Újjáéledt az Arany János Irodalmi Kör
Közel tízéves szünet után, hétfőn délután a nagyszalontai Csonkatorony tövében, az Arany Palota egyik termében újjáéledt az Arany János Irodalmi Kör. Első lépésként megkoszorúzták a Csonkatorony falában lévő Arany János-szobrot, így emlékezvén a költő születésnapjának 198. évfordulójára. A kör újjászerveződése Török Lászlónak, Nagyszalonta polgármesterének köszönhető. Az elöljáró elmondta, hogy ifjúkori próbálkozásait az akkoriban létező, helyi körnek köszönhette, amely az 1950-es években alakult. Itt bírálták el első próbálkozásait, látták el tanácsokkal. Török kitért az akkori kor diktatórikus éveire is, amikor bárkinek a lépéseit ellenőrizte az egykori politikai hatalom. „Ma már szabadon alkothatunk, próbálkozhatunk, rajtunk áll, milyen elképzeléssel akarjuk magunkat megmutatni. Építő gondolatokkal kell előállni. A sikerért bármikor meg kellett szenvedni. Mert az sohasem csak úgy az ölünkbe hullt. Optimistán, bízva kell a világba tekinteni.”– zárta szavait Török.
Ezután megválasztották a Nagyszalontai Arany János Irodalmi Kör elnökét, ezt a megbízatást Balázs Izolda magyartanár kapta. Az alelnöki tisztséget Balázs Anita, a helyi lap, a Szalontai Napló tudósítója vállalta. Az új elnök kérdésünkre elmondta: nem ölbe tett kézzel várják az eredményeket. „Irodalmi körünkben szívesen látunk képzőművészeket is, ezen a téren Buzgó Sándor festőt kértük fel szakértőnek, aki igent is mondott megkeresésünkre. A fotósok közül Fenesi Ferenc angoltanár is segítőkésznek bizonyult. De mindezek mellett bárki csatlakozhat az újonnan induló körhöz. Egy az elvárás; valamit le kell tenni az asztalra, ami Nagyszalonta, vagy ha úgy tetszik, a hajdúváros hírnevét öregbíti” – mondta az elnöknő. Ezeket a gondolatokat Patócs Júlia, a helyi Arany János Művelődési Egyesület elnöke is osztotta, ígéretet téve, hogy ő maga is mindent megtesz az újonnan megalakult kör érdekében.
Sára Péter

Reggeli Újság (Nagyvárad)

Akkreditálták a Sapientia környezettudomány szakát
A román felsőoktatási minőségellenőrző és akkreditációs bizottság jóváhagyta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) környezettudomány szakának működését – közölte az MTI-vel szerdán Tonk Márton, az egyetem kolozsvári karának dékánja.
A hét évvel ezelőtt indított szak most kapta meg a végleges akkreditációt, és ezzel harmincra nőtt azoknak az alapképzést biztosító szakoknak a száma, amelyek már elnyerték a végleges működési engedélyt.
A környezettudomány eddig ideiglenes engedéllyel működött. A magyar kormány által finanszírozott EMTE 2012-ben nyerte el a végleges akkreditációt. Az egyetemnek mintegy 10 mesterszaka is akkreditálva van.
A dékán elmondta, az akkreditációs bizottság honlapján közölt döntés szerint a környezettudomány szak a megbízható besorolást kapta, ami azt jelenti, hogy a jobbik kategóriába tartozik. Van az egyetemnek néhány újabban indított szaka, amelyek jelenleg akkreditációs eljárás alatt állnak, ilyen például Kolozsváron a jog.
Tonk Márton megjegyezte, hogy Romániában minden egyetemen ötévente újra kell akkreditálni a szakokat. Az MTI kérdésére kifejtette: tíz ével ezelőtt nehezebben ment ez a folyamat, mert kevésbé ismert felsősoktatási intézmény volt az EMTE, de most, tizenöt év távlatából az akkreditációs bizottság tagjai is ismerik az egyetemet, amelyre úgy tekintenek, mint a román felsőoktatási rendszer teljes jogú tagjára.
A dékán szerint a környezettudomány iránt van érdeklődés, az elmúlt hét évben a tandíjmentes helyek százszázalékosan megteltek, és a tandíj-hozzájárulásos helyek is javarészt. Hozzátette: az EMTE politikája az, hogy kis létszámú csoportokat működtet, így a környezettudományra is évente 25 helyet hirdetnek meg.
Krónika (Kolozsvár)

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dan Diaconescut
Öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bukaresti táblabíróság szerdán Dan Diaconescu médiamágnást, akinek személyes népszerűsége a harmadik legerősebb parlamenti erővé tette a 2012-es választásokon a róla elnevezett populista Dan Diaconescu Néppártot (PPDD).
Az OTV alapítójaként és műsorvezetőjeként ismertté váló politikust zsarolásban találta vétkesnek a táblabíróság, amely mellékbüntetésként további öt évre a nyomtatott és audiovizuális médiából is kitiltotta Diaconescut. A PPDD alapítóját első fokon hároméves letöltendő börtönre ítélték.
A vád szerint Diaconescu 2009-ben 200 ezer eurót követelt az Arad megyei Zaránd polgármesterétől, akit azzal fenyegetett, hogy az OTV-ben leleplezik állítólagos illegális ingatlanügyleteit, ha nem fizet. A polgármester állítólag 40 ezer eurónyi pénzt ki is fizetett Diaconescu egyik alkalmazottjának.
Dan Diaconescu az azóta betiltott OTV-vel alapozta meg karrierjét: a bulvártévé vég nélküli beszélgetős műsoraiban bárki műsoridőt válthatott magának, hogy élő adásban beolvasson, akinek csak akar. Az odamondogatós talkshow olyan népszerűvé vált, hogy Dan Diaconescuban felmerült: ebből politikai tőkét is lehet kovácsolni. Így jött létre a Nép Pártja, majd miután ezt az elnevezést nem fogadta el a törvényszék, az alapító „szerényen” Dan Diaconescu Néppártként jegyezte be pártját.
A PPDD fizetésemelést ígért az alkalmazottnak, nyugdíjemelést az időseknek, elhitette választóival, hogy elkobozná a törvénytelenül szerzett vagyonokat, állami vagyonkezelőt alapítana, amely osztalékot fizetne az állampolgároknak, és 200 ezer lakást építene a szegényeknek.
A 2012-es választásokon a PPDD a parlamenti helyek 14 százalékát szerezte meg. Az azóta eltelt bő két évben a PPDD 47 tagú képviselőházi frakciója 10 főre zsugorodott, a szenátusban pedig nincs már frakciója, mert a PPDD színeiben mandátumhoz jutó 21 szenátor közül húszan átültek más pártokhoz.
Romániában a sajtó tudni véli, hogy politikai karrierje csúcsán Dan Diaconescu pénzért árusította a PPDD-jelöltséget az ország 452 választókerületében. A Gândul című lap szerint a PPDD-ben talált menedéket a korrupcióért beperelt politikusok zöme, akiket 2012-ben a tekintélyesebb pártok már nem mertek jelölni.
Tavaly novemberben Dan Diaconescu az elnökválasztáson is indult, de akkor már csak a leadott voksok 4 százalékát szerezte meg.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Összmagyar versenyt tervez a Maros megyei RMDSZ-elnök
Legkésőbb május végéig regisztrációhoz kötött előválasztások megszervezését javasolja Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke minden olyan településen, ahol a szövetségnek jelenleg nincs polgármestere, de a magyarság aránya meghaladja a 18 százalékot.
Brassai elképzelése szerint a megmérettetésre bármelyik magyar politikai szervezet képviselője bejelentkezhet.
A javaslatot a szövetség területi képviselőinek tanácsa kell hogy elbírálja. „Van kihívás bőven, hisz a legutóbbi helyhatósági választásokon jó pár helyen kudarcot szenvedtünk, ezért most már időben neki szeretnénk rugaszkodni az önkormányzati választásoknak" – fejtette ki Brassai Zsombor, aki belátta, a 2012-es választások alkalmával több településen az RMDSZ későn látott hozzá a belső választások lebonyolításához, amelyek ráadásul sok esetben vitákat szítottak.
Szerinte az előválasztás célja az, hogy Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Maroskeresztúron, Marosszentkirályon, Makfalván, Vajdaszentiványon vagy Jedden az RMDSZ már tavasszal elkezdje a kampányát. A politikus elmondta, döntésünkkel a szervezeten belüli demokráciadeficitet szeretnék ledolgozni vagy korrigálni.
„Azt akarjuk, hogy például a megyeszékhelyen Marosvásárhely polgárai döntsenek arról, hogy ki mögött szeretnének és tudnak felsorakozni" – szögezte le Brassai. Hozzátette, a megmérettetésre jelentkezőkkel szemben nem támasztanak semmilyen különleges feltételt. Csupán azt javasolják nekik, hogy aláírásokkal és egyházi vagy civil szervezetektől érkezett ajánlólevelekkel igazolják társadalmi támogatottságukat. Ezzel szemben a választási jogot regisztrációhoz kötnék.
„Ezzel el szeretnénk kerülni azt a botrányt, ami a városi RMDSZ-elnök megválasztása kapcsán alakult ki 2009-ben" – indokolta a javaslatát Brassai. Felidézte, ezelőtt hat évvel az egymásnak feszülő jelöltek és csapataik többnyire lekenyerezett romákból vagy kétes tevékenységet folytató személyekből álló, az RMDSZ-től addig jóformán köszönő viszonyban sem lévő voksolókat vonultattak fel.
Más pártok képviselői is jelentkezhetnek
Brassai Zsombor leszögezte: Marosvásárhelyen összmagyar előválasztást akarnak szervezni, amelyre bárki jelentkezhet pártállástól függetlenül. Szerinte semmi gond nincs azzal, ha az ellenzéki magyar pártok képviselői is részt vesznek a szövetség által szervezendő megmérettetésben.
Az elnök hozzáfűzte, hogy ez irányban informális beszélgetéseket folytatott Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt országos elnökével és Portik Vilmossal, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetőjével.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy abban az esetben, ha az állóurnás előválasztás nem azt az eredményt szüli, amit az RMDSZ felsőbb vezetése „elvár", előfordulhat-e az, ami 2000-ben, amikor Markó Béla szövetségi elnök a tanácsosi lista átgyúrását követelte Kincses Elődtől, a megyei RMDSZ akkori vezetőjétől. „Az én hozzájárulásommal biztos nem írjuk át a listát. Ismerek jelölteket, önjelölteket, de ismétlem: azt szeretném, ha a marosvásárhelyiek mondanák meg, ki az, aki mögé fel tudnak sorakozni" – fogalmazott Brassai.
Egyértelmű üzenet Petinek és Vassnak
A Maros megyei elnök ugyanakkor áldatlan csörtének nevezte a Peti András városi RMDSZ-elnök és a belső ellenzék vezetőjének számító Vass Levente közötti, többnyire a Facebook közösségi portálon zajló vitát. Mint mondta, ő szívesen vállalta a közvetítői szerepet a két fél között, de be kell látnia, hogy ez teljesen eredménytelennek bizonyult.
„Három ízben ültünk le egyeztetni. Peti és csapata nyitottnak bizonyult, egy korrekt és méltányos ajánlattal rukkolt elő, amikor két-három ügyvezetői alelnöki tisztséget ajánlott az úgynevezett belső ellenzéknek. Megdöbbentett viszont Vass Leventéék makacssága. Nem értem, miért nem fogadták el a vásárhelyi RMDSZ-elnök javaslatát, és inkább kongresszusi mandátumot követelnek, ami egy kétnapos rendezvényre korlátozódik. Követve a két ember vitáját, azt érzem, hogy Vass Leventéék nem belső, hanem a külső ellenzéket képviselik, afféle báránybőrbe bújt farkasok" – vélekedett a megyei elnök.
Brassai Peti Andrást és csapatát sem kímélte. „Két évvel ezelőtt a nevemet adtam a városi RMDSZ átszervezéséhez. Megszüntettük a szervezeti struktúrát, hogy új hálózatot szervezzünk. Ennek a kihívásnak Peti András és csapata azóta sem tett eleget. Magyarán: az én kezemmel tették vagy tettük tönkre a tizenhárom körzeti szervezetet" – fogalmazott Brassai Zsombor.
Elmondta továbbá, csütörtökön 17 órától a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot szerveznek Hogyan építsünk közösséget ma Marosvásárhelyen? címmel, melyre mindkét oldal képviselőit és szimpatizánsait várják.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

KISEBBSÉGBEN: Van még 25 évünk?
A kérdés nem költői. Tárgyilagos, akárcsak a hozzá fűződő elemzések, de amint az oktatásról, oktatáspolitikáról, nevelésről vagy képzésről teszünk említést honi behatároltságunk ugarán, automatikusan válik áthallásossá. Soha nem volt negyedszázadnyi elherdálni való időnk, nem voltak feláldozható nemzedékeink, nincsenek ismételhető pillanatok arcunk évgyűrűin. A „mégis volt” romániai paradoxonja sokrétű, összenő benne éretlenségünk, céltalanságunk, évszázadok porát hordó megannyi nemzeti görcsünk, posztkommunistaságunk, néma cinkosságunk és kiszolgáltatottságunk minden apró állomása. Valószínű, mert ezt érdemeltük. Ennyire voltunk képesek. A tényszerű jelzés azonban, hogy erre az útkeresésre újabb 25 évünk is lesz, már túlmutat minden paradoxonon. Ha a következő 25 évben is csak ennyire leszünk képesek, valószínű, determináltságunk okán, nem is érdemlünk többet. Szándékosan indítottam Dr. Murvai László legújabb kötetének[1] záró alfejezet-címével, ugyanis a rá jellemző alapossággal körbejárt terület, hazai oktatásunk „háza tája” is rendezettebbnek tűnhetne, ha a folyamat végére is vetett volna az elmúlt 25 esztendőben értő tekintetet valaki. Betekintett volna például a nemzeti, egységes és egyéb üresen uniformizáló jelszó mögé, s megtalálta volna azt a rendszer által kilökött fiatalt, aki elméletileg az öntőmintában kapott útravalóval kénytelen hosszabb-rövidebb útján boldogulni. Ha ezáltal ráleltünk volna azokra az alapvető készségekre és szükségletekre, érzelmi és kreatív intelligenciára, amelyek kombinálása által egy ember érvényesülési lehetőségei gyakorlatilag végtelenek az eperültetvényeken túl is, ha felfedeztük volna, hogy a minőséget termelő szakoktatás nem az ördögtől való, s a kék munkaruha már nem feltétlenül a kulákoktól megkülönböztető, teherautók nyitott rakterén jelszavakat üvöltő szocreál valóságot tükrözi, talán maradt volna egy pár évünk a céltudatos elmozdulásra is.
Helyette hálót szőttünk törvényekből, rendeletekből és határozatokból, kövér pókként lebegünk a szélén, magánegyetemeink és olcsó diplomagyáraink legyeinek húsán mentve át aktivista múltunk jólétiségét – tisztelet a 25 esztendő múltán egyre számottevőbb kivételnek. A fiatalok statisztikai adatok, amelyeket legtöbbször arra sem méltatnak, hogy stratégiába szőjék számszerűségüket. Murvai László is kiemeli, hogy az 1995/84-es Tanügyi Törvényt váltó, olyannyira várt 2011/1-es Tanügyi Törvény 365 cikkelyéből 150 cikkely módosult 2014-ig, azaz, a törvény 41 százalékban már nem az, amit a parlament 2011-ben elfogadott. Enyhe vigasz, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek nem módosultak, csak a keret, amelynek – ugye – elválaszthatatlan részelemei.
Murvai László újabb kötetének minden sora szervesen épül be abba az életműbe, amely tagadhatatlanul és egyedi módon válik a romániai magyar oktatás lelkiismeretévé. A szerzőnek és (mindenkori) minisztériumbeli csapatának köszönhetően részletesen feldolgozott, illetve szakmai szempontból értelmezett adatbázishoz juthatunk hozzá, amely önmagában elég volna egy alapos oktatási reform előkészítéséhez. Természetesen, ha szándékában állna ez bárkinek is. Az oktatási minisztérium kisebbségi ügyekkel megbízott egykori alkalmazottja, irodavezetője, vezérigazgatója, majd államtitkári tanácsosa - a többnyire évente (a sajtóban leközölt, és kötet formájában is) megjelentetett kisebbségi oktatás adattárán keresztül - megkerülhetetlenül hűséges kísérőként gyűjti, elemzi és osztja meg a romániai magyar oktatás szervezésére és minőségére vonatkozó információkat. További köteteiben, a Fekete fehér könyv (1996), a Számok hermeneutikája (2001), a Kulcsok és zárak (2005), a Körkép a romániai magyar oktatásról (2007) című műveiben letisztulnak az „új idők” kulcsszavai, és számok, rendeletek, határozatok, valamint törvénykeretek közé ékelve nyerik el végső formájukat. Azt a formát, amely a romániai magyar oktatás gyűjtőfogalma alatt teljes értékű képet nyújt a vizsgált időszak (1990-2007) minden fontosabb változásáról. A diagnózis – legalábbis a kisebbségi, ezen belül pedig a romániai magyar oktatás kérdéskörét illetően – teljesnek tűnik. A most megjelenő kötettel, amely a 2006-2013 közötti időszakot öleli fel, mindenképpen kiteljesül.
A három, élesen elkülönülő fejezetbe tömörített tanulmánysorozat olyan jövőképet sugall, amely nem ad okot túlzott optimizmusra. Apadó gyermeklétszám, szórványosodás, eredménytelen módszertan, túlzott információ-halmaz, 53,3%-os funkcionális analfabetizmus – és ez csak az utóbbi nyolc év eredményeinek tükrében. Szomorúan tehetjük fel a kérdést: hol marad a holnapi újrakezdéshez szükséges erőt tápláló optimizmus? Hol is maradhatna, ha nem bennünk, ráébredésünkben, a változtathatóságba vetett hitünkben. Az eredmények tükrében átértékelt helyes irány megtalálásában. Ennek az iránynak a követése során a Murvai László munkássága nélkülözhetetlenné válik. Mint egyébként minden olyan tanulmány, amely önismeretünk révén teszi lehetővé önkorrekciónkat, hibáink tudatosítása által gátolja meg azok jövőbeni megismétlését. Csak legyen még sok Murvai Lászlónk…
Klárik Attila
[1] Murvai László: Oktatásunk háza táján: 2006-2013. Magister Kiadó, Csíkszereda, 2014.
maszol.ro

Újra divatba hozni a kultúrát
Felgyorsult kulturális identitástudat-vesztés tapasztalható már a vidéki közösségekben is, ezért vissza kell hozni a „divatba” a kultúrát. Miért fontos a kultúra, mi lehet egy kulturális egyesület célja? A kérdésre Ila Gáborral, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület elnökével kerestük a választ.
Leginkább nagyvárosokban figyelhető meg a régóta tartó és erősödő értékvesztési tendencia, példának mondható akár Budapest, akár Bukarest. De van egy társadalmi értékelési probléma is: az, ami régen érték volt, ma már nem az, ami régen egy ember egyéniségét jellemezte – rendes, becsületes – ma már nem számít, csak gazdag legyen. A jelenség gyorsan közeledik a falu felé is – véli Ila Gábor. A kultúra az egyik legfontosabb pillére annak, hogy identitásunkat és magunkat hogyan helyezzük el a világban. És ez az, amit ma az oktatás mellett legkevésbé támogatnak Magyarországon és Romániában is. Értékeink, mint a zene, szokásaink, építkezési hagyományaink határozzák meg kulturális identitásunkat. Ezek elvesztése a globalizációs folyamatok felgyorsulását segíti elő. „Mi megfeszülhetünk a kultúráért, ha a falusi emberek egy része nem hajlandó egy órával előbb vagy később fejni, hogy cserébe elmehessen egy magas színvonalú kulturális eseményre” – fogalmazott Ila Gábor.
Tavaly nagyon keményen dolgozott a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, hogy a faluban programokat szervezzenek, és az elnök úgy véli, a Nyárádmente legerősebb kulturális programjai náluk voltak. A nyári szokásos Marosszéki népzene- és néptánctábor után a Bartók-évfordulóhoz kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával nagyon sok és színvonalas művészeti eseményt tudtak szervezni. A legjobb néptáncegyüttesek – a Maros Művészegyüttes és a Bekecs – mellett a legjobb népzene és népzenéhez kapcsolódó könnyűzenei előadókat hozták el a faluba, de voltak színházi, néprajzi és népművészeti események is. A Bartók-centenárium előtt és után is igyekeztek kulturális rendezvényekkel előállni, volt színházi előadás, vendégük volt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is, odafigyeltek a népszokásokra, megtartották a nagy- és kisbúcsút és a falutalálkozót is.
Nagyon szeretnének odafigyelni a falusi közösség életben tartására és megerősítésére. A globalizáció nagy nyertes csatája, ha az embert izolálja a családjától, a közösségtől, „egyéneket gyárt”. Jobbágytelkén úgy gondolják, meg kell tartani az embert a közösségben, az értékrendszerben, ezért a tél folyamán kibővítették a kalapkötő céhet, ahová egyre többen eljárnak, egyre jobb a hangulat, és él, működik a közösség. Aki eddig otthon a brazil sorozat előtt kötötte a szalmát, most asszonytársaival együtt dolgozik, énekel, farsangkor bemennek a „maszkurák” is a céhbe, szórakoznak.
Másik terve az elnöknek, hogy könyvklubot hozzon létre, ahol könnyen „emészthető” műfajokat találnak az olvasók, de igény lenne filmklubra is. Ugyanakkor szeretné visszahozni a házasemberek táncát. Amikor „dübörgött” a helyi néptánccsoport, a mostani házasemberek még gyerekek vagy nagyon fiatalok voltak. Ezért szeretné, ha a mostani generáció is színpadra állna, hiszen bármelyik pillanatban Budapestig mehetnének előadni.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

EMNT–SZNT: március 10-én tűzzük ki a székely zászlót!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a 25 évvel ezelőtt kiharcolt szólásszabadság és erdélyi magyar közösségünk önrendelkezésének kivívása.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács március 10-re, a Székely Szabadság Napjára tervezett megmozdulását nem engedélyezte a marosvásárhelyi városvezetés. A tiltakozó felvonulás és nagygyűlés célja az lett volna, hogy a korábbi Székely Szabadság Napjához hasonlóan, a feltehetőleg több tízezres tömeg békésen, szabadság- és gyülekezési jogával élve fejezze ki tiltakozását a küszöbön álló romániai régióátszervezés ellen, és kifejezze jogos igényét az autonómia és jelképei szabad használata iránt.
Azzal, hogy a marosvásárhelyi városvezetés rendszerváltozás előtti módszereket alkalmazva betiltotta az SZNT rendezvényét, súlyosan megsértette az erdélyi magyar közösség alapvető demokratikus jogait, s egyértelművé tette: nem partnere egy egyébként békés rendezvény lebonyolításának. Az SZNT vezetősége egyértelművé tette, hogy ilyen körülmények között nem tartja meg a korábbi években a Székely Szabadság Napjaként hagyományossá váló szabadtéri rendezvényét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőiként arra kérjük mindazokat, akik számára fontos a szólásszabadság és az autonómia ügye, valamint elítélik a román államhatalom kisebbségekkel szembeni, folyamatos jogsértéseit, hogy március 10-én tűzzék ki otthonukra a székely zászlót, és az esti órákban gyújtsanak gyertyát ablakukban.
Ezzel együtt, aki teheti, március 10-én, vagy az azt megelőző, követő napokban látogasson el a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművéhez, s helyezzen el ott egy szál virágot. Ne legyünk a hatóságok partnerei a jogfosztottság leplezésében! Tiltakozzunk a jogszerűtlen döntés ellen! Március 10-én Erdély-szerte hirdessék a székely lobogók követeléseink jogosságát és időszerűségét! Nagyvárad–Marosvásárhely
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Kökösbácstelekre jobb idő köszön
Az 1968-as megyésítéskor Kökös községhez csatolták az addig önálló faluvezetéssel rendelkező közeli Kökösbácsteleket. A település lakói Kökös lakosságának egyharmadát teszik ki. Mondanunk sem kell: a lepergett évtizedek alatt Bácstelek minden gondját-baját Kökös önkormányzatának kellett megoldania. Ezek között kettő nagyon fontos volt: védeni a település lakóit, házait a Feketeügy állandó áradásai idején, bekötőutat építeni a faluig, mert a folyó áradásakor se ki, se be nem lehetett járni a településről. Azóta is a Feketeügy bal partján haladó védőgáton lehet elérni a falut. – Végre megszületett az új aszfaltozott bekötőút építéséről szóló szerződés. Az út 4,7 kilométer hosszú, átfogja az egész települést – tájékoztatott Silviu Tăraş kökösi alpolgármester. Ráfér a bácstelekiekre – hangsúlyozták a helyiek, mert a jelenlegi főutat megviselték az évtizedek, tele kátyúval. Folyó menti település, csupán két kis mellékutcája van, ezekre folyami kavicsburkolatot hordat a községvezetés. Bácstelket évtizedekig fenyegette az árvízveszély. Idén tavasszal felette alacsony a Feketeügy vízállása, amit eléggé nehéz megmagyarázni, annál is inkább, mivel a falu keleti szélén a Kárpát-kanyar területének vizeit és hólevét hozza a Feketeügybe az olykor háborgó Tatrang. Csakhogy nem volt nagyon vastag és állandó a hótakaró ezen a télen, a kevéske csapadékot részben beitta az ősszel szárazon elalvó talaj, s végül azt sem kell elfelejteni, hogy a Feketeügy vízgyűjtő területe csak közepes nagyságú. Évek óta gond az is, hogy eléggé megviselt állapotban van a település kultúrotthona, melynek egyik szobájában a falu óvodája működik. A tetőzetén egy adott pillanatban becsorgott az eső, szégyen, nem szégyen, a szülők költségén tették újra használhatóvá a termet. A baj gyökere, hogy a helybeli görögkeleti egyházközség azt állítja: a kultúrotthon épületét visszakapták, ám a tulajdonjogról szóló hivatalos okmányt nem tudta felmutatni a csíkszeredai központú Kovászna–Hargita ortodox püspökség, márpedig ezt kérte, kéri évek óta a bukaresti egyházi javakat visszaszolgáltató központi bizottság. A helyzet ilyetén alakulása miatt sem az egyházközségnek, sem pedig a kökösi önkormányzatnak nincsen joga, hogy befektessen az épület felújításába. Ha az óvodát átteszik a helybeli I–VIII. osztályos iskolába – ahol bőven volna hely –, összeomlik a kultúrotthon – érvelt az egyik bácsteleki tanácstag.
Megoldódni látszik a falu másik panasza is, a gyatra közvilágítás. Az izzótestek mintegy felét gazdaságos égőkkel cserélték ki. A villanyvállalat a családi villanyórákat kihelyezte a kapuk elé, s ezt követi hamarosan az egész közvilágítási hálózat cseréje.
A helybeli iskolában ottjártunkkor nagy volt a csend. Dermişek Rodica tanárnő fogadott. – Nincs különösebb okunk panaszra – mondta. Szerencsére az épület köztulajdon, s ha valami baj van, a kökösi önkormányzat azonnal intézkedik. A fűtés is rendben volt. Itt is csökkenőfélben a tanulólétszám, vannak összevont osztályaink is. A pedagógusok zöme ingázik, mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. Kökösbácstelek kiterjedt legelői miatt jelentős állatállománnyal rendelkezik, a termőföld és a jószág tartja el a lakosság nagy részét. Helyben, az egykori téesz területének egy részén sikeresen működik az Olteanu-féle pékség. A kökösi önkormányzat olyan mellékgazdaság létrehozását tervezte Bácsteleken – és be is jegyeztette –, amelynek nyereségéből közhasznú tevékenységet valósítanának meg a közeljövőben. Bácstelek Dobollóhoz tartozó népes puszta volt, amely 1920-ig Háromszék vármegye Sepsi járásának része volt. Bácstelek és Farkasvágótelep összevonásából alakult ki, 1925-ben az önálló község. 2002-ben lakóinak 98,9 százaléka román, 1,1 százaléka magyar volt. Első írásos említése 1909-ből való, tehát nagyon fiatal település. A helyi szájhagyomány szerint az 1700-as évek legelején egy Lungu nevű bács (juhpásztor) telepedett ide juhaival Hétfalu vidékéről, így lett a lassan növekedésnek indult lakótelek neve Bácstelek (Băcel). A családok száma 1835-ben 48 volt. Az idő teltével lakói is szaporodtak, közvetlen közelében alakult ki az egy ideig hozzá tartozó Márkosrét (Lunca Mărcuşului) település. Görögkeleti temploma 1885-ből való, azelőtt az itteni kisközösség Kökös, Bikfalva vagy Dobolló anyaegyházainak filiája volt. A templomot 1893-ban szentelték fel Szent Miklós tiszteletére. 25 méter magas harangtornya messzire ellátszik a vidéken. A bácsteleki románság görcsösen ragaszkodik népi hagyományaihoz. Figyelmet érdemel a legények hajnalozása, a karácsonyi kolindálás és a verses újévköszöntés.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki kért városi pénzt szociális munkára, rendezvényekre?
Közel 13 millió lejt oszt ki a Kolozsvári Városi Tanács idén sportkluboknak, civil szervezeteknek, szociális alapítványoknak: sportra 4,5 millió lejt, általános jellegű tevékenységekre 7,9 millió lejt, míg szociális védelemre 500 ezer lejt.
Többek között a következő intézmények, rendezvények támogatására érkezett javaslat (zárójelben az összeg, ezer lejben): Csemete Alapítvány (15), VI. Kolozsvári Magyar Napok (300), Szivárvány folyóirat (15), Korzó Egyesület (20), Minerva Kulturális Egyesület (A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája kiadására; 20), X. Szarkaláb Néptáncfesztivál (7), Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (22), XVIII. Szent István Nemzetközi Folklórfesztivál (18), Visszhang Diákénekkar és Zenekar (10), XX. Aranka György Országos Anyanyelvművelő Verseny (9), Korunk (20), XV. Filmtett Fesztivál (10), Kolozsvár Társaság (16), Játéktér (10), KMDSZ (Diáknapokra, 60), Helikon (20), Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulós ünnepsége (18) stb.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyűlésen folytatódik a vásárhelyi RMDSZ-vita
Viharosnak ígérkezik a Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának (TKT) csütörtöki ülése, melyen várhatóan a szövetség marosvásárhelyi szervezetének belső ellenzéke is részt vesz Vass Levente vezetésével.
Az orvos-politikus szerdán közleményben szögezte le: az ellenzéki csoportosulás elfogadja a Peti András városi RMDSZ-elnök által felajánlott két vagy három ügyvezető alelnöki tisztséget a szervezet keretében. A TKT 14 tagú kongresszusi küldöttségében ugyanakkor négyen képviselnék a „különítményt". Mindezek ellenére a két fél között még mindig nincs béke, egymásnak a sajtón és a Facebook-on keresztül üzengetnek.
Vita a tisztségek miatt (is)
Vass Levente és csapata eredetileg értelmetlennek tartotta, hogy ügyvezetői alelnöki tisztségeket töltsenek be egy olyan RMDSZ-szervezetben, ahol jelenleg is tizenhat alelnök van. A magát belső ellenzéknek nevező csoportosulás inkább hét kongresszusi mandátumot kért a Marosvásárhelynek leosztott tizennégyből.
Peti András városi RMDSZ-vezető elzárkózására és Brassai Zsombor megyei elnök felvetésére reagálva, miszerint Vassék talán azért utasítják vissza a tisztségeket, mert ügyvezető alelnökként dolgozni is kell, az ellenzék szerdán újrafogalmazta követeléseit. Vass Levente most már négy kongresszusi hellyel is beérné, illetve szívesen vállalná a gazdasági, városfejlesztési, és civil egyházügyi alelnöki tisztségek betöltését.
„Messzemenően elhatárolódunk attól a kijelentésüktől, hogy a 16 alelnöki tisztségükből számunkra felajánlott két helyről azért nem szándékoztunk tárgyalni, mert nem akartunk a munkából részt vállalni" – szögezte le Vass.
Az alelnökök számát kommentálva, Peti András semmiként nem tartotta eltúlzottnak; mint mondotta „a munka mennyisége megkövetel ennyi felelős beosztású személyt", akik egyébként is ingyen és bérmentve végzik feladatukat. „Mi Vass Leventét és embereit is szívesen látjuk, álljanak be közénk és dolgozzanak, hisz mindenkinek helye van az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében" – tette hozzá Peti.
Kérdésünkre, hogy mi értelme annak az „áldatlan csörtének", mint ahogy Brassai Zsombor nevezte a néhány napja a városi pártvezetés és a belső ellenzék között, a Facebook-on dúló csatát, Koreck Mária alelnök belátta, hogy a Vass Leventével vitába szálló kollégája, Orosz Attila helyenként túl keményen fogalmazott. „Tudom, hogy valamikor volt egy személyes vita is köztük, de amióta Orosz alelnöki tisztséget tölt be, sokat változott a diskurzusa" – vette védelmébe a kommentjeiben időnként valóban kíméletlen Orosz Attilát.
Vass Levente egyébként hálás a világhálón zajló csörtéért. „Meggyőződésem, hogy a nyilvános vitánk nélkül ismét ott lennénk, mint két évvel ezelőtt, amikor antidemokratikus választásokat követően az RMDSZ vezetősége mindent a szőnyeg alá sepert és sikerkommunikált" – vélekedett Vass Levente.
Szintén a közösségi oldalon szólt be a feleknek Kovács Péter, a szövetség főtitkára is, aki rámutatott, hogy tragikomikus állapotok uralkodnak a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetben. „A belső ellenzék és a belső hatalom a nyilvánosság előtt folyamatosan egymással háborúzik, 2016-ban pedig majd egymásra mutogatnak, amiért újra román polgármestere lett a városnak. Ébresztő, fiúk!!! (Talán) még nem késő!" – írta bejegyezésében az egyébként marosvásárhelyi származású politikus.
Támogatja az összmagyar előválasztást az MPP és az EMNP
Támogatja az összmagyar Maros megyei előválasztást Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, de azt semmiképp sem az RMDSZ kereteiben képzeli el. Biró leszögezte, szerinte „helye és ideje van a versenynek, de helye és ideje van az együttműködésnek is".
A polgári párt elnöke úgy véli, amennyiben az RMDSZ is összmagyar előválasztásokban gondolkodik, az MPP-ben – és talán más politikai és civil szervezetekben is – partnerre lelhet. „Az összmagyar előválasztások gondolatát támogatjuk és annak megszervezésében, lebonyolításában is szerepet vállalunk. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen választást csakis a teljes bizalom, és ennek érdekében a teljes átláthatóság jegyében szervezhető meg" – olvasható az ellenzéki párt által kiadott közleményben.
„A tét nem egyik vagy másik párt listáinak összeállítása, annak mások általi hitelesítése, hanem egy közös, mindenki által vállalható, és a lehető legszélesebb támogatottsággal bíró személy kiválasztása minden olyan településen, ahol a magyarság számaránya ezt követeli" – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, hozzátéve, hogy az MPP már 2008-ban, majd 2012-ben is hasonló javaslattal rukkolt elő. „Ezek szerint az idő minket igazol" – sommázott a polgáriak vezetője.
Szintén közös előválasztásokat szorgalmazna az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is – tudtuk meg a Maros megyei szervezet elnökétől, Portik Vilmostól. A néppártiak viszont már azt is komoly előrelépésnek tartják, hogy az RMDSZ egyáltalán állóurnás, nyilvános megmérettetésben gondolkodik, olyanban, amely információik szerint nincs párttagsághoz kötve.
Kérdésünkre, hogy ezek szerint egy EMNP-s akár meg is mérettetne egy efféle előválasztáson, Portik kételyének adott hangot. „Nem hinném, hogy egy tisztségben lévő néppártos benevezne az RMDSZ előválasztásaira, viszont, ha egy olyan személy győzne, akit mi is érdemesnek tartunk támogatni, akkor segíteni fogunk neki. Mi minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely a marosvásárhelyi magyarság egységes fellépését tűzi célul. Viszont az összefogásnak csak akkor van esélye, ha választási szövetségben gondolkodunk" – fejtette ki Portik. Ellenkező esetben a néppárt nem zárja ki, hogy saját polgármesterjelöltet állítson Marosvásárhelyen.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Vásárhelyi belügyek
Hogy mennyire a nyilvánosság fegyverével kierőszakolt aktus, illetve milyen mértékben érlelte magában az idő, még bőven eldöntésre vár, tény azonban, hogy valami olvadni látszik a nagy marosvásárhelyi közéleti jégkorszakban.
A pillanat mindenképpen üdvözlésre érdemes, hiszen az egykori székely főváros magyar közéleti szereplőinek évtizedes „dermedtségéhez” képest minden apró gesztus látványos előrelépésnek tekinthető.
A legújabb kori történet egyik meghatározó pillanata, a fekete március 25. évfordulója előtt álló Vásárhely életében ugyanis ma már minden elillanó perc dupla értékű. A negyedszázada történt események nemcsak az etnikai arányokat változtatták meg radikálisan, hanem a magyar közösségi tudatot is szétverték.
A cafatokban vonagló önértékelést pedig tovább rongálta, hogy a többségében vásárhelyi identitású, de Bukarestben élő RMDSZ-csúcsvezetés tagjainak súlyos árnyékában közel két évtizeden át fű sem nőhetett, nemhogy potens új helyi közéleti generáció. Akinek meg nem tetszett a rendszer, netán hangot is adott elégedetlenségének, egykettőre kívül találta magát mindenféle körön.
A szürke megszámlálhatatlan árnyalatai közül egyikkel sem szimpatizáló Vass Levente szakmai ellehetetlenítése jellemző mintája annak, hogyan működnek a vásárhelyi hosszú kések. Hogy a sepsiszentgyörgyi orvos-politikus ennek dacára sem más politikai formáció színeiben kereste helyét a nap alatt, nos az semmiképp sem a tulipános formáció toleranciahányadosának fokmérője.
Ilyen előzmények után hogyne lenne üdvözlendő, ha demokratikus belső választásokra már-már a megtévesztésig hasonító procedúrában gondolkodnak Vásárhelyen. Már annak a pragmatizmusa is jóval meghaladja a korábbi évek gyakorlatát, hogy a tervezet szerint közel egy év állna rendelkezésre az új közös polgármesterjelölt „felépítésére”.
S ha sikerül olyan jelöltet előállítani, amely nemcsak az RMDSZ, hanem az MPP és EMNP, de még a pártérzéketlen vásárhelyi magyarság támogatását is maga mögött tudja, akkor valóban történelmi tettről beszélhetünk. Mert a marosvásárhelyi RMDSZ belső megújítása ma már jóval több, mint egyetlen párt belügye.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Bírósági végzéssel kapja vissza alprefektusi állását Györke Zoltán
Györke Zoltán másfél éves birósági eljárás után kényszerítette Victor Ponta miniszterelnököt arra, hogy nevezze ki őt Kolozs megye alprefektusának - tudtuk meg az érintett szerkesztőségünkbe elküldött közleményéből. A régi liberális párthoz közel álló magyar nemzetiségű köztisztviselő 2013. október 22-én perelte be a miniszterelnököt, mivel az nem nevezte ki az időközben megüresedett Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe.
A történet előzménye, hogy Györke korábban már betöltötte ezt a pozíciót, majd kormányváltás miatt átkerült a Kormányfőtitkárság kormányzati felügyelői tisztségébe. Ebből a tisztségből kormányfő 2013. július 31-én felmentette, viszont nem nevezte ki egy másik magasrangú tisztviselői tisztségbe. Györke ekkor kéréssel fordult Victor Pontához, hogy nevezze ki őt az időközben megüresedett Kolozs megye alprefektusi tisztségbe, azonban a kinevezésére nem került sor, így beperelte a miniszterelnököt.
2014. július 17-én a Kolozs Megyei Törvényszék Györke javára döntött, az ítéletet Victor Ponta felfolyamodványban megtámadta. 2015. március 4-én a Kolozs Megyei Táblabíróság végleges döntésében elutasította a miniszterelnök keresetét.
maszol.ro

Tiltakozó megmozdulásra szólítanak
„Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne a marosvásárhelyi polgármester, hanem a felelős székely polgármesterek után igazodjanak” – ezzel a felhívással fordult azon csíki önkormányzatok felé Csíkszereda polgármestere, amelyek még nem fogadtak el a Székelyföld jogállására vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt tanácsi határozattervezetet.
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai kötődésű szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-i székely szabadság napjának fontossága mellett. Az eseménynek az adott „löketet”, hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt, a következő két évre is megtiltotta az SZNT által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját” – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17 óra 30 percre várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet” – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője. Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre.”
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a városi MPP részéről Somay Péter, a városi EMNP részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni”. Kozma István Florin CSTIT-elnök Tusnádfürdőtől Domokosig minden fiatalt vár a tiltakozásra. Tiboldi László EMNT-alelnök arra kéri a csíkiakat, hogy kedden este tegyenek gyertyát az ablakokba. „Korlátozzák a nemzeti jogainkat. Mi vagyunk itthon, élni csak szabadon érdemes, de ezért tenni is kell” – fogalmazott Tiboldi.
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér.”
Heten a huszonötből Érdemes tudni, hogy a csíki régióban a huszonöt önkormányzat közül eddig a következő önkormányzatok fogadtak el autonómiahatározatot: Csíkszereda, Tusnádfürdő, Csíkpálfalva, Csíkszentdomokos, Csicsó, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok.
Kozán István
Székelyhon.ro

Budapesten tárgyalt a Néppárt vezetősége
Többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel tárgyalt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és két alelnöke csütörtökön Budapesten.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult helyzetről, a Székely Mikó Kollégium ügyéről, valamint a Székely Szabadság Napja megünneplésének korlátozásáról volt szó többek között Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, kormányzati tisztviselők és az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége csütörtöki budapesti találkozóján.
A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hivatalában fogadta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőit, Szilágyi Zsolt elnököt, Zatykó Gyula és Zakariás Zoltán alelnököket. Az EMNP vezetői beszámoltak a pártban nemrég lezajlott tisztújító közgyűlés eredményeiről, valamint megvitatták a magyar kormány képviselőivel a nemzetpolitika aktuális kérdéseit. A felek olyan időszerű témákról is egyeztettek, mint a MOGYE-n kialakult helyzet, a Székely Mikó Kollégium ügye, valamint a Székely Szabadság Napja megünneplésének korlátozása – olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a magyar kormány képviselői ismételten biztosították az EMNP vezetőit arról, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett Demokrácia Központok hálózata a magyar kormány stratégiai partnere, amelynek az egyszerűsített honosítási eljárásban nyújtott segítségére a kabinet a továbbiakban is számít.
A megbeszélés végén a felek megvitatták az ukrajnai válság aktuális fejleményeit és aggodalmukat fejezték ki a kárpátaljai magyarság helyzetével kapcsolatban. A magyar kormány képviselői ismét megerősítették eddigi határozott álláspontjukat, miszerint az ukrajnai konfliktus kizárólag békés, tárgyalásos úton rendezhető – zárul a kommüniké.
MTI
Székelyhon.ro

Megkondult a harang Ditró felszegében
Pirosbetűs nap volt szerdán Gyergyóditróban. 2015. március 4. – ekkor kondult meg először a felszegi harang.
Ezen a napon került önkéntesek jóvoltából a haranglábba a szekfűs koszorúval ékesített adomány, rajta ezen felirattal: Készült az Úr 2014. évében Márton Áron püspök tiszteletére, a ditrói hívek lelki üdvére. Baróti László Sándor plébános idejében, Ferenczi Imre és neje, Margit adományából.
A harangon egy vers, a Márton Áron-himnusz részlete is olvasható: „A te országod bajnoka/ Most előtted térdel, jó Atyánk,/ Árva népünkért szüntelen/ Neked zeng velünk imát.”
Ditró felszegi részén 1937-ben építettek először templomot, melyet 1948-ban államosítottak, iskolává alakították. A kommunista diktatúra lerombolta a tanodát, így kapta vissza a tulajdonos, a katolikus egyház. Helyén ma már egy új kápolna áll, Szent Imre tiszteletére, akárcsak elődje. Kétszázötven személynek van bent ülőhelye, udvara hét és fél áras, bejáratához pedig egy haranglábat is megépítettek.
„Egy 135 kilogrammos harang került a helyére, mely Székelyudvarhelyen készült Lázár Imre harangöntő munkájaként. A 12 400 lejes árat Ferenczi Imre felszegi egyháztanácsos állta” – közölte Baróti László Sándor ditrói plébános. Az is lehet, az egyházmegyében az első Márton Áron nevű harang ez, és az is elég ritka, hogy egy személy adományából készüljön el. A plébánostól megtudtuk ennek részleteit is: „A kápolnaépítés költségvetése 700 ezer lej volt. Ezt túl is haladtuk, harangra nem maradt. El kellett indulnom szponzort keresni. Ferenczi Imre egyháztanácsos úgy három éve megígérte nekem, hogy alaposan beszáll a Szent Imre-kápolna építésébe. Tavaly szaván fogtam, és állta, kifizette a harang árát.”
A harangon olvasható idézetnek is története van, mely szintén nem mehet felesésbe: „Márton Áron tiszteletére 2005-ben egy Kárpát-medence szintű középiskolás vetélkedőt szerveztek. Ezt a Gróf Majláth Gusztáv Károly Gyulafehérvári Római Katolikus Gimnázium nyerte meg, és akkor én voltam az igazgatója. Volt egy olyan próba is, hogy himnuszt kellett írni arra az alkalomra, hogy ha Márton Áron püspököt szentté avatják, mit fognak a papi zsolozsmában a papok imádkozni. Írtak verset a diákok is, de volt nekem is egy a begyemben. Nem mondtam el, hogy az enyém, de versenyeztettem. Most ismerem el először. Ennek a himnusznak egy része került a harangra” – nyilatkozta a ditrói plébános.
Az első harangszókor elhangzott: nem egyéni érdekért, a közösségért fog minden alkalommal megkondulni, hogy konkrétan miért szóljon, azt az adományozó határozza meg. Kinevezett harangozó pedig egyelőre nem lesz, a lelkipásztor azt szeretné, ha mindig kerülne néhány önkéntes, akinek megtiszteltetés, ha ő húzhatja meg a templomba hívó harangot.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.
Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.
Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.
„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.
Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Emelték a tanárok bérét
A pénzügyminisztérium zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki az ingázó pedagógusok utazási költségeit; július 1-jétől a takarítók, kapusok, karbantartók és gépkocsivezetők is számíthatnak fizetésemelésre; a pedagógusok és a kisegítő didaktikai személyzet a márciusi béremelés után szeptemberben kap újabb ötszázalékos emelést, a szakszervezetek 2016-ra és 2017-re újabb tíz-tíz százalékot javasolnak – tájékoztatott Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke.
A pedagógusok bérének emelését a kormány és a tanügyi szakszervezetek megállapodása alapján a tavaly decemberben közzétett 83-as sürgősségi kormányrendelet szabályozza, ennek értelmében idén két lépcsőben, márciusban és szeptemberben növekszik fizetésük 5–5 százalékkal. A bérmódosítás Háromszéken 2740 oktatót és 313 laboránst, könyvtárost, könyvelőt, titkárt érint, 761 nem didaktikai alkalmazott ellenben kimarad a fizetésemelésből. A tanügyi szakszervezetek föderációja nemrég arra hívta fel a pénzügyminisztérium figyelmét: annak ellenére, hogy sürgősségi kormányrendelet írja elő az önkormányzatok kötelezettségét, hogy belefoglalják költségvetésükbe az ingázó pedagógusok utazási költségeinek megtérítését, a helyi tanácsok nem mindenike tesz eleget ennek. A szaktárca erre azzal válaszolt, hogy utánanéz, és zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki elmaradásaikat – közölte Nagy Gábor. A bizalmi elmondta, Háromszéken legalább kétszáz pedagógus nem kapja meg jelenleg az ingapénzt, de bízik abban, a pénzügyi szaktárca eljárása eredménnyel jár, és az önkormányzatok fizetnek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az arrogáns hatalmi politizálás buldózerei (Magyar jogküzdelmek és a mártírok)
Már emlékezni sem lehet?
Ne legyünk restek százszor is megismételni: a módszeres betelepítés és magyar üldözés miatt Marosvásárhely román többségűvé vált. Ez nem természetes történelmi fejlődés eredményeképp alakult így. A kommunista diktatúra betelepítési politikájával, akárcsak Erdély más nagyvárosaiban, itt is arra törekedett, hogy felszámolja a város magyar jellegét, az etnikai arányokat megváltoztassa.
Az idegengyűlöletre heccelt bandák 1990 márciusában feldúlták a városközpontot. Ürügyként szolgált, hogy egy gyógyszertár épületére az akkor még magyar többségű városban felkerült a Gyógyszertár felirat. A gyűlöletkampányt valójában a február 10-ei gyertyás felvonulás, az anyanyelvű oktatásért, az anyanyelv használatának jogáért szervezett tüntetések váltották ki. A polgárháborús hangulatban megrongálták az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították. Bár a pogromnak öt magyar áldozata volt, mégis csak magyarok és romák kerültek börtönbe. Óvatos becsléssel 15 ezer magyar hagyta el a várost, melynek egyenes következménye, hogy a város élére a 2002-es választásokon román polgármester került. A szétrebbenni nem tudó Securitate háttérszervezése irányította az etnikai összecsapást, mára ugyanők jelentik be váratlanul: az anyanyelvén tanulni akaró magyar lakosság volt a vétkes. Az őshonos magyarság idősebb nemzedéke, amely gyermekkorában alig hallott román szót – a románok számaránya 1941-ben alig 3,9 százalék volt –, ma már az utcán is félve, halkan beszél magyarul. A kisebbségi sors traumái egyre nyilvánvalóbbak. Ne restelljük újólag is felemlíteni a jelentéktelennek nevezett példákat: 2013-ban pénzbírságot róttak ki a kétnyelvű terméktáblák kihelyezése miatt. Bár – hosszú törvényszéki procedúra után – 2015-ben megsemmisítették az ítéletet, de a kétnyelvűséget a Maros megyei törvényszék továbbra is kihágásnak minősítette, és figyelmeztetésben részesítette Lakó-Péterfi Tündét, amiért 2013-ban az Itthon Vagyunk Egyesület tagjai kétnyelvű terméknévtáblákat osztogattak a piacon. Más aprócska lomról, kétnyelvű feliratokról, zászlók háborújáról most ne is szóljunk. Dorin Florea polgármester megteheti, hogy a nemrég még székely-magyar többségű városban megalázza a magyar lakosságot. Nem engedélyezi a székelyek március 10-ei felvonulását, amely a mártírok emlékművétől indult volna, és a prefektúra előtt, Marosvásárhely főterén nagygyűléssel, petíció átadásával fejeződött volna be. A kezdeményezőket a „románok méltóságát” védő polgármester nemes őszinteséggel legazemberezi, mert a székely mártírokra való emlékezés jegyében tiltakozó felvonulást mernek tervezni a nemzeti elnyomás és a diszkrimináció ellen, s csodálkozik, hogy a szabad székely katonanemzet leszármazottai még mindig nem akarják elfogadni, felfogni, hogy ők szülőföldjükön megtűrtek, csak mert 1920-ban a forgandó nemzetközi politika és nemtörődömség miatt, a nemzeti önrendelkezés elvéből csúfot űzve a nagyhatalmak Romániának ajándékoztak egy túlnyomóan magyar-székely többségű régiót. Az Erdélyben berendezkedő román hatalom már az első pillanattól elvárja az alázatos viselkedést. A polgármesteri tiltás szerint emlékezni még lehet, tiltakozni nem. A legújabb rendőrségi nyilatkozat alapján azonban már emlékezni is tilos. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség vezetője szerint bűnvádi eljárás indulhat azok ellen, akik arra biztatnak, hogy a székelyek március 10-én minél többen vonuljanak a székely vértanúk emlékművéhez!
Kit érdekel a demokrácia?
S kit érdekel, hogy az idetelepítettek azzal szembesülnek, az őshonos székelység egyenlőséget, anyanyelv-használati jogot követel? Márpedig a röpke 1100 év, amikor e tájat többnyire csak székely-magyarok lakták, nem bizonyít egyebet, mint hogy a hajdani dák-római utódokat vissza kell románosítani – a történelmi igazságtétel szellemében –, mert Marosvásárhely (is) ősi román földön fekszik. A román nacionalistát érthető módon nem érdekli az olyan alapvető jog tiszteletben tartása, mint a véleménynyilvánítás, ha az sérti a román lakosság hamis történész-propagandisták és ceausiszta aktivisták formálta önérzetét, miszerint az ősi román földön jogos a román nyelv és a román politikai elit kizárólagos uralma! „ Nem igaz, hogy a székelyek őshonosak, mert a románok már a dákok korától itt élnek.” Néhány évvel korábban az egyik tévécsatornán hangzott el az a magasröptű kijelentés is, hogy a történelemoktatás nyelvének azért kell a románnak maradnia, mert ha nem, a magyar gyermekekkel elhitetik, hogy Traianus nem volt román. Horribile dictu, még elgondolni is szörnyű! Nos, a hispán generálisból lett császár, akinek katonái hispánok, talán még latinul is gyatrán beszélt, nemhogy románul.
Marosvásárhelyen semmi különös nem történik, csak folytatódik, ami a magyar és német városokban Erdély-szerte már korábban lezajlott. Miért tennének kivételt a székely-magyarok által bitorolt román földön, amelyet Székelyföldnek merészelnek nevezni? Rónai András jeles tudós – Teleki Pál munkatársa – Erdély etnikai összetételét vizsgálva megállapítja, hogy a Romániához csatolt erdélyi területeken 1910-ben a városok lakosságának 62 százaléka volt magyar, 16 százaléka német és 19 százaléka román. Milyen tűrhetetlen dolog az is, hogy 1910-ben az olyan román területen, mint Csík-, Háromszék és Udvarhely megye, a lakosságnak csupán 11,6 százaléka román nemzetiségű. Érthető, hogy miért volt oly erőszakosan sürgető e régiónak, az elmúlt években a székely nacionalisták által kitalált Székelyföldnek Romániához csatolása. Bocsánat, egyesítése!
Félretéve a keserű humort, minden Székelyföldön élő székely-magyarnak meg kell értenie, hogy a hajdani magyar városok és Marosvásárhely magyarságának sorsára juthatunk, ha a régiósítással számarányban (is) kisebbséggé válunk. Ez azt jelenti, hogy helyettünk mások döntenek még arról is, hogy emlékezhetünk-e mártírjainkra, felvonulhatunk-e őseink földjén, formálhatunk-e véleményt saját sorsunkkal kapcsolatban az elődeink alapította településeken.
De félretéve számháborút, mindennapi gyomorforgató történelmi görcsöket, nem élhetné-e a mindennapok kisembere is a maga hétköznapjait és ünnepeit, ha nem rondítanának bele óránként létküzdelmeibe a többségi politika hatalmi buldózerei?!
Kádár Gyul

Marad minden a régiben a gyógyszerészeti karon
A MOGYE-ügyben "szőnyeg alá söprik a problémát"
Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter és Gigel Paraschiv államtitkár jelenlétében mutatta be tegnap Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora az egyetemi helyzetértékelőt 2014-re. A MOGYE fakultásainak helyzetét külön-külön értékelte, kitért a gazdasági vonatkozású eredményekre is. A beszámoló végén dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át a tárcavezetőnek, amelyben kérik a tanügyi törvény betartását a MOGYE-n.
Az egyetem felépítését, az oktatási programokat, a felvételivel, a rezidensvizsgával, az állások betöltöttségével kapcsolatos adatokat, az uniós projekteket ismertette dr. Leonard Azamfirei rektor, aki prezentációja végén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a román és a magyar egyetemi oktatók között továbbra is feszült a viszony, majd hangsúlyozta, hogy a 88 meghirdetett oktatói állásra benyújtott jelentkezési dosszié közül 20-at nem személyes okok miatt utasítottak el, hanem amiatt, mert nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek. Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter sikeresnek minősítette az ismertetett eredményeket, az egyetem pénzügyi stabilitását, a vezetőségnek a hallgatókkal való jó kapcsolatát kiemelt fontosságúnak nevezte. A román-magyar oktatók közötti feszültségekre utalva ezeket az "aspektusokat" fontosnak nevezte, úgy vélte, megfelelő távolságtartással szemlélve a dolgokat, e problémákra nem olyan nehéz megoldást találni, sokkal nehezebb az infrastruktúra-fejlesztést megvalósítani. Kijelentette, meggyőződése, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) a MOGYE fejlődését szem előtt tartó, az egyetem teljes oktatói közösségének akaratát figyelembe vevő döntést hoz majd. Gigel Paraschiv államtitkár szerint a siker kulcsa az egységben és a professzionalizmusban van. A köszöntőbeszédeket követően került sor a MOGYE-emlékplakett átadására, amit Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszternek a felsőoktatásért tett érdemei elismeréseként adományoztak, majd Leonard Azamfirei rektor a oktatásügyi minisztérium kiválósági oklevelét vette át. A távozó tárcavezetőnek dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át.
A sajtónak nyilatkozva dr. Szabó Béla elmondta, a beadványban "a konkrét helyzetre való tekintettel" felkérik a minisztériumot és személyesen az oktatási törvény betartatásáért felelős minisztert, hogy foglaljon állást a gyógyszerészeti kar akkreditációjával kapcsolatosan. "Optimista évi beszámoló hangzott el, ahol úgy jelent meg, hogy a gyógyszerészeti kar akkreditálva van, viszont olyan számokat mutattak be, amelyek alapján nem lehet akkreditálni a kart. Ez nagyon érdekesnek tűnik... Végül volt egy homályos utalás arra, hogy léteznek azok a problémák a magyar oktatásban, amelyeket mindenki ismer. Az elhangzottakat továbbra is úgy tekintjük, mint a problémának a szőnyeg alá söprését. Tegnap délelőtt volt egy rövid tanácskozásunk a miniszter úrral, akinek az álláspontja szerint idén ugyanúgy marad minden, mint eddig, esetleg jövőre majd másképp lesz. Úgy vélem, nem a megoldásra törekednek, hanem ugyanazt a játszmát játsszák, mint az elmúlt négy évben folyamatosan. Pillanatnyilag valami ígéretet kapunk, de semmiféle intézményes garancia nincs ennek betartására, tehát semmiféle konkrétum nincs. A levelünk másik része arról szólt, hogy úgy általában a minisztériumnak legyen egy hivatalos álláspontja az egyetemmel kapcsolatosan a tanügyi törvény betartását illetően, és mellékeltük az összes beadványt, amit az elmúlt négy évben a minisztériumba küldtünk, azonban egyikre sem kaptunk választ. Ma reggel a miniszter szóbeli ígéretet tett arra, hogy írásban fog válaszolni" – jelentette ki a tagozatvezető, aki szerint a szenátusi tagok múlt heti elektronikus szavazásának eredménye alapján a gyógyszerészeti kart illetően a legújabb verzió az, hogy "egyetlen oktatási programot akkreditálnak, ami nyilvánvalóan a román lesz, román és magyar vonalakkal". "Megint kitaláltak egy olyan dolgot, ami nem létezik, hiszen a tanügyi törvény előírja, hogy minden oktatási programot nyelvenként külön kell akkreditálni. Tehát nekünk lesz egy olyan programunk, ami román és magyar is lesz. Már csak azt kellene kérdezzem: a magyarok is tanulnak románul, és a románok is tanulnak magyarul?! A román vonalon volt ellenszavazat még erre a verzióra is, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy valaki megóvja e határozatot, arra hivatkozva, hogy törvénytelen. Az folyik, ami az elmúlt négy évben: szőnyeg alá söprik a problémát" – tette hozzá dr. Szabó Béla. Ami a gyógyszerészeti karra való felvételi vizsgát illeti, a tagozatvezető szerint "felvételi lesz, csak nem változik semmi". Az évértékelőn elhangzottakra reflektálva dr. Szabó Béla elmondta, hiába van tanügyi törvény, senki nem beszélt arról, hogy a gyógyszerészeti kar esetében be kell tartani. "Sőt, elhangzott egy olyan mondat, ami engem aggaszt: a miniszter úr szerint az ARACIS-szal kell beszélni, hogy úgy kezelje a MOGYE ügyét, hogy az egyetem szükségleteinek megfeleljen. Nem a törvénynek, hanem az egyetem szükségleteinek! Ha azt nézzük, ahogy az egyetem vezetősége viszonyult ehhez a problémához, akkor megint az egyetemi autonómiába elásott patthelyzet lesz évtizedekig" – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón részt vevő szaktárcavezető lapunk kérdésire közölte: a minisztérium összességében támogatja a MOGYE problémáinak megoldását, az oktatási programok mindhárom nyelven (románul, magyarul, angolul) kiválóan működnek, de az akkreditáció nem tartozik a szaktárca hatáskörébe. "A gyógyszerészeti kar esetében a felvételi lehetséges lesz, a minisztérium támogatja mind a román, mind a magyar tagozat működését e karon, de a magyar tagozat akkreditációjának feltétele, hogy benyújtsák az akkreditációs dossziét " – tette hozzá.
Dr. Leonard Azamfirei kijelentette, egy új oktatási program akkreditációja hosszadalmas folyamat, a gyógyszerészetin a magyar tagozat esetében pedig be sem nyújthatták az akkreditációs dossziét, mivel azokat bizonyos oktatók nem töltötték ki. Az egyetem vezetése azért továbbította az ARACIS-nak a gyógyszerészeti kar engedélyezési kérelmét, amint az a jelenlegi formájában működik, hogy megszervezhessék a felvételit a gyógyszerészeti karra. Információink szerint egyes oktatók ellen az akkreditációs dosszié nem megfelelő előkészítése miatt fegyelmi eljárás indult, ám eredmény még nincs.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Maros menti falvak egykori leírása
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 13-I SZÁMÁBÓL
Cintos
Marosbogáttól délre, az ózdi patak torkolatánál fekszik. Régen Jacinthus, Acintus, Acintos néven is előfordult. 1358-ban Lajos király Visegrádról rendeli, hogy Domokos erdélyi püspököt Acinthos birtokába visszahelyezzék. 1469-ben Báthori István erdélyi fejedelem Budáról rendeli a kolozsmonostori konventnek, hogy Baska Balázst a budai vár provisorát és Jakeh Lászlót több jószágokkal együtt Jacinthus birtokába beiktassa. 1495-ben Acintost a szebeni királybíró, Altenburg Tamás özvegye veszi meg más jószágokkal együtt. 1615. november 10-én Bethlen Gábor Acintost több Alsófehér és Torda megyei faluval együtt 10 000 forintért inscribálja Szilvási Boldizsárnak. A továbbiakban Oroszi, Szentjakab, Péterlaka és Bogáttal együtt egy birtokos kezén forog. Lakóinak száma: 70 magyar, 560 román, 45-50 cigány és zsidó, kik 149 házban 2323 hold földterületről éltek, melyből 1254 hold jó minőségű szántó és 383 hold kaszáló. Ugyanitt báró Kemény Gerő szépen berendezett gazdaságot működtetett igen jó cukorrépa termeléssel.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Múltba nézés egy régésszel
Bármennyire is rokonszenves elméletnek tűnik, dr. Székely Zsolt egyetemi docens szerint tudományosan nem bizonyítható, hogy a székelyek a hunok utódai lennének, sokkal inkább egy, a magyarokhoz csatlakozott népcsoport tagjait, Árpád seregének előfutárait kell látnunk bennük. A sepsiszentgyörgyi régészt emellett Orbaiszék múltjáról is faggattuk legújabb könyve kapcsán.
– A régészeti források tükrében mikortól tekinthető lakottnak Kovászna városa, illetve környéke? Kik voltak az első lakói, honnan érkezhettek?
– A régészeti kutatások eredményei, valamint a szórványleletek alapján kijelenthető, hogy a város területén a legkorábbi leletek a neolitikumból (csiszolt kőkorszakból) származnak, és a Boian-kultúra anyagi műveltségét hordozzák. A Boian-kultúra Giuleşti-fázisához tartozó kerámiaedények kerültek elő.
– Melyik időszakot öleli fel a dák korszak, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről?
– A késő vaskor, vagyis La Tène-kor anyagi műveltségét a görög források szerint géta, a latin szerint dák népességhez kötjük. Ami kronológiai szempontból a Hallstatt-kor végétől (Kr. e. 5. század) a Kr. u. 105–106-ig tart, amikor a rómaiak elpusztítják a kovásznai Várdombon található várat.
– Talált-e római jelenlétre utaló nyomokat? Régészetileg kimutatható-e valamilyen folytonosság Dacia kiürítésétől a magyarság megjelenéséig?
– Római jelenlétre utaló nyomokat találtunk a Tündér Ilona váránál, érmék, kerámiaedények kerültek elő, amelyek azt igazolják, hogy létezett kereskedelmi kapcsolat az itt élő közösségek és az akkori római világ között. Az élet folytonosságáról, biológiai folytonosságról beszélhetünk. A római Dácia kiürítése után több népcsoport megfordult ezen a vidéken, germánokról, gepidákról, avarokról, besenyőkről és szlávokról beszélhetünk. Szláv kerámiaanyag került elő Kovásznán és környékén, a közeli szomszédságában, Zabolán pedig egy késő Árpád-kori köznépi temető.
– Régészetileg mikortól igazolható a magyarság, illetve a székelyek jelenléte Orbaiszéken?
– Ez egy nagy kérdés, mivel nekünk tudományos szempontból a magyarság letelepedése, betelepedése a fontos, nem a székelyeké, mert a székelyeket jóval később, II. Géza (1141-től 1161-ig volt Magyarország királya) idejében telepítik ide a határvédelem megerősítésére. Véleményem szerint a honfoglaló magyarok itt egy még nyelvében élő, gyér szláv alapnépességet találtak.
– Régészetileg alátámasztható-e az a nézet, miszerint a székelyek már jóval Árpád magyarjainak bejövetele előtt Erdélyben éltek?
– Nem tudjuk ezt tudományosan igazolni. Én a mai napig azt tartom, hogy a székely egy türk-eszkyl eredetű népcsoport, amely csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz. Az akkor már kétnyelvű, magyarul is beszélő népcsoport teljesen asszimilálódott. A székelyek először Nyugat–Magyarországon jelennek meg, és mi hajlamosak vagyunk elfeledkezni a nyugati székelyekről, akik Szombathely, Morávia környékén élnek, ugyanolyan nyelvjárást beszélnek. A székely és a palóc az a két magyar etnikai közösség, ami a magyarságtól elkülöníthető.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jogok és szélsőségek
Joggal háborodott fel minden jóérzésű ember azon, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat betiltotta a székely szabadság napi felvonulást, amelyen az erdélyi magyar közösség önrendelkezési joga mellett álltak volna ki.
A városháza gesztusa úgy is magyarázható, hogy korlátozzák a gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát, ami miatt akár fel is jelenthetők.
A város rendőrfőnökének nyilatkozatai, miszerint a tüntetésre „felbujtókat” feljelentik, illetve a tüntetési kérelmek elbírálására hivatott testület állásfoglalása, miszerint jövőre sem engedélyezik a megmozdulást, szinte már a provokáció kategóriájába tartozó gesztusok. Mintha csak azért feszítenék tovább a húrt, azért hergelnének, hogy a magyarok mindenképpen valamilyen „tiltott” megmozdulást szervezzenek, ezt követően pedig bármilyen „spontán incidens” megtörténhet – ami után a hatóságok ismét lobogtathatnák a törvényeknek fittyet hányó magyar szélsőségesekről készült felvételeket.
A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre. És nem számít, hogy provokátorokról van szó, vagy önerőből ilyen ostobák – tettükért a felelősség az esemény szervezőjét terheli.
Az RMDSZ többek között vélhetően ezért nem áll ki az idei felvonulás mellett, meg persze azért sem, mert ezzel ismét elismerné, hogy rajta kívül is jogosult bárki magyar ügyben bármilyen kezdeményezést elindítani. A vásárhelyi városházi illetékesek döntése mindemellett is tűrhetetlen, ezért indokoltak a több településen is tervezett tiltakozó megmozdulások.
A méltó válasz az lenne, ha Nagyváradtól Kézdivásárhelyig minél többen mutatnák ki tizedikén a szolidaritásukat, ahol lehet, utcára vonulva. Immár nemcsak a magyar közösséget megillető, tagjait a románokkal egyenrangú polgárokká tevő kisebbségi jogok, de a gyülekezési jog és a szólásszabadság mellett is kiállva. De csak akkor, ha ki tudjuk szorítani a saját szélsőségeseinket.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Jóvátétel a kommunizmusban meghurcoltaknak
Megkétszerezik a kommunizmusban meghurcoltak járulékát. Az erre vonatkozó módosítást a szenátus már megszavazta, a képviselőházban hamarosan plénum elé kerül, és van politikai támogatottsága.
Klárik László háromszéki RMDSZ-es szenátor (képünkön) elmondta, ezzel nemcsak anyagi támogatást, hanem erkölcsi jóvátételt is szolgáltatnak azoknak, akiket 1945 és 1989 között a kommunista rendszerben meghurcoltak, bebörtönöztek, kényszermunkára, kényszerlakhelyre ítéltek, vagy éppen elmegyógyintézetben kezeltettek, amiért fel merték emelni a szavukat az elnyomás ellen.
Klárik szerint az 1990-ben elfogadott vonatkozó törvény eddig csak szimbolikus juttatást szavatolt. A jóvátétel országos szinten mintegy hatezer személyt érint. A módosítás értelmében minden börtönben vagy kényszerlakhelyen töltött év után havi 400 lej kárpótlást fizetnek, az elmegyógyintézetben vagy házi őrizetben töltött év után havi 200 lejt. Az özvegyeknek egységesen, összesen havi 400 lejt fizetnek, az évek számától függetlenül.
Klárik arra is kitért, hogy a jogszabályt elküldte a Volt Politikai Foglyok Szövetségének, hogy véleményezzék. Többen úgy vélik, a már elhunyt meghurcoltak gyerekeinek is járna a kárpótlás, hiszen kénytelenek voltak azokban az években nélkülözni a szüleiket.
Felmerült, hogy azoknak is jár jóvátétel, akiket a Szekuritáté zaklatott, kihallgatott, nem engedték egyetemre, vagy a munkahelyén részesült hátrányos megkülönböztetésben. Klárik hangsúlyozta, vizsgálják ennek a lehetőségét, hiszen ez is meghurcolásnak minősül, ám nehéz dokumentumokkal igazolni. A megemelt összegű kárpótlást valószínűleg az év második felétől kezdik folyósítani.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Közös ünneplés előtt tárgyalnának Váradon
Nem zárkózik el az RMDSZ-szel való közös ünnepléstől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon, de a politikai alakulat vezetői szerint a március 15-ei megemlékezések közös rendezéséhez nem elég a sajtón keresztül feléjük intézett felhívás, a megvalósítás személyes tárgyalást igényel.
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke csütörtökön közölte, amikor Huszár István alpolgármesteri kinevezését megszavazta a városi tanács, levélben kértek tőle találkozót, hogy a helyi magyarság ügyeit megvitassák.
„Az egyik pont épp az lett volna, hogy idén közösen ünnepeljük meg március 15-ét” – magyarázta. Személyes találkozóra eddig nem kaptak lehetőséget, az újdonsült RMDSZ-es elöljáró csak a sajtón keresztül invitálta meg az EMNP helyi képviselőit a szövetség által szervezett eseményekre. Nagy József Barna, a március 15-ei programot előkészítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi alelnöke ezt „álságosnak” tarja.
Rámutatott, hogy az EMNP helyi képviselete mellett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnökeként február 13-án ugyancsak levélben kezdeményezett találkozót Huszárral, és bár az aznapi válasz alapján az alpolgármester erre nyitottnak mutatkozott, a tárgyalásra máig nem került sor.
Csomortányi szerint a legutóbbi választáson a nagyváradi magyarság 30 százalékos támogatottságát megszerző EMNP-t immár nem lehet megkerülni, szimpatizánsaik pedig megérdemelnék, hogy az RMDSZ-képviselet találjon egy időpontot, amikor egyeztethetnek a magyarság problémáiról.
„Mindnyájan azt szeretnénk, ha több ügyben együttműködhetnénk, de megnehezíti, hogy egyesek szögletesen gondolkodnak, hogy még abból is problémát kreálnak, ha valaki EMNP-s golyóstollal írt a sajtótájékoztatójukon. Tüntetően én ma RMDSZ-es tollal jegyzeteltem, mert nekem ez nem okoz problémát, hiszen mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy minden magyar számít” – magyarázta Csomortányi, utalva arra az esetre, amikor az RMDSZ sajtótájékoztatóján Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök rossz néven vette, hogy egy újságíró EMNP-s tollal jegyzetelt.
Az EMNP Bihar megyei vezetője jelezte, küld egy tollat az RMDSZ-nek is, remélve, ezáltal „humorosabbra oldódik” az amúgy szomorú helyzet.
Mindezek ellenére Csomortányi szerint még bármi történhet a március 15-ei ünnepséggel, a megyei elnök ugyanis biztos abban, hogy létezik kompromisszumos megoldás, ám szerinte ehhez először személyes párbeszéd szükségeltetik. „Van egy sor feltétel. Először is olyan ünnepi megemlékezést kellene szervezni, amely politikai fényezéstől mentes. Lehetne kompromisszumot kötni, hogy mindkét fél visszalépjen ettől” – állapította meg a néppártos politikus.
Visszakérik az Olaszi temető eredeti nevét
Három pontból álló beadvánnyal fordult a nagyváradi önkormányzathoz csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Ebben két, korábban tanácsi határozattal hatályba lépett döntés megmásítását kérik. Azt szeretnék ugyanis, ha a városvezetés letenne azon szándékáról, hogy Mihály havasalföldi vajda lovasszobrát a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből lett parkba költöztesse, továbbá ismételten felszólították az önkormányzatot arra, hogy a zöldövezet kapja viszsza eredeti nevét, hívják Olaszi kertnek. Beadványuk harmadik pontja a korábban beígért emlékhelyre vonatkozik. Csomortányi István megyei elnök emlékeztetett, 2008 óta többször is kérték, hogy a parkban állítsanak ki egy megemlékezési helyet az ott eltemetettek tiszteletére, hiszen az egykori temető parkosításával az ott nyugvók maradványainak csupán tizedét exhumálták és temették újra, a még mindig ott nyugvók hozzátartozói pedig csak a gyepen tudnak gyertyát gyújtani Mindenszentekkor. Az egykori sírkertet a helyi tanács Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére Mihai Viteazul parkká keresztelte át és jóváhagyta, hogy a vajda Szent László téren álló lovasszobrát is odaköltöztessék. A felújítás alatt álló főtérre Ferdinánd király emlékműve kerülhet, de egy helyi civil csoportosulás jelenleg aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a városalapító lovagkirályról is készítsenek oda szobrot. A nagyváradi római katolikus püspökség ezzel szemben a már meglévő, Szent Lászlót ábrázoló barokk kőszobor főtéren való felállítását kérte az önkormányzattól.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem mondtak le Marosvásárhely „visszaszerzéséről"
Zárta sorait a marosvásárhelyi RMDSZ, és úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a szervezetben régóta húzódó belső konfliktust. Ez megteremtheti a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálják ismét „visszaszerezni” a várost – hangzott el a Kelemen Hunor résztvételével tartott lakossági fórumon.
Nemkívánatos kéthónapos folyamatnak tettünk pontot a végére, bebizonyítottuk, hogy a közösség érdekében félre tudunk tenni mindent – válaszolta a sajtó érdeklődésére Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a csütörtök délutáni Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülése után. A Vass Levente nevével fémjelzett „belső ellenzék” három alelnöki tisztséget kap a városi szervezetben, illetve négy kongresszusi küldöttjük lesz. A hírt Vass Levente is megerősítette.
A marosvásárhelyi szervezeten belüli konfliktus a legutóbbi önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az RMDSZ-nek 2012-ben sem sikerült elnyernie a polgármesteri tisztséget. A városi szervezetet időközben feloszlatták, majd újjáalakult, ekkor került az élére Peti András alpolgármester is. Csakhogy egy RMDSZ-es csoportosulás nem ismerte el az új szervezet legitimitását, és egy fajta belső ellenzékeként tevékenykedett tovább. A Vass Levente által vezetett csoportosulás legutóbb tisztségeket és kongresszusi helyeket kért a szervezettől, ám ezt Peti Andrásék egy darabig elutasították.
Évet értékelt Peti András
A TKT-ülést követően a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot tartottak, amelyre meghívták Kelemen Hunor szövetségi elnököt is. Az eseményen jelen voltak és szót kaptak a történelmi egyházak képviselői, a magyar iskolák vezetői, majd a civil szervezetek és a politika iránt érdeklődő civilek szóltak hozzá az elhangzottakhoz.
A média is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szemben álló felek kiegyezzenek – mondta a fórumon Peti András a helyi RMDSZ egy éves tevékenységét kiértékelő beszédében. A szervezet megújulása után két évvel az elnök úgy látja, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tenniük. Az eredmények között az utcanévtáblák és tanintézmények kétnyelvűsítését említette, az új magyar iskolát, illetve azt, hogy segítették a vállalkozókat a hiteltanácsadásban.
„A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását” – fogalmazott Peti. A kudarcok között a városi szervezet elnöke azt emelte ki, hogy nem sikerül megszólítani a marosvásárhelyieket. Két évvel ezelőtt 18 ezer ember maradt melegvíz nélkül, a tiltakozó akción 37 személy vett részt, ahogy a nemrégiben meghirdetett fakivágásokkal kapcsolatos nyilvános vitán csupán egy személy jelent meg.
„A bizalom visszaszerzése a legfontosabb”
Ami a 90-es években volt, nem fog visszatérni – kezdte beszédét Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az embereknek a politikába, a politikusokba vetett bizalmát vissza kell szerezni. Az nem baj, ha vannak viták, ha vannak nézeteltérések – hangsúlyozta, de a közösség bizalmának a visszaszerzése a legfontosabb. Nagy kihívásnak nevezte, hogy képes-e az RMDSZ úgy politizálni, hogy a közösség érezze, érte dolgozik a szövetség.
„2015-ben azt kell megérteni, hogy mi magunknak kell megváltoznunk, az alázatot kell visszahozni, a reális problémákra, közösségi kérdésekre kell hosszú távon jó megoldásokat találni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a jövőben esedékes parlamneti választásokon szükség van azokra, akik elfordultak, azokra is, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. A szövetségi elnök szerint nagy tartalékai az RMDSZ-nek a városokban vannak, őket kell megszólítani, hogy eredményesek legyenek az önkormányzati választások.
Kelemen Marosvásárhelyen azt tekintené eredménynek, hogy a helyi magyarok közös erőfeszítéssel „visszaszerezzék a várost” és az RMDSZ erős frakciót létesítsen. Ehhez szerinte megfelelő jelölt kell, olyan személy, akiben a marosvásárhelyi magyarok, illetve a románok egy része is megbízik. A megyét is vissza kell szerezni – hangsúlyozta Kelemen.
A belső ellenzéki csoport akkor jött létre, amikor a két évvel ezelőtt az új városi szervezet alakuló ülésén csak azok vehettek részt, akik regisztráltak, illetve újból beiratkoztak az RMDSZ-be. Az a több mint hatszáz személy, akik nem értettek egyet ezzel, illetve újból iratkoztak volna, de már nem volt rá lehetőségük, az alakuló gyűléssel egy időben egy másik helyszínen gyűltek össze. Azoknak az embereknek jórésze nem iratkozott vissza az RMDSZ-be, de más pártba sem – hangzott el a csütörtök esti fórumon.
Bőven hangzottak el bírálatok
A hozzászólások sorát Papp Mária kezdte, aki 23 évig volt az RMDSZ helyi szervezetének egyik alapembere. Ő a megyei szervezet elnökét bírálta. Ezután Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Nagy Géza, az RMDSZ egykori aktivistája, Barabás Miklós, a Kétnyelvű Marosvásárhely szervezet szóvivője kért szót. Barabás azzal minősítette az RMDSZ tevékenységét, hogy összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát sikerült kihelyeznie, majd feltette a kérdést, mire van szükség ahhoz, hogy a városban a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megoldódjon.
Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba, Koreck Mária követték egymást a hozzászólók sorában. Gál Éva azt hangsúlyozta, hogy „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, utalva arra a két évvel ezelőtti esetre, amikor az SZKT-ülésen őt és a csapatát tették felelőssé a marosvásárhelyi helyhatósági választási kudarcért. A fórum végén Brassai Zsombor válaszolt a kérdésekre, leginkább az őt ért vádakra. „Őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez” – fogalmazott. Peti András nem óhajott hozzászólni, majd Kelemen Hunor értékelte a hallottakat és válaszolt az elhangzott kérdésekre, gondolatokra. „Mindenkire szükség van. Andrásra is és Leventére is, a hátországra és a hálózatokra is, amelyekről Gál Éva beszélt, és amelyek két évvel ezelőtt megszűntek” – jelentette ki.
Antal Erika
maszol.ro

KOCSIS TÜNDE: SZERZETESRENDEK ÉS SZÍNJÁTSZÁS
A Játéktér 2014. őszi számából
Bodó Márta Iskola és színház című könyvéről[1]
Amikor a szerzetesrendekre gondolunk, a színjátszás talán az utolsó dolog, ami eszünkbe jut róluk. Közvetlenül valóban nem jellemző a szerzetesekre, de egyféleképpen mégis életük része lehet(ett) a színjátszás. Felfedezték ugyanis, hogy milyen hálás eszköze a nevelésnek, így szerzetes tanárokként darabszerzők és rendezők kerültek ki soraikból.
Bodó Márta Iskola és színház című kötete a 2007-ben megvédett doktori dolgozata egyik részének szerkesztett változata.[2] A cím és az alcím ‒ Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe ‒ talán a könyv legeredetibb tartalmi részét nem említi, mégpedig azt, hogy milyen mértékű és minőségű volt Erdélyben a katolikus férfi szerzetesrendek által vezetett oktatási intézményekben az iskolai színjátszás, és milyen szerepet töltött be a nevelés területén. E konkrét, kissé szerteágazó, ám mégis egységes kutatást alaposan vezeti fel a kötet első része, amely a nevelés elméletének és gyakorlatának alakulását követi nyomon az ókortól napjainkig, illetve rámutat arra, hogy a keresztény neveléselméletben milyen helyet foglal el a dramatikus gyakorlat.
A kötet erénye, hogy a szerző a (köz)ismert történelmi, neveléstudományi, helytörténeti, irodalomtörténeti, filozófiai stb. adatok és elméletek között olyan ismereteket „csepegtet” el, amelyek érdekesek és újszerűek lehetnek. Ezt közvetlen, a tudományos értekezés normáit tiszteletben tartó, mégis gördülékeny nyelvezeten teszi.
Kíséreljük meg hát, hogy Angi Istvánnak a kötet előszavaként szolgáló összefoglalója után ‒ a kötetből szemelgetve ‒ egy másik összefoglalót is az olvasók elé tárjunk.
Bizonyára újdonságként hat sokunk számára, hogy kik voltak az első pedagógusok. Amikor a rómaiak meghódították Görögországot, sok ezer művelt görög polgárt hurcoltak Rómába rabszolgának. A gazdag római családok drága pénzért megvásárolták és gyermekeik tanáraiként „hasznosították” őket. Ezeket a rabszolgákat nevezték pedagógusoknak ‒ görögül: ’gyermekvezető’. A szegényebb rómaiak csemetéit az iskolákban ugyancsak (felszabadított) görög rabszolgák tanították, s amíg a gyermekek naponta hat órát zsámolyukon ültek kezükben viasztáblácskával, előttük ült a tanító a támlás karosszékben, amit katedrának neveztek. (26.)
A szerző részletesen leírja a történelmi, művelődési korok világképét, s hogy ezekhez hogyan hasonul, ezeket miként „táplálja” a nevelés és a színház.
Már ebben a neveléstörténeti részben találkozunk a három, Erdélyben is jelentős szerzetesrend „nevelésfilozófiájával”.
Loyolai Szent Ignác Jézus Társaságát, az ún. jezsuita rendet missziós céllal hozta létre, de hamar rájött, hogy a messzire küldendő térítő papnövendékeket hatékony eszközökkel nevelni kell, emiatt hangsúlyt fektetett az oktatás kidolgozására. (48.) Szent Ignác szerint a diákoknak tanulmányaik során kell a keresztény értékeket magukba szívniuk. A Ratio Studiorumot, ezt az első, világszerte alkalmazott, alaposan kidolgozott tanítási rendszert első ízben 1586-ban a rend tanügyi szakértői dolgozták ki. Kezdetben a tanítási program az átlag reneszánsz iskolákéhoz hasonlított: a latin ékesszólás fejlesztését hangsúlyozta. „Modern” oktatási programja volt: a diákok aktivizálására törekedett, a kíváncsiság felkeltésére a tananyag tanításának változatos módszertanával. (55.) A hangsúly a humán tárgyakra, a szabad művészetekre és a tudományokra került, a klasszikusok tanulmányozására. Továbbá a kritikus és önálló gondolkodás, a hatásos beszéd, a meggyőző és szép írás is fontos helyet kapott benne, miként a testmozgás, a játék és a szórakoztató feladatok is. (59.) „A Ratio Studiorum előírta a növendékpapok és tanárok dramaturgiai képzését, a színielőadások rendszerességét a rend iskoláiban, megszabta az előadások számát, tisztázta azok körülményeit.” (107.) 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásának évében a magyar korona fennhatóságához tartozó területen 42 jezsuita intézmény létezett. (61.) Ezekben több mint 8000 diák tanult. A reáltantárgyakat és az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították.
A Ferenc-rend a 13. században telepedett le magyar földön, de nem volt tanításra szakosodott rend, csupán a rendtagok képzésére, a hagyományos klerikus műveltség elemeinek elsajátít(tat)ására fektette a hangsúlyt. Latintudás, imák, zsoltárok, liturgikus ismeretek, hitszónoki feladatok – s noha kevesebb hangsúlyt kapott a (zsoltár)éneklés, éppen az erdélyi, csíksomlyói kolostor mégis élen járt Kájoni Jánosnak az éneklés egységesítésére tett törekvései által. Ennek foglalatja a Cantionáléja. (50.) Erdélyben a ferenceseket a történelmi események (mégis) iskolaalapításra késztették. Így a reformáció után alapították csíksomlyói iskolájukat, amely kiemelkedő szerepet töltött be a vidéken. Saját ferences iskolatípusuk, tanrendjük viszont nem volt, az éppen uralkodó iskolatípus mellett kínálták a hitbeli alapismereteket. Az erdélyi ferencesek tanítási módszere is a Ratio Studiorum volt 1751-ig, amikor lett saját tanítási rendjük is, de 1773-ban Mária Terézia tanügyi rendelete, a Ratio Educationis ‒ amely, kötelező lévén, egységesítette az iskolatípusokat – a saját jelleget háttérbe szorította. „A 17. században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences oktatás.” Ez a hittudomány és a bölcselet mellett kézimunkát, rendtörténet-ismeretet, orgonálást, gregorián éneklést tanított, és persze a szertartásokra vonatkozó ismereteket. Továbbá német nyelvet. (53.)
A piaristák még az alapító életében, 1642-ben megtelepedtek magyar földön, a felvidéki Podolinban. Az önálló magyar rendtartomány pedig 1717-ben alakult meg. Ebben az évben telepedtek le Erdélyben, Besztercén; 1725-ben Nagykárolyban, 1730-ban Máramarosszigeten, 1741-ben Medgyesen, 1751-ben Szentannán. 1776-ban Mária Terézia megbízásából ők vették át a jezsuiták intézetét. (67.) „José de Calasanz, az előkelő, de elszegényedett aragóniai család sarja hivatását Róma szegénynegyedeit látva ismerte fel.” Ingyen kezdte tanítani a szegényebb családok gyermekeit, sőt, utcán kallódó gyermekeket, kezdetben elsősorban hitbéli ismeretekre – később kegyes iskolának nevezték el az iskoláit, melyek az ingyenes népoktatás elindítói lettek. (63.) Az iskolát adományokból tartották fenn, és az alapismeretek átadása volt a cél: írni, olvasni, számolni tanítottak, és a leglényegesebbre, a hitigazságok átadására törekedtek. A piarista iskolában „minden pedagógiai tevékenység formai elve, alapvető jellege a vallásos, hívő lelkület, a pietas”. (64.) A szegényebbek keveredtek jobb módúakkal, sőt, nemesi származásúakkal is – ez észrevétlenül is szociális gondolkodásra, érzékenységre nevelte az utóbbiakat. Saját használatra kapott tankönyvük volt, ami újdonság volt abban a korban. (66.) A piarista iskolák számára fontos volt, hogy a diákok a matematika és a természettudományok terén is képzettek legyenek.
A szerző egy piarista szerzetes tanár kapcsán kitér egy érdekes jelenségre: a 18. században megfigyelhető „házi színház” gyakorlatára. A piarista történész, irodalmár, drámai párbeszédszerző Bolla Márton házi tanítója volt gróf Bánffy György erdélyi főkormányzó két fiának. A gróf és felesége a Kinderfreund című gyermekfolyóirat magyarra fordításának megrendelői és támogatói. Ebben egy házi használatra szánt színdarab is található. Bár e darabokat inkább olvasásra szánták, de olykor a családnak, ismerősöknek elő is adták őket a gyerekek. Témájukat a mindennapi életből merítették, céljuk az etikai-erkölcsi hatáskeltés volt, a megkívánt viselkedésminták játékos begyakorlását tették lehetővé. Fiú- és lánygyermek egyaránt játszhatott bennük.[3] (76.)
A gazdag forrásanyag, a számos idézet és példa a kutatás szakszerűségét igazolja, amelyek mellett – nem tolakodó módon, de – érezhető a szerző kiállása a keresztény hit és a katolikus iskolák mellett. Továbbá a kötetnek nyilvánvaló szándéka az is, hogy promoválja az iskolai színjátszást számos haszna és szépsége miatt, ily módon nemcsak a múltat sorjáztatja (példaként), hanem a jövőre is hatással kíván lenni.
A kötet második tartalmi egysége a kolozsvári jezsuita (később piarista), a csíksomlyói obszerváns ferences, a kantai minorita gimnáziumok és a gyulafehérvári Majláth-gimnázium vonatkozásában tekinti át az iskolai színjátszásnak az oktatás és nevelés folyamatában betöltött szerepét. (89.) Ezt a képet egészíti ki az iskolai színjátszás vonatkozásában megvizsgált két jelentős, a két világháború között megjelent folyóirat: az Erdélyi Iskola és a Jóbarát.
A protestáns kollégiumok korábban elkezdték a drámajátszást, mint a jezsuiták, ám a jezsuiták által előadott darabok rövid időn belül a legdíszesebb körülmények közt bemutatott játékok lettek. (106.) A témákat a történelemből, a latin és görög klasszikusokból, külföldi missziókból, a szentek életéből és a helyi hagyományokból vették. Többségüket a jezsuita tanárok írták. (107.) Indián tematika is került a hazai fiúk elé, a Dél-Amerikát megjárt jezsuita tanárok jóvoltából. De Afrikából, Indiából, Kínából is sok színpadi történet származott. (108.) A színielőadásokat a retorikai képzés kiegészítéseként fogták fel. Retorikai tankönyvként Cypriano Soarez (1524‒1593) jezsuita retorikáját használták a kolozsvári iskolában is, mely érthető formában dolgozta fel az antik retorika nagyjait. (110.) A jezsuita iskolai színjátszás mennyiségében is jelentős: a magyarországi jezsuitáknál (még mindig csak töredékesen feltárt, de így is) több ezer a színielőadások száma. (115.) S emellett a legjobb európai színdarabtermést is közvetítették az antik szerzőktől a modernekig. (116.) „Illei János jezsuita Tornyos Péter című farsangi témájú komédiája volt az egyike az elsőknek, amelyeket az iskolai előadás keretein kívül, immár hivatásos társulat is előadott.” Érdeme a darabnak ízes, népi fordulatokban bővelkedő magyar nyelve. (156‒157.)
A piarista iskolák előbb és nagyobb mértékben használták az anyanyelvet, mint a jezsuiták, ez pedig a szélesebb körű sikert, befogadást tette lehetővé. (122.) Náluk jellemző volt a hazafias érzület, továbbá szép hagyománya volt a zenei oktatásnak és a kórusvezetésnek. (121.)
Kolozsváron Pállya István volt az első iskolaigazgató 1776-tól 1782-ig, maga is iskoladráma-szerző, és neki is szerepelt darabja az első hivatásos színtársulat(ok) műsorán. Kolozsváron Janovits Jenő 1900-ban ismeretterjesztési és közönségnevelési céllal diákelőadásokat kezdeményezett, és partnerekre akadt a kolozsvári piarista iskola szerzetes tanáraiban. Magyar drámatörténeti előadások című sorozatában 1911‒12-ben 26 magyar színművet nézhettek meg az érdeklődők. A diákoknak a színházi matinékat előadások vezették fel, amelyeket a város neves személyiségei és saját tanáraik tartották. (175.)
Érdekességszámba mehet, hogy a piarista önképzőkör 1901‒02-ben Pázmány Péter nevét vette fel; ekkor volt Kuncz Aladár VII. osztályos diákja a kolozsvári gimnáziumnak, az önképzőkör keretében ő is tevékenykedett. (140.)[4]
A csíksomlyói ferenceseknél is maguk a tanárok írták a misztériumos színdarabokat. Olykor sokan, némely darabban 120−130-an is szerepeltek, és nagy hallgatóság előtt adták elő őket az iskola színháztermében vagy a Kis-Somlyó-hegy oldalán. A Mária-társulat gondoskodott a „Csíksomlyón előadott darabok lejegyzéséről, díszletekről-jelmezekről, tagjai a darabokban szereplő diákok s az ezeket rendező tanárok”. (91.) A vallásos műfajok voltak túlsúlyban: így a (nagypénteki, nagyszombati) passiók, misztériumok és moralitások. A csíksomlyói passiók jellegzetessége: a Máriával kapcsolatos jelenetek nagy száma mellett az apokrif jelenetek sokasága. Szívesen szerepeltettek a darabokban ördögöket és egyéb allegorikus alakokat is, valószínűleg a szórakoztatás céljával, valamint ez a barokk világkép beszüremkedése a passiók szövetébe. Továbbá – nem is annyira meglepő módon – sok bűnös ifjút megjelenítő kép is bekerült az „itteni” passiókba. A versben íródott passiók nem jelenetekre, hanem stációkra tagolódnak, a keresztútjárás tizennégy stációjához hasonlóan, s „minden állomásnál a drámaszöveg előadását megakasztja egy bűnbánati ének közös előadása”. (95.) A passiók hatásosságát mutatja egy szóhagyományban fennmaradt eset, amikor az ifjak annyira megjelenítették a szereplő személyeket, hogy egy nagypénteki előadás alkalmával a felindult nép Pilátust és a keresztre feszítő zsidókat meglincselte. (102.) Pünkösdkor inkább világi témájú vagy hősies történelmi darabokat mutattak be. Összesen 98 dráma maradt meg, ezekből 67 magyar nyelvű.
A kantalai minorita drámák összegyűjtése, kiadása és vizsgálata Kilián István érdeme. (103.) 18. századi magyar szövegekről van szó: 11 vallásos (moralitás, misztériumjáték, passió, dramatizált bibliai história, dialogizált újszövetségi példabeszéd és szentek életéről szóló darab) és 9 profán témájú (világtörténeti dráma, szerelmi, féltékenységi dráma, istenparódia, társadalmi bohózat, szatíra). A minorita iskolák a jellemfejlesztés mellett a közönség nevelését és szórakoztatását is célul tűzték ki. A társadalmi szatírák ugyanis a környék közéletét, közösségi visszásságait figurázzák ki. Ez azért is volt fontos, mert a nem katolikus többségű város más valláson levőket is igyekezett megszólítani. (104‒105.) A minoriták diákjai és iskolai előadásainak nézői is a szegényebb, falusi, kisvárosi rétegből kerültek ki.
A gyulafehérvári Majláth-gimnázium[5] Vörösmarty önképzőkörében is zajlott színjátszás; itt mindvégig elsöprő többségben voltak a vidám, tréfás darabok, jelenetek, monológok, és elenyésző volt köztük a vallásos, erkölcsnemesítő előadások száma. (154.)
Az Erdélyi Iskola című lapot oktatási-népnevelési szándékkal a keresztény pedagógusok iskolai munkájának segítésére és a népművelés támogatására létesítette 1933-ban Márton Áron akkori kolozsvári katolikus pap, egyetemi lelkész és György Lajos egyetemi tanár. Az 1944-ig működő lap évi négy füzetben jelent meg. (160.) Fontosnak tartotta a népi színjáték hagyományának gyűjtését és közlését. De az iskolai színielőadások mikéntjére vonatkozó elméleti cikket is közölt, előadásra ajánlott szövegek, összeállítások, népi darabok mellett. (163.) A szavalókórus divatja már az első szám hasábjain kirajzolódott. Gyakorlati útmutatást kapott a műkedvelőcsoport-vezető, hogy mikor hasznos megoldás a szavalókórus, és szavalókórusra dramatizált, alkalmazott verseket is ajánlottak a lap szerzői. (170.) A II. világháborúig nagyobb divat volt a színdarabok előadása, a 40-es években a versmondás lett hangsúlyosabb és a karének, a zenei számok.
A Jóbarát című, katolikus szellemiségű ifjúsági lap hasábjain az erdélyi (katolikus) iskolák életéről, a cserkészmozgalomról, az Erdély-szerte működő Mária-társulatok[6]tevékenységéről és a diákok szépirodalmi szárnypróbálgatásairól értesülünk. Köztük nem ritka a színielőadás híre, de a színikritika és a színdarabközlés sem. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban volt, amelyet a piarista rend vezetett.
Hálásak lehetünk a szerzőnek az összegyűjtött anyagok gazdagsága és színessége miatt. Elkelne egy vagy több hasonló kutatás a protestáns iskoladrámák és iskolai színjátszás témájában is, hogy a leírtakat kiegészítve teljesebb képet lássunk az erdélyi iskolai színjátszás múltjáról.
A szerzővel egy helyen nem értünk egyet. Állítása szerint a „bukaresti, zsidó gyökerű Moreno kifejlesztett egy mára elterjedt módszert, amelynek »felfedezése« keresztény keretek közt sokkal korábban megtörtént, csupán a megfelelő népszerűsítést szolgáló eszközei hiányoztak (vagy nem is alkalmazott ilyeneket) ahhoz, hogy a pszicho- és bibliodráma, a drámapedagógia és más »újító« módszerek egy-egy keresztény szerzetes- vagy iskolahálózat nevét viseljék”. (193.) Amit Jakob Levy Moreno megalapozott, ti. a pszichodrámát, az mára egy módszertanilag alaposan kidolgozott terápiás önismereti módszer. A bibliodráma ugyancsak szigorú keretekkel és sajátos módszertannal bíró önismereti csoportfoglalkozás. Hogy mindkettő dramatikus eszközökkel dolgozik, és hogy a bibliodráma bibliai történetek és személyek megjelenítése által „tart tükröt”, az még kevés ahhoz, hogy egymás mellé tegyük e célirányos módszereket a szerzetesek által vezetett iskolai színjátszással. A népszerűsítés tehát nem mérvadó ez ügyben. Ezek a 20. század második felében elterjedt „újító” önismereti módszerek a hatékonyságuk miatt terjedtek el és vívták, illetve vívják ki maguknak a népszerűséget. Ez természetesen semmit sem vesz el a szerzetes iskolákban zajlott színjátszó tevékenységek érdemeiből, a vitathatatlan önismereti és személyiségfejlesztő jellegükből.
Egy – a könyvben talált – idézet parafrazálásával zárjuk a kötet, a szerző, a recenzáló és az olvasó „együttműködését”, maradva azzal a tudattal, hogy a színház a társasjáték egyik legszebb (és tegyük hozzá: legfejlesztőbb) formája…[7] (167.)
[1] Bodó Márta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe. Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2009.
[2] A doktori dolgozat másik részét az Egyház és színház c. kötet tartalmazza (Verbum, Kolozsvár, 2012).
[3] Abban a korban csak a fiúk fellépése dívott. A Ratio Studiorum egyenesen előírta, hogy csak fiúk léphetnek fel, és még a női arcfestés és a női kosztümök is tiltottak voltak. (76.)
[4] Egy másik, talán ma már meglepő adat: Kolozsvár lakossága 1890-ben 81,2%-ban magyar, 1900-ban 85,4, 10,8%-ban román, 3,2%-ban német. „Viszont a nem magyar nyelvűek 95,4%-a beszélt magyarul! A színház nem valami ellenében volt nemzeti, hanem a magyar kultúra ápolása és terjesztése érdekében.” (144.)
[5] Ez maradt a kommunista uralom idején az egyetlen katolikus iskola Erdélyben.
[6] „A Mária-kongregáció a katolikus ifjakat tömörítő ifjúsági szervezet volt, hitbuzgalmi és kulturális-önképzési jelleggel. Minden csoportja foglalkozott alkalmi színielőadással.” (176.)
[7] A pontos idézetből részlet: „A színház mint a társasjáték egyik legszebb formája…” Forrás: R. Hajek Sárának az Erdélyi Iskola 1936. novemberi számában megjelent írása.
Transindex.ro

Tavaszváró irodalmi est a SIKER-től
Az újrakezdés, a megújhodás jegyében tartanak ismét felolvasóestet a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal tagjai szombat este a Tein Teaházban. A tavaszváró ünnepi műsor a „Színtiszta harmattal” címet viseli.
Matekovics János Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) vezetője megkeresésünkre elmondta, a tavaszünnep bizonyos keleti népeknél az újév kezdetét jelentette, és mivel az említett évszak első hónapja a március: a három hónappal korábban megszervezett fellépés után ezért választották ezt az időpontot felolvasóestjüknek. Mint magyarázta, az ünnep legfontosabb üzenete az ember harmóniája a természettel, a megújhodás, a szerelem és a termékenység misztikuma, ugyanakkor fontos tényező volt döntésükben az is, hogy éppen a nők napja környékén mutathassák be új műsorukat. Matekovics hozzátette, az életigenlő írásokban különös hangsúlyt kap a szerelem, az odafigyelés és az egymás megbecsülése.
Mint ismeretes, a SIKER első fellépésére még novemberben került sor, céljuk, hogy eseményükkel eljuttassák az élő irodalmat az emberek szívébe. Mint a kezdeményezés vezetője magyarázta, a projektet hosszútávúra tervezték, fellépéseiket továbbra is folytatni fogják. Készül egy gyerekeknek szóló irodalmi est is, ezt leghamarabb június elsején, Gyereknap alkalmával tekinthetik meg a kicsik, ugyanakkor a felnőtteket célzó estéket sem hanyagolnák továbbra sem. Az interaktív előadásokat tehát ezután is folytatják, illetve céljuk különböző tematikus estek és könyvbemutatók megszervezése, valamint szakemberek bevonásával irodalom témakörben szervezett műhelymunkákat is tartanának a közeljövőben. „Sajátos színt akarunk vinni a város kulturális életébe” – zárta gondolatait Matekovics János Zoltán.
A „Színtiszta harmattal” címet viselő irodalmi estre szombaton 19 órától kerül sor a Tein Teaházban, az esemény alkalmával a SIKER két új gitárosa, Miklósi Attila, valamint felesége, Miklósi Olga is bemutatkoznak. Fellépnek továbbá írásaikkal Gyergyai Bea, Kádár Sára Hajnalka, M. Simon Katalin, Matekovics János Zoltán, Sikó Barabási Eszter, Tőkés Hunor és Váradi József.
Bencze Melind
Székelyhon.ro

Március 6.
A kommunista történetírás tankönyveinek kiemelt dátuma volt 1945. március 6. A népi demokrácia első kormányának, a Petru Groza-féle kormánynak a megalakulását jelezte. Nekünk magyaroknak érdekes dátum, magát a kormányfőt is hozzánk közelállónak éreztük, talán a remények, talán a magyarok felé tett gesztusok miatt. A mai tankönyvekben ezt olvasni: a magyarok által is támogatott román baloldal átvette az ország irányítását. Amiről kevesebbet beszéltek akkor a történelemkönyvek, sőt ma sem kedvenc témája a román történetírásnak, az Groza személyi garanciája a szovjet hatalom felé.
Petru Groza – vagy ahogyan a magyar forrásokban szerepel: a Budapesten jogot tanult Gróza Péter – nem véletlenül került a történelem színterére. Olyan embert kellett ugyanis választani, aki elérheti, hogy megszüntessék Észak-Erdélyben a szovjet közigazgatást. Sztálin előtt ki vállalhatott volna felelősséget Erdély „rendjéért és nyugalmáért”, ki más biztosította volna a „nemzetiségek jogait” és természetesen a „front szükségleteit biztosító intézmények működését”, mint egy személyében komoly és megbízható ember, aki ráadásul baloldali elkötelezettségű.
A tekintélyes, nemzetpárti, magyarországi és nyugat-európai egyetemeken tanult Grozát nem kommunista, hanem mélységesen náciellenes meggyőződése és – nem mellesleg – a bukaresti politizálási stílustól való elfordulása vezette a baloldalhoz. Jól tudta ezt a helyszínen, Kolozsváron tartózkodó Visinszkij szovjet külügyi népbiztos és maga Mihai román király is, amikor megegyeztek, hogy ezzel a garanciával kérik a román kormány adminisztrációjának Erdélyre való kiterjesztését, amit addig nem adtak a románok kezére.
Március 13-án Groza ünnepélyesen jelentette be Kolozsváron, másnap minden magyar lap idézte, hogy „a demokratikus Románia minden állampolgárának, így a magyar népnek is szülőanyja lesz”. Úgy tűnik tehát, hogy Groza igen nagy gesztusokat tett a magyarok irányába, és ilyenkor azzal is alátámasztandó az állítás, hogy nem sokra rá létrejött a Bolyai Egyetem, visszaszolgáltatták a Csíki Magánjavakat, és véget vetettek az atrocitásoknak, amit szeptembertől januárig Erdélyben különféle román partizáncsapatok elkövettek.
A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a magyarázat, mert Nicolae Rădescu kormánya maga is tett gesztusokat a magyarság felé, gondoljunk csak a Nemzetiségi Minisztériumra, amelyet felállított, vagy a ’45 februárjában elfogadott Nemzetiségi Statútumra, amelyet máig nem hatálytalanítottak. A magyarok jogaival tehát mindenki példálózott, amikor a béketárgyalásosok előtt Erdély státusáról tárgyaltak. A valóságban a kommunista berendezkedés volt a tét, nem a magyarok jogai, tömören tehát így szól az igazság: fűt-fát ígért – ideológiai meggyőződéstől függetlenül – mindenki, csakhogy Erdélyt megszerezzék, abban pedig a magyar kulcsszereplő volt. A Rădescu-kormány bukaresti logikával, a Groza-kormány erdélyi kultúrával és helyismerettel egyezkedett a sztálini szovjet hatalommal.
Hogy ez mennyire igaz, arra felhozhatjuk mindazokat a jogszabályokat, intézményi garanciákat és engedményeket, amit a román hatalom vállalt, és amit rendre igyekeztek elfeledni alkalmas pillanatban. Mert leginkább azt szerették volna akkor is és ma is, ha nem kell velünk számolni. Mintha mi sem változott volna!
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro

Nyílt levél Románia Elnökéhez és Románia Kormányához
A Bihar megyei sajtóban és különösen a nagyváradiban, a megyeszékhelyen, sok év óta folyik a sértő, rágalmazó és hazug, sovén, szélsőséges nacionalista hírek, riportok, cikkek közlése, amelyek faji és etnikai gyűlöletet, ortodox vallási és katolikus-ellenes fundamentalizmust propagálnak, a román állam intézményei pedig (az Elnöki Hivatal, a Kormány, a Prefektúra, a Polgármesteri Hivatal, az Államügyészség, a Rendőrség, a SRI) halogatja és gyakorlatilag megtagadja azt, hogy törvényesen intézkedjék ezeknek a társadalomellenes és demokráciaellenes, mélységesen diszkriminatív valamint az európai szellemmel, értékekkel és az EU-normákkal, a valóságos jogállamisággal szembenálló cselekményeknek a leküzdéséért, jóllehet már 2013-tól kezdve panaszlevelek, petíciók és folyamodványok révén ismételten felhívták rájuk a figyelmet. A Bihoreanul napilap kitűnik az ilyen mocskolódó és aljas támadások tekintetében, állandóan etnikai és vallási gyűlöletre úszít, faji, nyelvi, nemzeti és vallási gyűlöletet szít az állampolgárok között, pedig a városban és a megyében ezer éve élnek magyarok és katolikusok, s a részarányuk jelentős, a lakosság több mint egyharmadát teszik ki, választott vagy kinevezett képviselőik vannak a helyi hatóságoknál, közöttük Nagyvárad egyik alpolgármestere, tiszteletben tartják a kötelezettségeiket, s munkájuk révén, adó- és illetékfizetőként állandóan hozzájárulnak a közös cél eléréséhez, az ország és a régió előrehaladásához, következésképpen ugyanazokkal a szabadságjogokkal, egyenlő emberi és állampolgári jogokkal, személyi és közösségi jogokkal kell hogy rendelkezzenek mint a régió többi lakói, beleértve a többségi románokat, mert állampolgári tekintetben mindannyian egyazon nemzet tagjai, az állam pedig mindannyiuké és megkülönböztetés, kiváltságok vagy kivétel nélkül mindannyiuk számára garantálnia kell az egyenlőséget a jogok terén és a törvények tekintetében. Ezen illusztris lap vitéz tollforgatóinak legutóbbi hőstette egy rövid cikk közlése és egy fényképé, amelyet költői igényű szöveg követett, amelynek akadozó, kezdetleges sorai, kínrímek, ritmus és stílustörések, hogy ne is beszéljünk a viccnek szánt passzusokról, amelyek rendkívül kétes értékűek, de végtelenül agresszívek és sértőek még a román igazságszolgáltatást illetően is, nem csak a magyar etnikumbeliek és a római katolikus hívek vagy a Premontrei Rend szerzetesei számára, akik joggal követelik vissza törvénytelenül elkobozott javaikat; ezek a sajtóanyagok rendkívül alacsony kulturális, intellektuális szintről valamint aljasságról tanúskodnak, ezért nem táplálhatunk illúziókat az őket létrehozó mocskolódó firkászokról, sem pedig pedig az ő gyűlöletüknek és magyarellenes valamint katolicizmus-ellenes propagandájuknak az áldozatául esőkről, akiket teljesen higgadtan, de logikátlanul, korlátlanul és szégyentelenül mocskolnak: “Săli de clasă îmi trebe mie/Sau biserici şi chilie?/Elevi cât de mulţi să fie?/Sau bistarii din chirie? / Avem o lege beton,/Contestăm şi-un Trianon,/Prost nu-i cela ce cerşeste,/Ci acel ce dăruieşte…” (Prózai fordítás: Tanterem kell nekem vagy templom és cella? Hány tanuló legyen? Vagy pénz bérleti díjból? A törvényünk beton, Trinont is kétségbe vonjuk, nem az a hülye, aki koldul, hanem az, aki ad…); „25 évvel a Forradalom után azért törjük magunkat, hogy kielégítsünk mindenféle követelőzőket az összes pozícióban, akik megjelentek, mint eső után a gomba.”;”Három századra is kiterjedhet az általános visszakövetelési folyamat, amilyen szégyenletes visszaszolgáltatási törvényeink vannak. Máris nemcsak a kommunista államosításokat vitatják, hanem Trianont is, és nemsokára az Államnak kártalanítania kell minden vándornépet, aki itt hagyta a sátrait és a bográcsait ezen a tájon. Ami pedig a per áthelyezését illeti, úgy hiszem, az lenne csak vicces, ha Debrecenbe vinnék például át, nem pedig Kolozsvárra, mert Debrecen közelebb van, és könnyebb oda törvényszékre szállítani a kurvákat.” (http://www.bihorel.ro/ce-misto-ar-arata-colegiul-mihai-eminescu-revendicat/) Tekintetbe véve mindent a fentiekből, állhatatosan felkérem az állami hatóságokat arra, hogy ebben a régióban foglalkozzanak többet a többségi lakosság kulturális és intellektuális színvonalának emelésével, hogy a rendelkezésére álló tartalékalapokból minden közintézmény utaljon ki több pénzt nevelésre és kultúrára, intelligens és tisztességes adományok révén gazdagítsa a közkönyvtárakban az értékes és a demokrácia szempontjából hasznos könyvek gyűjteményeit, különösképpen a nemzeti kisebbségekről, nyelvekről, vallásokról szóló művekkel, és fordítson több pénzt az iskolák, a filharmónia, a színházak finanszírozására annak érdekében, hogy inkább a valóságos ismeretszint emelkedjék, hogy inkább a tolerancia és a másik állampolgár iránti tisztelet növekedjék, valamint a különböző nyelvek, fajok, vallások és kultúrák iránti tiszteletet terjesszék a valódi pluralizmus szellemében, mintsem a sovén, xenofób, fundamentalista, etnicista és ortodox ficujkákat, az európai civilizáció ellenségeit, amelyek veszélyt hoznak az igazi demokráciára és a valódi kultúrára. Így, pluralista, demokratikus és toleráns neveléssel sokkal könnyebben előzhető meg és sokkal hatékonyabban küzdhető le Románia arcképének bemocskolása külföldön, sőt, az idegeneknek a románokról alkotott véleménye is megváltoztatható: lemondanának a sablonokról, a sztereotípiákról és az előítéletekről, amivel a külföldre távozott románokat ítélik meg amiatt, hogy közülük egyesekből hiányzik az elemi nevelés, és olyan elemek bujtják fel vagy modellálják őket, mint a Bihoreanul szerzői vagy a mentalitásukat, tetteiket és szavaikat tekintve hasonló román „értelmiségiek”...
Bukarest, 2015. március 2.
Aggodalommal és különleges tisztelettel,
Varga Andrea Tünde
(Megjelent a Contributors.ro-ban 2015. március 3-án. Románból fordította Zs. I.)
maszol.ro,

A ROMÁN TÖRTÉNÉSZ, AKI SZERINT TRIANON NEM VOLT IGAZSÁGOS
Lucian Boia ma a legmenőbb történész nemcsak Romániában, de talán egész Európában. Legújabb könyvében egyszerre megy szembe saját hazája hamis mítoszaival, a két világháború győztesei által diktált múltszemlélettel, meg úgy általában mindennel, amit a történelemről ma gondolunk. És mindezt szakmailag hibátlanul, és kifejezetten jó, olvasmányos stílusban teszi.
A bukaresti történész nem először botránkoztatja meg a hagyományos nemzeti mitológián nevelkedett román olvasóközönséget. Két legbalhésabb munkája, a„Történelem és mítosz a román köztudatban”, és a „Miért más Románia?” magyarul is olvasható. A Cser Kiadó jóvoltából most megjelent „Vesztesek és győztesek"-ben még nagyobb vállalkozásba vágja fejszéjét: feje tetejéről a talpára állítani az egész huszadik századi európai történelmet. És benne persze a magyart és a románt is.
Az előző évszázad naptárilag 1900-ban, de igazából 1914-ben kezdődött, azokkal a szarajevói golyókkal, amelyek nem Ferenc Ferdinánddal és feleségével sok millió emberrel is végeztek – no, meg mindazzal, amit Európa századokon át jelentett. Boia is itt fogja meg a munka végét, helyesen érezve, hogy az első világégéssel kapcsolatban kell először rendet tenni a fejekben.
Ki, mit tudott?
Alapvető tézise, hogy a közfelfogással ellentétben a világháború egyáltalán nem volt elkerülhetetlen, és nem robbanhatott volna ki pusztán csak azért, mert Berlin és Bécs így döntött. Ehhez a többi hadviselő fél akarata is kellett. Mindenki felelős, igaz, nem azonos mértékben. Boia szerint az európai lőporos hordó kanócát két állam gyújtogatta a legszorgalmasabban: Németország és Oroszország. Bizony, bizony, Oroszország, amelyről a szerző találóan jegyzi meg, hogy a történelem ítélőszéke előtt nagy szerencséjük, hogy idő előtt kidőltek a sorból. Mivel '18-ban a háború már nélkülük fejeződött be (ráadásul a végül győztesnek bizonyuló oldalon kezdték) '14-es szerepükre jótékony homály borult. És ez a homály nem oszlik azóta sem. Holott Boia szerint
"A cári birodalom nem ám kis ártatlan országocska volt, ellenkezőleg: a legnagyobb, és egyik legkapzsibb impérium, amelyet a modern történelem ismert.”
Elmarasztalja a német történészeket, amiért 1945 után nemcsak a második, de az első világháború kirobbantásáért is önként vállaltak minden felelősséget. Azt már csak én jegyzem meg, hogy egy ennyire dilettáns vélemény csak a hitleri éra bűneiért máig tartó, szűnni nem akaró permanens bűnbánat fülledt, beteg légkörében válhatott általánosan elfogadottá.
Boia szerint tény, hogy a háború egyik fő kezdeményezője Berlin volt, ám ebben semmi elítélendőt nem lát. Amit a német vezetés akkor, száz esztendeje tudhatott a világról, annak alapján ezt a háborút muszáj volt megvívni, méghozzá minél hamarabb. Mert - és itt jön a kötet talán legfontosabb gondolata! - a múlt szereplőinek döntéseit nem mai tudásunk, hanem a kortársak számára rendelkezésre álló információk alapján kell megítélni. Berlinben '14 nyarán úgy tűnt, a háború rövid és nagyon jó buli lesz. És erre minden okuk meg is volt. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy ez a mulatság nagyon véres lesz, és a másnap évtizedekig is eltart majd.
Nem csak a románoknak volt joguk...
Ellenkező előjellel, de ugyanerre remek példa Románia belépése a háborúba. Boia sorra veszi azt, mi mindent vehetett számításba 1916-ban a bukaresti vezetés - és ennek alapján arra jut, hogy őrültség volt megtámadni a Monarchiát. Rövid távon alaposan pofára is estek a románok, a magyar bakák még Bukarestet is megjárták -, ám a történelem végül döbbenetesen kegyes volt hozzájuk. Nem hogy Erdélyt, a Partiumot és a Bánság egy részét sikerült megszerezniük, de Oroszország összeomlását és bolsevizálódását kihasználva még bezsebelték Besszarábiát is. Ezt akár még 1918 nyarán se mondta volna meg előre az égvilágon senki. Mégis ez történt, és így az országot teljesen felkészületlenül, ostoba módon háborúba rántó Ionel Bratinaut ma a legnagyobb román államférfiak közt tartják számon.
És itt jön az, ami minket, magyarokat nyilván a legjobban izgat. Boia szerint a trianoni béke nem csak hatalmas mázli volt Románia számára - de komoly igazságtalanság is Magyarországgal szemben. Illetve leginkább az erdélyiekkel szemben. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki román történészként belegyalogoljon az 1918. december 1-jei, nemzeti ünneppé emelt, nagybetűs gyulafehárvári Nagy Nemzetgyűlés mítoszának kilencven éven át gondosan ápolt rózsakertjébe. Boia simán megteszi:
"A népakarat befolyástól mentes kinyilvánításának feltételei nem voltak a legjobbak: a román hadsereg épp megszállta Erdélyt. Ami azonban igazán szemet szúr, hogy (...) a gyulafehérvári gyűlés nem helyettesíthette a népszavazást. Elvégre nemcsak a románoknak volt joguk arra, hogy Erdély jövőjéről döntsenek, hanem a tartomány valamennyi lakosának. Az itt élők közel felét végül nem kérdezték meg arról, akar-e vagy sem Romániában élni."
És még rá is tesz egy lapáttal. Boia ugyan úgy véli, hogy ha Erdély népe legalább arról dönthetett volna, hogy teljesen beolvad Romániába, vagy autonómiát élvez, akkor a helyi románok többsége is az önrendelkezés mellett szavazott volna. A nagy nemzeti egység ugyanis hamis mítosz, az erdélyi románok inkább úgy vélték, hogy
"a balkáni Bukaresttel szemben ők képviselték Közép-Európát a román nemzeten belül. Úgy érezték, hogy civilizáltabbak, minden téren jobban teljesítenek a regáti románoknál. (...) A Regátban csupán az elit nyugatiasodott, Erdélyt a nyugati kultúra szelleme sokkal mélyebben és alaposabban átjárta."
Boia hosszasan elmélkedik azon, hogy az erdélyi románok többsége vajon valóban annyira epekedve várta-e a bukaresti "felszabadítást" az "ezeréves magyar elnyomás" alól, mint ahogyan a fősodratú román történetírás a mai napig állítja. Végül aztán ledobja az atombombát a soviniszta nemzeti mítoszra:
"Az éppen létező Románia, illetve az egyenlő nemzetek könfoderációjaként elképzelt Habsburg Monarchia közül az erdélyi románok valószínűleg az utóbbit választották volna. (...) Csakhogy így nem történhetett, a háború végén már csak a Romániával való egyesülés maradt."
Nyilván nem várhatjuk Lucian Boiatól, sem egyetlen román embertől sem, hogy szörnyű átkokat szórjon Trianonra, és az elmúlt gyötrelmes évszázadért mea culpázva tálcán kínálja nekünk vissza Erdélyt. Hiteltelen és gyáva gesztus lenne ez. De egy, valamikor egyszer talán megvalósuló normálisabb levegőjű Kárpát-medencéhez az ilyen bátor gondolatok kövezik ki az utat.
Balogh Gábor
Lucian Boia: Vesztesek és győztesek /Cser Kiadó, Budapest, 2015/
alfahir.hu