Megújult a váralmási református templom
130 éves temploma újult meg hosszú idő után a váralmási református közösségnek. Váralmás református népéből, a nyilvántartott 180 egyháztagból már csak 80-an laknak a faluban, mégis zsúfolásig telt a vasárnapi hálaadó istentiszteleten a templom. Nem csak a váralmásiak, hanem az innen elszármazottak, az ortodox gyülekezet képviselői és a holland vendégek is együtt örültek a gyülekezettel.
Templomának megújulásáért adott hálát a váralmási református közösség vasárnap. Az ünnepi istentiszteleten a környékbeli lelkipásztorok is részt vettek. Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a 100. Zsoltár alapján hirdetett igét. Kántor Csaba szerint biztatás és bátorítás is van az igében. Bár Erdély-szerte sok gyülekezet lélekszáma csökken, itt-ott templomok falai romlanak le, és ez szomorúságra ad okot, mégis Isten örömmel tölti be a szívünket, mert azt mondja, hogy hűsége nemzedékről nemzedékre való, hiszen az Övéi vagyunk, és soha nem hagy magunkra. Kántor Csaba szerint a templom ma már sok mindennek lehet a helyszíne, arra kérte a gyülekezetet, hogy tartsák meg és arra használják, amire Isten elrendelte, az Istennel való találkozásra. A főjegyző szerint még akkor is, ha csak egyedül vagyunk a templomban, más ez a hely, más a templom csendje, mint minden más csend, mert itt a némaságban is megszólal Isten üzenete.
Az ünnepi istentisztelet folytatásában Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese szólt a gyülekezethez. Köszöntőjében elmondta, hogy bár valamikor 800 lelkes volt a gyülekezet lélekszáma, ma már ennek csak a töredéke lakik a faluban, és Isten mégis csodálatosan működik, hiszen nem azért rendelt ide lelkipásztort, hogy virrasszon a gyülekezet felett, hanem, hogy templomot, iskolát, parókiát újítson. Az esperes megköszönte a lelkipásztornak a gyülekezetben teljesített 37 éves szolgálatát, és Isten erejét kívánta, hogy tudja azt folytatni.
KISS GÁBOR
Szabadság (Kolozsvár)

„Itthon van szükség a megszerzett tudásra” – Sapientia-tanévnyitó Csíkban
Az itthonmaradás fontosságát hangsúlyozták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának hétfői tanévnyitó rendezvényén.
A Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében tartott tizenötödik tanévnyitó ünnepségen az egyetem vezetői és a diákság mellett a város elöljárói is részt vettek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja beszédében emlékeztetett, hogy amikor 15 éve a magyar kormány igent mondott a Sapientia egyetemre, akkor az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozó kérdésre is igennel válaszolt. Hangsúlyozta, az intézmény megalapítása óta valósággá vált a magyar nyelvű felsőoktatás álma az erdélyi magyarság számára. „Egy korszerűségre törekvő, a világ dolgaival lépést tartani akaró közösség nem képzelhető el az anyanyelvi felsőoktatás nélkül" – fogalmazott a főkonzul.
Barti Tihamér, a Hargita Megyei önkormányzat alelnöke azt a tanácsot adta az elsőéves hallgatóknak, hogy törekedjenek minél több tapasztalatot szerezni, mivel később hasznukra válhat. „Próbáljatok minél nagyobb álmokat álmodni, hiszen van olyan ismerősöm, aki a Sapientián végzett, most pedig az egyesült államokbeli Stanford egyetemen tanul. Tehát a Sapientiáról is el lehet jutni oda, ahonnan később vissza is lehet jönni" – biztatott Barti.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere köszönetet mondott a magyar kormánynak és vezetőinek, hogy a mostani idők és a kezdeti nehézségek ellenére is következetesen építik az egyetemet. „Szeretném, ha a most útjára bocsátott egyetemi hallgatóság látná a helyét a társadalomban, és nem kellene a nagyvilágot a nyakába vennie ahhoz, hogy értékesnek találja magát. Szeretném, ha az egyetemisták meg tudnák teremteni azokat a körülményeket és hitet, hogy itthon van szükség a tudásukra és itthon is tudnak boldogulni" – fogalmazott az alpolgármester.
Makó Zoltán, az egyetem csíkszeredai karának dékánja az egyetemi bentlakás felújításáról, valamint a két kar egyesüléséről beszélt. „Féléves átalakulási időszak következik" – tájékoztatott Makó, majd sok örömet, egészséget és közösen megélt sikereket kívánt az elsőéveseknek. Kósa István, az egyetem dékánhelyettese az oktatás fontosságát hangsúlyozta.
„Főként az elsőéves hallgatókat kérem, hogy jól véssék az eszükbe azt, amit egy idei európai uniós jelentésben a következőképpen foglaltak öszsze: a magas színvonalú, mindenki számára elérhető oktatás egyike a leghatékonyabb eszközöknek a szegénység, a társadalom peremére való kerülés és a kirekesztés ellen" – hangoztatta Kósa. Az új tanévre Csapai Árpád és Szatmári Ingrid lelkészek kérték Isten áldását.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

Megtartja vezetőit a Sapientia Alapítvány
Megerősítette tisztségükben a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagjait az alapítók közgyűlése – közölte lapunkkal az erdélyi magyar egyetemet létrehozó alapítvány. A kuratórium elnöke további négy évre Kató Béla református püspök maradt.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
A Sapientia Alapítvány kolozsvári székhelyén megtartott közgyűlésen az alapítók megerősítették tisztségükben a 2013 októberében megválasztott kuratórium tagjait is.
Így Brendus Réka, a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, Csenteri András Levente, a Combridge Kft. vezérigazgatója, Daradics Kinga Ágnes, a Mol Románia ügyvezető igazgatója, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója, Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője és Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója is marad a testületben.
Továbbá Kállay Péter, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gazdasági vezetője, Kun Imre Zoltán orvos, egyetemi tanár, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Kollégium igazgatója és Szilágyi Pál, a Sapientia EMTE volt rektora egészíti ki a kuratórium tagságát.
Mint ismeretes, 2000. április 14-én az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetője által Kolozsváron létrehozott Sapientia Alapítvány kuratóriuma határozta el az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalapítását kolozsvári központtal három erdélyi városban, Csíkszeredában, Kolozsváron és Marosvásárhelyen létesülő karokkal.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Koporsó nem, legfennebb egy láda
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem vett csíkszeredai focicsapatot a magyar kormány
A híresztelésekkel ellentétben a magyar kormány nem vásárolta meg a román labdarúgó harmadik ligában játszó FK Csíkszeredát. Szondy Zoltán, a klub elnöke határozottan cáfolta a több romániai és magyarországi portálon, illetve televízióban megjelent hírt.
„Megdöbbenve szembesültem azzal, amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást azzal, hogy a magyar kormány belép ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból” – nyilatkozta Szondy Zoltán, aki rögtön rátért a támogatásokra.
„Ezek a támogatások két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Fociakadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazó támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják.”
„Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétlem azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem.”
„Az FK Csíkszereda vezetőjeként hangsúlyosan elmondom még egyszer: egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta az NB. III-as (3. ligás) csapatunkat és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal csapat elé. Ez az egész egy légből kapott hazugság.”
Kedden több magyarországi oldal is átvette a Pro TV-től indult, majd a kolozsvaros.ro oldalon magyar nyelvre is átültetett álhírt, miszerint a magyar kormány csapatot vásárolt volna, hogy néhány éven belül megnyerje a román bajnokságot. Az egyik román portál szerint két éven belül már a Dinamo és a Steaua ellen kell küzdjön a csíki csapat, egy másik oldal pedig már azt közölte, hogy 2019-ben román bajnokságot kell nyernie klubnak. Ezt az utóbbi hamis infót több magyar portál is átvette.
Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda edző-játékosa megkeresésünkre leszögezte, a Pro TV-nek nyilatkozva mindössze annyit mondott, hogy a következő 1-2 évben szeretnének feljutni a második ligába.
Kozán István
Székelyhon.ro

Szakrálissá változott terek Csíkszeredában
Sok látogató számára lelki feltöltődést jelentett a Mária-tisztelet sokszínűségét bemutató kiállítás, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum hozott létre. A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben című tárlatot július végétől szeptember 20-ig lehetett látogatni.
Megfelelő helyszíne volt a kiállításnak a Csíki Székely Múzeum, sok látogatót vonzott a tárlat, olyanokat is, akik ritkán fordulnak meg a múzeum rendezvényein. A több mint harminc helyről összegyűjtött több száz tárgyat itt tudták szakszerűen bemutatni.
„Mindig nagy kihívást jelent, amikor műtárgyi anyagból készül egy kiállítás, hogy miként rendezzük, hogyan installáljuk, hogy biztonságban is legyenek és mutassák is a szépségüket. A Mária-kiállításon nagy értékű tárgyak voltak láthatók, biztonságban, megfelelően megvilágítva. Ezek a tárgyak sosem voltak így együtt láthatók, egymást erősítették” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. Elmondta, a Munkácsy-kiállítás óta nem tapasztalták azt, hogy idősebb, vidéki asszonyok jelenjenek meg nagy számban egy kiállításon. Nagyon sokan a vasárnapi mise után tértek be, illetve az egyházi ünnepeken is megnőtt a látogatók száma. „A katolikus egyház folyamatosan hirdette a kiállítást a templomokban, a hívek el is jöttek megnézni. Nem gyakori múzeumlátogatók ők, viszont nagyon megérintette őket, amit láttak, és ezt le is írták a vendégkönyvben.”
A kiállítást közel hétezren tekintették meg, olyan nap is volt, amikor négyszáz látogató tért be e célból a múzeumba. Érkeztek látogatók az ország minden részéből és még határon túlról is. A kiállítás vendégkönyvét lapozgatva sok olyan bejegyzés található, amelyben a Szűzanyának mondanak köszönetet, vagy hozzá könyörögnek a család, a népünk megmaradásáért, vagy éppen azért, hogy az illetőnek sikerüljön a vizsgája. „Megható és felemelő dolgokat írtak bele, érződik, ahogy átélték az egész kiállítást. Az az ember érzése olvasva ezt a vendégkönyvet, mint hogyha átalakultak volna a Mikó-várnak ezek a termei szakrális terekké, valahogy olyan érzés kerített sok látogatót a hatalmába, mintha templomba lépett volna be. Sokan a Szűzanyának kérik a segítségét, vagy köszönnek meg dolgokat. Nagyon ritkán tapasztalunk ilyet, hogy ennyire megérintse egy kiállítás lelkileg az embereket” – mondta Gyarmati.
Márton Árpád kiállítása
A múzeum Kossuth utcai galériájában október 1-jén a Ferenc S. Apor által rendezett Caffart kiállítás nyílik meg, a Mikó-vár öt termében pedig október 3-án tárlat Márton Árpád munkáiból. A város és a múzeum ezzel a kiállítással tiszteleg a 75 éves csíkszeredai művész előtt. Márton Árpád munkáiból álló kiállítás 25 éve nem volt a múzeumban.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Új igazgatóval készül bábfesztiváljára a Lilliput Társulat
Idén márciusban új művészeti vezetőt neveztek ki a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának élére. Botházy-Daróczi Rékát, az új igazgatót a 2015-2016-os évadról, a hamarosan megrendezendő II. Fux Fesztiválról és terveiről kérdeztünk.
Régóta dolgozik a társulatnál. Mivel foglalkozott, mielőtt átvette a vezetést?
A bábszínházban 2006 óta dolgozom. Hivatalnoki munkakörben kezdtem, egy évig titkársági feladatokat láttam el, majd 2007-ben, mikor a színházkritikus Vetuţa Pop, az akkori irodalmi titkár visszavonult, bátorított, hogy jelentkezzem a megüresedett helyére. Három évig voltam az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi tiktára. Két tagozattal működött akkor a bábszínház, a román nyelvű Arcadia és a magyar nyelvű Lilliput Társulattal.
A kisfiam születésével 2010. október 1-jétől két évig egyetlen gyerek nevelése, szórakoztatása lett a feladatom. A leghálásabb munka, amit valaha végeztem.
A szülési szabadságom idején jött létre Nagyváradon a magyar színház, későbbi, végleges hivatalos nevén a Szigligeti Színház, ahová immár nem csak egy prózai, hanem egy táncos és bábos tagozat is tartozott. Ide kerültem vissza 2012 októberében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szorongtam, mikor visszajöttem. Mi lesz majd a feladatom, hol lesz a helyem? Ezernyi kérdés volt bennem. A színház irodalmi titkárságán kezdtem el a régi-új munkám. Nagyon szerettem a 2015 márciusig tartó periódust. Izgalmas feladatokat kaptam, nagyon jó kollégákkal dolgozhattam és sokat tanultam. 2014 őszén kicsit mellbe vágott, mikor kiderült, hogy Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója átigazol egy magyarországi bábszínházhoz. Féltettem magunkat, a társulatot és reménykedtem benne, hogy az új vezetővel is jól tudok majd dolgozni. Mikor Czvikker Katalin főigazgató behívott és elmondta, hogy átmenetileg rám gondolt művészeti vezetőként, kisebb sokkot kaptam. Gondolkodási időt kértem, amit maximálisan ki is használtam. Egy hétig gondolkoztam, hogy mit válaszoljak. Végül meghoztam a döntést és igent mondtam.
Mik a rövid-, közép-, illetve hosszútávú tervei művészeti vezetőként?
Hosszú távon a mai világban csak rugalmasan lehet tervezni. Olyan célokat igyekszem kitűzni, amiket elérhetőnek tartok. Hiszek abban, hogy lépésről lépésre lehet haladni. Tervekben azonban természetesen nincs hiány. Rengeteg az ötlet és a feladat. A legégetőbb az évad sikeres végigvezetése, illetve az épp előttem álló FuxFeszt megszervezése és lebonyolítása. Óriási kihívás ez így hirtelen nekem, de nagyon remélem, hogy október 10-én tartalmas hat napot tudhatunk magunk mögött. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett olyan magyarországi előadások lesznek jelen Nagyváradon, amelyek reményeink szerint a szakmára inspirálóan, a közönségre pedig üdítően hatnak majd.
Az évadnyitó sajtótájékoztatón újdonságokról beszélt...
Idén több újdonságot is szeretnénk bevezetni. Az egyik ezek közül az 1–4. osztályosoknak szóló bérlet, ami három előadásra érvényes. A másik újdonság, hogy terveink szerint idéntől kezdve minden évadban lesz egy olyan előadásunk, ami egy gyerekkori problémát jár körbe és havonta egyszer, szakember segítségével, irányított beszélgetéssel zárnánk az aznapi bábszínházi élményt. Az első ilyen bemutatóra, a Világgá mentem, majd jövök című előadáséra december 5-én kerül sor, amikor a testvérféltékenység kérdésére keressük a megoldást. Egyéb újdonságokkal is készülünk, és ígérem, mindenről időben beszámolunk majd.
Mit lehet már tudni a közelgő Fux Fesztről?
A Bethlen Gábor Alap, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és Bihar megyei tanács támogatásának köszönhetően hat nap alatt 14 bábszínház húsz előadása lesz látható Nagyváradon október 5–10 között. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett öt magyarországi bábszínház előadását is vendégül látjuk. A műsor rövidesen on-line is böngészhető lesz.
maszol.ro

"...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben..."
Hetvenegy éve annak, hogy a tordai csatában a magyar és német csapatok közel egy hónapra feltartóztatták a többszörös túlerőben lévő román és szovjet csapatokat, megakadályozva a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereg és a német csapatok szovjetek általi bekerítését, valamint az egyesült román-szovjet seregek áttörését Magyarország belső területei felé.
A magyar királyi honvédség egyik legszámottevőbb második világháborús hadművelete 1944. szeptember 5-én indult és a harcok október 8-ig húzódtak el. A Transindex Tordán járt, ahol az eseményeket serdülő fiúkként megélő Molnár Lajossal, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tagjával és Halmágyi Bélával jártuk be az egykori hadszínteret. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük Józsa Lajos unitárius lelkésznek, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökének.
Előzmények Románia 1944. augusztus 23-i átállása a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, alapjaiban változtatta meg a hadászati védelem tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Augusztus 10-én még vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békási-szorosban tartott megbeszélést, ahol a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökével a Keleti-Kárpátok védelméről tárgyaltak. Részben az első világháborús tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal, a székely határvédelmi erőkkel megvédhető az ezeréves határ. A vezérkar természetesen Romániával, mint szövetségessel számolt, és nem a szovjetekkel szövetségben lévő ellenséggel.
A román kiugrás következtében viszont a védelem déli szakasza összeomlott, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport öt teljes hadtest-törzset és 18 hadosztályt veszített el. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszának átjáróit, és a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezt megakadályozandó a honvédcsapatok a magyar-román határ teljes hosszát igyekeztek megszállni, ami távolról sem volt egyszerű feladat.
A hadvezetés elsősorban az ezeréves határra összpontosított, mivel Erdély román kézen maradt területein nem állomásoztak jelentős erők, és kelet felől a román 3. és 4. hadsereg, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi és gépesített egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Székelyföld és az ezeréves határ védelme mellett foglalkozni kellett a Déli-Kárpátok jelentette természetes védővonallal is, hisz ezt is birtokolni kellett volna. A Minisztertanács ülésén így az a döntés született, hogy az átjárókat lehetőleg még a szovjetek megérkezése előtt birtokba kell venni. A feladat végrehajtásához csupán magyar erők álltak rendelkezésre, azok is igen korlátozott mértékben. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember 1-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, amelyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály.
A támadás szeptember 5-én hajnalban indult meg, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság végleg lemondott az eredetileg kitűzött célról, de az is kérdéses, hogy komolyan gondolták-e valaha.Veress Lajos valószínűleg látva, hogy milyen harcokra lehet számítani úgy tervezte, hogy egy minél jobban védhető terepszakaszt érdemes birtokba venni. A Maros-Aranyos vonal ideálisnak tetszett ebből a szempontból.
Középen, a Kolozsvárt Tordával összekötő műút vonalában a 9. tábori póthadosztály támadott. Tőle jobbra a Gyalui-havasok keleti előhegyei közt a 7. tábori póthadosztály alakulatai nyomultak előre a Magyarlóna-Borrév közötti úton az Aranyos folyó felé, míg a balszárnyon Vasasszentgotthárd térségéből a 2. páncéloshadosztály lendült mozgásba Nagysármás irányába. A támadás a románokat meglepte. A honvédek, pedig román 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnokát, Constantin Visarion hadosztálytábornokot is fogságba ejtették. A 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedig Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Itt csatlakoztak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt szintén az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett.
Az ellenséges páncélosok már másnap, szeptember 6-án gyülekezni kezdtek Nagyszebennél, ami egyértelművé tette, hogy a hadművelet eredeti célját nem tudja elérni. A magyar hadvezetés ennek ellenére nem állította meg a csapatokat, mert a románokra mért vereség „jót tett” a harci morálnak. Így a csapatok elérték a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, birtokba vették Marosújvárt és Felvincet, míg a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A szovjet csapatok és a román páncélos hadtest ellentámadása miatt a magyar csapatok az Aranyos-Maros vonalára húzódtak vissza, a szakaszt különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítették. Itt már részben felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, a terepszakasz pedig különösen jól védhető volt. Egyrészt a folyó, másrészt pedig a folyóvölgy északi partján húzódó 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat (rideau) miatt.
Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadsereg magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság azt tűzte ki célul, hogy Malinovszkij marsall szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Látható, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban.
Harcok kezdődnek Tordánál
A szovjet-román támadás fő irányában a 25. gyaloghadosztály védekezett, amelyik szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A védelmet ugyanakkor szilárdabban is meg tudták volna szervezni, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között.
Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/III. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezredközvetlen nehézpáncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki.
A román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfürdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/I. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodrította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/I. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/I. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta.
13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcban támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel” zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. Így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult.
A szovjet páncéloserők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Szeptember 15-én aztán heves aknavető és tüzérségi támadással kezdetét vette az átfogó szovjet-román támadás.
Az összeállítás során a következő hadtörténeti munkákra támaszkodtunk:
Bús János (szerk.): ...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben... (Emlékkönyv a "Tordai csata" 60. évfordulója alkalmából), Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda, 2005
Illésfalvi Péter: A m. kir. Honvédség erdélyi harcai 1944-ben.
Hollósy-Kuthy László: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945.
Ravasz István: Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén
Transindex.ro

Bemutatkozott a MagyaRománia (Vox Populi)
A MagyaRománia blog (maghiaromania.wordpress.com) szerkesztői mutatkoztak be a nyári szünet után újraindult Vox Populi magyar-román közéleti vitafórumon hétfő este a sepsiszentgyörgyi Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében.
A román nyelvű írásokban főként a magyarságról szóló internetes felületet, céljaikat, pozitív és negatív tapasztalataikat, a világhálós kommunikáció lehetőségeit és hátrányait Mihály Emőke, Sever Ioan Miu („írói álneve”: Olahus) és Szilágyi István (BurePista) ismertette, a házigazda szerepét ezúttal is Mădălin Guruianu és Cziprián Kovács Loránd töltötte be. Mădălin Guruianu emlékeztetett: a Vox Populi egyik korábbi kiadásán a Corbii Albi portál mutatkozhatott be, „rajongói” vagyunk a magyar–román párbeszédet előmozdító oldalaknak.
Mihály Emőke kifejtette: a románok több mint kétharmada sosem találkozott magyarokkal, a tömbben élő magyarok jelentős részének nincs román barátja, így aztán keveset tudunk egymásról, hajlamosak vagyunk általánosítani, sztereotípiákban gondolkodni. Az olyan internetes találkozások viszont, mint amilyenre a blog is lehetőséget teremt, elősegíthetik a valódiakat, annál is inkább, mert a fősodrású média rendszerint csak – mondvacsinált – botrányok kapcsán szól a magyarokról, ha pedig pozitív hírek szereplői nemzetiségükre nem térnek ki, románoknak nevezik őket. Megoldás csak az lehet, ha nagy türelemmel minél több információt terjesztünk a közemberekről.
Sever Ioan Miu közölte: a blognak jelenleg mintegy 15 munkatársa van Erdélyből, Bukarestből, az ország határain kívülről, igyekeznek nem megkerülni a provokáló témákat, néhány írásuknak pedig pozitív következménye is volt: a sajtó által felfújt Sabina-botránykor született mottójukból – Nem tudtok annyia gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – például Sepsiszentgyörgyön fórumszínházi produkció lett. A székely­udvarhelyi helyi rendőrség kocsijának magyar nyelvű felirata kapcsán kirobbant hisztéria során dokumentálták: valójában többnyelvűségről van szó, és ennek nyomán voltak, akik megváltoztatták véleményüket. A 2009-ben indult blog története egyébként azt bizonyítja: van eredménye munkájuknak, megfigyelhető például, hogy a kezdetben igen radikális hozzászólók, „kommentelők” beírásainak hangvétele mérsékeltebbé vált – hívta fel a figyelmet Szilágyi István. A megszokotthoz képest szerényebb érdeklődés mellett zajlott találkozón szó esett még egymás megismerésének korlátairól, a nyelvi akadályokról, a történelemoktatás nehézségeiről is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanulhatnák idegen nyelvként a románt, de nincs amiből (Áldozati nemzedékek)
Új tanterv szerint, régi tankönyvekből tanulnak minden tantárgyat a magyar másodikos és harmadikos diákok, az elsősök a számtant kénytelenek megfelelő segédeszköz nélkül elsajátítani. Egyes tankönyvek fordítása hiányzik, mások készen vannak, de a versenytárgyalás eredményét megóvták, amelyek pedig megkapták az engedélyt, azokról nem tudni, miért vesztegelnek nyomdákban, raktárakban.
Az oktatási minisztérium addig nem ír ki licitet egy adott tankönyvre, amíg nem készül el legalább két változat, hogy a pedagógusoknak legyen amiből választani, de nem túl nagy a tankönyvírási kedv, emiatt a folyamat akadozik – szögezi le a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős Kovászna megyei tanfelügyelő. Kocsis Annamária lapunk kérdésére elmondta, az elsősök tavaly két ábécéskönyvből választhattak, ezeket a gyermekek év végén hazavihetik, idén ugyanaz a két kiadvány szerepel a kínálatban. Románból szintén volt amiből választani, de számtanból tavaly nem fordították le a román nyelvű tankönyvet, anyanyelven pedig nem írhattak, a könyv magyar változata nemrég készült el, de még nem jutott el az iskolákba.
A másodikosok újranyomtatott régi tankönyveket kaptak minden tárgyból, a számukra megírt kiadványokra megtartották a licitet, az eredményt egyes kiadók megfellebbezték, amíg nincs végleges döntés, nem kezdik el a nyomtatást. Ez az évfolyam tanév végén nem viszi haza a tankönyveket, ha nem lesz más, a következő nemzedék is ebből fog tanulni, holott már tavalytól érvényes számukra az új tanterv. A tanfelügyelő elmondta, a harmadikosok tankönyveit most írják, januárban lesz az első licit, nyáron a következő, ezért leghamarabb jövő ősszel lesznek kész ezek, addig a diákok a régi könyveket használják.
A jelenlegi harmadikosok ­áldozati nemzedék, velük indult az előkészítő osz­tály rendszere, de ők még soha nem tanulhattak a tantervnek megfelelő, új tan­könyvekből. A tankönyvcirkuszt a magyar tanulók többszörösen megsínylik, mert, bár törvény szerint sajátos tanterv szerint, idegen nyelvként tanulhatnák a román nyelvet a legkisebb osztályok, amit felmenő rendszerben fokozatosan fognak bevezetni, eszköz hiányában a pedagógusokra bízzák, hogy ezt a módszert alkalmazzák. Minden bizonnyal a tanítók megbirkóznak a feladattal, de kérdés, az elemi osztály elvégzése után a kisdiákok helyt tudnak-e állni a számonkérésnél.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honfoglalás Kalotaszegen
Ortodox templomot készülnek építeni a 98 százalékban magyarok lakta Tordaszentlászlón – figyelmeztet az EMNP Kolozs megyei szervezete, amely szerint a kezdeményezők internetes körlevélben kérik vállalkozók támogatását tervük megvalósításához. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által jegyzett körlevélben „román nemzeti projektnek” nevezik a magyar faluban építendő román templomot.
Andrei érsek a járarákosi papot bízta meg, hogy alkalmas telket keressen, és ez állítólag megtörtént, így a munkálatok is elkezdődhetnek, noha az új templom mindössze egy kilométerre lenne a magyarfenesi ortodox istenházától. Az EMNP szerint az új templom az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását eredményezheti, ez pedig ellentétes a nemzetközi szabályokkal. Az „egyházi köntösbe bújtatott asszimiláció” csak úgy akadályozható meg, hogy a magyar földtulajdonosok a tulajdonukban levő területeket nem adják el, legfeljebb saját nemzeti közösségük tagjainak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is Székelyföld autonómiájáért küzdenek
Az Európai Unió a káosz peremén tántorog – írja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abban a levélben, melyben üdvözölte a Magyar Közösség Pártja révkomáromi helyi szervezete által a felvidéki magyarok önrendelkezési törekvéseit számba vevő, Beszéljük meg című tegnapi rendezvényét.
Izsák Balázs emlékeztet, az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkelyének második szakasza kimondja: „Az unió belső határok nélküli, a szabadságon, és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.” Ezzel szemben a szemünk láttára állnak vissza a belső határok, a külső határok ellenőrzését pedig egyetlenegy tagállam vállalja és végzi: Magyarország. A népvándorlás zűrzavarában sodródó Európában pedig szó sincs arról, hogy az Európai Bizottságnak vagy a nyugati tagállamok vezetőinek fogalmuk lenne arról, hogy melyek lennének a megfelelő intézkedések, amelyeket a „menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre” vonatkozóan foganatosítaniuk kellene. Szó sincs arról, hogy érvényesülne a jog olyan körülmények között, amikor az Európai Unióról szóló szerződések, a schengeni egyezmény, a Dublini Rendelet szigorú és következetes betartását szintén egyetlen tagállam gondolja komolyan: Magyarország. Úgy is lehet ezt mondani, ma Európa – szellemi és erkölcsi értelemben – Magyarország területére korlátozódik, s rajta kívül tombol – szinte megállíthatatlanul – a zűrzavar.
A Székely Nemzeti Tanács a jog és a demokrácia eszközeivel küzd évek óta Székelyföld területi autonómiájáért. Két évvel ezelőtt egy európai polgári kezdeményezést indított útjára, melynek az volt a célja, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos területektől, és amelyek közösségei voltaképpen régi európai kultúrák, nyelvek őrzői és jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi sokszínűségének. Amikor ezt a kezdeményezést elindították, az a meggyőződés vezette, hogy az Európai Unió valóban a jog érvényesülésén alapuló térség, valóban „tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”, és valóban „biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását”. Csalódniuk kellett.
Közben arra készülnek, hogy október 24-én körbevilágítsák Székelyföld 750 kilométernyi határát – írja továbbá az SZNT elnöke. Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás régióba beolvassza, Székelyföld autonómiájára vonatkozó igényüknek pedig már a puszta megfogalmazását „bűnügyi jelenségként” kívánja kezelni, és Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen a magyarság minden tiltakozó megmozdulását betiltják vagy korlátozzák, szükség van egy újabb, tömegméretű megmozdulásra. A székelyek nagy meneteléséhez hasonló erejű összefogással fogják Bukarest és a nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. A rendezvény jelmondata változatlanul a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

270 vidéki részesült szakmai képzésben
A végzősök egy része már munkába állt
A Nyárádmentéről 270 személy részesült szakmai képzésben az uniós finanszírozású projekt keretében, amit a marosvásárhelyi Tabula Felnőttképző Központ az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatallal közösen ültetett gyakorlatba az elmúlt másfél évben. Az oklevelet szerzett vidékiek egy része már munkába állt, és ezen a héten a nyárádmenti vállalkozók bevonásával állásbörzét is szerveznek számukra. A projekt eredményeiről tegnapi sajtótájékoztatójukon számoltak be az illetékesek.
A Valós esélyek a munkaerő foglalkoztatására az ákosfalvi régió fenntartható fejlesztése érdekében elnevezésű projektre a szektoriális operatív program humánerőforrás-fejlesztésre szánt tengelye keretében nyertek 1,5 millió lejes finanszírozást. A projektben a Tabula Felnőttképző Központ partnere az ákosfalvi önkormányzat, a kétszázalékos önrészt helyi költségvetésből biztosította a község. László Tünde, a Tabula igazgatója elmondta, a tavaly áprilisban kezdődő és most záruló projekt keretében az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatalban egy képzésre alkalmas termet rendeztek be, és tizenöt számítógépet vásároltak, amelyek a projekt lejárta után is ott maradnak, emellett a Tabula képzőközpontjába két hordozható számítógépet szereztek be. Kocsis Róbert, az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal pályázatíró irodájának a vezetője kifejtette, a haszonélvezők kiválasztásakor a helyi igényeket vették figyelembe.
– Abból az elgondolásból indultunk ki, hogy aki vidéken nem mezőgazdaságból él, nagyon nehezen talál állást, ezért elsősorban a munkanélkülieknek szerettünk volna segíteni az elhelyezkedésben. Figyelembe vettük, hogy melyek azok a szakmák, amelyek iránt a legnagyobb igény mutatkozik a térségben, és azt is, hogy milyen ipari létesítmények, vállalkozások üzemelnek, amelyek felvevőpiacot jelentenének a végzősöknek – fogalmazott. Ennek alapján tizenhárom szakmát különítettek el, többek között pincér, szakács, szobafestő, asztalos, könyvelő, kereskedelmi dolgozó, otthoni beteggondozó, számítógépes adatkezelő, menedzserasszisztens, angol és német nyelv, valamint vállalkozási ismeretek. Ezeken a területeken szervezték meg az akkreditált képzéseket. A résztvevőket Ákosfalva, Balavásár, Backamadaras, Gyulakuta, Karácsonfalva, Dózsa György, Nyárádgálfalva és Koronka községekből választották ki. 270-en kezdték el a 120 órás szakmai képzéseket, és végül 219-en szerezték meg az országban, illetve az uniós országokban is elismert oklevelet. A "diákok" egy része időközben lemorzsolódott, többnyire azért, mert a képzésekre nyáron került sor, amikor a mezőgazdasági teendők sokasodnak.
Továbbá a jelentkezők egy részét el kellett utasítani, ugyanis feltétel volt, hogy legalább nyolcosztályos végzettséggel kell rendelkezzenek. A pályázat részeként a többi községből ingyen szállították az ákosfalvi képzőközpontba a magyar nyelven zajló tanfolyamok résztvevőit. Emellett mindenki, aki elvégezte a tanfolyamot, az oklevél mellett egyszeri juttatásként 500 lejt kapott. A vidékiek körében rendkívül népszerűnek bizonyult az idősgondozói, valamint a kereskedelmi dolgozói képzés, ezekre ötvenéves korosztályúak is jelentkeztek. A fiatalok számára a legvonzóbbnak a pincérszakma tűnt. Kocsis Róbert szerint nehezen értették meg a vidéki emberekkel, hogy pontosan miről is van szó, viszont most, a projekt végén, egyre többen keresik meg őket azzal a kérdéssel, hogy lesz-e folytatás, mivel szeretnének jelentkezni.
Lapunk kérdésére, hogy a képzés lejártával a végzősöknek segítenek-e munkát találni, Kocsis Róbert hangsúlyozta, a projektben szereplő egyik feltétel, hogy hat hónapon belül a 270 személyből, azaz valójában a 219- ből, akik elvégezték a kurzust, legkevesebb 25-en helyezkedjenek el. A képzések a nyáron zajlottak, és augusztus végére már 14 végzősnek sikerült munkába állni. – Elégtétel volt számomra, hogy nemrég Gyulafehérváron, a pályázati ügyek intézésekor összefutottam egy fiatal hölggyel, aki a menedzserasszisztens-képzést végezte el, és rövid időn belül el is helyezkedett egy pályázatíró cégnél. A végzősök elhelyezkedésében próbálunk segíteni, szeptember 24-én, csütörtökön 10 órakor a göcsi Vektor panzióban állásbörzét szervezünk számukra, amelyre 13 környékbeli céget hívtunk meg, olyanokat, amelyek az ő felkészültségükkel rendelkező szakembereket keresnek.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Arad megyében stabil a magyar diáklétszám
Küzdelem az osztályösszevonások ellen
Faragó Péterrel, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökével a magyar nyelvű iskolák megyei tanévkezdéséről beszélgetünk.
– Elnök úr, mit hozott az új tanév az Arad megyei magyar nyelvű iskolák számára?
– Iskoláink felkészültek a tanévkezdésre. Mindenhol sikerült az infrastruktúrán javítani, valamilyen mértékben újítani rajta, hiszen a magyar érdekeltségű önkormányzatok kiemelt figyelmet fordítanak az óvodákban és iskolákban biztosítandó jó feltételekre. Mindenhol sikerült megoldani a pedagógusok helyzetét, ha az utolsó napokban is, de rendeződtek a kádergondok. Minden osztályban felkészült pedagógusok vagy helyettesítők foglalkoznak az oktatással. Ebből a szempontból nyugodtak lehetünk.
– Ezek szerint a megyebeli anyanyelvű oktatásban minden szempontból zökkenőmentesen indult az új tanév?
–Nem éppen, ugyanis a tanügyminiszter annyira tárgyként kezeli a gyermekeket és az oktatást, hogy utolsó pillanatban derült ki bizonyos magyar osztályok összevonási szándéka. Ez viszont elfogadhatatlan a számunkra, ezért Simonyifalván, Kisiratoson, illetve az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában is a szülőkkel és az önkormányzatokkal közösen megpróbáljuk elérni, hogy fejetlenül ne vonjon össze a Minisztérium magyar osztályokat. Az ottani szülők, az RMDSZ és az önkormányzatok támogatásával kérvényeket juttatnak el a Minisztériumba. E kérvényekben a helyi önkormányzatok is vállalják az esetleges többletköltségeket az osztályösszevonások elkerülése végett. Az összevonás nem lenne jó sem a szülőknek, sem a gyermekeknek, ezért abban bizakodunk, hogy a következő napokban megszerezzük a Minisztériumból a szükséges engedélyt a különálló magyar nyelvű osztályok létrehozásához, ahol az oktatási törvény megengedi számunkra a létszám alatti osztályok beindítását. A döntés a Minisztériumban van, mi azonban közösségként mindent megteszünk a lehető legjobb körülmények biztosításáért.
– Elemi vagy gimnazista osztályok érintettek?
– Ilyen is, olyan is. Példának okáért, az Aurel Vlaicu Általános Iskolában meglenne az anyagi fedezet az összevonás elkerülésére, mégis össze akarják vonni őket. Simonyifalván is felső tagozatos osztályok összevonását tervezik, noha községi szinten megvan az anyagi fedezet a különálló osztályok működtetéséhez. Kisiratoson is megvan a szükséges létszám, mégis össze akarják vonni a felkészítő osztályt az elsővel. Olyan feltételek között kívánják végrehajtani, amikor az érintett önkormányzatok is kinyilvánítják, hogy szükség esetén támogatják az érintett iskolákat az összevonás mellőzésében. Az RMDSZ nem tudja elfogadni az összevonást, a fejetlen bürokráciának az oktatási munka megkeserítésére irányuló kísérletét.
– Végül is, Fazekasvarsándról hány gimnazista gyermeket írattak be a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolába?
– Idén indítottuk el a fazekasvarsándi anyanyelvű elemit elvégző magyar diákok számára a Zimándújfalun folytatandó anyanyelvű oktatás lehetőségét azáltal, hogy Zimándújfalu község önkormányzata, az alpolgármester, Kocsis József közbenjárására biztosítsa a két település közötti napi ingázás lehetőségét. Tudtommal, egyelőre két fazekasvarsándi szülő vállalta, hogy naponta ingáztatja a gyermekét a zimándújfalui iskolába. Mivel a jelzett gyermekek jó körülmények között tanulhatnak tovább az anyanyelvükön, bízom benne, hogy a létszámuk idővel növekedni fog. Annál is inkább, mert az ingázás egy lejükbe sem kerül a szülőknek, akik biztonságban, jó pedagógusok felügyelete alatt tudhatják a gyermekeiket. Reggel értük megy az iskolabusz, délben viszont azokkal a gyermekekkel, akiknek hamarább ér véget az oktatás, pedagógus foglalkozik az autóbusz indulásáig szükséges 1-2 órában. Tehát nem hagyják magukban bolyongani a faluban vagy az iskolában, hanem osztályteremben, kellemes feltételek között, pedagógus vezetésével, házi feladatok elkészítésével, egyéb hasznos tevékenységgel töltik el az időt.
– A tavalyi létszámhoz viszonyítva idén hogy alakult a megyebeli anyanyelven tanuló diákoknak a száma?
– Nem lettek kevesebben, talán egy kevéssel többen is iratkoztak be az új tanévtől. Tehát a diáklétszám megvan, de a következő hét alatt azért kell kőkemény küzdelmet folytatnunk a bürokrácia ellen, hogy a helyi önkormányzatokkal és a szülőkkel egyetértésben meggátolhassuk a fölösleges osztályösszevonásokat. Azt az álláspontot képviseljük, ami a gyermekeknek, a szülőknek is a legjobb, ráadásul az önkormányzatok is támogatják.
– Sok sikert kívánunk hozzá!
– Köszönjük szépen.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Hét bemutató és miniévad a magyar színházban
Silviu Purcărete rendező vezetésével már három hete zajlanak a Julius Caesar próbái, a Kolozsvári Állami Magyar Színház 223. évadának első bemutatóját október 9-én tartják a nagyteremben – jelentette be a sajtónak tegnap Tompa Gábor igazgató. Mint mondta, az utóbbi évek zsúfoltsága után, amikor jóformán egymást követték a bemutatók, ezúttal kicsit lassítanak, hogy lehetőségük legyen gyakrabban műsorra tűzni előadásokat, ezáltal művészi szempontból is megfelelő szinten tudják őket tartani. 2016 májusáig összesen hét új produkcióval készülnek, a shakespeare-i tragédia után Franz Kafka Amerika című regényének adaptációja következik, amelyet Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház dráma tagozatának művészeti vezetője visz színre. A gyerekeknek is kedveskednek: január közepére időzítették Békés Pál meseregénye nyomán, Béres László rendezésében A kétbalkezes varázsló országos bemutatóját.
Akárcsak Silviu Purcărete és Michal Dočekal, Felix Alexa is visszatérő vendég a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Julie kisasszony után pedig ismét Strindberg-darabot rendez: mégpedig A pelikánt, amelynek premierjét 2016 februárjában tartják a stúdióteremben. Több klasszikus rekviemből (Mozart, Verdi, Brahms és mások műveiből) áll össze a Rekviem munkacímű előadás, amelyet a franciaországi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő Tony-díjas Dominique Serrand rendez.
Ősbemutatót is tartogat az évad, Dragomán György Kalucsni című drámáját Szász János, a Woyzeck, a Witman fiúk és A nagy füzet című filmek rendezője viszi színre. – Új filmjének forgatását márciusban fejezi be, majd áprilisban elkezdődnek a próbák – jegyezte meg Tompa Gábor. A színház honlapján közzétett műsor szerint hamarosan Dragomán Györggyel, A fehér király, a Máglya és a Kalucsni szerzőjével is találkozhatunk: október 8-án Visky András, az intézmény művészeti vezetője beszélget vele.
Jövő májusra egy másik produkcióval is készülnek, Szilágyi Domokos Öregek könyve című művét – kétszereplős formában – Mihaela Panainte állítja színpadra a stúdióban. Jurij Kordonszkij Amerikában élő orosz rendező az évad végén fog hozzá egy orosz dráma színreviteléhez, ennek bemutatóját a 2016/2017-es idény elején tartják majd.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Szokásos szeptember
Egyre nehezedik az élet, ahogy nő a gyerek. Kisgyerek: kis gond, nagy gyerek: nagy gond, mondja a klasszikus, és lássuk be, igaza van. A bölcsődés, óvodás éveket még csak-csak átvészeljük, aztán szembesülünk az első igazán nagy kihívással, az iskolakezdéssel. Tudatos szülőként persze azon vagyunk, hogy a váltás minél kevésbé viselje meg a gyereket, de illúzió lenne azt gondolnunk, hogy megússzuk ennyivel. Nem ússzuk meg. Az iskola, annak ellenére, hogy alapfunkciója szerint tanítja-okítja a gyereket, sok esetben vérre menő és végeláthatatlan csaták színterévé válik.
Szeptember derekán (más kultúrkörökben már az elején) persze sláger téma az iskolakezdés, minden fórum igyekszik seregnyi jótanáccsal szolgálni szülőnek, pedagógusnak, diáknak. A legtöbbet idézett szerzők listáját pedig ki más vezethetné, mint Vekerdy Tamás, aki végletesen képes megosztani a közvéleményt. Bőven ismerek olyan embereket (leginkább szülőket, de pedagógusokat is), akik minden szavára úgy tekintenek, mint a Szentírásra, meg olyanokat is, akik fintorognak tőle, és van olyan barátnőm is, aki egyszer kijelentette: Vekerdyt egész Magyarország imádja, csak tudnám, hogy miért….! Olyan emberrel viszont még nem találkoztam, akit teljességgel hidegen hagyott volna. Én sem tudok mentesülni a hatása alól, bár azt el kell ismernem, regényírónak meglehetősen gyengécske. Gyermekpszichológusként azonban számomra hiteles, a magyarországi Waldorf-mozgalom zászlóvivőjeként pedig elhiszem neki, hogy tudja, mit beszél, amikor a mai iskolákat bírálja. Több közönségtalálkozóján is elmesélte: négy gyermeke közül a két nagyobb hagyományos iskolába járt, a két kicsi pedig Waldorfba. Ez sem lehet véletlen. Meg azt sem, hogy sok szülő gondolja azt: az iskolában minden fontos, csak a gyerek nem. Fontos a teljesítmény, az eredmény, fontos, hogy senki ne lógjon ki a sorból, és mindenki tartsa be a szabályokat. A gyerek közben valahol elvész félúton, mármint egyéniségként, személyiségként vész el. A tömeg része lesz, és úgy is illik viselkednie. Persze, ez a legtöbb esetben nem a pedagógus hibája, hiszen hol engedi meg a rendszer és a tananyag mennyisége a differenciált foglalkozást? Leginkább sehol, tehát akkor nekünk, szülőknek és a gyerekeinknek kell alkalmazkodni az iskola diktálta szabályokhoz.
Sándor Boglárka Ágnes
Szabadság (Kolozsvár)

Jubilált a Holdas templom
Nagyszabású ünnepséget tartottak szombaton, Nagyváradon a Mária elszenderedéséről elnevezett ortodox katedrális – ismertebb nevén a Holdas templom – alapkőletételének 230-ik évfordulója kapcsán. A templomi szertartáson mintegy kétszáz hívő és nyolc egyházi elöljáró vett részt, köztük Laurenţiu Streza erdélyi érsek, Sofronie Drincec nagyváradi püspök, Ioan Siluan a magyarországi ortodox egyház püspöke, valamint Paisie Lugojeanul temesvári vikárius.
A városközpont emblematikus temploma egyébként jelentős felújításon esett át egy határon átívelő projekt keretében, mely során kicserélték az összes ólomüveg ablakot, külső és belső festést végeztek, és turisták számára látogathatóvá tették a toronyórát. A templom belső udvarán ugyanakkor egy egyháztörténeti tárlatot is nyitottak, több mint hetven kiállítási tárggyal – köztük arany és ezüst liturgiai eszközök, gyertyák, könyvek, koszorúk és egyéb relikviák. A tárlat egyik legértékesebb kiállítási darabja az a brokátfüggöny, amelyet Andrei Şaguna érsek adományozott a püspökségnek. Vannak ugyanakkor 1755-ben készült kegytárgyaik is.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kérhető a hadiárváknak járó támogatás
Kihelyezett konzuli napot tartottak tegnap Nagyváradon a Bihar megyei RDMSZ székházában, ez alkalomból Fodor Tamás konzul (képünkön) tájékoztatott egyebek mellett a magyar kormány által biztosított, hadiözvegyeknek és -árváknak járó támogatásokról, melyet tegnap 12-en igényeltek a Fekete Sas-palotabeli konzuli napon.
A kolozsvári főkonzulátus munkatársai az állampolgársági igények és kérelmek elég széles palettáját bonyolítják le, útlevél- és honosítási kérelmeket vettek át, kész okmányokat, lakcímkártyákat, anyakönyvi kivonatokat adtak ki, valamint anyakönyvezési ügyeket (születés, elhalálozás, házasságkötés esetleg válás bejelentése) intéztek, emellett a hadiárvák, hadigondozottak ügyeivel is foglalkoztak – tudtuk meg Fodor Tamástól.
„Az utóbbi teljesen új ügymenet, most kaptunk nem olyan régen felhatalmazást Budapestről, hogy konzuli képviseletek is intézhetik, illetve segíthetik ebben az igénylőket. Ebben az esetben tulajdonképpen arról van szó, hogy azok a leszármazottak, tehát gyermekek, akiknek az édesapja a második világháborúban halt hősi halált vagy tűnt el, esetleg fogolytáborban hunyt el, őutánuk lehet igényelni a gyermekeknek, vagy azok valamelyikének a támogatást. Ez a támogatás egyszeri támogatás illetve életjáradék lehet, erről Budapesten születik döntés. Ezeket a kérelmeket lehet átadni nekünk, hogy egyszerűbben jusson el Budapestre, illetve segítünk a konzuli napok alkalmával, leellenőrizzük, hogy a kérelmekben minden hiánytalanul meglegyen” – mondta Fodor Tamás. A konzul kérdésünkre elmondta: „Ez egy nagyon új eljárás, egyeztettem a központi kormányhivatallal, ez Budapesten foglalkozik ezeknek a kérelmeknek a feldolgozásával, jelenleg azt az információt kaptam, hogy négy-öt hónap alatt bírálják el a most beérkezett kérelmeket.” Fodor Tamás szerint ez az idő rövidebb lesz később, mivel most nagyon nagy az érdeklődés. „Nagyon sokan azért jönnek hozzánk, mert itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar állam elismeri a hősi halottakat, vagy a háborúban eltűnt honvédek emléke előtt tisztelgünk, hanem itt arról is van szó, hogy az ügyek miatt a magyarországi levéltárakban a budapesti hivatalnak kell utánanéznie ezeknek a volt honvédeknek, és így azért sok család olyan információhoz is hozzájuthat majd, amit esetleg nem is tudtak hozzátartozójukról. Azt gondolom, ez sok esetben többet jelent az adott családnak, mint maga az anyagi támogatás” – fejtette ki a konzul.
A tervek szerint egyébként októberben tartják majd az újabb konzuli napot a Sas-palotában. A hadiözvegyeknek és -árváknak járó magyar állami támogatásról egyébként az RMDSZ-irodában személyesen vagy a 0259/432-884-es telefonszámon érdeklődhetnek munkanapokon 10–15 óra között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro

Lélekben gazdag közösség
Huszonötödik születésnapját ünnepelte szerdán a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A szentmisével kezdődött rendezvényen felszólaltak a szervezet elöljárói és tagjai is.
Az ünneplés szentmisével kezdődött a csíksomlyói kegytemplomban, Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálásával. Ezt követően a Szent István háznál folytatódott a rendezvény.
Az alapítvány negyed évszázadának főbb állomásait, fejlődésének történetét és jövőbeli terveit idézték fel a felkonferáló beszédben. „A szervezet arra hívatott, hogy a több mint 2500 tagjának életét könnyebbé tegye, nehéz pillanataikban segítő kezet nyújtson. Az alapítvány további tevékenységének gördülékeny működése érdekében egy olyan épület elkészítése van tervben, ahol a fogyatékkal élő személyek otthon érezhetik magukat” – hangzott el.
A köszöntő után Fikó Csaba, a szervezet vezetője szólalt fel, megköszönve a vállalkozóknak, magánszemélyeknek és önkormányzatoknak, amiért támogatták az alapítvány tevékenységét, majd a közönség soraiból Szőcs József alapító tagot szólította. „Mi, mozgássérültek lélekben vagyunk gazdagok. A jó Isten megadta nekünk azt az ajándékot, hogy mi lélekben tudunk fejlődni” – mondta Szőcs.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Védelmi felkészültség – Tartalékosokat hívnak be a román fegyveres erők
Mozgósítási gyakorlatot tart a román hadsereg Hargita megyében – közölte csütörtökön a Székelyhon portál. A portál tájékoztatása szerint az elmúlt napokban sok Hargita megyei férfi kapott behívót Csíkszereda laktanyáiba, s feltűnően sok katonai és csendőri egyenruhást látni a városban. Korábban a megye prefektusa arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium közös mozgósítási gyakorlata keretében ellenőrzik a lakosság védelmi felkészültségét.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívják, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőkre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására kerül sor – idézte a portál a prefektust. Azt is hozzátette, hogy az ehhez hasonló gyakorlatok a Legfelsőbb Védelmi Tanács legalább egy évvel korábban hozott döntése alapján történnek.
Egy tartalékos tiszt a portálnak elmondta, kérdőívet kellett kitöltenie, amelyen a személyes adatokra, magasságra, testsúlyra, cipő- és ruhaméretekre vonatkozó kérdések mellett arra kellett válaszolnia, hogy vannak-e olyan egészségügyi problémái, amelyek kizárják az esetleges katonai szolgálatot.
A Székelyhonnak név nélkül nyilatkozó hivatásos altiszt szerint az adatok ellenőrzésén túl a tartalékosokat arról is tájékoztatják, hogy mozgósítás esetén milyen teendőik vannak.
Romániában 2007-ben szűnt meg a kötelező sorkatonai szolgálat, azóta hivatásos katonák látják el az ország védelmét. Az elmúlt években a sajtó nem adott hírt hasonló mozgósítási gyakorlatokról.
MTI
Erdély.ma

Öröklő Kisborosnyó
Bizonyára, Háromszék minden kisebb települése legalább annyi helytörténeti értékkel rendelkezik, mint Kisborosnyó, de ha nem rendelt minden faluba a Fennvaló egy-egy olyan néptanítót, lelkészt, tollforgató falutudóst vagy krónikást, mint oda, homályba vesznek az események, csirájában maradnak a jobbnál jobb ötletek, s ember legyen az később a talpán, aki megírja-összegyűjti a helyi értékeket, s megmenti az utánunk következőknek.
A kisborosnyóiaknak volt, amit örökölni, de ebben a közösségben nemcsak a múlt, hanem közelmúlt, s a jelen is értéket teremt. Újságcikkek és tudósítások, a média minden csatornája rögzítette azt, amit az itt működő Nyíres Lokálpatrióta Kör megteremtett nemzedékek nevelői, Damó Gyula néptanító és őt mindenben segítő felesége, Damó Irma tanítónő, irányításával. Ha nem támogatta volna őket a mindenkori faluközösség, a lelkészek, a presbiterek, falufelelősök, községi tanácsosok és a borosnyói önkormányzat, terméketlen talajra hintett próbálkozások maradtak volna kezdeményezéseik, amelyekről jelenleg nemcsak egy történelmi emlékpark, emlékfák sora, hanem emlékjelek, emlékkopják és emléktáblák tanúskodnak.
Élettel teli iskola és templom
Kisborosnyón az iskolának és az óvodának is van neve. Az itt született Nagy Károly erdélyi református püspök és Tompa Klára örökös jótevő unokáinak van, amit örökölniük. Éppen szüneten voltak látogatásunk idején, s mi azon örvendeztünk, hogy ebben a faluban három pedagógus összesen ötvenhárom gyereket nevel és oktat, s ha nem is gyarapodik jelentős mértékben a tanulósereg, de nem is apad. Zsigmond Réka tanítónő tizenkilenc előkészítőst és másodikos gyereket tanít, Kónya Enikő tizenhárom elsőst, másodikost és negyedikest, Magyarósi Noémi Szidónia óvó néninek pedig huszonegy óvodása van! Éreztük, hogy a csevegő-csirikáló gyereksereg Kisborosnyó élő csemetekertje! Nem üres a paplak
Annak ellenére, hogy gyakran változtak itt a falu lelkészei, mindig teremtettek értékes hagyatékot. A nemrég távozott Rátoni Botond tiszteletes Kisborosnyói útjelző című gyülekezeti lapja a helyi események valóságos jegyzőkönyve volt. Tavaly szeptember elsejétől Székely Róbert Imre kovásznai gyakorló segédlelkész vette át a zömében református kisborosnyóiak lelki gondozását, felújított templomot és gyülekezeti házat kapott, s új lelkészi lakban kezdte meg munkáját. Folytatja elődje gyülekezeti lapját, megszervezte a faluban az internet-szolgáltatást, s a parókia udvarán állandó szabadtéri néprajzi kiállítást rendezett. Nyáron a Vitézi rend illyefalvi ünnepségén vitézzé avatták. A falu temploma valóságos emlékhely. Nagy Károly erdélyi református püspök emléktáblája mellett más értékeket is őriz a kálvinista templom, ugyanis ebben az esztendőben új beltéri kopjafával gazdagodott a kisborosnyói Tompa és Herszényi család emlékére. Az emlékkopját Bartha Árpád gondnok faragta a helybeli Tompa-kripta előtti évszázados hársfa vihar döntötte ágából. Kisborosnyón nemcsak a gondnok, hanem több férfiember is birkózik már a kopjafaragás mesterségével. – Fémplakettet szándékszunk elhelyezni Székelyföld sport-csillagainak emlékére faragott templomi kopjánkra – sorolta újabb ötleteit Damó tanító –, amit a nemrég tragikus hirtelenség­gel elhalt Áros Károllyal, a Háromszék napilap sportújságírójával közösen terveztünk el.
Mályvafa és trombitafa
Ötletekben nincsen hiány a Damó családban, ugyanis a történelmi emlékparkban számtalan jeles személyiség által ültetett emlékfa ékeskedik-virul és emlékeztet ültetőjére is. Utóbb dr. Jeszenszky Géza budapesti történész-egyetemi tanár és magyar közéleti személyiség ültetett egy mályvafát, s miként megtudtuk, majd ősszel Dálnoki Lajos rétyi polgármesterrel a zenekultúra mesterének, Kelemen Antal tanár-karnagynak az emlékére szándékoznak gyökereztetni egy trombitafát! – Milyen más változásra számíthatunk az emlékparkban? – kérdeztük. – A nagyborosnyói községi tanács jóváhagyta a park új kerítésének költségeit, s az ahhoz szükséges nyersanyag már a faluban. A közmunkában főleg a helybeli fiatalokat fogjuk bevonni. Még idén felavatásra kerül két emlékkopja: egyik a magyar honfoglalás, a másik pedig néhai Mustafa Kemal Atatürk török köztársasági elnök emlékére, aki uralkodása idején számtalan jelét adta a magyarok és történelmünk jeles személyiségei iránt érzett tiszteletének.
Gólyabarát tanító bácsi
Damó tanító nem szűnt meg madárbarát lenni. Saját maga nevelt fel két, táplálék nélkül maradt gólyafiókát, amelyek a falu utcáján sétáltak, s annyira szelídek voltak, hogy a gyermekek simogatását is eltűrték. Kétévi távollét után visszatértek születési helyükre, s a temető évszázados fáinak száraz ágaira telepedve szemlélték, majd körberepülték a helyet. Amint azt a tanító kihangsúlyozta, a visszatérő gólyák viselkedésének metaforikus töltete, példaértéke van. A nagy magyar költő, Tompa Mihály is holtig kereste elődeinek származási helyét, s azok közé Kisborosnyót is beszámította, ahol valóban a népes kisnemesi Tompa família évszázadokon át a falu meghatározó családjai és személyiségei közé tartozott. A Tompák omladozó kriptája ezt ma is tanúsítja a kisborosnyói temetőben. – Minden esztendőben, így a jelenlegiben is, estefelé 10–15 kelepelő gólya telepedik a temető fenyőinek ágaira – maradt a gólyatörténeteknél a tanító. Ilyenkor a fenyők, mintha fel lennének díszítve. Gábor György, a nagyborosnyói borjúhizlalda mészárosa még most is emlékszik arra, amikor Székely igazgató engedélyével hetente két-három alkalommal vágóhídi maradványokat, faggyúcafatokat szállított kerékpárján Damó tanító úr a kis gólyák etetésére.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több ezret osztottak Romániára (Migránskvóták)
Egyelőre 4837 menekültet kell fogadnia Romániának, a következő elosztás után azonban számuk 6351-re emelkedhet. Az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én 2362, szeptember 22-én pedig 2475 migránst osztottak ki Bukarestnek az Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorlók közül. A Bel- és Igazságügyi Tanács a múlt héten 40, két napja 60 ezer menekült szétosztásáról döntött, a következő alkalommal várhatóan 54 ezer személy sorsáról tárgyalnak.
Az elosztással Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő is elégedetlen, ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) szabálysértési eljárást indított 18 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a menedékjogi szabályzatot. Az Európai Tanács (ET) tegnapi rendkívüli ülésen is a migránsokról tárgyaltak. Romániát Klaus Johannis államelnök képviselte, aki indulása előtt elmondta: a belügyminiszterek kedd esti döntéséről nem szavaznak újra ezen a fórumon. Közben Temes megyében nagy erővel bővítik a múlt héten kiépített sátortábort. Johannis elégedetlen
„Sajnáljuk és sajnálom”, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése, amellyel Romániának 2475 menekültet osztottak ki, nem konszenzus alapján, tárgyalások útján született, hanem többségi szavazattal. „Nem hiszem, hogy a menekültkvóták voksokkal történő kiosztása megoldaná a helyzetet. Ez a matematikai elosztás nem vesz figyelembe egy sor fontos tényezőt” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki szerint Románia tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de az ET-ben március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy szétosztásuk csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet. Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, és végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét, hiszen az országnak leosztott migránsok száma valójában „nem nagy”, és nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban – közölte.
Ponta még remél
Victor Ponta miniszterelnök tegnap még reménykedett abban, hogy az ET ülésén lehetnek változások a menekültkvótákat illetően. Elmondta: Gabriel Oprea kormányfőhelyettes „korrekt módon és természetesen” teljesítette mandátumát a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén, „azonban kisebbségben voltunk, és a szavazás másként döntött”. Ponta szerint a menekültek ellátása nem pénzkérdés: „a problémát a logisztikai kapacitásunk és a társadalomba való integrálási képességünk jelenti. (...) Ma, amikor erről beszélünk, nincs meg a szükséges tapasztalatunk (...), ellenkezőleg”. Hozzátette: Románia már az első tárgyalásokon késznek mutatkozott 1705 menekült befogadására Olaszországból és Görögországból, és további 80 személy befogadására az Európai Unión kívülről, de a kötelező kvóták nem jelentenek életképes megoldást a menekültkérdésre. Így csak a tüneteket kezelik, nem pedig a jelenség okát. Az illegális bevándorlás megfékezésére van szükség a származási és tranzitországokban, ugyanakkor nagyobb beavatkozásra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, civil szervezetektől.
Vita a képviseletről
Élesen támadta tegnap Victor Ponta kormányfő Klaus Johannis államelnököt, akinek szerinte semmi keresnivalója nincs az ET tegnapi csúcstalálkozóján, hiszen ott főleg kormányfők lesznek jelen, és olyan kérdésekről tárgyalnak, amelyek megoldása a kormányokra tartozik. „Elmehet, ha akar, kiadjuk neki a dokumentumokat, de a munkát nekünk kell elvégezni” – jelentette ki Ponta a kormányülésen. Johannis röviden válaszolt: alapvetően elhibázottnak minősítette ezt a hozzáállást, és közölte: „a kormányfő, ez a kormányfő soha nem fog részt venni az ET csúcstalálkozóján”. Románia legmagasabb szintű képviseletéről már Traian Băsescu volt államfővel is vitába keveredett Victor Ponta, aki egyszer el is utazott Brüsszelbe anélkül, hogy az akkori államelnökkel egyeztetett volna; ezután mondta ki az alkotmánybíróság, hogy az ET-ben az államfő képviseli az országot, aki alkalmanként (nem véglegesen) átruházhatja ezt a hatáskört a kormányfőre.
Elmarasztalás Brüsszelből
Negyven szabálysértési eljárást indított tegnap az Európai Bizottság 19 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a közösség menedékjogi szabályzatát. Az EB felerősítette erőfeszítéseit az EU migrációról és menedékjogról szóló törvénykezésének teljes alkalmazása céljából: 18 tagállamnak azért küldött hivatalos értesítést, mert azok nem nyújtottak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyeket a menedékjogi eljárásról szóló új direktívák teljes átvétele érdekében hoztak, 19 államnak pedig azért, mert nem nyújtottak tájékoztatást a befogadás feltételeiről szóló direktíva átvételére hozott intézkedésekről. A szabálysértő országok listáin Ausztria egyszer szerepel, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovénia kétszer. Spanyolország és Görögország egy-egy külön figyelmeztetést is kapott.
Bővítik a sátortábort
Nagy lendülettel dolgoztak tegnap a Temes megyei menekülttáborok bővítésén. Habár a belügyminisztérium fenntartja, hogy egyszerű gyakorlatozásról van szó, a múlt héten felépített kunszőlősi és temesmórai sátortáborokban a napokban megduplázták a több család befogadására alkalmas sátrak számát – Temesmórán már 80 fölött vannak –, elsősegélynyújtásra alkalmas sátrakat is felállítottak, és külön sátrakat a katonai, csendőri alakulatoknak. Közvilágítást és hirdetőtáblát szereltek fel, közlekedési folyosókat jelöltek ki, áramfejlesztőket és üzemanyagokat, élelmiszeres és higiéniai csomagokat, valamint szemetes kukákat szállítottak a kerítéssel körülvett táborokba.
A kivándorlók érdekében
Jóváhagyta tegnap a kormány azt a memorandumot, amely a külügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodás aláírásáról szól. A megállapodás elsősorban a nehéz helyzetben lévő románok ellátására vonatkozik, a sebezhető helyzetben levő román állampolgárok repatriálásának segítésével kapcsolatos tevékenységeket szabályozza, ugyanakkor tartalmazza azokat a lépéseket is, amelyek a külügyminisztériumra tartoznak (a konzuli szolgálatokon keresztül): az információcserét és a dokumentumok küldését az ilyen helyzetekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés egy őszi éjszakára
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-án éjjel zörgettek, verték a sepsiszentgyörgyi Kulcsos Ház vaskapuját. Áldott emlékű Gecse Laci bácsi, apám ifjú barátja, aki befogadott ‘49-ben, kinyitotta. Három marcona milicista ordítva felrohant az emeletre, ahol a Laci bácsi konyhájában laktunk. Beugrottak a nyitott ablakon, egyenesen a szüleim lábára: Gyorsan, gyorsan, repede, öltözni, a gyermekek is!
„Én hét, a nővérem tizenegy éves volt, csomag nélkül kellett indulnunk. Felraktak egy teherautóra (már megint), és Brassóba vittek a Triajba, hogy ne lássák az emberek Háromszék színe-java új utazását. 76 személyt – 7 hónapostól 60 évesig – begyúrtak a marhavagonba, amit jól bezártak, se ételünk, se italunk nem volt, csak két katona őrködött puskával, nehogy a díszes-szerencsétlen társaság megdöntse a szocializmust. A vagont bizonyos idő után egy mozdony után kötötték, de nem lehetett tudni, hová visz. Amikor a vonat a cernavodai hídon zakatolt, vagy Dobrudzsára, vagy Szibériára gondoltunk. Két nap után a vonat letette a társaságot elcsigázva, étlen, szomjan, síró gyermekekkel Cataloi állomásán, ahonnan újból teherautóval vittek a Măcin rajonban levő Pecineaga és Traian falu közötti farmra, ahol rizsgyomlálás lett a munkánk.
13 évet tartott ez a kényszermunka, kényszer-élet, de mindnyájan becsülettel, munkával, alázattal helytálltunk. A 76 személyből még nyolcan élünk.
Emlékezzünk, imádkozzunk szüleinkért, sorstársainkért, magunkért.
Beczásy Tatjána
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fides et ratio
Lehetne etnikai kérdésként tárgyalni a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templom építéséről szóló elképzelést, de teljesen fölösleges.
A felvetés, úgy ahogy van, a józan ész elleni merénylet. Akkor is ez lenne a tényállás, ha katolikus vagy protestáns templomot álmodnának egy román többségű településre hasonló körülmények között. Tehát ha egy 98 százalékban románok lakta településre (merthogy Tordaszentlászló 98 százalékban magyar lakta település) 30 magyar katolikus/protestáns (Tordaszentlászló polgármestere szerint mindössze 30 bejegyzett ortodox lakos szerepel a nyilvántartásokban) akarna templomot építtetni, miközben a tervezett templom helyétől egy kilométerre lenne egy azonos felekezetű templom (Kisfenesen, a Tordaszentlászló melletti román többségű faluban áll már egy ortodox templom, ami alkalmas lenne a környék ortodox híveinek kiszolgálására), akkor is észszerűtlen, a racionalitást nyomaiban sem tartalmazó elképzelésről lenne szó.Ez a probléma tehát elsősorban nem etnikai jellegű (bár szó se róla, sok mindenkinek valóban érdeke lehet így beállítani), hanem a hit és értelem párharca. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által „román nemzeti projektnek” tekintett templomépítésről szóló elképzelés megvalósulása esetén tovább erősítené azt az uniós jelentésben foglalt megállapítást, miszerint Romániában a legnagyobb az egy főre jutó templomok száma. Örvendetes, hogy az Istent egyre inkább elveszítő 21. században egy maroknyi kis közösség templom építésével akar hitéről tanúságot tenni Isten és világ előtt – gondolhatnánk. Figyelembe véve a fentebb vázolt körülményeket azonban ez ostobaság, és jól példázza a romániai fonák helyzetet. Aki figyelmesen elolvasta a tegnapi Szabadság címlapját, az tudja, hogy a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templomról szóló hír fölött, vezető anyagban számoltunk be arról, hogy Désen létszámhiány miatt összevonták (egyelőre legalábbis mindenképp) az ötödik és hatodik osztályt. Míg tehát egy osztálynyi méretű közösség építhetne templomot, addig egy osztálynak harcolnia kell, hogy olyan körülmények között működhessen, ami minimumfeltétele lenne a hatékony oktatásnak. Beszédes az a tény is, hogy Romániában a rendszerváltást követően ötször annyi új templom épült, mint iskola. Úgy tűnik, mintha a hit és értelem között feszülő – nagy eszmetörténeti múlttal rendelkező – vitát eldöntöttük volna, amelyben kiütéssel győzött a hit. De jó ez nekünk? Vagy Isten ezt várná tőlünk?
Szász István Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)

Ellenzik a dési szülők a magyar osztályok összevonását
Felháborodást váltott ki a szülők körében a dési 1-es Számú Általános Iskola vezetőségének döntése, melynek értelmében létszámhiány miatt összevonták a magyar tagozatos 5. és 6. osztályt anélkül, hogy a diákok hozzátartozóit korábban értesítették volna a lépésről – adta hírül szerdai számában a Szabadság napilap. Az ötödik osztályba egyébként 13, míg a hatodikba 10 gyerek jár.
A szülők elképzelhetetlennek tartják, hogy az osztályok összevonása miatt az ötödik osztályosoknak ezentúl 25 perces tanórát tartsanak, mint mondják, a gyerekek már arról panaszkodtak, hogy nem értik a leckét.
A kolozsvári napilapnak nyilatkozó egyik szülő, Müller Lenke azt mondta, tiltakozásképpen úgy döntöttek, hogy nem engedik iskolába a gyerekeket. A szülők közölték továbbá, az oktatási tárcához fordulnak, hogy engedélyezzék a két osztály önálló működését.
Tárkány Margit aligazgató a lapnak azt mondta, vállalja a felelősséget a döntésért, az összevonás elhallgatásával a magyar oktatást próbálta megmenteni. Az aligazgató elmondta, már februárban kézhez kapták a 2015/2016-os tanévre szóló beiskolázási tervet, mely szerint a két magyar osztálynak összevontan kell működnie.
„Ezt a döntést azt követően hoztam meg, hogy kollégáimmal együtt végigjártam több mezőségi kistelepülést, és több helyről ígéretet kaptam, hogy sikerül még két gyereket beiratni a hatodikba, hogy az is önálló osztályként működjön. Sajnos azok a szülők, akik megígérték nekem, hogy a dési iskolába iratják gyereküket, számomra ismeretlen okból meggondolták magukat, és a hatodik osztály tíz tanulóval maradt szeptemberre” – indokolta a döntést Tárkány Margit.
A Szabadság megszólaltatta Király András oktatási államtitkárt is, aki azt mondta, bízik abban, hogy a minisztérium elfogadja a szülők kérését. A tanügyi törvény alapján legkevesebb 12 gyerekkel indulhat önálló osztály az általános iskolában, a nemzeti kisebbségek esetében azonban minisztériumi jóváhagyással a megengedettnél kisebb létszámú osztály is működhet.
Krónika (Kolozsvár)

Földet vásárol a Sapientia, hogy bérbe adja leendő agrármérnökeinek
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Építik az agyagfalvi múzeumot
Egy év kihagyás után folytatják az Agyagfalvára tervezett székely múzeum építését – noha a pénz most sem elég a befejezéshez, a település polgármestere azt reméli, ha látható lesz a haladás, a támogatók is szívesebben segítenek. Az elkészült emlékházban egyebek mellett székelyföldi régészeti leleteket állítanának ki, illetve időszakos művészeti tárlatokat is szerveznének.
Jelenleg az agyagfalvi múzeum – már 2013-ban lefektetett – alapjának magasítása van folyamatban, majd a téglákat fogják felrakni, illetve a faszerkezetű előteret alakítják ki – magyarázta portálunknak Bögöz község polgármestere, hozzátéve, hogy az említett munkálatokat október 18-áig szeretnék befejezni, hiszen akkor tartják az 1848-as székely nagygyűlés emlékünnepét, amelyre több vendéget is várnak. Utóbbi azért is fontos, mert Farkas Mózes meg szeretné mutatni az akkor összegyűlő embereknek, hogy nem elfeledett projektről van szó, hanem egy folyamatban lévő kivitelezésről. „Ha az emberek látják a haladást, talán megértik, hogy az emlékház megvalósításához összefogásra van szükség, mindenki hozzájárulása számít. Nemcsak a helyieké lesz a múzeum, hanem az egész székelységé. Ha ’48-ban hatvanezer székely gyűlt itt össze, akkor érdemes az ő emlékük előtt tisztelegni” – jelentette ki az elöljáró. Farkas rámutatott, a jelenleg rendelkezésükre álló összegből csak a múzeum előtere, valamint az egyik terem – lefedés nélkül – tud elkészülni. Noha kevés a pénz, fontos volt, hogy mielőbb folytassák az építkezést, hiszen az emlékház két évvel ezelőtt lefektetett betonalapja romlani kezdett.
Az elöljáró kifejtette, a bögözi önkormányzat az építkezési anyagok ellenértékét próbálja előteremteni, míg az Antal István parlamenti képviselő által létrehozott Agyagfalva 1848 Alapítvány a munkadíjakat finanszírozza. Mint mondta, a költségek előteremtése érdekében úgynevezett téglajegyeket is kibocsátottak, amelyeket öt-tíz lejért bárki bármely székelyföldi település polgármesteri hivatalánál megvásárolhat, ezzel támogatva a megvalósítást. Aki nem engedheti meg magának az anyagi hozzájárulást, munkával is részt vehet a kivitelezésben. „Régebben falvak épültek fel kalákában, talán ma is ez lehet a megoldást. Ha valaki eljön és néhány órát segédkezik, az már erősebben fog kötődni a múzeumhoz, tudván, hogy az ő munkája is benne van” – fogalmazott Farkas Mózes, hozzátéve, ilyen jellegű felajánlásokat a bögözi polgármesteri hivatalnál lehet jelezni.
A készülő múzeumban két terem – illetve egy előtér – lesz, egyikbe állandó, míg a másikba időszakos kiállításokat terveznek. Most azt a részt építik, amelyben bármikor meg lehet majd tekinteni az Agyagfalva környékén, illetve a tágabb székelyföldi régióban talált régészeti leleteket és más, a nemzethez kapcsolható ereklyéket. A második terembe időszakos, tematikus festészeti, fotó- és kézművestárlatokat terveznek. Például arra is gondoltak, hogy egymás utáni tárlatokon mutassák be az egyes székely székek jellemzőit, ugyanakkor több székelyföldi múzeum is felajánlásokat tett kiállítási tárgyak terén – tette hozzá Farkas Mózes.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Brüsszelben énekeltek a Váradi Dalnokok
Tőkés László EP-képviselő meghívására szeptember 21-én háromnapos látogatásra Brüsszelbe érkeztek a Váradi Dalnokok. Erdélyi képviselőnk több mint fél évtizedes áldásos tevékenységük elismeréseként hívta meg a férfikórus tagjait az Európai Parlament székhelyére.
A parlament épületében, a hivatalos szeminárium keretében a magyar látogatócsoportok felelőse, Láng Péter tartott kedden szakavatott bemutatót az EP működéséről.
Tőkés László a meghívottak köszöntésekor kifejtette, hogy a dalnokok éppen azt képviselik a maguk sajátos módján, amit védelmezni kell Európa elidegenítésének körülményei között: önazonosságunkat, nemzeti értékeinket, kultúránkat, anyanyelvünket. Az EP migrációról szóló közvitáján a megszólalók túlnyomó többsége számára nem az volt a kérdés, hogy miként képviselhetjük Európa, az EU értékeit és érdekeit, hanem sokkal inkább a migránsok jogainak és érdekeinek a gondja foglalkoztatta őket. Ez önmagában még dicséretes is lenne, de Európa a saját választóinak szempontjából végletesen egyoldalú.
Gál Kinga Fideszes néppárti képviselő az alapjogi bizottság üléséről jőve beszámolt a legforróbb kérdés, a menekültügy kapcsán felmerülő nagyon összetett vitákról. Mint mondta, „olyan ez az eset, mint azé a bizonyos állatorvosi lóé”. Az európai érdek- és értékellentétekre, valamint a Magyarországot ért méltatlan támadásokra vonatkozóan pedig kifejtette, egyre többen vannak azok, akik azt mondják, a konfliktus magyar kezelése nem kritikát, hanem pont ellenkezőleg, elismerést érdemelne.
Az énekkar ezután a parlament előtti, a lengyel Szolidaritás mozgalomról elnevezett téren találkozott Andrej Plenkovichorvát és Sandra Kalniete lettországi néppárti képviselőkkel. Utóbbi, országa egykori külügyminisztere és európai biztosa, meleg szavakkal köszönte meg a meghívást, különösképpen azért, mert tiszteli és harcostársának tartja Tőkés Lászlót. Elmondta, hogy Lettországban 1873 óta minden öt évben kórusfesztivált tartanak, a legutóbbi alkalommal több mint ötvenezren vettek ezen részt. „Jöjjenek önök is legközelebb, meghívom önöket hazámba, a soron következő kórustalálkozóra” – mondta a képviselőnő. A balti országokban egyébként nagy hagyománya van a közösségi éneklésnek, nemhiába nevezték a szomszédos Észtországban „énekes forradalomnak” az 1989-as megmozdulásokat.
A Váradi Dalnokok ezután alkalmi koncertet adott, amelyet a téren összesereglettek élénk és lelkes érdeklődése kísért. A kórustagok a továbbiakban megtekintették az európai demokrácia történetét bemutató Parlamentáriumot, meglátogatták Bartók Béla brüsszeli szobrát, és a híres főtér, a Grand Place megtekintése után, a mai hazaindulás előtt az Atomium felkeresésére is jutott idő – írta Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)