Dokumentumfilm nagykárolyi gróf Károlyi Lászlóról
Valódi időutazáson vehetnek részt azok, akik megtekintik Bicskei Éva rendező és Móczán Péter producer dokumentumfilmjét. A birtok nem a tiéd...! című alkotás főszereplője az idén 80. életévét betöltő nagykárolyi gróf Károlyi László.
filmet a gróf és felesége jelenlétében a hétvégén Nagykárolyban is bemutatták. A magyarországi Fóton született és a 90-es évek közepén hazaköltözött nemes életútját kíséri végig a közel egyórás alkotás. László gróffal sétálva megtudhatjuk, milyen neveltetést kapott a két világháború közötti Magyarországon, milyen nehezen végezte el a bécsi középiskolát, mert a családja vagyonát államosították, és nemhogy pénzt, de még levelet sem kaphatott az otthoni szeretteitől.
A filmet nézve végiglátogathatjuk az egykori Károlyi-birtokot, valamint a család ősi kaplonyi temetkezési helyét, illetve a nagykárolyi és a fóti kastélyt. A film arról is beszámol, hogy a fóti kastély a Károlyi család történetét bemutató tárlatnak ad helyet. Itt látható többek között az az íróasztal is, amelyen gróf Károlyi Sándor aláírta a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét. A dokumentumfilm a magyar történelem olyan korszakairól ad hiteles képet, amely a könyvekből nem, vagy csak részlegesen ismerhető meg. Épp ezért László gróf és hitvese, Károlyi Lászlóné, született Dálnoky Kenyeres Erzsébet előszeretettel fogadnak fóti otthonukban iskolai csoportokat, érdeklődőket, és személyesen vezetik őket végig a tárlaton, amelynek legértékesebb részeit a család által alapított sátoraljaújhelyi kórház pincéjéből sikerült kimenteniük.
Az általuk létrehozott Fóti Károlyiak Alapítvány megpróbálja a család még menthető kulturális örökségét továbbhagyományozni, ezért többek között odafigyelnek az ősi kaplonyi temetkezési kripta és a család nagykárolyi kastélyának sorsára is. Károlyi László felesége, Erzsébet asszony emellett számos jótékonysági és kulturális tevékenységet irányít. A filmben elhangzanak László gróf édesapjának szavai: „Amikor megkérdeztem édesapámat, hogy az a hatalmas birtok egyszer mind az enyém lesz-e, azt felelte nekem: nem a magáé, maga csak adminisztrátora lesz annak.
Ez a nemzetünké, és meg kell őriznünk azt az utókornak” – emlékezik vissza a gróf, aki vallja, az embernek családjáért és népéért kell küzdenie és dolgoznia élete utolsó percéig. A film nagy részét Nagykárolyban, Kaplonyban, Fóton és a Zempléni-hegységben forgatták 2010 nyarán. „Filmünk a Károlyi család gazdag történetén keresztül évszázadok történelmét hozza emberközelbe, és olyan filozófiai kérdésekre is választ kaphatunk, hogy miben állt és áll a nemesi lét, vagy hogy mit is kezdhetett élete során egy nyolcvan felé járó férfiú olyan ősökkel, mint a szatmári békeszerződést aláíró Károlyi Sándor, a tudományos akadémiát alapító Károlyi István vagy az »őszirózsás« Károlyi Mihály” – vallják a filmről az alkotók.
Végh Balázs. Krónika (Kolozsvár)

„Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?”
2011. március 29-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben került sor a „Mit tudnak a fiatalok a totalitárius rendszerekről?” című közmeghallgatásra
A közmeghallgatás a szervezők – Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, Sandra Kalniete lett és Milan Zver szlovéniai néppárti képviselők – azon meggyőződését tükrözi és tárja ismételten az európai nyilvánosság elé, miszerint a totalitárius múltról objektív és átfogó ismereteket kell nyújtani a jövő nemzedékek számára annak érdekében, hogy közös múltunkat jobban megértsék, ezáltal pedig és ennek meghaladásával egy közös európai jövendő építőivé váljanak.
Az Európai Parlament 2009-ben elfogadott, totalitarizmus elleni Állásfoglalása szerint a megbékélés a múlt feldolgozása és az igazság megismerése nélkül nem lehetséges. Ennek értelmében szükség van az európai iskolákban használatos történelem-tankönyvek és -tantervek kiigazítására és kiegészítésére, annak érdekében, hogy a fiatal nemzedékek is tudatában legyenek az önkényuralmi rezsimek által elkövetett szörnyű bűntetteknek. Elsődleges fontosságú a több millió áldozat emlékezetének elevenen tartása, hiszen ez az, ami figyelmeztet bennünket a totalitarizmus veszélyeire, ugyanakkor pedig a szolidaritást és megértést erősíti az egységesülő Európa polgárai között.
Ez alkalommal Tőkés László erdélyi képviselőnk meghívására egy látogatócsoport is Brüsszelbe érkezett, akik részt vettek a közmeghallgatáson. A csoport tagjai között több magyar és román újságíró és szakértő szerepelt, közöttük Dan Voinea egyetemi tanár, volt katonai ügyész, Teodor Mărieș, az 1989 December Egyesület elnöke, Nánó Csaba, az Erdélyi Napló és Farkas Réka, a Háromszék munkatársai. A rendezvényt szintén megtisztelték jelenlétükkel Smaranda Enache emberi jogi aktivista, a Pro-Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu politológus, akik a Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő szervezésében sorra kerülő csángó-konferencia előadóiként látogattak Brüsszelbe. A közmeghallgatás előadói között üdvözölhettük még a Prágában 2009-ben létrehozott, A Totalitárius Rezsimek Kutatási Intézete szakembereit.
A konferencia négy egymást követő ülésszak keretében a következő témakörökben folytatta tanácskozásait: (1) Szembenézni a múlttal – miért van még mindig szükség erre?; (2) A feltáratlan totalitárius múlt – esettanulmányok; (3) Történelem tantervek, tankönyvek, különböző megközelítések – hogyan szóljunk a fiatal nemzedékhez?; (4) A totalitarizmusról szóló oktatás – a demokratikus polgárság kialakítása érdekében.
Tőkés László erdélyi képviselőnk megnyitó beszédében kiemelte, hogy a nyomunkba lépő ifjú nemzedékekkel meg kell értetni, hogy közös múlt nélkül közös jövendőnk is elképzelhetetlen, hiszen Európa egységének megteremtése történelmi múltunk integrációját is megköveteli. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó.
Joseph Daul néppárti frakcióelnök puszta jelenlétével és elmondott beszédével egyaránt az EP legnagyobb frakciójának, az Európai Néppártnak a támogatását fejezte ki. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy emlékeznünk kell a múltra és küzdenünk kell mind a totalitárius rezsimek, mind pedig a múlt meghamisítása ellen, hiszen csak ez vezethet el egy békés és szabad, közös Európa kialakulásához.
Az elhangzott beszédek főbb gondolatai között kiemelhetjük a következőket: A múlt értő ismerete nélkül a jövőnk sincs biztonságban. Éppen ezért elengedhetetlen a volt totalitárius rendszerek és titkosszolgálatok archívumainak feltárása és feldolgozása, a történelem tudatos megismerése. Olyan törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközök kidolgozása szükséges, amelyek lehetővé teszik a múlt ügyeinek és bűneinek a jogi téren való rendezését. Európa erkölcsi értékrendjének a helyreállításával, illetve annak szellemében helyezhetjük új alapokra a jövendő nemzedékek nevelését.
A második ülésszakot felvezető beszédében Sandra Kalniete kiemelte, hogy a bűnösök jogi elítéléséhez politikai akaratra van szükség, amelyhez az Európai Unió konkrét cselekvési tervet és forrásokat kell hogy rendeljen. Támogatni kell például olyan kiadványok és oktatási anyagok megjelentetését, amelyek valós képet festenek nem csupán a nácizmusról, hanem a XX. század második felét megpecsételő kommunista diktatúrákról is, ezáltal akadályozva meg az áldozatok emlékének elhalványulását és hárítva el a múlt megismétlődésének veszélyét.
Marius Oprea, a romániai, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, aki történész-régészként a kommunizmus áldozatainak történeteit és hamvait tárja fel, –egyebek mellett – kijelentette: „A kommunizmus Romániában nem szűnt meg, hanem privatizálták”. A kommunizmus bűneit mind az állam, mind pedig az államelnök elítélte ugyan, ennek azonban az igazságszolgáltatás szintjén semmi következménye nem lett, annak ellenére, hogy ezek épp olyan emberiség elleni bűntettek, mint maga a holokauszt.
A harmadik ülésszakot Schöpflin György magyar néppárti képviselő vezette, aki beszédében ugyancsak kiemelte: a totalitarista múlt hagyatéka a félelem által megbénított társadalom, amelytől idegen az aktívan résztvevő polgárság szerepvállalása. Raluca Grosescu, A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet munkatársa egy romániai, a konferencia témakörébe vágó felmérés eredményeiről számolt be, továbbá azokról a konkrét programokról, amelyeknek célja a történelmi múlt tudatosítása és az ezzel kapcsolatos oktatási tevékenység hatékonyabbá tétele (tanárképzés, nyári egyetemek, kiállítások, stb.).
A negyedik ülésszak zárógondolataként Milan Zver levezető elnök adott hangot azon véleményének, hogy a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, hiszen amint a mai közmeghallgatás is bizonyítja, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósítása terén döntő előrelépés történjen.
A volt kommunista országokban nem egy esetben a múltat megszépítő nosztalgikus érzések kapnak lábra a letűnt diktatúrák iránt – hallhattuk több előadó részéről. A német ifjak – példának okáért – a Német „Demokratikus” „Köztársaság” valóságát alig ismerik, mutatott rá Doris Pack képviselőasszony. Ebben a vonatkozásban igen tanulságos a következetes kommunizmus-ellenes kiállásáról, illetve maratoni éhségsztrájkjairól híres Teodor Mărieș angol nyelvű helyzetismertetője, mely szintén a konferencia dokumentumai között szerepelt. Hasonlóképpen Ceaușescu „aranykorszakának” a sötétsége is feledésbe ment a romániai fiatalok között.
Az értekezlet összefoglalásaként Tőkés László képviselőnk hangsúlyozta, hogy a történelmi folytonosság jegyében a diktatórikus elnyomás elszenvedőinek és tanúinak tovább kell adniuk tudásukat, tapasztalataikat és tanulságaikat a jövő nemzedékek számára. Megszenvedett múltunk tényszerű és valósághű tisztázása azért fontos, hogy – az ügy célzatos manipulációjának a viszonyai között: a múlt üzenete a jövő számára torzulásoktól mentes és hiteles legyen. Egyebek mellett ezt a célt szolgálja a mai értekezlet – mondotta az alelnök. A Magyar Kormány – a soros EU-Elnökség – képviselőjét, Rétvári Bence államtitkárt külön is üdvözölve, Tőkés László a volt kommunista EU-tagországok kormányainak a támogatását köszönte és igényelte a kommunista múlt feltárásának és az igazságtételnek a nehezen előrehaladó folyamatában. Az államtitkár egyébként maga is az értekezlet meghívott előadója volt. Előterjesztésében a magyar EU-Elnökség álláspontját ismertette a totalitárius múlttal való szembenézés tárgyában.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája. erdon.ro

Tőkés: általános válságban a magyarság identitása
Tőkés László szerint általános válságba került a magyarság identitása, amelyből csak az önazonosság felvállalásával, a “kallódó és elvegyült magyarok” összegyűjtésével és egyesítésével lehet kilábalni.Az Európai Parlament alelnöke pénteken a Nyíregyházi Főiskolán megtartott előadása után újságíróknak azt mondta: magyarnak lenni hosszú ideig hálátlan dolog volt, mivel a nemzet Trianon óta mindenütt nemkívánatossá vált, az erdélyi magyarokat pedig hontalannak csúfolták Románia-szerte.
”Az egyszerű pavlovi reflexek is azt diktálják, hogy ha valamiből nem származik haszna az embernek, sőt, ha mindig verést kap miatta, akkor egyre kevésbé kívánja, hogy az legyen, amiért bántják” - mondta Tőkés László. Hozzátette: emiatt válságba került az identitástudat, sokan letagadták magyarságukat és “idegen nyelvre váltották anyanyelvüket”, másokat pedig “mesterséges úton románosítottak el”. Beindult az asszimiláció, amely jelenleg az egyik legveszélyesebb folyamat - mutatott rá.
Itt az ideje összeszedni magunkat, és vállalni önazonosságunkat, feladatunk megkeresni és visszatéríteni a kallódó, a félig elvegyült és “dadogó” magyarokat, csak így válhatunk ismét “erős, izmos nemzetté” - hangsúlyozta. Mint mondta, a magyarság számára ez létkérdés: a honi magyarok lélekszáma már tízmillió alatt van, az erdélyieké pedig 250 ezerrel fogyatkozott 1990 óta.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban a politikus kiemelte, hogy eddig mintegy ötvenezren igényelték a magyar állampolgárságot. A huszonnyolc Demokrácia Központban éjjel-nappal dolgoznak, s intézik az ügyeket - mondta.
Olyan sokan jelentkeznek, hogy hetekre előre be kellett osztani az ügyfélfogadást - tette hozzá Tőkés László. A politikus szerint azokat is meg kell győzni, akik nem akarnak élni ezzel lehetőséggel. Arra kért mindenkit, hogy járuljon hozzá “a határok feletti, békés nemzetegyesítéshez.” Erdély.ma

Nem tudni, mikor lesz állandó igazgatója a marosvásárhelyi színháznak
Egyik ideiglenes igazgató a másikat követi a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál. Csupán a bizonytalan és feszült hangulat állandó.
Nem tudni, mikor szűnik meg a már több éve tartó bizonytalan állapot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetőségi tisztsége körül: Csapó György ideiglenes kinevezését a bíróságon megtámadó Vlad Rădescu ugyancsak ideiglenes igazgatót a kulturális tárca vezetője kénytelen volt a napokban visszahelyezni tisztségébe. Az áldatlan állapotot valószínűleg csupán egy versenyvizsga oldaná meg, azonban ennek kiírása késik. Kelemen Hunor művelődési miniszter kérdésünkre azt felelte, abban reménykedik, hogy a tavasz folyamán sikerül kiírni a versenyvizsgát, azonban dátumot mondani nem tud.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház égisze alatt egy magyar és egy román, a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu társulat működik. A társulatok körében a feszültségek már Rădescu idején elkezdődtek. A tavalyi évad, annak ellenére, hogy a magyar társulat A dög című előadása Kisvárdán megkapta a város díját (ami a harmadik díjnak felel meg), illetve a társulat több színésze is szakmai díjban részesült, több elemző szerint összességében minden idők egyik leggyengébbikeként vonul be a színháztörténelembe. Vlad Rădescu 2009 januárjában került a marosvásárhelyi intézmény élére, miután egy minisztériumi kivizsgálás eredményeként leváltották az inkompetens menedzsernek bizonyuló elődjét, Cristian Ioant. Az új, ideiglenesen mandátumot kapott igazgató további elégedetlenségekre szolgáltatott okot azzal, hogy nagyrészt Bukarestből igazgatta a színházat.
Vlad Rădescut 2010 októberében menesztette Kelemen Hunor művelődési miniszter, mivel a néhány hónappal korábban lefolytatott minisztériumi vizsgálat alapján kiderült, kívánnivalót hagyott maga után az igazgató tevékenysége: a minisztert többek között az háborította fel, hogy az igazgatóság nyolc hónap alatt sem volt képes elkészíteni a jó ideje építőtelep jellegű színház felújításának befejezésére szolgáló tervet.
Rădescu tevékenységének kivizsgálását egyébként a színház korábbi három igazgatója által megfogalmazott kritikák hatására rendelte el a szaktárca. Ezen kritikák szerint Rădescu nem használta fel a szaktárcától előadásokra érkező alapokat, a múlt évadban a Liviu Rebreanu társulat csupán egy produkciót mutatott be, emellett feszült hangulatot generált a színházban. 
Rădescu távozása után Csapó György kézdivásárhelyi színművész személyében (aki sok évig Magyarországon élt, mielőtt hazatelepedett volna, hogy a kézdi színházat vezesse) negyven éve először került magyar igazgató a színház élére. Azonban az igazgató és a Tompa Miklós társulat mégsem értették meg egymást. Noha tisztségét csupán ideiglenesen töltötte be, Csapó mégis úgy döntött, hogy „nagytakarítást” végez a színház többi vezetői funkcióját ellátók körében: meneszteni szándékozott a színház gazdasági vezetői tisztségét betöltő Kárp Györgyöt, illetve a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós társulatok vezetőit, Nicolae Cristachet és Kövesdy Istvánt.
Döntését arra a jelentésre hivatkozva hozta meg, amelyet kinevezése előtt készített a művelődési tárca. Kárp György azonban azt nyilatkozta, hogy a dokumentumban egyik, Csapó által menesztésre javasolt személyt sem marasztalták el.
Csapó vezetési módszerei miatt a kezdeti lelkesedést tömeges elégedetlenség váltotta fel. Az igazgató népszerűsége egyre csökkent, eladdig, hogy február derekán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkció kapcsán végül kiborult a bili. 
A Tompa Miklós társulat művészeti tanácsának tagjai – Balázs Éva, László Csaba, Szélyes Ferenc, Csép Zoltán és B.Fülöp Erzsébet – egy tíz pontban összefoglalt dokumentumban fogalmazták meg sérelmeiket, a panaszlevelet pedig a próbatáblára függesztették ki. Egyébként a dokumentum tartalmával, amelyet nem a nyilvánosságnak szántak, de kiszivárgott a sajtónak, a társulat zöme egyetértett. Az állásfoglalásban azt nehezményezték az aláírók, hogy a Képzelt riport... című produkció az évad közepén, a társulat művészeti vezetésének teljes mellőzésével került műsorra. Sem Kövesdy Istvánt, sem a testületet nem avatta be terveibe az igazgató, így a társulat mellőzve érezte magát az „egyoldalú és önkényes döntés” miatt. Az aláírók továbbá attól tartottak, hogy a soron kívüli produkció nemcsak hogy pénzt von el a többi, betervezett projekttől, de még a játékrendet is felboríthatja, aminek a bérletes nézők látják kárát. Továbbá azt nehezményezték, hogy a Déry Tibor kisregénye alapján megírt, és többek között Presser Gábor-szerzeményeket tartalmazó musical rendezői stábját a Tompa Miklós társulat nem ismeri, a szerepek pedig gyanús körülmények között lettek kiosztva. Ennek eredményeként – eddig példátlan eseményként – több színész visszaadta a szerepét. „A társulat színészei számára kiírt „casting”, válogatás, illetve a végeredményként kialakított szereposztás, amely az említett szereplőválogatást tulajdonképpen semmibe vette, olyan elégedetlenséget és káoszt generált a színészek között, amire eddig itt alig volt példa” – írják az állásfoglalásban. „A társulat elég népes számú, nem egyformán gyakran foglalkoztatott tagokból tevődik össze. A mindenkori vezetőség felelőssége volna lehetőséget teremteni azok számára is, akik kevesebb szerephez jutnak egy-egy évadban. A Képzelt riport...ilyen törekvéseket nem tükröz. 
Miközben Csapó György ideiglenesen kinevezett vezérigazgató többször is bírálta a társulat vezetését a foglalkoztatások hiányosságai miatt, és kijelentette azt is, hogy kevesebb külsőssel kell előadásokat létrehozni, ez a “vállalkozás” gyökeresen ellentmond mindezeknek. Ilyen értelemben nem tükrözi a társulatunk érdekeit” – szögezik le a dokumentum aláírói. A művészeti tanács állásfoglalása és a színészek gesztusa hatására február végén egy rendkívüli ülésre került sor, amelyen Csapó és a testület közös megegyezésre jutottak, mely szerint a musicalt az évad végén, vagy a következő évad elején tűzik műsorra. Közben Vlad Rădescu az igazgatói tisztsége visszaszerzése érdekében benyújtott keresetének helyet adott a Bukaresti Táblabíróság. A döntés arra kötelezte a szaktárcát, hogy haladéktalanul helyezze vissza igazgatói tisztségébe a korábban menesztett igazgatót: ez meg is történt. Csapó pedig kijelentette, a versenyvizsga kiírásakor nem pályázza meg az igazgatói állást.
Értesülések szerint a magyar társulat jobban örülne, ha román igazgató venné át a színház vezetését, hiszen egy magyar igazgató hátráltatná a színészek magánvállalkozásait. Például a színház tagjaiból álló Gruppen Hecc kabarétársulat évente több tucat előadást tart. A tagok közzé tartozik Kárp György gazdasági igazgató is. Állítások szerint a Gruppen Heccnek prioritása van a színház műsorával szemben.
Az ugyancsak a színház művészeiből álló, és azzal közösen olyan előadásokat, mint a 20/20 és a Stop the Tempo színpadra vivő Yorick stúdiót Sebestyén Aba vezeti. A nyáron működő, és többek között a Tompa Miklós társulat előadásait Mikházára vivő Csűrszínház Szélyes Ferenc magánvállalkozása. A Lullaby Egyesületet szintén a Tompa Miklós társulat egyik tagja, Ördög Miklós Levente vezeti. 
Transindex.ro

Oktatási-nevelési támogatás: hamarosan kiírják a pályázatot – „Aki sokáig kíván élni, alapítson szórvábyiskolát”
Az erdélyi szórványkollégiumok jövőjével foglalkozó konferenciát szerveztek az elmúlt hétvégén Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítvány székhelyén. Bevezető beszédében Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta: az erdélyi szórványkollégiumok megtartják a közösséget, és erősítik a magyarságtudatot. A konferencián előadást tartó Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár a szórványkollégiumok további anyaországi támogatásáról biztosította a jelenlévőket, de azt is elmondta, hogy az idén sem marad el a határon túli magyarok oktatási-nevelési támogatása. Ezt erősítette meg tegnap a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság is, amely közölte az MTI-vel: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai, ráadásul már nem csak az iskolások, hanem az óvodások is részesülhetnek a 20 ezer forintos támogatásban.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője a magyar kormány új szórványtámogatási stratégiájáról kijelentette: az erdélyi szórványkollégiumok továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására. „Az elmúlt években elhanyagolták a szórvány kérdését, habár a szórványban élő magyarság is része a magyar nemzetnek és kultúrának. A szórványkollégiumok egyik előnye az, hogy magába foglalják a különböző közösségek egymás mellett élésének technikáit, amelyekből mi is tanulhatunk. Átlátható és kiszámítható támogatási rendszert kell kidolgoznunk. Az erre vonatkozó átfogó, tudatos és gyakorlati stratégia még nem készült el, az adatgyűjtési szakasz viszont már befejeződött” – mondta.
Az oktatási-nevelési támogatások kapcsán megtudtuk: az azzal foglalkozó Bethlen Gábor Alap működéséhez szükséges Alapkezelő Zrt. még nem jött létre, most zajlik a bíróságon való bejegyzése. „Ahogy ez a szakasz lezárul, előkészítjük a pályázati kiírást. Idén a támogatottak körébe bevonjuk az anyaország határain kívül magyar oktatásban részt vevő óvodásokat is. A moldvai csángók külön kategóriát alkotnak a támogatottak sorában; számukra külön programokat kell létrehozni” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A nemzetpolitikai államtitkárság tegnap közleményben reagált a határon túl megjelent sajtóhírekre, kifejtve: néhány héten belül megjelennek az oktatási-nevelési támogatások pályázati kiírásai. Ismételten hangsúlyozták, hogy bővül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetővé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a támogatásokból.
A kedvezménytörvény 2002-es hatálybalépése óta biztosított oktatási-nevelési támogatások pályáztatása és odaítélése tanéves periódusban történik. A rendelkezések értelmében a támogatás összege a kiskorúak nevelési-oktatási támogatására fejenként 20 ezer forint, tankönyv és taneszköz támogatására 2400 forint. E két támogatást a határon túli alap- és középfokú oktatási intézményben magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában tanulmányokat folytató tanuló együttesen igényelheti.
2009-ben és 2010-ben a kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatására 3,475 milliárd forintot irányoztak elő (a teljesítés tényleges adata nem ismert). A 2011. évi költségvetési előirányzat szerint ez az összeg több mint 5 milliárd forintra növekedett.
Politikai akarat van, pénz kevésbé
Répás Zsuzsannától megtudtuk: a különböző országban élő szórványközösségek kapcsolatát is bátorítani kell, mert egyik közösség a másik példájából tanulhat. A Románia és Magyarország között létrejött alapszerződés nem jelenti a felmerülő gondok megoldását, mert erre politikai akaratra van szükség. A helyettes államtitkár úgy vélte, hogy a határmenti szórványtelepülések akár uniós pályázatok által is megoldást találhatnak gondjaikra. „A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor mind a két országban komoly gazdasági gondok vannak, a magyar költségvetésből csak kevés pénzt fordíthatunk a határon túli magyarok, és ezen belül a szórványközösségek támogatására. A politikai akarat megvan, de a gazdasági potenciál kevésbé” – magyarázta Répás Zsuzsanna.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója az ezredforduló utáni Erdély demográfiai folyamatairól értekezett. „2011-ben megáll a románság és a magyarság közötti arányvesztés, a számbeli csökkenés viszont nem. A demográfiai folyamatokat három tényező határozza meg: a természetes szaporulat, a migráció és az asszimiláció. Az erdélyi magyarság kockázati tényezői a szórványlét és a vegyes házasságok, mivel ez utóbbiak esetében nagyobb esély arra, hogy a román szülő adja át identitását a házasságból származó gyerekeinek” – közölte a szakember, majd érdekes tényre hívta fel a hallgatóság figyelmét: a közvélemény-kutatások alapján a magyar értelmiségi családok jelentős része 2008-ban három gyereket tervezett, míg a román értelmiségi házaspárok csak egyet.
Érték a szórvány
Bodó Barna, a Szórványtanács képviselője a megmaradás esélyeiről beszélve kifejtette: a szórványt hungarikumnak tartja. „A szórványlétre értékként kell tekintetnünk, mivel ez a közösség a kontaktus-zónában él, amely lehetővé teszi a két nép közötti értékcserét. A szórványban élő magyar közösségnek pedig egészséges önismerettel és önbecsüléssel kell rendelkeznie. Ugyanakkor az anyanemzetnek felelősséget kell vállalnia mind a szórvány, mind a tömbben élő magyarságért – összegzett Bodó, majd azt javasolta, hogy november 15-e, Bethlen Gábor születésnapja legyen a szórvány napja. Szorgalmazta továbbá a szórványszolgálati díj megalakítását.
Vetési László szórványkutató a Mezőségben 2009. októbere és 2010. májusa között teológus hallgatók által lefolytatott oktatási felmérés eredményeit ismertette. „Eredetileg 160 települést mértünk volna fel, ám pénzhiány miatt végül 76 településen valósítottuk meg a felmérését, amelynek eredménye 2356 (14 év alatti) gyermek összeírása” – mondta Vetési. Ennek a felmérésnek a tanulságai a következőek voltak: folyamatosan el kell végezni a gyerekek összeírását; meg kell találni az oktatáshoz szükséges helyi humán erőforrást, az oktatási támogatást normatív alapra kell helyezni. Szóba került még az is, hogy magyarországi pedagógusok elindították már a Vasárnapi Iskola mozgalmat, amelynek keretében 50 tanár 30 településen oktatja a magyar nyelvet. „Ezt erdélyi pedagógusok is felvállalhatnák” – hívta fel a figyelmet Vetési.
Honlap a szórványról
Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója egy új honlapról számolt be. „A www.szorvany.hu-t a kényszer és a szükség szülte. Az a kényszer hozta létre, hogy mi magunk továbbra is tegyünk valamit a külhoni magyar szórványmagyarságért. Pénzt adni – jelen állás szerint – nem áll módunkban, de ki tudunk alakítani egy felületet, amely róluk, a szórványról szól. Ennyit tudunk tenni értük és nekik. Másrészt a szükség hozta létre ezt a honlapot, mert a nemzeti összetartozáshoz szükség van arra is, hogy minél többen megismerjék e szó jelentését akkor, amikor minden ötödik magyar szórványhelyzetben él, távol a tömbmagyarságtól, az Anyaországtól. Működtetni kell egy olyan internetes felületet, amely segít abban, hogy minél több magyarországi értse meg e szó valódi jelentését, és fedezze fel maga is a szórványt, átkelve a határokon, kimerészkedve olyan területekre, ahol korántsem természetes, hogy az első járókelő magyarul ad eligazítást a helyes útirányról. Honlapunkon a szó szoros értelmében az útirányról adunk eligazítást: a szórványba vezető utakról, olcsó szálláshelyekről, hogy bátran induljanak minél többen felfedezni a szórványt, az egykori magyar falvak, városok mai valóságát. Mert lelkigondozás ez is. A szórványban élők meglátogatása egyfajta üzenet a számukra: tudunk róluk, érdeklődünk felőlük, számon tartjuk őket. Honlapunkon a szórványról szóló szakirodalom mellett térképekkel is segíteni igyekszünk a tájékozódást, és úgy tervezzük, hogy rendszeresen hírt adunk a jelentősebb szórványeseményekről, elsősorban az oktatásra, a magyar iskolákra, megmaradásunk bástyáira fókuszálva. Mert ma nem diófát kell ültetni annak, aki sokáig kíván élni, hanem iskolát alapítani. Szórványiskolát” – zárta beszédét Csete Örs.
Figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat
A Szülőföld Alap támogatásával lezajlott tanácskozás következtetéseit záródokumentumban foglalták össze a szervezők, résztvevők. Ebben kifejtik: a szórványban tevékenykedő kollégiumok működésének fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a normatív támogatások életbeültetése, illetve a legalább négyéves oktatási ciklusra érvényben maradó, kiszámítható támogatási rendszer működése.
Az aláírók hangsúlyozzák: bármilyen támogatási rendszert csak a helyi sajátosságok figyelembevételének lehetőségével lehet hatékonyan működtetni. Szorgalmazzák az iskolák, a partner civil szervezetek és a magyar egyházak közötti együttműködés fontosságát, javasolják az erre vonatkozó kezdeményezések erkölcsi és anyagi támogatását. „Támogatunk minden olyan törekvést, amely az óvodások és a kisiskolások magyar nyelvű oktatására irányul. Támogatjuk a helyi igényeket kielégítő magyar nyelvű szakoktatási hálózat megszervezését és működését. A román oktatási törvény szellemének megfelelően, az oktatási folyamatot segítő partnerintézmények kapják meg szolgáltatásaik ellenértékét. Javasolják egy évente kiosztásra kerülő díj alapítását, amely a szórványközösségekben dolgozó, valóságos missziós munkát vállaló személyek erőfeszítését jutalmazná” – olvasható a szerkesztőségünkben eljuttatott dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)

A Sapientia Sepsiszentgyörgyön
Készül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztési stratégiája, önálló felsőoktatási intézményünk alighanem történetének új fejezetét kezdheti írni a megnyíló évtizedben. Miután kiböjtölte a “hét szűk esztendőt” (mely nyolc vala), a mai magyar kormányzat támogatásában reménykedve vezetői bejelentették, megépítik a kolozsvári kampuszt, meg a Marosvásárhely melletti koronkai diákszállót, s úgy néz ki, a továbbiakban bővíthető a szakok kínálata és a diáklétszám is.
Sajtóhírekből szemelgettem össze a fentieket, s kiolvasni véltem belőlük azt is, hogy a hálózati egyetemként eddig három helyszínt felölelő intézmény – a fenti kettő mellett fontos pillér még a csíkszeredai – további székelyföldi terjeszkedése sem kizárt. Ezt erősítették meg értesüléseim, s emiatt örvendtem meg a szentgyörgyi polgármester sajtóértekezleten bejelentett ilyen irányú tervének. Mezőgazdasági jellegű szakok indításának tervéről szólt, s úgy véltem, a régió csak üdvözölheti a hírt. Befogadói készségünk kinyilvánításának indokoltsága nem lehet kérdéses, szülők, tovább tanulni kívánó diákok, politikusok, civil szervezetek és mindenki csak nyerhet abból, ha tanügyi hálózatunk tovább gyarapodik, új lehetőségek nyílnak, miként a pár héttel korábbi híradásban áll: állatorvosi, erdő- és vadgazdálkodási, valamint mezőgazdasági szakok jöttek szóba. (Ez így pontosabb meghatározás annál, mint ha pusztán agronómiának neveznénk, mely tényleg részben fedi csupán a fentieket). Igen ám, de a terv alig körvonalazódott, máris felléptek az ellendrukkerek, a kerékkötők, a saját egzisztenciájukat féltők. Lapunk pénteki számában egy kategorikus hang Nem lesz agronómia Sepsiszentgyörgyön cím alatt kéri számon az újságírón, miért nem tájékozódott alaposabban – azaz miért nem őt kérdezte –, merthogy juszt se lesz semmi abból, amiről ír. Az illető szemlátomást a marosvásárhelyi fejlesztés esélyét félti egy esetleges szentgyörgyitől. Korábbi tudósítás szólt arról, hogy nálunk is megszólaltak olyan hangok, melyek szerint a már létező BBTE-s szakok diákutánpótlását apasztaná meg, aki itt új kínálatával merészelne fellépni... A fejlesztés eltervezői nyilván tekintettel lesznek arra, hogy a létező karoknak is jusson hely a nap alatt. Azt hiszem, a városnak érdemes vállalnia a harcot az új szakirányok meghonosításáért. Ezért maradjunk annyiban: a régió csak igényelheti, hogy egy második egyetem is idetelepedjék, s remélhetőleg közelebbről bővebben is beszámolhatunk az ezt szolgáló újabb fejleményekről.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés a kommunizmus áldozatainak exhumálásával foglalkozó Marius Oprea történész-régésszel
„Nincs idő az elméletre, most kellene lépni, amíg a tanúk még életben vannak” – hangsúlyozza Marius Oprea, aki a kommunista múlt feltárása kapcsán az Európai Parlamentben szervezett konferencián nyilatkozott lapunknak. A régész az áldozatok exhumálási folyamatáról is beszámolt, rámutatva, ennek célja visszaadni a hozzátartozóknak halottaikat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítójaként, majd a hasonló nevű központ vezetőjeként ön irányítja a múlt rezsim idején kivégzett ellenállók exhumálását. Miből áll ez a munka, és milyen eredményeik vannak?
Nem számoltam, hány személyt hantoltunk ki, de 60–70 körül lehet a számuk. Voltak tragikus pillanatok is, például amikor Iuliu Maniu maradványait kerestük Máramarosszigeten, kilenc gyerek holttestére bukkantunk. A városban nemcsak politikai börtön működött, hanem kiskorúak intézete is, ahova az elhagyott gyerekeket vitték. Ezek a 80-as években éhen haltak, ezt a törvényszéki orvosi vizsgálat is kimutatta. Nem könnyű ezzel foglalkozni, gyakran találkozunk tragikus történetekkel, de vannak megkapó pillanatok is. Úgy fogalmazhatnék, hogy ez másfajta régészet. Nem olyan, mint amikor a középkori halottakat ássuk ki, akiknek nincs identitásuk. Itt olyan személyek hamvairól van szó, akiknek történetük van, tudjuk az életrajzukat, ismerjük az arcukat. A hozzátartozók kérnek fel – közöttük magyarok is –, hogy találjuk meg eltűnt szeretteiket. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön és Maros megyében kutatunk magyar áldozatok hamvai után. Remélem, sikerül megtalálnunk őket. Számunkra a halottaknak nincs nemzetiségük. A hozzátartozók kérnek, hozzuk haza őket. Ez paradox módon furcsa érzéssel jár: boldog vagy, amikor találsz egy halottat. Örülünk, akárcsak a hozzátartozók, hiszen van, ahol gyertyát gyújtunk. Miután megtaláltuk a meggyilkolt személy holttestét, papot hívunk. Utána jön az ügyész, a büntetőjogász, a törvényszéki orvos, majd következik az újratemetés. Néha elérjük, hogy ez helyben történjen. Ha kényes az ügy, a holttesteket az országos törvényszéki orvosi intézetbe viszik, és utólag adják át a családnak. Újabban a torra is elhívnak, amikor lejár egy év, hogy kiástuk a halottat. Ilyenkor a közösségeket sokkal nyugodtabbnak találjuk, mint amikor először odaérkeztünk, mivel már nincsenek szellemeik. Ez minket is megelégedéssel tölt el, e nélkül nem tudnánk folytatni a munkát, hiszen nagy a lelki nyomás. Másfelől azonban nagyon izgalmas munka. Beszéltük archeológuskollégáimmal, hogy már nem tudnánk visszakozni, túl sok halott vár arra, hogy megtaláljuk őket. Amíg van erőnk, ezt fogjuk csinálni, majd továbbadjuk a stafétabotot, mert sajnos túl sok a feltárnivaló.
– Az exhumálásokat dokumentálják is. Hol láthatók ezek a filmek, képek?
– Nemcsak kihantoljuk a kivégzetteket, hanem a hozzátartozók és a hatóságok beleegyezésével mindent, amit náluk találunk, megőrzünk. Így létrehoztunk egy tárlatot, melynek címe Közös nevező: a halál. Ezen levetítünk egy filmet az exhumálásokról, vannak képek az áldozatokról, és a náluk talált tárgyakat is kiállítjuk. Nagyon érdekes. Találtunk például egy parasztot, megmaradtak a gombok az ingéről, a bocskora, és ebben egy kanál meg egy villa. Ki vannak állítva. Volt egy dilemmánk éveken keresztül. Találtunk egy 76 éves férfit, akit lelőttek, és egy mocsárba dobtak 200 méterre a házától, mert befogadott két partizánt. (Akkor meg is betegedtünk, ahogy a holttesttel jártunk, mert a szövetei még lágyak voltak, és nem voltak orvosi kesztyűink.) Találtunk nála egy ollót, és nem értettük, miért volt ott. A választ egy év múlva kaptuk meg, amikor megtaláltuk az általa befogadott partizánok holttestét. Őket Szamosújvárra vitték, ott megkínozták, levágták a fülüket, orrukat, kitépték a körmüket, majd éjjel elszállították Vasasszentegyed (Sântejude) községbe, és a templom mögött lelőtték őket. Mikor megtaláltuk a hamvaikat, a gyomruk helyén, a medencéjük tájékán egy marék szőlőszem volt. Tehát az idős férfi elment a szőlősbe, levágta az ollóval a fürtöket, megvendégelte őket, majd kivégezték mindhármukat. Megtaláltuk az utolsó vacsorájukat. Ez is ki van állítva. A tárlat most Temesváron van, innen Aradra visszük, majd Târgu-Jiuba. Az egész országban hordozzuk, és nagyon sok a látogató. Többek között az enyedi börtönbe is elvittük, és konferenciát tartottam a raboknak. 133-an voltak, két órán keresztül síri csendben hallgatták a történeteimet. Most sokan közülük önkéntesként akarják segíteni a munkánkat. Húsvét után kiássuk a politikai elítéltek temetőjét, és a mostani rabokkal kihantoljuk a volt politikai fogvatartottakat.
– A konferencián említette, hogy a hatóságok megpróbálják akadályozni a munkájukat. Hogyan?
– Például amikor távoli helyeken találunk halottakat, megtagadják, hogy kiszálljanak a helyszínre. Mert lusták. Egymásra hárítják a felelősséget, mindenki a másikhoz küldözget. Volt például egy eset, amikor egész éjszaka ott ültünk az erdőben három halottal, mert nagyon messze volt, és senki sem akart kiszállni. Ráadásul más problémák is voltak. A Szekuritáté ugyanis álcázta a gyilkosságokat. Miután megölték az ellenállókat, hamis papírokat állítottak ki róluk. Az említett három áldozat esetében is ez történt, őket Beszterce-Naszód megyében, Várorja (Nepos) faluban végezték ki egy dombon. Kálvária-dombnak hívják. Nagyon meredek, négy órát kell mászni, míg felér az ember. El tudom képzelni, hogy mászhattak fel szegények bilincsben az utolsó útjukon. Miután kivégezték őket, kirakatpert rendeztek, 25 év börtönbüntetésre ítélve őket. Az iratokban az szerepelt, hogy Enyeden raboskodtak, a családok pedig halotti bizonylatot kaptak, miszerint ott haltak meg. Ugyanazon a napon: 1958. augusztus 12-én, 13 órakor, tuberkulózisban. Holott kilenc évvel korábban lelőtték őket. A törvényszéki orvos azt kérdezte tőlem: miért jöjjünk, hiszen már halottak, hogyan öljük meg őket újra? Felmérgelődtem, és közleményt adtam ki – nálam volt az adathordozó a laptoptól –, miszerint másnap 15 órakor fogom a holttesteket, és elviszem Enyedre, hogy ott eltemessem őket. Ettől megijedtek. Másnap arra eszméltem, hogy 12 rendőr és 3 ügyész szalad fel a dombon, hogy időben odaérjen. Álltam a tetőn, és néztem őket, amint öltönyben, félcipőben loholtak felfelé, állandóan megcsúsztak és elestek. Ez volt a bosszúm. Mikor megérkeztek, kikáromkodtam magam a megyei főnöknek – nehézfiúkat küldtél –, hiszen miután három halott társaságában tölt egy éjszakát, ideges az ember. Ezután szóltam az egyik munkatársnak: hozzál egy-egy sört az uraknak, mert el vannak fáradva. A főfelügyelő-helyettes megkérdezte, honnan van ilyen hideg sörünk, csak nem hoztunk hűtőládát? Nézze meg, mondtam. Magára öntötte a sört, amikor meglátta, hol tartjuk. Koszorút raktunk ki belőlük a sírban. Vannak ilyen kis vicceink, a pszichológusok kompenzációs reakciónak hívják. Hiszen a halállal dolgozunk a szó szoros értelmében. A mi nagy elégtételünk, hogy a magunk módján igazságot szolgáltatunk.
– A kutatásaik során, gondolom, nemcsak áldozatokat, hanem gyilkosokat is találnak. Mi történik velük?
– Találtunk gyilkosokat, az említett három áldozat esetében is megtaláltuk azt a személyt, aki a kivégzőosztagot utasította. Liviu Pongraţiunak hívják, Kolozsváron él, 82 éves, a Szekuritáté nyugalmazott ezredese. 6400 lej nyugdíjat kap kézbe, és a Háborús Veteránok Egyesülete Kolozs megyei fiókjának alelnöke. Azt kértük, hogy a három áldozatot Besztercén temessék el, a hősök temetőjében, katonai tiszteletadással. Sikerült meggyőznöm a hatóságokat, de a Hősök Tisztelete Egyesület – amely a romániai hősi temetőket kezeli – ellenezte, azt állítva, hogy ez csak a háborús veteránoknak jár. Így abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy Pongraţiut gyilkosként katonai tiszteletadással temetik majd el a hősök temetőjében, míg a három ellenállót a kerítésen kívül hantoltuk el. És ez Románia, amely elítélte a kommunizmust. Konkrét példákat mondok, amelyek bizonyítják, hogy a kommunizmus elítélése Traian Băsescu államfő retorikájában csak politikai lózung, semmi köze a valósághoz. Olyan országban élünk, amely elítélte a kommunizmust, de a több mint 400 gyilkos közül, akiket találtunk, és ezt jeleztük az ügyészségen, egyikük sem volt még kihallgatva sem. Itt van például a Hargita megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan. Feljelentést tettünk ellene, mert 1986–89 között számos magyar fiatalt megkínzott. Arra ébredtem, hogy nem őt hívták az ügyészségre, hanem engem. Zsarolta a tanúkat, így visszavonták a vallomásukat. Továbbra is rendőrfőnök, megfenyegetett, nehogy belépjek a megyébe. Olyan társadalomban élünk, ahol a kontinuitás a legnagyobb probléma. A Szekuritáté csak intézményként tűnt el, a szekusok nem tűntek el. A Kommunista Pártot felszámolták, de kommunisták vezetnek. Milícia sincs, de a volt milicisták vagy gyerekeik a rendőrség tagjai. Még Cristian David belügyminiszter idejében kértem néhány belügyminisztériumi beosztott dossziéját. Akkor a kormányfő tanácsosa voltam nemzetbiztonsági kérdésekben, de így is alig akarták ideadni. Botrányt kellett csapnom. Amikor mentek a fiúk a listával az irattárba, hallották az ottani alkalmazottak beszélgetését: – „Nézd, megtalálták apádat. – A főnök nagybátyját is megtalálták.” Tehát a teljes rokonság ott volt. Ez a kontinuitás. A mentalitás sajnos nem változott, emiatt akadozik az elszámoltatás is.
– Ha már az akadályoknál tartunk, tavaly lemondatták az ön által létrehozott Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet éléről. Mi volt az oka?
– Egyik oka az volt, hogy másként kezeltem a témát: az elméletről áttértem a gyakorlatra. Hogy azonosítsam a gyilkosokat, megpróbáljam az igazságszolgáltatás elé vinni őket, az áldozatot pedig visszaadni a családjának. Ezt jelenti a gyilkosságok feltárása. Másodsorban a törvénykezdeményezéseim is közrejátszottak ebben. Olyan jogszabálytervezetet kértem, hogy a szekus tisztek az országos átlagnyugdíjat kapják, és a fennmaradó pénzt adják oda az áldozatoknak, ezek családjának. Átlagosan a politikai elítélteknek 540 lejes nyugdíjuk van, míg a szekusoké 5000. Itt betelt a pohár. Miután lemondattak, nem adtam meg magam, nem szokásom. Létrehoztam a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központot, amely civil szervezet. És Herta Müller révén, aki jó barátom, finanszírozást szereztem a németországi Konrad Adenauer Alapítványtól. Tavaly 23 ezer eurót kaptam, idén 11 ezret, de máshonnan is jöttek támogatások. Ez elegendő, mert csak két alkalmazottam van, régészek, akiket szezonmunkásként fizetek. Rajtuk kívül a kiszállásokra, étkezésre kell pénz, illetve a dokumentálásra. Nagyon sok önkéntes is segíti a munkánk, egy adott pillanatban 70-en voltak, azt sem tudtam, mit kezdjek velük.
– Nem tart attól, hogy most is megpróbálják félreállítani?
– Bár szálka vagyok a szemükben, nem tehetnek semmit. Mindent dokumentálok, a teljes exhumálási folyamatot lefilmezzük, fotókat készítünk. Fedezve vagyok.
– Mit kellene tenni ahhoz, hogy el lehessen távolítani a rendszerből a volt szekusokat, kommunista vezetőket?
– Törvényeket hozni. Módosítani kellene a büntető törvénykönyvet, hogy ezek az ügyek ne egyszerű gyilkosságoknak, hanem az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeknek minősüljenek. És az igazságszolgáltatás elé kellene állítani a gyilkosokat. Számításaim szerint mintegy tízezer személy van, akiket törvénytelenül lelövetett a Szekuritáté.
– Gondolja, hogy megvan a politikai akarat ehhez?
– A politikai akaratot deklarálták, amikor elítélték a kommunizmust. Arra számítottam, hogy másnap az ügyészség elkezdi a kutatásokat, főleg hogy én kéthetente küldtem nekik egy-egy iratcsomót. De semmi sem történt. Az intézet alapításakor problémát okozott, hogy Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter elutasította, hogy ennek keretében rendőrök és ügyészek dolgozzanak. Eredetileg azt kértem, hogy legyen 2-3 ügyész és 5-6 rendőr. Így a dossziékat egyenesen a bíróság elé küldhettem volna. Amikor az intézetet alapítottam, nem a saját fejem után mentem. Meglátogattam a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Wiesenthal Intézetet, elvittem nekik 30, a Szekuritáté által kivégzett cionista dossziéját. Megkérdeztem, nem érdekli-e őket? Tetszett nekik. Azt mondtam, kérek valamit cserébe, és a Zorba, a görög című film híres replikáját idéztem: „Taníts meg táncolni!” Tehát, adják át a tapasztalataikat, azt, hogy hogyan működik a Wiesenthal Intézet. Ennek a mintájára hoztam létre a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet. Ennek a tökéletes másolata, kivéve, hogy nem küldhetem bíróság elé az ügyeket. Ha ez lehetséges lenne, máshogy állnának a dolgok.
– Hogyan tudná az Európai Unió ösztönözni a kommunizmus bűneinek a feltárását, a bűnösök felelősségre vonását?
– Úgy vélem, ezen a téren a magyar EU-elnökségnek kellene lépnie, főleg hogy olyan a politikai orientációja, amilyen. Az általam létrehozott intézet mintájára alapítani kellene egy európai intézetet, amely a kommunizmus bűneinek feltárásával foglalkozna, és a dossziékat továbbítaná Hágába, a háborús bűnösök bíróságához. Nem is lenne nehéz. Nincs szükség hatalmas összegekre, főleg ha figyelembe vesszük, mennyi pénz folyik el az európai bürokráciában. 20–30 alkalmazott – történész, régész, rendőr, dokumentarista – elegendő lenne. De most kellene lépni, hiszen a tanúk már nem élnek soká.
– Gondolja, hogy a mostani közmeghallgatásnak lesz eredménye?
– Ez a jelen lévő EP-képviselőkön múlik. Ha megértik, hogy már nincs idő az elméletre, lesz. Most, a Lisszaboni szerződés után sokkal könyyebb lépni, hiszen az Európai Parlamentnek van ereje. Kezdeményezheti egy ilyen intézet létrehozását, és nem látom, hogy az Európai Bizottság miért ne egyezne bele. Nem lenne szükség speciális törvényszékre, inkább egyfajta nyomozói szervre, amely felkutatja és dokumentálja az ügyeket. És ez koordinálná a nemzeti ügynökségeket, amilyen az általam létrehozott romániai intézet is. És így igazságot szolgáltatnának.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szembenézés a kommunista múlttal
A kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták – Marius Oprea román történész megállapítása nemcsak Romániára, de a volt kommunista államok többségére érvényes, ez derült ki azon az egész napos brüsszeli közmeghallgatáson, amelyet Tőkés László kezdeményezett egy lett és egy szlovén kollégájával együtt.
Jól becsomagolva, ártatlannak tűnő cím mögé bújtatva: Mit tudnak az ifjú európaiak a totalitárius rendszerekről? – történészek, kutatók, politikusok, oktatási szakemberek elemezték a témát. Sandra Kalniete lett EP-képviselő többpontos, konkrét lépéseket tartalmazó programtervezetet is bemutatott, vázolta, mit kellene tennie Európának, hogy a szavakon túl is megtörténjék a múlt számadása. Ugyanott létrejött egy antikommunista platform, és Romániát érintően elhangzott, hogy hamarosan egy küldöttség keresi fel Traian Băsescu államelnököt, és felkérik, támogassa a kommunizmus perének megvalósítását.
Európának, az uniónak, az EP-nek ma sem akaródzik a kommunista múlttal való szembenézés, minden ezzel kapcsolatos kérdést igyekeznek szőnyeg alá seperni, az utódpártok a fasizmus rémtetteinek felelevenítésével próbálják bagatellizálni a kommunista diktatúrák emberek millióit elpusztító, megnyomorító tetteit. Sokak számára ma még az is kérdés: lehet-e, szabad-e elítélni a kommunizmust, totalitarista diktatúrának tekinthető-e, vagy csupán a sztálinizmus sorolható e kategóriába. Tőkés László EP-képviselői mandátuma kezdete óta harcol azért, hogy a nácizmus rémtettei mellett a kommunizmus bűneit is ismerjék el emberiség ellen elkövetett bűnként, no meg azért, hogy a deklaratív elítélésen túl sor kerüljön a bűnösök azonosítására, az áldozatok, utódaik kárpótlására.
Eltörölni a kettős mércét
Az igen tartalmas konferencia négy témakört dolgozott fel. Súlyt, rangot adott az eseménynek, hogy az indításnál jelen volt Joseph Daul néppárti frakcióelnök is. Tőkés László megnyitójában kiemelte, Európa egysége csak akkor válik valóra, ha megtörténik a múlt integrációja is, igen fontos, hogy a legfiatalabb nemzedékek megértsék, a közös múlt feldolgozása nélkül nem lesz közös jövőnk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó. Észt, lett, litván, lengyel, bolgár rendszerváltó politikusok szólaltak fel, személyes történetek, családi tragédiák tükrében idézték fel az elnyomó rendszer pusztításait, visszatérő motívumként jelent meg: lehetővé kell tenni a hozzáférést a titkosszolgálatok archívumaihoz, nem elegendő a tankönyveket újraírni. A kommunista utódállamok többsége nemzetbiztonsági okok miatt nem hajlandó megnyitni archívumait, ki kell dolgozni azokat a törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközöket, amelyek lehetőséget teremtenek a múlt ügyeinek és bűneinek jogi rendezésére. Ha nem ismerjük meg a totalitárius rendszerek pusztításait, nem tudjuk megakadályozni visszatérésüket, állandó veszély fenyegeti a pluralista demokráciát – köszönt vissza majd minden előadó szavaiból. Jarosław Leszek Wałęsa lengyel néppárti képviselő, a Béke-Nobel-díjas Lech Wałęsa volt lengyel államfő fia személyes, gyermekkori élményein keresztül világította meg a gyilkos rendszert, hogy miként vészelték át édesapja letartóztatását, azt, hogy hétéves kisgyerekként tanára fülön fogva ráncigálta ki a padjából, mert felírta füzetébe az otthon oly sokat hallott szolidaritás szót, s miként tudatosult benne a kifejezés valódi jelentése.
Áldozatok és elkövetők
A folytatásban konkrét esettanulmányokkal támasztották alá az addig főként elméleti síkon zajló értekezést. Sandra Kalniete lett EP-képviselő, volt külügyminiszter, a közmeghallgatás egyik kezdeményezője cselekvési tervet is vázolt: ebben szerepel a totalitárius rendszerek politikai és jogi elítélése, illetve a bűnösök felelősségre vonása. Kiemelte: az EU-nak ehhez biztosítania kell az anyagi forrásokat is. Sandra Kalniete nem véletlenül vált a kommunizmus ádáz ellenségévé, életét döntően befolyásolta a szovjet diktatúra, családját Szibériába hurcolták (ő maga is ott született), több rokonát megölték. A nyugati államoknak csak a nácizmus rémtetteit kellett elszenvedniük, ám Közép-Kelet Európában a fasiszta megszállást a kommunista terror követte, sokkal hosszabb ideig, súlyosabban befolyásolta a totalitarizmus az itteniek életét – hangsúlyozta. A bolgár Vaszil Kadrinov, a Hannah Arendt Center munkatársa azt vetette fel, hogy hazájában az egykori elnyomók, ügynökök egy része ma jelentős politikai, gazdasági pozíciót tölt be (Georgi Parvanov államfőt s jó pár diplomatát említett), míg az áldozatok többsége jelenleg is szegénységben él, semmilyen jogi vagy anyagi kárpótlást nem kapott.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Marius Oprea, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, akit félreállítottak ugyan az általa életre hívott intézmény éléről, de régész-történészként folytatja az egykori áldozatok felkutatását. Hozzátartozók, családtagok, utódok keresik meg, a rendelkezésre álló adatokból kiindulva kutatják fel a titokban, eddig ismeretlen helyeken elhantolt maradványokat. Kivetített képekkel kísért, szenvedélyes előadása nagy hatást váltott ki: meglátása szerint azonosítani kell az egykori gyilkosokat, a bűnöket emberiségellenes cselekménynek nyilvánítani, az áldozatokat a rendszer nevében ölték meg, nem évülhetnek el a gyilkosságok. Az akkori elnyomók a mai rendszer tagjai, nem volt lehetőség elvágni a szálakat, a folytonosság létezik – mondotta. “Nem a kommunizmust kell elítélni, az lehetetlen, a bűnösöket kell bíróság elé állítani” – mondotta Marius Oprea.
Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról szólt, a múlt bűnei, bűnösei hogyan szivárogtak át a mába, Magyarország jelenét miként befolyásolják az orosz–MSZP-s összefonódások, gazdasági életére hogyan telepedett rá az orosz maffia.
Keveset tudnak a fiatalok a múltról
Az oktatással, tantervekkel, tankönyvekkel foglalkozó fejezetben szakemberek mutattak be jól bevált módszereket, interaktív németországi múzeumot, játékos internetes honlapot Szlovéniából, a Szibériai missziónak nevezett tanulmányi kirándulásokat Lettországból. A műemléknek nem kell feltétlenül hagyományos, statikus formája legyen, a fiatalokhoz a legeredményesebben saját nyelvükön szólhatnak – fejtették ki a szakemberek. Keveset tudnak a mai gyermekek a múltról Németországban, Svédországban, de Romániában is – derült ki a bemutatott kutatásokból. Raluca Grosescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet kutatási igazgatója nemrég készült felmérést ismertetett, amelyből kitűnt, a mai 14–20 év közöttiek számára már történelem a kommunista diktatúra, többségük legfeljebb a jelen válság, korrupció tükrében ítéli azt el. Meghívottként volt jelen, de nyelvi akadályok miatt nem tartott előadást Dan Voinea katonai ügyész, aki 1989 decemberében Ceauşescuék perében is szerepet kapott, utóbb pedig az akkori áldozatok ügyészének szegődött, csapatával a temesvári, bukaresti, brassói, konstancai lövöldözések elkövetőit igyekezett azonosítani. Megkeseredett szélmalomharcához csatlakozott Doru Mărieş, az 1989. December 21. Szövetség elnöke, aki már több ízben tartott maratoni éhségsztrájkot, hogy kicsikarja a román hatalomból az igazságszolgáltatást. Ezernél többen haltak meg ’89 decemberében, ám a bűnösök nagy részének, néhány kirakatítélettől eltekintve, mai napig nem kellett számot adnia tetteiről. Mărieş szerint a romániai hatalom képviselői cinkosságot vállaltak az egykori tettesekkel, ez alól a jelenlegi sem kivétel, hisz Băsescu ugyan elítélte a kommunizmus bűntetteit, de Dan Voinea félreállítását nem akadályozta meg, a tényleges számonkérést nem tette lehetővé. Az igazságszolgáltatás nemcsak az idősek, de a fiatalok szemében is hitelét veszítette. Arra kérte az EP-képviselőket, legalább a meglévő dokumentumok átmentésében segédkezzenek, “Európa története nem lehet teljes ezeknek az országoknak a története nélkül, ehhez szükség van e dokumentumokra” – mondotta. A konferencia végén a harmadik kezdeményező, Milan Zver szlovén képviselő fogalmazta meg: a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, amint a közmeghallgatás is bizonyította, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósításában döntő előrelépés történjék. Nem egy példa igazolja, hogy a volt kommunista országokban lábra kapnak a letűnt diktatúrák iránti, múltat megszépítő nosztalgikus érzések.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belegázoltak a kürtösi katolikus temetőbe
Májusban mindent helyre hoznak?
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, szerdán 17 órára lakossági fórumra gyűltek a kürtösi magyarok a helybeli katolikus temetőben. 
A megjelentek, ft. Zilahi András plébános, Búza Ilona, Ispravnic Julianna, Lucian Mária, Horváth István, Almási Zoltán, Steiner Mária és Hügel János RMDSZ-elnök egymás szavába vágva, keserű szájízzel magyarázták sérelmüket a sajtónak, illetve a jelen lévő Péró Tamás megyei ügyvezető alelnöknek. Vagyis, a temető szomszédságban lévő halastó felöli drótkerítést még tavaly ősszel lerombolták, a halastónál folyt takarítási munkálatokból származó, több teherautónyi iszapot a temető hátulsó részére hordták. Ahol az 1944. szeptemberi visszavonulás alkalmával elesett, mintegy 40 honvédnek a pázsittal benőtt sírja domborult. Ezen túlmenően, a halastónál dolgozók a közelmúltban földutat alakítottak ki maguknak a jelenleg használt részen, a régi temető sírjain. A régi temető helyét már csak a magában árválkodó központi kereszt jelzi, ahol halottak napján imádkozni szoktak. A szétdúlt kerítés egy-egy oszlopa, rajta dróthálóval még látszik, de a temető ettől zavartalanul átjárható. Ami a katonasírokat illeti, azok külön parcellában elhelyezve, régebben apró keresztek jelezték az ott nyugvóknak a neveit, majd csak a pázsittal benőtt domborulatok maradtak, most azt is betemették iszappal. Ft. Zilahi András plébánostól a temető jogi helyzete felől érdeklődtünk. Amint elmondta, a mácsai plébániának Kürtös csak a filiája volt, ezért a hivatalos okmányokat Mácsán tartották. Amikor azonban a németek kitelepedése után Mácsát a szentmártoni plébániához csatolták, a kürtösi katolikusok lelki gondozását a szentpáli plébániára bízták. A szentpáli plébános a kürtösi templom mellé történt sekrestyeépítés alkalmával a kulcsot átadta Túry László esperesnek. Ft. Zilahi András viszont csak az anyakönyvet kapta meg, más hivatalos dokumentumokkal nem rendelkezik a templom, illetve a temető tekintetében. Természetesen, a temesvári püspökségen hamarosan utána néz a temető jogi helyzetének. Ettől függetlenül sem lehet az egykori temetőből így gúnyt űzni. Ft. Zilahi András szerint a polgármester azt ígérte, hogy a temetőben visszaállítják az eredeti állapotot, sőt, kárpótlásul egy ravatalozó kápolnát is építenek ide.
A temető ügyében telefonon beszéltünk Aaniţei Nicolae kürtösi polgármesterrel, akinek felsoroltuk az 1949. augusztus 12-i Genfi Egyezménynek a katonasírok kölcsönös oltalmára, ápolására vonatkozó előírásai, illetve a román és magyar kormányok közötti ugyanerre vonatkozó szerződés ellen elkövetett szabálysértéseket. Kijelentése szerint azonban csak a közelmúltban hallott arról, hogy a temetőben katonasírok is vannak. Tehát az alkalmazottai sem tudhatták. Ettől függetlenül, a dolgot mindenképp helyre hozzák. Május végéig eltakarítják az odahordott földet, újraépítik a kerítést, sőt a ravatalozó megépítése is szóba jöhet. Hogy állja-e szavát, nyomon követjük. Reméljük, megteszi és a temetőben elhantolt katonák és civilek örök álmát hasonló incidensek nem fogják többé háborgatni.
Ez nem a kampány helye, viszont mindenképp ide kívánkozik, mert ha a közel 200 lelket számláló kürtösi magyarság az elmúlt helyhatósági választásokon jobban összekapta volna magát, a városi tanácsba képviselőt állíthatott volna, és talán nem jutott volna ilyen helyzetbe a temetőjük.
Nyugati Jelen (Arad)

Előzmény nélküli egyezmény a BBTE magyar tagozatán
Együttműködési megállapodást és négy évre szóló keretszerződést írt alá tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem és Filozófia karának keretében működő, magyar tannyelvű Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakiránya és a budapesti Magyar Külügyi Intézet. Az egyezmény aláírója a BBTE képviseletében Magyari Tivadar, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes és Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, a Történelem-Filozófia Kar magyar tagozatának vezetője volt, a Magyar Külügyi Intézet részéről pedig Magyarics Tamás igazgató.
Ez a szerződés egy olyan folyamat részét képezi, amelynek célja, hogy szorosabb kapcsolatot építsünk ki a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, kutatóintézetekkel – hangsúlyozta Magyarics Tamás. Mint elmondta, meg szeretnék ismerni és összehangolni a különböző kutatásokat.
Másrészt fel szeretnék ajánlani az oktatási és szakintézményeknek az intézet tudományos kapacitását, a munkatársak által tartandó előadásokat, képzéseket, könyvtári anyagot.
Az együttműködés kimondott célja, hogy az adott felsőoktatási tanintézmény diákjait gyakornoki képzésekre fogadjuk, rendelkezésükre bocsátva a megfelelő infrastruktúrát, és lehetővé téve számukra a különböző külügyi programokban való részvételt, magyarországi intézmények látogatását is – részletezte Magyarics Tamás.
Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, a BBTE Történelem-Filozófia karának magyar tagozatvezetője kiemelte: a magyar nyelvű alap-, mesteri- és doktori képzést egyaránt biztosító Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakirány a híd szerepét vállalta fel a magyar–román kapcsolatrendszerben, amely erős tartópillért kapott a fent említett szerződés aláírásával. Az Erasmus-program által biztosított anyagi keretek között a diákok szakmai gyakorlatot végezhetnek a Magyar Külügyi Intézetben, amelynek szakemberei a maguk során olyan tantárgyakat oktatnak majd a szakon, mint például a diplomáciatörténet vagy amerikanisztika, újabb lehetőségeket kínálva a diákoknak szakmai érdeklődési körük kiterjesztése szempontjából.
Magyari Tivadar rektorhelyettes köszönettel adózott mindazoknak, akik szerepet vállaltak az együttműködés létrejöttében. Mint kiemelte, bölcs döntés, jó stratégia volt a kar magyar tagozatán is nyitni a nemzetközi kapcsolatok tanulmányai felé.
A protokollum ünnepélyes aláírását követően a jelenlévők az amerikanisztika-szakértő Magyarics Tamásnak az Amerikai Egyesült Államok kelet-közép-európai érdekei és jelenléte című előadását hallgathatták meg.
Az angol nyelven elhangzott előadás főbb irányvonalait az észak-atlanti kapcsolatok vonatkozásai, az amerikai kormányzatnak Európához, illetve a közép-kelet-európai régióhoz való viszonyulásának alakulása, a Washingtonban leképeződött európai geostratégiai, szomszédsági szempontok képezték.
A Szovjetunió összeomlását követően az Egyesült Államok érdeklődése a közép-kelet-európai régió felé fordult. A kontinensek közötti kapcsolatot intézményesítő Észak-Atlanti Szövetség (NATO) eredeti küldetése az oroszok kint tartása, az amerikaiak benn tartása, illetve a németek feltartóztatása volt – idézte a szakember Lord Ismay, a NATO első főtitkárának megállapítását.
Összehasonlításként kiemelte: míg a fegyverkezési verseny idején az Egyesült Államok költségvetéséből tíz százalékot, a nagyobb nyugat-európai országok, így például Anglia, Franciaország mintegy két-három százalékot szántak védelmi célokra, így nyilván Amerika minősült úgymond az európai biztonság letéteményesének is.
Mint elmondta, a NATO küldetésére vonatkozó szemléletmód bizonyos szempontból a hidegháborút követő időszakban is érvényesült. A Clinton-elnökség a bővítés és elkötelezettség jelszavaival az észak-atlanti struktúra közép-kelet-európai terjeszkedésére és az előtérbe helyezett, európai biztonságpolitikára fektetett hangsúlyt. Csehország és Lengyelország befogadása elsősorban az amerikai „lenyomat” biztosítását célozta – magyarázta Magyarics Tamás. Nem elhanyagolandó szerepet játszott a közép-kelet-európai régió amerikai megítélésében az Oroszországgal, és a balkáni térséggel való szomszédság szerepe sem: Magyarország, majd Románia is elsősorban geostratégiai szempontból vált fontossá a NATO számára. A Koszovó-válság idején például az észak-atlanti szövetség egyetlen tagállama a konfliktus-övezet közvetlen szomszédságában Magyarország volt.
A Bush-adminisztráció idején, különösen a 2001–2005-ös időszakban hangsúlyos szemléletváltás következett be: az amerikai kormányzat már nem tartotta kiemelten fontosnak az európai biztonságpolitikára való összpontosítást, aminek folyományaként észrevehetően csökkent az amerikai érdekeltség és jelenlét Európában. A Barack Obama-elnökség a maga pragmatikus megközelítési módjában némiképpen érzékenyebbnek tűnik az európai szomszédságpolitikákat illetően. Jelenleg a Német-, és Oroszországgal határos Lengyelország, valamint a balkáni térség szomszédságában elhelyezkedő Románia bizonyul stratégiai szempontból a két legfontosabb uniós államnak a NATO számára, amelyek az amerikai rakétaelhárító rendszer (ABM) bázisaiként is szerepelnek. Az amerikai kormányzat Közép-Kelet Európában egyébként nem az egyes államokkal való, hanem a regionális együttműködések gondolatát támogatja. A reálpolitika azt mutatja, hogy az Egyesült Államok jelenleg úgymond törekvései eszköztáraként tekint az észak-atlanti szövetségre – részletezte Magyarics Tamás. A szakember úgy vélte: a kilátások derűsek, amennyiben a jövő egy liberális posztmodern, nemzetközi szervezeteket felsorakoztató világé lesz, ellenben, ha egy hagyományos hatalmi berendezkedésekkel rendelkező modern világ körvonalazódik, nem sok jóra számíthatunk.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Megjelent az Erdélyi Gyopár
Jubileumi lapszám
Jubileumi számmal jelentkezik az EKE megújult külsejű folyóirata, az Erdélyi Gyopár második lapszáma. Az idén ünnepel az Erdélyi Kárpát Egyesület és az Erdélyi Gyopár. 120 évvel ezelőtt, május 12-én alakult meg az EKE azért, hogy “megismerjék és megismertessék Erdély elbűvölő tájait”. A folyóirat a május 13–15. között szervezendő sztánai EKE-napi ünnepségre hívogat Dezső László EKE-elnök által írt vezércikke.
Ezúttal is gazdag híranyagot olvashatunk az EKE-osztályok tevékenységéről, és ajtónkon kopogtat az EKE idei, XX. vándortábora, melyre július 26–31. között kerül sor Alsójárában, az EKE-Kolozsvár 1891 szervezésében. A tábori túraterv böngészésében segítséget nyújt a tábori túrák célpontjait bemutató térkép. A Honismeret rovatban Brassó jelképéről, a Cenkről olvashatunk, a Környezetvédelem is igen érdekes írásokkal jelentkezik, többek között a vándortábor környékének lepkéiről olvashatunk tájékoztatót. Nem hiányzik a GPS- ábécé, a Barlangjáró, a Mária- út, a Nyelvápolás, a Vízi világ rovat sem, a Hobbi-oldalban az EKE jelképéről, a havasi gyopárról tudhatunk meg részleteket. Érdekes történetet közöl a lap a Madárvilágban. A Csillagászat rovat segítségével böngészhetjük a tavaszi ég csodáit. Ismét hallunk a gyerekeknek szóló Turista voltam 120 éve című EKE-napi pályázatról, majd a halak nászáról és ízletes tavaszi gombáinkról is van ismertető a lapszámban, mely ezúttal 36 fekete-fehér és nyolc színes oldalon jelenik meg.
Az idén 120 esztendős Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát az EKE marosszéki osztályánál lehet megvásárolni.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Az alkotmányról
„Magyarország megújulásának, feltámadásának napja ez azok számára, akik szeretik Orbán Viktort. Az ország másik fele gyásznapra gondol, ők azt hiszik, most kezdődik valami olyasmi, ami miatt félárbocra kell ereszteni a zászlókat” – mondta az új alkotmányról tartott előadásában Tölgyessy Péter Budapesten.
Emlékeznek 2004. december 5-ére kedves olvasóim? Emlékeznek arra a „gyűlöletbeszédre” s gyűlöletkampányra, amelyet Gyurcsány Ferenc és Kovács elvtárs vezérelt le a 2004. december 5-ét megelőző kampányban, 23 millió „románnal” riogatva a magyar társadalmat, s amely intenzitásában vetekedett Ceauşescu legsötétebb magyarellenes kampányával is? 2011. április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta az új magyar alkotmányt, amely ha 2004. december 5-e miatt katarzist nem is hozott, de megpróbálta feledtetni azt, s valószínűleg szavazati jogot is ad majd a már korábban elfogadott kettős állampolgársági törvény mellé. Köszönjük, miniszterelnök úr!
És erről soha ne feledkezzünk meg, kedves olvasóim! Olyan pillanat ez, amikor jó magyarnak lenni, s bevallhatjuk azt is, nem sok van ilyen a mi életünkben. De most van!
És ne feledkezzenek meg azok se, akik majd élnek a lehetőséggel, és felveszik a kettős állampolgárságot, de ne feledkezzenek meg azok se, akik nem. Egyet viszont kimondhatunk. Ez az alkotmány lesz az, amely hosszú idő óta az állunk alá nyúlt, és felemeli a fejünk, jelezve azt, hogy valahol figyelnek ránk, számon tartanak! Ez az alkotmány lesz az, amely kiegyenesíti a hajlongásba meggörbült derekunkat, s rádöbbenünk, hogy jó magyarnak lenni, s hogy lehet egyenes derékkal is élni! Ez az alkotmány biztosítja azt tömegesen a külhoni magyarságnak, amelyet eddig csak néhány kiváltságos státusú embernek biztosított kiváltságos helyzete, hogy kettős állampolgár lehet. És ki kell mondanunk azt is, hogy a „magyar állampolgárság” jól megfér együtt a „román állampolgársággal” azok számára is, akik itt élnek, és azok számára is, akik nem. Sőt úgy hiszem, ez a kettősség segít hozzá, hogy kisebbségi emberként most már a kettős állampolgársággal a kezünkben – „teljes jogú román állampolgárok” és „teljes jogú magyar állampolgárok” lehetünk. Ami hiányt pótol egyik oldalon, plusz lesz az számunkra a másik oldalon.
A 2004-es szavazás után sokan, akik Csíkszeredába jártunk, láthattuk, hogy a Lovas Csárda előtti hídnál, az Udvarhely felőli oldalon, bal oldalt egy kis mezei-erdei út indult a Hargita felé. És akik arra jártak, láthatták, hogy rögtön a letérő előtt, a főút mellett egy nyílszerű deszkatábla állt egy karóra szögezve a Hargita felé mutatva, s ez állt rajta: 2004. december 5. utca. Ferenczes István barátom, a Székelyföld akkori főszerkesztője „gyönyörű” esszét írt arról, amit röviden úgy fogalmazhatnék meg: Tamási Ábelje, azaz mi mehetünk vissza újra a rengeteg fele. Biblikus a név, s jelképes az útirány! És az a tábla – mindig megnézem – azóta is ott áll, kissé megszürkülve, megkopva, pedig hét év telt el azóta. Hóviharok voltak, ki is dőlhetett volna, de nem dőlt ki, vagy ha mégis, valakik, gondos kezek, akiknek fájt az a szavazás, mindig visszaállították. Mementónak. Azt a táblát most, 2011. április 18. után az új magyar kormánynak köszönhetően el lehet távolítani! De még ne dobjuk el! Tegyük be akár a csíkszeredai Múzeumba, akár a Haáz Rezső múzeumba – emlékeztetőül is, de azért is, hogy bármikor elővehessük. A mai Magyarországon vannak még olyan erők, akik 2004. december 5-én ellenünk szavaztak, s most is ellenünk szavaznának!
Az új alaptörvényről pedig annyit: a Szent Koronának ott a helye szerintünk is az alaptörvényben, s kár, hogy nincs rajta a zászlón is. Jól mutatna. És reméljük még azt is, hogy az új alaptörvénnyel törvényes jogot nyer az álságos beszéd helyett az egyenes beszéd. A gyűlöletbeszéd helyett a szeretetbeszéd, ha úgy tetszik. És a Haza „haza” lesz, a család család. Mi pedig csak: magyarok.
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)

A család hangja
Bemutatták dr. Szőcs Géza új könyvét
Bár rövid idő alatt készült el, mégis több évtized óta felgyűlt, beérett anyag van abban a kiadványban, ami dr. Szőcs Géza volt rádiós szakember, egyetemi tanár nevével fémjelezve megjelent. A család hangja című könyv ismét egy olyan sokoldalú kiadvány, ami egyaránt felfogható művelődéstörténeti, szociológiai és nagyon emberi hangokat tartalmazó műnek. A könyvet szerda délután mutatták be a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében.
A lélek, az oskola és a szülőföld hangjának a folytatása A család hangja, melynek méltatatására a szerző jó barátja, Sylvester Lajos közíró vállalkozott. „Ez a könyv a mi könyvünk, 12 életút szerepel a kötetben, az képezi a törzsanyagot. S azért is érdekes, mert tárgyilagosan közvetít gondolatokat, annak ellenére, hogy az emberek nagy többsége hajlamos kiszínezni mások és saját élettörténetét is” – mondotta a közíró, aki szerint fantasztikus az a munka, amit dr. Szőcs Géza a magyar kultúra és társadalom érdekében tett. Sylvester Lajos szerint A család hangja akár emlékműként is felfogható, amit az írója a magyar társadalomnak jelképesen állított.
A kötet méltatása után a szerző, a tőle megszokott öniróniával, finom humorral megtűzdelt szellemi utazáson vezette végig a jelenlevőket, akik első kézből értesülhettek arról, hogy mit és miért tartalmaz a kiadvány. A nevetőizmokat is próbára tevő önvallomás alatt megtudhattuk: bár sokan azt gondolnák, hogy a kötetben bemutatott 12 család egy szubjektív válogatás eredménye, ez nem így van: hosszas fontolgatás és rostálás alapján kerültek bele a kötetbe, és a sértődések, kifogások elkerülése végett ábécé sorrendben. Végül ez nem így sikeredett – mondta dr. Szőcs Géza, aki szerint egy fizikusnak megbocsátható, hogy a betűrendet IGH-ra cserélte fel véletlenül GHI helyett.
A sorozat negyedik kötete négy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a vele egykorú „ifjakat” szólaltatta meg, akik hét-nyolc évtizedre visszanyúló élményeiket osztják meg az olvasókkal. A második fejezet egyben a kiadvány névadója is, és a fiának születésére emlékezik vissza a szerző, aki a kisbaba nevében fogalmazta meg a gondolatait. A harmadik negyed a színpad hangja, hiszen dr. Szőcs Géza neve összefonódik a színházi élettel, írt már gyerekszíndarabot, és a világot jelentő deszkákra vitt több klasszikust is.
A negyedik fejezet sokak számára érdekes lehet: az Egy más világ hangjában az íróember a róla szóló szekuritátés megfigyelési-dossziékba nyújt betekintést, de ugyanitt olvashatunk a málenkij robot és az orosz hadifogság történéseiről is. A könyvvel egy időben jelent meg a Háromszéki harangszó című CD is: ez fejezeteket tartalmaz egy székely rádiós naplójából, a pár perces részleteket tartalmazó hanganyagokat egy kolozsvári színész mondta fel a korongra. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Atlantisz harangoz
Az Atlantisz harangoz 11-ik alkalommal megtartott országos versmondó vetélkedő nemcsak az eredeti célt, szolgálja, a versmondás megkedveltetését, hanem valahol felállít egy olyan megmérettetési rendszert is, mely akarva- akaratlanul is hosszútávon kimutatja, kik azok a tanárok, akiknek a tanítványai ilyen vagy olyan díjakkal térnek haza, abba az intézménybe, mely számukra lehetővé tette a részvételt.
Tulajdonképpen egy tükör, melyben nagyon is jól tükröződik minden olyan érték, mely önazonosságunk tudatos kiépítését szolgálja. De ugyanakkor nagyon jól érzékelteti az ilyen irányú tevékenységnek, mekkora a ható ereje.
Az alapszabályban annak idején rögzítették, a versenyzőnek kötelezően el kell mondania egy zsűri által megadott verset, és egy olyan költeményt, melyet maga választ ki.
Az ez évi verseny témája: derű és harmónia a költészetben. A résztvevők számára kötelező versként Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek-című költeményét jelölték meg.
Az idei vetélkedőt az Oktatási és Művelődési Minisztérium anyagilag nem támogatta. Egyébként küldöttje Váradi Izabella jelen volt, szépen fel is szólalt az eseményt nyitó ünnepségen, visszaemlékezve hajdani önmagára, amikor még, mint versenyző ő is részvett az Atlantisz harangoz versenyen. Utalván arra, a mostani versenyzők lehetnek azok, akik majd idővel a maiakat fogják felváltani. Ígérte a jövőbeli támogatás kiharcolását… 
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja arról a belső kedvről beszélt, mely nélkül vers szeretet nem nagyon működik.
 A verseny idei zsűrijének elnöki szerepét László György író, költő és publicista töltötte be. Zsűritagok voltak: Kocsis Tünde rendező és Kelemen Attila színművész, teológiai hallgató.
Ebben az évben is az ország jeles iskoláiból kerültek ki a szereplők. A díjazottak felsorolásával megbizonyosodhatunk arról, hogy az ország jóformán minden részéből voltak. 
Aki megengedhette magának azt a „luxust”, hogy beüljön a vetélkedőre, érzékelhette, a verseny ténylegesen teljesíti azokat az elvárásokat, melyeket a rendezők, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház tulajdonosa, Magyari Eszter (egyébként az alapötlet hajdani megfogalmazója és jelenben is életben tartója) annak idején hirdetett:
Szeretni a versmondást, mert a költemények gondolatai, ha termékeny talajba hullnak, tovább éltetik azt a kultúrát, mely szülőhazánkat és életünket befolyásolja. Ápolván a vers-kultúránkat, magunkat is ápoljuk, felvértezve azzal a tudással, mely minket jellemez.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Kérdések ünnep után
A feltámadás napja alkalom a magunkba szállásra, dolgaink átgondolására, a megtisztulásra. No meg az áhítatra, a fohászra – és a hitvallásra. Idén, Magyarországon, az alaptörvény szentesítésére is alkalmat jelentett.
Szabad-e ilyenkor arra gondolni, hogy sok embernek csak nyűg és frusztráció az ünnep, s az elesetteknek legfeljebb a gondjaik támadtak fel a magasztos fesztivizmus pillanataiban? Őket inkább kérdezésre készteti az ünnep is, tanácstalanságuk megfogalmazására.
Itt van mindjárt a köztársasággal elbánó alaptörvény minősítése. Orbán Viktor az alkotmányát „szépnek”, „a magyar újjászületés legfontosabb dokumentumának és Európa legmodernebb alaptörvényének” nevezi. Ezzel szemben – bár mérvadásban nyilván elmaradva a jogász végzettségű magyar miniszterelnök mellett – több mint félszáz jogi világtekintély „súlyos aggodalmát” fejezte ki „az alkotmányjavaslat és annak elfogadási módja miatt”, több olyan vonatkozást említve, amivel az alapszabály „aláássa a jogállamiságot”, s „komoly legitimitási hiányosságokat” jelez.
Kérdésünk tehát: kinyilatkoztatás-e az új alkotmány (amiben hinni kell, mint mondjuk a szeplőtlen fogantatásban), vagy pedig legfőbb jogforrás, szabályrendszer, vagyis törvény, amit be kell tartani államnak és polgárának egyaránt? Kinek higygyünk: a mostani „álamfőnek”, aki aláírta, vagy az előző köztársasági elnöknek, aki súlyos veretességgel bírálja?
Az emelkedett hangulatban kérdezhetünk magunk is szónokiasakat. Lehet-e ösztönből kormányozni? Nem hitelteleníti a hazaszeretetet a múlt kísérteteit felébresztő szemlélet? Átlényegül-e a giccs, ha monumentális? Meddig fokozható a nevetségesség?
Kérdezhetünk (ál)naivakat. Most megint úgy lesz, mint régebben, s a kevés dolog, ami szabad, az egyben kötelező is leend? És aki nem dolgozik, ne is egyék? Meg rendben van, persze, hogy a gyermeknek gondoskodnia kell a szüleiről, de miért kerül ez törvényes kötelességként az alkotmányba (és például az, hogy ne paráználkodjunk, nem)? Meg hát hogyan ellenőrzik, esetleg büntetik, ha valaki mondjuk azért nem visel gondot az anyjára, mert napestig robotolnia kell, hogy eltarthassa a gyerekeit?
Megkérdezhetnénk saját politikusainkat is: milyen érzés viharedzett demokrataként értően elmerülni egy ilyen dokumentumban? Akarhatunk-e egy olyan ország állampolgárai lenni, amely szembemegy az Európai Unió értékrendjével? Apropó: hivatásos és önképzett alkotmányjogászaink és „politológusaink” hol fejtették ki mélyenszántó és becsületes szakvéleményüket a húsvéti alkotmányról? (Mert a „médiaszakértőink” alapos, bátor véleményét a magyar sajtótörvényről ismerjük.) Kérdezhetünk képtelenséget akár: lehet-e még magyar, aki nem fideszes?
De nagyon praktikusat is: gyomorrosszullétre mi a leghatásosabb ellenszer, így, a zünnepek után?...
Kérdéseink sokasodnak, időnk és terünk fogy. Egyelőre várjuk a munkások szolidaritásának közelgő világi ünnepét – s ha még lehet, azt követően is kérdezünk.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Demográfiai változások – a szakember szemével. Mezei Elemér, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense a az ősszel esedékes népszámlálásról
Idén októberben újra megszámláltatunk: a rendszerváltás óta immár harmadik népszámlálásra némi tologatással végül nem tavasszal, hanem ősszel kerül sor. A közelgő cenzus szolgált alapul a Mezei Elemérrel folytatott beszélgetésre. Interjú alanyunk matematikus, a szociológiai tudományok doktora, szakterülete a demográfia, a matematika és a statisztika. Visszatérő, és talán már az unalomig ismételt kérdés a hamarosan sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban, hogy mire számíthatunk az erdélyi magyarság számadataival kapcsolatban. Mezei Elemér szerint fogyás lesz tapasztalható minden nemzetiség körében.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a részletes, kisebb területi leosztású adatok csak két-három évvel a cenzus után lesznek hozzáférhetőek. Az Európai Unió nem kötelez, de ajánlja a régiókra való lebontást is.
2006, 2007, 2008 és 2009-es éves adatokra támaszkodva a körülbelül nyolcszázhetvenezer újszülött adatai és azok etnikai hovatartozása alapján az utolsó négy évben élve születettek 2006-ban 5,2, 2007-ben 5, 2008-ban 4,8, 2009-ben pedig 4,7 százaléka magyar. Innen származik a fogyás egy része. A magyar etnikumú lakosság korösszetétele sem a legjobb. Ha összehasonlítjuk a román, magyar és roma népesség korfáját (a lakosság korelosztását tartalmazó táblázatot), láthatjuk az eltéréseket. A 2002-es nemzetiség és korcsoport szerinti adatokból összeállított korfán látszik például az 1967-es abortusztörvény is: az akkor 30-34 évesek között, akik 1967-72-ben születtek kétszer annyi gyerek jött világra 67-ben, mint 66-ban.
A legutóbbi népszámláláskor csak 530 ezren vallották magukat cigánynak, de a 0-4 év közötti korosztályban kevesebb a magyar, mint az 530 ezer deklarált roma esetében. 1930-tól a 2002-es népszámlálásig, ha a különböző etnikumúak százalékos arányát vesszük, látnunk kell, hogy a magyarok részaránya 10 százalékról valamivel több mint 6-ra csökkent.
Gyermekvállalási adatok
Gyermekvállalási statisztikák alapján foglalkozásra, életkorra vonatkozó részadatokat 2006-2009-es adatok alapján elemzett Mezei Elemér. A négy év átlagában 43 284 magyar gyerek született élve, tehát évente nagyjából 11 ezer. Az édesanyák szüléskor legnagyobb arányban 28 év körüliek (25-től 31 évesig öleli fel az összlétszám 40 százalékát).
Foglalkozás szerint: alkalmazott a magyar édesanyák kb. 60 százaléka, a háztartásbeliek aránya pedig 32 százalék. Ebben a négy éves periódusban vizsgált magyar anyák 75 százaléka általános, szak- és középiskolai végzettségű, míg 12,9 százalékuk felsőfokú végzettségű. A családi állapotot tekintve a magyar édesanyák egynegyede szüléskor hajadon volt. Mint Mezei professzortól megtudhattuk, ez alacsonyabb, mint az európai átlag. „Angliában 2006-2007-ben történt meg, hogy több gyerek született házasságon kívül, mint házasságban.” 2006-2009-ben 870 ezer román gyermek született élve, magyar 43 ezer, roma pedig 24 ezer. Ez utóbbi kategóriában a gyerekeknek csak 27 százaléka született hivatalosan elismert házasságon belül, s a statisztikákon az is látszik, hogy mikor vezették be a 200 eurós összeg odaítélését a hivatalosan bejegyzett fiatal párok részére: 2007-ben történt ez, mert 10 százalékos növekedés tapasztalható a házasságban született gyermekek esetében.
Népszámlálások, továbbvezetett népesség és a 23 milló román állampolgár esete
1930-tól vezetik a népszámlálások adatait a statisztikai hivatalban. Az 1920-as adatok nem megbízhatóak. 1912-ben volt Ó-Romániában népszámlálás, 1910-ben az erdélyi részben, de ezeket nem egy időben tartották. Volt tehát cenzus ’30-ban, ’48-ban, ’56-ban. A közöttük eltelt időszakban továbbvezetett adatokat ritkán teszik közzé. 1960-tól a 17 489 450 megszámlálthoz hozzáadják az ’56 február 21-e után élve születetteket, kivonják az elhalálozottakat, így megvan az 1956 december 31-i adat.
1957 után ’66-ban volt Romániában újabb népszámlálás, s ekkor nagyobb volt a népszámláláskori érték, a lakosság száma enyhén növekedett. ’77-ben is növekszik kicsit. Majd eljutunk ’91-ig: 23 millió 185 ezerre teszik ekkor a népességet, ez továbbvezetett adat. A megszámláltból ’92-ben már csak 22 millió 810 ezer jön ki, vagyis hiányzik 375 ezer ember. Kik ezek és hová tűntek? Ők azok, akik nem legálisan vándoroltak ki. De mióta? 1991 és 1992 közt jelenik meg a különbözet, ám ők valójában ’77 után hagyták el az országot. Persze nem egyenletesen, vannak időszakok, amikor nagyobb arányban, s köztük vannak például azok is, akiket a Dunában úszva lelőttek. Nyilván az elvándorolt személyek megjelennek legálisan más ország statisztikáiban, viszont annak az országnak nem volt érdeke, hogy kiadja a származó ország felé az adatokat. Nem tudták hát, és nem is nagyon akarták tudni mindezt, mert arra volt szükség, hogy 23 milliónál nagyobb legyen a lakosság. A megszámlált népesség viszont már az alatt volt – tudtuk meg Mezei Elemértől. 1872-ben Szentpéterváron a nyolcadik nemzetközi statisztikai kongresszust tartották. A tagállamok ott elfogadták, hogy a népszámlálásokat tízévente tartják majd, az évtized vége lesz az eszmei, referencia időpont. Ezen dátum után mennek el a kérdezőbiztosok, és az akkori időpontnak megfelelő helyzetet regisztrálják. Ezt Magyarország betartotta már az 1881-ben végrehajtottban is, és többnyire máig tízévente szerveztek cenzust. A 2011-es év folyamán végrehajtott népszámlálásokat kell aztán visszavetíteni január elsejére. Nálunk ezért az októberi népszámláláskor az addig élve születetteket (január 1-hez képest) levonják, a közben elhunytakat pedig hozzáadják majd. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok közti különbséget nem csak a természetes szaporulat, fogyás, elvándorlás és bevándorlás adja, hanem az is, hogy 1992-ben a jogi népességet írták össze, vagyis Románia állampolgárait, 2002-ben viszont a lakónépességet, vagyis azokat is, akiknek pihenőhelye, ideiglenes tartózkodási helye legalább egy éve az országban volt. Nem csak az EU-nak, hanem az ENSZ statisztikai hivatalának is az a javaslata, hogy a lakónépességet írják össze, és ennek alapján az adatok összegezhetőek legyenek. A 2011-es cenzust már ugyanúgy számolják majd, mint a legutóbbit, a célba vett népességnek ugyanaz a leírása – mondta az egyetemi docens. Fontos az egyértelmű és világos meghatározás
A már említett 1872-es nyolcadik kongresszuson azt is elhatározták, hogy milyen jellegű adatokat regisztráljanak, hogy a tagországok adatai összehasonlíthatóak legyenek – magyarázza Mezei Elemér. Magyarország tagország volt, de Románia képviselővel volt csak jelen, és nem is tartották be a tízéves terminusokat. 1872 után Keleti Károly visszatért Magyarországra a kongresszusról és nagy lendülettel belekezdenek a szervezésébe. Az útmutatásokban az állt, hogy anyanyelvként azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, melyet az illető sajátjának vall, és erre határozott kijelentést tesz. Világos és pontos, nem? – tette fel a kérdést Mezei Elemér, de a válasz is hamarosan tisztázódott. Mindennek tükrében vessünk egy pillantást a népszámlálás adataira: 1880-ban az akkori Kolozsváron például anyanyelv szerint 5618 román, 23 676 magyar, 1437 német élt, és 1056 ismeretlen anyanyelvű volt. A falvakban is nagyszámú az „anyanyelve ismeretlen” kategóriába tartozó. Miért? Mert azt a nagyon is pontos meghatározást, hogy anyanyelvnek azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, amelyet az illető sajátjának vall és erre határozott kijelentést tesz, a csecsemők esetében nem alkalmazhatták. Mivel nem tudnak beszélni, nem tudnak határozott kijelentést sem tenni... – magyarázza az érdekes demográfia történeti adalékot Mezei.
1890-ben már kijavították a hibát, és kiegészítették azzal az útmutatást, hogy a beszélni nem tudók esetében a családban beszélt nyelvet kell regisztrálni, s így az ismeretlen anyanyelvűek eltűnnek. De az etnikumot nem egyszerű megfogni, még akkor is, hogy ha nagyon jó szándékkal vannak, lám, az anyanyelvvel is hogy jártak. S a felekezet kérdése sem egyszerű. Hajdanán regisztráltak a kereszteléskor, ma ez már bonyolultabb, s más dolog az egyházaknál regisztrált személyek száma, megint más az, hogy milyen felekezethez tartozónak vallják magukat az emberek. A népszámláláskor nem a vallásos emberek számát kapjuk meg – hangsúlyozta az egyetemi docens.
Hányan lehetnek a romák?
Számarányuk nagyon megfoghatatlan, mivel nincs anyanyelvük. Beszélnek egy roma nyelvet, de nincs iskola, tankönyv, irodalom ezen a nyelven. Nyelvhasználat tekintetében beolvadnak a környező társadalomba. A zsidók is eléggé megfoghatatlanok, különböző anyanyelvűek, de felekezet alapján még jól számba lehet venni őket, viszont a cigányoknál sem az anyanyelv, sem a felekezet nem segít ebben a tekintetben – hangsúlyozta a matematikus. Arra a kérdésre, hogy mennyi lehet az eltérés a hivatalos és valós adatok között a romák számának tekintetében Mezei professzor jogosan így válaszolt: „Mi az, hogy valós? Valami van, de ha nem tudjuk mi az, akkor mit tudunk mondani? Ha tudnám az eltérést, akkor a valóst is tudnám.” A cigány szervezetek állításai szerint két és fél, három millióan vannak: nekik is érdekük, hogy minél többet mondjanak, mert ezzel a reprezentativitásukat alapozzák meg.
Hogyan lehet statisztikával hazudni?
Az eredmények tükrében nagyon sok mindent ki lehet deríteni, viszont hazudni is lehet az adatokkal. Ha például csak átlagot közlünk, nagyon nagy csúsztatásokra adunk lehetőséget. Az átlag kijöhet átlagkörüli értékekből és átlagtól nagyon távol eső értékekből is – figyelmeztet a professzor, aki az átlagjövedelmet hozza fel intő példának.
Grigore Moisil nonkonformista akadémikus mondta egyszer – emlékezett Mezei Elemér –, hogy ha csak átlagértéket mondasz, azzal lehet a legnagyobbat hazudni. Ültess rá átlagban 30 fokos két téglára valakit, de az egyik téglát mínusz 10 fokra hűtsd le, s a másikat 70-re hevítsd föl, s ha csupasz hátsóval ráül az illető, az ordítani fog, pedig átlagban 30 fokon ül. Kell a szórás is ahhoz, hogy pontosak legyünk. Hiába emelkedik például az átlagjövedelem, ha a szórása növekszik: az nem egy tömeges jólétet jelent.
Mezei Elemér szerint a népszámlálás alapján kapott eredmények megbízhatóak, a probléma inkább az, hogy lassan, késve és akkor sem eléggé részletes adatokat adnak ki. Akármi is legyen majd a népszámlálás eredménye, az adatok tekintetében nincs olyan, hogy jó vagy rossz – összegezte beszélgetésünket Mezei professzor.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csak a zászlót tették le, a fegyvert nem
Szatmár megye – A magyar történelem számos pillanata képezi vita tárgyát a mai napig a történészek körében. Nem kivétel ez alól a szatmári béke sem, a megkötésének háromszázadik évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezés zárórendezvényét szombaton tartották a majtényi síkon.
Háromszáz éve 149 zászlót tűzött le a kuruc sereg a majtényi síkon. A Károlyi Sándor vezettekuruc sereg ezen tette még most is igen komoly viták alapjául szolgál, de egyre inkább hajlanak arra, hogy nagyszerű és fejlett diplomáciai érzékről tanúbizonyságot tevő tettnek tartsák. A köznyelvben szatmári béke névvel illetett esemény tulajdonképpen Károlyi Sándor, a kuruc haderőfőparancsnoka és Pálffy János horvát bán, a Habsburg-uralkodó magyarországi haderejének főparancsnoka között létrejött egyezség írásban történt rögzítése. Ezt a békeszerződést azonban nem lehet 300 év távlatából sem objektíven szemlélni, hiszen a szakirodalom és a szépirodalom homlokegyenest ellenkező álláspontokat ütköztetett mindig, s ez most is tendencia, akkor is, ha valamelyest közelednek az álláspontok.
A majtényi síkon egyszerű kőobeliszk őrzi az emlékét ennek az eseménynek, de húsz éve minden évben az emlékezők kicsiny csoportja vonul ki ide, hogy versekkel, kuruc nótákkal és tánccal kísért rövid beszédekkel emlékezzenek meg az 1711 áprilisában történtekről. A kerek évforduló a megszokottnál valamivel több érdeklődőt vonzott, de még mindig nem annyit, amennyit az alkalom megkívánna.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy csak akkor tudná megítélni a tett helyességét, ha abban a korban élt volna, de az emlékiratok tükrében hajlik arra, hogy helyesnek ítélje meg, és ne árulásnak. Ezáltal a békekötés által ugyanis lehetőséget kapott a nemzet a fejlődésre, amelyre szüksége volt. „Amikor ilyen történelmi eseményre emlékezünk, akkor egyetlen tanulságot vonhatunk le elődeink cselekedeteiből: bármilyen vita, véleménykülönbség van is köztünk, az igazán fontos pillanatokban a nagy, nemzeti kérdésekben összefogásra van szükség. A pillanat felismerésének a bölcsességére van szüksége az erdélyi magyar közösségnek is, ha ezzel rendelkezünk, akkor van jövője itthon a magyarságnak” — jelentette ki az RMDSZ szövetségi elnöke.
Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke beszédében kitért arra, hogy milyen fontossággal bír a múlt megismerése és a szatmári béke egységes képbe való beépítése. „Sem vallási, sem nemzeti árnyék nem vetült erre az eseményre” — mutatott rá Csehi a tagadhatatlan tényre.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul felhívta a figyelmet arra, hogy csak a zászlókat tették le a majtényi síkon, a fegyvereket hazavitték, ez pedig szimbolizája a magyar nép hozzáállását az ilyen és ehhez hasonló helyzetekhez. De ugyanakkor azt is elmondta, hogy az új magyar alkotmány, amely az egész magyar nemzet alkotmánya, jelzése annak, hogy a mostani vezetők, ugyanúgy, ahogy a háromszáz évvel ezelőttiek, legjobb tehetségük szerint küzdenek, Rákóczi fejedelem kedvenc latin mondását használva: Ha elrontottad a játszmát, kezdd előről!
Katona József történész abban láttatta a szatmári béke fontosságát, hogy megmutatta, a magyarok nem jogmegvonók, hanem jogkiterjesztők voltak, akik arra törejkedtek, hogy minél többen kerülhessenek a jog hálója alá, s minél kevesebben szoruljanak ki. Ő is kiemelkedő fontosságúnak tartotta, hogy Rákóczi fejedelem képes volt arra, hogy az amúgy széthúzásra hajlamos részeket összefogja: várost a vidékkel, katolikust a protestánssal. „Rákóczi tanításaihoz kell visszatalálnia a mai embernek is” — hangsúlyozta beszédében a történész.
Az ünnepi beszédeket kuruc nóták, versek és magyar táncok színezték, a megemlékezés végén pedig koszorút helyeztek el az obeliszken, amelyre felkerült a 300. évforduló alkalmából készített márványtábla.
erdon.ro

Régi prédikációk és falfestmények Szent László királyról
Nagyvárad – Péntek délután a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében könyvbemutatót és diavetítést tartottak a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában.
 A XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében lezajlott rendezvényen Madas Edit és Horváth Zoltán György: Régi prédikációk és falfestmények Szent László királyról című könyvét mutatták be. Az eseményt a budapesti szerzőpáros férfitagja is megtisztelte jelenlétével, aki érdekes kultúrtörténeti adalékokkal szolgált a Szent Korona örökségét gazdagító középkori templomok magyar vonatkozású építészeti értékeivel, freskóival kapcsolatban. A kötetben természetesen a Szent Lászlóval kapcsolatos falképek kerülnek előtérbe, a hozzájuk kapcsolódó, a teljesség igényével, különböző feljegyzések, illetve levéltári adatok alapján összegyűjtött korabeli prédikációkkal egyetemben. Horváth Zoltán György arra hívta fel a figyelmet: a kiadvány egyik érdekessége, hogy kitekintve a Kárpát-medencéből, az itáliai Szent László-ábrázolásokat is tartalmazza. Azért beszélhetünk ilyesmikről, mert V. István király lánya, Mária, aki 1270-ben hozzáment a nápolyi trónörököshöz, egyik életcéljául tüzte ki, hogy ápolja a magyar szentek emlékét.
Diavetítés
A Kárpát-medencében különben több mint ötven helyen találkozhatunk Szent László-freskókkal. A lovagkirályt háromféleképpen ábrázolják: önállóan vagy magyar szempontból másodlagos szentek mellett, Szent István és Szent Imre társaságában, valamint egy-egy vele kapcsolatos legenda főszereplőjeként. Az előadó diavetítést is tartott, így az egybegyűltek megcsodálhatták a magyarremetei, a mezőtelegdi, az ördöngösfüzesi, a darlaci, az almakeréki, a székelyderzsi, a homoródkarácsonyfalvai, a nagyszebeni és a kézdiszentléleki templomok 14-15. századi freskóit.
A látottakért-hallottakért Exc. Böcskei László váradi római katolikus megyés püspök mondott köszönetet. Úgy vélte: Szent László univerzális személyiségét bizonyítják, és azt az üzenetet hordozzák magukban, hogy az igazságosság, a bátorság és az erényesség olyan tulajdonságok, melyek mellett mindig aktuális kiállni. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Időben érkeznek a határon túlra szánt támogatások – Közlemény
A határon túli magyarság forrásait a jövőben kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. bejegyzése a Fővárosi Bíróságon 2011 április 18-án megtörtént. Az Alapkezelőt a Magyar Államkincstár ezen a héten ugyancsak nyilvántartásba vette és biztosította a folyószámla megnyitását. Így a Bethlen Zrt. a többi állami céghez és államháztartási körben lévő intézményhez hasonlóan, teljesen átlátható módon a Kincstáron keresztül bonyolítja pénzügyeit, és elhárultak az akadályok a pályázatok kiírása elől is.
A pályázatok szakmai előkészítése azonban már az Alapkezelő bejegyzése előtt megtörtént. Április 30-án indult hivatalosan útjára a Határtalanul! tanulmányi kirándulások pályázati kiírása a magyarországi iskolák számára, amelyre június 3-ig, illetve június 17-ig lehet pályázni. Az április 30-i kiírást követő egy napon belül több mint 470 érdeklődő kereste fel a honlapot, így minden bizonnyal szép számmal várhatunk érvényes pályázatokat.
A „Szülőföldön magyarul” oktatás-nevelési pályázatok szakmai előkészítése szintén befejezés előtt áll. Tekintettel arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint a jogosult határon túli magyar általános- és középiskolai diákok valamint egyetemi hallgatók a következő tanév szeptemberétől jutottak hozzá a támogatáshoz, a lebonyolításban részt vevő szakmai szervezetek segítségével ezt a határidőt idén is tartani fogjuk. Ennek első lépéseként a pályázatot a jövő hét folyamán a szakmai szervezetek segítségével megjelenteti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
A nyártól esedékes határon túli programokra, illetve civil és szakmai szervezetek támogatására szolgáló nyílt pályázati forrásokat előre láthatóan május közepén fogjuk kiírni. Itt is jelentős érdeklődésre számítunk.
Budapest, 2011. május 1.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közös közleménye 
Erdély.ma

Párhuzamos életrajzok és Örök Szilágy
Nagyvárad – A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok – Nagyvárad egykori hírességei című könyvét, illetve Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedű-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy „a terem megtelt könyvszerető emberekkel”.
Életkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerző előszavából idézett Dukrét Géza:„Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (…) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az első a konzervatív, hagyományőrző, jobboldali beállítottságú – a második szabadelvű, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen”.
Az egykori váradi hírességek közül a következők életéről és munkásságáról olvashatunk – nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György – id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János – dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István – dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond – dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil – dr. Papp János, Hegedűs Nándor – Dutka Ákos, dr. Soós István – dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
„A történelem az élet tanítómestere” – idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen „a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket”. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során „megismerhetett” olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élő közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzőművésznek az ismert nagyváradi épületekről készült grafikái díszítik.
Örök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzőről elmondta: Zilahon született, a ’70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és művészettörténészi oklevelet szerez. „Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztői munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az Örök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvű kezdetétől gyűjtötte össze a Szilágyságról fellelhető írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára” – hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerző, Bálint István János tudatta: elsősorban „a nemzettudat erősítésének” szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhető sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyűjtői munkának az eredménye.
A kettős könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin működött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Előadás mumusokról, kék madarakról
Nagyvárad – Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott a közlemúltban előadást a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A budapesti kormányzatok politikája a határon túli magyarok támogatására (1918-2010) címmel Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott igen érdekes előadást a közelmúltban a Partiumi Keresztény Egyetemen a Pro Economia Társaság által szervezett Ész-közelben elnevezésű előadássorozat keretében. Az előadó a megnevezett időszak magyarországi támogatáspolitikáját mutatta be vetítettképes előadásában. Kitért a Horthy, a Rákosi, illetve a Kádár korszak kisebbségpolitikájára, ugyanakkor felvázolta az anyaország határon túliakkal való viszonyának fejlődéstörténetét is. Az 1930-as évekig a Népies Irodalmi Társaság foglalkozik az erdélyi “ügyekkel”. Ebben az időszakban gazdasági vándortanítók járják Erdélyt faluról falura, akik tematikus jelentéseket küldtek a magyar kormánynak. Leszögezte, hogy a 1945-1990 közötti magyar támogatáspolitikát ne Budapestről nézzük, hanem Moszkvából.
Szimbolikus jelentőség
Elhangzott: téves az az adat, miszerint a magyar költségvetés 4 százalékát fordították az erdélyiek támogatására és valójában 4 ezrelékről van szó. Az előadó a közelmúlt eseményeit is bemutatta: az 1990-94 közötti intézményépítés időszakát, a Partiumi Keresztény Egyetem 1998-as magyar állami támogatással történő megalapítását, a kedvezménytörvény bevezetésére majd “visszafejlesztését”. Bárdi Nándor elmondta, hogy a jobb oldal a szabadság kék madaraként, míg a bal oldal mumusként kezeli a kettős állampolgárság kérdését. A magyar-magyar viszony jövőjét tekintve kihangsúlyozta: fontos, hogy ne legyenek illúziói a határon túli magyarságnak a jövőt illetően. A következő két év a magyar gazdaság helyreállításáról és nem a támogatások átszervezéséről fog szólni. A kettős állampolgárság esetleges megszavazásának kizárólag szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk. Az előadás végén a résztvevők kérdéseket intézhettek az akadémikushoz.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Otthon, a könyvek között
A könyvek szeretetéből indult, mára négy városban Erdély egyik legjelentősebb könyvhálózatát és első könyvlerakatát vezeti. Szembenézve az új kihívásokkal, dacolva azokkal, akik temetik a könyveket, a vásárlói igényeknek eleget téve sikerrel veszi az akadályokat és bizakodva tekint a jövőbe. Trombitás János könyvkereskedőt, üzletvezetőt az erdélyi vásárlói közönségről, az olvasási szokásokról, cégpolitikájáról kérdeztük.
– A könyvkereskedés, mint bármi más, elsősorban gazdasági tevékenység. A profitszerzésen túl azonban a könyvkereskedő óhatatlanul egy kulturális tevékenységet, a népművelés egy formáját vállalja fel. Hogyan lehet eleget tenni ennek a látszólag kettős szerepnek? 
– A könyvkereskedés elnevezés talán túl kommersz, ugyanis nem az a helyes jelentése, amivel az emberek első hallásra asszociálják. Persze kereskedés révén vásárlóinkra vagyunk utalva, éppúgy, mint bármely más gazdasági ágazatban próbálkozó befektető, viszont a kiindulópont, a motiváció annál mélyebb, nemesebb. Kisvállalkozásként indultunk, saját megérzéseink szerint, de így most visszanézve a kezdetekre, végtelenül örülök, hogy ezt az irányt követtük mindig újabb, kisebb-nagyobb változtatásokkal, ahogy azt az aktuális piac kívánta. Nehéz mindig résen lenni, a vásárlói közönséget annyira magunk mellett tartani, hogy akár a kezdetekben még hiánycikket jelentő jónéhány könyvcímet nálunk keressék, tőlünk várják. Elmondhatom, minket mindig vásárlóink alakítottak, viszont egyáltalán nem könnyű lépést tartani velük. Nem minden boltunkban ugyanazon könyvek jelentik a legkeresettebb címet, ami persze teljesen logikus, ha egy közgazdásszal beszélgetünk a jelenségről, hiszen más város, más elvárások, és soha nem a vállalkozó alakítja célközönségét, hanem ez pontosan fordítottan zajlik. Nehéz ezt követni. Mondok egy példát. Kezdők voltunk még a szakmában, és talán régi vásárlóink még emlékeznek, hogy akkortájt többnyire gyerekkönyvek sorakoztak boltunk polcain, később olyan könyvcímekkel bővítettük felhozatalunkat, melyekről mi úgy gondoltuk, miután mi is megismertük az illető könyveket, talán azok is tetszenének a város lakóinak. Ez a jelenség, beszerzési technika teljesen szubjektív hagyatkozás volt, ezt akkor teszi az ember, amikor még nem ismeri vásárlói közönségét, és még a szakmát sem ismeri úgy, ahogyan azt a környezete esetleg követelné tőle. Az volt nehéz a kezdetekben, hogy nem lehet a könyvpiacot bestseller és egyéb könyvek kategóriájára bontani, illetve ha lehetne, sem jelentené az előző minden vásárlói csoportnál a biztos érdeklődést, így a biztos jövedelmet. Nem is szabad ennyire kettősen gondolkozni. Véleményem szerint, aki a könyveknek csak a gazdasági oldalát látja, nem folytat sikeres politikát. Nem török mások felett pálcát, mindössze saját tapasztalatból vonom le a következtetést, hogy amennyiben családunk nem szeretné ennyire a könyveket, bizonyára már sokszor abbahagytuk volna, és valami máshoz folyamodtuk volna, ami fogalmam nincs, mi lenne... Az embernek vannak ötletei, viszont kevés az, amit igazán lelkesen tenne, és úgy látom, nincsen még egy olyan szakma, amiben ennyire otthon éreznénk magunkat.
– Gyakorta hallunk a Gutenberg-galaxis „válságáról”, a digitális éra, úgy tűnik, átalakítja az írásbeliség kultúráját. Érezhető ez a jelenség a könyvkereskedelemben, illetve jelent-e valamiféle kihívást, alkalmazkodást az esetleges változáshoz?
– Ezzel a problémával gyakran fordulnak hozzánk egy lehetséges válasz reményében. Sajnos én csak véleményt tudok mondani, ami remélem, még hosszú ideig megállja a helyét. Nekem ilyenkor mindig a lányom jut eszembe, aki egyetemi évei alatt soha nem tanult számítógépről, ugyanis szép lassan már sehol nem jelent újdonságot, hogy tankönyv helyett elektronikus forma mellett döntenek, ha segédanyagról van szó. Nem vagyok én az újítások rosszindulatú kritikusa, hiszen nagyon praktikus, amit gyakorolnak, teljesen érthető, viszont visszatérve a lányomra, ő nem tudta ezt a hidegolvasást gyakorolni. Így neveztük el a monitorról való élettelen olvasást. Rengeteg vásárlónk van, aki ugyanezt vallja, szüksége van arra, hogy kézbe vegye, érezze a könyvet, vagy esetleg az új könyv illatát beszívja, és azzal megteljen. Ezek mind olyan élmények, melyeket csakis és kizárólag a könyv, az újság, tehát a klasszikus írás jelensége nyújthat számunkra. Hál’ Istennek túlnyomórészt ilyen emberekkel van dolgunk. Leegyszerűsítve, természetesen kihívást takar a digitalizált világ a régire nézve, nekünk kultúrakedvelő emberekként csak azt kell eldöntenünk, hogy belefér-e még a könyv ebbe az új világba, tudjuk-e a kettőt ötvözni, ezt a kettősséget gyakorolni, és hogy egyáltalán szeretnénk-e igazán.
– Jelentős időt, energiát fordítanak az anyaországi könyvek importjára, magyarországi könyvkiadókkal, kereskedelmi hálózatokkal vannak állandó kapcsolatban. Üzletpolitikájukat tekintve milyen arányban dolgoznak hazai illetve magyarországi kiadókkal? 
– Könyvválasztékunk nagyobb része valóban külföldi eredetű, ami részben a kezdetekre vezethető vissza. Korábban kezdtünk el könyvesboltot nyitni, mint ahogy azt esetleg az itthoni könyvpiac megengedhette volna. Akkoriban még nem volt olyan szintű felhozatala az itthoni kiadóknak, hogy egy gazdag könyvesboltot ellássanak, és sajnos mindaddig nem is lesz, amíg a magyarországi kiadók jobb ajánlatot biztosítanak a szerzőknek. Rengeteg könyv írója hazai, viszont az anyaországi fővárosig megy el egy számára kedvező ajánlatért. Vásárlóink túlnyomórészt a nem itthoni kiadásokat keresik, ami nem kizáró jellegű, hiszen vannak olyan hazai (sőt akár marosvásárhelyi) kiadók, akik mai napig szakmai szemmel figyelik a fejlődést, és tudnak lépést tartani az igényekkel. Különféle szakkönyvek, nyelvi, orvosi, jogi és sok más tudománybeli kiadások csakis Magyarországról szerezhetők be, de emellett megtalálhatóak a gyerekkönyvek, szépirodalom, kortárs- és szórakoztató irodalom, és így folytathatnám tovább, viszont nem hanyagoljuk el a hazai kiadók keresett címeit sem. Amint már korábban is mondtam, minket mindig a vásárlói igények alakítanak, éppen ezért, a kérdésre válaszolva, valóban kevesebb hazai kiadás található könyvesboltjainkban, mint magyarországi. – A kövesdombi Kobak könyvesboltban, illetve a könyvlerakatnál is itthon újdonságnak számító tevékenységet kezdtek el: felolvasó délutánokat, könyvbemutatókat szerveztek. Várható ennek folytatása az új könyvesboltban is?
– Már korábban is szerettünk volna hasonló rendezvényeket, viszont legelső könyvesboltunk ezt fizikailag képtelenné tette. A gyerekektől indulunk mindig el, legtöbb kövesdombi Kobak-program is nekik szólt, ők azok, akik nagyon fogékonyak, és végtelenül szeretik az újdonságokat. Jelenlegi főtéri Kobak könyvesboltunkban is nekik fogunk elsősorban programokat szervezni, ilyen lesz a június eleji gyermeknapi programsor is. A könyvbemutatók kedvelőinek sem fordítunk hátat, ugyanis a nyár folyamán Dr. Gellérd Judit Ahol leoldom saruimat. Arcok és szent helyek –- erdélyi szemmel című könyve kerül bemutatásra.
– Végül óhatatlanul feltevődik a kérdés: Milyen az itthoni könyvkultúra? Olvasnak-e, vásárolnak-e könyvet a marosvásárhelyiek és mit? 
– Könyvesboltunkban elsődlegesen törzsvásárlóink fordulnak meg, akik végtelenül sokszínűek, és korosztálytól vagy csak egyéni ízléstől függően más és más könyveket kedvelnek. Próbálom gondolatban korosztályoknak megfelelően tagolni és elhatárolni a vásárlókat, de így is csak általánosságokra jutok, például a szülők, nagyszülők gyerekkönyveket keresnek, de éppúgy lépést tartanak az újonnan megjelenő, különféle kategóriába sorolható kiadványokkal is. Ez elmondható a fiatalabb korosztályokról is, az ők esetükben viszont már gyakoribb a bestseller és a szakkönyvek sokfélesége. Azt hiszem, nem lehet ennyire sztereotipizálni... Amit általánosságban elmondhatunk vásárlóinkról, hogy vagy a könyvszeretet cselekedetében, vagy pedig az erre való nevelés vágyában keresik a könyveket. 
Balogh Erzsébet 
www.kozpont.ro
Erdély.ma

Tőkés László EMNT-elnök a leendő néppárt céljairól
Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát indítana. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Krónikának adott interjúban úgy véli: az általa ajánlott újfajta összefogás nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben, a bejegyzés előtt álló EMNP pedig a legmodernebb párt lesz Romániában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alapítását kezdeményező bizottság tagjai csütörtökön benyújtották a bejegyzéshez szükséges iratokat és aláírásokat az illetékes bukaresti bírósághoz. Mi indokolja egy új magyar politikai alakulat létrehozását ma, Romániában? Ön szerint mennyire van fogadókészség az erdélyi magyarok körében az új párt iránt?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása nem öncél, hanem az új párt az erdélyi magyarok politikai eszköze kíván lenni. Ezelőtt kilencven esztendővel Kós Károly már „kiáltotta a célt”, a magyarság nemzeti autonómiáját, és a hozzá vezető utat is megmutatta: „Dolgozni kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk” – írta teremtő nekifeszülésében. A Kiáltó Szó közel egyszázados évfordulóján mi ehhez a hagyományhoz nyúlunk vissza: élni akarunk, magyarként akarunk boldogulni szülőföldünkön, tehát dolgozni fogunk, munkára szerveződünk. Semmi többről vagy kevesebbről – erről van szó. A megmaradásunkhoz elengedhetetlen az önrendelkezés kivívása. Ennek kimunkálásához megítélésünk szerint egy új eszközre is szükség van – ezt pedig egy hatékony, kis költségvetésű, ám modern és európai néppártban látjuk. Az EMNP a legmodernebb párt lesz Romániában. Az iránta való igényről elég, ha annyit mondok, hogy közel harmincezer aláírást, fölös csinnadratta nélkül, rendkívüli gyorsasággal gyűjtöttünk össze – rövid idő alatt eleget tudtunk tenni Európa legkirekesztőbb párttörvénye előírásainak.
– A fogadtatáshoz tartozik az is, hogy az EMNP leendő politikai ellenfelei – vagy akár partnerei – nem várják tárt karokkal az új alakulatot. Szász Jenő MPP-elnök például megkésett, felesleges kezdeményezésnek nevezte az Ön pártalapítási szándékát, az RMDSZ pedig egy belső, részletesen nem ismertetett felmérésre hivatkozva állítja, hogy a romániai magyarság 80 százaléka nem akar újabb pártot, nem ért egyet a magyar közösség „megosztásával”. Ezekről mi a véleménye? – Mindenki a maga lovát dicséri – és ez önmagában így is természetes. Túl azonban az önös pártérdekeken, mégiscsak el kell tudnunk fogadni azt, hogy a sokszínűség, a politikai pluralizmus európai, sőt egyetemes érték. Mifelénk még mindig az a felfogás dívik, hogy csakis mások ellenében, mások puszta létjogának a tagadásával tudjuk megmutatni a saját erőnket. Mi nem valami vagy valakik ellen, hanem valakiért és valamiért: az erdélyi magyarságért, magyar közösségünk jövőjéért szervezkedünk – és ennek érdekében nem legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk a másikat. Egy olyan időszakban, melyben a tényleges megosztás már olyan mértékeket öltött, hogy erdélyi közösségünknek több mint a fele már el sem megy szavazni, vagy netalán román pártokra voksol – ebben a helyzetben végre már vegyük észre, hogy olyan plurális összefogásra van szükség, mely még azokat is megmozdítja, akik eddig távolmaradásukkal jelezték, hogy megundorodtak a politikától, elkeseredésükben pedig másokra hagyták, hogy sorsukról döntsenek. Az újfajta összefogás nemzeti korparancs, mely nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben. Ennek céljából mindenkivel a közös nevező megtalálására törekszünk.
– A legvehemensebben az RMDSZ bírálja az erdélyi néppárt létrejöttét. Hogyan kommentálja például európai parlamenti képviselőtársa, Winkler Gyula napokban tett kijelentését, miszerint az új alakulat alapítói veszélyeztetik az erdélyi magyarság egységét, és a közösség bukaresti parlamenti képviseletének felszámolásán dolgoznak?
– Winkler Gyula képviselőtársamnak joga van ehhez a véleményéhez, tiszteletben tartjuk az álláspontját, és reméljük, ő is tiszteletben fogja tartani, hogy nekünk erről egészen más az elképzelésünk. Megítélésem szerint csakis így alakulhat ki a párbeszéd, amire oly nagy szüksége van az erdélyi magyarságnak. Az egészséges, építő párbeszédre éppen azért van szükség, mert bukaresti parlamenti jelenlétünk, nem kevésbé pedig az önkormányzati, valamint európai képviseletünk is mindannyiunk közös érdeke. Legyenek bármely párt prominensei, nem a politikusok jövője a lényeges, hanem az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradása és nemzeti jövője. Ezért kell különbséget tennünk a pártegység és a nemzeti egység között. És ezért kell kiindulópontként elfogadnunk, hogy a politikai képviselet nem az önérdek terepe, hanem a köz szolgálatának a kérdése. Nem a politikusoknak kell gazdagodniuk, hanem a közösségnek kellene gyarapodnia.
– Már a pártbejegyzés előtt tapasztalható politikai iszapbirkózás is azt sejteti, hogy a három erdélyi magyar alakulat között nem lesz zökkenőmentes a kapcsolat, holott például a jövő évi romániai törvényhozási választásokra való tekintettel elengedhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen konkrét formáját és lehetőségét látja annak, hogy létrejöjjön az összefogás a magyar szervezetek között a parlamenti jelenlét megőrzése érdekében? – Én a helyhatósági választásokat sem hagynám ki, sőt véleményem szerint elsősorban ezekre kellene figyelnünk, hiszen a legtöbb, a mindennapjainkat legközvetlenebbül érintő döntést éppen az önkormányzatokban hozzák meg. Ami pedig az együttműködést illeti, nem kell feltalálnunk a „magyarviaszt”, van erre is megoldás, csupán az erdélyi magyar közösségen belül már a kilencvenes évek eleje óta megfogalmazott elvárásnak kell eleget tennünk. Javaslatom a következő: 2011 őszén népszámlálás lesz Romániában. Némi költséggel és többletmunkával ezzel párhuzamosan össze tudjuk állítani az erdélyi magyar választók jegyzékét, egyfajta erdélyi magyar nemzeti regisztert. Majd miután „megszámláltattunk”, szervezzünk az erdélyi magyarság kebelében előválasztásokat, amelynek rendjén az emberek eldönthetik, hogy kiket is látnának szívesen képviselőikként. Az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már az önkormányzati választásokon indítson közös listát. Ezt nyugodt szívvel tudnám magyar modellként elfogadásra ajánlani. Délvidéken tavaly léptettek életbe egy ilyen rendszert, mely ha nem is nevezhető tökéletesnek, de működőképes volt. Amúgy az ún. belső választások sajnálatosan meghiúsított, eredeti elképzeléséhez való visszatérésről is beszélhetünk. A magyar modell két lehetséges pozitív hozadékát emelném ki: egy ilyen „elővéleményezett”, közös lista jelentősebb számban megmozdítaná az embereket, másrészt a választási kampányban nem kiáltanának egymásra kígyót-békát a pártok és a jelöltek, hiszen közös munkára készülnek. Tehát a politikai sokszínűségünket is megőriznénk, és az erős, egységes képviselet elve sem sérülne… Könnyű elképzelni, hogy amennyiben ténylegesen módosulni fognak a választási törvények, és – példának okáért – a polgármestereket az első körben, egyszerű többséggel fogjuk megválasztani, összefogásunk milyen sok helyet biztosítana számunkra. Például visszanyerhetnénk Marosvásárhelyt, és jó eséllyel több elöljárót választhatnánk magunknak, mint amennyivel jelenleg együttvéve az RMDSZ és az MPP rendelkezik. Ráadásul az önkormányzati választásokon a koalíciókra érvényes magasabb küszöb megugrása sem jelentene problémát, azt még egy húszszázalékos lakossági arány esetében is könynyedén teljesíteni tudnánk; következésképpen tervünk megvalósításához semmi más, csak kellő politikai akarat szükségeltetik. Mindezeket szem előtt tartva, arra kérem a felelősen gondolkodó politikai szereplőket, hogy fontolják meg javaslatomat, mert ez az erdélyi magyarok érdekét szolgálná. A törvényhozási választásokra is van konkrét elgondolásunk, ám előbb azt kell látnunk, hogy az érdemi összefogásra megvan-e a szükséges közakarat.
– Megakadályozhatja-e a politikai összefogást az EMNT és az RMDSZ között az elmúlt időszakban kirobbant elszámoltatási vita? Ön szerint milyen következményekkel járna a romániai magyar közösség jogainak érvényesítése szempontjából, hogyha az RMDSZ egy ciklus erejéig esetleg elesne a bukaresti parlamenti jelenléttől? – Az első kérdésre azt tudom válaszolni, hogy a közpénzekkel való átlátható és nyilvános elszámolás, főként ha a mi nehezen megkeresett adólejeinkről van szó, nem csupán egyik vagy másik párt belügye. Az erdélyi magyarok közös érdeke és joga tudniuk, hogy pénzüket mire költik el. Nézze: a romániai politikai elit már mindenféle kombinációban vezette országunkat, de végtére mégiscsak odajutottunk, hogy országunk egy csődközeli állapotból iszonyú megszorítások árán, valamint a későbbiekben általunk visszafizetendő kölcsönökből tudott valamennyire kimászni. Ilyenképpen érthető tehát, hogy adófizető állampolgárként mindenkit érdekel, mire is ment el a befizetett pénzünk. Ráadásul a mi adólejeink RMDSZ-nek visszajuttatott része – amelyről most beszélünk – az erdélyi magyarság kultúrájának ápolására és identitásának megőrzésére szolgál. Erről szól az a törvény, amelyre a román politikusok „modellértékűként” szoktak hivatkozni. És lehet, hogy erre is költik. Akkor ellenben nem értem, miért oly nehéz tételesen közzétenni, hogy mire és mennyi pénzt fordítottak. A tényadatok nyilvánosságra hozatala nyomán jogos felvetésünk rögtön tárgytalanná válna... A második kérdésre az előbbiekben részben már válaszoltam. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy ott legyünk Románia parlamentjében, de önmagában a parlamenti jelenlét még nem minden. Törvényi garanciákra, törvénysértés esetén érvényesíthető szankciókra, illetve önálló intézményrendszerre van szükségünk. Ezen túlmenően viszont még hadd tegyük hozzá, hogy miközben joggal várunk többet a parlamenti képviselettől, vagy akár a kormányrészvételtől, ezalatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi magunk is sokat tudunk tenni saját sorsunk jobbra fordításáért. Autonómiát csak önigazgatásra képes közösség képes kivívni magának. Következésképpen téves az az álláspont, hogy a mi gondjainkat majd Bukarestben fogják megoldani. 1989 előtt volt az a szokás, hogy a Román Kommunista Párt helyettünk mindent megoldott, és helyettünk gondolkodott. Hogyha mi nem teszünk meg mindent a közösségünkért, akkor ezt a többségi nemzettől vagy a kormányapparátustól hiába várjuk. Saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, vagyis meg kell fogni a munka végét – ez a remélt jövendőnk titka.
– Ön vállalna-e tisztséget az Erdélyi Magyar Néppártban?
– Amint közismert, erre nem gondolok. Amiképpen előzőleg mondtam, az EMNP – minden más párthoz hasonlóan – nem több, mint egy eszköz. Én nem egyik vagy másik párt vezetésére, hanem magyar nemzetünk szolgálatára szegődtem. Hiszem és vallom, hogy Erdély és a Székelyföld, a Bánság és a Partium, de ugyanígy a Felvidék, a Kárpátalja vagy a Délvidék egy erős anyaország nélkül nem sokra megy. Vállat vállnak vetve kell megépítenünk a romokat, amint a Próféta mondja, és egységes nemzetként kell fellépnünk Európában. Az 1848-as forradalom 12. pontja, az „Unió Erdéllyel!” – amelyet 2007-ben, kissé átértelmezve, európai jelmondatommá választottam – ekképpen válhat 21. századi, európai megoldássá. Magyarán szólva: „Magyar uniót az Európai Unióban!” – így tudnám tömören összefoglalni a nemzetpolitikánk lényegét. Ennek szellemében dolgozunk az Európai Néppárt magyar delegációjában, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, a Magyar Állandó Értekezleten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, minden lehetséges formában és erőtérben.
– Az Orbán-kormány várhatóan még idén választójogot ad a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroknak. Ön mit támogat: szavazzanak majd anyaországi pártlistára, vagy saját képviselőket delegálhassanak az Országgyűlésbe a külhoniak? – Tudomásom szerint ez még nem egy lefutott ügy. Hagyjuk, hogy a nemzeti kormány, illetve a kétharmados parlamenti többség a maga idejében döntsön ebben a kérdésben. Jó magyar szokás szerint: nem kellene a szekérnek megelőznie a lovakat. És ahogyan az alkotmányozás vonatkozásában is kikérték a külhoni magyarok véleményét, úgy a választójog témakörében is megkérdeznek majd bennünket. Akkor látni fogjuk, hogy milyen megoldások közül választhatunk, és esetleg ki is tudjuk egészíteni azokat. Ennek kapcsán viszont arra hívnám fel a figyelmet: alig másfél évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy nem csupán a magyar állampolgárság megszerzése válik mindennapjaink természetes részévé, hanem már a választójog elnyerésére is gondolhatunk?! A 20. századot ténylegesen lezárva, mi, erdélyiek is egyre inkább hihetjük és remélhetjük, hogy a 21. században „a magyar név megint szép lesz”, és magyarnak lenni végre újból jó lesz. És ez a legfontosabb.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Piros lap a felcsúti csatárnak
Az RMDSZ vezetői ezekben a napokban tehetetlenül veszik tudomásul, hogy Orbán Viktorék sorra megfosztják közvetítői szerepüktől az érdekvédelmi szövetséghez közeli szervezeteket a magyarországi pénzforrások és kedvezmények romániai szétosztásában.
A magyar kormány előbb a Progress Alapítványtól vette el a magyarigazolvánnyal kapcsolatos – mára már inkább szimbolikus jelentőségű – ügyintézési jogosultságot, majd az Iskola Alapítvánnyal bontottak szerződést, és ruházták át az oktatási-nevelési támogatás megpályáztatásának jogát a pedagógusszövetségre. Az RMDSZ-es tehetetlenség oka, hogy a bukaresti kormánykoalíció tagjaként megakadályozhatná ugyan Budapest lépéseit, ám – a magyar miniszterelnök kedvenc sportjátékában használt hasonlattal élve – lesre futna, ha ezt megtenné.
Kelemen Hunorék már többször hangoztatott kifogása az, hogy a két alapítvány jogosultságait korábbi román–magyar kormányközi egyezségek rögzítik. A 2003-as Medgyessy–Năstase-megállapodás például az Iskola Alapítványt nevezi meg az oktatási-nevelési támogatási programot lebonyolító szervezetként. Így a pedagógusszövetség csak úgy veheti át az alapítvány szerepét, ha ebbe a román kormány is beleegyezik. Budapesti illetékesek úgy fogalmaztak, ezt a kérdést „diplomáciai úton” rendezik majd Bukaresttel.
Ám korántsem biztos, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu immár hagyományosan jó barátságára számítanak, annál is inkább, mert nem valószínű, hogy a román államfő feláldozná e barátság oltárán a kormánykoalíciót. Inkább abban bíznak, hogy az Kelemen Hunorék nem merik megvétózni az kormányközi egyezség módosítását, mert beláthatatlan időkre leállítanák az oktatási-nevelési támogatások folyósítását. Százhatvan ezer erdélyi magyar család maradna juttatás nélkül – a Fidesz pedig az RMDSZ-re mutogatna.
Ügyes – jellemezhetnénk pestiesen szólva Orbán Viktorék húzását, ám a sportnál maradva: nem fair play-díjas az eljárás. Budapest ugyanis hetekig hallgatott az oktatási-nevelési támogatások sorsáról, és közben azon ügyködött, miként zárhatná el a közvetve az RMDSZ-en keresztül áramló magyarországi pénzek csapjait, és hogyan nyithatná meg ezeket a csapokat a bejegyzés alatt álló, mindenben Fidesz-partner politikai szervezet számára.
Senki sem akadályozta meg a magyar miniszterelnököt, hogy egy éve tartó mandátuma alatt beszélgetésre hívja az RMDSZ vezetőit, és – az erdélyi magyar közvélemény előtt is – legalább nyilvánvalóvá tegye szándékait. Orbán Viktorék ehelyett egy labda nélkül maradt játékost hátulról a gyepre tepertek. Ezért még a Felcsút FC meccsein is piros lap jár.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)

Versengés kényszerhelyzetekkel
Az új romániai magyar politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése érdekében, a támogató aláírások bírósági benyújtásának pillanata új időszak kezdetét jelenti a romániai magyar politikában.
Olyan új időszak rajtolt, amelyben, mint még eddig soha, a versengésre tevődik át a hangsúly. A Tőkés László által alapítandó néppárt hivatalos bejegyzési kísérletének, illetve folyamatának sorsát nehéz megjósolni, de tény, hogy az aláírások összegyűjtése nem jelentett gondot az új párt létrehozásán fáradozóknak. Sőt, némi meglepetésként gördülékenyen, különösebb botrányba torkolló akadályoztatások nélkül szerezték meg a csaknem 30 ezer aláírást – legalábbis az indítványozók nyilatkozatai szerint. Mindez azt vetíti előre, hogy az RMDSZ nem kívánja nyíltan, közvetlenül megakadályozni az új párt bejegyzését, ugyanis ebből a háborúból a szövetség önmaga is vesztesként kerülne ki még akkor is, ha jogi eszközökkel sikeresen meg tudná akadályozni az új párt létrejöttét.
Amennyiben valóban talpra állhat és elkezdi működését a Tőkés László és a Fidesz által óhajtott új jobboldali erdélyi szatelitpárt, akkor ez bizonyos kényszerhelyzetek megkövesedését jelenti a politikai küzdelemben résztvevő felek számára. Elsősorban az RMDSZ-nek kell szembesülnie ilyen kényszerhelyzettel, hiszen az új párt megjelenése arra ítéli az érdekvédelmi szövetséget, hogy a végsőkig kitartson jelenlegi fő kormányzó partnere, a Demokrata Liberális Párt mellett. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek mindent el kell követnie azért, hogy kormányon maradjon a 2012-es őszi parlamenti választásokig, és ezt lehetőleg úgy kell megtennie, hogy minimálisra csökkentse az ebből adódó népszerűségveszteséget. Ilyen veszteségnek a veszélye főként akkor merül fel, ha a koalíciós partnerek immár sokadszorra megszegik adott szavukat, és a kisebbségi törvénytervezet az idén sem válik hatályos jogszabállyá. Ebben az esetben az RMDSZ-nek olyan, már-már lehetetlen kommunikációs mutatványt kell végrehajtania, hogy választói előtt elfogadtassa az újabb kudarcot, ugyanakkor olyan remény perspektíváját kell felvázolnia, amely elfogadhatóan megindokolja a kormányon való maradás szükségességét.
Az új párt megjelenése esetén az ellenzékbe vonulás egyelőre kész öngyilkosság az RMDSZ számára, amelynek jelenlegi és egyedüli legstabilabb partnere a PDL. Ennek a partnernek az elvesztése most azért kockázatos, mert egyelőre az ellenzéki pártoknak nincs szükségük a koalíciók stabilitásának biztosítására szakosodott RMDSZ-re. Az ellenzéki pártszövetségnek több mint 50 százalékos a támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint, így a Szociál-Liberális Unió (USL) nem állna szóba komolyan az RMDSZ-szel az ellenzéki vezérek szirénhangjai dacára sem. Az USL számára jelenleg az RMDSZ pusztán egyetlen cél miatt fontos, éspedig azért, hogy a szövetség buktassa meg a jelenlegi kormányt, viszont ezért a szolgálatáért túl keveset ajánlana, hiszen az ellenzék koalíciója egyelőre stabil, és esetleges kormányra kerülésük esetében semmi szükségük nincs még egy újabb partnerre, hiszen már az USL alkotta három párt viszonya sem felhőtlen.
Az RMDSZ kényszerhelyzetéből eredő mozgástér szélessége tehát elsősorban a kisebbségi törvénytervezet elfogadásától függ, valamint attól, hogy a román belpolitikában miként alakulnak az erőviszonyok. Nem kizárt ugyanis, hogy újabb román pártok is megalakulnak a közeljövőben, ami a szavazatok felaprózódásához vezet, ebben az esetben az RMDSZ szerepe ismét felértékelődhet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt lehetőségeit korlátozza, hogy az új párt körül egyelőre olyan politikusok sürögnek-forognak, akik korábban már szerepet vállaltak a romániai magyar közéletben. Arcukat jól ismerik a választók, akik azt is tudják, hogy mit tettek le az asztalra, vagy éppen mit mulasztottak el megtenni. Így a néppárt előnyt kovácsolhat új politikai erő mivoltából, és friss lendülettel indulhat neki a küzdelemnek, de az eddig látható politikusoknak a politikai értelemben vett elhasználódottsága egyelőre alaposan megkérdőjelezi sikerüket. A néppárt tehát csak akkor fog tudni nagyot robbantani a romániai magyar belpolitikában, ha olyan új személyeket lesz képes felmutatni, akik valóban ismeretlenek, ám kiemelkedő tehetségük meg erős vágyuk képessé teszi őket a politikai pálya bejárására. Egyelőre nagy kérdés, hogy a Fidesz támogatása elégséges-e ahhoz, hogy eddig „rejtőzködő”, fiatal tehetséges erdélyi magyar politikai elit bukkanjon fel a néppárt kötelékében, ha egyáltalán létezik ilyen.
Az új párt megjelenésével legtöbbet a Magyar Polgári Párt (MPP) fog veszíteni, hiszen ez az alakulat a jelenlegi vezetésével a névtelenségbe süllyedhet, és az önkormányzati választásokon „féltucatnyi településpárttá” töpörödhet, elveszítve a mostani, székelyföldi regionális párti nimbuszát, ami egyelőre még figyelemre méltó partnerré teszi. Az önkormányzati választások előtt kevésbé valószínű, hogy a három fél szövetkezzen egymással. Sem a Tőkés László által javasolt előválasztások, sem a Szász Jenő által indítványozott nemzeti alternatíva mögött nincs olyan kölcsönös, közös érdektér a politikai logika szerint, ami valós kovásza lehetne valamilyen fajta együttműködés kialakulásának. Így a jövő nyári önkormányzati választásokig kegyetlen és kemény versengésre számíthatunk, amennyiben valóban új szereplővel gazdagodik a romániai magyar pártpaletta.
BORBÉLY TAMÁS 
Szabadság (Kolozsvár)

16/„Nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül”
Minden magyar küldetése, hogy saját nemzeti örökségét kimunkálja, tudatosítsa és felmutassa – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a bukovinai székelyek hazatérésének 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a budavári Mátyás-templomban.
A KDNP-s politikus elmondta: ha végignézünk az európai gondolkodáson, akkor azt lehet látni, hogy a nemzettudattal kapcsolatban van olyan vélemény, amely nem tekinti értéknek a nemzetközösséget, és azt mondja, az európai embernek már nincs igazi nemzete. Semjén Zsolt ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a világ sokkal szegényebb lenne ezen fogalom nélkül. Ez olyan gazdagság, amit csak a nemzet adhat az egyetemes emberiségnek – tette hozzá.
„Éppen ezért minden nemzet az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelessége, saját maga megőrzése, kimunkálása és felfuttatása, mert ez az a gazdagság, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” – hangsúlyozta. A mi gazdagságunk a magyarság gazdagsága – tette hozzá a bukovinai székelyekhez intézve szavait. Viszont nincsen általában vett magyar történelem és kultúra, hiszen a magyarság esetében ez csak a részek figyelembevételével értelmezhető: „nincs magyar történelem a Felvidék, Erdély, a Délvidék nélkül, sem akkor, ha bármelyik részt levágjuk az egészről” – mondta Semjén Zsolt.
A bukovinai székelység története bizonyos értelemben az előzménye annak a nemzetegyesítésnek, ami a mai magyar kormány célja. „Amit megtehetünk, hogy az állampolgárság biztosításával elérhetjük, minden magyar – bárhol legyen a világban – közjogi értelemben is a magyar nemzet része legyen” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a budai Várban, Hadik András szobra előtt elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a hazatérés ünnepe arra figyelmeztet bennünket, hogy mi az ára az összetartozásunknak, mi a tétje a magyarságunknak. „A sorsunk közös” – hangoztatta a miniszter. Mint elmondta: Hadik András az egyik legnagyobb magyar katona volt; a mádéfalvi veszedelem után neki jutott a feladat, hogy megbékítse a koronával a bujdosó székelyeket – tette hozzá. „Arról beszél ez a történet, hogy érdemes kitartanunk az összetartozás mellett, még akkor is, ha ez nagyon-nagyon sokba kerül” – mondta Hende Csaba.
A bukovinai székelyek a budai várban hálaadó szentmisével, koszorúzással, folklórműsorral ünnepelték vasárnap hazatérésük 70. évfordulóját. A népcsoport tagjai arra emlékeznek, hogy 1941-ben magyar-román kormányegyezmény alapján az akkori határokon belülre, a Bácskába telepítették a Bukovinában élő székelyeket. Az évfordulón a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége Emelt fővel címmel egész éves programsorozatot hirdetett.
Csibi Krisztina, a hagyományőrző egyesületeket, összesen 2200 tagot számláló szövetség elnöke a korábban elmondta: a vasárnapi ünnepség helyszíne jelképes, arra utal, hogy a bukovinai székelyek 1941. augusztus 20-án a budai várban vonultak fel. „Most is a várban mutathatjuk meg magunkat, így adunk hálát az akkori kormánynak azért, hogy hazatelepített bennünket” – tette hozzá.
A bukovinai székelyek áttelepítése 1941 májusában kezdődött el, júniusra 13 800-an kerültek az akkor visszacsatolt Bácska kiürített, szerb telepes falvaiba. 1944 októberében körülbelül ennyien menekültek el a II. világháború hadi eseményei elől Magyarországra, végül Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében, a kitelepített svábság falvaiban találtak új otthonra.
(MTI)
Magyar Nemzet

Gondolatok és szempontok a kettős állampolgárságról és választói jogról
A kettős állampolgárságról és a szavazati jogról szerveztek panelbeszélgetést kedden délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) az intézmény Természettudományi és Művészeti Karának nyílt napja keretében. Horváth István szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) docense, a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Székely István politológus, a Magyar Kisebbség főszerkesztője és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke folytatott szakmai és politikai érvekkel tűzdelt vitát, amelyet Bodó Barna politológus, a Sapientia EMTE docense moderált. A kerekasztalnak kiemelt aktualitást kínált az értelmezésekkel és szempontokkal terebélyesedő kérdés, amelynek lényege, hogy milyen összefüggés állítható fel az egyszerűsített honosítási eljárás által megszerezhető magyar állampolgárság és a szavazati jog között, milyen típusú választói rendszernek kell kiépülnie ahhoz, hogy a határon túliak is leadhassák szavazataikat, milyen következményekkel jár majd a magyar politikai térben a szavazóbázis kiszélesedése a határokon túlra, és így tovább.
Vitaindítóként Bodó Barna Rainer Bauböcknek az állampolgárság és a választói jog kapcsán négy pontban megfogalmazott megközelítését összegezte: a republikánus elv értelmében ugyanis, szavazati joggal csak az adott ország területén élő állampolgárok rendelkeznek. Az etnikai alapon álló nacionalisták ellenben kiterjesztenék a választói jogot mindazokra, akik magukat az adott nemzetiséghez tartozónak vallják. A harmadik csoportba a liberálisok tartoznak, akik úgy vélik, az állam területén élő valamennyi polgárnak meg kell adni a választójogot, állampolgárságától függetlenül. Az úgynevezett alternatív liberálisok szavazati jogot adnának nemcsak az ország területén, hanem a külföldön élőknek is, olyan esetekben, amikor őket érintő lényeges döntéseket kell voksukkal eldönteni. A panel résztvevői számára megfogalmazott kérdéscsomagban Bodó Barna felvetette: az állampolgárságot szerzett határon túli magyar polgárokra kiterjesztett szavazati jog miképpen befolyásolja az államokkal szembeni lojalitást? Továbbá, mennyire jelenthet dilemmát az egy ember–egy szavazat elvének kibővítése az egy ember–két szavazatra? Hogyan értékelhetők azok a szempontok, amelyek értelmében a választói jog gyakorlása az adófizetéshez kötött, illetve mit jelent általában az, ha állampolgárság és etnikum, államhatárok és kulturális határok nem esnek egybe.
A szavazati jog kiterjesztésével bővül az elvárások rendszere is
Horváth István szociológus kiemelte: az állampolgárság lehetőséget kínál bizonyos rendszerekhez való hozzáféréshez, előfeltételét képezi bizonyos jogkörök gyakorlásának, ezek azonban jellemző módon nem következnek automatikusan az állampolgárság birtoklásából. Hangsúlyos erkölcsi kérdésként felvetette: joga lehet-e polgároknak úgy dönteni, hogy annak hatásait, következményeit nem ők viselik el, példaként említve a legutóbbi romániai államelnöki választásokat, amikor a mérleg nyelvét a külföldön élők szavazatai billentették le. Kérdés, hogy miként csapódik le majd hosszútávon nemzetpolitikai szempontból, milyen törésvonalakat eredményez majd ez az erkölcsi dilemma – vetette fel Horváth István. Mint elmondta, állampolgárság és élethelyzet között sok esetben jelentős eltérések vannak, így kompromisszumos megoldásoknak kell születniük. A szociológus úgy vélte, fennáll a veszélye egyébként annak is, hogy a szavazati joggal járó elvárások rendszere zűrzavart okoz majd a társadalmi, közpolitikai valóság helyes megítélésének tekintetében: példaként említett olyan felméréseket, amelyek kimutatták, hogy a romániai magyar nők eleve kevésbé ismerik az érvényben levő szociális támogatási rendszereket, mint a román hölgyek, tehát kisebb mértékben használják azokat a jogokat, amelyekhez hozzájárulnak, és amelyek hozzáférhetőek lennének számukra.
– A lojalitás kérdése adott esetben az állampolgárság megszerzése, nem a szavazati jog kapcsán merülhet fel – értékelte Székely István politológus. A Horváth István által felvetett morális dilemmát illetően kiemelte: ennek vetületei abban az esetben válnak érdekessé, ha áttételeket teremtenek a politikai rendszerbe, és egy adott politikai magatartást indukálnak. A szavazati jog fogalmát le kell választani az állampolgárságról: noha politikusi nyilatkozatok egyféle magyar állampolgárság létét emelik ki, ebből nem következik magától értetődően a választójog, amellyel mindenki egyformán tudna élni – hangsúlyozta a politológus.
A távszavazás kidolgozása híján csorbulhat a szavazat-maximalizálási törekvés
Az egyes állampolgárságokhoz mérten különböző típusú választójogok és ezek szabályozásai léteznek, a választási törvény megalkotása pedig egyértelműen politikai döntést feltételez – magyarázta. Mint elmondta, több európai ország, így Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Horvátország és Lengyelország egyaránt biztosítják a határaikon kívül élőknek a szavazati jogot, amely nyilván megadható a honosított magyar állampolgároknak is. Az alapvető kérdés ellenben az, hogy milyen formában tudnak majd a polgárok ezzel élni. Hozzátette egyébként, hogy Svédország az egyetlen európai állam, amely adófizetéshez köti a szavazati jog megadását. Gyors számítást követően a politológus összegezte: a jelenleg érvényben levő választási rendszerek eljárásaival a szavazat-maximalizáló megfontolás szempontjából politikai értelemben nem nyereséges a szavazati jog kiterjesztése: számításai szerint egy olyan választási kampányban, ahol az ellenzék morális kérdéseket vet fel, a szavazati jog kiterjesztése által összesített 80–100 000 szavazat mindössze ellensúlyozza majd mindazokat a voksokat, amelyeket azért vesztett el a kormánypárt, mert választójogot adott a honosított polgároknak. Ilyenképpen, a megoldás a távszavazási (elektronikus úton, levélben történő) választási eljárás kidolgozása volna – vélekedett. A politikai képviselet tekintetében alapvető kérdésként merül fel, hogy külön mandátumokat különítenek-e el a határon túli magyarok számára, vagy pedig az országos listák jelöltjeire szavaznak-e majd – emelte ki.
Egy ember–két szavazat a kisebbségi sors hátrányainak ellensúlyozására
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a kérdés immár nem az, hogy ki választhat, hanem az, hogy ki jelöli majd a politikai képviseletre szánt személyeket, illetve hogyan lehet majd a választójoggal gyakorlatilag élni. Mint kiemelte, a kettős állampolgársággal rendelkezőknek lehet kettős állami lojalitása, ha pedig ellentmondás adódna köztük, azt valamilyen módon fel kell oldani. Úgy vélte, a szavazati jog esetében lakcímkártya híján is hűséget tanúsíthatunk a nemzetet megjelenítő állammal szemben, ez a jog pedig nem összeférhetetlen például a román állammal szembeni lojalitással. Ennek mértéke a maga során az identitásunk megőrzéséhez biztosított jogok függvényében változik. A politikus szerint az egy ember – két szavazat eljárás nem dilemma, hanem a kisebbségi sors tényének és az abból eredő hátrányoknak kompenzációja, erkölcsi ellensúlyozása.
Az adófizetés és a választási jog kapcsán Toró T. Tibor kiemelte: a kettő összekapcsolásának abban az esetben volna értelme, ha a választások az adózásról szólnának, és azért küldenénk a képviselőket a parlamentbe, hogy az adótörvényekről döntsenek. A magyar parlamentben pedig, akárcsak Bukarestben, igenis születnek a romániai magyarság életét is befolyásoló döntések – hangsúlyozta a politikus. Elismerte, hogy az új magyar alaptörvény elodázza a szavazati jog rendezését a sarkalatos törvénnyel, megfogalmazásában ugyanis a jogkör lakóhelyhez és egyéb feltételekhez köthető, ellenben hangsúlyozta: a kérdés az, hogy mennyire gondoljuk komolyan Orbán Viktor magyar miniszterelnök határokon átnyúló, nemzetegyesítési programját: ugyanis amennyiben ez mélyértelmű és sokrétű, akkor a nemzet polgárságához rendelt jogosítványok is erőteljesek lesznek – jelentette ki.
A nem kizárólagosan etnikai alapú szavazás fejlesztheti a politikai kultúrát
Az EMNT ügyvezető elnöke úgy vélte: csaknem bizonyos, hogy a jelenlegi vegyes választási rendszer úgy alakul majd át, hogy a kétszáz parlamenti mandátumot birtoklók fele egyéni választókerületek által megválasztott személy, a másik fele pedig a pártok listáiról kerül be. Az eddig létezett megyei listákat valószínűleg megszüntetik, és valamennyi párt számára egy országos listát hoznak majd létre, ahonnan szintén választandó majd egy jelölt. Egy teljeskörű rendszerben a határon túli magyarok az egyéni választókerületek jelöltjére és a pártlistára egyaránt szavazhatnának. Mint mondta, logikusnak tűnik, hogy Magyarországon jogosult, bejegyzett jogi személy jelölhet a politikai képviseletre, tehát magyar pártok, akik vélhetőleg megállapodást köthetnek határon túli magyar szervezetekkel. A politikus úgy vélte, a 2014-es választásokig feltételezhetően mintegy 200–400 ezer határon túli személy igényli majd a magyar állampolgárságot, a népsűrűség mértékének függvényében pedig egyéni választókerületeket kell majd létrehozni Erdélyben, a Vajdaságban, stb. A szervezési kérdéseket pedig a magyar jogalkotónak megfelelően rendeznie kell, így a távszavazási eljárásokat is, amelyeket a technika mai fejlettsége lehetővé tesz, és világszerte léteznek rá előzmények.
Az EMNT ügyvezető elnöke Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kara dékánjának kérdésére válaszolva kiemelte: a politikai tér megnyílása az ő meglátásában a nemzetegyesítés folyamatának elmélyülését eredményezi, a határon túli szavazatokért folytatott verseny pedig egymás megismerését, az erdélyiek részéről pedig valószínűleg a magyar politikai élet történéseire való hangsúlyosabb odafigyelést eredményez. Mindemellett, a politikai kultúra fejlődését is befolyásolhatja az a tény, hogy az erdélyi magyar választópolgár etnikai alapokon túlmenően is mérlegelheti döntéseit.
A hozzászólások során megfogalmazódott az a vélemény is, miszerint a szavazati jog a teljeskörű állampolgársághoz kapcsolódik, illetve, hogy a magyar országgyűlésben helybelieknek kellene képviselniük a romániai magyar kisebbséget, mint korábban a történelem folyamán.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Vargha Mihály alkotói műhelye
Kolozsvár – Pallas-Akadémia Könyvkiadónak évek óta van egy sorozata, melyet Banner Zoltán, Márton Árpád és Nagy Miklós Kund szerkesztenek. A célja, bizonyos művésztelepek ismertetése, ezen belül az arra érdemes művészeket jobban kiemelve, lehetőleg minél több munkájuk bemutatásával az olvasóközönséghez közel hozni.
Az albumok kiadásának tulajdonképpeni bevallott célja, a jelen vagy a múltban élt művészek munkásságának ismertetése, és könyvformában történő népszerűsítése.
A legújabb könyvük Szücs György: Vargha Mihály (MŰTEREM, 35.) címmel jelent meg, melynek szerkesztője Kozma Mária. Könyvtipográfia és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda. 
 A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusa kiemelt figyelemmel támogatja az ilyen irányú megnyilvánulásokat. Az esemény házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul. Az intézmény infrastruktúráját felhasználva, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat minél szélesebb, arra fogékony rétegek ismerjék meg.
 Esetünkben Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató helyettese, valamint Vargha Mihály szobrászművész vetített képes előadással egybekötve mutatta be a könyvet, melynek borítóján a művész 2006-ban készült „ A hős”- című illesztett fa, 120x100x35 cm. Szelényi Károly felvétele látható.
 Az album hátsó lapján Wehner Tibor értékelését találhatjuk a szobrászművésszel kapcsolatban, melyből egy gondolatsort idéznék: „A művész hol a súlyos, tömbszerű fogalmazással él, hol áttört testeket feltáró, belső tereket megnyitó, szabadon megjelenő héjakra és palástokra hangolt , az organikusság sugallatát hordozó kompozíciót tár a szemlélő elé, s hol a nyers megmunkálásmóddal, hol pedig a finom kivitellel artikulálja alkotásának hangvételét és kifejezését.”
 Szücs György érzékletesen elemzi, melyek azok a hatások, amik alakították az ifjú szobrász tehetségét. Azt a családi hatást, melyben élt. A különböző művészek hatását, mint Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin, valamint Vetró András és Vetró Bodoni Zsuzsa. De szerintem nem elhanyagolandó az a hatás sem, melyet rá gyakorolt Henry Moore a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász-egyénisége, a modern szobrászat, a plasztikai szemlélet megalapítója.
 Az ősi amerikai művészet csodálója volt, majd megtalálta egyéni stílusát, az anyag és annak hiánya közötti egyensúlynak, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniájának megteremtésével. Mindehhez még jött a Jászvásári Képzőművészeti Akadémia szemlélete is, amely a teljes nyitottság és a kötöttségek nélküli kísérletezések fele irányította. 
 De az a szerencsés mozzanat, hogy 1990. március 15. a Székely Nemzeti Múzeum Képtárának, ma már Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz. Lehetősége volt hivatalból a művész világot úgy megismerni, mint kevesen ebből a nemzedékből. A sok kiállítás megrendezése, megnyitója verbális képességeinek a kibontakozását is lehetővé tette. Ennek is köszönhető művészi jellegű írásainak, előadásainak sokasága.
 Előadói készségéről mindazok megbizonyosodhattak, akik a kolozsvári szereplésén jelen lehettek. Munkáinak kivetített képeit erősítették azok a kisplasztikák, melyeket erre az alkalomra magával hozott.
 Ezen a találkozáson betekintést nyerhettünk Vargha Mihály alkotói folyamatába. Kiderült, egy tudatosan jól gondolkodó szobrászművésszel találkozhatunk élőben, aki tisztában van azzal, mivel áldotta meg őt szerencsés sorsa.
Csomafáy Ferenc 
erdon.ro

És mi hova szavaztunk?
A végén a körkapcsolásos szavazási ceremónia geopolitikai következtetésekre adott alkalmat.
Kedves Nézőim és Hallgatóim, akarom mondani Olvasóim! Tisztelt Moldova! Kedves Románia! Drága Magyarország! Guten Abend, Düsseldorf! Meine liebe, Deutschland! Überhaupt, Mindenki! Helló, Európa! Hogy vagy, jól vagy? Remek!
... Elnézést, nem bolondultam meg, csak nagyon belejöttem az Eurovíziós Dalfesztivál stílusába, hangulatába. Kellett ez a felidéző lelkes köszöntés, ugyanis különben szinte semmire nem emlékszem az egészből, egy közepes, egy nagy és egy még nagyobb lebőgésen kívül. De hát pont ezekről szeretnék beszélni, utólagos olvasmányaim alapján is.
Ez a só, amelyen annyira összevissza történik minden, hogy az ember összecsodálkozza magát, amikor a végén azt hallja, hogy „meg volt rendezve”, csak annyiban tudott lekötni, amennyiben a végén a körkapcsolásos szavazási ceremónia geopolitikai következtetésekre adott alkalmat. Ami nem azt jelenti, hogy értjük is a levont következtetéseket.
Például hogy van az, hogy a volt szovjet tömb országai, a kelet-európaiak olyan jól szerepeltek? Ezt olvastam: hogy jól szerepeltek – de hát akkor hogyan végzett olyan hátul Moldova (12.), Románia (17.) és Magyarország (22., a 25-ből)? (Bevallom, hogy én mindhármat dobogóra vártam – a moldovaiaknak a hosszú sapkája, a románoknak a semmivel sem magyarázható jókedve ragadott meg, Wolf Katinál pedig az, ahogyan a lüktető ritmusú dal közben egyszer mintha megmozdult volna...) No de vissza a geopolitikára! Tudnivaló, hogy elsősorban az illető ország iránti nemzetközi rokonszenv nyilvánul meg ilyenkor. Annyira, hogy ezekből a tetszési indexekből én egészen messzemenő következtetéseket vonnék le, (Utána pedig finomítanám őket.)
Megható a román színekben fellépett angol énekes utóvallomása: nem tér vissza többé hazájába csalódottságában, hogy Nagy-Britanniából egyetlen szavazatot sem kapott. Nos, a Londonban élő díjnyertes azeri énekesnő sem tér vissza a hazájába... ki érti ezt? Egyébként, valóban, az előadókon (vagy zeneszerzőkön, és még kevésbé a táncosokon és a súgókon) számon kérni a sikertelenséget ugyancsak dőre dolog lenne – olyan, mintha a Boc-kormányt elmarasztalnánk, amiért nem mondta meg, hogy az IMF-től felvett adósságot természetben is vissza lehet fizetni.
Tehát a rokonszenv! Szegény Orbán Viktor is elgondolkozhat „kegyeltje” rossz eredményén, annál is inkább, mert a saját népszerűsége otthon is, külföldön is a mélyponton van. Talán legjobb lett volna már a verseny előtt kijelenteni: nem fogadjuk el a megalázó döntést, nem hagyjuk, hogy Európa diktáljon nekünk. Mindenesetre az, amit így utólag az előkészítésről és főleg a sajátos orbáni várakozáskeltésről olvastam, annyira elborzaszt, hogy csak idézni tudom, azt is halkan. Megtudjuk, hogy Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap „a külföldi magyar nagykövetségeket és rajtuk keresztül a határokon túli magyarokat is arra buzdította, hogy segítsék Wolf Katit”.
Vagyis, jól látunk? Magyarország mozgósította a diplomáciai szervezetét a szavazat-maximálás céljából? És ez lett belőle? „Azt gondolta valaki, hogy a politika megint erőből mindent elintéz? S vajon ezt az ökörséget miért nem torpedózta meg senki? S ha már politika, akkor a Facebookon miért kellett exponálnia magát Orbán Viktornak is („Hajrá Kati!”), ami utóbb igen kontraproduktívnak bizonyult?”
Hát ez van, és hátha geopolitikai összefüggések nincsenek is. Úgyhogy fel a fejjel, Románia, fel a fejjel Magyarország! Jövőre, Bakuban lehet törleszteni.
Szinte hallom a vádat: bírálni meg ironizálni könnyű – de milyen megoldást javasolok? Ünnepélyesen kijelentem, hogy vannak megoldásaim. Elsősorban nem igazságos, hogy összeeresztik a fiúkat a lányokkal, külön kategóriákban kellene indulniuk. Másodsorban korcsoportos rendszerben kellene megrendezni a dalversenyt. Ennek előnyeit nem részletezném. Harmadsorban egy-két merészebb alkotást leszámítva alig láthatunk az előadásokon labdát, ez megengedhetetlen! Végül nem változó számban, hanem tizenegyen kellene hogy legyenek egy csapatban, a pálya pedig legyen nagyobb és fűvel borított. Akkor állandóan nézném őket, persze csak ha nem énekelnének.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ma kezdődik a RMOGYKE XXVII. továbbképző ülésszaka
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) május 23-27. között szervezi meg a XXVII. továbbképző ülésszakot, amelynek keretében klinikai-biokémiai, szívsebészeti, immunológiai, foglalkozás-egészségügyi, belgyógyászati-endokrinológiai szakterületeken tartanak előadásokat.
A 17-20 óra között zajló értekezéseket a RMOGYKE Tanulmányi és Innovációs Központjában, a Deus Providebit Tanulmányi Házban tartják, a 10 kreditpontos előadásokon való részvétel díjmentes. A ma kezdődő szakmai rendezvényen délután id. dr. Kellermayer Miklós nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke az élő sejtek vizsgálatáról tart előadást, értekezik az elméletek-hipotézisek ártalmairól, a víz és a kálium szerepéről az élő sejtben, a K- kiáramlásról a feltárt (halott) sejtekből, míg kedden a cytomatrix-sejtvázról, a “tér- idő memóriáról” az élő sejtekben hallhatunk előadást, a fehérjék szintézise és az élő állapot kapcsolatáról, a sejtmembránról, az élő sejtek perifériás zónájáról beszél. Dr. Papp Lajos nyugalmazott egyetemi tanár ma a szív- és érrendszer anatómiájáról és élettanáról, kórélettanáról, kedden a szív- és érrendszer fejlődési rendellenességeiről, a szív elektro- fiziológiájáról, ritmuszavarokról és ezek terápiáiról tart előadásokat. Dr. Németh Péter, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Immunológiai és Biotechnológiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára ma az immunrendszer felépítéséről, az immunglobulinok szerkezetéről és funkcióiról értekezik, holnap az MHC szerkezetéről és genetikájáról, a T-sejt-receptorokról, antigénekről, MHC-korlátozásról tart előadásokat. Dr. Felszeghi Sára egyetemi docens, országos szakfelügyelő főorvos mai prezentációjának címe: Egészségtudományi és európai uniós egészségügyi ismeretek. A magyarországi foglalkozás-egészségügy múltja és jelene. Pszichoszociális kóroki tényezők. A munka világának új kihívása az idősödő munkavállalók – az aktív életmód meghosszabbításának lehetőségei. Holnap délután a mozgásszervek foglalkozási és foglalkozással összefüggő betegségeiről, a szellemi munkavégzés foglalkozás-egészségügyi kihívásairól, az oktatás foglalkozás- egészségügyi kérdéseiről, képernyős munkahelyekről beszél az előadó. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, dr. Mezősi Emese általános igazgatóhelyettes ma a hypothalamus és a hipofízis betegségeiről tart előadást, a holnapi értekezésének címe Hyperthyreosis. Thyreoiditisek. Hypothyreosis. Struma diffusa. Struma nodosa. Pajzsmirigyrákok. A mellékpajzsmirigy betegségei. A klinika tudományos és minőségbiztosítási igazgatóhelyettese, dr. Bajnok László ma a szív-érrendszeri kockázatbecslésről tart előadást, holnapi értekezésének címe: Dyslipidaemiák pathomechanizmusa. Elsődleges és másodlagos hyperlipoproteinaemiák. Dyslipidaemiák kezelése konvencionális adagú statin-kezeléssel.
Az ülésszak további programjára visszatérünk.
(a.)
Népújság (Marosvásárhely)