Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyurcsány Ferenc
1337 tétel
2010. november 20.
Országháza, a Nemzet Háza
A magyar Országház felsőházi termében ülésező és a magyar Szent Korona előtt Székelyföld autonómiájáért esküt tevő közel háromszáz SZNT-küldöttnek jelenléte a november 19-i fórumon a házigazda szerepét is vállaló Kövér László házelnök szerint szimbolikus jelentőségű, s ezzel a gesztusértékű fogadással az Országháza valóban a Nemzet Házává vált.
A fogalom bevezetése arra utal, hogy az Országház építésének és rendeltetésének kezdetén valóban az Ország, a történelmi Magyarország háza volt. Felépítésében és működési rendjének kialakításában részt vett az akkori ország lakosságának a képviselete. Trianon után a világ legszebb parlamenti épülete a csonka-ország házává vált, amely a két világháború között próbálkozott megjeleníteni a nemzetközi politikai porondon is az elszakított nemzetrészek érdekeit. A háború után viszont a kommunista diktatúrák kelet-európai megjelenésével ,,a más országok belügyeibe való be nem avatkozás” ürügyén az elszakított nemzetrészeket leírták, s ezt a politikai kurzust aztán ,,átmentette” a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány is. Ezek szerepét egyesek hiába fényezik még ma is, a tényeken nem lehet változtatni, 2004. december 5-én, a magyar szégyen napján gyakorlatilag kiiktattak bennünket, külhoni magyarokat a magyar nemzetből. Ezt a történelmi traumát is hivatott oldani a Székely Nemzeti Tanács magyar parlamenti jelenléte. Jelzi azt is, hogy a jelenlegi magyar parlament és kormány a székelység közképviseleti testületének autonómiaprogramját támogatja, s az anyaország szerepkörét újravállalva ennek nemzetközi képviseletét is érvényre juttatja. A remények szerint erre jó alkalom Magyarország nemsokára sorra kerülő uniós elnöksége. A Nemzet Házának elnöki tisztségét is betöltő Kövér László az SZNT törekvéseinek a magyar nemzetpolitikába való illesztését is hangsúlyozta. A jelenlévők Székelyföld területi autonómiájának létrejöttében a hosszú távú magyar megmaradás garanciáját látják, nem kérvén sem kevesebbet, sem többet, mint amennyi európai nemzettársainkat az autonómia kérdésében megilleti.
Ezt a gondolatot fontos nyomatékosítani, mert miközben jelképesen a nemzet budapesti házában az autonómiára esküszünk, itthon ezekben a napokban-hetekben felröppentett adminisztratív területi átszervezési tervek Székelyföld szétdarabolásának terveivé válhatnak, mint ahogyan erre immár kilencven esztendeje folyamatosan történnek kísérletek. Amíg tehát a szimbólumok világában autonómiát építünk, a román belpolitikában a takarékoskodás ürügyén az eddig kiharcolt, a még meglévő önrendelkezést megnyirbálni készülnek.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. november 23.
Tőkés: „Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart!”
Ebben az évben is megemlékeztek a nagyváradiak és máshonnan érkezettek egy zarándoklat keretében az Érmellékről indult költőóriásról, Ady Endréről és halhatatlan életművéről szülőfalujában, Érmindszenten, világra jöttének évfordulóján.
Az Ady korában még majd ezer főt számláló színmagyar, mostanra már közel százötven fős kicsiny településen mintegy ötven-hatvan magyar lakik csak, fiatal alig akad közöttük. A szombati ünnepségre azonban százan, kétszázan is eljöhettek. A gyéren lakott település temploma színültig megtelt, sokan állva tekintették végig az istentiszteletet, amelynek során Forró László, a KREK közigazgatási előadó-tanácsosa, megválasztott főjegyzője hirdette az igét. Ezek után Balla Árpád, a helyi gyülekezet lelkipásztora, majd pedig Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a megjelenteket, s tartott előadást. Meleg Vilmos színművész elszavalta Ady A magyar ugaron című versét.
A Himnusz eléneklése után a gyülekezet átvonult Ady Endre szülőházához, az ünnepség a kúria és zsúpfedeles szülőház közötti udvaron álló Ady-szobornál folytatódott. Elsőként Barabás János, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulja tartott beszédet. „A magyar nyelv logikailag és esztétikailag a világ egyik legszebb nyelve. Összetartozásunk kapcsa és egyik legnagyobb jelképe kell hogy legyen” – hívta fel a figyelmet a magyarok közötti összefogásra. „Sokan mondják azt, hogy ha Ady nem magyarul ír, akkor világhírű költő lehetett volna. Azonban maga a tény, hogy magyar lehetett és magyarul írhatott, tette őt igazán naggyá”– folytatta. Cs. Tóth János, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója is szóhoz jutott: „Több mint kilencven éve sír az Ady háza előtt magasló nyírfa. Sír a költő halála óta, s még jobban Trianon óta.” Majd a költő életére, munkásságára is kitért, verselemzést is hallhattunk tőle, továbbá a nemzeti összetartozást, illetve a trianoni sebek begyógyításának a fontosságát emelte ki, több ízben is. Beszédet mondott még Papcsák Ferenc zuglói polgármester, volt elszámoltatásért felelős kormánybiztos, valamint Vasy Géza irodalomtörténésznek, a Magyar Írószövetség személyesen meg nem érkezett elnökének az üzenete is elhangzott. Időközben szavalatokat hallhattunk, többek között Meleg Vilmos a költőóriástól olyan verseket adott elő, mint Az Értől az Óceánig vagy A tűz csiholója. Rákóczi Lajos köbölkúti magyartanár, volt parlamenti képviselő is előadta Ady Endre Hazamegyek a falumba című versét.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vezérszónokként hosszan beszélt a még mindig felszántatlan magyar ugarról, és azokról, akik ezért felelőssé tehetők. „Mi minden különbözőségek ellenére egy helyre tartozunk, de az árulóknak nincs helye közöttünk”– hangoztatta a volt püspök, aki Ady szellemében és nyíltságában beszélt, majd hozzátette, hogy ezért az újszerű, egyenes látásmódért a költőt sokan nem kedvelték. Kitért az elmúlt két évtized értékmegőrző hagyományára, az érmindszenti megemlékezésekre, melyekkel valahányszor a költő emlékének adóztak, és amelyet egyesek igyekeznek maguknak kisajátítani, majd öncélúan felhasználni: „Nem szabad kisajátítani az Ady-ünnepet. Szép dolog, hogy Tasnádon is megemlékeznek a költőről. De olyan ez, mintha Jézus születését nem Betlehemben, hanem mondjuk Jeruzsálemben vagy Katarban ünnepelnék”. A magyarok közötti összefogásra, nemzetünk, értékeink mellett való kiállásra és harcolásra buzdította a jelenlévőket, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy „végre valahára fel kell fedni a hazugságokat, a csalásokat. Itt az ideje, hogy felszántsuk a magyar ugart”. Továbbá kitért az Érmindszent felé vezető rossz útra, amelyért a magyarokat képviselő politikai elit semmit sem tett az elmúlt húsz évben. Hogy végre civilizáltan, méltó módon lehessen adózni a 133 éve született költő emlékének. Valamint arról a projektről is beszélt, amelyet Érmindszent még az előző Orbán-kormány idején nyert meg, és amelyet azt felváltó balliberális kormányzat valahogy sikeresen átjátszott Nagyváradra Medgyessyék és Gyurcsányék ottani barátainak. „Ady nem egy rekvizitum, nem is egy muzeális érték. Nem lehet őt így kezelni” – utalt azokra az álszentekre, akik egyszer egy évben eljönnek, képmutatóan koszorút helyeznek el a költő szobránál, fejet hajtanak, majd a látszólag nemes tetteiket álságos, önérdekű céljaikra használják fel.
A beszédek után partiumi református gimnazistáktól, valamint debreceni diákoktól hallhattak a jelenlévők szavalatokat, énekeket, majd következett a koszorúzás, amelynek során egyházi, politikai és civil szervezetek, iskolák képviselői, de magánszemélyek is elhelyezték virágaikat a szobornál. A rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. december 2.
Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. december 6.
Autonomista politikai erő a palettán: Erdélyi Magyar Néppárt
Az alakulat létrehozásáról az EMNT küldöttgyűlése döntött
Jelenleg egy érdekvédelmi szövetsége, egy politikai pártja, két nemzeti tanácsa és egy bejegyzés előtt álló, úgynevezett autonomista politikai alakulata van az erdélyi magyarságnak: az RMDSZ, az MPP, az EMNT, az SZNT és az EMN képviseli kisebbségünket. Utóbbi létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombaton Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése. Az autonomista elveket valló új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt megalapításáról szóló előterjesztést 221 küldött támogatta, ellenszavazat nem volt, nyolcan tartózkodtak. A küldöttek szinte egyhangúlag, csupán néhány tartózkodás mellett egy évvel meghosszabbították az EMNT 15 tagú elnökségének mandátumát, az elnöki tisztséget a továbbiakban is Tőkés László, az ügyvezető elnöki posztot pedig Toró T. Tibor tölti be. Korábban az a hír járta, hogy maga az EMNT alakulna át párttá, amely tulajdonképpen amolyan „Tőkés-párt” lenne.
Szombaton, Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A romániai magyarságnak befogadó jellegű gyűjtőpártra van szüksége, amely az Európai Néppárt „nemzeti leágazása” lehetne – hangsúlyozta az értekezleten Tőkés László európai parlamenti alelnök, a szervezet elnöke. Az EMNT erről szóló vasárnapi közleményében beszámolt arról, hogy az előző napon rendezett gyűlésen felolvasták Schmitt Pál levelét. A magyar köztársasági elnök megállapította: „Magyarországon és Erdélyben is eljött az ideje, hogy immár ne visszafelé nézzünk, hogy ne lehetetlenekben gondolkodjunk, hanem tanuljunk meg remélni.”
„Trianon hatalmas trauma volt”
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője beszédében rámutatott: Trianon hatalmas trauma volt, de olyan trauma, amely „megmutatta, hogy néhány év, évtized alatt fel lehet építeni a romokból egy országot, kiváló oktatási rendszerrel, innovatív elképzelésekkel. Ha a magyar nemzet összefog, nagy dolgokra képes – mondta.
Kijelentette: a magyar kormány legfőbb nemzetpolitikai célkitűzése, hogy minden magyar ember teljes életet élhessen szülőföldjén, és erre a legjobb garancia az autonómia. Úgy vélte: Tőkés László szerepvállalásával jó esélye van annak, hogy minden eddiginél nagyobb súllyal lehessen képviselni az erdélyi magyarság autonómiájának ügyét az Európai Parlamentben. A politikus felhívta a figyelmet a legszélesebb összefogás fontosságára, és – mint fogalmazott – a magyar kormány ehhez a nemzetépítő munkához keres szövetségeseket. Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács stabil és megbízható partner volt és marad a továbbiakban is – tette hozzá.
Tőkés: gyurcsányi szinten az RMDSZ gazdaságpolitikája
Tőkés László kifejtette: a magyarországi választások eredményeképpen elérkezett az a „kegyelmi idő”, amikor végre folytatni lehet az 1989-ben elkezdődött, majd félresiklatott rendszerváltozást. Az erdélyi magyar politikában is irányváltásra van szükség. Úgy fogalmazott: az érdekképviseletet kisajátítani akaró, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) gazdaságpolitikája a „gyurcsányi szinten” rekedt, a válságra hivatkozva cselekvően asszisztál a bukaresti kormány népnyúzó intézkedéseihez. Tőkés szerint az RMDSZ pillanatnyi érdekeket követő konjunktúrapolitikát folytat, a Magyar Polgári Párttal (MPP) pedig strukturális gondok vannak, vezetőivel nem lehet szót érteni. Az EMNT elnöke ezért tartja szükségesnek egy új, befogadó jellegű gyűjtőpárt létrehozását.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke terjesztette elő az új párt létrehozásáról szóló tervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség politikai képviseletét ez ideig ellátó szervezetek egyike sem töltötte be kellő módon az erdélyi magyarság önrendelkezésének kivívását célzó, elsőrendű feladatát”. Az erdélyi magyar nemzeti közösségnek szüksége van egy új politikai szervezet – az Erdélyi Magyar Néppárt – létrehozására, abban minden, az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság sorsa iránt elkötelezett magyarnak meg kell találnia a helyét – áll a tervezetben.
Markó: felelőtlenség az EMNT pártalapítási szándéka
Markó Béla viszont felelőtlennek tartja az EMNT pártalapítási szándékát. Az RMDSZ elnöke egy vasárnapi nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy megosztottság veszélybe sodorja a magyarság politikai képviseletét. „Az RMDSZ az elmúlt években is a lehető legnyitottabban állt minden ideológiához, áramlathoz, és létrehoztuk a Magyar Összefogást. Megvan a keret és megvan a lehetőség arra, hogy együtt dolgozzunk. A következő években erre lesz szükség és nem pedig arra, hogy mindenki, akinek éppen egy adott pillanatban különvéleménye van, pártot hozzon létre” – fogalmazott Markó Béla.
Rabszolga-kereskedő RMDSZ, kalózkapitány Szász Jenő
A Szabadság azon kérdésére válaszolva, hogy már nem eléggé széles a politikai és érdekképviseleti paletta, Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi Régió elnöke elmondta: nem gondolják, hogy túl sok a lehetőség, ellenkező esetben nem vágtak volna bele pártalapításba.
AZ EMNT és az SZNT nem politikai párt, nem rendelkezik azzal az eszköztárral, mint az MPP és az RMDSZ, azaz nincsenek képviselőik a különböző döntéshozó testületekben, így a városi, megyei tanácsokban, parlamentben nem indulnak a választásokon. Az Erdélyi Magyar Néppártnak ugyanaz a szellemisége, célkitűzése, mint az EMNT-nek, előbbinek viszont lesz politikai eszköze, azaz indul a választásokon, utóbbi civil politikai mozgalom marad.
Az RMDSZ-ről és MPP-ről az a véleménye, hogy jól indult mindkettő, de most az RMDSZ egy rabszolga-kereskedő hajóhoz hasonlítható, arra fele sodródik, amerre fúj a szél, mindenkinek árul mindannyiunkat. Szerinte az MPP-vezető Szász Jenő pedig kalózkapitányként viselkedik a politikai életben, azon ügyködik, hogy minél több és nagyobb hajót kiraboljon, csak ez látszik a tevékenységéből. – A jobb sorsra érdemes legénység tulajdonképpen a Szász Jenő túsza – mondta Gergely Balázs.
Hozzátette: a harmadik párt számára Tőkés az iránytű, ugyanis az Európai Parlament alelnöke 20 éven keresztül jó kapitánynak bizonyult, megbízható erőt képvisel, a cél, azaz különböző autonómia formák elérésének az irányába vezeti a hajót. – A másik két hajóból is átszállnak hozzánk – fejezte ki reményét a politikus.
Úgy gondolja, az autonómia az RMDSZ és az MPP számára olyan, mint Demszky Gábor volt budapesti főpolgármesternek a 4-es metró: kampányban használják a témát, szavazatokat gyűjtenek vele, de nem építik. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 6.
Új politikai erő alakul Erdélyi Magyar Néppárt néven
Egy új politikai erő, az autonomista törekvésű Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Országos Küldöttgyűlése szombaton, Székelyudvarhelyen. A gyűlésen elhangzott: szükség van az új pártra, ugyanis a másik két romániai magyar politikai alakulat, az RMDSZ és az MPP – különböző okoknál fogva – keveset tett azért, hogy a széleskörű autonómia megvalósuljon, miközben a magyar közösségnek ez biztosítaná a megmaradást és az itthon boldogulás lehetőségét.
Székelyudvarhelyen megtartott eseményen összesen 225 küldött vett részt: 205 területi (a 210-ből), négy szakbizottsági küldött, valamint a 15 tagú elnökség, és végül mindössze 8 tartózkodással döntöttek az új politikai alakulat létrehozásáról, továbbá az alapelvekről, amelyek mentén működnie kell majd az Erdélyi Magyar Néppártnak.
A határozat megtekinthető itt.
Bár néhányan a halasztást szorgalmazták, a többség mégis egyetértett abban, hogy most van a megfelelő pillanat, amikor meg kell alakulnia egy új politikai erőnek, amely az autonómia elérését tartja a legfőbb céljának. „Erdélyben politikai irányváltásra van szükség” – mondta Tőkés László, az EMNT elnöke, aki úgy véli: a magyarországi változások megérlelték a nemzetpolitikai rendszerváltozás idejét, amelynek a határok feletti nemzetegyesítést és a határon túli magyar közösségek önrendelkezését kell szem előtt tartania.
Az EMNT elnöke rámutatott: hatalmas a kiábrándultság az erdélyi magyarság körében, a sorozatos szavazatvesztések mutatják, hogy egyesek egyenesen apolitikussá váltak. „Le kell mosni a gyalázatot”, amit az elmúlt években „rákentek” a „felelősség nélküli” politikusok, hogy újból legyen jó magyarnak lenni – emelte ki Tőkés László. A megtisztuláshoz viszont szükséges az elszámoltatás (határon átnyúló módon), illetve az átvilágítás is, hogy végérvényesen megszabadulhassunk a kommunista múlt zárványaitól.
Az Erdélyi Magyar Néppárt munkanevű politikai szereplő az Európai Néppárt nemzeti leágazása lehetne – hangsúlyozta Tőkés, mindenki megtalálhatná a helyét benne, aki közösségéért és az egész Kárpát-medencei magyarságért tenni kíván.
Tőkés kifejtette: az új párt, egy korszerű, európai értékrendre épülő, „sokhangú” erő kíván lenni, beszélt ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum kudarcáról, majd hozzátette, az RMDSZ-nek muszáj lesz figyelnie az új politikai alakulatra, az MPP-nek pedig rendeznie kell a vezetése körüli legitimitási problémákat. Az EMNT elnöke a továbbiakban egy pluralitásra épülő választási együttműködésben látja a parlamenti képviselet, illetve az autonómiáért folytatott eredményes küzdelem zálogát. Tőkés nem tart a magyar közösség megosztásának veszélyétől, mondván: szakítani kell ez egységesség elvével.
Az EMNT-elnök azt mondta: az érdekképviseletet kisajátítani akaró Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) gazdaságpolitikája a „gyurcsányi szinten” rekedt, a válságra hivatkozva cselekvően asszisztál a bukaresti kormány népnyúzó intézkedéseihez – oda kerültünk, mutatott rá az erdélyi képviselő, hogy Románia lakosságának többsége nem jön ki a fizetéséből, a létminimum szintjén tengődik. „Kiket választottunk? – tette fel a retorikai kérdést Tőkés. Az RMDSZ-nek el kellene döntenie végre, hogy Bukarestet képviseli az erdélyi magyarság előtt, vagy a választói, az erdélyi magyarság érdekeit érvényesíti a román fővárosban”.
„Itt az ideje, hogy megértsük: ha a magyar nemzet összefog, nagy dolgokra képes” – mondta a küldöttgyűlésen Répás Zsuzsanna, a budapesti kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kifejtette: a nemzeti célok elérésében egyaránt fontos a politikai pluralizmus és az összefogás, az anyaországnak pedig kötelessége a magyarok összefogását segíteni határon innen és túl.
Az új párt létrehozásáról szóló döntést követően a szervezet választmányának január végéig kell határoznia a párt bejegyzését kezdeményező testület összetételéről, amelynek meg kell majd tennie a bejegyzéshez szükséges lépéseket. Romániában ugyanis egy párt bejegyzéséhez huszonötezer támogató aláírást kell összegyűjteni az ország tizennyolc megyéjéből és a fővárosból, megyénként minimum hétszázat. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke abban bízik, hogy a jövő nyári Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elmondhatják, hogy új magyar párt született Erdélyben.
Az Országos Küldöttgyűlésen ugyanakkor döntöttek a Magyarnak lenni jó című program elindításáról is, amelynek lényege a gyorsított honosítási eljárás igénybevételére buzdítani a romániai magyar közösséget, valamint felkészülni a jövőben esedékes európai népszámlálásra.
Ismertették a demokráciaközpontok működését és szerepét, majd egyhangú szavazással meghosszabbították a jelenlegi elnökség mandátumát. Az EMNT 15 tagú elnökségében személyi csere nem történt, a küldöttek újabb egy éves mandátumra bizalmat szavaztak nekik, így az EMNT elnöki tisztségét továbbra is Tőkés László, az ügyvezetői pozíciót pedig Toró T. Tibor tölti be. (EMNT: ne december 1. legyen Románia nemzeti ünnepe. Az EMNT Országos Küldöttgyűlése elfogadott egy határozatot, amelyben kérik az ország hivatalos vezetését, hogy módosítsa Románia nemzeti ünnepének dátumát. A módosítást szorgalmazó javaslatot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke tette, aki szerint az ország nemzeti ünnepét egy olyan napon kell tartani, amellyel a magyarok is azonosulni tudnak. „Tekintettel arra, hogy a másfél milliós romániai magyarságnak soha nem lesz oka az ünneplésre december 1-jén, felszólítjuk az ország hivatalos vezetését, hogy jelöljön ki egy olyan napot a nemzeti ünnepre, amellyel románok és magyarok is azonosulni tudnak” – mondta Jakab István)
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)
2010. december 7.
Irány az erdélyi parlament?
Szombaton hivatalosan is eldöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy pártot alapít Erdélyi Magyar Néppárt néven. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és a pénteken bejelentett Erdélyiek Pártja mellett ez lesz a negyedik regionális párt. Már csak egy regionális parlament kellene nekik.
Néhány hónappal ezelőtt még csak lebegtettétek, mostanra egyértelművé vált: pártot alapít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Miért?
Toró Tibor: A kényszer vitt a pártalapításra. Egy éves tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiába hozunk létre olyan civil politikai mozgalmat, amely az autonómiáért cselekedni akar, hogyha nem találunk ehhez partnert, amely a kemény politika eszközeivel ezt a célt felvállalja.
Több, mint egy éve azon vagyunk, hogy az RMDSZ-ben és az MPP-ben partnerre találjunk. Az RMDSZ meg van győződve, hogy jó úton halad, és a bukaresti kijárás, a „főnökkel való jóban levés” eredményre vezet. Bárki legyen az RMDSZ élén, annyira át van itatva a szervezet ezzel a szemlélettel, hogy ebből kimozdítani nem lehet.
Ha az RMDSZ nem az autonómiát képviseli, akkor mit képvisel?
A retorika szintjén nyilván ezt képviseli, de a politikai döntései nem erről szólnak, a kapcsolatai nem ez irányba mutatnak. Itt egy cél van, hogy az RMDSZ legyen a „főnök” mellett.
Ezzel most azt akarod mondani, hogy az új pártnak nem prioritás a parlamenti részvétel, nem fontos a kormányzati szerepvállalás?
Korai erről nyilatkozni, hiszen még be sem vagyunk jegyezve. Elvi alapon elmondható, hogy a kormányzás eszköz, mint minden más eszköz. Amíg ez az autonómia megszerzését segíti, addig felhasználjuk, ugyanígy élhetünk az ellenzékiséggel, a külpolitikai kapcsolatokkal, a civil mozgalmakkal, a nemzetközi kapcsolatokkal.
Az RMDSZ nem tűzött ki ilyen jellegű stratégiai célt, még akkor sem, ha a programjában ez szerepel. De kritikával illethetem az MPP-t is, mert ha alkalmas lett volna az együttműködésre, nem lett volna szükség az új párt bejegyzésére. Sajnos ezt a szervezetet élén az elnökével megkaparintotta egy szűklátókörű vezetés, amely nem érdekelt az együttműködésben. Még abban sem voltak érdekeltek, hogy a pártot tovább fejlesszék, vagy hátországot biztosítsanak azoknak, akiket képviselnek.
Egészen konkrétan mi kellett volna ahhoz, hogy azt mondjátok, együtt tudtok működni mondjuk az RMDSZ-szel? Nézzük meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum helyzetét: ennek keretén belül lehetett és kellett volna közös döntéseket hozni, konszenzust kialakítani. Számtalan sikertelen próba történt, mégsem sikerült megegyezni. Csak egy példát mondok: a kulturális autonómia-tanácsot folyamatosan maga alá akarta gyűrni az RMDSZ, azt szerette volna, ha ez a saját intézményévé válik. Arculat-kozmetikázásra használták ezt a fórumot, és nem is érdekelte őket, hogy van-e mögötte konszenzus. Bizonyítja ezt a civil szervezetekhez vagy az egyházakhoz való RMDSZ-viszony is.
Ha nincs együttműködés, akkor mi jöhet?
Jelenleg zuhanórepülésben van az RMDSZ megítélése. Az emberek elfordultak a politikától. A Magyar Polgári Párt támogatottságát szinte mérni se lehet. A parlamenti és önkormányzati képviseletünket ez az állapot sodorja veszélybe. Az EMNT a pártalakítással esélyt akar adni a csalódottaknak ahhoz, hogy legyen, akit támogatni.
Abban bíztok, hogy ki tudjátok szorítani az RMDSZ-t és az MPP-t?
Nem abban bízunk, hogy bárkit is kiszorítunk, abban bízunk, hogy az emberek mellénk állnak. Ha hiteles programunk van, akkor az emberek támogatnak. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a stratégiai kérdésekben konszenzusnak kell lennie. Olyan mechanizmust kell kiépíteni és elindítani, hogy azokban a pillanatokban, amikor erőt kell felmutatni, tudjuk megtenni.
Jelenleg a Székelyföldön van arra példa, hogy a pártok együtt tudnak működni, igaz, olyanra is van példa, hogy képtelenek együttműködni. Arra kellene törekedni, hogy az első példa legyen ragadós. Amikor a verseny ideje van itt, akkor legyen verseny, mikor meg az együttműködésre van szükség, akkor tudjunk együttműködni. Érthetőbben: a versenyző felek nem ejthetnek olyan sebet egymáson, hogy képtelenné váljanak a közös munkára.
És nincsenek ilyen sebek?
Az EMEF-en belül mi voltunk a párbeszéd kezdeményezői. Nem is jöttek volna létre találkozók, ha mi nem erőltetjük, ha nem tematizálunk folyamatosan. A legutolsó ülést szeptemberben mi erőltettük ki, azóta sem kezdeményezett senki. Az RMDSZ meg fogja próbálni megakadályozni a párt bejegyzését. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt mégis létre jön, akkor lesz a dialógus valóságos.
Az EMNT stratégiai partnere a magyar kormánypárt, a Fidesz. Hogy alakulhatnak ennek fényében a viszonyok, és milyen lesz az a politika, amelyet ily módon támogatnak? Eckstein-Kovács Péter, aki ringbe száll az RMDSZ elnöki posztjáért, azt nyilatkozta: a Szövetség legnagyobb erénye a politikai függetlenség. Én azért megkérdőjelezem az RMDSZ függetlenségét. Az RMDSZ nagyon jó kapcsolatokat ápolt a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormánnyal. Sőt igazán jó viszonyban a Medgyessy kormánnyal volt. Ennek meg is volt az ideológiai alapja. A mi partnerünk az elmúlt húsz évben a Fidesz és részben az MDF volt. A konzervatív, nemzeti-liberális értékek mentén kerestük a partnereinket. Ennyit a függetlenségről. Örülünk annak, hogy stratégiai partnerei lehetünk a kormánynak, és kivehetjük a részünket a nemzeti együttműködés programjából. Nincs semmi olyan, amit ne lehetne felvállalni ebből a kapcsolatból.
Úgy gondolod, védhető az az álláspont, hogy a magyarországi politikai erők határozzák meg az erdélyi magyar közéleti folyamatokat? Akár az új párt születésénél folyó bábáskodással, akár konkrét vagy szimbolikus támogatással?
Ha úgy gondoljuk, hogy független entitások vagyunk, van Erdély, Magyarország, Felvidék stb., és a kapcsolatépítés egyenlő a másik belügyeibe való beavatkozással, akkor nyilván, hogy ennek nincs létjogosultsága. De mi nem így gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy van egy egységes magyar nemzet, amelynek vannak részei a mai Magyarország területén belül és kívül. Vannak közös és eltérő problémáink, de sokkal több a közös ügyünk, mint a sajátos problémánk. Természetes módon adódik, hogy a közös értékek mentén kialakított kapcsolatok révén az egyik segít a másiknak, a saját elvbarátainak. Erről szólnak az európai pártok.
Az RMDSZ függetlenségről beszél, arra való hivatkozással, hogy így képviselhető egységesen az erdélyi magyarság.
Az RMDSZ-nek nem érdeke felvállalni ezt az együttműködést, mert talán szégyelli a stratégiai partnerét, mert úgy gondolja, hogy nem hoz neki szavazatot. Elhallgatja, hogy ki a partnere. Ha jól megnézzük, akkor látszanak az értékrendi kapcsolatok az RMDSZ és az MSZP, vagy az egykori SZDSZ között. Ebben nincs semmi szégyen.
Miért nem az EMNT alakult párttá, miért volt szükség az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozására?
A köztudatban az van, hogy az EMNT párttá alakult, pedig nem erről van szó. Az EMNT megmarad annak a mozgalomnak, aminek eleve indult. Az EMNT-nek nagyon sok dolga van, és nem lett volna tisztességes, ha az itt működő politikusok ráerőltették volna a mozgalomra az akaratukat. A mozgalomra szükség van, de arra a következtetésre jutottunk, hogy pártra is szükség van, ha már nem tudtunk a többi párttal stratégiai partnerséget kialakítani.
Szimbiózisra van szükség a párt és a mozgalom között, hogy az ügy szempontjából hatékonyak legyünk. Természetes dolog, hogy egy párt körül kialakul egy holdudvar, akár több mozgalom is van, ezek szervezkednek, szerveződnek. Ez egy egészséges folyamat: a tagok a mozgalomban tanulják meg a közösségi szerepvállalást, és ha sikeresen teljesítenek, akkor átlépnek.
Ez egy komplex intézményháló, nagyon hasonló ahhoz, amit az RMDSZ is létrehozott. Mit tudsz mondani azoknak, akik féltik az erdélyi magyar civilszféra függetlenségét?
Nagyon remélem, hogy a civil társadalom védekezik, ha a politika meg próbál túlzottan beavatkozni. Erre például a mozgalomban garanciát nyújthatnak azok a mozgalmárok, akik nem fognak a pártba belépni. Nagyon remélem, hogy ezt a létező feszültségforrást, ami a politika és a civilszféra között mindig jelen van, a jóízlés és a normalitás keretein belül fogjuk tartani. Már csak azért is, mert az EMNT politikusai jelentős civil szerepet vállalnak.
Magamból kiindulva is azt mondhatom, hogy rendelkezünk elég empátiával, erről tanúskodik az elmúlt húsz év. Úgy érzem, sikerült megőriznem magamban a civil szféra iránti tiszteletet, és ez nem fog megváltozni. Nyilván a pártpolitikai feladatok megváltoztatják egy kicsit az embert, de a folyamatos odafigyelés megakadályozhatja a konfliktusok kialakulását.
Mit tudsz mondani azoknak, akik szerint az EMNT az RMDSZ struktúrájának tükörképét hozta létre? Az RMDSZ-nek is vannak alapítványai, a Szövetség is közösségi, mozgalmi munkát szorgalmaz. Akkor most hol a különbség? Tükör-világok állnak szemben?
Semmit nem akarok mondani, ezt az emberek megítélésére bízom. Ha hibázunk, akkor majd ők szóvá fogják tenni. Nem haragszunk meg érte, számítunk is a kritikára. Nem az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem hogy mit teszünk.
Az EMNT bejelentésével szinte egy időben jelentette be Emil Aluaş karmester az Erdélyiek Pártjának megalapítását. Mi a véleményed a kezdeményezésről?
Én szurkolok ezeknek a pártoknak, a regionális érdekvédők nekünk szövetségeseink. Szkeptikus vagyok, hogy mennyire esélyes ez a vállalkozás a homogenizációs folyamatok miatt, kevesen vannak azok az erdélyi románok, akik készek az együttműködésre az egészséges transzszilvanizmus szellemében, és támogatják az autonómia-törekvéseket.
Bár ne lenne igazam, és hátha sikerül visszahozni azt a transzszilván gondolatot, amely szövetségeseinkké teheti az ilyen kezdeményezéseket. Jól együtt lehetne működni a majdani erdélyi parlamentben, ha eljutunk addig.
Parászka Boróka, Manna.ro
2010. december 14.
Hát én immár kit válasszak? (Háromszéki RMDSZ-esek a tisztújításról)
Sem Kelemen Hunor, sem Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-elnökjelölt mellett nem foglaltak állást a szövetség háromszéki elöljárói, abban azonban egyetértés mutatkozik, hogy markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el a leendő vezetőtől. Markó Béla visszavonulását várhatónak minősítették, ugyanakkor azonban újabb elnökjelöltek jelentkezését sem tartják kizártnak. A sajtó korábban az elképzelhető jelentkezők közé sorolta Olosz Gergelyt is, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője nem zárta ki a lehetőséget, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szerint az elmúlt időszak történéseit látva nem volt meglepő Markó Béla szombati bejelentése, miszerint nem vállalt újabb elnöki mandátumot. Az élet nem áll meg, nem okozhat ez fennakadást az RMDSZ életében, hiszen lesz a szövetségnek új elnöke. Olyan vezetőre van szükség, aki az önálló erdélyi magyar politizálást viszi tovább, elsősorban Bukarest irányába, hogy ne váljék egyetlen román párt csatlósává sem a szövetség. Mindamellett szükséges szövetkezni velük, de nem ideológiák, hanem etnikai kérdések mentén. Nem az a fontos, kivel szerződünk, hanem az, hogy mire — magyarázta, hangsúlyozva: az RMDSZ célja a kisebbségi jogok bővítése, a magyarok lakta régiók fejlesztése. Markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el az új elnöktől, ennek hangsúlyosabban kell megjelennie a programban, éppen ezért jó néven is veszik, örülnek, hogy Kelemen Hunor személyében székelyföldi jelölt is megméretkezik a kongresszuson. Bár a területi szervezetben szó esett arról, hogy kit támogatnak, döntés még nem született. Óvatosabban nyilatkozott lapunknak Albert Álmos szenátor, aki korábban több éven át vezette az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetét. Mint mondta, meg kell várni a jelentkezési időszak végét, hiszen a két jelöltön kívül mások is versenybe szállhatnak, programjaikat sem ismerni még teljességben. Nehéz, de inkább jó időszak következik az RMDSZ életében, új politikai kihívásokra kell válaszolnia a leendő elnöknek — vélekedik Albert Álmos, aki örvendetesnek tartja a versenyhelyzetet. Szerinte az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki eléggé erős ahhoz, hogy nem csak az RMDSZ-t, hanem az egész romániai magyarságot összefogja, ugyanakkor a tömbmagyarság, a régiók kérdését is kezelni tudja. Ő is Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítését várja el az új szövetségi elnöktől. Várható volt Markó Béla visszavonulása, meg kell újulnia a szervezetnek, vissza kell fordulnia a választók felé — vélekedett lapunk kérdésére Olosz Gergely felső-háromszéki képviselő. A szövetség alsóházi frakciójának vezetője azonban fenntartásainak adott hangot az SZKT-n elhangzott retorikával szemben. Meglepőnek tartja, hogy mind Markó Béla, mind Kelemen Hunor a független, önálló politizálást hangsúlyozta, szerinte ez nem jelenthet bezárkózást, a párbeszéd elutasítását, de egyenlő távolságtartást sem, hiszen nem lehet ugyanúgy viszonyulni Gyurcsány Ferenchez, mint Orbán Viktorhoz. Szorosabb kapcsolatra van szükség az anyaországgal, az összmagyarság vonatkozásában pedig nem újabb frontokat kell nyitni, hanem megoldásokat kell találni az RMDSZ-en belül — fűzte hozzá. Jó, hogy van alternatíva, választási lehetőség, meg kell nézni a jelöltek programját, de nem lehet kizárni újabb jelentkezőket sem, a legfontosabb, hogy az új elnök integratív személyiség legyen, és megtalálja az utat az RMDSZ összetartására. Kérdésünkre, hogy ő maga versenybe száll-e, Olosz kitérő választ adott, nem is erősítette meg és nem is cáfolta azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint megpályázná az elnöki tisztséget. Az elnök személyénél azonban fontosabb a csapat — szögezte le.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 18.
Olosz: Elkerülhetetlen a magyar kormánnyal való jó viszony
Nem erősíttettem meg, de nem is cáfoltam, hogy indulnék – jelentette ki Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő, képviselőházi frakcióvezető azokat az értesüléseket kommentálva, amelyek szerint azt fontolgatja, hogy indul az RMDSZ elnöki tisztségéért illetve, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke támogatja ebben a vállalkozásában.
„Továbbra is szorgalmazom, hogy azt nézzük meg, milyen lesz az RMDSZ jövője. Az elnök személyét illetően meg kell találni a legjobb változatot, fel kell állítani azt a kritériumrendszert, amely alapján eldönthető, hogy milyen legyen az RMDSZ új elnöksége. Ilyen értelemben az elnök személye másodlagos kérdés. Az nem titok, hogy többen szorgalmazzák – önkormányzati részről és más oldalról is, hogy támogatják indulásomat. Még túl korai az indulási szándék bejelentésére, még másfél hónap áll rendelkezésre, nem is értem, hogy miért kellene ebben a kérdésben most döntést hozni. Ami Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t illeti, egyértelmű, hogy jó viszonyokat ápolunk. A magyarországi kormánypárttal jó, sőt nagyon jó viszonyokat kell ápolni, jelen pillanatban olyan konjunkturális előnyök mutatkoznak, pusztán abból, hogy az európai közösségen belül ugyanazon pártban vagyunk mind a Fidesz-KDMP-vel, mind a jelenlegi koalíciós partnereinkkel, a PD-L-vel (Európai Néppárt – szerk. megj.), amely számunkra, erdélyi magyar közösségre nézve olyan előnyt jelent, amelyet most kell kihasználnunk a nemzetépítés kérdésében is. Ilyen értelemben megkerülhetetlen, hogy a jelenlegi, jobboldali magyar kormánnyal jó viszonyokat ápoljuk. Nem is hiszem el, hogy másképpen lehetne politizálni” – véli Olosz.
Tőkés László pártalapítási szándékával kapcsolatosan elmondta, ez még nem történt meg, még helye van a párbeszédnek, szükség is van erre. „Meg kell találni azokat a kapcsolódó pontokat, amelyek révén ki lehet építeni azt a közös jövőt, ami mindenki számára kielégítő. Tőkés Lászlót az RMDSZ-hez köti az európai parlamenti képviselet. Olyan kijelentéseket hallani, hogy Tőkés Lászlót közel kell hozni az RMDSZ-hez. Erre nincs szükség, hiszen Tőkés – én úgy érzem, hogy emberileg is – közel van a Szövetséghez. Meg kell találni azt a megoldást, ami számára, és az RMDSZ-en belül is elfogadható. Én úgy érzem, hogy az erdélyi magyarságnak túl nagy luxus lenne az, hogy háborúskodásokba kezdjünk. Ha a választási küszöböt nézzük, egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás ellen indulva veszélyeztessük a parlamentbe való bejutást. Az utóbbi időben többször is elhangzott az, hogy meg kell őrizni az RMDSZ függetlenségét. Hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ függetlensége valóban fontos, de ez nem jelenti azt, hogy be kellene zárkóznunk, vagy kizárjuk a párbeszéd hiányát. Az egyenlő távolságtartás bizonyos személyektől és kormányoktól nem lehet azonos: nem tudok és az erdélyi magyarság sem tud egyenlő távolságra lenni a nemzetet eláruló Gyurcsány Ferenctől, vagy egy nemzetet egyesítő Orbán Viktortól” – mondta.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)
2010. december 28.
Magmaömlés
Piros, fehér és zöld lávaömlés követte Sepsiszentgyörgyön a Magma — Kortárs Művészeti Kiállító Térben Felkarolandó Felejthető Felejtendő című kiállítás megnyitóját: Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas sepsiszentgyörgyi képzőművész az öt magyarországi kiállító december elején Sepsiszentgyörgyre hozott és Budapestnek címzett performansz-provokációját.
Ütő Gusztáv felháborodásának a Háromszék hasábjain kifejtett oka: (...) 2010-re olyan szintű "szabadsággá" torzult a művész önkifejezési lehetőségének gazdag palettája, hogy — a jelen esetben anyaországi — kiállítók szabad alkotásainak sorozata sérti Székelyföld magyarságának nemzeti érzelmeit. Kismagyar és nagymagyar jeleink lejáratásaként. Karikatúraszintre. Ütő bírálatára az öt kiállító interneten válaszolt. Válaszaikkal önmagukat minősítik, szövegeik olyan politikai csataterekre visznek, amelyek szóhasználata és fogalmi tartalma teljes mértékben azonos a mai magyar nemzetpolitikát pocskondiázó s a nagyvilág előtt lejáratni próbáló törekvésekkel. ,,Szlovákiai magyarként volt alkalmam megtapasztalni a melldöngető (magyar vagy szlovák) nacionalizmus káros hatását a társadalom egészére. Amíg a nacionalista erőket sikerül kordában tartania egy adott politikai hatalomnak, addig a társadalom egységes tud maradni. Amint a nacionalizmus válik a hatalom vesszőparipájává, elszabadul a pokol, megjelenik a társadalmon belüli megosztottság. A szlovákiai kisebbség és többség lassan kezdi megérteni, hogy az ódivatú nacionalizmus nem járható út. Egy ember egy másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb" — írja Farkas Loránd. Négy sértett társát már nem is idézem, mert eme szöveg alapján értelmezhetővé válik a Magma-beli kiállítás magva. Az a filozófia, amelyet Farkas Loránd internetes levelében kifejt, jól ismert a jelenlegi magyar ellenzék balliberális programjából, amely a csonkaországban a rendszerváltoztatás után kormányon vagy ellenzékben is tobzódik a magyar jelképek sok esetben vulgáris, otromba lejáratásában. Ez nemcsak a ,,piros-fehér-zöldezés" kigúnyolásában nyilvánul meg, hanem a nemzeti ereklyék becsmérlésében is. (A Szent Korona, a Szent Jobb stb.) Ez a kurzus tiltotta ki Budapestről a Turul-emlékművet, a nacionalizmus és antiszemitizmus vádja alapján Teleki Pál szobrát, a koncepciós perben Romániában elítélt Wass Albertét. Csupán a viszonyítás kedvéért utalok arra, hogy abban az időszakban, amikor az összes, Magyarországgal szomszédos országban tombolt a nacionalizmus. A leginkább azon csodálkozom, hogy a felvidéki — a Felvidék is egyik tiltott fogalom Szlovákiában — Farkas Loránd Sepsiszentgyörgyön talál teret és alkalmat, hogy a magyar ,,nacionalizmus", a piros-fehér-zöldezés ellen zászlót bontson, s a magyar nacionalizmussal megküzdjön. Performanszuk üzenete mennyivel hatásosabban célba találna, ha Pozsonyban karikíroznák ki a szlovák nemzeti szimbólumokat, ott, ahol nemzettársainak, képletesen szólva, nyelvét tépik ma is, s ahol a kettős állampolgárságot, ha magyarokról van szó, az új szlovák parlament is bünteti, és ahol a Beneš-dekrétumokat még ma is szentírásnak tekintik, s ahol ,,egy ember a másik embertől nem a nemzetisége miatt lesz több vagy kevesebb", annyira nem, hogy a magyarság megosztására vegyes pártokat is létrehozhat, amelyek aztán bevezetik a jó magyarokat a nemzeti szimbólumok nélküli mennyországba. ,,A társadalmon belüli megosztottságot" a nemzeti szimbólumok ,,szélsőséges kisajátítására" fogni, különösen 2004. december 5. után, cinizmusra vall, hiszen a magyar társadalom egyik fele akkor tagadta ki a másikat nemzettársai közül. Egyébként nekünk, erdélyieknek érdemes felfigyelnünk arra a nyomulásra a ,,szélsőséges magyar nacionalizmus" ellen, amint ennek a kurzusnak politikus képviselői megpróbáltak Kolozsvár utcáin és Bukarestben érvényt szerezni, s akik Nagyváradon már a Gyurcsány-kormány agonizálása idején is bizonyos körökben baráti fogadókészségre találtak. Az sem vitás, hogy a Kárpát-medencében ennek hagyománya van: a két világháború között Románia biztosított lehetőséget arra, hogy az országukban nem kívánatos személyek itt politikai levegőhöz jussanak, akár pártot is alakítsanak, valahol tökéletes egyetértésben azokkal, akik Bécsből és másunnan ostorozták a magyar irredentizmust és nacionalizmust, s akiknek emlékjelei ma is köztereken ,,ágálnak", s utcanévtáblák őrzik, akárcsak a Kun Béláét Hortobágy községben.
Romániában 1956 után s a Ceauşescu-diktatúra idején egy piros-fehér-zöld szalagért súlyos börtönbüntetésre ítéltek embereket, egy mondatért és egy verssorért is. Regáti románokat is bebörtönöztek vagy állásukból kipenderítettek azért, mert ,,tudattalanságukban" piros-fehér-zöldre festettek ezt-azt, egyik megyei párttitkár az erdővidéki Vargyason a farsangi játékokon a lovak sörényéből gyomlálta ki a magyar trikolór szalagjait a lila, kék és sárga pántlikák közül. Valószínű, a kiállítók eme három szín nálunk nemzeti érzelmekhez tapadó erejéből éreztek meg valamennyit, amikor az eredeti Piros Fehér Zöld kiállítás és performansz cím helyett a Felkarolható Felejthető Felejthetetlen, egyébként erősen Lukács György 3T-jére — Támogatott Tűrt Tiltott — emlékeztető szlogenjét választották.
Ütő Gusztávot igazán nem lehet azzal gyanúsítani, hogy nem a modern művészeti irányzatok híve és szálláscsinálója Háromszéken. A szomorú az, hogy az érintettek nem érzékelik, ami ezzel a kiállítással hozzánk benyomult, provokációként hat, akkor is, ha nem annak szánták. És azt sem tudják, hogy a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő politikájának sok a híve és támogatója Erdélyben. És azt sem tudják, hogy a piros-fehér-zöld színegyüttesről mi az erdélyiek véleménye. (Nézzenek szét valamelyik március 15-én bármelyik településen, hogy otthon fel tudják mérni, valakik milyen hatalmas eredménnyel munkálkodtak odahaza a nemzeti színek visszaszorításában.) ,,(...) nos nincs itt semmilyen veszély, ez a kiállítás nem veszélyes, maximum tilos, mi nem a művészi szabadság zászlaja alatt lengetjük a piros-fehér-zöldet, hanem magyarországot és a magyarokat szerető művészekként" — zárja levelét Horváth Tibor. (Betűhív közlés). Vajha így lenne!
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 17.
Az RMDSZ elnökjelöltjei a budapesti kormánnyal való viszonyról
Ki lesz az RMDSZ új elnöke azután, hogy a februári kongresszuson Markó Béla elbúcsúzik a tizennyolc éve tartó elnökségtől? S bár hivatalosan január 26-áig jelentkezhetnek az elnökjelöltek, a szervezeten belüli kampány már elkezdődött. Egyelőre három jelölt jelez- te szándékát, hogy megméretik a szövetségi elnöki tisztségért.
A hétvégén a székelyföldi szervezetek jelentették be: Kelemen Hunort támogatják. ettől függetlenül Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely is versenyben marad, mert ha nem is sikerül más területi szervezetek támogatását megszerezni, akkor is elég ezer-ezer RMDSZ-tag ajánlása, hogy a kongresszusi választáson indulhassanak.
A versenyhelyzet egyre újabb témákat hoz az elnökjelöltek kampányába, következésképpen a szövetség megújulási törekvésébe. Várható tehát a szövetség szervezeti szabályzatának módosítása, a szövetség demokratizálása, az autonómiatörekvés, és újabban a budapesti kormányhoz való viszony rendezése.
Ez utóbbi kérdést Olosz Gergely tette kampánytémává, aki szerint lehetetlen, hogy az RMDSZ egyenlő távolságra legyen Gyurcsánytól és a nemzetegyesítő Orbántól, így közeledni kell a Fideszhez. Ezt vallja a másik két jelölt is, Kelemen Hunor a közös generációhoz való tartozását hangsúlyozza a Fidesz politikusaival, míg Eckstein-Kovács Péter a Tusványos állandó vendégeként a Fidesz barátjának érzi magát. Erdély.ma
2011. január 17.
Mennyit ér egy filozófus?
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Jut eszembe mindez annak kapcsán, hogy Magyarországon a közérdeklődésnek a középpontjába került a Filozófiai Intézet. Kezdődött még a tavalu tavasszal/ nyáron azzal, hogy az új kormány új igazgatót állított az intézet élére, aki rendcsinálásba fogott. Fölmérte a munkatársak munkásságát, s vagy tucatnyi embert el akart küldeni, kit csak úgy, kit nyugdíjba. Aláírásgyűjtés kezdődött a tekintélyek megmentése céljából, ami átgyűrűzött a határon, mert Tamás Gáspár Miklós is az érintettek között volt. Becsületsértésig menő értelmiségi vita alakult ki folyóiratokban és hetilapokban (gyakorlatilag az előző országvezetés mellett elkötelezett tojásfejűek és az újak mellett besorakozó íróasztal-koptatók között).
Most itt az újabb botrány. Az elszámoltatási kormánybiztos, akinek mindeddig szemléltük a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon levadászására irányuló meddő erőfeszítéseit, elkezdett kisebb vadakat becserkészni, s megtalálta a liberálisok szellemi bázisának számító Filozófiai Intézetet. Amelynek munkatársai még 2005 táján különböző tudományos pályázatokon 50-70 milliókat nyertek. Természetesen az akkori kormány kulturális minisztere, Magyar Bálint regnálása alatt. És a vádak: nem feleltek meg a pályázatok a kiírás feltételeinek, korábban megírt műveket suhintottak el újként, és milliókat vágtak zsebre a nemzetközi hírhedettségű tudósok.
Megvárhatnánk a vizsgálat eredményeit, de felesleges. Nincsenek kétségeink, kis hazánkban akire rászállnak egy vizsgálattal, azt elmeszelik, csak keresni kell, mindenütt lehet találni elszámolási hibát, szabálysértést. A fájdalmas csupán az – ha valaki etikai, filozófiai szempontból nézi az eseményeket –, hogy az igazság kiderülésére a legcsekélyebb esély sincs. Fölsorakozik jóelőre a kétféle érdek (igazság, politikai oldal, világnézet, elkötelezettség – szabadon fölcserélhető szavak), és amelyiknél a hatalom, az odacsap a másiknak.
A vita össznépivé kezd válni, s markánsan megjelenik a jómunkásemberek álláspontja, miszerint ebbe’ a gazdasági helyzetbe’ egyáltalán szüksége van-e az országnak filozófusokra? Meg szoktam ilyenkor kérdezni, hogy könyvelőkre, adóhivatalnokokra, zenetanárokra, alkotmánybírákra, rendőrökre, műkörömépítőkre (a sor végtelenül folytatható) van-e szüksége egy egészséges társadalomnak?
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. január 19.
A szólás és a szabadság
Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan.
Sokáig méláztam Kelemen Attila Ármin szövege fölött, mert a belőle kiolvasható pozitív Tőkés-kép – bevallom – kissé kibillentett egyensúlyomból, így a reflexszerű randomválaszt céltalannak éreztem. (A gondolkodásra alig késztető anyagokat szerencsére abban a Bukarestben szerkesztett, és talán nyomtatott formában még megjelenő napilapban közlik vetésforgószerűen, amelynek internetes látogatottsága a traffic.ro kimutatása szerint – kérem, a szerkesztők ne vegyék ezt nyalásnak – minimum tízszer kisebb a Transindexszénél, tehát nem érdemes sok energiát feccölni beléjük.)
Kelemen szövege annál is inkább elgondolkodtatott, mert bár szerintem sem a médiatörvényről, sem pedig Tőkés Lászlóról nem szól érdemben, de rajtuk keresztül rátapint arra, ami a leginkább zavaró a magyarországi médiatörvény körüli hisztériában.
Az alapvető kérdés, hogy kicsoda és pontosan mit is véd?
Még mielőtt óva intenénk Angliát, gyorsan vessünk egy pillantást az alapképletre: Magyarországon demokratikus választások eredményeképpen a két cikluson át regnáló hatalmi elitet partvonalra küldték a tisztelt szavazópolgárok, egyben kétharmados felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek (volt más lehetőség is: az, hogy az LMP és a Jobbik képtelenek voltak nagyobb számban meggyőzni az anyamagyarokat, talán nem a Fidesz hibája). És az Orbán Viktor demokratikusan választott miniszterelnök által vezetett kormány, illetve az őket támogató parlamenti frakció tagjai élnek is ezzel a felhatalmazással, saját elképzeléseik mentén formálják Magyarországot – az lenne a fura, ha nem ezt csinálnák.
Ez politikai tény, és a lehetősége bele van kódolva a képviseleti demokráciába, legalábbis én sehol nem olvastam olyasfajta korlátozást, ami a kétharmados többséget tiltaná. Azt viszont, hogy hogyan él ezzel a felhatalmazással a kormánypárt, leginkább a választók jogosultak megítélni, akik pedig nem hömpölyögnek az utcákon, hogy hupsz, tévedtünk, Orbán Viktor monnyon le. Sőt.
Továbbá: ha az ellenzék képtelen arra, hogy hiteles alternatívát mutasson fel, márpedig a magyarországi ellenzék nagyon halvány teljesítményt nyújt, vagyis legyünk őszinték: értékelhetetlent, akkor bocs, de nem látom a bármilyen fogantatású és irányú demokratikus változtatás lehetőségét. Igaz, van még az Európai Unió, mint feltételezett/vállalt érték- és érdekközösség, amely viszont a közelmúltban számtalanszor példáját adta annak, hogy jogértelmezése kissé konfúz, tolómércével dolgozik, és hogy fogalmunk sincs, melyek azok az alapvető európai értékek, vagy hogy mit is értünk a kínkeservesen nevesített közös értékeken. Hogy nem pont ugyanazt, az eléggé valószínűnek tűnik, éppen ezért kételkedve fogadok minden européer iránymutatást. Ebbe a mátrixba illeszkedne a független sajtó,
mint a hatalom negyedik ága, vagy hogyan is szól ez az urban legend. (Zárójel: különösen vicces a sajtószabadság féltése az erdélyi tollnokok esetében, hiszen nálunk lassan húsz éve a túlélés záloga az öncenzúra, ha nem igyenöst a közpénzek fölött egyeduralkodó érdekvédelmi szervezet szervilis kiszolgálása.) A média termék és eszköz, beazonosítható érdekcsoportok, jobb esetben értékközösségek eszköze, és ezt jó észben tartani akkor, amikor az alapvető emberi jogok utolsó védváraként próbálják eladni nekünk.
A magyarországi törvényalkotók ebbe a mítoszba tenyereltek bele. Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. Meglehetősen sokkoló lehet ez az érzés, ám innen egy lépésből az öncenzúráig eljutni eléggé egydimenziós világképet feltételez. Minden apró részletet most nem zongoráznék végig (ráment két éjszakám, amíg elolvastam a törvényt, az értelmezéseket, a kifogásokat és ellenvéleményeket), a tartalmi kifogásokat (már akinek egyáltalán voltak) rendre cáfolja a médiahatóság, amelynek a működéséről még semmi gyakorlati tapasztalatunk sincs, de zsigerből megelőlegezzük, hogy Orbán Viktor vasökleként fog lesújtani mindazokra, akik hümmögni merészelnek a kormányzati politikák kapcsán. Pfuj.
És általában azok a „véleményformálók” inszinuálják ezt a helyzetet, akik saját hitelességük lenullázásáért rengeteget dolgoztak a ballib kormányzatok idején, megírták az őszödi apologetikát, és akik megkérdőjelezték a demokratikus jogállam eszméjét akkor, amikor hallgattak/védelmére keltek a volt hatalomnak, amikor az éppen az alapvető emberi jogokat vette semmibe karhatalmi erők segítségével.
Kelemen Attila Ármin azt állítja, hogy: „a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.” Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor a szólásszabadság militáns védelmezőinek morális álláspontját is vizsgálnunk kell,
és itt futunk bele abba a kérdésbe, ami engem a leginkább zavar.
Konrád György a Népszabadságban közölt hétfői írásában „az egykori földalatti sajtó hőseit” is nevesíti (a névsor: Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, Magyar Bálint és Hodosán Róza), mint akik az európai intézményekhez intéztek tiltakozó felhívást. „Az 1989 előtti közép-európai demokratikus ellenzék” fentebb felsorolt tagjainak gyakorló politikusai egyvalamit végzetesen elrontottak: 1989 után kiegyeztek a kommunista nómenklatúra újratöltött tagjaival, illetve azok szellemi örököseivel. Akkor, amikor erre a paktumra a hatalom akarásán és az önérdeken kívül semmilyen más erő, megfontolás nem kényszerítette őket. Az ún. szabad és demokratikus jogállamban. Volt más választási lehetőségük, de ők inkább együtt kormányoztak Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, és kormányzásuk nem volt sikertörténet – tehát még az eredményeik sem igazolják vissza a korábbi elveikkel ellentétes lépéseiket.
Itt már régen nem a szólásszabadságról van szó. A szólásszabadságot Konrád György és társai nap mind nap megélik, amikor véleményeiket szabadon közlik.
Itt arról van szó, hogy az 1989-előtti rezsim örökösei és a velük kiegyező, legyen, liberálisok elkúrták, az istenadta nép pedig hazaküldte őket. Ezt nem akarják megérteni.
2010 áprilisától nem az ő narratívájuk érvényesül. Az ő történetük dicstelenül ért véget, és gondolom, cseppet sem vigasztalja őket az, hogy ezért a legtöbbet ők maguk tették.
Szabadságukban áll szólni, kérdés, hogy ki hisz még nekik.
Orbán Viktor pedig rendszert változtat, ebben saját döntése alapján partnere Tőkés László. Hogy a rendszerváltoztatás iránya és mértéke helyes-e, azt néhány év múlva fogjuk megtudni – de hogy a miniszterelnöknek demokratikus felhatalmazása van rá, az aligha kétséges.
Demeter Szilárd Tőkés László sajtófőnöke. Transindex
2011. január 19.
Kövér a magyar állampolgárok választójogáról
Kövér László szerint a törvényhozás többségének szándéka a választójogi törvény várható módosítása során arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.A kormányváltással szemléletváltás valósult meg a nemzetpolitikában, új korszak kezdődött e téren - emelte ki az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szerdai ülésén a Parlamentben.
Az ülést megnyitó beszédében elmondta: az alkotmányozás után a kétharmados törvények módosításakor várható a választójogi törvény korrekciója is. Nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot - mutatott rá a házelnök, hozzátéve: ha bármilyen formában választott határon túli magyar képviselői lesznek az Országgyűlésnek, a KMKF-t is érdemes újragondolni.
Az Országgyűlés elnöke megjegyezte: felvetődik az a kérdés is, a későbbiekben hogyan lehet tisztázni a KMKF és a Máért egymáshoz való viszonyát.
Kövér László beszélt arról, hogy jelen pillanatban hiányzik a nemzetpolitika intézményrendszeréből az a fajta társadalmi, civil elem, amit korábban a Magyarok Világszövetsége valósíthatott volna meg, ha nem "téveszt irányt".
A házelnök szerint ehelyett valamilyen intézményes szervezetet kellene létrehozni, amelynek a megfelelő pénzügyi és jogszabályi garanciák mellett elsődleges funkciója az összmagyarság kataszterének megvalósítása lenne, azaz hogy összefogja a világ magyarságát.
Kövér László az intézményi változások közül kiemelte, hogy az Országgyűlés decemberben létrehozta a nemzeti összetartozás bizottságát. Jelezte, hogy a bizottság elnöki feladatainak ellátására Potápi Árpádot (Fidesz) szeretné majd felkérni. A szemléletváltozást példázza a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság megalakítása is - jegyezte meg.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy mind a Magyar Állandó Értekezletre (MÁÉRT), mind a KMKF-re szükség van, utóbbi elsősorban a stratégiai tervezésben tölthet be fontos szerepet.
Mint mondta, nagyra értékelik, hogy amikor Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő ellehetetlenítette a Máért működését a "tragikus" december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt, akkor Szili Katalin ebben a formában átmentette a magyar-magyar párbeszéd lehetőségét.
Az eltelt időszak nemzetpolitikai szempontból fontos intézkedései közül kiemelte az állampolgársági törvényt és a nemzeti összetartozásról szóló törvényeket. Az állampolgárság kapcsán hangsúlyozta: a magyarság demográfiai és asszimilációs szempontból egyaránt óriási nyomás alatt van, A hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek - mutatott rá, hozzátéve: erős impulzusra van szükség, és ez az állampolgárság megadása.
Hozzátette: az eljárás kapcsán eddig egyetlen panasz sem érkezett, fennakadás nem volt. Naponta mintegy nyolcszáz kérelmet vesznek át - mondta.
Kitért arra is, hogy a szomszédos országokkal soha nem volt ilyen jó Magyarország kapcsolata, mint most, a magyar-román kapcsolatokban paradigmaváltás következett be. A kormányfő-helyettese ismét üdvözölte a tanügyi törvényt, és nyilvánvalóvá tette, Magyarország mindent megtesz Románia schengeni csatlakozásáért. Szerbiával szintén is kiegyensúlyozott és jó a viszony, és Szlovákiával is egészen más hangnemben folynak a tárgyalások, mint Gyurcsány Ferenc és Fico idején - mondta a kormányfő helyettese.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) 2004. decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tagjai közös tanácsaival segítsék a Magyar Köztársaság Országgyűlésének munkáját.
A KMKF tagjai a Magyar Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjeinek, vagy regionális közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar kisebbségi szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
A magyar törvényhozás 2008. március 5-én országgyűlési határozatot fogadott el, amelyben a 2004-ben alkotott (illetve 2006-ban módosított) statútum alapján – tehát konzultatív testületként – saját intézményének ismeri el a KMKF-et, és ennek jegyében saját költségvetéséből biztosítja annak működését.
A KMKF állandó bizottsága utoljára 2010. márciusában ülésezett. Bumm.sk
2011. január 24.
Vajon meddig is érnek el valójában Magyarország határai? Kántor: Nem lehet figyelmen kívül hagyni a szétfejlődést
Jelentős változásokat hozott a nemzetpolitikában az Orbán-kormány tavalyi hatalomra kerülése, amit jól példáz a kettős állampolgárság megszerzésének a könnyítése és a határon túli kisebbségi szervezettekkel való párbeszéd felújítása – mondta Kántor Zoltán a Magyar Külügyi Intézetben hétfőn tartott előadásában. A szakértő a szomszédos országokban tartandó idei népszámlálások kapcsán az MNO-nak kijelentette, pozitív hatása lehet a kormányzat intézkedéseinek, de a határon túli magyar szervezeteknek is aktivizálniuk kell magukat.
A nemzetpolitika a határon túli magyarok reprodukciójára irányul, aminek legfőképpen kulturális téren kell érvényesülnie – mondta el előadásában a külügyi intézet tudományos munkatársa. Ezekkel az eszközökkel természetesen világszerte minden állam él, de azok formái különbözhetnek – tette hozzá. Kántor szerint a nemzetpolitikát az elmúlt évtizedekben a folyamatos intézményesülés jellemezte, hazánk értékként tekintett a határon túli nemzettársaira, de egyben a szomszédos országokkal való kapcsolatok fejlesztésének az eszközeiként is. „A nemzet határai addig tartanak, ameddig a nemzeti intézmények elérnek” – szögezte le az előadó.
Kántor úgy véli, 1989-ig nemzetpolitikai konszenzus volt, ami 1995–96-ban a Horn-kormány által kötött alapszerződések révén felbomlott. 1998-tól ismételten egy új irány bontakozott ki a nemzetpolitikában, ami a státustörvénnyel teljesedett ki – hangsúlyozta a szakértő. Kántor szerint 2002 után ismételten háttérbe szorult a nemzetpolitika, aminek a betetőzése a 2004. december 5-i népszavazás volt. Az elmúlt évek során a külföldi szereplők hozzáállása is megváltozott a témában, legitimnek ismerik el a határon túli magyar szervezetek támogatását – mutatott rá a külügyi intézet munkatársa. Jelentős változásokat hozott a kormányváltás
A tavalyi kormányváltást követően ismételten alapvetően változott meg a nemzetpolitika az egyszerűsített honosítás könnyítésével, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ismételt összehívásával és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) újraértékelésével – vélte Kántor. A kettős állampolgárság kapcsán elmondta, hogy belpolitikai konszenzus alakult ki tavasszal emögött a téma mögött, és egyedül Szlovákia emelte föl a szavát a szomszédos államok közül. Kántor szerint a nyár eleji szlovákiai választásokra nem gyakorolt jelentős hatást a magyar parlament által megszavazott törvény (a kettős állampolgárság megadásának könnyítésére Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel). A külügyi intézet munkatársa szerint 2006 óta semmilyen javulás nem volt a szlovák–magyar kapcsolatokban, bár az utóbbi időben több a kétoldalú találkozó, de áttörés ezeken sem történt.
Mostanra felállt a megfelelő intézményrendszer az egyszerűsített honosítás érdekében, múlt pénteki adatok szerint 47 külképviseleten 12 ezren kérvényezték a magyar állampolgárságot – összegezte az eddigi eredményeket az előadó. A szavazati jog bővítése kapcsán Kántor elmondta, hogy Románia esetében a hatalmon lévők számára felemásan sült el annak megadása, mivel a parlamenti választáson a várttal szemben más eredmények születtek, míg az elnökválasztást a külföldiek szavazata döntötte el.
A szakértő arról is beszélt, hogy a határon túli magyarok mostanra egyre jobban kapcsolódnak az adott nemzet intézményeihez. A magyar jobboldal egységes entitásként látja a kisebbségi magyar közösséget, de a szétfejlődést nem tudomásul venni hiba lenne – tette hozzá.
Lehet ellenkezés, de csak néhány hétig tart?
Elképzelhető, hogy a mostani kormányzati nemzetpolitikai intézkedéseknek pozitív hatása lesz az idei népszámlálási eredményekre Szlovákiában és Romániában – mondta az MNO kérdésére Kántor. A szakértő szerint csak abban az esetben lehet teljesen jótékony a hatás, ha a határon túli magyar szervezetek kezdeményezései is alátámasztják ezt. Biztosan jó talaj a magyar állam intézkedéscsomagja, de önmagában keveset érhet a többi szereplő segítsége nélkül – tette hozzá.
A külügyi intézet munkatársa szerint a szavazati jog kiterjesztése adott esetben növelheti a feszültségeket a szomszédos államokkal, mert nem tudjuk, hogy milyen fejlemények várhatók ebben a kérdésben. Ha abból indulunk ki, hogy Románia határon túli állampolgárai is szavazhatnak, akkor elvben nem lehet probléma – tette hozzá.
Kántor úgy látja, Románia esetében mindig várható egy negatív tematizálás, ami néhány hetet tart, de aztán lecseng. Szerbia esetében kevésbé várhatók konfliktusok, mivel az ország minél előbb szeretne az Európai Unióhoz csatlakozni, és egy újabb konfliktus csak nehezítené a helyzetüket – vélte a szakértő. Ukrajna kapcsán Kántor elmondta, hogy keleti szomszédunk nem ismeri a kettős állampolgárság intézményét, és hogyha netán az ország területén szavaznak majd, akkor elképzelhető, hogy ez a nemtetszésüket váltja ki.
Kovács András. MNO.hu
2011. január 26.
Tizenöt éves az erdélyi magyar Történelmi Magazin
Az a nép, mely nem ismeri történelmét és kultúráját, olyan, mint a gyökér nélküli fa. Magyarságunk ismerete és megbecsülése, magyar kultúránk szeretete, anyanyelvünk, vallásunk tisztelete nélkül megszűnik a magyar nemzet, s bekövetkezhetnek a 210 éve született Vörösmarty Mihály szózatának sorai: ,,S a sírt, hol nemzet süllyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny ül."
A magyar szellemiség, a helyes magyarságtudat hozzásegít itt, Erdélyben ahhoz, hogy kiharcoljuk mindazokat a jogokat, amelyek megilletnek mint őshonos, több mint ezer éven át itt élő népcsoportot, az autonómiát is. Ezek jutottak eszembe, midőn kezembe vettem a tizenöt éve megjelent Történelmi Magazin legújabb számát, és elismerésemet fejeztem ki a főszerkesztő, kiadó, mindenes Kádár Gyulának, akinek agyában megszületett egy nagyszerű kezdeményezés: megismertetni minél több emberrel, ,,kik vagyunk, és mik voltunk?!" Mindezekre bizony nagy szüksége van magyar népünknek. Ahhoz, hogy elég nagy tömegnek hiányos az ismerete ezen a téren, már a politikai rendszerek hozzájárultak. Rákosi, Kádár, Gyurcsány, Ceauşescu idejében a tanárok, tanítók nem merték az iskolákban az igazi történelmet tanítani, otthon a családban legtöbb szülő nem merte — vagy nem tudta — gyermekének a valóságot elmondani. Illyés Gyula is negatív választ kapott a Magyarországon feltett kérdésére: ,,Milyen nyelven beszélnek a székelyek?" A magyarországi tévéversenyeken meg tudják válaszolni, hogy melyik angol humorista született Lenin halála napján, de tátognak, amikor milliókat érő kérdésekre nem tudják, ki volt Mikes Kelemen, Gábor Áron, és hol született Dózsa György. A Történelmi Magazin szerkesztője ma is kemény harcot vív az itt élő románokkal, akik azt állítják például, hogy Horthy idejében Észak-Erdélyben az iskolákban eltörölték a román nyelv tanítását. Pedig ez hazugság, mert 1940—1944 között minden magyar iskolában kötelező volt a románnyelv-óra, nem beszélve arról, hogy 1943-ban a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban is román nyelv és irodalomból érettségiztek (a magyar, latin és német mellett). A Történelmi Magazin tizenöt év alatt bebizonyította, hogy a helyes magyarságtudat megismerése, erősítése mindannyiunk feladata és felelőssége. A magyar történelem mellett egyháztörténeti, kevésbé ismert kérdésekkel, nemzetiség-politikai témákkal, építészeti örökségünk emlékeivel, távoli népek kultúrájával, a tudományos jellegű írásoktól az anekdotáig, a humortól a viselkedési szabályokig sok mindennel megismertetett. Midőn megköszönjük a főszerkesztőnek áldásos munkáját, kívánjuk: az eljövendő években az olvasók és előfizetők soraiba lépjen az iskolák, községi, városi könyvtárak, polgármesteri hivatalok, plébániák és parókiák mellett minél több magyar ember.
Dr. Szőts Dániel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. január 27.
A patkó-fülkéből
Aki Á-t mond, mondjon B-t is, tartják. Manapság sokan és sokfelé jelentik ki, hogy a határon túliak állampolgársága járjon együtt a szavazati joggal. Sőt ennek be kell kerülnie a magyar alkotmányba is. Nem alkotmányozási folyamatról beszélek, ugyanis a gyakorlat azt mutatja, amint valamit Kétharmadi Viktor kiejt, az már régen le van vajazva, készen van, arra a kétharmad fülke rábólint függönnyel és forradalommal együtt.
Tehát lesz nekünk szavazati jogunk, ugyanaznap fogunk voksolni, ugyanolyan időhatárok között, mint anyai rokonaink, lesznek fülkék, ahol mi is részesülünk a forradalmi lendületből, addig is próbálhatunk a nagyáruházak és mallok próbafülkéiben, kezünkbe vehetjük a jelöltlistát, amelyen már előre megjelölik a magyar politikában analfabétább szavazók számára, kikre kell pecsétet ütni, kikre keresztet vetni. És este már láthatjuk az exit-polgári eredményeket, majd másnap már a végleges képviselői célfotót, a patkó szép egyszínű hajlását.
De akkor lesznek majd az erdélyi (vagy ki tudja, a fel-délvidéki sőt nyugati) magyarok között olyanok, akik hangoztatni fogják – mert sajnos akadnak még közöttünk is gondolkodók – , hogyha van szavazati jogunk, ha választunk, akkor választhatók is volnánk.
Tehát tessék belőlünk, közülünk, a sorainkból is jelölni, sőt mi fogunk jelölni, hiszen ki lesz majd alakítva egy választói minimum, azaz például minden 15 ezer szavazópolgár választhat már egy saját képviselőt. Ez pedig ugyanolyan jogokkal fog rendelkezni a Duna-parti Országházban, mint Rogán vagy Gyurcsány, Pokorni vagy Ildikó néni. Beleszólhat az ország ügyeibe, vitatkozhat, interpellálhat, föltehet napirend előtti kínos kérdéseket, törvényt terjeszthet elő, bizottságosdit játszhat, képviselhet regionális érdekeket (hiszen választói akaratát ő ismeri a legjobban).
Hacsak az nem történik, mint 1940-ben: behívott képviselőink lesznek, alakíthatnak egy saját, a kormányt támogató pártot.
Tovább megyek: lehet hogy egyszerre két parlament tagja lesz, sőt háromé, az európai unióé, a régi-új országáé és a poszt-Trianonié. Esetleg halmazatilag még polgármester is a magyar parlamenti szabályok szerint. Akkor majd optálnia kell valamelyik javára.
Előfordulhat, hogy a külhoni magyarok értékpreferencia-skálája szélesül, irányzatok magzanak föl, miként az már minden magyar szervezkedésen belül elkerülhetetlen, és nem kizárt, hogy az ipse nem a bebetonozó fülkék Che Guevarája lesz, hanem az ellenzéké. Akkor ő már nem is igazi magyar, hisz folyton emlékeztetni fogják a patkóból, hogy melyik párt is adott neki honjogokat?!...
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 5.
Sikeres csapatjáték vagy vesztett meccs
A Fidesz—KDNP fölényes győzelme után a magyar nemzetpolitikában bekövetkezett változások — amint ezt nem csupán sejteni, hanem előre tudni lehetett — az erdélyi közéletbe és pártéletbe begyűrűzve jelentős erő- és befolyásátcsoportosításhoz vezettek.
Ennek személyhez köthető eklatáns példája Tőkés László és a köréje szerveződött politikai erők hazai, Kárpát-medencei és európai szerepkörének megerősödése, érzékelhető dominanciája, közösségi szinten az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak a politikai élet fő sodrásába kerülése. Ez gyökeresen átalakította a magyar—magyar viszonyokat, már az első nemzetpolitikai lépéseknél érzékelni lehetett, hogy pillanatnyilag, de távlatilag is az EMNT lesz a jobbközép magyar kormányzat meghatározó romániai partnere. Azon utólag is csak csodálkozni lehet, hogy az RMDSZ-nek a hazai pártok körüli váltakozó rajzása és ingajárata, a magyar szocialista és balliberális körökkel ápolt kapcsolata a szövetség vezetőit nem ébresztette rá erre, és a Gyurcsány-kormány bukása után is a pártok közötti azonos, egyenlő partnerkapcsolatokról nyilatkoztak. Az RMDSZ magyarországi bizalomvesztésének első tünete az, amikor a határokon kívül rekedt magyarságnak a magyar nemzethez való jogi kötődését nem az RMDSZ húsz év alatt hierarchikusan kiépült hálózatára bízták, hanem a Demokrácia Központokat részesítették előnyben. Volt is — van is — emiatt bizonyos körökben durcás féltékenység, a legjellemzőbb, mára már mosolyt fakasztó versengés, hogy a könnyített eljárással megszerezhető állampolgárság ügyintézését ki tartsa a kezében, mert tudni lehetett, hogy a magyar népesség egészét érintő kezdeményezés egyben partner- és pártválasztást is jelenthet. Ennek eddigi utolsó akkordja, hogy Szász Jenő — akit én nem azonosítok az MPP tulajdonképpeni tagságával — ugyancsak demokrácia-központosdit játszik, sőt, Tőkés László politikai és morális lejáratási próbálkozásai után, érezvén a sáfrány illatát, egy erdélyi magyar jobboldali szövetség létrehozásáért agitál — és most kapaszkodjunk meg — az RMDSZ ellenében, mintha az RMDSZ húszéves politikai szerepvállalását csak az őszödi rém, a gyurcsányizmus határozta volna meg, és nem lenne tagságának zöme a magyarság sorsa iránt elkötelezett. A szűkebb pátriánkban, Háromszéken már egy ideje hangoztatott kezdeményezés — a magyar pártok, szövetségek és a civil szféra összefogása — egyelőre országos szinten nem talált meghallgatásra. Enélkül pedig a hazai magyarság az országos politikai pályán még labdaadogató sem lehet.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 10.
Nemcsak lélekben
Úgy látszik, a magyar kormány nemcsak a szavak, hanem a tettek kormánya is. Amit megígért, eddig be is teljesítette. Legalábbis velünk, határon túliakkal kapcsolatban. Amit néhány éve még képtelenségnek és lehetetlenségnek gondoltunk, mára már valóság lett. Január elsejétől életbe lépett a könnyített honosítással megszerezhető magyar állampolgárság. És a jelek szerint itt nem állnak-nem állunk meg. Minden jel arra mutat, hogy valószínűleg valamilyen formában szavazati joghoz is jutunk. Persze ez sokak szemében már nemcsak szálka, hanem egyenesen gerenda. És ráadásul rendkívül szúrós.
Egyesek itt Közép-Kelet-Európában, de Nyugaton is ferde szemmel nézik a magyar jobboldali politikusok ezzel kapcsolatos kijelentéseit. Elfeledkezve arról, hogy kontinensünkön több országban is szavazhatnak azok, akik nem az adott ország területén születtek és élnek, de állampolgárságuk van. Például több millió külföldi olasz szavazott néhány éve a csizmaországi választások alkalmával, s szavazataikkal igencsak befolyásolták az eredményt is. De ugyanígy említhetnénk a horvátokat és másokat is. Ha ez nem tetszik, ám legyen az ő bajuk. Csakhogy mifelénk, ahogy lenni szokás, ezt az ötletet sem karolják fel egységesen. Nem is kell – tennék hozzá gyorsan egyesek –, hiszen demokrácia van. A balliberális oldal „természetesen” ezt is ellenzi. Hiszen félnek. Attól, hogy a szavazati jog megadásával rájuk kevesebben szavaznának. És tegyük hozzá – jogosan. Mármint, hogy jogosan félnek.
De nem azért, amiért esetleg ők gondolják. Nem elsősorban azért, mert a jobboldali kormányok többet támogattak minket. Nem azért, mert az Orbán-kormány adta meg a lehetőséget az állampolgárság kérvényezésére, nem elsősorban azért, mert a jobboldal próbált több pénzt juttatni határon túli egyházaknak, civil szervezeteknek, Sapientiának. Hanem inkább azért a hozzáállásért, amit a horngyulák, demszkygáborok, kovácslászlók, eörsimátyások és gyurcsányferencek tanúsítottak irányunkban az elmúlt húsz évben. Azért, amiért a balliberális kormány folyamatosan nyűgnek tekintett minket, s ezt néha ki is fejezte. Amiért nem tartottak magyaroknak, amiért sokszor ellenünk kampányoltak, amiért december 5-e előtt, de után is megtagadtak.
Most megint tiltakoznak, elégedetlenkednek és méltatlankodnak. Merthogy a szavazati jog megadása visszásságokat okozhat. S valljuk be, valóban furcsa lenne, ha például anyaországi helyhatósági választásokon is szavazhatnánk, hiszen több száz km távolságból nem tudhatjuk, hogy egy adott településnek ki lenne a megfelelőbb vezetője. De hát ezért vannak szakbizottságok, hogy a lehető legjobb megoldást válasszák. Nem egyik vagy másik fél számára előnyöset, hanem a méltányosat és igazságosat. Részünkről pedig elvárható volna, ha addig nyújtózkodnánk, ameddig a takarónk ér. Vagyis ne kérjünk többet, mint amennyit lehet. Ne kezdjünk el úgy viselkedni, mintha ezentúl nekünk is minden járna, ami a magyarországi lakosoknak (egészségügyi szolgáltatások, különböző más jellegű juttatások stb). Inkább örvendjünk annak, hogy oly sok évtized után, bár a határok még mindig elválasztanak minket, immár nemcsak lélekben lehetünk magyarok, hanem majd papíron, hivatalosan is.
Somogyi Botond. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2011. február 13.
Módosított javaslatok – Alapszabály-módosításokról szavazott az utóbbi évek legfontosabb SZTK-ja
Az SZKT a szövetségi elnökről szóló fejezet kibővítésével is egyetértett, az új cikkely a volt elnökök jogait szabályozza.
Az SZKT meghirdetett kezdési időpontjában barátságos, csevegős hangulat fogad a marosvásárhelyi Kultúrpalota előterében: az elnökjelöltek, politikusok és a háttéremberek kihasználják, hogy találkozhatnak egymással, sok a mosolygós arc. Az ülés több mint félórás késéssel kezdődik, de ehhez már hozzászoktunk.
Napirendi pontok
Az SZKT-t megelőző egyeztető kerekasztal által javasolt napirendi pontok ismertetésével kezdődik az ülés. Biró Rozália közölte: a javaslat szerint napirendre kerül a szövetségi elnök politikai beszámolója, az Olt megyei RMDSZ-szervezet megalakítása illetve a kongresszus előkészítése, beleértve az alapszabályzat- és programmódosító javaslatok megvitatását.
Eckstein-Kovács Péter kérte Kovács Péter kongresszusi biztosi tisztségének megvonásáról szóló határozat megszavazásának napirendre tűzését, az SZKT látható többsége elutasította ezt a kérést, amelyet Eckstein és Olosz Gergely közösen fogalmazott meg. Azt is kérte, hogy a kongresszusi szavazás tisztaságának érdekében rögzítsék pontosan a szavazás mikéntjét, ennek napirendre tűzését megszavazták.
Markó politikai tájékoztatója
20 évvel ezelőtt, szinte napra pontosan, február 10-én százezres gyertyás tüntetés volt Marosvásárhelyen – kezdte Markó Béla politikai tájékoztatóját, rámutatva: az akkor felmutatott szolidaritás ma is szükséges a romániai magyarság számára, és parancs az RMDSZ-nek.
Az oktatási törvény elfogadása az RMDSZ és az erdélyi magyarság számára az elmúlt két évtized jogküzdelmének egyik legfontosabb mérföldköve, mert ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot: a jogszabály ugyanakkor átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómia bizonyos elemeit – jelentette ki Markó.
A miniszterelnök-helyettes a Szövetség nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény helyes és minél gyorsabb alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta az azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, de elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Közölte: az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a PDL-vel, amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, vagy egy gazdaság-ösztönző intézkedés-csomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja a kötött megállapodásait, és mindezt annak érdekében, hogy a magyar közösség céljait megvalósíthassa. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
A közösségen és az RMDSZ-en belüli szolidaritás fontosságáról szólva felidézte a huszonegy évvel ezelőtt, február 1o-én lezajlott százezres marosvásárhelyi könyves-gyertyás tüntetést, amely álláspontja szerint az elmúlt két évtized legfontosabb szolidaritás-példája. - Ma keveset beszélünk erről a fontos eseményről, azonban az akkor felmutatott szolidaritás ma is élő parancs: vitázhatunk, konfrontálódhatunk, de az RMDSZ-nek ma is az a felelőssége, hogy ezt a szolidaritást megőrizze – mutatott rá Markó Béla.
A Magyarországgal való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta „szentistváni intelemként”, de nagyon logikus gondolatmenetet követve, arra figyelmeztette a Szövetséget, hogy ne bontsa fel a román-magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika, „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük, és szét akarjuk verni”.
Közölte: nem csak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlt a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét. Úgy fogalmazott: amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint - egy magyar mondás szerint – „pénzzel betegséget venni”. – Ha ez tényleg így van, és igaz, hogy erre valaki pénzt ad, akkor betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy „betegsége” lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne – figyelmeztetett az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ négy platformja (Szabadelvű kör, Kereszténydemokrata Platform, Szociáldemokrata Platform és Nők a Nőkét Platform) kezdeményezésére az SZKT elfogadta az elnökválasztás lebonyolítására vonatkozó határozatot, amelynek pontjai:
• Az RMDSz X. Kongresszusán az elnök-jelöltekre való szavazás zárt fülkében történjék, annak lehetőségét kizárva, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse, bárkinek be lehessen mutatni.
• A fülkében, vagy annak környékén, beleértve a szavazóurnát, megfigyelők jelenléte tilos, sem személyek sem más (videokamerák, kamerás telefonok vagy bármi hasonló) nem zavarhatják a szavazás titkos jellegét.
• A megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságba válasszák be, kötelező módon, a három jelölt legalább egy-egy képviselőjét.
Hozzászólások
A hozzászólások során Borbély László kijelentette: ne adjon senki leckét nekünk demokráciából! „Az igaz, hogy mindig van egy többség és egy kisebbség, de a kisebbségnek el kell fogadnia a többség álláspontját, a többségnek pedig védelmeznie kell a kisebbséget. Magyarországon most azzal jönnek, hogy Magyarország a magyaroké, de akkor itt mit kellene, mondani, hogy Románia a románoké? Nem, Románia mindenkié, és huszonegy év ezt bizonyítjuk” – mondta a környezetvédelmi miniszter. Borbély a marosvásárhelyi TKT-ülés kiszivárgott jegyzőkönyve kapcsán elmondta: a felvétel azt bizonyítja, hogy "végig felelősen beszéltünk, titkosan szavaztunk; még szivárogtatásból is példát adhatnánk".
A magyar kormánytól egyet kérünk: hogy partnerek legyünk; minden magyar kormánytól ezt kérjük, és azt várjuk el, hogy ők is partnerként tekintsenek az RMDSZ-re - mondta.
László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a Mátyás szobor újraavatása körüli huzavona kapcsán megjegyezte: nem a román fél miatt húzódik ez az ügy.
Winkler Gyula az Európai Néppárt 2012-es kongresszusának előkészületeiről számolt be, kiemelve, mennyire fontos a párt kisebbségekkel szembeni viszonyulásának szabályozása. Bodor László Miért-elnök a további fiatalításra helyezte a hangsúlyt, Édler András pedig az egyenlő távolság elvét kritizálta a magyarországi pártokkal kapcsolatban, arra figyelmeztetve, hogy hosszú idő óta a magyar kormány először próbál választ találni a határon túli magyarok problémáira, és hiba lenne nem elfogadni a kinyújtott kezet. Hozzátette: nem lehet egyenlő távolságot tartani, együttműködni egy Gyurcsány-típusú kormánnyal. Katona Ádám hozzászólásának legérdekesebb mozzanata az volt, hogy azt állította: 1990 márciusában Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök már egy héttel a pogrom előtt tudott róla, hogy jönnek a hodákiak, de a fiókba süllyesztette az iratot.
Eckstein-Kovács Péter az elnökválasztási folyamat leszabályozásának hiányára figyelmeztetett ismételten, ugyanakkor azt az észrevételét is megosztotta, hogy az emberek igénylik a vitát, a megmérettetést, tehát a kampánynak felhajtó ereje is van.
Olosz Gergelynek korábban nem volt alkalma az SZKT előtt bejelenteni indulását a szövetség elnöki tisztségért, ezért ezt most tette meg. A korábbi, magyar kormányhoz fűződő viszonyról szóló vitához hozzátette: a mindenkori magyar kormány az lesz, amely megteremtette a nemzeti összetartozást.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt.
“Elsősorban ott kell jelen lennünk, ahol a magyar emberek élnek. Kétségkívül, nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az erdélyi jelenlétre. Az erdélyi magyarokra figyeltünk akkor is, ha ellenzékben voltunk, akkor is, ha kormányon. Akkor, amikor nyelvi, közösségi jogainkról döntöttünk a parlamentben, és akkor is, amikor az oktatási törvényt kiharcoltuk. Ez a mi erősségünk, ezt kell figyelemmel követnünk az elkövetkezőkben is, és akkor elmondhatjuk, hogy az RMDSZ jó úton halad” - jelentette ki Kelemen Hunor.
A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, hogy az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott. Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Kelemen Hunor megismételte azon meggyőződését, hogy a Szövetség megújulása, megváltozása belülről kell megtörténjen, erre a változásra kell összpontosítani, nem a máshonnan érkező javaslatokra. „Kiszámítható, ésszerű változásokat javasolok, amelyeket közösen megbeszélünk, és együtt végrehajtunk. Meggyőződésem, hogy szövetségünket meg kell újítanunk, de ennek az újításnak, változásnak belülről kell jönnie. Mi magunk tudjuk csak megváltoztatni az RMDSZ-t, nem kívülről és nem másoktól kell ezt várnunk. Én ezt a változást képviselem” – ismertette terveit Kelemen Hunor.
Markó Béla a hozzászólásokra válaszolva közölte: ő soha nem mondta azt, hogy egyforma távolságot kell tartani a magyarországi pártoktól, hanem azt, hogy egyforma közelségben kell lennünk. És ezt az MSZP nyolcéves kormányzása alatt mondtam el sokszor, ebből levonhatják a következtetéseket – tette hozzá.
Markó felszólalását többször is megszakította bekiabálásaival az első sorban ülő Katona Ádám, aki, miután Biró Rozália megpróbálta rendre utasítani, felállt, és azt kiabálva, hogy „Gyalázzák Tőkés Lászlót!”, és hogy „Ezekkel nem áll szóba Orbán Viktor!”, kivonult a teremből, általános derültség közepette. Ezt Markó így kommentálta: ezért kell tudni, mikor kell abbahagyni.
Alapszabályzat-módosítás
Kovács Péter kongresszusi biztos beszámolt a február 26-27-i nagyváradi kongresszus előkészületeiről, majd Takács Csaba ügyvezető elnök beszélt az alapszabályzat-módosító bizottság előkészítő munkájáról.
Az SZKT arról dönt, hogy az alapszabályzat-módosító javaslatok milyen formában kerülnek a kongresszus elé, ahol majd cikkelyenként megvitatják a módosításokat.
Ezt követően következett az Alapszabályzat-módosítások fejezetenkénti vitája és megszavazása.
Mint várható volt, az SZKT-küldöttek közül sokan távoztak az ülésnek erről a részéről: a legkényesebb módosító javaslatokról szóló szavazáson már csak mintegy félszázan vettek részt, miközben az ülés elején még 116 küldött volt jelen.
Az SZKT elfogadta a politikai alelnöki tisztség létrehozására vonatkozó fejezetet, Eckstein-Kovács Péter javaslatát a fejezet törléséről 16-an támogatták, és 34-en szavaztak ellene.
XIV. POLITIKAI ALELNÖK
1) A politikai alelnököt az SZKT választja meg négy éves időtartamra, a szövetségi elnök javaslata alapján, a szövetségi képviselők több mint fele szavazatával. Tagja az SZKT-nak, a SZÁT-nak és a SZE-nek.
(2) A politikai alelnök tevékenységét egy alelnöki iroda segíti.
(3) A politikai alelnök hatásköre:
a) felel a kormányzati kapcsolattartásért;
b) összehangolja és felügyeli a központi és dekoncentrált kormányzati tisztségviselők munkáját;
c) koordinálja a szövetség külpolitikáját a szövetségi elnök megbízása alapján;
d) a szövetségi elnök akadályoztatása esetén összehívja a Szövetségi Elnökséget;
e) a szövetségi elnök akadályoztatása esetén összehívja a Szövetségi Állandó Tanácsot.
(4) A politikai alelnököt az SZKT hívhatja vissza, a szövetségi elnök vagy a képviselők 1/3-nak javaslatára, az SZKT összképviselőinek több mint fele szavazatával.
Hasonló eredményt hozott az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezet vitája is.
Az SZKT az alapszabályzat szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett, az új cikkely a volt szövetségi elnökök jogait szabályozza.
Két szövetségi elnöki mandátumot betöltött személyek tagjai az SZKT-nak, SZÁT-nak és a Szövetségi Elnökségnek.
Amennyiben jelöltetik magukat a parlamenti választásokon, a Szövetség befutó helyet biztosít számukra.
A volt szövetségi elnök munkáját egy iroda segíti.
Program
Az RMDSZ Programmódosító javaslatait Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két apró módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot, így a hosszúra nyúlt alapszabályzat-módosító vita után a program vitája keveebb mint tíz percet tartott, Biró Rozália 16:33-kor lezárta az ülést. Transindex.ro
2011. február 14.
Markó Béla búcsú-SZKT-ja
A feszült hangulatú ülésen bemutatkozott az RMDSZ-elnök három utódjelöltje
Utolsó alkalommal vett részt RMDSZ-elnökként a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén a hétvégén Markó Béla
Történelminek nevezhető ülést tartott a hétvégén a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) Marosvásárhelyen, tekintve, hogy Markó Béla utoljára vett részt RMDSZ-elnökként ilyen rendezvényen. A nem mindennapi pillanat – a szövetség tizedik, két hét múlva Nagyváradon rendezendő kongresszusát előkészítő tanácskozás – jelentőségét a küldöttek is átérezhették, lévén hogy a megszokottnál valamivel nagyobb számban, összesen 116-an jelentek meg a szövetség „miniparlamentjének” helyet adó vásárhelyi Kultúrpalotában.
Elkapkodták az ÚMSZ-t
A szokásosnál nagyobb érdeklődés az Új Magyar Szó terjesztéséért felelősöket is meglepte: míg egy „hétköznapi” SZKT-ra kivitt száz darab ingyenes példány éppen elegendőnek bizonyult, ezúttal a kezdési időpont után fél órával már egymást kérdezgették a később érkező küldöttek: „Nincs véletlenül még egy Magyar Szód?”
Amúgy a késlekedők nem maradtak le semmi egyébről, hiszen az ülés bő fél órás késéssel kezdődött – hacsak nem a mindig hasznos „folyosói lobbi” egy részéről. No meg a napirend előtti felszólalásokról, amelyek egyikében Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelöltek kérték Kovács Péter kongresszusi biztos leváltásának napirendre tűzését.
Az államfői tanácsos és a képviselő kérését azonban nagy többséggel leszavazta az SZKT. Ez a szavazattúlsúly előrevetítette egyébként a továbbiakban megmutatkozó erőviszonyokat a szövetségen belül, ami a két elnökjelölt esélyeit illeti ellenfelükkel, Kelemen Hunor kulturális miniszterrel szemben.
Nem volt „érzékeny búcsú”
Ám még mielőtt a „hármak” összecsaptak volna, a mindenkori gyakorlatnak megfelelően a képviselők a tisztségben levő szövetségi elnök politikai beszámolóját hallgathatták meg. Aki azonban egy leköszönő elnöki búcsúbeszédet várt Markó Bélától, csalódnia kellett. Markó az „érzékeny búcsút” már letudta az ezt megelőző, decemberi SZKT-n, most pedig ereje és mandátuma teljében levő miniszterelnök-helyettesként szólt a hallgatósághoz.
Politikai beszámolójában egyébként a szövetségi elnök az oktatási törvény elfogadását nevezte meg a szövetség és az erdélyi magyarság elmúlt húsz évben kifejtett kisebbségi jogküzdelme legfontosabb mérföldkövének. Mint fogalmazott, ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot, és a jogszabály átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit.
A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem- és földrajztankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, illetve elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Új koalíciós szerződés
Markó Béla leszögezte, az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, illetve egy gazdaságösztönző intézkedéscsomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
Mint kifejtette, az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja megállapodásait. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
Ellentmondásos viszony a magyar kormánnyal
A Budapesttel való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta Szent István-i intelemként, de nagyon logikus gondolatmenetet követve arra figyelmeztette a szövetséget, hogy ne bontsa fel a román–magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”.
Közölte: nemcsak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét.
„Az rendben van, hogy támogatást kapnak a magyar állampolgárság megszerzésének lebonyolítására, de amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint pénzzel betegséget venni. Ha erre valaki pénzt ad, betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – figyelmeztetett Markó.
Utódjelöltek ígéretei
A szövetségi elnökjelöltek közül Eckstein-Kovács Péter szólalt fel elsőként. Traian Băsescu államelnök tanácsosa kifejtette, az elnökjelölti kampánynak felhajtó ereje is van, hiszen nagy az érdeklődés, az emberek örültek annak, hogy igazi vitát láthattak a jelöltek között. „Ez a többes jelölés nem a szétverés irányába mutat, továbbra is együtt tudunk dolgozni” – vélekedett Eckstein.
A másik „utódjelölt”, Olosz Gergely háromszéki képviselő tulajdonképpen csak most jelentette be az SZKT előtt indulását. „Az a célom, hogy az erdélyi magyarok nyerjenek, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a családok jól éljenek, a közösségeink versenyképessé váljanak, hogy minden, Romániában élő magyar érezze, nincs egyedül” – ismertette céljait a politikus.
A szövetségi elnöki tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott.
Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Élet Markó után
A leköszönő szövetségi elnök politikai beszámolóját követő felszólalásokban többnyire az összefogás, az együttműködés volt a legfontosabb közlendője a szónokoknak, akik arra figyelmeztettek, hogy az RMDSZ-nek egységesnek kell maradnia. Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, büszke arra, hogy bárhová megy, mindenhol tisztelet és odafigyelés övezi a magyarokat, az RMDSZ-t.
„Az RMDSZ az egyetlen demokratikus szövetség az országban, ne adjon senki nekünk leckét demokráciából” – üzent az Erdélyben úgynevezett demokrácia-központokat pénzelő Budapestnek Borbély, aki szerint amúgy a szövetségnek mindig partneri viszonyra kell törekednie a magyar kormánnyal.
László Attila a kolozsvári Mátyás-szobor helyreállításának felavatásáról szólt, arról, hogy nem a román fél miatt húzódik az ügy. „Szeretném, ha a kolozsvári születésű államtitkár megtalálná azt az időpontot, amikor végre felavathatjuk a Mátyás-szobrot” – fogalmazott a kolozsvári alpolgármester utalva Szűcs Géza magyar kormánytag politikai felelősségére.
Lakatos András Bihar megyei képviselő Markó Bélát „búcsúztatva” kifejtette: szerinte úgy fognak majd Markóról beszélni a történelemben, mint az ezredforduló legnagyobb magyar államférfijáról. Édler András háromszéki képviselő a magyarországi kormány védelmére kelt. Mint kifejtette, a magyar politika megoldást akar találni a határon túli magyarság problémáira is.
Szerinte „nem szabad a kinyújtott kezet visszautasítani, hanem inkább szét kéne nézni a saját házunk táján, hogy mit teszünk azért, hogy visszatérjünk az emberekhez, amikor tudatosodik bennünk, hogy nem lehetünk akárkivel partnerek, például a Gyurcsány típusú politikusokkal nem, de Orbán Viktorral igen”.
Kínos közjáték Katonával
Az Orbán Viktor magyar kormányfővel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel fenntartott hűvös viszonyt hányta Markó Béla szemére Katona Ádám. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke előbb csak bekiabálgatott a neki nem tetsző beszédek alatt, majd amikor éppen Markó állt a pulpitusnál, Katona magából kikelve válogatott szitkokat kezdett a szónok és a teremben ülők fejéhez vágni.
„Itt az elszámolás ideje!” – jósolta az idős képviselő, majd „régi párttitkároknak, elvtársaknak, kommunistáknak” titulálta a prezídiumnál ülőket. Végül Biró Rozália SZKT-elnök többszöri felszólítására dohogva elhagyta a termet, hogy később visszatérjen, és az ülés hátralévő részében is az első sorból hangoskodjon.
Megszavazott módosítások
Ekkor még hátravoltak olyan időigényes mozzanatok, mint az alapszabályzat módosításának vitája és a programmódosítás. Az immár megcsappant létszámú SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet.
A testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett – az új cikkely a volt szövetségi elnökök hatásköreit szabályozza. A programmódosító javaslatokat Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot.
Korteskedtek és bíráltak az elnökjelöltek
Kampányakciókon vettek részt az SZKT-t megelőzően az RMDSZ-elnökjelöltek: Kelemen Hunor Temesvár és Arad után pénteken szatmári „kortesúton” vett részt, Eckstein-Kovács Péter pedig Kolozsváron sajtótájékoztatott.
Kelemen Szatmáron „beseperte” a helyiek ígéretét, hogy rá fognak szavazni, miután a miniszter is szentül ígérte, hogy az eddigieknél nagyobb szerepet szán a szövetség vezetésében a Partiumnak és ezen belül Szatmár megyének. Eckstein eközben bírálatokat fogalmazott meg az alapszabály tervezett módosításával kapcsolatban. Mint mondta, nem ért egyet az ügyvezető elnökség megszüntetésével és főtitkárság létrehozásával. (Sike Lajos, Sipos M. Zoltán)
Antal Erika, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 15.
Magyar tükör
Megtartotta sorrendben tizenharmadik évértékelő beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök lendületesen vázolta fel a magyar gazdaság és a Magyarország előtt álló feladatokat, az ellenzéki bírálatok szerint viszont a lendületes beszédből hiányoztak a konkrétumok.
A Jobbik politikusai szerint a kormányfő nem rajzolt fel jövőképet sem, s kevés szó esett a gazdasági programról is... Mesterházy Attila szerint Orbánnak jó alkalma lett volna saját kormányzása mozgalmas hónapjait is értékelni, de elmulasztotta. A szocialista párt elnöke szerint a beszédnek egyetlen célja volt: előkészíteni a közelgő megszorításokat. Ez a szocialista politikusok és közgazdászok vissza-visszatérő fixa ideája, szerintük mást nem is lehet csinálni, csak sarcolni, s megint csak sarcolni, újabb megszorításokkal, adókkal operálni. Kétségtelen, ők ezt nyolc esztendeig próbálgatták, látható, hová jutott a magyar gazdaság és egész Magyarország... Még be sem fejeződött az egész Európát sokkoló és a balliberális kritikák özönét kiváltó médiatörvény körül kialakult vita — a magyar kormány szakértői jelenleg is tárgyalnak az Európai Unió illetékes biztosával a várható változtatásokról —, máris teljes gőzzel folyik az új alkotmány megalkotása. Az ellenzéki pártok közül egyelőre csak a Jobbik vesz részt az előkészítésben, a szocialisták — Gyurcsány Ferenc is, Mesterházy Attila is — népszavazáshoz és négyötödös parlamenti többséghez kötnék a új alkotmány elfogadását, amelyről a tervek szerint április 18-án szavaznak a képviselőházban. Szakértők szerint meg kellene kezdeni az új alkotmány ismertetését, a médiatörvény fogadtatása és a körülötte kialakuló éles viták jelzik, hogy a felheccelt nyugati baloldal árgus szemekkel figyeli Magyarországot. * S most a legújabb korrupciógyanús ügyletről. Az ügyészség nyomoz a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladása ügyében. Ingatlanpanama körvonalazódik, őrizetbe vették Pexi Mártát, a Gyurcsány-kormány külügyminisztériumának volt államtitkárát, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő vezetőjét, a bíróság viszont nem tartotta indokoltnak előzetes letartóztatásukat, így szabadlábon védekezhetnek. Kiderült, hogy a hatalmas, számtalan magyar vállalat moszkvai kirendeltségének irodákat biztosító ingatlanegyüttest mélyen áron alul, mintegy 25 millió dollárért adták el, s a magyar állam kétmilliárd forintot vesztett az üzleten. Gyanúsított lehet Göncz Kinga akkori külügyminiszter és Veress János volt pénzügyminiszter is, bár mindketten tagadják, hogy közük lett volna az üzlethez. A dokumentumok szerint Székely Árpád nagykövet a külügyminisztérium megbízásából már 2005-ben tárgyalt az épület eladásáról, de az akkori 23,6 millió dolláros vételárat, amelynél az ingatlan sokkal többet ér, Pexi Márta akkori államtitkár is kevésnek találta, 2008-ban a vitatott üzlet mégis létrejött. Kérdés, kinek állt érdekében értéken alul értékesíteni az épületet. Kiírtak ugyan egy zártkörű pályázatot, s noha kedvezőbb ajánlatok is voltak, a kereskedelmi képviselet épületét mégis az első jelentkező, egy offshore cég vehette meg. * Nyomozás folyik a budapesti gyógyfürdők Demszky-korszakban való kiszervezése ügyében, s egyre-másra derülnek ki újabb és újabb korrupciós ügyletek, ám az elszámoltatás döcögve halad...
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 15.
Tőkés: alaptalan Markó bírálata
„Markó Béla akkor kezd erkölcsről beszélni, amikor nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok” – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki hétfőn közleményben reagált a szövetségi elnök SZKT-n elhangzott beszédére.
Markó szombaton marosvásárhelyi beszédében úgy fogalmazott: „veszélyes és ostoba játékot játszik a Fidesz”, s ha igaz, amit egyes demokrácia-központok vezetői nyilatkoztak, nevezetesen, hogy az EMNT által tervezett Erdélyi Magyar Néppárt megalapítását is elősegítik aláírásgyűjtéssel, és erre pénzt is adtak nekik Magyarországról, akkor ezzel a pénzzel Magyarországon „betegséget vásároltak”. „Ha igaz, hogy erre valaki pénzt ad, akkor betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – fogalmazott a leköszönő RMDSZ-elnök.
Tőkés közleményében arra emlékezteti Markó Bélát, hogy „amikor az RMDSZ potentátjai rátették a kezüket a státusirodákra, amelyeket – eredeti céljuktól eltérően – az elmúlt években tulajdonképpen kampánygépezetként használtak, továbbá a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány barátságának köszönhetően ellenőrizetlenül és saját céljaikra, klientúrájuk építésére osztogatták a magyarországi közpénzeket, akkor sem az erkölcs nem jutott eszébe, sem pedig az, hogy veszélyes és ostoba játék volna a kizárólagosságra törekvő erőpolitika.” Krónika (Kolozsvár)
2011. február 15.
„Mubarak után”: metaforikus vonzatú közlemény
Közleményt küldött lapunknak is Tőkés László, az EP egyik alelnöke, EMNT-elnök. Aktuálpolitikai vonatú kérdésekről fejti ki meglátásait, metaforikus kérdés kapcsán. Íme az irat lényege.
Az RMDSZ zárványideológusai. Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos legutóbbi sajtóbéli megnyilatkozásaik alapján minden bizonnyal megérdemelnék az Ezüstfenyő-díj kongresszusi kiadását. Az önjelölt demokráciabajnokok mára teljesen elvesztették a mértéket, „kritikájuk” elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd.
Részletek
A 168 Óra hetilap által készített Gyimesi-interjúban „beszólt Orbánnak az egyetemi tanár”, amint az az első – elektronikus – megjelenéskor az alcímben olvashattuk. A Meciar, Fico, Slota és Kaczynski neveit tartalmazó riporteri összeállításban ugyanis az a interjúalany a demokrácia-ellenesség „csúcstartóinak” kijáró babért Orbán Viktor miniszterelnökünknek ítélte oda.
A kommunista szócső Előre jogutódjának hasábjain, az Új Magyar Szóban megszólaló szatmári újságíró viszont Kövér László célkeresztbe állításán túlmenően Markó Béla szájába adja a magyar kormány erdélyi demokrácia központjainak nyújtott támogatás – egyenesen – „erkölcstelen”. A szövetségi elnök – hasonlóképpen a levitézlett liberálisokhoz – csupán akkor kezd erkölcsről beszélni, amikor nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Példának okáért: amikor az RMDSZ potentátjai rátették kezüket a státusirodákra, amelyeket – eredeti céljuktól eltérően – az elmúlt években tulajdonképpen kampánygépezetként használtak, továbbá a Medgyesy-Gyurcsány-kormányok „barátságának” köszönhetően ellenőrizetlenül és saját céljaikra, klientúrájuk építésére osztogatták a magyarországi közpénzeket, akkor sem az erkölcs nem jutott eszébe, sem pedig az, hogy „veszélyes és ostoba játék” volna a kizárólagosságra törekvő erőpolitika.
Ezekben a napokban sokaknak megegyezik a véleménye abban, hogy Mubarak elnöknek nem kellett volna megvárnia, amíg a népakarat távolítja el székéből. Ugyanígy nagyőszödi Gyurcsány Ferencnek is távoznia kellett volna a hatalomból. még mielőtt a lerombolt ország népe meneszteni volt kénytelen. Ebben a viszonylatban Markó Béla még idejében köszönt le az elnökségről. Esetében a kérdés viszont ez: ki következik az RMDSZ élén őutána? Ki jön Mubarak után – tehetjük fel a kérdést metaforikus értelemben. Alelnöke és elvtársai?! Mer ahogyan dolgok nálunk alakulnak, a kinevelt közvetlen munkatársa utódlásának lehetünk tanúi.
Láttuk, hogy Gyurcsány megbuktatásával az elsöprő erejű magyar nemzeti közakarat Orbán Viktort emelte az ország élére. Éppen ezért minden jóérzésű magyar ember számára elfoghatatlan, hogy Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét és kormányét , a rendszerváltó Fideszt és kereszténydemokrata szövetségesét Cs. Gyimesi-féle elvakult gyűlölködők ócsárolják. Annál is kevésbé jogosultak erre, mivel ők az elvszerűség álcája alatt csupán egy bizonyítottan becsődölt hatalmat, annak holdudvarát, illetve saját kiváltságait védelmezik. Bihari Napló (Nagyvárad)
2011. március 1.
Tettekre vár az EMNT (RMDSZ-kongresszus után)
Jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de Kelemen Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza — jelentette ki tegnap reggel a Duna Televízióban Tőkés László. Hasonló szellemben nyilatkozott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint a nyilatkozatok után tetteket várnak az új elnöktől a magyar összefogás ügyében.
Tőkés László jelezte: felhívta Kelemen Hunort, és gratulált neki megválasztásáért, azt is értékelik, hogy az erdélyi összefogás jegyében együtt kíván működni az EMNT-vel, illetve a leendő Erdélyi Magyar Néppárttal, de bizalomépítő gesztusokat várnak tőle, mert az RMDSZ eddigi magatartása mindig a kizárólagosság irányába haladt, és a szervezet sok esetben úgy viselkedett, mint egyik a többi román versenypárt közül. Az EMNT elnöke szerint nem az a kérdés, hogy Kelemen Hunor erős elnöke lehet-e az RMDSZ-nek, hanem hogy erős lehet-e még a szövetség. Szomorúnak nevezte, hogy Kelemen Hunor a neptuni politika következetes hordozóját, azaz Markó Bélát a századforduló egyik legnagyobb politikusának nevezte. Bírálta továbbá az ,,etnobiznisz-politikát", azt a felfogást, hogy jó, ha a szövetség mindig kormányon van, és az egyenlő távolságtartás elvét. Ennek kapcsán beszédesnek minősítette az RMDSZ-kongresszus nagyváradi helyszínét is, hiszen korábban ott járt Gyurcsány, Medgyessy, majd megjegyezte: kár, hogy a kongresszus olyan mostohán fogadta Pelczné Gáll Ilidkó Fidesz-alelnök üzenetét. Szerinte nemzetpolitikai rendszerváltozásra van szükség, ennek jegyében az RMDSZ-nek revideálnia kellene neptuni politikáját is. Az RMDSZ-kongresszust értékelve Toró T. Tibor leszögezte: papírforma szerint alakult a tisztújítás, számítottak arra, hogy Kelemen Hunor kerül ki győztesként, az ellenjelöltekre adott voksok szerinte a Markó Béla politikája elleni szavazatok. Két koloncot visz a nyakában Kelemen Hunor, a volt szövetségi elnök intézményét és a politikai alelnöki hivatalt, ezek között kell megtalálnia saját útját — vélekedett. Mint mondta, a következő időszakban derül ki, hogy komolyan gondolja-e az együttműködésről szóló nyilatkozatait Kelemen Hunor, mert az eddig sem az EMNT-n múlott, hogy kiürült az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, elhalt a magyar összefogás, az új párt bejegyzésének kezdeményezése óta pedig szinte ellenségessé vált a viszony. Kérdésünkre, mely szerint az EMNT az RMDSZ együttműködési ajánlatát vagy pedig Szász Jenő MPP-elnök jobboldali összefogást célzó felvetését támogatja inkább, Toró leszögezte: az EMNT által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt saját útját szeretné járni, amely az autonómia útja lenne, és mindenkivel együttműködnek, aki ebben partner. Nyitottak vagyunk a párbeszédre, de várjuk, hogy az együttműködést tettekkel bizonyítsák — hangsúlyozta.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 1.
Tőkés László: Kelemen Hunor neve nem a változást üzeni
Bár jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni velük az erdélyi magyar összefogás keretében, de Kelemen Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza – nyilatkozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfőn reggel.
„Azt mondta valamelyik héten, hogy Markó Béla a századforduló egyik legnagyobb politikusa. Ez egy értékítélet. Márpedig nagyon szomorú, ha úgy látjuk, hogy a neptuni politika következetes hordozója a századforduló legnagyobb politikusa”.
Jelezte: felhívta Kelemen Hunort és gratulált neki megválasztása alkalmából. Azt jó néven veszik az új vezetőtől, hogy az erdélyi összefogás jegyében együtt kíván működni az EMNT-vel vagy a jövőbeli Erdélyi Magyar Néppárttal. „De egyelőre bizalomépítő gesztusokat várunk tőle, mert az RMDSZ eddigi magatartása mindig a kizárólagosság irányába haladt” – mondta Tőkés.
Az EMNT vezetője bírálta az RMDSZ eddig követett doktrínái közül azt, hogy az a jó, ha a párt mindig kormányon van. „Sajnos, sokszor az elnyomóinkkal együtt haladva nem tudjuk a mi sajátos érdekeinket képviselni”– hangoztatta. Ugyancsak kritizálta az úgymond egyenlő távolságtartás elvét, miszerint a romániai magyarság „éppoly távol lenne a Fidesz-kormánytól, mint a Gyurcsány-kormánytól”. Hozzátette: Bukarest fontos a romániai magyaroknak, de Budapest legalább olyan fontos, hiszen az a nemzet fővárosa. „Ezért Semjén Zsolt jövetele üzenetet hordoz. Az egység és a pluralitás együtt fontos. Kár, hogy az RMDSZ-kongresszus olyan mostohán fogadta Pelczné Gáll Ildikó alelnök asszonyt”.
Ahogy Magyarországon „nyolc nehéz esztendő után” végbement a nemzetpolitikai rendszerváltozás, ugyanerre van szükség Erdélyben is – mondta. A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács brüsszeli tanácskozása elé kijelentette: szeretnék, ha az Orbán Viktorhoz köthető nemzeti politika jegyében olyan rendszerváltozás menne végbe az egész Kárpát-medencében, amely más irányt szab a magyar nemzeti politikának.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 15.
Magyar tükör
Április végére új alkotmánya lehet Magyarországnak. A kormánypárti frakciók szerdán ismertették tervezetüket a parlamentben, amely több ponton még természetesen változhat, de a koncepció világosan kirajzolódik. Az új alkotmány a himnusz első sorával kezdődik (Isten, áldd meg a magyart!), s az ország neve hivatalosan is Magyarország lesz, bár megmarad a köztársaság is mint államforma, tehát a pénzt és a hivatalos okmányokat egyelőre még nem cserélik le.
(Egy ilyen változtatássorozat horribilis összegbe kerülne, s erre most — Szájer József fideszes képviselő szerint — nincsen pénz.) A megyék helyett visszajönnek a vármegyék. Az új alkotmány tiltaná az államadósság növelését is — hogy soha többé ne kerülhessen az ország olyan helyzetbe, mint a szocialista kormányok alatt —, és nagy hangsúlyt fektetne a család védelmére. A szövegben szerepel az élet védelme is, de ahogyan Orbán Viktor magyarázta, ez nem jelenti egyben az abortusztörvény szigorítását is. Az ellenzéki pártok nem vesznek részt az alkotmányozási folyamatban, be sem nyújtották saját koncepciójukat. A szocialisták ezt Fidesz-alkotmánynak tartják, s nem kívánnak elkészítésében közreműködni. A parlamentben a szocialista képviselők bírálták a Fidesz által kiküldött kérdőíveket is, mondván, hogy ezek nem valóságos problémákról szólnak, ráadásul feldolgozásukra nincs is elég idő. Az egyre aktívabb Gyurcsány Ferenc újra a baloldali pártok összefogását hirdette meg: "...addig és azért kell harcolni — fejtegette —, amíg demokratikusan, választások útján lehet leváltani a Fidesz-bandát!" Az őszödi beszéd óta megszokhattuk, hogy az exminiszterelnök szóhasználata meglehetősen bizarr és durva. A kormánypárti frakciók alkotmánytervezete vitáján tulajdonképpen csak a gyerekeknek adandó választójog körül alakult ki nézeteltérés, ez végül nem is kerül bele az alkotmányba, csak mint lehetőség, s erről csak az új választási törvény megszövegezése során döntenek majd. Szájer József szerint egy gyermeknek járna választójog egy családban, akárhány gyermek van is. Mindenesetre az elképzelést sokan vitatják, az ellenzők szerint az európai jogrendben sem megszokott. Összevonják az ombudsmanokat is, csak egy országgyűlés-biztosi hivatal lesz. Az elképzelést Kállai Ernő, a kisebbségjogi országgyűlési biztos élesen bírálta, szerinte az új alkotmány tervezete nem biztosítja a kisebbségi jogokat. S nem lesz sem ombudsman, sem a kisebbségeknek szószólójuk a magyar parlamentben. Szájer József erre reagálva kifejtette: a hivatal nem szűnik meg, csak átalakul, s a funkció az összevont országgyűlés-biztosi hivatalban is megmarad. Újabb és újabb nevek kerülnek fel az internetre a Szigorúan titkos elnevezésű portálra, a külügyminisztérium máris intézkedett, és azonnali hatállyal elbocsátották azokat a munkatársaikat, akik a Kádár-rendszerben a titkosrendőrség 3/2-es ügyosztályán sz. t. tisztként vagy hírszerzőként tevékenykedtek. S most a legújabb korrupciós botrányról: eljárás indult a terézvárosi polgármester és tizenkét társa ellen hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. Állítólag néhány éve mélyen áron alul adtak el egy Andrássy úti ingatlant, több mint 127 millió forint kárt okozva az államnak...
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 23.
„Egy ünnep, több egyetértés” visszhangja
Ilyen címmel jelent meg a kolozsvári Szabadság folyó évi március 16. számában Kerekes Edit újságírónak az anyaországi március tizenötödikével kapcsolatos és az Orbán Viktor nevével központosított írása.
Többen felkerestek telefonon, és „egy”-hangúan kifejezték csodálkozásukat, felháborodásukat. Olyan hang is megszólalt, amely szerint ezidáig „páratlan” erdélyi negatív állásfoglalásról van szó; mégpedig olyan állásfoglalásról, amely ellentétben áll nemcsak a kétharmados magyarországi ünnepléssel, hanem – pozitív beállításban – a román államfőnek Băsescunak és miniszterelnökének üzenetével, valamint a kolozsvári, csíkszeredai és más, nagyszámú falusi és városi közösségeknek véleménynyilvánításával, emlékezésével.
Végeredményben a média- és szólásszabadság gyakorolható határainkon innen és túl egyaránt. Megjelenhetnek gyurcsányörökséges emeszpés kirohanások éppúgy, mint az ünnepet józanul és történelemhűen méltató beszédek. Ily módon az idézett Szabadság közleményt nem szabad ellenségesen fogadni. A saját írása szerinti „beteg” hölgyet nem lehet eltiltani az újságírástól, hiszen a Szabadság sajtója – akár szívből, akár színből, de – vállalta őt. Mégis ajánlanánk, hogy ilyen „taknyos és köhögéses”, csak félig éber állapotban ne tekintse „munkaköri kötelességének” az újságírást.
Az ellenségeskedés helyett hadd legyen megengedhető az olvasók elbírálása elé bocsátani a következő gondolatokat, az „Egy ünnep, több egyetértés” szerzőjének tartalmi és formai menetének tiszteletben tartásával.
Az első „ünnepi” jellegzetesség – az újságírónő szerint – a „szabadságról” beszélő nők és férfiak „derűs és hátradőlős”, oldott magatartása. Ez az újságíráshoz aligha illő vélekedés, enyhe kifejezéssel élve kicsinyes. Ki-ki a saját mértéke szerint viszonyuljon hozzá, fölösleges rá időt pazarolni.
Amikor az újságírónő a „hátradőlő nők és férfiak” ünnepén, budapesti ceremóniáján nemcsak a „kiskabátos magyar államfőt”, hanem a „jókora budapesti tömeget” is minősíti, véleménye magyarságsértő egyéni ítélkezés. Feltételezhető, hogy „pár percnyi szunyókálása” sem hatott rá gyógyító józanítással. Sapienti sat.
„A halszálkás ruhába” öltözött művésznő és társszereplői szűrt napfényben gombolyítják a szót – olvassuk folytatólag. Ezt a „színpadiasságnak” nevezett, lenéző megállapítást egészíti ki mély tartalmával – „az elhangzott 12 pontnak” „tudatlan kölykökhöz” intézett magyarázata és a „korabeli divat” „kokárdás” stb. megjelenítése is. Tudomásul kell venni, hogy a „korlátok közé szorított médiában” így is lehet az „unalmas múltról” műsort készíteni. Itt sem szükséges az értékelés. Saját magát minősíti az írónő.
Az újságírónő minden bizonnyal központi szerepet szán Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédének, amely szerinte „kampányelemeket” tartalmaz, szól az „agyoncsépelt” új alkotmányról, Bécsről, Moszkváról, Brüsszelről. Az 1848-as forradalommal kapcsolatos hangvétel az egérke és az elefánt meséjét juttatja eszünkbe. Az egérke rág mindeneket: „ az Új Magyarország” építőit, az esküt tevő „első újdonsült állampolgárokat” és az államfőt, aki közvetett módon mégiscsak szidja az előző kormányt, „nyolcéves mocsárként” emlegetve, 2010-et pedig 56-hoz és 90-hez hasonlítja. Találó megjegyzést használ: „ez sem semmi”.
Végeztül nem hallgatható el, hogy „egészséges lelkű gyermekeket nem úgy alakítunk – írja az írónő – apróságainkból, hogy örökké ismételjük nekik, hogy tévedtek”. „Nincs ez másként a nemzettel, bármely nemzettel sem.” Tiszta igaz, de azzal a bővítő változtatással, hogy jelen összefüggésben a magyar nép múltja – alkotmányával, történelemszemléletével és képviseletével együtt – nem választható el jelenétől, sem jelene a jövendőtől. Az élő testet nem szabad csak egyik vagy másik tagjában – bibliai hasonlat – szemlélni.
Megnyugvással tölti el a kis és nagy családokat, a különböző egyházakat, valamint az egységes magyar nemzettestnek minden alkotóját az a tudat és meggyőződés, hogy a „kétharmados többséggel” kormányba választott „kiskabátos” államfő, a „tudathasadásos” állapotban levő miniszterelnök, az 1848-as március 15-e hiteles örökségében a munkatársakkal és az elnyert bizalom adományával kormányozza az országot és annak valamennyi polgárát, ideértve az „ellenzéket” is. A valóban édes, azaz nem mostoha anyaország pedig végre magához ölelheti a Trianon által szétszaggatott nemzettestnek határokon kívül szakadt kisebbségeit. A jövendő magyarság a megváltozott életviszonyok között, mind az Európai Unió területén, mind a nagyvilágban tisztelettel körülövezve, biztonságos körülmények között élhet és fejlődhet.
Dr. Tőkés István.
Válasz Dr. Tőkés Istvánnak
Semmiképpen nem fordult meg a fejemben, hogy ezen írásom után gyurcsányörökséges emeszpésnek neveztetem… Hüledezve kell keserűen nevetnem: írást soha még ennyire félre nem magyaráztak.
Sejtem, hogy felháborodása Orbán Viktor miniszterelnök és politikája iránt érzett feltétlen tiszteletéből és ragaszkodásából fakad, őszinte véleményem, hogy egy politikus örülhet, ha ilyen tiszteletreméltó személyiség támogatását élvezi. Ön azonban nem a megfelelő irányba fordította a fegyverét, amikor Orbán Viktort védelmezve engem az írásomért pocskondiáz. Személyisége és életkora iránti tiszteletből, lenéző sorainak gúnyosságát meg nem történtnek tekintve, csak a levelének egyértelmű tévedéseiből néhányat korrigálok.
Oly undort keltő náthám említése azért volt szükséges, hogy az olvasó megértse, idén miért tévét nézek, ahelyett, hogy a kolozsvári ünneplésen vennék részt, ahogy egyébként szerettem és kellett volna – a jegyzet műfaja ezt megengedi.
A tévéműsorról. Ön szerint baj, ha a forradalom és szabadságharc kitöréséről derűsen, oldottan, stúdiói székben-fotelben-díványon kényelmesen hátradőlve beszélünk, és nem unalmasan, görcsösen, katonásan, hogy a valóságshow-hoz szokott átlagember gyorsan átkapcsoljon egy spanyol sorozatra? Pedagógusok panaszkodnak lassan egy évtizede arról, mily nehéz a rengeteg fajta és mennyiségű ingernek kitett gyerekek-fiatalok figyelmét és érdeklődését felkelteni a tudományok, történelem, magyar múlt iránt is. Ez a műsor ragyogó példája volt annak, hogyan lehet mégis.
A 163 évvel ezelőtti Pilvaxot megjelenítő tévéműsorban egy fiatalember – feltehetően színész – felolvasta a 12 pontot az összegyűlt fiatal hölgyeknek és uraknak, akik korábban az asztaloknál üldögéltek, de ennél a jelenetnél felálltak, a szónok köré gyűltek, helyeseltek. Színpadra illő módon zajlott egy jelenetecske – erről tettem félmondatos helyzetleírást, a színpadiasság szó erről szólt, és korántsem a sok mondattal korábban említett műsorvezetőre vonatkozott. Nem azt írtam, hogy a 12 pontot „tudatlan kölykökhöz” intézve magyarázták volna, azt írtam: „tetszett az a formabontás is, ahogy vásott tudatlan kölyökként a műsorvezető megmagyaráztatta nekünk az egyes tételek jelentését”. A műsorvezető megjátszotta a tudatlant, és vásott kölyökre jellemző módon folyton félbeszakította a 12 pont felolvasását, magyarázatot kérve – jól tette, érdekes ismereteket nyújtott a nézőnek. Nem írok a cikkemben a „korabeli divat” „kokárdás” megjelenítéséről. Ezt írtam: „fény derült a kokárdás színek megfelelő sorrendjére, bemutatták a korabeli divatot”. Ha Önt mindezek sértik, akkor esetleg a tévéműsort kellene kifogásolni, bár pontosan azt az ügyet szolgálták e műsorral, amelyet Ön is nagyra értékel.
„Hétágra süt a nap a fővárosban, az államfő csak úgy kiskabátban vonul fel. Ünnepre kedvező időjárás. Jókora a tömeg.” – írtam a kifogásolt cikkben. Hol minősítem itt az államfőt, a tömeget, és hova rejtettem a magyarságsértést?!
Valótlanság azt állítani, hogy unalmasnak neveztem volna a múltat. Írásomban ez szerepel: „S közben többet tudhattunk meg 48-ról, mint sok tucatnyi történelemórán. Hát így is lehet az „unalmas” múltról műsort készíteni.”. Az unalmas szó idézőjelben szerepel, nem hinném, hogy meg kell magyaráznom az idézőjel jelentőségét.
Az alkotmányt nem „agyoncsépeltnek” neveztem, azt írtam róla, hogy „agyonbírált” (ez is tény), „amely húsz évvel a rendszerváltás után a kommunista régit hivatott végre felváltani”. Végre.
Feltételezem, hogy sérelme sokkal összetettebb, semhogy csupán erre a cikkre korlátozódna, hiszen olyan dolgokat is szememre vet, amelyek ebben az írásban nem fordulnak elő: le sem írom, hogy „Új Magyarország építői”, nemhogy rágnám őket. Még akkor sem mondhatná ezt rólam, ha jegyzetemben netán említettem volna a sajtótörvény ellen tüntető ötvenezres civil megmozdulást, ami a budapesti ünnep kétségtelen magasztosságán túl szintén tény. De nem említettem.
Azt írom: „Csodálkozásomra a beszédben nem esett szó a határon túli magyarok honosításáról, bár éppen hétfőn tették le az esküt az első újdonsült állampolgárok.” Ebben semmi rosszallás nincs, egyszerű megállapítás. És most is csodálkozom, hiszen mi mindannyian azért kaphatunk magyar állampolgárságot, mert ezt Orbán Viktor és a Fidesz lehetővé tette (ami azért a szomorú emlékű népszavazást tekintve nem kis politikai merészség és kockázat volt a részükről). Ez is van olyan megvalósítás, mint az alkotmánytervezet, amelyről viszont szólt a kormányfő. Ugyanakkor szép lett volna és találó, ha ünnepi beszédében köszönti az új magyar állampolgárokat. Megjegyzésem már csak azért sem lehet ironikus, sem cinikus, mint Ön állítja, hiszen február elején én magam is igényeltem már a magyar állampolgárságot.
Úgy vélem, a 2010-es választási győzelmet túlzás 1956-hoz hasonlítani, akkor emberek haltak meg, sok évre kerültek börtönbe, családok semmisültek meg, életek törtek derékba – ezt a párhuzamot amolyan „szentségtörésnek” érzem. Orbán Viktor Brüsszellel kapcsolatos megjegyzését továbbra is legalább ellentmondásosnak tartom: jelenleg ugyanis éppen Magyarország és Orbán Viktor irányítja az Európai Uniót Brüsszelből, tehát legalábbis júliusig önmagával ellenkezik, ha nem fogadja el, amit Brüsszel diktál.
*
Tisztelt uram, ebben az esetben egy irányba húzzuk a szekeret mindketten, bár bizonyára sértem azzal, hogy Ön által ennyire méltatlannak minősítettként majdhogynem „bajtársa” vagyok, hiszen szintén azok között állok, akiknek fontos a magyarság múltja, jelene, jövője és kultúrája, fontos az anyaország és annak viszonyulása a határokon túli magyarokkal szemben. Ezért drukkolok Orbán Viktornak és a Fidesznek, hogy jól cselekedjen, ne legyen olyan, mint a tipikus kormánypárt, ne mutogasson túl sokáig ujjal az előző kormányra, hanem inkább tegye a dolgát – és őszintén örültem, hogy a kormányfő beszédében ez a mutogatás nem is kapott túlzott hangsúlyt. Drukkolok, hogy Orbánék bizonyítsák: jobbak és hatékonyabbak tudnak lenni mindenkori elődeiknél. Amikor nyolc éve Orbán Viktor elvesztette a választásokat, éppen Budapesten tartózkodtam hosszabb ideig, így nemcsak a hírekből ismertem az eseményt és az aktuális közhangulatot. Erdélyi magyarként keserű szívvel tértem haza, de végül megértettem: az anyaországiak szavazása nem a határon túli magyarok ellen irányult, a választópolgárok nem kizárólag a pártok nemzetpolitikája alapján szavaznak. A kétharmados többség valóban páratlan, ennek természetesen lehet és kell is örülni. Egy ideig. Ebből a dicsőségből megélni nem lehet, még kétharmados kormánypártként sem, tenni kell, és a frusztrált ellenzék meg nem bocsátó figyelme mellett sokat kell tenni. Ebben a gazdaságilag is rendkívül nehéz időszakban különösen jól kell dolgoznia bármely kormánynak, ha nem akarja ismét elveszíteni a hatalmat. Drukkolok tehát a budapesti vezetésnek, és pontosan ezért nem vagyok hajlandó elvakultan szemlélni.
Persze, őszinteségemet megkérdőjelezhetik, és akkor felesleges minden szó.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)
2011. március 25.
Tőkés László ismét Kossuth Rádiót szeretne
2011. március 23-án, a brüsszeli úgynevezett miniplenáris keretében Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke nemzeti ünnepünk, Március 15-e, valamint Kossuth Lajos halálának – közeli – évfordulója kapcsán a magyar- és világszabadság összefüggésében foglalt állást az arab, illetve a muzulmán országokban kibontakozott szabadságharcok, illetve a nagyvilág összes, szabadságért küzdő népe mellett.
A magyar szabadságharc hagyományainak szellemében erdélyi képviselőnk két nemzeti intézményünk, a Kossuth- és a Petőfi Rádió elnevezésének jelképes üzenetét is beszédébe foglalta.
Ezzel kapcsolatban azt is helyénvaló kimondani, hogy a Gyurcsány-korszak méltó lezárásaképpen éppen ideje volna országos rádióállomásaink eredeti nevét – az általános közkívánatnak megfelelően – helyreállítani.
Kossuth Rádió. Erdély.ma
2011. március 28.
Az Orbán-kományt állította követendő mintának Tőkés
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakat az Európai Parlament alelnöki és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő Tőkés László nyilatkozatban fogalmazta meg. Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat.
Tőkés felhívja a figyelmet a korrupcióra, mint a kelet- és közép-európai posztkommunista társadalmak rákfenéjére. „A kommunista diktatúra bukása után két évtizeddel Magyarországon is valóságos új rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyar társadalmat átszövő korrupciós esetek felgöngyölítése végre elkezdődjön” – állapítja meg az EMNT elnöke. Szerinte az Orbán Viktor vezette magyar kormány jó példát mutat, amikor önálló elszámoltatási kormánybiztossal folytat intézményes harcot a korrupció ellen.
Tőkés emlékeztet a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester folyamatban lévő korrupciós ügyére. Felveti ugyanakkor a kérdést: mi lehet a magyarázata annak, hogy a román médiával ellentétben a romániai magyar nyelvű sajtó túlnyomó része oly „kíméletes gyengédséggel” kezeli a korrupciógyanús RMDSZ-es politikusokat. „Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-pártban, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál”, kizárólagos monopóliumot élvez a román adólejek és a magyar adóforintok százmilliói fölött? – teszi fel a kérdést Tőkés, megismételve azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről.
„Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák” – olvasható a nyilatkozatban.
Tőkés szorgalmazza azt is, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalán belül egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.
„Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét” – hívta fel a figyelmet Tőkés László, példaként hozva fel, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának „eddigi monopóliumát” szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel. MTI
2011. március 29.
Tőkés elszámoltatná az RMDSZ-t
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította az RMDSZ-t, adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakat az Európai Parlament alelnöki és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő Tőkés László nyilatkozatban fogalmazta meg. A dokumentumban egyebek között utal arra, hogy a korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről kellene példát vennie, amely szerinte kérlelhetetlenül kiveti soraiból a korrupt politikusokat. Tőkés felhívja a figyelmet a korrupcióra, mint a kelet- és közép-európai posztkommunista társadalmak rákfenéjére. "A kommunista diktatúra bukása után két évtizeddel Magyarországon is valóságos új rendszerváltozásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a magyar társadalmat átszövő korrupciós esetek felgöngyölítése végre elkezdődjék" – állapítja meg. Tőkés emlékeztet az MPP színeiben megválasztott Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester folyamatban levő korrupciós ügyére. "A csontja velejéig korrupt román politikai élettel sokszorosan összefonódott RMDSZ szinte érintetlen korrupciómentességével szemben, íme, ez esetben is a kicsiny Magyar Polgári Párt egyik helyi politikusa keveredett ilyetén ügybe. Joggal feltételezhetjük, hogy Rácz Károly aligha az egyetlen és a legkorruptabb romániai magyar politikai közszereplő... Mi lehet a magyarázata annak, hogy minden, alapos gyanúra okot adó hír és társadalmi szóbeszéd ellenére az eltelt húsz év idején jóformán egyetlen magyar korrupciós ügy sem pattant ki Romániában?" – teszi fel a kérdést Tőkés. "Minő anyagi erők és biztonságtudat munkál abban az RMDSZ-ben, mely az erdélyi magyar közösségnek kijáró összes romániai és magyarországi költségvetési forrás fölött teljesen egymaga diszponál, kizárólagos monopóliumot élvez a román adólejek és a magyar adóforintok százmilliói fölött?" – folytatja, megismételve azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről. A magyarországi támogatási politika illetékeseit arra kéri, hogy "az eleddig a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák, és az illő megszorításokat alkalmazzák". "Ne hagyjuk, hogy az RMDSZ pénzosztó szerepköréből kovácsoljon politikai tőkét" – hívta fel a figyelmet az Európai Parlament alelnöke, példaként hozva fel, hogy a magyar állam adományából származó nevelési-oktatási támogatás elosztásának "eddigi monopóliumát" szerinte az RMDSZ, alig leplezett módon, saját választási kampánycéljaira használta fel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)