Kézfogások
Élet, irodalom, egyéb apróságok – ezt az alcímet adta Nagy Pál a nyolcadik évtizedén túl megjelent reprezentatív kötetének. Az ironikus- önironikus fogalmazás, mondandójával és jellegével egyaránt, találóan jellemzi a tartalmasan sokszínű, összetett életutat és művet. Ez az életút egy évtized híján egy évszázadot ível át – most ne minősítsük, hogy milyent. Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az "élet, az irodalom és egyéb apróságok." Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban.
Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz. Nagy Pál hosszú pályafutása során a szellemi, művészeti, művelődési közélet (a szó legjobb értelmében vett) mindeneseként működött. A széles ölelésű figyelem, a sokoldalúság a mi változatos alakzatú vidékünkön nélkülözhetetlen hagyományait folytatta hatékonyan és termékenyítően. Ezt a kötelező gyakorlatot éltette tovább azzal is, hogy tevékeny részese volt a zord időket élő város mindennapjainak, szellemi légkörének, különböző törekvéseinek és áramlatainak, ismerte és ösztönözte azokat, akik tollforgatóként, művészként, a művelődés pártolóiként, a kultúra és az értelem híveiként igyekeznek cselekedeni.
A sokoldalú és sokgondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó gondja: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk. Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban. Magától értetődik, hogy Nagy Pált anyanyelvünk kimagasló védelmezőjeként és ápolójaként a nyelvi egyenjogúság vitázó, hozzáértő és következetes képviselőjeként is tisztelhetjük.
Nagy Pál ahhoz az írástudó nemzedékhez tartozik, amelynek alkotói közös gondokkal küszködve, gyakran munkatársi közelségből ismerték az erdélyi magyar írás és irodalmi élet megalapozóit, úttörőit, köztük mindenekelőtt az Erdélyi Helikon, majd a Korunk és a Termés szerzőit. Sokan közülük találkozhattak a múlt század magyar irodalmának több klasszikusával is. A különböző nemzedékeket egymáshoz közelítő szálak a magyar írás folyamatosságát indázzák körül, és az összetartozás letéteményesei. A kézfogások tényleges és virtuális csillagláncolata irodalmunk létének és szellemi teremtő erejének, megmaradásunknak termékenyítő forrása.
Gyásztisztességtevő Gyülekezet!
Engedjék meg, hogy megbízatásomnak eleget téve a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében meghajtsam a fejem Nagy Pál ravatala előtt.
Búcsúzóul szeretném elmondani, hogy a küzdelmes életű Nagy Pált én láttam vidámnak, talán boldognak is. Akkor például, amikor a szürke felhős hatvanas években egyszer estétől reggelig együtt múlattuk az időt a hazalátogató Tamási Áronnal. Egyebek között a kézfogásokról beszélgettünk – abban reménykedve, hogy minden vészterhes fenyegetés ellenére megmaradhatunk és megőrizhetjük szavainkat, ha az értelmes és felelős szóértés, gondolkodás nem lesz hiánycikk szűkebb és tágabb világunkban.
Gálfalvi Zsolt
Népújság (Marosvásárhely)

Összeomlott a egészségügyi kártyás rendszer
Meghibásodás miatt mintegy öt órára leállt tegnap a kártyás egészségügyi rendszer, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) szerint az ilyen helyzeteknek nem kellene érinteniük a betegeket, ha mindenki a kártya használati szabályzata szerint járna el.
Az egészségügyi kártya elektronikus rendszerében 6.55-kor történt a meghibásodás, amelyet a deli órákra sikerült elhárítani.
– Az egészségügyi kártyák rendszerének működését 12 óra körül állították helyre, így az egészségügyi szolgáltatók már gond nélkül használhatják a kártyát. A CNAS azt javasolja az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy valahányszor problémák adódnak a rendszerben, ne essenek pánikba, hanem kövessék lépésről lépésre az egészségügyi kártyára vonatkozó használati utasítást – mondta Mihaela Tănase, a CNAS szóvivője.
A CNAS elnöke, Vasile Ciurchea, azt nyilatkozta, a betegellátást nem kellene befolyásolnia a rendszer meghibásodásának, ugyanis a betegeknek ilyen esetekben is törvényes joguk van az ellátáshoz. – Az egészségbiztosítóval szerződéses viszonyban álló szolgáltatóknak kötelessége betartani az egészségügyi kártya használati szabályzatát, hogy egyetlen pácienst se érintsen negatívan egy ilyen helyzet – mondta Vasile Ciurchea.
Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómiáról beszélt Vincze Loránt a Bernády-konferencián
A Dr. Bernády György Alapítvány által szervezett Autonómia: elmélet és gyakorlat elnevezésű konferencián Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az európai autonómia-modelleket mutatta be, kitérve azok létrehozásának körülményeire, majd az erdélyi magyar önrendelkezési törekvések jelenéről beszélt.
„Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, mindannyian tapasztaljuk, hogy a román többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országban sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is nagyon lassan fejlődik. Elég, hogyha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára” – fogalmazott Vincze Loránt. Elmondta, szeretné, ha egy következő konferencián az autonómia-modellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna és az autonóm területek zászlói között a székely zászlót is feltüntethetné.
A FUEN alelnöke szerint az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: „érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását” – mondta el Vincze Loránt a marosvásárhelyi Bernády-konferencián.
maszol.ro

Thália újabb otthonra talált Nagyváradon
Ünnepeltek a nagyváradi Szigligeti Színház társulatai pénteken délután – másfél év munka után hivatalosan is átadták a Sonnenfeld-palota udvarán kialakított Szigligeti Stúdiót.
A hivatalos megnyitó és szalagvágás előtt és után is lehetőség nyílt a közel ezer négyzetméteressé bővített stúdió bejárására. Az úgynevezett fekete stúdióteret már jól ismeri a közönség, hiszen ott már több előadást is tartottak. Közösségi összefogással és támogatásoknak köszönhetően jelentősen bővült a stúdió. Elkészültek a mosdók, a díszlet- és a jelmezraktár, a kelléktár és az úgynevezett fehér stúdiótér, amelyet próbateremnek, esetleg játéktérnek, de akár kiállítások, könyvbemutatók megtartására is használhatnak majd. Az udvaron léggömb-csokrok fogadták az érkezőket, a fekete stúdióba vezető folyóson pedig alkalmi fényképkiállítás mutatta be a felújítás menetét. A kisebbeket arcfestéssel, léggömb-hajtogatással szórakoztatták a Lilliput Társulat tagjai, a Nagyvárad Táncegyüttes zenekara és a felnőttek pezsgővel koccinthattak a megnyitó után, és bográcsgulyással is megvendégelték a megnyitóra érkezőket. A jó hangulatú, estébe nyúló ünnepségen többen táncra perdültek, és egy emeletes tortával is kedveskedtek a vendégeknek.
„Nagyvárad színházkedvelő közönsége, önkormányzata, valamint vállalkozók, művészek, alkotók, színházunk munkatársai fogtak össze, így lett kész másfél év alatt a Szigligeti Stúdió” – kezdte rövid beszédét Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója, aki elmondta: egy közösség életében mindig nyitva áll a lehetőség a cselekvésre. A színház közössége cselekedett, és erre pozitívan reagáltak a körülöttük lévők. Ipari létesítményt alakítottak át kulturális térré, ahogy teszik ezt Európa-szerte, és rendeltetésének megfelelően átadják a Szigligeti Stúdiót, mondta Czvikker Katalin, aki azzal zárta beszédét: „A Szigligeti Stúdió a tiétek.”
Ezt követően a Szigligeti Társulat művészei kisebb emléket adtak át azoknak, akik segítették a stúdió kialakítását, majd Biró Rozália szenátor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „ha mindegyikünk vállalja a ráeső terhet, mindazt, amit el tud vinni, és annál talán egy kicsivel többet is, akkor meg tudjuk valósítani, és akkor van terünk, van helyünk, van lehetőségünk, van életünk, és van jövőnk”.
Huszár István alpolgármester maga mellé invitálta Kis Gábort, a színház gazdasági-műszaki igazgatóját, ő volt az, aki két évvel ezelőtt meglátta a potenciált a stúdiónak ma otthont adó épületben. Az alpolgármester elismerését fejezte ki a szép eredményért, és támogatásáról biztosította a színházat, még akkor is, ha – mint mondta – most csak az építési engedélyek kibocsátásával járult a váradi önkormányzat a stúdió létrejöttéhez. Végezetül Csíky Ibolya színművész olvasta fel Petőfi Sándor Levél egy színészbarátomhoz című versét, majd Czvikker Katalin menedzserigazgató, Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat vezetője, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes igazgatója és Nagy Károly, a Sonnenfeld palota tulajdonosainak jogi képviselője vágta át a stúdió bejárata előtt a szalagot.
A stúdió felújítására és berendezésére összesen 267 ezer lejt fordítottak, tudtuk meg Czvikker Katalintól. Az összeg 14 százaléka a Szigligeti Alapítványon keresztül érkezett magánemberek és vállalkozások adományaként, 33 százalékát a színházat fenntartó Bihar megyei tanács jóváhagyásával az intézmény saját bevételeiből fordították a stúdió rendbetételére, 23 százalékát szintén önkormányzati jóváhagyással saját büdzséjükből szánták a célra, 30 százalékát pedig a Sonnenfeld-palota tulajdonosai ajánlották fel, oly módon, hogy lemondtak a nekik fizetendő bérleti díjról.
Nagy Károlytól, Sonnenfeld Gábor és az idén áprilisban elhunyt Friedlander Ádám családjának jogi képviselője elmondta: 2013-ban kezdtek tárgyalni a stúdió kialakításának lehetőségéről, a tulajdonosok pedig mintegy mecénásokként mondtak le a bérleti díjról.
maszol.ro

Domonkos László: Az ördög kútja
REVÍZIÓ – Hetvenöt éve került vissza Magyarországhoz Észak-Erdély
A magyarul értő milliók 17 óra 20 perckor értesülhettek a hírről a rádióból. Kozma Miklós, a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió elnök-igazgatója jelentette be a bécsi Belvedere aranytermében délután három órakor nyilvánosságra hozott döntést.
„Kedves Magyar Hallgatóim! Kedves Idegen Nyelvű Testvérek! Elfogódva, reszkető szívvel és mélységesen meghatva, azt mondhatnám, előkészületek nélkül közlöm a Magyar Rádió mikrofonján keresztül a történelem kerekének egyik legújabb fordulását. […] Az Úristen igazságossága, a történelem logikája, a magyar nemzet kitartása – amely egy tál lencséért a legnehezebb órákban, hónapokban, esztendőkben sem adta el a jövőt – és a magyar kormányok egyenes vonalú, kitűnő politikája megérni engedte azt, hogy ma majdnem ötvenezer négyzetkilométernyi, a régi Magyarországhoz tartozó terület nagyszámú lakossal rövid időn belül visszatér az anyaországhoz. Meghatott szívvel jelentem be ezt a történelmi tényt, és meghatott szívvel gondolok és gondol az egész magyarság mindazokra, akiknek érdeméből egy új, igazságosabb helyzet előállott. Meghatott szívvel gondolunk azokra, akik húsz esztendő alatt odakint, a csonka határon túl vérükkel és könnyeikkel segítettek a magyar feltámadáshoz. […] Kedves Hallgatóim! Hallgassák meg az új határt, amelyet a rádió nagy vonalakban abban a percben, amidőn Bécsből az első közlés megérkezett, már világgá szórt, de amelynek pontos vonalát most be fogom diktálni, és még egyszer el fogom ismételni, hogy idejük legyen elővenni a térképet, és arra berajzolni azt az új határt, amelyért húsz esztendeig éltünk, dolgoztunk, harcoltunk és szenvedtünk. […] Most egy percre álljon le minden munka, és egy imával teljes csöndes gondolattal köszönjük meg a Magyarok Istenének, hogy megértük a mai órát!”
Ezután egyperces adásszünet következett, majd felhangzott a Szózat. 1940. augusztus 30. volt.
Egy 35 éves hallgatóhoz a Balaton partján érnek el a rádióelnök-igazgató mondatai. A gyermekkorát Kolozsvárott töltő, Cs. Szabó László néven publikáló írástudó úgy emlékezik: „…délután félálomból felkopogtak. – Várad, Kolozsvár, Vásárhely a miénk. Valamit mondtam, azt hiszem, nem volt sok értelme. Nem éreztem semmit. – Öltözz, s nézd meg a térképet! Te jobban ismered Erdélyt. Láttam az arcokon a megrökönyödést. Mást vártak: sírást, kacagást. Megmondták a határpontokat, s nagyjában meghúztam a határt. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy pihegő, dobogó, meleg testhez érek. Erőltettem, hogy valami eszembe jusson. […] Üres volt a fejem, a sima térképen kővé meredt Erdély. Elvont, lapos, kicsi és megfoghatatlan volt, mint Alaszka. Kimentem a levegőre. […] Mentem a partszakadás alatt, zúgtak a kanadai nyárfák. A nád a világoszöld vízre dőlt. Egy tisztáson nyírfa kereszt állt, táborozó cserkészek hagyták ott. A fák hosszú, vörös sugarakat szórtak szét. Vad lárma volt a levegőben, madártalan lárma, a fák őszi panaszdala. Már nem tudom, mit kiabáltam. Bukdácsoltam az úton, bokáig léptem a nádasba, nyeltem a könnyeimet. A hír a szívemig ért.”
Összesen 43 541 négyzetkilométer, 2,633 millió lakos. Az egész Székelyföld, Kolozsvár és környéke, Kalotaszeg legnagyobb része, a történelmi Partium, Beszterce-Naszód, Szilágy, Szolnok-Doboka, Máramaros megyék, Nagyvárad és környéke, Szatmárnémeti és Szatmár megye. A román csapatok 14 nap alatt kötelesek kiüríteni ezt a területet. A magyar egységek és hatóságok bevonulása 1940. szeptember 5-én reggel 7 órakor kezdődhet meg. Horthy Miklós kormányzó szeptember 3-i dátummal Gödöllőn bocsátja ki hadparancsát.
„Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadítást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek. Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a Haza nevében: Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Feljegyzik: legelsőként Csenger térségében Király Béla főhadnagy lép a trianoni határ túloldalán a visszatért földre…
A bevonuló csapatok Nagyváradtól Háromszék délkeleti csücskéig tomboló lelkesedésben, megrázó és megható jelenetek közepette, virágszőnyegen vonulnak be a visszatért észak-erdélyi falvakba és városokba. Kós Károly így írja le azokat a mámoros napokat: „Zászló és zászló mindenütt, és tenger zöld ág, virág az erkélyeken, a nyitott ablakokban és az emberek kezében. Az egész piac egyetlen hullámzó, zsibongó, mosolygó vidám embertenger. S az ősz eleji nap is vidáman süt az Égből le reánk. Azután egyszer csak jöttek, akiket vártunk: én és mindenki és a város és az egész Erdély. A piacra hallottam a zúgást, amely előttük járt, mint a zivatar előtt a szél. Sebesen jött és nőtt, erősödött orkánná ez a zúgás. És itt volt. A piacon. És láttuk és láttam őket, az első magyar századot. Láttam és mindenki látta őket, és virágokkal borította őket, és ölelte őket, és végigsimogatta őket, ahogy elhaladtak ott mellettünk. És mindenki kiáltott és ordított. És a levegő reszketett attól a rettenetes hangorkántól, amelyben benne jajgatott minden kín, amit huszonkét esztendő óta belefojtottak millió emberbe, és minden öröm, ami huszonkét esztendő óta várta a maga felszabadulását. És minden imádság és minden átok ott ordított tombolva, mámorosan, részegen és szerelmes önkívületben. Ott állottam az utcán én is: százezer magyar embertestvérem között egy. És ordítottam velük én is, és ujjongtam velük, és szememből csorgott a könny, mint százezer testvérem szeméből.” Tamási Áron pedig a rádióban beszél a hazatért Ábelről: „Nemcsak a Hargita tért vissza, hanem maga Ábel is visszatért. Azután eszébe jutott neki, hogy számadást csináljon: vajon minden terület visszatért-e a magyar hazához, olyan területek, amelyen ő járt. Akkor eszébe jutott, hogy Amerika se tért vissza, de Dél-Erdély különösen nem tért vissza. Akkor azt gondolta, hogy Amerikát nem bánjuk még, de Dél-Erdélyt, azt semmi esetre, soha nem fogjuk hagyni. Tovább gondolkozott, s az jutott eszébe, hogy Surgyélánt fel fogja keresni, akivel együtt szenvedett a Hargitán, és meg fogja neki mondani, hogy most már ide, Észak-Erdélybe a magyarok bejöttek, s őt fel akarják kérni arra, hogy […] menjen el Dél-Erdélybe, és mondja meg ottan a románoknak, hogy térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk: hiszen az igazságot is meg lehet szokni.”
Bánffy Miklós a Romániai Magyar Népközösség elnökeként szeptember 2-án az alábbi nyilatkozatot teszi közzé: „Adjuk bizonyítékát ebben a történelmi órában annak, hogy mi, magyarok mindenütt és minden körülmények között meg tudjuk őrizni azt a férfias fegyelmet és magyar méltóságérzést, amelyről mindenkor tanúbizonyságot tettünk! Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély! Csak így maradunk méltók Erdély földjéhez.”
A román és a szász lakosság (42,7, illetve 3,6 százalék) csendben, viszonylag passzívan fogadja és viseli a magyar örömünnepet. Mindössze két Szilágy megyei községben, a később – nem csekély mértékben a magyarellenes román propaganda hatására – közismertté lett Ippen és Ördögkúton történtek halálos áldozatokkal járó atrocitások. Amelyekkel kapcsolatban alighanem az eseményeket feldolgozó, 2007-ben elhunyt nagyszerű erdélyi riporter-szociográfusnak, Beke Györgynek kell igazat adnunk: „A korabeli hadijelentések arról szólnak, hogy tűzpárbaj alakult ki a román franktirőrök, lesből tüzelő gerillák és a magyar csapatok között, ennek során huszonnégy honvéd elesett, a magyar csapatok pedig megtorolták hátbatámadásukat (Ördögkút, Szilágyipp).” Az ördög kútját persze ennél jóval mélyebbre ásták: román emlékművek, „elemzések”, tanulmányok sora szól máig „a fasiszta Horthy-csapatok mészárlásairól”.
A második bécsi döntés következtében létrejött, azóta is „kis magyar világként” emlegetett négyesztendős magyar államhatalom Észak-Erdélyben felbecsülhetetlen jelentőségű volt az akkoriban 1,3 milliós magyar közösség számára. Nemcsak a többek között Beke György által is kifejtett gazdasági, szellemi-kulturális és lélektani hatások, hanem az általános felszabadultság, bizakodás és társadalmi-élettani reneszánsz hét és fél évtizednyi erőt adó tényezőinek szempontjából is. Látványosan igazolva Für Lajos 2000-ben leírt tételét: az államjogi értelemben is az anyanemzethez tartozás képes megnyugtatóan garantálni egy-egy nemzetrész megmaradását, önazonosságának szabad, maradéktalan érvényesítését. És végül, de távolról sem utolsósorban: a 75 esztendővel ezelőtti eseménysor – a többi visszacsatolással együtt – meghozta az egyetemes magyarságnak azt, amiben a huszadik század során még egyszer, 1956 varázslatos napjaiban lehetett része: azt, amit legújabb kori történelme során oly fájdalmasan hiányolnia kellett: a siker élményét. Hogy e sikernek mi volt az ára, az már más lapra tartozik.
Magyar Idők (Budapest)

A fiatalokra a szülőföldön van szükség
Szombat délelőtt zajlott le a Partiumi Keresztény Egyetem 2015–2016-os tanévének hivatalos megnyitója a nagyváradi felsőoktatási tanintézmény Teleki (Városháza) utcai székhelyén. Az idén 404 hallgató kezdi meg tanulmányait a PKE-n.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyének dísztermében zajlott megnyitón az oktatók és meghívott vendégek mellett főként az első éves egyetemi hallgatók és az ő hozzátartozóik voltak jelen, akiket elsőként Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött, majd Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke mondott igei megnyitó beszédet Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből vett idézet alapján: Hangsúlyozta: az Istentől kapott erő, szeretet és józanság lelkével nézzünk szembe az előttünk álló kihívásokkal.
Nőtt a hallgatói létszám
János Szabolcs, az egyetem rektora tanévnyitó beszédében kiemelte, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, valamint a továbbra sem túl fényes érettségi eredmények ellenére az idén 404 hallgató kezdi meg tanulmányait a PKE-n, tehát valamelyest emelkedett a hallgatói létszám a tavalyihoz képest. Tudatta, hogy az egyetemen 950 hallgató, tizennyolc alapképzési szakon és nyolc mesterképzési szakon 98 főállású alkalmazottól sajátíthatja el választott szakmájának tudásanyagát. A rektor a továbbiakban elmondta, hogy épül a tanintézmény új székháza, befejezték a Zárda utcai épület alagsorának a felszerelését, ahol kiállító termet és közösségi helyszínt hoztak létre. Az egyetemen diákklubot alakítottak, létrehozták a Janus Pannonius Szakkollégiumot, amely a legkiválóbb hallgatók számára teszi lehetővé a tutoriális rendszerben való képzést. „Egyetemünk nagy figyelmet fordít a nemzetközi oktatói és hallgatói mobilitás kiterjesztésére, a kutatási és oktatási együttműködések megkötésére. Az Erasmus-programok keretében jóval több hallgató, oktató és adminisztratív személyzet vehet részt teljes szemeszteres külföldi képzésben tapasztalatcserén. Hosszú tárgyalássorozat után együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel (ELTE), amely lehetővé teszi majd közös doktori képzés indítását Nagyváradon az ELTE szervezett keretei között” – sorolta a megvalósításokat János Szabolcs.
Stratégia
A következő felszólaló Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke volt, aki emlékeztetett arra, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor kivívott szabadsággal, majd hangsúlyozta, hogy a történelmi egyházak hozták létre előbb a PKE-t, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A sikerek mellett azonban kudarcok is vannak, mondta Tőkés László, emlékeztetve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetére, valamint arra, hogy a román hatalom nem engedte meg, hogy a Bolyai egyetemen minden szakon és minden területen újraalakuljon a magyar nyelvű felsőoktatás. Tőkés László a migránshelyzetet is érintve jegyezte meg azt, hogy Romániából is hárommillió polgár, köztük nagyon sok magyar keresi máshol a boldogulását, majd a fiatalokhoz címezve szavait így szólt: „Rátok itt van szükség! Megszenvedtük a szabadságot, létrehoztuk ezt az egyetemet, intézményeket építünk. Tehát nem szabad felrúgnunk azt, ami létezik”. Tőkés László az értelmiségi réteg fontosságáról is szólt: „Amely népnek nincs értelmisége, vezetősége, szellemi ereje, az óhatatlanul lemarad és elsorvad”, majd kifejtette, hogy a romániai magyarságnak kisebbségi helyzetében kell kidolgoznia túlélési stratégiáját, meghatároznia terveit és céljait. „Ebben kíván szerepet játszani a PKE, ami szellemi központja lehet Nagyváradnak és az egész térségnek” – fogalmazott Tőkés László.
Együttműködés
Mezey Barna, az ELTE rektora hozzászólásában többek között kiemelte azt, hogy az ELTE a minőséget képviseli és terjeszti, így hát csak olyan partnerekkel dolgozik együtt, akikről tudja, hogy szintén a minőséget képviselik. „Azzal, hogy az ELTE kapcsolatba lépett a PKE-val, ezzel kínálja azt az 1500 nemzetközi szerződését, amely kutatási és oktatási együttműködésekre vonatkozik, kínálja azt a több mint 500 Erasmus-szerződését, amelyet meg tud osztani a PKE hallgatóival, kínálja tudományos és oktatói bázisát. (…) Megállapodásunk legfontosabb eleme a doktori iskola kialakítása és fölerősítése a PKE-n. Nagyon szeretnénk, hogy ezt a doktori iskolát minél hamarabb elindíthassa a PKE, és részt is veszünk ebben a programban addig, amíg ránk szükség van” – ígérte a rektor. Felszólalt még a tanévnyitón Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul. A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget.
Pap István
erdon.ro

Református iskolák tanévnyitója
Idén Nagyvárad adott otthont a partiumi és erdélyi református tanintézmények közös évnyitó ünnepségének, amelyet tegnap tíz órától tartottak meg a várad-olaszi református templomban.
Az ünnepi esemény szervezője a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium volt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) támogatásával. Az országos református tanévnyitóra Partium és Erdély kilenc református tanintézményének képviselői, vezetői, tanárai és diákjai gyűltek össze, valamint több meghívott vendég. Az ünnepélyes alkalmon Csűry István, a KRE püspöke hirdette Isten igéjét a következő igerész alapján: „…Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig mondá: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel” (Márk 14, 61–62). Csűry István kiemelte, az ige mindannyiunk számára azt üzeni, hogy Jézus Krisztus örök, az ő útját követve megszűnnek a belső viszályok a közösségekben, amelyeket külső támadások sem bomlasztanak. A református iskolák közösségének feladata is az, hogy csendben, de erős tettekkel, halkan, de minden mondatnak súlyt adva építse a keresztény kultúrát, a magyar nemzet kultúráját. Végezetül Csűry István kiemelte, hogy a felekezeti iskolák fontossága abban áll, hogy a diákok szívébe mélyen beíródik Isten tanítása, ami életük folyamán végig elkíséri őket.
Meghívottak
Az ünnepélyes tanévnyitón részt vett Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja és tanügyi előadótanácsosa, Szűcs Éva a KRE tanügyi előadótanácsosa, Jenei Tamás, a Református Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, dr. Nagy Éva az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság kabinetigazgatója, Kéry Hajnal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, valamint a váradi, zilahi, szatmárnémeti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, székhelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, nagyenyedi és kolozsvári református iskolák képviselői.
Köszöntések
Elsőként a vendéglátó iskola nevében Zsiros Anikó igazgatónő osztotta meg ünnepi gondolatait, kiemelve, hogy szerencsére egyre több szülő hallja meg Jézus Krisztus szavait, vagyis azt, hogy „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket”, ezzel a diáklétszám növekedésre utalva. Szűcs Éva elmondta, hogy a közös tanévnyitó a hálaadás és az áldáskérés ünnepe, amelyen együtt és egymásért állnak ki mindazok, akiknek fontos a református oktatás ügye. Kiemelte, hogy Magyarország kormánya is ezekben az iskolákban látja a magyarság összetartását, hiszen a KRE megkeresésére, a Lorántffy gimnáziumnak 25 millió forintot biztosítottak a szakoktatáshoz szükséges új laborok kialakítására. Dr. Nagy Éva kifejtette, hogy megmaradni, csak úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, amelyek közül a legnagyobb kincs a magyar anyanyelv. Szabó Ödön felelevenítette annak fontosságát, hogy hosszas tárgyalássorozatot követően megállapodás jött létre a történelmi egyházak és a román állam között, Mikló Ferenc pedig azt részletezte beszédében, hogy miért is fontos a református felekezeti oktatás.
Műsorok
Az ünnepélyes tanévnyitón több műsorszámra is sor került. Elsőként a nagyváradi Csillagocska református zeneóvoda gyermekei és a Csillagocska zenekar lépett fel, majd a Lorántffy gimnázium diákjai adtak elő egy rövid, Bethlen Gábor és a Lorántffy Zsuzsanna korát idéző műsort. Kovács Yvett XII-es diák szavalattal készült, végezetül pedig a Lortántffy iskola kórusa szolgált.
Bethlen Gábor-díj
A közös református tanévnyitó alkalmával kiosztották a Bethlen Gábor-díjat is, amelyet évente adnak át a hazai református oktatás érdekében kifejtett eredményes és maradandó szellemi értékeket teremtő, nevelő munkálkodásának elismeréseként annak a pedagógusnak, aki a hazai református iskolaügy érdekében rendkívülit tett. Idén a díjat Schwarcz István nyugalmazott fizikatanár, a Lorántffy iskola volt tanárja vehette át.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Emlékeztetni, de nem ítélkezni
A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére lepleztek le tegnap délben emlékkövet a nagyvárad-réti református templom udvarán, melyet Török László és felesége adományozott.
A zuhogó eső sem szegte kedvét mindazoknak, akik tegnap délelőtt hálaadás, illetve a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete előtti tisztelgés és főhajtás végett gyűltek össze emlékezni – de ahogy az egyik felszólaló fogalmazott, nem ítélkezni – a nagyvárad-réti református templomban. Az ünnepi alkalmon dr. Pálfi József parókus lelkipásztor hirdette az igét, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt II. levele 4. részének első két verse alapján szólt Isten bátorító és reménykeltő üzenete.
Van honnan erőt merítsünk
Szószéki beszédében a tiszteletes azt emelte ki: Isten minden cselekedetével, azáltal, ami történünk velünk és rajtunk keresztül, jót akar, ezért Pál apostolhoz hasonlóan sohasem szabad elcsüggednünk, még akkor sem, ha a siralom völgyében járva rossz dolgok történnek velünk, egyéni, közösség vagy globális összefüggésben el akarnak bennünket hitelteleníteni, ármánykodnak ellenünk, vagy ahogy annak idején a Szabadságra Vágyó Ifjakkal is tették, „megkaraktergyilkolnak” minket. Ha szorongatnak is gonosz erők, nem fognak tudni sarokba szorítani, mert mindig talpra állunk, köszönhetően annak, hogy van honnan erőt merítsünk, Krisztus tulajdonaiként ugyanis létezik számunkra követendő út – nyomatékosította prédikációjában. Az igehirdetést követően a lelkipásztor felidézte, hogy idén tavasszal kereste meg őt az érmihályfalvi Török László azzal a kéréssel, hogy az egyházközség elöljáróságának és presbitériumának beleegyezésével, amennyiben sikerrel pályáznak, egy szép és nemes rendezvény keretében emlékkövet szeretne állítani a templom udvarán található ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tiszteletére, mely tartalmazná a tagok névsorát, valamint azt is, hogy egyenként hány évre ítélték őket. Az események kedvezően alakultak, így felkerült az 58 személy neve, akiket egyébként összesen 550 esztendőre ítélt a hadbíróság.
Gyermekek voltak
Ezután Török László arról beszélt: végül úgy jött ki a lépés, hogy ő és felesége, Emma asszony adományozta az emlékkövet, az ünnepséget a Bethlen Gábor Alap támogatta, valamint segített még a mihályfalvi Érintő Egyesület is. Egykori tagként felelevenítette, hogy az 1956 őszén, a magyarországi forradalmi események hatására a volt Premontrei Főgimnázium, akkoriban 4-es számú középiskola bentlakásában lakó 12–15 éves gyermekek úgy gondolták, nekik is tenniük kell valamit. Domokos Miklós vezetésével október 25-én történt meg az alakuló ülés. Rendszerellenes röplapokat írtak és terjesztettek, illetve egy éjszaka egy falra felfestették, hogy Le a párttal! A letartóztatások 1960. október elején kezdődtek, és még 1961 tavaszán is folytatódtak. Több százra tehető a meghurcoltak száma, de végül a szervezetben kifejtett tevékenységért 58 személyt, főleg diákokat ítéltek 3 és 25 év közötti, börtönben letöltendő kényszermunkára. Két tanárt, Kun Józsefet 25 évre, dr. András Ágostont pedig 20 évre ítéltek. Egy másik egykori tag, Újlaki Csaba cserkészparancsnok azon meggyőződésének adott hangot: talán nem véletlen, hogy egy nappal korábban, vagyis múlt szombaton Sátoraljaújhelyen járt a Magyar Kálvárián megrendezett ünnepségen, ahol szintén meg tudott emlékezni a váradi ötvenhatosokról. Tófalvi Zoltán ’56-os kutató arra hívta fel a figyelmet: a maiakkal ellentétben milyen szellemi potenciállal rendelkeztek, illetve milyen felnőttesen gondolkodtak azok a 12–15 éves gyermekek, akik a legtalálóbb elnevezést választva létrehozták a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét. Nemzeti imánk eléneklése után az egybegyűltek az udvarra vonultak, ahol Török László leleplezte az emlékövet, dr. Pálfi József pedig megáldotta Deák Árpád képzőművész alkotását.
Példaképek számunkra
Tőkés László európai parlamenti képviselő azon meggyőződésének adott hangot: az, hogy a váradi, illetve a partiumi és erdélyi magyarság olyan állapotba jutott, amiben most van, nagy mértékben az ’56-ot követő romániai megtorlásoknak és azok következményeinek tudható be. Nehezen tudjuk összeszedni magunkat, mert nagy túlerővel kell szembenéznünk, de talán van remény, ha olyan példaképeket állítunk magunk elé, mint az 1848-as márciusi ifjak, az 1956-os pesti srácok vagy a Szabadságra Vágyó Ifjak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Népviseletbe öltözött a Homoród mente
Az oklándi egyházközség adott otthont az elmúlt hétvégén immár második alkalommal megrendezett Homoród menti népviseleti találkozónak.
Az érkezőket a falu tájházának udvarán a helybéli asszonyok által készített hagyományos, kemencében sült kiflivel és vackorpálinkával fogadták a szervezők, akik a bejelentkezés után örömmel vették tudomásul, hogy tizenhét településről – Kápolnásfaluból, Szentegyházáról, Lövétéről, Almásról, Oklándról, Újfaluból, Székelyzsomborról, Darócról, Jánosfalváról, Városfalváról, Szentpálról, Recsenyédről, Bágyból, Szentmártonból, Abásfalváról, Homoródkeményfalváról és Petekről – több mint kétszáz vendég érkezett.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött: Kelemen Levente helyi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, az istentiszteleti szolgálatot pedig Simó Sándor unitárius esperes, Fülöp Szabolcs református lelkész, Tamás Huba római katolikus plébános és Kúnos Lajos evangélikus lelkész végezték, mindannyian kiemelve hagyományos értékeink megtartásának fontosságát. A vallásórás gyerekek az ároni áldást énekelték el, majd Cseke Miklós polgármester köszöntője után Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a rendezvény fővédnöke a népviseletek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta – számolt be lapunknak Kelemen Éva helyi szervező. Az ünnepi istentisztelet után a népes tömeg a falu központján vonult végig – két hagyományőrző lovas és az abásfalvi népi zenekar vezetésével érkeztek meg a művelődési házba.
A folytatásban Szarka Gábor konzul köszöntötte a részvevőket, majd Salló Szilárd, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa tartott előadást a Homoród menti népviseletekről. A színpadon elhelyezett Kárpát-medencei népviseleteket a Jászberényből érkezett vendégek, Papp Imre és Péterbencze Anikó mutatták be, mezőségi tánccal színesítve előadásukat.
A különböző falvak képviselői is bemutatták jellegzetes viseleteiket, beszélve arról is, hogy manapság milyen gyakran, illetve milyen alkalmakból öltik magukra ezeket. A találkozó a művelődési ház udvarán, közös ebéddel zárult.
Székelyhon.ro

Újabb öt pert indított Árus Zsolt
Öt pert indított Árus Zsolt a nyár folyamán különböző romániai hatóságokkal, intézményekkel szemben. Ezzel az általa kezdeményezett, és folyamatban lévő bírósági ügyek száma húszra nőtt. Meggyőződése viszont, hogy ezek mind a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fognak végződni.
Egyetlen olyan választ sem kapott a különböző intézményeknek címzett leveleire, petícióira, amely minden törvényes előírásnak megfeleltek volna: vagy kitérnek a feltett kérdések elől, vagy más indokot hoznak fel, amiért nem adhatnak választ, vagy egyáltalán nem érkezik válasz. Olyan azonban egy sem akadt, amiben azt közölték volna: érdemben megvizsgálták a panaszt, és megállapították, hogy ennek vagy annak a törvénynek értelmében a felvetés jogos volt, vagy nem volt az, s persze nem született egyetlen megnyugtató megoldás sem – jelentette ki Árus Zsolt. Ő korábban megyei önkormányzati képviselőként, jelenleg magánszemélyként folyatja küzdelmét a hatóságokkal, és elmondta, bárkihez fordul, lehet az bíróság, ügyészég, államelnöki hivatal vagy parlament, ugyanazt tapasztalja: nem tartják be a törvényeket.
Az öt újabb per is emiatt indult. Úgy véli, a különböző intézmények, hatóságok megsértik a petícióhoz való jogot, illetve a közérdekű információkhoz való hozzáférés jogát.
Friss fejlemény, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága visszajelzett, elfogadta panaszát, és tárgyalni fogja azt az ügyet, amelyet Hargita Megye Prefektúrájával szemben indított. Ennek előzménye, hogy Árus jelezte a prefektúrának, miszerint Maroshévízen a városhatárt jelző táblákon és a különböző közintézmények homlokzatán nem szerepel magyar nyelvű felirat. Az ezzel kapcsolatban küldött levelek többségére a prefektúra nem válaszolt, ha igen, arról tájékoztatta Árus Zsoltot, hogy felszólításokat küldött a hévízi illetékeseknek, orvosolják a problémát. Árus ezt nem hajlandó elfogadni, úgy véli, a prefektúra nem teljesíti törvényes kötelezettségeit, amikor nem kényszeríti a hévízieket a törvények betartására. „Ha valaki kitűzi a székely zászlót, akkor beperelik, büntetés jön. Ilyen erélyességet várok a magyarság sérelmei esetén is” – fogalmazott Árus Zsolt.
A maroshévízi táblaügyben Strasbourgban születik majd végleges ítélet, de ezzel kapcsolatban egy másik pert is indított a volt megyei képviselő. Lényegében négy témában indított pereket, tett panaszokat, de ezek szerteágazók, így adódott, hogy már húsznál tart az ügyek száma.
Az egyik ilyen ügy, amiben számos intézményt bíróság elé idézett Árus, a magyar érettségi kérdése. Ebben azt veti fel, hogy a magyar anyanyelvű érettségizőket hátrányos megkülönböztetés éri, hiszen kettővel több vizsgán kell helytállniuk, mint a román diákoknak. Itt az alkotmánybíróságnál tart az ügy, ugyanis Árus alkotmányellenesnek tartja ezt, annak ellenére, hogy szempontjával ellentétes döntéseket hozott az Országos Diszkriminációellenes Tanács is, amely nem lát kivetnivalót a kettővel több vizsgában. Mivel a bíróság elutasította, hogy tárgyalja a diszkriminációs tanács döntése elleni keresetét, a bírók ellen is vizsgálatot kért, majd a vizsgálatért felelős Jogügyi Felügyelet ellen is panaszt tett, mert az – meglátása szerint – nem végezte megfelelően feladatát.
Szintén több szálon fut a tavasszal indult ügy, mellyel Árus azt szeretné megtudni az illetékes hatóságoktól, hogy jogszerű volt-e az az eljárás, miszerint a Mezei János ellen folyó vizsgálat során telefonon rendelték be a DNA-hoz kihallgatásra a tanúkat, így őt is. Arra is kíváncsi, hogy a DNA-na honnan, milyen módon szerezte meg a kihallgatásra hívott személyek telefonszámait, illetve hogy a SRI-nek volt-e szerepe ebben az adatgyűjtésben. Érdemi válasz nem érkezett.
Még nem ért véget az az ügy sem, amelyben a megyei önkormányzattal áll szemben Árus Zsolt amiatt, hogy az nem fogadta el még képviselő korában benyújtott magyar nyelvű vagyonnyilatkozatát. Leszögezte: megállapítható, hogy Romániában bármelyik hatóság, ügyész, bíró, jogi felügyelet vagy más intézmény gond nélkül, „visszakézből” szegi meg a törvényeket. Árus Zsolt úgy látja, az általa indított ügyeket Romániában lehetetlen megnyernie. Ezért előreláthatóan minden per előbb-utóbb Strasbourgba fog eljutni.
Leszögezte, Strasbourgban a törvényt nézik és korrekt ítéletek szoktak születni. Ha sorban minden perben neki adnak igazat, akkor az is bebizonyosodik, hamis az a kép, miszerint Románia példaértékűen teljesít a kisebbségek jogainak érvényesítésében, hiszen íme: itt van húsz eset, amiben egyértelműen megszegte az ide vonatkozó vállalásait és saját törvényeit is.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Erdélyi segítség a magyar kormánynak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége felháborítónak és igazságtalannak tartja azokat az alaptalan támadásokat, amelyek Orbán Viktor magyar miniszterelnököt érik nyugat-európai politikusok részéről az ellenséges médiában – áll a szervezet tegnapi közleményében, amelyben leszögezik: nemcsak az elmúlt évek stratégiai partnerségének alapján, hanem európai, magyar, erdélyi és emberi szolidaritásból is ezúton állnak ki a magyar miniszterelnök és kormánya mellett.
„Üdvözöljük a magyar kormány intézkedéseit, és ezúton is hangsúlyozzuk, hogy az anyaország ezekben a sorsfordító napokban is számíthat az erdélyi magyarok segítségére, szolidaritására” – áll a Tőkés László vezette szervezet állásfoglalásában. Victor Ponta kormányfő magyarellenes támadásai apropóján emlékeztetnek arra is: Románia szomszédságában, Ukrajnában immár több hónapja háború zajlik, aminek következtében mind a magyar, mind a román nemzetiségű emberek jövője veszélyben forog. Éppen ezért a román kormányfőnek sokkal inkább a partnerség és a segítségnyújtás módjait kellene keresnie, ehelyett Ponta saját nemzete sorsával nem törődve gerjeszti a feszültséget. „Ezennel felszólítjuk Victor Ponta miniszterelnököt: azonnali hatállyal mondjon le a tisztségéről” – áll a közleményben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómia: elmélet és gyakorlat
Önálló döntéshez való jog
"A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében.
Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket.
Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus
"A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy.
A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket.
Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Európának jelenleg nincs megoldása
Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki.
A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá.
Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát
"Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását".
Az autonómia megoldása Romániában várat még magára
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke.
A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző.
Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Másfél évtized a fogyatékkal élők szolgálatában
Tizenöt éves a Hifa Románia
A hét folyamán színes rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Hifa Románia Egyesület, amely több mint másfél évtizede munkálkodik a fogyatékkal élők és hátrányos helyzetű családok megsegítése érdekében. Hogy honnan indultak és miként próbáltak az évek során több száz sérült életén, mindennapjain könnyíteni, arról Csata Éva pszichológussal, az egyesület ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
– Hogyan született az egyesület létrehozásának az ötlete?
– 2000-ben Simon Judit és néhány fogyatékkal élő barát leültek és megosztották egymással az élményeiket, hogy milyen volt fogyatékkal felnőni, beilleszkedni a társadalomba, milyen esélyek vannak továbbtanulásra, esetleg munkavállalásra. Felmérve ezeket az esélyeket, ráébredtek arra, hogy nemcsak nekik volt nehéz, hanem valójában minden sérült ugyanazokkal a nehézségekkel szembesül, és úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Hifa Románia Egyesületet. Ennek akkor volt egy külföldi védelmező szervezete, a tulajdonképpeni ausztriai Hifa Egyesület és ennek a magyarországi fiókja, amely szintén támogatta a kezdeményezést. Segítettek az egyesület létrehozásában, de ma már csak lelki támaszként vannak jelen az életünkben. Az első évek azzal teltek, hogy jogi hátteret próbáltak találni, illetve képezni azokat, akik az egyesületet létrehozták, hogy el tudjanak jutni egy olyan szintre, hogy önerőből pályázni tudjanak, programokat szervezni, ezeknek anyagi hátteret biztosítani és minél több sérült emberen segíteni. Az elején elsősorban Vásárhelyről, illetve a Maros megyei településekről kerültek ki az egyesület haszonélvezői, de ezt követően bővülni kezdett a kör, és egyre több megyéből csatlakoztak sérültek. Ma már az ország legtöbb megyéjéből vannak tagjaink, és ha mi nem tudunk segíteni, mivel esetleg az adott támogatás nem fedi azt a régiót, felvesszük a kapcsolatot olyan partnerszervezetekkel, amelyek helyben orvosolni tudják a problémáikat. Szintén fontos mérföldkő volt, hogy az egyesület létrejöttével egy időben elindult a Hifa-Ro Info folyóiratunk, ami egy negyedévi lap, és ebben az évben megjelent az ötvenedik lapszám. Ez szép teljesítmény, hiszen ha azt nézzük, hogy az első szám egy nyolcoldalas, fehér-fekete, illusztrációkban szegény kiadvány volt, mára kinőtte magát, sikerült 24 oldalasra gyarapítani. Ez már egy színes folyóirat, interneten is megnézhető, sőt tavalytól a nemlátók számára is elérhető, hangoskönyv formájában. Igyekeztünk hangot adni a fogyatékkal élőknek, akik egyrészt életükkel példát tudnak mutatni, hogyan lehet pozitívan megélni ezt a helyzetet, beilleszkedni és azokat a lehetőségeket megkeresni, amit egyenlő esélyekként emlegetünk, viszont sajnos nem így vannak jelen a társadalomban.
Jelenleg hivatalosan a tagjaink száma 150-200-ra tehető, és van egy 54 személyből álló szubvenciós listánk, ami azt jelenti, hogy a polgármesteri hivatallal együttműködésben ezt az 54 személyt – fogyatékkal élők, krónikus betegek és ezek családtagjai, akiknek az egy főre eső jövedelme alacsony – ellátjuk havonta élelmiszerekkel és tisztálkodási szerekkel. Számunkra nem az a fontos, hogy legyenek bejegyzett tagjaink. Az elv az, hogy ha bárki betér hozzánk, azon próbálunk segíteni.
– Melyek azok a területek, ahol segítséget nyújtotok a fogyatékkal élőknek?
– Két évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal jóvoltából kaptunk egy központi irodát. Az azelőtti székhely egy magánlakásban kialakított iroda volt, nem volt alkalmas arra, hogy találkozókat szervezzünk. Az új, Enescu utcai székhelyen hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig jelen vagyunk. Megtalálhatók vagyunk azok számára is, akik esetleg csak interneten keresztül tartják a külvilággal a kapcsolatot, hiszen vannak fogyatékkal élők, akik nem igazán tudnak kimozdulni az otthonukból. Működtettünk adminisztrációs tanácsadást, ha bárki megkeres azzal, hogy hivatalos ügyeit nem tudja elintézni, nem tud mozogni, vagy nem beszéli az ország nyelvét, tanácsot adunk, vagy eljárjuk vele a hivatalos szerveket. Emellett van jogi tanácsadásunk is, az egyesület szintén fogyatékkal élő alkalmazottja, a jogász kollégánk segít minden hozzá fordulón, legyen az sérült, annak a gondozója vagy hátrányos helyzetű személy, aki nem tudja megengedni magának, hogy az ügyvédi illetékeket kifizesse. Vannak olyan jogaik a fogyatékkal élőknek, amivel sajnos nincsenek tisztában, és attól való félelmükben, hogy félretájékoztatják őket, legtöbbször nem indulnak el, hogy kiharcolják maguknak például a nekik járó támogatásokat. A jogász kolléga ebben is segít, sok esetben elkíséri őket, és segít a jogok kiharcolásában. Emellett működik a pszichológiai tanácsadás, sokan keresnek meg telefonon, interneten, vannak szociális esetek, amikor nagy szükség van az ilyen jellegű tanácsadásra. Azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk az emberek. Ilyen esetekben felmérjük a család helyzetét, meg kell nézni, milyen problémákkal küzdenek, mi az, amin külső tényezők bevonásával lehet segíteni.
– Kizárólag sérülteken vagy hátrányos helyzetű családokon is segít az egyesület?
– Rendszerint az, hogy egy családban fogyatékkal élő van, maga után vonja, hogy az édesanya nem tud dolgozni, a gyereke, férje mellett kell legyen. Magától értetődő, hogy a család jövedelme lecsökken: kiesik az a jövedelem, amire addig lehetett számítani, kapnak helyette csekély beteggondozói támogatást, szintén minimális juttatást kap a sérült. Olyan kis összegekkel szembesülünk, hogy sokszor elgondolom, egy középréteghez tartozó egyén gyakran annyit költ el egyetlen nap alatt, amiből sok esetben egy család egy hónapig kell megéljen, számlákat fizessen, esetleg gyógyszert, kötszert beszerezzen. Voltak az évek során gyűjtési akcióink, amikor külső segítséget kértünk, hogy egy-egy családon segíteni tudjunk. Például ott volt a Swimathon, amelyen több ízben részt vettünk, és nemcsak a Hifa- parkért gyűjtöttünk, hanem úsztunk egy Down- kóros kisfiú gyógyszeréért, egy műtét előtt álló gyerekért, akinek a szülei nem tudták állni a vizsgálatok költségeit. Ez esetben sikerült annyit összegyűjteni, hogy nemcsak a vizsgálatokra jutott, hanem, mivel a műtét Kolozsváron zajlott, fedeztük az oda- vissza út költségeit, a kötszerek beszerzését. Volt családunk, ahol a nagymama nevel három unokát, az apa börtönben ül, az anya eltűnt. A nagymama kínlódik egy nyugdíjból és három gyermek után járó gyerekpénzből, hogy az unokáit eltartsa, iskoláztassa. Gyűjtöttünk nekik adományokat, tanszereket, volt jóakaró, aki felajánlotta, hogy a gyerekeknek az arra az évre szükséges ruházatot vásárolja meg. Nyáron táboroztattuk ezeket a gyerekeket, besegítettünk, hogy az alapcsomagjuk, bőrönd, ágynemű meglegyen.
– Vannak állandó támogatóitok, akiknek köszönhetően az adományokat be tudjátok szerezni?
– Vannak cégek, amelyek támogatnak és vannak magánszemélyek is. Van egy mag, amely rendszeresen segít, másokat pedig bizonyos esetek megérintenek és felajánlják a hozzájárulásukat. Arra biztatjuk azokat, akik segíteni szeretnének, hogy ne pénzt adjanak, hanem menjenek el a rászorulóval az üzletbe és vásárolják meg azt, amire éppen szüksége van. Vannak hátrányos helyzetű családok, amelyek folyamatosan segítségre szorulnak, de olyanok is, amelyek csak úgy bejönnek, hogy bajban vannak. Minden esetet alaposan kivizsgálunk, hogy valóban rászorulók-e.
– Tudomásom szerint évente szerveztek tábort a sérülteknek...
– Az egyesülettel egyidős a Fraternitás mozgalom keretében évente megszervezett tábor, 15. táborát tartotta meg az idén. Ennek az a lényege, hogy egy hétig megpróbáljuk tehermentesíteni, más környezetbe helyezni mind a sérültet, krónikus beteget, mind a beteggondozót. Nyilvánvaló, hogy ez idő alatt az önkéntesi segítségnek köszönhetően megoszlik a gondozóra háruló teher. Tudni kell erről a rétegről, hogy nem engedhetik meg maguknak a kikapcsolódást, kirándulást, egyrészt az anyagiak, másrészt a sérült szállítása körüli nehézségek miatt. Meg szokott keresni minket a polgármesteri hivatal szociális osztálya, hogy két-három évente levezessünk a beteggondozók számára egy lelki-jogi-orvosi tanácsadást magába foglaló képzést, és folyamatosan azzal szembesülünk, hogy a Vásárhelyen beteggondozóként alkalmazott 200 személy mindenike arra panaszkodik, hogy a beteg mellett 24 órából 24-et kell felvigyázniuk, sehova nem tudnak elmenni, a kulturális életben nem tudnak részt venni. A táborban végre felszusszanhat a beteggondozó is. A sérültek nagy része, akikkel kapcsolatban állunk, felnőtt, tehát a gondozóik, szüleik általában idősek.
– Éppen emiatt van óriási szükség a Hifa-parkra…
– A Hifa-park ötlete 2003-ban amiatt merült fel, mert egyre több lett az olyan beteggondozó, aki idős, ő maga is megbetegedett, nehezen tudja az időközben felnőtté vált, fogyatékkal élő gyermekét rendezni. Folyamatosan felmerül a kérdés, hogy ma van a szülő, de holnap lehet, hogy nincs, és mi történik akkor a sérültekkel. A fogyatékkal élők nagy része gondozóra, segítőre szorul abban is, hogy a mindennapi teendőket, mint a tisztálkodás, étkezés, elvégezze. Miközben mindenki igyekezett lebeszélni a projektbe való belelendülésről, egyre inkább azt éreztük, hogy ez egy olyan cél, amit feladatul kaptunk, és amit el kell végeznünk, meg kell valósítanunk. Amint Csaba testvér szokta mondani, ha valami jóba belefogsz, számítani kell arra, hogy az elején ellenállásokba ütközöl, de valami erő visz tovább ezen az úton. Így történt velünk is. A 2014-es év legfontosabb teljesítménye, hogy a Hifa- park projekt bekerült a Maros Megyei Tanácsnak a 2014–2020-as fejlesztési tervei közé, tehát végre tudatosodott ennek a projektnek a jelentősége, hiszen nemcsak 75 bentlakó sérültet tudna ellátni az otthon, hanem a projekt részét képező Respiro központ további 69 fogyatékkal élőt is, akiknek tehermentesíteni kell ideiglenesen a gondozóit. Ez utóbbi szállodarendszerben működne, például ha a családban krízishelyzet áll elő, a gondozónak el kell utaznia, ideiglenesen el lehetne helyezni itt a sérültet. Tavaly két kalákára is sor került, a Romániai Magyar Falugondnokságok Szövetsége, Balázs Sándor unitárius lelkész megkeresett bennünket, hogy kezdeményezzünk egy meghívásos pályázatot, hogy az érdekünkben kalákát tudjanak szervezni. Nekünk kellett az anyagokat beszerezni, ők az ingyen munkaerőt biztosították. A pókakeresztúri terület infrastruktúrája elő van készítve, a kapusszoba áll, és most arra várunk, hogy ősszel, ha megnyílik a pályázati vonal, benyújtjuk a pályázati csomagot, ami készen van, és megpróbáljunk uniós forrásokat szerezni a Hifa-park létrehozására. Az elmúlt évben rengeteg partnert szereztünk, akik ezen a területen jártasak, tudják, milyen lehetőségeket kell kiaknázni, hogy ezt a projektet kivitelezhessük.
Menyhárt Borbála
Hifa-Info-Ro, Marosvásárhely - kétnyelvű – magyar-román – kiadvány - Főszerkesztő: Simon Judit-Gyöngyi Főszerkesztő-helyettes: Csata Éva
Népújság (Marosvásárhely)

2500 gyermeket "oltottak be" magyar néptánckultúrával
Maros megyében nincs a népi kultúrának és hagyományőrzésnek még egy olyan ága, amit olyan előszeretettel művelnének, mint a néptánc. Együttesek, csoportok, táncházak éltetik őseink tánckultúráját, amiben a legapróbb óvodás gyermekek, elemisták s a nagyobbak is nagyon jól feltalálják magukat. Azt is mondhatnánk, hogy mozgalommá nőtte ki magát a néptánc- oktatás, ami annál is örvendetesebb, mert ebben leljük a kapaszkodót, s nem szakadunk el végleg attól az örökségtől, amit sokszor önmagunktól adunk fel. Vannak lelkes emberek, akik ügyszeretetből felvállalják ezt a fáradságos munkát, és a gyermekekbe oltják a néptánc szeretetét. Ilyen Füzesi Albert is, aki húsz éve vezeti a Napsugár néptáncegyüttest, s aki két évtized alatt 2500 gyermeket tanított meg táncolni, egy egész "mozdulatországra".
Utánpótlásra volt szükség
– Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi, majd Maros együttes mellett egy év múlva létrehoztak az ötvenes-hetvenes években egy gyermekegyüttest. Nagyon jól működő gyerek- és ifjúsági együttes volt. Többen is bekerültek a nagy együtteshez táncosnak. Több mint 20 év után megszűnt, majd újraalakult, de ötévnyi működés után valamiből kifolyólag ismét megszűnt. Pedig számos díjat nyertek belföldön és külföldön is. 1990-ben kerültem a Maros Művészegyütteshez, 1993-ban tánckarvezető lettem. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen nincs táncosutánpótlás. Mi, az új generáció, akik 1990-ben megfiatalítottuk a csapatot, s átvettük a stafétát, Lőrincz Lajos Forrás együttesében táncoltunk. Hét pár jött át a Maros Művészegyütteshez. A régi kollégákkal beszélgetve eszembe jutott, mi lenne, ha felélesztenénk a gyerekegyüttest, s egyúttal megoldanánk az utánpótlás problémáját is. Meg kellett kérdezzem a művészegyüttes akkori igazgatóját, Iosif Titi Boantat, hogy mit szól ehhez a projekthez? Ugyanis a gyermekegyüttessel ott kell tartani a próbákat, s ott kell működni, nyilván, az együttes égisze alatt. Úgy vetettem fel a kérdést, hogy mind a két tagozaton – a románon és a magyaron is – indítani kellene gyermekegyüttest. Átgondolta, valószínűleg meg kellett beszélje valakikkel, de rábólintott, mondván, nincs akadálya. Az együttes megalakítása jó ötletnek bizonyult, 1995 januárjában elindítottuk a csoportokat. Az igazság az, hogy az "övéké" három hónap alatt befuccsolt, mert nem voltak felkészülve sem lelkileg, sem szakmailag arra, hogyan kell gyerekekkel dolgozni, de aztán tíz évre rá újraindították az együttesüket, s azóta is működik.
Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett
– Mi volt a folytatás?
– Akkor még 29 éves voltam, eszembe sem jutott, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Az első hirdetésre 250 gyermek jelentkezett. Amikor bejöttek a próbaterembe, szinte elájultam. Édes jó istenem, mit csinálunk ennyi gyermekkel? Egyszerűen nem volt tér! Nem volt más megoldás, szelektálni kellett. Kapásból nyolcvan gyereket válogattunk ki a 250-ből. Azoknak, akik akkor nem jutottak be, gyermektáncházat szerveztünk, tehát senkinek sem vettük el a kedvét a tánctól. Aztán aki ügyesen táncolt ott, idővel bekerült a gyermekegyüttesbe. Annyira jól sikerült az indulás, hogy két évre rá hivatásos táncos került be a Maros Művészegyüttesbe ebből a csoportból. 1996. június elsején már bemutatkoztunk a szülők előtt, és 1997 márciusában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban megtartottuk az első komolyabb előadásunkat. Ezeket az előadásokat Koszorús Kálmán, a Maros együttes akkori prímása és zenekara kísérte. Szenzációs sikerünk volt. Nagyon nagy volt a lelkesedés. Meg kell jegyeznem, hogy ’96 őszén koreográfusnak kértük fel a Maros Művészegyütteshez a sepsiszentgyörgyi Jánosi Józsefet. Idejött, és ő is beszállt a gyermekegyütteshez. Sőt, ő lett a Napsugár névadója. Azt szerettem volna, ha a Maros Művészegyüttes utánpótlás- együtteseként is tartanak számon, de ő azt mondta, hogy legyen ennek egy külön neve, s mert gyerekegyüttes, nagyon jól illik rá a Napsugár név.
– Kivel dolgoztak még az évek során?
– A Napsugár együttessel való együttműködésre felkértem Bodor Ildikót, aztán őt "elvitte" a Duna együttes, majd jött helyette Ravasz Mária, akit szintén "elvitt" a Duna együttes Budapestre. Őt követte Lengyel Ildikó, akivel több mint tizenöt évig dolgoztunk együtt, szünetekkel, mert közben két gyermeket hozott a világra. 2012-ig dolgoztunk még Domokos Zsuzsannával is. Ekkor jött a lányom, Füzesi Tímea, aki 4 éves korától táncol az utánpótláscsoportban, most a kolléganőm.
– Hány gyermek fordult meg a Napsugár együttesben?
– Az évfordulóra készülve számvetést készítettem: az évek folyamán körülbelül 2500 gyermek és fiatal táncolt az együttesben. Jelenleg három csoportban 120 gyerek táncol, de ez a szám változó, mert van, aki lemorzsolódik, vannak újak, akik most kapcsolódnak be. A kiscsoportban vannak a 10-12 évesek, a középcsoportban a 13- 16 évesek korosztálya és attól felfele, egyetemista korú fiatalokig.
– Milyen jellegű rendezvényeken léptek fel az évek során?
– Évente 50-60 fellépésünk van bel- és külföldön. Olyan sok különálló előadásunk nem volt, viszont minden évben fellépünk farsangkor és karácsonykor. A farsangi műsorokba a farsangi szokásokat építettük be. Valamennyi műsorunkban három koreográfia szerepel. Minden nyáron elmegyünk edzőtáborba, ott egy hétig "gyúrjuk az anyagot", aztán elkezdjük az őszi szessziót, s a nyári anyagból karácsonyra elkészül egy új koreográfia. Ezt körbeöleljük karácsonyi kántálódalokkal vagy betlehemes szokásokkal. Évente kétszer van bemutató, de minden rendezvényen részt veszünk, ahová meghívnak és eljutunk. A Napsugárral részt veszünk a Gyöngykoszorú- találkozókon. Itt jegyzem meg, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú szervezésébe már a Napsugár születése előtt beszálltunk Fazakas Jánossal együtt. Minden esztendőben társszervezőként ott vagyunk, részt veszünk a fesztiválokon, város- és falunapokon. A kiscsoporttal nem járunk vidékre, a nagyobb műsoroknak részesei, de önálló műsoruk még nincs. Nem vagyok annak a híve, hogy nagyon sok előadást tartsunk, mert a színpad kiégeti a táncost. Minél több színpadi fellépésük van, annál hamarább belefáradnak. Az a jó, ha a gyermek kívánja a táncot, a szereplést, s nem én erőltetem rájuk a fellépést. Ha túl sok a fellépés, a gyermekek a családi programok miatt nem tudnak megjelenni, s akkor szétesik a csapat, aminek egységesnek kell lenni. Csak annyi előadást vállalunk, amennyit a csoport és a szülők "elbírnak". Nagyon fontos: a Napsugár a szülők hozzáállásával működik. A szülők vállalják az anyagi áldozatot, a vendégek fogadását. A mostani gálaműsorra is fogadjuk a külföldieket. Tavasszal voltunk mi, most ők jönnek. Ez csak a kölcsönösség alapján működhet.
– A gyermekek nemcsak a magyar tánckultúrát szívják magukba, egy nagyszerű életformát is elsajátítanak. Elmondható, hogy a Napsugárnak egyben közösségépítő szerepe is van?
– Igen, az előadásokra eljárnak a szülők, nagyszülők, megnézik a gyerekeiket, barátságok szövődnek. Szenzációs élmény, ahogyan belőlük egy nagy család alakult ki. Éveken át kosaras bált szerveztünk a szülőknek, megismerték egymást. Összejárnak több faluban, tíz- tizenöt család együtt sátorozik például Remetén, Panitban vagy Szőkefalván. Együtt szilvesztereznek, együtt járnak locsolni. Összetartó csapat vagyunk, szülők és gyermekek egyaránt. Nem csak a néptáncról meg a népdalról szól ez az egész. Elgondolkodtam, hogy mi is a Napsugár vonzereje, hogy húsz év elteltével is jönnek a gyerekek, holott én a táncpróbákon nem vagyok egy "puha gyerek". Nagyon sokat kell izzadni, dolgozni a próbateremben, hogy sikereket érjünk el, mégis ott vannak a próbákon. Mi tartja össze a csoportot? Azt gondolom, hogy a gyökereink mélyebbre nyúlnak, mint amit mi felfogunk. Ezek a gyökerek tudat alatt "bizgerálják" a fantáziánkat. Nem tudjuk, hogy mitől szeretjük, nem tudjuk, hogy miért kell nekünk a néptánc, de csináljuk. Menet közben jön meg az étvágy. Amikor látjuk ezt az összetartó erőt, akkor érezzük, hú, de jó helyen vagyunk! Ezt kell csinálni!
– Még sok éven át! Isten éltesse a Napsugarat!
Fergeteges jubileumi előadás – örömkönnyekkel
A jubileumi évfordulót méltón, fergeteges előadásokkal ünnepelte meg a hét végén a Napsugár Néptáncegyüttes.
Szombaton a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes, a soproni Pendelyes táncegyüttes és a Napsugár néptáncegyüttes előadását láthatta a közönség. A Pendelyes az Eltáncolt cipellőket, míg a Napsugár a Ludas Matyit vitte színre, azaz táncolta el, a közönség örömére. A vasárnapi gálaműsoron – lapzártakor zajlik – fellépnek a jelenlegi és volt napsugarasok és a vendég együttesek.
– Erős ma is a népdalhoz, a néptánchoz, a népzenéhez és az ünnepi szokásainkhoz való ragaszkodás. Mindenki tudja, érzi, hogy múlt nélkül nincs jövő. Ez az a hely, ahol rájövünk, mekkora nemzeti kincset hagytak ránk őseink. Ezt a hatalmas értéket ma már nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megtanulni és továbbadni a fiatalabbaknak. Mi ezt tesszük.Közülünk nagyon sokan profi táncosok, oktatók és táncegyüttes-vezetők lettek, nemcsak Erdélyben, hanem külföldön is. A húsz esztendő kötelez a folytatásra. Reméljük, mindig lesz annyi magyar ember Marosvásárhelyen, hogy legyen kiért izzadni. Isten éltessen, Napsugár! – hangzott el a felvezető köszöntőben.
Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta, büszke, hogy az általa vezetett hivatásos intézménynek van utánpótlása. Ahhoz, hogy húsz évet megérjen egy együttes, sok mindent kell tenni, mint egy nagy családot, egyben tartani, a mindennapi gondokkal küszködve. Szükség van egy apára, aki összefogja ezt a nagy családot. Ez az apa nem más, mint Füzesi Albert – mondta az igazgató. A név hallatán tapsban tört ki a közönség, elismerésül Füzesi Albertnek az ügyszeretetéért, a szakértelméért és odaadásáért, amit a Napsugárért, a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságért, azért a 2500 gyerekért és fiatalért tett, akik tőle tanultak meg táncolni. – Füzesi nagyon korán felismerte, hogy e változó világban, amikor Európa megnyitotta kapuit, gyerekeinket nagyon odafigyelve, becsületesen, magyarként kell nevelnünk. Szükség van a gyermekekre, a táncosokra, de szükség van a szülőkre is, akik tagjai a nagy családnak. Büszke vagyok, hogy ilyen fiatalokat ismerhettem meg, elkísérhettem őket előadásokra, turnékra bel- és külföldön. Ott döbbentem rá, hogy mennyire szívből csinálják, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek, és becsülettel, emelt fővel mentek fel a színpadra akár Szerbiában, akár Magyarországon, akár Szlovákiában, akár Ausztriában vagy Erdély bármely településén. A Napsugár mindig zászlóvivője volt népi kultúránknak. Akik részei voltak ennek a nagy családnak, legyenek büszkék, hogy Napsugár-tagok voltak! Vannak közöttük orvosok, tanárok, jó szakmunká-sok, építészek és diákok, akik előtt még ott az élet – hangzott el az igazgató ünnepi köszöntőjében.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Betiltanák a kommunista jellegű politikai szervezetek működését
Több PSD-s és UNPR-s szenátor közös törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe, amely szerint megtiltanák a kommunista jellegű politikai szervezetek működését. A jogszabálytervezet szerint 3-tól 6 évig terjedő börtönbüntetéssel lesz sújtható az a személy, aki valamely kommunista jellegű politikai szervezethez csatlakozik, míg a kommunista pártok, szervezetek alapítóira 5-10 éves börtönbüntetés lesz kiszabható, de 2-től 4 évig terjedő börtönbüntetés járna az ilyen jellegű szervezetek támogatásáért is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

MIÉRT Szórványkonferencia és RMDSZ Szórványnapok Temesváron
A Temes megyei RMDSZ szeptember 19-én, szombaton a Gerhardinum Teológiai Líceum dísztermében tartotta meg Küldöttgyűlését, amelyen az országos elnökséget Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettese képviselte. A 117 küldöttből 67-en jelentek meg a közgyűlésen, így a megyei szervezet döntéshozó fóruma határozatképes volt.
A jelenlevőket Fazakas Csaba művelődési alelnök köszöntötte, majd átadta a szót Halász Ferenc elnöknek, aki beszámolója során a tisztújító Küldöttgyűlés óta eltelt 8 hónap tevékenységeiről számolt be a közgyűlésnek. Az év elején újraválasztott megyei elnök kiemelte, hogy idén júniusban felállt az új elnökség is. A 11 tagú csapatban hivatalból helyett kapott Halász Ferenc megyei elnök mellett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Sütő-Udvari Magda TKT-elnök, Csáki Károly önkormányzati tanácselnök és az ifjúságot képviselő Oláh Gábor TEIS-elnök. A művelődési alelnöki tisztséget továbbra is Fazakas Csaba tölti be, az oktatási alelnöki feladatokat Kiss-Pataki Adél látja el, szervezési alelnökök Nagy Zoltán (Temes megye) és Molnár András (Temesvár). A hosszú évekig betöltetlen ügyvezető elnöki tisztséget Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor vállalta, a gazdasági alelnök feladatait Kálmán Attila látja el.
Jó híreket hallottunk a magyar nyelvű oktatásról: idén 87-re nőtt a magyar nyelvű előkészítő osztályosok száma, a tavalyi 87 és az előző években tapasztalt 60-70-es létszámhoz képest. A temesvári Gerhardinum Teológiai Líceumban beindult egy újabb magyar előkészítő osztály, 13 gyermekkel, de sikerült a magyar nyelvű IX. osztályt is elindítani. A Bánsági Közösségi Egyesület és az RMDSZ szervezte kulturális rendezvények, megemlékezések gazdag kínálatának számba vétele után Halász Ferenc bejelentette: november 6-án országos Szórványkonferenciát szervez a MIÉRT Temesváron, november 14–15-én pedig Temesváron kerül sor az RMDSZ Szórványnapok központi rendezvényére, amelyre 150 vendéget várnak.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő politikai beszámolójában ismertette a bukaresti politikai sakkjátszma jelenlegi állását, amelynek tétje a jövő évi választások megszervezése. A választási előkészületekről szólva a képviselő azt is elmondta, miért nem lehetett gyakorlatba ültetni az egykamarás parlamentről szóló 2009-es érvényes népszavazás eredményét: ehhez alkotmánymódosítás szükséges, ami egy másik népszavazást feltételez. Molnár Zsolt szerint az új választási törvény az RMDSZ számára előnyös előírásokat tartalmaz, de a választási küszöb 5%-ról 3%-ra csökkentését a helyhatósági választások esetében nem sikerült elfogadtatni a parlamenttel. A képviselő szerint nagyon fontos lenne jövőre visszaszerezni a magyar képviseletet a Temes megyei tanácsban, mert így a megyei tanácselnök megválasztásába is beleszólhatna a magyar közösség képviselője.
A közgyűlés új SZKT tagokat választott Păștean Erika végvári iskolaigazgató és Molnár András temesvári jogász személyében. Módosult a Szabályzatfelügyelő Bizottság összetétele, Kusztora Kinga foglalja el Molnár András helyét, az Etikai Bizottságban pedig dr. Szabadai Zoltán Kovács Zsombor helyét.
Egy kérdésre válaszolva Molnár Zsolt parlamenti képviselő beszámolt a szabadfalui Petőfi emlékmű felújításával kapcsolatos újdonságokról: az RMDSZ gyűjtést szervezett az emlékmű javára, amelynek során összegyűlt a munkálatok költségét majdnem fedező összeg (17 000 lej). A Műemlékvédő Hatóság engedélyezte az emlékmű felújítását, de a munkavégzéshez szükséges engedélyt nem sikerült a Városházától megszerezni, mert a Szabadfalu főterén található park, ahol az emlékmű áll, nincs telekkönyvezve!
A közgyűlés munkálatainak végén Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettese értékelte az elhangzottakat, kiemelve az oktatás, az intézményfejlesztés és a közösségépítés területén elért pozitív eredményeket, a bánsági magyar polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati tanácsosok megvalósításait, amelyekről személyesen győződött meg előző Temes megyei látogatása során. „Szükségünk van az önkormányzati vezetőkre, mert másként foglalkoznak a magyar közösség gondjaival azokon a településeken, ahol képviseletünk van a helyi önkormányzatban, vagy akár polgármesterünk vagy alpolgármesterünk van tisztségben. A nagyobb problémák megoldásához pedig erős bukaresti képviseletre van szükség, úgy vélem, külön helyi ambíció, hogy a parlamenti képviseletet se veszítse el jövőre Temes megye, ehhez kívánok mindenkinek jó munkát! – mondta befejezésül Ilyés Gyula.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Budapestről és Kolozsvárról is felfigyelnek a szórványra
Lakossági fórummal, tárlatmegnyitóval és rockoperával kezdődött szombaton díszvendégek jelenlétében Lupényban és Petrozsényban a Zsil-völgyi magyar kulturális napok egyhetes rendezvénysorozata.
Budapest és Kolozsvár is felfigyel a bányavidéki szórványra, a nyitórendezvényeken részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Van is mire felfigyelni, hiszen az ezeréves határ tövében a Zsil-völgyi szórványmagyarság büszkén ápolja nemzeti identitását. Köszöntője után Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke, a rendezvénysorozat főszervezője filmben mutatta be a helyi magyarság közösségi összefogásának pillanatait: szüreti és farsangi bálok, nemzeti ünnepek, tematikus közösségi összejövetelek, történelmi örökség felkarolása és sok hasonló, magyarságot összetartó esemény.
Vannak-e még magyarok, van-e közösségi jövő a Zsil-völgyében? A lupényi közösség utóbbi éveiről bemutatott képsor nagyszerű válasz ezekre a kérdésekre. Megmutatja azt is, hogy vagyunk, igényünk van anyanyelvű oktatásra, fiataljaink támogatására, az egyház és helyi szervezett együtt dolgozik. Vendégeink jelenléte is bizonyíték arra, hogy a jelentős közösségi élet és jövőépítő szándék látszik Kolozsváron és Budapesten, mondta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad Megyei RMDSZ elnöke.
Csodatevés helyett folyamatos munka
Csodákat nem tudunk művelni, dolgozni, építeni viszont tudunk, és ebben mindig számíthatnak ránk, üzente Kelemen Hunor a szakszervezeti ház zsúfolásig megtelt dísztermében az egybegyűlt magyaroknak. RMDSZ-elnökként ugyan először, magánemberként viszont már a nyolcvanas évektől rendszeresen jár a bányavidéken, ismeri tehát az itteni szórványmagyarságot, sorsát szívügyének tekinti. „Az RMDSZ a lupényi magyarság és valamennyi szórványközösség partnere kíván lenni bajban és örömben, amikor építkezni kell, de akkor is, amikor értéket kell menteni”, hangsúlyozta Kelemen Hunor. Elismervén, hogy a Zsil-völgyében a jövőépítés igen kemény feladat – s nemcsak a magyarságnak, hiszen országos szinten sem világos, hogy a nehézipar leépülése után melyek lehetnek a fejlődési alternatívák. A magyarság megerősödését viszont közös intézményi erőfeszítéssel lehet biztosítani.
Zákonyi Botond nagykövet megtisztelőnek nevezte azt, hogy első magyarországi nagykövetként járhat a Zsil-völgyében, amely szerinte az eddigi legnehezebb negyedszázadát élte át a nehézipar leépülése révén. Ezért is fontos, hogy Budapest figyelme kiterjedjen erre a régióra, a dél-erdélyi magyarságra is. Magyarország – mármint a budapesti politikum, az üzleti szféra vagy a turistaként érkező egyszerű lakosok – felfedezte már Aradot, Nagyváradot, Kolozsvárt, vagy a Székelyföldet, immár itt az ideje, hogy a dél-erdélyi szórványt is felfedezze, ezt a lassan ugyan, de mégis épülő autópálya is elősegíti.
A lakossági kérdések viszont csak kisebb részben vonatkoztak a magyar oktatás vagy a történelmi örökség problémáira, legtöbben a migráns-válságról kérdezték a vendégeket.
Mellékvágányon is halad a magyar élet
A lupényi rendezvényt követően a vendégek délután Petrozsényban, a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok hivatalos megnyitóján és a Megújuló örökségünk: értékmentés a Kárpát-medencében című fotóművészeti kiállítást bemutató ünnepségen vettek részt a városháza dísztermében. Wersánszki Eduárd helyi RMDSZ elnök és Winkler Gyula köszöntője után Kelemen Hunor és Zákonyi Botond is hangsúlyozta, hogy a jövőépítés és intézményi keretének biztosítása után a magyar történelmi örökség megmentése kiemelt szempont Kolozsvár és Budapest számára is, erre komoly anyagi ráfordítások is történtek az utóbbi években.
1999 óta, a magyar kormány több mint 300 határon túli magyar műemléket mentett meg a Teleki Alapítvány révén, ismertette a helyzetet Csibi Krisztina, a budapesti Magyarság Háza igazgatója. A Petrozsényban bemutatott kiállításon ezek közül mutattak be néhányat. A kiállítás 2013 áprilisában nyílt meg Budapesten, s azóta vándorútra indult a hátáron túli magyarság körében. Szombaton Petrozsényban mutatta be Diószegi László, a Teleki Alapítvány elnöke.
Szerencsére le tudtuk téríteni a Kolozsvár, Marosvásárhely, Pozsony, Kassa stb. főútvonalakról a Zsil-völgyi mellékvágányra is, hangsúlyozta Szász János plébános, a rendezvény főszervezője. Kétszeresen jelképes fordulat: Budapest jelzi, hogy nemcsak a nagy és erős határon túli közösségek számítanak, hanem a szórvány is, s ugyanakkor a szórvány is jelzi Budapestnek, hogy létezik és magyar jövőt épít mostoha körülmények között is.
A Zsil-völgye büszke az itteni magyarságra, 150 éve a románság mindig is példának tekintette, hangsúlyozta Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere, leszögezvén, hogy az általa vezetett önkormányzat továbbra is támogatja a magyarságot kultúrája és nemzeti önazonossága megőrzésére teendő kezdeményezéseit. A bányavidék elképzelhetetlen a magyarság nélkül, a magyarok rengeteget tettek annak felemelkedéséért, s remélhetőleg a jövőben is így marad, hangsúlyozta a magyarság rendezvényein rendszeresen résztvevő polgármester.
Este a római katolikus templomban folytatódott a rendezvénysorozat, ahol a marosvásárhelyi Mustármag együttes Márton Áron püspökről szóló rockoperával lépett fel a lelkes közönség előtt.
Nyugati Jelen (Arad)

A himnuszperek találkozása
Unitárius közösségi házat avattak
Ünnepi istentisztelet keretében, Bálint Benczédi Ferenc püspök jelenlétében avatták fel tegnap Sepsiszentgyörgyön a József Lajos Unitárius Közösségi Házat, amelyet a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség egykori lelkészéről, esperesről neveztek el.
A közösségi házat, mint ahogy az épületen található tábla is hirdeti, a hívek áldozatos munkájával és adományából, a memphisi, indianapolisi és utrechti testvérgyülekezetek, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával hozták létre, a régi imaház átalakításával.
„Számomra megtiszteltetés és hála, hogy olyan irányt szabott József Lajos ennek a közösségnek, amelyet én felvállalhatok, folytathatok és büszke vagyok, hogy az idő különböző partjain együtt munkálkodhatunk”, mondta Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. Hozzátette, a közösségi ház egyben sok rendezvénynek ad majd otthont: a tanításnak, az együttlétnek, az ünnepeknek, konferenciáknak, ugyanakkor szálláshelyet biztosíthatnak a vendégeknek, a városnak. „Arra is számítunk, hogy a szeretetkonyhánkat a közösség szolgálatába állíthatjuk különböző alkalmakkor, akár szegényeken is segíteni. Számos rendezvényt álmodunk ide, és hisszük, hogy megtöltjük tartalommal, és ez a ház tényleg otthona legyen sok-sok magasztos értéknek”, nyomatékosított a lelkész.
„Sajnos, nagyapámat nem ismertem, de örvendek, hogy most itt lehetek fiammal, unokámmal, tehát az ő ükunokájával. Nagyon kevés információm volt róla, így én magam gyűjtöttem. A fényképek hála az Istennek megmaradtak, itt vannak kiállítva, és reméljük, hogy az emléke ezután tovább gazdagodik mindnyájunk körében”, mondta József Lajos unokája, József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész, aki jómaga lelt rá a Székely Nép lap azon beszámolójára is, amelyben József Lajost és társait 1920-ban perbe fogták amiatt, hogy az amerikai unitárius küldöttség tiszteletére szervezett ünnepségen elénekelték a himnuszt. „Ez nemcsak azt jelzi, hogyan ismétli a történelem magát, hanem azt is, hogy akármi is történik, mi ugyanúgy itt vagyunk”, fogalmazott annak kapcsán Kovács István unitárius lelkész, hogy 95 évvel később József Lajos unokája is jelen volt szeptember 15-én az úgynevezett himnuszper tárgyalásán.
Felszólalt dr. Benedek János is, aki kifejtette, hogy „magyarnak akarnak maradni, de Romániának hűséges állampolgárai”. A hadbíróság végül felmentette a vádlottakat, és majd kiderül holnap, hogy a történelem ismétli-e önmagát.
A közel egy évszázaddal ezelőtti büntetőperről, amelyet a nagyszebeni hadosztály-bíróságon tárgyaltak, a Székely Nép lap így írt: „A vádbeszéd elhangzása után, amit kiváló szónoki routinnal egy főhadnagy ügyész mondott el, de amiben a vádlottakról nem éppen a leghízelgőbben nyilatkozott, a védők ismertették a büntetőper anyagát s a bevett bizonyítékok alapján kimutatták a vád tarthatatlanságát s arra is felhívták a figyelmet, hogy az ezen ügyben hozandó ítéletet Amerika is élénk figyelemmel kíséri.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ima az áradatban
– Sok minden meg van írva a könyvekben. Aztán az olvasó ember szívébe is alászivárog egy s más. Mert az ember esze felméri ugyan a dolgokat, de ami a szívre tartozik, az odairányul. Az értelem arra való, hogy amit a szív sugdos, azt eligazítsa...
Damokos plébános, Feldebrő község mostani katolikus papja kérdésére ezt válaszolta Felvinczi Deák Álmos; a pap érthető módon meg is lepődött. A kérdése ugyanis arra kereste a választ, mi okból jár imádkozni az altemplomba naponta, immár két hónapja, ott térdel a kőkoporsók között a kövezeten a 94 esztendős öreg. Holott a templom üres. Az altemplom kilencszáz éves. Most csak gondoljuk el, annak idején, amikor elkészült ez a nagy hírű monostor, Géza nagyfejedelem, aki koronát is viselt, amikor kedve tartotta, Vajknak, a fiának adományként szánta, de mai napig sem lehet tudni, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységben építették a magyarok. A későbbi I. István, Szent István király idejéből való a föld alatti, ma is megtekinthető altemplom. Tán a nagy keresztény király is térdelt azon a kövezeten a 11. században.
– Annak semmi akadálya, Álmos bátyám, hogy maga ott imádkozik naphosszat...
– Eljött az idő, plébános úr. Az én időm itt van. S nem naphosszakat, hanem amennyit az én maradék időm enged, csak annyit imádkozom, s van miért, van... Mert megírta Kempis Tamás is, hogy a kevélyek alkalmatlanok arra, hogy Istenben alapot lássanak és megszilárduljanak... A gőgösök, a kevélyek ideje jött miránk... Plébános úr, valahogy így emlékezem, de hetven esztendeje nem sok, hogy olvastam, ezt fohászoltam kinn a fronton. Hogy lenne már vége.
A papnak eszébe ötlött az a híresztelés, ami akkoriban járta be az egri járás népét, hogy a feldebrői Felvinczi Deák Álmos lövészárokbeli s erdőkbeli imádságai vetettek véget a második világháborúnak. A nép hitte is, nem is, de azt bizonyosan tudják máig is, miféle imákat jegyzett le a fronton s mondotta el fennhangon több templomban is, ahol eljárt.
A mostani elhatározását az imáit illetőleg egyetlen ember próbálta meggátolni, nevezetesen az ezeréves templom szolgája, harangozója, aki a templom kulcsát tartja magánál, hogy ha külföldiek jönnek, márpedig jönnek, tudja beengedni. Kovács Ábelnek hívják, s vagy öt esztendővel ezelőtt akasztott tengelyt az öreggel. Történt, hogy turisták érkeztek, Álmos bácsit kérdezték, hogy lehetne megnézni a híres templomot. Az öreg elment, kihívta Ábelt kulcsostól, az komor volt, mint aki magasan tudja magát. Óra múltán kijöttek, elköszöntek forma a vendégek, akkor kérte a belépti díjat a kulcsos templomszolga és harangozó. Azok fizettek, elmentek.
– Aztán hogy van képed elkérni a pénzt? Fizetésed, az van, de pofád nincs. Itt jegyet sem adtak még soha a nyugati, keleti látogatóknak... Te nem is Ábel vagy, hanem Káin. Ó, ha ezt megtudná Aba Sámuel urunk!
A templomszolga ezt sosem bocsátotta meg a köztiszteletben megvénült falubeli matuzsálemnek. Most is kényszeredetten nyitotta ki az altemplom ajtaját, ereszkedjék bé, oda le a vénség, ahol királyok is megfordultak, s ahol papok, vezérek nyugszanak tisztességben.
Feldebrő lakossága ismét kutakodni kezdett óvatoson, vajon mit tárgyal 94-en is túl a jó Istennel Álmos bácsi? És az igazgató-tanár sem restellte elmenni egy estefelé. A templomból le, az altemplomba szolgáló kis ablakokon megfigyelte, hallani csak szórványoson hallotta, amit imádkozik a vénség.
„...Titeket, az Aba nemzetség nagy vezéri férfiait hívtalak segítségül a Donnál a nagy háborúban... az Úrnak, magyarok Istenének rettenetes hatalma van, azért maradtunk meg ennyi ellenséggel szemben is, máig is, ezerszáz esztendőket megérve itt. Kérem az Aba nemzetséget, Aba Sámuel királyunkat az ő monostortemplomában, fordulna arcával felénk s aztán Isten felé, megtudván s vélem is tudatván ez újabb sárga veszedelem szélét és hosszát, hogy menedéket és egyben erőt lelnénk nemzetünkben... Háborúságban lelhető békekötés..., megértem azt is én életben, de ami ma elárasztja a hazát, az nem a bibliai sárga veszedelem, de maga a nemzetítélet... Vállalom a maradék erőmet s életemet, hogy menekvéses hírt vihetnék Aba Sámuel hadáról a fölöttem uralkodó templom népének, Feldebrőről szerte a világba...”
A tanár azt sem tudta, melyik világon hallja ezt a fohászt.
Hajnalban úgy ment Egerbe, a püspökségre, hogy be sem jelentkezett. A következő vasárnapon Eger város papjai kértek bebocsátást az altemplomba. Felvinczy Deák Álmost ott találták, ülve a kőpadlón, háttal támaszkodva egy kőkoporsónak. Ott aludta elkezdett örök álmát, s talán éppen Aba Sámuellel, a harmadik magyar királlyal tárgyalt a szörnyű sötét áradat dolgairól, halva.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója
A Partiumi Keresztény Egyetem 2015–16-os tanévének hivatalos, ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspökség székházában, amely egyelőre még az egyetem székhelyéül is szolgál, amíg el nem készül a szomszédos telken már épülő új felsőoktatási központ.
A díszteremben jobbára első éves hallgatók, hozzátartozók, egyetemi oktatók és alkalmazottak foglaltak helyet, akiket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött. Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke igei megnyitó beszédében Pál apostolt idézve járta körbe a jó keresztényi magatartás és életvitel hármas egységét: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Igemagyarázatát János Szabolcs rektor ünnepi tanévnyitó beszéde követte, amelyben elhangzott: a PKE három karának különböző szakjaira 404-en nyertek felvételt az új tanévben, az alap- és mesterképzést együttvéve. A megnehezedett középiskolai diplomaszerzés és a felsőoktatásban tapasztalható verseny fényében ez örvendetes beiratkozási aránynak számít, ami az egyetem presztízsének növekedését illusztrálja. A rektor vázolta az intézmény struktúráját, kitért a teljében lévő egyetemi reformra, a fejlesztésekre és építkezésekre, valamint a testvérintézetekkel folytatott kollaborációra is, külön említve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet, amely egyebek mellett a doktori képzésben is együttműködik ezentúl a PKE-vel.
Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke köszöntőbeszédét azzal kezdte, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor szerzett szabadságunkkal. Röviden szólt az erdélyi s azon belül a váradi felsőoktatási kezdeményezésekről, sikerekről és kudarcokról, felidézve a főhatalom által gördített akadályokat, a máig tartó kálváriát – pl. az önálló állami magyar egyetem elszabotálását –, ugyanakkor méltatta azokat a küzdőket és támogatókat, külön is említve közöttük az egyházakat, akiknek köszönhető minden eddig megvalósítás. A bibliai tízparancsolat első és ötödik tanítását kiemelve intett az ősök, elődök és élenjárók tiszteletére, folyamatos önképzésre és állhatatos tudásszerzésre biztatta az ifjúságot, a helytállás, a szülőföld- és honszeretet kívánalmát hangsúlyozva. A globális és kontinentális politikai folyamatok alakulása láttán európai képviselőnk felhívta a figyelmet: kisebbségi helyzetben túlélési és boldogulási stratégiákat kell kidolgozni, ennek egyik műhelye a Partiumi Keresztény Egyetem is. „Értékrendszerünk válsága idején foggal-körömmel kell őriznünk értékeinket, a morális válságot erkölcsi és hitbéli alapjaink megerősítésével vészelhetjük át, boldogulásunk feltétele pedig a minőségre való törekedés az élet minden területén” – fogalmazta meg tanévkezdő üzenetében Tőkés László.
A továbbiakban Mezey Barna, az ELTE rektora, Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul adták át jókívánságait a jelenlévőknek. Külön köszöntötték Jávor András debreceni általános rektorhelyettest, Pető Árpád ausztráliai vállalatvezetőt, a PKE régi támogatóját, Nemes Csaba tanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét, a nagyváradi református és római katolikus püspökség, valamint az unitárius egyház képviselőjét, az egyetem oktatóit és adminisztratív személyzetét.
A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget. Ének- és orgonaszolgálatot a Brugós Anikó vezette egyetemi énekkar, illetve Lászlóffy Zsolt zeneművész végzett.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kisebbségi kulturális Chartát írtak alá Kolozsváron
Kolozsvári művelődési intézmények vezetői gyűltek össze a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában hétfő délelőtt, hogy aláírják a sajtó és a civil szervezetek képviselőinek jelenlétében a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát. A magyarul, románul és angolul közzétett dokumentum aláírói a különböző nemzetiségek és kultúrák közötti hatékony párbeszéd megvalósítására kötelezik el magukat.
Elegünk van a kirakat-multikulturalizmusból – jelentette ki a találkozó célját felvezető Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki szerint a dokumentumban foglalt vállalások fő célja, hogy Kolozsváron mindenki egyformán otthon érezze magát, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A különböző etnikumai csoportok párhuzamosan, sokszor kommunikáció nélkül zajló kulturális megnyilvánulásait, „párhuzamos életeiket” szeretné termékeny kapcsolatba hozni a kezdeményezés, megteremtve köztük az átjárhatóságot, érthetőséget, hozzáférhetőséget biztosítva egymás kulturális életéhez.
Hegedüs Csilla hozzátette: az aláírók támogatják, hogy Kolozsvár nyerje el 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet, de csak akkor, ha ez a charta tiszteletben tartásával történik meg.
A dokumentumot a következők írták alá: Hegedüs Csilla kultúráért felelő RMDSZ ügyvezető alelnök, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kicses Kolozsvár Egyesület elnöke, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Mihai Măniuțiu, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Tonk Márton, a Sapientia – EMTE kolozsvári karának dékánja, Greta Elena, a Pata-réti romákkal foglalkozó Coasta Egyesület képviselője, Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Wilfried Schreiber, a Kolozsvári Német Fórum elnöke, Lăcătuș Petru Alin a Romániai Roma Fiatalok Civil Egyesületének képviseletében, Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány vezetője, Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, valamint házigazdaként (is) Lucian Năstasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. Hozzájuk bárki csatlakozhat, ezt már a helyszínen meg is tette néhány civil szervezet képviselője, például az Igen, tessék! mozgalmat képviselő Talpas Botond, a Musai-Muszáj mozgalmat képviselő Bethlendi András, valamint Rarița Zbranca, az alternatív művészeket tömörítő Ecsetgyár Föderáció vezetője. A chartát magánszemélyek, kulturális szervezetek és közintézmények számára is megnyitják aláírásra.
Amint a charta kidolgozói és első aláírói a dokumentumban leírták, tudatosítani kívánják, hogy Kolozsvár évszázadok óta a nyelvi, kulturális és vallási sokszínűség otthona. Kijelentették: nem elégszenek meg azzal, hogy a különböző etnikai közösségek kultúrateremtő tevékenysége egymással párhuzamosan, kölcsönös átjárások nélkül történjen. A charta kiemelt céljának azt tartották, hogy Kolozsvár közösségei között folyamatos párbeszéd alakuljon ki egymás megismerése, megértése, kulturális értékeinek a tisztelete érdekében.
Az alapelvek között a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formájának az elutasítását, a konfliktusok megelőzésének, elkerülésének a fontosságát, a bizalmatlanság, valamint a történelmi és kulturális előítéletek falainak a lebontását is megjelölték.
A charta cselekvési tervet is tartalmaz, melyben az aláírók vállalják többek között a kisebbségi közösségek kultúrájának a felkarolását, az interkulturális párbeszéd tereinek a létrehozását, valamint „a sokszínűséget fenyegetésként megélő szereplők közelítését azokhoz, akik ezt értékként, a társadalmi lét gazdagításaként élik meg".
Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, a charta kezdeményezője a sajtótájékoztató után elmondta, Kolozsvár kulturális fővárosi pályázatának az előkészítő csapatában végzett munka során érlelődött meg benne a charta elfogadásának a gondolata. Mint fogalmazott, a kulturális fővárosi pályázat csapata „nem apja, nem anyja, hanem csak rokona chartának". Az alapítványi vezető nem tartotta kétségesnek, hogy mind a kulturális fővárosi pályázatot előkészítő egyesület, mind pedig Kolozsvár polgármestere aláírja a dokumentumot.
maszol.ro

Érvénytelenítette a bíróság a kétnyelvű táblákért kirótt egyik bírság jegyzőkönyvét
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Benedek Lehel Csabának, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség – írta hétfőn a Székelyhon portál.
A bíróság múlt héten kimondott ítéletéről Kincses Előd, az önkéntes ügyvédje számolt be hétfőn, egy sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint a másik megbírságolt önkéntesnek, Barabás Miklósnak a pere még folyamatban van.
Kincses Előd elmondta, hogy az eljárásban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca" szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését, és a reklámtörvény alapján járt el.
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. MTI
Erdély.ma

Keresztes Ede-emlékkopját avattak (Lécfalva)
A századik életévét betöltött dr. Keresztes György Pál azzal a céllal látogatott kíséretével Budapestről Lécfalvára, hogy emlékkopját állíttasson édesapja, lécfalvi dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogász emlékére, és részt is vegyen annak felavató-megszentelő templomi ünnepségén. Minderre – korára való tekintettel is – a Bethlen Gábor Alapítványt kérte fel, a pasaréti elöljárók és az alapítvány képviseletének társaságában érkezett Lécfalvára.
Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, s mondanunk sem kell, hogy nagy tisztelettel fogadta a helybeli református presbitérium a Keresztesek ősi fészkében. Édesapja volt ugyanis a budapest-pasaréti református gyülekezet megalapítója és templomépítő főgondnoka, aki 75 évvel ezelőtt személyesen adta át azt az országzászlót a lécfalvi avatóünnepségen, amelyet gyülekezete adományozott szülőfalujának 1940. november 3-án. A református templomban Péter Barna József lelkipásztor hirdetett igét: „És íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová menéndesz, és visszahozzalak e földre...” (1 Máté 28, 10–15), figyelmeztetve a Szentírás szavaival is arra, hogy a tisztes korú vándor, a fiúgyermek egy évszázad után eljutott apja nyugvóhelyéhez, s felkereshette azt a lécfalvi Keresztes-temetőben. „Emlékezetes marad számunkra az istentisztelet – mondták –, a helybeli egyházi vegyes kar, a Kovászna városi ifjúsági fúvószenekar, a lécfalvi gyerekek furulyacsoportjának fellépése, a falu lelkészével, gondnokával és Kertész Barna karmesterrel, református énekvezérrel való találkozásunk. Közösen énekeltük el nemzeti imánkat.” A csernátoni Haszmann fivérek adomány gyanánt faragták ki az emlékkopját, érezve az esemény nemzetiségtörténeti súlyát, és elhelyezték azt a lécfalvi templom cintermének emlékhelyén. Lécfalvi Keresztes Edére emlékeztek, virágkoszorúkat helyeztek el a vendégek: Ajtony Artúr nyugalmazott lelkész, Viczián István geológus, presbiter, Magyary Rozália és Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátorai, akikkel Isten szabad ege alatt együtt énekelte a gyülekezet a székely himnuszt. A Keresztesek temetőjében részlet hangzott el Joó Sándor pasaréti lelkipásztor temetési prédikációjából, amelyet 1967-ben mondott Keresztes Ede hamvainak elhantolása alkalmával. A kopjaállító ünnep után újabb barátságok köttettek a megterített asztal mellett, emlékezve arra a nemes ajándékra, amelyben 75 évvel ezelőtt, az 1940-es felszabadulás alkalmával részesült Lécfalva székely-magyarsága.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélő kövek Óradnán
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocio­riportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bíróság helyt adott Benedek Lehel panaszának
A Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 16-án első fokon helyt adott annak a panasznak, amelyet Benedek Lehel nevében nyújtott be Kincses Előd ügyvéd annak kapcsán, hogy a helyi rendőrség büntetést szabott ki CEMO két aktivistájára kétnyelvű utcatáblák kifüggesztése miatt. Barabás Miklós ügyének tárgyalására október 15- én kerül sor.
Kincses Előd elmondta: – Annak ellenére, hogy már a tavaly nyáron elkezdődött a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése, a Valentin Bretfelean által vezetett helyi rendőrség épp március 20-át, a fekete március 25. évfordulóját találta megfelelő napnak, hogy a CEMO-aktivistákat, Benedek Lehelt és Barabás Miklóst öt-öt ezer lejjel megbüntesse, mert kifüggesztették a Piata Unirii – Egyesülés tér feliratot.
A büntetést Kincses túlkapásnak minősítette, amely sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amit Románia törvényerőre emelt, és az Európa Tanács szakértőinek a jelentése külön elmarasztalja Romániát azért, mert a kétnyelvűséget nem megfelelően alkalmazza.
– Ezt az ítéletet, pláné ha így marad, nagyon fontos precedens nélküli döntésnek tartom, bebizonyítja, hogy Bretfelean tévesen és rosszindulattal akadályozza az anyanyelv használatát Marosvásárhelyen.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta volna, hogy a szerződéses önkéntesek ügyét ne egyének szintjén bírálják el.
– Másfél órás előzetes tárgyalásunk volt előzetesen a rendőrség jogászával, és kértük, a CEMO-t büntessék meg, mert a mi projektünk, mi vagyunk a felelősek ezért. Viszont az emberjogvédelemben és kisebbségvédelemben egészen másként hat, ha egy jogvédő szervezetet büntetnek meg, mintha két magánszemélyt büntetnének meg. A rendőrség végül úgy döntött, hogy két magánszemélyt büntet meg. A bíróság első körben törölte a rendőrség jegyzőkönyvét, reméljük, hogy a legfelsőbb szinten is törlésre kerül, ez mindenképpen előre viszi majd az ügyünket. Reméljük, hogy előbb-utóbb a város vezetése is belátja, hogy igenis van törvényes keret arra, hogy a kétnyelvű táblák kikerüljenek a város köztereire, utcáira.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)

A parlamentben és a bíróságon is sarokba szorították Pontát
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és kabinetje ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség. A 180 ellenzéki honatya által aláírt indítvány arra szólítja fel a törvényhozókat: válasszanak Románia és a „kompromittált Victor Ponta miniszterelnök” között.
A PNL szerint Ponta elvesztette hitelét, és tisztségben maradása mérhetetlen károkat okozna Romániának. A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága közben hétfőn egyhangú döntést hozott arról, hogy kiáll Ponta mellett. A kormánykoalíció többi pártja is támogatásáról biztosította a Ponta-kabinetet. Az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról várhatóan jövő héten szavaz a parlament. „Egy bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja. Az Európai Unió bármely más országának miniszterelnöke már a bűnvádi eljárás elindításának pillanatában, vagyis három hónappal ezelőtt lemondott volna” – állítják a bizalmatlansági indítvány kezdeményezői. A PNL úgy véli, nem írhat alá jogszabályokat egy olyan kormányfő, akit többrendbeli okirat-hamisítással vádolnak, a párt szerint nem lehet Románia költségvetését egy olyan miniszterelnökre bízni, akit pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel állítottak bíróság elé.
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a koalícióban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke hétfőn kifejtette: Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, az ellene felhozott vádak pedig „nagyon gyenge lábon állnak”, és nincs közük kormányfői tevékenységéhez. A PSD vezetői és Tăriceanu is azzal példálóztak, hogy Klaus Johannist sem akadályozta meg lezáratlan bírósági ügye abban, hogy induljon az elnökválasztáson (Johannist az ANI vádolta meg összeférhetetlenséggel).
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán István vonatfüstös emlékei
A bonchidai kiállítás elé
Immár hagyományosan minden esztendőben a bonchidai Bánffy-kastély népszerűsítését szolgáló augusztus végi Barokk kastélynapokon kiállítást szervez a Művelődés Galéria. Előbb a legelőször felújított Szakácsok házában, majd a hajdani kápolnában, s az utóbbi két évben a Miklós szárnyban, a Pincegalériát vettük birtokunkba azokra a napokra. Főleg grafikusokat, de festőket, szobrászokat, magyarokat és románokat, klasszikusokat és ma élőket, csoportokat és egyéneket is bemutattunk a nagyérdeműnek. Ezzel tisztelegtünk a szebb napokat látott kastély utolsó ura, Bánffy Miklós sokoldalú művészeti tevékenységének emléke előtt.
Jelenlegi főszereplőnk Orbán István kolozsvári festő, grafikus, rajztanár és művészeti szakíró. Külön érdekessége ennek a kiállításnak, hogy az 1953-ban született művész 1969-es sorozatának legszebb darabjait kínáljuk, szám szerint mintegy másfél tucat pasztellt, akvarellt, szénrajzot a kolozsvári rakodó pályaudvarról.
Manapság nagyon divatos a retró ezernyi formája, ide sorolnám ezeket a munkákat is, minthogy szinte az orromban érzem azokat az illatokat, amelyek nem sokkal azelőtt ivódtak belém amikor a nyári szünetben éjszakai műszakban a vasúti műhelyek főjavításán segédmunkásként dolgoztam. Talán emiatt is éreztem át annak idején nagyon is élményszerűen Moldova György irodalmi szociográfiáját – Akit a mozdony füstje megcsapott –, azokat a jellegzetesen szénsavas, szénporos, savanyú degenyeggel és ammóniával is mélyen átitatott illatokat, hangélményeimben pedig a vasúti szerelvények dobogó robogását, a vonatfüttyöt.
Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ha a mi 6-8 évvel idősebb nemzedékünk az avantgárd különböző irányzatainak újra felfedezésével lázadt a szocreál egyedül üdvözítőnek kikiáltott irányzatával szemben, Orbán István az idősebb nemzedéktől megtanult, helyenként az egész apró részletekig kidolgozott realista módszerekkel kereste és fedezte fel a világból a másságot. Az ezeken a képeken a fényben, színben pompázó világnak egy teljesen más képét mutatja be. Az ő Kolozsvárját, egykori világát, életterét és ifjúkora városát. Hogy aztán érett művészként inkább az absztrakt megoldásokat válassza mondandójának közvetítésére.
Visszaemlékezései szerint gyerekkorának első rajztanárai: Váczy Margit és Macskássy József voltak, de megfordult Márkos András, Benczédi Sándor és Nagy Imre műtermében is. Turós László egyengette első absztrakt próbálkozásait, majd Teodor Botis, Mircea Vremir, Gedeon Zoltán és sokan mások irányították főiskolai tanulmányait. Ezt az örökséget adja tovább diákjainak is a Báthory Gimnázium tanáraként. S a diákok illusztrálták például Benedek Elek Kisbaconi verseit, a Korunk Évkönyvét, jelentek meg rajzaik a Napsugárban, országos és nemzetközi díjakat is nyertek. Részt vett számos megyei és külföldi tárlaton, diák és egyetemi kiállításon, tavaszi és őszi szalonon. Szervezte mások kiállításait, és volt néhány egyéni tárlata is. A Báthory Gimnáziumban a népszerű Klubgalériát szervezi-vezeti. Ezért is örvendek, hogy tanártársai közül sokan ma is itt vannak, és együtt fedezik fel velünk pedagógus kollégájuk mostanáig csipkerózsika-álmot alvó szép képeit.
SZABÓ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Filharmonikusaink évadkezdő hangversenye. In memoriam Halmos György.
A hosszú, forró nyári vakáció után végre újraindul Kolozsvár megszokott komolyzenei élete. Új évadot kezd a fennálásának 60. évfordulóját ünneplő Transilvania Filharmónia zenekara, eddig ismeretlen Wagner-operával várja vissza közönségét a magyar opera, és fokozatosan újraélednek a román opera és a zeneakadémia zenés estéi is. Filharmonikusaink szeptember 18-i hangversenye – Marius Tabacu igazgató születésnapi köszöntője után – az ünneplés és az emlékezés emelkedett hangulatát hordozta.
Hatvan év hosszú idő egy zenekar életében. Az egykori művészekre, akik a zenekart alapították és hírnevét rövid idő alatt megalapozták, már csak mi, az idősebbek emlékezünk. A mostani, megfiatalodott zenekar nemes feladata, hogy – Reményik Sándor gondolatait idézve – ápolják és adják tovább az a lángot, amelyet egykoron elődeik városunk zenei életében fellobbantottak.
A péntek esti „visszatekintés” alkalmat adott a Halmos György (1915–1985) művészi egyéniségére való emlékezésre is, aki a kezdetektől fogva a filharmónia szólista-zongoraművész státusát töltötte be. A régi lapok krónikáit kutatva akadtam rá Balla Zsófiának a Halmos György 70. születésnapjára készített köszöntőjére, amelyből a II. világháború borzalmait túlélő, megpróbáltatott sorsú, mindig és minden időben helytálló, kissé befeleforduló, de annál érzőbb lelkű, hatalmas művész portréja tárul elénk. Balla Zsófia a zongoraművész életrajzi vallomásából egy nagyon jellemző részletet ragadott ki: „A háború után azt gondoltam, hogy hozzá kell járulnom a világ megjobbításához, mára ebből csupán egyetlen vágy maradt: nyugodtan muzsikálni.”
Mi, akik még hallhattuk, emlékezetünkben most is őrizzük gondosan kicsiszolt, fenséges nyugodtsággal, művészi alázattal és őszinteséggel megszólaltatott Beethoven-, Chopin-, Schumann-interpretációit.
Az est műsora Giuseppe Verdi (1813–1901) A végzet hatalma című operájának nyitányával kezdődött. A vészjósló fúvós akkordok előrevetítik a mű drámai alaphangulatát, ami Verdi nyitányában a lírai érzékenységgel alkot egészet. A lírai pillanatok szépsége nemcsak a szélesen éneklő dallamívekben rejlik, hanem abban is, ahogyan meghökkentő hirtelenséggel a legzaklatottabb zenekari tuttikat oldani tudják. A tömör zenekari hangzásban a fúvósok és ütősök a súlyos drámaiságot erősítették, míg a dallamhordozó, éneklő szerepet a vonósok és fafúvósok töltötték be. A végzet hatalma Vladimir Lungu fiatal karmester felpörgetett tempójú vezényletével színekben gazdagon csendült fel.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Liliom a vásznon, avagy múzeumpedagógia diákoknak
Új programjait ismertette a Korzo Egyesület
Hiánypótlónak szánja új tevékenységét a kolozsvári Korzo Egyesület, amelyet Veress Boglárka alelnök, valamint Gál Zsófia titkár ismertetett a Minerva-házban tegnap megtartott sajtótájékoztatón. A két művészettörténész elmondta: múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek idén ősszel kisebb osztályos diákoknak a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, a nagyobbaknak városismereti sétákat tartanak, továbbá a felsőbb osztályosoknak a történelem tantervhez igazodó tematikus sétájukat ajánlják a kolozsvári 1989. decemberi eseményekről. A hétvégén, szeptember 26-án pedig a már ismert tematikus városnéző sétára – Acélabroncs, bricsesznadrág: a mulató város ükapáink korában – várják az érdeklődőket, amely ezúttal ingyenes.
A Korzo Egyesület régi, hiánypótló célkitűzése múzeumpedagógiai foglalkozások szervezése Kolozsváron – hangzott el a Minerva-házban tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Az egyesület képviselői, Gál Zsófia és Veress Boglárka művészettörténészek elmondták, ezzel a programjukkal egyrészt felhívnák a figyelmet a a kolozsvári múzeumokra, galériákra és kiállításokra, másrészt hozzájárulnának a múzeumi létesítményekkel és kiállított tárgyakkal szembeni értő és felelősségteljes magatartás kialakításához. Céljuk továbbá, hogy megismertessék a résztvevőkkel az interdiszciplináris jellegű, élményekben gazdag tanulást is. A szeptember 28. és november 15. között zajló, Liliom a vásznon című múzeumpedagógiai programjuk III-VII. osztályos gyerekeknek szól, és a Kolozsvári Művészeti Múzeum állandó kiállításába, a Nemzeti Galéria termeibe kalauzolja a résztvevőket. A program néhány, a 17.-től a 20. századig terjedő időszakban készült festményen keresztül a növényábrázolások világába nyújt betekintést, kíséri végig a műfaj változásait, fejlődését. A gyerekek tárlatvezetésen vehetnek részt, amely ugyanakkor interaktív tevékenység lesz, ugyanis a helyszínen kitöltendő munkafüzetet kapnak a kisdiákok, majd a tárlatvezetést követően óriás-társasjátékkal teszik élményszerűvé az elhangzottak megértését, elmélyítését. Az 1 órás foglalkozásra (40 perc tárlatvezetés és 20 perc társasjáték) hétközben legtöbb 30-35 gyereket várnak – szervezett iskolai csoportokat –, hétvégén pedig családokat. A múzeumpedagógiai programra az egyesület honlapján www.korzo.org.ro lehet jelentkezni, vagy személyes egyeztetéssel is, egy foglalkozás ára gyerekeknek 6 lej (2 lej a múzeumi belépő, 4 lej a foglalkozás, a kísérő felnőtteknek múzeumi belépőt kell váltani). Az első ilyen foglalkozást október 3-án 11 órától szervezik meg.
Szabadság (Kolozsvár)