Tilos a magyar pecsét
Mindig kerül ügyeletes feljelentő, aki árgus szemekkel figyeli, mit tesznek a székelyföldi magyar önkormányzatok, hol, mily módon sértik a román önérzetet, szegik meg a törvényeket. Ha már kimerítették a címerek, zászlók miatti akadékoskodás lehetőségeit, számba veszik, milyen pecsétet használnak a hivatalos intézmények.
A háromszéki ügyeletes feljelentő, Dan Tănasă előbb a Bod Péter Megyei Könyvtárat perelte be kétnyelvű pecsétjéért, legfrissebben pedig a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot támadta meg, amiért Antal Árpád polgármester használni meri a város címerével ellátott, a magyar elnevezésnek is helyet adó pecsétet. A prefektus magyarázkodik, a törvény régi, és több módon értelmezhető. Hivatalos intézményeknél, lásd városháza, a pecsétnek Románia címerét és a hivatal román elnevezését kell és szabad tartalmaznia. Kivétel lehet, ha a név hivatalosan bejegyzett formája mindkét nyelven megtörténik, például Biblioteca Judeţeană „Bod Péter" — Bod Péter Megyei Könyvtár — ez esetben szerepelhet így az elnevezés. S az, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesterének három különböző pecsétje van hivatalos, belső és külső, de nem hivatalos használatra, egy másik történet, amíg a prefektúrára érkező dokumentumokon a legális lenyomat szerepel, senki nem köthet bele — mondja a prefektus.
Évek óta hallani arról, mekkora szükség lenne, hogy az önkormányzatok maguk dönthessenek helyi kérdésekről, ne a bukaresti hatalom mondja meg, szerepelhet-e a hetven százalékban magyarokat kiszolgáló könyvtár pecsétjén anyanyelvünkön is az intézmény neve, hogy érvényes-e a városháza levele, felszólítása, ha azt is írja rajta: Sepsiszentgyörgy. Álmodozhatunk autonómiáról, amíg a jelen Romániájában ilyen kézenfekvő dolgok lehetetlenek, amíg ügyeskedő kis mitugrászok a mi adólejeinket költik értelmetlen perekre, és azért kell harcolnunk, hogy ne száműzzék újra anyanyelvünket a hivatalos pecsétekről.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

Lendvai karaván
Négyen jöttek, egy egész közösséget képviseltek a marosvásárhelyi Bernády Házban. Nem túl nagyot, de kerek egészet, a szlovéniai, muravidéki magyarságot, amelynek létszáma nem éri el a tízezret, de intézményrendszerét, szellemi, kulturális aktivitását tekintve azt is el lehetne képzelni, hogy százszor annyian vannak. Bence Lajos költő, író, Halász Albert költő, néprajzkutató, Patyi Zoltán tanár, az ottani Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa és Császár Sebestyén képzőművész, szintén az említett intézet alkalmazottja a Nagy Miklós Kund vezette beszélgetés során szemléletesen érzékeltette, hogy a legkisebb határon túli, Kárpát-medencei magyar közösségnek milyen lehetőségei vannak a megmaradásra, arra, hogy megőrizve jellegzetességeit, teljes értékű életet éljen és az összmagyarság nagy családjában is méltán örvendhessen az őt megillető figyelemnek, elismerésnek.
Közel másfél évtizede már felléptek egypáran a Látó Irodalmi Színpadán. Most kedden egy nagyobb körút, egy anyaországi pályázati kezdeményezés jóvoltából jöhettek el Erdélybe. Az Irodalmi karaván, amely fölött itt az EMKE és a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet gyámkodott és útját Vincze László egyengette, szerdán már Kolozsváron vendégeskedett, csütörtökre Szilágycseh közönsége várta. A közeljövőben a kárpátaljai, aztán a felvidéki tollforgatók követik őket. Azokról a régiókról is sok újdonságot megtudhatunk majd, ezúttal azonban maradjunk a szlovéniaiaknál, pontosabban a lendvai Muratáj folyóirat mnukatársainál, akik természetesen – mint ahogy az ilyen közösségek esetében lenni szokott – nem csak egy-két foglalatossághoz kapcsolhatók, hanem mindenesek, munkájuk révén sok-sok egyéb területhez is kötődnek. Így elmondhatták, milyen élénk a muravidéki magyarok művelődési élete, milyen nehézségeik adódnak az anyanyelvi oktatásban, hogyan működik a lendvai hetilap, az ottani Népújság, amely már a fél évszázadot is betöltötte, a helyi magyar rádió, televízió, a könyvkiadás, a tudományosság, a hagyományőrző népi mozgalom, a képzőművészeti, kiállító tevékenység. És mindezt kiadványokkal is gazdagon illusztrálták, számos könyvvel, folyóirattal ajándékozva meg a jelen levő érdeklődőket. A Muratáj illetve frissebb versköteteik anyagából a két költő, Bence Lajos és Halász Albert fel is olvasott.
Előző, 1997-es vásárhelyi látogatásuk alkalmával az is szóba került, hogy akár előre is kiszámítható, mikor tűnik el az aggasztóan apadó, akkor magát hivatalosan magyarnak valló tízezer főnyi népesség. És noha azóta néhány ezerrel kevesebben vannak, mégis optimistábban nyilatkoztak most a vendégek. Mert azóta a hatékony önszerveződésnek illetve a szlovén állam és az anyaország támogatásának köszönhetően is újabb meg újabb dolgokat meg tudtak valósítani, és további merész tervei is vannak a lendvai magyarságnak. Múzeumalapítás, esetleg színtársulat létrehozása például. Igazán biztató, hogy ha jelentős is a lemorzsolódás, sok elképzelés kivitelezésére garancia is van: a fiatalok közül igen sokan a magyarországi képzési fokozatok legmagasabbikát elérve hazatérnek és felvállalják mindazt, amit a szülőföld feladatként rájuk bíz. Sőt, erőteljes vonzereje is van a régiónak. Patyi Zoltán az anyaországból települt át oda, és immár negyedszázada gyarapítja a helytállók táborát. Három társa pedig az előző megállapításra szolgál követendő példaként. Nem túlzás a kijelentés: Lendván és környékén az átlagnál jóval több az önmaga képességeit meghatványozó "muszáj Herkules". Jó volt néhányukkal újra tapasztalatot cserélni.
N.M.K. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Nemzetben kell gondolkodnunk – Tőkés László: Délvidéken nagy hagyománya van a terrornak. – Mindig az adott közösség helyzetének megfelelő autonómiára van szükség
A hétvégén, Muzslyán szervezték meg a Szórványok egyesítése a Délvidéken című konferenciát, amelynek megnyitóján tiszteletét tette Tőkés László európai parlamenti képviselő, püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Lapunknak adott interjújában (amelyet teljes terjedelmében holnapi számunkban olvashatnak) kiemelte, bízik abban, hogy Magyarországon az április 11-i választások után a nemzeti oldal veszi át a kormányzást.
Tőkés László az Európai Parlament plenáris ülésén felszólította az Európa Parlamentet, hogy lépjen fel a vajdasági magyar atrocitásokkal szemben, illetve tegyék csatlakozási feltétellé az erőszak megszüntetését.
– Délvidéken nagy hagyománya van a terrornak, az erőszaknak. Még mindig nem történt jóvátétel. Ott, ahol Tito partizánjai 40-50 ezer magyart irtottak ki, ez a hagyomány sajnos folytatódik. Enyhébb formában ugyan, de a magyarverésekben ez a hagyomány érhető tetten. Európában nincs helye az emberi jogok ilyen mértékű megsértésének. Mindig szóvá kell tenni ezeket az ügyeket. Hasonlóképpen lépek fel a szlovákiai nyelvtörvény, az ukrajnai oktatási megszigorítások esetében is, hiszen mi azért vagyunk ott, azzal a feladattal, hogy nemzetben gondolkodjunk – mondta Tőkés.
Az autonómia megvalósulásának kapcsán kiemelte, Székelyföldnek előnyösebb a statisztikai és nemzeti helyzete, mint a szerbiai magyarságé.
– Komoly számban, tömbben élnek magyarok a Székelyföldön. Elvben tehát könnyebb lenne megvalósítani az autonómiát, mégis Szerbiában állnak előrébb ezen a téren, mert nagyobb hagyománya van az autonómia intézményének. Egy kicsit furcsállja is az ember, hogy a háborús múltjától alig szabaduló Szerbia kedvezőbben kezeli az autonómia ügyét, mint a már jó ideje az EU tagjaként a kisebbségi politikájával dicsekvő Románia. Azt gondolom viszont, hogy Európában hosszú távon nem lehet megakadályozni az autonómia bevezetését. Ez egy demokratikus jog, és egy jól működő intézmény Európában. Komoly kiállásra, politikai következetességre és magyar összefogásra, összmagyar nemzetpolitikára van szükség. Ennek a megvalósítását reméljük az április 11-i választások nyomán, hiszen ha a nemzeti oldal veszi át a kormányzást, akkor az felér egy rendszerváltozással – mondta Tőkés László, aki szerint a kulturális autonómia illetve az országos kisebbségi önkormányzat nem kompenzálhatja a területi autonómiát.
– Ezek kiegészítőleges viszonyban vannak egymással, egyik nem pótolhatja a másikat és mindig az adott közösség helyzetének megfelelő autonómiára van szükség. Nyilvánvaló, hogy a Székelyföld esetében a területi autonómia indokolt, a szórványmagyarság számára a személyi elvű autonómia a megfelelő forma. Éppen a VMDP huszadik évfordulójának az ünnepére vagyok hivatalos, az autonómia ügyének egy kiemelkedő harcosa Ágoston András. Itt a Kárpát-medencében sokat tanulhatunk tőlük.
Tómó Margaréta. Forrás: Magyar Szó (Újvidék)

Útmutató megoldást keresőknek
Két érdekes, a politika napirendjén levő témát foglalt egybe a Kisebbségért – Pro Minoritate Alapítvány hasonló címmel megjelent folyóirat 2010 tavaszi lapszáma. Szociológiai kutatások eredményei igazolják, hogy nemcsak Magyarország, hanem a határokon kívül került nemzetrészek demográfiai helyzete is lehangoló. 1910 óta egyre inkább fogyatkozunk Kelet-Közép- Európában a nyugati kereszténység és a szláv kultúra határmezsgyéjén. Hogy csak néhány releváns adatot idézzünk: 1910-ben Erdélynek 31,6 %-a magyar volt, a 2002-es adatok szerint alig 19,6 % és azóta egyre csökkent létszámunk a többségi nemzetéhez viszonyítva. Ennek okait vizsgálták meg a szakemberek, külön taglalva a migrációt, a természetes okokat, illetve azt, hogy szórványban miként járul hozzá a népesedés csökkenéséhez az etnokulturális, egyéb gazdasági, társadalmi vagy politikai tényező. S hogy nemcsak a legnagyobb magyar kisebbséggel rendelkező ország bánik mostohán kisebbségeivel, az kiderül a szlovákiai példából is, ahol a legnagyobb veszélyt az asszimiláció jelenti, hiszen csupán 1991 és 2001 között a természetes fogyás 25,5 %-os volt, az asszimiláció pedig 60,2%-os. Érthető, ahol a nemzeti kisebbség létszáma kisebb, ott a beolvadás veszélye sokkal nagyobb. Ezt a jelenséget a kisebbségek önrendelkezési jogának biztosításával lehet megfékezni. Ezért a folyóirat alapos részletességgel foglalkozik a vajdasági autonómiával, amelyről igen kimerítően: történelmi, jogi, politikai vonatkozásban olvashat az érdeklődő. Külön tanulmány foglalkozik a magyar autonómiával és végigköveti ennek létrehozását a program célkitűzésétől a hatályos törvényig. Követendő példa – tehetnénk hozzá. S ebben segít a Pro Minoritate is, hiszen a törvényt teljes egészében közli.
Majd az etnopolitikai modellekről és az autonómia kérdéséről olvashatunk egy elemzést, ami a különböző szinteken biztosítható jogi, közigazgatási közképviseleti modelleket vázolja fel. A folyóirat tavaszi száma útmutató lehet megoldást keresőknek.
Népújság (Marosvásárhely)

A történelmi Felvidék (Popély Gyula Felvidék 1914–1920 című kötetéről)
Popély Gyula történészprofesszor, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára az elmúlt években több könyvet írt a felvidéki magyarokról, elsősorban az oktatásügy helyzetéről. Most azonban a Felvidékkel kapcsolatban a legfontosabb kérdésről, e terület csehek általi megszállásáról és a megszállásért végzett cseh tevékenységről írta meg fenti című nagymonográfiáját. A 440 oldalas könyvet a Magyar Napló Kiadó adta ki 2010-ben, Rosonczy Ildikó szerkesztésében. 
A könyv jelentős eseménye a magyar történetírásnak: a két baloldali történelemfelfogással (kommunistával és neoliberálissal) szemben magyarérdekű mondanivalójú, szaktudományos módszerekkel megírt könyvet olvashatunk, amely kiküszöböli az említett baloldali felfogások történelmet leegyszerűsítő módszereit.
A szerző a történelmi Felvidék sorsát sokoldalúan mutatja be. Vonalvezetésében első helyen áll a cseh politikai elit Monarchia- illetve Magyarország-ellenes ténykedésének részletes leírása, de természetesen elemzi a budapesti kormányok (a Károlyi Mihály és Kun Béla nevével fémjelzett csoportok) tevékenységét. A könyv sokszínűségét mutatja, hogy a csehek által elfoglalt kárpátaljai ruszin népnek, valamint a felvidéki szász, lengyel etnikai csoportnak a sorsát is bemutatja, s részletesen elemzi a háború alatti és végi szlovák vezetők tevékenységét. A Magyarországon megjelenő könyvek között egyedülálló a nemzetközi szabadkőművesség Magyarország-elleni működésének bemutatása.
A cseh történelemről bizony keveset tudó magyar olvasók (kivéve a felvidéki magyarok) megtudhatják, hogy a Monarchiában élő cseh nép a gazdasági lehetőségek teljes gyakorlásában, s a politikai jogoknak is széles körű birtokában élt. Mégis, már a világháború előtt megkezdték nemzeti mozgalmukat, legalább két irányban: meg akarták valósítani a független cseh államot, ami részünkről érthető, valamint bensőséges kapcsolatokat kezdtek kialakítani a magyarországi szlovákokkal, abból a célból, hogy adott alkalommal, ha a történelem olyan lehetőséget hoz, elszakítsák ezt a területet, s létrehozzák az akkor még csak képzeletben élő Csehszlovákiát. S hogy bátran ábrándoztak, mutatja Karel Kramaønak, 1918 októberétől első miniszterelnöküknek 1922-ből származó visszaemlékezése korábbi céljaikra: „Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy Magyarországból csak Pest és vidéke maradna meg.” (Popély, 17. oldal.) S megindult részükről az a gátlástalan küzdelem, amelynek végén összeeszkábálták a Csehszlovák Köztársaságot, amelyről csak utólag (az 1990-es években) derült ki, hogy több ok miatt is életképtelen alakulat.
A harc módszereiről idézzük Popélyt: Masaryk „Már 1914 augusztusában (…) Hollandiába utazott és ott felvette a kapcsolatot a brit titkosszolgálattal (…) Masaryk – a bécsi Reichsrat tagja – tehát képviselői esküjét durván megszegve már 1914 augusztusában adatokat szolgáltatott az ellenségnek a Monarchia belső helyzetéről. Hazatérése után információiért Prágában felvehette az első megér-demelt honoráriumot. Október közepén a Prágába látogató Voskától minden lelki skrupulus nélkül átvett ezer amerikai dollárnak megfelelő értékű német márkát.” ([Popély, 18. oldal.] A szerző ezt az adatot egy 1998-ban Prágában megjelent cseh könyvből veszi, ami azt bizonyítja, hogy ismeri és beépíti munkájába a legfrissebb cseh szakirodalmat.) Részletek említése nélkül állapítjuk meg, hogy a későbbi Csehszlovákia mindegyik vezetője (Beneš külügyminiszter és Kramaø miniszterelnök) az angol, amerikai, orosz és francia titkosszolgálatoknak dolgoztak. Ez azt jelenti – s ez a recenzens megállapítása –, hogy furcsa nép és még furcsább állam az olyan, amelynek vezetői fölhasznált emberek. Igen, Popély könyve azt bizonyítja, hogy e cseh politikusokat az antantállamok vezetői pusztán fölhasználták a rettegett német birodalom és a Monarchia legyőzésére, s árulásuk fizetségeként kapták az államukat, persze nem a francia vagy orosz területekből, hanem a legyőzött és 1918 október végétől tehetségtelen, tehetetlen és koncepciótlan budapesti politikusok országából. Akkor ugyanis a budapesti vezetők (álnemzetiek, radikális szabadkőművesek és szociáldemokraták, később leninista kommunisták) semmivel sem voltak különbek a cseh vezetőknél, csak míg ezek csináltak maguknak egy országot, amazok elveszítették azt is, ami volt.
Popély elemzi a csehek által elterjesztett, Masarykkal kapcsolatos legendát, a humánus professzor meséjét. Kiderül, hogy Masaryk és emigráns társai a hosszú háborúért küzdöttek, abból a praktikus célból, hogy idő kell ahhoz, hogy meg tudják győzni az antantországok vezetőit Csehszlovákia létrehozásának fontosságáról. Ezért aztán mindent megtettek, hogy a központi hatalmak 1916. decemberi békejavaslatát utasítsák vissza az antant vezetői. Bizonyítható, hogy Masaryk és társai tevékenysége sok ember elpusztulását eredményezte, többek között a saját nemzetükből is.
A sok fontos megállapítás közül még egyet ki kell emelnünk, s ez a szabadkőművesség tevékenysége Magyarország szétdarabolása érdekében: „Az antantországokban – különösképpen Franciaországban – a hivatalos állampolitika irányvonalát egyre inkább a szabadkőművesség aknamunkája befolyásolta. A francia kormányokban már a háború kezdete óta meghatározó szerepe volt ennek a rejtelmes társaságnak. Nekik volt köszönhető például az is, hogy 1917 őszétől rohamosan növekedni kezdett Masaryk és Beneš presztízse a Szövetséges és Társult Hatalmak országaiban. A politikai agitáció utolérhetetlen zsonglőreinek számító két cseh politikus a franciákat azzal szédítette, hogy amennyiben szétverik az Osztrák–Magyar Monarchiát, ezzel »hozzájárulnak ama szent misszió teljesítéséhez, amit a Gondviselés bízott a forradalom népére, és előkészítik a ragyogó jövőt«. A hatalmas befolyással bíró, de láthatatlan szabadkőműves gépezet ily módon teljes fordulatszámmal beállt a cseh emigráció politikai törekvéseinek szolgálatába.” (Popély, 46. oldal.) A cseh független államra vonatkozó megállapításokat Popély a jelenleg Magyarországon radikális hagyományok alapján működő, ki tudja milyen módszerekkel dolgozó Martinovics szabadkőműves páholy vezetőjének 2002-ben Budapesten kiadott könyvéből idézi.
Popély Gyula könyve elemző és értékelő fejezetei közé tartozik a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság elnevezésű, első magyarországi kommunista diktatúra vezetőinek reagálása a csehek területet elvevő szándékaira. Helyhiány miatt csak az egyik összegező megállapítását idézzük, ami előtt szinte könyvnyi fejezetekben végzi el a történelmi szakmai elemzést: „Lám, amikor Magyarország végre képes volt nemet mondani az antant parancsára, a békekonferencia máris kész volt az egyezkedésre, akár a tanácskormánnyal is. Vajon nem Károlyiéknak kellett volna következetesen védelmezni az ország és a nemzet érdekeit még 1918 novemberében, és nem hagyni odafejlődni az állapotokat, ahová azok 1919. március 21-re eljutottak? Károlyiék azonban képtelenek voltak – igaz, nem is akartak – erőt felmutatni az általuk istenített antant egyre képtelenebb utasítgatásaival szemben.”(Popély 291. oldal.) Érdekes – tesszük hozzá –, hogy míg a Károlyi-kormány vezetője adta/adatta ki a parancsot a haderő leszerelésére és állandó visszavonulására, éppen a szabadkőműves Jászi próbálja a keleti Svájc elméletével megőrizni az ország területi integritását 1918 november közepén, amikor az erdélyi románokkal tárgyal. Ő pedig nem ismerte föl, hogy mint Kossuth egykori Duna-konföderációs terve, úgy az ő keleti-Svájc elképzelése is (Erdély etnikai alapú kantonokra osztása az ország területi integitása megőrzése mellett) minden reális alapot nélkülöz a román hadsereg és nyugati szabadkőműves „testvérei” tevékenysége következtében.
A könyv utolsó negyvenoldalas fejezete az 1920. év párizsi eseményeivel, a trianoni diktátum megalkotásával és az Apponyi gróf vezette magyar küldöttség küzdelmével foglalkozik. Idézi még a francia sajtóban is megjelent cikkeket, melyek szerint a győztes francia kormány bizony nem volt lovagias Magyarországgal szemben. Ez a legenyhébb kifejezés, amit a hatalmi tébolyban és győzelmi mámorban szenvedő francia többségről el lehet mondani, ugyanis viselkedésüket a végeredmény, Magyarország területi megcsonkítása minősíti. Nem véletlen, hogy Popély a nagy előd, a történész Szekfű Gyula 1934-ben írt mondataival zárja munkáját, amelyek szerint a Trianon ellen egységes magyar nemzet legfontosabb célja a haza területi integritásának visszaállítása.
A recenzens reméli, hogy e könyvet észreveszik a Magyar Tudományos Akadémián is, amelynek történészrészlege mind erkölcsi, mind tudományos szempontból katasztrofális állapotban van. Popély Gyula könyvét pedig a következő évtizedekben a magyar olvasóközönség generációi fogják eligazító jelentőségű gondolatként és szakmunkaként olvasni.
(Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2010)
Raffay Ernő
irodalmiszemle.bici.sk

Nem múlik Köröstárkány nagypéntekje…
Bihar megye – Nagypénteken ismét csak a falu egy része emlékezett meg Köröstárkányban arról a 91 civil áldozatról, kiket 1919. április 19–én gyilkoltak meg az előretörő román félkatonai alakulat tagjai
Kellemes tavaszi idő köszöntött Köröstárkányra az idei nagypénteken, de a napfény még megcsillant a közeli Bihari havasok csúcsainak hósapkáján. Közel sem ilyen kellemes az a tragikus falutörténeti nap, amelyre 1990 óta több–kevesebb bátorsággal emlékeznek nyílvánosan a helyiek: a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán előretörő román félkatonai alakulat tagjai 91 férfit, nőt és gyereket mészároltak le a falu központjában 1919 nagypéntekén. Az istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke hirdetett igét, egyebek mellett arról szólva, hogy egyre biztonságosabb világot akarunk magunknak, miközben éppen az egyre tökéletesebb biztonsági rendszerektől rettegünk, és nem vesszük észre a valódit, a hit biztonságát. Mintegy biztatásként hozzátette: a kereszthalál a talpraállásra, az újrakezdésre is lehetőséget ad.
Sokan hazamentek
A prédikációért Szakács Zoltán helyi lelkész mondott köszönetet, majd elhangzott Mécs László Vadócba rózsát oltok című verse. A templomozás után az ünneplő/gyászoló feketébe öltözött hívek közül – akárcsak tavaly – sokan meg sem álltak az istenháza mellett lévő,1999 augusztusában felavatott emlékműnél, hanem tovább siettek, mintegy demonstrálva: a Belényesi medence falvában továbbra is békétlenség van. Az utca gépjárműforgalmát két rendőrnő vigyázta, és intette lassúbb haladásra a szinte hihetetlen számú közlekedőt. Ennek ellenére a motorok zaja többször fölé kerekedett a szónokokénak, kiknek sorába most – egészségi okból – nem volt ott Csapó József egykori szenátor, az emlékmű védnöke. Csűry István megállapította, hogy sajnos „a mi generációnk” még nem az, akiknek életében „rendbe kerülnek a dolgok”.
Nem haragudhatunk elődeinkre
Gábor Ferenc, az emlékműállítás, és az évenkénti megemlékezés szervezője így fogalmazott: szégyenkezem azok helyett, akik pár lépésről nem jönnek el egy évben egyszer fejet hajtani azok előtt, akik megteremtették Tárkány jólétét. Aktuláis viszálykodásra utalva hozzátette: szorongathatjuk egymás nyakát, de nem haragudhatunk elődeinkre, miközben unokáink jussát elherdáljuk. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke szerint Tárkány sorsa jól szemlélteti az összmagyarság XX. századi sorsát, ezért nem volt véletlen, hogy a 2004. december 5.–i népszavazás ötödik évfordulóján szervetett, elmúlt decemberi budapesti gyűlésen Gábor Ferenc is beszédet mondhatott. Az elnök összefogásra, és a Tárkány nevű Kárpát medencei települések szövetségében rejlő lehetőségek kihasználására buzdította a helyieket.
Pártpolitikától mentesen
A megemlékezés idén mentes volt a pártpolitikától, ami abban is megnyilvánult, hogy nem koszorúztak sem az RMDSZ, sem az MPP képviselői, akik egyébként sem voltak jelen. Fejet hajtottak viszont Patrubány Miklós és két budapesti magánember mellett a KREK, a Polgármesteri Hivatal, a helyi, a várasfenesi és a kisnyégerfalvi református egyházközség, a helyi iskola, a Pro Tharkan illetve a Fiatalokért és Oktatásért Egyesület, továbbá a nagyváradi Lórántffy Zsuzsanna liceum képviselői, fiatalok Wass Albert–verseket szavaltak. A koszorúzás utáni egy perces néma emlékezést a harang zúgása kísérte, majd a Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után Szakács Zoltán áldásával ért véget az idei ünnepség.
erdon.ma

Egy csapat munkáját ismeri el az érdemrend
Bihar megye – A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje a nagyváradi és a Bihar megyei RMDSZ munkájának elismerése, mondta lapunknak adott interjújában a kitüntetett, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere.
– Hogyan értékeli azt, hogy megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét? – Ezeket a különböző fokozatú érdemrendeket március 15-e tiszteletére alapították, és a mindenkori magyar államfő adományozza. A nem Magyarországon élő polgárok esetében a külügyminiszter tesz javaslatot arra vonatkozóan, hogy egy országból kit javasolnak. Nagyon nagy megtiszteltetést, de sokkal inkább felelősséget érzek, ami egy ilyen kitüntetéssel jár: egyrészt azért, mert egy elismerés kötelezi az embert arra, hogy az addig felvállaltakon túl, ha teheti, még többet adjon a lelkéből, hogy a közösségben kifejtett tevékenysége eredményesebb legyen. Másrészt úgy érzem, hogy bár az érdemrendeket személyek kapják, mégis, az én esetemben legalábbis, az elismerés nem kimondottan a személyemhez fűződik, mert az általam kifejtett tevékenység egy csapatnak a munkája. Lehet, hogy én vagyok a csapat legláthatóbb, első vonalban lévő embere, és ezért kaptam én ezt az elismerést, de azt hiszem, hogy a Bihar megyei RMDSZ munkája volt az, amely kivülről nézve lecsapódhatott úgy, hogy azt érdemrenddel kell jutalmazni. Mondom ezt annak a tudatában, hogy nyolc évi alpolgármesteri tevékenységemben az elért eredmények zöme nem az én nevemhez, hanem annak a csapatnak a nevéhez fűződik, amelynek tagjai a városi tanácsban, vagy vezérigazgatóként, igazgatóként aligazgatóként a közigazgatásban dolgoznak. Ilyenformán mindazok az eredmények, amelyeket mindenki elér a maga területén, összegeződnek ebben az elismerésben, így elmondható hogy Nagyváradon és Bihar megyében az a fajta érdekképviselet kapott elismerést a magyar államtól, amelyet mi, az RMDSZ-ben dolgozók kifejtettünk. Tehát nemcsak személy szerint rám nézve, de a nagyváradi és a Bihar megyei RMDSZ-re nézve is kötelező érvényű, hogy ezt a munkát hatékonyabban, szélesebb körben és még több odaadással kell végezni. Mivel úgy érzem, hogy ez az elismerés sokkal inkább egy csapatnak szól, és sokkal inkább azok érdemelnének érdemrendet, akik húsz, vagy közel húsz éve tevékenykednek az RMDSZ-ben, és akikről soha senki még egy újságcikket sem írt, ezért szeretném jelképesen megosztani velük ezt az érdemrendet.
– Saját megítélése szerint mely eredménye volt az, ami a legtöbbet nyomott a latban az érdemrend odaítélésekor? – Egy ilyen pillanat mindig mérlegkészítésre kényszerít. Én a mérleget úgy készítettem el, hogy mit tettem én, és mit tett az RMDSZ. Az elmúlt húsz esztendőben az RMDSZ elsősorban a hagyományőrzés, az intézményesített anyanyelvhasználat, a kultúra, a történelmi nagyjainknak való tiszteletadás, a civil szféra kifejlesztése terén végzett átfogóbb tevékenységeket. Mostmár nem kérdés az, hogy tanulhatunk-e magyar nyelven, az más kérdés, hogy az államilag finanszírozott magyar nyelvű egyetem ügye nincs megoldva; a közigazgatásban anyanyelvhasználatunk megoldott, csak élnünk kell ezzel a joggal.
– Mi az amit a határon túli magyar érdekképviseletben még mindenképpen el szeretne érni? – Lehet, hogy 2010-ben és 2011-ben a Bihar megyében élő magyar prioritása az, hogy munkahelye legyen, hogy gyermekeinek olyan lehetőségei legyenek, hogy ne kényszerüljenek elmenni innen. A húsz év lezártával újra kell értékelnünk azt, hogy mi az, amit az RMDSZ-nek vállalnia kell annak érdekében, hogy valóban a Romániában élő magyarság érdekeit képviselje. Mert sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet megkérdőjelezi a kulturális szomjunknak és a civil szervezetek továbbfejlesztésének a prioritását. Ezért az RMDSZ az elmúlt húsz évben kifejtett tevékenységétől eltérően valószinűleg más eszközöket kell találjon annak érdekében, hogy a jelenlegi igényekre válaszolni tudjon. Azt kell mondanom, még ha adott esetben ez a lelkünknek egy kicsit rosszul is esik, hogy az elvárások sokkal inkább a megélhetés, a megmaradás felé mutatnak, és csak utána a hagyományápolás, kultúra, stb. felé. A következő két év arról kell szóljon, hogy az itt élő magyar ember otthon érezze magát Nagyváradon, de megfelelő körülmények között is tudjon élni, értem ezalatt a megélhetést, a város rendezettségét, civilizáltságát.
Pap István
erdon.ro

Csoóri Sándor: Hol vagy, Sütő András?
Sütő András hosszú időn át arra készült, hogy családja elrománosodott vagy elrománosított tagjait összehívja Pusztakamarásra. Ördögi gondolat, csak egy nagy lélek találhat ilyet ki. Egy bátor lélek. * Próbáltam elképzelni az első jelenetet: a rokonok egy nagy sátorban ülnek, várják Andrást. András belép, karjai közt egy esendő kisgyermek csontváza. Vajon kié volt ez a kis halott? Román szülőké vagy magyaroké? * A szürrealista vagy inkább abszurd jelenet egyik-másik színpadi jelenetével is rokon. Köhög, mert nem jön ki hang a torkán. A jelenlévők nézik Andrást és nézik a földet. * Sütő szerint a gyermekhalandóság Erdélyben és Magyarországon is megszűnt. Csoda történt? Az ok nem ez, hanem az, hogy nincs hozzá gyermek. * Mit is tanultunk meg a lecsukott szemmel várt demokrácia évtizedei alatt? Azt, hogy a szabadság dzsungelében a dzsungel törvényei és gátlástalansága szerint folyik az élet. Lehet, hogy ez nem is az én gondolatom, kamaszkoromban ragadhatott belém, de ma is érvényesnek tartom. * Sütő a szemét a tisztánlátás keresése közben veszítette el 1990. március 19-én. Bizonyára érthető, ha számunkra ez a vak szem lesz egyik eltörölhetetlen kiindulópontunk. * Ahol nincs mit elsodorni, legyőzni, megváltoztatni, ott művészet se lesz soha. De ahol túl sok legyőzendő halmozódik föl, sajnos ott se lesz. * Sütő András is bevonulhatott volna saját művei magányába, hogy ne mondjam: kolostorába. De nem tette. Egyszerre kellett szerzetesnek lennie és világi, nagy játékosnak. * Korunknak, sajnos, meg kellett ismernie a kettős erkölcsöt: az alkalmazkodásét és a lázadásét. Sütő se kerülhette ki, ha kisebbségi sorsban nagy tettekre törekedett. Zárszámadása bizonyára megfelelt még így is az Istennek. Engedjétek hozzám jönni a szavakat – írta egyik könyve címlapjára. Efféle biblikus hang csak akkor törhet föl az emberből, ha lelke legmélyén bűntudat, igazságérzés és megváltás halmozódott föl. * Magyar írónak lenni mindig más sors és más föladat, mint bármelyik nemzet írójának. Miért? Tudom rá a választ, de nem tudom elmondani. * "Egyetlen járható útként a járhatatlan út maradt." * Ha éjjel álmomból azzal zavarnának föl, hogy vajon ki írta vagy mondhatta ezt a mondatot, innék egy korty vizet, és vakon rávágnám, hogy Sütő András. * Évekkel ezelőtt – ha nem csalódom, a soproni Sütő-est után – vitába keveredett András egy lázas tekintetű, fiatal tanárral, aki azt hajtogatta, hogy a kisebbségi magyarok mindenütt elgyávultak. Bezzeg a spanyolországi katalánok forrón eszik a rántott levest is! * András mosolyogva fogta meg a fiatalember jobb karját. – Maga csak ne veresse ki a szemét, az az én szabadalmam! – mondta a tiszta lelkű, de tájékozatlan ifjú tanárnak. * Milyenek vagyunk mi, magyarok? Az eső elől a tóba menekülünk – írta le Sütő András. * Hajtsuk le gyorsan a fejünket! * Sütő azok közé a magyar írók közé tartozik, akik a nyelv lángelméi és utcasöprői voltak egy személyben. Kosztolányi Dezső, Németh László, Cs. Szabó László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Nagy László, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, és még jólélekkel szaporíthatnám a névsort. Lapról lapra ilyen mondatokat olvashatunk minden művében: "Tengerek nélkül is hajótöröttek vagyunk." Vagy: "A feléje hajított kések megpördülnek a levegőben és elkezdenek énekelni." * Ha Sütő-drámákat látok vagy hallgatok, legtöbbször Károli Gáspár nyelvére gondolok, s bűntudattal érzem, hogy ez a nyelv nem igazán bibliai, hanem XVI. századi magyar nyelv, amelyen Jób, Ezékiel, Jeremiás mégis mindent el tudtak mondani. * Az anyanyelv Sütő András írásaiban nem csupán eszköz, hanem regényhős is. Viselkedik, szunyókál, mosolyog, és ha észreveszi a csodaszarvast, rögtön elkezdi űzni. * Halott a koporsóban. Megtiltani neki már semmit se lehet. Azon a nyelven hallgat, amelyiken akar. * Mi ez, ha nem a keserűség monológja? Ezen a nyelven, azt hiszem, hogy csak Tamási Áron beszélt Sütő András előtt. A huszadik század egyik legszörnyűbb jelenetéről is a legrészletesebben András tudósított bennünket. * Hosszú időkön át suttogva beszéltek a szárazajtai rémtörténetről. A fejszével lenyakazott két székely fiúról és tizenhét odavalósi, agyonlőtt emberről. A háború óta senki se merte a kegyetlen tömeggyilkosságot megemlíteni. Pedig egy megőrült lány harmincöt éven át a dicsőszentmártoni elmekórházban figyelmeztető kísértet volt. A tizennégy éves kislánynak végig kellett néznie két bátyja szörnyű lefejezését, tuskón, fejszével. Végignézte, és többé nem látott mást. * András a Heródes napjai című kötetében elmondja, hogy drámát akart írni a kegyetlen történetről, de ki adott volna neki makulátlan dokumentumokat, hogy egyetlen sorába se lehessen belekötni. Mert, ha csak egy fél mondatával is költőiesíti a megtörténteket, a többségi nép elengedi a kiéheztetett oroszlánjait. * Sajnos, ezt senki más nem tudja megírni, egyedül Sütő András tudta volna. (Részlet a szerző Hol vagy, Sütő András? című írásából. Magyar Nemzet, 2010. március 18.)
Népújság (Marosvásárhely)

Emlékkönyv
Ezt a könyvet az Erdélyi Szépmíves Céh hagyományait (és az 1990-es újraalakulás utáni évek téblábolásából kivezető útkeresést) éltető igyekezet szülte – olvassuk az Előszóban. – A Céh 1926-ban, 1930-ban, 1934-ben és 1937-ben jelentetett meg hasonló kiadványt. De irodalompártolásra buzdító munkáját felmérő írásokat olvashatunk az 1930-tól kiadott kalendáriumokban is. Az újraalakulás után a Céh vezetését vállalók nem figyeltek eléggé a hagyományokra és ötletekben sem bővelkedtek, amelyek a külföldön is méltán híres könyvsorozat folytatásának gazdasági-szervezési ügyeit megnyugtatóan biztosíthatták volna. * Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, folytatja Tar Károly, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenre vizsgáztunk. Levonva ebből a tanulságot, most, az újraindulás utáni első könyvsorozatunk végén, amikor fiókszervezeteinkre alapozhatjuk irodalompártoló munkánkat, szükségét érezzük annak, hogy alaposabban megismerkedjünk a Céh történetével, célkitűzéseivel, eredményeivel és hibáival. * Megállapíthatjuk, hogy a két világháború között az Erdélyi Szépmíves Céh mellett még sok más könyvsorozat indult, és más írói csoportosulások igyekeztek pótolni, kiegészíteni mindazt, amit a Helikon szerintük nem vallott és vállalt helyesen. Összeállításunk – a rálátást nyújtó évtizedekben – lehiggadt ellentétek végleges feloldására nyújt lehetőséget a különféle vélemények és megítélések egymás mellé állításával. Elfogultságmentességünket a fennen hirdetett erdélyi tolerancia ígéretes győzelmének igézetében tesszük a sajnos ugyancsak hagyományos klikkszellem mai erősödése ellenében. * Az Erdélyi Szépmíves Céh nem egy emberé, nem egy csoporté, hanem minden erdélyi irodalompártolóé. Felhasználható transzszilvanizmusunk értékeit úgy kell átmentenünk a valamikori jobb világba, hogy megmaradásunkat szolgálja. "Bele kell nézni az erdélyi életbe, mennyiben volt munkánk politikum, természetesen nem köznapi politikum, de politikum mégis annyiban, amennyiben a kisebbségi életnek talán a kultúra a legfontosabb területe. Ezen a területen sok tekintetben csak a mi erőnktől függ az építőmunka." Kós Károly hat évtizeddel ezelőtt, a kilencedik Helikon-találkozón elhangzott szavait idézzük figyelmeztetőül. És ajánlásul is arra, hogy a régiek tapasztalatait, az egykori küzdelmekhez sokban hasonló életünkben, Dsidát igenelve "mindig magunkért, de soha mások ellen" sikerrel hasznosíthassuk.
Emlékkő ez a könyv is, amely az előttünk járók munkájához hasonlóan – jövőnket alapozza.
– 1994-ben az Erdélyi Szépmíves Céh gyakorlatilag vezetés nélkül maradt – olvassuk aztán az alaposan megszerkesztett, de nagyon apró betűkkel szedett, mégis szép kötet végén. (Utószó helyett, 2004. június 30.) – Ekkor anyagi juttatás nélkül elvállaltam, hogy rendbe hozom a Céh kilencvenes évek elején összezilált szénáját. Ezt a könyvet kilenc hónapos intézői munkám közben állítottam össze, és 1994-ben képekkel és mellékletekkel, másolásra alkalmas átlátszó famentes (paus) papíron leadtam a kolozsvári Glória nyomdába. * Kós Károly idejében minden ötödik esztendőben készült egy, a Céh munkáját bemutató, a könyvkiadó munkájával elszámoló kötet. Ezt a hagyományt volt szándékomban követni. * Az egyik régi emlékkönyv 28.000 magyarországi előfizető nevét tartalmazza, fedőlapján pedig, a különleges oklevélszerű borítón, Kós Károly jellegzetes betűivel annak az olvasónak a neve áll, akinek ezt a díszes könyvet a Céh megküldte. Ez nyilván 28.000 kézzel címzett kötetet jelentett. * Merthogy eleink nagy becsben tartották a könyvkiadót pártoló tagságot. * Ezt szerettem volna magam is. Ezért terveztem és állítottam össze ezt a könyvet. Ez a kötet képezte volna a Céh belföldön és külföldön egyaránt fiókszervezetekbe tömörült tagsága további növelésének alapját. * Sajnos, nem futotta időmből, el kellett jönnöm, ott kellett hagynom Kolozsvárt, Erdélyt, hogy új életet kezdjek unokáim szolgálatában. * Reméltem, és azóta is remélem, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh történetét dokumentumokban bemutató összeállításom, amely többek között tartalmazza a Céh által kiadott könyvek kiegészített címtárát, a Céh íróinak rövid szócikkekbe tömörített életrajzi adattárát is, egyszer majd napvilágot lát. Hiszen ahhoz, hogy intézőségem idején a munkatársaimmal toborzott kétezer-hatszáznyi pártoló tagon kívül Erdélyben, Magyarországon és a világ legkülönbözőbb országaiban továbbiakat is megnyerjünk az Erdélyi Szépmíves Céh tovább éltetése ügyének, nagy szükség lenne egy ilyen, a Céhet teljességre törekvő ismertetőre. * A könyv megjelentetését 1995-re terveztem. Az ESZC tagjai már nagyon várták, és követelték azt a beszámolót, amely a Céh ügyeit megnyugtatóan tisztázza, és jövőjéről, terveiről is bővebben szól. * Sajnos, az anyagiak hiánya miatt, az ESZC-nek ez a beígért könyve sem jelenhetett meg. Svédországból időnként hazatérve hiába szorgalmaztam megjelenését, erre azóta sem került pénz. Közben eltelt újabb hét esztendő. A Céh mindenféle nehézségei, mellőztetése ellenére még él, könyvei is megjelengetnek. * A hiányzó öt esztendőről, miután a Céh elnöke erről folyamatosan megfeledkezett, kérésemre, Kisgyörgy Réka, az ESZC utánam következő intézője elvállalta, hogy megírja a beszámolót, illetve a könyv utószavát. * Ez lehetett volna e kötet harmadik része. Erdélyi Szépmíves Céh 1924-1944 és 1990-1995 részek után magától értődően következnie kellene az 1995-2000, majd a 2000-2005 közötti évekről szóló beszámolóknak, dokumentumoknak. * Tavaly, miután Orbán János Dénesnek a nyakába szakadt a Céh minden elhanyagolt ügye, őt kértem arra, hogy hasznosítsa, fejezze be munkámat. Remélem, hogy előbb-utóbb ez is sikerül neki. Addig is a Magyar Elektronikus Könyvtár révén és segítségével kívánom az érdeklődők elé tárni a megismerésre mindenkor érdemes, dokumentumokból álló Céh tanulságos történetét. * Van egy Utolsó utószó is, ez így zárul: "Végül ezt a könyvet a szerkesztő által alapított skandináviai Ághegy-Liget Baráti Társaság és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága támogatásával sikerült nyomdába küldenünk az Ághegy Könyvek ötödik, egyelőre kis példányszámú köteteként. Összeállítója reméli, hogy valamikor nemcsak a benne összegyűjtött dokumentumok tájékoztató jellege, hanem gyakorlati útmutató jellege miatt is hasznát veszi a bizonyára hálás utókor. Az Erdélyi Szépmíves Céh történetének tanulságaira minden bizonnyal nagy szüksége lesz majd az utánunk igyekvőknek. Lund, 2009. január végén." * Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv 1924–1944, 1990–1995. Összeállította Tar Károly, Ághegy Könyvek, KÖZDOK
B.D.
Népújság (Marosvásárhely)

A tanító és az ő grófi felesége
Újabb memoárral gyarapodott az erdélyi emlékirat-irodalom, jelentette be Markó Enikő, akinek a szervezésében, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok, egykori tanítványok előtt mutatták be szombaton a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című, 2010-es évjelzettel megjelent könyvét.
A 250 oldalas, pompás kiadvány a kolozsvári Korunk Komp-Press kiadóját dicséri, a szöveget a család részéről Harmath Erzsébet gondozta, szerkesztette Kovács Kiss Gyöngy, a borító Szentes Zágon munkája. A kötet gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült, a fotók a gr. Haller és a Harmath családok tagjainak fényképanyagából származnak. Kedvcsinálónak ajánlom újraolvasni Bodolai Gyöngyi négyrészes sorozatát (Gyémántlakodalom, A Haller család krónikája, Az emlékek megmaradtak, Új élet, új helyen, in: Népújság, Harmónia, 2008. július 24., 31., augusztus 7., 14.), keletkezéstörténetéről pedig egy rész a 223. oldalról: "A 90-es életéveimhez közel jártam, mikor felkértek, hogy a Castellum Alapítvány vagy a Belvárosi szerdák rendezvényein beszéljek emlékeimről, mert a kilenc évtized alatt a nehéz gazdasági viszonyok, a még nehezebb kommunista rendszer a világháború utáni éveinket megkeserítette. Erős, bizakodó lelkülettel, minden nehézség közepette talpon maradva, az embertelen fosztogatást kibírva megmaradtunk! Ezekről az élményekről beszélgetve, többen is biztatva kérték, írjam le emlékeimet, mert naplót vezettem, és beszámolóim érdekesek voltak. Bodolai Gyöngyi szerkesztőnő és Sebestyén Mihály, a Teleki-Bolyai könyvtár őre biztatására írtam le, foglaltam össze élményeimet, emlékeimet, nem mint egy irodalmár vagy író, csupán mint egyszerű ember, egyszerű szavakkal, családom, barátaim, ismerőseim számára." Harmath Ferenc 1919-ben született, jómódú marosvásárhelyi kereskedőcsaládban. Kedves, derűs humorral mesélt gyermek- és ifjúkori éveiről, tanítóskodásáról a Haller István gróf lánya, Ilona-Katalin és fia, Géza mellett. Szólt fellobbanó vonzalmukról az 1924-ben született komtesszel. Szerelmük kiállta a próbát, 1947-ben kötöttek frigyet, akkor ez a "mésalliance" már nem keltett felháborodást a külső és belső száműzetésbe kényszerült/kergetett főúri körökben. Két év múlva pedig amúgy is a kilakoltatottak keserű kenyerén tengődtek, kényszerlakhelyeiken: István gróf, az após Marosvásárhelyen, felesége a Segesvár közeli Erzsébetvárosban, az ifjú pár pedig, a férj tanítóságának "köszönhetően" Dicsőszentmárton közelében, az akkor még 95 százalékban magyar és unitárius Küküllődombón vészelte át a kollektivizálásnak és az ország szocialista szétverésének harminc esztendejét. Tisztes szegénységben, de fölemelt fővel. A mostoha természeti körülményeket (sem villany, sem víz, sem földgáz nem volt még akkor a faluban) kárpótolta a közösség megbecsülése, tiszteletteljes szeretete. (Amit az is bizonyít, hogy egykori tanítványaik közül számosan eljöttek Dombóról, Dicsőből is a találkozásra.) Az édesapa, az 1887-ben Tordán született Harmath Sándor sem úszta meg szárazon, az ő boltját is államosították. Erről is szól Harmath Ferenc, akinek diskurzusa, a szerző minden szerénykedésével vagy annak ellenére: olvasmányos, sőt izgalmas. Egyben pontos, lényegre törő, gazdaságos. Mégis részletezően korfestő. Leírásai kifejezőek, érzékletesek. Fejezetei: Emlékeim, Gr. Haller Ilona életútja, Közös életutunk. A Függelékben kivonat id. Harmath Sándor naplójából 1944. szept. 4-től 1945. szept. 6-ig. Joggal jegyezte meg a könyvet bemutató beszélgetőtárs, Bodolai Gyöngyi, hogy a fordulatos történet filmre kívánkozik. Divatosabban szólva a sztori forgatókönyvért kiált.
A kerelőszentpáli kastély az 1930-as években élte virágkorát, fosztogatása már a második világháború idején elkezdődött, amikor Haller Istvánt internálótáborba hurcolták, s a család nőtagjai Budapesten tartózkodtak. Az elhagyott kastélyt a falu egyes lakói, majd a visszavonuló orosz katonák rabolták tovább. 1945 végén került vissza Szentpálra a család, s a katolikus plébános által megmentett bútorokból a földszinten rendeztek be három szobát. 1949. március 2-án a mindenétől megfosztott család végleg elhagyta Szentpált, ahol Haller Ilona boldog gyermekkorát töltötte. Külön történet a visszaszerzés kálváriája, a fájdalom, hogy amikor, tizenöt évi kérvényezés, kilincselés, pereskedés után visszakapták, már nem sikerült megmenteni a pusztulástól. Meggyalázott állapotában Ilona grófnő soha meg sem nézte. A lelkében élő hajdani kedves képet menti majd magával a sírba. Harmath Ferenc ebben a helyzetben arra törekszik, hogy a Haller család emlékét visszaszármaztassa a köztudatba. Négyszáz éve, 1610-ben telepedett le az első Haller István Kerelőszentpálon, feleségül véve a nagyhatalmú Kendi Ferenc leányát, s hozományként kapva Szentpált, Kerelőt, Marosugrát és Szentmargitát. Új várkastélyt épített, ezt aztán fia, János fejezte be. Fiatal történelemtanár kutató, Kálmán Attila búvárkodásának erdeménye a család története. Újabb könyvbemutatóra számíthatunk tehát, még ebben a hónapban. Harmath Ferenc azt is elújságolta, hogy a négy évszázados Haller-jelenlét emlékére május utolsó szombatján kopjafát emelnek a kerelőszentpáli katolikus templomban.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Jók a tapasztalatai az RMDSZ-nek a Fidesz-kormányzással kapcsolatban
A magyarországi választások eredménye a várakozásoknak megfelelően alakult; amit érdemes kiemelni: a Fidesz már az első fordulóban kormányzó párttá vált, ehhez gratulálunk, és eredményes négy éves kormányzást kívánunk - kommentálta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke az eredményeket.
Pozitívumként értékelte azt, hogy a Fidesz magas részvételi jelenlét mellett biztosította be a győzelmét, meglátásában ez a váltás társadalmi támogatottságát emeli ki. Takács szerint érdemes figyelni az újdonságokra is, egyrészt a politikailag kevésbé tapasztalt szervezetnek számító LMP bejutására, másrészt arra, hogy a Jobbik a szocialista eredmény közelébe került. Meglátásában ez a politikai erő lesz a következő négy év egyik legnagyobb politikai kérdése, hiszen a parlamentben más normák, magatartási feltételek mellett zajlik a politizálás, mint az utcán. Ez meg fogja határozni a párt politikai karakterét is, de ha erre nem kerülne sor, akkor a magyar társadalom szembesülni fog a szélsőségességgel - fejtette ki.
Arról, hogy a nemzetpolitika terén milyen változást hozhat a Fidesz kormányra kerülése, az ügyvezető elnök kifejtette: a Fidesz programjában a külpolitikai tézisek sorában mindig is erőteljesen jelen volt a határon túli magyarok kérdése, de nem az a lényeg, hogy most milyen programmal indultak, hanem, hogy a pártban mindig markánsan jelen volt a nemzetpolitikai vonal.
Kifejtette: a Fidesz korábbi kormányzása idején jó tapasztalatokat szerzett az RMDSZ a két szervezet együttműködéséről, ebben a periódusban jött létre a Sapientia EMTE, ekkor született a státusztörvény, és az RMDSZ szerepet vállalt ezekben illetve az oktatás-nevelési támogatások lebonyolításában is. Szintén a Fidesznek köszönhető, hogy az integrált Magyarország és a várakozólistán lévő Románia kapcsolatában feloldották a korlátozó intézkedéseket. Takács kifejtette: a korábbi együttműködés tapasztalata alapján abban reménykedik, hogy az együttműködés tervezhető módon, a kölcsönös tisztelet jegyében zajlik majd.
Kifejtette: a két szervezet kapcsolatában annak is fontos szerepe lesz, hogy az RMDSZ közvetíteni tud a román kormány irányába, és fontos szempont az is, hogy mostantól mindkét ország kormánypártjai ugyanannak az európai pártcsaládnak a tagjai.
Mivel a magyar kormány elsődleges feladatának a gazdasági válságból való kilábalás tekinthető, Takács szerint a következő román-magyar kormányülésen az unión belül is jelentősnek számító határokon átnyúló programokról is tárgyalhatnak, amelyek gazdasági előnyöket eredményezhetnek. Természetesen konkrét kérdésekre konkrét válaszokat csak akkor adhatunk majd, ha megszületik a kormányprogram, megvannak a tárcavezetők - mondta.
A magyarországi támogatáspolitikával kapcsolatban a Communitas Alapítvány elnöki tisztségét is betöltő Takács elmondta: nehéz elvárásokat megfogalmazni egy nehéz gazdasági helyzetben levő ország számára. A támogatási rendszer meglátása szerint mostanig is működött nagyjából, a szakmai és civil szervezetek be voltak vonva a döntéshozatalba, a létrejött intézmények pedig megkapták a fenntartásukhoz szükséges, nem elegendő, de elégséges támogatást.
Takács szerint a támogatáspolitikai munkának közös tervek kidolgozásával kellene kezdődnie. A támogatási rendszerek átszervezéséről minden esetben a támogatást nyújtót illeti meg a döntés, de a döntésekbe be kell vonni a határon túliakat is – vélekedett.
Transindex.ro

Kinek tetszik, kinek nem – A parlamentben az új oktatási törvényt
A kormány tegnap jóváhagyta az oktatási törvénytervezetet, a dokumentumot átküldték a parlamentbe, és kérték a jogszabály sürgősségi vitáját. A képviselőház állandó bürójának döntése szerint módosító javaslatokat április 19-ig tehetnek le a képviselők, az oktatási bizottságnak április 26-ig el kell készítenie a jelentését, a parlament pedig május 26-ig el kell fogadja a törvényt.
Az oktatási törvény esetében a szenátus a döntő ház. A Daniel Funeriu oktatási miniszter nevével fémjelzett törvényt élesen bírálják az ellenzéki pártok és a szakszervezetek, az RMDSZ üdvözölte a jogszabályt, Markó Béla szerint az oktatási rendszer valós reformját teszi lehetővé.
Az új oktatási törvény számos gyökeres újítást tartalmaz. Kötelezővé teszi az iskola-előkészítő osztályt, a gimnáziumot kibővíti a IX. osztállyal, és a gyermekeknek 16 éves korukig részt kell venniük a közoktatásban. A magyar és a kisebbségi oktatás szempontjából is több előrelépést várhatunk. Ha a kormány által beterjesztett módon fogadják el a törvényt, a jövőben alternatív módszerek szerint tanítják a román nyelv és irodalmat a magyar gyermekeknek, és magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát.
Ha sikerül még idén nyár előtt jóváhagyatni a jogszabályt a parlamenttel, akkor az a Hivatalos Közlönyben való megjelenés után harminc nappal életbe lép. Az érettségi új rendszerét azonban csak 2012-től vezetik be, a IX. osztály gimnáziumhoz csatolását és a líceumi felvételit pedig 2013-tól — nyilatkozta az oktatási minisztérium szóvivője tegnap. Az új érettségi során három, a magyar gyermekeknek négy írásbeli vizsga lesz, a XII. osztályt elvégző tanulók szaktól függetlenül megmérettetnek román nyelv és irodalomból, egy idegen nyelvből, illetve anyanyelvük irodalmából.
Ezek mellett lesz egy általános, több tantárgy kérdéseit felölelő vizsga, matematikából és természettudományokból a reál szak végzőseinek, társadalomtudományból, történelemből, földrajzból, gazdaságból, szociológiából és pszichológiából a humán osztályok tanulóinak.
„Véleményem szerint az a nemzet erős, amelyik becsüli a körülötte élőket, becsüli a kisebbségeket, és éppen ezért sok mindent bevezettünk, amit az RMDSZ javasolt a viták során. Amiről korábban megállapodtunk, az megmaradt, és több helyen javítottunk a felsőoktatásra, a kisebbségek nyelvén történő egyetemi oktatásra, a tanárok vezetőségi képviseletére vonatkozó rendelkezéseken. Megállapodtunk, ahol a kisebbségek nyelvén oktatnak, az egyik rektorhelyettest a kisebbségi karok javasolhatják, illetve az egyik dékánhelyettest a kisebbségi tanárok nevesíthetik" — nyilatkozta Daniel Funeriu oktatási miniszter a tegnapi kormányülés után.
A törvény életbe lépésének pillanatától multikulturális státust nyernek azok az egyetemek, amelyeken a kisebbségek nyelvén is oktatnak. Ilyen a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem (román, magyar és német oktatási nyelvvel), a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (román és magyar oktatással), illetve a szintén marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem (román és magyar oktatással).
A kormány által jóváhagyott tanügyi törvénytervezet lehetővé teszi az oktatási rendszer valós reformját — mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki szerint átlátható rendszerre van szükség az eddigi instabilitás, a folyamatos változtatások helyett. Úgy vélekedett, az oktatási törvénytervezet a jelenlegi időszak legnagyszabásúbb, legátfogóbb projektje, amely a közélet egyik legfontosabb területét érinti: a jogszabály egy valós, mélyreható reformot ír elő, amely a döntéseket átruházza a helyi közösségekre, decentralizálja ugyanakkor a finanszírozást is, és objektív szabályokat állapít meg a forrásfelhasználást illetően.
Élesen bírálják az új jogszabályt az ellenzéki pártok és a tanügyi szakszervezetek, de nem ért egyet a rendelkezésekkel az egyetemek egy része sem, a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem például a törvény visszavonását kérte.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az átvilágítás része a rendszerváltásnak"
Nagyvárad – Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a rendszerváltozásnak része kell legyen az átvilágítás, mert ha nem vágjuk el a szálakat, akkor meghosszabítjuk a kommunizmus folytonosságát.
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, melynek fő témája a kommunista és a titkosszolgálati múlttal való szembenézés, illetve az ezek visszahúzó örökségétől való szabadulás volt. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a rendszerváltozásnak része kell legyen azátvilágítás, mert ha nem vágjuk el a kommunizmus és a demokrácia közötti szálakat, akkor meghosszabítjuk előbbinek folytonosságát. “Világos, hogy csakis akkor szakíthatunk a visszarendeződéssel, ha szembenézünk a múltunkkal”, fogalmazott. Arra emlékeztetett, hogy ennek tudatában az idén tovább folytatódott az egyházi átvilágítás, 2008-ban pedig az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS) igazolásának megfelelően szerinte összesen 16 református lelkészi személyről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a Szekuritatéval. Ugyanakkor további lelkészi személyek esetének megitélése függőben, illetve folyamatban van, tette hozzá.
Negatív propaganda
A volt püspök meglátásában az átvilágítás folytatása komoly ellenállásba ütközik, mert a legutóbbi leleplezések nyomán sokan éles ellentámadása lendültek, és “közvetlen módon vagy különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását”. Meggyőződése: bizonnyal feltételezhető, hogy a szekustisztek, illetve volt tartótisztek megnevesítése őket magukat, valamint egykori és jelenlegi (?) kollaboránsaikat is erőteljesen aktivizálta. Az EP-képviselő neveket is említett, szerinte Florin Budea és Laura Gal újságírók, Aurel Căprariu alezredes, Aurel Agache volt kézdivásárhelyi milicista fia és Gheorghe Rădulescu járnak élen a negatív propaganda-kampányban. Megítélésében a politikai és az egyházi oldalon is hasonló, őt lejárató megnyilatkozások, aknamunkák tapasztalhatóak, példaként név szerint említette Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőt, az “MPP-szócső” Polgári Élet című újságot, Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort, Visky István bihari lelkészértekezleti elnököt, Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztort és Balogh Béla volt kolozsvári tiszteletest.
Tőkés László ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy “sok rovott múltú református lelkész” telepedett át Magyaszországra, mint amilyen állításában Halász Alexandru volt temesvári, Kovács Imre volt paptamási és Fazakas László volt margittai lelkészek vagy a Bereschi és a Tudorache fedőnevek viselői. Ugyanilyen vonatkozásban említette Bartha Tibor ortopéd főorvost is, aki Budapestre költözött. “Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt jelentenek. Húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után, társadalmunk és nemzetünk erkölcsi-lelki megújulásának komoly előfeltétele a tisztulás”, vélekedett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kis cégekre figyel Budapest
„Fel kell mérnünk először, hol állunk gazdaságilag. A hiány minden bizonnyal sokkal magasabb, mint amennyit most láthatunk az állami költségvetésben” – kezdte kolozsvári előadását a magyar gazdaság állapotáról Missura Gábor, Járai Zsigmond állandó munkatársa.
A korábbi jegybankelnök és az Orbán kormány volt pénzügyminisztere helyett tartott előadásában Missura fel nem tárt adósságokról, tartozások rendezetlenségéről és korrupcióról beszélt. „Ezeket mind fel kell számolni, meg kell húzni a vonalat, és csak onnan tudunk elindulni” – hangsúlyozta. Arra is kitért, hogy mivel az utóbbi időben Magyarország csaknem egymillió munkahelyet veszített, állásokat pedig a kis- és középvállalkozások tudnak teremteni, a továbbiakban azok fejlődését kell támogatni.
Jelenleg 700 ezer állami alkalmazott van, „számukat csökkenteni kellene”, és ebben segítséget elsősorban az informatikai szakemberektől várnak, az eljárások egyszerűsítése és elektronikussá tételén keresztül.
„A közös agrárpolitika 1955-től indult, amelynek alapelveit a római szerződésben fogalmazták meg. Ebben többek között kimondták: a mi közösségünkben megtermelt tej értékesebb, mint a szomszédból jövő, és a mezőgazdasági termékeket támogatni kell” – erről beszélt a közös agrárpolitikáról tartott előadásában Vincze Mária közgazdász, egyetemi tanár.
Mindezek az intézkedések azt eredményezték, hogy a mezőgazdaság az unió országaiban fellendült, és hatalmas termékfelesleg halmozódott fel. Ennek következtében MacSharry ír közgazdász javaslatára a termelők 1992-től kezdődően differenciált támogatásban részesültek, és helyenként azt is támogatták, ha megműveletlenül hagytak földterületeket, illetve erdősítették azokat.
Később az új tagállamok csatlakozásával a mezőgazdaság egyre hatalmasabbá vált, és a támogatás az unió költségvetésének közel felét jelentette. Egyre több kritika éri a jelenlegi rendszert, és annak csökkentését vagy akár teljes felszámolását kérik. Ha ebben az irányban történnek lépések, Vincze szerint ezek rendkívül kedvezőtlenül érintenék mind Romániát mind pedig Magyarországot, hiszen mindkettő esetében az ország legerősebb termelőágazatáról van szó, és ha ez támogatás nélkül marad, akkor a gazdaság nehezen tud lábra állni.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kezdődik a Stúdió Fesztivál
Holnap kezdődik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében az ország felsőoktatási színművészeti intézményeinek egyetlen szemléje, a Stúdió Fesztivál. Az előadásokban, műhelymunkákban, konferenciákban bővelkedő szemlén részt vesznek (és előadásaikból is bemutatnak) a bukaresti, kolozsvári, craiovai, galaci, jászvásári, nagyszebeni egyetemek és természetesen a házigazda intézmény. A megnyitóünnepségre reggel 10 órakor kerül sor az egyetem udvarán, 11 órakor már a craiovai hallgatók adják elő Retro Circul Matteo című produkciójukat. Magyar nyelvű előadásokra is csütörtökön (Play Strindberg 17 órakor, illetve Patkányok 21 órakor a kolozsváriak előadásában), valamint pénteken (Egy asszonygyilkos vallomása – 21 órakor) kerül sor. Minden előadást beszélgetés követ az előcsarnokban az egyetem tanárainak moderálásával, de könyvbemutatókra, filmvetítésre is ellátogathat a színházszerető érdeklődő. Mindezekről (is) szó esett a szemle kapcsán kedd délelőtt szervezett sajtótájékoztatón, az intézmény előcsarnokában.
A felszólalók közül dr. Gáspárik Attila rektor üdvözölte a megjelenteket.
– A színiiskolák fesztiválját szervezzük, az egyetlent az országban – a bolognai rendszerre való áttérés óta próbálunk minél több, tapasztalatcserére alkalmat adó rendezvényt lebonyolítani. Ez a fesztivál legfőbb célja, le akarjuk tesztelni önmagunkat, és látni, hogy mások hol tartanak. A többiekhez képest igencsak jó körülmények között dolgozhatunk, hiszen még a kolozsváriaknak sincs próbatermük. Ugyanakkor a válság miatt nehéz évet élünk, ezért a fesztivál is diszkrétebb a tervezettnél, eredetileg nagyobb szabásút szerettünk volna, koncertekkel, több kiegészítő rendezvénnyel. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a helyi tanácsnak és a polgármesteri hivatalnak, támogatásuk nélkül nehéz lett volna mindezt összehozni. Itt említeném meg, hogy az egyetem elnöke, dr. Béres András által vezetett Prospero Alapítvány a múlt héten a mindenkori magyar kormány által támogatott legfontosabb alapítványok egyikévé vált, ami azt jelenti, hogy a jövő évtől a magyarországi hatalomtól függetlenül évente fontos összeget – ötmillió forintot – kap támogatásként. Ezt a pénzt teljes egészében az egyetem fejlesztésére fordítjuk. Az alapítvány segítsége nélkül a bentlakásaink sem készülhettek volna el.
Ami a fesztivált illeti, társigazgatói Harsányi Zsolt és Liviu Topuzu, a zsűri tagjai: Laura Codreanu elnök (az UNITER ügyvezető igazgatója), Anca Rotescu színikritikus, Marius Zarafescu (a művelődési minisztérium munkatársa, színházszakértő), valamint Bereczki Edit és Petronela Moraru televíziós újságírók. A szemle előadásaira ötven jegyet a nézőknek foglaltunk le, ami jelzi, hogy a szemle nyitott, a műhelymunkákba a részt vevő összes diák bekapcsolódhat – hallottuk Gáspárik Attilától, aki újságírói kérdésekre válaszolva megemlítette: a szemle költségvetését nehéz meghatározni, mert a legtöbb támogatás nem anyagi jellegű, a polgármesteri hivatal a résztvevők – körülbelül száz diák – elszállásolását, reggelijét vállalta, a díjak sem lesznek anyagi természetűek. A tavaly azért nem sikerült a szemlét megszervezni, mert a minisztérium december 26-án küldte át a szükséges összeget, amelyet az év végéig, ugye, el kell költeni... Az egyetem által folyton szorgalmazott együttműködés a város kulturális intézményei között viszont kezdi meghozni gyümölcsét: a fesztivál előadásainak egyaránt teret ad a Stúdió Színház, az Ariel Színház, a 74 Színház és a Nemzeti. A szemle a hét végéig tart, a díjkiosztó ünnepségre vasárnap este 6 órakor kerül sor, a szervezők várnak minden színházszeretőt.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Éhes eszkimók
A jobboldal Tőkés Lászlón és Szász Jenőn kívül egyetlen politikust sem volt képes országosan is ismertté tenni.
Úgy tűnik, a magyarországi választások a romániai magyar helyzetre is rányomják bélyegüket. Igaz, Magyarország súlyos gazdasági válságban van, s a gyors kilábalás esélyei sem a legjobbak, a magyar állampolgároknak még akkor is nagyon kemény munkának és további megszorításoknak kell elébe nézniük, ha a Fidesz-KDNP csupa Nobel-díjra esélyes zsenit állít a gazdasági tárcák élére.
Úgy tűnik, a magyarországi választások a romániai magyar helyzetre is rányomják bélyegüket. Igaz, Magyarország súlyos gazdasági válságban van, s a gyors kilábalás esélyei sem a legjobbak, a magyar állampolgároknak még akkor is nagyon kemény munkának és további megszorításoknak kell elébe nézniük, ha a Fidesz-KDNP csupa Nobel-díjra esélyes zsenit állít a gazdasági tárcák élére.
Az azonban bizonyosra vehető, hogy az Orbán-kormány, ahogy eddig is tette, ezután is erejétől telhetően támogatni fogja a határon túli magyarságot. S egyáltalán nem mindegy, hogy a romániai magyarság politikai képviselete hogyan részesül ezekből a támogatásokból. Bár a fóka mind kevesebb, az eszkimók mind harciasabbaknak tűnnek...
Az, ami MPP háza táján az elmúlt napokban történt, valóban arra utal, hogy a Fidesz-közeli jobboldal pretendensei közt késélre menő küzdelem kezdődik a magyarországi kegyekért. Szász Jenő, Orbán Viktor egykori székelyföldi üdvöskéje, miután a román igazságszolgáltatás döntésére reagálva rendet teremtett a háza táján, megtisztította a pártot azoktól az „elemektől”, akik vonakodtak alávetni magukat a „többségi” akaratnak. S miután a saját portáján előállt a „rend”, késlekedés nélkül nekiesett a másik esélyes trónkövetelőnek, Tőkés Lászlónak.
Az RMDSZ nyilvánvalóan nem jelent túl nagy konkurenciát, a Fideszhez fűződő kapcsolatai még tisztázatlanok, a múltbeli feszültségek, az RMDSZ-nek a szocialisták iránti tapintatosabb álláspontja feltehetőleg nem mentek feledésbe. S bár a hivatalos fórumokon a Fidesz is a be nem avatkozás politikáját hirdeti, a múlt tapasztalatai alapján joggal számíthatunk arra, hogy Tőkés László Fidesznek tett szolgálatai nem maradnak viszonzatlanul. Ahogyan eddig sem maradtak. Nehéz lenne eldönteni, hogy Tőkés László megválasztásában mekkora szerepe volt Orbán Viktor korteskedéseinek, de bizonyosan nem kevés.
Igaz, a magyarországi kampányból ez ideig mi erdélyiek kimaradtunk. Ami egyébként a kampánynak magának sem tett rosszat. Nem volt Székely Himnusz és nem volt sem Tőkés László, sem Szász Jenő.
Így aztán érthető, hogy utóbbi nem késlekedik az egyébként is rossz napokat élő európarlamenti képviselő ellen frontális támadást elindítani. A vékonyabban csordogáló magyarországi támogatásokért ugyanis mindenekelőtt vele kell megküzdenie.
A hűtlen zsarnok hírébe keveredett férj ellenében most lehet, következésként most kell támadásba lendülni. Az Isten, haza, család hármasság látványos megbomlása könnyen azokat igazolhatja, akik a püspöki ájtatosság mögött korábban is ádáz politikusi ambíciókat szimatoltak.
Bárhogyan legyen is, az események azokat is kétségbe ejtik lassan, akik a romániai magyar politika megreformálását a jobboldal felemelkedésétől, az RMDSZ esélyes vetélytársaként fellépő radikálisabb alternatívától várták. Ezt a jobboldalt a jelek szerint a Fidesz kétharmados győzelme sem igen lesz képes kirángatni a kátyúból, amelybe hangadó személyiségei belevezették.
A jobboldal gyengeségét mi sem bizonyíthatná világosabban, mint az a tény, hogy Tőkés Lászlón és Szász Jenőn kívül az elmúlt nyolc évben egyetlen politikust sem volt képes országosan is ismertté tenni. Hogy ennek mi volt az oka, annak eldöntését bízzuk a harcban álló felekre. Addig azonban, amíg a két vezéregyéniség mellett senki nem rúghat, labdába aligha számíthatunk rá, hogy a jobboldal olyan politikusi gárdával állhat elő, amely a ciklus végén – hacsak Băsescu elnök addig ránk nem húzza a tíz százalékot – eséllyel versenghet az RMDSZ profi módra politizáló képviselőivel.
Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktornak sem lesz könnyű. Egy nyíltan gyűlölködő Szlovákiával az oldalában, maga is rászorul a román elnökkel együttműködő RMDSZ-re, hisz a nemzetközi porondon csak ránk való hivatkozással bizonyíthatja, hogy ha van kivel, akkor ő bizony békés és termékeny együttműködésre, gyümölcsöző szomszédságpolitikára képes. A hiba tehát nem bennünk, hanem a szlovákokban van.
Nyilvánvalónak tűnik: mindannyiunknak az volna jó, ha a feltehetően kétharmados Fidesz ezt a tényállást még idejében felismerné.
Bíró Béla
Új Magyar Szó (Bukarest)

AZ EP plénumára került Verespatak ügye
Viszonylag hosszú szünet után, tavaly év elején újult ki a vita az elhíresült verespataki bányaberuházással kapcsolatosan. Az ügy az Európai Unió szintjén is komoly hullámokat vet, olyannyira, hogy 2010. április 21-én egyenesen az Európai Parlament strasbourgi plénumánaka napirendjére került.
Az ún. szóbeli választ igénylő kérdés, illetve a parlamenti vita kezdeményezői Áder János és Tőkés László európai képviselők voltak (vitaindító kérdésük mellékelve). Indítványukhoz széles körű támogatást szerezve, a mellette felsorakozó parlamenti frakciók közös határozati javaslatban egyeztek meg, amelyről a plénum a május eleji ún. miniplenáris alkalmával, Brüsszelben fog szavazni.
Az ügy előzményei közé tartozik – egyebek mellett – az a törvénykezdeményezés, melyet néhány évvel ezelőtt a meglehetősen bizarr Gheorghe Funar–Eckstein Kovács Péter szenátori kettős nyújtott be a román törvényhozáshoz, a ciánalapú bányászat hazai betiltása céljából. A törvény az ügyben ellenérdekelt gazdasági köröknek, illetve a hozzájuk szorosan kapcsolódó kormányzat ellenállásának tulajdoníthatóan elvérzett.
A kanadai érdekeltségű Roşia Montana Gold Corporation, az idén felálló új kormány hallgatólagos támogatását kihasználva, a régóta vajúdó bányaterv megvalósítása érdekében új offenzívába lendült. Hasonló rámenősséggel tör célja felé az orosz érdekeltségű Romaltyn Mining cég, mely a tiszai ciánkatasztrófa miatt elhíresült Aurul, illetve a nyomába lépett Transgold cég bányáiban – Nagybánya környékén – kívánja a ciános aranykitermelést folytatni. Szintén aggasztó hírek szólnak a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett színesfémbányáról, melyet a kanadai European Goldfields társaság érdekeltségébe tartozó Deva Gold Rt. kíván megnyitni. Európa-szerte hasonló bányaprojektek megvalósulása veszélyezteti az emberi egészséget és a természeti környezetet. A gazdasági válságkörülményei is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyes országok – köztük Románia – kormányai nem képesek kellő erélyt és ellenállást tanúsítani a profitéhes multimilliomos cégekkel szemben, és minden bizonnyal a korrupció is közrejátszik ebben.
A jelek szerint Románia mindmáig nem vonta le a megfelelő következtetéseket a 2000 elején előidézett nagybányai – tiszai – bányakatasztrófából. Az Európai Parlament romániai néppárti delegációja egészében véve támogatja a verespataki bányatervet, Marian Jean Marinescu néppárti frakció-alelnök pedig egyenesen szembemegy kereszténydemokrata politikai csoportjának a hivatalos álláspontjával. A román delegáció Tőkés László arra vonatkozó javaslatát ingerülten visszautasította, hogy egységesen foglaljanak állást a ciános bányakitermelés ellen. Theodor Stolojan küldöttségi vezető a Borbély László irányításával működő Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium égisze alá tartozó Országos Környezetvédelmi Hivatal (National Environment Guard) hivatalos álláspontját ajánlotta „kötelező” iránymutatóként a román képviselők figyelmébe. Eszerint Románia „minden szükséges intézkedést megtett az európai és a hazai szakértői bizottságok meghagyásainak tiszteletben tartása céljából”. A román külpolitika ebben az esetben is „szorosan zár”, és hagyományos kirakatpolitikai irányvonalát követve, egyfelől felmentést ad magának a katasztrofális hazai bányaviszonyokért, másfelől pedig vétkes felelőtlenséggel próbálja bagatellizálni a ciános technológiával folytatott bányászat valós veszélyeit. Jean Marinescu a romániai bányakitermelés helyzetét „rendezettnek” ítéli, és Románia belügyeibe való „beavatkozásnak” tartja az unióbéli szabályozási szándékokat.
Tőkés László erdélyi képviselő az utóbbi, jó egy év folyamán az EP plenárisán és különböző fórumain határozottan felszólalt a ciános bányászat ellen, a természeti és emberi környezet, a vizek védelmében. Tette ezt nem utolsósorban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az RMDSZ legutóbbi megegyezése értelmében, a ciánalapú bányakitermelés európai betiltásának szorgalmazását illetően. Európai képviselőnk – több más képviselőtársával közösen – írásbeli folyamodványban vitte a kérdést Stavros Dimas környezetvédelmi biztos elé, aki viszont jobbára az illető tagországok – Románia és Bulgária – hatáskörébe utalta a problémák megoldását (lásd mellékelve a levélváltást).
A cianidos bányászat betiltásáról szóló vitán Tőkés László a napirenden lévő repülőjárat-korlátozások miatt nem lehetett Strasbourgban, idevágó előterjesztését viszont írásban nyújtotta be (lásd mellékelve). Ebben – egyebek mellett – kihangsúlyozta, hogy a ciános bányászat semmiképpen sem tekinthető csupán román, még kevésbé pedig „etnikai” ügynek, hiszen az az egész Európa élő környezetét és lakosságát fenyegeti katasztrófával. Kiegészítésképpen hozzá lehet tenni, hogy első renden éppen azokat a bányavidéki románokat veszélyezteti, akiknek érdekeit Marinescu képviselőnek és társainak védelmezniük kellene.
Az európai parlamenti vita indításaképpen Áder János képviselő, a Magyar Országgyűlés volt elnöke szólalt fel. A veszélyes és elavult bányászati eljárásokat be kell tiltani – szorgalmazta a képviselő. Sürgető dolog ez, mivel az arany árának emelkedésével újabb bányákat akarnak nyitni, ezen ártalmas technológiák alkalmazásával. „Ha komolyan gondoljuk, hogy vizeinket meg kell óvnunk, akkor nem telepíthetünk ciános méregtavakat folyóink és tavaink mellé. Ha komolyan gondoljuk a biodiverzitás védelmét, olyan módszerek alkalmazását nem engedhetjük, melyek a folyókból kiölik az életet. Ne várjuk meg, hogy újabb katasztrófa figyelmeztessen minderre” – mondotta Áder János.
Az Európai Bizottság részéről ezután Cecilia Malmström belügyi EU-biztos szólt az Unió bányászati politikájáról, Stavros Dimas volt környezetvédelmi biztoshoz hasonlóan a már létező jogszabályok betartásának fontosságát hangsúlyozva, valamint azt, hogy: „a tagállamok felelősök azzal kapcsolatban, hogy nyitnak-e aranybányát a saját területükön”.
Richard Seeber néppárti képviselő azon a véleményen volt, hogy át kell gondolni az alternatívákat annak érdekében, hogy az aranybányászat minél biztonságosabb és környezetbarát legyen.
Tabajdi Csaba a Szocialista Frakció hivatalos álláspontjának képviseletében a cianidos bányászat uniós betiltása mellett érvelt. A magyarországi szocialista delegáció vezetője világossá tette, hogy az európai szocialisták és demokraták az EFÁ-val és a Zöldekkel együtt nemcsak kezdeményezik, hanem egyenesen kérik az EB-t, hogy dolgozza ki a cianidos módszer alkalmazását tiltó jogszabályt.
Michail Tremopoulos görög képviselő (Zöldek/EFA) a hazájában alkalmazott ciános kitermelésre, másfelől pedig a gazdasági válságra utalva fejezte ki kétségét a tilalom iránt.
Zuzana Roithová cseh képviselőnő a cianidos technológia világszintű betiltását és új, alternatív módszerek bevezetését szorgalmazta, még hogyha azok többe is kerülnének.
Theodoros Skylakakis hasonló határozottsággal követelte a „szennyezők” – a felelős cégek – korlátozását.
Mészáros Alajos, mint az ügyben érintett Szlovákia felvidéki képviselője, elismerését fejezte ki a cianidos tilalom kezdeményezői iránt.
Marian Jean Marinescu a szokott formáját hozta, és valósággal kikelt a napirenden lévő határozati javaslat, illetve annak elfogadása ellen. Vele szemben Claudiu Ciprian Tănăsescu független képviselő azon az állásponton volt, hogy: be kell tiltani ezt a technológiát – a jövő érdekében.
A néppárti román felszólalók kirívó módon ellenezték a szinte valamennyi frakció – köztük a Néppárt által is – támogatott határozati indítványt. Cristian Preda valósággal feldicsérte „a legeredményesebbnek” nevezett bányászati eljárást. A teljes tiltás nem lehet az egyetlen megoldás – mondotta Elena Băsescu. Traian Ungureanu azt a képtelen állítást hangoztatta, hogy: „A környezet itt csak ürügy, én azt gondolom, hogy ez egy rossz politikai összeesküvés”.
Berndt Posselt német néppárti politikus arra figyelmeztetett, hogy ha nem vagyunk eléggé óvatosak, visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek. Hosszú távon kell gondolkozni, és egységes irányelveket kell kidolgozni európai szinten – mondotta.
Cecilia Malmström európai biztos zárókövetkeztetései rendjén arra a véleményre jutott, hogy a teljes tilalom nem indokolt. Mindemellett a fejleményeket tovább kell követni és 2012-ben újraértékelni.
A május 5–6-i szavazás rendjén ki fog derülni, hogy ki az erősebb Európában: az európai értékeket védelmezők közössége, vagy pedig a természet kizsákmányolásától sem visszariadó, nyereségvágyó gazdasági lobbi?!
Levél Stavros Dimas EB-biztoshoz
Európai Bizottság
Stavros Dimas környezetvédelmi biztos úr figyelmébe
Tárgy: a cianid aranybányászati projektekben való használatának megelőzése
a romániai Verespatakon, valamint a bulgáriai Chelopechben és Krumovgradban
Tisztelt Biztos Úr!
Ezúton adunk hangot aggodalmunknak két olyan aranybányászati projekttel kapcsolatosan, melynek rendjén cianidot használnak az Európai Unió két tagállamában, Romániában és Bulgáriában. Egyúttal segítségét és támogatását kérjük ahhoz, hogy e két tagországban ─ és ezen túlmenően, európai szinten is ─ megtaláljuk a legmegfelelőbb eszközöket a cianid bányászati használatának a betiltásához.
Köztudott, hogy a cianid okozta környezetszennyezés katasztrofális következményekkel járhat az ember egészségére és a környezetre. A kapcsolatos bányabalesetek a közvetlen környezetet érő kockázaton túlmenően szélesebb körű, a vadvilágot és a folyóvizeket érintő regionális környezeti fenyegetést jelentenek.
Országaink állampolgárainak jól felfogott érdekeit védő EP-képviselőkként elköteleztük magunkat választóink környezetének megóvása mellett, hiszen a közegészségügyre, illetve gyermekeink jövendőbeli gyermekeire gondolva, minden kétséget kizáróan alapvető érdekünk, hogy környezetünk iránt felelősséggel és tisztelettel viseltessünk.
Mindezeket szem előtt tartva nyilvánvaló, hogy a cianid használata milyen rendkívüli veszélyt jelent környezetünk jelenére és jövőjére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a ciánbányászat milyen katasztrofális következményekkel járhat Romániában és Bulgáriában, továbbá a szomszédos államokat ─ Magyarországot, Szlovákiát, Görögországot és Törökországot ─ fenyegető káros hatásokról sem szabad megfeledkeznünk.
Tisztelt Biztos Úr!
Kérjük, járjon közben a román kormánynál, hogy állítsa le a verespataki bánya fejlesztését, amelyet a széles közvélemény, a Román Ortodox Egyház, a történelmi magyar egyházak, a nem kormányzati szervezetek országos és nemzetközi környezetvédelmi mozgalmai is határozottan elleneznek. Ugyanakkor járjon közben a bolgár kormánynál, hogy tiltsa be a cianid használatát a chelopechi és krumovgradi aranybányászati projektekben.
Tisztelettel kérjük ugyanakkor, hogy támogassa a cianid használatát kiváltó, alternatív aranybányászati technológiák megtalálására irányuló kutatásokat. Nem utolsó sorban arra kérjük, hasson oda, hogy az Európai Bizottság támogasson valamennyi cianid-technológiát alkalmazó tagországot a megfelelő szabályozások, valamint a szigorúbb vizsgálati eljárások kidolgozásában, a legmagasabb szintű biztonság érdekében.
Köszönettel:
Brüsszel, 2009. április 21.
Magyar Néppárti Delegáció:
Szájer József delegációvezető
Schmitt Pál elnök
Barsi-Pataky Etelka
Becsey Zsolt László
Antonio De Blasio
Gál Kinga
Glattfelder Béla
Gyürk András
Járóka Lívia
Olajos Péter
Őry Csaba
Schöpflin György
Surján László
Zöldek/EFA Frakció:
Ian Hudghton elnök
Jill Evans
Tatjana Zdanoka
Alyn Smith
Mikel Irujo Amezaga
Különböző EP-frakciók tagjai:
Gisela Kallenbach (Zöldek/EFA)
Gerard Onesta (Zöldek/EFA)
Erna Hennicot-Schoepges (Európai Néppárti Frakció)
Henrik Lax (Európai Néppárti Frakció)
Anders Wijkman (Európai Néppárti Frakció)
Sógor Csaba (Európai Néppárti Frakció)
Bauer Edit (Európai Néppárti Frakció)
Duka-Zólyomi Árpád (Európai Néppárti Frakció)
Tabajdi Csaba (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Fazakas Szabolcs (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Renate Weber (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Csibi Magor (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Szent-Iványi István (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
E l ő t e r j e s z t é s
a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában
Az utóbbi két év folyamán, az Európai Parlament plénumán és különböző fórumain több rendben szóvá tettem a ciánalapú bányakitermelés veszélyeit. Ezzel együtt levélben kerestem Stavros Dimas környezetvédelmi biztost a romániai (Verespatak) és a bulgáriai (Chelopech és Krumovgrad) bányaprojektek ügyében.
Ezúton is üdvözlöm, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzte Áder János képviselőtársammal közösen beterjesztett indítványunkat a ciántechnológiás bányászat uniós szintű betiltásáról. Ezt a bányászati módszert az élő környezetünkre nézve igen veszélyes „vegyi atombombának” is szokás nevezni. 1990 óta, világszerte mintegy harminc súlyos ciános bányaszennyezés történt. A tíz évvel ezelőtti tiszai katasztrófa Csernobil után Európa legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségének számít.
Romániában, éppen ezekben a napokban a Tiszába ömlő Aranyos folyót érte szennyezés, egy negyven évvel ezelőtt bezárt aranybánya miatt. Tavaly, egy közeli bányaüzem meglátogatásakor (Roșia Poieni) maga Traian Băsescu államelnök jelentette ki: „nem lehet egy ilyen ökológiai bombán ülni, hiszen ez kész gyilkosság”.
Az új romániai bányaberuházási tervek (Verespatak, Nagybánya, Felsőcsertés stb.) viszonylatában hangsúlyozni kívánom, hogy a ciánalapú bányászat betiltása nem csupán román, és semmiképpen nem „etnikai” probléma, hanem egyetemes – európai ügy, melynek tekintetében mind az egyes EU-tagországok, mind a különböző EP-frakciók józan egyetértésre juthatnak.
Európa nem lehet közömbös az eddigi, valamint a jövőben is fenyegető ciánkatasztrófák iránt. Közös érdekünk, hogy amiképpen a radioaktív sugárzástól vagy a légköri szennyezéstől, azonképpen a vegyi ártalmaktól és a ciánmérgezéstől is megvédjük az embereket és környezetüket. Ezért kérem, hogy a tisztelt Parlament támogassa és szavazza meg indítványunkat.
Strasbourg, 2010. április 21.
Tőkés László, EP-képviselő
Erdély.ma

Bilincsbe verték Kereskényi Gábor alpolgármestert, pereli a csendőrt
Szatmár megye – Büntetőjogi feljelentést tesz Ioan Săbăduş csendőrkapitány ellen a nagyváradi táblabíróság melletti ügyészségen Kereskényi Gábor, akit megbilincseltek szerdán, a kosárlabdameccs szünetében.
Túlkapással vádolja Ioan Săbăduş csendőrkapitányt Kereskényi Gábor. Szatmárnémeti alpolgármesterét, aki egyben a Városi Sportklub igazgatótanácsának elnöke is, szerda este, a VSK – Aradi ICIM női kosárlabda bajnoki mérkőzés szünetében bilincselték meg azért, mert erélyesebben lépett fel, amikor számon kérte a csendőrkapitánytól, hogy miért nem írják alá a bírói laphoz tartozó jegyzőkönyvet. „Előbb Éles Péter, a csapat menedzsere kérte erre a kapitányt. Akkor visszautasították a klub képviselőjét, arra hivatkozva, hogy a mérkőzés elején kellett volna hogy aláírják az okmányt. Ezért kért meg Péter engem, hogy írassam alá a csendőrökkel a jegyzőkönyvet – mondta pénteken lapunknak Kereskényi Gábor. – Hiába hívtam telefonon a szatmári parancsnok helyettesét, Dorel Gheţeát, hogy jobb belátásra térítse Săbăduşt, a meccsre kirendelt csendőrcsapat kapitánya továbbra sem volt hajlandó aláírni egy papírt, amelyen a találkozó végeredménye is múlhatott volna. Tudniillik ha nem írják alá a jegyzőkönyvet, akkor a szövetség zöldasztalnál törölhette volna a meccs eredményét. Ekkor a VSK már nyerésre állt, és egy ilyen butaság miatt veszthettünk volna. Ezután én is mérgesebb lettem és erélyesebben léptem fel. Azt mondtam a kapitánynak, hogy viselkedése szégyent jelent a csendőrségnek. Ekkor lefogtak és megbilincseltek” – folytatta az alpolgármester, aki hangsúlyozta: nem hagyja ennyiben az esetet, hétfőn büntetőjogi feljelentést tesz Săbăduş ellen a nagyváradi táblabíróság melletti ügyészségen. „Ilyen személyeknek nincs mit keresniük a csendőrség kötelékében” – fakadt ki Kereskényi.
A Szatmár Megyei Csendőrség oldalunkhoz eljuttatott állásfoglalásában elismerte, hogy Kereskényi Gábort „megbilincselték 2–3 percre, amíg megnyugodott”. A sajtóközleményből kiderült, hogy az alpolgármester vitába keveredett a csendőrkapitánnyal, ezért arra kérték Kereskényit, hogy tartson velük csendőrautóhoz az ügy tisztázása érdekében. „Mivel az alpolgármester nem akart önszántából az autóhoz menni, erőszakkal vitték oda a csendőrök. Az agresszív viselkedése miatt bilincselték meg” – olvasható a közleményben. Cristian Nicolae Silaghi szóvivő elmondta, belső vizsgálat indult az eset tisztázására, de úgy tudjuk, a katonai ügyészség egyik képviselője is Szatmárra fog érkezni.
A Szatmár Megyei Csendőrség késő délután újabb közleményt küldött szerkesztőségünkben. Ez már a harmadik változata az állásfogalásnak, viszont utóbbiban már nem ismeri el, hogy megbilincselték volna az alpolgármestert.
erdon.ro

Exkluzív Erdély Online-interjú Tőkés Lászlóval
 – Az új, nagy politikai erővel rendelkező magyar kormány komoly esélyt nyújt a Kárpát-medencei magyar nemzetstratégia kiszélesítésére, hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő oldalunknak adott pénteki interjújában.
– Mire számíthat a határon túli magyarság az új magyarországi kormánytól?
– A magyarországi választások képe azt mutatja: nem csupán a gyõztes csapat nagyon jó, hanem az ellenfél is nagyon gyenge. Ebben az esetben senki sem mondhatja azt, hogy csupán protestszavazatról volt szó. A posztkommunista liberális vezetés a tönk szélére juttatta Magyarországot, tehát a protestszavazás is jellemzõ erre a választásra, másfelõl nagyon hangsúlyos a Fidesznek és szövetségeseinek a nemzeti érdekek melletti kiállása. Ez a kettõsség jellemzi ezeket a választásokat.
Továbbvinni az összefogást
– A magyarországi választások kimenetele összefogásra sarkallhatja a romániai magyar alakulatokat?
– Számomra a legfontosabb üzenet az, hogy a magyarországi választáson elfelejthetjük, hogy pártok között folyik a harc, hiszen az Orbán Viktor vezette szövetségnek olyan összefogást sikerült megvalósítania, amely mellett eltörpülnek a pártpolitikai szempontok. Ezt kellene kiterjesztenünk az egész Kárpát-medencére. Nem országpolitikára, hanem nemzetpolitikára van szükség. Ilyen szempontból tanulságos a határon túli nemzetrészek számára is, hogy félre kell tennünk a pártpolitikai szűkkeblűséget, amely tekintetben amúgy is teljesen esélytelen a helyzetünk a többségi utódállamokban. Ehelyett a nemzeti érdeket kell elõtérbe helyeznünk, és ekörül kell megteremtenünk a plurális egységet, amely vajúdik Erdélyben is. Sajnos nemhogy az RMDSZ-szel, de a másik táborban sem sikerül egy kívánatos összefogást megvalósítanunk. Számomra és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács számára egyértelmû az az üzenet, hogy a tavaly elkezdett magyar összefogást tovább kell vinnünk, ki kell szélesítenünk, és véglegesítenünk kell.
– Lát esélyt mindennek megvalósulására belátható idõn belül?
– Igen, mert olyan politikai erõtér alakul ki a Kárpát-medencében, amelynek a hatása alól nem vonhatja ki magát sem az RMDSZ, sem az MPP, hogy csak a két hazai magyar pártot említsem. Eddig joggal mondhattuk, hogy két szék között a pad alá kerültünk Budapest és Bukarest, Budapest és Pozsony, Budapest és Belgrád között. A politikai senkiföldjén vergõdtünk a megelõzõ kormány idõszakában, most viszont nekivethetjük a hátunkat egy szilárd magyarországi politikai háttérnek, és ezáltal kikovácsolhatjuk magunknak a Kárpát-medencei nemzetpolitikai stratégiát.
Rais W. István
erdon.ro

Együtt, Erdélyben
Kárpátaljai írókaraván
Az EMKE Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézete szervezésében lebonyolított Irodalmi karaván keretében Marosvásárhelyre látogat a kárpátaljai Együtt című folyóirat alkotói közössége. Meghívottak: Vári Fábián László költő, néprajzkutató és Zubánics László közíró, lapszerkesztő. A rendezvényre szerdán délután 6 órai kezdettel kerül sor a Bernády Házban – szólt a híradás az eseményről, amelyen – sajnos – szégyenletesen alacsony lélekszámú közönség tette tiszteletét. Ennek ellenére kellőképpen tartalmas és nívós beszélgetést szült a délutáni alkalom, annyi változással, hogy Zubánics László helyett Bakos Kiss Károly költő, a folyóirat kritikai rovatának szerkesztője érkezett Vásárhelyre, előbbi útlevélgondok miatt kénytelen volt otthon maradni. A beszélgetést Gálfalvi György, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője vezette, kérdéseiben a kárpátaljai lap múltjáról, az ukrajnai magyarság helyzetéről, irodalmáról érdeklődött, hiszen – mint mondta – az együvé tartozókat a határok el nem idegeníthetik.
– A hatvanas évek végén az ungvári egyetem mellett alakult ki az a kör, amelyet az irodalom szeretete hozott össze – válaszolt elsőként Vári Fábián László Kossuth- és Bethlen- díjas költő, a Balassi-kard kitüntetés birtokosa, az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke. – 1965-ben ez a diákkör egy kézzel írott és összefűzött, írógéppel sokszorosított, 35-40 oldalas folyóiratot hozott létre és terjesztett. ’67-ben betiltották, pedig ekkor már jó úton járt az ismertté válás felé értelmiségi körökben is. A diákok csoportja Kovács Vilmos köré csoportosult, majd ’67-ben létrehozta azt a kört, amely Forrás Stúdióként írta be magát a kárpátaljai magyar köztudatba. Ezt követően hosszú évtizedeken át nem volt Kárpátalján önálló magyar irodalmi folyóirat. Végül, két korabeli kísérlet után, 2002-ben született meg a döntés, hogy felélesztik a ’67-ben betiltott Együtt című lapot. Azóta folyamatosan megjelenik, igaz csak negyedévente, de 96 oldalon. Szépirodalommal foglalkozik, a versek, regényrészletek mellett tanulmányokat is közlünk, elsősorban kárpátaljai, vagy onnan elszármazott szerzőktől. Hála istennek van elegendő anyagunk. Odafigyelünk a felnövekvő nemzedékre, de a velünk egy sorsban lévő ruszin kisebbségre is, verseiket, balladáikat, népköltészetüket régóta fordítjuk.
Hogy hogyan látjuk az egységes magyar irodalmat? A Magyarországra való odafigyelésünk folyamatos. A rendszerváltás után nagyon megélénkült a kárpátaljai magyar könyvkiadás, mert sok magyar civil szervezet könyvkiadóként is tevékenykedik. A rendszerváltást követően tagjaivá váltunk a magyar írószövetségnek, és noha a nagy távolságok miatt keveset járkálhatunk, folyton tájékozódunk. A magyar irodalom egységes, de vannak olyan specifikumai, amelyek bizonyos területekre jellemzők. A mi egyik ilyen specifikumunk a magyar férfiak 1944 őszén történt elhurcolása. Háromnapos munkára kérték fel őket, végül körülbelül 15-20000 magyar férfi pusztult el a sztálini lágerekben. Hatalmas trauma volt és nem is volt szabad beszélni róla. Kapcsolatunk az elmenőkkel – nem volt nyílt vitánk, ugyanakkor nem néztük jó szemmel a kivándorlást. De minden sors más, és voltak olyanok, akiknek tényleg el kellett menekülniük. Mint például Benedek András, akit a KGB üldözött el 1976-ban, vagy Balla Gyula, aki a katonaság elől menekült Budapestre. Ők végig támogatták, támogatják az otthon maradottakat. Persze, a megélhetés nehézségei, a kisebbségi sors, a politikai restrikciók miatt is sokan elmennek. Akik maradnak, azok közül sokan abban a tévhitben élnek, hogy gyermekeiket az állam nyelvén taníttatják. De a gyerek csak anyanyelvén szerezhet olyan biztos tudást, amelyre a későbbiekben alapozhat. Ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják elfogadni, pedig az első áldozatot felvállalni kötelesség.
Bakos Kiss Károly elárulta: versei kapcsán került az Együtt alkotói közösségébe. – 2005- ben jelentkeztem verseimmel a lapnál, a legutóbbi évfolyam óta vagyok a kritikai rovat vezetője, elsősorban a nálam is fiatalabb generációk között kutakodom. Tíz évig Budapesten éltem, ott végeztem el az egyetemet, de az első adandó alkalommal hazaköltöztem és most végre olyasmivel foglalkozhatok, amit szeretek és ami el is tart.
A jó hangulatban zajló találkozó a résztvevők kérdéseire adott válaszokkal, majd a vendégek felolvasásaival zárult.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Oltean lejjebb adta az RMDSZ-szel szemben
Ioan Oltean PDL-alelnök árnyalta a Gândulnak adott nyilatkozatát, mint mondta, az RMDSZ nem részesülhet ugyanolyan bánásmódban, mint a nemzeti kisebbségek, amelyeknek a törvény garantál egy parlamenti helyet, mivel a szövetség politikai alakulat.
Sajtótájékoztatóján Oltean elmondta: vannak törvényes lehetősége arra, hogy a választási törvényt és az alkotmányt tiszteletben tartva a magyar közösség parlamenti képviselete ne szenvedjen kárt.
„Nem természetes, hogy az RMDSZ-nek, amely a kormánykoalíció része, más álláspontja legyen az alkotmánymódosítás kapcsán, mint a legfőbb kormánypártnak. Ezért tárgyalások következnek az álláspontok összehangolása végett, és figyelembe vehetünk egy olyan megoldást, amely révén a magyar lakosság tisztességes képviselthez jut a leendő egykamarás parlamentben” – mondta Ioan Oltean.
Mint mondta, politikai pártnak nem ítélhetnek oda parlamenti helyet, márpedig az RMDSZ politikai szervezet.
„A törvény szerint csak a 18 nemzeti kisebbség képviselőjének biztosított a helyet, a magyar kisebbségre nem érvényes ez az előírás, de találhatunk megoldást arra, hogy a választási törvényben szabályozzuk a magyar lakosság parlamenti képviseletét, anélkül, hogy ez a többség, a román lakosság diszkriminációjához vezetne” – mondta Oltean.
Szerinte az RMDSZ visszafogottságának legfőbb oka, hogy a parlament karcsúsítása és az egykamarás rendszer bevezetése révén csökken a magyar honatyák száma, de ez a félelem alaptalan, mert arányosan csökken a román lakosságot képviselők száma is – mondta.
Arra a kérdésre, hogy melyek azok a törvényes lehetőségek, amelyek alapján a magyar közösség számára igazságos parlamenti képviseletet biztosítanának Oltean nem bocsátkozott részletekbe, de megjegyezte: a Demokrata Liberális Pártnak (PDL) nem áll szándékában a választási küszöb növelése.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Húsz éves a Harangszó
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja, a Harangszó húsz éves fennállását ünnepelte 2010. április 25-én, vasárnap.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-terme előtt kialakított alkalmi kiállítás helyszínén, ahol a Harangszó régi számait lehetett megtekinteni, Barabás Zoltán a Partiumi Magyar Művelődési Céh elnöke köszöntötte a megjelenteket, kijelentve, hogy a Harangszó eddigi húsz éve a hit szolgálatában telt el. A Bartók-teremben dr. Eszenyeiné dr. Széles Mária tartott áhítatot, beszédét Pál apostolnak a filippibeliekhez írt leveléből vett igerészletre építve. Az áhítaton a közösségi élet és a gondolat fontosságát hirdette, végezetül pedig azt kívánta, hogy a Harangszó legyen kürt, mely hírül adja az Isten világának gazdagságát. A továbbiakban Sándor Lajos lelkész olvasta fel Tőkés László püspök, EP-képviselő üzenetét: „Velem készített első interjújában a lap első főszerkesztője akkor azok boldogságát hangsúlyozta ki, akik háborúságot szenvednek az igazságért. Manapság sok esetben és sokféleképpen nem az igazságért szenved az olvasó és a lapkészítő, hanem a ránk telepedő hazugságtól. De túl mindenen és a húsz év apályain, ma hálaadással osztozhatunk azok örömében, akikért a harang szól - szükség esetén a veszedelmet jelezve, máskor pedig az Evangélium örömét hirdetve.” Ezt követően Sándor Lajos Szubjektív visszatekintés címmel olvasta fel humoros, a Harangszó történetét a történelmi korszakolás szerint bemutatva úgy, hogy mindegyik korszakot egy-egy főszerkesztő nevével fémjelzett. Az Őskor a Farkas Antal-Gavrucza Tibor korszak volt, az Ókor Bereczki András nevéhez fűződik, majd Jakabbfy Zsolt főszerkesztésével beköszöntött a Középkor. Az Újkor Csűry István főszerkesztőségével telt, a Jelenkor pedig Fábián Tibor főszerkesztő nevéhez köthető, aki a tervszerűséget és az arculatváltást hozta el a lap számára.
Az egyházi sajtó szerepe
Radványi Károly a Harangszó volt grafikai szerkesztője a református sajtómúltról tartott rövid előadást, majd egyház és média kapcsolatáról szólt Somogyi Botond az Erdélyi Református Egyházkerület ugyancsak húsz éves Üzenet című folyóiratának főszerkesztője. Somogyi kifejtette, hogy az egyház sajtótevékenysége céltudatos és következetes szolgálat kell legyen, nem pedig öncélú hírközlés. Minden történet fontos az egyházi sajtó számára, mely az emberek szellemi, hitbeli, anyagi életére befolyással lehet, ezért az egyházi sajtó nem zárkózhat el a társadalmi, politikai, gazdasági problémák elől, hanem a felmerülő társadalmi, etikai dilemmákra tisztán, dogmatikailag megalapozott, biblikus választ kell megfogalmaznia. Mivel manapság a látogatottság, a nézettség utáni hajszában a sajtó rengeteg mocskot zúdít az emberekre, ezért az egyházi sajtó számára kiemelten fontos a hírek szelekciója, hiszen azokat a híreket kell kiválasztani, melyek kapcsán az evangélium szellemében megfogalmazható üzeneteket lehet továbbítani. Nemcsak a sajtóterméket, de az egyházi sajtóban dolgozók személyét is a hitelesség kell jellemezze - jelezte Somogyi, aki végül az egyházi sajtó missziós feladatát emelte ki, mondván, hogy az evangélium soha nem veszíti el aktualitását, ezért ezt mindig hirdetni kell. Végezetül Török Sándor a Lorántffy Egyházi Központ igazgatója, aki az ünnep folyamán több alkalommal olvasott fel verseket, zárásképpen Balázsné Kiss Csilla Harangszó-köszöntését tolmácsolta. Ezt követően Fábián Tibor főszerkesztő fújta el a születésnapi torta gyertyáit, majd a szeretetvendégség keretében kötetlen beszélgetéssel ünnepelték a megjelentek a húsz éves egyházi lapot.
Pap István
Harangszó (Nagyvárad)

Gyarapodunk, mégis fogyunk
Nőtt a gyermekvállalási kedv a romániai magyarok körében, mégis, jövőre csökken a közösség. A romániai magyarság 5-6 százalékát fenyegeti a beolvadás veszélye, de arányaiban nem lesz kisebb a létszám. Ilyen ellentmondásnak tűnő kutatási adatok tükrében tartott előadást az aradi MIÉRT-küldöttgyűlésen az erdélyi magyar demográfiáról és népességpolitikáról Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A konferencián készült az alábbi interjú.
– Nem paradoxon, hogy jobb a magyarság népesedési mutatója, mint a románságé, mégis– a kutatások és előrejelzések szerint – csökkeni fog a számunk, akár már jövőre is?
– A román népesség száma is csökken, igaz, hogy nem olyan ütemben, mint a magyaroké. Az 1990-es évek elején, illetve még 1989 előtt volt egy nagy kivándorlási hullám a magyarok között, főleg a fiatalokat körében, illetve a múlt rendszerben alacsonyabb volt a termékenység, ezért jelenleg a magyar lakosság jobban el van öregedve, mint a román. Így annak ellenére kedvezőtlenebb a népességmozgalmi mérleg, hogy a magyar családokban – arányaiban nézve – nem születik jelenleg kevesebb gyerek, mint a románoknál, sőt az utóbbi évek adatai azt mutatják, hogy több gyereket vállalnak a magyarok, mint a románok.
– Mely vidékek a legveszélyeztetettebbek?
– Minél alacsonyabb egy adott területen a magyarok aránya, annál kedvezőtlenebb demográfiai folyamatok várhatók. Elsősorban azért, mert a szórványvidékek jobban el vannak öregedve, illetve az asszimiláció is nagyobb. Temes vagy Hunyad megyében például a házasságra lépő magyarok többsége nem magyar párt választ magának, és a vegyes házasságokban a magyar identitás megőrzése, újratermelődése nagyon csekély mértékű. Ezzel szemben Székelyföldön öt százalék alatt van a vegyes házasságok aránya, és nagyobb eséllyel lesz az ilyen házasságból született gyerekekből magyar.
– Sarkíthatunk, megbecsülhető, hogy egyes vidékeken mikor tűnik el a magyarság, vagy mikor feleződik meg a száma?
– Remélem, hogy nem tűnnek el a magyarok, de volt egy népesség-előreszámításunk, és egyes régiókra azt becsültük, hogy a 2002-es népszámláláshoz képest harminc éven belül, vagyis nagyjából húsz év múlva akár a felére csökkenhet a magyarok száma.
– Tudományosan mit nevezünk szórványnak? Például Arad megyében vannak települések, ahol tömbben él a magyarság, de általában véve szórványmegyének szokták nevezni.
– Az egyik tényező nyilván a számarány. Nagyon veszélyeztetettek a tíz százalék alatti magyar közösségek. Ezekben általában megnövekszik a vegyes házasságok aránya, és a magyar nyelvhasználat a nyilvánosságból teljesen kiszorul. Nagy fontos az intézmények megléte: azok a területek, ahol a magyar intézményrendszer erős, sokkal kevésbe vannak kitéve a veszélynek.
– Ilyen helyzetben milyen jövőképe lehet egy fiatalnak?
– A demográfiai jövőképet nem érdemes túldramatizálni. Regionálisan nagyon változó, vannak olyan területek, ahol kimondottan kedvezők a kilátások. Ezt a népességfogyást, demográfiai eróziót nem kell elkerülhetetlen sorstragédiaként felfogni. Vannak olyan eszközök, amelyekkel ez a folyamat lassítható, vagy pedig bizonyos esetekben vissza is fordítható.
– Rendelkezünk ilyen eszközökkel?
– Nyilván nem olyanokkal, mint amilyenekkel egy nemzetállam rendelkezik, de vannak önkormányzataink például, amelyek a fiatalok gyerekvállalási kedvét serkenthetik azzal, hogy a lakásproblémáikon próbálnak segíteni. Fokozhatja a gyermekvállalási kedvet az, hogyha a bölcsőderendszert a jelenleginél jobban kiépítik. A másik lehetőségünk, hogy a román népesedéspolitikát olyan irányba befolyásoljuk, ami kedvező nekünk, magyaroknak. Fontos, hogy Magyarország és az erdélyi politikai elit önkormányzati és központi szinten hangolja össze a stratégiáit, és a magyar intézményrendszert oly módon szervezze meg, hogy az identitás-újratermelést is segítse, de ugyanakkor racionálisan vessen számot a létező demográfiai trendekkel.
– Azt monda, hogy rendelkezünk eszközökkel. De vajon jól tudjuk ezeket használni? Iskoláinkat hamarosan összevonják, tagozatokat szűntetnek meg…
Ennek nagyon kedvezőtlen hatásai lehetnek, de le kell szögezni, hogy ez nem csak a magyarokat érinti. A többségi lakosságnak a kistelepüléseken működő iskolái is rossz helyzetben vannak. Szerintem elkerülhetetlen az oktatás decentralizációja, illetve a demográfiai apály miatt valamiféle összevonás. Nagyon fontos, hogy erre felkészüljünk, és próbáljuk a károkat mérsékelni, ahogy csak lehet, megőrizni a magyar nyelvű oktatást, aminek valóban kulcsszerepe van az identitás-újratermelésben.
Pataky Lehel Zsolt
Nyugati Jelen (Arad)

A parlamenti „magyar bérlet” ára
Másfelől megvizsgálandó a javasolt szabályozás ára is. Vagyis a băsescui alkotmánytervezet teljes támogatása.
Ioan Oltean, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) alelnöke az Alkotmány felülvizsgálata kapcsán a minap arról beszélt, hogy elképzelhetőnek tartaná meghatározott számú parlamenti képviselet elkülönítését a magyar kisebbség számára. Ez sajátos megoldás lenne a többi nemzeti kisebbségnek szinte hivatalból kijáró egy parlamenti képviselői hely fenntartásához képest, hiszen – mint mondotta – az RMDSZ politikai párt.
Cserében, az RMDSZ támogatná Traian Băsescu államfőnek a kormány révén benyújtott javaslatait az alaptörvény módosítására, amellyel szemben viszont a Szövetségnek számottevő fenntartásai vannak, különösen az egykamarás parlamentre való áttérés kérdésében.
Kelemen Hunor, az RMDSZ volt államfőjelöltje érdekesnek és megfontolásra alkalmasnak tekinti kormánypárti képviselőtársa javaslatát. A politikus hozzátette, hogy a Ioan Oltean által felvetett gondolat nem újkeletű, az ajánlat már többször felmerült.
Azt hiszem, hogy ennek a kérdésnek olyan jogi és politikai vonatkozásai vannak, amelyek messze túlmutatnak egy a parlamenti padsorokban szokásos és szükséges háttéralku vagy mégoly természetes kompromisszum keretein, ezért megéri az alaposabb vizsgálatot.
Ha ugyanis a romániai magyarság számára elkülönítenének – teszem azt – huszonegy parlamenti helyet (ennyi lenne a háromszáz tagúra zsugorodó törvényhozás hét százaléka), akkor ez egyben azt is jelentené, hogy ezeket a helyeket az egyéni választókerületeken felül adnák, hiszen nem lehet egy régió nem magyar lakosait megfosztani a megválaszthatóság jogától, képtelenség lenne kijelölni olyan választókerületeket, ahol csak a magyarok nyerhetnek.
Ezáltal bizonytalanná válna a magyar képviselők területi legitimitása, de ez a kisebbik baj, ahhoz képest, hogy a magyar lakosság nem érezné motiváltnak magát abban, hogy az RMDSZ-re szavazzon, hiszen ők úgyis megkapják a huszonegy parlamenti mandátumukat, ha egyetlen szavazatot sem szereznek, többet pedig akkor sem kaphatnának, ha az ország minden lakosa rájuk szavaz.
Nagy valószínűséggel ilyen helyzetben a romániai magyarok szemében delegitimálódna a magyar parlamenti képviselet, és vagy nem mennének el szavazni, vagy pedig a választásokon a második opciójukat érvényesítenék (lehet, hogy az Erdélyben népszerű PD-L politikusa épp erre spekulált javaslatával).
Az alapvető gond ezzel a javaslattal az, hogy épp a parlamenti választás lényegét, a képviselet jogát vonná meg, pontosabban tenné áttételessé és megfoghatatlanná a magyar lakosság számára. Azért, mert a huszonegy képviselő kijelölése ebben az esetben a romániai magyar érdekképviseletre hárulna (amely lehet kizárólagosan az RMDSZ, vagy lehet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, esetleg más „összmagyar” testület).
Anélkül, hogy a magyar szervezetek belső demokráciáját és legitimitását megkérdőjelezném (bár e tekintetben is vannak kételyeim), fel kell tenni a kérdést, hogy mi történik akkor, ha egyszer (valamikor, a távoli jövőben) a magyar érdekképviselet megszűnik, vagy pedig beolvad egy román pártba, esetleg annak informális, de teljes befolyása alá kerül? Ki fogja akkor összeállítani a képviselők listáját?
Másfelől megvizsgálandó a javasolt szabályozás ára is. Vagyis a băsescui alkotmánytervezet teljes támogatása, amely egyértelműen egy erős elnöki hatalom és egy gyenge parlament irányába mozdítaná el az országot. Nem hunyhatunk szemet afölött, hogy az olyan rendelkezéseknek, mint a parlament feloszlathatósága abban az esetben, ha nem „fogad szót” a népszavazás eredményének, illetve az elnök azon jogköre, hogy visszahívhasson minisztereket; a parlamentnek előírt szoros határidők bevezetése, miközben az elnök korlátlan ideig szabotálhatja alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését – mindez súlyos demokrácia-deficitről árulkodik.
Egyszóval az RMDSZ-nek azt ajánlják, hogy saját biztonsága érdekében támogassa egy olyan Alkotmány megszavazását, amely az egész ország biztonságát és demokratikus berendezkedését veszélyezteti. Mintha a magyarok szabadok lehetnének egy olyan országban, ahol – az államfőt kivéve – senki sem szabad!
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyvbemutató a Szent Márton öregotthonban
Nagyvárad – A Festum Varadinum rendezvénysorozat hagyományos eseménye a váradi Szent Márton öregotthonban megrendezésre kerülő Generációk találkozója.
Ennek a rendezvénynek a keretében mutatták be csütörtök délelőtt az öregotthonban Papp László A váradszöllősi római katolikus szentháromság plébániatemplom című kötetét a szerző, valamint Pálos István, a templom plébánosának jelenlétében. Az otthon lakói először a Szöllősért Egyesület képviesletében felszólaló Kis Gábort hallgatták meg, aki elmondta, hogy a kiadvány gazdag kép- és dokumnetumanyaggal mutatja be a katolikus templomot és a szöllősi katolikus közösséget. Kis Gábor elárulta, hogy ennek a kötetnek az eladásából befolyó összegeket egy Váradszőllős monográfia megírására és kiadására fordítják majd. Ezt követően Pálos atya szólalt fel, felelevenítve gyerekkorának Szöllőshöz köthető emlékeit. „Beletekintve a könyvbe rátalálhatunk a gyökereinkre. Fontos ez a kiadvány, mert az emlékeinkben élő Szöllős azóta már eltűnt, bekebelezte a város” – fogalmazott azegyházi személy. Majd az identitás fontosságáról beszélt Pálos atya, elmondva: „aki nem tudja, hogy kicsoda, az szükségszerűen rossz döntéseket hoz.” Pálos atya a jelenlevőkkel tudatta, hogy a könyv 2004-ig követi a templom történetét, és a kötetben kivonatok találhatók a megkereszteltek, valamint az egybekeltek anyakönyvéből.
Virágzó település
Ezt követően maga a szerző szólalt fel, elmondva, hogy Váradszőllős virágzó község volt. A község virágzásának fő oka az volt, hogy itt folyt át a Pece patak, melynek vize sosem fagyott be, így folyamatosan tudták működtetni a településen épített három malmot. Ugyanakkor a szöllősiek tehetséges emberek voltak, sok volt közyük az értelmiségi, továbbá nagyon jó kőművesek hírében is állottak, az elmondások szerint a Sas-palotát és a színházat is a szöllősi kőművesek építették. Ezt követően a szerző felidézte a település társadalmi életébek gazdagságát: Váradszőllősön voltak templombúcúsk, búzaszentelések, színjátszó- és olvasókör, és sok egyéb, mondta Papp László. Az esemény dedikációval zárult.
Pap István
erdon.ro

Tolongás a baloldalon
Május elsején megalakult az Országos Szövetség Románia Haladásáért
Katonás rendben tartotta meg alakuló ülését az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) elnevezésű új baloldali párt a fővárosi Forradalom téren. Meglepetést az új alakulat vezetőségének megválasztása sem okozott, ugyanis az UNPR elnöke Marian Sârbu volt munkaügyi miniszter, ügyvezető alelnöke Gabriel Oprea, a független honatyák koordinátora, jelenlegi védelmi miniszter és tiszteletbeli elnöke Cristian Diaconescu volt külügyminiszter lett.
A „Románok vagyunk” (Noi suntem români – szerk. megj.) dal eléneklésével kezdődött szombaton a fővárosi Katonák Házában a Gabriel Oprea köré csoportosuló független honatyák által létrehozott az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű párt alakuló ülése.
A védelmi miniszteri tisztséget is elfoglaló Oprea által választott helyszín rányomta a bélyegét az UNPR országos tanácsának ülésére, ugyanis a rendezvény katonás rendben zajlott le: a kiszivárogtatott vezetőségi stábot – Marian Sârbu elnök, Gabriel Oprea ügyvezető elnök, Cristian Diaconescu tiszteletbeli elnök – fennakadás nélkül megválasztották.
Pecsenyesütögetők hada?
„Az egyetlen baloldali alakulat a Szociáldemokrata Párt, nálunk van a remény” – „üdvözölte” az UNPR megalakulását Victor Ponta PSD-elnök, hozzátéve, pecsenyesütögetők mindig voltak és lesznek. Ponta keresetlen szavakkal illette az új párt vezetőit, akik „bezárkóztak egy terembe, szétosztották maguk között a tisztségeket és a kormány pénzét”.
Másképpen látja a helyzetet Traian Igaş, a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint a PSD-nek „komoly gondot okoz” az UNPR megjelenése. „Az UNPR átveszi a PSD szavazótáborának jelentős részét, ugyanis felkarolja azokat a baloldali érzületűeket, akiket a PSD magukra hagyott” – fogalmazott Igaş.
Beolvadnak a választásokig?
Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy véli, hogy az UNPR-t valószínűleg „felszippantja” valamelyik nagyobb párt, ugyanis a hétvégén létrehozott alakulatnak kevés esélye van arra, hogy a következő választásokon bejusson a parlamentbe.
„Az elmúlt húsz év alatt számos sikertelen próbálkozást láttunk különböző, pártokból kikerült személyek részéről. Mind eltűntek a politika süllyesztőjében” – jósolta az Agerpres hírügynökségnek Fekete-Szabó. Hozzátette: az RMDSZ-t nem érinti az UNRP megalakulása, kívülállóként szemlélik ezt a folyamatot, ugyanis nem valószínű, hogy a magyar választók az új baloldali párt felé tájékozódnának.
Másféle veszély fenyegeti az RMDSZ-t Daniel Constantin konzervatív elnök szerint, aki úgy véli, hogy a PD-L hamarosan „kiteszi az RMDSZ-t a kormányból”, ugyanis a közvélemény nyomására a demokrata-liberálisoknak fel kell mondaniuk az RMDSZ-szel kötött „politikai alkut”.
Máté András: az UNPR nem parlamenti párt
Az Országos Szövetség Románia Haladásáért nem tekinthető parlamenti pártnak, annak ellenére, hogy vezetői nagy része tagja az úgynevezett függetlenek törvényhozási frakciójának – szögezte le kérdésünkre Máté András RMDSZ-es képviselő.
A jogi szakbizottság tagjának tájékoztatása szerint a házszabály 18. cikkelye előírja: nem alakíthat parlamenti frakciót az a párt, amely nem választások révén került be a törvényhozói testületbe. „Így az úgynevezett függetleneknek semmiféle többletjogot nem ad az, hogy párttá alakultak” – magyarázta az ÚMSZ-nek a képviselő.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Érettségi találkozó?
Nem megszokott, hanem az egykori marosvásárhelyi Magyar Királyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemű Hadapródiskola hatvanhat évvel ezelőtt végzett tanulóiról emlékezem meg kegyelettel, akik közül sokat az egymillió magyar katona hősi halottjai közé sorolhatunk.
A nevezett hadapródiskola (ma Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem) 1940–1944 között nevelte a hadviselés tudományára mindazokat az ifjakat, akiket 1940 őszén a Kassai Katonai Repülőiskolából helyeztek át Marosvásárhelyre, az akkor létesített gyorsfegyvernemű hadapródiskolába. Természetesen helyi születésű tanulói is voltak. Az 1944 tavaszán érettségizetteket már a hadszíntérre vitték, s szovjet területen harcoltak, és sokan hősi halált haltak a "hazáért"; sokan szovjet hadifogolytáborban sínylődtek éveken át, ahonnan csak kis részük került haza a megcsonkított országba.
2010 májusában hatvanhat éves érettségi találkozót kellene tartaniuk azoknak, akik életben vannak még, akiknek száma ismeretlen. Az elhunytak szovjet, illetve hazai földben porladnak. Vizér Mátyásnak elhamvasztott porait a szél hordta szét a hegyek bércei felett.
Béke poraikra.
Keresztes Gyula
Népújság (Marosvásárhely)

Mátyás a „román” király és „román vezérei”
A román televízió egyik adásában egy olyan „dokumentumfilmet” láthattunk, amely alapján nehezen hihető, hogy a bemutatott város – néhány évtizeddel korábban –, magyar település volt.
Egy kívülálló semmiképp sem gondolna Kolozsvárra, arra a városra, amely az erdélyi magyar kultúra fellegvára volt, ahol az 1941. évi magyar népszámlálás szerint a románok számaránya alig érte el a 8,9%-ot. Nem meglepő tehát az, hogy az elmúlt félévszázadban igyekeztek megváltoztatni a város etnikai jellegét, miközben eltűntek a magyar feliratok, hagyományos magyar utcanevek, megjelentek az újabbkor műemlékei: Mihály vajda, Baba Novac, Avram Iancu szobra stb. A kisebbséggé vált őslakos magyarság még annyit sem érdemel, hogy a város nevét évszázados formájában használhassa. Az 1974-ben Kolozsvár nevét a volt diktátor, Nicolae Ceauşescu vezényletével, hatalmas tömeg előtt, győzelmi mámorban keresztelték át. Senkit sem érdekelt az őslakos magyarság érzékenysége. A Cluj-Napocára érkező külföldi turistának nincs honnan tudnia, hogy Kolozsvár magyar város volt, s a város története és műemlékei az őshonos magyarság kultúrájához, történelméhez kötődnek. Azonban a városismertető kiadványok többsége nem teszi lehetővé a történelmi magyar város tényszerű, tárgyilagos bemutatását.
Műemlék-ismertetés román módra
Az alábbi történet egy kis ízelítőt nyújt abból a „tudásanyagból”, amellyel román nemzetiségű kortársainkat felvértezik Erdély műemlékeinek, múltjának ismeretére. E sorok írója fül- és szemtanúja volt egy olyan előadásnak, amelyet a Kolozsvár központjában álló Mátyás-szoborcsoport előtt, nagyszámú tanuló okítására tartottak. Az idegenvezető-tanár magyarázata szerint, Mátyás király, Magyar Balázs, Kinizsi Pál… nem léteztek. A gyanútlan tanulók áhítattal nézték a híres Ioan Fadrus alkotást, a „jeles román személyiségek” szobrait. A magyarázó-ismeretterjesztő előadás ferdítései, jellemzőek. A Szent Mihály-templom melletti tér lovas királya, tehát nem Mátyás király, hanem Matei, a magyarok román királya. A Matei mellett álló hadvezérek: Baba Novac, Pintea Gligor… Az már nem érdekes, hogy e személyek nem lehettek a nagy magyar király kortársai. Bizonyára a helyes, az egészséges életmódnak, táplálkozásnak köszönhetően éltek matuzsálemi életkort. Sőt, még többet is élhettek volna, ha a kegyetlen magyarok nem teszik be lábukat Erdélybe, a 2600 éves szent román földre. Baba Novac, a szerb zsoldos katona, Mihály havaselvi vajda hadvezére volt, talán ma is élne, ha Kolozsvár magyar polgárai, eléggé el nem ítélhető módon, 1601-ben, megunva a zsoldosok fosztogatásait, a rablásokat, nem végeztették volna ki. Nem csoda, ha az utókor, Kolozsvár új telepesei, e román nemzeti hős tiszteletére a Szabók tornya (más néven a Bethlen bástya) mellett szobrot emeltek. A másik „kortárs”, Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halála után, mintegy 214 év elteltével jutott hasonló sorsra. Őt, Pintea Gligort, a nagybányai polgárok koncolták fel, ugyancsak katonái rablásai és tolvajlásai miatt, bár a betyárok a kurucok oldalán vettek részt a magyar szabadságharcban.
Ezek ismeretében érthető, hogy néhány évvel korábban, a 76 százalékban magyar lakosságú Sepsiszentgyörgy városában, az egyik magyar vezetésű és még magyar többségű iskola miért nem vehette fel Mátyás király nevét, miért ragaszkodtak a román nemzetiségű tanárok a Matei Corvinhoz.
Műemlék-ismertető magyar módra
Miután a fenti gondolatsor végére értem, döbbentem rá arra, mennyire szükséges a Mátyás-szoborcsoport történelmi valóságnak megfelelő bemutatása. Erdélyben már három-négy olyan nemzedék nőtt fel, amelyik nem tanulhatta a magyar történelmet. Mivel e kérdésről egész könyvet lehetne írni, ezért bővebben csak Mátyás király „román” származását, illetve a király moldvabányai „vereségét” ismertetem.
E gyönyörű szoborcsoport – az emlékmű gipsz mintája – az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, alkotóját a Grand Prix-díjjal tüntették ki. Hogy a művész mit akart kifejezni, azt legjobban a saját szavai érzékeltetik. Fadrusz Jánosnak a szoborbizottsághoz írt leveléből idézzük: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között. Ha a magyar ember szíve elborul, és vigasztalást keres a régmúlt idők fényében és nagyságában, akkor e dicsőségteljes, pazar és világraszóló korszakba bolyong vissza, és ott találja azt a csodás alakot, a magyar nép királyát, Hunyadi Mátyást, aki egyszerű ember tudott lenni az egyszerű emberekkel, de az akkori kor fejedelmei között olyan volt, mint sas a verebek között”.
Maga a szultán, II. Mehmed, a világon saját magán kívül csak egy uralkodót ismert el, éspedig a magyarok királyát, Mátyást. A szoborcsoport fő alakjának, a babérkoszorús magyar királynak a neve természetesen Mátyás volt és soha nem Matei, még a mesékben sem, ahol mindent mondanak róla, de legtöbbször az Igazságos Mátyásként emlegetik. A lovát délcegen megülő király alakja erőt sugároz, olyan hadvezért mutat, aki győztesen tér meg a csatákból. A király előtt hűséges hadvezérei állnak. Bal oldalt az idős Magyar Balázst láthatjuk, amint sisakját levéve néz fel a királyra, mellette Kinizsi Pál szikár alakja emelkedik. Jobb oldalt Szapolyai István tárja szét karját, vállra vetett köpenyben szemléli a győzelmi lobogókat, míg az erdélyi vajda, Báthory István mindkét kezében zászlót tart. A három vértezett harcos alakja a győztes csatából való hazatérést szimbolizálja.
A szobor talapzatát a város főépítésze, Pákey Lajos tervezte, amely önmagában is művészi alkotás. Az emlékmű felavatására 1902. október 12-én került sor. Az emlékmű talapzatát a magyar címer díszítette, föléje a Mátyás király feliratot vésték. Az 1918 végi, decemberi román megszállás után, a magyar címert eltávolították, 1921-ben a szoborral szemben felállították a capitoliumi farkas-szobor másolatát. Néhány évvel később, 1932-ben, a talapzatára olyan táblát helyeztek el Nicolae Iorga szövegével, amelyet a történelemhamisítás iskolapéldájaként lehetne oktatni. Idézem: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, mikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”
Mátyás király származása
A történelemhamisítás abban áll, hogy Mátyás királyról azt állítják, román nemzetiségű, és azt, hogy Moldvabányán vereséget szenvedett. Mindkét állítást érdemes elemezni. Mátyás király származását csak a legfontosabb nevekre korlátozva igyekszünk bemutatni. Kezdjük a bemutatást a király anyai ágával. A Szilágyiak négy nemzedékét név szerint ismerjük, magyar nemesek. Mátyás üknagyapja, Szilágyi Loránd, dédapja, Szilágyi Miklós a harctereken jeleskedő hadvezér, nagyapja, Szilágyi László boszniai és délvidéki hőstetteiért nyerte el a Temes megyei Horogszeg-kastélyt. Édesanyja Szilágyi Erzsébet. Ezen az ágon tehát nagyítóval sem találunk más nemzetiségűt.
Apai nagyapja Vajk szintén kardjával szerzett hírnevet és birtokot. A dédapát Serbanak (Sarbanak) hívták. Ő a 14. század második felében élt, akkor, amikor az 1330-as években Basarab tatár herceg kunokra, a kun vezetőrétegre támaszkodva megszervezte a vlachok (a korabeli magyar szóhasználatban az oláhok) államát. E vezetőréteg csak a 15. században románosodott el. Ennek ismeretében kétséges Mátyás király dédapját egyértelműen románnak nevezni, hisz nagyapja Vajk neve is török. Rásonyi László professzort idézem: „… a kunok jó katonák voltak. A legfényesebb pályát egy Munténiából bevándorolt kenéz család futotta be, melyből Vajk, Zsigmond király udvari vitéze származott. Az említett Vajk vitéz Hunyad várát kapta a királytól, és a Hunyadiak őse lett. A Vajk név István királynak megkeresztelése előtti nevét juttatja eszünkbe. A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.” ...A Vajk nevet a szlávból nem lehet magyarázni. De meg lehet oldani a törökből.”
FOLYTATJUK
2010. május 6.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 5-I SZÁMÁBÓL
Mátyás román eredetének hívei az 1430 táján, Milánóban írt levélre (levelekre) hivatkoznak, amelyben Hunyadi Jánost „Oláh Jánosnak” írják. Ez többféleképp értelmezhető. Gondolhatunk arra, hogy Hunyadi Oláhországban, a vazallus magyar tartományban, valamilyen címmel, hatáskörrel bírt. Ne feledjük, 1439-ben nevezték ki szörényi bánnak. A Szörényi bánságot, a mai Olténiát, a középkorban még Kisoláhországnak is nevezték. Lehetséges az is, hogy a milánói hercegi udvarban a magyar király jeles kapitányáról tudták, hogy havaselvi származású. E megnevezés a származási helyet jelölte, akkoriban elterjedt szokás volt az, hogy a származási hely népességéről neveztek el családokat oláhnak, szásznak, tótnak, rácnak stb. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a 15. század negyedik évtizedében a levélíró nem tudhatta, hogy az 1390-es években, amikor Serba fia Vajk Magyarországra telepedett, a vlach (oláh) állam vezetőrétegében még nagyszámban voltak kunok, illetve kun származásúak. Az oláh megnevezés tehát nem egyértelműen jelent etnikumot, mert Hunyadi Mátyás dédapja, nagyapja lehetett kun, türk blak, délszláv, elszerbesedett vlach is.
Nem szabad elfelejtkezni a többi lehetséges származtatással kapcsolatos forrásról sem. A híres nyomdász, Heltai Gáspár, az 1575-ben kinyomtatott Chronica az magyaroknak dolgairól című históriájában Mátyás apját, Hunyadi Jánost, a magyar király törvénytelen gyermekének mondja. Ő úgy tudja, hogy Zsigmond beleszeretett egy Morzsinai nevű nemesi család lányába, és e frigy eredményeképp született Hunyadi János. A király az áldott állapotba került leányt férjhez adatta Serba fiához, Vajkhoz. E származtatással megmagyarázható a Hunyadi család gyors felemelkedése, Hunyadi János példátlan karrierje.
Bonfini, a király olasz krónikása, a Hollós címer alapján, Mátyás származását a római Corvinusokig vezeti vissza. Egy másik elképzelés szerint, Hunyadi János édesanyja a bizánci császári család tagja volt. Mátyás egyik levelében a török szultánt, II. Mehmedet rokonának, azaz egyazon vérből származónak nevezi. A királyi udvarba menekült Dzsem török trónkövetelőről azt mondja a pápai követnek, hogy rokona, mert a görög nagyanyja nővérének a fia. E szerint II. Murát és II. Mehmed szultán anyai ágon Mátyás rokonai.
Egy biztos: Hunyadi János Magyarország kormányzójaként, a magyar történelem egyik legnagyobb birtokkal és hadsereggel rendelkező, római katolikus főura volt. Fia, Mátyás, a Szilágyiak hadvezéreket adó családjából is származva, Szilágyi Erzsébet nevelésében, magyar anyanyelvű és műveltségű, márpedig az etnikai hovatartozás kérdése mindig a nyelvi és művelődési hatások függvénye.
A király származásának ilyen részletes elemzésére azért volt szükség, mert még a magyar történészek is gondolkodás nélkül elfogadják Mátyás havaselvi román származását, miközben egy szót sem szólnak a Szilágyi-ág hadvezéreiről, illetve a származással kapcsolatos más történeti forrásokról. Akarva nem akarva, lehetőséget teremtenek a nacionalista román történetírásnak arra, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara-t és Mátyásból Matei-t „faragjanak”. Nem véletlen a Mátyás-szoborcsoport talpazatán olvasható szöveg, mely szerint Mátyás a saját nemzete, „a román” ellen harcolt.
Mátyás moldvai hadjárata (1467)
E csatát azért kell bővebben bemutatni, mert akárcsak Mátyás származásával kapcsolatban, még a magyar történelmi kiadványokban is találunk olyant, amelyik Mátyás király vereségét emlegeti. Ennek történelmi gyökere csupán annyi, hogy az 1460-as években Mátyás-ellenes összeesküvésre került sor. Mivel a lázadók, az elégedetlenkedők hátterében, felbujtásában Moldva vajdája, István állt, így érthető módon igyekeztek a királyt befeketíteni.
Miután Mátyás király 1467-ben a királyi hadak élén felszámolta az erdélyi lázadást, elhatározta, hogy megbünteti a török hűbéres és lengyelbarát Nagy Istvánt is. Bár késő ősz volt, Mátyás elrendelte a hadjárat megindítását. A király hadereje 12 ezer főnyi elit hadtestből állt és ennek vezetésére több tapasztalt hadvezért állított. A kor jeles, csatákban edzett hadvezérei: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál irányítják a sereget. A Szebenből kiinduló haderő 1467. november 2-án Segesváron pihent meg, majd november 6-án Erdővidék központját érintve a barcasági Földvár irányába haladt. November közepe táján átkeltek az Ojtozi-szoroson. A tehetséges moldvai vajda azonban időben értesült Mátyás hadi készülődéseiről és segítséget kért IV. Kázmér lengyel királytól. Bevágatta és eltorlaszoltatta a Keleti-Kárpátok szorosait. Ezek az intézkedések azonban nem tudták meggátolni a magyar király hadának az előrenyomulását, mert a magyar csapatok elhamvasztották a fatorlaszokat és szétverték a lengyel lovas alakulatokat. Mivel István vajda seregei csupán könnyűfegyverzetű lovasokból és gyalogosokból álltak, ezért nem merte vállalni a csatát egy olyan magyar hadsereggel szemben, amely kitűnően fel volt szerelve és kiképezve, amelyben a lovasság nagy része páncélos vagy félnehéz felszerelésű volt. Ebben az előnytelen katonai helyzetben a moldvai haditaktika csak a cselvetés, a portyázás és a felperzselt föld stratégiája lehetett.
2010. máj. 7.: Mátyás a „román” király és „román vezérei”
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 6-I SZÁMÁBÓL
Mátyás serege az Ojtozi-szoroson kelt át, már november 19-én elfoglalta Tatrosvásárhelyt, vagy Tatáros mezővárost (Tîrgu Trotuş), november 26-án Bákót (Bacău), majd a Szeret folyó völgyében haladt előre Szucsáva (Suceava) főváros felé. November 29-én már a jól megerősített Románvásárhelyt foglalták el. Itt került sor az első hosszabb pihenőre. Ez idő alatt István vajda több tárgyalást kezdeményezett, de a király és a tanácsadói nem hittek a vajda szóbeli ígérgetéseinek. A magyar királyi had – december 6-án – ellenállás nélkül folytatta útját. December 13-án sor került Moldvabánya megszállására. E római katolikus püspöki székhellyel büszkélkedő városkában, amelynek katedrálisát még 1410-ben építették, vert szállást a király. A főemberek, az udvari bandérium és a főtisztek katonai kíséretei kaptak helyet a város központjában, míg a hadsereg a városon kívül táborozott, mert nem tartottak semmilyen meglepetésszerű támadástól. Ez érthető volt, mert a vajda követei itt is felkeresték a királyt, de a megegyezésre ekkor sem kerülhetett sor, mert a követségnek nem ez volt a feladata, hanem a kémkedés, a királyi sereg stratégiai helyzetének a megfigyelése, valamint a közelgő moldvai orvtámadás gyanújának az elterelése. Ez bevált, a király és főemberei, valamint az egész magyar sereg békésen készült vacsorázni és lepihenni, nem gondoskodtak még őrségállításról sem, miközben a vajdai sereg óvatosan körülvette a várost, úgy, hogy a tábori poggyászt és a lovakat, a szekereket a közeli Somuz és Moldva folyók erdeiben hagyta. Lévén, hogy a városközpontot szászok és magyarok lakták, a támadók számára nem okozhatott különösebb gondot a város felgyújtása. Egyszerre több oldalról kezdtek hozzá a gyújtogatáshoz. Amikor Mátyás értesült a támadásról, akkor már nem lehetett alaposan megszervezni a védelmet, nem lehetett sánccal, szekérvárral körülvenni a szétszórt táborozókat, és egységes irányítás alá helyezni a sereget. A piactér és a város központjának védelmét maga a király irányította. Hamarosan két nyíllövés és egy dárdaszúrás éri, vérzik, de nem teszi le a fegyvert. Körülötte mindössze 200 veterán zsoldos, a királyi bandérium és a főemberek tömörülnek. A védelemben kitűnt a máramarosiak egy csoportja. Később az egyik vitézt köznemesi birtokkal jutalmazták.
Csak négy órás küzdelemben sikerült legyőzni az orvul támadókat. István is fogságba esett, de az egyik erdélyi hadnagy futni engedte az őrizetére bízott vajdát. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerént a moldvabányai csatában 11 ezer moldvai és 4 ezer magyar vesztette életét. E csatát kétség kívül Mátyás király nyerte meg. Győzött, de sebesülései, a tél gyors érkezése miatt, távol az utánpótlás lehetőségétől, kénytelen volt hazaindulni. Seregének háromnapi pihenőt engedélyezett, majd december 16-án elrendelte a hazatérést. Erdélyben a Gyergyó–Brassó vonalon haladt a nagy barcasági szász városba, ahol lehetőség nyílt a sebesültek ápolására.
A győzelem jelképeit, aranyozott hadilobogókat, a moldvai jelvényeket, a fegyvereket a budavári Boldogasszony templomban helyezték el. Az új hadjáratra, a Moldva-ellenes háborúra már nem került sor, mert István vajda követei a magyar királyi székhelyen vazallusi esküt tettek, elfogadták Mátyást hűbéruruknak.
E történelmi tények alapján, az olvasót nem kell meggyőzni arról, hogy a moldvabányai nagy moldvai győzelem, mennyire tekinthető „román” győzelemnek, mennyire jogos a Mátyás király szobrának talpazatán éktelenkedő tábla, illetve, hogy milyen szintű a történelemhamisítás. Mindazok, akik sérelmezik a szoborcsoporton elhelyezett, a legyőzött Moldvát jelképező zászlót, azok tehát megnyugodhatnak. 1940-ben, amikor Észak-Erdélyt visszaadták Magyarországnak, akkor természetesen nemcsak az etruszk (római?) farkast távolították el, de a hazug propagandaszöveget is, visszaállítva Fadrusz szoborcsoportjának eredeti állapotát. Pár év múlva, 1945-ben, amikor a szovjet hadsereg megszállta Kolozsvárt, a városvezetés a magyar Mátyás király felirat helyébe a latin nyelvű Mathias rex-et helyeztette. 1992. december elsején, Gheorghe Funar magyarellenes kolozsvári polgármester, a Mathias rex felirat alá feltétette az 1932-es táblát. Így adódik az a helyzet, hogy a fiatal nemzedék, e tábla felirata alapján, immár 18 éve ismét olvashat a saját, azaz a román nemzete ellen támadó Mateiről.
Most, amikor Kolozsváron véget ért a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Mátyás napi rendezvénysorozat, amikor a magyar és a román kormány közös költségén, néhány hónap múlva befejeződik e szoborcsoport restaurálása, csak remélni merjük, hogy a táblára felkerül Mátyás király és vezéreinek neve. Természetesen nem Matei Corvin, Paul Chinezu, Ştefan Báthory, Ştefan Szapolyai, hanem édesanyjuk ékes magyar nyelvén: Hunyadi Mátyás, Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Szapolyai István és Báthory István. (Forrás: Történelmi Magazin)
KÁDÁR GYULA
A szerző történész
Szabadság (Kolozsvár)

Megkésik a szakbizottság az oktatási törvénnyel
„Az új tanügyi törvénytervezetből ez idáig huszonnyolc fejezetet fogadott el a bizottság, éppen térünk rá a huszonkilencedikre. Ezek a paragrafusok az oktatásügyi rendszer struktúrájára vonatkoznak, a kisebbségeket érintő cikkelyekig még nem jutottunk el, de valószínűleg ma, késő este vagy holnap, a reggeli órákban arra is sor kerül” – fogalmazott az ÚMSZ-nek tegnap délután Kötő József, a képviselőház oktatási szakbizottságának RMDSZ-es alelnöke, az elnök hiányában, az ülés lebonyolítója.
Kérdésünkre, hogy szerinte tartható lesz-e a május hetedikei határidő, Kötő annyit mondott, mindent megtesznek, hogy minél gyorsabban, és hatékonyabban dolgozzanak, és bár van esély arra, hogy péntekig átrágja magát a bizottság a törvénytervezet 316 fejezetén, előfordulhat, hogy egy-két napos késéssel számolni kell majd. „Amennyiben a késés bekövetkezik, a plenáris vita is lerövidül majd, és így tartható lesz a május 26-i határidő” – tette hozzá az alelnök.
Cristian Adomniţei liberális képviselő, volt oktatási miniszter szerint a koalíciós pártok szándékosan lassítják a törvénytervezet szakbizottsági vitáját, ugyanis arra számítanak, hogy a jelentés késleltetésével megakadályozhatják a plenáris szavazást és a jogszabályt hallgatólagosan fogadja el az alsóház. Szerinte ez esetben Daniel Funeriu oktatásügyi miniszternek becsületbeli kötelessége lenne lemondani tisztségéről.
Hozzátette: a tervezetet vissza kellene vonni nem csupán a szakbizottságból, de a parlamentből is, és általános közvitára kell bocsátani, hogy az oktatási szakemberek és szakszervezetek is elmondhassák észrevételeiket. Egy másik volt oktatásügyi miniszter, Andrei Marga szerint „nem kifizetődő az általános és középiskolák számára javasolt finanszírozási rendszer”.
Mint ismeretes, a szóban forgó tervezetet rendkívüli ülésen fogadta el még múlt hónapban a kormány, és az RMDSZ szerint az oktatási rendszert megreformá törvény jobb helyzetet teremthet a hazai kisebbségi oktatásban is. Markó Béla miniszterelnök-helyettes akkor elmondta: jól tudja, nem lesz mindenki elégedett, mert a decentralizációt nem mindenki támogatja, még maguk a szakszervezetek sem, de tény, hogy az anyanyelvi oktatás szempontjából ez a törvénytervezet sokkal jobb, mint a jelenleg hatályban levő.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)