Évadkezdés a Tamási Áron Színházban is
Szeptember 3-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2015/2016-os évadra érvényes bérletei. A színház vezetősége tudatja, az idei évadtól kezdődően a www.biletmaster.ro oldalon is lehet bérleteket vásárolni, és a helyfoglalás is megoldható internetről.
Mivel a marosvásárhelyi színházkedvelők gyakorta megfordulnak a neves sepsiszentgyörgyi teátrum nézőterén is, érdemes tudniuk, milyen előadásokkal várja közönségét a székelyföldi színház. Mint azt az intézmény által kiküldött közlemény tudatja, a 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a társulat. A legelső premierre, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az Új Stúdióban. Bocsárdi László a többszörös UNITER-díjas Hamlet színpadra állításával a "kizökkent a világ" állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul. Annak ellenére, hogy a két mű vélhetően egy időben keletkezett, a Vízkeresztnek van komikus jellege, amely groteszkké, bizarrá és humorossá teszi az előadást. A Vízkereszt bemutatóját követi majd Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja. A szereplők szeretet nélküliségre vannak ítélve, és a túlélés érdekében igyekeznek minden lehetőséget megragadni.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program, melynek keretében a POSZT-ról négy díjat hazahozó Meggyeskert rendezője, Sardar Tagirovsky ismét a társulattal dolgozik, idén Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. A szerző által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, illetve a magány problémaköre. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül sor. Nagy Botond, Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja: ő a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkij-jele-netekkelcímű kísérleti produkciót. A naturalista egyfelvonásos egy férfi és egy nő szenvedélyes viszonyát bontja ki, amely a rendező eddigi munkáihoz hasonlóan erős képi világgal egészül majd ki. Azokon a dramaturgiai gócpontokon, ahol az előadás fő szövege már nem tud elég kifejező lenni, Tarkovszkij munkásságából inspirált képek, mozgások és hangulatok váltják fel az előadás fő dramaturgiai fonalát.
Victor Ioan Frunza, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, a Halni jó! című előadást fogja tavasszal színpadra vinni. Forgách András Halni jó! című műve Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján íródott, a történet azonban a mai Budapestre, egy körgangra kerül. A cselekmény helyett a nyelv lett Forgách drámaírói (adaptátori, színpadra írói, fordítói) eljárásának szervezőelve. Az évad sorrendben legutolsó produkciójaként pedig Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Lilioms zínrevitelét láthatják Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg, és a darab szerzője szerint ez a legfontosabb: a kérdésfeltevés, a döntéshozatal, a világhoz való viszonyunk, nem pedig a végeredmény. Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg a közönség.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik, személyesen, illetve a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon, valamint interneten a www.biletmaster.ro weboldalon.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Püspöki találkozás a kastélyban
Úgy indult az ez évi helikoni találkozó, mint az elmúlt esztendőben: a Marosvásárhelyi Forgatag társrendezvényeként a Teleki Téka udvarán kezdődött el. A diófaaljnyi közönség rendkívüli esemény résztvevője lehetett, amikor dr. Fekete Károly református püspök beszélt Makkai Sándorról, az egykori erdélyi református püspökről. E rendkívüli "püspöki találkozó" apropóját az adta, hogy 125 éve született Nagyenyeden Makkai Sándor erdélyi író, püspök, és Fekete Károly, a jelenlegi debreceni püspök éppen Makkai Sándorról írta doktori dolgozatát, s egyben az egykori író, tanár, püspök egyik legszakavatottabb ismerője. Ezért is volt érdekes és színvonalas a marosvécsi kastélyban megismételt előadás, hiszen a Makkai Sándor által kimondott és leírt, 1926-ban megélt Nem lehet! írás azóta is heves vitákat vált ki. Fekete Károly pedig, aki behatóan áttanulmányozta levéltárak és magánlevelezések Makkaira vonatkozó iratait, e felkavaró vita rejtélyét nyitotta fel, és megbízható igazolások alapján hozta emberközelbe a misztikus titokzatossággal körülvett életet. A néhai püspökről szóló püspöki előadás legnagyobb ajándéka az volt, hogy egy debreceni tudós ember tárta fel és mutatta meg erdélyieknek Makkai Sándor debreceni életét, aki 1936–1951 között ott volt teológiai tanár. Érdekes életsors tárult fel élete végének közvetlen ismertetésében, amiről eddig még a szakmabeliek is oly keveset tudtak.
A helikoni leszármazottak találkozójának második előadója az évente visszatérő vendégként érkező Pomogáts Béla volt, aki Makkai Sándor Holt tenger című regényéről beszélt. A Makkai Sándor mezőségi, vajdaka-marási lelkipásztori szolgálatának élményeiből és fájdalmaiból összeállt regény azóta is megkerülhetetlen, sőt egyfajta jelképe, szimbóluma lett az erdélyi Mezőség sajátos világának. Az Erdély irodalmát ugyancsak ismerő előadó Kuncz Aladár kőasztala és Kemény János sírja között a százados tölgyek oltalmában állapította meg a helikoni íróról szóló beszédében: "nekünk mindig az íróink voltak az államfőink és szolgálóink, ezért él a magyar nemzet".
Végh Balázs Béla Makkai Sándor ismeretlen arcát mutatta fel – a költőt. Mindmáig talán csak az irodalomtörténet tartotta számon, hogy 1912-ben, alig huszonkét évesen a Számadás című verseskötettel jelentkezett, de a regényíró, a közéleti személyiség, a mozgalmas egyházi tevékenység teljesen háttérbe szorította ezt, sőt elfeledtette. Viszont éppen Végh Balázs Béla gondozásában és bevezető tanulmányaival jelentek meg Makkai Sándor nagyon fontos esszéi a Kriterion kiadónál 2003-ban és 2009-ben: Magyar fa sorsa és Erdélyi szemmel.
A marosvécsi találkozó kedves színfoltja volt Zika Klára dokumentumfilmje, amely a marosvécsi Helikon 15 évét mutatta be, azt a másfél évtizedet, amióta megalakult a Helikon – Kemény János Alapítvány, és amióta évente augusztus utolsó hétvégéjén a helikoni leszármazottak találkoznak. Így történt ez most is, amikor éppen a 125 éve született író, püspök unokája, Makkai Lilla lelkipásztor tartott megható áhítatot a kastélykertben. Ezért is volt hiteles az igehirdető bizonyságtétele az egykori 55 helikoni íróról, költőről, amikor így fogalmazott: "nagyapám és társai próféták voltak".
Mivel az elmúlt ősszel az örökösök használatba vehették a marosvécsi Kemény- kastélyt, így ott zajlott a teljes találkozó, s mintha egyre jobban ráérezne a mai Marosvécs, milyen áldott lehetőség és kincs számára az Erdélyi Helikon két világháború közötti hősi korszaka. Csak egyetlen példát említek: a marosvécsi református iskolát a falu népe építette báró Kemény János által adományozott területre, Kós Károly tervei alapján, és Makkai Sándor szentelte föl. Akár szó szerint is benne élnek a helikoni írók a mai és holnapi Marosvécs hétköznapi életében. Egyre aktívabb is a helybéliek részvétele ezeken a találkozókon. Az iskolások Kemény János Fenyőmuzsika című verses történetét adták elő, majd két néptánccsoportjuk tette emlékezetesebbé a 15. helikoni találkozót. Illesse köszönet ezért Zsigmond Székely Edit és Méra Ilona tanárnőket.
Székely ruhába öltözött tizenévesek énekeltek, szavaltak a frissen kaszált széna illatában, hátterük volt a kert, hol egykor vitázott a "bősz kalotaszegi" Kós és Bánffy Miklós gróf, vagy felolvasott Áprily és Dsida. Ma Marosvécsen így él tovább az erdélyi irodalom.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)

Románia tárgyalni akar az IMF-el egy újabb hitelmegállapodásról
Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
A miniszter a Bloombergnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a bukaresti kormány 2016-ban újabb hitelmegállapodást köthet az IMF-el, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal.
Kifejtette, hogy Románia meg tud állni a saját lábán, nincs szüksége hitelre, de jó lenne, ha rendelkezne egy rugalmas hitelmegállapodással, ami megvédhetné a nemzetközi pénzpiacok lehetséges ingadozásaitól. „Jelenleg Románia nagyon olcsón tudja finanszírozni a piacokról működését, de sose lehet tudni” – mondta a pénzügyminiszter.
Eugen Teodorovici előtt a fő kormányzó erő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea is kijelentette korábban, hogy a felhatalmazták a kormányt, tárgyaljon a nemzetközi hitelezőkkel egy újabb hitelmegállapodásról.
Romániának ebben a hónapban jár le a 2009 óta sorozatban harmadik hitelmegállapodása. A legutóbbi, 4 milliárd euró értékűt 2013-ban kötötte meg az IMF-el és az uniós végrehajtó szervvel.
Tavaly június óta az IMF és az Európai Bizottság nem bocsátott Románia rendelkezésére újabb hitelrészleteket, mert nézeteltérés támadt a bukaresti kormány és a nemzetközi hitelezők között, akik nem értettek egyet a kormány adócsökkentési és béremelési politikájával, amit a román parlament által csütörtökön megszavazott adótörvény részben tartalmaz. A parlament időközben átütemezte az adócsökkentési intézkedések egy részét, és 2017-re, illetve 2018-ra halasztotta azokat.
Bukarestnek most nincs szüksége hitelre, hiszen a legutóbbi 4 milliárd eurós keretéből sem használt fel pénzt, mint ahogy az azelőtti, szintén elővigyázatossági típusú megállapodásból sem.
Románia 2009 és 2011 között szorult segítségre, amikor csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodást zárt le. A román kormány tagjai korábban elutasították egy újabb megállapodás megkötésének gondolatát, amivel nem értett egyet a román nemzeti bank kormányzója, aki többször szorgalmazta újabb egyezség tető alá hozását. (MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Oprea is plagizált?
Plágiumot követett el Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes a doktori dolgozatának megírásakor, állítja Marian Popescu, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottságának elnöke. Popescu kifejtette, hogy személyes véleményt mond, mert a felsőoktatási intézet testülete nem vizsgálhatta meg a dolgozatot.
A magas rangú tisztségviselők esetében ugyanis az oktatási minisztérium alárendeltségébe tartozó tudományos kutatások etikai bizottsága illetékes eljárni. Ez a testület már júliusban bejelentette, hogy Oprea nem plagizált, a rekordidőnek számító 16 nap után gyorsan lezárva az Oprea-ügyet. Akkor az oktatási minisztérium közölte, hogy a tudományos munkát a jogtudomány területén elismert, tekintélyes szakemberek vizsgálták meg.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyújtópontban – Képek a múltból a Minerva Archívumában
Ismerje fel magát, ismerőseit, a helyet, az időpontot, az eseményt! – ezzel a felhívással is indíthatnánk sorozatunkat. Ebben olyan sajtófotókat tárunk az olvasók elé, amelyeket a hatvanas évektől kezdődően a kilencvenes évek elejéig (1993-ig) készítettek az Igazság, a Făclia, továbbá (1989 decemberétől) a Szabadság napilap fotóriporterei. A Minerva Művelődési Egyesület (a Szabadság napilap tulajdonosa) lehetővé tette ezeknek a fotóknak a digitalizálását, 2014-től a Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben pedig elkezdték a fényképek archiválását, a Minerva Archívum elkészítését. Jelenleg is zajlik a műhelymunka, a képek egy része máris megtekinthető, ezekből közlünk most sorozatunkban. Célunk, hogy olvasóink segítségével feltárjuk és megismerjük a múltat. Október 8-án közösségi találkozót tervezünk ebben a témában.
Ki hol dolgozott?
A Minerva sajtófotó gyűjtemény az 1965 és 1993 közötti kolozsvári Igazság és Făclia, majd 1989 decemberétől Szabadság napilapok fotóriporterei által készített felvételeket tartalmaz. A közel 50 000 6x6-os fotónegatívokból álló archívum az 1989-es fordulat után lett megmentve, és az elmúlt rendszer különféle hagyatékait, a propagandában használt anyagokat és dokumentumokat rögzíti, melyek tudatosan vagy tudattalanul felejtésre vannak ítélve. Hasonló hagyatékok vagy elvesztek, vagy lappanganak.
Mostanáig a gyűjteményt a Minerva Művelődési Egyesület médiakutató központja őrizte, és zömében láthatatlan volt, kis részük került csak publikálásra a napilapok hasábjain.
2014-től a kolozsvári Tranzit Házban, a Conset projekt keretein belül működő műhelyben, a fotónegatívok átvilágítása, pozitívba való átültetése láthatóvá tette ezt a hatalmas képhalmazt. Az egy év alatt zajló digitalizálás után egy nyilvánosan hozzáférhető, lapozható, kutatható, interneten elérhető archívum létrehozása a cél.
A képek hivatalos megrendelésre készültek és a társadalom különböző területeire nyújtanak betekintést: iparosítás, munkásélet, mezőgazdaság, városi és vidéki élethelyzetek, különböző hivatalos események stb. A műhely egy potenciális kutatási infrastruktúra létrehozásában igyekszik több irányból jövő intézményi és személyes/szakmai érdeklődést egybegyűjteni. Az érintett szakterületek között a következőket említenénk meg: ipartörténeti kutatás, munkásmozgalmi és szakszervezeti szociológia, antropológia, politikai gazdaságtörténet, fotográfia, képek előállítása és használata, művészetelmélet (pl. a művészeti reprezentáció és a társadalmi szerepvállalás szövevényes viszonya) stb.
Alapgondolatunk az, hogy a központosított tervezés változatosabb megvilágításba kerüljön.
Az október 8-ig tartó jelen montázssorozatunk csupán apró töredékeiben villantja fel azokat a perspektívákat és ismereteket, melyek összeolvasása segíthet közelmúltunk és jelenünk megértésében, felelősséggel azok iránt, akik mindezt az időt végigdolgozták. Célja felvezetni azt a közösségi eseményt, amelynek keretein belül eddigi tevékenységünket megismertessük, egyben partnereket keresvén elveszőben lévő tapasztalatok, tanúvallomások, megvalósítások és életutak feltárásához, a képek esetleges beazonosításához.
Az esemény szervezői: Miklósi Dénes, Miklós Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)

Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Szeretetfonallal szegélyezett türelemfátyol
Többszöri átgondolással járó döntéshozás a Gyimesi Tánctáborba való részvételünk a frumószai gyerekekkel. Mert olyan közeli ott minden. Egy osztályteremben lakunk egy héten át, a földön, matracokon, én ébresztem őket, fogat mosni, mosakodni indulunk, felöltözünk, majd a szolgálatosak kijelentik, hogy indulhatunk, hisz mindenki rendet rakott a matracán és annak környékén.
Szép sorban haladunk a forgalmas út szélén, néha elhangzik egy Jó regvelt!. Az ebédlőben hamar megtanulják kikérni a reggelit, evőeszközöket, szalvétát, meleg teát is hozva egyszerre magukkal. És ez még csak a reggel egy órája… Aztán ki-ki elmegy a választott foglalkozásra. A furulyások Krisztiánhoz mentek, a kézműveskedést választók Kati nénihez vagy Emese nénihez, vagy a festő bácsihoz.
Én meg figyeltem őket… A kezdeti zavarukat, az anyaghoz való lassú érintésüket, a bátortalan tartását a furulyáknak, a hamis hangokat. Tartott mindez úgy pár percet, majd életre keltette a kíváncsiság a tenni akarást, mellé csapva társként a kitartást.
Így esett, hogy a hat furulyásból egy sem adta fel az idén, végigülték az órákat, fújták, annyit fújták a furulyákat. A kézművességet választó öt gyerek pedig szőtt, font, varrt, nemezelt, festett, bügyürgetett. És mindannyian barátkoztak. Olyan sokat tanulhatunk a gyerekektől…
Aztán jött az ebéd. Hol jóval korábban mentünk, hol késtünk, ez volt az alapfelállás. Sokban változtam, mióta anya lettem. A játék öröme lesöpri a kötelező megjelenések pontos idejének betartását. De mennyire megéri megengedni ezt magunknak. Szerencsére éhen nem maradtunk egyszer sem. Ebéd után hazasétáltunk. A kisszobának nevezhető osztályterembe ki-ki birtokba vehette a saját matracát. És jött a pihenő, ami két órát tartott. Figyeltem őket, mind a 11 gyereket… Ahogy kártyázni, rajzolni, gyöngyöt fűzni hívják egymást. Suttogva. Mert valakit közben mindig elnyomott az álom. Figyeltem, ahogy figyelnek egymásra.
– Lassan készülődhetünk – szóltam az idő elteltével a szolgálatosoknak, akik felébresztették az alvókat, rendbe rakatták a matracokat, és kitűzték az időt az indulásra.
És mentünk megint szép libasorban, párban vissza a foglalkozásokra. Onnan meg vacsorázni, és készültünk a serketáncra.
Hogy mekkora egy boldogság az a serketánc! A gyerekeknek szóló egy órás táncház, de jóval több annál.
A serketánc után azonnal indulunk haza lefeküdni, igen, haza, már első este így beszéltünk a pici osztálytermünkről. Sötét volt már, sorban, fáradtan, hangosabban, egy-egy furulyabesípolással megáldott utak voltak ezek. Majd mosakodás, pizsamaosztás, és megkezdtük az esti egybegyűlést.
Körbeültünk, és egyenként meséltünk a napunkról. Hogy mi volt jó és rossz benne. Hogy morzsolódott-e el könnycseppecske az édesanyák hiányáért, hogy fáj-e még a has a zöld fosókaszilva evése után, hogy mi volt az a szóváltás ott mesze tőlem, hogy… És mesélnek… Napról napra lelkesebben és ragyogóbb tekintettel. Körbeér a beszéd és szót kap a két szolgálatos. Ők adnak, csak ők adhatnak piros vagy fekete pontot, indoklással alátámasztva. És érkeznek a piros pontok a tábori naplóba, és a mosolyok, felháborodás a feketéért, amit jó érvelés követ, szóba kerül a holnapi nap terve, kiválasztódik az új szolgálatos pár, majd szép álmokat kívánunk egymásnak. Gyorsan alszanak el.
Csak nekem nem jön azonnal álom a szememre. Hallgatom az egyenletes szuszogásokat, a néha felkiáltó álombeszédeket.
És hogy miért kell minden egyes esztendőben átgondoljam, hogy menjünk-e a Gyimesi Tánctáborba? Azért, mert olyan közel kerülünk egymáshoz, amit a tanári és anyai lelkem nehezen visel el. Mert megint évekre szóló szeretetfonalat fontak körém ezek a gyerekek, nemezeltek türelemfátylat nekem, furulyáztak varázsszavakat a szívembe, amolyan bármikor előkapható ütőlapokat festettek a lelkembe, amivel megvédhetem magamat és a közös ügyünket. Ez a cseppet sem játék, nagy kötelezettség, összességében a tetteinkért azonnali és tudatos felelősségvállalásra késztető erő. Erő, mely megtart és tovább visz, de súlya nagy, a tanári és anyai lelkemnek egyaránt.
Ez egy valódi tábor lényege. Erőt meríthet belőle évekig gyerek és tanár egyaránt…
Szívből köszönöm mind a 11 frumószai gyereknek, a támogatóknak, a táborszervezőknek, az oktatóknak, az érdeklődőknek és a barátoknak.
(2015. július 26-augusztus 2., Gyimesközéplok)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Esélyt adni a pusztuló erdélyi kastélyoknak a fennmaradásra
Az épített örökség megőrzéséről, közösségtudatról, a hálózatépítés lehetőségeiről és sok másról
Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek cím alatt szervezett augusztus 17-én konferenciát Kolozsváron a PONT Csoport. A társadalmi innovációval foglalkozó szervezet 2009-től kezdődően arra törekszik, hogy az erdélyi épített örökség egyik legfontosabb kategóriáját alkotó kastélyok helyzetét minél hangsúlyosabban megjelenítse a köztudatban. A PONT Csoport kastélytulajdonosok, szakemberek, közintézmények, üzletemberek, civilek és helyi közösségek hálózatának kiépítésében, az együttműködés feltételeinek megteremtésében vállal szerepet – magyarázta Farkas András alapító tag. Elmondta, szeretnének hozzájárulni egy modellrendszer, stratégia kialakításához, hogy a kastélyokat gazdasági és társadalmi szempontból is értékesíthesse a tulajdonos és a közösség. A szervezet körülbelül 300 erdélyi kastélyról fotódokumentációt is szándékszik összeállítani, és adatbázisba gyűjtenék azoknak az elérhetőségét, akik szerepet vállalhatnak a kastélyok megmentésében.
Meg kell teremteni a kastélyok iránti igényt, és olyan funkciót kell találni számukra, amely fontossá teszi őket a közösség számára. Mindemellett, a kastély gondozójának – legyen az magánszemély vagy önkormányzat – meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy feladata az épület vagy épületegyüttes megfelelő karbantartása, és következő generációkra való átörökítése – emelte ki megnyitó beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. – A kastélyokat meg kell nyitni a nagyközönség számára, mert a hozzáférés biztosítja a társadalmi támogatottságot, és nem kell félni az újító jellegű funkcióktól – tette hozzá. Emlékeztetett: a bonchidai Bánffy-kastélyt koncesszióba vevő, és annak restaurálásán dolgozó Transylvania Trust Alapítványt sokan bírálták, amiért lehetővé tette az Electric Castle fesztivál megszervezését, de az idén immár harmadik alkalommal megszervezett rendezvény miatt semmi kár nem esett a kastélyban. Mindemellett, körülbelül 120 ezer fiatal beszél különböző közösségi fórumokon arról, hogy Erdélyben, Kolozsvár mellett van egy gyönyörű magyar kastély, amelynek kapui nyitva állnak a látogatók számára – részletezte Hegedüs Csilla.
Bánffy Farkas, aki felújította a családja által visszakapott fugadi kastélyt, és jelenleg a saját és más családok visszaszerzett birtokrészeit igazgatja, megállapította: a kastélyoknak azokat a belső tereit, ahol a családok laktak, és ma is laknak, magánszférának kell tekinteni. Köszönetet mondott mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik az erdélyi kastélyok felújítását, és az utókor számára való megőrzését.
Hozzátette: már kisgyermekként meghallgathatta a családdal, a rokonsággal, az erdélyi arisztokrácia életformájával kapcsolatos történeteket, így azt lehet mondani, hogy „beleszületett” a családi hagyomány, a nagyszülők, szülők által közvetített értékek szeretetébe és tiszteletébe. – Egy-két évesen már hallhattuk például, hogy Sáromberkén (a sáromberki Teleki-kastélyban – szerk. megj.) mindennap 32 személyre terítettek, vagy, amikor a Bánffy-férfiak összeültek, hogy a családi birtok ügyeit megvitassák, a teljes személyzetet elküldték, s a tizenéves nagyanyámnak kellett felszolgálnia – mesélt néhány érdekes adalékot Bánffy Farkas.
Vendégek a kastélyban: egy működő modell
A találékony vállalkozói szellemű, erős közösségtudatú Rácz Attila közgazdász és felesége megvásárolták, és szakemberek közreműködésével, az Európai Unió vidékfejlesztési alapjától elnyert pénzügyi támogatással felújították az olaszteleki Daniel-kastélyt. A 17. századi, később klasszicista stílusú szárnnyal is kiegészült épület ismét méltó módon fogadhatja látogatóit; annál is inkább, mivel az épület alapvető funkciója a vendégfogadásra épül: a Daniel család egykori udvarháza immár egy éve kastélyszállóként működik.
Rácz Attila a konferencián elmondta: az épület ugyan meglehetősen félreeső helyen áll, de marketingjük eleve azt a vendégkört célozza, amely kifejezetten egy kastélyszállóban óhajtana megszállni. A vállalkozás eddig minden negyedévben jövedelmet hozott, nyolc személy megélhetését képes biztosítani, tehát úgy tűnik, ez egy működő modell, fenntartható befektetés – magyarázta az igazgató-tulajdonos. Elmondta, az átfogó felújítási munkálatok során szinte hetente újabb érdekes leletek bukkantak elő, ezek közül a legimpozánsabb az emelet egykori nagytermének falain secco technikával készített, a késő reneszánsz időszakából származó falfestés volt.
Fehér János művészettörténész feltételezése szerint ezt a helyiséget egykor a Daniel család életének, politikai pályafutásának főbb jeleneteivel díszítették. Egyik feltárt jelenet egyedinek számít a fennmaradt erdélyi falfestészetben: az Erdélyi Fejedelemség Portai adójának beszolgáltatását ábrázolja. A virágdíszítéssel keretezett falkép hátterében láthatók Konstantinápoly részletei, és viszonylag jól kivehető egy tollas fejfedőt viselő, enyhén meghajló alak – feltehetőleg a főkövet–, a pántokkal erősített, veretes láda tömött erszényekkel, illetve egy másik alak, feltartott kezén egy sólyommal, amelyet ugyancsak ajándékba vittek a török császárnak – olvasható a kastélyszálló honlapján közölt leírásban. A Portai adó beszolgáltatása országos érdekű tevékenység volt, a főkövetséggel megbízott személy számára pedig különösen fontos eseménynek számított, nem véletlen, hogy falkép formájában is megörökítették.
Kutatás, tervezés, helyreállítás
A konferencia előadásait hat témakörbe csoportosították. Makay Dorottya tartószerkezet-tervező mérnök, műemlékvédelmi szakember a műemlék-helyreállítás, restaurálás, konzerválás folyamatának legfontosabb lépéseit összegezte. Elmondta: minden helyreállítás alapvető célja, hogy az épület leromlott állapotát feljavítsa. Valamennyi ezirányú beavatkozás kutatással kezdődik, arra épül a tervezés. A kutatási szakaszban készülnek a topográfiai-, építészeti-, tartószerkezeti felmérések, falkutatások, művészettörténeti, épületfizikai, épületbiológiai tanulmányok, a régészeti, és több esetben talajmechanikai felmérések is. A tervezési fázisban előnyös, ha már első körben együttműködnek műépítészek, művészettörténészek a tartószerkezeti problémákat azonosító mérnökökkel. A tervek összeállítását, a különböző engedélyek beszerzését, majd a sikeres pályázást követően a beruházónak licitáltatnia kell a kivitelezést. A helyreállítási munkálatokból nem maradhatnak ki az épületgépészeti szakértők, akik a fűtési, világítási, vízellátási követelményeknek megfelelően korszerűsítik az épületet, illetve a szakrestaurátorok sem, akiknek területén értékes emlékeket fedeztek fel – részletezte Makay Dorottya.
A helyreállítás lezárulását követően, az úgynevezett jótállási időszakban a kivitelező felelőssége a bekövetkezett károsodások kijavítása, az épület tulajdonosának, haszonélvezőjének pedig gondoskodnia kell a karbantartásról, figyelnie kell az épület állapotában jelentkező változásokra – tette hozzá a tervezőmérnök.
Szabadság (Kolozsvár)

Őrséggel harcolnak a famaffia ellen!
A politikusok is sok gondot okoznak erdőügyben is – mondja lapunknak egy szakember. Emellett további újdonságokat tudtunk meg az új próbálkozásról: ezúttal az Erdészeti Őrségek felállításával és bevetésével küzdenének a maffiává nőtt fatolvaj-bandák ellen. Nemzetközi tanácskozás volt Félixen.
8,8 millió köbméter fát vágnak ki illegálisan Romániában minden évben. Ezt Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter közölte, amikor bejelentette: Erdészeti Őrséget hoz létre a kormány. Erről az ügyről is tudakoltunk részleteket, ugyanis újabb nagyszabású, nemzetközi erdészeti tanácskozás volt nálunk, Félixfürdőn. Pénteken ott tartotta idei egyeztetését az Erdészek Európai Tanácsa (CEF – Council of European Foresters), az Európai Erdészeti Szakértők Konzultatív Csoportja (AGFEE), és a romániai Consilva erdészeti konföderáció. De igazából nem csak ezek a szervezetek, hanem lényegében az összes erdészeti csúcsvezető eljött Romániából csakúgy, mint Németországból, Magyarországról, Ukrajnából, Törökországból, Moldova Köztársaságból.
Stratégia és tolvajok
Így ott volt az Állami Erdészeti Igazgatóság, azaz a Romsilva vezérigazgatója, Adam Crăciunescu is. Ő adott interjút lapunknak a tanácskozás helyszínén. Mint kérdéseinkre elmondta, a fő téma az Európai Erdészeti Stratégia volt – ezt ugyanis a klímaváltozás miatt is módosítani kell, továbbá az egyes államokban (így Romániában a fatolvajlás miatt) felmerülő gondok miatt is. Jövő héten lesz egyébként az Erdészeti Világkongresszus, ott is felmerül a téma, és ezt igyekeztek előkészíteni most, Félixfürdőn. S hogy mi ez egyáltalán? Nos, a jelenleg érvényes Európai Erdészeti Stratégiát 2013-ban fogadták el, és mivel az EU-ban nincs közös erdészeti politika, az ágazati érdekérvényesítés kiemelt eszköze a stratégia. Céljai többrétűek. Kimondja: “biztosítani kell, hogy az EU valamennyi erdejét bizonyíthatóan fenntartható erdőgazdálkodási elvek alapján kezeljék, valamint, hogy növekedjék az EU hozzájárulása az erdőgazdálkodás fenntarthatóbbá tételéhez és az erdőirtás visszaszorításához.”
Mi van konkrétan?
Na igen, az erdőirtás: Romániában az illegális kitermelés a legnagyobb gond e téren, sok éve. Erről is kérdeztük Adam Crăciunescut, aki szerint “A romániai fafajták közül több igen gyorsan nő, nagy hozamú, így a külföldi piac egy részét is el tudjuk látni innen. Összességében Európa is elég híres exportőr. Nekünk itthon sincs félnivalónk, ameddig csak annyit termelünk ki, amennyit pótolni is tud a természet és az ember. Nálunk, a romániai állami erdőgazdálkodásban, azaz a Romsilvánál részletes számítások nyomán végezzük a kitermeléseket, és vigyázunk. Ki kell azonban mondanom, hogy a nagy gondok a magán erdőkerületek által kezelt erdőségek esetében vannak. Már a világháborúk előtt, de még utánuk is egy darabig egészen jó volt itt az erdőgazdálkodás. Ám az utóbbi jópár évben a bűnözési hullám ide is lecsapott. És ennek hátteréhez tartozik az is, amit nagyon sajnálok, nevezetesen, hogy a témakör sokszor politikai tényezők szintjére terelődik át. Sok esetben politikusok döntenek ilyen kérdésekben, anélkül, hogy értenének hozzá. És akkor inkább mindenféle érdekek mentén hoznak döntéseket, már a visszaszolgáltatásokkor is csoportokat, önkormányzatokat favorizálnak. Akik aztán nem tudják megfelelően kezelni az erdőket. Itt, Bihar megyében is van ezekre példa. Vannak aztán azok, akik ráteszik a kezüket az erdőkre, és továbbadják azokat, kivágásra. Ráadásul az elmúlt 25 év során a törvények sem voltak következetesek. Most talán jöhet valamicske változás, mert döntés született az Erdészeti Őrség létrehozásáról. A vonatkozó kormányhatározat megvan, és pár napon belül az új hatóság hatáskörét is meghatározhatják. Aztán kezdődhet az alkalmazottak kiválasztása.” Értesüléseink szerint egyébként Bihar megye azon megyék között van, ahol a legkevesebb alkalmazottja lesz az Erdészeti Őrségnek. Erre a felvetésünkre azonban Adam Crăciunescu így válaszolt: “Nem. Legalábbis még nem határozták meg a keretszámokat. De mindenképpen minden megyében az dönt majd, hogy hol mekkora erdős terület van”.
Egyébként az Erdészeti Őrségnek a tervek szerint körülbelül ezer alkalmazottja lesz országosan, a hatóság működtetése pedig mintegy 500 millió lejes pluszköltséget jelent az államnak idén. Az őrség létrehozásáról a Környezetvédelmi Minisztérium dolgozott ki sürgősségi rendeletet, miután a Legfelső Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette az illegális fakivágásokat. A sürgősségi rendeletben az új őrség létrehozását azzal indokolják, hogy Romániában évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ez pedig az országban kitermelt famennyiség egyharmadát jelenti. Az új alakulat célja az illegális erdőkitermelés visszaszorítása, de a kormány nem határozott meg pontos célértékeket.
Munkahelyteremtő fa
A félixfürdői nemzetközi tanácskozás elnökségének tagja volt a Németországot képviselő Barbara Koch is, a Freiburgi Egyetem erdészeti karának reprezentánsa. Őt arról kérdeztük, miről beszéltek még az egyeztetéseken. Elmondta: „Az új és fejlődő, úgynevezett biogazdaság is szóba került. Ennek alapvető eleme az erdészet, és az erdőterületek terjesztése, fejlesztése. Manapság, amikor már megújuló energiaforrásokat keresnek egyre több helyen, kezdik felfedezni, hogy a fa egy ilyen lehet. Ez most nagyon aktuális téma. Még az Európai Bizottság is figyel erre, és nagyon sok pénzt pumpál ennek a támogatásába. Mi, a mi szakmai szervezeteink is szeretnénk részesedni ebből, erről is egyeztettünk. Emellett a faipar szociális aspektusáról is szó volt. Közérthetőbben arról, hogy a legális faipar egyre több munkahelyet teremt. És még többet fog, mivel a fa, mint megújuló energiaforrás lassan egy külön iparágat teremt majd magának”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Felépült a háromkúti iskola
Az utolsó munkálatokat végzik, a felépült háromkúti iskolán, mely 2012-ben égett le. A beruházást, számos adományozó támogatta. A Bethlen Gábor Alap 8,5 millió forintot adott hozzá, Kövér László, az Országgyűlés elnöke pedig, saját forrásából 1,5 millió forinttal segítette az intézmény felépülését. Az iskola ünnepélyes átadása, szeptember 14-én lesz.
A gyimesi falu iskolája, azt még túlélte, hogy 2010-ben a falut kettészelő Kis-Békás patak kiöntött. A már akkor, rossz állapotban lévő épületben, kár nem keletkezett, viszont az intézmény udvarának jelentős része a víz martalékává vált. Még ebben az évben indult az adománygyűjtés egy új iskola építéséhez Imre Anna tanítónő irányításával, a helyi Hármaskútért Egyesület közreműködésével, melynek a tanítónő férje az elnöke. (Ebbe a gyűjtésbe az Erdély.ma is aktívan bekapcsolódott, eredménye itt látható: http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=5 Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a portálunkon 2010. augusztus 23-án elindított nyilvános gyűjtés mellett közvetlenül is érkeztek adományok Háromkútra! Az iskolaépítéssel járó bonyodalmakról, a helyszín-változásokról, az iskola terveinek változatairól és az építkezés megkezdéséről több cikkünkben is beszámoltunk – szerk.) Az épület, ami egyben az óvodai és iskolai funkciót is betöltötte, 2012. márciusában égett le. Ekkorra már, számos jótékonysági koncertet és előadást szerveztek több magyarországi településen, így az iskola építéséhez, a pénz jelentős része, rendelkezésre állt. Mihók Péter, Gyimesközéplok polgármestere, a sajnálatos esemény kapcsán, a sajtót arról tájékoztatta, hogy maximális mértékben az ügy mellé állnak, mivel az új iskola építéséhez szükséges pénz jelentős része már akkor rendelkezésre állt. „Segítünk, az intézményt berendezni, az elégett eszközöket pedig, pótoljuk" – mondta.
Az új oktatási intézményben egy-egy óvodai és iskolai terem, egy fiú- és egy lánymosdó, valamint egy tanári szoba van.
Takács Judit
Erdély.ma

A második világháború hőseire emlékeztek
Több mint százötvenen vettek részt szombaton az Ajnád térségben elhunyt második világháborús hősök tiszteletére készített emlékmű és a falu határában újraállított honvédkeresztek megáldásán.
A második világháborúban Ajnád térségében elhunytak tiszteletére készíttetett emlékművet és állított vissza eredeti helyére tizenkét keresztet a csíkajnádi Szent István Szervezet. Terepjárókkal, traktor vontatta szekerekkel indultak az ajnádi templomnál összegyűltek Varjadorjára (Csíki-havasok) szombaton reggel, hogy az ott 11 órakor kezdődött szentmisén részt vehessenek, és a háborús hősök emléke előtt leróják kegyeletüket. A helyszínre érkezés után keresztaljába rendeződtek a jelenlevők, és az egyházi lobogók alatt tették meg az utolsó száz métert. A magyar honvédelmi minisztérium által állíttatott kő emlékmű mellett megtartott szentmisén az összegyűlt hívek a háborús hősök lelki üdvéért imádkoztak.
A szentmisét követően Bogos Róbert, az ajnádi Szent István Szervezet tagja egy kis történelmi betekintést nyújtott a szépvízi, szentmihályi és ajnádi erdőkben 1944 őszén az oroszokkal folytatott heves harcokba. Ismertette, az oroszok próbáltak a hegyeken előtörni és Szépvíz felé nyomulni, hogy ott a főutat elfoglalják, ezáltal biztosítsák hadseregük szállítmányainak zavartalan haladását. S habár a csata nem Varjadorján dőlt el, véleménye szerint azért egy kicsit ott is. „Ugyanis ezek a kisebb magyar csapatok szembeálltak az előőrsként beszivárgó orosz csapatokkal. Így bizonyos értelemben feltartóztatták, késleltették a magaslati pontok, harcászati állások és az út elfoglalását.” Ezt követően a harcokról szóló beszámolókból és a helyiek visszaemlékezéseiből is idézett.
Szőgyör Loránd, a Szent István Szervezet elnöke is köszöntötte az összegyűlteket. „Tavaly szeptemberben, a faluégés 70. évfordulóján szentmisével emlékeztünk a szomorú eseményre, a háborúra és a menekülésre. Akkor határoztuk el, hogy újraállítjuk a honvédkereszteket, és ekkor álmodtuk meg egy világháborús emlékmű létrehozását is. És ez az álom, ez a terv megvalósult.” Mint mondta, a hatékony együttműködés eredményeként elkészülhetett a honvéd emlékmű, amely Dóczy András szobrászművész alkotása, továbbá helyi összefogással sikerült újraállítani a tizenkét ismeretlen honvéd sírhelyét jelölő keresztet.
Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa fontos bejelentést tett: idén nyáron módosították a hadigondozotti ellátásról szóló 1994. évi XLV. törvényt, amely így a hősi halált halt katonák magyar állampolgárságot már megszerzett hozzátartozóiról is méltóképpen gondoskodik. Azaz a határon túli területeken élő, de egykor a magyar királyi honvédségben harcolt katonák leszármazottaira, rokonaira is vonatkozik, amennyiben magyar állampolgársággal is rendelkeznek. „Hétfőtől a hadigondozotti ellátással kapcsolatos kéréseket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán is le lehet adni, éppen ezért várunk minden érintettet. Főkonzulátusunk meg fogja keresni azokat a személyeket, akik ez ügyben minket a nyár folyamán már megkerestek és elérhetőségüket meghagyták, továbbá szívesen tájékoztatunk minden kedves érdeklődőt” − hangsúlyozta.
Az ünneplők között jelen volt vitéz idős Orbán Ferenc, a Bilibók-tetői csata utolsó élő tanúja. Az ajnádi születésű férfi Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét szavalta el. Ezt követően leleplezték az emlékművet, melyet a helyi plébános áldott meg, majd elhelyezték a kegyelet koszorúit is. Ugyanakkor megemlékeztek az 1945-ben 17 évesen Varjadorján életét vesztett Szakáli Aladárról is, akivel egy aknaszilánk végzett. A hazafelé vezető út mellett megáldották a Csűrkertben újraállított három fakeresztet, a közös ebéd után pedig a Sándor-oldalában elhelyezett két keresztet is.
A tekerői hét honvédkereszthez hosszú, meredek út vezetett, terepjárókkal közelítettük meg a helyszínt, végigautózva Pogányhavas, Széphavas és Kőnyak gerincein. Az ott újraállított ismeretlen honvédek emlékét őrző keresztek megáldásán részt vettek a Gyimesekből érkezett idősek is, akik valamikor az ott állt régi keresztekhez is gyakran vittek virágot.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Márton Áron nyomában
Hetedik alkalommal szervezik meg a Márton Áron püspök nyomdokait bejáró zarándokutat szeptember 7–9. között, hogy általa jobban megismerjék életét.
A háromnapos zarándoklatot Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora, Kasza László brassói káplán, viceposztulátor és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió munkatársa vezeti. A zarándokok Áron püspök életének legfontosabb állomásait járják be: hétfőn reggel a csíksomlyói kegytemplomban szentmisén vesznek részt. „Nemcsak a csíksomlyói Szűzanya áldásával indulunk három napos utunkra, hiszen Áron püspökhöz is nagyon kötődik ez a megszentelt hely. Itt végezte iskoláját, majd püspöki életében is fontos szerepet töltött be Csíksomlyó” – mondta a Vatikánban szolgáló Kovács Gergely posztulátor a legutóbbi zarándoklatnyitó szentmiséjén.
A lelki útravalóval felkeresik Erdély püspökének szülőfaluját, Csíkszentdomokost, a szülői ház és a templom megtekintése mellett a Márton Áron Múzeumba is ellátogatnak. Gyergyószentmiklóson és Szászrégenen áthaladva érkeznek meg a börtönévek helyszínére, Máramarosszigetre. Kedden megtekintik a börtönmúzeumot majd szentmisén vesznek részt a plébániatemplomban és felkeresik a szegények temetőjét. Désen közös esti imát tartanak a ferencesekkel, majd innen a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvárra érkeznek. Szerdán reggel szentmisét celebrálnak a Szent Mihály templomban. A zarándoklat utolsó állomása Gyulafehérvár, ahol a püspöki palotát, a székesegyházat és a kriptát tekintik meg. Az esti órákban érkeznek vissza Csíksomlyóra.
„Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is” – vallják a zarándoklat szervezői. Éppen ezért a programban minden nap központi helyet kap a közös imádság és a szentmiseáldozat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Őrizetbe vették Bukarest főpolgármesterét
Vasárnapra virradó éjszaka őrizetbe vették Bukarestben Sorin Oprescut, a főváros főpolgármesterét, miután tetten érték, hogy egy közvetítőtől, egy önkormányzati intézményvezetőtől 25 ezer euró kenőpénzt vett át – közölte a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A vádhatóság szerint Oprescu (képünkön) egy jól szervezett hálózatban vett részt a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál, amely azzal a feltétellel adott megbízási szerződéseket különböző cégeknek, hogy azok nyereségük egy részével megvesztegessék a városháza döntéshozóit.
A kivitelező nyeresége 30-33 százalékát tarthatta meg, a többi a városháza tisztségviselőihez jutott, Oprescu tízszázalékos részesedést kért a szerződés összértékéből – olvasható a DNA közleményében.
A főpolgármesternek állítólag egy bizalmi emberével történt előzetes egyeztetés alapján adott át az egyik önkormányzati intézmény vezetője 25 ezer eurót, amikor tetten érték. Az összeg annak a 60 ezer eurós kenőpénznek az első részlete volt, amelyet az ügyben feljelentőként szereplő négy vállalkozótól kértek Oprescu számára a közvetítők.
A DNA, a szükséges engedélyek megszerzése után, vasárnap 13 helyszínre, köztük három közintézményhez szállt ki házkutatást végezni Bukarestben és három környező megyében, hogy további bizonyítékokat gyűjtsön a bukaresti főpolgármesteri hivatalnál észlelt korrupciós bűncselekmények felderítése érdekében.
Oprescut, aki korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben függetlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. A legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon már a PSD és Victor Ponta miniszterelnök támogatásával szerzett újabb mandátumot. A vezető kormánypártban elfogadott tényként kezelték, hogy jövőre is Oprescut támogatják a bukaresti főpolgármester-választáson.
MTI
Székelyhon.ro

Nyolcszáz éves írásos említés
Szeptember 4-6. között tartotta XXI. Partiumi Honismereti Konferenciáját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. Az ünnepélyes megnyitót a borsi kultúrházban tartották.
Bors nyolcszáz éves első okleveles említése- kiemelve egyúttal azt is, hogy a település ennél jóval régebbi múltra tekint vissza-, valamint a helyi értékfeltárás és -megőrzés volt a fő témája a PBMET elmúlt hétvégén zajlott XXI. Partiumi Honismereti Konferenciájának, melyre több mint 120 vendég érkezett itthonról, illetve Magyarországról is. Az ünnepélyes megnyitót a borsi művelődési házban tartották, és áhítattal kezdődött. Pálos István római katolikus apátkanonok arra hívta fel a figyelmet: napjainkban, amikor sajnos egyre nagyobb teret hódít az azonosságtudati zavar, különösen szükség van olyanokra, mint a PBMET tagjai, akik emberpróbáló erőfeszítéseket tesznek közös múltunk, történelmünk, és épített örökségünk megismerése, Istenbe és önmagunkba vetett hitünk megtartása érdekében. Forró László református püspökhelyettes Máté evangéliuma 6. részének 33. versét idézve („Keressétek először Istennek országát”) arról beszélt: az ige szempontjából Isten országa határozza meg a jelen minőségét, a tanácskozás résztvevőiről pedig elmondható, hogy a múltat átértékelve egy kegyelmi időbe helyezik át. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke arra kérte a jelenlevőket: egyperces néma felállással emlékezzenek az idén elhunyt Kordics Imrére- aki csendessége és zárkózottsága dacára sokoldalú, fantasztikus kutató volt-, valamint Mihálka Zoltánra, a mindent tudó, „kétlábon járó enciklopédiára”.
Értékközösség
Bátori Géza borsi polgármester azt emelte ki: idén van 800 esztendeje annak, hogy a Varadi Regestrum említi Bors települést, melynek jelenlegi vezetői Várad elöljárójával ellentétben fontosnak tartják, hogy megismerjük gyökereinket, hogy legyen mihez ragaszkodnunk. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke azon meggyőződésének adott hangot: a műemlékvédők egy értékközösséget alkotnak, és olyan szakemberek, akik összegyűjtve sokféle dokumentumokat, múltunk töredékeit, a morzsákat összerakva megteremtik ezek írott formában való tanulmányozásának lehetőségét. A megjelenteket ezután üdvözölték még: Széman Péter, az EMKE elnöke, Gaál György, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság vezetője, Vajda András, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökhelyettese, Wanek Ferenc, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökségi tagja, Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke, Debreczeni-Droppán Béla, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, valamint Révász Gizella, az isaszegi Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke.
Fényes Elek-díjak
Fényes Elek-díjat kapott Deák József Sándorborossebesi tanár, helytörténész és Bátori Géza borsi polgármester, valamint Szent István emlékplakettet vehetett át Lőrincz Lajos alpolgármester. A szünet után plenáris üléssel folytatódott a konferencia. Lőrincz Lajos Bors természet-földrajzi viszonyait ismertette, Kupán Árpád helytörténész pedig Bors történetét foglalta össze röviden, majd Dukrét Géza mutatta be Kupán Árpád: Új borsi krónika- Állandóság és változás a városiasodó község életében című monográfiáját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Kolozsvári Magyar Lovasnapokon jártunk
Erre a hétvégére, Lőrinc fordulónapjára szervezte a 2. Kolozsvári Magyar Lovasnapokat Tunyogi Béla, a Szilaj Lovastanya vezetője. A kerekdombi lovastanyán tartott rendezvény menetébe beleszólt az ősziesre fordult, esős időjárás is, ám a lovak szerelmesei és az ősmagyar harci művészetek csodálói kitartóan követték a gazdag szombati programot.
Láthatáron a Nemzeti Vágta
„Amíg van magyarság Kolozsváron, akit megmozgatni, addig lesznek lovasnapok – évről évre egybe jobban, egyre gazdagabb műsorral kívánjuk megszervezni a kolozsvári lovasnapokat” – tudtuk meg Tunyogi Bélától két műsorszám és két kósza eső között a Kerekdombon.
A másodszorra megszervezett Kolozsvári Magyar Lovasnapokon számos új műsorszámmal kedveskedtek a Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület tagjai: vágtaverseny, baranta bemutató, sólyomröptetés, rönkhúzás, közösségi vetélkedő, nyílzápor és galambröptetés is volt műsoron, a kicsiknek pedig zokniló-készítés, majd a zokniparipákkal díjugratás, bábjáték és bűvészmutatvány.
Tervek közt szerepel, hogy közösségi segítséggel 2-3 éven belül megépítsenek egy olyan pályát, amin már a Székely Vágtához hasonlóan, a Nemzeti Vágtára lehessen előfutamokat, selejtezőket szervezni. Mint Tunyogi elmondta, Kolozsvár elég nagy város ahhoz, hogy egy ilyen pályát év közben is el tudjon látni eseményekkel, sportrendezvényekkel, lévén, hogy a lovassportok iránt egyre nő az érdeklődés. Az ősmagyar harci művészetek és vadászszokások hasonlóképp ennek a lovaskultúrának a részei, amelyekkel szívesen ismerkedik a többségi közösség is.
A főszervező elmondta, idén számszerűleg már több támogatót tudhat magának az esemény, hiszen a 10 lejes belépőjeggyel minden érdeklődő személyesen járult hozzá a lovasnapokhoz. „A személyes, emberközeli hozzájárulás fontos, mi nem kívánunk magunk mellé úgynevezett pénzgyári támogatókat, akik ezer lejért a mi hírnevünkre pályáznak” – fogalmazott a főszervező.
Szárnyas fegyverek
Sajnos a szombati nap a hajnali eső miatt csúszással kezdődött, az összesereglett közönség várható létszámát megtizedelte. Aki maradt, nem bánta meg: a Budapest mellől, Ecserről érkező solymász-páros: Bódis Gergely és Nyeső Szintia a ragadozó madarakkal való együttélésről tartott előadást, két héjával, Csengével és Samuval mutatva be az elmondottakat; a héják olykor alig 2-3 centiméterre repültek a közönség feje fölött.
A „szárnyas fegyverek” napi 10-12 órás törődést, nevelést igényelnek, így teljes összhangban tudnak együttműködni gazdájukkal. Mint megtudtuk, a régi magyar nemeseknél nagy divat volt sólymot tartani – solymásszal együtt -, ám ha nem volt, aki foglalkozzon a madárral, elvadultak és kárt okoztak a vadban, de a lakott területek gazdaságaiban is, ezért később valóságos hajtóvadászatot indítottak ellenük a történelem folyamán. Gergő elmondta, a modern kori Európába is a magyarok hozták vissza a solymászatot, ám a magyarországi rendkívül szigorú törvénykezés, illetve egyéb okok miatt ez az ágazat manapság nem Magyarországon, hanem Olaszországban éli aranykorát.
Igaz, manapság a solymászatból nemigen lehet megélni. „A kulturális rendezvényeken tartott bemutatók mellett létezik a biológiai vadkárelhárítás, amikor hívnak bennünket, hogy akár reptereken, akár a vetést pusztító, elszaporodott seregélyek miatt a madárkolóniák természetes ritkításánál vessük be a madarainkat, de ezek annyira ritkán fordulnak elő, hogy solymász ebből nem tudna megélni – emiatt a solymászkodás mellett olyan munkát kell vállalni, hogy mellette jusson napi tíz-tizenkét óra foglalkozás a madarakra is” – magyarázta Gergő.
Nyereg nélkül jobb
A szombati nap koraestéjére tervezett fénypontját, Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovas bemutatóját vasárnapra halasztották a teljesen szétázott pálya miatt, így az első lovasnapot Ilyés Kinga és Klarisza testvérpáros lovasbemutatója zárta. Kinga nyereg, kengyel és kantár nélkül lovagolta meg a fekete Táltost, mondván, sokkal jobban lehet így érezni a lóval való összhangot. Klarisza a hófehér sportpónit, Blankát teljes sportlovász szerelésben ülte meg, a lányok a kétféle lovaglás közötti különbségekre hívták fel a figyelmet. A lovaspáros csodálatos összhangban lépte, járta, ugratta, táncolta és vágtázta a pályát, miközben teljesen elázott ló is, lovas is, közönség is.
Vasárnap rendhagyó történelemórával kezdik a napot a kolozsvári Szilaj Lovastanyán, továbbá néptánc, partaszttriatlon, fogathajtó verseny, nyílzápor és galambröptetés van műsoron, illetve, ha az időjárás megengedi, 13 órától Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója.
maszol.ro

Borbély: Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan
A román diplomácia éves találkozójának keretén belül, A nemzeti kisebbségekre vonatkozó román kulturális modell – 20 évvel a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása után címmel szerveztek csütörtökön, szeptember 3-án panelbeszélgetést Bukarestben, amelyen Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Aurel Veiner képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szólaltak fel.
Borbély László hozzászólásában elmondta: amikor a képviselőház külügyi bizottságának vezetését átvette, arról biztosította képviselőtársait, hogy nálánál jobb pártfogója és ügyvédje nem lesz a külföldön élő románoknak, hiszen első kézből tudja, milyen érzés kisebbségben élni, melyek azok a jogok, esetleg jogfosztások, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek. „Tény és való, hogy vannak olyan országok, amelyek nem ismerik el a területeiken élő nemzeti közösségeket.
Románia szerencsére felismerte, hogy a kisebbségi közösségek, a pluralitás elfogadása társadalmi és kulturális gazdagságot jelent, amit az is bizonyít, hogy a parlamentben 19 nemzeti kisebbségnek van képviselete. Fontos, hogy ezek az érdekképviseletek ott legyenek, ahol a politikai döntések születnek, és gyakran előfordul az is, hogy a kormányok ezen kisebbségi szervezetektől függnek” – fogalmazott Borbély László. Hozzátette, a romániai magyar közösség és annak politikai érdekképviselete bármikor vállalja a híd szerepét az anyaországgal, amennyiben ez a kapcsolat kölcsönös bizalmon alapul.
A képviselőház külügyi bizottságának elnöke elmondta: a kulturális sokszínűségére való tekintettel, Románia 2007-ben magas standardokat vállalva írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. „A jogi eszközeink megvannak tehát, de jobb szerveződésre, egy jó monitorizáló rendszerre van szükségünk” – hívta fel a figyelmet Borbély, hozzátéve, Romániának már több mint egy éve véglegesítenie kellett volna a Chartával kapcsolatos jelentését.
„A Charta és a Nemzeti Kisebbségek Védelmére vonatkozó Keretegyezmény aláírása fontos előrelépést jelentett, eredményes politikai tárgyalásoknak lehettünk tanúi, most viszont arra kell összpontosítanunk, hogy a vállalt kötelezettségek be is legyenek tartva. Addig, amíg a tanügyi törvény előírásait egyes egyetemek, mint például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, nem tartják tiszteletben, amíg az igazságszolgáltatásban nem mindig van biztosítva az anyanyelven való megszólalás lehetősége, amíg azokon a településeken sem biztosítják a kétnyelvűséget, ahol ez törvény adta jog lenne, teljesen indokolt egy hatékony monitoring rendszer létrehozása, amely biztosítja, hogy a meglévő törvények, előírások érvényesülni tudjanak. Nem tudjuk azt mondani, hogy Románia teljes mértékben tiszteletben tartja a Charta és a Keretegyezmény előírásait addig, amíg prefektusok perek tucatjait indítják el a magyar közösség nemzeti szimbólumainak, például a székely zászlónak a használata miatt. Ezért felhívást intézek a kormány felé, hogy együttesen alakítsunk ki egy hatékony monitorizálást, és így az országos jelentéseket is időben le tudnánk adni” – tette hozzá Borbély. Laczikó Enikő államtitkár felszólalásában emlékeztetett: az elmúlt 25 évben Románia valóban számos nemzetközi egyezménnyel és belső rendelkezéssel bővítette a nyelvi, a kulturális és a vallási jogokat, a nemzeti kisebbségek kérdését mindig is sajátosan kezelve. „Az állami intézmények szerepe most az kell legyen, hogy a vállaltakat a kisebbségek szükségleteihez mérten alkalmazza, ez által is reális megoldást kínálva a közösségek helyzetére. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az a feladata, hogy felmérje mindazokat a problémákat, amelyekkel a Romániában élő kisebbségek szembesülnek.
Az általunk támogatott modell egy olyan multikulturális társadalmat feltételez, amelyben a kulturális sokszínűség tiszteletben van tartva, legfőbb célunk úgy előtérbe helyezni a kulturális és nyelvi sokszínűséget, hogy közben felvállalva küzdünk a rasszizmus, a xenofóbia ellen, elősegítsük a párbeszédet a többségi és kisebbségi közösségek között” – fogalmazott Laczikó Enikő. Hozzátette: a romániai kisebbségek helyzete a legátfogóbb törvénykezés mellett is csakis akkor fog rendeződni, amennyiben az állami szervek határozottan lépnek fel a jogsértések alkalmával, a meglévő törvénykezést gyakorlatba ültetik és következetesen alkalmazzák.
Közlemény
Erdély.ma

Ponta: Románia jogokat is akar a kötelezettségek mellé
Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök hétfőn Bukarestben.
Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát", amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától a bevándorlók ügyében, amelyek megakadályozták csatlakozását a belső határellenőrzés nélküli térséghez – tette hozzá a román kormányfő.
A schengeni tagság fontos téma volt Victor Ponta román és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök között a migrációs válság ügyében hétfőn lezajlott telefonbeszélgetésen is – derült ki a bukaresti kabinet közleményéből. A dokumentum szerint a két kormányfő közös fellépésben egyezett meg a regionális embercsempészet leküzdésében, továbbá szorgalmazzák Románia és Bulgária felvételét a schengeni övezetbe, legalább a légi közlekedés terén.
Az Európai Bizottság által javasolt befogadási kvóták növekedéséről szóló sajtóértesülésekre reagálva Ponta azt mondta: Románia legfeljebb 1500 menedékkérőt tud átvenni más uniós országoktól, mert ennyit lehet elhelyezni a meglévő központokban. A rendelkezésre álló helyek közül csaknem 200 már foglalt – tette hozzá.
A román sajtó a Daily Mail című brit lap értesüléseire hivatkozva múlt héten azt közölte, hogy Romániának a korábban vállalt 1785 helyett csaknem 7000 menedékkérőt kellene átvennie az Európai Bizottság legújabb terve szerint, amely már 160 ezer bevándorló elosztásával számol.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerint Románia még nem kapott Brüsszeltől hivatalos értesítést a menekültkvóták változásáról.
Bukarest azt követően dönthet a menedékkérők átvételéről, hogy szerdán az Európai Bizottság közzéteszi új válságkezelő tervét – mutatott rá a román diplomácia vezetője.
Hétfőn Victor Ponta úgy pontosított: jövő héten összeül a nemzetbiztonsági kérdésekben illetékes Legfelső Védelmi Tanács (CSAT), és Románia ott alakítja ki álláspontját, hány bevándorlót hajlandó befogadni. A szociáldemokrata politikus hétfői nyilatkozata hangnemváltást tükröz a migrációs válság ügyében. Múlt héten Ponta még élesen bírálta Traian Basescu volt államfőt, aki szerint Romániának nem kellene önként migránsokat befogadnia, mert nem tudja majd integrálni őket. A román kormányfő akkor azt hangoztatta, hogy Románia nem zárhatja le határait, és a menekültválság kérdésében „európai politikát kell folytatnia".
MTI
Erdély.ma

Tiltakozás helyett
Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.
Mircea Diacon vállalkozókat, vendéglősöket, taxisokat tart rettegésben, feszültséget szít, újságírókat fenyeget, újabban pedig karhatalmi erőkkel vonul be egyházi táborba, gyermekeket riogatva – s hiába van három magyar pártunk is, mindenik hallgat, a legerősebb magyar politikai szervezet háromszéki vezetője pedig azzal nyugtatgatja a közvéleményt, hogy majd csak „kipiszkálják” onnét a hatalmát fitogtató, azzal visszaélő felügyelőhelyettest.
Nincs azonnali és kemény hangú tiltakozó nyilatkozat, nincs elképzelés, netán cselekvési terv arról, hogy miként, milyen eszközökkel lehetne felhívni ország-világ figyelmét a fogyasztóvédő túlkapásaira, s arról sincs tudomásunk, hogy bár jogi segítséget biztosítanának az időnként abszurd bírságokkal sújtott vállalkozásoknak.
A székely ízek miatt kirobbant botránykor Tamás Sándorék hatalmas lendülettel még levelet küldtek az államfőnek, a miniszterelnöknek, az országos fogyasztóvédelemhez – hogy akciójuk mennyire volt elszánt vagy mennyire kommunikációs fogás, arról sokat elárul: bár érdemi választ nem kaptak, semmilyen további lépést nem tettek, be nem számoltak róla, szóvá sehol nem tették, pert nem indítottak. Pedig lennének módszerek, amelyekkel tiltakozni lehet, amelyekkel fel lehet hívni országos intézmények vagy jogvédő civil szervezetek figyelmét a hatósági túlkapásokra, léteznek jogi és politikai eszközök, amelyeket be lehetne vetni. És igenis, ezekkel elsősorban politikai vezetőinknek kellene élniük, hisz a vállalkozó kiszolgáltatott a hatóság bosszújának (magunk is drágán megfizettünk a Diacon tevékenységét bíráló írásainkért, hiszen azonnal lecsapott terjesztőhálózatunkra a hatóság), érthető hát, ha inkább a hallgatást választja.
De Tamás Sándor még azzal a meglehetősen kézenfekvő megoldással sem kíván élni, amely pedig erőteljes jelzés lehetne: a „politikai feltételek” hiányára hivatkozva, csendben tűri, hogy a hatóság székel a megyei tanács vagyonkezelésében levő ingatlanban. Érvelése alapján mintha csak meg akarná leckéztetni a háromszékieket: látjátok, ilyen az, ha nem vagyunk kormányon, hát azért kell ott lennünk Bukarestben, hogy ne történhessék ilyesmi.
Csakhogy így meg az a skizofrén helyzet állt elő, hogy a megyei önkormányzat akaratlanul bár, de segítő kezet nyújt a gyakorta túlkapásokat elkövető hatóságnak és vezetőjének. Mintha csak magunk hívnánk be a várunkat ostromlókat: jöjjenek, mi biztosítjuk a megfelelő körülményeket, hogy akadálytalanul dolgozhassák ki az ellenünk, legyőzésünkre irányuló terveiket…
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–román irodalmi határvidékek
Hétvégén tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótáborát Árkoson, melyre magyar és román írók is hivatalosak voltak, ugyanis az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény a magyar szerzők román nyelvre, román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét próbálta többek közt körüljárni, érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazva meg általában a műfordításról, annak szépségeiről és nehézségeiről.
A csütörtök esti megnyitó után, melyen a főszervező Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke köszöntötte a vendégeket, elkezdődtek az éjszakába nyúló kötetlen, baráti beszélgetések, melyek a pénteki és szombati program hivatalos eseményein túl is végig jellemezték a tábort. Péntek délelőtt Hubbes László, Andrei Dosa és Markó Béla volt a házigazda Karácsonyi Zsolt beszélgetőtársa, akik az általuk végzett fordításokról, saját műveik fordításairól, a magyar–román irodalmi kapcsolatok alakulásáról és a műfordítói munka működésének támogatását célzó intézményrendszer szükségességéről értekeztek, majd a fiatal román szerzők bemutatkozása következett Fischer Botond közreműködésével. A három fiatal író – Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies –, mint felolvasott műveikből is kiderült, különbözőképpen használja a nyelvet, de mindhárman friss, élő, mai hangon szólalnak meg, és úgy tükrözik egyelőre még névtelen nemzedékük életérzéseit, hogy nem próbálnak teljesen szakítani a korábbi generációk versírói hagyományaival. Szombaton 10 órától magyar és román könyvkiadók képviselői osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel: Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügyvezetője, Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Dan Lungu író, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadó igazgatója és Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője, miután röviden bemutatták kiadóikat, fordításokkal kapcsolatos tapasztalataikról, a magyar és román irodalom általuk érzékelt viszonyrendszeréről, saját kiadói gondjaikról és a jelenkori könyvkiadás általános nehézségeiről beszélgettek, a házigazda Lakatos Mihály volt. A délben tartott E-MIL-közgyűlés után Filip Florian és Lucian Dan Teodorovici, valamint fordítóik, Lövétei Lázár László és Karácsonyi Zsolt az írás-fordítás folyamatáról, az író magányáról és saját fiktív világába való elvonulásáról, az időről, múltról, nosztalgiáról beszélgettek Szonda Szabolcs kérdései nyomán, később pedig Dan Lungu és Ioan Groşan, valamint fordítóik, Szonda Szabolcs és Lakatos Mihály közreműködésével az író és fordító személyes kapcsolatáról, az irodalmi művekben megjelenő humorról, a regények szerkezeti felépítéséről és más érdekes témákról esett szó. Este a fiatal magyar szerzők mutatkoztak be: Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes a beszélgetést irányító Fekete Vince kérdéseire válaszolva őszinteségről és hitelességről, az erdélyi irodalomban való fogadtatásukról, a generációik közötti különbségekről és hasonlóságokról, egy esetleges írói csoportosulásba való szerveződésükről, valamint az erdélyi és magyarországi befogadói közeg sajátosságai­ról mondta el gondolatait a hallgatóságnak. Amint Karácsonyi Zsolt lapunknak összefoglalta, a táborban a már megszokott szintet és létszámot idén is tartani tudták, idén is érdemi eszmecsere zajlott a jelen lévő szerzők, műfordítók, kiadóvezetők között, és annak ellenére, hogy kicsit magába forduló ez a rendezvény, néhány irodalomkedvelő is ellátogatott az árkosi táborba, és végighallgatta a viszonylag zsúfolt program előadásait.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száztíz éves az Andrássy telep
"Tenni kell a megmaradásért"
A Marosludashoz tartozó Andrássy telep betelepítésének 110. évfordulóját ünnepelték, valamint Marosludasi Magyar Napokat tartottak a hét végén a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepen.
A Hajdina Kulturális Egyesület által szervezett rendezvénysorozat szombaton a település Boldog Gizella nevét viselő római katolikus templomában szentmisével vette kezdetét, melyet Ambrus Vilmos főesperes és Pál Antal segesvári esperes celebrált. Amint a főesperes a szentmisét megelőzően elmondta, a szomorkás hangulatú bevonulási ének a száztíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, de annak tudata kell örömmel eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében. "Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt" – hangzott el a főesperes biztatása. Ezt követte egymás köszöntése a békesség jelét idéző kézfogásssal, a szentáldozás, könyörgés és a közösen elénekelt nemzeti imádság. Tóth Sándor, a Hajdina Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy a 2009-ben átadott új istenházában ünnepelhetnek, ami a katolikus többségű település lakosait némileg kárpótolja azért, hogy évtizedekig Marosludasra jártak Isten igéjét hallgatni. Amint jelezte, az ünnepség a múltat, a jelent, a jövőt, az időtlenséget egyaránt magában hordozza.
A telepesek őrzik magyarságukat
Szekeres Adél történelemtanár szerint nem egyszerű száztíz év történelmét néhány percbe tömöríteni. Előadásában tömören elevenítette fel az új közösségek születését – amelyek nem szóródtak szét, ellenkezőleg, Marosludas gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak –, illetve a telepítések politikai célját, előzményeit, körülményeit. A telepítések 1907-ben fejeződtek be, a népcsoportok új jövőbe vetett hittel hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le a környék nagybirtokosainak földjeire, akiknek nevét megőrizték a települések: Andrássy telep, Eckentelep, Mezőalbis stb. 1948-61 között mind a négy településen négyosztályos iskola is működött. Két éve bezárta kapuit az egykor kétszáz diákot számláló, felújított Petőfi Sándor Általános Iskola, ami az ország oktatáspolitikájának tudható be, a település százhúsz diákját immár iskolabusz szállítja Marosludasra. A beolvasztási politika dacára a telepek lakói megőrizték magyarságukat, és a marosludasi magyar közösség szerves részét képezik – zárta előadását a tanárnő.
Mindannyiszor talpra álltak
Dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz karának előadótanára mint telepes a telepest köszöntötte a jelenlévőket, dédnagyapja ugyanis Komárom megyéből, a napjainkban Szlovákiához tartozó településről indult útnak. Mint értekezésében említette, 1894. március 17-én fogadták el dr. Darányi Ignác magyar földművelésügyi miniszter törvénycikkelyét, amely az állami telepítések hullámát szabályozta és a gazdálkodás reformját léptette érvénybe. A telepítési törvénnyel kizárólag a magyar anyanyelvű lakosságot célozták meg. Mivel a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, a magyar állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Kivételt Marosludas képezett, ahol harminchat római katolikus család telepedett le, akiket a történelem vihara Bukovinából sodort a Maros völgyébe. Amint az előadó hangsúlyozta, mindenekelőtt olyan családok vállalták a telepekre költözést, amelyek pénzzel rendelkeztek annak érdekében, hogy a gazdaság ellenértékét kifizessék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét. Hat év leforgása alatt ezernégyszáz család települt át új gazdaságába, ami generációk sorsát befolyásolta. A történelem azonban igencsak sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára – folytatta értekezését az előadótanár. A trianoni békeszerződés után a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait, és mire törlesztették birtokaik értékét, megfosztotta őket azok nagy részétől, ennek ellenére mindannyiszor talpra álltak, visszavásárolták jogtalanul elkobzott földjeiket.
Európában közel száz éve a háziasított történelem van divatban, a nemzeti történelem mellett megjelent a településtörténelem, ezért ne várjunk arra, hogy mások írják meg a mi történelmünket – hangsúlyozta az előadó. Befejezésként az andrássytelepi örökség, patrimónium értékeinek számbavételére biztatta a helybélieket, mint jelezte, az elődöknek kötelességük átadni az utókornak megőrzés végett a teljes örökséget. Követendő példaként említette a Kali Tünde református tiszteletes asszonynak a tárgyi bizonyítékok enyészettől való megmentésére tett igyekezetét az iskolában berendezett falumúzeum révén.
Megmaradni keresztyénnek és magyarnak
Ezt követően Tóth Mária Orsolya olvasott fel részleteket a telepesekről szóló szakdolgozatából. Dr. Tóth Bernadett Eszter,Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében a jókedv és a felhőtlen öröm napjának nevezte az emlékünnepséget, amikor öröm költözik a szívekbe és mosoly az arcokra. Mint jelezte, az itt élő népek együttélésében a kölcsönös tisztelet lehetett elsőrendű ahhoz, hogy fennmaradjanak. Kis István polgármester-helyettes is telepes elődök leszármazottjaként szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Eckentelephez kötődik, és annak ellenére, hogy ezeket a településeket 110 éve létesítették, nincs több évszázados múltjuk, mint más erdélyi településeknek, a lakóik ennek ellenére annyit dolgoztak, mint más településekéi hat-nyolcszáz év alatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a gyermekeik is ugyanígy fogják majd ünnepelni a település évfordulóját. Kali Barna, a gyülekezet református lelkipásztora fohászában arra kérte az Urat, hogy még száz évig megmaradhasson a közösség keresztyénnek és magyarnak.
Ifj. gróf Andrássy Gyula hazatért
Az egyház keretei között zajló ünnepséget ifj. gróf Andrássy Gyula országgyűlési képviselő mellszobrának a leleplezése követte a templomkertben. A település névadója ezáltal jelképesen végképp hazatért egykori birtokaira. Amint a főesperes megjegyezte, koszorúk helyett a legszebb virágszálak, a magyar népviseletbe öltözött aprócska legénykék és lánykák állhattak karéjba Simon Attila alkotása előtt.
Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozója
A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozójával folytatódott az ünnepség, amint a főszervező elmondta, Andrássytelepen ezt első ízben rendezték meg. Fellépett Kásler Magda az Üver zenekar kíséretében, a Baranya megyei Garai Ifjúsági Tánccsoport, a dévai Szivárvány énekkar, a Csernakeresztúri Hagyományőrzők, illetve a Tatárka, Pohánka, Hajdina néptáncegyüttesek. "A betelepítéskor a száznegyven család tizenhat vármegyéből került ide, köztük bukovinai székely családok, ezért úgy gondoltuk, érdemes itt is megszervezni a bukovinai székelyek folklórtalálkozóját" – fejtette ki Tóth Sándor kulturális vezető, aki megköszönte a főtámogatónak, a Bethlen Gábor Kulturális Alapnak, illetve a helyi önkormányzatnak, a La Bologa étterem tulajdonosának, valamint a Copy Tech Kft., Poli Izo Construct Kft., illetve a Holler Kft. által nyújtott támogatást.
Marosludasi Magyar Napok
A Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és az RMDSZ által közösen szervezett Marosludasi Magyar Napok ünnepsége vasárnap zajlott, mintegy folytatásaként az andrássytelepi kétnapos rendezvénysorozatnak.
Kérdésünkre Kis István polgármester- helyettes kifejtette, azért tűnhetett széthúzásnak a két ünnepség külön szervezése, mert a péntek-szombati rendezvénysorozatot a Hajdina Kulturális Egyesület teljes mértékben önállóan szervezte, a magyar napokat pedig az RMDSZ a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület égisze alatt. Remélhetőleg a marosludasi magyar közösség elöljáróiban csupán a kívülálló szemlélő számára körvonalazódott a széthúzás szándéka, a valóság teljesen más, és a vasárnapi magyar napok a péntek-szombati események méltó megünneplése, a közös, önfeledt szórakoztatást és szórakozást hivatottak szolgálni. Amint a polgármester-helyettes elmondta, a magyar rendezvények számára legalkalmasabb helyszínen, a szombati vigadalomnak is helyet adó Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és sportpályáján zajlott az ünnepség, úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály kellemesen szórakozhasson. A vasárnapot gulyásfőző versennyel indították, azt követően a helyi pedagógusok tartottak kézműves- foglalkozásokat a gyerekeknek, a délutánt kulturális programok színesítették, és a Marosludasi Magyar Napokat éjfélig tartó szabadtéri mulatsággal, illetve a helyi művelődési otthonban tartott bállal zárták.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Szövétnek, 2015 augusztus
A macska rúgja meg
Böngészem a Szövétnek legújabb számát, s azon kapom magam, hogy időnként „nahát, ez igen, azt a” és hasonló „értelmes, sokatmondó” megjegyzéseket fűzök hozzá. Amiből az olvasónak azt kellene leszűrnie, hogy határozottan tetszik, amit a jelenleg Juhász Béla szerkesztette aradi kulturális szemle augusztusi számában látok.
Aztán, letéve a 40 oldalas lapot, az fut át rajtam: ez a kiadvány valójában a szellemi érdeklődésű olvasóhoz szól. (Na, bumm. Hát kihez szólna?) A „szellemi érdeklődésű” pedig közelebbről és konkrétabban azt jelenti: a történelmi, helytörténeti, kultúrtörténeti, irodalmi, zenei stb. érdeklődésű, mondjuk így: „kultúrember” olvasóhoz. Mert akit csak a napi megélhetés apróbb-nagyobb, kétségtelenül létező gondjai, netán üzleti ügyei, családi problémái köt le (van-e olyan, aki ilyet nem ismer?), az nagy valószínűséggel a Szövétneket sem fogja elolvasni. Őket nem érdekli, mondjuk, a vers (ebben a számban Böszörményi Zoltán, Szabó Péter, Brittich Erzsébet, Gál Z. Csaba alkotásai), az olyan lírai szösszenet, karcolat, mint a Fekete Rékáé vagy Juhász Béláé, Nótáros Lajos kitűnő Arad marad sorozatának írása (e számban A magyar kérdés), dr. Vajda Sándor A szabadságharc ábrázolása Thorma János festészetében, az aradi Móré-Sághi Annamária Németországban kiállított munkái, Tatár Etelka egykori aradi, ma Chicagóban élő magyartanár beszámolója az Amerikában bemutatott Liliomról, és folytathatnánk.
Vajda Anna Noémi Irányvonalakc. írásában azon kesereg – joggal –, hogy Bartis Attila (több mint húsz nyelvre lefordított) erdélyi író, a júniusi Aradi Nemzetközi Irodalmi Fesztivál meghívottjának magyar felolvasóestjére alig volt kíváncsi a helybeli magyar közönség. Merényi-Metzger Gábor az aradi vár foglyaként elhunyt legendás Simonyi óbester (ezredes) ugyancsak Aradon (1868-ban) elhalálozott) özvegyének családjáról ír, a kisiratosi gyökerű, a neves, többszörösen díjazott Sarusi Mihály az Iratosi kertek alatt c., a Lönni vagy nem lönnikönyvéből vett sorozatát folytatja a Dorobánci grániccal. Piroska Katalin ny., egykori aradi (ma magyarországi) magyartanár, színháztörténész kedves témáját, az aradi színház történetét folytatja az elfelejtett aradi énekesnőről, Várady Margitról szóló írásával. (Érdekes: már újságíró voltam 1971-ben, amikor elhunyt, és nem emlékszem, hogy akár egy sor is megjelent volna róla – ha csak nem egy gyászjelentés – , az akkori aradi magyar sajtóban.) A Piroska házaspár férfi tagja, István írása (Kitörölt lapok a régi Arad történetében) arról szól, hogy az Arad városi tanács 1849. április 21-i ülésének – a Habsburg ház trónfosztását üdvözlő – határozatának jegyzőkönyvében az erre vonatkozó részeket utólag vastagon áthúzták. (Hogy ne lehessen a megszavazókat később felelősségre vonni?) Piros Dénes ny. tanár folytatja a Gondolatok, emlékek a 70 éves UTA-ról c. sorozatát a II. résszel („Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban”), az egykor tündöklő aradi textilgyári labdarúgó- csapat fénykorát idézve. Matekovits Mihály egy nemrég elhunyt aradi pedagógus, Baróthyné Guld Mária emlékére ír nekrológot. S még nem is szóltam a „világjáró” Puskel Péter Gibraltárról szóló Andalúz áprilisc., (az általam nagyra becsült öniróniáról árulkodó fotóval illusztrált) cikkéről, Jakab István LEKKJ-konferenciáról, a zsidóság és az európai evangélikus-lutheránus egyházak közötti párbeszédről (magam most hallok róla először) szóló írásáról, Cs. Borócsik Irén–J. Péterszabó Ilona tornyai Mária-jelenésekről szóló cikkéről.
Ennyi talán bőven elég lenne a szellemi érdeklődésű olvasó kíváncsiságának felkeltésére a Szövétnek legújabb száma iránt. Utoljára hagytam az általam talán leginkább „díjazott” két írást. Az egyik Ódry Mária képzőművész-költő (az idei érettségi találkozóján elhangzott) beszéde (Gyerekek, nincs baj): szép, megható kisesszé a barátságról és emberi tartásról, a másik dr. Kövér Péter (Németországban élő) egykori aradi eszmefuttatása a káromkodás jelenéről és történetéről A macska rúgja meg címmel. Okos, találó, (eredetinek tűnő) észrevételek sokasága (legközelebb megkérdezem tőle: mind a saját kútfejéből származik?), amiből annyit biztosan érdemes megjegyezni, hogy a legkorábbi, írásban fennmaradt káromkodás a magyar nyelvben 1458-ból származik, s a Váradon összeállított dubnici krónikában lelhető fel. Nem feltétlenül kell dicsekedni vele, de a magyar – az e tekintetben harmatgyenge angollal, némettel stb. ellentétben – ízesen, zamatosan, változatosan, gyakran alpárian tud káromkodni. (Némelyek szerint azonban az oroszokkal szemben alulmaradunk.) Azt olvassuk a szerzőnél: „a káromkodás erősíti a hatékony munkavégzést, stresszoldó hatása van, befolyásolja az indulatokat, és még a szociális kapcsolatokat is erősíti”.
Ne feltétlenül higgyünk neki, inkább ne káromkodjunk. Ha tehetjük.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Muhi Sándor: „Az élet szép!”
Kiállításmegnyitó a Barabás Miklós Galériában
Az élet szép, állítja Muhi Sándor grafikus abban a kisméretű katalógusban, amelynek rövid bevezetőjében ki is fejti, hogy miért gondolja így.
„Fontolgattam, hogy hetvenévesen, az utolsó szó jogán egy a koromhoz illően komoly, filozofikus tárlattal rukkolok elő, de ahogy munkához láttam, heteken, hónapokon át semmi más nem jutott eszembe, csak az, hogy az élet szép, attól függetlenül, hogy mit gondolunk róla”, olvashatjuk már az első bekezdésben, a következő kettőben pedig csupán nyomatékosítja a megállapítását.
KÖLLŐ KATALIN
Nyugati Jelen (Arad)

DNA-vizsgálat a bukaresti Ady-kollégium ügyében
Belátható időn belül nem várható előrelépés a bukaresti Ady Endre Gimnázium torzóban maradt bentlakása felépítésének ügyében, amelynek kapcsán immár az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) is vizsgálatot folytat.
Ez derül ki a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő interpellációjára adott válaszából. Az ellenzéki politikus augusztus elején fordult a tárcához, azt tudakolva, sikerült-e érdemi párbeszédet, egyeztetést folytatnia a magyar félnek a témában a román hatóságokkal, illetve várhatóan mikor folytatódhat az építkezés.
A Krónika idén májusban, a bukaresti magyar oktatás 200 éves évfordulója kapcsán cikkezett arról, hogy egy 2008-ban létrejött kormányközi megállapodás értelmében a magyar állam felvállalta, hogy kibővíti a battonyai román nemzetiségi iskolát, a román fél pedig ezzel párhuzamosan kollégiumot emel a román főváros egyetlen magyar tannyelvű középiskolája számára. Megírtuk azt is, hogy miközben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával modern iskola- és óvodaépületet kapott a battonyai románság, a bukaresti Ady-gimnázium kollégiumából a mai napig csak a betonfalak készültek el, a papíron kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt" egymillió euró.
Szávay István interpellációjára a napokban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára írásban válaszolt. A kormány illetékese emlékeztetett, hét évvel ezelőtt a magyar és a román fél közötti kétoldalú megállapodás rögzítette a területén található kisebbségi iskolák fejlesztésének szándékát, a munkálatok pedig meg is kezdődtek. Rétvári közölte, Budapest akkoriban nem az Ady-gimnáziumot jelölte meg elsődleges prioritásúnak, hanem a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot, amelynek felújítása a battonyai román tannyelvű iskoláéval párhuzamosan meg is történt a kijelölt határidőig.
„A román állam akkor is és most is tisztában volt/van azzal a ténnyel, hogy Románia területén hatványozottan több magyar tannyelvű iskola van, mint amennyi román iskola Magyarország területén. 2008-ban és 2010-ben folytak egyeztetések több iskola felújításáról, fejlesztéséről, kialakításáról – köztük a bukaresti Ady Endre Líceum és a szamosújvári szórványközpont –, de azóta nem történt érdemi változás az ügyben" – olvasható az államtitkár levelében. Ebből kiderül, hogy a kivitelezés során tapasztalt különböző viszszásságokra tekintettel az Ady- kollégium felépítésére szánt bukaresti sürgősségi kormányrendelet útján megítélt összeget befagyasztották, emiatt a projekt leállt, és azóta is stagnál.
A főváros 2. kerületének polgármesteri hivatala Bencze Mihály igazgató megkeresésére azt válaszolta, hogy az önkormányzatnak nem áll módjában lépéseket tenni a projekt újraindítása érdekében, a parlament pedig azzal hárította el a közbenjárást, hogy csak a román kormány illetékes a szükséges pénzügyi alapok biztosítására. Rétvári Bence közölte: a DNA idén májusban kezdeményezte a kollégium felépítésével megbízott cég vizsgálatát, amelyre tanúként beidézték az Ady igazgatóját is, az ügyészségi nyomozás idején pedig feltehetően nem lesz előrehaladás a projekt ügyében.
„Fontosnak tartjuk, hogy a bukaresti magyar nyelvű oktatás alma materje sikerrel és eredményesen végezhesse Sükei Imre református papjelölt 200 éve elkezdett misszióját, a magyar nyelv és kultúra ápolását, megtartását, továbbadását. Nagykövetségünk folyamatosan tartja a kapcsolatot a román oktatási minisztériummal, illetve az Ady Endre Líceum igazgatójával a kollégium építési projektje kapcsán" – közölte az Emmi államtitkára. Hozzátette: azért is tartják fontosnak minden fórumon napirendre tűzni a kérdést, mert nemzetpolitikai jelentőségén túl a kétoldalú kapcsolatok előmozdításában is jelentőséggel bír.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Álló tapssal ünnepelte a kassai fesztiválközönség a váradiakat
Lengyelországból, Csehországból és Szlovákiából érkeztek társulatok arra az ötnapos szemlére, amelynek a Kassai Állami Színház adott otthont szeptember 2-6. között.
A Közép-Európai Színházi Fesztivál keretében tíz társulat előadását láthatta a közönség, köztük a nagyváradi Szigligeti Színház Anca Bradu által rendezett A mi osztályunk című előadását. A váradi teátrum közleménye szerint a produkciót álló tapssal dicsérte a kassai közönség. Tadeusz Słobodzianek drámája egy tízfős osztály diákjainak sorsát követi nyomon. Lengyelek és zsidók vegyesen képviselik azt a generációt, akiknek életét megpecsételték a második világháború borzalmai. A szereplők személyes elbeszéléseik és emlékeik révén idézik fel a 20. században való részvételüket 1925-től napjainkig.
„Rajtuk keresztül szembesülünk azzal, hogy egy kisváros életét miként bombázza szét a történelem és a kiszolgáltatottság. A gyermeki tréfák, a felelősségmentes konfliktusok észrevétlenül átalakulnak, és a gyűlöletig fajulnak. Megrázó elbeszélés a történelemről, melyet lehetetlen objektíven elbírálni, főképpen pedig megmagyarázni" – olvasható az ajánlóban.
A produkcióval a társulat egyébként júniusban elnyerte a 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja fődíját. A mi osztályunk című előadás legközelebb a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon lesz látható.
A nagyváradi teátrum ugyanakkor közleményében kitér arra is, hogy az új évadban 13 bérletfajta közül válogathatnak az érdeklődők, idén új diákbérlet és három szabad bérlet is igénybe vehető. A tavalyi bérleteket szeptember 15-ig lehet megújítani, bérletvásárlásra pedig október 9-ig van lehetőség.
Krónika (Kolozsvár)

Református ünnep volt Maroshévízen
Temploma fennállásának 120. évfordulóját ünnepelte múlt szombaton a maroshévízi református közösség. Az ünnepi istentiszteleten a maroshévízi születésű Baczoni Sándor tiszteletes prédikált, majd Barticel Kiss Krisztián helyi lelkész ismertette dióhéjban a jelenlevőkkel az 1895-ben épült templom történetét. Végezetül a református egyház zenekarának ünnepi előadása hangzott el.
A jelenlegi templomtelket a Bánffy család adományozta a református egyháznak. Erre Éltető Albert és felesége, Urmánczy Janka pénzadományából építették a ma is álló templomot, melyet 1897 augusztusában Szász Domokos püspök is megáldott.
Az évek során a templomot többször kellett teljesen újjáépíteni. 1916 augusztusában, az első román betöréskor feldúlták, még a harangot is magukkal vitték. 1944-ben az orosz repülők bombázása okozott komoly kárt az épületben, a templom súlyosan megsérült, tornya ledőlt, harangja a tűz martalékává vált.
Feljegyezték, hogy a tornya már nem lett az a régi szép torony, sőt a tetején levő kakast, amely mindig szélirányba fordult, sem sikerült megjavítani, így oda kellett hegeszteni. A templomot körülvevő egykori kert ma már nincs meg, a kommunizmus idején államosították, területén tömbházak épültek. A maroshévízi református közösséget sem hagyja érintetlenül a szórványmagyarságot sújtó fogyás, a 2011-es népszámlálási adatok szerint jelenleg 572 személy tartozik a református közösséghez.
Czirják Károly
Krónika (Kolozsvár)

Bevándorlóhullám: emberségre szólítanak az egyházak
Együttérzést vár híveitől az illegális bevándorlókkal szemben Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi elöljáró a Ştiripesurse.ro hírportálnak adott nyilatkozatában szégyenletesnek nevezte azt, ami az Európába érkező migránsokkal történik.
A román hírportál számos romániai egyház vezetőjét faggatta a menekültkérdésről. „Ha Európa menekülteket akar fogadni, akkor a határon, ahol a kontinensre érkeznek, vonatszerelvényeknek és gépkocsiknak kellene állni, amelyek idehozzák őket. Miért kell ily módon végigvonulniuk Európán? Szégyen, ami történik" – értékelte a hírportálnak Kató Béla.
A református püspök szerint az arab országokban uralkodó krízisért azok a felelősök, akik ezt a helyzetet előidézték, vagy hagyták megtörténni. Rámutatott, Szíriában és több másik országban már képtelenség kezelni a helyzetet, így kétségbe esett emberek százezrei kénytelenek fejvesztve menekülni. A hírportál kérdésére a református püspök úgy vélte, egyelőre nem áll fenn az iszlamizáció veszélye Európában, azonban hozzátette: „ha 200 millió muzulmán akar Európába jönni, akkor már erről is lehet beszélni".
Kató Béla arra szólította a református híveket, hogy legyenek együttérzők a menekültekkel, és elmondta, hogy szükség esetén a református egyház kész segítséget nyújtani, hogy a társadalommal közösen megoldást találjanak a problémára. „Ha hagytad őket belépni, akkor kötelességeid vannak. Ami Ausztriában történt, az embertelen, nem keresztényhez méltó, senki nem engedheti, hogy ilyesmi megtörténjen" – idézte a hírportál a 71 menekültet szállító jármű esetére utaló püspököt.
„Jósággal" kell fogadni az Afrikából és Ázsiából érkező menekülteket – hívta fel a figyelmet Andrei Andreicuţ kolozsvári ortodox mitropolita is, rámutatva, hogy ezek nem jókedvükben hagyták el hazájukat. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint arra a kérdésre, hogy az arab államokból érkező menekülthullám mennyire jelent veszélyt az európai kereszténységre, kifejtette: az európaiaknak nem szabad elfelejteniük, hogy a teljes európai civilizáció a kereszténységre épül. Azonban úgy vélte, arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a bevándorlók az Iszlám Állam szörnyűségei elől menekülnek, ezért „jósággal" kell fogadni őket. A metropolita elsősorban a fiataloktól várja ezt, hiszen mint rámutatott, a migránsok zöme fiatalkorú.
„Jónak kell lennünk, ugyanakkor figyelmesnek is, figyelmesen kell követnünk, ami történik" – tanácsolta az ortodox egyházi elöljáró. Andrei Andreicuţ mitropolita ugyanakkor úgy vélte, hogy a szerinte kevésbé spirituális franciáknak és angoloknak nem lenne szabad megfeledkezniük keresztény gyökereikről, hozzátéve „nem szeretné, ha megváltozna Európa spirituális konfigurációja". Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevándorlók között sok a keresztény, hiszen az Iszlám Állam számos keresztény templomot rombolt le, a keresztények pedig sok atrocitásnak vannak kitéve.
Az AP hírügynökség szerint eddig több mint 330 ezer bevándorló érkezett Európába, elsősorban a Közel-Keletről és Ázsiából, miközben az Európai Unió tagállamai között nézeteltérések vannak a menekülthullám kreálta krízishelyzet megoldását illetően.
Együttműködést szorgalmaz a pápa
Hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett Ferenc pápa a migránsok védelmében a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében. A római katolikus egyház feje az osztrák pályán holtan megtalált 71 menekültért imádkozott, a hívők is néhány percre csendben imádkoztak az áldozatokért. Jelen volt Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek is. „Meg kell akadályozni, hogy ezek, az egész emberiséget sértő bűncselekmények megismétlődjenek" – jelentette ki a pápa, aki ennek érdekében hatékony együttműködést sürgetett az érintett államoktól. Úgy fogalmazott, hogy a bevándorlók „borzasztó körülmények között teszik meg útjukat".
Az úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében Ferenc pápa a keresztényekhez fordult, arra figyelmeztetve őket, hogy a jó kereszténynek nem az számít, aki a külvilág előtt azt mutatja, hogy „betű szerint" betartja az egyházi tanításokat, hanem az, aki a szegényeket, gyengéket és elnyomottakat segíti. Ferenc pápa ugyanakkor a Közel-Keleten és a világ más térségeiben üldözött keresztényekről is megemlékezett. Kijelentette, azt kéri a nemzetközi közösségtől, „tegyen valamit az erőszak és a visszaélések leállítása érdekében."
Erdő Péter: a karitász teszi a dolgát
A Katolikus Karitász csendben, szerényen, de hatékonyan teszi a dolgát, együttműködve a menekültekkel foglalkozó hivatalos szervekkel – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Kifejtette: nagyon sok figyelmet fordítanak a kiskorúakra, rendkívül aktív a karitász például a fóti gyermekotthonban, ahol nemcsak élelmiszercsomagokkal és tisztítószerekkel segít, hanem pszichológiai és egyéb személyes munkával, hiszen az oda érkező gyermekek sokszor nagyon stresszes állapotban vannak.
Hasonlóképpen segít számos más katolikus szervezet is, hangsúlyozta, példaként említve a Szent Egyed közösséget. Erdő Péter szólt arról is, hogy a Katolikus Karitász további segítségre is kész, de ezt nehezíti, hogy a migránsok jogi helyzete szinte napról napra változik. „Nagyon rugalmas és felelős közös megoldás keresésére van szükség" – jelentette ki a bíboros, hozzátéve, hogy az idő sürget.
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (9.)
Marseille
1993-ban megismerkedtem egy marseille-i matematikussal Erdős Pál 80. születésnapjának megünneplésére rendezett keszthelyi konferencián. Később sikerült a román és a francia akadémia közötti együttműködés keretében néhányszor ellátogatnom Marseille-be, azaz Luminybe, a Marseille-től mintegy 20 kilométerre lévő tudományos központba. Marseille érdekes és különös város. Már 1998-ban, amikor először jártam ott, elektronikus buszjeggyel és bérlettel utazhattunk, a bérletkártyát automatáknál fel lehetett tölteni, egy utazás egy óra használatot jelentett akárhány járműre.
Minden felszállásnál (a buszoknál ez mindig elől történt) a kártyát be kellett helyezni egy automatába, de csak akkor vont le összeget, ha már lejárt az előbbi utazás egy órája. A közlekedési eszközök, beleértve a metrót is, este csak negyed 10-ig jártak. Luminybe, ahol egyébként diákkollégiumok is voltak, szintén csak negyed 10-ig járt a busz. Amikor ezen csodálkoztam, és megkérdeztem, miért van így, azt a rövid választ kaptam, hogy ebben a dologban „a taxisok győztek".
Kihajóztam If szigetére, amely jól látszik Marseille partjaitól, és ahol kis börtönmúzeum emlékezik meg többek között Dumas Monte Cristójáról is. Más látnivaló nincs a kopár szigeten. Nagyon tetszett, hogy menettérti jegyet adtak, de csak odafelé ellenőrizték, visszafelé ellenőrzés nélkül ülhettünk fel a kis hajóra. Úgy gondolhatták, hogy aki kiúszik oda, azt ingyen behozzák. Ha jól emlékszem, Monte Cristót is felvette egy hajó, nem kellett kiúsznia a partig.
Szeretnék még írni néhány szót egy igen hasznos tapasztalatomról. Egy alkalommal egyik matematikus belvárosi üres lakásában laktam, aki éppen Párizsban tartózkodott több hónapig. Sehogy sem sikerült rájönnöm, hogyan lehetne a bojlert rávenni, hogy ne csak a konyhába, hanem a fürdőszobába is szolgáltasson meleg vizet. Egyik fiatal kolléga készségesen akart segíteni, de neki sem sikerült rájönnie a dolog nyitjára, hiába tanulmányozta át a hosszú használati utasítást.
De talált a papírok között egy szerződést egy szolgáltató vállalattal. Felhívta őket, és megígérték, hogy másnap délutánra kijönnek. Azt mondta a kolléga, hogy ez egyáltalán nem biztos, számítsak arra, hogy késnek egy-két napot. De nem így történt! Másnap délután megjelent a szakember, meg is javította gyorsan, aláíratta velem, hogy elvégezte a munkát, és csak annyit mondott, üzenjem meg a házigazdának, alkalomadtán hosszabbítsa meg a szerződést, mert már lejárt. Azután tudtam meg, hogy a vállalat egy (nem drága) évi bérlet fejében minden évben egyszer ingyen ellenőrzi a villanyt, gázt, vizet. A javításokat pedig kérésre végzik, bármikor lehet hívni őket telefonon, ezekért fizetni pedig a bérlet fizetésekor kell. Igen hasznos dolog!
Luminy tudományos és technológiai park, ahol egyetemi karok, diákkollégiumok és különféle kutatóközpontok vannak, csodálatos természeti környezetben. Úgy hallottam, hogy a második világháború végén Marseille kommunista polgármestere államosította (egyszerűen elvette a tulajdonostól) azt a helyet, ahol ma ez a tudományos park található, és a tulajdonosnak majdnem két évtizedébe került, hogy jogi úton visszaperelje. De akkor is csak úgy, hogy felajánlotta: ha visszakapja, odaadja a városnak tudományos célra (részben vagy egészben, azt már nem tudom).
Most, amikor ezeket írom, megpróbáltam utánanézni az interneten ennek a dolognak, sikertelenül. Csak annyit tudtam meg, hogy Marseille-nek a második világháború után az 1990-es évek közepéig mindvégig baloldali polgármestere volt, és egyetlen egyszer volt kommunista polgármestere, 1946–1947-ben. A tudományos és technológia park Lu­minyben 1963-ban létesült. A második világháború után a kommunista párt tervszerűen próbálta elfoglalni Marseille-t, a város minden részébe költöztettek kommunistákat vagy szimpatizánsokat, akiknek a propaganda volt a feladatuk. Kulturális és sportrendezvényeket szerveztek, minden hétre került legalább egy. Fiatalokat küldtek az akkori szocialista országokba kirándulni, sport- és kulturális rendezvényeken részt venni. Így a fent említett államosítás talán nem is elképzelhetetlen.
Csak részben furcsálltam, hogy nem találtam semmit az interneten, mert azt tapasztaltam, hogy a franciák nemcsak a múlt kellemetlen eseményeivel nem szeretnek szembe nézni, hanem a jelenlegiekkel sem. Egyszer az egyik újság büszkén közölte, hogy Franciaország Európában a második helyen áll, ami az egy nőre eső átlagos élve szülések számát illeti. Sajnos már nem emlékszem az első helyen álló országra. De a második hely sem jelentett két szülést, hanem annál valamivel kevesebbet. Megkérdeztem az egyik francia kollégától, hogy ez tényleg így van-e, és nem arról van csupán szó, hogy sok a bevándorló, és ők javítják az átlagot. Azonnal tiltakozott, hogy nem ez áll fenn, hanem ez az őshonos nőkre is vonatkozik.
Hasonlóképpen nagy pompával ünneplik minden évben július 14-ét, a Bastille bevételének napját, a francia forradalom nagy tettét, de elhallgatják, hogy az a „bevétel" nem a szabadság, testvériség, egyenlőség nevében történt, hanem csupán azért, mert előző napon nagy mennyiségű lőport szállítottak oda, és azt akarták megszerezni. Politikai foglyok akkor már nem voltak ott bezárva, csupán néhány köztörvényes, akinek kiszabadítása nem épp oly nagy tett. Tévedés ne essék, nem akarom megszólni a franciákat, tisztelem a történelmüket, a kultúrájukat, ahogy tisztelem Batsányi és Petőfi feltétlen franciaforradalom-imádatát is. De ma már el kellene választani a jót, a szépet, a tiszta eszméket a kétszáz év alatt megkopott, bemocskolódott, végletekig elvitt korcs eszméktől. Látjuk, hogy egyelőre a franciák képtelenek erre. Hogy lehet az, hogy néhány gazember napokig sakkban tarthat egy több mint hatvanmilliós nemzetet?
Én is megkaptam a „keresztem"
Amikor 2000-ben Emil Constantinescu elnöknek lejárt a mandátuma, szokás szerint rengeteg „keresztet" (államelnöki kitüntetést) osztogatott. Lányi Szabolcs forradalmár barátunk (1989. december 21-e éjszakáját börtönben töltötte, mert tüntetett aznap) akkor éppen államtitkár volt a tudomány és technológiai minisztériumban, és látta, hogy kevés magyar van a listán. Nos, javasolt néhány nevet, többek között az enyémet is. Így nekem is megvan a keresztem. Amikor Kolozsváron átadták, szerencsére épp nem voltam otthon, ezért Ionescu Klára kolleganőmet kértem meg, hogy vegye át helyettem (aki szintén kapott, de ő megérdemelten az informatikai versenyek szervezéséért, és őt nem Lányi Szabolcs írta fel a listára). A saját lovagkeresztjét és hengerét hazavitte, az enyémet pedig feltette az irodájában az egyik polcra.
Még mielőtt érte mentem volna, egyszer bement valaki hozzá, és megkérdezte, hogy mi az ott a polcon. Klári elmagyarázta, levette a hengert, kibontotta, és üres volt. Majdnem elájult, úgy megrémült. Mi történt, mikor, hol tűnt el a diploma? Mit fogok én szólni?! Azonnal felhívott telefonon, és arra kért, menjek be hozzá a kitüntetésért. Láttam, hogy nagyon zavarban van, nem tudta, hogyan mesélje el. Végül úgy mesélte el, ahogy történt. Ő bosszankodott, restelkedett, én pedig jót nevettem a dolgon.
Gondoltam, jelzem Szabolcsnak, hogy mi történt. Felhívtam telefonon, és elmondtam, hogy üres a henger. A legtermészetesebb hangon csak annyit mondott: tudja, hiszen ő vette ki a diplomát, hogy nehogy eltűnjön (!). Egyszer, amikor éppen Csíkszeredában jártam (most ott lakik), ideadta úgy, hogy mivel lusta voltam felmenni hozzá a harmadik emeletre, ledobta az erkélyről... Az lett volna tisztességes, ha visszautasítom a díjat, de nem tettem. Akkor ez még nem volt divatban. De az életrajzomba nem szoktam beleírni. Csak később olvastam valahol azt a Bernard Show-idézetet, hogy nem szabad visszautasítani semmilyen díjat, kitüntetést, úgy kell élni, hogy az ember ne kapja meg. Neki ez nem sikerült, sok díjat visszautasított, de a Nobel-díjat (hosszas töprengés után) elfogadta. Ez utóbbin, nem tudom, miért, de nem csodálkozom.
Kell-e nekünk önálló egyetem?
Erre a kérdésre a válaszom mindig igen volt. Ez annyira természetes volt számomra, mint az, hogy magyarul beszélek. Csodálkoztam azokon, akik nem így gondolkoztak, akik azt tartották, hogy nem lennénk képesek arra, hogy egy önálló egyetemet hatékonyan működtessünk. Hangoztatták ezt akkor, amikor közelünkben új országok születtek! Azok a népek nem féltek attól, hogy nem tudják majd működtetni az új országukat, pedig nem is voltak mindig többen nálunk, erdélyi magyaroknál.
Ma már ezt sem lehet állítani, hisz a Sapientia léte, sikere bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk erre. Most azt szokták hangoztatni egyesek, nem tisztességes, hogy magyarországi pénzből működtetünk egyetemet, amikor jogunk lenne román állami egyetemre. Jogunk lenne természetesen, és lehetne is román állami egyetemünk, ha hatékonyabban küzdöttünk volna érte. Ha mindenki oda tette volna a vállát. Én azt sem tartom elítélendőnek, hogy Magyarország működteti az egyetemet, hisz hány teljesen kész szakembert kapott Erdélyből, akinek a tanításáért nem kellett fizetnie!
Már az 1990-es évek elején volt két szélsőséges vélemény, amely rombolta a Bolyai-egyetem visszaállításának lehetőségét. Egyik volt a kishitűeké, akik kétségbe vonták egy önálló állami magyar egyetem létjogosultságát. Ezek vezére volt Cs. Gyimesi Éva. A másik a mohóké volt, akik mindent egyből akartak, el sem tudták képzelni az új egyetemet úgy, hogy azon ne legyen minden lehetséges szak, az összes mérnöki szaktól minden zenei szakig. Ezeket képviselte Jeney Dezső.
Emlékszem egy tanácskozásra a Bolyai Társaságnál valamikor 1990 kora nyarán, amikor egyesek már felvetették, hogy amíg megalakul az önálló egyetem, kérjünk külön magyar helyeket a Babeş–Bolyain. Ezt én akkor elleneztem, mert még voltak illuzióim. Jeney Dezső kész tervvel állt elő, minden szakra megjelölte az igényelendő helyek számát. Ezek a számok teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Az informatika szakra például 100 helyet kért, amikor évente összesen 25 helyet hirdettek meg. Mára jutottak oda az informatika szakon, hogy 100 körüli magyar hallgatót vesznek fel évente, de ebből csak 80 tandíjmentes. Fantazmagórikus terveket tettek közzé egy építendő campusról valahol a város szélén. Ekkor mondta, kicsit kesernyésen, Balázs Márton matematikus kollégám, aki mindig a realitások talaján állt, hogy ő azt sem bánná, ha kunyhóban kezdenénk meg az oktatást, csak lenne már egyetemünk.
Sokszor nem hagy nyugodni az a kicsit összeesküvés-elméletszerű gondolat, hogy vajon ezeket az embereket nem manipulálta-e az akkor újra lendületbe jött titkosszolgálat? No, nem egyenesen, hanem áttételesen úgy, hogy ők nem is tudtak róla. Ha valaki irreálisan hisz valamiben, annak ezt a hitét könnyen lehet erősíteni, csak duruzsolni kell a fülébe, hogy milyen igaza van. Ezt meg lehet tenni több láncszemen keresztül úgy, hogy csak az első láncszem tudja, miszerint itt manipuláció folyik. Túl sok krimit, Poirot- és Stirlitz-történetet olvastam volna?
Világmegváltó ötleteim
Mint mindenkinek, nekem is vannak világmegváltó ötleteim, néha el is mondom itt-ott, de csak ennyi, hisz tudom, hogy ezeket nem szokták megvalósítani, még ha megvalósíthatók lennének is. Most csak háromra térek ki.
Gyerekkoromban nagy élvezettel lapozgattam, olvasgattam az Élet és Tudomány számait. Akkor nagy dolog volt, hogy édesapámnak sikerült több mint harminc éven át mindig megrendelnie. Persze ehhez kellett a postásunk, bizonyos Hamza bácsi segítsége, aki mindig megsúgta, hogy mikor lesz az a bizonyos egy nap, amikor meg lehet rendelni a postán. Hamza bácsi nagyon szimpatikus cigány ember volt, aki felnőtt korában tanult meg írni-olvasni, és lett belőle postás több évtizeden keresztül.
Amikor egyetemistaként a nyári vakációban vártam, hogy levelet hozzon, gyakran mondogatta, hogy ma csak falével van. Ünnepnapokon (például húsvéthétfőn, mert akkor ez nem volt szabad nap) nem volt könnyű számára, hogy a felkínált italt-ételt miként utasítsa vissza, de kitalálta azt, hogy köszöni, és majd máskor szól, ha kell egy pohár ital. Nagyon ritkán tényleg élt ezzel a lehetőséggel. Valamikor az 1960-as években olvastam az Élet és Tudományban egy cikket a naptárreformról. A terv úgy szólt, hogy minden év vasárnappal kezdődik, január 31 napos, február és március egyaránt 30, és így tovább minden évnegyed első hónapja 31 napos, a másik kettő 30 napos. Hogy kijöjjön a 365 nap, minden év végén lenne egy M-mel jelölt nap, amelyik általános szabadnap lenne, és nem számítana bele a hét napjaiba (azaz M lenne csupán, és nem hétfő, nem kedd, ..., nem vasárnap).
Szökőévben lenne egy MM-mel jelölt hasonló nap is június és július között. Ez az ötlet nekem akkor nagyon tetszett. Akkor még nem volt szabad szombat, így minden hónapban ugyanannyi munkanap, azaz 26 lett volna (a könyvelők örömére). Azt írta a cikk, hogy ezt az új naptárat leghamarabb 1967-ben lehetett volna bevezetni, mivel az az év vasárnappal kezdődött. Azóta is várom!
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

„Sántít az egyenlő távolságtartás elve”
Nyolcszázezer forint kártérítést nyert egy peren Tőkés László Budapesten, egy róla szóló könyv miatt – első fokon. Többek között erről is beszámolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján, ugyanakkor a Mecénással kapcsolatos feljelentésről is állást foglalt.
„Külön gratulálok Csomortányi Istvánnak, aki folytatja azt a harcot, amit püspökként elkezdtem” – mondta hétfőn Tőkés László, aki közleményben is üdvözölte azt, hogy Csomortányi büntetőfeljelentést tett a DNA-nál az Ady-központ ügyében. Mint ismeretes, 2002-ben a Széchenyi Terv keretében az akkori magyar kormányzat a Királyhágómelléki Egyházkerület ama projektjére adott 1,1 millió eurónyi összeget, hogy Adyfalván, Szatmár megyében komplexumot építsenek. Ám közben kormányváltás lett, és a Bihar megyei RMDSZ közbenjárására az új kormányfő, Medgyessy Péter úgy határozott, hogy a pénzt átirányítja a Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter RMDSZ-es politikusok, és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványhoz, amelynek vezetését Szabó Ödönre bízták. A pénzből – a projekt szerint – Váradon építettek volna Ady-központot, azaz konferenciatermet és hotelt, de utóbbi máig sem készült el, a félkész komplexumot pedig végül az önkormányzattal elcserélték egy másik ingatlanra, az Ady-központot pedig nemrégiben a néhai Mudura Sándor családjához kötődő cég szerezte meg, árverésen. Csomortányi István szerint ez is gyanús, és az is, hogy a támogatási összeg jelentős része eltűnt, és azzal a mai napig nem számoltak el – ezért tett feljelentést a DNA-nál.
Reakció
Az ügyről hétfőn Tőkés közleményt is kiadott, ebben így fogalmaz: „Az egyházkerület vezető képviselői több rendben is a pártoktól való egyenlő távolság elvét hangoztatva próbálták igazolni a korrupció gyanújával vád alá helyezett Kiss Sándor vezette bihari RMDSZ iránti pártos viszonyukat. (…) Az ún. egyenlő távolság elve azonban abban a tekintetben is eleve sántít, hogy nem egyházi irányelv, hanem eredetileg egy, a Markó Béla volt pártelnök nevéhez fűződő RMDSZ-doktrína. (…) jelen összefüggésben nem lehet kérdéses, hogy egyházaink (…) nem lehetnek egyenlő távolságra a Mecénás Alapítvány vezérkarát kitevő bihari RMDSZ-potentátoktól, valamint azoktól, akik egyházunk elorzott tulajdonához fűződő jogát védelmezik. Az Anyaszentegyház éppen úgy nem állhat egyforma közelségben a mentelmi jognak örvendő Biró Rozália szenátor és Szabó Ödön parlamenti képviselővel, mint ahogyan a Gyurcsány Ferenchez és Orbán Viktorhoz viszonyított távolságuk sem lehet azonos”.
Újságírói kérdésként felmerült tegnap, hogy mi történik, ha esetleg bírósági eljárás lesz az ügyből, amit ebben az esetben román hatóságok indítanának, de mivel magyarországi közpénz volt a támogatás, a károsult a magyar állam, ezért utóbbinak is be kellene lépnie az esetleges eljárásba. Csomortányi István szerint ez jó kérdés, egyelőre nem tudják, de még nem is tart ilyen szakaszában az ügy, ezért ez később fog kiderülni.
Megnyerte
Egy másik témáról szólva Tőkés László tudatta: első fokon megnyerte azt a pert, amit Budapesten indított, a Noran Libro kiadó ellen. Ez jelentette meg ugyanis az időközben súlyos betegségben elhunyt Andrassew Iván könyvét, Ne vígy minket a késértésbe címmel. A 2012-ben megjelent kötet Tőkés László életéről szól, bíráló formában, magánlevelezésekből, netes forrásokból is közölve részleteket. Tőkésék Szász Jelnőt, a Magyar Polgári Párt volt elnökét sejtik a kiadvány mögött, valamint az RDMSZ akkori választási ellenkampánya részének gondolják a könyv megjelenését. A tegnapi tájékoztatón jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés irodavezetője is, aki emlékeztetett: a könyvet akkoriban sok magyar helyi vezetőnek is megküldte valaki postán, Nagyváradon adva fel a küldeményeket – ők pedig hiába próbálták kideríteni, ki volt a feladó, a posta nem adta ki az információt. Nos, a Tőkés által indított perben első fokú ítélet van: a bíróság 800 ezer forintnyi nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest, azaz a kiadót. A bírák azt látták ugyanis igazolva, hogy a kötetben szereplő adatok megszerzése során a kiadó magántitok- és levéltitok-sértést követett el.
A tájékoztató egyéb témáinak során Tőkés László fontosnak látta cáfolni azt, hogy Magyarországon élne, azt hangoztatta, hogy új családjával Váradra költöztek, és bár ő a Fidesz-KDNP listáján lett EP-képviselő, erdélyi képviselőnek tekinti magát. Néhány kontextusban felmerült a migránsügy is. Erről Szilágyi Zsolt többek között azt mondta, szerinte „nemsokára Romániában, Erdélyben is szembesülni fogunk vele”. Tőkés László szerint pedig „A migránsok inváziójának jelenlegi körülményei között meg kell védenünk Európát, értékeinket és országainkat.” Hozzátette: szolidárisnak kell lennünk a menekültekkel, üldözöttekkel, de ez nem jelenthet önfeladást. Azt jelezte, hogy Orbán Viktor politikáját támogatja.
Váltás
Belső szervezési ügyről is szó esett a tájékoztatón. Mint kiderült, eddig tartott Orbán Mihály tevékenysége, mint Tőkés László itteni irodavezetője. Helyette mostantól Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke lesz egyben Tőkés irodavezetője is. Szilágyi Zsolt jelezte: ezért ismét többet lesz Váradon, bár brüsszeli feladatainak is igyekszik megfelelni, valamint a pártvezetéssel kapcsolatos, sokszor utazásokkal járó munkájának is.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Milyen magyarok?
Bevezetésként kénytelen vagyok egy kissé okoskodni, illetve egy olyan fogalomról írni, amelyről a hétköznapi publicisztikában nem szokás. A paradigmára szeretném felhívni a figyelmet. A kifejezés voltaképpen nem jelent mást, mind adott korszakban elfogadott nézetek összességét. Az idők múlásával, új szempontok térnyerésével természetesen ezek a paradigmák változhatnak.
Ha belelapozok a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon bármelyik kötetébe, a sorozat címe jelzi: a romániai magyar irodalom létezik, a fogalom semmiképpen valamiféle politikai megrendelésre született. Ha az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár köteteit forgatom, akkor vagy azt gondolom, hogy a magyar szavak történetiségét Erdélyben külön sajátosságok is jellemzik, vagy arra a következtetésre jutok, hogy itt írták meg minden magyar számára a magyar szavak eredetét és változásait. Ha a számítógép egerével ide-oda ugrálok a Kolozsvári Akadémiai Bizottság összesen jóval több mint ezer oldalt kitevő, a Magyar tudományosság Romániában 2002-2013 között című három kötetében (immár teljes terjedelmében le lehet tölteni a kab.ro honlapról!), akkor a címből voltaképpen azt érezhetem ki, hogy az általános értelemben vett magyar tudományosság nyúlványával ismerkedem meg egy más ország területén, nem pedig önálló tudományos élettel. Az három kötet tanulmányainak fejlécei az oldalakon még inkább fokozzák kételyeimet, legyen szó akár társadalom-, akár természet-, akár műszaki tudományokról. A romániai magyar nyelvtudomány. Ez az egyik tanulmány címe. Az erdélyi magyar történetkutatásról. Ez a másiké. A romániai magyar nyelvű filozófia kutatásról. Ez a harmadiké. Az erdélyi szociológia eredményeinek szintézise (immár a “magyar” szó nélkül), ez a negyediké. A politológusok viszont a romániai magyar politikatudományok helyzetét elemzik az említett időszakban. A közgazdászok úgy gondolják, hogy felmérésük eredményét az erdélyi magyar közgazdaság és gazdálkodási tudomány cím alatt kell összegezni. A műépítészek képviselői a romániai magyar építéstudományi szintézist készítik el, és ugyancsak a romániai magyar gépészeti kutatásokról beszélnek a gépészmérnökök. A matematikusok viszont erdélyi magyar matematikusok és informatikusok munkásságával foglalkoznak, és hasonlóképpen közelítik meg önmaguk tevékenységét a fizikusok, kémikusok és biológusok.
Érezzük a különbségeket? Romániai magyar vagy erdélyi magyar, netán csupán magyar nyelvű, esetleg a nyelvre utaló jelzőtől független, hiszen a tudomány önmagában nem nyelvfüggő.
Úgy tűnik, mindez szőrszálhasogatás. Pedig korántsem az, hanem eltérő paradigma, ha úgy tetszik, más és más látásmód áll a különböző szókapcsolatok mögött. A “romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az út szélére került az a politikai koncepció is, miszerint a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában. Ha a jelenleg uralkodó magyarországi kormányzati nemzetpolitika szerint gondolkodunk, akkor ez voltaképpen logikus is, hiszen egy magyar nemzetrész miért alkotna román államot? Az újrahonosítás kiterjesztésével, a kettős állampolgárokra vonatkozó szavazati jog megadásával miért nem inkább olyan magyar államot, amely szívesen kiterjesztené központosítását a nemzet bárhol élő fiára, lányára?
Úgy gondolom, a “romániai magyar” szerkezetet helyettesítő – és feljövőben levő – “erdélyi magyar” szókapcsolat vagy a magyarság fogalmának egyre gyakoribb használata ezt a koncepciót erősíti a hétköznapi beszéd és az írás szintjén is. Nem biztos, hogy veszélyek nélkül. Hiszen az “erdélyi magyar” szerkezet a tudományos-műszaki életben például kizárhatja a Kárpátokon túl tevékenykedő romániai magyar tudósokat (noha akadnak szép számmal, akik kutatóintézetekben dolgoznak, egyetemi tanárok, doktori iskolákat vezetnek és így tovább), a “romániai magyar” viszont belefoglalná és egyben utalna arra is, hogy az országunkbeli (nagyon meg kellett keresnem a szót!) magyar tudományosságot anyagi-pénzügyi szempontból voltaképpen két forrás élteti: az egyik, a romániai: költségvetési és intézményesített (kutatóintézetek, állami egyetemek ), a másik, a magyarországi viszont részben költségvetési (Sapientia, Partiumi Keresztény Egyetem) részben civil, ha úgy tetszik alapítványi, egyesületi, pályázati rendszerű, amelyben a támogató szabja meg a válogatás szabályait.
A három kötetes KAB-jelentés politológiai tanulmányának a szerzője azt írja, hogy saját tudományága “semmit nem tett annak érdekében, hogy legveszélyesebb szövetségesétől, a publicisztikától elhatárolódjon.” Értem én, nagyon is jól értem, hiszen a publicisztika rendszerint nem használ tudományos fogalmakat, az úgyszintén szavakkal dolgozó politológus viszont könnyen a közírás hálójába esik.
Ezért szigorúan tudományos alapon várom a választ: hogyan nevezzük meg magunkat?
Székedi Ferenc
maszol.ro

Értékalkotó és értékmegőrző munkát ünnepeltek Szentgericén
Egyház, közösség és politikum összefogása eredményeként új gyülekezeti központ épült, és felújították a református templomot is a Maros megyei Szentgericén, ahol vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottak a hollandiai, illetve nagyborosnyói testvérgyülekezet részvételével, egyházi elöljárók jelenlétében – számolt be hétfőn az RMDSZ hírlevele.
A háromszáz lelket számláló szentgericei közösség hitét, élni akarását bizonyítják, értékalkotó munkáját dicsérik a megvalósítások – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki első kulturális miniszteri mandátuma idején támogatta a helyiek értékmegőrző tevékenységét.
„Ami itt megvalósult az elmúlt öt esztendőben, az nem egy megszokott történés, hiszen itt kívülről-belülről megújult a templom, új gyülekezeti központ és egy új parókia épült. Amikor ezt mind együtt látjuk ilyen rövid idő alatt, akkor arra gondolunk: vajon mitől van az, hogy az egyik gyülekezetben egy évtized alatt szinte semmi nem történik, nem épül, a másikban pedig minden megújul, minden újjá épül öt év alatt” – fogalmazott hálaadó prédikációjában Ft. Kató Béla református püspök, aki szerint lehetőségeivel és jogaival a teljes romániai magyar közösségnek élnie kell azért, hogy ehhez hasonló eredményeknek örvendhessen.
„A családok, a gyülekezet, a közösség jövőjét szolgáló megvalósításokat ünnepeljük Szentgericén. Ez az otthon megerősítésének és újjáépítésének pillanata, amely összeköti a múltat a jövővel, de sokkal inkább a jövőbe tekint. Mert azok újítják fel a templomot, építenek gyülekezeti házat, akik tudják, hogy szülőföldjükön akarják életüket továbbtervezni. Nem akarják a világot a nyakukba venni, nem akarnak vándorbotot ragadni, hanem itthon akarják továbbörökíteni és újragondolni azokat az értékeket, amelyek ezt a közösséget itt tartották és megerősítették” – hangsúlyozta Kelemen Hunor az új gyülekezeti központ felszentelésén, majd megköszönte Batizán Attila szentgericei református lelkész meghívását, és méltányolta azt a tevékenységét, amelyet a közösség összetartozásáért végez.
Az ünnepi eseményen részt vettek és köszöntőt mondtak a testvérgyülekezetek képviselői, a református egyház elöljárói. Az RMDSZ Maros megyei szervezetét Szabó Árpád Maros megyei tanácsalelnök, Soós Zoltán marosvásárhelyi tanácsos és Kovács Mihály Levente ügyvezető elnök képviselte.
maszol.ro

Segített az eligazodásban (Búcsú Nagy Páltól)
Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak, ismerősének, barátjának tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következik a sorban.
A kilenc évtized mérlege most, napnyugtakor mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt Mezőkölpényi Nagy Pál: irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő- és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életműsorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is.
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben született. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat.” Töretlen volt az a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült – feltehetően – a szóban forgó időszak itthoni történéseiről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról egyet-mást megörökítenie a nyomtatott betűk mezején. Kötetekben sorjáznak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, méltatásai s két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. A kötet immár színháztörténeti jelentőségű.
Munkálkodását méltatva írta Sütő András: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Nos, az „eligazító” írástudó, Nagy Pál távoztával egy letűnt nemzedék után zárul a kapu. Azt a fajta irodalmat már nemigen művelik; az érthető, egyenes, tiszta beszéd valahogy nem „trendi”. Őróla legalább annyi bizonyosan megmarad, hogy egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a szerkesztői támogatását igénylő s élvező fiatalabb korosztályok is nagyra becsülték. Pali bácsi a jól végzett munka örömével térhet barátai körébe, Urához – hiszen a rá bízott tálentumokkal jól sáfárkodott.
Béke Vele!
Bölöni Domokos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)