Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyurcsány Ferenc
1337 tétel
2013. április 7.
Borboly Csaba „legyurcsányozta” Parászka Borókát
Gyurcsány Ferenc szellemi követőjének nevezte Parászka Borókát vasárnap blogján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke azért bírálja a marosvásárhelyi újságírót, mert a manna.ro-n közölt tiltakozásában antiszemita propaganda terjesztésével vádolta Ferenczy Miklós kolozsvári református esperest és Darvas-Kozma József csíkszeredai pápai káplánt.
Az RMDSZ-es politikus szerint a volt szocialista kormányfőhöz hasonlóan Parászka „olyasmi ellen tiltakozik, ami nincs, olyan kijelentések ellen hadakozik, amelyek nem hangzanak el, olyan tematikákat és vádakat akar importálni, amelyek abban a társadalmi közegben, amelyben élünk évszázadok óta, teljesen életidegenek”. Borboly értésre adja: szerinte az újságíró tiltakozásával csupán témákat kreál, hogy az egzisztenciáját biztosítsa.
A tanácselnök érintettként szólt hozzá Parászka tiltakozásához. Felidézi, hogy több székelyföldi önkormányzati vezetővel együtt alanya volt az újságíró „egyik akciójának, amikor is ránk akarta húzni a rasszizmus vádját a bukaresti sajtó által felfújt székelyföldi romaproblémák kapcsán”. Borboly szerint ez olyannyira nem sikerült neki, hogy a napilap (Új Magyar Szó), amelyben támadó cikkei megjelentek, csődbe ment. „Kíváncsi vagyok, ebben az aknamunkában még meddig talál partnert, munkaadót magának, mert azok a sajtóorgánumok, amelyeknél mostanáig tevékenykedett, kivétel nélkül vagy elbocsátották, vagy csődbe mentek” – tette hozzá.
Parászka Boróka a politikus Facebook-oldalán reagált Borboly bejegyzésére. Emlékeztette arra, hogy a marosvásárhelyi rádióban két interjút is készített a politikussal, amelyben ilyen kérdéseket feszegetett: miért alacsony a tőkebeáramlás Hargita megyébe? miért magas az Állami Számvevőszék által talált visszaélések száma?
Emlékeztette Borbolyt arra is, hogy amikor az ő családját érte fenyegetés, akkor -- dacára minden szakmai vitáiknak – maximális szolidaritásáról, segítségéről és emberi kiállásáról biztosította a politikust. „Most is, mint akkor, úgy gondolom: galád dolog minden nemtelen támadás. És igen Csaba, ha legközelebb fenyegetik a családodat, feleségedet, gyerekeidet, én leszek az első, aki ez ellen felszólal” – válaszolta Borbolynak az újságíró.
Kovács: normális világban élünk? Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter szerint Parászka Boróka tiltakozásával arra hívta fel a figyelmet, hogy húsvét ünnepe vagy egy nyilvános esemény alkalmával egy református és egy katolikus lelkész „szégyenletesen, minősíthetetlenül gyűlölködik, uszít, antiszemita propagandát folytat”. A politikust a tiltakozást kommentelő „normálisnak tűnő emberek” facebookos hozzászólásai késztették arra, hogy blogján véleményt nyilvánítson. Mint írja, kétségbeejtőnek tartja, hogy a 21. században tömegesen vannak olyanok, akik a két lelkész múltjára, eddigi tevékenységére hivatkozva megértően, sőt támogatóan viszonyulnak a “zsidózásukhoz”. „Tragikomikus, hogy mások azért ítélik el Boróka írását, mert egy másik, >>nagymagyar<< témában nem csomagolta székely zászlóba szavait. Ijesztőnek tartom, hogy ezen bejegyzésem miatt engem is sokan akasztani fognak” – fogalmaz blogján a politikus.
Maszol.ro.
2013. április 19.
Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 3.
Az egyetértésben elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, valamint az ugyancsak konszenzusban megszavazott Brassói program, illetve a lapszabályzat-módosítás, valamint RMDSZ-tisztújítás után igen hamar sor került az első jelentős kötélhúzásra a szervezet „belső parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnökének megválasztása kapcsán. Az autonomista-helyzetteremtő és a kollaboráns-tájba simuló szárny között a kongresszus előtt köttetett egy gentleman agreement, miszerint a politikai egyensúly és a közös cselekvés lehetőségének megőrzése lesz a fő irányelv a fontosabb tisztségek betöltésénél, s ennek jegyében az SZKT elnöke az autonomista szárny jelöltje lesz, aki ellen a másik oldal nem indít senkit. Ehhez képest miután megtörtént az autonomisták részéről Borbély Ernő egykori politikai fogoly, későbbi parlamenti képviselő jelölése, Kozsokár Gábor szenátor javasolta Csiha Tamás kollégáját SZKT-elnöknek, aki meg is nyerte a választást.
Az autonomisták becsapva érezték magukat, a továbblépést taglaló belső tanácskozásukon érdekes módon Markó Béla is részt vett, s úgy lépett fel, mint aki egyetért a tanácskozókkal. Végül kompromisszumképpen Csiha mellé többségében autonomista házelnökséget választott a testület
Még el sem csendesedett az SZKT tisztújítás okán kialakult konfliktus, amikor a szervezet máris belefutott a következőbe. Ez azonban nem személyi kérdések, hanem a két tábor mögöttes politikai filozófiája mentén alakult ki, még akkor is, ha ez nem volt annyira nyilvánvaló, mint a Kolozsvári Nyilatkozat vagy a Neptun-ügy kapcsán kirobbant belső válság idején. Bíró Béla – aki szerint a magyar irredentizmus „álom, s még csak nem is szép”, s aki szerint mindenki, aki ismeri a román kultúrát, szükségszerűen „egy kicsit román is” – a Beszélő hasábjain elemezte az esetet (lásd az akkor még hetilapként működő sajtorgánum 1993/12-s számában a Tőkés püspök szelet vetett… című írást). Elmarasztalta Tőkés Lászlót, aki 1993. február 6. és 23. közötti amerikai útja során kijelentette: Romániában finom eszközökkel végzett etnikai tisztogatás zajlik.
A kijelentés nagy port kavart fel, valamennyi román politikai erő elhatárolódott tőle, a román parlamentben az 1984 című Orwell-klasszikusban érzékletesen leírt „öt perc gyűlöletet” idézve órákon keresztül gyalázták a román honatyák Tőkés Lászlót, az RMDSZ-t és a magyarságot. Az RMDSZ frakcióvezetői pedig ahelyett, hogy statisztikákkal, tényekkel támasszák alá Tőkés kijelentésének helytállóságát, szerencsétlennek nevezték és elhatárolódtak tőle. Míg Tokay György és Verestóy Attila frakcióvezetők, valamint az erdélyi balliberális értelmiség a román politikusokkal közösen Tőkés László ellen fordultak, illetve elhatárolódtak tőle, Octavian Buracu emberjogi harcos a román állami televízió nyilvánossága előtt állt ki mellette.
Egy dolgot azonban helyesen látott Bíró Béla: e kijelentés mögött az áll, hogy Erdély problémájának megoldását Románián kívül kell keresni. Bíró Béla persze úgy látja – s ebben már aligha azonosulhatunk vele –, hogy a magyar kisebbség helyzetének javulását „a román ellenzékkel közösen kivívott román demokráciától” lehet remélni. Ez volt az az érv, amivel Domokos Géza és a balliberális tollforgatók szüntelenül óvták az erdélyi magyarság prominenseit a saját létérdekei melletti határozott kiállástól, attól, hogy az autonómiát az RMDSZ egyáltalán programba vegye. Mert ugye „mit szólnak majd román barátaink?”. Román barátaink, mint tudjuk, győztek a választáson 1996-ban, megannyiszor becsaptak, s még azt a keveset sem tartották be, amit ők maguk megígértek a két sürgősségi kormányrendeletben. Nemhogy területi és kulturális autonómiánkat nem értük el, de az önálló állami magyar egyetem sem jöhetett létre, amit pedig az RMDSZ vezetői több ízben is szakítópróbának neveztek.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” győzelmétől remélt „román demokrácia” nem hoz megoldást, a következő ködkép Románia uniós csatlakozása volt, amely úgymond automatikusan megoldja problémáinkat – ezt hirdették Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig sokan. Erre hivatkozva akadályozták meg, hogy az RMDSZ a zsákutcás kormányzati szerepvállalás helyett minden erejét arra fordítsa, hogy tudatosítsa a külvilágban: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete csak akkor támogatja Románia EU-csatlakozását, ha előbb elnyerjük a románság által már 1918-banmegígért autonómiát. Ehelyett az RMDSZ a kormányzati szerepvállalással és a protokollum-politikával azt üzente „kifelé”, hogy minden rendben van, hogy mindent megoldunk „itthon”, nincs szükség Koszovó mintájú külső beavatkozásra. Hála Gyurcsány Ferencnek és kormányának 2005. szeptember 26-án Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli parlamenti támogatásával elvesztettük utolsó eszközünket arra, hogy középtávon Magyarország külpolitikai nyomás alá helyezze a román diplomáciát.
Visszatérve az „etnikai tisztogatás” vitájához: az SZKT nem jutott döntésre a vacsora kezdetéig, a vacsora után visszaszállingózó küldöttek megérkezése előtt Csiha Tamás frissen megválasztott elnök a gyűlés határozatképtelenségére hivatkozva azt berekesztette, s ha Tőkés László nem tereli vissza a távozófélben levő képviselőket az ülésterembe, el is maradt volna a határozattervezet megfogalmazása. Így végül elkészült egy alapvetően korrekt szöveg, amely kiáll Tőkés László kijelentése mellett, de nem ítéli el a frakcióvezetők magatartását. A határozat – miként azt az RMDSZ közlöny 1993/3-as számában is szerepel – végül „jogerőre emelkedett” összesen 80 támogató szavazattal, miután azt a helyben megszavazók mellett többen utólag aláírták. Hadd idézzünk a szövegből: „Mindmáig a román hatalom bevallott politikai célja az egységes és homogén nemzetállam megteremtése. Megvalósítása feltételezi minden itt élő kisebbség önazonosságának feladását vagy szülőföldjének elhagyását. Az e célt követő politikai gyakorlat eszköztárába tartozik – többek között – az etnikai tisztogatás is. Ez alkalmazott formái szerint nem, de céljait illetően – nevezetesen a kisebbségek felszámolása tekintetében – azonos a volt Jugoszláviában történtekkel. Az SZKT elítéli ezt a gyakorlatot, kinyilvánítja egyetértését az RMDSZ tiszteletbeli elnökének ilyen értelmű nyilatkozatával. Mivel a diverziós célokkal felgerjesztett parlamenti vitában nyilván nem került sor ezen álláspont tudatosítására, szükséges azt nyomatékosítani.”
A józan érveknek 1993-ban még volt annyi hatásuk, hogy az SZKT-küldöttek nem szekértáborok szerint, hanem lelkiismeretükre hallgatva szavaztak. A lezajlott vita azt látszott megerősíteni, hogy nem lehetetlen az egységben folytatott autonómiapolitika, az erdélyi magyar nemzeti önkormányzat építése, hogy a két tábor mégoly érzékeny kérdésekben is megtalálja a közös nevezőt. Hasonló érvek kerültek elő fél évvel később a Neptun-ügy SZKT-vitája kapcsán is, hasonló eredménnyel: a testület elítélte a román külön utas politizálást, amely „károkat okozott a szervezetnek”, de ezúttal sem büntette a felelősöket. A Neptun-ügy kihatása máig tartó, az akkori tárgyalók érvpaneljei ma is visszaköszönnek az RMDSZ vezetőinek retorikájában, mi több, az 1996-os kormányzati szerepvállalás óta a teljes szervezet a Neptun-logika mentén működik.
(folytatjuk) Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár).
2013. május 6.
Gyurcsány: Nincs okunk elnézést kérni a határon túli magyaroktól
Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjújában kijelentette: továbbra sem kellene visszavonulnia a baloldalnak a 2004-es népszavazás során vallott nézeteitől. A múlt héten Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV-ben arról beszélt: nincs ok elnézést kérni azokért az álláspontokért, amelyeket akkori pártja, az MSZP képviselt a határon túli magyarok állampolgársági és szavazati joga ügyében. A műsorban Gyurcsány – miközben elfeledkezett, hogy a 2004-es népszavazás nem csupán a szavazati jogokról szólt – kijelentette: „az egy elvi kérdés, hogy aki nem viseli döntésének következményét, az ne vegyen részt a magyarországi parlamenti választásokon. Muszáj kitartani amellett az álláspontja mellett a baloldalnak, hogy nem lehet szavazati jogot adni azoknak, akik a szavazások következményeiből nem fognak majd részesülni." Közben kitért saját politikusi szerepének megítélésére is. Gyurcsány úgy látja, hogy 2006 óta ő Magyarország legőszintébb politikusa és bizonyos értelemben a legtragikusabb szereplője.
Ismeretes, hogy Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi elnöke már bocsánatot kért a határon túli magyaroktól a baloldal 2004-es álláspontja miatt, és egy 21. századi, korszerű politikai magatartásnak titulálta gesztusát. Gyurcsány Ferenc – mint ismeretes – Mesterházy bocsánatkérésére reagálva erőtlennek, tehetségtelennek és gyávának nevezte a MSZP elnökét. Bajnai Gordon pedig a napokban tett felvidéki látogatása alkalmával megerősítette korábbi kijelentését, miszerint szerzett jogokat a határon túli magyaroktól vissza nem vesznek. Gyurcsány tehát továbbra is arra szólítja fel az egész baloldalt, beleértve várható választási szövetségeseit, hogy ebben a kérdésben ne engedjen a jobboldal állandó nyomásának.
Felvidék.ma
2013. június 4.
Meg kell látni az emberek áldozatát is
Áder János köztársasági elnök határon túli fiatalokat látott vendégül a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Sándor-palotában. 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet soha nem múló egységét ünnepeljük.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent. Mint írta: „Június 4. A nemzeti összetartozás napja. Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak.”
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában. A köztársasági elnök köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
A fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon
Védjük nemzeti összetartozásunk tudatát
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, a Sándor-palotába látogató diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a 38, határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.
A magyar nép ösztönszerűen egybeforrasztja magát
Répás Zsuzsanna a fővárosi Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen kiemelte: újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott. Hozzátette: Trianon után van mire büszkének lennünk. Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Nekünk, magyaroknak ez a stabil bástyánk, ezt támasztja alá történelmi tapasztalatok egész sora – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amikor nagy a baj, és törvényszerű lenne a széthúzás, az egyéni érdek elsőbbrendűsége, akkor a magyar nép ösztönszerűen rátalál saját egységére, egybeforrasztja önmagát. A problémák megsokszorozzák a magyarok erejét, összegzik képességeit, akaratukat és a legjobbat képesek kihozni magukból – mondta. Kiemelte: „ma egy új, ám ugyanolyan erős egységet formálunk annak ellenére, hogy végzetes szétszaggatatásra ítéltek minket”. Hozzátette, az összetartozás olyan teljesítmény, amelyre büszkének kell lenni, „a köldöknéző magatartás még sohasem vezetett sikerre, felemelt fejjel lehet csak meglátni azt az ösvényt, amely a gyarapodás felé visz”.
Az összetartozás fája
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyeztek el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal generáció a nemzet egységére már olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára.
Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük
Trianon fájdalmas emlék, amíg lesz magyar a földön, nem tudja igazságosnak mondani azt, ami akkor történt – mondta a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Tamásiban, a város trianoni emlékművének avatása alkalmából rendezett ünnepségen. Berényi József hangoztatta: jó, hogy a magyar Országgyűlés változtatott ennek a napnak a hangulatán. Az Országgyűlés üzenete az, hogy a búslakodás helyett „hirdessük meg az összetartozás ünnepét, és szimbolikusan fordítsuk meg a történelmet” – mondta.
A megemlékezésen, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, az MKP elnöke arról beszélt, hogy a szlovák állam nagy hangsúlyt fektet a nemzetállam építésére, ennek ellenére még mindig ötszázezer magyar él Szlovákiában. Mint mondta, időnként magyarországi és szlovákiai politikusok arról beszélnek, hogy megbékélésre van szükség. „Úgy érzem, nincs szükség megbékélésre, mert béke van. Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük” – tette hozzá.
Miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot?
„Ha szlovák barátainknak üzenünk, akkor nem a megbékélésről kell szólni az összetartozás napján, hanem arról, hogy miért van a mai napig kollektív bűnösség a szlovák jogrendben” – jelentette ki, utalva a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat és németeket kollektív bűnösnek kimondó, Szlovákiában ma is sérthetetlennek tartott Benes-dekrétumokra.
Beszédét úgy folytatta, kérdés az is, hogy miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot, és miért van az, hogy Nyugat-Európában természetes a kisebbségek autonómiája, a szlovák politikusok szerint ugyanakkor az ország szétverését célozza meg, aki erről beszél. „Csak a szavak szintjén vagyunk az országot gazdagító közösség Szlovákiában, valójában biztonságpolitikai tényezőként kezelnek bennünket” – fogalmazott, hangsúlyozva, a megbékélés akkor lesz őszinte, ha elfogadják, hogy a magyar közösség a magyar nyelvet használva, a magyar kultúrát élvezve, magyar állampolgársággal élhessen Szlovákiában.
„Nemzetgyilkossági kísérlet”
Morvai Krisztina európai parlamenti független képviselő a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című konferencián arról beszélt, legyen vége annak, hogy lehajtott fejjel beszélünk Trianonról, emeljük fel a fejünket és követeljük a jogainkat. Megnyitóbeszédében a politikus fontos aktualitásnak nevezte, hogy a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalások már megkezdődtek. Szerinte ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam követeléseket támasszon a délvidéki jogsértésekkel szembeni fellépés és a nemzeti önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője a konferencián azt mondta, a jog eszközével, az elcsatolt területeken élő magyarokkal közösen fogják kiharcolni az önrendelkezést minden magyar számára. A békediktátum több mint hárommillió embert taszított idegen sorsba, „ebbe nem fogunk soha belenyugodni” – hangsúlyozta, és „nemzetgyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket. Gaudi-Nagy Tamás a konferencia sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a trianoni békediktátumot semmilyen körülmények közt nem fogadhatjuk el – sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag.
Durva beavatkozás
Az LMP fiatalok számára hirdet pályázatot, amelyen a résztvevők ökopolitikai, természetvédelmi szempontból vizsgálnák a trianoni békediktátum máig tartó hatásait – jelentette be sajtótájékoztatón a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője. Hajdu Mária az érkező árvízre is utalva azt mondta, a Duna összeköti a Kárpát-medencében élőket. A június 4-i dátumot gyásznapnak nevező Mile Lajos országgyűlési képviselő ehhez azt tette hozzá, hogy a trianoni diktátum után Magyarország erdőinek a 85 százalékát, illetve vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette. Szavai szerint ebből is látszik, hogy a döntés környezeti szempontból is durva beavatkozást jelentett.
A Himnusz az a dal…
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől Amerikán át egészen Ausztráliáig, de – mint fogalmazott – „sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is”. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy „az adófizetők pénzén irat egy gagyi dalt” és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
MNO.hu
2013. június 5.
Doktrína a Holdról
Zártkörű értelmiségi találkozókra érkezett a közelmúltban Erdélybe Bajnai Gordon. A volt magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: útját nem kampányolási, hanem tájékozódási-ismerkedési célok vezérelték.
Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozta meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe egy előadás megtartására érkező Bajnai Gordont. A volt kormányfő mosolyogva megköszönte és átvette az „ajándékot”, majd megtartotta előadását. „Bajnai Gordon miniszterelnökként egyszer sem jött Erdélybe, most érkezett, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyiek vendégszeretők, de nem felejtenek” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke.
Az Együtt 2014 ellenzéki párt alapítója a Transindexnek adott interjújában kijelentette: tájékozódni, ismerkedni, tájékoztatni jött. „Ez nem a kampány ideje. Arra voltam kíváncsi, hogy az itt élő értelmiségiek, vállalkozók, politikusok mit gondolnak arról, hogyan kellene megújítanunk, alapvetően új alapokra helyeznünk a mindenkori magyar kormány és az erdélyi magyarság közti együttműködést” – mondta Bajnai. Ezzel magyarázta a nyilvánosság kizárását is : „Nem akartam, hogy kampányjellege legyen. Nekünk, mint új politikai erőnek, most az a feladatunk, hogy először illő alázattal megismerkedjünk a helyzettel, és azzal, hogy mit tartanak fontosnak az itt élők. Ez az út nem a nyilvánosságnak szólt, bár nem is zárkóztam el a nyilvánosság elől.”
Bajnai Gordon következtetéseket is megfogalmazott. Jó látni – mondta –, hogy Erdélyben semmivel sincsenek kevésbé képben Magyarországgal kapcsolatban, mint akikkel otthon szokott beszélgetni, jól ismerik az anyaországi folyamatokat. Ugyanakkor üdítőnek tartotta látni azt a higgadt, józan távolságtartást, ami a magyarországi politikát és a politika iránt érdeklődő értelmiséget is egyre inkább elhagyja. „Fontos látni, hogy az erdélyi magyarság is nagy változás előtt áll, nagy feladatokkal küzd. Magyarnak megmaradni, magyarként boldogulni Erdélyben és a Partiumban új és új erőfeszítéseket igényel a következő időszakban. Aggódva figyelem a regionalizációs törekvéseket, amelyek hátrányos helyzetbe hozhatják az itteni magyarságot, és kíváncsian, hogy középtávon mi történik az oktatásban. Ezekben az ügyekben is nagy felelőssége van a mindenkori magyar kormánynak” – jelentette ki. Az Együtt 2014 magyar–magyar kapcsolatokra vonatkozó doktrínájáról Bajnai Gordon így fogalmazott: „Nem a semmiből, nem a Holdról jöttünk: voltam már miniszterelnök, foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, ismerem a főbb szereplőket, és van világos véleményünk és vannak elveink, amelyeket közzétettünk már egyébként. Elmondtam, hogy az egyik legfontosabb ügy, a kettős állampolgárság kérdését békén kell hagyni. Ez legitim módon dőlt el Magyarországon, újra kinyitni súlyos hiba lenne. A teljes értékű állampolgársághoz szavazati jog is jár, ezt sem kívánjuk megkérdőjelezni. Változtatni kell viszont azon, hogy ne Magyarországról diktáljanak az itt élőknek, a magyar kormánynak nem lehet gyarmatosító módjára viselkednie az erdélyi magyarsággal szemben. Ehelyett az itt élők demokratikusan választott, magas legitimitású szervezeteitől kell a magyar kormánynak programot kapnia arról, hogy miben van szükségük támogatásra.”
EN-összeállítás
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 26.
Politikai pojáca
Magyarországon nem hivatalosan ugyan, de már választási kampány zajlik. A felmérések azt mutatják: továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb, egyes elemzők szerint sokat segít a magyar kormánypártnak, hogy az ellenzék képtelennek látszik a közös fellépésre. A Medián közvéleménykutatása szerint az MSZP 23, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség 10 százalékon áll a biztos szavazók között. A megkérdezettek 35 százaléka Bajnai Gordont megfelelőbbnek tartja az ellenzék vezetésére, Mesterházy Attila 30 százalékot kapott. A Tárki szerint az MSZP támogatottsága a pártválasztóknál 22 százalék, az Együtt-PM pedig 10 százalékon áll.
A 2010-es nagyarányú választási kudarc után szétesett baloldalon javában tartanak az egyeztetések, a Mesterházy Attila vezette MSZP-nek és a Bajnai Gordon neve által fémjelzett Együtt-PM szövetségnek ezután kell megállapodnia a közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről. Elhangzott: alapvető különbségek nincsenek a két párt elképzelései között, így gyors megállapodásra számítanak. Elmondták azt is: mindkét fél elképzelhetőnek tartja, hogy a másik párt vezetője álljon az ellenzéki szövetség közös listájának élén. (Harmadik személy tehát nem jöhet számításba…) Ami pedig a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció pártjával való esetleges együttműködést illeti, a szombati egyeztetések utáni sajtóértekezleten kitérő választ adtak. Valami ilyesmit: voltak fontosabb kérdések is, amiben egyeztetni kellett, a Gyurcsány-dolog harmadrendű probléma. Amiből akár azt is érthetnénk: a megújulást hirdető baloldal szeretné végleg maga mögött hagyni a Gyurcsány-korszakot (is).
Ez a sértett mellőzöttség érződik ki abból a klónozott őszödi beszédből is, ami június 16-án hangzott el Budapesten, immár nem intimnek vélt pártvezetői berkekben, hanem utcai nyilvánosság előtt, Nagy Imre egykori házánál, az 1956-os magyar forradalom főhőse kivégzésének évfordulója alkalmából. Szerzője ugyanaz az eredetieskedő, saját politikai sírját változatlan buzgalommal ásó Gyurcsány Ferenc volt, aki nyolc évvel ezelőtt miniszterelnökként hatalmi apparátusa tartós hazudozásaival kérkedett, és húszmillió románnal riogatta az anyaország kenyérkeresőit, miközben a kettős állampolgárság ellen kampányolt.
„A tömeg, amely mohón és falánkan jól akar lakni ennivalóval, olcsó és gyors keresettel, technikai kényelemmel, műveltségpótló szórakozással és ismeretekkel, igénytelen lesz erkölcsi és szellemi magatartásában. Ennek az igénytelenségnek természetes következménye a pökhendi és szemérmetlen ököljog, társadalmi, kulturális és világnézeti vitákban.” Márai Sándor 1942-ben leírt sorai tökéletesen találnak a mai Gyurcsányra, aki cinizmussal társított állandó vagdalkozásában egykori elhíresült beszédét most is „korszakalkotónak” minősíti. A „második öszödije” minden eddiginél sértőbb, vehemensebb. A legfőbb politikai ellenfelének tartott Orbán Viktorról többek közt azt állította, hogy az „hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat járja, lopja a szabadságot.” A DK vezére saját magát múlta felül, amikor gyalázkodásában kijelentette: „az egyházak számára Orbán kolléga hátsó fele a fontos”.
Akármennyire is választási kampány dúl odaát, az efféle tömegsértegetés még akkor sem hagyható visszhang nélkül, ha klinikai esetről van szó. Ennek a vehemenciának a magyarázata: Gyurcsány ázsiója annyira leromlott, hogy a választási kampány komolyra fordultával már senki sem akarja magát kompromittálni vele, kimaradt a baloldali erők miniszterelnök-jelölti trónjáért folytatott harcból. És minél inkább iparkodik nyilvános szereplésekkel, annál mélyebbre süllyed. Arra viszont talán alkalmas, hogy a (nagyon) piszkos munkát elvégezze.
Ördög I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2013. június 30.
Kerülte a nyilvánosságot Bajnai Erdélyben
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro
2013. augusztus 26.
Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum „jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen „honfoglalók” kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel „jutalmazták” az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi „várba” dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol… Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége… Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk… segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást… ?
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma
2013. augusztus 31.
Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma
2013. szeptember 3.
Rácz Tímea
VÁSÁRHELYI FORGATAG
Bárdi Nándor: 2004 decembere nem a külhoni magyarokról szólt
A magyarországi intézkedések többségének nincs köze a külhoni magyarokhoz, hanem mindig valamivel viszonylatban, metaforikusan beszélnek róluk – mondta a történész marosvásárhelyi előadásán.
A Transindex, Erdély Fm és a Jakabffy Elemér Alapítvány által szervezett kerekasztal témájára utalva indította Bárdi Nándor történész, kisebbségkutató a Vásárhelyi Forgatagon tartott előadását azzal, hogy nem csak a marosvásárhelyi közélet, hanem maga az egész magyar politikai élet hiszterizált. Ennek okát abban látja, hogy az emberek elveszítik a lényeglátó realizmusukat, és ennek szerkezetét mutatta meg Álságos állítások a magyar etnopolitikában című előadásában.
A külhoni magyarokról (Bárdi végig ezt a kifejezést használja, és nem a határon túliakat, amit előadása végén tisztázott is) való beszédmódra, akárcsak az identitáspolitikára a szimbolikus beszéd telepedett rá. Ez azt jelenti, hogy nem önmagukban beszélnek külhoni magyarokról, illetve nem feltétlen a valóságos problémákról beszélnek, hanem legtöbbször valamihez való viszonyukban (igazából a határon túli magyar is ezt fedi), metaforákkal tarkítva.
Erdélyben már két generáció nőtt fel a magyarországi médián, a magyarországi események, politika, stb. folytonos követésén, ennek értelmében már nem beszélhetünk nemzettudatról magyar politikai kultúra nélkül, ez szerves részévé vált – magyarázta Bárdi.
Az előadás címét adó álságos állítások a kettős állampolgársághoz kapcsolódnak, a
nemzeti egység, mint norma elvárásához, a rossz magyar – jó magyar kifejezések megjelenéséhez. A magyarországi politika a külhoni magyarok kérdésével valójában identitáspolitikai deficitet kompenzál, gyakorlatilag csak pártpolitikai szinten léteznek – mondta a történész.
Bárdi szerint a szakmának is önkritikát kell gyakorolnia, például amiatt, hogy a szakpolitikákba vetett hit illúziónak bizonyult; a várakozásokkal ellentétben nem jelent meg az a szakmai tudás a politikumban, amely a külhoni kérdést kezelni lenne képes. Probléma továbbá, hogy nem jöttek létre stratégiai programok ebben a témában – Bárdi azt is kiemelte, hogy a nemzetstratégia nem írott szöveg, hanem egy egész szocializációs folyamat kellene legyen.
Azok, akik valóban működő irányt kezdeményeztek, a nyelvészek voltak. Az úgynevezett határtalanítás arról szól, hogy a szótárakba bekerülnek a külhoni magyarok által használt szavak is, teljeskörű szinonimákként, pl. a hajtási a jogosítvány szinonimája, és nem valami „furcsa szó”. Bárdi szerint a határtalanítás elve az, aminek valóban működnie kellene.
Fontos kérdés a téma vizsgálatában, hogy egyáltalán hogyan lett a magyarságpolitikából nemzetpolitika? Bárdi kiemelt néhány nagyon is konkrét eseményt, amelyek közös pontja, hogy mindig valami mellé rendelődve, mintegy ürügyként foglalkoztak a külhoni ügyekkel. Például az 1988-as, a romániai falurombolás elleni tüntetés látszólag teljes szolidaritásból szerveződött, közben viszont ez volt az első olyan alkalom ’56 óta, amikor a magyarországi közösség szabadon tüntethetett; de még erősebb példa
a 2004-es népszavazás,
amely – bár talán sokakból felszisszenést válthat ki – nem a külhoni magyarságról szólt, hanem Gyurcsány Ferenc erőfitogtatásáról az általa demonizált Orbán Viktorral szemben. Az ominózus népszavazásról Bárdi azt is kiemelte, hogy míg a külhoni magyar sajtó a konkrét napig csak felületesen figyelt oda a témára, az eredmény után beindult a teljes hiszterizálódás, a táposozás; megjelent annak a vágya, hogy valamiféleképpen kompenzáljuk a szavazás kimenetelét.
A 2010-es kormányváltás utáni gesztusok – a kedvezményes honosítás, az utaztatások, az emléknapok kinevezése – pedig szintén nem a nemzettudatról szóltak, hanem arról, hogy ne ismétlődjön meg 2004. decembere – emelte ki Bárdi. És várhatóan a jövő évi választások, amikor már a külhoniak is szavazhatnak, szintén nem róluk szólnak, nemcsak amiatt, hogy a szavazatok sokat nem nyomnak majd a latban, hanem amiatt is, hogy az egyéb európai országokban, ahol még létezik ez a jog, erről konszenzus is van. Míg Magyarországon erről még az egyes pártszimpatizánsok között sincs, várhatóan a kampányban is előkerül ez a kártya – mondta a történész. A valódi közösségépítésnek több nehézsége is van Bárdi szerint. Egyik a diskurzusok kizáró jellege: egyfelől a „23 millió román”-típusú beszédmód,
másfelől a nemzeti beszédmód kiüresítése és lejáratása semmiképpen nem építő jellegűek. De történeti perspektívája is van: a posztszocialista államokban Magyarország kivételt képez abban, hogy a váltás után az antinacionalista beszédmód, politikusgárdában pedig a közgazdász-külpolitikus vonal vitte tovább az országot, és a jobboldal sajátjává vált a nemzeti legitimáció nyelve, míg a többi országban nincs ilyen éles ellentét a két oldal beszédmódja között.
A közösségépítésnek az aránytévesztések is kerékkötői: az autonómia, a nemzetegyesítés, az európai integráció és a szülőföldön maradás mind olyan témák, amelyekben aránytalanságok tapasztalhatók. Például az EU-tól minden probléma megoldását várták, míg nem gondoltak bele, hogy ennek milyen feltételei vannak, a szülőföldön maradás pedig források nélkül maradt. De ugyancsak aránytalanság tapasztalható például az oktatási támogatásokban: olyan helyekre mentek el a magyarul tanulást támogató pénzek, ahol amúgy is magyarul tanulnak (l. Székelyföld).
Bárdi a kisebbségi elit pozíciójáról is beszélt: legfőbb változás, hogy a korábbi kulturális szerepvállaláshoz képest a kormányra kerüléssel már a gazdasági szerep vált fontosabbá – az a „jó politikus/polgármester/képviselő”, aki forrásokat képes szerezni. A kettős állampolgárság megszerzésével azt is érzik, tapasztalják, hogy elveszett a külön társadalomépítés legitimációja, ezért párhuzamos társadalomépítés kezdődött,
és ez nem feltétlen jár pozitív hozadékokkal. (2013.9.3., 10:15: A mondatból egy, a magyar napokra vonatkozó közbevetést utólag kivettünk az előadó jelzése nyomán, pontosítása a hozzászólások között olvasható.)
Bárdi a magyarországi és a külhoni magyar nemzettudat közötti különbséget úgy fogalmazta meg, hogy előbbi diffúz (ő maga szabolcsi magyarként találkozott svábokkal, cigányokkal, de ez nem jelentett többet annál, hogy egy térben élnek), míg utóbbiban nagy szerepet játszik a többség vs. kisebbség, és a nemzettudat felértékelődik. Viszont ennek a helyzetnek pozitív hozadéka is van: „a kétnyelvű ember mindig tudja, hogy van egy másik igazság is” – mondta Bárdi.
A történész szerint a Fidesz különböző szereplőket versenyeztet a nemzetpolitika különböző területein. Így a jelenlegi felállásban Kövér László az, aki az egységet és a „fejünk fölötti” döntést képviseli, Németh Zsolt a stratéga, Gál András Levente – aki már nincs benne a kormányzatban – a hálózatépítő, Répás Zsuzsa a „villámhárító”, Matolcsy György és Varga Mihály pedig a munkaerőpiaci igények szempontjából viszonyul a külhoni magyarokhoz. Nincs tehát egységes koncepció, hanem különböző helyzetekben, különböző emberek segítségével egyes elemeit alkalmazzák egy tágabb elképzelésnek.
A külhoni magyar vs. határon túli magyar mellett Bárdi egyéb terminusok újragondolását is javasolja. Például nem jó értelemben használják a magyarságpolitikát, ez nem egyenlő a kisebbségpolitikával, mivel
mind Budapestnek, mind Bukarestnek van magyarságpolitikája,
és más-más viszonyulást jelent a magyarsághoz.
Bárdi nem ígéri, hogy biztos megoldást tud, viszont javaslatai vannak, és elmondása szerint mind olyanok, amelyek készen is állnak, csak alkalmazni kellene. Például a kompetenciaméréseket, amelyeket Magyarországról be lehetne szerezni, és egységesen mérni a külhoni magyarokat is, vagy olyan honlapokat, amelyekről a többségi társadalmak tájékozódhatnának a magyarságról – erre példának hozta fel a működő szlovákiai magyar, szlovákul írott oldalt, amelyet naponta 15 ezren látogatnak, és amelynek legolvasottabb anyaga a „Mit keresünk mi itt?” címet viseli, tehát érdeklődés lenne iránta.
Transindex.ro
2013. szeptember 23.
Kettős játék
Az RMDSZ aggódik, hogy az Európai Unióban egyre inkább felüti a fejét a nemzetállamok megerősítésének igénye. Erről Borbély László politikai alelnök beszélt Marosvásárhelyen, a Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumán.
A rendezvényt követő sajtótájékoztatón a politikus utalt rá, hogy bizonyos szélsőséges pártok, illetve a gazdasági válság miatt megerősödött az elmúlt időszakban az a nézet, miszerint meg kell erősíteni a nemzetállamokat a nagy európai föderatív régiók kárára. Borbély kijelentette: “Ezt mi nem tudjuk elfogadni. A nemzeti identitás nagyon fontos, de a nemzetállamok ideje lejárt.” Ha ezt egy balliberális szemléletű politikus mondaná, nem volna benne semmi meglepő. De egy keresztény etnikumot képviselő politikus részéről ez a szemlélet szokatlan. Mi a valóság, és mennyiben érint ez minket, Kárpát-medencei magyarokat?
Divatos mese
A nemzetállamtól való elhatárolódás az Uniót domináló szekuláris szemléletet tükrözi. Ez ma a nyugati eszmedivat. A kordivatok sokszor jelentettek zsákutcát a történelemben (legújabban 1989, 2008). A nemzetállam megkérdőjelezése ugyanakkor stratégiai jellege miatt érinti a román és a magyar politikát is. A stratégiai elképzeléseknél pedig igen hasznos az időbeni tisztázás. Az RMDSZ esetében különösen, hiszen a szövetség sokéves tevékenységének eredő vektora az erdélyi magyar politikában való széles körű csalódáshoz vezetett. Roger Scruton brit filozófus a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában Borbély Lászlóval ellentétes véleményt fogalmazott meg a nemzetállamok kapcsán. Gondolatvezetésében Scruton szembeállította az állam alulról jövő legitimációját az államokra felülről rátelepített szabályozással, mely az egyirányú fogalmak mentén működő EU-t jellemzi. Az Uniót a nemzet ellentéteként megjelenő birodalomként definiálja, különösen problematikusnak tartva, ahogyan az új politikai elit kriminalizálja a nemzetet, félrevezetve ezzel a polgárokat. A “birodalom” felülről erőltetett intézményei – az elvi szubszidiaritás jótékony homályába burkolva – a nemzetállamhoz képest valójában átláthatatlanok és ellenőrizhetetlenek. A filozófus szerint az alulról legitimált nemzetállam nem problémát, hanem éppenhogy megoldást jelenthetne az eszmehiánnyal is küszködő Unió válságában. Abban a válságban, amely – tegyük hozzá – nyilvánvalóvá tette a transzatlanti porondon zajlott politikai kísérletezgetések kudarcát, véget vetve a fogyasztói társadalom álmának.
A szélsőséges pártok az ebből fakadó csalódást és elkeseredést felkarolva erősödhettek meg. Így tértek vissza természetszerűen a nemzeti öntudatok is, mely folyamat leállítására az európai teret domináló szekuláris véleményformálók erőfeszítései kevésnek bizonyultak. Ezért kell nekik új mese, új ideál. És amíg a posztmodern Benedek Elekek az új birodalmi mesét irodáikban megfogalmazzák (jelenleg ezen dolgoznak), addig a “politikailag korrekt” trendőrök és a befolyásos érdekközpontok aggódnak, nehogy visszavegye a terepet a nemzet az Európai Bizottságtól, a remény az álmoktól és a természetesség a mesterkéltségtől.
Isten, nép és család nélkül
A nyugati főáram nem akar nemzetállamot látni. Istent végképp nem, de a férfi-nő egységében meghatározott családot sem tűri. Csak az individum jöhet szóba. A magányos áldozat, a vonzó hölgy és az egyedülálló farkas, akik a titkos mesék hatására meg fogják majd menteni a világot. Ez a szemlélet az internacionalizmusban véli megtalálni a megoldást, miközben tömegekre meg elitekre (amelyek persze ők...) osztja a világot. Ebben a konteksztusban olvasandó Borbély László “aggódása” és a nemzetállamok idejének lejárását hirdető RMDSZ-es állásfoglalás.
Mit ér a nemzet? A szekulárisok számára nem sokat. Körülbelül annyit, mint egy statisztikai elem. Persze ezt így nem jelenthetik ki egyenesen, mert akkor elveszítenék a pozícióikat. Az emberek kiábrándulnának szofisztikus megnyilvánulásaikból, és nem választanák őket újra. Ezért inkább kettős játékot űznek. A nemzetállamok szövetsége helyett egy globális méretű individualista társadalmat akarnak építeni. Egy Münchhausen bárói képességekkel rendelkező meseimádó piramist, mely a spanyolviasz mielőbbi feltalálásában és a saját hatalmában bízva félresepri a keresztény hitet és mindenféle objektív hazugságokkal igazolja meritokratikus önmagát. Aki pedig a föderatívszerű piramisépítést nem pártolja, az maradi, elavult, csökönyös és náci! Ezért sztálinozták és hitlerezték Orbán Viktort, minden eszközzel le akarván járatni, amiért becsüli a magyar nemzetet és promoválja a keresztény értékeket. Góliát csicskásai ezt nem tűrik. Ők azután is náciznak és rezsimeznek, hogy
– amerikai képviselők megdicsérték a magyar kormányfőt az antiszemitizmus ellen folytatott ádáz küzdelméért,
– Köves Slomó vezető rabbi nagyra értékeli a zsidó közösséget pártoló erőfeszítéseit,
– Ilan Mor izraeli nagykövet a magyar zsidó kultúra reneszánszáról beszél,
– a magyar kormány jövőre Holokauszt-évet hirdetett, és a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállítását tervezi.
De hát kit érdekel az igazság, mikor a tömeget bármivel lehet etetni! – mondják magukban ezek az önigazolt bölcsek, a “független” és “objektív” illúziókergetők. “A Magyarországon történteket a saját nézőpontjukból értelmezőkre nem érdemes haragudni. Hazudnak, persze, ez kétségkívül igaz (...), de meglepődni ezen talán nem érdemes.” (Orbán Viktor)
Ez a nemzetpolitikát elavultnak tekintő szemlélet alkotta a Tavares-jelentést is, látszatokat szolgáltatva az EU-nak arra, hogy a “szövetséges alapszerződések” világából önkényesen átlépjen a “politikai hatalomgyakorlás” világába. És ezt Markó Béla szerint a magyar kormánynak vakon el kellett volna fogadnia, alávetvén Magyarországot a trendnek. Miért? Mert a trendőröknél a hatalom, és ugye a hatalom... óh! (akit bővebben érdekel, olvassa el a Markó Béla, az EU és az igazság című írást, Szempont, szeptember 6.). Nos itt állunk. A nézetnél, amely jellemzi az RMDSZ politikaformálóit és a Gyurcsány–Mesterházy–Bajnai-vonalat egyaránt. És aminek ellentmond, hogy a nemzetben gondolkodás természetes, a tudományos ismeretek és a keresztény tanítás pedig ugyanazt üzeni, amit Roger Scruton az MTA-nak: szó sincs semmiféle nemzetállami elavultságról!
Néhány tudnivaló a nemzetállamról
Az önszerveződő nép egy természetes entitás. A gond nem a léte, hanem az istenítése. Ez utóbbi olyan erőszakspirált indíthat be, amely nem tűri a másságot. Az erdélyi magyarság ezt 1918 óta a saját bőrén tapasztalja, ezért pontosan tudja, miről van szó. Az önistenítésből fakadó intolerancia jellemző a szekulárisokra is. Erről szólnak az új magyar alkotmány elleni támadások, az Orbán Viktor lejáratására tett sorozatos kísérletek, valamint azok a háttérdöntések és események, melyeket az uniós intézményekben az elmúlt években megfigyelhettünk. A nemzeti és szekuláris szélsőségesség közt nincs alapvető különbség; mindkettő hiábavaló.
A magyar alkotmánynak szerencsére nincs nemzetistenítő jellege. Értelmes emberek alkották, akik az ember helyett a Teremtőt helyezték a trónra. A kormány pedig eredményes gazdaként dolgozik és bátorít, mesék helyett értékeket promovál, antiszemitizmus helyett megbecsüli a zsidókat, és valóságosan törődik a kisebbségekkel. Keresztény szemmel mérve ez egy nemzetállami keretekben működő egészséges út, ellentétben az EU-t jelenleg domináló értéktelenséggel és az önistenítő bukaresti szemlélettel (lásd A Titanic kapitánya vagy a Román világháború című, ezeken a hasábokon megjelent írást). Ezen a téren az EU tanulhatna Magyarországtól. De nem akar, mert kizárólag az embert akarja isteníteni. Ezért maradt ki az alkotmányszerződésből a keresztény múltra való hivatkozás. A büszke Góliát ezt nem tűri. Pedig okos lenne, ha a történelem tanítását meghallgatva átváltozna Dáviddá. A történelem mérlegén ő ugyanis minden látszaterőssége dacára vesztes. Akinek van füle a hallásra, hallja.
A felelősség felvállalása
Az erdélyi magyarok helyzetén senki nem fog javítani, ha az érdekeinkért nem állunk ki bölcsen és határozottan. Az idő hathatósan bebizonyította a kishitűség hiábavalóságát. Ezért – politikai vezetés szintjén legalábbis – az RMDSZ-nek égető szüksége van a megújulásra. Ez elől nem tud többé elrejtőzni. A következményeket fel kell vállalni, ami a muszájdefenzív szemléletű vezetők visszalép(tet)ését, a feltétlen hatalomszolgálat nászágyának feladását jelenti. Ebben pedig benne van a racionális meséktől a magyar néphez és a keresztény értékekhez való visszatérés is. Ha ez nincs, minden hiába. Az autonómia is. A meséket az illúzióvesztett magyarok már megunták. Akárcsak az RMDSZ alternatívájaként mutatkozó amatőrizmust. Pillangókra nincs szükség, bárhonnan is vitézkedjenek. Alapvető változtatás kell, minden oldalon.
Nyílt a pálya, komoly a teszt. Hajrá, magyarok!
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 1.
Sike Lajos: Mátyáshoz mérhető?!
Hát kaptam a pofámra az elmúlt napokban, mert nem tudtam hallgatni! Jóllehet személyes és családi érdekem azt kívánta volna, hogy fogjam be a bagólesőmet – ahogy mifelénk mondják –, vagy ha szólok, akkor dicsérjem a partnereimet, hogy milyen okosak és milyen zseniális meglátásaik vannak... Ám, én lüke, inkább ellentmondtam nekik és tűrtem, hogy lekomcsizzanak, -horngyulázzanak, -gyurcsányozzanak, -bajnaizzanak, pedig ezeket a neveket ki sem ejtettem.
Már elnézést, de mégsem állhattam meg őszinte szó nélkül, hogy az anyaország mai miniszterelnökét, a Fidesz napokban újraválasztott elnökét egyesek nem csak Szatmárban, de Háromszéken is a Mátyás királyunk utáni századok legnagyobb nemzetvezetőjének tartják! Már csak azért sem, mert mérete is kisebb, mint például Bethlen Gáboré, Bocskai Istváné, Kossuth Lajosé, Tisza Istváné, Horthy Miklósé, Nagy Imréé, Antall Józsefé. De akár Kádár Jánost is említhetném, aki ugyan nem szabad választással került hatalomra, hanem a szovjet fegyverek segítségével, de végül olyan gulyáskommunizmust teremtett, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma is ő a huszadik század Magyarországának legnépszerűbb politikusa.
A mostani Győző méretben inkább Horn Gyulára hasonlít, de kezet rá, hogy róla nem fognak utcát elnevezni a nyugati országokban, mint az utóbbiról. Gyula pufajkás volt ugyan fiatalabb éveiben, de reformkommunista vezetőként, amikor eljött a pillanat, nem habozott azt cselekedni, ami a magyar nemzetnek és vele a szabadságnak és a demokráciának legjobb volt: megnyitni a nyugati határokat, elvágni a két világot egymástól elzáró szögesdrótot. Volt erre bátorsága még akkor is, ha a megszálló szovjet csapatok bent voltak az országban. Mert nagy tetteket nem azért hajt végre az ember, mert ilyen vagy olyan ideológiát, eszmerendszert képvisel, hanem azért, mert felismeri, hogy alkalmas pillanatban mit kell cselekednie országáért, nemzetéért.
Egyébként vitapartnereimnek abban igazat adtam, hogy Viktor csakugyan egyféle nemzetvezető, méghozzá teljes mellel, de azt, hogy mennyire nagy, a jövő évek döntik el. Alkalmasint az ellenzékéhez tartozó magyar komcsik győzték meg azokat a nyugati lapokat, amelyek azt írták róla, hogy egyelőre méreténél is kisebb vezető. Mikor ezt kimondtam egyik vitapartnerem kis híján leköpött. Szerencsére még a hetedik X-nél is jól tudok ugrani.
Szóval, a bajokat elfedni próbáló nemzetieskedés és az olcsó populizmus sok erdélyi magyart is elaltat. Olyannyira, hogy szerintük csak az számit igaz magyarnak, aki immár kettős állampolgár és természetesen a Fideszre fog szavazni. Ezer bocsánat a legnagyobb magyaroktól (no nem a Széchenyihez hasonlóktól, azoktól nincs miért), de több százezer erdélyi magyarhoz hasonlóan nem kértem és kérek kettős állampolgárságot, s szavazni sem fogok ottani pártokra. Mert sok-sok erdélyi magyarral vallom: nekünk itt van dolgunk és nem a kettős állampolgárság a magyarság ismérve – már csak azért sem, mert több ezer szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak, sőt már kinainak is van magyar állampolgársága, sokkal inkább, hogy ki minek vallja és érzi magát, s főleg mit tesz a nemzetéért. Egyébként nagy írónk, Illyés Gyula szerint ennél is egyszerűbb a meghatározás: magyar az, aki annak vallja magát! Amikor megtudtam, hogy a regnáló pesti kormány újabban, elég furcsa módon, pénzért is árulja a magyar állampolgárságot (például az a kínai személy, aki legalább 250 ezer eurót fektet be az anyaországban egyből megkapja a magyar állampolgárságot!), még jobban megerősödött bennem az erdélyi-magyar tudat.
Erről vitázó partnereimet azzal szoktam leszerelni, hogy normális ésszel ítélve, mi nem magyarországi pártokhoz, hanem a magyar nemzethez tartozunk, már azért is, mert a pártok gyakran buknak! Mint ahogy a mostani kormánypárt is előbb-utóbb bukni fog. Hacsak vezetője, a miniszterelnök már a jövő tavaszi választásokig nem bizonyítja be (például komoly gazdasági fejlődéssel, s széles összmagyarsági és nemzetközi elismertséggel), hogy Mátyás óta ő a legsikeresebb magyar vezető!
Ám sokakkal együtt attól tartok, hogy ő nemhogy Bécset, de még Avasfelsőfalut sem tudná meghódítani.
Megjegyzés: Az Új Magyar Szó és utóda, az interneten megjelenő maszol.ro hasonlít a balliberrális Népszavához. Dühödten támadja a magyar kormányt, különösen Orbán Viktort.
Maszol.ro
2013. október 24.
A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindróma
Az utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai.
Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására.
A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete.
„Alternatív” szemlélet
Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja.
Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja.
Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (http://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében.
Metafizikai hiba
A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.”
Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával.
Közéleti pszichopatológia
De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.)
De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani.
Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya.
Csipikei elrettentés
A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá.
Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|
2013. október 26.
Gyurcsányék szerint a székelyek menetelése nem szolgálja az autonómia ügyét
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett tüntetések.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke MTI-hez eljuttatott szombati közleményében azt írja, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
A Demokratikus Koalíció azt vallja, az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatják a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez. "Ebben a szellemben utasítjuk el a kettős állampolgárságot és az azzal járó szavazati jogot" - fogalmaz a politikus.
Mint írja, a DK olyan magyarságpolitika mellett kötelezte el magát, amely a jószomszédi kapcsolatokon, a határon túli magyarok és a szomszéd országok érdekeinek figyelembevételén alapul. Ezért felszólítják a magyarországi tüntetések résztvevőit, ne veszélyeztessék a székely autonómia ügyét felelőtlen magatartásukkal, nacionalista szónoklatokkal és szimbólumokkal.
Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést.
Maszol/MTI
2013. október 28.
Magyar alakulatok: csak Gyurcsányék nem szolidárisak a székelyekkel
A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció kivételével valamennyi magyarországi politikai alakulat szolidaritásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését.
magyarországi politikai alakulat szolidaritásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését.
Gyurcsány Ferenc pártja az egyetlen, amelyik úgy gondolja, a székelyföldi autonómia Románia belügye
„A Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagjukat és támogatójukat arra kérik, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen” – jelentette be Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanakkor elmondta: a Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. "A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják" – fogalmazott.
A kisebbik kormánypárt, a KDNP szombaton közleményben szögezte le, bízik abban, hogy a Székelyek nagy menetelése jelentős lépés lehet a közösség autonómiájához vezető úton. Mint hangsúlyozták: hisznek abban, hogy Európa "egyetlen még autonómia nélkül, zárt tömbben élő nemzeti közösségének" sorsát a világ magyarságának közös összefogása meg tudja változtatni.
Az előzetes bejelentések szerint LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vett eközben a Székelyek nagy menetelésén. Mile Lajos országgyűlési képviselő pénteken bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.
„Támogatja az MSZP a székelyföldi magyarság békés demonstrációját, figyelemfelhívását, a Székelyek nagy menetelését” – közölte vasárnap az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila közleményében kijelentette: az MSZP támogatja a külhoni magyar közösségek által megfogalmazott igényt, amely szerint Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján a személyi elvű, az önkormányzati-közigazgatási és a területi autonómia párhuzamos kialakítására, sajátos kombinációjára van lehetőség és szükség. "Meggyőződésünk, hogy autonómia nélkül nincs hatékony kisebbségi jogérvényesítés" – hangsúlyozta.
A korábbi bejelentések szerint az Együtt–PM aktivistái és politikusai részt vettek a menetelésen és a budapesti szimpátiatüntetésen is. A szövetség támogatja Székelyföld önkormányzatának megteremtését, "ahogyan általában is a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvései mellett állunk" – írták vasárnapi közleményükben.
A Demokratikus Koalíció szerint eközben nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum és a Székely Nemzeti Tanács által vasárnapra szervezett tüntetések. Niedermüller Péter, a DK alelnöke szombati közleményében azt írta, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 31.
Ingerküszöbök
Az apró sikereknek is meg kell tanulnunk örülni. Annál is inkább, mert nagyok, sajnos, nincsenek. A rendszerváltás hajnalától, 1988-tól számítva eltelt negyed évszázad. Elvesztettünk Erdélyben négyszázezer magyar lelket, kit így, kit úgy, politikai érdekképviseletünk töredezett, a mindennapok létfenntartási gondjai alatt roskadozó átlagember számára szinte átláthatatlan, a fény pedig nem látszik az alagút végén. Legfeljebb pillanatokra dereng fel, s utána nem tudja az ember, káprázat volt-e vagy tényleges valóságérzékelés.
A Székelyek Nagy Menetelése után mégis újra hajlamosak vagyunk a derűlátásra. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a közösség képes összefogni a magyar jövő érdekében, s az sem tagadható már, hogy az autonómiára vonatkozóan megvan a közakarat. Világosan igazolja ezt a kifejezetten politikai, egyetlen témát felvető kezdeményezés százezres léptékű támogatottsága. A hivatalosságok ordas hazugsága a tizenötezer felvonulóról azonnal cáfolható, hiszen 53 kilométeres egybefüggő menetoszlop elképzelhetetlen annyi részvevővel: méterenként legalább egy embert kell számolni, s az már többszöröse a hivatalos számadatnak.
Múltidézés
Ilyen és ehhez hasonló akciókra lett volna szükség több mint húsz esztendeje, amikor az autonómia került az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet programjának középpontjába. Ehelyett az 1993 és 1996 közötti, hároméves Janus-arcú korszak után, amit egyik oldalról a nemzeti önkormányzat építésének megkezdése, másik oldalról meg a neptuni tárgyalás és a Nagy Benedek-féle Tőkés László elleni puccskísérlet jellemzett, az RMDSZ beállt statisztának a román kormány mellé. A kétezres években az autonómiát komolyan vevő tábor szervezeti önállósulása után pedig azt hallhattuk pozícióban levő politikusaiktól, hogy nem működne a székely autonómia, mert a székely megyék többet kapnak vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetnek. Micsoda fonák érvelés volt ez – ha egyáltalán igaz volt –, nem vette figyelembe a nemzeti önkormányzás gazdasági dinamizáló hatását, hiszen az ember mindig szívesebben dolgozik saját magának, mint másnak, arról nem is szólva, hogy a szabadság előbbre való a jólétnél. Vagy hogy az SZNT statutumához hasonló hátrányos megkülönböztetést Hitler sem mert volna megkockáztatni – Székely Ervin egykori képviselő mocskolódásának hatására keresgélné az ember a koncentrációs táborokról szóló passzust az egyébként teljes mértékben eurokonform és demokratikus statútumban, de mily meglepő, nincs benne.
Azt sem feledhetjük, hogy az RMDSZ elnöke miként kicsinyelte le az autonómiára vonatkozó székely közakarat mozgó urnás népszavazáson való kinyilvánításának jelentőségét a jogmorzsák felcsipegetésével szemben. Ami szerinte és követői szerint előbb-utóbb autonómiához vezet.
Nem vezet, ezt tudhatjuk jól, a mennyiség ez esetben soha nem csap át minőségbe. Ha netán valamennyi közösségi ingatlant, minden erdőt, földet, épületet visszaadnának a magyarságnak, még azt is, amit nem 1945, hanem 1920 után raboltak el, ha maradéktalanul biztosítanák nyelvi jogainkat, az sem jelentene autonómiát, az sem jelentené az erdélyi magyar élet szervezésének saját kézbe vételét.
Távol a magyarázatoktól
Az autonómiaharc ügyében a múlt vasárnap nagyot léptünk előre. Végre egységben mutatta meg a magyar közösség és valamennyi magyar szervezet, hogy fő célja az autonómia, azon belül Székelyföld területi autonómiája. Volt már egy hasonló történelmi csillagállás 2009-ben, akkor részben az autonomisták miatt csúszott el az üzenet. A Székely Nemzeti Tanács ragaszkodott az elsőbbségéhez, és nem volt partner az RMDSZ által felkarolt önkormányzati nagygyűlés megszervezésében, így egy gyűlés helyett kettőt tartottak, a média pedig az egységes magyar autonomista közakarat helyett a magyar torzsalkodásra helyezhette a hangsúlyt. Igaza volt az SZNT-nek abban, hogy ő kezdeményezte a székely önkormányzati nagygyűlést 2009 elején? Igaza volt. Elvszerű volt az SZNT álláspontja? Elvszerű volt. Taktikus volt, előrébb vitte az ügyet? Sajnos nem.
Most szerencsére más a helyzet. A nagy kérdés, hogy meddig lehet megtartani az RMDSZ-t az autonomista konszenzuson belül, mikor kezdik ismét azt magyarázni, hogy az autonómia eléréséhez nem tüntetések révén jutunk közelebb. Mert ma már mindent meg lehet magyarázni. Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere meg tudta magyarázni, hogy miért nem akar világkiállítást az általa vezetett városban a millecentenárium évében. Az RMDSZ megmagyarázta, hogy az 1999-es etnodiszkriminatív, az állami magyar egyetem létrehozását a bizonytalan jövőbe toló tanügyi törvény valójában siker, „jelentős előrelépés”. Gyurcsányék megmagyarázták – s nem kevés embert meg is győztek –, hogy miért nem kell kettős állampolgárság. Úgyhogy nem tudhatjuk, mikor fogja az RMDSZ azt magyarázni, amit ma a Demokratikus Koalíció képviselői mondanak az anyaországi szimpátiatüntetésekről, vagyis, hogy ezek csak ártanak az autonómia ügyének. Elvégre az RMDSZ kommunikációja arra állt rá, hogy az autonómiát az aprómunkával lehet építeni. Miközben az autonómia a közjogosítványokról szól, arról, hogy a magyarság a maga érdekeinek megfelelően irányítsa a sorsát a maga által befizetett adóból. Úgy pedig nem lehet autonómiát kiküzdeni, hogy e kérdésről a törvényhozásban nem beszélünk, ki sem ejtjük szánkon az autonómia kifejezést, hogy az autonómiáról szóló szavazás előtt nem élünk a szólásjoggal, sőt, kimegyünk a teremből, meg sem próbáljuk elérni a román hatalom ingerküszöbét.
Kényelmetlenségi tényező, megoldandó problémává kell válnunk, ha célunkat komolyan gondoljuk. Jobb lett volna Románia Európai Uniós csatlakozása előtt erre összpontosítani, de sohasem késő a jó irányba lépni. Ha nem érjük el a román hatalom ingerküszöbét, esélyünk sem lesz arra, hogy valaha saját kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását. Most frappánsan, látványosan adtunk jelet a nagyvilágnak és Bukarestnek létezésünkről és önkormányzásra vonatkozó igényünkről, ezt igazolják az ingerült román reakciók, a betiltási javaslatok, de ezt igazolja a hirtelen „elromlott” mozdony is.
Ezt a célorientált magyar akcióegységet kellene megőrizni, és akkor ügyünk sikerre van ítélve
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. november 8.
Nacionalista provokáció kontra kiemelkedő nemzetépítő gesztus?
Közvetlenül a rendszerváltás után a nemzetben gondolkodó magyarok többsége még komolyan vette azok érvelését, akik arra intettek, hogy „meggyőzéssel” kell próbálkozni az erdélyi magyar érdekek érvényesítésében, nem tüntetéssel. Hogy előbb demokráciát kell teremteni Romániában, s majd utána jöhetünk elő mi, magyarok sajátos nemzeti követeléseinkkel. Ha viszont megnézzük, hogy kik voltak ők, azt látjuk: kevés kivétellel épp azok, akik képesek voltak az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia-)nyilatkozat ellen támadni, s annak visszavonását követelni 1992 novemberében. De ők léptek fel 1997 elején a Bolyai egyetem megteremtésének ugyancsak konszenzusos nemzetstratégiai követelése ellen. Szerintük Wass Albert „immorális”, „gyűlölködő” és „ízléstelen” írásai „ellenségképző sztereotípiákat teremtenek újra”, akiknek Nyirő fasiszta, akik számára giccs a csíksomlyói búcsú és az István, a király – leszámítva, gondolom, az Alföldi-féle verziót.
Anyaországi elvbarátaik léptek fel a kollektív jogok ellen a kilencvenes években, máig őrzök egy fénymásolatot, amelynek eredetijét az SZDSZ terjesztette be a Liberális Internacionálé 1995 végi gyűlésén, amelyben a kollektív jogok helyett az egyéni jogok hangsúlyozását szorgalmazzák – e tényt egyébként simán letagadták az ügyből kiinduló sajtópolémiában. Megpróbálták elméletileg megmagyarázni, hogy nem kell foglalkozni a kollektív jogokkal, mert azok „alanya” meghatározhatatlan, ők forgalmazták a „republikánus”, az anyaországtól elszakított magyar nemzeti közösségektől elszakított magyarokat a nemzeti közösségből „kidefiniáló” nemzetfogalmat az „etnicista” kultúrnemzet fogalmával szemben.
Ellenpontos „elvhűség”
A Székelyek Nagy Menetelése kapcsán ismét hallatták hangjukat a szellemi métely e magyar nyelven kommunikáló képviselői. Ara-Kovács Attila – aki a nyolcvanas években még életét kockáztatva szerkesztette a nemzeti gondolatkörben megmaradt, azóta is hiánypótló lényeglátó tanulmányokat író Tóth Károly Antallal és a nemzeti polgári oldal későbbi politikus költőjével, Szőcs Gézával közösen az Ellenpontok című szamizdatot – a kilencvenes években az autonomista politika harsány ellenfelévé vált, s a minap immár sokadjára támadt annak képviselőire. Ezúttal elhatárolta magát az Együtt 2014 nevű, Bajnai Gordon neve által fémjelzett szerveződéstől is, miután az támogatta a Székelyek Nagy Menetelésével szolidarizáló, a Hősök terétől a román nagykövetségig tartó menetet. „Kaptam egy sajtómeghívót, amiben bejelentik: az Együtt-PM Szövetség támogatja a nagy székely menetelést. A helyük tehát ott van a CÖF mellett. Úgy teszik magukévá a Fidesz nacionalizmusát, amiként a Fidesz a Jobbik rasszizmusát. Forog a gyomrom. Azért írtam e sorokat, nehogy valaki azt higyje, bármi közöm is lenne Bajnai Gordonhoz a jövőben. És szégyellem, hogy a múltban volt valamilyen szinten közöm” – áll Ara-Kovács Facebook-bejegyzésében.
Érthető, ugye? Aki támogatja a székely autonómia melletti nyílt kiállást, „nacionalista”. Kell nekünk Ceauşescu, Iliescu, Năstase, Ponta, hogy középkorinak, szélsőségesnek vagy nacionalista provokációnak bélyegezze jogos törekvéseinket? Ugyan! Itt van a hajdani ellenálló Ara-Kovács, aki ezt megteszi helyettük ingyen és bérmentve, s bizonyára még büszke is „elvhű” kiállására. A Jobbik pedig rasszista, ugye, annak dacára, hogy nem közösségek ellen támad, hanem bizonyos közösségeken belül tapasztalható társadalmi jelenségek ellen.
De Ara-Kovács rávetíteti a rasszizmus rágalmát a Fideszre is, s attól sem riad vissza, hogy a Facebook-bejegyzése alatt kialakult polémia keretében „kompromittált” szervezetnek nevezze a Székely Nemzeti Tanácsot. Mert ezt ma meg lehet tenni a saját táborbeli presztízsveszteség nélkül. A magyar nemzeti oldal bármely képviselője alaptalan rágalmakkal illethető, mert ez megengedett az ellenféllel szemben. Bele lehet beszélni tartalom nélkül a levegőbe, hangulatot lehet kelteni, rágalmazni, hitelt rontani. Már a tárgyszerűség látszatára sem kell ügyelni. Rouchefoucaud szerint „a képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt.” Mára már a nemzetellenes baloldalnak erre sincs belső késztetése. Kálmán C. György még tömörebben fogalmazott az Együtt lépése kapcsán. „Kiaf.szt akarnak ezek nyalogatni? Na, viszlát, Együtt-PM, elment a maradék eszetek.” Persze azok után, hogy Ara-Kovács és Kálmán C. György elvbarátai kitüntették a 2006-os rendőrterror, szemkilövetések és rituális kínzások fő felelősét, Gergényi Pétert, nincs mit csodálkozzunk.
Érdekes viszont az Együtt 2014 kiállása a szolidaritási menet mellett, mint ahogy az MSZP erkölcsi-politikai támogatása is. Csak a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció határolódott el az akciótól. Világos üzenet: akinek a nemzeti elkötelezettségnek legalább a halvány látszata egy parányi mértékben is számít, az melléállt az ügynek.
Lelepleződés garantálva
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése azért is zseniális, mert lelepleződés nélkül magyar ember aligha szólhatott ellene bármit. Az sajnálatos módon bebizonyosodott az utóbbi évtizedekben, hogy sok kis engedményből nem lesz az erdélyi magyar szuverenitást körülbástyázó közjog, hogy autonómiát nem lehet titkon elérni, hogy a követelés elrejtése a program egyik zugában nem segíti elő a megvalósítást. Ahhoz minden fórumon a leghatározottabban fel kell lépni, minél több kényelmetlenséget okozni a többségi hatalomnak. A tüntetések alkotmányban biztosított jogával még az RMDSZ is élt, nem egyszer, legutóbb a Magyar Igazság napján, amikor – akárcsak most – a teljes magyar konszenzus épült ki a tüntetés célja körül.
A székely meneteléstől azok határolódtak el, akik zsigerileg ellenszenveznek a magyar büszkeség, a magyar méltóság megnyilvánulásaival és ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy hangot adjanak e zsigeri ellenszenvnek – akár politikai érdekeikkel szemben is. A nemzeti oldalon is vannak, akik azt mondják, hogy minél rosszabb, annál jobb, hogy a Fidesz nemzeti álcába bújtatott globalista erő, s mint ilyen, veszélyesebb az MSZP-nél. Éppen ezért minél előbb és minél inkább lejáratódik, annál hamarabb emelkedik fel egy igazi nemzeti erő. Érdekes, hogy e gondolatmenet mentén halad a Jobbikot jobbról előző, s párttá alakulást is bejelentő Magyar Hajnal, amely mindent megtesz a Jobbik hiteltelenítése érdekében, azzal a jelszóval, hogy majd ők győzelemre viszik az igazi radikalizmust. A kérlelhetetlen valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Hajnal még a Jobbikot ellenségnek tekintő jobb- és baloldali média hátszelével együtt is legfeljebb egy-két százalékot kap, és kizárt, hogy parlamenti erő legyen. A Jobbik pedig, amelynek országgyűlési szerepe több okból is igen jelentős nemzetpolitikailag – egyrészt bizonyos mértékben mentesíti a Fideszt attól, hogy a globalista sajtó szemében ő jelenítse meg a paletta jobbszélét, másrészt egyfajta nemzeti kontrollt jelent a kormány politikája felett, harmadrészt a Jobbik és Fidesz együtt jóval nagyobb szeletet tud kivágni magának a választói tortából, mint a Fidesz egyedül –, belátható időn belül aligha kerül kormányra.
Úgyhogy marad a Fideszen belüli nemzeti szárny, mint a nemzetépítésben gondolkodó magyarok fő reménysége. Ők pedig mindig autonómiapártiak voltak, s ezúttal is a budapesti tízezres székely menet fő erejét képezték. Bár néhány nappal korábban, október 23-án már tartottak egy nagy erődemonstrációt nemzeti ünnepünk alkalmából, 27-én ismét sikerült jelentős tömeget az utcára vinniük. Egyelőre minden jel arra vall, hogy nekik áll a zászló. Jó érzés arról olvasni a balliberális sajtóban Tamás Gáspár Miklóstól, hogy miért fog győzni Orbán. Már előre magyarázzák a bizonyítványukat. Hát csak magyarázzák!
Folytatása következzen
Ami pedig a Székelyek Nagy Menetelését illeti, a címbeli költői kérdésre a válasz egyértelmű. A fontos azonban, hogy az akciónak legyen folytatása, nemcsak a szó szoros értelmében demonstratív együttműködésnek, hanem a politikai stratégia kivitelezésének is. A menetelés nemzetpolitikai haszna akkor lenne igazán kiaknázva, ha visszatérnénk a Székely Önkormányzati Nagygyűlés székely előparlamentkénti működtetésének gondolatához, amelybe az RMDSZ-t vagy annak egy részét is bele kell vonni. Mert az ellendrukkerek állításával szemben, miszerint ez csak egy választási akció volt, a cél a székely önigazgatás, önszerveződés, önkormányzat. Az autonómia. A lényeg, hogy a mi sorsunkról ne Bukarestben döntsenek magyargyűlölő román politikusok, hanem mi magunk. Ehhez pedig a székely politikai akaratképzés intézményesítésére van szükség.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. november 12.
Most vajon ki a „s(S)oros”? Pityinger?
Sorban kapják Soros György amerikai–magyar dollármilliárdostól, pénzügyi gurutól a támogatásokat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc érdekeltségei. Látható, hogy Soros imádja a balliberális oldalhoz köthető személyeket és pártokat, akik Orbán Viktort és kormányát a pokolba kívánják. Vajon ki kap még pénzt a továbbiakban Soros úrtól? Talán Pityinger Dopeman László? Soros–Pityinger szövetség? Nem hangzik rosszul.
De persze lehet, hogy tévedek, s legközelebb Kónya Péter vagy a szoborgyalázásban szintén részt vett, szolidaritásos Szabó Szabolcs kap érdemi támogatást Soros doktortól. Mindezt azért feltételezem, mert Sorosnál egyértelmű a helyzet: mindenki pénzt érdemel, mégpedig sokat, aki meg kívánja dönteni – az eszközökben nem válogatva – a kétharmados többséggel, tehát igazi és nagy társadalmi legitimitással rendelkező Orbán-kormányt.
Hát ez bizony nem igazán demokratikus, Soros úr!
Tudom, hogy kissé cinikus vagyok, tudom, hogy nagyobb megbecsüléssel kellene írnom a tehetséges pénzügyi gururól. De meg kell mondanom Önöknek: itt egy ország sorsáról van szó, mégpedig hazám, Magyarország sorsáról. És én meg vagyok győződve arról, hogy ennek az országnak a sorsáról nem Soros Györgynek, nem az amerikai balliberális köröknek kell dönteniük, hanem a magyar állampolgároknak
a a jövő évi választásokat nem mi, magyar állampolgárok dönthetjük el, hanem befolyásos pénzügyi-gazdasági körök, Soros György és az ő hazai kollaboránsai, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc, akkor 2014 áprilisában-májusában lehúzhatjuk a demokrácia rolóját és nyugodtan tudomásul vehetjük a gyarmati státuszt.
Nyilvánvaló ma már, hogy Bajnai Gordont vezető amerikai liberális körök, Clinton asszony, Charles Gáti, Soros György és „eszmetársaik” (mármint a globális uralomban hívő eszmetársaik) találták ki, s „küldték” Magyarországra, hogy a feladatot – a nemzeti szuverenitásban valóban hívő Orbán-kormány elűzését – végrehajtsák. Hogy Bajnai már eleve itt volt? Ez csak részletkérdés. A Center for American Progress – mely mögött Soros-pénzek is vannak – nagy összegekkel támogatta-támogatja a Bajnai-féle Haza és Haladás (micsoda álságos elnevezés!) Alapítványt, a többi támogatási formáról pedig nem tudunk, de lehetnek sejtéseink.
Gyurcsány Ferenc cégeit is közvetetten Soros György támogatja az általa alapított Open Society Foundationsön keresztül; roppant érdekes jelenség, hogy a „bukott” (bukott?) Ferenc testvérnek, mióta „ellenzékben” van, még annál is jobban mennek a vállalkozásai, mint amikor miniszterelnök volt.
Tudom, tisztában vagyok vele: Soros György jót akar nekünk. Ahogyan jót akart Nagy-Britanniának, amikor sikeres támadást intézett az angol font ellen, ahogyan jót akart néhány éve Szingapúrnak – majdnem tönkre is mentek a jóakarata folytán –, illetve, amikor két éve jót akart a hazai banki szféra magyar zászlóshajójának, az OTP-nek. Jóakarata akkora volt, hogy a döntéshozók nem győzték menteni Sorostól az OTP-t, mielőtt még csődbe vitte volna – színtiszta jóakaratból.
Soros György elméleti, társadalomfilozófiai tárgyú munkásságának legfontosabb mondandója, hogy nyitott társadalmakat akar a világon mindenütt. Lassan már értjük, mit jelent ez konkrétan: előtte nyíljon meg minden ország és állam.
Egyébként, ha szintén filozófia szinten közelítjük meg a modelljét, akkor érdemes kiindulni a piac–állam–társadalom hármasságából, mert megítélésem szerint a mai kor működésmódját ebben az összefüggésben érthetjük meg leginkább. Ideális esetben a piac a profit elve alapján működik, a társadalom a közösségi értékeket és célokat követi, míg az állam a közjót állítja a középpontba, s hatalmi erejével egyensúlyt hoz létre piaci és társadalmi elvek és működésmódok között.
Soros György és „elv-társai”, a világ vezető, látható és kevésbé látható pénzügyi irányítói viszont elégedetlenek az állam meghatározó szerepével, s ezen keresztül a nemzetállamok szuverenitásával, mert a nemzeti függetlenség, valamint az állam közjó iránti elkötelezettsége „akadályozza” a nyitott társadalmak létrejöttét. Értsd: az állam és a nemzet a globális tőke útjában áll.
Mi a megoldás Soros és társai szerint tehát? Az államot a végletekig le kell gyengíteni (emlékezzünk a kommunista tételekre: „az állam elhal”), a nemzeti szuverenitásokat meg kell szüntetni (internacionalizmus), a társadalmakat pedig a közösségi értékekről a piaci profit elvére (induvidualizmus, családok szétrombolása stb.) kell átállítani. S máris kész a nagy mű, ahogyan Horváth Ágnes, Gyurcsány alatti volt egészségügyi miniszter mondá egykoron: az egészségügyben is „minden a profitról szól”. (Mi meg, hülyék, azt hittük, hogy az emberek meggyógyításáról.)
Persze tudjuk, Soros úr, hogy jogilag nem tudunk belekötni az Ön áldásosnak nem mondható támogatássorozatába, amellyel közvetetten beleavatkozik a belügyeinkbe. Csak azt tudjuk mondani, hogy e tárgyú ügyködése a demokratikus normákba ütközik.
Morál és önkorlátozás, Soros úr! Tudja, ez tartja össze a társadalmakat!
S még egyszer: vajon KI a Soros?
Fricz Tamás
MNO
2013. november 15.
Az RMDSZ ideológiai arculata
Az elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika
Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.)
Démoni riválisok
Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására.
Belső többszínűség
Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. november 28.
Az írott és mondott szó státusa – Esterházy Péter Kolozsváron
Nagyon más a státusa a leírt és a kimondott szónak, ezt a színházi munkák előtt is sejtettem – mutatott rá Esterházy Péter író a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Én vagyok a te című színdarabjának felolvasó-színházi bemutatója után.
A produkció rendezője, Visky András, a teátrum igazgató-helyettese volt, aki a keddi bemutató után a szerzővel beszélgetett. A darabot az író a budapesti Nemzeti Színház Tízparancsolat-drámapályázatára írta 2009-ben, a kiindulási pont az első parancsolat volt: „Én, az Úr vagyok a te Istened; ne legyenek neked idegen isteneid énelőttem.”
„Megszoktam, hogy nálam minden ott van a papíron, ez azonban a színházban hiba. Ha egy színdarabban nincsenek rések, a néző nem tud bekapcsolódni, nem szabad mindent lefedni, és amit igen, azt is másképpen” – magyarázta az író. Mint mondta, más munkáiban senkitől nem számíthat segítségre, a színházi munkái esetén viszont igen, és ezt a lehetőséget ki is használja.
„Ha szerzői utasításként leírom, hogy »egy nagy hal úszik át a színpad fölött«, akkor én nem gondolkodom azon, hogy ezt hogyan fogják megvalósítani. Oldják meg” – magyarázta Esterházy, általános derültséget váltva ki. Mint mondta, korábban azt gondolta, hogy a színpadi művek is főként a nyelvről szólnak, de rá kellett döbbennie, hogy mégis a színészi játék milyensége a meghatározó.
Visky kérdésére Esterházy Péter elmondta: a színdarabok írása által nem a nyelvről, sokkal inkább a szerkesztésről tanult meg új dolgokat. „Megtanultam, hogy milyen is egy zárt jelenet, amelyet kiválóan lehet alkalmazni regényekben is. Van bennem egy elgondolás egy afféle operaregényről vagy színházregényről, és ezalatt nem azt értem, hogy egy színházról szóló regényről, hanem egy olyan prózai alkotásról, amelyben azokat a dramaturgiai technikákat használhatom fel, amelyet a színházban tanultam meg” – magyarázta.
Esterházy szerint egyébként a színház a „legpolitikusabb” műfaj, az ő darabjában is számos utalás van aktuálpolitikai dogokra, mint mondta, le sem tagadhatná, hogy még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején írta. Mint mondta, Magyarországon az önirónia helyett egyre inkább az önsajnálat uralkodik, és érdekesnek találja, hogy olyan mondatok kerülnek elő ismét, amelyeket évszázadokkal ezelőtt használtak.
Elmesélte például, hogy a darabban is szereplő „Árva hazánk nem senyvedhet tovább” mondatot egy „jó arcú” középkorú férfi kiáltotta a 2006-os budapesti zavargások idején, holott ez egy Pázmány Péter korából származó frázis. „Vagy bekapcsolom a televíziót és azt hallom, hogy „Nem leszünk Brüsszel gyarmata!” Hetekig ülhetnék a szobámban, ilyen hülyeséget akkor sem tudnék kitalálni” – fogalmazott Esterházy.
Rámutatott arra is, hogy ennek a visszafelé haladásnak „köszönhetően” gyakorlatilag újra lehetne közölni Ady Endre számos publicisztikáját, vagy akár az ő ’90-es években írt publicisztikáit, hiszen ma is ugyanúgy érvényesek lennének. Az est végén az író felolvasott legújabb, Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat című regényéből, amelyben sokak szerint új hangot üt meg, a történethez például E. P. monogrammal magyarázó lábjegyzeteket fűz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2013. december 5.
Tőkés: nincs helye a jövő évi választásokon az erdélyi magyarok pártoskodásának
Sem a jövő évben esedékes magyarországi parlamenti választáson, sem az európai parlamenti választáson nincs helye az erdélyi magyarok pártoskodásának - közölte az MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - írja ma az MTI.
Leszögezte, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban éljenek a választás állampolgári jogával a magyarországi választásokon, másrészt pedig azért, hogy minél erősebb képviselettel rendelkezzenek az Európai Parlamentben.
Az EMNT elnöke szerint súlyos következményekkel járhat az a "gőgös egyeduralkodói mentalitás", amely szerint az RMDSZ az egyedüli hiteles képviselője az erdélyi magyar közösségnek.
"Félrevezető pártpropagandának" találta azt a kijelentést, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság 90 százalékának a támogatásával rendelkezik. Megemlítette, hogy a legutóbbi választásokon az erdélyi magyaroknak csupán mintegy 40 százaléka járult az urnákhoz, a többség kiábrándult, és eltávolodott az RMDSZ-től.
"A nemzeti összefogás és együttműködés korparancsa látszik most a legfontosabbnak" - fogalmazott a volt királyhágómelléki református püspök.
Megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc ma is ugyanazt mondja, amit a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazás idején. "Román elvtársai is hozzá hasonlóan igyekeznek megfosztani bennünket kisebbségi és közösségi jogainktól. Hogyha rajtuk múlna, akkor az erdélyi magyarok sem Bukarestben, sem Budapesten nem találnának orvoslást helyzetükre" - állapította meg Tőkés László.
A romániai visszarendeződésről árulkodó példaként hozta fel, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának az idézései után szerdán a legfőbb ügyészségtől kapott idézést, mert a szélsőnacionalista Új Jobboldal szervezet hazaárulással vádolta meg.
Tőkés László szerint az RMDSZ-nek is az igazi nemzeti összefogás útjára kellene lépnie. "Itt az ideje, hogy a közös nemzeti érdeket előtérbe helyezve, az RMDSZ szűk pártvezetősége és nomenklatúrája végképp felhagyjon az önös párt- és klientúraépítéssel, amit a magyar választópolgárok adólejeinek a kisajátításával és eltérítésével végez" - jelentette ki.
A volt püspök különösen fájdalmasnak találta, hogy a korábban általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület is "a politikai és pénzügyi korrupciótól áthatott bihari RMDSZ" befolyása alá került. "Egyházunk ilyen mérvű pártosodására csak 1989 előtt, a rossz emlékezetű Papp László idejében volt példa" - vélte Tőkés.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 5.
Fidesz: várakozáson felül sikeres a kettős állampolgárság
- A Fidesz szerint a legvérmesebb szakértői becsléseket is felülmúlta, hogy csütörtökön Böjte Csaba szerzetes személyében az ötszázezredik külhoni magyar tette le állampolgári esküjét.
Erről Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője beszélt sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta, kilenc évvel korábban ezen a napon a szocialisták és Gyurcsány Ferenc "uszítására" fájdalmas eredménnyel zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás.
Az új Országgyűlés ugyanakkor 2010 májusában a kettős állampolgárság törvényi biztosításával begyógyította az ekkor keletkezett sebeket, a félmilliomodik külhoni magyar eskütételével pedig gyászból ünnepnappá változott december 5. - fogalmazott a szóvivő.
Hoppál Péter azt mondta, az elmúlt évek állampolgársági eskütételei bebizonyították, "mindannyiunkat erősebbé, nem pedig gyengébbé tett az, hogy magyar a magyarnak testvére lehet".
Szólt arról is, volt olyan idő, amikor ennek ellenkezőjét próbálták bebizonyítani hazugságokkal, gyűlöletkampánnyal.
Szerinte ugyanis az MSZP és Gyurcsány Ferenc 2004-ben "nyíltan a külhoni magyarság ellen kampányolt", magyart a magyar ember uszított. A bukott baloldalon pedig azóta semmi sem változott, hiszen az eltelt kilenc év ellenére még mindig ugyanazok vannak együtt, akik "akkoriban hazudtak" - fűzte hozzá.
A Fidesz szóvivője kiemelte, az MSZP elnökének tanácsadója az a Lendvai Ildikó, aki nemrég azt nyilatkozta: nem tévedett a baloldal, amikor nemet mondott a külhoni magyarokra. Hiller István korábbi oktatási miniszter pedig győzelemként értékelte az akkori népszavazás eredményét - mondta Hoppál Péter.
A kormánypárti politikus kitért Szanyi Tibor szocialista képviselőre is, aki szerinte ma is rendszeresen uszít a külhoni magyarok ellen, akiket néha románoknak is nevez. A bukott baloldalon emellett megtalálható az a Kuncze Gábor, akinek volt pártja "nyílt magyarellenes kampányt folytatott, amíg létezett", továbbá Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, aki szerinte ma is "ugyanazt a hazug gyűlöletkampányt" folytatja, mint 2004-ben és a külhoni magyarokat "ma is megfosztaná a nemzethez tartozás élményétől".
Hoppál Péter megjegyezte még, hogy Bajnai Gordon exminiszterelnök ebben a kérdésben mindig "sumákolt, lapított" és soha nem kért bocsánatot a külhoni magyaroktól.
A Fidesz ezzel szemben kormányra kerülése után az elsők között, még a kabinetalakítás előtt hozott törvényt a kettős állampolgárságról, amit az alaptörvényben meg is erősített, kimondva: az ország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határokon kívül élő magyarok sorsáért.
A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, a kettős állampolgárság elfogadásának idején a legvérmesebb becslések is arról szóltak, hogy az első években 200-250 ezren folyamodhatnak magyar állampolgárságért. Elmondása alapján senki nem számított arra, hogy pár év alatt ilyen sikeres lesz ez a lehetőség a magyarság körében
(MTI)
2013. december 7.
December 5-e új jelentései
Pedig december 5-e volt. Néhány évvel korábban még nem is tudtuk elképzelni, hogy elérkezik majd az idő, amikor e napon nem az a keserűség lesz úrrá rajtunk, amit 2004-ben megtapasztaltunk. Amikor nemet mondott magyarra a magyar, amikor magyarral riogatott magyart a magyar, amikor megtagadtak, hátat fordítottak, elárultak, amikor oly átjárhatatlannak tűnt az a határ az anyaország és az elszakított nemzetrészek között.
És most, kilenc év múltán legtöbbünknek csak a Mikulás jutott eszébe december 5-én: adventi időszakhoz méltó egymásra figyelés, kis ajándék, csipetnyi kedvesség. Ha pedig Budapest irányába tekintettünk, elégtétellel tölthetett el, örömmel nézhettük, amint a magyar nemzet újraegyesítése során félmilliomodik külhoni magyar kérelmezőként Böjte Csaba ferences szerzetes letette az állampolgársági esküt. Sok minden változott hát 2004 óta, és az idei december 5-e e jelképes eskütétel révén ünneppé nemesült. De hétköznapjainkon is érzékelhető a változás: mintha kezdenénk egységes magyar nemzetben gondolkodni, a magyar szervezetek egyeztető testületeiben – a Magyar Állandó Értekezlet vagy éppen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésein – sikerül konszenzusos döntéseket hozni, Budapest határozottan kiáll az erdélyi, a székelyföldi vagy éppen a felvidéki, vajdasági magyarság törekvései mellett. S bár továbbra is lenne javítanivaló az anyaország és a külhoni magyarság kapcsolatában, mégis kezdi meghozni gyümölcsét az a nemzetpolitikai fordulat, amelyet a Magyarországon három évvel korábban kormányra jutott, Orbán Viktor által vezetett jobboldali hatalom kezdeményezett. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez most már végleg így marad, és a továbbiakban nekünk semmit nem kell tennünk. Mert ott állnak most is készenlétben mindazok, akik 2004-ben egyszer már megtagadtak bennünket: Gyurcsány Ferenc és bukott társai energikusan kampányolnak, ma is mérgezik a magyarországi közvéleményt – ők azok, akik elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, de még a székelyek nagy menetelését sem támogatták –, és ott vannak elvbarátaik a szocialisták táborában, Bajnaiék pártjában.
Csakhogy most rajtunk is múlik, hogy melyik irányba mozdul tovább Magyarország és a magyar nemzet, hiszen ha regisztrálunk, kérjük felvételünket a választási névjegyzékbe, magunk is részt vehetünk a jövőben esedékes országgyűlési választásokon. És kinyilváníthatjuk véleményünket arról is: december 5-e 2004-es fájdalmát vagy 2013-as új jelentéseit kívánjuk tovább éltetni. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. január 10.
Nincs változás
Sok mindennek kellett 2010 óta változnia, hogy gyakorlatilag semmi se változzon 2010-hez képest – ezzel a paradoxonnal jellemezhető talán a leginkább a helyzet, ami azt követően alakult ki, hogy Budapesten a balliberális pártok – az MSZP és az Együtt – PM – a jelek szerint megállapodtak a választási összefogásról, és kifejezték a hajlandóságukat a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval való együttműködésre is.
Ezzel ugyanis azt követően, hogy a 2010 után felaprózódott baloldal erői a kezdeti kölcsönös bizalmatlanság és a megegyezésre való képtelenség után mégiscsak együtt indulnak, sőt a Gyurcsány-rajongók voksaira is igényt tartanak, miközben a Bajnai-párt és a kivált LMP-sek az egykori SZDSZ szellemiségét is tovább viszik, összeállni látszik ugyanaz a csapat, amelyet 2010 áprilisában a választók kétharmados többséggel zavartak ellenzékbe. Az LMP magára maradt – a Schiffer-szárny nem hajlott a kompromisszumokra, és ez végzetes lehet a számára, hacsak Gyurcsány nem „üldözi” vissza elpártolt szavazói egy részét.
Eközben a Fidesz ma kormányról várja a voksolást, és bár a felmérések szerint jelentős az előnye, a kormányzás, a furcsa gazdaságpolitika és a gyakran indokolatlan, a saját oldalról érkező ellenvetéseket is figyelmen kívül hagyó autoriter stílus megkoptathatta a renoméját. Ezt most egyetlen „szuperfegyverrel” igyekszik kompenzálni: a rezsicsökkentéssel, amelynek hatásait a polgárok közvetlenül a zsebükön érzik, és egyelőre sikeresnek tűnik.
A balliberális oldalon akkor is Mesterházy Attila a győztes, ha végül kikapnak, hiszen a belső csatákat megnyerte, és végül ő lesz a miniszterelnök-jelölt. Eközben határon túli magyar szempontból is érdekes a mostani balliberális összeborulás. A jelek szerint az ellentétek dacára egy dologban mindegyikük egyetért: hogy Orbánnak mennie kell. Ennek érdekében hajlanak a Gyurcsány-párttal is együttműködni, ami azt jelzi: Mesterházy kolozsvári bocsánatkérése és Bajnai erdélyi turnéja ellenére sem bíznak a határon túliak támogatásában.
Ami persze szívük joga, de ez öngerjesztő folyamat is, hiszen így biztosan minimális lesz azok száma, akik a határon túliak ellen uszító Gyurcsány pártjával összefogó erőkre szavaznak majd.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 10.
Legyen a mi összetartozásunk erősebb
Összenő, ami összetartozik – Willy Brandt kancellár 1989-ben, a német újraegyesüléskor elhangzott, azóta szállóigévé vált szavai többszörösen találónak bizonyulnak a közelgő magyar országgyűlési választások előtti helyzetben is.
Illő e jelige a magyar baloldal napokban kiteljesedő újraegyesülésének leírására – de ennél talán fontosabb az a jelentése, amely arról szól, hogy a közelgő választások végre nemcsak Magyarországról, hanem a magyar nemzet egészéről, mindannyiunkról szólnak, és mindannyian részt is vehetünk a döntéshozatalban.
Lássuk előbb, mi történik a budapesti baloldali ellenzék háza táján. A Bajnai Gordon és Mesterházy Attila között a héten lezajlott egyeztetés, illetve a megállapodás kiterjesztéséről született döntés világosan jelzi: színjáték volt a Gyurcsány Ferenc-féle nemzetellenes politikával való leszámolási kísérlet. A számtalan pártocskára és mozgalomra szakadt baloldalon voltaképpen ocsmány hatalmi harcok dúltak – mígnem a helyzet olybá súlyosbodott, hogy a nem is oly régen még mindenki által került és kényelmetlen tehernek tartott Gyurcsány előtt hajbókol Bajnai és Mesterházy egyaránt –, régi korok régi emberei szövetkeznek hát újra, hogy együtt próbálják átvenni a hatalmat. S hogy milyen következményekkel járhat az ilyesfajta posztkommunista restauráció, azt a magunk bőrén tapasztaljuk nap mint nap: a Victor Ponta és Crin Antonescu nevével fémjelzett szocialista-liberális kormány vezette Romániában majdhogynem klánháború dúl az állami intézmények fölötti ellenőrzés megkaparintásáért, a magyarellenességet pedig a legfelsőbb szintekről gerjesztik.
Reménytelibb azonban ennél az összetartozás ama élménye, mely hosszú évtizedek után adatik meg a Magyarország határain kívülre szakadt magyaroknak: tavasszal magunk is részt vehetünk az országgyűlési választásokon, és szavazatunkkal dönthetünk, milyen vezetőket szeretnénk. Ráadásul úgy tűnik, e kérdésben is konszenzus alakult ki az erdélyi magyar társadalomban: az országgyűlési választásokon való részvételt minden hazai magyar párt és szervezet fontosnak tartja, olyasfajta akcióegység alakulhat ki tehát, amilyent tapasztaltunk például a székelyek nagy menetelésén.
Az pedig már a választásokon, illetve az azokat megelőző regisztrációs folyamatban való részvételi arányon is múlik, hogy a mi összetartozásunk erősebb lesz-e a múlt embereinek érdekszövetségénél, és sikerül-e a magyar újraegyesülés ünnepévé tenni a voksolás napját.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. január 11.
Magyarpárti
Amikor először hallottam az anyaországi baloldalnak a választási szövetség körüli civakodásáról, bármire mertem volna fogadni, hogy az egész csupán porhintés, a parlamenti választásokon mindnyájan egy emberként fognak csatasorba állni a hatalomért, vagyis a húsosfazékért.
Mert a rendszerváltás utáni választási kampányoknak szinte mindegyikében hátránnyal indultak kormányaik gyenge teljesítményei miatt, mégis a legtöbbször, szinte vert helyzetből elő tudták venni az adut, amivel sikerre jutottak. Először, az akkor éppen miniszterelnök Orbánnak a külön géppel történt utazását lovagolták meg sikerrel, másodszor Gyurcsány „beszélte ki számukra a tehénből a borjút”, noha szinte semmi elképzelésük nem volt.
Most éppen az ingyenes választási kampányuknak lehetünk a szem- és fültanúik, hiszen az anyaországi sajtó figyelmének a középpontjába sikerült hozniuk magukat a mímelt vagy éppen időleges civakodásaikkal. A híradók törzsanyagát, a lapok címoldalát velük töltik meg, naponta számos alkalommal viszik be a köztudatba a kialakulóban lévő baloldali koalícióval kapcsolatos híreket, kérik ki az egykor bukott, a közeljövőben ugyanarról a választási hirdetésről együtt mosolygó pártvezérek véleményét. Azokban nem titkolják, hogy az Orbán-kormány egyik legfőbb bűne a módosított választási törvény, ami a kettős állampolgárság jóvoltából választójogot adott a határon túli magyaroknak. Nyíltan kijelentik: hatalomra kerülésük esetében, mindent megtesznek a tarthatatlan állapotok helyreállításáért. A jelenlegi hatalmat teljes meggyőződéssel bírálják, feledve, hogy négy évvel ezelőtt katasztrofális gazdasági helyzetben adták át az országot, megosztott, tudatában meghasonult lelki állapotban hagyták a nemzetet.
Tévedés ne essék, ez nem a reklám helye, mert jól ismerem az anyaországi hatalom hibáit. Éppen ezért nem Orbán-, hanem magyar párti vagyok. Nem érdekel ki az, aki bennünket, az elszakított területek megtagadott, kisemmizett, számtalanszor becsapott magyarságát emberszámba veszi. Bárhogy is hívják, én mindenképp azt támogatom, és örömmel hallom, hogy immár több mint 100 ezren regisztráltunk a választásokra, amelyeken feltétlenül részt kell vennünk, minél nagyobb számban. Reméljük, ott mi fogjuk pótolni a huszadik megyét, közel félmillióan. Ha nem tesszük, megérdemeljük a most látszatra, egymásra acsarkodók által nekünk szánt újabb megtagadást, kirekesztést, megosztást. Annak az itthoni hatalmaink fognak a legjobban örülni, hiszen újra feledésbe merülhet az önrendelkezés, az autonómia, a kisebbségi jogok rémálma.
Éppen ezért kell mindnyájunknak mindenféle ideológiai befolyástól függetlenül, magyarpártiaknak lennünk, és szavaznunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 17.
Baloldali együttlét, hegy alatti abrakolás?
A múlt hét legjelentősebb magyarországi belpolitikai eseménye a két legjelentősebb baloldali ellenzéki erő megegyezése volt: Bajnai Gordon visszalépett, átengedte Mesterházy Attilának a miniszterelnök-jelölti posztot. Mértékadó körökben jogos ellenszenv övezi a különböző történelmi korszakokra vonatkozó utólagos bölcselkedéseket, főleg olyankor, amikor a töprengő a múltra vetíti vissza a jelen szempontjait és ismereteit. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az ilyen gondolatkísérleteknek, de aki ilyesmire vállalkozik – ha komolyan veszi önmagát –, azokra az információkra kellene támaszkodnia, amelyek a kor embere számára is rendelkezésre álltak. Politikai vuduzás
A tető alá hozott ellenzéki összefogás kapcsán nem kell visszavetíteni, elég józanul, tárgyszerűen és érdekmentesen mérlegelni. A választások előtt néhány hónappal könnyedén megállapítható, hogy a nemzetellenes erők szövetségének sikerült eltaktikáznia magát. Ha színrelépéskor Bajnai összellenzéki baloldali támogatást kap, a politikai erők és a média részéről egyaránt, komoly esélye lett volna a győzelemre. Ahogy azonban telt az idő, és az MSZP húzódozott besorolni mögé, ahogy egyre-másra jelentek meg levitézlett figurák a(z ön)jelölt holdudvarában, s ahogy egyik kommunikációs baklövést követte el a másik után – ezek csúcsa volt az emlékezetes Orbán-szobordöntés és „vuduzás” –, úgy csökkentek az esélyei arra, hogy elnyerje a miniszterelnöki stallumot. Egyes balos elemzők is úgy ítélik meg, hogy az aláírt egyezség nem egy győzelemesélyes stratégia origója, csak kármentés, amely legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a Fidesz ismét kétharmaddal nyerjen. Különösen úgy, hogy minden előzetes csokorba gyűjthető hivatkozás dacára az MSZP–Együtt PM összefogás Gyurcsány Ferenc pártját is integrálni szándékozik. Egyelőre egyik pártvezető sem repes az örömtől, hogy netán Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepelhet, az együttműködés részletei nincsenek is kidolgozva, de felettébb valószínűtlen, hogy Gyurcsány belemenne bármiféle megegyezésbe úgy, hogy lemond a jelöltségről. Mint például tette annak idején Jörg Haider, hogy tehermentesítse pártját, s a szalonképesség határait meghúzni igyekvő megmondó emberek üresbe lépjenek.
A Gyurcsánnyal való kiegyezést az sem könnyíti, hogy a „baloldal” mumusaként kezelt politikai szereplő azt szorgalmazza: a közös miniszterelnökjelölt ne pártember legyen, hanem „külső” szakértő. A jobboldali sajtó rá is játszik a kérdésre, előszeretettel vet fel szóba jövő neveket, amivel egyértelmű kihangsúlyozást nyer az ellenoldal amatőrizmusa, hiszen tényleg ritka fonák helyzet, amikor egy politikai tábor a választások előtt néhány hónappal egy kancellári demokráciában még nem tudja, hogy ki lesz a hivatalban levő miniszterelnök kihívója.
A gyáva nyúl-játék vége
A szocialisták több okból sem rajonganak Gyurcsány ötletéért, annak dacára, hogy ez akár többletesélyt adhat a táboruknak. Egyrészt hosszas lélektani háború után megnyerték a „gyáva nyúl”-játékot, amit Bajnaival játszottak annak színrelépése óta. (A „gyáva nyúl” játékban két gépkocsi száguld egymással szemben, a tét pedig az, hogy melyik sofőr számára válik fontosabbá a túlélés a presztízsnél, melyik rántja el a kormányt. Aki elrántja, az a gyáva nyúl. A játékban értelemszerűen az is benne van, hogy mindketten „bátrak” maradnak, és otthagyják a fogukat. A múlt héten megkötött megállapodás aláírásáig ez látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek.) A rövid távú pártérdek azonban azt diktálja, hogy használják ki a helyzetet és erősítsenek vezetőjük pozícióján és népszerűségén. Mesterházy Attilának, aki „Öregek tanácsa” (Kovács, Lendvai stb.) ide vagy oda, keményen kézben tartja a párt irányítását, most lehetősége van a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelegni. Másrészt a szocialisták egyszer már erősen megégették magukat ebben műfajban 2009 őszén, amikor az emlékezetes nyilvános miniszterelnök-keresés idején igen rövid idő alatt közel 10 százalékot csökkent a párt támogatottsága. A „casting” komolytalanná tette őket, s már a barátiként számon tartott sajtó egy része is velük élcelődött. Kelemen pragmatizmusa
A Gyurcsánnyal való kiegyezést ugyan nem befolyásolja, de azért érdekes volt olvasni az RMDSZ elnökének évértékelő interjújában, hogy két párttal nincs kapcsolatuk: a Jobbikkal és a Demokratikus Koalícióval. A Jobbiktól való elhatárolódás könnyen magyarázható. A párt középtávon aligha kerül kormányra, de a legvalószínűbb, hogy soha, tesz erről a médiafősodor és a nemzetközi összefogás. Ugyanakkor a nemzeti oldalon még mindig legnépszerűbb politikus – egyben a legfőbb hatalmi centrum is manapság –, Orbán Viktor kezdettől a Jobbik elszalonképtelenítésére törekedett (a MIÉP esetével ellentétben, amely pártnak mindig az alkotmányosságát hangsúlyozta). Mindez jó ürügy arra, hogy a modernkori „újbeszélt” használó, a modern tabukat tiszteletben tartó Kelemen Hunor is beszálljon a szélsőségesező kórusba. Annál érdekesebb a Gyurcsány-párttól való távolságtartás, amely addig nem volt jellemző, míg Gyurcsány irányította az országot. Vélhető, hogy e mögött is politikai számítás van, hiszen a DK-sok nem minden RMDSZ-szervezet számára számítanak persona non gratának, viszont az erdélyi választói bázis számára annál inkább. Az erdélyi választóközönség aligha feledte a 2004. december 5-i népszavazást, amikor Gyurcsány Ferenc állt a határon túli magyarok ellen uszító kampány élén.
Sokakban visszacseng a 2002-es 23 millió román munkavállalós kampány is, ami szintén Gyurcsányhoz köthető, olyannyira, hogy egyik könyvében dicsekszik is vele: az ő ötlete volt az Orbán-Nãstase egyezség megfúrása és ilyetén tálalása. Mindezeken túl a Gyurcsány-párt volt az egyetlen, amely nyilvánosan elhatárolódott a Székelyek Nagy Menetelésétől – egyébiránt a meneteléstől szintén elhatárolódó Markó Bélához nagyon hasonló érveléssel –, e politikai csoporthoz köthető az a három képviselő, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését a 2010-es választások után, és e párt az egyetlen, amely ebben a kérdésben változást ígér, ha kormányra jut. Egyszóval aligha van Erdélyben politikus, akinek a neve annyira rosszul csengene, mint Gyurcsányé. Amit a politikai pragmatizmussal beoltott Kelemen Hunor kitűnően érzékel is.
Kármentés és hátradőlés
Összefoglalva: a magát baloldalnak mondó politikai szövetségnek minden rezsicsökkentés, tudatos kormánypárti médiastratégia, nemzetközileg is elismert gazdasági eredmény dacára lett volna győzelemesélyes stratégiája, ha időben lép. A hegy alatti abrakolás nagy valószínűséggel valóban csak „kármentésre” jó. Amíg azonban egy meccset le nem fújnak, annak végeredményére nem lehet mérget venni. A kényelmes hátradőlésre 2002-ben már egyszer ráfizetett a Fidesz, kis híján rá is ment az ország.
Okunk van hinni, hogy e hibát nem követik el még egyszer.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. január 17.
Az EU, az RMDSZ és a magyar érdek
„Az alapvető kérdés nem az, hogy milyen módon értem meg a világot, hanem az, hogy milyen mélyen értem meg.” (Hermann Keyserling)
A 2013-as év a kérdőjelek, a változások és a jövőelképzelések éve volt. A szövetségkötések és a regionális gazdaságpolitikák szerepe megnőtt, s vele együtt térségünk geostratégiai jelentősége is. Amerika, Oroszország, Kína és Európa egyaránt szerepet játszik ma térségünkben, s ha ehhez hozzátesszük az országonként különbözőképpen jelentkező gazdasági válságot, igen színes képet kapunk.
Ami 2014-et illeti, az erdélyi magyarság három veszélynek van kitéve. Ezek: a szélsőbal és a szélsőjobb térnyerése, valamint a maradiságba rejtőzés. Perspektíva tekintetében mindhárom zsákutca. Közös vonásuk a közösségsorvasztás, az önkritikára való képtelenség és a pszeudoismeretekbe való zárkózás. Politikusaink és vezetőink olykor nehezen viselik, hogy mérlegre álljanak. Isten segítse őket, hogy az új esztendőben ezt megtegyék. És adjon bölcsességet az erdélyi magyarságnak, hogy ne üljön fel többé az ismerethiányát kihasználó látszatoknak.
Az EU problémája
2008 után a szabad és közös Európa szépreményű álma szétporladt. „Csalódást hozott az ideál, melybe annyi nép fektette bizalmát, s ezt az európai politika felelőseinek nincs bátorságuk bevallani” – mondta Ivan Krastev bolgár politológus. Ennek nyomán felerősödött az euroszkepticizmus, melyet a lényegi kérdéseket kerülő elitek és a velük összhangban menetelő véleményipar mesterkélt alternatívákkal igyekszik ellensúlyozni.
A mértékadó orgánumok szerint Európa bajaira a politikai unió az egyetlen megoldás. Ez a következtetésük viszont elfogultságra utal többek közt azért, mert nem veszik komolyan az alternatívákat, és a betegség okairól nem vagy legfennebb felületesen értekeznek. Osztjuk a „gyógypirulát”, de nem tudjuk, mitől szenved az entitás. Ez nonszensz, sőt veszélyes attitűd. Mégis ez a fajta mentalitás uralta 2013-ban az európai diskurzust.
A diagnózist nem pótolhatja végzettség, státus, bankszámla vagy hatalmi befolyás. Embereket meg lehet győzni velük, de betegséget aligha. Hiába ígéretes a csomagolás, helytálló diagnosztika nélkül csak erősödni fog a dekadencia. A kérdés inkább az, hogy miért nem értik ezt a trendlovagok? Nem hinném, hogy intelligenciahányadosuk akadályozza őket ebben. Lehet, hogy a karrierjüket féltik, vagy olyan érdekekhez ragaszkodnak, amely gyógyulás helyett uralkodni akar.
Murphy szerint mindenki addig kapaszkodik fel a ranglétrán, amíg eljut egy pozícióba, amelyhez már nem ért, és ott megmarad. Nos az EU fejlődése kétségtelenül elérte ezt a szintet. Ezt támasztja alá, hogy a felelősséget a brüsszeli bürokraták elutasítják. Olyankor sem hajlandók felelni a tetteikért, amikor súlyos dolgokról van szó. Magatartásukra jellemző Neelie Kroes digitális területért felelős biztos asszony viselkedése, aki egy koncepciós perre emlékeztető eljárásban meg akarta publikusan alázni Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest. Tette csak úgy házisárkány módra.
Minősíthetetlen magatartása felett az Európai Bizottság (EB) – szokott módon – szemet hunyt. Wilfried Martens, az Európai Néppárt volt elnöke azonban lemondásra szólította fel, de a hatalomittas Kroes elnézést sem kért, nemhogy lemondjon. Egy másik példa Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztosé, aki éveken át „nem látta” a pénzügyi tornádók közeledtét vészjelző adatsorokat, összevissza prognosztizált, és rossz gazdaságpolitikájával tetemes károk kialakulásához járult hozzá. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke lemondásra szólította fel Rehnt, aki szokásos módon válaszolt: nem mond le, hanem továbbra is „függetlenül” végzi feladatát.
Vagy ott van a közismerten kettős mércével operáló Viviane Reding igazságügyi biztos, aki a zárt ajtós Bilderberg-tanácskozáson elmondta – utólag kiszűrődött – tervét, miszerint ha a 2014-es magyarországi választásokon a jelenlegi kormánypártok nyernek, akkor választási csalással fogják őket vádolni. De ne feledkezzünk meg Herman Van Rompuyról, az Európai Tanács elnökéről sem, aki globális fanatizmusától hajtva periodikusan félrebeszél, például hogy az euró stabilitást hozott. És a sor folytatható. Lemondás? Senki.
Brüsszel gordiuszi csomóját az önkényes bürokrata vezetés és a radikalizálódó baloldal jelenti. Ezért aki gyümölcsöző Európában érdekelt, annak a tagállamokra való mutogatás előtt a fejnél kellene kezdenie a takarítást. „Mi a pokolt gondolnak, kik maguk?” – kérdezte tőlük Nigel Farage brit EP-képviselő, aki szerint a bürokraták abbéli kétségbeesésükben, hogy megőrizzék álmukat, el akarják távolítani a demokrácia még meglévő nyomát is a rendszerből. Tegyük hozzá, hogy a rendszer ezt megengedi nekik. És ezt a betegséget ők úgy hívják, hogy demokrácia.
Dávid vagy Góliát Európája?
Ha egy esztelen hitelspirálba került vállalat éveken át félrevezető trükkökkel takargatja veszteségtermelő mechanizmusait, a kitudódás után a vezetésnek mennie kell. A befektetőket hidegen hagyná a régi vezetés perspektívákról és közös erőfeszítésekről szóló további hablatyolása. A 2013-as EU-t a kivizsgálatlan okok, új mesék és régi vezetés jellemzi. Ebben a felállásban a „még több Európát”, „a régiók Európáját”, „politikai uniót”, „Európai Egyesült Államokat” szlogengyűjtemény nem más, mint a „még több kontroll” megannyi formája, mely előremenekülést jelent egy álszent és érinthetetlen EB égisze alatt.
Pedig a felelősségvállalás minden időtálló konstrukció előfeltétele. Az EB felelősségének nyilvános megvitatása a gyógyulást szolgálná. Ahol viszont a hatalom megtartása és a kontroll kibővítése a fő cél, ott ez nem számít. Ilyen helyzetben csak emberidegen konstrukcióról beszélhetünk.
Dávid Európája viszont az élet Európája, mely idegen a szellemi részegségtől. A becsület és egyenesség Európája, mely a hitben megélt valóságról szól. Vele szemben áll a látszat bűvöletébe kapaszkodó önteltség Európája. Ez Góliáté, a struccpolitika hőséé, mely az öncélú hatalomnak ad még több erőt. Eszerint a fej büdösödhet, reformra csak a tagországok szorulnak. És bár a tagállamokban nem ritka, hogy a brüsszeli hibák töredékéért menesztik a minisztereket, a balliberális trendőrök által vezetett véleményiparnak eszébe sem jut az EU-bürokraták helyzetét megkérdőjelezni.
Inkább jobboldali szélsőségesekkel riogatnak, és a nemzetállamokat használják bűnbaknak. Emlékszünk, milyen vehemensen követelte ez a sajtó a plágiumváddal illetett német hadügyminiszter és Schmitt Pál magyar köztársasági elnök lemondását? És milyen halk szavú volt a nagyságrenddel többet plagizáló Victor Ponta román kormányfő esetében? A brüsszeli trend uralkodni akar, és kettős mércével operál. Nem érti, hogy a hatalomcentrált attitűd nem vezet jóra. Mert Góliát napjai meg vannak számlálva. Az agyoncsodált lúzer (vesztes) az idők mérlegén halott. Pihesúlyú senki volt, maradt és lesz. Aki rá fogad, az halottban reménykedik.
Magyar–román békés együttélés
És akkor most nézzünk szét egy kicsit a házunk tájékán. Kezdjük a hozzánk is begyűrűzött nemzetállam-problémával. Ez valójában álprobléma, és a diagnózispótló szlogenvilág részét képezi. Mi szüksége beteg kontinensünknek még több demagógiára? A nemzetállam elavultságáról papoló állítások tudományosan fenntarthatatlanok, a néppárti vonal lejáratásán fáradozó balliberális manipulációk megnyilvánulásai.
Ebben utaznak egyes RMDSZ-es politikusok is, tevékenyen részt vállalva a „mindegy milyen” hatalmi trend meghonosításában. Azt nem tudom, hogy a naivitás vagy a demagógia hitelesebbé tétele az oka, amiért egyenlőségjelet tesznek például a román sovinizmus és a nemzetállam közé. De az köztudott, hogy a korrektség a mesét meseként tünteti fel, nem valóságként. Akik nem ismerősek a kérdésben, a román valóság tapasztalatával a tarsolyukban könnyen elhiszik, hogy itt valami szélsőségesről, rosszról van szó.
Nem így van. A nemzetállam egy természetes keret, mely önmagában se nem rossz, se nem jó. Nem a keret a hibás a román sovinizmusért (1), hanem az abban utazó románok. Na persze a felelősségnek a rendszerre történő áthárítása pillanatnyilag kényelmes megoldást jelent az érintettek számára, de a struccpolitika ártalmas. Mert ha lemegy a nap, a strucc feneke megfázik. Pozitív példát jelent az a nép, mely ezt a természetes keretet a másság és az esélyegyenlőség tiszteletével (pl. az önrendelkezés elfogadása) tölti be. Ezt a közös célt szolgálná, ha százévnyi félretájékoztatás után román etnikumú polgártársaink korrekt információkhoz juthatnának a magyar kérdésben, elősegítendő a két nép békés, értékteremtő együttélését.
RMDSZ-problémák
Murphy szerint nem nagy dolog levinni a lovat a folyóhoz, de arra rávenni, hogy háton ússzék, már valami. Az RMDSZ kis lépések politkája erről szól: „mi majd rávesszük a lovat, hogy háton ússzék”. 24 év alatt ez a politika nem jött be. „Talán holnap…” Szerintem ehhez kevés a jószándék. Kellenek hozzá kötelek meg autósdaru is. És még mindig nem biztos, hogy a ló boldog lesz. Ezért hasznosabb lenne az energiákat praktikusabb stratégiába fektetni.
Fennállása óta az RMDSZ következetesen legitimizálta a román kisebbségpolitika korrektségét a nemzetközi porondon. Ugyanakkor alig tett valamit a médiateret domináló magyargyűlölet ellensúlyozása érdekében. A kerekasztal-beszélgetéseket sugárzó tévéműsorok tele voltak román politikusokkal, ám magyarba legfennebb teliholdkor ütköztünk. Arról nem is beszélve, hogy a 6,5 százalékot képező adófizető magyaroknak továbbra is 1,5 százaléknyi műsoridő (az is hétköznap délután) jut a román köztévében. Egy elszigetelt véleménytől eltekintve nem tudok olyanról, hogy a „minden a hatalom” filozófiájú (2) RMDSZ ezt a diszkriminációt valaha is felvetette volna.
A sajtóban hasonló a kép. Ezért volt feltűnő, hogy Orbán Viktor lejáratására ebben a vérszegény felállásban is került energia. Asztalos Csaba és Magyari L. Nándor ugyanis román nyelven írtak terjedelmes cikkeket a magyar miniszterelnök ellen (3) a budapesti balliberálisok eszköztárával operálva. Üres lózungokkal támadni Magyarország miniszterelnökét a „minden a hatalom” vonatkozásában, ez érthető.
Elvégre a gyűlöletkeltéssel, hamis videók gyártásával és a spekulatív szuperprofitot büdzsésegélyben részesítő balliberális Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-vonal is a Góliát-istenítő érdekcsaládhoz tartozik. Madarat tolláról, embert barátjáról. Akár Bukarestből, akár Brüsszelből füttyent Góliát, a bukaresti RMDSZ demokratikus haptákban ereszkedik fél térdre. Nem csoda, hogy a magyar nemzetért kiálló Dávidot az arrogáns nagyság csicskásai lenézik. „Aki nincs velünk, az nem számít.” Emlékszünk, mikor az RMDSZ főtitkára azt nyilatkozta a májusi kongresszuson, hogy azon mindenki részt vett, aki számít? Kontextus: a kongresszusra a többi erdélyi magyar párt nem kapott meghívót.
Mit kíván a magyar érdek?
Egy bölcs párt meghallja az idők változásra hívó szavát. Tisztában van vele, hogy a rövid távú veszteségeken túl csak nyerhet azáltal, ha önkritikát gyakorol, és az öndicsőítő Góliát magaslatairól szerényen az érvek talajára ereszkedik.
Ideje felébredni. Az erdélyi magyar szavazók létszámának folyamatos csökkenése mély kiábrándulást tükröz és ébredésért kiált. A bukaresti arrogancia nem érti az üzenetet, de az RMDSZ pozitív oldalát alkotó képviselők igen. Mert – elvileg legalábbis – a magyarok nem a morzsaosztogató Góliát kegyeit keresik, hanem Dávid testvéreiként szeretnének élni.
2013 végén az RMDSZ kapitális hibát vétett: a „fekete keddként” elhíresült parlamenti ülésen a frakció együtt szavazott az USL-lel a büntető törvényköny módosítása, a maffiarendszer támogatása mellett (4). Ezzel a parlamenti képviselők történelmi tettet hajtottak végre, rátéve a pontot az i-re. Bekerültek a negatív Ponta-spirálba, és elérték, hogy rájuk is úgy tekintsenek Brüsszelben, mint hiteltelen ágyasokra.
Milyen érdekérvényesítő koefficienssel rendelkezhet ezután egy ilyen vezetés? Hogyan érhetnek el valós eredményeket azok, akik önmagukat lejáratták, zsarolhatók, rossz stratégiát követnek, és a nemzetmegvető balliberális szemléletet promoválják?! Csak a nyaka véres – tartja a mondás. 24 év alatt az RMDSZ minden határt átlépett, mely a dâmboviţai mentalitástól elválasztotta. Személy szerint csak remélni tudom, hogy az erdélyi magyaroknak nem lesz több idejük holtvágány-filozófiákban reménykedni, és önsorvasztó hiábavalóságokat szolgálni. Élni akarunk, vagy Góliát morzsáiért könyörögni? Ez itt a kérdés (2014-ben), válasszatok!
Lőrinczi Lóránd
Jegyzetek:
1 Egy példa: Román világháború (Krónika, 2013. szept. 13.)
2 Részletek: Markó Béla, az EU és az igazság (Krónika, 2013. szept. 6.).
3 Részletek: Mi szükség volt erre? (Krónika, 2013. augusztus 9.)
4 A lépést az EU, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia is kőkeményen elítélte.
Krónika (Kolozsvár),
2014. január 25.
.
Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum „jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen „honfoglalók” kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel „jutalmazták” az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi „várba” dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol… Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége… Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk… segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást… ?
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma,
2014. január 31.
Hidvéghi a Krónikának: minden szavazat számít
A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés azt bizonyítja, helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt a törvény megalkotása – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Hidvéghi Balázs, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. A Fidesz külhoni magyarokért felelős stratégiai igazgatóhelyettese szerint a magyar nemzet összetartozása új megközelítésének köszönhetően az anyaországi közvélemény döntő többsége már elfogadja, hogy szavazatukkal a határon túliak is beleszólhatnak a magyarországi politikai folyamatokba.
– Három évvel ezelőtt lépett hatályba a második Orbán-kormány egyik emblematikus jogszabálya, a kedvezményes honosításról szóló törvény. Milyen szempontok alapján von mérleget ilyenkor a kormány: az állampolgárság kiterjesztésének nemzetpolitikai vetületét veszi figyelembe vagy a számokat?
– Viszonylag egyszerű dolgunk van, mert a számok önmagukért beszélnek. A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés – amelynek köszönhetően tavaly decemberben az 500 ezredik eskütételre került sor az Országgyűlésben a Szent Korona előtt – azt mutatja, hogy erre valós igény mutatkozott a magyar közösségek részéről, és ez meg is maradt. De mutatja azt is, hogy mindazok számára, akik megmaradtak magyarnak – és itt több millió emberről beszélünk szerte a Kárpát-medencében és a világon –, fontos, hogy ezt formálisan is meg tudják élni, hogy erről papírjuk is legyen. Mindez egyértelműen bizonyítja: helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt ennek a törvénynek a megalkotása. Örvendetes, hogy ez a tendencia folyamatos, hiszen nagy érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt.
– Ez az érdeklődés talán azt is bizonyítja, hogy a külhoni magyarok túltették magukat a 2004. december 5-i népszavazás sokakban traumát kiváltott eredményén. De történt-e szemléletváltás azoknak az anyaországiaknak az esetében, akik annak idején nemmel szavaztak az állampolgárság kiterjesztésére?
– Úgy érzékelem, hogy igen. A rosszul sikerült népszavazást övező negatív kampányt követő mélypont után új korszak kezdődött, ennek egyik emblematikus jele volt 2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség kétharmados győzelme. A Fidesz nemzetpolitikai hozzáállása a határon túli magyarokhoz mindig is kristálytiszta volt, senki számára nem kérdéses, hogy elkötelezettek vagyunk az ügy iránt. Az állampolgárság, a választásokon való részvétel ügyét a közvéleményben is érzékelhető támogatás jellemzi, valamennyi mérvadó politikai szereplő megszavazta 2010-ben az erről szóló törvényt.
Alapkérdésekben olyan nemzetpolitikai konszenzus alakult ki, amire korábban nem volt példa. Nagyon jó látni azt is, ma már milyen kiterjedt rendszere van a testvérvárosi kapcsolatoknak, ami azért fontos, mert a kistelepülések szintjén is működő, az emberek mindennapi életét érintő együttműködésekről van szó. Bárhová megyek a Kárpát-medence magyar lakta vidékein, azt hallom a polgármesterektől, hogy nagyon jól működő testvértelepülési kapcsolattal rendelkeznek, ami rendkívül fontos jelzése annak, hogy a magyar-magyar kapcsolatok mélyen beágyazódtak a társadalom, a mindennapi emberek szintjén.
– Mostani erdélyi körútja során milyen tapasztalatokat szerzett a honosítás, a regisztrációs folyamat terén?
– Szilágy megyében, Marosvásárhelyen és Kolozsváron járva mindenütt kiterjedt tárgyalásokat folytattam megyei, városi vezetőkkel, RMDSZ-es politikusokkal, egyházfőkkel, felkerestem demokráciaközpontokat. Örömmel tapasztalom, hogy mindenki felajánlja a segítségét, nyitottsággal, pozitív hozzáállással viszonyul az ügyhöz. Ugyanakkor mivel új intézményről, relatíve bonyolult folyamatról van szó – levélben szavazás, regisztráció –, nagy szükség van arra, hogy a helyi segítség aktívabb és átütőbb legyen. A határon túliak választási részvétele csak akkor lehet sikeres, ha ebben a helyi közösségi vezetők – politikai pártok, egyházak, civil szervezetek képviselői – aktív részt vállalnak. Mindenkitől azt kértem, fokozzák ez ügyben kifejtett tevékenységüket, még intenzívebben segítsenek a magyar állampolgároknak abban, hogy részt vehessenek a választáson.
– Szlovákián és Ukrajnán kívül ütközik-e bárhol politikai, közigazgatási, adminisztratív akadályba a honosítás, a regisztráció lebonyolítása?
– Szlovákiában a legnehezebb a helyzet, hiszen ott büntető törvény van hatályban, ami komoly vitát szült Magyarország és északi szomszédja között. A szlovák partnereknek meg kell érteniük, hogy az állampolgársági törvény nem ellenük irányul, és remélem, előbb-utóbb sikerül kétoldalú keretek között rendezni a kérdést. A másik problematikus hely Kárpátalja, ahol általános jogbizonytalanság van, és nem csak a mostani tüntetések miatt. Mivel nagy az emberekben a bizalmatlanság, a félelem, Ukrajnában diszkréten zajlik az állampolgárság felvétele és az eskütétel, ennek ellenére nagyszámú az érdeklődés. Erdélyben és a Vajdaságban nincs ilyen jellegű probléma, növekvő érdeklődést tapasztalunk az állampolgárság és a választáson való részvétel iránt.
– Tekintettel arra, hogy a regisztráció, a levélben szavazás nem egyszerű feladat, a külhoni magyarok kihez fordulhatnak, ha bármilyen akadályba ütköznek?
– Az internetfelhasználók számára legegyszerűbb, ha rákattintanak a Nemzeti Választási Iroda honlapjára (www.valasztas.hu), ahol minden szükséges információt megtalálnak. Aki számára ez nem lehetséges, az akár telefonon, akár személyesen felkeresheti a magyar külképviseleteket, Erdélyben a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátust, a demokráciaközpontokat, de segítségért lehet fordulni az RMDSZ-irodákhoz, helyi magyar vezetőkhöz, lelkészekhez. Mindazoknak, akik már felvették az állampolgárságot és regisztrálnak a választáson való részvétel érdekében, részletes tájékoztató anyagot küld majd a választási iroda. De ezt nem kell megvárni, már korábban érdemes tájékozódni a felsorolt módon.
– Mire kell különösen figyelni a levélben szavazás esetében? Ha jól tudom, tárgyalások folynak a román és a magyar posta között arról, hogy ingyenesen lehessen feladni a szavazóleveleket.
– Ez ügyben már folynak a tárgyalások, remélem, mihamarabb eredményre vezetnek. A jelenlegi szabályozás értelmében Romániából bélyegvásárlással lehet föladni postán a szavazatot, de bízom abban, hogy a tárgyalások nyomán lehetővé válik, hogy a költségek majd a címzettet terhelik, és ingyenesen fel lehet adni a szavazólapokat tartalmazó levelet. Lényeges dolog, hogy a választási procedúrára, a választási levélcsomag átvételére és visszaküldésére tizenöt nap áll rendelkezésre, de ha valaki a postát veszi igénybe – akár ingyenesen is –, számolnia kell azzal, hogy a postai út több napot vesz igénybe. Tehát úgy kell feladni a levelet, hogy az időben megérkezzen Romániából Budapestre.
Határidő az április 6-i választást megelőző nap, azaz szombat éjfél, ami tulajdonképpen az azt megelőző napot, pénteket jelenti, mert csak akkor dolgozik a posta. Ha viszont valaki biztosra akar menni, és nem akar kockáztatni a postai úttal, akkor szavazatát lezárt borítékban akár személyesen, akár megbízott útján eljuttathatja a magyar külképviseletekre, ahol postaládák állnak rendelkezésre a március 23-a és április 6-a közötti időszakban. Külképviseleten a szavazás napján is leadható a szavazat, mert amit a főkonzulátus átvett, az bizonyosan időben eljut a budapesti választási irodához.
– Magyar kormánypolitikusok többször hangoztatják, hogy az áprilisi országgyűlési választások sikere alapvetően befolyásolhatja a kettős állampolgárság népszerűségét és a kedvezményes honosítás jövőjét. A baloldali ellenzék hatalomra kerülése esetén veszélybe kerülnek ezek a jogok?
– Fontos fejlemény, hogy a 2014-es év Magyarországon úgy indult, ismét összeállt az egyszer már megbukott Gyurcsány-koalíció, amely a tönk szélére sodorta az országot. Ennek az összefogásnak a témáit az a Gyurcsány Ferenc diktálja, aki a politikusok közül egyedüliként nyíltan szorgalmazza a kettős állampolgárság és a szavazati jog elutasítását és visszavonását. Ennek ismeretében a baloldal visszatérése esetén reális annak a veszélye, hogy ez az ügy megkérdőjeleződik. A Fidesz politikusaként azt mondhatom, minden határon túli magyarnak az az evidens érdeke, hogy ez ne történhessen meg, vagyis arra biztatok minden külhoni magyar állampolgárt, hogy a Fidesz-KDNP listáját támogassa.
– Az akkor ellenzékben lévő román balliberálisok 2009-ben a határon túli román választópolgárokat okolták azért, hogy Traian Băsescu megnyerte második elnöki mandátumát. Magyar vonatkozásban tudjuk, hogy a külhoniak voksai két-három mandátumról dönthetnek, amelyek idén talán nem befolyásolhatják a választási eredményt. Kiélezett helyzetben azonban nem rója majd fel az anyaországi társadalom a határon túliaknak, hogy „királycsinálóvá" vált?
– Nem szabad lebecsülnünk egyetlen szavazatot sem. A Fidesz a saját bőrén tapasztalta meg az elmúlt egy-két évtizedben, hogy egy választást néhány ezer szavazattal is el lehet bukni. Vagyis minden szavazat számít, adott esetben egy parlamenti mandátum is eldönthet egy kormányzást. Ebből a szempontból nagyon is sokat számít, hogy a határon túli, erdélyi magyarok hogyan fognak szavazni.
Nem hiszem, hogy az anyaországi társadalom körében ez negatívan fog lecsapódni, hiszen a magyar nemzet összetartozásának új megközelítéséről beszélhetünk, ami a magyar nemzet helyzetéből indul ki. Abból, hogy a magyar nemzet őshonos területein több országban él, ettől függetlenül összetartozunk, egymásért felelősséget viselünk, és a legfontosabb ügyeinkben – például hogy merre menjen tovább Magyarország, milyen kormány alakuljon, milyen parlamentet válasszunk – közösen döntünk. Azt hiszem, ezt a tényt ma már a közvélemény döntő többsége elfogadja, megérti ennek a jelentőségét, ilyen értelemben nem jelent problémát.
– Milyen külhoni kampányt tervez a Fidesz? Befolyásolhatja-e hátrányosan a magyarországi pártok korteshadjárata a szomszédos országokban élő magyar kisebbség és a többségi társadalom viszonyát?
– A Fidesz alapvetően közvetlen elérésen alapuló kampányt tervez. Ahogy Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az állampolgárokkal való kommunikációra – levelekben, e-mailekben, személyes találkozások formájában –, úgy a határon túliak tekintetében is ezt látjuk a legcélravezetőbbnek. Emlékeztetnék, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal levelet intézett a külhoni magyarokhoz, ez a típusú kommunikáció szerintem folytatódni fog. Fontosnak tartjuk még a magyarországi sugárzású, illetve a határon túli magyar nyelvű médiumokban való megjelenést, a közéleti fórumokat.
Lényeges szempont, hogy a határokon túl folytatott választási kampány ne legyen irritáló a szomszédos népek, országok számára, hiszen senkinek sem érdeke, hogy ebből konfliktus legyen. Ilyen értelemben az ő érzékenységükre is figyelő, relatíve diszkrét kampányt kívánunk folytatni, egyébként a választópolgárok közvetlen megszólítása éppen ebbe illeszkedik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),