A pusztakamarási Sütő-emlékház avatása tiszteletére
A Marosvásárhelyen tavaly októberben megszervezett Sütő András-műhelykonferencia bevallott szándékkal „olyan közös beszédtér kialakítását tűzte ki célul, amelyben a Sütő-életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”.
Most, szinte pontosan egy év múltán, a konferencia előadásait tartalmazó kiadványt – (M)ilyen gazdagok vagyunk (?) Sütő András–műhelykonferencia, 2014*) – kézbe véve olvasóink tiszte eldönteni, mennyiben tudtunk megfelelni annak a szellemiségnek, amit konferenciánk programjának bevezető mondataiban fogalmaztunk meg. Megtisztelő lehetőség számunkra, hogy kiadványunkat különleges alkalomból ajánlhatjuk a kolozsvári olvasók figyelmébe, a Saját arcunk a Sütő András-életmű visszfényében című emlékkonferencia záró mozzanataként. A rendezvényt szervező EMKE oldalán, ezzel a kötetbemutatóval, mi is ugyanazt az ünnepi eseményt kívánjuk köszönteni: a pusztakamarási szülői ház Sütő András-emlékházzá avatását október első vasárnapján. Az alábbi szemelvényeket a kötet szerkesztője válogatta.
Lázok János
Dávid Gyula: Előszó
(részlet)
2014. október 29–31. között Marosvásárhelyen Sütő András életéhez és művéhez kötődő rendezvények sora zajlott le, amelyeknek középpontjában a kötetünkben közreadott előadásokat tartalmazó konferencia állott. Az előadók egy része magával a Művel, annak különböző aspektusaival foglalkozott, érdemben gazdagítva a róla mindeddig kialakult képet. Több előadó is témájául választotta a Sütő pályáján is korszakhatárt jelentő Anyám könnyű álmot ígér által megtestesített önrevíziót, a könyv eszmei-poétikai tartalmát; a közösség sorsával való írói azonosulás módozatainak és eszközeinek vizsgálatát (…) Hallhattunk – és olvashatunk a kötetben – előadást a Sütő-mű recepciójáról az angol nyelvterületen. Fontos hozadéka volt a konferenciának az a néhány előadás, amely meggondolkodtató adatokat és véleményt tárt elénk az életmű várható sorsáról a „digitális világban”, úgyszintén azok is, amelyek – az írói hagyaték sorsának összefüggésében – egy, a Mű tudományos feldolgozása szempontjából nélkülözhetetlen kritikai kiadás lehetőségeiről, illetve feltételeiről értekeztek.
A konferencia néhány előadásában azonban Sütő András személye – és esetenként az életmű egyik-másik darabja – inkább apropójául szolgált irodalmon kívüli kérdések felvetéséhez (…) elhangzott ezek összefüggésében a Mű esztétikai értékeit is megkérdőjelező elemzés is. Ez utóbbiak túlmutatnak a Sütő-mű támasztotta kérdőjeleken, s bennük tulajdonképpen az egész 1945 után élt és szerepet játszott romániai magyar értelmiség számláltatik meg és találtatik híjával.
Vállalható volt-e e nemzedék számára a betagolódás a kommunista rendszerbe és ideológiába? Igazolható-e az a szerep, amelyet azokban az évtizedekben vagy az évtizedek bizonyos szakaszaiban vállalt és betöltött? Nem lenne-e elvárható, hogy Sütő – vagy bárki más abból a nemzedékből – „őszintén”, „önkritikusan” nézzen szembe múltjával? Összeegyeztethető-e a Műben foglalt üzenet, állásfoglalás a „be nem vallott” vagy csak részlegesen bevallott múlttal? Ezek a kérdésfeltevések – az apropótól függetlenül – arra figyelmeztetnek, hogy erdélyi magyar közösségünk múltjában vannak kibeszéletlen dolgok, amelyekkel ideje lenne szembenézni. Bízunk benne, hogy a Sütő-konferencia egy ilyen szembenézésnek is előkészítője lehet.
Szabadság (Kolozsvár)

A román Bolyai
Kérem a kedves olvasókat, hogy jelen jegyzet alapvetésének megfogalmazását megelőzően tegyenek félre minden olyan éles, hegyes, esetleg gömbölyű, de kemény és nehéz tárgyat, amellyel akár önmagukban, akár másokban kárt tehetnek, majd üljenek le valami olyan felületre, ahonnan esetleg leszédülve biztosan nem szenvednek maradandó sérüléseket.
Megvolt? Jó, akkor jöjjön az alapvetés: Bolyai János, a neves 19. századi matematikus, a nem euklidészi geometria egyik megalapozója román volt.
Ezt nem én állítom, hanem az adófizetők pénzéből fenntartott román közszolgálati rádió kolozsvári területi stúdiójának illetékesei, akik olyan sorozatot indítottak, amelyben száz, a történelem során valamilyen rendkívüli teljesítményt nyújtó románt mutatnak be. Nos, ebben a sorozatban jelent meg egy anyag a következő címmel: Bolyai János – a román, aki forradalmasította a geometriát.
A címet olvasva vadul elkezdett kattogni az agyam, hogy a cikk szerzője szerint vajon a Bolyai vagy a János tűnhet ősi dákoromán névnek. Aztán eszembe jutott, hogy alig egy héttel ezelőtt a román média már egy másik, Szabó Péter nevű „románt” is körbeajnározott, mint a román kultúra és tudomány hírnevének öregbítőjét, miután ő egy Marosvásárhely melletti műhelyben összeszerelt faautóval mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon.
Jó, azt tudjuk, hogy román barátaink előszeretettel románoznak minden román állampolgárt, nemzetiségüktől függetlenül. Igaz, ez rendszerint csupán akkor van így, amikor egy erdélyi magyarral vagy némettel dicsekedni lehet a világ előtt (lásd a neves „román” írónő, Herta Müller irodalmi vagy az aradi születésű, szintén ezer százalékig román Stefan W. Hell kémiai Nobel-díját), de érdekes módon, amikor például a Párizsban vagy Rómában életvitelszerűen koldusmaffiát üzemeltető, roma nemzetiségű román állampolgárokról van szó, akkor gondosan odafigyelnek arra, hogy kiemeljék: romákról van szó, nem románokról.
Mindazonáltal büszkék lehetünk arra, hogy egyes román körök annyira megbecsülik tudósaink teljesítményét, hogy a legszívesebben elbitorolnák őket. Elvégre lopni csak tiszta forrásból érdemes
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Barabás Miklós nem hisz az RMDSZ-nek
A marosvásárhelyi magyar közösség ügyeinek képviselete teljes mértékben hiányzik az RMDSZ színeiben előválasztásra készülő Soós Zoltán kampányából – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor szövetségi elnöknek címzett nyílt levelében Barabás Miklós civil aktivista, aki függetlenként jelentkezett be az október 11-ei megmérettetésre.
Barabás elmondta: a nyílt levél megírására Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnökének blogbejegyzése késztette. Abban Brassai a következőket írta: „...az RMDSZ támogatását élvező jelölt nem a klasszikus etnikai kérdéseket hangolja, hanem a valós problémákkal foglalkozik, mint amilyen a környezetszennyezés Marosvásárhelyen.”
„Ez az üzenet nálam kiverte a biztosítékot, hisz megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a szövetség egyik helyi vezetője nem tartja valós marosvásárhelyi problémának az egyre jobban gyengülő magyarság ügyét” – fejtette ki a civilek által támogatott jelölt. „Egy ilyen bejegyzés alapján a jövőben ki fog foglalkozni a magyar közösség problémáival? Én úgy tudtam, az RMDSZ alapszabálya szerint ez az RMDSZ elődleges feladata” – írja a Kelemen Hunornak címzett levelében.
Kérdésünkre, hogy ha a magyar ügy felkarolását és folytonos hangoztatását nyerőnek tartja, miért zavarja, hogy ellenfele nem él a lehetőséggel, Barabás Miklós elmondta, hogy az előválasztási harcban nem az ő személye, hanem a közösség a fontos. „Tudom, hogy vannak ennél húzósabb témák is, de a célom az volt, hogy a Vásárhelyen megoldatlan nyelvi kérdéseket is vigyük be a köztudatba. Ha ebből az RMDSZ már most kihátrál, egy rendkívül veszélyes precedenst teremt” – válaszolta lapunknak.
Aggályok az előválasztás miatt is
Barabásnak az előválasztás szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban is vannak fenntartásai. „Megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyi hiányosság és rendellenesség van az egész körül. Az emberek nem tudják, hogy hol szavazhatnak, de sokan még arról sem értesültek, hogy egyáltalán kell regisztrálniuk” – mutatott rá.
Barabás szerint egyébként az RMDSZ megyei szervezete – az előválasztás főszervezője – esetében érdekkonfliktus áll fenn, hiszen a saját jelöltjének szavazói irányába mobilizál. „Ilyen körülmények között nem várhatjuk el 2016-ban a marosvásárhelyi magyarok sikeres mozgósítását és azt sem, hogy magyar polgármestere legyen a városnak. Ha ugyan ez még cél” – írja Barabás Miklós. Állításával a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által támogatott jelölt arra utalt, hogy míg a néppárti Portik Vilmos megkapta az eddig regisztráltak névsorát, hozzá még nem jutott el.
Nem kérnek az RMDSZ-ből
Arra a kérdésre, hogy jelen helyzetben, amennyiben Soós nyerné az előválasztást, a Cemo tudná-e támogatni a 2016-os megmérettetésen az RMDSZ politikusát, Szigeti Enikő, a szervezet vezetője és Barabás Miklós nemleges választ adott. Hangsúlyozták: ők soha ilyenszerű kötelezettséget nem vállaltak, ezért ne kérje tőlük számon senki. Barabás Miklós fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amennyiben a támogatói számára majd az RMDSZ jelöltje is szimpatikus lesz, ő nem próbálja majd lebeszélni arról, hogy a helyhatósági választásokon voksukat Soós Zoltánra adják.
A sajtótájékoztató kisebb botránnyal ért véget: megelégelve a kötekedésnek felfogott állandó közbeszólást és kényelmetlen felvetéssorozatot, Szigeti Enikő bocsánatkérésre szólította fel Palkó Attilát. Mivel az RMDSZ hívatlanul érkezett sajtósa erre nem volt hajlandó, a házigazda kitessékelte a Cemo irodájából.
Az MPP a részvételre buzdít
Csütörtöki közleményében a Magyar Polgári Párt is arra kéri marosvásárhelyi tagságát, szimpatizánsait meg a város minden polgárát, hogy éljen a felkínált demokratikus lehetőséggel, és vegyen részt az előválasztáson. Az MPP emlékeztet arra, hogy Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb, közel hatvanezer fős magyar közössége, a város magyarsága ma felelős viselkedést vár a politikumtól, a közéleti szereplőktől.
„Tudatában kell lennünk annak, hogy Marosvásárhelyen csak akkor tudjuk visszaszerezni a polgármesteri széket, ha összezárunk, egységet mutatunk fel, és közös akarattal képviseljük magyar közösségünket! Itt csak úgy érvényesíthetjük – legfontosabb demokratikus vívmányunknak – a választás szabadságát, hogy közben nem tévesztjük szem elől a magyar érdeket” – olvasható, többek között, a polgáriak sajtóközleményében.
Az MPP arra is felhívja a figyelmet, hogy vezetői már 2012-ben is szorgalmazták az előválasztások megszervezését. Mint kifejtik, egy sikeres vásárhelyi tapasztalat hozzásegítheti a magyar pártokat, hogy más településeken is együttműködjenek, ezzel is növelve a magyar képviselet megerősödésének esélyeit.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

„Elítéljük a törvény eltiprását”
„Nem követelünk semmit, ami nem volt a mienk, de amit őseink hagytak reánk, nem fogjuk veszendőbe hagyni. Ha a mi generációnk nem birtokolhatta az ősi vagyont, mindent megteszünk, hogy utódaink birtokon belülre kerüljenek. Történelmi felelősségünk, hogy csakis a jót kövessük, és ha kell, követeljük. Hirdetjük a törvény megtartását, és elítéljük a törvény eltiprását. Az égbe kiáltó gazságot, nagyon jól tudjuk, egyedül igazsággal lehet megsemmisíteni” – mondta Csűry István püspök egy, a kommunista önkény által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgető nemzetközi értekezleten.
Az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói 2015. szeptember 30-án, Bukarestben ismertették a romániai restitúció hiányosságait a sajtó, az európai uniós országok, valamint az Egyesült Államok, Kanada és Svájc diplomáciai testületeinek jelenlétében. Egyházkerületünk elöljárójának megnyitó gondolatai Ézsaiás próféta intelmeire épültek: „Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség, azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!” (És.5, 20) A román diplomácia sikerpropagandáját ellensúlyozva Csűry István püspök azt hangsúlyozta, hogy az emberi jogokról, a tulajdonhoz való alkotmányos jogról, a kisebbségi helyzetűek támogatásáról megannyi törvény, rendelkezés, ünnepi nyilatkozat, országok közötti szerződés született, csak éppen ezek végrehajtása maradt torzóban. „A tulajdon szentségét a kommunizmusban sárba taposták, és mai napig nem sikerült azt letisztogatni a megalázottak javára; Isten igéjének értelmében viszont, jaj volna nekünk, ha a reánk szabadított rosszat jónak mondanánk” – mondotta.
Nem öncélúan
Antal János előadótanácsos tételesen adatolt képet nyújtott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület visszakövetelt ingatlanainak helyzetéről. A romániai restitúciós folyamat visszásságairól szólva azt hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar egyházak nem öncélúan, hanem felvállalt társadalmi szolgálatuk érdekében követelik vissza a jogtalanul elkobzott közösségi javakat. Köztudomású, hogy a különböző kormányrendeletek, három érvényes törvény és azok számtalan végrehajtási határideje ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak jogos tulajdonaiknak csupán felét vehették birtokba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok harmada került. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata
erdon.ro

Bűnös semmittevés
Ha nem is gyakrabban, de évente legalább egyszer, ilyenkor, az egyetemi tanév kezdetén rádöbbenhetünk – ha még egyáltalán érdekelnek a hasonló hiábavalóságok –, mennyire sikertelennek bizonyult az utóbbi negyedszázad jogkövetelési küzdelme. A két, feltételezhetően a politikum számára is létfontosságú terület – az autonómia és az egyetem-ügy – tekintetében, sajnos, egy tapodtat sem léptünk előre. Sőt, egyetem-ügyben inkább vissza.
Eme utóbbi állításom legfőbb bizonyítéka mindaz, ami a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyik. Nem tegnaptól, nem tegnapelőttől, hanem már nagyon régtől. Ne feledjük: azon az egyetemen, amelyet annak idején az erdélyi magyar orvosképzés céljából hoztak létre, s amelyen 1962-ig kizárólag magyar nyelven folyt az oktatás! S ahol egy ideje már a magyar nyelvű képzés teljes felszámolását célzó kísérleteknek lehetünk tanúi nap mint nap a román vezetőség részéről.
Példa erre a Brassai Attila elleni bosszúhadjárat legújabb fejezete. Az orvosprofesszort „önplágium” vádjával fegyelmi elé állították, és négy évre eltiltották a doktorátusok vezetésétől, illetve ugyanennyi időre kizárták az egyetem vezető tisztségeiből. A Brassai elleni megtorló intézkedéseket feltételezhetően azért indították, mert a professzor 2011 őszén Strasbourgban be mert számolni az egyetem román vezetőségének a magyar oktatás elsorvasztására irányuló mesterkedéseiről, amit most ily módon próbálnak megbosszulni.
A fegyelmit kiszabó román egyetemi vezetők szerint Brassai két, eredetileg angol nyelven publikált szakdolgozatát magyar nyelven is megjelentette egy magyarországi szakfolyóiratban, ami által „önplágiumot” követett el. Figyelem: olyanok ítélkeztek Brassai felett, akik bizonyítottan plagizáltak.
A történet azt demonstrálja, egy-egy hosszabb-rövidebb időszakot leszámítva, szinte folyamatosan hiába volt kormányon – a költővel szólva: a hatalom pótszékében – az RMDSZ, az autonómia és az egyetem-ügy tekintetében egyetlen lépéssel sem jutottunk közelebb a célhoz. Most látom, korábban jogkövetelési küzdelmet írtam, de lehet, csak annak álcázott bűnös semmittevést kellett volna...
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Mi lesz a magyar nyelvű oktatással Marosvásárhelyen?
A marosvásárhelyi előválasztás jelöltjeivel készített interjúsorozatunk második részében a magyar nyelvű oktatás helyzetéről kérdeztük Barabás Miklóst, Portik Vilmost és Soós Zoltánt.
A három jelöltnek a következő kérdéseket tettük fel:
1. Mi a legnagyobb gond Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatással?
2. Hogyan lehet javítani a magyar nyelvű oktatás helyzetén?
3. Elképzelhetőnek tartja-e a magyar és a román tannyelvű oktatás teljes szétválasztását?
Barabás Miklós (CEMO)
1. Sajnos 25 évvel a rendszerváltás után még mindig nincs kisebbségi alaptanterv, miközben az oktatásban kiemelt pozíciók garantálták a magyar közösség érdekvédelmét, mint például oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, oktatási államtitkárok. Jelenleg Romániában egy nemzeti kerettanterv van, ebbe erőltették bele a magyar és a magyar közösséghez kapcsolódó tanórákat. Négy év alatt nem sikerült az új oktatási törvénynek a kisebbségek románnyelv-oktatására vonatkozó cikkelyeit életbe léptetni. Ennek következtében a magyar tanulóknak gyakran gyengébbek a vizsgaeredményei, több időt töltenek iskolában
A marosvásárhelyi magyar gyerekek 80 százaléka vegyes tannyelvű iskolába jár, ahol a belső nyelvi tájkép szigorúan egynyelvű, az ügyintézés, a kommunikáció kizárólag románul zajlik. Az általános iskolák, egy kivételével, román személyiségek nevét viselik, ezekben az intézményekben nem ünneplik meg iskolaszinten sem március 15-ét, sem más, a magyar közösség történelméhez kapcsolódó ünnepeket. Nincs magyar nyelv napja, viszont van román nyelv napja, nincs esélyegyenlőség, és nincs valódi multikulturalizmus. Évekig kellett küzdeni a kétnyelvű homlokzati táblákért, és most nemrég a polgármesteri hivatalról kiderült, hogy tűzzel-vassal üldözi a magyar nyelvhasználatot, az iskolai kétnyelvűséget. Ezekben az iskolákban a magyar gyerekek nagyon korán azt tanulják meg, hogy anyanyelvük, kultúrájuk másodrangú, el kell fogadniuk a diszkriminációt. Ráadásul az is megfigyelhető, hogy a gyengébb osztályokat kapják a magyar gyerekek ezekben az iskolákban.
2., 3. Mivel az oktatást stratégiai fontosságúnak tartom, hosszú távú terv kidolgozása és gyakorlatba ültetése mentén gondolkodom. Örvendetes, hogy nemrég Marosvásárhelyen a központ környékén magyar iskola jött létre, de a negyedekben is fontos a magyar tanintézmények létrehozása. A Tudorban, Kövesdombon van annyi gyermek, tanár, kihasználatlan iskolaépület, hogy magyar tannyelvű iskolákat lehessen ott létrehozni. Ezáltal elkerülhetők lennének azok a gondok, hogy az igazgatóság kerek-perec megtagadja a magyar feliratok kihelyezését, a magyar osztályok a harmadik emeletre kerülnek, vagy távoli, nehezen megközelíthető melléképületben kapnak nekik helyet. Az elsős gyermek is anyanyelvén mondhatja el gondját az iskolaorvosnak, és nem utasítják el azzal, hogy nem értik, mit akar, mert nem beszél románul.
Portik Vilmos (EMNP)
1. Megszoktuk, hogy egyetlen önálló magyar középiskolánk van. A Református Kollégium ugyan jogilag önálló, de a marosvásárhelyiek tudatában szinte elválaszthatatlanul kötődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz. Idén ugyan örömünkre elindult az önálló Római Katolikus Gimnázium, de az még sajnos soká lesz, amíg újra be tud épülni a magyar közösség tudatába és öntudatába.
Ugyanakkor a pedagógusi pálya sem örvend már annak a megbecsülésnek, amit még egy-két évtizede elmondhattunk róla, mint ahogy a diákok tanuláshoz való hozzáállása is változott. Azokhoz az igényekhez pedig, amelyeket manapság a diákok vagy tudatosan, vagy öntudatlanul megfogalmaznak, sajnos a hazai oktatási rendszer nem tudott felzárkózni. Az oktatási rendszer felzárkóztatásába pedig az önkormányzatoknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs, hiszen ez is a centralizált Románia egyik rákfenéje.
Az sem segíti a fejlődést, hogy sem a magyar tanári kar, sem pedig a szülői közösség irányából nem tapasztalhatunk olyan markáns és öntudatos rendszerre való ráhatást, ami folyamatosan erős nyomás alatt tartaná az illetékes hivatalosságokat a magyar gyerekek érdekeinek megkerülhetetlen érvényesítésében. Sok esetben ugyanis pl. tanárhiányra hivatkozva kényszerülnek a diákok és szüleik olyan kényszerhelyzetek elfogadására, amelyek egy öntudatosabb társadalmi viszonyulás esetén áthidalhatóak lennének.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló minősíthetetlen helyzet az iskolapéldája annak, hogyan kell a törvény betűjét kijátszani, és a magyar képzési vonalat gyengíteni, ellehetetleníteni.
2. Alapvetően a tanügyi rendszer átalakítása teremthet kedvezőbb körülményeket. Itt nem csak a huszonegyedik század igényeihez igazított oktatáspolitikára gondolok, hanem a tanügyi rendszer olyan átalakítására, amiben a gyermekeink megkapják a szükséges infrastrukturális felszerelést, képességeik és tehetségük szerinti gyakorlati képzést, egyéni odafigyelést, de a pedagógusaink is mind anyagi, mind szakmai szempontból megbecsülésnek örvendhetnek.
Az önálló magyar iskolák számának gyarapítása elsősorban helyi politikai akarat vagy konszenzus kérdése. Ma jogi értelemben három kizárólag magyar középiskola létezik Marosvásárhelyen, de ezt is a rendszerváltás után huszonöt évvel sikerült kipipálni. Egyre inkább erősödik az az álláspont a marosvásárhelyi pedagógusi berkekben, hogy szükség lenne magyar nyelvű szakközépiskolára is a városunkban. Ez ügyben ugyan még nincs teljes konszenzus a marosvásárhelyi magyar tanárok körében, de ha el tudnánk oda jutni, hogy a magyar szakképzésben oktató tanárok is ugyanolyan kitartással és jó értelemben vett konoksággal küzdjenek az önálló magyar szakközépiskoláért, mint ahogy a marosvásárhelyi magyar katolikus iskola létrejöttét szorgalmazó céltudatos civil és egyházi közösség tette, akkor a politikum itt is munkára fogható lesz.
Az Orvosi Egyetem esetében egyre többen osztják azt a véleményt, hogy a magyar orvosi tagozatot valamilyen módon integrálni kell a Sapientia EMTE rendszerébe. Én személyesen ezt az elképzelést alkalmazhatónak tartom, de elismerem, hogy egy roppant kényes kérdés, amire nagyon nehéz helyes választ adni. Végtére is a MOGYE magyar orvosi egyetem, a múltja és hírneve mind a magyar orvosoknak, tanároknak és professzoroknak köszönhető, nem lehet beletörődni, hogy ilyen helyzetbe juttatták. De a Sapientia egyetem létrehozása is egy hosszú küzdelem után meghozott döntés eredménye, és az idő igazolta, hogy érdemes a saját kezünkbe venni az intézményeink megszervezését.
3. Ezt tartom az egyedüli jó megoldásnak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy aki magyarul szeretné taníttatni a gyermekét, az csak ezeket az iskolákat választhatja. E kijelentésemnek vélhetőleg magyar oldalon is sok ellenzője van, de a már iskoláskorban kialakuló kisebbrendűségi érzettel, a későbbi asszimilációs hajlammal csak ilyenformán tudjuk felvenni a harcot. Ez nem valamiféle szeparatizmus, hanem olyan jog, ami megillet bennünket. Mi szeretnénk megszervezni, alakítani a saját gyermekeink képzését. Az sem érv, hogy azért kellene vegyes iskolákba járatni a gyermekeinket, mert csak így sajátíthatják el az ország nyelvét. A román nyelv megtanulásához azt kell elérni, hogy az ország nyelvét idegen nyelvek tanítása során alkalmazott módszerekkel tanítsák az iskolásainknak. Hogy ezt huszonöt év alatt nem sikerült elérni, az csak azt mutatja, hogy a román állam nem akarja, hogy a magyar fiatalok rendesen megtanulják az ország hivatalos nyelvét. Pedig még egy marosvásárhelyi magyar családban felcseperedő 6-7 éves gyerek is pont annyiszor találkozott a román nyelvvel, mint pl. az angollal. A számában csaknem ugyanakkora kolozsvári magyarság öt önálló iskolával rendelkezik. Nem normális dolog, hogy az ország legnagyobb magyar lakossággal bíró városában nem rendelkezünk ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Soós Zoltán (RMDSZ)
1. Fejlett oktatási rendszer nélkül egy városnak nincs jövője. A fiatalok elköltöznek, a képzett munkaerő pedig hiányzik. A mai vezetés egyik legnagyobb bűne, hogy hagyja elsorvadni az oktatást, hiszen ezzel a jövőt éli fel. Mondok egy példát: 2012-ben még két líceumunk is az ország 50 legjobbja közé tartozott. Ma már csak az első 100-ba férnek be a hivatalos statisztikák szerint. Összehasonlításképpen Pitesti-nek és Brăilának két-két, de még Bákónak is van egy líceuma az első ötvenben. Marosvásárhely hét legjobb iskolája közül ötnek romlott a besorolása az elmúlt 3 évben. Elmentek volna a legjobb tanárok? Kevesebbet tanulnak a diákok? Nem hiszem. Egyszerűen kevés a figyelem, amit a városvezetés az oktatásnak szentel.
A marosvásárhelyi magyar oktatás legnagyobb gondja, hogy sok iskolában kisebbségben vannak a magyar osztályok, konkrétan 40 százalék alatt. Talán még nagyobb a gond a szakoktatás terén. Rossz hírnevű szakiskolák felé kényszerülnek a magyar diákok, mivel más lehetőségük nincsen. A felmérések szerint óriási igény lenne a faipari, építészeti, konfekciós, automatizálási jártasságra. Helyettük olyan szakoktatás folyik, amelyikre nincs különösebb piaci igény. Alig van lehetőség magyarul tanulni. Az elméleti líceumok a törvény értelmében, nem indíthatnak szakosztályt. Új oktatási intézményeket építeni pedig értelmetlen, mivel épület van elegendő.
Rendezetlen az ösztöndíjak kérdése is. Az önkormányzat a költségvetésbe még nem különített el erre összeget. Ráadásul jelenleg 2-3 éves elmaradás van a kifizetésekkel. Márpedig ösztöndíjakkal motiválni lehet a tanulást, segíteni azokat, akiknek ez megterhelő. Jelenleg ez sem működik.
2. Ahhoz, hogy a magyar oktatás jól működjön, olyan nyelvi környezet kell létrehozni, ahol a magyar diákok többségben vannak. Ez nagyon könnyen megoldható az osztályok átcsoportosításával. A lakónegyedekben több, egymáshoz közel épített általános iskola van. Az osztályokat ezért könnyen át lehetne vinni egyikből a másikba. Magyar iskolaszéket lehet létrehozni, magyar igazgatót kinevezni, sőt ezeket az intézményeket magyar személyiségekről lehet elnevezni. Az átcsoportosítás lehetséges, csak politikai akarat kérdése. Az iskolahálózat kialakítása a városi tanácstól függ. A döntések végrehajtása pedig a polgármestertől. A jelenlegi vezetés nem kedvez a magyarságnak, ezért is kell Marosvásárhelynek a változás.
Ami a szakmai oktatást illeti, nyugtázom, hogy a Református Kollégium jövő ősztől magyar nyelvű szakiskolát indít. Ezt feltétlenül fel kell karolni, mind a szakpolitikai hatóság, mind az önkormányzat szintjén. A többi szakiskola esetében is a fentiekhez hasonló megoldást javaslok. A meglévő román szakoktatási intézmények nagy kampuszokkal rendelkeznek, melyek szinte üresen állnak. A magyar osztályokat át lehetne vinni egy jelenleg üres kampuszba, a román osztályokat pedig egy másikba. Magyar szakoktatás indítása, csak akkor lehetséges, ha magyar vezetősége van az adott szakiskolának, ugyanis új osztály indításakor mindig az iskolaszék hozza meg a beiskolázási tervet. Városvezetőkén prioritásként kezelném ezt. Az átcsoportosítással kis lépésekben, nagy eredményeket lehetne elérni a marosvásárhelyi magyar oktatás terén. Mindez persze önmagában nem oldja meg a piacképes tudás kérdését. A jelenleginél jobban kell építeni a munkaerőpiac (vállalatok, üzemek) és a szakmai oktatást biztosító iskolák között partneri kapcsolatra, amilyen például a református egyház és a Bosch kapcsolata Kolozsváron.
Továbbá arra is figyelni kellene, hogy a középiskolai oktatás szakirányai összhangban legyenek a városban működő egyetemekkel (Sapientia, Petru Maior, MOGYE). Nem normális, hogy miközben működik a városban egy jó hírű, automatizálásra és informatikára hangolt műszaki egyetem (a Sapientia), a magyar nyelvű oktatási intézményekben egyetlen iskolában indítanak egyetlen informatika szakot, de egy iskolában indítanak két könyvelői osztályt. Az sem normális, hogy Marosvásárhelyen nincs középiskolai szinten magyar nyelvű egészségügyi, illetve mezőgazdasági tanulási lehetőség.
3. Természetesen ez elképzelhető, sőt ez lenne a normális. Az átcsoportosítással nem fogjuk kisajátítani az iskolákat, nem vennénk el senkitől semmit, csak esélyt adnánk a magyar oktatásnak. Még egyszer hangsúlyozom, ha olyan iskolákat tudunk létrehozni, ahol az iskolaszék, a vezetőség magyar, az a javunkra válna. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a szabályozások miatt teljesen egyértelmű, hogy elsőbbséget kell adni a magyar tannyelvű iskolák létrehozásának. Ez is egy ok, ami miatt változás kell Marosvásárhelyen.
Antal Erika
maszol.ro

Victor Ponta bosszúja? Leváltották Laczikó Enikő Katalint a DRI éléről
Október elsejei hatállyal leváltotta az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) éléről a miniszterelnök Laczikó Enikő Katalint. Helyét Amet Aledin, a tatár kisebbség volt parlamenti képviselője vette át.
A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint a korábban az RMDSZ által tisztségbe javasolt Laczikó Enikő Katalin a hivatal államtitkár-helyettese lesz. Ezt a tisztséget korábban Amet Aledin töltötte be, így voltaképpen helycsere történt a DRI élén.
Kovács Péter: az RMDSZ-t bünteti Ponta
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint Laczikó leváltása összefügg azzal, hogy az RMDSZ megszavazta a bizalmatlansági indítványt a parlamentben. Pénteki állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy a DRI-t RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor a szövetség kormányon, akkor is, amikor ellenzékben volt, mert sikerült elismertetni a mindenkori kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére.
Kovács szerint most mégis „büntetni” próbálják az RMDSZ-t, mert a kormány leváltása mellett foglalt állást. Ezért úgy véli, igaza volt Kelemen Hunornak, amikor az év elején kisebbségügyi paktumot javasolt Klaus Johannis államfőnek. ,,Ekkor azt kértük, hogy Romániában a kisebbségi képviselet, a kisebbségi törvénykezés és ennek alkalmazása ne függjön a politikai széljárástól. A kormányváltás miatt ne váltsanak le magyar tisztségviselőket, ne vegyenek el a kisebbségek jogaiból” – magyarázta a politikus. Hozzátette, bár a paktum kérdése nem haladt előre, a kezdeményezést nem fogják feladni.
,,Sajnos, a kormánynak jogában áll ezeket a döntéseket meghozni, tehát azon kívül, hogy nyilvánosan tiltakozunk ellene és középtávon a kisebbségügyi paktummal kapcsolatos megoldást javasoljuk, gyakorlatilag nincs, amit tegyünk. Újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kisebbségügyi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Kovács Péter emlékeztetett, a parlamenti vitán az RMDSZ nem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtott bizalmatlansági indítvány szövege mellett, hanem a kormány ellen foglalt állást, hiszen ennek működése közigazgatási, szociális és gazdasági szinten is jelentős mértékben kifogásolható és hiányos.
A kisebbségek frakciója nem tudott a szándékról
A bolgár kisebbség parlamenti képviselője, Nicolae Mircovici a Maszolnak pénteken elmondta, a kisebbségek frakciója nem tudott a miniszterelnöknek arról a szándékáról, hogy leváltsa az RMDSZ államtitkárát a DRI éléről. Pedig hétfőn, a bizalmatlansági indítvány vitája előtt egy nappal még találkozójuk is volt Victor Pontával.
"Ezen a találkozón tudomásom szerint fel sem merült Laczikó leváltása. Tény, hogy ezt az intézkedést nem a kisebbségek frakciója kérte a miniszterelnöktől, hiszen nem is volt okunk rá" – jelentette ki Mircovici. Tájékoztatása szerint a kisebbségek frakciója nagyon jól együtt tudott működni az RMDSZ-es államtitkárral, semmilyen kifogásuk nem volt a személyével kapcsolatban. "Nem tudom, mi állt a háttérben. Azt sem zárom ki, hogy Laczikó Enikő Katalint belülről, a hivatalból fúrták meg" – fogalmazott a bolgárok képviselője.
Laczikó Katalin Enikőt 2013 januárjában nevezte ki a DRI élére a miniszterelnök. Az államtitkár Markó Attilát váltotta a tisztségben, aki képviselő lett. Laczikó korábban a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban dolgozott tanácsadóként abban az időszakban, amikor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette a tárcát. Szerettük volna megkérdezni leváltásának okairól, de a volt államtitkárt pénteken nem tudtuk elérni telefonon.
Cs. P. T.
maszol.ro

Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezete
Soha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől.
Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték, Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá.
Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni.
XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett.
Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni.
Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni.
Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte.
Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel.
Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra.
Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei.
Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be.
Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni.
A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult.
A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes, Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér.
1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is.
Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet.
rásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Bunta lemondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről
Miután a sajtón keresztül több vezető RMDSZ-es politikus is bírálta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester munkáját, az elöljáró lemondott a szövetség udvarhelyszéki szervezetén belül vállalt alelnöki tisztségéről.
Meglátása szerint már nem tudja eredményesen betölteni a kérdéses funkciót. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elnökének döntéseit is bírálta.
Miután huszonkét évet tevékenykedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetében, Bunta Levente bejelentette, lemond jelenlegi alelnöki tisztségéről. „Az utóbbi idők történései kényszerítenek erre a lépésre, hiszen úgy látom, nem lehet normális körülmények között folytatni – legalábbis eredményesen – azt a tevékenységet, amit eddig kifejtettem” – magyarázta Bunta. Hozzátette, nem a közvélemény előtt szeretett dolgozni, inkább a „munkára fektette a hangsúlyt,” ha valamivel nem értett egyet, akkor azt a szervezeten belül tette szóvá.
Arra is kitért, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt évi gyűlésén javasolta az RMDSZ megreformálását: a szövetség által az országos költségvetésből kapott 19 millió lejt úgy kéne elosztani, hogy az „helyi szinten szolgálja a tevékenységet” – ez véleménye szerint plusz 200 ezer lejt jelentene Udvarhelynek, amiből különböző szociális, közösségi programokat lehetne szervezni. „Ha azt akarjuk, hogy változzon az RMDSZ, ahhoz eszköz is kell azokhoz a tevékenységekhez, amit ki kell fejteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta, noha ő semmilyen tisztséget nem remélt, nem érti, miért lépett ki az érdekképviselet a kormányból, hiszen az udvarhelyieknek szükségük lett volna a segítségre. „A politikának elsősorban az a lényege, hogy hatalomra törjön, a hatalom eszközével lehet jobbítani” – véli.
„Nem tudom elfogadni, hogy tavaly júniusban a széki elnök (Verestóy Attila – szerk. megj.) – anélkül, hogy konzultált volna velünk – lemondott arról a jogunkról, hogy megyei tanácselnököt jelöljünk” – közölte Bunta, hozzátéve, hogy az új törvénynek megfelelően a közvetett módon választott tisztség a sorrend szerint egy udvarhelyszéki személyt illetett volna meg. Erre véleménye szerint nagy szükség is lenne. Rámutatott, Hargita Megye Tanácsa elnökeként 800 ezer eurós európai uniós pénzből (ISPA) megvalósított, a megyében működő vízhálózatok felújítására készített dokumentációt hagyott hátra utódjának, amelyből végül egy 90 millió eurós program lett, viszont „Udvarhelyszéken egy fityinget nem kapott senki.”
Az elöljáró egyebek mellett szintén elfogadhatatlannak nevezte, noha „hátrahagyott” egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervet is, az udvarhelyi szeméttelepet a városlakók pénzén kellett bezárni. Bírálta a 132-es megyei úton folyó munkálatokat, amelynek tervei már hét éve elkészültek, még sincs befejezve a projekt. „Figyelembe kell venni, hogy Udvarhelyen a kórházat mi finanszírozzuk, pedig megyei feladatokat lát el, Udvarhely könyvtárat tart fenn, bár megyei feladatokat is ellát. Csíkszeredában kímélik az önkormányzatot, pedig jóval több pénze van, mint nekünk. Ez pedig sehol nem kompenzálódik” – sorolta.
Bunta: nem kritizálhat sem Verestóy, sem az MPP
„Úgy gondolom, hogy nem fér bele a pakliba, hogy a széki elnök elkezdje nyilvánosan kritizálni a városi elnököt” – szögezte le Bunta Levente, utalva Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke rá vonatkozó bírálataira. Elmondta, ő elsősorban a polgármesteri tisztségéhez kapcsolódó munkáját látja fontosnak, ennek ellenére a negyven százalékos támogatottságú udvarhelyi szövetséget hét év alatt sikerült felemelnie 60 százalékosra. „Ha még meg is értem, hogy a Magyar Polgári Párttal (MPP) egyezséget köt az RMDSZ, és ad nekik képviselői helyeket, azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP-nek a volt elnöke véleményt mondjon, hogy ki legyen a polgármester” – hangsúlyozta Bunta.
Továbbra is megmarad helyi elnöknek
Bunta jónak ítélte meg, hogy több potenciális jelölt közül választ az RMDSZ az udvarhelyi polgármesteri tisztségért való megmérettetést illetően, viszont nem fogadja el, hogy „valaki a Facebookon meg a nagy nyilvánosság előtt, noha a játékszabályok nincsenek is meg, már próbálja a szövetséget erodálni.” Ezen kijelentése kapcsán feltett kérdésünkre az elöljáró rámutatott, nem szeretné nevesíteni, hogy kire gondolt, viszont elítélte a párton belüli kontraszelekciót. „Amennyiben az emberek úgy akarják, én a munkámat folytatom. A következő nyolc hónapban még intenzívebben, mert tudom, hogy jön a kampány. Erre készültem is” – szögezte le határozottan, hozzátéve, azoknak kéne visszavonulni, akik a megosztás mentén rontják el a dolgokat. Kijelentette, továbbra is megmarad udvarhelyi városi RMDSZ elnöknek, így a széki tisztségéről lemondva, több ideje is lesz tevékenykedni. Elsősorban anyagi támogatásokra számítva – „a munkára koncentrálva” – kollégáival meg fogják erősíteni a városi szervezetet, és készülnek az önkormányzati választásokra – tette hozzá Bunta Levente.
Mi lesz az előválasztáson?
A szövetség belső előválasztásával kapcsolatban polgármester rámutatott, a közelmúltban beszélt az RMDSZ elnökével Máréfalván, aki azt mondta, nem kíván változtatni a szabályokon, így a helyi szervezet – amelynek Bunta az elnöke – fogja eldönteni, milyen módszertant alkalmaznak. Ezen lehetőségek között van a „nagy népi szavazás”, a küldött- valamint a bővített küldöttgyűlés – fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, hogy ő maga az utóbbit preferálná. Véleménye szerint az ismert jelöltön kívül (Arros Orsolya – szerk. megj.) többen is fognak jelentkezni az előválasztásokra, amit ő maga is ösztönözni fog. „Én nem szerelembe estem az RMDSZ-el, hanem egy keretnek tartom, amely cselekvési lehetőséget nyújtott a számomra. Nagyon sokszor nyeltem, nagyon sokszor hallgattam, nagyon sokszor jól éreztem magam, s a munkát továbbra is ebben a keretben szeretném kifejteni” – szögezte le.
Mozgalmat indítana
Bunta úgy gondolja, a helyi politikának elsősorban az emberekről kell szólnia, és meg kell feleljen a megfogalmazott elvárásoknak. „Az embereket meg kell szólítani és azt kell mondani, hogy gyertek velünk: amit ti elvártok, azt megcsináljuk, s legyetek velünk az úton. Dolgozzunk együtt” – fogalmazott. Ehhez szerinte egyebek mellett új RMDSZ tagok, újraszervezett körzetek és munka kell. „Én eddig a közigazgatásra koncentráltam elsősorban, mert az is egy elég nagy feladat volt, s ott próbáltam hatékony lenni. Úgy látszik, eljött annak az ideje is, hogy itt többet tegyek. (…) Arra gondoltam, hogy szervezetet építünk, és mozgalmat próbálunk generálni” – magyarázta, hozzátéve, úgy érzi, teljes mértékben a közösségért dolgozik.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Betörték a „székely ízeket” kifogásoló fogyasztóvédő orrát
Megverték a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetőjét. A „székely ízeket” kifogásoló Mircea Diacon egyik támadója magyar nemzetiségű román állampolgár.
Rátámadt és ütlegelni kezdte két férfi, miközben pénteken reggel kollégáival a Lukoil benzinkút sepsiszentgyörgyi kávézójában tartózkodott – tájékoztat közleményben Mircea Diacon, akinek az orra törött be. A fogyasztóvédelem vezetője az ügyben rendőrségi feljelentést tett. Mircea Diacon emlékeztetett, az általa vezetett szakhatóság ellen korábban már történt bűncselekmény, ugyanis az idei Szent György Napok ideje alatt egyik gépjárművüket rongálták meg ismeretlen tettesek, akiket máig sem sikerült azonosítani.
Mint Mircea Diacon fogalmaz, a rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy az esetet követően a helyszínről elszaladt bántalmazók egyike, a sepsiszentgyörgyi L. L. magyar nemzetiségű román állampolgár. A bűncselekmény a túlzott alkoholfogyasztás számlájára írható, így alakulhatott ki a szóváltás, amelyet tettlegesség követett – tájékoztat Nicoleta Marin, a Kovászna megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A hatóságok szándékos testi sértés gyanújával nyomoznak tovább.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség még ez év elején indított „hadjáratot” a székely termékek és szimbólumok ellen. Ugyanakkor több gyerek-, néptánc és egyházi tábort, így a Székelykök fesztivált is megbírságolták többek között arra hivatkozva, hogy csak magyar nyelvű feliratok voltak kihelyezve a rendezvény területén. A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a háromszéki taxisokat is ellenőrizte korábban, akiket más kihágások mellett azért büntettek meg, mert a gépjárművükre a SIC (Terra Siculorum) feliratú matricát ragasztottak.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Évről évre, szeretettel
„Az irodalom arra való, hogy a nyelv segítségével megteremtse, elősegítse a megértés lehetőségét az emberek között” – mondta Fűzfa Balázs irodalomtörténész a csütörtök este tartott Én sem volnék, ha nem volnál... című, erdélyi költők verseit bemutató irodalmi-zenés produkció során, mely immár negyedik alkalommal kínált lehetőséget arra, hogy a Sebő együttessel, Jordán Tamás színművésszel és a már említett elismert irodalmárral találkozhassanak a szentgyörgyiek a megyei könyvtár Gábor Áron Termében.
A könyvtárigazgató köszöntőszavai után Kovács András Ferenc megzenésített versei nyitották az estet a Sebő együttes nagyszerű tolmácsolásában, majd Fűzfa Balázs rövid eszmefuttatása következett, melyből megtudhattuk, a versekben mindig rend van, és azért érdemes a költészettel foglalkozni, mert az a nyelv segítségével új távlatok felé nyitja ki számunkra a valóságot.
A nyelv grammatikai rendszerén túl, melyet mindannyian értünk és használunk, van egy olyan, a mondatrészek mögött megnyilvánuló poétikája, belső tartalma is nyelvünknek, amelyet csak akkor érthetünk meg igazán, ha a költők segítségével felkutatjuk a versek mélyebb rétegeit. Fűzfa Balázs elmondta, a vers által a végtelennel léphetünk kapcsolatba, és jobban megismerhetjük önmagunkat. Az irodalomtörténész bevezetője után előzetes rövid verselemzések következtek, majd Jordán Tamás színművész Reményik-, Áprily- és Szilágyi Domokos-verseket olvasott fel a tőle már megszokott sajátos egyszerűséggel és ráérzéssel. Ezután Kányádi Sándor-költeményeket hallgathattunk ugyancsak felolvasásban és zenés előadásban, majd egy néző által találomra választott versre Fűzfa Balázs elemzést rögtönzött, a tanárparódiába hajló humoros produkció igen nagy közönségsikert aratott. Az est második felében újra Kányádi- és Kovács András Ferenc-versfeldolgozásokat, majd Markó Béla-szonetteket és KAF Babits-, Ady-, valamint Berzsenyi-átiratait hallhattuk még a neves előadók tolmácsolásában, és mivel a közönség egyetértett abban, hogy az előadók operettsikert arattak, Jordán Tamás a ráadás jogával élve József Attila A számokról című versével zárta a produkciót. Évről évre jó érzés találkozni ezekkel az előadókkal, és saját bevallásuk szerint ők is szívesen lépnek fel Sepsiszentgyörgyön. Fesztelenségük, közvetlenségük azt mutatja: már rég nem a megfelelés kényszere hajtja őket, csak élik és adják, amit szeretnek. Erre pedig – amint az idei nézőszám is mutatta – mindig van kereslet.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fél évszázad irodalmunk mezsgyéjén (Bemutatták Egyed Péter új könyvét)
Annak ellenére, hogy egész könyvtárszekrényt meg tudnánk tölteni, amelyben legalább száz kimondottan értékes alkotás kaphatna helyet romániai magyar írók, költők tollából, alig néhány szerző neve és műve van forgalomban. Így azonban az elmúlt ötven esztendő irodalmi termésének igen nagy hányada kihull az idő és az emlékezet rostáján – foglalható össze röviden Egyed Péter megállapítása. Ezt a romániai és ezen belül az erdélyi magyar irodalom utóbbi fél évszázados szintézisének hiánya okán fogalmazta meg kedden az Irodalmi rosta című, kritikákat, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott könyves találkozón házigazdaként azt mondta, Egyed Péter esetében az irodalomról való gondolkodás egyszerre jelenti a kint és bent levést, mert költőként, íróként ő maga irodalmat alkotott, szerkesztőként, kritikusként mások írásait értelmezte. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró folytatta az előbbi gondolatot, kiegészítve azzal, hogy Egyed Péter, aki a harmadik Forrás nemzedékhez tartozott, már a hetvenes években megfogalmazta kritikai észrevételeit korosztálya írásairól, azt mondták róla, ő nemzedéke szekértolója. Ez az Irodalmi rosta című gyűjteményes kötetben is erőteljesen megjelenik, az első harmad írásai tulajdonképpen összefoglalják a kettes feles (Egyed Péter megfogalmazása) és a harmadik Forrás nemzedék indulását. A szerző elmondta, Balla Zsófia, Bogdán László, Markó Béla, Mózes Attila, Szőcs Géza költészete, prózája jóval érzelmesebb és személyesebb világról szólt, mint amiről az előbbi nemzedék írt, hisz az érzelmekről a szocializmusban nem nagyon lehetett ilyen kitárulkozással és radikalizmussal beszélni. Bogdán László kérdésére, hogy a következő nemzedék, a Kovács András Ferencék irodalmára kritikusként miért nem terjedt ki a figyelme, Egyed Péter azt mondta, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon sokat olvasta ennek a korosztálynak az alkotásait, ami a művel és a szerzővel való rendkívüli azonosulást igényel. „Ahhoz, hogy egy mű erényeit és hibáit, formagazdaságát, bőségét vagy hiányosságait, romlandó részét az ember megértse, úgynevezett technikai olvasattal kell az illető verset felfogni.” Ez azt eredményezi, hogy „minden szerkesztés megöl egy kritikát”. Egyed Péter olyan széles spektrumban követte, hogy mi történt az elmúlt ötven esztendőben irodalmunkban – legalább hatvan szerző életével, munkásságával foglalkozott, írásaikat szerkesztette, elemezte, értelmezte –, hogy jogosan jelentette ki: „Azzal maradtam vizsgálódásaim után, hogy mennyire szegények vagyunk, mert nem veszünk tudomást arról, hogy ez az irodalom jóval gazdagabb, mint ami látszik, mint amit forgalmazunk belőle.” Felrótta, hogy az iskolában is csak egy picinyke szeletét tanítják ennek a hatalmas szellemi értéknek, hiányként fogalmazta meg, hogy nem született meg egy reális szintézise a romániai magyar irodalomnak, de szerinte nincs jobb helyzetben a művészet, képzőművészet, tudomány sem.
A költő, író, egyetemi tanár, filozófus, könyvszerkesztő, a hagyományos kritika és az általa meghonosított beszélgető kritika jeles művelőjének Bogdán Lászlóval folytatott könyves beszélgetése ugyan egy vaskos kiadvány bemutatása alkalmából hangzott el, de korrajz, (irodalmi) kortörténet volt a javából, a hazai magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak sorsáról, a bebörtönzésekről, a magyar intézmények ellehetetlenítéséről, a szocializmus éveiben hol nyíltan, hol alattomosan zajló kulturális genocídiumról. Az Irodalmi rosta (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) olvasószerkesztője Dávid Gyula, az 1976 és 2014 között a Helikon, Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Alföld, A Hét, Élet és Irodalom, Magyar Műhely, Irodalmi Szemle, Székelyföld és más folyóiratokban megjelent kéziratok felkutatója és rendezője Kovács Eszter. A szerző méltatta segítségüket, és azzal zárta gondolatait, bízik abban, hogy a különböző szellemi színtereink szintézisei megszületnek, és e tekintetben is erős közösségként tudjuk magunkat megmutatni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akinek az írás létszükséglet (Sebestyén Péter plébános Kézdivásárhelyen)
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár pincéjében szerdán mutatták be Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus plébános legújabb, idén megjelent A jólét délibábja? című esszékötetét, a szerző tizenötödik könyvét.
Vántsa Judit, a könyvtár vezetője elmondta: Sebestyén Péter 1968-ban született Csíkszentmihályon. Elemi és általános iskolai tanulmányait Szépvizen végezte, a gyulafehérvári kisszemináriumon érettségizett 1986-ban, majd ugyanott a papneveldében folytatta teológiai tanulmányait. 1992-ben a csíksomlyói kegytemplomban szentelték pappá. Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyóremetén volt káplán, 1997 és 2006 között Erdőszentgyörgyön szolgált, azóta Marosvásárhelyen a Szent Imre-templom plébánosa. A marosvásárhelyi rádióban állandó rovatot vezet és a hazai lapokban rendszeresen jelennek meg vallási és biblikus témájú írásai. Az írás számára már létszükséglet – vallja a plébános, akivel az író-olvasó találkozón Balog László, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárigazgatója, a könyv szerkesztője beszélgetett. „Szeretném papírra vetni lelkem rezdüléseit. Olyan olvasmányélményt nyújtani, amelyek megdöbbentenek, szembesítenek, felszabadítanak, térdre kényszerítenek, egzisztenciális felismerésekkel szólítják meg a lelkeket” – írja Sebestyén Péter.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állítsák meg az uszítót!
Nem az első magyarellenes megnyilvánulása Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatónak a tegnapi közleménye, hanem csak folytatása annak a sornak, amely azzal kezdődött, hogy az általa irányított iskolai vetélkedőt (az országos gyakorlatra és a világnapra való hivatkozással) március 15-ére időzítette, és ezzel gyakorlatilag kizárta a magyar diákokat (a megyei mezőny kétharmadát) a versenyből.
Következett a magyar feliratok és vállalkozók elleni hadjárat, amely a székely ízek kifogásolásában csúcsosodott ki. Erre még mindig volt papírfedezet, a törvények és szabályok szigorú számonkérésével ki lehetett magyarázni a túlkapásokat, és következmények nélkül maradt az unitárius egyház magánrendezvényének megzavarása is.
És most itt a legújabb történet: egy állami intézménynek a törvényesség bajnokaként fellépő vezetője kocsmai afférba keveredik, és ahelyett, hogy hallgatna róla, etnikai üldöztetésnek próbálja beállítani, hogy betörték az orrát. A testi sértés bűntény, de a nemzetiség szerinti megkülönböztetés is törvénybe ütköző cselekedet, ennek alapján Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgató ellen is eljárást kellene indítani. Türelmetlenül várjuk az illetékes hatóságok határozott fellépését...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen és Tőkés a legnépszerűbb húsz között
Az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatása – szeptember 10. és 15. között készült 1085 személy megkérdezésével, hibalehetősége plusz-mínusz három százalék – szerint a romániai politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is az államfő vezeti, popularitása azonban csökkenőben: most már a válaszadóknak csak az 58,6 százaléka bízik Klaus Johannisban.
A második hely birtokosa sem változott, Mugur Isărescu jegybanki vezető népszerűsége kevéssel ugyan, de meghaladja a negyven százalékot. Közel harminc százalékon áll George Maior, a húsz százalékot meghaladja még Victor Ponta és Mihai Răzvan Ungureanu. Tíz százalék fölötti közkedveltségnek örvend Călin Popescu Tăriceanu, Alina Gorghiu, Liviu Dragnea, Cătălin Predoiu, Mircea Geoana, Traian Băsescu, Sorin Oprescu, Vasile Blaga és Monica Macovei, de Ion Iliescu már csak 9,3 százalékon áll. Elena Udrea népszerűsége alig haladja meg az öt százalékot, a sort Kelemen Hunor folytatja 4,1 százalékos indexszel, őt Tőkés László követi 3,2 százalékkal. (Adevărul)
FELÉLEDT AZ EREKLYEMÚZEUM. Újra állandó kiállításon tekinthetőek meg az Arad megyei múzeumban az egykori Ereklyemúzeum tárgyai. Az Ereklyemúzeum egy 1867-es felhívás nyomán, országos gyűjtés eredményeként jött létre Aradon. Az 1893. március 15-én megnyitott múzeum gyűjteménye a szabadságharc vértanú tábornokainak személyes tárgyai mellett több mint 17 ezer, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéből származó tárgyi emléket és dokumentumot tartalmaz. A budapesti Nemzeti Múzeum valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848–49-es gyűjteménye után az aradit tekintik a korszak legjelentősebb gyűjteményének. A kiállítás túlélte a román közigazgatás bevezetését és a második világháborút, csak 1956 után kezdték fokozatosan ritkítani, mígnem 1974-ben, Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának megerősödésekor a raktárak mélyére száműzték. Az Ereklyemúzeum anyagát az aradi múzeum szakemberei 2009-ben és 2010-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeummal és a Budapesti Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal európai uniós támogatással katalogizálták, restaurálták és foglalták gyűjteménybe. A csütörtökön megnyílt kiállításhoz a múzeum egyelőre nem tud magyar nyelvű tárlatvezetést biztosítani. (MTI)
A BBTE A LEGJOBB ROMÁNIAI EGYETEM. Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet. A The Times Higher Education World University Rankings 2015–2016 800-as rangsorába még három romániai felsőoktatási intézmény került be: a jászvásári Alexandru Ioan Cuză Egyetem, a Bukaresti Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A világrangsor összeállítása során 13 kritériumot vettek figyelembe, és ezek közül a legfontosabbakat öt főbb mutató köré csoportosították: az oktatási tevékenység minősége, tudományos kutatás, idézettség, nemzetközi perspektívák, az üzleti környezettel való kapcsolatok. A tekintélyes lista első helyezettje egyébként a Kaliforniai Műszaki Egyetem, majd sorban az oxfordi, stanfordi, cambridge-i, massachusettsi és a harvardi egyetem következik. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

László Attila: Lelkemhez a kóruséneklés állt legközelebb
László Attila karnagyot nem valamilyen kerek évfordulóján kerestem meg a fél évszázadot felölelő visszapillantó beszélgetésre. Bár szerettem volna, hiszen több mint három évtizede az ő karnagyi beintésére figyelve fertőzött meg – egy életre – a karéneklés vírusa, de a háromszéki (és nem csak) „karnagyok karnagya” nyolcvanadik születésnapján nem jött össze a beszélgetés. Most, amikor az általa alapított kórus kerek, 35. évfordulóját ünnepli – ez alkalomból ma este 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban jubileumi hangversenyt tartanak –, be kell látnunk: a dolgok néha maguktól is alakulnak. Hiszen László Attila valójában összenőtt azokkal az együttesekkel, amelyeket szervezett, átvett vagy éppen létrehozott, összenőtt a háromszéki kórusmozgalommal, így sokkal találóbb, ha – a magunk módján – egyik „gyermeke” születésnapján köszöntjük. Nem díszes bokrétával, hanem fél évszázados munkája néhány állomásának felelevenítésével. Tanító és zenetanár
– Székelykeresztúriként hogyan kerültél Háromszékre?
–Felmenőim révén háromszéki is vagyok, egyik nagyanyám lécfalvi születésű. A tanítóképző, majd a zenepedagógiai főiskola elvégzése után, 1968-ban hívtak ide, a művelődési bizottsághoz. Daróczi Ferenc győzött meg. Akkor éppen a szentegyházi líceumban tanítottam, egy tizenhárom tagú zenekart s három kórust hagytam ott, a munkáskórus százhúsz tagú volt. De Feri akkor a propagandaosztályon a tömegkultúráért felelt, csodálta, hogy négy év alatt mit sikerült összehoznom, és meggyőzött, jöjjek el, mert itt nem volt zenei szakember. Lakást adtak, tárt karokkal vártak.
– Hogyan kerül egy tanítóképzőt végzett ifjú a zene közelébe, olyannyira, hogy főiskolát is végez?
– A családban is jelen volt a zene, édesapám kántortanító volt. Én földrajz-geológiára készültem, de közben besoroztak, tiszti iskolába akartak vinni a képző után, én viszont nem akartam katona lenni. A képzőben már kórust vezettem, zenéltünk. Kis, hétosztályos iskolákban tanítottam, zenét is, Ülkében, Vágásban, Vargyasra vittek, a pártelvtársak mindig mondták, hogy hol van szükség kórusra. Mindenhol igyekeztem legalább egy kis kórust összehozni. Közben Marosvásárhelyen Nagy István vezetésével nyári karmesterképzést tartottak. Két évben egymás után részt vettem, ott biztattak, hogy menjek a főiskolára. De már akkor családos voltam. Tartományi ösztöndíjat kaptam, 60–64-ben kijártam a zenepedagógiát Kolozsváron. Abban az évben 112-en végeztünk összesen az országban, mehettem volna Craiovára, más nagyvárosba, én a Hargita tetejét választottam. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk
– Milyen lehetőségek vártak Szentgyörgyön, mi volt a feladatod?
– Hat évig voltam az Alkotások Háza igazgatója, húsz évig a szemerjai négyes iskolában tanítottam. Azzal kezdődött, hogy a nagy múltú kórustalálkozókat újraindítottuk. Az Alkotások Háza volt a tömegkultúra, ma úgy mondanánk, a közművelődés intézménye. Hozzánk tartoztak a műkedvelő kórusok, színjátszó csoportok, tánccsoportok. Rengeteg pénzzel rendelkeztünk, így jártam falura, a régi tanító bácsikat felkerestem, az énekeseket felkutattam, biztattam, ha nem tudnak egyebet, népdalt énekeljenek. Kérdezték, énekelhetjük-e a Pünkösdi rózsát, mondtam, igen, de nem mindegy, hogy melyiket. Szépek a nóták, ezek is a mieink, de zenei anyanyelvünk a népdalokban él.
– Milyen állapotban voltak akkoriban például az egyházi kórusok, működtek egyáltalán?
– Működtek, de titokban, templomban, temetéseken énekeltek. Az államosítás után, amikor a kántortanítóknak választani kellett, hogy vagy a katedra vagy a templom, az egyházak énekvezérek nélkül maradtak. Amikor elindultam, hogy felkutassam a kórusokat a megyében, összesen három működött: Baróton, Kézdivásárhelyen és Zágonban. Két év múlva, 1972-ben a híres zágoni kórustalálkozón már harminc kórus énekelt. De más helyen is két-három együttessel szerveztem sorra a kórustalálkozókat. Megszállottan csináltam, a lelkemhez nagyon közel állt. De nemcsak kórusokat, hanem karnagyképzést is szerveztünk, szakembereket hoztunk ide. Árkoson tartottuk a híres erdélyi karnagytalálkozókat, igaz, csak kettőt sikerült megszervezni, mert ’72-ben betiltották. A magyar karvezetők egyhetes találkozójának akkora híre ment, hogy még Kanadából is jelentkeztek. A központi pártbizottságtól, a propagandaosztálytól jöttek le, Sylvester Lajossal kettőnket fekete kocsival vittek az itteni pártbizottsághoz. Szeparatizmussal, sovinizmussal vádoltak, fasisztának, horthystának, mindennek lehordtak. Az volt a bajuk, hogy külön magyar karvezetőket képeztünk. Mi mondtuk, hogy a zenei anyanyelvünk nem egyforma, csak ezért szerveztük külön, ha kell, megtartjuk a románoknak is, de együtt nem lehet. Akkoriban én vezettem a bodzafordulói női kart is, két-három román kórus volt a megyében. Nem tágítottak, fel kellett oszlatni a tanfolyamot, pedig itt volt tizenkét kolozsvári, vásárhelyi professzor, Szabó Csaba, Zoltán Aladár, Jagamas János, az erdélyi zene krémje, és több mint száz karvezető egész Erdélyből.
Karmesteri pálca
– Ez idő alatt, ha jól értem, nem közvetlenül a karmesteri pálcát, hanem a mozgalom szervezésének karmesteri pálcáját használtad...
– Igen, de 1972-ben Ferencz Jenő bácsitól átvettem a Magyar Férfidalárdát. Folyamatosan én vezettem a nagy múltú, 1921-ben alapított együttest, tavalyig, amikor átadtam Jakab Árpádnak. Trianon után alakultak újra sorra az erdélyi városokban a férfidalárdák, akkor jött létre a Romániai Magyar Dalosszövetség, alapítólevelében benne áll, hogy oltárt építünk a magyar dalnak. Aztán ’48-ban mindent betiltottak, elvették a dalosszövetség több székházát, villáját, betiltották a kórusok működését is. Helyettük kötelezték az embereket a munkahelyen, gyárakban, szövetkezetekben, hogy a pártnak, az elvtársaknak énekeljenek. Igaz, ’56-ig még itt-ott énekeltek. Aztán csend lett. Török Sándor bácsi az ötvenéves évfordulóra összeszedte a régi tagokat, s engem keresett meg. ’72 januárjában végül megszerveztük az évfordulót. Sándor bácsi hozta írásban a kórustörténetet, azt átírtam, hogy szalonképes legyen, lefordítottam, s az ünnepségre elővették a zászlót is.
– Miért hagytad ott az Alkotások Házát?
– Ebben az időben már a nagy nemzeti fesztiválok zajlottak, kezdték ellenőrizni a repertoárt, köteleztek, hogy nyolcvan százalékban román kórusműveket, sőt, dicsőítő dalokat énekeljenek a kórusok. A szeku folyamatosan ellenőrzött. Például egy kottás kiadványban, amelyet Zoltán Aladár szerkesztett, az Összecsengő szólamokban már a spaltokat néztük, s a szolgálatos észrevette, hogy csak magyar szöveg van benne. Le kellett fordítani, de csak a magyar szöveg alá lehetett betenni a románt. Nagy cirkusz lett belőle. Király Károlyt ’72-ben menesztették, Sylvestert ’73-ban a színházhoz tették, ők mondták, hogy én maradjak, mert a közművelődésben még lehet valamit csinálni. Hát még egy évet maradtam, de nem tudtam elviselni, hogy nagy politikai rendezvényeket kellett szervezni, ott vezényelni, mozgatni az embereket, akik velem együtt utálták az egészet. S a pénzeket is megvonták, a kultúrbizottságtól kellett kunyerálni költségvetést egy-egy rendezvényre. Kérvények, beszámolók. Nagyon meguntam. Meghirdettek a négyes iskolában egy zenetanári állást, egyes fokozatom volt, megpályáztam, kineveztek, s bár Stanca elvtárs nem akart engedni, átmentem. – Közeledünk a nyolcvanas évekhez, a „mi” időnkhöz. Hogyan is alakult a Cantus Firmus?
– Jakab Erzsébet kolléganőm biztatott, s hozta is az énekeseket a tanügyi szakszervezet női karából, mert ott nem szerették. Látták, hogy a férfikórusban egyebet is énekelünk, nem csak a Partidul, Ceauşescu, Româniát. Hozták a fiatalokat, így találkoztunk először 1980. október 2-án vagy harmincan a művelődési házban, de egy évig a Dózsa György Klubban próbáltunk. ’81-ben a férfidalárda évfordulóján mutatkoztunk be, itt volt Birtalan József, s azt mondta: jól csináljátok, folytassátok. Szépen haladtunk ’83-ban Kolozsváron már országos harmadik díjat, ’86-ban Szebenben első díjat nyertünk, de ezeket a sikereket már sokan ismerik.
– Mennyire volt megkötve a karmester keze a nyolcvanas években?
– Nagyon figyeltek, a repertoár szempontjából ellenőrzés alatt álltam, a műsorfüzetbe lefordítottuk a szövegeket, de legtöbbet magyarul énekeltünk. Persze, volt kötelező penzum, még román ruhába is akartak öltöztetni. Két női tagot sikerült meggyőzni. A repertoárt mindig én állítottam össze, s olyan jólesett, amikor Kelemen Antinál, Rétyen vagy máshol kitörtünk a hámból. Mulattunk is sokat, jó hangulat volt, hát emlékszel. A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a létszám hatvan fölé emelkedett, az énekesek önként jöttek.
Minden megváltozik
– S akkor jönnek a kilencvenes évek, megváltozik minden...
– Végre a zenei kultúránk igazi gyökereihez nyúlhattunk, egyházi énekeket vettünk be a repertoárba, zsoltárok, dicséretek, feldolgozások. Elsődlegesen a magyar, de az egyetemes zenekultúrából válogathattunk. Néhány évig, ’95–96-ig ment is minden, aztán jött a piacgazdaság, a rohanás. Egyre kevesebb volt az idő a kultúra művelésére, főként a fiatalabbaknak. A másik, hogy az egyházak is elkezdtek szervezkedni, jobb hangú tagjainkat elcsábították. Ha úgy tetszik, „hangelszívás” történt, ami természetes dolog, de közösségünk zsugorodott, s ez lelkileg megviselt. Új közösségek jöttek létre, de a régiek kárára. Később aztán hál’ istennek, az iskolákba fiatal zenetanárok kerültek, az egyházaknál is szakemberek az együttesek élére, újjáalakultak a kórusok, volt utánpótlás. Jelenleg nagyon sok jó kórus működik a megyében. Sepsiszentgyörgy mára egyértelműen kórusnagyhatalommá vált. Erdély-szinten mindenképpen. A sok jó kórus mellett nemzetközileg elismert kamarakórusaink vannak.
– Apropó, mint a műkedvelő kórusok vezetője, soha nem merült fel benned, hogy irigyeld a többnyire zenetanárokból álló „fél profi” kamarakórusokat, például a Vox Humanát?
– Soha, hát Szilágyi Zsoltékat annak idején én is biztattam, hogy álljanak össze énekelni, én írtam az első cikket a fellépésükről. Eszembe sem jutott, hogy rivalizáljunk. Ti, szakmátok folytán más színvonalat képviseltek, mi a jó értelemben vett műkedvelők vagyunk, jó hangú, de zenei képzettség nélküli emberek állnak össze énekelni. Ide azért jönnek, hogy közösségben legyenek, ahol a zene által lelkileg, érzelmileg kapnak többet, mint máshol. Ha volt némi hiányérzetem, amit meg is jegyeztem, az arról szólt, hogy a kamarakórusok repertoárjukban kissé háttérbe szorították a magyar zenei kultúrát. Megélni a zenei anyanyelvet
–Kevesen tudják, hogy zeneszerző is vagy...
– Zenét írtam, mert sokszor nem volt, amit énekelnünk, be voltunk zárva. Az ember hozzáfogott, harmonizált, verseket zenésített meg. Például Farkas Árpád Hároszéki piros párisát. De inkább hobbiszinten, belső indíttatásból és kényszerből, nem tanultam zeneszerzést, inkább dalokat írtam, amelyeket átültettem kórusra.
– Hogyan összegeznéd közel fél évszázados, a körülmények folytán hullámzó karnagyi pályádat?
– Én szolgálatnak veszem, a közösségek zenei nevelése érdekében. Ez volt elültetve belém már a tanítóképzőben, Mátyás Feri bácsi megtanította, hogy szeresd zenei anyanyelvedet, s éld is meg. S ez a megélés állandó közösségeket kíván, ahova mentem, mindig összehozta a embereket.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Irodalmi-zenés előadás
Én sem volnék, ha nem volnál…
Nagyszeben, Székelyudvarhely és Csíkszereda után Marosvásárhely volt az utolsó állomása annak a turnénak, amelyet a Sebő együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész erdélyi városokban tett az Én sem volnék, ha nem volnál... című nagy sikerű irodalmi-zenés előadással. A marosvásárhelyi előadáson Jordán Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas színművész objektív okokból nem vehetett részt.
Az erdélyi turnét a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár szervezte, hogy Kányádi Sándor és erdélyi költőtársainak líráját közelebb vigyék főként a fiatal közönséghez. Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum díszterében nagyon nagy sikerrel, telt ház előtt léptek fel. Az erdélyiek által is kedvelt Sebő együttest Sebő Ferenc, Kossuth-, Prima- és Nemzet Művésze díjas zenész, előadóművész, népzenekutató vezeti. Az együttesben mellette muzsikál Barvich Iván és Perger László. Sebő Ferencet az erdélyi közönség többek között a Felszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő zsűrijéből is ismerhetik. A Sebő együttes, az általuk elindított mozgalom óriási szerepet vállalt a magyar népzene és irodalom megőrzésében és közvetítésében. Most Kányádi-verseket és erdélyi magyar költők műveit adták elő.
Az előadás hangulatteremtője Fűzfa Balázs, innovációdíjas irodalomtörténész, aki többek között arról híres, hogy Jordán Tamással együtt A nagy versmondás és A 12 legszebb magyar vers programokat működteti. Harminc nagy sikerű kis- és nagylemezt jelentetett meg Magyarországon és külföldön. Hatalmas szerepük van a magyar népzene és irodalom értékeinek megjelenítésében, közvetítésében.
"Én sem volnék, ha nem volnál,/ ha te hozzám nem hajolnál,/ te sem volnál, ha nem volnék,/ ha én hozzád nem hajolnék" – énekelték, mondták Kányádi Sándor Két nyárfa című, az előadás címét adó versét. A jelen levő Markó Béla költő is felolvasta két versét.
Az előadáson a költészet, az irodalom és a zene olyan élményét felfokozódását tapasztalhattuk meg, amiben nem mindennap lehet része a közönségnek.
Felemelő közösségi élmény volt!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Fesztiválok és tanévnyitó
Zajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét.
Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában.
Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.)
A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés a 80 éves Tar Károly íróval
Erdélyi svéd "szerelem"
– A minap újból beleolvastam a Viselkedjünk című, 1988-ban megjelent illemtankönyvébe. Annyira fontos ez a könyv – nemcsak fiatalok körében –, hogy most, a harmadik évezred elején tanítani kellene Európa magyar iskoláiban.
– Azt hiszem, az e kis könyv nyomán született Illemszótár című könyvemben megfogalmazott ajánlás maradandó megállapítása az érdekes: "Ez a könyv nem kívánja a szájbarágós pedagógia gyakorlata szerint szabályokba szorítani a helyes viselkedés mikéntjét. Különben is ezeket a szabályokat az eddigiekből okulva mindenkinek saját magának kell kialakítania. Az illemben csak a jól viselkedni kész egyén jóérzése az állandó. Jóérzésből pedig mindenkor a megfelelő viselkedési szabályok is kialakíthatók. A szótár ehhez nyújt segítséget, támpontot, példát és sok hasznos ismeretet. A kényelmeseknek és a megcsontosodott illeműeknek nem ajánljuk ezt a könyvet. Hiábavalóan ne költsék erre a pénzüket. A változó időben a változtatás egyben jobbítás. A viselkedéskultúrának is új alapokról indulva kell javítania nem éppen dicséretes emberi kapcsolatainkon".
– Első kötete, amire felfigyelt a szakma és egyöntetű sikert aratott az olvasók körében, a Köszönöm, jó vagyok volt, 1969-ben jelent meg a Forrás sorozatban. Miről szól a kisregény?
– Már akkor sem volt titok, hogy kisregényemmel a proletárburzsoáziáról rángattam le a vörös bársony leplet. Volt egy rövid fél esztendő, a kurblivassal élre került és biciklitolvaj csicskása uralkodásának váltása idején, amikor a vásárhelyi Igaz Szó, majd Kacsó Sándor jóváhagyásával a Forrás sorozat könyveinek máig legnagyobb példányszámával megjelenhetett. A könyvet az egykori illegálisok elégették, az előszót író Bálint Tibort veréssel fenyegették meg, engem kilenc évig eltiltottak a közléstől. Később sem engedték meg, hogy a Forrás-nemzedék valamelyik csoportjához soroljanak. Nálunk figyelmen kívül hagyták. Megelégedtem Ruffy Péter és Illyés Gyula dicséretével. Legutóbb Kántor Lajos méltatása jelentett némi elégtételt művem elhallgattatásáért.
– Kolozsváron, Európa egyik legszebb városában született a két világégés között, 1935-ben. Meséljen gyermekéveiről, háborús emlékeiről!
– Megtettem ezt készülő pentalógiám első kötetében, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható. SUMMA – A Boldog utcán innen. Máig érő bajom, hogy apám Károlynak nevezett, a születési bizonyítványomba Carolt írtak. A hivatalon kívül soha senki nem használta ezt a nevet. Most, amikor gondoskodtam, hogy "nevemet hibátlanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet" és a svédek az ékezetet is kiteszik keresztnevemre, otthon nem kaphatok igazolványt és útlevelet sem, mert a hivatal szerint nem is létezem. Négyesztendős koromban csak románul tudtam, egy öregasszony vigyázott rám. Apámmal lakva akkor laktam jól, amikor elettem előle az egy tál ebédet. Mostohaapámnál élveztem a külvárosi életet, jó voltam mézeskalácsos inasnak, a Református Kollégiumban pedig szobrásztehetségnek hittek. Aztán úgy is volt, hogy négy kolozsvári szülőm között, mert mostoha volt a sors, internátusban kellett laknom. Későn érő gyerek voltam, de a sok iskolareform miatt 17 évesen már technikusi diplomám volt, és a magam lábára állva kezdtem felnőtteknek való életet, jó messze szülővárosomtól, amely, ha ragaszkodom is hozzá, mindig kiebrudal. Konstancán, a tengeri csatornánál vezettem elektromos exkavátort és a tervezőirodán műszaki rajzolóként fénymásolási újításomért pénzt is adtak.
– 1958–68 között az Igazság című Kolozs megyei tartományi lap munkatársa, s tíz év után otthagyja a lapot, hogy fél évig a Helyiipari Vállalatnál keresse kenyerét, technikusként. Miért hozta ezt a döntést?
– Miután kisregényemet a főszerkesztő kulcsregénynek minősítve lapunkban elhallgatta, egy vajdrágító kormányintézkedést bíráló vitám nyomán letettem újságíró-igazolványomat a titkárnő asztalára, és távoztam a szerkesztőségből. Az akkoriban elrendelt személyzetleépítéssel úsztam meg a dolgot, és kaptam technikusi állást a Helyiipari Vállalatnál.
– És eközben elvégzi a bukaresti újságírói főiskolát és a magyar–román szakot a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán…
– Az újságírást második szakmámnak tartva, az 1960-as évek elején végeztem főiskolát. A magyar nyelv és irodalom szeretete és romántanárom biztatására, aki román nyelven írt karcolataimért biztatott, iratkoztam be a Pedagógiai Főiskola román–magyar nyelv és irodalom szakára. Később, amikor már az Ifjúmunkás publicistája voltam, hároméves mesteri tanfolyamon sajtóvezetői képesítést nyertem.
– Mint Kolozs megye utolsó magyar nemzetiségű közművelődési felügyelője, két éven át, az újonnan átszervezett adminisztratív-földrajzi tájegység magyar művelődési életét igazgatta – a lehetőségekhez mérten. Mennyire adtak "szabad kezet" akkor az élet minden területét behálózó cenzorkorifeusok?
– Napilapnál művelődési rovatot is vezettem. Innen bizonyos tájékozottságom a közművelődésben. Elégtételt az adott, hogy sikerült két Kolozsvár környéki énekkar évfordulójának ünnepléséhez kormánykitüntetéseket szereznem, és munkakörömön kívül, saját felméréseim alapján a kalotaszegi falvak magyar könyvállományát fővárosi könyvraktárban porosodó kötetekkel gyarapítanom. Ezt a Megyei Könyvtár elrománosító törekvései ellenében, a falusi könyvtárak címére küldött könyvekkel értem el. A megyei néptanács értünk felelő alelnöke jelzésére, miszerint igen sokat dolgozom, szívesen vállaltam Cseke Gábor felkérésére munkát az Ifjúmunkásnál.
– 1970-től közel két évtizeden át meghatározó egyénisége a Bukarestben megjelenő erdélyi magyar ifjúsági lapnak, az Ifjúmunkásnak. Ezután új megbízatást kapott, s el kellett vállalnia a Napsugár és a Haza Sólymai főszerkesztését, hogy az apró magyarok is részesüljenek a "szeretett nagyvezérünk" iránti éljenzésből, de ugyanakkor – kellő zsurnalisztikai rátermettséggel – a valós értékeket, a gyermekeknek szánt, politikamentes irodalmat, képzőművészeti alkotásokat is be kellett vinni a laptestbe…
– Cseke Gábor felfelé buktatása után a magát a diktátor fia barátjának feltüntető főszerkesztőm ellehetetlenítette munkámat. Azt terjesztette a szerkesztőségben, hogy magyarkodom, nincs olyan írásom, amibe ne csempészném be a nemzetiségek ügyét. Évek óta, már mint a nevelési rovat vezetője, elhallgatott történelmünkről is írtam riportjaimban, elemző írásaimban és jegyzeteimben. Ezer kilométer a Dunán, Ezer kilométer a Kárpátokban, Keskenyvágányon, Regények színhelyén, Tanítók nyomában, Váraink, Szerelmes történelem és más sorozataimban Erdély történelméről igyekeztem a lehető legtöbbet írni. A Szülőföldtől távol című riportsorozatomra a Központi Bizottság is felfigyelt. Csak az mentett meg, hogy Cseke Gábor saját pártkönyvem mellé tette a sajátját. Az aktivista főszerkesztő fegyelmi eljárással fenyegetve távozásra akart bírni, végül a felfelé buktatás kényelmesebb változatát választva, javasolta áthelyezésemet a két gyermekirodalmi laphoz.
– Kik voltak azok a jeles romániai költők, írók, képzőművészek, akikkel dolgozott, s ma is szép emléket őriz róluk?
– Tamás Gáspár pelenkázott, a napilap szerkesztőségében engem nevezett meg írástudóként, Papp Ferenc és Kemény János biztatott regényírásra, Kacsó Sándor bátorságra tanított. Nem tartoztam egyik írói csoportosuláshoz sem. Szőcs Géza támogatására keltem a Fellegvár védelmére. Balogh Edgárral és Gaál Ernővel egy székelyföldi körutazáson kerültem ismeretségbe. Edgár később, amikor a Donát negyedbe költöztem, tanítványául fogadott. A Napsugárnál, ha kellett, Kányádi két kis verséből harmadikat csináltam, hogy kieszközölt külföldi távollétében fizetését biztosítsam. Bálint Tibor dicsérete jólesett, Fodor Sándor barátsága még a Bajor-féle katolikus lap szerkesztőségben való fogadásom után is tartott. Jó esztendeig dolgoztam Szőcs Gézának az Erdélyi Szépmíves Céh újraindításában. Egyetlen korombeli íróbarátom a nemrég elhunyt Lászlóffy Csaba volt. Varró János két regény megírására ösztönzött, nem sejtettem, hogy a szekuritátét is szolgálnia kellett. Nem tudok megbocsátani a besúgóknak. A csoport (klikkek), ahova tartoztak, ma is védi őket. Györkös Mányi Alberthez is közel álltam. Soó Zöld Margit mellett Deák Ferenc értette lapújító terveimet, neki köszönhető a Napsugár máig használatos címlapja.
– Hogyan emlékszik a ’85-ben beindult megszorításokra, amikor nemcsak a sajtóban, de az élet minden területén "húztak egyet" a csavaron, a legrafináltabb módszereket vetették be, hogy biztosítva legyen szeretett hazánk "felvirágoztatása"? Egyik elokvens példa Huszár Sándor eltávolítása A Héttől, azzal az ürüggyel, hogy egy kép fejjel lefelé jelent meg nyomtatásban. Nyilván, nem ez volt az első, sem az utolsó "kitaláció"…
– A nyolcvanas évek végéhez közeledve csak a vak nem látta, hogy a rendszerváltás küszöbén állunk. Főszerkesztőséget tudatosan, a szerkesztőség kérésére vállaltam. Akkoriban majd minden magyar lap élére pártaktivistát neveztek ki. Feladatuk a lapok elsorvasztása volt. Aki valamiért nem felelt meg ennek a feladatnak, a Huszár sorsára került. De ezt a módszert már előbb sikerrel használta Kovács Andor főszerkesztőm. Mezei Jocót, mert tisztafejként nem láthatta, hogy a spalton lévő fekete folt tótágast álló cinklemez eredménye, sietve menesztette. Az igazi ok az volt, hogy Jocó szemébe mondta a főnöknek: nem ért a képzőművészethez.
– A ’89-es változást követően, önkéntes újraszervezője, törvényes beiktatója, majd intézője is az Erdélyi Szépmíves Céhnek, ami manapság keveset hallat magáról. Mi volna ma a legfontosabb feladata a Céhnek?
– A Céh újraindítását mostanában is említettem Szőcs Gézának. Hiszem, hogy eljön az ideje ennek is. Mert az ESZC olyan, Kós Károly által reánk hagyományozott kincse az erdélyi magyarságnak, amit kár nem folytatnunk. Távozásom után az erdélyi magyarság vezetői közötti torzsalkodás légkörében sajnálatosan ellehetetlenült ez a művelődési egyesület, amelynek 27 fiókját terveztem, és félszáznál több külön könyvtárat létesítve beindítottam. Mert sablonos módon, a közérdek követelését semmibe véve, a személyes érdekek kerültek előtérbe. Azt hirdettem, hogy a Céh nem valakié, hanem az erdélyi magyaroké, így sikerült 2600 fizető támogatót toboroznom. Kós Károlyt követve, hiába adtam nyomdába az első sorozat hat kötetét, a nyomtatásra szükséges pénzt a sokféle, rosszindulatú akadályoztatás miatt nem sikerült biztosítani.
– 1995 végén, fia, szülei és felesége halála után Svédországba költözik, svéd-magyar unokái nevelése végett, de végül ebből hosszabb "svéd szerelem" következik. Miért hozta azt a döntést, hogy élete hátralévő éveit Európa északi felében, egy erős, nyelvét és gyökereit szerető- ápoló magyar kolóniában tölti le?
– Engem szüleim példája szolgálatra nevelt. Fiam, szüleim és feleségem halálát követően, ha megkésve is, de szilárd elhatározással családom szolgálatára szántam el magam. Családegyesítés nyomán, nyugdíjasként kerültem Svédországba, fél magyar unokáim nevelésére. Azóta minden vasárnap magyarórára várom három unokámat. Közszolgálatomnak is helye van itt: megalapítottam és szerkesztem a Magyar Liget családi lapot és az Ághegy című, skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóiratot. Némi rádiós tapasztalattal egy ideig vezettem az egyetlen svédországi magyar rádióadást, és főszerkesztésem alatt jelent meg a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränsen (Határokon át). Tanári képesítésemnek hasznát vettem. Minden karácsonyfánk alatt unokáim saját verssel vagy svéd-magyar fordításokkal szerepelnek. Nagyobbik unokám tavaly nyáron kitűnően vizsgázott a Balassi Intézetben, és a nemzetközileg elismert diplomája még inkább feljogosítja arra, hogy a svédországi fiatal fordítók közösségének ismert tagja legyen.
– Aki svédországi éveit és munkásságát követi, annak az a véleménye, hogy csöppet sem vett vissza a kolozsvári-bukaresti életritmusból, sőt, igenis, belekapcsolt… Készítene egy kisebb leltárt az elmúlt 20 évről?
– Lassan befejezem önkéntes küldetésem. Az Ághegy (http://aghegy.hhrf.org) egyféle, 50 lapszámát tíz vaskos kötetbe foglalt antológia is, amelybe összegyűjtöttem a Skandináviában élő magyar alkotókat. Éppen most fejezem be utolsó számát. Az egyetlen, csaknem minden támogatás nélkül megjelenő magyar folyóirat a világon. Nyolcvanévesen, társadalmi segélyből élve, anyagilag sem bírom tovább. Tizenhárom könyvem vár kiadóra, az elmúlt két évtizedben Erdélyben mindössze az Irodalmi Jelen regénypályázatán különdíjas regényemet jelentették meg. Okáról az egyik kiadó igazgatója azt mondta, hogy ez azért van, mert valaki olyanhoz tartozónak számítanak, akit nem kedvelnek az erdélyi magyar politikusok. Átadom a Magyar Liget (http://magyarliget.hhrf.org) szerkesztését egyik munkatársamnak, az Ághegyet pedig, mert nem találtam olyan embert, aki szerkesztését és szervezését ellenszolgáltatás nélkül végezné, visszahelyezem eredeti helyére, mellékletként fog megjelenni.
– Több írószövetségnek s a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának választmányi tagja. Mi a véleménye, hol kellene jobban odafigyelnünk, hogy anyanyelvünk ne sérüljön, gazdagodjon, úgy adjuk át utódainknak, ahogyan kaptuk?
– Magyarságunk jövője a magyar családokban dől el. Éppen úgy, ahogyan a magyar egyesületekben is, nem az emeleteken ütköződő pózolók, hanem a földszinten élő ezrek a fontosak. Az RMDSZ alapításából is kivettem részem, a kolozsvári huszonhét tagú szervezőbizottságot vezettem, amíg a saját pecsenyéjüket vigyázók meg nem rágalmaztak. A magyar szervezkedés alapjait, az "alagsorokkal" kezdődően, a régi magyar tízes szervezetek hagyományának folytatásában látom. Ilyen irányú javaslataimat szervezeti szabályzatban azok nem hagyták, akiknek a közösség csak arra kellett, hogy karrierjüket építhessék.
– Több verseskötete jelent meg kérem, sorolja fel ezeket. Várhatunk-e újabb Tar Károly- versválogatást?
– Remélem, hogy az Est című versgyűjteményem mielőbb megjelenik. Baráti biztatást Pomogáts Bélától és Kalász Mártontól kaptam, kiadót ezután kell keresnem. Kis példányszámban kiadtam néhány könyvemet: SUMMA – A Boldog utcán innen, Saját lábon, Ezer kilométerekkel – 1, Ezer kilométerekkel – 2, Erdélyi Szépmíves Céh (emlékkönyv), Pánik (regény), Hajnalban vadnyuszik ablakom alatt (regény), Tar Károly Titoktára (publicisztika), Kedves könyveim könyve (könyvismertetők, esszék, regények színhelyén), Itt és ott (versek és képek), Száraz oázis (négy színjáték), Ami eszembe jut (kisprózai írások), Est (versek).
– Ha holnap kérnék/sugallnák, hogy térjen vissza Erdélybe, megtenné?
– Már javasoltam az Erdélyi Szépmíves Céh újraindítását, amennyi eszem és jóindulatom még akad, a feladatot a következő évtizedben is vállalnám.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Az otthonosság gyökerei
A kötet borítóján olvassuk: "Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és betlehemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel".
Így válik közérthetővé az új könyv címének metaforája. Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás- monográfiája már az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, ezt a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Követték: az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötetek 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken.
Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székely kapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőágállítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép- erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig tág sávban vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
"Akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukban is van kedvük játszani, szeretnek, akarnak és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is – , máskor bohóckodva ’űzik az eszüket’, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, amikor az embereket nem fogja a figura, nem tudunk vagy nem merünk játszani, elveszítjük homo ludensi minőségünket."
Aki így ír, száz gyökérrel kapaszkodik szívósan az erdélyi tájba, a székely-magyar falu világába. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: "A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nemcsak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nemcsak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket, és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne".
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is "cselekvő részesévé" válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számba vett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi.
Dr. Keszeg Vilmost idézzük: "A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert".
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskola tanára, néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (több mint 200) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktatói munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye hat kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, - kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. A kötet szerkezetét azért is hasznos ismertetni, mert ezzel a szerzői művet minden oldalról felmutató kaleidoszkóp jellege mellett az egymást követő nemzedékek pontos tájékozódását, szakmai eligazítását is szolgálhatjuk (zárójelben a fejezet írásainak címe és a megjelenés éve): Szülőföldön, Sóvidéken (A kapuban 1998, Füttyögtess, András! 1988, Asszonyszínház Alsósófalván 1987, Siklódi, Jávorfa muzsika 1987, Pálpataki lakodalom 1998, A gúzsszekér. Sóvidéki leányok cselédsorsa 1984, A sóvidéki székely harisnyáról – Miben is jártam? 1985, Harisnyaszabók mestersége 1987, Búcsú a székely harisnyától? 1992), Eklézsiakövetés a székely "protestáns Szentföldön" 1992, Szomszédolás néprajzi tájakon (Murokország belső térképe 1991, Magyarok és cigányok Karácsonyfalván 1997, Királynékeresőben a Bucsin-tetőn innen és túl 1999, Pünkösi virágozás a marosszéki Mezőségen 1988–1999, Marosszék – néprajzi táj és kulturális régió 2008, A Mezőség néprajzi körvonalai és belső tagolódásának kérdései 2007) Népszokások életvilágában (Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében 1994, Három nap maszkuravilág Ditróban 1993, Csutakhúzás a Nyárádmentén 1995, Farsangtemetés a Sóvidéken 1982–1992, Kalendáris szokások Siklódon 1993, Egy székely betlehemes játék halála és feltámadása 1993, Állandó és változó a marosszéki húsvéti szokásokban 1980–2007) Elődök nyomában (A költészet szentegyházában. Petőfi az erdélyi népi kultúrában 2010, A kalendáriumi népszokások gyűjtésének és kutatásának kezdetei Székelyföldön – A néprajzkutató Kriza János 2014, A farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok kutatása a magyar folklórban 2007).
A könyvet gazdag képanyag dokumentálja. Az V. tábla fekete-fehér képei archív felvételek, a VI. táblán Elekes János fotója, a többi (színes) felvételt a szerző készítette.
Barabás László: Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015
A Kapun belül, kapun kívül c. kötetről
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Aradi Magyar Napok
Helytörténeti beszámolók a csikysekkel
Második alkalommal szervezték meg az Aradi Magyar Napok keretében – a Szabadság-szobor Egyesület Napján – pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az Ifjú helytörténészek találkozóját. Az esemény címe inkább csak szimbolikus, hiszen nem igazi helytörténészekről van szó, hanem diákokról, pontosabban Arad megyei magyarul tanuló diákokról, akik pedagógusaik felkészítésével helytörténeti tematikájú dolgozatokat mutattak be. A diákoknak – összesen hét iskola jelentkezett – egy, az iskolájuk életéből kiragadott történetet vagy a települések híres szülötteinek életútját kellett bemutatniuk. A dolgozatokat egy csokorba kötötték, és Lehoczky Attila történelemtanár koordinálásával, az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával egy második kötetet adtak ki Emlék a szülőföldről címmel. Ezt a kötetet egyébként az előadáson is bemutatták.
A találkozón Lehocky Attila tanár köszöntötte az egybegyűlteket, majd Király András államtitkár, a Szabadság-szobor egyesület elnöke a rendezvény fővédnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Hangsúlyozta, a magyarság igazi feladata megmaradni magyarnak, ezt pedig nem elég csak hangoztatni, hanem tenni is kell érte. Ebben elsősorban a szülőknek és az iskolának kell szerepet vállalnia, továbbá minden olyan intézménynek, mely igyekszik „nem propagandisztikusan” megértetni a jövő nemzedékével, mit jelent tagja lenni egy közösségnek.
A szervezők elmondták, a rendezvény célja megismertetni másokkal is szülőföldünket, illetve felidézni mindazokat az embereket, akik áldozatos munkájának köszönhetően a szórványközösség tagjai ma is magyarként élhetnek szülőhazájukban.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Állandó kiállítás nyílt az Aradi Ereklyemúzeum kincseiből
Végre ezt is megértük!
2015. október elseje bizonyára emlékezetes dátumként marad meg az aradi magyarság, de a megyei múzeum legújabb kori történelmében: a múzeum történelmi részlegének is helyet adó Kultúrpalota második emeletén megnyílt az egykori Ereklyemúzeum gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás. A három terem mintegy 130 tárgyat mutat be a közönségnek, ami töredéke ugyan az egykori hatalmas anyagnak, mégis nagy lépés az eddigiekhez képest. Mint ismeretes, az 1960-as években erősen megnyirbálták, majd a hetvenes évek „kulturális forradalmában” majdnem teljesen felszámolták az 1848–49-es magyar forradalom Aradon kivégzett mártírjainak emlékét is őrző kiállítást. Tegnapelőtt ígéret hangzott el arra, hogy a jövőben még nagyobb teret, helyet kap az ereklyemúzeum.
A rendezvényt Peter Hügel múzeumigazgató nyitotta meg. Elmondta, hogy a mostani állandó tárlat megnyitása része a múzeum teljes kiállítási rendszere, a múzeumok városunkbeli jelenléte és szerepe újragondolásának. Egyszermind bejelentette a részleg bővítésének szándékát.
Gheorghe Falcă polgármester visszatekintéssel kezdte. Városunknak, mondta, nagy hiányosságai voltak az infrastruktúrával kapcsolatban, ami arra kötelezte a városvezetést, hogy több területen dolgozzon az utóbbi években. 2000-ben a gazdasága „nyikorgott”, ma Arad egy 74 ezer munkahellyel rendelkező város, 1 százalékos munkanélküliséggel.
2015-ben a közigazgatás négy nagy irányban tevékenykedik: beruházás a kultúrába, nevelésbe, egészségügybe és a zöldövezet fejlesztésébe. „Dolgozunk a jövő évi költségvetésen, ami Arad számára fontos dolgokat akar megvalósítani. Például a Teba átvételét – egyrészt mert ipari örökség, másrészt mert helyet biztosít a múzeumnak kollekciók elhelyezésére. 2015 a nagy év, amelyben Arad megkapta, dokumentumokkal, száz százalékban az aradi várat, amelynek azonban még várnia kell arra, hogy civileket fogadjon, mert előbb a gáji kaszárnyát kell befejeznünk, aztán nekilátunk annak feltérképezéséhez, hogy miként mutasson ez a vár. Szép múltja van, és készülnünk kell arra, hogy bebútorozzuk Arad múltjával, készülve az Arad, Európa Kulturális Fővárosa időszakra is” – mondta. Megemlítette: azt hiszi, 2000-ben az első román tisztségviselő volt, aki koszorút helyezett el a vesztőhelyi obeliszknél, s akkoriban az újságok egy része azt írta: nem lehet, hogy egy móc ilyet tegyen, és hogy politikai karrierje befejeződött. „Az önök segítségével a karrierem nem fejeződött be, sőt felfelé ívelt, mert ugyanazon értékekben hittünk. Ennek a városnak szép és gazdag a történelmi múltja, amit be kell mutatni azoknak is, akik nem értenek egyet vele. Ami tettünk és teszünk, az, hogy felmutassuk e város értékeit. 2004-ben, amikor polgármester lettem, megpróbáltam megtanulni Arad történelmét. Ez alkalmat adott arra is, hogy sikerüljön az eddigi rejtett és értékes dolgokat a felszínre hozni. Köszönöm Önöknek, s annak, akivel már 12. éve együtt dolgozom, Bognár úrnak, aki ma ünnepli születésnapját. Együtt kívánjunk neki boldog születésnapot” – fejezte be a polgármester.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere (aki épp Gyuláról tért vissza, ahol jelen volt a Salacz Gyula szülőházán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásán), megköszönve a jókívánságokat, hangsúlyozta: a mai nap valamennyi aradié is. „Egy különösen fontos pillanatot élünk át, a városi élet normalitásáét. Azt hiszem, ez az értékek napja”, mondta, és – „a város kultúrájáért, kulturális örökségéért ideiglenesen felelő tisztségviselőként” köszönetet mondott mindeninek, aki a kulturális örökség megőrzéséhez és ápolásához hozzájárult. Az egykori ereklyegyűjteményhez kapcsolódó gyermekkori emlékeit felelevenítve hangsúlyozta: „Végre, egy elég hosszú és kegyetlen korszak után, amikor az értékeket száműzték Arad kulturális örökségéből, többekkel együtt, akik európai módra gondolkozunk, sikerült újra értékesítenünk azt, ami érték. Amikor a kulturális fővárosról beszélünk, számunkra nagyon fontos, hogy ezek az értékek, amelyek Arad értékei is – Arad az összes nemzeti kisebbség, etnikai és vallási közösség által is létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége – érvényre jussanak. A polgármesterrel és Hügel úrral folytatott számos beszélgetés során is elmondtam: ez a továbbiakban vonzási pont lesz a turisták számára, és ezáltal is felépíthetjük a kölcsönös elismerés városát, egy modern, nyugati várost” – fejezte be beszédét, amelynek utolsó mondata magyarul hangzott el: „örülök, hogy elértük, s eljutottunk ide, hogy ezt ma közösen is megünnepeljük”.
A Pro Identitas elnöki minőségében jelen volt Faragó Péter beszédét így kezdte: „A mai nap nagyon különleges Arad, és minden lakosa számára. A megyei múzeum állandó kiállításának megnyitása lehetővé teszi városunk e történelmi kincsének bemutatását. Meggyőződésem, hogy a megyei múzeum büszke lehet ezekre a kincsekre, amelyek növelni fogják vonzerejét. E kollekció darabjai múltunk tanúságtételei, szükségszerű volt, hogy láthassák és tanulmányozhassák az érdeklődők. Mától megvan a lehetőség, ezért minden közreműködőnek – helyhatóságnak, a múzeum szakembereinek, és megkülönböztetett módon Peter Hügel igazgatónak – köszönetet mondok”.
Magyar nyelvű beszédében Faragó Péter többek között elmondta: számára ez a 2015. év Aradi Magyar Napok legfontosabb, leginkább várt eseménye. „A kommunizmus soha, sehol nem hozott jót, ennek az intézménynek a pincéjébe száműzte az ereklyéket. Az Aradi Kölcsey Egyesület kezdeményezésére páratlan gyűjteménnyel gazdagodott az aradi múzeum. Most abban a Kultúrpalotában vagyunk, amelyet azért is építettek meg elődeink, hogy ennek a kincsnek méltó helye leszen. Mától ismét láthatóak, és mától magyar, román és bárki eljöhet megcsodálhatni őket.
Az ereklyemúzeum a 48–49-es szabadságharc Aradon kivégzett 13 mártír tábornokának állít emléket. Bízom benne, hogy a következő generációk már szabadon látogathatnak ide, tanulva ápolhatják a múltat, őrizhetik történelmi értékeinket, emlékeinket.”
A hivatalosságok után szót kapott Felicia Oarcea muzeológus, a kiállítás rendezője is. „Az aradi kulturális értékek felkarolásának szándéka egy román–magyar együttműködéshez, a határon átnyúló HURO programhoz vezetett. (Ennek eredményeként jelent meg egy nagyszerű album és repertoár az aradi ereklyemúzeum kincseiről – szerk. megj.) A mostani állandó tárlat 130 körüli kiállítási darabot mutat be, a relikviagyűjtemény, mint tudjuk, több mint 17 ezer darabot ölel fel. Kezdetnek emlékezetesebb darabokat állítottunk ki, fehér- és tűzfegyvereket, amelyeket honvédek, a forradalom kiemelkedő személyiségei használtak – közülük kiemelném Török Gábor polgármestert, Dimitrie Halca alpolgármestert, az 1949-es februári harcokban kitűnt Asztalos Sándort. Nem utolsósorban – az első teremben – látható a későbbi polgármester, Salacz Gyula portréja, atillájával és kardjával együtt. Hasonlóképpen láthatók Kossuth Lajos és a tábornokok néhány személyes tárgya, amelyek a múzeum „örökség” és „alap” kategóriájába tartoznak. Az előbbiek között van Kossuth pisztolya (a kísérő, valódiságát igazoló írással), amelyet személyi orvosa adományozott az ereklyemúzeumnak, Damjanich János és Kiss Ernő pisztolykészlete stb.
Szerepel a 13 tábornok kivégzéséről szóló festmény, Damjanich fotelje és mankója, az urna, amelyben Leiningen tábornok szívét őrizték. Az utolsó termet főképp Arad vára történelmének szenteltük, portréknak, az aradi várban fogvatartottak által készített tárgyaknak, Somogyi József hadnagy sakk-készletének. És itt látható az aradi Szabadság-szobor makettje is.
Mi, aradiak tisztában vagyunk az európai értékekkel, ezért a továbbiakban ki akarjuk terjeszteni a kiállítási felületet, legalább az egykori kiállítás terjedelmének egy részéig.”
Az állandó kiállítás megnyitóján elhangzottakat – minthogy valamennyi beszédet szabadon mondták el – nem őrzi majd meg dokumentum, ezért is idéztem valamennyiből hosszabban.
A nézők többségét azonban minden bizonnyal jobban érdekli a kiállítás, amely most, az aradi vértanúk kivégzése előestéjén még időszerűbb. A néhány fotó legfeljebb ízelítőként szolgál – ezt a kiállítást alaposan meg kell néznie mindenkinek, aki a múlt iránt érdeklődik. Reméljük, az iskolások sem hagyják ki.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Mazalik Alfréd tanár, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő
Fájdalommal és együttérzéssel közöljük mindazoknak akik ismerték a tanár urat, hogy Mazalik Alfréd életének 88. évében hosszú betegség után távozott az élők sorából. Nyugodjon békében!
Mazalik Alfréd Felsőbányán született 1927. november 8-án. Életpályája gazdag volt, dolgozott magyar újságíróként, szerkesztőként, pedagógusként, majd négy évig romániai magyar országgyűlési képviselőként is munkálkodott.
A középiskolát Nagybányán végezte 1948-ban, majd 1952-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát. Ezt követően líceumi tanárként tevékenykedett Máramarosszigeten. Az itt megjelenő Viaţa Liberă főszerkesztője (1952-56), a Bányavidéki Fáklya helyettes főszerkesztője (1957-59), a Máramarosszigeti Napló szerkesztője (1990), a Bányavidéki Új Szó munkatársa volt. Cikkeiben Hollósy Simon és Badzey Pál festőművészek máramarosszigeti kapcsolataival foglalkozik. Az RMDSZ máramarosi parlamenti képviselője (1992-1996). Írásaiban megjelenik a városias és a magyarságára büszke Máramarossziget, amely ma már (Padányi Gulyás Béla szavai nyomán) egy „elsüllyedt világ.” Nyugdíjas éveiben is aktív volt. Cikkei rendszeresen jelentek meg a Máramarosi Hírlapban (2008), de megalakulása óta politikai elemzője is volt a Máramarosszigeti Rádió román adásának, majd a 2011-es indulást követően a magyar adás pénteki műsorának is állandó meghívottja volt.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (részlet)
“Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... " Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”
Mazalik Alfréd /Felsőbánya, 1927. nov. 8. – Máramarossziget, 2015. okt. 2.
nagybanya.ro/cikk

Saját kormányhivatalt akarnak a székelyföldi románok
A Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy, az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelik egy memorandumban, melyet szombaton fogadtak el Marosfőn (Izvorul Muresului). Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a Hargita megyei románok találkozóján – amelyen elfogadták a memorandumot – részt vett Mircea Dusa védelmi miniszter, Andrei Jean Adrian, Hargita megye prefektusa, és Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke is.
A dokumentumban a Hargita megyei románok képviselői felróják, hogy a székelyföldi megyékben a helyi szinten többséget alkotó magyarok „uralkodnak" a románok fölött, és míg az „uralkodó magyar kisebbséget" a pozitív diszkrimináció eszközeivel védik, addig a román közösség „nemzeti jellege elvesztésre vagy elvándorlásra van ítélve".
A memorandumban egy stratégia kidolgozását is kérik a nemzeti önazonosság, valamint az alapvető szabadságjogok biztosítására azoknak a román nemzetiségű polgároknak, akik közigazgatási egységeikben kisebbségben élnek. Azt is kérik, hogy a székelyföldi románok kulturális, vallási és más civil szervezetei a központi költségvetésből kapjanak támogatást és készüljön stratégia a térség gazdasági fejlesztésére.
A memorandum aláírói azt is kérik, hogy a román állam erősítse meg jelenlétét a térségben a prefektusi hivatal, a dekoncentrált (kormánynak alárendelt) intézmények, a hadsereg és a rendfenntartó erők által „úgy ahogy az olasz állam is eljár Dél-Tirolban, az úgynevezett Székelyföld etnikai alapú szeparatizmusának a hívei által oly gyakran emlegetett tartományban" – idézte a Mediafax hírügynökség.
A memorandum szerint elérkezett az ideje annak, hogy a román állam a biztató szavakon túl tényleges intézkedéseket tegyen. „A román társadalom (.) nem érti, hogy – noha törvényesen nem elfogadott – a gyakorlatban működik a magyar autonómia a térségben. A román hatóságok reakcióhiánya oda vezet, hogy a magyar közösség vezetői folytatják egy románok nélküli székelyföldi identitás kialakítását" – áll a dokumentumban.
A rendezvényen felszólaló Mircea Dusa védelmi miniszter kijelentette, hogy a magyarokat képviselő szervezeteknek meg kell érteniük: nincs helye az autonómiaköveteléseknek, a kisebbségnek is be kell tartania az ország alkotmányát.
„A magyarok képviselőinek meg kell érteniük, hogy nem hasznos állandóan olajat önteni a tűzre. (.) Nincs helye a területi autonómiáról szóló vitának, a román alkotmány világosan fogalmaz" – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség. A miniszter azt is megemlítette, hogy a magyar tisztségviselők tisztségeik elfoglalásakor a román alkotmányra tesznek esküt, később azonban az esküjük ellen cselekednek. MTI
Erdély.ma

Az egyetem napját ünnepelték a Sapientián
Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szombaton Csíkszeredában. Díjazták az oktatókat, és többek között egyetemi játékdélutánon vehettek rész a jelenlevők és a meghívott vendégek.
Dávid László (fotó), a Sapientia EMTE rektora köszöntő beszédében elmondta, hogy az elmúlt 15 évben több ezer hallgató végzett és diplomázott az egyetemen, akik közül többen kiemelkedő sikerekkel büszkélkedhetnek. „Intézményünk diákjainak sikerült első, második és harmadik helyezést is elhozni európai szintű versenyekről. Olyan sapientiás hallgatók által készített filmeket is láthattunk, amelyek bevitték az erdélyi filmkészítést a köztudatba” – dicsért a rektor. Mint hangsúlyozta, 15 év rövid idő egy közösség életében.
Kása Zoltán, az egyetem szenátusának elnöke felszólalásában úgy vélekedett, egy induló egyetemnek 25 évre van szüksége ahhoz, hogy igazi egyetemmé váljon, és a Sapientiának már csak az hiányzik e téren, hogy doktori iskolával is rendelkezzen. „Úgy gondolom, elég lesz ehhez húsz év is” – hangoztatta a szenátuselnök.
„Nagy örömmel tölt el, hogy itt állhatok a határon túli partnerintézményünk ünnepén, annak a tudatában, hogy sikereihez talán az együttműködésünk is hozzájárult” – fejtette ki beszédében Sándorné Kriszt Éva, a budapesti gazdasági főiskola rektora. Hozzátette: bízik abban, hogy az intézmények közötti együttműködés továbbra is virágzó lesz, és okos, képzett fiatalok ezrei kerülnek majd ki az egyetemek karairól. „Akkor mondhatjuk, hogy kiváló intézmény vagyunk, ha túljelentkezés van szakjainkra. Ez részben teljesült, de még sok a teendő ebben az irányban. Egy nagyon magasztos cél katonái vagyunk. Kis lépéseink nagy lépések közösségünk megtartásában” – zárta beszédét Makó Zoltán, a csíkszeredai kar dékánja. A felszólalások után az egyetem azon oktatóit díjazták, akik kiemelkedő tudományos munkásságuk alapján arra érdemesek voltak.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Matematikai Tehetségnapot tartottak Csíkszeredában
A SimpleX Egyesület szombaton tartotta a hatodik kiadását megért matematikai tehetségnapot a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban, amelyen több mint 120 versenyző mérte össze tudását.
A csíkszeredai iskolákon kívül Csíkcsicsó, Csíkpálfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon és Csíkmadaras képviseltette magát. A program szervezésében a Márton Áron Főgimnázium 35 önkéntes diákja segített.
A tehetségnap egy matematikai tesztversennyel indult, amelynek célja a SimpleX Egyesület tagjai által tartott évközi regionális szakkörök résztvevőinek kiválogatása. Ezt követően a résztvevők Six MaKING bajnokságban, Terc kártyajátékban mérhették össze tehetségüket vagy különböző logikai játékokat próbálhattak ki. Mindhárom foglalkozást önkéntes diákok vezették.
A SixMaKING bajnokság legjobbjainak Rancz Bálint szervező adta át a díjakat, ők Egri Csongor, Albert Hunor és Péter Ákos. A Terc bajnokság legjobbjait Tankó-Gábor Tihamér és Tamási Eszter díjazta, ők Ráduly Noémi, Bartis Csongor, Bokor Andrea, Bartha Réka és Jánó Róbert – tájékoztatott Csapó Hajnalka, a Márton Áron Főgimnázium tanára.
A tehetségnap a matematikai tesztverseny díjazásával zárult, minden évfolyamon a díjakat az évfolyamfelelős adta át, aki az évközi foglalkozásokat is fogja vezetni.
A matematikai tesztverseny díjazottai: IV. osztályban: I. díj Benedek Márton, II. díj Balázs-Bécsi Júlia, Páll Ákos és Vezsenyi Huba; V. osztályban: I. díj Gross Erika, II. díj Gere Márk és Veress Katalin; VI. osztályban: I. díj Jánó Róbert, II. díj Bartha Laura, III. díj Afloroaei Cristian; VII. osztályban: I. díj Ördög Kinga, II. díj Péter Ákos, III. díj Szabó Balázs; VIII. osztályban: I. díj Egri Csongor, II. díj Fodor Tímea, III. díj Kristó Roland. A részletes eredmények megtekinthetők a SimpleX Egyesület honlapján.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Istentiszteletet tartottak, himnuszt énekeltek Sepsiszentgyörgyön
Több százan gyűltek össze a délutáni harangszóra, amellyel kezdetét vette a himnuszügyben hozott kedvező döntés alkalmából szervezett ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgy felújítás alatt levő főterén. A vasárnapi eseményen a történelmi egyházak képviselői szólaltak fel.
Ámbár az ökumenikus istentiszteleten való részvételre az RMDSZ és MPP háromszéki vezetői buzdították a sepsiszentgyörgyieket, a történelmi egyházak képviselőinek bevonásával zajlott a hálaadás. Szabó Lajos, plébános hármas hálaadásnak tekintette a vasárnapi istentiszteletet. Mint fogalmazott, egyrészt a gondok levétele miatt, másrészt azért, mert az eseményen oly sokan összegyűltek, harmadrészt azért, mert „akkor és úgy lépett közbe a Gondviselő a székelyek történetébe, amikor azt gondoltuk, hogy nincs már tovább, mindent elvesztettünk”.
„Hordozzuk keresztünket!” – szólított fel Szabó Lajos, aki kifejtette: nem csak a betegség és megöregedés keresztjét kell elviselnie az embernek, hanem azokat is, amelyet az ember saját magának tesz vállára. „Nagyon sokszor mástól kapott keresztet cipeltünk és cipelünk most is (…) mint amikor legszentebb imánkat, ég felé nyúló kezeinket is korlátozni akarják, nehogy énekeljük az Isten áldd meg a magyart!” – mondta Szabó Lajos. A székely szimbólumokat nem büszkeséggel, hanem a történelem hűségével kell lobogtatnunk, de vannak, akik azt akarják, hogy a kereszt nyomjon bele a rögös földbe – foglalta össze gondolatait a plébános aki kitartásra szólította fel a jelenlevőket: „ne legyünk megalkuvó, csüggedő, kételkedő, kereszténységet sutba vető nyöszörgő emberek, merjünk tenni és küzdeni”.
„Szükségét érezzük, hogy az Istenhez imádkozzunk, s imádságainkat ne csak csendes magányunkba fogalmazzuk meg, a lélek mélyeit ne csak őszinte érzésekkel fejezzük ki, hanem szükséges, hogy együtt hangos szóval elmondjuk himnuszénekeink zsoltáros nyelvezetben” – hangoztatta Biró Attila, árkosi unitárius lelkész. „Segíts kiszakadni a köznapi élet azon küszködésekből, azokból a fölösleges csatározásokból, amikor egymással versengünk, és mások tettei, szavai miatt van harag” – imádkozott az unitárius lelkész. Incze Zsolt református esperes úgy fogalmazott a jelenlevők felé fordulva: „szinte hálás vagyok Sebastian Cucu prefektusnak, hogy ezt az egész dolgot így összehozta, mert másképp nem találkoztunk volna ezen a vasárnap délutánon”. Azért énekeljük az Isten áldd meg a magyar! szavakat, mert fellegek vannak felettünk: a rosszindulatnak, a durva nacionalizmusnak, a kizsákmányolni akaró embernek fellege, aki még abban is meg akar gátolni, hogy imát énekeljünk – zárta gondolatait Incze Zsolt. Az eseményen imát mondott még Nagy Adél evangélikus lelkész.
Az ökumenikus istentisztelet végén az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Fedezzük fel! – 93 óra előadás és 43 sikersztori az erdélyi konferenciasorozaton
Sepsiszentgyörgyön ért véget a hét várost érintő, „Fedezzük fel!” elnevezésű konferenciasorozat Erdélyben. Az előadások résztvevői az EU-s pályázati projektek kidolgozását és lebonyolítását végző szakemberektől kaptak gyakorlati segítséget uniós alapok lehívásához. Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát, a konferenciasorozat ötletgazdáját és moderátorát kérdeztük a tapasztalatairól.
Kiknek szólt elsősorban ez a konferenciasorozat?
Az új pénzügyi időszak kezdetén a legfontosabb tennivaló a tájékoztatás, az új pályázati lehetőségek és eljárások ismertetése. A Kós Károly Akadémiával közösen felmértük, hogy az erdélyi célcsoportok közül melyiknek volna leginkább szüksége gyors információkra. Így esett a választás két célcsoportra: a kis- és közepes vállalatokra, valamint a civil- és ifjúsági szervezetekre. Nekik jóval kisebb kapacitásuk van a pályázatok világára figyelni, nem áll módjukban pályázatfigyelésre és pályázatírása fenntartani egy munkahelyet, nem is beszélve a civil szervezetekről, amelyeknek nagy része önkéntességi alapon működik, havi alig pár szász lejes költségvetésből. Sokkal jobb a helyzet például az önkormányzatoknál és a nagyvállalatoknál. A mezőgazdaság pedig, ismerjük, hogy minden pénzalapot felhasznált, ami a rendelkezésére állt, ott rendkívül gyors a hasznos információk terjedése. Kézenfekvő volt tehát a kkv-t, valamint civilek, fiatalok kiválasztása. Amikor a sorozatot idén márciusban elindítottuk, Románia már jókora késésben volt, még nem is véglegesítette az új operatív programok tervét, mit tehát idejében fogtunk hozzá a tájékoztatáshoz.
Hogyan épült fel egy-egy ilyen konferencia? Helyszínenként voltak-e eltérések a forgatókönyvben?
A brüsszeli Wilfried Martens Központtal közösen olyan szakmai programot dolgoztunk ki, amelynek legfontosabb eleme az EU-s pályázati keret, a romániai operatív programok ismertetése volt, amelyet szervesen egészített ki a romániai kkv-s szaktárca pályázati felhívásainak ismertetése. Szávics Petra EU-s szakértő, volt európai ügyi államtitkár, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke állandó előadóink voltak, de két alkalommal az Európai Bizottság képviselője is előadást tartott az Erasmus+ programcsomagról. Az ifjúsági szervezetek sok újdonságot hallhattak a nagy részben átszervezett mobilitási, ifjúsági, kulturális és média programokról.
A konferencia második részét a pályázati tapasztalatok ismertetése és hasznos tanácsok listázása tette ki. Előbbit sikersztoriknak neveztük és olyan vállalkozók, illetve szervezetek képviselői osztották meg élményeiket a hallgatósággal, akik maguk már lebonyolítottak EU-s projektek. Ők aztán elmondtak pozitívumokat és negatívumokat is, hiszen célunk a valós lehetőségek ismertetése volt, nem kívántuk fényezni az EU-s pályázatokat.
Végül maguk a korábbi jogosultak biztatták az érdeklődőket, hogy minden nehézség – bürokrácia, hosszas ügyintézés – ellenére érdemes belevágni egy pályázatba, mert az a vállalat és a szervezet életében olyan ingyenes fejlődési lehetőséget jelent, amelyet semmilyen más befektetés nem tud helyettesíteni.
A hasznos tanácsokat szakmai partnereink szolgáltatták, az említettek mellett pályázati tanácsadó cégek, a Goodwill Consulting és a marosvásárhelyi Bechem Partners, amelyek már sok-sok sikeres pályázatot bonyolítottak le. Természetesen voltak helyi jellegzetességek, Szatmáron például a határ menti vállalkozói együttműködés kiemelt téma volt, Nagyváradon az OTP Bank révén a kiegészítő finanszírozásokról is volt előadás, hiszen sok vállalkozót az önrész hiánya bátortalanít el a pályázástól. Kolozsváron sikerült a legcélzottabb tanácsokat adni a résztvevőknek, hiszen minden jelenlévő ismertette projektötleteit, így a tanácsadók azonnal elmondhatták, hogy hova volna érdemes pályázni. Székelyföldön pedig, ahol kisebb a világ, és szinte mindenki mindenkit ismer, hasznos észrevételek hangzottak el a közös pályázásról, a hálózatok kialakításának fontosságáról. A konferenciák nagy részében volt egy kommunikációs tematikájú előadás is Kádár Magor a BBTE egyetemi docense részéről, hiszen számos pályázatnak fontos összetevője a közösség tájékoztatásának kötelezettsége.
Melyek voltak a leggyakrabban elhangzó kérdések a hallgatóságból?
A túlzott bürokrácia gyakran elhangzott panaszként és kérdésként is, az önrész előteremtésének nehézségei szinte mindenütt előkerültek. A legnehezebben megválaszolható kérdések mégis azokra az esetekre vonatkoztak, amikor a menedzsmenthatóság hibájából, a lassú elbírálási folyamat miatt a pályázó végül elállt a megnyert pénz felhasználásától. Annyira kifutott az időből a projektje, hogy utólag már nem tudta hasznosítani. Gyakori észrevétel volt, hogy a hazai hatóságok menet közben változtattak a játékszabályokon, így az amúgy is vaskos pályázati útmutatók új és új oldalakkal egészültek ki. A szakértőink ismertették az Európai Bizottság azon szándékát, hogy a következő időszakban az országos hatóságok egyszerűsítsék a folyamatokat, minél több okmányt lehessen online felületen benyújtani, legyen sokkal ritkább a jogszabályi keret módosítása.
Az érdeklődés tekintetében voltak-e eltérések a régiók között?
Az eltérés minimális, mintegy húszszázaléknyi volt a különbség a legnépszerűbb és a legszerényebb jelenlétet hozó rendezvény között. De természetes is, hogy Kolozsvárott és Marosvásárhelyen nagyobb volt az érdeklődés, ezért mindkét városban volt civil és kkv értekezlet is, népes, jól felkészült, szakszerű kérdéseket felvető hallhatósággal. De a Partium két nagyvárosában és Székelyföldön is teltházas rendezvényeink voltak, társszervezőként az RMDSZ helyi szervezetei, valamint a médiapartnerek sokat segítettek a népszerűsítésben. Több alkalommal is elhangzott az együttműködés fontossága, a vállalkozói szervezetek, egyesületeket szerepe, a civil szervezetek pályázásában pedig a határokon átívelő partnerségek fontossága. Kevés erdélyi szervezet bonyolított még nagy európai pályázatot, ezért fontos, hogy egyelőre partnerként vegyenek részt projektekben és tapasztalatot szerezve pár év múlva már maguk álljanak egy Európa több országát is érintő program élére.
Mi az oka annak, hogy ilyen konferenciasorozatokkal kell „felfedeztetni” Erdélyben az uniós pályázati lehetőségeket? Alapvetően nem kormányzati érdek és feladat a tájékoztatás?
Hogyha a kormány, konkrétan pedig a menedzsmenthatóságok tennék a dolgukat, akkor a civil kezdeményezéseknek könnyebb volna a dolguk, de mivel a kormányzat még a pénz elköltésének tervét is későre készítette el, és még ennél is bűnösebb késésben van a 2007-2013-as időszak pénzalapjainak lehívásában, a természetesnél több feladata marad a magánszférának vagy a civileknek. Talán az egész román társadalomra igaz, hogy az előző időszak tanulságait levontuk, a tanulópénzt megfizettük, ezért nagyon fontos, hogy idejében felfedezzük és ráhangolódjunk az előttünk álló lehetőségekre. Hiszek abban, hogy a magyar vállalkozók és civilek egy részén ezzel a konferencia-sorozattal segítettünk, hogy sikeres pályázási időszak elé nézzenek.
Biztosít-e pénzt az EU pályázati tanácsadásra?
Alapvetően igen, valamennyi programnak van műszaki segítségnyújtás része, de ami fura, hogy kifejezetten az EU-s pénzalapok népszerűsítéséről szóló rendezvénysorozat nem szerepel a kiírások között. Ehhez még hozzá kellene tennünk, hogy mi egy regionális – erdélyi – közönséget szólítottunk meg és azon belül is magyar ajkúakat, érthető, hogy éppen ilyen támogatási lehetőség nem volt. Ennek áthidalására fontos az érdekvédelmi szervezet – az RMDSZ és háttérintézménye – a Kós Károly Akadémia, hiszen a brüsszeli székhelyű Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ közös programja révén ötven százalékban mégis EU-s pénzalapot tudtunk erre a célra hasznosítani, a többit saját forrásból. A Kós Károly Akadémia és az Európai Néppárt brüsszeli háttérintézményének számos idei programja közül ez volt az egyik.
Összegzésképpen: mennyire érte el a célját ez a tanácsadói körút?
Hogyha a számokat nézem, akkor egyértelmű siker, hiszen mintegy ötszáz érdekelthez jutottunk el a kilenc konferencián. Összesen 260 civil szervezetet és 240 vállalkozót szólítottunk meg hét településen. Kilencven három óra előadás és negyvenhárom különböző sikersztori hangzott el. Figyelt ránk az erdélyi és a helyi média. A legtöbb elismerést maguktól a résztvevőktől kaptuk, hiszen a regisztrált személyektől internetes kiértékelést kértünk az előadókról és prezentációkról, ők pedig névtelenül őszinte véleményeket fogalmaztak meg. Ezen visszajelzések hatására eszközöltünk egyébként módosításokat is a későbbi programokban. De összességében rendkívül pozitív értékeléseket kaptunk, a résztvevők hiánypótló rendezvénynek nevezték a Fedezzük fel – új kezdet az EU-s finanszírozásban programot.
Terveznek-e a jövőben hasonló sorozatot?
A mostani rendezvény sikere bizonyítja, hogy hálás feladat célzott, közösségépítő programokat lebonyolítani. Fontos természetesen, hogy egy ilyen körúton hány ember vesz részt, kiket sikerül megszólítani, de ennél talán még értékesebb, ha a résztvevők a maguk kisebb közösségében a megszerzett információkat tovább fogják adni, hasznosítják a megszerzett ötleteket, hiszen így új folyamatokat generálunk a településeken. Hasonló elgondolkodásból a Kós Károly Akadémia brüsszeli partnerével jövőre fiatalok karrierépítésével, életpályamodelljével kapcsolatos programot tervez, de a részletekről túl korai volna még beszélni.
Cs. P. T.
maszol.ro

Ponta bemutatta a román kormány jelentését a migrációról
Nem nehezedik különleges migrációs nyomás Romániára, nagyjából ugyanannyi menekültkérelem érkezett a román hatóságokhoz, mint egy évvel korábban – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében.
A kormányfő a bukaresti képviselőházban mutatta be a kormány jelentését a migrációról. Közölte, hogy az idei első kilenc hónapban 944 menekültkérelmet jegyeztek a tavalyi 900-hoz képest, és augusztusban csak 18 ilyen kérelem érkezett a román hatóságokhoz. Közölte még, hogy a román hatóságok az idén 172 külföldit küldtek vissza hazájukba a tavalyi 111-hez képest.
Ezek a számok azt mutatják, – mondta Ponta -, hogy reális migrációs nyomás nem nehezedik Romániára, hiszen a bevándorlás ugyanolyan méretű, mint amekkora az előző években volt. Emlékeztetett, hogy Románia két, 500-500 férőhelyes tábort alakított ki az esetleg megnövekedett létszámú migránsok elszállásolására, de eddig nem kellett igénybe venni.
Ponta szerint Románia nincs felkészülve a bevándorlók integrálására, ezért egy testületet hoznak létre, amely egyebek mellett szükséges törvénymódosításokat javasol, megvizsgálja a helyi hatóságokkal az integrációs lehetőségeket, és erőfeszítéseket tesz a menekültáradat miatt „újjáéledt populista és idegengyűlölő diskurzus visszaszorítására".
Ponta hangsúlyozta, hogy Románia mentalitásváltásra kényszerül, és ezentúl nem csak a bevándorlás megelőzésére kell összpontosítania, hanem a migránsok integrálására alkalmas mechanizmusokat is meg kell teremtenie, ugyanis az európai menekültválság miatt a helyzet jelentősen megváltozott.
Ponta szégyenletesnek nevezte, hogy Románia még egy eurót sem költ egy politikai menekültre egy 2006-os törvény értelmében, és jelezte, hogy ezt a jogszabályt módosítani fogják. Közölte, kormánya álláspontja szerint helyes volt, hogy Románia a kötelező menekültkvóták elvével nem értett egyet Brüsszelben, de szerinte hiba volt, hogy Bukarest Magyarországgal és Szlovákiával együtt az Európai Unió többi tagállama ellen szavazott. „Mostantól az EU-val szolidáris, európai, építő álláspontja kell legyen Romániának is" – mondta Ponta a menekültkérdésről.
MTI
Erdély.ma

Isten áldja meg a magyart!
A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat.
Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok.
Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos.
A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább.
De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok.
Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk. És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart.
A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)