Zászló, mint bizonyíték
Néhány éve a városvezetésnek az a „korszakalkotó” ötlete támadt, hogy a Főtért át kell alakítani, úgymond élettel kell megtölteni. Mint például Nagyszebenben. Vagyis bokrostól, fástól, mindenestől föl kell számolni a virágágyásokat, helyüket le kell kövezni, ahol azután ilyen-olyan rendezvényeket lehet majd tartani. Hiába ellenezte ezt az ostobaságot a város értelmes része, a tervet megvalósították. Szerencsére a Szent Mihály-templomot övező templomkerthez, az egykori temetőhöz nem nyúltak. Nem nyúlhattak, mert az egyházi tulajdon. Bár egyes tervek ezt is a lehető legkisebbre akarták zsugorítani.
Két és fél évvel ezelőtt, a munkálatok megkezdésekor támadt feszültséget valamelyest oldotta az, hogy a messze földön ismertté vált „polgármesternek” a Mátyás király szobor két oldalánál felállított három-három, tizenhat méteres zászlórudat is eltávolították. Ezeken „természetesen” a nemzeti zászló lengedezett, s ráadásként a két rúd között háromszögű, nemzetiszín zászlókból álló füzér függött a nagy király feje fölött.
A puszta tér most ott terpeszkedik nagy szürkén a templomtól délre. Annyi „haszon” van belőle - az is a városházának -, hogy egyik sarkában ősztől tavaszig műjégpályát működtetnek. A pálya megnyitásakor egy ideig baj van a korcsolyázókat szórakoztató hangos zenével, mert ez a templomba is behallszik. A felháborodás nyomán azután lehalkítják a muzsikaszót. Valószínűleg most is ez lesz a sorrend.
Az átalakítás tervében nem szerepelt a zászlórudak visszaállítása. Már meg is feledkeztünk róluk, mikor a városháza egyszerre csak bejelentette, zászlórudak márpedig lesznek. Mert feltétlenül lenniük kell a Főtéren. Képzeljük el, mi lenne nélkülük szegény térből. Illetékesék előbb a Mátyás-szobor elé akarták állítani, hadd gyönyörködjék a nagy király a zászlók lengedezésében. Az ötletet elvetették, de a tér nem maradt zászlórudak nélkül. Még mit nem. Lázas töprengés után aztán a tér délnyugati sarkában állítottak föl három rudat. Na de „vigasztalódhatunk”, mert csak kilenc métereseket. Arról volt szó, hogy egy nemzeti szín, egy EU és egy atlanti szövetségi zászló leng rajtuk. Utóbbi végül elmaradt – elvégre ez nem katonai létesítmény. De akkor mi legyen helyette? Na, mi? Hát persze, hogy nemzeti. Ebből a sok is kevés. És azóta ez a három lengedez, feltéve, hogy legalább szellő fújdogál.
Nem messze, a Bocskai (A. Iancu) téren, a katonaszobor – s hogy a jövendő lelkészek ne feledjék, hol is élnek, egyben a Protestáns Teológia – előtt már van egy országzászló. A biztonság kedvéért azonban a tér másik, déli felén is felállítottak egyet az Avram Iancu szobra elé, nehogy az ott sétálóknak hiányérzetük támadjon.
1990 előtt, mikor a román pártvezetés a Nyugat megnyerése érdekében „bátran” szembefordult a szovjetekkel, sok vicc kelt szárnyra. Mint ez: Díszszemlére sorakoznak a katonák. Az amerikaiaknál egy katona, egy rakéta. A szovjeteknél ugyanígy. Franciáknál, briteknél egy katona, egy repülőgép. A németeknél egy katona, egy harckocsi. A románoknál egy katona, egy nemzeti zászló. Kérdik a román parancsnoktól, mire jó a sok zászló? Hát, mondja, arra, hogy lássuk, merről fúj a szél.
Fontos tehát errefelé ez a szerszám. A „széljárás” jelzésén túl, sőt előtte, nemzeti „tudaterősítő”. Az 1989 utáni események ezt igazolják. Az addig úgy-ahogy féken tartott soviniszta szellemet kiszabadították a palackból. Fő zászlóvivője a Román Nemzeti Egységpárt volt, majd a Nagy-Románia Párt lett. De a többi párt sem akart lemaradni. 1992-ben megválasztott „polgármesterünk” tizenkét évig zászlóerdőbe, nemzetiszínbe borította a város utcáit, tereit. Ilyen színűre festette a köztéri padokat, kerítéseket, játszóterek játékait, utcai szemetesládákat. Ilyen színű villanykörte-füzérekkel nemzetiesítette a főbb utcákat. Nemzetiszín golyóstollal „kedveskedett” az önkormányzati tanácsosoknak, a városháza tisztviselőinek. Sőt, részükre nemzetiszín egyenruhát szándékozott készíttetni. Ráadásul ilyen színekre akarta pingáltatni a városházát, hogy „a szemnyugtató színek alapján bárki könnyen rátaláljon”.
Ügyködéséért „világhíres” lett, s ezzel büszkélkedett is. Amikor a parkolást akadályozó járdaszéli rudakat is nemzetiszínűre festtette, olyan „sikere” támadt, hogy csodát látni baszkföldi lap is ideküldte a tudósítóját. Nem sokkal bukása előtt egy külföldi újságíró megkérdezte tőle, nem vette észre, hogy a sok zászlótól úgy néz ki a város, mintha a román hadsereg a tegnap szállta volna meg?
A mondás szerint egy bolond százat csinál: a lobogózás hóbortjában számtalan település kelt versenyre városunkkal.
A 2004. évi helyhatósági választások után az új tanács és polgármester megritkíttatta a zászlóerdőt, átfesttette a köztéri padokat, szemetesládákat. De a Funar főterévé lett Bocskai téren, Avram Iancu szobra körül, s a közeli Szent György-laktanya előtt valamennyi maradt. Nehogy a hadsereg megsértődjék. Amikor az ország az Észak-atlanti Szövetség tagja lett, a város- és megyeházára, több középületre a nemzetiszínű mellé kitűzték a NATO-zászlót is.
Fura színfoltjai történetünknek a templomok. Funar és a kormány az akkor is súlyos gazdasági helyzetben odaadóan támogatta a már-már nemzetinek minősített görögkeleti, ortodox egyházat. Ennek köszönhetően tucatnyi templomuk épült a városban. Amint felhúzták a falakat, nyomban kitűzték a nemzeti zászlót. Érdekes szokás. Számunkra. Mert a magyar lobogót csak kivételes ünnepkor, mint például 1940. augusztus 30-a, a második bécsi döntés után tűzték ki a visszatért észak-erdélyi települések magyar templomaira.
De a görög katolikusok sem akarnak lemaradni, ők is kitűzték templomaikra a nemzeti lobogót. Arra a kevésre, amit 1989 után visszakaptak, visszavettek. Mint például a makacskodó görögkeleti testvéreiktől rohammal bevett Deák Ferenc utcai, 1924-ig római katolikus, minorita templomra. Rómával egyesültekként azonban a pápai sárga-fehérről sem feledkeztek meg.
Még Funar idején, az országnak az atlanti szövetségbe való felvétele előtt, a tagországok hadseregeinek képviselői Kolozsvárt tanácskoztak. Ez alkalommal a Bocskai (Avram Iancu) téren annyi zászlórudat állítottak, zászlót vontak fel, ahány tagországa van a szövetségnek. A találkozó után azonban őpolgármestersége, nehogy csorba essék a becsületén, valamennyit románra cseréltette.
2005-ben, majd 2006-ban, miután számítani lehetett arra, hogy Románia az Európai Unió tagja lesz, mind több középületen jelent meg a csillagos kék lobogó. 2007. január 1-je után a fő utcákon minden második villanyfán is.
A figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy noha előírás szerint az EU-zászlónak valamennyi középületen ott kell lennie, sok helyütt nincs. Románia ugye nem Magyarország, ahol 2004. május elsején, az EU-ba való felvétel napján, a határállomásokon bevonták a magyar zászlót, és csak jókora közfelháborodás után tűzték ki újból.
De ne feledjük, hogy noha Funar már hat éve nem a város polgármestere, s a két évvel ezelőtti parlamenti választásokon a szenátusból is kipottyant, „nagynemzeti” szelleme ma is belengi a várost. Talán ennek tulajdonítható, hogy a Tartományi Vasút-igazgatóság épületén egy nyeszlett EU-zászló mellett mintegy másfél tucat nemzeti díszeleg. A Szent György-laktanyán és a hadsereg más épületein, mint a tiszti szálloda, sem NATO-, sem EU-lobogó nem lengedez. Ezek az intézmények talán egyiknek sem tagjai?
A főtéri magyar főkonzulátus homlokzatára megnyitásakor természetesen kitűzték a címeres magyar zászlót. Funar hiába prüszkölt, hogy ez Nagy-Magyarország zászlaja, hiába vétette le embereivel, mert csak ott maradt. Mit tett erre őkelme? A konzulátussal szomszédos két épület homlokzatára, hogy „többségben legyenek”, kitűzetett négy román zászlót! Noha bukása óta hat év telt el, az egyik most is odafönn, az eresz alatt árválkodik.
A rendőrség épületén sincs EU-zászló. A Hadsereg házának nevezett, most ismét Tiszti kaszinó bejárata fölött ugyan ott van, de a tetején, akár a Szent György-laktanyán, csak egy hatalmas piros-sárga-kéket lenget a szél. Akár a Szent György (Béke) téri Diákművelődési Házon. És a Dózsa György utcai Központi Áruház előtt.
És mit ad Isten, az említett Bocskai téri zászlórudakon egy idő után változás, sőt visszaváltozás következett be. A Traian Băsescu felfüggesztése körüli hajcihőben az őt támogató, őrjöngő tüntetés előtt, a nagy nemzeti felbuzdulásban valamennyi EU-zászlót nemzetire cserélték. Utóbb a nagy mellől is bevonták a csillagos kéket. Bukarestben a rendőrtiszti iskola bejárata előtti sétány két oldalán nemzetiszín zászlók sorfala fogadja a diákokat.
Rendes helyek fővárosában, az országház előtti oszlopra ünnepeken felvonják az országzászlót. Kolozsvárt három helyt is ott áll magas rúdján az országzászló. Inkább több legyen, mint kevesebb – így az illetékesek. Egyiket sem kell felvonni, mert állandóan ott vannak a magasban.
Mire jó ez a sok zászló, azon- kívül, hogy azt a látszatot keltik, mintha minden nap ünnep lenne, illetve, hogy zászló-országgá teszik ezt a jobb sorsra érdemes országot? Ebben a cifranyomorúság gazdasági válságban először is a fölösleges kiadást növelik, másodszor pedig időnként ki kell cserélni őket, mert a sok lobogásban kifakulnak, elrongyolódnak. De ez láthatólag nem hatja meg a pénz kezelőit. Ha nincs, hát kölcsönkérünk…
Nos, rövid fejtörés után megvilágosodhatunk, egyetlen értelme van a nagy lobogtatásnak: a perdöntő bizonyíték, a helynevek hiányában, ezzel a színes látványossággal akarják bizonyítani a bizonyíthatatlan dák–román folytonossági mítoszt.
ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)

Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről
Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.
Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.
S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.
A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.
Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.
A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.
Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.
A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.
Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.
Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.
Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.
És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.
A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.
Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)
Németh Júlia, Szabadság (Kolozsvár)

Boldog, amiért hazahozhatta a Duna Gálát
Hivatása a magyarság összetartása
Aradon, a szombaton megszervezett Duna Gála előadást követően a házigazda-énekessel, Tamás Gáborral a közönség egyes tagjai részéről igényelt közös fotóztatás, autogramadás után sikerült röviden elbeszélgetnünk.
– Mit jelent az Ön számára újra itthon, a szülőföldjén énekelni?
– Nagyos sokat. Most a koncert után nagyon nehéz az érzéseimről beszélnem. Miután erdélyi fiúként bejártam a fél világot, megadatott nekem a nagy megtiszteltetés, hogy ilyen kaliberű sztárokat barátokként meghívjak a szülőföldemen szervezett turnéra. A Nagyszebenbe és Aradra szóló meghívást a sztárok örömmel fogadták. Külön boldogság számomra, hogy miután ilyen fergeteges sikert arattak, ők köszönték meg nekem a meghívásukat. Ez számomra nagy megtiszteltetés.
– Miért éppen két szórványtelepülésen óhajtott a sztárokkal koncertezni?
– Ha valakinek szüksége van a magyar szóra és muzsikára, a dalra, az biztosan a szórványmagyarság. Olyasmi vezérelt ide, ami tulajdonképpen egész életemet és pályámat meghatározta, az összetartozásunknak az erősítése. Az, hogy így, szétszaggatva is egyetlen lelki haza gyermekei, egymástól függő és egymásért felelős magyarok vagyunk. Szerintem Aradon úgy volt együtt ma a magyarság, hogy innen mindenki boldogan ment el. Itt egy rossz gondolat nem hagyta el senkinek a szívét, a lelkét, mindenki jól érezte magát. Arra kértem a ma este egybegyűlt magyarokat, hogy tartsanak össze, mert csak így tudunk megmaradni. Szeressük egymást és vigyük magunkkal ezt a csodálatos hangulatot, amelyik a mi családias együttlétünkről tett tanúbizonyságot…
– Remélem, tudja: adós maradt nekünk a Donáth úti orgonákkal…
– Majd egy másik alkalommal, hiszen mindenre nem kerülhet sor. Most vendégeim voltak, akik nagyon fontosak számomra. Házigazdaként elsősorban az ő dalaik elhangzását kellett szorgalmaznom. Arra kérem, írja meg, mit jelentett az erdélyi magyarok számára a Tamás Gábor által szervezett felejthetetlen koncert…
– Valóban az volt. De mit jelent magyar szívvel élni Nyugaton?
– Tulajdonképpen soha nem vágtam el a szülőfölddel összekötő köldökzsinórt. Mióta az állampolgárságot megkaptam, évente legalább egyszer hazajöttem, az utóbbi időben azonban szinte havonta itthon vagyok. Hála Istennek, ma már nem érződik a távolság. Stockholmban repülőre ülök, két óra alatt Budapesten vagyok, ahonnan néhány órás autózás után hazaérek, Erdélybe. Ausztráliától Amerikáig, Skandináviától Erdélyig járom a világot. Úgy érzem, nekem ez a feladatom, hogy a magyarságot összetartsam, s e felemelő hivatásnak sikerrel teszek eleget.
– Mikor számíthatunk a Duna Gála következő erdélyi sorozatára?
– Azt most nem tudom, de a Duna Gála minden hónap utolsó szombatján a Duna Televízió képernyőjén, erdélyi idő szerint 20 órától megtekinthető. Jelenlegi körutunk célja bejárni a Kárpát-medence magyarlakta településeit. A dél-erdélyi előadásokat követően az anyaországban folytatjuk, majd következnek az elszakított területek települései. Az volt a vágyam, hogy a Duna Gálát Erdélybe is elhozhassam, ami megvalósult, ezért végtelenül boldog vagyok.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Konferencia Bihar vármegye történetéről
Nagyvárad – Bihar vármegye története a 16-20. században címmel kedden szakkonferenciát szervezett a váradi Posticumban a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés, a HBM Levéltár és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal.
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében Nagyvárad és Debrecen közös európai uniós projektben vesz részt, melynek célja a Hajdú-Bihar- Bihar Eurorégió történelmi és kulturális múltjának, illetve kapcsolatainak feltárása.
A tizenkét hónapos (2010.05.01.- 2011.04.30. között zajló) program összköltségvetése 379.675 euró, melyből a váradi önkormányzat büdzséje 73.091,67 euró, amiből 71.556,74 euró (97,90%) vissza nem térítendő támogatás, 1.534,93 euró (2,10%) pedig önrész. A támogatásból 42.000 eurót korszerű berendezések beszerzésére, 6.000 eurót eseményszervezésre, 3700 eurót pedig szélessávú internethozzáférésre költenek. A cél, hogy fogékonnyá tegyék a régió lakosságát a térség múltja iránt, annak érdekében, hogy erősödjenek a határon átívelő kulturális kapcsolatok, valamint a valódi együttműködésen alapuló közös fejlesztési program által előnyöket élvezzenek a határ mindkét oldalán élő közösségek. Két digitális műhelyt is létesítenek Debrecenben, illetve Nagyváradon, az állami levéltárak keretében, hogy korszerűen feldolgozhassanak körülbelül 45-50 ezer, az 1700-1850 közötti időszakra vonatkozó kordokumentumot (térképek, jegyzőkönyvek, oklevelek, pergamenek, településfejlesztési iratok stb.).
Érdekes előadások
Ennek részeként kedden Bihar vármegye története a 16-20. században címmel kétnyelvű konferenciát rendeztek a váradi Posticum Ifjúsági Központban. Az egybegyűlteket köszöntő Lakatos-Balla Attila régész arra hívta fel a figyelmet: ha nem is egyedi, de ritka eseményről van szó, hiszen kevés alkalommal fordul az elő, hogy a határ két oldalán élő, különböző irányzatokat képviselő történészek találkozzanak egymással, az álláspontjaik közelítése, illetve a kutatási eredményeik megvitatása érdekében. Bernáth László fideszes önkormányzati képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fejlesztési szakbizottságának elnöke azt emelte ki: a közös uniós tagság lehetőséget kinál arra, hogy együtt dolgozva bemutathassuk közös szellemi értékeinket. Biró Rozália váradi alpolgármester úgy vélte: megtisztelő Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök jelenléte, azt bizonyítja, hogy megvan a kellő lelkesedés ahhoz, hogy eredményes legyen a közös munka.
A bevezető szavak után felolvasásra kerültek a szakdolgozatok, dr. Nyakas Miklós, dr. Bujor Dulgău, dr. Szabadi István, dr. Radu Milian, dr. Szálkai Tamás, drd. Cristian Apati, dr. Ioan Goman, dr. Vajda Mária, drd. Georgiţă Mihai, dr. Aurel Chiriac, dr. Bakó Endre, Sándor Mária és Török Péter történészek, muzeológusok, levéltári kutatók tollából. Egyes szakemberek személyesen is megjelentek, míg mások tanulmányait a kollegáik olvasták fel. Szó esett többek közt a bihari hajdúkról, a debreceni és a váradi református kollégiumok 1660. évi egyesüléséről, az armalista nemesség demográfiai és gazdasági viszonyairól, valamint II. József váradi látogatásairól.
Kiállítás a vármegyéről
Az előadások közti szünetben Bihar vármegye gazdasági- és társadalomtörténete, építészeti öröksége a 16-20. században címmel nyílt vándorkiállítás. Dr. Radics Kálmán, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója kifejtette: igyekeztek új technológiákat is felhasználni a rendezvény előkészítésekor. Több blokkban (történelmi, ipari-gazdasági, népművészeti, építészeti és művelődéstörténeti) mutatják be azokat a tárgyi eszközöket, eseményeket melyek valamiképpen kötödnek a témához, a teljesség igénye nélkül. Az ingyenes tárlatot december 13-ig lehet megtekinteni, a Posticum dísztermében.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Szervátiusz Tibor utca Kolozsváron
A Kolozsvári Városi Tanács 27 új utca névjegyzékét fogadta el kedden, ezek közül 14-et személyiségekről neveztek el, köztük négy magyar névvel is találkozhatunk.
Utcát neveztek el Cholnoky Jenő (1870–1950) íróról, földrajztudósról, aki az 1900-as években a Bolyai Tudományegyetem professzora volt. A kolozsvári születésű Jósika Sámuel báróról (1805–1860), Erdély kancellárjáról is utcát neveznek el. Utca viseli Szamosközy István (1570–1612) kolozsvári történetíró, és Szervátiusz Tibor (1930–) jelenleg is élő szobrászművész nevét is. Valamennyiük nevével a Borháncs-út környékén kialakult lakónegyedek utcanévtábláin találkozhatunk, de új utcaneveket jegyeztek be a Monostor déli részében, Szamosfalván, a Györgyfalvi negyed keleti szegletében, illetve a Bükk negyedben. Szabadság (Kolozsvár)

Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Interjú Ars HUNGARICA 2010-ről
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda 2006. március 11-én alakult romániai és magyarországi intézmények támogatásával. Az iroda munkatársainak célja, hogy a szórványmagyarság számára színvonalas kulturális, közösségépítő rendezvényeket szervezzen a sokszínűség és a megmaradás jegyében. A HID-Szebeni Magyarok Egyesülete által évente lebonyolított Ars HUNGARICA fesztivál kapcsán Serfőző Levente elnökkel, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen következtetéseket lehet levonni a 2010-es Ars Hungarica fesztivál kapcsán? Beváltotta-e a rendezvény a hozzá fűzött reményeket?
– Kettős célunk van az Ars Hungarica fesztivállal Nagyszebenben. Egyik, hogy az itt élő magyarok számára olyan eseményt szervezzünk, amelynek köszönhetően még több Kárpát-medencei magyar kulturális értéket megismernek, büszkén fogadják magukévá, miközben kulturált kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk a számukra. Másik célunk pedig, hogy minél tágabb körben népszerűsítsük magyar kulturális értékeinket egy multikulturális, és bátran merem kijelenteni toleráns városban. Itt a helyi más nemzetiségűekre, de turistákra egyaránt gondolok. Úgy érzem mindkét kitűzött célunkat elértük: eseményeinken több mint 2000 látogatót számlálhattunk, akik között akadt sok vegyes házasságból származó is, de voltak eseményeink, ahol a közönség létszámának fele teljesen más nemzetiséghez tartozott. Bevallom őszintén nagyobb látogatottságra számítottam a meghívott művészek hírnevére is alapozva elvárásaimat, de a válság miatt sok helyi magyar lakos nem tudta megengedni magának, hogy kifizesse a belépők árát. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: az ilyen jellegű rendezvények esetében véteknek tekinteném az ingyenességet. A visszajelzések szerint a közönség nagyon pozitívan fogadta műsorainkat, továbbítják az üzenetet, és az elkövetkező években remélhetőleg még többen vesznek részt fesztiválunk eseményein.
– Hogyan értékelné az idei rendezvényt a többi évekbeli Ars Hungaricakhoz képest?
– Szögezzük le azt, hogy a 2007-ben szervezett fesztiválhoz nem hasonlíthatunk sem nagyságrendben, sem műsorszámban, sem pedig látogatók száma szempontjából egyetlen Ars Hungaricat sem. Nagyszeben számára különlegesen jó év volt 2007, amikor a megyeközpont az Európai Kulturális Főváros címet viselte. Üzenetünket szerettük volna – főszervező kiscsapatommal együtt – idén is olyan hangosan „szétkürtölni” mint 2007-ben. Emellett fesztiválunkat helyi és Kárpát-medencei szinten is ismertebbé szeretnénk tenni és úgy vélem, ilyen szempontból jelentős eredményeket értünk el. Az előző évek tapasztalataira és az elért eredményekre alapozva úgy értékelem, hogy a térség egyik legfontosabb magyar fesztiváljaként tartják számon az Ars Hungarica fesztivált. Ezt tartottuk fontosnak az első fesztivál megszervezésekor, ehhez tartjuk magunkat továbbra is, mindamellett, hogy évről évre a folyamatos fejlődésre törekszünk.
– Milyen szervezési nehézségekbe ütköztek?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent önkéntes, lelkes fiatalokkal szervezek meg. Jómagam is munkahelyem mellett, egyelőre hobbyként űzöm a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda ügyintézését. Mielőtt a nehézségekről beszélnék, szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik támogatnak, velem együtt dolgoznak, értékelem a közös pályázatírásokat és az együtt haladást. Sokak számára különleges módon, de működő intézményt létesítettünk Nagyszebenben, olyannyira, hogy senki – a mai interjúig – nem is tudja, hogy egyetlen alkalmazottal sem rendelkezünk. És most hadd soroljam fel a nehézségeinket is. Természetesen vannak olyan pillanatok, amikor az önkéntesség miatt nincs aki elvégezze az adott feladatot. Ritka ugyan, de előfordul. Ugyanakkor nagyon hiányzik az a szakember is, akinek munkája az lenne, hogy a dokumentációt, saját irattárunkat, pályázatokat, hivatalos leveleinket, stb. rendezettebben kezelje. Emiatt néha előfordul a késés, és megtörténik, hogy nem tudunk pályázatokkal sem idejében elszámolni. Vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem tudunk időben eleget tenni bizonyos követelményeknek. Ezt mind egyetlen, teljes körű beosztással és normálbérrel fizetett személytől ki tudnám kérni. Ha megtanulnánk együttműködni, sokkal szervezettebben és naprakészen, minden követelménynek megfelelően helyt tudnánk állni. További nehézségnek bizonyul az is, hogy több támogató még nem tudja reálisan felmérni azt, hogy mit is jelent mostohavidéken magyar fesztivált megszervezni. Arra gondolok itt, hogy majdnem mindenért fizetnünk kell, hiszen nincs olyan lehetőség, hogy elmegyünk egy-egy másik magyar intézményhez és termet, felszerelést, esetleg szállást, ellátást, vagy akár más szükséges támogatást kérünk, illetve partnerségben megoldjuk. Bármennyire is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más helyi intézményekkel a költségek legalább 90 százalékát készpénzben, átutalással kell kifizetni. Ugyanakkor az is eléggé kényes helyzet, hogy a legtöbb idelátogató művésznek, szervezési költségek szempontjából útiköltséget kell visszatéríteni, illetve szállást, ellátást kell biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatosan kitaláltuk azt, hogy megpróbáljuk „kihasználni” a művészvendégeinket és a kulturális irodába csalogatjuk őket, ahol igazi after party-k, vagy jamm-session-ok alakulnak, ezzel közelebb hozva a művészt rajongóihoz és a munkatársaknak is nagy élményt a közös együttlét. Egyfajta érték ez, amellyel egy kulturális intézmény „fizetni” tud önkénteseinek. Nem utolsósorban emelném ki azt, hogy Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő feladatokat felvállalni. Egyrészt, mert távol esik a magyar kulturális utaktól, másrészt pedig azért mert kevés itt a magyar lélek. Ennek ellenére mindig kihangsúlyozom, hogy pontosan itt kell hatni a megmaradt magyarjainkra, itt kell jelen lennie a magyar értéknek, mint Kárpát-medencei meghatározó elem, pontosan ez az a hely ahol más nemzetiségűek is befogadóbb képességgel rendelkeznek mifelénk.
Természetesen sok nehézséget sorolhatnék fel, de a lényeg az, hogy minden akadály ellenére a fesztivál létezik, minden évben megszervezzük és úgy értékelem sikerrel vagyunk jelen a helyi, Dél-erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális fesztiválpalettán.
– Nem volt nehéz három párhuzamosan futó rendezvényt összehangolni: az Ars Hungaricát, a Duna Gálát, és a 3+2 együttes erdélyi turnéját?
– Nem gondoltam volna soha azt, hogy mi, önkéntes magyar intézményként ilyesmit fogunk átélni. Hogy nehéz volt-e az nem kérdés. Igen, nagyon nehéz, de örülök, hogy vállaltuk ezt a kockázatot és ezt a munkát. Nagyon szépen volt nehéz ez a tapasztalattal tele időszak és eseménysor. Ez esetben is azt kell mondjam: köszönet mindenkinek aki bőven részt vállalt a 3+2 Turné és DunaGála megszervezésben is. Együtt sokkal egyszerűbb volt a párhuzamos rendezvényeket lebonyolítani.
– A megnyitón elmondta, hogy többnyire a Nagyszebeni Magyar Központ vállalja fel a kulturális rendezvények megszervezését. Milyen kulturális rendezvényeket szerveznek a Szebenben élő szórványmagyarság számára?
– A megnyitón inkább azt hangsúlyoztam ki, hogy nincs egy kinevezett civil/kulturális intézmény, amely a magyar kultúra képviseletével lenne megbízva. Gondolok itt arra is, hogy nem létezett és jelen pillanatban sincs állandó jelleggel támogatott, saját és elkülönített/megszabott anyagi és ingatlani keretekkel rendelkező entitás, amely helyileg, megyeileg, országosan vagy kirendeltségi státusban ezzel lenne megbízva. E körülmények között minden civilként működő szervezet a saját belátása szerint működik és fejti ki tevékenységét. Az elmúlt öt évben a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda számos eseményt, rendezvényt, fesztivált szervezett. Minden évben megszervezésre kerül a már eléggé jó hírnévnek örvendő Ars Hungarica fesztivál, mint legfontosabb magyar kulturális eseményünk, de nem felejteném el a hagyományos szüreti és farsangi bálokat, a havonta megszervezett irodalmi műsorokat, konferenciákat, kiállításokat, gyermekműsorokat. Működési palettánk eléggé komplex és számos olyan eseményt is felvállalunk, amelyek nem kimondottan kulturális jellegűek. Célközönségünk az újszülött gyerekektől kezdve az idős generációig terjed, viszont sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk a gyerek- és ifjúsági tevékenységeknek, hiszen jövőt kell építenünk és minden eszközünket erre a célra szeretnénk felhasználni.
– Milyen igényeik vannak a Szeben térségében élő magyar közösségeknek kulturális téren? Hogyan tudják ezt felmérni és mennyire tudják lefedezni?
– Örülök, hogy megjelent a kérdések között a térség fogalom, mert egész régióban gondolkodunk tevékenységeink betervezésekor. Az igények felmérésével kapcsolatosan a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda állandó jellegű, élő felmérést készít a közösségek tagjainak bevonásával. Úgy vélem ez tükrözi a legjobban azt, hogy mennyire értékelik vagy nem a különféle irodánk által ajánlott műsorokat. Vannak kísérleti programjaink is, volt olyan eset, hogy beindítottunk valamit majd leállítottuk, mert nem volt rá igény. Vagy jelenlegi tapasztalatokról is beszélhetek, akár a turnéval kapcsolatosan például. Sokak véleménye, hogy szórványban élő magyar közösségek esetében csökkent az igényesség mértéke és beletörődnek a megváltozhatatlan „sorsba”, a fenyegető beolvadásveszély miatti fásultságba.
Nem akarom ezt az álláspontot elfogadni, hisz véleményem szerint akár az igényt is lehet formálni. A kulturális szervezők, az intézmények, természetesen a közvetítőkkel, a művészekkel együtt hivatottak arra, hogy napról napra, egyik előadástól a következő műsorig és a fesztiválok esetében évről évre magasabbra tegyék a mércét igényesség tekintetében úgy a műsorkoncepció kialakításkor, mint a szervezésben. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor értelmet és létjogosultságot nyer az érintett kulturális intézmény, máskülönben komolyan és alaposabban át kell gondolnia működését. Ez ösztönöz engem, és erre próbálom rávezetni a körülöttem és velem együtt tevékenykedő személyeket is.
– Kiktől kapott támogatást (mind anyagi, mind szervezési téren) az idei rendezvényhez. A helyi közigazgatás mennyire támogatja az iroda ilyen jellegű kezdeményezéseit?
– Hosszú a lajstroma a támogatóknak, éppen ezért nem szeretnék most neveket felsorolni, mert valaki biztos lemaradna a listáról. Rendezvényeink szervezésekor számos támogatót sikerült mozgósítani helyi, országos és nemzetközi szinten is. Már a különböző partnerkapcsolatok is értékes támogatást jelentenek számunkra, hiszen egy kulturális műsor megszervezése – lehet az koncert, vagy kiállítás, de akár irodalmi vagy gasztronómiai jellegű – nagyon sok olyan tényezőből áll össze, amit gyakran nem lehet anyagiakban mérni. Számos ilyen jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanunk és ezeknek köszönhető, hogy műsoraink majdnem fele együttműködésre épül, ami örvendetes a számomra, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogatnak. Természetesen anyagiakban számíthatunk néhány pozitívan elbírált pályázat pénzalapjára. Idén mind a helyi mind pedig az országos és határokon túli hatóságok támogatására sikeresen pályáztunk. A helyi közigazgatás, annak ellenére, hogy nincs magyar képviselet a testületben, örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar kulturális jelenlét hangsúlyosabbá vált a térségben és az Ars Hungarica fesztivált olyan hivatalos események közé sorolják, mint a nagyszebeni nemzetközi jazz-, színház-, komolyzenei fesztiválok, ami sokat jelent nekünk és egyben kötelez is.
Dézsi Ildikó, szeben.ro

Döntöttek a pártalapításról (EMNT-küldöttgyűlés)
Erdélyi Magyar Néppárt néven új pártot hívnak életre — erről döntött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos küldöttgyűlése.
,,Ez az új párt hiteles hordozója kíván lenni a rendszerváltozásnak és az autonómiapolitikának" — mondotta Tőkés László, az EMNT régi-új elnöke, aki azonban arra is figyelmeztette az egybegyűlteket, lehetséges szövetségesként kell közeledniük a többi romániai magyar párthoz, politikai alakulathoz: ,,Ha nem vagyunk képesek az erdélyi magyarság integrációjára, a nemzetegyesítés is kudarcot vall, és európai egyesítésünk is megmarad az üres jelszavak szintjén." A küldöttek igen nagyszámú jelenléte is mutatta, a székelyudvarhelyi ülésnek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak, a 230 delegátusból 221-en a rossz idő ellenére is megérkeztek a ,,székely anyavárosba". A több mint hatórás ülés az egyetértés jegyében zajlott, az elmúlt egyéves tevékenységről szóló beszámolók, az elkövetkezendő tervek nem váltottak ki vitát, és a pártalapítási szándék kapcsán is csak árnyalatnyi véleménykülönbségek merültek fel.
Egységtől az összefogásig
A magyar kormány nevében Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője köszöntötte a küldöttgyűlést, a nemzetépítő munkához keresnek szövetségeseket — mondotta, és felhívta a figyelmet: hittel és önbizalommal nagy dolgok valósíthatóak meg. Az autonómia egy közösség szabadsága, és a magyar államnak kötelessége támogatni ezeket a törekvéseket — hangsúlyozta, de kiemelte azt is, ,,legfontosabb céljainkat csak a legszélesebb összefogással érhetjük el". Tőkés László beszédében az új párt szerepét világította meg, a rendszerváltás eszközévé kell válnia — mondotta, s kiemelte: az RMDSZ hiteltelenné vált, elveszítette azt az erkölcsi tőkét, amit a 90-es évek elején sikerült felhalmoznia, és ideje volna eldönteniük: ,,Bukarestet képviselik a magyarság előtt vagy a magyarságot Bukarestben". Nagyfokú kiábrándultság tapasztalható az erdélyi magyarság körében, és ,,a demagógia jegyében sulykolt egység elvét a plurális összefogás, a nemzeti összefogás elvére kell változtatni" — hangsúlyozta. Korszakzáró időket élünk, s a Kempinski-korszak, a december 5-i népszavazás korszakának lezárta után megtisztulva, erkölcsileg megújulva és megerősödve indulhatunk tovább — fejtette ki. Majd kiemelte: ,,politikai irányváltozásra van szükség, talpra állásra, kiáltó szóra, s ennek nyomán tettekre, egészséges jövőképre". A rendszerváltás kiteljesítése, az autonómia megteremtése érdekében dolgoznak, szövetségeseket keresnek, és nyitottak az együttműködésre — fejtette ki Tőkés László, aki azt is leszögezte, meggyőződése, az általuk folytatott ,,szilárd, bölcs, józan, egészségesen radikális nemzetpolitika meghozza gyümölcsét".
Magyarnak lenni jó
Az elnök beszámolója után a vendégek, meghívottak köszöntötték az EMNT küldöttgyűlését, majd a regionális elnökök, Toró T. Tibor ügyvezető elnök és a szakbizottságok elnökei tartottak beszámolót az elmúlt egyéves tevékenységükről. A jövő tervei közül két programot emeltek ki. A Demokrácia Központok hálózatát ismertették: tizenkilenc városban hoznak létre ilyen központot (Háromszéken Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen), és tizenegy településen fiókirodát működtetnek majd (Baróton és Kovásznán). A működésüket januárban megkezdő irodáknak feladata lesz az információáramlás, az adatgyűjtés, tanácsadással, kapcsolatépítéssel kívánják segíteni a helyi közösségeket, és konkrét támogatást nyújtanak a magyar állampolgárság megszerzéséhez. A Magyarnak lenni jó! program célja a nemzeti hovatartozás erősítése. A teljes közösségi egyenjogúság eléréséhez és a többszintű autonómia megteremtéséhez elengedhetetlenül fontos ,,önmegszámlálásunk", az önazonosság vállalása pedig szükségeltetik, hogy ne találtassunk híjával. Az EMNT az egyházak, a civil szervezetek, a politikai érdekképviseletek és a média segítségét kéri, hogy ,,minden eszközzel segítsék a magyarság önmagára találását", alkossanak stratégiákat a tömbmagyar és szórvány területeken egyaránt, és minél teljesebb mozgósítással ,,az utolsó magyart is kutassák fel". Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet a temesvári Kabai Zoltán a www.magyarvagyok.com közösségi portálra, amelynek célja szintén a magyarságtudat és az összetartozás erősítése.
Gyűjtőpártot alapítanak
Az EMNT-küldöttgyűlés egyhangúan meghosszabbította az egy éve megválasztott elnökség mandátumát, majd utolsó pontként ismertették a pártalapítási szándékot hitelesítő határozatot. Ennek értelmében a testület egyetért a választmány javaslatával, és Erdélyi Magyar Néppárt néven új ,,befogadó gyűjtőpártot" kívánnak bejegyeztetni, amelynek a Tőkés László által két évtizede következetesen képviselt elveket kell felvállalnia. A választmánynak január végéig kell kijelölnie a pártbejegyzést lebonyolító testületet, de az EMNT elnöksége arra is megbízást kapott, hogy a párt bejegyzéséig is kezdeményezzen tárgyalásokat egy ,,jövőbeli választási együttműködés kialakításáról", a jelenlegi politikai alakulatok elhiteltelenedése miatt ugyanis veszélybe kerülhet a parlamenti és helyenként az önkormányzati képviselet biztosítása is.
RMDSZ-es jelenlét
Egyedüli RMDSZ-esként, meghívottként volt jelen az EMNT ülésén Édler András háromszéki képviselő. ,,Én hiszek az egészséges verseny jótékony hatásában. Ugyanakkor bízom benne, hogy a kezdeményezők tisztában vannak azzal a veszéllyel, amely a romániai magyarság megosztásából származhat. Éppen ezért remélem, hogy a kulcsfontosságú pillanatokban a magyarság érdeke felül tud majd írni minden pártérdeket, és egy ,,Magyar Összefogás" típusú együttműködés a jövőre nézve is kivitelezhető lesz" — összegezte az új párt alapításával kapcsolatos véleményét Édler.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: ez nem egységbontás
Az egy éve civil-politikai mozgalomként megújult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombati, székelyudvarhelyi országos tisztújító küldöttgyűlésén határozatot fogadott el az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról. Erdélyben politikai irányváltásra van szükség – indokolta Tőkés László az autonómiacentrikus új párt létjogosultságát.
A székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartotta szombaton országos tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A magát a politikai pártok fölött álló, közképviseleti elven alapuló szervezetként meghatározó EMNT tagjai egyfajta számadást végeztek eddigi tevékenységükről: Erdély-szerte 17 területi szervezetük létesült, szakágazati bizottságaik alakultak, számos szervezettel – például a Fidesszel, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Sapientiával – alakítottak ki partneri kapcsolatot, illetve több országos programot is szerveztek.
Tőkés László elnök és a régióelnökök tevékenységi mérlegét követően Toró T. Tibor ügyvezető elnök a magyar honosítási eljárás egyszerűsítését segítő Erdélyi Demokrácia Központok hálózatának létrehozását, illetve a Magyarnak lenni jó!, a magyar önrendelkezés kiteljesítésére irányuló akciót ismertette. A gyűlés tisztújítási etapja gyorsan lezajlott, miután Ilyés Szabolcs küldött úgy érvelt: „Láttuk, milyen heroikus munkát végzett az elnökség, ezért azt javaslom, tömbben újítsuk meg mandátumukat.” Tőkés és a tizenöt fős elnökség vállalta a felkérést, a 221 küldött pedig újabb egy évre szavazott bizalmat nekik.
A küldöttgyűlés utolsó napirendi pontjaként a pártalapításról fogadtak el határozatot. „A civil-politikai mozgalom egy igazi, kőkemény politikai érdekképviseleti testület nélkül nem tudja elérni kitűzött célját. A két létező párt (az RMDSZ és az MPP – szerk. megj.) bebizonyította, nem akarja felvállalni az autonómia ügyét, ezért egy igazi autonomista párt kell” – hangzott el, majd a küldöttek egy, a pártalapításra vonatkozó, hatpontos határozattervezetet kaptak kézbe. Megállapítást nyert, hogy „az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviseleteként szükség van egy új politikai szervezet – az Erdélyi Magyar Néppárt – létrehozására”, amelynek gyűjtőpártnak kell lennie. Felhatalmazták a választmányt, hogy 2011. január végéig döntsön a szervezet bejegyzését kezdeményező testület összetételéről, továbbá adjon mandátumot ezen testület tagjainak a bírósági bejegyzéshez szükséges összes lépés megtételére.
„A két létező politikai párt annyira elértéktelenedett, hogy 2012-ben parlamenti képviselet nélkül maradhatunk, tehát lépni kell. Szükség van egy új pártra – nem egy harmadikra, hanem egy autonomistára. Aki pedig ezt a célt választja, attól nem választ el minket semmi. Jöjjenek az autonómiához közel” – érvelt Toró T. Tibor.
Máthé László Ferenc, Hargita Népe (Csíkszereda)

Az állam hivatalos ünnepe legyen minden állampolgáráé, ne csak a románoké
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010. december 4-i Országos Küldöttgyűlése – a Maros megyei küldöttség indítványa alapján – arról döntött, megfontolásra ajánlja Románia Parlamentjének, hogy az rendelkezzen a románok nemzeti ünnepe mellett Románia állami ünnepének bevezetéséről (sărbătoare de stat) és ennek, a társadalom széles rétegeivel való konzultáció alapján olyan dátumot jelöljön ki, amely egyetlen, Románia területén élő őslakos nemzeti közösség érzékenységét sem sérti.
Az azóta a sajtóban megjelent vádaskodások, illetve félreértések tisztázása érdekében ismételten kijelentjük: tiszteletben tartjuk a román nemzeti ünnepet, december 1-jét, amint azt elnökünk, Tőkés László a 2010. december 1-jei budapesti Nyilatkozatában is leszögezte. Ugyanakkor azt is megismételjük: nem feledhetjük, hogy „ az ő örömünnepük számunkra: gyásznap – hiszen kilencven esztendővel ezelőtt Nagyrománia ősi magyar hazánk tragikus szétdarabolása révén jött létre”. Ezért továbbra is sajnálatosnak tartjuk, hogy „az 1989-es temesvári forradalom tüzében fogant szabad Románia, a hagyományos nemzetállami nacionalizmus jegyében olyan napot választott nemzeti ünnepéül, melynek örömében és ünneplésében mi, erdélyi magyarok a – többségi – román testvéreinkkel nem osztozhatunk."
December 1. legyen tehát a román nemzet ünnepe (sărbătoare națională), ha ez volt a román képviselők többségének döntése, mi ezt tiszteletben tartjuk. Emellett viszont azt kérjük, hogy közös erővel találjunk egy olyan napot az állami ünnepre (sărbătoare de stat), amelyet románok és magyarok, illetve más nemzeti közösségek együtt, közösen tudnak ünnepelni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében
Toró T. Tibor
ügyvezető elnök
Kolozsvár, 2010. december 8. Erdély.ma

NEW PARTY ON THE BLOCK
Bakk Miklós: logikus és várható lépés volt a pártalapítás
kérdezett:Kertész Melinda
Hétvégén, Székelyudvarhelyen eldőlt: megalapítják az erdélyi magyar néppártot. A lépés időszerűségéről Bakk Miklós politológust kérdeztük.
Miért pont most vált időszerűvé a Tőkés-párt megalapítása?
A pártalapítás logikus és várható lépés volt: már a nyáron bejelentették. Az időzítés szempontjából meghatározó volt egyrészt az, hogy az EMNT vezetői pontosan látni akarták, hogy az új magyar kormány részéről, az új nemzetpolitikai koncepcióban mennyi támogatásra találhatnak. Másrészt időzíteni kellett a választási ciklus tekintetében is: most lehet időszerű - és sürgős is - bejegyezni az új pártot. Mert akár a koalíciós tárgyalásokhoz, akár az önálló listaállításhoz szükséges erőfelméréshez szükség van legalább egy évre, a választások pedig 2012-ben lesznek.
A pártalapítás időzítésének természetesen köze van a magyarországi politikai helyzethez, hiszen számtalan jele volt annak már korábban is, hogy a magyar jobbközép kormány támogatja Tőkés Lászlót és azt a politikai irányzatot, amelyet ő képvisel, inkább, mint az RMDSZ-t. De minthogy e támogatás konkrét tartalma és megosztása - gondoljunk az EMNT-vel immár konkurensi viszonyba kerülő MPP-re - nem volt felmérhető csupán a választási jelszavak alapján, az EMNT-nek ki kellett várnia, milyen mozgástere nyílik a magyar kormány konkrét támogatási tervei és Tőkés László európai parlamenti alelnöksége révén.
Olyan véleményeket is hallani, hogy az EMNT azért várta ki a Fidesz kormányra kerülését, hogy legyen, aki a pártalapítást finanszírozza.
Minden pártalapításhoz pénz kell, de én azt hiszem, hogy e helyzetben mégis a támogatási rendszer átalakítása a fontosabb, mert az abban való szerephez jutás - az RMDSZ mellett - fontosabb. Tehát hosszabb távon az számít, milyen intézményi reformja lesz a támogatási rendszernek, és az EMNT-alapon kialakuló pártnak mekkora befolyása lesz a támogatási rendszeren keresztül megvalósuló elosztásban. A Magyarországról érkező támogatások pártalapításra való közvetlen felhasználását nyilván elkerülik, ez törvényesen is kifogásolható, és támadási felületet nyújt mind Magyarországon, mind Romániában.
Ön szerint létezik valamilyen kapcsolat a Demokrácia Központok és a pártalapítási erőfeszítések között? El lehet mondani erről az irodahálózatról, hogy szervezetépítő szerepet tölt be?
A Demokrácia Központoknak mindenképpen szerepük van a szervezetépítésben. Az azonban még nem világos, hogy a közvetlen pártépítésben lesz-e szerepük, vagy az EMNT-nek, mint mozgalomnak nyújtanak segítséget. Ugyanis az új politikai építkezés logikája az, hogy a pártra is szükség van, de a mozgalmat is fenn kell tartani, amihez szintén szüksége van egy minimális intézményi háttérre. Az EMNT-pártban megjelenő politikai építkezés hosszabb távon lesz csak sikeres, ha az új párt erőteljesebben programpárt, és mellette fennmarad egy mozgalom is. Ha ezt nem sikerül elérnie az új pártnak, az elempépésedés, illetve az eleremdéeszesedés útjára kerül.
Ön szerint miért döntöttek úgy, hogy a majdani pártot néppártnak nevezzék? Megjegyezendő, hogy az RMDSZ is az Európai Néppárt tagja az Európai Parlamentben. Megfér két néppárti politikai szervezet a romániai magyar politikai porondon?
Azt hiszem, hogy itt a néppárton két különböző dolgot kell érteni. Egyrészt beszélhetünk néppárti orientációról európai összefüggésben, ekkor ez egy gyűjtőfogalom, mely a jobb-közép pártoknak egy eléggé széles és változatos palettáját fogja át. Másrészt viszont a “néppárt” egyfajta helyfoglalást is jelent a nevekért vívott politikai harcban. Ezt a román politikában is megfigyelhetjük, hiszen a Demokrata-Liberális Párton belül is van egy irányzat, amely a párt megújítását egy név lefoglalásához köti, tehát egy olyan referenciaponthoz, amelyhez kapcsoltan a Demokrata-Liberális Párt a néppárt nevét felvéve újul meg. Jelenleg a Cristian Preda és a Monica Macovei körüli csoport törekvése ezt jelzi.
Tehát ebben az értelemben a nevekért és az ideológiai hely kijelöléséért folyik a harc. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy az RMDSZ is tagja maradjon az Európai Néppártnak, hiszen arra is létezik példa, hogy az Európai Néppárthoz egy országból több párt is tartozik, viszont az új párt a névfoglalással egy világosabb ideológiai és program-orientált utat választ.
Ha mind az RMDSZ, mind az új párt a néppárti irányzatot vallja magáénak, mi lehet a különbség ideológiájuk között?
Manapság a pártok közvetlenül nem foglalják programtézisekbe az ideológiájukat, ez inkább a pártfejlődés egy korábbi időszakára volt jellemző. Ma a pártok programjaik tekintetében pragmatikusabbnak szeretnek feltűnni, ideológiai arculatukat sokkal inkább viszonyrendszerük és az egyes konkrét kérdések kapcsán kifejtett értéksúlyozó állásfoglalásaik mentén jelenítik meg.
Az EMNT új pártjába sikerül elegendő markáns arcot összegyűjteni, hogy versenyképes legyen a politikai porondon?
Ez a pártalapítók ügyességétől függ. Azt egyértelműen bejelentették, hogy mindkét oldalról, tehát mind a Magyar Polgári Párt, mind az RMDSZ részéről várnak politikusokat soraikba. De egyelőre a spekuláció birodalmába tartozik, hogy ez mennyire lesz sikeres.
Annyit azonban lehet látni, hogy az új párt mindkét irányba kinyitja kapuit, hiszen elégedetlenek mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben vannak, és a szembenállás és az együttműködés ügyes menedzsmentjével tulajdonképpen mindkét oldalról nyerhet meg politikusokat.
Az MPP-ből valószínűleg a nemszékelyföldiek távoznak nagyobb arányban, hiszen ők úgy gondolhatják, hogy miután az MPP visszazsugorította önmagát székelyföldi regionális párttá, számukra ez kevesebb perspektívát nyújt. Az RMDSZ-ből pedig azok távozhatnak, akik Székelyföldön elégedetlenek lesznek a szövetség székelyföldi zsugorodásával, de eközben olyan koncepciót fogalmaztak meg a székelyföldi régió lehetőségeiről, amellyel könnyen átléphetnek az új pártba.
Bárhogyan legyen is, az stratégiai kérdésnek tűnik, hogy Székelyföldön lépnek-e át, és kik lépnek át az új pártba. Transindex

Székelyföld felelőssége
Felértékelődni látszik Székelyföld, az elmúlt években erőteljes régióközpontú politizálás bontakozott ki, a különböző magyar pártok, szervezetek felismerték, foglalkozniuk kell a térséggel, a peremvidékre szorult, de tömbben élő magyarság sorsa meghatározó lehet a romániai magyar közösség megmaradása szempontjából.
Az RMDSZ sokéves szórványpolitizálás után fedezte fel újra a Székelyföldet, s igaz, az ellenzék által zászlóra tűzött autonómiaügy kényszere alatt, no meg az erősödő önkormányzatok nyomására, de többé nem tekinthette érdektelennek a térség gondjait. Ma már székelyföldi regionális szervezet létrehozásáról zajlik a vita, és az itteni elöljárók egyre nagyobb beleszólást akarnak a szövetség politikájába. Az MPP építkezését, megnyilvánulásait teljes mértékben a Székelyföldre összpontosította, az SZNT-vel összefonódva kizárólag a területi autonómia harcosa, szavak szintjén programjában megjelennek ugyan más régiókat is érintő autonómiaformák, ám a lassan hároméves pártnak ennél többre nem futotta. Ebből látszottak tanulni a Tőkés-féle új párt kezdeményezői, ők az EMNT mintájára már három térségben gondolkodnak, egyenrangúan jelenik meg a Partium, Közép-Erdély és Székelyföld különböző autonómiaformákkal. Van tehát súlya, rangja Székelyföldnek a romániai magyar politizálásban, és hinni szeretjük az oly sokszor pufogtatott frázist, hogy az elszakított magyarság belső anyaországává válhat a régió, megerősítése érdeke a szórványban élőknek, a csángóknak egyaránt. Támogatást várunk, autonómiaügyünk melletti kiállást, s bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mi is nyújthatunk segítőkezet. Az elmúlt években tartalmas, hasznos Székelyföld—szórvány együttműködés bontakozott ki, ez azonban alig néhány megyét érint, lenne helye a többnek, a jobbnak, no meg a már bevált recept alkalmazható más megyékre is. A székelyföldi önkormányzatok, vállalkozók pártfogásukba vehetnék a csángó gyermekek magyar oktatását, nem lehetünk annyira szegények, hogy egy kicsit ne tudjunk adni, és a sok kicsi talán elegendő, hogy a Kárpátokon túlról ne tűnjék el, ne olvadjon be a csángómagyarok maroknyi közössége. Sem a szórványnak, sem a csángóknak nincs idejük kivárni az erős, autonóm Székelyföld megszületését, jó lenne hát gyorsabban cselekedni. Jótékony, hasznos figyelem fókuszába került Székelyföld, ám az itt élőknek tudniuk kell, ez nem csak előnyt jelent, de kötelezi is őket. Ha fel akarunk emelkedni, segítenünk kell másoknak a megmaradásban.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékek környezetében
Fazekas Lóránd ornitológus, néprajzos szerint a természettudomány oktatásában sok a pótolnivaló
Beszélgetőtársunk a szatmári magyarság egyik legismertebb személyisége. Olyan sokan ismerik és szeretik, mint a népszerű színészeket vagy énekeseket. Mert nemcsak tanár, de ornitológus, néprajzos, helytörténész, geológus, időjárás-megfigyelő, kirándulásszervező, idegenvezető egy személyben. De főleg a szó eredeti értelmében vett népnevelő! A sokféleség miatt nehéz volt eldönteni, mivel kezdjük beszélgetésünket, ám a szerencse kisegített. Munkaasztalán friss elismerő oklevél és különdíjként vadonatúj iránytű, mutatva: a tanár úr jó irányban tevékenykedett az elmúlt fél évszázadban.
Kiktől kapta az elismerő oklevelet?
– Húszéves a Román Madártani Egyesület, és a jeles évfordulóra háromnapos rendezvényen emlékeztünk Piteşti-en. Persze hogy ott voltam, hisz alapítótag vagyok. Egy fiatal biológussal, Paulik Csillával képviseltem Szatmár megyét. Annak idején Medgyesen tartottuk az alakuló ülést, az én tagsági könyvem, íme, a 35-ös számot viseli. Akkor még százan sem voltunk, ma tizenkétezren vagyunk, ebből 132-en Szatmárban tevékenykedünk, mert van már külön szervezetünk is, sok fiatallal, ami a madárvédelem szempontjából reménykeltő. Különösen ha olyan fiatalokat tudhatunk magunk közt, mint a mikolai Lukács István, aki hetedikes diákként csatlakozott hozzánk, és ma az orvosi egyetemre jár.
Piteşti-en szép számban összejöttünk, igaz, volt miről tanácskoznunk, hisz közismert, a modernizáció mennyire veszélyezteti az élővilágot, benne a madarakat. Ha nem állunk a sarkunkra, még nagyobb lehet a pusztulás, pótolhatatlan fajok tűnhetnek el végleg. Az egyik ajánlás az volt, hogy tovább bővítsük madárvédő tevékenységünket, és még több fiatalt vonjunk be munkánkba.
Az ötvenvalahány éves tanári pálya egészen másképpen indult. Talán nem is sejthette, merre fordul-kanyarog, és mi lesz a vége felé! Ha jól tudom, földrajz–geológia szakot végzett a régi Bolyain, ennek ellenére az elején matematikát és fizikát kellett tanítania. Mi történt?
– Semmi különös, csak az, ami azokban az években sok pedagógussal történt. Nagy volt a tanárhiány, több szaktantárgyat képzetlen személyek, jobb esetben végzett tanítók adtak elő. Akkor tartományi közigazgatásban éltünk, s bennünket Nagybányáról irányítottak. Engem először Fernezelyre küldtek volna matekot tanítani, de mikor látták, hogy nem lelkesedem érte, akkor Halmiba neveztek ki.
Ott nagyon meglepődtek, de hiszen nekik van számtantanáruk, ha végzettsége nem is az, inkább földrajzot és történelmet tanítsak! Ezzel indultam, de nem sokkal később már a biológia is az enyém lett. Ezt bántam legkevésbé, hisz a Bolyain külön tanultunk növényföldrajzot és állatföldrajzot, benne rendszertant és az élő világ elterjedését, ami már átvisz a biológiába, amit én mindig szerettem.
Nem sokat tanítottam Halmiban, a szomszédos Kökényesdre helyeztek, ahol az érdeklődésem mind inkább a biológia felé tolódott, miközben a körülmények okán a néprajzba is egyre inkább belekóstoltam. Igazgató lettem, és igyekeztem mind jobban bekapcsolódni a település életébe, sok embert, családot közelebbről is megismerni, mert úgy láttam, ez minden tekintetben hasznomra válik.
S van még valami, ami meghatározta további életemet és érdeklődésemet. A környező táj! Aki járt ott lent, a Túr alsó folyásánál, annak nem kell magyarázni, mennyire megkapja az embert mindaz, ami ott van: a lápi erdők, mocsarak, az árterület és a vizek gazdag élővilága, amit az országhatár közelsége miatt sem háborgathattak. Valóságos paradicsom a természettudomány iránt érdeklődőnek.
Mivel a biológia sok szemléltetést igényelt, gyakran kivittem az osztályt a helyszínre, mind több szemléltető eszközt gyűjtöttünk be az erdőkből, láposokból az iskolai laboratórium számára. Aztán elterjedt a faluban, hogy tücsköt-bogarat gyűjtünk, s az emberek kezdték behozni az erdőn-mezőn talált elhullott madarakat és kisállatokat. Amit én szépen preparálok, kitömök, megőrzöm az utókornak, mert közben a preparálást is megtanultam.
Annyira megszokták, hogy én ilyesmivel is foglalkozom, hogy jóval nyugdíjazásom után, ide, Szatmárnémetibe is behoznak egy-egy elhullott ritka példányt. A végeredményt az előbb láttuk a nagyszobában lévő gyűjteményben.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azt a rengeteg madarat és kisemlőst a tanár úr preparálta, konzerválta az utókornak?!
– De igen! S lám, érdemes volt, mert ma délelőtt is két osztály jött megnézni. Nem jártam utána, de ismereteim szerint máshol nincs Szatmárnémetiben olyan gazdag természettudományos gyűjtemény, mint amit én hoztam össze ötven év alatt a Túr völgyében.
Minden érdeklődő előtt nyitva áll az ajtó. Mintegy kilencven madárfaj látható itt. Köztük olyan ritkaságok, mint a réticanka, a kerecsensólyom és a kabasólyom. A kisemlősök közül kiemelném a törpe cickányt, amely olyan pici, hogy tenyerünk egynegyedét sem tölti be, vagy a nyusztot, amely igen káros és nagy étvágyú ragadozó. Kirándulásaink alkalmával ezen állatok nagy többségét az iskolások a természetben is megismerhetik.
A helyi lapok az idén is többször hirdették az ön madármegfigyelési kirándulásait. Alkalmam volt tapasztalni legutóbb éppen a remetei hegyen, hogy ezek a kiruccanások vonzzák a fiatalokat! Miért tartja fontosnak az ilyesmit?
– Elsősorban azért, mert a természettudományos ismeretük kevés és hézagos, amin nem is csodálkozom, hisz az utóbbi évtizedben az iskolai tanrendben érezhetően csökkent az ilyen órák száma. A földrajzé és a biológiáé például heti két óráról egy órára. Akkor, amikor a biológia századát éljük, amikor a természettudományok fontosabbak az ember számára, mint bármelyik eddigi korszakban.
Csak reméljük, hogy a nagy vajúdással születő új oktatási törvény változtat ezen az áldatlan helyzeten. Mi addig is javítunk saját helyzetünkön, és igyekszünk még vonzóbbá tenni egyesületünket. Nemrég a szatmári Kossuth-kertben felújított régi közfürdő épületében, a Zöldházban külön irodát kaptunk, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartunk, játékos versenyeket szervezünk.
Itt dolgozzuk fel azokat az adatokat, amelyeket madárszámláláskor gyűjtünk az iskolásokkal, mert az országos madárszámlásási akcióba is bevonjuk őket. Tehát igyekszünk pótolni azokat a dolgokat, amelyeket a hivatásos oktatás elmulaszt. De nagyon sok a pótolnivaló, ezt nem csak én mondom.
Visszatérve a madarakra, hadd kérdezzem meg: van-e az ornitológusnak kedvenc faja?
– Nem illene mondanom, mert mind az kellene legyen, mint ahogy az is, de én is ember vagyok, s azok a madarak állnak hozzám közelebb, amelyek fizikailag is közelebb vannak. Mint a cinkefélék, amelyek a városba, így az én kertembe is be-bejönnek. Lám, most is vagy kettő ! Szép a tollazatuk, nagyon hasznosak, és „nyitnikék”-énekükkel ők hozzák a tavaszt.
Említette a madárszámlálást. Sok aggodalomra adnak okot a legfrissebb felmérések?
– Elég sokra! Hét helyen vizsgálódtunk, tapasztalataink szerint mifelénk rohamosan csökken a fecskék száma, amit elsősorban csökkenő táplálkozási lehetőségükkel, a nem kellően átgondolt szúnyogirtással hozunk kapcsolatba.
A tavak és más vizes élőhelyek kiszáradása miatt kevesebb az olyan védett madár, mint a szürkegém, a zöld- és a szürkeküllő, de pusztulnak az énekes madarak is. Ugyanakkor szaporodnak a seregélyek, a tőkés récék, dankasirályok, s a sok elbokrosodott rét, a szántóföldek elparlagiasodása miatt, a vadászok örömére, például a fácánok.
Akkor menjünk vissza a Túr-árterület gazdag élővilágából Kökényesdre, Szatmár megye ma is egyik leginkább hagyományőrző falujába. A néprajzkutatás is magától jött, a helyzet hozta, mint a madárkutatást?
– Valóban a helyzet hozta. A gazdasági és társadalmi változások, az erőszakos kollektivizálás, a férfiaknak a városi építőtelepekre, gyárakba hajtása valósággal felforgatta a falut, megváltoztatta az emberek életmódját. A hagyományos paraszti társadalom a szemünk előtt bomlott le, sokféle használati tárgy a padlásra vagy éppen a szemétre került. Több évszázados népi kultúra emlékei szorultak hátra, tűntek el egyik napról a másikra. Felelős ember, pláné ha pedagógus is, ezt nem nézhette tétlenül.
Fazekas Lóránd (1935, Szatmárnémeti)
Ornitológus, néprajzos, népnevelő. A Bolyai Egyetemen 1957-ben földrajz–geológia szakon diplomázik. Halmiban kezdi tanári tevékenységét, majd Kökényesden folytatja, ahol sokáig az iskola igazgatója is.
A környezet hatására az oktatás mellett ornitológiával és néprajzzal is komolyabban foglalkozik. Alapító tagja az Országos Madártani Egyesületnek, majd a Kriza János Néprajzi Társaság is tagjai közé fogadja. Több könyve jelent meg, számos elismerésben részesült, így a közösségért végzett tevékenységéért megkapta a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság díját is.
Cselekvésre buzdított az akkori gyermeklap, a Jóbarát felhívása is: mentsük meg kallódó értékeinket! Megszületett bennem egy néprajzi gyűjtemény létrehozásának gondolata. A szülői látogatásokat és más találkozásokat felhasználva mondtam az embereknek, mi a szándékom, és hogy ne dobjanak el semmiféle olyan régi eszközt, amire már nincs szükségük, majd kiállítjuk, és minden tárgynál feltüntetjük az adományozó nevét. Ez bizalmuk megnyerése miatt nagyon fontos volt. Hozták is nemsokára az első tárgyakat.
A legelsőt, egy kilencfiókos régi fűszertartót 1971. február 27-én a 291-es házszám alól, Komáromi Erzsébettől kaptam. Itt van pontosan feljegyezve a gyűjteményes irkába, senkinek ne legyen kétsége, hogy a tárgy másfelé kerülhet. Aztán sorra hoztak szenes vasalót, mángorlót, motollát, cseréptányért, szilkét, csuprot, káposztás fazekat, tésztaszűrőt, varrottas törülközőt és amit csak el lehet képzelni. Még most is hoznak, bár sok száz tárgyat számlál és évek óta közszemlére van téve a kökényesdi gyűjtemény.
Íme, a füzet legutolsó bejegyzésében az áll, hogy Tóth Imre a 435-ös házszám alól, 2010. október 29-én egy kazaltépőt ajándékozott a köznek. Ez egy csúszós, horgos rudacska, amit beszúrnak a szénakazalba, és szénával húzzák ki.
Ha nem tévedek, a gyűjteménynek a felújított régi iskolában találtak végleges helyett, a nyáron megtartott kökényesdi „múzeumavatóról” lapunk is beszámolt. A több évtizedes gyűjtőmunka nyomán Fazekas tanár úr igazi néprajzossá vált!
– Olyannyira, hogy közben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjai sorába fogadott. Mint utaltam rá, szinte észrevétlenül lettem néprajzos, de mindenképpen a környezet hatására. Az eltelt időben aztán ösztönömmé vált a szakma néhány alapvető elvárása, ennek köszönhetően ma, hetvenhat évesen sem tudok úgy vidékre menni, hogy ne legyen nálam messzelátó, fényképezőgép és jegyzetfüzet. S az ember mindig talál valamit, néha olyasmit is, amivel korábban nem találkozott.
A nyáron az egyik régi kőszegremetei présház verandáján láthattam egy úgynevezett kijózanító padot. Egyszerűségében is elmés darab. Belső lábai rövidebbek, így a pad a fal felé dől, és a rajta szundikáló részeg nem eshet le róla. A néprajzban az is segített, hogy annak idején második fokozati tanári vizsgára írtam egy falumonográfiát, amiben sok néprajz is volt, s hogy a nagy tévedéseket elkerüljem, több ismert magyar néprajzostól elolvastam ezt-azt. A vizsga jól sikerült, de a monográfiát már csak ’90 után, a Lakitelek Alapítvány támogatásával, egy pályázat révén tudtam könyv alakban megjelentetni.
Azóta még írt néhány könyvet.
– Néprajzit, természetismeretit, helytörténetit, mert közben a sors helytörténészt is csinált belőlem. A Hit és hagyomány megírására, amely Kökényesd szakrális néprajzával foglalkozik, az Apáczai Közalapítvány pályázata ösztönzött. Külön elismerésben részesültem érte, akárcsak a Tanári életutak című kötetért. Készülőben van Kökényesd bővített monográfiája, amelyben többet foglalkozom a népélettel és annak változásaival, néhány ma is élő néphagyománnyal.
Persze, megkérdezhetik: milyen ornitológus vagyok, hogy az általam kutatott madarakról még nem adtam ki egy nagyobb könyvet? Erre azt válaszolom, hogy kicsi az a terület a Túr völgyében, amellyel foglalkozom, madárvilága több más kiadványban, például az Erdélyi Kárpát-Egyesület nyomtatványaiban is megtalálható. Társszerzőként két olyan szakkönyvben is jelen vagyok „madaraimmal”, amelyeket a középiskolások és egyetemisták is forgatnak.
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyv-tér nyílt Nagyváradon
Nagyvárad – Péntek délután új könyvesüzlet nyílt Nagyváradon. A Könyv-tér kínálatában elsősorban magyar nyelvű, keresztény, illetve gyermekeknek szóló könyveket találhatunk meg.
A nagyváradi Ştefan cel Mare/Püspöki út 28 szám alatt, a CE Szövetséghez tartozó épületben ünnepélyes keretek között nyílt meg a Könyv-tér nevet viselő új könyvebolt. A kolozsvári mintára létesült üzletben többek között magyar nyelvű keresztény, ugyanakkor gyermekeknek szóló könyveket lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Visky István házigazdaként köszöntötte a Koinóniai Kiadó képviselőit, illetve a megjelent pár tucatnyi érdeklődőt. Elmondta: nagy merészség szükségeltetik a mai gazdasági viszonyok között könyvesüzletet nyitni, főleg ha az magyar, sőt mi több keresztény. Ebből is látszik, hogy nem az üzleti nyereség a célja a vállalkozásnak, hanem annak a régi bölcsességnek a követése, miszerint “elvész a nép, amely bölcsesség nélkül való”. A Könyv-tér tehát több mint egy könyvesbolt: nemcsak a hitélet útját követi, hanem nagy figyelmet szentel a gyermekkönyvekre, illetve az erdélyi magyar szerzők népszerűsítésére is.
Árkedvezmény
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója köszöntőjében kifejtette, hogy Kovács Tibor és Jutka álmodta meg a könyvek ezen birodalmát, ahol nem csak olvasni lehet, hanem akár egy kávéra is be lehet térni. A gyerekek számára külön gyermeksarkot hoznak létre, ahol a lurkók ellehetnek, míg a felnőttek a könyvkínálatból válogatnak. Lesznek diafilmek is, hiszen ezeknek Erdély-szerte újra nagy reneszánsza van. Az este keretében Zágoni Balázs, Sajó Enikő és Darai Erzsébet több Koinónia kiadványt is bemutatott: Kiss Bitay Éva Fantasztikus Földgolyóját, Kányádi Sándor Volt egyszer egy kis zsidó című, az erdélyi jiddis népköltészetet felelevenítő könyvét, Legszebb karácsonyi ajándék a nátha című erdélyi kortárs meseírók antológiáját, Axel Hambreus Az első karácsonyi ajándékok legendáját, valamint Luther Márton Mélysége és magassága című kötetét. Végül Zágoni Balázs köszönetnyilvánítással zárta a könyvbemutatóval egybekötött ünnepélyes megnyitót, melynek alkalmából húsz százalékos árengedménnyel várják a vásárlókat, hétköznap 10 és 18 óra között.
Mészáros Tímea, erdon.ro

SZKT-vastaps Markónak – Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter is megpályázná a szövetségi elnöki széket
Nem kívánja magát újrajelöltetni az RMDSZ elnöki tisztségébe a februári, nagyváradi kongresszuson Markó Béla. Ezt a szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén jelentette be. Mint mondta, nem vonul vissza a politikából, és 18 éves RMDSZ-elnöki tapasztalatát továbbra is a szövetség javára fordítaná.
„Elhatározásom, miszerint nem indulok egy újabb RMDSZ-elnöki mandátumért, nem jelenti azt, hogy kivonulok a politikából, és főleg a közéletből. Szenátor maradok, és egyelőre a kormányfő helyettese is” – szögezte le a Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati, marosvásárhelyi ülésén a sajtónak nyilatkozó Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke politikai beszámolója végén jelentette be, hogy nem kívánja magát újrajelöltetni az RMDSZ elnöki tisztségébe a februári nagyváradi kongresszuson.
Mint hangsúlyozta, az elmúlt 18 évben szövetségi elnökként gyűjtött politikai tapasztalatot továbbra is az RMDSZ javára szeretné fordítani. Markó a szövetség politikai ellenfeleihez intézett ironikos megjegyzésekkel is tűzdelt beszédét, majd bejelentését a küldöttek felállva, vastapssal jutalmazták, egyikük meg is jegyezte:
Édesanyám, mit segítsek? Törjek cukrot, hozzak lisztet?
A szövetségi elnök éles bírálatai elsősorban a Tőkés László volt püspököt támogató, RMDSZ-en kívüli romániai magyar politikusok pártalapítási szándékát vették célba, de kemény szavakkal illetett Markó egyes RMDSZ-politikusokat is, akik nyilatkozataikban támogatják Tőkéséket.
„Édesanyám, mit segítsek? Törjek cukrot? Hozzak lisztet?” – idézte az elnök a Létay Lajos-versike sorait az illetők viszonyulását példázva, ami nem kis derültséget keltett a küldöttek soraiban. „Akik most pártot akarnak alapítani, azok már megpróbálták egyszer. Hányszor kell próbálkoznia valakinek arra, hogy rájöjjön, nem alkalmas arra, hogy erdélyi magyar politikát műveljen?” – tette fel a kérdést.
Ami az RMDSZ-elnöki tisztségben töltött elmúlt tizennyolc évet illeti, Markó úgy értékelte: a legnagyobb eredmény, hogy a szövetség mindvégig tisztességgel, szavatartóan, következetesen együtt tudott működni a romániai demokratikus pártokkal, de a magyarországi politikummal is az erdélyi magyar közösség érdekében.
Rámutatott: az utóbbi idők kormányzati döntései – a közalkalmazottak fizetésének csökkentése, a gyermeknevelési szabadság átalakítása – és az ezek mentén kialakult belső viták azt bizonyítják, hogy az RMDSZ-en belül ideológiai sokszínűség van. „Ezzel szemben, a nemzeti ügyként kezelt oktatási törvény kapcsán teljes egyetértés volt” – tette hozzé Markó, aki szerint mindez azt bizonyítja: az RMDSZ-t ma sem az ideológia, hanem a magyar identitás kérdései, az autonómiáért folytatott küzdelem tartja össze.
„Markó maradjon még!”
Nem maradtak el azok az aggódó hangok sem, amelyek a nem Markó Béla vezette RMDSZ közeljövőbeli problémáit vizionálták. Lakatos Péter Bihar megyei elnök kifejtette: „jó volna, ha Markó Béla még egy mandátumot vállalna a szövetség élén, hiszen külföldön is és belföldön is szava van, még Băsescura is tud hatni”. Kelemen Atilla Maros megyei elnök szerint a helyzet nagyon súlyos. “Kint a Kultúrpalota előtt is tüntetnek, Bukarestben is tüntetnek, nagyon nehéz helyzetben van az RMDSZ, ezért bölcsen kell dönteni” – fogalmazott Kelemen Atilla.
Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos „megnyugtatta az aggodalmaskodókat” hogy – ha rajta múlik – az RMDSZ nem marad szövetségi elnök nélkül, mert indulni szeretne a tisztségért. „Úgy érzem, vagyok olyan kommunikátor, hogy kifelé és befelé is jól tudjak kommunikálni” – indokolta elhatározását Eckstein.
Némi meglepetésre Traian Băsescu tanácsosa arról értekezett, hogy az RMDSZ-nek ki kellene lépnie abból a kormányból, amelynek létrehozásánál köztudottan az államfő bábáskodott, és amely továbbra is élvezi Băsescu támogatását...
Kelemen Hunor indul
Nem sokkal Eckstein után Kelemen Hunor kulturális miniszter is bejelentette, hogy megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét. „Tizennégy évvel ezelőtt jöttem a szövetségbe, és lépésről lépésre tanultam. Az elmúlt években Markó Béla és Takács Csaba oldalán ott lehettem a szövetség vezetőségében, és azt láttam, hogy jó döntéseket közösen, érveket megvitatva hozhatunk” – fogalmazta meg „választási programját” Kelemen.
Az RMDSZ húsz esztendős tevékenyégéről szólva a miniszter kifejtette: a legnehezebb ez az utolsó év volt. Mint elmondta, az elmúlt időszakban is sokat járta az országot, sok emberrel állt szóba. „Elmondták, hogy milyen RMDSZ-t akarnak: erőset, biztonságot szavatolót, egységeset, megbízhatót, megújulásra készet.”
Az ÚMSZ-nek Kelemen Hunor elmondta, elképzelése szerint az RMDSZ döntéshozó szerveit meg kell erősíteni. „Egy politikai szervezet eredményességét abban mérik, hogy hogyan szerepel a választásokon. Erős csapattal kell tovább mennünk, hangsúlyt helyezve a társadalomszervezésre” – magyarázta a miniszter.
Mint kérdésünkre – miszerint tervei között szerepel-e az ügyvezető elnökség főtitkársággá való átalakítása és más átszervezések – elmondta, nem a pártszerűségét erősítenék az RMDSZ-nek, de meglehet, hogy a vezetőségi testületeket átnevezik, illetve más hatásköröket adnak ezeknek.
Kongresszusi előjáték
Az SZKT utolsó napirendi pontjaként az RMDSZ február 26. és 27. között Nagyváradon tartandó tisztújító kongresszusával kapcsolatos határozattervezeteket fogadták el. A kongresszusi mandátumok elosztására vonatkozó szabályokat Kovács Péter ügyvezető alelnök ismertette az időközben megfogyatkozott számú küldöttel. Addigra már a kint tüntető szakszervezetisek is feladták a harcot a csikorgó decemberi hideggel.
„Legalább a kétnyelvűséget elértük: lám, a románok magyarul is skandálják az RMDSZ-ellenes jelszavakat” – jegyezte meg az SZKT-nak helyet adó marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt tüntető szakszervezetisek kiabálása hallatán néhány, az előcsarnok bejáratánál cigarettázó küldött.
A bejárattal szembeni járdán a délelőtti órákban a Frăţia szakszervezeti szövetség mintegy ötven tagja tiltakozott az RMDSZ kormányzati szerepvállalása ellen. A tüntetők azt hányták a szervezet szemére, hogy megszegte fogadkozásait, miszerint nem fogad el több megszorító intézkedést. „Părăsiţi mostruoasa coaliţie! – Lépjetek ki a szörnyszövetségből!” – állt a kétnyelvű plakátok egyikén.
Antal Erika, Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

MIÉRT CSINÁLJUK EGYSZERŰEN, HA LEHET BONYOLULTAN IS?
Vélemény a székelyföldi és általában a regionális RMDSZ szervezetek létrehozásáról szóló alapszabály-módosító javaslatról.
Közeleg az RMDSZ X. Kongresszusa, forrong a Szövetség. Folynak a találgatások az elnökjelöltekről, ezzel kapcsolatban mindenkinek van beton-biztos belső információja. Nem csoda, hogy a belső nyilvánosságnak ez a fő témája, hiszen Markó Béla szövetségi elnök több alkalommal is elmondta, hogy még nem döntött egy újabb mandátum vállalásának kérdésében. Ahogy közeledünk december 11-hez, a Szövetségi Képviselők Tanácsának üléséhez, amelyen Markó Béla bejelenti szándékát, úgy nő a szervezeten belüli érdeklődés mértéke. Nem bánnám, ha inkább arról beszélnénk többet, hogy milyen RMDSZ-t akarunk.
Hiszen az elnök személye meghatározó lehet a Szövetség szempontjából, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy melyek azok az alapszabályzati keretek, működési struktúrák, döntéshozatali formák és viszonyok, amelyek között hatékonyabban tud dolgozni a szervezet.
Egy kezemen meg tudom számolni azon írások vagy nyilatkozatok számát, amelyek a Kongresszus utáni RMDSZ-ről szólnak. Ezek közül az egyik legérdekesebb, és talán legtöbb indulatot keltő javaslat a székelyföldi, vagy általában a regionális RMDSZ szervezetek létrehozása. Álláspontom szerint az ezzel kapcsolatos javaslatot a címben megfogalmazott kérdés jellemzi: miért csináljuk egyszerűen, ha lehet bonyolultan is?
Sorolom az érveimet, amelyek a regionális szervezés ellen szólnak.
1. A területi szervezetek léte is komolyan megkérdőjelezhető, miért van szükség még egy szintre? Az elmúlt években három megyében, Kovásznában, Hargitában és Máramarosban, RMDSZ-es területi szervezetek működtek. A párttörvény előírja, hogy kötelező minden megyében működtetni a megyei szintű struktúrát, úgyhogy az RMDSZ területi szervezetei létrehozták a megyei szervezetet is. A gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen módon létrejött megyei szervezetek a területi szervezetek csataterei. Nagyon éles vonalat húznak a területi érdekek között, ami fölött nincs átjárás.
Kovászna megyében felismerték, hogy a két területi szervezetes rendszer (Alsó- és Felsőháromszék) nem hatékony, és létrehozták az egységes, egész megyei szintű Háromszéki szervezetet. Máramaros megyében a Nagybánya központú szervezet jelezte, hogy egyetért a területi szervezetek megszüntetésével, és amennyiben az SZKT elfogadja kérésüket, a Történelmi Máramarossal való egyesülés által itt is létrejön az egységes megyei szervezet. Hargita megyében Csíkszék, Gyergyószék és Udvarhelyszék még messze áll a megegyezéstől, de előbb-utóbb itt is egyesülniük kell a területeknek. A regionális szint által Hargita megyében ötszintű alárendelés létezne: helyi, területi, megyei, regionális, országos! Ember legyen a talpán, aki ebben a bürokratikus dzsungelben eligazodik! Ha elindult a strukturális egyszerűsítést, letisztulást célzó folyamat, miért van szükség egy újabb szint, a regionális szint létrehozására?
2. Ha már átszervezésről beszélünk, miért nem vesszük figyelembe a választókerületeket? Szervezési szempontból a magyarországi kétharmados párttól van mit tanulni. Sok minden összejátszott azért, hogy Európában egyedüliként sikerült kétharmados parlamenti többséget elnyerniük, amelyek közül a legmeghatározóbb a párt szervezettsége volt. Ők egyéni választókerületek szerint működnek, a hangsúly ezeken a struktúrákon és nem a megyei szervezeteken van.
Az RMDSZ strukturális, szervezési szempontból nem vette tudomásul a romániai választókerületek létét. Ez pl. Hargita megyében oda vezetett, hogy az egyéni választókerületek több területi szervezethez is tartoznak, ami a fentebb említett átjárás hiánya, a több helyen létrejött „senki földje” kialakulása miatt komoly gondokat okozott.
Ha figyelembe vesszük, hogy 2012-ben az eddigi legnehezebb választási kampányok elé nézünk, a regionális szervezetek létrehozása helyett miért nem mozdulunk el inkább a választókerületek irányába?
Az idő múlásával az RMDSZ mind többet és többet kellett dolgozzon a 6-7 százalék eléréséért. Míg a kilencvenes évek elején a kezdeti lelkesedés és az összetartozás érzése dominált, és ez elég felhajtó erőt jelentett a megfelelő választási szerepléshez, addig idővel az RMDSZ választási kampányának és kommunikációjának, illetve szervezési kapacitásának a fokozatos professzionalizálására volt szükség a parlamentbe jutáshoz.
A magyar versenypárt(ok) megjelenése még inkább erősíti ezt a versenyt, hiszen 2012-ben a tömb-magyar vidékeken már három magyar szervezet fog versengeni ugyanazokért a szavazatokért, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években a román pártok magyarokat célzó kampánya is erősödött.
Ez egy újabb érv abba az irányba, hogy ha a megyei szervezetek mellett más struktúrákat képzelünk el, akkor nem a nagyobb (regionális), hanem kisebb, hatékonyabb (választókerületi) rendszerben kellene gondolkoznunk.
3. Mivel foglalkozna a regionális szervezet, ha a megyék nem mondanak le hatáskörökről?
Minden politikai alakulatban, így az RMDSZ-ben is sarkalatos kérdés, hogy a különböző politikai döntések milyen szinten, milyen testületben, milyen széleskörű konzultációt követően, illetve milyen felülbírálati rendszerek működtetésével születnek. Az elmúlt években voltak törekvések arra, hogy ebben a vonatkozásban a különböző szintek között legyen átjárás, azonban a Kongresszus ezeket minden alkalommal elutasította. Éppen a fentebb említett politikai verseny következtében, úgy tűnik, hogy 2011-re a szervezet megérett egy ilyen jellegű nyitásra, változásra. A regionális szint ebből a szempontból is csak bonyolítaná a rendszer működését.
Ugyanakkor ha csak stratégiák megfogalmazására, fejlődési irányok meghatározására és összehangolására, nyilatkozatok, közlemények kibocsátására lenne jó, akkor mi változna a mostani helyzethez képest? Ez működött eddig is, miért kell ezért struktúrát is létrehozni? Végül is: miről döntene a regionális RMDSZ?
4. A regionális szerveződés a szórványt érinti a leghátrányosabban Elfogadott elv, hogy a szórványnak kiemelt figyelmet kell szentelnünk. Az oktatási törvénytervezet talán a leghangsúlyosabb példája annak, hogy az RMDSZ a törvénykezés szintjén olyan előírásokat próbál elfogadtatni, amelyek a szórványban élő magyaroknak kedveznek. Ugyanakkor az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány finanszírozási rendszerében a szórvány pozitív diszkriminációt élvez, legyen az anyanyelven oktató pedagógusok támogatása, civil és ifjúsági szervezetek programjai, anyanyelvű média működésének biztosítása, egyházi képviselők támogatása, vagy éppen a Magyar Házak rendszerének működtetése.
A Székelyföld és a Partium között éppen a szórvány és Közép-Erdély jutna a lakosságarány szempontjából méltánytalan képviselethez. A nagy földrajzi távolságok, illetve a helyi közösségi érdekek sokasága, sokszínűsége miatt Beszterce-Naszódtól Kolozs megyén keresztül Fehér megyéig, vagy Brassótól Hunyadon és Szebenen keresztül Arad és Temes megyéig nincs lehetőség egy egységes regionális szervezet létrehozására, amely egyenlő partnere lehetne a másik két régiónak. Pedig a romániai magyarok mintegy egyharmada ezekben a megyékben él!
Konkrét példát is mondhatunk. Kolozs megyében 120.000 magyar ember él, ebből Kolozsváron több, mint 60.000. Az értékteremtés szempontjából ez a közösség az egész erdélyi magyarság húzóereje tud lenni. Ezzel szemben a szomszédos Fehér megyében élő, alig több, mint 20.000 lelket számláló közösség számára az értékmegőrzés a meghatározó. Hogyan tovább? Merre tovább? Meggyőződésem, hogy a regionális szervezetek nem erősítenék az RMDSZ-t, hanem egy olyan szervezési szintet jelenítenének meg, amely bonyolítja a szervezet működését, legyen az döntés-előkészítés, döntéshozatal, vagy végrehajtás. Mindemellett egyetértek azzal, hogy oda kell figyelnünk a különböző régiók sajátos jellegzetességeire. Ehhez nem struktúrát kell változtatnunk, hanem az informális együttműködéseket, a kialakulóban lévő intézményeket kell elősegíteni.
Vannak erre vonatkozó jó példák, mint a mára már egyéves régiséggel rendelkező Székelyföld – szórvány partnerség, vagy a regionális önkormányzati együttműködések. Ezeknek a körét kell bővíteni. Nem az egész RMDSZ-t kell átszabni, hanem meg kell keresni azokat a társadalmi, szakmai, politikai rétegeket, amelyek együttműködése, közös munkája előre viszi a magyar közösség sorsát, erősíti a regionális érdekeket, jellegzetességeket.
Ebbe az irányba való elmozdulás mellett szóló legerősebb érv az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának (OÖT) tündöklése és hanyatlása. Jelenleg az OÖT nem ad választ a különböző régiókban megfogalmazódó szakmai igényekre, elvárásokra. Az OÖT formailag létezik, de mindenféle alapszabályzati előírás nélkül, úgymond „önkéntesen” és racionálisan átalakult regionális szinten működő informális tanácsokká. Ezt az igényt nem az RMDSZ alapszabályzata, hanem az önkormányzati partnerségek, együttműködések összességének igénye hozta a felszínre.
Hiba lenne nem észrevenni, hogy a továbblépési irány ezen regionális önkormányzati tanácsok intézményesítése, illetve beemelése kell legyen az RMDSZ országos döntéshozatali mechanizmusába. Meg kell erősíteni ezeket az alulról építkező szakmai csoportokat, műhelyeket, és helyet kell biztosítani számukra országos szinten is. Képviselőiknek ott kell legyen a helye a Szövetségi Állandó Tanácsban, vagy egy újonnan létrehozandó országos elnökségben.
A regionális szerveződéseknek akkor van értelme, ha természetes folyamatok megerősítéseként jönnek létre, ha valós, alulról jövő igényekre adnak választ, ezeket fűzik össze. Ebben a helyzetben olyan megoldást kell találnunk, amely nem jelent kényszerpályát, amely az RMDSZ-en belüli tradicionális struktúrák konszenzusának eredményeként születik meg. A konszenzust pedig nem az alapszabályzat megszavazásakor kell kialakítani. A regionális szervezetek létrehozásának kérdését a nyitottság jegyében kell kezelni, és lehetőséget kell biztosítani a hasonló környezetben működő területi szervezetek számára az erre vonatkozó döntések meghozatalára, úgy, ahogy évekkel ezelőtt a jelöltállítási szabályzás esetén is a megyéknek szabad keze volt...
Kovács Péter
a szerző az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, Transindex.ro

A pártalapítások kísértete...
"...kísértet járja be Erdélyt, a pártalapítások kísértete" — parafrazálta a Kommunista kiáltvány elhíresült mondatát az RMDSZ elnöki tisztségét februárban megújítani nem kívánó Markó Béla a nagy médiafigyelemnek örvendő marosvásárhelyi SZKT-ülésen.
Ezzel a hangulatával az EMNT törekvéseihez nehezen illeszthető ítélettel a leköszönő elnök az Erdélyi Magyar Néppárt alapítóinak és a már pártként működő MPP-nek üzent, és a nyomaték kedvéért kérdéseit kérdő mondatokkal is megtoldotta: "megpróbálták egyébként az RMDSZ-en belül is (mármint a pártalapítást — S. L.). Miért nem érvényesítették politikusi akaratukat az RMDSZ-en belül? Aztán kiléptek az RMDSZ-ből, megalapítottak egy pártot, de azt is kiütötték a kezükből. Hányszor kell próbálkoznia valakinek ahhoz, hogy rájöjjön, erre nem alkalmas, nem alkalmas arra, hogy erdélyi magyar politikát műveljen, amely politikának az alapja a tolerancia és nem az intolerancia?" Ebből a szövegből az MPP-re vonatkozó célzásokra most nem figyelek. De e sorok írója történetesen jelen volt azon a Tőkés Lászlóval szemben intoleráns RMDSZ-kongresszuson, amelyen tiszteletbeli elnökségétől megfosztották. Ez alkalommal nem Markó Béla vitte a prímet a Tőkés László elleni politikai koncerten, hanem csapattársai az RMDSZ élén. Ezt csak azért jegyzem meg, mert az RMDSZ-en belüli pártalapítás kísérletének-kísértetének nem volt a szövetség egyetlen időszakában sem sok esélye, ezek a kísérletek legfeljebb a platformok szervezéséig juthattak el, és az egységen belül a sokszínűséget példázták. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a szöveg is arrébb tereli a figyelmet arról, amit az Erdélyi Magyar Néppárt tervezői az EMNT Határozatában kiemelten kezel: "(...) olyan befogadó gyűjtőpártnak kell lennie, amelyben (...) az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság sorsa iránt elkötelezett magyarnak meg kell találnia a helyét, függetlenül attól, hogy korábban melyik magyar szervezet keretében tevékenykedett". A határozat utolsó passzusában — 6. pont — "...olyan jövőbeli választási együttműködés kialakításának lehetőségéről" beszélnek, amely a parlamenti és helyenként az önkormányzati képviseletet szolgálja. Véleményem szerint a most körvonalazódó, az EMNP létrehozása elleni fellépés nem lesz sikeres. Húsz esztendő alatt kialakult egy szervezett szövetségi struktúra, létrejött a kulturális intézményrendszer stb., de a szövetség vezetése olyan külső és belső politikai eróziónak is ki volt téve folyamatosan, a szövetség a kompromisszumkeresésnek olyan pászmáit is elfogadta, amelyek — a kormányzati szerepvállalásokat is beleértve — a szövetség iránti bizalmatlanságot erősítették. Az, amit Markó Béla leköszönő elnök érdemként aposztrofál, jelesen: "az elmúlt húsz év legfőbb tanulsága az, hogy az RMDSZ minden demokratikus erővel együtt tudott működni a romániai magyarság érdekeiért, és ez Magyarország viszonylatában is így van", a visszájára sül el, mert a közvélemény éppen a "minden demokratikus erővel" való lepaktálást rója fel, mert bizonyos "demokratikus erőkkel" kapcsolatosan fenntartásai voltak/vannak. Az utólagos csalódások elkerülése végett figyelembe kell venni, hogy a magyar nemzetpolitika kérdéseiben olyan változások következtek be, amelyek majd a pártválasztási irányultságban is megnyilvánulnak. És természetesen a helyhatósági és a parlamenti választások alkalmával is. A romániai magyarságnak alapvető érdeke, hogy parlamenti képviselete és erős helyhatósági bázisa legyen. Az egymásnak feszülő, egymást pocskondiázó, személyeket lejárató, sokszor eldurvuló és nemtelen kampány megtette a magáét: szóhoz jutnak — ez a demokrácia alapja — azok a gyakran anarchista ötletekkel is előhozakodó személyek, akik eleve ártalmasnak tartanak mindenfajta képviseletet. Amennyiben az új RMDSZ-vezetés nem lesz képes arra, hogy a választási együttműködésnek maga is híve és elszánt akarója legyen, számolhatunk azzal, hogy az ötszázalékos választási küszöböt sem éri el a romániai magyarság. A nemzetpolitikai változásokat a hazai és az anyaországi magyar kapcsolatrendszer építésében is figyelembe kell venni. Lapterjedelmi okok miatt nincs most mód annak kifejtésére, hogy mit jelent az erős európai parlamenti képviselet, és mit az, hogy a magyar országgyűlés, a magyar kormány, a civil szervezetek és intézmények sokasága a nemzetegyesítés és a kisebbségek önrendelkezése, az autonómia iránt elkötelezett. Tőkés László karizmáját figyelembe véve önveszélyes minden olyan kísérlet, amely az ő elhivatottságát kétségbe vonja. A marosvásárhelyi SZKT szerencsére nem csapott át személyeskedésekbe, megelégedett az utalásokkal. Ez biztató jelzés is lehet arra nézvést, hogy a romániai magyarság képes lesz olyan ernyőt tartani a feje fölé, amely alatt pártok, szövetségek, civil szervezetek is elférnek.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Máris ismertetik álláspontjukat az RMDSZ területi szervezetei
Nem fűz nagy reményeket az EMNT az RMDSZ-ben esedékes elnökváltáshoz, ami viszont az MPP szerint a szövetség széttöredezéséhez vezethet. Miközben az RMDSZ területi szervezeteinek többsége Kelemen Hunor támogatására hajlik Eckstein-Kovács Péterrel szemben, Bakk Miklós politológus úgy véli: az alakulat továbbra is a képviseleti hegemónia megőrzésére vagy visszaállítására törekszik majd. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerint várható volt Markó Béla bejelentése, miszerint nem vállal újabb elnöki mandátumot, az RMDSZ elnökének kiléte azonban nem módosítja a nemzeti tanács terveit.
„Nem fűzünk nagy reményeket a Markó-korszak lezárulásához, hiszen az új korszak sem kecsegtet semmi jóval, az elnök személyétől függetlenül ugyanis a szövetség politikáját nagyon nehéz megváltoztatni. Szervezeti szövetét rendkívül átitatta a szemléletmód, miszerint a pénzt Bukaresttől várják, ahová azért küldik az embereiket, hogy jóban legyenek az aktuális főnökükkel, és nem azért, hogy törvényi jogrendszert alkudjanak ki a politikai egyenleteket figyelembe véve” – nyilatkozta lapunknak Toró.
Hozzátette, az EMNT számára legfeljebb a bizonytalan időre felfüggesztett magyar–magyar párbeszéd, az összefogásprojekt tekintetében érdekes a februári RMDSZ-kongresszus, a Kelemen–Eckstein-párharc kimenetele. Annál is inkább, mivel az EMNT szerint az RMDSZ fontos tényező marad az erdélyi magyar, valamint a román politikában, s az is világos, hogy az autonómiaprogramot csakis a különböző politikai szereplők konszenzusával lehet sikerre vinni.
Bakk Miklós politológus a Markó-örökségről, a szövetség várható irányvonaláról
– Milyen fejezet zárul le az RMDSZ történetében azzal, hogy Markó Béla 18 év után nem pályázik újabb elnöki posztra az alakulat élén? Ha egyáltalán lehet lezárásról beszélni, miután Markó egyértelművé tette azt is, hogy nem kíván visszavonulni a politikai életből, tehát megmarad a befolyása a felső vezetőségben.
– Kétségtelen, hogy minden formátumos vezető karakteres korszakot jelent egy párt életében – és Markó Béla ilyen vezető volt. Visszalépésével megkezdődik egyfajta felülvizsgálata annak az örökségnek, amelyet az RMDSZ-re hagyott, és amelyet a Markó-doktrína néven szoktak emlegetni, anélkül azonban, hogy eddig még sor került volna ennek történeti távlatokat és meghatározottságokat is figyelembe vevő elemzésére. Úgy vélem, a felülvizsgálat nem marad el, de nem lesz drámai, inkább az RMDSZ-nek a doktrínáról való lassú leválására számíthatunk. Maga Markó is azért marad – minden bizonnyal – továbbra is a politikai életben, hogy – túl a konkrét személyes és karrierérdekeken – felügyelje az örökségével való sáfárkodást.
– Bekövetkezhet-e – és ha igen, milyen jelleggel – irányváltás az RMDSZ politizálásában, ha Markó Béla pártfogoltja, Kelemen Hunor, illetve ha az „önjáró” politikusként közismert Eckstein-Kovács Péter nyeri el az elnöki tisztséget? Melyik elnökjelölt esélyeit látja nagyobbaknak?
– Nem tudjuk még, hány elnökjelölt lesz. Maga a tény, hogy Markó nem vállal újabb jelölést, annak bizonyítéka is, hogy e pillanatban biztosítottnak látja Kelemen Hunor megválasztását, aki a Markó-örökség legbiztosabb továbbvivőjének tűnik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az RMDSZ továbbra is a képviseleti hegemónia megőrzésére vagy visszaállítására törekszik majd. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, Eckstein-Kovács Péter is ezt képviseli, azonban esetleges elnöksége alatt – ami viszont kevéssé valószínű – sokkal hamarabb bekövetkezne az, hogy elfogadja a pártszerű működés minden konzekvenciáját, köztük azt is, hogy egyenlő partnerként kezelje az EMNT még be nem jegyzett pártját vagy az MPP-t. Eckstein-Kovács elnöksége egyben az erdélyi magyar pártpaletta ideológiai letisztulását is felgyorsítaná, hiszen vezetése alatt az RMDSZ nem csupán pozicionálisan – tehát kapcsolatai révén – maradna a magyar balközép közelében, hanem ideológiailag is közelítene hozzá, miközben a román politika világában a „közép” konzerválására törekedne tovább is, amellyel megőrizheti koalíciós potenciálját, azaz többirányú nyitottságát.
– Bárkit választ is szövetségi elnökké az RMDSZ februári kongresszusa, szembesülnie kell az erdélyi magyar politikai palettán megjelenő új párttal. Belátja-e az elkövetkezőkben az RMDSZ, hogy nincs egyedül a romániai magyar politikai életben, vagy folytatja a markói egységretorikát?
– Azt hiszem, az RMDSZ előbb-utóbb alkalmazkodik ehhez a tényhez. Hogy milyen gyorsan, az függ a körülményektől – elsősorban attól, hogy milyen források állnak rendelkezésére, illetve maradnak meg ellenőrzése alatt –, de függ ez az új elnök által választott stratégiától is.
– Mennyire megalapozottak azok a vélemények, miszerint az elmúlt egy év népszerűtlen kormányszereplése, valamint az új, a magyar kormány által támogatott párt megalakulása az RMDSZ gyengüléséhez, akár széteséséhez vezethet?
– Az kétségtelen, hogy a válságkormányzás sokat ártott az RMDSZ megítélésének, mindazonáltal nem tartok az RMDSZ szétesésétől. Sokkal inkább gyengülésről vagy lemorzsolódásról lehet szó. Ez függ attól is, hogy milyen belső reformot hajt végre a kongresszuson a szövetség. Markót a brassói kongresszus mandátuma erősítette meg, jóllehet vezetése alatt nem az 1993-as szerkezeti elvek konszolidálódtak. Kelement a 2011-es kongresszus mandátuma erősítheti meg, ebben pedig a döntő momentum lehet a Székelyföld RMDSZ-en belüli, szerkezeti intézményesítése. Ha ez sikerül, és Kelemennek sikerül jó stratégiai egyezséget kialakítania az új székelyföldi arcvonallal, az Antal Árpád–Tamás Sándor–Borboly Csaba által képviselt csoportokkal, akkor megválasztása és mandátumának megőrzése biztosra vehető. De jelenleg még azt sem tartom kizártnak, hogy e „székely arcvonalnak” saját jelöltje is lesz.
Rostás Szabolcs
„Tehát mi érdekeltek vagyunk a párbeszéd előrehaladásában, sőt abban is, hogy az autonómia kérdésében jussunk el a közös cselekvésig” – állapította meg Toró T. Tibor.
Kérdésünkre az ügyvezető elnök elmondta, arra számítanak, hogy az RMDSZ minden eszközzel gátolni fogja az új magyar párt bejegyzési folyamatát, éppen ezért szerinte az igazi párbeszéd akkor fog elkezdődni, amikor az Erdélyi Magyar Néppárt teljes jogú szereplőként jelenik meg a politikai pályán, ekkor ugyanis az RMDSZ rákényszerül az együttműködésre.
„Már korábban is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ csak a szavazatok nyelvén ért, emiatt csak akkor lesz komoly tétje az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon belüli tárgyalásoknak, ha jelentős, az RMDSZ-szel egyenrangú szereplő kerül színre. Mi képesek vagyunk arra, hogy ezt a státust elnyerjük, és soha nem rajtunk múlt, hogy nem születtek megállapodások az elmúlt időszakban” – nyilatkozta a politikus. Tőkés László különben a România Liberă napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: tart attól, hogy a Markó legnagyobb politikai pártfogoltjának számító Kelemen Hunor az RMDSZ jelenlegi elnökének „epigonjává” válik, miközben Eckstein-Kovács Péter előnyt is kovácsolhat abból, hogy „az államfő embere”.
Az EMNT elnöke úgy látja, Eckstein a tapasztaltabb politikus, és annak ellenére, hogy államelnöki tanácsos, függetlenebb, mint a jelenlegi kulturális miniszter, aki „továbbra is az RMDSZ sikerpolitikájáról beszél, és semmit nem ígér a szervezet megújulásáról”. Szász Jenő MPP-elnök szerint Markó Béla viszszalépésével az RMDSZ széttöredezhet, és ezáltal a különböző érdekcsoportok „láthatóbbá válhatnak” a szövetségen belül.
A polgári párt elnöke a Krónikának elmondta, a továbbiakban újabb markáns politikusok fognak bejelentkezni az elnöki megmérettetésre. „Egyfajta hatalmi harcnak is tanúi leszünk a következő hónapokban, és ezáltal a szövetség teljes egészében átrajzolódhat, vagy akár szét is hullhat. Azt gondolom, hogy a Bihar megyei szervezet sem hiába vállalta a kongresszus megszervezését, és elképzelhető, hogy nekik is lesz saját jelöltjük” – részletezte Szász, aki az erdélyi magyar társadalom demokratizálódási folyamatát sürgetve üdvözli az elnökváltást az RMDSZ élén.
A székely jelöltet támogatnák
Bár sokan nem zárják ki, hogy a szombati SZKT-ról külföldi útja miatt távol maradt Frunda György szenátor és Borbély László miniszter is megpályázza az elnöki tisztséget, Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke nem hiszi, hogy a két marosvásárhelyi politikus indulni fog a megmérettetésen. Borbély László, az RMDSZ alelnöke egyébként az Agerpresnek tegnap úgy nyilatkozott: egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés.
Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke örül annak, hogy a székelyföldi gyökerekkel rendelkező Kelemen Hunor úgy döntött, megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét. „Fontos számunkra, hogy Kelemen Hunor – Markó Bélához és a szövetség első elnökéhez, Domokos Gézához hasonlóan – háromszéki származású, és így a székelyföldiek problémáit is jobban érti” – fogalmazott Tamás Sándor, utalva arra, hogy a művelődési miniszter szülei a kézdi-széki Torja községben élnek.
Borboly Csaba tegnap bejelentette, az általa vezetett csíki RMDSZ-szervezet is Kelemen Hunort támogatja (a miniszter itt nyert képviselői mandátumot), emellett Seres Dénes, a Szilágy megyei szervezet elnöke is úgy véli: jelenleg a „fiatal, határozott és rendkívül tapasztalt” Kelemen a legmegfelelőbb arra, hogy átvegye Markótól a stafétabotot.
A széttöredezéstől tartanak
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke közölte: a megyei küldöttek tanácsának december 21-ére összehívott ülésén Kelemen támogatását fogja javasolni. „Nyilvánvaló, hogy Bukarestben és Budapesten is sokan azt kívánják, hogy az RMDSZ összeroppanjon, széttöredezzen.
Azt is tudom, hogy a szövetség alapítása óta a legnehezebb periódusát kell átvészelnie. Hiszek abban, hogy Kelemen Hunor meg tudja őrizni az RMDSZ egységét” – kommentálta Winkler. A szövetség Kolozs megyei szervezete a megyei küldöttek tanácsának pénteki ülésén dönti el, kit támogat, bár László Attila elnök szerint a megyei szervezetnek „kötelessége kiállni a megyei szervezetet képviselő Eckstein-Kovács Péter mellett”.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Az igazi ökumenizmus
Érdekes élményben volt részük azoknak, akik december 11-én részt vettek a biharvajdai kultúrotthonban szervezett jótékonysági esten. Érdekes, mivel egy katolikus rádióban elhangzott segélynyújtási felhívást hallgatva, egy többségében unitárius település lakói számára felcsillant a remény, hogy az őket ért megpróbáltatások megoldására segítő kezet nyújtanak egy más megyében élő református gyülekezet tagjai.
2010 nyarán a Kovászna megyei Bölön falu lakóit árvíz sújtotta. Éltek tehát a Mária Rádió Segítő kéz műsorában elhangzott felhívás lehetőségével, mely arra buzdított, hogy a hallgatók telefonáljanak be a szerkesztőségbe és osszák meg problémáikat a felebarátaikkal, hátha valaki tud rá megoldást. A Mária Rádió hallgatói többször adták már tanúbizonyságát az igazi keresztény szeretetnek, így most is segítségére siettek bajbajutott embertársaiknak. Több mélyhűtőt, hűtőszekrényt, ruhát adományoztak az árvízkárosultak javára, sőt a mallersdorfi nővérek, valamint a nagyváradi Szent László Óvoda játékokat is felajánlottak a bölöni óvodásoknak. De a segítő szándék nem merült ki ezzel.
A biharvajdai református gyülekezet tagjai december 11-én jótékonysági esetet szerveztek a bölöniek megsegítésére. A Bölönből érkezett képviselők, noha őket érte a csapás, nem jöttek üres kézzel: a bölöni Kék virág Táncegyüttes fellépése igazán bensőségessé tette a hangulatot, kifejezte a nehézségekkel küzdő település háláját. Az együttes ittlétét segítette az is, hogy a nagyváradi Posticum Egyesület ingyenesen szállásolta el a táncosokat. Köszönet érte! Köszönet a biharvajdai közösségnek és lelkipásztoruknak, Kondor Endrének.
Talán mindez nem tűnik nagy teljesítménynek, hiszen – Istennek hála – számtalan jótékonysági rendezvényről hallhatunk napjainkban. Ami mégis elgondolkodtató, hogy amint a fájdalom nem ismer vallási különbséget, úgy a szeretet sem. Valójában ez az igazi ökumenizmus, ahol nem arról van szó, ami szétválaszt bennünket, hanem arról, ami összeköt, vagyis a szeretetről. Amikor egy katolikus rádióban elhangzó felhívásra reformátusok válaszolnak, hogy segíthessenek unitárius embertársainak, akkor jön el az egység ideje. Isten adja áldását minden jóakaratú, segíteni vágyó emberre!
A Mária Rádió munkatársai, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nosztalgia
Írják meg, hogy kik voltak a szekusok, itt vannak közöttünk, mi, idősebbek tudjuk, kik azok, most is jól viszik, legalább erkölcsi megszégyenítésben legyen részük – mondta a minap egy olvasónk, aki szerkesztőségünkben keresett fel minket.
A felvetés teljesen jogos, nem viszonyultunk elég szigorúan múltunkhoz, nem adtunk az olvasók kezébe elegendő információt, és itt a mi nem feltétlenül a Hargita Népe, hanem általában a magyar sajtó. Nem ugrottunk neki az ismert neveknek, nem kutattuk fel azokat, akik 1989 előtt pofoztak és meggyaláztak embereket csak azért, mert megtehették. Nem szégyenítettük meg őket. És ugyanakkor nem adtunk egy koherens interpretációt a múlthoz, nem voltunk elég következetesek a válaszok keresésében. Egy-egy rövidebb projekt, egy-egy kiszivárgott név, ezzel beérte mindenki.
A negatív hatások pedig egyértelműek: emberek, akikre fel kellene nézni a múltbeli kiállásuk miatt, hátuk mögött megrágalmazva, esetenként illedelmesen félreállítva élnek közöttünk. Azok az emberek, akiket meg kellett volna „kövezzen” a közvélemény, akikre kellett volna alkalmaznunk az erkölcsi megszégyenítést – amelyik idős olvasónk szerint a legerősebb –, nyugodtan élnek közöttünk, kisebb környezetüknek néhol még hangadói is. Nyugodtan nyilatkoznak a politikáról, véleményük van, korosztályuk vagyoni helyzetéhez képest még tehetősek is, ami további magabiztosságot ad nekik.
Közben azok a fiatalok, akik ha olvassák ezeket a sorokat, nemigen értik, hogy miről van szó, nagyrészt nem is akarják tudni, hogy mi volt a rendszerváltás pillanata előtt. Én gyerekként éltem meg a nyolcvanas éveket, de rengeteg negatív emlékem van. Ezért mindig felkavar, ha a jelen ellen érzett valamilyen frusztráció okán emberek dicsérik a múlt rendszert. Igaz, hogy szavaikból leginkább a jelen iránti düh érződik ki, fel vannak háborodva, hogy a lehetőségként megélt, a szabadsággal kecsegtető felszabadulás pillanatai után kudarcok és nehézségek következtek. Azt azonban sosem vagyok képes megérteni, hogy azok, akik visszatekintenek azokra az évekre, nem találják úgy, hogy őket sérelmek érték volna (mint ahogy a napokban közzétett egyik közvélemény-kutatásból egyértelműen kiderült). Azt értem, hogy az akkori rezsim értékelése a mostani gazdasági kudarcának szemüvegén át látszik. Az elmúlt húsz évben ebből volt elég: mindenkitől folyamatosan áldozatot kértek egy soha meg nem határozható jövő érdekében. De ez nem szabad amnéziát okozzon: a kétórás napi adag sötét, az üres boltok, a fejenként negyed kenyér és havi fél vaj, megannyi megalázó momentum, ami emberi és magyar mivoltunkban is mélyen sértett, ezekről nem szabad megfeledkezni.
Meg kell vizsgálnunk a múltat, újra és újra, ellenkező esetben a jelenben is tévedhetünk – a fent idézett olvasónk is erre kér, és igaza van: ha nem tudjuk, hogy kik mit tettek akkor, majd még visszasírjuk őket. Furcsa dolgokat hozhat az idő, és az akkor kapott megalázások talán egyesekben kellemes emlékké alakulnak?
Isán István Csongor, Hargita Népe (Csíkszereda)

Segélyadomány a gazdáktól
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) – Maros elnöke, Csomós Attila, szervezési alelnöke, Fazakas Miklós és a Hármasfalui Gazdakör elnöke, Nemes József hétfőn délután Edelény város (Magyarország) polgármesteri hivatalában adta át a helyi önkormányzat által kijelölt árvízkárosultnak a szervezet által összegyűjtött segélyadományt.
– A városházán Ambrusics Tibor, a szociális osztály vezetője fogadott. – Kérésünkre elmondta, hogy a város 1500 számozott lakóépületének többségét elárasztotta az idén májusi és a nagyobbik, júniusi árvíz. A felmérések szerint 35 olyan lakóépület lebontását rendelték el, amelyek tartószerkezete tönkrement, és emiatt lakhatatlanokká váltak. A polgármesteri hivatal időközben egy épületet alakított át, ahova a károsultak egy része ideiglenesen beköltözött, mások a rokonaiknál laknak. A 35 bontásra ítélt házból eddig 24- et lebontottak. Ambrusics Tibor, miután az RMGE küldöttségével elintézte az adminisztrációs teendőket, Németh Lászlót és feleségét, Máriát a hivatalba hívta az adomány átvételére.
Az adományozólevél aláírása után a házaspár sajátos módon köszönte meg a segítséget.
– Június 4-én hajnalban a házunkkal szembeni gát felől hallottuk a kiabálást: le a gátról! – akkor már tudtuk, hogy baj van. Nagyon hamar jött a víz, elárasztotta a pincét, a nappalit, a konyhát, a három szobát. Mi a hírekből napokkal azelőtt hallottuk, hogy a Bodva folyó vízszintje megemelkedett, számítottunk árvízre, de nem ekkorára. A házban a víz szintje szinte elérte az egy métert, a bútorok közül a legfontosabbakat sikerült megmenteni. Három gyerekünk van, közülük a lányom a férjével és az unokánkkal más településen élnek, a fiammal és a kisebbik lányommal laktunk a házban, jelenleg a sógornőm, aki egyedül lakik, adott fedelet a fejünk fölé, amíg az új házunk felépül, ami a tervek szerint jövő őszre várható. A házunk biztosítva van 11 millió forintra, de még mindig folyik az ügyvitel, még nem tettek ajánlatot, mennyit hajlandók fizetni, ezért is nagyon bizonytalan a helyzetünk. Meg aztán szétszóródott a család, a kétéves unokánk azt mondja, azért nem jön hozzánk, mert elromlott a ház. Nem számítottunk ekkora méretű katasztrófára, nincs sok megtakarított pénzünk, ezért az RMGE-Maros negyedmilliós pénzadománya nagy segítség. Amikor az ember elérte az 55. évet, nagyon nehéz új lakóházat építeni, de amikor aláírtuk az adományozólevelet, különös érzés fogott el. Sosem jártunk Erdélyben, csak képekről, könyvekből ismerjük, mást nem modhatunk, mint azt, hogy nem ismerem az adományozókat, de érzem, hogy egymáshoz tartozunk, ezért is köszönjük a segítséget, és megígérjük, hogy a kis emléktábla, amit a pénzösszeggel átvettünk, ott lesz az új házunk falán – mondotta Németh László és felesége, Mária.
Kilyén Attila, Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés: össze kell fognunk a „nemzeti minimum” mentén
Markó Béla „visszalépése” önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt „személyre-szabottságával”. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető - kommentálta a Transindex kérésére a szombati SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-alelnök.
A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta „rendszerváltozásra” volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült, és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben - vélekedett Tőkés.
Szerinte tény az, hogy ha jelenleg tartanának országos választásokat, akkor az RMDSZ nem jutna be a parlamentbe, hiszen legutóbbi kormányzati szerepvállalása "igencsak gyalázatosra" sikeredett, ami által még a saját törzsszavazói bázisát is magára haragította.
"Márpedig nem engedhetjük meg magunknak – és ebben mint stratégiai célban egyet is érthetünk –, hogy az erdélyi magyarság országos képviselet nélkül maradjon. A különbség csupán abban áll, hogy a romániai parlamenti képviseletet eleddig – alanyai jogon – magának vindikálta az RMDSZ, mi pedig úgy véljük, hogy a tényleges érdekvédelem érdekében a közösség iránt elkötelezett, a társadalom lehető legszélesebb rétegeit képviselő, és a lehető legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar képviseletnek kell Bukarestben értünk dolgoznia. Senkinek sincs joga kisajátítani sem az autonómiát, sem pedig más, nemzetstratégiai prioritást jelentő célokat – ezek megvalósítása céljából, egyfajta „nemzeti minimum” mentén össze kell fognunk. Sajnos, az elmúlt évek tapasztalata az mutatta, hogy az RMDSZ „szóból nem, hanem csak voksokból ért”. Példának okáért a 2007-béli sikeres megválasztatásom után már tárgyalóképes partnernek bizonyultunk számukra, míg annak előtte csak a verbális „hintáztatásra” futotta figyelmükből..." - így Tőkés.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy amennyiben tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében. "A bukaresti kijárásos-, illetve a koncokért való politizáláshoz ellenben nem vagyunk hajlandóak asszisztálni. Könnyű belátni ugyanis: nem sok értelme van annak, hogy a román kormány tagjaként azt magyarázzuk, hogy miért jó nekünk az, ami rossz mindenkinek" - sommázott Tőkés. (hírszerk.)
Duna Televízió, Transindex.ro

Huszárvágással érkezik a Bethlen Gábor Alap
Kutyafuttában készül megreformálni a határon túli magyar támogatási rendszert a második Orbán-kormány. A sokszor vádolt Szülőföld Alap helyét az erdélyi fejedelemről elnevezett Bethlen Gábor Alap veszi át, amely a budapesti döntéshozók szerint rendet vág az átláthatatlan támogatáspolitikában. Az új formula ellenzői azonban csak fokozottabb átpolitizálást és központosítást látnak a kezdeményezésben. Megnéztük, hol az igazság.
November 26-án nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a jogszabálytervezetet, amely révén a Bethlen Gábor Alap váltja fel a Szülőföld Alapot a határon túli magyar támogatásrendszer kezelésében. A változtatás deklarált célja, hogy az „átláthatatlanná” és „párhuzamossá” vált támogatási rendszert megreformálja. A nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes véleménye szerint az anyagi segítség alapvető célja - a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való egyéni és közösségi boldogulása, anyagi és szellemi gyarapodása, nyelvének és kultúrájának megőrzése és továbbfejlesztése, az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolatának fenntartása és erősítése – nem változik meg az új rendben, csak az elérését szolgáló módszerek válnak hatékonyabbá.
Mi változik?
A Szülőföld Alap legnagyobb hiányosságai a kuszaság mellett a merevség és az ellenőrzési mechanizmusok gyengesége voltak. Ezen problémák önmagukban elegendő okot szolgáltatnak a változtatáshoz, hogyha az tényleg érdemi javulásokat von maga után. Melyek lennének az új összeállítás változtatásai. A Felvidék.ma közöl egy összefoglalót, amelyben ezeket taglalja. A törvénytervezet szerint a Bethlen Gábor Alapba adományok útján is kerülnének források, adományok, amelyeket magán és jogi személyek is benyújthatnak. A minimális keret mindig egy milliárd forint lenne, tehát az adományok után fennmaradó rést a kormány töltené ki.
Egy nagyobb módosításnak tűnik az is, hogy nemcsak szervezetek, hanem magánszemélyek is tudnának pályázni, így "lehetővé válna, hogy a határon túli kis- és középvállalkozások hozzájuthassanak olyan támogatásokhoz, amelyek például az európai uniós pályázataikhoz önrészt vagy kamattámogatást biztosítanak" – mondta el Ulicsák Szilárd, a támogatáspolitikáért felelős miniszteri biztos. A Szülőföld Alap jogutódját egy háromtagú bizottság vezetné, amely döntene a források elosztásáról, és amelynek tagjai a nemzetpolitikáért felelős miniszter, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár lennének.
Az Alapnak minidig figyelembe kell majd vennie a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és szakbizottságainak elvi iránymutatásait. A bizottság szakmai döntés-előkészítő szerve egy kilencfős Kollégium lenne. Az ellenőrzés tekintetében is szigorít a januártól életbe lépő tervezet. A pénzalapnak évente legalább egyszer a parlament előtt kell beszámolnia tevékenységéről, az Állami Számvevőszék pedig folyamatos megfigyelés alatt tartaná a szervezet működését.
Döntés az érintettek nélkül?
Mint minden szakpolitika, a határon túli magyarság támogatása és az általános értelemben vett nemzetpolitika is pénz kérdése. Az anyagi források elosztásának egy jól kidolgozott stratégia szerint kell működnie, hiszen csak így érhető el a vágyott eredmény. Ennek a szempontnak a tekintetében azonban a Bethlen Gábor Alap sem büszkélkedhet kedvező fogantatásnak. A tervezet gyors elfogadási határideje és rövid vitaideje legalábbis nem erre enged következtetni. Az is problémásnak tűnik, hogy a magyar kormány nem konzultált a határon túli magyarság képviselőivel. A nemrégiben megtartott MÁÉRT gyűlésen nem került napirendre a téma megvitatása, és arról sem láttak hírek napvilágot, hogy az anyaországi döntéshozók egyeztettek volna a kárpát-medencei magyarság politikusaival.
Nulla összegű játék
A Szülőföld Alapot gyakran érte az a kritika, hogy túlzottan átpolitizálja a támogatási rendszert, az egyes kormányok a saját klienseiket szolgálták ki általa, hátrányosan megkülönböztetve más szervezeteket. A kormányváltás előtt a balliberális kormányt vádolták gyakran azzal, hogy kétes kritériumok szerint oszt pénzt. A második Orbán-kormány sem mentesült ezektől a vádaktól, az elmúlt hetekben például az erdélyi Új Magyar Szó, illetve anyaországi lapok is cikkeztek a témában. Az Új Magyar Szó kifogásolta például, hogy sem az említett sajtóorgánum, sem más hasonlóak (pl. a Transindex.ro portál, az Új Szó szlovákiai magyar napilap) nem részesült az anyaország anyagi segítségében.
Bár az illetékesek minden alkalommal magyarázkodtak, a helyzet abszurditása nem szűnt meg, csak fokozódott. A politikai praktika, amely szerint a budapesti széljárások szerint változik a támogatottak köre, igen rossz fényt vethet a szépen megfogalmazott nemzetpolitikai célokra, és alapjában véve egy ördögi kört eredményez, amelyből hosszú távon senki nem profitál, csak veszít.
Vajon mentes lesz ettől a Bethlen Gábor Alap? Mint minden kezdeményezésnek, ennek is kijár a jóhiszemű megítélés. A jogszabálytervezetből nem olvashatunk ki semmit, ami arra engedne következtetni, hogy folytatódni fognak az eddigi praktikák. Így csak a kontextusból ítélhetünk, ami azonban nem ad feltétlen optimizmusra okot. Az új formula például azzal is jár, hogy a Szülőföld Alap létező infrastruktúráját egy huszárvágással megszüntetik, és újat építenek fel. Hogy ez az új szerkezet kikre alapozva és kik által épül, az kérdéses. Beszédes azonban a kettős állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatás intézményes kivitelezése. Itt ugyanis azt látjuk, hogy erdélyi viszonylatban a létező, főként RMDSZ-es érdekeltségű irodák helyét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács demokrácia-központjai veszik át.
Az Erdély aranykora fölött regnáló fejedelem nevének választása kétségkívül szimbolikus jelentőségű, és valószínűleg a nemzetpolitikai rendszerváltás által megszülető aranykor egyik hírnöke kíván lenni. Eme aranykor legfontosabb követelménye talán az lenne, hogy az eddigi, Székely István a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának erdélyi tagja által „nulla összegű játéknak” nevezett logika helyét valami más vegye át. Kitekintő

Reform vagy zsarolás?
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)

Verseny, nézők nélkül
Megpezsdülni látszik az élet az RMDSZ-ben: azt követően, hogy Markó Béla bejelentette visszavonulását, az elnöki tisztségre pályázók területi szervezeteket járva próbálnak támogatást szerezni maguknak, elmondják — igaz, meglehetősen klisészerűen, közhelyeket halmozva — milyen szervezetet szeretnének, melyek a célkitűzéseik.
A szövetség helyi struktúrái pedig azonnal reagálnak: a Szilágy megyeiek például, jó RMDSZ-es szokáshoz híven, egyhangúlag foglaltak állást Kelemen Hunor mellett, a Kolozs megyei szervezetben már megoszlottak a szavazatok, de a hazai pálya előnye döntőnek bizonyult, és végül Eckstein-Kovács Péter mellett tették le a garast.
Akár érdekes is lehetne ez a versengés, ha valóban különféle nézetek ütköznének, ha arról szólna, milyen jövőt szánnak a szövetségnek, hogyan képzelik el az immár jó ideje pártosodás útjára tévedt érdekvédelmi szervezet további működését, miként tárnák nagyobbra annak kapuit, mely értékeket tartanak fontosnak, kikkel kívánnak együtt dolgozni. Ki ne találná izgalmasnak, milyen retorikát használnak a jelöltek, hogyan próbálják megnyerni maguknak kollégáikat, milyen elvek mentén vezetnék az RMDSZ-t, mit folytatnának, mit tennének másként? Csakhogy mindebből vajmi keveset tudhatunk meg. A szervezeten belül folyó kampány meglehetősen titokzatos, a legfontosabb döntések, alkuk a kulisszák mögött születnek, a közvéleményt, a sajtót gyakran csak propagandisztikus ízű közlemények révén tájékoztatja a szervezet csúcsvezetése. A szövetség nagyágyúinak bizalmát élvező Kelemen Hunor útját felülről egyengetik, emiatt aztán módfelett magabiztos is a trónörökös, Eckstein-Kovács Péter indulása pedig hozott ugyan kis színt a versenybe, de neki az évek során igencsak precízen kiépített hatalmi gépezettel kell szembeszállnia. S míg mindkét politikus azzal van elfoglalva, hogy elnyerje a kongresszusi küldöttek tetszését, megfeledkezni látszanak a nyilvánosságról, a párbeszédről, nem kérik ki a civil szféra, a szakmai szervezetek, saját választóik véleményét.
Elszalasztanak hát egy esélyt a nyitásra, a közösség elvárásainak meghallgatására, és az érdekvédelmi szervezet tisztújítása így, szinte észrevétlenül, kizárólag belső pártüggyé silányul. De vajon igazi verseny az, amely nézők, szurkolók nélkül zajlik?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lőrincz Csaba hazatérése
A Pro Minoritate Alapítvány vaskos kötettel — 760 oldal — építi a kortársi köztudatba a közülünk korán, mindössze 49 éves korában eltávozott földink, a sepsiszentgyörgyi születésű Lőrincz Csaba politológus, filozófus, a Fidesz egyik meghatározó egyénisége, a státustörvény alapelveinek megfogalmazója és rendszerbe állítója életművét.
A mérték című kötet témáját szerkesztői — Borsi-Kálmán Béla, Filep Tamás Gusztáv, Zelei Miklós — az ,,Egybegyűjtött írások tőle és róla" mondatba sűrítik. A könyv Lőrincz Csaba összegyűjtött írásait, tanulmányait, előadásszövegeit, cikkeit, fordításait, a vele készített interjúkat tartalmazza, valamint azokat az emlékbeszédeket, amelyek korai halála alkalmával Budapesten és sepsiszentgyörgyi temetésén hangzottak el. A bennünket, székelyföldieket, jelesen a háromszékieket közösségként és kötődései révén személyesen is érintő, csak magas mércével mérhető írások gondolatisága lenyűgöz, és szerzőjük tragikus hirtelenséggel bekövetkezett korai halála meghökkent, mert a kötet mintegy folytatásaként el tudjuk képzelni, hogy ez az így is teljes életmű milyen alkotásokkal gazdagodhatott volna, ha a Sepsiszentgyörgyről induló fiatalember, majd magyarországi letelepedése után magas diplomáciai funkciókat is betöltő férfi még évtizedek múltán is alkothatott volna. A kötetben Lőrincz Csaba írásai révén és ezek mellett a magyar közélet ismerős arcai köszönnek ránk nagy számban úgy is, mint emlékezők, barátok, munkatársak. A könyv törzsanyaga betekintést enged egy olyan férfiú alkotóműhelyébe, aki élete végéig, tőlünk fizikailag elszakadva is, mindig velünk volt, és meghatározó egyéniségévé vált a magyar kisebbségi gondolkodásnak. A magas szintű elméleti munkák, a tanulmányok mellett megtaláljuk azokat az írásokat, amelyek emberközelbe hozzák, személyes ismeretségi körbe vonzzák azt az alkotó embert, akinek élete és életműve olyan modellé, olyan mintává csiszolódott, amely arra példa, hogyan lehet, Sütő Andrással szólva, a hazai fonnivalót, székelyföldiséget, erdélyiséget a magyar nemzet egészének szintjére emelni, a politikai élet központjába állítani. A kötetből nemcsak egy életpálya körvonalai rajzolódnak ki, hanem olyan kortörténeti események is, mint a magyarhoni rendszerváltozás, a pártalapítások története. Németh Zsolt, Lőrincz Csaba barátja, munkatársa, fideszes harcostársa visszaemlékezésében olyan politikai szövetség megalkotásának folyamatát, ennek belső mozgatórugóit, elméleti megalapozását, történelmi kötődéseit és beágyazottságát tárja fel, ami nélkül az utóbbi húsz év története nem értékelhető és nem értelmezhető. Ezeket az elméleti alapozású írásokat olvasói, családi közelségbe hozzák Zelei Miklós Lőrincz Csaba édesanyjával, a sepsiszentgyörgyi Lőrincz Béláné Keresztes Máriával, Lőrincz Csaba öccsével, Lőrincz Tiborral készített interjúi és beszélgetései. A kötet révén mélyen és hitelesen belepillanthatunk azokba a folyamatokba, amelyek egy székelyföldi fiatalembert az ország elhagyására kényszerítenek. A Lőrincz Csaba és a Securitate című fejezet szerzője Borsi-Kálmán Béla, Lőrincz Csaba barátja és munkatársa. A Frank Klárával készített interjú plasztikus rajza annak, hogy ,,embermentési" céllal az átkosban miként köttettek névleges házasságok. Az anyai ágon Nagybaconból származó Lőrincz Csaba távoli rokonai között a kisbaconi Benedek családhoz kötődő szál is kibogozható. Benedek Eleket a ,,hazatérő ember" modelljeként is szokás meghatározni. Lőrincz Csaba hazatérése eme könyv révén útmutatóul is szolgál a kisebbségi magyarság megmaradásáért folytatott küzdelemben. Ez a kötet több, mint tisztelgés valaki emléke előtt. Olyan tükör, amelyben magunkat, közösségünket is láthatjuk. A háromszékieknek különösen izgalmas olvasmány is. Ezzel a kötettel Lőrincz Csaba ismét hazaérkezett, velünk együtt vesz lélegzetet a Székelyföldet reprezentáló uzonkafürdői levegőből, annak a kistelepülésnek az atmoszférájából, amelyet annyira szeretett, és távollétében, vágyakozásaiban mindig jelen volt, mindig ott élt.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Akármilyen volt, de a mi életünk, emiatt mégis szép volt”
Tolna Éva könyvbemutatója a Tranzit Házban
– Van egy olyan része a házassági eskünek, hogy „véle tűrök, véle szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom”. Ez a kötet pontosan erről szól: hogy találkozik két ember az ’50-es évek közepén, felvállalják egymást, örömeiket és bánataikat megosztják a másikkal – magyarázta Dávid Gyula irodalomtörténész szombaton délután, Tolna Éva Aranylakodalom című könyvének bemutatóján. Helyszínként a Tranzit Ház emeletén lévő kávéház szolgált, ahová fiatalok és idősebbek egyaránt ellátogattak.
Az Exit Kiadó gondozásában jelent meg Tolna Éva fikcionalizált önéletírása, amely a Könczei Ádámmal együtt leélt éveket regényesíti meg. A szerző férjére emlékezik, aki már 27 éve nem lehet közöttünk; a könyvbemutató is ennek az emlékezésnek a jegyében zajlott. – Számos olyan helyzetbe kellett belekeverednünk életünk során, amelyet jó szívvel nem tudtunk és nem is akartunk elvállalni. Élete társának a maga kudarcaival és lobogásával kellett elviselnie Könczei Ádámot, ettől volt szép és igaz az ő életük – értékelte Dávid Gyula, az Aranylakodalom című kötet szerkesztője. Hozzátette: bár a könyvben sok a szomorúság, minden bizonnyal voltak szép részek az életükben, olyanok, amelyek révén a „nyomorúságot a hátuk mögé tudták dobni ezek az emberek”, hogy azt mondhassák: ezért megérte.
Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, felolvasott méltatásában viszont elhangzott: „Tolna Éva könyve egy emberpár, egy család története. Szenvedéstörténetként is megírhatta volna a szerző, akinél jobb magyartanár aligha volt Kolozsváron, de mást választott. A romantika és a durva valóság nagyon egyéni, sajátos jelenlétét, három nemzedék, egy történelmi korszak regényesített krónikáját. Az énregény hősnőjét és családját, akik lázadnak a rájuk kényszerített körülmények ellen, és sebeket kapnak, de a zsarnokság és a nélkülözés rabságából kimenti őket valamilyen poétikus hit a szerelemben, a szeretetben, a hűségben, bátorságban, jellemerőben”. Az esszéíró szerint az ad hitet nekik, hogy az üldöztetés és a hétköznapok küzdelmében is emelt fővel élik életüket, egyaránt tudnak örülni egymásnak és a művészetnek.
– Akármilyen volt, de a mi életünk, emiatt mégis szép volt – mondta a szerző, majd hozzátette: a kötetben szereplő fejezetek címe is egy-egy virágnév (őszirózsa, szekfű, tulipán, ibolya stb.). Menye, Plugor Judit készítette a könyv illusztrációit, a rajzokból összeállított tárlatot a résztvevők is megtekinthették a helyszínen.
Befejezésül a Jégvirág című fejezetet olvasta fel könyvéből Tolna Éva, az est zenei aláfestéséről pedig Réman Zsófia (fuvola) és Réman Zoltán (klarinét) gondoskodott, akik Eugène Bozza-műveket adtak elő.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Iskolák, sorsok, politikák
Minél többet szemlélem, annál kevésbé tudom megérteni a társadalomnak az oktatáshoz-neveléshez való viszonyulását. Sokszor úgy tűnik: egyrészt minden más ágazat fontosabb, másrészt, az oktatási rendszeren belül mintha a gyerekek számítanának a legkevésbé.
Folyamatosan ütköztetik a mindenféle politikai, nemzetféltéses és egyéb stratégiákat, viták, tanulmányok és sopánkodások látnak napvilágot, és a legtöbbször az derül ki belőlük, hogy a szent cél valamiféle meglévő, kalcifikált rendszer fenntartása, statisztika-alapú jövőképeken való hősies munkálkodás.
Rossz eszközökkel, rossz célokért.
Minden tiszteletem azoké, akik az oktatás sorsát szívügyüknek tekintik, messzemenően értékelem jóindulatukat, elszántságukat, kitartásukat.
És minden elismerésem a szórványvidéki, lakótelepi tanító néniké és tanár bácsiké. Én is részesültem abban az áldásban, amit lassan szélmalomharcnak tekinthető munkájuk jelent. Névtelen, csendes hősök ők, akik borzasztó körülmények között, valamiféle megtartó hivatástudattól vezéreltetve teszik a tőlük telhető legjobbat a rájuk bízott gyerekekért. Amióta az eszemet tudom, soha nem fizették meg őket tisztességesen, és mégis soha nem hallottam olyanról, aki emiatt – jó balkáni divat szerint – hanyagul végezte volna munkáját.
De mindezek tudatában sem tudok egyetérteni azokkal, akik a lakótelepi magyar osztályok leapadásán siránkoznak és – hol hangosan kimondva, hol finom utalásokkal – a belvárosi „elit” iskolák s az azokban létesülő újabb és újabb osztályok számlájára írják a „tragédiát”.
Vizsgáljuk csak meg a helyzetet közelebbről.
A Szabadsághasábjain is megjelent „Hová tűntek az erdélyi magyar gyermekek” című tanulmány-részletben egész sor olyan érvet olvasok, amilyeneket jó ideje hallok itt-ott, de képtelen vagyok elfogadni.
Mit jelentsen az például, hogy a szülők „nem adják gyerekeiket a »nem nekik való« iskolába” – méghozzá a tanulmány szerint érthető módon?
Hogyan képes egy szülő – bármilyen származású legyen – arra, hogy hatéves gyermekéről eldöntse: a jó iskola túl jó neki? Milyen megfontolások alapján ítéli valaki tulajdon gyermekét középszerűnek? Számtalan zseni híres arról, hogy az iskolában nem teljesített túl jól. Hogyan tudhatná egy szülő, vagy akár egy tanár is, mi rejtőzik egy hatéves gyermekben, mi bontakozhat ki belőle a megfelelő környezetben?
Tudom, most ez a divat: összeszorult gyomorral hallom, hogy újabban felvételit tartanak az óvodákba is, így aztán kétéves gyermekeket pavlovi módszerekkel idomítanak a ceruza helyes tartására, másképpen nem jut be. Már csecsemőkorban megpróbálják eldönteni ki mire jó és ki nem érdemli meg a józan körülményeket. Meddig lehet még elrugaszkodni a józan észtől, és miért kell gyermekeinket valamiféle homályos-divatos sikerképzet délibábjáért esztelen butaságoknak kitenni?
A gyermek hadd legyen gyermek és tegye azt, amit egy gyermeknek kell tennie, a lehető legmegfelelőbb körülmények között.
Szeretném nagyon erősen hangsúlyozni: itt nem elsősorban az oktatásról, annak színvonaláról, minőségéről van szó.
Én lakótelepi iskolába jártam. Szerettem tanáraimat, de szívből gyűlöltem a környezetet. Az egykori Auguszteom legkisebb épületében a klórmészbűzös mellékhelyiség és az orvosi rendelő mellett két osztályterem volt: egyikben román, a másikban magyar osztály működött. Hetente legalább egyszer összeverekedtünk, és legnagyobb közösségi élményünk az volt, ha olykor a Laci és Tibi vezette magyar fiúk verték meg a „Bungherz” csúfnevű lurkó által vezérelt románokat, és nem fordítva.
Emlékszem, mennyire félszegen mozogtam ezek után a természettudományi líceum akkoriban még fél-elitnek számító felszabadult, értelmes, tevékenység-alapú magyar közösségében, és mennyire ledöbbentem, amikor először besétáltam az Apáczai épületébe, és a hirdetőtábláról rám zúdult az a felbecsülhetetlen közösségi háló: furulyakör, magyarországi kirándulás, kórus, barlangászklub stb.
A helyzet azóta jobbult, és remélem ma már a még meglevő lakótelepi magyar osztályok sorsa is jobb, de az arány bizony megmaradt: tessék besétálni az „elit iskolák” akármelyikébe és körülnézni. Vagy tessék benézni a János Zsigmond Unitárius Kollégium honlapjára, a Diákélet menüpont alá. Olyan közösségi élet és olyan élményhalmaz vár a gyerekekre, amilyent egyetlen lakótelepi iskola sem fog tudni nyújtani soha.
Melyik szülő fogja ennek tudatában eldönteni, hogy gyermekének ez nem való, járjon csak ide a lepattant lakótelepi iskolába?
Ki fosztja meg gyermekét attól a plusztól, amely pályára állíthatja őt az erdélyi magyar társadalmon belül, egy közösség tagjává teszi, és kapuk sokaságát nyitja meg előtte?
Vagy van olyan szakember, aki ránéz akár egyetlen gyermekre is, és ki meri jelenteni: valamiféle rosszul értelmezett etnopolitikai szempont érvényesülése fontosabb az ő sorsánál?
Bizonyára van olyan szülő is, aki úgy gondolkozik: „ha nekem jó volt, jó lesz neki is”(mint ahogy olyan is akad, aki gyakorlatinak hangzó megfontolások alapján inkább román osztályba íratja csemetéjét), de a többségre nem ez jellemző, a legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei többet, jobbat kapnának, mint ami nekik jutott.
A gazdasági szempont már sajnos komolyabb – pedig áthidalható lenne –, na nem a szülők, hanem más közösségi tényezők részéről. Kolozsváron igazán nem panaszkodhatunk a közszállításra, a belváros minden egyes lakónegyeddel össze van kötve, a trolibuszbérlet pedig valahogyan csak kikerül. És ha még messzebbről, netán vidékről kell bejárni: manapság már akad bentlakás is.
Persze, a bentlakás, mint ahogyan a jobb iskolák sok más juttatása is, pénzbe kerül. Na, itt lenne igazán szerepe a közösségnek, a civil szervezeteknek, az erdélyi magyarság berkeiben működő alapítványoknak, pártpénz-szivacsoknak, pályázatokból évek óta jól megélő zártkörű kluboknak. Vajon hány kolozsvári magyar tud arról, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban hatvan bentlakási helyet évek óta amerikai családok fizetnek? Hányat fizetnek a tehetősebb erdélyi magyar családok? Hányat az Erdélyért szívreszorított kézzel szenvedő anyaországi vezérszónokok? Hányat az ilyen-olyan alapítványok? Hányat a jól menő, erdélyi magyar kézben levő cégek?
Hány magyar gyerek részesülhetne minőségi magyar oktatásban, akár egyetlen civil gittegyleti „sopánkodjunk együtt a magyarságért” típusú szimpózium árán?
Ki merészeli kimondani azt, hogy nem elég fontos a cél? – az ilyen legyen szíves és mondja ezt egy monostori magyar anyának, aki pénztárcájába tekintve hozza meg a keserű döntést: ide fogsz járni fiam, a sarokra.
A lakótelepi magyar osztályok felbecsülhetetlen értéket képviseltek és még ma is nagyon fontosak – sokak számára az egyetlen lehetőséget jelentik. De letűnőfélben vannak, akármit is csinálunk. És kövezzenek meg, de én egyetlen magyar gyerek lehetőségeit, életbe való elindulását sem csorbítanám azért, hogy egy városvégi magyar osztály halódó vegetálását pár évvel meghosszabbítsam.
ERCSEY-RAVASZ FERENC, Szabadság (Kolozsvár)

„Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni”
Kevés itt a magyar lélek – mondja Serfőző Levente, a HÍD-Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda 2006. március 11-én alakult romániai és magyarországi intézmények támogatásával. Az iroda munkatársainak célja, hogy a szórványmagyarság számára színvonalas kulturális, közösségépítő rendezvényeket szervezzen a sokszínűség és a megmaradás jegyében. A HÍD-Szebeni Magyarok Egyesülete által évente lebonyolított Ars Hungarica fesztivál kapcsán Serfőző Levente elnökkel, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen következtetéseket lehet levonni a 2010-es Ars Hungarica fesztivál lezajlása után? Beváltotta-e a rendezvény a hozzá fűzött reményeket?
– Kettős célunk van az Ars Hungarica fesztivállal Nagyszebenben. Egyik, hogy az itt élő magyarok számára olyan eseményt szervezzünk, amelynek köszönhetően még több Kárpát-medencei magyar kulturális értéket megismernek, büszkén fogadják magukévá, miközben kulturált kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk a számukra. Másik célunk pedig, hogy minél tágabb körben népszerűsítsük magyar kulturális értékeinket egy multikulturális, és bátran merem kijelenteni, toleráns városban. Itt egyaránt gondolok a más nemzetiségű helyi lakosokra és turistákra is. Úgy érzem mindkét kitűzött célunkat elértük: eseményeinken több mint 2000 látogatót számlálhattunk, akik között akadt sok vegyes házasságból származó is, de voltak eseményeink, ahol a közönség létszámának fele teljesen más nemzetiséghez tartozott. Bevallom őszintén, nagyobb látogatottságra számítottam a meghívott művészek hírnevére is alapozva elvárásaimat, de a válság miatt sok helyi magyar lakos nem tudta megengedni magának, hogy kifizesse a belépők árát. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: az ilyen jellegű rendezvények esetében véteknek tekinteném az ingyenességet. A visszajelzések szerint a közönség nagyon pozitívan fogadta műsorainkat, továbbítják az üzenetet, és az elkövetkező években remélhetőleg még többen vesznek részt fesztiválunk eseményein.
– Hogyan értékelné az idei rendezvényt a korábbi évek Ars Hungarica fesztiváljaihoz képest?
– Szögezzük le azt, hogy a 2007-ben szervezett fesztiválhoz nem hasonlíthatunk sem nagyságrendileg, sem műsorszám, sem pedig látogatók száma szempontjából egyetlen Ars Hungaricat sem. Nagyszeben számára különlegesen jó év volt 2007, amikor a megyeközpont az Európai Kulturális Főváros címet viselte. Üzenetünket szerettük volna – főszervező kis csapatommal együtt – idén is olyan hangosan „szétkürtölni”, mint 2007-ben. Emellett fesztiválunkat helyi és Kárpát-medencei szinten is ismertebbé szeretnénk tenni, és úgy vélem, ilyen szempontból jelentős eredményeket értünk el. Az előző évek tapasztalataira és az elért eredményekre alapozva úgy értékelem, hogy a térség egyik legfontosabb magyar fesztiváljaként tartják számon az Ars Hungarica fesztivált. Ezt tartottuk fontosnak az első fesztivál megszervezésekor, ehhez tartjuk magunkat továbbra is, mindamellett, hogy évről évre a folyamatos fejlődésre törekszünk.
– Milyen szervezési nehézségekbe ütköztek?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent önkéntes, lelkes fiatalokkal szervezek meg. Jómagam is munkahelyem mellett, egyelőre hobbiként űzöm a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda ügyintézését. Mielőtt a nehézségekről beszélnék, szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik támogatnak, velem együtt dolgoznak, értékelem a közös pályázatírásokat és az együtt haladást. Sokak számára különleges módon, de működő intézményt létesítettünk Nagyszebenben, olyannyira, hogy senki – a mai interjúig – nem is tudja, hogy egyetlen alkalmazottal sem rendelkezünk. És most hadd soroljam fel a nehézségeinket is. Természetesen vannak olyan pillanatok, amikor az önkéntesség miatt nincs, aki elvégezze az adott feladatot. Ritka ugyan, de előfordul. Ugyanakkor nagyon hiányzik az a szakember is, akinek a munkája az lenne, hogy a dokumentációt, saját irattárunkat, pályázatokat, hivatalos leveleinket, stb. rendezettebben kezelje. Emiatt néha előfordul a késés, és megtörténik, hogy nem tudunk pályázatokkal sem idejében elszámolni. Vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem tudunk időben eleget tenni bizonyos követelményeknek. Ezt mind csupán egyetlen, teljes körű beosztással és normálbérrel fizetett személytől ki tudná kérni? Ha megtanulnánk együttműködni, sokkal szervezettebben és naprakészen, minden követelménynek megfelelően helyt tudnánk állni. További nehézségnek bizonyul az is, hogy több támogató még nem tudja reálisan felmérni azt, hogy mit is jelent mostohavidéken magyar fesztivált megszervezni. Arra gondolok, hogy majdnem mindenért fizetnünk kell, hiszen nincs olyan lehetőség, hogy elmegyünk egy-egy másik magyar intézményhez és termet, felszerelést, esetleg szállást, ellátást, vagy akár más szükséges támogatást kérünk, illetve partnerségben megoldjuk. Bármennyire is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más helyi intézményekkel, a költségek legalább 90 százalékát készpénzben, átutalással kell kifizetni. Ugyanakkor az is eléggé kényes helyzet, hogy a legtöbb idelátogató művésznek, szervezési költségek szempontjából útiköltséget kell visszatéríteni, illetve szállást, ellátást kell biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatosan kitaláltuk azt, hogy megpróbáljuk „kihasználni” a művészvendégeinket és a kulturális irodába csalogatjuk őket, ahol igazi after party-k, vagy jamm-session-ok alakulnak. Ezzel közelebb hozzuk a művészt rajongóihoz, és a munkatársaknak is nagy élményt jelent a közös együttlét. Egyfajta érték ez, amellyel egy kulturális intézmény „fizetni” tud önkénteseinek.
Nem utolsósorban emelném ki azt, hogy Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő feladatokat felvállalni. Egyrészt, mert távol esik a magyar kulturális eseményektől, másrészt pedig azért, mert kevés itt a magyar lélek. Ennek ellenére mindig kihangsúlyozom, hogy pontosan itt kell hatni a megmaradt magyarjainkra, itt kell jelen lennie a magyar értéknek, mint Kárpát-medencei meghatározó elem, pontosan ez az a hely ahol más nemzetiségűek is befogadóbb képességgel rendelkeznek mifelénk.
Természetesen sok nehézséget sorolhatnék fel, de a lényeg az, hogy minden akadály ellenére a fesztivál létezik, minden évben megszervezzük és úgy értékelem, sikerrel vagyunk jelen a helyi, dél-erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális fesztiválpalettán.
– Nem volt nehéz három párhuzamosan futó rendezvényt összehangolni: az Ars Hungaricát, a Duna Gálát, és a 3+2 együttes erdélyi turnéját?
– Nem gondoltam volna soha azt, hogy mi, önkéntes magyar intézményként ilyesmit fogunk átélni. Hogy nehéz volt-e, az nem kérdés. Igen, nagyon nehéz, de örülök, hogy vállaltuk ezt a kockázatot és ezt a munkát. Nagyon szépen volt nehéz ez a tapasztalattal tele időszak és eseménysor. Ez esetben is azt kell mondanom: köszönöm mindenkinek, aki bőven részt vállalt a 3+2 turné és Duna Gála megszervezésben is. Együtt sokkal egyszerűbb volt a párhuzamos rendezvényeket lebonyolítani.
– A megnyitón elmondta, hogy többnyire a Nagyszebeni Magyar Központ vállalja fel a kulturális rendezvények megszervezését. Milyen kulturális rendezvényeket szerveznek még a Szebenben élő szórványmagyarság számára?
– A megnyitón inkább azt hangsúlyoztam ki, hogy nincs egy kinevezett civil/kulturális intézmény, amely a magyar kultúra képviseletével lenne megbízva. Gondolok itt arra is, hogy nem létezett és jelen pillanatban sincs állandó jelleggel támogatott, saját és elkülönített/megszabott anyagi és ingatlani keretekkel rendelkező entitás, amely helyileg, megyeileg, országosan vagy kirendeltségi státusban ezzel lenne megbízva. E körülmények között minden civilként működő szervezet a saját belátása szerint működik és fejti ki tevékenységét. Az elmúlt öt évben a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda számos eseményt, rendezvényt, fesztivált szervezett. Minden évben megszervezésre kerül a már eléggé jó hírnévnek örvendő Ars Hungarica fesztivál, mint legfontosabb magyar kulturális eseményünk, de nem felejteném el a hagyományos szüreti és farsangi bálokat, a havonta megszervezett irodalmi műsorokat, konferenciákat, kiállításokat, gyermekműsorokat. Működési palettánk eléggé komplex, és számos olyan eseményt is felvállalunk, amelyek nem kimondottan kulturális jellegűek. Célközönségünk az újszülött gyerekektől kezdve az idős generációig terjed, viszont sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk a gyerek- és ifjúsági tevékenységeknek, hiszen jövőt kell építenünk és minden eszközünket erre a célra szeretnénk felhasználni.
– Milyen igényeik vannak a Szeben térségében élő magyar közösségeknek kulturális téren? Hogyan tudják ezt felmérni, és mennyire tudják lefedezni?
– Örülök, hogy megjelent a kérdések között a térség fogalom, mert egész régióban gondolkodunk tevékenységeink betervezésekor. Az igények felmérésével kapcsolatosan a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda állandó jellegű, élő felmérést készít a közösségek tagjainak bevonásával. Úgy vélem ez tükrözi a legjobban azt, hogy mennyire értékelik vagy nem a különféle irodánk által ajánlott műsorokat. Vannak kísérleti programjaink is, volt olyan eset, hogy beindítottunk valamit, majd leállítottuk, mert nem volt rá igény. Vagy jelenlegi tapasztalatokról is beszélhetek, akár a turnéval kapcsolatosan például. Sokak véleménye, hogy szórványban élő magyar közösségek esetében csökkent az igényesség mértéke, és beletörődnek a megváltozhatatlan „sorsba”, a fenyegető beolvadás veszélye miatti fásultságba.
Nem akarom ezt az álláspontot elfogadni, hiszen véleményem szerint akár az igényt is lehet formálni. A kulturális szervezők, az intézmények, természetesen a közvetítőkkel, a művészekkel együtt hivatottak arra, hogy napról napra, egyik előadástól a következő műsorig, és a fesztiválok esetében évről évre magasabbra tegyék a mércét igényesség tekintetében, mind a műsorkoncepció kialakításkor, mind a szervezésben. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor értelmet és létjogosultságot nyer az érintett kulturális intézmény, máskülönben komolyan és alaposabban át kell gondolnia működését. Ez ösztönöz engem, és erre próbálom rávezetni a körülöttem és velem együtt tevékenykedő személyeket is.
– Kik nyújtottak támogatást (mind anyagi, mind szervezési téren) az idei rendezvényhez? A helyi közigazgatás mennyire segíti az iroda ilyen jellegű kezdeményezéseit?
– Hosszú a lajstroma a támogatóknak, éppen ezért nem szeretnék most neveket felsorolni, mert valaki biztos lemaradna a listáról. Rendezvényeink szervezésekor számos támogatót sikerült mozgósítani helyi, országos és nemzetközi szinten is. Már a különböző partnerkapcsolatok is értékes támogatást jelentenek számunkra, hiszen egy kulturális műsor megszervezése – lehet az koncert vagy kiállítás, de akár irodalmi vagy gasztronómiai jellegű – nagyon sok olyan tényezőből áll össze, amit gyakran nem lehet anyagiakban mérni. Számos ilyen jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanunk és ezeknek köszönhető, hogy műsoraink majdnem fele együttműködésre épül, ami örvendetes a számomra, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogatnak. Természetesen anyagiakban számíthatunk néhány pozitívan elbírált pályázat pénzalapjára. Idén mind a helyi, mind pedig az országos és határokon túli hatóságok támogatására sikeresen pályáztunk. A helyi közigazgatás, annak ellenére, hogy nincs magyar képviselet a testületben, örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar kulturális jelenlét hangsúlyosabbá vált a térségben, és az Ars Hungarica fesztivált olyan hivatalos események közé sorolják, mint a nagyszebeni nemzetközi jazz-, színház-, komolyzenei fesztiválok, ami sokat jelent nekünk és egyben kötelez is. Szabadság (Kolozsvár)

„A nemzetpolitikai fordulat éve”
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke adott exkluzív interjút az Erdély Onlinenak
- Melyek voltak 2010 legsikeresebb és legsikertelenebb momentumai?
- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Két évtizedes szolgálat után, idén vonultam vissza gyakorlatilag teljes egészében a püspökségtől. Nem volt könnyű dolog a püspöki szolgálat fejezetét lezárni. A másik szemem azért nevet, mert nem a senkiföldjére kerültem az egyházi szolgálat határáról, hanem európai parlamenti alelnökké választottak, és ezáltal egy hasonlóan nagy horderejű szolgálati pászmába léptem, ami emberileg ellensúlyozta az egyházi szolgálat hátrahagyása nyomán támadt űrt. Ez volt a két meghatározó személyes esemény a 2010-ben. Politikai szempontból a nemzetpolitikai fordulat évének nevezném 2010-et. 1989-ben elkezdődött a rendszerváltozás, de a kommunista diktatúra bukásával még nem érkeztünk el a Kánaánba, hanem elkezdődött a rendszerváltozásnak egy hosszan tartó folyamata, tele meghátrálással, visszarendeződéssel, de úgy érzem, hogy a 2010-es esztendő hozta meg az áttörést a rendszerváltás folyamatának felemás első korszakát követően. A különbség talán annyi a kettő között: míg az első esztendő inkább a politikai-ideológiai rendszerváltozás kezdetének tekinthető, addig 2010 a nemzetpolitikában jelentett egy hasonló rendszerváltozást. Elsősorban az áprilisi magyarországi választásokra gondolok: akkor nemcsak a posztkommunizmusnak vetett véget a nemzeti erők átütő sikere, hanem a nemzetpolitikában is gyökeres változást hozott, ami a nemzeti összetartozásról szóló törvény, és a magyar állampolgárságról szóló törtvény országgyűlési elfogadásában ölt testet, és egy nemzeti együttműködési rendszernek a meghírdetésével folytatódik, amelynek a határon túli magyarok is részesei. A határok feletti nemzetegyesítés politikájának a győzelmeként értékelhető a 2010-es nemzetpolitikai fordulat. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) stratégiai partnere lett az új magyar kormánynak, más megközelítésben pedig a Fidesz-KDNP szövetségnek, és e minőségében az EMNT tovább folytathatja azt, amit 2009-ben az RMDSZ-szel való összefogás, és általában az erdélyi magyar összefogás szintjén megkísérelt, hogy integrálja az erdélyi magyar politikát és közéletet.
– Az Európai Parlament alelnöki tisztségétől azt várta-e, mit amit kapott?, – kérdeztük Tőkés Lászlótól.
– Rosszabbra számítottam, mert nagyon rosszul kezdődött európai parlamenti képviselőségem. Első alkalommal az RMDSZ jelöltjei ellenében pályáztam meg a képviselőséget, tehát inkább a szembenállás, mint az összefogás volt a meghatározó. Aztán amikor bejutottam az EP-be, kitaszítottak az Európai Néppártból, román oldalról kompromittálni próbáltak mint párton kívüli szélsőséges magyar politikust. Majd véget ért a csonka ciklus, és akkor már sikerült az erdélyi magyar összefogás jegyében az RMDSZ-szel együtt jelölteket állítani egy EMNT–RMDSZ megállapodás értelmében. Ez teljesedett ki akkor, amikor megválasztottak a magyar néppárti delegáció tiszteletbeli elnökének, majd az Európai Parlament egyik alelnökének, tehát várakozáson felül jól alakult a helyzet. Figyelembe véve a lehetőségeket, a korlátokat, a szűkre szabott politikai mozgásteret, amit az EP a magunkfajta kisebbségeknek jelent, ahhoz képest eredményes, és felfelé ívelő képviselői pályát mondhatok magaménak.
Értelmes együttműködés
– Különféle román politikusok a közelmúltban is az ön ügyészség elé citálását követelték az autonómiával kapcsolatos kijelentései kapcsán. Hogyan próbál meg ezek ellen védekezni?
– Nem lehet megszokni ezeket a támadásokat. Mindig mondják, hogy tegyem túl magam rajtuk, de hogyha Temesvár szelleméből és hitvalló eszményeimből indulok ki, akkor nagy csalódást jelent nekem, hogy ahelyett, hogy a barátot látnák bennem, ellenségkép gyártására használnak fel. Márpedig meggyőződésem, hogy komoly szolgálatot tehetnék a román–magyar megbékélés és együttműködés érdekében, azonban ezt nem látják azok, akiknek továbbra is érdekük a megosztó politika. Itt gondolok elsősorban a lappangó posztkommunista erőkre, a titkosszolgálat és a volt nomenklatúra képviselőire, és ilyen szempontból sajnos nem csak a szociáldemokrata pártot és a román nacionalista pártokat emlegethetjük, mert ezek az erők valamennyi romániai pártba beszüremkedtek, és látjuk, hogy húsz év után nem csak a magyarok, hanem Románia is emiatt szenved, mert nem tud kievickélni a kommunizmus utáni mély nyomor és politikai zűrzavar állapotából. Én változatlanul azt tekintem célomnak, hogy ha fáj is mindez a támadás, túltegyem magam ezeken, és értelmes együttműködésre törekedjünk az egységesülő Európában. Ennek vannak kedvező előjelei: gondoljunk a tusnádfürdői együttes fellépésre, ahol a román államelnök, a magyar miniszterelnök, és jómagam is ott voltunk együtt, vagy említhetem a tavalyi államelnöki kitüntetést. A brüssszeli román delegációnak is nem egy tagjával nagyon jó kapcsolatot ápolok, és sikerült például olyan ügyekben összefogni, mint a ciánkérdés. Gyakran odaállunk közös ügyeink mellé, most például a moldvai csatlakozás, vagy az ukrajnai románok és magyarok érdekeinek a védelme, a kommunizmussal való szembenézés, a korrupcióellenesség, és Románia európai felzárkózása mind olyan kérdések, amelyekben talál a szó olyan képviselőkkel, mint Cristian Preda, Monica Macovei vagy Renate Weber, hogy csak néhányat említsek a román képviselők közül. Erdélyi összefogás
– Mennyire tartja megfelelőnek a jelenlegi romániai és európai konjunktúrát az erdélyi autonómia megvalósításához?
– Nagyon érdekes fejlemény, hogy Szerbiában létrejöttek a nemzeti tanácsok, köztük a román nemzeti tanács is. Szerbia, amely még távol van attól, hogy tagja legyen az Európai Uniónak, megelőzte Romániát, még ha fogyatékos is a szerbiai kulturális és személyes autonómiára vonatkozó jogi rendelkezés. Ha Koszovó függetlenségére gondolunk, ami más síkon szintén a nemzeti önrendelkezésnek egy kivilágló példája, vagy a moldáviai gagauz autonómiára gondolunk, akkor nem is kell elmennünk Dél-Tirolba vagy Finnországba, hanem Romániának a saját nemzeti szomszédsági környezete kínálja a példát, és furcsamód Románia teszi a süketet. Például 250 ezer Timok völgyi vlah románról olyan nagyvonalúan feledkezik meg, mint ahogy szeretné, hogy mi megfeledkezzünk az ugyanilyen számban élő csángó magyarokról. Románia nem kerülheti el a múltjával való szembenézést, gondolok itt Trianonra. Igenis Trianonról hideg fejjel, de érző szívvel beszélni kell, el kell ismerni Trianon sebeit. El kell ismerni, hogy van kisebbségi kollektív önrendelkezés, másképp Románia nem is kapta volna meg Erdélyt. Ők arra hivatkoznak, hogy 1918. december 1-jén így döntött a románság. Hát ha az akkor 55 százalékot kitevő románságnak van döntési joga a sorsát illetően, akkor természetesen a másik 45 százaléknak is volt döntési joga, de őket nem kérdezték meg. És ez az elv ma is érvényes: nekünk közösségi módon döntési jogunk van a saját sorsunkat illetően. Ezt az elvet nem elismerni Európában, vagy a modern világban, ez politikai vakság és rosszhiszemű elfogultság. Oda kell kényszeríteni Romániát a tárgyalóasztalhoz. Európában egyetlen gond van, mégpedig az, hogy az ilyenfajta közigazgatási, államszervezési, vagy éppen a kisebbségi kérdéseket az EU szigorúan a tagországok belügyeinek az illetékességi körébe sorolja, ezért olyan nehéz áttörést elérni. De Európa nem fogja ellenezni, hogy ezt a fajta rendezést életbe léptessük. Hiszek a politikai fejlődésben, itt inkább a magyar fél megalkuvásától félek, mint a román fél ellenállásától, ezért nagyon fontos az erdélyi összefogás, a magyar–magyar integráció, hogy egy európai integráció keretében tudjuk segíteni a felvidéki, a délvidéki, az erdélyi magyarokat, és így egyesült erővel valóban egy nemzeti önrendelkezés alakuljon ki megfelelő szinteken, megfelelő formákban, Magyarországnak ki kell vívnia gazdasági önrendelkezést, mi kivívjuk a területi vagy a kulturális önrendelkezést, és így az autonómiák és a nemzet önrendelkezése együttesen egy modern európai nemzeti lét távlatait vetíti előre. Nem öncél a pártegység
– Milyen szándékkal hozzák létre az Erdélyi Magyar Néppártot, illetve hogyan látja ennek integrálódását a magyar közössségbe? Nem fenyeget az a veszély, hogy megosztja a magyarságot az új párt, s így elveszítheti parlamenti képviseletét?
– Ez mindig attól függ, hogy milyen megközelítésből nézzük a dolgokat. Hogy egy praktikus metaforával éljek, ha van a gépkocsiállományunkban két gépkocsi, és az egyik már lerobbant, a másik pedig ugyan új, de nagyon gyenge teljesítményű, és nem alkalmas a román politikai terepen való közlekedésre, akkor egy olyan járműre van szükség, amely minden igénynek megfelel: jó a befogadóképessége, jó a technikai felszereltsége, bírja a romániai nehéz politikai terepet, és célba tudunk érni vele. Mi amikor rájöttünk, hogy megítélésünk szerint sem az RMDSZ sem az MPP nem tudja betölteni azt a hivatását, akkor úgy gondoltuk, hogy nekünk egy új politikai instrumentumra, új pártra van szükségünk. Nem öncél a párt. És a pártegység nem öncél. A nemzeti egység a cél, és a pártegységnek csak a nemzeti egység szolgálatában van létjogosultsága. Ha már ezek a pártok képtelenek a magyarságot összefogni, sőt, a Felvidék vagy a Délvidék sorsára juthatunk, ahol a magyarok a nagy tömegben átszavaznak. Még Erdélyben állunk a legjobban, itt még nem veszítettük el az etnikai, politikai érdekképviselet szavazói és eszmei bázisát. Az világos számomra, hogy az RMDSZ 450 ezer szavazatot tud összegyűjteni, hogyha minden erejét megfeszíti, és az is nyilvánvaló számomra, hogy még annyit se nyerne el, ha lenne más kínálat, hiszen az MPP rögtön rést ütött az RMDSZ szavazóbázisán. Az én bejutásom az EP-be, mikor egyedül indultam, szintén bizonyította, hogyha van politikai opcióra lehetőség, akkor az erdélyi magyarság nem egy egynemű pártegységben képzeli el a jövőjét. Mi szeretnénk gyűjtőpártként megjeleníteni a magyarság legfőbb célkitűzéseit. A magyarság vegye kezébe a sorsát, és ő határozzon a saját magát illető dolgokról. Ez aztán autonómiákban jelenül meg, és a magyar integráció rendszerén belül helyezkedik el, ezt a távlatot látjuk magunk előtt, és ennek érdekében indítványoztuk az Erdélyi Magyar Néppártnak a létrejöttét, rákényszerültünk, úgy éreztük, hogy valóban hiányzik az a jármű, ami célba fog vinni. Nem valakik ellen, hanem valaminek a kiegészítéseként szerveződik, és buták volnánk, hogyha nem az összefogásra készülnénk, hiszen nyilvánvaló, hogy elveszíthetjük országos szintű képviseletünket, hogyha nem fogunk össze. De már az is félő, hogy így is elveszítjük. Nekünk az a véleményünk, hogy már most veszélyben forog a képviselet, ha nem teszünk valamit. Most legyünk azon, hogy olyan összefogást tudjunk megvalósítani, amely biztosítja számunkra a képviseletet, sőt távlatilag érjük el azt, amit már Horvátországban megvalósítottak, ahol az öt százalékos küszöb is megszűnik, és a kisebbségek számarányuknak megfelelő arányban jutnak be a parlamentbe. Markótlanítás és szásztalanítás
– Lát-e valós esélyt arra, hogy akár az RMDSZ-szel, akár az MPP-vel sikerüljön konszenzusos listát megvalósítani?
– Azt gondolom, hogy az RMDSZ-t markótlanítani, az MPP-t szásztalanítani kell, és akkor ezek a szervezetek és pártok is képesek az újjászületésre. Mi azt reméltük, hogy nem is lesz szükség egy harmadik erdélyi pártra. Már az MPP létrehozatala sem öncél volt. Kezdetben azt hittük, hogy az RMDSZ megújítható, utána azt hittük, hogy az MPP betöltheti a szerepét. Mikor ráébredtünk arra, hogy ez nem fog megtörténni, akkor szántuk el magunkat erre a lépésre. Ehhez szövetségeseket is szereztünk. Lehet tévedni is, de senki nem vitathatja el annak a szükségességét, vagy jogosságát, hogy egy politikai instrumentumot létrehozzunk egy adott politikának a megvalósítása céljából. Felemás helyzet
– Hogyan látja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület helyzetét az egyházi átvilágítás tükrében?
– 2007-től errefelé nagy megrőkönyödéssel döbbentünk rá, hogy távol állunk még attól, hogy az egyház megtisztult volna a kommunista titkosszolgálati múltjától. Dokumentumok vaskos tömege bizonyította, hogy még mindig, miként az egész romániai társadalmat, ezen belül a magyar kistársadalmat, úgy az egyháztársadalmat is, még mindig átszövi a titkosszolgálati múlt. Ekkor kellő tisztánlátással meghirdettük az egyházi átvilágításnak a folytatását, mely az azt megelőző években többször is abbamaradt. 1989-es rendszerváltoztató múltunk, valamint élő hitünk köteleztetéseképpen meghirdettük az átvilágítás és az egyház megtisztításának a programját. Az én püspökségem idején már nem volt idő befejezni az átvilágítást, a körülmények sem engedték, és az ellenállás is akadályozott. Sajnos a legutóbb tartott általános tisztújítások sem oldották meg ezt a kérdést, és most egy felemás helyzet alakult ki. És nemcsak a kirívó esetekre gondolok. Még mindig nagy titkok lappanganak az egyházban. Sajnos egyesek azt hiszik, hogy ez csak a református egyház problémája. Létrejött az együttműködés rendszere az unitárius, az evangélikus és a református egyház között. A katolikusok nem kapcsolódtak be, de ez nem azt jelenti, hogy ők mentesek volnának ettől a múlttól. Nem lehet visszafordítani az átvilágítást, és nem is szabad, mert időzített bombaként ketyeg az egész titkosszolgálati múlt. Az egyház ha nem tisztul meg a múltjától, ha nem lép a bűnbánat és megtérés útjára, akkor nem tudja betölteni hivatását a világban. A kommunizmus idejében ugyanazok a típusú közszereplők, nemzetidegen árulók adták fel és juttatták mai helyzetébe a magyarságot, akik a két világháború idején elárulták a nemzetet. A külső erők önmagukban nem lettek volna képesek elbánni velünk, nyilvánvaló, hogy csak a kollaboránsokkal lehetett ezt a nemzetet tönkretenni. A magyar kollaboránsok nélkül nem lett volna Securitate, és nem lett volna Ceauşescu. Krisztus azért vállalta a kereszthalált, hogy meggyógyítsa és feltámadást hozzon a nemzet életébe, ő a keresztfa helyett a jászolbölcső békéjét kínálja. Itt az ideje, hogy ne keresztfákat ácsoljunk, hanem a jászolbölcsőt álljuk körül, és elfogadjuk a megbékélésnek ezt a krisztusi ajándékát. Ezekkel az érzésekkel jöttem haza a doberdoi hadszíntérről is, és büszke vagyok a váradi 4. honvédezredre: miközben ők életüket áldozták a nemzetért, azok, akik idehaza voltak, értéktelenné tették az ő hazaszeretetüket és áldozatukat, és elárulták a nemzetet. Karácsony és Krisztus váltsága legyen a gyógyítás, a békéltetés és a feltámadásnak az ígérete.
Rais W. István, Erdon.ro