Kis-Küküllő mente – Bonyha, Kund, Dányán, Gógán
"Szegény év az idei"
Idén sem lesz víz- és csatornahálózat
2015-ben a tavalyinál kisebb költségvetésből gazdálkodik Bonyha – tudtuk meg Jors Ioan polgármestertől, aki pontos adatokat nem bocsátott a rendelkezésünkre. Az elmúlt évben nem történtek nagy változások a Kis- Küküllő menti községben, a Bonyhához tartozó Jövedicsen 900 méteren leaszfaltozták a 72-es községi utat, híd épült a községközpontban a Jövedicsi-patak fölött, Gógánban és Kundon lekövezték az utcákat, és a bonyhai George Cosbuc utcában is elvégezték a kövezést. Emellett elkezdték felújítani a kerítést a községközponti piac körül, ahol ünnepek alkalmával évente ötször, illetve minden hónap második vasárnapján állatvásárt tartanak – tájékoztatott a polgármester. Egyelőre száz méteren készült el a megrongálódott régit helyettesítő új kerítés, idén folytatni szeretnék a munkát. Suteu Alexandru alpolgármester elmondta, hogy rendszerint nemcsak a környező településekről, de Fehér, illetve Szeben megyéből is jönnek árusok a bonyhai állatvásárokra.
Az idei tervek között egy 850 méteres út aszfaltozása szerepel Bernádtól, a munkálatot a helyi költségvetésből finanszíroznák. A község a Leader program révén egy többfunkciós, kaszálásra, illetve sáncok takarítására is alkalmas munkagépet nyert 96.500 euró értékben, a héát szintén önerőből kell fedezni. Ami a víz- és csatornahálózat kiépítését illeti, az önkormányzat nem tett le pályázatot a munkálatok kivitelezésére.
– A Küküllő-völgyi infrastruktúra- fejlesztés, a vidék víz- és csatornahálózatainak kiépítése szerepel a Maros Megyei Tanács 2016-ra vonatkozó átfogó stratégiai tervében (a masterplanban), ezért nem tartottuk szükségesnek erre pályázni – mondta a polgármester. Azt azonban a községgazdák is elismerték, hogy az infrastruktúra hiánya távol tartja a befektetőket. 2008-ban egy holland vállalkozó 450 hektár földet vásárolt Bonyhán, most azonban távozni készül. Egy Szeben megyei gazdálkodó viszont három éve vette bérbe, és azóta is műveli a földek 70 százalékát.
– Terméssel fizet, és ez rendkívül előnyös a nagymértékben kiöregedett lakosság számára – vélte Jors Ioan. A községgazda azt is megemlítette, hogy a birtoklevelek kiállításával még gondok vannak, a CESAR projekt keretében nyert világbanki támogatásnak köszönhetően azonban az elkövetkezőkben ingyen parcelláztathatják, telekkönyvelhetik földjeiket a bonyhai gazdák.
Nőtt a létszám a bonyhai iskolában
Mivel Küküllőszéplakon megszűnt a felső tagozatú magyar oktatás, két nyolcadikos széplaki diák tavaly ősztől a bonyhai iskolában folytatta tanulmányait. Az alsó tagozaton a 2013–14-es tanévben bővült a létszám, amikor vegyes, magyar–román, illetve magyar–cigány családokból származó gyerekeket román osztályból magyarba írattak át – tudtuk meg Gyerkó Annamáriától, a bonyhai iskola aligazgatónőjétől, aki szerint valószínűleg az anyanyel-vükön tanuló magyar gyerekeknek járó támogatás késztette a szülőket erre a lépésre. A bonyhai iskola magyar oktatásban részesülő kisdiákjai összevont osztályokba járnak, két előkészítős és 8 másodikos, illetve 5 elsős, 4 harmadikos és 5 negyedikes osztozik tantermen és pedagóguson. A felső tagozat is összevonva működik, az ötödikesek és hetedikesek – 16, illetve 6 diák –, valamint a hatodikosok és nyolcadikosok – 2, illetve 11 diák – járnak egy osztályba. Az óvodai oktatás a községközpontban egyelőre külön csoportokban zajlik, a településnek ugyanis 14 magyar óvodása van, de Gyerkó Annamária szerint az előre látható létszámcsökkenés miatt két-három év múlva össze kell majd vonni a magyar és román csoportot.
A község falvai közül még Gógánban tanulnak anyanyelvükön az alsó tagozatos magyar gyerekek. Itt azonban apadt a diákok száma, a település nyolc magyar iskolása egyetlen összevont osztályba jár. Az óvodai oktatás is egyetlen összevont csoportban zajlik, a három magyar óvodással Fazakas Csilla végleges kinevezéssel rendelkező óvónő magyarul beszél.
Dányánban nincs magyar nyelvű oktatás, a falubeli gyerekek valamennyien román osztályba járnak. A magyar diákoknak Lőrinczi Edit tanítónő anyanyelvükön is elmagyarázza a leckét, emellett heti két alkalommal magyarul is tanulhatnak.
Gyerkó Annamária azt is elmondta, hogy a bonyhai diákok közül sokan Vásárhelyen végzik el a középiskolát, akik pedig nem vesznek részt a nyolcadikosok országos tudásfelmérésén, rendszerint dicsői tanintézetekbe mennek vagy otthon maradnak, és segítenek szüleiknek a gazdálkodásban.
– Milyen eredményt értek el a mostani nyolcadikosok a március elején zajlott próbavizsgákon? – kérdeztük az aligazgatónőt.
– Magyar nyelv és irodalomból jól teljesítettek, a legnagyobb jegy 9,60 volt, és csak ketten kaptak ötösön aluli osztályzatot. A román vizsga is elég jól sikerült, matematikából azonban gyengék az eredmények, csak két diák ment át a próbavizsgán, és a legnagyobb jegy 5,50 volt – tájékoztatott az intézményvezető. Gyerkó Annamária arról is beszámolt, hogy az idei tanévben a magyar tagozaton több a végleges kinevezéssel rendelkező tanár, mint a korábbi években. Ugyanakkor a diákok között tantárgyversenyek díjazottjai is vannak. Az ötödikes Fábián Paul – a négy faluba ingázó Ozsváth Ilona vallástanárnő diákja – a vallás tantárgyverseny megyei szakaszán harmadik lett, és továbbjutott az országosra. A megmérettetésen a szintén ötödikes Lakatos Annamária és Stupariu Norbert is szép eredményt ért el, mindketten ötödikek lettek. A két diák a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán is részt vett. Fábián Nóra a román tantárgyverseny megyei szakaszán képviselte a bonyhai iskolát. Felkészítő tanára, Bordi András délutánonként a Harangvirág együttes gyerekeinek néptáncot tanít.
Javításra vár a kundi kultúrotthon
Varga István helyi tanácsossal, aki 2012-ig polgármesteri, majd egy rövid ideig alpolgármesteri tisztséget töltött be a községben, kundi otthonában beszélgettünk. Arról kérdeztük, melyek a megoldatlan problémák, hiányosságok Kundon?
– 2002-ben nagyobb javítást végeztünk a kultúrházban, német támogatással láttunk neki a munkának, a falubeliek kalákában dolgoztak. Most újabb, főleg külső munkálatokra lenne ott szükség, esőzés idején ugyanis befolyik a víz az épületbe – mondta az érdekképviselő.
– Tizenhárom évvel ezelőtt alakítottuk ki a kultúrotthon konyháját, amelynek azóta beszakadt a mennyezete – tette hozzá ifjú Varga István vállalkozó, a tanácsos fia, aki szintén szívén viseli a falu sorsát. Ő mutatta meg nekünk a leromlott állapotú épületet, amelynek egyik falán még ott díszeleg egy szép, magyar, román, szász és cigány táncospárt megjelenítő festmény.
Nincs buszjárat a faluba
A tanácsos arra is felhívta a figyelmünket, hogy az utóbbi időben a tömegközlekedés is problémássá vált Kundon. Tavaly óta, bizonyára az alacsony utasszám miatt, nem jár kisbusz a faluba, így ha valakinek a településen kívül akad elintéznivalója, és nincs saját autója, alkalmira kell várnia vagy felkérezkedhet a hajnalban érkező, kenyeret szállító autóra. A Balázsfalva – Parajd közötti vonatjárat megszüntetése pedig csak fokozza a problémát.
A hatvanadik ajándék
Varga Edömér már gyermekkorában rajongott az állatokért. A 27 éves kundi fiatalember három éve szerzett állatorvosi diplomát a kolozsvári egyetemen, de nem ejtette rabul a városi élet, hazajött, és azóta is apjával közösen vezeti az otthoni gazdaságot. Szeretne választott szakmájában elhelyezkedni, de jelenlegi munkáját is szeretettel végzi, és sohaegyetlen percre sem vágyódott el szülőfalujából.
– Edömér itthon végezte az 1–4. osztályt. Akkoriban még volt magyar nyelvű oktatás a faluban, mi több, éppen abban az évben indult az első magyar osztály, amikor ő iskolás lett – mesélte édesanyja, aki mindig fontosnak tartotta, hogy gyermekei – Edömér mellett a jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatok szakon mesteriző és szociális munkás szakot is végző 22 éves Izabella és a Vásárhelyen sportszakon diplomázott 25 éves Alpár – anyanyelvükön tanuljanak. Edömér már ötödik osztályban eldöntötte, hogy állatorvos lesz.
– Az 5-8. osztályt Medgyesen jártam, aztán az udvarhelyi középiskolában állat- egészségügyi technikusi szakon tanultam tovább. Ott nagyon jó képzést kaptunk, 27-ből 20-an mentünk egyetemre, és 18-an el is végeztük – tette hozzá a fiatalember. Szülei közben azt is felidézték, hogy nagyobbik fiuk míg tanult, legtöbbször otthon töltötte a hétvégéket, és első útja mindig az istállóba vezetett. Édesapja, Varga Károly 1995-ben kezdett el gazdálkodni, amikor felbomlott az állami gazdaság, ahol korábban dolgozott.
– Kezdetben 10 hektár földem volt és két- három tehenem. Mára 90 hektárra nőtt a terület, egy része a saját tulajdonom, a többit bérlem. 25-30 hektáron kukoricát, 10-15 hektáron szalmásgabonát termesztek, a terület többi részét legeltetésre használom. A földet két traktorral művelem meg. Ami az állatállományt illeti, ma reggel született meg a hatvanadik borjú – újságolta az idősebbik gazda, aki a gazdaság 60-70 százalékát, 52 hektár földet és 45 állatot adott át nagyobbik fiának. Vargáék főként fejősteheneket tartanak, a bikaborjakat rendszerint eladják a bonyhai állatvásáron. Az Edömér gondjaira bízott 45 tehénből 20 fejős, a többi növendék. A fejést két 2x2-es, azaz egyszerre két állat fejésére alkalmas géppel végzik, és a tejet, napi 400 litert, a Hochland tejfeldolgozó vállalatnak adják el. A tejkvóta eltörlésének híre nem ijesztette meg a családot.
– Számunkra ez nem jelent változást. Most egy kicsit fel van fordulva a piac, de aztán majd újra minden elrendeződik – véli Edömér.
– Megéri állattartással foglalkozni? Van nyereség? – kérdeztük.
– Jól ki kell tudni számítani a dolgokat, és akkor nyereség is lesz. Aki csak a számlákat böngészi, az jobb, ha hozzá sem fog ehhez a munkához. Csak akkor éri meg ezzel foglalkozni, ha az értéket nem kizárólag a pénzben, hanem az állatban is meglátjuk – értett egyet apa és fiú.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Önálló magyar iskolára van szükség?
A Népújság 2015. március 17-i számát olvasva – "Önálló magyar iskolára van szükség Segesváron" – meglepődtem, s nem kevés felháborodással vettem tudomásul,hogy minket meg kell menteni, mármint Héjjasfalvát, a héjjasfalvi gyerekeket. Kinek a javára? Természetesen Segesvár nyújtana "segítő kezet" valahogy úgy: tapossunk el másokat.
Héjjasfalvi tanítónő vagyok, jelezni szeretném, még létezünk. 19 gyerek van az elemi osztályokban, ez a létszám megmarad. Gimnáziumi osztályok is léteznek. Még egy gyereket sem veszített el a magyar iskola, ha valaki román osztályba iratkozott, annak semmi szín alatt nem a Tóth Tivadar által említett oka van.
Gondok mindenhol vannak, de harangot kongatni a fejünk felett addig, míg létezünk, egy kicsit korai. Mindenkinek kell a darab kenyér, amit a munkahely biztosít, de azért nem éppen így. Mentőangyalként "nyújt kezet" felénk Tóth Tivadar, s ami még ennél szomorúbb, csatlakozik hozzá az egyház. A segesvári esperes úr innen származik, a környék lelkészei is ismerik a valós képet, nem ezt várjuk tőluk. Talán joguk van eltaposni, mert többen vannak s erősebbek ezáltal?
Szükségesnek éreztem mindezt elmondani. Itt is emberekről van szó, akárcsak Segesváron, itt is felkészült tanárokról beszélhetünk, s habár összevont osztályokban tanítunk, sok tanulónk helytállt akkor is, miután elhagyta iskolánkat.
Szükségesnek tartom elmondani, mert e mögött a "nagy segítő szándék" mögött ott van az, hogy BÁRMI ÁRON megmaradjon Segesvár.
Olvasva az újságot, úgy éreztem magam, mint amikor egy politikus meg akar győzni minket, hogy a nép jólétén munkálkodik, s közben könyökig nyúl bele a kincstár pénzeszsákjába. Minden éremnek két oldala van. A cikk még megható is lehet az olvasó szemében. Az érem másik oldalán ott vagyunk MI, akik nem pont a magyaroktól várjuk, hogy megszüntessenek.
Alávaló, aljas húzás a héjjasfalvi tanítókkal, tanárokkal szemben, galád cselekedet az egyház részéről is. Vagy talán nem értettem jól, s a tanügyi káderekről is gondoskodnának?
Úgy gondolom, ha már ilyen NAGY tettekre készülnek, illene megkérdezni minket is.
43 évvel ezelőtt, mikor ezt a pályát választottam, nekem s még jó néhányunknak hivatás volt tanítónak lenni. Többek között úgy gondoltuk, becsületes, egyenes, tiszta lelkű emberek azok, kik másokat nevelni-tanítani akarnak. Gyermekkorom pap bácsija pedig mindenki fölött, igen magasan állt. Fájdalmas, ez, ami készülőben van, meggyőz az ellenkezőjéről.
Írnom kellett. Már hosszú idő óta Segesvár környéke csak a segesvári iskolát kellene táplálja. Tóth Tivadar és társai fel tudnák habzsolni a vidéket. Mit számít a megye szélén egy kis szórvány!!!
Jelentem: létezünk, s munkálkodunk a megmaradásért.
Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő
Népújság (Marosvásárhely)

Mélyponton a román–magyar kapcsolat (I.)
Egy régebbi írásomban (2012. aug.) idéztem Valeriu Pop miniszter egy írásbeli kijelentését még 1941 februárjából, miszerint – Románia és Magyarország között valóságos idegháború zajlik. Az fogja elveszíteni a harcot, aki hamarabb elveszti a türelmét”. – Véleményét a román politikus az akkori, nagyon feszült politikai helyzetben fogalmazta, de valahogy úgy érezzük, az „idegek harca” ma is folytatódik.
Az 1940. aug. 30-án megszületett második bécsi döntés után az addig sem túl szívélyes kapcsolat teljesen megmerevedett a két ország között. A Turnu-Severinben megtartott tárgyalások teljes kudarca után már háborús hangulat uralkodott mindkét táborban, a magyar kormány (Teleki miniszterelnök, Csáky külügyminiszter) nem óhajtotta egy harmadik, ún. döntőbírói fél beavatkozását, és már egy fegyveres beavatkozás is szóba került. „Ha Magyarországot diszkriminálják a Romániától követelt területek vonatkozásában, akkor ez háborút fog előidézni” (Csáky külügyminiszter).Egy ilyen „összetűzés”, Erdély területén román és magyar ártatlan civil áldozatokat követelt volna. Szerencsére másképp történt. Hitleréknek mindkét szövetségesre szükségük volt, és végül Erdélyről (mint már előzőleg) a nagyhatalmak, ezúttal a tengelyhatalmak döntöttek. Az 1941 júniusában bekövetkezett hadüzenetek a Szovjetunió ellen egészen új helyzetet teremtettek, hiszen mind Romániának, mind Magyarországnak együtt kellett harcolnia a közös ellenség ellen. Mind a románok, mind a magyarok nagyon féltek a „bolsevik” veszélytől, de az erdélyi kérdést azért nem felejtették, hiszen a bécsi döntéssel egyik nemzet sem volt elégedett, a románok kb. 1,2 millió románt „sirattak”, akik a másik oldalra kerültek, a magyarok pedig egész Erdélyt akarták. A román közvélemény többsége, az ellenzéki I. Maniu parasztpárti vezérrel az élen, nem volt túlságosan németbarát, de Antonescu tábornok (a Conducátor) is idejében „meggondolta” magát, és már 1944 márciusában (egy zártkörű konferencián) kijelenti: „Én nem vagyok soha, és soha nem is voltam Németország támogatója. Én a román nemzet támogatója vagyok, és érte harcolok, azzal, akivel tudok, hogy megmentsem: ma Németországgal, holnap az angolokkal, a tatárokkal, vagy éppen a cigányokkal, hogy megmentsem a román nemzetet”. A későbbiekben nem zárja ki Erdély fegyveres úton való visszaszerzését: „Ha 16 millió román nem tud 1,2 millió románt kiszabadítani a „rabszolgaságból”, akkor vesszen el mind a 16 millió” – jelentette ki hangzatosan.
Az oroszok 1944 tavaszán elérték a román határt, és akkor már mindenki a kiugrás mellett érvelt. Mihály király, az aug. 20-án Iaşi-nál bekövetkezett frontáttörés után gyorsan döntött, Antonescut kikerülve, aug. 23-án átáll az eddigi halálos ellenség oldalára. Érdekes, hogy még 1943-ban kísérlet történt egy közös magyar–román „kiugrásra” is, amikor Kállai miniszterelnök gróf Bánffyt küldte Bukarestbe, aki Maniuval tárgyalt egy közös akcióról. Sajnos a tárgyalás nem vezetett eredményre. Ezek után logikus, hogy a szovjet álláspont Romániát támogatta az erdélyi kérdésben, de valószínűleg szerepet játszott a Groza-féle „demokratikus”, már erősen kommunista befolyás alatt álló román kormány gyors megalakulása 1945 márc. 6-án.
Miért is írom le ezeket a múltbeli eseményeket? Talán azért, hogy kihangsúlyozzam, a románság történelmének legkritikusabb perceiben mindig össze tudott fogni, és döntései elsősorban a nemzet érdekeit szolgálták, semmi másra nem volt tekintettel. A magyar politikában, diplomáciában ez az elv, sajnos, nem tapasztalható.
Hollai Hehs Ottó, Németország

Nyugati Jelen (Arad)

Vélemények a Borosjenői Magyar Napról
Együtt örvendhettek a szórványmagyarok
Múlt szombaton Borosjenőn a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt egyedülálló rendezvényként tartották meg az I. Borosjenői Magyar Napot, amelyen mintegy 70 néptáncos, énekes és zenész lépette fel, 100-nál több helybeli és környékbeli magyar érdeklődő tekintette meg a programot. Úgy éreztük, hogy a helyszíni tudósításon túlmenően érdemes megszólaltatni a résztvevők, a közreműködők, de a szervezők képviselőit is.
Magyar Napot a magyar vendégeknek
A békéscsabai mesterszakács, Máté Zoltán 3 éve dolgozik a Szerencsemalom Panzióban, ahol nagyon jól érzi magát, mert magyarként elfogadták. Nem csoda, hiszen eleinte csak magyaros, manapság már a román hagyományok szerint készülő ételek tekintetében is jártas. Kérdésünkre, hogy e szórványvidéken van-e igény magyaros ételekre, határozott igennel válaszolt, ugyanis gyakran rendelnek kemencében sütött malacot, pulykát, a kacsasült, illetve a sertés- vagy a marhapörkölt, továbbá a gulyásleves is állandóan szerepel az étlapon. A szombaton sütött, 12-13 kilós malacot reggel 7 órakor tette a sütőbe, de kacsát és sertéscsülköt is készített párolt vöröskáposztával és aszalt szilvával, burgonyával. Sertés-, illetve marhapörköltet is készített tarhonyával vagy galuskával. Maga már többször említette a főnökeinek, hogy jó lenne magyar napot szervezni, mivel a Szerencsemalmot sok magyar felkeresi, a maga gyulai, békéscsabai barátai is gyakran járnak errefelé.
Pankotai szívvel örülni
Pankotáról Gulyás László tanár és felesége népes csoporttal érkezett a magyar napra, ahol egy hosszú asztalt elfoglaltak. Amint elmondta, ezelőtt 50 évvel, amikor a még működő helybeli malom árkához halászni járt, nem gondolta volna, hogy itt egyszer magyar napot szerveznek. Nagyon örvend, amiért a vállalkozók a malmot megmentették a teljes leromlástól, de hasonlóképpen értékeli a kezdeményezést is, amelyen boldogan vesz részt abban a reményben, hogy egyszer talán Pankotán is szerveznek a szokásos szüreti bál mellett hasonló, magyar összejövetelt.
Reménykedni a több résztvevőben
Demeter Mária és férje, Rudolf a borosjenőiek asztalánál foglaltak helyet. Végtelenül boldogok, amiért került egy helybeli ember, aki a szabad idejét feláldozva összegyűjtötte a magyarságot. Mert Borosjenőn hiába van Magyar Ház, ha a rendezvényeit igen kevesen látogatják. Demeter Mária szomorúan tapasztalta, hogy a magyar napra is kevés borosjenői jött el, náluk többen vannak a környékbeliek. Velük viszont jó érzés újra találkozni, együtt lenni. Abban reménykedett, hogy évente megszervezik a Borosjenői Magyar Napot, aminek az idei sikere jövőre bizonyára sokkal több helybeli, illetve környékbeli magyart fog ide csábítani.
Isten tartsa meg a szokásukat!
Gulyás Ödön ugyancsak Borosjenőről érkezett, a Szerencsemalomban igen kellemes meglepetéssel fogadta a színvonalas programot, amit a borosjenői román néptánccsoport nyitott meg, magyar népviseletben. Úgy érzi, a jelenlegi polgármester tiszteli, kedveli a magyarokat. Ilyen polgármesterük még nem volt, ezért azt kívánják, Isten tartsa meg a szokását, de a szervezőnek is adjon további lelki erőt a rendezvény hagyományossá tételéhez.
Borossebesen is vágynak hasonló műsorra
Mellák István, az RMDSZ borossebesi szervezetének elnöke az egész családjával, összesen tizenhatodmagával vett részt a borosjenői rendezvényen, ami igen jó benyomást tett mindnyájukra. Szépek voltak a táncok, nem különben a táncosok, programjuk meghatotta a borossebesieket, akik nagyon vágynak az ilyen műsorokra. Ugyancsak ízlettek a magyaros ételek, de a program utáni táncból is alaposan kivették részüket, mindnyájan jól szórakoztak, hálásak a szervezőknek.
A nagyzerindiek sikerkovácsa
A borosjenői programon bemutatott virtuóz szólótánca révén végre személyesen is megismerhettük ifj. Szilágyi András koreográfust, akit a falunapokon rendszeresen megdicsértünk a nagyzerindi Ibolyások tánckultúrájában végrehajtott látványos fejlődésért. Kérdésünkre elmondta: zerindi gyökerű, hiszen az édesapja Nagyzerinden, az édesanyja Feketegyarmaton született, de a rendszerváltás előtt Gyulára költöztek. Maga már ott született, de rendszeresen hazajárnak a rokonsághoz. Most Eleken laknak, ezért az ottani, de a békéscsabai Tabán táncegyüttesben is táncol. Nagyzerinden ismerkedett meg az ott zajló néptánccal, három évvel ezelőtt felkérték az oktatásra. Szerencsére jó csapatszellemet talált, lobog a tánctanulási vágy, de nagyon sokat köszönhetnek Kiss-Gál Csillának, aki a csapat lelke, összetartja a társaságot. Rendszeres kapcsolatban vannak, folytonos a tanácsadás, a csapat rendszeresen próbál, maga csak akkor jön el, ha szükséges. Különös öröm számára, hogy Borosjenőbe elkísérhette a csapatot, részt vehetett a magyar napon, és reméli, máskor is eljöhet.
Egymást tisztelni, jobban megismerni
Az I. Borosjenői Magyar Nap ötletgazdája a Szerencsemalom Panzió társtulajdonosa, igazgatója, Ovidiu Ciocan volt, aki az ötlet oka iránti érdeklődésünkre elmondta: Romániában, azaz Erdélyben élünk más nemzetiségekkel együtt, ezért az erdélyi tradíciókat, köztük a nemzetiségek szokásait is fel kívánják karolni. Mivel évszázadokon keresztül békességben élnek a nemzetiségek, a másik két tulajdonossal együtt úgy érezték, a jobb megismerésért célszerű megtartani az ő napjaikat is, elkészíteni a hagyományos ételeiket, felszolgálni italaikat. A sorozatot a magyarok napjával kezdték, de a németek, a szerbek és más nemzetiségek is sorra kerülnek, ebből hagyományt kívánnak teremteni. A magyar nap sikerén felbátorodva jövőre újra meg kívánják tartani.
Örvend, amiért örömöt okozhatott
Mészáros Dávid fogtechnikus volt a szervezője az I. Borosjenői Magyar Napnak, ezért afelől érdeklődtünk nála, elégedett-e az egyetlen hét alatt összehozott program sikerével? Elmondta, nem volt egyszerű egyeztetni a tánccsoportok vezetőivel a programot, de hát ebben már van némi tapasztalata, ugyanis 20 évvel ezelőtt, nt. Herdeán Gyöngyi akkori borosjenői beszolgáló református lelkipásztorral, illetve a feleségével, Katalinnal a református parókián szervezték meg az első magyar szavalóversenyt. A következő évben már a kultúrotthonban szervezték, de a lakásukban választották meg a szavalóverseny zsűrielnökévé dr. Brauch Magdát, aki azóta betölti a tisztséget. Maga és a felesége 5-6 kosár szendvicset készített a résztvevőknek. Nt. Herdeán Gyöngyi tiszteletessel közösen találták ki a Horváth Béla Szavalóverseny nevet, az ötletet megbeszélték Horváth Ilonkával, az elhunyt színművész húgával is. A mostani magyar nap megszervezését sem tekinti különös áldozatnak, hiszen egy közösségi rendezvény csak akkor jöhet létre, ha valaki felvállalja a szervezési gondokat. Örvend, amiért a Szerencsemalom igazgatójának, illetve Călin Abrudan polgármester felkérésére megszervezhette, örömöt okozhatott a helybeli és környékbeli szórványmagyarságnak.
Epilógus
Az elhangzottakat nem kívánjuk kommentálni, azok magukért beszélnek. A borosjenői jó példa arra, hogy szinte bárhol szervezni lehet magyar programot, ami hagyományossá is tehető, ha kerül kellő támogatás, illetve van, aki felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Ha megértjük, hogy a kultúránkkal örömöt szerezni a lehető legnagyobb öröm, különösen a szórványmagyarok körében.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Őskorrégészet, könyvtár, Habsburgok és hidegháború egyetemi jegyzetekben
Négy új, egyetemi jegyzetnek szánt kötet segítheti a történelem, könyvtártudomány szakos diákok munkáját, és szolgálhat tudományosan megalapozott adatokkal, logikus történeti áttekintéssel az érdeklődő olvasó számára: a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben szerdán bemutatott publikációk Molnár Zsolt, Gurka-Balla Ilona, Pál Judit és Tóth Szilárd egyetemi oktatók tudományos kutatómunkájának eredményei.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló KMTI oktatói hét szakirány tanítását vállalták, ebből négyet képviselnek ezek a kötetek – emelte ki bevezetőjében a rendezvényt moderáló Rüsz-Fogarasi Enikő, a Történelem-Filozófia Kar magyar tagozatáért felelős dékánhelyettes. Hangsúlyozta, a KMTI munkatársainak elsődleges feladata szakemberek képzése, ehhez pedig megfelelő tankönyvek, kézikönyvek is szükségesek.
A Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben bemutatott négy kötet hiánypótló, összefoglaló és problematizáló jellegű.
ZAY ÉVA
Molnár Zsolt: A kőkortól a bronzkorig. Az ősrégészeti kutatás elméleti alapjai /Kolozsvár. 2014/
Gurka-Balla Ilona: Bevezetés a könyvtártudományba. Egyetemi jegyzet /Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár. 2014/
Pál Judit: A Habsburg Monarchia története (1526-1848) /Mega, Kolozsvár. 2014/
Tóth Szilárd: A hidegháború története. Kultúra, propaganda és stratégiai politikák /Kolozsvár. 2014/
Szabadság (Kolozsvár)

A székelyek és a Tarihi Üngürüsz
Létezik egy török nyelvű magyarság-történet, a Tarihi Üngürüsz, amely a kezdetektől egészen a mohácsi vészig mutatja be Magyarország történetét. Több kutató, köztük Hölbling Tamás úgy véli, hogy nagyjából ez lenne az eredeti ősgeszta (vagy annak nagyon közeli másolata), amelyet valaki aztán folytatott, és kiegészített egészen 1526-ig. Ebből a székelyek történetére nézve is érdekes dolgokat tudhatunk meg.
A Tarihi Üngürüsz (ami oszmán-törökül A magyarok történetét jelenti) egy török nyelvű krónika, amelyet Terdzsüman Mahmud (Mahmud Tercüman) (1510–1575), I. Szulejmán szultán bajor származású tolmácsa, diplomatája 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának elégetése után írt meg. Értékét az adja, hogy a tolmács egy olyan iratot mentett meg a tűz elől és fordított le/dolgozott át török nyelvre, amelynek az őstörténeti részéből az összes régi magyar krónika ihletődött.
Felfedezője, Vámbéry Ármin alábecsüli
Hogy miért nem épült be igazából a Tarihi Üngürüsz a köztudatba, miért nem idézik nyakra-főre a történészek, az számomra rejtély, de talán kapcsolatban van a mű krimi elemekben is bővelkedő történetével, mely így néz ki:
– Megíratik az ősgeszta valamikor a 10–11. században, a későbbi krónikák (Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk) kisebb-nagyobb mértékben használják, és folytatják.
– Székesfehérvár 1543. évi elfoglalása után az ősgesztáról nem tudunk semmit, ám Terdzsüman Mahmud lefordítja törökre, és – keleti szokásnak megfelelően – versbe szedett betétekkel toldja meg.
– Terdzsüman Mahmud fordításának egy példányát Vámbéry Ármin turkológus az isztambuli bazárban megvásárolja, hazahozza, és 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozza.
Ami ezután történik vele, nehezen érthető. A krónika felfedezője, Vámbéry Ármin maga vágja el alatta a fát, mondván, hogy „Azt hinném, nehezen lehetne művében, hasonlítás útján is, az eredeti szövegre ráismerni. Az irály tiszta keleti. Mahmud a török olvasóvilág ábrándos-regés olvasmánya iránt táplált hajlamának hódolt, ő Kliót nemigen kímélte, és számtalan mesével szőtte át a beszéd fonalát.”
Budenz József 1861-ben részletes ismertetést közölt a műről, melyhez mutatványokat is csatolt a kódex fordításából, az ő következtetése az, hogy a mű egy olyan magyar krónikát vett alapul, amely a mohácsi vészig követi a magyar történelmet, de ez nem az időben hozzá legközelebb álló Thuróczi-krónika (magyarán: nincs elragadtatva a műtől). Aztán nagy csend, a krónikával senki sem foglalkozik, senki nem adja ki, hanem a kézirat tovább hever, most már a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában.
A felvidékiek mentik meg
Az 1970-es években Mindszenty hercegprímás titkára, dr. Zakar András, a felvidéki Geönczeöl Gyula, dr. Sárkány Kálmán és Kolozsvári Grandpierre Endre kalandos úton megszerzik a krónika fénymásolatát, majd Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológus professzora lefordítja, felvállalva a magyar kommunista rezsim idején az emiatt járó pereskedést, letartóztatást, zaklatást, szellemi perifériára szorítást.
„1971 nyarán dr. Zakar András bizalmasan közölte velem, hogy tudomására jutott egy feldolgozatlan, ősi irat holléte. Csak azt nem tudta, hogy az Akadémiánál, illetve az Isztambulban őrzött kézirat azonos-e. Az Akadémia bennfentesei Isztambulban elintézték, hogy ottani barátaik zárolják az anyagot” – olvashatjuk Geönczeöl Gyula visszaemlékezésében.
Zakar nem akarta – mivel a Mindszenty-per vádlottjaként már hét évet sínylődött a rendszer börtönében –, hogy neve az MTA-n felbukkanjon, hátráltatva ezzel az ügyet, így felkérte ismerősét, dr. Sárkány Kálmánt, kérjen filmmásolatot az Akadémia Keleti Gyűjteményében elfekvő kéziratról. Szerencsés módon a terv sikerült, Sárkány megkapta a kópiát. A rendkívül nehéz szöveget Blaskovics József fordította magyarra.
„Amikor Pesten kiderült, hogy kezünkben a szöveg, (...) kitört az idegesség az Akadémián. Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiába fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza, ellenben másolatokat készítettünk róla (…) Józsi bácsi (Prágában – a szerző) a támadások következtében időnként el volt keseredve, de szerencsére elkészült a kézirat teljes magyar fordítása. Közben kiérkeztem Clevelandba, és a Szittyakürtben egy rövid közleményben tudattam, hogy a teljes kézirat nálam van” – mondja Geönczeöl Gyula.
A kézirat azóta két fordításban is megjelent, ám – egy-két kivétellel – igazán komolyan mai napig nem foglalkoztak vele a történészek.
A magyarok őstörténete
A krónika szerint a magyarok és a hunok Nemródtól (Nimródtól) származnak: „A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai, és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak.”
Jóval korábbra, időtlen időkre teszi a magyarok (hunok) jelenlétét a Kárpát-medencében, így például a nemzedékekkel Attila előtt Pannóniába költöző hun néprész már szintén azonos nyelvű népet talál itt:
„Amikor abba e tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek]. „Mikor kerül a kezünkbe ennél jobb ország?” – mondták [Hunorék]. Ennél az oknál fogva Hunor népe [békés] megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált; és az ország különféle helyein letelepedett.”
Egy Kattar (Kádár) nevű fővezér alatt a hunok újra bejönnek: „Végül is a Tiszán átkelő Hunor népe egyesült Hunornak azzal a népével, amelyik Adzsem padisahjával erre a tájra költözött és itt telepedett le.”
Attila lesz a hunok vezetője: „Atiluszt méltónak látták a királyságra, mindnyájan meghódoltak, és engedelmességet fogadtak [neki]. A trónra és a koronára érdemesnek találták, és Nazret-i Iszá időszámítása szerint a háromszáznyolcvanhetedik évben Atiluszt megkoronázták, a szultáni trónra ültették, és királlyá választották. Így tehát Atilusz lett a király, okosan és igazságosan kezdett uralkodni.”
Aladár lenne az első vezetőnk?
A székelyek őstörténete egy kissé másképpen tárul elénk, mint eddig megszoktuk, ennek a történetnek a főszereplői Attila fiai: Kaba (Csaba), a konstantinápolyi királylánytól és Aladár, a német királylánytól.
„Szekizmunduz [kelet-római] királynak volt egy szépséges lánya, holdsarló-szemöldökfa, pézsmaillatú, ciprus termetű, tökéletes arányú, cukorajkú, ezüstszínű tokájú, gyönyörűséges szépség. (…) Ezt a lányát Atilusz királynak adta feleségül. Közben megkötötték a teljes békét. Atilusz királynak Szekizmunduz lányától egy Kaba nevű fia született. Szóval barátságot kötöttek, s azután [Atilusz] Szekizmunduztól elbúcsúzott és visszatért.”
„Atilusz király felesége, aki Kosztantinijje uralkodójának a lánya volt, eltávozott [ebből] a világból. Volt azonban a Nimcse bégek között egy hatalmas bég, akit Szivatapoludnak hívtak. Volt neki egy szép lánya. Atilusz király ezt a lányt vette el, s tőle egy Aladorinusz nevű fia született.”
Attila halála után testvérháború tört ki az örökségért, a hun birodalom birtoklásáért:
„Végül a nimcse sereg győzött, és Kaba serege legyőzetve futásnak eredt.”
A vereség után Kaba Konstantinápolyba menekül:
„A krónikások és hírmondók úgy adják elő tovább, hogy mivel Kaba Kosztantin fejedelmének, Szekizmunduznak a lányától származott, maradék hőseivel útra kelt Kosztantinijje felé, és éjjel-nappal megállás nélkül folytatta útját.”
A székelyek első vezetője Aladár lesz, aki kárpótlásul kapja Erdélyt Pannónia helyett:
„Mivelhogy Kaba (Csaba) vereséget szenvedett és elmenekült, Pannonija tartománya a Nimcse-pártiaké lett. Vincse Laos megérkezése okozta Kaba vereségét, ezért őt találták méltónak a trónra, és a trónra ültették. De a trón és a korona Aladorinuszt (Aladár) illette volna, ezért őt (kárpótlásul) Erdel (Erdély) tartománya bánjává nevezték ki. Abban időben az ő népét Szikulinak hívták.”
Az, hogy a székelyek első vezetője Aladár, a Csíki székely krónikában is ugyanígy jelenik meg: az Irnák (a bolgárok történetében is fontos szerepet játszó Ernach) előtti székely vezető neve Halad.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Széltoló Mitika
Az már köztudott, hogy a román parlament tagjainak jelentős hányada – fogalmazzunk így – nem nagy tudású, szakmájukban szinte nullák, és az erkölccsel is hadilábon állnak. A százat is meghaladó azok száma, akiknek tanulmányai, enyhén szólva, hiányosak, s még többen vannak olyanok, akik, bár végeztek főiskolát, soha nem gyakorolták a mesterségüket, vagy egy lyukas garast nem adnának a tudásukért. Ők azok, akik mind gyakrabban írják szakmájuknak, hogy politikusok. Tehát olyan semmittevő, széltoló Mitikák.
A napokban látom, hogy a jelenleg televíziós észosztó, bizonyos Cozmin Gușă is a politikusi szakmát űzi. Igaz, valaha fizikusnak készült, de ahogy kézhez kapta az egyetemi oklevelét, félrerakott vonalzót, lézert, és eleinte újságírónak, majd politikusnak ment. Elsőnek nagyreményű szociáldemokrata lett, fel is vitte az Isten a dolgát egészen a főtitkári rangig. De amikor látta, hogy ott az elnöki tisztség Adrian Năstase által foglalt, átnyergelt a Petre Romant éppen megbuktatott Traian Băsescu mellé demokratának, azzal a gondolattal, hogy ez úgysem fogja sokáig kibírni a főhelyen. Sőt, amikor Băsescu indult az elnöki címért, remélte, hogy a helyébe léphet, mindjárt jelentkezett kampányfőnökének...
De megint nem ő lett a bálanya, hát voksszámlálás után alig kukorékolt hármat a kakas, a Cozmin gyerek megint továbblépett, külön pártot alakított Nemzeti Kezdeményezés Párt (PIN) névvel. S mivel a tagság elfért egy Daciában, ő lett az elnök. Egyedül szaladt, de második helyen futott be. Megbukott, annak ellenére, hogy képviselőként nevet szerezhetett. Kibukva a törvényhozásból csapódott ide, csapódott oda, még a liberálisokkal is kacérkodott, amíg a korrupcióért nemzetközileg körözött Elan Schwarzenberg nagykereskedővel és törvényszegésért négy évre a rács mögé zárt Maricel Păcuraruval, a román posta valahai vezérigazgatójával, nem fogódzkodott. De olyannyira, hogy ma már a Korrupcióellenes ügyészség mind gyakrabban kéri tőle is az alulírottat. Pedig pillanatnyilag Klaus Johannishoz dörgölődzik, mégpedig nagy lendülettel…
Hát nagyjából ilyen egy széltoló Mitika életútja. Sajnos, a Kárpátok–Duna–Fekete-tenger térségben rengetegen vannak ilyenek. Az általuk terjesztett dilettantizmust körbelengi a nacionalizmus, átitatja a korrupció, átszövi a hazug halandzsa. Ezért kérdőjeles minden, néha a társadalomban megjelenő, jobbító szándék. A közelmúlt negyedszázadban a demokratikus jogállamot akarókat ugyanis mindig félrelökte a széltolók hada.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kimondott Székelyföld – Felemás eredmény Strasbourgban
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – Nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottsága, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni – állapította meg a keddi, közel egyórás strasbourgi vita után a testület elnöke, Philippe Receveur. A monitoringbizottság ezennel visszautalta az ügyet a kongresszus vezetőtestületéhez. Bár a székelyföldi küldöttség jobb eredményre számított, az ügy nem tekinthető elveszettnek, ugyanis az Európa Tanács (ET) 2016-ban egy éven keresztül monitorizálja Romániát.
A székelység számára akár félsikernek is felfogható, felemás eredménnyel végződött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának keddi strasbourgi ülése.
A székelyföldi küldöttség azt szerette volna elérni, hogy a bizottság kezdje el annak a dokumentumnak a megvizsgálását, amelyben negyvennyolc Maros, Hargita és Kovászna megyei önkormányzat kinyilvánítja azt a szándékát, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe tartozzon.
Ezért lobbizott a testület elnökénél a strasbourgi üvegpalotában Tamás Sándor háromszéki megyeelnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, akik az ülés előtt arról győzködték Philippe Receveur bizottsági elnököt, hogy a testület szervezze első jövő évi kihelyezett ülését Kovászna megyében.
Az RMDSZ-es elöljárók a testület bő száz tagját élő szóban is meghívták volna, csakhogy a svájci elnök – azon túl, hogy lehetővé tette a gyűlés végigkövetését – a belső szabályzatra hivatkozva, ezt nem tette lehetővé. Öt percre viszont szót kapott Klárik Attila kongresszusi tag, aki viszont egy másik bizottságban tevékenykedik.
Román idézetek a nemzetállamról
A háromszéki tanácsos hangsúlyozta, hogy három megye negyvennyolc önkormányzatának, és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresörpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít" – hívta fel a kongresszustagok figyelmét a háromszéki képviselő.
Kisebbség és decentralizáció a plenáris ülésen is
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa plenáris ülésének napirendjén is több, a kisebbségekhez kötődő kérdés szerepelt. A küldöttek előbb a skóciai népszavazás eredményeit értékelték, majd az ukrán decentralizációs folyamat felgyorsítását sürgették. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak. Klárik Attila kongresszusi tag a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett, a két kérdés napirendre tűzése „még inkább kiemeli" a Székelyföld ügyét.
Emlékeztetett, hogy az évek során a román hatalom mindenféle önállósodási kísérletet már csírájában elfojtott. Klárik kifejtette, hogy eddigi tapasztalataik alapján Székelyföld lakói attól tartanak, hogy a Bukarest által tervezett régiófelosztásban még inkább sérülnek a magyarság nyelvi és kulturális jogai. Hozzátette, a kormány elképzelése egyáltalán nincs tekintettel a helyi sajátosságokra.
Felszólalása végén Klárik Attila is arra kérte a monitoringbizottságot, hogy a helyszínen vizsgálja meg a székelyföldi helyzetet, és vállalja fel a felek közti közvetítést.
Amint várható volt, a replika nem váratott magára. A román delegáció vezetője, Ludmila Sfârloagă az alkotmány első, Románia nemezetállami, egységes és feloszthatatlan mivoltát leszögező pontját idézte. A Prahova megyei tanács szociáldemokrata alelnöke pártbeli felettese, Liviu Dragnea tavaly küldött leveléből is idézett, miszerint a régiókialakítás nem tartozik az önkormányzatok kompetenciájába. Sfârloagă már tavaly júliusban, Chişinăuban is keresztbetett a székely ügynek, amikor sikerült elnapoltatnia a kérdés megvitatását.
Átpasszolt „kényes ügy"
Nem volt túlságosan biztató a francia, olasz, portugál és moldáviai álláspont sem. Szinte valamennyi felszólaló azzal hárította el az etnikai színezetet kapott székelyföldi kérdést, hogy az nem tartozik a kongresszus hatáskörébe. Nem jogi, hanem politikai ügy, amit ráadásul nem Strasbourgban, hanem otthon kell megoldani – vélekedtek a hozzászólók.
Magyar Anna Csongrád megyei fideszes politikus volt az egyetlen, aki megkérdezte: Romániában alkotmányellenes kérni valamit? „A régiót nem körbehatárolni, hanem meghatározni kell. Vagy az lenne a legjobb megoldás, ha erről a kérdésről nem tárgyalnak, inkább fentről határozzák meg?" – tette fel a kérdést a magyarországi politikus, aki raportőrök kijelölését és egy jelentéstevő bizottság létrehozását szorgalmazta.
Összegzésében Philippe Receveur bizottsági elnök azzal zárta le a több mint ötvenperces vitát, hogy Székelyföld ügye valóban kényes ügy, amivel nem a monitoringbizottságnak, hanem a kongresszus vezetőtestületének kell foglalkoznia.
A meghívás marad, a látogatás elmarad
Amint beszámoltunk róla, a kongresszust megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közösen fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhöz, a monitoringbizottság elnökéhez. Levelükben Kelemen Hunor és Biró Zsolt leírták, azt szeretnék, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján sikerülne megoldást találni a romániai magyarság kérdéses ügyeire.
A két romániai magyar politikus ugyanakkor azt javasolta, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogok érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra. A felkérésre írásos válasz nem érkezett, de a keddi döntés felért egy udvarias, de határozott elutasítással.
Nem épp olyan fekete az ördög
A Strasbourgba elutazó székelyföldi küldöttség RMDSZ-es és polgári párti tagjai úgy értékelték, csupán egy csata veszett el, nem a háború. Klárik Attila arról beszélt lapunknak az ülésteremből kijövet, hogy a továbbiakban, a román félhez hasonlóan, a magyar küldöttségnek is jobban elő kell készítenie a lobbit. „Nagyobb összhangra, átgondolt diszkurzusra van szükségünk" – sommázta a feladatokat a háromszéki tanácsos.
Ezzel a bizottság póttagja, Antal Árpád is egyetértett, mondván, hogy komoly munka vár az RMDSZ-re. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nincs ok a búslakodásra, hisz tudvalévő, hogy 2016-ban Románia ET-monitorizálásra számíthat. Ennek kapcsán a tanács számon kérheti a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának alkalmazását. Antal az utóbbi két évtized Fehér Könyvének az elkészítését javasolta.
A két erdélyi magyar politikai alakulat képviselői úgy vélték, azzal, hogy egy két és félórás bizottsági ülésen, melynek napirendjén csaknem tizenkét pont szerepelt, közel egy órát beszéltek a Székelyföldről úgy, hogy annak nevét a román delegációvezetőtől kezdve az ülésvezető svájci elnökig ki is mondták, egyáltalán nem számít rossz eredménynek. Mint ahogy az sem, hogy a délutáni órákban több befolyásos ET-taggal tudtak szót váltani a térség és lakói kéréséről.
Szucher Ervin, Strasbourg
Krónika (Kolozsvár)

Színházi világnap Kolozsváron
Ötnapos rendezvénysorozattal ünnepli keddtől szombatig a Kolozsvári Állami Magyar Színház a pénteki színházi világnapot.
A rendezvény része a miniévad is: az idei évad bemutatóit újra műsorra tűzik, kedden az Aki elzárja az éjszakát, szerdán Az öreg hölgy látogatása, csütörtökön A vágy, pénteken a Ványa bácsi, szombaton pedig a #hattyúdal lesz látható.
„Megéri ünnepelni, mert itt a tavasz, mert elővesszük a bicikliket, és megnyitjuk a legfrissebb és legnépszerűbb előadásainkból álló miniévadot. Mert a színházi világnap nálunk az idén öt napig tart…” – sorolja az érveket az intézmény közleménye.
Az ünnepi rendezvények idején csütörtök kivételével mindennap lesz kulisszalátogatás, amelynek során a színészek 25 fős csoportokat vezetnek végig a színfalak mögött. A kulisszalátogatásra a vilagnap@huntheater.ro e-mail címen lehet jelentkezni.
A teátrum idén is megszervezi a már hagyományossá vált világnapi asztalitenisz-bajnokságot, melyen az intézmény színészei és a sajtó képviselői vesznek részt. A bajnokságra kedden 16 és 19 óra között kerül sor a Bulgakov kávézó teraszán, ahol Laczó Júlia készül bográcsgulyással.
Délutánonként és esténként „színházmozi” várja az érdeklődőket az emeleti előcsarnokban, ahol korábbi előadások felvételeit lehet megtekinteni. Csütörtökön héttől ismét lesz színházi vacsora a VIA étteremben, a vacsorát idén Laczó Júlia álmodja meg. Péntek este tíztől a Livingroom hetedik beszélgetésének meghívottai fiatal színészek, Imre Éva, Marosán Csaba, Sigmond Rita és Vatány Zsolt lesznek. A teljes program elérhető a Huntheater.ro oldalon.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi értékmentés magyarországi támogatással
Három székely kaput sikerült felújítani az utóbbi időben a Hargita megyei önkormányzat székelykapu-programja keretében, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület közreműködésével: a csíkmenasági Adorján-kúriáét, illetve a csíkszentgyörgyi Gál Sándor, valamint Márton Ferenc kapuját.
A felújítási munkálatok tavaly kezdődtek el, mindhárom kapu a megsemmisülés szélén állt, sürgős beavatkozást és teljes felújítást igényelt. A restaurálás – amelyet András Sándor menasági mester végzett – befejeződött, a Gál Sándor-kaput (1824) már felállították a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivatal mögött, az ott található Gál Sándor-ház szomszédságában, a csíkmenasági Adorján-kúria galambbúgos kapuját (1828), valamint a Márton Ferenc szülőházához tartozó kaput (1868) az időjárás függvényében a napokban helyezik vissza.
Dokumentált épített örökség
Mindhárom kapu felújításához – a megyei önkormányzaton és a Kőlik egyesületen kívül – a közösség is hozzájárult, a helyi önkormányzat, a közbirtokosság, a tulajdonosok is segítették a munkát. A Gál Sándor-kapu restaurálása például nem valósulhatott volna meg teljes mértékben, ha Czikó Gergely volt csíkszentgyörgyi iskolaigazgató nem bocsátja a restaurátorok rendelkezésére az általa készített fotókat.
Czikó ugyanis a hetvenes években lefotózta a faluban található székely kapukat, nem is gondolván akkor arra, hogy az épített örökség dokumentálásával egy majdani felújítást segít. Így történt a Gál Sándor-kapu esetében is, a régi fotó alapján sikerült rekonstruálni a kaputükröt, valamint a hónaljkötések és a kötőgerenda közötti mintát.
Folytatódik az értékmentés
A megyei önkormányzat az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalt a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkársággal, és újabb anyagi forrásokra kaptak ígéretet az értékmentő munka folytatásához, mondta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
„Emellett továbbra is összeegyeztetjük a jogi alapot és a megyei közérdeket, hogy ne tudja senki törvénytelennek minősíteni a kifizetést. Ugyanakkor egy népszerűsítő programot is kidolgozunk egy nyertes uniós pályázat keretében. Kovács Piroska nyugalmazott tanárnő Europa Nostra Nagydíja ezen értékeinket már európai hírűvé emelte. Jövőbeni terveinkhez tartozik a felleltározás folytatása, de folytatni kell a kapumentést is, folyamatosan érkeznek hozzánk segítségkérő levelek kaputulajdonosoktól” – vázolta a terveket az elöljáró.
A székelykapu-program 2009 tavaszán kezdődött, amikor a Hargita megyei önkormányzat betársult a Kőlik egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentve az értékes székely kapukat.
A közös munka eredményeként elkezdődött a megye székely kapuinak felleltározása. A munkát a megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos kaput sikerült megmenteni a pusztulástól.
Legutóbb a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságához fordultak segítségért, így 2014-ben a Bethlen Gábor Alap jóvoltából 3 millió forintot sikerült székely kapuk megmentésére fordítani. Az öszszegből öt kapu felújítását végezték el, az említettek mellett Csíkszentkirályon a Nagy Benedek portáján lévő Bethlenfalvi-kaput és az oklándi unitárius parókia kapuját. A program keretében 2009 óta 56 kapu állagmegőrzését, felújítását végezték el 144 671 lej értékben.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Megálltak egy szóra Markóval
Kolozsváron találkozott a közönség MARKÓ BÉLA költővel. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Álljunk meg egy szóra című új irodalmi est sorozatának első meghívottját László Noémi, a szervezet korábbi elnöke faggatta közéletről, költészetről, az erdélyi magyar irodalom helyzetéről. A Bulgakov kávéházban rendezett beszélgetést Kustán Magyari Attila rögzítette.
Mivel a kincses városban ritka vendég, első ízben azt a kérdést kapta Markó Béla, mikor járt utoljára Kolozsváron. Markó elmondta, a Román Televízió versversenyének eredményhirdetésén, egy évvel ezelőtt.
A közelmúltról beszélve megjegyezte, eltelt tíz esztendő úgy, hogy nem vetett papírra irodalmi szöveget, akkoriban érezte politikusi mivoltának ideiglenességét, amely, ha több évtizedig is tartott, átmeneti korszakként is értelmezhető.
Mint mondta, az a kérdés, mi köze a politikának az irodalomhoz, akarva-akaratlanul szóba kerül, de nem csak a személye kapcsán, ez ugyanis közéletünk problémája: az alkotó lehet-e közéleti ember, szóljon-e bele a politikába? Amikor meglehetős intenzitással ismét elkezdett verseket írni, érzékelte, hogy a költő is hozott anyagból dolgozik, nem igazán lehet szétválasztani a különféle lírákat. Visszaemlékezett arra, hogy tizen- és huszonévesen meg sem próbált kötött formában írni, sem klasszikus időmértékes formákat, sem modernebb, nyugati időmértékes formákat nem használt, így első szonettkísérletei a nyolcvanas években jelentek meg, harmincas éveiben, amikor a konvenciórombolás után a klasszikumhoz való visszatérés jelentette a rendszerrel való valamelyes szembenállást. Arról is beszélt, a kisebbségi társadalom érdekei kívánják, hogy konzervatív legyen, minden modernizációs kísérlet gyanús számára, mert azt sugallja, elvesznek az értékek, s identitását fenyegetik ezzel. Ennek van köze az irodalomhoz, ugyanis a két világháború közti és utáni irodalmat úgy határozzuk meg, mint ami nyelvileg rendkívül gazdag, ez pedig annak az érdeknek az oka, ami Trianon után jelent meg: a nyelvet gazdagon kell tartani. Arról is beszélt, hogy az erdélyi magyar irodalom és magyar irodalom kettéválasztásáról mit gondol. Többedmagával tiltakozott, hogy egyfajta rezervátumba zárjanak minket, ennek ellenére még az iskolában is külön tankönyv létezett a magyar és a romániai magyar irodalom oktatására. – Nem erdélyi magyar író vagyok, hanem író vagyok, egyetlen magyar irodalom van – jelentette ki hozzátéve, erdélyiségét természetesen nem tagadja le, ez egyfajta többlet.
Mentsége az írónak, az alkotónak sincs, mert nem a másik emberen, hanem rajta áll, mit alkotott végül.
Szonettjeiben a tücsök, a darázs, a veréb, a hangya sok szerepet kap egyébként is. Markó elmondta, bár nem természetben élő ember, mindig urbánusnak vallotta magát, az állatvilág közel áll hozzá már csak azért is, mert néhány éve olyan helyen laknak, amelynek közelében erdő is húzódik. Nem tartozik a különösebben vallásos emberek közé, ennek ellenére az isten, a kereszt is gyakran megjelenik a szonettjeiben. Azt gondolja ugyanis, hogy a világot nem ismerjük, ezért készséggel elfogadja, hogy mellettünk, fölöttünk, körülöttünk sok minden van, amit nem tudunk. Ettől függetlenül azt gondolja, a krisztusi szenvedéstörténet emberi történet attól függetlenül, volt-e vagy sem feltámadás.
Néhány szót az erdélyi irodalmi életről is ejtett. A megosztottságot és feszültséget említette, úgy érzékelve, hogy a hazai magyar irodalmat szerencsére nem jellemzi olyan szétdaraboltság, ami a párbeszéd hiányát is okozná. Ezzel szemben Magyarországon nincs átjárás, ez pedig rossz, hiszen életbe lép „a mi kutyánk kölyke” mechanizmus, amely a kritikában úgy jelenik meg, hogy a miénket nem bántjuk, a másikról meg nem beszélünk. Markó az est végén verseket olvasott fel új kötetéből, az Elölnézetből.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Fejjel a nemzetállamnak
A nyavalygáson és a vesszentrianonozáson kívül mit kezdjünk azzal a tragédiával, amellyel nap mint nap együtt élünk? Nézzünk szembe vele – mondja Molnár Gusztáv.
Tényleg minden másképp történt, mint ahogy Molnár Gusztáv 1989 körül megjósolta? Politológusok vesézték ki az 1988-ban országot váltó gondolkodó elképzeléseit. Tömör gyönyör volt hallgatni, hogy létezik még valódi – és nyilvános! – gondolkodás Erdély jövőjéről, a nemzetállami logikákról, magyarok és románok együttélésének mikéntjéről vagy arról, összenő vagy inkább szétfejlődik Európa.
Ami alkalmat adott erre: megjelent és az EME-nél múlt héten bemutatták a harmadik kötetét az Alternatívák könyve sorozatnak, amelyben Molnár Gusztáv, a magát szakcímkék alól kivonó, politikai, politológiai, filozófiai és országhatárok mentén gondolkodó értelmiségi foglalja össze írásait a magyarságról, nemzetpolitikáról, Európáról.
Bretter György tanítványaként az utolsó, még „nemzedékként promotálható” csoport (Bakk Miklós kifejezése) tagja, Molnár Gusztáv a Bihar megyei Szalárdon született 1948-ban, Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron végzett 1971-ben a Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán. A Kriterion könyvkiadónál dolgozott Bukarestben, a Limes Kör alapítója volt, majd miután az állambiztonsági szervek tettek róla, hogy ne tudjon úgy dolgozni, ahogy szeretett volna, 1988 tavaszán áttelepült Magyarországra.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
1991-2003 között a budapesti Teleki László Alapítvány főmunkatársa, 2000-2002 között a Kolozsváron kiadott, regionalizációval és autonómiákkal foglalkozó Provincia lap felelős szerkesztője volt. 2006-tól a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója, azóta hosszabb időszakokat tölt ismét szülőfalujában, Szalárdon.
A rendszerváltás körüli időszak írásaiból válogatott harmadik kötetnek lesz elektronikus, kiegészített változata is – biztatott a Pro Philosophia Kiadó munkatársa, Ilyés Szilárd, és tervezik a negyedik, esetleg ötödik kötetet is a szerző 1993 utáni írásaiból.
Hogy miért olvassunk bő húsz éves „értelmiségi okoskodásokat” (Salat Levente kifejezése), olyan elképzeléseket a múlttá vált jövőnkről, amelyek nem váltak valóra? Ez magukat az „okoskodókat” is foglalkoztatja – fejtegette a kötet első méltatója, Salat Levente politológus, mert jól tudják, hogy a világ nem viselkedik úgy, ahogy a tudós ember szeretné
De néha mégis, jött elő két ellenpéldával Salat: Jean Bodin 1575-ben fogalmazza meg a szuverenitás elméletét, 1648-ban nagyjából eszerint rendezik át Európa térképét, és ez az államiság mai napig érvényes alapelve. John Stuart Mill 1861-ben írta le, hogy a jó kormányzás egyik feltétele az állam és a nemzet egybeesése, Salat szerint Woodrow Wilson 1918-ban épp ennek a javaslatnak megfelelően rendezi át a világot mai napig érzékelhető hatállyal.
Fiatal társadalomkutatók erdélyi csoportja viszont arra a megállapításra jutott – cáfolta saját optimizmusát Salat –, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jólképzett a szellemi elitje, ám a szellemi elit hatása az erdélyi magyar politizálásra nulla, vagy ahhoz nagyon közeli.
Molnár Gusztáv könyve valahol e két szélsőség között helyezkedik el, vélte Salat, aki szerint túloz a könyv fülszövege, hogy a kötet szinte minden bekezdését megcáfolta a történelem. Az Alternatívák könyve szerinte azért is érdekes, mert olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek a rendszerváltás körüli történéseket magyarázzák el a mai olvasónak egy nagyon aktív szereplő szemszögéből.
És a be nem következett jóslatok mellett nagy felismeréseket is tartalmaz, amelyeket az idő igazolt:
lejárt a nemzetállami abszolutizmusok kora,
olyan integrációnak kell jönnie, amely megrendszabályozza valamennyire és összefogja a nemzetállamokat,
a liberális minimum a kelet-európai országok integrációjának feltétele kell legyen (két évvel a koppenhágai kritériumok megfogalmazása előtt),
a térség stabilitása érdekében szükséges a NATO védelmi garanciáinak kiterjesztése,
a kisebbségi kérdés emberjogi kérdésként kell, hogy megjelenjen az integráció folyamatában,
az integráció a megoldás a Kelet-Közép-Európát szétfeszítő feszültségek csökkentésére.
Ami ígéret maradt a kötetben, az egy dráma története,
véli Salat Levente. Az egyik az a gyakori gondolat, hogy az európai integráció lebontja a nemzetállamok kizárólagosságát, centralizáltságát, miközben az Európai Unió működésének perverz következménye ennek épp az ellenkezője: felértékelődött a nemzetállamok szerepe. Salat szerint azért, mert az unióban felmerült problémák kezelésére nincs elég bölcsesség, koncepció.

A nemzetállami logikák felerősödését Salat Magyarországon dupla drámaként érzékeli épp a kötet másik vezérgondolata, a magyar nemzetpolitika szempontjából. Már 1988-ban megfogalmazza Molnár Gusztáv, hogy az összmagyarság gondolatát a kultúrából, a szellemi életből be kell vinni a politikába, és ezt 1992-ben úgy írja le, hogy a magyar nemzet egysége pluralisztikus egység, amely tiszteletben tartja az anyaország és a különböző magyar nemzeti közösségek egymással szembeni autonómiáját.
Ennek a föderatív nemzeteszmének Salat szerint ellentmondanak a legutóbbi nemzetpolitikai döntések, amelyeket az erdélyi magyarság feje fölött hoztak meg Budapesten, és amelyek felrúgják az erdélyi magyarság autonómiáját. Amikor az erdélyi, felvidéki stb. magyar közösségek autonómiát követelnek, írta Molnár Gusztáv 1992-ben, akkor nemcsak a többségi nemzetek állami asszimilációs törekvéseivel fordulnak szembe, hanem a magyar nemzetállam liberális és illiberális hagyományaival is.

Salat szerint nem jött be az a meglátás sem, hogy a fő geopolitikai aktorok a nemzetállamok feletti és alatti szerveződések lesznek, épp hogy visszatérőben van a klasszikus geopolitikai érvelés. Drámai eleme a kötetnek és Molnár Gusztáv habitusának, véli Salat, hogy rendkívül mély és alapos tudása a románság eszmetörténetéről mégsem közelíti, hanem akaratlanul is távolítja a két közösséget.
Az elvesztett illúziók Erdélyről ma stratégiai koncepciók,
emelte ki a kötet másik méltatója, Bakk Miklós politológus azt az 1988-as esszét, amely a magyar-magyar viszonyt tárgyalja. A négy illúzió, amit Molnár Gusztáv szerint már akkor elveszítettünk:
a transzilvanizmus illúziója, hogy Erdély külön entitás és külön identitás;
a politikai realitásokat és a status quókat figyelembe vevő, de az autonóm nemzeti célokat követő politikai beilleszkedés illúziója (M.G. történelmi példája erre az Országos Magyar Párt);
a kommunista (vagy kizárólagos) párttal kötött szövetség illúziója (történelmi példa a Magyar Népi Szövetség);
a minden további nélküli magyar-román barátság illúziója (a civil társadalmon belüli liberális hídépítés illúziója).
Az a dráma, mondja Bakk Miklós, hogy az akkori illúziók ma stratégiai kiindulópontok, koncepciók, ezek éltetik az erdélyi magyar politikai kezdeményezeseket. Elszegényedett a képzelőerőnk, hogy nem tudunk újat megfogalmazni, vagy a történelem logikájából következik, hogy nincs is más stratégiai lehetőség? – késztet szembenézésre a politológus.
A Provincia-körnek és eszmei-politikai műhelynek mindössze kétéves pályája igazolja Bakk szerint, mennyire illúzió volt a transzilvanizmus, sőt még inkább az a tény, hogy a mai transzilvanista szerveződések ugyanabban a körben topognak, amelynek a téziseit már az első Provincia-viták megfogalmazták ezelőtt 15 évvel.
A politikai beilleszkedés illúzióját az RMDSZ képviseli, sőt megalakulásának első, nagyon rövid szakaszában az RMDSZ még a harmadik illúzióval is kacérkodott, mondta Bakk Miklós: 1990 januárjában Domokos Géza fölkérést kapott arra, hogy az RMDSZ szekerét kösse a Nemzeti Megmentési Fronthoz.
Politikai inkonzisztencia jellemzi a negyedik illúziót, amely főleg a blogoszférában csúcsosodik ki olyan kritikai megjegyzésekben, hogy RMDSZ-nek fel kellene hagynia az etnikai politizálással. Ennek az álláspontnak a képviselői viszont – és itt Bakk Miklós Magyari Nándor Lászlót említette –, úgy képzeli el a maga politikai hátországának megszervezését, hogy az valahol RMDSZ-közeli forrásokra támaszkodna.
Egy politikáért élő értelmiségi ujjlenyomata és korképe
a kötet abból az időszakból, amikor a politika még a 9 éves gyerekeket is foglalkoztatta – szűrte át a könyvet saját tapasztalatain ifjabb Toró Tibor politológus. Szerinte Molnár Gusztáv ezekben az írásokban egyszerre próbálja meg megérteni és befolyásolni azt a világot, amelyben él: Magyarországot, Romániát, Közép-Európát és kiemelten Erdélyt.
Egyszerre keres mélyebb összefüggéseket és próbál ideológiát építeni a politikai cselekvéshez: román eszmetörténetből vezeti le, milyen buktatói lehetnek a román-magyar viszonynak, milyen gondolatokon alapul a román nemzetfogalom, és ezeknek milyen kihatásai lehetnek ránk.
Molnár Gusztáv sajátosan erdélyi szemszögből ír – állapítja meg Toró –, Erdély-központúságból léptetné tovább a magyar nemzetkoncepciót, és Erdélyt látja kulcsnak abban, hogy Románia visszatérjen az európai útra. Mindkét lehetőség utólag fokozatosan beszűkült – jegyzi meg Toró.
Az értelmiségi politizálás azért volt bukásra ítélve,
mert túlzott fontosságot tulajdonított az ideológiának, eszmetörténetnek, véli az ifjú politológus. Az értelmiségi politizálás abból indult ki, hogy a politikai cselekvés alapja egy koherens világkép kell, hogy legyen, illetve az ezt irányító értékek. A politikusoknak rendelkezniük kell egy bizonyos ideológiával, aminek formálásában az értelmiségi részt vehet, és ezzel talán befolyásolhatja a döntéseket is.
A posztszocialista térség politikai életében ezek nem számítottak – mondja Toró –, a politikusok már akkor sokkal pragmatikusabbak és cinikusabbak voltak, és ez a pragmatikus és cinikus politizálási stílus honosodott meg mind Magyarországon, mind Romániában. A sikeres politikai pártok csak látszólag szerveződtek ideológiák mentén, valójában érdekek, hálózatok és klientúrarendszerek alapján szervezték meg őket.
Az ideológiák és politikai programok politikai termékké váltak, így ez a típusú attitűd vesztes lett a térségünkben. Toró két ilyen terméket említett:
az autonómiát és a határon átnyúló nemzetegyesítést.
A társnemzet és az autonómia fogalma a '96-os kormányrakerülés után eltűnik, majd kommunikációs sémává válik; az SZNT, EMNT, MPP és EMNP létrejötte után szimbolikus állóháború alakul ki a fogalom körül. Miközben hiányoznak a konkrét lépések, tervezhetőség, előbbre vivő tényezők – bírált Toró.
A határon átnyúló nemzetegyesítés fogalma nagyon hamar a magyar belpolitikai élet egyik bunkósbotjává vált, az ellenfél kiszorításának eszközévé a diszkurzív térből. Amikor a fogalmat a státustörvény behozza, akkor a határon túl való boldogulást is jelentette, ahol partnerség létezik a magyar kormány és a határon túli közösségek vezetői között. A könnyített honosítás bevezetése után azzal, hogy közvetlen közjogi kapcsolatot alakít ki a határon túli magyarokkal, a magyar állam átnyúlik a határon túli politikai vezetők feje fölött.
Ha a fogalomhoz nem társítunk konkrét közpolitikai lépéseket, mondta a politológus, akkor teljesen más típusú nemzetegyesítést is szolgálhat: konkrét jelek vannak arra, hogy nem határon átnyúló nemzetegyesítéssel viszi tovább a trianoni traumából a magyar nemzetet, hanem egy határon belüli nemzetegyesítés is következménye lehet.
A magyar közösségnek Erdélyben tragikus a léthelyzete,
ezt akkor is és most is így gondolja – derült ki Molnár Gusztáv sokfelé ágazó válaszaiból, amelyeket méltatói felvetéseire adott. Már a Limes-körben is a romániai magyarság helyzetével való kíméletlen és ideológiamentes szembenézés volt a célja, mondta, ezért a kötet első esszéje sem épp szívderítő olvasmány.
(Viszont kalandos az írás története: eredeti kéziratát és három gépelt példányát annak idején a Szeku elvitte a szerzőtől, aki a szöveget nem olyan régen a CNSAS-tól – a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól – kapta vissza, a szekus tisztek széljegyzeteivel együtt.)
Molnár akkor még látott politikai kiutat, ma már nem. Evidens volt számára, hogy határrevízióra nincs lehetőség, de a nemzetegyesítést ettől függetlenül és pluralisztikus módon megvalósíthatónak gondolta.
Az identitásválasztás szabadságára épülő politikai filozófiája azért tette lehetővé a pluralisztikus nemzetfogalmat, magyarázta, mert az alapvető emberi jogok közé sorolta a nemzeti identitás választását is. Nemcsak adottságként tekintett a nemzeti identitásra, hanem választottként is, opció jellege megnyilvánul például a népszámláló hivatalnokok kérdésére adott konkrét válaszban.
Ez egy antietatista álláspont, amely szerint a civil társadalom alulról fölfelé szervezi magát politikai társadalommá. Ez főként a közösséggel szemben ellenséges vagy totalitárius állam kikapcsolására, feleslegessé nyilvánítására alkalmas álláspont, de nem számol az állam létével, amelyet nem lehet megkerülni, főleg ha az egy nemzetállam – véli ma már Molnár.
A nemzetállam saját logikája szerint hegemóniára törekszik,
bele van kódolva, hogy ha a nemzet és az állam nem esik egybe, akkor az állam mindent elkövet, hogy essen egybe, erre nagyon hatékony és nem csak erőszakos eszközei vannak. A trianoni utódállamok is nemzetállamok, egyáltalán nem igazságosak, azokban sem esett egybe nemzet és állam – vázolta a politológus.
Az a magyar közösségek tragédiája – véli –, hogy a döntő vonatkozásban ezzel nincs esélyük szembeszállni, bár a kulturális ellenállás eszközeinek széles skálája áll rendelkezésükre, például egy életképes szellemi elit.
Sőt minél demokratikusabb egy nemzetállam berendezkedése, annál nehezebb ezt a hegemóniáját ellenezni, mert az annál félelmetesebb és hatékonyabb. Ez kilátástalan és tragikus alaphelyzetet teremt, amellyel viszont szerinte együtt lehet élni.
Az utolsó erdélyi esély
A Provincia-kört úgy tekinti, mint a nemzeti státus elismertetéséért vívott baráti küzdelem terepe.
„Ha nekem az az őrült ötletem támad, hogy én nemzet vagyok, nem egyszerűen kisebbség vagy nemzetiség, akkor arra vágyom, hogy ezt a státusomat ismerjék el azok, akiket ez leginkább érint. Világos volt, hogy ezt az elismerést országos szinten nem érhetjük el soha, Erdélyen belül viszont volt rá esély: az erdélyi román szellemi elitnek volt egy velünk rokon gondolkodású csoportja, de ott is nagyon rezgett a léc, amikor a magyarok saját közösségükről társnemzetként beszéltek Erdélyen belül” – emlékezett vissza Molnár Gusztáv a kétezres évek elejének nagy vitáira.
„Az volt az utolsó pillanat, amikor ezt megtehettük, de már akkor nagymértékű illúzió volt benne, hiszen az arányok döbbenetesen megváltoztak” – vonta le nem kevésbé tragikus következtetést a politológus.
Tragikus alaphelyzet szerinte, hogy mi ragaszkodunk a nemzet mivoltunkhoz, mert minél inkább ragaszkodunk ehhez, annál fájdalmasabb számunkra látni, hogy a nemzetállam minket nem ismer el ilyenként soha. Ennek a dilemmának a politikai feloldását nem látja, csak a feloldás kulturális stratégiáit.
Aki tehát meg szeretné őrizni az illúzióit, az ne olvassa Molnár Gusztáv írásait. Vagy vállalja az átgondolásuk kockázatát. Mi több, szívesen olvasnánk Molnár Gusztáv mai jóslatait például annak fényében, hogy Oroszország hét éve rendszeresen megszegi Európa másik dédelgetett elvét, más államok szuverenitását.
Sőt még szívesebben néznénk, ha ma mondjuk videóblogot indítana a szalárdi orákulum.
(Bocs, Guszti, ezt nem tudtam kihagyni.)
Szabó Tünde
foter.ro/cikk

Megemlékezés Bunyitay Vinczéről a Nagyváradi Megyei Könyvtárban
Bunyitay Vincze munkásságának ismerete nélkül a kutatók nem tudnák felderíteni a bihari települések múltját, azokat az eseményeket, melyek rányomták a bélyegüket erre a területre az idők folyamán. Elhunytának 100. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílik a tiszteletére.
Az egykori egyháztörténészek között Bunyitay Vincze (1837–1915) neve egy különleges helyet foglal el, nemcsak a magyar, hanem a román történetírásban is. A történettudomány területén szerzett érdemei nem lennének ismertek, ha más beavatottak és szakemberek nem használták volna fel a történelmi munkáit a helytörténet megismerése céljából. Bunyitay Vincze történeti munkásságának ismerete nélkül a kutatók nem tudnák felderíteni a bihari települések múltját, azokat az eseményeket, melyek rányomták a bélyegüket erre a területre az idők folyamán. Történeti munkássága ma is mérföldkőnek számít mindazok számára, akik arra vállalkoznak, hogy Bihar múltjáról írjanak. Az ő nevéhez kötődnek a következő munkák: A váradi ősszékesegyház, Nagyvárad, 1880; A nagyváradi l. sz. Székesegyház, Nagyvárad, 1880; A váradi püspökség története, Nagyvárad, 1883–1884, 3 kot.; A mai Nagyvárad megalapitása, Nagyvárad, 1885; A váradi káptalan legrégibb statutumai, Nagyvárad, 1886; Szilágymegye középkori müemlékei, Budapest, 1887; Biharmegye oláhjai es a vallás unió, Budapest, 1889.
Életrajz
1859-ben Szaniszló Ferenc nagyváradi püspök bevette a nagyváradi egyházmegyébe és 1860-ban pappá szentelte. Várad-Olasziban és Békéscsabán káplánkodott. Három évig volt segédlelkész. Fábry Ignácz kassai püspök és szentjobbi apát jóvoltából elnyerte a szent-jobbi plébániát (1863–75), később bélfenyéri (1875080) plébános lett. 1872-ben a váradi püspökség adatainak gyűjtéséhez fogott, s hogy ezt könnyebben tehesse, Lipovniczky István nagyváradi püspök könyvtárnokának nevezte ki 1879-ben. Az adatgyűjtéshez a hazai levéltárakon kívül Róma és Bécs levéltárait is két ízben felkutatta. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. 1883-ban Lipovniczky püspök szentszéki tanácsossá nevezte ki, Őfelsége a király pedig 1888-ban tiszteletbeli, majd 1893-ban valóságos kanonokká. A kanonoki kinevezés egy új korszakot nyit Bunyitay Vincze életében, a mecénásét. Adományaiban is megmutatta szeretetét Nagyvárad iránt: 20.000 koronát adott a Bunyitay-liget létesítésére, 2000 koronát a nagyváradi Múzeum faragott kő díszajtajára. Leginkább azonban az elhanyagolt vidék segítését tűzte ki céljául. 1903-ban kisdedóvó-intézetet építtetett, aminek fenntartásáról is gondoskodott. Egykori plébániája kisdedeinek gondozásával Szent Vince leányait bízta meg. Azután megvette a szomszédos telkeket és azon új iskolaépületet emeltetett.
Áldozatkész alapító tevékenységének méltó koronája a 100.000 koronából épült újirázi katolikus templom. Nemcsak fölépíttette, hanem maga gondoskodott teljes felszereléséről is. A templomot 1912. november 1-én szentelte fel Széchényi Miklós nagyváradi püspök. Széchényi püspök, aki a leggyöngédebb figyelemmel vette körül a betegeskedő Bunyitayt 1911-ben pápai prelátusságot szerzett neki, a legutolsó napokban pedig megérkezett a híre hogy Őfelsége címzetes püspöknek nevezte ki. 1915. március 26-án este Bunyitay Vincze visszaadta lelkét Teremtőjének. Március 29-én kísérték utolsó útjára, és az Olaszi sírkertbe helyezték örök nyugalomra. (Források: Tiszántúl, 1915. március 3, p. 1-2, Bihar vármegye és Nagyvárad. Budapest, [1901])
Emlékkiállítás
Bunyitay Vincze elhunytának századik évfordulója alkalmából a Bihar megyei Gheorghe Şincai könyvtár meghívja önöket, hogy vegyenek részt a 2015. március 26-án, csütörtökön 17 órakor megnyitandó emlékkiállításon az intézmény aulájában.
Dr. Silviu Sana könyvtáros
erdon.ro

Antal Lóránt: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség
A hétvégi tisztújító küldöttgyűlésen Antal Lóránt lett a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) új elnöke. A 150 küldött 94 szavazatát elnyerő fiatal politikust első elnöki teendőiről, elképzeléseiről, a területi szervezetek közötti feszültségekről, az RMDSZ közelgő kongresszusáról kérdeztük. Melyek az első lépések, amelyeket a küldöttgyűlés után meg kell tennie a MIÉRT-nek? Az egyik legfontosabb teendő – ahogyan azt a programomban is leírtam –, hogy Kolozsvár-központúvá tegyük a MIÉRT-et. Korábbi, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanácsban tapasztaltak alapján is látom, hogy miután a fiatalok érettségi után többségében Kolozsvárra kerülnek, eltávolodnak az ifjúsági szervezetektől, így különálló tér, iroda volna szükség ebben a városban. Elsősorban az elszármazó fiataloknak volna szükségük erre, másrészt viszont ez volna az első lépés abba az irányba, hogy az egyéni tagságot valósítsuk meg. Az alapszabályzat jelenleg is támogatja az egyéni tagságot, de az elmúlt években nem foglalkoztunk a kérdéssel, a megvalósítandó iroda viszont Erdély bármely sarkából becsalogathatná az egyetemistákat. Nem szeretem egyébként az iroda szót: rögtön egy íróasztalra gondolunk és néhány hivatalos holmira, én viszont olyan helyiséget képzelek el, mint amilyen az udvarhelyi Szabad Európa Kávéház lett: fiatalos, barátságos, és nem csak gyűlésre, hanem előadásokra, találkozókra is megfelel.
A MIÉRT tisztújító küldöttgyűlésén elhangzott, hogy nem szeretné, ha területek közti, székely-szórvány tengely menti viták lennének. Hogyan oldhatók fel ezek? A szavazás is erőteljes üzenettel bírt: a 150 küldött között volt székelyföldi, partiumi, szórványbéli, közép-erdélyi, akik közül 94-en engem szavaztak meg. Ez azt mutatja, hogy valójában nincs területek közti harc. Azt mondtam a gyűlésen is, hogy a harc képzetét mesterségesen tartották fenn, és valamilyen szinten manipulálni akartak, elterelni a figyelmet a valós problémákról. Vannak persze véleménykülönbségek, de ezek abból adódnak, hogy minden terület specifikus problémákkal bír, ezeket meg az adott területen élők ismerik. Meg kell fogalmazni azt az alapelvet, hogy ne lépjünk át egymás kertjén, ne próbálja megmondani a székelyföldi a szórványban élőnek, mit hogyan tegyen, és fordítva. A MIÉRT szerepe sem az, hogy a területi tanácsok dolgába beleszóljon. Véleménye szerint mi az RMDSZ áprilisi kongresszusának tétje a MIÉRT számára? A kongresszus értelemszerűen fontos a MIÉRT számára, hiszen egyrészt elnököt választunk, másrészt az RMDSZ új programokat, ötleteket kell kitaláljon annak értelmében, hogy minél tágabb körben ismerhesse és képviselhesse az erdélyi magyarok problémáit. Milyen most az RMDSZ és a MIÉRT viszonya? A viszony jó, azonban mint ifjúsági szervezet erőteljesebben kell érvényesítenünk az érdekeinket. Nem az RMDSZ dolga az, hogy a problémáinkat megoldja, itt egy fordított kapcsolat áll fenn: mi kell kérjük és felsoroljuk azt, hogy mire van szükségünk, kissé erőteljesebben – ha szabad így fogalmaznom – kell lobbiznunk az erdélyi fiatalok érdekeiben.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,
maszol.ro

Márton Áron-film: a püspök által pappá szentelt lelkészek találkoznak
A Mustármag Közösség, Márton Áron püspökről tervezett játékfilm és köré épülő misszió egyik mozzanata azoknak a személyeknek a megszólítása, akiket a püspök bérmált vagy pappá szentelt. Ehhez kapcsolódik az az alkalom, amelyet elsőként Marosvásárhelyen március 26-ra terveznek, más településeken pedig még csak az előkészítés fázisában van. A részletekről Bara László római katolikus plébánossal beszélgettünk, akiről annyit mindenképpen tudnunk kell, hogy Márton Áron püspök falubelije. Erre még ma is szeretettel emlékezik: Én is domokosi vagyok és nekem Áron püspök nagyon fontos, egészen pici gyerek voltam, még alig 10 éves, egy áldást kaptam tőle, de később is végig felnéztem rá. Éppen ezért támogatom, hogy ez a film elkészüljön, mert ez egy nagyszerű dolog, de én azt látom benne, hogy a hozzá kapcsolódó misszió a lényeg. Minél szélesebb tömegeket megszólítani, belevonni: nem csak anyagi támogatást kérni, mert az is egy szép dolog, de fontosabb ennél, hogy – képletesen szólva – megtaláljuk Márton Áron munkájának nyomait a mi életünkben. Nagy kérdésem, hogy az az üzenet, amit ő hirdetett, átadott az most a mi életünkben hol van jelen? Ennek a kérdésnek a megválaszolására és nyomok felkutatása érdekében meghívták mindazokat, akiket Márton Áron püspök bérmált, és akikre kézrátétellel kiszolgáltatta a szentséget, hogy gyűljenek össze március 26-án délután Marosvásárhelyen a belvárosi Keresztelő Szent János plébánián. A medgyesfalvi közösségben, ahol plébános vagyok, meg is hirdettem, hogy akik pontosan emlékeznek arra, hogy Áron püspök szolgáltatta ki nekik a bérmálás szentségét, jöjjenek el egy családtagjukkal, hogy együtt próbálják felidézni a személyes élményt, hogy együtt kapaszkodókat tudjunk keresni.
Az ünnep meghirdetésében Pál apostol Timóteusnak írt második levére támaszkodunk, amelyben az öregedő apostol azt mondja: „Ezért figyelmeztetlek, szítsd föl magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem által benned van” (2 Tim 1,6). Valami ilyesmit szeretnénk most mi is, hogy megszólítsuk azokat a felszentelt papokat, akiket még Áron püspök szentelt, és mindazokat akiknek kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. Ne feledjük el, hogy ezek valóban valamiféle diadalutak voltak: gondoljunk csak bele, a háború után, egy idegen országban, mennyi rejtett seb volt a lelkeken, ki voltak éhezve, vigasztalanok voltak és úgy tekintettek a Püspökre, mert csak így nevezték, mint a Messiásra. A hatalom ugye le akarta fejezni a katolikus egyházat, és börtönbe csukatta a főpapjait. Ez látszólag sikerült is, de mikor felfüggesztették az életfogytiglani börtönbüntetését, és szabadlábra helyezték, akkor látták, hogy a siker átmeneti volt és az egyház halottaiból újjáéledt. Mert ahogy a Püspök úr kijött a börtönből és mindent újjászervezett, és elkezdődött a misszió. Már abban az esztendőben elkezdte bérmaútjait, és ez nagyon fontos volt, mert sokan azt hitték, hogy meghalt. Ugyanakkor több alkalommal is feljegyezték, hogy miként volt éber az emberi nyomorúságra és tényleg mindent megtett, ami hatalmában állt, ezt pedig nem felejtették el az emberek. Rengeteg ilyen feljegyzés és visszaemlékezés van, hogy észrevette a szenvedést, és miként gondoskodott, illetve hogy szívén viselte az emberek fájdalmát.
Visszatérve a beszélgetésünk fő témájához feltettem magamban a kérdést, hogy akit ez a nagyszerű ember megbérmált vagy fölszentelt, a kézrátételben részesült, a Szentlélek ajándékában részesült, vajon mire használta ezt az ajándékát. Elég-e nekünk, ha ezt az ajándékot elfogadtuk? Hiszen maga Áron püspök élete és missziója egy ajándék volt népünknek, és csak úgy tudjuk továbbadni, ha felszítjuk magunkban az általa közvetített kegyelmet.
Nekem tényleg előttem van az arca, a mosolya, de hát én sem vagyok már fiatal... A felnövekvő nemzedék viszont fényképről, egy-egy újságcikkből és a mi elbeszélésünkből tudnak meg valamit, és minket terhel a felelősség, hogy ezt az örökséget hitelesen átadjuk. Ezért fontos ez a kegyelemfelszítás. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a szélesebb tömegeket megszólítsunk, s hogy ez mennyire lesz sikeres, az a családokon múlik.
Úgy érti, hogy az örökséget a családokon belül kell továbbadni?
Igen, ez nagyon fontos, hogy a szülők, nagyszülők meséljenek róla, a családokat ez összehozza és a jótékony hatás nem maradhat el. Megvan a kísértés, hogy azt az ajándékot eltemetjük magunkban, megfeledkezünk s most azt szeretnénk, hogy szedjük elő és ezeket az élményeket osszuk meg a családtagjainkkal.
Azt mondta, hogy a Marosvásárhelyi alkalmat más településeken más alkalmak követik...
Tulajdonképpen ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén szeretnénk megszervezni, de nyilván más esperesi kerületekben is ez a szándékunk. Ehhez a kerület papjait hívjuk össze és tőlük kérjük, hogy ők vállalják fel, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, agapéval, élménybeszámolóval.
Meghívják tehát mindazokat, akiket Márton Áron bérmált, hogy vegyenek részt ezen az emlékező ünnepségen, hogy együtt könnyebben megtalálhassák Márton Áron lelkületét és nyomába szegődhessenek.
maszol.ro

Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni
Megütközést keltett a nagyváradi román újságírók körében, hogy hétfői sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak magyarul közölte mondanivalóját. Nagy József Barna az EMNT elnökének, Tőkés Lászlónak a sajtósát kérte fel a tolmács szerepére. A ebihoreanul.ro beszámolója szerint Tőkés László szokásos hétfői sajtótájékoztatója egy darabig a már ismert forgatókönyv szerint zajlott: a fideszes EP-képviselő előbb magyarul beszélt, majd románul is összefoglalta a mondanivalóját. Az erdélyi magyar politikusok egyébként mindig így járnak el, ha román újságírók jelenlétével tartanak sajtóértekezletet. Az EMNT elnökének sajtótájékoztatóin ráadásul általában a román média képviselői vannak többségben.
Tőkés László mellett hétfőn jelen volt az EMNT partiumi régióelnöke is. Nagy József Barna arról beszélt: annak mindenki örül, hogy Nagyváradnak ismét van magyar alpolgármestere, de ennek majd a hozadékát kell nézni, nem csupán a látszatát. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezlet Nagyváradon tartott hétvégi küldöttgyűlésére a romániai pártok közül csak a Szociáldemokrata Párt ifjúsági vezéreit hívták meg.
Nagy József Barna mintegy tíz percet beszélt magyarul. Amikor mondanivalóját befejezte, váratlanul bejelentette, hogy Tőkés László sajtósa, Dénes László foglalja össze röviden románul az elhangzottakat. A román média képviselői a bejelentést tiltakozva fogadták. Arra hivatkoztak, hogy ha a partiumi régióelnök nem szólal meg románul, akkor tudósításukban szó szerint idézni sem tudják. Vagyis Nagy József Barna magatartása a munkájukban akadályozza őket.
A felháborodás még nagyobb lett, amikor arra a kérdésre, hogy miért nem akar románul is kommunikálni a médiával, a partiumi régióelnök kijelentette: „Jogom van arra, hogy ne akarjak románul beszélni”. A román újságírók tiltakozásként emiatt távozni készültek a sajtótájékoztatóról, a „tolmács” összefoglalója sem érdekelte őket.
A helyzetet Tőkés László úgy próbálta menteni, hogy kijelentette: Nagy József Barna „nem ismeri annyira a román nyelvet, hogy beszélni is tudjon” – idézte az EMNT elnökét az ebihoreanul.ro. Az elhangzottakat a maszol.ro-nak megerősítette kedden a sajtótákékoztatón jelen lévő egyik magyar újságíró is.
"Provokáltak az újságírók"
Nagy József Barna a maszol.ro-nak elmondta, azért kérte fel mondanivalója tolmácsolására Dénes Lászlót, mert azt akarta, hogy Tőkés László sajtósa tömören foglalja össze románul is a mondandóját. "Anyanyelvén általában terjengősebben beszél az ember, Dénes László a lényeget mondta volna el. Ám a román újságírók beléfojtották a szót" - magyarázta a történteket.
Az EMNT alelnöke szerint a román újságírók provokálták is. Egyikük kijelentette, hogy Romániában él, ezért köteles románul beszélni. Egy másik újságíró azt kérdezte tőle: ha román orvoshoz megy, akkor is magyarul mondja el a tüneteit? Nagy erre válaszul kijelentette: ragaszkodik az anyanyelvéhez. "Azt mondtam, ha beteg vagyok, addig járom a kórházakat, amíg találok egy magyar orvost. Nem azért, mert nem tudok románul, hanem azért, mert anyanyelv-használati jogommal akarok élni a közintézményekben" -- fogalmazott.
Az EMNT alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi elnökeként többször is magyar nyelven írt beadványokkal fordult a városházához. Tájékoztatása szerint Ilie Bolojan polgármester egyszer sem utasította el ezeket a beadványokat, hanem válaszolt rájuk. Nagy ugyanakkor tagadja, hogy elhangzott volna az a kijelentés, miszerint joga van arra, hogy ne akarjon románul beszélni. "Azt mondtam mindössze, hogy jogom van magyarul beszélni. Remélem, erről hangfelvétel is készült" -- tette hozzá.
maszol/ebihoreanul.ro

Ha kidobnak az ajtón
Átütő sikernek semmiképp sem nevezhető mindaz, ami az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának ülésén történt – a testület úgy találta, nem illetékes a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiapárti határozatok ügyében, ezért nem monitorozza a romániai régiósítási folyamatot –, ennek ellenére az autonómiaküzdelem jelentős pillanata volt a tegnapi strasbourgi meghallgatás, melynek következményei pozitívak lehetnek. A történtek rávilágítanak egy sor olyan problémára, amelyet ideje volna végre megoldani. Mindenekelőtt arra, hogy Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai. Érdemes e tekintetben alaposan elemezni, milyen mértékben járult hozzá Bukarest eme sikeréhez a magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalása.
Az egyórás vita egyik legkézenfekvőbb haszna ezért, hogy számos európai tisztségviselő egyáltalán tudomást szerezhetett a székelyföldi problémáról, arról, hogy Romániában mégsem oldották meg oly példaértékűen a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait, mint azt Bukarest állítja. Azt is a pozitívumok közé sorolhatjuk, hogy elhangzott valamiféle ígéret, mely szerint jövőben az Európa Tanács megvizsgálja, Románia miként teljesítette vállalt kötelezettségeit. Nem halkulhat tehát hangunk, csakhamar újabb esély nyílhat jogköveteléseink bemutatására – és ha most ki is dobtak az ajtón, talán visszamászhatunk majd az ablakon. Kiemelhetnénk továbbá, hogy szinte észrevétlenül, de létrejött egyfajta munkamegosztás az erdélyi magyar szervezetek között. Az autonómiapárti határozatok elfogadását ugyanis a Székely Nemzeti Tanács javasolta, a dokumentumot megszavazó ötven önkormányzat túlnyomó többsége RMDSZ-es vezetésű, a voksolások során pedig minden magyar párt ugyanazt az álláspontot képviselte. Ez a fajta munkamegosztás, illetve ennek kiterjesztése a jövőben elengedhetetlen, hiszen az autonómiaküzdelemben egyaránt szükség van mindenkire és mindenre: mozgalmi háttérre, tömegmegmozdulásokra, diplomáciai eszközökre, parlamenti jelenlétre, a románsággal folytatott párbeszédre.
Végül pedig a monitoringbizottságban folyó vita ismételten arra irányítja a figyelmet: az autonómiaküzdelem során mindeddig talán túlságosan is háttérben maradtak az önkormányzatok. Pedig az érdekérvényesítés főszereplői lehetnének, hiszen különösen itt, Székelyföldön az önkormányzatok a magyar megmaradás bástyái, vezetőik pedig bírják a helyi közösség támogatását, sokkal inkább, mint a központi pártvezetés. Az önkormányzatok menetelése ezért nem érhet véget a strasbourgi meghallgatással, sőt: újabb lendületet kell vennie.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félresöpört autonómia (Strasbourgi napirenden Székelyföld)
Nem döntött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyében, visszautalták az állandó bizottságnak. Így sikernek nehezen nevezhető a háromszéki önkormányzati vezetők strasbourgi útja, ám a monitoringbizottság elutasítását mégsem tekintik kudarcnak, bő egy órán keresztül Székelyföld volt a téma, és a jövőben lehet hozadéka, hogy a jelenlevők ízelítőt kaptak az erdélyi magyarság gondjaiból – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki póttagként volt jelen a tegnapi ülésen.
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusába minden Európa tanácsi tagállam delegál képviselőket, Románia tíz taggal van jelen a testületben, az erdélyi magyarságot egyedül Klárik Attila háromszéki megyei tanácstag képviseli, az ő feladata volt megindokolni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezését. Az SZNT más nemzetközi fórumok mellett ezt a testületet is megkereste, tudomásukra hozta, hogy eddig ötven székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is, de azt is, hogy a román kormányt képviselő prefektúrák megtámadták ezeket a határozatokat, és jelentős részüket a bíróságok már érvénytelenítették. Az SZNT beadványában szerepel az erdélyi magyarság aggodalma Románia tervezett közigazgatási átszervezése miatt.
A kongresszus több halasztás után tegnap strasbourgi ülésén tűzte napirendre a kérdést. Antal Árpád a Háromszéknek elmondta, a bizottság elnöke előbb ódzkodott, de végül belement, hogy póttagként ő is részt vegyen az ülésen felszólalási jog nélkül, és hosszas meggyőző munkára volt szükség, hogy beengedjék a terembe Tamás Sándor tanácselnököt, aki így az asszisztensek közül követhette a vitát. Biró Zsoltnak, az MPP elnökének már nem volt ilyen szerencséje.
A két és egynegyed órás ülésnek tizenkét napirendi pontja volt, és végül jó órát foglalkoztak az erdélyi magyarság ügyével, melyet „kényes kérdésként” minősített a bizottság svájci elnöke, Philippe Receveur. Klárik Attilának tíz perc állt rendelkezésére, és elmondta, három megye negyvennyolc önkormányzatának és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresöpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít” – hívta fel a kongresszustagok figyelmét. Kitért arra is, politikai konszenzus van a magyarság politikai szervezetei között, hogy a román kormány által tervezett régiósítás jelentős veszélyeket hordoz a magyarság számára, meggyőződésük, Bukarest célja olyan régiókat kialakítani, melyek egyikében sincs magyar többség. Arra kérte a monitoringbizottságot, kísérje figyelemmel a folyamatot, és emeljen szót, ha beigazolódnak ezek a félelmek. Ugyanakkor meghívta a testületet, 2016-os első negyedévi ülését tartsa Sepsiszentgyörgyön.
A román delegációt vezető Ludmila Sfirloaga Prahova megyei önkormányzati képviselő szintén tízperces válaszában elsősorban azt emelte ki, hogy a székelyföldi önkormányzatok határozatai egy etnikai alapú területi autonómia létrehozatalát kérik, ez pedig ellentmond Románia alkotmányának. Ugyanakkor kitért arra is, a régiósítás nem az önkormányzatok, hanem a kormány hatáskörébe tartozik. Hosszan és részletesen idézte Liviu Dragnea miniszter tavaly e kérdésben írt válaszlevelét. A két felszólalás után jó páran hozzászóltak a vitához, többségük úgy ítélte meg, a kérdés nem tartozik a bizottság hatáskörébe, Románia belügyéről van szó, melyet itteni párbeszéddel kell megoldani. „Többen is tanácsolták, hogy amikor megfogalmazzuk törekvéseinket, ne területi autonómiáról, hanem a különleges státusú régiókról beszéljünk, mert az autonómia máshol is érzékeny téma” – magyarázta Antal Árpád. Néhány hozzászólás mögött egyértelműen tetten érhető volt a román lobbi, az SZNT kérése mellett csak a magyarországi Magyar Anna Fideszes képviselő érvelt. A vitát végül az ülésvezető zárta le, egyértelműen kimondta, nem tartozik hatáskörükbe a kérdés, jövőben az ET úgyis monitorozza, hogy Románia miképpen teljesítette vállalásait, és akkor majd odafigyelnek erre a vetületre is – mondta el Antal Árpád. Kifejtette, egyértelmű siker az lett volna, ha a bizottság kijelöl egy raportőrt, és elindítják Románia monitorozását ez ügyben, ám elégedettek lettek volna akkor is, ha most ugyan nem születik döntés, de tartanak egy kihelyezett ülést Sepsiszentgyörgyön.
„Kudarcnak így sem nevezném azt, ami történt, ott voltunk, beszéltünk Székelyföldről, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy elkészítünk egy árnyékjelentést és egy fehér könyvet az erdélyi magyarság helyzetéről, ezeket bemutatjuk jövőben a Romániát monitorizáló bizottságnak. Rendkívül nagy munka az alapos dokumentáció összeállítása, de talán meglehet a hozadéka, előrelépést érhetünk el” – fejtette ki Antal Árpád.
Pár nappal az ülés előtt Kelemen Hunor, az RMDSZ és Biró Zsolt, az MPP vezetője írt levelet a kongresszus elnökének, főtitkárának és a monitoringbizottság elnökének. Ebben a romániai régiósítási tervekre és az ukrajnai konfliktusra utalva kijelentették: nem szeretnék, ha a romániai magyar közösség megoldatlan problémái ürügyet szolgáltatnának az Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak a térségben. Egyben azt kezdeményezték, hogy a monitoringbizottság tartsa Sepsiszentgyörgyön a 2016. eleji kihelyezett ülését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Botránytól bűzlő versenyvizsga
A több mint négy éve érvényben lévő oktatási törvény alkalmazása óta a szaktárca először hirdetett versenyvizsgát a negyvenkét megye főtanfelügyelői tisztségére – ez azonban már az elején bal lábbal indult. Alig másfél hónappal a versenyvizsga előtt a minisztérium megváltoztatta a módszertant, és azoknak a jelölteknek is lehetőséget kínált a megmérettetésre, akik a vizsga időpontjáig nem töltik be a nyugdíjkorhatárt, az sem baj, ha egy nappal utána már nyugdíjasok, bátran kiülhetik a négyéves mandátumot.
Már akkor elindult a spekuláció, hogy személyre szabottan kiknek kívánnak kedvezni ezzel az intézkedéssel, ki kinek a rokona, ismerőse a minisztériumban vagy a kormányban, kik azok a tizenöt-húsz éve tisztségben lévő oktatási vezetők, akik beton-biztosan maradnának a főtanfelügyelői székben, nehogy vissza kelljen menniük tanítani.
Alig csitult el a találgatási hullám, kezdődött a jelentkezés időszaka, amikor újból erőre kapott az indulat, hogy a politikai pártok küldik ringbe jelöltjeiket, és félő, nem a szakmaiság lesz a döntő, hanem a politikai színezet. Kovászna megyében izgalomra adott okot, hogy utolsó napig nem pályázott senki a tisztségre, a jelenlegi főtanfelügyelő már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, nem vizsgázhat, és úgy tűnt, nem akad egy magyar pedagógus, aki vállalná a felelősséget. Mert ahhoz kétség nem fér, Háromszék mindenkori főtanfelügyelőjének magyarnak kell lennie, egy hetvenöt százalékban magyar többségű megyében ez dukál.
Nos, az utolsó pillanatban vállalta a megmérettetést Kiss Imre, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola igazgatója, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, aki több ízben bizonyította, rövid és hosszú távon is képes tervezni, a fiatalok elhelyezkedését pozitívan befolyásoló döntéseket hozni – például az elméleti és gyakorlati oktatásban is gyengén teljesítő hibrid iskolatípus, a szakközépiskola helyett a kézzelfogható szakmai tudást nyújtó szakmunkásképzőt részesíti előnyben. Tavaly kilencedik osztályokban csak ilyen felvételit hirdetett iskolája.
Eljött a versenyvizsga ideje, és országos botrányba fulladt már az első próba, az írásbeli teszt. Közel húsz pályázó lépett vissza – köztük a háromszéki jelölt is –, egyesek egészségügyi okokra hivatkoztak, mások azzal hagyták el a vizsgatermet, hogy arcul csapták őket – a kétezer oldalas vizsgaanyagból csak az oktatásmenedzsmentre vonatkozó kérdésekre kellett válaszolni, módosították a pontozást –, szabálytalannak ítélték az egész eljárást, kérték a versenyvizsga eredményeinek megsemmisítését. Nem csoda, ha némelyekben felmerült, előre eltervezett színjátéknak voltak részesei.
Kérdés, ezek után lesz-e jelentkező az üresen maradt főtanfelügyelői tisztségekre, vagy minden marad a régiben és ideiglenes kinevezéssel irányítják tovább az oktatás megyei szintű intézményeit.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dorin Florea: Sértő a "kisebbségi" megnevezés
Tegnap délben sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea polgármester, aki ezúttal nem a város mindennapi közigazgatási gondjait osztotta meg a sajtóval, hanem a közelmúlt eseményeire reflektált. Szó esett a március 20-i megemlékezésekről, a párttörvényről és a központi költségvetésről.
Először a polgármester sikeresnek minősítette a hivatal által szervezett 1990. március 19–20-ra való megemlékezést, ahol "történészek, pszichológusok, egyetemi tanárok mondták el objektív véleményüket a történtekről". Ezzel szemben a magyar politikusok megint külön-külön szervezték a rendezvényt, s még Emil Constantinescu volt államelnök sem kereste fel – fejtette ki sérelmeit a polgármester, s hozzátette, mindemellett beült a "haszonlesők bandájába" (gasca de profitori). Három szomorú arc közé, akik nem tettek mást, mint szították a hangulatot Marosvásárhelyen, s közben ők jól éltek. Mi több, Emil Constantinescu sem tartotta be a városnak tett ígéretét, amelyet Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök látogatásakor fogadott meg. Ezzel szemben ő igyekezett a törvények határmezsgyéjén a magyar és a román lakosok érdekeit szolgálni, hogy megteremtse a harmóniát a városban. Amikor a Népújság arra volt kíváncsi, hogy miként tartotta be a kisebbségi törvényben foglaltakat, hosszú magyarázkodásba kezdett.
"Nem tartom jónak, hogy a kisebbségi törvény megszabja, kit milyen funkcióba kell kinevezni etnikai alapon" – mondta, majd miután felvetettük a kétnyelvű utcanévtáblák kérdését, kifejtette, az alkotmány szerint Románia egységes nemzetállam, nem hozhat a helyi közigazgatás ezzel ellentétes határozatokat, ezért nem lehet "bárhogy lefordítani" az utcaneveket. Mégis, ő volt, aki szorgalmazta, hogy Marosvásárhelyen a "hagyományos utcaneveket" használják, nem azokat, amelyek a hivatalos névjegyzékben szerepelnek. A helyi tanács nem akarta elfogadni ezt a javaslatot, azért nem kerültek ki a mai napig a kétnyelvű utcanévtáblák. Mégis, a "javaslatára" nevezték el a volt 2-es számú általános iskolát építtetőjéről, dr. Bernády Györgyről, és megakadályozta, hogy a vegyi ipari szaklíceum Emil Dandea nevét viselje, mivel a volt polgármesternek semmi köze nem volt az épülethez. Aztán részletezte: a kulturális közeledést szorgalmazza továbbra is, ez oldja meg a kérdést, nem az ilyen követelések. Ezt az üzenetet kell továbbvinni. Az említett politikusok csak a középszerűséget honosították meg a politikai, emberi kapcsolatokban – mondta többek között, hozzátéve: azért vannak "rendes magyarok is közöttünk".
A polgármester különleges elmélettel állt elő. Elmondta, kivenné a jogi kifejezések szótárából a "kisebbségi" szót, hiszen ez "megalázó" a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára. Ez olyan megbélyegzést jelent, amelytől nem lehet megszabadulni, s amelynek "viselését" a magyar politikusok is szorgalmazzák. S ez olyan jel, amelyet a történelmi időktől a magyarok magukon viselnek. Felvetettem, hogy ilyen elven a "többségi" kifejezést is törölni kellene. Erre a következőképpen válaszolt: "azt nem lehet, mert többség az is, amikor négyen ülünk egy kocsmában, hárman söröznek, és egy bort iszik – a sörivók a többség" – magyarázta.
Miután "letudtuk a kisebbségi ügyet", a polgármester a párttörvényre tért át, és elmondta, kötelezővé kellene tenni a politikai kampányokban a tévéadókon az ingyenes klipek közzétételét, mert szerinte a legtöbb politikus így mossa tisztára a kampányokba befolyt pénzt. A továbbiakban azt is nehezményezte, hogy a szerencsejátékokra vonatkozó új jogszabály szerint a bevétel után nem a helyi közigazgatásnak, hanem a központi költségvetésnek adóznak. Ez az eljárás ellentmond a meghirdetett közigazgatási decentralizációval. S innen jött az újabb ötlet: "a kormány ne bocsásson ki minden év december 20-a és 31-e között rendeleteket, mert ezeket sebtében hozzák, nincsenek átgondolva és többet ártanak, mint használnak".
Aztán elárulta, évek óta szeretne egy építkezésitörmelék-lerakót létesíteni Marosvásárhely környékén, de az előző környezetvédelmi miniszterek nem engedélyezték, mivel van egy olyan jogszabály, amely megtiltja, hogy a város 30 kilométeres körzetében bármilyen hulladéklerakó létesüljön (sz. m.: a jóváhagyott kerelőszentpáli kivételével, természetesen). De a napokban a hivatal kapott egy e-mailt, ami mégis "reménysugár lehet arra, hogy ez is elrendeződik". Próbáltunk megtudni részleteket, de a polgármester azt mondta, csak akkor válaszol ezekre a kérdésekre, amikor biztos lesz, hogy előreléphet ez ügyben.
Olvasóink jelezték, hogy szintén a napokban olyan táblák jelentek meg a Vár sétányon, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy veszélyes az évszázados fák alatt parkolni, illetve a padokon tartózkodni, s ezek arról is tájékoztatnak, hogy "a fák kezelés alatt állnak". A polgármester megerősítette, a táblákat a hivatal helyezte ki, mert volt eset, hogy az elszáradt, vaskos faág az útra esett, és ez valóban veszélyes lehet. A baleset felelőssége pedig a hivatalt terheli. Így próbálják óvni a lakosokat. Hogy valóban kezelésbe veszik-e a fákat, arra nem válaszolt. Reméljük, nem a láncfűrész lesz a "végső megoldás".
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Ma kezdődik a XXII. marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia
320 dolgozatot mutatnak be, 17 meghívott előadót várnak a rendezvényre
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében idén is sor kerül a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK). A ma kezdődő háromnapos rendezvényen 23 szekcióban kerül sor előadásokra, és 320 hallgatói dolgozatot mutatnak be.
A marosvásárhelyi TDK idén is akkreditált rendezvény, amelyen a részvétel 18 kreditpontot ér a rezidensek, PhD-hallgatók és szakorvosok számára. A magyar hallgatók anyanyelvükön mutathatják be orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti vonatkozású dolgozataikat, több workshopra is sor kerül, illetve meghívott magyarországi szakemberek előadásait hallgathatják meg a résztvevők. A ma kezdődő, munkaműhelyekkel indító tudományos rendezvény három helyszínen oszlik meg: a Kultúrpalota termei mellett a Plaza, illetve a Continental szállók konferenciatermeiben is tartanak előadásokat. A XXII. TDK főszervezőinek – Tubák Nimród MMDSZ-elnök, Mihály Izabella IV éves, Varga Ágota V. éves, Mihály István V. és Virginás-Tarr Ágnes II. éves hallgatók az általános orvosi karon – tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 23 szekcióban beérkezett 335 dolgozatból 320 dolgozat kerül bemutatásra a rendezvényen, 22-vel több, mint tavaly.
"Két szekcióval több van, mint a tavalyi TDK-n. Magyarországról 17 meghívott előadóra számítunk, és két helyi előadónk is lesz: dr. Szatmári Szabolcs ideggyógyász főorvos, egyetemi előadótanár és dr. Kovács Judit intenzív terápiás főorvos, egyetemi előadótanár. A legtöbb dolgozat a megelőző orvostudomány, kardiológia és gyermekgyógyászat szekciókban érkezett be, és minden témakörben küldtek be dolgozatokat" – nyilatkozta lapunknak Tubák Nimród.
A Tudományos Diákköri Konferencia elsősorban a diákok szemszögéből kiemelt jelentőségű, hiszen ők jelentik a rendezvény fő célcsoportját. "Egyedüli magyar orvostudományi diákköri konferenciaként Erdélyben, lehetőséget nyújt az egyetemi hallgatóknak arra, hogy bemutassák tudományos munkájukat. Úgy vélem, az egyetem nem készít fel olyan kihívásokra, amelyeket egy ilyen konferencia megkövetel. A hallgató számára komoly munkát, nehéz döntéshozatalokat jelent az út, amíg eljut oda, hogy bemutathassa dolgozatát. Az oktatási rendszer hiányosságának tartom, hogy nem elég interaktív a felsőoktatás, a hallgató elég gyakran hallgat, és ez az orvosi egyetemi oktatásban sincs másként. A konferencia kitűnő alkalom arra, hogy a diák a témavezető oktató irányításával elkészítse a dolgozatát, ami rengeteg munkát igényel. A hallgatónak ugyanis tanulmányoznia kell a szóban forgó szakterületen, a választott tudományos témán belül a legutolsó szakirodalmat – és itt nagyon fontos az angol nyelvtudás is –, feldolgozza az anyagot, szintetizálja, azaz a terjedelmes szakirodalmi adatokat összefoglalva írjon egy 200 szavas kivonatot, és végül mutassa be a dolgozatát" – egészítette ki a beszélgetést Mihály István főszervező.
A rendezvény holnap szekciónkénti előadásokkal folytatódik, a gálaestre, illetve a díjkiosztó ünnepségre szombaton 18 órától kerül sor a Kultúrpalota nagytermében.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Mélyponton a román–magyar kapcsolat (II.)
A románság jelenlegi kisebbségi politikája számunkra „idegesítő”, talán nem is túlzás, ha felháborítónak nevezzük. A románok ezzel szemben „nyugodtan” végzik dolgaikat, mondanám „kisded” játékaikat, a régi recept szerint. Nekik semmi nem sürgős, és azt is tudják, hogy az idő most is nekik kedvez. A statisztika azt mutatja, hogy a magyarság Erdélyben nem gyarapszik, sőt inkább fogyóban van. A másik tény, amit „román barátaink” kárörvendve vesznek tudomásul, hogy az erdélyi magyar politikában semmi egység nincs, a magyarság politikai szerepvállalása a jövőt illetően megkérdőjelezhető.
Mire számíthatunk tehát, vagy mi a teendő? Higgadtnak kell maradni, csendesebben intézni dolgainkat, kevesebb csinnadrattával, inkább több nyugodt megbeszéléssel. Nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi 25 évben – bárhogyan is bíráljuk – az erdélyi magyarság helyzete javult, főleg ha összehasonlítjuk múltbeli korszakokkal. Milyen helyzet volt a negyvenes években, mi volt a Ceauşescu-éra alatt, és mi van most. Nyugaton ezen mérce szerint ítélik meg a dolgokat, ezt a románok jól tudják, packáznak, és vállvonogatva kérdezik, mit akarnak még ezek a magyarok. Ha egy szóval válaszolnék minden erdélyi magyar nevében: csak egyenjogúságot.
A megoldás ott kezdődhetne, ha mindkét oldal, végre! megértené, hogy nem ellenséggel áll szemben, hanem egy olyan partnerrel, akivel évszázadok óta együtt él, és továbbra is együtt kell élnie. Ez több mint jó szomszédság, ez „szimbiózis”, együttélés.
Jövőre választások lesznek, készüljünk fel komolyan, már csak azért is, mert új választási törvény készül, és nem tudni, mennyire kedvez majd a magyarságnak. Három magyar párt a román politika színpadán, nem megoldás, teljesen megosztja az erdélyi magyarságot. Mindhárom pártban vannak értelmes, jól felkészült és becsületesen dolgozó politikusok, akik ha megegyeznek, összefogva egy új, erős magyar párt vezetői lehetnek. Egy ilyen új párt a magyar érdekek mellett Erdély összlakosságának gazdasági és társadalmi érdekeit is képviselhetné, és így természetszerűleg, a választások alkalmával román szavazókra is számíthatnak. Távlatilag, Erdélyben egy közös román–magyar politikai erő is születhetne, mely, ha Erdély lakossági arányait nézzük, a 15-20 %-os szavazati arányt is elérhetné.
A fent írottak nem illúziók, hanem lehetőségek, és ki lehet használni őket. A román vezetéssel pedig meg kell értetni – és ez már a magyar kormány hatásköre –, hogy a hivatalos román szervek szembetűnően magyarellenes intézkedései nem illeszkednek egy szalonképes demokratikus kormányzás kereteibe, és sokat ronthatnak a két ország kapcsolatán. Tehát eddig és ne tovább!
Különben olyan ügyek, mint a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem, vagy a Mikó kollégium elsősorban pénzkérdés, amit a magyar állam és a magyar emigráció segítségével meg lehetne oldani. Egyszerűen bővíteni kell a Sapienciát két új tagozattal, a román egyetemből ki kell lépni. A Mikó-épületet pedig meg kell venni. (Talán írjunk a magyar milliárdosoknak, Soros Györgynek, Péterffy Tamásnak?) .
A román–magyar „normális” együttműködés még várat magára, de ha már ez a „játék” tényleg az idegek játéka, akkor mi, magyarok is mutathatnánk valami újat.
Hollai Hehs Ottó, Németország
Nyugati Jelen (Arad)

Még egyszer márciusról
Azt tartják, hogy bizonyos történelmi tények és események megértéséhez, a valódi tisztánlátáshoz kell egy bizonyos időtávlat, hogy tárgyilagoson, érzelmektől, indulatoktól mentesen ítélhessük meg a valós tényállást. Ha ez így igaz, akkor az 1990 márciusában Marosvásárhelyen megesett dolgok a kivételek közé tartoznak, hiszen negyedszázad távlatából mindenki a maga szemszögéből beszél a fekete márciusról.
A különbség talán annyi, hogy a felek ma már kevesebb indulattal fűszerezik az emlékezést. De a szembenállás, a „párhuzamos történelem” képtelensége változatlanul uralg, s így lesz ez mindaddig, amíg legalább erkölcsileg nem vonják felelősségre a sötétből cselekvőket, az etnikai összecsapás igazi szervezőit és haszonélvezőit, a nacionalista kommunizmus rövid időre elrejtőzött, de gyorsan előkerülő pribékjeit.
Nem lesz megnyugvás és józan tisztázás addig, amíg Mihai Cofariut, a félrevezetett, leitatott, de gyilkos szándéktól egyáltalán nem mentes libánfalvi nyomorultat továbbra is nemzeti hősként, mi több, ártatlan áldozatként emlegetik, s krokodilkönnyeket hullatnak érte. Az elemi jogérzet tiltakozik ellene, hogy a házadra rászabadított csürhét áldozatnak állítsa be bárki, főleg, ha azt a megsemmisítésedre, de legjobb esetben is a megfélemlítésedre toborozták. Pénzzel, itallal, hazugságokkal, sötét elemi ösztönökre és fölkorbácsolt indulatokra alapozva.
Ha a megsemmisítés nem is sikerült huszonöt évvel ezelőtt, a megfélemlítés és a remény eltiprása annál inkább, mert mi más lenne a magyarázat arra, hogy Marosvásárhelyen – most már irányított, tömeges betelepítések nélkül – megfordult az etnikai arány, s az akkor még enyhe magyar többségű városból román többségű lett, ahol most már végleges és visszavonhatatlannak tűnő folyamat tovább apasztja az egykori székely főváros magyar közösségét.
A sötét erők tehát végeredményben elérték a céljukat, s igazuk van azoknak, akik attól tartanak, hogy Székelyföld többi városai következnek most sorra, mert a nemzetállami gőg nem nyugszik az itteni „végső megoldásig”. Persze, addig még vagyunk, és itt vagyunk.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szülőföldön magyarul: hibás az űrlap, április 24-éig kérhető a támogatás
Április 24-éig lehet benyújtani az igénylést a Szülőföldön magyarul program keretében biztosított támogatásra – a hivatalos űrlapon ugyanis hibásan szerepel március 31-e határidőként.
Bartolf Hedvig volt Hargita megyei főtanfelügyelő, a programot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa leszögezte: nem az űrlapon, hanem az akció hivatalos honlapján (www.szulofoldonmagyarul.ro), a plakátokon, valamint a sajtóban közölt határidő a helyes.
Kifejtette: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a vártnál később hirdette meg a programot, így amikor erre sor került, az igénylési űrlapokat már nyomdába küldték, ezeken pedig még az a határidő szerepelt, amiről korábban szó volt.
Bartolf Hedvíg hangsúlyozta: elnézést kérnek az esetleges kavarodásért, a szülők körében ugyanis aggodalmat és értetlenséget váltott ki, hogy az egyes források eltérő határidőt közöltek. Eddig ötezer igénylés érkezett.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Bizonytalan tenni akarás – Interjú Csinta Samuval az Erdély újranemesítői című könyvéről
Hat erdélyi nemesi család – Kálnoky, Apor, Mikes, Haller, Bethlen, Teleki – történetével, az egykori tulajdonok visszaigénylésével és annak buktatóival, a hagyományok, értékrendek megőrzésével foglalkozik az Erdélyi Napló főszerkesztője, Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve, amely a budapesti Heti Válasz Kiadó gondozásában jelent meg.
– Általános érdeklődés vagy személyes élmény alapján kezdte el érdekelni az erdélyi nemesség aktuális helyzete?
– Semmiféle arisztokrata leszármazással nem büszkélkedhetek, tehát nem innen fakad az érdeklődésem. Gyermekeim közül kettő is osztálytárs volt a Kálnoky-család két gyermekével, ennek révén megismerkedtünk a szülőkkel, elkezdtünk beszélgetni, egyfajta barátság alakult ki köztünk.
A beszélgetéseink során valami izgatóan különleges minőséget kezdtem érzékelni értékrendben, környezetben egyaránt, az általuk elmondott történetek is olyasmiről szóltak, hogy van, kell, hogy legyen valamiféle kötőanyaga ennek az osztálynak, amelyet annak idején felszámolásra, eltüntetésre ítélt a kommunizmus.
Mindenféle nyomor és nyomorgatás ellenére azok a nemesi származású emberek, akik itt maradtak, itt vészelték át a kommunizmust, és leszármazottaik mondhatni ugyanazt és ugyanúgy mondták, ugyanazokkal a hangsúlyokkal és meggyőződéssel, mint azok, akik már nyugaton születtek, ott szocializálódtak, és csak később jöttek vissza. Elsősorban ez a „kötőanyag” kezdett érdekelni.
– Ez a „kötőanyag”, az értékrend tehát az egyik közös elem a családokban. Milyen egyéb kritériumok alapján választotta ki épp ezt a hat családot?
– A sajátos értékrend valóban mindenképpen közös bennük, amely szóhasználatban, prioritásokban is megmutatkozik, de nagyon érdekes közös vonás a családi kapcsolatok ápolása és kezelése is. Hiszen miközben – és most az itthon maradottakról beszélek – sokukat úgy nevelték, hogy legszívesebben egy életen át letagadták volna, hogy grófi vagy bárói ivadékok – mert csupa hátrányuk származott belőle –, otthon egyfajta kettős beszédet folytattak.
Nem beszéltek a múltjukról, arról, hogy annak idején milyen életet éltek, már csak azért sem, nehogy elszólja magát valahol a gyermek, amiből aztán hátránya származna az iskolában vagy bárhol máshol, a családi, rokonsági kapcsolatok azonban mindig kivételt képeztek. Ezek az emberek leginkább úgy tudtak ráeszmélni a múltjukra, hogy sűrűn nézegették a családi fényképeket, a családról beszéltek az öregek a fiataloknak. De nemcsak úgy, hogy ez a nagyanyád, az a nagynénéd, hanem mindig abban a struktúrában, ahogy ők is megtanulták: „ő itt a nagymamád, gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter”.
A beszélgetések során szinte felrajzolták a családfájukat. Ez is egyfajta megtartó erő, volt mibe kapaszkodni. Az alanyok kiválasztásával kapcsolatban: ki akartam találni a téma nem szokványos megközelítését. Történelemkönyvet eleget írtak róluk, egy-egy személyiséggel készült interjúkötet is van bőven, genealógiai, családfakutatási munkát sem akartam írni. Lássuk, melyek azok a családok, gondoltam, amelyek visszaigényelték, részben vagy egészben vissza is kapták a dolgaikat, és elkezdtek valamit kezdeni velük. Akik nem eladták a kastélyt, a birtokot, nem hagyják összeomlani, az amúgy is omladozó örökséget, hanem megpróbálják megmenteni, és ezzel apránként, akarva vagy nem akarva, de kezdenek újra részévé válni az erdélyi társadalomnak.
– Némi családtörténet azért értelemszerűen mégis van a könyvben. Időben mennyit tekint át a családok történetéből?
– Először úgy képzeltem, hogy ’90 január elsejétől veszem a dolgokat, de a közel száz órás hanganyagból rájöttem, hogy legalább ’49 március 3-ig, a kitelepítések éjszakájáig vissza kell mennem, különben nem válik érthetővé, hogy honnan jön az a mentalitás, értékrend, aminek nem szabadott volna többé felbukkannia, mert eltemették, elásták, felszántották és beszórták sóval.
– A családi kapcsolatok tehát ma is nagyon erősek. Mi a helyzet a családok közötti kapcsolatokkal?
– Természetesen összejárnak, bár nem mindenki mindenkivel, hiszen azért ők is csak emberek. Közös fórumként ott van például az arisztokratákat tömörítő Castellum Alapítvány. Meglátásom szerint meglehetősen formális szervezet, igazából csak arra szolgál, hogy tagjai tudjanak egymásról.
Hathatós segítséget nem tudott nyújtani sem az egykori tulajdonok visszaszerzésében vagy kezelésében, és csak részben tudom elfogadni erre azt a magyarázatot, hogy minden család, minden ingatlan helyzete különbözik egymástól, így pedig képtelenség volt kidolgozni egy egységes jogi képviseletet. Amúgy nagyon összezáró társaság, szinte sehol nem hallani olyat, hogy az egyik család a másikat lejárató módon beszélne.
– Erdélyben nagy probléma, hogy az ellehetetlenített arisztokrácia helyére sosem lépett egy tehetős és művelt polgárság – megfelelő arányban semmiképp sem –, amely képes lett volna átvenni az elődök helyét például a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, általában Erdély képviseletében. A gyökereit, hagyományait megőrizni képes nemesség ön szerint meg tud-e újra erősödni annyira, hogy az egykori szerepeit részben legalább újra gyakorolni tudja?
– Hogy meg tud-e, arra nem tudok válaszolni, de szeretném, ha meg tudna. Ezek a családok a magyar történelem nagyon sok vezetőjét adták vallási vezetőktől kezdve miniszterelnökig, jelen voltak, alakították a történelmet. De nemcsak a kirakatban lévő emberek képviselték a rájuk bízott közösségeket, hanem az arisztokraták többsége.
Egyfajta imperatívusz volt, hogy a gróf, a báró felelősséggel tartozik az uradalma falvai, népei iránt. A legtöbb helyen a gróf fizette az orvost, a gyógyszerellátást, úgy nevelték ezeket az embereket, hogy a saját érdekük előtt is elsősorban a közösség érdekeit nézzék. Küküllővár, a hajdani Haller-uradalom sosem volt például egy magyar közösség, Balázsfalva és környéke mindig román többségű volt, de itt is a közelmúltban még mindig azt mondogatták az idősek, hogy azok voltak a jó idők, amikor a gróf vigyázott rájuk, gondoskodott róluk.
Azt az örökséget a mostani nemesi leszármazottak is ismerik, csakhogy az elmúlt 50–60 év nemcsak a „civilekben” igyekezett minél alaposabb agymosást elvégezni, hanem bennük is nagyon mély nyomokat hagyott, a közéleti érdeklődés, szerepvállalási kedv szempontjából erős károkat okozott. Tele vannak kételyekkel, bizonytalansággal, aminek ugyan már nem nincs létjogosultsága, de magukkal hozták a gyermekkorból, amikor tudták, hogy bármikor beviheti a Szekuritáté a szüleiket, hogy titkolni kell a származásukat.
Nagy részük még mindig képtelen arra, hogy belenőjön a szerepébe. Pedig szükség lenne rá, hiszen ezek a családok világszerte hihetetlen kapcsolati tőkével rendelkeznek Bajorországtól Angliáig. Olyan lobbierő lehetne ez Erdély számára, amit bűn nem kihasználni.
Bemutatók, helyszínek
Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyvét Sepsiszentgyörgyön április 9-én,Kolozsváron pedig április 14-én 18 órától mutatják be, de szerveznek bemutatót Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon is, valamint a pozsonyi és brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben is. A könyv szakmai bemutatója április 24-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lesz.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Közveszélyes autonómiakövetelés?
Az európai értékrenddel összeegyeztethetetlennek, jogsértőnek nevezték az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői a román belügyminisztérium által frissen közzétett, a 2015/2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, amely a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A tárca honlapján közzétett dokumentum a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára".
A belügyminisztériumi tervezet szerint a bűnözés növekedése, a földrajzi térségek közti élet-színvonalbeli különbségek, az esetleges európai vagy regionális gazdasági válságok és a tüntetések elfajulása is veszélyt jelenthet a közbiztonságra.
Katalán politikus üzenete Bukarestnek:
„ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be" – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A dokumentumhoz csatolt indoklás szerint a hosszú távú közbiztonsági stratégia a közrendvédelem hatékonyságának növelését célozza olyan körülmények között, amikor az Európai Unión belüli utazási szabadság új lehetőségeket nyitott a bűnözők számára, és Románia közelében megsokszorozódtak az instabil térségek.
A közbiztonsági stratégiát – a közvitát követően – a kormány elé terjesztik elfogadásra.
Egyébként a román titkosszolgálat is feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Ez a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatójának, George Maiornak egy tavalyi sajtónyilatkozatából derült ki. „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul" – jelentette ki Maior, a magyarságra és Magyarországra utalva.
Kelemen Hunor: azt hittem, hogy ez egy vicc
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónika megkeresésére szerdán elfogadhatatlannak nevezte a törvénytervezetet, s mint mondta, először azt hitte, csak viccről van szó. A szövetségi elnök szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd".
„Kockázatosnak, veszélyesnek tartom, hogy a dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett a szövetség elnöke.
Mint elmondta, a dokumentum még friss, a teljes szöveget nem állt módjában áttanulmányozni, azt azonban már szerdán biztosra vette, hogy írásos formában is elküldik kifogásaikat a stratégiatervezet megalkotóinak.
Biró Zsolt: a szaktárca önmagát minősíti
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke sajnálatosnak tartja, hogy a 21. század Romániájában, egy európai uniós országban így kezelik az önrendelkezés kérdését. Szerinte ezzel önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány.
Biró Zsolt emlékeztetett, kedden részt vett Strasbourgban az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén, melynek napirendjén a skót népszavazás kérdése, valamint az ukrán helyzet is szerepelt.
„Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le lapunknak a politikus.
Biró Zsolt ugyanakkor kifejtette, világosan szét kell választani a területi és a kulturális autonómiát, hiszen a Székelyföld esetében vagy a régióátszervezés kapcsán területi autonómiáról van szó, míg a kulturális autonómiának, ami az etnikai hovatartozáshoz köthető, nem alapkövetelménye a területiség. „Sajnálom, hogy a belügyminisztérium szakemberei nem látják a különbséget. Strasbourg és az európai értékrend is azt üzeni, hogy jobb lenne, ha Romániában odafigyelnének a követeléseinkre" – mondta a pártelnök.
Szilágyi Zsolt: nem ártana szétnézni Európában
A törvénytervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni – fogalmazott a Krónikának Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Leszögezte, a területi autonómia követelése semmi mást nem jelent, mint Románia európai megközelítését.
„Semmi mást nem akar a Székelyföld, illetve az erdélyi magyarok, mint a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítását, az autonómiák gyakorlati megvalósítását, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményez" – szögezte le a néppárti politikus. Hozzátette, mielőtt a belügyminisztérium egy ilyen rendelkezést hoz, nem ártana elküldeni a vezetőit Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség autonómiatervezetének egyik kidolgozója lapunknak elmondta, nem látta a belügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott dokumentumot, de nem lepi meg, hogy közbiztonsági veszélynek minősítik az autonómia követelését, mert ez „minduntalan megjelenik az ilyen-olyan román anyagokban: ha valaki nagyot akar mondani, ezt mondja".
A képviselő szerint ez még nem jelenti azt, hogy büntethető lesz az autonómia követelése, hiszen ahhoz le kellene írni, hogy mi a bűncselekmény vagy kihágás, és milyen büntetés róható ki érte. „Ez mindössze annyit jelent, hogy szemben azzal, amit egyes nagyot mondó politikusok, vagy a sajtó gondol a pillanatnyi romániai helyzetről, valójában bennünket Romániában nem szeretnek. Mindegy, hogy melyik román pártról van szó, mindegyik a nacionalista szeleket próbálja a saját vitorlájába befogni. Ha ezek a politikusok tisztségbe kerülnek, akkor megjelennek az ehhez hasonló tervezetek" – fogalmazott.
Márton Árpád úgy értékeli, rendszerint súlyosbodik a helyzet, ha az RMDSZ nincs kormányon, hogy ezeket megakadályozza. „Ez is cáfolja azt a koncepciót, hogy minél rosszabb, annál jobb, és nem kell kormányon lenni, mert úgyis minden megoldódik" – tette hozzá.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója szerdai állásfoglalásában a romániai magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek nevezte a belügyi tárca tervezetét. A szövetségi frakció elutasítja „ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését".
„Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi – amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek" – fogalmaz a közlemény.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Nagy József Barna másként látja
Noha Nagy József Barna már a Maszol kérdésére válaszolva is cáfolta, hogy ő kijelentette volna a hétfői sajtóértekezleten, hogy nem hajlandó románul beszélni, a csúsztatásra mindig kapható RMDSZ-közeli portál mégis ezzel a címmel közölt bizonyos szempontból lejárató cikket: „Az EMNT alelnöke nem akar románul beszélni”.
zt aztán számos sajtóorgánum, de legfőképpen a balliberális média betűhíven vette át, egy követ fújva a nacionalista román sajtóval, amely nem arra volt kíváncsi, hogy mit is mondott magyarul el Nagy a sajtótájékoztatón, hanem azt emelte ki provokatívan, hogy az erdélyi magyar polgári tisztségviselő román állampolgár létére nem hajlandó az állam hivatalos nyelvén fordulni a közvéleményhez.
Az EMNT régióelnöke a Facebookon fejtette ki részletesebben álláspontját: „Mivel számos félinformáció, hazugság, rágalom terjeng itt a közösségi portálon is a tegnapi sajtótájékoztatóról, ahol nem átallottam magyarul beszélni, mondjam már el magam is, hogy történtek a dolgok.
A sajtótájékoztató eleve kétnyelvű volt, magyar és román nemzetiségű sajtósok is jelen voltak. Az előttem szólók magyarul és románul is elmondták, amit akartak. Amikor rám került a sor, kb. 7-8 percben elmondtam magyarul, amit szerettem volna és azután megkértem az egyik magyar sajtós kollégát, hogy néhány mondatban foglalja össze románul is a többieknek. El is kezdte, de a román újságírók belefojtották a szót, hogy mondjam én románul. Mondtam nekik, hogy én úgy szeretném, ha a kolléga mondaná el, mert úgy érzem, nekem jogom van magyarul beszélni. No, erre háborodtak fel a román újságírók. Remélem, van hangfelvétel valakinél a történtekről, és igazolhatja, amit mondok (bár remélem, akkor sem hihetetlen, ha én mondom). Az egyik azt mondta: »Miért nem beszél románul, mi van, ha a román kórházba megy, a román orvossal is magyarul fog beszélni?« Egy másik újságíró: »Itt Románia van, beszéljen románul!« Ugye ismerősek ezek a közhelyek? Hallottuk már máshol, máskor is őket. Egy másik újságíró azt mondta, ő a román rádiónak készít anyagot, és hogyan rögzítse az én mondanivalómat, ha nem mondom el románul. Mondom neki: MAGYARUL rögzítse, és ha a tévének kell anyag, azt is MAGYARUL mondom el, és bárhova nyilatkozom, MAGYARUL fogok nyilatkozni. De ha én hívom a sajtót, akkor biztosítom őket, hogy román nyelven is elhangzik, amit szeretnék, mint ahogy most is megtörtént volna, ha érdekelte volna őket. Én nem ismerem annyira a nagyváradi sajtót, de a kölcsönösség jegyében vajon minden alkalommal, ha pl. Bolojan polgármester sajtótájékoztatót tart és hívja a nagyváradi magyar sajtót is, magyarul is elmondják (nem Bolojan, hanem egy tolmács), amit szeretnének? És megnyugtatom a román újságírókat (és a magyar értetlenkedőket): ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki mennyire tud jól románul, vagy mennyire nem. Ennek ahhoz van köze, hogy mennyire védjük, óvjuk, használjuk bátran a magyar nyelvet.
Ha már szóba jött Bolojan. Nem oly régen, EMI-s koromban, bármilyen kérvényt adtunk be a nagyváradi Polgármesteri Hivatalba, bizony magyarul adtuk be (és láss csodát, szinte mindig válaszolták rá, igaz, hogy nem magyarul – de nem kérdezték meg, miért nem románul írtuk meg a kérvényt). És nem sorolom, hány alkalommal, milyen következetesen álltunk ki a magyar nyelv használata mellett (csak még egyet: 2007-ben egy lakótelepi üzletbe vittünk román-magyar szótárt a tulajnak, mert egy vásárlót azért tett ki az üzletből, mert magyarul beszélt). Utolsó példa. Amikor Szebenben, teljesen indokolatlanul, bevittek bennünket a rendőrségre az EMI-s barátaimmal, akkor is magyar tolmácsot kértünk, Istenem, hogy megrémültek... Igen, mindenütt, ahol csak lehetséges, piacon, üzletben, bíróságon, hivatalokban, rendőrségen, orvosnál használjuk az anyanyelvünket!
És végezetül csak érdekességképpen jegyzem meg, a sajtótájékoztatón, amikor az előttem szóló(k) éppen románul beszéltek és éppen nem jutott eszükbe egy kacifántosabb szó románul (és elhangzott magyarul a kérdés: hogy is mondják ezt románul?), mindig a román újságírók mondták meg a helyes román kifejezést. Nagyon is értették, miről beszéltünk mi, magyarok.”
itthon.ma/erdelyorszag

Tiltakoztak, mert a parlament megakadályozta Dan Sova letartóztatását
Klaus Iohannis államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Sovát – aki tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt. A szenátus szerdán titkos szavazással döntött arról, hogy nem engedélyezi Sova őrizetbe vételét, amit a DNA kezdeményezett.
Iohannis Facebook-oldalán úgy reagált, hogy nem hagyhatja szó nélkül, hogy a parlament ismét az igazságszolgáltatás útjába állt, pedig egy jogállamban senki sem állhat a törvények felett. „A parlament nem veheti át a bíróság szerepét" – figyelmeztette a honatyákat az államfő, és rámutatott: csak egy feddhetetlen parlament remélheti azt, hogy visszanyeri a polgárok bizalmát. Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A Románia schengeni csatlakozását rendre megvétózó Hollandia külképviselete megütközését fejezte ki, tekintettel arra, hogy a román pártok határozott korrupcióellenes fellépést ígértek.
Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy Brüsszel az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlások teljesítését várja Romániától, de „úgy tűnik, a parlament döntései nélkülözik az objektivitást", amikor az ügyészség azt kéri, vonja meg egy-egy törvényhozó kiváltságait.
A közösségi portálokon terjedő felhívások nyomán mintegy százan gyűltek össze szerda este a bukaresti Egyetem téren, és a parlament, valamint a korrupt politikusok ellen tüntettek.
A korrupcióellenes jelszavakkal kampányoló Klaus Iohannis államfővé választása után egy ideig a szociáldemokrata parlamenti többség is jóváhagyta a meggyanúsított honatyák „kiadását" az igazságszolgáltatásnak, de az utóbbi hónapban több esetben is elutasította a DNA kérését.
MTI Klaus Iohannis államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége szót emelt szerdán amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá a korrupcióval gyanúsított Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Sovát – aki tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt. A szenátus szerdán titkos szavazással döntött arról, hogy nem engedélyezi Sova őrizetbe vételét, amit a DNA kezdeményezett.
Iohannis Facebook-oldalán úgy reagált, hogy nem hagyhatja szó nélkül, hogy a parlament ismét az igazságszolgáltatás útjába állt, pedig egy jogállamban senki sem állhat a törvények felett. „A parlament nem veheti át a bíróság szerepét" – figyelmeztette a honatyákat az államfő, és rámutatott: csak egy feddhetetlen parlament remélheti azt, hogy visszanyeri a polgárok bizalmát. Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A Románia schengeni csatlakozását rendre megvétózó Hollandia külképviselete megütközését fejezte ki, tekintettel arra, hogy a román pártok határozott korrupcióellenes fellépést ígértek.
Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, hogy Brüsszel az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlások teljesítését várja Romániától, de „úgy tűnik, a parlament döntései nélkülözik az objektivitást", amikor az ügyészség azt kéri, vonja meg egy-egy törvényhozó kiváltságait.
A közösségi portálokon terjedő felhívások nyomán mintegy százan gyűltek össze szerda este a bukaresti Egyetem téren, és a parlament, valamint a korrupt politikusok ellen tüntettek.
A korrupcióellenes jelszavakkal kampányoló Klaus Iohannis államfővé választása után egy ideig a szociáldemokrata parlamenti többség is jóváhagyta a meggyanúsított honatyák „kiadását" az igazságszolgáltatásnak, de az utóbbi hónapban több esetben is elutasította a DNA kérését. MTI
Erdély.ma

Erdélyi magyar pártelnökök véleménye a belügy tervezetéről
Összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolnák az etnikai autonómia követelését.
Az erdélyi magyar pártok vezetői egyöntetűen jogsértőnek és az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tarják, hogy a román belügyminisztérium által közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
A Krónika című napilap csütörtöki számában megszólalva Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, első hallásra viccnek gondolta a belügyminisztériumi stratégiatervezet autonómiára vonatkozó megállapításait. Kelemen Hunor szerint „a szabadsághoz való jog megsértésének tekinthető, hogy közveszélyesnek minősítik egy közösség azon célkitűzéseit, melyek eléréséért békés módon, parlamenti eszközökkel küzd". Az RMDSZ elnöke kijelentette: kockázatosnak, veszélyesnek tartja, hogy a belügyi dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. „Ily módon lassan leépíthető a demokratikus berendezkedés, visszaszoríthatóak a szabadságjogok" – vélekedett Kelemen Hunor.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a stratégiatervezet annak a szomorú ténynek a bizonyítéka, hogy néhányan még mindig nem tudják a véleménynyilvánítás szabadságát demokratikus módon kezelni. A pártelnök szerint az erdélyi magyarok autonómiakövetelése voltaképpen a pozitív, haladó európai gyakorlat romániai meghonosítására irányul, amely hosszú távú stabilitást és jólétet eredményezhetne Romániában is. Hozzátette, hogy nem ártana a román belügyminisztérium illetékeseit elküldeni Európa azon országaiba, ahol a működő területi autonómiák bebizonyították hasznosságukat és életképességüket. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint a közbiztonsági stratégiával önmagát minősíti a román belügyminisztérium és a kormány. A pártelnök emlékeztetett arra, hogy kedden az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén a skót népszavazás kérdése, és az ukrán helyzet is szerepelt. „Több felszólaló részéről elhangzott, hogy Ukrajnában, a többségében oroszok lakta területeken a széles körű autonómia jelentené a megoldást. Ha az európai értékrendet tartjuk mérvadónak, az autonómia kérdését is európai módon kell megoldani" – szögezte le Biró a lapnak. A Krónika Marc Gafarot i Monjót, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetőjét is megkérdezte a belügyminisztériumi stratégiáról. Ő azt mondta, hogy a bukaresti dokumentum Franco tábornok autoriter spanyolországi diktatúrájára emlékezteti. A román belügyminisztérium honlapján kedden közvitára bocsátott, a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára". MTI

Erdély.ma

Nem lehetünk veszélyforrás (RMDSZ-válasz a belügynek
Az RMDSZ képviselőházi frakciója tegnap állásfoglalásban utasította el, hogy a hatóságok veszélyforrásként kezeljék Romániában az autonómiaköveteléseket. A szövetség honatyái szerint az ország nem viszonyulhat így a területén élő legszámosabb etnikai kisebbséghez, amely ráadásul az elmúlt 25 évben kizárólag békés eszközökkel, a demokrácia keretein belül igyekszik érvényt szerezni önrendelkezési igényének, jogainak.
Mint ismeretes, az etnikai autonómia követelését a belügyminisztérium által kedden közvitára bocsátott 2015 és 2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete sorolta a közbiztonsági veszélyforrások közé. Erre reagált tegnap a frakció: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója a leghatározottabban elutasítja ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését. Szabadságjogaink ilyen jellegű korlátozása nem lehet stratégiába foglalt intézkedés egy olyan országban, amely immáron nyolc éve tagja az Európai Uniónak.” A parlament alsó házának honatyái a magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek és „mondvacsinált veszélyt tartalmazónak” minősítették, hogy a bukaresti belügyminisztérium „a területi autonómiáért való békés és demokratikus utcai megnyilvánulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolja”. A testület ezzel a megállapítással annak a feltételezésének adott hangot, hogy a belügyminisztériumi besorolásnak a tájékozatlanság az alapja. A dokumentumban leszögezik, hogy a romániai magyar közösség 1989 óta békésen, a többségi társadalommal párbeszédet és közvitát kezdeményezve, a részvételi demokrácia eszközeinek felhasználásával szeretné elérni a kulturális és területi autonómiát, és e célok megvalósításában eddig sem jelentett, ezután sem jelent veszélyt a közbiztonságra egyetlen magyar ember sem. „Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi –, amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek”– állapították meg az állásfoglalásban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)