Brutális megszorítások a közszférában
Nem lesz adóemelés, és az áfa sem növekszik, ehelyett a kormány június 1-jétől 25 százalékkal csökkenti a közszféra béralapját, és 15 százalékkal kisebbek lesznek a nyugdíjak. Traian Băsescu államfő csütörtök este jelentette be ezt, miután a nap folyamán külön-külön találkozott a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével. Băsescu szerint az IMF-fel folyó tárgyalások során a kormány vállalta, hogy az adóemelés helyett jelentős mértékben csökkenti a költségvetési kiadásokat. Csökken a minimálbér és a munkanélküliségi segély, és jelentősen kevesebb lesz az állami támogatások összege is.
Az IMF választás elé állította a kormányt: vagy 24 százalékra emeli az áfát és 20 százalékra növeli az egységes adókulcsot, vagy pedig vállalja, hogy jelentősen csökkenti a kiadásokat, mondta Băsescu a Cotroceni-palotában.
„A teljes hazai közszféra béralapja 25 százalékkal csökken, az év végéig pedig az állami intézmények vezetőinek ki kell választaniuk a legjobb alkalmazottakat. Ezt a lépést június 1-jétől meg kell tenni. Ami a nyugdíjakat illeti: ahhoz, hogy a kormány a jelenlegi szinten biztosítani tudja a nyugdíjakat, a kormánynak további 500 millió euróra lenne szüksége, ezt pedig nincs honnan előteremteni. A nyugdíjak így várhatóan 15 százalékkal csökkennek, és az állami szubvenciók is alacsonyabbak lesznek. Szintén 15 százalékkal csökken a munkanélküli-segély összege is. Minden bér 25 százalékkal csökken, a minimálbér is” – részletezte az államfő. Mint fogalmazott, a közszférában januártól érvényes 705 lejes minimálbér is a magánszférában alkalmazott 600 lejre csökken.
Az intézkedések – mint hangsúlyozta – elkerülhetetlenek voltak olyan körülmények között, hogy a 2010-es állami költségvetés 28 százaléka a közszféra béralapját képezi, további 35 százalékra rúgnak a különböző szociális segélyek. „Miközben ezekre megy el a büdzsé 63 százaléka, nem csodálkozhatunk azon, hogy nincs pénz a kórházakra, iskolákra, a hadseregre” – hangoztatta az államelnök.
„A lakosság bízhat benne, hogy a kormány, a parlament és az államfő tudja a dolgát a jelenlegi gazdasági helyzetben” – tette hozzá Traian Băsescu. Az államfő ugyanakkor arra is kitért, hogy számításai szerint a szintén lehetőségként tárgyalt áfaemelés a 15 százalékos nyugdíjcsökkentéshez hasonló mértékben hatott volna ki a kisnyugdíjasokra.
Az államelnök elmondta, jelen pillanatban Romániában 16 féle olyan szociális segély létezik, amelyik halmozása révén sokan kényelmesen otthon ülhetnek, s több pénzt kapnak kézhez, mintha dolgoznának. Ezért ezeket a támogatási rendszereket mielőbb átvizsgálják, s olyan jogszabályokat dolgoznak ki, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a jövőben hasonló helyzetek alakulhassanak ki.
140 ezren kerülhetnek utcára
A jövő év elejéig több mint 140 ezer közalkalmazottat fognak elbocsátani ahhoz, hogy tartani lehessen a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által leszögezett jövő évi kiadási kereteket – nyilatkozták csütörtökön este a Mediafax hírügynökségnek nevük elhallgatását kérő, a tárgyalásokon részt vevő források, akik úgy tudják, a jövő év elejéig a közszférában dolgozók 10 százalékának mennie kell.
Bár ez nem képezte az IMF-fel folytatott tárgyalások témáját, Băsescu csütörtök esti sajtótájékoztatóján azt is leszögezte, hogy az államnak mielőbb törlesztenie kell a magáncégek felé felhalmozott adósságait, illetve a kórházak tartozásait is ki kell fizetni, mivel ezek az intézkedések is hozzájárulhatnak az ország gazdasági fellendülésének felgyorsításához. Ugyanakkor az államfő a decentralizáció folyamatának felgyorsítása, illetve a közbeszerzési eljárás racionalizálása mellett is határozottan kiállt.
A Mediafax hírügynökség számításai szerint a közszféra béralapjának 25 százalékos csökkentése az első negyedévi kiadásokkal számolva 7 milliárd lej (mintegy 1,7 milliárd euró) megtakarítását eredményezné.
Markó: nincs más választás
Néhány órával az államfői bejelentést megelőzően Markó Béla miniszterelnök-helyettes sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján már meglebegtette, hogy drasztikus lépések várhatók. Az RMDSZ-elnök akkor még arról beszélt, hogy vagy az adókat kell növelni, vagy a költségvetési kiadásokat kell csökkenteni, másként nem lehet egyensúlyban tartani az ország gazdaságát. „Biztos, hogy valaminek csökkenni vagy valaminek növekedni kell, a fájdalmas intézkedések elkerülhetetlenek. Gyorsan kell határozni, ám előtte még a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel is egyeztetni kell” – összegezte az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy egyelőre konkrét döntésekről nem tud beszámolni. „A felvázolt alternatívák közül egyik sem kellemes, és mindegyiket nehéz szívvel hozzuk meg, de nincs más választás. A gazdasági válság valószínű, hogy még nem ér véget, olyan időszakot élünk, és olyan következik, amelyben nem kellemes kormányon lenni, jobb ellenzékből bírálni a meghozott döntéseket” – fogalmazott Markó Béla, aki szerint fontos, tartani a valutaalappal kötött egyezséget, egyensúlyban kell tartani a költségvetést, s a kormánykoalíciónak is szolidárisnak kell maradnia.
Szakszervezeti felháborodás
Még véget sem ért Traian Băsescu államfő sajtónyilatkozata, amikor a szakszervezetek elkezdték bírálni az elhangzottakat. „A Traian Băsescu államfő által ismertetett javaslatok elfogadhatatlanok. De mégis azt hiszem, hogy ez az egész csak egy vicc volt, s holnap felébredünk ebből a rémálomból” – hangsúlyozta Marius Petcu, a CNSLR Frăţia szakszervezeti tömörülés elnöke. Eközben Iacob Baciu, a CSDR elnöke arról értekezett, nincs törvényes keret, amely lehetővé tenné az államfő javaslatainak gyakorlatba ültetését.
„A közalkalmazottaknak biztosított 705 lejes minimálbér szerepel az idén hatályba lépett egységes bérezési törvényben, illetve ezt vették alapul az idei évi állami költségvetés kidolgozásakor is. A béralapról az idei költségvetési törvény rendelkezik. Hasonlóképpen a munkanélküli-segélyről és a nyugdíjakról is. Tehát előbb a törvényeket kell módosítani, s csak utána lehet alkalmazni a megszorításokat. Nem hiszem el, hogy az államfőnek eszébe jutott a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése. Egyetlen határozat sem hathat visszamenőleg. Elfogadhatatlan. Ez jóval több, mint amennyit el tudunk viselni, az érintettek reakciója pedig ezzel arányos lesz” – szögezte le Baciu. Sokkal drasztikusabban fogalmazott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Szerinte ugyanis az alacsony fizetéssel rendelkező közalkalmazottak 35 százaléka utcára kerül, amennyiben 25 százalékkal csökken a közszféra béralapja.
„Az államfő által kilátásba helyezett intézkedések a lakosságot genocídiumra fogják késztetni, sokkal súlyosabb társadalmi megnyilvánulásokra kerülhet sor, mint Görögországban, mivel ezek az intézkedések főként az alacsony jövedelműeket sújtják” – hangsúlyozta Hossu. Vasile Marica, a Sed Lex szakszervezeti szövetség elnöke eközben arról beszélt, hogy Traian Băsescunak inkább a saját embereinek kellett volna azt mondania, hogy többé ne lopjanak, mivel azáltal meglennének a szükséges költségvetési megtakarítások.
Krónika (Kolozsvár)

Rövidzárlat a koalícióban – Az RMDSZ szerint megszegték a pártközi megállapodást a demokrata-liberálisok
Rövidzárlatot okozott a kormánykoalícióban, hogy az oktatási törvény tegnapi szakbizottsági vitáján Cătălin Croitoru demokrata-liberális képviselő megszavazta az ellenzéki módosító indítványt. E szerint a nemzeti kisebbségi iskolákban ötödik osztálytól az állam nyelvén kellene tanítani Románia történelmét és földrajzát.
Az RMDSZ számára elfogadhatatlan kitétel a szenátusban is elakasztotta a munkálatokat, ugyanis Verestóy Attila RMDSZ-szenátor koalíciós egyeztetések szükségességére hivatkozva szünetet kért, majd az ülésvezető berekesztette a tanácskozást. Fekete András, a szövetség szenátusi frakcióvezetője a szünet után közölte: nem sikerült megállapodásra jutni a PDL-vel, a megbeszélések pedig a hétvégén is folytatódnak.
„Ez egy figyelmeztetés volt a koalíciós partner PD-L felé” – nyilatkozta az Új Magyar Szónak Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a képviselőház oktatási szakbizottságának tegnapi ülése után a szenátusban történtekről. A szövetségi elnök lapunknak úgy fogalmazott, „vagy tartja minden partner magát az egyezséghez, vagy az RMDSZ leállítja minden téren az együttműködést a demokrata-liberálisokkal”.
Mint hozzátette, a szövetség ígéretet kapott a PD-L-től, hogy a plénumban korrigálják a szakbizottsági „kisiklást”. „Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Mindenesetre húszéves tapasztalatom van abban, hogy egy ilyen félreszavazás hogyan fajulhat el, hogyan kapnak aztán vérszemet egyre többen” – jegyezte meg Markó.
Az RMDSZ-elnök kérdésünkre elmondta, ezúttal alighanem elsimul a konfliktus a koalíciós felek között, ám később még bizonyosan lesznek hasonló feszültségek.
„Mi vagyunk a mérleg nyelve, nélkülünk nincs kormánytöbbség. De nem akarunk ezzel zsarolni, nem akarunk ezzel a helyzettel visszaélni, hiszen az ország nehéz helyzetben van” – szögezte le lapunknak a kormányfőhelyettes.
Mi történt a bizottságban?
A képviselőház oktatási szakbizottságában tegnap reggel kerültek sorra a kisebbségeket érintő paragrafusok. Előbb a 36-os cikkelyt vitatták meg, amely kimondja, hogy a nemzeti kisebbségeknek minden szinten joguk van anyanyelven tanulni, illetve oktatási tanintézményeket létrehozni. Kimondja: a kisebbségiek anyanyelvükön tanulhatnak, bentlakást, díjmentes iskolába szállítást igényelhetnek.
„Fogcsikorgatva bár, de ezt a paragrafust megszavazta a bizottság. Igaz, bekerült az a módosítás, hogy a fentiek az ő szempontjukból szórványvidéki román gyerekekre – itt elsősorban Kovászna és Hargita megyére gondoltak – is érvényesek” – árulta el lapunknak a részleteket Kötő József képviselő, a szakbizottság RMDSZ-es alelnöke. Mint hozzátette: a botrány a 37-es paragrafus első fejezetének tárgyalásakor robbant ki, ugyanis ez kimondja, hogy a kisebbségi diákok a román nyelven kívül minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) módosító indítványt tett, miszerint ötödik osztálytól Románia történelmét és földrajzát a kisebbségi diákoknak is az állam nyelvén kellene tanulniuk.
A 31 tagú testületben egyfős többséggel rendelkező PD-L–RMDSZ koalíció „rövidzárlata” miatt a javaslatot 16-14 arányban, egy tartózkodással megszavazták. „Mivel ez a pont az RMDSZ számára alapvető fontosságú volt, szünetet kértünk, és elindultak a koalíciós tanácskozások, amelynek eredményeképpen a PD-L megígérte: több, ehhez hasonló rövidzárlatra nem kell számítanunk” – ecsetelte Kötő.
Ellentmondások
Eközben a „félreszavazó” Cătălin Croitoru PD-L-s képviselőnek megmagyarázták kollégái, hogy miért fontos az anyanyelvi oktatás támogatása. A fejmosás eredményeként megszavazták a 37-es cikkely 5-ös pontját, amely kimondja, hogy a kisebbségi iskolák 1–12. osztályában Románia földrajzát és történelmét a diákok anyanyelvén kell oktatni.
„A két fejezet közti ellentmondást a plénum fel fogja oldani, ahol reméljük, a koalíció jól működik majd” – szögezte le. Hozzátette: a bizottság tegnapi ülésén a PNL és a PSD részéről nacionalista szónoklatok hangzottak el.
Adriana Săftoiu és Cristian Adomniţei liberális képviselők azzal a kéréssel fordultak Traian Băsescu államfőhöz, hogy írjon ki népszavazást azzal kapcsolatban, hogy Románia történelmét és földrajzát lehet-e más nyelven oktatni, mint az állam hivatalos nyelve. Cristian Adomniţei volt oktatásügyi miniszter szerint az RMDSZ által követelt cikkely „merénylet a román nyelv ellen”. „Minden csatározás ellenére eredményesen zárult a nap” – összegzett az ÚMSZ-nek Kötő.
Liberális elzárkózás
A PD-L két politikusa, Sever Voinescu képviselő és Cristian Preda EP-képviselő tegnap azt szorgalmazta, dolgozzák át a kormány „politikai támogatási képletét”. Voinescu azt javasolta, hogy vonják be a koalícióba a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is, ugyanis a jelenlegi kormánytöbbség „illékony” a független képviselők miatt.
Felvetésére azonnal reagált Crin Antonescu PNL-elnök, aki szerint „egészséges politikai többség” csak előre hozott választásokkal biztosítható. A liberálisok semmilyen formában nem hajlandók társulni a PDL-vel, mivel a PNL „megfertőződne”, ha belépne egy „kompromittált koalícióba”. A PNL szerint mielőbb előre hozott választásokat kellene tartani.
Parlamenti aritmetika: RMDSZ nélkül nincs kormány
RMDSZ nélkül, csupán a függetlenek és a kisebbségek frakciójának parlamenti támogatásával a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) nem tudna kormányozni – derül ki a törvényhozói testület mandátumainak jelenlegi eloszlásából. Eszerint a képviselőházban 127 PD-L-s, 22 RMDSZ-es, 17 független, 94 PSD-s, 53 PNL-s honatya ül, a kisebbségek frakciójának létszáma pedig 18.
A szenátusban PD-L 53, az RMDSZ 9, a függetlenek 10, a PSD 42, a PNL 21 politikussal rendelkezik. Így, ha az RMDSZ felmondaná a koalíciós szerződést és ellenzékbe vonulna, a PD-L a képviselőházban az összesen 331-ből 161, a szenátusban a 135-ből 63 szavazatra számíthatna.
(Cs. P. T.)
Új Magyar Szó (Bukarest)

OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kell
A pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre.
Mi is ez?
A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük.
Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés?
Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás.
Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás.
Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is.
Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal.
Valóban túlterheltek a diákok?
Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot.
Szakoktatás ma
Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár.
Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra.
Hol vannak a tanárok?
Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél.
Iskola és valós világ
Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől.
Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat.
Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni.
Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről.
Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett.
Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket.
Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl?
Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve.
Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének.
Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül.
Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek.
Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges?
Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot?
Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak.
Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak.
Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása”
Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését.
Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen.
Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni.
Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt.
Tanárok megbecsülése
Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok.
Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást.
Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni.
Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak.
Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek
Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik.
Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal.
Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának.
Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá.
Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban?
Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma.
Helyi iskola vs. iskolaközpont
Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni.
Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező?
Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni.
Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet.
Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba.
Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni.
Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve.
Iskolafenntartás
Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye.
Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk.
Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört?
Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz.
Mi az, hogy magyar osztály?
Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse?
Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok.
Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond.
Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben?
Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek.
Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja.
Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át.
Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni.
Second hand érzés a diákok között
Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban.
Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat.
Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok.
Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos.
Transindex.ro,

Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt
Kelemen Hunor, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke elmondta: kizárt, hogy az RMDSZ honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy esetleges, PNL által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt.
„Uioreanu képviselő úr álmodik” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő.
Mint mondta, fel sem tevődik, hogy a szövetség honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy bizalmatlansági indítványt, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Uioreanu kijelentése közönséges manipuláció.
„Fel sem vetődött, és fel sem vetődik a kérdés, hogy az RMDSZ aláírjon vagy megszavazzon egy bizalmatlansági indítványt. Ez csupán kísérlet, hogy feszültséget keltsenek a koalícióban. Uioreanu urat komoly emberként ismertem” – magyarázta Kelemen Hunor.
Horea Uioreanu liberális képviselő csütörtökön azt mondta: az RMDSZ egyes honatyái készek aláírni a Boc-kormány ellen a liberálisok által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, mert a szövetség „szép kihátrálásra készül a kormányból”.
Sajtótájékoztatóján Uioreanu elmondta: a PNL még ebben a hónapban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, számítanak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és más alakulatokból származó honatyák aláírásaira is.
„Tárgyalunk a bizalmatlansági indítványról, amelyet még ebben a hónapban benyújtunk, a PNL a kezdeményező, de aláírják PSD-s és más pártból származó honatyák is. A parlamentben vannak olyan hírek, miszerint az RMDSZ szép kihátrálásra készül a kormányból, így megeshet, hogy az indítvány benyújtása esetén az RMDSZ-es kollégáink voksaira is számíthatunk” – mondta Uioreanu.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Duray: A gyenge MSZP-SZDSZ kormányzás bátorította a szlovák nacionalizmust. Ennek véget kell vetni!
Nemzetpolitika a Magyarország határain kívül élő magyarok nélkül nem alakítható ki. Azt a magyarországi magyarok közösen alakíthatja ki a határon túl élő hárommilliós magyarsággal. A nemzetpolitika egyszerre országpolitika, kormánypolitika, állampolitika és határon átnyúló politika is, de nem külpolitika - mondta Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke, azzal összefüggésben, hogy a magyarországi országgyűlési választások második fordulója éjszakáján Orbán Viktor leendő magyar miniszterelnök leszögezte: a nemzeti együttműködés természetes részesei a határon túli magyarok.
„Nagyon fontos üzenet lenne, ha a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ismét elkezdené működését. Össze kellene jönnünk, hogy értékeljük az elmúlt nyolc év veszteségeit, és hogy elindítsuk újra a közös gondolkodást. Úgy gondolom, ha majd a magyar Országgyűlés elfogadja az állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, akkor ezzel párhuzamosan meg kell majd változtatni a státustörvényt és a Szülőföld Alapról szóló törvényt is. De az új magyar parlamentnek és kormánynak sürgősebb teendői is vannak. Ha a közigazgatásra vonatkozó törvénymódosításokat és más új jogszabályokat elfogadja majd az Országgyűlés, akkor ezek kihatással lesznek a nemzetpolitika strukturális felépítésére is" – vélte Duray Miklós.
Nem elég az eddigi nemzetpolitikán változtatni? Újat kell kialakítani?
– A kérdés az, hogy szabad-e foltozni, vagy sem? Vannak alapok, amelyekre építkezhetünk. Már az, amit az első Orbán-kormány idején megfogalmaztunk, egy jó alap. De azóta eltelt nyolc év, az Európai Unió tagja lett Magyarország és a vele szomszédos országok egy része is. És ez egy új helyzetet teremt. Megváltoztak a gazdasági viszonyok és a gazdasági együttműködés feltételei is. Ma már olyan gazdasági stratégiákban gondolkodhatunk, amilyenekről a 2004-es EU-csatlakozás előtt még szó sem lehetett. Nagyon fontosnak tartom, hogy a határmenti régiók gazdasági tevékenységét egy közös stratégiai rálátással szemléljük. Nagyon fontos, hogy olyan gazdasági stratégiákat próbáljunk megvalósítani, amelyek a határ mindkét oldalán megvalósíthatók. Ez talán még a kultúránál és az oktatásnál is fontosabb, ugyanis, ha ezeket a magyarok által lakott régiókat nem tudjuk megerősíteni, akkor azokból elmenekülnek az emberek, és így ezek a régiók nem lesznek önfenntartóak, csak a dotációkat fogják emészteni. Viszont nekünk az a célunk, hogy meg tudják termelni a működésükhöz szükséges javakat. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség támogatásokra, hanem a támogatások rendszerét is újra kell fogalmazni. Azt az ügynökrendszerű támogatás, amely az elmúlt években az MSZ-SZDSZ kormány idején megvalósult, el kell felejtenünk. Tudatosítanunk kell a stratégiailag fontos feladatokat, és ahhoz kell társítani a támogatási rendszereket.
Igen, de az egyes határon túli magyar kisebbségek más körülmények között élnek. Teljesen más fázisban vannak a Nyugat-Balkánon élők, teljesen máshol tartanak az erdélyi magyarok, a szlovákiai magyarság, a Burgerlandban élők, vagy a kárpátaljaiak...
– Vannak olyan gondok, amelyek mindenütt megjelennek. Például a szórványkérdés, ez egységesen is lehet kezelni. Olyan rendszereket lehet alkotni, melyek ugyanúgy működtethetők bármelyik országban. Ilyen lehet a távoktatás megszervezése. Ez segíti a magyar műveltségi körben való megmaradást azoknak, akik egyébként ehhez nem juthatnak hozzá. De ugyanakkor ki kell dolgozni ehhez a motivációs rendszert is, hogy a szórványban élőknek érdekükben álljon részt venni a távoktatási rendszerben.
A Kárpát-medencei magyarság közül a szlovákiai magyarság van a legbonyolultabb helyzetben...
– Az a helyzet, amely az elmúlt években Szlovákiában kialakult, és az a fajta magyarellenesség, amely 2006-tól jelen van a kormánypolitikában, az nem csupán annak a következménye, hogy Szlovákiában egy nemzeti-szocialista kormány működik, hanem annak is, hogy Magyarországon egy gyenge és rosszul kormányzó kormány működött. A szlovák-magyar államközi viszony úgy alakult, hogy szlovák részről folyamatosan sértegették a magyarokat. A magyar kormányt is. Ugyanakkor ez a helyzet a szlovák nacionalizmust bátorította. Úgy látták, bármit csinálhatnak, úgysem lesz annak semmilyen következménye! Ennek véget kell vetni, így nem lehet szomszédsági kapcsolatokat ápolni! Tehát óriási feladat hárul a magyar külpolitikára is.
Felvidék.ma

Médiaértesülés: Emil Boc lemond, Mihai Tănăsescu lesz a miniszterelnök
Emil Boc nemsokára lemond a miniszterelnöki tisztségről – írja kormánypárti forrásokra hivatkozva egy román hírportál. Az inpolitics.ro szerint a kormányfő azt követően mond le tisztségéről, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyja a bukaresti kormány által vállalt kötelezettségeket tartalmazó szándéknyilatkozatot. A portál szerint Boc már az elmúlt napokban lemondott volna, de Traian Băsescu államfő kérésére elhalasztotta lépését. Boc távozása után a kormányfői tisztséget az a Mihai Tănăsescu venné át, aki Romániát képviseli az IMF-nél.
Az inpolitics.ro hírportál értesülése szerint Emil Boc miniszterelnök várhatóan a jövő héten lemond tisztségéről, közvetlenül azután, hogy az IMF vezetősége jóváhagyja a bukaresti kormány által vállalt kötelezettségeket tartalmazó szándéknyilatkozatot. Az idézett forrás szerint Boc már néhány nappal korábban lemondott volna a kormányfői tisztségről, azonban Traian Băsescu államelnök azt kérte tőle, hogy várjon a lépéssel addig, amíg a szociális feszültségek fokozódnak, hogy a kormány lemondásának maximális hatása legyen.
A hírportál úgy tudja, az új kormány vezetője a pénzügyi szakértő Mihai Tănăsescu lehet, aki Romániát képviseli az IMF-nél. Tănăsescu hűséges híve a valutaalap politikájának, és biztosítéka lenne annak, hogy Bukarest tartja magát vállalt kötelezettségeihez.
Az inpolitics.ro szerint az sem véletlen, hogy a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) úgy döntött, hogy júliusra tervezett kongresszusát idén őszre, vagy akár a jövő év tavaszára halasztja, hivatalosan arra hivatkozva, hogy a kormányzás problémái lekötik minden energiáját. PDL-források szerint azonban a halasztásnak valójában az az oka, hogy júliusban várhatóan kritikus szintre fokozódik a szociális elégedetlenség, a kormánypárt kongresszusa pedig hatalmas demonstrációk célpontjává válhat.
Emil Boc pozíciója pártján belül is gyengülni látszik. A médiában megjelent információk szerint a kormányfő-pártelnököt a PDL több vezető politikusa is – Sorin Frunzăverde, Vasile Blaga, Cristian Boureanu, Costică Canacheu – kemény bírálatokkal illette pártvezetési stílusa miatt, teszi hozzá a realitatea.net.
Krónika (Kolozsvár)

A képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta az új oktatási törvényt
A képviselőház tanügyi bizottsága május 14-én 16 szavazattal, 10 ellenszavazattal és 5 tartózkodással elfogadta az új oktatási törvényt. Az ellenszavazatok és a tartózkodások az ellenzéki honatyáktól származtak.
Így közel három hetes vita után az alsóház tanügyi bizottsága elfogadta a 316 cikkelyből álló oktatási törvényt, egyes napokon a bizottság reggel 10-től este hét óráig dolgozott, még pénteken is.
Cristian Dumitrescu, a bizottság szociáldemokrata (PSD) elnöke elmondta: kidolgoznak egy jelentést a jogszabályról, amelyet előreláthatólag hétfőn benyújtanak a képviselőház házbizottságához.
A vita során a bizottság ülésein részt vett Daniel Funeriu oktatási miniszter és a tárca vezetőségi tagjai is.
A jogszabálytervezetet a képviselőház, majd a szenátus plénumának kell megvitatnia.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Tanügyi törvény - kifulladásig
Bár a képviselőház plénumában tegnap formailag megkezdődött az új tanügyi törvény vitája, az ülés végéig egyetlen cikkely megszavazására, de még a cím megválasztására sem került sor. „Idáig mindössze annyi történt, hogy Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter bemutatta a törvényt, majd két elődje, Ecaterina Andronescu és Cristian Adomniţei kapott szót.
Bár a képviselőház plénumában tegnap formailag megkezdődött az új tanügyi törvény vitája, az ülés végéig egyetlen cikkely megszavazására, de még a cím megválasztására sem került sor. „Idáig mindössze annyi történt, hogy Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter bemutatta a törvényt, majd két elődje, Ecaterina Andronescu és Cristian Adomniţei kapott szót. Ők bemutatták azokat a módosító indítványokat, amelyeket a szakbizottság visszautasított” – adott helyzetjelentést a délutáni órákban Farkas Anna-Lili RMDSZ-es képviselő.
Az alsóház oktatási szakbizottságának tagja hozzátette, mától a plénumban reggeltől estig folynak majd a munkálatok péntek délig, naponta mindössze egyetlen óra ebédszünetet engednek meg maguknak a honatyák. A jogszabály „állapotát” Cristian Dumitrescu, az oktatási bizottság elnöke ismertette: a képviselők 1.695 módosító indítványt nyújtottak be, ezek közül 667-et fogadott el a testület.
A jogszabályba beemelt javaslatok közül 276 tartalmi vonatkozású, 391 pedig nyelvi pontosítás volt. Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter szerint a törvénytervezet a minden párt által aláírt Országos Oktatási Paktumhoz vezethető vissza, „stabilitást, fenntarthatóságot és kiszámíthatóságot visz abba a rendszerbe, amely az utóbbi évek során a túl sok változtatás áldozata lett.”
A jogszabály újításai között Funeriu kiemelte azt, hogy a gyerekek hatéves korukban válnak iskolakötelessé, a IX. osztályt „átteszik” az általános iskolai curriculumba és egyetlen idegen nyelvből kell érettségizni.
„Mindenki azt mondja, hogy túl sok a magolás a román oktatási rendszerben. Ennek véget kell vetni” – hangsúlyozta a tárcavezető. Elődje, a liberális Cristian Adomniţei bejelentette, hogy a tervezetről való végső szavazáskor tartózkodni fog, ugyanis az új tanügyi törvény elsorvasztja az egyetemi autonómiát. „Kollégáimmal együtt úgy vélem, hogy a jogszabályban előirányzott változtatások életbe léptetésére nem lesz képes a mostani kormány, ezért inkább maradjon meg a régi rendszer” – mondta el Adomniţei.
Szerinte a szöveg jó elemei nem eredetiek, nem a mostani miniszter műve, ugyanis azokat Ecaterina Andronescu szociáldemokrata tárcavezető tervezetéből emelték át. Sokkal nagyobb gondnak tartotta, hogy a törvény nem tartalmazza tételesen, hogy az oktatásügynek a hazai össztermék 6 százalékát kell kapnia.
Ecaterina Andronescu volt szociáldemokrata tárcavezető azt vetette a kormánypártiak szemére, hogy erőszakosan vitték át elképzeléseiket, nem törekedtek konszenzusra. „A tanügyi törvény a rendszer igényeinek kell hogy megfeleljen, nem egy-egy időlegesen felkapaszkodott politikus személyi kultuszának” – fogalmazott Andronescu. Szerinte hibás döntés a kilenc osztályos általános iskola bevezetése, ugyanis ez nagyon sok vidéki gyerek számára a tanulás végét is jelenti.
F. H.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Újságírókat vertek meg Kézdivásárhelyen, mert magyarul beszéltek
Szombaton hajnali négy óra körül a Függetlenség utcában hat marosvásárhelyi fiatalt bántalmaztak zömében berecki ittas fiatalok. Nagy Botond és Benedek István, a marosvásárhelyi Népújság újságírója, Árendás István, a rádió munkatársa, a negyedik megvert személy Nemes Attila. A verésből Nagy Botond huszonhárom éves barátnőjének is jutott, őt ököllel ütötték meg.
Nagy Botond elmondása szerint szálláshelyük felé tartottak, amikor szembejött velük két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal. A román azért kötött bele a marosvásárhelyiekbe, mert egymás között magyarul beszéltek. Egy harmadik személy közben bement a Sziklaszív vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és ezzel elkezdődött a tömegverekedés.
Váratlanul, hátulról támadtak a hatos csoportra. A túlerőben levők agyba-főbe verték a hat marosvásárhelyit, a lányokat sem kímélték. Nagy Botond hat-hét nap között, Nemes Attila nyolc-kilenc nap között gyógyuló sebekről kapott törvényszéki orvosi igazolást. Benedek Istvánnak a karját sebezték meg rúgásokkal, de ő nem jelentkezett a törvényszéki orvosnál. A rádiós Árendás István agyrázkódást szenvedett. A bereckiek verekedés közben azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul — mondotta érdeklődésünkre telefonon Nagy Botond.
Mivel valamennyi bántalmazott motoros, már hajnalban riasztották a kézdivásárhelyi motorosokat, akik valóságos hajtóvadászatot indítottak a támadók felkutatására. El is kaptak közülük párat, akiket reggel a rendőrség is előállított. Nagy Botond szerint nem igaz, ami a rendőrségi tájékoztatóban szerepel, a támadók nem hárman, hanem tizenhárman voltak. A bántalmazott újságírók írásos panaszt tettek le a kézdivásárhelyi rendőrségen. Az üggyel Szabó Levente foglalkozik.
Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) ügyvezető elnöke, a Népújság főszerkesztő-helyettese arra kérte kézdivásárhelyi kollégáit, hogy éberen figyeljék a fejleményeket, mert az egyik támadó egy katonatiszt fia, a testvére pedig rendőr, ezért véleménye szerint el akarják tusolni az ügyet, és egyszerű utcai verekedésként akarják feltüntetni. Karácsonyi Zsigmond a sajnálatos esetről Ambrus Attilát, a MÚRE elnökét is értesítette. Habár a támadók nem tudták, hogy kik az áldozatok, első alkalommal fordul elő, hogy újságírókat bántalmaznak a céhes városban.
Iochom István, Háromszék
Erdély.ma

Marosvásárhelyi újságírókat bántalmaztak!
Abszurd helyzet: marosvásárhelyi magyar újságírókat vertek a Székelyföldön. Eddigi információink szerint nem azért érte őket a szombat éjszakai agresszió Erdély egyik legmagyarabb városában, Kézdivásárhely központi részén, mert újságírók, hanem azért, mert egymással magyarul beszéltek. Támadóik, akik pillanatok alatt agresszív falkává duzzadtak, kertelés nélkül kijelentették, nem tetszik nekik, hogy így társalognak. Nem csak azért furcsa az egész, hogy Gábor Áron szűkebb pátriájában történik mindez, még különösebb, hogy a verekedést kezdő bandában magyarok is voltak, vagy legalábbis olyanok, akik székelyesen, hibátlanul beszélték a nyelvünket. Vegyük úgy tehát, hogy nem újságírókat bántalmaztak, nem kollégáinkat és a velük levő barátokat, barátnőket támadták le barbár módon a nagy létszámfölényben levő agresszorok, hanem magyarságukért nemzettársainkat? Vehetjük, de semmivel se vigasztalóbb ez a változat. Ha már Kézdivásárhelyen se szólalhatunk meg nyugodtan anyanyelvünkön, akkor hova jutunk?!
Mint mondják, a szóban forgó bandának nem ez az első ilyen fegyverténye, hosszabb ideje igyekeznek rettegésben tartani a helyi lakosságot. Az ottani rendőrség talán tudja is, hogy kikkel van dolga, mégse tett eddig semmi különöset a lebuktatásuk érdekében. Éppen ezért nem léphetünk csak úgy, szó nélkül tovább a történteken. A közvéleményt tájékoztató, formáló sajtósokként kötelességünk úgy viszonyulni az ilyen helyzetekhez, hogy máskor ott se és máshol se kerülhessen sor hasonló támadásokra. Nyomon követjük tehát a fejleményeket. Kollégáink feljelentették az egyelőre ismeretlen tetteseket, és törvényes eljárással próbálnak elégtételt szerezni. De hogy pontosan hogyan is estek meg a dolgok, arról szenvedő félként Nagy Botond újságíró-kollégánk számol be a következőkben.
Túlerővel, orvul támadtak
Nagy Botond
Kézdivásárhelyi motoros barátainknál voltunk egy nagyszerű partin szombat este, ahonnan hajnalban, zuhogó esőben eljöttünk és gyalogosan indultunk a Hangya panzióban foglalt szállásunkra. Jó kedvünk volt, beszélgettünk, viccelődtünk, hat fiú és két lány. Nemes Noémi, a barátnőm, Vas Krisztina rezidens orvos, illetve Benedek István kollégám, Árendás István, a Marosvásárhelyi Rádió technikusa, Nemes Attila designer és jómagam. A Függetlenség utcában két "úriember" jött velünk szembe, egyikük durván meglökte a barátnőmet. Noémi visszanézett, mire az illető minősíthetetlen, magyarságunkban sértő szavakkal illette őt és minket – románul. Mi visszaszóltunk, hogy ezt mégis hogyan képzeli, mire magyarul beszélő társa közbeavatkozott és békíteni próbált, mondván, hogy a barátja apja rendőr és úgyis mindent elintéz, ne akarjunk balhét, mindenkinek jobb lesz és hasonlók. Mi ebbe beleegyeztünk és továbbindultunk a szállásunk felé.
Három-négy lépést tehettem, amikor a hátam mögött kiabálást hallottam. Megfordultam és Nemes Attila barátomat láttam, ahogyan bekapja az első ütést, leesik, a többiek pedig rúgni kezdik – mint kiderült, a békítési szándék csak azért volt, hogy az utcán tartsanak: közben egy harmadik barátjuk a pár méterre lévő Sziklaszív vendéglőbe futott, ahonnan még hét-nyolc bátor harcos rohant ellenünk és támadt minket hátba. Én beugrottam a verekedők közé, hogy kimentsem Attilát, egyet adtam, de kettőt kaptam is, köztük egy halántékra érkező rúgást a hátam mögül. Benedek István alkarját szétütötték, Árendás Istvánt pedig úgy fejbe rúgták, hogy arccal a kockakövekre esett és elvesztette az eszméletét. Utána újra Attila ellen és ellenem fordultak, a telefonomat kirúgták a kezemből, ezüst karkötőmet lerúgták a csuklómról, miközben védekeztem. És azt kiabálták, hogy: Mit képzeltek ti, szemét magyarországiak, hogy gondoljátok, ide jösztök és beszélhettek nálunk csak úgy, magyarul?
Attila védekezett, de ismét arcba ütötték, mire a barátnőm – Attila húga, vékony testalkatú, fiatal lány – a bátyja segítségére sietett és egyiküket orron vágta. Az illető erre megragadta a barátnőmet és a szemem láttára legalább egyszer ököllel halántékon ütötte. Én hagytam azt, aki velem foglalkozott és az illetőt megtámadtam, de közben hátulról lerúgtak. Krisztina a még eszméletlen Árendás Istvánnal volt elfoglalva, én felkeltem a földről, de addigra a támadók eltűntek. Felhívtam helybéli motoros barátaimat, akik négy autóval pár perc alatt a helyszínre siettek. Együtt bementünk a Sziklaszívbe, de támadóink már nem voltak ott. Közben a rendőrség is megjelent és együtt kerestük az utcákon az elkövetőket, de nem találtuk őket meg. Az őrsre mentünk, miközben motoros barátaim az utcákat rótták és kis idő múlva már telefonáltak, hogy valószínűleg berecki fiatalokról lehet szó. Szabó Levente nyomozó segítségével megírtuk a feljelentéseket. A rendőrség vasárnap délelőtt már rábukkant pár tettesre. Állítólag csak öten voltak, és közülük is csak három támadott. Ez több ok miatt is lehetetlen. Ők hárman – két román és egy magyar nemzetiségű fiatal – beismerték a dolgot, de azt mondták, mi kezdtünk románozni és ezért támadtak ránk. Ez sem igaz, soha, egyikünk sem mondott senkinek olyasmit, ami sértené annak nemzetiségét. Főleg nem négy, harminc körüli értelmiségi helyi, huszonéves suhancoknak. Egy hivatásos katona is volt köztük, aki állítólag nem verekedett, sőt, csitítani próbált. Lehet, hogy nem verekedett, de csitítást sem tapasztaltunk. És azt sem értjük, hogy legalább ő miért nem hívta a rendőrséget vagy a mentőket, amikor látta, hogy egy halántékon rúgott ember a földön fekszik percek óta. A dossziék a helyi rendőrség tájékoztatása alapján már az ügyészségen vannak. Per és kártérítési igények következnek. Nekem "csak" három fogamból törtek le darabok és az orrom, a szemem, Istvánnak pedig a karja dagadt el, de Attilát úgy szájba rúgták, hogy a felső hídja kettészakadt, négy műfoga csapostól tört ki az ínyből. Árendás Istvánt kórházba kellett vinni, enyhe agyrázkódást szenvedett.
***
A lényeg: nem hagyjuk annyiban. Nem a személyes bosszú hajt, hanem a tény: akik ilyet csinálnak, tanulják meg, hogy az ember nem tehet akármit a kénye-kedve szerint. Hogy egy jogállamban nem maradhat következmények nélkül, ha valakinek a nemzetiségével csúfolkodnak, miközben a barátnőjét ököllel ütik. Hogy azért vagyunk emberek, mert állítólag felelősen gondolkodunk. Hogy Kézdivásárhelyen éjjel, zuhogó esőben is sétálhassunk az utcán – mert a tavaly őszi magyarverést is állítólag bereckiek követték el. Nem nagy a falu, kétséges, hogy szépszámú fiatalsága volna. Az ember állítólag azt kellene tegye, ami jólesne neki, ha vele is tennék. Sem társaim, sem én soha nem kötődtünk az utcán senkivel. Senki nemzetiségét nem tettük szóvá. Mindezeket elvárjuk fordítva is, és lépünk az ügyben. "Harcostársainknak" pedig gratulálunk a bátorsághoz. Ahhoz, amely legalább kétszeres túlerővel, aljas módon, hátulról támad és amelybe belefér a lányok ököllel verése.
És ami a legszomorúbb: hogy lassan már meg sem lepődünk…
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Nacionalista hisztéria kísérte az anyanyelvű oktatásra vonatkozó törvénycikkely elfogadását
Az ellenzéki képviselők hisztérikus nacionalista kirohanásai közepette fogadta el szerdán a képviselőház a tanügyi törvény 37. cikkelyét, amely kimondja, hogy a közoktatásban a nemzeti kisebbségek anyanyelvükön tanulják a történelmet és a földrajzot.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői a szavazás előtt tiltakozásul kivonultak az ülésteremből, előtte azonban nemzetféltő, kisebbségellenes felszólalásokban támadták a kormányerők álláspontját. Hasonló hangvételű bírálatokat fogalmaztak meg a vitán Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői is, akik szintén visszavonultak a plenáris ülésről.
Többszöri halasztás után a képviselőház plénuma szerdán 111 igen, 45 nem szavazattal, tíz tartózkodással elfogadta az oktatási törvény 37. cikkelyét, amely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét. A cikkely a kormány által támogatott formában ment át a szavazáson, noha az alsóház oktatási szakbizottsága heves viták után korábban elutasításra javasolta az előírást. A vitatott cikkely szerint a nemzeti kisebbségek csak a román nyelvet és irodalmat tanulják románul az iskolában.
A PNL frakciója a szavazás előtt tiltakozásképpen kivonult az ülésteremből, nem sokkal ezt követően pedig a szociáldemokraták is távoztak. „A PNL-frakció nem vesz részt a cikkely szavazásán. Ez egy nemzetellenes tett, önöket terheli a felelősség amiatt, hogy román állampolgárok nem fogják románul ismerni a történelmet és a földrajzot” – kiáltotta Eugen Nicolăescu liberális képviselő az ülést vezető Roberta Anastasénak, a képviselőház demokrata liberális (PDL) elnökének.
Cristian Adomniţei (PNL) korábbi oktatásügyi miniszter szerint „a 37. cikkely elfogadása a nemzeti oktatási törvényt nemzetellenes oktatási törvénnyé alakítja”.
Burebista, Boros Pista
Adrian Solomon PSD-képviselő azzal vádolta a PDL-t, hogy a 37. cikkely támogatásával „bemocskolják a román nemzet legszentebb ideáljait”. „Önök ma új meghatározását adták a nemzet fogalmának, mivel a nemzet nem azonos a néppel, kedves PDL-s kollégák. Ezért a magyar vagy más nemzetiségű nemzettársainknak is románul kell ismerniük a haza történelmét és földrajzát, mivel a román nyelvnek egyesítenie, nem szétválasztania kell bennünket. (…) A következő években azt fogjuk megtudni a történelem tankönyvekből, hogy Burebista (dák király – szerk. megj.) tulajdonképpen magyar volt, és Boros Pistának hívták” – mondta Solomon.
Egy kormánypárti képviselő, a PDL-s Cătălin Croitoru is kiállt a történelem és földrajz román nyelvű oktatása mellett. „Mivel a többi nemzeti kisebbség képviselői egy kiegészítési javaslatban azt kérték, hogy gyermekeik nagyon jól tudjanak románul, mivel Romániában élnek és dolgoznak, úgy gondolom, hogy annál nagyobb jót nem tehetünk magyar testvéreinkkel, hogy az ők gyerekeik is jól tudjanak románul, mivel Romániában élnek és dolgoznak” – fogalmazott Croitoru.
A PDL-s Toader Stroian válaszképpen kétszínűséggel vádolta a szociáldemokratákat, mondván, hogy a Năstase-kormányzat idején egy sor előírást fogadtak el a magyar nyelv közigazgatásbeli használata kapcsán. „Nem Pistának vagy Lacinak, hanem Toader Stroiannak hívnak, Segesvár környéki román vagyok. Támogatom a történelem és a földrajz anyanyelvű oktatását. Nem a magyarok vagy a kormány kedvéért, hanem a kétszínűség ellenében. Ha választanom kell egy kétszínű és egy magyar ember között, akkor a magyart választom. A PSD pedig kétszínű, mivel annak idején kiíratta a polgármesteri hivatal ajtajára magyarul, hogy Polgármester Toader Stroian. Arra kényszerített, hogy román tolmácsokat alkalmazzak a helyi tanács üléseire” – fogalmazott Stroian.
Ştefan cel Mare, Nagy István
A 37. cikkely kapcsán már kedden is heves vita zajlott a képviselőházban. Adrian Solomon (PSD) azt mondta: „ha Daniel Funeriu oktatási miniszter román, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti oktatáshoz három tantárgy kapcsolódik: a román nyelv és irodalom, a románok történelme és a haza földrajza. Arra kérem, hagyja most a politikai konjunkturális érdekeket. Nem hiszem, hogy ebben az országban a diákoknak Nagy Istvánról kellene tanulniuk Ştefan cel Mare helyett” – mondta kedden Solomon.
Cristian Adomniţei azzal vádolta a keddi vitán a PDL-t, hogy „a konc kedvéért eladta a nemzeti érdeket az RMDSZ-nek”. Válaszul Kötő József RMDSZ-es képviselő azt mondta: semmiféle megállapodás nem volt a PDL és a szövetség között, hanem „elérkezett a demokrácia és az ésszerűség pillanata”.
Krónika (Kolozsvár)

Jogvédelem nehéz időkben
Szabédi László 1956 szeptemberében egy kolozsvári tanácskozáson, az odavaló és marosvásárhelyi írók gyűlésén, a magas rangú pártvezérek jelenlétében felszólalt, s többek között ezt mondta: "Márpedig világos, hogy az anyanyelvemhez való jog az anyanyelvemhez kapott válaszhoz való jogot jelenti. Világos, hogy ami nekem jogom, az valakinek irántam való kötelessége (...) Lehetetlen dolog a testvéri együttélést megkívánó minden erőfeszítést az egyik félre hárítani. Lehetetlen a két hivatalos nyelv demokratikus elve helyett a két anyanyelv magyarokat sújtó, hazug, sivár, antidemokratikus elvét hirdetni... (...)"
Tiszta beszéd, határozott és félreérthetetlen jogvédelem volt ez – nehéz időkben. Szabédi László és azok az erdélyi írók, akik ekkor hasonló szellemben szólaltak fel ezen a tanácskozáson, máig érvényes követelményeknek adtak hangot az ott jelen levő pártvezérek füle hallatára. Az az igazság, hogy az önálló Bolyai Tudományegyetem visszaállításáért, anyanyelvi jogainkért ma sem szólhatunk másképpen...
Szabédi László neve értékjelző fogalom irodalmunk, kultúránk jelenkori történetében. Az Őt megillető elismerés jele az is, hogy szavainak hű meghallói hajdani ittlétének színhelyén – a választott szülőfaluban – tisztelgő főhajtással emlékeznek rá minden időkben.(Nagy Pál beszédéből. Elhangzott 2010. május 9-én, a szabédi unitárius templomban tartott emlékező ünnepségen)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely

Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
Kedden nyílt meg Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.
Az első grafikai biennále egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. "Székelyföldön a képzőművészetnek nemcsak hagyománya, de jelene és jövője is van – ezt bizonyítja ez a rendezvény. A képzőművészetnek nincs köze a politikához, mégis voltak olyan román politikusok, akik lemondásomat kérték a biennále miatt, őket nem a művészet, hanem a Székelyföld zavarta. Ez a kiállítás azt is bizonyítja, hogy Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja jeleníteni identitását, és az, hogy más országból is jelentkeztek alkotók, azt is mutatja, hogy a képzőművészet nyelve univerzális, amelynek nem lehet határt szabni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megnyitón, megígérve: a minisztérium 2012-ben is partnere lesz a biennálénak.
"A nyolcvanas, kilencvenes években Sepsiszentgyörgy Románia egyik legfontosabb avantgárd művészeti központja volt, a Baász Imre nevével fémjelzett Medium kiállítások nemcsak az országos, hanem a nemzetközi porondon is kiemelkedő szerepet kaptak. Ezt követően az Etna Alapítvány által szervezett AnnART fesztiválon Európa legfontosabb performance művészeit látta vendégül" – emlékeztetett a grafikai biennále megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki szerint a mostani szemle méltó Baász Imre szellemi hagyatékához.
Vécsi Nagy Zoltán a zsűri részéről méltatta a grafikai biennálét. Áttörésnek minősítette a szemle székelyföldi megszervezését, hisz végre nem a mi művészeink kellett elmenjenek, hanem hozzánk jöttek külföldi alkotók.
A biennále fődíját, amelyet a Vegyépszer Zrt. ajánlott fel, Fürjesi Csaba (Budapest) kapta Születés című munkájáért. A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott díjat Léstyán Csaba (Csíkszereda) kapta Búvár című alkotásáért, Maros Megye Tanácsa Cristian Opris (Kolozsvár) Autoportet în întuneric című munkáját díjazta, míg Kovászna Megye Tanácsának díját Daradics Árpád (Budapest) vehette át az Ebédre várok-é vagy talán meg is halok? című alkotásáért. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hat különdíjat ajánlott fel, amelyek grafikai műhelytáborba szóló meghívások. Ennek nyertesei: Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Lyubomir Atanasov Krastev (Ruse, Bulgária), Elena Marinosyan (Plovdiv, Bulgária), Stoian Gabriel (Kolozsvár), Szép Veronika (Budakalász), Câmpean Tudor (Kolozsvár).
A kiválasztott alkotások két hétig megtekinthetők a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, majd Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is látogatható lesz a tárlat.
A zsűri kiválasztotta azt a 71 alkotást, amelyek publikussá válnak a biennále katalógusában.
Népújság (Marosvásárhely)

Húsz év késés
- Hogyan viszonyuljunk a kommunizmushoz, a megdöntött rendszer kiszolgálóihoz, haszonélvezőihez? Miközben a parlament az elmúlt napokban lusztrációs törvénnyel válaszolt a kérdésre, Ion Iliescu egykori államfő valósággal kifakadt a jogszabály ellen, amelyet anakronisztikusnak, antidemokratikusnak tart.
Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait.
Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása.
Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg.
Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Leselkedő krónikások
Marosvásárhelyi Krónikák – avagy krónikák Marosvásárhelyről, néhai polgárok feljegyzései, vitái, észrevételei a város középkori és újkori életéből – mostantól könyvbe szedve, megvásárolhatóan, Sebestyén Mihály válogatásában. És két kötetben. E kötetek bemutatóján vett részt szépszámú közönség a Bernády Házban kedd délután.
Káli Király István, a könyveket gondozó Mentor Kiadó igazgatója fogadta a megjelenteket, majd a szerkesztő, Gálfalvi Ágnes szólt hozzájuk.
– A kötetek a kiadó Erdélyi Ritkaságok sorozatában jelentek meg, e sorozatnak a világháború előtt már volt előzménye. Eredetileg egykötetesre terveztük, de Sebestyén Mihály sorra hozta az érdekességeket, így kétkötetnyire duzzadt a mű.
– Ha az ember könyvtáros, állandóan olyan könyveket kérnek tőle, amelyek nincsenek meg a könyvtárban. Innen származott az ötlet, sajtó alá rendezni az egykori vásárhelyi krónikákat. Egy dolog közös bennük: hogy szerzőik marosszékiek, illetve marosvásárhelyiek voltak. Polgáremberek, egyikük kivételével – erre Tonk Sándor hívta fel a figyelmemet. A középkori és újkori város életét ábrázolják a kommentárokkal ellátott szövegek. A XVII. században Vásárhelyen krónikaíró-iskola alakult, a krónikaírás divattá vált. Egyszerű polgáremberek szabadidejükben leírták, hogy mi történt velük és mi történt a városban aznap. Az egyik szerzőnk Borsos Sebestyén bíra, Borsos Tamás apja. Borsos Tamás szövegeit nem közöljük, mert azok már megjelentek a Fehér Kötetek sorozatban, Nagy Szabó Ferenc, a szabócéh céhmesterének írásait azonban igen. Ő negyvenévesen kezdett írni, munkái átölelnek egy fél évszázadot. Mindent részletesen közöl a városi életről. Ebben Vásárhely élenjáró, más, korabeli, a városi életet taglaló munka nem született. Enyedi Lakatos Márton ugyancsak polgár és mondhatni voyeur, amolyan leselkedő krónikás. Kitűnő portrékat írt az igazi, veszekedő polgárokról, riporteri frissességgel, maró gúnnyal számol be a nézeteltérésekről 1660 és 1675 között. De közöljük – többek között – még Petri Nagy György és Rozsnyai Dávid írásait is. A teljes szöveget adjuk és igyekeztünk az olvasmányosságot szem előtt tartani anélkül, hogy a filológia szabályait áthágnánk. Mellékletekkel, hely- és névmutatóval, magyarázatokkal láttuk el a könyveket, amelyekben folyamatos mesélést olvashatunk. Kár, hogy Jókai nem inspirálódhatott belőlük. A sorozat eredetije Jancsó Elemér nevéhez köthető, 1938-ban indult, és keretében '48-ig jelenhettek meg kötetek. A Mentorén kívül van egy másik folytatása is, a Kriterion Téka-sorozata, az már hozzáedzte a közönséget a történelmi szövegekhez. Nekünk még jobbat kell csinálnunk – mondta Sebestyén Mihály.
– Átlagolvasóknak szánjuk a sorozatot, ezért is ügyeltünk az olvasmányosságra – tette hozzá a szerkesztő. – Két típusú szöveggel dolgoztunk: amelyeket már átírtak egykori szöveggondozók – mellesleg nagyon szépen –, és amelyek kézírását úgy kellett kisilabizálni. Az átírásnál a tájszólás jellegzetességeit ott is megőriztem, ahol az nem volt következetes. Rendkívül szórakoztató, regényes és egyáltalán nem száraz történelmi szövegekről van szó, ráadásul ez már a második idei kötetünk, amely Vásárhelyhez kapcsolódik. És hamarosan újabb következik: Szabó Éva Erzsébet Vásárhelyi villanypózna című könyve, amelyben a szerző két világháború közötti Palás-közi élményeit meséli el, tulajdonképpen a Palás-köz történetét írja le.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Iskolanapot és öregdiák találkozókat tartottak az Adyban
Nagyvárad – Az ősi schola-t Szenczy István babolcsai apát alapította 1772-ben, amikor Orsolya-rendi zárdát, valamint leányiskolát létesített. Az iskolában több évszázada zajlik nevelő tevékenysé
Szombaton iskolanapot és öregdiák találkozókat tartottak a nagyváradi Ady Endre Középiskolában. A rendezvények a Szent Anna templomban lezajlott ökumenikus imával kezdődtek, ahol Mons. Fodor József római katolikus általános helynök és Sándor Lajos várad-újvárosi református tiszteletes köszöntötte mindazokat, akik 1960-ban végeztek az akkoriban 3. számú középiskolának nevezett líceum XI. B és C osztályaiban. Természetesen egyéb osztálytalálkozókra is sor került a délelőtti órákban az Adyban. A csupán 2-3 évtizeddel ezelőtt elballagott öregdiákok az osztálytermeikben üdvözölték egymást, míg az 50, illetve 60 éve érettségizettek a tanári szobában gyűltek össze. Itt Tóth Márta igazgatónő, Fleisz Judit aligazgatónő, Závodszky Tamás, az Alma Mater Alapítvány elnöke, Matkovics Mária Emerica nővér és Soeur Marie de la Trinité Hubert, az orsolyiták győri, illetve váradi rendfőnöknője köszöntötte az ünneplőket, akik gyémánt és arany diplomákat vehettek át.
 Sportvetélkedők és kiállítás
 Ezzel párhuzamos számos tevékenység zajlott a tanintézet különböző szegleteiben. A sportpályán és a tornateremben Antal Károly testnevelési tanár szervezett sportvetélkedőket (sakk, staféta, asztalitenisz, streetball, női labdarúgás, tanár-diák focimeccs), a folyosón pedig Kapás Sára rajztanárnő koordonálásával Ungvári Oszkár és Sabău Cristian XII. A osztályos diákok állították ki fényképeiket, melyekkel a Communitas Alapítvány által támogatott Szecessziós Várad fotópályázaton vettek részt. A díszteremben a magyar katedra rendezett vetélkedőt, Tegnap a holnapban címmel, ahol Lakatos Balla Attila régész is előadást tartott.
 Tudományos diákkonferencia
 A fizikalabor a Puskás Ágnes és Ujvárosi Edit biológiatanárnő által meghirdetett és a X. F. által lebonyolított Zöld-ség elnevezésű megmérettetésnek biztosított helyszínt. A Pillepalackok (György Edina, Kiss Hajnal, Fekete Csilla és Tötős István) csapata nyert, maga mögé utasítva a Macskacápákat és a Delfineket. A X. D-sek egy olyan felmérés eredményeit ismertették, mely a Comenius-projekt keretében valósult meg, és azt kutatta, hogy az adysok mennyire élnek környezettudatosan.
Fél tizenegykor a könyvtár olvasótermében nyitották meg a Tárnoky György diákkonferenciát, melyet Puskás Ágnes biológia- és dr. Ambrus Attila földrajztanár szervezett. Érdekes és színvonalas előadások hangzottak el, melyek azt bizonyították, hogy a tanitézet falai közt napjainkban is élénk szellemi tevékenység zajlik, az Adyt nem hiába emlegetik elitiskolaként. A humán kategóriában két első díjat osztottak ki - Miron Vilidár Vivien és Pető Erzsébet Katalin -, második Csiki Katalin lett. A reál szekcióban Molnár Zsolt és Pető Ferenc diadalmaskodott, a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára Villás Krisztina és Csikos Adél állhatott. Különdíjjal Székely Ádámot jutalmazták. A dolgozatírók felkészítői András Emese, Takács Péter, Kozma Éva, Ujvárosi Edit, Bogdán Károly és István Zoltán tanárok voltak.
Az iskolanap alkalmából programokat rendezett még az angol és a történelem katedra, valamint az Ady Diáktanácsa is. (A biológia teremben például pillepalackokat zsugorítottak össz egy gép segítségével.) Színvonalas és érdekes események sora zajlott, a résztvevők csupán azt sajnálhatták, hogy ugyanazon időpontban nem lehettek jelen egyszerre több helyszínen is.
 Ciucur Losonczi Antonius
 erdon.ro

Szivárvány- közelben
Néhány héttel ezelőtt Erdély-szerte utolérték, és ha akarták, meg is érinthették a Szivárványt a kis és nagy gyerekek. A harmincéves gyermeklap marosvásárhelyi megállójánál Zsigmond Emesével, a Szivárvány és a Napsugár főszerkesztőjével beszélgettünk.
– A szerkesztőségi munkának van egy szépséghibája: nemigen találkozhatunk az olvasókkal. Pedig mi nemcsak meséink, verseink, ismeretterjesztő írásaink révén szeretnénk üzenni a gyermekeknek, szükségét érezzük annak, hogy szemükbe is nézhessünk mindazoknak, akik a lapjainkat kézbe veszik. Ezért szervezzük meg rendszeresen az illyefalvi Napsugár-tábort, illetve a születésnapi nagy találkozókat. A tízéves Szivárvány – akkori nevén A haza sólymai – igazi megünneplésére nem került sor, erre a kommunizmusban nem nyílt lehetőségünk, a huszadik évforduló pedig egybeesett a rendszerváltással. A harmincadik az első Szivárvány-szülinap, amelyet az olvasóinkkal közösen töltünk. Előzőleg egyetlen nagyobb ünnepünk volt: a Napsugár 50 évének örömére szerveztünk közönségtalálkozót Kolozsváron, ennek a sikere adta az ötletet a "szivárványos" körútra is.
– Virtualizálódó, multimédiás világunkban csökkent-e a Szivárvány és Napsugár iránti igény?
– Továbbra is a legnagyobb példányszámmal jelenünk meg a Kárpát-medencei irodalmi gyermeklapok közül. Ugyanakkor nálunk is észlelhető bizonyos csökkenés. A kisebbeknek szóló Szivárvány 16, a Napsugár 14 ezer példányban jut el havonta a gyerekekhez, összesen 30 ezer óvodás és iskolás várja ezeket a lapokat, de volt idő – a 90-es évek közepén –, amikor 50 ezer olvasóval is büszkélkedhettünk. Apad az erdélyi magyarság lélekszáma, gyengül a családok anyagi helyzete, ugyanakkor az olvasási kedv sem a régi.
– Maros megyében mekkora a keletje ezeknek a lapoknak?
– A megyeszékhelyen, illetve a kisebb városokban és vidéken egyaránt igen népes olvasótáborunk van. Rengeteg levelet, rajzot kapunk az itteni gyerekektől, a kiváló óvónői és tanítói közösségnek köszönhetően nagyszerűen együttműködünk a helyi tanintézetekkel.
– Harminc év alatt milyen irányban változott a Szivárvány?
– Céljaiban, szellemiségében nem módosult egyik lapunk sem: legfőbb igyekezetünk igényes, értékbecsülő olvasókká nevelni a gyerekeket. Ugyanakkor próbálunk megfelelni a kor kihívásainak. Az elmúlt években tehetséges, fiatal írók kerestek meg kézirataikkal, így bővült a lap külső munkatársainak köre, színesedett a tartalom. Ugyanez érvényes a képanyagra is. A lap grafikusai mindig is az erdélyi magyar képzőművészet legjobbjai voltak, most is rengeteg nagyszerű munkatársunk van, úgy próbálunk nekik teret adni a lapban, hogy minden oldalt más-más rajzoló illusztrál. A mai nyomdai lehetőségek mellett nagyon fontos, hogy minél tetszetősebb, "piacosabb" külsőt öltsön a Szivárvány és a Napsugár, ezt a gyerekek el is várják. A színesebb külcsín azonban soha nem mehet a tartalom rovására. Régebb több irodalmi anyaggal szolgáltunk, most rövidebb szövegeknek, ismeretterjesztő írásoknak is helyet teremtünk a lapban, ezekhez számos fotót mellékelünk "étvágygerjesztőként."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyobb odafigyelést várnak a csángók – interjú Solomon Adriánnal
Elvárnám, hogy az RMDSZ jobban odafigyeljen a csángóság problémáira – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke.
– A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által indított oktatási programban részt vevő pedagógusok szomorúan állapították meg, hogy míg az anyanyelv tanítása területén előrelépés történt az utóbbi két évtizedben, más területen a csángóság megrekedt a ’89 előtti szinten.
– Sajnos ez így igaz. Az oktatáson kívül semmilyen más területen nem tudtuk megtenni még az első, kezdő lépést sem, amit a többi követhetne. Gondolok elsősorban a civil társadalom kialakítására, a gazdasági élet fellendítésére, a kulturális naptár kialakítására, az ifjúságnak vagy az időseknek szánt programok beindítására. Nem igaz, hogy imitt-amott nem voltak próbálkozások, de mindaz, amit tettünk, édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy felrázzuk a moldvai csángóságot. Jómagam is próbáltam pályázati lehetőségeket ismertetni a magukat magyarnak valló cégvezetőkkel, de mivel minden az önrész előteremtésénél kezdődik, kisvállalkozóink eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig valamerre már el kellene indulnunk, a nyelvoktatással még nem oldjuk meg az identitáskérdést. Ehhez viszont nemcsak pénzre, emberi anyagra is szükség van. A moldvai magyarságnak még sok Hegyeli Attilára lenne szüksége ahhoz, hogy az oktatás mellett egyéb programokat is be tudjon indítani.
– Húsz év alatt a jól működő oktatási program révén a csángóság nem termelte ki azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne a közösség gazdasági, társadalmi vagy művelődési életét megszervezni?
– Lehet, hogy kitermelte. De saját tapasztalatból állítom, hogy a közülünk kikerült értelmiségieknek rendkívül keserves a visszaútja. Azoknak, akik Erdélyben vagy Magyarországon tanulnak, és évekig csak vendégként érkeznek a Csángóföldre, szinte lehetetlen újra beilleszkedniük. Nem is tudjuk őket megfogni, ösztönözni arra, hogy térjenek haza. Talán egy pénzalap megteremtése, egy ösztöndíjrendszer létrehozása lenne a megoldás arra, hogy visszacsalogassuk azokat, akik innen indultak világot látni és tanulni. Ezen jómagam is sokat vívódtam.
– Ehhez újabb támogatókra lenne szükség. Ilyen ínséges időkben kitől remélhetnek erre is pénzt, miközben az oktatási program kiteljesedésére sem jut?
– Azzal tisztában vagyunk, hogy konkrét támogatást senkitől sem várhatunk. Állandóan figyeljük a pályázati lehetőségeket, ám ilyen célra még egyetlen kiírást sem találtunk. Pedig legalább az indulást, a pályakezdést kellene valahogy ösztönözni, majd bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötni a támogatás nyújtását.
– Ha már a támogatásról van szó: a moldvai csángóság érzi-e, hogy magyar politikusok képviselik a parlamentben és a kormányban?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapunk semmilyen segítséget képviselőinktől. De nagyobb odafigyelést várnánk el az RMDSZ politikusai részéről. Például olyat, amilyenben választások előtt szoktak részesíteni. Az idők során többször is megfogalmazódott bennem, hogy egyes vezetőink valóban csak négyévente vállalnak fel minket.
– A szövetség csúcsvezetőihez hűséges moldvai magyarok közül sem juttatott vezetői tisztségbe senkit az RMDSZ?
– Nincs tudomásom arról, hogy Bákó vagy Neamţ megyében magyar ember bekerült volna valamelyik állami intézmény vezetőségébe. Arról sem tudok, hogy a térségben az RMDSZ valamiféle politikai alkuba kezdett volna kormányzási partnerével.
– Melyik intézményben kellene a leginkább a magyar szakember?
– Kétségkívül a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Ebben már évek óta kérjük az RMDSZ segítségét, hisz Bákó az ország egyetlen megyéje, ahol annak dacára, hogy magyar nyelvű oktatás is folyik, egyetlen magyar pedagógus sincs a tanfelügyelők sorában.
– A tanfelügyelőség ajtaja még mindig nehezen nyílik a csángó szervezet képviselői előtt?
– Összehasonlítva a jó pár évvel ezelőtti helyzettel, most már könnyen nyílnak. Sőt fogalmazhatnék úgy is: megvannak a bejárt és bevált ösvényeink. Most inkább a vidéki iskolaigazgatók kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Amikor megtagadta a magyarórák bevezetését vagy megszégyenítette a gyerekeket és fenyegette a szülőket, bizonyítottan törvényt szegett a gajdári meg a lujzikalagori tanintézmény vezetője is, ami fölött azonban a tanfelügyelőségen szemet hunytak. Igaz, a helyszínre kiszálló volt magyar államtitkár asszony sem tudta jobb belátásra bírni a két iskolaigazgatót. Akkor mit várjunk a tanfelügyelőségtől?
– Egyházi területen érzékel némi előrelépést?
– Egyelőre előrelépésnek látszó mozdulatot tapasztaltam. Azonban attól tartok, hogy ez a nyitás, ami valóban érzékelhető, csak időhúzás.
– Miféle nyitásra gondol? Hiszen a jászvásári püspök még mindig elzárkózik a magyar nyelvű misézés gondolatától.
– Nem is annyira a mise nyelvéről van itt szó. Mert azért valljuk be őszintén: valószínűleg nagyon kevesen tudnának átállni a magyar nyelvű misékre, hiszen már alig akad olyan idősebb csángó, aki ismerné a liturgiát. Viszont a halottas házaknál nem szabadna megtiltani a magyar siratót vagy a szenténekek énekelését, mint ahogyan Pusztinán a mai napig is teszi a helyi lelkész. Ez egy olyan falu, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Akkor meg miért kell, papi parancsra, románul siratni a halottat?
– Még mindig vannak elrománosodott papjaik, akik az ördög nyelvének nevezik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét?
– Ez már elcsépelt szöveg, újabban nem szokták mondani. Jelenleg inkább azzal próbálják teletömni a csángók fejét, hogy az a nyelv, amit népcsoportunk beszél, nem egy igazi, élő nyelv. El kell felejteni, hisz ezzel nem lehet érvényesülni – ezt mondogatják egyes papjaink.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Túlléphető, mint a boszorkányüldözés
Egyetemi hallgatók véleménye a trianoni békeszerződésről
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
László (székelyföldi):Többnemzetiségű államot képtelenség egyben tartani Európában, különösen, ha a vezető etnikum intézményesen elnyomja, vagy tudomást sem vesz a számos és népes kisebbségről. Pofon, gyomorba rúgás volt ez a magyarságnak. A térképen ceruzával játszadozó, határt húzó kezek, bármennyire is azt állították, nem tisztán etnikai szempontok szerint húzták a határokat. Trianon elsősorban nem a területeket követelő államok, netán a nagyhatalmak bűne, inkább a magyar külpolitika legszégyenletesebb és legmaradandóbb kudarca. Számomra felfoghatatlan, hogyan mondhattak le küldötteink különösebb ellenállás nélkül tisztán magyarlakta területekről, amikor a feldarabolás elsősorban a népesség etnikai hovatartozása alapján történt. El kellene feledni, besöpörni a szőnyeg alá? Lehetetlen. A revízió szóval haboztatni a szánkat? Badarság. Legyen elég annyi, hogy nagyon fáj.
Csaba (mezőségi):Trianon legfőképpen a megosztást, az anyaországtól való elszakadást jelenti. De a fájdalmas területi elszakadás pozitívumként is felfogható. Trianon után mindenki attól félt, hogy a megcsonkított Magyarországon kívül eső terültetekről eltűnnek a magyarok. Ez a félelem adott erőt a határon túli magyarok számára a fönnmaradáshoz a viszontagságos körülmények között, s ahhoz, hogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet jobban megőrizték, mint az anyaországiak. Ha nincs Trianon, a történelmi Nagy-Magyarországhoz tartozó területeken, így Erdélyben is, sokkal nagyobb lett volna az asszimiláció, és meglehet, hogy Trianon nélkül a magyar nyelv lenne a hivatalos Erdélyben, de azt sokkal kevesebben beszélnék, mint manapság.
Tünde (közép-erdélyi):Trianon erőszakkal való elszakítást jelent az anyaországtól. Általa megpróbálták szétszaggatni a nemzetet, és idegenek kezére adták a szülőföldünket. Ha ez nem következett volna be, teljesen másképp fejlődött volna Erdély és az itt élők viszonya. Valószínűleg nem lenne meg az a nemzeti öntudat, ami ma itt egyes helyeken még mindig él.
Szilárd (székelyföldi):Trianonról komplex kép él bennem. Nem szeretem a Nagy-Magyarországos matricákat, a csak piros-fehér-zöld színekben látó embereket, s végképp nem tudok azokkal egyetérteni, akik a Trianon előtti „dicső” állapotot sírják vissza. Az első világháború előtti Magyarországról közel sem mondható el, hogy az „a magyar nemzet országa” lett volna. A soknemzetiségű Magyarországnak közel fele nem is volt magyar anyanyelvű. Mégis elismerem a birodalom létjogosultságát, mert akkor nem a nemzeti összetartozás volt az első, ami egybefogta az országokat. A Trianon-búsulók inkább nacionalista alapokon állnak. Én azonban nem találnám igazságosnak, ha most visszaállítanák a Trianon előtti állapotot. Ugyanakkor igazságtalannak tartom az ország feldarabolásának módját. Tudom, hogy a nagyhatalmak „büntetni” akarták Magyarországot, viszont Európára nézve ezt okosabban is tehették volna. A különböző etnikumok akkor is nagy tömböket alkottak, ezek határmezsgyéire kellett volna jobban odafigyelniük. Azzal, hogy az etnikai tömbökből nagyon pontatlanul lehasítottak, nehéz helyzetbe hozták nemcsak a későbbi Magyarországot és a kisebbségi létsorsba kerülteket, de sokszor magukat a befogadó államokat is, amelyek szintén nem tudtak mit kezdeni az új helyzetükkel. Ma már nem látom „visszacsinálhatónak” Trianont. A régiók Európája talán hozhat az eddiginél jobb megoldást.
Imre (sóvidéki):Trianont akkora csapásnak érzem, amelynek a súlyát az is könnyen megértheti, aki nem magyar. Átgondolatlan, felelőtlen politikai döntésnek tartom, amely Közép-Kelet-Európát mindenestől felforgatta. Magyarként érzékenyen érint, mert 90 év távlatából is úgy érzem, hogy személyesen is sokat vesztettem általa, de a legnagyobb átka a demográfiai torzulás volt. Igen, „kisebbség” volt a magyar már akkor is a saját Nagy-Magyarországában, de ezt nem így kellett volna megoldani. A kedvezményezettek is szembesülnek vele, hogy mit jelent nagyarányú kisebbséggel együtt élni. S nem valószínű, hogy örülnének, ha az országukat feldarabolnák. Trianon a 20. század Mohácsát jelenti szerintem: hatalmas csapás, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. Csak lesz-e akkor valaki, aki még magához térhet? Tulajdonképpen a kezünkbe nyomtak egy kötelet és szabadon engedtek egy végtelen erdőben: élj meg valahogy!
Boglárka (székelyföldi):Trianon jelentése számomra az évek során sokat változott. Először a családomban hallottam róla, még kisgyermekként. Akkor valami múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy értettem, Trianon az oka, annak, hogy románul kell tanulni, és annak is, hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország valamilyen tejben-vajban fürdő elérhetetlen ígéretföldje volt. Amikor tanultam is Trianonról, és jártam már Magyarországon, nem volt ennyire szélsőséges bennem a viszonyulás a témához. Ma már, ha ezt a szót hallom, eszembe jut a régi Magyarország-térkép, amit a régi filmhíradókban lehetett látni, ahogy széthullik darabjaira. Ugyanakkor a valahová tartozni problematikája kikerülhetetlenül él bennem. Ott van az emberben, már-már genetikailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy plusz identitásom, ami attól értékesebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért.
Gábor (közép-erdélyi):Trianon számomra csak történelem. Mivel multikulturális környezetben éltem, nem érzem olyan súlyosnak Trianont, mint ahogy azt mások esetében látom-hallom. Tudomásul veszem azt, hogy ez egy tragédia a magyar nemzet számára, azonban nem élem meg tragédiaként.
Noémi (közép-erdélyi):Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanata, mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott és megváltoztathatatlan örökségemnek tekintem, és fontosnak tartom, hogy minden magyar – de román, osztrák, szlovák stb. – iskolás idejekorán megtudja és megjegyezze, mi történt Trianonban 1918-ban, és milyen hatással van ez az ő életére. De túlzásnak tartom a békeszerződés nemzeti tragédiaként történő besorolását, ugyanúgy, ahogy értelmetlennek tartom puszta megfogalmazását is annak, hogy Trianont vissza kellene vagy lehetne fordítani. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejét múltnak tűnik.
Tímea (északkelet-erdélyi):Trianon, mai szemekkel nézve is Magyarországnak, saját hazánknak a feldarabolása. Azt is el lehetne mondani, hogy az országnak a mohácsi vész után ez volt a legnagyobb érvágása. Mindenképp igazságtalan megoldás volt, mert nem vették számba az emberek véleményét. A nagyhatalmak döntötték el, hogy mi legyen, mi jó a népnek vagy mi nem. Emiatt rengeteg magyart kiszorítottak az anyaországból. Ma, olyan országok, mint például Románia, Szlovákia, Szerbia olyan területekkel büszkélkednek, amik nem is az övék, de ugyanakkor félnek is attól, hogy netán Magyarország visszakövetelje azokat.
Zsuzsa (székelyföldi):Mivel beleszülettem a Trianon utáni állapotba, nehéz elképzelnem milyen is lenne az életem, ha meg sem történt volna. Magyarságom miatt természetesen negatívan és szomorúan tekintek Trianonra. Egy olyan „csapásra”, amely megváltoztatta Erdély arculatát, jövőjét. Röviden, számomra Trianon egy szakadást, törést jelent. Elszakadást az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De lehetőséget is jelenthet, amelyet ha megtanulunk, a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le. Meg tanultam jobban küzdeni, s igyekezni annak érdekében, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb a világ fele. Fontosnak tartom, hogy a jelenünket a javunkra fordítva igyekezzünk jobb jövőt felépíteni, és ennek egyetlen megoldása az, ha elfogadjuk a múltban történteket, mivel változtatni úgysem tudunk rajta, és a jövőbe tekintünk, nem pedig hátra.
Zsolt (székelyföldi): Számtalanszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett anno „a magyarvilág”, s magam előtt láttam már többször is egy jelenkori magyar világot. Egy olyan időt, amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, ügyeink elintézésekor bátran használjuk az anyanyelvünket stb.. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán mindig felébredek ebből az álmomból, egyszóval ezt jelenti nekem Trianon, a realitást.
Noémi (partiumi): Számomra Trianon azt jelenti, hogy az anyaország helyett egy másik országban élünk. Ez nem feltétlenül csak negatívumokat hordoz magában, így egy nyelvvel többet tudunk, két ország történelmében vagyunk érintettek, és két nemzet szokásait ismerjük közelről. Ráadásul Nagyváradon nem érzékelhető olyan magyarellenesség, mint azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság nagyon kis százalékban él. Negatívum persze több van, hiszen így kisebbségben élünk, tűrnünk kell az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat és az arra irányuló kísérleteket, hogy asszimilálják az erdélyi magyarokat. A legfőbb hátrány, úgy gondolom, mégis az, hogy egy nemzet ketté lett szakítva. Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis így véli az utóbb említettek nagy része. Lásd a 2004-es népszavazást, amikor megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, magyarországi társaink szemében pedig románok. Most, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot, főleg az idősebb nemzedék és a kommunizmusra még élénken emlékezők fogják ezt igényelni, a fiatalabb korosztálynak már nem biztos, hogy olyan nagy jelentőséggel bír.
(folytatjuk)
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
Anna (közép-erdélyi):Hogy nemzeti tragédia-e Trianon? Bizonyára. De kilencven évvel a történtek után már nem tudom a súlyát igazán átérezni. Itt születtem, ilyen körülmények között ismertem meg Erdélyt és Magyarországot. Történelmi tényként fájó érzés Nagy-Magyarország térképét darabokban látni, ennek ellenére nem tudok úgy gondolni rá, mint ami valamikor újra egy nagy egész lesz. A területi elcsatolások következményeként nemzeti kisebbségben születtem, román többségű környezetben élek, és ez sokat segített abban, hogy másokat toleráljak, tudjam, milyen fontos az, hogy anyanyelvemen tanulhatok. Azzal, hogy egymás mellett élünk, és mi vagyunk kisebbségben, ránk erőszakolták a román történelem, a román nyelv tanulását. Eleinte talán én is lázadtam, de most már úgy gondolom, hogy egy nyelvvel többet tudok, a dolgokra való rálátásom is fejlődött, és sokkal érzékenyebb vagyok más kisebbségek nehézségeire is. Ezek mellett pedig kihívásnak érzem azt, hogy a kisebbségre ható nyomások ellenére is ápoljam és tovább adjam a magyar nyelvet, a magyar szokásokat. Mindezeket úgy, hogy azt is megtanítsam: a másik kultúrát is tiszteletben kell tartani, meg kell ismerni, és el kell fogadni.
Anita (székelyföldi): Trianon következményeit a mai napig magunkon viseljük, örökre megváltoztatta a magyar nemzet képét. Viszont nem látom túl sok értelmét azoknak a vitáknak, amelyek egy 90 évvel ezelőtti döntés igazságtalanságán rágódnak. Ami volt, elmúlt, az időt sajnos nem tudjuk visszaforgatni. Ahelyett, hogy a múlt igazságtalanságain búslakodunk, inkább a jelenre kellene összpontosítani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy felejtsük el. Ismernünk kell a történelmet, hogy tanulhassunk belőle és emlékezzünk. Mert emlékeznünk kell arra, hogy valamikor egyazon ország lakói voltunk, és nem lenne szabad lenézni azokat, akik Trianon után egy másik országhoz kerültek. A múlton nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy most hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. Trianon mindenképpen szomorú esemény a magyar nemzet számára, ugyanakkor rengeteg körülötte a mítosz, nem is szeretnék nekikezdeni fejtegetni, hogy mi volt. Ennyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy mi az igazság, ezért inkább a jelenünkre összpontosítsunk, mert azon még változtathatunk, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle.
Eliza (dél-erdélyi):A vérem sem kezd pezsegni, és nem leszek ideges sem, ha a Trianon szót hallom. Tudom, hogy a magyarság megalázását jelentette, de nem érzem szükségét, hogy ezt folyamatosan hangoztassam. Meggyőződésem, hogy Erdély előnyösebb helyzetben lenne ma, ha nem csatolják Romániához – mondjuk gazdasági és építészeti örökségének megtartásának szempontjából. Magyarországnak ez volt a büntetése, hogy a háborúban a rossz oldalt választotta. Trianonra nagyon jól talál a híres dalszöveg: „The winner takes it all”. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, ami akkor történt, hanem azt, hogy ez mindig így volt: aki nyer, az nyer, és aki veszít, el kell hogy tűrje a veszteséget, és meg kell hogy békéljen vele. Én meg vagyok békélve a helyzettel, és nem tudom megérteni, hogy mások, sokan, képtelenek erre. Ugyanakkor felháborít, hogy sok ember Trianont kifogásnak és oknak tartja arra, hogy a románokat megszólja, utálja. És persze Trianon még mindig hatékony eszköz a politikai befolyás és népszerűség növelésére. Nekem mindig Sophia Coppola Marie Antoinette című filmje jut eszembe Trianon hallatán, mert abból tudtam meg, hogy a trianoni kastély volt egyike a sok ajándéknak, amit Antoinette férjétől kapott. És én nagyon szeretem ezt a filmet.
Henrietta (székelyföldi):Trianon sokaknak az, amire Juhász Gyula azt mondta: „Nem kell beszélni róla sohasem/De mindig, mindig gondoljunk reá”. Pedig Trianon az, amiről beszélni kell. Trianon miatt nekünk, magyaroknak nincs okunk lehajtott fővel járni – ez nem a mi szégyenünk! De azt hiszem, Európa szégyene a máig elodázott bocsánatkérés. Mégis Trianon az, amiért soha nem lehet bocsánatot kérni. Azért, hogy egy tollvonással 2 millió magyar jutott Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának. Mint ahogy soha nem lehet megmagyarázni, hogy egyik napról a másikra miként lesz minden harmadik magyar idegen állam polgárává. Mint ahogy nem létezik felmentés egy ország gazdasági ütőerének elvágásáért, a közigazgatási és magántulajdon-határok önkényes, botrányos átrajzolásáért. Mert nincsen bocsánat arra, hogy egy ország testébe belevágva magyarok tömegét választották le örökre, visszafordíthatatlanul róla. Ez mind Trianon: egy aljas és ostoba béke, amely így kimondva is szörnyű. Ugyanakkor Trianon az az érzés, amiről a világon alig tudnak, amiből nem éreznek át semmit, amit lehetetlen megértetni bárkivel is. Trianon az, amikor én egy amerikainak, japánnak magyarázom, hogy magyar nemzetiségű román állampolgár vagyok. Vagy amikor Budapesten megkérdik, hogy én hol tanultam ilyen jól meg magyarul. És az is Trianon, amikor magyar igazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Nem lezárult, nem túlléphető történelem. Az is lehet, hogy 90 év távlatából az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, ami akkor történt, hanem ami, azóta. Ha már a világ nem akar tudni róla, akkor szerintem nem árthat, ha mi tisztában vagyunk múltunkkal. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20. Mert ha ezek történelmünk ünnepnapjai, és számon tartjuk őket, akkor június 4. egy keserves hétköznapja ennek a történelemnek, de attól még létezik. Ha igaz az, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor Trianon tanulsága: jobb, ha a tragédiákat nem utólag siratjuk, hanem megelőzzük.
Zsolt (székelyföldi):Trianon, amikor ez a szó egy asztaltársaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt az eseményt mindenki a saját javára próbálja fordítani, így a Jobbik, de ugyan úgy a Fidesz is. Hallottam, hogy június 4-ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig emlékeznem, elgondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat.
Attila (székelyföldi):Érdekes ez a Trianon-téma, mifelénk sok fiatal rocker hajtogatta, hogy vesszen Trianon, s ez több helyen is fel volt firkálva a falakra. Még ma is fel vannak háborodva az emberek, ha meghallják ezt a szót. Számomra nem annyira felháborító. Természetesen, nem értek vele egyet, de nem viselkedek szélsőséges nacionalista módra. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak egy dolog piszkálja a csőröm: hogy a „négy nagy”, az olasz, az angol, az amerikai és a francia miért szabta meg a békefeltételeket anélkül, hogy a magyar érveket figyelembe vették volna? Apropó francia: egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy magyar ember soha nem vesz francia autót. Gondolom, ezért mondta... Mindenesetre a Magyar Királyság megcsonkítása nem tett jót az embereknek, de ez már a múlté, lehet lenyugodni, beszüntetni a provokatív weblapokat. Ma már ott tartunk, hogy elfogadták a kettős állampolgárságot, mindenki mehet a dolgára, idáig is megtehették az unión belül. Legfeljebb nem fogják az embert lecigányozni, oláhozni – vagy hasonlók.
T. Sz. Z.
Szabadság (Kolozsvár)

Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
erdon.ro

Trianon miatt forrong a helyi román média
Politikai felhangot kölcsönzött a nagyváradi román sajtó a tegnap délben, az Euro Foto Art Galériában megtartott kiállítás-megnyitónak. A tárlaton a Trianon-emlékév alkalmából a nagyváradi RMDSZ által szerevezett rajzverseny díjnyertes alkotásait mutatták be, ellenben a kultúra háttérbe, míg a politika előtérbe került.
Tóth István galériavezető rövid bevezetőjét követően Biró Rozália, a nagyváradi RMDSZ elnöke szólt a megjelentekhez, ismertette a kiállítás apropóját. Beszédében egy rövid kitérőt tett, abban reagált az egyik helyi napilapban tegnap megjelent, a kiállítás anyagát bíráló, magyarellenes írásra. „A tárlat apropóját a trianoni békediktátum kilencven éves évfordulója szolgáltatta, 21 osztály diákjai vettek részt a versenyen, a teremben a nyertes alkotások láthatók. Fontos, hogy gyermekeinkben kialakítsuk a nemzeti identitást, és hogy megismerjék nemzetük történelmét, hiszen ily módon jobban tudják értékelni a jelent, és egy egészségesebb jövőképet alakíthatunk ki bennük” – mondta Biró, aki szerint ezt a szándékot nem szabad elítélni. Megemlítette, hogy hasonló módon van jelen a Moldovai Köztársaságban vagy az Ukrajnában élő románok életében.
Szinte be sem fejezte mondandóját, amikor a román sajtó két képviselője felháborodásának adott hangot, elsősorban azért, mert szerintük a kiállított alkotások gyűlöletet sugároznak, emellett alig fordul elő rajtuk a román trikolór, viszont annál többször jelenik meg a magyar zászló. Ugyancsak sérelmezték a román újságírók, hogy a tárlatnyitó nem lett egyformán meghirdetve minden sajtóorgánum felé. Érvelésük szerint a szervezők azt szerették volna elérni, hogy csak a magyar újságírók értesüljenek az eseményről. Utóbbi kételyeket Tóth István oszlatta el, míg Biró válaszában viaskodás helyett a tolerancia erősítését hangoztatta. „Egy olyan európai állam polgárai vagyunk, ahol a határok még léteznek ugyan, de már nem kell, hogy elválasszanak. Ezek a rajzok számunkra nem a gyűlöletet, hanem a megbékélést tükrözik” – mondta a váradi RMDSZ elnöke.
Tóth István szintén azt hangsúlyozta, érthetetlen számára az e fajta hangulatkeltés. „Fennállásunk óta mindenkinek teret adtunk, mivel a galéria célja a művészet propagálása, ezért is érthetetlen számomra, hogy egyes médiumok politikai kérdésként kezelik ezt a tárlatot. Az ellen persze egy román újság képviselője sem emelt kifogást, hogy magyar ember létemre én rendeztem meg először a világ minden táján élő román fotográfusok fesztiválját, amelynek megvalósításához a kormány és a művelődési minisztérium csupán ígéretekkel, míg az akkori Bihar megyei tanács, amelynek élén magyar ember volt, pénzzel járult hozzá. Akkor sem emeltek kifogást a románok, amikor elsőként javasoltam Mona Muscă egykori művelődési miniszternek, hogy legyen ünnepe a román kultúrának” – érvelt a Román Fotográfusok Szövetségének elnöke, ám úgy tűnt, csak részben tudta megnyugtatni a román kollégák „sebzett” nemzeti öntudatát.
Zárásként a nyertes alkotást elkészítő osztály tanítónője, Bitte Rozália is szólhatott néhány szót a jelenlévőkhöz, és szerencsére nem alakult át politikai vitává a kiállítás-megnyitó.
Boros Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szociáldemokraták: lobbi Tőkés László ellen
Lia Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor ma azt mondta, a szociáldemokraták lobbizni fognak az EP-képviselők körében, hogy Tőkés Lászlót a román állam elleni „igazságtalan támadások” miatt ne válasszák meg az Európai Parlament alelnökévé.
„Az Európai Ügyek Osztálya és az európai parlamenti képviselőink révén támogatjuk Corina Creţu kolléganőnk kezdeményezését, hogy nem csak a szocialista, de más frakciók EP-képviselői körében lobbizzék annak érdekében, hogy jövő kedden Tőkés Lászlót ne válasszák meg az Európai Parlament alelnökévé a román állam ellen hetente intézett igazságtalan támadásai miatt” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Lia Olguţa Vasilescu.
Mint mondta, a szociáldemokraták nem annyira naivak, mint Cristian Preda, aki nemrégiben nagyon kedvesen közölte, hogy Tőkés László megválasztása történelmi esély lehet a magyar–román megbékélésre”.
„Preda úr a Demokrata Liberális Párt (PD-L) EP-képviselőivel egyetemben megszavazta Tőkés László jelölését. Ha Preda úr nem ismeri Tőkés László EP-ben elhangzott nyilatkozatait, rendelkezésére bocsáthatjuk azokat. Egyik sem a román állampolgárok valós gondjairól szól, hanem Erdély egy részének autonómiájáról, folyamatosan etnikai szeparatizmusra biztat, elkülönülésre, a Hargita, Kovászna és Maros megyei magyarok önkormányzását szorgalmazza, és magyarok ellen elkövetett bűncselekmények elkövetésével vádolja a románoka, ami igen-igen súlyos dolog” – fejtette ki a PSD szenátora. Lia Olguţa Vasilescu szerint a román állam leckéket adhatna minden európai államnak a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról.
„Úgy véljük, az EP alelnöki tisztségébe kiegyensúlyozott személyt kell jelölni, aki nem támadja az EU jelenlegi határrendszerét, és nem követeli a trianoni szerződés érvénytelenítését. Szerintünk elítélendő és szégyenteljes, hogy a PD-L ilyen személyt támogat a tisztségre” – összegzett Lia Olguţa Vasilescu.
Tőkés László EP-képviselő szerda reggel az egész néppárti frakció támogatását elnyerte az Európai Parlament alelnöki tisztségre való jelöltetése során – írta blogján Cristian Preda PDL-s képviselő, hozzátéve: Tőkést a kommunistaellenes harc szimbólumaként méltatták. Preda szerint EP-alelnökként Tőkés a magyar–román megbékélés jelképévé is válhat a nyitás és a tolerancia Európájában.
Ugyanakkor Corina Creţu PSD-s EP-képviselő elítélendőnek minősítette, hogy a PD-L támogatta Tőkés László jelölését az EP alelnöki tisztségére, szerinte ez azt bizonyítja, hogy a PD-L bármilyen árat képes megfizetni az RMDSZ-nek a Szövetség támogatásáért cserében. Szerinte Tőkés László jelölése azért is meglepő, mert „folyamatosan és következetesen irredenta és sovén diskurzust folytat” mind a testület plénumában, mind a Brüsszelben szervezett konferenciákon elhangzott nyilatkozataiban, „revizionista és szeparatista” üzenetet népszerűsít, mely ellentmond az egyesült Európa értékeinek.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Román–magyar egyezmény az erdélyi magyar hallgatókról
A tehetséggondozásra fektették a hangsúlyt a kolozsvári felsőoktatási fórumon
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) román–magyar felsőoktatási fórumot szervezett június 11-én Kolozsváron, többek között Markó Béla és Tőkés László részvételével. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a két ország felsőoktatási vezetői ilyen nagy létszámban vitatták meg a magyarországi és a romániai felsőoktatás helyzetét, különös hangsúlyt helyezve a romániai magyar felsőoktatásra, a felsőoktatási rendszerek továbbfejlesztésére és az együttműködés lehetőségeire. Ez alkalommal aláírták azt a szerződést, amely a Romániában magyar nyelven tanuló hallgatók tehetséggondozását kívánja támogatni, vagyis megteremtették azt az intézményes keretet, amely lehetőséget nyújt az erdélyi magyar hallgatóknak, hogy szervezettebb és népesebb számban vegyenek rész a Magyarországon zajló tudományos diákköri tevékenységben, amely jövőre ünnepli meg három évtizedes tevékenységét.
A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet nyújtott otthont a Magyar Rektori Konferencia (MRK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) által megszervezett Kolozsvári Felsőoktatási Fórumnak. Az ülésszak első felében felszólalt többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Tőkés László, mint a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke. Ecaterina Andronescu, volt szociáldemokrata oktatási miniszter, a Román Rektori Konferencia (RRK) elnöke a román tanügyi törvény vitája miatt nem lehetett jelen, a testületet Constantin Ciuce, az RRK alelnöke képviselte.
Az ülésszak második részében a Bologna-folyamatról, a magyarországi és a romániai felsőoktatás stratégiai céljairól, a romániai egyházi felsőoktatásról, illetve a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és kihívásairól szólt a vita, majd aláírták a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozását segítő dokumentumot. Az iratot kézjegyével látta el Péntek János, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke, Soós Anna, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) elnöke, Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) elnöke és Ravai Levente, a romániai Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnökhelyettese.
Ezáltal a Romániában magyarul tanuló egyetemi hallgatók számára megteremtődött az az intézményes keret, amely lehetővé veszi, hogy szervezett formában vegyenek részt az OTDK ülésszakain. Ez leghamarabb 2011-ben konkretizálódik, amikor az OTDK megünnepli létesítésének harmincadik évfordulóját.
„A kolozsvári ülésszak első tanulsága az volt számomra, hogy Magyarországon, Romániában és Erdélyben ugyanazokkal a gondokkal és kihívásokkal kell szembenéznie a felsőoktatásnak. A gond mindenhol a finanszírozás. A gazdasági recesszió közepette túl sok jót nem várhatunk” – nyilatkozta az ülésszak utáni sajtótájékoztatón Szabó Gábor, az MRK leköszönő elnöke, akitől Sándorné Kriszt Éva, az MRK eddigi alelnöke veszi át a vezetést. „Egységes Kárpát-medencei felsőoktatásban kell gondolkodnunk. Az erdélyi felsőoktatás része a Sapientia EMTE is, amely minőségi képzést nyújt hallgatóinak. A Sapientia EMTE érettségét az is bizonyítja, hogy ilyen rendezvények aktív szereplőjévé vált, és ezt folytatni kívánjuk a jövőben is” – magyarázta ugyanakkor Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, míg Szendrő Péter, az OTDT elnöke úgy vélte: „Nemzedékek, országok és egyetemek közötti hídépítésnek nevezhető az, hogy a Romániában magyarul tanuló egyetemi hallgatók ezentúl intézményes formában vehetnek részt a magyarországi tudományos diákkonferenciákon”.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

400 éves a makfalvi oktatás
Az eseményt kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a szellemnek, kultúrának mindig odaadással áldozó, hagyományőrző Kis-Küküllő menti községben. Szombat délelőtt a megemlékezésre, a helybeli oktatás négyévszázadát és a Wesselényi-féle iskola 175 esztendejét felidéző előadásokra, emlékbeszédekre, könyvbemutatókra, kiállításokra összpontosítottak a jubileum szervezői, az estébe nyúló délutánt és a vasárnapot főként a fiatalok műsorai, sportmegnyilvánulásai uralták.
Sok szép gondolat elhangzott, a makfalvi iskola jelen levő egykori és mai oktatói, tanulói bőven találhattak okot az örömre, nosztalgikus elérzékenyülésre, az ünnepi alkalomra közelebbről, távolabbról érkezett vendégeik, rokonok, barátok és jeles hivatalosságok szintén ráhangolódtak az emelkedettségében is családias hangulatú eseménysorra. Több helyen zajlott az ünnepség, a Gáll-kerti iskolánál, Wesselényi Miklós szobránál, a református templomban, a kultúrotthonban, mindenről még távirati stílusban sem tudósíthatunk. Azt azonban jeleznünk kell, hogy a falu tanítói, tanárai emlékére állított kopjafánál az egész napos műsorvezetést is magára vállaló Péterfi György igazgató kezdte a tisztelgést, a helyi önkormányzat nevében Vas Imre alpolgármester beszélt, és ugyanott, az iskolaudvaron, ahol a mai diákok felolvasták az egykorvolt több mint kétszáz oktató névsorát, Kiss Károly református lelkész áldását hallgathatták meg a jubilálók. Majd koszorúk is kerültek a kopjafára. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke és Kerekes Károly, a körzet parlamenti képviselője, illetve Zsigmond Vencel polgármester is koszorúzott.
Hasonló főhajtás zajlott az iskolaalapító Wesselényi főtéri mellszobránál is, Makfalva szobrász szülötte, Suba László alkotásánál. Ott részlet is elhangzott a nagy reformer makfalviakhoz írt, 1835-ös keltezésű leveléből, amelyben a nekik szánt népiskola jövendőformáló, joggal remélt jótéteményeit is felsorolta. Érdemes idéznünk a levélből: "Légyen temérdek hálámnak még csak parányi adója az, hogy ezen szép ajándékot a dicső székely nemzet hasznára, dicsőségére szentelje. Alapuljon s emelkedjék ezen tulajdon, ezen hazafiság szentelt helyen, a székely ifjúság számára, egy nevelő, Tanító Intézet. Terjedjen ezen tudományok műhelyéből világosság. Folyjék innen férfias erő honfiaink lelkökbe, sugározzék innen értelmesség az észre, s hazafiúi melegség a szívekre." Amit már az elődök több mint négy évszázada elkezdtek a községben, határozottabban, jobb körülmények között és magasabb szinten folytatódott az új intézményben, amely megannyi megpróbáltatás, olykor hatalmi tiltások közepette is igyekezett betölteni hivatását, hűséggel szolgálni az alapító nemes szándékait. Töretlen hit, pallérozott szellem és erkölcsös, tiszta lélek segítette a helybelieket ebben. Erről az istentiszteleten is szólt az igehirdető Kiss Károly. A lelkész arra emlékeztette az ünnepszentelésre egybegyűlteket, milyen nélkülözhetetlen életünkben az Isten nevében és Isten nevével végzett nevelés. A templomi emlékezés külön színfoltja volt az iskolazászló felszentelése. Bandi Kati textilművész pár hónapos munkával készítette el a tanintézet eltűnt, talán megsemmisült eredeti zászlajának pompás hasonmását. Orbán Balázs leírását követte, a zászlómotívumok átköltésébe a Bolyai–Református Kollégium címeréből is ihletődött – vallotta az alkotó.
A kultúrotthon nagytermében jellegzetes makfalvi életképek fogadták a közönséget. Az iskola fiatal tanára, Péterfi Levente által összegyűjtött közel száz felnagyított, régi fotó érdekesen vezette be a maiakat a község múltjába. Ezt teszi A makfalvi oktatás története 1610-2010 című, alaposan dokumentált, vaskos kötet, Péterfi György és Péterfi Levente erre a napra megjelentetett könyve is. Mielőtt szerzői, beajánlói erről szóltak volna, Zsigmond Vencel polgármester köszöntötte a megjelenteket, és vázolta, mi minden érdemes kiemelt figyelemre Makfalva jelenében. A megyei tanács elnök asszonya, Lokodi Edit Emőke a helyi iskola négyszáz évét méltatta, és mindazt, ami ennek eredményeként gazdagította a községet és lakóit. Köszöntőjében – bizonyára nem feledve a falu jelenlegi zaklatott állapotát – a radikalizálódástól óvta, békére, harmóniára biztatta a makfalviakat. Kerekes Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő az oktatók, általában a zászlóvivők nemzetépítő szerepének fontosságát hangsúlyozta. Wesselényi példája azt üzeni a maiaknak, hogy a megkezdett reformot folytatni kell, mondotta. Köszöntővel érkezett Márton Zoltán, a szovátai Teleki Oktatási Központ vezetője is. Gondolatait konkrét segítséggel tetézte, az évforduló alkalmából taneszköz-adományt ajánlott fel a helybeli iskolának 800 euró értékben.
Összefogás, közadakozás nyomán tudott megjelenni a már említett jelentős kötet is. Apa és fia kezdeményezéséről Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő beszélt, visszatekintve az iskola és a falu múltjára is. Az egyik szerző, Péterfi György az emlékkönyv indítékait részletezte. A hiánypótló dokumentumnak is tekinthető kötet emlék a régieknek, remény a maiaknak, biztatás az ezután jövőknek, hangsúlyozta. A kiadványt Kiss Károly is méltatta.
Egy másik könyv is napvilágot látott a jubileumra. A művészeti berkekben is nagyra becsült Makfalva Tordán élő fia, Suba László Makfalvától Tordáig című kötete átfogó önvallomás és visszapillantás a gyermek- és ifjúkorra, arra a szellemi hagyatékra, amivel a község feltarisznyálta, művészi pályájának forrásvidékére. A szobrász, keramikus, néprajzi szerző életművéről született írásokat is közlő kötetet Nagy Miklós Kund méltatta. Suba László újabb műveivel is megajándékozta szülőfaluját. A központi parkban Dózsa György szobormása és a Lány gyümölccsel köztéri alkotás közelében két méretes cserefa faragványa közvetíti a művész jelképes üzenetét.
Lelkes öregdiákok is szót kértek. Dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos iskoláskori emlékeit idézte fel és a nagy elődök emléke előtt tisztelgett. Simon Katalin verset írt erre az alkalomra. Bernád Ilona az iskolától és a falutól kapott kincseket sorolta, amelyek gazdag gyógyító tevékenységben és könyves termésben kamatoztak. Suba Mária a makfalvi népművészet gazdagságát dicsérte, különös tekintettel a szőttesekre, varrottasokra, amelyekből ilyenkor, de máskor is bármikor szép kiállítás hozható össze.
Az ünnep eltelt. A folytonosság nem szakadhat meg. Nap mint nap gondolni kell a következő évszázadokra.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Sütő Andrásra emlékeznek
83 évvel ezelőtt ezen a napon született a négy esztendeje elhunyt író. Az emlékét elevenen tartó marosvásárhelyi civil szervezet, a Sütő András Baráti Egyesület kétnapos emlékrendezvényen idézi fel a Kossuth- és Herder- díjas alkotó személyiségét, életművét. Június 19-én, szombaton a megyeszékhely a születésnapi események helyszíne. Délután 3 órakor Sütő András sírjánál lesz koszorúzás a református temetőben. 4 órára a Bernády Házba várják a közönséget. Kincses Előd, Kötő József, Nagy Pál és Bertha Csilla előadását, Kilyén Ilka versműsorát és a Tiberius vonósnégyes zenélését hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap az író szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódnak a rendezvények. Vásárhelyről reggel 9 órakor lesz az indulás a Bernády téri Teleky-ház elől. A pusztakamarási istentisztelet 11 órakor kezdődik a református templomban. Az íróról Pomogáts Béla irodalomtörténész beszél. Levetítik Vetési László filmjét a Mezőségről. Verset mond Kilyén Ilka. A szülői háznál koszorúzási ünnepség zajlik.
Az egyesület meghívójában Csoóri Sándor Hol vagy, Sütő András? című írásából idéznek részletet. Ebből ragadunk ki egy gondolatot a mai születésnapon: "Sütő András azok közé a magyar írók közé tartozik, akik a nyelv lángelméi és utcaseprői voltak egy személyben. Kosztolányi Dezső, Németh László, Cs. Szabó Zoltán, Illyés Gyula, Tamási Áron, Nagy László, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és még jó lélekkel szaporíthatnám a névsort. Lapról lapra ilyen mondatokat olvashatunk minden művében: Tengerek nélkül is hajótöröttek vagyunk."
A legméltóbb emlékezés, ha olvassuk műveit.
Népújság (Marosvásárhely)

Veszélyeztetik a magyar oktatást a vegyes házasságok – Intézmények szűnhetnek meg
Beszterce-Naszód megyében
A tanügyminisztérium utasítására Beszterce-Naszód megyében elvégezték az oktatási intézmények felmérését, összeírását annak érdekében, hogy kiderítsék, hány iskola és óvoda működik kis létszámú csoportokkal. Mint kiderült: 59 olyan oktatási intézményt tartanak számon, amelyekben 16-nál kevesebb gyermek alkot egy-egy csoportot. Az intézmények közül 45 általános iskola, a többi óvoda. Bár a magyar oktatási vonal csak egy töredékét teszi ki a veszélyeztetett intézményeknek, nem állíthatjuk, hogy a magyar iskolák, óvodák helyzete túl rózsás lenne: a megyében csak a vicei szórványkollégium tudta megfékezni az egyre apadó gyereklétszám okozta problémákat, csángó gyermekek betelepítésével. Balázs Dénes tanfelügyelő azonban úgy véli: az igazi veszélyeztető tényezőt a vegyes házasságok jelentik, mivel ezek gyakorlatilag ellehetetlenítik a magyar oktatás helyzetét. A megye lelkészeinek kimutatása szerint a megkötött házasságok 80 százaléka vegyes.
A felmérésben szereplő 59 intézmény összesen 602 gyermeket lát el. A számadatok szerint két iskolában 4–4 diák tanul, tizenegy iskola működik 5 tanulóval, öt iskolának 6 tanulója van, kettő 7 diákkal működik, egy intézménynek van 8 tanulója, három iskolának 9, ötnek 10, nyolcnak 11, két iskolában 14 diák, nyolcban 15 és hét intézményben 16 diák tanul. Az intézmények csaknem mind vidéken találhatók, kivételt képez egy hat diákkal működő naszódi iskola, valamint egy besztercei óvoda, ahol 11 kisgyermeket oktatnak. A tanintézetek közül 48 nem rendelkezik egészségügyi engedéllyel, néhányban még vezetékes víz sincs, és 24 intézmény magánházban működik.
A magyar oktatás helyzetét egyelőre csak kis mértékben veszélyezteti az összevonás, a magyar pedagógusoknak azonban egyéb veszélyekkel is szembe kell nézniük – tudtuk meg Balázs Dénes tanfelügyelőtől.
– Nagysajón sajnos megszűnt az elemi iskola, mivel ott összesen 2 magyar gyermek maradt. Ezeket átíratták a román tagozatra, a nyugdíjazás előtt álló tanító helyzetét pedig csak oly módon tudtuk megoldani, hogy ezentúl román osztályt fog tanítani. Somkeréken mindössze egy magyar gyermek maradt, őt Bethlenbe íratták magyar iskolába – mondta a tisztségviselő, aki ugyanakkor jó hírrel is szolgált: Besztercén a 13-as óvodában sikerült magyar napközis csoportot indítani, amelynek címzetes óvónői állását a július 15-ei versenyvizsgát követően el is foglalhatja bármely, sikeresen pályázó pedagógus. Arról is beszámolt: Bethlenben sajnos meg kellett szüntetni egy tanítói állást, az óvodát pedig csak oly módon sikerült megmenteni a felszámolástól, hogy a magyar csoportba román gyerekeket írattak be.
– Sajnos, a gyermeklétszám folyamatosan apad – hívta fel a figyelmet a szomorú tényekre a tanfelügyelő. – Az utóbbi időben sokat beszélgettem a megye lelkipásztoraival, hogy felmérjem a helyzetet. Közölték velem, hogy a megkötött házasságoknak a 80 százaléka vegyes házasság. Ez jelenti a legnagyobb veszélyt a szórványmagyarságra nézve: a vegyes házasságból született gyermekeket csak a legritkább esetben íratják magyar óvodába, aztán iskolába. És a körforgás nem szűnik meg, hiszen ha egy gyermek, majd fiatal román tagozaton végez, akkor nagyon nagy valószínűséggel román nemzetiségű házastársat fog választani magának, és a gyermekeivel ugyanez lesz a helyzet. A pedagógusokra hárulna a feladat, hogy meggyőzzék a szülőket: ne írassák román intézménybe a gyermekeiket – mondta a tanfelügyelő, aki szerint a jövő egyik nagy feladata lesz ez a fajta meggyőző munka. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sokan visszaélnek a fakultatív magyar oktatást biztosító lehetőségekkel is.
– Vegyük példának Óradnát, ahol egy nyugdíjas tanítónő oktatja a magyar nyelvet és irodalmat, heti két órában. Hiába tartanak számon 100 olyan gyermeket a faluban, aki magyarnak vallja magát, ha nem tudnak összegyűjteni 10 gyermeket egy magyar óvodai csoport beindításához. Az óradnai elemi iskolában hét gyermek tanul... Hasonló a helyzet Lekencén is, ahol félnormával alkalmazott pedagógus tanít magyart. Ha összegyűlne 15, vagy akár csak 10 gyermek is, rögtön lehetne magyar csoportot indítani bármelyik óvodában vagy iskolában. És ha egy csoport elindul, akkor azt nagy eséllyel lehetne tovább vinni legalább általános iskoláig, és akkor már a szülő is könnyebben íratná át a gyermeket a legközelebbi magyar iskola ötödik osztályába. Sajnos azonban a példaként említett helységekben az a gyakorlat, hogy a szülők felveszik a fakultatív magyar órahallgatásért járó támogatási összeget, és közben román iskolába, óvodába járatják a gyermekeket. A gyereklétszám pedig egyre apad, Szentmáté az egyetlen falu, ahol stagnálás tapasztalható – összegezte a helyzetet a tanfelügyelő. Megtudtuk: a magyardécsei iskola, ha nehezen is, de egyelőre fenntartható.
Pozitív példáról is beszámolhatunk, Vicén ugyanis már három éve sikerült bebiztosítani a magyar oktatás folytonosságát. – Azért hoztuk létre három évvel ezelőtt a Bástya Egyesületet, hogy ide tudjuk hozni tanulni a csángó gyermekeket, és ne szűnjön meg a magyar iskola – mondta el lapunknak Lapohos Ella, a vicei Dsida Jenő Általános Iskola irányító tanára. – Tavaly összesen 44 gyermek járt az vicei iskolába a Bástya Egyesület szórványbentlakásából, ezek nagyrésze csángó, és volt 16 ingázónk is a környékbeli falvakból, Magyarborzásról és Mezőveresegyházáról. Tizenkét nyolcadikosunk végzett ugyan, de legalább annyian jönnek a helyükbe, tehát a gyereklétszámmal nem lesz gond idén sem. Nem nehéz viszont megállapítani, hogy a csángó gyermekek nélkül nem tudnánk külön osztályokat működtetni. Így az elemi tagozaton megmaradhatott a két tanító, általánosban különálló osztályaink vannak, legalább 10 gyermekkel, de esetenként akár 16 diákkal is – összegezte törekvéseiket az irányító tanár.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Ránk hagyott testamentum
Sütő Andrásra emlékeztek
Sütő Andrásra emlékezett a hét végén Marosvásárhelyen és Pusztakamaráson az író nevét viselő baráti egyesület.
A kétnapos rendezvénysorozat szombat délután három órakor vette kezdetét a vásárhelyi református temetőben. Sütő András sírjánál Demeter József lelkipásztor tartott rövid megemlékező áhítatot. Mint mondta, Jézus sírja elől a kő el volt hengerítve. Sütő is elhengerítette életünk köveit, azokat a köveket, amelyeket nemzeti öntudatunk, megmaradásunk elé dobtak. De elhozta gyémántköveit is, amelyekkel életünk egyik legnagyobb vigasza lett. Őt nem a holtak, hanem az élők között kell keresnünk. Nem kellett feltámadnia, mert csak test szerint halt meg. Ott él a Kárpát-medencei nemzet szívében és azoknak a népeknek a tudatában, akik saját anyanyelvükön olvassák csodálatos sorait. Mert amit ránk hagyott, az második Hegyi beszédnek is mondható.
A koszorúzással záruló, temetőbeli megemlékezés után a szépszámú közönség a Bernády Házba sétált, ahol a soron következő előadás-sorozat, rövid konferencia kezdetére már telt házassá növekedett a publikum. A résztvevőket, magyarországi és hazai vendégeket Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke köszöntötte, majd Csegzi Sándor alpolgármester vette át a szót. – A tavalyi, hasonló megemlékezésen Marosvásárhely nagyjai között említettem Sütő Andrást. Életemben írásai, színdarabjai által mély nyomot hagyott, megelőlegezett bizalma önkormányzati pályámon számomra meghatározó erővel bírt – mondta az alpolgármester, majd a személyes találkozások emlékeit elevenítette fel. – Sütő András félt a lakásában. Figyelték '89 előtt és után. Fontos volt a másik oldalnak, mert tudták, hogy fontos nekünk. Kopjafáján egy lámpást láthatunk. Ez számomra azt a fényt jelképezi, amit Sütő András jelent.
Pusztakamarás polgármestere hozzászólásában megjegyezte, megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehet a megemlékezésen. Elmondta, a kamarásiak tisztában vannak Sütő nagyságával, emléke ápolását nagyon fontosnak tartják és mindenkit szeretettel várnak, aki az író emléke előtt tiszteleg vagy a szülői házat kívánja megtekinteni.
Kincses Előd András napjától a fekete márciusig címmel tartott igen érdekes előadást Sütő András 1990 márciusa előtt megélt napjairól. A kulisszák mögötti történésekről, politikai játszmákról és ok-okozati viszonyokról, amelyek következménye mindenki előtt ismert: Sütő megveretése, fél szemének elvesztése. A kezdetek RMDSZ-éről, amelynek Sütő megyei elnöke volt, a forradalom utáni magyar–román összefogásról és a másik fél szürke eminenciásainak ezt szándékosan szétzüllesztő tevékenységéről, a sajtóban megjelent hamisításoktól a TVR-s botrányig. Emlékeztetett arra, hogy Sütő 1989. december 22-e és 1990. március 19-e között milyen magas szinten képviselte az erdélyi, romániai magyarság ügyét, de sajnos a szekus túlerővel és profizmussal szemben nem sokat tehetett.
Kilyén Ilka színművésznő Nagy Gáspár Sütőnek dedikált versét szavalta el, majd a szom.bati rendezvénysorozat zárásaként Kötő József tartott előadást Sütő András színházi – elsősorban kolozsvári magyar színházi – kapcsolatairól.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Nemzeti összefogásra buzdított Semjén Kolozsváron
Új szakaszba léptek a magyar–román kapcsolatok?
Európai uniós mintájú autonómiát tart elképzelhetőnek Romániában is Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, aki szombati kolozsvári látogatásán a nemzeti összefogás fontosságát hangsúlyozta. Semjén Zsolt az RMDSZ elnökének, Markó Bélának meghívását elfogadva jelölte ki romániai látogatása egyik állomáshelyéül Kolozsvárt, ahol az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szombati ülésére volt hivatalos. A városba érkező miniszterelnök-helyettest és kíséretét a magyar konzulátuson fogadta Szilágyi Mátyás főkonzul. A küldöttség első útja a Házsongárdi temetőbe vezetett, ahol koszorúkat helyeztek el Kós András szobrászművész sírján, az iktári gróf Bethlen (Bánffy) család, valamint Dsida Jenő kriptájánál. Semjén Zsolt Tőkés Lászlóval is találkozott, vasárnap Gyulafehérváron Jakubinyi György érsekkel tárgyalt, majd Verespatakról nyilatkozott.
A Házsongárdi temetőben a miniszterelnök-helyettest kalauzoló Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány céljairól beszélt: a történeti értékeket képviselő sírok, kripták megmentéséről, gondozásáról, a vállalt feladatok megvalósításának nehézségeiről. Megnyitotta a sokat próbált, kifosztott, meggyalázott, de már restaurálás alatt álló, Bánffy néven ismert, iktári Bethlen kriptát is. Ennek kertjében a hant nélkül maradt régi sírköveket kezdte összegyűjteni az alapítvány. Semjén Zsolt tudomást szerzett a néhány napja elhunyt Kós András sírjának feldúlásáról is. A Házsongárdi temetőnek az európai kulturális örökség részévé kell válnia – nyilatkozott a későbbiekben a politikus.
A nagymúltú temetőben tett látogatását követően Semjén Zsoltot a magyar konzulátus protokolltermében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) látta vendégül.
– Áttekintettük az EMNT és a Magyar Köztársaság kapcsolatát, a cél az összmagyar összefogás kell hogy legyen, amelynek az RMDSZ és az EMNT együttműködése jó alapot adhat. Tőkés László személye iránytűként szolgál – jelentette ki Semjén Zsolt.
– Üzenetértékű, hogy OrbánViktor miniszterelnök első hivatalos útja Lengyelországba, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettese pedig Romániába vezetett, ami megelőlegezi a mi egyezségkeresésünket a román féllel. Az EMNT kész a román–magyar együttműködést építeni – nyilatkozta Tőkés László, az EMNT elnöke, az Európai Parlament új alelnöke.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Dávid László rektor és Tonk Márton dékán fogadtak a magyar kormányfő helyettesét, aki az RMDSZ–EMNT társelnökségével létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tagjaival találkozott.
– A helyszín megválasztása nem volt véletlenszerű, a magyar kormány támogatása révén létrehozott Sapientia EMTE ugyanis az erdélyi magyar felsőoktatás egyik legfontosabb intézményévé vált – emelte ki Markó Béla, a szövetség elnöke.
– Régóta várunk már erre a kormányváltásra. Köszönjük a magyar állampolgárság törvényét, a román kormánynak és az államelnöknek pedig ezirányú pozitív magatartását – hangsúlyozta Tőkés László. – Az Európai Unióban a határok légiesednek, hiszen Trianon gyógyításában gondolkodunk. A Romániában végrehajtott erőszakos homogenizációs politika, a települések lakossági arányának szándékolt megváltoztatása miatt a Trianon óta eltelt 90 év alatt gyökeresen megváltozott Erdély etnikai térképe. Ezeket a sebeket ideje orvosolnunk, nem maradhatunk a XX. század foglyai – jelentette ki az EP új alelnöke.
Az állampolgársági törvény egyesíti a magyar nemzetet
Semjén Zsolt megköszönte az erdélyi magyarságnak, hogy gyűjtést indított a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. – Az anyagiak mellett ez nagy lelki segítség a kárvallottaknak – emelte ki a politikus.
A magyar állampolgárságot egyéni kérelem alapján, gyorsított eljárással megkaphatja az az igénylő, akinek ősei valamikor magyar állampolgárok voltak, és aki beszéli a magyar nyelvet, jelentette ki a magyar kormányfő helyettese. Semjén elmondta: a magyar nemzet törvény formájában is szembenézhet a trianoni katasztrófával, fejet hajthat azok előtt az emberek előtt, akik az életüket, a szabadságukat áldozták, hogy a magyarságot megtartsák, és a határontúli területeken is megőrizzék a magyar kultúrát és a magyar történelmi sorsközösséget. A történelmi igazságot kimondva, Magyarország a körülötte létrejött országokkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik értelemszerűen az az állampolgársági törvény, ami lehetővé teszi azt, hogy a világon bárhol, így a Kárpát-medencében élő magyarok úgy lehessenek magyar állampolgárok, hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. Ezáltal a magyar nemzet, amely mindig is egy volt nyelvében, kultúrájában, történelmében, most végre közjogi értelemben is egyesülhet, az állampolgársági törvény által – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Az állampolgársági törvényt a magyar országgyűlési képviselők 97,7 százaléka megszavazta, Gyurcsány Ferencet és két tettestársát leszámítva – emelte ki a politikus, hangsúlyozva, hogy ez a törvény nem tartalmaz megszorításokat, szavazni viszont magyarországi lakcímkártya birtokosaként lehet.
Magyar–magyar kapcsolatok, autonómia
Semjén Zsolt arról tájékoztatott, hogy a magyar–magyar kapcsolatok felfrissítése érdekében júliusban összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amelynek tevékenysége a Gyurcsány-kormány idején szünetelt. Hasonló céllal ül össze a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Tanácsa is.
A magyar kormányfő helyettese üdvözölte az RMDSZ-nek és az EMNT-nek a magyar egység szellemében fogant tárgyalásait, kiemelte az erdélyi magyarság egységes politikai megjelenésének szükségességét. Elmondta: a magyar állam nem tekinti feladatának, hogy a határon túli magyar politikai vagy kulturális szervezetek belső ügyeibe beavatkozzon. A magyar államnak az a partnere, akit az erdélyi magyar közösség bizalmával támogat, akár a parlamentben, a kormányban vagy az önkormányzatokban – jelentette ki.
A küldöttség megkoszorúzta Márton Áron szobrát
– Az álláspontunk mindig is az volt, hogy a minél szélesebb körű autonómiát támogassuk, azaz a kulturális autonómiát a szórvány, és a területi autonómiát a tömbmagyarság esetében, mindezt természetesen alkotmányos keretek között, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően. A leghatározottabb álláspontom az, hogy ha ilyen autonómiák megilletnek több népcsoportot is az Európai Unióban, a magyarság sem lehet másodrangú ebben a tekintetben – jelentette ki Semjén Zsolt.
Budapest támogatja Románia Schengen- tagságát
Traian Băsescu államelnök pozitívan viszonyult a magyar állampolgársági törvényhez, amely román mintára készült. Miként Románia megadta ezt a lehetőséget a moldáviai polgároknak, úgy a Magyar Köztársaság is felajánlhatja az állampolgárságot a határain kívül élő magyaroknak – jelentette ki Semjén Zsolt. Bukarestben elhangzott, hogy a 2011-es soros uniós elnöki tisztség betöltése idején Magyarország támogatni fogja Románia azon törekvését, hogy felvételt nyerhessen a Schengen-államok sorába. Turisztikai, energetikai kérdésekben is együttműködésre törekszik a két ország, hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, aki szerint ezek a tárgyalások a bizalmi együttműködés kezdetét jelentik, amelyből kiindulva más területeken is konszenzusra lehet majd jutni.
Kolozsvári látogatása záró mozzanataként Semjén Zsolt és kísérete megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát, majd megtekintette a Szent Mihály- plébániatemplomot.
Semjén Gyulafehérváron: nem akarjuk az aranybányát
Vasárnap Semjén Zsolt részt vett a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyházban Jakubinyi György római katolikus érsek által celebrált misén. A szertartást követően a miniszterelnök-helyettes Jakubinyi Györggyel és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség képviselőivel a romániai felekezeti oktatásról, a magyarországi egyházpolitika tervezett változásairól, és a keresztény értékek európai képviseletéről tárgyalt.
Magyarország azt szeretné, hogy ne valósuljon meg a verespataki aranybánya-projekt, hiszen nem garantálják a környezetvédelmi biztonságot, mondta vasárnap Gyulafehérvéron Semjén Zsolt, aki szerint ebben a kérdésben meghatározóak a román törvények, a környezetvédelem és az erre vonatkozó nemzetközi jogszabályok. – Ez nem román–magyar probléma, hanem környezetvédelmi, amely egyformán érinti a románokat és a magyarokat, Romániát és Magyarországot. Ebben az ügyben további tárgyalásokra van szükség – hangsúlyozta a kormányfő-helyettes.
Szabadság (Kolozsvár)

Pusztakamarási etűdök
Sütő András 85 éves lenne
A pusztakamarási református templom harangszava még elidőz egy kicsit a mezőségi dombok hátán, aztán a torony némán szemléli, ahogy fekete kendős nénik, hajlott hátú bácsik csendben, sorban bevonulnak az istentiszteletre. Ma valamivel többen vannak, mint máskor, mivel a falu egyik nagy szülöttére, Sütő András íróra emlékeznek volt barátai, tisztelői, munkatársai, jó ismerősei: 85 éves lenne. 2006 óta nélküle tartják meg születésnapját a pusztakamarási családi háznál, ahova máskor oly szívesen jött el a barátaival. Az istentisztelet azért is különleges, mert a Sütő András Baráti Egyesületnek köszönhetően ezen a vasárnapon megtelt a templom.
Az igehirdetés sem szokványos: Tamásné Demeter Orsolya lelkipásztor unokabátyjáról, Sütő Andrásról beszél. A tőle hallott történetet eleveníti fel. Gyerekkorában édesapja – volt barátai megőrzött leveleinek újraolvasásakor, hajdan készült fotók megtekintésekor – az emlékezés gyógyító és megtartó erejére tanította az írót, abban a házban, amely ma már neki állít emléket. Olyan környezetből indult el pályájára, amelyben az 1930-as évek elején sem volt könnyű megmaradni a szegénység, a kisebbségi lét miatt. S bár mondtak róla jót és rosszat is eleget, kétségkívül nagyjaink közé nőtte ki magát. Értéket hagyott ránk, nemcsak könyveiben, hanem ahogyan élt és szólt kisebbségi sorsunkról – hangzott el, többek között, a megemlékező istentiszteleten.
A szószék elé felhúzott vetítővásznon időutazást teszünk a közelmúltba. Vetési László lelkipásztor, szórványtanácsos évekig barangolt a Mezőségen. Sütő András szülőföldjéről mesélnek képei. Aztán a 75. születésnap derűs fotóit láthatjuk. Az írót pályatársai köszöntik a családi ház udvarán. Majd erőfeszítéseit örökítik a felvételek azért, hogy a modern technika eszközeivel a magyar nyelvet megszólaltassák az itthon maradt pusztakamarási magyarok otthonaiban. Televíziós vevőkészüléket ajándékoztak néhány magyar családnak. A templombeli előadás ráadása a jó barát Bálint Zsigmond mezőségi felvételeinek bemutatása.
Amint Sütő András papírra vetette az Anyám könnyű álmot ígér című művében, a Mezőségen megállt az idő. Erre utal Pomogáts Béla irodalomtörténésznek a naplójegyzetekről szóló írása is, amelyet Nagy Pál irodalomkritikus olvasott fel. Holt-tengeri utazás ez, ahogy írta, s sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy jóslata egyre inkább valóra válik. A falu "negyedrésze", amelytől "élmény- világát, a küszködő nyelvet" kapta igencsak megcsappant. Több mint 10 éve nincs magyar tagozat a falu iskolájában. A gyerekek Sármásra, Válaszútra, Kolozsvárra ingáznak. A harangozó mondja, alig 80 magyar család él a faluban, nagyrészük vegyes házasságban, sokan csak hétvégén térnek haza, mert aki tehette városba vagy külföldre költözött. A román óvodába járó gyerekek identitástudattal küszködnek, azt kérdezgetik: otthon miért beszélnek másként, mint a tanintézetben? A harangok mostanában inkább a temetésre hívják össze a közösséget. Az ajándék parabolaantennán bejövő magyar adókról egyre gyakrabban másra kapcsolnak.
A Sütő András-emlékházhoz a faluban nemrég kihelyezett irányítótáblák vezetnek. A baráti egyesület kezdeményezését felkarolta Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Mocean Iancu Marcel Pusztakamarás polgármestere is, aki a templomban elmondta, büszke arra, hogy ápolják az író – a falu szülötte – emlékét. Kérdésével Demeter József lelkipásztor, az egyesület elnöke "sarokba szorítja": lesz-e Sütő András utca Pusztakamaráson? A községvezető megígéri: megtesz mindent annak érdekében, hogy az utcanév- változtatás ne okozzon gondot az ott lakóknak. Nincs ellenvetése, csak le kell küzdenie a bürokrácia akadályait – hallhattuk a diplomatikus választ.
Az emlékház rendbe van téve, erről Orbán Ilus gondoskodik, aki házigazdaként fogad mindenkit. A porta az öreg kúttal, a csűrrel és a fáskamrával együtt olyan, mintha csak azért lenne üres, mert a gazda kiballagott a jószágok után a közeli legelőre. A homlokzatra és a bejárat fölé helyezett feliratok sajnos már másról árulkodnak:"ebben a házban ígért könnyű álmot András fiának a jó édesanya". Hunyadi László féldomborműve a tornácra került. Mintha a hazatérő András nézne ránk, házba híva az idelátogatókat. Vasárnaptól újabb dombormű került az épület falára. Simon Attila 29 éves autodidakta szobrász ajánlotta fel a baráti társaságnak az író portréját úgy, ahogy ő képzelte el irodalmi tanulmányainak tükrében. Ez már az ifjabb nemzedék ajándéka…
Az ünnepi ebédre az iskola udvarán felállított fedett színpadon kerül sor. Néhány pohár vörös és fehér bor után népdal fakad a társaság ajkán. Sütő András volt barátai mondják:"ez így van rendjén, hiszen Andris is rázendítene, ha itt volna köztünk…"A magyar nóta hangja bejárja a környéket, végigsimítva a bokrok közt rejtőző, alig fellelhető Kemény-sírokat, a földfelszínig lerombolt kastélyt, a néhai kastélykertből konokul kitartó évszázados fákat, a romosodó téesz-épületeket, egy kicsit elidőz az emlékház portáján, aztán belecsitul a mezőségi "nagy Semmibe".
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Balogh Béla újra Váradon
Az őszi, nagy sikerű előadás után újra Nagyváradra érkezik Balogh Béla, a kolozsvári származású író, akinek legismertebb könyve A végső valóság, és a Tudatalatti tízparancsolata. Július 1-én, csütörtökön, 18 órától, a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében találkozhatunk vele ismét. Az est folyamán két téma is terítékre kerül: Egészség megőrzés egy új korszak küszöbén (Többszintű gyógyulás), valamint A korszakváltásról az atlantiszi jóslat tükrében címmel. A belépő felnőtteknek 10 Ron, nyugdíjasoknak és diákoknak 7 Ron. A helyszínen a szerző könyvei is megvásárolhatóak lesznek. Az előadással kapcsolatban érdeklődni lehet a 0744/60-09-80-as számon.
erdon-ro