A román parlamentben lehet a kommunizmus múzeuma
Törvénytervezetet terjesztett be az ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a bukaresti parlament jelenlegi épületében kaphat helyet.
A kezdeményezők szerint az új intézmény a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. A múzeumalapítás mellett legutóbb Klaus Iohannis román államelnök szállt síkra. A törvénytervezetről előbb a szenátusnak, majd a képviselőháznak kell döntenie – írta pénteken a Mediafax hírügynökség. Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket. Máramarosszigeten létezik ugyan egy ilyen intézmény, de az civil kezdeményezésre jött létre.
A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot „Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának" számító Ceausescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők.
A Bukarest központjában található, Nép Háza néven ismert hatalmas méretű épületet az 1980-as évek végén kezdték el építeni Ceausescu parancsára. A gigantikus beruházás rendkívül költséges volt, és arra volt hivatott, hogy kielégítse a Ceausescu-házaspár szeszélyeit és luxusigényét, miközben Románia lakossága nélkülözéseket volt kénytelen elszenvedni, ami végül 1989-ban a román forradalom kirobbanásához, valamint Ceausescuék és a kommunizmus bukásához vezetett. A tervezet szerint az intézmény a kulturális minisztérium égisze alatt működne.
Romániában nem újkeletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Basescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavaly decemberben Temesváron az 1989-es romániai rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából Iohannis is szorgalmazta az alapítást.
A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a román parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett kormány nem támogatta az ötletet.
Erdély.ma

Toró T. Tibor könyvbemutatója Budapesten
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében, 2015. március 13-án (pénteken) 15:00 órától a budapesti Pintér Galériában bemutatásra kerül Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című könyve.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke kötetében a rendszerváltás utáni politikai események elemzésével foglalkozik, különös tekintettel az autonómiamozgalmak alakulására.
A budapesti eseményen a Pro Minoritate Könyvek könyvsorozatában bemutatásra kerül továbbá Esterházy Lujza: Sorskérdések margójára, Filep Tamás Gusztáv: Agorák kora, K. Lengyel Zsolt: Tükrözés és torzulás, valamint Kozma Miklós: Egy csapattiszt naplója című kötete.
A köteteket bemutatja Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Zelei Miklós, a Pro Minoritate Könyvek szerkesztője, Brenzovics László, történész, Filep Tamás Gusztáv, szerző, K. Lengyel Zsolt, szerző, Giovanni Malfatti di Montetretto, Esterházy János unokája és Toró T. Tibor, szerző.
A bemutatót követően lehetőség nyílik könyvvásárlásra és dedikálásra, valamint személyes beszélgetésre a szerzőkkel.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Nyugati Jelen (Arad)

Ünnepeink értelme
Ha egy népnek nincs igazi történelmi emlékezete, s a pótszerként kitalált históriában sincs igazi mérföldkő, akkor az a nép, bármilyen időleges tündöklést is kreáljon magának, egyszer szép simán kikopik a történelemből. Mert a valós históriát tartósan nem helyettesíthetik a hazug szobrok, sem a légből kapdosott „történelmi” mesék, azok éltető erővé nem lesznek soha. Egy nép általában maga választja ki igazi históriai ünnepeit, mert a történelmet is ő csinálja, ünnepet is tud választani, sőt jelképeket is, azokat nem kell semmi uracskáknak kitalálni számára, főleg pedig rákényszeríteni, megetetni vele.
Nekünk, magyaroknak vannak – mert lehetnek – hiteles ünnepeink, s ezek közül is első helyre kívánkozik március idusa, a szabadság ünnepe, mely egyszerre dicséri a megújulást és a forradalmas újítást, a tenni akaró fiatalságot, a világ jobbításának szándékát és – saját nemzetünk felemelése révén – a nagy emberi haladáshoz való hozzájárulást. Mindezt nem kell elmagyarázni senki magyar embernek, ahogyan nem kell parancsszóval a trikolór tiszteletére és a Himnusz éneklésére sem kötelezni, mert mindez a magyarság vérében van.
Igaz, akadnak kivételek, olyan elferdült agyú magamutogatók, kik megkérdőjelezik március idusának erdélyi, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi megünneplését, mondván, azon a napon semmi nem történt errefelé. Ezek soha nem fogják megérteni, hogy a magyar március egyszerre testesíti meg a polgárosodást, a jobbágyfelszabadítást, a jogegyenlőséget, a sajtószabadságot, a világszabadság igényének átérzését, s benne foglaltatik annyi erdélyi magyar és székely közhonvéd áldozata, amilyenre alig van példa a világ históriájában. És benne foglaltatik Bem József hősiessége, Gábor Áron plebejusi önfeláldozása, Petőfi Sándor mártíriuma, Mikó Imre, Berde Mózsa hű tenni akarása; s átnyúlva a művi határokon, Kossuth Lajos hazáért, szabadságért való lángolása, Széchenyi István őrületbe kergető nemzetféltése. Csak az árulók nem tartoznak bele, az akkori és mai Balázs Manók, a meghunyászkodók, a mindent „bölcsebben intézni” szándékozók.
A magyar március emlőin nemzedékek nőttek fel, s még számos generációk fognak felnőni, mert olyan ünnep ez, melynek tartalmait nem lehet huzamosabb ideig meghamisítani, de feledtetni sem lehet. S mert közös kincs, hát az egész emberiség szellemi-erkölcsi tulajdonaképpen is lehet tekinteni rá. Így mindenképp halhatatlan.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sértett György-Mózes Árpád „metaforája”
Victor Ponta kormányfő szélsőséges provokációnak, a román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte a Székelyföldért Társaság elnökének székely szabadság napi kijelentését, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama". György-Mózes Árpád, a szervezet elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: „metaforáját" fenntartja, szerinte ugyanis a román hatóságok jogsértései az erdélyi magyarok fizikai megsemmisítését célozzák.
Bukarest heves reakciói ellenére sem tartja elrugaszkodottnak a Romániáról és az Iszlám Államról (IÁ) szóló hasonlatát György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke. A Magyarországon bejegyzett közhasznú egyesület vezetője a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen fejtette ki véleményét, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama".
Szerinte Románia azért hasonlítható a terrorszervezethez, mert a román hatóságok döntéseikkel hetente „fejeznek le" olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
Aurescu telefonon közölte Szijjártóval: elfogadhatatlan a kijelentés
A bukaresti külügyminisztérium – a Mediafax hírügynökség érdeklődésére küldött válaszában – elfogadhatatlannak nevezte György-Mózes Árpád kijelentését, amely a tárca szerint nem felel meg az európai szellemiségnek.
Csütörtökön Bogdan Aurescu román külügyminiszter telefonon is felhívta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen a Budapesten elhangzottak miatt.
Az MTI által idézett bukaresti kommüniké szerint Aurescu beszélgetésük során magyar kollégájának is kifejtette: Románia számára elfogadhatatlan egy ilyen minősítés, és összeegyeztethetetlen azzal az európai szellemiséggel, amelynek a jellemeznie kéne a román–magyar jószomszédi kapcsolatokat és stratégiai partnerséget.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19–20-ai) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a „magyar tisztségviselők” a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A román fél „ismét szorgalmazta”, hogy mielőbb véglegesítsék és írják alá a magyar–román kisebbségi vegyesbizottság által előkészített megállapodást, amelyről már 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások.
Ponta: Románia modellnek számít a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén
Victor Ponta kormányfő szerdán este Brassóban a Gândul hírportál kérdésére szélsőséges, radikális provokációként értékelte az elhangzottakat.
„Románia modellnek számít Európában a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, és azt szeretnénk, hogy társadalmunk a továbbiakban is a párbeszéden alapuljon. Szélsőséges és radikális provokációkra megpróbálunk csak a törvények alapján válaszolni" – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra a kérdésre már nem válaszolt, hogy ez esetben milyen jogszabályi előírásokat kell alkalmazni.
Megjegyzendő, Ponta ugyancsak emlegette már az IÁ-t egy hasonlatában. A tavaly novemberi államfőválasztás kampányában kijelentette: az elnöki tisztséget függetlenként megpályázó Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter „egyfajta Iszlám Állam Romániában", akinek szavazóit emiatt nem áll módjában képviselni a megmérettetés második fordulójában.
György-Mózes Árpád: mondhattam volna enyhébb hasonlatot is
György-Mózes Árpád csütörtökön a Krónikának kifejtette, a keddi budapesti demonstráción „metaforában" emlegette egy lapon Romániát és az IÁ-t. Hozzátette, ezt megelőzően részletezte azokat a jogsértéseket, amelyeket a román állam elkövet az Erdélyben élő magyarokkal, székelyekkel szemben. Ekkor állapította meg, hogy Románia „lefejezi" az olyan alapvető demokratikus értékeket, mint a szólásszabadsághoz, a nemzeti identitás megőrzéséhez és a nemzeti identitáshoz való jog.
„Ebből azt a következtetést vontam le, hogy amit fizikailag megtesznek az Iszlám Állam képviselői, ugyanazt jogi úton a román állam elköveti a magyarokkal szemben" – fejtette ki lapunknak a 2011-ben a Székelyföldön kívüli székely körök, hagyományőrző civil szervezetek összefogása, mozgósítása érdekében alapított Székelyföldért Társaság elnöke.
György-Mózes szerint maguk a román hatóságok bizonyítják be, hogy az országban léteznek „egyenlőek és egyenlőbbek", hiszen miközben Marosvásárhelyen betiltották a székely szabadság napi SZNT-s felvonulást, ugyanebben a városban március 27-én a Besszarábiával való egyesülésre készül emlékezni a román szélsőjobboldal, amely ráadásul Kolozsvárt március 15-én kíván felvonulni.
Kérdésünkre, hogy nem érzi-e elrugaszkodottnak terrorszervezethez hasonlítani Romániát, a Székelyföldért Társaság elnöke úgy válaszolt: mondhatott volna enyhébb hasonlatot is. „Nyilván nem fizikai megsemmisítésről van szó, habár ha nem is gyilkossággal, de ezek a jogsértések előbb-utóbb az erdélyi magyar közösség fizikai megsemmisítését célozzák. Ha száz év múlva beszélnénk erről, meglehet, azt a következtetést vonnánk le, hogy ezek a döntések az erdélyi magyarság fizikai megsemmisítéséhez vezettek" – érvelt György-Mózes Árpád.
Úgy vélekedett, kijelentésével nem ártott az erdélyi autonómiatörekvéseknek, mivel szerinte a román hatóságok amúgy is mindig keresnek valamit a hasonló rendezvényeken, amivel azt bizonygathatják, hogy a magyarok szélsőségesek és nem jogkövetőek.
Az Európai Bizottsághoz fordul az EP kisebbségi munkacsoportja
Ezzel egy időben fideszes kezdeményezésre az Európai Bizottsághoz fordul az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja, amiért a román hatóságok nem engedélyezték a felvonulás és tiltakozás megtartását Marosvásárhelyen a székely szabadság napján.
Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, a munkacsoport társelnöke csütörtökön úgy értékelte, a felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, ami ellentmond az alapvető szabadságjogoknak, és szembemegy az európai értékekkel. „Az Európai Bizottságnak a kettős mércét félretéve számon kell kérnie a román hatóságokon az alapvető jogok tiszteletben tartását, amelyek a jogállamiság alapját képezik" – hangsúlyozta Gál.
Sógor Csaba RMDSZ-es euroképviselő ugyanebben a témában, az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről szóló 2013. évi jelentésről szóló vitában azt kérte az EP strasbourgi plénumában: emlékeztessék Romániát is arra, hogy a gyülekezési jog korlátozása egyértelműen a nem demokratikus rendszerek bevett gyakorlata.
„Az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában éppen ezen a héten tiltottak be egy békés tiltakozó felvonulást pusztán azért, mert annak politikai céljaival, a felvetett problémákkal nem értettek egyet a hatalmon levő politikai szervezetek. A tiltakozás helyszíne ráadásul egy olyan, etnikailag vegyes lakosságú városban lett volna, amelyben pontosan 25 évvel ezelőtt erőszakos összetűzésekre került sor" – állapította meg a politikus.
Hozzátette: az ilyen esetek előfordulása az EU területén az uniós törvényhozás hitelességét ássa alá, amikor harmadik országok vonatkozó gyakorlatát bírálja.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Jogegyenlőtlenség
Az ország minden polgárát – így a parlamenti képviselőket is – megilleti az ártatlanság vélelme. Vagyis mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg jogerős bírósági ítélet nem állapítja meg a bűnösségüket.
A gond csak az, hogy a képviselők esetében az átlagosnál nehezebb, hogy eljussanak az ügyek a bírósági szakaszba.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke például szerdán immár másodszor lélegezhetett fel megkönynyebbülten, miután a képviselőház ismételten elutasította a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárás jóváhagyására vonatkozó kérését. Az ügyészek befolyással üzérkedéssel gyanúsítják Borbélyt, amit szerintük még évekkel ezelőtt, környezetvédelmi miniszterként követett el.
Kétségtelen, hogy a honatyák eljárása törvényesnek tekinthető, hiszen a képviselők jogállását szabályozó törvény szerint egy korábban miniszteri tisztséget betöltő, jelenleg képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező politikus ellen csak az illető kamara jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.
A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető. Igaz ugyan, hogy a képviselői mentelmi jog a világ számos országában létező intézmény, és megnehezíti, hogy politikai ellenfeleik lépten-nyomon bíróságra citálják a honatyákat – azonban csak a politikai döntésekre vonatkozik. Köztörvényes vádak esetén a törvényhozásnak nem illik az igazságszolgáltatás útjába állni.
Úgy tűnik, eddig tartott a parlamenti nekibuzdulás, amely Klaus Johannis államfővé választása, illetve a nyugati feddések nyomán egy ideig arra sarkallta a honatyákat, hogy futószalagon szavazzák meg a kollégáik elleni bűnvádi eljárásokat.
Persze most a politikai számítások is bejátszanak: a szavazás titkos, és mivel mind a kormányoldalnak, mind az ellenzéknek érdeke, hogy maga mellé állítsa az RMDSZ-t, nem kizárt, hogy Borbély megmentésével tettek gesztust a szövetség felé. Ami némileg olyan, mintha bármely polgár ellen csakis akkor indulhatna bűnvádi eljárás, ha munkahelyi kollégái jóváhagyják azt.
Mivel azonban ez nincs így, a polgárok közötti jogegyenlőség elve sérül. És ez teljesen független attól, mennyire megalapozott vagy sem az ügyészség kérése.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Aranytollat kapott Szilágyi Aladár
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) javaslatára, Szilágyi Aladár publicista kapta meg idén a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Aranytollát.
A díjat 2015. március 12-én, tegnap adták át Budapesten, a MÚOSZ székházában szervezett Sajtónapi ünnepségen
Szilágyi Aladár első írásait a Fáklya című lap, majd az Ifjúmunkás közölte. A kilencvenes évek elejétől volt a (közben megszűnt) Kelet-Nyugat főszerkesztője, a Bihari Napló munkatársa, főszerkesztő-helyettese és kiadóigazgtója, az Ady Endre Sajtókollégium tanára, 1996-2000 között a MÚRE alelnöke. Jelenleg a Várad folyóirat és az Erdélyi Riport munkatársa. Munkássága több kötetben látott napvilágot: közölt interjú-sorozatot, helytörténeti írásokat. Riportjaiban egyaránt írt – egyebek mellett –Váradhegyalja szőlőművelési hagyományairól és a romániai magyar elfeledett kisebbségekről.
Szilágyi Aladár Aranytollához
Nem könnyíti meg a méltató dolgát díjazott nagyváradi kollégánk, Szilágyi Aladár sokoldalúsága. Aki az Arad közeli Pankota büszke szülötte, így érthető módon a bánságiak is magukénak érzik. Túl a hetedik ikszen, mind a mai napig tevékeny belső munkatársa azErdélyi Riport hetilapnak és a Várad folyóiratnak, amúgy pár napja mutatták be sokadik kötetét, ezúttal kortárs magyar történészekkel készített beszélgetéseiből válogatva.
A sajnálatosan hosszú ideig működő nacionál-kommunista önkényuralom miatt, mely édesapját is bebörtönözte, újságírói pályáját csak a rendszerváltás után, túl a negyvenen kezdhette meg mint a zajos sikerű hetilap, a Kelet-Nyugat egyik alapító szerkesztője. Később a napi sajtó felé vezetett a pályaív, a Bihari Napló fénykorában vezércikkek, glosszák százai kerültek ki a tolla alól, majd a sors egy időre a kiadóigazgatói székbe is beleültette. Közben, hogy visszatérjünk emlegetett sokoldalúságára: pár éven át egyházkerületi főgondnok, karmestere az első Varadinum fesztiválnak, majd jó ideig tanít is, médiatörténetet az Ady Endre Sajtókollégiumban. Belekóstol az egyesületi életbe is, a kilencvenes évek végén alelnöke a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének.
A kétezres évektől, immár jelenlegi lapjainál megindul könyveinek sorozata: interjúk, széppróza, útirajzok, valamint emlékezetes riportok fűzére. A nagy ötlet: végigjárni Románia minden zegét-zugát, felkeresni és megmutatni az egységes nemzetállamnak nevezett ország másfél tucatnyi, sokféle kultúrájú etnikai közösség tarka szőttesét. Szatmári sváboktól dobrudzsai törökökig, arománokig, máramarosi ukránoktól krassó-szörényi szerbekig, horvátokig. Visszatérő témája a nagyvárosi roma közösségek életének az ábrázolása, empátiával és természetességgel.
Termékeny, valamennyi műfajban otthonosan alkotó kollégánknak az Aranytoll mellé jó egészséget és sok erőt kívánunk további száguldó riporterkedéseihez!
Szűcs László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A második legősibb foglalkozás: miért nem kutatja a politikatudomány a titkosszolgálatokat?
A kommunista rendszer összeomlása egészében múlt időbe tette ezt a kérdést – mondja Révész Béla, titkosszolgálatokat kutató politológus.
- Társadalomtudományi szempontból mit értünk pontosan a titkosszolgálatok kifejezés alatt?
– Erre sem a társadalomtudományokban, sem a titkosszolgálatok praxisában nincs „pontos” meghatározás, nem is lehet. Általában sem létezik a priori igazság, tehát nem is ismerhető fel eleve, mi az egyedüli igaz és helyes álláspont – miért a titkosszolgálatok fogalma lenne ez alól kivétel? Az viszont igaz, hogy vannak olyan közös elemei a titkosszolgálatoknak, amelyek a rájuk vonatkozó vizsgálódások számára is közös kutatási tematikát körvonalaznak. Ezt a közös nevezőt jelezheti, hogy a mindenkori titkosszolgálatok (államvédelmi, állambiztonsági, nemzetvédelmi, nemzetbiztonsági szervek, elhárítás, hírszerzés, politikai rendőrség stb.) általában nem nyilvános szabályozás mellett, leplezett intézményi keretek között, titkos hivatásos állománnyal és információs hálózattal, operatív módszerekkel, speciális technikákkal vesznek részt a legváltozatosabb formájú szuverén hatalmak védelmében. A „második legősibb foglalkozás”-ról van szó, amely a korai időszakban még csak az uralkodó személyét védő bizalmi emberek csoportját jelentette, majd az állam fokozódó intézményesülésével bonyolult struktúrával és differenciált feladatrendszerrel működő terjedelmes szervezetté vált. A rájuk vonatkozó elméleti kutatások viszont jelentős lemaradást mutatnak.
Ön több írásában is arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikatudomány nem ismerte fel kellőképpen a titkosszolgálatok és azok működésének politikai és politológiai relevanciáját. Mivel magyarázható az, hogy a politológia nem tartja fontosnak a titkosszolgálati tevékenységek elemzését, és az eddigi kutatások zöme történeti, normativista irányból közelít a problémakörhöz?
– Valóban, ha betérünk egy könyvesboltba, vagy belepillantunk egy elektronikus könyvtári katalógusba, a titkosszolgálatokkal foglalkozó címek döntő többsége múlt időben foglalkozik a szolgálatokkal. Ezek tömeges publikálása azt a látszatot keltheti, mintha minden rendben lenne a titkosszolgálatok vizsgálata körül. Közben pedig csak arról van szó, hogy a mindenkori hatalomváltások után az új politikai vezetés előszeretettel használja fel a korábban titkolt iratokat a korábbi hatalom erkölcstelen, aljas, korrupt voltának leleplezésére, amelynek főszereplője éppen a korábbi titkosszolgálat. Ez vagy igaz, vagy nem, de az biztos, hogy a hatalom mindig válogat ezen dokumentumok körében, nehogy esetleg az ő érintettségük is kiderüljön. A történész viszont örül, hiszen olyan források birtokába juthat, amely hosszú időre kutatási témát, publikációs lehetőséget, oktatási kurzusok beindítását és fokozatszerzési esélyt biztosíthat számára. Annak, hogy a politológia tematikájába egyáltalán nem kerültek be a titkosszolgálatok kutatásának alapjai sem, ugyanaz a magyarázata, mint ahogyan pl. a szervezetszociológia, a döntéselmélet, a társadalomlélektan vagy a kommunikációelmélet sem reflektál erre a jelenségre.
A modern, polgári társadalom számára evidenciának tűnik, hogy a titkosszolgálatok vizsgálatának kutatási terepe a diktatúrák környékén keresendő. A kommunista rendszer összeomlása pedig egészében tette múlt időbe ezt a kérdést. A jogtudomány normatív szemlélete hasonló okokra vezethető vissza. Az alkotmánytan, a közigazgatástan számára a „jó állam” a releváns kutatási téma, a „periférikus” titkosszolgálatok csak mellékesen, mint hatályos, vagy éppen módosítandó joganyag kerülhetnek szóba. A politológia számára pedig a posztkommunista érában egyértelműen a hatalomgyakorlás demokratikus alapjai, a közpolitikai viták, az integrációs mechanizmusok váltak központi kutatási területekké, és örömmel hagyta meg a titkosszolgálatok kutatását a társadalom- és politikatörténet művelőinek. Ez a helyzet egyébként a nemzetközi szakirodalmat figyelve általában is jellemző.
Milyen szempontok alapján lehet releváns, érvényes a titkosszolgálatok működése a politikatudományi vizsgálódás számára?
– Gyakran azt hiszik, hogy a titkosszolgálatok csupán hírszerzéssel foglalkoznak. Pedig ennél sokkal fontosabb, hogy a mindenkori hatalmi vezetés, mint a hírigények megrendelői, nem önmagukban kíváncsiak az ellenséges tényezők céljaira, szándékaira, intézkedéseire. Ezen információk birtokában ugyanis a veszélyeztető, fenyegető, kockázati tényezők mérlegelését követően elsősorban éppen a titkosszolgálatokat aktiválja ezek elhárítására, az ellenséges – annak vélt vagy csak annak beállított – tevékenység ellenőrzésére, megelőzésére, megakadályozására, megszakítására, elterelésére, elhárítására.
Mindkét esetben lenne vizsgálni valója a politológiai kutatásoknak. A szolgálatok minden esetben olyan „mélyről jövő” információkat igyekeznek megszerezni, amelyek csak az ő sajátos kapcsolati rendszereik, speciális titkosszolgálati eszközeik és módszereik felhasználásával lehetségesek. Ezek értékelése és elemzése azonban olyan sajátos szelekciót is tartalmaz, amely bizonyos prioritásokat is megfogalmaz a döntéshozó irányába.
Hogy éppen milyen ajánlásokat tartalmaz egy-egy előterjesztés, nagyban befolyásolja a döntéshozó végső elhatározásait – tudjuk a döntéselmélet ábécéjéből. Ily módon nem a „rosszul” vagy diszfunkcionálisan működő szolgálat válik a döntést befolyásoló tényezővé, hanem a szervezeti működés eredményeképpen lesz részese a politikai döntéshozatalnak. Nem beszélve a szervezeti „inerciáról”, amikor saját szervezeti érdekei is motiválhatják ezen szerepét, vagy éppen más politikai tényezők használják fel a titkosszolgálatok kivételes presszionáló lehetőségét.
A másik esetben, amikor a titkosszolgálat nem a szeme, füle a hatalomnak, hanem éppen a keze, még közvetlenebb a politikai érintettsége a titkosszolgálatoknak. Itt a kutatásnak például azokat a folyamatokat kellene elemzés tárgyává tenni, melyek során a hatalmi érdekek képviseletében konkrét emberi és csoportközi viszonyokat alakítanak át, változtatnak meg, amelyek a politikai szereplők gondolkodásformáinak, célkitűzéseinek, attitűdjeinek, érzelmi beállítódásainak, személyes kapcsolatainak stb. módosításán, befolyásolásán, „felülírásán” keresztül valósíthatók meg. Érdemes ismét hangsúlyozni, hogy ez nem a „rossz” szolgálatok természetéből adódik, hanem a titkosszolgálatok örök tulajdonságaiból.
A titkosszolgálati tevékenység immanens jellemzője a titkosság, az ügyek titokban való intézése, menedzselése. A korlátozott körülmények között milyen módon érhető tetten a kutató számára a vizsgálandó folyamatok esszenciája?
– A titkosszolgálatok lényegüknél fogva rejtőzködőek. Az viszont olcsó kifogás lenne, ha erre hivatkozva lemondanánk a vizsgálatukról. A csillagász sem mondja, hogy mivel a végtelent úgysem lehet megismerni, ezért tegyük le a távcsövet. Más dolog, hogy a szokottnál nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a kutatási tárgy megismeréséért, mint egyéb vizsgálódások esetében. Az viszont látható, hogy a politológusok is inkább a könnyebb ellenállás irányában keresik kutatási témáikat, ahol a már hagyományosan jól kidolgozott témakörök irodalma segíti őket megbízható sorvezetőkkel. Létezik általános módszertana a titkosszolgálatokat vizsgáló politológiának, vagy ez még kidolgozásra vár?
– Mivel az ez irányú kutatások voltaképpen még el sem kezdődtek, nehéz lenne bármiféle metodológiát felfedezni. De mivel valamiféle metadiszciplináris vizsgálódásra lenne szükség, nyilván az érintkező tudományterületek jól felhasználható módszertani útmutatással szolgálhatnának. Ha az „ellenség észlelése és az ellenségkép megfogalmazása” kutatási témát vennénk példának, ebben a politikai kommunikáció, a tartalomelemzés, a politikai szemantika változatos eszköztára megfelelő segítséget nyújtana. De a „humán tényezők és a digitális technika viszonya a posztmodern hírszerzésben” téma már a számítástechnika módszereinek alkalmazását is szükségessé teszi.
A titkosszolgálatok léte és működése megosztja a közélettel aktívan foglalkozó rétegeket. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a titkosszolgálatoknak a nyilvánosságra is tartozó ügyeit közzé kell tenni, ám a mindenkori politikai hatalom többnyire ellenérdekelt ebben a folyamatban. Hol húzódik a határ a nyilvánosság és nem nyilvánosság között, egyáltalán ki húzza meg ezeket a határokat, és ezek mennyire átjárhatók?
– Elméleti megalapozottsága és kidolgozottsága miatt mérvadó lehetett volna a Kenedi János elnökletével 2008-ig működött Szakértői Bizottság jelentése. Ez az állambiztonsági iratok nyilvánossága, a szellemi kárpótlás és a tudományos megismerés garanciáit leginkább egy új törvény, a „dossziétörvény” elfogadásával látta volna megvalósíthatónak. A jelentés szerint ez egyszerre járulhatna hozzá az alkotmányban biztosított emberi jogok kiteljesítéséhez, illetve az állambiztonsági iratok minél teljesebb nyilvánossá tételéhez.
A jelentést a politikai változások sajnos teljesen mértékben negligálták, pedig megállapításai praktikus megoldásokat tartalmaztak, elvi alapjai pedig az UNESCO-nak „az egykori elnyomó rendszerek állambiztonsági irataival” kapcsolatos 1994-es vizsgálatának megállapításaival is egybecsengtek. Eszerint „Az elnyomó szervek iratai az egész ország örökségét képviselik. Mi több, ezek az egész emberiség örökségét jelentik abban az értelemben, hogy tudatosíthatják a nemzetekben az intolerancia, a fajüldözés és a politikai totalitarianizmus veszélyét”.
Ön szerint mi annak az oka, hogy a közvéleményt sokkal jobban érdekli a különböző titkosszolgálatokban funkciót betöltők személye, mint a szolgálatok működésének megértése?
– Az utóbbi években mérséklődött a közvélemény érdeklődése a „ügynökügyek” iránt. A kilencvenes években a rendszerváltás előtti hálózati személyek (az „ügynökök”) megítélése meglehetősen egységes volt, egyes „nagy nevek” napvilágra kerülése pedig különösen nagy vihart kavart. Ebben fordulatot Medgyessy Péter miniszterelnök botránya eredményezett. Az érdeklődőbb közvélemény ekkor szembesült azzal a tanulási folyamattal, hogy a szolgálatokkal együttműködő személyek nem mindegyike „ügynök”, hanem lehet „titkos megbízott”, vagy „titkos munkatárs”, esetleg hálózaton kívüli, mint az „alkalmi megbízott”, a „társadalmi” vagy a „hivatalos kapcsolat”. Ráadásul Medgyessy Péter a maga „szigorúan titkos tiszti” besorolásával nem is a belső, hanem a kémelhárítás vonalán – mint mondotta – „óvta” a nyolcvanas évek elején a Pénzügyminisztériumnak a Valutaalapi és Világbanki csatlakozással kapcsolatos titkait.
2010-et követően pedig jócskán összezavarta még a kormánypárti szimpatizánsokat is az a kormányzati magatartás, amely nyíltan felvállalta a korábban az állambiztonság főcsoportfőnökségen foglalkoztatottak magas beosztásokba való alkalmazását – különösebb magyarázat nélkül.
A jelenlegi tendenciák alapján, hogy látja, fog-e változni a közeljövőben a politikatudomány hozzáállása a titkosszolgálati kutatásokhoz?
– Táplálhat bizonyos averziót a téma iránt az olyan „finnyás” megítélés, amely erkölcstelennek, „piszkosnak” minősíti az olyan szervezeteket – és a velük való foglalatosságot −, amelyek arra törekednek, hogy másokról intim adatokat gyűjtsenek titokzatos célokból. De mindez egyáltalán nem teszi nem létezővé ezek tevékenységét, még ha elegánsabb is negligálni őket. Ugyanakkor minden, a titkosszolgálatokra vonatkozó szakmai vita termékeny hatással lehet a politológiai vonatkozású kutatás és oktatás helyzetére.
A diskurzus jövőbeni tárgya már nem egyszerűen az önálló kutatás-oktatás puszta léte, hanem annak tudomány-rendszertani helye, tematikájának és kutatásának esélyei, módszertani problémái, oktatásának lehetőségei, valamint a megismerhetőség esélyei körül zajlanának.
E tekintetben a jelenleg domináns politológiai kutatói körtől áttörés nem várható. Jellemző napjaink egyik legjelentősebb tanulmánygyűjteményének a valóságtól eltávolodó szemléletére, hogy miközben a magyar politikai intézményrendszer jelenlegi szereplői körébe gond nélkül besorolja az Államadósság Kezelő Központját, a közel hatszáz oldalon egyszer sem lehet a titkosszolgálatok nevével találkozni. Talán egy következő politológusi generáció felfedezi magának a kérdés súlyát és fontosságát.
Révész Bélától azt is megkérdeztük: igazolható-e tudományos módszerekkel, hogy a titkosszolgálatok alkalmanként tényleges szerepet töltenek be a politikai folyamatok alakításában, illetve vannak-e olyan területek, melyeken kimutatható a titkosszolgálatok politikára gyakorolt hatása? A szakember válaszát és saját kedvenc példáját viszont annyira érdekesnek találtuk, hogy külön, egy második részben közöljük.
Révész Béla
Jogász, szociológus, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszékének docense. Kutatási területe: a hidegháború korszakának politológiai, szociológiai és eszmetörténeti vizsgálata, különös tekintettel a titkosszolgálatok szerepére, illetve a rendszerváltás időszakára. (Fotó: Somorjai László/Hetek)
Transindex.ro

Támogatást ígért Seszták Miklós
Magyarország olyan fejlesztéseket szeretne támogatni, amelyek munkahelyeket hoznak létre, nemcsak a határon belül, hanem azon kívül is, azért, hogy minden magyar szülőföldjén boldogulhasson – jelentette ki Seszták Miklós, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának vezetője pénteken Csíkszeredában.
Erdélyi munkalátogatása során pénteken Csík vendége volt Seszták Miklós, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának vezetője, aki délelőtt a szépvízi tejfeldolgozó üzemet tekintette meg, majd Csíkszeredában a megyeházán bemutatták neki a Hargita-hegység rendezési tervét és a Hargita sírégió tervét. Az alkalomból politikusokkal, polgármesterekkel, vállalkozókkal, közbirtokossági vezetőkkel is találkozott. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke bevezetőjében elmondta, a nemzetpolitika gazdasági vonatkozásait próbálják erősíteni a mostani találkozósorozattal. A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, Magyarország számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy elérje a gazdasági gyarapodást, és olyan fejlesztéseket támogasson, amelyek munkahelyeket hoznak létre – nemcsak a határon belül, hanem azon kívül is, hogy minden magyar szülőföldjén boldogulhasson.
A miniszter szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai célja, hogy az egész nemzet fejlődését szolgálja. Ez üzleti szempontból, a felvevőpiac számára is lényeges kérdés, mert nem mindegy, hogy egy magyar terméket mekkora piacon lehet értékesíteni – mutatott rá Seszták, aki fontosnak nevezte a magyar-román gazdasági, üzleti kapcsolatok erősítését is. Az általa vezetett tárca fontos feladatának nevezte az Európai Unió közvetlen támogatási lehetőségeihez való hozzáférést megkönnyítő, interaktív információs bázis létrehozását a Magyar Fejlesztési Központ keretében, amely a támogatási lehetőségek iránt érdeklődőknek jelent segítséget.
A fiatalok körében erősödő elvándorlási szándékkal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Seszták Miklós úgy értékelte, azon kell dolgozni, hogy a fiatalok elsősorban ne a kivándorlás, hanem a tapasztalatszerzés céljával vállaljanak munkát külföldön. Közölte, keresik a megoldást arra, hogy magyar tulajdonú bankok segítségével támogatási programot indítsanak Erdélyben is azon gazdasági szereplők számára, akik uniós forrásokat pályáznak meg, és önrészre van szükségük. A tárcavezető szerint az erdélyi befektetések iránt érdeklődő magyarországi vállalkozókat gazdasági fórumok, konferenciák keretében szeretnék kapcsolatba hozni itteni gazdasági szereplőkkel, ugyanakkor a székely termékek számára is igyekeznek minél nagyobb piacot biztosítani.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Ünnepel a Maros megyei magyarság
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján a legtöbb Maros megyei magyarlakta közösségben megemlékezéseket szerveznek.
Szovátán már pénteken elkezdődik az ünneplés, 17 órától a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskola diákjai mutatnak be ünnepi műsort a Domkos Kázmér Művelődési Házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteletek után 15 órától közös ünneplésre, felszólalásokra, koszorúzásra kerül sor az 1848-as hősök kopjafájánál, a Városháza udvarán. Ezt követően a tömeg felvonul a fürdőtelepre, ahol a Petőfi-parkban koszorúznak a költő szobránál.
Nyárádszeredában is pénteken ünnepelnek a Deák Farkas Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők: 11 órától Szász Károly lelkész-forradalmár sírjánál koszorúznak, 17 órától a művelődési házban mutatnak be zenés-irodalmi műsort és fellép a Bekecs néptáncegyüttes is. Vasárnap délben az istentiszteletek után Deák Farkas főtéren álló szobránál koszorúznak, míg az andrásfalviak Deák Farkas sírkertjébe vonulnak. A városhoz tartozó Székelytompán is délben koszorúznak a szabadságharcban elesett tizenegy helyi hős emlékművénél.
Erdőszentgyörgyön vasárnap 12 órától a parkban álló kopjafáknál koszorúznak, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol ünnepi műsorra kerül sor.
Marosludason pénteken 16 órakor a Petőfi-szobornál koszorúznak, majd a művelődési házban lesz ünnepi műsor, 18 órától a Jumbo vendéglőben Magyar Estet tartanak. Szászrégenben az Eugen Nicoară Ifjúsági Házban szombaton 18 órától kezdődő ünnepségen emlékeznek a magyarok.
Csíkfalva községben vasárnap: Jobbágyfalván az ökuménikus istentiszteletet követően 11 órától a hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, Csíkfalván 12,30 órától, Nyárádszentmártonban14 órától koszorúznak az emlékműveknél, míg Vadadban 15 órakor hajtanak fejet a kopjafánál. Mindenik helyszínen fellép a Nagy Ferenc Férfikar is.
Nyárádgálfalván pénteken 12 órától emlékeznek és koszorúznak a Szentiváni Mihály Általános Iskolában a névadó reformkori politikus, író, költő szobránál, Szentháromságon vasárnap 15 órától emlékeznek a kultúrotthonban. Backamadarason a délelőtti istentisztelet után a kultúrotthonban mutatnak be ünnepi műsort, Szentgericén a templomokból kijövő felekezetek az iskola udvarán álló emlékműnél koszorúznak.
Ákosfalván is az istentisztelet és szentmise után a faluközponti emlékműnél és kopjafánál koszorúznak, ugyanígy Nyárádszentbenedeken is a Ferenczy Júlia-emlékparkban álló kopjafánál koszorúznak és mutatnak be műsort az istentisztelet után.
Kibéden vasárnap 18 órakor koszorúznak a faluközpontban álló emlékműnél, majd a kultúrotthonban mutatnak be műsort a fiatalok. Makfalván közös ünneplésre várják az MPP és RMDSZ híveit: 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, ezután bemutatják a nemrég megjelent Makfalva, a Dózsák faluja című könyvet, majd a templomkertben álló emlékműnél koszorúznak.
Gyulakután a délelőtti istentisztelet keretében Gálfalvi László tanár tart előadást a szabadságharc koráról, majd a templomkertben koszorúznak a különböző szervezetek, ezután a kultúrotthonban vonulnak, ahol a polgármester köszöntője után az iskolások és a Szivárvány néptánccsoport mutat be ünnepi műsort.
Havadtőn a 15 órától kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek, majd a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak, a kultúrotthonban pedig az iskolások mutatnak be műsort.
Kelementelkén a 15,30 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz emlékműsor, majd a Simén-kúria falára tavaly visszakerült Petőfi- és Bem-plaketteknél koszorúznak.
Vámosgálfaván a Fogarasi Sámuel Általános Iskolában pénteken tartanak emlékműsort a szabadságharc jeleneteinek bemutatásával, majd vasárnap délben, istentisztelet után a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak.
Búzásbesenyőben vasárnap délben a katolikus templomban emlékeznek a forradalmi eseményekre a helyi Gaudete kórus közreműködésével, 13 órától Kerelőszentpálon a katolikus templomkertben emlékeznek és koszorúznak, míg a szomszédos Magyardellőn szombaton 17 órától a kopjafánál.
Marosvásárhelyen is megemlékezést szerveztek a magyar pártok
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros Megyei szervezete március 15-én délután 2 órától a Petőfi-szobornál szervezi meg ünnepi rendezvényét, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános és Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke mondanak ünnepi beszédet. Fellépnek Csíki Hajnal színművész, a Gecse utcai Református Egyházközség Evangélium kórusa és Szőlősi Katalin népdalénekes. Tekintettel a közelmúlt marosvásárhelyi eseményeire és közhangulatára, valamint a magyarság közös fellépésének szükségszerűségére, ugyanakkor az egymás iránti bizalomépítés és az együtt ünneplés szándékának jegyében az Erdélyi Magyar Néppárt meghívta az RMDSZ és az MPP maros megyei szervezeteinek vezetőit, hogy vegyenek részt az ünnepségen. Ennek szellemében részt vesznek az EMNP és EMNT képviselői a Székely Vértanúk szobránál tartandó RMDSZ által szervezett ünnepségen. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepséget megelőzően déli 12 órától Szántai Lajos budapesti művészettörténész Sas hátán garabonciás. Petőfi és a világszabadság címmel tart előadást a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Kokárdák készítésére ugyanitt nyílik lehetőség 12 és 13 óra között az Unitárcoop Alapítvány közreműködésével.
Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett március 15-iki megemlékező programsorozat 12 órától kezdődik a Bernády-téren, a Bem-emlékplakett megkoszorúzásával. 16 órától kezdődik az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvénye a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, ahol több kórus és dalárda együtt éneklésében szólalnak meg Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink. A kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya díjátadó gálára. A díj elismerés és köszönet azoknak, akik az 1990. február 10-én megfogalmazott eszmék, értékelvek és célkitűzések mellett kitartottak, ezek szellemében végezték munkájukat és szolgálatukat. Az ünnepségen fellép Csíki Hajnal színművész, Trózner Kincső énekes, valamint két neves magyarországi előadóművész, Palya Bea és Szokalay Balázs tart rendkívüli koncertet. A belépés díjtalan.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Egy jogtiprás bizarr eleganciátlansága
Vannak néhányan – amúgy meglehetősen kevesen – kies megyeközpontunkban, akik régóta szorgalmazzák, vagy legalábbis szorgalmaznák, hogy a város történelmét ne hagyjuk szőnyeg alá söpörni, kellő alázattal viseltessünk olyan értékek iránt, amelyek két-három-négy emberöltővel ezelőtt valóban értékeknek számítottak, amelyekre büszkék lehettek és voltak is a derék cívisek, féltő gonddal őrizték hagyományként. Ilyen volt a zenélő kút emléke, a szecessziós városháza, a czifra palotára való össznépi gyűjtőmozgalom, de ilyen volt az is, hogy megtisztelték a hajdani városszélen, a Postaréten mártírrá avatott székelyek emlékét. Valamilyen furcsa oknál fogva ez utóbbi elsikkadt, s bár a szabadságért való küzdelemnek, az önkénnyel való dacolásnak kézzelfogható, ujjbeggyel kitapintható valósága a mártírsírok fölé emelt gránitobeliszk biztos és valós fogódzó, tárgyiasult valóság, mégis kisebb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint hasonló előjelű, de sok száz kilométerrel odébb és hat évvel korábban történt eseménynek.
Olyannyira, hogy a mártírok neve nem szerepel vásárhelyi utcanévtáblákon, s hosszú ideig szervezetten nem is emlékeztünk rájuk haláluk napján. Pár éve megtörni látszott a jég. Kimentünk a vértanúsírhoz gyászunkra emlékezni, aztán öt nappal később ismét és ugyanoda mentünk egy hasonló, de töltetében más eseményre emlékezve ünnepelni. És így volt ez jól. Idén hatalmi szóval született tiltás, s az ebből eredő kuszaság olyannyira zavarttá tette az embereket, hogy bizonytalanná vált az emlékezés. És mégis, akadt a városban több száz ember – hadd ne vitassuk most és itt, hogy ötszáz, hétszáz vagy ezer volt-e, hisz a lényeg, hogy voltak – akik elmentek emlékezni. A bizonytalanság, a fenyegetések, a riogatások ellenére. És emlékeztek, méltóképpen és méltósággal, egyszerűen, úgy, ahogyan egy hagyományápoló közösséghez illik. És nem riadtak meg az útszélekre kivezényelt marcona egyenruhásoktól, a városban nyüzsgő karhatalomtól, amely számbelileg annyira sűrű volt, hogy minden emlékezőre jutott egy-egy mundérba öltöztetett hadfi. Innen is látszott, hogy ez az emlékezés fontos és rangos, hisz a hatalom ekkora erőket állított készenlétbe.
És nem volt torzsalkodás az emlékműnél, nem voltak felhangok, hurrogások, épp ezért is tűnhetett visszásnak, hogy nem volt ott az emlékezésen a nemrégiben egymásnak látványosan baráti jobbot nyújtó, eladdig közösségi oldalakon egymásra kígyót-békát szóró, közösségünk képviseletét és vezetését óhajtó két fiatal férfiú. Akik közül egyik – a rá ruházott tisztségnél fogva – elöljárónknak kell, vagy kellene hogy számítson. Keserű az emlékező szájíze emiatt, óhatatlanul és akaratlanul is a 161 évvel ezelőtti főbíróra gondol, aki oltatlan mészért kilincselt a város polgárainál, hogy a vértanúk testét elemésztesse, de sehol, senkinél csipetnyi meszet nem talált.
És egy nappal a békés, méltó megemlékezés után állást foglalt a „nagy testvér”, aki egy nappal korábban nagy hiányzó volt. Egy nappal később tehát, amikor már nem volt tétje és rizikója az állásfoglalásnak. És ilyeténképpen nyilatkozott meg: „Nem tartjuk jogszerűnek, sem elegánsnak, és tisztességesnek sem a gyülekezési jog akadályozását, a vélemény nyilvánítás feltartóztatását, és a karhatalmi túlkapás gyanúját ébresztő fokozott rendőri készültséget...” Milyen vélemény nyilvánításról is van szó? Avagy nekik nem szóltak, hogy ott nem véleményt nyilvánítottak, hanem emlékeztek? Na persze, ha ott lettek volna, észrevették volna. És mi lett volna az elegáns eljárás? Ha a helyi rendőrség főnöke alul tüllruhában, felül frakkban hattyútáncot lejt a szerpentin kockakövein az összegyűlt tömeg ámulatára?
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Magyartanárként a kommunizmusban
Magyartanárként miképpen lehetett egyenes derékkal túlélni a román kommunista diktatúrát? Erről írt könyvet Ercsey Mária pedagógus.
Ercsey Mária magyar szakos tanárnő Kelepcében című regényét mutatták be csütörtökön a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom Bözödi György-termében. Csibi Kriszta, az egyházközség ifjúsági egyletének elnöke Horváth István Tornyot raktam című versét szavalta el. „A regény arról szól, hogy miképpen lehetett az elmúlt rendszert magyar emberként, magyar tanárként elviselni, hogyan lehetett egyenes derékkal kitartani. Sokszor megtörtént, hogy építeni kezdtek valamit, szolgáltak, hittek egy álomban, tornyot építettek, de jött a rendszer odadobott egy csuszát és összeomlott a torony. De talpra kellett állni, újra kellett kezdeni, újra kellett építeni a tornyot” – vont párhuzamot a regény és a vers cselekménye közt Kecskés Csaba esperes, az est házigazdája.
Ezt követően Tövissi Éva magyar szakos tanárnő ismertette a könyv cselekményét, mondanivalóját. „A regény a közelmúltat eleveníti meg, az 1989 előtti időszakot. Cselekménye három helyszínen zajlik: a családban, a munkahelyen, ami egy falusi iskola és a baráti társaságban, ahol a magánélet összefonódik a közösségi élettel. Az írónő ízig-vérig magyartanár, aki ismeri a sorsunkat. Szép választékos stílusban írta könyvét, teletűzdelve azt vers- és népdal-idézetekkel” – mondta el Tövissi Éva.
Kisgyörgyné Barla Júlia nyugalmazott magyar szakos tanárnő a kolozsvári egyetemen eltöltött éveit elevenítette fel, részletezve az 1950-es évek végén végző hallgatók nehézségeit. „Ez a világ örökre megpecsételte a diákok életét, majd következett a diktatúra, a megaláztatás, a porba sújtás. Örülök, hogy Ercsey Mária ezt a könyvet megírta, ami megmarad az utókornak. A regény cselekménye során sok témát érint és feldolgoz a szerző a magyarság őstörténetétől kezdve egészen a napjaink problémáiig, a fiatalok elvándorlásáig. Olyan a könyv, mint egy tükör egy torz világról, amelyben egy nép igyekezett megmaradni. Ami a sorok közt olvasható, a szerző Erdély iránt érzett vonzalma, ez már nem is szülőföldszeretet, hanem szerelem” – jellemezte a pályatárs munkáját a nyugdíjas pedagógus.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Megelégelték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői, hogy a nagyváradi temető névadójának, Rulikowski Kázmérnak a sírján alig olvasható a magyar felirat, ezért megbíztak egy szakembert, hogy újítsa fel azt.
Olyan módszert választottak, amellyel biztos, hogy még hosszú évtizedekig megmarad a sírfelirat: Pongrácz Lajos restaurátor aranyfüst lemezeket használt a felújítás elvégzésekor.
A síremlék előtt Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke csütörtökön rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak. Elmondták: két évvel ezelőtt figyeltek fel arra, hogy alig olvasható a felirat. Annak ellenére, hogy az RMDSZ képviselői is évről évre megkoszorúzzák a szabadsághős síremlékét, semmit nem tettek azért, hogy felújítsák azt.
Nehezményezték azt is, hogy a síremléken amatőr módon tüntették fel a lengyel és a román feliratot. Amennyiben engedélyt kapnak rá, azokat is rendbe tennék. Ugyanakkor beadvánnyal fordulnak az önkormányzathoz, és felajánlják a segítségüket a sír környékének rendbetételéhez is – mondták.
A két elöljáró emlékeztetett arra, hogy a tavaly Czárán Gyula mellszobrának megrongált betűit is helyreállították, és ígértet tettek, hogy lehetőségeikhez mérten a továbbiakban is folytatni fogják a megrongált vagy elhanyagolt emlékművek rendbetételét.
itthon.ma//erdelyorszag

Seszták Miklós: a külhoni nemzetrészeket is segíti a Magyar Fejlesztési Központ
Nemcsak a magyarországiakat, hanem a külhoni nemzetrészeket is segíti az idén létrehozott Magyar Fejlesztési Központ a közvetlenül elérhető brüsszeli támogatások megpályázásában - jelentette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Csíkszeredában.
Rámutatott: a tárca neve is jelzi: a magyar kormány az egész nemzet fejlődését akarja szolgálni, mert az a cél, hogy minden magyar szülőföldjén tudjon boldogulni.
Seszták Miklós a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghívására érkezett négynapos munkalátogatásra Erdélybe, ahol vállalkozókkal, önkormányzati vezetőkkel találkozik.
Seszták Miklós az MTI érdeklődésére kifejtette: az egyes tagországokra leosztott, nemzeti forrásokon kívül léteznek a direkt brüsszeli források, vagyis olyan programok, amelyekre bármely uniós polgár, gazdasági, vagy nonprofit társaság, önkormányzat pályázhat. Magyarország azzal tud segíteni, hogy a Magyar Fejlesztési Központnál magyarul, közérthető nyelvezeten közétett információs bázist interneten a külhoni magyar pályázók számára is elérhetővé teszi. A Magyar Fejlesztési Központ nem tervez irodahálózatot kialakítani a Kárpát-medencében, de road-showkat, konferenciákat szervez majd azokban a térségekben, ahol az internetalapú tájékoztatás nem elég.
A miniszter elmondta: fontosnak tartja a román-magyar fejlesztéspolitikai kapcsolatok erősítését is: ennek érdekében többször tárgyalt már a bukaresti partnerekkel. Beszámolt róla: a tavaly aláírt magyar-román közútfejlesztési keretmegállapodásnak megfelelően folyik az építkezés a (Szegedet-Araddal összekötő) M43-autópálya Makó és az országhatár közötti szakaszán, amely gyorsforgalmi kapcsolatot teremt Nyugat-Európa felé Románia egészének, és az erdélyi magyarságnak is.
Elkészültek az M4-es autópályát a Berettyóujfalun keresztül az országhatárral összekötő szakasz tervei is, amelyet 2017-18-ban szeretnének megépíteni. Tervezik a Debrecen-Berettyóújfalu M35-ös autóút folytatását, amely szintén a keleti országrész és Erdélyt kötné be a nyugat-európai infrastruktúra-hálózatba - mondta Seszták Miklós.
Közös sajtóértekezletükön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: látogatás megszervezésével a nemzetpolitika gazdasági dimenzióját akarták erősíteni, mert a külhoni közösség a magyar-magyar, illetve a Magyarország és Románia közötti kapcsolatok erősítésében is érdekelt.
Az RMDSZ-nek fontos, hogy szoros, partneri kapcsolata legyen a magyar kormányzattal, hogy a nemzeti fejlesztési tárca és az erdélyi vállalkozók kapcsolatépítését segítse, mint ahogy abban is szerepet vállal, hogy román-magyar kapcsolatokat, és partnerséget erősítse - tette hozzá Kelemen Hunor.
Seszták Miklós székelyföldi találkozói után Kolozsváron és a Partiumban folytatja erdélyi útját. Budapest, (MTI)

Tartásos megemlékezés a győrödi 1848-as obeliszknél
A győrödi 1848-as honvéd emlékműnél március 13-án, pénteken került sor a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Nyugdíjasok Klubja és a helyi RMDSZ közös megemlékezésére. A méltóságteljes ünnepségen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke, Varga István, a gyárvárosi RMDSZ elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői, a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai, a magyar Nyugdíjasklub és a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület tagsága.
Ünnepi köszöntője során Halász Ferenc RMDSZ-elnök arra emlékeztetett, hogy a Gyárvárosi Selyemgyár egykori telkén emelt honvéd obeliszk az első temesvári 1848-as emlékművek közé tartozik, amelyet 1894. november 1-jén avattak fel Telbisz Károly akkori polgármester, Geml József főjegyző és más jeles személyiségek jelenlétében. Halász Ferenc megemlékezett március 15-e rendszerváltás utáni első szabad megünnepléséről, amelyre éppen 25 esztendővel ezelőtt került sor Temesváron, de a marosvásárhelyi „fekete márciusról” is, amelynek szintén 25. évfordulója van az idén. „Az a tény, hogy Aradon nemrég meggyalázták a Szabadság-szobrot, azt mutatja, hogy 167 év után is harcolnunk kell a szabadságunkért és a nemzetiségi jogainkért” – mondta Halász Ferenc, aki külön megköszönte a Nyugdíjasklub tagjainak és a gyárvárosi RMDSZ képviselőinek, hogy gondozzák az RMDSZ által 1996-ban felújított emlékművet.
Gazda István, a gyárvárosi Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: 1848 fő tanulsága, hogy a közös nemzeti célokért egymástól minden szempontból különböző személyiségek össze tudtak fogni. „A közös célok mentén létrejövő nemzeti egység hozhatja el ma is a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karának és az önálló állami magyar egyetemnek a létrehozását, valamint a háromszintű autonómia megvalósulását” – mondta Gazda István.
Kapor János, a Millenniumi templom plébánosa arról beszélt, hogy a számban megfogyatkozott bánsági magyarok hisznek és tenni is akarnak a megmaradásukért, ezt igazolják évről évre a március 15-ei megemlékezések.
A Magyar Nyugdíjasklub nevében Béres Margit elnök a Temesvári Hírlapban a magyar forradalom 60. évfordulóján, 1908-ban megjelent cikkből idézett, amikor még voltak élő tanúi a magyar szabadságharcnak. A Bartók Béla Líceum VII. B. osztályának tanulói alkalomhoz illő, tartásos műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulójáról. Szilágyi Borbála és Pál Krisztina felkészítő tanárok irányításával a diákok Petőfi-verseket szavaltak, Kossuth-nótákat énekeltek, hegedű kísérettel, büszkén és öntudatosan. A Szózat elszavalása után a megemlékezés résztvevői elhelyezték az emlékezet koszorúit a honvéd obeliszken, majd közösen elénekelték nemzeti imánkat.
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére szervezett Temes megyei és temesvári megemlékezések március 14-én, szombaton és március 15-én, vasárnap folytatódnak. A főünnepségre vasárnap délután 4 órától a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kerül sor, majd este 6 órától a Mindvégig című ünnepi díszelőadásra invitálják az emlékezőket az Ifjúsági Házba.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com

Erdély.ma

A szabadság diákszemmel
Pergő dobszó verte fel tegnap délben a várost: négy sepsiszentgyörgyi középiskola diákjai ütötték a ritmust közel egy órán keresztül. A három menetoszlop – a Székely Mikó és a Református Kollégium egyesített csapatban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Líceum külön-külön indult – a Lábas Ház előtt találkozott, és hol felváltva, hol egyszerre püfölte az alkalmi felvonulási eszköznek kinevezett műanyag bödönöket néhány percig.
Amikor megkondult a harang, néma csend lett, majd újult erővel szólaltak meg a dobok, és indult az immár egyesített sereg a Március 13. térre, amely más napokon csak a Székely Nemzeti Múzeum melletti romudvar. A hangulat sok gyanútlan járókelőt magával ragadott, de voltak ez alkalomra kihozott kisgyermekek is a nézők között, az egyik emeleti lakás ablakából pedig három kisiskolás is besegített a dobolásba. A sepsiszentgyörgyi középiskolások – Pálffy Tibor színész ötletét felkarolva – az idén másodszor szervezték meg A Te szabadságod napja című rendezvényt, amely a szokványos, emlékező március 15-ei ünnepségekkel szemben friss forradalmi hangulatot próbál teremteni: hiszen ma is van, ami ellen lázadni, illetve amiért küzdeni kell. A fiatalság képviselői – akik korábban hivatalos koszorúzásokon is részt vettek szerte a városban – saját 12 pontot is megfogalmaztak a tavaly, ezeket most Kopacz Hanna végzős mikós diák olvasta fel:
1. Kívánjuk a másság elfogadását! 2. Aktív társadalmi szerepvállalást! 3. Bizalomalapú társadalmat! 4. A saját elvekkel szembeni elfogultság eltörlését! 5. Működőképes, diákközpontú tanügyi rendszert, a diákok egyenértékű félként való kezelését! 6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését! 7. Te magad légy! 8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat! 9. Legyen hited! 10. Holnap se felejts el derűsen felkelni! 11. Magadnak felelj meg! 12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! A közel háromszáz jelenlevő közfelkiáltással hagyta jóvá az elhangzottakat, és azt is, hogy jövőre ugyanitt találkoznak. Még néhány percig pörögtek a dobok, aztán felrakták az autókra, és csendben hazamentek.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyergestető hős védőire emlékeztek
Tegnap délután a Nyergestetőn a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanárai és diákjai együtt rótták le kegyeletüket anyaországi testvériskolájuk, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának küldötteivel.
Amióta a két tanintézmény testvériskolai kapcsolatba lépett, a debreceniek minden esztendőben eljönnek március 15-én Kézdivásárhelyre és a Nyergestetőre közösen emlékezni a 166 évvel ezelőtti eseményekre, és fejet hajtani azok előtt, akik itt, a „Székely Thermopülén” 1849. július 31-én és augusztus elsején a bélafalvi Tuzson János őrnaggyal az élen hősies küzdelmet vívtak a túlerőben levő orosz–osztrák csapatokkal szemben.
A Bod Péter Tanítóképző megemlékezése a tömegsírnál kezdődött, ahová iskolatáblával, székely és magyar zászlókkal a kezükben, székely népviseletben, énekszóval, ’48-as forradalmi dalokat énekelve vonultak fel és koszorúzták meg a tanítóképző kopjafáját. A debreceni tanulók és tanáraik is megálltak pár percre az általuk évekkel ezelőtt állított kopjafánál. A tömegsírtól a két iskola küldöttei a csata emlékére 1897-ben állított és a 2005-ben a csíkkozmási önkormányzat és közbirtokosság által felújított emlékoszlop elé vonultak, ahol a debreceni tanulók az alkalomhoz illő ünnepi műsort, verses-zenés összeállítást adtak elő, majd a tanítóképző diákjai léptek közönség elé zenés-irodalmi összeállításukkal. Az ünnepi műsor bemutatása után koszorúzásra került sor, a nyergestetői megemlékezés a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Késő délután a kézdivásárhelyi Manócska Napközi Otthon pedagógusai és az óvodások szülei koszorúzták meg közösen az intézmény nyergestetői kopjaáját. Ma a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola küldöttsége érkezik a Nyergestetőre a tömegsírnál tisztelegni.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mit kíván a székely nemzet?
Otthont a hazában.
A politikusok minden bizonnyal ki tudják kerekíteni e három szót tizenkét ponttá, meg is teszik holnapi beszédeikben, melyeknek lényege az lészen: mit kíván a székely nemzet itt és most. Anyanyelve korlátlan használatát, szimbólumai elismerését és tiszteletben tartását, a jogegyenlőséget, hogy ami jár, az jusson is. Olyan törvényeket, amelyek javát szolgálják, és védelmét is, ha kell.
Az emlékezetből is kitörlését a megfélemlítésnek, a szabadságvágya különböző eszközökkel történő kordában tartásának, az alkotó szellem kiteljesülése akadályozásának. Gazdasági lezüllesztése véget vetését. És mindazt, amit eleink Pest-Budán százhatvanhét évvel ezelőtt követelésük tizenkét pontja fölé fontosnak tartottak odaírni: „Legyen béke, szabadság és egyetértés.”
Az egyszerű ember azonban csak otthont kívánna a hazában. De mindent, amit e három szó jelent. Olyan otthont, ahol biztonságban, kényelemben érzi magát, amelynek elvesztésétől, ne adj’ isten!, elvételétől nem kell tartania, amelynek fenntartását becsületes munkájával megoldhatja. Olyan hazát, ahol nem másodrangúként kezelik, ahol nem nézik le, nem űznek gúnyt belőle, amely nem rendőrállam és nem is ügyészállam, ahol nem megrendelésre dönt az igazságszolgáltatás. Ahol az adott szónak becsülete van. És ahol a szót, ha igaz, bátran kimondhatja, nem kell megtorlástól tartania, jogainak érvényesítéséhez nem kell nagyhatalmi segítséget kérnie, ahol nem azzal a félelemmel kell élnie, hogy holnap talán menekülni kell, felhagyva teremtett életet, anyagi és szellemi örökséget. Olyan hazát, amelyet magáénak érez, ünnepeivel és hétköznapjaival, olyan hazát, amely magáénak érzi őt, amely óvja, amely, mikor kell, kinyújtja védő karját.
És még valamit kíván a székely nemzet. Hogy megérhesse, egyszer már ne tiltakozni, sirámait világgá kürtölni menjen március 15-én a térre, de ünnepelni. Hogy megérhesse: otthonra lelt a kivívott hazában. Addig is – miként aztán is –: kék-arany, piros-fehér-zöld kokárdát szív fölé, nap-holdas zászlót kitűzni, és menni, menni előre a kijelölt úton. Konokul kitartani.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyieket is díjaztak (Magyar Állami kitüntetések)
A Pesti Vigadóban adta át tegnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az úgynevezett művészeti középdíjakat: a Kiváló Művész-, az Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint különböző szakmai elismeréseket. Idén a kitüntetettek között három erdélyi van: Ferenczes István József Attila-díjas költő, a csíkszeredai Székelyföld folyóirat egykori főszerkesztője Magyarország Babérkoszorúja-díjat kapott, Gálfalvi György szerkesztőt, esszéírót József Attila-díjjal tüntették ki, Elekes Botond a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért részesült Bánffy Miklós-díjban.
Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotónak adott át elismerést, 18 kategóriában. „A márciusi ifjak között sokféle kultúra, habitus, akarat volt jelen a világról, Magyarország jövőjéről, de együtt tudtak valamit megvalósítani a döntő pillanatban” – hangsúlyozta beszédében. Mint fogalmazott, olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa, „ezt keressük a magyar emberek alkotásaiban, teljesítményében, és felismerjük benne a márciusi ifjakat mozgató erőt”. Balog Zoltán arra is kitért, hogy mostanában is „öntudatos, nemzeti magyar cinkosság kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt, leginkább Budapesten”. A tárcavezető öt alkotónak nyújtott át Kiváló Művész címet (köztük Lorán Lenke és Tordai Teri színművésznek), tizenhatnak Érdemes Művész elismerést (mások mellett megkapta Bencze Ilona színésznő, Illényi Katica hegedűművész, Koltay Gábor filmrendező), Babérkoszorú-díjban részesült Ferenczes István mellett Tamás Menyhért és Zalán Tibor. Balog Zoltán emellett hét-hét művésznek Jászai Mari-díjat, József Attila- és Munkácsy Mihály-díjat adományozott, a Liszt Ferenc- és a Ferenczy Noémi-díjat öten-öten érdemelték ki. Balázs Béla-díjban négyen, Bánffy Miklós-díjban hárman, Balogh Rudolf-, Harangozó Gyula- és Erkel Ferenc-díjban ketten-ketten részesültek. Nádasdy Kálmán-díjat, Németh Lajos-díjat, Szabolcsi Bence-díjat egy-egy, szakmájában kiváló teljesítményt nyújtó személynek ítéltek oda, a Táncsics Mihály-díjat idén hárman kapták meg, köztük Gundel-Takács Gábor, az MTVA műsorvezető-szerkesztője. Balog Zoltán a hátrányos helyzetben lévők támogatása érdekében végzett kiemelkedő, példamutató tevékenysége elismeréseként Pro Caritate-díjat adományozott Mága Zoltán hegedűművésznek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékmentő háromszéki fiatalok
Nemes munkát végez immár negyedik esztendeje a Magyar Polgári Párt célkitűzéseivel szimpatizáló, Sepsiszentgyörgy és a városhoz tartozó települések fiataljaiból verbuválódott Magyar Erdélyért Egyesület (Mert). Temetőinkben jeles negyvennyolcas személyiségek jobbára gondozatlan síremlékeit próbálják felújítani, menteni, a jeltelen, de hiteles adatok alapján azonosított hantokat megjelölik. Jobbára a szabadságért küzdő rangos negyvennyolcasok és közhonvédek elhagyott sírjai szorulnak gondozásra.
2012-ben a sepsiszentgyörgyi vártemplomi temetőben egy dísztölgy (ritka „cserejegenye”) ültetésével indult a tevékenységük. A sepsiszentgyörgyi Szilágyi Sámuel (1799–1857) 1848-as alezredes sírhalmához került a ritka fa, mely az aszály áldozata lett, így az ünnepek előtt egy Olasztelekről származó példánnyal cserélik ki.
Emléktáblával jelölték meg a sepsiszentgyörgyi katolikus temetőben a Nagy család sírboltját, ahol az önéletíró Nagy Elek (1799–1872) honvéd alezredes porai pihennek, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a szabadságharcban.
A fiatalok a sepsiszentgyörgyi vártemplomi, majd a kilyéni és szotyori temetőben is derék mentő munkát végeztek. A vártemplomi temetőben emlékkopját állítottak Eimann Károly (1828–1902) honvéd főhadnagy beazonosított egykori sírhalma közelében. Ebben Hajdú Loránd vártemplomi énekvezér volt segítségükre. Az emlékkopja Gazda Zoltán, Bodor János és Ferencz Botond munkája. Ezekkel párhuzamosan mentették és rendezték ugyancsak itt három másik negyvennyolcas személyiség síremlékét: Gyárfás Károly honvédtizedes nyughelyét, Gyárfás Lajos düledező sírkövét és Szabó János honvéd sírját.
– Az egyre fogyó honvédsírokra különös figyelmet fordítunk – mondta Nagy Gábor egyesületi elnök. – Kónya Ádám egykori térrajza alapján akadtunk rá 2013 nyarán a kilyéni unitárius temetőben a Kökösnél hősi halált halt Incze Ferenc (1806–1849) közvitéz és Incze József (1828–1908) tizedes sírjaira, kiszabadítottuk az orgonabozótból, újraírtuk a még álló sírkövek feliratát. Hasonló módon jártunk el Huszti Mózes (1816–1890) honvéd síremlékével is. Tehát három negyvennyolcas harcos megújított emlékével gazdagodott Kilyén, és ha a helyieknek gondjuk lesz ezekre, minden év március 15-én hosszú ideig emlékeztetik az ott élőket, hogy e település fiai is részesei voltak szabadságharcunknak. Csoportunk ez évben is elhelyezi mind a három felújított sírhalomra az emlékezés koszorúit. Kilyéni munkánkat ebben az évben folytatni akarjuk, ugyanis Kónya Ádám térrajza szerint a Székely–Potsa családi kriptában nyugszik Székely Gergely (1822–1897), a kökös-uzoni ütközet sebesültje, honvéd huszár főhadnagy s testvérbátyja, Székely Károly (1820–1879) is, akik kiemelten fontos szerepet töltöttek be a szabadságharcban. Ezt a családi kriptát emléktáblával akarjuk megjelölni. A közelben sikerült azonosítani a szabadságharcban részt vevő, fiatalon elhunyt kilyéni Szilágyi László sírhelyét, régi, pusztuló emlékköve mellé újabb sírjelt akarunk állítani. E sorok írója szerint Szilágyi László (1829–1848) ifjú nemzetőr szüleivel egy sírban nyugszik, ugyanis a Szilágyi-sírkövön, amelyet néhai Szilágyi Ferenc sepsiszentgyörgyi lakossal azonosítottunk, még most is kivehető a Boga Jutzi név. Az asszony adataink szerint Szilágyi László édesanyja volt, édesapja pedig Szilágyi Sámuel jobbágy. Itt jegyezzük meg, hogy a Szilágyi-sír közelében van a restaurált Czakó-kripta. Többek mellett itt pihennek haló porai a nemzetőr hadnagy Kilyéni Czakó Áronnak (1821–1900), aki Világos után bujdosott, majd várfogságot szenvedett. A „mozgó nemzetőrök hadnagyának” emléke azonban egyre halványul. Ősi kúriájuk ma is áll Kilyénben.
– Szotyorban Gidófalvi László (1820–1907) honvéd főhadnagynak emlékkövet állítottunk – folytatta Nagy Gábor –, mert a régi síremléken csak a felesége neve szerepelt. Feltételeztük, hogy férjét is oda temették. „Gidófalvi László jogász volt, negyvennyolcas főhadnagy – írta Városom, Sepsiszentgyörgy című könyvében Kisgyörgy Benjámin (2004). – A szabadságharcban Bem seregében harcolt, a piski csatában kitüntették. Világos után apja közbenjárására kapott kegyelmet. Sepsiszentgyörgyön hunyt el, a szotyori temetőben helyezték örök nyugalomra.” Jó volna tudni, hogy ebben az esztendőben ki lesz, aki egy szál virágot helyez Bem tábornok harcosának emlékkövéhez. Szotyorban Lőrincz János (1818–1887) nemzetőr és honvéd hadnagy sírkövét is felújította a Mert önkéntes munkacsoportja, újraírták a kő eredeti feliratát. Itt Miklós András helybeli lakos segítette őket. Lőrincz János anyagiakkal támogatta a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium főépületének építését. A sírkő közelében áll a Lőrincz József (1820–1876) honvéd őrnagy emlékére tavaly elhelyezett emlékkopja, amelyet a család késői leszármazottja, Lőrincz Kálmán nagyborosnyói alpolgármester állíttatott (Kiss István munkája). Bem kedvenc hadsegéde volt, érdeme, hogy ő mentette meg Bem napiparancsait. Nagyszebenben halálra ítélték, amit várfogságra változtattak. Kálnok negyvennyolcas hőseinek egyike volt Incze János honvédkatona is, aki végigküzdötte a szabadságharcot, s akinek a falu nyugati szélén elterülő, de ma is használt temetőjében (Pityókás temető) lévő síremlékére Szígyártó András és Vilikó Lajos kálnoki lakos, falukrónikás hívta fel a figyelmet. Életéről nem sokkal tudunk többet, mint amennyit sírkövén olvashattunk: Incze János Székely gyalogkatona, haláláig volt hazájának jó fia. Éltében számlált 72 éveket s végig tisztességben töltötte ezeket. Mh.1880 nov. Béke porának. A nagyon elhanyagolt, gondozatlan síremléket előbb Szígyártó András a mezőtúri fiatalokkal közösen mentette, tavaly ősszel pedig a Mert fiataljai keretbe foglalták a hantokat, felújították a sírkövet, újraírták a sírfeliratot.
– Az unitárius temetőben nyugvó másik kálnoki, Incze János (1817–1903) nemes székely huszár síremlékét és az azt övező vaskerítést is mi tettük rendbe – folytatta Nagy Gábor. – Munkánkban részt vett Vida Sándor, Fekete Attila, Godra Attila, Tókos Pál és Benkő-Bíró Zoltán. Ennek az Incze Jánosnak az emlékét alapítványa is őrzi.
Életrajzából tudjuk, hogy kétszáz koronát adományozott a kálnoki unitárius egyházközségnek, s meghagyása szerint a kamatból vallásos tartalmú könyveket vásároltak jutalomként a legjobb eredményt elért tanulóknak. A kamatból gazdagították az egyházközség könyvtárát is, állták a templom és az épületek időnkénti tatarozását. Összes ingó és ingatlan vagyonát az unitárius egyházra hagyta. Mint írta: „A dicső múltban, midőn a kardok hegye írta a történelmet, családunknak minden tagja fegyverrel kezében, élete kockáztatásával védte a haza határait, szent ügyét és érdekeit, tehetsége szerint hozzájárult a vitéz székely huszárság fejét övező hervadhatatlan korona kiérdemléséhez.” A Mert-csoport munkája azt bizonyítja, van még menteni való, pusztuló síremlék háromszéki temetőinkben. Mik az idei tervek? – kérdeztük Nagy Gábort. – A nyáron Nagy Sándor hidvégi református lelkész sírjához zarándokolunk Hidvégre, Gidófalván pedig Nagy Ferenc ottani lelkész, Nagy Sándor édesapjának sírjához, aki idős emberként állt be a szabadságharcba. Bikfalván Pál András és Páljános András 1848-as honvédek sírjait akarjuk rendezni. Demeter József főhadbiztos sírja a vártemplomi temető nyugati peremén van, az is gondozásra szorul. Fadgyas Bálint honvéd főhadnagy sírjára is figyelünk, aki a szabadságharc leverése utáni években a Rikán Belőli Honvédegylet elnöke volt. Ez évi tevékenységünk egyik kiemelkedő emlékező eseménye az Egyed Ákos akadémikussal való találkozó és könyvbemutató, amelyet március 14-én 18 órai kezdettel tartunk a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
– A Mert kiadásait pályázati pénzből állja – tette hozzá Nagy Gábor –, amit pótolunk önerőből, fizikai munkával. A városi tanács támogatott, s a megyétől is várjuk a segítséget. Bárkit szívesen látunk egyesületünkben, aki munkánkba szeretne bekapcsolódni. Elérhetőségünk: www.facebook.com/mertegyesulet.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A versnek csak egy minősége van
Születésnapi beszélgetés Gál Éva Emese költővel, képzőművésszel
– Szatmárnémetiből, Erdély nyugatra tekintő "asztaláról" került a Székelyföld legzordabb medencéjébe, más habitusú, más vérmérsékletű emberek közé. Eltelt 35 év azóta, megszokta már a vidéket?
– Megszoktam és megszerettem, hiszen csodálatos szépségű a táj, és zömében jólelkű, tiszta emberek lakják, bár az ellenkezőjével is találkoztam. Amit soha nem fogok megszokni és megszeretni, az a hosszú, hideg tél.
– Volt valami személyes oka annak, hogy Gyergyót választotta a főiskola elvégzése után?
– Harmadéves főiskolás koromban házasodtunk össze Burján Emillel, aki már pár éve a szülővárosában tanított, így természetes, hogy diplomázás után ott próbáltam állást találni, ahol a férjem élt és dolgozott.
– 1980-ban végzi el a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát, ami azt jelenti, hogy a hírhedt diktatúra "derekán" volt Kolozsvár többé- kevésbé megbecsült magyar diákja. Milyen emlékei vannak Kolozsvárról?
– Kolozsvárról szinte csak szép emlékeim vannak, hiszen a főiskolás évek jelentik (gondolom, a legtöbb ember számára) a szabad, gondtalan ifjúságot, amikor a szülőhelyénél jóval mozgalmasabb kultúrkörnyezetben millió új élmény éri, és nagyszerű emberekkel ismerkedhet meg. Ilyen nagyszerű ember volt Bretter György, aki filozófiatanárom volt a főiskola első évében. Elkápráztatott tudásával, és gondolataival valósággal kitárta előttem a világot. Neki mutattam meg első év végén néhány versemet, Ő vitte be az Utunk szerkesztőségébe, néhányat közöltek is. Nagyon jól emlékszem, hogyan tolmácsolta a szerkesztőség véleményét: Még nagyon zsenge, de metaforában látja a világot, és ez az, amit nem lehet megtanulni. Aztán vinni kell, állandóan vinni kell a szerkesztőségbe a verseket! Másik nagyszerű tanárom volt a grafikus Feszt László, akitől szakmailag nagyon sokat tanultam, aki a kollográfia megtanítása és megszerettetése révén ráébresztett arra, hogyan lehet kizárólag plasztikai eszközökkel érzelmi és gondolati hatást kiváltani, minden fogalmi, illusztratív utalás nélkül. Az általános, megszokott nyomáson túl, amely szerint már gyermekkorunktól belénk ivódott, hogy egy hazug világban élünk, és bizonyos dolgokat nem szabad kimondani, a diktatúra hatását különösebben nem éreztük. Működött a Gaál Gábor irodalmi kör (ahol lehettek besúgók, de én erről nem tudok), ahová rendszeresen eljártam, s egy idő után fel is olvastam verseket. Itt szinte sokkhatásként ért, hogy a köri tagok rögtön a "női líra" jelzőjét aggatták rám, és eszerint kezdték a verseket boncolgatni. Azelőtt eszembe sem jutott, hogy a versírásban számít az, hogy ki nő és ki férfi. Meggyőződésem, hogy bármilyen fiziológiai vagy lelki különbségek vannak férfi és nő között, a költészet ezen felülemelkedik, és a versnek csak egy minősége van.
– Milyen volt a gyermekkora, s mennyire érződött a magyar kultúra hatása a múlt század ’60-as, ’70-es éveiben a Partiumban?
– A gyermekkorunk mindig szép, hiszen a megszépül a múlt törvénye szerint a szép emlékeket őrizzük meg. Kisgyermekkorom egyik meghatározó élménye, hogy a fényképész nagyapám műterme velünk egy udvarban volt, ahol retusfestékekkel is rajzolhattam, és ahol különleges, általa tervezett nézőkéjén megcsodálhattam a világ nagyvárosait. Hogy mennyire érződött a magyar kultúra hatása az 1960-as, ’70-es években? Nagyon jó magyar könyvkiadóink és folyóirataink voltak, rangos íróink, költőink. A partiumi és erdélyi irodalomkedvelőknek bőven volt miből fejleszteniük szellemiségüket, és akkoriban többet és többen olvastak, mint most, amikor a tévécsatornák kínálata és az internetezés az olvasás rovására történik. Ez fokozatosan elsekélyesíti a gondolkodást és lelkivilágot. Az megint más kérdés, hogy a magyarországi magyar irodalom mennyire jutott el Erdélybe. Csak hellyel-közzel, amit könyvkiadóinknak és folyóiratainknak a cenzúra ellenére sikerült becsempészniük kínálatukba. 1980-ban a férjemmel sikerült kiutaznunk Budapestre, ahol egy antikváriumban több évfolyamnyi Szép versek antológiát vásároltunk, és jobban megismerkedtünk a kortárs magyar költészettel. A ’80-as években volt egy magyarországi könyvcserepartnerünk is, Petz Nándor, akinek a hazai Téka sorozat könyveit kellett küldenünk, és cserében szállította, amit kértünk. Az ő jóvoltából nyerhettem betekintést a nyugati magyar irodalomba. A sors fintora, hogy röntgenes szakember volt, és átvilágíthatatlan fekete papírba csomagolva küldte nekünk a könyveket, ami felkeltette a szeku érdeklődését – emiatt bajunk is származott.
– Sikeres volt a költészetbe való "be- lépése", a hazai magyar lapok szinte mindegyikében ott volt a neve. Miért választotta a képzőművészeti főiskolát?
– Kisgyermek koromtól rajzolni és olvasni szerettem. Amikor hetedik osztályos voltam, megalakult Szatmáron is a zene- és képzőművészeti iskola líceumi tagozata, de csak román nyelvű oktatással, és anyám arra kért, hogy maradjak otthon. A két nővérem akkor már Kolozsváron tanult. Ha a magyar tagozat mellett döntök – ígérte anyám – járhatok továbbra is magán rajzórákra. 13 éves koromban kellett tehát döntenem: vagy magyar tagozaton maradok, és abbahagyom a rajzot, vagy képzőművészeti iskolában maradok, és átmegyek román tagozatra. Túl kedves volt már a rajz, és úgy okoskodtam: attól, hogy román tagozatra járok, még olvashatok magyarul, amennyit akarok. De döntésem miatt mindég volt egy kis lelkiismeret- furdalásom. Középiskolás koromban lehoztam a padlásról a nővéreim magyar tankönyveit, és becsülettel végigolvastam, s kiolvastam a megjelölt, néhol jó proletkultos kötelező olvasmányokat is.
– 1980-ban és 81-ben Markó Béla, illetve Szávai Géza kötetének készíti el a borítóit, amire máris felfigyel a szakma. Ez volt az első komolyabb "meg-rendelés" a Kriterion részéről? Mekkora kihívás volt ez?
– A grafika szakon tanultunk könyvgrafikát is, és negyedéven az volt a követelmény, hogy tervezzünk olyan könyvborítót, amely meg is fog jelenni. Ekkor kerestem fel a Kriterion könyvkiadót, s nyertem megbízást Deák Ferenctől, a Kriterion legendás grafikusától a Markó Béla Lepkecsontváz című verseskötete borítójának megtervezésére. A Szinopszis kötetborítójának megtervezésére Szávai Géza kért fel Gyergyószentmiklóson. Többnyire ismerőseim felkérésére készítettem borítókat, és illusztráltam könyveket, illetve saját versesköteteim borítóját is magam terveztem, kivéve az utolsót, a Lélekvesztőt, amit lányomnak engedtem át. A '80-as években írtam egy Betűbaba-ábécét, amelyben minden betűt egy-egy figura illusztrált. Végül az Új Élet hasábjain jelent meg sorozatban Bábécé címmel 1988-89-ben.
– Mindössze 27 éves, amikor kellő eleganciával egyszerűen besétál az erdélyi magyar irodalomba: a Forrás-sorozatban megjelenik Ajándékgömb c. verskötete. Ezt a "gömböt" tényleg ajándékba adta a magyar irodalom szerelmeseinek?
– Lehet-e verset másképpen adni az olvasónak, mint ajándékba? A szomorú az, hogy lassan ajándékba sem kell senkinek. Az Ajándékgömb a Földet jelenti. Talán azért is választottuk ezt a verscímet, hogy a férjem egyik hegesztett fémgömb szobrával illusztrálhassuk.
– Családja valódi művészfamília: férje, Burján Gál Emil híres szobrász, lánya, Enikő festőművész, Ön pedig költő, képzőművész, újságíró, muzeológus… Van úgy, hogy a három művész "összedolgozik"?
– Amióta mindhárman létezünk, abban az értelemben "összedolgozunk", hogy mindenben segítjük egymást. Talán én sem lennék az, akivé sikerült lennem, ha a férjem nem rendelkezik azzal a művészetelméleti tudással, amely folyómedret igazított a tehetségemhez, s bizonyára az ő fejlődésén is módosított az én ösztönösebb versírásom. A lányunk költészetben is, festészetben is saját utat jár be, és ez így van rendjén. Mindig kikéri a véleményünket, de tanácsot csak a minőség jegyében adunk: a fejlődés irányát nem befolyásolhatjuk. Olyan értelemben nem dolgoztunk össze, hogy közös munkát hozzunk létre. Mindhármunknak megvan a saját egyénisége, irányultsága, stílusa. Ám, ha művészfamíliáról van szó, a miénk csak a felszín: egyik nagyapám festőművész, rajztanár volt, aki Budapesten Szinyei Merse Pál tanítványaként végzett főiskolát, másik nagyapám fényképész volt, aki szépen rajzolt, és verseket is írt. Édesanyám zongoratanárként kereste a kenyerét, édesapám számára idős korában is napi félórányi hegedülés jelentette a lazítást. A szüleim zenei képességeit a nővéreim örökölték, én szinte botfülűnek születtem. A nagyapáim rajzkészségét viszont sem a szüleim, sem a nővéreim nem örökölték, csak én. A férjemnek is volt egy nagynénje, aki tehetséges amatőr festő volt. A lányom a felmenőitől minden készséget örökölt, jó a rajzkészsége, festészet-szakon végzett Kolozsváron, muzikális, jó a zenei hallása (elemista korában zongorázott). Jó verseket ír, több antológiában szerepelt, három megszerkesztett verseskötete van, amelyek még nem találtak kiadóra.
– Ön költőnek vagy képzőművésznek tartja magát?
– Képzőművész, pontosabban grafikus a végzettségem, amit büszkén vállalok. Hogy költő vagyok-e vagy sem, azt nem nekem kell kimondani. József Attila kimondhatta, ő annyira őszintén önmaga volt, hogy tőle nem tartjuk nagyképűségnek.
– Az 1986-ban írt Harmónia c. versében – a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versének tartom – ezt írja: "Maradj velem/nincs a versemnél szebb szobám,/nincs a szavaknál melegebb karom". Ezt Gál Éva Emese, a költő írja. Hogyan írná le/rajzolná meg a fenti képsorokat a képzőművész Gál Éva Emese?
– A Harmónia című versem az 1988-ban napvilágot látott Örökölt csend című kötetemben jelent meg. Már korábban, az egyik kérdés kapcsán érintettem, hogy a Feszt Lászlótól tanultak segítettek abban, hogy csak plasztikai eszközökkel közvetítsek tartalmakat. Nehéz küzdelem zajlott le bennem, amíg a képzőművész legyőzte az irodalmárt, és sikerült különválasszam magamban a kettőt: a fogalommentes képzőművészeti nyelvezetet és a fogalomdús irodalmi nyelvet. A kettő nagyon mélyen bizonyára azonos tőből fakad, de a kettőt soha nem akarom összemosni. Soha nem akarom illusztrálni a saját verseimet, és soha nem fogok verset írni a rajzaimról.
– Szeret utazni; hol járt a nagyvilágban, hol állították ki munkáit?
– Utazni nagyon szeretek, ha több életem lehetne, az egyikben világcsavargó lennék és beutaznám az egész Földet. De csak egyetlen életem van, s ebben Budapestig, Bécsig, Salzburgig jutottam el. 1990 és 2009 között szinte minden évben résztvevői voltunk mindhárman a Hajósi Nemzetközi Művésztábornak, amelyet Alföldi Albert kultúrigazgató (volt parlamenti képviselő) és felesége, Magdi szervezett és vezetett, s ahol nagyon jó alkotói közösségre, barátokra leltünk. Egyéni kiállításaim voltak több alkalommal Gyergyószentmiklóson, ezenkívül Csíkszeredában, Kolozsváron a Korunk galériában, Salzburgban, Fehérgyarmaton és a Gyergyói-medence falvaiban. Részt vettem közös kiállításon Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában (a megyei tárlatokon), Kovásznán, Kolozsváron, Bukarestben, Budapesten és Bécsben.
– Nemsokára kerek évfordulós lesz: betölti a hatvanadikat. Dédelget valamilyen kívánságot?
– Legdédelgetettebb kívánságom, hogy sikerüljön a gyermekem élete, aki megannyi tehetsége ellenére munkanélküli, és Gyergyószentmiklóson még pincérnői állást sem sikerült elfoglalnia…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnep – Márciusi forradalom: valóság és mítosz, fontos tanulságokkal
Beszélgetés Egyed Ákos történésszel, akadémikussal az 1848–49-es eseményekről
– Könyvtárnyi irodalma van immár az 1848–49-es forradalmi eseményeknek, sokan és sokat foglalkoztak a történések okainak, lefolyásának és következményeinek a feltárásával, bár még így is bőven akad fehér folt. Sokszor úgy tűnik, hogy a köztudatban egyfajta mítosz lengi körül a március 15-i történéseket. Miről árulkodnak a levéltári források, mit mondanak a tények?
– Talán azzal kezdeném, hogy 1814–1815-ben ülésezett a bécsi kongresszus, amely újrarendezte Európa határait, ennek során felosztotta Lengyelországot. A bécsi értekezlet aztán megalakította az úgynevezett Szent Szövetséget, hogy gátat vessen a társadalmi átalakulásoknak, forradalmaknak. De ez a politika nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Alig másfél évtized múltán Franciaországban a forradalom, és 1831-ben a lengyel nemzeti szabadságmozgalom mutatta, hogy nincsen minden rendben azzal, amit annak idején elhatároztak Bécsben. A történelem mintegy napirendre tűzte a nemzeti államok megalakulását és a politikai-polgári jogok kiterjesztését az eddigi jogtalan társadalmi rétegekre. Az 1840-es években többféle válság lépett fel, és gyöngítette a fennálló politikai és társadalmi rendszereket. Súlyosbította a helyzetet az is, hogy 1846–47-ben katasztrofális volt a termés, ami tömeges elégedetlenséget okozott. Nem csoda tehát, hogy 1848 forradalmi eseményekkel köszöntött be Itáliában, Franciaországban pedig februárban kitört a forradalom, amely elindította az európai forradalmi hullámot. A francia hatás felerősítette Magyarországon és Ausztriában az ellenzéki mozgalmakat. Kossuth Lajos március 3-án az ellenzék nevében alkotmányt követelt a Habsburg Monarchia országainak, Bécsben pedig az ifjúság lépett fel hasonló követeléssel. S amikor az udvar elutasította ilyen irányú beadványukat, március 13-án az utcára vonultak, ami már nyílt forradalom volt. Alig két napra rá, március 15-én Pesten elindította a forradalmat a magyar ifjúság és a hozzá csatlakozott nép. Kihirdették a reformkorban kialakított nemzeti programot összegező Tizenkét pontot, amelynek elfogadását tovább siettette Petőfi Nemzeti dala. Március 15-én elkezdődött tehát a magyar forradalom, amely számos sajátosságot mutatott, de lefolyása és története szorosan kapcsolódott az európai forradalmakhoz, főleg pedig a monarchiában lezajló eseményekhez. Ezt jól mutatta az is, hogy már március 15-én országgyűlési bizottság indult és érkezett Bécsbe Kossuth vezetésével, hogy érvényt szerezzen a magyar követeléseknek.
Március 15-e történeténél maradva: a magyar történelemben talán még soha nem történt meg az, hogy egy nagy politikai programot ilyen gyorsan és rövid idő alatt elfogadott volna – nagyon kevés kivétellel – az egész magyarság. Ehhez, amint már említettem, nagymértékben hozzájárult a Petőfi Nemzeti dala által kiváltott forradalmi hangulat, de az is, hogy a Tizenkét pont jövőképet nyújtott a magyarság számára, amit minden magyar ember a sajátjának érzett. A magyar forradalom másik sajátossága az volt, hogy Pozsonyban éppen akkor ülésezett az országgyűlés, tehát ezt nem kellett összehívni, és ezzel időt veszíteni, hanem máris el lehetett fogadni a megfelelő törvényeket. Ugyanakkor a Bécsben tárgyaló magyar küldöttség – amelyet az ifjúság nagy szimpátiával fogadott – olyan eredményeket ért el, amelyre talán senki se számított: Bécs beleegyezett a felelős magyar kormány megalakításába, amelyet március 17-én már ki is neveztek Batthyány Lajos elnökségével s olyan tagjaival, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Eötvös József, Szemere Bertalan és más neves politikusok. Már van tehát egy felelős kormány, ülésezik az országgyűlés Pozsonyban, miközben Pesten forradalom zajlik. Mindezek együtt irányítják az eseményeket, és elérik azt, hogy Magyarországon békésen menjen végbe a forradalom első időszaka, holott Európa-szerte sok vér folyt a forradalmak első napjaiban. A magyarság gyakorlatilag vér nélkül vívta ki néhány alapvető nemzeti jogát, az ország nagyobb önállóságát, s alkothatta meg a jobbágyfelszabadításról, a közteherviselésről, a polgári egyenlőségről, a képviselői jogok kiszélesítéséről szóló törvényeket. Jogosan nevezik egyes történészek az 1848-as magyar forradalmat alkotmányos forradalomnak, hiszen a Pozsonyban meghozott törvényeket az uralkodó jóváhagyta, aláírásával megerősítette, és április 11-én közzé is tették ezeket az országban. Ezzel tulajdonképpen a forradalom teljesítette legfontosabb célkitűzéseit, s valóságos rendszerváltást indított el. S mivel a Tizenkét pontban is követelt jobbágyfelszabadítást úgyszintén megvalósították, nem minden alap nélkül nevezhetjük 1848. március 15-ét a magyar modern nemzet születésnapjának.
– Az Európában és Magyarországon történteknek erős hatása volt Erdélyben is, beleértve Kolozsvárt is…
– Mondhatni minden nagyobb erdélyi város utánozta a pesti március 15-i eseményeket, de azért mindenhol az erdélyi és helyi problémákat is felvették a követelések listájára. Erdélynek sajátos közjogi helyzete volt a Habsburg Monarchiában, nagyfejedelemséget képezett, Bécsből irányították a nagypolitikát, de saját országgyűléssel rendelkezett, a megyéknek és a székeknek jelentős közigazgatási jogai voltak, ami kihatott az események alakulására.
A pesti március 15-e elsőként a történeti Erdélyben Kolozsvárt váltott ki mozgalmat, ami nem volt véletlen, mert az erdélyi kormány, a Gubernium székhelye volt, s itt tartották – egy kivételével – az erdélyi reformkori országgyűléseket. És főleg, mert a magyarság kulturális központja volt, s értelmisége szoros kapcsolatban állt az egész reformkorban a magyarországi nemzeti törekvésekkel. 1848. március 15-ének híre néhány napos késéssel érkezett meg Kolozsvárra, s késedelem nélkül, 20-án az ellenzék gyűlést hívott össze, amelyen id. Bethlen Jánosnak, a nemzeti liberális párt vezetőjének meghívására megjelent a konzervatív párt részéről Jósika Lajos is, Jósika Samu erdélyi kancellár testvére. A gyűlésen közös határozatot hagytak jóvá, amely felszólította a megyéket és székeket, hogy siettessék az erdélyi országgyűlés mihamarabbi összehívását a megfelelő törvények elfogadására. A március 20-i tanácskozásról küldöttség ment a főbíróhoz azzal a kéréssel, hogy 21-re hívja össze a városi közgyűlést, amit a főbíró teljesített.
Március 21-én azonban sokkal több és fontosabb esemény történt, mint a tanács ülése, tehát ez a nap ugyanazt jelentette Kolozsváron, mint március 15-e Pesten, ezért joggal nevezték a kortársak e napot Kolozsvár március tizenötödikéjének. Az ifjúság és a nép már korán reggel ellepte a főteret, s izgalommal várta a közgyűlési határozat eredményét. Kolozsvár három középiskolájának nagyobb diákjai, tanoncok, mesterlegények tüntettek, éltették a sajtószabadságot, az uniót, nemzeti zászlókat lobogtattak, kokárdákat viseltek. A gyűlésen elhangzott a „Talpra magyar”, irányító szerepet játszott a költő Gyulai Pál, Szilágyi Sándor, a későbbi nagy történetíró, valamint Kőváry László és Brassai Sámuel már jól ismert tanár. Az ünnepi beszédet Méhes Sámuel tanácstag, kollégiumi tanár tartotta. Bár némi óvatossággal, de megfogalmazta, hogy Erdély is alkotmányos államot kíván, de a reformokat békés úton kívánja elérni. Javasolta polgárőrség alakítását, valamint az erdélyi országgyűlés mielőbbi összeülését a két haza egyesülésének, a közös teherviselésnek, törvény előtti egyenlőségnek a megszavazására. Unió nélkül – hangsúlyozta Méhes Sámuel – Erdély nem tudja megvalósítani alkotmányos jogait. Ilyen előzmények után 21-én este nagy fáklyásmenetet tartottak, éltették id. Bethlen Jánost, Teleki József főkormányzót, Méhes Sámuelt, a királyt, Magyarország nádorát.
Erdély különleges státusa miatt tehát arra kényszerült, hogy maga hozza meg az átalakításra vonatkozó döntéseket, de Bécs húzta-halasztotta az országgyűlés időpontjának kijelölését. Következésképpen Erdély-szerte mozgalom indult azért, hogy Teleki József maga hirdesse meg saját hatalmánál fogva az országgyűlést. Ezt kívánta az a küldöttség is, amely Udvarhelyszékről érkezett Pálffy János vezetésével Kolozsvárra. Kolozsvár tüntető rokonszenvvel fogadta a delegációt, sokan elébe mentek a Feleki-tetőre, majd végigkísérték a városon, s kifejezték teljes szolidaritásukat a székelyekkel. A küldöttséget fogadta a főkormányzó, akinek petíciót nyújtottak át. Ez és ehhez hasonló más események is hozzájárultak ahhoz, hogy 1848. május 29-ére gróf Teleki József, Erdély főkormányzója összehívta az országgyűlést, amely a Redut termében ülésezett. Ez volt az utolsó rendi országgyűlés, amely végül is kimondta a rendiség megszüntetését, és újragondolta, sőt meg is változtatta a Bécs által ajánlott országgyűlési napirendet. Ebben gróf Wesselényi Miklósnak volt főszerepe, ugyanis az ő kezdeményezésére „helyet cserélt” az országgyűlés programjában az unió kérdése, amennyiben az első helyre került, holott a királyi leirat csak harmadiknak ajánlotta. Ugyanakkor rövid időn belül elfogadták a társadalmi átalakítással kapcsolatos törvényjavaslatokat is, s törvényt hoztak a jobbágyfelszabadításról, a közös teherviselésről, a vallások egyenlőségéről, a sajtószabadságról. Az országgyűlés legmaradandóbb és legfontosabb törvényjavaslatát gróf Wesselényi Miklós terjesztette elő egy gyönyörű beszéd kíséretében, ekkor élete talán legszebb beszédét mondta el Erdély és a Partium irányadó politikusa. Szent ügy, amelynek megszavazását kéri – mondta – és a teremben mindenki felállt, így fejezve ki egyetértését, és ezzel megszűnt Erdélyben a sokszázados jobbágyság. A törvény életbe léptetésének napjául június 18-át tűzték ki. A következő napokban tudomására hozták a megyéknek és a székeknek a határozatokat, és megpróbálták előkészíteni azok fogadtatását a jobbágyság, azaz az érdekeltek részéről. A törvényt a jobbágyság nagy része örömmel vette tudomásul, hiszen egyik napról a másikra szabad polgár lett az eddigi úrbéres, tulajdonába vehette és vette azt a földet, amelyről eddig robottal tartozott a földesurának és adót fizetett az államnak. Következésképpen egy új parasztosztály született Erdélyben, és olyan kisgazdasági földművelési rendszer, amely az 1960-as évekig, a kollektivizálásig fennmaradt. Mivel a jobbágyság többsége román nemzetiségű volt, a jobbágyság eltörlésével a román társadalom nyert a legtöbbet. De megerősödött az erdélyi s partiumi magyarság is, hiszen az eddigi jogtalan jobbágyok bekerültek a születő polgári nemzet keretei közé. Az országgyűlés természetesen más törvényeket is elfogadott, hogy milyen legyen például Erdély képviselete a pesti országgyűlésben. Az idő rövidsége miatt végül ugyanazok a követek mentek Pestre, akik Kolozsvárt az átalakulás törvényeit meghozták. Rendkívül jelentős személyiségek voltak közöttük, mint gróf Wesselényi Miklós, id. és ifj. Bethlen János, Pálffy János, Berde Mózes stb. Az unió gyakorlati megvalósításával kapcsolatban Kolozsváron az Unióbizottság elnöke, Teleki József, Erdély főkormányzója lett. Tagjai közt volt Saguna ortodox és Lemeni görög katolikus püspök, Timotei Cipariu, Alex. Bohátel. A bizottság több javaslatot terjesztett elő az országgyűlésnek, hogy az egyesülés minél békésebben valósuljon meg.
– Erdélyben a magyarság természetesen nagy lelkesedéssel fogadta az átalakulást, de számolni kellett a nem magyar népekkel is… A magyar államvezetés hogyan viszonyult a más nemzetiségek, például a románság követeléseihez?
– A nemzetiségek, a románok és a szászok majdnem a magyar forradalommal egy időben megfogalmazták saját követeléseiket, és ezeket szembeállították a magyar programmal. Az első hónapokban még lehetőség nyílt a programok egyeztetésre, csakhogy a Habsburg-hatalom kihasználta a népek elégedetlenségét, és Magyarország elleni szövetségbe vonta őket. Következésképpen 1848 őszén Erdélyben is megindult a fegyveres harc a nemzetiségek között, amely végül polgárháborúhoz vezetett. Ne feledkezzünk azonban meg arról, hogy a magyar törvények, így az erdélyiek is egyenlő jogokat és kötelezettségeket írtak elő az állampolgároknak, függetlenül azok nemzetiségétől. De ezen túlmenően is születtek javaslatok a románok és szászok kívánságainak a megoldásáért. Az Unióbizottságban elfogadott törvényjavaslat kijelentette, hogy elismerik a románok nemzetiségét és nyelvét. A románok egyházi ügyeik igazgatásában, elemi és felsőbb iskoláikban, valamint papi szemináriumaikban saját anyanyelvüket háborítatlanul használhatják, és azokban a megyékben és székekben, ahol tömegesen élnek, jogukban áll saját nyelvükön felszólalni. A tervezet előírta továbbá román tisztségviselők alkalmazását igazságos arányban. Az Unióbizottság szeptember 27-én fogadta el a javaslatot, amelyet a kormány elé terjesztett, csakhogy ez ekkor már az ország megvédésével volt elfoglalva, mivel Jellasics horvát bán, Bécs jóváhagyásával szeptember 11-én fegyveres támadást intézett Magyarország ellen. Ezzel a forradalom átalakult szabadságharccá, s minden rendezendő kérdés a háttérbe szorult. Végül 1849. július 28-án fogadott el a képviselőház egy nemzetiségi törvényjavaslatot, amely elismerte az országban lakó nemzetek szabad fejlődési jogát, biztosította a szabad nyelvhasználatot az egyházakban, iskolákban, a községi életben, a törvényhatóságok gyűlésein. A képviselőház kimondta a zsidók egyenjogúságát is. Kossuth többször is kijelentette azt, hogy olyan törvényeket kell elfogadni, amelyek éppúgy vonatkoznak a más nemzetekre-nemzetiségekre, mint a magyarságra.
– Vannak-e pontos adatok arról, hány magyar és román áldozata volt a polgárháborúnak? Helytálló-e az az állítás, miszerint közel 40 ezer román esett áldozatául a harcoknak?
– Nagy és nehéz kérdés, de vannak olyan adataink, amelyek lehetővé teszik ennek megközelítését. Előre kell bocsátanunk, hogy különbség teendő a fegyveres harcokban elesettek száma, illetve a polgárháború áldozatai között. Az adatok és források részletezésére nem térhetünk ki, ezt elvégeztem az Erdély 1848–1849 című két kiadást megért munkámban. Kivételt kell tennem egy 1850-ben készült osztrák forrással, amely 4321 román áldozatot sorol fel (az összeadása hibás, amennyiben tévesen 4425 főt említ). Vannak források, amelyek 6000 elpusztult románt emlegetnek, de ebben valószínűleg a harctereken elesettek száma is benne van. Jellemző, hogy a magyar áldozatokról hallgat az osztrák kimutatás, de a különböző, részben román források alapján megállapítható, hogy a magyar polgári lakosság vesztesége legalább 7500-8500 főre tehető. Ezzel válaszoltam a 40 ezer áldozatról szóló kérdésedre. Természetesen ezt a súlyos és kényes kérdést meg kellene vitatnia egy közös román–magyar történészbizottságnak, hogy oldani (kezelni?) lehessen a közvéleményben elterjedt s feszültség forrását jelentő elképzeléseket.
– A ’48–49-es események része volt az is, ami a Székelyföldön történt. Ebben nagy szerepet játszott Gábor Áron, akinek tavaly ünnepelték születésének kétszázadik évfordulóját. Az ágyúöntő mester a debreceniekhez és a kolozsváriakhoz is segítségért fordult, de mindkét helyen mondhatni kikosarazták… Mi igaz ebből?
– Háromszék, különösen a szabadságharc utolsó időszakában, nagy szerepet vállalt a szabadságharcban és ebben Gábor Áronnak valóban kiemelkedő szerepe volt. Hiszen neki köszönhetően sikerült az ágyúöntést elindítani, illetve a székely tüzérséget létrehozni. Mivel a magyar hadseregnek nagy szüksége volt ágyúkra, ezért arra gondoltak, hogy nem csak Háromszéken, nevezetesen Kézdivásárhelyen kell fenntartani az ágyúöntödét, hanem más városokban is létesíteni lehetne. Kolozsváron igen jelentős ipari műhelyek működtek, ezért Gábor Áron, mihelyt tehette, ellátogatott ide, hogy ágyúöntödét létesítsen. De tárgyalásai nem vezettek eredményre. Egy szép levélben számol be arról, hogy miért nem tudtak dűlőre jutni. A kolozsvári mesterek túl nagy összeget kértek a munkájukért, arra hivatkozva, hogy Kolozsvárt drága az élet, s a forradalom óta anyagi helyzetük sokat rosszabbodott. Mindehhez hozzátenném, hogy Kézdivásárhelyen a hadianyaggyár munkásai többnyire kalákában dolgoztak, és csupán annyi javadalmazást kaptak, ami éppen csak a létminimumra volt elég. Gábor Áron nemcsak Kolozsváron, hanem Debrecenben is megfordult, hogy az ágyúgyártás magasabb technológiáját elsajátítsa, de itt sem tudott teljes eredményre jutni. Levelében úgy fogalmaz, hogy a debreceniek „kicsit titkolóztak”, azaz nem voltak hajlandóan elárulni a hadianyaggyártás minden technikai részletét. Mindezek ellenére Gábor Áron nem állt el szándékától, és a Bécsben valamennyire elsajátította technikát, valamint könyvek segítségével sikerült megvalósítania az ágyúgyártást. Ennek központja Kézdivásárhelyen volt, ahol Turóczi Mózes rézöntő mester segítette Gábor Áront. Háromszék tulajdonképpen a sikeres ágyúöntésnek köszönhetően merte vállalni az önvédelmi harcát. Az egyik honvéd le is jegyezte, hogy amikor a harctéren elsütötték az első ágyút, a katonák – amint arra tanították őket – hasra vágódtak, s nehezen próbáltak talpra állni, mire parancsnokuk elkiáltotta: „Kelj fel teremtette, mert nagyobbat szólt a mienk!”, azaz mint az ellenség ágyúja. Tehát az ágyú rendkívüli nagy szerepet játszott a szabadságharcban, mert nemcsak harcászati, hanem lélektani hatása is rendkívül nagy volt. Gondolom, Gábor Áron azért mégsem volt olyan rossz véleménnyel a kolozsváriakról, mivel kolozsvári és debreceni útjáról azt írta: most jött rá arra, hogy „milyen nehezen élünk mi, székelyek”, tehát milyen kevésből is kell fenntartania magát a székelységnek.
– A szabadságharcot leverték, amit aztán súlyos megtorlások követtek, ha csak az Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra gondolunk. Távlatokból nézve a történteket, győzött a forradalom?
– A magyar forradalom sajátossága volt az, hogy időközben átalakult szabadságharccá, amely a legtovább tartott Európában. Nem állja meg a helyét az a gyakran elhangzó kijelentés, miszerint az 1848-as magyar forradalmat leverték. A forradalom igen is győzött, méghozzá békés úton, csak át kellett alakulnia szabadságharccá, hogy megvédje a forradalom vívmányait. A Habsburghatalom kérésére Oroszország beavatkozott a szabadságharcba, s hatalmas, jól felszerelt hadsereget küldött Magyarországra és Erdélybe. Így két nagy haderő szorításába került a magyar szabadságharc, s bár bizonyos ideig számottevő eredményeket sikerült elérnie, végül mégis le kellett tennie a fegyvert. Tömören mindezt így tudnám összefoglalni, hogy a forradalom győzött, de a szabadságharcot leverték.
– Elkerülhető lett volna az 1867-es kiegyezés, vagy az adott helyzetben nem volt más kiút a magyarság számára? Közismert, hogy a szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült Kossuth nagy ellenzője volt a Deák által képviselt kiegyezés politikájának…
– Ebben a kérdésben a történetkutatás megoszlott, és ma sem teljesen egységes. Alapvető megállapítása a történészek egy részének az, hogy Magyarország és a magyar nemzet belefáradt a folytonos küzdelembe. Rettenetes nagy áldozatokat kellett hozni ’48–49-ben, és utána is a megtorlás folyamán, hiszen mint tudjuk, az osztrákok keményen megtorolták a szabadságharcot. Ezért Deák Ferenc vezetésével a magyar politikum úgy döntött: ha már Magyarország nem tudta kivívni a teljes függetlenséget, akkor az Osztrák–Magyar Monarchia keretében Európa része maradhat és elindulhat a gyorsabb fejlődés útján. Egyes történészek szerint az adott helyzetben nem volt más lehetőség, mint megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek az uralkodó hatalom és a magyar állam között egy békésebb viszonyt hozhatnak létre. Ugyanakkor mások nem győzik eléggé hangsúlyozni: Kossuth eleve azon a véleményen volt, hogy az osztrákokkal való kiegyezés szembe fogja állítani a magyarságot a nemzetiségekkel, hiszen a magyarság felelős lesz a monarchia politikájáért is. Tény, hogy az 1867-es kiegyezés után a magyar politikai osztály szerepet kapott a törvényhozásban és a belpolitikában. De az is bizonyos, hogy Magyarország civilizációs és gazdasági fejlődése hatalmas lépésekkel ment előre a dualizmus alatt olyannyira, hogy az első világháborút megelőző időszakban fejlettségi szintje sokat közeledett Nyugat-Európához. Elég, ha csak az infrastrukturális fejlesztés nagy vívmányaira gondolunk, mint például a vasúthálózatra, a postarendszerre vagy a kommunikáció más formáira, a városok fejlődésére. Egyes vélemények szerint az első világháború után történteket nem lehet ’67 rovására írni, de mindemellett az is felvetődik, hogy a lehetséges alternatívák között elképzelhető lett volna az osztrákokkal egy másfajta együttműködés is. Ebben az esetben Magyarország a saját érdekeit talán jobban tudta volna képviselni külpolitikai téren is, mint ahogyan azt tette az adott keretek és körülmények között. Deák maga is abban bízott, hogy a kiegyezéskor leszögezett egyezményt tovább lehet fejleszteni Magyarország függetlenségének további erősítésével, de ez végül nem következett be. Így az első világháborúból győztesként kikerülő nagyhatalmak Magyarországot is „büntették”, s nem voltak tekintettel arra, hogy a magyar államvezetésnek a kiegyezés után nem volt döntő szava sem külpolitikai, sem hadügyi téren. Következésképpen Magyarországot megcsonkították, és a béketárgyalások eredményeképpen területének és népességének jó részét elszakították az anyaországtól. A mai történetírás is állandóan visszatér ezekre a kérdésekre, de egy dolog kétségtelen, éspedig az, hogy ’48-nak sorsfordító jelentősége volt Magyarország történetében.
– Kit igazolt utólag a történelem, ha egyáltalán lehet így fogalmazni?
– A történetírás nem döntőbíróság, de véleményeket, alternatívákat megfogalmaz. Induljunk ki abból, hogy minden jelentős történelmi időszaknak megvoltak a vezéregyéniségei a maguk külön véleményével. A reformkort inkább Széchenyi gondolkodása határozta meg, ’48–49 Kossuth, a ’67-es kiegyezés pedig Deák nevéhez fűződik. A vezető osztályok, politikusok általában mindig a vezéregyéniségekhez idomultak, és azok erősítését tartották a legfontosabbnak, bár mindig megvolt az ellenzéke a hatalomnak. Közismert tény, hogy ugyanazon kormányban tevékenykedett egyidejűleg Széchenyi és Kossuth, pedig milyen más koncepciót vallottak Magyarország fejlődését illetően. Alapvetően mindketten ugyanazokért a célokért küzdöttek, csak más módszerekkel akarták elérni ezeket. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szereplői kétségtelenül óriási politikai nemzedéket képviseltek, a történések meghatározó egyéniségek egész sorát hozták felszínre. Mindegyik nagy politikus, Széchenyi, Batthyány, Kossuth, Wesselényi, Deák stb., hogy csak a legnagyobbakat említsem, mindannyian valamit hozzátettek a magyar történelem, politika, múlt és jellem alakításához. Képzeljük csak el, hogy milyen szegény lenne történelmünk, ha valamelyikük hiányozna közülük. Hatalmas tábort voltak képesek maguk köré szervezni, és mindannyian, egytől egyig hozzájárultak ahhoz, hogy előbbre vigyék a magyar történelmet.
– Mi volt a legfőbb hozadéka az 1848–49-es történelmi eseményeknek?
– Nemcsak azért kell emlékeznünk március 15-re, mert ez egy annyira szép történet, hanem azért is, mert elindította a forradalmat, amely alapvető változásokat okozott a magyarság és Magyarország történetében. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hagyománya rendkívül gazdag, s több nagyon fontos hozadéka van. Talán legfontosabb eredménye az, hogy eltörölte a több évszázados feudális rendi világot, amelyben a politikai hatalmat a nemesség gyakorolta, és amelynek meghatározó része volt a jobbágyrendszer. A történtek valóságos rendszerváltást idéztek elő, hiszen a forradalom következtében megalkották a már említett új törvényeket, amelyek felgyorsították a polgári világ felé vezető fejlődés útját. Lehetővé tették a feudalizmusból a polgári világba való átmenetet, amelyben megosztották a hatalmat a nemzetbe bevont rétegek képviselőivel. A forradalom legalapvetőbb vívmányait még a Habsburg-hatalom sem törölte el, legfeljebb újraszabályozta azok alkalmazását, mint például a jobbágyfelszabadítás esetében. Nem állította vissza a rendi világot sem, bár a nagybirtokosságnak kedvezett a politika. 1867-ben a politikum ismét visszatér a ’48-as vívmányokhoz, hiszen Magyarország csak úgy volt hajlandó kiegyezni a Habsburg-hatalommal, ha elfogadják az ekkor meghozott törvényeket, többek között, az uniót Erdéllyel. Ezeknek a szellemében szabályozták újra Erdély és Magyarország, illetve Magyarország és a Habsburg-hatalom viszonyát, létrehozva a kettős monarchiát.
– Eszerint ’48 szelleme mondhatni egyfajta örök igazságot rejtve magában végigkísérte a magyarságot egészen a napjainkig?
– Véleményem szerint 1848–1849 egyfajta jelképpé vált a magyarság számára. Emlékezzünk vissza arra, hogy 1956-ban Bem tábornok szobrához vonult az ifjúság. Ezzel a nemzeti szabadságot és a függetlenségi eszmét tették meg kiemelt céljuknak az 1956-os forradalom hősei, amit a szocialista korszak politikája hosszú évtizedeken át szőnyeg alá sepert. Az 1989-es változások után is gyakran hivatkoztunk ’48 szellemiségére, arról nem is beszélve, hogy a március 15-i ünnepségeken, amikor fejet hajtunk az áldozatot vállalóknak, tanulságokat igyekezünk levonni a történtekből. Mert a történelemből lehet tanulni, és tanulságokat levonni. Ezeknek egyike nyilvánvalóan az összefogás és az együttműködés, hiszen ez tette lehetővé az 1848-as forradalom győzelmét. Mindez igazolja, hogy mennyire fontos az összefogás minden körülmények között, ha az jó célt szolgál. Ugyanakkor gyakran hivatkozunk például Széchenyinek arra a politikai elképzelésére, miszerint gazdaságilag és kulturálisan egyaránt meg kell erősíteni a társadalmat ahhoz, hogy politikai téren is érvényesíteni lehessen a nagy nemzeti célokat. De az is tanulság, hogy áldozatvállalás nélkül nem lehet szó történelmi jelentőségű tetteket végrehajtani. 1848–1849-ben aligha volt olyan magyar család, amely ne hozott volna áldozatot a szabadságért. Úgy vélem, hogy a nemzetnek – amelyről vita folyik, hogy valóságos vagy csupán elképzelt közösség – vannak nagyon aktív, élő korszakai, amilyen volt 1848–49, 1956 vagy 1989, amikor az egész közösség állt ki szabadságjogainak a kivívásáért. Gyakran szoktam hivatkozni a történeti tudat tisztán tartásának fontosságára, amely véleményem szerint a nemzeti tudat úgymond tartóoszlopát képezi. Ebben világosan kell látnunk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés, az 1956-os magyar forradalom vagy az 1989-es történések helyét és jelentőségét. Jövőképünk kialakítása érdekében meg kell szólítani az ifjúságot, többek közt a történelmi múlt felidézésével is.
Szabadság (Kolozsvár)

Március 15. – Évfordulós megemlékezések világszerte
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetőinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
A vajdasági központi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke mond ünnepi beszédet.
Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke lesz a fő szónok, míg a Sepsiszentgyörgy melletti Maksán Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke tart ünnepi beszédet.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Szatmárnémetiben a Petőfi-szobornál, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke pedig Nagyváradon koszorúz.
A szlovéniai Lendván a központi ünnepségen Hoppál Péter, az EMMI államtitkára mond köszöntőt.
A kárpátaljai Ungváron pedig a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége tart ünnepi megemlékezést. A párizsi Saint-Lazare pályaudvar közelében található Kossuth téren, majd az első magyarországi leányiskola alapítója,Teleki Blanka sírjánál, a Montparnasse temetőben koszorúznak a franciaországi magyar szervezetek és a magyar külképviselet vezetői.
Megemlékezéseket tartanak a tengeren túl is. A torontói rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter mond ünnepi beszédet, Washingtonban pedig az Amerikai Magyar Szövetség szervezésében tartanak megemlékezést, amelyen Koszorús Ferenc elnök szólal fel. Megemlékezések, illetve koszorúzások lesznek a helyi magyar szervezetek rendezésében több más amerikai városban is.
MTI
Erdély.ma

Március 15. – Orbán: a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége
A szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a március 15-i nemzeti ünnepen a múzeumkerti állami díszünnepségen tartott beszédében. A kormányfő szerint a szuverenitásért folytatott harcnak sosincs vége. Azt is mondta, hogy az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
A politikus, akit a pulpitusra menve „Viktor, Viktor" skandálás fogadtak, beszédét azzal kezdte: „legyen béke, szabadság és egyetértés". A nemzeti múzeum lépcsőjét a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumának nevezve úgy fogalmazott: onnan sugárzott szét, áradt szerte a mágikus energia, amely „felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat". Úgy folytatta, ha van szakrális lépcső a magyar történelemben, akkor ez az.
Orbán Viktor szerint 1848. március 15. szakrális momentuma, főnixpillanata a magyar lélek újjászületésének. A miniszterelnök a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nevezte a magyar történelem „páros vezércsillagának", vérvonalának, egyben céljának, értelmének és mércéjének. Ez „az örök zsinórmérték, amellyel a magyarok minden nemzedéke megmérettetik" – fogalmazott a kormányfő a Tisztelet a bátraknak! felirattal díszített nemzeti múzeum előtt.
Szerinte az országot nekünk magunknak kell berendezni úgy, ahogy nekünk testhez álló, megszervezni úgy, hogy minket szolgáljon, élni benne azon a nyelven, amit csak mi értünk, és azzal a kultúrával, amit csak mi adhatunk a világnak. Alkotmány, törvénykönyvek, Országgyűlés, kormányzat, akadémiák, nemzetgazdaság: mind ezt az egyetlen célt szolgálják – hangoztatta.
Kijelentette, a magyar történelem létparancsolata úgy szól: függetlennek lenni a nálunknál nagyobbak között; földet, hazát megvédeni; saját szabad magyar világot teremteni.
Szerinte 1848. március 15-e arra tanít, hogy sikerülhet nálunknál nagyobbakkal egyenrangúnak lenni. Talán azért vagyunk már 167 éve „beleszerelmesedve", mert ezt a forradalmat már az első napon megnyertük – mondta. Március 15-ét felidézve úgy fogalmazott: reggel 6 ember indult el a Pilvaxból, délelőttre több százan, délre több ezren, délutánra pedig már több tízezren voltak – „Facebook nélkül".
A forradalmat pedig hiába verték le, mi „győztesnek éreztük és azóta is győztesnek érezzük magunkat", mert mindig tudtuk, hogy igazunk volt, és tudta ezt az egész akkori világ, még azok is, akik elnyomtak bennünket – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy nagy árat fizettünk érte, a miniszterelnök, az aradi vértanúk, a legnagyobb magyar költő, mintegy 25 ezer honvéd adta életét a szabadságért és a hazáért.
A miniszterelnök a levert szabadságharcot egy modern nemzet megszületése katartikus lenyomatának nevezte, „csillagvillanásnak", amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön. Szerinte a szabadságharc a megszállóknak csak „szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet" hozott, ráadásul két emberöltő sem telt el, és a magyarok ellen összefogók egymásnak estek: muszkák a labancoknak, labancok a muszkáknak.
Eltelt 167 év – folytatta -, de a magyar sors lényege nem változott: a magyarok keményen dolgoznak fennmaradásukért, a biztonságért, a megbecsülésért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak, hogy legyen egy hely, ami az övék, helytállásukért pedig elvárják az őket megillető tisztelet. Szavait nagy tapssal fogadták az ünneplők.
Orbán Viktor azt mondta, a rendszerváltás után 20 év kellett ahhoz, hogy „együtt tanuljuk meg újra": ha nem fogunk össze, ha nincs erős nemzeti törvényhozás és kormányzat, ha nem ébredünk nemzeti öntudatra, akkor a kemény munka hiábavaló lesz, mert annak haszna „a spekulánsok, az óriás vállalatbirodalmak, a pénzügyi hatalmak zsebébe, más országokba" vándorol, éppúgy, mint „amikor a Habsburg Birodalom hátsó udvara voltunk".
Az elmúlt 25 évben minden magyar megérthette: vagy együtt leszünk sikeresek, vagy sehogy, vagy együtt emelkedünk fel, vagy mindannyian ott ragadunk a sárban – mondta a tömeg folyamatos tapsa közepette, majd hangsúlyozta: „együtt vagy sehogy, ez volt a '48-as forradalom leckéje is".
Orbán Viktor szerint az elmúlt években ismét egy erős magyar nemzet kezdett el kovácsolódni.
Beszédét azzal folytatta, a szabadság azt jelenti: minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon. Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog, ha bárki oktatni akar bennünket szabadságból és demokráciából – fogalmazott, utalva például arra, hogy Kossuth Lajost hatalmas tömegek ünnepelték Amerikában, amely akkor még rabszolgatartó ország volt.
Európával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Magyarország Európa része, és jövőjét „a többi nemzettel együtt akarjuk alakítani". Hozzátette: Európa ma tele van kérdésekkel, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Ezt úgy példázta: „mi pontosan tudjuk, hogy nem az uborka görbülete, hanem az európai ember testtartása jelenti a jövőt".
Beszéde végén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a forradalom óta eltelt 167 év, a lényeg nem változott: az ország szuverenitásáért folytatott küzdelemnek soha sincs vége, és „ebben csak magunkra számíthatunk". „Az összefogás, az igazságba vetett hit és a kitartás vezet győzelemre, csak az erősek maradnak fent. Mi, magyarok egy nagy korszak küszöbén állunk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" – zárta szavait a kormányfő.
A beszéd alatt tiltakozók részéről folyamatos sípszót, bekiabálásokat lehetett hallani, mire a tömeg egy része „Tarts ki, Viktor!" felkiáltással válaszolt.
A Nemzeti Múzeum előtti körúti részt megtöltő tömegben több magyar, székely és lengyel zászlót lehetett látni, utóbbiak mellé Orbán Viktort buzdító molinókat is magasba tartottak.
MTI
Erdély.ma

Közel ezren ünnepeltek a Nyerges-tetőn
A magyarság egyetlen boldog ünnepén − március 15-én − Nyerges-tetőn Korodi Attila parlamenti képviselő Kossuth Lajos szavaival arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a múlt a jövendő tükre. Ennek fényében pedig a számos nehézség ellenére is próbáljanak meg itthon boldogulni.
Az előző évek szeles, hideg időjárásához képest idén kedvezőbb körülmények között ünnepelhetett az a közel ezer ember, aki a 167 évvel ezelőtt kitört szabadságharc egyik helyszínén álló emlékműnél gyűlt össze vasárnap délután. Már fél órával az emlékünnepség megkezdése előtt hosszú autósor kanyargott Nyerges-tetőig, és voltak, akik gyalog, illetve lóháton igyekeztek a megemlékezés helyszínére. Őket a korábbi évekből jól ismert alcsíki fúvósok és a csíkszentkirályi Dajka Mihály által megszólaltatott tárogató hangja köszöntötte.
Idén is a magyar himnusz eléneklésével kezdődött az ünnepség, amelyet a kozmási Tuzson János Fúvószenekar kísért. A szervezők – Csíkkozmás önkormányzata, a csíkszéki RMDSZ és Hargita megye önkormányzata – nevében a vendégeket Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Beszédében kiemelte, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire való emlékezés egy újabb alkalom, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is ünneplőbe öltöztessük. Mint mondta, március 15-e azt üzeni, hogy „vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Székelyföldre, vigyázzunk az erdélyi magyarságra”.
A összmagyarság talán egyetlen boldog ünnepe március 15-e, annak ellenére, hogy az 1848-ban kirobbant szabadságharc 1849-ben el is bukott − mutatott rá Korodi Attila parlamenti képviselő ünnepi beszédében. Kifejtette, ez boldog ünnepnek számít, mert a saját létért, a közös ügyért való küzdelmet, az összefogást, a szabadságvágyat, a bátorságot, az elszántságot, a kitartást jelenti minden magyar számára. Kossuth Lajos szavait idézve hangsúlyozta, a múlt a jövendő tükre. Arra bátorított mindenkit, hogy maradjanak itthon, dolgozzanak itthon, álljanak ki jogaik mellett, találják meg azt, ami leginkább rájuk jellemző és arra építsenek.
Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzul olvasta fel.
Az ünnepi beszédeket követően Bartalis Mária el-elcsukló hangon szavalta el saját versét, majd a történelmi egyházak részéről Bakcsy Gábor csíkszentmártoni református lelkész, illetve Csont Ede tusnádi római katolikus plébános osztotta meg gondolatait. Az egybegyűltek közös imádsága után a csíkszentmártoni és csíkkozmási fiatalokat tömörítő Bojzás Néptánccsoport ünnepi műsora következett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Kifütyülték Kelemen Hunort Sepsiszentgyörgyön
Többen hazaárulónak minősítették, majd kifütyülte a nemzeti ünnep alkalmából összegyűlt tömeg Kelemen Hunort Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen felszólalt még Soltész Miklós, Antal Árpád, Bogos Tibor, továbbá Mucha Oszkár a több ezres tömeg előtt.
A Szabadság térre tartó lovas felvonuláshoz vasárnap délelőtt lehetett csatlakozni, az indulás a megyeszékhely két pontjából történt, illetve a résztvevők ennek alkalmával egy-egy óriás székely és magyar zászlóval vonultak végig a városon. Az ünnepi műsort megelőzően az 1848–49-es honvédemlékműnél koszorúztak az Erzsébet parkban. A hideg, szeles idő ellenére is több ezres tömeg, fiatalok és idősek egyaránt gyűltek össze a nemzeti ünnepnapon, Sepsiszentgyörgyön.
„Nem lennénk most itt, ha nem lettek volna, nem lennének hőseink, viszonyítási pontjaink, szűkebb jelentéktelenebb lenne történelmünk” – hangsúlyozta Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere, aki hozzátette, magasra tették a mércét az elődök, hiszen megmutatták: amikor a haza hív, akkor Székelyföld egy emberként tud lábra állni. A bodvaji kohókban 1848-ban nem csupán a forró fém izzott, akkor öntötték formába először: „kik vagyunk, mit akarunk, és épp ezért elpusztíthatatlan, mert az emberek közös akarata hozta létre” – jelentette ki a polgármester, aki hozzáfűzte, ezért nem hajlandó a székelység egyetlen lépést sem hátrálni: igaz az ügy és közös az érdek. Antal Árpád kihangsúlyozta: Románia felelősséget vállalt a kisebbségekért, hiszen nem csak egy területtel, hanem számos nemzeti közösséggel is bővült az egyesüléskor. A román állam az által tett ígéreteket be kell tartania, tennie kell róla, hogy a kisebbségekhez úgy viszonyuljon: lehessenek jó magyarok és jó román állampolgárok egy időben.
„Nehéz úgy szeretni, ha naponta szájba vernek és megaláznak bennünket” – hangoztatta Antal, aki arról is beszélt, hogy azt kérik Románia vezetőségétől: hallgassák meg a kisebbség kéréseit, mert partnerek akarnak lenni. Napjaink harcait nem fegyverekkel kell megharcolni Antal véleménye alapján, hanem a demokrácia eszközeit felhasználva kell a két legnagyobb értéket megteremteni: a békét és a biztonságot. A románságnak bízniuk kell a területein élő kisebbségekben, mert bizalom nélkül nem lehet továbblépni, valamint engedményeket kell tenniük azokban a kérdésekben, amelyek fontosak: például a magyar hivatalos nyelvvé való válását vagy éppen a területi önrendelkezést. „Nem vagyunk szakadárok, sem terroristák” – hangsúlyozta ismét a megyeszékhelyi vezető, aki arra is kitért, hogy nem az Amerikai Egyesült Államokkal kell partnerségi szerződéseket kötni, hisz nem attól lesz erős a nemzet, ha nagyhatalmakkal szerződik.
Elmondta, ezek a nagyhatalmak főként azon kisebbségek kérését veszik figyelembe, akik erőszakhoz folyamodnak, így bátorítva az erőszakot előtérbe helyező megoldásokat. Éppen ezért Antal azt kéri tőlük, hogy álljanak a demokratikus eszközöket békésen használók mellé, támogassák törekvéseiket, gyakoroljanak nyomást a kisebbségekkel mostohán bánó államokra. Székelyföld mindannyiunké, úgy a román közösségé, mint a magyaroké is – zárta gondolatait Antal Árpád, akinek felszólalását több alkalommal is tapssal szakította meg a tömeg.
Bogos Tibor, a Székelykevei Helyi Közösség Tanácsának elnöke örömét fejezte ki, hogy a vajdaság legdélebben fekvő magyar településéről érkezve együtt ünnepelhet a székelyföldiekkel a nemzeti ünnep alkalmából. Elszakítottak, felapróztak, hogy gyengítsék erőnket – magyarázta a székelykevei vendég, aki hozzátette, a kisebbség sorsa nem lesz soha jó, hiszen megmaradni kisebbségben, vagy éppen szórványban a csodával határos helyzet. Tenni és akarni, nem belenyugodni, hanem küzdeni kell, és ha megbotlunk: fel kell állni, egymásba kapaszkodni, mert csak a bátorság és a vasakarat vezet célba – hangoztatta Bogos Tibor, aki hozzátette, generációk nőttek fel ezeken az eszméken, továbbéltetése pedig nagyon fontos feladat. Nem véletlenül ez a szülőföldünk, itt van dolgunk, családot kell alapítani, gyereket nevelni, megmaradni a hazánkban – említette a székelykevei elöljáró.
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Magyarország üzenetét hozta, ugyanakkor felszólalása alkalmával többször is hangsúlyozta: legyen béke, szabadság és egyetértés. Mint mondta, a pesti jogos törekvések megvalósítása a társadalom egészére kihatott. Figyelmeztetett, Magyarország továbbra is céljának tekinti az elszakadt területeken élő magyar közösségek államalakító tényezőkként való számontartását, a nemzeti örökség, a magyar kultúra, illetve a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeinek ápolását és megóvását. Soltész kitért arra, hogy hasonlóan fogalmaz Románia alkotmánya is, ennek megfelelően tehát az állam el kell ismerje és biztosítsa minden állampolgára számára az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez szükséges feltételeket. Ugyanez a feladatuk a romániai kisebbségek felelős vezetői számára is, és a három törekvésnek egy irányba mutatónak, egymást erősítőnek kell lennie – jelentette ki Soltész.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke alig lépett a színpadra, a jelen levő tömeg azonnal kifütyülte, többen a „hazaáruló” és a „bű’ RMDSZ-es vezető” szöveget skandálta. Mindennek ellenére a szövetség elnöke folytatta beszédét, amelyet több alkalommal is füttyel és további gyalázkodó szövegek skandálásával szakítottak félbe. „Él a magyarok életében az a szabadságharc, amely változásokat hozott a nemzet önbecsülésében és gyökeresen átformálta a társadalmi rendet” – emelte ki Kelemen. A szövetség országos vezetőjének véleménye alapján egyszerű a magyarázat arra, hogy a ’48-as történéseket követően 167 évvel később is Erdély, de Magyarország szerte is tízezrek hajtanak fejet a hősök szobrai, emlékhelyei előtt: a szabadság fogalmában kell keresni a választ.
„Vannak olyan értékek, amelyeket nem lehet megtermelni, előállítani gyárakban, mert csak a mi szívünkben, akaratunkban van jelen. Épp azok az értékek ezek, amelyeket 1848-ban is fontosnak tartottak, azokról az értékekről, amelyekért emberáldozatot kellett hozni” – emelte ki Kelemen Hunor, aki hozzátette, itt keleten a helyzet változatlan, hiszen napjainkban is az egyenlőségért és testvériségért kell újra kezdeni a harcot. Vannak, akik tiltani akarják emlékezéseinket, akadályozni, hogy utcára menjünk és megtartsuk nemzeti ünnepeinket, valamint a szocialista diktatúra méltó utódai meg akarnak fosztani a nemzeti szimbólumok használatától, kultúránktól, iskoláinktól, azaz a nemzeti identitás alapjaitól – magyarázta a párt elnöke.
Az ünnep alkalmával felszólalt Mucha Oszkár, az Erdélyi Magyar Ifjak által hetedik alkalommal megszervezett szónokverseny győztese is, aki a fiatalok közösségi felelősségvállalására hívta fel a figyelmet. „Most, 2015-ben ugyanaz a feladatunk, ami Petőfinek, s az ő kortársainak volt: keresni és kutatni kell azokat a problémákat, amelyek hátráltatnak bennünket a fejlődésben, kibontakozásban és a közösségünk előrehaladásával” – hangoztatta az ifjú szónok, aki hozzátette, a technológiai fejlődés következtében a fiatalok gyakran nem tesznek a jobb megélhetés érdekében, inkább „szenderegnek” elektronikai eszközeik előtt. Nem a nagy forradalmak gondolatától kell összeroppanni, hanem hinni kell abban, hogy személyesen mindenki képes nap, mint nap tenni valamit, ami által megélheti saját kis forradalmát – vallja Mucha Oszkár, aki a fiatalságot akarja „felébreszteni”.
A sepsiszentgyörgyi, március 15-i ünnepséget kovács István, unitárius lelkész áldása, majd a magyar és székely himnusz eléneklése zárta.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Portik: adjon kezet a magyar a magyarnak
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete a Petőfi-szobornál tartotta megemlékező ünnepségét. A rendezvényen az RMDSZ is képviseltette magát. Jóval a kezdés előtt a karhatalom emberei videokamerát helyeztek ki az utca túlsó oldalára.
Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versének első soraival indította ünnepi beszédét Sebestyén Péter római katolikus plébános, aki arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ezt a napot nagyon lehet szeretni, felekezeti hozzátartozástól és pártállástól függetlenül. Aztán feltette a kérdést: mennyire él bennünk vajon a lánglelkű költő szelleme, az Anyám tyúkja és a Nemzeti dal mellett vajon a többi verseit is ismerjük, tudjuk? Mit értünk szabadság alatt? – sorjázta a kérdéseket a szónok, aki szerint a Petőfi által vallásos áhítattal szeretett szabadság, az ő szabadságvágya nem a nyárspolgár szabadságvágya volt.
Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai konzulja Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét olvasta fel, majd népdalokat énekeltek a székely ruhás fiatalok.
Nem lehet úgy ünnepelni Marosvásárhelyen, hogy ne jusson eszünkbe az öt napja esett jogsértés – figyelmeztetett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki a magyarság választott vezetőit vonta felelősségre, mert nem álltak a közösség mellé, holott nem csak a politikusoknak van szükségük a közösség támogatására, de a közösségnek is az ő támogatásukra – mondta.
A lánglelkű költőről, szúrós tekintetéről, a magyar magyarral való kézfogásáról beszélt Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, arra is kitérve beszédében, hogy a Néppárt részéről erős az akarat, hogy az előválasztásokon győztesen kikerülő közös jelölt minden marosvásárhelyi magyart képviseljen a polgármesteri választásokon. „Mi, akik itt vagyunk, lelkiismeret-furdalás nélkül akarjuk állni Petőfi szúrós tekintetét” – mondta a politikus.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Óriászászlók töltötték meg Kézdivásárhely főterét
Rég nem látott tömeg gyűlt össze Kézdivásárhely főterén megünnepelni az 1848-as szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulóját. Tapsvihart arattak azok a lovasok, akik óriászászlókkal vonultak fel.
Március 15-én 9 órakor a református templomban kezdődő ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az ünnepség, majd 10 órától a város általános iskolái és líceumai emlékeztek a szabadságharc emlékműveinél. A főtéren 11 órakor kezdődött a rendezvény, elsőként a város iskolásai vonulnak fel, majd negyed 12-kor a környékbeli települések parádéját lehetetett megtekinteni. Óriási tapsvihart arattak azok a lovasok, akik 32 óriási székely zászlóval és magyar trikolórral vonultak be főtérre, ami így szó szerint zászlókba borult. Szívet melengető látvány volt a hazai és anyaországi hagyományőrző csoportok felvonulása és a huszárok felvonulása is.
Az ünnepi műsorra délben került sor, elsőként Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere mondott beszédet. „Talán a legnagyobb szépsége ennek az ünnepnek, a magyar szabadság napjának, hogy ha csak egy napra is, vagy egy órára, de egységes a magyar nemzet. Egységes is, erős is. Ha valaki ilyenkor fentről néz minket, azt látja, hogy Soprontól Kézdivásárhelyig, különböző helyszíneken ugyan, de együtt van a magyar nemzet. Az együttérzés, az együtt gondolkodás és az együtt cselekvés napja ez” – mondta a céhes város elöljárója, akit követően a Zúg a március szónokverseny idei győztese, Bagoly Anabella tolmácsolta a fiatalság üzenetét .
Az anyaország részéről Pajtók Gábor, Heves megye kormánymegbízottja, illetve Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja üdvözölte a háromszékieket, majd a zenés verses összeállítással színesített rendezvény a történelmi egyházak képviselőinek az áldásával, a nemzeti imák eléneklésével és koszorúzással ért véget.
Az ünnepség részeként délután egy órakor megnyitották a 26-ik ünnepi tárlatot a múzeumban. A kézdivásárhelyi megemlékező ünnepség a Vigadó Művelődési Házban gálaműsorral ért véget.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro

Március 15. Aradon – „A magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki”
Az elmúlt évek hagyományait tiszteletben tartva, a román és a magyar himnusszal, valamint az EU hivatalos himnuszának tartott Örömódával (Beethoven) kezdődött vasárnap délután fél ötkor az aradi Megbékélési parkban, a román és a magyar emlékmű közötti téren a március 15-i megemlékezés. A kellemes, kora tavaszi időben összegyűlt maroknyi magyarság a tőle megszokott civilizált formában tett eleget nemzeti kötelezettségeinek, a Szabadság-szobor mellett román és magyar hivatalosságok mondtak viszonylag rövid és visszafogott beszédeket.
Felszólalt Cosmin Pribac Arad megyei prefektus, dr. Donkó Szilvia konzul, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács alelnöke és Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke.
A prefektus Victor Ponta román kormányfő üzenetét tolmácsolta, melyben a dialógus, az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös megbecsülés jelentőségére hívják fel a „magyar szomszédok” figyelmét. Dr. Donkó Szilvia konzul Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a köszöntését olvasta fel, mondván: a szabadság őrtüzét csak egy egész nemzet összefogásával sikerült évtizedeken át táplálni, a 167 évvel ezelőtti igazságok máig örök érvényűek. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csakis a magyarok vívhatják ki. Összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés.” Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke egyben a várost is képviselte, mivel Gheorghe Falcă aradi polgármester nem tartózkodott az országban. Mint megjegyezte, a két nemzet közös célja a nyugati értékek előtérbe helyezése, ilyen szempontból a jelentős történelmi múlttal rendelkező Arad város és megye a tolerancia, az egymás közötti tisztelet és békés együttélés legjobb példája. Az alelnök fontosnak tartotta megemlíteni az első aradi konzervatóriumot, illetve hogy Aradon épült az első magyar autógyár, vagy, hogy itt rendezték meg az első hivatalos focimérkőzést. Nem hagyta ki az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó küzdelmet sem, melyben szerinte a románok és magyarok együtt kell hogy dolgozzanak a siker érdekében.
Bognár Levente alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a szabadságvágy, mely örök és elpusztíthatatlan, mindig erőt adott és Aradot is egyesítette 1848 márciusában, majd 141 év után, 1989 decemberében is. „Az egyetemes szabadság eszméje egyformán illet meg mindenkit, nemzeti hovatartozásától függetlenül. Ezért tartjuk 89-ben kivívott jogunknak, hogy március 15-én Aradon is, mint mindenütt, ahol magyarok élnek, megünnepeljük 1848 bátor fiait és hőseinket. Magyar közösségünk szabadságvágyának egyik megvalósulása, hogy itt ünnepelhetünk a szabadság szimbólumánál, mely a 13 vértanú tiszteletére 2004 óta ismét köztéren áll. Bár az 1989-es december végi reményteli napok minden elvárása még nem valósult meg számunkra, de az ünnepeinkhez és kulturális örökségeinkhez való jogunkat nem engedjünk megkérdőjelezni, soha senkinek. Szimbólumaink meghatározzák identitásunkat, melyhez egy haladó gondolkozású Európában minden nemzeti közösségnek joga van, és ez bennünket is megillet itt, a 21. században, ahol magyarként élünk több generáció óta. A Szabadság-szobor közösségünk kulturális öröksége, de Arad meghatározó emlékműve is, mint ahogy New Yorknak is szimbóluma az a szabadságszobor, melyet Párizs, a szabadság városa ajándékozott az újvilágnak 1885-ben. (…) Az örök törvényű szabadságot hirdeti mindkét világhírű műalkotás, és mindkettőt a szabadság iránti tisztelet hozta létre. Erre gondoljanak azok, akik kezet mertek emelni Zala György remekművére, itt, az aradi Megbékélési parkban” – mondta Bognár, aki szerint továbbra is várják a felelős hatóságoktól a szélsőséges elmék által vezérelt szoborgyalázók felelősségre vonását.
A beszédek után az Arad megyei magyarlakta települések önkormányzati képviselői, a magyar civilszervezetek, érdekképviseleti tömörületek, pártok, egyházi képviselők, iskolák és magyar intézmények vezetői koszorúk elhelyezése mellett hajtottak fejet a Szabadság-szobor előtt.
A rendezvényt szerencsére komolyabb magyarellenes incidensek nem zavarták meg, a csendőrök azonban kitiltották az egyik aradi székely zászlaját. D. Nagy Károly (a Jelen Ház munkatársa) ugyanis idén már negyedik alkalommal vonult volna ki a térre a magyar és a székely zászlóval, a hatóságok azonban az utóbbit nem engedték meglobogtatni.
Az ünnepi rendezvény előtt a téren a civilszervezetek találkozójával párhuzamosan az RMDSZ játékos foglalkozást szervezett, melynek keretében a legnagyobb népszerűségnek a kokárdakészítés örvendett. A koszorúzás végeztével az ünneplők átvonultak a nagyszínházba, ahol a Tihanyi Várszínpad előadásában az Éljen a magyar című előadást nézhették meg.
Sólya R. Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Egyed Ákos: A történeti tudatot gondozni kell
Háromszék szabadságharca 1848–1849-ben címmel tartott előadást Egyed Ákos történész, akadémikus a Magyar Erdélyért Egyesület által szervezett rendezvényen a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében március 15-e előestéjén, majd Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész bemutatta Egyed Ákos legutóbbi könyveit.
Egyed Ákos március 15-e jelentőségével kezdte előadását. Elmondta, a modern polgári magyar nemzet születésnapja is a dátum, mikor a 12 ponttal, majd a pozsonyi országgyűlés határozataival rendszerváltás indult el Magyarországon. A pest-budai eseményeket követően az ország más városaiban, Erdélyben, Székelyföldön is kihirdették a 12 pontot, felolvasták Petőfi Nemzeti dalát, de mindenhol megtoldották helyi követelésekkel. Kolozsváron kérték Erdély országgyűlésének összehívását, hogy az is fogadja el a törvényeket, elsősorban a Magyarországgal való egyesülést. Ez május 29-én megtörtént. A negyedik törvénycikkely kimondta a jobbágyfelszabadítást. Az előadó hangsúlyozta, Háromszéken már ezt megelőzően, április 30-án Alsócsernátonban kimondták, nem kell többet robotolni, igaz, ez nem volt törvényerejű határozat. Az Agyagfalvára összehívott székely nemzeti gyűlésen kihirdették: Székelyföld minden lakója egyenlő. Egyed Ákos ismertette a háromszéki ellenállás, a Kiskomité szerepét, Gábor Áron fellépését. Újonnan feltárt dokumentumokkal is szolgált a háromszéki önvédelmi harc megszervezéséről. Végezetül leszögezte, a történeti tudatot gondozni kell, tisztán tartani. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes hiányolta az ifjak jelenlétét a teremből. Hangoztatta, Egyed Ákost addig kell hallgatni, amíg él. Csáki Árpád Egyed Ákos három könyvéről beszélt: az előadás kapcsán a Charta Kiadónál megjelent, Háromszék 1848–1849-ben. Forradalom, szabadságharc címűről, melynek immár harmadik bővített kiadása látott napvilágot, továbbá két újabb kötetéről: Bodos, egy szabad székely falu története (2012, Háromszék Vármegye Kiadó–Tortoma Kiadó) és a A székelyek rövid, képes története (2014, Tortoma Kiadó).
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elindultunk a változás útján
A Postarétre érkezőket a székelyvajai fúvószenekar hangjai fogadták. Majd több egyházi és civil kórus előadásában negyvennyolcas dalok vezették be az ünnepség hangulatába az érkezőket. Mintegy 3000-en vették körbe a Székely vértanúk emlékoszlopát.
Az ünnepséget a történelmi egyházak nevében Szabó László marosvásárhelyi felsővárosi református lelkipásztor nyitotta meg, majd Nagy Zsigmond alispán felolvasta Victor Ponta miniszterelnök üzenetét. Magyarország miniszterelnökének ünnepi beszédét Lukács Bence Ákos konzul tolmácsolta. Köllő Magor-Örs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum 9. osztályos tanulója Petőfi Sándor 15-dik március, 1848 című versét szavalta. A fiatalos lendületnél maradva, Weinraub Dániel és Iszlai Ede, szintén a Bolyai két 12. osztályos tanulója az ifjúság gondolatait tolmácsolták, párhozamot vonva az egykori márciusi ifjak eszméi és a mostani fiatalok életszemlélete között. Újabb Kossuth- nótákat követően Peti András alpolgármester szólt az egybegyűltekhez, aki beszédében utalt a jövő évi helyhatósági választásokra. Elmondta, nem elég csak arról beszélni, hogy "Marosvásárhely Erdély legmagyarabb városa", ezért tenni is kell. Nem szabad közömbösnek maradni, csupán lélekben lenni együtt az ilyen ünnepeken, de főleg akkor, amikor a vásárhelyiek is tehetnek azért, hogy visszanyerjük a várost – mondta Peti András, majd beszédében a korabeli újságok alapján a székely vértanúk kivégzésének napjáról beszélt, arról, milyen bátran vállalták sorsukat, s azt is, hogy ezáltal dacoltak az elnyomó hatalommal. Méltó utódai vagyunk-e a vértanúknak? – tette fel a kérdést az alpolgármester. Majd megemlítette, hogy az obeliszket közadakozásból 140 évvel ezelőtt állíttatták fel a város lakói. S egy kicsit önkritikusan is szólt: Sütő András szobrát kilenc éve nem tudjuk kivitelezni – mondta. Majd részletesen felidézte az emlékoszlop avatóünnepségét.
A történelmi múltidézésnél maradva Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra utalt, hogy jövőre 400. évfordulóját ünnepelhetjük annak a jelentős eseménynek, amelynek alapján Bethlen Gábor fejedelem városi rangra emelte Marosvásárhelyt azáltal, hogy szabad vásártartási jogot adott. Akkor is összefogással sikerült elérniük a korabelieknek azt, hogy a város rangot nyert. Ma is csak összefogással lehet sikerre jutni. Elindult egy fontos változás, amelyet a Forgatag is jelzett. S ha ott elhintették a magyar–magyar összefogás magját, akkor eljön az aratás ideje is – mondta Soós Zoltán, aki fontosnak tartotta, hogy a vásárhelyi románokat is meg kell nyerni közös ügyünknek. A történész a politikai jellegű üzenet mellett beszélt a korabeli történelmi eseményekről, a jelenről is szólva.
A Vásárhelyi Forgatag egyik szervezőjének felszólalását követően Ritziu Ilka Krisztina énekelt, majd Kecskés Csaba unitárius esperes rövid imáját követően az egybegyűltek elmondták a miatyánkot.
A rendezvényt koszorúzás, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklése zárta.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)