Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyurcsány Ferenc
1337 tétel
2014. január 31.
A történelmi lehetőség, amivel élni kell
Tudjuk: sokféle nemzetfogalom létezik, illetve ugyanazon nemzet kebelén belül előfordul, hogy beállítódástól függetlenül másképp értelmezik, hogy ki tartozik a nemzethez, ki nem, illetve ki milyen fajta nemzethez tartozik. Magyarországon Trianon előtt a politikai nemzethez való tartozás jól elkülönült a kulturális értelemben vett nemzeti hovatartozástól, amint megtudhatjuk éppen frissiben Bárdi Nándortól, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársától is, aki Otthon és haza című tanulmánykötetéről adott interjút az Mno.hu-nak, s ebben a külhoni magyarság szemszögéből elemezte a helyzetet. A Trianon utáni mindenféle kényszerek jól összekuszálták ezeket az akkor látszólag jól körvonalazódott fogalmakat. A kommunizmus alatt nem gondolkodtak nemzetekben, ezért ez a probléma hivatalosan nem is merült fel. Meg is látszott ez a nyolcvanas, kilencvenes évek határozatlanságán, amikor újra ki kellett találni: ki tartozik a magyar nemzethez és ki nem? A többnyire szocialista kormányzások úgy tartották, hogy politikai értelemben magyar az, aki magyar állampolgár. Kulturális értelemben magyar az, aki magyarnak vallja magát. Magyar állampolgárnak viszont születni kellett, vagy hosszú évek magyarországi tartózkodását felvállalni, így a határon túli magyarok, ha nem költöztek Magyarországra, nem vállalhattak politikai közösséget a Magyarországon élő magyarokkal.
A külhoni állampolgárság intézménye és annak lehetősége, hogy külhoni magyarok is részt vegyenek az országgyűlési választásokon, új helyzetet teremtett, hisz azok is részévé válhatnak ezáltal a politikai magyar nemzetnek, akik nem élnek Magyarországon.
Van is ebből probléma. Sokan úgy vélik – még köztünk, erdélyi magyarok között is –, hogy igazából nincsen jogunk beleszólni a magyarországi politika alakulásába, mert nem élünk ott, nem viseljük döntésünk következményeit. Ez az érv már ott megdől, ha megnézzük: az egyik vagy másik színezetű kormányzás mit mondott és mit tett a határon túli magyarságért. Csak egyetlen példa: a mostani előtti ciklusban a magyar állam által fenntartott romániai magánegyetem, a Sapientia évről évre a megszűnés szélén evickélt, ma pedig folyamatosan a bővítésről, terjeszkedésről, campusépítésről érkeznek a hírek. Hogy ne éreznénk akkor bőrünkön egy országgyűlési választás eredményének következményeit? Ugyanebbe a kategóriába tartozik, csak sokkal alpáribb az a fajta érv, amelyik hamisan az adózás helyéhez köti a szavazati jogot: nem adózol Magyarországon, ne szavazz. Ez már egyenesen gyurcsányi mélységekbe húzó gondolkodásmód. A szavazati jog nem egy szolgáltatás, amit adód ellenében megvásárolsz, s akkor nem is beszéltünk arról a sok magyarországi magyarról, aki semmivel sem járul hozzá a közös kasszához, vagy azokról a Magyarországon élő nem magyarokról, akik viszont igen, és nem is kevéssel.
Bárdi Nándor elemzéséből kiderül, hogy a szétszakított nemzetrészekben sokféle megoldást kipróbáltak identitásuk meghatározására, a politikai elit irányultságának beállítására. A Trianon óta eltelt közel száz év arra világított rá, hogy azok a megoldások, amelyek nem kötődtek ilyen vagy olyan módon Budapesthez, mint a magyar nemzet politikai értelemben vett központjához, hosszú távon és igazán nem tudtak működni. Igaz, kísérletezni ezekkel igazából csak a rendszerváltozás után volt lehetséges, s még nem sikerült megtalálni a helyes utat, amely egyrészt kötődik a nemzet fő irányához, ugyanakkor kiszolgálja a helyi közösségek igényeit. Ma Romániában megfigyelhetjük: az itteni többséggel megkötött, sokszor gazdasági alapú alkuk, amelyekért cserébe némi beleszólást engednek a bukaresti politikába, korántsem elégséges eszközök a magyar identitás megőrzése, a magyarlakta vidékeken az életszínvonal emelése érdekében. Ennél többre van szükség.
Trianon óta példátlan, történelmi lehetőség, hogy a politikai magyar nemzet részeként Székelyföldről beleszóljunk a magyar politika alakulásába. Hogy élnünk kell vele, nem kérdés. De ez még nem a teljes megoldás: amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,
2014. február 7.
Tőkés László nemzeti és nem pártos szavazásra buzdít
Választási részvételre és pártérdekek helyett a nemzeti érdekekre való voksolásra buzdította az erdélyi magyarságot Tőkés László Európai Parlamenti (EP) képviselő pénteki nagyváradi sajtóértekezletén.
Tőkés László kifejtette: mind a magyarországi országgyűlési, mind pedig az európai parlamenti választások a nemzet egészéről szólnak, ezért fontos, hogy minél többen leadják voksukat és azzal a határok feletti nemzetegyesítés, illetve a lehető legerősebb európai magyar képviselet ügyét támogassák.
„A választási küzdelem nem ilyen vagy olyan pártok, hanem a kommunista múlt pártján állók, illetve annak örökösei, valamint a demokratikus rendszerváltozás oldalán álló, nemzeti erők között folyik (...) Sem a saját országházunkban, sem Európa közös házában nincs keresnivalójuk a balliberális pártlegitimációval álcázott, levitézlett kommunistáknak, a nemzetidegen internacionalistáknak és kozmopolitáknak” – fogalmazott Tőkés László a sajtóértekezletre előkészített írásos nyilatkozatában.
Tőkés szerint ezért a választóknak nem szabad visszaengedniük a „Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-uralmat” és előbb vagy utóbb a Ponta-Antonescu-rezsimtől is ideje lesz megszabadulniuk. A képviselő ez utóbbi megjegyzéssel a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetőire, Victor Ponta miniszterelnökre és Crin Antonescu szenátusi elnökre utalt.
Tőkés hozzátette: nem a hiteles nyugati baloldal, hanem a kommunista utódpártok ellen emel szót, akik szerinte álcának használják a baloldaliságot. Azt mondta: a nemzeti demokratikus erőket az idei 25. évforduló is kötelezi az 1989-es rendszerváltozás kiteljesítésére.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő EP-képviselő rámutatott: a magyar EP-képviselet maximalizálása, a választók mozgósítása érdekében kész eleget tenni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felkérésének, hogy – vagy a párt listáján, vagy független jelöltként – ismét induljon a májusi EP-választásokon.
Tőkés László a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) is felszólította: tegye félre pártos érdekeit, hagyjon fel „megosztó politikájával”, ne játssza ki a Magyar Polgári Pártot (MPP) az EMNP ellen, és ne magának, hanem a nemzet ügyének támogatására gyűjtsön szavazatokat.
MTI |
Székelyhon.ro,
2014. február 20.
Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,
2014. február 20.
Nemzetpolitikai alapismeretek
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvény termében mutatták be, Magyarországon kívül, először azt az igen értékes tartalmat magába foglaló tankönyvet, amelynek címe: Nemzetpolitikai alapismeretek a közszolgálati tisztviselők, valamint egyetemisták számára készült.
2013-ban, dr. Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent 220 oldalas kiadvány a magyar társadalom nemzetpolitikájáról, a külhoni magyarság önszerveződéséről, demográfiai és oktatási helyzetéről, a magyar állampolgárság kérdéséről, a nemzetpolitika és kormányzat viszonyáról nyújt ismereteket.
A könyvet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adta ki. „A könyv a nemzetpolitika tartalmának kifejtését több tudomány-terület metszetében vizsgálja, így valamennyi érdeklődő állampolgár számára is rendszerezett, mélyen elemző tudásanyagot kínál.”
Könyvbemutató
A rendezvényen jelen voltak Kántor Zoltán, a magyar Nemzetpolitikai Intézet igazgatója, a kiadvány szerkesztője, szerzője és Illyés Gergely szerző.
Magdó János főkonzul felvezető beszédében elmondta, hogy a könyv időszerű és aktuális. Három fejezetben tárgyalja a külhoni magyarok kérdését. Olvasva a könyvet, érdekesnek találta, miként változott az idők folyamán a jobb és baloldali pártoknak a külhoni magyarság kérdéséhez való viszonyuk, melyet Kántor Zoltán a „Nemzet, állam, kisebbség” című fejezetben tárgyal.
Antall József miniszterelnök tízmilliós országnak a kormányfőjeként- „lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
„Horn Gyula közjogilag tízmillió magyar miniszterelnökének tekintette magát, Orbán viszont Antall gondolatát tette magáévá… Aztán jött Medgyessy Péter, aki áthidaló megoldásként közjogilag ismét tízmillió magyar miniszter elnöke lett, de tizenötmillió magyarért vállalt felelősséget, majd Gyurcsány Ferenc, aki úgy gondolta, hogy „tizenötmillió magyar nevében, tizenötmillió érdekében” fog cselekedni.” Hangsúly eltolódások figyelhetők meg.
A könyv olvasmányos, nem komplikálják fölösleges szakismeretek – mondta Magdó János.
Dr. Bodó Barna, a Sapientia, EMTE oktatója tankönyvként, kézikönyvként határozza meg a kiadványt. Ilyen jellegű könyv nem jelent meg a Kárpát-medence kisebbségi kérdés által zaklatott területén. Minden nemzetnek meg van a határon túli kisebbsége.
Magyarország, a többi kelet-közép európai szocialista országhoz hasonlóan, a kommunizmus idején a kisebbségi kérdést az ország belügyének tekintette. Nem gondolkodtak nemzetpolitikai szempontból.
A könyv 3 fejezetében tárgyalják a külhoni magyarság problémáját. Illyés Gergely „ A szomszédos országok politikai rendszere. Külhoni magyar pártok” című írásában 6 ország, köztük Románia, közjogi berendezkedését, etnikai viszonyait, kisebbségi jogokat elemez. Hogyan kell sajtóhíreket értékelni? Szerinte fontos a közigazgatásban dolgozók számára, hogy megismerjék a szomszédos országok politikai rendszerét.
Kapitány Balázs a külhoni magyarok demográfiai kérdését taglalja. Ilyen könyv még nem jelent meg- vélekedett. Azért készült, hogy a köztisztviselők számára bizonyos ismereteket nyújtson e téren.
Papp Z. Attila a külhoni magyar oktatásról nyújt átfogó képet. „Külön alfejezetben foglalkozunk a határon túli magyar oktatás belső világára utaló, a nemzetközi felmérésekből leszűrhető folyamatokkal, valamint azzal is, hogy ebben a komplex világban milyen lehetőségei vannak az anyaországi támogatások sikerességének.”
Kántor Zoltán „Nemzetpolitika és kormányzat” című írásában az európai trendekről, a magyar-magyar párbeszéd formáiról, a támogatás politikáról, a nemzetpolitikai programokról értekezik. A cél, hogy a magyar közigazgatást érzékennyé tegyék a kisebbségi kérdés iránt. A köztisztviselők ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban bizonyos ismeretekkel kell, rendelkezzenek. Vizsgáznak. A külhoni magyarokra vonatkozólag megfelelő információkkal kell, rendelkezzenek.
Bodó Barna szerint a könyvet gazdagítani lehetne az illusztrációs anyag felhasználásával, mert e nélkül nem biztos, hogy látjuk a folyamatot. A képi átadás információ- növelő.
Táblázatok és ábrák pontosítják az információkat. A könyv gazdag könyvészeti anyaggal rendelkezik.
A 2010-es kormányváltást követően a nemzetpolitika gyökeresen átalakult. A 2011-ben kihirdetett Alaptörvény Alapvetés fejezetének D) cikke kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva, felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal”
A szerkesztőnek feltett kérdésemre: Ezt a valóban fontos tankönyvet, a Kárpát-medencében még hol szeretné bemutatni, ilyen nagy számú közönségnek? „Ahova hívnak, megyek”- válaszolta.
Pro Minoritate díj Kántor Zoltánnak
Az est második felében, Kántor Zoltánnak átadták a Temesvári Szórvány Alapítvány Pro Minoritate díját.
Laudációt mondott dr. Bodó Barna, az alapítvány elnöke.
„Kántor Zoltán, a Szórvány Alapítvány által alapított Pro Minoritate Díj egyik 2013-as kitüntetettje temesvári.
Mivel díjunk által a szórvány ügyével való törődést kívánjuk visszaigazolni – fontos. Kétszeresen is az.
A szórványkérdés elsősorban nem a szórvány ügye. Mi, akik lassan két évtizede foglalkozunk a szórványkérdéssel, ezt mindig elmondjuk, ha a kontextus úgy hozza. El kell mondanunk, mert a szórványt olyan helyi közösségként értelmezzük, amely identitását külső segítség, eszmei-intézményi- anyagi támogatás nélkül képtelen hosszabb távon megőrizni. A szórvány esetében kimutathatóan jelen van a strukturális asszimiláció, amikor külön politikai szándék és nyomás nélkül a helyi közösség számbelileg és identitásában is mindegyre gyengül. A szórványt kívülről kell, nemzetpolitikai szempontok és elvek jegyében támogatni, lévén a szórvány a nemzet határa. És ki nem védi a saját határait? – tehető fel a költőinek minősülő kérdés.
Tehát a szórványt szolgáljuk a Pro Minoritate Díj adományozásával.
Ha pedig a díjazott kutató éppenséggel a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója – akkor talán itt pontot is tehetnék laudációm végére. Pontot, hiszen a nemzetpolitika kutatójának éppen az a feladata, hogy megtalálja azokat az elméleti érveket és kijelölje azokat a közpolitikai kereteket, amelyek révén a szórvány esélyt kaphat. És Kántor Zoltán ezt teszi nemcsak akkor, amikor politikai elemzéseket készít, pl. az óvodások vagy a kisiskolások évének programjaihoz, hanem akkor is, amikor – más regiszterben, természetesen – nemzetstratégiát készít elő.
De Kántor Zoltán az egyetemi oktató és kutató is idézhető, hiszen az egykori temesvári szociológusból, aki a Közép-Európai Egyetem mesteri programjára érkezett Budapestre lassan két évtizede, akkor fedezte fel maga számára a nemzet fogalmát, amelynek kutatásával azóta is foglalkozik. Ha ma valaki a magyar politológiában nacionalizmus-elmélettel foglalkozik, akkor Kántor Zoltán munkáit nem kerülheti meg. És a nacionalizmus-elméletektől egyenes az út a kisebbségtudományig, díjazottunk másik előszeretettel művelt tudományos szakterületéig. Kántor Zoltán a kisebbségpolitika és a nacionalizmus-elmélet nemcsak magyar kontextusban ismert és elismert képviselője.
Hadd térjek vissza az indító gondolathoz, Kántor temesvári mivoltához.
A tudományos témaválasztás és a közéleti szerepvállalás Kántor Zoltán esetében egyértelműen igazolják: nem felejti el, honnan indult szakmai pályája. Köszönjük neki a téma iránti hűséget, és ugyanakkor el is várjuk ezt tőle. Elvárjuk, mert bár temesvári hallgatóként (még) nem ez a kérdéskör volt szakmai prioritásainak előterében, de itt élte meg azokat a helyzeteket, itt tapasztalta meg azokat a folyamatokat, amelyeket ma, értelmező szándékkal visszatekintve helyesen tud kezelni, beilleszteni a most kialakuló elméleti keretekbe. A szűkebb pátria, a gyermekkor és a fiatalság hangját és képét magával viszi az, akinek fontosak a gyökerek.
Kántor Zoltán számára fontosak.
Azt állítottam, hogy Kántor Zoltán temesvárisága kétszeresen fontos. Ez, a második, szociológiai méretekben megmutatkozó jelenségre utal.
A szórvány, éppen a fent jelzett jellegzetessége okán, nem rendelkezik megtartó képességgel. A szórvány képtelen otthon tartani értékeit. Példák, sikeres emberek sorát idézhetném, és nem csupán a legnagyobbakét, klasszikusokét. A magyar irodalom és művészet nagyjainak során adta Temesvár és a temesi táj, ha csak az utóbbi évszázadra gondolunk, innen indult Kós Károly és Méliusz József, Bartók Béla és Hauser Arnold, Kurtág György és Kerényi Károly, Herczeg Ferenc és Brocky Károly. És csak a legnagyobbak neveit soroltam fel.
Megkísért a kérdés: ha itt maradnak, vajon ugyanazt az irodalmi-művészeti pályát futják-e be? Hajlok a nemleges válaszra. Csak az utóbbi két évtizedben jeles temesvári írók, újságírók, művészek, kutatók sora költözött el innen – a szakmai boldogulás útjait keresve.
Minden szórvány a magyar irodalom és tudomány számára vidék. Temesvár is az. Nincsenek olyan intézményeink, nincsenek egyetemi katedráink, nincsenek szerkesztőségeink, nincsenek olyan szellemi műhelyeink, amelyek az itt kibomló tehetségek számára megfelelő vonzerőt gyakorolnának. Ezzel magyarázható az ismert jelenség: szórványban szellemi mindenesekkel szoktunk találkozni, akik magad uram alapon végzik dolgukat.
Ha Temesvárott marad, Kántor Zoltán nem futja be azt a szakmai pályát, amelyért most mi, temesváriak, díjat adományozunk neki.
Temesvár a magyar politikatudományban (is) vidék.
Díjunk tehát egyfajta elkötelező gesztus is: Kántor Zoltán, Te számunkra mindig elsősorban temesvári leszel. Ezt a szempontot kell beépítened a nemzetről szóló mondandódba.
Tudjuk, sikerülni fog.
Ehhez kívánunk Neked és családodnak megértést, kitartást, türelmet.
Köszönjük, amit tettél értünk és azt is, amit ezután fogsz.”
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro,
2014. február 21.
Ellenpontok
E címmel jelent meg az első erdélyi magyar szamizdat a Ceaușescu-kor legkeményebb időszakában, midőn még halvány reménysugár sem látszott arra, hogy a rendszer változni fog. De ezúttal nem e hősies kezdeményezés adja szösszenetem apropóját, hanem az, hogy mennyire frappáns ellenpontját képezte Gyurcsány Ferenc „évértékelője” Orbán Viktor immár bevett, szintetikus, azonos műfajú előadásának. Frusztráció, görcsös nagyotmondási igyekezet, erőlködés, demagógia, fröcsögés és személy elleni támadás egyik oldalon, magabiztos intellektuális fölény, jó kedély, derű a másik oldalon.
Előszeretettel vádolják Orbánt azzal, hogy évértékelő címen kampánybeszédet tart. Igen, így van. Azonban a kérdés nem az, hogy egy beszédnek mi a célja, hanem az, hogy mi a valóságtartalma.
Márpedig Orbán beszédével kapcsolatban, mely logikus láncra fűzte fel az elmúlt négy év kormányzati törekvéseit, legfeljebb az a kifogás hozható fel, hogy nem adott választ a jogos bírálatokra (trafik-ügy, földügyi pályázatok, az új arisztokrácia erősítése a középosztály rovására, a kulturális finanszírozás problémái). De nem is ez volt a beszéd célja, hanem a saját tábor erősítése.
A miniszterelnök rámutatott: a rendszerváltás utáni korszak, a posztkommunista rendszer csalódást okozott az embereknek, akik oly nagy számban szavaztak a Fideszre a legutóbbi választásokon, hogy e párt lényegében mandátumot kapott egy újabb rendszerváltásra. Orbán szerint éltek ezzel a lehetőséggel, átszabták a toldozott-foldozott kommunista alkotmányt, s megváltoztatták az alkotmány alatti közjogi szabályzókat is. Letették a voksot az önálló magyar fejlődés mellett, vállalták a konfliktust a globalizmus erőivel, beleértve az EU szemforgató bürokratáit és habzó álbaloldali gyűlöletkórusát (ez már a krónikás átfogalmazása, de nem áll szellemiségében távol Orbán bevallottan politikai korrektségre törekvő beszédétől), hazaküldték az IMF-et, megadóztatták a multinacionális vállalatokat és a bankokat, több ízben is érdemben csökkentették a szocialista-szabaddemokrata kormányzat alatt elszabadult rezsiárakat.
Legfeljebb a (globális) jövőt illetően lehet vitánk Orbán optimizmusával, de ebben a tárgykörben sem fér kétség ahhoz, hogy mi a jobb Magyarországnak: a magát baloldalnak nevező bűnszövetség visszatérése vagy a jelenlegi kormány mandátumának meghosszabbítása.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma,
2014. március 4.
Belföldi hírek
Tőkés bírálja, Mesterházy üdvözli
Kormányra lépésével az RMDSZ legitimálja a magyarellenességet, a korrupciót, a demokráciaellenes fejleményeket – fejtette ki a tegnapi belpolitikai történések kapcsán Tőkés László. Az európai parlamenti képviselő a Duna TV Közbeszéd című műsorában a román kabinetet Magyarország volt kormányaihoz, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kabinetekhez hasonlította.
A baloldali összefogás pártjai üdvözlik és támogatják az RMDSZ szerepvállalását a harmadik Ponta-kormányban az ország stabilitásának és kormányozhatóságának, illetve a kisebbségi jogok hosszú távú biztosításának érdekében. Mesterházy Attila, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje, az MSZP elnöke tegnapi közleményében úgy fogalmaz, bízik benne, mielőbb megoldódnak az elmúlt időszak kisebbségi problémái. Reményét fejezte ki, hogy a romániai magyarság nyelvi, oktatási és kulturális jogai hosszú távon biztosítva lesznek és megfelelnek majd az európai kisebbségvédelmi gyakorlatnak. Nem támogatják az új kabinetet
Puiu Hașotti és George Scutaru, a Nemzeti Liberális Párt frakcióinak vezetői tegnap bejelentették, a liberális honatyák a harmadik Ponta-kormány ellen szavaznak. Hașotti rámutatott, a liberális szenátorok és képviselők a két frakció együttes ülésén úgy döntöttek, nemmel szavaznak a Victor Ponta által jelölt új tárcavezetők bizottságokban történő meghallgatásán. Hasonlóan járnak el a parlament plénumában is, amikor a kormány a parlament bizalmát kéri „a jelenlegi új többség által diktált rendkívül gyors eljárás alapján” – fejtette ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 7.
Posztkommunisták, ha összeállnak
Beteljesedett a végzet: (újra) kormányon az RMDSZ. Ezt egyébként mindenki – jó, legyen: a többség – előre látta, az egyetlen Borbély Lászlót leszámítva, aki röviddel az „esemény” előtt még azt nyilatkozta: egyelőre fel se merült, hogy ilyent tennének. Hát megtették. A hírre azonnal és hisztérikusan reagált a román politika és közélet: általános RMDSZ- és magyarellenes gyűlöletkeltés folyik azóta is. A véleményformálók nem értik – azaz úgy tesznek, mintha nem értenék –, miért kellett újra kormányzati szerephez juttatni az RMDSZ-t – a magyarokat! –, akik túlzott követeléseikkel „az ország területi integritását veszélyeztetik”.
Ilyen körülmények között elkerülhetetlen a kérdés: megéri-e? Helyesebben: kinek éri meg? Már-már cui prodest-et írtam, de az – látszólag – más „műfajhoz” tartozik. Mielőtt a válaszadással próbálkoznánk, szögezzük le: a kormánybalépéssel igen rossz társaságba keveredett az RMDSZ. Ismét! Mindenféle ponták, nastasék, félixek, diaconuk, azaz plagizátorok, korruptak, szekus ügynökök, zsebnácik, magyargyűlölők – egyszóval posztkommunisták társaságába. Hiába na, rendszerint összenő, ami összetartozik.
Ebben az összefüggésben igencsak sokatmondó, hogy a magyarországi posztkommunista „testvérpárt”, az MSZP elnöke, Mesterházy Attila sajtóközleményben üdvözölte az RMDSZ kormányra lépését. „A baloldali összefogás pártjai – értsd alatta a böszme Gyurcsányt, a libás Bajnait, a szabad(jó)madár Fodor Gábort, a csomagos Bokros Lajost és szavazóikat, szerző megj. – üdvözlik és támogatják az RMDSZ szerepvállalását a harmadik Ponta-kormányban” – áll az említett dokumentumban. Az RMDSZ korifeusai a PSD-vel kötött megállapodásra hivatkozva próbálják igazolni a kormányralépést, amelyben az erdélyi autópálya folyatatásáról, a MOGYE magyar tagozatáról, a székelyföldi szimbólumhasználatról is szó esik. Ha nem ismernénk a megállapodó feleket, még azt hihetnénk, talán lehet valami belőle. De ismerjük. És láttunk már hasonló megállapodást, nem egyet. Akkor mi a garancia arra, hogy ezúttal betartják? Ha korábban rendre megszegték ígéreteiket, miért ne tennék ezúttal is?
És végül az RMDSZ-ről. Ha bedőlnek a mostani ígéreteknek, akkor bárgyú hiszékenyek, ebből következően alkalmatlanok a közösségi érdekképviseletre, ha viszont tudatában vannak annak, hogy újra rászedik őket, ennek ellenére mégis összebútoroztak a „nagy testvérrel”, akkor rosszabbak: cinikus árulók!
Bár tévednék.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma,
2014. március 18.
Egyetlen mandátum
Ezen a héten postázza a szavazólapot a külföldön élő magyar választópolgároknak a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Pontosabban csak azoknak közülük, akik már regisztráltak – az NVI honlapján tegnap délután 179 667 főn állt a számláló.
Ugyan lassan 550 ezren lesznek azok, akik az egyszerűsített honosítás keretében letették az állampolgársági esküt, közülük nem mindenki tud vagy akar levélben szavazni. Van köztük például 110 ezer kiskorú és legalább nyolcvanezer olyan külhoni magyar, akinek már van magyarországi lakcíme (tehát korábban is itt élt), így nem kellett bejelentkeznie. Regisztrálni egyébként szombat délután négy óráig lehet az NVI-nél.
Már eddig is kampánytéma volt, és várhatóan az is marad, hogy miért szavazhatnak a határon túl élő magyarok. Akad olyan párt a baloldali összeborulásban (a Demokratikus Koalíció), amelynek benne van a programjában, hogy hatalomra kerülés esetén azonnal eltörölné a külhoni magyarok választójogát, sőt az egész egyszerűsített honosítást. Következetesek ebben a kérdésben: Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként is harcos nemre buzdított tíz éve a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Mesterházy Attila pár hónapja az MSZP nevében Kolozsváron emiatt bocsánatot kért, de kérdés, hogy a baloldali összefogásban most ki viseli a kalapot.
A méltatlan vita azért a legszomorúbb, mert nincs tétje. Ma már a szakértők is azt mondják (legutóbb a Mérők klubja nevű rendezvényen, ahol a hazai társadalomkutatók vettek részt), hogy a külföldi borítékos szavazatok gyakorlatilag nem befolyásolják a választás kimenetelét – ha a baloldal győz, nem ennek ellenére fog győzni, és ha veszít, nem emiatt fog veszíteni. A listás szavazatok jelentősége csökkent az új felállásban, vagyis megnövekedett az egyéni választókerületek súlya: eddig a 386 képviselőből 176, tehát 46 százalék; az új szabályok szerint pedig a 199 fős parlamentből 106, tehát 53 százalék kerül be közvetlenül az Országgyűlésbe. A külföldön élő, de anyaországi lakcímmel nem rendelkező szavazók egyéni jelöltekre nem, kizárólag a pártlistákra szavazhatnak. A szakértők azt mondják, ha félmillióan szavaznának, és mindannyian egy pártra tennék a voksukat, akkor is csak két-három mandátumról dönthetnének. De hát fentebb kiderült: szélsőséges esetben sem voksolhatnak többen 350 ezernél, és annak sincs realitása, hogy mindannyian ugyanúgy gondolkodnak. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megtippeljük: április hatodikán egyetlen mandátum sorsa múlik a döntésükön a 199 fős parlamentben.
Bár közjogilag nem a legpontosabb megfogalmazás, de fel lehetne tenni úgy is a kérdést: akarja-e választópolgár, hogy a határon túl élő több millió magyart képviselje egyetlen képviselő az Országgyűlésben? Ennek fényében teljesen érthetetlen a baloldal rugózása a kérdésen: egyszerűen nem akarják elfogadni, hogy egy nemzet vagyunk, éljünk bárhol a világban. Ebből cirkuszt csinálni olyan, mintha egy csapat a vereség után arra fogná a rossz szereplést, hogy a mérkőzés elején nem ők végezhették a szimbolikus kezdőrúgást.
A határon túl élő magyarok voksolása jelképes ügy, de fontos szimbólum: összetartozunk. Közel száz év szétszakítottság után végre közösen döntünk a jelent és a jövőt érintő kérdésekben.
Aki sajnálja azt az egy mandátumot tőlük, az Gyurcsánnyal szólva felülhet a gázrezsóra.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet,
2014. március 21.
Ünnepek és ünneprontók
A székely szabadság napja és március 15-e után újabb ünnepre készülhetünk: április 6., a magyar országgyűlési választások időpontja remélhetőleg sokunk számára azzá válik.
Mert évtizedek után először élhetünk szavazati jogunkkal, bennünket is megkérdeznek Magyarország és a magyar nemzet jövőjéről, beleszólhatunk, véleményt mondhatunk közös ügyeinkről. Ez már önmagában elegendő, hogy az összetartozás ünnepeként tekintsünk a közelgő voksolásra – hogy akként is éljük meg, azért magunknak is tennünk kell. A jelek szerint sokan, igen sokan kívánjuk választás révén is visszaigazolni: helyes volt a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének eme formája, jó úton indult el a budapesti vezetés, amikor a könnyített honosítás eszközével próbálta újra eggyé kovácsolni a magyarságot. Közel 200 ezren kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, ami azt jelenti, a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok majdnem hatvan százaléka kíván élni eme állampolgári jogával (az 550 ezer újonnan honosított állampolgár közül 110 ezer kiskorú, mintegy 80 ezren pedig rendelkeznek magyarországi lakcímmel). Jelentős ez az arány akkor is, ha például az erdélyi magyaroknak a romániai parlamenti választásokon tapasztalt szavazókedvéhez viszonyítjuk (2012-ben Háromszéken például 40 százalék körüli volt a részvételi arány!). Persze, ez még félsiker, hiszen a regisztráció után a következő próbatétel maga a levélben szavazás, mely újszerűsége miatt kihívás, de technikai akadályok is adódhatnak, ha nem cselekszünk időben – a héten már elkezdik postázni a szavazólapokat, de ahhoz, hogy voksunk odaérjen a választások időpontjáig, mielőbb vissza is kell küldeni. Nem biztos tehát, hogy eredményhirdetéskor is ennyire magas részvételi arányt jegyezhetünk, de az biztosnak tűnik, hogy nem áll fenn a „fordított december 5-e” veszélye, és az elszakított nemzetrészeken élő magyarság nem fordít hátat az anyaországnak. Ünnepünk azonban akkor teljesedhet ki igazán, ha fél szemmel figyelünk a szolgálatos ünneprontókra is – mert vannak ilyenek. Az például a mai napig nem világos, hogy miután ismét összeborultak Gyurcsány Ferenccel, a magát baloldalinak nevező tábor végül miként viszonyul a kettős állampolgárság intézményéhez, illetve a külhoni magyarok szavazati jogához. Az viszont több, mint árulkodó, hogy miközben a nagyhatalmi játszmák kereszttüzében őrlődő kárpátaljai magyarságért aggódik minden felelős, nemzetben gondolkodó vezető, a szocialisták ismét elővették ama gyászos emlékezetű 2004. december 5-e előtt bevetett fegyverüket, és az Ukrajnában élő magyarok bőrén kampányolva a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával riogatják a választókat. És most tehetünk azért, hogy ne rontsák el ünnepünket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 28.
A Fidesz szerint Gyurcsányék ismét „románoznak”
A Fidesz azt kéri, hogy a Gyurcsány-koalíció fejezze be a külhoni magyarsággal szembeni uszítást. A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalásokra ad lehetőséget, ha a választás napján is nyitva tartanak az okmányirodák.
Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a jogszabályokba decemberben került be az a lehetőség, hogy a magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok a választási eljárás alatt bejelentkezhetnek magyar lakcímre, és így egyéni választókerületben is voksolhatnak.
A Fidesz közölte: a Gyurcsány-koalíció vagy nem ismeri a választási törvényt vagy tudatosan hazudik és a "23 millió románozás" politikájához tér vissza. Szerintük a választással kapcsolatos hisztériakeltés totális mélypontját és a gyűlöletkeltés újabb állomását jelenti a baloldal pénteki nyilatkozata.
Hangsúlyozzák, hogy az okmányirodák április 6-ai nyitvatartása nem ad lehetőséget arra, hogy valaki a választás napján jogosulttá váljon a helyi egyéni választókerületi képviselőjelöltre szavazni. A választási névjegyzék ugyanis csupán a választást megelőző második napig módosítható a magyarországi lakcímnek legkésőbb a választást megelőző hetedik napig történő létesítése esetén.
"Ismerjük a Gyurcsány-koalíció tudatlanságát, de sajnáljuk, hogy ezt a tudatlanságot a legrosszabb hagyományaikhoz visszatérve a külhoni magyarsággal szembeni hisztériakeltésre használják fel" - fogalmaz a közlemény. "Arra kérjük az MSZP-t, hogy a 2004. december 5-ért viselt felelősségük miatti bocsánatkérés szellemében tartsa pórázon saját politikusainak és gyurcsányista szövetségeseinek a külhoni magyarokkal szemben érzett indulatait" - írták.
maszol/MTI,
2014. március 28.
N Y I L A T K O Z A T
Áldott legyen Antall József néhai miniszterelnök, valamint Szacsvay Imre néhai országgyűlési jegyző emléke, akiknek tavaly decemberben Székelyhídon, illetve idén, március idusán, Biharsályiban szobrot állítottak. Önmagában tekintve csak örvendenünk lehetne mindkét történelmi, politikai nagyságunk emléke ilyetén megörökítésének.
Értelemszerűen, nem is a jeles szoboralakokkal, hanem egyes szoborállítókkal támad gondunk, amikor kilétüket és viselt dolgaikat számbavesszük.
Petőfi koszorúi című versében Babits Mihály ezt kérdezi:
„Ki ünnepli Őt ma, mikor a vágy, a gond
messze az Övétől, mint sastól a vakond…?”
Petőfi, Antall és Szacsvay koszorúit ma olyanok hordják az általuk emelt szobraik elébe, mint Szabó Ödön RMDSZ-vezér és korrupt csapata, valamint Makay Zsolt, a Jólét és Szabadság (JESZ) kétes hírű magyarországi kalózpárt elnöke, akik kivételes értékű szellemi nagyjaink nevével és művével próbálják hitelesíttetni / legitimáltatni magukat, és igyekeznek pártos politikai tőkét kovácsolni belőlük – huszonöt esztendővel a kommunista diktatúra bukása után (1989).
Apropo: kommunizmus. A bihari RMDSZ és Szabó Ödön személyi, politikai koordinátáinak meghatározói semmiképpen nem a szóban forgó szobrok által megörökített, neves nagyságok, hanem sokkal inkább az a díszes „elvtársi kör”, akiket az elmúlt években előszeretettel Nagyváradra hívtak és vendégül láttak, nevezetesen: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Nyakó József, Újhelyi István, Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, Gurmai Zita és Tsaik.
Makay Zsoltról és a JESZ-ről viszont – egyebek mellett – azt kell tudnunk, hogy Antall József rendszerváltoztató örökségéhez nekik aztán végképp semmi közük nincsen, az Antall-örökösöktől is teljesen elszakadtak, nem is beszélve a Lezsák Sándor nevével fémjelzett, hiteles MDF-vonulatról. Maga a Család erről így nyilatkozott: „A JESZ-szervezettel az Antall-család a mai napig perben áll… Önmagában szép, hogy a szoborállításra sor kerülhetett, de »hitelt nem érdemlő alapítvány« keze által.” A leírottak összefüggésében szólva értékes ugyan „a süttői mészkő”, melyből a mártírjegyző szobrának talapzata készült, de semmiképpen sem kívánatos, hogy a JESZ és annak pártalapítványa „aktívan jelen akar lenni nem csupán a Kárpát-medencében, hanem a tengeren túl is” (Makay Zsolt).
Erkölcsileg és politikailag egyenesen kártékony, hogy nemcsak történelmünket – ennek részeként pedig magát a Szacsvay Imre vérével aláírt Függetlenségi Nyilatkozatot –, hanem a szoborállítás nemes ügyében részes „nemes és szent egyházainkat” is obskurus politikai céljaik elérésére és igazolására próbálják felhasználni nevezett nemzetpolitikai kalandorok.
Mindezeket azért szükséges tisztázni, hogy történelmi nagyjaink nevét, emlékét és szobrait megtisztítsuk a jelenkor politikai sarától.
Nagyvárad.
Tőkés László
EP-képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
2014. március 29.
Hogy ünnep legyen a választás
Nem lett hát igazuk a szolgálatos megosztóknak, álságosan aggódóknak, akik azzal érveltek, hogy miután a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok számára is biztosították a szavazati jogot, az anyaországi kampány begyűrűzik az elszakított területekre, vagy éppen kampánytémává válik a külhoni magyarság.
Lám, Magyarországon lassan véget ér a kampány, nálunk pedig javában zajlik már a szavazás, és eddig az a tapasztalat, ünnepként éli meg az eseményt a Magyarország határain kívül élő magyarság. Nem a megosztottságról, a viták kiéleződéséről, heves politikai csatározásról érkeznek hírek – inkább arról, hogy sokan kívánnak élni szavazati jogukkal, sokan akarnak beleszólni a nemzet dolgaiba.
De ahhoz, hogy ez így alakuljon, igen sok mindenre volt szükség. Mindenekelőtt nemzetben gondolkodó magyar kormányra, amely felelősséget vállal a külhoni magyarságért, nemzeti újraegyesítésre törekedett, és amelynek volt bátorsága szavazati jogot is biztosítani a frissen honosított magyar állampolgároknak. Kellett a négy évvel ezelőtti voksoláson elnyert erős felhatalmazás is, amelynek köszönhetően gyakorlatilag nemzetpolitikai konszenzus alakult ki Magyarországon, és Gyurcsány Ferenc pártját leszámítva végül senki sem mert nyíltan szembeszegülni e törekvéssel. Talán még kevéssé látszik, de minden bizonnyal szükség volt olyan kormányzásra, amelynek sikerült kihúznia a kátyúból az országot, és amelynek eredményeit a felmérések szerint a szavazópolgárok is elismerik – aligha véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan vezet a Fidesz. Ennek is köszönhető, hogy a Jobbikot leszámítva a magyar pártok nem nagyon kampányoltak az ország határain kívül: a baloldal tisztában volt vele, hogy meleg fogadtatásra nem számíthat, és felmérték, a jelenlegi helyzeten oly sokat nem változtathat az az egy-két mandátum, amelynek sorsáról a külhoniak döntenek.
Végül pedig az is kellett a sikerhez, hogy az országgyűlési választásokhoz pártpolitikán túlmutató, nemzeti ügyként viszonyuljon az erdélyi magyar társadalom egésze: az összes magyar párt, a civil szervezetek és az egyházak egyaránt részt vesznek a mozgósításban, segítséget nyújtanak a folyamatban. Mindannyian megértették: ez a választás az összetartozás ünnepe is. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 29.
FIDESZ: GYURCSÁNYÉK FEJEZZÉK BE A KÜLHONI MAGYARSÁGGAL SZEMBENI USZÍTÁST!
A Fidesz azt kéri, hogy a Gyurcsány-koalíció fejezze be a külhoni magyarsággal szembeni uszítást. Az MTI-hez eljuttatott közleményével arra reagált, hogy az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalásokra ad lehetőséget, ha a választás napján is nyitva tartanak az okmányirodák. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a jogszabályokba decemberben került be az a lehetőség, hogy a magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok a választási eljárás alatt bejelentkezhetnek magyarországi lakcímre, és így egyéni választókerületben is voksolhatnak.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. április 3.
Erdély mint szimbolikus tér
Március 23–31. között több mint 313 Bihar megyei és Partiumi lakost kérdeztek meg a nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület önkéntesei azon felmérés keretében, amely a magyarországi választási kampány hatásait volt hivatott felmérni a külhoni magyarság körében. Az eredményeket tegnap ismertette Simon Adrián, az egyesület elnöke.
A felmérésből kiderült, a romániai magyar lakosság nagy része ritkán és rendszertelenül követte a magyar pártok kampányát. Érdekes adat emellett, hogy a felmérés alapján öt magyarból kettő nem tudta magát határozott politikai rendszerhez sorolni. A megkérdezettek 28%-a egyébként keresztény-demokratának vallotta magát, 17%-a pedig liberálisnak. A legapróbb arányt a magukat „zöldnek” vallók érték el 3 százalékkal.
A volt miniszterelnökök közül két jobboldali politikus, Orbán Viktor és Antall József tevékenységét értékelték legtöbbre a megkérdezettek. Előbbi 9,1-es, utóbbi pedig 8,7-es átlagot ért el a tízes skálán. Medgyessy Péter tevékenységét ugyanakkor 4,8-re, Gyurcsány Ferencét 2,8-re, Horn Gyuláét pedig 4,3-re értékelték átlagosan. Mint Simon Adrián megjegyezte, Medgyessy esetében az is sokat számított, hogy részben erdélyi származású.
Azzal kapcsolatban, hogy melyik pártra szavaz majd, a megkérdezettek 86 százalékának volt konkrét elképzelése. Nyolc százalékuk még nem döntötte el, 6% pedig egyáltalán nem akar szavazni. A megkérdezettek jelentős hányada (mintegy 66%-a) egyébként a Fidesz-KDNP mellett voksolna. A JESZ/MDF-re 13%, a Jobbikra pedig 14% szavazna, a Független Kisgazdapártra pedig 4%. A Pro Demokrácia Egyesület munkatársai ugyanakkor a felmérés alapján elkészítették a különböző pártok tipikus szimpatizánsainak profilját. Ezek a Jobbik esetében 45–65 éves vidéki férfiakat jelentenek, akik az Simon megfogalmazásában „a rendszerváltás vesztesei”. A kisgazdapártot elsősorban olyan 60 év fölötti férfiak támogatják, akik „a ’90-es évek politikai rendszerénél ragadtak meg”. A JESZ/MDF támogatói pedig kisvárosban vagy falun élő 45 fölötti férfiak, illetve 65 fölötti nők, akik határozott politikai értékrenddel rendelkeznek és főként keresztény-demokraták. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai változatos nemű, életkorú, irányultságú polgárok, sokukra jellemző azonban, hogy nem a pártot, hanem a pártvezetőt támogatják.
Mint Simon Adrián elmondta, a külhoni magyarok szavazata valószínűleg csak egyetlen mandátumot jelent pluszba vagy mínuszba egyik vagy másik pártnak. Ennek fényében a Jobbik erdélyi kampányával kapcsolatban (amely az egyedüli olyan párt volt, amely aktívan kampányolt a régióban) elmondta, hogy sokkal inkább a magyarországi választópolgároknak szólt, semmint az ittenieknek. Mint hozzátette, „Erdély továbbra is szimbolikus tér marad a magyar pártok diskurzusában”. Szombati-Gille Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. április 4.
Választ a magyar nemzet
Gőzerővel készülnek az anyaországi pártok a vasárnapi országgyűlési választásra, amelyen a könnyített honosítás nyomán olyan Országgyűlés alakul, amelynek összetételére nem csupán az anyaországi, hanem a határokon túli magyarok is szavazhatnak.
Mint ismeretes, a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoniak csak pártlistákra szavazhatnak, aki viszont állandó magyarországi lakhellyel rendelkezik, az az egyéni képviselőjelöltek közül is választhat.
A módosult választási törvény értelmében a választás egyfordulós, és csökkentett létszámú – az eddigi 386 helyett 199 fős – parlamentet eredményez. A mandátumok közül 106 egyéniben dől el, a többit a listákra leadott szavazatok arányában osztják szét. A bejutási küszöb ötszázalékos.
Az országos listán 18 párt szerepel, a felmérések szerint a legnagyobb esélye a Fidesz–KDNP-nek van a győzelemre, vagyis az Orbán Viktor vezette kormány újrázhat. Legfőbb ellenfele az MSZP, az Együtt–PM, a Demokratikus Koalíció és a Liberálisok alkotta összefogás, amelynek Mesterházy Attila MSZP-elnök a miniszterelnök-jelöltje.
A Vona Gábor vezette, szélsőjobb pártként számon tartott Jobbik esélyes még a parlamentbe jutásra, illetve kérdés, hogy a Lehet Más a Politika meg tudja-e őrizni parlamenti jelenlétét.
A voksolás előtti utolsó napokban a pártvezetők lakossági fórumokon próbálják meggyőzni a polgárokat arról, miért érdemes rájuk szavazni. „Ne adjuk alább, mint négy éve" – javasolta Orbán Viktor szerdán Mezőkövesden a Fidesz–KDNP politikai nagygyűlésén résztvevőknek.
A pártelnök-miniszterelnök kritikával illette a megelőző nyolcévnyi kormányzást, a baloldali erőkről pedig megjegyezte: megfigyelte, hogyha nem a baloldal nyer, hanem a Fidesz, akkor a választások nem lehetnek tisztességesek, „sőt nemhogy nem tisztességesek, hanem vége van a demokráciának".
Orbán: fontos lesz a magyar állampolgárság
Orbán Viktor a Magyar Szó című délvidéki napilap csütörtöki számában megjelent interjúban az egyszerűsített honosítási eljárással és a kettős állampolgársággal kapcsolatban kifejtette, hogy komoly próbatételről van szó, mert „a kettős állampolgárság olyan dolog, ami nem egyik pillanatról a másikra teljesedik ki".
„Szép nyugodtan, napról napra emelkedik a magyar állampolgárok száma. Ennek nagy jelentősége lesz még a jövőben. Sokan csak egyszerű jogi aktusnak tekintik, az érző szívűek tudják azonban azt is, hogy ez egy szívaktus is, és komoly politikai tényezővé válik majd a jövőben. A következő 5–10 évben igenis lesz jelentősége annak, hogy kinek van és kinek nincs magyar állampolgársága" – fejtette ki a miniszterelnök.
A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban vázolta, hogy a következő lépés a külhoni intézmények megerősítése lesz. Mint magyarázta: „ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen".
Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos a győzelem aránya az április 6-ai választásokon, a kormányfő úgy fogalmazott: „ha itt nyomban aláírhatnék egy papirost, hogy megvan az egyszerű többség, gondolkodás nélkül megtenném. Nem áltatnám magunkat, és nem ringatnám olyan illúzióban a saját híveinket, hogy a cél a kétharmados többség elérése." Hozzátette: a cél az, hogy az országnak olyan kormánya legyen, amely rossz kompromisszumok nélkül tudja intézni az állam ügyeit, és tudja védeni a magyar emberek érdekeit.
Az ellenzék kormányt váltana
A „kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje szerint elszegényedést, elvándorlást és félelmet hozott az Orbán-kormány. Mesterházy Attila MSZP-elnök a Veszprémben tartott választási fórumán szerdán azt mondta: megvan a kormányváltó hangulat, már csak az a kérdés, hogy hányan mennek el szavazni, és „hányan húznak bazi nagy ikszet a jelöltjeinkre". Kormányra jutásuk esetén – egyebek között – a nyugdíjak emelését, a rokkantnyugdíjasok jogosultságának visszaadását, a földpályázatok felülvizsgálatát, valamint a cigarettapiac liberalizálását ígérte.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szintén szerdán Debrecenben úgy vélekedett: a Jobbik felkészült a kormányzásra. Hozzátette: pártja a kampányt megnyerte, és bízik abban, hogy április 6-án a választást is megnyeri. A pártelnök szerint a három nagy tömörülés – a baloldali összefogás, a Fidesz és a Jobbik - közül egyedül a Jobbik folytatott pozitív kampányt, és mutatta be három pillérre – megélhetés, rend, elszámoltatás – épülő programját.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke Székesfehérváron közölte: pártja új irányt és megújuló Magyarországot akar. Azt mondta: „ma a miniszterelnök azzal dicsekedhet, hogy milyen olcsó a magyar munkaerő, és milyen könnyű kirúgni a dolgozókat".
Úgy vélte: az emberek éhbérért robotolnak, nem tudják, mikor rúgják ki őket, és kényszerülnek közmunkára, a tudásnak pedig nincs értéke. Schiffer András emlékeztetett arra: „Gyurcsány és Bajnai egyszer már Orbán Viktor kezére játszották az országot 2006 és 2010 között és a legjobb úton haladnak afelé, hogy még egyszer a kezére játsszák". Szerinte ők a legnagyobb akadályai a kormányváltásnak. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 7.
Eget rengető győzelmet aratott a Fidesz (Országgyűlési választások Magyarországon)
Fölényes győzelmet aratott a tegnapi országgyűlési választásokon a Fidesz: lapzártánkkor már csak az volt a kérdés, sikerül-e megismételnie négy évvel korábbi eredményét, meglesz-e a kétharmados többsége az Országgyűlésben. A szavazatok több mint 90 százalékos összesítése után billegett még az újabb kétharmados győzelem.
A Fidesz az Országgyűlés 199 képviselői helyéből 132-t vagy 133-at szerzett meg (a kétharmadhoz 133 szükséges), a baloldali összefogás 38 mandátumhoz jutott, a Jobbiké 24 vagy 23 képviselői hely, és bejutott az LMP is, az 5 százalék átlépésével 5 parlamenti helyet foglalhatnak el. A levélszavazatok feldolgozása során az is kiderült, a Magyarország határain kívül élő magyar állampolgárok majd 95 százaléka a Fideszre voksolt. Orbán Viktor a Fidesz elnöke, Magyarország régi-új miniszterelnöke elsőként a határon túliak szavazatait köszönte meg. Este 7 órakor (romániai idő szerint 8 órakor) hivatalosan befejeződött a szavazás Magyarország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a tegnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban álltak, még leadhatták voksukat. Rögtön a hivatalos urnazárás után hozták nyilvánosságra a Nézőpont Intézet felmérését. Ennek alapján a Fidesz–KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a „kormányváltó összefogásra” 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője romániai idő szerint néhány perccel este 10 óra előtt jelentette be, hogy bezárták az összes szavazókörzetet. Nagyobb rendellenesség nélkül zajlott le a szavazás – mondta. A voksoláson a magyar választópolgárok 60 százaléka vett részt, ez az arány kicsit kisebb, mint négy évvel ezelőtt, a szakértők többnyire átlagosnak nevezték. Az első hivatalos adatok fél 11 körül kezdtek csordogálni, ekkor már 22,7 százalékos volt a feldolgozottság, és fölényes Fidesz-győzelmet jelezve narancssárgába borult Magyarország választási térképe, néhány, ellenzéki összefogás fölényét jelző piros folt csak Budapesten látszott.
Csalódott „kormányváltók”
A pártok vezetői rendkívül óvatosan nyilatkoztak a felmérés előrejelzései és az első eredmények után is, a Fideszes megszólalók felidézték a 2002-es helyzetet (minden közvélemény-kutatás, exit-poll Fidesz-győzelmet jelzett, de végül mégis az MSZP nyert), derűsen fogadták az érkező eredményeket, de az ünnepléssel türelemre intettek. A baloldali megszólalók az első órákban nem akarták elismerni a vereséget, ők is a végleges eredményeket várták, ám a helyzet óráról órára tisztult. Gyurcsány Ferenc este 11 órakor azt nyilatkozta: még mindig győzhetünk, igaz, hozzáfűzte, hogy nagyobb a kormánypártok esélye. A „kormányváltóknál” egyébként már vasárnap este megkezdődött az egymásra mutogatás. Semmit nem tudott hozni az MSZP-nek az összefogás Gyurcsánnyal és Bajnaival, ezért soha többet nem szabad velük összefogni – egy szocialista politikus szerint ez a hangulat uralkodott a párt vezetőségében. Ugyanakkor azt jósolta, Mesterházy nem bukik bele a vártnál gyengébb szereplésbe. „A Jobbik ennek a választásnak a nyertese, amiben Orbán Viktornak komoly felelőssége van, mivel az Összefogást a »múlt«-ként pozicionálta, a Jobbikot pedig a jövőként” – okolta a Hvg.hu-nak a meglehetősen gyenge eredményekért a Fidesz elnökét a szocialisták választási bizottságának egyik tagja.
Két ok miatt veszítette el a baloldal a választást Bajnai Gordon szerint: az egyik, hogy a kormányváltók nem tudtak vonzó alternatívát nyújtani, a másik pedig a torz választási rendszer és médiaszerkezet. Bajnai Gordon szomorúan állt ki a színpadra a PM-es jelöltekkel együtt. Mint mondta, súlyos csalódás ez az eredmény azoknak, akik őket támogatták. Szerinte sok mindent fel lehet róni, de „jól teszi az ember, ha mindig a saját háza táján néz körül”. A kudarc egyik fontos oka szerinte, „mi, korszakváltók és kormányváltók ebben a struktúrában nem tudtunk elég vonzó ajánlatot tenni a többségnek”.
A szavazatok 80 százalék fölötti feldolgozottsága azonban már egyértelművé tette, a voksok negyedénél többre nem számíthat a baloldali összefogás, és végül az MSZP-székházba gyűltek össze a pártelnökök, békét és egyetértést próbáltak sugározni, beszédeik is egybecsengtek: nem tudnak gratulálni a Fidesznek s Orbánnak, Magyarország nem nyert, hanem veszített – ismételték. Nagyszerű korszak kapujában Magyarország
A szavazatok 60 százalékos feldolgozottsága után érkeztek az első, immár győzelmi nyilatkozatok a Fidesz-táborból. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már gratulált Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz–KDNP miniszterelnök-jelöltjének – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus köszönetet mondott minden, a parlamenti voksoláson részt vevő választónak, majd külön megköszönte a Fidesz–KDNP támogatóinak a kormánypártokra leadott szavazatokat.
Orbán Viktor pár perccel éjfél után állt az ünnepelni összegyűlt tömeg elé. „Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette ki. Kifejtette: a Fidesz–KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni, a pártszövetség európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást összesítette. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában – hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege. Szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan” kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját. Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre – folytatta, és hangsúlyozta: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van. Orbán Viktor elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására, és ígéretet tett arra: mindennap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely” legyen. „Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt” – mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek, és tehetjük ismét naggyá Magyarországot – fűzte hozzá. Beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.
A Jobbik nem érte el célját
Jelentősen javított négy évvel ezelőtti eredményén a Jobbik, a szavazatok 91 százalékos feldolgozottságánál arányuk 20 százalék fölötti volt. Ennek dacára nem volt elégedett Vona Gábor pártelnök, hisz ők is kormányváltást ígértek a kampány során. A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatása – mondta Vona Gábor pártelnök az országgyűlési választást értékelve vasárnap éjszaka Budapesten. Kiemelte: a Jobbik számtalan választókerületben behozta a baloldalt, ugyanakkor nem sikerült az áttörés, amelyet az egyéni körzetekben szerettek volna elérni. Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel. „Holnap leporoljuk magunkról a port, és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat” – jelentette ki.
Megkönnyebbült az LMP
Éjfélig kérdéses volt, hogy eléri-e az 5 százalékos bejutási küszöböt a Lehet Más a Politika (LMP). Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán, és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – jelentette ki az eredményváró rendezvényen Schiffer András, az LMP társelnöke. Úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon, és úgy tűnik, sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta: az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe.
Csak a Fidesz
A szavazatok majdnem 95 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz 44,58 százalékon állt, a MSZP–EGYÜTT–DK–PM–MLP-koalíció 25,78 százalékon, a Jobbik 20,73 százalékon, az LMP pedig 5,22 százalékon. A Fidesz kétharmada egy miskolci szavazókörzeten múlott, ahol lapzártakor a szavazatok 60 százalékos feldolgozottságánál néhány vokssal vezetett a fideszes jelölt a jobbikossal szemben. A levélben leadott listás szavazatok összesítésében, 88,66 százalékos feldolgozottságnál az MTI szerint a Fidesz–KDNP 94,43 százalékot, a Jobbik 2,49 százalékot, a baloldali összefogás 1,78 százalékot, az LMP 0,55 százalékot szerzett.
Az erdélyi politikusok nagy számban utaztak ki Budapestre, mindannyian a Fidesz eredményváró bulijára. Az RMDSZ részéről ott volt Kelemen Hunor, Antal Árpád, Tamás Sándor, Székely István, jelen volt az EMNP delegációja, Tőkés László és a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége is. Helyszíni jelentések szerint legalább 30–35 romániai magyar politikus gratulált a győzteseknek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 7.
Orbán Viktor: győztünk, európai rekordot értünk el!
„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország „nagyszerű hely” legyen.
A miniszterelnök, a Fidesz elnöke – aki külön üdvözölte a határon túli szavazókat – azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.
A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege.
Orbán Viktor szavai szerint a magyarok „jól hallhatóan" kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját.
Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az Unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.
Joseph Daul gratulál a Fidesz győzelméhez Közleményben tudatta vasárnap éjjel az Európai Néppárt, hogy Joseph Daul pártelnök gratulált a Fidesznek és Orbán Viktornak a választási győzelemhez. A közleményi idézi a francia politikust, aki „melegen gratulált" a miniszterelnöknek és a Fidesznek a „lenyűgöző” választási győzelemhez. „A magyar nép megújította bizalmát Orbán Viktorban és kormányában, mert ő mindig az igazat mondta nekik, és bátor reformokat hajtott végre, amelyekkel az ország gazdasága talpra állt” – hangsúlyozta a néppárt elnöke.
Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett.
Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a „bajtársaknak", valamint a családtagoknak is.
Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország „nagyszerű hely" legyen.
„Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt" - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá.
Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.
Mesterházy tudomásul veszi az eredményt, de nem gratulál a Fidesznek
Tudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőre virradó éjszaka a szocialista párt székházában, ezt azzal indokolva: a választást szerinte tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek mellett tartották meg.
Mesterházy Attila mindazonáltal gratulált az LMP-nek a jó eredményhez, a Jobbik szerepléséről pedig azt mondta: a Jobbik örülhet, de Magyarország vesztett, mert az erősödő szélsőjobboldal az egész társadalmat mérgezi.
Az MSZP elnöke köszönetet mondott szavazóiknak, aktivistáiknak, jelöltjeiknek és a baloldali összefogásban részt vevő szövetségeseinek. „Amit lehetett, megtettük, kiálltunk az elveink és a politikánk mellett" - jelentette ki.
Bajnai Gordon: súlyos kudarc a kormányváltók szereplése
Az Együtt-PM és a kormányváltók számára súlyos kudarc, a támogatóknak pedig súlyos csalódás a választás eredménye - jelentette ki Bajnai Gordon a pártszövetség eredményváró rendezvényén vasárnap éjszaka Budapesten.
Ugyanakkor nem adják fel a céljaikat, mert hisznek egy békés, haladó európai Magyarországban - közölte az Együtt-PM vezetője.
Gyurcsány: küzdelmünk vereséget szenvedett
„Küzdelmünk ma este vereséget szenvedett, a kormányváltók ellenzékben maradnak. Ettől azonban nem változott meg, hogy mit gondolunk: azokkal vagyunk együtt, akik egy másik Magyarországban hisznek” - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap késő este tartott beszédében pártja budapesti választási központjában.
„Orbán önkénye, keleties fordulata, a szegényeket megvető undora nem felemel bennünket, hanem letaszít. Tiszteletben tartjuk a választók akaratát, de ettől ezt a hatalmat még soha nem fogjuk legitimnek tekinteni, a szó történelmi, morális értelmében" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.
Hozzátette: kívánja, egyszer jöjjön a józan felismerés, hogy dönthettek volna másként is. „A Demokratikus Koalíció engesztelhetetlen ellenzéke lesz Orbán Viktor rendszerének és kormányának" - hangoztatta a politikus.
Fodor: tisztességtelen verseny volt
Tisztességtelen verseny volt, „a kormányváltó erőknek lehetetlen körülményekkel kellett szembenézniük, ettől függetlenül elemeznünk kell, hogy mi történt, mi az, amit legközelebb másként kell csinálnunk” – mondta Fodor Gábor vasárnap késő este Budapesten, amikor megérkezett a Magyar Szocialista Párt Jókai utcai székházába.
A baloldali összefogás részeként a választáson induló Magyar Liberális Párt elnöke közölte: a kirajzolódó tendencia nem kedvez a kormányváltóknak, ugyanakkor siker, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben.
Kérdésre válaszolva elmondta: rossz lenne az országnak, ha újra kétharmados többséget szerezne a Fidesz, eddig is rossz volt a kétharmad, mert a Fidesz visszaélt vele.
Vona: a célunkat nem tudtuk elérni
A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatásuk - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az országgyűlési választást értékelve.
Vona Gábor fontosnak nevezte a 20 százalék feletti eredményt, és megjegyezte: a Jobbik 2009 óta fokozatosan, folyamatosan növeli népszerűségét. Ez visszaigazolást ad arra, hogy a tisztességes, egyenes politizálásnak azért van haszna - fogalmazott.
Schiffer: átmentünk a tű fokán
Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – mondta a Lehet Más a Politika volt központi irodájában tartott eredményváró rendezvényen Schiffer András.
Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon és úgy tűnik, hogy sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 7.
Így fogadták a politikusok a választási eredményeket
A Fidesz ünnepelt, a baloldali összefogás elfogadta az eredményeket, de nem gratulált, a Jobbik egy kicsit csalódott, az LMP pedig örült, hogy éppen átment a tű fokán. Így kommentálták a pártvezetők a magyarországi választási eredményeket.
Orbán Viktor: győztünk!
"Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!" - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Azt ígérte, azért fog dolgozni, hogy Magyarország "nagyszerű hely" legyen. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta, a Fidesz-KDNP olyan átütő erejű győzelmet aratott, amelynek jelentőségét ma még fel sem lehet mérni.
A Fidesz-KDNP európai rekordot ért el, az európai pártok közül a legnagyobb arányú támogatást érte el. Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában - hangoztatta Orbán Viktor a IX. kerületi Bálna előtti téren, amelyet betöltött az ünneplő szimpatizánsok tömege.
Orbán Viktor szavai szerint a magyarok "jól hallhatóan" kimondták, olyan hely újra az ország, ahol érdemes élni, dolgozni, családot alapítani, és az elmúlt négy év vitáit a választók most egyértelműen lezárták. Megerősítették a munkahelyteremtés, a családtámogatás, a nemzeti függetlenség politikáját.
Emellett a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre - folytatta Orbán Viktor, rögzítve: a választók megerősítették, hogy az országnak az unióban van a helye, de csak akkor, ha erős nemzeti kormánya van.
Orbán Viktor köszönetet mondott a választópolgároknak, hogy elmentek választani és ezzel kiálltak a demokrácia mellett. Köszönetet mondott továbbá a kitartásért, és elkötelezettségért azoknak, akik a Fidesz-KDNP jelöltjeire, listájára szavaztak és köszönetet mondott a "bajtársaknak", valamint a családtagoknak is.
Elmondta, büszke arra, hogy megbízást kapott a munka folytatására és ígéretet tett arra: minden nap azért fog dolgozni, hogy az ország "nagyszerű hely" legyen. "Új és nagyszerű korszak kapujában állunk mindannyian, arra hívom Magyarország polgárait: lépjünk be ebbe az új és nagyszerű korszakba együtt" - mondta Orbán Viktor. Csak együtt juthattunk el idáig, és csak együtt lehetünk újra sikeresek és tehetjük ismét naggyá Magyarországot - tette hozzá.
Orbán Viktor beszédét azzal zárta: miután győztek, még többet dolgozhatnak, de tudják, hogy van erejük, hogy a munkát elvégezzék.
Mesterházy nem gratulál
Tudomásul veszi a választási eredményt, de nem gratulál ahhoz a Fidesznek - jelentette be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke hétfőre virradó éjszaka a választási eredmények ismeretében. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, ami történelmi értelemben tévedés.
Mesterházy Attila a szocialisták Jókai utcai székházában éjfél után megtartott sajtótájékoztatón azt mondta: a választásokat tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek mellett tartották meg. Kiemelte: a Fidesz a maga számára kedvezően alakította át a választójogi szabályokat, miközben nekik folyamatos "médiaellenszélben" kellett dolgozniuk, és "álcivilek" segítették a Fidesz "mocskolódó kampányát", erre pedig nem volt példa az elmúlt 24 évben.
Az MSZP elnöke mindazonáltal gratulált az LMP-nek a jó eredményhez, a Jobbik szerepléséről pedig azt mondta: a Jobbik örülhet, de Magyarország vesztett, mert az erősödő szélsőjobboldal az egész társadalmat mérgezi. Az MSZP elnöke köszönetet mondott szavazóiknak, aktivistáiknak, jelöltjeiknek és a baloldali összefogásban részt vevő szövetségeseinek.
"Amit csak lehetett megtettünk annak érdekében, hogy az országot egy modern európai köztársasággá tudjuk alakítani. Az a legfontosabb, hogy kiálltunk végig az elveink és a politikánk mellett és azt képviseltük minden körülmények között" - közölte.
Mesterházy Attila azt mondta, miközben a miniszterelnök szerint az ország szabad, ő úgy látja, Magyarország nem szabad, mert a kormányzó többség az elmúlt négy évben folyamatosan visszaélt a kétharmados felhatalmazásával, és letérítette az országot a jogállam, a demokrácia útjáról."Ezt a csatát most elvesztettük - folytatta - , de nem adjuk fel, továbbra is kiállunk amellett, amiben hiszünk".
Bajnai: súlyos kudarc
A parlamenti választás eredménye súlyos kudarc a "kormányváltóknak", benne az Együtt-PM-nek, és súlyos csalódás a választóknak - mondta Bajnai Gordon, hozzáfűzve: elemezni kell az okokat. Ezek közül szerinte az egyik, hogy nem tudtak kellően vonzó ajánlatot tenni a választóknak, a másik azonban, hogy a Fidesz "manipulált, aljas választási rendszert alakított ki", amelyben a kormánypártnek 100 méteres síkfutásban, nekik 400 méteres gátfutásban kellett indulniuk. A Fidesz ezen túl olyan médiafölény és gazdasági háttérhatalmat épített ki, amellyel szemben nagyon nehéz bárkinek győzni - tette hozzá.
A két ok csak együtt értelmezhető - hangsúlyozta. "Nem a céljainkban volt a hiba, minden mást azonban - szervezeti, személyi, programbeli okokat - érdemes újragondolni" - jelentette ki.Azt is, a feladatuk most az, hogy éljenek az öt hét múlva, az európai parlamenti választásokkal megnyíló alkalommal, és szépítsenek.
Gyurcsány: tiszteljük a választók akaratát
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közölte: tiszteletben tartják a választók döntését, de nem szeretné, hogy a következő választás 2018-ban legyen. Nem látott olyan demokratikus kormányt, amely örökké hatalmon maradt volna - tette hozzá, és szerinte a Fidesz-kormány jó eséllyel nem fogja kitölteni az újabb ciklust. Azt is mondta, ha rajta múlik, ezért mindent megtesz.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a választók jelentős többsége, jó szándékkal, tisztességgel, legjobb meggyőződése szerint olyan utat választott, ami történelmi értelemben tévedés. "Ne várják el tőlem, hogy ne próbáljam meggyőzni arról őket, hogy ez egy rossz út" - fogalmazott.
A DK elnöke hangsúlyozta, hogy az eredmény okainak keresésekor nem fog részt venni "egymás hibáztatásában", védeni fogja a szövetség minden tagját. Vigyázni kell egymásra az európai parlamenti választási kampány alatt is, csak annyi verseny kell, hogy az ne őrölje fel a többiek képességét arra, hogy erősítsék a közös ügyet: lesz még egyszer szabad Magyarország - hangoztatta.
Fodor: Magyarország nem járt jól
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta: Magyarország nem jár jól a választási eredménnyel. Eredményként könyvelte el azonban, hogy lesz liberális képviselet a parlamentben. Szerinte a verseny nem volt fair, ám az ellenzéki összefogás emelt fővel csinálta végig a kampányt. Hozzátette: az eredményhez vezető okokat a következő napokban elemezni kell, a választás éjszakáján viszont köszönetet kell mondaniuk támogatóiknak.
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke azt mondta: az ellenzéki szövetség nem tudott szerethető, vonzó alternatívát kínálni a Fidesszel szemben. A cél és nemes jó volt, "a mai csatát elvesztettük, de a küzdelem folytatódik (...), nem adjuk fel a reményt, hogy Magyarországból újra egy demokratikus, szabad országot teremtsünk".
A PM társelnöke azt mondta, az igazi ellenzéki politizálás fő színtere a parlamenten kívülre kerül a következő években, kétharmados Fidesz-többség és erősödő Jobbik mellett az Országgyűlés "bábszínház" marad.
"Vissza kell nyúlnunk a mozgalmi gyökereinkhez (...), vissza kell nyúlnunk a civil politizáláshoz, újra meg kell találnunk az emberekkel a közvetlen hangot, alulról építkezve kell megújítanunk a politikát és a baloldalt" - mondta Szabó Tímea, hozzátéve: ez kell ahhoz, hogy 2018-ban "felszabadítsák" Magyarországot Orbán Viktor kormányzása alól.
A pártvezetőktől nem lehetett kérdezni, Mesterházy Attila pedig azzal köszönt el: folytatják a kampányt az európai parlamenti választásokra, amelyen az összefogásban részt vevő pártok külön indulnak, de reméli, hogy az őszi önkormányzati választáson újra lesz együttműködés.
Vona: a célunkat nem tudtuk elérni
A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatásuk - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke az országgyűlési választást értékelve.
A pártelnök beszédében köszönetet mondott a szimpatizánsoknak, az aktivistáknak és a családtagoknak. Mint fogalmazott, a választás azt hozta, amit várni lehetett, meglepetést csak a Jobbik eredménye keltett, hiszen a felmérések alábecsülték a pártot.
Kiemelte: számtalan választókerületben behozták a baloldalt, de a kitűzött célt nem tudták elérni, mert "az elmúlt 24 év tovább folytatódik", nem sikerült lezárni. Szavai szerint bár néhány egyéni választókörzetben még harcban vannak, nem sikerült az áttörés, amit ezen a területen szerettek volna elérni.
Vona Gábor fontosnak nevezte a 20 százalék feletti eredményt, és megjegyezte: a Jobbik 2009 óta fokozatosan, folyamatosan növeli népszerűségét. Ez visszaigazolást ad arra, hogy a tisztességes, egyenes politizálásnak azért van haszna - fogalmazott. Kitért arra is, hogy kiegyenlítődött a párt támogatottsága, mert míg korábban kelet-magyarországi pártként azonosították, mára a Dunántúlon is egyre erősebbek. Azt mondta: az Európai Unióban ma a Jobbik a legerősebb nemzeti radikális párt.
A pártelnök szólt arról is: sokan gratulálnak neki az eredményhez, de szimpatizánsaikban és benne is van csalódottság. Hozzátette: le kell vonni a tanulságot, értékelni kell az eredményt. "A lelkiismeretünk tiszta, egyrészről pozitív kampányt folytattunk, egy programot tettünk le az asztalra, ellentétben ellenfeleinkkel, akik sokszor tisztességtelen kampányt folytattak (…), és program nélkül tették ezt" - mondta.
Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel, nem hagyják cserben azokat az embereket, akik "akár itt, a csonka Magyarországon, akár határon túl, akár Magyarországról gazdasági okok miatt elvándorolva, de bíztak bennünk". "Holnap leporoljuk magunkról a port és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat" - jelentette ki.
Schiffer: átmentünk a tű fokán
Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán és ha minden igaz, az LMP megőrizte a parlamenti tagságát – mondta Schiffer András a Lehet Más a Politika volt központi irodájában tartott eredményváró rendezvényen Budapesten a vasárnapi választásról.
Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: az ökopolitikának továbbra is van parlamenti képviselete Magyarországon és úgy tűnik, hogy sikerül megakadályozniuk a fideszes kétharmadot. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben gyakorlatilag a semmiből hozták vissza a pártot, mert egy évvel ezelőtt gyakorlatilag senki nem hitt abban, hogy állva tudnak maradni. Szavai szerint erre büszkébb, mint hogy négy éve bejutottak a parlamentbe.
Schiffer András gratulált a győzelemhez a Fidesznek és Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének is, aki szavai szerint egy "nehezített pályán, nehéz körülmények között állt helyt". Schiffer András közölte, a következő parlamentben is készek egy korrekt ellenzéki együttműködésre a szocialisták frakciójával.
A választási eredmény azonban Schiffer András szerint részben figyelmeztető jelzés. A Jobbik eredménye azt mutatja, hogy ebben az országban százezrek, milliók elkeseredettek, dühösek, hogy számukra az elmúlt 25 év kudarcot hozott – jelentette ki.
A társelnök szerint az igazi kihívás, hogy a következő 4 évben megmutassák a csalódottaknak, hogy "van más választás, mint a szélsőjobboldal", a populizmus, a Jobbik. Schiffer András szerint világosan kell látni, hogy az a politikai osztály, amely 25 éven át vezette ezt az országot, megbukott, az elmúlt 15 év pedig Magyarország leszakadását hozta a környező országokhoz képest.
Azt mondta, hétfőtől arra kell készülniük, hogy mostani programjukból 2018-ra kormányprogramot csináljanak. Arra készülnek, hogy reményt mutassanak azoknak, akik méltán csalódtak az elmúlt 25 év politikai elitjében és új irányt szabjanak Magyarországnak - folytatta.
Schiffer András, aki mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a munkájukban, elnöktársáról, Szél Bernadettről beszélve úgy fogalmazott: ahogy bebizonyosodott, hogy a politikát lehet nyíltan, őszintén tiszta szívvel csinálni, úgy az is bebizonyosodott, hogy egy pártot és egy országot nők is tudnak irányítani. maszol/MTI
2014. április 8.
Orbánék győzelme
Veszíteni tudni kell, főképp, ha Magyarország-szerte mindenki jó előre tudta, az idei parlamenti választásokat a Fidesz–KDNP nyeri. Kétséges csak a kétharmad megszerzése. A szocialisták meglepett dühét az eredményhirdetés után szinte nem is érti az ember.
Elnökük, Mesterházy Attila képes volt azt állítani, hogy az ország nem szabad, mivel a Fidesz folyamatosan visszaélt a kétharmados felhatalmazásával, és letérítette Magyarországot a demokrácia útjáról; Gyurcsány szerint Orbán keleti szeleket várva egyre messzebbre viszi az országot a Nyugattól. A semmiből újra előkotort liberális Fodor Gábor azt üzente szavazóinak: ne csüggedjenek! Bajnai Gordon miközben súlyos kudarcról és csalódásról beszélt, csendesen azon sírdogált, hogy „manipulált, aljas” választási rendszerrel szerezte meg a Fidesz a győzelmet. Mely törvényt, ne feledjük: akkoriban minden párt megszavazott. A Fidesz–KDNP-t jobbról leváltani igyekvő Vona Gábor is tele csalódással, hisz ama terve, hogy legyűri Orbán Viktort, rosszabb esetben Jobbikja az ország második legnépszerűbb pártja lesz, szertefoszlott, de hát mit várt, mikor még saját szülővárosában és egyéni választókörzetében sem sikerült győznie? Nőtt ellenben a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest két százalékot, elhalászva a kormányváltók orra elől a protest-szavazatok jelenős részét. Mégis kénytelen lesz újabb négy esztendeig 23 képviselőjével egyetemben a parlamentben kisebbségből vitézkedni. Fájdalmas lehet az is számára, hogy az Erdélyben folytatott kampányuk dacára az innen érkezett szavazatok elenyészőek, a voksok 95,37 százalékát ugyanis a Fidesz–KDNP szerezte meg. Választási csalást vagy a törvény elvtelenségével kapcsolatos vádakat általában önigazolásként fogalmaznak meg a vesztesek. Így van ez most is, nem akarják észrevenni, hogy valójában már az erőtlen, szertebeszélő kampány alatt alulmaradtak. Ráadásul Orbán Viktor ellen irányuló gyűlöletükben képteleneknek bizonyultak valamelyest is vonzó, életképes választási program kidolgozására. Az úgynevezett „kormányváltók” a le Orbánnal és a Fidesszel monoton ismételgetésén kívül alig mondtak mást, és megeshet, észre sem vették: negatív kampányuk több ellenérzést szült, mint szavazatot. Egy szó mint száz, Orbán Viktort harmadszor választották meg szabad választásokon Magyarország miniszterelnökének, s másodszor kétharmados támogatottságot is kapott. Nem kis teljesítmény egy ötvenesztendős politikustól. És úgy tetszik, az anyaországi politikai színtéren egyelőre nincs vetélytársa. Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 9.
Agymosók
Idő kérdése, hogy a vasárnapi országgyűlési választáson felsült magyarországi baloldal vezetői mikor kiáltják ki bűnbaknak a Fidesz–KDNP-pártszövetség újrázásáért a külhoni magyar állampolgárokat.
Nincsenek illúzióink, hogy megteszik, elvégre vereségüket jobbára eddig is tőlük független tényezők – a választójogi szabályok „tisztességtelensége", „médiaellenszél", a jobboldallal szimpatizáló „álcivilek" tevékenysége – számlájára írják, egyedül Bajnai Gordon vallotta be félszájjal, hogy nem tudtak kellően vonzó ajánlatot tenni a választóknak.
Ha a szavazatok százszázalékos feldolgozása nyomán kiderül, hogy a kormányzó erők megőrzik kétharmados többségüket, Gyurcsányék nem fogják elszalasztani a lehetőséget, hogy ismét belerúgjanak a határon túli magyarokba. Szó mi szó, a Fidesznek megszavazott toronymagas bizalommal a külhoniak is hozzájárultak a nemzeti oldal sikeréhez, a baloldalon azonban tudhatnák, egyetlen cseppet a folyóból nem szokás kárhoztatni az árvízért.
Ugyanezt a boszorkányüldözést elkövették már román elvtársaik is, amikor Traian Băsescu 2009-es újrázását Mircea Geoanáék a külföldön élő románok nyakába próbálták varrni.
Amúgy az anyaországi balliberális média már a kampány során megütötte a külhoni magyarok dehonesztálásának alaphangját. Egy román civil szervezetnek a partiumi magyarok pártopcióit firtató felmérését a Népszabadság azzal a szalagcímmel foglalta össze: a romániai magyarok annyira konzervatívak, hogy szavazni sem tudnak.
A megállapítás fő baja, hogy köszönő viszonyban sincs a kutatás következtetéseivel. Ennél is mélyebbre süllyedt a szocialista Népszava, sajnálkozva, hogy „noha közismerten nehézséget okoz számukra az írás-olvasás magyarul, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választók levélben szavazhatnak a választáson".
Sajnos erre az arcpirító megállapításra a Nemzeti Választási Iroda elnök asszonya is rátett egy lapáttal, amikor annak tudta be a külhoni szavazatok nagyarányú érvénytelenségét, hogy a nem Magyarországon szocializálódott magyarok nem tudtak megtanulni írni anyanyelvükön.
Talán a harmadik Orbán-kormány idején sikerül gyógyírt találni az elmúlt évtizedek agymosására.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 10.
Történelmi narancsszüret
„Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!” – jelentette be Orbán Viktor vasárnap késő este Budapesten, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Az előrejelzéseknek megfelelően a magyarországi parlamenti választások során egyetlen kérdés maradt nyitott: szerez-e újra a kormánykoalíció kétharmados legitimációt?
Békés tavaszi Budapesten sétálgathatott az ember az országgyűlési választások napján. Többnyire csak az MSZP és a DK aktivistái éltek a kampánycsendmentesség lehetőségével, és igyekeztek az utolsó pillanatban maguk, illetve jelöltjeik mellé állítani a „tévelygőket”. A szocialista jelölt, Oláh Lajos aktivistái engem is megszólítottak az Andrássy úton, de különösebb rosszallás nélkül tudomásul vették, hogy nem vagyok érdekelt az ügyben. Egy budai választóhelyiség előtt sem románoztak le, holott a bukaresti jelzésű szerkesztőségi autó akár alkalmat is kínálhatott volna rá, ám a gépkocsi Székelyhontól az Erdélyi Naplóig terjedő feliratozása inkább empátiát fakasztott az ott lévőkben. Az országos átlagot jóval meghaladó módon ott már 20 százaléknál tartott a részvétel, hiába, a polgári gyökerű budai hegyvidéki lakók a választást a vasárnapi kirándulás elé helyezték. Nagy tisztelet övezte a feleségével épp akkor megjelenő Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-kultúrtörténész-író-politikust, aki soha nem rejtette véka alá fideszes kötődését.
A belvárosi szálloda recepciósa kicsit másként viszonyult hozzám és a nap történéseihez. „Miért tartotta fontosnak éppen ma Budapestre érkezni?” – kérdezte alig leplezetten provokatív módon, az újságírói munkára hivatkozás azonban megtette a hatását. Már csak azt hallhattam, hogy valakinek a telefonba sírja el bánatát, miszerint a románok Pestig is képesek eljönni szavazni „ezekre”.
Hosszabb sor csak néhány helyen kígyózott: a Parlamentben kiállított Seuso-kincsekre várók, illetve az átjelentkezett szavazók tömörültek. Az egyik belvárosi választási kör irodájának munkatársa így kommentált: „Ha fél hét körül visszajön, meg fog lepődni, mennyien hagyják utolsó percre a voksolást.”
Öröm a Bálna gyomrában
Az esti órákat azonban inkább a Fidesz eredményvárójában töltöttem, amely előtt már hat után gyülekezni kezdtek a szimpatizánsok, s hiába húzódott váratlan sokáig az átjelentkezők voksolása, nem tágítottak. Ezért aztán amikor Orbán Viktor mikrofonhoz lépett, már győztes hangulatban fogadta a tömeg a régi-új miniszterelnököt. „Olyan átütő erejű győzelem ez, amely jelentőségét ma este még fel sem tudjuk mérni – fogalmazott. – Azt, hogy megérdemeltük-e, a jó Isten majd eldönti, de hogy megdolgoztunk érte, az egészen biztos.” Beszéde egyik első mondatában ugyanakkor a nap legfelemelőbb tényének nevezte, hogy a külhoni magyarok először szavazhattak, amit a tömeg hangos éljenzéssel helyeselt. „A Fidesz és a KDNP európai rekordot ért el azzal, hogy a legnagyobb arányú támogatást gyűjtötte be: Magyarország ma a legegységesebb nemzet Európában” – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint Magyarország „jól hallhatóan kimondta: érdemes itt élni, dolgozni és családot alapítani.” Döntésükkel két dologra mondtak nemet a választók, fogalmazott a Fidesz elnöke: a gyűlölködésre és az Európai Unióból való kilépésre. „Magyarországnak az EU-ban van a helye, de csak akkor, ha van erős nemzeti kormánya” – tette hozzá.
„Széles jövő előtt állunk, nagy korszak kapujában” – fogalmazott Orbán másnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol kijelentette: Magyarország a régió éllovasa lesz. Az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, hangsúlyozta, a magyar gazdaság kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban épp ama sokat vitatott gazdaságpolitika eredményeként, amit most a választók megerősítettek.
Kétharmados kérdőjelek
Két nappal az urnazárás, a voksok 98,98 százalékának feldolgozása után ugyanakkor még mindig 16 olyan körzet volt, ahol az átjelentkezők voksai és a külképviseleteken leadott szavazatok még megváltoztathatják az előzetes végeredményt. A legtöbb bizonytalan eredményű körzetet Budapesten találjuk, ám a Fidesz–KDNP még több helyen fordíthat. A 10280 szavazókör 106 urnáját zárták le vasárnap számolás nélkül, ezekbe várják a külképviseleteken, illetve átjelentkezéssel szavazók voksait. E szavazatokat április 11-én számolják meg, másnap, szombaton lehet biztosan tudni, hogy a Fidesz– KDNP-nek sikerül-e megszereznie a parlamenti mandátumok kétharmadát. A 16 körzetből nyolcban csak matematikai az esély a fordításra, a további nyolcból hat Budapesten található, négy körzetben a fideszes jelölt vezet, négyben pedig a balliberális koalíció jelöltje. A legszorosabb verseny az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese körzetében, Budapest 18. kerületében van, ahol a fideszes Kucsák László 22 vokssal vezet a szocialista Kunhalmi Ágnes előtt, a megszámolásra váró szavazatok lehetséges maximuma pedig kétezer. A jogszabályok szerint nem lehet a voksok újraszámlálását kérni csak azért, mert a jelöltek között kicsi a különbség. Erre akkor kerülhet sor, ha az eredményt megállapító döntés elleni fellebbezésében a beadványozó bizonyítja, a szavazatszámláló bizottság törvénysértően állapította meg az eredményt, s matematikai lehetőség is van az eredmény megváltozására.
Ellenzéki jövőkép
Tudomásul vette a választási eredményt, de a választások tisztességtelen szabályok és nem egyenlő feltételek melletti lebonyolítására hivatkozva nem gratulált a Fidesznek a győzelemhez Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője ugyanakkor súlyos kudarcnak minősítette a választási eredményt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig azt mondta: a választók többsége olyan utat választott, amely történelmi értelemben tévedés.
Azt is bejelentették, hogy egyikük sem csábítgat el a másiktól senkit. A jelenlegi állás szerint ugyanis a szocialisták 29, az Együtt–PM Szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei 4-4 mandátumot szereztek, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A közös listán induló pártok esetében viszont öt képviselő szükséges a frakcióalakításhoz, így egyelőre kérdéses, ki állíthat fel képviselőcsoportot a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben.
Mesterházy Attila szerint konstruktív, de kritikus ellenzéki szerepre kell készülniük. Arra számítanak, tette hozzá, hogy a politikai események centruma a parlamenten kívülre kerül, ezért nem feltétlenül a parlamenti frakcióra építik a szakmapolitikát, hanem „a párt irányába indulnak el”, ott hoznak létre műhelyeket, esetleg kabineteket. Azt is elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását, a három választást (májusban EP-, ősszel önkormányzati választás lesz) végig kell csinálni. Az MSZP elnöke szerint volt és van is kormányváltó hangulat, de az apátia és a közöny nagy ellenfele volt a „kormányváltó erőnek”. A közöny és az emberek beletörődése lefelé nyomta a részvételi arányokat – vélekedett.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. április 11.
Balra át, hátra arc!
Készülőben Orbán Viktor harmadik kormánya, mely 2018-ig bizonyosan igazítani fogja Magyarország dolgait – Gyurcsány sötét jövendölése ellenére, mely a leendő kabinet időnap előtti menesztésével riogat –, mert a sokszor ellendrukkerként viselkedő bizonyos külföldi körök is belátták: e nemzeti kormány a választók elsöprő többségének bizalmát élvezi. S nem diktatórikus, nem tekintélyelvű, hanem az ország, a nemzet, a lakosság valós érdekeit szem előtt tartó kormányzati csapat, amit nehéz kikezdeni légből kapott és hazug vádakkal.
Az új kormány megalakítása sem lesz valami világrendítő és -rengető bűvészmutatvány, a kabinet nagyrészt ugyanaz marad, ami volt. Egy dolog biztos: Martonyi János visszavonulása a külügy éléről, de ez is a korára való tekintettel történik.
A legfontosabb minisztériumok élén megmaradnak az ismert nevek: Balog, Varga, a tárca nélküli miniszterelnök-helyettes Semjén. Az egyéb tárcáknál történhetnek rosálások, de teljesen új arcokról nem nagyon esik szó, még találgatás szintjén sem.
Ez Orbán Viktor kormányzati folytonossági koncepcióját támasztja alá.
A „nagy kormányváltók” színes gyülekezetében most két izgalmas kérdés borzolja a kedélyeket: vajon a vakszerencse megóvhatja-e őket a kormánypártok kétharmados többségétől, s lehetne-e frakciót tákolni az Együtt–PM-nek, esetleg Gyurcsányék nagy koalíciójának? Az MSZP-n kívül frakciót csak úgy állíthat ki a gyülekezet, ha valakit „beszippantanak”.
Erre egyetlen atyafi mutatkozik alkalmasnak, a „liberális” Fodor Gábor, aki tálcán kapta képviselői mandátumát, s most egyszerre fontos személy lett. Liberális Párt, az ugyan nincs, de van elnöke, ez a tévelygő politikus, aki most egyszerre Joly Joker és Fekete Péter. Ha beáll Gyurcsányékhoz, lesz frakció, ha nem áll be, nem lesz. Akkor beállhat Bajnaiékhoz. Vélhetően valahová csak beáll, mert a múltja is erre predesztinálja: ő az első számú pártváltó Magyarországon.
Balosék azt ígérték korábban, az esetleges kudarc felelősségét nem hárítják egymásra, puszipajtásságuk szent lesz és örök. Hát ez egyáltalán nincs így: Mesterházyt már közösen kezdték szidni, s arra is célozgatnak, a következő választásokon külön-külön indulnának. Még Fodor Gábor is – egymaga! Előre, Gáborka, új, hatalmas SZDSZ-es vívmányok felé!
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. április 14.
Határon túli voksmérleg
Bizonyos szempontból meglepő, más szempontból várható eredményt hozott, ahogyan a magyarországi országgyűlési választásokon először szavazó határon túliak voksoltak a vasárnapi megmérettetésen.
Várható volt, hogy jelentős többségük a jobboldalra, ezen belül is a Fideszre szavaz, a kormánypártra adott voksok aránya ugyanakkor talán még a legoptimistább Fidesz-vezetők várakozásait is meghaladta, hiszen a levélben leadott külhoni szavazatok több mint 95 százaléka érkezett a pártra.
Ennek oka egyfelől az, hogy a Fidesz volt az a párt, amely az elmúlt évtizedekben a leghangsúlyosabban tartotta napirenden a határon túli magyarok ügyét, és első kormányzása alatt a – sokak által kevésnek tartott – kedvezménytörvénnyel, majd második regnálása idején a könnyített honosítással kötötte szorosabbra a kapcsolatot az elszakított nemzetrészekkel. A mostani választásokon ennek folyományaként minden bizonnyal jelentős többségben voltak azok a külhoniak, akik éppen azért regisztráltak és vettek részt a szavazáson, mert mindezt meg akarták „hálálni" a kormányoldalnak.
Meglepő ugyanakkor a Jobbik leszereplése, a szélsőségesként számon tartott párt ugyanis gyakorlatilag az egyetlen olyan alakulat volt, amely jelentős forrásokat és energiákat áldozott arra, hogy magához édesgesse a határon túliakat. Képviselői irodákat nyitott, majd a kampány során szórólapokkal is népszerűsítette magát.
Ráadásul a román hatóságok is váratlan segítséget nyújtottak számukra a kampányban, amikor a székely szabadság napján lezajlott marosvásárhelyi incidens nyomán több jobbikos politikust is kitiltottak az országból. Ehhez képest a radikális párt alig több mint kétszázaléknyi voksot kapott a külhoniaktól. Ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a többség számára nem szimpatikus a párt retorikája, itteni megnyilvánulásai, és a hozzá kapcsolódó „balhék" inkább bajkeverőként tüntették fel.
Másrészt a Fidesz már említett, több mint egy évtizedes beágyazottságának, valamint annak, hogy a kormánypárthoz kötik a könnyített úton megszerezhető állampolgárságot.
A balliberális ellenzéki összefogás leszereplését lehetett a legbiztosabbra venni a voksolás előtt. Mesterházy Attila MSZP-elnök kolozsvári bocsánatkérését a 2004. december 5-ei népszavazás előtti határon túli ellenes kampányért teljes mértékben hiteltelenítette, amikor szövetkezett azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki akkor miniszterelnökként élére állt ennek a kampánynak, illetve a határon túliak sorsa iránt a legnagyobb érzéketlenséget tanúsító egykori SZDSZ egyik emblematikus arcának számító Fodor Gáborral. Ennek fényében nem is számíthattak arra, hogy számukra a külhoniak körében sok babér terem.
Az eredmények ismeretében most az a kérdés, hogyan viszonyulnak a magyarországi pártok a határon túliakhoz a továbbiakban. A kormányoldal várhatóan tovább halad az eddigi úton, azaz retorikájának továbbra is fontos eleme lesz a határon túliakkal való kapcsolatok szorosabbra fűzése – erről beszélt Orbán Viktor kormányfő még a voksolás előtt, amikor azt mondta, hogy a következő lépés a külhoni intézmények megerősítése lesz.
Mint magyarázta: „ott, ahol már van, elmélyítjük az autonómiát, ott, ahol még nincs, kiépítjük. Létrehozzuk a magyar autonómiák közötti koordinációt és együttműködést, hogy az összhang, amely a Kárpát-medencei magyarok tehetségéből, tudásából és szorgalmából kialakítható, az mindenki számára hallható legyen. A Jobbik várhatóan nehezen törődik bele abba, hogy a várakozásaihoz mérten kevésbé tudott hatni a külhoniakra, a kérdés most az, milyen eszközökkel próbálja meggyőzni őket arról, hogy mégiscsak érdemes rá is szavazni.
A baloldal várható hozzáállása kérdéses. A mostani összefogás pártjai eddigi nyilatkozataik alapján külön utakon folytatják a politizálást. Az MSZP és az Együtt – PM részéről talán kevésbé várható, hogy a határon túliakat tennék meg bűnbakká a vereségért. A Gyurcsánnyal megkötött szövetség kapcsán épp a kettős állampolgárságot és a szavazati jogot ellenző exkományfő mondta el, hogy a külhoniak ügyében nincs egyetértés közöttük.
Ugyanakkor most többféleképpen is dönthetnek. „Elfelejthetik" a határon túliakat, de akár azt az utat is választhatják, hogy megpróbálnak a következő négy évben ők is állásokat kiépíteni a külhoniak körében, hiszen nem minden határon túli magyar meggyőződéses jobboldali. A legkevésbé pozitív végkicsengéssel kecsegtető forgatókönyv minden bizonnyal az lenne, ha csatlakoznának a Gyurcsány-vonalhoz, amelynek értelmisége máris keményen nekiment a szavazatarányokat döntően nem befolyásoló, érvényes voksot leadó külhoniaknak, őket próbálva meg felelőssé tenni azért, mert a Fidesz ismét a kétharmad közelébe került.
Ezzel ugyanis fennállna a veszélye annak, hogy örökre bezárják a kaput a külhoniak többségével való megbékélés előtt, és végzetesen szembeállítanák egymással az anyaországi társadalom egy részét és a határon túliakat.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Krónika (Kolozsvár)
2014. április 17.
Választói „munkanélküliség” Erdélyben
A Fidesz–KNDP listájának harmadik helyén várhatja Tőkés László az európai parlamenti választásokat. A 2007 óta erdélyi EP-képviselő, volt református püspök rendszerváltó eredménynek tartja a magyar kormánypártok győzelmét, ugyanakkor a Kárpát-medencei nemzetpolitikai változások befejezése még hátravan.
– Számított a magyarországi kormánypártok döntésére, amely a Fidesz–KNDP-lista harmadik helyére sorolta önt? Az sem kis újdonság, hogy az elszakított nemzetrészek – Kárpátaljáról, Délvidékről és a Felvidékről – is állíthatnak EP-képviselőjelöltet.
– A Fidesz által 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai rendszerváltás újabb állomásához érkeztünk. Az új magyar nemzetpolitika egyik fényes eredménye a visszahonosítás és az ezzel járó szavazati jog megadása. Országgyűlés helyett így jöhetett létre Budapesten az első nemzetgyűlés. A mostani európai parlamenti listaállítás ennek a folyamatnak a része. Miután Budapesten nemzeti képviseletünk van, Brüsszelben is össznemzeti képviseletünk lesz a külhoni magyar közösségek jelöltjeinek megválasztásával. E nemzetpolitikai változás mélységeit leginkább a 2004. december 5-ei népszavazás összefüggésében tudom kifejezni. Akkor az ellenforradalmi, utódkommunista hatalom megtagadta és ellökte magától a külhoni magyarokat. Egy nemzeti kormánynak kellett 2010 után lemosnia ezt a gyalázatot, és visszakapcsolni a nemzet vérkeringésébe külhoni magyar közösségeinket. Idén lesz tíz esztendeje ennek a rossz emlékű referendumnak. Örülök, hogy a tízéves évfordulón megérhettük ennek az ellenkezőjét.
– Az erdélyi magyarságot nem kényezteti el az Európai Unió: a választópolgár azt látja, hogy közösségi jogköveteléseinket kivétel nélkül lesöprik az asztalról. Miben reménykedhetünk?
– Csak a Kárpát-medencei egység kialakításában! Példásnak nevezem Orbán Viktor nemzetpolitikai irányvonalát, hiszen amit mi nem tudtunk az EP-lista kapcsán Erdélyben megvalósítani, azt ő tető alá hozta az egész Kárpát-medence viszonylatában. Ha valamit el akarunk érni Brüsszelben, mindenekelőtt idehaza kell véghezvinnünk a politikai rendszerváltoztatást. Az európai polgári kezdeményezések kudarca abban keresendő, hogy a felek nem voltak hajlandóak megállapodni egy közösen vállalt beadványban. Érdekérvényesítési esélyeink még összefogás esetén sem túl nagyok, anélkül viszont képtelenek vagyunk előbbre lépni.
– Hogyan értékeli a Fidesz–KNDP kétharmados győzelmét a magyarországi országgyűlési választásokon?
– Párját ritkító módon Magyarországon nem sikerült kiiktatni, perifériára szorítani a rendszerváltókat: a 2014-es választások eredményeinek tükrében az 1989-es rendszerváltás kiteljesedését látom. Magyarország újra az élen jár Kelet-Közép-Európa országai között, ahol az elmúlt huszonöt évben politikai váltógazdálkodás folyt: az utódkommunista pártok váltogatták egymást a többé-kevésbé demokratikus pártokkal. Romániában ma is a Medgyessy–Gyurcsány– Bajnai-féle posztkommunista tömörülés pártja van hatalmon. Ezzel szemben Magyarországon ugyanazzal a rendszerváltó csapattal az élvonalban sikerült – remélhetőleg visszafordíthatatlanul – véghezvinni és kiteljesíteni a negyedszázaddal ezelőtt elkezdett rendszerváltást. Ennél szebben nem is lehetne megünnepelni a huszonötödik évfordulót.
– Az 1989 utáni választások történetében Erdélyben rekordot döntöttek a szavazók: a magyar kormánypártok támogatottsága 95 százalékos. Számított erre az eredményre?
– Az erdélyi magyarok még inkább megtapasztalták a negyedszázados politikai váltógazdálkodás árnyoldalait. Nem elég, hogy az erdélyi magyar közösség immár huszonöt éve Bukaresttől való függőségben vergődik, ráadásul hosszú periódusokra egyszerre kellett elszenvednie Bukarest és Budapest elnyomatását. Ebből lett elege az erdélyi magyarságnak. Ez az eredmény annak is tulajdonítható, hogy mindvégig volt egy magyar politikai vonulat Erdélyben, amely következetesen kitartott a rendszerváltoztatás mellett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség vagy a jobb sorsra érdemes Magyar Polgári Párt. Az erdélyi magyar választók szavazatainak tükrében igazolva látom kitartásunk értelmét: mindannyiunk számára bebizonyosodott, hogy nem volt hiábavaló ez az út. Arany János szavaival szólva a fősodorban haladunk: az erdélyi 95 százalék ennek ragyogó bizonyítéka. A munka neheze azonban még hátravan Erdélyben: mi, magyarok, akik az 1989-es rendszerváltás élére álltunk, az utóbbi huszonöt évben a posztkommunista restauráció foglyai lettünk.
Országgyűlési választások: kétharmados Fidesz-többség
Kétharmados többséget szerzett a Fidesz–KDNP az április 6-ai magyarországi országgyűlési képviselő-választáson. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az elmúlt hétvégén tette közzé a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján az immár véglegesnek tekinthető eredményeket. A Fidesz–KNDP-nek 133, az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új Országgyűlésben. A Fidesz–KDNP országos listájára 2 264 730, az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-re 1 290 804, a Jobbikéra 1 020 476 szavazat, az LMP-re pedig 269 413-an szavaztak.
A magyarországi nemzetiségi listáknál a kedvezményes mandátumhoz szükséges 22 058 szavazatot egyetlen nemzetiség sem szerezte meg, a legtöbben a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának listájára szavaztak, 11 415-en. Az országos listát állított 13 nemzetiség szószólót küldhet a parlamentbe. Az idei áprilisi országgyűlési választás újdonsága volt, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhattak az országos pártlistára. A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint összesen 193 793-an szerepeltek az előzetesen regisztrált, levélben szavazók névjegyzékén. Az NVI-hez levélben érkezett szavazólapok feldolgozása csütörtökön fejeződött be, összesen 128 378 érvényes szavazólapot összesítettek. Az érvényes szavazatok 95,49 százalékát a Fidesz–KDNP-pártszövetség kapta, összesen 122 588 voksot. A Jobbikra a levélben szavazók 2,28 százaléka adta voksát (2926), az MSZP–Együtt-PM–DK–MLP-listára 1,16 százalék (1495 voks). Az LMP 0,45 százalék szavazatot kapott
– Elégedett a Fidesz eddigi nemzetpolitikai megvalósításaival, vagy lenne, amit másképp tenne? Milyen rendszeresen találkozik Orbán Viktorral?
– A Fidesz-kormány bámulatos lendülettel és elkötelezettséggel látott hozzá 2010-től a nemzetpolitikai változások véghezviteléhez: olyan alapvető fontosságú törvények születtek, mint a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alaptörvény. Az európai össztűz és Magyarország gazdasági problémái azonban a ciklus hátralévő részében mintha elszívták volna a kormány erejét a nagyszerű nemzetpolitikai kezdés folytatásától. A nemzeti tábor április 6-ai választási győzelme azonban arról szól, hogy a Fidesz–KNDP-koalíció újból erős felhatalmazást kapott a folytatásra. Az ellenszélben véghezvitt kormányzás során olyan mértékben sikerült stabilizálni Magyarország helyzetét, hogy reményeim szerint teljes gőzzel lehet folytatni a 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai változásokat, amelyek a Kárpát-medencei magyarság életét is érintik. Ezekről minden évben volt alkalmam Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélni. Találkozásaink nem protokollárisak, hanem érdemi jellegű beszélgetések. Úgy ítélem meg, a nemzetpolitikai változások útján haladunk tovább.
– Május 25-én Romániában a szavazó már nem találja az ön nevét az RMDSZ EP-listáján. Mit üzen annak az erdélyi szavazótábornak, amely önt eddig két alkalommal is bejuttatta az Európai Parlamentbe?
– Nem rajtunk múlott, hogy választóinkat, szavazóinkat 2014-ben munka nélkül hagyjuk. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt mindent megpróbált, hogy létrejöhessen az erdélyi magyar közös lista, az RMDSZ azonban valamennyi ajánlatunkat elutasította. A 2009-ben kialakult példás összefogás, amely 9 százalékos hozadéka révén három erdélyi magyar képviselőt juttatott ki Brüsszelbe, az RMDSZ számára többé nem kívánatos, mindent megtörtek és lenulláztak. Ezzel a lépésével az RMDSZ 2014-ben legalább egy erdélyi magyar EP-képviselő helyet ad át a románoknak. Számomra nem volt más választás: ha továbbra is Erdélyt akarom képviselni az Európai Parlamentben, el kellett fogadnom az Orbán Viktor által felkínált lehetőséget. Függetlenül attól, hogy milyen úton-módon jutok ki Isten segedelmével Brüsszelbe, célom ugyanaz: megalkuvás nélkül képviselni erdélyi magyarságunkat. Ez kiegészül a magyarországi és a többi külhoni magyar közösségek képviseletének a feladatával és felelősségével.
Kelemen Hunor: nem érdekel Tőkés karrierje
Az RMDSZ-t nem érdekli Tőkés László karrierje és politikai sorsa – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy a szövetség vezetői miként vélekednek arról, hogy Tőkés László a Fidesz-lista harmadik helyéről pályázik újabb európai parlamenti mandátumra. Kelemen szerint Tőkés indulása a saját döntése volt. „Tőkés László nem Romániában méretkezik meg, így nem zavar minket. Az EP-választások esetében tiszta a kép: Erdélyben nem lehet a magyarországi pártok listáira szavazni, így sem a Fidesz-listára, sem Tőkésre.” Az RMDSZ elnöke a szövetség legfontosabb feladatának az EP-választásokon való részvételre történő mozgósítást nevezte, hogy átléphessék az ötszázalékos küszöböt. Az elmúlt időszakban Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor úgy nyilatkozott: a szövetség jövője szempontjából kiemelt szerepe van annak, hogy az RMDSZ képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. április 18.
Tőkés megalkuvás nélkül folytatná
Megalkuvás nélkül szeretné továbbra is képviselni a magyarságot Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, függetlenül attól, hogy milyen úton-módon jut ki Brüsszelbe.
Az Erdélyi Napló csütörtöki lapszámában megjelent interjúban Tőkés a Fidesz által 2010-ben elkezdett nemzetpolitikai rendszerváltás újabb állomásának nevezte, hogy befutó helyet kapott a Fidesz európai parlamenti jelöltlistáján, amelyen kárpátaljai, délvidéki és felvidéki jelöltek is szerepelnek.
„Az új magyar nemzetpolitika egyik fényes eredménye a visszahonosítás és az ezzel járó szavazati jog megadása. Országgyűlés helyett így jöhetett létre Budapesten az első nemzetgyűlés. A mostani európai parlamenti listaállítás ennek a folyamatnak a része. Miután Budapesten nemzeti képviseletünk van, Brüsszelben is össznemzeti képviseletünk lesz a külhoni magyar közösségek jelöltjeinek megválasztásával” – mutatott rá az EMNT elnöke.
A Fidesz–KNDP kétharmados győzelme kapcsán Tőkés úgy értékelte, Magyarország újra az élen jár Kelet-Közép-Európa országai között, ahol az elmúlt huszonöt évben az utódkommunista pártok váltogatták egymást a többé-kevésbé demokratikus pártokkal.
„Romániában ma is a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai féle posztkommunista tömörülés párja van hatalmon. Ezzel szemben Magyarországon ugyanazzal a rendszerváltó csapattal az élvonalban sikerült – remélhetőleg visszafordíthatatlanul – véghezvinni és kiteljesíteni a negyedszázaddal ezelőtt elkezdett rendszerváltást” – fogalmazott az EP-képviselő.
Tőkés továbbá rámutatott: a 2009-ben kialakult példás összefogás, amely 9 százalékos hozadéka révén három erdélyi magyar képviselőt juttatott ki Brüsszelbe, az RMDSZ számára „többé nem kívánatos”, emiatt a szövetség várhatóan RMDSZ 2014-ben legalább egy erdélyi magyar EP-képviselő helyet ad át a románoknak. „Számomra nem volt más választás: ha továbbra is Erdélyt akarom képviselni az Európai Parlamentben, el kellett fogadnom az Orbán Viktor által felkínált lehetőséget” – tette hozzá. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 7.
Testvéri „szeretet”
A képviselőknek a történelmi zászlók előtti eskütételével kedden megalakult Budapesten az új Országgyűlés, amelynek összetételéhez, az erőviszonyok kialakulásához szavazatukkal a határon túli magyar állampolgárok is hozzájárultak.
Bár a külhoniak voksa csak „fél szavazatot” ért, hiszen egyéni képviselőket nem, csak pártlistát támogathattak, részvételük jelképes értelemben, de történelmi léptékben is mérföldkőnek tekinthető, az új parlament immár az egész nemzetet képviseli.
Kár, hogy a választási vereséget, a Fidesz kétharmados újrázását megemészteni képtelen balliberális és szélsőjobboldali ellenzék folytatja az április 6. előtti bohózatot, és a parlament alakulásának méltóságát is olcsó hangulatkeltéssel próbálta silányítani. Gyurcsányék és Bajnaiék a hivatalostól eltérő esküszöveget mondtak, a Jobbik pedig azzal árnyékolta be a pillanatot, hogy szkinhed múlttal rendelkező politikust delegált a ház alelnöki székébe.
A nyilatkozatok szintjén a külhoni magyarok ádáz védelmezője szerepében tetszelgő szélsőjobb ráadásul olyan gesztusra vetemedett, amire a baloldalon is csak az MSZP eurolistavezetője, Szanyi Tibor szokott. A budapesti Kossuth téren Gaudi-Nagy Tamás exképviselő lehazaárulózta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökét, majd felhívására Jobbik-szimpatizánsok támadtak a délvidéki politikusra, akit rendőröknek kellett megvédeniük.
Vajon így fest Vona Gábor pártjának bosszúja amiatt, hogy a külhoniak mindössze két százaléka szavazott rájuk? Eddig tartott a Jobbik testvéri szeretete? Ha nem rájuk voksolnak a határon túliak, megeheti a fene az oly sokszor emlegetett nemzetben gondolkodást?
A jelek szerint az önmagát nemzeti radikális alakulatnak nevező párt semmivel se különbözik az általa folyamatosan lehazaárulózott balliberálisoktól. Vagy attól a Bokros Lajostól, akinek pártja az országgyűlési választások küszöbén arra intette határon túli „testvéreit”: inkább ne szavazzanak, mert „gyűlöletig fajulhat”, ha voksaiknak a Magyarországon élők lesznek a kárvallottjai.
Nos ugyanez a néhány száz voksot begyűjtő zsebpárt nem indulhat az EP-választáson, mert képtelen volt összegyűjteni 20 ezer érvényes ajánlást. Isten nem ver bottal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 8.
Egységes-e a nemzet?
Örök dilemma, hogy mi a helyesebb: mentálhigiénés okokból távolról elkerülni a szellemi kútmérgezők nemzetellenes médiáját, vagy „ismerd meg ellenségedet” logikával figyelemmel kísérni azt? Vélhető, hogy a mértékkel fogyasztás a legcélszerűbb, elvégre valamilyen szinten ismerni kell más szubkultúrák hangulatát is, tagjaik épp úgy sorsalakító szavazattal rendelkeznek, mint a nemzetépítő erők támogatói. A közösségi portálok amúgy, bármennyire is saját ismerőseink vesznek körbe bennünket, alkalmasak arra, hogy bizonyos mértékben a másik oldal véleményét is elénkbe hozzák, olykor egészen meglepő kendőzetlenséggel. (Gondoljunk csak az MSZP Európai Parlamenti listájának éllovasára, Szanyi Tiborra, aki Facebookon kívül is mond megdöbbentőket a román uralom alatt sínylődő magyarok román mivoltáról, de akkor engedi el magát igazán, amikor közvetlenül velük vitatkozik.)
Gyűlöletbeszéd
Ahogy az ember beleolvas egy balliberális portál valamely kormányt bíráló bejegyzésének hozzászólásaiba, lefagy, hogy kikkel is él együtt. Hogy messzebb ne menjek: itt van a Fidesz azon – teljes mértékben jogos kívánalmat megfogalmazó – választási plakátjának ügye, melyen az április 6-án győztes párt tiszteletet követel a magyaroknak.
Vannak, akik ezt is problémának látják, ebből is gúnyt próbálnak űzni, ezt is kihasználják sajátjaik kormány ellenes heccelésére. „Felejtve” közben, hogy kikkel is állunk szemben. Az EU valódi természetét, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a mezőgazdasági támogatások ügyét felvázolva. Emlékezzünk: a kétezres évek első felében a csatlakozási tárgyalásokon, ha az illetékesek komolyan vették volna a szép szólamokat a közös Európai Házról, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy probléma nélkül elérjük, hogy az Európai Unió a csatlakozó térség gazdasági lemaradását kompenzálandó, az oly sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a magyar, lengyel, cseh gazdáknak nagyobb támogatást biztosítson, mint az unió fejlett országaiban dolgozó konkurenseiknek. Mi történt ehelyett? Gazdáink nemhogy kompenzációt nem kaptak, a már bennlevők mezőgazdasági támogatásának töredékét ígérték nekik, sőt, azt is megtiltották, hogy ezen országok saját forrásból egészítsék ki a támogatást. Nos, ha ebből valakinek nem evidens, hogy gyarmatnak kellettünk és a cél többek között e térség mezőgazdaságának lezüllesztése, majd a termőföldek felvásárlása volt, akkor az vagy képtelen elemi logikai kapcsolatok érzékelésére vagy hazudik.
A magyar politikum nagy része ennek dacára a 2003. április 12-i népszavazást megelőzően ezeréves álom beteljesüléséről regélt egyéb demagóg szólamok mellett Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig. Orbán Viktor pedig össztüzet kapott a sajtóban, amikor szólt, hogy mérlegelni kell a belépést, és hogy a csatlakozás mellett szóló érvek súlyosabban esnek a latban, mint a kívülmaradás mellettiek. Magyarország magát baloldalinak és liberálisnak nevező kiszolgáló elitje saját kiváltságos pozícióját féltette, ezért szalonképtelennek igyekezett nyilvánítani minden olyan véleményt, amely egyáltalában mérlegelés tárgyává tette a népszavazáson az „igen” szavazatot. E komprádor elitnek pedig még mindig van akkora média- és támogatói ereje, hogy a világhálón kalandozva az ember elhűljön, miket képesek egyesek magyar nyelven megfogalmazni, hogy milyen fokú egyesekben a gyűlölet a kormány és általában a nemzeti oldal irányába.
A feudalizmus átka
Ha az identitásválasztás szabadságából indulunk ki és elfogadjuk Ernest Renan alapgondolatát, miszerint a „nemzet mindennapi népszavazás”, és valóban szembenézünk a problémával, le kell számolni néhány illúzióval. Nem mindenki része a magyar nemzetnek, aki magyarul beszél. Aki magyar anyanyelve dacára közömbös a nemzet jövője iránt, nem kötődik a magyar kultúrához, netán ellenséges érzülettel viseltetik a magyarsággal szemben, aligha része a nemzetnek. Ugyanígy nem tagja a magyar nemzetnek az sem, aki magyar állampolgárrá lett, de kulturálisan-szellemileg semmi nem köti a nemzethez. Maradnak azok, akik a globalizmus hagyománypusztító korszakában is kötődnek sajátjaikhoz, értékként tekintenek a közösség szellemi-kulturális gyökérzetére és ápolni igyekeznek azt.
Ők vajon mennyire összetartók?
Pártválasztás szempontjából aligha, hiszen két nagy táborra oszlanak, nem számítva azokat, akik nem szavaznak, vagy valami különös oknál fogva a másik oldalra szavaznak. Vallási tekintetben sem egységesek, hiszen vannak köztük katolikusok, protestánsok, ateisták, hogy csak a legnagyobb, legreprezentatívabb csoportokat említsem. Politikai céljaik tekintetében sem, hiszen vannak köztük republikánusok, monarchisták, ez utóbbiakon belül legitimisták és szabad királyválasztók. Mi az, ami e közösséget mégis közösséggé teszi?
Úgy vélem, egyfajta profán nemzeti minimum, ami megadja az egységes jelleget e nemzetben gondolkodó heterogén közösségnek, a tulajdonképpeni magyar nemzetnek. E nemzeti minimum alapja a nemzet jövőjéért érzett felelősség, a média minden csatornáján sugallt „mának élés” létformájának tagadása. Egyetértés abban, hogy feladatunk a közösség szellemi, kulturális, gazdasági és fizikai reprodukciója, a kollektív megmaradás és gyarapodás, párhuzamosan a magyarság versenyfeltételeinek javításával. Banalitásnak tűnhet, de nem az, különösen, amikor a második világháború befejeződése óta az említett újratermelési folyamatokat „belülről” fokozottan zavarják.
A demográfia problémái a ma liberálisainak, az LMP-nek már relevánsak, de szellemi elődeik a kilencvenes évek elején metsző gúny tárgyává tették azokat, akik a nemzet fogyásáról mertek beszélni, s ma is hallani ilyen hangokat a „baloldali” térfélen. A német megszállási emlékmű ügye villanófénybe állítja, milyen ádáz támadásoknak van kitéve a magyar történelmi önkép, hogy mekkora erővel próbálják egyesek az „utolsó csatlós” és a „bűnös nemzet” kommunista propaganda-hazugságait más csomagolással becsempészni kollektív tudatunkba. A kulturális újratermelésről mindent elmond, hogy balliberális kormányok idején a Fidesz-fősodor, az Orbán-Kövér páros által is mindig a dokumentálhatóan nemzetellenesnek tartott SZDSZ-é kellett lennie az oktatási tárcának. Gazdasági síkon is mennyi idő kellett, amíg 2010 után elindult a közmunkaprogram, s a családi adózás! Sokan évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy adókedvezményt kell adni a gyermekek után, hogy a produktív rétegeket támogassa az állam, hogy munkára serkentsen, s ne a parazita életformát kultiválja az alanyi jogon járó segélyekkel.
Minden felesleges pátosz nélkül leszögezhető: a közösen átérzett nemzeti felelősség által egybefogott magyar nemzet reménykedéssel néz elébe a következő négy évnek. Azt várja, hogy az új kormánynak a kívülről rákényszerített gazdasági szabadságharc folytatása mellett legyen ereje a kulturális szférában, a könyvkiadás, lapkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás terén is rendet teremteni, a filmipart legalább részben a magyar nemzeti öntudat regenerálásának szolgálatába állítani, s nekifogni a magyar nemzeti középosztály, valamint a kisgazda-társadalom megerősítésének.
E kérdésekben minden bizonnyal egységesek a magyar jövőben gondolkodók.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 15.
Orbán Viktor csatafelhívása
Az elmúlt hétre két fontos miniszterelnöki beszéd is esett: a kormányfői székfoglaló, valamint a Fidesz–KDNP szövetség európai parlamenti kampánynyitója. Nemzetben gondolkodó embernek mindkettőt jó érzés volt hallgatni, még akkor is, ha él is bennünk a kétely, hogy a külső-belső szorítások kényszerében milyen mértékben sikerül majd megvalósítani a beszédben foglaltakat.
Szalonképesíteni a szalonképtelent
A kampánynyitó kifejezetten pozitív eleme, hogy nem próbálta meg eltagadni a legfőbb problémát: a Magyarországon tevékenykedő, gyarmatosításra törekvő háttérhatalommal paktáló, politikáját a végletekig kiszolgáló nemzetellenes erők létét. Vagyis szalonképesíteni a szalonképtelent – akár a szavazatmaximalizálás szándékával. Fontosabb a dolgok kimondása, mint néhány százalék. Arról nem is szólva, hogy bizonyos igazságok kimondása választási szempontból is szerencsés lehet, mert meglehet, hogy egy felesleges gesztus semmit nem hoz a velejéig nemzetellenes ellenoldalnak, onnan viszont demotiválhatja a saját tábort.
Nincs visszataszítóbb, mint a nemzeti jelző álcaként való használata, illetve a nemzetellenes erőket integráló hamis nemzeti egységszólam. Mielőtt 1918-ban Károlyi Mihályék megadták volna a kegyelemdöfést a történelmi Magyarországnak a hadsereg leszerelésével, a nemzeti függetlenség jelszavával „kampányoltak” és Nemzeti Tanácsnak nevezték magukat. Valódi elhivatottságukról semmi nem beszél hitelesebben, mint hogy vezetőjük előre megmondta: az országba betörőkkel szemben nem fognak fegyverrel védekezni, valósággal biztatva ellenségeinket, hogy nagyobbat harapjanak a történelemi Magyarországból. Érdemes felidézni a Károlyi Mihálynak tulajdonított szavakat: „Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek.” Íme a „merjünk kicsik lenni” ideológia megalapozója. Károlyi Mihály leghűségesebb mai követője, Gyurcsány Ferenc is előszeretettel használja a nemzeti jelszavakat (lásd az Útközben címmel könyv formában megjelent politikai hitvallását), amikor épp nem arról beszél, hogy kormányra jutása esetén kevesebb Trianon emlékmű és székely kapu lesz az országban.
Tavares-asszociációk
Nagyon fontos leszögezni, hogy nem Orbán Viktor és a Fidesz választási fogása annak rögzítése, hogy az MSZP és csatolt részei, beleértve a történelem szemétdombjára került, önmagából kifordított MDF-et, a magyar érdek ellen léptek fel Európában, és nem csak a kormány ellen. ATavares-jelentésről mindenki tudhatja, hogy e dokumentumnak annyi köze van Európához és a hármas szellemi gyökérzetű, a keresztény értékrenden, római jogon a görög filozófián alapuló „európai gondolkodáshoz”, mint az Eurovíziós Dalfesztivált botrányos módon megnyerő szakállas álhölgynek. A sokat emlegetett dokumentum álliberális, a klasszikus, John Locke, John Sturart Mill vagy Alexis de Tocqueville által képviselt liberalizmussal köszönőviszonyban nem levő „létező baloldal” kívánságlistája, érdemi mondanivaló nélkül maradt ideológia követőinek szellemi perverziója. Örvendetes, hogy Orbán Viktor is rámutatott arra, hogy a Tavares-jelentést tollba mondó „álmagyar” politikusokat nem kell Európába küldeni, mert ott továbbra is a magyarság jogos önvédelmi törekvései ellen fognak tevékenykedni. Egyikük-másikuk – például Gyurcsány Ferenc, az álmagyar álbaloldal tényleges ideológiai vezére – ki is nyilvánította, hogy az Egyesült Európai Államok híve, ami nem mindenkiben szólaltatja meg a vészcsengőt, hiszen legtöbbek elsődleges asszociációja a sztárolt Amerikai Egyesült Államok. Miközben mit is jelent az euroföderalizmus a valóságban? Azt, hogy a maradék magyar szuverenitás is feloldódna, hogy még kevesebb eszközünk maradna az önálló magyar érdekek érvényesítésére. Miközben minden, nemzetben gondolkodó, alapszinten informált ember tudhatja: a magyar nemzeti cél a függetlenedés Brüsszeltől, a magyar szuverenitás szélesítése, ha úgy tetszik, a magyar autonómia kiteljesítése.
Az erdélyi magyarság sorsalakulásával való párhuzam kézenfekvő. A cél az Erdélyt gyarmatosító román fővárostól, Bukaresttől való minél nagyobb fokú függetlenedés. Brüsszel és Bukarest célja – a gazdasági kizsákmányoláson túl – egyaránt a homogenizáció. Míg Brüsszel alapvetően keresztény- és nemzetellenes, és általában nemzeti hagyományoknak üzen hadat, Bukarest a román etnosoviniszta nacionalizmust igyekszik lenyomni valamennyi, uralma alatt élő állampolgár torkán, korra, nemre, vallásra, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül.
A második magyar igazság
Persze a centrális erőtér irányelvének megfelelően „kötelező módon” kellett ütni egyet Orbán Viktornak a másik oldalra is. „Ne engedjük Brüsszelbe azokat sem, akik fejjel mennének a falnak, akik azt mondják, hogy Magyarország helye nem Európában van” – fogalmazott. Kérdés: ennek mi az értelme? A gesztus inkább a magyar választóközönségnek szólt, de mivel nem került részletezésre, vélhetően nem jelzi előre a nemzeti radikális erők elleni offenzívát. Remélni lehet, hogy a Fidesz az EP-kampányban is olyan „erélytelen” lesz a Jobbikkal szemben, mint a parlamenti kampányban. S ez nagyon jól van így.
Amikor olvashattuk nemrégiben a világhálón, hogy Lendvai Ildikó szerint pecsét került a Jobbik és a Fidesz szövetségére, mi más juthatott az ember eszébe, mint Lovas Istvánnak az első Orbán-kormány ideje alatt megfogalmazott jótanácsa, hogy a jobboldal tegye meg mindazt, amivel a baloldal meggyanúsítja. Épp erre lenne szükség: háttéregyeztetésre, színfalak mögött összekacsintásra, a nyílt színen pedig ilyenszerű, nem megsemmisítő, nem eltúlzott bírálatra. Nehéz megítélni, hogy erre milyen esély van, alapszinten igen sok frusztráció gyülemlett fel mindkét táborban. Egyik oldalon a gyurcsány-orbánozás, másik oldalon a gárda semlegesítése, az „egyenruhás bűnözés nonszensze”, a Jobbiknak idegen erők kreatúrájaként való bemutatása alapszinten reális gyűlöletet szült.
Az elitnek azonban akkor is az a felelőssége, hogy a nemzeti érdekek terén együttműködjön, s hogy a pártérdek ne írja felül a magyar érdekeket. Erre most mutatkozik némi esély. Mint ahogy arra is, amit Orbán Viktor beszédében előrevetített: „Tudjátok, három a magyar igazság. Most jön a második.” A harmadik nyilván az ősszel esedékes önkormányzati választás, amelyen a nemzeti oldalnak ismét csak jó esélye van a győzelemre és megerősödésre.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 24.
Nemzeti érdek?
Tudjuk: ahány nemzet, annyi nemzeti érdek – vagy annyinak kellene lennie. De azt, hogy egy nemzet számára mi „a” nemzeti érdek, azt sokan, sokféleképpen látják, fogalmazzák meg. Természetesen ki-ki erkölcsi meggyőződésének, ideológiai-politikai elkötelezettségének függvényében. Legutóbb például Semjén Zsolt, a Magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke próbálkozott vele, aki szerint nemzeti érdek, hogy a vasárnapi EP-választáson az RMDSZ jó eredményt érjen el. Egyúttal a magyar kormány nevében arra kért minden erdélyi magyart, menjen el szavazni május 25-én, és voksoljon az RMDSZ listájára.
Köztudomású, hogy a választópolgárok memóriája véges, de hogy a politikusoké is, azt nem hittem volna. Merthogy, ha emlékezetem nem csal, akkor Semjén úr még néhány hónappal ezelőtt nem ezt mondta, sőt, ennek éppen az ellenkezőjét. Saját meggyőződéséből, vagy mások sugallatára mondta, tette – mert hát a politikusi kijelentés egyet jelent a tettel –, amit mondott, tett, de valahogy nem tűnik sem őszintének, sem hitelesnek ez a hirtelen színeváltozás. Ha előzőleg azt mondja: tévedtem, rosszul ítéltem meg a helyzetet – és az RMDSZ-t! –, akkor talán hiszek neki. Így viszont nem. Kijelentéséből ítélve két eset lehetséges: vagy nem ismeri a romániai/erdélyi valóságot, vagy ismeri ugyan, de egyáltalán nem érdekli. Felelős politikus esetében mindkettő elfogadhatatlan. Az erdélyi magyarság legfőbb követeléseit – autonómia, önálló magyar tannyelvű állami tudományegyetem stb. – a mindenkori román hatalom asztaláról eléje hullajtott koncokért feladó RMDSZ-t egy napon emlegetni a nemzeti érdekkel, azt kell mondanom, felelőtlenség. Még a magyar kormány második emberétől is. Kíváncsi lennék, mit szólnának a Fidesz-KDNP szavazói, ha az MSZP-re, a DK-ra és Gyurcsányra, esetleg a Bajnai-pártra, vagy a Fodor-féle liberálisokra való szavazásra biztatnák őket? Semjén úr felhívása nem államférfiúi tett volt, hanem csupán a szavazatszerzés által motivált „reálpolitikusi” cselekedet. Ami által, sajnálattal kell ezt mondanom, végleg kiírta magát a számomra hiteles politikusok sorából. Ami pedig a szavazásra való felhívását illeti, rám ne számítsanak. Szentgyörgyi László
Központ. Erdély.ma
2014. május 27.
Európa választ, vagy Európa-szerte válogatnak?
Átestünk a Krisztus után huszonegyedik évszázad második évtizedének első, csaknem összeurópai választásán. A „csaknem" arra vonatkozik, hogy csupán azon a területen létező államokban nem választottak képviselőket az Európai Parlamentbe, amelyek a korábbi ezer évben nem vettek részt az Európai együttműködésben.
Vannak határesetek. Egyik Románia – az 1920 óta létező állam területének nyugati fele a történelmi Európa része volt mindig, a keleti része csak az elmúlt két évszázadban lopta be magát a hagyományos Európába, ennek köszönhetőn ma már (2007-től) az EU tagja és fekvésének köszönhetően Bulgária is. A másik terület Szerbia, amelynek a ma Vajdaságnak nevezett része mindig az európai együttműködéshez tartozott, de egy ideje a szerb politika kivonta onnan. A harmadik a Kárpátok észak-keleti karéjában lévő terület, amely ma Ukrajna felségterülete – történelmileg Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros egy része. A jelenleg zajló politikai és hatalmi mérkőzés (pl. az ukrajnai válság és az elhúzódó tárgyalások Szerbia és az EU között) éppen arról szól, hogy ez a két utóbbi térség is ennek az európai együttműködésnek a részévé váljon. Mindhárom említett állam területén kisebb, nagyobb lélekszámú magyar közösség él 1920, a történelmi Magyarország feldarabolása óta.
Csak emlékeztetőül: a francia enciklopedisták a 18. század második harmadában európai kultúrvidék keleti határát a gótika keleti irányú elterjedésével szabták meg, ami egybeesett a történelmi Magyarország észak-keleti, keleti és dél-keleti határával. A most lezajlott Európai Parlamenti választásnak magyar szempontból volt egy olyan sajátossága, ami nem túlságosan keltette fel a közérdeklődést. A magyarországi EP mandátumok egy részét a Fidesz-KDNP jóvoltából, nemzetpolitikai megfontolással hozzáférhetővé tették az ukrajnai és a szerbiai magyaroknak is, egy-egy befutó helyre tett jelölt által. Ez a nagyvonalú cselekedet két szempontot vesz figyelembe: az EU-n kívül rekedt magyarok érdekképviseletét, és az ukrán és a szerb szempontoknak a megjelenítését is az EU-ban. Ez utóbbi szempont fontosságát kevesen érzékelik. Magyarország valamint a magyar nemzet érdekeinek a megjelenítésével egyetemben lehet képviselni azokat az ukrán, ukrajnai valamin szerb és szerbiai érdekeket az EU-ban, amelyek összhangba hozhatók az európai szellemiséggel. Ez a megoldás kissé hasonlít Horvátország E-uniós csatlakozásához, amelynek legelkötelezettebb támogatója Magyarország volt (akárcsak az 1990-es évek első harmadában Horvátország függetlenségének is, ami „kalasnyikov-ügyként" híresült el). Ez kimondatlanul a társnemzeti szellemiség gyakorlati megjelenése. A Visegrádi országok körének kiteljesedésével, akár egy történelmileg is meghatározott térség együttműködését vetíti előre. A mostani Európai Parlamentbe megválasztható képviselőkre leadott szavazatok kapcsán azonban elmondható sok egyéb tapasztalat is. A térségünknél maradva két szempontra kell felhívni a figyelmet. Lengyelországban, Magyarországon és Horvátországban, tehát a több mint ezeréves európai államiságra visszatekintő Kelet Közép-európai államokban és országokban a konzervatív és a néppárti irányultságú politikai erők voltak a legsikeresebbek. A térségnek történelmi szempontból kevéssé súlyos államaiban, Szlovákiában és Romániában a szocialisták győztek viszonylagosan, de a megválasztott EP képviselők nagyobb része feltehetően a néppárti csoportba fogja kérni a felvételét, ami a hagyományos európai együttműködéshez való felzárkózást jelenti. A liberálisok súlya mindenütt csökkent a neoliberalizmus irányába való eltolódás miatt. Az Európai Uniót különböző szempontból bíráló és elmarasztaló politikai erők, amiket helytelenül euro-szkeptikusoknak neveznek, noha közelebb állnak az euro-realista állásponthoz, mindenütt megerősödtek, volt ahol győztek is.
Összeurópai viszonylatban, azaz az EU egészére kiterjedően az Európai Unióval kapcsolatos kritikai szemléletnek a megerősödése a jellemző, aminek az elmúlt mintegy nyolc éves (2008-2014 és további) időszak áll a célkeresztjében. Egy biztos, hogy az európai liberálisok és a magyarországi Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció kivételével ma már senki sem hozakodik elő az európai egyesült államok eszméjével. Ugyanakkor tisztázatlan a nemzetek Európája fogalom is. Európa nyugati felében az abszolutizmus fasizmusba hajló kibontakozásával a nemzet és a nemzetállam fogalma azonossá vált, ami sem akkor, ma már pedig biztosan nem fedi a Nyugat-európai valóságot pl. a skót önállósulási népszavazás, a spanyolországi baszk vagy katalán törekvések, esetleg a lehetséges bajor önállósulás tükrében. Kelet-Közép-Európában pedig soha sem voltak nemzetállamok. Igaz volt egy középkori magyar állam, Rex Hungariae, ami az újkorban
Magyarország volt, de nem nemzetállam – esetleg a képzeletben – és ma sem az. Mint ahogy a többi Kelet Közép-európai állam sem nemzetállam, csak szeretne azzá válni – emiatt virágzik errefelé a túlélő fasizmus. A nemzetek Európája csak a régiók Európája révén teremthető meg, ami átlép az államhatárok fölött, de nem vonja kétségbe az államok jogát, csupán az egyeduralmukat gyengíti, de nem a központ, hanem a térségi szubszidiaritás javára. Most, 2014-ben alakul úgy az európai helyzet, azaz az Európai Unió, aminek alapját jelenti a parlament, még ha a kormányfők tanácsa vindikálja is magának a döntési jogot. Talán lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Unió visszatérjen az eddigi globalista irányból a hagyományos, a keresztény Európa kerékvágásába, aminek ma már több mint egy évezredes hagyománya van (Quedlinburg 973), még ha többször el is tértünk ettől az iránytól. Megválasztott képviselőnkre tehát nagy feladat vár. Reméljük, alkalmasak lesznek a helytállásra.
Duray Miklós. Felvidék.ma