Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyurcsány Ferenc
1337 tétel
2015. január 26.
Hiábavalóság felsőfokon
Markó Béla 2014 decemberében részt vett egy, az MSZP–SZDSZ-közeli politikatörténeti intézet szervezésében tartott budapesti konferencián.
Az RMDSZ volt elnöke felszólalásában szót emelt a „nemzeti”, illetve „európai” nacionalizmus ellen, és elmondása szerint a 21. század embere már nem rendelkezhet egyetlen, kizárólagos identitással.
A nemzetben való gondolkodás mellé oda kell tenni az európai és a regionális identitást is – például: erdélyi magyar (vagy román) és európai, dél-tiroli osztrák (vagy olasz) és európai, bajor török (vagy német) és európai stb. A budapesti nemzetszemléletet pedig felül kell vizsgálni és függetleníteni az ideológiáktól meg mindenfajta hovatartozástól. A nemzetek Európája elutasítandó, a jövő Európája politikai unióként képzelendő el.
A Brüsszel égisze alá rendelt régiókat pedig közös európai identitástudattal kell felruházni. Ehhez igazítandók az esetleges autonómiaelképzelések is: „A törekvést, hogy valaki például egy erdélyi magyar autonómiában gondolkodik (...) egy pillanatig sem szabad a közös európai identitással ellentétben elképzelni.” Vagyis nem létezhet kizárólagos identitás, de a közös európai identitás kizárólagosan első...
A nagyhatalmaknak való feltétlen megfelelési vágy Markónak a Tavares-jelentéshez való viszonyulásából is kitűnt, amikor azért kritizálta a magyar kormányt, mert az nem vetette alá magát vakon az EU akaratának. Hogy nem fogadta el a magyar szocialisták által inspirált, hazug vádakkal operáló Tavares-jelentést. Azt a koncepciós perre emlékeztető vádiratot, mely egy volt kommunista EP-képviselő nevét viselte, és látszatokot szolgáltatott az EU-nak arra, hogy a „szövetséges alapszerződések” világából önkényesen átléphessen a „politikai hatalomgyakorlás” világába.
Márpedig egy ilyen jelentés elfogadása óriási hiba lett volna. Sokat ártott volna Magyarországnak és Európának egyaránt. Az önkény támogatása ugyanis nem dicséretes. Nem árt ezeken elgondolkodni. Európát nem azok tisztelik, akik pozitív eredményei mellett szó nélkül lenyelik veszélyes bolondságait is, hanem akik szóvá teszik azokat.
A jelenlegi főáram, a szabadosságot szabadságként promováló muszájcentralizálás Szodoma és Gomora kultúrájává degradálta az európai kultúrát. Ennek feltétlen elfogadása tesz majd jót a magyar kultúrának? Kötve hiszem. A veszélyt egy igazi költőnek látnia kell. Mint ahogy azt is, hogy a nemzetállamot nevetséges dolog egy „100 százalékosan fajtiszta magyar vagy román” jellegű horrorképzettel azonosítani vagy az autonómiatörekvésekkel szembeállítani, amint azt a beszédében Markó tette.
Ami fekete, az nem fehér
Összességében elmondható, hogy egy ilyen, a nemzeti önrendelkezés felett feltétlenül pálcát törő gondolatkonstrukció olyan fantazmagóriára hasonlít, mely a felelősségvállalástól való előremenkülést igyekszik legitimizálni. Egy „nem az ember a hibás, hanem a palást” szemléletű szelektív okfejtés, mely szerint például a magyarokkal szembeni diszkriminációért a nemzetállam a hibás, nem a románok. Ami nyilván komoly sikernek örvendhet a bukaresti irodalmi estéken, de a gyakorlatban megtévesztő, mert csak elkendőzi a valóságot.
Vagy hogy a brüsszeli bürokraták vaskos hatalmi túlkapásai miatt, illetve az abból fakadó ferdehajlamúságokért nem hibásak, sőt felelősségrevonás helyett adjunk nekik sokkal nagyobb mozgásteret! Egyesek szemében lehet, hogy ez ortodox európaiságot jelent, ám valójában komoly eltérés az értéktermő európaiságtól. Akárcsak a „szent semlegesség” elvéből fakadó bornírt általánosítások, melyek a kettős mérce bűvöletében aktiváló újradikálisokra jellemzők.
A lábon alvás számára kedvező magyarázatok a pusztába vezetnek. Ezért a „demokratikus ébredést” vizionáló vitrinpolitizálást jó lenne felcserélni tartalmi megújulással járó felelősségvállalással, ami középtávon reálsegítséget nyújthatna az RMDSZ-nek. Ebben a jelenlegi magyar kormány is példaként szolgálhat számukra. Jelentős hiba volna elzárkózni az attitűdváltástól, és a falra festett ördögök mentsvárában újra felvenni a Gyurcsány-modellel rokon Neptun-kosztümöt.
Sajnos a Magyarországot csőd szélére taszító körökhöz való vonzódás, a szervezet szégyenteljes imázsa, az igazságtól való merev elfordulás és a Friends of The Project on Ethnic Relations által összehívott brassópojánai titkos tanácskozások nem arra utalnak, hogy a korábbi tanulságokat az RMDSZ döntéshozói levonták volna. Ami rendkívül veszélyes az alakulat jövőjére nézve.
Feladni a kishitűséget
Az erdélyi magyarok helyzetén senki nem fog javítani, ha az érdekeinkért nem állunk ki bölcsen és határozottan. Az idő hathatósan bebizonyította a kishitűség hiábavalóságát. Ezért az RMDSZ-nek égető szüksége van a megújulásra, ami elől nem tud többé elrejtőzni. A következményeket fel kell vállalnia, ami a muszájdefenzív szemlélet lecserélését és a feltétlen hatalomszolgálat nászágyának feladását jelenti.
Ide tartozik az új politikai meséktől vagy kényelmes magyarázkodásoktól a magyar néphez és a keresztény értékekhez való visszatérés is. Ha ez nincs, minden hiába. Az autonómia is. A meséket a magyarok megunták. A bizalmunkkal visszaélőkre nincs szükség, a helyzet változásért kiált. A pálya nyílt, a teszt komoly. Hajrá, magyarok!
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 7.

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma
2015. február 26.
„Magyar” áramot termelnek az Úz völgyében
Megvásárolta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Úz völgyében működő vízerőművet. A székelyföldi akvizíció a magyar energetikai vállalat romániai leányvállalata első hazai beruházásának számít.
A nemzeti energetikai társaságcsoport felvásárolta a részben Lénárd András csíkszeredai üzletember által birtokolt Hivatalos Kft. részvényeinek kilencven százalékát. A vízerőmű kisebbségi tulajdonosa a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára maradt. A Krónika megbízható forrásból származó információi szerint a tranzakció értéke mintegy 30 millió euró.
„Regionális és fenntartható stratégiai irányelveihez illeszkedően” a budapesti társaság közgyűlése még tavaly októberben döntött a 7,48 megawattórás Hargita megyei létesítményt tulajdonló és üzemeltető romániai vállalkozás 90 százalékos részesedésének megvételéről. Az MVM akkor közölte, a tranzakcióval tovább kívánja erősíteni megújuló termelői portfólióját.
A Krónika úgy tudja, a magyar állam tulajdonában lévő energetikai társaság romániai leányvállalata, az MVM Partner Románia idén január elején kötötte meg az adásvételi szerződést. A Hivatalos Kft.-től megvásárolt Úz-völgyi vízerőmű kapacitása 7,48 megawattóra, hét gátból és 15 turbinából áll. Az objektum teljes hossza több mint 20 kilométer az első gáttól az utolsó befogóig.
A Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében, zöld energiás projekt keretében megépített törpevízerőmű-rendszert 2013-ban helyezték próbaüzemmódba. Az akkoriban Kárpát-medencei magyar összefogásként ismertetett projekt kivitelezése civil és környezetvédelmi szervezetek tiltakozását váltotta ki, az ellenzők szerint ugyanis az áramtermelő – és maga az iparág – káros hatást gyakorol a környezetre.
Az MVM által eszközölt felvásárlás előtt az Úz-völgyi beruházás tulajdonosa a Hivatalos Kft. volt, amelynek részvényeit 50 százalékos arányban a Cipruson bejegyzett Winsland Holdings, 40 százalékban a budapesti Hydroenergy Zrt., tíz százalékban pedig a romániai magyar református egyház nyugdíjpénztára birtokolta. A Winsland Holdings Világi Oszkár felvidéki nagyvállalkozóhoz köthető.
A Hydroenergy Zrt. tulajdonosa a korábban az építőiparban érdekelt, az ingatlanpiaci beruházások visszaesése után azonban az energetikai beruházásokra szakosodott Lénárd András. A cég vezérigazgatója Simon László, aki Bajnai Gordon volt kormányfővel együtt az ellenzéki Haza és Haladás Egyesület alapítója, s aki a második Gyurcsány-kormány idején betöltötte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség integrációs elnökhelyettesi tisztségét.
Más erdélyi energetikai vállalkozásokhoz hasonlóan különben a Hydroenergy is összefüggésbe hozható a romániai és magyarországi pártokkal. Simon előtt például egy ideig a cég vezérigazgatója Hajdu Gábor volt, aki 2012-ig az RMDSZ Hargita megyei tanácsosaként, valamint a szövetség csíkszeredai szervezetének elnökeként tevékenykedett. A Transindex korábban arról cikkezett, hogy a Homoródfürdőre tervezett vízi erőmű kiépítése iránt a hírportál által Fidesz-közeliként emlegetett Nagy Szabolcs magyarországi vállalkozó cégei érdeklődtek, ám elálltak a beruházástól.
Miközben az Úz-völgyi létesítmény élére az új tulajdonos által kinevezett ügyvezető egyelőre nem kívánt nyilatkozni az adásvétel ügyében, Lénárd András lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy eladta az erőműveket. A vállalkozó hozzátette, a zöldenergia-üzletágból is kilép, de más ágazatokban a sörgyár mellett további székelyföldi beruházásokat tervez.
Mint ismeretes, Lénárd tavaly megalapította a Csíki Sör Manufaktúrát, amely nagy sikerrel indult ugyan, de konfliktusba keveredett a multinacionális Heinekennel, amely szellemi tulajdon megsértése, illojális konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával pereli a sörgyárat az Igazi Csíki Sör miatt.
A szintén Lénárd érdekeltségébe tartozó homoródfürdői törpe-vízerőmű építését a tiltakozó akciók és feljelentések nyomán leállították, a Hargita megyei prefektúra pedig a törvényszéken kérte a H2O Energy Kft. építkezési engedélyének megsemmisítését.
Lénárd cége alapfokon, nemrég pedig jogerősen is megnyerte a pert a Marosvásárhelyi Táblabíróságon, ennek ellenére a vízi erőmű kivitelezése – melybe a vállalkozó eddig közel egymillió eurót fektetett – teljesen leállt. Ennek oka, hogy a létesítményt már nem lehetne átadni 2015. december 31-e előtt, emiatt a hatályos törvények alapján nem részesülne zöldbizonylat-támogatásban, így most már veszteséges lenne kiépíteni.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro
2015. március 20.
Autonómiakoncepciókon dolgozik Szili Katalin
Szili Katalin Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes felkérésére a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságán dolgozik, autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Az MTI azt követően kereste meg Havasi Bertalant, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén, egy nemzetpolitikai témájú vitában a szocialista Kiss László megemlítette: arról hallani, hogy Szili Katalint a határon túli autonómiatörekvések támogatásával kapcsolatos feladat ellátásával bízzák meg.
Semjén Zsolt arra kérte fel Szili Katalint, hogy az autonómiakoncepciók kidolgozásában segítsen a külhoni nemzetrészeknek – tájékoztatott Havasi Bertalan.
Elmondta: az Országgyűlés egykori szocialista elnöke a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit járja, és segít az adott közösségeknek „testre szabott” koncepciót kidolgozni, hiszen a különböző területeken más-más önrendelkezési formákra van szükség.
Havasi Bertalan emlékeztetett: Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hozzátette: Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként tevékenykedik, és „Orbán Viktor megtiszteltetésnek tartja, hogy együtt dolgozhat vele”.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 26.
Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 1.
Bukaresti fenntartások és félelmek
Mélyponton vannak a magyar–román államközi kapcsolatok. A Victor Ponta vezette baloldali kabinet pozíciói ugyan egyre gyengébbek, s rövid időn belül akár kormányváltásra is sor kerülhet, a román politikai elit egésze fenntartásokkal viszonyul az Orbán-kormányhoz. Elemzőkkel igyekeztünk megtalálni a fagyossá vált viszony okait.
Luxembourgban és Bázelben a múlt év végén találkozott ugyan a két külügyminiszter, de a kétoldalú viszonyról sokat elárul, hogy legutóbb 2013 márciusában Martonyi János akkori tárcavezető tárgyalt Bukarestben, Budapesten pedig 2012-ben járt a román diplomácia vezetője. Korábban külügyi forrásaink tényként beszéltek arról, hogy márciusban Budapestre látogat Bogdan Aurescu külügyminiszter. A vizit azonban elmaradt. Ennek egyik oka, hogy éles vita alakult ki a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodásról.
Befagyott viszony
A 2009-ben – azaz még a Gyurcsány-kormány idején – aláírt bizottsági jegyzőkönyv olyan kitételeket is tartalmaz (például a Gozsdu-udvar restitúciójának kérdése vagy a magyarországi románok parlamenti képviselete alanyi jogon), amelyeket magyar részről felülvizsgálnának, Bukarest viszont ragaszkodik az eredeti szöveghez. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy öt évvel ezelőtt éppen a jelenlegi tárcavezető, Aurescu volt a testület társelnöke. Ez a vita ugyanakkor éppen abból a bizalomhiányból fakad, amely az utóbbi években kialakult. A magyar–román viszony Victor Ponta hatalomra kerülésével kezdett zuhanórepülésbe. A szociáldemokrata kormányfő nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak azt, hogy korábban az erdélyi magyarokat Traian Basescu exelnök támogatására buzdította. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kilépése a kormánykoalícióból sem tett jót a kapcsolatoknak, és akkor még nem beszéltünk az ukrajnai válságról, amelynek eltérő megítélése újabb törésvonalat hozott létre Budapest és Bukarest viszonyában. Stefano Bottoni szerint nyilvánvaló, hogy az utóbbi időben a román álláspont jelentősen keményedett több ügyben, ráadásul az ukrán válság tavaly nyári eszkalálódása után Románia a nyugati szövetségesek lépéseit követi minden ügyben, míg a magyar kormányfő 2014 májusában – Varsó és Bukarest mellett – több nyugat-európai fővárost megbotránkoztatott a kárpátaljai területi autonómia mellett érvelő nyilatkozatával. Az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa lapunkat arra emlékeztette, hogy minden, a térségről szóló román stratégiai elemzésben Magyarország mint negatív pólus és példa jelenik meg, s ezt erősíti retorikailag a 2012-ben szintén autoriter vonásokkal vádolt Ponta-kabinet azzal, hogy minden téren „zár” a magyarok felé. A kapcsolatok befagyasztása egyébként számos közös infrastrukturális projektet érint. Ráadásul Klaus Johannis elnöki beiktatása óta új elemmel bővült a stratégia: Románia nagy erőkkel szállt be a Németország politikai kegyeiért folytatott regionális versengésbe.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a fagyos magyar–román kapcsolatok egyik oka, hogy a román politikai elit nem nézi jó szemmel Orbán Viktor kormányának a külhoni magyar közösségeknek megfogalmazott üzeneteit, politikáját. A könnyített honosítást, Székelyföld speciális jogállásának támogatását, de általában minden olyan lépést, amely a romániai magyarság támogatására vonatkozik, belügyekbe való beavatkozásnak minősítenek, és ezen a téren az utóbbi években még visszalépések is tapasztalhatók.
Veszélyes kisebbség?
A kolozsvári politikai elemző emlékeztetett rá: Románia közbiztonsági stratégiájának tervezetébe belekerült „az etnikai autonómia elérésére tett lépések” megfogalmazás mint a polgárok biztonságára leselkedő veszély, a belső elhárítás volt igazgatója pedig tavaly kifejezetten a szolgálat feladataként határozta meg a területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezekben persze csupán annyi az újdonság, hogy már nyilvánosan is kimondhatónak gondolják azt, amiről eddig nem tartották tanácsosnak beszélni – fogalmazott a szakértő. Illyés Gergely elmondta, Románia az utóbbi évek geopolitikai változásai során rendkívül felértékelődött, az Egyesült Államokkal szorosak a kapcsolatai, Oroszországgal viszont ellenséges politikát folytat, részben a Moldovai Köztársaságban fennálló érdekei miatt is.
Eközben nem nehezednek rá az európai integrációs folyamat támasztotta elvárások, pontosan tudják, hogy nem kéri számon az országon senki a szomszédos államokkal való kiegyensúlyozott kapcsolatot, mint az EU-csatlakozás előtt. Ehhez hozzáadódik, hogy a jelenlegi baloldali román kormány vezetője meglehetősen gyakran tesz csípős megjegyzéseket a magyar miniszterelnökre, Oroszországgal kapcsolatos politikájára – tette hozzá a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. „Magyarán a román vezetők úgy érezhetik, a jelenlegi helyzetben semmilyen érdekük nem fűződik a román–magyar kapcsolatok javításához: nincsenek közös energetikai projektek, Románia nemzetközi megítélése – azokban a körökben, ahol ez számukra fontos – kedvezőbb, mint Magyarországé, a kisebbségi kérdést pedig a nemzetközi intézmények nem tudják többé számon kérni az országon. Emellett a regionális versenyben Románia inkább vetélytársa Magyarországnak és a V4-nek, mintsem partnere lenne, Kínával kapcsolatban látszik ez a legerőteljesebben (a romániai atomerőmű új blokkjait a kínaiak építik)” – nyilatkozta lapunknak a politikai elemző, aki szerint mindettől függetlenül létrejöhet egy külügyminiszteri találkozó, ám kérdés, ezen milyen bejelentést tehetnek a felek olyan körülmények között, hogy eddig a magyar konzuli irodák létrehozatalához sem járult hozzá a román fél.
A Magyarország külpolitikájával kapcsolatos bukaresti félelmeket erősítette meg lapunknak nyilatkozva Dan Dungaciu, a Román Akadémia politikatudományi intézetének igazgatója. Szerinte Budapest egy új, sajátos játékba kezdett, aminek a lényege, hogy egyszerre akar a Kelethez és a Nyugathoz húzni.
Csekély esély a javulásra
„Magyarország uniós, illetve NATO-tagként az euroatlanti övezetben az elfogadottnál tágabbra nyitotta az ajtót gazdaságilag, majd politikailag is Moszkva előtt” – nyilatkozta Dungaciu, aki korábban Mihai Ghimpu moldovai ügyvivő államfő tanácsadója is volt. Úgy vélte, Bukarestnek rendkívül kockázatosnak tűnik a magyar nyitás Moszkva irányába, a pragmatizmusra való hivatkozás ellenére. Mint mondta, a románok – akiknek úgyszintén történelmi fenntartásaik vannak Oroszországgal kapcsolatban – nehezen hiszik el, hogy jó véget érhet Budapest kísérlete. A politikatudományi intézet igazgatója szerint Bukarestben úgy érzik, a Orbán-kormány nacionalista és Putyin stílusára emlékeztető politikája a romániai magyarokra is kihat, s előbb-utóbb Romániára fog irányulni, a magyar állampolgárság kiterjesztése csak az első lépés volt ezen az úton. Bár energetikai téren szüksége lenne az együttműködésre, Dan Dungaciu a jelenlegi helyzetben nem lát esélyt a kétoldalú kapcsolatok javulására.
Pataky István
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma
2015. április 3.
Papp Sándor Zsigmond: Magunkat a szomszédba
Őszintén szólva: én se szeretném magamat a szomszédban látni. Jó, nem vagyok bőrfejű, cigány vagy homoszexuális, de ezekben a románokban is dolgozik ám a sunyiság. Belénk van ütve, mint az alvázszám. Mert ugye, a vérem román, de közben magyarul beszélek. Látszólag beolvadok, oszt mégse. És ne takarózzak Trianonnal, meg a történelemmel, mert azt már senki sem veszi be. Azon csak az igazi magyarok kesereghetnek. Alvó sejt vagyok, ahogy a tévé mondja a terrorista filmekben. Egy kínairól, arabról vagy négerről legalább lehet tudni, hogy kínai, arab vagy néger. Az legalább nem kamuzik, nem lapul. Ami sötét, az sötét is marad. Így aztán egyből, nekifutásból lehet gyűlölni, nem kell előtte hosszabban nyomozni, kipuhatolni. hogy végül is hol született: Bukarestben vagy Sepsiszentgyörgyön. Nem kell figyelni a szavak közé lopózott akcentusra, árulkodó jelekre, hogy muroknak mondja a sárgarépát, és azt hiszi, a tészta csak dobostorta lehet. Mert ezek az erdélyi románok nagyon megtévesztők tudnak ám lenni. Már olyat is látni, aki tisztára hazafinak maszkírozza magát, megkönnyezi az esti Budapestet, Viktornak drukkol üvöltve, és gyűlöli a zsidókat meg a komcsikat. Azt hiszi, hogy így befogadják. Megszeretik. Hogy a végén majd odaköltözhet bárki mellé. Egy magyar seggébe, a hátsó kertbe. Mert már majdnem olyan, mint az anyaországiak, az igaziak, a valódiak, de aztán a végén úgyis elválik a szar a májtól. Mert az ilyen csak bomlaszt. Nem is tud mást. Hajtja a román vére. Titokban biztos, hogy lop. Ha mástól nem, akkor magától. Hogy benne maradjon a gyakorlatban. Kizsebeli magát, hogy nyugodt legyen a lelke. Már ha van, persze. Az ilyenek szívében mind egy törpegyurcsány muzsikál. Az igazi magyar szerencsére éber. Egy év alatt is jobban gyűlöl mindenkit. Na jó, nem utálja, nem undorodik nyíltan, mert az lehet, hogy nem túl piszí, Európa felhúzná az érzékeny kis orrocskáját, ha megtudná, de nem bízik meg csak úgy akárkiben. Főleg abban nem, aki nem ő maga. Aki nem kiköpött mása. Aki nem úgy hörög, ha kell. Nem adná kölcsön a macskáját, és a lányát is tiltaná. Tavaly még csak 30 százalékon állt a mutató az erdélyi magyar bevándorlókkal szemben, idén viszont hét százalékkal nőtt, menjen csak mindenki oda, ahová való. Magyarország: én vagyok. Én, én, én. És hogy mikor lesz ebből: mi? Zavaros, ellenőrizhetetlen, mégis annyira vágyott közösség? Talán amikor majd magyar foci a vébén. Budapesten rendezett olimpia. Vagy újabb magyar űrhajós, fönt a Marson. Amikor nem a mindenkori miniszterelnök és a valóságsó lesz a legfőbb beszédtéma. Amikor az olvasás nem luxusnak számít, nem menekülésnek, és nem hűségnyilatkozatnak ideológiák és pártok mellett. „Olvasó, tilos ostobának lenned.” (E. P.) Amikor felébredünk ebből a zavaros álomból, ami most egyáltalán nem tűnik álomnak. Vagy amikor a mostani valóság válik rossz álommá, tovább már nem szendereghető ködképpé. De biztos, hogy nem a mi életünkben. És akkor még derűlátó is voltam.
Néhány komment:
Józsa Judit:  Ez egy hazug és alattomosan mocskos írás, szégyen.
Adorján János László  /Cluj-Napoca/: Mi a "leau phaçe"-nak települ át valaki Mo.-ra, hogy ott egye a fene, frusztrálodjon és fanyalogjon mindenen. Milyen küldetést, kinek milyen szolgálatot- fizetett vagy fizetetlent- teljesít. Ha legalább egyszer olvastam volna ettől a kis sértődött akarnoktól, hogy: Ja, igen ez OK Magyarországon, van sok rossz is, de van sok jó is ... akkor talán hitelesebb volna, de így ????? Kinek használ ez a heti rendszerességű fondorlat saját nemzete, nemzetünk ellen? Hányinger.
Péter Donogán  /Kolozsvár/: A cikkíró saját magát írja le: "Mert az ilyen csak bomlaszt. Nem s tud mást."
maszol.ro
2015. április 9.
Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki  Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 18.
Tőkés: hadjárat folyik Orbán Viktor ellen
A „megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva” utasította vissza Tőkés László európai parlamenti képviselő azt az „egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor”. Hétvégén kiadott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli: igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat.
Mint ismert, Magyarországon különösen, de Erdélyben is nagy sajtóvisszhangot kapott Tőkés Lászlónak egy nemrégiben elhangzott kijelentése, mely szerint már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját. Tőkés László szerint a Magyar Nemzet budapesti napilap múlt héten ostromolta azzal a kérdéssel, hogy nyilatkozzon a magyar nemzetpolitikáról. „Amit mondtam, megmondtam – fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartom azt, hogy saját megnyilatkozásaimra reflektáljak. Ráadásul nyilvánvaló volt számomra, hogy a tudósítás szerzője szelektív és célzatos módon túlreagálta a Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatóján részt vevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszaimat, éspedig azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt. Következésképpen újabb nyilatkozatokkal nem kívántam esetleges provokatív kérdéseknek felülni, és ezzel is tovább »habosítani« a balliberális sajtó által túllihegett kritikus szöveget, illetve helyzetet” – áll Tőkés László közleményében. Felidézte továbbá: a lap május 15-i számában vezető határon túli magyar politikusok megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt, eszkalálni a témát. „Ezen összefüggésben talán senki számára nem kérdéses, hogy az érintett felek megszólaltatásának demokratikus álcája alatt jeles országos napilapunk illetékesei elsősorban és mindenekelőtt szintén Orbán Viktort, a nemzet Miniszterelnökét akarják üttetni – szerény személyemmel egy kalap alatt” – véli az EMNT elnöke. Szóvá teszi, hogy az alantas törekvésre végül kizárólag az RMDSZ és az MPP képviselői voltak vevők, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők nem. Majd leszögezi: ő maga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott Orbán Viktor mellett, amikor az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 18.
Tőkés László kampányhadjáratot sejt
Fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartja Tőkés László, hogy saját korábbi megnyilatkozásaira reflektáljon, ezért nem kíván bővebben nyilatkozni az Orbán Viktorral, valamint a magyar kormány nemzetpolitikájával kapcsolatban nemrég tett kijelentéséről.
Magyar Nemzet napilap május 9-i számában cikkezett arról, hogy az európai parlamenti képviselő egy budapesti kötetbemutatón követhetetlennek és átláthatatlannak nevezte a kormány nemzetpolitikai lépéseit, és megjegyezte: már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját.
Vasárnap kibocsátott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy vélekedett, a tudósítás szerzője „szelektív és célzatos módon túlreagálta” a mondandóját, szerinte azzal a szándékkal, hogy vele „üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt”.
Tőkés László őszinte sajnálatát fejezi ki, hogy a Magyar Nemzet és más sajtóorgánumok az idők folyamán – szerinte – közelről sem tanúsítottak ekkora érdeklődést az Orbán Viktor oldalán való mindenkori kiállása, mint mostani – megítélése szerint jócskán interpretált – bírálatai iránt. Az EMNT elnöke emlékeztet: jómaga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott a miniszterelnök mellett, amikor „az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált.
„A megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva ezúton utasítom vissza azt az egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor. Igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat!” – szögezi le állásfoglalásában Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 19.
Mélyponton a román–magyar kapcsolatok (Aggódik Kövér László)
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt huszonöt évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett – nyilatkozta Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
Kövér hangsúlyozta: egy ország nemzetközi érdekérvényesítő képességét gazdasági ereje határozza meg. A Fidesz-kormány 1998 és 2002 között megfelelő súllyal tudta az érdekeit érvényesíteni a nemzetközi fórumokon, az elmúlt négy évben azonban a kabinet olyan utat választott „a Gyurcsány Ferencék által nyakunkon hagyott csődtömegből” való talpra álláshoz, ami számos nemzetközi érdeket sértett, ez pedig csökkentette Magyarország érdekérvényesítő képességét. Kövér László kiemelte, a magyar–román kétoldalú kapcsolatok rendszere mára olyan mélypontra jutott, hogy komoly aggodalommal tekintenek az erdélyi magyar közösség jövőjére. A kormány ezért a konkrét támogatások mellett olyan gazdasági kapcsolatokat is próbál kiépíteni, amelyek segítik a romániai magyar közösséget. A magyar kabinet a nemzetközi színtéren azt szeretné elérni, hogy Európa ne csak azoknak a hangját hallja meg, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem azokét is, akik békés eszközökkel próbálják érvényesíteni alkotmányos önrendelkezési jogaikat. „Azt szeretnénk, ha a környező országokban élő magyar közösségek megkapnák, ami jár nekik” – mondta Kövér László, megjegyezve: az Európai Unió ebből a szempontból kicsit torzan fogja fel az emberi jogokat, hiszen a hizlalandó sertések és a tojóhibridek mentálhigiénéjével többet foglalkozik az európai szabályozás, mint a közösségek oktatási és kulturális önrendelkezésének védelmével.
A magyar közösségek önrendelkezésének biztosítása szempontjából a környező országok közül kedvező példaként említette Szlovéniát és Horvátországot, a szerbiai magyarság helyzetéről pedig azt mondta, ott többé-kevésbé javul a helyzet.
Kövér László Románia mellett Szlovákiát is bírálta, amiért szerinte ott „egyenesen nemzetbiztonsági kockázati tényezőként” tekintenek a magyar közösségre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 26.
A szétmetszett magyarság
Talán már nem is Trianon szörnyű csonkolásait érzem és látom a legnagyobb traumaként, hiszen azt ránk erőltették, inkább az fáj jobban, amit mi mostanában öncsonkolásban végzünk el önmagunkon. Mintha már nem is fájna a romlás, az önrontás, a tagadás, a meghasonlottság. Amikor azt mondom, hogy a magyarság lemetszi magáról a magyarságát, már nem feltétlenül az ország- és nemzetárulókra gondolok, hanem az általam nemrég még tisztelt magyar értelmiség egy részére, aki már önmagába mardos, de a nemzetét rontogatja.
Olyan nagy költőre, mint Parti Nagy Lajos például, akit költői, esztétikai mércének is tekinthettünk nemrég, mára a szavai, mondandói értelmezhetetlenné váltak. S éppen nemzeti ünnepünket, március idusát találja alkalmas alkalomnak, hogy a mai nemzeti jobboldalt megfejthetetlen fogalomsorral fasisztoidnak, mélyrepülő paródiának kiáltsa ki, egy kalap alá véve a Fideszt, a Jobbikot, a KDNP-t, s a nagy gyurmára kimondja, hogy arrogáns társaság. S teszi olyan nyelven, mely már nem is liberális, nem is neoliberális, balliberális, hanem mindez még posztliberalizmussal is becsokimázolva.
Mintha teljesen mindegy lenne, hogy ki viszi végromlásba nemzetünket, a felelőtlen bankármilliárdos Gyurcsány, netán Szigetvári, Harangozóék, az áruló Simicska, Tamás Gáspár Miklós, mások. Egyetlen közös ellenséget kerestek, s Orbán Viktor személyében meg is találták azt, s úgy szólják le, pocskondiázzák, mintha reggelire Dunántúlt fogyasztana, aztán Kisalföldet früstökre, mert feltette magában, hogy teljes romlásba taszítja országát és népét, ő, az egyetlen államférfi, kisebb kaliberű politikusok között.
Tőkés László szerencsétlen kijelentésén is elcsodálkoztam, aki úgy ugrasztaná össze a mai kormánypártot és Kelemen Hunort, hogy közben Szilágyi Zsoltban látja az igazi nemzetpolitika letéteményesét. De Tőkés László korrigál (van ereje hozzá!), Parti Nagy Lajosék nem. A magyar értelmiség mindig politizált, de a népe mellett, nem ellene. Most egyértelműen ellene, akárha ez lenne a kordivat. Czegő Zoltán barátom megcsúfolt nyelvünket félti teljes joggal, én többet: a meggyalázott nemzeti gondolatot.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 28.
Bunkó cikk a Mikó-ügyről
Biztosítjuk a napi idegesség-adagot
A Budapesten megjelenő Magyar Narancsban Ara-Kovács Attila, az Erdélyből elszármazott, jobb napokat megélt filozófus, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökségi tagja mondja el eget rengető, harminc év témán kívüliségével fűszerezett gondolatait, méghozzá a Mikó-ügyről.
Ara-Kovács egy viszonylag elfogadható helyzetelemzéssel kezdi, rámutat, hogy az utóbbi időben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elkezdett dolgozni, önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön. Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik, számos alkalommal állt már elő olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz.
Most jön az érdekesebb. Szerinte Markó azonnal hagyja el Magyarországot, mert csak rosszat tesz az országnak, ha meg kell tagadni Markó kiadatását. Szerinte az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki nem térhetett ki ezek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is. Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér.
Erre mondják: ilyen barátok mellett kinek van szüksége ellenségre?
Kiegészítés: Ara-Kovács Attila cikkének címe: A Magyarországra menekült romániai magyar államtitkár üldöztetése, Magyar Narancs, 2015. máj. 26.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. július 2.
Egyformán szolgálni Budapestnek és Bukarestnek
A nemzeti-autonomista szárny elsöprő győzelmének tekinthetjük az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozatot, amely első ízben rögzítette az erdélyi magyarság akkor még egységes érdekképviselete, az RMDSZ belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. A politika logikája azt diktálta volna, hogy az emlékezetes nyilatkozat politikai mondanivalóját az alapszabályzat és a program nyelvére lefordító brassói kongresszuson 1993. január közepén e csoport erős jelöltet indít, és átveszi a szövetség irányítását az önfeladó, adaptív, eseménykövető politikát folytató Domokos Gézától.
Nos, nem így történt, ami az érintettek naivitásig menő ügyszeretetére és nemzetféltésére vezethető vissza. Az autonomisták úgy gondolkodtak: ha átengedik a másik oldalnak az első számú vezető pozícióját, nagyobb az esélye a közös autonómiaküzdelemnek. Tőkés László jelölése az elnöki posztra csak taktikai húzás volt arra az esetre, ha a program- és alapszabályzat alapvető módosításait a küldöttek a kollaboráns szárny esetleges aknamunkájának következtében nem szavaznák meg. Ebben az esetben az akkori tiszteletbeli elnök versenyben maradt volna, és minden bizonnyal győz az elnökválasztáson.
Gúnykeresztben
Markó Béláról az autonomisták közül is sokan azt gondolták, hogy alkalmas elnök lesz, akiben megbíznak az önmagukat „mérsékelteknek” nevezők, s akinek vezérlete mellett a közös autonómiaelvű cselekvés hatékonyabb lehet. Ehhez képest Markó Bélát úgy választotta másodszor is elnökké az 1995-ös kolozsvári kongresszus, hogy a Brassóban kétéves határidővel elfogadott autonómiaelvű lépések közül (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok) egyikben sem gondoskodott érdemi mozgásról, nemhogy megvalósításról. Miközben ezen lépések megtétele nem ütközött a román közjogi szabályozásba s kizárólag a magyar politikai akarattól, elkötelezettségtől és célorientáltságtól függött. Markó számára éppúgy világos lehetett, mint az elemzők számára, hogy az RMDSZ-ben nem a kongresszus által az elnökre ruházott feladatok megvalósításához, hanem a középgárda hűségéhez kötött az elnöki mandátum. Nem is történt e kérdésekben semmiféle előrelépés Markó közel két évtizedes elnöklete alatt.
Mindebből az autonomisták naivitásán kívül leszűrhető Markó Béla pozícióorientáltsága, az autonómiaprogram iránti közömbössége, de nem következik feltétlenül az elnök ideológiai kompromittálódása. Sokan máig olyan olyan vezetőként tekintenek rá, aki az „ahogy lehet” filozófiája mentén cselekszik, és őszintén fontos neki a magyar nemzeti ügy.
E hipotézissel azonban élesen ütközik a tény, hogy a kétezres évek eleje óta Markó Béla a legmegveszekedettebb anyaországi nemzetellenes erőkkel keresi a kapcsolatot. Ne feledjük: 2002-ben már az első forduló után sietett az MSZP–SZDSZ-kormányról és az azzal való majdani jó RMDSZ-es együttműködésről nyilatkozni. Azóta is építgetik az RMDSZ kapcsolatát a magyar álbaloldallal, aminek hangulati aláfestést adnak Markó Béla által a balliberális sajtó olyan orgánumaiban közölt esszék, mint az Élet és Irodalom vagy a Népszabadság, ahol a nemzetstratégiai célkitűzések és szimbólumok céltáblát vagy gúny tárgyát képezik. Legyen szó a határokon átívelő magyar nemzetegyesítésről, a státustörvényről vagy a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Székelyek Nagy Menetelését néhány „elgurult” SZDSZ-es értelmiségit és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót leszámítva valamennyi magyar politikai erő támogatta – bizony, még az MSZP és az Együtt is –, Markó Béla viszont az Élet és Irodalomban közölt éles hangú esszét, amelyben az ötvenes évek felvonulásait emlegette azon túl, hogy alapjaiban támadta elvi-stratégiai síkon a menetelést.
Mást jelentő szavak?
Hiába törekedett a Fidesz az RMDSZ-szel való viszonyának harmonizálására, hiába tett egyoldalú gesztusokat az erdélyi magyarok szavazataival Bukarestben sáfárkodó zsákmánypárt irányába, Markó szépen beviszi egymás után a maga elvi ütéseit a nemzetközi globalizmus ellen küzdő Orbánnak. Legutóbb a bevándorlás kapcsán megfogalmazott miniszterelnöki kijelentést pécézte ki magának, miszerint Magyarország homogén kultúrájú ország, és közölt ezzel kapcsolatban a Népszabadságban egy eszmefuttatást, amelyből megtudhattuk, hogy a magyarságot tulajdonképpen csak a nyelv kapcsolja össze. De ma már a szavaink sem jelentik ugyanazt, lám, mi, erdélyiek rossz érzéssel hallgatjuk, ha a magyar miniszterelnök nemzetállamról vagy homogén társadalomról beszél.
Az ellentét konstruált és mesterkélt, Markó pedig fogalmazhatott volna egyes szám első személyben. Egy magyar ember, éljen Budapesten, Kolozsváron vagy Torontóban, ha nemzetben gondolkodik, helyén kezeli a dolgokat és a magyar sors, a magyar érdek és magyar nemzetstratégia szempontjai alapján értelmez fogalmakat, szándékokat és politikai nyilatkozatokat. Míg a trianoni utódállamok politikusainak körében kiválóan működik a nemzeti összekacsintás, a „jó tiszt, rossz tiszt” leosztás, addig Markó Béla siet a Népszabadságban rámutatni a magyar miniszterelnök nyilatkozatainak vélt vagy valós ellentmondásaira. Ha létezne is ilyen ellentmondás az erdélyi magyarság autonómiatörekvései és a magyar kormánynak a nemzetállam intézményére alapozó nemzetépítő szándéka között, vajon egy határon túli magyar vezető lenne hivatott arra rámutatni? Ráadásul a Népszabadságban? Nem ellenfeleink vagy ellenségeink reszortja ez? Különös tekintettel a kontextusra: Orbán Viktor a bevándorlás ügyében azért küzd, hogy Magyarország magyar maradhasson, hogy gátat vessen idegen és asszimilálhatatlan, a magyar kultúrával szemben közömbös, a keresztény kultúrával szemben kifejezetten ellenséges tömegek beözönlésének.
A megbízhatóság mértéke
Egyébként a napnál világosabb, hogy itt arról van szó: a trianoni döntéssel és Erdély megkaparintásával Románia többnemzetű állammá vált, míg Magyarország nemzetállammá, aránylag homogén kultúrával. A román elitnek tudomásul kellene vennie: ha kapott egy kulcsrakész országot nemzetnyi kisebbséggel együtt, akkor az a minimum, hogy saját 1918-as ígéreteit betartva autonómiát biztosít számukra. Mint ahogy az is természetes, hogy Magyarország, ahol kisebbségi csoportok a cigányságot leszámítva csak mutatóban élnek – de így is személyelvű autonómiának örvendhetnek –, nemzetállamként határozza meg magát, és akként is cselekszik.
Az esetnek fontos politikai tanulsága van. Hiú remény volt azt gondolni: az RMDSZ-szel való viszony pacifikálása azt jelenti, hogy a szervezet vezetői részéről nem éri majd hátbatámadás az Orbán-kormányt. Az RMDSZ csúcsvezetése soha nem volt a Fidesz megbízható partnere, és soha nem is lesz az. Az ok rendkívül egyszerű: a szervezetet elsődlegesen a román politikai élet szereplőihez kötik az érdekek, az üzleti kapcsolatok, vezetői Bukaresttől remélik pozícióik megtartását, onnan várják az ukázokat. Márpedig Dsidával szólva „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet.”
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. július 24.
Victor Ponta tündöklése és bukása
Bárhogy is szépítené Victor Ponta, vereséget szenvedett, méghozzá elsöprőt. Nem ellenségeitől, politikai ellenfeleitől, hanem elv- és párttársaitól. Tegyük hozzá, megérdemelten, no meg azt is, hogy saját magát sodorta ebbe a helyzetbe.
Victor Ponta nemcsak kormányfőként volt arrogáns, de pártelnökként is. Gyorsan szertefoszlottak az öt évvel ezelőtti megválasztásakor megfogalmazott remények: az ifjú generáció képviselőjeként megújítja, felfrissíti a pártot, lehámozza a rátapadt korruptakat, új esélyt teremt a szociáldemokrata eszmék érvényesülésének. A helyi bárókat valóban háttérbe szorította, de nem kétes ügyleteiknek kívánt gátat vetni, csupán hatalmukat akarta megtörni. Kebelbarátairól pedig, akiket maga mellé emelt, hamar kiderült, legalább annyira kétes figurák, mint a sokat szidott megyei kiskirályok. Miniszterként gyorsan csődöt mondtak, majd sorra indultak ellenük az eljárások korrupciós ügyeik miatt. Lekoptatta az ügyészség legközelebbi embereit, Sebastian Ghiţăt, Dan Şovát, majd vádlottá léptették elő őt magát is. És Victor Ponta, aki addig magabiztos volt, lelkiismeret-furdalás nélkül söpörte félre az útjába állókat, aki mindent megtett, hogy levegőt se merjenek engedélye nélkül venni sem pártjában, sem a kormányban, sem a koalícióban, bepánikolt és elkezdett kapkodni. Menekülőre fogta, és másfél hónap alatt elveszített mindent. Az évek során, nehezen kiépített hatalma úgy omlott össze, mint a kártyavár. Az SZDP legnagyobbjai félresöpörték, és az a Liviu Dragnea nyerte meg a választást, akit a helyi hatalmasok emberének tartanak.
Victor Ponta egyelőre miniszterelnök marad. Nem azért, mert oly elégedettek volnának teljesítményével, hanem mert nem merik elmozdítani. Semmi biztosítékuk nincs ugyanis, hogy Klaus Johannis hajlandó újra a jelenlegi kormánykoalíció emberére bízni az ország irányítását. Kormányfő marad, de kiszolgáltatottjává vált Dragneának és a pártnak, vége az egyedül hozott döntéseknek, más érdekek kerülnek előtérbe, többé nem irányító, sokkal inkább báb lesz. Előbb-utóbb az ügyészség is vádat emel ellene, és akkor még a csöpp, megmaradt hitele is elúszik. Jövője megpecsételődött, a kormányfői szék elhagyásával politikai karrierje is véget ért.
S mi lesz Románia legnagyobb, legerősebb pártjával, az SZDP-vel? Egyelőre kaptak egy ideiglenes elnököt, akit alapfokon egyéves felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, főbb embereik jelentős része börtönben csücsül vagy ítéletre vár. A józan ész és politikai logika szerint bukásra vannak ítélve, akár eddigi vezetőjük. Magyarországon egy hasonlóan öntelt, teljhatalomra pályázó miniszterelnök – Gyurcsány Ferenc – verte szét úgy a baloldalt, hogy azóta sem tud magához térni. De mi Romániában élünk, ahol bármi lehetséges, és annak az ellenkezője is. Ponta elveszett, de pártjának maradt ez az esélye.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 27.
Hét vezér – hány irány? (Tusványos – magyar nemzetpolitika)
A kérdőjelekkel megtűzdelt című nemzetpolitikai kerekasztal – Hét vezér, egy irány? Merre visszük végzetünk? – résztvevői, bár a kérdésekre egyértelmű választ nem adtak, abban átfogó helyzetértékeléseikből leszűrhető volt, hogy a magyar nemzetpolitikában van egy fősodor, amelynek egyik fő rendezői elvét Budapesten határozzák meg. Mindazonáltal nemhogy megoldódna vagy javulna helyzetük, hanem – a geopolitikai helyzet alakulása miatt is – egyre nehezebb sorba kerülnek az elszakított területek magyar közösségei.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő moderálása mellett Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az elmúlt esztendő törekvéseit, fő irányvonalait, illetve megvalósításait vázolta. „Árpád vezér”, ahogy a résztvevők némelyike utalt a kerekasztal címére, az egyszerűsített honosítást nevezte a nemzetpolitika alapjának – friss hír, hogy 750 ezren kérték, 700 ezren már meg is kapták a magyar állampolgárságot –, de a történelmünk nagyjairól elnevezett programok is – mint a Kőrösi Csoma Sándor-, a Mikes Kelemen- vagy a most induló Petőfi-program – az identitás erősítését, a Kárpát-medencei magyar–magyar kapcsolatok létrejöttét célozzák. Hogy ne végezzen senki középiskolát Magyarországon úgy, hogy nem volt legalább egyszer egy külhoni magyar közösségben – emelt ki egy példát az államtitkár. De fontosak a meghirdetett tematikus évek – a napokban épp a külhoni szakképzés évének előkészületei zárultak, hamarosan elindul a tényleges megvalósítása, s ez jelzi is a gazdasági megerősödés felé irányuló szemléletváltást –, és a politikai párbeszéd intézményeinek hatékony működtetése – Magyar Állandó Értekezlet, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, Magyar Diaszpóra Tanács –, illetve a társadalmi szervezetek megerősítése is fontos törekvés. Potápi Árpád a legnagyobb problémának a magyarság számbeli fogyását nevezte, így a nemzetpolitika célja röviden úgy fogalmazható meg: minél több magyar gyermek szülessen és járjon magyar iskolába. Háború és megbékélés
Brenzovics László (elnök, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), mintha ezt kívánta volna illusztrálni, az ukrajnai „furcsa háború”, illetve „befagyott konfliktus” egyenes következményeként szögezte le, hogy a kárpátaljai magyarság 15–20 százaléka hagyta el otthonát. A politikus röviden vázolta a magánhadseregeket még mindig toleráló ukrajnai helyzetet, majd szólt azokról a politikai törekvésekről (alkotmányos reform, októberi helyhatósági választások), amelyek során, bár nem sok eséllyel, de érvényt kívánnak szerezni a magyar közösség érdekeinek.
Megvalósításokban kissé gazdagabb helyzetképet vázolt fel Pásztor István (elnök, Vajdasági Magyar Szövetség), aki a korábban elképzelhetetlennek tűnő szerb–magyar megbékélést emelte ki, amely eltörölte a három vajdasági falu kollektív bűnösségét, olyan civilizációs lépés történt meg, amelyre más elszakított területeken is elengedhetetlenül szükség volna. Ez nem csupán a második világháború végén történt események általános feltárását tette lehetővé (ami befejezéséhez közeledik), hanem közös kormányülésekben és a két ország általános közeledésében is megnyilvánult. Sőt, a magyar határzár felállítása sem okozott különösebb politikai feszültséget a két ország között. Ami a bevándorlási hullám fizikai megfékezését szolgáló kerítést illeti, a politikus szerint a vajdasági magyar közösség érdeke, hogy megépüljön.
Végvári harcosok
Végvári harcosok vagyunk a nyelvi határ megőrzéséért – fogalmazott Horváth Ferenc (elnök, Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség), aki a szlovéniai magyar közösség legnagyobb gondjának a húsz százalék fölötti munkanélküliséget (elvándorlás), a magyar iskolák hiányát nevezte (a kétnyelvű iskolai modell az asszimiláció melegágya lett, önálló magyar iskolák működtetésére pedig már nincs elegendő erő). Legnagyobb tervük ezért egy tan- és mintagazdaság megteremtése, amelyre, úgy néz ki, először a közösség történetében a szlovén regionális fejlesztési program is juttat forrást, de a magyarországi támogatásra is nagy szükség van. A megbékélés tekintetében itt is történt előrelépés, az 1945-ben elhurcolt magyarok emlékére állított kopjafát a két ország magas állami vezetői közösen leplezték le.
Hasonló gondokkal küzdenek a horvátországi magyarok is – derült ki Hordósi Dániel (alelnök, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége) beszámolójából. A 14 ezer főre tehető közösség (a szabadegyetemen két nap alatt fordult meg ennyi résztvevő) a Gyurcsány-érához hasonló politikai közegben (ott is „elkurták”) vesztésre áll. Az oktatás támogatása mellett magyar befektetőket várnak a horvátországi magyarok. Legalább egy kerítésgyárat építsenek, hogy ötven család megélhetéshez jusson a magyarok lakta térség magas munkanélkülisége közepette – mondta az előadó, utalva arra is, hogy a magyar–szerb határzár várhatóan arra irányítja majd a menekültáradatot.
Önkormányzatiság és/vagy autonómia
Berényi József (elnök, Magyar Közösség Pártja) a Felvidéket is érintő bevándorlási hullám következményeit taglalta. Ott nem az átvonuló, hanem a bővülő menekülttáborok keltik a feszültséget, hiszen a hat szlovákiai intézményből négy a magyarok lakta területen fekszik. Most éppen Bősön akarnak egyet nyitni, ott, ahol a nagy dunai vízi erőmű bármikor terroristafenyegetés áldozata lehet. De Szlovákiát sújtotta a görög válság is, ugyanis az állam mintegy hárommilliárd euróért vállalt kezességet. A magyarságot közvetlenül érintő kérdések közül Berényi a magyar iskolák megmentését emelte ki elsőként, hiszen a 260 intézményből már tavaly 110-et fenntarthatósági okok miatt be kellett volna zárni, de sikerült egy év haladékot nyerni. A helyhatósági választásokat sikerként könyvelte el az MKP elnöke, a jövő évi parlamenti választásokra pedig nyitott listával, de önállóan készülnek, a cél a bejutás a szlovák parlamentbe, de fontos a jelenlegi kormány leváltása is. Végre elkészült a felvidéki autonómiát – azaz a helyi önkormányzatok nagyobb önállóságát biztosító koncepció, illetve törvénytervezet, hiszen Szlovákiában az autonómiával kezdődő tervezeteknek nincs esélyük. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuális bejelentést tett a fórum sorrendben utolsó felszólalójaként. Szilágyi Zsolt kijelentette, hogy pártja az Országos Választmány döntése nyomán önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. A szervezet törekvéseit három pontba sűrítette: első az autonómia, illetve az új, az államfőválasztáson bemutatott, Románia föderatív állammá való átalakítását célzó program (stratégiai partnerség több szervezettel), a második az állami közigazgatás részévé vált korrupció elleni küzdelem, hiszen a jelenség biztonságpolitikai kockázatot is jelent (amelyben egyes magyar politikusok is benne vannak), a harmadik az erősebb magyar képviselet megteremtése (összefogás, párbeszéd, egymás elfogadása).
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 7.
Egy visszaadott állampolgárságról
Az erdélyi Nágó Zsuzsának a magyar állampolgárságról való lemondása sokkal komolyabb és többrétűbb problémát vet fel, mint ahogy az első látásra tűnik. A Krónika augusztus 5-ei számának cikke szerint a székelyudvarhelyi fiatal nő azért készült visszaadni egy éve kapott állampolgárságát Magyarország londoni konzulátusán, mert nem ért egyet a magyar–szerb határon épülő kerítéssel.
Szerintem mi, kisebbségiek örökre hálásak kell legyünk a Fidesznek a magyar állampolgárság megszerzéséhez nyújtott lehetőségért. Megemlíteném ezúttal azt is, hogy a Hargita megyeiek által „ma­radék-Magyarországnak” nevezett ország lakossága a 2004. december 5-ei „népszavazáson”, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezérlete alatt elutasította azt a javaslatot, hogy számunkra, határon túli magyarok számára megadják a lehetőséget, hogy a gyakorlatban is megszerezhessük a magyar állampolgárságot (elméletileg azelőtt is lehetett). A Gyurcsány Ferenc által vezérelt, magát anyaországinak nevezett „többségnek” akkor az volt a véleménye, hogy a kettős állampolgárság megadásának a lehetősége oda fog vezetni, miszerint mi, kisebbségben levők „megszálljuk” Magyarországot. Emlékszem egy Debrecen környékén élő szavazóra, aki akkoriban a magyar állami televízióban azt nyilatkozta, hogy az anyaországba „ne gyűjjék senki”, mert ők sem mennek sehova... Engedtessék meg, hogy megjegyezzem, hogy mi, határon túli magyarok igen sokszor jobban féltjük azt a lehetőségeitől megfosztott kis országot, mint a már említett „magyar szavazó”. De most nem erről kívánok beszélni. Bevezető gondolatom folytatásaként meg szeretném említeni, hogy bármennyire fontos számunkra, kisebbségiek számára a kettős állampolgárság, a magyar miniszterelnöknek nemcsak a kisebbségieket, hanem a világ valamennyi, 15 millió magyarját kell képviselnie, úgy, ahogy ezt annak idején Antall József mondta. Őszinte leszek, és harmadszor is megismétlem, hogy hálásak vagyunk Orbán Viktornak és kormányának a kettős állampolgárságért. De ugyanakkor meg kell jegyeznem azt is, hogy Orbán Viktornak a rádióban és televízióban hetente elhangzó, a Fidesz pozitív eredményességére vonatkozó nyilatkozatai számomra minduntalan egy általunk, erdélyi magyarok által átélt időszakot juttatnak eszembe. Amikor szervezett gyűléseken és tévébeszédekben az akkori igen ismert román államfő állandóan „drága hazánkat” és önmagát dicsérte. (Elnézést, ha valakit sért, de én ettől a gondolattól nem tudok szabadulni, amikor a miniszterelnök úr heti „öndicsérő” nyilatkozatait hallom. Biztosan van arra lehetőség, hogy ugyanazt a gondolatot, Magyarország esetleges sikereit más módon is el lehessen mondani, mint ezekkel az öndicsérőnek ható nyilatkozatokkal.)
Most pedig térjünk rá Nágó Zsuzsa kijelentésére. E szerint nem jogszerű a magyar kormánynak az az intézkedése, hogy lezárja határait a hazájukból Magyarországra menekülő afgánok, szírek és mások előtt, és ez ellen ő erdélyiként azzal tiltakozik, hogy lemond a magyar állampolgárságáról. Első látásra igen nehezen vitatható ez az álláspont, sőt hozzátenném, hogy talán nem is vonható kétségbe Nágó Zsuzsának ez a joga. Ugyanakkor meg kell említsük, hogy nem is olyan régen mi, erdélyi magyarok is abban a helyzetben voltunk, hogy magyarságunk és a gazdasági nyomor miatt sokan közülünk kénytelenek voltak Magyarországra menekülni. Most az akkori erdélyi magyarokkal sok vonatkozásban hasonló helyzetben lévő szírek, afgánok és mások kénytelenek elmenekülni szülőhazájukból. A hazájukból a szó tágabb értelmében vett nyomorúság miatt elmenekültek száma több tízezerre rúg.
Az ENSZ 1948-as alapokmánya mindenki számára biztosítja azt a jogot, hogy bármely országot – tehát szülőhazáját is – elhagyhassa. Ebből a szempontból formálisan törvénytelennek tűnik az ennek a jognak a gyakorlását akadályozó magyar határzár (drótkerítés), és – szintén formálisan – jogosnak látszik Nágó Zsuzsa ezzel kapcsolatos tiltakozása is. De ennek a kérdésnek van egy másik oldala is, amitől nem szabad eltekinteni, éspedig a következő. Az általam fentebb már említett, és az amerikai magyarok által tételesen megfogalmazott, lehetőségeitől megfosztott kis ország kell legyen az, amelyik a saját és a magyarság problémáin kívül a világ összes megbántottjának és nyomorúságban élőnek a helyzetét meg kell oldania?! Erre a kérdésre viszont csak nemmel lehet válaszolni. Nem Magyarország kell eltartsa a világ összes szegényét. Sajnálom őket, egyetértek és együttérzek a menekültekkel abban, hogy meg szeretnének szabadulni a nyomortól, sőt azzal is egyetértek, hogy segíteni kell rajtuk. Amit viszont vitathatónak tartok, az az, hogy ezt a problémát Magyarországnak és nekünk, magyaroknak (egyedül) kellene megoldanunk, hiszen mi is segítségre szorulunk. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a mi nyomorúságunk megoldásában kiktől és milyen segítséget kapunk. Ha Nágó Zsuzsa tud ilyet, mondja meg nekem is, mert a számunkra nyújtott ilyen jellegű segítség nem jut eszembe).
Igen, a menekülteken segíteni kell, de szerintem alaptalan azért elítélni az anyaországot, mert meg akarja védeni a hátarait (meglehet, hogy vitatható eszközökkel), vagy azért elmarasztalni, mert ennek a világjelenségnek a megoldásához nincs elég ereje. Úgy vélem, a kérdést talán úgy lehetne megoldani, ha a menekülteket abban segítenék minden szempontból, hogy meg tudjanak élni a szülőföldjükön. Ezt azonban Magyarország egyedül nem tudja megoldani, és ezért én nem ítélem el. Viszont a világ gazdag országai vezetőinek például ez a lehetőség is eszükbe juthatna, ha úgy akarnák.
Rozsnyai Sándor
A szerző sepsiszentgyörgyi ügyvéd
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 21.
A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar Napokon
Széleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával.
Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját.
Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika.
A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő.
Orbán lemondott az autonómiáról
Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá.
Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek.
Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk
Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét.
Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki.
Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök
Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk.
A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem.
Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta.
A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról.
maszol.ro
2015. augusztus 27.
István, a király
Antall József politikai örökségéről, az SZDSZ–MDF-paktumról, a kommunista rendszer által felhalmozott adósság átvállalásáról, a nemzeti szempontokat félreseprő privatizációról még sok vita folyik, mint ahogy arról is, hogy mindez a kormányfő végtelen naivitásából fakadt, vagy tudatosan, utasításra cselekedett. Utóbbi esetben sosem tudhatjuk meg, mennyire volt szándéka a mozgástér tágítása. Bármi is legyen az igazság, el kell ismerni: Antall József retorikában és szimbolikus kérdésekben igaz magyarként nyilvánult meg. S itt nemcsak emlékezetes kijelentésére gondolok, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tartja magát. Bár e kitétel nemzetpolitikai jelentősége aligha túlbecsülhető, sokan megállapították már, hogy ezen egyetlen mondattal töméntelen sérelmet tett jóvá az egykori miniszterelnök. Hanem arra is, hogy ellenállt a másik oldal történelemhamisító kísérleteinek, nem volt partner a „bűnös nép”, a „fasiszta nemzet” kommunista sztereotípiáinak aktualizálásában, Károlyi Mihály piedesztálra emelésében és Horthy Miklós diabolizálásában, sőt, hosszú interjúban méltatta az egykori kormányzót 1993-as újratemetésének idején.
Királydombi fordulat
Az is igen fontos kérdés, hogy Antall és pártja az 1100 éves államiságot szimbolizáló szentkoronás címer mellett tette le a garast 1990-ben, amit sikerült is elfogadtatni az 1918-ban és 1946-ban erősen kompromittált köztársasági hagyományt képviselő „kiscímer” ellenében. Hasonlóan fontos döntés volt az is, hogy a magyar állam hivatalos ünnepe augusztus 20. lett. Nemzeti ünnepünk március 15., valamint október 23., joggal vagyunk büszkék arra, hogy elődeink reménytelen küzdelemben is kiálltak a magyar szabadság, a magyar történelemformáló akarat, a magyar állami önállóság mellett, de méltó állami ünnepünk, különösen fiatal és területeinkből bőven részesedett államok gyűrűjében augusztus 20., amely a több mint ezer éves Kárpát-medencei magyar jelenlétre emlékeztet.
Ez az ünnep az utóbbi harminc évben szorosan összefonódik egy korszakalkotó mű, az István, a király című rockopera történetével. A nemzeti és a kozmopolita publicisztikákban egyaránt hangot adtak már azon vélekedésnek, hogy az emlékezetes királydombi premier idején még magát nyeregben érző, saját közeljövőbeli bukásával aligha számoló kommunista vezetés azért engedélyezte a rockopera bemutatását, mert azt saját legitimációjaként fogta fel: Kádárban Istvánt, Nagy Imrében Koppányt látta megtestesülni. Akár igaz e feltételezés, akár nem, össznépi szinten egészen más hatása volt a darabnak, a rendszer nem erősödött, hanem gyengült az István, a királynak köszönhetően. Számottevően erősödött viszont a nemzeti öntudat, amit a Kádár–Aczél-rendszer kilúgozni igyekezett az agyakból.
A darabnak semmi sem tudott ártani. Parádés szereposztásokban állították színpadra újra és újra a Népstadiontól, Sevillán, a Margitszigeten át Csíksomlyóig, tévés vetélkedőt is építettek rá. Hiába voltak a belemagyarázások, a darab azt is túlélte, hogy két éve Alföldi Róbert nyílt nemzetgyalázásra használta fel. Provokációja mindenkit felháborított, akiben a magyar érzésnek egy szikrája is ragadt, s lényegében ott maradt azon híveivel, akiknek lételemük a magyarság provokálása, akiknek a Szent Korona „svájci sapka”, Jézus „zsidó fattyú”, a Szent Jobb pedig „tetemcafat”.
Jövőtávlatok
Idén ismét színpadra állították a darabot, aminek külön értéke, hogy a legfőbb szerepek nagy részét az egykori ikonikus rocksztárok alakítják – Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró –, akik mindmáig a műfaj élvonalához tartoznak. Az egyetlen kivétel Vikidál Gyula, akit vélhetően a jogos önkritika tartott távol Koppány ismételt megformálásától. Az új bemutató apropót adott Bródy Jánosnak, hogy ismét köztudatba dobjon egy hamis sztereotípiát, ezúttal a Magyar Nemzet című napilapot használva föl téveszméinek terjesztéséhez. Bródy tévedéseiben egy dolgot azért tisztelni lehet: a következetességet. A Ha én rózsa volnék, a Miért hagytuk, hogy így legyen?, a Szemétdomb, a Szó veszélyes fegyver rendszerkritikus szerzője, az István, a király szövegírója sokak megdöbbenésére a rendszerváltás idején a legmilitánsabb nemzetellenes, sőt, nemzetgyalázó társasághoz, az SZDSZ-hez csatlakozott, és azóta is kitart mellettük, illetve utódaik mellett. A rockopera csíksomlyói bemutatója idején az erdélyi magyar autonómia kérdését a szőnyeg alá söprő román–magyar látszatmegbékélést éltette, ami, úgymond, lehetővé tette, hogy román nemzeti ünnep alkalmából Budapesten lehessen pezsgőzni, és azt is, hogy Csíksomlyón bemutathassák az István, a királyt. Számára mellékes volt, hogy a Kempinskybeli 2002. december elsejei koccintás a magyarság megalázása volt, míg a nemzetünk szent hegyén bemutatott, szakralizálódott rockopera az optimális helyszín megtalálásáról szólt.
Ugyancsak Bródy nem egészen fél évtizeddel később Istvánban Gyurcsányt látta megtestesülni, míg Koppányban Orbánt fedezte fel. E téveszmét idén is továbbgörgeti, azt állítva, hogy Koppány mai utódai azt mondják, „nem leszünk gyarmat”, míg István hívei „európai Magyarországot akarnak”.
Ehhez képest az utóbbiak épp Európa és Magyarország felszámolásához nyújtanának segítő kezet, a bevándorlók tömegeinek befogadásával, a kontinentális olvasztótégely, a nemzetállami szuverenitást felszámoló föderatív Európa megteremtésével, a multikulturalitás hazug jelszavával. Hazug ez a jelszó, mert az asszimilálhatatlan tömegek beözönlésével az európai kultúra nem sokszínűsödik, hanem megszűnik. Az európai kultúra megteremtője és éltetője a nemzetállami sokszínűség, a nemzeti kultúrára és nyelvre ügyelő állam, még ha térségünkben, a trianoni békediktátum következtében kárát látjuk az utódállamok túlzott nyelvi „őrző-védő” tevékenységének.
Másik oldalról Szent István azért választotta az akkori hatalmi centrumok közül a pápát, azért ajánlotta fel országát a Magyarok Nagyasszonyának, mert önálló magyar államban gondolkodott. Műve, ha megcsonkultan is, de fennmaradt 1100 évig. S ha a Bródy szerint európai Magyarországot teremteni óhajtó, levitézlett, (Márait idézve) az eszmét feladó, csak a zsákmányt féltő kommunisták az 1918–19-es szétzülléshez hasonló kulcspillanatban magukhoz nem ragadják az irányítást, a magyar jövő távlatos Szent István hazájában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 7.
„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”
Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt.
„Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál.
Reakció
Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”.
Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni.
Megnyerte
Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el.
A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja.
Váltás
Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2015. szeptember 8.
Tőkés: szülőföldjükön rendezzék a menekültek helyzetét!
Sajnálatosnak tartja Tőkés László, hogy az Európai Unió nagyobb figyelmet szentel a bevándorlók jogainak, mint az őshonos kisebbségek helyzetének.
A menekültkáosz kezelésében a magyarországi kormány álláspontját támogató európai parlamenti képviselő kedden Nagyváradon elmondta: az európai és balti államoknak egységesen kellene fellépniük ebben a kaotikussá vált helyzetben. Szerinte azonban a jelenlegi „megszállás” csak ideiglenesen fenntartható, mert bár a menekültek megérdemlik a szolidaritást, mégis a saját szülőföldjükön kellene rendezni a helyzetüket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a hullám előbb-utóbb Romániát, Erdélyt is érinteni fogja, márpedig a krízis kezelésére európai terv még nincs, csupán nagy kérdőjelek vannak. Rámutatott, hogy Magyarország csak annyit szeretne elérni, hogy Brüsszel ne erőltessen rá tagországaira befogadási kvótát, hanem biztosítsa azok jogát, hogy saját fennhatóságuk alatt gyakorolják saját menekültpolitikájukat.
Tőkés hozzátette, hogy az anyaországi kormányzás csupán a törvények betartását szorgalmazza, rámutatott ugyanis arra, hogyha ő követne el olyan tetteket, mint egyes bevándorlók, akkor már rég bebörtönözték volna. Az EP-képviselő azt is szomorúnak tartja, hogy a jobb megélhetés reményében Romániát is rengetegen hagyják el. Úgy gondolja, hogy a bevándorlók „inváziója” közepette még inkább ragaszkodnunk kellene a szülőföldünkhöz.
„Itthon kell megoldani a problémát, nem lenne szabad azt exportálni, mert kívülről nem fogják megoldani. Én leszek az utolsó, aki elmegyek innen” – hangsúlyozta, miután az elmúlt időszakban többen is azt hitték, hogy a Fidesz–KDNP listán nyerve parlamenti mandátumát átköltözött Magyarországra. Tőkés fontosnak tartotta most ismét tisztázni: családjával Nagyváradon él, változatlanul erdélyi EP-képviselő és „itthoni pozíciónk” megerősítésére törekszik. „A Markó-doktrínát gyökerestől ki kell irtani az erdélyi magyar értékelvű politikából” – állapította meg Tőkés, emlékeztetve arra, hogy Markó Béla korábbi RMDSZ-elnök megfogalmazása szerint az erdélyiek egyenlő távolságra vannak Budapesttől és Bukaresttől, Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől.
„Mi nem vagyunk ugyanolyan távolságra Gyurcsánytól és Orbántól, Pontától vagy Johannistól, sem a tisztességes RMDSZ-es politikusoktól a korruptakkal szemben, mint ahogyan például az egyház sem tarthat egyenlő távolságot azokkal, akik a kereszténység ellen vannak” – hangsúlyozta az értékelvű szemléletet szorgalmazó EP-képviselő.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 10.
Aki bizonyított és aki nem
A kommunista diktatúra esztendeiben hajlamosak voltunk azt hinni, hogy a köznapi terror, a személyi kultusz, az emberi és polgári jogok rendszeres csorbulása mellett a magánélet titkosszolgálati górcső alá vétele, a korrupció és a hazugság is kizárólag e rendszer sajátossága. És bezzeg „a szabad, demokratikus, kapitalista Nyugaton” ez másként van. Úgy véltük, hogy ha a térség országainak nyugati mintájú társadalmi berendezkedése lesz, e negatív jelenségek eltűnnek – egyesek egy csapásra, mások fokozatosan.
Ehelyett azt kell tapasztalnunk, hogy a világ első számú nagyhatalma, a „demokratikus mintaállam” a magánélet szentségével mit sem törődve lehallgatja az egész világot. A korrupció kisebb-nagyobb mértékben valamennyi országban jelen van – az Egyesült Államokban még legalizált formát is adtak neki, lobbizásnak nevezik –, a politikai hazugság, az orwelli „duplagondolkodás” és az „újbeszél” nélkülözhetetlen „demokratikus” rendszerelem. S ami a leglehangolóbb: úgyszólván semmiféle következménye sincs, ha valakit hazugságon érnek. Idézhető bőven határon inneni s túli példa az elmúlt 25 évből.
Hazugságfolyam
Horn Gyula ismételgethette monomániásan, hogy az MSZP soha nem hazudott ellenfeleiről, miközben a „magyar” baloldal a kezdet kezdetétől mindmáig társadalmi osztályok, politikai erők, vetélytársak és történelmi személyiségek rágalmazására, diabolizálására építette politikai kommunikációját. Nyilatkozhatta azelső választást kis híján megnyerő SZDSZ pártigazgatója, Vidos Tibor 1990-ben (!) a New York Times-nak, hogy Magyarországon nem bocsátják meg a zsidóknak, hogy zsidók, s hogy gyűlölik őket. Hazudhatott Kovács László zsinórban, még a Népszabadság is azt írta róla, hogy „Jó napot, hazudta Kovács László”, nem történt semmi. Illetve állítható, hogy az álbaloldal 2010-es történelmi bukásában ez is benne volt. Lehet, hogy így van, de benne volt a minősíthetetlenül gyenge kormányzás, a választók lenézése, a magyar állam szétzilálása és eladósítása, a magyar öntudat elleni folyamatos támadás s még sorolhatnánk. Talán a lelepleződött hazugságok is belejátszottak e fordulatba.
Kérdés: Erdélyben mikor fogjuk azt tapasztalni, hogy a hazugságon kapott politikus úgy jár, mint főhazug Gyurcsány, aki bárhogy próbálkozik visszakerülni az életképes alternatívát nyújtani tudó politikusok közé, megmarad egy törpepártelnökének. A mi tájainkon Frunda György az a politikus, akit messze legtöbbször kaptunk hazugságon és/vagy félrevezetésen. Ha nem szólunk semmiről, ami politikai értékelés kérdése lehet – arról, hogy a közel három éve már elkésett 1992 októberi Kolozsvári (autonómia-)Nyilatkozatot elsietettnek nevezte, hogy miket írt és mondott Neptun-ügyről, hogy az „ő információi szerint” az erdélyi magyarság nagy része 1992-ben „nem akart” autonómiát, hogy már 1993-ban kormányon szerette volna látni az RMDSZ-t –, s csak az állításai közül tényszerűen, fehéren-feketén cáfolható állításait tekintjük, máris akkora a lista, hogy az egyes hamis állítások kontextussal együtt való bemutatása szétfeszítené e kis írás kereteit.
De hogy ne maradjon testetlen vád a fenti megállapítás, hadd említsünk fel néhány példát címszavakban, utalásszerűen. Frunda György 1996-ban egy, a HVG-nek adott interjújában egyszerre állított hamisat a magyar–román alapszerződés lábjegyzetének tartalmával kapcsolatban és az államelnökjelölő SZKT szavazati eredményeiről. Az 1999-es csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson letagadta, hogy Horvátország állampolgárságot adott volna a határon túli horvátoknak, miközben addigra azt is tudni lehetett, hogy a Krassó-Szörény megyei horvát falvak épp ettől telítődtek új élettel. Azt nyilatkozta 2001-ben, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosított az erdélyi magyarság számára Romániában, miközben tankönyvkommandók kotorásztak gyermekeink táskájában országszerte, s mindmáig még azt is Bukarestben döntik el, milyen nevet vehet fel egy székelyföldi magyar oktatási intézmény. Egy kulcsfontosságú 2002-es szabályzatfelügyelő bizottsági döntésről – amelynek szövegében az szerepelt, hogy a döntés jogerős – szemrebbenés nélkül azt állította, hogy nem jogerős, és ismételt kérésre sem volt hajlandó azt SZKT elnökként felolvasni. 2007-ben előbb fogadkozott, hogy az RMDSZ nem folytat negatív kampányt, majd néhány napra rá azt állította, hogy Tőkés László „az erdélyi magyarság ellen” indul európai parlamenti mandátumért. Azután itt van a nemrégiben előkerült kérdés, a Szekuritátéval való együttműködés ügye, ami nem sokakat lephetett meg, mint ahogy Frunda reakciója sem, aki mindent tagad. Nos, várjuk meg, hogy valóban perre viszi-e a dolgot, és hogy mi lesz a per végkimenetele.
Frunda visszalő
S miért ne említsük a legfrissebb esetet?
Miután Kincses Előd nyílt levélben szólította föl, hogy mondjon le a plagizáló és korrupcióval vélhetően nem alaptalanul vádolt román miniszterelnök tanácsadói posztjáról, követve egykori szenátortársa, Eckstein-Kovács Péter elvszerű példáját, Frunda erőteljesen védelmébe vette Pontát, nem kevesebbet állítva, mint hogy a román kormányfő nem sorolható a magyarellenes politikusok közé. Sőt, ezt még azzal is megfejelte, hogy az RMDSZ kormányból való távozása után nem csorbultak a magyarság jogai. A magyarellenesség kérdésében kötetekre rúgnak Pontának és elvtársainak Frunda állítását cáfoló sovén megnyilatkozásai, s azt is érdemes megemlíteni, hogy Ponta első, még a 2012-es választásokat megelőző, puccsízű kormányra jutása idején olyan magyarellenes hecckampány zajlott, amelyre egymástól független értékelések szerint csak a kilencvenes évek elején volt példa. S hogy nem csorbulnának folyamatosan a magyarság jogai? Ilyet csak az állíthat, aki nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem lapozza fel az újságokat, s minden hír elől elzárkózik. A MOGYE-ügytől a székely zászló kálváriáján át nagyjaink (Wass Albert, Nyírő József) emléke ápolásának megakadályozásáig igen hosszú a jogcsorbulások sora.
De Frunda nem elégszik meg ennyivel, visszalő Kincsesre. Szerinte a jeles ügyvéd frusztrált, mert egykor kollégák voltak, s ő, mármint Frunda bizonyított, míg Kincses nem. Igen, valóban kollégák voltak, a különbség közöttük az, hogy Kincses mindig is magyarnak vallotta magát, míg Frunda kevésbé, erre megannyi marosvásárhelyi tanú akad. Kincses vállalta Tőkés László védelmét a román kommunista terrorállammal szemben 1989-ben, míg Frunda nem, Kincses megmaradt hithű autonomista politikusnak, míg Frunda abban jeleskedett, hogy aláaknázza az autonómiatörekvéseket. Elég csak azt az esetet említeni, amikor bekérte magát az Európa Tanács elnöke és Izsák Balázs közötti találkozóra, s élből kontrázta a Székely Nemzeti Tanács elnökének állításait.
S ilyen múlttal, íme, Frunda veszi magának a bátorságot, hogy ítélkezzék az emberi, erkölcsi és politikusi integritását minden körülmények között megőrző Kincses felett. Ezt sem hittük volna negyed évszázada, egy új rendszer küszöbén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 14.
A Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének közleménye
Csomortányi István: „A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.”
A kisiklatott nagyváradi Ady-központ ügye az elmúlt másfél évtized erdélyi korrupciós botrányainak egyik legsúlyosabbika. Miután 2002-ben az RMDSZ és a magyar szocialisták közreműködése nyomán, történelmi egyházaink megkárosításával, egy tulipános pártalapítvány segítségével, bihari RMDSZ-es politikusok közreműködésével eltüntettek közel egy millió euró közpénzt, azt kell látnunk, hogy a felelősök megnevezése és a tisztességes elszámolás bemutatása helyett a szégyenletes ügy kapcsán Kelemen Hunor nem csupán a tolvajok nevében kiált segítségért, de a teljes Kárpát-medencei magyar közvéleményt is félrevezeti.
Az Ady-központ és a nagyváradi Mecénás Alapítvány ügyében ez év augusztus 31-én tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. A feljelentés kezdeményezője és aláírója nem más, mint jómagam, Csomortányi István. Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökeként én ismerem a legjobban az ügyet, hiszen az eredeti, az érmindszenti Ady-központ fejlesztésére vonatkozó pályázatot kezdeményező Tőkés László, a KREK egykori püspöke mellett egy évtizede harcolok az igazság feltárásáért és a felelősök megnevezésért. A feljelentés megtételéhez az ügy helyi jellege miatt nem tartottam szükségesnek az országos jóváhagyást, úgy gondoltam, hogy ez az ügy ránk, nagyváradiakra tartozik, itt kell megoldanunk.
Méltatlan és példátlan
Elfogadhatatlan és méltatlan, hogy miután az Ady-központ körüli korrupciós ügy részleteit pártelnökként pontosan kell ismernie, párttársai számonkérése és a botrány tisztázása helyett Kelemen Hunor a nyilvánosság előtt úgy állítja be a történteket, mintha néppártos gyakorlat lenne tisztességes RMDSZ-es politikusokat feljelenteni. Elfogadhatatlan és példátlan, hogy Kelemen Hunor mindezt úgy teszi, hogy közben az egyik korrupciós botrányból a másikba bukdácsoló bihari párttársai ügyét összemossa az erdélyi magyarság egyik legfontosabb ügyével, a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelöltállítással. Az, ahogyan a saját tulajdonában lévő Transindex.ro hírportálon, gyakorlatilag önmagával készített interjúban próbál összefüggést tákolni pártja nagyváradi korrupciós botránya és a marosvásárhelyi nemzeti ügy között, az erdélyi magyar közéletben eddig ismeretlen és példátlan, sőt, magyar szocialista szövetségesei módszereit túlszárnyaló félrevezetés és manipuláció. Elfogadhatatlan és tisztességtelen az, ahogyan a csúsztatás kedvéért a Bihar megyei szervezetünk bélyegzőjével és nevében iktatott dokumentumot az országos szervezet által megfogalmazott anyagként mutatják be, kihasználva azt a tényt, hogy a pártok megyei szervezetei nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel.
Következmények nélkül
Fontos tudni, hogy csupán az elmúlt időszakban kénytelen voltam kétszer is nyílt levélben kérni segítséget Kelemen Hunor pártelnöktől bihari társai botrányai kapcsán. Sajnos eredménytelenül – írja közleményében Csomortányi István. – A bihari RMDSZ élén háborítatlanul folytathatja munkáját az a Kiss Sándor megyei elnök, akit 4,3 millió euró kenőpénz elfogadása miatt vittek el bilincsben éppen a DNA nyomozói, vagy az a Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, aki mai napig nem tisztázta, hogyan jutott családja tulajdonába a nagyváradi Szent László plébánia nagy értékű belvárosi kántorlakja, és aki képviselőként alig pár hete iktatott törvénymódosító javaslatot a „csak” felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek újraválaszthatósága érdekében. De következmények nélkül politizálhat Bihar megyében az a Biró Rozália is, aki mosolyogva szavaz korrupt román szocialista szenátortársai mentelmi jogának felfüggesztése ellen. És folytathatnánk a sort.
Zaklatássorozat
Bihar megyében másfél évtizede folyik a küzdelem a helyi magyar közélet tisztességének visszaadásáért, melynek legnehezebb időszaka éppen a magyarországi szocialisták kormányzására esett. A helyi RMDSZ-hez majdhogynem haza jártak Medgyessy Péter, Kuncze Gábor, Gyurcsány Ferenc, Demszky Gábor, Nyakó István vagy Újhelyi István. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tétlenségében mégis cinkosságot vállalt bihari párttársaival akkor is és most is. Abban, hogy Kelemen Hunor magyarok elleni feljelentésekről beszél, mégis az a legvisszatetszőbb, hogy éppen embereinek az Erdélyi Magyar Néppárt bírósági bejegyzése kapcsán tett feljelentése után zajlott az utóbbi negyed század legnagyobb hazai zaklatássorozata azzal, hogy a román hatóságok Szatmár, Beszterce és Hunyad megyékben több ezer (!), a Néppárt bejegyzését támogató magyar embert idéztek be kihallgatásra és vegzáltak hónapokon át. Tették ezt úgy, hogy közben az RMDSZ nagyrészt kormánypárt volt. Azóta is példátlan súlyú magyarok által magyarokkal szemben elkövetett tett ez.
Fentiek tükrében, a félrevezetés és manipuláció megakadályozása érdekében, hogy a Bihar megyében folyó korrupció elleni harcot ne lehessen összemosni semmilyen más üggyel, a mai napon az Ady-központ ügyében az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének pecsétjével és megyei elnöki minőségemben tett feljelentésemet visszavonom és magánszemélyként, a saját nevemben újraiktatom a Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) nagyváradi területi szolgálatánál. Ezzel is világossá kívánom tenni, hogy szigorúan helyi, Bihar megyei ügyről és kezdeményezésről van szó, de meggyőződésem, hogy a korrupció elleni küzdelem sikerre vitele közös, összmagyar érdek. A harcot az igazságért és a közösségünk bizalmával sorozatosan visszaélő magyar tisztségviselők felelősségének megállapításáért nem hagyom abba.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke
Nagyvárad, 2015. szeptember 11.
erdon.ro
2015. október 26.
1956 lépcsőfokai
Nehéz emlékezni. Felejteni nehezebb. Tizennyolc éves voltam akkor, felnőtt, pénz- és igazságkereső, mint annyian mások. Mintha tudta volna a kommunista diktatúra, hogy anyagi meg szellemi nyomorúságban hamarább érik a fiatal – két egymás utáni évfolyamot 17 évesen érettségiztettek Romániában, hogy lennénk mi a Párthoz hű, még kiskorú értelmiség.
Marx megmondta a 19. században, hogy „kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete”. Sem az angol Robert Owen, sem a zsidó Marx nem úgy látta azonban a kommunizmust, ahogyan azt Lenin meg Sztálin meg az ők követői láttatták, immár fegyveres hatalmon a fél világban, pártszékházak és börtönfalak között.
Internátusi, kollégiumi felügyelő voltam ’56-ban, akkor ősszel csapott meg először engem is, Európát is a győzelem halovány reménysége. Több volt az állambiztonsági az erdélyi magyar középiskolák és egyetemek körül, mint amennyi a diák. És Magyarországon győztek volna a felkelő forradalmárok, akár 1848-ban is, de „földübörögtek a testvéri szovjet tankok”, november 4-én odalett minden. Következtek az akasztófák, a perek, a golyó által védett pártkormányok. Vériszap mindenütt.
A következő lépcsőfokot már az egyetemen értem meg. Románia fegyveres hatalma észbe kapott, hogy ismét itt az alkalom, abból hasznot lehet húzni. És elkezdődtek a rostálások, a perek az egyetemeken, illetve a bíróságokon. 1959-ben földübörögtek a bizottságok, odakinn az épület előtt álltak a fekete „dubák”, az államvédelem zárt autói, vitték is el azokat, akiket a magyar forradalommal rokonszenvezőknek tartottak. A didergés és a félelem együtt járt.
Sajnáltuk az elhurcoltakat, és féltettük magunkat, így igaz. És lefejezték a Bolyai Tudományegyetemünket, kivégezték. Románia mintegy megelőzte a lehetséges szembeszegüléseket, csíráikban.
Székelyföldön béke volt viszonylag. Csak a Mikó Kollégium tantestületét verték szét, tanárokat, diákokat börtönöztek be, Csíkszeredában is. Eszmélt a magyar kisebbség. Miért is vagyunk a világon? Mi közünk van a saját sorsunkhoz? Van-e jogunk szólalni, cselekedni? Hát nem volt. De voltak koszorúzóink, szervezkedőink, voltak versmondóink illő alkalmakon akkoriban. És meg sem álltak a román börtönökig.
Térjünk vissza Budapestre! Igaz, én már hat éve visszatértem onnan.
2006-ban visszatértem az Egyesült Államokból, szeptember végén. A nagy óceán után éppen hogy visszaszoktam a kommunista magyar kormány fattyadékának, a Gyurcsány-kormánynak légköréhez, amikor ránk köszöntött október 23-a, az 56-os forradalom immár hivatalos emléknapja. A Magyar Írószövetségben koszorúztuk az 56-os emléktáblát.
Estefelé hatalmas és békés megemlékezés, a nemzeti oldal emlékezett.
És az ismét szocialista kormány bevetette a lovas rendőröket, a könnygázágyúkat, gránátokat, gumibotos rendőrséget számozatlanul (!) és számolatlanul. Mindent szétvertek. Csak azt feledném, azt az estét, a sikoltásokat, a toporzékoló lovas brigádokat, a menekülésünket a Semmelweis utcába, az Erzsébet híd alá, kapualjakba, szanaszét.
Ez volt a magyar 1956-os forradalom utóbbi láncszeme, és egyben Európa utolsó kommunista rohama a nép ellen. És most azt is hozzá kell tennem mindehhez, hogy az említett kormány-csürhe ma követeli az ázsiai, afrikai migráns özön szabad beengedését Európába, a kommunista humanizmus, emberszeretet nevében.
Láncszemelgetünk itt is, Európa külvárosi szegénynegyedeiben. Fáj emlékezni, különösen, ha ugyanazok az indulatok késztetnek emlékezésre, amelyeket annyiszor megéltünk. És voltak, akik nem tudták túlélni. Ők is emlékeztetnek a fáklyáink fényénél.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. január 9.
Újabb sajtótámadások az erdélyi polgári oldal ellen
Semjén Zsolt, a második Orbán-kormány általános miniszterelnök-helyettese és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere év- és helyzetértékelő rádióinterjújában ismét letette a garast az egyik romániai parlamenti párt mellett, mire a vérszemet kapó balliberális média rögtön nekiesett az erdélyi magyar nemzeti-polgári oldalnak.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, mindig a kiegyezés híve volt az RMDSZ-szel, s nemzetpolitikai célja „összeboronálni” az adott nemzetrészben élő magyar politikai szervezeteket. Szavai szerint ha az RMDSZ esetleg kiesne a bukaresti parlamentből, akkor fennállna annak a veszélye, hogy román pártokba integrálódik a magyar értelmiség, ezért, mivel az erdélyi magyarok a korábbi választásokon úgymond eldöntötték, hogy az RMDSZ a legerősebb, parlamentbe kerülni képes magyar szervezet, az együttműködés „nemzeti parancs”.
Eltekintve Semjén sommás, bár részleteiben téves erdélyi helyzetértékelésétől – hiszen az erdélyi magyaroknak csupán az utóbbi időkben körvonalazódott valamiféle választási lehetőségük, s a két évtizeden át román hatalmi segédlettel rajtuk uralkodó RMDSZ-re mára az erdélyiek alig egyharmada szavaz –, egészen furcsán hatott az a „segítség”, amit balról kapott a médiában az „erős” RMDSZ. A kimondottan balliberális kötődésű, gyökerű, „magyarnarancsos”, szabaddemokrata és szocialista vétetésű Átlátszó.hu bulvárportál erdélyi „kommandója”, az Átlátszó Erdély alig egy héttel a semjéni „útmutatást” követően „leleplező erejű összeállításban” rontott rá az RMDSZ ellenzékére. Az „5 év alatt több, mint 4 millió euróba kerültek Erdélyben a Demokrácia Központok” – amúgy a magyar helyesírásra fittyet hányó – című dolgozat egy számmisztikán alapuló, az olvasót hiteles és feltételezett adatok egyvelegével, megalapozatlan következtetésekkel és sugallatokkal manipuláló vádirat, amelynek egyetlen célja: demonstrálni, hogy az Orbán-kormány a magyar adófizetők pénzét rosszul költötte el, mert nemcsak az RMDSZ-nek juttatott a határon túli magyaroknak szánt támogatásokból, hanem más, a bukaresti hatalom által nem kontrollált civil szervezeteknek is. 
Az erdely.atlatszo.hu internetes címen található, az „Átlátszó erdélyi különítménye” által gyártott fércmű mindvégig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a kedvezményezett honosítási és társadalomszervezési munkáját igyekszik lejáratni, az RMDSZ malmára hajtva a vizet. Miközben arról egy szó sem esik, hogy utóbbi szervezet fennállásának 25 éve alatt nagyságrendekkel több pénzt kapott a román és a magyar költségvetésből, mint az a 4,4 millió euró, amit a honosítással foglalkozó demokráciaközpontok kaptak az elmúlt öt évben. Az RMDSZ csak a román kormánytól kap évente (!) 4 millió eurót, aminek a 70-80%-át önmagára és klientúrájának fenntartására költi, azt pedig megsaccolni sem lehet, hogy a magyar költségvetésből mennyi pénz jut különböző csatornákon a tulipános holdudvarnak. Aki ezt firtatja, falakba ütközik.
Ugyanez az RMDSZ-es bértollnoki kör évek óta sulykolja, noha bizonyítani sohasem tudta, hogy százmilliós nagyságrendű „szponzorizációkat” (helyesen: szponzorációkat) nyújtottak magyar állami vállalatok az Erdélyi Magyar Néppárt politikusai által bejegyzett civil szervezeteknek. Nemrég a Tusványosként ismert nyári szabadegyetemet és diáktábort vették össztűz alá. Miközben az Átlátszó.hu szisztematikusan a magyarországi kormányoldalt támadja, aközben  az erdélyi különítmény sem rejti véka alá, hogy „a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai és civil szervezetek” lejáratásán dolgozik. A látszat kedvéért néha egy-egy korrupt RMDSZ-es politikus neve is felbukkan a portálon, de egyikőjük sem olyan szövegkörnyezetben, mint amilyenek a feljelentésekkel egyenértékű Tusványos-ellenes kirohanások.
Ahogy megjelenik valamilyen „átlátszó” támadás az erdélyi magyar polgári-nemzeti oldal ellen, a magyarországi balliberális média azonnal felerősíti és propagálja az ottani nyilvánosságban. A demokráciaközpontok elleni január 7-i cikket másnap a vérmesen nemzetellenes Népszava már ezzel a címmel visszhangozta: „Sokba került Tőkés a magyar költségvetésnek”. A szemenszedett hazugságokat és féligazságokat rafináltan elegyítő, sarkosan elfogult megállapításokat és szentenciákat tartalmazó írást ugyanaz a Gál Mária jegyzi, aki szocialista kormányhivatalnokból lett Gyurcsány-Bajnaiék bukása után budapesti „Erdély-szakértő” és az RMDSZ szócsövének, a Maszolnak is szerzője. A dehonesztáló és uszító kifejezésekkel megspékelt irományban odáig merészkedik az újdondász, hogy kijelenti: „Orbán Viktor mára ejtette korábbi protezsáltjait, és beállt a korábbi ellenfél, az RMDSZ mögé.” S ezzel máris valóvá vált a balliberális álom…
De homok csúszhatott az álomgépbe, mert noha a Népszava egy az egyben átveszi az Átlátszó Erdély zavaros adatsorait, azt mégis kénytelen a szerző elismerni (vagy ezt már a felelős szerkesztő íratta le vele?), hogy „mivel arra vonatkozó adatok még nincsenek, hogy az EMNT a 2016-os költségvetésből is hasonló nagyságrendű támogatásra számíthat, egyelőre csak feltételezés, hogy az Orbán-kormány megvonta mind a politikai, mind az anyagi támogatását a Tőkés-birodalomtól”. Tehát egyetlen cikken belül sem tudta eldönteni a Népszava, hogy Orbán megvonta vagy nem vonta meg… De Gál Mária újságírói képességeiről írásának zárómondatai is híven árulkodnak: „Egyelőre úgy tűnik, Tőkés pártja nem kapott zöld utat Budapestről az önálló, az RMDSZ-el (helyesen: RMDSZ-szel – R. B. M.) szembeni indulásra. Ez azonban még nem jelenti automatikusan a pénzcsapok elzárást is.” Ábrándozás és állítás, óhajtás és tagadás, malícia és szorongás – „földiekkel játszó égi tünemény, istenségnek látszó csalfa, vak remény”, mondhatnánk Csokonaival. R. B. M. itthon.ma//szerintunk
2016. január 18.
Tőkés: megperzselődhet a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrégi kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás.
Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a (Gyurcsány Ferenc vezette – szerk. megj.) Demokratikus Koalícióval.
„Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére" – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti" a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika.
Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 17.
Szili–Biró- találkozó
A Magyar Polgári Párt elnökét, Biró Zsoltot budapesti hivatalában fogadta Szili Katalin, akit a határon túli magyar közösségek autonómiaügyeinek koordinálására kért fel Orbán Viktor kormányfő.
Az MPP elnöke közleményben tájékoztatott az eseményről, amely szerint a felek a megbeszélésen áttekintették az aktuálpolitikai helyzetet, különös tekintettel az autonómiamozgalom helyzetére. Külön elemezték az autonómia- statútumok kapcsán felmerülő vitás kérdéseket, és egyetértettek abban, hogy a jelenlegi helyzetet a túlzott átpolitizálás jellemzi, ami megnehezíti a közös fellépést, ezáltal pedig a megvalósíthatóságot sodorja veszélybe.
Biró Zsolt leszögezte: éppen ezt az áldatlan állapotot kellene felszámolni, hogy érdemi előrelépés történjen. Hozzátette: a 2016. évi helyhatósági és parlamenti választások komoly kihívás elé állítják a romániai magyar pártokat, és ez az időszak nehezíti az együttműködést. "A magunk részéről eddig is közvetítő szerepet vállaltunk, ezt követően is ezt szeretnénk. Számunkra kulcskérdés, hogy mielőbb a parlament elé kerüljön egy olyan autonómiatervezet, amely mögött a lehető legszélesebb társadalmi támogatottság mutatható fel" – mondta Biró Zsolt.
*
Köztudott, hogy Szili Katalin hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amikor miniszterelnöksége idején Gyurcsány Ferenc ellehetetlenítette a Magyar Állandó Értekezlet működését. A magyar Országgyűlés egykori elnöke autonómiakoncepciók kidolgozásával foglalkozik, és feladatköre lényegében megegyezik azzal, amit 2004 óta az autonómia-albizottság és a nemzeti összetartozás bizottság keretein belül, illetve később házelnökként is folytatott. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 18.
Mit veszíthetünk?
Ha nyugodtak lehetnénk afelől, hogy a romániai igazságszolgáltatás valóban az igazságot keresi és szolgálja, akkor minden bizonnyal nem kellene erről gondolkodnunk. Csak várnánk, hogy az illetékes hatóságok végezzék dolgukat. De túlontúl sokszor megtapasztaltuk már: a romániai igazságszolgáltatástól egyáltalán nem idegen a meghurcolás gyakorlata, magyar vonatkozású ügyekben pedig mintha gyakorta nem is ugyanazon törvények szerint járnának el, mint más esetekben.
Nem lehetünk tehát nyugodtak, és nem is sietnek tájékoztatni bennünket. A korrupcióellenes ügyészség szűkszavúan csak annyit közölt: tegnap az ország több megyéjében számos helyszínen tartottak házkutatást, köztük egy közintézményben is – ez volt a sepsiszentgyörgyi városháza. Ezt követően csak a fekete furgonban – a díszlet bizonyos elemei, úgy tűnik, nem változnak az idő múlásával – Bukarestbe kihallgatásra vitt elöljáró számolt be a nyomozók eljárásáról. S mert bizalmunk egyre kevesebb eme rothadó, velejéig romlott, a háttérben vagy immár nyíltan titkosszolgálati erők által irányított államban és intézményeiben, nem szabadulhattunk a gondolattól: mi lesz, mi lehet Antal Árpád után.
Feltörekvő, ambiciózus, egyre kedvesebb és élhetőbb városunk olyan vezetőt veszíthet, akinek víziója, álma volt Sepsiszentgyörgyről, ha mégoly gyakran kellett is kényszerleszállást végrehajtania balkáni viszonyok, bukaresti központosító törekvések örvényében. Az egyre súlyosabb hitelességi válságba sodródó, legújabban a hosszú évek után végre börtönbe zárt Dan Voiculescu szekusbesúgó által irányított, szélsőséges magyarellenességéről híres Antena-tröszt hazugság- és szennyládáinak sorsáért aggódó RMDSZ egyik legnépszerűbb politikusát veszítheti el, ráadásul Antal Árpád azok közé tartozik, akik sikeresen terelték a szövetséget Gyurcsány Ferenc és a szocialisták ölelő karjaiból a nemzeti elkötelezettségű kormánypártok irányába. Ha Antal Árpád politikai-közéleti pályájának véget vetnek, az egyik legnagyobb veszteség a székelyföldi autonómiamozgalmat érheti: a háromszékiek nyomása nélkül ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ vezető szerveiben napirendre kerülhet még a térségi önrendelkezés kérdése. A város, az RMDSZ, az autonómiamozgalom – veszteségnek már ez is óriási. És akkor még nem szóltunk arról, ami ebben az egzisztenciális kilátástalanság és mesterségesen gerjesztett etnikai konfliktusok, a velünk szemben folyamatosan alkalmazott kettős mérce, a titkosszolgálati machinációk és erőszak-szervezeti elnyomás okozta fojtogató légkörben ott motoszkálhat minden erdélyi, székelyföldi magyar fiatal fejében: megéri itt maradni ebben a mindinkább taszító, idegen, rothadó országban? Megéri itt vállalni bármiféle vezetői szerepet? És ez lehet a legnagyobb veszteség: a hit, hogy lehet, hogy érdemes.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 19.
A korrupció ellen harcol Bukarest vagy az autonómia ellen?
A román hatalom, de mondhatjuk azt is, hogy a román politikum évek óta, lényegében Victor Ponta 2012-es, választások előtti hatalomra kerülésétől magyarellenes offenzívában van. Hosszan sorolhatók a példák az anyanyelvhasználati jogaink gyakorlásának akadályozásától a szimbólumaink elleni háborún keresztül Beke István ügyéig, melyet egyszerre használ a román politikai- és média-„elit” magyarellenes hangulatkeltésre, a románok idegeinek felborzolására és a magyar nemzeti közösség megfélemlítésére.
S most itt van a két legújabb ügy, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester DNA-s vegzálása, valamint egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvény hallgatólagos képviselőházi elfogadása, mely egyetlen tollvonással visszavonná mindannak a nagy részét, amit az RMDSZ állítólagosan kiküzdött a nyelvi jogok terén.
Lám, itt üt vissza kőkeményen az apró lépések politikájának nevezett antitaktika. 
Két évtizede már tisztán látni lehetett, hogy Magyarország hamarabb lesz az EU és a NATO tagja, mint Románia. Azt is tudni lehetett, hogy egyhamar nem áll elő olyan kedvező nemzetközi kontextus, amikor Magyarország nyomás alá helyezheti a nála nagyobb, gazdagabb és katonailag erősebb Romániát. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar támogatásnak meg kellene kérni az árát. 
Ehelyett mi történt? A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség 1994-es hatalomra kerülése után egyfajta negatív licitet indított: ki tud inkább jóban lenni a (szembeötlően magyarellenes) szomszédokkal? Ki tudja jobban feladni a magyar érdekeket? A felvidéki illetőleg erdélyi legitim magyar szervezetek kinyilvánított ellenkezése dacára kötötték meg a magyar-szlovák és magyar-román alapszerződést,  benne az emlékezetes határklauzulával, mely a békés határmódosítás lehetőségét is kizárja, rögzítve, hogy Magyarországnak nincs és nem is lesz területi követelése a szomszédaival szemben. Mindezt úgy, hogy ellentételezésként a magyar fél nem kapott lényegében semmit.
Az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány, ha nem is szállt be a licitbe, de elfogadta az új paradigmát, a konfliktusmentességre való törekvést. Erre az indíthatta, hogy amennyiben visszatér az Antalli hűvös szomszédságpolitikához, a baloldali média messzemenően kihasználta volna azt ellene. Ezzel együtt, ha kisebb is a felelősség, de azért megáll abban a tekintetben, hogy Orbánék nem készítették elő hangulatilag azt, hogy bizony Magyarország csak akkor támogatja Románia euroatlanti csatlakozását, ha Bukarest intézményesíti a háromszintű magyar autonómiát. 
A módszeres önfeladásban az RMDSZ-elit is partner volt 1996. november 28-tól kezdve. Az év őszén Markóék még határozottan ellenálltak az alapszerződés ügyében, viszont miután ’96 végén koalíció szerződés nélkül, később be nem tartott szóbeli ígéretekért cserébe a kormányra lépéssel feladták a legfőbb politikai eszközt, a külpolitikai nyomásgyakorlást, s a végrehajtó hatalomban való részvételükkel legitimálták kifelé a román kormányt, lényegében még többet tettek a nemzetpolitikai lehetőségek kihasználatlanul hagyásáért, mint a magyar álbaloldal.
Most isszuk a levét annak az önfeladó politikának, melyet elsősorban a szocialista-szabad demokrata politika, valamint az RMDSZ folytatott 1995 és 2005 között elegészen a gyászos dátumig, 2005. szeptember 26-ig, amikoris Gyurcsányék elfogadtatták a magyar parlamenttel Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatását.
Még ezután is lett volna lehetőség a politikai váltásra. 
2009-ben, miután az RMDSZ kikerült kormányból, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés egy új start lehetőségét hordozta magban, amivel azonban az RMDSZ nem kívánt élni. Mint ahogy porhintés volt a Székelyek Nagy Menetelésének RMDSZ-es támogatása, valamint az RMDSZ és az MPP által szignált, Izsák Balázs által méltán közvitára alkalmatlannak nyilvánított, a történelmi Székelyföld helyett három, 1968-ban megrajzolt román megyére vonatkozó ál-statútum is. Mi sem árulkodóbb, mint az a tény, hogy még ezt a több sebből vérző tervezetet sem nyújtották be a parlamentbe? Annak csupán az volt a funkciója, hogy erősítse Kelemen Hunor államelnöki kampányát Szilágyi Zsolttal szemben. 
Most ismét itt lenne az alkalom, hogy visszatérjünk közösen a brassói útra, hogy húsz elvesztegetett év után sarkára álljon az RMDSZ vezetése és kezet fogjon az autonómia lángját őrzőkkel, s közösen megfogalmazzanak egy határozott arcélű, következetes autonómiapolitikát. Ezt a lehetőséget azonban a zsákmányszerzésre szakosodott, önmagából kifordult szervezet vezetői borítékolható módon nem fogják kihasználni. 
S hiába szorul a hurok egyre több RMDSZ-es politikus nyaka körül, a megmaradtak bíznak abban, hogy rájuk nem kerül sor. 
Vélhetően nem is kerül. 
Kelemenék is veszik Bukarest üzenetét: azok a közismert és népszerű polgármesterek kerültek elsősorban célkeresztbe, akik mindig is autonomisták voltak, legyen szó akár az MPP, akár az RMDSZ prominenseiről. Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád meghurcolása nyilvánvalóan nem a korrupció elleni harc része, hanem a magyar autonómiapolitika elleni nyílt támadás. 
Célja a megfélemlítés, üzenete egyértelmű: lapítani kell, engedelmes bábként kell viselkedni, nem okozni kényelmetlenséget a bukaresti hatalomnak. Az a legnagyobb baj, hogy mindezek teljesítése nem esik majd nehezére az idén kerek húsz esztendeje önfeladó, neptuni ihletettségű, a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló politikát folytató RMDSZ vezetésnek. Sőt, nagyon is otthonosan mozognak ebben a szerepkörben. Nem látni a fényt az alagút végén. Amíg az erdélyi magyar politikát a Bukarestből irányított RMDSZ dominálja, nem is lesz változás.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk