Bukaresti fenntartások és félelmek
Mélyponton vannak a magyar–román államközi kapcsolatok. A Victor Ponta vezette baloldali kabinet pozíciói ugyan egyre gyengébbek, s rövid időn belül akár kormányváltásra is sor kerülhet, a román politikai elit egésze fenntartásokkal viszonyul az Orbán-kormányhoz. Elemzőkkel igyekeztünk megtalálni a fagyossá vált viszony okait.
Luxembourgban és Bázelben a múlt év végén találkozott ugyan a két külügyminiszter, de a kétoldalú viszonyról sokat elárul, hogy legutóbb 2013 márciusában Martonyi János akkori tárcavezető tárgyalt Bukarestben, Budapesten pedig 2012-ben járt a román diplomácia vezetője. Korábban külügyi forrásaink tényként beszéltek arról, hogy márciusban Budapestre látogat Bogdan Aurescu külügyminiszter. A vizit azonban elmaradt. Ennek egyik oka, hogy éles vita alakult ki a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság által előkészített megállapodásról.
Befagyott viszony
A 2009-ben – azaz még a Gyurcsány-kormány idején – aláírt bizottsági jegyzőkönyv olyan kitételeket is tartalmaz (például a Gozsdu-udvar restitúciójának kérdése vagy a magyarországi románok parlamenti képviselete alanyi jogon), amelyeket magyar részről felülvizsgálnának, Bukarest viszont ragaszkodik az eredeti szöveghez. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy öt évvel ezelőtt éppen a jelenlegi tárcavezető, Aurescu volt a testület társelnöke. Ez a vita ugyanakkor éppen abból a bizalomhiányból fakad, amely az utóbbi években kialakult. A magyar–román viszony Victor Ponta hatalomra kerülésével kezdett zuhanórepülésbe. A szociáldemokrata kormányfő nem tudja megbocsátani Orbán Viktornak azt, hogy korábban az erdélyi magyarokat Traian Basescu exelnök támogatására buzdította. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kilépése a kormánykoalícióból sem tett jót a kapcsolatoknak, és akkor még nem beszéltünk az ukrajnai válságról, amelynek eltérő megítélése újabb törésvonalat hozott létre Budapest és Bukarest viszonyában. Stefano Bottoni szerint nyilvánvaló, hogy az utóbbi időben a román álláspont jelentősen keményedett több ügyben, ráadásul az ukrán válság tavaly nyári eszkalálódása után Románia a nyugati szövetségesek lépéseit követi minden ügyben, míg a magyar kormányfő 2014 májusában – Varsó és Bukarest mellett – több nyugat-európai fővárost megbotránkoztatott a kárpátaljai területi autonómia mellett érvelő nyilatkozatával. Az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa lapunkat arra emlékeztette, hogy minden, a térségről szóló román stratégiai elemzésben Magyarország mint negatív pólus és példa jelenik meg, s ezt erősíti retorikailag a 2012-ben szintén autoriter vonásokkal vádolt Ponta-kabinet azzal, hogy minden téren „zár” a magyarok felé. A kapcsolatok befagyasztása egyébként számos közös infrastrukturális projektet érint. Ráadásul Klaus Johannis elnöki beiktatása óta új elemmel bővült a stratégia: Románia nagy erőkkel szállt be a Németország politikai kegyeiért folytatott regionális versengésbe.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a fagyos magyar–román kapcsolatok egyik oka, hogy a román politikai elit nem nézi jó szemmel Orbán Viktor kormányának a külhoni magyar közösségeknek megfogalmazott üzeneteit, politikáját. A könnyített honosítást, Székelyföld speciális jogállásának támogatását, de általában minden olyan lépést, amely a romániai magyarság támogatására vonatkozik, belügyekbe való beavatkozásnak minősítenek, és ezen a téren az utóbbi években még visszalépések is tapasztalhatók.
Veszélyes kisebbség?
A kolozsvári politikai elemző emlékeztetett rá: Románia közbiztonsági stratégiájának tervezetébe belekerült „az etnikai autonómia elérésére tett lépések” megfogalmazás mint a polgárok biztonságára leselkedő veszély, a belső elhárítás volt igazgatója pedig tavaly kifejezetten a szolgálat feladataként határozta meg a területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezekben persze csupán annyi az újdonság, hogy már nyilvánosan is kimondhatónak gondolják azt, amiről eddig nem tartották tanácsosnak beszélni – fogalmazott a szakértő. Illyés Gergely elmondta, Románia az utóbbi évek geopolitikai változásai során rendkívül felértékelődött, az Egyesült Államokkal szorosak a kapcsolatai, Oroszországgal viszont ellenséges politikát folytat, részben a Moldovai Köztársaságban fennálló érdekei miatt is.
Eközben nem nehezednek rá az európai integrációs folyamat támasztotta elvárások, pontosan tudják, hogy nem kéri számon az országon senki a szomszédos államokkal való kiegyensúlyozott kapcsolatot, mint az EU-csatlakozás előtt. Ehhez hozzáadódik, hogy a jelenlegi baloldali román kormány vezetője meglehetősen gyakran tesz csípős megjegyzéseket a magyar miniszterelnökre, Oroszországgal kapcsolatos politikájára – tette hozzá a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. „Magyarán a román vezetők úgy érezhetik, a jelenlegi helyzetben semmilyen érdekük nem fűződik a román–magyar kapcsolatok javításához: nincsenek közös energetikai projektek, Románia nemzetközi megítélése – azokban a körökben, ahol ez számukra fontos – kedvezőbb, mint Magyarországé, a kisebbségi kérdést pedig a nemzetközi intézmények nem tudják többé számon kérni az országon. Emellett a regionális versenyben Románia inkább vetélytársa Magyarországnak és a V4-nek, mintsem partnere lenne, Kínával kapcsolatban látszik ez a legerőteljesebben (a romániai atomerőmű új blokkjait a kínaiak építik)” – nyilatkozta lapunknak a politikai elemző, aki szerint mindettől függetlenül létrejöhet egy külügyminiszteri találkozó, ám kérdés, ezen milyen bejelentést tehetnek a felek olyan körülmények között, hogy eddig a magyar konzuli irodák létrehozatalához sem járult hozzá a román fél.
A Magyarország külpolitikájával kapcsolatos bukaresti félelmeket erősítette meg lapunknak nyilatkozva Dan Dungaciu, a Román Akadémia politikatudományi intézetének igazgatója. Szerinte Budapest egy új, sajátos játékba kezdett, aminek a lényege, hogy egyszerre akar a Kelethez és a Nyugathoz húzni.
Csekély esély a javulásra
„Magyarország uniós, illetve NATO-tagként az euroatlanti övezetben az elfogadottnál tágabbra nyitotta az ajtót gazdaságilag, majd politikailag is Moszkva előtt” – nyilatkozta Dungaciu, aki korábban Mihai Ghimpu moldovai ügyvivő államfő tanácsadója is volt. Úgy vélte, Bukarestnek rendkívül kockázatosnak tűnik a magyar nyitás Moszkva irányába, a pragmatizmusra való hivatkozás ellenére. Mint mondta, a románok – akiknek úgyszintén történelmi fenntartásaik vannak Oroszországgal kapcsolatban – nehezen hiszik el, hogy jó véget érhet Budapest kísérlete. A politikatudományi intézet igazgatója szerint Bukarestben úgy érzik, a Orbán-kormány nacionalista és Putyin stílusára emlékeztető politikája a romániai magyarokra is kihat, s előbb-utóbb Romániára fog irányulni, a magyar állampolgárság kiterjesztése csak az első lépés volt ezen az úton. Bár energetikai téren szüksége lenne az együttműködésre, Dan Dungaciu a jelenlegi helyzetben nem lát esélyt a kétoldalú kapcsolatok javulására.
Pataky István
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

Oktatás a 21. században, határok nélkül – Konferencia Nagyváradon 
Oktatás a huszonegyedik században – Határok nélkül címmel március 26–27-én Debrecenben és Nagyváradon szervezett Kárpát-medencei nemzetközi szakmai konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A rendezvény célja a hazai és a külhoni oktatáspolitikai szakemberek, pedagógusok és oktatáskutatók közötti kapcsolat megerősítése az eszmecsere és a horizontális tudásmegosztás volt.
A konferencia lehetőséget teremtett arra is, hogy a hazai és külhoni pedagógusok megismerkedhessenek a különböző műhelyekben megjelenő pedagógiai innovációikkal. A kétnapos szakmai összejövetelen taneszközbemutatót, a Könyvtárellátó által berendezett osztálytermet, a Microsoft Magyarország Innovatív Pedagógus, Innovatív Iskola programjában résztevő pedagógusok újszerű módszereit, a Nemzeti Hírközlési és Média Hatóság Bűvösvölgy Médiaértés Oktató Központjának standját és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új tankönyveit is megismerkedhetnek az érdeklődők. 
A rendezvényt Czunyiné dr. Bertalan Judit az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára nyitotta meg. Az államtitkárasszony stratégiai ügynek nevezte az együttgondolkodást, amely a köznevelésen keresztül a nemzet megmaradását szolgálja a Kárpát-medencében. Elmondta, hogy a magyar köznevelési rendszerben bevezetett reformok azt a célt szolgálják, hogy az oktatás minél inkább igazodjon a huszonegyedik századi igényekhez. Ennek egyik legfőbb eszköze a digitális tananyagok és az IKT eszközök használata a mindennapi tanításban, tanulásban. Az idén ősszel induló Nemzeti Közoktatási Portál minden magyar nyelven tanító pedagógusnak új eszközt ad a kezébe: ez nemcsak pedagógiai, módszertani segítség lehet, hanem szakmai is, hiszen a portálon jó gyakorlatokat és tapasztalatokat is megoszthatnak egymással. Hozzátette: mind a pedagógusok, mind a tanulók munkáját megkönnyítheti, hatékonnyá teheti a portál. Az internet adta határtalanság nemcsak az anyaország pedagógusainak és diákjainak kínál újfajta lehetőségeket, hanem a külhoniaknak is.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő üdvözölte mindazokat az eddig meghozott intézkedéseket, amelyek célja a külhoni magyarság megerősítése és támogatása. Úgy vélte, a Kárpát-medencei összefogás megteremti annak lehetőségét, hogy közösen gondolkodjunk és tervezzünk. Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet legfontosabb feladatának nevezte a humánvagyon megóvását, a szülőföldön maradást és a nemzeti integráció megvalósítását. A tudásmegosztás fontosságára hívta fel a figyelmet Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Mint hangsúlyozta: a külhoni magyarság megmaradásának záloga az oktatás, ezért korszerű módszerek bevonásával kell fejleszteni a külhoni magyar nyelvű oktatást. Rámutatott egyúttal arra is, hogy az oktatás területén paradigmaváltásra van szükség: a módszerek mellett a szemléletet is meg kell változtatni, és az egyéni, személyre szabott oktatás felé kell fordulni. Burus Siklódi Botond hangsúlyozta, hogy az identitás egyedüli záloga a tudás. Azt javasolta a konferencia mintegy 270 jelenlévőnek, illetve a magyar pedagógustársadalomnak, hogy legyenek nyitottak az új befogadására, miközben őrizzék meg és közvetítsék a hagyományos értékeket. Siladi-Kinter Tünde, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa a romániai felsőoktatás jövőjéről tartott előadást, kiemelve a Kárpát-medencei összefogás, a tehetségpontok és a mentorhálózatok szerepét. A konferencia március 27-én, Nagyváradon folytatódott, ahol három szekcióban az oktatásban szerepet játszó kulturális örökségeinkről, az intézményi innovációkról és azok megosztási lehetőségeiről, illetve a határon túli anyanyelvi nevelésről tanácskoztak a résztvevők. A konyvkultura.kello.hu nyomán
Erdély.ma

Kétnyelvűséget a kormány pénzére – Mégis lesz tolmácsgép Sepsiszentgyörgyön
Rekordszámú, 43 napirendi ponttal, 27 tanácstag jelenlétében tartotta tegnap márciusi rendes ülését Kovászna Megye Tanácsa. A testület egyebek mellett elfogadta különböző bizottságainak és alárendelt intézményeinek 2014-es jelentését.
A tanács elfogadta, hogy 50 ezer lejjel támogassák a román színház által szervezett ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivált, és hogy befizessék évi tagdíjukat a Vadon Egyesületbe. Legtöbb 300 ezer lejt pótolnak a Sepsi SIC kosárlabdacsapatának költségeihez a rájátszásban (lásd cikkünket a 11. oldalon), és kiutalták a pénzt a 121A megyei út munkálataira Lécfalva és a 11-es országút között, amelynek év végéig kell elkészülnie. A testület erre a célra egy csaknem 15 millió lejes hitelt vesz fel a rendelkezésére álló keretből.
Határoztak a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola tevékenységének átszervezéséről is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy összevonták az árkosi oktatási központtal. Ezzel kapcsolatban Tamás Sándor megyetanácselnök kifejtette: eddig is voltak kurzusok, szabó- és varróképzés, pincér, szakács, népi díszítés és kádármesterség, de most még inkább erősíteni szeretnék a felnőttképzést.
– A megyei tanács nem tud közvetlen módon munkahelyeket teremteni, de fontosnak tartja hozzásegíteni az embereket, hogy kenyérkereseti lehetőséghez jussanak – mondta a tanácselnök.
Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója szerint az intézkedést az indokolja, hogy a két intézmény, amelynek gyakorlatilag közös céljaik vannak, együtt „nagyobb hatékonysággal” tudja megszervezni a kurzusait.
Minthogy ebben az esetben Tamás Sándor csak magyarul, Gáj Nándor pedig csak románul beszélt (gyakorlatilag ugyanazt mondta), Bedő Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt nevében kifogásolta, hogy „szokásossá kezd válni” a magyar nyelv mellőzése a tanácsüléseken. Ezt Tamás kikérte magának, azt hagsúlyozva, hogy az elmúlt hat esztendőben általános volt a kétnyelvűség a megyei tanácsban. Erre Kulcsár-Terza József polgári párti tanácsos felidézte, már hat éve javasolják egy tolmácsgép beszerzését, de „csak szavazunk róla, s nem történik semmi”. Az „önkéntes tolmácsként” is dolgozó tanácselnök válaszában megígérte: a tolmácsgépet még idén beszerzik.
Tatár Márta RMDSZ-tanácsos azt javasolta, hogy a kétnyelvűség biztosítása érdekében a román kormány költségén alkalmazzanak legalább két szinkrontolmácsot. A megyei tanács elnöke ez ügyben a miniszterelnökhöz akar fordulni, hogy egyrészt a leendő tolmácsok bérét, másrészt a kétnyelvű táblák elkészítésével járó többletköltségeket vegye át a kormány, mert ezek a kiadások nem fordulnak elő a megyék legnagyobb részének költségvetésében.
A testület elfogadta a 2015. január 18-án Angersban aláírt, a Kovászna, a franciaországi Maine-et-Loire és Veszprém megyék közötti együttműködési szerződés meghosszabbítását, jóváhagyta a megyei víz- és csatornarendszer mestertervét, valamint a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szervezeti felépítését. 
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ. 
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját. 
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események. 
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel. 
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együttműködés a magyar érdekérvényesítésért
A magyar közösség érdekérvényesítése azt kívánja, hogy nemzeti kérdésekben együttműködjünk a külpolitikában, Bukarestben és az önkormányzatokban is, nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki az erdélyi magyar külpolitika sikerének nevezte azt a közös fellépést, amely az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának strasbourgi plenáris ülése alkalmával megvalósult az RMDSZ és az MPP között.
Az elnök üzenetértékűnek tartja, hogy az erdélyi magyar pártok közösen jelenítették meg Székelyföld ügyét. "Az autonómiaküzdelemben csak közös fellépéssel lehet eredményre számítani. Önkormányzatainkban ott ülnek választói felhatalmazással rendelkező képviselőink, ők a legilletékesebbek véleményt mondani közösségük nevében. Ez történt akkor is, amikor 350 ezer ember nevében közösen fogadtunk el önkormányzati határozatokat, és ezt a közösségi akaratot jelenítettük meg Strasbourgban a jelen lévő polgármesterek révén, pártállástól függetlenül" – jelentette ki.
A nemzeti együttműködés másik fontos pillérének a bukaresti közös fellépést nevezte Biró Zsolt. Ennek jegyében a tavaly megkötött együttműködési megállapodásra hivatkozva kéri az MPP, hogy az RMDSZ honatyái nyújtsák be azt az ötpontos alkotmánymódosító csomagot, amit a Polgári Párt dolgozott ki, és amelynek alapját az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat képezi. "Most, hogy az alkotmánymódosítással foglalkozó bizottság ismét összeült, és április 25-ig fogadják a javaslatokat, kérjük az RMDSZ-t, iktassa az öt pontot. Bízom benne, hogy ezt megteszik, hiszen ebben a kérdésben már korábban is egyeztettünk, és elvi egyetértés született." Biró Zsolt elmondta még, fontosnak tartják, hogy az alkotmánymódosítással kapcsolatos elképzeléseiket a román közvéleménnyel is megismertessék, ezért a napokban központi román nyelvű lapokban is sajtókampányt folytatnak.
Az elnök szerint a nemzeti együttműködés harmadik pillérét az önkormányzatok képezik. "Itt is vannak kérdések, amikor együtt kell lépnünk, lásd a már említett autonómiapárti határozatok elfogadását, de ilyen kell legyen a marosvásárhelyi polgármester-választás kérdése is" – mondta az MPP elnöke, hozzátéve: "külön öröm számunkra, hogy ma mások is belátják annak helyességét, amit mi négy éve javasoltunk".
Az MPP ötpontos alkotmánymódosító javaslata:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállamuk a románoknak és az együtt élő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotó tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel. (A modern román állam létrejöttekor már itt éltek.)
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló, legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint, Románia területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nyilatkozat
A román belügyminisztérium a saját honlapján tette közzé március 23-án a 2015–2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezetét, alig tíz napot szánva a törvény által előírt közvitára, mielőtt a kormány a dokumentumot elfogadná. A kormányhatározat nyomán jogszabállyá váló „stratégia” a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, amely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Magyarán a dokumentum a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolja az etnikai autonómia követelését.
Már önmagában az elképesztő, hogy ilyen fogalmakat, mint rasszizmus, xenofóbia, extrémizmus, intolerancia társít az etnikai autonómiához a román közigazgatási és belügyi tárca közvitára bocsátott dokumentuma. Tovább mazsolázva a húszoldalas stratégiában – amely szó alapesetben a valami/valaki elleni küzdelem „gondosan megtervezett menetét” jelenti –, elfajult tüntetésekről, bűnözők számának növekedéséről, térségi instabilitásról olvasunk, amelyek szintén nagyon kedvezőtlen szövegkörnyezetbe helyezik az autonómia ügyét. Érdekes adalékként kapcsolódik mindehhez a legnagyobb román titkosszolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) minapi évértékelő gyűlése, amelyen az intézmény megalakulásának 25. évfordulóját is megünnepelték, Klaus Iohannis államelnök részvételével. Az általunk, erdélyi magyarok által is megválasztott államfő erkölcsi-politikai támogatásban részesíti – és ezt találom én súlyosabbnak – a titkosszolgálatot, kijelentve, hogy a SRI „végképpen szakított a múlttal”, és messzemenő „professzionalizmussal” tűnik ki, akár az észak-atlanti szövetség viszonylatában is. Aggasztó, hogy új elnökünk mögéje-melléje áll annak a szervezetnek, amely tulajdonképpen a Ceauşescu-féle titkosszolgálati hagyományokat folytatja – gondolunk itt arra, hogy pont a marosvásárhelyi fekete március ürügyén hívták létre, átmentve a Securitate akkori állományának és módszereinek nagy részét.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a mostani román hatóságok tulajdonképpen az autonómiát besorolják a terrorizmusellenes fellépés jólfésült szövegkörnyezetébe, azaz kriminalizálják azt. Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik. Ráadásul a szász eredetű román államfőnek különösképpen emlékeznie kellene az erdélyi szász közösség több évszázados, háborítatlan autonómiájára.
Erről a kriminalizálási kísérletről mielőbb tudomást kell szereznie az Európai Parlamentnek, sürgősen kifogást kell emelnünk az ellen, hogy Románia megsérti a jogállamiság és az önrendelkezés elveit, súlyos mértékben korlátozza a közösségi és önkormányzati jogokat, továbbá megfenyegeti azokat a közösségeket, önkormányzatokat és szervezeteket, amelyek az autonómiáért küzdenek. Megengedhetetlen, hogy egy EU-tagország kormánya rasszistának, idegengyűlölőnek, intoleránsnak minősítse azokat, akik síkra szállnak az autonómiáért, miközben az Európa Tanács éppen a Románia közigazgatási átszervezése keretében előterjesztett, a Székelyföld létrehozására vonatkozó önkormányzati indítványok ügyével foglalkozik.
Megítélésünk szerint a belügyminisztérium szóban forgó stratégiatervezetét átdolgozás végett azonnal vissza kell vonni, mert ebben a formában még közvitára sem alkalmas.
Tőkés László EP-képviselő
Nyugati Jelen (Arad)

Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Harminc határon túli fiatalt támogat az Edutus Főiskola
Hat féléves ösztöndíjprogramot hirdetett meg a magyarországi Edutus Főiskola határon túli, doktori tanulmányokat folytató és doktorjelölt fiatalok számára kedden Kolozsváron. A nyílt pályázat nyertesei tagságot nyernek a Collegium Talentumba. 
„Ez nem csak egyfajta ösztöndíjprogram, hanem sokkal jelentősebb tudományos és emberi támogatást nyújt. A nemzetpolitikai stratégia része a külhoni magyar fiatal értelmiségiek segítése" – magyarázta Dr. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke a Babeş–Bolyai Tudományegyetem belvárosi épületében tartott sajtótájékoztatón.
Mint részletezte, a doktorjelölt hallgató személyes tutort kap, folyamatos publikációs lehetőséghez jut és nemzetközi konferenciákon vehet részt. A kedvező elbírálást nyert doktorjelöltek tíz hónapon keresztül havi 72 ezer forint (1060 lej) ösztöndíjat kapnak, amit a kötelező képzési programokon készpénzben fizetik ki a diákoknak. A szerződéseket ugyanakkor fél évre kötik, így aki nem végzi el az előírt féléves munkát, azzal nem kötnek új szerződést.
A Krónika kérdésére Kandikó József elmondta: a program idei költségvetése 150 millió forint, ez több mint a tavaly volt, így a korábbi húsz helyett összesen harminc jelentkezőt tudnak felvenni az ösztöndíjprogramba. Hozzáfűzte: mivel rendkívül sok szakterületről érkeznek az ösztöndíjas doktorjelöltek, ezért az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
„Fontos megemlíteni, hogy támogatjuk a nyelvvizsgákat is, az idegennyelv-ismereti követelményeket nagyon szigorúan veszszük" – jelentette ki Kandikó József. A háromnapos továbbképzésekre egyébként félévente két alkalommal kerül sor, a diákoknak csak az útiköltséget kell fizetniük, a szállást és étkezést a program keretében finanszírozzák.
A részletes felvételi tájékoztató szerdától a www.collegiumtalentum.com oldalon érhető el. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese úgy értékelte: a Collegium Talentum egy jól felépített program, amely személyre szabott és pontosan feltérképezhető.
Idén is lesz Erzsébet-tábor szórványbeli diákoknak
Idén is meghirdette az Erzsébet-tábort a szórványban vagy kisebbségben élő diákok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A rendezvényt idén is a székelyföldi Ivóban és a magyarországi, Balaton-parti Zánkán szervezik meg. A tábor romániai lebonyolító partnere a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
A pályázati kritériumok szerint a táborban Zánkán 8–15 év közötti, Ivóban pedig 12–18 év közötti, magyarul tanuló, szórványban vagy kisebbségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek vehetnek részt, akik a magyar kultúra ápolásában aktív szerepet vállalnak (néptánccsoport, cserkészcsapatok tagjai stb.).
Ivóban 2015 júliusában 280, míg a zánkai táborban 2015. augusztus 15–29. között 500 tanuló üdültetését biztosítják. Pályázni kizárólag csoportosan lehet, 10 diák, és egy őket ismerő pedagógus alkot egy csoportot. A táborozás önrésze 20 lej/fő. Az érdeklődők a pályázati csomagokat 2015. április 21., 15 óráig nyújthatják be az RMPSZ megyei vagy körzeti szervezeteihez. További információk a www.rmpsz.ro honlapon találhatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Szaporodó fantomfalvak: lakatlan maradt a Bihar megyei Erdőtelep
Lakatlan maradt egy Bihar megyei település: az Érszőllős községhez tartozó Erdőtelepen a múlt héten hunyt el az utolsó lakos.
„Már ötven évvel ezelőtt elkezdődött a falu kihalása. Nem volt áram, nem volt út. Lassan elköltöztek onnan az emberek. Voltak, akik Érszőllős községbe, mások Margittára” – emlékezett vissza Beke László.
Érszőllős község polgármestere rámutatott, hogy míg évtizedekkel ezelőtt mintegy harminc gazdaság alkotta az amúgy találóan Kinlódjfalva (Satul de Necaz) néven is ismert települést, addig 1970-re egyetlen ház maradt, így a közművesítés még elképzelés szintjén sem merülhetett fel. „De Jóska bácsi nem akart onnan elmenni, lokálpatrióta volt. Ügyes ember volt, állatokat tartott, kútfúrással foglalkozott, volt egy kis kovácsműhelye. Igazából mindenhez értett” – ecsetelte a község elöljárója, aki épp két hete látogatta meg a 81 éves idős embert, aki két éve veszítette el feleségét.
Mint megtudtuk, a férfi lánya és unokája egy közeli településen lakott, és rendszeresen látogatták. „Bejárt a községbe, onnan vett gyógyszert, kenyeret. Nem volt annyira egyedül. Egy korábban Margittára költözött erdőtelepi férfi jurtát épített a faluban. Van vagy 400 birkája, így a juhászai is ott vannak” – tette hozzá Beke László.
Erdőtelep 1956-ban vált önálló településsé, korábban a közeli Úsztató része volt. Az önállósuláskor még 69 lakosa volt, a 2002-es népszámláláskor azonban már csak két, egyébként magyar nemzetiségű lakost regisztráltak, akárcsak a legutóbbi cenzuskor.
Romániában egyébként 126 fantomtelepülést tartanak nyilván. A lakatlan helységekről nemrég egy interaktív térképet is készítettek civilek. Erre számos erdélyi település is felkerült, Hargita megyéből négy, Kovászna megyéből egy falu. A készítők Szatmár megyében négy, Szilágyban kettő, Kolozsban hét, Marosban tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy fantomtelepülést tartanak nyilván.
Az említett Bihar megyei településhez hasonló a Szatmárudvarihoz tartozó Gombáserdő, mely korábban a községközpont része volt. A statisztikák szerint 1910-ben 183 lakosából 99 román, 84 pedig magyar nemzetiségű volt. 2002-ben még 15 lakost számláltak a faluban, ezekből 13 román, 2 pedig magyar volt.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Ránk szakad a múltunk
A Gondviselésnek köszönhető, hogy vasárnap délelőtt senki nem tartózkodott a romhalmazzá vált pénzügyi palota sarkánál a járdán, ugyanis ekkor néhány nagyobb stukkódarab zuhant a gyalogjáróra. A leomlott stukkók és a velük lezúduló faldarabok simán agyonüthettek volna bárkit, akire ráesnek. A gyalázatos állapotba került épületen a védőhálók rég szétszakadtak, szétmállottak, így nem védenek ugyan a leomló vakolat és faldarabokról, de legalább látványosan hirdetik, hogyan jut ebek harmincadjára egy egykor impozáns műemléképület a mai Nagyváradon. Olvasóink értesítettek bennünket az omlásról, s a helyszínen megszemlélhettük, hogy valóban életveszélyes állapotok uralkodnak a pénzügyi palota mellett.
Ahhoz, hogy világossá váljon, hogyan is vált a Fő utca egyik legszebb bérpalotája, mára egy omladozó, életveszélyes patkányfészekké, érdemes ismerni az épület történetét és az ehhez kapcsolódó restitúciós huzavonát. A nagyváradi Fő utca 35. szám alatt levő pénzügyi palota visszaigénylésének procedúrája ugyanis évek óta zajlik. Az irgalmas rendtől elkobzott ingatlanról első fokon ki is mondták már, hogy annak jogos tulajdonosa a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, azonban a Bihar Megyei Tanács, mely az államosítást követően az ingatlant megkapta, óvást nyújtott be az első fokú ítélet ellen. A fellebbezők azzal érveltek, hogy az irgalmasok által építtetett egykori ingatlanban soha nem folyt liturgikus értelemben vett egyházi tevékenység, tehát az egyház így nem is formálhat jogot az épületre. Ez az érvelés nem csupán jogszerűtlen, de azt is igazolja, hogy a megyei tanács vezetői, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a kommunista érában elrabolt épülethez, vagy nem ismerik annak történetét, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a dokumentációval bizonyítható valóságról.
A Betegápoló Irgalmas (Mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfi rend. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend, más szerzetesi közösségekkel ellentétben, soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtet, hogy ezek bérleti díjából fedezzék az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy a bérbeadásból befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik műszaki fejlesztését. Még mielőtt elkezdődött volna a tervezés, már megköttetett a bérleti szerződés az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával. A megyei tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt.
A ma is meglevő dokumentumok igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig ha akkor a román hatóságoknak szemernyi kételyük támadt volna az épület tulajdonlásával kapcsolatban, bizonyára nem fizettek volna bérleti díjat az irgalmas rendnek.
Az irgalmas rendiek ingatlanát a restitúciós törvény alapján 2012-ben kapta vissza a nagyváradi római katolikus püspökség, ám a megyei önkormányzat, Radu Ţîrle elnöklése idején megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát.
A nagyváradi bíróság első fokon az egyháznak adott igazat, majd tavaly a megyeszékhely ítélőtáblája utasította el az önkormányzat fellebbezését. Ennek következtében a tanács, immár Cornel Popa elnökletével közpénzből alkalmazott ügyvédeket, hogy azok kiharcolják a perújrafelvételt a legfelsőbb bíróságon, akciójuk pedig sikerrel járt. Pár hónapja Ilie Bolojan nagyváradi polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, a nagyváradi önkormányzat megelégelte, hogy ez a romos, balesetveszélyes épület ott éktelenkedik a korzó elején, és ennek felújításáért lépéseket is tesz. Ezek a lépések jogilag azonban korántsem egyszerűek, ugyanis mindaddig, amíg nincs végzés arról, kié is az ingatlant, senkinek nincs joga ott felújításokba kezdeni, se a püspökségnek, se a megyei tanácsnak. Nem is tett senki semmit azóta sem, még az időközben szétszakadt, ronggyá mállott védőhálókat sem cserélték ki. Tegnap hiába érdeklődtünk körbe, nem tudtuk kideríteni ebben a lehetetlen pereskedési hercehurcában ki lenne a felelős, ha ne adjisten baleset történne a szemünk láttára omladozó épület miatt. Így egyet tudunk tenni, figyelmeztetjük olvasóinkat, lehetőleg kerüljék a romhalmazzá váló pénzügyi palotát, ugyanis bármikor tragédia történhet ott. Olyan tragédia, melyet bizonyára egyetlen pereskedő, bitorló sem fog magára vállalni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Merre van az arra?
Jó ideje már, hogy követem az erdélyi magyar pártok se füle se farka nemzetiségi politikáját. Túl azon, hogy az RMDSZ teljes mellszélességgel belesimult a balkáni politika bugyraiba, sőt bizonyos személyes érdekek érvényesítése céljából a magyar kisebbség ellenében „kinevezett helytartói” szerepet is vállalt, már semmi sem tud meglepni a sorsunkat irányítókkal kapcsolatban. Bizony megértünk már néhány lehetetlen állapotot, a hazai nemzetiségi politikát illetően, amelyek tükrében, egyre nehezebb bennünket megvezetni, dajkamesékkel és hangzatos hegyibeszédekkel traktálni. Amúgy meg egy olyan közösségben, amelynek létszáma az elmúlt két évtizedben közel ötszázezerrel csökkent, szinte gyalázat nemzetpolitikáról beszélni.
Példának okáért, a magyar kisebbség kinevezett helytartóitól, kápóitól, a legutóbbi választások idején volt szerencsénk olyan látványos kampányfelvonuláshoz, ahol román trikolorral ülte meg a magyar huszár a lovat, sőt a Kárpátalja Expressz nosztalgiavonatot is román lobogókkal várta az egyik RMDSZ-es városvezetőség.
Mi több, tavaly decemberben a polgári oldal is trikolorral masírozott Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája elé, részben éppen azok, akik jelen voltak azon az ominózus sajtótájékoztatón, amelyen Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi régióelnöke csak tolmácson keresztül volt hajlandó közölni mondandóját az odaterelt román sajtósokkal.
Ez a politikai vonulat adta ki azt a december 20-i közleményt is, amely szerint „emberi és nemzeti méltóságunk elleni súlyos sérelemként értékeljük Claudiu Pop Bihar megyei prefektus azon fenyegetését, hogy a román „lyukas zászló” nagyváradi kitűzése miatt bírságot fog kiróni Tőkés László európai parlamenti képviselőre. Az időközben tisztségéből leváltott Marius Popică váradi kollegája a román forradalom ellen követ el merényletet, amikor a román szabadság megszentelt szimbólumának kitűzését tilalom alá helyezi. Határozottan tiltakozunk a posztkommunista szellemiségű prefektusi önkény ellen. Klaus Johannis megválasztott államelnök beiktatásának előestéjén reménységünket fejezzük ki aziránt, hogy a rendszerváltozás negyedszázados évfordulója Románia kisebbségpolitikája terén is új korszakot nyit, és Temesvár szellemében a régen várt román-magyar megbékélés végre bekövetkezik”.
Az idézett nyilatkozat feleslegessé tesz minden további szószaporítást, ám felvetődik a kardinális kérdés, hogy akkor merre is van az arra? Mi is az irányvonal, amit mutatni akar nekünk ez esetben a polgári oldal? Mert alig három hónappal ezelőtt még kikérték maguknak a lyukas zászlós románkodás jogát. Majd a múlt hét elején a nyelvtörvényre hivatkozva annyira „meg akartak békélni” a románokkal, hogy juszt sem szólaltak meg a nyelvükön. Kicsit furcsa megközelítése ez a hazai nemzetiségi politikának. Inkább amolyan saját farkunkba harapunk történet íze van az egésznek.
Az effajta és ehhez hasonló spontán megnyilvánulások már-már a komikum határát súrolják, főleg egy olyan régióban, ahonnan a megélhetési politikusok agresszivitása és a kilátástalanság elüldözte szülőföldjéről a magyarok nagyhányadát. Vagyis figyelmen kívül hagyva eme kegyetlen és nyers valóságot, nyelvi jogainkat helyezzük előtérbe egy banális fajsúlymentes sajtótájékoztatón, olyan légkör megteremtésének kockázatával, amely a „fekete március” keserű emlékét idézi.
Idetartozna még az is, hogy jelen pillanatban Erdély szerte nincs olyan magyar politikus, aki vagyoni állása szerint bármelyik pillanatban, egy mesterségesen szított atrocitás alkalmával ne hagyhatná úgy el Erdélyt, hogy bárhol a nagyvilágban, semmiben se szenvedjen hiányt.
Akárcsak a marosvásárhelyi eseményeket követően, amikor az erdélyi magyar szellemiség érintett része azonnal áttelepült Magyarországra.
Tiszteletre méltó az EMNT régióelnökének minden olyan törekvése, amely nemzetiségi jogaink érvényesítését célozza. De a prioritás nem a fentieket diktálja. Ugyanis maholnap már nem lesz, aki magyarul beszéljen a Partiumban.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Huszonegy éves a Kiss Stúdió
Teltházzal, mégis családias hangulatban ünnepelték a nagyváradi Kiss Stúdió Színház megalakulásának 21-ik évfordulóját pénteken, a színházi világnap keretében. A jeles alkalom kapcsán Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművészek ízelítőt adtak az elmúlt évek műsoraiból. Előadásukban elhangzottak többek közt részletek az Ady- és Wass Albert műsorokból, Krúdy naplószerű gondolatai, Az öreg fiú dala, Kányádi Sándor Farkasűző furulyája, valamint Dutka Ákos Üljünk be a Müllereibe című verse Ari Nagy Sándor megzenésítésében.
A színművészek ugyanakkor felelevenítették a Kiss Stúdió 1994-es indulásának momentumait és köszönetet mondtak a színházat éltető törzsközönségnek, amely összesen 173 különböző előadás bemutatóját tekinthette meg az évek során.  Szó esett emellett a KSSz legsikeresebb, évtizedek óta folyamatosan futó előadásairól is, mint például Varga Vilmos önálló Ady-estje, amelyet 350-nél is többször adott elő, a Wass Albert-műsor, amely 220 előadást ért meg, valamint a Süss fel, Nap! című verses-mesés-zenés gyermekműsor, amelyet 225 alkalommal adtak elő. Sok előadást ért el ugyanakkor az  Adjon Isten békét, kedvet! című zenés pódiumjáték, a Mátyás király – reneszánsz színpadi játék, valamint a Vidámság az élet sója című zenés vígjáték is.
Mint elhangzott, a Stúdió legnagyobb megvalósításainak egyikét képezte a 15 évvel ezelőtt megalkotott Az ember tragédiája című előadás, amely kezdeti formájában, nyolc színész közreműködésével közel harminc előadást ért el, s amelyet három éve felújítottak és egyszerűsített, oratorikus formában többek közt templomokban is előadtak. Nagy sikernek örvendnek ugyanakkor a Felolvasószínház és az Irodalmi Esték sorozatok.
A színművészek ugyanakkor bemutatták azokat az elismeréseket is, amelyet az egyetlen folyamatosan működő erdélyi magyar nyelvű magánszínházelnyert, köztük a 2007-es Magyar Örökség díjat, a Bihar megyei RMDSZ részéről 2010-ben kapott életműdíjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 2014-ben elnyert Gr. Bánffy Miklós-díját, valamint a nemrég elnyert, impozáns Cornelius-díjat.
A pénteki, születésnapi műsor keretében Kiss Törék Ildikó olvasta fel Krzysztof Warlikowski világnapi üzenetét, melyben a lengyel rendező valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánt minden színházi embernek. Kiss Törék Ildikó kiegészítésként hozzátette, hogy a Kiss Stúdióban fontosnak tartják emellett az elődöktől átvett örökség megőrzését és úgy érzik, hogy egy katarzisban végződő jó előadás mégis választ adhat a megmagyarázhatatlanra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy pódiumszínházként sosem a meghökkentés volt a céljuk, hanem mindig egy üzenety közvetítése. A születésnapi műsor kötetlen beszélgetéssel zárult.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/
„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március”
Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket.
Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről?
Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott.
 Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit?
Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen.
Reagált a CPUN vezetősége a levelükre?
 A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment.
A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót.
Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni.
Mi tett eközben a városvezetés?
Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket.
Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait.
A teherautót nem őrizték katonák?
Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek.
Mi történt március 20-án?
Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön.
Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek?
Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát.
Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja?
Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett.
Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Újítások a keretszerződésben
Az április 1-től érvénybe lépett egészségügyi keretszerződés egy sor újítást hozott magával.
A jelentős módosítások közé tartozik az, hogy a gyerekeket, tanulókat most már kizárólag csak a háziorvosnál lehet beoltatni, ugyanakkor a családorvosoknak sokkal több konzultációt kell végezniük a páciensek otthonában. Ugyancsak a keretszerződés szabályozza azt is, hogy a kórházba beutalt betegeket az egészségügyi intézmények teljes körű ellátásban kell részesítsék abban az értelemben, hogy tilos lesz ezután a beteget elküldeni gyógyszert vagy gyógyászati segédeszközöket vásárolni, amelyeket aztán úgy számoljanak el, mintha a kórház fizette volna azokat. Persze ahhoz, hogy ennek a kitételnek érvényt lehessen szerezni, arra van szükség, hogy a betegek jelezzék az ilyen jellegű visszaéléseket, nyilatkozta nemrég Vasile Ciurchea az Országos Egészségbiztosító Pénztár igazgatója.
Alapcsomag
Április 1-től a háziorvosok a kabinetjükben adhatják be az injekciókat, és a perfúziókat, ugyanakkor megduplázódott, azaz havi negyvenkettőre emelkedett a páciensek otthoni konzultációjának a száma. A háziorvosoknak a mozgásképtelen, vagy ideiglenesen mozgásképtelen betegek, az egy évesnél fiatalabb gyerekek, illetve a tizennyolc év alatti, fertőző betegségben szenvedő gyerekek otthonába kell kiszálljanak, és ugyancsak otthon kell meglátogassák a gyermekágyas anyákat és azokat a krónikus betegeket is, akik nem tudnak elmenni a háziorvosi rendelőbe. Emellett kettőről négyre emelkedik a biztosítottak évi szakorvosi konzultációja. Ezentúl egy vagy több krónikus betegség esetén minden biztosítottnak negyedévenként négy konzultációt kell biztosítani, de ez nem lehet több havi kettőnél. Az új keretszerződésbe új eljárások és kezelések is bekerültek, például a biopszia, a hasi sérülések műtét utáni kezelése, a császármetszés utáni sebészi beavatkozások, a méhen kívüli terhesség operálása, az orvosi genetikai kezelések.
Oltások, vizitdíj
Az országos oltási kampányok keretében, valamint a veszélyeztetett csoportok beoltásakor az oltást kizárólag a háziorvosok fogják elvégezni. Erre a módosításra azért volt szükség, mert az iskolában történő oltásnak számos hátránya volt: például sok iskolában nincs orvosi rendelő, vannak gyerekek, akik nem járnak iskolába, illetve egy-egy osztályban nem feltétlenül minden gyerek tartozik ugyanabba a korcsoportba. Ugyanakkor az új keretszerződés kimondja, hogy vizitdíjat csak a rehabilitációs kezelések után lehet kérni, a vizitdíj összege 5-10 lej között mozog. Ennek a pénznek a kifizetése alól mentesülnek a tizennyolc év alattiak, a 18-26 év közötti fiatalok, akik iskolába, egyetemre, továbbképzőbe járnak és nincs munkából származó jövedelmük; az olyan betegek, akik az Egészségügyminisztérium által meghatározott egészségügyi programban rögzített egyik betegségben szenvednek, és nincs jövedelmük, valamint a havi 740 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok.
Országos programok
Április 1-től 29 országos egészségügyi program indul be, melyek közül tizenötöt az Egészségügyminisztérium, tizennégyet pedig az egészségbiztosító finanszíroz és bonyolít le. Az előbbi programjaira 631 millió lej áll a szaktárca rendelkezésére. Ezeknek a programoknak a haszonélvezői lehetnek mind a biztosítottak, mind pedig a nem biztosítottak. Az országos onkológia programkeretében május 1-től működni fog egy külön röntgenkezelés program, míg a szervátültetési program keretében lesz mesterséges megtermékenyítés azoknak a pároknak, amelyek a gyermeknemzés terén egészségügyi nehézségekkel küzdenek.
erdon.ro

Betekintést nyerni a váradi elit világába
Nemrég a Bihar megyei levéltárban és a megyei könyvtárban kutatott források után Kulcsár Beáta, aki a budapesti MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának a tudományos segédmunkatársa, és a nagyváradi Weiszlovits/Vaiszlovich család történetét tárja fel.
Kulcsár Beáta, az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa az Erdély Online-nak kifejtette: ahogy az elnevezés is mutatja, a kutatócsoportban a vizsgálatok középpontjában a válság áll, ami azonban nemcsak természeti katasztrófa vagy gazdasági összeomlás, de személyes krízis is lehet. A kutatócsoportban az ő egyik kutatási, egyben doktori disszertációjának témája a Weiszlovits/Vaiszlovich család története, elsősorban Vaiszlovich Emil élete, pályája, melynek számos mozzanata és különösen a vége (munkatáborba került) válsághelyzetként is felfogható. Nem genealógiai kíváncsiságról van szó a részéről, célja inkább az, hogy a Weiszlovitsok gazdasági tevékenységét, a közéletben való részvételét, életmódját, mentalitását, identitását mutassa be. Nagyváradon pedig az ehhez szükséges forrásokat és szakirodalmat tárja fel. - A Weiszlovits/Vaiszlovich család 1945 előtt egy nagyon ismert család volt Váradon, több tagja sikeres üzletemberként tevékenykedett, az egyik oldalon temetkezési vállalkozókat, a másik oldalon pedig egy szállodatulajdonost találunk. A magyar és a román nyelvű források arra utalnak, hogy a két világháború között a Vaiszlovich Emil által birtokolt Fő utcai Park szálló a legnagyobb presztízsnek örvendő nagyváradi luxusszálloda volt, különc tulajdonosa pedig a város határain túl is ismert figura. Váradon a századfordulón, a századelőn nagyon sok tehetséges ember élt és dolgozott, ám míg a zsongó kulturális, szellemi életről sok mindent tudunk, addig a város élénk gazdasági életének fő szereplőiről, a sikeres vállalkozókról, azok tevékenységéről, életviteléről elég hiányos képünk van. Az is kérdésként merül fel, hogy az impériumváltást (1920) követően hogyan változott meg az életük, a pályájuk, és milyen alkalmazkodási stratégiákat választottak az új adottságok között – magyarázta Kulcsár Beáta. A célja nem pusztán az, hogy a család történetét 1944-ig terjedően megírja, hanem az is, hogy a Weiszlovitsok történetén, választásain, küzdelmein, sorsán keresztül a 1920 előtti és utáni nagyváradi elit világába, viszonyaiba, és a város történetébe is betekintést engedjen.
Forráshiány
Gondot okoz azonban, hogy családi hagyaték nem maradt fenn, és a Park szálló dokumentációját sem találta meg. Lényegében elszórt információkból, a korabeli napilapokban, a szépirodalomban és különböző levéltári dossziékban talált adatokból kell rekonstruálnia a család történetét és a róluk kialakult képet. Ugyanis mivel érdekes, különös figurái voltak Várad korabeli életének (különösen Vaiszlovich Emil), a sajtó sokat foglalkozott velük, közéleti megjelenéseikről, sikereikről és botrányaikról rendszeresen tudósítottak az újságírók. A megyei levéltár különböző fondjaiban még lehetnek rájuk vonatkozó adatok, de a levéltári dokumetumok nagy része sajnos továbbra sem kutatható. Némi segítséget jelent a számára, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot két leszármazottal, egyikük egy családfát és fényképeket bocsátott a rendelkezésére. A beszélgetések során pedig mozgósítani próbálta az emlékeket, a család idősebb tagjaitól hallott és a családi “legendárium” részét képező történeteket a Weiszlovitsokról. Ezenkívül a város idős embereivel is kereste a kapcsolatot, azokkal akik esetleg még találkozhattak a család tagjaival. Két olyan idős embert talált, akiknek személyes emlékeik, élményeik voltak Vaiszlovich Emilről. A probléma az, hogy túl későn kezdődött el a kutatás, a szemtanúk, a kortársak, a rokonság nagy része ugyanis a holokauszt és az idő múlása miatt már nincs köztünk. Mivel a szakmán belül létezik kooperáció, olyan kollégákkal is érintkezésbe lépett, akiknél a családra vonatkozóan hasznos adatokat remélt. Ilyen volt például Lakatos Attila, aki saját, gondosan összegyűjtött forrásait a rendelkezésére bocsátotta, és ezzel is segítette a kutatását.
Kétfajta modell
- Lehetett volna választani más családot is, hiszen Váradon nagyon sok sikeres vállalkozó tevékenykedett. A Weiszlovitsok esetében azonban már az elején kiszúrtam, hogy két viselkedési minta is van a családban: egy visszafogottabb polgári, és egy, a dzsentriéhez közelíthető minta. Ígéretes volt, hogy egy családon belül kétféle életvezetési stratégia is kutatható. Ugyanakkor a választást a véletlen és Vaiszlovich Emil különcsége, regényhősnek ható figurája is befolyásolta. A kutatás ugyanis úgy kezdődött, hogy a Magyar Kisebbségnek az 1930-as években megjelent számait lapozgattam, Vaiszlovich Emil neve pedig többször is felbukkant az ellene folytatott bírósági eljárások és a börtönbüntetések kapcsán. Érdekelni kezdett, hogy ki ez a renitens személy?! Elkezdtem nyomozni utána, s kiderült, hogy nem egy egyszerű bajkeverővel, hanem Várad egyik leggazdagabb emberével van dolgom, aki mögött ekkor már egy nagyon sikeres pálya és egy izgalmas életút állt. A városi közvéleményben 1920 előtt inkább „rosszfiúként” jelent meg, később azonban ez változott: ugyan csodabogárként tekintettek rá, de tiszteletet vívott ki, tekintélyre tett szert. Az ő életén, megítélésén keresztül a korabeli mentalitás és normarendszer, annak változásai is kutathatóak – nyilatkozta Kulcsár Beáta. Kulcsár Beáta ugyanakkor megjegyezte: arra kéri mindazokat, akiknek ismeretei, élményei, dokumentumai vannak Vaiszlovich Emilről, jelentkezzenek nála az alábbi emailcímen: kulcsarbeata@hotmail.com.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Fátyol: nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot
„Nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot a Securitátéval” – jelentette ki szerdán a maszol.ro-nak Fátyol Rudolf. A neves szatmárnémeti hegedűművészt azért kerestük meg, mert kedden közzétett ítéletében a legfelsőbb bíróság jogerősen megállapította: a Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. „Azt hittem ezt az ügyet már mindnyájan elfelejtettük. Különben is a táblabíróság pár éve nekem adott igazat. Vagyis elismerte, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték az állítólagos besúgói múltamra, és nem írtam alá semmi” – nyilatkozta Fátyol, utalva a táblabíróság 2013-as ítéletére, amely érvénytelenítette a besúgói múltját megállapító CNSAS-határozatot.
A hegedűművészt azt nem tagadta, hogy a Securitate megpróbálta őt beszervezni. „Ez 1981-ben történt, amikor Ruha István fia Nyugaton maradt. Akkor engem is elővettek, hogy tudtam róla, de akár ma is bizonyítani tudom, hogy én azokban a napokban kórházban feküdtem, ráadásul nem is Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban” – magyarázta. Fátyol felidézte: egy ideig sem Ruha István, sem ő nem kapott útlevelet. „Megpróbáltak nyomást gyakorolni ránk, de aztán elmúlt. Talán nemzetközi sikerünk és elismertségünk is közrejátszott, hogy leszálltak rólunk” – fogalmazott a hegedűművész. Hozzátette, nem tudja, hogy most kinek állt érdekében az ügy felpörgetése. „Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy mindenkinek vannak idézőjelbe vett jóakarói. Lám, nekem is vannak” – jelentette ki.
Sike Lajos 
maszol.ro

Markó Attila lemondott képviselői mandátumáról
Lemondott szerdán képviselői mandátumáról Markó Attila, az RMDSZ törvénytelen restitúciós döntésekben való részvétel miatt többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsított honatyája.
A politikus a Facebookon jelentette be a hírt, amely nyomán okafogyottá vált az a szerdai voksolás, amelyen a képviselőháznak az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) második olyan kéréséről kellett volna szavaznia, amely Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását indítványozta.
„Ma lemondtam parlamenti képviselői mandátumomról. Életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy ártatlanul önként kilépek abból a munkából, amire az életemet tettem fel” – írta Markó. A politikus a Krónikának elmondta: akkor sem tér haza, ha a DNA ezek után a kiadatását kéri.
Mint ismeretes, Markót ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, szerdai adatok szerint 84 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Markó esetében egy másik illegális restitúciós ügyben már korábban jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár a magyar politikus dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él, mivel nem bízik a román igazságszolgáltatásban.
Markó cáfolta, hogy korrupciós ügyben lenne érintett, rámutatva: nem kért és nem kapott soha csúszópénzt, amíg a restitúciós testület tagjaként tevékenykedett, azt pedig, hogy bármelyik kollégája vesztegetés ellenében törvénytelen kárpótlásokról döntött, nem volt honnan tudnia. A politikus azzal vádolja a DNA ügyészeit, hogy szándékosan nem veszik figyelembe az ártatlanságát bizonyító dokumentumokat.
A DNA mindeddig a korábbi parlamenti jóváhagyás ellenére nem kérte Markó letartóztatását, ugyanakkor az Adevărul napilap értesülései szerint ezúttal a korrupcióellenes ügyészek arra készülnek, hogy a politikus letartóztatásba helyezését, illetve az ehhez szükséges kiadatását kérjék. Amennyiben úgy döntenek, hogy Markó letartóztatását kérik, a legfelsőbb bírósághoz kell fordulniuk. Ha a bíróság is az előzetes letartóztatás mellett dönt, ezt követően adhatnak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.
Az ugyanakkor, hogy Budapest kiadja a politikust Romániának, még ennek nyomán sem következik automatikusan, mivel a kiadatási kérelem megalapozottságát, illetve azt, hogy Romániában méltányos elbánásban részesül-e Markó, egy magyar bíróságnak is mérlegelnie kell, és akár el is utasíthatja a román kérést.
Markó Attila szerdán a Krónikával közölte: amennyiben a DNA valóban kéri a kiadatását, akkor sem tér haza, Magyarországon várja ki a procedúra végét, mivel továbbra sem bízik a román igazságszolgáltatásban.
„Semmi okom, hogy bízzak benne. Ott van a Mikó-ügy, a Bica-dosszié” – sorolta egyrészt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetét, amelynek jogos restitúciója miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, illetve azt a kárpótlási ügyet, ami miatt egyszer már kérték az előzetes letartóztatásának a jóváhagyását. „Zavarja őket, hogy hangosan kimondok igazságokat. És egy ember, aki egész életében emberi jogokkal foglalkozott, nem tudja elviselni az emberi jogok igazságtalan megsértését. Pláne ha ártatlan” – jelentette ki a Krónikának Markó.
Botrányos szavazás a szenátusban Vâlcovról
Botrányos körülmények között zajlott szerdán a szavazás a szenátusban a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter, Darius Vâlcov elleni újabb bűnvádi eljárás, illetve az exminiszter előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyásáról. 
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Călin Popescu-Tăriceanu házelnök, a PNL korábbi elnökének lemondását követelte, mivel nem volt hajlandó alkalmazni az egy nappal korábban elfogadott házszabály-módosítást, amelynek értelmében nem az összes szenátor, csupán a jelen levő honatyák többségének támogatása szükséges egy határozat elfogadásához. Tăriceanu ehelyett a honatyák jogállását szabályozó 96/2006-os törvényt alkalmazta volna, amely minősített többséghez köti a szavazás érvényességét. Végül PSD-s javaslatra a módosított házszabályt alkalmazták. Ennek nyomán a felsőház 120-18 arányban megszavazta bűnvádi eljárást, illetve 106-29 arányban a letartóztatást is. A volt miniszter esetében, akit kétmillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak, ez a második DNA-kérés, az elsőt jóváhagyta a felsőház. A második ügyben az a gyanú, hogy az ezt tiltó jogszabályok ellenére polgármesterként, szenátorként, majd miniszterként is érdekelt maradt cégeiben.
Balogh Levente 
Székelyhon.ro

Vitatott elnökség (Sepsiszentgyörgyi EMNP)
Új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), aki felhatalmazást kapott a szervezettől arra, hogy tárgyaljon a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetőjével, hogy megalapozzák az együttműködést a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon. Röviddel azután, hogy Bedő Zoltán bejelentette mindezt, megérkezett az országos elnökség közleménye, amely szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a hétfői sepsiszentgyörgyi tisztújítást.
Bedő Zoltán tegnap déli beszámolójából kiderült, a hétfői küldöttgyűlésen szavazott neki bizalmat a testület, megfogalmazása szerint szép számban összegyűlt a tagság, „több mint negyvenen voltak jelen, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban akadozott a pártépítés”, és a döntés egyhangú volt. Nem egyedüli jelöltként indult, Kátai Zsuzsannát is nevesítették, ám nem vállalta a feladatot, alelnökként segíti Bedő munkáját. A másik alelnöki tisztséget az ifjúsági szervezetben (Minta) tevékenykedő Kolcza István tölti be, elnökségi tag lett még Giráncsi Mónika, Kovács Zoltán, Orbán Róbert és Váncsa Albert. Bedő Zoltán azt is elmondta, stratégiát dolgozott ki a szervezet felélesztésére, megfogalmazása szerint úgy állította össze csapatát, hogy „helyet kapjon benne a fiatalok lendülete, a középkorúak tapasztalata és az idősebbek higgadtsága”.  Feladatuk előkészíteni a pártot a jövő évi választásokra, szeretnének jó eredményt elérni, éppen ezért már korábban megkezdte az elvi tárgyalást az együttműködésről az MPP-vel – számolt be Bedő. Bálint Józseffel egyeztetett, aki szintén elnyerte saját szervezete bizalmát, ő maradt a polgári párt városi elnöke, így most már semmilyen akadálya nincs, hogy konkrétan is körvonalazzák a két párt helyi szövetségét. A közös lista állításához nincs szükség az országos elnökség jóváhagyására, nagyon remélik, sikerül tető alá hozni a megállapodást, és Sepsiszentgyörgy jó példa lesz más szervezetek számára is. Az EMNP megyei tisztújítása is hamarosan lezajlik, április 30. a határidő – mondta el Bedő Zoltán.
Valami nagyon nincs rendben a sepsiszentgyörgyi Néppárt háza táján – jelezte az a szűkszavú közlemény, melyet az országos elnökség adott ki három órával Bedő sajtótájékoztatója után. Ebből kiderült: szintén tegnapi ülésükön meghallgatták „az illetékes elnökségi tagok idevágó beszámolóit”, és megállapították, hogy a március 30-ai sepsiszentgyörgyi tisztújító közgyűlésén nem tartották be „a határozatképességre vonatkozó szabályzati előírásokat, emiatt a tisztújítás eredményét érvénytelennek nyilvánítják”. Kijelentik: egy hét múlva esedékes ülésükön döntenek egy új tisztújítás lebonyolításának részleteiről.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazda Klárát köszöntötték
Közöttünk jár, évtizedek óta végzi kutatásait csendben, a ’90-es változás után tanított egyetemen, alapító tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak, neves szaktestületek tagja, többszörösen kitüntetett és elismert, vérbeli néprajzkutató. A hetvenéves Gazda Klárát egy kicsit késve, de tisztelettel, szeretettel köszöntötték szakmabeliek és tisztelői tegnap két néprajzi jellegű kiadvány sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendhagyó könyvbemutató az Erdélyben művelt néprajzi szakma ünnepének is mondható. Fennállásának huszonötödik évfordulóján a Kriza János Néprajzi Társaság röviden ismertetett huszonkettedik évkönyve egyfajta összegzése is annak, ami tudomány- és kutatástörténeti szempontból meghatározza a romániai magyar néprajzélet (kutatás, feltárás, oktatás, kiadványok) legfontosabb pilléreit. A Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár és két doktorandusz hallgatója, Szász István Szilárd, valamint a sepsiszentgyörgyi Zsigmond Júlia által szerkesztett kötetben háromszéki vonatkozású írások is szerepelnek, többek között Albert Ernő Néprajz és Iskola című tanulmánya – amely a Székely Mikó Kollégiumhoz kötődik –, Szőcsné Gazda Enikő az 1930-as évekbeli háromszéki szőttesmozgalom történetét mutatja be, Pozsony Ferenc A székely társadalom kutatása című tanulmánya is forrásanyag a további feltárásokhoz. A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményét ismertető, Kinda István által összeállított kötetet Szőcsné Gazda Enikő méltatta, aki a múzeum alapítására és 2003-as megnyitására is utalt, kiemelve, hogy az intézmény Pozsony Ferenc magángyűjteményéből nőtte ki magát és vált a helyi magyar és román, a szász és a moldvai csángó népélet hagyományainak tárhelyévé.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakozik a jogvédő szolgálat
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat Háromszéki Szervezete legutóbbi hírlevelében a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívja arra, hogy a 2015–2020-as közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia – amelynek tervezetét nemrég bocsátotta közvitára a belügyminisztérium – a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
Az RMDSZ parlamenti csoportja nyilatkozatában nemcsak jogsértőnek és az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek, de kockázatosnak és veszélyesnek is tartja, hogy a belügyi dokumentum ugyanabban a mondatban említi az autonómiát, a közösségi jogokat és a közbiztonságot. A jogvédő szolgálat hírlevelében arra is kitért, hogy kisgyermeket érintő súlyos diszkriminációs eset történt a nagyváradi kórház sürgősségi osztályán. A kislány apja az újságíróknak elmondta: a nagyváradi gyermekkórház sürgősségi osztályán egy órája várakozó négyéves beteg gyermekét próbálta megnyugtatni, amikor az orvos rászólt, hogy ne beszéljenek magyarul. 
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen múltról értesül a jövő?
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fennállásának a 70. évfordulójára szervezett rendezvényeken, a kerek évfordulókon szokásos múltidézés helyett, mivel ez kellemetlen az önálló magyar oktatás ellenzői számára,elsősorban a jelenre és a jövőre összpontosítanak. Ez jellemezte a március 31-i eseményt is, amikor a gyermekklinika mögötti területen kialakított betonaknába acélból készült időkapszulát zártak. Az acéldobozba az egyetem vezetősége a jelenkor emléktárgyait helyezte el. A föld fölé szánt emlékként pedig hetven tölgyfát ültettek el az új sportcsarnok mögötti sávon, ahol a hatalmas talapzaton levő zászló leng, illetve a hátsó épületek körüli területeken. A facsemetéket az erdészeti igazgatóság ajándékozta az egyetemnek, s a rektor szerint a jövőt jelképezik.
A kapszulát a marosvásárhelyi egyetem fennállásának századik évfordulóján lehet kinyitni, addig szürke márvány betonlap fedi az akkor már múlttá váló jelent, amin csak román nyelvű feliratozás van, hiába hangoztatta a rektor, illetve a megszólaló városi és megyei hivatalosságok az építő jellegű multikulturalitás fontosságát. Az acélládába sok minden belekerült. A vezetőség részéről egy laptop a MOGYE-ről szóló kép- és hanganyaggal, az intézményt népszerűsítő szórólapok, az egyetem által kiadott tudományos folyóiratok, a fejlesztési stratégia, az egyetemi tanmenet, az egyetem jövőbeli képéről megfogalmazott óhajok, a rektor 2014-es jegyzetfüzete, megörökített gondolataival, amit állítólag nehéz kiolvasni, és a fiának – aki 30 év múlva annyi idős lesz, mint most ő – szánt boríték.Peti András alpolgármester a tavaly százéves Kultúrpalotáról készült és háromnyelvű felirattal ellátott hűtőmágnest tette a dobozba. A klinikák közül a szívérsebészeti intézet és a kardiológiai klinika helyezett el többek között szívbillentyűt, sztenteket és egyéb emlékeket tartalmazó csomagokat, de a jelenlevők tettek CD-lemezt, egyetemi jegyzetet, pólót és egyéb tárgyakat is a dobozba.
A rendezvényen a magyar oktatók nevében Szilágyi Tibor professzor egy iratgyűjteményt tartalmazó dossziéval állított emléket annak, hogy a hetven évvel ezelőtt az erdélyi magyar fiatalok anyanyelvi oktatása érdekében alapított egyetemen manapság milyen harcot kell vívni az anyanyelvi oktatás fennmaradásáért.
– Mivel a rendezvényt egy szimbolikus játéknak tekintjük, nem akartunk kimaradni belőle. Azt sem szerettük volna, hogy ebből a kezdeményezésből kimaradjon az egyetem kezdete és múltja, mivel a 70. évforduló ünnepségsorozata olyan szellemben zajlik, hogy a kezdeti éveket igyekeznek elfelejteni. Emiatt az iratcsomóba az egyetem alapításáról szóló 1945-ös királyi törvényerejű rendelet másolatát tettük be az akkori Hivatalos Közlönyből, a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1948-as önállósulásáról szóló rendeletet, a 2011-es oktatási törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyeit, illetve a tagozatnak az elmúlt négy év során az oktatási minisztériumhoz, a felsőoktatás minőségét ellenőrző hatósághoz, az egyetem vezetőségéhez címzett beadványait, lényegében azokat az iktatott dokumentumokat, amelyek alapján reméltük és a továbbiakban is reméljük, hogy a magyar tagozat kérdése rendeződni fog.
Részvételünkkel jelezni akarjuk, hogy nem szeretnénk, ha az egyetem múltja s jelenbeli küzdelmünk elfelejtődne, s abban reménykedünk, hogy 30 év múlva még mindig itt leszünk, és sokkal rendezettebb helyzetben fogják az időkapszulát kibontani.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem kétnyelvű az időkapszula felirata, Szilágyi professzor elmondta, hogy az akció és a hetvenedik évforduló előkészítése a magyar oktatók megkérdezése nélkül történt.
Az időkapszula elhelyezését követően, aki igényt tartott rá, a megszabott helyen elültethetett egy tölgyfacsemetét. A magyar oktatók az egyetem hátsó kerítése mellett kaptak helyet, ahova elkísértük őket és Peti András alpolgármestert.
S közben elgondolkozhattunk azon, hogy hetven évvel ezelőtt a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás újraalapítóinak nem volt idejük föld alá helyezett emlékekkel foglalkozni. Klinikáiktól, a felszerelés egy részétől megfosztva, ők az újrakezdés rendkívüli nehézségeivel küszködve, a hallgatók gondolataiba és lelkébe helyezték el a maguk időkapszuláját, amit kerek évfordulós találkozókon a világ minden tájáról visszatérő orvosok, gyógyszerészek bontanak ki az emlékezet dobozából.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az EME legújabb könyveit ismertették Kolozsváron
A tudósok általában tudósoknak írnak, fegyverük a szakterminológia és a mások számára elérhetetlen szakirodalom, az Emberek és kontextusok sorozat keretében megjelent legutóbbi öt kötet azonban éppen ezt a műhelyt kívánja megnyitni az olvasók számára – fejtette ki Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gondozásában megjelent kiadványok kolozsvári bemutatóján.
Mint részletezte: a néprajzi kiadványok általában vagy néprajzi gyűjtéseket közölnek, vagy értelmezik azt. A most megjelent kötetetekből azonban az is kiderül, hogy az ember hogyan „használja” a kultúrát.
„A kötetek a kultúrát használó embert akarták láthatóvá tenni, a tudós ember műhelyét nyitják meg a nagyközönség előtt” – magyarázta a professzor. Hozzáfűzte, a tudományos könyvsorozat hat éve indult és évente nagyjából két könyv jelent meg benne.
Az eseményen először Molnár Eszter mutatta be Vajda András Az írás és az írott szó hatalma. Az írás a mindennapokban egy Maros menti településen című kötetét. Ezt követően Vajda Andráson volt a sor, hogy bemutassa Szalma Anna-Mária A fénykép a mindennapi életben. Fényképkorpuszok antropológiai elemzése című könyvét. Czégényi Dóra A mágikus erejű pap. Szerepek és helyzetek című kötetét Tánczos Vilmos mutatta be, majd Jakab Albert Zsolt beszélt részletesen a Keszeg Vilmos által szerkesztett Lokális történelmek. A lokális történelem alakzatai című tanulmánykötetről.
Rostás Péter István Keszeg Vilmos Aranyos-vidék. Honismereti könyv című kötetét méltatta. Cégényi Dóra arra a kérdésre, hogy miért épp A mágikus erejű pap címet adta könyvének, elmondta: a könyv elsősorban azokat a hiedelmeket mutatja be, amelyek a magyar közösségben élnek a román papokról.
„Ha azt a címet adom, hogy: A román pap…, nehezebb lett volna támogatókat találni a könyv kiadásához” – ütötte el tréfával a kérdést a szerző. Hozzáfűzte, a kötet nem készülhetett volna el Keszeg Vilmos segítsége nélkül, összesen 107 ember gyűjtéséből szerepelnek szövegek a könyvben. A szerző eredetileg a szakmának szánta a kötetet, amelyet adatbázisként is használhatnak a kutatók.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Versek a világot jelentő deszkákon
Összesen három előadással készül a magyar költészet napjára a Kolozsvári Állami Magyar Színház, mindhárom a vers mai világban való létét értelmezi – jelentette be Visky András, a színház művészeti vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
Hozzáfűzte: a kolozsvári középiskolás diákokat is bevonják az előadásokba. A fűnyírógép (ODAKINT) című zenés-verses előadásban a diákok azokat a verseket mondhatják el, amelyeket ők maguk választottak erre az alkalomra, a színház pedig ehhez helyszínt és technikai hátteret, fényeket, aláfestő zenét biztosít, illetve megzenésített verseket „ad hozzá”.
Versszelfik az ünnepre
Visky András elmondta: arra is megkérték az önkéntes alapon jelentkező diákokat, hogy készítsenek „versszelfiket”, azaz olyan, mozgóképsorokat, amelyek mai, hétköznapi környezetbe helyezik a kiválasztott verset, ezeket levetítik az előadás ideje alatt. A színház stúdiótermében megtartott produkcióra két alakalommal: április 4-én szombaton és 10-én pénteken kerül sor.
A belépés díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött – hangsúlyozta Visky András. Hozzáfűzte, noha csak két előadást terveznek, reméli, hogy a közönség kiköveteli magának a további előadásokat. Azt szeretnék, ha minden évben be tudnák vonni a diákokat valamelyik produkciójukba.
Ugyanakkor bejelentette: április 11-én, szombaton kerül sor a Villanyborotvám (ODABENT) című stúdiótermi előadásra, amelyben a klasszikus verseket kortárs zeneszerzők megzenésítésében hallgathatják meg a nézők.
József Attila, Weöres Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor és Tandori Dezső verseinek Ligeti György, Kurtág György, Selmeczi György, Csíky Boldizsár, Gárdonyi Zsolt, Gyöngyösi Levente és Orbán György által megzenésített változatait énekli el Sámson Melinda, akit két másik fiatal zenész, Béres Melinda és Horváth Edit kísér hegedűn és zongorán.
Ady-est Csíkban és Kolozsváron is
A Csíki Játékszín április 11-én, szombaton két eseménnyel ünnepli a magyar költészet napját. Délelőtt 11 órakor Tizenegy címmel versnapi városköszöntő hangzik el a Csíki Játékszín lépcsőin. Az idei versösszeállításban magyar költők ars poeticái szerepelnek. Szabó Enikő színművész tizenegy költő művét válogatta erre az alkalomra, amit a társulat tolmácsolásában hallgathatnak meg a csíkszeredaiak.
József Attila, Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Orbán János Dénes, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és Weöres Sándor művei kerültek be az idei összeállításba. Szabó Enikő Budapesten lép fel a költészet napján, a tizedik Versünnep Fesztivál döntőjébe általa megzenésített versekkel jutott tovább. A döntő a Nemzeti Színházban kerül megrendezésre.
A csíki moziban 19 órakor Bogdán Zsolt Ady-estjét látja vendégül a Csíki Játékszín. A „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című pódiumműsor a szatmárnémeti Harag György Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciója. Az előadás szereplője Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas, érdemes művész, szerkesztő-rendezője pedig Szugyiczky István, a szatmárnémeti társulat örökös tagja. Az előadásra 15 lejes áron válthatók belépők.
Bogdán Zsolt Ady-estjét másnap, április 12-én a kolozsvári közönség tekintheti meg újra este 8 órai kezdettel a stúdióteremben.
Kiss Előd-Gergely 
Krónika (Kolozsvár)

Ösztöndíj továbbtanuló csángómagyar fiataloknak
Hét csángómagyar fiatalnak adták át csütörtökön Csíkszeredában, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségénél a P. Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjat. A tanulmányi eredményeket elismerő ösztöndíjjal a középiskola után továbbtanuló fiatalokat segítik.
2013-ban alapította a P. Jáki Sándor Teodóz atyáról elnevezett ösztöndíjat a Pillangó Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Az egyetemi félévre elnyerhető támogatást a tanulmányaikat romániai felsőoktatási intézményben magyar nyelven folytató csángómagyar fiatalok pályázhatják meg, értéke pedig függ az elért tanulmányi eredményektől. Idén heten nyújtottak be pályázatot, és mind a hét fiatalt támogatják – közölte csütörtökön Lászlófy Pál István, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, miután átadták a fiataloknak az ösztöndíjakat. Három egyetemi hallgató – Tímár Karina Andrea (BBTE, I. évfolyam, 450 lej), Györgyice Adriana Lívia (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 450 lej) és Ignác Cselina Angella (Sapientia EMTE, II. évfolyam, 400 lej) – öt hónapig, havi rendszerességgel részesül a támogatásban. A posztliceális képzésben részesülők két alkalommal folyósított tanulmányi ösztöndíjat kapnak a két félév végén. Az első félévi eredményei alapján Kiss Anna Mária (II. évfolyam, 400 lej), Balázs Mária Nikoletta (II. évfolyam, 350 lej), Taláz Gabriella (III. évfolyam, 350 lej) és Györgyice Mária Piroska (II. évfolyam, 300 lej) veheti át a támogatást.
Lászlófy Pál azt kívánta a fiataloknak, hogy legyenek büszkék magyarságukra, nyelvükre, és bizakodását fejezte ki, hogy a csángómagyar gyermekek tanulását segítő rendszerben nevelkedett fiatalok felnőttek arra is, hogy nemzeti öntudatukat bizonyítsák. Taláz Gabriella a támogatás átvétele után elmondta, idén végzi el az egészségügyi asszisztensi posztliceális képzést, harmadszorra kapja meg az ösztöndíjat, és szeretné megköszönni, hogy segítettek neki, és hogy itt lehet.
Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke közölte, szervezetük a tanév végén középiskolások számára is meghirdeti az ösztöndíjat.
R. Kiss Edit 
Székelyhon.ro

Rekviem a meg nem született gyermekekért
Abortusz tekintetében is negatív európai rekordokat döntöget Románia. Noha 25 év alatt a terhesség-megszakítás kilencvenes évekbeli aránya 90 százalékkal csökkent, a művi vetélésekben továbbra is vezetünk. A roppant alacsony termékenységi mutatók okairól szakemberekkel beszélgettünk.
Ezer szülésre 480 terhesség-megszakítás jut Romániában, ez az Európai Unió tagországai között messze a legmagasabb arány. Az 1990-es évek művi vetélést rögzítő adataihoz képest a mai akár paradicsomi állapotnak is tekinthető, hiszen két évtized alatt kilencven százalékkal csökkent az abortuszra jelentkező nők aránya. Mégis a Románia-szerte elvégzett napi 400 terhességmegszakítás nemcsak az egyházakat, hanem egyre több civil szervezetet is riadóztat. Az ország 60 városában március 18-25-e között az Élet heteként megtartott civil kezdeményezésű rendezvény csúcspontja az Élet menete című tömeges felvonulás volt. A Down-kóros gyerekek világnapján megtartott demonstráció főszervezője, az Egyetemisták az Életért Egyesület közleményében úgy fogalmaz: kezdeményezésük nem politikai és nem vallási kötődésű. Nem az abortusz betiltását kérik, hanem arra hívják fel a közvélemény figyelmét, hogy az emberi lét a fogantatással kezdődik. A szervezet szóvivője szerint fontos lenne a különböző problémákkal küszködő nők felkarolása, hogy magzatukat kihordhassák. A megmozdulás szervezői úgy vélik, az egészségügyileg problémás magzatú anyák bátorítása, támogatása teljességgel hiányzik Romániában, ezért az esetek többségében számukra az abortusz az egyetlen megoldást.
Abortusz megrendelésre
Az abortuszt nemcsak az egyházak nem támogatják, hanem az orvostársadalmon belül is viták övezik. Dr. Nagy Barna, a marosszentgyörgyi Meddőségi Klinika nőgyógyász-főorvosa szerint nem kevés az olyan nőgyógyász, akinek a művi vetéléssel szemben morális fenntartásai vannak, emiatt nem vállalja. „A nőgyógyász-szakma nem a terhességmegszakításról szól, így azok, akik különböző okokra hivatkozva nem vállalják, folytathatják szülész-nőgyógyász tevékenységüket: abortuszra senki nem kötelezheti az orvost, így büntetéstől sem kell tartania.” A szakember elismeri, hogy az Európai Unió viszonylatában Románia rendelkezik a legnyitottabb abortuszszabályozó törvénykezéssel. A magzat 3 hónapos koráig, kérésre, bármelyik nő jelentkezhet művi vetélésre, és a kérés aláírása után az engedéllyel rendelkező állami és magánklinikákon, illetve nőgyógyászati rendelőkben a sebészeti beavatkozást el is végzik. A szakorvosi javallatra kért abortusz a magzat három hónapos kora után is megtörténhet, amennyiben fejlődési rendellenességek, betegségek mutathatók ki, vagy a magzat kihordása az anya életét veszélyezteti. A legtöbb abortusz azonban egyéni kérésre történik.
A gazdaságilag, társadalmilag, szociálisan sokkal fejlettebb országok igyekeznek valamilyen formában korlátozni az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét. Az Európai Unió tagországai közül Németországban és Észak-Írországban van a legszigorúbb előírás, ugyanakkor a magyarországi példa Románia számára is jól jöhetne – magyarázza a nőgyógyász. Magyarországon különböző szakorvosokból és pszichológusból álló orvosi bizottság dönt arról, hogy a páciens kérésére javasolja-e a terhességmegszakítást. Amennyiben ezt szociális okokra hivatkozva kérik, szociális ankét előzi meg az orvosi bizottság javaslatát. A pácienssel pszichológus is elbeszélget. Amennyiben az érintett az orvosi bizottság javallata ellenére dönt az abortusz mellett, további két hét gondolkodási ideje marad, és csak azután végzik el a beavatkozást. A magyar egészségügy sem tiltja az abortuszt, azonban mindent megtesz azért, hogy beavatkozás előtt felvilágosítson a lehetséges következményekről, illetve meggyőzze a nőket arról, hogy érdemes kihordani a magzatot. A tapasztalat azt mutatja, a szakemberek bátorítására sokan lemondanak a művi vetélésről. Nálunk ez a gyakorlat hiányzik, azaz nincs semmiféle szűrő, ami lelki vagy szociális segítséget nyújthatna a kritikus helyzetbe kerülő kismamáknak.
Fakultatív szexuális nevelés
A rendszerváltás után a nőgyógyászati klinikák keretében elindított családtervező rendelők hálózata 25 év után sem tudott felnőni feladatához. Ennek fő okát Nagy Barna abban látja, hogy sokan ma sem tudnak létezésükről. Mivel ezekbe a központokba küldőpapír nélkül lehet bejutni, a háziorvosok nem irányítják ide a pácienseket. A családtervező rendelőkben a lélektan dolgaiban is jártas nőgyógyászok igyekeznek családtervezési megoldásokat, terhességmegelőző módszereket ajánlani. Ez azért is fontos, mert a fogamzásgátló tablettákat szakorvosnak kell felírnia, hiszen szedése kockázatokkal jár, negyven év fölött pedig nem ajánlott.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban azonban sok minden megváltozott a tájékozódás terén. Az abortuszt kérők soraiban a 20–40 év közötti korosztály alulreprezentált. A művi vetélést választók többsége a szociális gondokkal küszködők vagy a mélyszegénységben élők közül kerül ki, illetve jelentős számot képviselnek a negyven év feletti nők, akik úgy hiszik, ők már nem eshetnek teherbe. A legtermékenyebb korosztály – a 20-40 év közötti nők – jellemzően tájékozottabbak a terhességmegelőzési módszerekben.
A holland vagy a svéd 1 százalék alatti abortuszbeavatkozási arányhoz képest a 10 százalékos romániai adat riasztóan magas érték. Dr. Nagy Barna nőgyógyász a fő okot a fakultatív egészségügyi és szexuális nevelésben látja. Igaz ugyan, hogy valamilyen rendszerességgel minden nőgyógyász tart iskolai szexuális felvilágosítást, de ezek az órák rapszodikusak: mivel nem kötelezőek, az iskola és az osztályfőnökök hozzáállásától függ. Fontos volna tudatosítani a terhességmegszakítás lehetséges rizikóit is, amelyek egy későbbi, kívánt terhesség elmaradásában jelentkezhetnek. „A Meddőségi Klinikán sok olyan 30-40 év közötti nő páciensünk van meddőségi tünetekkel, akik fiatalabb korukban művi vetélésen estek át. Igaz, hogy a több kockázattal járó, egykori kaparásos módszer helyett a mai, modern, a magzatot a méhből szippantásos eljárással eltávolító, mintegy öt perces sebészeti beavatkozás biztonságosabb, ám a fertőzéssel járó következmények ma sem zárhatóak ki” – magyarázza a klinika főorvosa.
Demográfiai zsákutca
A terhességmegszakítások számának kilencvenes évekbeli robbanásszerű növekedése a Ceauşescu-rendszer 1967-ben bevezetett abortusztiltó törvénykezésének rendszerváltás utáni eltörlésével hozható összefüggésbe – magyarázza Kiss Tamás szociológus, kolozsvári demográfiai szakember. Az 1989-ben mért 2,2-es termékenységi ráta egy év alatt visszazuhant 1,3-ra, azaz a rendszerváltás utáni években egy nőre számítva 1,3 gyerek született. Nem önmagában az abortusz törvényi engedélyeztetése okozta ezt a hatalmas növekedést: Kiss úgy véli, az okok között szerepel a szocializmus idején bevált életpálya- és családmodell összeomlása, a hirtelen jelentkező létbizonytalanság. S mára ugyan jelentősen csökkent az abortuszhoz alternatívaként fordulók száma, a termékenységi mutatók ugyanazok, mint két évtizeddel ezelőtt. A kétezres évek derekán, az 1,3-as termékenységi ráta valamelyest emelkedett néhány tizedet, azonban mára ismét mélyponton vagyunk.
„Nincs számottevő különbség a magyar és a román termékenységi mutatók között. A kelet-európai országok adatai is igen alacsony szinten konvergálnak” – magyarázza a szakember. Némi optimizmusra adhat okot az erdélyi magyarság számára, hogy a románságtól eltérően a középosztálybeli magyar értelmiségi réteg egyre gyakrabban vállal három vagy ennél több gyereket, de ezek a mutatók egyelőre mégsem tudják pozitívan befolyásolni az erdélyi magyarság általános, 1,3 körüli termékenységi mutatóit. (A lakosság számarányának megmaradásához legalább 2-es mutató kellene, minden demográfiai növekedés csak e fölött lehetséges).
Kiss Tamás érdekes jelenségnek tartja, hogy a Ceauşescu-rendszer mindenféle abortusz-ellenes tiltása ellenére csak a roma kisebbség termékenysége volt magas. A cigányság hátrányos helyzete miatt nem jutott hozzá a tiltott terhességmegelőző és terhesség-megszakító eljárásokhoz. Az erdélyi magyar nők termékenysége a kommunizmus idején a román átlag alatt mozgott, és a köztük lévő arány csak az elmúlt két évtizedben egyenlítődött ki.
Európa nagy problémája, hogy a hagyományos családmodell mindenhol felbomlott, mégis a legsúlyosabb demográfiai helyzet Kelet-Európában van. A vidékek közötti termékenységi különbségek Erdélyben is eltűntek. A Székelyföld katolikus részeinek gazdagabb gyermekáldása szintén a múlté – magyarázza Kiss Tamás. Úgy véli, a francia, az északír vagy az angol demográfiai növekedés kulcsa az életpálya-kiszámíthatóságban, és a népesedéspolitikai intézkedések kontinuitásában keresendő. Ezek hatékonysága összefügg az állam erre fordítható forrásaival.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A megtisztító, felemelő ünnep
Miben rejlik a gyülekezet, az egyházi közösségek megtartó erejének titka? A volt kolozsvári, immár hat éve marosvásárhelyi plébános és egyházi publicista, Oláh Dénes a hit rejtelmeiben igazít el. Húsvétváró beszélgetésen jártunk a 33 éve szolgáló római katolikus főesperesnél.
– A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébániája, udvara, épületei, étkezdéje hétezer lelket számláló nagy gyülekezet főhadiszállása. A csendes falusi vagy külvárosi parókiák, plébániák meghittségéhez szokott ember csodálkozva nézi a nyüzsgést, az egymást követő szentmiséket, lelkigyakorlatokat, az egyházi és világi foglalkozások sokaságát. Szereti ezt a nagyvárosi munkát?
– A lelkem mélyén mindig falusi pap akartam lenni, ezért erre csak 3 évet kaphattam az eddig eltöltött 33 évnyi szolgálatból. A városi pasztoráció kicsit másabb. A városi ember sokkal több külső hatásnak van kitéve, több odafigyelést igényel. Sok faluban még működnek a megtartó közösségek, akármit szervezünk, odahozza az embereket. A városnak nagy a szétszedő ereje. Csúnya szóval fogalmazva, a városi embereknek jó meleget kell készíteni ahhoz, hogy egybetartozzanak. Nehezebb eljutni a szívükhöz, de igen hálás közösség. Ha egy tízemeletes lépcsőház negyven családjából csak öt-hat gyakorolja a hitét, az elenyésző arány. Ezért számukra az egyházi közösség a megtartó erő. Ha a városi ember felfedezi, hogy a gyülekezet olyan közösség, ahova örömmel járhat, nagyon jó egyházközség alakul ki.
– Minden azon múlik, hogy a gyülekezetnek közösségépítő, jó lelkésze legyen?
– A mai világ jellegzetessége, hogy a közösségek léte jórészt a karizmatikus emberektől függ. Ha a lelkész képes megszólítani őket, a szó jó értelmében be tud bújni a bőrük alá, beengedik őt a szívükbe és a lelkükbe. Egyszer azt mondtam: a harmadik évezred plébániáját a plébános és baráti köreként képzelem el. Minden aktív hívemnek a barátommá kell válnia. Aki nem lesz a barátom, azt nem tudom megszólítani. Látni kellene vasárnaponként, amikor a szentmiséről kilépő emberekből körök alakulnak az udvaron. Mindenik azt szereti, ha odalépek hozzájuk. Az emberek nemcsak azt várják el, hogy gyerekeikkel foglalkozzam, és meglátogassam az öregjeiket, hanem álljak szóba velük, megkérdezzem, hogy vannak.
– Jórészt városi gyülekezetekben szolgált. Mindenhol egyformán várták a húsvét ünnepét?
– Van egy rádióműsorom, ahol ünnepek előtt elmondom: az ünnep nem úgy kezdődik, hogy reggel felkelek, és megnézem a naptárban, hogy ma húsvét van. Ha ezt akkor reggel vesszük észre, már nem ünnep. Minden ünnep olyan mélységű, és annyit ér, amennyit rákészülünk. Ezért van karácsonyi előkészületre az adventi négy hét, húsvét előtt a hat hét keresztút. Katolikus hitünk szerint ennek a csúcsa egy jól végzett szent gyónás, amikor a lelkünkben végzünk nagytakarítást. Bűnbánatom csak akkor teljes, ha néven is nevezem a bűnt, amit elkövettem.
– Templomaink rendszerint a nagy ünnepeken telnek meg. Aki ünnepek alatt sem jut el szentmisére vagy istentiszteletre, átérezheti-e húsvét üzenetét?
– A házhoz szállított üdvösség mítoszát el kell felejtenünk. Egy tévés vagy rádiós istentisztelet azokon segít, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak. Ha viszont az ember veszi magának a fáradtságot, és ünneplőbe öltözve eljön, az ünnep kisugárzó erejéből, az isteni kegyelemből ő is részesül. A közösségi erő a hit megéléséhez abban az emberben is elindíthat metamorfózist, aki ritkábban jut el templomba. A közösségben átélt kegyelem legszebb példája egy jól megkomponált zarándokút. Többször vezettem zarándoklatot Medzsugorjéba. Elmagyaráztam híveimnek, hogy nem szenzációt látni megyünk, hanem a szenzáció bennünk fog végbe menni. Szinte repültünk hazafele: a hat nap hitben feltöltődött és összekovácsolt csapatot hozott össze, ami a kegyelem legszebb átélésének példájaként rögzült bennünk. Erre a kegyelemre vágyunk húsvét ünnepén is.
– Hogyan tapasztalja: az emberek a karácsony vagy a húsvét üzenetét képesek jobban befogadni?
– A karácsony kicsit az érzelem, a húsvét a hit ünnepe. A kicsi Jézuskával be lehet kopogni az emberek szívén. Karácsony a megajándékozott emberiség ünnepe, hiszen Isten a fiát küldte nekünk. Viszont mekkora dolog az, hogy Jézus az utolsó vacsorán odaadja a kenyeret és a bort: ez az én testem, ez az én vérem, vegyétek és egyétek. Majd nagypénteken végighordozza keresztjét, és megfeszíttetik. Ünnepe annak van, akiben tudatosul: Jézus érte halt meg. Feltámadása után összesen 10-11 alkalommal jelenik meg övéinek, nemcsak együtt esznek és isznak, hanem a feltámadottól parancsot is kapnak: hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket. Én veletek maradok. Ők ezt nemcsak, hogy elhitték, hanem elindultak, és életüket adták érte. Kétezer éve ez az egyház hite. Pál apostol azt mondja: ha Krisztus nem támadt volna föl, akkor hiába való volna a mi hitünk. A hit adja a létalapját mindannak, amit teszünk. Ezért a hitünk központja a húsvét. A húsvétban nyer értelmet küzdelmünk, szenvedésünk és lemondásunk.
– Mennyire nehéz ma istenfélő keresztény embernek lenni és megmaradni?
– A hitük szerint élők soha nem voltak túlsúlyban a társadalomban. Ez a réteg mindig egy kisebbség volt, de vallom, hogy építő kisebbség. Az embereket rengeteg információ éri, amit viszont a lelkész képvisel, az csak egy a sok közül. Létezik egy közhangulat. Egy buzgó család gyereke, aki rendszeresen eljár hittanórára, a heti 168 órából velem tölt kettőt. Utána egy csomó helyen egészen mást tapasztal. Nagyon karizmatikus papnak kell lennie annak, aki ellensúlyozni tudja benne a többi kihívást. Elevenen él bennem annak a kolozsvári kisfiúnak a története, akit egyszer megkértem vallásórán, hívja el szüleit is a templomba. Azt üzenték a gyerektől, hogy hülye vagyok. Keresztény emberként csak erős hittel lehet megállni a világ kihívásai előtt. Kik a hangadók a munkahelyeken, a világi közösségekben? Legtöbbször olyanok, akik semmit nem képviselnek, csak rombolnak. A hittel élő ember inkább szerényen meghúzódik. Gyakorta gúnynak, csípős megjegyzéseknek van kitéve, mégis kitart hite mellett. A hívő sok közönyös ember között él. Veress László nyugdíjas paptestvérem megfogalmazása jut eszembe: a közöny a bűnön túli állapot. Akinek ez beférkőzik a lelkébe, olyan lesz, mint a kiégett tetőcserép. Pedig Isten azt akarja, hogy már itt, a földön boldogok legyünk, csak nem tudjuk, hogyan kell boldoggá válni, tartalmas életet élni.
– Mi történik, ha valaki csalódik saját papjában, és emiatt fordít hátat gyülekezetének?
– Ne feledjük, hogy a pap is ember, neki is meg kell vívnia a saját harcát. Meggyőződésem, hogy a lelkipásztorok nemcsak a templomban, hanem az utcán is szeretnének lelkipásztorok maradni, mert csak így van hitele annak, amit mondunk. A papi hivatás nem nyolcórás munka: ő mindig pap, és soha nem magánember. Van egy teóriám: az Ószövetség végén maga a mindenható Isten is belátta, hogy a felhőkből nem lehet szót érteni az emberrel, ezért Fiában, Jézusban vált emberré. Nagyon fontos tehát a személyes kapcsolat. Ha a magatartásomban, az életvitelemben, a szolgálatomban a hívem meglátja azt a többletet, hogy én valakinek a nevében beszélek, és cselekszem, akkor ez sok embert meg fog érinteni. Amikor tavaly a csíksomlyói búcsúra készültem, tudtam, hogy beszédemmel tömegeket nem fogok megszólítani, de embereket igen.
– Európában egyre kevesebben vállalják a papi hivatást, egyre kevesebben járnak templomba is. Az egyház új evangelizációról beszél. Mivel lehet elmélyíteni a hit kérdését?
– Jézus 12 embert választott ki, az egyház megalakulásakor 120-an lehettek, az első pünkösdkor háromezren keresztelkedtek meg. Amikor Pál apostol Kis-Ázsiában megalakította saját sejtjeit, mindössze néhány embere akadt a hatalmas pogány tengerben. Ehhez képest a ma élő sok százmillió hívő egy hatalmas keresztény tömeget képez világszerte. Szükség van az evangelizációra. A gyerekekkel, fiatalokkal intenzíven foglalkozunk. Táborokat szervezünk, nagyon komolyan vesszük a bérmálásra történő felkészülést. Én optimista vagyok. Fiatal koromban egyszer egy ünnep előtt azon búslakodtam, hogy szülőfalumban, Korondon kevesen járnak a templomba. Az idős plébános erre azt mondta: ha 1911-ben, amikor a mai templom épült, mindenki járt volna Isten házába, kétszer ekkorát kellett volna építeni. És igaza lett: a háromezer lélekből nagy ünnepeken legalább ezerötszáz mindig eljön, és zsúfolásig megtöltik a templomot.
– Tud-e igazán felszabadultan ünnepelni a ma embere?
– Sajnos nem! A legnagyobb ünneprontó a televízió, mert mindig eléje kívánkozunk. Ha igazából ünnepelni akarunk, vissza kell térnünk eleink szokásaihoz. Az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainknak megvan a helyük, a szépségük, a varázsuk. Nem hiába mondjuk, hogy hagyományaiban él a nemzet. Az ünnepnek van egy komoly teológiai tartalma, töltete, amit kiegészít a játék. Mert ünnepelni kell! A templomi szentmise, istentisztelet után jön az ünnepi ebéd, és utána következnek az ünnepi játékok. Az ember homo ludens, az Úristennek öröme telik a játszó emberben. A mogorva, mindenben kritikus, hibát kereső ember képtelen felszabadulni. Játszani csak a könnyed ember képes, aki megtisztult, túljutott feszültségein, a metamorfózison. Erre való az ünnep, amely megtisztít, felemel, kiemel a gondokból.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Autonómia, mint belügyi fenyegetés
Egész generáció nőtt már fel azóta, hogy 1991-ben a román hatalom magyarellenes hisztériakeltéssel, helyszínre vezényelt katonai erőkkel reagált az RMDSZ keretén belül működő Székelyföldi Politikai Csoport kezdeményezésére: 1991. október 19-én az 1848. október 16. és 18. között lezajlott székely népgyűlés évfordulóján közfelkiáltással nyilvánítsa ki a székelység autonómiaigényét. Az időbeli egybeesés miatt sokan a Székelyföldről „elüldözött” románokkal foglalkozó Hargita-Kovászna jelentést is reakcióként érzékelték az agyagfalvi kezdeményezésre: utóbbiról a csoport október 2-án döntött, nem sokra rá pedig elkezdődött a magyarellenes sajtóoffenzíva, amelybe beleolvadt a képviselőház és a szenátus együttes ülésén 1991. október 17-én felolvasott jelentés.
Hatalmi ingerültség
A Har-Kov történet igazából 1990. november 2-án kezdődött, ekkor tűzte napirendre a Szenátus két vátrás szenátor javaslatát, hogy egy parlamenti bizottság hallgassa meg a Székelyföldről távozásra „kényszerített” románokat. A bizottság két hónapra rá meg is alakult, és elkezdte működését. Az elmúlt huszonöt esztendő történetéből számtalan hasonló megnyilvánulást lehetne idézni. Onnan kezdve, hogy magukat mértéktartónak és mértékadónak hirdető román politikusok börtönbe küldték volna az európai paradigmán belül maradó követelésekkel fellépő EMNT-s és SZNT-s politikusokat, egészen addig, hogy a saját érdekeikkel ellentétes módon elutasították az RMDSZ kisebbségi törvényét, kizárólag azért, mert abban szerepelt a „kulturális autonómia” címszó. (S csak a címszó, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását a tervezet kitolta volna a beláthatatlan jövőbe.)
Ezek az esetek fényesen igazolják, hogy a centralista-etatista román hatalom allergiásan reagál minden olyan kezdeményezésre, amely az önkormányzatiság, a devolúció (állami közhatalom leadása alacsonyabb döntési szintekre), a szubszidiaritás – azon intézmény- illetve államépítkezési elv, miszerint a problémákat a felmerülésükhöz legközelebb eső döntési szinten kell megoldani –, illetve ezen elvekre épülő autonómia irányába mutat. A hatalom különös ingerültséggel reagál: ha e kezdeményezés elősegítené, hogy a magyarság – amely történelmi jogokra és létszámára hivatkozva akár az elszakadást is követelhetné az általa lakott területek vonatkozásában – olyan akaratkifejezési és -intézményesítési lehetőséghez jutna, amelynek segítségével államot teremthetne az államban.
A teljes román politikum – és nemcsak az utódkommunista hatalom – azóta is így reagál e kérdéskörre: elutasítással és tényhamisító, demagóg propagandával. Hallhattuk már számtalanszor román politikusoktól, hogy az autonómia „középkori megoldás”, hogy sehol a világon nem építenek autonómiát etnikai elvekre, miközben féltucat autonómia működik napjainkban csak Európában, többnyire demokratikus mintaállamokban.
Ez egyébként az RMDSZ-t is stratégiájának átgondolására kellett volna késztetnie: ha a román politikum nem partner – és egyhamar nem is lesz – ebben a kulcsfontosságú nemzetstratégiai kérdésben, akkor olyan fórumokat kellett volna megcélozni, amelyek részben vagy teljesen függetlenek attól. A legfőbb cél az lehetett volna, hogy nemzetköziesítsük Erdély kérdését, a társadalomszervezés és közösségerősítés mellett minden erőnket arra összpontosítsuk, hogy tudassuk a világgal: sorsunk rendezésre vár. Hogy etnikai diszkriminációban élünk, és mindaddig folytatjuk a nemzetközi közvélemény fellármázását, amíg el nem nyerjük a románok által egyébként már 1918-ban megígért nemzeti önkormányzást: vagyis az autonómiát.
Miért nem?
De térjünk vissza az eredeti kérdésre, a románság és az autonómia viszonyára. Ha lehámozzuk a román paranoiát a kérdésről, vajon van-e bármiféle reális alapja a román félelmeknek? Erre magyar oldalról a szabványválasz az, hogy az autonómia stabilizál, hozzásegíthet ahhoz, hogy a magyarság hazájának érezze Romániát, hogy a magyarság román állam iránti lojalitása ne merüljön ki a törvények betartásában, hanem belsővé váljon, érzelmi síkon is megnyilvánuljon. Hosszan el lehet vitatkozni eme érvelés tézisein, vannak érvek, példák, precedensek, amelyek alátámasztják ezt a megközelítést, mások viszont cáfolják. Tény azonban, hogy ha létezik egy, a Székelyföld akaratát képviselő legitim, megválasztott köztestület, az hozhat olyan határozatot is, amely ellentétes a román állam egységességével. De jelenthet-e ez a hipotetikus helyzet tényleges nemzetbiztonsági kockázatot, jelenthet-e reális veszélyt a székely autonómia román állam integritására nézve?
Meggyőződésem szerint aligha. S nem azért, mert autonómiát nyerve a székelység lelkes híve lesz Romániának, mindenki egycsapásra feladja a reményt, hogy valaha közös hazában élhet a magyarság. Mert legyünk őszinték, aligha akad köztünk olyan, aki egy nemzetközi felügyelet mellett tartandó népszavazás esetén Székelyföld területi hovatartozásáról kétesélyesnek tartaná az eredményt.
Inkább azért nem jelent az autonómia kockázatot román szemszögből, mert határváltoztatásra három esetben kerülhet sor: a román féllel való megegyezéskor, külső erő hatására vagy magyar erőfölényre építve. Ezek közül egyik sem adott. Annak a lehetősége tehát, hogy a székely autonómia, valamint az egész erdélyi magyarságra kiterjedő személyelvű autonómia – megtámogatva a különleges státuszú helyi önkormányzatok autonómiájával – Erdélynek vagy Erdély egy részének elszakadásához vezetne, megközelítőleg nulla. Ha létezik is a retorikán túli román félelem ebben a tárgykörben, az teljességgel alaptalan. A kérdés melegen tartása a román propagandaapparátus részéről nem egyéb, mint a nemzeti kérdés aktuálpolitikai instrumentalizálása, pártpolitikai célokra való kihasználása. Táptalaja pedig a politikum és a közvéleményformáló elit által a választókban felépített magyarellenes előítélet-rendszer, amely újjáépíti önmagát. A magyarságnak ezt adottságként kell kezelnie, beépítenie a maga stratégiájába, de semmi esetre sem megrettenni az ismételt ijesztgetéstől.
Borbély Zsolt Attila 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Külső és belső megújulás a PKE-n
A Partiumi Keresztény Egyetem új székházának építése mellett az egyetem reformjáról, újdonságokról, tervekről esett szó a szerdai sajtótájékoztatón. Új helyszíneken is zajlik majd oktatás.
Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, melyből többek között az új székházat is felépíthetik. A magyar kormány működési, valamint fejlesztési támogatást nyújt, ez utóbbi keretén belül, rotációs rendszer alapján támogatja a Sapientia egyetemet, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemet.
Helyére kerül
A most épülő új székházzal kapcsolatban Dr. János Szabolcs rektor elmondta: mivel a terület egy kereszteződésben található, eldönthették, hogy melyik utcát nevezik meg címként, s természetesen a Sulyok István utcára esett a választás, erre néz majd a főbejárat is – így a székház szimbolikusan is az őt megillető helyre kerül.
Ezzel párhuzamosan egy reformfolyamat is kezdetét vette a Partiumi Keresztény Egyetemen, mely arra hivatott, hogy az egyetemet előbbre vigye, s melynek megvalósításáért teljes összhangban munkálkodik az egyetemi testület, mondta Tőkés László. Ezen belül a kollégiumi rendszer helyreállítására törekednek, ilyen értelemben sikerek és sikertelenségek egyaránt történtek az elmúlt időben. Dr. Pálfy József szenátusi elnök kifejtette: a fizikai építkezés mellett másfajta építkezésre is szükség van, a Partiumi Keresztény Egyetem most már „túl van a gyermek- és kamaszbetegségeken és abba a korosztályba került, amely komolyabb munkára teszi alkalmassá”. Az, hogy tavaly öt évre megkapta az országos akkreditációt, nem ok arra, hogy „kényelmesen hátradőljünk”, hanem még inkább górcső alá kell venni tevékenységét.
Kiterjed
Az alapító tanács és a szenátus által kidolgozott cselekvési terv és stratégia szerint minden téren korszerűsítésre van szükség, ennek következtében nőne a kiszámíthatóság és a transzparencia, megerősödne a pénzügyi stabilitás. A reformbizottság hetente – kéthetente ülésezik, a folyamat tavaly nyáron kezdődött, számtalan szabályt dolgoztak át, s idén július 30-án ér véget „az első felvonás”. A kolozsvári, valamint a debreceni nagy tudományegyetemek között „nem könnyű a helyzetünk, de eddig tudtuk tartani a szintet” – tette hozzá a szenátusi elnök. Megbeszélések zajlanak a testvéregyetemekkel, mondta Tőkés László, s annak analógiájaként, hogy a Sapientia egyetem Sepsiszentgyörgyön építkezik, a PKE is egy szatmári kiterjedésre készül. Megegyezés született arról, hogy a PKE Szatmárnémetibe is kiterjed, októberben már el is indulhat itt a képzés. Gazdasági továbbképzésben, illetve felnőttképzésben gondolkodnak. Egyúttal Jakó Zsigmond neves erdélyi professzor családjának jóvoltából ugyanis megtörtént a micskei Jakó-kúria átvétele koncesszióban, s a „rangos, de romos állapotban lévő műemlék épület az egyetem céljait fogja szolgálni”. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, az 1770-es években épült barokk kúriát igyekeznek majd felújítani és a hozzá tartozó 30 hektárnyi földterületre pedig vissza szeretnék telepíteni a gyümölcsfákat – valószínűleg a debreceni egyetemmel közösen létesült agrárszak tanyagazdasága lesz majd itt. Minderre uniós támogatásokat pályáznak majd meg.
Kutatás
A nyíregyházi iskolával is jó az együttműködés, a kooperáció jegyében, április 17-én, Csengeren zajlik majd a két tanintézet közös kutatási központjának átadása. A központ Partiumnak, mint történelmi régiónak a tudományos vizsgálatával foglalkozik majd, hangzott el. A kutatási központ átadása április 17-én, egy Csengeren zajlókonferencia keretében lesz majd. Az egyetem rektora azt is elmondta: a következő tanévtől indul a turisztikai mesterképzés az egyetemen. Számítanak azokra, akik turisztikán végeztek az elmúlt években, mind a Partiumi Keresztény Egyetemen, mind más tanintézetekben.
Neumann Andrea
erdon.ro

Trend és bajok: mind több az autista nálunk is
Hatalmassá kezd válni az autizmusban szenvedők aránya a világon, de növekszik nálunk az országban, sőt, a megyében is. Romániában öt éve van törvény, amely legalább segítséget garantálna nekik, de nem alkalmazzák, mert azóta sincsenek meg a végrehajtási utasítások.
Nem az a lényeg, hogy ma van az Autizmus Világnapja (bár persze ezt a világnapot is az ENSZ jelölte ki, azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmus zavarra, amely tízmilliókat érint a Földön), hanem az, hogy egészen megdöbbentő mértékben növekszik azok száma, akiket sújt ez az állapot. Globálisan 160 emberből egy volt autista még három éve, ami önmagában is óriási szám, illetve durva arány – ráadásul ez mára villámgyorsan súlyosbodott is: ma már 80 személyből küzd egy ezzel az állapottal. Romániában persze erről sincs pontos, országos kimutatás. Biró Rozália szenátor tegnap csütörtöki tájékoztatóján tért ki a témára, és jelezte: Bihar megyében 100–150 nyilvántartott autista van jelenleg. Tegnap az ő, illetve a Down-kórosok egyesületeivel, szervezeteivel egyeztetett Biró – az ilyen találkozók évente ismétlődnek. A felek kifogásolták az állami segítség hiányát, a politikus pedig jelezte: 2010-ben alkották meg a 151-es számú törvényt, amelynek alapján programok indíthatóak és anyagi segítség nyújtható az e két tünetegyüttesben szenvedőknek – ám nem alkalmazzák, mert azóta sincsenek meg a vérgehajtási utasítások. Azaz a jogszabály öt éve stagnál.
A lényegről
És, hogy mi az autizmus? Az Autisták Országos Szövetsége meghatározása szerint „Olyan állapot vagy másképpen fogyatékosság, mely eltérő fejlődéshez vezet. A napjainkban használt hivatalos kifejezés: autizmus spektrumzavar. A kifejezésben a spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája van. Az autista emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat, mint a többieké. Ez az eltérő fejlődés az oka annak, hogy érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak, vagy éppen ellenkezőleg: nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit. Ez az eltérő működés ráadásul megnehezíti a társas kapcsolataikat is. Gyakran előfordul, hogy egy autista ember olyannyira érzékeny a hangokra, hogy számára a nagyvárosi közlekedés elviselhetetlen. Előfordulhat az is, hogy bőre fokozottan reagál az érintésre, ezért neki egy ölelés, vagy akár egy szimpla kézfogás is kellemetlen lehet. Ugyanakkor vannak olyan autizmussal élők is, akik olyan ízeket is megéreznek, amiket mi nem, vagy olyan részletekre is felfigyelnek, melyek fölött az átlagos szem elsiklik. Egy autista emberre az is jellemző lehet, hogy leplezetlenül kimutatja érzelmeit, vagy hogy őszintén megmondja a véleményét másokról”.
Mi van most?
Nos, mivel a vonatkozó, fennebb említett törvényt máig sem lehet alkalmazni, Biró többször kérte, hogy dolgozzák már ki a végrehajtási utasításokat – mindeddig eredménytelenül. Pedig sürgős lenne. Mivel ha 5 éves korig észreveszik az autizmust, és elkezdik a terápiát, akkor 50%, hogy az érintett teljesen meggyógyul. A nagyváradi Pași Spre Cunoaştere Egyesület Nagyvárad majdnem összes óvodájában megfigyelte a gyermekeket, 13 intézményben 400 gyereknél végezték el az úgynevezett screeninget, és arra jutottak, hogy közülük 70 autizmusgyanús, és további orvosi megfigyelés szükséges, netán terápia elindítása is. Biró Rozália szerint épp ez is mutatja, hogy az önkormányzatnak pénzzel is támogatnia kellene az ilyen szűréseket. Később már csökken a gyógyíthatóság esélye, de amúgy az autistákat nem speciális iskolába kell íratni, hanem pont, hogy normálba, ahol viszont nagyobb odafigyelés szükséges. Biharban még nem működik, de például Nagybányán már van olyan iskola, ahol minden autista gyereket folyamatosan egy-egy mellé rendelt felnőtt felügyel, tanórák alatt és a szünetekben is. Felnőttként aztán javallott folyamatos foglalkozást, rendszeres munkát biztosítani nekik. E tekintetben már nálunk is van valami: Nagyváradon a Wilhelmina központ fogadja őket, munkanapokon 8–16 óra között. Egy autista megfelelő ellátása, kezelése havonta legalább 1000 lejbe kerül egy érintett családnak, és ezt a pluszkiadást jelenleg ők maguk kénytelenek megfizetni. Ezért is sürgős lenne a törvényi keret alkalmazhatóvá tétele és az állami programok elindítása – már öt éve. És az Autizmus Világnapján külön sürgetni is szokták ezt. Mindeddig a vázolt „eredménnyel”…
Gyenge védelem
A tájékoztató más témái között Biró Rozália elmondta: szeptember óta végre – sok unszolás után – a kormány megteremtette annak keretét, hogy megpróbálják visszaszorítani a börtönökben, menhelyeken, nevelési központokban, menekülttáborokban és egyéb kötelező ott-tartózkodásra épülő intézményekben zajló erőszakot. Márpedig az EU-ban épp Románia harmadik helyezett, ami az ilyen helyeken zajló erőszakos cselekmény, kínzás gyakoriságát illeti. Csakhogy végül nem külön felügyeleti szervet hoztak létre, hanem az ombudsman hivatala bővült egy ilyen ügyekkel foglalkozó részleggel. Victor Ciorbea ombudsman pár napja egy konferencián mutatta be, mit végzetek eddig, és ott volt Biró is. Utóbbi elmondta: az ügyosztály ellenőrzéseket végez, ám sajnos csak ajánlásokat fogalmazhat meg, azaz „a javaslatainak mondjuk 10%-át ha gyakorlatba fogják ültetni az intézményekben”. További gond, hogy a területi kirendeltségeiken még fel sem vették az alkalmazottakat eddig. Minden esetre jó tudniuk az érintetteknek, hogy Bihar megye a Fehér megyében működő területi kirendeltséghez tartozik, ott lehet panaszt tenni. A politikus további témaként elmondta: az RMDSZ nőszervezetének képviseletében pár napja Budapesten vett részt a Robert Schumann Intézet konferenciáján, amelynek célja a nők politikai képviseletének erősítése. Ott a Fidesz nőszervezetével, illetve az EPP nőszervezetének alelnökével erősítették kapcsolataikat, illetve kaptak tanácsokat. Biró elmondta: minden romániai pártban nagyobb szerepet kapnak a nők a döntéshozatalban, mint az RMDSZ-ben, úgyhogy sok még a munkájuk. Nem akarnak az RMDSZ-en belül kötelező kvótát a nőknek, viszont úgy véli, pár év alatt nőni fog a képviseletük. Az ő nőszervezetük a következő időszakban arra helyezi a hangsúlyt, hogy képzéseket biztosítson a közéleti szerepet vállaló hölgyeknek.
Szeghalmi Örs
erdon.ro