Megújuló épített örökségünk
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban tegnap délután nyílt meg a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza által szervezett Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítás, mely a Kárpát-medencében 1999–2012 között a magyar kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be.
Dimény Attila múzeumvezető elmondta, a hagyományoktól eltérően két előadás is el fog hangzani. A budapesti vendégeket Bokor Tibor polgármester is köszöntötte, majd Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy 2011-ben a magyar kormány azért hozta létre a Magyarság Házát, hogy minden magyar összetartozását jelképezze, találkozóhelyet biztosítson az anyaországban és a határon túl élő magyaroknak, és a ház feladata, hogy az egész Kárpát-medence kultúráját bemutassa.
Vetített képes restaurátori és mesterségbemutatót tartott Kiss Loránd falképrestaurátor és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, majd Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a kiállítást mutatta be, kiemelve, hogy a magyar kormány segítséget nyújt azoknak a határon túliaknak is, akik szeretnék műemlékeiket megőrizni, de nincs hozzá szakértelmük és pénzük. Erdély azért nagyon fontos, mert tele van középkori műemlékekkel, amelyek napról napra pusztulnak, mivel a román állam nem biztosít pénzt a magyar műemlékek felújítására. Ezért indult el 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jóvoltából egy program az épített örökség megmentésére, ami 2006-ig tartott. Ennek eredményeit szemlélteti a mostani kiállítás. A tablók mellett másolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, megtekinthetőek a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai, látható a huszti református templom helyreállított toronysisakjának egyik fiatornya és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő domborművek másolata. Jövőre évi 180 millió forintos költségvetéssel újraindul a határon túli műemlékek megmentését célzó program, amire Erdélyből is javaslatokat várnak. A megnyitó végén a jelenlevők élőben láthatták, hogyan készül a zsindely Varga Sándor bemutatóján. A megnyitón közreműködtek a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulói.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Derűs emlékezés
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.
Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak. Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az emberi jogok védelméért (Visszatér Băsescu)
Visszatér a politikába Traian Băsescu volt államfő, aki tegnap bejelentette, belép a Népi Mozgalom Pártba (PMP). Állítása szerint ezzel a lépéssel meg kívánja védeni azt, amit az elnöki mandátuma során felépített.
Nem okozott meglepetést, hogy a PMP-t választotta, hiszen eddig sem titkolta, hogy rokonszenvezik ezzel a politikai erővel, amelyet eddig is Băsescu pártjaként emlegettek. Tavaly az elnökválasztáson ennek a pártnak a jelöltjét, Elena Udreát támogatta, miután ő már nem vehetett részt a megmérettetésen. A párt 2013 júliusában jött létre az akkor még elnök Băsescu védnöksége alatt, aki megszakította kapcsolatait korábbi alakulatával, a Demokrata-Liberális Párttal, mert elégedetlen volt annak működésével.
A volt elnök azonban csak most iratkozott be a PMP-be, és jelezte, azért tér vissza a politikába, hogy megvédje azt, amit 2004 és 2014 között két elnöki mandátuma alatt felépített. Kijelentette, nem gondolta, hogy a két mandátum után ismét párttag lesz, de rákényszerítették erre a lépésre azok, akik „bősz lejáratási kampányt” indítottak ellene. Băsescu úgy véli, 2014 decembere, mandátuma lejárta óta a média egy része és egyes politikusok rendszerint megkérdőjelezik azokat a kedvező változásokat, amelyek tíz év alatt történtek Romániában, és megerősítették a jogállamiságot. Szerinte ebben a lejáratási kampányban egyes állami intézmények is részt vesznek, amelyeket pedig ő szilárdított meg. Ezzel a legfőbb ügyészségre utalt, amely több vizsgálatot kezdeményezett ellene. Ezek olyan ügyek, amelyeket elnöki mandátuma idején nem vizsgálhattak ki, mivel mentelmi jogot élvezett. A héten egyébként kétszer is meg kellett jelennie a bíróságon két külön ügyben. Az egyikben az időközben elhunyt Corneliu Vadim Tudor jelentette fel a 2005-ben Irakban elrabolt három román újságíró ügyében. Őket végül a hatóságok kiszabadították és hazatértek, de Vadim Tudor azt állította, hogy Băsescu eltulajdonította a váltságdíj egy részét. Egy másik ügyben egy férfi jelentette fel Băsescut amiatt, hogy 2007-ben a felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás után korábbi kijelentésével ellentétben mégsem mondott le elnöki tisztségéről. Mindkét ügyben a bíróságnak kell eldöntenie, hogy az ügyészség vizsgálatot indíthat-e. Băsescu leszögezte, hogy az emberi jogok védelme lesz a fő célja, a lakosságban és az intézményekben is tudatosítani kívánja, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nem fakultatív jellegű egy jogállamban. Arról biztosította híveit, hogy továbbra is „kényelmetlen politikus” marad.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért (Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével)
A neve ismerősen cseng határon innen és túl, de kevesen tudják, miként küzdött évtizedeken át politikusként, magánemberként a szétszakított nemzetrészekért. Volt munkahelyén, a Képviselői Irodaházban kerestem fel először, ahol még hónapokig akadt bőven dolga. Névjegykártyáján akkor ez állt: Csóti György, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, országgyűlési képviselő, Külügyi Bizottság tagja, Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja. Hallottam arról is, hogy Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómia nagykövetének nevezte.
– 2014. február 13-án elmondott parlamenti felszólalásának élménye hozott ide. Hadd idézzem szembe szavait: „Az elmúlt másfél-két évtized egyértelművé tette, hogy a magyaroknak, a szomszédos, az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségeknek a szülőföldön, magyarként megmaradás egyedüli záloga az autonómia, a tényleges és teljes körű autonómia. A teljes körű azt jelenti, hogy személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja. Az elmúlt esztendőben a Tőkés László vezette Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, amelynek egyébként az elcsatolt területeken működő valamennyi magyar politikai párt tagja, illetőleg részt vesz a tanács munkájában, 2013-at az autonómia évévé nyilvánította. Ezt legkomolyabban a székelyek vették, akik március 10-én, Marosvásárhelyen egy 30 ezres tüntetéssel, október 27-én pedig egy 150 ezer embert megmozgató nagy meneteléssel tettek hitet az autonómia mellett. – Megszakítással 11 évig voltam országgyűlési képviselő. Lehet, hogy véletlen, de sorsszerű, hogy első és utolsó megszólalásom a Tisztelt Házban az elszakított nemzetrészekről szólt. De említsük meg a határozattervezet lényegét is: „Az Országgyűlés október 27-ét, a székelyek nagy menetelésének napját a Kárpát-medencei magyar autonómiák napjává nyilvánítja.”
– Tíz képviselő kezdeményezte e határozatot. Lett belőle törvény?
– Sajnos, nem. De remélem, ez esetben is érvényes a régi igazság: ami késik, nem múlik.
– Mennyire ismerte Erdélyt 1989 előtt?
– Jól ismertem. Mindenekelőtt a Nagyvárad–Bánffyhunyad–Kolozsvár–Torda–Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalat. A nyolcvanas években Kalotaszeget és a Székelyföld nagy részét is bejártam. Mintegy ötvenszer jártunk Erdélyben a feleségemmel. Könyveket, gyógyszereket, élelmiszert, újságokat – és szeretetet – vittünk, barátságokat, felejthetetlen emlékeket hoztunk. Vittük az üzeneteket élő szóban azoktól és azoknak, akik nem léphették át a határt. Például azért, mert tiltólistán voltak. Mi is felkerültünk a megfigyeltek közé. Amikor átléptük a határt, azonnal értesítették a helyi szekusokat Bánffyhunyadon, ahol általában az első éjszakát töltöttük.
Barátságot kötöttem Kallós Zoltánnal, Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Vásárhelyi Gézával, Újváry Ferenccel, Tőkés Istvánnal, Szőcs Istvánnal, Bánffy Istvánnal és másokkal. Nem hagytuk cserben a hargitai juhász barátainkat sem, köztük az ötgyermekes Dániel Imrét, aki ugyan csak „két iskolát” végzett, de intelligenciában és filozofikus töltetű, egyszerű, nemes gondolkodásban kevés hozzá hasonló embert ismertem. Egy alkalommal elmondta: gyermekkori vágya, hogy egyszer átsétálhasson a Lánchídon. Évtizedeken át hívtam, kapacitáltam – családja már többször járt nálunk –, de a reá bízott több száz juhra hivatkozva nem állt kötélnek. „Legalább ígérd meg” – mondtam neki egyszer. Rám nézett csodálkozó, nyílt, kék szemeivel, és így válaszolt: „Ha megígérem, akkor meg is kell tennem!” Többek között ezért szeretem Erdélyt és az erdélyieket. Dániel Imre gondolata lett később a választási kampányom jelmondata „Az adott szó törvény legyen!”
– Ezek az élmények döntőek lehettek politikai szerepvállalásában…
– Politikai pályám tulajdonképpen Erdélyből indult. Kolozsváron megismerkedtem Kallós Zoltánnal, rajta keresztül meg Csoóri Sándorral. Ő hívott az MDF-be 1988 szeptemberében. Amikor 1989. október 22-én Antall Józsefet az MDF elnökévé választották, kérésére úgy döntöttem, politikusi pályára lépek.
– Tehát Antall József felkérése „hozta Önt helyzetbe”. Ön, aki nagyon közelről ismerte, hogyan jellemezné az első miniszterelnökünket?
– Antall József mindenekelőtt humanista demokrata volt, aki politikai célkitűzéseinek elérése során mindig betartotta a törvényességet és szem előtt tartotta az emberiességet. Elkötelezett magyar hazafi volt, aki lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Kiemelkedő európai politikus volt, aki a magyarság problémáit európai összefüggésekben vizsgálta, aki ismerte a térség népeinek történelmét, ezért megértette a kor kihívásait, és azokra mindenki érdekeit figyelembe vevő válaszokat tudott adni.
– 1989 adventjének kezdetétől szörnyű, de egyben lélekemelő hónapokat éltünk át, ki itt, ki a határon túl. Jól tudom, hogy karácsony után félszáz kocsiból álló segélykonvojt vezetett Erdélybe?
– Igen, én is azon sok-sok csonka országbeli honfitársunkhoz tartoztam, akik óriási lelkesedéssel igyekeztek segíteni erdélyi nemzettársainknak. Magyarországon azonnal megmozdultak a segítőkész, jó szándékú emberek. A Magyar Demokrata Fórum Ó utcai székházában, a földszintes barakk épületben is folyt a tanácskozás, mit és hogyan lehetne segíteni a sokat nélkülözött erdélyi magyaroknak. Úgy döntöttünk, hogy elsőként élelmiszerekből és gyógyszerekből álló segélyszállítmányt küldünk. Az elnökség engem bízott meg az egész akció megszervezésével és lebonyolításával. Akkoriban az MDF hivatalának a vezetője voltam, vagyis a pártadminisztráció irányítója, egyúttal az elnök, Antall József személyi titkára. Karácsony előtt pár nappal gyűjtési akciót hirdettünk meg. Élelmiszert, ruhát, gyógyszert, könyveket, gyerekjátékot kértünk a lakosságtól. Napokon át, az ünnepek alatt is, tömegesen hozták az adományokat. A szenteste kivételével reggeltől késő éjszakáig vettük át, szortíroztuk és raktároztuk határtalan lelkesedéssel. Hihetetlen, milyen gyorsan ment minden. Ez nemcsak a mi ügyességünknek volt köszönhető, hanem a budapestiek (máshol meg a vidékiek) önzetlen segíteni akarásának. Több mint kilencven teherautót, furgont és személykocsit sikerült hadrendbe állítani. A nagy számra való tekintettel, valamint biztonsági okokból két részre osztottuk a konvojt. Az egyiket Lezsák Sándor, a másikat én vezettem, különböző útvonalon mentünk. December 27-ről 28-ra virradó éjszaka indultunk a városligeti Dózsa György útról. Sötétedés előtt kellett ugyanis Marosvásárhelyre érnünk, mert éjszaka még számítani lehetett a hegyekbe vonult securitatés osztagok támadásaira. Kalotaszegen és Torda után hallottunk is lövéseket a távolból.
Antall József és Csoóri Sándor búcsúztatott bennünket a csípős éjszakai órában. Szívünk tele volt bizakodással, reménységgel. Új fejezetet reméltünk a Romániához csatolt területeken élő magyarok életében. A „parancsnoki” kocsi egy régi Wartburg volt, tetején hangszóróval, ezzel irányítottam a 47 teherautóból és személygépkocsikból álló konvojt. Zacsek Gyula videózott, Antall Péter meg fényképezte az eseményeket. Indulás előtt Antall József odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: „Vigyázz a fiamra, mert ő még gyerek!” Nagyvárad határában egy fiatal nő román nemzeti színekből álló kokárdát tűzött a mellemre. Jó szívvel viseltem egész úton. Hittük, hogy megváltozik a világ, románok, magyarok, szászok (akik még ott maradtak) megkapják az emberi élethez és önrendelkezéshez való jogot. Végig az úton, amíg világos volt, a városokban és a falvakban az emberek százai integettek. Sötét este értünk Marosvásárhelyre.
Elsősorban egyházakhoz és kórházakhoz irányítottuk a gépkocsikat. Nem hagytuk ki a román ortodox egyházat sem. Másnap spontán nagygyűlést tartottunk a főtéren. Hangosbeszélőn Lezsák Sándor és Gálfalvi György szólt a tömeghez. Az utcán, a macskaköveken gyertyák égtek a halottak emlékére, ott, ahol lelőtték őket Ceauşescu pribékjei. Én kihasználtam a lehetőséget, és felkerestem számos erdélyi barátomat. Marosvásárhelyen Sütő András ecsetelte a történteket, Székelyudvarhelyen Katona Ádám művelődéstörténész petőfis lelkesedéssel sorolta terveiket. Kolozsvárott többek közt Szilágyi István íróval és Újváry Ferenc ügyvéddel készítettünk videointerjút. Újváry szavait idézném is:
„Az én jogom nem az itt élő másik nemzet jogaiból származik. Az én jogaim abból a tényből fakadnak, hogy elődeim itt születtek, falvakat, városokat építettek fel, kultúrintézményeket hoztak létre, és akkor én itt nem lehetek csak nemzetiség! Igénylem, hogy a jövőben így legyen az alapokmányokba befoglalva.”
Ez az okfejtés adta a nemzetpolitikai ars poeticámat, hitvallásomat. Nem adhatjuk lejjebb, mint hogy az elszakított nemzetrészek évezredre visszamenően őseik földjén, a szülőföldjükön, államalapító, államalkotó tényezők legyenek. Ha ebből kirekesztik őket, akkor a tényleges és teljes körű autonómia jár nekik.
– Régóta figyelem, hogy – képletesen szólva – az ötágú síp a kedvenc hangszere… Milyen törvények kimunkálásában vett részt, amelyek jogi értelemben közelebb hozták, majd egymás mellé állították a „külső” és a „belső” magyarokat?
– Számos nemzetközi rendezvényen emeltem szót az elszakított nemzetrészek érdekében. Az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) az Európai Néppárt társszervezete volt, mely valamennyi európai kereszténydemokrata politikai erőt tömörítette. (Az ezredfordulón beolvadt az Európai Néppártba.) Az EUCD 1991. évi őszi brüsszeli kongresszusán – a német CDU és a CSU támogatását élvezve, velük előzetesen egyeztetve – javaslatot terjesztettem elő közép-európai őshonos nemzeti kisebbségek sorsának rendezésére hivatott konferencia megszervezésére. A javaslatot megszavazták, ott helyben megkezdtük az előkészítést. A helyszínre is javaslatot tettem: Pozsony legyen a házigazda! Abból indultam ki, hogy vigyük a kérdést az oroszlán barlangjába. Reméltem, hogy a leendő házigazda, Jan Carnogursky, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, akkor éppen regnáló miniszterelnök, nem mer, nem fog ellene szegülni egy előre mutató, jó döntésnek, személyes találkozásaink során nemigen konfrontálódott velem kisebbségi kérdésekben. Az 1993 júniusában rendezett konferencia végén beláttam, hogy tévedtem. A zárónyilatkozat hajnalig tartó vitájában a szlovákok és a románok egymást túllicitálva igyekeztek gyengíteni a szöveget, nem kevés sikerrel. – A határon túli magyar pártok is részt vettek az említett nemzetközi szervezetek munkájában? – Többé-kevésbé igen. Az RMDSZ tagságáért az Európai Demokrata Unióban már 1990-ben elkezdtem a harcot. A szervezet Helsinkiben tartott pártvezetői értekezletén javasoltam felvételüket, melynek előkészítésére megbízást kaptam. Az erdélyi magyar szövetség vezérkara, Szőcs Géza főtitkár kivételével, ugyanis hallani sem akart egy konzervatív-kereszténydemokrata szervezeti tagságról. Domokos Géza elnök a Szocialista Internacionáléban gondolkodott. Sokan fel sem fogták egy nemzetközi szervezeti tagság hallatlanul nagy előnyeit, ami egy posztkommunista országban élő kisebbség etnikai alapú pártjánál elengedhetetlenül fontos volt akkor. Szerencsére Szőcs Gézánál nyitott kapukat döngettem, hiszen ő is foglalkozott a gondolattal. Konspiratív úton, az elnökség megkerülésével vittük be az RMDSZ-t az EDU-ba! Gézát főtitkárként meghívattam a Végrehajtó Bizottság soron következő ülésére, ahol a szervezet nevében kérte a felvételt. A kész tények elé állított elnökség végül tudomásul vette a történteket. Hosszabb ideig csak megfigyelői státussal rendelkeztek, mert hiába voltak bent a bukaresti parlamentben – ami a tagság egyik feltétele volt –, az EDU nem ismerte el szabadnak a romániai választásokat. Végül a budapesti pártvezetői értekezleten, 1993 szeptemberében kapták meg a teljes jogú tagságot. Ekkor Bodó Barna alelnök képviselte az RMDSZ-t a konzervatív nemzetközi pártszövetségben. Számos pozitív kezdeményezésük volt, melyeket az EDU többnyire elfogadott, megfelelő lobbizás után! A ’93-as budapesti ülésen a felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kapott megfigyelői státust.
S. KIRÁLY BÉLA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az az egy utca
Az áldásos tudat, hogy a tudomány „fogyasztója” lehetek, nem késlekedett a lendületadással az örömteljes folytatáshoz. Úgy tudom, valamennyi moldvai hallgató sikeresen elszámolt elmúlt idejével.
Többen diplomáznak idén. Nagyszerű történelmi eseménynek tartom azt, hogy legtöbben a moldvai magyarsággal kapcsolatos témában írják a diplomamunkájukat. Ez az út, a megírás folyamata egy biztos önismerethez vezet. Csak mély és alapos kutakodás árán találkozhatunk azzal a tükörrel, mely a valódi énünk visszajelzője. A jelen zűrzavarok és ál-liberális toleranciák csak a mélység ismerete által érthetőek vagy cáfolhatók meg. Hasonló igazság ez a lelkiismeret-vizsgálathoz: a bajok a mélyről, a régiből származnak. A gyökerekből. A jelen, néma Moldvát csak a múlt ismeretében beszéltethetjük. Merem gondolni, hogy az egész magyar társadalom valódi betegsége, politikai kiszolgáltatottsága az önismeret hiányából származik. A történelmi önismeret (tudat) hiányából. Nem mintha a történelem-tudás talaján virágzanának a közjó erényei és gyümölcsei, de hogy kóborló, szerteszálló utak ezrei ellenségeskednek egyazon vérben, igen elgondolkodtató és szomorú. Nem egységes vértípusúak a nemzet alkotói, de erre hivatkozva nemzetet megszüntetni: önmegtagadás, hontalanság, hitetlenség.
A nemzet megszüntetésének első jele a nemzeti kérdések elhallgatása. Mi azonban korlátokban gondolkodunk, elvekhez ragaszkodunk, és hiszünk a múltban. Szerencsésen. A múlt a legnagyobb kincsünk. Mint egy mennyei börtön, védett biztonság, oly szilárd a múltunk. Az ön-őrlő jelent látjuk a legkevésbé, ami feketén homályos. Amilyen volt, úgy volt a legnagyobb a múlt. S mennyire igaz ez Moldvára!
Apáink nem globalizálódtak, azaz otthon voltak az univerzumban, még csak Tamásit sem kísérték Amerikába. Most egyikük sincs sehol, csak a szív gazdagságában. Nagyanyámnak nem voltak empirikus tapasztalatai arról az örök igaz mondásról, ami nyolcvannégy évig éltette, csak mormolta monotonon, mint agyviselt a mondókáját: „Ha legbelül üldözött az ember, tőle a más világot (Moldván kívülit), én nem sajnálom.” Egy utcán ismerte meg a világ dolgait s az élet értelmét: a kunyhójától a templomig vezető úton. Ez utca neveltje, ez utcán adta magát az elmúlásnak. Nyomát sütötte ösvénnyé a saras úton a napsugár, s ha hófúvás rekesztett a házba, nem fázott bocskorában útra kelni. De indulni csak otthonból indult. Fájdalmasan egyszerű a bölcsesség. S csak a szenvedni tudók kapják vállukra e felelősséget.
„Magyarfalut, tudom-e – mesélte anyóm –, két legény teremtette! Volt nyolcszáz táján egy nagy verekedés (háború), s onnét a két legény megmenekült, ide ebbe a gödörbe, itt talált búvóhelyet. Akkora fák voltak, fiam, hogy a tetejét nem láttad, s hogy megkerüld a törzsét sem volt mulatság, olyan vastag volt. Egy farkas éppen hogy elvégez, míg egyszer megkerülöd. Én azt a két szál legényt nem egyszer álmodtam meg! Mikor felderült az idő (megtisztult, béke lett), származásukra mentek, Klézsére, vettek maguknak asszonyféleséget, ide ebbe a gödörbe visszajöttek, s onnantól megszaporodott a világ (a falu). Sokan vagyunk, s megmaradunk!” Majd sírásnak indult beszéddel valami idegen nyelven éneklésbe fogott. Pesten tudtam meg, hogy a moldvai kántorok latin nyelvű szertartásokat is végeztek, vezettek.
Miért is fontos a haza, az otthon? Mert van, születési adottság. S mint többszörösen ráfázott már a történelem, ha elveszítjük, akkor leszünk árvák. S nem az akkor létező generáció, de minden volt feledve lesz. Csak a „hogyan lett” tudatában kell s lehet mozogni a legújabb világokban is. Köszönöm Fabó Laci bácsinak és a Domokos Pál Péter Alapítványnak a tandíjtámogatást! A lehetőségek támogatás és biztatás hiányában aligha érnek valamit manapság.
Iancu Laura
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovács István: Csángók
Tömjénfüstben ködlik a szószék s a kétágú fekete gyertya. Nyelvünk huszita máglya– Venyigék között a kelyhet ki felé emeled, te pap? Elaltattad már rég az Istent! Szemére tetted ostyáidat.
Júdáspénz lett a lelkünk. Zörgesd, zörgesd csak perselyed. Támaszd sírkővel kapuinkat. És jelszót is rá: SZERETET. Harangok hazátlan hangja a száműzöttet befogadja. A vízesés sziklái alatt pogánybibliát fordítanak. Emelj a napnak házat. Cserepezd be az éjszakánkat. Háromszögbe zárt szemünk: sorsátkozó címerünk. Köszöntjük a hetvenéves Kovács István költőt, történészt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VI. Székelyföld Napok
Az összefogás erősítése a cél
Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója.
Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot.
A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András.
A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője.
Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is.
A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon.
A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok.
Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30 – Kolozsvár, 1941. október 24.) portréja
Öröktűz
Ha arra kérnének bennünket, hogy soroljunk fel olyan ismert vagy számunkra kedves magyar költőket, akik a XX. század elején alkottak, akkor valószínűleg jó pár nevet meg tudnánk említeni. Elég csak a már klasszikussá érett Nyugat nemzedékére gondolni, vagy a két világháború közötti pezsgő irodalmi élet más szereplőire visszaemlékezni. De vajon hány listán lenne rajta Reményik Sándor neve?
Az 1890. augusztus 30-án Kolozsváron született Reményik Sándor az 1900-as évek nehéz sorsú első felében az erdélyi magyar költészet kiemelkedő alakja volt – "az erdélyi költő", ahogy Németh László és Babits Mihály is nevezte őt. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik Sándor a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Mára ez az állapot jelentősen megváltozott a XX. század végén indult kutatásoknak és az azóta folyamatosan elérhető, újonnan és újra kiadott versesköteteknek köszönhetően.
Reményik Sándor elemi és középiskoláit szülőváro-sában végezte, itt kezdte meg jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be, és ezek után hivatalt sem vállalt, a családi vagyonból és irodalmi tevékenységből élt. A kor nagy összeomlására, az első világháborút követő hatalmi és területi változásokra ő reagált először az érintett területeken. Végvári álnéven írt nemzetvédő, bátorító és vigasztaló versei – amelyek e nehéz idők legnagyobb szellemi dokumentumaivá váltak – teremtették meg hírnevét, bár már korábban is jelentek meg írásai. A Végvári-versek egyszerre tükrözték a közvetlen valóság tragikus helyzetét és tudtak a mindennapok fölé emelkedve, az egyetemes értékek felé fordulva méltóságot adni a fájdalomnak. Amikor Reményik nemzeti tragédiákról, fájdalmakról és megpróbáltatásokról írt, nem a nemzeti elfogultság szólalt meg benne, hanem az egyetemes emberiség egy részének sérelme, a világ értékvesztése, maga az embertelenség és igazságtalanság fájt neki. Ezekkel az írásokkal a kitartás, a szülőföldön maradás erkölcsi magasabbrendűségét hirdette, a vizek rohanása közepette helyén maradó gát metaforáját állította fel példaként.
Bár barátai és költőtársai, Áprily Lajos és Makkai Sándor, valamint a lelkéhez legközelebb álló két asszony, a testvérként, alkotótársként, mesterként emlegetett festőművész Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska és a költőre talán nála is nagyobb hatást tévő Judik Józsefné Imre Ilona is Magyarországra költözött nem sokkal Trianon után, ő sohasem hagyta el szeretett városát. Alapításától, 1921-től kezdve főszerkesztője volt a Pásztortűz című folyóiratnak, amely az erdélyi irodalom szellemi műhelyévé vált.
Noha később is azt hirdette, hogy "Nem a mi dolgunk igazságot tenni,/ A mi dolgunk csak igazabb lenni", mégis Reményik költői életútjának nagy ellentmondása az, hogy olyan szerepben és olyan versekkel jutott az ismertség és népszerűség csúcsára, amelyek nem voltak költői alkatának igazán hiteles kifejezői. Egész életét végigkísérte egyfajta ellentmondást hordozó kettősség: a történelem és a politika szorításában vállalt közéletiség, illetve a természetélményből, a táj közelségéből fakadó filozofikus bölcsesség, az erőteljes humanizmus és Isten- keresés, és az idealista szerelem személyessége kerül egymással szembe és egységbe. Éppen ezt az összetettséget, a finom, lírikus hangját, bölcselő verselését és a társadalmi kérdések iránti érzékenységét és következetes kiállását tartja legjellegzetesebb vonásának az irodalomtörténet.
Gyönge testű, beteges, elmélkedő és szemlélődő, visszahúzódó emberként ismerték, a világ talán legszemérmesebb költője, ahogy Babits mondta, és aki Sík Sándor költőtársa meglátása szerint meditatív, filozofáló, a létezés végső kérdései felé nyitott személyiség, "papi lélek" volt. Mindemellett az erdélyi szellem ébresztésekor a holtakat is felkürtölte volna a sírból, ha kell, s a vészterhes időkben Erdély "leghangosabb lelkesítője tudott lenni, […] vezérdalnoka, harcos énekese".
A költészet Reményik számára mindig is belső parancsok szerint vállalt, közösségi és embert formáló vállalkozást jelentett, amely egyszerre egyetemes és személyes, sokszor szakrális jellegű, de sohasem pusztán önkifejezés, hanem feladat és szerep. A költőt a lelkek építészének tartotta. Költeményei bővelkednek a természeti képekben, fontos szerepet kap bennük a szimbolizmus, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, és felbukkan benne a humor is. Újfent Babits Mihály szavaival élve, Reményik verseinek "külső formája semmivel sem vonta magára a figyelmet, holott ezidőtájt a magyar líra éppen javában tombolt a lázadó formák vajúdásaiban és csillogásaiban". A jólfésültség csak annyira jellemzi, "hogy a külső forma még pongyolaságával se tűnjön szembe". Ez a modernséggel, divatossággal szembenálló formai szerénység, ez a természetesség Reményik sajátja, formavilágát nem az újszerűség jellemzi, idegen tőle bármiféle póz. Ezzel szemben mondanivalójában a lehető legnagyobb célt tűzte ki: az emberi természet, a lélek titokzatosságával foglalkozva az emberhez méltó életet az "örökös jobbulásban" látta. A humánumot, az erkölcs diktálta feladatokat fogalmazta meg a személyes élmények és az egyetemes igazságok szintjén is. Mindig önmaga jobbik énjét kereste, vallotta, hogy az istenségnek egy szikrája ott rejtőzik mindenkiben, és azt a felszínre kell hozni a rárakódott "világ-szenny alól". Önmaga meghaladására törekedve vált egyre jobbá, saját személyisége fölé emelkedve verseiben egyre gazdagabb és több lett. Ezt a viszonyulást Németh László így látta: "Nincs ennek a forrongó világnak jellemzőbb lírikusa, mint Reményik. […] türelem, szeretet, minden csepp erő megbecsülése hatja át, s emberi emelkedése megérzik lírájában is". Az így megélt élet adja versei súlyát is. Bár betegségei miatt sok időt töltött szanatóriumokban, és népének, hazájának felmorzsolódása is elkerülhetetlennek tűnt, mégis az életet hirdette. A költészetének egészén végighúzódó elmúlásmotívum, a halál filozofikus, melankolikus sejtelme egyre inkább valóságossá vált, hogy aztán egyfajta szelíd megnyugvásban oldódjon fel: a halálhoz való viszonyát egy másfajta, ismeretlen lét birodalmába való átkelés képzete jellemezte. Számára a halálban nem az elmúlás félelme vagy döbbenete, hanem az élet tényének áhítatos csodálata fejeződött ki. A halál közelségében Reményik nem a mulandó dolgokat hajszolta, hanem az örök értékek fénye felé tekintett, költészetében a halál nem a tragikumnak, hanem a végtelenségnek, az élettel és a transzcendens értékekkel szembeni alázatnak és az ezek szolgálatával kivívható halhatatlanságba vetett hitnek a kifejezése. Ez a világnézeti meggyőződés a földi élethez való viszonyát is meghatározta.
Reményik Sándort a személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsekként születő verseiért tisztelték kortársai, s ezért emlékezünk rá mi is. Formai szempontból voltak nála nagyobb mesterei is a verselésnek a magyar lírában, de kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő. A költészeten túl magatartást és mintát is jelent Reményik Sándor: megmutatja, hogy a költő a maga esendőségében is lehet lélekben harcos. Vallotta, hogy a nemzedékek reménytelennek tűnő sorsában is ott a remény: "mert változnak a csillagok felette". De a változások adta esélyhez olyan emberek kellenek, akik ezt felismerik és ki is tudják használni. A hűség, a kitartás, a nyelv és a lélek megőrzése ezért lehet minden lázas, forradalmi tevékenységnél messzebbre vivő, távlatosabb tett – írta több versében. Reményik Sándor a sorsát vállaló, minden viszontagság ellenére is az igazságot kereső és hirdető ember volt.
Az 1941. október 24-én elhunyt költő sírfelirata hűen tolmácsolja életének egyetemes érvényű tanítását: "Egy lángot adok, ápold, add tovább…"
Oravecz Péter
(www.ujakropolisz.hu)
Népújság (Marosvásárhely)

XXIII. Báthory Napok Szilágysomlyón: tudomány, kultúra, sport és játék mindenkinek
Orvos- és pedagógus-továbbképző, anyanyelvi délután, sakkverseny, kerékpártúra, tűzzománc tárlat, díjátadó, vers-előadás, koszorúzás, fúvósok… – mindez lehetne címszavakban a 2015. szeptember 25–27. között lezajlott XXIII. Báthory Napok, amelynek mottója ez évben: 25 éves a Szilágysomlyó–Szarvas testvérvárosi kapcsolat.
Anyanyelvi játékokkal kezdődött idén is a Báthory Napok rendezvénysorozata Szilágysomlyón, az EMKE Magyar Házban. A közel félszáz iskolás (másodikostól tizenegyedikesig) játékos anyanyelvi feladatsorokat oldhatott meg, társasjátékozhatott, összemérhette tudását a csapatjátékok során: az elmúlt évben már megismert anyanyelvi licit mellett az ún. Varázsketyere (a tévében látotthoz hasonló nyomógombos játék) is része volt az anyanyelvi napnak. A szervező Anyanyelvápolók Szövetsége képviselői remélik, hogy legközelebb több család és felnőtt is részt vesznek ezen a programon.
Orvostovábbképző az egészséges életmódról
A program nyitónapján kezdődött a XXII. Orvostovábbképző, amelynek tematikája az Egészséges életmód volt. Az egyik előadás címe jellemezte azt, hogy mit gondolunk erről: Egészséges életmód – mondjuk vagy éljük is, de hogyan? (előadó Gyurkovits Kálmán). A nyitó előadást Kellermayer Miklós professzor tartotta A gyógyítás misztériumáról, amelyben hangsúlyosan megjelent a hit szerepe is a gyógyításban. A nevelés szerepéről, mely nem csak az egészséges életmód egyik alapja, hanem a legjobb nemzeti politika is, Kovátsné Német Mária, a Nyugat-Magyarországi (Győr) és a Selye János (Révkomárom) egyetem tanára tartott előadást. A péntek délutáni prezentációk sorát Ábrám Zoltán, a MOGYE professzorának előadása zárta: Kedvezőtlen népesedés, kisebbségi sors, egészségügyi helyzet; Székelyzászló – egészség-betegség.
Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult az RMDSZ kolozsvári szervezete, Horváth Annát választották elnöknek
Elsöprő többséggel választották meg szombaton a városi szervezet alakuló ülésén Horváth Annát az aznap megalakult kolozsvári RMDSZ-szervezet élére. Az alpolgármester az egyetlen jelölt volt a tisztségre.
Számos vita, számos tanácskozás után született az a döntés a Kolozs megyei RMDSZ-ben, hogy létre kell hozni a kolozsvári városi szervezetet. Ez a folyamat már Máté András Levente vezetése alatt elindult, de akkor objektív okokból megszakadt – fogalmazott Csoma Botond, a megyei szervezet elnöke szombaton délelőtt a városi szervezet alakuló ülésén.
Tisztában vannak vele, hogy a kolozsvári magyar társadalom heterogén, sokan ki is ábrándultak a politikából. Ennek a folyamatnak összetett háttere van, nem lehet csak az RMDSZ-t felelőssé tenni érte – mutatott rá.
Tizenhárom kerületi szervezete persze mostanáig is volt az RMDSZ-nek a városban – tette hozzá Csoma. Abban reménykednek, hogy a közösségi életet fel tudják virágoztatni és vissza tudják hozni az eltávolodott embereket.
A megyei szervezetektől félnetek nem kell
Az alakuló ülésen jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy fogalmazott, az elmúlt esztendőben azt tapasztalták, a kiábrándultság leginkább a városokat érintette, holott ezen közösségek véleménye hihetetlenül fontos lenne. Kolozsvár nem engedheti meg magának, hogy ne hallassa a véleményét, a városi szervezet pedig eszköze lehet ennek – mondta a politikus.
„Az igazi nagy tartalékaink még mindig a nagyvárosokban vannak, ez alatt a székelyföldi nagyobb városokat is értem, hiszen az elmúlt választások részvételi adatait nézve ezeken a településeken volt alacsonyabb a részvétel” – fogalmazott Kelemen, hozzátéve, nem használni ezeket a tartalékokat egy politikai érdekszervezet számára bűn.
A megyei területi szervezetek óvatoskodnak a városi szervezetekkel szemben, tud példát arra, hogy városi szervezet éppen a megyei miatt gyengült meg, ezen azonban hamar túl kell tenni magunkat – magyarázta.
„Hiúságunkat rendeljük alá”
Szép ház az RMDSZ, a mestergerenda tökéletes, a tetőszerkezet megvan, a falak is ott vannak valahol, de baj van az alappal – mondta Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke, azt kívánva, építsék meg közösen a stabil, erős alapokat, hiszen bázis nélkül nem működhet egyetlen szervezet sem.
Kovács Sándor katolikus esperes arról beszélt, mivel a kolozsvári szervezet lesz a legfiatalabb, kívánja, hogy fiatalos lelkesedéssel, ugyanakkor bölcsen végezze áldásos tevékenységét a kincses város magyarságának javára.
Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője kiemelte, a kolozsvári magyar közösségben sok erő van, ez azonban sokszor lappangó, sokszor gyenge, érdektelen, közömbös, de az utóbbi időben meglátszott a közösség ereje.
Ifj. Deák Ferenc, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke Kántor Lajos levelét olvasta el. Kántor azt írta, az összefogás lehetőségét kell újra megtalálni, gyakorlati célokat kitűzni, ha azt akarjuk, hogy a megfogyatkozott, de még mindig jelentős magyarság szavát hallassa. „Hiúságunkat rendeljük alá a kolozsvári magyarság érdekeinek” – fogalmazott a levélben.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Egyesület elnöke a politikából való kiábrándultságról beszélt, amely az Egyesült Államoktól Japánig mindenhol tetten érhető, ennek ellenére mégis erősödnek a demokrácia értékei. Éppen ezért részéről az RMDSZ lehet jobboldali, baloldali, liberális, de egy nem lehet: illiberális – emelte ki, Kelemen Hunor felszólalására és Orbán Viktor elhíresült tusványosi beszédére utalva.
Az elnök: Horváth Anna
A közgyűlés a felszólalások után egyöntetűen megszavazta a működési szabályzatot, ezt követően nevesítették az új szervezet vezetőit. A 104 szavazatból 101 igennel Horváth Annát választották (egyetlen jelöltként) a városi szervezet elnökének, az ellenőrző bizottság tagjai Kerekes Sándor, Maksay Tünde és Pásztor Csaba.
A város alpolgármestere megköszönte a lehetőségét annak, hogy belevághat a munkába. Arra kérte a kolozsváriakat, maradjanak az ügy mellett, hiszen „hívó szóban hiány nem lesz”.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Kétmilliárd forint Kárpát-medencei templomok felújítására
Kárpát-medencei templomok felújítására és közösségi programok támogatására írt ki több mint kétmilliárd forint keretösszegű pályázatot a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága.
Soltész Miklós államtitkár (képünkön) budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az évente kiírt pályázattal a magyarországi és a határon túli magyar ifjúságot, az egyházak mindennapjait és jövőjét kívánják segíteni.
Jelezte, a most kiírt támogatás 50 millió forinttal több, mint amennyi az előző évi volt. Közlése szerint az épített egyházi örökség támogatására 1,4 milliárd forint, míg a közösségi programokra 650 millió forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben. Előbbire 35 millió, utóbbira 5 millió forintig lehet pályázni, önerő nem szükséges.
A felhívásra október 29-éig jelentkezhetnek egyházi jogi személyek és határon túli magyar egyházi szervezetek, a felhívás pedig már elérhető a minisztérium honlapján, a Kormány.hu oldalon. Jelezte, a templomfelújítási pályázatok elbírálásakor kikérik majd az adott egyházkerület vagy egyházmegye véleményét is.
A tavaly kiírt, idén megvalósult, illetve megvalósuló pályázatokról elmondta, Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján összesen 194 programot támogattak, ezek között templomok, közösségi célú helyiségek felújítását, csaknem 330 millió forintból. A határon belüli programok közül 512 beadványt támogattak több mint másfél milliárd forintból: 181 felújítási és 331 közösségi célú pályázatot.
Az államtitkár arról is szólt, hogy várhatóan kiírnak még egy 40–50 millió forintos pályázatot is, amellyel a jövő nyári krakkói ifjúsági világtalálkozóra való kiutazást kívánják támogatni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani pályázaton kívül más kormányzati forrásokból is támogatják az egyházak komoly építési beruházásait.
MTI
Székelyhon.ro

Kiállítás és könyvbemutató a Székelyföld Napokon
Fotókiállítással, könyvbemutatóval és folklórműsorral vette kezdetét a Székelyföld Napok rendezvénysorozat Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes székházában.
A Képek és értékek című fotókiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság fényképarchívumából mutatott be válogatást azokról a népi értékekről, amelyekre a ma embere is alapozhat – mondta a megnyitón Vajda András, a társaság alelnöke. A kiállítás a 20. századra jellemző erdélyi magyar népi élet és népi kultúra értékeinek legkülönbözőbb területeit ismertette, kezdve a hagyományos népi mesterségektől, munkafolyamatoktól, a népszokások, a hagyományos népi építészet és a népi tárgy-és öltözködéskultúra elemein át egészen a szakrális helyekig. A kiállításhoz Vámszer Géza, Kós Károly, Szabó Tamás, Péterfy László, Vas Géza és mások képeiből válogattak a szervezők. „Ezek a képek azt tudatosítják, hogy még mindig rejlenek olyan értékek a népi kultúrában, amelyekre lehet alapozni” – fogalmazott Vajda András a megnyitón.
Járay Fekete Katalin a Maros Művészegyüttes táncosáról, Sántha Rezsőről írt könyvet, amelynek bemutatóján Jászberényi Emese nyugalmazott rádiószerkesztő beszélgetett a szerzővel és annak interjúalanyával. A Sántha Rezső – a repülő táncos című kötet visszaemlékezéseket, anekdotákat, az együttesről szóló dokumentumokat tartalmaz, emléket állít azoknak, akik 1956-ban létrehozták a mai Maros Művészegyüttes elődjét, a Székely Népi Együttest, annak táncosainak, műszaki munkatársainak, vezetőinek. Járay Fekete Katalin, aki korábban a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Zászló, illetve a rendszerváltás után a Népújság szerkesztője, jelenleg nyugdíjas, a 12. kötetét tette le az olvasók asztalára – hangzott el a könyvbemutatón. Sántha Rezső nyugalmazott táncos egykori élményeiről beszélt, a kezdetekről, gyerekkoráról, valamint arról, hogy a Székely Népi Együttes olyan volt, mint egy nagy család, amelyben közösen örvendtek egymás sikereinek, együtt ünnepeltek, és küzdöttek meg a nehézségekkel.
A Székelyföld Napok rendezvény megnyitóján Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Nagy József, a Kovásznai megyei önkormányzat alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a három megye közötti összefogás, a megyehatárokon átívelő eseménysorozat jelentőségét. Végül a Szép piros hajnalban című, nemrég bemutatott folklórműsorral ért véget a rendezvénysorozat.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Székelykaput avattak a kakasdiak
A település első írásos említésének 500. évfordulóján tartották meg falunapi ünnepségüket Székelykakasdon. Az esemény alkalmából székelykaput avattak a falu bejáratánál.
A szombati eseményt a Pro Veritas Egyesület szervezte, a maroskeresztúri önkormányzat és lelkes adakozók segítségével. Az esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, majd a falu bejáratánál, az út fölött átívelő, 12 méter széles és 6,5 méter magas székelykapu felavatásával folytatódott.
Itt Csegzi Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ez a kapu mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt. A kapun belül van a mi kis világunk, rajta kívül van a gonosz nagyvilág. Megerősít hitünkben, hogy vagyunk és leszünk” – fogalmazott Czegzi Attila, majd a kapura rótt motívumokat, szövegeket, valamint a méreteit és a felhasznált anyagmennyiséget ismertette. Ezt követően Botha Dániel Töhötöm, az egyesület alelnöke, önkormányzati képviselő megköszönte azoknak az adakozóknak a hozzájárulását, akik támogatták a kapu felállításának költségeit.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
„Egy település első írásos említésének dátuma nem azonos a település megalakulásának a dátumával. Székelykakasdot is, bár az eddig megtalált történelmi dokumentumok 1515-ben említik először, a nyelvtörténészek legalább nyolc-kilencszáz vagy ezer évesnek vélik” – fejtette ki a helytörténész.
Az ünnepség díszebéddel, a székelykakasdi kisiskolások műsorával, majd a magyarországi vendégek tiszteletére hajnalig tartó bállal ért véget.
Székelyhon.ro

Nagyszínpadi évadnyitó: vígjáték és társadalomkritika
Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával nyitotta 2015-16-os nagyszínpadi évadját a nagyváradi Szigligeti Színház. A premiert október 9-én, pénteken este láthatta a közönség a színházban.
A nagyváradi Szigligeti Színház nem feledkezik meg a klasszikus magyar drámai művekről, hiszen az elmúlt évek Liliomfi, majd Liliom előadása után ismét egy jelentős klasszikus magyar színházi szerző, Csiky Gergely egyik darabját, a Buborékokat mutatta be az idei évad első nagyszínpadi premierjeként. És ezúttal sem a nosztalgia, az irodalomtörténeti vagy pedagógiai szándék vezette a társulatot, hanem az a jól felfogott, és a színpadon láthatóvá tett belátás, hogy a klasszikus műveknek van mondanivalójuk a ma embere számára is. A Buborékok ugyan a 19. század második felének Magyarországán, az úgynevezett békebeli időkben játszódik, amikor még Pankota is Magyarország volt, és amikor a Muresan Dumitrukból lettek a Morosán Demeterek nem pedig fordítva, de az alapvetően vígjátéki felütésű, idillikus hangulatú darabban kirajzolódik egy társadalmi osztály, sőt, egy ország válságának a tragikuma, ami könnyen transzponálható a huszonegyedik század Romániájába is.
Párhuzamok
Hogy a Buborékok a mának is szól, az a társadalom működési mechanizmusainak párhuzamából adódik: hiszen ma is, csakúgy mint régen, befolyásos szülők tökkelütött fiaiból lesznek képviselők (ha van elég pénz a megválasztásukhoz), az önzetlen barátok(nők) ajándékai valójában a megvesztegetés eszközei, de a kivagyiság, a rongyrázás is ugyanolyan igénye ma a sekélyes lelkeknek, mint volt egykoron. Csak egyvalamiben látok éles különbséget a Buborékokban megrajzolt akkor és a jelenben tapasztalható most között: a köztisztviselő Rábay Miklós (Csatlós Lóránt) kínosan és érdemben is ügyel a jó hírére, ezért a Körös-szabályozási munkálatok közbeszerzési eljárása során a megvesztegetettségnek pusztán a gyanújára is lemond hivataláról. Ma már a köztisztviselőket nem kínozzák effajta skrupulusok, az ő lemondatásukhoz nem tisztességre, becsületre, lelkiismeretességre, hanem alapvetően a korrupcióellenes ügyészség kényszerítésére van szükség. A darab rendezője, a Szigligeti Színház Magyarországról érkezett új művészeti vezetője Novák Eszter nem aggályoskodott egy ennyire áthallásos művel bemutatkozni a váradi publikum előtt, és azok, akik érintve érezhetik magukat, tőle könnyebben elfogadhatják a fricskát, még ha magukra venni az inget eszük ágában sincs.
Víg dráma
Mindezek után még inkább fontos hangsúlyozni, hogy a darab társadalomkritikai éle ellenére mégiscsak egy vígjáték, mert ugyan érzékelteti a talaját vesztő nemesség drámáját, viszont az összes galiba okozója az ostoba Solmay Ignácné, azaz Szidónia (Molnár Júlia), aki terrorizálja urát és félreneveli gyermekeit, mert úgy véli, számukra csakis a fényes parti jelenti az egyetlen elképzelhető jövőt. És hogy a baj a lehető legsúlyosabb legyen, Szidónia hajszolja a külsőségeket, nehogy megszólja őt az úri társaság. Realitásérzék hiánya olyan mértékű, hogy azt már nem is lehet másként, mint vígjátéki formában közvetíteni, csakúgy mint Solmay Ignác (ifj. Kovács Levente) gyávaságát, meghunyászkodását felesége akarata előtt.
Heppiend
A család rohamléptekkel halad a csőd felé, és Solmay hiába tesz néhány erélytelen próbálkozást arra, hogy megmentse azt, ami még menthető, az előre látható vég elkerülhetetlen. A szerző azonban a darab végére megtorpan: vagy nem nézett szembe a következményekkel, vagy nem akarta túlságosan felzaklatni korabeli közönségét, ezért a távoli rokon, az idők folyamán nagy vagyont szerzett Morosán Demeter (Kardos M. Róbert) kihúzza a vagyonát vesztett családot a sárból, ami jelenti azt is, hogy a korabeli Magyarországon a lesüllyedő nemesség helyét a vállalkozó kedvű polgárság veszi át. A váradiak darabja megtartja ezt a megoldást, ami itt és most üzenetként vagy diagnózisként csak részben állja meg a helyét, hiszen az igaz, hogy Pankotán már rég nem a Solmayk, hanem a Muresanok az urak, akik viszont távolról sem olyan jószándékúak a mai Solmaykkal, mint az egykori Morosánok, ráadásul a mai társadalomnak egyetlen olyan rétege sincs, amelyikhez bármiféle reményt lehetne fűzni atekintetben, hogy az éppen regnálókhoz képest jobban ellátnák a közéleti feladatokat. De legalább ez a heppiendes befejezés, csakúgy mint az egész darab vígjátéki hangvétele, tetézve az operettekből vett zenei aláfestéssel könnyebben elviselhetővé teszi a mai néző számára azt a megérzést, hogy amikor a színpadon látott sorsokon kacag, valójában önmagán nevet.
Múlt, jelen, jövő
A korhű díszletek és a jelmezek idillikus környezetet teremtenek (Florina Bellinda Vasilatos ezúttal is szép munkát végzett) a nagyszámú szereplőgárdást felvonultató előadáshoz. Rég nem láttuk már Molnár Júliát főszerepben, így szinte ismeretlen ismerősként nézhettük a felfedezés erejével ható alakítását: a művésznő meggyőzően, magabiztosan játszott, jól megragadta és megjelenítette Szidónia karakterét. A férjét játszó ifj. Kovács Leventét sokkal gyakrabban látjuk a színpadon, talán ebből kifolyólag kevesebb meglepetést nyújtott egyébként szintén hiteles alakításával. Az előadásban játszó többi színész teljesítményét is dicséret illeti, mert egységesen magas színvonalon domborítottak. A legidősebb Somlay utódot, Bélát alakító Balogh Attilát azért említem meg külön, mert őt az idei évadtól szerződtette a Szigligeti Színház. Meglepően érett és magabiztos volt Nagy Tímea színpadi teljesítménye, aki az Ady Endre Elméleti Líceum diákjaként egyenrangú partnere volt diplomás kollégáinak. Kisebb szerepet kapott Kőrösi Kristóf, aki ugyancsak az Ady Endre Líceum diákja. A két tanuló szereplése pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a Szigligeti Színház minden lehetőséget megragad arra, hogy kinevelje saját utánpótlását, így a társulatnak ez az előadása a múltból felénk intve szól a jelenhez és mutat a jövő felé. Ebből a szempontból is értékes vállalkozás tehát a Buborékok, ami remélhetőleg nem fog egyhamar elpattanni, mint a Solmay család vagyona, és sok váradi fogja igényelni ezt a bájos burokba csomagolt társadalmi (ön)kritikát.
Pap István
erdon.ro

Nívódíjas lett A helység kalapácsa
Az Árkádia Bábszínházban ért véget a Nagyváradon október 5-10 között megszervezett II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja.
A II. Fux Feszt szombati zárónapja igen gazdag programot kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ugyanis négy előadást is láthatott a közönség, a kecskeméti Ciróka Bábszínház rendezvényzáró Hamupipőke előadása előtt pedig kiosztották a fesztivál szakmai-, pedagógus- és gyerekzsűrije által odaítélt díjakat. A szombati nap eseményeit a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című előadása nyitotta meg az Árkádia Bábszínház nagytermében. Gimesi Dóra meséjét Kovács Petra Eszter rendezésében Hannus Zoltán játszotta. Két budapesti tömbház lakóinak élete elevenedett meg a színpadon, és a mese végén a panelek kocklakásaiba zárt emberei ugyanúgy egymásra találnak, mint a két szerelmes tömbház, amelyek valójában békés óriások, akik az embereknek otthont nyújtó építményekké váltak. Déli tizenkét órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mutatta be a Szigligeti Stúdióban A hétfejű tündér című meséjét, délután két órától pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház produkcióját, a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című előadást láthatta a közönség az Árkádia kistermében.
Díjkiosztás
Délután öt órakor kezdődött meg a díjkiosztó ünnepség. A pedagógus zsűri nevében szóló Pető Csilla kifejtette, hogy azt az eelőadást díjazták, amely a leginkább figyelembe vette a gyerekek életkori sajátosságait, amely atémaválasztásában és megjelenítésében a legközelebb állt a gyerekekhez, és amelyben a színészek párbeszédet folytattak a gyerekekkel. Mindezeket figyelembe véve a pedagógus zsűri a díjat a kolozsvári Puck Bábszínház Ha én lennék Mátyás király című előadásának ítélte oda. A gyerekzsűri a tenesváriak Csomótündér című darabját ítélte a legjobbnak. Ugyanakkor Simon Judit újságíró is különdíjat osztott ki, ő szintén a Csomótündér című előadás alkotóit díjazta. A továbbiakban a szakmai zsűri díjai következtek. Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus a legszebb látványért járó díjat adta át, szintén a Csomótündér című előadás alkotóinak. Zsigmond Andrea kritikus a legjobb alakításért járó díjat adta át. Elmondta, hogy a szakmai zsűri nagyon sok jó egyéni alakítást látott a fesztiválon, éppen ezért végül azt az előadást díjazta, amelyikben a legtöbb jó alakítás volt: így eset a választás nem egy bábszínészre, hanem a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Verstől versig című előadására. A legjobb előadásnak járó nívódíjat Horányi László színművész, előadóművész hirdette ki: a szakmai zsűri a hazai pályán játszó Lilliput Társulat A helység kalapácsa című előadását ítélte a legjobbnak. A díjat az előadásban szereplő bábszínészek: Oláh Anikó, Csepei Róber, Daróczi István, Hanyecz Debelka Róbert és a muzsikus Varga Imre vették át.
Hamupipőke
A II. Fux Fesztet a kecskeméti Ciróka Bábszínáz Hamupipőke című előadása zárta. A klasszikus és közismert mesét újszerű feldolgozásban láthatta a közönség, hiszen a bábszínészek bábok helyett mindenféle kacattal – papírdarabokkal, dobozokkal, szemétkukákkal, kiszuperált kályhacsövekkel, szatyorral, nejlonzsákkal – játszották azt el. Az előadók a zenei aláfestés egy részét is ezekkel a kacatokkal szólaltatták meg, és a lepusztult városi gettóra emlékeztető színpadkép is szokatlanul hatott még a felnőtteknek is. A nagyon érdekes, mindazonáltal olykor talán egy kissé már tulságosan is hangos előadás elnyerte a nagyobbak és a felnőttek tetszését, a kisebbek viszont nem feltétlenül élvezték felhőtlenül a produkciót.
A II. Fux Feszt díjazottai:
Nívódíj: Lilliput Társulat – Nagyvárad: A helység kalapácsa; Látványdíj: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér; Legjobb alakítás díja: Cimborák Bábszínház – Sepsiszentgyörgy: Verstől versig; Pedagógusok zsűrijének díja: Puck Bábszínház – Kolozsvár: Ha én lennék Mátyás király; Gyerekzsűri díja: Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Temesvár: Csomótündér.
Pap István
erdon.ro

Premontrei öregdiákoknak a műemlékvédelemről
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete a szokásos havi találkozóját tartotta az elmúlt csütörtökön a Szent László Teológiai Líceumban. Dukrét Gézát, a PBMET elnökét hívták meg.
Az egybegyűlteket Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke köszöntötte. Nikolits Anna felolvasott egy-egy Mécs László- és Gorun Sándor-költeményt, majd Tóth L. Ágnes ismertette a 18. században élt Bod Péter református lelkész, polihisztor életútját (1712, Felsőcsernát- 1769, Magyarigen) az Erdélyi Magyar Breviáriumból. Többek közt elhangzott vele kapcsolatban, hogy ő volt a századának utolsó harmada és a 19. század eleje nagy magányosainak előképe, ott állt a Habsburg-lojalitással párosult református ortodoxia és a felvilágosodás mezsgyéjén. Azzal, amiben szelleme a legmerészebben szárnyalt, már a felvilágosodás kezdődik. Az ország minden számottevő könyvtárának szenvedélyes olvasója volt, a levéltárak szorgalmas tanulmányozója, mindenféle írásnak, még a sírfeliratoknak is állhatatos búvárkodója. Ugyanakkor viszont kifejezetten befelé forduló embernek bizonyult. Nem érzett különösebb kísértést sem a grófi udvar fényűzése, sem pedig a főiskolai katedra iránt: egy háromszéki kis faluban kezdte és a székesfőváros árnyékában lévő sáros faluban végezte életét.
Gazdag tevékenység
A találkozó második felében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke beszélt a PBMET több mint húsz éves múlttal rendelkező, kitűnő és végtelenül eredményes tevékenységéről. Felidézte, hogy 1993-ban alapították az egyesületüket 12 alapító taggal. Jelenleg 120 munkatársuk van: tanárok, orvosok, mérnökök, műemlékes szakemberek, néprajzosok, honismereti nevelők Arad, Bihar, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes és Kolozs megyékből, valamint Magyarországról. Elsődleges feladatuknak tekintik a műemlékvédelmet, vagyis (épített) történelmi örökségünk megismerését, megismertetését és védelmét, másik jelentős tevékenységük pedig a helytörténeti kutatómunka. Ennek, illetve a felmérő programok eredményeinek összefoglalója márciusban partiumi honismereti találkozón, szeptemberben háromnapos konferencián történik. Az évek folyamán honismereti táborokat rendeztek fiataloknak, és számos pusztulásra ítélt, omladozó romos épületet azonosítottak be, hívták fel az állapotukra a figyelmet, s így a PBMET-nek köszönhetően ezek szépen fel lettek újítva, és/vagy ismét tevékenység folyik bennük.
Ugyanakkor 1994. április 14-én honismereti lapot indítottak, Partium néven. Könyvkiadásuk 1997-ben kristályosodott ki, azóta 83 kötet jelent meg a Partiumi füzetek sorozatban (18 falumonográfia, 21 műemlékkel foglalkozó kötet, 22 történelmi és néprajzi jellegű, 13 kötet nagy személyiségeinkről, 5 temetőinkről, és 5 iskolatörténet), s ezen kívül még 19 kötet látott napvilágot, melyből négy hasonmás kiadás, vagyis összesen 102 kiadvány. Emellett 24 emléktábla elkészítéséhez járult hozzá a PBMET és avatott fel. Emellett minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveznek, még felsorolni is nehéz. Együttműködnek számos egyesülettel és intézménnyel, honlapot működtetnek, sokrétű tevékenységeik elismeréseként pedig az egyesület és tagjai számos kitüntetésben, díjban részesültek, díszokleveleket vehettek át.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kinek ünnep, kinek gyász
Október 12. a váradi magyarság számára gyásznap, a románoknak pedig ünnep. 1944-ben ezen a napon ért véget a „magyar világ” a Körös-parti városban, amelyet addigra már-már bekerített a „felszabadító” Vörös Hadsereg.
Az utolsó német-magyar csapategységek ekkor hagyták el a várost, a szovjetek és a nyomukban-védelmükben megérkező román királyi alakulatok gyakorlatilag harc nélkül foglalták el, gyújtogattak, öltek-raboltak, nőket erőszakoltak meg.
Azóta a mára többségivé vált románság Nagyvárad „felszabadulását”, Romániához való visszatérését ünnepli október 12-én, ráadásul ezt a napot nyilvánította a rendszerváltás után a „demokratikus” önkormányzat a város napjává. Az őshonos magyar lakosság érzékenységét semmibe véve döntött így a román többségű képviselőtestület, azóta minden évben egy többnapos rendezvénysorozatot, a Nagyváradi Ősz fesztivált szervezik meg úgy, hogy a zárónap 12-re essen, amikor is díszüléssel, katonai parádéval, ingyenebéd-osztással, koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelnek a román politikusok és választóik. Az egésznek az a célja, hogy demonstrálhassák: ki az úr a háznál.
Ha már a Nagyvárad lakosságának jó egynegyedét kitevő magyarokat nem lehet a román bevonulás évfordulóján erőszakkal ünnepeltetni, legalább azt a gesztust megtehették volna a mindenkori városvezetők, hogy október 12-én egyformán és együtt emlékeznek meg azokról a hősökről, akik mindkét oldalon életüket áldozták a harcokban. De mivel a románok külön emlékeznek és ünnepelnek, a magyar közösség civil képviselői úgy döntöttek, hogy ők is megemlékeznek ezen a napon az impériumváltás magyar áldozatairól. 2001-ben a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete egy emléktáblát helyezett el a főtéri Szent László-templom falán, az 1944. október 12-én mártírhalált halt 12 idős honvéd emlékére, akik meg akarták akadályozni a közeli Körös-híd felrobbantását. Azóta minden évben itt emlékeznek és koszorúznak, bár azt meg kell említeni, hogy az RMDSZ erre a polgári kezdeményezésre is rátelepedett, mintegy kisajátítva azt. A holnap 14 órára tervezett főhajtásra is a párt helyi, korrupciós ügyekbe keveredett vezetői hívogatják a sajtóban a város polgárait, „nemzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül”.
A történeti hűség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy ennek az emléktáblának a kihelyezése annak idején vitát váltott ki a magyar közösségen belül, ugyanis azt máig nem sikerült hitelt érdemlően dokumentálni, hogy a rá felvésett szöveg helytálló-e. Egyelőre csak „kizárásos alapon” feltételezhető, hogy a visszavonulóban lévő hitlerista csapatok végezték ki azokat az ún. népfelkelőket, akiket a honvédség azzal bízott meg, hogy felrobbantsák az aláaknázott Kishidat. A parancsmegtagadókra mindenesetre felkoncolás várt azokban a háborús időkben, a hidat valakik mégis felrobbantották, de hogy az emléktáblára valóban a „hidat megmenteni akaró hősök” nevei kerültek-e fel, meg hogy azokban a zűrzavaros napokban hány magyar embert gyilkoltak meg a városban és kik voltak a tettesek, azt máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Tény, hogy Nagyváradon ma nincs a két világháborúban elpusztult magyar katonáknak sem méltó emlékhelyük (temetőjük), sem tisztes köztéri emlékművük.
[R. B. M.]
itthon.ma/civilifi

Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje
Az RMDSZ színeiben megmérkőző Soós Zoltán nyerte a marosvásárhelyi előválasztást. A vetélytársak között mind a 14 választókörben azonos sorrend alakult ki, és nagyjából az arányok sem különböztek. A hárompárti összefogás nyomán – ha a felek valamelyike fel nem rúgja az egyezséget – Soós lesz az, aki 2016-ban megmérkőzhet a polgármesteri tisztségért – adja hírül összeállításában Szucher Ervin és Páva Adorján a kronika.ro-n.
A 38 éves régész és történész, a szövetség önkormányzati képviselője 2702 szavazatot, azaz a voksok 62,3 százalékát gyűjtötte be, a néppárt megyei elnöke, Portik Vilmos 1259 szavazatot szerzett (29,02 százalék), míg a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistája, Barabás Miklós kénytelen volt beérni 384 szavazattal (8,85 százalék).
A vasárnapi előválasztás keveseket mozgatott meg. A regisztrált személyek alig 39 százaléka, azaz 4337 személy járult az urnák elé. A voksolás 14 körzetben apróbb kis gikszerekkel, de civilizáltan, békésen zajlott. Az urnák elé kizárólag csak azok járulhattak, akik, az eredeti egyezségnek megfelelően, csütörtök éjfélig regisztráltak.
Kijövet a szavazófülkéből a versenybe szálló felek a magyar–magyar összefogás fontosságát hangsúlyozták. „A mai napnak nem csak az a tétje, hogy ki lesz a jelölt. Hanem az is, hogy legyőzzük-e az apátiát" – nyilatkozta az RMDSZ színeiben induló Soós Zoltán. Néppártos kollégája és egyben barátja, Portik Vilmos pedig úgy vélte, függetlenül a győztes nevétől, az előválasztás nyertese a marosvásárhelyi magyarság lesz.
Soós Zoltán vasárnap este a Facebook közösségi portálon mondott köszönetet szavazóinak: „Máig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden vásárhelyi magyar jelöltje vagyok. Nemcsak azoké, akik ma rám szavaztak, hanem minden változást akaró magyar emberé. Célom, hogy Marosvásárhely egy élhető, egészséges város legyen, ahol nincsenek etnikai konfliktusok, ahol a magyarság újra otthon érzi magát. Az előválasztáson részt vevő marosvásárhelyiek szavazatának 62 százalékát tudhatom magaménak. Köszönöm a bizalmukat!”
Az előválasztás győztese később szintén a Facebookon jelezte, hogy elsőként Portik Vilmos gratulált sikeréhez: „Megtisztelő és köszönöm neki. Barátsága továbbra is fontos számomra és megkönnyebbülés, hogy a versenyhelyzet megszűnt köztünk.”
Amint arról beszámoltunk, az előválasztást megelőző napok nem a barátságról szóltak: pénteken A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ vezetője, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasította a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kérte versenytársaitól, ez pedig végül meg is történt.
Portik Vilmos vasárnap késő este Facebook-oldalán megköszönte a marosvásárhelyieknek, hogy részt vettek az előválasztáson. „Köszönjük a 30 százalékos eredményt. Soha eddig senki nem ért el ilyen eredményt az RMDSZ-szel szemben! A független jelölt eredményeivel együtt, negyven százaléka a marosvásárhelyieknek nemet mondott az RMDSZ-es pártpolitikára” – emelte ki az EMNP Maros megyei elnöke, aki az általa mindvégig szorgalmazott választási koalícióra is utalt üzenetében: „Gratulálok Soós Zoltánnak, ő lett az előválasztások győztese, ezzel azonban együtt jár a pártok közötti választási koalíció felelőssége. Marosvásárhely csak ezáltal válhat az előválasztások nyertesévé, a várost csak így tudjuk visszavenni. Bízzunk magunkban!” – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Napének zord hidegben (Székelyföld Napok és őszi vásár)
A sepsiszentgyörgyiek kitettek magukért. A szervezők és előadók nem mondták le a hétvégi programokat, fújhatott szél, eshetett eső, kabáthideget hozott a hétvégi időjárás, az őszi vásárt és rendezvényeit megtartották. Megtöltöttek több mint száz méter kolbászt, elkészült tizenhat üstnyi káposztaétel, háromszáznál több kézműveskedő és ügyességét kipróbáló gyermek váltotta be garasait ajándékra, az őstermelők és kézművesek pedig jövedelmet alig, de annál több ismeretséget és barátságot szereztek.
Megszoktuk, hogy az őszi vásárban tankolunk a gyógynövényekből készült vitaminbombákból, mézből, különféle praktikákkal elkészített házi szörpökből, válogatunk a fűszerezett, sajátos módon érlelt sajtokból. Az erdei gyümölcsök is nehezen elérhetőek számunkra, így az ezekből préselt levekből, lekvárokból is megvásárolunk egyet-egyet. Kipróbáljuk a háziszappanokat, kötött kesztyűt, sapkát ajándékozunk, és a gyöngy ékszerekből is válogatunk. A nemezelt, korongozott és égetett darabok is csábítanak, a népi viselet is ínyünkre való, szeretnénk illatos gyertyát, meleg kötött papucsot, a szőrmékről nem is álmodunk, de csak megyünk tovább. Sok az áru, kevés a vevő. De ilyen a vásár.
A hétvégén bővelkedtünk az említett kínálatból, tizenkilenc őstermelő és közel negyven kézműves állította ki portékáit. Szombaton nagyobb érdeklődés övezte a vásárt, vasárnap az esőlesésé volt a főszerep. Ami ellenben a hideg ellenére is melengette a lelkeket: a fellépő gyermek és felnőtt helyi és meghívott néptáncosok, énekesek, zenekarok, a családi koncertek, gyermekjátékok, a garasgyűjtő kézműves-foglalkozások, a gesztenyemalom, a paszulyos lépegetős, a filcbabakészítés, a bőrkulcstartó-varrás, a bábjáték, a helyi cserkészek által szervezett töklámpásfaragás és sok egyéb program kicsiknek-nagyoknak. Azonban foghíjas volt a budapesti Makám együttes szombat esti hallgatósága, tán nem volt elég a reklám, annak érzékeltetése, hogy itt nem a délelőtti Makám-gyermekműsor folytatásáról van szó, hanem egy olyan koncertről, amelyben a Napének zord hidegben is lelket melegít.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csernátoni burrogtató
A VI. Székelyföld Napok programsorozat részeként a Csernátoni burrogtatóra szombaton került sor. A sikeres rendezvény két éve indult azzal a szándékkal, hogy évről évre megrendezendő őszi eseménye legyen a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak.
A burrogtató elsősorban gépésztalálkozó, ahol az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. Magyarországi és hazai szakemberek közreműködésével kínáltak szombaton egész napos programot, a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítottak elfoglaltságot. Idén a gyűjteményből a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktor volt a középpontban. A szombati nap folyamán volt traktorfelvonulás, gépbemutató, előadás, kiállítás és családos program. D. Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője elmondta: ezek a gépek egy-egy falusi közösségben fontos szerepet töltöttek be, és a mai fiataloknak is tudniuk kell, hogy a régi gépeknek nemcsak hangjuk, hanem lelkük is van, nem ócskavasak, amelyek a gépszínek alatt állnak, hanem működőképes, „lelkes” gépek. Azt is bejelentette, hogy a burrogtató nem jöhetett volna létre két nagyon fontos partner nélkül, akiknek a buzdítására és segítségével zajlott a rendezvény, egyik a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő, aki magával hozta szakembereit és Magyarország legnagyobb Hofherr-gyűjteményének négy múlt századbeli traktorát is, másik pedig Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója. Idén már nemcsak a magyarországiak hozták el régi, működőképes gépeiket Csernátonba, hanem felső-háromszékiek, helybeliek, szentkatolnaiak, csíkszeredaiak és székelyudvarhelyiek is. A múzeum vezetője azt is elárulta, hogy a burrogtatót megelőzően az intézmény szakemberei darabokra szedték és összerakták a Hofherr-traktort, és el is indították, majd a gyöngyösi és mezőkövesdi szakemberekkel együtt készítették elő a „megszólaló” gépeket a szombati napra.
A rendezvény egyik fénypontját a veterán traktorok felvonulása jelentette. A sort a csernátoni múzeum százéves Hofherr-traktora vezette a Hősök emlékművéig, majd a tiszteletkör megtétele után a tíz traktor és a szintén százéves székelyudvarhelyi eke visszatért a skanzen udvarára, ahol a gépszínben megnyílt a Faekétől a Hofherr-gépig – Álomból lett valóság című vándorkiállítás. Ezt követően Kádár Zoltán és Lévay Sándor tartott a múzeum főépületében rövid előadást a bemutatott gépekről, a mezőkövesdi, illetve a gyöngyösi gyűjteményekről.
A szervezők gyermekprogramokról is gondoskodtak, voltak kézműves-foglalkozások és népi gyermekjátékok, illetve táncház a Folker együttessel, ugyanakkor bemutatták István Ildikó és barátai Utamra indulok című legújabb lemezét. A rendezvény végén a házigazdák mindenkit bográcsban készült tokánnyal kínáltak meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fotósok, ha találkoznak (Székelyföldi fotóbiennálé)
A második Székelyföldi fotóbiennálé sepsiszentgyörgyi csúcsrendezvényei – díjkiosztás, gálaműsor, kiállítás – mellett a szervezők egy sor, nálunkfelé újdonságszámba menő kiegészítő programmal is kedveskedtek. Legnagyobb sikere az ingyenes Canon-szerviznek volt: a Székely Mikó Kollégium dísztermében a cég szakemberei másfél nap alatt 229 fényképezőgépet és objektívet vizsgáltak át és pucoltak meg.
Nem kevésbé volt sikeres a Samo Vidic és György Béla által tartott hat workshop, ahol közel 130 fotós próbálhatta ki a Canon bemutatóstandjára kitett legújabb felszereléseket, de a professzionális fotózás mesterfogásait is elleshették. Kovács László szervező szerint a kísérőrendezvények sikerét az is jelzi, hogy egész Székelyföldről, sőt, Brassóból is jöttek fotósok, s ha eleinte tartózkodással is vették kezükbe a termékbemutató darabjait, később szinte versengtek azért, hogy kipróbálhassák azokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem vicc!
Nem újdonság, hogy törvénytervezetek tucatjai porosodnak évek óta a parlament valamelyik fiókjában, és a képviselők/szenátorok nem veszik a fáradságot, hogy bár a látszat kedvéért "megvitassák". Egyetlen példát mondanék: az RMDSZ 1993-ban (!!!) elkészítette a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlamentben törvényjavaslatként iktattak, majd egy évvel később benyújtották a kisebbségek egy közös törvényjavaslatát, amely a Kisebbségi Tanács keretében készült. Mondanom sem kell, bár több mint húsz év telt el azóta, nem került sor sem az RMDSZ, sem a Kisebbségi Tanács által benyújtott tervezet megvitatására, ne adj’Isten, elfogadására. Több mint tíz esztendővel ezelőtt, amikor 2004-ben megalakult a Tariceanu-kormány (amelyben részt vett az RMDSZ is), programjába iktatta a kisebbségek jogállását rögzítő törvénykezdeményezését, amely többek között a kulturális autonómia törvényi és intézményi keretét is megteremtette volna. Ám ennek a kezdeményezésnek sem lett jobb sorsa. Ma, 2015 októberében még mindig egy fiók mélyén lapul.
Csak egyetlen példa volt, de számtalan olyan törvénykezdeményezés sikkad el, marad "fiókban", amely az ország gazdasági fellendülése, infrastrukturális fejlesztése, a hazai és külföldi befektetések fellendítése, egyszóval "népjóléti" szempontból életbevágó lenne.
Úgy néz ki, hogy a legkevésbé sem zavarja ez a helyzet a honatyákat, mert időnként eleresztik a fantáziájukat, és olyan törvénytervezeteket "találnak ki", hogy még Fülig Jimmy is megirigyelné. Sőt, ha a kezdeményezők politikai hovatartozását nézzük, a szociáldemokraták fantáziája szárnyal a legmagasabban. Legutóbb a nagyobbik kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea rukkolt elő egy úgynevezett viccellenes törvénytervezettel, amelynek a lényege, hogy az elkövetkezendőkben "társadalmi lejáratás" címén büntethetők legyenek azok, akik akár a szőke nőkről, akár a rendőrökről, székelyekről, oltyánokról, másokról szóló vicceket mondanak. A kezdeményező szerint a Diszkriminációellenes Tanács keretében létre kellene hozni egy emberi méltóság és tolerancia elnevezésű főosztályt, a médiában az emberi méltóságot népszerűsítő anyagokat, műsorokat kellene kötelező módon bevezetni, az iskolákban programba kellene foglalni, sőt a tankönyveket megjelenésük előtt az említett főosztálynak kellene láttamoznia. Azokat pedig, akik megsértik ezeket az elveket – és elmondanak egy viccet – komoly büntetésekkel sújtanák akár évekkel is az "elkövetés" után.
Nem vicc, valódi a tervezet. És az sem vicc, sajnos, hogy ezt a törvényt is, akárcsak a "keresztest", amelyről nemrég írtunk, és amely arról szól, hogy Bukarest közepébe egy 40 méteres éjjel-nappal kivilágított keresztet állítanának, elfogadta a felsőház. Ez az ötlet is egy szocialista szenátor agyából pattant ki.
Ezek után még csodálkozunk, hogy ebben az országban úgy mennek a dolgok, ahogyan?
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Művészettörténeti ismeretterjesztő film a Kultúrpalotáról
Október 2-án a Kultúrpalota nagytermében mutatták be Katyi Antal művészettörténeti ismeretterjesztő filmjét, amelyet a rendezvény helyszínét adó épület fennállásának 100. évfordulója alkalmából készített. A tévéfilmes, operatőr – ez esetben filmrendező és vágó is egyben – a Maros Megyei Múzeum megrendelésére, a múzeum munkatársai, Oniga Erika és Karácsony István közreműködésével készítette el a filmet, amelyet nem csak a szakértőknek, hozzánk látogató turistáknak ajánl, hanem minden marosvásárhelyi magyarnak, hiszen a több hónapig tartó előkészítő munka során eddig még nem látott vagy a nyilvánosságra nem hozott dokumentumokat, információkat tesznek közzé.
Katyi Antal a Népújságnak elmondta, a témával először a Kultúrpalota 100. évfordulójára szervezett rendezvénysorozatot reklámozó klipje foglalkozott. Az egyperces film tetszett a szervezőknek, Soós Zoltánnak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának, aki már akkor megemlítette, hogy jó volna egy alaposabb filmet készíteni Marosvásárhely ékességéről. Adott volt a lehetőség, hiszen a centenárium alkalmával több rendezvényt is szerveztek. S ez adta a további ötletet, hogy elkészüljön a Megszólal a Kultúrpalota című film, ahol Kilyén Ilka színművész közreműködésével megelevenedtek a Tükörterem vitrálisainak mondái, balladái. Ehhez már akkor nagyon sok felvételt gyűjtött a filmes, így máris feltárult az a lehetőség, hogy az épület értékeit előtérbe helyező dokumentumfilm készüljön. Erre is "vevő" volt a megyei múzeum, a finanszírozást pedig a Maros Megyei Tanács biztosította.
A televíziós kolléga elárulta, hogy a dokumentumfilm elkészítési folyamata nem volt egyszerű, több mint hét hónapot dolgoztak a 80 perces végterméken. Először arra kérte Oniga Erika művészettörténészt, a téma ismerőjét, hogy írjon egy tudományos igényű szöveget, amelyhez igazodva – a riportfilmektől eltérően – elkészítheti a felvételeket. Nem a bőséges adat és információ miatt kellett sokat dolgozni a szövegen, hanem azért is, hogy a kép és a szöveg ne fedje, inkább kiegészítse egymást. Ebbe a munkába kapcsolódott be Karácsony István is, majd a későbbiekben Sebestyén Spielmann Mihály, aki lektorálta a szöveget. Csak a felvételek elkészítése és az utómunka hét hónapot vett igénybe, hiszen sok esetben céltudatosan kellett fókuszálni olyan részletekre, amelyek fölött a néző elsiklik. Ugyanakkor a dokumentációs munkának köszönhetően olyan eredeti okiratokat "másoltak" a filmre, mint a tervrajzok, az építkezési napló, de megjelennek képi háttérinformációk a tervezőkről, kivitelezőkről, a bútorok készítőiről, azokról a marosvásárhelyiekről, akiknek talán most is élnek leszármazottaik, s akik kétkezi munkájukkal hozzájárultak az építéshez, berendezéshez. Szó van arról is, hogy az évszázad során milyen rendeltetése volt az épületnek. Marosvásárhely mellett Budapesten és más helységekben is készültek felvételek, amelyek igazolják azt, hogy a marosvásárhelyi Kultúrpalota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő alkotása. Speciális technikát is használt Katyi Antal, mivel arra törekedett, hogy dinamikus képsorok váltsák egymást, amelyek ellensúlyozzák a hosszúnak tűnő dokumentációs részt.
– Fontosnak tartottam azt, hogy marosvásárhelyiként filmben is rögzítsük az utókornak a Kultúrpalota történetét. Nem csak a centenárium adta a lehetőséget, hanem az is, hogy nemrég fejeződtek be a külső és a belső felújítási munkálatok így a felvételek a régi, valódi pompáját tükrözik a nagyszerű épületnek, amelyre minden marosvásárhelyi méltán lehet büszke – mondta lapunknak Katyi Antal.
A filmben három nyelven hangzik el a Kultúrpalota története. A magyar narrátor Szélyes Ferenc, a román Ioan Ritiu színművész, angol nyelven pedig Duncan McAlister kíséri a képsorokat. A Maros Megyei Múzeum 800 kiváló minőségű kópiát készíttetett, amelyeket méltó helyen, a Kultúrpalota Tükörtermében forgalmaznak.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

EMT konferenciák a Csikyben
Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium adott otthont a hétvégén zajló Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) konferenciájának. Ez lényegében nem is egy, hanem két esemény volt: a 16. Nemzetközi energetika-elektrotechnika konferencia (ENELKO) és a 25. Nemzetközi számítástechnika és oktatás konferencia (SzámOkt). A rendezvény társszervezői a Sapientia EMTE és a Magyar Energetikai Társaság.
A konferencián kívül a rendezvénynek kulturális vonatkozásai is voltak. Pénteken, az előadásokat megelőző napon minden résztvevő meglátogathatta Arad, Világos és Máriaradna nevezetességeit, este pedig Ópáloson, a Wine Princess pincéjében egy borkóstolóra is sor került. Szombat délelőtt a rendezvény elnökei, dr. Bíró Károly-Ágoston, az EMT Energetika-Elektrotechnika Szakosztályának elnöke és dr. Sebestyén-Pál György, az EMT Számítástechnika Szakosztályának elnöke nyitották meg a konferenciát.
„Mint minden évben, a tematika idén is az energetika. Három fő részre van felosztva a témakör, ezek az energia előállítása, szállítása és elosztása, takarékos felhasználása és az energia környezettől függő részének a javítása. A konferenciát 16.-szor rendezzük meg. Mindamellett, hogy ez szakmai konferencia, arra is szolgál, hogy a résztvevők megismerjék egymást, ezáltal kapcsolatok és együttműködési kapcsolatok alakuljanak ki.” – nyilatkozta dr. Bíró Károly.
Dr. Sebestyén-Pál György is azon a véleményen van, hogy elsősorban szakmabeliek jönnek el, de nemcsak a szűk réteg a cél, hanem az előző nap megszervezett kirándulás által Erdély fontosabb kulturális helyeit is próbálják ismertetni elsősorban a magyarországi kollégákkal. A konferenciával kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Igyekszünk minden fejlesztési területet lefedni, tehát nem szakosítjuk a konferenciánkat egy szűkebb irányzat fele, amit délután is látni lehet a szekció-előadások alatt, amelyek tíz témakörben zajlanak. Az évek során egy bizonyos közösség alakult ki, sokan visszajárnak. Ez lehetőséget ad arra, hogy közös problémáinkra (szakmai, és nem csak) próbáljunk együtt megoldást találni. Ahogyan a plenáris előadásokon is elhangzott, vannak olyan európai projektek, kezdeményezések, ahol magyarországi és erdélyi szakemberek együtt oldhatják meg a problémákat. Szerencsére vannak fiatalok is, hiszen az idősebbek próbálják bevonni őket. Nagyrészük doktorandusz vagy mesteris diák, de vannak fiatal mérnökök, oktatók és informatikusok.”
A plenáris és a szekció-előadások között a Jelen Ház éttermében ebédeltek a részt vevők. Igazán itt lehetett megfigyelni, milyen jól összeszokott és társaság és baráti hangulat alakult ki a 25 év alatt. Az eseményt a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. és az RMDSZ támogatták.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel
Felszínen tartva igényeinket, tompítani a feszültségeket
Október 6-án, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában tartott sajtóértekezletet Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki a magyar sajtó, köztük a Nyugati Jelen kérdéseire külön is válaszolt.
– Elnök úr, hogyan értelmezi a megemlékezéssel párhuzamosan történő ünneplést?
– Különleges helyzetben vagyunk 2015. október 6-án, ami egyrészt gyásznap, mert a kivégzett aradi vértanúkra emlékezünk, ugyanakkor 125 éve annak, hogy a Szabadság-szobrot 1890-ben leleplezték Arad főterén. Arról a remekműről beszélünk, amiről nemcsak a XIX. században, hanem azóta is sok műkritikus véleménye szerint bebizonyosodott, hogy korokat túlélő kiváló műalkotás, ezért a XXI. században sem veszített semmit az értékéből. A fő- és mellékalakokkal, a finom kidolgozásával, az üzenetével, mindennel, ami a szoborhoz társítható. 125 éve alatt a Szabadság-szobor többet volt fogságban, mint szabad, mert a Brătianu-kormány 1923-ban azzal az indokkal, hogy megvédik a rongálástól, körbedeszkáztatta. Ez nevetséges indok volt, hiszen két év múlva lebontották, majd az utána következett minden hatalom rejtegette, mintha félt volna a szobortól. Az nehogy hatással legyen az emberekre. A Szabadság-szobor 74 évig volt fogságban. 1990-ben sikerült kiszabadítanunk az aradi vár árkából, majd 2004-ben újra köztérre került. Tehát a szabadban összesen eltöltött 44 évet, ha összehasonlítjuk a rabságban eltöltött 74-gyel, hosszabb ideig volt fogságban, mint ameddig látható volt. A 125. évfordulóra készítettünk egy olyan emlékérmét, amivel megköszönjük a munkáját mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben vagy években hozzájárultak a szobornak a várárokból való kiszabadításához, a köztéren történt elhelyezéséhez. Azt gondolom, időnként meg kell köszönni a munkát mindazoknak, akik a közösségért tettek valamit. A Szabadság-szobornak a rendszerváltástól kezdődött története azt bizonyítja, hogy vannak olyan időszakok, főleg eszmék, amelyeket nem lehet, nem szabad elfojtani, mert úgyis felszínre törnek. Ilyen a szabadság eszméjét megszemélyesítő alkotás is. Mivel a szabadságvágy is állandóan felszínre tör, az azt szimbolizáló emlékművek is előkerülnek. Annak örvendek, hogy tavaly sikerült a szoborcsoportot műemlékké nyilvánítatni, amivel megerősítettük a védett státusát. Az hosszú távon fog igazán érvényesülni, hiszen a szabadban lévő emlékművek időről időre restaurálásra szorulnak, és akkor nem mindegy, milyen védettséget élveznek. Tehát ma, az emlékezés mellett, kicsit ünnepeljük is a Szabadság-szobrot.
Kisebbségi kérdéseink
–Manapság, amikor a migrációs válság közepette, a kisebbségekkel szemben is nőhet az ellenszenv, hogy látja a romániai magyarság autonómia-törekvéseinek az alakulását?
– A kettőt nem szabad összekötni, a legnagyobb hiba lenne a menekülteket az őshonos kisebbségekkel egy kalap alá venni, mert akkor soha nem jutunk előre. Az őshonos kisebbségek ugyanis nem gazdasági bevándorlók, nem az életüket féltve menekültek, kerültek ebbe az országba, hanem minden elismerést megérdemlő módon itt vannak, amióta az őseink 1000 esztendővel ezelőtt ide telepedtek. Az országnak az alapítói, építői még akkor is, ha nem ők döntötték el, melyik országhoz tartozzanak. Szerintem teljesen külön kell kezelnünk attól függetlenül, hogy erdélyi magyarokról, dél-tiroli németekről, katalánokról, németországi dánokról vagy dániai németekről beszélünk. Ha az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal bármi módon is egybe próbálnánk mosni, hihetetlenül rossz következtetésekre jutnánk. Egy dolog biztos: amikor az idegengyűlölet, a kisebbségellenesség, a nacionalizmus fellángol, akkor az őshonos kisebbségek irányában is elfordulhat, érintheti őket is. Mert az érzelmek ilyenek, a gyűlölet olyan erős érzelem, amit nem lehet egyik napról a másikra a palackba visszadugni, miután a migráns-probléma megoldódott. Ezért mi azt mondtuk, most is azt mondjuk: ebben a régióban, egész Európában az a legnagyobb probléma, ha fellángol az idegengyűlölet, a nacionalizmus, ami előbb-utóbb olyan gondokat okozhat, amelyeket a társadalom nem tud kezelni. Az őshonos kisebbségek törekvéseit azért levenni a napirendről, mert éppen bevándorlási probléma merült fel, nem szabad, hanem körültekintően kell eljárni. Folyamatosan arra kel törekedni, hogy a többségnek a biztonságát, a jogait az autonómia törekvések ne sértsék, ne csorbítsák. Tudom, nem könnyű feladat, hiszen ha az lenne, már rég túl lennénk rajta. De olyan álláspontot képviselni, hogy a migráns-válság miatt nem beszélünk az őshonos kisebbségek jogsértéseiről, nem hasznos.
–Hogyan lehetne visszafogni a Hargita és Kovászna megyékben működő kormánymegbízottak magyarellenességét?
– Jobb belátásra kell bírnunk őket, ami, jól tudom, nem egyszerű. Előbb-utóbb nekik is be kell látniuk, hogy ez a hozzáállás eredményre nem vezet. Az elmúlt időszakban ezek az emberek elég éles megfogalmazásokat is nyilvánosságra hoztak, de ha visszatekintünk az elmúlt 25 évre, az ilyen esetek gyakoriak voltak, nem egy rendkívüli helyzet. Abban az értelemben rendkívüli, hogy volt néhány év, amikor úgy éreztük, túl vagyunk ezen a típusú nacionalizmuson. Én azoknak a románoknak, akik most is a magyarellenességhez nyúlnak, a magyar kártyát próbálják kijátszani, azt mondom, hogy alapvetően tévednek. Mert azonnali hatásuk nincs, hosszú távon viszont elrontják a viszonyokat. Nekünk azon kell lennünk, hogy a magunk módján ne élezzük a konfliktusokat, ugyanakkor nagyon határozottan fel kell hívnunk a figyelmet a kisebbségi jogsértésekre, megpróbálva megoldásokat felmutatni, javasolni.
– Azokat nehezítheti, hogy a két kormány között talán soha nem volt ennyire hideg a viszony, mint manapság?
– Ebben a pillanatban igen. Ezt tudomásul kell vennünk, a viszony egyik napról a másikra valószínűleg nem lesz javítható, de ez is el fog múlni. A mi feladatunk, hogy megpróbáljunk tompítani a feszültségen. Azt hiszem, hogy a két állam közötti közös érdekek felismerése, előbb vagy utóbb el fog vezetni oda, hogy egyszer túl leszünk ezen a nehéz időszakon is.
– Köszönöm a beszélgetést!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

1849. október 6-ára emlékeztek Kisjenőben
Az Erdőhegyi Általános Iskola diákjai az elmúlt héten két helyszínen is fejet hajtottak a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. Műsorunkat minden érdeklődő megtekintheti a youtube-on, Sime Ioan Sorin feldolgozásában. Október 6-án az iskola tornatermében mutatták be verses összeállításukat, amelyet Kiss Csilla Annamária és Sime Judit tanárnők segítségével tanultak be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bíró Zoltán városi tanácsos, Csanádi János magyartanár, ft. Groza Dániel plébános, nt. Papp József tiszteletes, valamint az iskola pedagógusai és diákjai.
Október 11-én, vasárnap az istentisztelet után a református templomban emlékezett közösen Kisjenő-Erdőhegy magyarsága a tizenhárom tábornokra. Nt. Papp Józsel tiszteletes úr igehirdetése után, amelyben kitért a megbékélés és az emlékezés fontosságára, a tanulók felsorakoztak az úrasztala köré és előadták műsorukat. Magasztosan csengtek a szavalatok, fájdalmasan zengett az ének. Múltunk előtt tisztelegve, megmaradásunkért, jövőnkért vállvetve kiállva, lelkiekben feltöltődve térhettünk haza. Az Erdőhegyi Iskola közössége köszöni a meghívást és a vendéglátást nt. Papp József lelkipásztornak és az erdőhegyi református gyülekezetnek.
Sime Judit iskolaigazgató
Nyugati Jelen (Arad)

Szabadságvesztés járna a trikolórsértésért
Kormánypárti honatyák egy csoportja ismét büntetőjogi kategóriába sorolná a román nemzeti jelképek megsértését, részben azzal érvelve, hogy sok esetben ennek a bűncselekménynek a dekriminalizálása vezetett a román zászló kitűzésének elmulasztásához.
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) 36 képviselője és szenátora egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki nyilvánosan megsérti a román nemzeti jelképeket, vagy „tiszteletlenül viselkedik" ezekkel a szimbólumokkal szemben. Fél évtől két évig terjedő börtönbüntetés járna azoknak, akik ugyancsak nyilvánosan „megvetéssel viseltetnek az állami hatóságok által használt jelképekkel szemben".
A törvényalkotók szerint ezeknek a bűncselekményeknek a büntető törvénykönyvbe történő visszaemelése a román állam joghatóságát hivatott védeni. Tételesen felsorolják ugyanakkor, hogy az alkotmány alapján a román államot a nemzeti lobogó, Románia nemzeti ünnepe, az ország címere és pecsétje képviseli európai és nemzetközi szinten.
Kifejtik a kormánypárti politikusok azt is, mit értenek a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség fogalma alatt. Szerintük az követ el ilyen bűncselekményt, aki szóban, nyilvános beszédek és szlogenek, sértő, támadó tartalmú írások, rajzok formájában, obszcén gesztusok, „becsmérlő arckifejezések" révén, vagy rongálás útján szidalmazza ezeket az állami szimbólumokat. Továbbá a Btk.-t módosító indítvány értelmében az is a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenségnek számít, ha nem tűzik ki Románia zászlaját olyankor, amikor ezt a törvény előírja.
A szenátus által közvitára bocsátott tervezet szerint a rendelkezést a jelenlegi törvényi hiátus indokolja, a Btk. legutóbbi módosítása során ugyanis kikerült a büntetőjogi kategóriából a nemzeti és állami jelképek megsértése. A PSD-s és UNPR-s honatyák – egyértelműen a székelyföldi esetekre utalva – úgy vélik, azáltal, hogy ezek a bűncselekmények kikerültek a Btk.-ból, számos helyen elmulasztották kitűzni a román trikolórt.
Mint ismeretes, Kovászna megye prefektusa tavaly ötezer lejes bírságot rótt ki Kézdivásárhely polgármesteri hivatalára, mert úgy vélte, a város nem volt megfelelően fellobogózva román zászlókkal december elsején, a román nemzeti ünnepen. Idén szeptemberben ugyanakkor Gabriel Oprea belügyminiszter az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását követelte amiatt, hogy a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
A történtek nyomán Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus bejelentette, ügyészségi feljelentést tesz a sepsiszentgyörgyi elöljárók ellen a fasiszta, legionárius vagy xenofób szervezeteket, szimbólumokat és tetteket, illetve a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény megsértése miatt. A kormány területi képviselője ugyanakkor közölte, törvénymódosítást kezdeményez az igazságügyi minisztériumnál, tételesen javasolva, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak a legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

DráMA: a rendezés mint szerep, közös kaland
Lezárult a hétvégén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban hat napig tartó DráMA kortárs színházi találkozó.
A közönség hazai és határon túli drámaírók és rendezők munkáját tekinthette meg azokon az előadásokon, amelyek nem egyszer szembesítették a kérdéssel, hogy mit jelent a haza, a kisebbség és a hatalom.
Egyéves kihagyás után hívta ismét színházba a nagyérdeműt a hetedik kiadásához érkezett fesztivál, amely színvonalas programot kínált. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, szeretné, ha az elkövetkező években a román színházi szakma képviselőit is meghívnák a találkozóra.
A rendezvény keretében a színház szerelmesei többek közt Sardar Tagirovsky fiatal rendezővel találkozhattak, aki a nagyváradi Szigligeti Színházban vitte színpadra Szíjgyártó Tímea-Aletta Az eset című darabját, amellyel a dráMÁzat II. pályázat nyertese lett. „A rendezés is csak egy szerep, amit adott esetben elhitetek a színészekkel vagy a nézőkkel. Azonban nem szabad túlságosan éreztetnem ezt, azt az érzést kell közvetíteni, hogy együtt játszunk a színészekkel, egy közös kalandon veszünk részt” – fejtette ki.
A dráMA részt vevői Alina Nelegával is találkozhattak, aki a szintén marosvásárhelyi Kincses Rékával együtt „négykezesen” írta és vitte színre a Double Bind produkciót, feldolgozva a városban élő romániai magyarok és románok közötti kapcsolatot, és kimondatlan feszültségeket. A kétszeres UNITER-díjas rendező elmondta, számára a legfontosabb fejlődés az volt, amikor „elszakadt a laptól” és elkezdett „valóban” együtt dolgozni a színészekkel, ösztöneikre alapozva.
A magyar–román kapcsolatról szólva Alina Nelega úgy fogalmazott, amíg a románoknak nem lesz alkalma megtanulni magyarul, megismerni az erdélyi magyarok kultúráját, addig nem is ismerhetik meg a lelki világukat, és tulajdonképpen nem is érthetik meg egymást.
Önelemzésre és az értékek újraértelmezésére késztette nézőit az Újvidéki Színház Bánk bán-előadása. A klasszikus szöveget kortárs értelmezésben vitte színre Urbán András rendező, választ keresve arra, hogy mit jelent a nemzet fogalma, főként a kisebbségi létben.
A második alkalommal meghirdetett dráMÁzat nevű drámapályázatra érkezett írásokból született kiadvány bemutatóján Nagy Pál színházigazgató rámutatott, kevesen írnak drámát Erdélyben. Példaként említette, hogy a pályázat debüt kategóriájába érkezett 82 írás közül csupán 15 volt erdélyi, a drámaíró kategóriában pedig 35-ből csupán 5 szerző.
A találkozó utolsó napján, pénteken a kolozsvári GroundFloor Group Paralel című produkciója, valamint Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája hívta színházba a közönséget.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (3.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében – folytatás a múlt heti Szempontból.
A dokumentum leszögezi (13. pont), hogy a területi autonómia intézménye lényegében bármilyen szervezésű államban gyakorlatba ültethető, kezdve az egységes államokkal, s befejezve a szövetségi berendezkedésűekkel. Megállapítja ugyanakkor azt is (16. pont), hogy ha egy államnak célja a belső feszültségek megelőzése vagy csökkentése, akkor megértéssel kell kezelnie, ha egy kisebbségi csoport nagyobb önállóságra tart igényt.
Ez a megértés – jóhiszeműen értelmezve – természetesen nem merülhet ki abban, hogy nem alkalmaz retorziót azokkal szemben, akik az igényt megfogalmazzák. A pozitív példák említése nyilvánvalóvá teszi, hogy az önmagában nem elégséges, ha a közösségnek joga van kérni, a feszültség megoldásához szükség van arra, hogy az állam hallgassa meg a kéréseket, legyen hajlandó és képes azokról egyeztetni és megállapodásra jutni az adott közösség képviselőivel.
A határozat fontos hozadéka az, hogy nyilvánvalóvá teszi: ahol az állam autonómiát biztosított valamely közösségnek, ott ennek pozitív hatása volt az ország egészére. Egyrészt azért, mert a feszültségek megszűntek, másrészt azért, mert egy közösség autonómiája törvényszerűen vezet el alkotó energiák felszabadulásához, ami gazdasági fejlődést eredményez. Ilyen körülmények között elmondható, hogy ugyan ez a határozat nem kötelező jellegű, de teljesen figyelmen kívül sem hagyható, hisz az kínos kérdéseket vet fel azon országok viszonylatában, amelyek azt teszik.
Következésképpen egyfajta puha nyomásgyakorlásra mindenképp alkalmas. Azon államokat pedig, amelyek úgy döntenek, hogy autonómiát adnak valamely régiónak vagy közösségnek, a parlamenti közgyűlés felszólítja (22. pont), hogy tartsanak tiszteletben 9 alapelvet. Köztük azt, hogy a központi hatalom és a leendő autonóm közösség közötti megállapodás legfontosabb pontjait – a kellő garancia biztosítása érdekében – foglalják bele az ország alkotmányába. S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól példázza az ukrajnai helyzet (lásd alább).
2.3. A miniszterek tanácsának 2004/12-es ajánlása
Ismét „csak” ajánlás, de az Európa Tanács legnagyobb súllyal rendelkező testülete, a miniszterek tanácsa adta ki, a témája pedig a helyi és regionális közigazgatás megszervezése, illetve átszervezése, különös tekintettel a közigazgatási egységek határaira. S azt még valóban csak ajánlja, hogy a közigazgatási reformba kezdő tagállamok nagyon körültekintően készítsék elő és vigyék végbe, szem előtt tartva a létező jó példákat, illetve azt, hogy amit tesznek, az legyen összhangban a Helyi Autonómia Európai Chartájával.
A következő bekezdés azonban már sokkal szigorúbb, amikor azt fogalmazza meg, hogy ahol az esedékes, az illető állam köteles tiszteletben tartani a nyelvi charta 7., illetve a kisebbségi keretegyezmény 16. pontjának az előírásait. Az ajánlás ugyanakkor igen hasznos dokumentum, mert egy nagyon részletes útmutatót, receptet kínál. Ha egy ország odafigyel az abban megfogalmazott gondolatokra, és betartja az általa ajánlott lépéseket, akkor jó eséllyel sikeres (át)szervezést fog végrehajtani. Többek közt arra is felhívják a figyelmet, hogy az összes érintett felet már a tervezés kezdetétől fogva be kell vonni a folyamatba, illetve hogy kudarcra van ítélve egy olyan közigazgatási reform, ami nem bírja az érintettek támogatását.
2.4. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2007/1811-es ajánlása
Lluís Maria de Puig katalán képviselő (a parlamenti közgyűlés elnöke) jelentése alapján készült ez az ajánlás, aminek a címe: Régiósítás Európában. A dokumentum megállapítja, hogy ugyan vannak még európai országok, amelyek elutasítanak mindenféle régiósítást, de ez a kivétel, a legtöbb állam a gyakorlatban is alkalmazza a szubszidiaritás elvét, közelebb viszi a döntéshozást és a végrehajtást az állampolgárokhoz, s ennek konkrét eredményei vannak.
Külön értékeli, hogy az Európai Unió a területfejlesztés és felzárkóztatás terén eleve a régiókat tekinti partnernek, azok számára biztosít forrásokat. Megállapítja, hogy Európa számos országában léteznek etnikai alapú, gyökerű belső konfliktusok, s meggyőződését fejezi ki, hogy ezeket meg lehet oldani demokratikus úton, tárgyalások, ha kell, alkotmányos vagy intézményi reform révén. A lényeg az, hogy mindez az állampolgárok akarata szerint, az ő bevonásukkal történjen meg. Azt pedig tényként állapítja meg, hogy kifejezetten sikeresek a szubszidiaritás elvét következetesen alkalmazó, régiósítást megvalósító államok, mint Ausztria, Belgium, Németország, Olaszország stb. Éppen ezért üdvözli a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának azon kezdeményezését, hogy a Helyi Autonómia Európai Chartája mintájára kidolgozza a Regionális Autonómia Európai Chartáját, ami az előzőhöz hasonlóan kötelező érvényű dokumentum lenne.
Az ajánlás ezen megállapításokon túl felhívásokat, felkéréseket is megfogalmaz a miniszterek tanácsa, a parlamenti közgyűlés, illetve az Európai Unió irányába. Témánk szempontjából ezek közül kiemelendők a következők. A miniszterek tanácsa kövesse szigorúan figyelemmel, hogy a tagországok tartsák tiszteletben a kisebbségi jogokat, melyek konkrét gyakorlatba ültetésének egyik lehetséges módja pont az Európa Tanács elveivel összhangban megvalósított régiósítás. A miniszterek tanácsa szólítsa fel az ET azon tagországait amelyek még nem tették azt meg, hogy hozzák létre a közigazgatási régiókat. Ez kiemelten ajánlott olyan esetekben, amikor egy ország valamely régiója az önkormányzás igényével lép fel, hisz ily módon államon belüli megoldás révén lehet ezen igényt kielégíteni.
A képet árnyalandó hadd említsem meg itt, hogy az ajánlásban említett regionális autonómia charta kidolgozását még 1994-ben kezdeményezte, s a tervezetet 1997-ben jóvá is hagyta (34-es ajánlás) a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa, ellenben az ügy ott elakadt, annak ellenére, hogy a parlamenti közgyűlésben volt támogatottsága, amint a tíz évvel később született 1811-es ajánlás is jelzi.
2.5. A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata
Az előző pontban említett regionális charta elfogadását a kongresszus és a parlamenti közgyűlés is újra meg újra szorgalmazta, s ugyan arra mindmáig nem került sor, a charta tervezete alapján 2009-ben Utrechtben a helyi és regionális kormányzásért felelős miniszterek elfogadták ezt a keretszabályzatot, aminek kettős szerepet szántak. Egyrészt ihletforrást jelent azon országok számára, amelyek közigazgatási régiókat szándékoznak létrehozni, másrészt – s ez témánk szempontjából legalább olyan fontos – olyan elvek gyűjteménye, amelyekre a kongresszus támaszkodni tud, amikor értékeli valamely tagországban a regionális demokrácia állapotát.
A keretszabályzat rögzíti, hogy a regionális kultúra promoválása, illetve a régió kulturális örökségének – beleértve a régió nyelvét – a védelme és fejlesztése a regionális hatóságok felelőssége. Ez természetesen azt feltételezi, hogy a régióhatárok essenek egybe a kulturális határokkal. A régióhatárok kapcsán a szabályzat ugyanazt az elvet fogalmazza meg, mint a helyi autonómia chartája: azokat módosítani (s nyilván kijelölni is) csak az érintettekkel egyetértésben szabad.
2.6. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2014/1985-ös határozata
Időrendben ez a legújabb dokumentum, Kalmár Ferenc jelentése alapján készült, s a testület nagy többséggel szavazta meg a román küldöttség erőfeszítései ellenére. (Ez azért fontos információ, mert arra mutat rá, hogy Románia ugyan mindig azzal dicsekszik, hogy eleget tesz minden európai elvárásnak, de ebből nem az következik elsősorban, hogy olyan nagyon barátságos környezetet teremt a területén élő nemzeti kisebbségeknek. Hanem sokkal inkább az, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ezek az európai elvárások a lehető legalacsonyabbak legyenek.) Bevezetőben egyfajta összegzését adja az itt fennebb említett dokumentumoknak, majd megállapítja, hogy ezek létezése ellenére a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak biztosítása terén bőven van még tennivaló.
Ezt követően konkrét cselekvésre szólítja fel az Európa Tanács tagállamait a nemzetközi jogi normák gyakorlatba ültetése, az identitáshoz való jog védelme a területmegállapodások és konfliktusmegelőzés, az oktatás és a nyelvhasználat, valamint a diszkrimináció elleni küzdelem terén. A területi megállapodások kapcsán a határozat felszólítja a tagállamokat, hogy az érdekelt közösségekkel egyetértésben ültessenek gyakorlatba területi önigazgatási megállapodásokat (magyarán hozzanak létre sajátos jogállású közigazgatási egységeket), illetve hogy – akár a gazdasági megfontolások ellenében is – területi közigazgatási struktúrák kialakításánál vagy megváltoztatásánál részesítsék előnyben a hagyományos, sajátos nyelvi, kulturális és vallási jellemzőkkel bíró történelmi régiókat.
3. Romániára vonatkozó dokumentumok
Külön kategóriát képeznek azok a dokumentumok, amelyeket az Európa Tanács különböző intézményei kifejezetten Románia vonatkozásában fogadtak el. Nem kevés ilyen van, itt csak azokra térek ki, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a közigazgatás átszervezésével.
3.1. A 2002-es, a romániai regionalizációról szervezett kollokvium konklúziói
A kollokviumot a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa és Románia kormánya, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok országos szövetségei szervezték 2002 őszén Sinaián. Minekutána rögzíti a közigazgatási régiók létrehozásának általánosan elfogadott előnyeit, illetve a kompetenciákat, amelyekkel a régióknak rendelkezniük kell, a dokumentum Románia konkrét esetében üdvözli a hatóságok nyitottságát, valamint azt, hogy a miniszterelnök széles körű konzultációt kezdeményezett annak érdekében, hogy a 2004-ben hivatalba lépő kormány tudja gyakorlatba ültetni a régiók létrehozásához szükséges intézkedéseket. (Ezt 2015-ben olvasva az emberben óhatatlanul az fogalmazódik meg, hogy igen, ez Románia!)
Témánk szempontjából fontos megállapítás, hogy a régiók létrehozásánál figyelembe kell venni a szociokulturális, gazdasági és történelmi szempontokat. Ugyanakkor felveti azt a gondolatot, amit később a Székely Nemzeti Tanács is lehetséges megoldásnak nevezett a Székelyföld autonóm régió létrehozása szempontjából: a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül is végbevihető oly módon, hogy az említett szempontok figyelembevételével módosítják a létező megyék határait, majd az így létrejövő nagyobb megyéknek nagyobb hatásköröket és forrásokat juttatnak.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kollokviumot szervező és azon részt vevő, elsősorban román politikusok és szakemberek felvetése, nem valami kívülről az országra erőltetett szabály, ami ellen később joggal tiltakoznak. A dokumentum azzal zárul, hogy az európai intézmények készek megadni minden szakmai segítséget ahhoz, hogy a régiósítás sikeres legyen. Ez fontos hivatkozási alap két szempontból is: egyrészt a kollokvium román résztvevői nem tiltakoztak ellene, tehát később sem utasíthatják el külső beavatkozásként az európai intézmények segítségét, másrészt pedig joggal lehet ezekhez fordulni azzal a kéréssel, hogy tegyenek eleget az ígéretnek és vállaljanak szerepet a romániai régiósítás folyamatában.
3.2. A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 2011/300-as ajánlása
Az ajánlás címe Helyi és regionális demokrácia Romániában, s minekutána jelzi, hogy a kongresszus megelégedéssel tapasztalja a Románia által 1995 után elért eredményeket (ezeket öt pontban nevesítve), következik a feketeleves: aggodalommal tapasztalja a továbbra is fennálló hiányosságokat (négy pontban), majd ajánlásokat fogalmaz meg a miniszterek tanácsának arra nézve, hogy ez milyen elvárásokat fogalmazzon meg Románia irányába. Ezen elvárások száma pedig nem kevesebb, mint pontosan egy tucat.
Ezek között első helyen (a. pont) szerepel, hogy Románia folytassa a megkezdett közigazgatási reformot, és hozza létre a közigazgatási régiókat összhangban a Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzatával. Az e. pontban az áll, hogy Románia javítsa a helyi autonómia chartája negyedik cikkelyének hatodik bekezdésében rögzített egyeztetési mechanizmusokat, hogy a helyi önkormányzatokat rendszeresen, időben és kellő módon konzultálják minden olyan kérdésben, ami azokat közvetlenül érinti. Végül az i. pont tételesen a nemzeti kisebbségekről szól, illetve arról, hogy meg kell könnyíteni számukra a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Hogyan működnek ezek az elvek és dokumentumok a gyakorlatban
Amint már korábban említettem, az Európa Tanács dokumentumainak a tiszteletben tartása – még azok esetében is, amelyek a tagállamok által aláírandó és ratifikálandó nemzetközi egyezmény formájában léteznek – az önkéntesség elvén alapszik. Téved azonban, aki erre legyint, s azt mondja, hogy akkor hagyjuk az egészet, hisz közismert és jellemző módon Románia erős oldala, hogy az ígéreteit nem tartja be. Annak alátámasztására, hogy ezek a dokumentumok mégis hatásosak tudnak lenni, álljon itt két releváns példa.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Böszörményi Zoltán verseskötetét mutatják be a kolozsvári Bulgakovban
Októbert 14-én, szerdán este 19 órától a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávézó emeleti termében Böszörményi Zoltán Lábatlan idő című verseskötetét mutatják be. A költővel Varga Melinda beszélget.
„Böszörményi Zoltán aforisztikus, filozofikus költészete az idők folyamán, például a Majorana-korszakban ezotériával és mélylélektannal gazdagodott. És egyre személyesebbé, fájdalmasabbá válik. Költőnk mélyebb és mélyebb rétegekig ás le, ugyanakkor egyre magasabbra szárnyal. Irigylésre méltó töretlen igyekezete, fáradhatatlansága, folyamatos megújulása és mindenekelőtt a mai világban már oly ritka hite a költészetben. E kötet egyik sorát parafrazálva: a líra ebben az évben is velünk marad!” – írja róla Orbán János Dénes.
maszol.ro