Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. január 4.
Történelmünk visszafoglalása
Január elseje a régi és az újabb módi szerint is egy korhelyleveses nap, a szilveszteréjszakai vidámságra másnap meg kell hökkenteni a gyomrot egy finom, kolbászkarikás savanyú levessel. Így történt ez idén is. A szilveszteri görbe éjszaka után viszont másnap az egymást kompenzáló vagy semlegesítő gasztronómiai végletek között a politika és a kultúra világában is keressük a kontrasztos dolgokat.
Volt – van – részünk ilyenben is. Láthattuk a magyar alkotmány életbelépésének első óráiban a budapesti operaházi gálaműsort. Ez az idén nyomatékosan magyar és nemzeti fogantatású volt, mint maga az alkotmány. Schmitt Pál köztársasági elnök beszéde is az alkalomhoz és az új alaptörvényhez illő tartalmú és intonációjú, a magyarság egészéhez szóló, a mostani válságos helyzetben a nemzeti lét, a szuverenitás megőrzésére bátorító, emelkedett hangulatú, a magyarság egészét befogadó szöveg volt. Erre következett a “savanyú leves”, az operaház előtt zajló, alkotmány és kormány ellen tüntető heccmesterek szoci, balliberális, gyurcsánykoalíciós produkciói. Az Andrássy úti ünneprontó hecckampány egyik pillére és alaptétele: Orbán és kétharmados többségi követői megszüntették a köztársaságot. Az ország neve ugyanis Magyarország. Az alkotmányból ollózom ki: államformája: köztársaság. Erre a tételre viszont az ellenzék nem hajlandó figyelni, csak fújja és fújatja a magáét, hogy megszűnt a köztársaság. Ezzel a módszerrel végigbogarásszák az alkotmány passzusait. És még a médiatörvényből ismeretes érvekkel üvöltözik, hogy nincs szólás- és sajtószabadság. Miközben az ország, a kormány és minden ellen vörösködnek, ilyen színekbe és szavakba öltözködve. Orbán Viktor a Nemzeti Galériában A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás megnyitóján mondta: “Felülkerekedtünk a rosszabbik énünkön, rácáfoltunk korábbi gyengeségeinkre, legyőztük kishitűségünket, félretoltuk a hazánkat romlásba vezető erőket, és létrehoztuk hazánk történelmének legnagyobb összefogását. Osztály, származás, vallás és politikai hitek határát átlépve, valódi nemzeti és kétharmados parlamenti forradalmat vittünk végbe.” Katona Tamás történész pedig úgy vélekedett, az ország ezzel az alkotmánnyal visszafoglalta saját történelmét. Mi, határon túli és a nagyvilágban szétszóródott nemzetrészek a most hatályba lépett új alaptörvény révén az országon kívül is ezután otthon, közös hazában érezhetjük magunkat. Ehhez az anyaország megteremtette a jogi kereteket és feltételeket.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 11.
Csapdahelyzetben a határon túli elitek – Interjú Bárdi Nándorral
A „jelenkor” történésze esetében, aki annyira a jelennel foglalkozik, hogy az már a mába csap át, mennyire „történelem” az, amit kutat, hogyan tudja leválasztani a történetírást a politikumról?
Áltatás lenne azt mondani, hogy a végső igazságok bajnoka volnék, inkább az „empíria lovagjának” gondolom magam. Biztos, hogy a kutatási kérdéseim, a népszolgálat fogalomtörténete nem függetlenek a külhoni magyar politikai élet kiüresedésétől, az egyre gyengébb mozgósítási képességtől. Most épp egy erdélyi tudománytörténeti digitális szövegtár összeállításán dolgozom. Valójában az ideologizált veszteségközpontú közbeszéddel szemben a „lényeglátó realista” hagyományt és beszédmódot próbálom rekonstruálni. Tagadom, hogy volna kisebbségtudomány, sőt a kisebbségkutatás helyett is jobban szeretek kisebbségtörténettel foglalkozókról vagy kisebbségi problémákat kutató szociológusokról, demográfusokról beszélni. Így számon lehet kérni a szakmai-módszertani minőséget. A külhoni magyar nyelvű tudományosság elválasztása, tutujgatása infantilizmushoz vezet. Vagy ahhoz, hogy Budapestről mondják meg, mit kutassanak. A szakértői és a kutatói munkát nehéz szétválasztani. Egy példa a tapasztalatok és a kontinuitás kérdésére: amikor a 80-as években az MSZMP-KB Külügyi Bizottságában intézményesíteni kényszerültek a külhoni magyarsággal való napi kapcsolattartást és folyamatos intézkedést, levelet írtak az Országos Levéltárba és a Történettudományi Intézetbe. Megkérték: mondják már el, hogy a két világháború közt hogyan csinálták ezeket a dolgokat? Tehát van egy tapasztalati tárház, amit föl lehet használni, másrészt az elemző – ha nem kötelezte el magát párthoz, kormányhoz, lobbicsoporthoz – kívülről képes láttatni a működő szakpolitikai szerkezeteket.
Ez érvényes az Ön által megkülönböztetett magyarságpolitikára éppúgy, mint a kisebbségpolitikára?
Gondoljunk csak bele a „népszolgálat” fogalmába. Hányféle módon lehet ezt az egy fogalmat alkalmazni. Engem az érdekel, hogy ezeknek a dolgoknak a tartalma hogyan változik, illetve mitől függ a kisebbségi közösségek működése. Mondok egy aktuális példát. A mai politikai problémák jelentős része abból adódik, hogy nincsenek az RMDSZ-nek helyi „aktivistái” olyan értelemben, ahogy egészen a 90-es évekig minden településen jelen voltak olyan vonatkoztatási személyiségek, mint a pap, a tanító, akinek nemcsak egy veszteségnarratívája volt, hanem egy közösségnarratívája is arról, hogy mikor mit kell csinálni. A modern média révén ezek az emberek és tevékenységeik háttérbe szorultak a lokális véleményalakításban is. Ma már a választásoknál is a média a mérvadó, nem ezek a helyi vonatkoztatási pontok. Közben a kisebbségi elit egy része még mindig az áldozatretorikával él, a másik része pedig új mozgósító elemeket keres. S nem vallja be magának, hogy új kisebbségpolitikusi modell alakult ki: a helyi társadalomszervező és képviselő helyett a saját közösségében a forrásszerző hatékonysága révén önmagát legitimáló politikus.
Mikor és kik tematizálták először Magyarországon a kettős állampolgárság témáját?
Egyértelműen Tamás Gáspár Miklósék vetették fel 1989 tavaszán, az egyre veszélyesebb jugoszláviai helyzetben; majd a délszláv háborúk miatt, 1992-ben pedig Konrád György és Végel László újította fel a kérdést. Maga a tartalma a problematikus a kettős állampolgárság kérdésének, hiszen akkor ez arról szólt, hogy a menekülteknek megadni a magyarországiakkal azonos jogokat. Amikor ez újratematizálódott a 90-es évek második felében Borbély Imréék révén, már bizonyos értelemben a státustörvénnyel szemben működött, ők elsősorban útlevelet akartak. Nagyon fontos tudni, hogy akkoriban Románia euro-atlanti csatlakozását mindenki későbbre becsülte. A kettős állampolgárságról szóló első tervezetek arra vonatkoztak, hogyan lehet megoldani a kapcsolattartást a határon túli magyarokkal. A dolog akkor kezdett bonyolultabbá válni, amikor 2000-ben a Frunda-féle választási kampányban az RMDSZ jobbról előzte a Fideszt, mondván, összegyűlt 80 ezer aláírás a kettős állampolgárság mellett, hogy Frundát nemzetiesítse a Fidesz előtt. Ettől kezdve csapdahelyzet alakult ki: a határon túli eliteknek is a kettős állampolgárságot kellett támogatniuk.
Hogyan látja a történész szemével a kettős állampolgárság egész kérdéskörét? A történész nem jövőkutató, mégis megkérdem: meg merné kockáztatni, hogy jósoljon valamit ezzel kapcsolatban?
Nem! Csak a tudatlanság bátorságával tudnék prognosztizálni! Elemzőként arról kell beszélnem, melyek a helyzetet meghatározó lényeges tényezők. A legfontosabb: Magyarországnak most sokkal fontosabb problémái vannak, mint a külhoni magyarok kérdése. Történetileg néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom. Leggyakrabban az euro-antlanti integrációról, nemzeti integrációról beszélünk, miközben a legátfogóbb a fogyasztás integrációja. Egyrészt egy új közép-európai középosztály létrejötte és fogyasztási elvárásainak tömegessé válása. Másrészt a médiafogyasztás, az 1989 után született külhoni magyar generációk magyarországi médián szocializálódtak. A kisebbségi eliteknek nem sikerült a saját országos médiáikat megteremteniük. Ez egyedül a titói nemzetiségpolitikának sikerült a Fórum Házon és az Újvidéki Rádión keresztül. A honosítás kapcsán néhány ténykérdést kell felvetnem. Más európai példákhoz képest két különbség van a jelenlegi magyarországi megoldás és az összes többi között. Egyrészt a választójog megadása máshol az adott ország politikai osztályának teljes konszenzusával történt meg, Magyarországon ez nem így alakult. Másrészt tudtommal csak a mi estünkben nincs teljes értékű választójog, hiszen csak listára lehet majd szavazni külhonban. Egy másik probléma, hogy ha van egy bizonyos területen x ezer kettős állampolgár, hogyan lehet az adott államot arra rábírni, hogy az általuk is lakott régiónak területi autonómiát adjon nemzeti alapon? Oroszország észak-oszétiai beavatkozása épp ezen alapult – ezt Magyarországon csak napihír szintjén kezelték, nem így Romániában és Szlovákiában, illetve az európai fórumokon. A harmadik kérdéskör, hogy a kisebbségi elitek eddig is bizonytalan legitimációja hogyan alakul. Az adott ország magyar kisebbségi közösségén belül lesznek magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok, „igazibb” és „igazabb” magyarok. Mindez megkérdőjelezi az eddigi kisebbségi párhuzamos társadalomépítést. De legfőképpen: megint nem a kisebbségi közösségek intézményműködése és építkezése van a középpontban; és újra hitele lesz annak a képzetnek, hogy a magyar állam meg tudja oldani a kisebbségi magyarok napi problémáit. Ha Romániában nem indul be a gazdasági növekedés, Magyarországon viszont beindul, akkor biztos, hogy újabb migrációs hullámokra számíthatunk. De azt is tudjuk, hogy 2006 óta a külhoni jól képzett munkaerő nem áll meg Magyarországon. A negyedik tényező az lehet, hogy a magyar politikai elit identitáspolitikai deficittel küzd, mert nem sikerült legalább három-négy kérdésben konszenzust kialakítania, miközben a környező országoknál ez a politikai közösségképződés előrébb tart. Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a konszenzus forrásai az ellenségképek. Magyarországon nem, mert a két identitásközösség, a jobb- és baloldal az egymást kizáró beszédmódra alapozza a maga koherencia-teremtését. Tehát míg a jobboldalnak nemzeti beszédmódja van, addig Gyurcsányék és a 93-as Demokratikus Charta az antinacionalista beszédmódot helyezik középpontba. Ezért voltak Törzsök Erikáék sikertelenek, mert egy antinacionalista beszédmóddal fordultak olyan közösségekhez, amelyeket a nemzeti összetartozás szervez. Az egyik nagy probléma a kettős állampolgársággal, hogy a magyar politikai elittel „elfelejtetheti” azt az identitáspolitikai deficitet, ami a rendszerváltás óta fennáll.
Akkor nem is léteznek kitörési pontok?
A kulcskérdés, hogy sikerül-e ezt a kérdést szakpolitikaként kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy az okostojások megmondják a tutit és a politika végrehajtja, hanem hogy a hatalmi harcok helyett a közjót kereső normákat érvényesítjük. Az egyik kitörési pont a középiskolai oktatás lehet. Látjuk, lejtmenetbe került az oktatás, a PISA-vizsgálatok (szerk. megj.: a nemzetközi tanulói tudásszintmérő program vizsgálatai) és a napi egyetemi tapasztalatok is ezt mutatják. Az asszimiláció elleni küzdelem nem iskolabuszokon múlik, hanem Magyarországnak a szomszédországi magyarok előtti presztízsén és azon, hogy a magyar intézményesség mennyiben szolgálja az egyén társadalmi mobilitását, tudástőkéjét. Az oktatási-nevelési támogatás rendszere nem hatékony, nemcsak azért, mert az a húszezer forint nem sokat számít egy család költségvetésében, hanem azért sem, mert a legtöbb oktatási-nevelési támogatás a Székelyföldnek jut, ahol szinte nincs is román iskola. A cigányokat pedig OTP-kártyával bajos lesz integrálni. Erdély esetében öt-hatmilliárd forintról van szó, ebből az összegből, azt hatékonyan felhasználva, komoly építkezést lehetne végbevinni: tehetséggondozó programokkal, tanári kiegészítő fizetésekkel, nyelvtanulási kampányokkal. A másik probléma, hogy kialakult egy romániai magyar intézményrendszer, az alrendszereivel együtt – politikai érdekvédelem, önkormányzati pozíciók, nyilvánosság, egyházak, közművelődési, oktatási, tudományos intézményhálózatok –, és ezek működésének a finanszírozása egyértelműen politikai lobbiktól függ. Így ezeken a mezőkön belül egyes kivételektől eltekintve nem a szakmai hatékonyság, hanem a politikai lojalitás és célszerűség lesz a meghatározó. Ennek persze van ellenszere, mint a szlovákiai Civil Kerekasztal, ám a romániai magyar civil szféra túlságosan átpolitizált ehhez. Néhány évtized múlva valószínűleg az utóbbi húsz év kapcsán az integráció lesz a legfontosabb fogalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2012. január 14.
Nyilatkozat
A Magyar Polgári Párt Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete megdöbbenéssel és megrendült lélekkel követi a nyugati világ vezető politikusai által Magyarország, a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök ellen indított politikai-gazdasági-pénzügyi köntösbe bújtatott lejárató, megbélyegző ármánykodást.
Hosszú ideje szemléljük mi, kisebbségi sorsba kényszerített magyarok, hogyan képesek a nagy nyugati demokráciák leminősíteni, megalázni a 2010-es szabad és demokratikus választással, kétharmados népakarattal hatalomra emelt jobbközép, egységes magyar nemzetben gondolkodó és cselekvő Orbán-kormányt. Már-már úgy érezzük, hogy a Kárpát-medence magyar nemzeti közösségére zúdul ez a szűnni nem akaró pergőtűz.
Újból a kollektív bűnösség bélyegét akarják ránk sütni, annak okán, hogy az új magyar Alkotmány tartalmazza Isten nevét, a hűség fogalmát és az egész magyar nemzethez szól, valamint szabályozza az államadósság kérdését. Ezért a nagy és bölcs Nyugat demokráciacsőszei demokráciadeficitről papolnak az alaptörvényt és az új jogrendszer megalkotását illetően.
Hol voltak önök, amikor a Gyurcsány-kormány verőlegényei nyomorékra verték az 1956-os forradalmat békésen ünneplő magyar embereket?
Tisztelettel figyelmeztetjük Nyugat hatalmasságait Brüsszeltől Washingtonig, hogy a magyar emberek a szabadságot fontosabbnak tartják, többre értékelik, mint magát az életet. Ezért nem engedünk senki részéről beleszólást sorsunk és jövőnk alakításába.
Fegyelmezett, munkaszerető és igazságszerető, keresztény nemzeti közösség vagyunk és maradunk, és kiközösítjük az ügyeskedőket, a csalókat, a haza- és nemzetárulókat. Ebben a küzdelemben minden erőnkkel és tudásunkkal támogatjuk anyaországunkat, Magyarországot, a magyar kormányt és miniszter-elnökét.
Tudjuk, mert megtanultuk, hogy mi, magyarok csak önmagunkra számíthatunk. Ebből merítjük hitünket és erőnket.
Marosvásárhely
2012.01.11.
Kelemen Ferenc,
Magyar Polgári Párt, marosvásárhelyi elnök
Népújság (Marosvásárhely)

2012. január 27.
Ö S S Z E F O G L A L Ó
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei Elnöksége szerint az RMDSZ által folytatott megalkuvó és népnyomorító politika az erdélyi magyarság hitelét rontja.
Nagy József Barna partiumi régióelnök és Török Sándor Bihar megyei elnök péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatójukon fogalmazták meg az RMDSZ országos, illetve helyi politikájával szembeni ellenvetéseiket. Török aggasztónak nevezte az országos méreteket öltött kormányellenes demonstrációk miatt kialakult bizonytalan helyzetet, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tüntetéssorozatot kiváltó megszorításokban – az állami alkalmazottakat érintő, 25 százalékos bércsökkentésben, a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek befagyasztásában, vagy az adóemelésben – az RMDSZ-nek is jelentős szerepe volt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a fizetések és a nyugdíjak emelését javasolta a román kormánynak, amire Török szerint nagy szükség lenne. Érhetetlen, hogy miért nem emeli fel a szavát az RMDSZ a megszorítások enyhítése, és a fizetések és nyugdíjak emelése érdekében, miközben az egész ország nyomorban van, hangzott el a sajtótájékoztatón. A szövetség politikai tehetetlensége a környezetvédelem és az egészségügy terén is hangsúlyosan kiütközik. Ezt igazolandó Török az Erdély kirablásával felérő verespataki bányatervet említette meg, amely annak ellenére valósulhat meg, hogy a környezetvédelmi tárca tulipános kézben van. Ez nemcsak az RMDSZ, hanem az egész erdélyi magyarság hitelét és becsületét rontja, hangsúlyozta Török Sándor.
Nagy József Barna a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ tevékenységéről szólva lajstromba vette, kiket látott vendégül az elmúlt években a szervezet. Megállapította, hogy a legtöbb meghívott a balliberális szférából került ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elszakított területeken, egyedül Nagyváradon látták vendégül Gyurcsány Ferencet…
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei Elnöksége egy közleményben figyelmezteti a magyar nemzet ügyét és sorsát szívén viselő művészeket, tudósokat, politikusokat és a közélet minden szereplőjét a Bihar megyei RMDSZ viselt dolgaira.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei Elnöksége által kiadott közlemény alább olvasható.
K Ö Z L E M É N Y
„Aki korpa közé keveredik...!”
Mély tanulságokat rejtő közmondásunk juthat eszébe mindazoknak, akik nyomon követik a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ tevékenységét. Számos közbotrányt és derültséget okozó megnyilvánulásukkal (lásd pl. az utcanév-fordítási, ferdítési tevékenységüket) most nem foglalkozunk, csupán – mint rossz szellemeket – megidézzük azokat a személyiségeket, akiket a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ látott vendégül az elmúlt években.
A rosszemlékű, nyolcéves MSZP-s, SZDSZ-es kormányzás alatt a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ képviselői szinte kivétel nélkül csak MSZP-s és SZDSZ-es politikusokat és hozzájuk kötődő történészeket, írókat hívtak Nagyváradra. Vendégük volt többek között: Horn Gyula, Kuncze Gábor, Demszky Gábor, Mesterházy Attila (vele és az MSZP más politikusaival együtt mulat az RMDSZ az évente megrendezésre kerülő Partiumi bálnak nevezett rendezvényen).
Vendégük volt Gyurcsány Ferenc, akit egyedül a nagyváradi RMDSZ látott vendégül a határon túli szervezetek közül. Nem csoda, hiszen egyik Bihar megyei parlamenti képviselőjük a sajtóban nyilatkozva kijelentette: „Nem találok semmi kivetnivalót Gyurcsány őszödi beszédében”. De előadást tartott Nagyváradon Aczél György, Nyakó István és Újhelyi István is. A két utóbbi politikus Nagyváradon, az RMDSZ rendezvényén, vendéglátójuk nagy megelégedésére a FIDESZ és Orbán Viktor ellen uszított. A FIDESZ a két politikust nagyváradi kijelentéseik miatt a közéletből való távozásra szólította fel.
Újhelyi kijelentette: „Tény, hogy az MSZP sokat segített az RMDSZ-nek, mindig mindenben támogattuk őket, ha igényelték. Ehhez képest ők azt kérték, ezt ne mondjuk el sehol, nehogy Erdélyben kiderüljön a dolog”. Hogy az RMDSZ (különösen a nagyváradi és Bihari szervezet) és az MSZP ezer szállal kötődik egymáshoz, ez mindenki számára egyértelművé vált. A Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ vezetői – jó tanítványokként – minden megnyilvánulásukban, beszédükben a FIDESZ, annak vezetői és nemzetpolitikai elképzelései ellen szólaltak és szólalnak meg.
Az elmúlt évben Szacsvay Akadémia néven előadássorozatot szerveztek, ahová nagyrészt az MSZP-s, balliberális eszmerendszert képviselő előadókat hívtak meg, de több gyanútlan, jóhiszemű, a nagyváradi RMDSZ kétes ügyeiről, nemzetrontó vendégeiről mit sem tudó előadót is vendégül láttak.
Nem tudjuk, milyen dicsőség a nagyváradi RMDSZ vendégének lenni, a Szacsvay Akadémián előadást tartani Gyurcsány, Demszky és a többiek után.
Felkérjük a magyar nemzet ügyét és sorsát szívén viselő művészeket, tudósokat, politikusokat és a közélet minden szereplőjét, jól gondolják meg, be szeretnének-e állni ebbe a sorba, szeretnének ezek után is a nagyváradi RMDSZ vendége lenni?
Mi figyelmükbe ajánljuk ősi népi bölcsességünket: „Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók!”
Nagyvárad, 2012. január 27.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Bihar megyei Elnöksége
2012. február 15.
Tőkés tulipános tőkéje
Tőkés László és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad, ezért nehéz az Erdélyi Magyar Néppártnak az EP-képviselő támogatottságát szavazatokká konvertálnia – kommentálta KISS TAMÁS szociológus egy múlt év végi közvélemény-kutatás eredményét. A kisebbségkutató intézet munkatársát Cseke Péter Tamás kérte fel a felmérés politikai tanulságainak összegzésére az Erdélyi Riport 2012/4. számában.
Nem sikerült politikai tőkét kovácsolnia a tavaly szeptemberben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) Tőkés László ismertségéből és népszerűségéből – derül ki az erdélyi magyarok körében végzett legfrissebb felmérésből. A kolozsvári kisebbségkutató intézet közvélemény-kutatása szerint az Európai Parlament volt alelnöke által „védnökölt” EMNP a biztos pártválasztók szavazatainak mindössze 5,1 százalékát kapná meg a választásokon; az erdélyi magyarok 72,6 százaléka az RMDSZ-re, 3,2 százaléka az MPP-re, 3,5 százaléka pedig román pártokra szavazna. Az új magyar politikai szervezetnek annak ellenére gyenge a vonzereje, hogy a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László független jelöltként, egymaga az erdélyi magyar szavazatok közel negyven százalékát gyűjtötte be.
Tőkés az RMDSZ tőkéjének „részvényese” A közvélemény-kutatás vezetője, Kiss Tamás szociológus nem lát ellentmondást az EMNP alacsony támogatottsága és Tőkés öt évvel ezelőtti kimagasló választási teljesítménye között. „A parlamenti választásokon nem egyetlen személyre kell szavazni. Akármennyire is kötődik az új magyar párt Tőkés László nevéhez, támogatottsága nem konvertálható az EMNP-re adott szavazatokra. Ez az RMDSZ ellenzékének egy régi problémája” – mondta az Erdélyi Riportnak. A felmérésvezető a jelenség nyitját abban látja, hogy – mint fogalmazott – Tőkés és az RMDSZ bizalmi tőkéje egy tőről fakad. Emlékeztetett arra, hogy a magyar érdekvédelmi szervezetnek a kilencvenes évek elején „hihetetlenül erős” politikai brandje jött létre. „A tulipánra a mai napig azért ütik a pecsétet a választók, mert ennek a brandnek az emblémája. Tőkés László – a temesvári hős és az egykori tiszteletbeli elnök – ugyanebből a brandből részesül, képletesen szólva részvényesként” – magyarázta. A szociológus ezért úgy véli: szavazói számának növeléséhez az EMNP-t egy új politikai brandként kellene felépíteni az RMDSZ ellenében. „Kérdés, lesz-e az ebben érdekelteknek elég erejük ehhez” – tette hozzá.
A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka állította, hogy elmenne szavazni. A bizonytalanok száma eléri a 15 százalékot. Az országos átlaghoz képest magas részvételi szándék még a kutatók számára is meglepetést jelentett. „Ennek fő oka valószínűleg az, hogy a felmérést a népszámlálási kampányt követően végeztük. Ez a kampány mozgósította a magyar közösséget, úgy, hogy román oldalon nem volt megfelelője. Természetesen az is kérdés, hogy sikerül-e ezt a mozgósítottságot idén fenntartani” – véli Kiss Tamás.
Kelemenben jobban bíznak Az új magyar párt dolgát nehezíti, hogy a felmérés – korábbi adatokhoz viszonyítva – a Tőkés László iránti bizalom csökkenését mutatja. Az EP volt alelnöke továbbra is a legismertebb erdélyi magyar politikus, a megkérdezettek 98,4 százaléka hallott róla, ám csak 49,5 százalékuk bízik is benne. Ezzel szemben Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét ugyan valamivel kevesebben ismerik (91 százalék), de népszerűbb Tőkésnél, ugyanis a válaszadók 59 százaléka bízik benne. Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke és Szász Jenő, az MPP elnöke ismertségben és népszerűségben is elmarad az előbbiektől, a megkérdezettek 22, illetve 23 százaléka bízik bennük.
Az sem jó hír az EMNP számára, hogy a felmérés szerint az erdélyi magyarok 69 százaléka azt szeretné, ha egyetlen politikai szervezet képviselné az érdekeit, és 19 százalék szeretne választani több magyar párt közül. Ez az eredmény még a kutatásvezetőt is meglepte. „Nem hittem volna, hogy csökkent azoknak az aránya, akik a politikai pluralizmust részesítik előnyben az egységes képviselettel szemben. Az EMNP bejegyzését követően én inkább ellenkező trendre számítottam volna” – jegyezte meg Kiss Tamás.
Inkább Băsescu, mint Ponta Nem meglepetés, hogy a román politikusok bizalmi indexe a magyarokénál lényegesen alacsonyabb az erdélyi magyarok körében. Ám az talán igen, hogy az országos átlagtól eltérően a megkérdezettek körében a hatalmon lévő politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél. Traian Băsescu államfőben az erdélyi magyarok 19,8, Emil Boc kormányfőben 17,2 százaléka bízik, míg az ellenzéki szövetség két társelnökének, Victor Pontának és Crin Antonescunak a bizalmi indexe 7,7, illetve 13,7 százalék. Kiss Tamás szerint a jelenségnek két oka is van. Az egyik az, hogy a hatalmon lévő politikusok az RMDSZ szövetségesei a kormányban. „Tendenciaszerű, hogy az RMDSZ politikai szövetségeseit a magyarok valamivel kedvezőbben ítélik meg, mint az ellenzéki oldalt” – magyarázta. Másfelől a szociológus szerint a magyar választók ellenszenvvel viszonyulnak a Szociáldemokrata Párthoz (PSD). Ez Kiss szerint részben a kilencvenes évekből ered, amikor a baloldal mint kommunista utódpárt jelent meg az erdélyi magyar sajtóban. „Másrészt az elmúlt években is volt a PSD-nek több olyan megnyilvánulása, ami erre ráerősített; 2009-ben úgy csapódott le, hogy az RMDSZ a PSD miatt került ellenzékbe, és ezt követően távolították el például a magyar hivatalnokokat a székelyföldi dekoncentrált intézmények éléről. Az ezt követő politikai kampány és mozgósítás miatt ez viszonylag megragadt a magyarok emlékezetében. Ponta ráadásul személyesen jelentette ki, hogy »a Székelyföld nem létezik«. Nem csodálom, hogy ebben a régióban nem ő a legnépszerűbb politikus” – mondta a szociológus.
Az EMNP sem kérdőjelezi meg Egyébként a közvélemény-kutatás eredményeinek hitelességét az EMNP politikusai sem kérdőjelezték meg. A párt közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs azonban kifogásolta, hogy a politikai preferenciák mérésekor „tendenciózusan” említették a parlamenti választásokat a kérdésben az önkormányzati megmérettetés helyett. A politikus szerint helyi szinten az EMNP-nek jóval nagyobb a támogatottsága. Kiss Tamás erre úgy reagált: országos mintán relevánsabb kérdés a parlamenti választás, hisz az egyes településekre vagy megyékre nem, csupán a teljes magyar közösségre reprezentatív egy ilyen mérés. „Így a helyi ügyek vizsgálatára kevésbé alkalmas, bár egy összkép kétségkívül így is kibontakozhat” – magyarázta a kisebbségkutató intézet munkatársa.
A Közélet és közérzet című felmérés adatait 2011. november 25. és december 13. között vették fel Erdély 16 megyéjében összesen 1190 fő megkérdezésével, a reprezentatív mintán alapuló felmérés eredményeinek hibahatára plusz-mínusz 2,9 százalék.
Tarolna a Fidesz, de gyenge a Jobbik Erdélyben
A kisebbségkutató intézet két munkatársa, Kiss Tamás és Barna Gergő nevéhez fűződik az a HVG hetilap megbízásából készített decemberi közvélemény-kutatás is, amely a magyarországi pártok népszerűségét mérte az erdélyi magyarok körében. A kolozsvári Kvantum Research által végzett felmérés szerint a magyarországi választásokon biztosan szavazni kívánó romániai magyarok 55,5 százaléka a Fidesz–KDNP-re adná a voksát, az MSZP támogatottsága 4,1, a Jobbiké 2,9 százalékos. A közvélemény-kutatás legváratlanabb eredménye, hogy már a Gyurcsány Ferenc fémjelezte, tavaly alakult Demokratikus Koalíciónak is mérhető az erdélyi támogatottsága (1,8 százalék). Az LMP az erdélyi szavazatok 0,2 százalékára számíthat, más pártokra 0,4 százalék szavazna. Kiss Tamás az Erdélyi Riportnak Gyurcsány Ferenc ismertségével magyarázta a DK mérhető támogatottságát. „Mindig volt egy 3-5 százaléka az erdélyi magyaroknak, aki kedvelte Gyurcsányt, amellett a 95-97 százalék mellett, aki nemzetárulóként tekintett a volt miniszterelnökre. Ez a néhány százalék szavazna a DK-ra, amivel azonban nagyjából ki is merült a párt növekedési potenciálja” – magyarázta a szociológus. Kiss Tamás számára nem meglepetés a Jobbik alacsony erdélyi beágyazottsága. „Azért is örvendtünk a HVG felmérésének, mert talán elkezdenek oszlani az ezzel kapcsolatos magyarországi tévképzetek” – mondta Kiss. Szerinte a tévképzetekhez azok a sajtótudósítások, írások is hozzájárulhattak, amelyek például összemossák az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezetet a magyar szélsőjobboldallal.

2012. február 27.
Emlékezés a kommunizmus áldozataira
Aktuálpolitikai utalásoktól sem volt mentes a kommunizmus áldozataira emlékező vasárnapi rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem nagyváradi székhelyén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvény este hat órakor Forró László református lelkész igei köszöntőjével kezdődött, majd Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tőkés László, az EMNT elnöke, az esemény fővédnöke szólalt fel. Elöljáróban kijelentette, hogy Csíkszeredában megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely az 1989-es rendszerváltás jegyében kívánja a magyar MSZP típusú pártnak alternatívát nyújtani. „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mikor tudjuk már végre tűzre vetni ezt a bűnös kommunista korszakot” – fogalmazott, majd elárulta, hogy pénteken Marosvásárhelyen találkozott a „December 21.” forradalmár egyesület vezetőségével. Velük arról beszélt, hogy anyagi előnyökkel, forradalmár igazolvánnyal lekenyerezték a forradalmárokat, de amikor a posztkommunista rendszernek már nincs szüksége arra, hogy semlegesítse őket, akkor nagyot rúg beléjük. Ezt követően felidézte Orbán Viktornak Tusnádfürdőn 2009-ben tartott beszédéből azt a gondolatot, hogy a kommunisták a huszadik században időről időre rárontottak saját népükre. 2006-ban ugyanez ismétlődött meg: a szó szoros értelmében megint rárontottak a posztkommunisták a békés megemlékezőkre, és ugyanez történt 1956-ban, amelynek évfordulójára emlékeztek 2006-ban. Elmondta, hogy 1956-ban szovjet csapatokat hívtak be, manapság pedig olyan időket élünk, amikor a szovjet tankok helyét baráti bankokat szabadítanak Magyarországra. „Tehát más értelemben megint rárontottak Magyarországra, és most az eszményített unió részéről érik békés, de annál súlyosabb támadások drága hazánkat, nemzetünket, nemzeti kormányunkat” – fogalmazott Tőkés László. A továbbiakban kifejtette, hogy a kommunista rendszer diskurzusát hazugságbeszédnek lehet minősíteni, mint ahogy hazugságbeszéd volt a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politikai diskurzus is, de lényegében az EP felszólalásai is hazugságbeszédek a maguk módján. „Az fáj ugyanakkor, hogy ez a fajta beszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjed. A legutóbb éppen tegnapelőtt folyamodott hazugságbeszédhez az RMDSZ elnöke, megpróbálván a magyarságban bizalmatlanságot kelteni irántunk, akik az EMNT-vel és az EMNP-vel következetesen harcolunk együtt a kommunizmus utáni demokratikus rendszerváltás folytatására és betetőzésére.”
Végezetül örömét fejezte ki, hogy Magyarországon végre törvénybe iktatták, hogy a nemzeti szocializmus és a kommunizmus bűnei nem évülnek el. „Sajnos csak 22 év késéssel, de mégis kimondatott ez a fontos elv, és ennek köszönhetően készülhetett el a Balsai jelentés, és ennek köszönhetően nyert hivatalos legitimitást is a Civil Jogász Bizottság” – fogalmazott.
Megdöbbentő adatok
Tőkés László felszólalása után dr. Horváth Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának docense tartott előadást A szovjet diktatúra emberiesség elleni bűnei Magyarországon címmel. Elmondta: 1945-ben a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékát nyerte el. Ezt követően hirdette meg Rákosi Mátyás a korrekció elvét, aminek célja a Kisgazda Párt szétverése volt. 1945 és 1956 között mintegy ötszáz embert végeztek ki koncepciós perek alapján, az 1956-os forradalom után kétszázezer ember emigrált Magyarországról, négyszáz embert kivégeztek, de azt nem lehet tudni, hogy hány embert lőttek le mindenféle peres eljárás nélkül, hány embert hurcoltak meg, kínoztak meg, huszonegyezer embert vetettek börtönbe, tizenhatezer embert internáltak. A közhiedelemmel ellentétben a hatvanas években folytatódtak Magyarországon a koncepciós perek, még 1989-ben is ítéltek el egy nyugdíjast koncepciós perben, szerencsére a másodfokú ítéletet már a rendszerváltás után mondták ki, és felmentették a polgárt. 1950-53 között összesen kétmillió ember ellen folyt valamilyen eljárás, volt időszak Magyarországon, amikor egyszerre hetvenezer ember ült börtönben, miközben manapság, amikor a bűnözés sokkal nagyobb méreteket öltött a magyar társadalomban, összesen 17 ezer ember van börtönben egyszerre. Kijelentette továbbá, hogy Magyarországon burkolt falurombolás zajlott, mely kezdődött a téeszesítéssel, majd következett a körzetesítés. 1989-ig több ezer falusi iskolát zártak be, felszámolták a vidéki értelmiséget, hiszen városokba zavarták a tanítókat, a papokat, a történelmi magyar egyházak klérusának egy negyede börtönbüntetést szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma is sokan mentegetik a kommunizmust azzal, hogy az tulajdonképpen egy jószándékú ideológia. „Én elolvastam Marx, műveit, és elmondhatom, hogy olyan gyűlölködő szófordulatai vannak, amilyenek aztán Hitler beszédeiben köszönnek vissza. Ne dőljünk be azoknak, akik próbálják menteni a menthetetlent” – zárta előadását Horváth Attila.
Ne idealizáljunk
Felelősségre vonás a pártállamban elkövetett emberiesség elleni bűntettekért címmel dr. Juhász Imre az ELTE jogtudományi Karának adjunktusa, a Civil jogász bizottság alapító tagja tartott előadást. Elmondta, hogy a magyarországi rendszerváltás felemásra sikeredett, mert az MSZMP élére állt a folyamatnak, de az új Alkotmánnyal talán sikerül lezárni a posztkommunista korszakot. Megtudtuk, hogy Magyarország 1968-ban csatlakozott egy nemzetközi egyezményhez, mely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, csakhogy a magyar kormányok nem emelték be ezt az egyezményt a magyar jogrendbe, ahogy azt az eljárásrend megkívánta volna. Ezt most az Orbán kormány megtette, sőt az egyezményt fogalommagyarázattal is ellátta, ezek között az első helyen szerepel a kommunista bűnök meghatározása, így most már nem lehet jogi kiskapukat találni azoknak, akik a kommunizmusban bűnöket követtek el. Az előadó véleménye szerint 1956 után megtört a magyar nemzet gerince és a kommunizmus szelleme nem múlt el, bizonyítja ezt az is, hogy az állampárt jogutódja ma is gondolkodás nélkül nyúl a fegyveres erőszak eszközéhez. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy ne idealizáljuk az Európai Unió intézményeit; példaként említette a Strasbourgi európai emberi jogi bíróság egyik döntését, amely felmentett egy Magyarországon önkényuralmi jelkép viseléséért elítélt embert. A strasbourgi bíróság azzal az indoklással mentette fel a vörös csillagot hordó személyt, hogy jogában van a vörös csillagot hordani, mert az egy igazságos társadalomért küzdő eszmerendszer jelképe. E mondat elhangzása után döbbent moraj hangzott fel a díszteremben.
Megkomponált akció
Az eseményen levetítették a Becsapott ország című filmet, mely a 2006-os magyarországi utcai megmozdulásokat dolgozza fel, majd dr. Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke beszélt a rendszerváltás utáni állami erőszakról. Kiemelte, hogy a 2006-os brutális rendőri fellépés azt bizonyítja, hogy a kommunizmus szelleme még mindig Magyarországon van. Leszögezte, hogy a rendőrség bevetett alakulatai bűncselekményeket követtek el. Majd Gyurcsány Ferenc politikai életútját ismertette, leszögezve, hogy első alkalommal alkotmányellenesen lett miniszterelnök, hiszen úgy jelölték erre a tisztségre, hogy nem volt parlamenti képviselő. Völgyesi Miklós elmondta, hogy a 2006-os tiltakozó megmozdulások brutális leverése egy megkomponált akció volt, melynek az volt a célja, hogy megfélemlítse az embereket. A mai napig nem tisztázott, hogy ki és mire adott felhatalmazást Gergényi Péternek, Budapest főkapitányának a budapesti tüntetések brutális leverésekor, mondta Völgyesi, de leszögezte, hogy bűn volt az, amit a politikai és a rendőri intézmények akkor műveltek, amiért a fő felelősséget az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kell vállalja. Az előadó fontosnak nevezte a felelősségre vonást, mert mint mondta, „ha nincs jogkövetkezmény, akkor nincs visszatartó erő.”
Elrománosítás
A díszteremben megtartott előadások között a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel rövid műsorral. A díszteremben lezajlott eseményt követően a megjelentek levonultak a székház belső udvarára, ahol koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál. Itt Tőkés László elmondta: „kegyelettel hajtsunk fejet a katolikus és református súlypontú két kirakatper áldozatairól az egyik a Szoboszlai per néven híresült el, a másik a Sas Kálmán nevéről ismeretes. Sas Kálmán ügyében még nem sikerült perújrafelvételt elérnünk, a másik ügyben viszont sikerült perújrafelvételt elérni, és jogilag rehabilitálni az áldozatokat. (…)Várjuk a Tismaneanu jelentés folytatását, mert Trianon óta első ízben ismeri el román hivatalos dokumentum azt, hogy a magyar településeinket erőltetettet betelepítéssel románosították el a kommunizmus idején. Többek között így románosodott el Kolozsvár, Vásárhely, Nagyvárad, de különösképpen Zilah és Szilágysomlyó is “- fogalmazott Tőkés László.
Pap István
erdon.ro

2012. február 29.
Megemlékezett az EMNT a kommunizmus áldozatairól Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Szatmár és Bihar megyei szervezete a kommunizmus áldozatairól emlékezett meg vasárnap Nagyváradon. Az ünnepség keretében a magyarországi Civil Jogász Bizottság három szakértője tartott előadást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Tőkés László EMNT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: a kommunista propaganda hazugságbeszéd, mely – sajnos – mind a mai napig él. Ide sorolhatóak például azok a vádak, melyeket az EU-parlament egyes pártjai Magyarországra és a magyar kormányra zúdítanak az utóbbi időben. „Fáj, hogy ez a hazugságbeszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjedt, akik próbálnak a magyarság körében bizalmatlanságot kelteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács illetve az Erdélyi Magyar Néppárt iránt, melyek elkötelezték magukat a kommunizmus elleni harc mellett.” – mondta a püspök.
Dr. Horváth Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint Marx művei – Hitlerhez hasonlóan – tele vannak terrorista, gyűlölködő uszítással, aki politikai ellenfeleit nem ritkán olyan jelzőkkel illette, mint „félkretén zsidó nigger”. A magyarországi kommunizmus történéseit vázolva elmondta, 1945 és 1956 között 500 embert végeztek ki koncessziós perben, az 56-ban pedig további 400-at. A forradalom vérbe fojtása után több mint 200 ezren emigráltak. A kommunisták uralma idején Magyarországon összesen 2 millió ember ellen folyt valamiféle eljárás és 220 ezer embert internáltak. „A nyugat-európában élőknek fogalmuk sincs arról, hogy mik történtek a kommunizmus alatt” – állította Dr. Juhász Imre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem adjunktusa. Az előadó kifejtette, hogy Magyarországon működik egy kommunista sejt, melynek tagjai provokációképpen vörös csillagot viselnek a gallérjukon. Annak ellenére azonban, hogy ezt az önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó nemzetközi jogszabály tiltja, a Strassbourg-i bíróság folyamatosan a javukra dönt. Ezt pedig azzal az indokolják, hogy a vörös csillag más, mint a horogkereszt, mert az „egy igazságosabb társadalomért küzdő erő jelképe”.
Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának társelnöke a 2006-os budapesti rendőri visszaélésekről beszélt. Állítása szerint: az öszödi beszédet szándékosan szivárogtatta ki a kormány, hogy a zavargásokat keltsen és hogy megfélemlítse az ellenzéket. Elmondta: a hatósági akciók a Büntetőtörvénykönyv szerint terrorcselekményeknek minősülnek, melyért életfogytiglani fegyházbüntetés is kiszabható, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig közvetlenül felelős az eseményekért. Az előadások után megkoszorúzták a kommunizmus áldoztai tiszteletére a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán elhelyezett emléktáblát, ahol Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke mondott beszédet, aki rámutatott, hogy a kommunizmus és a nacionalizmus mind a mai napig él közöttünk és szedi áldozatait. Ezek a káros eszmék továbbra is fertőzik közösségeinket, azonban csak akkor terjedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak. Arra buzdított továbbá, hogy ne tűrjük ezt némán, hanem tegyünk ellene, mert különben cinkosokká válhatunk. emnt.org
Erdély.ma

2012. március 6.
Támogatható a Sapientia?
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphatnak állami támogatást a romániai magánegyetemek, így a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, Gáspárik Attila, az illetékes szaktanács magyar tagja viszont úgy véli, erre alig van esély. Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. „Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná” – nyilatkozta a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja.
Gáspárik azt a meglátását is elmondta, hogy Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek egyesítésével próbálja csökkenteni a számot és a költségeket. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A tavaly elfogadott új oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: „a román állam támogathatja a magán-felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: „támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia EMTE majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román–magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a Tăriceanu-kormány és a Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia-tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai-Răzvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere, emlékeztet az MTI.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban polémiát váltott ki a Sapientia EMTE lehetséges állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást a Sapientiának. Dávid László, az egyetem rektora elmondta, azért tartja indokoltnak az egyetem állami finanszírozását, mivel az a román államtól vállalt át kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta, nem létezik és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek támogatást kapjanak az állami költségvetésből. Szerinte aki ezt kéri, vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni, hogy viktimizálhasson egy ügyet. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Elméletileg lehetséges a román költségvetési támogatás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A román oktatási törvény szerint elméletileg kaphat romániai költségvetési támogatást a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de az illetékes szaktanács magyar tagja szerint erre alig van esély.
Romániában polémiát váltott ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem lehetséges – román – állami támogatásának az ügye. Múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt kérte a román költségvetési támogatást az oktatási intézménynek.
Dávid László, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta, indokoltnak tartja az egyetem román állami finanszírozását, hiszen az egyetem a román államtól vállalt át kötelezettségeket, mint például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila, a Felsőoktatás-finanszírozási Országos Tanács tagja viszont a Transindex portálnak azt nyilatkozta: nem létezik, és soha nem is létezett arra lehetőség, hogy a magánegyetemek az állami költségvetésből kapjanak támogatást. Szerinte “aki ezt kéri, az vagy nem ismeri a törvényeket, vagy szándékosan félretájékoztat, hangulatot akar kelteni”, hogy “áldozatként állítsa be” egy ügy érintettjét.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyetem az akkreditáció elnyerésével kutatási programokra kaphat támogatást az államtól. Elmondta, az egyetemek háromszintű finanszírozásával párhuzamosan az állam kutatási programokra is ad pénzt, és erre az akkreditált magánegyetemek intézményként, diákjaik pedig természetes személyként is pályázhatnak.
Gáspárik Attila az MTI-nek nyilatkozva elismerte, hogy a törvény egyetlen ponton megemlíti a finanszírozás lehetőségét. “Erre azonban semmilyen háttéranyag nem készült. Még kidolgozás alatt sincsen semmi olyan dokumentum, amely a magánegyetemek állami finanszírozását szabályozná.” Gáspárik elmondta, hogy a jelenlegi oktatáspolitika szerint Romániában ma több állami egyetem működik, mint amennyire szükség lenne, ezért az állam az egyetemek összevonásával próbálja csökkenteni a számot és költségeit. Hozzátette, egy-egy egyetem finanszírozása attól függ, hogy az illető egyetem milyen helyet foglal el a felsőoktatási intézmények rangsorában.
A 2011-ben elfogadott román oktatási törvény 204. paragrafusának hetedik bekezdése tételesen kimondja: “a román állam támogathatja a magán felsőoktatást”. A törvény 214. cikkelye, mely azokat a forrásokat sorolja fel, amelyekből finanszírozhatók a magánegyetemek, az alapítók által befizetett összegek és a tandíjak mellett egy harmadik forrást is megnevez: “támogatások, adományok és egyéb legálisan létrehozott források”, az állami támogatást azonban tételesen nem említi.
A magánegyetemek állami finanszírozásának a lehetőségét a korábbi román oktatási törvény is tartalmazta, a Sapientia majdani román állami finanszírozásának kérdése pedig a 2005-ös bukaresti, a 2006-os budapesti, majd a 2007-es nagyszebeni román-magyar közös kormányülésen is felmerült. 2005-ben a romániai Tariceanu-kormány és a magyarországi Gyurcsány-kormány meg is egyezett a Sapientia tudományegyetem oktatási folyamatának közös finanszírozásáról, a román fél azonban a későbbi közös kormányüléseken azt hangsúlyozta, erre csak az egyetem végleges akkreditációja után kerülhet sor. A megegyezés időpontjában Mihai Razvan Ungureanu jelenlegi miniszterelnök volt Románia külügyminisztere.

2012. március 15.
Tőkés László ünnepi beszéde
Nagyvárad
Kegyelem néktek és békesség Istentől!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Itt állunk Szacsvay Imre országgyűlési jegyző emlékművénél. Sok szeretettel köszöntöm én is Csóti György országgyűlési képviselővel egyetemben az összes, Magyarországról hozzánk érkezett vendégünket, hiszen az Országház, az Országgyűlés, a nemzet akaratának a jelképe és megtestesülése.
Hölgyeim és Uraim! Kedves Testvéreim!
Többen is cikkeztek arról a napokban, hogy mennyire fontos együtt ünnepelni. Igény van reá, szükségét érezzük, nemzeti méltóságunknak ez felelne meg a legjobban. Azonban a Krónika tegnapi tájékoztatását olvasva, megdöbbenéssel olvastam azt, hogy a hivatalos érdekképviselet részéről hivatalos döntés született, hogy nem ünnepelnek együtt senkivel. Jó példa erre a tilalomra Marosvásárhely vagy Szatmárnémeti, Zilah, Nagyszalonta vagy éppen Nagyvárad. Ez a gőgös felül- és különállás, nevezzük nevén a dolgokat, tilalmas időket, korokat és rezsimeket idéz fel, juttat eszünkbe. A Habsburgok, a kádári vagy a Ceauşescu-korabeli rezsim idején teljes tilalom sújtotta március 15-e megünneplését, az anyaországban korlátozásokat vezettek be legalábbis. A hivatalos ünnepek liturgiája szerint a „süket hivatal” hordta koszorúit az emlékművekhez. Hát nem kérünk a hivatalos ünnepek korlátozásaiból, kirekesztő magatartásából vagy tilalmaiból. Megérett az idő az ünneplés szabadságának a megélésére, korláttalanul és szabadon. Ezért örömmel gondolunk Kolozsvárra, ahol ezt meg tudják tenni, vagy Székelyföldre, ahol az önkormányzatok vették kezükbe a szervezést, és eltörpülnek a különállások. De Magyarországra is jóérzéssel gondolunk, éppen az előbb hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnök levelét, hiszen ott sem ünnepel együtt Gyurcsány és Orbán. Hogyan is ünnepelhetnének együtt a forradalmárok és az ellenforradalmárok? A szabadságharcosok és a régi rendszer hívei? Václav Havelt idézem, és ezt tartom szem előtt ebben a tekintetben. A nemrégen elhunyt nagy cseh szabadságharcos a Charta 77 egyik aláírója és kezdeményezője ezt mondotta volt: „Minden posztkommunista országnak két forradalomra van szüksége: először a kommunizmus, majd a posztkommunizmus ellen”. Most ebben a fázisban vagyunk: 2010 áprilisában újból sikerült egy forradalmat megvívni Václav Havel szavai értelmében, a magyarországi posztkommunizmus ellen, de sajnos Szlovákiába visszatértek a posztkommunisták, és ideát is nagyon kétes az idei választások kimenetele ebben a tekintetben.
Talpra magyar – hangzott el 1848. március 15-én, olthatatlan szabadságszeretetről tévén tanúságot, a „márciusi ifjak” a „pesti srácokat” idézik lelkünkben. A magyar ifjúság minden magyar forradalomban kiállt a barikádra és a szabadság mellett. Ezért örvendünk mi minden fiatalnak, iskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, érdeklődőknek, mert az ifjúság és a szabadság szelleme genetikailag természet szerint rokon, és ezért nem értjük azokat a fiatalokat, akik járomba hajtják a fejüket. Szabadságszerető nép vagyunk, sem idegen uralom előtt, sem a belső elnyomás alatt nem tört meg a derekunk. Mint ahogy Petőfi Sándor is megállta helyét a harc mezején, ahol elbukott, és ott találjuk a korabeli ellenzék soraiban, és ne felejtsük: a Nemzeti Radikálisok Pártjába tartozott. Sokan szavalják Petőfit, de közben egészen más irányba haladnak: jobbra jeleznek és balra hajtanak.
Vasvári Pállal, Táncsics Mihállyal, a nap hősével együtt ők nemzeti radikálisok voltak, a Konzervatív Párttal, a korabeli visszahúzó erőkkel ellentétben, és olyan társaságban találjuk őket – például az ellenzéki párt alakuló ülésén 1847-ben –, ahol Kossuth Lajos tartotta a programbeszédet, Petőfi Sándor szavalta el A nép nevében című versét, és ennek az ellenzéki pártnak az első elnöke Batthyány Lajos, a vértanú magyar miniszterelnök volt.
Kedves Testvéreim!
Intő és élő példa a mai pártviszonyok között is, hogy a közös célok, a nemzet érdeke fölülmúlt mindent, ezért valóban jó volna egymásra találni. Ők a végén már nem pártoskodtak, már pártok sem voltak a Magyar Országgyűlésben, hanem mindannyian a szabadságharc ügye mellett sorakoztak fel. És milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy ebben az Országgyűlésben nem lehetett jelen Petőfi Sándor, akit nemhogy megválasztottak volna a szabadszállási választókörzetben, de még a jelöltlistáról is lecsalták a nevét. Anélkül, hogy mélyebben elemeznénk ezeket a körülményeket – nyilván, leegyszerűsítve adtam elő –, mégis azt kell mondanom, hogy ma is érvényes ez az üzenet: Talpra, magyar!
Ébredj, román! – tenném hozzá, mert egészen nyilvánvaló az összefüggés az Andrei Mureşanu költeménye és a Petőfi Sándor Nemzeti dala között. Ébredj, román!, és ezzel azt is akarom jelezni, hogy a szabadságot nem lehet kisajátítani. Deşteaptă-te române! A szabadság minden ember Istentől adott, elidegeníthetetlen joga, mondom Európa közösségében. Életről és halálról szól mind a két vers, szabadságról és szolgaságról. „Viaţă-n libertate ori moarte! strigă toţi” – „Életet szabadságban, vagy halált! kiáltják mindnyájan”, olvassuk a Mureşanu-versben. Ugyanúgy „szabadság és szolgaság” – „libertate, sclavie”, „becsület és szégyen” – „onoare şi ruşine” ellentétpárok vonulnak végig mindkét versen; „rabok voltunk mostanáig” – „robi am fost, sărmani străbunii”... És idézhetném tovább mind a Talpra magyart, mind a román fordítását. De most megelégszem azzal, hogy egy kifejezésre hívjam fel a figyelmet: „most, vagy soha!” – „acum ori niciodată!”. Szó szerint, mind a két versben ugyanaz a kifejezés fordul elő. Igen, itt, Románia területén, Nagyváradon, ahol hála Istennek, nem vették el tőlünk az állampolgárságot, miként Szlovákia területén, Felvidéken, meg kell erősítenünk őseink fogadását. Egyébként Mureşanu is azt írja, hogy: „jurăm că vom da mâna să fim pururea fraţi” – „esküszünk, hogy kezet adunk egymásnak, és örökké testvérek leszünk”. Igen, „a magyarok istenére esküszünk. Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk” – „pe maghiarul Dumnezeu noi ne jurăm, ne jurăm că robi de acum să nu mai stăm” – idéztem románul is a verset.
Testvéreim, ez Románia himnusza. Soha nem felejtem el, 1989. december 16-án, Temesváron, a parókiám ablaka előtt erre az énekre, dalra gyújtottak rá a románok. Akkor még nem volt himnusz, akkor még a Trei culori volt, ez az eltorzított Porumbescu-vers, és elgondoltam, hogy egy magyar református templom előtt íme, a románok szabadságszeretetükről tesznek tanúbizonyságot, együtt az ott lévő magyarokkal. Azután lett aztán '90-ben román himnusz, és nem is tudjátok: '91-ben a Moldovai Köztársaságnak is himnuszává avatták, majd '93-ban lecserélték, mert megijedtek a román egységtől. Igen, ez a vers a nemzeti egységet fejezte ki a románoknál. A Nemzeti dal nálunk is, közöttünk is hadd fejezze ki a nemzeti egységet határok felett, a könnyített honosítás szellemében, hiszen mi, európai polgárokként mindannyian magyar állampolgárok, magyar polgárok vagyunk.
Kedves Testvéreim! Hadd fejezzem be a Talpra, magyar motívumával: egyesek azt akarják, Marosvásárhelyen is, hogy Térdre, magyar! Természetesen térdre hullunk a fenséges Isten előtt, kérvén Őt, hogy teljesítse szabadságvágyunkat és teljesíthessük az ő segedelmével céljainkat. De talpraállunk nemzeti szabadságunk, jogaink védelmében, érdekében, ezt fejezi ki a mai együttlétünk is. Hozzátenném még a bibliai motívumot: „Kelj fel, és járj!” – mondotta az Ékes-kapuban Péter apostol a sánta embernek, aki ott ült mindennap, hajnaltól alkonyatig, és koldulásból kereste meg a kenyerét. Minket koldussá tettek ebben az országban. Huszonkét év után így kellene kinézni? Huszonkét év után, miközben az unió jelvényeit hordjuk, így kellene festeniük posztkommunista társadalmainknak, ahol a korrupció, a szabadrablás útján fosztogattak tovább azok, akiknek a kezébe került a hatalom.
Érvényes program ma is: koldusságunkból gyógyuljunk ki, és koldusból váljunk szabaddá! Akik képesek munkából megélni, megkeresni a kenyerüket, és ez magyarságunkra, kisebbségünk értelmében is érvényes. Elég volt abból, hogy a többség koldusai legyünk, egy elhibázott poszt-trianoni és posztkommunista rendszerben. Koldusból, szolgából váljunk szabadokká! Ehhez kérjük az Isten segedelmét, áldását.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke

2012. március 16.
Március 15. – ünnep a kampány jegyében
Többnyire külön emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésére csütörtökön az erdélyi magyar politikai alakulatok, a legtöbb városban két-három rendezvény is volt, egyedül Sepsiszentgyörgyön mellőzték a politikát az önkormányzat által szervezett ünnepségről. Kolozsváron kampányízűre sikeredett az amúgy közös ünnep, az ifjúsági szervezetek képviselőinek az ünnepi beszédét cenzúrázták. Csíkszeredában felvonták a székely zászlót, Marosvásárhelyen három ünnepi rendezvényt is tartottak.
Kolozsvári hagyomány. A kincses város magyarsága idén is felvonulással emlékezett meg az 1848–49-es szabadságharc kirobbanásáról
Kampányízű ünnep Kolozsváron
Kampányízűre sikeredett Kolozsváron a csütörtöki ünnepi megemlékezés, annak ellenére, hogy a romániai magyar pártok elöljárói látszólag nagy egyetértésben vettek részt a közös ünneplésen a különböző civil szervezetek képviselőivel és az egyszerűen ünnepelni akaró kolozsvári magyarokkal együtt. Míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aktivistái kokárdákat osztogattak egy névjegykártya méretű papírlapra tűzve, amelyen az EMNP neve és jelképe szerepelt, addig az RMDSZ szimpatizánsai „tulipános” szórólapokat adtak át a résztvevőknek. Az egykori Biasini Szálloda előtt felállított színpadra a román és a magyar nemzeti lobogó mellé az RMDSZ zászlóját tűzték ki.
Noha a megemlékezést ezúttal semmi nem zavarta meg, az ünnepséget követően a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete, valamint a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) képviselői a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztató keretében közölték: az RMDSZ a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) révén cenzúrázta az eseményt szervező ifjúsági szervezetek közös ünnepi beszédének szövegét. Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke elmondta: a Kifor az utolsó pillanatban vétózta meg a többi ifjúsági szervezet által elfogadott szövegtervezetet, mivel egyes részleteit vállalhatatlannak tartották. Az eredeti szövegben szereplő két kifogásolt bekezdésben többek közt az „elegünk van a diktatúrában szocializálódott és kitanult politikusok korrupt magatartásából: rendet és tisztességes érdekképviseletet akarunk a közélet minden területén” mondat olvasható.
A KMDSZ a rendezvényt követően közleményt juttatott el a sajtóhoz, melyben a szervezet sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyesek továbbra is a politikai kommunikációra használják a nemzeti ünnepet. Közleményt adott ki később a cenzúrázással vádolt Kifor is, melyben a szervezet közli: szerdán az országos ifjúsági szervezetek képviselői együtt ültek tárgyalóasztalhoz, és egy közös szöveggel, az együtt ünneplés forgatókönyvével álltak fel onnan, az elképzelés azonban meghiúsult. „Mindannyian egyetértettünk az ünnep tiszteletben tartásában és politikamentesítésében, azonban ma délben, két órával a megemlékezés kezdete előtt arról értesítettek minket, hogy a megbeszéltek egy éjszaka alatt érvényüket veszítették. Az ünnepségen pedig a békés, közös gondolkodás helyett már vádakkal találtuk szemben magunkat. Minderre csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul bennünk, melyet a meghiúsított közös tervek margójára fel kell tennünk az egyeztetéseken jelen levő ifjúsági vezetőkhöz: kinek az utasítására gondoltátok meg magatokat?” – teszi fel a kérdést a közleményében a Kifor.
Az ünnepi megemlékezés menete egyébként a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint zajlott, az ünnepre készülő magyarok a Protestáns Teológiai Intézet előterében gyülekeztek, majd 1848-as forradalmi nótákat énekelve a Főtérre vonultak, hogy részt vegyenek a Szent Mihály- templomban az ökumenikus ünnepi istentiszteleten. A kezdetben néhány száz főt számláló, majd mintegy ezer főre duzzadt tömeg a volt Biasini Szállóhoz vonult, ahol a hivatalos ünnepi beszédeket követően megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Számos magyar és román elöljáró és hivatalosság szólalt fel.
Máté András, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke az egység és az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Egységesnek, okosnak és kitartónak kell lennie Gábor Áron népének” – fogalmazott.
Gergely Balázs, az EMNP alelnöke arról beszélt: ma csendes, nyugodt forradalmat élünk meg a sokkal kifinomultabb zsarnokság ellenében, ugyanakkor felszólította Radu Moisin ideiglenes polgármestert: mandátuma végéig helyezze ki a magyar helységnévtáblákat.
Kelemen Hunor: a válság nem kezdheti ki a hitünket
Jólétet, biztonságot, szabadságot, a törvények előtti egyenlőséget akar 2012-ben a magyar nemzet – mondta március 15-i ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szatmárnémetiben, a Petőfi-szobornál. „Meg kell őriznünk eddig elért eredményeinket, a jövőnkért viszont csakis mi magunk vagyunk felelősek” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gazdasági válság nem szabad kikezdje a hitünket. „A változás szelei elé vitorlákat kell húznunk” – jelentette ki Kelemen, aki szerint van magyar jövő Erdélyben annak ellenére, hogy létszámunkban fogytunk, mivel arányaiban nem csökkent a romániai magyarság.
Szűcs Zoltán, a kolozsvári magyar külképviselet konzulja felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét.
Kereskényi Gábor, a szövetség szatmárnémeti szervezetének elnöke kifejtette: a széthúzás a reformkor óta jelen van társadalmunkban, mely hol a kuruc-labanc, hol a konzervatív-liberális ellentét formájában jelentkezett, és csak kivételes alkalmakkor volt egységes a nemzet, például az 1848-as szabadságharc idején. Megelőlegezte, hogy a Magyarországról támogatott ellenzék a kampányban uszítani fog a megosztásra törekedve, a szlovákiai választások eredményeit nem emlegeti majd, megoldási javaslatokkal azonban nem áll majd elő a magyarság problémáit illetően. A Magyar Polgári Párt megyei szervezete szintén az RMDSZ rendezvényén koszorúzott, míg az Erdélyi Magyar Néppárt Szatmár megyei, illetve szatmárnémeti szervezete a megyeszékhely szomszédságában lévő Lázári község ünnepségén vett részt.
Felvonták a székely zászlót Csíkszeredában
A székely zászló felvonásával kezdődött a március 15-i rendezvény Csíkszeredában, a megyeháza előtti téren, a kék-arany lobogót harmadik alkalommal vonták fel. „A közösségi akarat érvényesítésének jelképe ez a zászló” – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
Székelykeresztúron székely kaput avattak a Gyárfás-kúriánál, ahol Petőfi Sándor utolsó estéjét töltötte, majd megkoszorúzták a költő szobrát. Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkár elmondta: el kell érni, hogy minden magyarlakta településen érezhető legyen: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. „Nagyon fontos a történelmi egyházaink kiállása, és az a nemzetmegtartó tevékenység, ami az erdélyi magyarság megmaradásának záloga: e szolgálatukról soha nem mondhatunk le” – mondta Szászfalvi László.
Három ünnepi rendezvényt is tartottak Vásárhelyen
Csalódottan távozhatott Marosvásárhelyről a bukaresti „sajtóhad”, amely a botrány reményében már napokkal ezelőtt ellepte a várost. A központi hírcsatornák tudósítói arra számítottak, hogy Vásárhely magyarsága válaszolni készül az orvosi egyetem „kettészakítása” ellen tüntető román diákoknak. Ehhez képest az ünneplő tömeg – függetlenül attól, hogy melyik emlékműnél és melyik párt rendezvényén rótta le kegyeletét – ezúttal is példamutatóan viselkedett. „Vásárhelyen nem kell etnikai zavargásoktól tartani, ezek csak egyesek fejében léteznek” – nyilatkozta lapunknak Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök, aki végigkísérte az eseményeket.
A legtöbben, mintegy háromezren, idén is az RMDSZ postaréti rendezvényén gyűltek össze, ahol többek között Markó Béla szólt az ünneplőkhöz. Beszédében nemcsak 1848-as szabadságharcot, hanem az orvosi egyetemért való küzdelmet is érintette. „Nem lehet minket elhallgattatni. Nem lehet belénk fojtani a szót. Nem lehet minket albérlőnek tekinteni saját városunkban, Marosvásárhelyen, saját szülőföldünkön, Erdélyben. Nem vagyunk albérlők, hanem teljes jogú társtulajdonosai vagyunk ma is ennek a földnek, együtt a románokkal, együtt mindazokkal, akik itt élnek. Kiharcoltuk, hogy a törvény a mi oldalunkon álljon, bármilyen nehezen is ment, de sikerült. Már az is nagy dolog lenne, ha minden ártó szándék dacára megmaradtunk volna, de ez nem elég, és nem is csak ennyi történt” – hangsúlyozta Markó. Emlékeztetett arra az időszakra, amikor a román társadalom a történelem és a földrajz anyanyelven való oktatása ellen hőbörgött, majd a Bolyai Farkas Gimnázium visszamagyarosítása ellen tiltakozott.
Míg a továbbiakban Markó a megosztottság és a többi magyar párt ellen emelt szót, a Székely vértanúk emlékoszlopánál megjelent magyar polgári pártiak egy hatalmas, „Előválasztást!” feliratú molinót függesztettek ki.
Ezt hangoztatta a Petőfi-szobor előtt Benedek Imre, a polgári alakulat polgármesterjelöltje is, illetve a szórólapokat osztogató önkéntesek. Ugyanitt ünnepelt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a néppárt is – egy későbbi időpontban.
Beszédében Balog Zoltán, Magyarország társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Batthyány Lajos 1848-as, máig érvényes üzenetét olvasta fel, majd Papp Előd, az EMNP alelnökének javaslatára az RMDSZ csúcsvezetőinek is üzent. „Papp Előd szerint minden egyes magyar politikusnak részt kellene vennie legalább egy állampolgársági eskütételen. Ez így is van, de én azt mondom, hogy minden egyes erdélyi magyar politikusnak is részt kellene vennie a honosítási ünnepélyen. Akinek ilyenkor nem dobban meg a szíve, az nem alkalmas a magyarság hiteles érdekképviseletére” – mondta Balog Zoltán.
Március 15. idén nem csak a politikusokról szólt. Az EMNT a várban megnyitotta a Pilvax Kávéházat, ahol kokárdakészítésre, a 12 pontnak régi nyomdagépen történő kinyomtatására nyílt alkalom. Gyerekeknek rajzversenyt szerveztek, majd ’48-as dalokat oktattak, és magyaros ruhákat mutattak be. Sebestyén Aba színművész és barátai alkalomhoz illő előadással készültek. Este az Erdélyi Magyar Ifjak szerveztek fáklyás felvonulást Petőfi szobrától a Székely vértanúk emlékoszlopáig. Nyárádszeredában felavatták a helybéli ’48-as szabadságharcos Deák Farkas mellszobrát.
Toró T. Tibor kiállt az autonómiáért
A nemzeti ünnepen önvizsgálatot kell tartani: ment-e elébb az autonómia, a magyar szabadság ügye – jelentette ki Zilahon Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. A Wesselényi-szobor előtti ünnepségen Toró kijelentette, ma is érvényesek a 164 évvel ezelőtti jelszavak. Az „Esélyt és szabadságot Erdélynek!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, ma Erdély esélye a régiók és a nemzeti közösségek Európájában van. „Erdély és népeinek szabadsága annak a függvénye, sikerül-e a tudatokban lebontani a homogén román nemzetállami szemléletet” – vélekedett.
Az „Esélyt és szabadságot az erdélyi magyaroknak!” jelszó kapcsán arra figyelmeztetett, a magyar szabadság ma Erdélyben a különböző autonómiaformákat jelenti. „Nem ülhetünk nyugton, amíg ennek közjogi kereteit nem teremtettük meg, nem fogadtattuk el a többséggel, nem építettük ki intézményeit, és nem választottuk meg közülünk elöljáróit” – mondta. Toró szerint a nemzeti ünnepen emlékeztetni kell az elöljárókat, hogy a mandátumot az autonómia kivívására „és nem saját kis ügyeik intézésére” kapták. „Ha nincs hitük és erejük a további csatákhoz, legalább ne állják el az utat a fiatalok, korunk márciusi ifjai előtt” – szögezte le.
Egymást hibáztatják Váradon
Az egység, az együtt ünneplés hiánya miatt emelte fel szavát a két különböző időpontban megtartott megemlékezésen Tőkés László, az EMNT elnöke, illetve Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke Nagyváradon, az 1848-as forradalom mártír jegyzőjének, Szacsvay Imrének a szobra előtt. Mindketten a politikai ellenfelet látták felelősnek a megosztottságért.
„Azokra az időkre emlékezteti a mai helyzet, amikor még nem volt szabad március 15-ét ünnepelni” – jelentette ki Tőkés László, arra utalva, hogy az országnak csak néhány városában ünnepel együtt az RMDSZ az EMNT-vel és az EMNP-vel. Az EMNT elnöke azt mondta, örül, hogy például Kolozsváron és a Székelyföldön nem jellemző a megosztottság a nemzeti ünnepen, ám azt érthetőnek tartja, hogy Magyarországon nem emlékezik közösen Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc – hiszen, mint mondja, egyikük forradalmár, a másik pedig ellenforradalmár. A Krónika cikkére hivatkozva megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy „a hivatalos érdekképviselet részéről hivatalos döntés született, hogy nem ünnepelnek együtt senkivel”.
Szabó Ödön az RMDSZ rendezvényén kijelentette: Nagyváradon nem az egység ünnepe március 15. „Miért akarják egyesek szétszakítani ezt az ünnepet? Ugyanaz az ember, aki 1989-ben egységet teremtett, később püspökként belehajszolta először egyházát, majd most politikai barátait a külön útba, a külön ünnepségbe” – fogalmazott az ügyvezető, nyilvánvalóan Tőkés Lászlóra célozva. Felháborodással kommentálta azt a tényt is, hogy a nemzeti ünnep előtti napon valakik a bihari RMDSZ-szervezet vezetőit ábrázoló, karikatúraszerű képeket szórtak szét a városban, a cetlik hátára pedig az érintettek vagyonáról szóló adatokat írtak. „Vajon azok a fiatalok, akik karikatúrás mocsokkal szórják tele a várost, ők méltók a márciusi ifjakhoz?” – tette fel a kérdést. Ironikusan megjegyezte: „biztos benne, hogy Tőkés László nem is tudott” a lejárató szórólapokról.
Felháborodott a szórólapokon Raed Arafat egészségügyi államtitkár is, akinek a neve a Cseke Attila bihari szenátorról, korábbi egészségügyi miniszterről szóló lap hátoldalán jelenik meg egy mondat erejéig. A szórólap szerint Cseke felelős egyebek közt a vizitdíjért, s „januárban ennek eredményeképpen rúgták ki Raed Arafatot, a romániai sürgősségi szolgálat megteremtőjét”. Arafat közleményben határolódott el mindenféle politikai játszmától.
Politikamentes ünnep Sepsiszentgyörgyön
Pozitív kicsengésű, politikamentes rendezvényen vett részt az a közel hatezer sepsiszentgyörgyi, aki a város főterén ünnepelte a magyar forradalom és szabadságharc 164. évfordulóját. Az ünnepség a rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kovács Sándor Cserkészcsapat zászlósai és a 11-es Székely Huszárezred hagyományőrzőinek felvonulásával kezdődött.
Antal Árpád polgármester Martin Luther King I have a dream – Van egy álmom című híres beszédére utalt ünnepi szónoklatában. „Nekem is van egy álmom: legyen egy erős, virágzó, gazdag Székelyföld, amely meg tud állni a lábán, mert megtartjuk mi, a lakói. Én egy olyan Székelyföldet álmodom, mely biztonságos otthon az itt élőknek, ahol őrizni tudjuk hagyományainkat, értékeinket, kultúránkat, mindent, ami minket magyarokat székelyekké tesz” – hangsúlyozta. Eljön az a nap, amikor a szétszabdalt Székelyföld egyesül, és beteljesül az évszázados álom, hogy újra együtt legyünk mindannyian, és ebben nem engedünk a ’48-ból, fogalmazott ünnepi beszédében az elöljáró. A polgármesteren kívül beszédet csak Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató, az ifjúsági szónokverseny győztese mondott, majd Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének a felesége olvasta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét.
Valamennyi magyar párt képviselője felszólalt Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhelyen közel négyezer fős tömeg volt kíváncsi a Gábor Áron téri színpompás, hagyományos felvonulásra, az ünnepi szónoklatok alatt azonban megcsappant az érdeklődök száma, szinte kiürült a tér. A céhek városának főterén mindenik magyar párt és szervezet képviselője felszólalt, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt képviselői külön csoportokban álltak.
Az ünnepséget Rácz Károly polgármester nyitotta meg, aki az autonómia kiharcolását sürgette. Johann Taierling, az Erdély Magyar Néppárt kézdivásárhelyi alelnöke arról beszélt, az érdek mentén kötött szövetségek újabb érdeket szülnek, ezért inkább a közös értékeink mentén kellene összefogni.
Bokor Tibor kézdi-orbaiszéki RMDSZ-es szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünneplés után álmodni és cselekedni kell.
Bíró Levente, a Székely Nemzeti Tanács helyi elnöke az erdélyi összefogás szükségességéről szólt.
Az ünnepségen a díszvendég, Szász Jenő MPP-elnök szólalt fel utolsónak, bemutatta a forradalmi idők árulóit, majd párhuzamot vont közöttük és a „bukaresti árulók, árulások” között.
Szucher Ervin, Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka

2012. április 16.
Marosvásárhely elveszejtése
Keresem a megfelelő jelzőket, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás legfrissebb hírei kiváltotta felindultságomat sajtóközlésre is alkalmas gúnyába öltöztessem. Végül is úgy döntöttem, hogy türtőztetem magamat, és észosztás helyett a történések pártokon belüli belső mechanizmusát vázolom.
A kiindulópont most sem lehet más, mint a város szavazatra jogosult polgárainak nemzetiségi megoszlása és ezek arányai. Köztudott, hogy a magyar lakosság részaránya Marosvásárhelyen 45 százalékra esett vissza. Az is, hogy a magyarság számarányának csökkenése előreláthatóan folytatódik. Különösen, ha az erre hivatottak a marosvásárhelyi magyarság számára nem képesek újra egy élhető, szégyenkezés nélkül szerethető várost teremteni.
Hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, hogy itt – minden bizonnyal az utolsó – alkalom, hogy az idei helyhatósági választásokon a választók helyreüssék a város további magyar vonatkozású süllyedését, és megpróbáljanak Székelyföld szíve-városának élére újra magyar polgármestert állítani.
A 45 százalékos magyar népességarány ezt az elképzelést matematikailag nem dúcolta alá, de adva volt – adva van! – a választó polgárok zömének erős akarata és elszántsága, hogy minden magyar politikai képződménynek, a civil- és egyházi szervezeteknek össze kell fognia ebben az alapvetően fontos kérdésben és közös megegyezéssel magyar polgármester jelöltet kell állítaniuk. A kezdeményezés is megvolt, az első lépések, egyeztetések meg is történtek, és dr. Vass Levente személyében találtak egy olyan jól képzett, széles műveltségű, közéleti tevékenységben is jártas, lévén miniszteri tanácsos, bukaresti ügyekben is eligazodó személyiség.
Az MPP a kezdetek óta a saját nótáját fújta. Legyintettünk: az a szavazattöredék, amelyet ez a párt Marosvásárhelyen elvisz, abban az esetben, ha a román pártok nem lépnek egymással szövetségre, még elviselhető, mert marad az erős alap: az EMNT és az RMDSZ összefogása.
Nos, heteken át tartó mellébeszélés, hezitálás, mondvacsinált ürügyek tálalása után az RMDSZ kihátrált a szóbeli megállapodások mögül, és önálló jelölttel rukkolt elő.
A két magyar párt két külön csapáson indul tehát – nulla eséllyel. Közülük kiemelendő a harmadik, az EMNT, amely Marosvásárhelyen nem indít saját jelöltet. Marad tehát a két magyar jelölt, és, amint ez kiderült: Smaranda Enache polgárharcos is indul, függetlenként, jelentős magyar támogatásra számítva, és tovább aprózva a magyar szavazóbázist.
A továbbiakban csupán az RMDSZ-re érdemes figyelni, mert az események fő sodorvonalát ez határozza meg. De mi lehet az oka, hogy az RMDSZ egy eleve vesztett csatába indul, biztos győzelemre segítve a román jelöltet?
Valósnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiféle egyezség áll a választási manőver mögött. Az RMDSZ eleve „elveszettnek” minősítette – minek nevezzem? – anya-, vagy székvárosát. És mintsem beleharcolja magát egy vesztes csatába, inkább megszervezi azt, és megpróbál a maga számára hasznot húzni a veszteségből. Az RMDSZ a maradék két székely megyében a közvélemény kutatás és a közhangulat alapján választási diadalra készülhet. Pontosítok: nem az RMDSZ csúcsvezetése nyeri meg ezeket a csatákat, hisz a két megye vezetésébe került fiatal politikusok, nem egyszer a központi elképzelésekkel szembeszegülve, eredményeket tudnak felmutatni. Ők nyernek. De a választási siker elkönyvelésébe besegít majd Bukarest, magának vindikálva az eredményt.
Marosvásárhely pedig a jelenlegi RMDSZ csúcsvezetés hatalmi bázisa marad, még akkor is, ha polgármestert veszít, mert a szövetség farvizén fontos közéleti funkciókba juttatott apparátusnak menedékhelyet tud biztosítani. És továbbra birtokolja majd a hatalmat is.
Egyébként ez az a város, illetve megye, amelyben és ahol húsz év alatt ugyanaz a személyi összetételű vezetés maradt. Hargita és Kovászna megye, Szatmár mégiscsak frissített.
Vásárhelyen a „régi motorosok” nem hajlandók helyet szorítani senkinek sem a pályán. Még úgy sem, hogy szerre-sorra egy-egy tehetséges fiatalt beemeljenek maguk közé.
A választások alkalmával a matematikai, az észérvek mellett roppant fontos a választók érzelmi hozzáállása. Az RMDSZ immár „történelmi” hibái közé sorolható a hazai román pártok körüli „legyeskedés”, ide-oda farolás, és még ennél is furább a magyarországi pártokhoz való viszonyuk. A hazai magyar lakosság körében folyamatosan visszatetszést szül az anyaországgal való kapcsolatok megannyi visszássága. Politikusaink személyi- és pártkapcsolatai is. A Horn-, Medgyessy-Gyurcsány-adminisztrációval való paktálások politikai kártétele nyilvánvaló.
Nem elviselhető az a modor sem, ahogyan és amiként a hazai magyar politikai csoportosulásokat minősítik. Kovács Péter főtitkár gorombaságokkal terhelt nyeglesége, amint például az EMNP-ről nyilatkozik, ellenvetést, fanyalgást vált ki. Alighanem a nagy többség számára világos, hogy az EMNP-t éppen azért kellett életre hívni, hogy az RMDSZ-ről leszakadt, vagy csak formailag kötődő, a politikai életből kiábrándult magyarságot újra aktívvá tegye, s ezzel, közvetve az RMDSZ bázisát is erősítse. Ezt az állapotot a személyeskedő hangvételű kijelentésekkel és taktikázással csak rontani lehet.
A marosvásárhelyi történet arra is szomorú példa, hogy a város megtervezett elveszejtéséből teljességgel kihagyták az egyházi és civil szervezeteket, amelyek dr. Vass Levente támogatói közé felsorakoztak. Ugyanez a helyzet a népes egyetemi hallgató-táborral is.
Mindebből kitűnik, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői és hangadói csak a politikai hatalmi elit szűk csoportját képesek „képviselni”, s a tulajdonképpeni választók manipulálható masszaként jelennek meg választások alkalmával a politikai porondon.
Egyébként ezen az állapoton még mindig nem lenne késő változtatni.
Egyezség kellene! Olyan, mint amilyen Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére az EMNP-vel megköttetett, ahol közös polgármesterjelölt személyében egyeztek meg.
Sylvester Lajos
gondola.hu. Erdély.ma

2012. április 18.
Marosvásárhely elveszejtése
Keresem a megfelelő jelzőket, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás legfrissebb hírei kiváltotta felindultságomat sajtóközlésre is alkalmas gúnyába öltöztessem.
Nemrég még legyintettünk: az a szavazattöredék, amelyet az MPP Marosvásárhelyen elvisz, abban az esetben, ha a román pártok nem lépnek egymással szövetségre, még elviselhető, mert marad az erős alap: az EMNT és az RMDSZ összefogása. Nos, heteken át tartó mellébeszélés, hezitálás, mondvacsinált ürügyek tálalása után az RMDSZ kihátrált a szóbeli megállapodások mögül, és önálló jelölttel rukkolt elő.
A két magyar párt két külön csapáson indul tehát – nulla eséllyel. Közülük kiemelendő a harmadik, az EMNP, amely Marosvásárhelyen nem indít saját jelöltet. Marad tehát a két magyar jelölt, és amint ez kiderült: Smaranda Enache polgárharcos is indul, függetlenként, jelentős magyar támogatásra számítva, és tovább aprózva a magyar szavazóbázist.
A továbbiakban csupán az RMDSZ-re érdemes figyelni, mert az események fő sodorvonalát ez határozza meg. De mi lehet az oka, hogy az RMDSZ egy eleve vesztett csatába indul, biztos győzelemre segítve a román jelöltet?
Valósnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiféle egyezség áll a választási manőver mögött. Az RMDSZ eleve "elveszettnek" minősítette – minek nevezzem? – anya- vagy székvárosát. És mintsem belehajszolja magát egy vesztes csatába, inkább megszervezi azt, és megpróbál a maga számára hasznot húzni a veszteségből. Az RMDSZ a maradék két székely megyében a közvélemény-kutatás és a közhangulat alapján választási diadalra készülhet. Pontosítok: nem az RMDSZ csúcsvezetése nyeri meg ezeket a csatákat, a választási siker elkönyvelésébe besegít majd Bukarest, magának vindikálva az eredményt.
Marosvásárhely pedig a jelenlegi RMDSZ-csúcsvezetés hatalmi bázisa marad, még akkor is, ha polgármestert veszít, mert a szövetség farvizén fontos közéleti funkciókba juttatott apparátusnak menedékhelyet tud biztosítani. És továbbra birtokolja majd a hatalmat is. Egyébként ez az a város, illetve megye, amelyben és ahol húsz év alatt ugyanaz a személyi összetételű vezetés maradt. Hargita és Kovászna megye, Szatmár mégiscsak frissített. Vásárhelyen a "régi motorosok" nem hajlandóak helyet szorítani senkinek sem a pályán. Még úgy sem, hogy szerre-sorra egy-egy tehetséges fiatalt beemeljenek maguk közé.
A választások alkalmával a matematikai, az észérvek mellett roppant fontos a választók érzelmi hozzáállása. Az RMDSZ immár "történelmi" hibái közé sorolható a hazai román pártok körüli "legyeskedés", ide-oda farolás, és még ennél is furább a magyarországi pártokhoz való viszonya. A hazai magyar lakosság körében folyamatosan visszatetszést szül az anyaországgal való kapcsolatok megannyi fonáksága. Politikusaink személyi és pártkapcsolatai is. A Horn-, Medgyessy-, Gyurcsány-adminisztrációval való paktálások politikai kártétele nyilvánvaló.
Nem elviselhető az a modor sem, ahogyan és amiként a hazai magyar politikai csoportosulásokat minősítik. Kovács Péter főtitkár gorombaságokkal terhelt nyeglesége, amint például az EMNP-ről nyilatkozik, ellenvetést, fanyalgást vált ki.
Alighanem a nagy többség számára világos, hogy az EMNP-t éppen azért kellett életre hívni, hogy az RMDSZ-ről leszakadt, vagy csak formailag kötődő, a politikai életből kiábrándult magyarságot újra aktívvá tegye, s ezzel – közvetve – az RMDSZ bázisát is erősítse. Ezt az állapotot a személyeskedő hangvételű kijelentésekkel és taktikázással csak rontani lehet.
A marosvásárhelyi történet arra is szomorú példa, hogy a város megtervezett elveszejtéséből teljességgel kihagyták az egyházi és civil szervezeteket, amelyek dr. Vass Levente támogatói közé felsorakoztak. Ugyanez a helyzet a népes egyetemihallgató-táborral is.
Mindebből kitűnik, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői és hangadói csak a politikai hatalmi elit szűk csoportját képesek "képviselni", s a tulajdonképpeni választók manipulálható masszaként jelennek meg választások alkalmával a politikai porondon.
Egyébként ezen az állapoton még mindig nem lenne késő változtatni. Egyezség kellene! Olyan, mint amilyen Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kezdeményezésére az EMNP-vel megköttetett, ahol közös polgármesterjelölt személyében egyeztek meg.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László nyilatkozata: a Jobbiknak önvizsgálatot kellene tartania
Ismeretes, hogy a nemrégen megalakult Erdélyi Magyar Néppárt pártpolitikai kapcsolatai kialakítása rendjén az anyaországi Jobbik képviselőivel is találkozott. Ezzel szemben azonban a Magyar Szocialista Párttal – legalábbis egyelőre – nem kívánt kapcsolatba lépni. Ezen kettős körülmény kapcsán kívánkozik a képbe két időszerű esemény.
A posztkommunista utódpárt iránti tartózkodás érthető. A Gyurcsányék örökségétől szabadulni nem tudó Tabajdi Csaba– és Göncz Kinga-féle európai parlamenti MSZP-küldöttség Magyarország elleni, legutóbbi feljelentő és lejárató cselekménye a vallásügyi törvény tárgyában már önmagában is indokolttá teszi az elhatárolódást.
Ebben az összefüggésben viszont az erdélyiek nem alkalmazhatnak kettős mércét. Az előbbiekhez hasonlóan ugyanis azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy miközben a magyarországi utódkommunisták külföldön saját hazájuk ellen uszítanak – ezzel egy időben Baráth Zsolt, a Jobbik képviselője idehaza, a Magyar Országgyűlésben követ el aligha leplezhető antiszemita uszítást a „tiszaeszlári vérvád” felmelegítésével.
„Józan ésszel nehezen fogható fel, hogy a Jobbik – a zsidó Pészah és a keresztény Húsvét ünnepén – miért nyúlt ehhez a gyalázatos örökséghez… mind kül-, mind belpolitikai szempontból mérhetetlen károkat okozva nekünk…” – állapítja meg igen találóan egyik jeles újságírónk. Valóban érdemes elgondolkozni azon, hogy most, amikor kicsiny hazánk elszánt alkotmány- és alkotmányos honvédő harcát vívja nemzetközi téren, vajon kinek állhat érdekében ezzel a szakállas politikai provincializmussal és bornírt képtelenséggel még több sarat hordani Magyarország megtépázott képére. Okkal gondolhatjuk, hogy ilyen esetekben az idegenkezűség és a beépítettség lehetősége sem kizárt.
Mindezeket figyelembe véve nem csupán a Jobbiknak szükséges önvizsgálatot tartania arról, hogy melyik a nemzetpolitikailag elfogatható „jobbik” arca és oldala, hanem az EMNP-nek is józan értékítélettel kell eldöntenie, hogy kikkel barátkozik.
Mindenesetre Erdélynek, erdélyi magyarságunknak őrizkednie kell az – eszlári – vérgőzös politikai rontás exportjától. A hagyományos erdélyi toleranciától teljességgel idegen bárminémű antiszemitizmus.
Tőkés László EMNT-elnök, az EMNP védnöke
Strasbourg, 2012. április 18. erdon.ro

2012. május 12.
A Székely Nemzeti Tanács levélben követte meg az Országgyűlés elnökét Székelyudvarhely polgármestere vádjai miatt
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az MTI-hez is eljuttatott levélben követte meg Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét azokért a vádakért, amelyeket Nyirő József író tervezett székelyudvarhelyi újratemetése kapcsán Bunta Levente, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere fogalmazott meg egy korábbi nyílt levélben.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői nyílt levelükben azt írják, felháborítónak tartják és messzemenően elutasítják Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester Kövér László házelnökhöz intézett nyílt levelének üzenetét. "Az abban megfogalmazottak miatt Bunta Levente helyett is megkövetjük Önt, és elnézést kérünk Öntől" - áll az SZNT valamennyi vezetője által aláírt nyílt levelében.
Az SZNT vezetői úgy vélik, Bunta Levente méltatlan arra, hogy a székelyek képviselőjeként szóljon; Székelyudvarhely elöljáróként ugyanis egyetlen gesztust sem tett Székelyföld autonómiája, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatainak végrehajtása érdekében. Az SZNT Bunta Leventének a "Székelyföld a székelyeké" üzenetét is kifogásolja. "Ez gyakorlatilag azon gyurcsányi retorika felelevenítése, mely a december 5-i népszavazás tragikus sikertelenségéhez vezetett. Az ilyen megnyilvánulásoktól kötelességünk elhatárolódni, kiemelve, hogy a székelységet éppen a magyar nemzet egységéért, a magyar haza védelmében vállalt áldozatok tették a nemzet legmagyarabb törzsévé" - áll a nyílt levélben.
Az SZNT egyben köszönetet mondott az Országgyűlés elnökének a nemzeti összetartozás jegyében született törvényekért és azokért az erőfeszítésekért is, amelyeket Nyirő József hamvainak hazahozataláért tett. "A székelyudvarhelyi szertartás újabb mérföldkő a nemzeti egység megteremtése érdekében tett eddigi lépések után" - értékelték az SZNT vezetői.
Székelyudvarhely polgármestere május 4-én intézett nyílt levelet Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez azt követően, hogy a Magyar Országgyűlés Hivatala közölte, a polgármester nem támogatta a város központi terére május 27-re vonatkozó közterület-használati kérelmet, amelyet Nyirő József újratemetésének a helyi társszervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány nyújtott be.
Bunta Levente úgy vélte, az újratemetés nem képezheti egyes pártok választási kampányának a részét. Kijelentette, a rendezvény átpolitizáltsága miatt "a kegyeletsértés veszélye is fennáll". Azt javasolta, hogy a hamvak átadása a Székelyföld határában történjék meg, és a székelyek gondoskodjanak a kegyeletteljes újratemetésről, mert "Székelyföld a székelyeké".
A június 10-i önkormányzati választásokon Bunta Levente a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként próbál újabb polgármesteri mandátumot szerezni. Nyirő József újratemetésének a szervezésével Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje foglalkozik, aki korábban három cikluson át töltötte be a polgármesteri tisztséget. MTI

2012. május 20.
EMNT Sajtó
Tiltakozunk a liberális gyűlöletimport ellen – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye
Andrassew és Kuncze hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen. Andrassew Iván, a Népszava publicistája botránykönyvet írt az EMNT elnökéről, Tőkés László erdélyi EP-képviselőről. A könyvet Kuncze Gábor bukott és levitézlett liberális politikus mutatta be Budapesten. Az a Kuncze Gábor, aki segíteni sohasem tudott az erdélyi magyarságon, viszont ártani annál többet ártott. Annak az Andrassewnek a könyvét küldi ismeretlen feladó ingyen minden erdélyi lelkésznek, aki a 2004-es népszavazáskor még lelkes támogatója volt annak, hogy a kettős állampolgárságot ne szavazzák meg.
Most gyűlöletüket Erdélyben akarják meghonosítani, mert Magyarországon az emberek elcsapták öket. A "műnél" még egy üzemi lap is magasabb színvonalú, pedig a szerző egy ilyen lapnál volt szószólója a diktatúrának, és hirdette előbb a kádári, majd később a Gyurcsány-rendszer hazugságait. Márpedig hazugságból csak hazugság születik. Bizonyítja ezt a most megjelent lejárató könyv, amely Tőkés Lászlón keresztül az egész erdélyi magyarságot támadja.
Andrassew és Kuncze ismét bizonyítja, hogy a hazugság az ő igazi otthonuk, s mert Magyarországon már senkinek sem kellenek, ezért most másutt próbálkoznak. Joggal tehetö fel a kérdés: ugyan miért most kampányban folyamodnak a Securitate által kedvelt eszközhöz, a hazugság fegyveréhez? Ki volt a megrendelőjük? Kitől kapta Andrassew és Kuncze a megbízást? Ki pénzelte őket? Kinek az érdekeit képviselik a förtelmes, erkölcsileg minősíthetetlen munkájukkal? Ki fizetett azért, hogy Erdélyben minden lelkészhez, paphoz, polgármesterhez eljusson postai úton a szerény számítások szerint is többezer kötet - ismeretlen feladótól?
Andrassew és Kuncze letéteményesei és folytatói a magyarországi baloldali-liberális hazugságpolitikának, amelyből Erdély nem kér. Erdély, ahogy a kulturált világ bármely része, nem hisz a gyűlöletpolitikában. Az erdélyi emberek tettek és nem rágalmak alapján alkotnak véleményt.
Kolozsvár, 2012. május 20.
Sándor Krisztina,
az EMNT ügyvezető elnöke. Emt.org

2012. május 24.
Szerecsen(y)-mosdatás
Az ilyen típusú írások rendszerint a szerecsen(y) magamosdatásával kezdődnek. A szerző azonnal leszögezi, hogy ő nem, sőt, mi több, akár, de azért mégis... Én el szeretném kerülni annak látszatát, hogy ilyen rutinnal futok neki a plágiumról szóló tenyérértekezésemnek. Az utóbbi időben gyakoriak a plágiumvádak és a bizonyított illegális szellemi kölcsönzések.
Az ilyen típusú írások rendszerint a szerecsen(y) magamosdatásával kezdődnek. A szerző azonnal leszögezi, hogy ő nem, sőt, mi több, akár, de azért mégis... Én el szeretném kerülni annak látszatát, hogy ilyen rutinnal futok neki a plágiumról szóló tenyérértekezésemnek. Az utóbbi időben gyakoriak a plágiumvádak és a bizonyított illegális szellemi kölcsönzések. Az emberben az az érzet alakul ki, hogy a Platón által feltételezett őstudás alapján, amely az idők haladtával és a felejtéssel egyre csak fogy, egykor az istenközeli félistenek, múzsák egy-egy ősdolgozatot gyöngyöztek ki minden intellektuális ágazat-bogazat, szakma, foglalkozás számára. Ezek voltak a prototípusok. Azóta más sem folyik, mint a prototípus kikölcsönzése, lekoppintása, másolása, kibicskázása, átfaragása, fölszeletelése és átemelése más-más szerzőnév alatt. Eszerint Schmitt Buci dolgozata csak egy átrakóállomás a Bolgár Bubi dolgozatához viszonyítva, amely a maga során ugyancsak átvétel egy korábbi mestermívből, és így tovább, vissza egészen az Olümposzig. Mángált mester mángálmánya pedig visszanyúlik eredetében a tűz csiholójáig, aki az első műszaki zseni volt a felegyenesedett emberiség majomszabású történetében.
Persze, ha szigorúan egyetemi kritériumok közé helyezzük az ügyet, akkor van különbség plágium és plágium között. Hiszen míg Sch. Buci már fontos állami tisztségviselőként, sportdiplomataként végzett becsületes kutató és átlapátoló munkát egy tudományos rangért, tehát foglalkozása körében követett el szabálytalanságot, a tekintélyelvűség kapcsolta ki az egyetem készenléti és kritikai érzékét, addig Gyurcsi csak egy főiskola diplomadolgozatot vett át jövendő/volt sógorától. Az úgynevezett államvizsga-dolgozatok esetében a legtöbb egyetemen már annak is örülnek, ha a végzős ismerős a szakirodalommal, témáját össze tudja kaparni és állítani, leír ötven ép oldalt értelmes mondatokkal. Egyáltalán, a bolognai rendszer előtti egyetemi diplomadolgozatok tudományos színvonala rendszerint alacsony volt, keveset követeltek a végzős diáktól, akit az Isten se mentett meg attól, hogy diplomát kapjon, ha már eljutott valahogy a negyed-, ötödévig. Ritka az igazi és önálló kutatómunkára alapozott új mű. Persze akárhogyan is van, azt az átkozott két macskakörmöt illik kitenni, sőt lábjegyzettel is ellátni a dolgit a 18. század óta. Előtte a plágium jogi vétsége ismeretlen volt. Dúlt a szabadátvétel. Végeredményben Gyurcsiból nem lett Balatonfelvidék-fejlesztő, csak a diploma kellett a KISZ-titkárnak. Ezzel csupán jelezni kívánom az okozott erkölcsi kár mértékét.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 5.
Semjén: Belakjuk a Kárpát-medencét
Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egységes magyar nemzet biztosítékai – mondta a miniszterelnök-helyettes az m1 Este című műsorában.
2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjának június 4-ét az Országgyűlés. Tegnap felvonták a nemzeti lobogót, és a Parlamentben is megemlékezést tartottak.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes az m1 Az Este című műsorban ezzel kapcsolatban kifejtette: Trianon sebének gyógyítása a nemzet közjogi egyesítése, az állampolgárság megadása. Mint mondta, ezzel lehet egyesíteni a magyarokat, akik útlevéllel, szavazati joggal együtt kapcsolódhatnak teljesen a magyar nemzethez. „A magyar állam feladata ezen túl a határon túli közösségek identitásának megerősítése is egyben"- tette hozzá.
„Gyurcsányi nemzetárulás"
A Magyar Szocialista Párt nem vett részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett megemlékezésen. Ezzel kapcsolatban Semjén Zsolt azt mondta: a magyar társadalom természetesnek veszi, hogy minden magyar a nemzethez tartozik. „A 2004. december 5-i gyurcsányi nemzetárulás után kínosan érezhetik magukat a szocialisták egy ilyen napon, de hogy nem vettek részt az eseményen, ezzel azt mutatják, hogy bizonytalan a kötődésük a magyar nemzet sorskérdéseihez. Ezzel azt is demonstrálták, hogy semmibe veszi a határon túli magyar vezetőket” – fogalmazott Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány hivatalba lépése óta sokkal többet tett a jó kapcsolatokért, mint korábban bárki más.
„Szlovákiával való vitáink Gyurcsány, Fico, illetve Slota idején „sokkal durvábbak” voltak, mint ami azóta van. Törekszünk megoldást találni azokra a problémákra, melyek abban az időszakban mérgesedtek el a két szocialista kormány között. Romániával, nagyságrenddel jobbak a kapcsolataink, mint a szocialisták idején” – fogalmazott a műsorban Semjén Zsolt.
Mint kiemelte, fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg választások vannak Romániában. „A szocialista-liberális kormánytöbbség, a Ponta-Antonescu szövetség, mikor Magyarországot támadja, akkor tulajdonképpen a Basescu politikáját támadja a románságon belül, mondván, hogy Basescu és Orbán Viktor között olyan szoros politikai kapcsolat volt, melyet ők nem támogatnak. Mikor a magyarokat támadják, akkor tulajdonképpen a román belpolitikai konfliktusban próbálnak voksokat szerezni” – fejtette ki a KDNP elnöke.
Kiemelte: Magyarország alapvetően érdekelt egy román-magyar kiegyezésben. „Egymásra vagyunk utalva, a magyarság és a románság történelmi sorsközösségben van, ezt nem szabad alárendelni politikai hullámverésnek”- mondta.
A műsorban kiemelte egy észak-déli tengely fontosságát is; mint mondta, az ország és a környező országok érdeke is, hogy legyen egy észak-déli tengely a balti tengertől a fekete tengerig. Mint mondta, ez olyan gazdasági érdek is, mely „a józan ész alapján felül kell írjon egy választási csatát.”
Nyirő-temetés
A temetéssel kapcsolatosan Semjén Zsolt úgy fogalmazott: alapvetően egy olyan írónak a temetéséről van szó, aki „rendkívül szerencsétlen módon” politikai vizekre tévedt. De ez a temetés egy magyar író végtisztességének a megadása, ehhez pedig mindenkinek joga van – fejtette ki.
Belakjuk a Kárpát-medencét
A Nemzeti Összetartozás Napját a határokon túl is megünnepelték. Semjén Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta: soha nem szabad elfelejteni Trianon tragédiáját.
„A történelmi igazságot meg kell tanítani. Tisztelettel kell adózni, hogy az ország túlélte ezt a katasztrófát. Évente 15 ezer gyermek tud elmenni a támogatásunkkal határon túli magyar közösséghez, hogy a külhoni nemzetrészeknél is megismerje személy szerint is az embereket.
Ezért a célunk nemcsak az, hogy Erdélyből jöjjenek Budapestre, vagy a budapesti gyerekek menjenek a Felvidékre, hanem az is, hogy a felvidékiek menjenek Erdélybe, a kárpátaljaiak Délvidékre, és így „belakjuk” a Kárpát-medencét. Olyan személyes hajszálgyökerekkel tudjuk áthálózni a Kárpát-medencét, amelyek a magyar megmaradás és az egyetemes és egységes magyar nemzet, a magyar kultúra biztosítékai”- mondta a miniszterelnök-helyettes.
hirado.hu. Erdély.ma

Az összetartozást ünnepelték Erdély- és Magyarország-szerte
Több erdélyi és magyarországi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára hétfőn, a nemzeti összetartozás napján.
Hagyományteremtő ünnep. Kolozsváron, a Mikó-kertben elültették a nemzeti összetartozás fáját
Több erdélyi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára tegnap, a nemzeti összetartozás napján. Június 4-ét 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a Magyar Országgyűlés, kijelentve, az államhatárok által elszakított magyarság minden tagja és közössége részese az egységes magyar nemzetnek.
Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok a választási kampány ellenére tegnap este közösen emlékeztek a trianoni döntésre, a Magyar Polgári Párt az előző évekhez hasonlóan az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén szervezte meg ünnepségét, amelyre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőit is meghívta. Ezt követően a színház előtt kulturális műsort tartottak, melynek főszónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Kolozsváron hagyományteremtő szándékkal tartottak trianoni megemlékezést tegnap délután a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében. A résztvevők elültették a Mikó-kertben a nemzeti összetartozás fáját, majd megkoszorúzták Mikó Imre szobrát. Ezt követően dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon a mítosz és a valóság között címmel a Heltai Alapítvány székhelyén. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a különböző nemzedékekben erősödjön az összetartozás érzése. Mint kifejtették, megemlékezésükkel hagyományt szeretnének teremteni, hogy a városban élő magyarság méltóképpen emlékezhessen a trianoni döntésre.
Székelyudvarhelyen Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt a meghívottja a rendezvénynek, aki bejelentette: a magyar főváros testvérvárosi kapcsolatot létesítene a székely anyavárossal. A millenniumi emlékoszlop előtt tartott sajtótájékoztatón Tarlós hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás napján jött a testvérvárosi szerződés szándéknyilatkozatával Székelyudvarhelyre. Óbudai polgármesterként már a kilencvenes évek elején testvérvárosi szerződést írt alá Csíkszereda elöljáróival. „Húsz évig Budapest főpolgármestere nem tulajdonított jelentőséget a határon túli magyarságnak, ez most megváltozott” – jelentette ki Tarlós. Hozzátette: az iratot Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének, polgármesterjelöltnek adja át, mert úgy tartja, ő ért el igazi eredményeket a város fejlesztésében. Szász a „székely anyaváros, a június 10. utáni székely főváros” nevében köszöntötte Tarlóst.
Budapesten is ünnepeltek
Hétfőn reggel Budapesten a nemzeti ünnepeken megszokott külsőségek között katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten. A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határok mindkét oldaláról érkező gyerek. Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást.
Közös jövő az összetartozás
Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján azt hangsúlyozta: az összetartozás a közös jövőnk. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a magyar megmaradásnak két feltétele van, a nemzet közjogi egyesítése és a kulturális örökségünk megerősítése. A megemlékezések és a visszatekintések látszólag a múlttal foglalkoznak, de a küldetésük valójában nem az, hogy keseregjenek a múlton, és nem is csak annyi, hogy megismertessék a valódi, hamisítatlan történelmet, hanem az, hogy a magyar megmaradást szolgálják – fogalmazott Semjén Zsolt külhoni és anyaországi diákok előtt. Hozzátette: ez akkor lehetséges, ha mindenkiben benne él az egész magyar történelem, az egész magyar kultúra, „annak a küldetéstudata, hogy meg kell maradni”. Rámutatott: a magyar állam minden eszközt mozgósít annak érdekében, hogy mind a kulturális megerősítéssel, mind a közjogi egyesítés révén a nemzeti örökséget meg lehessen őrizni, mert ez alapvetően nemcsak a múltról szól, hanem ez az összetartozás a közös jövő. Semjén Zsolt megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy sokszor nehéz körülmények között is megőrizték magyarságukat.
Áder János államfő közleményben szögezte le: a trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum. Kijelentette, hogy az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. „A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Kövér: a szellemiség fontos
Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékező beszédében a parlamentben. A házelnök emlékeztetett arra: csaknem egy évszázada annak, hogy a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, tízből három magyar ember pedig idegen ország fennhatósága alá került. „A történelmi veszteségek közepette azonban annak történelmi lehetőségét is elnyertük, hogy felismerjük, egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg” – hangsúlyozta Kövér László, aki az ülésen köszöntötte a határon túlról érkezett közösségek képviselőit is. A politikus szerint pontosan tudnunk kell, mit élt túl a nemzet a történelme során. A mai magyaroknak, akik túlélték a világháborúkkal, bolsevik forradalommal, megszállásokkal, árulásokkal, gázkamrákkal, kommunizmussal terhelt XX. századot, tudniuk kell, hogy napjainkban elsősorban a magyarság szellemi léte a tét – fogalmazott. Hozzátette, a szellemi honvédelem feladata ma, hogy közösségek építésével megőrizze a nemzet szellemi létét. Minden magyar ember felelős minden magyar emberért – zárta parlamenti beszédét Kövér László.
Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák kormányt az összetartozás napján. A szervezet – Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Berényi József MKP-elnök által is szignált – közleménye rámutat: a szlovák állam saját alkotmányát, az emberjogi egyezményt és uniós jogszabályokat figyelmen kívül hagyva indított harcot a magyar állampolgárságot nyilvánosan felvállaló polgárai ellen.
A nemzeti összetartozásról több rendezvényen is megemlékeztek. Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten. Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.
Az MSZP és a DK nem kért a nemzeti összetartozásból Az MSZP és a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció nem vett részt a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen az Országgyűlés plenáris ülésének elején. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: pártja elutasítja a kormány képmutatását, hazug és történelmet meghamisító politikáját, amely „a trianoni tragédiát és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia felélesztését a nemzeti összetartozás jelszavával, a nemzet megosztására használja fel”. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 20.
A posztkommunista visszarendeződésnek az erdélyi magyarok a kárvallottjai
Elismerésre méltó az, a politikai pártokon felülemelkedő, együttes fellépés az aggasztó méreteket öltött romániai magyarellenesség ügyében, melynek rendjén nem csupán Gyürk András, Gál Kinga és alulírott ragadtunk tollat az EP magyar néppárti delegációja nevében, hanem Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselők, valamint Tabajdi Csaba MSZP-s delegációvezető is levelet intéztek az EP szocialista és liberális frakcióvezetőihez, az erdélyi magyarság védelmében.
Annál sajnálatosabb azonban, hogy Tabajdi képviselő úr elvbarátai, illetve Hannes Swoboda szocialista és Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetők hozzánk intézett válaszlevelükben gyakorlatilag védelmükbe vették a szocialista vezetésű román kormány magyarellenes politikáját.
Szintén elismerésre méltó az, hogy a testület társelnökeként Tabajdi Csaba az EP Kisebbségügyi Frakcióközi Munkacsoportjának (Intergroup) napirendjére tűzte a romániai magyarság helyzetét. Az intergroup június 14-i ülésének meghívottjaiként Borbély László RMDSZ-alelnök, valamint Stelian Stoian nagykövet, Románia brüsszeli állandó képviseletének vezetője voltak az előadói a vitás kérdéseknek.
Az elismerésre méltó erőfeszítések mellett viszont fonák és már-már cinikus, ahogyan Tabajdi képviselő úr újbólcsak pártos előítéletei hangoztatására lyukad ki, amikor is „a Fidesz erdélyi tevékenységének, a Nyirő-újratemetés ügyének, vagy Kövér László erdélyi kampánykörútjának” az emlegetésével próbálja relativizálni a nacionalista román kormányzat felelősségét. A szocialista kisebbségpolitikus csak azt felejti el kimondani, hogy a magyarellenességben jeleskedő Szociálliberális Szövetség (USL) vezető politikai ereje nem más, mint a román Szociáldemokrata Párt (PSD), az MSZP testvérpártja, a Hannes Swoboda vezette szocialista EP-frakció pártcsaládjának tagja. Becsületére váljék tehát Tabajdi Csaba szocialista delegációvezetőnek, hogy ahelyett, hogy Mesterházy Attila pártelnökkel együtt örvendezne a Victor Ponta vezette román szocialisták választási győzelmének – inkább az általuk diszkriminált erdélyi magyaroknak fogja pártját. Örömünk azonban még így sem lehet teljes, mivel Tabajdi Csaba ugyanakkor kommunista-típusú egypárti logikával jelenti ki, hogy „a romániai magyar nemzeti közösség – egyetlen – legitim politikai képviselőjének az RMDSZ tekinthető”, melynek „folyamatos párbeszédet kell folytatnia a kormányzattal”… „A problémákat Románián belül kell megoldani” – teszi hozzá, a rossz emlékű „be nem avatkozás elve” értelmében egyben azt is kikötve, hogy „a magyar politikai erőknek… tartózkodniuk kell az etnikumközi feszültség további kiélezésétől”.
Száz szónak is egy a vége: világosan kell látnunk, hogy Romániában a legutóbbi kormányváltáskor, majd a helyhatósági választások rendjén posztkommunista visszarendeződés történt, melynek az erdélyi magyarok csak kárvallottjai lehetnek – hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a Medgyessy–Gyurcsány-féle utódpárti országlásnak is vesztesei voltunk. – Jelenlegi gondjaink „kezelésekor” ebből az alaphelyzetből kell kiindulnunk.
Ezt figyelembe véve, Tabajdi Csaba erőfeszítései nem sok eredménnyel kecsegtetnek. Legfeljebb még azt tehetné meg, hogy Hannes Swoboda frakcióvezető úrnak egy háromoldalú szocialista konzultációt javasolna, a román és a magyar szocialisták részvételével. Hasonló egyeztetés a szlovákiai magyarok ügyében is elkelne…
Tőkés László
Brüsszel. Erdély.ma

Tabajdi: Tőkés László utólag magyarázza a bizonyítványt
Budapest, 2012. június 20., szerda (OS) - Brüsszel, 2012. június 20. - Válasz Tőkés László 2012. június 19-i közleményére.
Sajnálatos módon Tőkés László nem szerepelt a Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup múlt heti, a romániai magyarság helyzetével foglalkozó ülésének kezdeményezői között, és nem is volt jelen magán az ülésen, eltérően Winkler Gyula és Sógor Csaba, RMDSZ-es képviselőktől. Tegnap tett nyilatkozata utólag keres igazolást arra a politikai irányvonalra, amely felett a június 10-i önkormányzati választáson a romániai magyar közösség mondott egyértelmű ítéletet. Arról, hogy mely politikai erő képviselje érdekeiket, kizárólag az erdélyi magyarság dönthet. A magyar politikusoknak és pártoknak tartózkodniuk kell a határon túli politikába való beavatkozástól. A Fidesz és a kormánypárti politikusok beavatkozása gyengítette a romániai magyarság politikai képviseletét. Ezt Tőkés László a saját bőrén is tapasztalhatta, amikor Kövér László házelnök az RMDSZ-el, és a Tőkés-féle Erdélyi Magyar Néppárttal szemben a Magyar Polgári Pártot támogatta - reagált Tabajdi Csaba, Tőkés László EP képviselő tegnap kiadott közleményére. A Tabajdi Csaba társelnökletével működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup 2012. június 14-i ülésén Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselők kezdeményezésére megvitatta a romániai magyar nemzeti közösség helyzetét. Meghallgatta Borbély Lászlót, az RMDSZ politikai alelnökét, és Stelian Stoian nagykövetet a román kormány képviseletében. Az Intergroup azt a határozott kérést fogalmazta meg román kormány jelen lévő képviselőjéhez, hogy a kormány alakítson ki folyamatos, intézményesített párbeszédet a magyar közösséget érintő problémák megoldása érdekében a romániai magyar közösség legitim képviselőinek tekinthető RMDSZ-el. Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja Előzmény: Erdély.ma, 2012. június20.

Brüsszel. OS

2012. június 21.
Nastase, a politika korruptságának szimbóluma
A szerdán öngyilkossági kísérletet elkövető Adrian Nastase volt kormányfő az elmúlt években enyhe ítéletekkel úszta meg az ellene indult korrupciós eljárásokat, szerdán azonban véglegessé vált: börtönbe kell vonulnia. A román sajtó szerint ez fordulópont, az 1989-es forradalom után most először tapasztalhatják meg politikusok azt, hogy nem tehetnek meg mindent büntetlenül.
Kisebb sérülésekkel túlélte öngyilkossági kísérletét Adrian Nastase volt román kormányfő, akinek szerdán fogdába kellett volna vonulnia, miután újabb korrupciós ügyben ítélték el. A politikust csütörtökön megműtötték, orvosai szerint még két hétig kórházban kell maradnia. Ügyvédei a büntetés-végrehajtás elhalasztását kérik.
Vajon mi válthatta ki az öngyilkosságot, hiszen Nastase az elmúlt években már hozzászokhatott a kihallgatásokhoz, a bírósági eljárásokhoz és ítéletekhez. Két másik ügye is folyamatosan a román sajtó címoldalán szerepelt, és ezekben is születtek már nem jogerős felmentő és enyhébb, elmarasztaló ítéletek. A mostani kampányfinanszírozási ügyben ráadásul a román legfelsőbb bíróság már január 20-án kiszabta a két év letöltendő börtönbüntetést befolyással üzérkedésért. A politikus valószínűleg azért fordította maga ellen fegyverét, mert szerdán a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését, így véglegessé vált: 24 órán belül börtönbe kell vonulnia.
Mérföldkő 23 évvel a forradalom után
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20. ezért mérföldkő lehet Romániában. Az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban ugyanis a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt, és innentől egyik politikus sem hiheti többé azt, hogy nem eshet bántódása. Nastase és a magyarok
A sikeresnek számító Nastase 2004-ben miniszterelnökként részt vett a Gyurcsány Ferenc által Balatonőszödre összehívott balközép csúcstalálkozón is, ami a „Haladó kormányzás" címet viselte.
Ennél is emlékezetesebb volt 2002. december 5-i magyarországi látogatása. Medgyessy Péter miniszterelnök társaságában Budapesten, a Nemzeti Színház épületében ünnepelte a román nemzeti ünnepet, amely történetesen Erdély Romániához csatolására emlékezik. A pezsgős koccintás visszatérő eleme a radikális jobboldali mitológiának, tíz éve folyamatosan támadják ezzel Medgyessyt és az akkor regnáló MSZP-t.
Nastasét a mostani ügyében korábban született elsőfokú bírósági ítélet indoklása a román politikai élet korruptságának megtestesítőjeként aposztrofálja. A politikus az ellene indult vádakkal kapcsolatban gyakran mutat politikai ellenfelére, a vele amúgy elvileg egy oldalon álló szociáldemokrata Traian Basescu jelenlegi államfőre. Basescu a kilencvenes évek közepétől építette fel saját baloldali pártját, és 2004-ben az államfőválasztáson megverte Nastasét. Már akkor utalgatott a Nastase elleni korrupciós ügyekre, és az eljárások az ő hivatali ideje alatt gyorsultak fel. Nastase pártja, a PSD egyértelműen a román államfő bosszújának tekinti a Nastase elleni eljárásokat. A volt kormányfő sorsa ráadásul most is Basescu kezében van, aki államfőként kegyelemben is részesítheti a volt kormányfőt.
Az eredetileg nemzetközi joggal foglalkozó Adrian Nastase politikai karrierje még a Ceausescu-érában indult, 1987-ben a bukaresti egyetem jogászprofesszora lett. Abban az időben a nemzetközi emberjogi szervezetek ülésén Oslóban és Strasbourgban meggyőződéssel képviselte Ceausescu ideológiáját. 1989 novemberében, a forradalom kitörése előtt néhány héttel még Moszkvában volt a román–szovjet fiatalok baráti társaságának ötödik összejövetelén. Itt azt fejtette ki, hogy Gorbacsov peresztrojkája a szocializmus alapjait teszi tönkre. 1989 decemberében Nastase is a forradalom oldalára állt, 1990 tavaszán már a Nemzeti Megmentési Front szóvivője volt.
A forradalom után felálló kormányban Nastase végül külügyminiszter lett, 1990-1992 között töltötte be ezt a posztot. A szociáldemokrata politikus 2000-ben lett Románia kormányfője. Politikáját a gazdasági növekedés élénkítése, a nagy állami tulajdonú vállalatok privatizációja és a Nyugathoz való erőteljesebb közeledés jellemezte. Az ország ekkor csatlakozott a NATO-hoz és az ő kormánya fejezte be az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat.
A Minőség trófeája
Nastase 2000. december 28-tól 2004. december 21-ig volt miniszterelnök. Posztjáról azután távozott, hogy a 2004 decemberi elnökválasztáson, szoros versenyben kikapott Traian Basescutól. Ebből az időből datálódik három korrupciós ügye, amelyeket hivatali idejének lejárta után évekkel kezdett vizsgálni a román ügyészség. Ezek a hosszadalmas, és az eljárási szabálytalanságok miatt újra megismételt eljárások tavaly, illetve idén jutott el bírósági szakba.
Most azért kellene börtönbe vonulnia, mert amikor 2004-ben az államfői posztért indult, illegális eszközökkel gyűjtött pénzt kampányához. A vádirat szerint rávette a Bákó (Bacau) megyei építkezési felügyelet vezetőjét egy szakmai tanácskozás megszervezésére. A „Minőség trófeája" címet viselő konferenciára főként építési vállalkozásokat hívtak meg. Részvételi díj címén magánszemélyektől 125, a cégektől pedig 400 eurós belépődíjat szedtek.
A rendezvényen végül 1,6 millió euró gyűlt össze. A pénz ezután négy olyan céghez került, amelyet Nastase két bizalmasa ellenőrzött. Innen egy másik társasághoz folyt át, amely aztán pénzelte a kampányt. Nastase végül az államfőválasztáson alulmaradt Traian Basescuval szemben.
A Zambaccian utca
A volt kormányfőt tavaly márciusban a Zambaccian-ügyben három év felfüggesztett börtönre ítélték zsarolásért, de a csúszópénz elfogadásának vádja alól felmentették (a Zambaccian annak az utcának a neve, ahol Nastase egyik háza található). Szintén három év felfüggesztettet kapott a politikus felesége, Dana Nastase, Irina Jianut, az állami építkezési felügyelőség volt igazgatóját pedig három év letöltendő börtönnel sújtották.
A szerteágazó ügyben 2010-ben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Nastase házaspár ellen. A nyomozás több szálon indult. A vádhatóság figyelmét egy 1998-as ingatlanügy keltette fel, amikor Nastase még szociáldemokrata politikusként egy 700 négyzetméteres telket vásárolhatott meg jóval áron alul, 11 ezer dollárért, azaz a valós piaci ár huszonötödéért.
A vád szerint Nastasét és feleségét 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben vesztegették meg készpénzzel, értéktárgyakkal és különböző anyagi ellenszolgáltatásokkal. A pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott. Ő tulajdonképpen így „vásárolta meg" funkcióját, azaz Nastase kormányfősége idején is megtarthatta a fontos posztot.
A házaspár nagy értékben kapott Kínából bútorokat, elektromos berendezéseket és dísztárgyakat. A megvesztegetés része lehetett Nastase családi házainak felújítása is, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.
A vádirat tartalmazta azt is, hogy amikor 2006-ban az ügyészség már vizsgálódott, Nastase a képviselőház elnökeként megfenyegette az ügy egyik érintettjét, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját, aki az egyik tanú volt a volt kormányfő elleni megvesztegetési gyanúsítások perében.
Tamara néni pénzt utalt
A „Tamara néni” néven elhíresült ügyben végül felmentették Nastasét, nem volt ugyanis bizonyítható a korrupció ténye. A vádirat szerint 2000 novemberében, amikor Nastase még csak parlamenti képviselő volt, arról értesítette őt Ioan Melinescu a Pénzmosást Megelőző Országos Hivatal egyik tagja, hogy a hivatal vizsgálódni kezdett ellene egy ügyben. Felesége bankszámlájára ugyanis 400 ezer dollárt utalt át egy Tamara Cernasov nevű magánszemély.
A vádirat szerint a pénzmosás elleni hivatal munkatársa azt ajánlotta fel Nastasénak, hogy eltünteti a dossziét. A politikus elfogadta az ajánlatot, és amikor miniszterelnök lett, Malinescut azonnal kinevezte a pénzmosás elleni hivatal elnökévé. A hivatalban ezután el is tűnt a 400 ezer dolláros utalásról szóló akta. Az ügyészség szerint Melinescu a dossziét az ügyben korábban is közvetítő szerepet vállaló Ristea Priboinak, a miniszterelnök tanácsosának adta át azzal, hogy juttassa el Năstaséhoz. A dossziét mégsem sikerült teljesen eltüntetni. 2007-ben az Evenimentul zilei napilap közölt belőle részleteket. Nastase felesége ezután nem tudta igazolni a bankszámláján megjelent pénz eredetét. Azt állították, hogy egy örökösödési ügyről van szó, ők festményeket és ékszereket kaptak Tamara nénitől, akinem más, mint a a kormányfő feleségének 91 éves nagynénje. Kiderült az is, hogy a „gazdag nagynéni" egy bukaresti tömbházban lakik igencsak szerény körülmények között.
Nastase hevesen védekezett vádak ellen. Azt mondta, Melinescut nem is ismerte személyesen és nem is ő nevezte ki, hanem a korábbi igazságügy-miniszter javasolta a tisztségbe, a kormány csak elfogadta ezt. Az ügyben vizsgálat indult Ristea Priboi ellen is, akit megvesztegetésben és kenőpénz elfogadásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.
Ebben az ügyben végül 2011 decemberében első fokon, nem jogerősen felmentették Nastasét, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy azért nevezte volna ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a felesége elleni vizsgálatot. MTI. Erdély.ma

2012. június 29.
Segítünk, amennyit kérnek tőlünk
Bukaresti interjú Mesterházy Attilával, a Magyar Szocialista Párt elnökével
Az európai szocialisták bukaresti találkozóján vett részt a héten Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, aki kihasználta az alkalmat, hogy találkozzon az RMDSZ vezetőivel: Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Markó Béla volt elnökkel. Az ÚMSZ pedig kihasználta az alkalmat, hogy interjút készítsen a magyarországi politikussal.
Kezdjük talán bukaresti látogatásának „járulékos hasznával”: az RMDSZ-szel való egyeztetésekkel. Mi volt ennek a megbeszélésnek a célja?
– A találkozó kapcsolaterősítés kezdeteként fogható fel. Megegyeztünk afelől, hogy szükség van a rendszeres információcserére, illetve arra, hogy olyan szakmai fórumokon, megbeszéléseken, ahol a határon túli magyarságot érintő fontos kérdések merülnek fel, szocialista politikusok is elmondhassák a véleményüket.
Milyen következtetések vonhatók le a beszélgetések után? – Ami nagyon fontos, hogy mi nem pártpolitikában gondolkodunk, amikor a határon túli magyarságról van szó, hanem nemzetpolitikában. Éppen ezért fő alapelvünk a be nem avatkozás, tehát mi annyi segítséget adunk, amennyit tőlünk kérnek, és semmiképpen nem kívánunk beavatkozni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezetek életébe. Éppen ezért elítéljük azt, amit a romániai helyhatósági kampányban tett a Fidesz, ami nagyon durva beavatkozás volt az erdélyi magyarság életébe és önrendelkezési jogába. Mint tudjuk, a magyar kormány kiválasztott két kispártot itt Erdélyben, és az RMDSZ-szel szemben kampányoltak. Ez a magyarországi politika szempontjából is nonszensz...
Nem sok sikerrel, tegyük hozzá...
– Nem sok sikerrel, hiszen a magyar emberek bölcsebbek voltak itt, tudták, hogy ki az, akinek van teljesítménye, ki az, akire számíthattak a múltban is, és akire számíthatnak a jövőben is. Így nem meglepő, hogy az RMDSZ-nek sikerült növelnie polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek a számát. Az a két párt pedig, amelyet a Fidesz minden erejével támogatott, csúfos vereséget szenvedett. Ez is érdekes volt, hogy a magyar kormány nem tudta eldönteni, hogy akkor most melyik kispárt mellé álljon: az egyik fele Tőkés úrhoz húzott, a másik fele pedig Szász úrhoz...
A nagy energia- és főleg közpénzbefektetés sehol nem térült meg. Ezért ki fog felelni? – Nemrég volt egy politikai vitanap Magyarországon az Orbán-kormány első két évéről, amelyet én kezdeményeztem. Vitaindító előadásomban külön kitértem erre a kérdéskörre: hogy miért költenek közpénzeket arra, hogy a magyar kormánypárt kiterjessze politikai befolyását a határon túli magyar közösségekre? Mint ahogyan az is érdekes, hogy a Szerencsejáték Rt., tehát a magyar állam pénzéből vásárolják fel Erdélyben a magyar médiát, egy olyan alapítványon keresztül, amely jóformán még meg sem alakult. Ez nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is megkérdőjelezhető és azt mutatja, hogy a Fidesz politikája arról szól: minél jobban meg kell gyengíteni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezeteket, mert annál nagyobb lesz a függés a budapesti kormánytól, s akkor könnyebben lehet rájuk erőltetni a Fidesz akaratát.
A román–magyar államközi kapcsolatokat ön szerint mennyire befolyásolta negatívan az, ami a kampányban történt: Kövér László magyar házelnök provokatív gesztusai, a Nyirő-újratemetés körüli botrány- és hisztériakeltés?
– Nemcsak a román–magyar viszonyt terhelték meg ezek a dolgok, hanem a magyar–magyar viszonyt is, és láthattuk, hogy korábban Szlovákiával kapcsolatosan a Fidesz ugyanezt művelte. Ennek az eredménye az is, hogy nemrégiben, amikor Orbán Viktor – aki olyan sokat beszél a nemzetpolitikáról – Bukarestben járt, nem találkozott a román miniszterelnökkel, pedig lettek volna olyan témák, amelyekről érdemes lett volna beszélni: az erdélyi magyarság helyzetéről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem kérdéséről, a választójogi törvényről...
Váltsunk témát: az elmúlt két év ellenzékiség, úgy tűnik, jót tett az MSZP-nek, hiszen nagyon mélyről jött fel oda, hogy a közvéleménykutatások szerint most már „egálban van” a Fidesszel... – Valóban, az elmúlt két év az újjászervezésről szólt: ma a szocialista párt vezetésének az átlagéletkora 38 év, tehát egy új politikusgeneráció vette át a párt vezetését, és egy új politikai tartalmat is képviselünk... Egy szakadáson is túl vannak...
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kilépés... Szakadás akkor lenne, ha nagy menynyiségű tagság távozott volna a pártból, ami nem áll a lábán, hiszen harminckétezer tagunkból kevesebb mint ötszázan mentek el a volt miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel. Támogatásunk pedig azóta nemhogy csökkent volna, hanem nőtt is. Én azt gondolom, hogy ez részükről jó döntés volt, így letisztultak a viszonyok: mi egy markáns, progresszív szociáldemokrata vonulatot képviselünk, ők pedig egy liberálisabb irányba indultak el. Azt hiszem: az emberek értékelik, hogy tanultunk a hibáinkból, és azokért a hibákért, amelyeket elkövettünk, bocsánatot is kértünk...
A határon túliakkal szembeni hibákért, mulasztásokért is megkövetik ezeket magyar közösségeket? – Feltétlenül, és ennek az első nagyon fontos mozzanata volt, amikor a szocialista frakció támogatta a kettős állampolgárságról szóló törvényt a parlamentben. Az MSZP-ben politikai prioritássá tettük a határon túli magyarok kérdéseit, nincs olyan beszédünk, amelyben ne említenénk ezt a fontos területet. Ezek apró gesztusok, de talán ebből kirajzolódik az a változás, amely végbement a szocialista párt politikájában, és ezt szeretnénk a következő két évben is erősíteni. Meg szeretnénk győzni a határon túli magyar közösségeket arról, hogy ez őszinte, elkötelezett politikai cselekvés. Ehhez azonban időre van szükség. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 26.
Băsescu és a magyarok
Kérdezik tőlem ismerőseim, hogy akkor mi legyen, menjünk, s szavazzunk Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett román államelnök mellett, vagy éppen ellene? Mi a jobb nekünk? Mert hogy ez így nem jó, az biztos. Akkor miért kérditek? – kérdezek vissza önkéntelenül, s eltanakodva a jelenlegi romániai politikai állapoton, eléggé megkeseredik a szájam íze.
Mert én bizonyisten úgy vélem, a jelenlegi romániai helyzetet tekintve, Băsescu a mérhető demokrácia megmaradásának egyetlen záloga ebben az országban. Félreértés ne essék, természetesen ő sem angyal, hiszen nem lehetünk annyira naivak, hogy elhiggyük, a nagypolitika boszorkánykonyhájának katlanjai között megélnek a makulátlan hősök. Nem, nem élnek meg. Ám adott politikai diagnózisunkat figyelve úgy vélem, a szociáldemokraták által elindított kommunista visszarendeződési folyamat egyetlen elrettentője és megakadályozója (tetszik vagy sem) Băsescu, pontosabban a tájainkon még életben maradt demokrácia megtartásának ezen utolsó esélye, melynek a felfüggesztett elnök jelképe lett a nemzetközi közvélemény előtt is. Mert ha ezt is elbaltázzuk, ha engedjük, hogy az elvtársak holmi ködös valutaalapos mítoszokra és nem bizonyított vádakra hivatkozva leváltassák a számukra kellemetlen néppárti elnököt, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Sokan emlékezhetnek itt az átkosra, a vörös terrorra, a sarló és kalapács „aranykorára”, ahol megtermett a Kárpátok Géniusza, az ateizmus, a szeku, csak éppen emberhez méltó lét és szabadság nem termett. Ha azt akarjuk, hogy visszaessünk oda, ahonnan vérrel-könnyel kiverekedtük magunkat 1989 decemberében, ám rajta, le kell váltani Băsescut, búcsút mondani Európának, a schengeni övezetnek, megmaradva a balkáni trend elvtársainak uralmában. Hangsúlyozom ismételten, nem állítom, hogy Băsescu kapitány makulátlan hős, tévedhetetlen bajnok. Viszont a memóriám sem rossz, és világosan emlékszem olyan tetteire, megnyilvánulásaira, melyekhez hasonlót egyetlen román államfő sem tett meg. Hacsak a közelmúlt eseményeire gondolok, jusson csak eszünkbe az a nemzetközi politikai életet megbotránkoztató eset, mikor Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a Bukarestben tartózkodó magas rangú politikusok közül egyes-egyedül Orbán Viktor magyar miniszterelnököt nem volt hajlandó fogadni. Traian Băsescu, aki akkor még nem vált a Szociálliberális Szövetség (USL) szervezte puccs áldozatává, viszont elnöki minőségében fogadta Orbánt, megadva ezzel mind a néppárt elviségének, mind a határon inneni és túli magyaroknak a diplomáciai tiszteletet. És azt sem kéne elfelejteni, hogy Băsescu volt az első román elnök, aki elfogadta az erdélyi magyarok azon igényét, hogy több, párhuzamosan létező magyar érdekképviselet is létrejöjjön Erdélyben.
Nekem még különösen szimpatikus volt az a 2009-ben esett történet, amikor a mesterségesen gerjesztett madárinfluenzás tömeghisztériába Romániát is be akarta kapcsolni a Magyarországon már nagyot aratott gyógyszermaffia, azonban Băsescu hajóskapitányi határozottságával seperc alatt keresztülhúzta számításaikat, sőt még az esetben érintett Egészségügyi Minisztériumban dolgozó politikusokat is méltányosan megbüntette.
Azokon tanakodom, honnan is volt az USL-nek ennyi pénze a kampányra, hiszen nem is kormánypártként indultak, mégis a román választások történetében a legdrágább kampányt hozták össze? Kiknek a pénzéből? Ugyanazon a héten, amikor Ponta nem fogadta Orbán Viktort, miért nyilatkozott a nemzetközi médiában olyanokat, hogy Magyarország élén szívesen látná Mesterházi Attila szocialista politikust, azonban a nyilatkozatokból egyértelműen az is kiviláglott, nem is ismeri igazán a magyarországi politikát. Kik a tanácsadói az anyaországi helyzet megítélésében, mert egyelőre csak az világlott ki, csakis azok lehetnek, akik a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai–Mesterházi négyesfogatot hajtották, hajtják a nagy magyar prérin…
És vannak még kérdéseim, amikre viszont mindenki tudja a választ. Szedette le valaha Băsescu vagy az általa vezetett román kormány bármelyik vezetője megyék magyar zászlaját? Ítéltek-e börtönre korábban egyetlen olyan magyar közalkalmazottat, politikust csak amiatt, mert azok kiálltak a magyar egyházaktól a kommunisták által elsinkófált ingatlanok visszaszerzése mellett?
S hogy stílusosan próbáljam zárni eme eszmefuttatást, még csak annyit, ne feledjük, (vörös) patkányok nélkül kikötőt ér egy hajó, de kapitány nélkül alig.
Szőke Mária, Reggeli Újság

2012. július 27.
Borbély-Toró: barátságos csörte Tusványoson
Az erdélyi magyar belpolitika monopolizálta a Kárpát-medencei fórumot, mindkét fél részéről elhangzottak az utóbbi évekből, hónapokból ismerős vádak, cáfolatok, fricskák.
Aki eddig hiányolta az idei Tusványos felhozatalából az igazi, élesbe menő pengeváltásokat, most megkaphatta: majdnem három órás fősátori beszélgetés volt délelőtt a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek között. Az előzetesen közölt programmal ellentétben az RMDSZ is képviseltette magát Borbély László politikai alelnök személyében. A Választások 2012 munkacímű kerekasztalon az MKP, VMSZ, KMKSZ képviselői így adott ponton háttérbe is szorultak az aktuális erdélyi magyar belpolitikai csörték felelevenítése miatt.
Répás Zsuzsanna magyarországi nemzetpolitikai államtitkár-helyettes, moderátor elöljáróban felidézte, különleges év az idei, hiszen majdnem minden külhoni magyarlakta területen választások voltak vagy lesznek 2012-ben. A kívánság, miszerint „élj érdekes korban”, Kínában átoknak számít, remélhetőleg ez nem száll a Kárpát-medencei magyar közösségekre – mondta.
Össze kell fognunk, szolidaritásra van szükség – hangsúlyozta mind Toró T. Tibor, az EMNP elnöke, mind Borbély László, ugyanakkor mindkét fél részéről elhangzottak az utóbbi évekből, hónapokból mindenki számára ismerős vádak, cáfolatok, fricskák.
Helyhatósági választások eredménye: kétféle értékelés Az RMDSZ majdnem 90%-ot kapott a helyhatósági választásokon, és ez azt bizonyította, az erdélyi magyarság nem akar megosztást – jelentette ki Borbély. 22 éven át megvédtük a magyarjainkat, akik tudják, hogy van egy olyan szervezet, amely kiáll mellettük, és ez az RMDSZ, ezért nem volt nagyléptékű átszavazás sem a román pártokra, sem a többi romániai magyar politikai erőre – vélte. A június 10-i választások eredménye egy pillanatkép arról, mit gondolt az erdélyi magyarság, és többek közt azt gondolja, nincs szükség transzetnikus pártokra – replikázott Toró. Ugyanakkor szerinte az EMNP-nek köszönhetően sikerült 100 ezerrel több szavazópolgárt rávenni, hogy voksoljon, igaz, ezeknek 2/3-a az RMDSZ-re adta szavazatát, amit a szövetség azóta sem köszönt meg – jegyezte meg, erre Borbély visszakapcsolta mikrofonját, és annyit mondott: „Köszönjük, csak így tovább.” A többi egyharmad viszont ránk szavazott – replikázott Toró, hozzátéve: még sokat kell tanulniuk az RMDSZ-től, ami „a szavazatok megszámolásának technikáját illeti”. Versenytársak vagyunk, ám a nemzetpolitikában az együttműködés, a szolidaritás, az összezárás, a konszenzus, a munkamegosztás kéne legyen az uralkodó jelszó, és nekünk is így kell Erdélyben nemzetpolitikát folytatni – jelentette ki Toró. Például ilyen közös cél a Sapientia román állami finanszírozása, amelyet egyébként akkreditáció utánra az RMDSZ is ígért, ám a Sapientiát és a Partiumi Keresztény Egyetemet is akkreditálták, mégsem kaptak még finanszírozást. Ilyen cél a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának kérdése is, a kulturális autonómia, Székelyföld sajátos jogállása, ám hiába nyújtottunk be autonómiát javasló tervezeteket a parlamentbe, azt az RMDSZ nem támogatta; Marosvásárhelyen pedig a pártpolitikai érdek brutálisan felülírta a nemzetpolitikait, és nem volt közös magyar jelölt – sorolta Toró.
Toró felélesztené az EMEF-et 2009-ben a romániai magyar politikai szervezetek létrehozták az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely elért ugyan apró részeredményeket, de el kéne jutni a közös politikai cselekvésig – mondta Toró. „Felszólítom Borbély Lászlót, hozzuk össze augusztus közepéig ezt a fórumot, rakjuk össze erőinket, az összes politikai erőt, mert az őszi parlamenti választásokon szükségszerű az együttműködés” – jelentette ki. Az újratervezés jegyében a magyar szervezetek közti kapcsolatot is át kell gondolni, és egy új egységet létrehozni – tette hozzá. Tőkés László EP-képviselő, az EMNP védnöke a közönség soraiból szót kapva azzal kezdte szónoklatát, hogy félti az RMDSZ-t, mivel a hatalomvakság gyakran fellép a hatalom gyakorlóinál, és a hatalom 16 éve abszolút prioritás számukra, ami egyébként Băsescura, Pontáékra is vonatkozik – jelentette ki. Nehogy magával rántsa ez a társaság az RMDSZ-t, és cserbenhagyja a szövetséget „praktikus opportunizmusa” – fogalmazott.
Szerinte a helyhatósági választások eredményeit értékelve nem mellékes, hogy az RMDSZ „a román hatalom magyar megfelelője”, Bihar megyében pl. „egy korrupt, maffia típusú társaság” vette át a hatalmat, a civil szférát is leigázva - mondta. Iliescut is nagy többséggel választották meg korábban, ugyanígy az MSZP-t, Gyurcsányt, mert „a posztkommunista visszarendeződés mindig nagy sikereket aratott”; mit keres az USL-s táborban Kis Sándor és Frunda György? – tette fel a kérdést.
Tőkés felszólította az RMDSZ-t, legyen tekintettel a 11-12%-os politikai kisebbségre, mert „ha nem tér észhez, és nem ülünk le tárgyalni, magával ránthatja az egész magyar közösséget”. Üljünk le, készüljünk együtt az őszi parlamenti választásokra, de tegyenek rendet az RMDSZ-ben, mert másképp nem fog menni – fogalmazott kategorikusan Tőkés.
Tőkés Lászlót nem vakította el a hatalom, nem – replikázott Borbély, hozzátéve: az EP-képviselő úgy beszél, mintha a hatalom olyan csúnya dolog lenne, de erről esetleg a közönség soraiban jelen lévő Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettesnek is más lehet a véleménye, lévén hogy 68%-kal kormányoznak Magyarországon.
Meg kell találnunk a modus vivendit a mindenkori román kormánnyal, ami nem azt jelenti, hogy mindig kormányon legyünk, most sem vagyunk, hanem hogy tárgyalási pozíciónk legyen – fejtette ki Borbély. Az RMDSZ is volt hatalmon, nemrég pl. Tőkés felszólította három miniszterüket, mondjanak le, rá pár napra meg azt kérte, tegyenek valamit MOGYE-ügyben – akkor most tisztázni kellene, mikor mondjunk le, és mikor legyünk hatalmon – érvelt Borbély. Ezt együtt kellene megtárgyalni – értett egyet a közös egyeztetés szükségessége kapcsán, ugyanakkor megjegyezte, mondhatná ő is, hogy „olyan erős vagyok, hogy megüzenem Angela Merkelnek, hogy a következő hónapban ekkor és ekkor tudnám fogadni”.
Ugyanakkor szerinte arról is kellene beszélni, hogy az RMDSZ milyen nemzetpolitikai fontosságú eredményeket ért el az anyanyelv-használattól a közbirtokosságokon át a tanügyi törvényig. A magyarellenes hangulat nem szűnt meg Romániában, és nem biztos, hogy segített a romániai magyar politikai erők közti összefogásnak, hogy két magyar vezető politikus is kampányolni jött Romániába; ezt is meg kéne beszélni – szögezte le Borbély.
Párbeszédre szükség volt, van és lesz, de akkor helyezzük a serpenyőre mindazt, amit együtt vagy külön megvalósítottunk – javasolta. Románia nem jog-, hanem „vályogállam”, és ebben a kontextusban ne mondja egy európai biztos, hogy ne mondjunk véleményt az igazságszolgáltatásról, amikor Markó Attilát elítélték a Mikó kollégium visszaszolgáltatása miatt – szögezte le. Borbély ennek kapcsán megköszönte a magyar kormány szolidaritását, és felszólítást intézett a hallgatósághoz: minden magyar legyen ott szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön a Mikóért szervezett tüntetésen.
Toró elmondta, nagyon komolyan gondolják az MPP-vel való együttműködést, akár a fúziót is szorgalmaznák; az MPP őszre összehívta kongresszusát, ahol remélhetőleg megoldják belső problémáikat, és utána már lehet tárgyalni ezekről a javaslatokról. Könnyebb lenne az RMDSZ-szel úgy tárgyalni, hogy nem három, hanem csak két fél ül az asztal két oldalán – fogalmazott.
Eltérő véleményen a referendumról
A Traian Băsescu leváltását célzó július 29-i referendumot az RMDSZ nem akarta, hanem februárban felvetették akkori koalíciós partnereiknek az előrehozott választások megszervezését. A szövetség végigvitte a kormányzást a PDL-vel, nem ők váltották le Băsescut – hangsúlyozta Borbély. Mivel 1990 óta alapvető jog a polgárok számára a szavazáson való részvétel, természetes, hogy nem távolmaradásra buzdít az RMDSZ, hanem részvételre, és hogy mindenki saját lelkiismerete szerint szavazzon a népszavazáson – magyarázta.
Toró T. Tibor szerint azonban félő, hogy ha az RMDSZ ily módon támogatja a román jogállam szétverésével fenyegető USL liberális-szocialista koalíciót, azzal „az egész magyarságot magával rántja”. Az ország megítélése nagyon megroppant a Ponta-kormány alatt, és az RMDSZ mellettük áll, őket erősíti, másik oldalon viszont a PDL, az EMNP, a Fidesz, az Európai Néppárt mondja azt, hogy „épeszű ember ebbe a kocsmai verekedésbe nem áll be”, azaz távolmaradásra buzdítanak a referendumról.
Arról, hogy az RMDSZ baloldali-e
Az RMDSZ egy európai jobboldali pártszövetség tagja, csak jobboldali pártokkal kormányzott együtt, 2000-2004 között ugyanakkor kívülről támogatta a PSD-t, ez volt az a periódus, amikor elég sok eredményt sikerült közösen elérni – mondta Borbély. 1993 óta a programjukban benne van elég hangsúlyosan az autonómia, ez is bizonyíték arra, hogy fontosak a nemzetpolitikai célok.
Toró szerint azonban az RMDSZ-nek be kéne vallania, hogy az MSZP stratégiai partnere. Borbély ezt határozottan cáfolta, és még hozzátette, ugyanakkor természetesen jó viszonyban kell lenni a mindenkori magyar kormánnyal. Októberben egyébként az RMDSZ a PDL-vel közösen szervezi az Európai Néppárt kongresszusát Bukarestben.
Határon túli párt bejegyzése
Magyarországon Borbély László elismételte, hogy az RMDSZ SZKT-n elhangzott javaslat, miszerint az RMDSZ pártot jegyezhetne be Magyarországon a 2014-es ottani választásokra, csak egy ötlet volt, hiszen az SZKT egy sokszínű grémium, ahol sokféle vélemény elhangzik. Ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy az EMNP tényként kezeli, hogy a 2014-es magyarországi választásokkor Fidesz-listán EMNP-jelöltek is szerepelnek majd.
Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke szerint kívülről is inkább úgy tűnik, egy élc hangzott el az RMDSZ SZKT-n. Egyelőre formálódóban van a határon túli magyar állampolgárok részvételének megszervezése a magyarországi választásokon, ezért 2014 egy reménykeltő, de ugyanakkor lehetséges veszélyekkel is terhes év lesz.
B. D. T.

2012. augusztus 2.
Népszavazás
Nehéz lenne tagadni, hogy Orbán Viktor jó stratégiai érzékkel mindig tartalékol valamit Tusnádfürdőre. A nyári uborkaszezon idején az újságírószakma már csak azért is odafigyel Tusványosra, mert ez az esemény mindig témát ad, nem is keveset. Idén sem volt ez másként. Orbán Viktor üzent a brüsszeli bürokratáknak, akik nem hajlandóak tudomásul venni a legújabb pénzügyi-gazdasági válság természetét, s valójában inkább problémát jelentenek azok számára, akik képesek lennének kilábalni e krízisből, mint segítséget. Nyugat-Európa a válságkezelés ügyében rosszabbul áll, mint Közép-Európa, szólt a kemény, s minden bizonnyal sok ingerült reakciót kiváltó orbáni tézis.
Emellett a magyar miniszterelnök mondott sok mást is, többek között leszögezte, hogy bármily furcsa, de neki, mint nemzetben gondolkodó magyar kormányfőnek könnyebb zöldágra vergődni, azaz józan, kölcsönösen elfogadható kompromisszumra jutni egy román hazafival, jelen esetben Traian Băsescuval, mint egy internacionalistával, aki nem is tudni, miben hisz. (Így Orbán. Egy közíró mindig nagyobb szabadsággal rendelkezik, úgyhogy nyugodtan megsaccolhatjuk, hogy mi mozgathatja Pontát, Mesterházi Attilát, Gyurcsány Ferencet s a többi figurát, akik nevét éppannyira nem szívesen veszem tollamra, mint az említettekét. A pénz, a hatalom, a pozíció, az egyéni csillogás, s mindez gondosan elrejtve szlogenek, jelszavak, ideológiai dogmatöredékek közé.)
Nem csoda, hogy Orbán Băsescu mellett állt ki, finoman azt is jelezve: lehet, hogy bizonyos esetekben inkább nem kell véleményt nyilvánítani ahhoz, hogy a remélt eredményt érjük el. Szinte komikus, hogy a főplagizátor román miniszterelnök most Orbán nyakába akarja varrni a népszavazás sikertelenségét, arra hivatkozva, hogy a magyar megyékben gyér volt a részvétel. Örömteli lenne, ha az erdélyi magyarság egy emberként követné a magyar miniszterelnök iránymutatását, de erről, sajnos, szó sincs. Az erdélyi magyarság nagy része felfogta, hogy a szemünk előtt zajló bukaresti színjátékhoz semmi köze. Aki pedig úgy érezte, hogy mégis, annak is jó oka volt rá, hogy ne vegyen részt a népszavazáson, hisz ezzel is a román demokrácia utolsó bástyájának tűnő elnök mellett tett hitet.
Borbély Zsolt Attila
Hirmondo.ro

2012. augusztus 7.
Soós Sándor: a résztvevők éltetik a rendezvényt
Holnap rajtol az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által immár nyolcadik alkalommal megszervezett EMI-tábor, amelyre idén új helyszínen, a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre található Borzonton kerül sor. A tábor újdonságairól, a meghívottakról, valamint az idén 10 éves EMI jövőjéről Soós Sándorral, a fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.
– Idén nyolcadik alkalommal szervezitek meg az EMI-tábort. Hogyan fejlődött az évek során a fesztivál?
– Az EMI-tábor évről évre fejlődik és bővül mind programkínálat, mind infrastruktúra szempontjából. Visszatérő táborozóink kivétel nélkül úgy vélik, hogy dinamikus rendezvényről van szó, ahol mindenki megtalálja a számára ideális programot. Az elmúlt években a koncertek mellett az előadásokat is egyre nagyobb népszerűség övezte, ez már kezdetektől célunk volt, hiszen így folyamatosan erősíthetjük a nemzeti öntudatot a résztvevőkben.
– Miért költözik idén más helyszínre – Gyergyószentmiklósról a 12 kilométerre található Borzontra – a rendezvény?
– Az új helyszín alkalmasabb egy fesztivál megszervezésére, hiszen kiépített járdák, sportpályák, villanyhálózat, ivóvíz és csatornázás is a rendelkezésünkre áll. Eddig szinte a nulláról kellett felépítenünk a tábort, idén már csak a rendezvénysátrakat kell elhelyezni.
– Milyen újdonságot emelnél ki a programkínálatból?
– Idén első alkalommal várja a látogatókat a Székely Nemzeti Tanács Autonómia- és a helyi tanács Gyergyóalfalvi sátra. Újdonság lesz emellett a kisszínpad délutáni programkínálata, ahol humorral, színjátszással, operettel és diákzenekarok fellépésével találkozhatnak az érdeklődők.
– Kikkel találkozhatnak majd a rendezvény előadásain az érdeklődők?
– Az előző évekhez hasonlóan a Fidesz és a Jobbik képviselői tartanak előadásokat, emellett mindegyik romániai magyar politikai képviseletet meghívtuk, hiszen az EMI-tábor egyik kiemelt célja, hogy a nemzetpolitika asztalához ültesse a politikusokat, akik olyan közös célokról tárgyalhatnak, mint az autonómia, a magyar nyelvhasználat kiszélesítése, az állami magyar egyetem létrehozása és a magyar szakok megvédése, a szórvány segítése, a népesedés kérdésének megoldása. Ugyanakkor nem lesznek jelen az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP), valamint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) képviselői, hiszen nem kívánjuk ezeket a politikai alakulatokat Erdélybe importálni, illetve népszerűsíteni.
– Említetted, hogy a tábor célja napirenden tartani a nemzetpolitikai kérdéseket. Hogyan látod ennek gyakorlati hasznát?
– Sajnos ezt lehetetlen felmérni. A mi dolgunk a tematizálás, hiszen minél többet beszélnek egy témáról, annál nagyobb az esély arra, hogy ténylegesen is történik valami. Egy-egy kerekasztal-beszélgetés során ugyanakkor a közönség nemcsak kérdez, hanem feladatot is ad a politikusoknak, kifejezve elvárásait.
– Ki a fesztivál célközönsége?
– Minden magyar. Elsősorban a magyar családokat szeretnénk megszólítani, célunk, hogy a rendezvényen a gyerekektől az idősekig mindenki megtalálja a számára érdekes programot. Az EMI-tábor látogatói ugyanakkor nagyrészt fiatalok – iskolások, egyetemisták és fiatal házasok.
– Az idei tábor mottója a „Higgyünk népünk fölemelkedésében”. Mondanál erről néhány szót?
– Mindszenty József bíborostól származik az idézet, aki 120 éve született. Szervezőtársaimhoz hasonlóan úgy vélem, hogy jelenleg erre lenne szüksége a kisebbségi magyarságnak, amely már nem hisz a felemelkedésben, alapvető jogainak megszerzésében, a Kárpát-medencei magyarság jövőjében. Emellett Mindszenty élete és munkássága is mindenképpen iránymutató, az egykori bíborost a tábor több programján keresztül ismerhetik majd meg az érdeklődők.
– Milyen költségvetésből, támogatásból valósul meg az EMI-tábor?
– Fontos megjegyezni, hogy a közel 130 szervező kivétel nélkül önkéntes munkát végez. A rendezvényt több önkormányzat és megyei tanács is támogatja, mindez azonban az összköltségvetésnek alig 20 százalékát teszik ki, az árusok pedig többnyire nem pénzzel, hanem például a meghívottak elszállásolásával segítik a fesztivált. A fennmaradó szükséges pénzösszeget a belépők ára jelenti, így elmondhatjuk, hogy az EMI-tábort a résztvevők tartják életben.
– A tábort megvalósító, általad alapított Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) idén tízéves. Hogyan látod a szervezet jövőjét?
– Tíz év egy ember életében hosszú idő, de egy egyesületnek nem ez alapján, hanem nemzeti időszámítás szerint kell szerveződnie. Az EMI szempontjából így nem beszélhetünk fordulópontról, ezzel szemben számunkra valóban fontos évforduló. Az én generációm lassacskán kinő az ifjúság fogalmából, és szeretné továbbadni a fiatalabbaknak, amit felépített. Egyértelmű, hogy egy generációváltás nem egy egyszerű folyamat, minden bizonnyal az EMI is változik majd az újabb tagok igényei szerint, alapítóként azonban figyelnünk kell arra, hogy soha ne térjen le a nemzet szolgálatának útjáról. Nem magunkért, hanem a magyarságért hoztuk létre az EMI-t. Továbbra is egy bővülő szervezetről beszélhetünk, amely egyértelműen bizakodásra ad okot.
L. Cs. T.

2012. augusztus 13.
Vona az EMI-táborban: a Jobbik is számít az erdélyi szavazatokra
A nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként szervezett EMI-tábor fősátrában szombaton Vona Gábor a magyar nemzetpolitikáról, az idei Kárpát-medencei választásokról és a Jobbik politikájáról tartott előadást.
A Jobbik elnöke kijelentette: „pártja szívesen együttműködne a Fidesszel abban, hogy eltakarítsák a magyarországi politika színteréről a Magyar Szocialista Pártot (MSZP)". Hozzátette, nem az a baja az MSZP-vel, hogy baloldali, hanem az, hogy nemzetellenes. „A Kádár rendszerben félrevezetett emberekkel, és az azóta megszerzett politikai és gazdasági pozíciókkal visszaélve nemzetellenes politikát folytat. Az MSZP állandó nemzetpolitikai kockázatot jelent az Országgyűlésben" – jelentette ki a Jobbik elnöke.
Vona Gábor szerint megannyi stratégiai kérdésben a Fidesz sem különbözik az MSZP-től. Ha az MSZP váltaná a Fideszt „ugyanúgy szervilis politikát folytatna az Európai Unióval és a szomszédos országokkal, mint a Fidesz, és ugyanazt a cigányságpolitikát folytatná, mint a Fidesz" – vélte a Jobbik elnöke.
Vona Gábor úgy értékelte, a Fidesz-kormány bizonyos szempontból még a Bajnai- és Gyurcsány-kormányoknál is gyengébben teljesített. Nem hozott fordulatot a magyar gazdaságban. „Ma azért kell megküzdenünk, hogy még jobban eladósodhassunk. Ez abszurd" – állapította meg a Jobbik elnöke, utalván a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokra. Úgy értékelte, hogy a Fidesz nemzetpolitikában végrehajtott fordulatát a Jobbik katalizátorként serkentette.
A Jobbik elnöke szerint a Fidesz arra készül, hogy a 2014-es választásokon „erőből ledarálja ellenzékét". Ezt a célt szolgálja a választásokat megelőző regisztráció terve is, amellyel az ellenzéki pártok mozgásterét próbálja beszűkíteni. Vona szerint a szavazni vágyók előzetes regisztrációján alapuló választás a politika eldurvulásához vezet, mert a regisztráció lezárultával már csak egymástól tudnak „választókat rabolni" a pártok.
Vona Gábor kijelentette: pártja számít az erdélyi szavazatokra, és ezek megszerzéséért a maga korlátozott eszközeivel kampányolni is fog Erdélyben. Hozzátette azonban, hogy a Jobbikot nem a szavazatszerzés lehetősége fordította a leszakított nemzetrészek felé, ezért, ha nem kapnak szavazatokat Erdélyben, akkor sem változtatnak nemzetpolitikai elképzeléseiken. MTI

2012. augusztus 23.
Regisztráció kontra politikai reklámhadjárat
A Ceausescu-korszak jogrendszere úgy volt megalkotva, hogy annak alapján bármikor bárkit felelősségre lehetett vonni. Ha másért nem, hát azért, mert volt nála félretéve a spájzban befőzésre néhány kiló összegyűjtött cukor, márpedig törvényerejű rendelet írta elő azt, hogy senkinél nem lehet több a jegyre kapható élelmiszerekből (cukor, liszt, olaj) az egyhavi adagnál. Az állam, illetve a titkosrendőrség pedig eldöntötte, hogy ki az, aki veszélyes a szocialista jövő építésére, s akire le kell csapni okkal vagy ürüggyel.
Hasonló a helyzet a brüsszeli hatalmi központ esetében: akkor alkalmazzák a demokrácia igényrendszerét valamely állammal szemben, ha fontosnak tartják, jellemzően saját hatalmi játékaik zavartalanságának szemszögéből.
A demokrácia, mint azt Bogár László – korunk egyik legjelentősebb és leginkább lényeglátó társadalomtudományi gondolkodója megírta –, lassan leginkább a babonához hasonlítható. A demokratikus játékszabályok kiválóan alkalmasak arra, hogy szelektív alkalmazásukkal, kettős beszéddel, szemforgató kommunikációval a pénzügyi háttérhatalom úgy sakkozzon a szereplőkkel, ahogy akar – elég Olaszországra gondolni, ahol e háttérhatalom közvetlen irányítottja áll az ország élén. De vegyük egy pillanatra komolyan a demokráciát, s nézzük a demokratikus szabályrendszer egyik legnagyobb magyarországi botránykövét, a regisztrációt. Vagyis azt a jogintézményt, amely előírja, hogy az vehet részt a választáson, aki előzőleg regisztrálta magát. Milyen hatással lehet eme újítás a demokrácia minőségére?
Vona Gábor Jobbik-elnök az EMI-táborban abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy ez kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja, miután a Fidesz a legszervezettebb párt Magyarországon, a regisztráció pedig nem kívánatos. Nem vitatva a regisztráció intézményesítésének motivációját, úgy vélem, hogy eme újítás kifejezetten jótékony lenne. A demokráciának egyik gyenge pontja, amit Alois Schumpeter osztrák közgazdász is leírt már 1945-ben: az emberek annál kevésbé képesek racionális döntésre, minél távolabbi kérdésben kell dönteniük. Politikai opcióik sokkal inkább hasonlíthatók a fogpaszta- vagy mosóporválasztáshoz, mint ésszerű, racionális érveken alapuló döntéshez. Anthony Downs amerikai politológus a demokráciára vonatkozó játékelméleti fejtegetéseiben azt is leírja, hogy az egyes ember nem érdekelt abban, hogy alaposan informálódjék a politika felől, mert a szükséges idő- és energiabefektetés nincs arányban a politika folyamataira való elenyészően csekély ráhatási lehetőségeivel. A választók nagy része nem azt a pártot választja, amely érdekeihez vagy politikai értékrendjéhez legközelebb áll, hanem azt, melynek reklámhadjárata jobban meggyőzi.
Más megközelítésben: a szavazategyenlőség elve lehet, hogy szimpatikusan hangzik, de messze nem biztos, hogy következményeiben jótékony hatású. Annak az embernek a szavazata ugyanis, akinek fogalma sincs arról, hogy kire és miért szavaz, mi a szavazata eredménye, csak meggyőzte a szomszédja, vagy lefizette egy párt aktivistája, ugyanannyit ér, mint egy felkészült, tudatos döntést hozó polgáré. Ennél még a virilizmus is működőképesebb és racionálisabb volt: aki több adót fizetett be, nagyobb befolyással lehetett a vármegye ügyeire. Az értelmiségi cenzus is azt szolgálta, hogy a kompetensebbek döntsenek. Ezeket az intézményeket ma aligha lehet visszahozni, de kísérletet lehet tenni arra, hogy a politika folyamatát megtisztítsuk, hogy azokat juttassuk nagyobb arányban szavazati lehetőséghez, akik erre alkalmasak.
A regisztráció ilyen intézmény. Aki elmegy regisztráltatni magát, tanúbizonyságot tesz arról, hogy neki fontos a politikai véleménynyilvánítás. A politika iránt érdektelen, szappanoperákon, Győzike- és Mónika-show-n felnőtt fogyasztóegyedek vélhetően kisebb számban járulnak az urnákhoz, így spontánul megnő a tudatos szavazók aránya a végső döntésben. Ami persze nemcsak a nemzeti oldalnak kedvez, akár a gyászos emlékű SZDSZ-t is visszahozhatja a közéletbe, ha annak tábora képes lesz megszervezni önmagát (megítélésem szerint nem lesz képes, legfeljebb az LMP és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció erősödhet az SZDSZ-es választói tömegek tudatossága nyomán). De nagy valószínűséggel nő a nemzeti pártokra leadott szavazatok aránya, a vesztes pedig az MSZP lesz, amelynek választói táborában a legnagyobb az imént körbeírt, a kereskedelmi médián szocializálódott társadalmi kategória képviseltsége. A regisztráció egyik oldalról sem sérti a választás egyenlőségének elvét, hiszen mindenki számára nyitva áll a lehetőség önmaga regisztráltatására. Jótékony hatással lehet viszont a demokratikus folyamatokra, sőt, jó eséllyel elősegítheti a nemzet ügye iránt elkötelezett pártok térnyerését.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. szeptember 6.
Elejét venni egy precedensnek
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.