Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2015. október 12.
RMKT vándorgyűlés a tudásról, megújulásról és jövőről
Jól sikerült az idei, 24. Közgazdász Vándorgyűlés, amit Marosvásárhelyen szervezett meg a hétvégén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság – közölte az RMKT.
A szakmai konferencia témája a tudás, a megújulás és a jövő volt, a kis- és középvállalkozások versenyképessége a globalizált világban. Az előadások a technológia legújabb vívmányaitól kezdve, a pénzügyön, az üzleti intelligencián az emberi elkötelezettségig, széles palettát jártak körül, valamennyi résztvevő megtalálta azt a témát, ami a legjobban érdekelte.
A háromnapos rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárult a helyszín is, az, hogy első nap, a megnyitóra és a plenáris ülésre a Kultúrpalota nagytermében került sor. A megnyitón Peti András alpolgármester egy olyan gazdasági térképről beszélt, ahol Marosvásárhely a második rangsorolást kapta. Elmondta azt is, hogy egy nemzetközi kiadvány a várost az infrastruktúra, az adókedvezmények tekintetében országosan a 9. helyre sorolja.
Bár sokan úgy érzik, hogy Kolozsvár mellett háttérbe szorul, kapcsolatai által, akár abból is előnyt faraghatna, hogy közel van Kolozsvárhoz, Szebenhez, Brassóhoz, hogy számos jelentős külföldi várossal áll partneri viszonyban. Marosvásárhelyen jelenleg 18 ezer cég szerepel a céglistán, amelyből 8 ezer aktív. A 2014.es esztendőben 16 milliárd lej (közel 4 millió euró) volt az kereskedelmi forgalma – ismertetett néhány adatot az alpolgármester.
Kelemen András, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a kis- és középvállalkozókhoz hasonlóan a kis egyetemek is nagyon fontos szerepet tölthetnek be a társadalom gazdasági életében, ha azt teszik, amit kell. Ezt erősítette meg Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke, aki arról beszélt, hogy minden vándorgyűlés alkalmával együttműködnek annak a városnak az egyetemével, amelyben gyűléseznek, illetve arra törekednek, hogy az erdélyi egyetemekről is legyenek előadóik.
Pénzügyi stabilitásról, gazdasági hanyatlásról
Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra és mi újat hoz a makroprudenciális politika? – ez volt a témája Dr. Nagy Ágnesnek. A román nemzeti bank igazgatótanácsi tagja, egyetemi előadótanár egy történelmi hasonlattal vezette be az előadását: arról beszélt, hogy milyen pénzügyi deficit rázta meg a Római Birodalmat 33-ban, amely végül a bukásához vezetett. Kísérteties a hasonlóság a közel kétezer évvel ezelőtti események és a maiak között – hangsúlyozta az előadó, aki többek közt az átgondolatlan, mértéktelen, keresztül-kasul történő hitelezést, a likviditás elakadását, a pánikot említette az okok között.
Tiberius császár hatékonyan cselekedett: például likviditást pumpált a gazdaságba, hitelezői kamat nélküli kölcsönt nyújtott, a romlásért felelős személyeket pedig kivégeztette. Tehát a rendszerszintű pénzügyi válság a 21. században nem újdonság, a szélsőséges hitelezői lufik kipukkantak, az új normalitás pedig nagyon hasonlít a régi normalitáshoz, az adóhátrálékok csökkentéséhez időre van szükség – állapította meg a szakember. Előadását Romániára vonatkoztatta Nagy Ágnes, aki arról beszélt, hogy a fenntarthatatlan, túlzott hitelezés, a jelentős kockázatvállalás, a pénzügyi fegyelem hiánya vezetett többek közt a gazdaság romlásához.
A munkaerő megnyerése
A szekcióülések közül öt tematikai közül választhattak a résztvevők. A Sapientia EMTE koronkai kampuszában tartott szakmai konferencián a Marketing a vállalati vezetésben, Innováció és gazdaság: IOT, az eszközök hálózata, Vállalatok finanszírozása: a tőkebevonás alternatívái, A munkaerő „megnyerése”, valamint a Vállalkozások életciklusa szekciók szerepeltek a programban.
Kánya Hajnalka, a Partiumi Keresztény Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének tanszékvezetője Az érzelmi kompetenciák fejlesztésének hasznossága az üzleti életben címet adta értekezésének. Az érzelmekről, az érzelmi intelligenciáról, azok fejleszthetőségéről beszélt az üzleti szempontból megközelítve. A magyar nyelvben számos kifejezés létezik, amely az érzelmet határozza meg: például ismerjük az érzelmek elfojtását, feldolgozását, kifejezését, beszélünk az érzelmi adottságokról, az érzelem kifejezéséről, érzelmi kiegyensúlyozottságról, kreativitásról, krízisról, érzelmi memóriáról – fejtegette.
Az előadása kulcsfogalmai az érzelmek, az érzelmi intelligencia és az érzelmi kompetencia voltak. Elmondta, hogy pszichológiai és közgazdasági szempontból is az érzelmeket mentális állapotként lehet meghatározni, illetve olyan folyamatnak, amely során az események értékelése történik. A munkahelyi érzelmek és a kompetenciák kötődése kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy mindezt a menedzser tudja befolyásolni. Ha jó a szervezet érzelmi klímája, a dolgozók is jól érzik magukat és jobban teljesítenek, mint abban az esetben, amikor ez az érzelmi klíma nem megfelelő. Az érzelmileg intelligens menedzser legfontosabb jellemzői a konfliktustűrés, a kreativitás és innovációs képesség, lelkesedés, lelkierő, önismeret, önkontroll, szorgalom – mondta Kánya Hajnalka.
A munkahelyi elkötelezettségről tartott előadásában Szécsi Gyöngyike, a Coats Odorhei Kft. igazgatója az előtte elhangzottakhoz kapcsolódott. Arról beszélt, hogy egyre több vállalatnak fontos az alkalmazottak részéről történő visszajelzés. Ott, ahol elkötelezett alkalmazottak dolgoznak, a cégek 19 százalékkal növelték a munkahelyi profitjukat, és 28 százalékkal emelkedtek részvényeik értéke egy év alatt. Ahol viszont alacsony volt az elkötelezettség, 32 százalékkal csökkent a profit és 11 százalékkal a részvények értéke.
Antal Erika
maszol.ro
2015. október 12.
Szatmárnémeti „visszahódítható” – Kereskényi Gábort kérdeztük
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. október 12.
Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron
Október 9. és 11. között Erdély huszadik századi közéleti személyisége, Gyárfás Elemér tiszteletére rendeztek konferenciát Kolozsváron, az Erdélyi Római Katolikus Státus épületében, a Római Katolikus Teológiai Kar székhelyén.
Gyárfás Elemér a huszadik század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferenciát az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus-plébánia, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégiuma.
A konferencia védnökei Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke voltak.
A Státus egykori elnökének emlékére szervezett kolozsvári konferencia szombati napját Romsics Ignác egyetemi tanár, a MTA rendes tagja nyitotta meg, aki A magyar kormány két világháború közötti Erdély-politikája című előadásában az erdélyi és a magyar külpolitikai gondolkodás 1918 és 1946 közötti főbb irányvonalait mutatta be.
Rávilágított arra, milyen területi követelések születtek román részről 1918-ban, de bemutatta a történelmi és a trianoni Magyarország etnikai viszonyait is. Már 1919 áprilisában megszületett a Székely Köztársaság terve, majd 1920. április-májusában a magyar területi igények földrajzi képe is kirajzolódott. A második világháborúig több tíz határrevíziós terv, memorandum is született, s ezek a második bécsi döntésig nemcsak az itthoni politikusokat, hanem azt a teljes életteret foglalkoztatták, s közvetlenül érintették, ahol Gyárfás Elemér élt és tevékenykedett. Mint kitűnt, 1946-ban a közvélemény, a magyar főváros lakosságának szinte a fele úgy gondolkodott az erdélyi kérdésről, hogy azt meg kell felezni. A második világháborút lezáró békekonferenciára is több magyar javaslat született határmódosításokra, területi autonómiára, de 1947. február 10-én Gyöngyösi János aláírta a párizsi békeszerződést, mely visszaállította a trianoni határokat.
Balogh Béni főosztályvezető-helyettes, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatára Gyárfás Elemér és a dél-erdélyi magyarság 1940-1944 között címmel tartott előadásában Romsics Ignác témájának mintegy folytatásaként és kiegészítőjeként arra mutatott rá, hogy miként alakult Dél-Erdély sorsa a második bécsi döntést (1940. augusztus) követően. A változásokat követően Gyárfás Elemér vált a dél-erdélyi magyarok politikai vezetőjévé, de ő maga nemzetvezetőnek Márton Áront ismerte el. Mindvégig a magyar érdekeket képviselte a világháború zűrzavaros időszakában, akár Ion Antonecu marsallal szemben is, visszautasította a megtorlásokat Dél-Erdélyben, ugyanakkor kérte a magyar kormánytól északon az erdélyi románok életminőségének a javítását is.
Marton József professzor a kor két kiemelkedő vezető személyiségének viszonyát mutatta be Gyárfás Elemér és Márton Áron kapcsolata című előadásában. Hét évig tartó kapcsolatukat a barátság és a nagyrabecsülés jellemezte, erről árulkodnak a beszédek, a levéltári források.
Csucsuja István nyugalmazott professzor, történész Gyárfás Elemér „hazaárulási” pere címmel a világháború utáni „földi büntetés”, a retorzió, a háborús bűnösök vadászatának áldozatául esett Gyárfás Elemérről beszélt, aki ellen – dacára annak, hogy többen is bizonyították ártatlanságát – fasisztának titulálva, hazaárulás címen per indult. A per és az ellene felhozott vádak, a vádlókat mozgató erők, az anyagi érdekek bemutatása mind tárgyát képezték Csucsuja professzor előadásának.
Erdélyi Római Katolikus Státus
1653 – 1932. nov. 17. között működő katolikus önkormányzat az erdélyi püspökségben. Szervezete az erdélyi katolikusok összességét képviselő státusgyűlés és a határozatokat végrehajtó igazgatótanács. Természetes és törvényes feje a mindenkori erdélyi (gyulafehérvári) megyéspüspök.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Fábián Róbert/Vasárnap
(előzmény)
romkat.ro/hu/
Gyárfás Elemér emlékkonferencia Kolozsváron
Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legnagyobb formátumú közéleti személyisége volt. A két világháború között 1931-től az Erdélyi Római Katholikus Státus, illetve 1932-től a Gyulafehérvári Latin Szertartású Katholikus Egyházmegye Tanácsa névre átkeresztelt katolikus autonómia világi elnöki tisztségét töltötte be. Egyházi tevékenysége mellett, olyan jelentős kisebbségpolitikai szerepeket vállalt, mint az Erdélyi Bankszindikátus (az erdélyi magyar pénzintézetek ernyőszervezete) elnöksége, valamint Csík megye szenátusi képviselete. A nagy jogász, politikus, közgazdász halálának 70. évfordulója folyó év október 4-én lesz. Ebből az alkalomból alapítványunk Kolozsváron egy emlékkonferenciával kíván tisztelegni hajdani világi elnökének emléke előtt.
A konferencia védnökei:
Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke
Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke
Szervezők:
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Kar
Szent Mihály Római Katolikus Plébánia – Kolozsvár
Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium
Felkért előadók:
Dr. L. Balogh Béni, főosztályvezető-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest
Dr. Bárdi Nándor, osztályvezető, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet
Dr. Csucsuja István nyugalmazott professzor, BBTE, Történelem és Filozófia Kar
Dr. Holló László egyetemi docens, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány Igazgatótanácsának elnöke
Dr. habil. K. Lengyel Zsolt igazgató, Müncheni Magyar Intézet a Regensburgi Egyetemen
Dr. Marton József professzor, BBTE, Római Katolikus Teológia Kar
Dr. Máthé András, adjunktus, BBTE, Földrajz Kar
Dr. Romsics Ignác, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
Dr. Tamási Zsolt, óraadó tanár, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely
Időpont: 2015. október 9–11.
Helyszín: Erdélyi Római Katolikus Státus épülete (Római Katolikus Teológia Kar székhelye), Kolozsvár, Szentegyház/Iuliu Maniu utca 5. szám,
Báthory István Elméleti Líceum díszterme (volt Római Katolikus Státus Főgimnázium), Kolozsvár, Farkas/Mihail Kogălniceanu utca 2. szám.
Kérjük részvételi szándékát jelezze a hollo_laszlo@yahoo.com címen.
Dr. Holló László, elnök
Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány
magyarkurir.hu
2015. október 12.
Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. október 13.
Megszavazták a magyar nyelv napjának megünneplését
Elfogadta a képviselőház kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
A javaslatot 264-en támogatták, tízen ellenezték, míg 19 képviselő tartózkodott. A tervezetet júniusban a szenátus ellenszavazat nélkül megszavazta, így hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója által közösen kezdeményezett jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A tervezet kitér arra, hogy a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat. A törvény kihirdetése után a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
A törvénytervezet indoklásában a kezdeményezők megemlítik, hogy miután az ENSZ 1999-ben február 21-ét az anyanyelv világnapjává nyilvánította, a román parlament több kisebbség esetében is törvényt fogadott el az illető közösség nyelvének napjáról. Romániában például szeptember 28-a a cseh, december 13-a pedig a tatár nyelv napja.
A törvény kezdeményezői rámutattak: a Kárpát-medencében november 13-án ünneplik a magyar nyelv napját, és a romániai magyarok is csatlakozni szeretnének ehhez az ünnephez.
A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, a magyar nyelvet az államigazgatásban és a közoktatásban hivatalossá tevő 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját.
MTI
Erdély.ma
2015. október 13.
Erdélyi karizmatikus közösségek találkozója
Szentlélek és küldetés – e téma köré épült az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás tizenkettedik találkozója, amelynek ezúttal a kézdivásárhelyi sportcsarnok adott otthont szombaton. Az egész napos rendezvényen Erdély számos településéről mintegy ezerkétszázan vettek részt. Az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozóit 2004 óta szervezik különböző helyszíneken, ezzel is evangelizálva. Csíkszeredán kívül már Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, de Brassóban és Aradon is találkoztak. A lelkiség-mozgalom a kilencvenes évek elejétől van jelen Erdélyben, 2000-ben alakult meg az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás Tanácsa, amelyhez több mint tizenkét közösség csatlakozott.
A találkozókon rendszerint jelen van Tamás József püspök is, aki idén egy kolozsvári konferenciára volt hivatalos, így nem tudott részt venni az eseményen. Köszöntőlevelét Fülöp László gelencei segédlelkész tolmácsolta. A nap előadója Kunszabó Zoltán állandó diakónus, ötgyermekes családapa, a budapesti Új Jeruzsálem Közösség egyik alapítója volt, aki feleségével, egyik lányával, valamint édesanyjával érkezett Kézdivásárhelyre. Előadásának első felében a magyarországi és erdélyi karizmatikus közösségek egymásra találásáról, majd saját megtérésének történetéből kiindulva az evangelizáció mikéntjéről, a megszentelődés folyamatáról, az Istennel való találkozásról beszélt. Ferencz Evelin, a csíkszeredai Búzamag Közösség ifjúsági csoportjának vezetője arról tett tanúságot, hogy Isten hogyan változtatta meg az életét, hogyan lett a célok nélkül élő, külsejével elégedetlen, magányos és zárkózott lányból Isten feltétel nélküli szeretetének megtapasztalása után nyitott, bátor, több száz fős hallgatóság előtt is beszélni tudó ember – új barátokkal, új tervekkel és álmokkal. A délelőtti programot imaszolgálat zárta, a délután folyamán tíznél is több lelkipásztor szolgáltatta ki a bűnbocsánat szentségét.
A szervezők az előadások ideje alatt gyermekfelügyeletről is gondoskodtak, a kicsiknek az előcsarnokban mesét olvastak. Az ebédszünet utáni program újabb dicsőítéssel, majd a nap előadójának tanításával folytatódott. A találkozót jellemző fiatalos hangulathoz a csíkszeredai Búzamag Közösség csapata járult hozzá, a gelencei ificsoport tagjainak és a székelyudvarhelyi Pitypang Közösség ifjúságának mímelve eljátszott műsora a hátráltató befolyásokkal szembeni kiszolgáltatottságot mutatta be, kiemelve, hogy Isten folyamatosan harcol minden egyes emberért. A Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás országos találkozójának egyik utolsó momentumaként a marosvásárhelyi ificsoport vezetésével szentségimádásra került sor. A Mária Rádió által élőben közvetített ünnepélyes hálaadó szentmisét Hölgyes Pál Zsolt zágoni plébános mutatta be, a prédikációban Kunszabó Zoltán foglalta össze az egy évre szóló üzenetet. A karizmatikus találkozót nagyobbrészt a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánián működő Sion Közösség, a gelencei és ozsdolai közösségek, valamint a csíkszeredai Búzamag közösség szervezte meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
A kisebbségi nyelvek védelmében
Október 10-én Bukarestben találkoztak az európai országok kisebbségi nyelvek védelmével foglalkozó képviselői. Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (European Language Equality Network – ELEN) csatlakozott kisebbségi szervezetek és intézmények célja, hogy felhívják az Európai Unió, valamint az ENSZ figyelmét a kisebbségi nyelvek helyzetére, és a többséggel azonos jogokat követeljenek az azokat beszélők számára.
Az ELEN soros küldöttgyűlésének házigazdája ezúttal a Macedón-aromán Tanács volt, amely szintén tagja a hálózatnak, Dobrudzsában alkotnak nagyobb közösséget, de a román kormány nem ismeri el külön népcsoportként. A bukaresti találkozón részt vettek a nagyobb nyelvterületet és közösséget képviselő skót, katalán, baszk, ír, gall és magyar nyelv népszerűsítéséért dolgozó szervezetek munkatársai, akárcsak a kisebb nyelvcsoportokat képviselő asztúriai, galíciai, gael, galego, walesi, okszitán, aromán nyelv képviselői is.
A jelen levő küldöttgyűlési tagok és meghívottak rendre beszámoltak tevékenységükről és vázolták jövőbeli terveiket, majd támogató nyilatkozatot fogadtak el az aromán közösség, valamint a franciaországi regionális nyelvek hivatalos elismerése érdekében.
A romániai magyarságot az EMNT képviselte, amely tavaly csatlakozott az ELEN-hez. Sándor Krisztina ügyvezető elnök beszámolt a folyamatban levő perről, melyet a nagyváradi utcanévtáblák kihelyezése kapcsán indítottak a helyi önkormányzat ellen, és kiemelte a nemzeti jelképek használata tárgyában nemrég született kedvező bírósági ítéleteket. Kolozsvár idei ifjúsági fővárosi címe kapcsán tájékoztatta az ELEN vezetőségét, hogy az európai uniós forrásból támogatott események többségét csak román és angol nyelven népszerűsítik. Az EMNT továbbra is kéri a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerését, a cél pedig az erdélyi autonómiaformák elérése. Végezetül felhívta a figyelmet az október 24-i, a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett székelyföldi határok kivilágítását célzó megmozdulásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
XVIII. Bernády Napok
Idéntől ölti magára a nagykorúság jelzőjét a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezte őszi rendezvénysorozat, de már régóta rászolgált arra, hogy a marosvásárhelyi magyarság úgy tartsa számon, mint a város egyik legrangosabb hagyományos ünnepi eseményét. A közönség mindig nagy érdeklődéssel övezte és igen szép számban tisztelte meg jelenlétével a városépítő polgármester emlékét idéző megnyilvánulásokat. Hisszük, hogy most sem lesz másképp, számítunk aktív részvételére, hiszen ez teheti valóban élményteljessé a műsorokat, amelyekkel minden korosztályt szeretnénk megszólítani.
Ezúttal három napon át, október 22., 23., 24- én zajlanak a rendezvények a Bernády Házban, amely immár két évtizede sokoldalú szellemi központként változatos programokkal igyekszik megfelelni a vásárhelyi magyarok elvárásainak, illetve a Kultúrpalotában, ahol a tradícióknak megfelelően a Napok záróeseményére a Nagyteremben kerül sor.
Az első nap, október 22. a fiataloké. A diákvetélkedők, amelyeket minden évben megszerveztünk, igen népszerűek, kedvelik a kicsik, nagyok is. Sikerüket a szülők, tanárok támogatása is elősegíti. A szakemberek is szívesen bekapcsolódnak a versenyek előkészítésébe, lebonyolításába, mert tudják, hogy ezek a vetélkedők is nemzedékről nemzedékre tovább éltetik Bernády szellemét, ápolják örökségét az ifjak körében. A Simon György magyar szakos tanár patronálta idei diákvetélkedő várostörténeti jellegű, a címe: Bernády nyomában. Az V-VIII. osztályosok a Fodor János történész vezette városnézés után 15 órától a Bernády Házban versengenek az elsőségért. A IX–XII. osztályos középiskolások interjúkkal, riportokkal, más műfajú munkákkal, filmes összeállításokkal bizonyíthatják felkészültségüket, tehetségüket. A nyertesek értékes díjaknak örülhetnek.
A Bernády Napok ünnepélyes megnyitója október 23-án, pénteken 17 órai kezdettel zajlik a Bernády Házban. Majd könyvbemutató és tárlatnyitás tarthat számot a művészetkedvelők figyelmére. A közművelődési központ kiállításaival is komoly hírnevet és rangot szerzett magának. A kortárs képzőművészet számos hazai és külföldi kiválósága állította itt ki alkotásait, és adományozott értékes műveket az alapítványnak. Így a létesítmény műgyűjteménye folyamatosan gazdagodik. A kollekciót 2009-ben a Galéria a Bernády Házban című albumban mutattuk be a nagyközönségnek. Most az érdeklődők megismerhetik a gyűjteménynek azt a részét is, amellyel az azóta eltelt időszakban lett gazdagabb a Ház. A rendezvényen az ugyancsak Nagy Miklós Kund szerkesztette Galéria a Bernády Házban 2. című igényes kiadvány bemutatása mellett kiállítást is nyitunk a kötetbe foglalt munkákból.
Október 24-én, szombaton 10 órakor a református temetőben folytatódik a megemlékezés. Dr. Bernády György sírját koszorúzzák meg az emlékezők. Majd 10.30-tól a Bernády téren a polgármester szobránál helyezzük el a koszorúkat.
18 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik a gálaest. Mint mindig, ennek egyik fénypontja ezúttal is a Bernády-emlékplakett átadása. A Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronzplasztikát és az oklevelet a város egyik olyan személyisége kapja, aki sokat tett a Városépítő hagyatékának megőrzéséért, továbbadásáért. Az idei kitüntetett már a 17. a díjazottak sorában.
Ezt követően a költészet és a zene barátainak lesz része emlékezetes élményben. A Csíky Boldizsár zeneszerző koncepciója alapján létrejött, A lélek anyanyelvén című verses-zenés összeállítás két nagy tehetségű előadóművész, Bogdán Zsolt kolozsvári színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész tolmácsolásában szólaltat meg olyan szerzőket, mint a költő Dante, Ady, József Attila, Kosztolányi, Tarkovszkij, Szilágyi Domokos, Székely János, Tóth Árpád, Radnóti és Kányádi, illetve a zeneszerző Liszt, Chopin, Brahms, Szkrjabin, Rachmaninov, Gershwin és Bartók Béla. Minél több embernek szeretnénk örömet szerezni az esttel. Ahogyan eddig is, a belépés díjtalan.
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
Adalék a XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóhoz (I.)
Értékelő Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel
A XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóról szóló helyszíni tudósításban azt ígértük, hogy az ott elhangzott érdekesebb előadásokról, a jelen volt személyiségek véleményéről is beszámolunk. Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel nemcsak a Gazdatalálkozót, hanem a folyó év eddigi mezőgazdasági vonatkozású történéseit is értékeljük.
– Mi a véleménye az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóról?
– XVI. alkalommal szerveztük meg, a fontosságát jelzi, hogy a magyar és a román kormány is képviseltette magát rajta, az utóbbi államtitkári szinten. Ez reménnyel tölt el, hogy a hazai minisztériummal néhány éve kiépített jó kapcsolatok újraéledhetnek. Az államtitkár asszonnyal már egyeztettünk is bizonyos dolgokat a kapcsolattartás érdekében. Azt is értékelem, hogy az államtitkár asszony kijelentette: a gazdaszervezetek ne ellenségnek, hanem partnerüknek tekintsék a Minisztériumot. Nos, ez visszafelé is érvényes, mi is az együttműködést szorgalmazzuk velük, hiszen a cél közös, csak mások az eszközök.
– Az idei aszály miatt valószínűleg sok gazda szorul majd segítségre. A Minisztérium képviselője szerint számíthatnak valós kártérítésre?
– Ez ügyben történt egyeztetés a szakmai szervezetek és a Minisztérium között. Ezzel együtt, nem akarok vészharang lenni, de szerintem nem sok jóra számíthatunk. Azt a gazdák is tudják, hogy a Minisztérium költségvetése is véges, különösen a kártérítésre fordítható alap. Mert az 500-600 lejes hektáronkénti kártérítés egy kaszáló vagy legelő esetében pótolja a veszteséget, szántóföld esetében azonban távolról sem…
– Az EU költségvetésében sincs kárpótlási alap?
– Abból lehet, csakhogy ott is megvannak a szigorú feltételek. Nem ismerem a Minisztérium költségvetését, azt azonban tudom, hogy „aki bajban gyorsan ad, az kétszer ad”. Itt viszont ami keveset adnak, azt is megkésve fogják megtenni, noha már el kell kezdeni az őszi szántásokat és a vetéseket, amelyekhez pénzre van szükség. Az aszály miatt adódik a terméskiesés, de a búza értékesítésével is gondok vannak. Máshol az állattenyésztéssel vannak gondok. Úgy tűnik, ez az ágazat lesz az egyik legnagyobb vesztes.
– Az állattenyésztést nem serkentené-e, ha enyhítenének a vágóhidakra vonatkozó uniós szabályozáson? Áldatlan helyzetet teremt, hogy példának okáért, Arad megyében egyetlen engedélyezett vágóhíd működik, tehát a gazdálkodók képtelenek értékesíteni az állataikat. Erről mi a véleménye?
– Végül is engedélyezik a kisebb vágóhidak működését, csakhogy kevesen mernek belevágni. Mert a húsfeldolgozásnak nem a szabályain, hanem a szokásain kellene változtatni. Nem tudjuk elfogadni, hogy a sertést a vágóhídon kell feldolgozni. Megszoktuk ugyanis, hogy otthon dolgozzuk fel, ami viszont hosszú távon nem fog működni, mert a hulladékkal nem tudunk mit kezdeni. A nagy húsfeldolgozók lobbija jól működik, nagyon erős, de a kisebb vágóhidakra is ugyanazok a szabályok érvényesek. Már nagyon régóta mondjuk, hogy a kis hús-, esetleg tejfeldolgozókra, a kisebb pékségekre másfajta szabályozást kellene alkalmazni, mint a nagyokra, amelyek talán külföldön értékesítik a készítményeiket. Másrészt a kis vágóhidakon hagyományos termékeket kellene előállítani, hagyományos technológiákkal, amelyekre más szabályokat is kellene alkalmazni. Szerintem e szabályzatot a témában jártas szakembereknek kellene kidolgozniuk. Mert való igaz, hogy nálunk a legnagyobb baj a piaccal van. Néhányan próbálkoztak kisebb vágóhidak beindításával, de belebuktak. A szarvasmarha-tenyésztők viszont a borjút nem tudják eladni, de a tejet is nevetséges áron, tudtommal literét 0,4 lejért vesztegetik.
–Térjünk vissza az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóra. Arról mi a véleménye?
– Aki itt volt, láthatta, mennyire komoly dolgokat vitattunk meg, hiszen terítéken voltak az uniós csatlakozás, a közös agrárstratégia kidolgozásának a kérdései is. A vízkérdésnek az idei feldolgozása kiemelten fontos. Mindez nemcsak a kutatók, a technológusok, a gazdák számára elgondolkoztató, hanem az érdekvédelmi szervezetek vezetői számára is, hiszen utóbbiaknak úgy kell megszervezniük a tevékenységüket, hogy az új kihívásoknak is megfeleljenek.
– Véleménye szerint a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma az előbbi kérdések orvoslását fel tudja-e vállalni?
– Úgy gondolom, hogy egyelőre nem találtuk meg azokat az eszközöket, amelyekkel a Kárpát-medencében egy közös úton tudnánk menni. Nagyon hasznosnak tartom, hogy ezúttal megismerkedtünk a muravidéki magyar gazdák munkájával, velük jó kapcsolatok alakultak ki. Reméljük, ezek gazdasági vetületet is kapnak majd. Véleményem szerint a kapcsolatfelvétel fázisán túl kellene lépnünk, a hivatalosan bejegyzett gazdaszervezetekkel közös pályázatokon kellene részt venniük. Mert a Fórumban részt vevő gazdaszervezetek különböző elbírálás alatt, különböző viszonyokban vagyunk az egyes országok hatóságaival.
Kerékpár áron traktort?
– Erre tudna példát mondani?
– Példának okáért itthon idén indult be a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, ahol a pályázási lehetőségek hatalmas esélyt kínálnak a gazdáknak. Most ugyanis egy gépnek a beszerzéséhez egy hátrányos térségben tevékenykedő fiatal gazdának 90%-os támogatást biztosít. Röviden: kerékpár áron traktort lehet vásárolni. E hatalmas lehetőségeket a gazdák, sajnos, nem merik elhinni.
– Meglehet, félnek a szigorú elszámolási feltételektől…
– Valóban, sok fiatal gazdával találkoztam, akik azt mondták: túl sok ügyintézéssel jár a pályázat. Erre azt mondtam nekik: valóban, de 50 ezer euróról van szó, aminek a lefutási ideje 3 év. Ha ennyi idő alatt a családnak egy tagja folyton ügyintézéssel foglalkozik is, havi 1250 euróért teszi, ami bizonyára megéri. Természetesen, a pályázatok nem fizetésről szólnak, de ezt is bele kell számolni, manapság ez a jövő útja, alkalmazkodni kell a feltételekhez, hiszen a gazdának adó- és pénzügyeket, illetve más adminisztratív dolgokat kell intéznie. Tehát a gazdálkodónak menedzsernek is kell lennie…
– Apropó, menedzser. A gazdák számára eddig sokféle szakképzést szerveztek, nem lehetne-e gazdálkodói menedzserképzéssel is próbálkozni? Ha ez megtörténne, bizonyára bátrabban vállalkoznának a pályázatírásra is.
– Az RMGE szervezett pályázatíró-képzést, amit nyilván nem lehet megtanulni kéthetes tanfolyamon. A gazdaszervezetnek nem a képzés megszervezése a feladata, hanem hogy a képzést kritizálja. Mert azáltal, hogy építő jellegű kritikát fogalmaz meg a képzés, a szaktanácsadás, a népszerűsítés területén, hozzájárul a jobbá tételükhöz. Az RMGE kényszerűségből felvállalta a szakmai képzést is, amit, tudjuk, nem teszünk eléggé hatékonyan, de azért, mert nincs rá pénzünk. Erre igazán a kormánynak, illetve a szakminisztériumnak van pénze, amelyek, sajnos, politikai célzatú vagy már lejárt pályázatok karavánjaira költik a pénzüket. Abban reménykedem, hogy az államtitkár asszonnyal most folytatott beszélgetés eredményeképpen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal sikerül új alapokra helyezni a kapcsolatainkat, amelyekbe talán a szakképzésnek az általuk történő felvállalása is bele fog férni. Az RMGE tagja az Országos Parasztszövetségnek, ezért abban reménykedem, hogy a pályázati procedúrán javítani tudunk, tehát a pályázatok hozzáférhetőbbek lesznek a gazdálkodóknak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 13.
Nemzetközi konferencia Temesváron
Emléktábla Járosy Dezsőnek
Járosy Dezső temesvári római katolikus pap, muzikológus, karnagy, zenekritikus, orgonista, akadémiai tanár, zenei kiadó a világháború közötti temesvári zenei élet legmarkánsabb egyénisége.
Csatádon (ma Lenauheim) született 1882-ben, azonos generációhoz tartozik Bartók Bélával, kevéssel fiatalabb, mint Tiberiu Brediceanu (sz. 1877), kevéssel idősebb, mint Sabin Drăgoi (sz. 1894) – akik valamennyien közismertek nemcsak a zenekedvelők köreiben, hanem mindenki számára, akiket érdekel a régió kultúrája.
Járosyt újra fel kell fedezni, be kell mutatni, és részévé tenni a jelenkor és a jövő kulturális világának. Járosy Dezső kimagasló alkotó volt a zene minden területén, meghatározó szerepet játszott a világháborúk közötti idők magyar zenéjében és Temesvár zenei életében egyaránt, egy negyedszázadon keresztül.
A Szórvány Alapítvány emléktábla elhelyezésével kívánja ennek a jeles alkotónak az emlékét felidézni, az emléktábla felavatására nemzetközi zenetudományi konferencia keretében kerül sor. A kezdeményezést társszervezőként támogatja a temesvári Nyugati Tudományegyetem keretében működő Zeneművészeti Kar, a rendezvényt anyagilag támogatja a bukaresti kormány keretében működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Temes Megye Tanácsa és a Magyar Tudományos Akadémia.
Az emléktábla felavatására 2015. október 16-án 14.00 órai kezdettel kerül sor az Új Ezredév Református Központban. (Spaiul Morarilor/Molnárok rp. 1/b), ahol folytatásként a nemzetközi konferencia első napi előadásai következnek jeles, magyarországi, németországi, szerbiai és természetesen romániai előadókkal. A konferencia másnap, október 17-én a Zeneművészeti Kar Orpheum termében folytatódik (P-ţa Libertăţii / Szabadság tér 1). A rendezvény orgonakoncerttel ér véget, amelyre a Temesvár belvárosi Piarista templomban kerül sor.
A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Szórvány Alapítvány Temesvár
Zeneművészeti Kar, Nyugati Tudományegyetem Temesvár
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 13.
Erdély újranemesítői – könyvbemutató
Erdély román megszállása után az új államhatalom egyik fő célpontja a magyar arisztokrácia volt. Kisemmizésük osztályharcos alapon a második világháború után vált teljessé. A visszaszolgáltatások nyomán viszont egyre többen települnek haza, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a román hatalom által kilúgozni igyekezett önazonosság-tudatot. Az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu „Erdély újranemesítői” című könyve.
A kötet bemutatására 2015. október 19-én 18 órakor kerül sor Aradon a Tulipán könyvesboltban. A szerző beszélgetőtársa Borbély Zsolt Attila közíró, politológus.
A könyvbemutatóra mindenkit szeretettel várnak a szervezők, Schmak András könyvesbolt-tulajdonos és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete.
Csinta Samu: Erdély újranemesítői Arisztokraták honfoglalása /Heti Válasz Kiadó, Budapest, 2015
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 13.
15 százalékos béremelés a tanügyben
Tizenöt százalékkal nő december 1-től a romániai oktatásban dolgozók bére, ami 304 000 személyt érint – jelentette be Mihai Cîmpeanu oktatási tárcavezető a tanügyi szakszervezetekkel folytatott tegnapi tárgyalások után. Idén már 10 százalékkal nőtt a tanügyben dolgozók bére – 5 százalékkal márciustól és 5 százalékkal szeptembertől –, és további 12 százalékos béremelést hajtottak végre augusztus 1-től az oktatási folyamatot segítő személyzet esetében.
Ezek után december 1-től újabb 15 százalékos emelés várható függetlenül attól, hogy az illető személy pedagógus, kisegítő személyzet vagy nem oktatást végző alkalmazott. Következésképpen idén 26,7 százalékkal nőttek az oktatásban a bérek, ami 1,7 milliárdos költséget jelent a 304 000 alkalmazott esetében. A közoktatásban jelenleg 221 000 pedagógus és az oktatási folyamatot segítő személy dolgozik. Ehhez még hozzá kell adnunk 53 000 személyt, akik a közoktatásban dolgoznak, de nem végeznek oktatási tevékenységet. A béremelés még további 30 000 felsőoktatásban tevékenykedő személyt érint, pontosabban 23 000 oktatót és 7000 nem oktatói munkát végző alkalmazottat.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 13.
Amikor zene marad a kortárs zene...
Gyöngyösi Levente szerzői estje 40. születésnapja tiszteletére
Október 7 és 11 között Határtalan Kolozsvár címmel első alkalommal szerveztek zsidó kulturális fesztivált a kincses városban. A rendezvényeken a zene fontos szerepet töltött be, mivel régi sebeket gyógyított, új élményekben részesített és értékekkel gazdagított. Minden rendezvényre nem juthattam el, de két hangverseny emlékét örökre szívembe zártam. A budapesti negyvenéves múltra visszatekintő Muzsikás együttes és a fiatalokból álló kolozsvári Tokos együttes közös koncertjén a magyar, román, zsidó, szász és cigány népzene szépsége és az az örömzenélés töltötte be lelkemet, amely mindkét együttes előadását jellemezte.
A másik hangversenyen az emlékezés és ünneplés hangulatához egyaránt illő korunk zenéje szólt. Nem egyszer tesszük fel a kérdést: lehet-e szép a kortárs zene? A Gyöngyösi Levente 40. születésnapja tiszteletére elhangzó szerzői est meggyőzött. Igen, lehet, ha azt olyan szakértelemmel és olyan lelkülettel komponálták, ahogyan azt a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten tevékenykedő, Erkel Ferenc -, Talentum Művészeti -, és Bartók-Pásztory díjas zeneszerző tette.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 13.
PSD-s színjáték
Jól jellemzi a romániai közállapotokat, a bukaresti politizálás morális színvonalát, hogy a jelenlegi legnagyobb támogatottságú kormánypárt elnökévé egy olyan személyt választottak, aki ellen alapfokon már egyéves felfüggesztett szabadságvesztésről szóló ítélet született választási csalás miatt.
Ráadásul olyan politikus helyét vette át, aki ellen okirat-hamisításban, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészesség miatt vádat emelt a korrupcióellenes ügyosztály. A választási színjáték már csak azért is a nevetségesség határát súrolja, mert jó előre gondoskodtak arról, hogy a most elnökké választott Dragnea biztos befutó legyen, amikor két ellenjelöltjét formai okok miatt kizárták a versenyből.
Ilyen körülmények között különösen súlyos kórképet állít fel a romániai választópolgárok politikai műveltségéről és morális állapotáról, hogy a közvetlen elnökválasztáson, amelyen minden PSD-tag voksolhatott, a szavazásra jogosultak több mint 80 százaléka részt vett, hogy szavazatával legitimálja az egész eljárást, illetve magát Dragneát. Persze az ártatlanság vélelme Victor Ponta korábbi pártelnök-kormányfőt és Dragneát is megilleti, de azért mégiscsak elkeserítő, hogy az ország egyik legnagyobb támogatottsággal rendelkező pártja nem tudott olyan új arccal előállni, aki – legalább a látszat szerint – feddhetetlen.
Nagy kérdés, hogy valóra válnak-e a spekulációk, miszerint a PSD háttéralkut köt az ellentétes politikai táborba tartozó Klaus Johannis államfővel, hogy az immár hivatalosan is vádlotti minőségben miniszterelnökösködő Ponta helyett új politikust jelöljenek a kormányfői tisztségbe. A PSD feltétele, hogy Johannis a párt által kijelölt személyt bízza meg kormányalakítással, és miután Dragnea már bejelentette, hogy a szociáldemokraták csak akkor maradnak kormányon, ha az új kormányfő nem valamely koalíciós partner, hanem a PSD soraiból kerül ki, nehéz nem arra gondolni, hogy ez a jelölt csak ő lehet.
Ez viszont semmit sem változtatna, hiszen csak annyi történne, hogy vádlott helyett elítélt kerül a kormány élére. Ha Johannis ebbe belemenne, semmivel sem lenne több alapja az erkölcsi megújulás szükségességéről papolni, mint Pontának vagy Dragneának.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 13.
Község- és közösségépítés három pontban
„A rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település szépen újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig segít átvészelni a bajt, mintha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel” – beszélgetés Fábián Tibor szentjobbi lelkésszel, újságíróval.
– Akárcsak az újságírásnak, különösképpen a felekezeti újságírásnak, a lelkészi szolgálatnak is egyik alapvető célpontja a tágabb vagy szűkebb közösség alakítása és megtartása. Ha egy községben történik mindez, akkor hatványozottan igaz – már csak a község-közösség azonos szótöve által felkínált lehetőség révén is. Mennyire tudatosan élte ezt meg Fábián Tibor a Szentjobbal való találkozásakor?
– A vidéki életet nagyon jól ismertem, hiszen Nagyvárad közelében, Fugyivásárhelyen nőttem fel egy hatgyermekes család második gyermekeként, a kissé távolabbi, már Érmelléknek számító Szentjobbal viszont a meghívásom után találkoztam először, s így azt sem mondhatom, hogy ilyen vagy olyan elvárásaim lettek volna. Az érmelléki települések zöme református, itt viszont épp fordítva van: az 1100 léleknek csak egyharmada református, 70–80 százaléka katolikus.
Egyébként zárt település, engem óvatos derűlátással hívtak és fogadtak, remélve, hogy hosszabb ideig leszek a lelkipásztoruk. Érdekes, én is nagyjából hasonló érzésekkel mentem Szentjobbra. Mivel feleségem is falusi származású, a környezet, az életmód nem okozott semmiféle gondot. Röviden úgy mondanám, hogy nem léptünk bele a gereblyébe, mint az a viccbeli leányzó, aki igyekezett gyorsan elfelejteni a gyökereit, és mivel állítólag nem ismerte fel a gereblyét, az jól arcul csapta, amikor rálépett.
– Más szóval azonnal otthon érezték magukat?
– Szerintem egy jó fél évnek kell eltelnie, hogy az ember érezni kezdje az otthon melegét, különösen, mert a parókia szolgálati lakás. Mi természetesen megtartottuk a nagyváradi tömbházlakásunkat, de ma már úgy mondjuk, hogy megyünk a blokkba. A telefonunkban is otthon címszó alatt három szám szerepel: Fugyivásárhely, Szentjobb és Nagyvárad.
– Zárt településnek mondta Szentjobbot, ugyanakkor kiderült, hogy kölcsönösen nagyon hamar elfogadták egymást. Nincs ebben egy kis ellentmondás?
– Nincs, mert a zártságot nem arra értettem, hogy elutasítana minden máshonnan jövőt, hanem a belső kohézióra.
A feleségemmel meg is lepődtünk a községnek ezen a rendkívül erős, összetartó, önszerveződő létformáján. Érződik a múlt öröksége, ragaszkodnak a hagyományokhoz, ugyanakkor jellemző a nyitás a világ felé. Jó látni ezt a pezsgő életet, habár természetesen Szentjobbon is megvannak az úgynevezett generációs hajszálrepedések: a fiatalok nagy része Váradon tanul tovább, inkább átveszik a városi szokásokat, sőt, nyugodtan végigmehetnek a városközponton, senki nem fogja azt mondani, hogy vidékiek.
A középkorúaknak többet jelentenek a hagyományok, de munkájuk révén nekik is nyitniuk kell. Az idősebbek azok, akiknek a szokások, a tradíciók leginkább számítanak. Számomra az volt a legkellemesebb csalódás, amikor megtudtam, hogy a rendszerváltás körül kiöregedett és kiüresedőben lévő település időközben szépen, újra feltöltődik: máris sokan visszajöttek és jönnek is vissza folyamatosan, mert látják, hogy meg tudnak élni, s a családi, rokoni közelség, a régi ismerősök jelenléte mindig jobban segít átvészelni a bajt, mint ha ismeretlenek közt kellene megküzdeni a nehézségekkel.
– Nagyváradon Szentjobbról legtöbbször az árvaházzal kapcsolatban lehet hallani. Van-e valamilyen kapcsolatuk az intézménnyel?
– A katolikus egyház működteti, teljes nevén Szentjobbi Szociális Központ, de mindenki inkább Caritasként emlegeti, a nagyváradi Caritasra utalva. Legnagyobb egysége az árvaház, de van idősgondozás is. Alapítása sokat lendített a községen, mindenekelőtt azzal, hogy helyben létesültek munkahelyek. A szakszemélyzet – pszichológusok, gyógypedagógusok – nem helybeliek, de különösen az asszonyok számára nagyon sokat jelent, hogy nem kell ingázniuk.
Elmondták, hogy eleinte voltak fenntartásaik, nem tudták, kik fognak a községbe kerülni, milyen hatással lesznek az itteni gyerekekre, de a jó szervezésnek és a megfelelő fegyelmezésnek köszönhetően az intézmény nagyon hamar el tudta magát fogadtatni a szentjobbiakkal és beilleszkedett a helyi közösségbe. Egyébként ökumenikus jellegű a Caritas, és nagyon örülök, hogy az egész településen az ökumenikus gondolkodás uralkodik.
– Magyarán: nincsenek felekezetközi súrlódások, melyekről sajnos időnként még manapság is lehet itt-ott hallani?
– Ha a múltban talán voltak is, most már nincsenek. Én magam is az ökumenikus gondolkodás híve vagyok, nagyon fontos a folyamatos és tudatos felekezetközi kapcsolattartás. A lakosságnak is ilyen a szellemisége, templomos emberek a szentjobbiak, akik ragaszkodnak a saját hitükhöz, de tisztelik mások hitét, és nincs igényük újító hittérítésre.
– A középkorú és idősebb emberek ragaszkodása a vallásukhoz mindig, mindenhol erősebb, mint a fiatalságé. Ma, amikor már a gyerekek is netfüggők, hogy lehet megközelíteni, illetve a hitben megtartani a fiatalságot?
– Minden lelkésznek nagy kihívás a fiatalsággal való szolgálat. A szokásos egyházi tevékenység, a hittanóra, az ifjúsági bibliaóra, a konfirmációra való előkészítés bejáratottan működik, vagyis ha a lelkésznek sikerül megragadnia a képzeletüket, szót ért a fiatalokkal, ők hozzák magukkal a barátokat, cimborákat. Vannak önkéntes segítőink, de fő szövetségeseink a szülők. Heti egy-két órában sok mindenre meg lehet tanítani a gyerekeket, sok mindent át lehet nekik adni, de ami igazán befolyásolja őket, az az otthoni légkör: ha a családban hit felé hajlást, illetve a hit hiányát látja-érzi, akkor ő is azt fogja követni. Különösen a legfiatalabb lelkésznemzedék tagjai közt vannak olyanok, akik például keresztyén könnyűzenével próbálják bevonzani a templomba a fiatalságot.
Én nem nagyon vagyok ennek a híve. Igaz, engem már nem tartanak túlságosan fiatal lelkipásztornak, de nem csupán ezért. Van egy hárompontos ifjúsági közösségépítő programom, eddig bevált, jól működik. Az első pont, hogy minden hétfőn ifjúsági szeretetszolgálatot tartunk, mondjam úgy, hogy ez diakóniai munka. Fűnyíró csoportunk van, a kertekben elvégezzük, ami szükséges, nagyon szeretik, délutáni, iskola utáni foglalkozás, remek csapatépítés. A második a Hittan F. C., ami tulajdonképpen egy focicsapat. Közel harminc tagja van, csütörtök délutánonként jövünk össze, a szabadban vannak, mozognak, együtt játszanak – valódi kilépésnek tartom ezt a szűken vett egyházi tevékenységből.
Fontos, hogy ne széledjenek szét, ne csámborogjanak el, az elveszett bárányok pedig találjanak vissza a nagy, közös akolba. A harmadik pont a honismereti foglalkozás: várad-olaszi segédlelkész koromban kerültem kapcsolatba a hajdúnánási gyülekezettel, és meghívtam őket Szentjobbra is. Szívesen jönnek, a hajdúnánási tanerők magyar történelmi előadásokat tartanak, néphagyományokról beszélnek, csapatjátékokat szervezünk – megszerették ők is, mi is ezt a folyamatos kapcsolattartást.
– Érzékeltem a mi személyes névmást, most már biztos, hogy Fábián Tibor lelkipásztor lélekben szentjobbinak tartja magát. Újabb váltás lehetősége fel sem merült?
– Inkább úgy mondanám, hogy jelenleg a helyemen vagyok, jól érzem magam Szentjobbon, de ha felbukkanna egyszer egy újabb kihívás, nem merem azt mondani, hogy gondolkodás nélkül elutasítanám. Minden bizonnyal alaposan végiggondolnám a hogyan tovább kérdését, és igyekeznék úgy dönteni, hogy azt majd később ne bánjam meg.
Fábián Tibor 1974. április 28-án született Nagyváradon. Fugyivásárhelyen nőtt fel, a nagyváradi Eminescu Főgimnáziumban érettségizett 1992-ben, Miskolcon vallástanári főiskolát végzett, majd az Ady Endre Sajtókollégiumot Nagyváradon, 2008-ban pedig a komáromi teológiát. 1999 óta dolgozott a Királyhágómelléki Egyházkerület sajtóosztályán, közel hét éven át a Harangszó, majd a kolozsvári Agnus Rádió főszerkesztője, különböző sajtóorgánumok külső munkatársa, közben párhuzamosan több helyen volt segédlelkész, 2014 őszén meghívták a Bihar megyei Szentjobb község lelkészének, azóta ott szolgál. Felesége a Debreceni Egyetemen oktatáspolitikai kutató.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 13.
Emlékezés a tizenkét mártírra
Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt az átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.
Temetetlenül
Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. „Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.
A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.
A névsor
A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 13.
Olcsóbb a román áram Magyarországon, mint idehaza
A magyarországi fogyasztók 0,11 eurót fizetnek 1 kWh áramért, melynek egy része Romániából származik. Nálunk 0,13 euróba került a hazai előállítású elektromos energia.
2015 első félévében Románia 27 millió euró értékben exportált áramot. Az idehaza megtermelt elektromos energia harmadik legnagyobb vásárlója Magyarország, a kivitel 20 százaléka az anyaországba irányul. A román áram első számú felvevő piaca Bulgária, a második pedig Szerbia.
Annak ellenére, hogy Magyarország tőlünk vásárol áramot, a magyar fogyasztók villanyszámlája kisebb, mint a hazaiaké. Az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatai szerint az idei első félévben a romániai háztartások átlagosan 0,13 eurót fizettek egy kWh-ért. A határ nyugati oldalán ennél kevesebb, mindössze 0,11 euróba került az egységnyi elektromos energia.
A különbség első látásra nem számottevő, ám egy átlagos romániai háztartás havonta 200 kWh áramot használ, ami éves szinten 48 eurós, vagyis mintegy 200 lejes pluszkiadást jelent. Figyelembe véve a hazai jövedelemszintet, ez nem elhanyagolható összeg.
A cseheknél és a bolgároknál is olcsóbb, mint nálunk
Egy évtizeddel korábban még nálunk volt olcsóbb az elektromos energia. 2005-ben Romániában csak 0,077 euróba került egy kWh, míg Magyarországon 0,106 euróba. Azóta azonban nálunk egy folyamatos dráguló tendencia érvényesül. Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben volt maximumon (0,17 euró) a háztartási elektromos energia ára, azóta azonban, a rezsicsökkentési politikának betudhatóan évről-évre csökken. 2012 óta az anyaországban 27 százalékkal lett olcsóbb az áram. Ugyanazon időszakban nálunk szinte ugyanolyan mértékben, 24 százalékkal drágult a háztartási energia.
Az Eurostat legfrissebb adataiból kiderül, hogy nálunk nem csupán a magyarországiak fizetnek kevesebbet az áramért, hanem a csehek is, annak ellenére, hogy az átlagkeresetük a miénknél mintegy 80 százalékkal nagyobb. Az Európai Unión belül az legszegényebb tagországban, Bulgáriában a legkisebbek a villanyszámlák.
Kedvezőtlen kilátások
A hazai kilátások az elkövetkező időszakra nem kedvezőek, derül ki az Energetikai Hatékonyság – Országos prioritás az energetikai szegénység csökkentése, az életminőség és a fogyasztók biztonságának javítása szempontjából című, a jövő hónap elején bemutatásra kerülő tanulmányból.
„Románia integrációja az egységes európai energiapiacba, az EU várakozásaival ellentétben nem az árak csökkenését, hanem szinte duplájára történő emelkedésüket fogja eredményezni. Ez egy rövid, a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban, sokkszerűen következik majd be, s valószínűleg az utolsó, politikai döntésnek betudható növekedés lesz. (…) A lakosság szegény rétegeire gyakorolt hatása nehezen elviselhető lesz. Az áremelkedés növelni fogja a sérülékeny fogyasztók számát, valamint a lakosság energetikai szegénységét” – olvasható az Energiaár-szabályozó Országos Hatóság és a Román Akadémia megrendelésére készített tanulmányban.
A dokumentum készítői megállapítják, hogy idehaza az energetikai beruházások költségeit áthárítják a fogyasztókra, bár méltányosabb volna, ha ezeket a beruházó vagy az állam állná.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2015. október 13.
Bukarest visszautasítja a rakétapajzs telepítésével kapcsolatos orosz vádakat
Bukarest megalapozatlannak minősítette azokat az orosz vádakat, amelyek szerint az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes részeinek Romániába telepítésével az Amerikai Egyesült Államok és Románia megsértené a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló szerződést (INF).
A román külügyminisztérium kedden közleményben reagált arra, hogy Mihail Uljanov, a moszkvai külügyminisztérium fegyverkezéskorlátozási és fegyverzetellenőrzési osztályának vezetője az ENSZ-közgyűlés egyik bizottsági ülésén felhívta az Amerikai Egyesült Államokat és Romániát, hogy álljanak el terveiktől, „amíg nem túl késő”.
Uljanov – akinek a figyelmeztetését a moszkvai külügyminisztérium idézte internetes oldalán – azt állította, hogy közepes hatótávolságú célkövető rakétákat és felfegyverzett drónokat csak hadihajókra szabad telepíteni, szárazföldre nem. Úgy vélte: az Aegis rakétaelhárító rendszer szárazföldi alkalmazásával és az Mk-41-es függőleges rakétakilövők Romániába telepítésével Washington és Bukarest megsérti az INF-szerződést.
Korábban egy orosz tábornok azt állította, hogy az Aegis Ashore szárazföldi rakétavédelmi rendszer által használt, Romániába és Lengyelországba telepítendő Mk-41-es univerzális rakétakilövők nemcsak (robbanófej nélküli) SM-3-as elfogók, hanem Tomahawk manőverező robotrepülők kilövésére is alkalmasak – írta a diplomáciai csörtéről beszámoló román Agerpres hírügynökség.
A bukaresti közlemény rámutat: a rakétapajzs kizárólag önvédelmi célokat szolgál, az ENSZ Alapokmány és a nemzetközi jog előírásaival összhangban. A román külügyminisztérium arra emlékeztet, hogy az 1987-ben aláírt INF-szerződés a földi célpontok ellen bevethető fegyverzetre vonatkozik, nem pedig az olyan légi elfogókra, amilyenek a dél-romániai Deveseluba telepítendő SM-3-as I B típúsú rakéták. Bukarest szerint az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert kizárólag légi célpontok elfogására irányuló rakétákkal tesztelték, és ez a jövőben sem változik.
Az INF-szerződésre való hivatkozás azért is megalapozatlan, mert a rakétavédelmi rendszerről aláírt román-amerikai szerződés értelmében Romániába nem kerül nukleáris fegyverzet – szögezte le a bukaresti külügyminisztérium.
Az amerikai látogatatásáról hazaérkező Gabriel Oprea román miniszterelnök-helyettes vasárnap úgy nyilatkozott, hogy az eredeti ütemtervnek megfelelően még idén hadrendbe állítják a romániai Deveselun épülő rakétavédelmi támaszpontot.
MTI
Székelyhon.ro
2015. október 13.
Bezárt a “magyar szoba” Sepsiszentgyörgyön
A székelyudvarhelyiek közül sokan, miután (Magyarország felé dolgozó) területi tévéstúdiója lett a városnak, a csíkiak, miután ott magyar főkonzulátust nyitottak, kissé lekicsinylően mondták, hogy Szentgyörgyön “magyar szoba” nyílott, mert nekik csak annyi jutott. Tény, hogy a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális és Koordinációs központja (2006 óta) komoly intézménnyé nőtte ki magát, amely igen jelentős eseményeknek adott otthont, illetve olyan programokat is kezdeményezett az évek során, amelyek maradandó hatásúak. Ezt az intézményt négy éven át – 2011 szeptembere és 2015 augusztusa között – Lakatos Mihály vezette.
Lakatos Mihály (1964) Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanár, író, szerkesztő, műfordító, nagyon jól tudta, hová pályázik. Túl mindezeken, “odakint” is olyan munkakörben dolgozott, amelyben nemhogy elszakadt volna szülőhelyétől, hanem még inkább idekötötte magát a határ innenső oldalán levő magyar kultúrához, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) főosztályvezetőjeként tevékenykedett. Annak idején tevőlegesen is hozzájárult, hogy ez az intézmény létrejöjjön Sepsiszentgyörgyön, de túl mindezeken, folyamatosan szervezett ösztöndíj-programokat, táborokat az erdélyi és székelyföldi írók részére. Mandátuma most lejárt, s ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot.
Ez az intézmény annak idején azért jött létre, akkortájt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezésére, hogy elsősorban a székelyföldi régióba juttasson el bizonyos kulturális programokat.
Az intézmény vezetője Romániába tizennyolc év után tért vissza, ahol, mint mondotta, a körülmények nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Sűrű programja volt, általában heti egy tevékenységet szervezett, s a szűkös anyagi keret, meg az emberi korlátok ellenére is terveinek mintegy nyolcvan százalékát megvalósíthatta. Ilyen kiemelkedő program volt a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotást küldtek be, s amelyeket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni. Emlékezetes és fontos pillanat volt a közös román–magyar értékeket bemutató programok között a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, annak megjelentetése és bemutatása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is. Fájlalja, hogy félbemaradt a magyar építészek bemutatása. Öt évre tervezett. Ha lett volna lehetőség akkor be tudna fejezni a magyarok történetéről szóló előadás-sorozatot is, amellyel csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és végül a rendszerváltás. “Így lett volna teljes a kép. – Így is örvendek – mondotta -, hogy Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen több ezren vettek részt a lezajlott előadásokon, s az is nagy elégtétel, hogy középiskolás diákoknak – rendhagyó történelem órák keretében – mutathattuk be a történelem bizonyos aspektusait, s talán felkelthettünk bennük a múlt iránti érdeklődést is.” Van egy másik projekt is, amely túllépi a mandátumot: az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, 2015. szeptember 3.és 5. között, Árkoson lezajlott zajló tábor, ahol jelen volt néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akinek műveit magyar nyelvre ültették át, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. Ezt a tanácskozást követné egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni a két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi.
Az intézmény jövőjéről egyelőre nem tudni semmit. Azt mondja Lakatos Mihály, hogy érkezése előtti is volt egy három hónapos időszak, amikor üres volt ez a poszt. Ő maga, lévén családos ember, aki három fiúgyermeket nevel, nem kíván a továbbiakban itt dolgozni, mert a gyermekeket megviselné az újabb környezetváltás, de minisztériumi beosztásában a jövőben is hasonló tevékenységet folytat majd, ezek után nem Sepsiszentgyörgyön, hanem ismét Budapesten.
Tegyünk hozzá még annyit, hogy reméljük, a közeljövőben is fog publikálni a Kultúrhonban, hiszen az elmúlt négy év során, több-kevesebb rendszerességgel jelen volt ebben a rovatban.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. október 14.
Hogyan gondolkozzunk nagyban helyi szinten is?
A Hargita megyei gazdaságfejlesztési törekvésekről, a helyi fejlesztésekről tartott előadást Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 14-én Brüsszelben, a Régiók Bizottsága (RB) négynapos Open Days rendezvényén.
A Hargita Megye Tanácsa által, három magyarországi testvérmegyéje – Békés, Hajdú-Bihar, Pest –, valamint Románia RB-delegációja partnerségével szervezett workshopot Twinned regions open for support of SMEs and urban-rural development through EU funded projects (Testvérmegyék a kkv-k és a vidéki-városi fejlesztések EU-s támogatásáért) címmel szervezték meg. A Hargita megyei tanácselnök rendkívül fontosnak nevezte a jó gyakorlatok és szakmai tapasztalatok megosztását a testvérmegyékkel, mert az hatékonyabb fejlesztést eredményezhet, és segít a hibák kijavításában.
Felsorolta a testvérmegyéket és az azokkal folytatott kiváló együttműködést kulturális, egészségügyi, turisztikai, mezőgazdasági téren. Példaként említette a magyarországi sajtkészítő mesterek székelyföldi gazdáknak tartott bemutatóit. Elmondta, hogy a megye gazdaságfejlesztési programja elsősorban a kistermelőket meg a kis- és középvállalkozókat célozza. Szólt a hatékony erdőgazdálkodásra irányuló lépésekről is, köztük a Robinwood Plus európai uniós pályázatról, és hangsúlyozta a nyersanyag helyi feldolgozásának fontosságát. Borboly Csaba felhívta a figyelmet a brüsszeli képviseleti irodára, amely segít az említett jó gyakorlatok átvételében, szakmai tapasztalatcserékben. A rendezvényt Alin Nica, az RB romániai delegációjának vezetője nyitotta meg. Hargita megye részéről beszélt még Csák László régiófejlesztési szakértő, aki elméleti előadást tartott a helyi fejlesztés témájában, amelyre – mint azt levezette – a régió a legmegfelelőbb szint. Azt is elmondta, hogy a régiók regionális hálózatok megteremtésével, tudásátadással és regionális arculat kialakításával segíthetik a kkv-kat. Kijelentette, hogy nemcsak az infrastruktúra-bővítésre kell összpontosítani, hanem a „szoft” fejlesztésekre is.
Pajna Zoltán hajdú-bihari és Zalai Mihály békési elnök a regionális együttműködésekről értekezett, Alin Nica pedig a Temes megyei Dobosdon egy volt téesz helyén, uniós forrásokból és magánbefektetésből létesített ipari parkról szóló esettanulmányt mutatta be. Jelen volt Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Sógor Csaba az optimális politikai környezet megteremtésének szükségességét hangsúlyozta a regionális fejlesztések terén, ehhez szükség van a román–magyar államközi egyezményben foglaltak gyakorlatba ültetésére, a közös infrastruktúra-fejlesztésre, és nem utolsósorban a schengeni övezethez való csatlakozás is előnyt jelentene. Winkler Gyula a decentralizáció fontosságát emelte ki az uniós források lehívása szempontjából, ugyanis Románia sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik e források felhasználását illetően. A workshop után székelyföldi hagyományos termékeket kóstolhattak a résztvevők.
Az OPEN DAYS egy évente megrendezett négynapos, brüsszeli központú rendezvény, amelynek során a régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, valamint szakértők, oktatók és kutatók oszthatják meg egymással a regionális és városfejlesztés területén kialakult bevált módszereiket és ismereteiket. A rendezvény emellett az EU kohéziós politikájának fejlesztésével kapcsolatos politikai kommunikáció elismert fóruma is, amely ráirányítja a döntéshozók figyelmét arra, hogy az uniós döntéshozásban a régiók és városok szempontjait is figyelembe kell venni.
Az OPEN DAYS a legnagyobb ilyen jellegű európai nyilvános rendezvény. Idén október 12–15. között mintegy 6000 résztvevő és 600 felszólaló gyűlik össze Brüsszelben Európa minden részéből, sőt még Európán kívülről is, hogy részt vegyen a regionális és helyi fejlesztéshez kapcsolódó mintegy 100 workshopon, a vitákon és hálózatépítő programokon, illetve különböző kiállításokat tekintsen meg. A szervezők a programot minden évben az uniós menetrend aktuális súlypontjaihoz igazítják.
Közlemény
Erdély.ma
2015. október 14.
Eltűnt a székely zászló
Ismét eltűnt a székely zászló a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházáról, tegnap délután Gazda Zoltán sepsiszéki elnök vette észre, hogy nincs a helyén. Legutóbb két évvel ezelőtt, a székelyek nagy menetelését megelőzően veszett nyoma a kék-arany lobogónak, két nappal később a közeli ortodox temetőben találtak rá.
„Úgy látszik, jó úton járunk, ismét nagy és ütős megmozdulást szervezünk, ha valakik számára újra fontos volt a zászlónk eltüntetése” – kommentálta Gazda Zoltán, a másfél hét múlva esedékes székelyföldi őrtűzgyújtás egyik fő szervezője. Hangsúlyozta, biztos benne, hogy nem szél fújta el a lobogót – nem is volt erős légmozgás, de egyébként is megerősítették a zászlót a tartóban –, csakis valaki felmászva szedhette le azt a hírszerző szolgálat egyik épületével szemben álló székház homlokzatáról, amelyet egyébként kamerával is figyelnek az utca túloldaláról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
A minőségi oktatáshoz több kell
Régi adósságát törleszti a román állam a tanügyi bérek emelésével, és nem is teljes egészében, hiszen a hétfőn jóváhagyott 15 százalékos növelés jócskán elmarad attól az 50 százaléktól, amit 2008-ban egy emberként szavazott meg a parlament, csakhogy azt a törvényt nem alkalmazták, sőt: 2009-ben kormányhatározattal érvénytelenítették. Ez a módszer nem csupán a törvényhozó és a végrehajtó hatalom felelőtlenségét, hanem a hazai jogrendszer fonákságait is mutatja, és ne higgyük, hogy most a jobb belátás vezérelte a döntéshozókat: ismét választások következnek, így újra megpróbálják megvásárolni a pedagógusok jóindulatát.
Más emelésekkel együtt ugyanis idén összesen 26,7 százalékkal nő a tanügyiek bére, egy kezdő tanáré 200 lejt ugrik (havi 1580 bruttóra), a már hosszabb ideje oktató, jól képzett kollégáké pedig 3500 lejig, és azért ez már tisztes jövedelem Romániában, ha nem is nyugati színvonal. De hát mi az? Az oktatási rendszer biztosan nem, és ezt kellene végre belátni Bukarestben is. Fontos a tanítók, tanárok megbecsülése, de a tudásalapú társadalomhoz nem csupán pénz kell, és nem csak a bérekre. Hosszú távú tervezésre, kiszámíthatóságra, hatékonyságra van szükség az iskolai munkában, és eddig sokkal többet foglalkoztak a külsőségekkel, mint a lényeggel. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a gyermekek többé-kevésbé szépen felújított épületekben töltik napjaikat, és ingyen tízórait kapnak, de a tanterv vajmi keveset változott, és ha igen, akkor sem mindig javára. A kisiskolások tízkilós táskák súlyától nyögnek, a tizenöt éves kamaszok pedig napi nyolc órát ülnek a padban (heti egy tornaóra mellett, aminek súlyos egészségügyi következményei már látszanak), és otthon még négyet görnyednek a házi feladatok fölött. Minden tanévkezdéskor hiányzik valamelyik tankönyv, a végzős évfolyamok számára sokszor tanév közben változnak a vizsgafeltételek, az érettségiig jutó diákok igen nagy hányada funkcionális analfabéta, a legkiválóbbak pedig nagyon jól tudják, hogy a beléjük sulykolt tananyag mennyire elavult és hasznavehetetlen. Ezzel kellene valamit kezdeni! A hazug román történelemoktatást már nem csupán a magyarok unják, és van más rendeznivaló is. Jó lenne előbb a történelemből megismerni a korszakokat, és csak utána foglalkozni ezek irodalmával, jó lenne előbb anyanyelven megbarátkozni a nyelvtani fogalmakkal, és csak azután románul, és azzal is jobban járna tanár és diák, ha a kilencedikes informatika és a tizedikes fizika megértéséhez szükséges matematikával nem tizenegyedik és tizenkettedik osztályban foglalkoznának. A sor folytatható, de minek? Ezekkel a visszásságokkal minden család szembesül, csak épp azok nem akarják látni, akik tehetnének is valamit azért, hogy javítsanak a helyzeten...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
Újraépítik az autópályát
Az autópálya-társaság szakértői jelentése szerint teljesen el kell bontani és újra kell építeni a dél-erdélyi autópályának egy tavaly novemberben átadott szakaszát. A jelentés azután készült, hogy szeptember elején lezárták a Nagyszeben–Szászváros autópálya egyik 12 kilométeres szakaszát, és a forgalmat a pályával párhuzamos országútra terelték.
A szakértők megállapították, hogy 8–10 méteres mélységben víz szivárog be az autópálya alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket, ezért a pálya 60-as kilométerénél a burkolat és az alapozás teljes elbontását és a vízelvezetés utáni újraépítését javasolják. Egy korábbi szakértői jelentés alapján az autópálya-társaság egyértelműen a kivitelezőt tette felelőssé a kialakult helyzetért, azt állítva, hogy az olasz Impregilo Salini társaság nem a kivitelezési technológiának megfelelően járt el, és nem megfelelő minőségű anyagokat használt a munkálatok során.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
Élünk s hallgatunk
Nemhogy veszti: épp visszakapja aktualitását a címben kiemelt szófordulat. Amit ugyebár egyfajta köszönésként használ(t)unk jobb sorsra érdemes tájainkon, s nem is ok nélkül. Hiszen alig múlt el – huszonöt év nem nagy idő – ama rettenetes korszak, mikor a szó szoros értelmében is az egészség alapfeltétele volt a hallgatás. És most újra. Újra?
A kormánypártok kemény (értsd: nacionalista) vonala visszatetetné a büntető törvénykönyvbe a nemzeti szimbólumokkal szembeni tiszteletlenség büntethetőségét. Ami benne volt régen a Btk.-ban, aztán a nagy kínnal, keservvel kinyögött új törvény (amúgy nem önszántukból vették rá magukat törvényhozóink a számos módosítást igénylő változtatásra, hanem európai nyomásra, a közös uniós törvénykezéshez való igazodás szükségessége miatt) már nem tartalmazza. De minek is? Valaki vagy tiszteli nemzeti jelképeit, vagy nem. Erőszakkal rávenni bárkit is, hogy megdobbanjon szíve szélben kifeszített trikolórja láttán – eleve kudarcra ítélt kísérletezés. Azonkívül, aki nem oly ájtatossággal megy el bármely, az ország címerét tartalmazó intézmény felirata mellett, mint a hívő ortodox, ki keresztet vet temploma előtt elhaladtában, lehet még jó hazafi. Azokról nem is beszélve, akik az ország nemzeti ünnepén otthon, a jó melegben üldögélnek, s a tévében kedvenc sorozatukat nézik. Az állam pecsétje meg jó helyt van, ahol épp, erről tudják a legkevesebben, hogy az alkotmányban rögzített nemzeti jelképek sorát zárja.
Persze, sem Botoşani-ban, sem Craiován nem fognak soha senkit börtönbe zárni azért, mert „becsmérlő arckifejezés” révén tiszteletlenséget követett el az állam valamely szimbóluma ellen. Merthogy a tisztelt honatyák, akik a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség büntethetőségét oly hevesen szorgalmazzák, többek közt ilyképp határozzák meg azt, hogy mit értenek a tiszteletlenség fogalma alatt. Van azért konkrétabb megfogalmazás is a büntethetőségek felsorolásában, például a jelképeket vagy hatóságokat káromló szavak, beszédek, szlogenek. Amit rá lehet húzni bármely tüntetés résztvevőire, hiszen akár a gazdák tiltakoznak az alacsony tejfelvásárlási árak miatt, akár a kismamák követelik a semmire nem elég gyerekpénz emelését, mindannyian a kormányt szidják. A mindenkorit. Bár a szociáldemokraták és kitartó kiszolgálóik rendesen bebiztosították magukat, hogy még jó ideig ők kormányozhassák ezt az iránytű nélküli hajót.
Mit is mondhatnánk erre? Szerelem erőszakkal? És hogy továbbra is: élünk s hallgatunk? Drága jó Misi bácsi azt válaszolta a közhellyé vált hogyvagyra: élünk, míg élünk, de hallgatni, azt soha nem fogunk.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
Hogyan épült a Nép Háza?
Egy „koncsentrás” emlékei
Talán nincs még egy modern kori épület e földkerekségen, amely annyira vitatott lenne, mint a bukaresti parlament épülete. Melyet még a diktátor kezdett el építtetni, víziójában a Köztársaság Házának vagy Nép Házának – ahogy még harminc évvel ezelőtt nevezték – az általa átépítendő főváros leglátványosabb épületének kellett volna lennie, rendeltetése szerint az elnöki rezidencia mellett az összes központi irányító hatalom (Nagy Nemzetgyűlés, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága stb.) helyet kapott volna benne, illetve környékén épült volna fel még számos államhatalmi (minisztériumok), művelődési (akadémia, múzeumok, opera, nemzeti könyvtár stb.) intézmény székháza.
Lenyűgözőek az épülettel kapcsolatos számadatok: hossza 270, szélessége 240 méter, magassága a föld színétől 86 méter, mélysége az alatt 92 méter; építéséhez egymillió köbméter márványt, öt és fél ezer tonna cementet, húszezer tonna homokot, hétezer tonna vasat, ezer tonna bazaltot, három és fél ezer tonna kristályt, kilencszáz köbméter faanyagot, kétszázezer köbméter üveget, kétszázhúszezer négyzetméter szőnyeget, háromezer ötszáz négyzetméter bőrt használtak fel; az építkezésen hétszáz tervező és mintegy húszezer munkás dolgozott éjjel-nappal. A számos helyen hozzáférhető adatok egyike sem említi azonban, hogy a húszezer munkás jó része nem önszántából építette a Nép Házát: szakmunkások sokaságának – kiket az állami vállalatok „ajánlottak fel” – szabályos katonai behívó alapján kellett hónapokig Bukarestben dolgoznia. Ők voltak az erdélyi magyarság körében a concentrare (behívó) román szó átvételével „koncsentrásoknak” nevezett kényszermunkások. Így került a sepsiszentgyörgyi egykori gépkocsialkatrész gyárból, az IMASA-ból 1985 nyarán-őszén a Bukarest szívében kialakított hatalmas építőtelepre Elekes József is: magas képesítésű hegesztőként csoportvezető volt, tehát több, mint egyszerű munkás, az építendő monstrumról azonban mégis igen kevés ismerettel rendelkezett. Elekes József féléves bukaresti emlékeinek felelevenítése előtt azonban nézzük meg, hogyan született meg és mi is a Nép Háza.
Ötletadó földrengés
Nicolae Ceauşescuban már az 1970-es évek elején elhatalmasodó megalománia megszülte a főváros átalakításának ötletét, miután „felépítette” az országot – teleszórta Romániát észszerűtlenül, például a nyersanyaglelőhelyektől nagy távolságra telepített gyárakkal –, a történelemben mint a modern Bukarest megalkotója szeretett volna fennmaradni. Terve kivitelezéséhez a döntő lökést Észak-Koreában tett látogatása, a mintát az általa csodált és irigyelt Kim Ir Szen átépítette Phenjan, az alkalmat pedig az 1977. március 4-ei földrengés adta, mikor Bukarest egy része romba dőlt – illetve a „nem biztonságos épület” jelszóval ezt követően bontottak le pár, a kommunista hatalom számára „kényelmetlen” épületet, köztük templomokat is.
A Bukarest-projektnek nevezett fővárosi szisztematizálás tehát 1977-ben indulhatott el. Ceauşescu a főváros kormányzati negyedének kiépítéséhez keresett megfelelő helyet, és ezt az Arzenáldombon és környékén meg is találta. Pontosabban egy negyvenéves tervet vett át, hiszen II. Károly király még 1935-ben ugyanerre a természetes magaslatra (a terepszintből mintegy 18 méterre kiemelkedő domb megemelésére aztán az 1980-as évek építkezésekor egy kicsit még rásegítettek) szándékozott felépíttetni a képviselőház épületét, 1938-ban be is jelentették a bontások megkezdését, de a második világháború megakadályozta a folytatást.
Ceauşescu megalomániájára nem jellemző módon nem siette el az építkezést. Előbb a kormányzati negyed, majd a Nép Házának tervezésére országos versenyt hirdetett meg, a tetszését elnyerő munkát egy fiatal építész, Anca Petrescu készítette el. Petrescu és a mellé rendelt csapat a legapróbb részletekig mindent lerajzolt, emeletenként szétszedhető maketteket készítettek, sokszor a diktátor kérésének megfelelően átalakítva a terveket. Ez a folyamat közel öt esztendőn át tartott, 1977-től 1982-ig, közben pedig elkezdték az építőtelep kialakítását, a főváros régi központjában több mint hét négyzetkilométeres felületen mindent lebontottak, ekkor esett áldozatul számos műemlék épület – köztük 22 templom – is. Akadt köztük olyan, amely nem lett volna útjában a kialakítandó központnak, de a nagy buzgóságban vagy egyes állítások szerint éppen Elena Ceauşescu személyes utasítására ezeket is lerombolták. Volt, amelyet megmentettek, az 1990-es, 2000-es években többször és szívesen nyilatkozó Anca Petrescu például úgy emlékszik, a Mihály Vajda-templom megmentését ő érte el a diktátornál (ez lehetett az, amelynek költöztetésére a „koncsentrás” Elekes József is utal a későbbiekben). A rombolás egyébként több mint negyvenezer ember kitelepítését is jelentette, a munkát sorkatonákkal végeztették, így lehetett a költségeket minimálisra csökkenteni.
A legnagyobb titokban
A Nép Háza alapkőletételére 1984. június 25-én került sor, természetesen a kor szokásának megfelelő nagy ünnepség közepette. Az építkezés már következő hónaptól hatalmas ritmusban zajlott, egy év múlva, mikor Elekes József odakerült, már több tíz méter magasban dolgoztak. Jó munkaelosztással egyszerre többféle szakembert foglalkoztattak, az alsóbb szinteken már a belső kivitelezésen dolgoztak, mikor fenn még csak hegesztették az épület tartóvázának vasszerkezetét. Ugyancsak Anca Petrescu mondta el egy interjúban, hogy a tervezők nem győzték készíteni a részletrajzokat, nemcsak a munkások dolgoztak éjjel-nappal, hanem ők is. Ceauşescu nagyon igényes volt, minden fontosabb belső tér kialakítása előtt be kellett mutatni neki a több változatban elkészített terveket, „hasznos utasításai” alapján sokszor az utolsó percben módosítani. Olyan is előfordult, hogy már beöntött betonszerkezetet bontatott el, az épület struktúráját alakíttatva át menet közben. A civil alkalmazottak és a katonai behívóval dolgoztatott kényszermunkások csak az épület egy nagyon körülhatárolt részén mozoghattak, nem volt tudomásuk arról, tőlük pár méterre milyen építkezés zajlik. A tervrajzokat nem szabadott kivinni az irodából – mint az a későbbiekben Elekes József elbeszéléséből kiderül –, az építőtelepet katonai őrség felügyelte. A nagy titkolózás eredménye az lett, hogy például a krassó-szörényiek körében – akiket főként a Nép Háza földalatti szintjeinek kialakításakor rendeltek az építkezéshez – az a szóbeszéd terjedt el, hogy a bunkerek építésében részt vevők koporsóban térnek haza. A kommunisták ugyanis csak akkor voltak biztosak, hogy a „titok” nem kerül a „külföldi ügynökségek” kezébe, ha elteszik láb alól azokat, akik az építkezésben részt vettek. Ezért a krassó-szörényi „koncsentrások” sok mindent elkövettek, sok „ismerőst” megmozgattak, hogy kibújjanak a behívó kötelezettsége alól. Elekes József ilyen esetről nem tud, az viszont tény, hogy Bukarestbe érkezésekor neki is „feldolgozták”: vigyázzon, mit beszél. Ráadásul nyílt titok volt a besúgók léte: ilyen légkörben nem csoda, hogy a munkások egymás közt sem osztották meg tapasztalataikat, élményeiket.
Rekordok könyve
A terv szerint a Nép Házának 1990 augusztusára kellett volna elkészülnie. Az építkezés elkezdésétől, 1984 nyarától Ceauşescu minden szombaton meglátogatta az építőtelepet. Sorra vette a többi építkezést, a metró, a Nemzeti Könyvtár, a Nemzeti Múzeum után dél körül ért dédelgetett álmához, a Nép Házához. Utolsó látogatása különleges volt: 1989 novemberében vagy decemberében, egy hétköznapon ment az építőtelepre, Anca Petrescu visszaemlékezése szerint kíséret nélkül, csupán feleségével. Feltűnő volt az is, hogy a mindig ápolt kinézetű diktátor akkor borostásan jelent meg. Az épületre kitűzendő hatalmas trikolór elhelyezésére kért megoldást a tervezőtől, az a torony ugyanis, ahová Ceauşescu szánta a zászlót, olyannyira szélnek kitett, hogy ott semmilyen vászon nem bírta volna. Végül nem kellett új helyet találni a zászlónak, alig néhány hét múlva a diktátort és feleségét a forradalomnak álcázott államcsíny során a posztkommunista rögtönítélő bíróság kivégeztette. 1989 decemberére a Nép Háza mintegy 80 százalékban készült el. Akkori állapotában az építkezés összegét 19 milliárd lejre – más adatok szerint 1,75 milliárd amerikai dollárra – becsülték. Az épületben közel ezer helyiség található, ebből 440 irodáka, több mint harminc konferenciaterem. A felhasznált építőanyag mind Romániából származik, kivétel néhány mahagónifából készült ajtó, ezek anyagát Ceauşescu ajándékba kapta egy másik diktátor barátjától, az akkori Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) elnökétől, Mobutu Sese Sekotól.
A Nép Háza a rekordok könyvébe is bekerült: 330 ezer négyzetméteres belső felületével a világ második legnagyobb középülete a Pentagon után, az elsőséget pedig két kategóriában is tartja: a világ legnehezebb épülete és Románia leglátogatottabb látványossága.
Felrobbantani vagy tovább építeni
Az épület sorsában 1989 töréspontot jelentett. A kommunista diktatúra megbuktatásakor közutálat tárgyát képezte, hiszen abban az „aranykorban” emelkedett látványos gyorsasággal, amikor az ország lakosságának a nem kiváltságosokhoz tartozó nagyobbik fele kemény nélkülözésre ítélve, szellemi terrornak kitéve tengette napjait – eközben, minden tiltás és titkolózás ellenére, köztudott volt, hogy a Nép Házába mekkora vagyont vert bele Ceauşescu. És közszájon forgott az is, hogy az épületben számos helyen különleges megoldásokat kellett alkalmazni, így például a zárt terek szellőztetését is természetes légáramoltatással kellett megoldani, Ceauşescu ugyanis betegesen félt attól, hogy a levegőn át megmérgezik.
Ekkoriban a kommunista múltat jelképező épület lerombolása (dinamittal való felrobbantása) is szóba került, mások éppen a kommunizmus múzeumának ideális székházát látták benne (ez az ötlet egyébként időnként felröppen, legutóbb éppen a frissen államfővé választott Klaus Johannis beszélt létrehozásának fontosságáról, megvalósítása azonban még idő kérdése). Az extrém ötletek között szerepelt kaszinóvá alakításának lehetősége is.
Végül az 1990 elejére felhagyott építkezést a gazdátlanná vált építőtelepek elkerülhetetlen sorsától, azaz a szétlopkodás veszélyétől a külföldi média mentette meg, számos televíziós és nyomtatott sajtótermék újságírója készített színes, olykor nem is nagyon objektív beszámolót „Ceauşescu megalomán álmáról”, a „diktátor palotájáról”. Rövid szünet után újrakezdték az építkezést (mely egyébként mai napig sem befejezett), pár év múlva a képviselőház, újabb néhány esztendő múlva másik szárnyába a szenátus is beköltözhetett. Elhelyezése a nép érzelmi skáláján még mindig inkább az elítélt múlt felé közelíti, ehhez nagymértékben hozzájárul a két intézményről, a parlament alsó és felső házáról kialakult kép is. Beszédes tény, hogy a – legfőképp bukaresti – köznyelvben mai napig is többen emlegetik a Nép Háza néven, mintsem mai hivatalos megnevezésén, a Parlament Palotájaként. De ez a fejezet már nem tartozik a „koncsentrások” történetéhez.
(folytatjuk)
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 14.
Huszonöt éve a község és a térség kulturális életében
Ünnepelt a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte október 10-én a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A rendezvénynek a segesvári Gaudeamus Ház adott helyet. "Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is" – jelentette ki Szabó József elnök.
Máthé Loránd diák Petőfi Sándor A nemzethez című versével nyitotta meg a rendezvényt, amelyen Nagy Judit, az egyesület kulturális alelnöke köszöntötte a meghívottakat: dr. Grezsa István miniszteri biztost, Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Kispálné dr. Lucza Ilonát, a magyarországi Országos Petőfi Társaság elnökét, a kiskőrösi Petőfi- szülőház és emlékmúzeum igazgatóját, Kiskunfélegyházáról Tóth Imre Gyulánét – a Magyar Kultúráért Határok Nélkül 2001 Alapítvány elnökét, Csép Éva Andreát, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnökét, Ferencz Orsolya énekművészt, a Petőfi-program ösztöndíjasát, az Országos Petőfi Sándor Társaság tagjait és minden jelenlevőt. Az egyesület elnöke, Szabó József az egyesület megalakulásának körülményeiről számolt be, ismertetve az elmúlt 25 év megvalósításait, a kulturális és gazdasági téren elért eredményeket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatásukkal, hozzáállásukkal, kétkezi munkával lehetővé tették, hogy negyedszázados évfordulót ünnepelhessenek. A rendezvény résztvevői egy időszakos kiállítást is megtekinthettek Petőfi életéről és életművéről. Az ünnepség a segesvári Kikerics néptánccsoport és a Mircea Eliade Főgimnázium diákjainak előadásával zárult. A kettős ünnepről szólva Szabó József lapunknak elmondta, egyrészt az Országos Petőfi Sándor Társaság A költő öröksége határok nélkül című konferencia megszervezésére kérte fel a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet, másrészt idén november 18-án lesz az egyesület 25 éves, ezért úgy gondolták, a két eseményt kissé korábban, egyszerre ünneplik meg.
– Negyed évszázad hosszú idő az egyesület életében. Melyek voltak a kiemelkedő tevékenységek az elmúlt évtizedek során?
– Valójában hosszú idő 25 év az egyesület életében, annál is inkább, hogy szórványban fejti ki tevékenységét. Megalakulásakor sem én, sem mások nem gondoltunk arra, hogy az egyesület 25 év múlva is szerepet vállal a község és a térség kulturális életében. Gábos Dezső, a fehéregyháziak tanító bácsija, a korábbi Petőfi- ünnepségek szervezője hívott meg engem is 1990. november 18-ra, a helyi iskola egyik tantermébe egy Petőfi témájú megbeszélésre. Lelkes fehéregyházi és segesvári emberek társaságában indítványozta a helyi Petőfi-kultusz ápolását célul kitűző művelődési egyesület létrehozását. Így alakult meg még ezen a napon a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, és egy hónappal később jogi bejegyzést nyert a segesvári bíróságon. Amikor kiemelkedő tevékenységekről kell szóljak, elsősorban a minden évben sorra kerülő március 15-i és július végi Petőfi-ünnepélyek szervezésére gondolok. De, mint művelődési egyesület, Petőfi-vers- és prózamondó versenyeket, költőkről, írókról megemlékezéseket, esteket, zenehallgatást, vetítéseket, karácsonyi ünnepségeket, gyereknapokat, humanitárius akciókat is szerveztünk. Legutóbb két nagyobb rendezvényünkön az aradi vértanúkra emlékeztünk tizenkét diák szereplésével, majd a helyi pedagógus hölgyek a szabadságharc nagy asszonyainak sorsát, küzdelmes életét ismertették a hallgatósággal. Két nagyobb megvalósítást is említhetek az elmúlt években, melyben az egyesület tevékenyen részt vállalt: Kiskunfélegyháza városával közösen egész alakos Petőfi-szobrot illetve domborműveket állítottunk a múzeumkertben, illetve gondolok itt a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett kiállításra, ahol szintén jelentősen közreműködtünk. A második nagyobb megvalósítás – a mindig fejlesztés alatt álló – Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozott Petőfi Magyar Ház, mely nem csupán az egyesületünk székhelye, hanem más helyi magyar közületeknek, szervezeteknek, néha magánjellegű rendezvénynek is helyet ad.
– Hogyan tovább, milyen terveket dédelget mint a Petőfi-múzeum gondnoka, egyesületi elnök?
– Ha egy szórványban tevékenykedő magyar egyesület eléri a 25. évét, akkor talán eddigi tevékenysége nem bizonyult hiábavalónak. Szeretném, ha ez az egyesület még sok évig fennmaradna, már csak névadója iránti tiszteletből is. Az egyre nehezedő gazdasági helyzet, szórványlétünk miatt valójában a terveket csak dédelgetem mind egyesületelnöki, mind pedig emlékhelygondnoki minőségemben. Kulturális téren szeretném, ha az emlékezők kicsiny, de hűséges tábora újra bővülne. A rendszerváltást követően úgy éreztük, Petőfit idézve, hogy: "Föltámadott a tenger, a népek tengere". Alig fértünk a múzeumkertben. Mára viszont úgy érezzük, hogy ez a tenger visszahúzódott, és kellene, hiányzik valami, ami újra megmozdítsa. Gazdasági téren a Petőfi Magyar Ház és környezetének fejlesztése is foglalkoztat. Az utóbbi években az emlékhely, a múzeum állaga sokat fejlődött, mégis mindkettő segítségért kiált. A sokat megért évszázados tuják egyre nehezebben veszik fel a harcot a szélsőséges időjárással. A múzeum tetőszerkezete, falai, környezete felújítást igényel, a felületi tatarozások már nem vezetnek eredményre. Hiszem, hogy az emlékhely és múzeum segélykiáltása eljut azokhoz, akik tehetnek érte, és az 1848–49-es hősök és Petőfi Sándor emléke Segesvár–Fehéregyházán nem morzsolódik fel a közömbösség vagy az anyagiak oltárán. Látogatói vélemények szerint is: ez a hely többet érdemel.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 14.
Tudás, megújulás, jövő
Sikerrel zárult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett XXIV. Közgazdász- vándorgyűlés. Az október 9–11. között Marosvásárhelyen megrendezett konferencia a kis- és középvállalkozások versenyképességének témáját járta körbe két plenáris és öt szekcióülés alatt, 270 fő részvételével.
A találkozó programja a Kultúrpalota nagytermében kezdődött október 9-én, pénteken délután. A megnyitón Zolyomi Erika, az RMKT helyi szervezetének elnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, dr. Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja és Szécsi Kálmán, az RMKT országos elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A megnyitót követő plenáris ülést dr. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának Miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra, és mi újat hoz a makroprudenciális politika? című előadása nyitotta. Dr. Lázár Ede, a Sapientia oktatója Üzleti intelligencia-megoldások az erdélyi kis- és középvállalatoknak? címmel, dr. Czakó Erzsébet, a Budapesti Corvinus Egyetem előadótanára pedig A 4. ipari forradalom és a versenyképesség – iparfejlesztés és újraiparosítás címmel tartott előadást. Az első plenáris ülésszakot Papp Szentannai György Innováció (hiánya) minden téren – a hazai kkv-k fejlődésének "záloga"! című előadása után Strausz Imre orgonaművész koncertje zárta.
A szombat délelőtti szekcióüléseket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának épületében tartották meg. Az érdeklődők öt szekcióban (Marketing a vállalati vezetésben; Innováció és gazdaság – IoT, az eszközök hálózata; Vállalatok finanszírozása – a tőkebevonás alternatívái; A munkaerő "meg-nyerése"; Vállalkozások életciklusa) 17 meghívott előadását hallgathatták végig. A szekcióülések után a résztvevők rövid várostúrán vettek részt, melynek keretén belül a Kultúrpalotát és a Teleki Tékát látogatták meg.
A második plenáris ülésszakra a President Hotel Manadas konferenciatermében került sor. Az előadások előtt Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke és Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum című folyóirat főszerkesztője átadta a Közgazdász Fórum Fiatal Szerző díját, melyet az elmúlt év szerzői közül Bíró Bíborka Eszter és Bíró Boróka Júlia nyert el Defining new borders for Romanian development regions című tanulmányával. A díjátadást a szekcióvezetők beszámolója követte, majd megkezdődött a plenáris ülésszak Gabriela Stanciulescu, a Bukaresti Közgazdasági Akadémia tanára Strategii moderne de afaceri în sectorul tertiar című előadásával. Ezután Peter Frank Critical Thinking in Business – Why It’s Needed Now More Than Ever in Romania című előadását hallgathatták meg az érdeklődők, végül Szécsi Kálmán Fejlődési irányok Erdély gazdaságában című előadásával fejeződött be a konferencia szakmai programja. A találkozó zárásaként este díszvacsorára várták a résztvevőket, melyen a Maros Művészegyüttes ünnepi műsora után a Titán zenekar biztosította a jó hangulatot.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 14.
Bölcs diákok országos vetélkedője
Szeretem, hogy magyar vagyok
Feladatunk az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenének, értékteremtő hozzájárulásának széleskörű megismertetése a fiatalok körében, hiszen: ha nem járulunk hozzá szülőföldünk berendezéséhez, eltávolodhatunk tőle. Nem szabad elidegenednünk szülőföldünktől akkor sem, ha mások idegenekként tekintenek ránk benne – tolmácsolta Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének szavait Márton Kata, az Alapítvány munkatársa a Bölcs diákok – országos vetélkedő sajtótájékoztatóján október 13-án, kedden. A hatodik alkalommal útnak induló eseménysorozat a Szeretem, hogy magyar vagyok címet viseli.
„A teljes tanévet felölelő interaktív verseny célja a tanulók olvasási készségének fejlesztése, de elősegíti az egyes tudományok szakterületeiről származó információk közötti összefüggések felismerését is” – fogalmazta meg a Bölcs diákok feladatát Kandó Noémi programkoordinátor. Rámutatott: a verseny az interdiszciplinaritásra törekszik, de szerepének tekinti az iskolások kitartásra, csapatmunkára és összefogásra való nevelését is.
Idéntől a szervezői csapat az RMDSZ kulturális főosztályával is bővült. Márton Kata ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért a versenyfeladatsora 2015-től műemlékvédelmi, épített- és szellemi örökséghez kapcsolódó feladványokat is tartalmaz. Az Alapítvány munkatársa elmondta, a győztesek jövő nyáron ismét élménytáborban vehetnek részt, ahol az Örökségünk Őrei díjazott csapatát is vendégül látják.
„Épített örökségünknek akkor van haszna, értelme, ha üzenetet fogalmaz meg a fiatal generáció számára is. Nem hiszem, hogy örökségünkre múzeumi-, netán száraz tananyagként kellene tekinteni, ellenben: úgy kell hasznosítanunk, hogy gyermekeink érzékenysége által kortársunkká tudjon válni” – vázolta az Örökségünk Őrei program célját az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla. A gyermekek teljesen új, interaktív módon, kíváncsian álltak a feladathoz, ami azt is bizonyítja: a felnövő generáció éretten tudja kezelni az értékek védelmét, odafigyel azokra, átörökíti – ezt a szemléletet szeretné meghonosítani a kulturális főosztály a bölcs diákok körében is.
Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta: háromfős, 9–13. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják. „A feladatok struktúrája hasonló az előző évekéhez: kérdéseink több tudományágat érintenek, szerves összekapcsolásuk által játékos feladatokat fogalmazunk meg” – tette hozzá, kiemelve: az első forduló október 26-tól indul.
Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének vezetője és Kovács Gábor, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának kutatója kiemelték, a Bölcs diákok verseny híd szerepét tölti be az egyetem és a középiskolák között. „Ami számunkra annál is izgalmasabb: az idei téma, az erdélyiség identitásának kérdése. Kíváncsiak vagyunk, hogy bölcs diákjaink milyen erdélyi értékekre figyelnek fel, melyeket tartanak fontosnak, hogyan látják, ezek közül melyek tudnának márkaként működni” – összegzett Kádár Magor.
A 6. Bölcs diákok – országos szintű vetélkedő az RMDSZ Kulturális Főosztályának, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának, valamint a BBTE Történelem–Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézetének közreműködésével jön létre. További részletek: http://www.bod.communitas.ro/
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 14.
Nézem a szálkát a szemedben
Nemrég, mikor egy kis csapat ismerősöm felkerekedett és elment Moldova Köztársaságba a magyarok nyomai után kutatni, arról beszélgettünk, milyen szép is lenne, ha a Dnyeszter felső folyásánál levő Unguri határában egy Magyarfalu tábla is várná a vendégeket (és nyilván jó lenne, ha a közelben levő másik négy magyar eredetű falu: Verejeni /Veresfalva/, Boroșeni /Borosfalva/, Balinți /Bálintok/, Oclanda /Oklánd/ nevét is feltüntetnék magyarul). Mikor barátaim a helyszínre érkeztek, nemhogy nem ezt találták, de az unguri-i ukránok (akik most lakják a falut) bizalmatlanul fogadták őket, hogy mit akarnak ezek több mint kétszázötven év után?
Pedig egy ilyen kis gesztus semmi egyébbe nem kerül, mint a tábla árába, és akár a település sorsát is megváltoztathatja. Először azt mutatná, hogy az illető helyen megbecsülik az alapítók emlékét. Másodszor, hogy jó szívvel várják azok nemzettársait. És ha ez adott, akkor minden elképzelhető, például az, hogy a település turistalátványosság lesz, hogy akad egy magyar cég, amelyik Moldáviába fektet be, és azt mondja, inkább ide jön, mint a szomszéd településre.
Hogy ez nem elképzelhetetlen, mutatja az egykori bukovinai székelyek egyik falujának, Józseffalvának (Vorniceni, Suceava megye) az esete. Itt egy jóérzésű román ember, Brădățan Radu azzal kezdett foglalatoskodni, hogy a korhadó magyar keresztek helyére újakat állított, a feliratot gondosan lemásolva. Nagy volt egy odavetődő unoka meglepetése, mikor meglátta, nagyapja sírján új jel áll... Azóta ugyan nem érkeztek (még) magyar befektetők a faluba, ám egyre több bukovinai székely megy Józseffalvára, és egyre jobb szívvel, az illető férfira pedig – a sok turista miatt – közössége is felnéz.
És mi, székelyek, vajon megbecsüljük-e más népek azon fiait, akik közöttünk éltek valamikor? Sajnos, nem. Falumban, Szászfaluban négy évet bírt ki a helynévtáblán a Sachsendorf felirat, akkor azt előttem ismeretlen okokból levették. Az 1968-ig önálló faluként szereplő Oroszfalu is megérdemelne egy táblát (mert ma az sincs neki), s ha már azt, akkor az átutazó oroszoknak jól esne egy felirat a nyelvükön, mint ahogy az udvarhelyszéki Oroszhegyen is. Ártani nem árt, használni pedig használhat...
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. október 14.
Párbeszéd a múlttal
Értékmegőrzést közvetítő tárlat
Látványos eseményen vehettek részt mindazok, akik a hétvégén az Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében megtekintették a Megújuló Épített Örökségünk című tárlatot, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány jóvoltából mutattak be.
Az 1999–2006 közt lebonyolított műemlékvédelmi programot szemléltető tárlat anyaga ízelítőt ad a Kárpát-medencei háromszáz állagmegóvó beavatkozásról vagy restaurátori feltárásról, valamint a húsz teljes körű felújításról. Az 1,3 milliárd forint értékű anyaországi támogatás több esetben is olyan helyzetben próbálta menteni a menthetőt, amikor az utódállam közönye mellett a helyi közösség megszűnése súlyosbította az épület romlását – tudtuk meg a munkával megbízott szakemberektől.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta, a 15. alkalommal, és Erdélyben immár nyolcadszor látható anyag ezúttal utolsó állomásához érkezett, lezárva az 1999-től 2006-ig tartó programot. Bokor Tibor polgármester köszöntőbeszédében rámutatott:
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nap mint nap egy olyan városban tevékenykedhetünk, amelynek épített öröksége jelentős, számunkra, természetesen, a legfontosabb. Néhány jellegzetessége egyedülálló a világon, ezt mi is tudjuk, büszkén dicsekszünk vele, ahol csak tehetjük.
A polgármester gondolatait folytatva Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója elmondta, bukovinai székelyként tizedmagával érkezett itteni honfitársaihoz, majd a kiállítás eszmeiségét ecsetelve annak történetét ismertette. Szakmai részről a Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László beszélt, sajnálatát fejezve ki a műemlékvédelemmel kapcsolatos általános ismeretek hiányosságait illetően, amelynek következtében még akkor is veszteségek érhetik az épített örökséget, ha annak a létét nem fenyegeti a pénzhiány. Bejelentette: 2016-tól Rómer Flóris néven újból beindul a program, ezért várják a javaslatokat a felújításra érdemes műemlékekkel kapcsolatban.
Kiss Loránd falkép- és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor vetített képes előadásokban mutatták be a szakma szépségeit, az alkalmazott technikákat, valamint a műemlékmentés sikereit és határait, összefoglalva a tennivalók kifogyhatatlan tárházát. Kidomborították, a feladatok mértéke vidékenként változó: átívelnek a művészettörténeti feltáró munkától a másik végletig, a végleges enyészettel való szélmalomharcig, hiszen a műemlékek jelentős hányadánál a kisebbségbe szorult magyarok már nem tudják előteremteni a megfelelő erőforrásokat, vagy már át is adták helyüket más nemzetiségeknek, akik, ritka kivétellel, saját igényeikhez alakítják az épületeket, megszüntetve eredeti arculatukat. Több példát is felsoroltak, amikor már csak a romok konzerválását lehetett megoldani, ezért a fontossági sorrendet is ehhez igazítják. Megfogalmazásukban a restaurátor szakma a tudomány és a művészet olyan összekapcsolása, amely biztosítja a századokkal előttünk alkotó mesteremberekkel való párbeszédet.
A november 11-ig látogatható kiállítást a Molnár Józsiás Általános Iskola zenész gyerekeinek és tanáruknak, Diaconu Mónikának az előadása tette ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely