciója: „rendszerint csak egy bomlott elme és zavart idegállapotú hitves képes a saját Gyermekei apját a világ előtt a hivatkozott levélben foglaltak módjára cégérezni”.
Tőkésnek a több független, a családhoz nem tartozó, de azt jól ismerő tanú által is megerősített vezetői módszerét jól jellemzi, ahogy családja életét irányította. A leleplező könyvben közölt dokumentumok egy, a realitásérzékét elveszített ember képét rajzolják meg, aki a hatalmával visszaélést naponta gyakorolta, még a saját családján belül is. Ezek után nem is meglepő emlékezetes botránya, amikor is fia focicsapatának vesztes mérkőzése után EP-képviselőként, az Európai Parlament fejlécével ellátott levélben kéri az ötödik ligában játszott meccs végeredményének felülbírálását a Bihar Megyei Futball Egyesülettől.
Hatalmi ambíciója és a családi levelezésekből is átütő anyagias szemlélete a nagypolitikai ténykedésében talán még inkább megmutatkozik. 2007-ben például Esztergom akkori polgármesteréhez, Meggyes Tamáshoz fordul levélben anyagi támogatásért. A később botrányok közepette elbukó városvezetőnek vázolja egyházkerületének nehéz helyzetét, forrásainak megcsappanását. Látszólag arra kér pénzügyi segítséget, hogy kulturális missziójukat folytathassák. Tőkés felsorolja, mennyi mindenre is fordítaná az adományt: konferenciaszervezésre, könyvkiadásra, egyházzenei fesztiválra, szoboravatásra, majd utolsó pontként a következőt írja: „nem utolsósorban pedig szólnom kell azokról, a várható kampány-rendezvényekről, melyekre az EP-képviselői választásokra nézve kerül sor”. Meggyes nem habozott, sürgősségi indítványt nyújtott be Esztergom pénzügyi bizottságához, ahol természetesen nem akadékoskodtak sokat, és az utóbb csődbe jutott város egymillió forintot gyorsan Tőkés rendelkezésére is bocsátott. A könyvből kiderül, hogy ez a „talált” millió zsebpénz ahhoz képest, ami egy Tőkés által irányított nagyszabású esemény költségvetéséből tűnt el. 2002-ben a Református Világszövetségének európai nagygyűlésének a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek Tőkés volt a püspöke – adott otthont. A nagyszabású esemény megrendezéséhez a magyar államhoz, egész pontosan a Határon Túli Magyarok Hivatalához (HTMH) pályázott támogatásért – sikerrel: 242 millió forintos keretet használhattak fel a nagygyűlés megszervezésére. A februárban elnyert összeg alig több mint fél év alatt el is tűnt. Nem is lett volna probléma, ha közben nem bukja el a választásokat az első Orbán-kormány, és az új kabinet nem piszkálta volna meg az ügyet. Ekkor azonban fény derült rá, hogy Tőkésék meglehetősen nagyvonalúan bántak a kerettel, és az elkönyvelt kiadásokat gyanús számlákkal próbálták fedezni. Both László független mérlegképes könyvelő a HTMH felkérésére megállapította, hogy 25,5 millió forint elszámolása hibádzik, ráadásul fél évvel a nagygyűlés után még néhány millió forint elköltéséről semmilyen igazolás nem létezett. Nem véletlenül szögezte le a szakértői vizsgálat végül: „szembetűnő ellentmondás rejlik abban, hogy Tőkés László püspök egyrészt a magyarság érdekében adakozásra, támogatásra szólítja fel a híveket, a magyar kormányt, másrészt ő pazarlóan bánik a rábízott javakkal, klientúra építésére használva fel a közpénzek egy részét”.
(Andrassew Iván, Ne vígy minket a kísértésbe
Budapest, Noran Libro, 2012. 280 o.) Vasárnap Hírek

Magyar állami kitüntetést kapott Boros János
Boros Jánosnak, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete volt elnökének, illetve Kolozsvár volt alpolgármesterének adományozta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést Magyarország köztársasági elnöke.
A szombaton megszervezett ünnepségen Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára nyújtotta át a kitüntetést a volt alpolgármesternek a helyi magyar közösség érdek- és jogvédelmének, illetve a nemzeti tartás megőrzése érdekében kiemelkedő munkájáért. Az eseményt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul nyitotta meg, aki rámutatott, Boros János a 12 éves Funar-korszak kisebbségi politikájának egyik legmeghatározóbb alakja. „Szakmai és emberi nagysága révén tagadhatatlanul beírta magát jelenkorunk történelmébe” – fogalmazott a főkonzul. Krónika (Kolozsvár)

Százötvenéves magyar közművelődési folytonosság Bukarestben
Bántó István könyvbemutatója a Gaudeamusban
Hosszú időszakot átölelő, szellemi-művelődéstörténeti utazást kínál az olvasó számára Bántó István, mondta Vetési László lelkész, szórványügyi előadó azon a múlt heti könyvbemutatón, amelyre a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban került sor, a szerző jelenlétében. Bántó István Magyar közművelődés a román fővárosban című kötete a Polis Könyvkiadónál jelent meg, a rendezvényen Vetési László méltatta a kiadványt.
– Bántó István kultúrmunkásnak, művelődésszervezőnek, majd a tanügyi újsághoz szerkesztőségi főtitkárnak, később főszerkesztőnek, többször is előre- és hátrafokozott kultúrnapszámosnak került Bukarestbe hat évtizeddel ezelőtt. Így vált, üllő és kalapács között, közösségi munkássá, a közösségi élet fontos szereplőjévé, a bukaresti magyarok dolgainak szorgos feljegyzőjévé, tudósítójává. Ezekből a bukaresti írásokból született ez a kötet is – fejtette ki Vetési.
A könyv szerkezetéről szólva, elmondta: a kötet leghosszabb, legjobban dokumentált részét a nagyobb tanulmányok, a bukaresti magyar közművelődés másfélszáz évének szemlézése teszi ki. – A magyar katolikus öntudatot ébresztő Szent István Király Egyesület történetének felidézését a református egyház szellemi műhelyének, a Koós Ferenc Kör múltjának idézése követi. Ezek után a XX. század első harmadának regáti egyesületeit szemlézi, s meglepő, hogy milyen gazdag és színes volt hajdanán Bukarest önszerveződő intézményeinek, szervezeteinek, egyesületeinek kínálata, s milyen fontos szerepet töltöttek be ezek a bukaresti magyarság fennmaradásában, túlélésében. Itt is bebizonyosodott, hogy a nagy kihívások, a válsághelyzetek között a bukaresti magyarság legjelentősebb megtartó erői a cselekvő értelmiség és az önszerveződő intézményrendszerek voltak. A múltba merítkezve Bántó közművelődési visszaidézéseiből előtűnik, hogy Bukarest is cipelte hátán bizony a magyar–magyar belső vitákat, nézeteltéréseket, a kis közösségek pánik-küzdelmeit, az egymásra ujjal mutogatást. Sikeresen kitelepítettük a nagy magyar konfliktusainkat mindenüvé, ahol megjelentünk – hangsúlyozta a méltató.
A kötet következő része hosszasan elidőz a bukaresti magyar oktatás születésénél, hányatott sorsú történelménél, majd ez az út elvezet a jelenig. – A Vigyázók fejezetben sorra idézi fel a regáti magyarság jeles személyiségeit. Hosszú a sor: a népoktatás szolgálatába álló Koós Ferenc; a szórványlelkekre gondot viselő Nagy Sándor; a regáti magyar balsorsot megélő, a havaselvi magyarokat összegyűjtő, piteşti-i lelkész, Udvary András; a népművelés istápolója, Bakk Elek főorvos; az igaz igék, talmi igazságok költője, Szemlér Ferenc; az irodalom napszámosa, Lőrinczi László és a többiek sora. Két, szívéhez közel álló témával, kérdéssel zárul a kötet: az egyikben meghatódással tartja kezében Kaszta István Hadad a hadak útján című kötetét, sok-sok ismerős emléket idéz, hiszen szülőfaluja monográfiájáról van szó. Az írások gyűjteménye utolsó írásával hazavezeti az olvasót szeretett munkahelyére, a hányatott sorsú tanügyi újság szerkesztőségébe, itt már teljesen emlékeire alapozva írja meg ennek az üldözött, támadott, megcsonkított, többször megszűnés határán álló lapnak a krónikáját, ahol Bántó István életének 32 esztendejét eltöltötte – mondta méltatásában Vetési László.
A szerző felszólalásában úgy vélte, a bukaresti magyarság jövőjét illetően megmarad töretlen optimistának, mint mondta, a bukaresti magyarságnak fogyása, számbeli változása, üldöztetése (mert ez is előfordult) ellenére továbbra is van jövője. – Ebben az időszakban, amit áttanulmányoztam, azt láttam, van értelme annak, hogy az utánunk következők továbbra is vállalják az intézményteremtésnek, tulajdonképpen a közösségteremtésnek a feladatát. Tapasztalatom alapján a nemzetiségi megmaradásnak egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb tényezője az, hogy legyen közösség, ahova tartozónak érezze magát, aki azt szeretné, hogy valahogy megkapaszkodhasson abban a nagy idegenségben – hangsúlyozta Bántó István. A szerző ugyanakkor kiemelte: könyvében a folytonosságot próbálta szemléltetni, azt tudniillik, hogy azon a részterületen, ami a magyar közművelődést illeti, 150 év alatt létezett egyfajta folytonosság. Hozzáfűzte: remélhetőleg az olvasóban ki tudott alakítani egy olyan képet, ami a jövőbe mutat.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)

Kampányarc
Tőkés László elmarasztalta a bihari református papokat azért, mert úgymond akarva-akaratlanul az RMDSZ-nek kampányolnak. Az E- képviselő a rá jellemző politikai éleslátással leírását adta az RMDSZ rafinált kampánystratégiájának, amelynek révén gyanútlan lelkészek kampányarcukat adták, hogy önkéntelenül is segédkezet nyújtsanak az „UDMR-nomenklatúrának” azért, hogy „hatalmi céljait és idegenkezűségre valló célkitűzéseit” elérhesse.
Az agyafúrt RMDSZ-es kampánystratégák azt eszelték ki, hogy egy független Bihar megyei napilap (sajnos nem tudjuk, hogy melyik) választási mellékletében beszámolnak a megyei önkormányzatok eredményeiről, s ezekben lehetőséget adnak a helyi lelkészeknek is arra, hogy elmondják véleményüket. Olvasóinak elképedésére az ex püspök kerek perec kijelenti: gátlástalanságában az RMDSZ odáig fajult, hogy „ha kell Kálvin Jánost és Szent Imre herceget is beveti”, püspököt és esperest is „kampányarcként” vonultat fel, s teszi mindezt cinikusan, az „adófizetők és az újság előfizetőinek”pénzén.
Ha jól értem, akkor az a gond, hogy a megtévesztett papok egy független kiadványban együtt szerepeltek RMDSZ-es polgármesterekkel, azt sugallva, hogy maguk is részesei az önkormányzat, illetve a helyi közösség sikereinek, s mint ilyenek valamiféle cinkosságban élnek város- és községgazdákkal, akik valami ok miatt nem szerepelnek az EP-képviselő politikai preferenciáinak listáján.
Ez valóban nagyfokú naivitás, ha nem egyenesen nemzetárulás a református papok részéről. Ugyanis nekik – az emberi jogok európai szintű védelmezőjének értelmezésében – nem lett volna joguk semmilyen jót tenni a saját közösségükkel. Tudniuk kellett volna, hogy a lakosság épülését szolgáló kezdeményezéseiket a gaz RMDSZ-es polgármesterek kampánycélokra fogják felhasználni. Ha viszont már mégis tettek valami jót, akkor arról hallgatniuk kellett volna, mint a sír, nehogy kampányfogássá lényegüljön át közösségépítő munkájuk. Végül, ha már tettek valamit és azt nyilvánosságra is akarták volna hozni, akkor előbb engedélyt kellett volna kérniük a kommunikációs szakemberré avanzsált EP-politikustól, aki majd eldöntötte volna, hogy mit, miről, mennyit és hol nyilatkozhat egy becsületes egyházi ember.
A tőkési feddés azonban nemcsak „a Román Kommunista Párt propagandaosztálya és titkosszolgálata” 1989 előtti gyakorlatát felelevenítő RMDSZ-t és a kampánystratégiailag tájékozatlan papokat vette célba, hanem – nagyon helyesen – a független megyei napilapot is, amelyik veszi magának a bátorságot és ugyanabban a cikkében az ex-püspök úr előzetes jóváhagyása nélkül csak úgy megkérdez csapot, papot, polgármestert, helyi RMDSZ elnököt, egyáltalán, akit akar. Sajtószabadság ide, véleménynyilvánítási szabadság oda, a kommunikációban rendnek kell lennie, amely rendet ezúttal nem józsefattilai értelmezésben a szabadságnak, hanem a mindenkori EP-képviselői igénynek kell megszülnie. Ebben az összefüggésben azonban egyrészt érthetetlen, másrészt indokolatlan az EMNP védnökének aggodalma az adófizetők és az újság-előfizetői pénzének kampánycélú felhasználása miatt (a szabadárusításban lapot vásárlók szerencsére nem táplálják a politikusi nehezményezést). Ha az adófizetők pénzéről vagyis közpénzről van szó, akkor meg kellett volna mondani (s bizonyítani), hogy miképpen részesül abból a független napilapot kiadó kereskedelmi társaság, ha pedig az előfizetők pénzéről beszélünk, akkor adjuk meg nekik azt a jogot, hogy ők döntsék el, kell-e nekik újság, vagy megelégszenek az EP-képviselő kommünikéi bőven áradó folyamának napi lektűrjével.
Mindez azonban a kérdésnek csak az egyik fele. A másik az, hogy igen nehéz lenne beszámolni egy település helyzetéről, ha épp a legilletékesebbeket, a polgármestert, a tanítót és a papot nem kérdeznék meg a krónikások. Ja, hogy a polgármesterek épp az RMDSZ képviseletében nyerték el tisztségeiket? Talán tetszett volna az MPP-nek vagy az EMNP-nek a megye 101 polgármesteri tisztségéből legalább egyet elnyerni, és akkor az ottani lelkész is kampányarcot biztosíthatott volna a megvalósításokhoz.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Országos rendezvények a DÖK szervezésében
Szórvány-találkozó Temesváron
Az idei év során a MAKOSZ-nak – Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége – már második rendezvényére került sor Temesváron, melynek a Bartók Béla Elméleti Líceum Diákönkormányzata (DÖK) volt a vendéglátója.
A megyénkben megszervezendő rendezvények tekintetében a decemberi MAKOSZ Kongresszuson jutottak elhatározásra, ahol a temesvári képviselők lelkesen felajánlották a márciusi Megyei Konzultatív Tanácsgyűlés és az áprilisi Szórvány-találkozó megszervezését Mindkét rendezvény 35-45 személyt látott vendégül az országból, a megvalósításáért külön köszönet támogatóinknak és a szervező csapatnak.
Az április 27–29. között lezajlott Szórvány-találkozó országon belüli és felvidéki szórvány településeken működő diákönkormányzatokat hívott össze. A cél a kapcsolatok építése, a tapasztalatátadás volt, valamint a képzés és a beszélgetések által olyan problémák megvitatása és a megoldások keresése, melyek kifejezetten a szórványhelyzetben élőket érintik.
A pénteki nap a vendégek fogadásával kezdődött, majd a hivatalos megnyitó után Gaudi Zsófia, a MAKOSZ szórványügyi alelnöke sok-sok ismerkedő, összerázó és csapatépítő játékkal próbálta megteremteni a kapcsolatok alapját és a hétvége hangulatát. A rendezvény fő szervét a szombati képzés alkotta, melyet Filer Lóránd képző tartott (Prisma Egyesület) Motiváció, valamint Szervezeti menedzsment témákban. A képzésen belüli szituációs játékok mellett sor került a DT-Tesó nevű hagyományos programra is, melynek célja, hogy a szórványban élő diákok ezután is ápolják a kapcsolatot más diákszervezetekkel, az elkövetkezőkben közös programokat szervezzenek, valamint az adott beszélgetés által felismerjék a felmerülő problémákat, szükség szerint tanácsokat adjanak egymásnak.
Persze a hétvégéből a fiatalos lendület és szórakozás sem hiányozhatott, hiszen volt benne buli, találkozás, nevetés, színház, tánc, városnézés, foci és még több nevetés és jókedv, de a mi részünkről az elégedettségi skálán már az is kiugró eredményt jelent, ha akár néhány diákszervezeti vagy baráti maradandó kötelék fonódott a Szórvány-találkozó programjai révén.
Virginás-Tar Ágnes,
a Bartók Béla Elméleti Líceum Diákönkormányzatának elnöke
Május 4–5-én rendezték meg Nagyváradon a Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a Szent László – Atletha Patriae című eurorégiós történelmi vetélkedőt, amelyen három kilencedikes tanulónk is részt vett: Bányai Blanka, Bányai Brigitte és Stan Krisztina. A Fodor Enikő tanárnő által felkészített diáklányok dicséretben részesültek.
Az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium által elismert és támogatott Csillagszerző matematikaverseny egy háromfordulós elődöntőből, egy megyei szakaszból és egy országos szakaszból állt. A versenyre iskolánkból tíz hatodikos diák iratkozott be. Közülük hatan jutottak tovább a megyei szakaszra, majd ketten az országos fordulóra.
A május 4–5-én megrendezett nagyváradi országos szakaszon Orosz Kelemen VI. A osztályos tanuló első helyezést, Szász Tamás, szintén VI. A osztályos, hatodik helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Păcurar Mária. Nyugati Jelen (Arad)

Prefektusbeiktatás dadogó himnusszal
Rekordsebességgel váltotta le a magyar prefektust a Ponta-kormány, s nem telt el egy hét az új kabinet beiktatása óta, már fel is kenték tisztségében Kovászna megye új kormánybiztosát, a szociáldemokraták által nevesített Codrin Munteanut. A vasárnap délre időzített eseményen jelen volt a megyei intézményvezetők többsége, de távol maradtak az RMDSZ-es politikusok, a magyar polgármesterek közül alig hárman jelentek meg, csak Barót, Kézdivásárhely és Uzon elöljárója tette tiszteletét.
A prefektúra és a megyei tanács közös gyűléstermében gyülekeztek a meghívottak, eddig minden prefektusbeiktatás ott zajlott, ám most egy hivatalnok bejelentette: az intézmény protokollterme lesz az ünnepélyes pillanat helyszíne. Megkezdődött a találgatás, miért a jóval kisebb helyszínt választották, s válasz is megfogalmazódott: minden bizonnyal Codrin Munteanu nem akart a székely zászló alatt felesküdni a román állam képviseletére, s valószínű, jobbnak látták, ha nem kezdi tevékenységét megint egy zászlókipakolós cirkusszal. Ő egyébként ezt tagadta, az újságírói faggatózásra igyekezett természetesként beállítani, hogy az intézmény saját protokolltermét használták a jeles esemény helyszínéül.
A bakik sora nem ért véget a költözködéssel, a román himnusz hangjai magnóról csendültek fel, de agyon­kophatott a felvétel, mert az első két szakasz ugrásokkal, csúszásokkal "tarkítva" hangzott el, mindenki zavartan toporgott, senkinek nem volt bátorsága leállítani a kínos kópiát, s esetleg éneklésre buzdítani a jelenlevőket (rossz nyelvek szerint többségük legfennebb egy szakaszt ismer a román nemzeti dal szövegéből).
Ment minden, mint a karikacsapás, Mircea Duşa miniszter (egykori Hargita megyei prefektus, képviselő) olvasta fel a menesztésről és kinevezésről szóló kormányrendeleteket, majd felesküdött Codrin Munteanu. Ezt követően Duşa kívánt sikert, "eredményes munkát a polgárok érdekében", felvázolta a Munteanura váró három nagy feladatot: mindent meg kell tennie a kormány programjának életbeültetéséért, őrködnie kell a törvényesség betartása fölött, és irányítania, összehangolnia a dekoncentrált intézmények tevékenységét. Felszólalt még Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt megyei elnöke és Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt megyei vezetője, ők kicsit kampányoltak is, kitetszett, mindent, így a cserét is a népért tartották fontosnak, szerintük ezt kívánta a "románok és magyarok érdeke egyaránt".
Codrin Munteanu technokratának nevezte magát, aki immár ötödször (kétszer prefektusnak, kétszer alprefektusnak nevezték ki) esik át a beiktatási ceremónián, így megfogalmazása szerint nagy izgalmat nem váltott ki belőle. Folytatni szeretné mindazt, amit két évvel ezelőtt abba kellett hagynia – mondotta. A Háromszék érdeklődésére prioritásként, hétfői első feladatként a helyzetfelmérést határozta meg, utánanéz, mi történt azokkal az európai uniós projektekkel, amelyeket megnyert az intézmény, de megvalósításuk elakadt. Ezt követően az alárendelt intézmények háza táján kíván széttekinteni, majd minél hamarabb ismét el akarja kezdeni a falvakon, városokon tartott fogadóórákat – mondotta.
A beiktatási ceremónia, az ilyenkor szokásos pezsgős koccintással együtt szűk egy óra alatt véget ért. Az alprefektust várhatóan ezen a héten nevezik ki, Mircea Duşa szerint a liberálisok által javasolt Milik Ottó lesz Kovászna megye kormánybiztos-helyettese.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses: nem legális a MOGYE szenátusa
Kincses Előd ügyvéd úgy értékeli a marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróság május 11-ei döntését, hogy érvénytelenek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a vezetőválasztások, tehát a jelenlegi szenátus nem legálisan működik. A három pert június 18-án tárgyalják.
Június 18-ára tűzték ki a terminust a MOGYE chartájának legalitását érintő három per ügyében – jelentette be május 14-ei sajtótájékoztatóján Kincses Előd ügyvéd. „Az RMOGYKE tavaly novemberben indított pert az első charta ellen, amelyben nem szerepelt a magyar főtanszék létrehozása. Ennek a tárgyalását május 11-ére tűzték ki, és akkor kértem, hogy az időpontot hozzák előre, de ezt elutasították. A második per idén februárban kezdődött és a terminust októberre tették, de elfogadták a MOGYE vezetőségének kérését és május 4-én tárgyalták, május 11-én pedig kiközölték a döntést: jóváhagyták a chartát és megszüntették a tanügyminisztériumnak a törvényesség felügyeletéhez való jogát – szerintem emiatt törvénytelen ez a határozat, és várom, hogy a tanügyminisztérium fellebbezzen ellene. A harmadik pert idén áprilisban a közigazgatási bíróságon kezdeményezte a MOGYE vezetősége a kormány ellen, a terminust pedig idén decemberre jelölték ki, de május 4-én közbeeső időpontot is meghatároztak. Ekkor a kormányrendelet felfüggesztéséről döntöttek: ez rendben van, hiszen amíg nem dől el, hogy a charta legális vagy nem, addig nem lehet végrehajtani, és ez a döntés semmiképpen nem legalizálhatja visszamenőleg a februári szenátusválasztást. A Ponta-kormány ígérete tehát, miszerint visszavonják a kormányrendeletet, felesleges, mert úgysem fejthette volna ki hatását” – ismertette az ügyvéd, aki az RMOGYKE nevében a május 11-ei első terminuson, amikor erre a törvény szerint lehetősége nyílik, a korábban benyújtott – az első per – kérelemben módosította a charta bejegyzési számát (a chartát ugyanis december 7-én kisebb módosításokkal ismét elfogadta a MOGYE szenátusa). „Azt kérem, hogy függesszék fel a február 8-ai szenátusválasztást, mivel novembertől nincs elfogadott chartája az egyetemnek, az újat pedig nem hagyta jóvá a minisztérium” – fogalmazott Kincses Előd. Amennyiben tehát a bíróság helyt ad a keresetének, akkor az a helyzet áll elő, hogy a két döntés egymásnak ellentmond. „Ha ebben a perben nekem adnak igazat, akkor újabb per indul, amely arról fog dönteni, hogy melyik határozat a helyes” – tudtuk meg az ügyvédtől, aki szerint a MOGYE chartájának az ügyében a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem példája a követendő, a jelenlegi külügyminisztert, a BBTE korábbi rektorát, Andrei Margát pedig várják Marosvásárhelyre.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Valamennyi magyar prefektust és alprefektust leváltották tisztségéből
Egyetlen magyar prefektus és alprefektus sem maradt tisztségében a napokban lefolytatott leváltások-beiktatások nyomán.
A Victor Ponta vezette baloldal kormány a hét végén hozott több kormányhatározatot a prefektusok és alprefektusok leváltásáról, és az elmúlt két napban már több megyében be is iktatták az új prefektusokat. A változások nyomán az erdélyi megyékben egyetlen magyar prefektus vagy alprefektus sincs hivatalban.
A jobboldali Boc-, majd Ungureanu-kormányok idején Erdélyben Hargita, Kovászna, Szilágy és Hunyad megyének, a Kárpátokon kívül pedig a moldvai Vaslui megyének volt magyar prefekutsa. Alprefektusi tisztséget viseltek ugyanakkor a magyarság képviselői Arad, Brassó, Maros, Máramaros, Szatmár és Temes megyében. A baloldali kormány határozatai következtében valamennyiüket felmentették tisztségükből.
Hargita megyében Ladányi László Zsoltot Augusta-Cristina Urzica, a megye egyik román többségű községének a jegyzője, Kovászna megyében György Ervint Codrin Munteanu váltja. Munteanu már korábban is betöltötte a tisztséget, és magyarellenes intézkedéseivel irányította magára a figyelmet. Távozása előtt György Ervin elmondta, hogy azt tartaná normálisnak, ha a magyar többségű megyében a kormányváltás után is magyar anyanyelvű köztisztviselő töltené be a tisztséget. Codrin Munteanu vasárnap délutáni beiktatási ceremóniájáról tüntetőlegesen távol maradtak a megye és a megyeszékhely magyar vezetői.
A közigazgatásban a prefektusok közhivatalnokoknak számítanak, nem szabad párttagsággal rendelkezniük. Kettős szerep hárul azonban rájuk a megyék vezetésében: egyfelől a megyei önkormányzat és a helyi önkormányzatok határozatainak a törvényességét kell ellenőrizniük, másrészt pedig a kormány helyi képviselői, a kormány politikájának a helyi végrehajtói. A romániai kormánycseréket általában a prefektusok lecserélése követi. A kormányok úgy ítélik meg, nem bízhatják politikájuk megyei szintű végrehajtását olyan közhivatalnokokra, akik egy másik kormányhoz is hűek voltak.
MTI. Erdély.ma

SZNT: a kormány fel akarja „robbantani” a Székelyföldet
A kormány régióátszervezési tervének „alapja nem a társadalmi kohézió, a régió lakóinak szolidaritása, nyelvi, kulturális, társadalmi, és földrajzi egysége, hanem az állampolitikai rangra emelt nacionalizmus” – szögezi le a Victor Ponta kormányfőhöz intézett nyílt levelében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint „a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük”. Izsák Balázs arra figyelmezteti nyílt levelében a miniszterelnököt, hogy a kormány régióátszervezési terve – akárcsak a korábban hatalmon levő Demokrata-Liberális Párté (PDL) – sérti Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a közigazgatási térkép pedig nem rajzolható át a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény, a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának figyelmen kívül hagyásával. Régióhatárokat nem lehet kijelölni anélkül, hogy az ország vezetése előzetesen ne konzultált volna népszavazás útján az érintett közösségekkel – írja az SZNT elnöke a kormányzó pártok régióátszervezési tervéről, amely a Székelyföldet alkotó megyéket három különböző régióba tagolná. Ilyen tervet a székelyek nem fognak megszavazni – hangsúlyozza Izsák. A kormány tervezete fel akarja „robbantani” a történelmileg, kulturálisan, nyelvileg egységes Székelyföldet, „alapja nem a társadalmi kohézió, a régió lakóinak szolidaritása, nyelvi, kulturális, társadalmi, és földrajzi egysége, hanem az állampolitikai rangra emelt nacionalizmus” – írja Izsák Balázs, aki szerint a székelyek akár a polgári engedetlenség eszközével is élni fognak, hogy a Székelyföld egységét megőrizzék. „Mi készek vagyunk a párbeszédre, az együttműködésre, de csakis akkor, ha az Önök politikája a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és konstruktív együttműködésre épül” – írja Izsák. Krónika (Kolozsvár)

Merjünk magyarok lenni!
RMDSZ-kampánynyitó ünnepség a Nemzetiben
A magyar és a székely himnusszal kezdődött, a kampányhimnusszal zárult az RMDSZ kampánynyitó rendezvénye tegnap a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Az ünnepi eseményen bemutatkoztak a megyeitanácsos-jelöltek, a várositanácsos-jelöltek, a megyei tanács elnökjelöltje, Marosvásárhely és az RMDSZ több mint 70 városi és községi polgármesterjelöltje. Műsorvezető Nagy István várositanácsos-jelölt volt.
Tanuljuk meg, hogy ne hagyjuk magunkat!
Markó Béla szenátor azoknak üzente, akik szerint "baj van, mert nem szeretnek minket": nem szeret Ponta, nem szeret a PSD, nem szeret Antonescu, nem szeret a PNL, a román politikusok vagy a MOGYE szenátusa, hogy az RMDSZ számára ennél sokkal fontosabb, hogy "szeret-e minket a saját magyar közösségünk!" Elismerte, nehéz helyzetben vagyunk, de ennél sokkal nagyobb nehézségeket is legyőzött a szövetség és az erdélyi magyarság, és eredményre fordította. Kijelentette: az RMDSZ-nek nem a "pártcsinálókkal", hanem a magyarokkal kell szövetkeznie, a "visszacsinálóknak" pedig azt üzente, hogy csináljanak vissza mindent: a Bolyai egyetemet, a magyar orvosit, a magyar autonóm tartományt… Nagy kihívás előtt állunk, mondta, de nem szabad megengedni, hogy amit több mint 20 év alatt megszereztünk, visszavegyék. "Tanuljuk meg, hogy ne hagyjuk magunkat" – szólított fel arra, hogy június 10-én se hagyja magát Marosvásárhely, Maros megye, Erdély!
Nincs más alternatíva
Borbély László politikai alelnök emlékeztetett, hogy 1986-ban több mint hétezer román családot telepítettek be Vásárhelyre, hogy a magyarok ne legyenek több mint 50 százalékban, illetve arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a tendencia ma is tart. Felsorolta mindazokat a jogokat, amelyeket a magyarság az RMDSZ nélkül nem ért volna el, majd kijelentette: ezen az úton kell tovább haladni, nincs más alternatíva.
Ne hallgassunk a hamis prófétákra!
Dr. Kelemen Atilla megyei elnök szerint nem lesz könnyű az újabb megmérettetés, de a megye 74 településén polgármesterjelölttel és teljes tanácsosi listával induló RMDSZ képes hatalmas sikert aratni. Emlékeztetett, hogy nehéz helyzetben a magyarság mindig összefogott, és reményének adott hangot, hogy "a jó Isten nem pont most veszi el az eszünket", és a magyarság most is megvalósítja az összefogást, nem hallgat a "hamis prófétákra". Felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ tudja, mi az, amikor segítség nélkül marad, és arra, hogy "valakik" két olyan versenypártot működtetnek nagy pénzekért, amelyek nem nyerők ugyan, de arra jók, hogy bomlasszák a magyarságot. Megköszönte a leköszönő polgármesterek munkáját, de a több mint 1300 jelöltnek is, hogy "belevágnak ebbe a nagy kalandba".
"Meggyőződésem, hogy június 10-én az RMDSZ hozza a formáját", jelentette ki, és arra kérte a jelölteket, hogy a következő hetekben "alázattal, de büszkén kérjék az emberek támogatását". "Merjünk a következő négy hétben magyarok lenni azért, hogy még sokáig magyarok tudjunk lenni!" – mondta végül Kelemen Atilla.
A legkeményebb férfi az RMDSZ csapatában
Így nevezte Nagy István műsorvezető Lokodi Edit Emőkét, az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltjét, aki, miután felsorolta a megyei tanács legfontosabb megvalósításait, majd ismertette a jövőbeni terveit, kijelentette: az RMDSZ ma ismét megmutatta, hogyan kell méltón elkezdeni a politikai harcot, elkezdeni egy kampányt. Mint mondta, 1989 óta, amióta az RMDSZ tagja lett, érezte és érzi ennek a "nagy családnak" a támogatását, és reméli, a következő négy évben azon fognak az RMDSZ megyei tisztségviselői dolgozni, hogy "közös álmaink megvalósuljanak".
Változás most!
– a jelszava Frunda György polgármesterjelöltnek, aki miután röviden elmondta, hogy milyen Vásárhelyt akar kiépíteni, arra hívta fel a figyelmét mindenkinek, "aki magyarnak érzi magát", hogy a legesélyesebb jelöltet támogassa. Mint mondta, van esélye, hogy megnyerje a választást, de szeretne "szingliben" megméretkezni Dorin Floreával. Ezért reméli, hogy az utolsó héten Smaranda Enache és Benedek Imre jobb belátásra tér, és mindkettő "azt a jelöltet fogja támogatni, aki le tudja győzni Floreát".
A rendezvényen Buta Árpád és Szabó Előd énekelt.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Félidőben a kormány – Oktatási kapcsolattartás a külhoni magyarsággal
A magyar költségvetés nehéz helyzete ellenére az oktatási ágazat jelentősen tudta növelni a külhoni magyaroknak szánt támogatásokat az elmúlt két évben - írta az oktatási államtitkárság a kormány megalakulásának közelgő második évfordulója alkalmából az MTI-hez eljuttatott összegzésében.
A tájékoztató szerint az államtitkárságnak a külhoni magyarokat érintő 2012-es támogatási kerete a fejezeti kezelésű előirányzatokon összességében 965,1 millió forint, szemben a 2010-es 632,5 millió forinttal.
A magyarországi felsőoktatási intézmények kihelyezett képzéseinek többlettámogatásával és a külhoni hallgatóknak adományozott miniszteri és egyéb ösztöndíjakkal együtt ez az összeg meghaladja a 1,1 milliárd forintot.
A közlés szerint a tárca külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájának lényege a kisebbségben élő magyar értelmiség létszáma megtartásának, illetve növelésének segítése a minisztérium eszközeivel, e közösség szellemi fejlődésének előmozdítása, továbbá a magyar kisebbség magyarságtudatának, magyar anyanyelvének és anyanyelvi kommunikációjának, oktatásának, kultúrájának, identitásának megőrzése. E célok a határon túli magyar közoktatás és felsőoktatás fejlesztésével, a szomszédos államokban élő magyarok elsősorban szülőföldi, illetve magyarországi tanulmányainak támogatásával és a határon túli magyar szervezetekkel való kapcsolattartással, az e tevékenységben hatékonyan részt vevő szervezetek támogatásával valósíthatók meg.
Kiemelték: a tárca az elmúlt két évben több mint száz, a külhoni magyarság által szervezett külföldi programon, konferencián, tárgyaláson és egyeztetésen képviselte a külhoni magyarság érdekeit.
Az erőforrás-minisztérium munkatársai részt vesznek, illetve aktívan közreműködnek valamennyi, a szomszédos országokkal közösen létrehozott kisebbségi vegyes bizottságban, a Magyar Állandó Értekezletben és annak szakbizottságaiban, a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságban, továbbá a Szülőföld Alap jogutódjának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a döntéselőkészítő kollégiumában is.
Az államtitkárság összegzésében kitért arra, hogy a nemzeti összetartozás napjáról országgyűlési határozat rendelkezik, ebben azt a feladatot adták a kormánynak, hogy készítse elő egy új iskolai emléknap bevezetését már a jelenleg folyó tanévben. Az emléknap a trianoni döntésről való megemlékezésen kívül a Kárpát-medencei magyar testvériskolai és diákközösségi kapcsolatok elmélyítését is szolgálja.
A kormány ezzel kapcsolatos, Határtalanul! programjának lényege, hogy valamennyi, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire, és cserekapcsolatok keretében minél több külhoni magyar diák juthasson el Magyarországra. Az idén e célra 500 millió forint áll rendelkezésre és csaknem 15 ezer középiskolás vehet részt külhoni tanulmányi kirándulásokon. MTI

Új kiegyezés, új belső szabályok
Ha eddig szűkmarkú volt, ezentúl kimondottan zsugori lesz a román nemzetiségpolitika, a magyar kisebbségre nézve semmi jóval nem kecsegtetnek a mai kilátások. Kimondottan aggasztó a választási törvény tervezett módosítása.
Az egyfordulós, tiszta egyéni választókerületes rendszer bevezetése – Angliában és Franciaor­szágban működik két változata – Ceauşescu álmát is megvalósítja, miközben várhatóan a népszerűségi hullámot épp meglovagoló, kormányra jutott pártszövetséget négy évre mintegy bebetonozza a hatalomba. A magyarokat ugyanis úgyszólván le fogja radírozni a politikai térképről azokban a megyékben és településeken, ahol nem képeznek többséget, vagy nem tesznek ki számottevőbb arányt.
Ha a parlamentben csupán néhány magyar honatya lézeng majd ennek folytán, a magyar érdekképviselet mindenképp elveszíti azt a súlyát, amivel az eddigi másfél évtizedben nemegyszer komolyan veendő tényezője volt a parlamenti aritmetikának. (Ámbátor arról, hogy ezt sikerült-e kiaknáznia stratégiai érdekeink javára, lehetne vitatkozni.)
Nos, e valószínűleg beszűkülő mozgástér egyfajta befelé fordulást idézhet elő magyar közéleti berkekben, és ha meggondoljuk, még jól is járhatunk, ha ennek folytán belső vitáink rendezését vállalja fel a három párt és a még több érdekcsoportosulás. A küszöbön álló választások remélhetőleg tisztázzák az erőviszonyokat, felmérhetjük, ki mekkora politikai súlyt képvisel, és a mai hegemón, sőt, monopolisztikus szervezet, az RMDSZ dolga lesz belátni, amit eddig juszt se tett meg, hogy meg kell osztania szerepkörét és befolyását a másik két alakulattal. A befelé fordulás és belső kiegyezés közös fórum, erdélyi magyar képviseleti és irányítói-végrehajtói struktúrák életre hívását követeli majd meg. Ha nem akarjuk, hogy játékszerei legyünk a többségi hatalom szeszélyének, eme egyeztető fórumoknak hatékonyan kell majd működniük, és akcióegységet kell eredményezniük adott kérdésekben.
Hogy egyetlen példát mondjak: az örökös óbégatás, az egységbontás vádjának kölcsönös hangoztatása helyett új viselkedési szabályokat követhet majd politikai életünk. Az országos és helyhatósági választások előtt nekünk külön előválasztásokat kell tartanunk, és aki azokat megnyeri, azt a másik két párt szavazóinak kutya kötelességük lesz támogatni a tulajdonképpeni mandátumosztó voksoláson.
Hogy túlontúl előre találtam szaladni az időben, amikor a soron lévő felvonás az egymás elleni harc kibontakozásáról, az egymásra fenekedésről szól? Meglehet, de aki nem akar nagyot bukni, annak tanácsos a következő lépés utáni időkre is gondolnia.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"A lendületet nem fogjuk elveszíteni…"
Tanév végi beszélgetés Balási András rektorhelyettessel
Elkezdődtek a hagyományos, hétvégi felvételi felkészítők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, jelezvén: közeledik a beiratkozás, majd a felvételi időszaka. A július végén, 23-a és 26-a között esedékes felvételi vizsgákkal, illetve az egyetem háza táján történt változásokkal kapcsolatosan Balási András, nemrég választott prorektorral beszélgettünk.
– Valóban elkezdődtek a felkészítők, ezekre hétvégenként kerül sor az egyetem Köteles utcai székhelyén. Színművészet, audiovizuális kommunikáció-multimédia, látványtervező, teatrológia és zenetanári szakokra felvételizőknek tartunk felkészítő órákat, amelyek tudomásom szerint egyedül a mi egyetemünkön ingyenesek. Minden érdeklődőt várunk, azokat is, akik nem döntötték még el, hogy hova szeretnének felvételizni, de kíváncsiak az egyetemen zajló oktatásra. Ami az alapképzést illeti, a magyar művészeti karon a fentiek mellett rendező szakon hirdettünk helyeket, mesterképzésünkön ez évben színművészet, drámaírás, teatrológia-művelődésszervezés (impresszárió) szakokra lehet felvételizni. Mind az alapképzés, mind a magiszteri esetében előreláthatólag hét állami és öt költségtérítéses helyet biztosíthatunk (a doktorképzés esetében négyet), de ezek a beiskolázási keretszámok csak az oktatási minisztérium jóváhagyása esetén lesznek érvényesek: e jóváhagyást mi is várjuk. A doktorképző iskola tanulmányi ideje három év, színházművészettel kapcsolatos szakirányban. A felvételivel kapcsolatos összes információ megtalálható a www.szini.ro című honlapunkon, minden kérdésre válaszolunk. A felvételizőknek pedig jelképes összegért szállást tudunk biztosítani a vizsga idejére, július 23-a és 26-a között. A beiratkozási időszak július 16-tól 21-ig tart.
– Az elmúlt időszakban változott az egyetem vezetősége, az ügy nagy sajtóvisszhangot kapott. Hogyan látod a jövőt, milyen út áll az új testület előtt?
– Az új tanügyi törvény miatt tavaly februárban nagyon sok minden igen hirtelen megváltozott. Ez megviselte az intézetet. Átmeneti időszak következett, majd az ideiglenesség állapota, amelyben Sorin Crisant kérték fel ideiglenes intézményvezetőnek, engem pedig a magyar művészeti kar tanárai jelöltek a prorektori tisztségre. Az új tanügyi törvény hosszú és bonyolult folyamatot eredményezett, körülbelül négy hónapon keresztül zajlottak a választások különböző, egyetemen belüli tisztségekre. Hiszen van román és magyar művészeti karunk, saját dékánokkal, és ott a rektorhelyettesi tisztség, valamint a rektori funkció. A második félévet nagy munka előzte meg, ennek eredménye a hagyományok folytatása (például a nyitott kapuk rendezvénysorozat megszervezése), a fesztiválszereplések sorozata valamint a két új előadás: a Zűrzavaros éjszaka és az Animus és Anima. E hét szombatjának délelőttjén kerül sor a ballagásra, este pedig ünnepi előadásként játsszuk a Parasztoperát. Nagyon jó 2012-2013-as évadot tervezünk, sok pályázatot adtunk le, a színpadot meg szeretnénk nyitni a koreográfia számára, jelenleg is képzőművészeti, illetve fotókiállítás látható az előcsarnokban. Igyekszünk, hogy továbbra is a sokszínűség jellemezzen minket, a lendületet pedig a szigorú akadémiai keretek között sem fogjuk elveszíteni.
K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

A megemlékezés kultúrája Kolozsvárott
Nemzetközi projekt zajlik Kolozsváron Cluj-Napoca between 1939–1960. Diversity of Remembrances (Kolozsvár 1939–1960 között. A megemlékezés diverzitása) címmel.
A 2012 február–novembere közötti időszakra tervezett projektet az EVZ alapítvány Geschichtswerkstatt Europa programjának támogatása révén sikerült megvalósítani, a német Remembrance, Responsibility and Future alapítvány finanszírozásával. A kolozsvári projektet – 27 másik nyertes pályázattal együtt – 93 (európai illetve ázsiai országokból benyújtott) pályázatból választották ki.
A kolozsvári projekt során fiatal európai kutatókból álló csoport fog átfogó kutatást végezni a legjelentősebb történelmi eseményekre fókuszálva olyan főbb etnikai csoportok emlékhelyeit illetően, amelyek Kolozsvárott éltek az 1939–1960 közötti periódusban. A projekt főbb tevékenységi körébe sorolható a létező memorialisztikus források tanulmányozása, a releváns könyvészet kutatása és interjúk készítése olyan személyekkel, akik Kolozsvárott laktak az adott időszakban.
A projekt célja, hogy a kutatás eredményeit egy háromnyelvű (román, magyar, angol) kiadványba összefoglalva mutassák be a közreműködők jelenlétében.
Szabadság (Kolozsvár)

A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöb­bentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső ­nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lel­kész, és utána Illyefalvára jött. Őróla min­tázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulaj­donképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdi­vásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzpa­rencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kőbe vésett múlt kutatása
Az Erdélyi Gubernium elnöke, B. Josika János 1830-ban levélben hívta fel az erdélyi királybírók figyelmét arra, hogy a régi, kőbe vésett írásokat próbálják feljegyezni és a másolatokat a megadott címre Bécsbe beküldeni. A történelmet ismerő és a múltat tisztelő Josika tudta, pótolhatatlan értéket menthet meg az utókor számára azáltal, hogy ezeket a kőbe vésett írásokat összegyűjteti.
"A CS. KIR. régi pénzek és antignitások kabinetje által közelebbröl hozzám intézett megtalálása következéséűl kivántam a M. Urat arra figyelmessé tenni, hogy a régi geographiai és históriai ismeretek gyarapitására alig lehetne nevezetesebb és érdekesebb monumentumokat találni, mint az olyan régi inscriptios kövek, melyek a hajdani romai birtokok alatt volt tartományokban s nevezetesen Erdélynek is több részében fennmaradtak. Ezeknek mentűl jobb moddal lehető conservatioja és közönséges tudás tárgyává leendö tétele végett. Kűlönösen célarányos és szűkséges lenne, hogy az ilyen régi inscriptios kövek ott, ahol találtatnak, a helyiségbéli templomok falai oldalában, oly moddal rakattassanak bé, hogy a rajtuk lévő inscriptiokat könnyen lehessen olvasni, és azok bé ne meszeltessenek, se bé ne mázoltassanak. Melyekhez képest a M. Urnak hivatalosan ajanlom, hogy a kormánya alatt lévő N. Székben a kérdésben lévő célra a szűkséges intézkedéseket megtenni ne terheltessék. Továbbá az is lévén az emlitett Cs. Kir. Kabinet Directiojának kivánsága, hogy minden Er­délyben található régi római vagy középidöszakaszbéli inscriptiokat valoságos copiaja az inscriptios köveknek formájárol, nagyságukról és a rajtuk lévö rajzolatokról, ugy szintén azon helyeknek, ahol találtatnak, szorgalmatos feljegyzések melett egy Corpus inscriptonum autiguarum inscrii austriaca cimű munka készitése végett, mely által egy provintianak a régi romai uralkodás alatt volt állapotját néműképpen lehessen képzeltetni. Nem tehetem, hogy a M. Urat az iránt is meg ne kérjem, hogy az érdeklett közhaszon tudományos célok is azon nemes jurisdictio keblében a szűkséges rendeléseket megtenni, és ahol régi inscriptios kövek találtatnának, azok copiáját a fenebbi utasitás szerint bekűldeni, melyel engem is a M. Ur kűlönösen le fog kötelezni.
Kolozsvár, 19. nov. 1830. Ex. B. Josika"
Háromszéken a királybírók kihirdették minden faluban Josika János rendeléseit. Sajnos, az utókor számára nem maradt fenn szinte sehol sem Erdélyben a templomok kőfalait díszítő római felirat.
Józsa Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit tesznek az európai szocialisták a kisebbségellenes intézkedések ellen?
Hannes Swoboda szocialista és Guy Verhofstadt liberális európai parlamenti frakcióvezetőkhöz intézett szerdán nyílt levelet Gyürk András, a Fidesz EP-delegáció vezetője, Gál Kinga, az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának alelnöke és Tőkés László, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport tiszteletbeli elnöke, felhívva a címzettek figyelmét „az újonnan megalakult balliberális román kormány közelmúltbeli aggasztó lépéseire".
A Brüsszelben kiadott sajtóközlemény szerint a levél emlékeztet: az új szocialista-liberális román kabinet egyik első intézkedése a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nyelvű orvosképzésének megakadályozása volt. A képviselők arra is felhívják a figyelmet, hogy az új kormányprogram nem tesz említést a Romániában élő nemzeti kisebbségekre, amire a rendszerváltás óta nem volt példa.
A levél szerint a balliberális román kormány a választójogi törvény megváltoztatását helyezte kilátásba, ami súlyosan veszélyeztetné a nemzeti kisebbségek arányos képviseletét, a közigazgatási régiók átszervezése pedig szintén kedvezőtlenül érintené e közösségeket. A képviselők felhívják a figyelmet, hogy a közigazgatási régiók átszervezésére – összhangban a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel – csakis az érintett közösségekkel való konzultáció után kerülhetne sor.
Gyürk András, Gál Kinga és Tőkés László szerint elfogadhatatlan, hogy az új román kormány a másfélmilliós erdélyi magyar kisebbség anyanyelvi orvosképzéshez való jogát megvonja és a nemzeti kisebbségek jogainak további megsértésére készül. „Ezek a romániai folyamatok szembemennek az Európai Unió alapelveivel és súlyosan veszélyeztetik a kisebbségi jogok érvényesülését" – fogalmaz a levél.
Az aláírók szerint az alapvető európai jogok tisztelete nem eshet a pártpolitika áldozatává, ezért a szocialista és liberális frakcióvezetőknek fel kell lépniük ezen intézkedések ellen.
A magyar képviselők szerint Swobodának és Verhofstadtnak nyomást kell gyakorolnia a román szocialistákra és liberálisokra. A közlemény úgy fogalmaz, hogy „a frakcióvezetők határozott fellépése ezekben az ügyekben ... egyedi lehetőséget kínál annak bizonyítására, hogy a kettős mércét nem alkalmazzák politikájukban".
A levelet jegyző képviselők jelezték: minden segítséget megadnak ebben a folyamatban.
Múlt héten már Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációvezetője, a nemzeti kisebbségi ügyekkel foglalkozó frakcióközi EP-munkacsoport társelnöke is jelezte, hogy Martin Schulzhoz, az Európai Parlament elnökéhez és Swobodához fordul a romániai magyarság jogainak védelmében. Akkori közleményében a szocialista képviselő – szintén az említett aggályokra hivatkozva – leszögezte: „a szerzett kisebbségi jogok elvétele ellentétes az európai demokratikus gyakorlattal. Az európai intézményeknek már most figyelmeztetniük kell erre az új román kormányt."
MTI. Erdély.ma

Frigyre lépni a szülőfölddel – Szobordöntő Trianon
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki csoportja sepsiszentgyörgyi kiállítás megnyitóra invitált azzal a felkéréssel, hogy a kiállított fotóreprodukciók mintegy kiegészítéseként mondanék néhány szót az általam ismert háromszéki szobordöntésekről, mert a székelyföldi képanyag meglehetősen hézagos.
A felkérés, amelynek örömmel tettem eleget kedvemre való volt. Fodor András kolozsvári szobordöntéses fotógyűjteményét felette értékesnek tartom. Mindenek előtt a hatalommal szembeforduló civil kurázsiért, amellyel ezt az imponálóan gazdag képanyagot összehozta, közel félszáz olyan év alatt, amelynek többségében a fotódokumentáció egyetlen darabjának beszerzéséért és megőrzéséért bírság, rosszabbik esetben börtönbüntetés dukált, amire, sajnos, van elegendő históriai példánk.
Erdélyben a szobor- és emlékműdúlások több hullámban következtek be. Ezekre tömegesen Trianon, illetve Erdély román megszállása után kerül sor, de a históriának vannak ezt megelőző markáns eseményei is. A Brassó fölötti Cenk Millenniumi Emlékművét (1898-ban állították) már 1902-ben megrongálják a román diákok, 1913-ban robbantásos „merényletet” hajtanak végre a köztudatban „Árpád-szoborként” ismert emlékmű ellen, s 1916-ban, „az első román betörés” napjaiban ágyútűz alá fogják a hatalmas méretű alkotást.
A Cenk Millenniumi Emlékműve –Bereczky Gyula és Jankovits Gyula alkotása – a történelmi Magyarország délkeleti „határköve” volt, a kő- és ércszobor tárgyi mivolta, szimbolikus üzenete egyaránt sértőnek bizonyult a románság számára, s amint erre alkalom adódott, a romboló nemzeti indulat már Trianont megelőzően nekirontott a magyar államiság jelképének.
A nemzeti jelképek elleni harc számos esetben emberi életek kioltásával párosult, de az elszabadult szenvedélyek a szó fizikai értelmében a múlandó emberi életnél maradandóbb emlékművekre csaptak le. Az első világégés háborús kataklizmájában a csehek elvakult dühvel estek neki a dévényi Várhegy honalapító Árpád-emlékének ott, ahol a Duna átlépte Magyarország nyugati határát.
A zimonyi ezredéves emlék a szerbek bosszújának áldozata lett.
Később, Magyarország keleti őrvidékén eltüntették a Vereckei turulmadarat.
A Szobordöntő Trianon képanyagát összehozó Fodor András a négy égtáj határőrszobrai és millenniumi emlékművei által körülölelt Kárpát-medence egykori emlékműveit eleveníti elénk. A legteljesebb az erdélyi vonatkozású gyűjteménye. A kiállítási anyagban szegényesebben reprezentált Székelyföld nem irritáló, a tömbben élő magyarság históriája és a vonatkozó emlékek ma is hozzáférhetőbbek, mint Erdély magyar szórványterületeinek emlékanyaga.
A gyűjtemény rendkívüli érdeme, hogy éppen erre az anyagra, a szórványvidékekre összpontosít. A gyűjteményben megtalálható az aradi vesztőhelyen álló obeliszk korabeli képe. Az aradi Kossuth-szobor – Margó Endre és Pongrácz Szigfrid alkotása – hányatott sorsát a feliratozásból ismerjük. 1919-ben az aradi lakosság megvédi, de a nacionalista román hatalom berendezkedése után, 1922-ben kötéllel akarják ledönteni, dorongokkal feszegetnék le a talapzatról. Előbb bedeszkázzák, majd 1925-ben eltávolítják.
Buziásfürdőn a Trefort Ágoston szobrát tüntetik el, Karánsebesen I. Ferenc Józsefet „fosztják meg trónjától”, Kolozsváron a Kárpátok őre című emlékművet takarítják el, Marosvásárhelyen Köllő Miklós Kossuth-szobrát, a Bem apóét, II. Rákóczi Ferencét, áldozatul esik a Püski csata emlékére állított Bem-szobor is, Nagyváradon Szent László szobrát kell a Püspöki Palota belterületére menekíteni, Nyárádszeredából kiűzik Erdély fejedelmét, Bocskai Istvánt, Segesváron nem tűrik meg Petőfit – a szobor később Kiskunfélegyházára kerül –, Székelyudvarhelyen ledöntik a Vasszékelyt, Zilahon a Tuhutum emlékművet.
A felsorolás szemelvényes és hézagos.
A kiállítás gazdag emlékanyagot mutat be Felső-Magyarországról. (Felvidéken az elpusztított Kossuth-szobrokról külön kiadvány is megjelent.) Található néhány emlékfotó Délvidékről és Kárpátaljáról is.
Mindez azt is jelzi, hogy a képanyag tájegységenkénti kiegészítésre ösztönöz. Ezt, minden bizonnyal szívesen fogadná a gyűjtemény tulajdonosa, akit abban is támogatni kellene, hogy az erdélyi vándorkiállítás anyaga megfelelő szöveges környezetben kötetbe – albumba – foglaltassék. Ez a gyűjtemény kiegészítését is serkentené, és magyarországi körbeforgatása talán segítene visszafogni a magyar nemzeti szimbólumok ellen a kormány-, és balliberális pártkörökben keltett ostoba indulatokat. ( A XII. kerületi Turul-szobor, Teleki Pál szobra, Wass Albert szobra stb)
Erről jut eszünkbe, hogy Fodor András gyűjteményében alig reprezentált a kommunista rezsim alatti szobor- és emlékműrombolás, amely a román nacionalista elemekkel kollaboráló magyar „elvtársak” közös műve volt. Ez, meglehet, tárgyi vonatkozásban és művészi értékét tekintve nem volt olyan méretű pusztítás, mint a két világháború közötti román (cseh, jugoszláv stb) roham a magyar tárgyú emlékművek ellen, de lélekben rombolóbb volt, mert amíg a Trianon utáni brutális szobordúlások közvetve a magyar nemzettudatot erősítették, addig a kommunista éra „testvéri egységben” végrehajtott rombolásai bizonyos rétegek esetében a magyarságtudatot kezdték ki, és rokkantották meg.
Fel kellene figyelnünk arra is, hogy a II. világháború után az újra elszakított magyar területeken a „kicsi magyar világ” térplasztikai alkotásainak mi lett a sorsa. A magyar jellegű emlékművek zömét lebontották, elpusztították ugyan, de számos példa van arra, hogy a szövegeket, címereket és más jelképeket nem tüntették el, hanem vakolattal, egyébbel befedték, eltakarták. A turulmadarakat, címereket elrejtették.
Erdélyben kialakult egy sajátos térplasztikai forma is. Az Országzászló talapzatokat többségében nem bontották le. A „kényesebb” szövegeket takarták, levakolták, átfestették, a zászlótartó oszlopot lefűrészelték, s volt eset rá, amikor a zászlórúd, vagy a turulmadár helyébe egy vörös csillag repült fel. A nagy térfogatú talapzat és az apró vörös csillag a jelképi üzenettől eltekintve is groteszk térplasztikai formákat eredményezett.
A Szobordöntő Trianon kiállítás megnyitóján a nagy számú sepsiszentgyörgyi érdeklődő előtt a két világháború között elpusztított és a kommunista éra áldozatául esett és általam visszaállíttatott szobrokról és emlékművekről szóltam. A kézdivásárhelyi Gábor Áron szobor hazamentéséről, a sepsiszentgyörgyi 1848/49-es Honvédemlékmű oroszlánjainak kalandos visszaszerzéséről, az Erdővidéken lerombolt Véczeri Emlékmű „illegális” visszaállításáról, amiért megyei „kultúrmindenesi” tisztségemtől megfosztottak és a szobrok, emlékművek tájékáról arrébb parancsoltak.
A kiállítást szervező Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezése nem remélt visszhangra talált. Bíztató jel, hogy a mostani huszonévesek a középgenerációhoz tartozók közömbössége és letargiája után, többnyire a nagyapa-korúakkal összefogva képesek a kiállítás megnyitóéhoz hasonlatos népességet összehozni.
A Szobordöntő Trianon kiállítás sajtóvisszhangja is figyelemre méltó volt. Persze voltak – vannak esetek, amikor a tájékozatlanság kilóg a fogalmazásból, de már az is jó, ha beszélünk ezekről a dolgokról. Az egyik erdélyi lap azt írta például, hogy „Bevezetésképpen Sylvester Lajos újságíró röviden ismertette a háromszéki szoborrombolásokat és a kommunista szoborállításokat.”
Természetesen voltak „kommunista szoborállítások” is, Sepsiszentgyörgyön és Kovászna-Vajnafalván a román katona szobra, ugyancsak Sepsin Mihai viteazul többalakos emlékműve stb. Én ezekről nem szóltam.
A „kommunista szoborállításokra” mondok viszont egy velem megesett történetet.
A csernátoni tájmúzeum létrehozása után képzőművésztábort is működtettünk. Az ajánlott témák között a háromszéki jeles személyiségek emlékének megörökítése is szerepelt. Diénes Attila, akkor még Marosvásárhelyen élő képzőművész – ma magyarpolányi illetőségű, az 1956-os budapesti emlékmű egyik sikeres pályázója -, szóval a szobrász azt mondta, hogy neki elege van a felpödört bajszú, huszáros Gábor Áronok megjelenítéséből. Az őrnagy értelmes székely ezermester volt, s nem egy incifinci huszár.
„Megszoborta” az őrnagy fejét, s a pödrött bajusz helyett vastag, lecsüngő férfiékességet faragott Áron felső ajka fölé.
Mikor a hatóságok az erdővidéki ’48-as emlékművet buldózerrel lerombolták, s az általam – szerintük illegálisan – visszaállított szobrok ellen hajtóvadászatot indítottak, s ennek során eljutottak Csernátonba is. Előbb a Bod Péter és Gábor Áron ágyúöntő főmesterének, Végh Antalnak a szobrát akarták eltávolíttatni. Mikor ez nem sikerült – az intézmény belterületén voltak és nem köztéren, amihez nem volt szükséges a bukaresti engedély – akkor észrevették a Dienes Attila Gábor Áron szobrát. Bajusza csüngött az orra alatt, akárcsak az enyém akkoriban.
„Még él, s már szobrot faragtatott magának” – kiáltott fel az egyik elvtárs. Magyarnak mondta magát ő is. És harcsafűrészt kerítve bosszúálló kéjjel jeles személyiségekkel fűrészeltették le a vélt fejemet, amely ma is ott látható a Csernátoni Tájmúzeum az egyik épület eresze alatt, a csepegésben. A „testemet” – a portré talapzatát – elásták.
Ilyenek valának a „kommunista szoborállítások.”
2006. jún.23.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

Leváltott prefektusok - Az EMNP szerint nem prefektusok kellenek, hanem a a kisebbségi jogokat biztosító törvényes keret
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tekinti etnikai tisztogatásnak a magyar prefektusok leváltását. Szerintük nem prefektus, hanem a kisebbségi jogokat biztosító törvényes keret kell az erdélyi magyarságnak.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke az MTI-nek elmondta, a kormányváltás természetes velejárójának tekinti, hogy a politikai vonalon kinevezett prefektusoknak távozniuk kellett a tisztségükből. Hozzátette, ha nincs magyar párt a kormányban, a román pártok színeiben pedig alig vannak magyarok, ez természetes. Mint hangsúlyozta, neki elsősorban inkább a prefektus intézményével kapcsolatosan vannak fenntartásai. Az intézmény ugyanis a jelenlegi romániai közigazgatásban "a centralizált nemzetállami politikát próbálja legyúrni a megyék torkán". Toró utalt arra, hogy az RMDSZ által tisztségbe juttatott prefektusok támadták meg az autonómia irányába mutató önkormányzati határozatokat.
Toró T. Tibor úgy vélte, ennek nem az az ellenszere, hogy magyar prefektusok kellenek az új hatalomba. "Olyan politikát kellene közösen képviselnünk, amely nincsen kitéve a politikai széljárásnak" - jelentette ki. "A többség és a kisebbség közötti egyezségre lenne szükség, amelynek konkrét megnyilvánulási formái a törvények. Olyan időt álló konstrukciót kellene kiharcolnunk, amely akkor is alkalmas a magyar érdekképviseletre, ha nincsen magyar párt a Bukaresti végrehajtó hatalomban" - vélekedett Toró. Az EMNP elnöke emlékeztetett arra, hogy 2009-ben, amikor az RMDSZ rövid ideig ellenzékben politizált, Markó Béla, az akkori elnöke is etnikai paktum szükségességéről beszélt.
Az EMNP elnöke sajnálatosnak tartotta, hogy az RMDSZ soha nem szabott ilyen feltételt akkor, amikor koalíciós szerződéseket kötött a különböző kormányok támogatására, noha az elmúlt két évtizedben többször képviselte a mérleg nyelvét a hatalomban. Az MTI tudósítója megjegyzésére, hogy ilyen feltétel volt a parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvény elfogadása, Toró úgy vélekedett, a kisebbségi törvény "csak kommunikációs szempontból" volt feltétel. "Ha kizáró feltétel lett volna, akkor nem vett volna részt az RMDSZ a kormánykoalícióban, vagy kilépett volna abból" - jelentette ki az EMNP elnöke.
Toró T. Tibor úgy vélte, a jobboldali kormánynak azért kellett távoznia a hatalomból, mert rossz döntéseket hozott. Szerinte a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) vonatkozó kormányhatározat is "egy rosszul menedzselt folyamat" terméke, és a folyamat során a jobboldali hatalom számtalan támadási felületet adott az ellenérdekelt feleknek. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, egyáltalán nem örvend annak, hogy a kormányváltással a román-magyar kapcsolatok is megromlani látszanak.
Toró úgy látta, a szociálliberális bukaresti hatalmat nem a magyarellenesség motiválja, amikor olyan típusú változásokat akar bevezetni, amelyek a magyar közösséget fenyegetik. A választási törvény átszabásával a kormány csupán a saját hatalmát akarja hosszabb távra bebetonozni. Ennek azonban sajnálatosan a magyar közösség is szenvedő alanya - tette hozzá. MTI

Megjelentek a Székely könyvtár első kötetei
Szponzori szerződést kötött szerdán a megyeházán a Székely könyvtár című könyvsorozat támogatására a Hargita Kiadó, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Gyöngye Rt.
Ferenczes István József Attila-díjas költő, a Székelyföld folyóirat egykori főszerkesztője az ötlet gazdája. „Amikor kiderült, hogy a Góbé termékeknek sikerük van nálunk és külföldön egyaránt, jött az ötlettel Ferenczes István, hogy nekünk vannak székely szellemi termékeink is, hátha össze lehetne belőlük gereblyézni egy százas könyvsorozatot” – elevenítette fel az előzményeket a szerződéskötés ünnepségén Lövétei Lázár László költő, a periodika megbízott szerkesztője.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a szakma, a köz- és magánszféra példaértékű összefogását, illetve megjegyezte, hogy ezek a kötetek nem hiányozhatnak a székely emberek polcairól, annál is inkább, hogy székelyföldi értékekre építenek.
Lövétei ismertette a sorozat köteteit összeválogató bizottságot, amely a Székelyföld folyóirat szerkesztőiből, vagyis József Attila-díjas, illetve Márai-díjas költőkből és írókból, valamint egy doktori képesítéssel rendelkező néprajzkutatóból állt össze. Szemelgetésük fő szempontja, hogy a szerző vagy székelyföldi származású legyen, vagy pedig székelyföldi témát dolgozzon fel. Ötös minisorozatokban jelennek meg a kötetek, úgy próbálják ezeket összeállítani, hogy lefedjék azt a bő háromszáz évet, amióta itteni vonatkozásban magyar írott kultúráról beszélhetünk, másfelől Székelyföld minden térségéről szóljanak, beleértve Aranyos-széket is.
A székely-magyar írott kultúra legkülönbözőbb területeiről, úgymint szépirodalom, történelem, néprajz, szociográfia stb. válogattak. A Székely könyvtár sorozat egységes grafikai arculatát Léstyán Csaba képzőművész tervezte.
Az első minisorozatot (Székely népballadák, Mikes Kelemen: Törökországi levelek, Tamási Áron: Ábel a rengetegben, Bözödi György: Székely bánja, Kányádi Sándor: Válogatott versek) már megtalálhatják a III. Székelyföld Napok keretében május 23. és 25. között tartandó könyvvásárban. Továbbá május 25-én 18 órától a frissen megjelent köteteket bemutatják a Székelyföld folyóirat székhelyén is.
A kötetek ára egyenként 35 lej, azoknak, akik előfizetnek, kedvezményesen 25 lej. A megrendelők egy-egy, Siklódy Ferenc grafikus által tervezett könyvjelzőt is kapnak, amelyen könyvtulajdonosonként (ex libris) fel lesz tüntetve a nevük személyesebbé, értékesebbé téve ezáltal az illető köteteket.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Ahol dombok szorításában él a magyar nyelv (Székelyes csángók között)
"Érdekes itt magyar tanárnak lenni. Nem mondhatom azt, hogy könnyebb vagy nehezebb más munkahelyeknél, hiszen ahhoz túl sokoldalú. Mégis van egy dolog. E munka különlegessége abban áll, hogy a magánéletet és a szakmai életet csak egy hajszál választja el, néha még annyi sem" – véli Lázár Annamária, aki tavaly szeptember óta tartja az iskolán kívüli magyarórákat a Bákó megyei Szitáson.
A szomszédos Bahánában tanító Vass Szendével együtt arra törekszik, hogy annak a közösségnek a lelke legyen, amelybe, bár a hivatalosságok részéről gyakran érik támadások, a többség bizalommal fogadja be. A Tatros-mente legmagyarabb moldvai csángó falvai közé sorolható Szitás és Bahána, Újfaluval és Szőlőheggyel együtt olyan nyelvsziget Gorzafalva és környéke, va­lamint másfelől Aknavásár tömb­románsága szomszédságában, amiről távolról azt gondolnánk, csak valamilyen csoda menthette meg e négy falu lakosságát a nyelvi asszimilációtól. Közelről ellenben kiderül, nincs benne semmi csoda, az ott élő, jobbára székely származású emberek erős identitástudatának köszönhető, hogy magyar iskola és magyar mise nélkül is háromszéki nyelvjárásban köszönnek vissza az Adjon Isten!-re.
Itt mű helyben vagyunk
Kora reggel két ellenkező irányba indulnak a bahánai gyermekek: az I–VIII. osztályosok Szitásra, a nagyobbak Gorzafalvára. Az óvodások helyben maradnak az immár tágas óvodában, ahol korábban elemi iskola is működött, a gyermeklétszám megcsappanásával ellenben bezárták. A kicsiknek és nagyobbacskáknak a tizenévesekkel együtt a Dumbrava-dombon kell keresztülmenniük a szitási iskolába, a két falu között menetrend szerint járó autóbusz a jóval hosszabb, kanyargós aszfaltúton kapaszkodik fel a szőlőhegyre. Innen a község neve is, Szőlőhegy. Azt is mondják a helybéliek, akinek nincs szőlőse, és udvarán nem kapirgál legalább tíz-húsz pisleny (csirke), az nem is idevaló.
Érkezésünkkor csend honol a faluban, szinte üresnek tűnik. A férfiak, akiknek van munkahelye, nincsenek itthon, az asszonyok a szőlősben kapálnak, a gyermekek óvodában, iskolában. A falu öregjei is dolgoznak, aki egészséges, a kertben vagy az udvaron tesz-vesz, onnan figyelnek fel az utcáról hangzó köszöntésre. Adjon Isten! – kiáltok be egy portára, ahová irányítottak, amikor arról érdeklődtem, hol laknak tősgyökeres bahánaiak. Ugyan mehettem volna szinte bármelyik utcába, "itt mű helyben vagyunk, az emberek nem jönnek-mennek, a házasulandók ide hozzák a menyecskét, nem ők szertülnek idegenbe" – magyarázza egy középkorú férfi, aki Ghitiu Valér házához igazított. Később megtudtam, valóban itt született majd’ mindenkinek a nagyapja, dédapja, a családok nagy része három-négy, olykor öt-hat nemzedékről is biztosan tudja, hogy itt éltek; akik manapság elmennek Magyarországra, Olaszországba dolgozni, azok is hazajönnek, és itthon építenek házat maguknak.
Eröst kicsit különbözünk
Amíg az asszonyok hazajönnek a szőlősből, Valér bácsival beszélgetek. "1947-ben, amikor a nagy éhség volt, elmentünk, az egész család Moraviţára, Temes megyébe, ott jártam a négy osztályt. Harmadikba tettek a magyar iskolába, még oroszt és románt tanítottak ezenkívül. A tanító néni egy kolozsvári leán volt, Kocsis Irénnek hítták. Aztán, amikor kezdődött a kollektív, hazajöttünk. A feleségem onnan származik, mi pedig az egészen Attilától, aki itt letelepedett a régi időkben a népével. Ezt én olvastam, hiheti nekem. Itt mind csak a magyaroktól származtunk. A régi népek ide budukáltak el a törökök elöl, aztán később is jöttek, mert itt nagy erdők voltak. Az apám utáni nagyapám Mănăstireából jött, Kászonból. Jöttek onnan mások is, kivágták az erdőket és építettek. Így szertültünk széjjel mindenhonnan."
Valér bácsi tenyerébe rejti arcát, sír. Kicsit várok, majd kérdem: Mi történt? A válasz tömör: "Annyi minden történt."
Óvatosan érdeklődöm arról, hiányzik-e a magyar mise, nem erőltetem, mert úgy tűnik, érzékeny húrokat pendítettem meg már így is. "Mi római katolikusok vagyunk, ennek előtte latinul végzette a pap a misét, most románul végzi. Itt, a faluban mind magyarul beszélnek. Csak nem talál a münk beszédünk a magikéval, másrészt a gajdári, a rekecsini, a Bákó-környékieké nem talál a miénkvel. Mi eröst kicsit különbözünk a magyaroktól. A mi nevünk a családban Ghitiu, úgy van beírva az igazolványba, de ha kérdeznek, én Gyüttő nevű vagyok."
Csak románul imádkozunk
"Édesapámtól hallottam, akik jöttek ide letelepedni, mind kifennünnen jöttek a magyaroktól" – kapcsolódik be a beszélgetésbe a szőlősből érkező Gyüttő Mária, Valér bácsi felesége és szomszédjuk, Ádám Mária, aki már az elején elmondja, ő időnként románul is belesző a beszédbe. "Otthon a családval románul is beszélünk, a menyem román. Kérdezzék az öreg Zsuzsánét, az tudja a dolgokat, de az én matusám (nagynéném – szerk. megj.) is tudta. Nekünk is mondták az öregek, hogy Szitást azért híják így, mert amikor letelepedtek az emberek, szitákat készítettek. Ez pedig a Dumbrava nevű domb, a nagy verekedéskor onnan lődöztek a Csicserébe, amikor a németek verekedtek a ruszokkal. Ezt mi csak mind így tudjuk. Münk erősen találunk a beszédvel a magyarokval, de nálunk a faluban csak románul imádkozunk, a Mi atyánkat is csak kicsikét tudom magyarul. Itt volt magyar iskola, édesapám tanult magyarul. Amikor negyvenkilencben fellettem (felnőttem – szerk. megj.), még volt magyar iskola, úgy hallottam. Ma csak a beszéd van, írni, olvasni nem tudunk magyarul. A gyermekek a beszédből megtanulják a magyart, hallják, amit mi mondunk, s annyi."
Valér bácsi felesége a jelenre tereli a szót. "A legnagyobb baj, hogy nincs munka, az emberek mennek Magyarországra, Itáliába dolgozni, mert nem úgy van, mint amikor Gheorghiu Dejben volt a kombinát."
Búcsúzom, mert dél van, és kezdődik a gyermekek iskolán kívüli magyarórája. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által 2000-ben elindított magyar oktatási program legújabb helyszíne Bahána, szám szerint a huszonnegyedik. Tavaly húsvét után tartotta az első magyarórákat Bende Edit, aki akkor Szitáson is tanított, szeptembertől az oroszhegyi származású Vass Szende okítja a bahánai gyermekeket.
A csángó nyelv is magyar
"Amikor ideérkeztem, nagyon jól fogadtak a szülők. Éppen akkor volt a falu búcsúja, és elmentünk a templomba, ott volt megvendégelés is. Karonfogtak, és beráncigáltak néhány házhoz. Így kezdődött itt az életem" – meséli a fiatal tanítónő, aki a Sapientia-egyetemen végzett pedagógiát, és évfolyamtársával, Lázár Annamáriával (jelenlegi szitási tanító) érkezett a csángó közösségbe. A magyarórákra az óvodások közül majdnem mindenki jár, aki nem ortodox vallású, a második, harmadik és negyedik osztályosok vannak a legkevesebben, az ötödik-hatodik osztályosok közül szintén majdnem mindenki jár, a nyolcadikosoknál is érzékelhető egy kis lemorzsolódás a sok házi feladat miatt. "Az iskolaigazgató folyamatosan fenyegeti a gyermekeket, hogy ne jöjjenek magyarórára, a szülőket is hívogatják szülőértekezletre, és folyamatosan próbálják lebeszélni róla, de szerencsére kiállnak, a többség nem ijed meg ilyen-olyan fenyegetéstől." Minden bizonnyal így van, de amikor a magyarórára járó Denisa édesanyját ezekről kérdeztem volna, már az elején leszögezte, nem vállalja, hogy nyilatkozzék. Arról sem szívesen beszél senki, pedig mindenki tud róla, hogy a helyi plébános idén tavasszal megfenyegette a gyermekeket, nem lehet elsőáldozó az, aki magyart is tanul. Emiatt többen Szitásra mentek át a felkészítőkre, és ott is elsőáldoznak.
"Az első félév leginkább ismerkedéssel telt el, hogy a gyermekek megismerjenek, és nekem is fontos volt, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljünk, mert akkor jobban megbíznak bennem. Sokat játszunk, megtartjuk az ünnepeket. Például húsvétkor vasárnapi játékot tartottunk, térképet adtunk a gyermekek kezébe, és fénykép alapján meg kellett találniuk a faluban azokat a kapukat, amelyeken hagyományos minták vannak" – fűzi a történetet Vass Szende, és bevallja: rosszabb nyelvállapotra számított, meglepte, amivel találkozott. "Meglepően sokan beszélnek nagyon jól magyarul, a fiatalok is. Főleg a szegényebb családoknál jellemző, hogy otthon a gyermekekkel is magyarul beszélnek, de keverik román szavakkal. Ők úgy mondják, hogy csángósan beszélnek, nem magyarul. Pedig a csángó nyelv is magyar."
Megérkeznek a gyermekek, óra előtt mesélnek az otthoniakról, az iskoláról, úgy körülzsongják Szendét, mint a virágba borult gyümölcsfát a méhecskék. A magyaróráknak helyet adó ház otthonos, miként az udvara is, nincs benne semmi iskolás, a gyermekek szívesen jönnek, nehezen távoznak.
Szitáson keserű volt a kezdet
2008 őszén a zilahi származású Major Emőke indította az első magyarórákat Szitáson, ahova német állampolgárságú párjával költözött. Mint korábban minden új oktatási helyszínen, az oktatónak nemcsak a tanítás kezdeti nehézségeivel kellett megküzdenie, hanem rendbe kellett tennie a csángószövetség által bérelt lakást, el kellett fogadtatnia magát a faluval, a szülőkkel, a hivatalosságokkal. Utóbbi szinte sehol nem ment zökkenőmentesen, így Szitáson sem. A helyi plébános már az elején kijelentette, hogy "ellenpropagandát indít, a MCSMSZ működését a faluban startból meg kell állítani, mert ez az egész úgy rossz, ahogy van, hisz az itteni emberek olyan románok, akik nyelvileg amúgy is el vannak tévelyedve, és nem szabad őket még jobban összezavarni". A szövetség internetes honlapján közzétett beszámolójában Major Emőke többek között azt is írta, "más falvakban tanító kollegáimtól eleget hallottam már mindenféle keltett nehézségekről az egyház részéről, de valahogy nem vettem komolyan. Talán nem is hittem." Később ellenben meg kellett bizonyosodnia, hogy a plébános nem tréfál. Kezdetben nem engedte ministrálni azokat a gyermekeket, akik jártak magyarórákra, később pedig, egy vasárnapi misén, a heti naptár felolvasása után botrányos kijelentéseket tett a templomban. A tanítónő erről is beszámolt a nyilvánosság előtt. Eszerint a plébános azt mondta, "két személy beköltözött a Palău régi házába, akik nem elég, hogy konkubinázsban élnek – eljöttek ugye a falut megtanítani arra, hogy mi a család –, de ki tudja, ki küldte őket ide, és milyen szándékkal. Következett egy felsorolás, hogy mi minden rossz – pedofíliától elkezdve gyerekpornográfián át emberi szervcsempészésig – történik a világban, és kérte a pap az embereket, hogy térjenek észre, legyenek elővigyázatosak irányunkban, nehogy aztán késő legyen, és felébredjenek a gyerekeikkel ki tudja hol, hány ízre vágva." Az említett esetről amúgy Megfélemlítés Csángóföldön címmel alulírott beszámolt a Háromszék 2009. január 21-i számában.
Azóta másik két tanító váltotta egymást Szitáson. A kézdivásárhelyi Csillag Balázs az előbbihez hasonló rossz élményről számol be a moldvai magyar oktatási program tizedik évfordulójára 2010-ben kiadott, Tíz év Moldvában című könyvben. "Egy alkalom­mal a szitási plébános a szentmise végén szánt egy kis időt arra, hogy elmondja: ő nagyon nem bízik meg bennünk, magyartanítókban, és úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha a szülők nem engednék gyermekeiket hozzánk, mert az is lehet, hogy el akarjuk rabolni őket, vagy szervkereskedéssel foglalkozunk. Ez a rövid kis prédikáció elég volt ahhoz, hogy többé ne járjanak a gyermekek magyaroktatásra!"
Hál’ istennek, később a szülők belátták, a riogatásnak nincs semmi valós alapja, és újból engedték a gyermekeket az iskolán kívüli ma­gyarórákra. A jelenleg Szitáson tanító Lázár Annamária ez év januárjában azt írta bemutatkozó levelében: "el kellett telnie néhány hónapnak ahhoz, hogy ebben megtaláljam az egyensúlyt, és úgy alakítsam ki az életem, hogy az az oktatásnak és nekem is jó legyen. Számomra az itt töltött idő egy hosszú tanulási folyamat, mely folyton új kihívásokat tartogat."
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A külügyminisztérium nem kíván a sajtóban üzengetni
A román külügyminisztérium megerősítette csütörtökön az MTI-nek, hogy Nyirő József újratemetése és magyar politikusok nyilatkozatai miatt szerdán bekérették Magyarország bukaresti nagykövetét, ám a találkozóról nem közöltek további részleteket, arra hivatkozva, hogy nem a kívánnak a sajtóban üzengetni.
A román külügyminisztérium sajtószolgálata az MTI megkeresésére csütörtökön válaszlevelében közölte, hogy a nagykövet vidéki útja miatt Balázs Ádám ügyvivő jelent meg a minisztériumban.
Tájékoztatásuk szerint a találkozón nem érintették a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét, viszont megerősítették, hogy Nyirő József újratemetéséről és egyes magyar politikusok nyilatkozatairól volt szó.
„A kihallgatáson a román fél kifejezte készségét, hogy bármilyen téma napirendre kerüljön a kétoldalú tárgyalásokon, diplomáciai szinten és nem a sajtóban a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség és a kiváló európai uniós együttműködés szellemében" – olvasható a román külügyminisztérium sajtószolgálatának az MTI-hez eljuttatott levelében.
A magyar Külügyminisztérium szerdán adott tájékoztatást arról, hogy a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét.
Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a partner kérésének – jelezte a tárca közleménye.
A tájékoztatás szerint román részről kifogásolták Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő korábbi kritikáját, továbbá mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését. Az ügyvivő közölte a román féllel, hogy a magyar kormány az erdélyi író újratemetését kegyeleti és kulturális eseménynek tekinti. A magyar diplomata hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nyitott az együttműködésre az új román kormánnyal, arra várakozással tekint.
Az erdélyi Krónika című napilap a nap folyamán eljuttatta az MTI-hez csütörtökön megjelenő cikkét, amelyben azt írja, hogy „a román kormány megakadályozni készül" Nyirő József író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetését.
A lap „bukaresti forrásokra" hivatkozva közölte, hogy szerdán a bukaresti külügyminisztériumba kérették Füzes Oszkárt. A Krónika értesülései szerint a román külügynél arról tájékoztatták a magyar diplomatát, hogy „a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben időszerűtlen" az újratemetés. Azt is javasolták, hogy találjanak későbbi időpontot az eseményre.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az újratemetést helyben szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, nincs tudomása arról, hogy diplomáciai bonyodalmak alakultak volna ki a Nyirő-temetéssel kapcsolatban. A székelyudvarhelyi szervezők továbbra is arra készülnek, hogy május 27-én a városban újratemetik Nyirő Józsefet.
Az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi.
MTI. Erdély.ma

Exkluzív interjú Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével
Az Erdélyi Magyar Néppárt összesen 163 településen állított jelöltlistát. Jelöltjeik fiatal, erkölcsileg és politikailag is tiszta állampolgárok. Bár a kampány még alig kezdődött el, máris sok támadás éri az EMNP-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke exkluzív interjút adott a Nagyváradi Hírhatárnak.
A Nobel-díjas Henry Sienkiewicz Quo vadis című regényében Péter apostól menekülni akarván a vértanúság elől találkozik Jézussal, aki megkérdezi tőle: Quo vadis Domine? azaz hová mész uram, merre tartasz uram? Kérdezem Önt, az EMNP elnökét, merre tart Ön, és merre tart az Erdélyi Magyar Néppárt?
Hát nem vértanúnak készülünk, arra semmiképp nem. Először nézzük meg, hogy honnan jöttünk. 2010-ben született az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács műhelyében az ötlet egy új erdélyi párt alakítására, majd az ötletből valóság lett 2010 decemberében, amikor az Erdélyi Nemzeti Tanács Országos Gyűlése ezt elfogadta. 2011 tavaszán fogtunk hozzá az új párt létrehozásának , eleget tettünk a szigorú párttörvény összes feltételének, könnyen, izzadságmentesen sikerült összeszedni közel 30.000 aláírást. Az minket is meglepett, hogy milyen tömegigény mutatkozott az új párt létrehozására. A bíróságon már nem volt ilyen könnyű dolgunk a párt elfogadásával, a kötelező két hét helyett tizennyolc hét alatt mégis sikerült a pártot bejegyezni. Ez sok minden miatt tartott ilyen hosszú ideig, beleesett a nyár is, mikor a bíróság munkája „akadozott”, meg sok más minden. 2011 októberében kaptuk meg a végleges papírt, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot felvették a román pártok regiszterébe. Innen indult el az építkezés és 2012 februárban meg is tartottuk az első kongresszusunkat. Itt rögtön szembesültünk azzal, hogy 4 hónap múlva önkormányzati választások lesznek, tehát gyakorlatilag a néppártot úgy építettük , hogy közben készültünk az önkormányzati választásokra. Nem állítom, hogy maradéktalanul sikerült céljainkat elérni, de ma már Erdély területének kétharmadát sikerült lefednünk, az itt élő magyar közösségek 75-80 százalékát már sikerült szervezetileg elérnünk.
Hogyan szerveződött a párt?
Eleve három régió szerint szerveződött a néppárt, éppúgy mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Székelyföld, Partium és a közöttük levő közép-erdélyi terület . Úgy gondoljuk, hogy mindhárom területen élő magyaroknak– éljenek azok tömbben vagy szórványban – van mondanivalónk. Nyilván nehezebb lesz a tömbben élőkhöz szólni , mert itt nehezebb lesz együttműködni a már meglévő politikai szervezetekkel. Itt az ellentétek mélyebbek, a vetélkedés , a verseny az együttműködést sokszor felülírhatja. Ez nyilván tükröződni fog a választási kampány során.
A párt egyik szlogenje egy Kós Károly gondolat : „ Dolgoznunk kell, ha élni akarunk ,és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk – így az idézet. Miből áll ez a munka?
Ez egy közösségépítő munka, amelynek intenzitását én talán a 90-es évek elejéhez tudnám hasonlítani. Akkor tapasztaltam ilyen hitet és lelkesedést. Ez az épp, ami elkopott az utóbbi két évtizedben. Azt kell mondanom, hogy szervezőmunkánk során a fiatalok tekintetében felfedeztük azt, hogy szakítani kell a régi politikával, és a régi politikusokat le kell váltani tiszta emberekkel , akik elsősorban nem poltikusok, hanem olyan közéleti emberek, akik vállaják a közéleti munkát és a közösségért tenni is akarnak valamit. Olyan embereink vannak, akik a poltikában nem a meggazdagodás lehetőségét látják elsősorban, hanem a közszolgálatot. Látjuk és tapasztaljuk, hogy nagy számban jönnek a fiatalok a pártba. Tudjuk, hogy ezek a fiatalok nem politikusok, nekik ez lesz az első megmérettetésük. De tiszta lappal indulnak.
Az Erdélyi Magyar Néppártnak az egy hónap múlva megtartott önkormányzati választás lesz az első igazi megmérettetése. Milyen eredményt vár Ön, mit a párt elnöke országos szinten és mit vár itt Bihar megyében illetve Nagyváradon?
Országos szinten két célunk van. Egyik, hogy minél több embert tudjunk megmozgatni, hogy vegyen részt a választásokon. Ismert tény, hogy közel megfeleződött a magyar szavazók száma két évtized alatt, mert az egymillió szavazóról ez a szám 450 ezerre esett vissza. Ennek nemcsak demográfiai okai vannak, hanem az a fő ok, hogy az emberek nagyobb része csalódott a politikában és csalódott a politikusokban. Az Erdélyi Magyar Néppárt politikája pont azt célozza, hogy megnyerje azokat az embereket, akik valamilyen ok miatt elfordultak a közélettől. Ennek meg kell mutatkoznia a választások során. A másik célunk az, hogy minél több fiatalt, - nem politikust, hanem tenni akaró embert- juttassunk az önkormányzatokba, akik még a korrupció gyanújától is mentesek, tiszták és feddhetetlenek. Ha ez sikerül és ilyen embereink lesznek az önkormányzatokban, akkkor ők lesznek a kovásza a továbbépítkezésnek. Nem titkolt célunk, hogy a néppárt nem erre a választásra „gyúr” elsősorban, nem ezt tekinti vízválasztónak, hanem a 2016-os választásokat. Akkorra kell ennek az új politikának elegendő hívet szerezni és akkor meghatározói lehetünk az erdélyi magyar politikai életnek.
Nagyváradon mit vár?
Nagyvárad egy sajátos hely, a Partium fővárosa, Erdély kapuja, valamint a határokon álnyúló magyar –magyar együttműködésnek is a fővárosa. Ezért nem mindegy, hogy kik kerülnek az önkormányzatba. Olyanok-e, akik a határokon átnyúló projektekben az üzletet, a bizniszt látják és azt, hogy hogyan tömjék meg a zsebüket, vagy pedig olyanok, akik ténylegesen hatékonyan tudják elkölteni az Európai Uniós pénzeket. Ezért minél sűrűbb hálót szeretnénk látni a néppárti jelöltekből. Nagy siker lenne, ha sikerülni bejutni mind a váradi, mind a megyei önkormányzatba. Zatykó Gyula polgármesterjelöltünknek – aki egy jó arc - nem könnyű a dolga, mert egy erős, jól szervezett , viszont egyértelműen a politikát az üzlet oldaláról megközelítő RMDSZ-el állunk szemben, akik védik a zsákmányt, amit eddig megszereztek és ezért nem riadnak vissza semmilyen eszköztől. Kicsit féltem én a váradi és Bihar megyei csapatunkat, akik fiatalok és sokszor elcsodálkoznak, hogy a politikának miféle „melléktermékei” is vannak.
Ön szerint milyen lesz ez a kampány? Látok már a kampány elején olyan jeleket, hogy a meghatározó két nagy párt nem fogja kímélni egymást.
Először is örülök, hogy azt látja, hogy már nagy párt vagyunk. Mi nem tekintjük még magunkat annak, de remélem , azok leszünk. Szerintem is kemény harc lesz, állunk ennek elébe. Nem akarunk nemtelen eszközöket használni. Azonban úgy látom, az arzenál a másik oldalról elég széles, elég csak arra utalnom, hogy a néppárt védnökéről ( Tőkés László a szerk. megj.) mocskolódó könyvet adjanak ki, illetve ennek a könyvnek a megjelenését épp a kampányra tegyék…
Ezt a könyvet Magyarországon adták ki a napokban, nem Romániában….
Persze, de a vektorok Nagyvárad fele mutatnak. Nem véletlen, hogy ez így alakult, sem az időpont, sem a könyv mögött álló kiadó nem véletlen. Erről az Orbán Viktorról írt Kende Péter könyv jut eszembe, ami akkor is a kampányban jelent meg. Ahogy akkor az sem, szerintem ez a könyv sem fogja elérni célját. Az jó dolog, hogy az erdélyi sajtó kevésbé vevő az ilyen trükkökre és az erdélyi sajtónak és az erdélyi közvéleménynek is van egy tartása. Az ilyen technikák itt elutasításra találnak. A ráció majd felül is fogja írni ezeket. Persze sok érzelmi döntés születik egy kampányban, mi azon leszünk, hogy politikai ellenfeleink szemébe tiszta tekintettel tudjunk majd nézni június 10-e után.
Már csak azért is, mert a néppárt hosszú távú célja egy olyan új egységnek a megteremtése, amelynek a lényege nem az, hogy egy szervezetbe kényszerítünk mindenkit, még akkor is , ha nem akar, és ha nem tudjuk , akkor megbélyegezzük, megfélemlítjük és ellenségnek kiáltjuk ki, egységbontónak és árulónak nevezzük. Azt gondoljuk, hogy az erdélyi sokszínűség hagyományaira építve van helye a politikában a több szervezetnek is. A fontos nem az, hogy melyik szervezetben vagy, hanem , hogy képes vagy-e együttműködni a nagy stratégiai célok érdekében. Az új egység hívószava szerintünk nem a félelem, hanem az együttműködés a különböző politikai szervezetek között.
Ha már az új egységről beszélt, én továbbmennék egy kicsit. A jelenlegi helyzetet figyelembevéve elképzelhetőnek tartja –e, hogy az őszi parlamenti választások idején ténylegesen megvalósulhat ez az egység a különböző erdélyi magyar pártok között és ennek hiánya esetén nem fogják-e saját magukat felszalámizni a pártok?
Vannak negatív forgatókönyvek is. Egyelőre még ott tartunk, hogy a negatív forgatókönyvet az új kormány választási törvénytervezete szempontjából kell vizsgálnunk és értékelnünk. Ilyen típusú merénylet a romániai választási rendszer ellen még soha nem körvonalozódott. Hogy egy többé kevésbé jól működő arányos választási rendszert egy cezúrával az új kormány egy angolszász többségi rendszerré kívánja átalakítani úgy, hogy ennek egyáltalán nincsenek meg a hagyományai Romániában. Ez egy olyan veszély, ami akár egy tárgyalóasztalhoz fogja ültetni a magyar szervezeteket. . Azért azt lássuk be, hogy a jelenlegi kormány javaslata arra irányul. hogy hosszú távon biztosítsa hegemóniáját ezzel az új választási rendszerrel. A szocialista-liberális koalíció azért akarja módosítani a törvényt, mert most épp nekik áll a zászló. A román politikusok általában rövid távban gondolkodnak és ebben nem kivétel az RMDSZ sem.
Mondok egy példát. Én még 2004-ben – akkor RMDSZ-es politikusként benyújtottam egy módosító csomagot az akkor éppen változtatás alatt álló választási törvényhez. A javaslatom az etnikai arányosság elvén alapult, és független volt attól , hogy éppen milyen a politikai széljárás, épp kik vannak hatalmon. De akkor az RMDSZ a rövid távban való gondolkodás miatt nem állt a javaslat mellé. Az RMDSZ-nek az elmúlt húsz évben többször lett volna lehetősége, - hiszen többször benn volt a kormányban, vagy épp a mérleg nyelve volt,- hogy az autonómia törvény mellett foglalkozzon egy olyan választási törvénnyel, amely az arányosság elvét biztosítja. Nem tették meg. Sajnos, most újra lehet kezdeni ezt a folyamatot. Nem biztos, hogy most ez sikerül, de ez egy olyan dolog, ami összehozhatja a különböző magyar politikai erőket.
Monostori Károly. Nagyvaradi-hirhatar.ro

Várad a viharban – reprint kiadás
A Múzeumok éjszakájának rendezvényei sorában Katona Béla: Várad a viharban című kötetének reprint kiadását mutatják be május 19-én, szombaton 20 órától a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban.
A ritkaságnak számító, könyvaukciókon gyakran szereplő kötetet az eredeti, 1946-os, Zsolt Béla előszavával napvilágot látott kiadás mintájára 200 számozott példányban jelentette meg újra hasonmás kiadásban a Várad folyóirat. A műről és a korról Péter I. Zoltánnal és Tóth Jánossal, az emlékmúzeum vezetőjével beszélget Szűcs László. Nagyvaradi-hirhatar.ro

Bukarest akadályozhatja Nyirő József újratemetését
Megakadályozni készül a román kormány Nyirő József pünkösdi székelyudvarhelyi újratemetését. Lapunk bukaresti forrásokból úgy értesült, hogy az új balliberális hatalom részéről kifogásolhatják a székely író hamvainak újratemetését vagy annak bizonyos részleteit. A Krónika úgy tudja, hogy az ügyben tegnap bekérették a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, aki azonban Marosvásárhelyen tartózkodott, így a külügyi tárcánál az ügyvivő képviselte a bukaresti magyar diplomáciai kirendeltséget. Értesülésünket szerda este a budapesti, csütörtökön pedig a román külügyminisztérium is megerősítette.
Nagyköveti cáfolat. Füzes Oszkár leszögezte, Nyirő nem volt románellenes. A magyar külügyminisztérium szerda este kiadott közleménye szerint a román külügyminisztérium szerdán bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét. Füzes Oszkár misszióvezető távollétében Balázs Ádám ideiglenes ügyvivő tett eleget a partner kérésének – olvasható a tárca közleményében.
A tájékoztatás szerint román részről kifogásolták Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárának az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő korábbi kritikáját, továbbá mind tartalmi, mind szervezési szempontból nehezményezték Nyirő József tervezett újratemetését.
A követségi ügyvivő közölte a román féllel, hogy a magyar kormány az erdélyi író újratemetését kegyeleti és kulturális eseménynek tekinti. A magyar diplomata hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nyitott az együttműködésre az új román kormánnyal, arra várakozással tekint.
A magyar nagykövet bekéretését a román külügyminisztérium is megerősítette csütörtöki közleményében, amely szerint Nyirő József újratemetéséről, és magyarországi politikusok nemrégiben tett nyilatkozatairól volt szó. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) kérdése nem szerepelt a találkozó témái között – közli a szaktárca.
A román fél közölte Balázs Ádámmal, hogy nem a médián keresztül, hanem kétoldalú diplomáciai keretek között hajlandó bármilyen kérdésről tárgyalni, „a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség, és az Európai Unió szintjén való kiváló együttműködés kontextusában”.
Ugyanakkor vélhetően Füzes Oszkárnak a Digi24 román televíziónak a hét elején adott interjújában elhangzottak sem nyerték el a román kormány tetszését. Ebben ugyanis a nagykövet leszögezte: az autonómia az egyetlen logikus és természetes kompromisszum a nemzetállami többség területi szuverenitása és a kisebbségek létezéshez való joga között. Sőt a diplomata kifejezte meggyőződését, hogy az autonómia a közeljövőben megvalósítható lesz Romániában.
A Krónika megbízható forrásokból úgy értesült szerdán, hogy a román külügyminisztériumban arra hivatkoztak: Nyirő József újratemetése „időszerűtlen a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben”, továbbá nyomatékosan arra kérték az ügyvivőt, hogy találjanak későbbi időpontot az eseményhez.
A bukaresti hatalom beavatkozása nem minden előzmény nélküli, az elmúlt napokban ugyanis több román lap is antiszemitának, irredentának nevezte az írót, annak ellenére, hogy az egyik hírtelevízióban Füzes Oszkár magyar nagykövet hosszasan érvelt amellett, hogy ezeket a vádakat semmilyen történelmi vagy irodalmi dokumentum nem támasztja alá.
Úgy tudjuk, a külügyminisztérium mára vár választ a magyar nagykövettől, ennek nyomán pedig közleményben tervezi nyilvánosságra hozni álláspontját. Információink szerint azonban a szervezők semmilyen körülmények között nem hajlandók elhalasztani Nyirő József május 27-i újratemetését.
Mint ismeretes, az 1953-ban emigrációban elhunyt író madridi sírjának feltárását a magyar Országgyűlés kezdeményezte, majd ezt követte Nyirő földi maradványainak Budapestre szállítása. Az újratemetést az Országgyűlés Hivatalának közreműködésével a Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány szervezi.
Szász Jenő közölte: Bukarest aggálya nem jelent tiltást, így pünkösd vasárnapján a székely városban örök nyugalomra helyezik az 1953-ban Madridban elhunyt író hamvait. Az MPP elnöke úgy vélte: mivel szóban történt a tájékoztatás, a román külügyminisztérium álláspontja informális, és „ezért nem kellene túlreagálni a dolgot”. Szász elmondta azt is, az Országgyűlés Hivatala főszervezőként folyamatosan, már Nyirő áprilisi exhumálása óta kapcsolatban állt a román hatóságokkal az ügyben, de az elmúlt napokig semmilyen kifogás nem érkezett a részükről.
Tegnap egyébként Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet – aki a nap folyamán Marosvásárhely polgármesterjelöltjeivel találkozott – a Maros-parti városban cáfolta a Nyirő József feltételezett románellenességéről és antiszemitizmusáról a román médiában megjelent vádakat.
Román újságírók kérdésére, miszerint a magyar állam miért működik közre a közelgő helyhatósági választás kampányában „egy ellentmondásos” író újratemetésének lebonyolításában, a diplomata közölte: bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy az író nem volt románellenes vagy antiszemita. Ekkor egy sajtós közbevetette: „na de Nyirő horthysta volt”. Erre a megállapításra Füzes Oszkár úgy válaszolt: „ilyen alapon az én apám is horthysta volt, mert abban a korszakban élt”.
A napokban az Evenimentul zilei napilapban megjelent cikk fasisztának és irredentának nevezte Nyirő Józsefet, aki a szerző állítása szerint személyesen románok gyilkolására buzdított Kolozsváron. Az állítás azonban a tekintetben is sántít, hogy a kincses város megnevezett negyede az ötvenes években épült, az író pedig már az 1940-es évektől külföldön élt, majd 1953-ban Madridban halt meg.
A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma elnevezésű szervezet ugyanakkor felszólította a román kormányt, akadályozza meg az író újratemetését, vonja vissza azoknak az erdélyi iskoláknak az elnevezését, amelyek Nyirő nevét viselik, mivel szerintük az író „a nemzetiszocialista, hungarista vonalat képviseli”. Mint ismeretes, a tervek szerint Nyirő hamvait május 23-án ravatalozzák fel a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, ahonnan a Boldogasszony Zarándokvonat kegyeleti kocsijában szállítják a Székelyföldre, majd május 27-én, vasárnap temetik újra a székelyudvarhelyi római katolikus temetőben.
Rostás Szabolcs, Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)