Nemzeti létparancs
Az erdélyi magyar közélet alapvető struktúrája két évtizedig igen egyszerű volt, még akkor is, ha 2003 után a nemzet sorsalakítása iránt érdeklődő polgárnak egyre több szervezet nevét kellett megtanulnia.
Egyik oldalon álltak a román hatalommal paktálók, az autonómia-program meghirdetését előbb minden eszközzel akadályozók, majd a képviseletét szabotálók, szociológiai szempontból a korábbi rendszer haszonélvezői, az új rendszer zsoldosai, a karrieristák és a megvezetettek. A másik oldalon a magyar érdek képviselői, akik nem a vélt vagy valós román elvárásokhoz mérték a célokat, hanem az erdélyi magyar nemzeti közösség létérdekeihez, a korábbi ellenállók, a politikában eladdig részt nem vevők, valamint azok, akik Saulusokból tényleg Paulusokká lettek. E törésvonal nemcsak a politikai vonalvezetésben, hanem a hatalom-technikában, a módszerekben is tetten érhető volt. Az egyik oldalon Hargita megyei listahamisítás, Neptun-ügy, Nagy Benedek-féle puccskísérlet, alapszabályzat-sértő ultimátum-visszavonás, Petőfi-Schiller tragikomédia, Kincses Előd alapszabályzat-ellenes felfüggesztése a 2000-es önkormányzati választás hajrájában, a Szabályzat-felügyelő Bizottság manipulációja, központilag vezényelt kiszorítósdi, a másik oldalon konok ragaszkodás az alapszabályzathoz, átláthatóság követelése, programhűség.
Ezt a képletet tette tönkre a Magyar Polgári Párt elnökének politikai ámokfutása. Amikor az alapító elnök szembesült azzal, hogy a megyei elnökök többsége nem az ő oldalán áll, s nem elképzelhetetlen a párt alakuló kongresszusán a leváltása, kezdetét vette egy olyan, az írott és íratlan normákat lábbal tipró politikai kurzus, amihez képest az RMDSZ Markó-korszakának szabálytalankodásai apró csínytevéseknek tűnnek, s amihez foghatót csak a bukaresti módszereket az ott töltött évtizedek alatt asszimiláló Domokos Géza manőverei között találhatunk. Ezek láttán még a magyarországi jobboldal gödörásói (ebbe ugye, a közmondás szerint maguk esnek bele, magukkal sodorva sajnos szervezetüket is többnyire), a diktatórikus hajlamú Giczy György, Torgyán József és Csurka István is elismerően csettinthetnek. Manipuláció a megyei elnökök aláírásával, szavazati jog odaítélése a meghívottaknak, kizárások okkal és teljességgel ok nélkül. A nemzeti oldal zászlóshajójának, a teljes autonomista tábor pártjának elképzelt MPP-ből Szász Jenő zsebpártja lett a maga szektariánus követőivel és a túszul ejtett, jobb sorsra érdemes, kénytelen-kelletlen maradó középgárdával. Még ez is feldolgozható lenne, ha a párt sikeres volna, és ha lenne egy következetes politikai vonalvezetése, ha tántoríthatatlanul képviselné a nemzeti érdeket. A diktatúra lehet akár hatékonyabb is, mint a demokrácia megfelelő diktátor esetén, ezt tanítja nekünk az ókori történelem.
Nem lenne ugyan könnyű mindezt lenyelni azoknak, akik az RMDSZ-en belül közel másfél évtizedig követeltek demokratikus vezetést, de a közösségi érdek felül kell írja az egyéni lelki problémákat. No de miféle következetes vonalvezetésről és nemzetszolgálatról beszélhetünk akkor, amikor Szász Jenő egyik pillanatban székely autonómiáról beszél, másik pillanatban Cotroceni-be megy koccintani december elsején, megismételve a Kempinsky szállóban 2002-ben megesett gyalázatot? Amikor egyik pillanatban következetességről, elvhűségről, önrendelkezésről szónokol, a másikban hibának nevezi azt, hogy végre-valahára az erdélyi magyarság bátor képviselői, beleértve épp az ő pártjának tagjait is, azokra a történelmi pillanatokra emlékeznek – tételesen Észak-Erdély visszatérésére és Horthy Miklós kormányzó erdélyi bevonulására –, melyek a magyar közösségnek ténylegesen ünnepnapjai voltak az elmúlt kilencven évben?
A belső demokráciát, a magyar érdeket és a politikai következetességet egyszerre fontosnak tartó tábor lépéskényszerbe került. Ha nem alapítja meg saját szervezetét, saját pártját, az erdélyi magyar szavazó választhat az elhasznált, a román politikának harminc ezüstért bármikor behódoló RMDSZ és az egy politikai kalandor által kisajátított MPP között. Lényegében az alternatíva-képzés szükségszerűsége húzódik meg Tőkés László és Toró T. Tibor egy új párt bejegyzési szándékáról szóló, nagy port felkavart nyilatkozatai mögött. A képviselet nélkül maradt nemzeti demokraták színeinek megjelenítése az erdélyi magyar politikai palettán ma nemzeti létparancs.
Borbély Zsolt Attila, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Közeledik a könyvvásár
Ínséges idők járnak az erdélyi magyar kiadókra
Kevesebb mint egy hónapot még várniuk az írott szó szerelmeseinek az ősz egyik legfontosabb kulturális eseményére, amely ezúttal nem "ütközik" a filmbarátok kedvelt rendezvényével. A XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál utáni héten, november 11-13. között várják a Gutenberg- híveket. A Nemzeti Színház előcsarnokában sorra kerülő eseményről Király Istvánnal, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh és a Mentor Kiadó igazgatójával beszélgettünk.
– Milyennek ígérkezik a 16. könyvvásár kínálata?
– Körülbelül ugyanannyi kiadót, illetve kereskedőt várunk a Nemzetibe, mint tavaly. Eddig 39-en jelezték részvételi szándékukat, és még számítunk két jelentkezőre. A magyarországiak hét önálló standon, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének közös asztalánál mutatják be kínálatukat. Idegen nyelvű könyvekkel idén is itt lesz az Oxford és a Fischer Kiadó romániai kirendeltsége. Új jelentkezők ezúttal nem ígérkeznek.
– A könyvvásárhoz rendszerint számos kulturális rendezvény kapcsolódik. Körvonalazódott-e már az idei program?
– Minden erdélyi magyar kiadónak lesz könyvbemutatója, dedikálással egybekötött közönségtalálkozója. A vásár első napján, csütörtökön délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében megtartjuk a hagyományos irodalmi estet is, melynek témája: A gyermek az új magyar irodalomban. Az est meghívottai Lazckfy János és Háy János, a moderátor szerepét Láng Zsolt tölti be. Természetesen a Szép könyv-díjak átadása sem marad el.
– Nem gondoltak arra, hogy a Színház téren uralkodó állapotok miatt más helyszínre költöztessék a könyvvásárt?
– Nincs olyan más helyszín, amely méltó lenne ehhez a rendezvényhez, ugyanakkor anyagi szempontból sem lenne jó megoldás a vásárt elköltöztetni. Remélem, hogy az elkövetkező hetekben könnyebben megközelíthetővé teszik a színházat, elképesztő, hogy öt hónap alatt nem sikerült ezt megoldani.
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban mennyire érzékelhető a gazdasági válság?
– Az idei könyvvásárra feleannyi új könyvvel készültek a kiadók, mint a tavaly. A Mentor Kiadó a múlt évben 49, idén csak 13 friss kiadvánnyal jelentkezik, és örülünk, ha az év végéig még hét könyvet publikálhatunk.
A könyv krízise már 2006-ban elkezdődött, erre tevődött rá a gazdasági válság. Az elmúlt négy hónapban kevesebb, mint felére csökkent az érdeklődés a kiadványaink iránt, a bevétel mindössze 29 százalékát teszi ki a kiadásoknak. Nincs kereslet, nem kell a könyv az embereknek. Nemrég 8 alkalmazottunktól kellett megválnunk, 5-nek pedig négyórásra csökkentettük a munkaidejét. Ezzel gyakorlatilag felére csökkentettük a munkaerőt. Félő, hogy a könyvesboltunkat is be kell majd zárni. Nagyon számítottunk arra, hogy beindul a Márai-program, és a magyarországi könyvtárak vásárolnak a készletünkből történelmi forrásdokumentumokat, hiánypótló néprajzi munkákat. Erre azonban nem került sor, a program halasztódott. Azt szokták mondani, hogy aki időt nyer, életet nyer, de ez fordítva is igaz: aki időt veszít, életet veszít.
– Előfordulhat, hogy a jövőben a könyvvásár is elmarad?
– Ez csak a marosvásárhelyi közönségtől függ. Az eddigi években is a helyi könyvbarátok tartották el ezt a rendezvényt, és ha a kiadóknak idén sem kell a keresletben csalódniuk, visszatérnek egy év múlva is.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Székely téli turisztikai kínálat Bukarestben
A Székelyföld téli turisztikai kínálatát ismertetik Hargita, Kovászna és Maros megyei vállalkozók a Romexpón felállított közös standjukon. Az október 21-én megnyílt Románia Turisztikai Vásáron a Székelyföld-standot mutatta be sajtótájékoztatón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az eseményen jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
A húsz kiállítót felvonultató, 108 négyzetméter felületű standon minden kommunikációs csatornát igénybe vesznek: 3D-ben mutatják be a székelyföldi sípályákat, a hóember sítalpakon érkezik, és a téli ünnepek népművészeti vonzatára is felhívják a figyelmet. Alig nyílt meg az expó, máris sokan érdeklődnek a székelyföldi kínálat iránt, nagyszámú látogató lepte el a standot, ahol sokan már fényképet készítettek a síruhás hóemberrel, megkóstolták a székely ízeket, és tanulmányozták a sípályatérképet.
„Nem csupán szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Székelyföld-stand visszatért a Romexpóra. Ez azt is jelenti, hogy igény van rá” – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint az elmúlt húsz évben a magyar közösség vezetői együtt sokat tettek azért, hogy ide eljussanak. „Az elmúlt húsz évben nem lehetett itt Székelyföld-stand, de a lemaradást sikerült behoznunk” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
„Azt szeretnénk, hogy aki hozzánk látogat, új élményekkel gazdagodjon, fedezze fel az addig számára ismeretlen helyi kincseinket is – mondta Borboly Csaba. – Meghívjuk: próbálják ki, amit Székelyföld nyújthat, és újságolják el másoknak is, hogy nem csak inni lehet a borvizet, de fürödni is benne. Nálunk a téli ünnepek velejárója a havas táj. A távolról érkező turista, aki csak a tévében látottak alapján kapcsolja össze ezt a kettőt, Székelyföldön meg is tapasztalhatja.” Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint értékekről bőven beszélhetünk: Székelyföldön található a parajdi sóbánya, a Szent Anna-tó, itt rendezik a töltöttkáposzta-fesztivált, és még számos ismert és közkedvelt turisztikai érték van jelen. „Egységesen szeretnénk képviselni mindazt, ami ránk jellemző. Ezért fogtunk össze önkormányzatok és szolgáltatók egyaránt, ezért dolgoztuk ki turisztikai stratégiánkat, amely minden vendéglátó egység, sportlétesítmény, természetvédelmi terület javát szolgálja” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök.
„Kollégáinkkal volt időnk alaposan körbenézni az expón, és elmondhatom, hogy a Székelyföld-stand ebben az évben már nemcsak azért érdekes, mert Kovászna, Hargita és Maros megye harmadik alkalommal is együttes erővel van jelen a vásáron, hanem azért is, mert az információs anyagok mennyiségét és minőségét illetően is ez a stand a legérdekesebb – közölte Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. – Az idén a stand mérete is jelentős, és azt is lehetett látni, hogy annak ellenére, hogy a mai nap inkább a turisztikai ágazat szakembereinek szólt, sokkal több érdeklődőt vonzottunk, mint a többiek.” Az önkormányzati vezető azt is elmondta, hogy a székelyföldi turizmus jövőjét a minőségi és nem a mennyiségi szolgáltatásban látja. Ennek érdekében fontosnak tartja az olyan pályázati lehetőségeket, programok kiaknázását, mint a Leader, amelyek segítségével komoly fejlesztést lehetne ebben a szegmensben is elérni. A szakszerű marketingstratégia mellett Demeter hangsúlyt fektetne Székelyföld reklámozására is – véleménye szerint a megfelelő médiaeszközökkel lényeges előrelépésre számíthatunk.
A kiállítás október 24-ig látogatható. Nemcsak a Romexpón mutatják be egységesen Székelyföldet mint potenciális turisztikai célpontot, hanem a három székelyföldi megye közösen népszerűsítette a térséget a budapesti Hungexpón is. A kezdeményezők nem állnak meg itt, további külföldi nemzetközi kiállításokra is el szeretnének jutni, hogy minél nagyobb közönségnek mutathassák be a régió értékeit. erdon.ro

A Nagy Testvér figyel!
Calin Popescu Tariceanu, a liberálisok képviselőházi frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hasznos lenne, ha a parlament szakbizottságai kihallgatnák a titkosszolgálatok vezetőit, hogy lássák, "hogyan szivárogtak ki" a sajtóba a Vîntu-jegyzőkönyvek.
Kifejtette, meg kell nézni, ki hagyja jóvá és kinek a kérésére jegyzőkönyvezik a telefonbeszélgetéseket, főleg, hogy a sajtóban megjelent jegyzőkönyveknek semmi közük nincs Sorin Ovidiu Vîntu ügyéhez.
Tariceanu kifejtette, "porhintés" az ügyészek magyarázata, miszerint azért rögzítették a beszélgetést, hogy elkészítsék a vádlott profilját, tisztában vannak azzal, hogy átlépték hatáskörüket.
"Feltesszük a kérdést: mi történik Romániában, az igazságszolgáltatás Big Brother-mintára működik? Nem tartják tiszteletben az állampolgári jogokat és a szabadságot. Vannak felvételek újságírókkal folytatott beszélgetésekről, amelyek nem tartoznak az ügyhöz" mondotta Tariceanu.
Véleménye szerint az adott beszélgetéseket nem a Vîntu-ügy miatt rögzítették, így akarják azonosítani a "nép ellenségét", akik veszélyeztethetik "a bölcs kormányos" hatalmát.
"Kérdem én, miért három éve? Amíg Vîntu teljes erejéből támogatta Basescut, ilyen dolgok nem történtek? Hirtelen, akkor kerülnek elő, amikor kirobban a Basescu-Vîntu harc. Akkor kevésbé volt vétkes Vîntu mindazért, ami a FNI-nél történt? Valószínűleg nem. Basescu értékelte újra, ugyanúgy, mint sok más esetben" – fejtette ki Tariceanu.
Tariceanu azt is elmondta, nincs kétsége afelől, hogy lehallgatják a telefonját; hangsúlyozta, az ilyen dolgok "nem jellemzők" egy jogállamra, sérti az emberi és magánéleti jogokat.
Kiemelte, nem kíván Vîntu ügyvédje lenni, a magánélethez való jog liberális elvét, a jogállamiságot védelmezi és a korrekt igazságszolgáltatást pártolja.
"Ezeket a titkosszolgálatokat hatalmi eszközként használják egy olyan országban, amely gyors léptekkel halad a diktatúra irányába. Hangsúlyt kell fektetni a jogállamra, a magánélethez való jog tiszteletben tartására, egy olyan igazságszolgáltatásra, amely nem az éppen hatalmon levők érdekeit szolgálja. Ami történik, az politikai zsarolás, az állami intézmények segítségével", mondotta Tariceanu.
Kifejtette, ha valaki vétkes a nemzetbiztonság veszélyeztetéséért, vonják felelősségre, de igazságtalan, ha a jelenlegi hataloméval nem megegyező véleménye miatt válik a titkosszolgálatok célpontjává.
Tariceanu szerint szükséges a vonatkozó törvények módosítása, hogy ne legyen mód "a jegyzőkönyvek ilyen jellegű kiszivárogtatására", és a felelősök elnyerjék büntetésüket.
Cristian David, szenátor a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság tagja reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kivizsgálja az eljárás során kiszivárogtatott bizonyítékok ügyét.
David elmondta, lehetséges, hogy kérik majd a SRI igazgatójának kihallgatását. Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os hősökre emlékeztek
Nagyvárad – Az 1956-os magyarországi forradalom hőseire emlékeztek szombaton Nagyváradon is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában.
A szombat délelőtti koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mondott dr. Fleisz János történész, a Bincisz elnöke, aki hangsúlyozta, hogy 1956 október 23-a tanulsága, és egyben a magyar forradalmi hagyomány üzenete az, hogy nem a népnek kell felelnie a hatalom gyakorlói előtt, hanem a mindenkori hatalomnak kell elszámolnia a nép előtt. Így lehetett 1956 üzenete a demokrácia üzenete, így lehet 1956 eszméje ma is érvényes. Nagy József Barna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke beszédében szintén 1956 jelentőségét hangsúlyozta, mert mint mondta „1956-ban a pesti srácok példát adtak nekünk arról, hogyan kell végletekig szeretni a nemzetet.” A forradalmat aktuálpolitikai eseményekhez kötve kijelentette: a magyar nemzet 2010-ben vértelen forradalommal jelölte meg azt az utat, amelyen járni kíván. Ebben az összefüggésben a közelmúlt magyarországi és a jelenlegi romániai magyar politikai döntéshozóinak elszámoltatásának szükségessgét hangsúlyozta.
Elszámoltatást! Az utolsó szónok Tőkés László az Európai Parlament alelnöke volt, aki elmondta: „hiába mondjuk el, hogy szabadság csillaga volt hajdan a magyar, ha ma már maga sem tudja, hogymit akar”, idézte Babits Mihály gondolatát. „Sajnos az üneplés és a valóság nagyon mélyen elszakad egymástól, mert a komunistáknak nemcsak arra volt gondjuk, hogy leverték a forradalmat, hanem még az emlékét is próbálták kitörölni. (…) A megalkuvás árnyéka vetül ezekre az ünnepkre, mert akik elmennek a Kempynszkibe koccintani, azok fogadják a hazugság őszödi bajnokát” – utalt itt a politikus az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt vezetőire, majd így folytatta: „amikor pedig jött a trianoni évforduló, szinte a régi kommuista tanfelügyelőség rendszerét követve elrendelték, hogy minden elemista diák rajzpályázaton vegyen részt. Szegény gyerekek azt se tudták, miről készül a rajz, a tanítónőknek küldték az instrukciót az RMDSZ részéről, hogy kötelező részt venni.”
Színvallást!
Ezt követően Tőkés László arra hívta fel a figyelmet, hogy véleménye szerint az RMDSZpolitikájában a következő kongresszuson a nemzeti kurzus fog lábra kapni, majd kiemelte: „Legyen vége a megalkuvás politikájának és annak nemzeti alapon való hitelesítésének, az autonómia kompromitálásának! Ennek a kettős játéknak kell véget vetnünk. Elkezdődött ez Magyarországon, és nekünk is csatlakoznunk kell a magyarországi rendszerváltás folytatásához, és a hazugokat, a Pilátusokat végre ki kell taszítani a magyarság köréből! És mindenki valljon színt: mondja meg, hogy kivel tart: Gyurcsánnyal vagy Krisztussal!? Orbánnal vagy Pilátussal!? Ha ezt nyíltan megmondjuk, akor nem lesz hiábavaló az emlékezésünk, akkor hiteles magyar képvisletre juthatunk” – fogalmaott Tőkés. A beszédek után a különböző szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a forradalom emléktáblájánál, majd gyertyákat gyújtottak és lángokkal a kezükben énekelték el a Himuszt.
Pap István, erdon.ro

„Mert a bűn az csak bűn marad”
Bihar megye – Más nemzet segítségére csak akkor számíthatunk, ha annak érdeke segíteni – hagzott el az október 23.–i megemlékezésen, Érmihályfalván. Az ’56–os emlékhelynél mintegy ötvenen jelentek meg.
Szombat délután a helyi MIDESZ tagjai álltak fáklyás díszörséget az érmihályfalvi Széchenyi téren lévő ’56–os emlékhelynél, ahol az RMDSZ szervezett megemlékezést a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Elsőként Kovács Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet, amiben egyebek mellett arról szólt, hogy az Érmihályfalvi Csoport néven ismert közösség tagjait nem elsősorban az ’56–os történések miatt hurcolták meg – illetve egyeseket ki is végeztek – hanem mert a hatalom célja az ellenséges érzelműeknek nyílvánítottak ellenőrzés alá vonása, illetve megsemmisítése volt, és erre akkor jó alkalom kínálkozott. Higgyük el, hogy ma is van lehetőség az ősök földjén boldogulni, és sokkal több, mint amennyit most remélni merünk, tette hozzá.
Csend, és fegyverropogás
A Bartók Béla Városi Kórus előadásában G.F. Händel Győzelmi dal, illetve Berkesi Sándor Székely Himnusz című kórusműve hangzott el, majd Nyakó József lépett a mikrofonhoz. Az ’56–os magyarországi lelkesedésre nyugatról csend, keletről fegyveres csörtetés volt a válasz, kami emigrációs hullámhoz, a nemzet testi és lelki csonkulásához vezetett, majd egy kozmetikázott parancsuralmi rendszerhez, és mindez bebizonyította: másokra csak akkor számíthatunk, ha azoknak érdeke segíteni, fejtette ki a helyi RMDSZelnöke. Hozzáfűzte: ma nem tankok ellen kell harcolni, hanem „bölcs alkukkal, méltányos államközi szerződésekkel kell elérni, hogy élhetőbb legyen a mánál a holnap”.
Mécseseket gyújtottak
Ezt követően a GGG Irodalmi Stúdió verses–zenés összeállítása idézte fel a forradalom hangulatát, illetve az annak leverését követő nyomasztó időszakot. Ekkor hagzott el a Kárpátia zenekar Neveket akarok hallani című dala is, melyből a címben idéztünk. A koszorúzás során pártok, szervezetek, intézmények képviselői, illetve az áldozatok és meghurcoltak családtagjai járultak az emlékhelyhez, majd a Himnusz éneklése után mécseseket gyújtottak az emlékhely tövében, illetve az oda vezető sétány szegélykövein. erdon.ro

Szavak hátterében – Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságbak saját önálló útját kell járni
Schmitt Pál romániai látogatása után az erdélyi magyar internetes fórumokon többen is támadták a Magyar Köztársaság elnökének azt a Bukarestben elhangzott mondatát, amely a Magyar Távirati Iroda megfogalmazása szerint így hangzott: „Schmitt Pál (...) kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat.”
Néhány vélemény a szelídebbek közül azután átcsorgott egy-két erdélyi napilapba is, a jegyzetelő újságírók voltaképpen arra utaltak, hogy a romániai magyarságot az említett állampolgári és családi kötelességeikre fölösleges emlékeztetni, hiszen a közösség tagjai köztudottan jó adófizetők, utódaikat pedig tisztességre nevelik. A kisebbségi jogok nem ok és okozati viszony eredményeként, nem a hasonló állampolgári magatartás következményeként, hanem alanyi jogon járnak a romániai magyar közösségnek.
Vajon miért hangsúlyozta ki a román fővárosban is az etnikai autonómia gondolatát támogatni óhajtó magyarországi államelnök a bevezető megállapítást? Csak tanácsadói vagy beszédírói fogtak mellé? Netán valamilyen más megfontolást is követett?
A véletlenszerű megfogalmazást kizárva, az ésszerű magyarázatok irányában alighanem két úton is el lehet indulni. Egyrészt nem szabad feledni, hogy a volt sportdiplomata Schmitt Pál elnöki megválasztásáig az uniós parlament alelnöki tisztségét is betöltötte, márpedig az ilyenszerű mondatok – legalábbis részben – hozzátartoznak a különböző országokba látogató politikusok udvariassági szólamaihoz.
Másrészt viszont joggal feltételezhető, hogy az új magyar kormány azt szeretné, ha nemzeterősítő intézkedései nem keltenének különösebb feszültséget a szomszédos országokkal kialakított kapcsolataiban. E tekintetben lényeges bizonyíték Schmitt Pálnak a hónap elején Horvátország fővárosában, Zágrábban mondott beszéde Antall József szobránál.
„Rossz együttélésből, a különféle népekkel való acsarkodásból már kaptunk jó pár történelmi leckét. Most az egymásra utaltság, a bizalom könyvében nyílhatott új fejezet. Világos volt: csak annyi jóindulatot várhatunk a szomszédos államoktól, amennyivel mi is viseltetünk irántuk. Csak annyira fog becsülni minket Európa, amennyire képesek leszünk megélni saját európaiságunkat.”
Ez egy igen lényeges gondolat magyarázza azokat a diplomáciai körutakat is, amelyeket Magyarország külügyminisztere hivatalának elfoglalása előtt és után is megtett a szomszédos országokban, igyekezve tisztázni a kettős állampolgársággal kapcsolatos aggodalmakat.
A magyar kormány nincs könnyű helyzetben. Nem csupán a Jobbik és vele együtt a szélsőjobboldal eszméinek budapesti parlamenti bevonulását kell kivédenie a világ előtt, hanem azoknak a már meghozott intézkedéseknek a hatását is, amelyek nyilvánvalóan sértik egész sor európai multinacionális cég pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi érdekeit.
Magyarország bármilyen erélyesnek is tűnő, egyoldalú intézkedésekkel nem hagyhatja magát elszigetelni szűkebb-tágabb környezetétől, a huszonegyedik században csak olyan, kellőképpen rugalmas nemzetépítő politikák képzelhetők el, amelyekre nem aggathatók a diktatorikus, az autartikus és más hasonló jelzők.
És ha már az elnöki látogatásnál tartunk, Schmitt Pálnak ezúttal Marosvásárhelyen hangzott el még egy olyan mondata, amelyet érdemes megjegyezni mind Magyarországon, mind a romániai magyarság politikai és más köreiben.
„Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével.” Következésképpen Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságnak saját önálló útját kell járnia és ettől még a magyarországi politikai pártok sem foszthatják meg.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

XVII. Bartalis János vers- és énekmondó verseny
Ebben az évben Brassó, a Korona városa, első írásos említésének 775. évfordulóját ünnepli (Corona néven szerepel az 1235-ben készült monostorjegyzékben, a Catalogus Ninivensis-ben). Ennek szellemében hirdeti meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XVII. Bartalis János vers- és énekmondó versenyt.
A vetélkedőre két kategóriában lehet jelentkezni:
· Versmondó verseny,
· Énekmondó verseny (megzenésített versek, hangszerkísérettel).
Ugyanaz a versenyző jelentkezhet mindkét kategóriában!
A vetélkedő irodalmi anyaga mindkét kategóriában:
· egy szabadon választott Brassóban/Brassó megyében született költő (pl. Zajzoni Rab István, Adolf Meschendörfer, Áprily Lajos, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Verona Bratesch, Lendvay Éva, Ritoók János, Jancsik Pál, Apáthy Géza, B. Tomos Hajnal, Vass László Levente, Bencze Mihály, Alexandru Musina, Szász Ferenc, Orbán János Dénes, Mikó András) verse/megzenésített verse, egy szabadon választott XX. századi magyar költő verse/megzenésített verse.
Egy – egy vers előadási ideje nem haladhatja meg a 6 percet.
Részvételi tudnivalók:
A versenyen részt vehet minden, 16 életévet betöltött versmondó/énekmondó (felső korhatár nincs), aki nem hivatásos színművész/előadóművész.
Jelentkezési lap tartalma: versenyző neve, lakhelye, születési adatai, személyazonossági igazolvány/útlevél száma, személyi száma (CNP), foglalkozása, munkahelye, (diákok esetében az oktatási intézmény neve), e-mail címe, telefonszáma, a választott brassói/Brassó megyei költő neve és a vers címe, a szabadon választott vers szerzője és címe. A jelentkezési lap elküldhető: hbeszter@index.hu e-mail címre, 0268-472101 faxszámra, vagy a 500168 Brasov, str. Gen. Dumitrache, nr. 20, bl. 257, ap. 9, (Házy Bakó Eszter) postacímre.
A szervező visszaigazolja a jelentkezést és közli a további tudnivalókat.
A versenyzőnek rendelkeznie kell egy művelődési/oktatási intézmény vagy civil szervezet ajánlásával. Egy ajánló intézményt/civil szervezetet max. három versenyző képviselhet!
Részvételi díj: 15,00 lej (helyben kell kifizetni).
A versenyzőknek szállást és étkezést biztosítunk. Utazási költséget nem térítünk meg. Kísérőt csak kivételes esetekben, a jelentkezők számának függvényében fogadhatunk. A kérelmezőnek fizetnie kell a szállás és étkezési költségeket (k.b.100 lej/nap).
Minden versenyzőt könyvcsomaggal jutalmazunk. Az első három helyezett, mindkét kategóriában, pénzjutalom mellett (I.díj: 250, II.díj: 230, III.díj: 200 RON), jelentős ajándékcsomagban is részesül. Az elért eredmények sorrendjében, számos különdíjat osztunk ki, intézmények, egyesületek, magánszemélyek adományait.
Jelentkezési határidő: 2010. november 6.
További felvilágosítás kérhető Házy Bakó Esztertől a következő e-mail címen: hbeszter@index.hu, vagy a 0040-740-420638-as telefonszámon. erdon.ro

Boldoggá avatás: A hit ünnepe
Nagyvárad – 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
– Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
– Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
– Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
– A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
– Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette ővéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék ővéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
– Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
– A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
– Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
– Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
– Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete. erdon.ro

Boldoggá avatás: a hit ünnepe
Nagyvárad - 2010. október 30-án a nagyváradi római katolikus székesegyházban a 11 órakor kezdődő szentmisén a boldogok sorába iktatják Isten Szolgája Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Böcskei László nagyváradi megyés püspök e rendkívüli eseményről nyilatkozott.
- Milyen jelentőséggel bír az október 30-án, szombaton sorra kerülő rendkívüli esemény, amikor boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt?
- Egyházmegyénk és az egész régió történelmi egyházmegyéi is egy rendkívüli esemény előtt állnak. Egy boldoggá avatás már azért is rendkívüli, mert a történelem folyamán ritkán fordul elő. Esetünkben 818 év kellett elteljen ahhoz, hogy itt, Nagyváradon ilyen eseményt rendezzünk, miután 1192-ben Szent László királyt szentté avatták. Elsősorban a hitnek az ünnepe a boldoggá avatás, mégpedig két megközelítésből is. Elsősorban azért, mert Isten csodálatos gondoskodása nyilvánul meg a boldoggá avatás által, ugyanakkor az új boldog személyiségén keresztül is. A hitnek az útja nem egyszerű út, nem a lazsálásnak az útja. A hitnek az útja megköveteli a hozzáállást, a megismerést, a kutatást, a küzdelmet, a harcot, és nem ritkán az áldozatot is. Ilyen szempontból visszanézünk a történelemben mindazokra, akik életüket áldozták Krisztusért, az egyházért, a hitért, kezdve az első vértanúktól a legújabbakig. Már az ősegyház első éveiben nagyon sokan életüket adták Krisztusért, gondoljunk csak a római arénákra, vagy a katakombákra. A boldoggá avatás a hitnek és az isteni gondoskodásnak az ünnepe. Szilárd püspök is ezek közé sorolódik, mert ő is egy ilyen személyiség, aki egyházmegyénk főpásztoraként vállalta a legnagyobb áldozatot, és életét adta egyházáért, Krisztusért. Nyugodtan mondhatjuk az ünnep küszöbén, hogy Isten gondoskodik rólunk, megajándékozza egyházmegyénket, népünket egy ilyen kimagasló és rendkívüli személyiségnek a példájával, akit az eljárások után az egyház hivatalosan is elismer, és az oltárra emel, ahogy ezt ki szoktuk fejezni. Ez a hitnek az ünnepe is, mert Isten szeretetének a jelét fedezhetjük fel.
Isten csodálatos ajándéka
- Ön milyen gondolatokkal készül ezen jeles eseményre?
- Azt olvassuk Szent Pál apostolnál a zsidókhoz írt levélben, hogy Isten megpróbálja azokat, akiket szeret. Sokszor elszörnyülködünk, elkeseredünk az emberi gonoszság és kegyetlenség láttán, de ráfigyelünk arra is, hogy mindezek felé emelkedik az életnek a győzelme. Ha most csak Szilárd püspökre gondolunk, és az ő sorsán keresztül arra, hogy mire is lehetett képes az emberi gonoszság és gyűlölet, mégis, alig egy pár évtized elteltével mi egészen másként beszélünk Szilárd püspök életéről és haláláról. Megdicsőült az ő halála által, még akkor is, ha a gonosz hóhérok őt a halálba küldték azért, mert hitt, mert hűséges volt Istenhez. Ez a halál is bizonyítja, hogy van valami, ami erősebb a halálnál, és ez az élet, amit Isten ajándékoz nekünk. A boldoggá avatás Isten csodálatos ajándékaként tűnik fel, és ez egy megszólítás, kihívás is a mai ember számára, hogy mi is erősödjünk ebben a hitben, mert azt hiszem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a kapaszkodó pontot, amiben mi is biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen a mai világ is annyi sok megpróbáltatást és kihívást tartogat nekünk. Meg kell találjuk a hit erősítő forrását, és ez a boldoggá avatás ezt nyújtja, csak nekünk ezt fel kell ismerni, és fel kell lelkesednünk, hogy mi is ugyanilyen szellemben, kitartásban tudjunk előre haladni.
Komolyan venni az életet
- A hívek számára milyen aktuális üzeneteket hordoz a boldoggá avatás?
- Az első, amit jelenthet az egyszerű hívek számára: ne féljünk Istenre bízni életünket, ne féljünk Istenre hagyatkozni, mert Ő átsegít még a legkritikusabb helyzeteken is. Isten úgy irányítja a mi életünket, hogy az az igazi kibontakozáshoz, és megdicsőüléshez vezesse. Ha a végső célunkat nézzük, akkor nem itt, a földi életben kell keresnünk a kibontakozást, a boldogulásunkat, hanem magasabbra kell vágyakoznunk, és ilyen összefüggésben Szilárd püspöknek ez az egyik fő üzenete, hogy csak Isten teheti gazdaggá és tartalmassá a mi életünket. Kisebb-nagyobb áldozathozatalaink közepette is így viszi végbe Isten az ő tervét, ami lelkesítő lehet a mi számunkra. Szilárd püspök komolyan vette az életét: nem alkudozott, nem fabrikálta a lehetőségeket, komolyan vette a feladatát, a küldetését, nem kímélte magát, szerette Istent, az embereket. Az ő életáldozatának koronája a vértanúhalála volt, de azáltal, hogy ő alázatosan szolgálatba állt az akkori püspöknek, azáltal, hogy vállalta a sok utazást, azáltal, hogy lelkiismeretesen vállalta a tanítói munkát, ezek mind-mind áldozatot jelentenek az ember számára, még akkor is, ha egy papról, egy elhivatott személyről beszélünk. Szerette övéit, és ez abban tornyosult, hogy képes volt vállalni a testi szenvedést, és azt is, hogy elszakítsák, elszigeteljék övéitől, és azután képes volt arra is, hogy a végsőkig menjen, és a jó célokat, amelyeket ő kint, a szabadságban hirdetett és képviselt, azokért életét is adta. Ez egy nagy üzenet: vegyük mi is komolyan ezt a kis időt, amit a jó Isten rendelkezésünkre bocsátott, és töltsük meg igazi tartalommal: Istenszeretettel, emberszeretettel, és akkor a mi áldozatunk is kedves lehet az emberek, és az Isten előtt.
Kiváló példakép
- Hogyan szeretnék a jövőben elevenen tartani a boldoggá avatandó vértanú püspök emlékét?
- A boldoggá avatás nem egy befejezés, hiszen ez a folyamat körülbelül tizenhét éve kezdődött. Ennek a formális része zárult le ennek az évnek a kezdetén, amikor a Szentatya is jóváhagyta a dekrétumnak a kihirdetését. Úgy érzem, hogy sikerült az emberekhez is közelebb vinni Szilárd püspöknek az alakját, de arra kell törekedjünk, hogy folytatása is legyen ennek a rendkívüli eseménynek, hogy átjárja életünket Szilárd püspöknek a nagysága, szellemisége, hűsége. Gondolok itt arra, hogy ő kiváló példaképe lehet a papságnak. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező időben egyházmegyénk papsága ráfigyelne az ilyen példára, mert nagyon fontos, hogy a mai világban helyt tudjunk állni, és teljesíteni tudjuk küldetésünket, és mi is a hivatásunknak tudjunk élni. Szeretném, hogyha mostmár a boldog Szilárd püspök igazi felfedezése is megtörténne. Azért mondom azt, hogy igazi felfedezése, mert még most is új és új dolgok kerülnek elő vele kapcsolatban, hiszen ő egy olyan kornak az áldozata volt, mely vagy azon volt, hogy eltüntesse a nyomokat, vagy amely még aránylag közel áll hozzánk az időben, és amelyről nem sokat beszéltek, vagy nem helyesen beszéltek, nem mondták ki azt, amit ki kell mondani azokról az emberekről, akik életüket áldoztak az egyházért. Ilyen irányban szeretném továbbvinni Szilárd püspök megismerésének áldott folyamatát. Szeretnénk még jobban kiterjeszteni ezt a folyamatot olyanformán, hogy létrejöjjön Szilárd püspök teljes profilja. Ehhez ki kell használni minden lehetőséget. Minden olyan anyagot, amit összegyűjtöttünk, és ami még előkerül, azt egy emlékkötetben szeretnénk megjelentetni. Terveztük azt is, hogy a boldoggá avatás után is megismerjük azokat a helyeket, ahol ő élt, tanított, tevékenykedett, és ahol meghalt. Előrebocsátva elmondhatom, hogy szeretnénk az egyházmegyei képviselőkkel utakat szervezni, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik akár a szülőföldjén, szülőfalujában élnek, hogy meglátogassuk azokat az egyházmegyéket, ahol ő szolgált, azokat a börtönöket, ahol raboskdott. Egészen más hatása van az emberekre, ha tapasztalják azt, hogy ez a mi nagy példaképünk itt is járt.
A szentek sorába kerülhet
- Milyen lehetőségeket nyújt az egyház és a közösség számára ez a boldoggá avatás?
- Élni akarunk Isten ezen ajándékával, hogy ismét egyházmegyénk az, amely egy ilyen rendkívüli kitüntetésben részesül. Ezáltal felemelkedünk, hiszen a mi egyházmegyénk Szent Lászlót és Szent Istvánt is magáénak mondhatja: Szent István a bihari püspökség alapítója, és Szent László az egyházmegyét Váradra hozatta. Mostmár van egy másik közbenjárónk is. Az biztos, hogy a jövőben a mi egyházmegyénk számára Szilárd püspöknek az emléknapja egyházmegyei szinten ünnepi rangot kap, október 3-a belekerül a naptárba. Szorgalmazni fogjuk azt is, hogy Szilárd püspöknek a példája legyen feltüntetve a következő időben az ifjúsági lelkipásztorkodásában, vagy az iskolai hitoktatásban. Tervezzük elindítani a laikusképzést, és ott is hivatkozhatunk rá. Ezen kívül intézmények vehetik fel a nevét, már van is egy ilyen margittai gondozóközpont, amely felvette a nevét, de akár épülő templomok vagy kápolnák is felvehetik majd a nevét. Szóba került egy szobor felállítása is a székesegyházban, mert mostmár ezt is lehet. Ki is járna neki. De az a legfontosabb, hogy imádkozhatunk hozzá, segítségét kérhetjük, és reméljük azt, hogy nem fog itt megállni minden, hanem előbb-utóbb elkövetkezik az is, hogy a szentek sorába kerüljön. Ez azt jelenti, hogy a boldoggá avatás az első fokozata a szentté avatásnak. Egy csodának a felmutatásán keresztül, a Róma által előírt procedúráknak megfelelően folytatódhat ez a folyamat, és akkor a szentté avatás is bekövetkezhet. Azonban ezt ki kell imádkozni, és az tőlünk függ, hogy mekkora hittel tudunk fordulni a mi közbenjárónkhoz. Nagy lehetőség ez számunkra, és arra buzdítanék mindenkit, hogy legyünk büszkék arra, amit most kaptunk az egyháztól ezen nagy elismerés által.
A szeretet üzenete
- Hogyan készülnek a szombati boldoggá avatásra?
- A nagyváradi ünnepségen negyven püspök lesz, mellettük nagyon sok pap, zarándok, meghívott. Én is nagyon fontosnak találom, hogy ne csak saját magunknak tartsuk meg őt, mert ő egy jel a világ előtt. Végre itt van az idő, hogy egy bizonyos rendszerről kihirdetésre kerül, hogy nagyon sok gonoszság történt akkor, és voltak erős személyiségek, akik elvükért, hitükért életüket áldozták. Ez most elindíthat egy folyamatot, hisz Szatmáron jövőre lesz egy másik boldoggá avatás, és ott van Márton Áron, akinek ügyében reménykedünk, de ott vannak a görög-katolikus püspökök is. Megemlíthetjük azokat is, akik nem haltak meg a börtönben, nem adták életüket, de vállalták a szenvedést azért, mert hittek. Kötelességünk a nyomukba lépni, hogy mi is meg tudjuk hozni azt az áldozatot, amit megkövetelnek tőlünk. Nem az életáldozatról van szó, de mindenki meghozhatja a maga részéről azt az áldozatot, amire szüksége van ahhoz, hogy erősödjön az egyház, hogy meg tudjon maradni a közösség, ugyanakkor üzenetet is hordozzunk a mai világban, és ez az igazságnak, a szeretetnek és a békének az üzenete.
Rais W. István, Erdon.ro

Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: mondjanak le a jogtalanul megválasztott KREK-tisztségviselők
Azonnali lemondásra szólította fel Tőkés László európai parlamenti képviselő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tisztújításán szerinte illegitim módon megválasztott egyházi és világi tisztségviselőket. A KREK előző püspöke szerint ugyanis olyan személyek nyertek el bizonyos pozíciókat az egyházkerület vezetésében, akiknek különböző okoknál fogva nem is lett volna szabad jelöltséget vállalniuk.
Kénytelen vagyok felemelni szavam azon jelenségek ellen, amelyek az egyházi választásokon nyilvánvalóvá váltak. Az egyház jogszintjéről a politikum jogszintjére emelkedik a kérdéskör” – fogalmazott az európai parlamenti alelnök. Tőkés nehezményezi, hogy egyre nagyobb mértékű az összefonódás a református egyház és a politikai szféra, legfőképp az RMDSZ között.
Mint ismeretes, a mintegy tíz nappal korábban tartott KREK-választásán a főgondnoki címet Varga Attila Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő nyerte el, akinek jelölése ellen előzőleg Tőkés levélben emelte fel szavát. A volt püspök azt mondja, egyértelmű volt, hogy Kovács Zoltán előző főgondnokot, „a bihari RMDSZ fekete bárányát” meg kellett buktatni. A helyébe megválasztott Varga Attila pedig 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondott” akkori egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről, ezért a szatmárnémeti honatya a választási szabályzat szerint nem jelölhető egyházi tisztségre. Hasonló okokból marasztalható el a szabályzat értelmében az egyházmegyei főgondnokból presbiteri főjegyzővé választott Szilágyi Péter olaszi presbiter, aki korábban szintén lemondott igazgatótanácsi tisztségéről.
Nagy Sándor nagykárolyi esperes, Szatmár megyei tanácsos újraválasztásával azért nem ért egyet az EP-alelnök, mert róla már kiderült, hogy a kommunista rendszer kollaboránsa volt. Tőkés nehezményezi Seres Dénes parlamenti képviselő zilahi egyházmegyei jogtanácsosi megválasztását is, „aki nemrégen még ádáz küzdelmet folytatott a Református Wesselényi Kollégium ellen”. Serest, az egykori egyházmegyei jogtanácsost előző mandátuma idején azért mentették fel tisztségéből, mivel feladatkörének betöltését rendszeresen elmulasztotta, és ezáltal „nyilvánvalóan egyházunk kárára járt el” – írja közleményében Tőkés.
Az EP-alelnök szerint aggasztó méreteket ölt az RMDSZ-nek az egyházi életbe való behatolása, amely „mintha valahonnan irányítva volna”.
Tőkés László azt mondja, az érintettek igencsak megkönnyítenék az egyház dolgát, ha önként lemondanának. (Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását méltatta Tőkés László. Történelmi fontosságú eseménynek nevezte Tőkés László Bogdánffy Szilárd egykori római katolikus püspök boldoggá avatását. „Egész Közép-Kelet-Európában késik a kommunizmus bűneinek felfedése és az igazságtétel a múlt ügyeiben, ezzel szemben XVI. Benedek pápa, a Vatikán példát mutatott abban, hogy legalább erkölcsi elégtételt szolgáltasson az áldozatoknak” – nyilatkozta az Európai Parlament alelnöke. Kijelentette: bízik benne, hogy Bogdánffy püspököt sokan követik majd a sorban. Hamarosan Scheffler János és Márton Áron püspököket is boldoggá avathatják, és Tőkés a diktatúra börtöneiben mártírhalált halt román görög katolikus püspököket is azok közé sorolta, akiknek a családja megérdemelné ezt a morális elégtételt. „Arról sem mondhatunk le, hogy Szoboszlay Aladár plébánoshoz és perének tagjaihoz hasonlóan, a szintén halálra ítélt Sass Kálmán volt érmihályfalvi lelkipásztornak és perbéli társainak, valamint a totalitárius vörös diktatúra többi – megszámlálhatatlan – áldozatának is előbb-utóbb igazságot fognak szolgáltatni” – írja nyilatkozatában Tőkés László.)
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Emlékfa a jövő nemzedéknek Szatmárnémetiben
A Szatmár Megyei Széchenyi Emlékbizottság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel és más civil szervezetekkel, a Széchenyi Emlékév ötödik, zárórendezvényeként tegnap délután egy négyméteres vörös tölgyet ültetett a Kossuth–kertben lévő Zöld Ház melletti téren.
A Széchenyi–fája emlékeztet majd arra, hogy a nagy reformer környezetbarát is volt, hiszen egykor erdőt és csemetést létesített. A faültetésen nagyon sokan vettek részt, jelenlétükkel támogatva a kezdeményezést. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere példaként emlegette Széchenyi Istvánt a jelenkor számára. Felnőni hozzá nem tudunk, de sokat tanulhatunk tőle. Az ő korában sem voltak jobb lehetőségek mint most, de ő nem csak megálmodta a jövőt, hanem tett és áldozatokat hozott azért, hogy megvalósítsa álmait. Széchenyi számára most egy újabb emlékhelyet jelöltünk meg. Bízunk abban, hogy ez a fa olyan gyökereket ereszt majd e földben, amit senki sem tud majd kitépni.
Sike Lajos, a faültetés kezdeményezője hangsúlyozta, hogy egy civil kezdeményezésnek vagyunk a tanúi. Egy olyan természetbarátnak állítunk emléket, aki Sopronban egy olyan erdő telepítését kezdte el, mely már több száz hektárra nőtte ki magát és egy olyan faiskolát létesített, melyben huszonnégyezer csemetét gondoztak. Ez a fa mindig arra figyelmeztet majd, hogy a természetvédelmet nagyjaink is feladatuknak tekintették.
Kónya László, a Széchenyi Emlékbizottság tagja elmondta, hogy Széchenyi eszméket ültetett, de hogy azok megvalósuljanak, pénzt adott az ápolásukhoz. Mi vízzel locsoljuk ezt a fát, hogy megfoganjon és megmaradjon.
Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója arról beszélt, hogy azzal, hogy fát ültetünk Széchenyi emlékére, nem teszünk egyebet, mint erősítjük egymásban a reményt, hogy ismert mondata (Merjünk jövőt álmodni, merjünk bízni az emberekben, merjünk szeretetet adni, merjünk jók lenni, merjünk nagyok lenni!) ma is, a jövőben is, ránk nézve is igaz. Ezt a fát nem magunknak ültetjük, hanem a jövő nemzedék számára. Ez a fa úgy fog terebélyesedni és irányt mutatni, mint aki gondolataival és tetteivel egy nemzet felemelkedésének szabott új irányt. Márk Nagy János, az EKE ügyvezető igazgatója rövid felszólalásában elmondta, hogy az EKE megalakulása óta felvállalja a Széchenyi–kultusz ápolását. Emléktúrákat szerveznek évente, most pedig külön öröm számukra, hogy faültetésen vehetnek részt.
Erdély Online, Erdély.ma

Az asszimiláció ellenszere a magyar állampolgárság – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újraéledő nemzetpolitikáról
– Ön a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a magyar kormányban. Hogyan jellemezné az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikáját?
– Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt húsz év nem váltotta be a magyar nemzet reményeit. Reményt adott ugyan Antall Józsefnek az a mondata, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke, az elmúlt időszak azonban messze nem teljesítette e mondat lényegét. Legnagyobb fájdalmunk 2004. december 5-e volt, amikor az MSZP-SZDSZ kormány, személy szerint Gyurcsány Ferenc – kicsinyes pártpolitikai megfontolásokból – nemzete elleni kampányával lelki Trianont idézett elő. Az idei országgyűlési választások után, a kétharmados felhatalmazás birtokában természetesnek tartottuk, hogy az új kormány megalakulása előtt az Országgyűlés elé kerüljön az állampolgársági törvény: tudtuk, egy percet sem szabad várakozni. Számos oka van annak, hogy ezt miért tettük. Először is ez a dolgok természetes folyamata. December ötödike fájdalmát leginkább azzal tudtuk enyhíteni, hogy az Országgyűlés első teendői közé soroltuk az állampolgárság megadását. Tisztában voltunk azzal, hogyha a törvénytervezetet azonnal benyújtjuk, a szocialisták között is lesz jóérzésű ember, aki megszavazza. Tudtuk: ha a szocialista pártban Gyurcsány Ferenc ismét szerephez jut, meg fogja akadályozni a szocialista képviselőket abban, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Megtörténhetett volna, hogy egyedül Szili Katalin szavazza meg az MSZP-ből a törvényt. Nem volt tehát közömbös számunkra, hogy az Országgyűlés 98 százalékban, vagy 85 százalékban szavazza meg a magyar állampolgárság törvényét a határon túli magyarok számára. Kegyelmi pillanatnak tartom, hogy a Magyarország határai körül levő hét országból hat támogatja állampolgársági törvényünket. Ezt nem volt szabad elodázni. Ebben a kérdésben Szlovákia nem vehető komolyan: a Fico-Slota féle szocialista-fasiszta koalíció részéről – bármilyen állampolgársági törvényt is szavazunk meg – ugyanilyen magyarellenes hisztéria következik. Fő irányelvünk: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá egyetlen ország belpolitikai hullámverésének sem.
– Az elmúlt nyolc esztendő rombolása mély nyomokat hagyott a nemzetben. Ön szerint ezek a sebek gyógyíthatóak-e? Sikerül új fejezetet nyitni a magyar nemzetpolitikában?
– Az állampolgársági törvény, úgy gondolom, önmagában új fejezetet nyit: nem csak az elmúlt nyolc évet, nem csak az utóbbi húsz esztendőt, és nem csak az 1944 óta tartó időszakot írja felül, hanem történelmi értelemben nyitja meg az utat a nemzet közjogi újraegyesítése előtt. Fontos látni, hogy egyfelől a magyar nemzet kultúrnemzet, ami a nyelv, a kultúra és a történelmi sorsközösség alapján áll, másfelől a magyar nemzet Szent István óta politikai nemzet volt, amelyet a közjog tartott egyben. Gondoljunk a Szent Korona jelentőségére. A magyar nemzet közjogi egysége meghaladta a magyar nemzet etnikai határait. Ebből következik, hogy ezer éves államiságunk történelmében a magyar nemzet nem csak kultúrnemzet volt, hanem közjogi nemzet is: a közjogi nemzetegyesítés nagyon erős impulzust jelent a magyar identitás megőrzésében. Láthatóan fölgyorsult a határon túli magyar nemzetrészek asszimilációja: ezt pusztán támogatási formákkal már nem lehet megakadályozni. A Szülőföld Alapon keresztül történő támogatások fontosak, de önmagukban nem elégségesek: erős impulzust kellett adni a magyarság számára, olyan impulzust, amely képes megállítani, megfordítani az asszimilációt. Az állampolgársági törvénnyel a magyar nemzetrészeket közjogi értelemben is a nemzethez kötjük.
– Kishitűek szerint európai uniós keretek között az elcsatolt nemzetrészek számára biztosított magyar állampolgárság nem hoz újat. Ezt ön hogyan kommentálja?
– Ez tételesen nem így van. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárság alapvetően nem egzisztenciális, hanem identitásbeli megfontolásból kell a határon túli magyarságnak. Az erdélyiek és a felvidékiek a román és a szlovák állampolgárságuk mellett ugyan uniós állampolgárok is, ez mégsem pótolja a magyar identitásnak megfelelő magyar állampolgárságot. A vajdasági és a kárpátaljai magyarságnak egzisztenciális szempontból is fontos a magyar útlevél, hiszen ez biztosítja a szabad közlekedésüket. Én azt tartom természetesnek, hogy a magyarság többségének nem egzisztenciális okokból, hanem az identitás megőrzéséhez kell a magyar állampolgárság. Hadd mondjam el, hogy erdélyi gyökereim vannak. Bátyám a hetvenes években disszidált Svédországba. A rendszerváltás után besétált a stockholmi magyar nagykövetségre, és bemutatta régi útlevelét — időközben megkapta a svéd állampolgárságot —, és postafordultával visszakapta magyar útlevelét is. Édesanyám erdélyi rokonsága, aki szülőfaluját nem hagyta el, nem lehetett magyar állampolgár. Ezt mélyen igazságtalannak éreztem. Nyilvánvaló, hogy ezt a diszkriminációt fel kellett oldani. Ennek a feloldása az, hogy mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, akinek ősei a magyar királyság területéről származtak, és aki valamilyen szinten beszél magyarul.
– Erdélyi és bukaresti útján első kézből kapott információt arról, hogy a román hivatalosságok hogyan viszonyulnak az új állampolgársági törvényhez. Milyen benyomásokkal tért haza?
– Az erdélyi és a bukaresti útnak két alapvető értelme van: az állampolgársági törvény szempontjából kulcsfontosságú, hogy 1918 óta először nem állt össze ellenünk a Kisantant. Az új törvény elfogadtatását nagymértékben segíti az, hogy a magyar állampolgársági törvény a román állampolgársági törvény vitáját követi. Ha Románia havi tízezer útlevelet adhat ki, elsősorban a Moldáv Köztársaság területén élő románoknak, akkor nekünk sem mondhatja senki, hogy nem biztosíthatunk magyar állampolgárságot akár az erdélyi, akár a kárpátaljai magyarságnak. Az Unió sem szólhat bele, hiszen Moldova, akárcsak Kárpátalja az Unió határain kívül fekszik. Ha Románia megteheti, akkor megtehetjük mi is. A román állampolgársági törvény lehetővé teszi például a Besszarábiában élő románoknak is a román állampolgárság megadását. Nehéz elképzelni, hogy egy besszarábiai románnak papírjai lennének arról, hogy ősei román állampolgárok voltak: az ortodoxiában hol van anyakönyvvezetés, hol nincs, tehát okiratilag felettébb nehéz ezt bizonyítani. A román állampolgársági törvényben van egy tudatos homályosság: úgy fogalmaz, hogy vélelmezhető, valószínűsítő a kérelmező őseinek román származása. Ez számunkra lehetővé teszi, hogy csángómagyar testvéreinkre is kiterjesszük a magyar állampolgárságot, hiszen a csángóknak csak töredéke tudná bizonyítani, hogy őse a Magyar Királyság területéről vándorolt ki. Ha Románia megteheti, hogy valószínűsítés és vélelmezés alapján állampolgárságot ad, ugyanazt mi is megtehetjük. Számunkra fontos ebben a kérdésben a Romániával való jóviszony: Románia támogatja a magyar állampolgárság megadását. Băsescu elnök úrnak, akinek szívügye, hogy a moldáviai románoknak román állampolgársága legyen, a hasonló elvekre épülő magyar állampolgárság megadását is támogatnia kellett. Ez nekünk politikailag fontos üzenet.
– Új tisztségében számos erdélyi magyar politikussal tárgyalt. A Fideszhez hagyományosan közelebb álló polgári politikusok közül nem mindenki örül annak, ha az új magyar kormány úgymond egyforma közelséggel kezeli a két erdélyi politikai oldalt. Köztudott, hogy az előző kormányzatnak egyedül az RMDSZ volt a kegyeltje. Lesznek-e új partnereik Erdélyben?
– Az erdélyi magyarság tekintetében mi nem szeretnénk beleszólni a szervezetek életébe. Ugyanakkor néhány szempontot érdemes megfontolni. Az első, ami számunkra Erdélyben és a Felvidéken egyaránt kulcsfontosságú: a Fidesz csak etnikai alapú magyar pártokat támogat. A vegyes pártok csúszást jelentenek az asszimiláció irányába. Nem az a megoldás, hogy román pártban legyen magyar tagozat: kisebbségi létben etnikai magyar politikára van szükség. Világosan kell látni, hogy az erdélyi magyar politika sokszínű. Az erdélyi magyar politikának, elsősorban az RMDSZ-nek ugyanakkor el kell gondolkodnia a folyamatos szavazatvesztés okai felől. Ennek nem pusztán az elvándorlás a magyarázata: egyfajta kiábrándulás tapasztalható a magyar képviseletből. Viszont azt is látni kell, hogyha a magyar politika kiesik a román nagypolitikából, a bukaresti parlamentből, akkor a magyar értelmiség ideológiai alapon román pártokba integrálódhat, ami a magyar etnikai politikai képviselet végét jelentené. A sokszínűség megőrzésével, a kritika jogosságának elismerésével a megoldás mégiscsak a magyar egység megtartása: ez lehet a garanciája annak, hogy a magyar etnikai politika megmaradjon a román parlamentben. Természetesen nem akarom megkerülni a kérdését: ezt a problémát alapvetően több dimenzióban kell kezelni. Nem csak politikai mezőny van: létezik az egyházak, a civil szerveződések világa is. A támogatások zöme alapvetően ezekhez a kisközösségekhez kell eljusson. Ők őrzik a magyar identitás lángját. A nagypolitika tekintetében azt tudom megerősíteni, hogy nem a magyar állam feladata igazságot teremteni az erdélyi magyar szervezetek között. Feladatunk az, hogy minél inkább az értékek mentén történő együttműködést munkáljuk. Nem titkolom, hogy személy szerint Tőkés Lászlót tekintem iránytűnek, aki az Európai Néppárt színeiben az Európai Parlament alelnöke, Erdély legmagasabb rangú politikusa. Az anyaország és az erdélyi magyar nemzetrészek között a helyes viszony szerintem az, ha a magyar kormány — az egyetemes magyar nemzetpolitika képviselőjeként — nemzetpolitikai kérdésekben nem dönt az erdélyi magyarság meghallgatása nélkül. Ugyanakkor a magyar kormány nem mondhat le arról, hogy üzenetet intézzen bármely nemzetrészhez. Ezek azok az alapelvek, amelyek keretében az erdélyi magyarság és a magyar kormány viszonyának működnie kell.
– Az előző magyar kormányzat határon túliak irányába fenntartott támogatáspolitikája közismert volt. Erre leginkább a néhai kommunista diktátor, Rákosi Mátyás híres mondása a jellemző: aki nincs velünk, az ellenünk van. Hogyan tervezi a Fidesz-kormány a Kárpát-medencei új támogatáspolitikát?
– Úgy fogalmaznék, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, és mindenki ide tartozik, aki a magyar identitás megőrzését tekinti céljának. Korábban valóban úgy volt, hogy az MSZP-kormány politikai szimpátia alapján osztogatta a támogatási pénzeket. Sok visszaélésre derül fény: nem véletlen, hogy zsákszámra próbálták eltüntetni ezek bizonyító iratait. Vélelmezhető, hogy ezen a területen is súlyos visszaélések történtek: ezek kivizsgálása folyamatban van. Az előző kormány átláthatatlan, bonyolult intézményeket hozott létre a támogatások leosztására: a magyar élet jelentős részére nem figyelt, ugyanakkor politikai indíttatású területekre párhuzamos intézményeken keresztül hihetetlen mennyiségű pénzeket juttatott. Ezt a rendszert akarjuk gyökeresen megváltoztatni egy tárcaközi bizottság létrehozásával, amelynek feladata lesz pontos térképet készíteni szakterületenként a határon túli magyarság szükségleteiről. Ezzel megszüntethetők a párhuzamosságok, ugyanakkor, ahol eddig hiány volt, azt pótolni tudjuk. Az új támogatáspolitika fő ismérve az átláthatóság lesz.
– Mennyiben fog változni a támogatások nagyságrendje?
– Mindenképpen növelni szeretnénk a jelenlegi támogatások mértékét. Az első Fidesz-kormány idején alakult ki az az új támogatáspolitika, amelynek az egyházi támogatás is szerves része volt: ennek tíz százaléka kötelezően a határon túli magyarságot illette meg. Az általunk akkor elképzelt és kidolgozott rendszert a szocialista kormány fokozatosan elsorvasztotta, leépítette. A szocialista kormányzat ránk hagyott gazdasági öröksége jelentősen leszűkítette lehetőségeinket. Ahogy az ország gazdasági helyzete javulni fog, a határon túli magyarság támogatására szánt pénzösszegek is folyamatosan nőni fognak.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzeti létparancs
Az erdélyi magyar közélet alapvető struktúrája két évtizedig igen egyszerű volt, még akkor is, ha 2003 után a nemzet sorsalakítása iránt érdeklődő polgárnak egyre több szervezet nevét kellett megtanulnia.
Egyik oldalon álltak a román hatalommal paktálók, az autonómia-program meghirdetését előbb minden eszközzel akadályozók, majd a képviseletét szabotálók, szociológiai szempontból a korábbi rendszer haszonélvezői, az új rendszer zsoldosai, a karrieristák és a megvezetettek. A másik oldalon a magyar érdek képviselői, akik nem a vélt vagy valós román elvárásokhoz mérték a célokat, hanem az erdélyi magyar nemzeti közösség létérdekeihez, a korábbi ellenállók, a politikában eladdig részt nem vevők, valamint azok, akik saulusokból tényleg paulusokká lettek. E törésvonal nemcsak a politikai vonalvezetésben, hanem a hatalom-technikában, a módszerekben is tetten érhető volt. Az egyik oldalon: Hargita megyei listahamisítás, Neptun-ügy, Nagy Benedek-féle puccskísérlet, alapszabályzat-sértő ultimátum-visszavonás, Petőfi-Schiller tragikomédia, Kincses Előd alapszabályzat-ellenes felfüggesztése a 2000-es önkormányzati választás hajrájában, a Szabályzat-felügyelő Bizottság manipulációja, központilag vezényelt kiszorítósdi; a másik oldalon: konok ragaszkodás az alapszabályzathoz, átláthatóság követelése, programhűség.
Ezt a képletet tette tönkre a Magyar Polgári Párt elnökének politikai ámokfutása. Amikor az alapító elnök szembesült azzal, hogy a megyei elnökök többsége nem az ő oldalán áll, s nem elképzelhetetlen a párt alakuló kongresszusán a leváltása, kezdetét vette egy olyan, az írott és íratlan normákat lábbal tipró politikai kurzus, amihez képest az RMDSZ Markó-korszakának szabálytalankodásai apró csínytevéseknek tűnnek, s amihez foghatót csak a bukaresti módszereket az ott töltött évtizedek alatt asszimiláló Domokos Géza manőverei között találhatunk. Ezek láttán még a magyarországi jobboldal gödörásói (ebbe ugye, a közmondás szerint maguk esnek bele, magukkal sodorva sajnos szervezetüket is többnyire), a diktatórikus hajlamú Giczy György, Torgyán József és Csurka István is elismerően csettinthetnek. Manipuláció a megyei elnökök aláírásával, szavazati jog odaítélése a meghívottaknak, kizárások okkal és teljességgel ok nélkül. A nemzeti oldal zászlóshajójának, a teljes autonomista tábor pártjának elképzelt MPP-ből Szász Jenő zsebpártja lett a maga szektariánus követőivel és a túszul ejtett, jobb sorsra érdemes, kénytelen-kelletlen maradó középgárdával. Még ez is feldolgozható lenne, ha a párt sikeres volna, és ha lenne egy következetes politikai vonalvezetése, ha tántoríthatatlanul képviselné a nemzeti érdeket. A diktatúra lehet akár hatékonyabb is, mint a demokrácia megfelelő diktátor esetén, ezt tanítja nekünk az ókori történelem.
Nem lenne ugyan könnyű mindezt lenyelni azoknak, akik az RMDSZ-en belül közel másfél évtizedig követeltek demokratikus vezetést, ám a közösségi érdek felül kell írja az egyéni lelki problémákat. Viszont: miféle következetes vonalvezetésről és nemzetszolgálatról beszélhetünk akkor, amikor Szász Jenő egyik pillanatban székely autonómiáról beszél, a másikban Cotroceni-be megy koccintani december elsején, megismételve a Kempinsky szállóban 2002-ben megesett gyalázatot? Amikor egyik pillanatban következetességről, elvhűségről, önrendelkezésről szónokol, a másikban meg hibának nevezi azt, hogy végre-valahára az erdélyi magyarság bátor képviselői, beleértve pártjának tagjait is, azokra a történelmi pillanatokra emlékeznek – tételesen Észak-Erdély visszatérésére és Horthy Miklós kormányzó erdélyi bevonulására –, melyek a magyar közösségnek ténylegesen ünnepnapjai voltak az elmúlt kilencven évben?
A belső demokráciát, a magyar érdeket és a politikai következetességet egyszerre fontosnak tartó tábor lépéskényszerbe került. Ha nem alapítja meg saját szervezetét, saját pártját, az erdélyi magyar szavazó választhat az elhasznált, a román politikának harminc ezüstért bármikor behódoló RMDSZ, és az egy politikai kalandor által kisajátított MPP között. Lényegében az alternatíva-képzés szükségszerűsége húzódik meg Tőkés László és Toró T. Tibor egy új párt bejegyzési szándékáról szóló, nagy port felkavart nyilatkozatai mögött. A képviselet nélkül maradt nemzeti demokraták színeinek megjelenítése az erdélyi magyar politikai palettán ma nemzeti létparancs.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar könyvnapok a PKE-n
Nagyvárad – 2010 november 8, 9 és 10-én reggel 8 órától este 7 óráig folyamatosan megújuló színvonalas könyvkinálattal várja szeretettel – az immáron hetedik alkalommal megrendezett magyar könynapokon – az érdeklődöket, a Magyarországról érkező QUINTUS antikvárium.
A könykínálat betekintést nyújt az irodalom, irodalomtörténet klasszikus és modern műveibe, a pszichológia, gyermeknevelés, filozófia, szociológia, teológia, művészet, művészettörténet, történelem, politológia, néprajz, zene, marketing utolsó látogatásunk óta összegyüjtött anyagába.
Az árakat a gazdasági helyzetnek megfelelően próbáltuk alakítani és több könyv vásárlása esetén rugalmas az árképzés, továbbá némi ajándék könyvvel is szolgálhatunk. erdon.ro

Máért – Semjén: meg kell állítani a határon túli magyarok asszimilációját
Kulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a budapesti , ahol beszámolt a résztvevőknek az összmagyar-regiszter létrehozására irányuló tervéről is.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő Máért-en kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot.
Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség van, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot.
Kijelentette, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen másik nemzetnél sem, amit más nemzetnek szabad, azt nekünk is szabad. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Az igénylés feltételeit ismertetve leszögezte: Magyarország az állampolgárságról más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van – fogalmazott.
Semjén Zsolt ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd-Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében.
Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. „Meg fogunk harcolni minden magyarért” – fogalmazott Semjén Zsolt.
A nyugati magyarság tekintetében lehetséges megoldásként említette az angol szekciókat, így azokat sem zárnák ki a „magyar világból”, akik harmadik, negyedik generációként már nem bírják olyan szinten a nyelvet.
Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá.
A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül.
Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik.
„Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul” – hangsúlyozta az államtitkár.
A politikus a közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata.
Az államtitkár szerint egy rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is.
Fontosnak nevezte hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót.
A Máérten 19 külhoni magyar szervezet mellett jelen vannak a magyarországi parlamenti pártok képviselői is.
(MTI) Krónika (Kolozsvár)

Több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását
Kulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő Máérten kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot.
Semjén a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot.
Kijelentette, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen másik nemzetnél sem, amit más nemzetnek szabad, azt nekünk is szabad. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Az igénylés feltételeit ismertetve leszögezte: Magyarország az állampolgárságról más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem.
Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van – fogalmazott.
Semjén ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd–Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében.
Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyarregiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. Meg fogunk harcolni minden magyarért – fogalmazott Semjén Zsolt.
A nyugati magyarság tekintetében lehetséges megoldásként említette az angol szekciókat, így azokat sem zárnák ki a „magyar világból”, akik harmadik, negyedik generációként már nem bírják olyan szinten a nyelvet. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység, először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül.
Ígéretes, reményteli időszak előtt állunk
Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében, az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott, és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul – hangsúlyozta az államtitkár.
A politikus a közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata.
Az államtitkár szerint egy rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is.
Fontosnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót. A Máérten 19 külhoni magyar szervezet mellett jelen vannak a parlamenti pártok képviselői is.
WA
(MTI) MNO

Véget ért a beteg korszak
Újra egységben a magyarság, hiába kergették szét hat éve a Máértot
Nemzetpolitikai mércével mérve történelmi jelentőségű tanácskozás színhelye volt tegnap a Parlament: hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok, valamint a budapesti kormány képviselői. A Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök hívta össze, majd azzal, hogy többet nem egyeztetett a külhoni magyarokkal, hozzájárult a legfontosabb nemzetpolitikai fórum tetszhalottá nyilvánításához. Ezért is jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az értekezleten, hogy „soha többet nem szabad olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sok millió magyar ember életét”.
Adósságot törlesztettünk
Jön az összmagyar regiszter, Budapest megharcol minden magyarért - hangzott el a IX. Máérton.
Ellítélték a félelemkeltőnek nevezett szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken a kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg a Máérton. Semjén a zárónyilatkozatot ismertetve kiemelte: a Máért résztvevői üdvözlik a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket, és állást foglaltak a különböző autonómiaformák mellett.
Hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a Parlamentben a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok és a budapesti kormány képviselői. Ezt a fórumot 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök hívta össze.
A IX. Máért megnyitóján Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte a határon túliak megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítását. A politikus szerint több tényező fenyegeti a nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túliak esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot.
Semjén a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk.
Az állampolgárság-igénylés feltételeiről elmondta: Magyarország más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Ismertette, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló szlovákiai Most-Híd párttal partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében.
Semjén beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar regiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. „Meg fogunk harcolni minden magyarért” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. „Ma sem fogalmazhatunk másként” – jegyezte meg, majd kitért arra: a státustörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Úgy vélte, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túliak akaratával. „Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul” – hangsúlyozta.
Németh azt mondta, hogy a következő években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamatát. Fontosnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött, a Máértban részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót.
2 perces interjú: Duray Miklós a Máért egyik alapítója, az MKP volt alelnöke
Miként tekint a Máért egyik alapító atyjaként a 9. értekezletre annak tükrében, hogy hat esztendő tanácskozásai eddig rendre kimaradtak?
– Igaz, hogy sorrendben ez a 9. találkozó, de 2001 ősze óta az a néhány Máért, amelyet megtartottak, már értelmetlen volt. Azok már az értekezlet leépülését vetítették előre. A mostani tanácskozás új starthelyzetet jelent, de egyelőre nem körvonalazódott, hogy ez a helyzet milyen további lehetőségeket, illetve célegyenest rejt magában.
A kis Máértokkal az elmúlt években megpróbálták valamilyen formában pótolni a „nagyot”. – A kis Máértok is kényszerhelyzetet jelentettek, hogy ne szűnjön meg a határon túli szervezetek közötti egyeztetés. A Máért ugyanis a magyar kormány részvétele nélkül teljesen eszköztelen, de a kis Máértnak volt olyan hozadéka, amelynek az eredménye meglátszik a mostani újjáalakulás alkalmával. Jelesül, hogy helyet kaptak az asztalnál a dél-amerikai, ausztráliai és kanadai magyarok. Ez azért fontos, mert a Máért keretében kialakítandó nemzetpolitikai tervezeteknek nemcsak a Kárpát-medencei magyarokra kell vonatkozniuk, hanem a világ magyarságára. Más a KMKF, amelyben a parlamenti vagy regionális képviselettel rendelkező magyar pártoknak kell egyeztetniük azért, hogy a nemzetpolitika azon kérdéseinek, amelyek a magyar Országgyűlés elé kerülnek, legyen politikai előkészítésük a parlamenti tárgyalásokhoz.
2 perces interjú: Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Miként értékeli az RMDSZ azt, hogy hat év szünet után ismét összehívta a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet?
Ebben a történetben végül is nem az a rendkívüli dolog, hogy újra összehívták a Máértot, hanem az volt a gond, hogy szüneteltették több éven át. Ugyanakkor én nem gondolom azt, hogy a Máérton születhetnek nagy hirtelen óriási döntések. Azok, illetve a bizonyos problémákra adott megoldások más módon jönnek létre. Viszont a Máért fontos találkozási forma. Ezt részben helyettesítette a Szili Katalin által korábban létrehozott Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de nem teljes egészében. Mindenesetre a Máért újbóli összehívását jó újrakezdésnek vagy folytatásnak tartom. Mindegy, miként fogalmazunk. Szükség van rá.
Amint itt, a folyosón tapasztaltam, az ülés zárónyilatkozata megfogalmazásából az RMDSZ is jócskán kivette a részét. Ön épp most mondta tollba pártja álláspontját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak. Min módosítottak? – Nem rontottunk, csak javítottunk a nyilatkozaton.
Melyik részein?
Dúsítottunk rajta. Néhány konkrétumot még Romániával kapcsolatban is beírtunk.
Nekünk fontos, hogy a nyilatkozat kitérjen a román oktatási törvényre is.
Kristály Lehel, Magyar Hírlap

Írjuk együtt a nemzet nagykönyvét (Magyar Állandó Értekezlet)
Az egységes magyar nemzet létezik
A Máért nélküli korszaknak vége van — jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát.
Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. Ha külön-külön kezdjük írni, akkor útjaink elválnak, és a mi gyermekeink és unokáink már nem egy nagy nemzet könyveit írják — hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök elmondta: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazást úgy értelmezte, az akkor hatalmat gyakorlók arra akarták rávenni az embereket, hogy külön-külön írjuk a magyar nemzet nagykönyvét. Orbán Viktor szavai szerint ez egy beteges politika. Az idei országgyűlési választás azonban válasz volt 2004. december 5-re, szakítottak ezzel a beteges gondolkodásmóddal — hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy a 2004-es népszavazáson az igenek többségben voltak a nemekhez képest, és ez erkölcsi kötelességet jelent azon kormány számára, amely először kap lehetőséget ennek kijavítására, hogy meg is tegye. Felidézte, a parlamentben nagyarányú támogatást kapott a kettős állampolgárságról szóló javaslat. Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő. Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az egységes magyar nemzet létezik — mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sok millió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van. Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitika érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, a külpolitikát annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Az előttünk álló jövőben az együttműködés leginkább kézenfekvő terepe a gazdaság lesz. A magyarországi politika és nemzetpolitika után — folytatta — a mi küldetésünk egy közép-európai politika megteremtése: a gazdaságban, az infrastruktúrában, a fejlesztéspolitikában, s talán a katonai együttműködés lehetősége sem zárható ki, természetesen a NATO és az unió keretein belül — fejtette ki. Orbán Viktor a modell értékű változtatások között említette a Máért összehívását és a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtását is. Utóbbival kapcsolatban elmondta: eddig csak a döntés született meg, a végrehajtás még nem kezdődött el.
Megállítani az asszimilációt
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni — hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A megszokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek — fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával, és kéri a magyar állampolgárságot. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van — fogalmazott. Semjén Zsolt megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd—Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. eszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. Meg fogunk harcolni minden magyarért — fogalmazott Semjén Zsolt.
Megkezdődött az egység újraalkotása
A külügyi tárca államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként — tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státustörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségeken belül. Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott, és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása — közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul — hangsúlyozta az államtitkár.
A közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata. Az államtitkár szerint rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is. Fontosnak nevezte hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót.
Állampolgárságról, autonómiáról...
Semjén Zsolt kijelentette: példátlan magyar nemzeti egység valósult meg az anyaország pártjai és a határon túli magyarság, illetve a nyugati emigráció szervezetei között. Az összes tag által aláírt zárónyilatkozatot ismertetve kiemelte: elítélték a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapították, hogy a törvény a tervezett módosítások ellenére továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a szlovák kormány figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabály módosításakor.
Az aláírók reményüknek adtak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Fontosnak tartják továbbá Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását.
Üdvözölték a közvetlen demokratikus választás útján alakult új Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot, a kulturális autonómia ezen szervének létrejötte álláspontjuk szerint előremutató és biztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Remélik, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos észak-bácskai és észak-bánáti közigazgatási körzethatárokat mielőbb módosítják. Aggodalmukat fejezték ki ugyanakkor a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. A felek támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását, s üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdés, illetve a diaszpórában élők megszólítása mellett. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati magyarság megmaradása érdekében cselekvési terv kidolgozására van szükség, s kijelentik, a magyarok kapcsolattartását segítő nemzeti regiszter létrehozása a nemzet minden tagjának érdeke. A Máért résztvevői üdvözölték a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket. Rögzítették, hogy üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, s egyetértenek abban, hogy a két törvény valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálja. A jelenlévők állást foglaltak az autonómia különböző formái, mint stratégiai célkitűzés mellett, s megállapodtak abban is: a könnyített honosítás bevezetésével összhangban a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani kell, s az oktatási-nevelési támogatást kiterjeszteni az óvodásokra is.
A résztvevők kiemelték, hogy a tanácskozás a nemzeti érdekek képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fóruma, amely a közös gondolkodást és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalát szolgálja.
A kormányfő helyettese úgy összegezett: a Máért kilencedik ülése össznemzeti szempontból rendkívüli jelentőségű és rendkívül sikeres volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pinokkió a kőszínházban
A Tompa Miklós Társulat új bemutatója
Noha már látta a közönség, most került sor a Pinokkió című mesemusical "igazi" bemutatójára. A mikházi Csűrszínházi Napokon, a vásárhelyi nyári színpadon, illetve esőnap miatt a Nemzeti nagytermében már játszott produkciót az elmúlt időszakban alkalmazták kőszínházi nagyszínpadra, alakítgattak és csiszoltak rajta, így a tegnap esti nagytermi bemutatón ha nem is új, de lényegesen felújított előadást láthat a közönség. Minderről a szerda déli sajtótájékoztatón mesélt a produkcióban szereplő színművészek és gyerekek körében B. Fülöp Erzsébet színművész, az előadás rendezője.
– Lerövidítettük a produkciót, kihúztunk jeleneteket vagy máshova helyeztük őket, ezzel tömörebb, kompaktabb lett az előadás. Ezelőtt nem voltak megfelelő technikai körülmények, nem volt nagyszínpadunk, az előadás fényei improvizációk voltak, a torta, amelynek mozognia kell, állt a színpadon. Most ezek a gondok megoldódtak, az előadás mesésebb lett, a látványelemeket tökéletesítettük.
– Pinokkió is változott a nyár folyamán – tette hozzá Korpos András, az előadás címszereplője. – Volt időm megkeresni a gyermek- énemet, felkutatni a gyereket, aki létezik, de mélyre kellett ásnom hozzá. A változtatások feldobták a produkciót, amely felnőttekhez is szól, tisztábbá, életszerűbbé, hitelesebbé vált.
– A legutolsó előadás óta szinte fél év kiesés, hosszú idő telt el, mégis várakozáson felüli volt az első próba – mondta a Budapestről érkezett Dékány Edit koreográfus. – A gyerekek olyan szorgalmasan megtanulták és olyan mélyre rejtették a mozgásanyagot annak idején, hogy az gond nélkül megőrződött. A fényekkel, színekkel, hangulatokkal, Apostolache Zénó zenéjével sokkal egységesebb lett a produkció. Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, nagyon kedvesek, izgalmas, jó játék volt. Szeretek itt lenni Vásárhelyen, az emberek sokkal nyitottabbak, fogékonyabbak. – Amikor a szöveget újraírtuk, a rendezőnek már nagyon pontos elképzelései voltak – árulta el Nagy Imola dramaturg. – A prózarészeken együtt dolgoztunk, nagyon szabad, játékos, cenzúrázatlan írástapasztalat volt, gyakorlatilag végigkacagtuk az egészet. A pályázat megnyerésekor a szöveg retextualizálása volt a cél, erre törekedtünk: a befogadhatóságra, a mai áthallásos szövegek felhasználására. Zénó mondta, bármilyen szöveget írhatunk, ő tud rá zenét szerezni. Így is volt, a zenei részből nem maradt ki a dzsessz és a rap sem, a mai műfajok, az amerikanizálódó kultúra termékei. Súgó Erzsébet rendezőasszisztens szerint az előadás olyan, mint egy nagyon igényes, varázslatos világot teremtő képzőművészeti alkotás. A színpad lényegét, már ami a játékot illeti, ez a műfaj tudja megteremteni igazán.
Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár hozzátette: novemberben két előadás lesz műsoron, a közelgő bemutató és az azt követő produkció 10-én délután 5 órától. Az előadásra gyerekbérleteket írnak ki, a két e havi előadás viszont bérletmentes lesz (a bemutatót is beleértve, így arra a Kemény János-bérlet nem érvényes), mert mind helyi, mind vidéki iskolákkal, óvodákkal egyeztetnek. Az előadás iránt már érdeklődnek Budapesten és Kisvárdán, remélik, szép élete lesz – zárta a sajtótájékoztatót B. Fülöp Erzsébet.
(n.b.) Népújság (Marosvásárhely)

Hat év szünet után ismét Máért
Kulcsfontosságú az asszimiláció megállítása
(MTI) – Kulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a Parlamentben, ahol beszámolt a résztvevőknek az összmagyar- regiszter létrehozására irányuló tervéről is.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő MÁÉRT-en kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot.
Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot.
Semjén Zsolt ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd-Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében.
Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. "Meg fogunk harcolni minden magyarért" – fogalmazott Semjén Zsolt.
Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá.
A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül.
Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik.
Tárgyilagos, realista nemzetpolitikát!
Orbán Viktor szerint tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelyben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy az "egységes magyar nemzet létezik". Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten azt mondta: a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk.
A Máért nélküli korszaknak vége van – jelentette ki beszédében a kormányfő, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát. Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, "megvan bennünk a szándék", hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. "Ha külön- külön kezdjük írni, akkor az útjaink elválnak, és a mi gyermekeink és unokáink már nem egy nagy nemzet könyveit írják" – hívta fel a figyelmet.
Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő.
Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az "egységes magyar nemzet létezik" – mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sokmillió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van.
Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitikai reláció érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, az összes külpolitikai relációt annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Ugyanakkor az is világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere radikálisan változóban van. A korábban nagyon gyakran ideológiamotivált kapcsolatrendszerek át fogják adni helyüket az ideológiamenteseknek. Nekünk szerinte semmi okunk nincs arra, hogy továbbra is ideológiai szempontokon alapuló kapcsolatrendszert építsünk ki olyan országokkal, akikkel egyébként mindenki pragmatika alapján építi kapcsolatrendszerét. Népújság (Marosvásárhely)

Az EMNT állásfoglalása a hazaárulás vádja tárgyában
A válságért felelősöket vizsgálja az ügyészség, ne a közösségi ügyért következetesen kiálló hiteles személyeket! Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége aggasztónak tartja azt a cinikus és cinkos hozzáállást, amelyet a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék melletti Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatósága (DIICOT) tanúsít elnökünk, Tőkés László ellen indított koncepciós eljárás rendjén.
Az nem okozott meglepetést, hogy a Szociáldemokrata Párt egyik helyi vezetője a párt megroggyant erdélyi támogatottságának helyreállítására jobb stratégiát nem talál, mint azt, hogy Tőkés László Székelyföld területi autonómiáját ismételten szorgalmazó nyilatkozatai ürügyén – ország- és nemzetféltésüket bizonyítandó – jogi köntösbe bújtatott politikai támadássorozatot indítson az Európai Parlament alelnöke ellen. Nem először és valószínűleg nem is utoljára teszi ezt. Még a módszer sem túl eredeti, hiszen hasonló vádakat – „az ország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására való uszítás”, „az állam területi egységének, szuverenitásának és függetlenségének csorbítása”, egyszóval „hazaárulás” – koholtak ellene 1989 decemberében is. Igaz, akkor a Ceaușescu-rendszer politikai rendőrsége, a hírhedt Securitate boszorkánykonyhájában főzték ki mindezt. Minden bizonnyal és ugyanazon személyek plántálták át koholmányaikat a rendszerváltozás utáni világba is.
Nem szükséges jogi szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: egy demokratikus társadalomban a békés tüntetés, illetve az erre irányuló felhívás természetes közjogi „műfaj”, illetve eljárás. Egy jogállamban nemhogy tiltanák, hanem maga az alkotmány teszi lehetővé a kollektív politikai véleménynyilvánítás eme formáját – a politikai pluralizmus elve, valamint a lelkiismereti, a szólás- és a gyülekezési szabadság alapján. Hogyha az illetékes hatóság, illetve az ügybe alaptalanul „bevont” DIICOT ezt még három hónap elteltével sem képes megítélni, hanem idén július óta lebegteti az ügyet, ahelyett, hogy bűncselekmény nyilvánvaló hiánya miatt lezártnak nyilvánítaná – akkor nem csupán a kellő szakértelem hiányát, hanem ezzel együtt a hatalomnak a poszt- és nacionálkommunista feljelentővel való cinkosságát is joggal feltételezhetjük.
Több mint két évtizeddel a rendszerváltozás kezdete után, szomorúan tapasztaljuk a román jogállami rendszer sérülékenységét a sötét politikai praktikákkal szemben. Amíg a hazai igazságszolgáltatásban arra jut idő, pénz és energia, hogy a valós közösségi érdeket megjelenítő hiteles személyiségek ellen az Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatósága „hazaárulás” vádjával folytasson eljárást, ahelyett, hogy azokat a személyeket és érdekcsoportokat vizsgálná, akiknek felelőtlensége miatt az ország a gazdasági csőd szélére sodródott, polgárainak nagy része pedig a létminimum határán tengődik, addig sem igazi demokráciáról, sem európai jogállamiságról nemigen beszélhetünk Romániában. Ennek viszonylatában pedig azon sem csodálkozhatunk, hogy az Európai Unió előtt Románia rendre elbukik az igazságszolgáltatás reformjának, illetve politikamentességének a vizsgáján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében
Toró T. Tibor – ügyvezető elnök
Kolozsvár, 2010. november 11. Erdély.ma

Megjelent a Hunyad Megyei Hírmondó
Vajdahunyad
A közéleti havilap októberi száma kissé megkésve, november első napjaiban jelent meg.
A lapszám első oldalon emlékezik meg az október 6-i ünnepségekről. Olvashatunk arról az eseményről, amelyet a vajdahunyadi Várban tartottak, felléptek a vajdahunyadi 6-os Számú Általános Iskola diákjai, valamint a dévai Téglás Gábor Iskola tanulói. Brádon, ahol alig kétszáz magyar él, szintén megemlékeztek az ünnepről – írja Baráth Árpád. Mátyus Enikő a lupényi ünnepségről számol be. A 125 éves EMKÉ-ről ír Schreiber István helytörténész. Másik cikkében az említett szerző Bethlen Gábor Erdély fejedelme tiszteletére tartott ünnepségekről ír, amelyeket Déván, Vajdahunyadon és Marosillyén tartottak a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság szervezésében. További írásában pedig arról olvashatunk, hogyan lehetne megmenteni a közel két évszázados piski Fogadót, amely a Sztrigy partján épült Ópiskinél. Deák Levente jogi tanáccsal szolgál a tulajdon átruházási jövedelemadó kiszámításáról, Csatlós Erzsébet pedig a bor és a szőlő egészségvédő hatásáról értekezik. Olvashatunk továbbá a gyógyszerek helyes használatáról.
A dévai református templom 100 éves jubileumáról írott cikk szintén helyet kap a lapban, László Gergely Pál pedig az október 24-i ünnepségről cikkez. Ugyanakkor a lap a Hunyad vármegye 1910. október 30-i számából idézi az 1910. október 23-i felszentelési ünnep mozzanatait, Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor pedig a lélek csendjéről ír. Benedekfy Dávid arról számol be, hogy Lupényban Magyar Házat avattak, Csatlós Erzsébet a dévai szüreti bálról cikkez. Tudomást szerezhetünk továbbá arról is, hogy Vajdahunyadon magyar nyelvű helységnévtáblát helyeznek ki. László Gergely Pál ezúttal is morfondírozik, Kun Árpád Bemutatjuk templomainkat sorozatában pedig a Déva telepi Szent Antal katolikus templom rövid történetét ismerteti. Végül László Anna magyartanár római útijegyzeteibe is bepillanthatunk. Az újságot Kun Gazda Gergely állította ösze és megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.
Kun Árpád, Szabadság (Kolozsvár)

„Olyan új alkotmány kell, amely az értékeket foglalja magába”
Kolozsváron járt Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár
Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nemzetpolitikában ne újrakezdésről, hanem újat kezdésről beszélhessünk – ezzel a gondolattal nyitotta meg Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs Megyei Szervezete és az evangélikus-lutheránus püspökség közös rendezvényét pénteken délután, Kolozsváron, amelynek meghívottja Répás Zsuzsanna, Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának helyettes államtitkára volt – a politikus szombaton előadást tartott a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok 5. Konferenciáján is. Mátis Jenő felvezetőjében kifejtette: szerinte már lehet politikai rendszerváltozásról is beszélni, hiszen a nemzetpolitikába beépült egy-két olyan elem is, amelyik megbontotta a nemzetpolitika merev struktúráját, ezek pedig a kétharmados többségnek köszönhetőek. Mit jelent a magyar politikai rendszerváltozás, illetve mit jelent, hogy nem újra, hanem újat kezdünk? – tette fel a kérdést Mátis Jenő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete és az evangélikus-lutheránus püspökség közös rendezvényén Répás Zsuzsanna kifejtette: az elmúlt 8 év tragikus volt a nemzetpolitikára nézve. Hozzátette: új alapot kell építeni, amelyben egyenrangú magyarokról beszélünk, egységes nemzetről. Az újat kezdés kulcsszava a bizalom, amely az elmúlt időben összetört. Az új bizalom kiépítése akkor kezdődött el, amikor elfogadták a Nemzeti Összetartozás törvényét, ennek pedig egyenes következménye volt a könnyített honosítási eljárásról szóló törvény.
A nemzetpolitikai államtitkárság helyén sokat gondolkodtak a kormány megalakítása előtt, hiszen több tárcához is köze van, legyen az kultúra, gazdaság vagy külpolitika, azonban úgy látták, hogy a leghatékonyabban a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium keretei között működhet. Szerepe elsősorban a koordináció, hiszen egy olyan tárcaközi bizottság része, amelyben 23 államtitkár vesz részt. Répás Zsuzsanna szerint ez azért fontos, mert a nemzetpolitikai érdekeket és gondolkodásmódot át tudják ültetni minden tárcába.
Szórvány és diaszpóra
A nemzetpolitikának két nagy adóssága van a helyettes államtitkár szerint: a szórvány és a diaszpóra, pontosabban az ezekkel való nemtörődés törlesztése. Répás szerint meg kell találni a szórványban az értékeket és a lehetőségeket, s ki kell alakítani egy hosszú távú szórványstratégiát. A diaszpórában élő nyugati magyarság pedig nem jelent anyagi terhet, inkább odafigyelést, hogy őket is a magyar nemzet tagjainak ismerjük el. A nemzet fogalmát újra kell értelmezni, azt kell látnunk, hogy ez nem egy elvont fogalom, hanem egy élő közösség, alapja pedig a közös akarat.
– Meg vagyok győződvearról, hogy olyan új alkotmányt kell alkotnunk, amely az értékeket foglalja magába a preambulumában – kezdte beszámolójának az új alkotmányról szóló részét Répás Zsuzsanna. Mint elmondta, két dologban volt konszenzus az alkotmányozó bizottságban. Ezek egyike a keresztyén gyökerekre való utalás, illetve az egységes magyar nemzet kifejezése. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogáról Répás azt nyilatkozta, hogy több lehetőség is van, más országokban például külön jelöltekre lehet szavazni. Sok állam meg tudja ezt a kérdést oldani és hamarosan a magyar kormány is megtalálja azt a módot, hogy a külhoni magyarság akarata is kifejezést nyerjen a magyar parlamentben.
Könnyített honosítás és jogfosztások
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a könnyített honosítás kapcsán kérdezte, hogy a magyar állam fel van-e készülve arra a rohamra, ami januárban megkezdődik? Répás válaszában elmondta: ennek a kérdésnek a megoldására van egy külön miniszteri biztos, Wetzel Tamás, akinek az a feladata, hogy mérje fel a konzulátusok befogadóképességét, illetve kiépítsen egy olyan rendszert, ahol minél könnyebben megy az ügyintézés.
Hogyan viszonyul a magyar állam a magyarságot érő jogfosztásokhoz, jogsértésekhez, atrocitásokhoz? – merült fel egy másik kérdés az est folyamán. Répás szerint más szemlélettel akar a kormány ezekhez a kérdésekhez viszonyulni, azt akarják éreztetni a külhoniakkal, hogy van valaki a hátuk mögött: a magyar állam. Tervezik ugyanakkor egy jogsegély iroda létrehozását is, amely akár konkrét segítséget is nyújthat abban az esetben, ha valakit magyarsága miatt bántanak. Szász Péter hozzászólásában felvetette, fontos lenne Bukarestben is tudatosítani, hogy a magyar állam fellép a külhoni magyarok jogaiért.
Az egyházak a szórvány végvárai
Dáné Tibor Kálmán a szórványstratégiáról beszélve elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE) kiemelt célja a szórvány segítése. Beszélt a magyar házak hálózatáról, amelyek „kulturális autonómiaszigetek”. Erdély területén több mint 30 ilyen létezik, amelyeket a szórványstratégia kiépítésekor figyelembe lehet venni. Az EMKE elnöke ugyanakkor elmondta, hogy a nyugati diaszpórával is ki lehet alakítani kapcsolatot, ehhez össyeköttetést kell teremteni a nyugati országokban lévő magyar házakkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet (PTI) rektora szerint a szórványmagyarság megtartásában az egyházak is komoly szerepet vállaltak. Az egyházaknak a munkaerőt a teológia biztosítja, ahol a teológiai képzés mellett a diákokban a nemzeti identitástudatot is erősíteni próbálják. Rezi az intézet támogatását kérte Répástól, hiszen elmondása szerint a PTI fenntartásának a költségeit teljes mértékben a fenntartó egyházak vállalják, amelyek anyagi forrásai egyre kisebbek, míg a költségek egyre nagyobbak.
Répás Zsuzsanna elmondta: akkor fognak tudni segíteni a külhoniaknak, ha lesz egy olyan ország, amely egyértelműen kiáll a magyar érdekekért, az elmúlt nyolc évben azonban nem volt ilyen a magyar állam. Kiemelte a szórvány fontosságát, hiszen az itt élőknek vannak megmaradási technikái, amelyeket el lehet tanulni tőlük. Dáné Tibor Kálmánnak válaszolva Répás kifejtette, hogy a szórványt nem lehet leírni, a magyar házak pedig jelenthetnek egy rendszert, amelyet fel lehet használni, bázisokká lehet tenni, amire felépül az ottani közösség magyar élete, élő szövetet kell kialakítani, ami egységessé teszi a magyar nemzetet. Az egyház jelenti ugyanakkor a szórványban a másik bázist, hiszen az egyház sokszor az utolsó bástya templomaival, gyülekezeti termeivel és más ingatlanjaival. Ezért a teológiával olyan kapcsolatot akarnak kiépíteni, amelyikben ez mindig számíthat a magyar állam támogatására.
Kötő József parlamenti képviselő elmondta, hogy bár nem volt szórványstratégia, voltak fontos dolgok, amelyek megvalósultak. Van egy „végvárvonulatunk”, amelyre lehet szórványstratégiát építeni. Kötő szerint folytatni kell a kistérségi iskolaközpontok kiépítését, hogy anyanyelven tanulhassanak a gyerekek. Az új tanügyi törtvény szerint az állami fejkvóta rendszerbe beilleszkednének az egyházi iskolák is, ez egy új lehetőség, amelynek segítségével elkezdhetnénk az egyházi népiskolai hálózat építését.
Épített örökség, tehetséggondozás, szakoktatás
Vekov Károly hozzászólásában elmondta, hogy ha erős a nemzet, erős az állam is, tehát újra meg kell teremteni az erős nemzetet. Kiemelte, hogy a magyar állam valamikor egy befogadó állam volt, és újra azzá kell tenni. Vadas László az épített örökségre hívta fel a figyelmet, hiszen az utóbbi 20 évben több rombolódott, mint épült. Hozzátette, hogy a tanulmányi kirándulások alkalmával az eldugott, régi kastélyokat is meg lehetne látogatni. Soós Anna a tehetséggondozás fontosságáról és támogatásáról beszélt, mint elmondta, ez a közoktatásban és az egyetemi oktatásban is nagyon jól működik. Vallasek István úgy vélte: az előző magyar kormány megvont néhány olyan támogatást, mint a tankönyvtámogatás oktatók számára vagy az 50 százalékos árleszállítás az utazáskor. A helyettes államtitkár szerint ezek a megvonások alkotmányellenesek voltak, és vissza kell őket állítani. Vallasek ugyanakkor hangsúlyozta a felnőtt oktatás és a szakoktatás fontosságát is. Répás elmondta, hogy ezen a téren az Európai Unió rejt sok lehetőséget, amelyeket nemzeti szempontból is ki kell használni.
KISS GÁBOR, Szabadság (Kolozsvár)

Kié lesz az autonómia?
Kiknek szánják azt a bizonyos autonómiát, ha ezután százezrek hagyhatják el Erdélyt?
Ha voltak is eltérések a fogalom értelmezésében és a jogokhoz vezető stratégiákban, a romániai magyar politikai elit programjában kezdettől fogva szerepelt az autonómia mint az erdélyi magyarok szülőföldön maradásának és gyarapodásának feltétele. Jómagam a diktatúra által központosított hatalom megdöntését tartottam akkor elsődlegesnek, vagyis a közigazgatás decentralizálásának beindulását.
Ezt minden nyugati újságíró, a demokratikus országok bármely polgára rögtön megértette, aki a helyi szintű választásokon nem közömbös az iránt, hogy az adott közösségből kik kerüljenek vezető pozícióba. A személyes szabadság és méltóság jogi védelmének, a helyes igazságszolgáltatásnak a kereteivel együtt, gondoltam, fokozatosan létrejönnek azok az önkormányzati grémiumok, amelyek által a döntési jogkörök egyre közelebb kerülnek azokhoz a helyi közösségekhez, amelyek majd élni tudnak a demokratikus társadalmi rendszer lehetőségeivel.
A totális államhatalom lebontása a politika, a parlament, a jogalkotás eszközeivel nem csupán az egyénnek adhatja vissza a döntés méltóságát, hanem a községi, városi és megyei/területi vezető testületeknek is. De a döntési szabadsághoz, akárcsak az egyes személyek életében, közösségi szinten is elengedhetetlenül hozzá tartoznak azok a felelősségek és cselekvési formák, amelyeknek közös nevezője nem más, mint a mindennapi munka. Munkálkodni azon, hogy a község, város, terület képviselői végre is hajtsák a gyűléseiken megvitatott határozataikat az adott közösség érdekeinek megfelelő tevékenységekben, a gazdasági gyarapodástól a kulturális kibontakozásig.
A hatalom helyi szintű érvényesítése ugyanis közös erőfeszítéseket feltételez nem csupán a vezetők, hanem az adott település/terület polgárai részéről is. Nos, meglehetősen nagy hézagokat látok a deklarált vezetői stratégiák és a polgári öntudatosság mai állapota között.
A közösségi autonómiát hangzatos és radikális stílusban követelni nem annyira tett értékű, mint hétköznapi, konkrét cselekvés az önkormányzatok által képviselt polgárok részéről. A polgári tevékenységek körébe beletartozik a gyakorlati létszükségletektől vezérelt öngondoskodás és teherviselés, a település adóiból visszajáró költségvetési részesedés célszerű és gazdaságos felhasználása, mondjuk, az út- és intézményépítésben.
Sőt: viszonylag hosszú ideje tere van már annak a pályázási kompetenciának, amelyik képes tájékozódni az Európai Unió különböző regionális fejlesztésekre szánt pénzforrásainak felfedésében és lehívásában, ami lehetővé tenné, hogy a községem, városom, régióm ne szoruljon csupán állami és anyaországi támogatásra, hanem az európai polgárok sorába emeljem magam.
Vajon az önkormányzatok megtettek-e mindent? Vajon a húsz év alatt kialakult-e mérvadó arányban a kezdeményezésnek, öngondoskodásnak és közteherviselésnek az a társadalmi felelősségtudata, amely feljogosítana, hogy reménnyel telve nézzünk unokáink sorsára? Vajon, ha magyar intézményeink túlnyomó többsége még mindig az anyaországi adófizetőktől származó támogatásokból tartja fenn magát, beszélhetünk-e egyáltalán a döntéseink méltóságáról? Nem. Függünk, mint gyermekek a szüleiktől. Felnőttségünknek polgári értelemben véve a jeleit sem látom.
A legújabb magyar parlament úgy döntött, hogy bennünket ezután könnyített eljárással, kedvezmények ígéretével honosít. Nyugdíjas nemzedékem havi átlagjövedelme odaát még annyit sem érne, mint itt, tehát mi nem honosulhatunk. Leginkább a fiatalok jöhetnek szóba. De lehet-e magyar állampolgárként igazi – felelős, önálló, adózó – polgár az a fiatalember, aki itt, a szülőföldjén még nemigen tanulhatott a döntési jogkörével bölcsen élő polgár modelljéből, mert szülei közt is kivételes az ilyen ember?
És ha áttelepülvén továbbra is kedvezményekkel élhet, nem fogja-e ő maga kárát látni az önállóság jókora hiányának? És tud-e már arról, hogy – a honlap alapján – ezzel az adózás és a honvédelem kötelességét is magára veszi? Végül: kiknek szánják a magyar politikai akarat jelenlegi szóvivői azt a bizonyos autonómiát, ha ezután gyorsított eljárással százezrek hagyhatják el Erdélyt?
Cs. Gyimesi Éva, Új Magyar Szó (Bukarest)

Egyed Ákos: Erdély 1848–1849
Csíkszereda, Pallas–Akadémia Kiadó, 2010
Az utóbbi időszakban megjelent egyik legfontosabb történeti tárgyú könyv. Szerzője közismert történetkutató, tartalma pedig múltunk egyik sorsdöntő időszakának átfogó elemzése.
Egyed Ákos akadémikus igazából tudományos kutató, a Kolozsvári Történettudományi Intézet főmunkatársa volt évtizedeken át. Onnan is ment nyugdíjba több mint egy évtizeddel ezelőtt. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta, a Debreceni Egyetemnek pedig több alkalommal meghívott vendégtanára volt, ahol Erdéllyel és főként a Székelyfölddel kapcsolatos történeti ismeretekkel gyarapította az ottani egyetemi hallgatók tudását. Az Erdélyi Múzeum- Egyesület 1990-es újraalakulása után ebben a legrangosabb hazai magyar tudományos intézetben tevékenykedik. Több ideig volt szakosztályelnök, majd két ciklusban az egyesület elnöke. Az egyesületért kifejtett tevékenysége, annak anyagi hátterének biztosítása érdekében végzett küzdelme példaértékű, elnöksége alatt érte el az EME újjáalakulása utáni tevékenységének legkiemelkedőbb eredményeit.
A munkásságát elismerő és méltató számos kitüntetése és díja mellett, születésének 80. évfordulója alkalmából összeállított Emlékkönyvvel e hó 25- én fogják őt barátai, szaktársai, méltatói megtisztelni.
Ő a Székelyföld szülötte, a miklósvárszéki Bodos nevű kis faluból származik. És – habár Kolozsváron él – sosem távolodott el szűkebb hazájától, a Székelyföldtől. Székelyföld történetére vonatkozó kutatásokat rendszeresen végzett, főként Háromszéket illetően. A szélesebb olvasóközönség számára írt székelység történetét 2007-ben közzétette.
Egyed Ákos fő kutatási területe a polgárosodás útjára tért, 1848 utáni Erdély története volt. Az e téren kifejtett tevékenységének legkiemelkedőbb eredménye a Falu, város, civilizáció c., két kiadást megért úttörő munkája. És e kérdést boncolgatja az Erdély metamorfózisa a 19. században c. könyve is. De ehhez a munkásságához kapcsolódik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetének kutatása is, hiszen ezek az események számolták fel az akadályokat a magyarság előtt a polgári társadalmi rendre való áttérés útjából. Előbb Háromszék önvédelmi harcát írta meg, azután pedig – ugyancsak a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában – két kisebb kötetben, az 1848-as forradalom erdélyi történetét, amelynek első kiadása 1998 – 1999-ben látott napvilágot. Ezután újabb kötetek következtek: az utolsó erdélyi rendi országgyűlésről 2001-ben, az 1848-as erdélyi magyar vezéralakokról 2004-ben (ez utóbbi kettő a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál), majd Háromszék önvédelmi harcáról szóló írása harmadik, bővített kiadása 2008-ban.
A most megjelent vaskos kötet második, bővített kiadás. Az olvasóhoz írt bevezető sorokban megokolja eljárását. "A tartalmi bővítésénél az a cél vezetett, hogy erőteljesebben kitűnjön a forradalom igazi történelmi jelentősége, az, hogy 1848–1849 rendszerváltozást jelentett, s befejező szakaszát képezte a modern, polgári magyar nemzet kialakulásának."
A könyv második kiadásának a címe ugyanaz, mint az elsőé. Tartalmában azonban sokban különbözik attól. Nemcsak a szűkön vett magyar forradalom és szabadságharc erdélyi történetét öleli fel, hanem a korabeli társadalom összképét is elemzés tárgyává teszi. Ebbe a kötetbe belefoglalta az utóbbi évtizedben végzett kutatásai eredményét is, felhasználva a két kiadás között megjelent, sok tekintetben újat hozó történelmi munkák és forráskiadások nyújtotta adatokat és eredményeket. Nem elégedett meg az események összefoglalásával és bemutatásával, hanem feleletet keresett a különböző jelenségeket kiváltó okokra, kritikai vizsgálat tárgyává tette az 1848 őszén kirobbant polgárháborúhoz vezető utat, mélyreható kutatásokat végzett a szemben álló felek veszteségeinek a felmérése érdekében.
A 29 fejezetre tagolt mű első fejezetét a forradalom előestéjének szenteli. Bemutatja a polgári-nemzeti átalakulás útjára lépő erdélyi társadalom összetevőit nemcsak a rendi tagolódás, hanem nemzetiségi tekintetből is.
A 3. fejezetben a március-májusi eseményeket, vagyis a forradalom kezdeteit ismerteti általában és vidékenként, elemezve a forradalmi és nemzetiségi mozgalmak programjait is. Részletesen ismerteti a május 15–17-i román nemzeti gyűlés lefolyását, idézve a magyarellenes hangulatot kifejtő hangadók tevékenységéből is. Aláhúzza az egyes programok különbözőségét és korlátait, jelezve a román–magyar–szász szembenállás eldurvulását kiváltó tényezők felszínre kerülését.
A 4. fejezetet az utolsó erdélyi országgyűlésnek szenteli, amelyben nagyobb hangsúlyt kap az unióról, valamint a jobbágyfelszabadításról szóló törvények vitája és elfogadása. Ugyanakkor értékeli azok következményeit, utóhatását.
A 7. fejezetet az "1848. szeptemberi fordulat"-nak szenteli, amikor az erdélyi románság, bécsi sugallatra, a román határőrezredekkel az élen, nyíltan szembefordul nemcsak a magyar hatóságokkal, hanem a magyar lakossággal általában, és véres atrocitások kezdődnek.
A következő fejezetek az önvédelmi harc megszervezésével, az agyagfalvi gyűléssel, és Erdély majdnem teljes egésze elvesztésének kérdésével foglalkozik. Nemcsak általában, hanem tételesen is ismerteti a magyar polgári lakosság nagyméretű pusztulását (a zalatnai és preszákai vérengzések, a hegyaljai magyarság kiirtása). Nagyenyed és a környező falvak, valamint Abrudbánya és Verespatak magyar lakossága pusztulásának egy-egy kisebb fejezetet szentel.
Több fejezetben nyomon követhetjük a szabadságharc harci és politikai eseményeit Bem tábornok erdélyi bevonulásától a világosi, valamint erdélyi fegyverletételig, amelyek ismertetése – úgy hiszem –, túlnő egy ilyen ismertető keretein. Megemlítem azonban, hogy a segesvári csata vázolásánál Petőfi halálával elég részletesen foglalkozik.
Emellett megismerhetjük az erdélyi közigazgatás helyreállítása, illetve újjászervezése terén elért eredményeket, a vészbíróságok tevékenységét. A magyar történetírásban először elemzi a vészbíróságok működését, arra az eredményre jutva, hogy "azok elsősorban olyan személyeket vontak felelősségre, akik a polgárháború során emberölést és gyújtogatást, nagyarányú rablást követtek el". Új megközelítésben elemezte a román és szász népfelkelők lefegyverzésének és a vadászcsapatok működésének kérdését, nem feledkezve meg a visszaélésekről és azok következményeiről. A források alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lefegyverzés során a román polgári lakosságot nem érte olyan veszteség, mint amilyent a szélsőséges román történetírás és propaganda terjeszt.
Az utolsó előtti fejezet a nemzetiségi kérdés alakulását követi nyomon, amelyben olvashatunk Balcescu és Kossuth megbékélési tervéről és a későn született nemzetiségi törvényről is.
A 29. fejezet A polgári lakosság vesz-teségei 1848–1849-ben címet viseli. Ez a kérdés a szerzőnek, és nemcsak neki, hanem nekünk is, olyan fájó pont, amely a mindennapi életben ma is érint. Ugyanis a román nacionalista megnyilvánulások mindmáig élvezettel szajkózott jelmondata: a magyarok által 1848-ban a meggyilkolt 40 ezer román esete. Ennek egyik jelenkori megnyilvánulása a kolozsvári Biasini Szálló falára helyezett tábla, amely a "40 ezer megölt románra" emlékezteti a lakosságot, pont ott, ahol a kolozsvári magyarság március 15-e megünneplésére évente összesereglik. De ehhez a kérdéshez kapcsolódik a marosvásárhelyi Kossuth utca elnevezése körüli konfliktus, amellyel kapcsolatban még írásban is elhangzott olyan alaptalan kijelentés, hogy "Petőfiék száz románt akasztottak fel Marosvásárhely főterén".
A polgári lakosság veszteségeit illető kérdés megnyugtató tisztázása érdekében a szerző alapos kutatást végzett. Számba vette és összevetette a kérdéssel kapcsolatosan készült eddigi statisztikákat, jelentéseket és levéltári forrásokat. Ezek alapján megállapította, hogy az erdélyi román polgári lakosság 1848–1849. évi vesztesége 4400–6000 főre tehető, ami messze elmarad a 40 ezertől. A magyar polgári lakosság emberi vesztesége ugyanakkor 7500–8500 főre tehető, amelynek döntő többsége, mintegy 3/4-e Alsó-Fehér megyei volt. Ezt a veszteséget az Alsó-Fehér megyei magyarságnak sosem sikerült pótolnia.
A katonai veszteségek pontosan nem mérhetők fel, de véleménye szerint, összevetve más értékelésekkel is, a polgári veszteségekhez hasonló lehetett. Vagyis az emberi veszteség összesen 30 ezerre tehető. Megjegyzi ugyanakkor, hogy az eddigi adatok tovább pontosíthatók alapos levéltári kutatások végzése révén.
A kötet végén, a Befejezőben, a szerző – többek között – párhuzamot von a forradalom magyarországi és erdélyi célkitűzéseit és megvalósításait illetően. Kiemeli az erdélyi sajátosságokat, pl. a jobbágyfelszabadítás terén. Itt ugyanis a Székelyföldre vonatkozóan más szempontokat kellett alkalmazni, mint a vármegyékben. Erdélyi sajátosság, hogy a román és a szász vezetőréteg is megfogalmazta a magyartól különálló programját és követte azt. "A polgárháború során – írja – a vármegyékben, főleg a szórványban élő magyarság szenvedte a legnagyobb veszteséget, amelyet egyes vidékeken soha sem tudott kiheverni. De szenvedett a román polgári lakosság is, amelynek soraiból feleannyi pusztult el, mint a magyarok közül. Kétségtelen azonban, hogy a legnagyobb vesztes maga Erdély volt, mert a szörnyű pusztítások emléke máig hatóan érvényesül, s egyik akadálya a történelmi megbékélésnek. Mi több: egyik eszköze a szélsőséges mozgalmaknak a romániai magyarellenes hangulatkeltésben."
Ez a könyv a modern magyar polgári nemzet megszületésének a folyamatát tárja az olvasó elé. Egy olyan nemzetének, amely hosszú időre meghatározójává vált történelmünknek, és amelynek eredményei, a forradalom vívmányaiként személyi szabadságot adtak nemcsak a magyar, de más nemzetiségű jobbágyoknak is, eltörölték a rendi-feudális történelmi rendszert, eltávolítva ezek által a haladás útjából a legfőbb közjogi s társadalmi szerkezeti akadályokat.
Ez a mű nem csak egy régebbi írás felfrissítése, hanem a tárgyalt kérdések számtalan új megvilágításba állításával újat hozó alkotás. Hálás köszönet érte a szerzőnek és az őt önzetlenül támogató kiadónak. Népújság (Marosvásárhely)

A történelem és a földrajz körül folyik a harc
Az oktatási bizottság javasolta, hogy töröljék a tanügyi törvény azon előírását, hogy általános iskolában és középiskolában a történelmet és a földrajzot a kisebbségen nyelvén is taníthassák a román tannyelvű osztályokkal azonos program és ugyanolyan tankönyvek szerint.
Az oktatási törvényről szóló jelentésében a szenátus tanügyi bizottsága javasolta, hogy azokban az iskolákban is, ahol a nemzeti kisebbségek nyelvén zajlik az oktatás, románul tanítsák Románia földrajzát és történelmét, közölte hétfői sajtótájékoztatóján Nicolae Robu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora.
„Általános iskolában és középiskolában román nyelven zajlik a két tantárgy oktatása, román nyelvű tankönyvekből, ugyanazokból, amelyekből a román tannyelvű osztályokban tanulnak”, mondta Robu.
A liberális szenátor elmondta: a bizottság által elfogadott módosítás szerint a román nyelvű leckék végén lesz majd egy rövid összefoglaló a kisebbségek nyelvén.
Robu szerint a szenátus tanügyi bizottságában elfogadott módosítások révén támogatják a nemzeti kisebbségek nyelvén zajló oktatást, de megfékezik „az etnikai alapú szegregációt”.
Hozzáfűzte: az elemi osztályokban a kisebbségek nyelvén oktatják a két tantárgyat, de ugyanolyan tankönyvekből, mint a román osztályokban.
„Azt hisszük, ezek a módosítások kifejezik tiszteletünket a különféle nemzetiségű román állampolgárok azon joga iránt, hogy anyanyelvükön tanuljanak, de, természetesen, olyan társadalmi légkörben, amely egészségesebb a mostaninál, és jó irányba mozdulhat el”, magyarázta a liberális szenátor.
Az oktatási törvényről szóló jelentést vasárnap este fejezték be, és hétfőn nyújtották be a felsőház állandó bizottságához.
A jelentés mintegy ezer oldalas, ebből 432 oldal az elfogadott javaslatokat tartalmazza, 642 pedig az elutasított javaslatokat.
A jelentés benyújtását hétfőn jelentette be Ecaterina Andronescu bizottsági alelnök a bizottság hat ellenzéki tagjának, Dănuţ Prunea, Ioan Mang, Doina Silistru PSD-s és Nicolae Robu illetve Cristian Ţopescu PNL-s szenátorok jelenlétében.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Célegyenesben?
Fellélegezhetett az RMDSZ, az Alkotmánybíróság szabad utat adott a kormánynak, felelősséget vállalhat a parlamentben a tanügyi törvénytervezetért. A parlamenti szavazás ilyen esetben puszta formalitás, legfennebb annyit kell tenniük a frakcióvezetőknek, hogy röghöz, illetve székhez kössék ismét képviselőiket.
Mi természetesen örülhetünk, hogy néhány, kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkely — ha minden igaz — szeptembertől életbe lép, nyugtalanító ellenben, hogy mindez ilyen ellenszenvhullám közepette történik. Az ellenzéki pártok már-már felesküdtek, hogy az első adódó alkalommal módosítják a törvényt, s bár demokratikus gyakorlat tiltja az elnyert jogok megcsonkítását, jóindulatukra aligha számíthatunk. Ha csak az RMDSZ a következő koalícióban is nem találja a jelenlegihez hasonló, kiváltságos helyzetben magát. De addig sok-sok megalkuvást, kétes értékű kompromisszumot, s ami kényesebb, jó néhány, behódolásnak tűnő lépést kell a szövetségnek megmagyaráznia. Majd a választásokon, hamarabb a közelgő kongresszuson, ahol nemcsak beszámolni, de elszámolni is illenék. És végre nem tabu a szövetségi elnöki tisztség elnyerése. Markó ugyan nem jelentette még be szándékát, de két trónkövetelő nevét már ismerjük: mind Eckstein-Kovács Péter, mind Kelemen Hunor szívesen lenne RMDSZ-elnök. Nem titok, Kelement jó ideje edzik, hogy a tizenkilenc éve elnökösködő Markó Béla örökébe lépjen. Kicsit mintha az alteregója is lenne. Előny ez? Hátrány? Eckstein míg a Cotroceni Palotába nem került, igazán rokonszenves alakja volt az RMDSZ-nek, de az államelnök közelsége neki sem tett jót.Szabad a vásár? Lesz-e harmadik? Ki tudhatja, de végre olyan kongresszus elé néz az RMDSZ, melyen választás lesz, nem szavazás! Lényeg mégis: célegyenesben az oktatási törvény. Ha valóban jó ez a jogszabály, ha pénz is lesz a reformhoz, ha a pedagógusokat legalább jövő esztendőtől nagyobb anyagi megbecsülés övezi, ha a gyermek, diák, egyetemista tudásra is szert tesz az óvodában, iskolában, egyetemen és főiskolán, az RMDSZ kicsije-nagyja elmondhatja, nem volt teljesen hiábavaló egy gyékényen árulniuk Bocékkal.
Simó Erzsébet, MTI

Az apák nevében – Beszélgetés Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével
„Kétségtelen, hogy egy parlamenti rendszer akkor működik, ha van kormányoldal, és van ellenzék. Ha a kormányoldalt minden pillanatban bírálhatja, támadhatja egy erős ellenzék. Ezért azt, hogy az ellenzék megpróbálja elakasztani a kormány kezdeményezéseit, valóban nem lehet elítélni. Viszont én azt gondolom, hogy a kormány–ellenzék szembenállásnál vannak sokkal fontosabb politikai kérdések. Például az, hogy az etnikai kérdéseket hogyan kezeljük.”
Elnök úr, a napokban öntől szokatlan vehemenciával bírálta az ellenzéket amiatt, hogy a tanügyi törvényt „fű alatt” a szenátusi szakbizottságban kizsigerelte. Nem az a dolga az ellenzéknek, hogy a kormány terveit a parlamentben keresztülhúzza?
– Kétségtelen, hogy egy parlamenti rendszer akkor működik, ha van kormányoldal, és van ellenzék. Ha a kormányoldalt minden pillanatban bírálhatja, támadhatja egy erős ellenzék. Ezért azt, hogy az ellenzék megpróbálja elakasztani a kormány kezdeményezéseit, valóban nem lehet elítélni. Viszont én azt gondolom, hogy a kormány–ellenzék szembenállásnál vannak sokkal fontosabb politikai kérdések. Például az, hogy az etnikai kérdéseket hogyan kezeljük.
Éppen ezért én óriási felelőtlenségnek tartom, hogy az ellenzéki pártok a pillanatnyi érdek oltárán megpróbálják feláldozni az etnikumközi jó viszonyt, amely jelentős tényezője Románia társadalmi békéjének. Mert mit is tettek az ellenzéki pártok? Napok alatt szétszedték az oktatási törvényt, és készítettek egy törvényellenes jelentést, melyben minden jobbítást kiiktattak a kisebbségi jogokkal kapcsolatosan.
Az RMDSZ-en akarnak bosszút állni azért, hogy az RMDSZ a kormány oldalán áll, de ezzel a kisebbségi, a magyar gyerekeken állnak bosszút. Kiábrándultan szemlélem ezt, és időnként az az érzésem, hogy akár a Szociáldemokrata Párt vezetését nézzük, akár a Nemzeti Liberális Pártét, az apák túl korán adták a fiúk kezébe a vezetést, és ennek következtében esik szét minden, s a nyáj is szalad szanaszét...
Nem fordulhat elő ugyanez az RMDSZ-szel, ha Markó Béla jövő februárban nem indul szövetségi elnöki mandátumért?
– Az RMDSZ nem politikai párt. Aki az RMDSZ-ben feladatot vagy tisztséget vállal, tudnia kell, hogy ez egy olyan kihívás, amely alapvetően különbözik attól, mint ami egy politikai pártban van. Ami azt illeti, hogy nekem át kellene-e adnom a stafétát vagy sem, itt nemcsak életkori kérdésekről van szó. Valóban komolyan gondolkozom a váltáson, és ekörül mindenféle találgatás van, s látom, már vannak jelöltek is...
...Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor, Traian Băsescu államfő jelenlegi tanácsosa jelentette be, hogy megpályázza a tisztséget...
– Én mindenkit szeretnék megkérni, várják meg türelemmel december 11-ét, amikor Marosvásárhelyen ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa, ahol úgyis kell hoznunk döntéseket a februári kongresszussal kapcsolatban. Ott én is egyértelműen nyilatkozni fogok arról, hogy mit gondolok a magam további szerepéről.
Visszatérve a tanügyi törvényre: megszokottá vált, hogy ha az RMDSZ egy román párttal együtt kormányoz, akkor annak ellenfeleinél felerősödik a nacionalista elem. Sőt, a koalíciós partnereknek is szoktak lenni nacionalista elhajlásaik. Gondoljunk Mihail Hărdăura, a szenátus tanügyi szakbizottságának demokrata-liberális elnökére, akinek a testület üléseit kellene vezetnie, de aki leplezetlenül ujjongott az Alkotmánybíróság korábbi, a felelősségvállalást elutasító döntésének bejelentésekor.
– Hărdău nem egy magányos szenátor, hanem a fő kormánypárt tagja. Ahogy én értettem, ők leültek és megbeszélték vele ezt a dolgot. Az pedig nem egy formai, ceremonális kérdés, hogy ki hívja össze a szakbizottság ülését, hanem lényegi. Ami a tanügyi törvénnyel történt és történik még, annak van számunkra egy nagyon fontos tanulsága. Éspedig az, hogy mi történne akkor, ha nélkülünk döntenének a tanügyi törvény kérdésében és más hasonló kérdésekben.
Íme, össszeült egy ad-hoc bizottság a parlamentben nélkülünk, és máris hozzányúltak a tanügyi törvény kisebbségeket érintő kérdéseihez. Ez figyelmeztetés kellene hogy legyen: itt nem arról van szó, hogy Romániában a kisebbségi jogok Isten által ránk ruházódtak, és már nem veheti el tőlünk senki, akár vannak magyarok a parlamentben, akár nincsenek.
Sajnos húsz év után azt kell mondanom, pillanatok alatt szét lehet szedni mindent, s ez ellen egyetlen eszköz van: hogy a romániai magyarság jelen legyen a román parlamentben. Akik most azt sugallják, hogy nyugodtan alakíthatunk ahány pártot csak akarunk, mert úgyis Brüsszelben fog eldőlni az, hogy velünk mi lesz, azok csak áltatják a magyar közösséget.
Apropó, nem tart attól, hogy miközben az RMDSZ Bukarestben vesződik a kormányzással, és elhanyagolja szavazóbázisát, az ön által is említett pártalakítók ezt kihasználják?
– Én remélem, hogy az RMDSZ nem hanyagolta el szavazóbázisát, hiszen megpróbál kiküzdeni újabb és újabb jogokat. Hogy nem vagyunk eléggé jelen Erdély különböző régióiban, az lehetséges. Ahányszor kormányon van az RMDSZ, ez mindig felmerül, mert kénytelenek vagyunk reggeltől estig és estétől reggelig arccal a kormány felé fordulni, és azzal foglalkozni, hogy mit tesz a kormány. Nekem is van egy ilyen hiányérzetem, és lehet, hogy ezt mások megpróbálják kihasználni.
Az RMDSZ-nek a kongresszusig erre is meg kell találnia a megfelelő válaszokat. Alapvetően két kihívással kell szembenéznünk. Erdélyben folyik egyrészt az RMDSZ retorikájára rálicitáló ultraradikális ígérgetés, el egészen a szélsőjobbig. S ha már itt tartunk: Csaba királyfi számomra egy szépséges gyerekkori legenda, de hogy egyesek szobrokat találnak ki, nos, ez csak arra jó, hogy lejárassuk a mítoszainkat, hogy paródiát csináljunk belőlük.
Másrészt legalább ekkora presszió van a szociális problémák érzékenyebb kezelésére, azok részéről, akik szerint itt az igazán nagy kihívás a gazdasági helyzet, a szociális kérdések. Ezt a két pólust kell valahogy összefognunk.
Ha már eljutottunk a gazdasági kérdésekhez: beszéljünk a lecsökkentett fizetések részleges visszanöveléséről, az egységes bértörvényről, a büdzsétörvényről.
– Most az történik, hogy a kormány szintén felelősségvállalással fogadja el a bértörvényt, mert nincs idő másképpen cselekedni, hisz rögtön utána el kell fogadni a jövő évi költségvetési törvényt is, amely mindenképp át kell menjen a parlamenten. Ami a bérek visszanövelését illeti, a lehető legegyszerűbb megoldásnál maradtunk, az egyforma arányú – a mostani csökkentett bérekhez képest 15 százalékos – növelésnél, bár én bevallom: ennél jóval árnyaltabb új törvényt szerettem volna.
Azt szerettem volna, hogy a kis fizetéseket, ezer lejig, nagyobb mértékben növeljük, a nagyobb fizetéseket pedig kisebb százalékaránnyal. Akkor lett volna lehetőség arra, hogy a kis fizetések visszakerülhessenek a csökkentés előtti szintre vagy legalább annak közelébe. Erről sok vitánk volt az RMDSZ-ben is, és én nem nagy örömmel mondtam le róla, de nem sikerült többséget kialakítani a koalícióban. A fizetésalap adott, 39 milliárd lej, ezt kell így vagy úgy elosztanunk. Azt viszont nem tudjuk elfogadni, hogy további csökkentések legyenek, hiszen sehol Európában nem volt ennyire drasztikus, 25 százalékos bérlevágás.
Ennek ellenére most újabb megszorítás híre röppent fel: a gyermeknevelési segély időtartamának csökkentése. Ezt a tervet a kormány magáévá tette, vagy csak a munkaügyi miniszter partizánakciójáról van szó?
– Most, amikor az emberek amúgy is el vannak keseredve, ennek az intézkedésnek nem látom értelmét. Ezzel a munkaügyi miniszter nem takarítana meg semmit, hiszen azoktól, akik most kapják ezt a támogatást, úgysem szabad elvenni. Ha valaki úgy tervezte, hogy két évig gyermeket nevel, és elkezdte már ezt az időszakot, attól nem lehet elvenni a juttatást, úgyhogy egy ilyen intézkedésnek jövő évben semmilyen hatása nem lenne a költségvetés szempontjából.
Tudok a tervről, még nem tárgyaltunk róla a koalícióban, de fogunk erről is, és más szociális jellegű javaslatokról is. Van elég probléma, amit meg kell oldani, például az, hogy Romániában nagyon sokan nem fizetnek egészségügyi biztosítást, miközben ez a rendszer 22 millió embert kellene ellásson. Itt valóban vannak megoldásra váró problémák.
A Magyar Állandó Értekezlet nemrégiben, sok év után megtartott budapesti üléséről nem sok konkrétum hangzott el, pedig sok függőben levő dolog van, például a határon túli támogatások kérdése.
– Ez a Máért-ülés ünnepi jellegű volt, tekintve, hogy hosszú idő után ez volt az első. Konkrétumokról valóban kevés szó esett, a támogatási rendszerről is csak érintőlegesen lehetett hallani, bár ebben a pillanatban még mindig nem tudjuk, jövőre hogyan működik majd a támogatás, a Szülőföld Alappal mi a helyzet. Úgy érzem, ezek még mindig nyitott kérdések, meglátjuk, hogy a következőkben mi alakul ki, és hogy lesz-e mód szűkebb vagy tágabb konzultációra.
A magyar kormánypártok látványosan támogatják az RMDSZ ellenzékét...
– Azt hiszem, azt az erdélyi politikai szervezeteket kellene támogatni morálisan, politikailag. Azoknak a szervezeteknek a véleményét kellene figyelembe venni, amelyeket az erdélyi magyarság támogat. Márpedig ebben a pillanatban a romániai magyarok túlnyomó része az RMDSZ-t támogatja, a legutóbbi választások eredményét figyelembe véve, beleértve az önkormányzati választásokat is.
Másnak is volt támogatottsága, de kimutatható, hogy az sokszorosan kisebb volt, mint az RMDSZ-é. Egy távlatos magyarországi politikának erre kellene figyelnie, én más mércét ezzel kapcsolatosan nem tudok elképzelni. Ha itt klienspártokat képzel el valaki a jövőben, akkor a határon túli magyar politika tönkremegy.
A magyar állampolgárság igénylési folyamata beindult, a csíkszeredai főkonzulátuson már nagyüzem van. A román politika, ha lehet így mondani, nem vette fel ezt a kesztyűt, még az ellenzéki pártok sem foglalkoznak a dologgal. Románia ugyanakkor EU-s tagország, vélhetően a schengeni övezetbe is bekerül, mire az első erdélyi magyar igénylő megkapja a magyar útlevelet... Mi is itt a tét tulajdonképpen?
– A román politika aligha tudna túllépni azon, hogy Bukarest is hasonló módszerrel ad állampolgárságot a határon túli románoknak, mint ahogyan Budapest a magyaroknak. Ez nem jelenti azt, hogy nem találhatna a román politika ürügyet arra, hogy feszegesse ezt a kérdést, de jelenleg nem érdeke vitába keveredni. Az erdélyi magyarság számára, főleg ha a schengeni rendszer életbe lép, a magyar állampolgárság felvétele azonnali, fontos gyakorlati következményekkel nem járna.
Megkönnyíthetné viszont egyeseknek a Magyarországra való áttelepülést, az ottani elhelyezkedést, ami lehet jó is, de lehet rossz is. Nekünk alapvetően nem érdekünk, hogy Romániából sok magyar elmenjen, és kérdésesnek látom még, hogy lesz-e ilyen elszívó vagy itthon marasztaló hatása a kettős állampolgárságnak, de ez bizonyos idő után ki fog derülni.
Elsősorban arra kell figyelnünk, ami itt van, hiszen mi innen kapjuk a kisebb vagy nagyobb fizetést, a kisebb vagy nagyobb nyugdíjat, ebből a költségvetésből vezethetjük be vagy sem a vizet, építhetünk vagy sem utakat. Nekünk az itteni döntésekbe kell beleszólnunk.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)