Románok és magyarok
Néhány napja a budapesti Román Kulturális Intézetben jártam, hogy bemutassam Farkas Jenő barátom még egy évtizede megjelent (és most román fordításban is olvasható) XIII+I Párbeszéd című interjúkötetét, amely magyar és román írástudókkal készült beszélgetéseit adja közre.
Az interjúalanyok között vannak magyarországi történészek, mint Romsics Ignác, Szász Zoltán, és jómagam, párizsi magyar történettudós, mint Fejtő Ferenc, román írók, mint a jó emlékezetű Ştefan Augustin Doinaş és Cornel Regman, olyan kiváló román történettudós, mint Alexandru Zub, akit fiatal temesvári egyetemistaként hosszú esztendőkre börtönbe zártak az ötvenhatos magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritása miatt. Vannak nemzetközileg jól ismert francia történelemtudósok, mint Catherine Durandin (aki magyarul is olvasható, mert kiváló, elfogulatlan munkájában dolgozta fel a román nép történetét, határozottan elutasítva a román történetírás oly sok gondot okozó nemzeti mítoszait) vagy a nálunk is tisztelt francia történetíró François Furet és az ugyancsak közismert francia filozófus. Alain Finkielkraut. Valamennyien az európai tudományos élet kiválóságai, akiknek a közép-európai históriáról is mindig megfontolást érdemlő véleményük volt.
Közöttük van régi barátom: Nicolae Balotă is, aki fiatal tudósként több mint egy évtizedet töltött el a bukaresti zsarnokság börtöneiben, majd a hatvanas évek közepétől figyelemreméltó tudományos pályát futott be, majd a nyolcvanas években elhagyta Romániát, német és francia egyetemek megbecsült professzora lett, miközben a mi irodalmunk gondozása körül is feledhetetlen érdemeket szerzett. Így nagy sikerű portrésorozatot adott közre (román nyelven) az erdélyi magyar irodalomnak olyan jeles egyéniségeiről, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Karácsony Benő, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Sütő András és mások. Ebben a munkájában a magyar-román irodalmi kapcsolatok, illetve a transzilvánizmus (az „erdélyi gondolat”) történetére is kitért.
Balotă munkásságára, túl azon, hogy igen jó baráti kapcsolatban állottam vele, azért is fel szeretném hívni a hazai közvélemény figyelmét, mert kevés olyan román tudóst ismertem, aki az őhozzá hasonló széleskörű és elmélyült tárgyismerettel, valamint jóindulatú empátiával foglalkozott volna irodalmunk történetével. Scriitori maghiari din România című munkája 1981-ben Bukarestben jelent meg (azóta a marosvásárhelyi Mentor kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!). Ez a műve irodalmunk külföldi befogadásának aligha túlértékelhető tényezői közé tartozik.
Nos, a Román Kulturális Központban rendezett könyvbemutatón, amely természetesen két nyelven (románul és magyarul) zajlott, módomban volt felidézni a román írótársadalomban szerzett tapasztalataimat. Részben még az 1989-es bukaresti forradalmat megelőző időkből, midőn akadémiai ösztöndíjjal több alkalommal is Bukarestben, illetve Erdélyben jártam, és számos román és természetesen magyar kollégával kerültem közelebbi kapcsolatba. A magyar és a román tudományos élet (különösen a történettudomány) képviselői között, ez talán eléggé közismert, igen sok kérdésben hiányzik a nézetazonosság (ami, mármint a nézetazonosság magyar-német, magyar-olasz vagy éppen magyar-lengyel tekintetben természetes jelenségnek mondható). Már csak emiatt is különleges figyelmet érdemel egy olyan vállalkozás, vagyis Farkas Jenő interjúkötete, amely a tapasztalt nézetkülönbségek feloldására törekszik, és a közös európai értékek jegyében próbálja egymás közelébe terelni a magyar és a román tudományosság képviselőit.
Erre annál is inkább szükség volna, mert miként azt a Szász Zoltánnal folytatott beszélgetésben olvashatjuk, a magyar és a román történészek dialógusa valójában hagyományosan a „süketek párbeszéde” volt.(Ezt magam is tapasztalhattam még a nyolcvanas évek elején, midőn a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségének tagjaként vettem részt egy bukaresti, majd kolozsvári magyar-román történész konferencián.) Szász Zoltán ebben az interjúban valamennyire bizakodó, ugyanakkor valamennyire kételkedő is. Mint mondja: „nem szokatlan e kérdés (tudniillik a „süketek párbeszédének” kérdése) a történész számára, hiszen minden igényes kutató szeretne szabadulni a „süketek párbeszédétől” […] Az idő múlása is segít, a generációváltások is segíthetnek. De nem sokat! Az utóbbi évek kelet-európai fejleményei éppen azt jelzik, hogy az új emberek, új nemzedékek gyorsan kanyarodhatnak a nacionalizmus felé a kiútkereső kapkodásban.”
Hadd hivatkozzam ismét az általam (és Farkas Jenő által is) nagyon tisztelt és szeretett Nicolae Balotăra, aki a vele készült interjú során például a következőkben emlékezik meg gyermekkori magyar kapcsolatairól: „Bennem a román, magyar, német szavak több szálon kötődnek a különféle gondolkodásmódhoz és kultúrához. Otthon a családban vagy a rokonokkal, gyermekkori barátaimmal együtt (a két világháború között) nemcsak egyetértésben éltünk, ami első hallásra talán felszínesnek tűnhet, hanem nyelvi, kulturális, mondhatnám mély lelki közösségben is. Ezt a közösséget soha semmi – a földrész, a világ, a kelet-európai országok >kis< vagy >nagy< történelmében történt változások – sem tudta megtörni bennem és a közeli rokonságomban.”
Majd a következőket olvasom: „jóval később, a börtönéveim alatt, amikor erdélyi református és római katolikus, vagy erdélyi román görög katolikus papokkal találkoztam, a napnál világosabbá vált számomra, hogy a kommunista börtönökben átélt megpróbáltatások alatt, minden felekezeti különbség ellenére, milyen erős szálak fűztek egymáshoz. E kapcsolatok túlmutattak a vallásokon, mert reformátuson és katolikuson kívül találkoztam ott román ortodox vallásúakkal is, - igaz ők kevesebben voltak -, vagy tatár hodzsával. Most az erdélyi közösségről beszélek, olyan lelki közösségről, amelyet gyermekfejjel, vagy jóval később, a nehéz börtönévek alatt megtapasztaltam.”
Az „erdélyi közösségnek” ez a gondolata, amely a Nicolae Balotăval készített beszélgetést átszövi, valójában az egész kötet „leitmotívjának” tekinthető. Farkas Jenő, aki maga is erdélyi származék, és ma is erős szellemi és morális kötelékek fűzik az erdélyi nemzetek (magyarok, románok, németek) kulturális örökségéhez, valójában ezt az örökséget eleveníti fel és állítja a jelenkori érdeklődés homlokterébe az interjú-kötet beszélgetései során. Tudom jól, hogy a magyar-román kapcsolatokról össze lehetne állítani egy – a jelen kötet szellemiségével ellentétes értelmű – másik dokumentum-sorozatot is: a kölcsönös sérelmekről, a gyakori kölcsönös bizalmatlanságról, az egymás ellen feszítő indulatok történelmi kirobbanásairól. A közös európai otthonosság, az erdélyi magyar kisebbség érdekei, tovább megyek: a magyar és a román nemzet érdekei mindazonáltal azt kívánják, hogy mindenekelőtt az ezeréves magyar-román közös múlt biztató törekvéseit és tapasztalatait idézzük fel – ezt teszi Farkas Jenő interjú-sorozata is. (Miközben természetesen nem hallgatja el az erdélyi magyarság szomorú tapasztalatait és jogos követeléseit sem!)
A két nép küzdelemben és olykor egyetértésben eltelt ezeréves története igen sok biztató példát mutat, hogy csak olyan történelmi pillanatokra utaljak, mint amelyek Budai Nagy Antal, Hunyadi János, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos alakjához, azután Ady Endre és Jászi Oszkár vagy éppen a két világháború között kibontakozó „transzilvánista” szellemi élet irányítóihoz: Kós Károlyhoz, Bánffy Miklóshoz, Tamási Áronhoz fűződnek. A magyar-román közös múlt bőséggel szolgáltat példát a kölcsönös megértésre és együttműködésre. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – fejezte be A Dunánál című emlékezetes versét József Attila. Ez a tanítás ma is érvényes és időszerű – ezért szeretnék köszönetet mondani Farkas Jenőnek, valamint a Román Kulturális Intézet igazgatóasszonyának: Gabriela Mateinek, hogy alkalmat adtak nekem mindezek elmondására.
Pomogáts Béla
Népszav

Etnikai magyarok. Etnikai magyarok. Etnikai magyarok
Ezt ismételgetem most néhány perce, mióta – én hülye! – elolvastam Mihancsik Zsófia cikkét.
Ezen a kifejezésen egyébként én most joggal lepődtem meg, vagy általánosan szokás használni a magyar sajtó általam kevésbé látogatott berkeiben? Tényleg nem tudom, segítsetek.
Az írásban arról van szó, hogy az etnikai magyarok ugyanolyan ukrán állampolgárok, mint a nem etnikai magyar ukrán állampolgárok, úgyhogy mars harcolni a diktátor ellen!
Ennek a gondolatnak a mélyelemzésébe egyelőre nem mennék bele, per pillanat úgy érzem, nem vagyok abban az idegállapotban.
A szerző problémája egyébként az, hogy magyar politikusoknak és nem politikusoknak van pofájuk aggódni a kárpátaljai magyarok – izé, etnikai magyarok – sorsa miatt, így külön is.
A kurva anyjukat.
Azzal viszont egyébként mélységesen, mondhatni százszázalékosan egyetértek, hogy nemcsak az etnikai magyar emberéletek fontosak. Nekem legalábbis biztosan nem.
Pokolba a háborús pszichózissal!
Az a helyzet, hogy engem utoljára a 2004-es népszavazási kampány alkalmából idegesített fel a politika úgy istenigazából, és sokáig azt hittem, hogy soha többé nem fog. Tévedtem, nem is kicsit. Hiszen még soha nem utáltam annyira semmit, mint most ezt a háborús pszichózist.
Annyi minden van, ami bosszanthatja az embert – a dugós boroktól a bunkó autóstársakon át az egészségügyi várakozásokig –, hogy a politikára igazán nem érdemes idegszálakat és agysejteket pocsékolni. Orbán Viktor egy majom? Oké, de ha így van, akkor elsősorban megfigyelésünk, és nem rajongásunk vagy gyűlöletünk tárgyának kell lennie. Mondtam már sokszor, én ezekre az emberekre – meg arra, amit tesznek, illetve mondanak – mindenekelőtt kíváncsi vagyok. Ennyi, amit tehetek, és még az, hogy megírom, ha szerintem ostobaságot cselekszenek. Azt is, ha nem, de olyan ritkán fordul elő. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki teszi a dolgát.
Általában. Most viszont különleges időket élünk. Előrebocsátom, némelyek szerint ez hülyeség, minden pont olyan, mint máskor, de én vitatkoznék. Két okom is van rá. Az egyik, hogy amit magam körül látok – hallok, olvasok –, amiből ki tudok indulni, az rendkívülinek mutatja a korszakot. Lehet, hogy ha nem figyelnék a hírekre – vagy ha másmilyen hírforrásokat követnék –, akkor nem lennék ennyire zaklatott, ezen azonban sajátos munkakörömnél fogva sem bírok változtatni. A másik ok a saját érdeklődésem és érzékenységem. Ez a háború egyszerűen túl közel van hozzám. Nem kilométerben, földrajzilag a sok-sok éves délszláv őrület sokkal közelebb volt – de gondolom, értitek ti ezt.
Annak idején a csecsenföldi dolgokat is közelebbinek éreztem – húsz év eltelt, mégis emlékszem, milyen döbbenten néztem az internetet, mikor azt olvastam rajta, hogy megölték Ruszlan Labazanov harctéri parancsnokot, akivel egykor egy szakaszban voltunk katonák –, de Kelet-Ukrajna még inkább rám nehezedik. Egy példát mondok, épp ma délelőtt telefonált anyám, hogy kisgyerekkori legjobb barátom így pár hónappal az 50. születésnapja előtt megkapta a behívót. Azonnal el is húzott nagyon messzire, egy másik országba.
Jól tette. Ez nem az ő háborúja.
Na de mire is akarok kilyukadni?
Arra, hogy a Putyin-látogatás még inkább megmutatta, milyen könnyen-lazán csúsznak bele az emberek ebbe a háborús pszichózisba. Itt, Magyarországon. Akartam már írni erről korábban is, hisz mindig meghökkenek, milyen parázs viták alakulnak ki a keletukrán posztjaim alatt. Nyilván nem a kommentelőimet, azaz benneteket akarlak piszkálni, ez csak példa volt. Ugyanígy, sőt pláne hivatkozhatok a sajtó egészére, a mikroblogszférára és bármire.
Gazda Albert
cink.hu

Horony Ákos: A hivatali magyar nyelvhasználat a felmérések tükrében
A magyar nyelv megmaradása a mindennapi használaton múlik - emelte ki Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója csütörtökön a fővárosban, a Magyarság Házában.
Kántor Zoltán a Nyelv(használat) a gyakorlatban címmel rendezett tanácskozáson rámutatott: a nyelv nemcsak az identitás, hanem az autonómia jelentős eleme is. Amíg utóbbi nem születik meg, addig a nyelvhasználat elérése a legfontosabb.
Az igazgató jelezte: ez a hatodik, kifejezetten a nyelvi jogok kiterjesztésével foglalkozó konferenciája az intézetnek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ösztönzés is legyen a nyelvhasználatra - közölte.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik.
A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya.
Az egyes polgármesteri hivataloknál áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből - Hargitából és Kovásznából érkeztek - hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalék egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik – állapították meg, és kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalhoz érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken. Bethlendi András és Talpas Botond, az igen tessék! mozgalom képviselői a magyar nyelvhasználatot Kolozsváron tekintették át. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás esetében is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
A konferencia résztvevőit Grezsa István miniszteri biztos köszöntötte, és témájához kiállítás is kapcsolódik a Magyarság Házában.
Felvidékről Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és Horony Ákos a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegély szolgálat munkatársa adott elő. Az előadás szövegét a későbbiekben portálunk is közli.
Felvidék.ma/MTI
Felvidék.ma

Az SZNT felhívása Székelyföld 107 önkormányzatához
A Székely Nemzeti Tanács egy éve indította útjára azt a kezdeményezést, hogy az önkormányzatok határozatban fogadjanak el a kormányhoz és a parlamenthez intézett beadványt, amelyben kifejtik elvárásaikat a küszöbön álló közigazgatási átszervezés ügyében. Ennek eddig, tudomásunk szerint 46 önkormányzat tett eleget, az általunk reméltnél kevesebb, de ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte.
Hargita megye prefektusa a napokban arról tájékoztatta a sajtót, hogy a megye 27 önkormányzata hozta meg a fentiekben jelzett határozatot, de ő ezek mindegyikét megtámadta a bíróságon, és alapfokon minden pert megnyert. Emlékeztetünk arra, hogy tavaly júniusban Kovászna megye prefektusa körlevelet intézett a megye minden polgármesteréhez, amelyben felhívja a figyelmüket, hogy már egy ilyen határozat tervezetének a benyújtása is törvénytelen és alkotmányellenes. Megítélésünk szerint mindkettőjük célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza.
Ismételten leszögezzük, hogy a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény hogy a prefektus mégis pereket nyer csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak. Meggyőződésünk, hogy ezzel a kormány árt Románia megítélésének azzal, hogy ezeket a pereket erőlteti, ráadásul általuk nem tudja megakadályozni a Kongresszus Monitoring Bizottságát abban, hogy a székely önkormányzatok határozataiba foglalt igényeket megvizsgálja.
Rajtunk múlik ugyanakkor, hogy mennyire tudjuk nyilvánvalóvá tenni, hogy Székelyföld régió létrehozása valóban minden székely szívügye, ezért arra kérjük azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a jelzett határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg. A Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet Antal Árpád és Klárik Attila fogja képviselni. Az ő dolgukat nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. Kérjük tehát azon települések polgármestereit, ahol a határozat már megszületett, avagy a következő hetekben megszületik, hogy annak másolatát juttassák el nem csak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalba is.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Sepsiszentgyörgy, 2015. február 22.
Erdély.ma

EMNT: szándékosan torzít Dorin Florea
Kiáll a székely szabadság napja mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), s tiltakozik Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azon határozata ellen, mellyel meg akarja akadályozni az idei felvonulást.
A szervezet közleményében leszögezi: Marosvásárhely mára „frontvárosává” vált a magyar jogküzdelmeknek. De, mint rámutatnak, a fekete március 25. évfordulójához közeledve nem lehet számottevő előrelépésről beszámolni sem a városban élő magyar és román közösség viszonyában, sem az erdélyi magyarság helyzetének tekintetében.
Úgy vélik, Florea szándékosan torzít és csúsztat a március 10-ére tervezett rendezvény kapcsán. „Számunkra nyilvánvaló, hogy a székely szabadság napjának idei kimeneteléért elsősorban a többségi városvezetést terheli a felelősség” – szögezik le.
Egyébként a vásárhelyi rendezvénnyel egy időben egy másik eseményt is hirdettek március 10-ére. A Facebook közösségi portálon egy temesvári román fiatalember által kezdeményezett Îmbrăţişează un maghiar!/Ölelj meg egy románt! esemény célja csökkenteni az interetnikus feszültségeket és bemutatni a normalitás példáit.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik. A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya. Az egyes polgármesteri hivataloknál áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből – Hargitából és Kovásznából érkeztek – hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalék egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik – állapították meg, és kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalhoz érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken.
Bethlendi András és Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom képviselői a magyar nyelvhasználatot Kolozsváron tekintették át. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás esetében is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
Székelyhon.ro

Kulturális programok a Bocskai Napokon
Kulturális programokkal folytatódott szombaton délután a Bocskai Napok rendezvénysorozat Nyárádszeredában.
Az érdeklődőket közönségtalálkozóra hívták, ugyanis a Duna TV Hazajáró című turisztikai-honismereti műsor két „tekergőjét”, Jakab Sándort és Kenyeres Oszkárt látták vendégül a városban. Nemcsak a tavaly januárban Nyárádszeredában forgatott filmrészletet mutatták be a közönségnek, hanem nagy derültséget keltve azokat a bakikat is láthattuk, amelyek a forgatások során előfordultak. A 85. közönségtalálkozón azt is elmondták a szerkesztők, hogy ilyen rövid idő alatt több rangos elismerést kapott a műsor: Magyar Örökség- és Bocskai-díjat is.
A beszélgetés után László János szavalta el Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, majd Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor hívta színpadra Aszód, Simontornya, Szerencs, Örkény, Hajdúdorog és Mór küldöttségeinek képviselőit, akik a testvértelepülések üdvözleteit, jókívánságait tolmácsolták ajándékaik mellett: Szerencs a híres csokoládéjából, Mór az Ezerjó borából küldött ízelítőt, mások könyvcsomagokat hoztak a városi könyvtár számára, míg Kulcsár István örkényi alpolgármester maga készítette, Bocskait ábrázoló festményt nyújtott át a vendéglátóknak.
„A mi szívünket mindig megmelengeti az, amikor Bocskai István fejedelem emlékét úgy őrzi egy közösség, hogy azt teljesen a sajátjának érzi. Bocskai mindig arra intett bennünket, hogy a közös dolgainkban közösen kell megállapodnunk, egymás kezét nem szabad elengednünk. Azt hiszem, a mai kornak elég sok üzenetet írt az egykori fejedelem, és üzen azoknak az embereknek, akik nem akarják tudomásul venni, nem akarják elfogadni a másságot, a másként gondolkodást, mindazonáltal egy égisz alatt a magyarságtudatot. Mert mi előbb vagyunk magyarok, s utána hajdúdorogiak vagy nyárádszeredaiak. És ez az, ami minket mindenképpen összeköt” – hangsúlyozta felszólalásában a hajdúváros polgármestere, Csige Tamás.
A Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjának fellépése után a főtérre vonultak az ünneplők, ahol a fejedelem 99 éve álló szobránál Székely Szabó Zoltán színművész szavalta el Gyökösi Endre Bocskai szobránál című költeményét, majd az emlékezés koszorúit helyezték el Nyárádszereda és testvérvárosai, a helyi református és unitárius egyházak, a Bocskai István Alapítvány és középiskola, az RMDSZ, MPP és EMI helyi szervezetei és a Hazajáró munkatársai. A díszkivilágítás mellett zajló koszorúzás alatt a református templom falán Bocskai fejedelem képét vetítették ki, míg a záró himnuszok éneklése alatt a magyar és székely lobogók színei világították meg a térből kimagasló tornyot.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Egy patthelyzet kockázatai és mellékhatásai
Jelen állás szerint idén nyáron nem hirdethet felvételit magyar nyelvű gyógyszerészképzésre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Ennek okairól Cseke Péter Tamás kérdezte az érintett feleket.
Veszélybe került a magyar nyelvű gyógyszerészképzés Romániában, mert az akkreditáció körüli huzavona miatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE). Ha a helyzet változatlan marad, nem hirdethet nyáron felvételit a magyar diákok számára. Ennek okait eltérően látják a felek: a MOGYE vezetősége és a román akkreditációs hatóság (ARACIS), illetve a magyar oktatók. Mindkét fél a törvényekre hivatkozik, utóbbiak részéről elhangzik a magyarellenesség vádja is, ám ha mélyebbre ásunk, kiderül, a probléma gyökere a magyar oktatók létszámhiánya. A MOGYE szenátusa ugyanis erre, illetve az egyetemi autonómiára hivatkozva nem hajlandó jóváhagyni a 2011-es tanügyi törvény által is előírt, bizonyos szervezeti önállóságot biztosító magyar főtanszékeket, a magyar tagozat működtetéséhez szükséges oktatási struktúrákat, amelyeket más felsőoktatási intézményekben (például a kolozsvári BBTE-n) gond nélkül létrehoztak. Mint korábban már többször, várhatóan most is politikai döntés születhet az ügyben.
„Két szék közt a pad alatt”
Bár akkor még nem kaptak sajtónyilvánosságot, a gondok már tavaly tavasszal jelentkeztek az egyetemen. 2014-ben ugyanis a törvény előírásainak megfelelően a MOGYE-nek ismét kérnie kellett a gyógyszerészképzési programja ötévenként esedékes akkreditációját. Ezért májusban az országos gyógyszerészeti akkreditációs bizottság felkereste a felsőoktatási intézményt. A testület elnöke, Ursula Stănescu szerint ekkor szembesültek azzal, hogy a MOGYE magyar oktatói külön képzési programot akarnak indítani. Tarthatatlannak vélték ugyanis, hogy a magyar képzés a román képzési programon belüli tagozat szintjén történjen. A iasi-i professzor amaszol.ro portálnak elmondta, amikor a magyar fél megtudta, hogy az új képzési program akkreditálásához nulláról kell kezdeni a folyamatot, amelynek első lépéseként ideiglenes működési engedélyhez kell folyamodni, ezt elutasították. Arra hivatkoztak, miért lenne szükség ideiglenes engedélyre, hiszen a magyar gyógyszerészképzés jelenlegi formájában már 25 éve létezik.
Így történhetett meg, hogy a román képzési programot végül akkreditálták a magyar tagozat nélkül, ám külön magyar képzési program nem indulhat. „A magyar fél két szék között a pad alatt maradt. Nem fogadta el azt, hogy a gond nélkül akkreditálható jelenlegi román oktatási programon belül oktassák a magyar diákokat, a külön képzési programhoz azonban nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot, mert nem értették meg, hogy az akkreditációt nulláról kell kezdeniük” – vázolta a bizottság elnöke. Stănescu szerint a magyar gyógyszerészképzési program megkapná az ideiglenes működési engedélyt, ha mégis összeállítanák az akkreditációs dossziét, ám a végleges akkreditációra még sokat kellene várniuk. Ehhez ugyanis a képzési programban megfelelő számú oktatónak (professzornak, előadótanárnak) kellene oktatnia.
„A magyar nyelvű gyógyszerészeti képzés valóban színvonalas és hagyománya van Marosvásárhelyen, nagyon jó szakembereik vannak, ismerem őket. De egyszerűen kevesen vannak”
– jegyezte meg az akkreditációs bizottság elnöke, aki azzal vádolta a magyar oktatókat, hogy nem ismerik a törvényeket, és amikor a testület tavaly decemberben a MOGYE-ra látogatott, el sem mentek a találkozóra. A kialakult helyzetért egy sajtótájékoztatón Leonard Azamfirei rektor szintén a magyar oktatókat okolta. Az intézményvezető kicsinyességgel és rosszhiszeműséggel vádolta az egyetem magyar illetékeseit és úgy vélte, „politikai okok miatt nem voltak hajlandók összeállítani az akkreditációs dossziét”. Bejelentette azt is: fegyelmi eljárást indít a mulasztásért felelős magyar oktatók ellen.
„Miért nem vagyunk egyenrangúak?
Valójában egyetlen tanár, Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar tavaly lemondott dékánhelyettese ellen indult fegyelmi eljárás. Az oktató az Erdélyi Riport megkeresésére hangsúlyozta: éppen az eljárás miatt „csak magánszemélyként” nyilatkozik az ügyről. Kérdésünkre felidézte: az új tanügyi törvény életbe lépése előtt két évvel, 2009-ben a gyógyszerészeti képzési program egésze kapott akkreditációt MOGYE-n, beleértve a magyar nyelven zajló oktatást is. Az akkori jogszabályok szerint ugyanis még nem kellett külön-külön akkreditálni az idegen nyelven zajló képzési programokat. Ezt a 2011-ben megjelent új tanügyi törvény 310. cikkelye írta elő. Ezért tavaly tavasszal a MOGYE-n külön-külön akkreditációs dosszié készült a román, illetve a magyar képzési programra. Ez történt egyébként más egyetemeken is, például a kolozsvári Babeş-Bolyain, ahol magyar nyelven is zajlik oktatás. „Csakhogy a mi helyzetünk abban tér el például a BBTE-től, hogy a MOGYE-n csak az előadásokat tartják magyarul, a gyakorlati oktatás nyelve a román. Ezért vegyes, román-magyar gyakorlati csoportok vannak az egyetemünkön” – magyarázta. Ez a sajátosság az akkreditációs dosszié összeállításakor gondot okozott, mert a gyakorlati csoportok nem szerepelhettek mind a két iratcsomóban. Ezzel szembesült tavaly májusban a MOGYE-re látogató akkreditációs bizottság is, amely a román képzési program akkreditációs iratcsomóját elfogadta, ám a magyar programét elutasította. „Akkor azt mondták: úgy tekintik, hogy a román nyelvű képzési program a 2009-ben már akkreditált program folytatása, ebbe kerülnek bele a gyakorlati csoportok is, a magyar nyelvű azonban új programnak számít, ezért nulláról kell kezdenie az akkreditációt, és csak ideiglenes működési engedélyt kaphat” – idézte fel a volt dékánhelyettes. Hozzátette, a bizottság álláspontját felkarolta a MOGYE vezetősége is, és tavaly decemberben azzal a kéréssel hívták el Marosvásárhelyre a bizottságot, hogy adjon akkreditációt a román képzési programnak és csak ideiglenes működési engedélyt a magyarnak. Ezt azonban Sipos Emese szerint a magyar oktatók nem tudták elfogadni. Arra hivatkoztak, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzésnek több évtizedes múltja van Marosvásárhelyen, és nem értették, miért nem lehet a képzési programjukat a románnal egyenrangúnak tekinteni, miért kell az akkreditációs folyamatot nulláról kezdeniük. Ezért kihallgatásokat kértek, illetve petícióval fordultak az ARACIS-hoz és az oktatási minisztériumhoz, tiltakoztak a MOGYE vezetőségénél is. „Ez a három intézmény azonban egymásra mutogatott, nem történt semmilyen előrelépés az ügyünkben” – mondta a volt dékánhelyettes.
„Elsorvaszthatják a magyar oktatást”
Végül tavaly decemberben az ismét Marosvásárhelyre látogató bizottság két megoldást javasolt a magyar oktatóknak. Az egyik az volt, hogy akkreditálják a román képzési programot, és úgy tekintik, hogy ennek része a magyar gyógyszerészképzés is. „Azon kívül, hogy ez törvénytelen, mert a jogszabály szerint az idegen nyelvű képzési programokat külön-külön kell akkreditálni, felmerült egy másik probléma is.
Ha mi elfogadjuk, hogy a marosvásárhelyi gyógyszerészképzést román nyelvűnek tekintik, amely megtűri a magyar oktatást is, két-három év múlva oda juthatunk, hogy a magyar képzés már csak opcionális lesz. Minden jogi akadály elhárult volna a magyar oktatás elsorvasztása elől” – fogalmazott Sipos Emese.
A másik javaslata a bizottságnak továbbra is az volt, hogy a magyar képzési program kapjon ideiglenes működési engedélyt. Ebbe decemberben a volt dékánhelyettes szerint már a magyar oktatók is beleegyeztek volna, egyetlen feltétellel: a szenátus hagyja jóvá a magyar tagozat struktúráit, a főtanszékeket, a magyar oktatói létszámot, a magyar csoportokat. „Számomra azonban már akkor világos volt, hogy ezt a szenátus soha nem fogja jóváhagyni. A tanügyi törvény írja elő, mégsem hajlandóak ezt megtenni” – jegyezte meg az oktató. Sipos Emese határozottan cáfolta Ursula Stănescunak azt az állítását, hogy a magyar tanárok tavaly decemberben nem voltak hajlandóak tárgyalni az akkreditációs bizottság tagjaival. „A professzor asszony összevissza beszél, én már reggel nyolckor ott voltam a találkozón” – jelentette ki. Szerinte az akkreditációs bizottság elnöke mindvégig ellenségesen viszonyult a magyar nyelvű gyógyszerészképzéshez. „Volt már dolgom vele, amikor az ARACIS-nél a magyar nyelvű mesterképzési programot kellett jóváhagyatni. Nem értette, egyáltalán miért van szükség magyar nyelvű képzésre a gyógyszerészetben, és feltörölte velem a padlót” – mondta a iasi-i professzorról.
Valóban gond az oktatói létszám
Mint megtudtuk, a gyógyszerészeti karon jelenleg 42 oktató tanít 273 magyar és 331 román hallgatót az öt évfolyamon. A 42 oktatóból 26 román és 16 magyar, de nagyok az átfedések: a magyar oktatók tanítanak román diákokat is, a román tanárok pedig magyar hallgatókat is. Sipos Emese kérdésünkre elismerte: a magyar professzorok és docensek száma valóban nem felel meg az akkreditációs követelményeknek. „De ha az akkreditációs bizottság ezzel hozakodik elő, akkor megnézhetjük, mi történne a román képzési programmal, ha ebben a magyar oktatók nem vennének részt. Ha mi hirtelen kivonulnánk, akkor a román oktatás sem felelne meg az akkreditációs követelményeknek” – jegyezte meg. Az oktatói utánpótlás tekintetében Sipos optimista. Elmondta, tavaly óta levizsgázott még három magyar oktató, akik azonban az ARACIS-hoz tavaly elküldött iratcsomóban még nem szerepeltek. „Tanszékeinken arra törekszünk, hogy minden professzor és docens mellé legalább egy tanársegédet vagy adjunktust vegyünk fel. Vannak magyar PhD-hallgatók is. Van utánpótlás, az más kérdés, hogy minden egyes személy állásának megszerzéséért kemény harcot kell vívnunk” – mondta a volt dékánhelyettes. A történtek ellenére Sipos Emese meggyőződése, hogy ősztől is lesz magyar nyelvű gyógyszerészképzés a MOGYE-n, mert az ARACIS végül elfogadja a tavaly tavasszal benyújtott akkreditációs kérelmüket. Erre ugyanis van már precedens: 2013-ban sikerült akkreditálni a magyar nyelvű orvosképzési programot is. „A MOGYE vezetősége azóta is azt állítja, hogy ez törvénytelen, politikai döntés volt, de ezt nem kívánom kommentálni” – jegyezte meg.
Azamfirei: érdekünk a magyar képzés
Leonard Azamfirei az Erdélyi Riportnak megerősítette: ha idén nem születik kormányhatározat a MOGYE-n zajló magyar képzési program akkreditációjáról, akkor a törvénynek megfelelően nyáron a magyar helyekre sem lehet felvételit hirdetni. A rektor elmondta, az egyetem vezetői ezért írásban fordultak az ARACIS-hoz és az oktatási minisztériumhoz is, hogy közösen találjanak törvényes megoldást a kialakult patthelyzetre. Tájékoztatása szerint két megoldás körvonalazódik. Az egyik az, hogy a magyar képzési program megkapja az ideiglenes működési engedélyt, csakhogy ennek dossziéját a magyar oktatók még nem állították össze. „Azzal a régebbi kérelmükkel hozakodtak elő, hogy a szenátus hagyja jóvá a magyar képzés struktúráit. Ám ha megmakacsolják magukat, és továbbra sem adják le az ideiglenes engedélyre vonatkozó kérést, nyáron nem lesz felvételi” – jelentette ki. A másik megoldás az lenne, hogy román nyelvű képzési programként akkreditálják a jelenlegi, vegyes tannyelvű képzést. Ez a rektor szerint „elegánsabb” megoldás lenne, ám nem biztos, hogy az ARACIS törvényesnek találja. „Az egyetem vezetőségének azonban feltett szándéka meggyőzni a szakhatóságokat arról, hogy tegye meg ezt a lépést” – tette hozzá.
Arra a felvetésünkre, hogy ha annak idején az orvosi kar esetében meg lehetett oldani külön-külön a román és a magyar képzési program akkreditációt, akkor miért ütközik akadálya az eljárás a gyógyszerészképzésnél, Azamfirei emlékeztetett: az orvosi képzési programok (román, magyar és angol) már az új tanügyi törvény megjelenése előtt külön-külön akkreditálva voltak, így az új akkreditációs dossziék elbírálása az ARACIS számára nem jelentett problémát. Ám a tanügyi törvény előtt a gyógyszerészeti kar egésze kapott akkreditációt, nem külön a román és külön a magyar program. „Ha a magyar gyógyszerészképzési program hat évvel ezelőtt megkapta volna külön az akkreditációt, akkor tavaly nyilván megkapta volna újra. Így azonban új képzési programként az első lépésben csak ideiglenes működési engedélyt kaphat” – magyarázta. Kérdésünkre, hogy miért nem fogadja el a szenátus a magyar fél által évek óta kért magyar oktatási struktúrákat, a rektor kijelentette: ez nem oldotta volna meg a magyar gyógyszerészképzési program akkreditációját, sőt további problémákat vetett volna fel, az oktatói létszámhiány miatt. Közlése szerint minden évben meghirdetik a magyar fél által kért számú oktatói állást, ám ezek a posztok jelentkezők hiányában üresesen maradnak. Így ha meg is alakulnának a magyarok által kért magyar csoportok és főtanszékek, akkor nem lenne megfelelő számú oktató, legalábbis bizonyos tantárgyakból.
„Meg kellene próbálni érzelemmentesen viszonyulni ehhez a kérdéshez. Életképes lenne önállóan a magyar képzési program? A mostani körülmények között biztos, hogy nem. Hosszú távon azonban lehetséges, hogy életképes lesz, de előbb bővülnie kellene az oktatói létszámnak”
– fogalmazott a rektor, hangsúlyozva: az egyetem vezetősége is azt szeretné, hogy ne veszítsék el a magyar nyelvű képzési programot, és minden törvényes lépést megtesznek annak érdekében, hogy ez ne forduljon elő.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kántor Lajos volt a Törzsasztal februári vendége
Kántor Lajos Széchenyi-és Hazám-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, író volt a nagyváradi Törzsasztal beszélgetéssorozat februári vendége.
A kolozsvári irodalomtörténésszel Kőrössi P. József beszélgetett a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban, miután Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője az egybegyűltek figyelmébe ajánlotta a lap legújabb számát.
Nagyváradnak még tartozik a Bölöni Sándor emlékével, ő volt az, aki még a Bihari Napló idejében váradi irodalmi folyóiratot, illetve mellékletet indított, mondta Kántor Lajos, akivel Szabédi László alakját is felidézték, róla szóló könyvei kapcsán. Szó esett Szabédi irodalmi és tanári munkásságáról is. Szabédi mindenkire hatással volt, többek között Szilágyi Domokosra, Lászlóffy Aladárra, és Székely Jánosra is. Jómaga ötödéves volt, mikor Szabédi öngyilkos lett, mondta Kántor Lajos, aki arról is beszélt, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egyesítesekor ért megaláztatás is hozájárulhatott Szabédi öngyilkosságához. Beszéltek még Domokos Gézáról és Csiki Lászlóról is, valamint röviden bemutatták Kántor László (Kántor Lajos fia, Budapesten él, filmrendező, producer) Túlélő képek című könyvét.
Az est második felében a Konglomerát (Erdély) című könyvről szólt a beszélgetés, Kőrössi P. József többek között azt kérdezte, hogyan lehetne lebontani a Magyarországon élő, idealizált Erdély-képet, a skanzen-Erdély képét. Kántor Lajos elmondta: Erdélyről többnyire két kép él, az egyik az „Erdély a miénk”, a másik hogy csodálkoznak azon, hogy itt beszélnek és milyen szépen beszélnek magyarul. Beszélt többek között az RMDSZ fenállásának 25 évfordulóján, Kolozsváron elhangzott, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által tolmácsolt üzenetről.
A konglomerát kifejezést egyébként Szabéditől tanulta, ő használta azt az 1929-30-as években, mikor még a demográfiai viszonyok is mások voltak, mondta Kántor Lajos. A könyv, melyet esszéregénynek is tartanak fiktív szemináriumokat tartalmaz, három nagyon különböző, de valódi személy, azaz Szabédi László, Gaál Gábor s Szilágyi Domokos – SzGSz – szövege van beledolgozva a könyvbe, melyben létkérdésekről esik szó.
maszol.ro

Megoldáskeresés (Őrkői gondok)
Néhány esztendeje Alsórákos nevétől visszhangzott a romániai média: a faluban a „fehér” – magyar és román – és a cigány közösség között olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy összetűzésekre is sor került, már-már lincshangulat uralkodott. A rendfenntartókat többször csapatostul kellett kihívni, napokig-hetekig sűrűn járőröztek, ez idő alatt viszonylag csend volt a faluban, aztán ahogy visszavonultak, újból minden kezdődött elölről.
És egy ideje Alsórákos neve eltűnt a hírekből: ismét csend van a faluban. Gondjaikat a helyiek sajátos módon oldották meg, miután látták-tapasztalták, az egyenruhások jelenléte csupán törékeny tűzszünet: az önkormányzat és a közbirtokosság összefogott, felbérelt jó néhány Afganisztánt és a világ egyéb, békésnek nem mondható helyét megjárt volt katonát, akik rövid idő alatt rendet teremtettek a faluban. Nem modell ez a megoldás, Sepsiszentgyörgy városvezetése sem szeretné, hogy ehhez a módszerhez kelljen folyamodnia, de az tény, hogy az őrkői gondokat kezelni kell. Erről egyeztettek a napokban a városházán. A rendfenntartó közegek – megyei, városi, helyi rendőrség, területi közrendészeti hatóság, csendőrség –, a gyermekjogvédelmi igazgatóság, valamint civilek bevonásával zajlott megbeszélésen Antal Árpád polgármester elmondta, bízik abban, hogy Sepsiszentgyörgynek nem kell az alsórákosi példát átvennie, hanem a hatóságokkal sikerül megoldást találniuk. A rendőrség szerint Sepsiszentgyörgy biztonságos város, súlyosabb bűnesetek nem vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő, persze, azt el kellett ismerniük, hogy kisebb gondok azért akadnak, és ezeket is kezelni kell. Véleményük szerint jó döntés volt a város területéről kitiltani a szekereket, ezzel az intézkedéssel máris számottevően csökkent a lopások száma, de azt is el kellett mondaniuk, hogy sok esetben a törvénykezés köti kezüket. És a polgármester szerint is frusztráló az az egyenruhások számára, ha például a valamilyen kihágásért megbírságolt cigány a rendőr szeme láttára tépi össze a jegyzőkönyvet: ilyen esetben tehetetlenek a hatóságok. És az utóbbi években egyre inkább a rendfenntartók munkáját nehezítő törvények vagy törvénymódosítások születtek, melyek őket akadályozzák, és nagyobb szabadságot biztosítanak a bűnözőknek – panaszolták a rendőrök. Adta magát tehát az első megoldási lehetőség: minden intézmény képviselőiből egy munkacsoportot alakítsanak, mely egy hónapnyi idő alatt törvénymódosítási javaslatokat dolgoz ki, amit majd a polgármester – merthogy az ilyen jellegű gondok országosan jelentkeznek – a Municípiumok Országos Szövetségének támogatásával terjeszt fel a parlamentnek. De ez a hosszú távú megoldási lehetőség, és rövid távon is szükségesek az intézkedések: ennek érdekében határoztak arról, a rendőrség és csendőrség erősíti pozícióját az Őrkő környékén, több járőrcsoportot alakítanak, sűrűbbé teszik jelenlétüket. A rendőrség egyébként tudja, melyek a problémás családok vagy egyének, hiszen nem mindenki, aki a városszéli lakótelepen él, hajlamos a bűnözésre: ez utóbbiak száma pár tucatnyi csupán, rájuk az elkövetkezőkben külön figyelnek. Őket amúgy a közösség is elítéli, hiszen miattuk a kollektív bűnösség stigmáját kell viselniük. Ez adta aztán a polgárőrségszerű civil szervezet létrehozásának ötletét, melybe a cigányok képviselőit is bevonnák. A rövid távú megoldások között az Őrkőn lévő térfigyelő rendszer bővítését, illetve a közvilágítás korszerűsítését említette még a polgármester, azt ígérte, idén azokban a környékbeli utcákban is megoldják az éjszakai kivilágítást, melyek felújítását még nem tervezték
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A forrás őrzője
Kallós Zoltán kincsei a Spectrum Színházban
A visszafogott, csendes mezőségi ember érzelem- és hitvilágának gazdagságát ismerhette meg szombat délután a marosvásárhelyi Spectrum Színház közönsége. A népi értékeket előtérbe helyező társulat székhelyén ezúttal nem színpadi produkcióra, hanem egy igazi folklórkincsnek számító mű, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató balladagyűjteménye legújabb kiadásának bemutatójára várták a nagyérdeműt.
Török Viola rendező, színházalapító a rendezvény házigazdájaként elmondta, hogy mennyire fontos mozzanat ez a bemutató a nemrég alakult Spectrum Színház életében, majd azt is elárulta, hogy az 1970-ben megjelent Balladás könyv meghatározó élmény volt számára, és a népköltészetet, ezen belül pedig a balladát azóta is egy olyan forrásnak érzi, amelyből munkája során mindegyre megpróbál meríteni. A tavaly decemberben Kolozsváron újra kiadott gyűjteményről dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője értekezett.
– Miért tartották fontosnak Kolozsváron 2014 végén kiadni a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb balladákat? Ezeknek a népi alkotásoknak igenis helyük van posztmodern életünkben, hiszen emberek alkotásai, és emberekről szólnak. A földi ember életéről, tiltott szerelemről, gonosz anyáról és anyósról, megesett leányról, a hűség és a szeretet próbájáról, rossz vagy jó feleségről – mondta elöljáróban dr. Pozsony Ferenc, majd időben és térben is elhelyezte a ballada műfaját.
– Az európai balladaköltészet a reneszánsz korban jött létre, akkor, amikor Nyugat-Európában a közösségi értékrend összeütközött az egyéni vágyakkal. A közösségi rend és az egyéni érzelemvilág közötti szikrázásból született a ballada. A műfaj elsőként Franciaországban alakult ki az elit rétegnél, majd más társadalmi rétegek is átvették, így a nemesi és a földműveskultúra elemeit ötvözi. Ahogy a földrajzi térben is elterjedt, nemzeti változatai alakultak ki. A magyar balladaköltészet integrálta a honfoglalás kori és a látomásos középkori kultúra elemeit, de elsősorban a reneszánsz ember érzelemvilágának tükröződése. A magyar nép a 19. század közepén fedezi fel. Az első autentikus gyűjtés 1841-ből származik Petrás Incze János katolikus paptól, aki moldvai balladákat jegyzett le. Kriza János 1863-ban a Vadrózsák című, balladákat is tartalmazó népköltészeti gyűjteményével lázba hozta az értelmiséget. Büszkeség töltötte el az értelmiségi réteg képviselőit, akik rádöbbentek arra, hogy nemcsak más népeknek vannak ilyen kincseik. Ezután az Arany János által Vadrózsa-pörnek nevezett eredetvita következett, amely szerepet játszott abban, hogy a műfaj nemzeti szimbólummá vált. Másodízben 1970-ban Kallós Zoltán hozta lázba gyűjtésével az értelmiségieket. Balladás könyve a táncházmozgalom jelké- pévé vált, és igazi bestsellerként számtalan kiadást élt meg.
Az akadémikus a továbbiakban az újonnan kiadott gyűjteményt ismertette. A könyv a Kallós Zoltán gyűjtötte legszebb, legpatinásabb balladákat tartalmazza. 550 ballada és balladás ének található benne, és 528 változat dallamát is közzéteszi. Egy DVD is tartozik hozzá az eredeti gyűjtésekkel, a húszórás hanganyag 348 balladaváltozatot szólaltat meg. Ami a kivitelezést illeti, az 1970-ben kiadott Balladás könyv szerkezetére álmodták, tervezték meg. Az első fejezet a régi balladákat – 37 altípus 319 szövegváltozatát –, a második fejezet az új stílusúakat – 16 altípus 187 változatát – tartalmazza. Az első kiadáshoz hasonlóan a kötetet balladás dalok zárják, ezekből 56-nál többet találunk. Ami az 528 szöveg dallamát illeti, minden változatnál az eredeti kotta leltári száma is megtalálható, ezeket a kottákat ugyanis Kallós Zoltán a kommunizmus éveiben a Magyar Néprajzi Múzeumba menekítette. Az új kiadás újdonságának számít az eredeti dallamkották rajza, továbbá Kallós Zoltán 1942-es gyűjtőfüzetének képi megjelenítése, amely az 1926-ban született néprajzkutató már tizenévesen megmutatkozó világlátását, kivételes művészi érzékenységét és tehetségét tükrözi. A könyvet dokumentumértékű fotók egészítik ki, amelyeket Kallós Zoltán, Korniss Péter fotó- és Szervátiusz Péter szobrászművész készített. Az új kiadás, a régitől eltérően, nem tartalmazza Szabó T. Attila művelődéstörténeti tanulmányát, de megtalálható benne Kallós Zoltán vallomásos jellegű utószava a gyűjtés körülményeiről. Gazdagon összeállított szójegyzék kíséri, ugyanakkor újdonsága, hogy az adatközlők jegyzékénél a név, születési év, származás mellett az énekesek közötti baráti, rokoni szálakra is fényt derít, így nemzedékek sorát lehet belőle rekonstruálni.
A méltató arra is felhívta a figyelmet, hogy a néprajzkutató soha nem részesült rendszeres anyagi támogatásban, morális támogatást viszont többek között Kodály Zoltántól is kapott. 1989-ig folyamatos zaklatások közepette végezte munkáját, gyűjtéseit Magyarországra menekítette. Adatközlői minden életkort átfognak, a legfiatalabb 9, a legidősebb 89 éves.
– Kallós Zoltán szerencsés kezű gyűjtő. Emberi világa, személyisége meg tudta szólaltatni a zárkózott mezőségi embereket. Megszállottsággal végezte munkáját, és sosem törekedett a mennyiségre, mindig a legcsodálatosabb esztétikai minőséget hordozó alkotásokra összpontosított. (…) Klasszikus gyűjtőpontjai a Mezőség, Moldva, Kalotaszeg, illetve a Gyimesek voltak. Az ötvenes években olyan 60-70 éves adatközlőkkel is találkozott, akik a 19. században születtek. Hangfelvételei, gyűjtései jelzik, hogy a falusi emberek mély átéléssel, sokszor egymást segítve énekelték a balladát. Kallós Zoltán számára nem is a szöveg, hanem a dallam volt az elsődleges. A moldvai csángók érzelemvilága közel állt az ő mezőségi lelkületéhez.
Az ismertető végén dr. Pozsony Ferenc a leggazdagabb magyar népballadai gyűjteménynek és európai ritkaságnak számító kiadványt Kallós Zoltán élete, munkája megkoronázásának nevezte.
Az est második felében a népi kincsek védelmezője vette át az irányítást. Kallós Zoltán végtelen szeretettel szólította közönség elé a vele tartó adatközlőket, egy válaszúti "kislányt", a 22 éves Füleki Renáta Imolát – aki 7 évesen, a falu mindössze négy gyerekkel induló első magyar osztályának elsőseként Zoli bácsitól tanulta a szebbnél szebb balladás énekeket – és a visai 72 éves Kis (született Méhesi) Erzsébetet, aki 400-500 éneket tud. A néprajzkutató intésére egymás után csendültek fel a legváltozatosabb dallamok, középkori eredetű látomásének, nagyböjt előtti ének, katona- és szerelmes dal, és olyan ismert balladák helyi változatai is, mint a Kőmíves Kelemen vagy A halálra táncoltatott leány. Ezekben a percekben a nagyérdemű egy ezerízű, kiapadhatatlan forrásnál találta magát, és a forrás őrzője végtelenbe látó, csillogó szemmel kínált fel egyre többet a megtartó vízből. Végül így búcsúzott:
– Nekünk kötelességünk ezeket a hagyományokat éltetni. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Aláírták Pécs–Arad idei kulturális együttműködési programját
Az elmúlt pénteken írta alá Pécsett (Magyarország) a két testvérváros, Pécs és Arad közötti 2015-ös kulturális együttműködési programot Páva Zsolt pécsi (a legutóbbi választásokon újraválasztott) polgármester és Bognár Levente aradi alpolgármester. Arad alpolgármestere megbeszéléseket folytatott Pécs két nemrég megválasztott alpolgármesterével is a városaik közötti együttműködés további programját illetően. Arad és Pécs között immár hagyományos együttműködési kapcsolatok léteznek kulturális téren, intézmények – kulturális központok, múzeumok, könyvtárak, bábszínházak stb. között.
Amint Bognár Levente alpolgármestertől megtudtuk: a programban számos konkrét elképzelés szerepel az együttműködést illetően, például az oktatás, az iskolák kapcsolata terén, de tapasztalatcserék is annak kapcsán, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa volt (Arad, mint köztudott, most pályázik erre a címre). Felmerült egy Zsolnay-kiállítás megrendezésének lehetősége Aradon, szerepel a programban a képzőművészeti csere – a kezdet már most, pénteken bekövetkezett, mert a kulturális együttműködésre vonatkozó megállapodás aláírása után megnyitották Arad 15 képzőművészének kiállítását
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Farsangfarka a pécskai Hajnalcsillag közösségben
Vasárnap, a pécskai Humanitas Egyesület égisze alatt működő Hajnalcsillag Hit és Fény Közösségben, Hajas Erzsébet csoportfelelős a Hónap Üzenetéből idézve, A lélek küldött, hogy hozzam a jó hírt címmel felolvasta: a Hit és Fény ünnep és ünneplés helye. Tehát minden találkozó ennek jegyében zajlik, mert időnként megnyitjuk találkozóinkat mindazok előtt, akiket megérint a sérültek örömteremtő képessége, ezért azt jobban meg akarják ismerni. A közösségben nem felejthetjük el mindazokat, akik kimaradnak az ünneplésből, félelmeikbe és szomorúságaikba bezárva élnek. Nekik is megvan a helyük a Hit és Fény Közösségben, ők is meg kell hogy kapják, megismerjék azt az örömöt és békét, amit Jézus hozott el nekünk. Akkor is öröm ez, ha a nehézségek és a szenvedések megmaradnak. A továbbiakban a csoportfelelős köszöntötte az új segítő tagot, Mihale Erika asszisztensnőt, akit a többiek énekkel üdvözöltek. Az e havi üzenet Piere Giorgioról szól, aki 1901-ben Torinóban született, II. János Pál pápa avatta boldoggá 1990-ben. Kisugárzása és öröme, lelki táplálék a világ ifjúsága számára, az öröm igazi hírnöke, amit vasárnap is megérezhettek, miközben egymás kezét fogva, hangosan imádkoztak, majd mindnyájan elmondták, mi vonzza őket a Hit és Fény közösségi életbe.
A farsangzárás időszakában második alkalommal szerveztek téltemetést, amikor a felöltöztetett szénabábúnak mindnyájan átadták a betegségeiket, a szomorúságukat, majd az udvaron máglyára tették, máglyahalálra ítélve a betegséget, a szegénységet, a rossz gondolatokat. E vágyuknak nagyobb nyomatékot adva, rituális zene közepette mindnyájan átugrották a tüzet. Abban a reményben tették, hogy a téltemetés eléri célját, hamarosan megérkezik a várva várt tavasz. A jelmezes bemutatkozó sem maradhatott el: Borsos Enikő cowboy, Jaczkó Renáta cica, Janik Adina táncos lány, Rabi Norbert focista, Muntean Erzsébet ugyancsak cowboy, Amalia Cojocariu, a kisegítő oktatás tanfelügyelője amerikai lány, Hajas Erzsébet varázsló jelmezt öltött. A vasárnapi találkozót vidám farsangi hangulat jellemezte, ahol Muntean Erzsébet, a Veronika Projekt zeneterápiai módszereit alkalmazva, a jelen lévők apraját-nagyját, kiváló hangulatban szórakoztatta. Az önkéntes óvónő, illetve Mos Tímea gyógy-masszőr vezetésével kézműves foglalkozáson, színes, tavaszváró kalapokat készítettek, majd megünnepelték a közelgő anyák-napját, a nőnap közeledtével a gyermekek saját készítésű virágokkal, díszekkel köszönthették az édesanyjukat és a lányokat. Közelgő születésnapján felköszöntötték az egyik szervezőt, Mos Tímeát is. Farsang lévén, nem maradhatott el Rózsika mama ízletes farsangi fánkja, sóspogácsája sem. Gyermekek és felnőttek, szeretetben, békességben még sokáig együtt voltak, közben hálás szívvel gondoltak az önkéntes segítőkre, akik a munkájukat, magukat ajánlják fel a közösségi együttlétek meghittségéért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Putyin és Székelyföld
Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásának nem csak a magyarországi országáruló ballibek kerítettek nagy és tragikus feneket, de minálunk is az ókori sorstragédiák modorában kezdtek értekezni a budapesti vizitről, s olyan dimenziókat vizionálnak a félnapos tartózkodásnak, melyek világtörténelmi jelentőségűvé és históriai méretűvé teszik azt. A honi médiák egységes nacionalista platformja egyenesen Európa elárulójának kiáltja ki Orbán Viktor miniszterelnököt, aki mellesleg sötét revíziós gondolatokat forgat a fejében.
És ha már revízió, akkor elsősorban Románia ugyebár, a sorrend – mondják ők! – Kárpátaljával fog kezdődni. Eme utolsó állításuknak tényleg van valóságmagva annyiban, hogy a Putyinnal való találkozó kapcsán Orbán Viktor valóban beszélt a kétszázezernyi kárpátaljai magyarról, ám olyan szövegkörnyezetben, mely az ukrajnai békés rendezés felette szükséges voltát hangsúlyozta.
A hazai média már volt vezérkari főnököket invitál a kamerák elé, hadd mondanák el, hány oldalról is fenyegeti Romániát a katonai agresszió réme. S keresik már szorgalmasan a bűnbakokat, például a moldáv kommunistákat, akik útjában állnak az újabb nagy egyesülésnek; a transznisztriai oroszokat, akik nem akarnak románokká, de még moldávokká sem válni; Oroszországot, a fő bajkeverőt, mely a Szovjetunió helyreállításán munkálkodik, s nem az orosz lakosság védelmében lép fel az ukrán nacionalistákkal szemben; Bulgáriát, mely mindig oroszbarát volt és maradt; s természetesen Magyarországot, a magyar nemzeti kormányt, amely titokban Erdélyre ácsingózik stb. stb. De a legfőbb bűnösök mégis az erdélyi magyarok lehetnek, egyszerűen a létezésük okán.
Minden hiteles forrásból annyit tudhatunk az Orbán–Putyin megbeszélésből, hogy megegyeztek az orosz gázszállítási szerződés meghosszabbításáról, hogy orosz hitelből és technológiával építik meg az új paksi nukleáris blokkokat, hogy keresik a gazdasági és kereskedelmi együttműködés megmentését és fejlesztését. Mert ez a lényeg, akkor is, ha nagyon nem tetszik ez a Nyugatnak. Magyarország számára csupa létkérdés. De a bukaresti médiák ennél sokkal többet tudnak, szerintük Putyin állítólag kijelentette, lesz gondja Székelyföldre! Hogy ki hallotta, hol hallotta, ki tanúsítja ezt, hát arról nem esik szó. Orwell mester feltámadt Bukarestben.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Az első hivatalos munkanap
Nagyvárad- Hétfőn volt az első hivatalos munkanapja nagyváradi alpolgármesterként a legutóbbi tanácsülésen megválasztott Huszár Istvánnak.
Az RMDSZ-es elöljáró az Erdély Online-nak elmondta: múlt pénteken kapta meg az arról szóló értesítést, hogy a határozat az önkormányzat közlönyében is megjelent. Bár a beköltözés miatt végles formáját csak a délután órákban nyerte el az irodája, ez nem gátolta őt meg abban, hogy délelőtt 10 órától audiencián fogadja az első hozzá forduló lakost. Az illető hölgy a Kolozsvári úton lakik egy szociális bérlakásban, és azt panaszolta el neki, hogy nincs vize, mivel az előző bérlő 7000 lejes tartozást halmozott fel. Huszár István felvette a kapcsolatot a Vízművek igazgatójával, és mivel kiderült, hogy az ügy pozitív megoldása érdekében egy belső szabályzat módosítására van szükség, megegyeztek abban, hogy ezt javasolni fogják előterjesztésként a következő tanácsülés napirendi pontjai közt. A fogadóóra után az új alpolgármester a gazdasági igazgatóság gyűlésén vett részt, melyen több olyan újdonságban is megállapodtak, amely intézkedések bevezetése a lakosság érdekében történik majd, ilyen például az adó és illetékbefizetési program módosítása a piramishelyiségben.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyar egyházak: közös felelősség a hittanoktatás
Kérvényezzék gyerekeik iskolai vallásórán való részvételét – szólítják fel a szülőket a történelmi magyar egyházak vezetői.
A római katolikus, református és unitárius egyház vezetői emlékeztetnek, hogy a hittan már az idei tanévben választható tantárggyá válik a romániai tanintézetekben: azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy gyerekük vallásos nevelésben részesüljön, március 6-áig kell kérvényezniük ezt.
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a témában kiadott közleményében Szent Ágoston másfél évezreddel ezelőtti buzdítását idézi, rámutatva annak időszerűségére: „…hogy neveljük gyermekeinket Istennek, mert akkor magunknak neveljük!”
Hangsúlyozza, hogy az egyház minden római katolikus gyermek számára biztosítja a szakképzett hitoktatót, akik az iskolai hittanórák keretében – az alapvető vallási ismeretek átadása mellett – a gyermekek hitbeli és erkölcsi nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
„Szülők, keresztszülők és bérmaszülők felelőssége, hogy a szentség-kiszolgáltatásoknál vállalt kötelezettséget, az iskolai hitoktatás és vallásos nevelés igénylésével is teljesítsék” – mutat rá az érsek azon reményének adva hangot, hogy a lelkészek, hitoktatók és az iskolák vezetőségének együttműködése révén a továbbiakban is sikerül biztosítani az iskolai hittanoktatást.
„Ne engedjünk a kényelem kísértésének! Tartsuk lelkiismeretbeli kötelességünknek lelkipásztorok, szülők és nevelők egyaránt, hogy minden gyermekünk a törvényes kereteken belül, lehetőleg anyanyelvén vegyen részt az iskolai hitoktatáson” – szólítja fel a híveket körlevelében Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is, hangsúlyozva a szülők gyerekneveléssel kapcsolatos feladatait.
„A keresztény szülők ezzel együtt a hitre való nevelés szép feladatát is vállalták akkor, amikor gyermekeik számára a keresztséget kérték. Most itt az alkalmas lehetőség, hogy bizonyítsuk elköteleződésünk komolyságát és kitartásunkat hitünk értékei mellett. Ne engedjük, hogy a hitet és a hitre való nevelést az ultramodern áramlat hirdetői, a hitetlenek és istentelenek a sarokba szorítsák. Álljunk ki jogaink mellett és éljünk a felajánlott lehetőségekkel azáltal, hogy gyermekeink hitoktatását igénybe vesszük az iskolai kereteken belül is” – fogalmaz a váradi püspök.
Hangsúlyozza, a lelkészeknek, hittantanároknak azon kell fáradozniuk, hogy az iskolai hittanórák vonzóak legyenek, biztató istenélményhez segítsék a diákokat.
A vallásoktatással kapcsolatos módosításokra közleményben hívta fel a figyelmet a Magyar Unitárius Egyház is, melyben az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat is ismerteti. „Az egyházközségi tag kötelességei: vallásos és erkölcsös életet élni, gyermekei oktatásáról és valláserkölcsi neveléséről gondoskodni; az egyházi jogszabályokat tiszteletben tartani (…)” – idézi ugyanakkor a Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzatát a körlevél.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szintén körlevélben hívta fel az esperesek, lelkészek, presbiterek, pedagógusok és szülők figyelmét a vallásórát érintő változásokra. „Anyaszentegyházunk hitvallásainkból fakadóan felelősséget vállal a gyermekek hitbeli nevelésével kapcsolatban. A keresztelés alkalmával szülők, keresztszülők és az egész gyülekezet fogadalmat tesz arra, hogy mindent megtesz a »gyülekezet minden gyermekének hitbeli nevelése érdekében«” – hangsúlyozta a püspök.
Az iskolai vallásórák státusának módosítását Remus Cernea független képviselő kezdeményezte, majd az alkotmánybíróság is alátámasztotta. A taláros testület úgy döntött, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően – amikor a hittanoktatást nem igénylő szülőknek kellett erre vonatkozó kérést benyújtani az iskola vezetőségéhez – ezután azoknak kell kérvényt írni, akik vallásos nevelésben szeretnék részesíteni gyerekeiket. Az ítéletnek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 45 napos határidő március 9-én jár le.
Székelyhon.ro

Kétnyelvűség: újabb felszólítást küldenek a prefektúráknak
A legfelsőbb bíróság törvényértelmezéséhez igazítja a 20 százaléknál nagyobb arányú magyar lakossággal rendelkező megyék prefektúráinak címzett újabb felszólítását az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) – szögezte le a Krónikának Asztalos Csaba elnök azt követően, hogy a bíróság a kormányhivatalok javára döntött a honlapjuk tartalmával kapcsolatosan megfogalmazott ajánlások ügyében.
A CNCD korábban felszólította a Maros, Szatmár, Bihar és a Szilágy megyei prefektúrákat, valamint a Szatmár, Bihar és a Szilágy megyei önkormányzatot és több mint 50 erdélyi település polgármesteri hivatalát, hogy szüntessék meg a magyar kisebbség tagjait érintő hátrányos megkülönböztetést, és magyar nyelven is tüntessék fel a közérdekű információkat honlapjukon.
Ezekben a közigazgatási egységekben ugyanis a magyar lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot, és ezért joguk van az anyanyelvhasználatra a közigazgatásban. A kormányhivatalok azonban perre vitték a dolgot, a legfelsőbb bíróság pedig nekik adott igazat, és érvényteleníttette a diszkriminációellenes tanács határozatát.
Asztalos Csaba érdeklődésünkre elmondta, egyelőre annyit tudnak, hogy a legfelsőbb bíróság arra hivatkozott, hogy a prefektúrák honlapján közzétett információknak csak egy része minősül közérdekűnek, mégpedig azok, amelyeket a közérdekű információkról szóló törvény is annak minősít.
Asztalos a Krónika érdeklődésére kifejtette: a román igazságszolgáltatás korlátozóan értelmezi az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvényeket, és úgy véli, ha a kormányhivatalok úgy gondolják, egyéb, a törvény által nem közérdekűnek minősített információkat is közölnek, akkor logikus lenne, hogy ezeket is tüntessék fel a nemzeti kisebbségek nyelvén.
Amint Asztalos Csabától megtudtuk, nem változott az álláspontjuk ez ügyben, újabb felszólításokat küldenek majd, melyeket igyekszenek oly módon összeállítani, hogy ne találhassanak a prefektúrák jogalapot a döntésük megfellebbezésére. Az elnök szerint ennek érdekében megvárják, amíg a legfelsőbb bíróság közli az ügyekkel kapcsolatos részletes indoklást, és ezeket figyelembe véve fogalmazzák meg ajánlásaikat.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

NÉGYES KÖNYVBEMUTATÓ
A héten négyes könyvbemutatót szerveztek Szovátán, a Városháza nagytermében. Bemutatták Pál-Antal Sándor, Szabó Miklós, Sebestyén Mihály és Weisz Attila könyvét. Józsa András helytörténészt az a megtiszteltetés érte, hogy édesanyjáról, Józsa Nemes Irénről szóló kötetet ismertethette.
A könyvbemutatót Mester Zoltán, a Bernády Közművelődési Egylet elnöke nyitotta meg. Elsősorban köszöntötte az egybegyűlteket és a könyvek szerzőit, bemutatóit, majd felkérte Káli Király Istvánt, a Mentor Kiadó vezetőjét Pál-Antal Sándor “Történelmi szimbólumaink. A székelyföldi pecsétek” című könyv ismertetésére. A tervek szerint ezt a könyvet Sebestyén Mihály mutatta volna be, de betegség miatt a Mentor Kiadó vezetőjét kérte fel, hogy tolmácsolja szavait.
A könyv ismertetését követően maga a szerző, Pál-Antal Sándor is felszólalt, tartott egy rövid kivetítős előadást, melyben bemutatta a kötetében megjelent történelmi szimbólumokat és székelyföldi pecséteket. A bemutató után Cornel Sigmiren egyetemi tanár ismertette Szabó Miklós “Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849-1918 között” című könyvét, majd Pál-Antal Sándor akadémikus bemutatta Sebestyén Mihály “Időtár IV (Marosvásárhely története adatokban 1945-1989 között)” című kötetét.
A rendezvényt Weisz Attila “Józsa Nemes Irén” című könyvének bemutatásával zárták, melyet Józsa András helytörténész mutatott be.
A könyvek bemutatását követően a résztvevők feltehették kérdéseiket, véleményezhették a bemutatást, majd megvásárolhatták és dedikáltathatták a könyveket. A könyvbemutatón megvásárolható volt a Sóvidék kulturális folyóirat legújabb száma is. A bemutatóra a Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat szervezésében került sor.
http://sovidek.tv

Nem használható a magyar nyelv a romániai börtönökben
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Ezekben az intézményekben, mégsem lehet használni sem szóban sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádió és televíziós adáshoz hozzáférni, nem lehet magyar nyelven tanárt és pszichológust igényli.
Miközben az elítéltnek joga van a törvény értelmében anyanyelvét használni és ezen a nyelven kommunikálni társaival, bizonyos esetekben ez fenyítést von maga után. A magyar nyelvhasználat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok. A súlyos lelki problémákkal küzdőknek joga van terapeutát igényelni, de senki nem biztosítja, hogy az elítélt az anyanyelvén kapjon segítséget, így sok esetben hátrányosan diszkriminálják a magyar foglyokat.
Bizonyítható továbbá, hogy aki szóvá teszi nyelvi jogainak sérülését, a teljes büntetését kénytelen leülni, rossz magaviselet miatt nem szabadulhat korábban.
Közlemény
Erdély.ma

SZNT: 2015-ben nem szervezzük meg a Székely Szabadság Napját
Ez év január 29-én bejelentettük Marosvásárhely polgármesteri hivatalában, hogy március 10-én egy tiltakozó felvonulást kívánunk szervezni, majd azt követően egy tiltakozó nagygyűlést a város főterén, a kormánymegbízott székhelye előtt, Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyben kifejezni igényünket Székelyföld autonómiája iránt.
Január 30-án Marosvásárhely polgármestere átiratban tájékoztatott arról, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény és a „véleményező bizottság javaslatai” alapján a bejelentésbe foglalt rendezvényt betiltja. Ezt követően kaptunk egy meghívó levelet a véleményező bizottság február 9-i ülésére! Ezen a gyűlésen felszólítottak, hogy a jegyzőkönyvet írjuk alá. Meggyőződésünk, hogy egy olyan jegyzőkönyvet, amelynek már jogkövetkezménye volt – a polgármester tiltása – utólag aláírni nem szabad. Másrészt a törvény értelmében a „véleményező bizottság” a szervezők beleegyezésével megváltoztathatja a bejelentett rendezvény egyes elemeit, így a jegyzőkönyv aláírása azt jelentette volna, hogy a felvonulás és tüntetés betiltásával egyetértünk.
Ezt követően a bíróságtól kértük a törvényellenes tiltás megsemmisítését. Tekintettel arra, hogy keresetünkre a polgármesteri hivatalnak még a válaszirata sem érkezett meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a román igazságszolgáltatásnak nem áll szándékában március tizedike előtt a gyülekezési jogunktól és a szólásszabadságunktól megfosztó jogsérelmet orvosolni.
A Székely Szabadság Napja szervezőiként az alábbi tényeket kell leszögeznünk: – A bírósági döntésig a polgármester tiltása a törvények értelmében érvényes. – A „véleményező bizottság” február 9.-i ülésén levetített, a hatóságok által készített filmfelvételek tanúsága szerint a tavalyi rendezvényen két petárda is robbant. Azokat az eseteket nem vizsgáltak ki, jóllehet a törvény értelmében a robbanó anyagok használata nyilvános rendezvényeken bűncselekménynek minősül. A 2013-as rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult az, hogy akkor jó volt az együttműködés a hatóságokkal. Ez ma sajnos nem így van, s amint ez az eset is bizonyítja, nincs garancia arra, hogy ki akarnák szűrni azokat a provokátorokat, akiknek feladata a rendezvény békés jellegének a megváltoztatása.
– Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenne a súlyos jogtiprás leplezésében, azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést s a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy elfogadjuk a polgármester álláspontját, illetve, hogy a gyülekezési jogunk nem sérült, hisz a hagyományos megemlékezést az idén is megtarthattuk. – A román média és a politikai osztály tavalyi, tényeket meghamisító, uszító kampányával szemben a Székely Nemzeti Tanács a többséggel folytatott párbeszédben érdekelt, a magyar-román közeledésben, a bizalom légkörének megteremtésében, viszont az idén a hatóságok egyes vezetőinek megnyilvánulásai, törvénysértései arra utalnak, hogy nincs mód egy olyan együttműködésre, amely a résztvevők személyes biztonságát szavatolná, megőrizve ezzel a székely autonómiamozgalom tisztaságát és tekintélyét.
Mindezeket figyelembe véve szervezőkként kénytelenek vagyunk elállni 2015-ben a Székely Szabadság Napjának megszervezésétől, és a közvélemény tudomására hozni, hogy az idén március 10-én semmilyen rendezvényt nem szervezünk Marosvásárhelyen. Ugyanakkor elindítjuk a Székely Szabadság Napjának 2016 és 2017 évi megszervezését Marosvásárhelyen a gyülekezési jogról szóló törvény alapján, folytatjuk a jogorvoslati eljárást a törvénysértő tiltás ellen akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig. Az idei rendezvény megszervezésére szánt minden időt és energiát a Székely Nemzeti Tanács arra fogja fordítani, hogy a világ minden emberjogi intézményének, minden nemzetközi fórumnak tudomására hozza nem csak a székelyeknek a régiósítással kapcsolatos igényeit, de azt is, hogy Romániában milyen szinten sértik meg az alapvető emberi jogokat.
Végül felhívjuk Marosvásárhely, egész Székelyföld lakóinak figyelmét: joguk és lehetőségük van március 10-én egy szál virággal, gyertyával a székely vértanúk emlékművéhez zarándokolni, és ott méltósággal emlékezni. Legyen ez a gesztus néma tiltakozás is a szólásszabadság és a gyülekezési jog megsértése ellen!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2015. február 24.
Erdély.ma

Székelytermék-botrány – Visszakoznak a fogyasztóvédők
Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található.
Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Könyv Dobón át egész Erdővidékről
Nem fukarkodott a dicséretben a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Botár István vargyasi művészettörténész Fehér János legújabb, Dobó – Egykori település a Kormos mentén című könyvének szombati bemutatóján. A fiatal régész ajánlásában úgy fogalmazott, a kilencszáz oldalas, több jelentős levéltár adatait felhasználó kötet nemcsak Erdővidék és Háromszék, de Erdély történelmének jobb megismeréséhez is hozzájárul.
A könyvbemutatóra a Rózsa vendéglőben elkerített rész szinte kicsinek bizonyult a mintegy százhúsz vendég befogadására, és jól fogytak az olcsónak nem mondható – száz lejt kóstálva is csak a nyomdai költséget fedező – könyvek is.
Elsőként Derzsi Sámuel vállalkozó, a Dobó-Valál Egyesület elnöke röviden szólt az általuk támogatott, több éven keresztül zajló dobói régészeti feltárásokról, majd a most megjelent kötet anyagi támogatóinak mondott köszönetet. Hangsúlyozta, ha továbbra is élvezik ezt a fajta önzetlen segítséget, jó bő lesz a tervezett, Erdővidéki történelmi adatok címet viselő sorozatuk. Botár István is az erdővidékiek összefogását dicsérte, mondván: itt, a Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda által lesajnált szegény vidéken nem falunapokat támogatnak vagy éppen vágtáznak, hanem az értéket pártolják. Fehér János tervezett sorozatáról szólván kijelentette, megvalósulása esetén akár Orbán Balázs életművével is egyenrangúvá válhat. A most napvilágot látó kötetet nehéz, de érdekes olvasnivalóként jellemezte: izgalmas a vidék múltja iránt érdeklődő szakemberek számára, de több fejezet megragadhatja a civileket is, hiszen az évszázadokkal ezelőtti peres anyagok által emberi sorsok bontakoznak ki, megadatik a betekintés a régmúlt világ mindennapjaiba. „A kötet címe hazudik egy kicsit: csak Dobót említi, de sokkal többet ad, hiszen általa megismerhető Erdővidék és Háromszék középkori berendezkedése” – mondotta. Fehér János a kötet születéséről beszélt. Az alapját adó, rossz állapotban, szakadtan és vízfoltosan fennmaradt peres iratokat Székelyudvarhelyen találta meg, előbb csak átírását és rövid előszóval ellátva történelmi forrásként való közlését vette tervbe. Ám kíváncsisága nem hagyta nyugodni, s a gyulafehérvári püspöki levéltárban kutakodott tovább. Ott olyan adatokat talált, melyek magyarázatot adnak a falu elhagyására, fény derült önvédelmi stratégiájukra, megismerhetővé vált a Danielek birtokszerző szándéka, de a bárói család befolyásának csökkenése is, melyek miatt tovább kellett gondolnia szándékait. A tervezett sorozatról szólva kijelentette, az elmúlt tizenkét év kutatásaival felvértezve elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy akár településenként, akár témánként Erdővidék teljes középkori keresztmetszetét elkészítse.
Az Erdővidéki történelmi adatok második kötete, a Bölöni unitárius templomvár augusztus végén kerül ki a nyomdából.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az esélytelenség krónikája (Trianonról Sepsiszentgyörgyön)
A trianoni békeszerződés előzményeivel, a magyar nemzet számára tragikus végkifejlethez vezető út állomásaival ismerkedhettek meg szerda este az érdeklődők a Magyarország Kulturális Központja szervezésében lezajlott, A magyar nemzet története című előadás-sorozat újabb állomásán. A Székely Nemzeti Múzeumban dr. Zeidler Zoltán egyetemi docens sorolta a tényeket, melyek kétségtelenné tették: az első világháborút lezáró párizsi béke legnagyobb vesztese a magyarság volt, vezetői 1918 nyarától számítva tulajdonképpen teljes esélytelenségben próbálták menteni a menthetőt.
A budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem oktatója valamivel több, mint másfél órába sűrítve beszélt a közel száz-tagú hallgatóságnak a frontok összeomlását követő közel két év (1918 nyara–1920 június 4-e) összes olyan eseményéről, döntésekről, lépésekről, amelyek végül a versailles-i Nagy Trianon Palotában a Magyarország szempontjából minden téren hatalmas veszteséget okozó egyezmény aláírásához vezettek. A száraznak tűnő történelmi tényeken túl az előadó kitért olyan részletekre is, amelyek nem feltétlenül tartoztak az események fősodrához, mégis meghatározó szerepük volt mások mellett Magyarország megítélésében a győztes antant hatalmak részéről. Ezek közül kiemelendő egyrészt Franciaország, illetve Nagy-Britannia alapállása az egész háború utáni rendezés folyamatában, amit előbbi esetében a hegemóniára való törekvés, a német erőfölény megtörése Európában, utóbbi esetében pedig a kontinensen fenntartandó hatalmi egyensúly igénye jellemzett elsősorban, valamint mindkét nagyhatalom esetében a bolsevizmus elterjedésétől való félelem. Ehhez társult továbbá a háború okozta traumák összessége, amely mindenik résztvevőt érintette. Zeidler Zoltán akkurátusan sorolta fel mindazokat a tényezőket is, amelyek mintegy ráerősítettek erre az „induláskor” már jellemző, a nagy háború veszteseivel szembeni ellenséges hangulatra. Ezek közül Magyarország szempontjából talán a leglényegesebbek a már elszakadási nyilatkozatok formájában is jelentkező nemzetiségi mozgalmak voltak, melyek kiteljesedése már a 19. században elindult a Nagy-Románia, Nagy-Szerbia, csehszlovákizmus, délszláv egység elméleteinek megerősödésével, és amelyek már 1918 őszétől jelezték, hogy elérkeztek az Osztrák–Magyar Monarchia végnapjai. Szintén fontos tényezők voltak a katonai összeomlást követő belső történések – néphatalom, bolsevik forradalom, ellenforradalom.
A egyetemi oktató a vizsgált korszak magyar kormányai, a Wekerle Sándor vezette háborús kabinetet váltó, Károlyi Mihály irányította szociáldemokrata, majd a Tanácsköztársaság hozta népbiztosi testület lépéseit, kezdeményezéseit – különbéke, fegyverszüneti egyezmények – bemutatva tökéletes képet festett arról, hogy mennyire esélytelen helyzetből indult a magyarság 1918 decemberétől számítva. A dátumok, egyezmények, az antant hatalmaknak a vesztesek eltiprását célzó viszonyulását tükröző lépések, a szomszédos államok ellenséges, sőt, erőszakos fellépései kivétel nélkül bizonyítják, a végkifejlett csakis ez lehetett, Magyarország feldarabolása. És ebbe pont az érintetteknek nem adatott meg a beleszólás lehetősége, hiszen a Párizsba utazó magyar békedelegációt, noha meghallgatták –Apponyi Albert miniszter tolmácsolásában –, a békeszerződést érintő bírálatokat, tiltakozásokat viszont főképp francia tiltakozásra szinte figyelembe sem vették, újratárgyalásukról végül lemondtak.
Az előadó arra is kitért: a győztesek önkényes döntése volt mindaz, ami a párizsi tárgyalóasztalok mellett 1919-ben és 1920-ban történt, és ennek ékes bizonyítéka az is, hogy az erdélyi románok Gyulafehérvári Nyilatkozatából is igen kevés előírást tartottak fontosnak átvenni. A győztesek által vehemensen elutasított népszavazások nem véletlenül képeztek szálkát főképp a franciák szemében, hiszen a későbbi, kisebb területeken megtartott 11 voksolás –lásd Sopron – egy kivétellel bebizonyította: az utódállamokhoz csatolt területeken élők bizony szívesebben maradtak volna Magyarország polgárai, akár etnikumtól függetlenül is.
Nagy. D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakult a Gulág Emlékbizottság
A méltó megemlékezést és az évtizedek után is megmaradt sebek begyógyítását nevezte az eseménysorozat céljának a második világháború után Szovjetunióba hurcoltak emlékévének eseményeit koordináló Gulág Emlékbizottság hétfői alakuló ülésén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a testület elnöke.
Szabadság (Kolozsvár)

A kulcsszó az együttérzés
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Visszatér a lovagkirály a váradi főtérre?
Szent László-szobrot kér a korábban a lovagkirály nevét viselő nagyváradi térre a helyi római katolikus püspökség is, amelynek illetékesei be is nyújtották már ezirányú kérésüket a városházára.
Mint mondják, alternatív és egyben realista megoldásnak tartják azt, hogy a barokk Szent László-szobor – amely most a bazilika oldalsó bejáratánál áll – a róla elnevezett templom közelében helyet kapjon. Mint ismeretes, a helyi magyarság által ma is Szent László térként emlegetett központi rész immár egy hete teljes körű felújítás alatt áll, ez tette aktuálissá a kérdést, hogy a térrendezés nyomán a lovagkirály szobra ismét ott állhasson.
Böcskei László megyéspüspök hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, azért a barokk szobrot javasolták a városházának, és nem a jóval monumentálisabb bronzszobrot, mivel a nagyméretű emlékművet „nagyobb biztonságban" érzi jelenlegi helyén, azaz a székesegyház előtt. „Kérdés, hogy ezt kik fogják támogatni" – tette hozzá az egyházi elöljáró.
Tervek szobrokra
A szoborvita egyébként már a főtér hírhedt felújítási projektje alkalmával elkezdődött, akkor, amikor nyilvánosságra hozták, hogy ott majd felállítják Roman Ciorogariu ortodox és Radu Demetriu görög katolikus püspök szobrát.
A helyi magyarság jelezte, hogy szeretnék, ha az őket képviselő városalapító lovagkirály emlékművét is visszahelyeznék, ám Mircea Mălan alpolgármester ezt először arra hivatkozva hárította el, hogy a főtéren álló Szent László római katolikus templom kertjében katolikus egyházi személyként megtalálható – az egyébként olasz nemzetiségű stigmatizált kapucinus szerzetes – Pio atya szobra.
Eközben az is tervben van, hogy Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére a Mihály havasalföldi vajdát ábrázoló lovasszobrot átköltöztetik a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből kialakított parkba, hogy a helyére Ferdinánd román királynak állítsanak emléket a Szent László téren.
Ez utóbbi megszavazása kapcsán, tavaly év végén a helyi RMDSZ-es tanácsosok kérték ismét, hogy a helyi magyarság is „képviselve" legyen a téren, ám ekkor már az európai uniós támogatással kivitelezés alatt álló főtérfelújításra vonatkozó szigorú szabályokra hivatkozva mellőzték az ügyet.
Lesz-e támogatás?
Pár hete azonban a Szent László-szobrot a váradi Szent László térre nevű Facebook-oldal köré szerveződött civil csoportosulás kezdeményezett egy petíciót annak érdekében, hogy igényüket nyomatékosítsák a városvezetés felé. Ezzel kapcsolatban keresték meg Böcskei László püspököt hétfőn, és végül arra a közös megegyezésre jutottak, hogy tervezett aláírásgyűjtésükkel az egyházi beadványt fogják támogatni.
Böcskei László a Krónikának rámutatott, hogy szívesen fogadják a támogatást, és esélyt is lát arra, hogy javaslatuk sikerrel járjon. „Nem söpörték le az asztalról, ahogy máskor. A kérdés nyitott. Meglátjuk, hogy lesz-e, aki felvállalja" – bizakodik a püspök.
Hozzátette ugyanakkor, hogy megosztottságot válthat ki az elképzelés, mivel „egyesek a régi szoborhoz és annak eredeti helyéhez ragaszkodnak". A bazilika kertjébe ugyanis csak 1921-ben került át a lovagkirály eredetileg főtéren álló nagyméretű, 1893-ban öntött bronzemlékműve.
A püspökség által javasolt, kisebb méretű kőszobor azonban ennél is régebbi, idén épp 275 éves. 1892-ben távolították el – ugyancsak a főtérről –, majd 1960-ban elásták a kommunista hatalom elől. 1993-ban restaurálták, és jelenleg a püspökség kertjében áll egy talapzaton.
Böcskei szerint jól illeszkedne a belváros majdani arculatába, ha az eredeti magas talapzatra helyezve átkerülne a Szent László-templom mellé, és az uniós támogatásból finanszírozott térfelújítási projektet sem bolygatná meg. „Rugalmasan kell kezelni a megoldást" – vallja a püspök.
Harminc napot várni kell
Megkeresésünkre Ritli Csongor, a helyi tanács RMDSZ-frakcióvezetője rámutatott, egyelőre még nem tudni, hogy milyen formában zárul az ügy, ugyanakkor jó esélyt lát arra, hogy pozitív fogadtatásra lel a kezdeményezés.
Az újdonsült magyar alpolgármester, Huszár István lapunknak adott interjújában már korábban is úgy fogalmazott, hogy amint az évek során a szobrok folyton változtak a Szent László téren, úgy erre a jövőben is sor kerülhet, hétfőn azonban jelezte, egyelőre még nem került napirendre az egyházi javaslat megvitatása. Az önkormányzatnak harminc nap áll a rendelkezésére, hogy a beadványokra válaszoljon, így erre március első felében lehet számítani.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Együttműködés az NSKI és a Sapientia között
Együttműködési keretszerződést írt alá kedden Marosvásárhelyen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) vezetője és Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Bár konkrét tervekről nem volt szó, mindkét fél elégedetten nyilatkozott a szerződésről.
A magyar állam által alapított kutatóintézet legfontosabb feladata, hogy erősítse a nemzeti együvé tartozás érzését, és megpróbálni cáfolni a kádári örökséget, miszerint vannak külön magyarországi és külön, az elszakadt területeken élő magyarok, mondta felszólalásában Szász Jenő. „Az elmúlt négy évben több okunk volt örvendeni, hiszen 2010-ben kimondták: minden magyar egy nemzethez tartozik, és közösen kell építse a jövőt, majd megszületett a kettős állampolgárságot szavatoló törvény. Lehetőséget teremtettek, hogy a határon kívül élő magyarok is éljenek szavazati jogukkal, s végül az alaptörvénybe is belefoglalták, hogy a magyar állam felelősséggel tartozik a külhoni magyarok iránt, és a magyar jövőt a nemzeti és keresztény múltra kell építeni. Most következnek a dolgos hétköznapok, amikor partnereket keresünk a kutatóintézet céljainak megvalósítása érdekében, a nemzeti együvé tartozás erősítéséért. Néhány magyarországi egyetemmel már kötöttünk együttműködési megállapodást, most a kiemelt oktatási intézményként számon tartott Sapientián a sor. A csíkszeredai Sapientiával már van egy közös projektünk, amelynek keretében a hallgatók felmérik Székelyföld gazdasági életét, annak érdekében, hogy meg lehessen határozni a főbb fejlődési irányvonalakat” – számolt be Szász Jenő, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: egyelőre ez csak keretmegállapodás, amelyet ezután töltenek meg tartalommal. Lehetséges lesz például, hogy támogassák az egyetemet uniós pályázatok lehívásában, de a hallgatók gyakorlatozhatnak is majd a kutatóintézetnél.
A Sapientia egyetem rektora, Dávid László köszöntő beszédében hangsúlyozta: az együttműködési szerződés bizonyítja, hogy a magyar állam által létrehozott és nagymértékben támogatott egyetem betöltötte szerepét, megtartó erőt képvisel az erdélyi magyar diákok számára. „Olyan szakmákat oktatunk, amelyek élhető jövőt biztosítanak Erdélyben, s mindent megteszünk azért, hogy a tőlünk kikerülő magyar értelmiségiek itthon boldoguljanak. Örvendünk, hogy ezentúl tervünkben partnerünk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is” – hangoztatta Dávid László.
Ingyenes érettségi felkészítő
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara idén is ingyenes érettségi felkészítőket tart matematikából, valamint román nyelv és irodalomból. Szombatonként reggel kilenc órakor várják azokat, akik román nyelvből, 11 órától pedig akik matematikából szeretnék elmélyíteni ismereteiket. Az elméleti anyag átismétlése mellett gyakorlási lehetőséget is biztosítanak a diákoknak.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Hamarosan benépesül a keresdi Bethlen-kastély
Egykoron a fényűzés és jövőt építő döntések színhelye volt. Hamarosan a legszerényebb anyagi helyzetűek jövőjének helyszíne lesz. Egykor a Bethlen család élt itt, hamarosan Böjte Csaba fiataljai és segítői lelnek otthonra. Keresden, a Bethlen-kastélyban jártunk, összefüggést keresve az itt alkuló élet és a Lázár-kastély jövője között.
Tízezer könyv, számos eszköz és egy csapat segítő érkezett Keresdre az elmúlt hétvégén. Böjte Csaba munkájához kívánják hozzátenni részüket. Mi is ott voltunk, megcsodáltuk a kastélyt, amely a Béke háza névvel és a tervezett Jótevő vendéglátóval hamarosan messzi földön is ismert lesz.
Nagy az érték, de sok a tennivaló is a keresdi kastélyban. Tavaly nyáron még nem volt zárható helyiség, kályhát is úgy lehetett bevinni, hogy kürtőjét az ablakon vezették ki. Ma már nemcsak a gondnoknak és nejének, hanem az érkező adományozóknak, segítőknek is van, ahol leülni, megebédelni, és az is, ahol kipihenhetik az út fáradalmait. És aki ide érkezik, megtudhatja, milyen jövőt szánnak a nagy múltú háznak.
Mi egy pécsi csapattal érkeztünk, akik nem kevesebb, mint tízezer kötetet hoztak Böjte Csaba védenceinek. Vitéz lovag Szentgyörgyi Szabó Miklós mester fogtechnikus és tanár beszélt az előzményekről: Böjte Csaba pécsi látogatása alkalmával ajánlották fel, hogy a Határon Túli Magyarság Alapítvány házában összegyűjtött köteteket átadnák. Az ajándék megsokszorozódott, hiszen éppen ez idő tájt derült ki, a Minerva könyvtár kisebb helyiségbe költözik, szívesen válogatnának ők is könyvkészletükből az erdélyi diákoknak, fiatalságnak. Szentgyörgyi örömmel mesélt az adománytovábbítási feladatokról, arról, hogy részesei lehetnek annak a folyamatnak, mely által a fiatalság visszatalálhat az olvasás öröméhez. Karitatív munkájához Pelle Jánost kérte, legyen segítségére. Ő a hajtogató ember, akivel a gyergyóiak is találkozhattak már, hiszen csontkovács, origamizik és autókat is „hajtogat”. A Mecsekszabolcsi Környezet és Érdekvédő Egyesület képviselője az ügy mellé állt. Mint mondta, a feladat kereste meg őt.
Három kisteherautóval érkezett a négy és fél tonnás rakomány: a tízezer kötet dobozokba csomagolva, és voltak hozzá még irodai eszközök is különböző adományozóktól. Aztán kiderült, hogy van ötven szemüvegkeret is, hisz a küldöttség egyik tagja optikus, ő sem jöhetett üres kézzel.
A gonddal összeválogatott könyvadomány Keresden marad, és hozzájárul azon cél megvalósításához, amely Böjte Csaba fejében már korábban megszületett. A keresdi kastély ügyintézésével megbízott Szőts Béla beszélt erről: „Csaba testvér ebben az esetben szakított azzal a hagyományával, ami által ő ismertté vált: nem gyermekotthont fog itt létrehozni, hanem képzésközponttá szeretné tenni a keresdi kastélyt. Az országban eléggé visszaszorult a szakképzés, és ennek érintettjei az ő gyermekei is. Ők 18 éves korig vannak az otthonokban, utána nem tudják, mit kezdjenek magukkal. A mindennapi élethez sincsenek tapasztalataik, hiszen egy inkubátor jellegű élettérben voltak addig. Ennek kezelésére találta ki, hogy legyen itt egy jó gazda- és gazdaasszonyképzés, ahol a mindennapi élethez szükséges gyakorlati tudást elsajátíthatják a már felnőtt gyerekei. Ezt követően dönthetnek, hogyan élnek tovább, családot alapítva, ott élve, vagy munkahelyszerzéshez használja fel a tudását. Bármilyen utat válasszon is a fiatal, szükséges és hasznos lesz számara az itt szerzett ismeret és tudás” – fogalmazott a gondnok, aki nejével együtt vállalta a Béke háza beüzemeltetését, a munkálatok, majd tevékenységek irányítását.
A kastély nemcsak a Csaba testvér otthonaiban felnőtt fiataloknak jelent majd otthont, hanem a segítő szándékú, helyüket kereső embereknek is.
Hamarosan érkeznek a tervezők, és ha ők végeztek munkájukkal, jöhet az engedélyeztetés, majd a kivitelezés. Azt már tudják, az alsó szinten Jótevő vendégfogadó kap helyet. „Ha már élet van a házban, eleve kell gondoskodni a testi táplálékról is. Ha már van konyhánk, és mi ebédelünk, miért ne hívhatnánk meg vendégeinket, támogatóinkat is egy tányér meleg ételre? – mondta a megbízott. Akárcsak Böjte Csaba, ő is meg van győződve, ha jó szándékkal lát valaki munkához, segítséget is kap majd hozzá. Így például az aranyszalon rendbetételének költségeit már fel is vállalta egy tehetősebb társaság, remélik, a többi kiadásra is lesz fedezet
Lehet keresni jobb példát arra, hogyan lehet a visszakapott értékes ingatlanokat hasznosítani, mit lehet tenni, ha az örökösöknek óriási teher még az állagmegőrzés is, nemhogy a felújítás, működtetés, de a keresdi kezdeményezés egy lehetséges utat mutat. Hogy érvényes lehet-e ez akár a szárhegyi kastélyra is, a lakat alatt álló Lázár-örökségre? „Mindenképpen igen a válaszom. Csendes, nyugodt hely, imádkozásra, felfrissülésre igencsak alkalmas. Jó lenne, ha ilyen célt szolgálhatna” – közölte telefonon az épp külföldön tartózkodó Csaba testvér, akit információink szerint már korábban megkerestek a szárhegyi kastély jövőjének kérdésében. Mert Béke Háza máshol is lehet.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Aggasztó helyzet a kisvárosi iskolák előkészítőiben
Maros megyében az összesítések alapján idén 5863 gyerek kezdi el az iskolát, ebből 1953 magyar. Az induló 303 előkészítő osztályból 110 magyar.
Az egyre fogyatkozó gyereklétszámról és azokról a körzetekről, ahol egyre inkább veszélybe kerül a magyar nyelvű elemi oktatás, Fejes Réka tanfelügyelőt kérdeztük.
A valóság az, hogy a gyerekek összeírásakor az iskolák több osztályt terveznek indítani, viszont korántsem biztos, hogy a kicsik mind az adott iskolában kezdik a tanévet. Ennek több oka van: lehet, hogy a szülő időközben meggondolja magát és más tanintézetet választ, s az sem kizárt, hogy a pszichológiai teszt során azt tanácsolják, még egy évet várjanak – mutatott rá a jelenségre Fejes Réka, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő.
„Ami a a magyar tagozatot illeti, nekünk a tavaly megyeszerte 116 előkészítő osztály volt betervezve, amiből végül 110 indult. Az idén annyit tervezünk indítani, amennyit tavaly is sikerült, tehát 110-et” – tudtuk meg a szaktanfelügyelőtől. Idén is volt arra eset, hogy a kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskolában a felbecsült gyereklétszámra hivatkozva négy osztályt kértek, de mivel biztosak abban, hogy nem lenne meg a négy osztályra elegendő gyereklétszám, a tanfelügyelőség csak hármat hagyott jóvá.
Ha idén nem sikerül a 110 tervezett előkészítőt elindítani, az Fejes Réka szerint azzal magyarázható, hogy városi iskolák esetében nem indíthatnak osztályokat minimális létszámmal, azaz 12 gyerekkel (legkevesebb 20 gyerek szükséges), de jól ismert tény, hogy működnek osztályok 30 gyerekkel is. Vidéki iskolák esetében eltekintenek a fenti kritériumoktól, és ha egy adott településen összegyűl 12-15 gyerek, az már egy osztályra való csoportot jelent.
Vannak olyan körzetek, ahol szemmel láthatóan csökken a gyereklétszám, és nem tudnak annyi osztályt indítani, mint néhány éve. Ilyen körzet Szászrégen, ahol valamikor négy iskolában egy-egy új osztály indult, tavaly már háromra csökkent a számuk, és idén egyelőre csak két osztály indítását hagyták jóvá. Természetesen ebben közrejátszik a nagyváros vonzó hatása is, viszont ez a vidéki, kisvárosi magyar nyelvű oktatást sodorja veszélybe, mutatott rá a tanfelügyelő. Nemcsak Régenben, hanem Dicsőszentmártonban és Marosludason is elkeserítő a helyzet, hiszen mindkét településen nemrég még két előkészítő indult, idén viszont már csak egy-egy. Jó hír, hogy Nyárádszeredában és Szovátán még nincsenek ilyen nagy gondok. A többi megyei általános iskoláról Fejes Réka elmondta, nagyjából mind terveztek előkészítő osztályt, viszont ahol még a minimális gyereklészám sincs meg, ott szimultán osztályok indulnak.
Telefonon kerestük meg a marosludasi Ioan Vlăduţiu Gimnázium tanítóját, Hereşanu Ildikót. Az iskolában eddig is csak magyar nyelvű elemi oktatás zajlott, felső tagozaton a gyerekek az 1-es számú iskolában folytatták. Hereşanu Ildikó jelenleg a tanintézet utolsó magyar pedagógusa. A címzetes tanító három éve vette át az akkori másodikosokat, és már akkor tudta: el van döntve az, hogy miután az ő diákjai végeznek, többet nem indítanak magyar osztályt. A tanítónő elmondta: bár úgy néz ki, az állása nincs veszélyben, mégis elkeserítőnek tartja, hogy ősztől más településre kell ingázzon tanítani. A probléma gyökerei itt is a csökkenő gyereklétszámban keresendők, és ez a jelenség most már egyre korábban mutatkozik meg, példa erre az, hogy az óvodai csoportokat összevonták a napközisekkel. „Városszinten nincs annyi gyerek, hogy mindenhol megmaradjon a magyar tagozat” – mutatott rá a tanítónő. Emiatt Marosludason csak az 1-es számú iskolában indul előkészítő osztály, ahova a környező falvak (Magyarózd, Magyarbükkös, Kutyfalva) gyerekei közül is sokan is bejárnak majd. Egy másik aggodalomra okot adó tény, hogy a 12 gyereket számláló negyedik osztályból négyen román osztályban kezdik az ötödiket.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro