Szocialista mea culpa Kolozsváron – tüntetők fogadták az MSZP vezetőit
Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila MSZP-elnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját, akiknek csak rendőri kísérettel sikerült bejutni a rendezvénynek otthont adó épületbe.
Botrányba fulladt tegnap Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták az ellenzéki párt vezetőségét.
A Mesterházy Attila MSZP-elnök által a Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratú transzparenseket mutattak fel.
Az anyaországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a rendőrség kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre a szervezők rámutattak. Különben az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy „az elmúlt nyolc évben semmiféle megbánást nem tanúsítva”, az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és fóruma házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.
A barátságosnak egyáltalán nem nevezhető fogadtatást megelőzően Mesterházy a kincses város egyik legdrágább szállodájában, az ötcsillagos City Plaza Hotelben rendezett sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar-magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.
Az ülésen elfogadott, egyelőre nem nyilvános nemzetstratégiai programból Mesterházy azt emelte ki, hogy pártja nem fogja a határon túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel, a be nem avatkozás elvét követve pedig nem kíván belefolyni a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba.
A célok között a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette, emellett közölte azt is, hogy hosszú távú stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Különben kérdésre válaszolva Mesterházy cáfolta, hogy az MSZP a 2014-es magyarországi választásokra tekintettel próbál közeledni a határon túliakhoz. „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok” – jelentette ki a szocialista pártelnök.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

„Fehér inges szakemberképzés” Kolozsváron
Szeptembertől új magyar szakosztályok indulnak, amelyekben olyan „fehér inges szakembereket” képeznek, akik a „sima” elméleti osztályokba járó gyerekek diplomájával egyenértékű oklevelet kapnak, és így az érettségi után eldönthetik, hogy a szakmában helyezkednek el, vagy pedig egyetemen folytathatják tanulmányaikat. A kínálat a tervek szerint turisztikai, illetve szöveg- és képfeldolgozói szakosztályokkal bővülne. Hosszú távon a megye magyar tannyelvű szakosztályait egyetlen tető alatt egyesítenék, állami finanszírozás mellett. 2013 szeptemberétől 22 magyar tannyelvű kilencedik osztály helyett 23 beindítását tervezik. Minderről Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes számolt be lapunknak, aki kedden az RMDSZ Kolozs megyei szervezetével, iskolaigazgatókkal egyeztetett ebben a kérdésben.
A napokban több olvasónk jelezte, hogy rémhíreket hallott a kolozsvári magyar tannyelvű iskolákban bekövetkezendő változásokról.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: a 2013/2014-es beiskolázási számot január 28-ig kell benyújtani. Erre vonatkozóan a napokban három pillérű egyeztetések folytak az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a magyar iskolák igazgatói, valamint a tanfelügyelőség között. – A Kolozs megyei magyar nyolcadikosok számát figyelembe véve 22 kilencedik osztály indult volna 2013 szeptemberében, de mivel évek óta további 30–35 ilyen korú gyerek jön Kolozsvárra tanulni más településekről, ezért végül 23 magyar tannyelvű kilencedik osztály indul. Tehát egyetlen iskolát sem fenyeget az a veszély, hogy nem lesz magyar kilencedik osztálya” – nyilatkozta lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes.
Magyar szakképzés: új profilok
A következő tanév újdonsága az, hogy az Apáczai-líceumban működő közgazdaságtudományi osztályok mintájára szakképzést indítanak be a Báthory- és a Brassai-líceumban is. „A kolozsvári vállalkozókkal lefolytatott beszélgetések alapján „fehér inges szakembereket” képezünk ezekben az iskolákban. A Báthory-líceumban nyomdai tördelő-képszerkesztő osztályt indítunk, míg a Brassai-líceumban turisztikai osztályt. A Tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban pedig állatgondozói képzés kezdődhet, míg a Válaszúti Általános Iskola mezőgazdasági profilú kilencedik osztállyal bővül. Ezek az osztályok négyéves képzést biztosítanak, és a végzősök egyenértékű diplomát kapnak a „sima” elméleti osztályokba járó gyerekek diplomájával, tehát utána továbbtanulhatnak vagy elhelyezkedhetnek a szakmában. Megmaradnak ugyanakkor a kolozsvári Szállításügyi Líceumban és a Bánffyhunyadi Iskolaközpontban az eddig is működő szakosztályok, megszűnik viszont a Tehnofrig Líceumban a magyar nyelvű élelmiszeripari technikusképzés. Mindezekkel azt kívánjuk elérni, hogy bővüljön a magyar nyelvű szakoktatás, és a magyar gyerekek maradjanak meg magyar környezetben, ne iratkozzanak román osztályba” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, aki szerint most az érintett iskoláknak az a feladatuk, hogy összeállítsák a szakoktatás beindításához szükséges akkreditációs dossziét.
Egy helyen a magyar szakképzés?
A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, hogy már tárgyalásokat folytatott Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével arról, hogy az egyháznak visszaszolgáltatott volt faipari líceum épületében néhány év múlva kialakíthatnának egy állami finanszírozású, ám csak magyar tannyelvű osztályokat tömörítő iskolát, ahol a fentebb felsorolt hét szakosztály megfelelő körülmények között, bentlakással működhetne.
Péter Tündétől azt is megtudtuk: CD-t készítenek a Kolozs megyei magyar tannyelvű iskolahálózatról és képzéskínálatról, és azt majd eljuttatják minden vidéki iskolába, hogy a szülők tájékozódhassanak a lehetőségekről.
Cuibus kivételez a magyar osztályokkal?
A tanfelügyelőségen tegnap megtartott sajtótájékoztatón Valentin Cuibus főtanfelügyelő elmondta: 2013 szeptemberétől megvalósítja az elméleti osztályok számának csökkentésére vonatkozó elgondolását oly módon, hogy ezen osztályok aránya ne haladja meg a megyében az 55 százalékot. Hozzátette: „átmeneti megoldásként a magyar tannyelvű osztályok esetében az elméleti osztályok aránya a következő tanévben meghaladja az 55 százalékot”.
A következő tanév kapcsán Cuibus beszámolt arról is, hogy információi szerint 8-10 százalékkal nő az előkészítő osztályba beiratható gyerekek száma (hozzávetőlegesen 4800-ról 5300-ra), ám ez semmilyen fennakadást nem okoz, mivel rendelkeznek megfelelő osztálytermekkel, felszereléssel és humánerőforrással is. A 2013/2014-es tanévre vonatkozó beiskolázási számot ezen a héten véglegesítik, és január 28-ig, határidőre elküldik jóváhagyás végett a szaktárcához – tette hozzá.
Az új tanévben kiköltöztetik a Főtér 15. szám alól a Bob-iskola osztályait, amelyek – amint arról már írtunk – az Unió utca 22. szám alatti ingatlanban kapnak helyet. Az épületben valamikor a Közgazdaságtudományi Líceum bentlakása működött, ám évek óta üresen áll. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltatják a volt faipari (ma: környezetvédelmi) líceumot, és a tanulók a Hóstát (Mărăşti) negyed elején található Anghel Saligny Iskolaközpontba járnak majd. A pataréti szeméttelepen holland segítséggel felépített óvodát pedig egy Györgyfalvi negyedi óvodához csatolják jogilag.
A főtanfelügyelő arról is tájékoztatott, hogy a második félévben is folytatódnak a vizsgatantárgyak oktatására vonatkozó, be nem jelentett iskolai ellenőrzések, tavasszal pedig újabb próbavizsgát tartanak a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára.
Cuibus egyébként pénteken ismét találkozik a Kolozs megyei képviselőkkel és szenátorokkal, hogy tárgyaljon velük a kormánypénzekből megvalósítandó infrastrukturális beruházásokról, továbbá létrehozna egy konzultatív tanácsot is, amelyben a Kolozs megyei volt tanügyminiszterek, államtitkárok és oktatási szakemberek kapnának helyet, akikkel rendszeresen megbeszélné a közoktatás gondjait.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Egységgé gyúrni a nemzetiségi sokszínűséget
Kovács Imrével, Nagypereg község polgármesterével visszatekintünk az elmúlt évre, ami számára a község élén a tavaly nyári helyhatósági választások utáni hivatalba lépésével indult. Ugyanakkor számba vesszük az idei terveket is.
– A községi adminisztráció élén hogyan indult Ön számára a 2012. év?
– Két nappal a beiktatásom után tört a községre a tornádó, amelyik Nagyperegen igen sok háztetőt megrongált, ami felértékelte a lakóházakra kötött biztosításokat. Szerencsére, a legtöbb házat biztosították, ezért a tulajdonosok kártérítést is kaptak. A prefektúra akkori vezetősége is támogatást ígért, ami azonban még nem érkezett meg. A tavalyi eset azonban figyelmeztető: mindenképp biztosítást kell kötni a lakóházakra.
– Mi történt a nem biztosított házakkal?
– Azokat a tulajdonosoknak a saját költségükön kellett megjavítaniuk. Nagyperegen olyan esetről is tudok, hogy a tulajdonosnak el kellett adnia a tehenét, hogy az árán cserepet vásárolhasson. Nagyon sok, károsult emberen tudtunk segíteni a kisperegi református egyháznál tárolt, használt cserépből, aminek a rászorulók közötti szétosztásához hozzájárult az akkori lelkész, nt. Váradi Károly Sándor is. Onnan 3-4 ezer cserép került át Nagyperegre, amit telibe talált az orkán.
– Ezek szerint, azonnal a „mélyvízbe” került.
– Valóban, mert nem csak a lakosságot ért kárt kellett számba venni, nyomon követni a javítási munkálatokat, hanem a községháza tetejét ért viharkárt is ki kellett javítani. Szerencsére, volt mihez nyúlni, ugyanis az elődöm, Nagy Sándor megalapozott gazdasági feltételek között adta át a hivatalt. Amint a község túltette magát a vihar okozta kár kijavításán, hozzáfogtunk a települések csinosításához. Nagyperegen építettünk egy korszerű autóbusz-várót, mindkét település utcáin szemetes kosarakat helyeztünk el. Még tavaly nyáron, egy erre szakosodott vállalat közreműködésével átmostuk az egész vízvezetéket. A nagylaki székhelyű román–német vegyesvállalat magas nyomással kimosta a vízhálózatot. A lakossággal történt előzetes egyeztetés alapján, a mosás időpontjában mindenki kinyitotta a vízcsapot, hogy a mosóvíz szabadon távozhasson. Az alkalmat megragadva, sikerült további két szivattyús kutat is kitakarítani, amelyek közül egyik, immár 35 éve nem működött. Kisperegen tanévkezdéstől az óvodásokat átvittük az iskola épületébe, amelyik nagy részben fel van újítva, működnek a belső mosdók. Belülről már csak az ajtók cseréje, a központi fűtés felszerelése van hátra, illetve az épület külső részének a rendbe tétele. Az iskolaépület felújításának a befejezéséhez már csak 800 ezer lejre lenne szükség. Az óvoda épületét átadták a Magyar Ifjúsági Szervezetnek, amelyiknek a tagjai kitakarították, vigyáznak az épületre. Ezzel párhuzamosan, a helybeli iskolában szeptembertől beindítottuk a délutáni foglalkozást, étkezéssel. Mivel a szülőkkel a munkahelyükről 16 órakor érkezik meg az autóbusz, az egymást váltó felügyelő pedagógusok addig maradnak a gyermekekkel. A felkészítőn részt vevő gyermekeknek egy pécskai vállalat katering formában szállítja az ebédet, egyenként 8 lejért, amiből 3 lejnek a törlesztését a község átvállalja. Ezzel talán sikerül megállítani, hogy a helybeli gyermekeket más települések iskoláiba írassák. Ugyancsak tavaly sikerült egy igen jó állapotban lévő, használt multifunkcionális erőgépet vásárolnunk, amivel szinte minden közmunkálatot el tudunk végezni. A 2010-ben általam alapított, az egész községből toborzott futballcsapat tagjaival a két falu közötti átjáró út mindkét oldalán kitakarítottuk az árkokat, lekaszáltuk a burjánt. Ugyanott a veszélyessé vált, majd kivágott nyárfák helyére tölgyfacsemetéket ültetünk egy helybeli polgár közreműködésével, akinek tűzifát adunk a kertjében nevelt tölgyfacsemetékért, de egy évig felel is értük. Tavasszal elindulunk a Pécska és Kispereg közötti bekötőút két oldalán eldobált, leöntött, nagy mennyiségű szemétnek az összegyűjtésére. Az útmenti szemét kérdését meg akarom beszélni Antal Péter pécskai polgármesterrel is, mert szerintem az odavalósi, és nem a kisperegi polgárok öntik oda rendszeresen. Szerintem, közösen kellene takarítanunk, de a közrendet is óvnunk a szemetelőkkel szemben. Ugyancsak tavaly, folytattuk a községházának a felújítást, melynek során kicseréltük a villanyhálózatot, az épületen végzett munkából már csak a hátulsó részen lévő archívum, illetve konyharész felújítása van hátra, amihez további támogatást kérünk a megyei tanácstól. Közben Nagyperegen megalakult a különálló futballcsapat, míg Kisperegen decemberben bejegyezték a Magyar Ifjúsági Szervezetet, amelyiknek a vezetőségével az idei eseménynaptáron dolgozunk.
– Ezzel el is jutottunk az idei terveikhez. Beszélne bővebben róluk?
– Előbb elmondom, hogy a kultúrotthonban 90 személy részvételével remek óévbúcsúztató, újévköszöntő mulatságot szerveztünk vacsorával. A helybeli Nagy Zsolt élőzenéjével két napig tartott a vígasság. Ami az infrastruktúrát illeti, 1,8 millió RON költségvetéssel elkészítettük a kisperegi kultúrotthon teljes felújításának a tervét, amihez most kívánunk pénzt igényelni. 340 ezer lejes költségvetéssel elkészítettük a nagyperegi ravatalozó megépítésének a pályázatát. A településen nagy szükség van a jelzett létesítményre. Ezzel párhuzamosan, mindkét település központi parkjában építjük a szabadtéri, fedett színpadot, amit falunapok, más események alkalmával kívánunk használni. Ami egyben azt is jelenti, rendszeresen meg akarjuk szervezni a két település napját, amit Kisperegen már három alkalommal meg is szerveztek, Nagyperegen viszont még soha nem volt. Emiatt a tanácsban nézeteltérések ütötték fel a fejüket, hogy a községközpontban miért nem lehet falunapot szervezni. Ezután megpróbáljuk, noha tudom, ehhez nem elég a lelkesedés, oda rengeteg szervezőmunkára, pénzre, támogatóra van szükség. Kisperegen van kire támaszkodni, hogy a községközpontban lesz-e, elválik. A nagy lelkesedés itt is bizalomkeltő.
– Mikor lesznek a falunapok?
– A kisperegit július 27-re tervezzük, a nagyperegihez most keressük a kedvező időpontot, aminek talán szeptember első vasárnapja tűnik a legalkalmasabbnak. Mielőtt döntenénk az időpont mellett, a programzsúfolódás elkerülése végett előbb szétnézünk a környékbeli településeken. A Kisperegen most alakuló néptánccsoportot úgy szervezzük, hogy a községben élő 7 nemzetiségnek a hagyományait ápolhassa. A műsor színesebbé tétele végett minden nemzetiség táncait betanulják, előadják. A tánccsoport betanításához táncoktatót keresünk, februártól szeretnénk beindítani a próbákat a 6-7 pár fiatal számára. Azzal a tudattal tesszük, hogy az együttes számára ruhákat kell varratni, illetve biztosítanunk kell számukra a más települések falunapjain való fellépésekhez a szállítóeszközt. A tánccsoport megszervezését, működtetését a 45 tagot számláló Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet fogja felvállalni.
– Nagyobb beruházási terveik vannak-e?
– Az utcák aszfaltozását célzó két tervünk közül egyik megbukott a tavaly nyári hatalomváltással. Ha nem bukott volna meg az akkori kormány, 4,3 kilométer utcát már aszfaltburkolat borítana a PNDI (Plan National de Dezvoltare a Infrastructurii) projekt jóvoltából, ami jelenleg áll. Decemberben készítettünk egy másik pályázatot, amit személyesen vittem Bukarestbe, 4,2 kilométer utcának a két településen arányosan elosztva történő leaszfaltozása céljából. Ha sikerül pénzt kapnunk hozzá, már csak a szélső utcák maradnak aszfaltburkolat nélkül. Ugyanakkor folytatnánk, a községbeli ivóvíz-hálózatnak a bővítési munkálatait. A közel 22 kilométeresre tervezett hálózatnak a nagyperegi, 8,13 kilométeréből 2,25 kilométer elkészült, míg a kisperegi 13,7 kilométerből eddig 5 kilométer van készen. A bővítéshez összesen szükséges 2,93 millió lej kiutalásában reménykedünk.
– Milyen arányban tudták behajtani a községi adókat?
– Más évekhez viszonyítva, jól állunk, hiszen 87%-ban sikerült a helyi adókat behajtanunk. Legnagyobb adósok a községben ingatlannal rendelkező, de más lakcímen tartózkodó polgárok, akiknek a be nem hajtott adóit évről-évre görgetjük magunk előtt. Noha rendszeresen kézbesítjük számukra a kifizetési felszólítást, nem fizetnek. Éppen ezért, sürgősen keresünk egy adóbehajtásra szakosodott vállalatot, amelyik a behajtott adóhátralék egy bizonyos százalékáért elvégzi a munkát.
– Működőképes-e a községi tanács?
– A tanács 100%-os részvétellel, nagyon jól dolgozik, a 11 tagú testületben 6 RMDSZ-es, de a többiek is velünk vannak. Komoly nézeteltérések eddig nem voltak közöttük, remélem, a továbbiakban sem lesznek. Mára eltűnt a rivalizálás a két település között, a tanácsosok és a lakosság minél szorosabb összetartásán dolgozom, meg akarom értetni velük, hogy a nemzetiségi sokszínűség dacára, egy összeforrt, összetartó közösség vagyunk. A közösségi tudat megerősödéséhez nagyban hozzájárul az a 400 személy, aki a községből, autóbusszal együtt ingázik az aradi ipari övezetben lévő munkahelyére. Éppen miattuk Nagypereg községben soha nem működött még olyan tökéletesen az autóbuszjárat, mint manapság. Aki nálunk dolgozni akar, az megteheti itthon, a mezőgazdaságban vagy valamelyik gyárban. Megműveletlen földterület nincs a községben, ahol a tavalyi szárazság miatt kisebb volt ugyan a gabonatermés, de a jelenlegi jó felvásárlási árak kárpótolják a mennyiségi kiesést. Mindent összevetve, egy összeforrt, dolgos közösség támogatásával, bizakodva tekintek az újév elé.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Erősítve a magyarság egységét
Bevinni a köztudatba az autonómia eszméjét
Dr. Burián Sándorral, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnökével az elmúlt évi tevékenységet elemezzük, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Milyennek tűnik a 2012. év a Néppárt Arad megyei szervezetének a szemszögéből?
– Számunkra a kezdet, vagyis az első igazi politikai évünk volt a mögöttünk lévő. Mivel minden kezdet nehéz, főként a szórványban, ahol a meglévő mellett egy másik pártot is beindítani különösen nehéz, úgy értékelem, hogy a lehetőségeinkhez képest bizonyos szinten helyt álltunk, de még bőven akad javítani való. A helyhatósági választások alkalmával Szintye, illetve Varsánd községekben megszerzett egy-egy tanácsosi tisztség biztató kezdetnek tűnik, ami további eredmények elérésére sarkall. Éppen ezét, 2013-ban még több szervezetet kívánunk létrehozni a megyében. Az önrendelkezés és a föderalizmus témakörét a magyarokkal szeretnénk még jobban megismertetni.
– Szerintem a magyarságnak a többsége hajlamos lenne rá, elfogadná a föderalizmust, míg a románoknak a meggyőzése komoly gondot okozhat. Hogyan képzelik el az önrendelkezés eszméjének a minél hatékonyabb népszerűsítését?
– Nem egészen értek egyet a feltételezéssel, ugyanis az a benyomásom, hogy a partiumi magyarság nem igazán érzi át az autonómia lényegét, szükségszerűségét. Nekem már korábban is, illetve a választási kampány során is az volt a tapasztalatom, hogy az Arad megyei, a bánsági magyarok úgy gondolják: az autonómia inkább a székelyek problémája, nem az ő gondjuk. Természetesen, az erdélyi magyarságra egységes egészként kell tekintenünk, mert ahogy a székely autonómia is közös érdekünk, ugyanúgy kell majd kiállnunk a partiumi, a szórványmagyarság kulturális autonómiájáért is. Éppen ezért, a civilszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal karöltve, nem csak Aradon, hanem a nagyobb magyarlakta településeken is népszerűsíteni kívánjuk az önrendelkezés szükségességét. A kampány során ugyanis rájöttem, hogy az emberek nem ismerték sem a 6:3-as alternatív bejutási lehetőséget, de az autonómia előnyeit sem. Ennél fogva azt sem tudják, hogy más európai országokban, nálunk jóval kisebb létszámú népcsoportoknak is milyen megalapozott jogaik vannak, miközben a kulturális autonómia előnyeit egyáltalán nem ismerik. Azzal együtt, hogy nekünk, az Arad megyei, de a bánsági magyarságnak is ez lenne a legmegfelelőbb megmaradási forma.
– Az ilyen jellegű tájékoztatásra van-e kidolgozott programjuk?
– Az kidolgozás alatt áll, első lépésként megtörténnek a tisztújítások a meglévő aradi, szapáryligeti, kisjenői és varsándi szervezeteinkben. Rajtuk kívül, Pécskán, Zimándújfalun és Pankotán szervezetet kívánunk létrehozni, mivel ezeken a településeken van egy-egy olyan mag, amire támaszkodhatunk. Névleges szervezeteket sehol nem, hanem valódi, működőket kívánunk létrehozni. Ezeknek a szervezeteknek oda kell felnőniük, hogy az illető településeken terebélyesedve, minél nagyobb tömegeket bevonva, az önrendelkezés eszméinek minél több embert nyernek meg.
– Mindez viszont sok pénzt igényel, azt honnan kívánják beszerezni?
– Mint már említettem, a civilszervezetünkkel, az EMNT-vel közösen pályáznánk azokra a pénzalapokra, amelyekből gyermek és ifjúsági programokat kívánunk szervezni. Ugyancsak gyermekek körében meghirdetjük a Magyarnak lenni jó című rajzpályázatot. Ugyanakkor a Körösök völgyében túrákat kívánunk szervezni, de a Czárán Gyula seprősi szülőházán is szeretnénk emléktámlát elhelyezni. Mivel a seprősi polgármesterrel még nem beszéltem, nem tudom, okos dolog-e meghirdetni…
– Tudtommal a Czárán Gyula szülőháza, jelenleg községháza Seprősön.
– Én viszont úgy tudom, nem az. A mellette lévő ház biztosan orvosi rendelő, ami tulajdonképpen a községházával együtt, a család tulajdonát képezték. Szerintem legokosabb, ha az emléktúrát megszervezzük, esetleg a házat is megtekintjük, aztán majd eldől, hogyan sikerül a helybeli adminisztrációval szót érteni egy emléktábla elhelyezése kapcsán. A tavaszi terveink közé tartozik, a március-10-én Marosvásárhelyen tervezett autonómiatüntetés, ahol valószínűleg részt fogunk venni, de a március 15-i megemlékezésen is aktív részt akarunk vállalni. A további terveink kidolgozása folyamatban van, de legfontosabb: az önrendelkezés eszméit véglegesen be kívánjuk vinni a szórványmagyarság tudatába is, miközben aktívan részt akarunk venni a megye, a régió magyar közéletében. Ott viszont, a programjainkat a magyar civilszervezetekkel, a történelmi egyházakkal és az RMDSZ-el közösen kívánjuk szervezni, tehát a magyarság egységét kívánjuk erősíteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta Károly
Nyugati Jelen (Arad),

Milyen lesz a befogadóbb RMDSZ?
A „fészbuk dzsenerésön” és a civil szervezetek irányába nyitna, miközben az együttműködés lehetőségeit keresi a versenypártokkal idén az RMDSZ. A májusi kongresszuson az alapszabályzat és a politikai program is módosul. Kovács Péter főtitkárt a múlt év végén kilátásba helyezett „befogadóbb” RMDSZ-ről kérdezte Cseke Péter Tamás.
adikális lépéssel kezdődött az év az RMDSZ-ben: felszámolták a marosvásárhelyi szervezetet. Ez jelzés akart lenni a választásokon alulteljesítő többi szervezetnek is?
Nem jelzésről van szó, ez egy folyamat végeredménye volt, amely már tavaly elindult Marosvásárhelyen. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ennek a lépésnek a szükségességére én már a 2008-as választások után, egy SZKT-ülésen felhívtam a figyelmet. Akkor a marosvásárhelyi RMDSZ-vezetőknek azt üzentem: „köszönjük szépen a munkát, a viszontlátásra!” A reakció duzzogás és elégedetlenség volt. Mára már a marosvásárhelyi RMDSZ-ben valamilyen tisztséget betöltő személyeken kívül mindenki egyetért azzal, hogy nem jó, ami a szervezettel történik. Nemcsak az a gond, hogy sorra elveszítették az önkormányzati választásokat, és most legutóbb Frunda György sem jutott mandátumhoz, hanem az is, hogy hosszú évek óta elvesztették a választók bizalmát. Nem ismerik a helyi RMDSZ-vezetőket és tevékenységüket a marosvásárhelyi magyar emberek. Ami Marosvásárhelyen történt, az csak egy lépés volt, amelyet hasonlók fognak követni más településeken is.
A menesztett marosvásárhelyi körzeti elnökök arra hivatkoznak, hogy nehéz lesz őket helyettesíteni. Önkéntesen végezték a munkájukat, az ifjabb generáció erre már nem hajlandó és ideje sincs rá. Mi az esélye annak, hogy új alapokra lehessen helyezni a marosvásárhelyi szervezetet?
A legnagyobb tiszteletem az idősebb mozgalmárok iránt, akik hosszú évek óta önkéntes munkát végeznek az RMDSZ-ben. A baj az, hogy nem gondoskodtak az utánpótlásról, és ez nem csak Marosvásárhelyre érvényes. Ha egy körzeti elnök azt kérdi, „akkor most ki fog jönni utánunk?”, azt jelenti, hogy óriási hibát követett el már évekkel ezelőtt, amikor nem készítette elő a stafétabot átadását. Minden egyes marosvásárhelyi körzeti elnök helyettesíthető, és – félreértés ne essék – az RMDSZ főtitkára is helyettesíthető. Meg fogjuk találni azokat a fiatalokat, akik szintén önkéntes munkával dolgoznak majd a szervezetnek.
A körzeti elnökök, választmányi tagok arra is hivatkoztak, hogy eddig a felsővezetés folyamatosan felülbírálta a városi szervezet döntését, például a polgármesterjelölt kérdésében. Azt kérdezik: mi értelme van akkor a városi szervezetnek?
Olyan városi szervezetre, amely köszönő viszonyban sincs a magyar emberekkel, nincs szükség. Még egyszer hangsúlyozom: itt a teljes megújulást nem az indokolja, hogy melyik marosvásárhelyi utcában a magyaroknak hány százalékát sikerült elvinni szavazni. Az a lényeg, hogy a városi szervezet és a város magyar közössége között mára már semmilyen átjárás nincs: csak klikkek, személyes és szűk csoportérdekek vannak, nincs munka, nincs nyitottság, nincs párbeszéd.
A legutóbbi SZKT-n elhangzott, hogy a választási eredmények elemzését január végéig be kell fejezni. Mi következik azután?
A következő lépésben, február végéig az RMDSZ országos vezetői sorra ellátogatnak a megyei szervezetekhez azért, hogy együtt alakítsunk ki közös képet a helyi gondokról. Ez azért fontos, mert nem olyan egyszerű megállapítani, ki dolgozott jól a választások előtt és ki nem. Nem feltétlenül jelent jó eredményt az, hogy egy adott megyéből képviselői mandátumhoz jutott egy RMDSZ-es jelölt. Konkrét példa Temes megye. A megyei szervezet önmagához és az országos átlaghoz képest is nagyon rosszul szerepelt a választásokon, ám a választási ruletten az jött ki, hogy nem Afrikában lett egy képviselője az RMDSZ-nek, hanem Temes megyében. Az sem mindegy a választási eredmények elemzésekor, hogy az adott szervezet növekvő tendencián van, vagy csökkenőn. Ha négy évvel ezelőtt a szavazatok hetven százalékát megszerezte a választásokon, ám most csak negyven százalékot ért el, akkor ez a szervezet nyilvánvalóan gyengült. Ugyanakkor eltérőek a mozgósítás eszközei nagyvárosokban és vidéken, másként zajlik az emberek megszólítása. Nem lehet egységes kritériumrendszert kidolgozni egy adott szervezet tevékenységének és választási eredményeinek az értékelésére. Ezért idő kell az elemzésre, s külön-külön kell értékelni a szervezeteket. Ha ez a folyamat lezárult, közösen megnézzük, hol kell ugyanúgy eljárni, mint Marosvásárhelyen, ahol strukturálisan hozzá kellett nyúlni a szervezethez, hol kell csupán személyi kérdésekről dönteni, vagyis tisztújítást kiírni. Ezt a folyamatot a május eleji RMDSZ-kongresszusig le kell zárni, hogy utána új alapokra lehessen építkezni. Itt most nem arról van szó, hogy az RMDSZ elveszítette a választásokat, mindent meg kell újítani, ami mostanáig volt. Meg kell vizsgálnunk, mi volt a jó és mi a rossz a szervezet életében, és ami nem úgy működött, ahogy kellene, azon változtatunk. Gondok valóban vannak, és ezekkel szembe kell néznünk, de az nem igaz, hogy rosszul szerepeltünk a választásokon, hiszen a kitűzött célt, az öt százalékot átléptük.
Miről születhetnek fontosabb döntések a májusi kongresszuson?
Alapszabályt módosítunk és elfogadjuk az RMDSZ új politikai programját. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy a program szintjén is megújulásra van szükség, mert nagyrészt teljesültek azok a célok, amelyeket 1993-ban megfogalmaztak az RMDSZ akkori vezetői: a nyelvi, kulturális és oktatási jogok terén sikerült jelentős eredményeket elérni. Ezért újabb, tíz-tizenöt éves léptékű célokat kell megfogalmaznunk és a programunkba belefoglalnunk.
Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilatkozta korábban, hogy a választások után befogadóbbá válik az RMDSZ. Főtitkárként milyennek képzeli el a befogadóbb RMDSZ-t?
A befogadó RMDSZ legalább három irányt jelent. Az egyik azt a gondot orvosolná, amire éppen a marosvásárhelyi idősebb körzeti elnökök panaszkodnak: nyitnunk kell olyan társadalmi rétegek irányába, amelyek nem találják meg az RMDSZ tág keretein belül való megnyilvánulás lehetőségét. Az RMDSZ és általában a politikum a „fészbuk dzsenerésönnek” nem tud üzenni, nem tudjuk őket meggyőzően megszólítani: fiúk, ha ti elégedetlenek vagytok – jogosan –, akkor gyertek be a szövetségbe, és mondjátok meg, mit kellene tenni. A másik irány: hangsúlyosabban kell nyitnunk a civil szervezetek felé. A Kulturális Autonómia Tanácson belül a civil szervezetek tudását, tapasztalatát, munkakedvét be kell hozzuk az RMDSZ-be. Nem úgy, hogy gyűlésekre járnak, szavaznak, lobbiznak, hanem azt szeretnénk társadalomszervezési tevékenységünk során kamatoztatni, amiben jók, amit meg szeretnének valósítani. A harmadik nyitási irány lényege – és amikor nyitásról van szó, mindenki általában erre gondol –, hogy miként fogja az RMDSZ kezelni az EMNP-vel és az MPP-vel való viszonyát. Én külön kezelném a két versenypártot. A Magyar Polgári Párt ugyanis még a választások előtti időszakban nyitott az RMDSZ felé, ez a nyitottság kölcsönös volt, le tudtunk ülni tárgyalni, és meg tudtunk egyezni abban, hogy az MPP – látva, hogy nincs esélye bejutni a parlamentbe – ne indítson jelölteket a választásokon, és így ne rontsa az egyetlen esélyes szervezet választási szereplését. Az EMNP azonban egyértelműen háborúban áll az RMDSZ-szel. Hozzáállásuk a választások óta nem változott, sőt az első nyilatkozatuk urnazárás után az volt: „folytatjuk a harcot!” Nagyon nehéz ilyen körülmények között valamiféle együttműködést kialakítani. A szövetségi elnök nyilatkozata arról szólt, hogy meg fogjuk próbálni. Ami biztos: a fiatalok felé kell nyitnunk, a társadalomszervező tevékenységünket a civil szervezetekkel partnerségben meg kell erősítenünk, szükség van az MPP-vel elkezdett tárgyalások folytatására, illetve meg kell néznünk, hogyan tudjuk kezelni az EMNP-vel való viszonyunkat. Erről szól végül is a nyitottabb RMDSZ.
Meddig tud elmenni az RMDSZ befogadókészsége a versenypártok irányában annak érdekében, hogy a következő választásokon elkerülhető legyen a magyar–magyar verseny?
A nyitás folyamat, és kölcsönösnek kell lennie. Közösen kell megtalálnunk azokat a pontokat, amelyekben együtt tudunk működni. Nagyon nehéz arra a kérdésre válaszolni, hol ér majd véget ez a folyamat.
Van-e esély újra életet lehelni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba?
Mindennek látom az esélyét, amiről az EMNP nem csak szlogenekben gondolkodik. Ha a Néppárt komolyan gondolja az együttműködést, és nem rúg bele minden héten sajtónyilvánosság előtt az RMDSZ-be az együttműködésre való felhívásának keretében, akkor meg kell tudnunk találni a közös szálakat.
Magyarországon a romániai választások után egy darabig csend volt, a kormánypárti politikusok nem kommentálták az eredményeket. Kövér László házelnök aztán egy év végi rádióinterjúban azt mondta: mélyült a szakadék az RMDSZ és a szavazói között, és a választási eredmény volt az utolsó figyelmeztetés. Ezt hogyan kommentálja?
Kövér László akár ezt is mondhatta volna: bár jómaga és párttársai mindent megtettek azért, hogy az RMDSZ ne érje el az öt százalékot a választásokon, az RMDSZ-nek sikerült megőriznie szavazóinak bizalmát, és átlépte a parlamenti küszöböt. Annak ellenére, hogy Magyarországról pénzzel, tudással, logisztikával támogatták első körben az MPP-t, majd második körben az EMNP-t, még mindig az RMDSZ az egyedüli alternatíva az erdélyi magyarság politikai képviseletére. Hogy ezen túl milyen lázálmai vannak a házelnöknek, az az ő saját problémája.
A magyarországi kormánypárti politikusok a helyhatósági választások előtt éreztették a jelenlétüket Erdélyben, ám a parlamenti választások előtti kampányban már nem vettek részt. Mi ennek az oka?
Ennek két magyarázata lehet. Elmondanám mind a kettőt, és az olvasók döntsék el, melyik a helytálló. Az egyik magyarázat az, hogy nem akartak beleszaladni még egy olyan pofonba, mint az önkormányzati választásokon. Akkor majdnem a teljes vezérkar felvonult Erdélyben, erősítették személyes jelenlétükkel az EMNP kampányát, majd utána lebőgtek. Tudván, hogy az EMNP le fog szerepelni a parlamenti választásokon is, decemberben távol tartották magukat Erdélytől, mert nem akarták, hogy ez a kudarc a Fideszre is rávetítődjön, nem akartak a kudarccal azonosulni. A másik megközelítés szerint a budapesti politikusok belátták: egy magyarországi pártnak nem az a feladata, hogy egyik vagy másik határon túli politikai szervezet szekerét húzza, hanem az, hogy mindent megtegyen a megfelelő súlyú határon túli magyar parlamenti képviselet biztosításáért.
Ellenzékben van-e végül az RMDSZ? Mi a válasza azokra a román politikusi és sajtóvéleményekre, hogy több államtitkári poszt betöltése révén a „hátsó kapun át” kormányra jutottak?
Az RMDSZ ellenzékben van. Viszont a román politikusok és a román sajtó nagy része hajlamos az RMDSZ-re úgy tekinteni, mintha csak egyike volna a romániai pártoknak, amely az eredményeit tekintve hol fent van, hol lent. Az RMDSZ nem tud hét százalék fölé nőni, és azért nem hasonlítható a többi romániai párthoz, mert egy számban, földrajzilag, nyelvileg és kulturálisan jól behatárolható közösséget képvisel. Ha a román politikusok felismerik, hogy az RMDSZ a magyar közösséget képviseli, akkor teljesen egyértelmű lesz számukra, hogy a magyar közösséget érintő kérdésekben együtt kell dönteni a magyar képviselettel. Az RMDSZ jelenlegi kormányzati tisztségviselői nem politikai döntéseket hoznak, hanem szakértői munkát végeznek a kisebbségeket érintő területeken. Király András oktatási államtitkár ilyen munkát végez. Frunda György pedig nem az RMDSZ javaslatára lett a miniszterelnök tanácsadója, ez Victor Ponta személyes döntése volt, ám volt szenátorunk is elsősorban kisebbségi kérdésekben segíti a kormányfő munkáját. Tehát ellenzékben vagyunk, ám ott kell lennünk, ahol a kisebbségekről döntenek, és mindenkivel párbeszédre törekszünk, mert soha nem lesz ötven százalék feletti parlamenti képviseletünk.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Nemzetstratégia vitatott stratégával
Indulás előtt az új nemzetpolitikai intézmény
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt tavaly leköszönt elnöke vezetheti a magyar kormány új háttérintézményét, a Nemzetstratégiai Intézetet. Az elnöki szándék szerint a nemzetstratégiai kérdésekkel foglalkozó kutatóműhelyek ernyőszerepét látja majd el az új intézmény, amellyel egyébként többen is elégedetlenek.
A magyar kormány tavaly döntött a Nemzetstratégiai Intézet létrehozásáról – a 2012. december 11-én megjelent kormányrendelet értelmében az Orbán-kabinet háttérintézményeként működő új budapesti intézet vezetője Szász Jenő székelyudvarhelyi politikus. Az induláshoz biztosított 100 millió forintos létrehozási költségvetés mellett az új műhely idén 1,3 milliárd forintból gazdálkodhat, ami magyarországi viszonylatban is kiemelkedő állami támogatás. Szász Jenő lapunknak ezt így magyarázta: a magyar kormány olyan intézmény létrehozásáról döntött, amely egyaránt szolgálja a Kárpát-medencei magyarságot és a diaszpóra nyugati közösségeit is. „Noha más korban és más körülmények között jött létre, az új Nemzetstratégiai Intézet sokban hasonlít a Bethlen István miniszterelnöksége alatt életre hívott Teleki-intézethez” – fogalmazott Szász, aki szerint az új háttérintézmény a magyar államigazgatás igen fontos intézetévé növi ki magát.
Nem versenytárs, koordinátor
Kérdésünkre, hogy a már meglévő és a hasonló szakterületeken tevékenykedő intézmények ismeretében teljes mértékben indokoltnak tartja-e egy új állami hivatal létrehozását, Szász Jenő azzal érvelt: a Nemzetstratégiai Intézetnek a magyar kormány háttérintézeteként hiánypótló feladata lesz. „Nem akarunk a hasonló szakmai műhelyek versenytársa lenni. Koordinációs szerepet kapunk: a Nemzetstratégiai Intézet szövetségese és partnere lesz a már meglévő műhelyeknek, amelyek általunk többletlehetőséghez jutnak. Az új intézmény létrehozásával valamennyi tudásműhelynek lehetőséget biztosítunk ahhoz, hogy tanulmányaik, javaslataik – más szakmai műhelyek munkájával kiegészülve és intézetünk koordinációjával – a magyar kormány asztalára kerülhessen” – fogalmazott az intézményvezető. Szász szerint ez a katalizátorszerep a társadalmi élet valamennyi területére érvényes.
Lefordítják a politika nyelvére
A hivatalos megfogalmazás szerint az új intézet saját elemzései, kutatásai és felmérései mellett igyekszik összehangolni és Kárpát-medencei rendszerekbe építeni a különböző műhelyek és egyéni kutatók eredményeit. Szász Jenő ezt azzal egészítette ki, hogy a Nemzetstratégiai Intézet azért is hiánypótló, mert az elmúlt két évtizedben sok tanulmány, tudományos eredmény elsikkadt, miután nem volt, aki átformálja azokat a politika nyelvére, hogy a döntéshozók elé kerülhessenek. A százfősre tervezett új intézet személyzeti összeállítása még az elején tart. A néhány munkatárssal induló intézmény személyzetét – a kormánytól kapott feladatok függvényében – lépésről lépésre növelik. Szász szerint a különböző fórumok korántsem kezelik annyira fenntartásokkal az új intézet megalakulását, mint ahogy az a sajtóvisszhangok szerint tűnne. „Akivel eddig beszéltem, üdvözölte a magyar kormány döntését. A Magyar Tudományos Akadémia háttérintézményeinek vezetői részéről az együttműködési szándékot láttam” – állítja Szász, hozzátéve: az intézet nyitott lesz minden együttműködésre törekvő politológus, szociológus és egyéb szakember, valamint a különböző szellemi műhelyek irányába. A székelyföldi intézményvezető szerint eddig is léteztek kisebb-nagyobb kutatóműhelyek, azonban a rendszerváltás óta egyetlen elszakított nemzetrészben sem sikerült közép- és hosszútávú nemzetstratégiát kidolgozniuk. Az új intézet feladata lesz pótolni a hiányt.
Nem elég a jó szándék
A volt pártvezér bizakodása ellenére úgy tűnik, Szász Jenő intézményvezetői kinevezését sem Magyarországon, sem Erdélyben nem övezte túl nagy lelkesedés. A kormányoldal döntéseivel folytonosan vitában álló magyarországi balliberális ellenzék hozzáállásán túl a konzervatív oldalon is kétkedő hangok jelentek meg, amelyek az új vezető politikusi előéletének ismeretében Szász Jenőt – nemzetpolitikai elkötelezettsége ellenére – korántsem integratív személyiségként, illetve szakemberként kategorizálják. Kormányforrások szerint Szász kinevezése mögött Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének a lobbija áll, aki közismerten jó emberi kapcsolatot ápol az MPP elnöki tisztségéről múlt ősszel lemondott Szász Jenővel, valamint a politikai alakulattal. A megkérdezett erdélyi szakemberek tartózkodók, vagy eleve megkérdőjelezik a magyarországi döntés helyességét. Horváth István, a kisebbségkutató intézet vezetője szerint az új magyarországi intézményre szükség van, mivel a Teleki-intézet megszűnte utáni űrt azóta sem sikerült betölteni. A kolozsvári szakember úgy fogalmazott: egy intézmény eredményessége elsősorban a vezetőtől függ. A lehetséges együttműködésről szólva elmondta, várja az új intézet megalakulását, és a meglévő műhelyekkel kapcsolatos együttműködési szándékot, de csak a meghirdetett stratégia nyomán lehet majd eldönteni, mennyire eredményes az új intézmény.
A személy az akadály
Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint az új állami intézményre szükség van, de nem az erdélyi politika világából érkező Szász Jenő irányítása alatt. Toró túlzottnak tartja az új intézet 1,3 milliárd forintos költségvetését olyan körülmények között, amikor a magyar állam által fenntartott Sapientia egyetem évente 2 milliárd forintból gazdálkodhat. Ezzel együtt a fiatal szakember várakozóan tekint az új intézmény működése elé. Bakk Miklós politológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szerint kétséges az új intézet létjogosultsága. Úgy véli, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézete, a Magyar Külügyi Intézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzetpolitikai Kutatóintézete, a kolozsvári kisebbségkutató intézet, illetve a magyarországi és erdélyi egyetemek szellemi műhelyei elegendőek a nemzetstratégiai munkára, a közöttük levő együttműködést kellene erősíteni. A kolozsvári egyetemi tanár szerint az új intézmény csak akkor lehet integratív, ha tudományos autoritással rendelkezik, ez azonban nem várható el egy új intézettől. Bakk jóval nagyobbnak tartja az évek óta működő műhelyek tudományos autoritását, mint az újonnan alakuló Nemzetstratégiai Intézetéét. „A legfőbb akadálya annak, hogy neves kutatók, jó szakemberek is beálljanak a sorba az intézményvezető személye” – fogalmazott Bakk Miklós.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Húszéves a Református Család
Húszéves „születésnapját” ünnepelte a közelmúltban az 1992-ben újraindított Református Család című, az Erdélyi Református Nőszövetség hivatalos kiadványának számító, kéthavonta megjelenő lap. Kibővített ünnepi ülésen emlékeztek meg az 1992-ben újraindított Református Család című lap legújabb kori fennállásának húszéves évfordulójáról. A kolozsvári püspöki hivatal tanácstermében tartott ünnepségen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület leköszönő püspöke tartott rövid áhítatot, amelyben a család rendkívül fontos szerepét hangsúlyozta. A megjelenteket köszöntő Lengyelné Püsök Sarolta lelkipásztor, a lap főszerkesztője elmondta: az 1929-ben alapított folyóirat a kommunizmus évtizedei alatt nem jelenhetett meg, a ’89-es változások utáni újraindulását pedig elsősorban Csiha Kálmánné Nagy Emesének köszönheti. Az egykori püspök felesége 1992-ben több volt egyetemi kollégájával, ismerősével újraindította a lapot, amely az újraéledő református nőszövetség kiadványa lett.
Az eseményen jelen lévő Csetriné Lingvay Klára és Nagy Irén szerkesztő, Bálint Lajos műszaki szerkesztő a lap újraindulásának kezdeteiről mesélt. Adorjáni Zoltán volt főszerkesztő édesanyjára, Adorjáni Nagy Arankára emlékezett, aki ugyancsak hosszú évekig volt a Református Család szerkesztőségének tagja.
A kéthavi lapot az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben egyaránt terjesztik, egyike azon kiadványoknak, amelyeknek példányszáma nem csökkent számottevően. Lengyelné Püsök Sarolta főszerkesztő szerint a megrendelők és az elektronikus változatot olvasók tábora nagyon heterogén, így az igényeik is különbözők, ahogyan a családtagok is sokfélék. „Szeretnénk továbbra is igényes, szakmailag is színvonalas, de közérthető írásokat közölni. A család valamennyi tagját megszólítani, érdekes, időszerű témákkal foglalkozni, de nem szenzációhajhász módon, hanem a keresztyén értékrendnek megfelelően. Szeretnénk tabutémákról, kényesebb kérdésekről is őszintén beszélni, de úgy, hogy a hitben erőtelen se botránkozzon meg” – fogalmazott a főszerkesztő.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kolozsváron fogadta el nemzetpolitikai programját az MSZP
Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy Attila bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ" adtak. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.
Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.
A célok között a határon túl magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is hozzátette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti.
Mesterházy Attila este a nagy nyilvánosság előtt is bemutatta pártja nemzetpolitikai programját. Kérdésre válaszolva elmondta, pártja természetesen számít a határon túli szavazatokra, de realista a kérdés megítélésében, és úgy látja, hogy csak hosszú távon, a bizalom helyreállításán keresztül juthat el oda, hogy a határon túli magyarok pártjára adják szavazataikat.
A fórum előtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány.
A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás, a tudomány és a kultúra területére, támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.
Nyilatkozatban bírálta a kolozsvári rendezvényeket Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A kolozsvári fórumra érkező Mesterházy Attilát MSZP-ellenes, tiltakozó fiatalok csoportja fogadta, akik meghiúsították, hogy autóval hajtson be a fórumnak otthont adó épület belső udvarára. A kolozsvári helyi rendőrség és a csendőrség is a helyszínre vonult, és megakadályozta, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által mozgósított, transzparensekkel felszerelkezett mintegy 30 fiatal bejusson a fórumra.
Mesterházy Attila megjegyezte: természetesnek tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.
Népújság (Marosvásárhely),

Elkezdődött a marosvásárhelyi RMDSZ újraszervezése
Hétfőn, január 14-én ülésezett a Területi Állandó Tanács által megbízott átszervezési bizottság. A testület meghatározta az újraszervezés menetrendjét és döntést hozott a szervezeti struktúra átszervezését illetően. Záros határidőn belül, január 21-ig a marosvásárhelyi szervezet korábbi vezetősége átadja a körzeti tagnyilvántartó lajstromokat, amit a bizottság egy egységes adatbázisba rendszerez és aktualizál. Ezt követően meghirdetésre kerül az újra felosztott területi egységekben – kerületekben – az alakuló közgyűlés, illetve belső választás, ahol megválasztják a kerületi elnököket, választmányokat, valamint az újraszerveződő megyeszékhelyi küldöttgyűlés kerületi képviselőit.
A bizottság a korábbi 13 körzet helyett nyolc területi egységet, úgynevezett kerületet határozott meg, figyelembe véve a marosvásárhelyi szavazóirodák határait, valamint a lakosság létszámát. A kerületekhez tartozó utcákat a következőkben közöljük.
A bizottság ezúton is felkéri Marosvásárhely lakosait, hogy a következő hetekben tisztázzák tagsági viszonyukat, hiszen az RMDSZ Alapszabályzatának 12. cikkelye értelmében:
"(1) A Szövetség egyéni tagja lehet bármely romániai állampolgár, ha belépési szándékát, valamint a Szövetség Programjával és Alapszabályzatával való egyetértését írásban benyújtja a Szövetség valamely helyi szervezetéhez, valamint: a) nem tagja Romániában pártként bejegyzett szervezetnek és saját felelősségre nyilatkozatot tesz erről; b) nem tagja olyan társadalmi szervezetnek, amely jelölteket indít a helyhatósági, parlamenti vagy európai parlamenti választásokon; c) a megfelelő tagfelvételi eljárás során felvételt nyert a Szövetségbe. (4) A 18. életévüket betöltött egyéni tagok választhatnak és választhatóak a Szövetség minden testületébe.
(6) A tagdíjat 6 hónapig nem fizető tag tagsági viszonya megszűnik kizárási eljárás nélkül, ha bizonyíthatóan a tagdíjbegyűjtő kérése ellenére folyamatosan elutasítja a tagdíj kifizetését.
(7) Tagsága megszűnik annak az RMDSZ-tagnak, aki más szervezet, párt jelöltjeként vagy függetlenként indul európai parlamenti, országgyűlési vagy önkormányzati választásokon."
Tekintettel arra, hogy sajnálatos módon Marosvásárhely több városrészében több-kevesebb ideje megszűnt a tagdíjgyűjtés, a soron következő kerületi alakuló gyűlések szabályszerű megszervezése érdekében fontos, hogy az érdekelt tagok tisztázzák tagsági viszonyukat, ugyanis a választó közgyűléseken csakis a fentiekben ismertetett legitimitással rendelkező tagok élhetnek szavazói, illetve választhatósági jogukkal. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének titkárságán, a Dózsa György út 9. szám alatt (a hajdani Hangya székház épületében, az I. emeleten) naponta 9-16, illetve kedden és pénteken 9-19 óra között lehet a tagsági viszonyokat rendezni, felújítani, illetve a szervezetbe tagfelvételt kérvényezni. Az újraszervezett kerületekben csak az illető területi egységhez tartozó utcákban állandó lakhellyel rendelkező tagok élhetnek választói, illetve választhatói jogukkal.
Az átszervezési bizottság nevében,
Brassai Zsombor megyei ügyvezető alelnök
Népújság (Marosvásárhely),

Szövétnek, a kis aradi csoda
„Jó lenne egy kulturális folyóirat? Hát legyen!”
Kedden az estébe nyúló délutánon ünnepi rendezvényt tartott az Alma Mater Alapítvány a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében: a Szövétnek 15. évfordulójáról emlékeztek meg mindazok, akik szeretettel és féltő gondoskodással szerkesztik, írják, olvassák és terjesztik a Szövétneket.
A szép és bensőséges ünnepség vége felé a lap jelenlegi szerkesztője feltette a régebben egyszer már neki szegezett kérdést: lesz-e újabb 15 esztendő? A válasza akkor is, most is az volt: attól függ, meddig lesz még olyan gárda, amelyik igényli. A mai fiatalok inkább az egeret mozgatják a számítógép előtt, s a keddi rendezvényen sem voltak (a tévé munkatársain, az egyik előadón, meg az iskola néhány tanárán kívül) ötven év alattiak.
De ezzel már kicsit a (bizonytalan) jövőbe szaladtunk, kedden pedig főleg a kezdetekről volt szó. Ujj János, aki 2006 óta szerkeszti a lapot, a történész pontosságával ugyan, de oldott és élvezetes stílusban elevenítette fel a Szövétnek indulását. Bevallotta: maga is szkeptikus volt az ötlet felmerülésekor, hisz 1997-ben az utolsó aradi kulturális lap, a Havi Szemle megszűnése óta ötven év telt el. Bár igaz, hogy a két világháború között Aradon nagyon sok kulturális folyóiratot kezdeményeztek. A Vasárnap 1918–1940 között élt, de megjelent közben a Szezon, Fekete Tivadar két kiadványa, a Fekete macska és A Hang, Franyó Zoltán Géniusza és Új Géniusza, Szántó György Periszkópja, a Havi Szemle – 1943 márciusa és ’44 augusztusa között Dél-Erdély egyetlen magyar nyelvű kulturális lapja. Aradon abban az időben – főleg helyi szerzőktől – 349 magyar könyvet adtak ki!
Ujj János végül, mintegy következtetésként, hozzátette: az alapítóknak volt igazuk.
Az ötlet Réhon József tanártól származott (kedden – szerencsére nem betegségből kifolyólag – nem lehetett jelen), aki megkereste az Alma Mater akkori elnökét, Éder Ottót azzal, hogy jó lenne egy kulturális folyóiratot indítani. Helyben nem volt válasz a merész ötletre, de egy hónap múlva, amikor a kezdeményező ismét rákérdezett, az elnök kérdéssel felelt: hát legyen? Legyen!, volt a határozott válasz.
És lőn.
Dr. Kovách Géza, akit diákok nemzedékei zártak szívükbe, a tőle várható módon és stílusban reagált „Jocó” ötletére: „már megint kitaláltál valami marhaságot!”. De természetesen teljes támogatásáról biztosította, és szavának állt, sőt, a cím (szövétnek: sötétbe világító pislákoló lángocska) is tőle származik. „Lehet még ebből fáklya is”, tette hozzá „Gazsi”. „Döntse el az olvasó, hogy mi lett” – mondta Ujj János.
A kezdetektől 2001-ig Réhon József szerkesztette a lapot, onnan 2006-ig Ilona János tanár, a mostani szerkesztő tőle vette át a stafétabotot. A szerkesztő beszédében nem tért ki rá, de mi elmondjuk: munkájáért senki – szerkesztő, cikkíró, terjesztő stb. – egyetlen fityinget sem kap, aki segít a kéthavi kiadvány megjelenésében, abszolút önzetlenül teszi. Az aradi magyarság érdekében, mondanám, ha nem félnék kicsit a nagy szavaktól. A kiadványt egyébként anyagilag az Alma Mater támogatja, amelyet főleg az iskola volt tanítványai segítenek.
A „kis aradi csoda” (Réhon József szavai) fennmaradt 15 éven keresztül, noha számos, nagy kulturális múlttal rendelkező erdélyi város (például Nagyvárad, Temesvár) próbálkozásai anyagiak híján hosszabb-rövidebb idő után csődöt mondottak.
Ujj János – miután megemlékezett a folyóirat munkatársairól – ismertetőjét azzal zárta: „Azt kívánom, hogy 15 év múlva álljon valaki itt, és a Szövétnek második 15 évéről beszéljen”.
Az összejövetel végén Nagy Etelka, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a folyóiratot, az est vendégeit.

Az ünnepi alkalomra két neves előadó is érkezett Aradra: dr. Ormos Pál professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója és az aradi származású dr. Krizbai István, az intézet főmunkatársa, nagyon érdekes (vetített képes) előadásokkal (Manipuláció a fénnyel, illetve Daganatos áttétek az agyban – megvéd-e a vér-agy gát?). Mindkét előadás iskolapéldája volt annak, hogyan lehet rendkívül bonyolult dolgokat közérthetően tálalni. Mindkét előadó többször közölt már a Szövétnekben (az ifj. Krizbai doktor már a második számban).
A legnagyobb meglepetést azonban a borosjenői Mészáros Dávid és Katalin házaspár szolgáltatta. Katalin 15 éves a Szövétnek feliratú hatalmas (finom) tortával kedveskedett a szülinapos folyóiratnak és a népes közönségnek, férje pedig saját készítésű (ugyancsak finom) boraival és pálinkájával.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

In memoriam Csép Sándor
Csép Sándor magunkra hagyott
Nagy lélek volt. Lendületes, indulatos, bölcs és – mert alapvetően jó ember volt – néha naivnak néztük. Mélységesen tudott hinni, szeretni, lelkesedni – gyűlölni nemigen, de megvetni nagyon is. Teológiát és filozófiát végzett, hajlamos volt valaminő történelmi vértanúságra, hősire – mindig ilyes haláltól féltettem. A legjobb (azaz: szónoki, tévés, színpadi, írásbeli) teljesítményei a szereplés- és küldetéstudat megszállottságából bontakoztak ki. A Román Televízió időközben elhunyt, kiváló szociológusától, a közvélemény-kutató Pavel Cimpeanutól tudom, aki a spanyolországi egyetemes szociológiai kongresszusra maga vitte Sándor filmjét, mert lelkesedett érte, hogy mivel az egyik legfogasabb társadalom-tudományi-kisebbségi tematikában, a népességfogyás és szaporulat tárgyában Sándor aggodalmas és mélyen reménykedő filmje egy kalotaszegi magyar községről igazán maradandó érték, a kongresszus ezt a művet tartotta a legjobbnak. A mű Budapestre is eljutott, az MTV-hez, s aki látta, megrendült.
Mindig a misszió volt az igénye! Még ifjúsági vetélkedő-sorozatot is úgy szerkesztett, úgy vezetett végig erdélyi városokon, hogy mindmáig sokezren emlékeznek szellemileg-érzelmileg fölrázó fényére-erejére. Ilyen alkotásokért volt érdemes „megcsinálni” a romániai magyar televíziót. És lehetett volna stílusban, funkcióban jó folytatása, ha ilyen tudattartalmakat ölelnek föl a később itt-ott valahogy megteremtődő további romániai-erdélyi magyar televíziós szerkesztőségek.
Holott a közönség még csak nem is láthatta mindazt, amit Csép Sándor filmmé, műsorrá szentelt. Tudtommal egyedül Ő készített kemény dokumentum-filmet a kolozsvári Hóstát fölszámolásáról. Az akkori kolozsvári városi pártbizottság elsőtitkára (talán Cristea volt a neve) hívott fel engem, akkori főszerkesztőt Bukarestben, és tiltotta le a filmet. Valamivel később, amikor befejeződött Hóstát tragikus históriája, amikor széltében-hosszában már elcsitult mint beszédtéma, és már nem arról beszéltünk, hogy hány hóstáti akasztotta fel magát, hány hóstáti házat bontottak le a hatóságok, milyen mértékben szegényedett a kolozsvári piaci kínálat, miután beszántották a hóstátiak évszázados zöldséges és gyümölcsöskertjeit, kis csirkenevelő, tojástermelő „üzemeit”, és gyorsult fel a város lakosságának változása...
Évekkel később úgy gondoltam, hogy tehetnénk újra kísérletet ezzel a filmmel. Akkor már a tv bukaresti magyar műsorának filmtárát áthelyezték a hajdani zsilávai börtön alagsorában berendezett archívumba. Csép Sándor Hóstát-filmje azonban onnan is eltűnt.
De megmaradt az emlékezetben sok minden abból, amit Csép és társai négy és fél évtized alatt produkáltak. Tudósaink, művészeink portréfilmjei. Színházi, zenei bemutatók sorozata. Megannyi folklórfelvétel, a táncházsorozat. Dokumentumfilmek, riportok, interjúk. Az első romániai magyar könnyűzenei műsorok. A nézők megtanulták tévéseink nevét, arcát... És kezdődik a temetések sora.
Sándorom! Volt egy pillanat az életedben, amikor a szó szoros értelmében harcolni akartál, halálig. Jelentem, minden az akaratod szerint történt. Győztél, és belehaltál. Amíg élünk, el nem felejthetünk.
Bodor Pál (DIURNUS)
Az erdélyi „magyar ugar” reménységével
Nekünk nem „térkép e táj” – mondhatnánk a vértelen harc mezején elesett Csép Sándorral, Radnóti Miklós szavaival. Elvadult tájon gázoltunk: ős, buja földön, melyen dudva, muhar; a föld alvó lelkét lesve – Ady Endre szent haragjával ébresztgetve. Erdély földjén is a feltartóztathatatlanul előrenyomuló elsivatagosodás módjára kiterjedő „magyar ugarral” kellett szembenéznünk. A Viharsarok a Királyhágón innen is „itthon találta magát”. Ezen a meddővé szikkadt, „elvadult” magyar tájékon a csángósodás ritkította tovább az egykézés által megtizedelt, mentségre és váltságra szoruló népünket…
Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. „Egyetlenünk” gondja fölé hajolva, „Transzilvánia metamorfózisának” és „világok változásának” közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szóját, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben. Ilyenképpen jutottunk el végül is: Mérából – Désházára, az ébredő reménység forrásvidékére, az Áldás Népesség kiindulópontjára.
Mihez is hasonlíthatnánk kilátástalanságával riasztó, elesett állapotunkat?
Jogállamnak és demokráciának hazudott Nagy-Romániánkban a frissen kikiáltott Kalotaszegi Köztársaság elfogadtatása ügyében Nagyszebenbe utazó küldötteink juthatnak eszünkbe, akik a wilsoni önrendelkezési elvre való hivatkozással, az új román állam iránti lojalitással és bizalommal, meghallgatást kértek és reméltek az Erdélyben berendezkedő Kormányzótanácstól (Consiliul Dirigent). Akkor és ott, a „nemes lelkű román nép” gyulafehérvári határozatai (1918) emelkedett szellemiségének nyomát sem tapasztalták. Kolozsvárra visszatérve pedig, az áldott emlékű Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztost már börtönben találták…
Csép Sándor Áldást, népességet remélt, és mozgalmat indított érte az erdélyi „magyar ugaron”. Újság- és drámaíróként, valamint korszakos üzenetet hordozó filmek alkotójaként Kós Károly és impériumváltozás utáni nagy nemzedéke nyomába lépve „készítette az Úrnak útját a pusztában” (Márk 1,3). Eredeti – lelkipásztori – hivatásához méltóan hitt „a reménylett dolgok valóságában” (Róm 11,1), és élete során, elkötelezett munkássága rendjén, mindvégig ennek a hitnek és reménynek a jegyében cselekedett. Csak a nemzetet illető „pártosság” eme pártatlanságával járta a legutóbbi időkig is az erdélyi magyar önrendelkezés göröngyös, de egyedül áldásos útját.
Hisszük, hogy ha nem is a szebeni Kormányzótanácsnál vagy a bukaresti főhatóságnál, de jogos követeléseink és terveink Istennél meghallgatásra találnak. Még a jelenlegi meddő magyar élet sem tántoríthat bennünket meghátrálásra. „Vallani és vállalni!” – erre indít és kötelez bennünket közös hitünk és reménységünk, iránta táplált barátságunk és szeretetünk, Csép Sándor szava, műve, üzenete és példája.
Tőkés László, Strasbourg, 2013. január 17.
Pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar újságírást
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megrendülten értesült, hogy Csép Sándor újságíró, televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet meghatározó személyisége súlyos betegség után, január 16-án elhunyt. Csép Sándor Aradon született 1938. május elsején. A lelkészi diploma megszerzése után Kolozsváron, filozófia szakon diplomázott.
Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségében folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től a kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette. Emlékezetes alkotása a kalotaszegi egykézésről készített dokumentumfilmje. Közösségszervező képességét a szakmai és civil mozgalmakban egyaránt kamatoztatta. Egyesületünk vezetőségében közel két évtizedig töltött be különböző tisztségeket, 1999 és 2004 között az elnöki feladatokat látta el. Tevékenysége elismeréseképpen a MÚRE örökös tagjává választotta. Konokul hitte, hogy megállítható az erdélyi magyarság népességfogyása. Elindította az Áldás Népesség Mozgalmat, amellyel a gyerekvállalási kedvet próbálta serkenteni. A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tűzte műsorára. Egy másik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be. Távozásával a romániai magyar újságírást pótolhatatlan veszteség érte.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke
Népét szolgálta politikusként, kezdeményezéseivel
Megrendülten és fájdalommal teli szívvel vesszük tudomásul Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete korábbi elnökének halálhírét. A Magyar Polgári Párt országos vezetősége és minden egyes párttársunk nevében búcsúzunk Sándor bátyánktól, és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakja volt, távozása egész közösségünk számára fájdalmas veszteség. Drámaíróként, közíróként, rádiós, majd televíziós szakemberként, dokumentumfilmesként egyaránt beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe. A bukaresti, majd a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás alapítói között tartjuk számon, de elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar televíziózás 1989 utáni újraindításában, felfuttatásában is. Az Erdélyi Magyar Televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány szorgalmazója, alapító tagja volt. Televíziós újságíróként a MÚRE elnöki tisztségét is betöltötte. Mindig határozottan felemelte szavát a sajtószabadság érdekében.
Népét szolgálta politikusként és az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezéseivel, illetve az Áldás Népesség néven ismertté vált, a gyerekvállalást népszerűsítő mozgalom alapítójaként is.
Érdemei elismeréseként a Magyar Polgári Párt 2011-ben Vasakarat-díjjal tüntette ki Csép Sándort.
A gyászoló család fájdalmában osztozunk, kívánunk vigasztalást a Magyar Polgári Párt nevében. Nyugodj békében, Sándor bátyánk!
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke,
Marosvásárhely, 2013. január 17.
Folytatásra kötelező életművet hagyott ránk
Németh Zsolt államtitkárral és Füzes Oszkár nagykövettel együtt, osztozva a család mély gyászában, őszinte részvétemet nyilvánítom Csép Sándor özvegyének, a hozzátartozóknak, a Magyar Polgári Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a Magyar Újságírók Egyesületének és az Áldás Népesség Mozgalomnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar újságírás és televíziózás atyjaként, irodalomtörténészként, drámaíróként, népességkutatóként és politikusként, a kolozsvári és erdélyi magyar közösség egyik legmegbecsültebb vezetőjeként hagyott ránk örökül folytatásra kötelező életművet, amelyet Magyarország állami kitüntetéssel is megköszönt.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Erdélyi közösségünk lett kevesebb”
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megrendüléssel vette tudomásul Csép Sándor média-szakember, drámaíró és dokumentumfilm-rendező halálát.
Csép Sándor elvesztésével egész erdélyi közösségünk lett kevesebb. Élete során maradandót alkotott, nem csak a média világában, de a civil szervezeti életben is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Munkája példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen az elveihez mindig hűen ragaszkodó, céltudatos és felelősségteljes értelmiségi alakjában egyidejűleg nyert testet.
A Magyar Ifjúsági Tanács 2007 májusában indította útjára az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt a Csép Sándor által kezdeményezett Áldás Népesség Mozgalom keretében. A vetélkedőbe évről évre egyre több kisiskolás kapcsolódott be, számuk idénre jóval meghaladja a 3000-et. Csép Sándor több alkalommal vett részt a vetélkedő döntőjének zsűrijében, illetve időről-időre tanácsokkal látta el a szervezőket.
A gyászoló családnak megbékélést kívánva, örökké őrizzük emlékét!
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége
CSÉP SÁNDOR temetési szertartásának menetrendje: szombaton, január 19-én, délelőtt 11 órától fejezhetik ki részvétüket a gyászoló családnak a Farkas utcai református templomban, 12 órától ugyanott istentisztelet keretében búcsúztatják, majd onnan kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, ahol 13 órától hangzanak el a búcsúbeszédek.
Szabadság (Kolozsvár),

Szilágysági rendőrterror: ittasan, ok nélkül bántalmazott egy magyar férfit az őrsparancsnok
Minden ok nélkül megvertek egy magyar fiatalembert a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. A szóban forgó Szőcs Zoltán vállalkozó szerint a Szilágy megyei település rendőrőrsének parancsnoka ittas állapotban bántalmazta, és többször „lebozgorozta”. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A megyei rendőr-főkapitányság viszont azt állítja, hogy a szamosudvarhelyi rendőrök törvényesen bilincselték meg, majd állították elő a személyi okmányai felmutatását megtagadó férfit.
Több órán keresztül tartottak bilincsbe verve és bántalmaztak egy 25 éves, szilágysági férfit a szamosudvarhelyi rendőrőrs munkatársai. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A többek között műtrágya (ammónium-nitrát) forgalmazására szakosodott céget működtető Szőcs Zoltán a múlt hét szerdán zsákokba ömlesztett árut szállított megrendelőinek, amikor gépkocsijával félrehúzott Szamosudvarhely főutcáján, mivel megcsörrent a mobiltelefonja, és nem akart vezetés közben beszélni. A fiatalember elmondása szerint ekkor megjelent a községi rendőrőrs egyik munkatársa, áttanulmányozta a jármű és az áru okmányait, majd miután mindent rendben talált, ráripakodott, hogy többet meg ne lássa, ne kereskedjen többet műtrágyával a környéken.
„Bár utólag letagadta, a rendőr le is fényképezte a papírjaimat, azzal továbbállt. Én betértem egy ábécébe ásványvízért, és amikor visszafelé tartottam az autóhoz, már a şef de post (a helyi rendőrőrs parancsnoka – szerk. megj.) jött elébem, és követelte ő is az okmányokat” – idézte fel lapunknak a történteket a Szilágynagyfalu tőszomszédságában fekvő Bürgezden élő Szőcs Zoltán.
„Magyarországon képzeled magad?”
Ekkor kezdődött a vállalkozó kálváriája. Hiába próbálta elmagyarázni a szamosudvarhelyi rendőrparancsnoknak, hogy beosztottja néhány perccel korábban már tüzetesen átnézte a papírjait, és hogy abban a pillanatban épp gyalogol, nem autóval közlekedik, Costel Zaharia ellentmondást nem tűrő hangon követelte tőle a dokumentumokat. „Nem bízom a kollégámban, mutasd a jogosítványodat és az áru papírjait. Rád rakom a bilincset, te! Hát hol képzeled magad, Magyarországon?!” – kiabálta a közeg Szőcsnek. A férfi felhívta a rendőr figyelmét, hogy nincs előírásszerűen felöltözve (rendőregyenruhája hiányos volt, fején nem volt tányérsapka), továbbá bűzlik az alkoholtól.
Emiatt nincs joga eljárni vele szemben, ő pedig nem köteles alávetnie magát az utasításainak, annál is inkább, mivel a rendőr nem volt hajlandó igazolni magát. „Török vagy, hogy nem érted? Mutasd a papírjaidat! Én ismerem a jogaimat, de úgy látom, te nem vagy tisztában a kötelezettségeddel. Hát mit képzelsz, mi történik itt, találkozott a tolvaj a hülyével?” – érkezett Costel Zaharia replikája. És hogy mindez valóban így hangzott el, azt hangfelvétel bizonyítja, Szőcs Zoltán ugyanis az incidens során mobiltelefonján rögzítette az elhangzottak egy részét.
Az utcai szóváltást rövid időn belül dulakodás követte, a hangfelvétel tanúsága szerint Szőcs Zoltán kétségbeesetten ordít az elszenvedett ütlegelések miatt, a szemtanúk közül azonban senki nem reagál a segélykiáltásaira. A két rendőr megbilincselte, majd a szolgálati autóba tuszkolta a fiatalembert. Szőcsöt négy órán keresztül tartották fogva a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. „Bilincsben tartottak, a parancsnok többször megütött. Amikor vécére akartam menni, azt válaszolta, csak akkor mehetek, ha magyarul kérezkedem, különben csináljam össze magam” – emlékezett vissza a Krónikának az amúgy románul hiányosan beszélő Szőcs Zoltán.
Csak hosszas követelése nyomán telefonálhatott, így a helyszínre sietett az édesanyja és egy szintén vállalkozó barátja, majd a szamosudvarhelyi rendőrök szilágynagyfalusi kollégájuknál is érdeklődtek a férfi kiléte felől. Sőt Szőcs addig erősködött, amíg a 112-es segélyhívó számon keresztül riasztott zsibói rendőrök alkoholtesztet végeztettek Costel Zahariával. Az ügy pikantériája egyébként, hogy a Szőcs által készített hangfelvétel tanúsága szerint a rendőrparancsnok korábban elismeri, hogy megivott két pohár bort – ennek ellenére a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint az alkoholteszt eredménye szerint Zaharia nem fogyasztott szeszes italt.
Szemet szúr a műtrágyabiznisz?
A bürgezdi vállalkozó másnap jelentkezett a törvényszéki orvosnál, aki megállapította, hogy a testére mért ütések nyomán egy-két napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szőcs Zoltán csak az incidens utáni napokban értesült arról, hogy személyi okmányai felmutatásának megtagadása miatt 500 lejes pénzbírsággal sújtotta a szamosudvarhelyi rendőrség. Amely azonban a férfi kereskedelmi tevékenysége, az általa szállított és forgalmazott műtrágya esetében már árnyékra vetődött, holott az őrsparancsnok adott pillanatban azzal is meggyanúsította, hogy lopta az árut. Costel Zaharia altiszttel lapunknak nem sikerült felvennie a kapcsolatot.
Tincuţa Dumuţa őrnagy, a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta, Szőcs Zoltánnal szemben szamosudvarhelyi kollégái a törvényes előírásoknak megfelelően jártak el: mivel az őrsparancsnoknak már nem igazolta magát, és agresszíven viselkedett, a rendőröknek jogukban állt megbilincselni és előállítani. Felvetésünkre, miszerint a sértettet nem vezetés, hanem gyaloglás közben szólította le a rendőr, továbbá hangfelvétel bizonyítja, hogy Szőcs át akarta adni az iratait, a szóvivő megjegyezte: szerinte nincs rá bizonyíték, hogy a felvételeken valóban az érintettek beszélnek. Úgy véli ugyanis, hogy a hangfelvételek könnyen manipulálhatók.
„Egyébként is furcsa, hogy a férfinak volt gondja működésbe léptetni telefonja felvevőjét” – jegyezte meg Tincuţa Dumuţa. Hozzátette, a zsibói rendőrök által Costel Zaharián elvégzett alkoholteszt negatív lett, majd megjegyzésünkre, miszerint az őrsparancsnok elismerte, hogy fogyasztott alkoholt, a szóvivő úgy válaszolt: „de nem mondta, hogy mikor ivott”...
Szőcs Zoltán nem hajlandó fátylat borítani a történtekre, és még a napokban feljelentést tesz a törvényszéken bántalmazásáért. Elmondása szerint mindeddig azért nem tette meg, mert az incidens után néhány napig Magyarországon tartózkodott, majd túlságosan lefoglalta vállalkozása irányítása. „A történtek óta a rendőrök vadásznak a kamionjaimra, úton-útfélen ellenőrzik őket, a vevőimet zaklatják, hogy mutassák meg, adtam-e nekik számlát. Ez tűrhetetlen” – méltatlankodott lapunknak a szilágysági vállalkozó. Szőcs különben azt gyanítja, hogy a magyarokkal szemben táplált ellenszenven kívül a szamosudvarhelyi rendőrök gazdasági érdekek miatt akarták megleckéztetni. Úgy tudja, hogy az őrsparancsnok egyik közeli ismerőse ugyancsak műtrágya-kereskedéssel foglalkozik, a konkurenciát pedig zavarja, hogy Szőcs olcsóbban kínált portékája iránt nagyobb az igény.
(Csíkban a vasúti főrendőr hőzöngött
A szamosudvarhelyihez hasonló rendőri túlkapás történt nemrég Csíkszeredában is. A Csíki Hírlap szerdai számából értesülünk arról, hogy szintén január 9-én a megyeszékhely pályaudvarának várótermében a vasúti rendőrség parancsnoka minden ok nélkül rátámadt egy gyergyóditrói házaspárra. A sértettek beszámolója szerint a civil ruhás, ittas állapotban lévő rendőr felszólította őket, hogy azonnal hagyják el a várótermet, rángatta a nő kabátját, majd három egyenruhás beosztottjával visszatérve az őrsre vezették őket. M. Sándor szerint az incidens azzal zárult, hogy egyik beosztottja elterelte felettese figyelmét, a két másik rendőr pedig elengedte őket.
Miközben a lap információi szerint a vasúti rendőrség parancsnoka nem először inzultálja az utasokat, Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a ditrói házaspárnak a városi kapitányságon tett panaszát továbbították az ügyészségre. Az említett mostani rendőri túlkapások rendkívül rossz fényt vetnek az állampolgárok védelmére és a közbiztonság megteremtésére hivatott hazai állami szervre. Különösen ebben az időszakban, amikor a román rendőrség kötelékeiben előzmény nélküli botrány robbant ki, miután kiderült, hogy számos megyében zaklatják a női alkalmazottakat, sőt néhány magas beosztású rendőrtiszt szexuális szolgáltatásokra kényszeríti női beosztottjait.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Pártszervezeteket alakítana Erdélyben a Jobbik
Megkezdi a határon túli pártépítést a Jobbik Magyarországért Mozgalom – jelentette be tegnap sajtótájékoztatóval egybekötött fogadóóráján Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke. Az építkezés nyitányaként csütörtök este Szatmárnémetiben találkoztak helyi szimpatizánsaikkal.
Az országgyűlési képviselő szerint hamarosan többnapos körútra indulnak, és további szervezeteket hoznak létre. Kifejtette: ezek egyelőre nem lesznek formális pártszervezetek, azonban a Jobbik nyár elején esedékes alapszabály-módosítása során megteremtik annak lehetőségét, hogy ezek hivatalos alapszervezetekké alakuljanak, és kidolgozzák annak módszertanát is, hogy képviselőket delegálhassanak a párt fórumaira.
Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy a Jobbik megkezdte a 2014-es választásokra való felkészülést, a programjukban pedig nagy hangsúlyt fektetnek a határon túliak szülőföldön való boldogulásának segítésére. Egyrészt biztosítanák, hogy a külhoniak hathatós anyaországi védelemben részesülhessenek a diplomácia és a külpolitika terén, gördülékenyebbé tennék a kedvezményes honosítást, jelentősen megnövelnék a határon túliaknak folyósított pénzügyi támogatás összegét, továbbá arra ösztönöznék a magyarországi tőkéjű cégeket – például adókedvezmények révén –, hogy fektessenek be a magyarlakta területeken, és elsősorban magyar alkalmazottakat foglalkoztassanak.
Hozzátette: úgy véli, a 2010-es magyarországi kormányváltás óta nem történt lényegi változás a nemzetpolitika tekintetében – hiába dolgozott ki a kormány gazdaságélénkítő programokat, ezekhez nem rendelt hozzá megfelelő mértékű pénzügyi támogatást. Szávay István – utalva Mesterházy Attila MSZP-elnök szerdai, Markó Béla szenátorral, volt RMDSZ-elnökkel közösen tartott kolozsvári fórumára – vérlázító pofátlanságnak nevezte azt, hogy a kommunista utódpárt azt követően, hogy nem támogatta a határon túliak szavazati jogának megadását, Erdélyben kampányol.
Mint elmondta: az MSZP külhoni magyarok ellen elkövetett történelmi bűneinek ismeretében kizárható annak lehetősége, hogy a 2004. december 5-ével kapcsolatos bocsánatkérés őszinte volna.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Értelmesen és cselekvően élni – interjú Gazda Józseffel (1936. április 8-án született Kézdivásárhelyen. A középiskolát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Előbb Székelykocsárdon, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, 1964-től a kovásznai gimnáziumban tanított, innen vonult nyugdíjba. Kutatói munkáját nem hagyta abba, sőt még nagyobb intenzitással folytatta, az erdélyi művelődési életben továbbra is jelentős szerepet tölt be. Művészettörténeti és műkritikai írásai jelentek meg. Megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a líceumi ciklus számára. A régi falu emlékezetét 280, magnószalagra vett vallomással örökítette meg Így tudom, így mondom címmel. 1989 után számos kötete jelent meg, Emlékek Ázsiája c. könyve megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)
„A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek.”
– Családja számos tagja érdeklődik az irodalom, a művészetek, a néprajz iránt, alkot/alkotott ezeken a területeken. Ön miért választotta a tanári pályát és éppen a magyar irodalom szakot?
– Édesanyánk, aki oldalágon távoli rokonságban állt Benedek Elekkel, szinte jelszóként oltotta belénk, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Ő is irodalmi érdeklődésű volt, fiatalkorában írt is, s egész életében fájt neki, hogy lesodródott erről a pályáról. Mi szinte kötelességünknek éreztük az ő félbemaradt vágyait valóra váltani. A néprajz iránti érdeklődést a feleségem, Ella (Olosz Ella textilművész, néprajzkutató) hozta a családba, ő volt hatással a saját testvérére, Olosz Katalinra, aztán a húgomra (Gazda Klára), és a lányunkra (Szőcsné Gazda Enikő).
De én úgy vélem, a néprajz iránti érdeklődés a kisebbségi helyzetünkkel is összefügg, hiszen itt a nemzet, a népi és nem népi kultúra és költészet felmutatása kiközösítettségünkben felértékelődik. Én a tanítványaimnak gyakran mondtam, hogy nincs annál tökéletesebb, fantasztikusabb érték, mint amit a népköltészet örökített ránk, akár Shakespeare és Petőfi alkotásait is felülmúlja. A magyar szakot azért választottam, mert az irodalom, a művészet süldőkoromtól vonzott. Szenvedélyes olvasó voltam, iskoláskoromban inkább olvastam, mint tanultam, a leckéimet elhanyagoltam, mert elvont tőlük a könyv. Ez alakította a lelkületemet, befolyásolt a pályaválasztásban. Salamon Sándor magyartanárom, osztályfőnököm az eszményképem volt: mindig kéregette kölcsön a többi tanártól az órákat, hogy ugyanazt a tananyagot több idő alatt tudja elmondani.
Az ő szenvedélye rám is átragadt, s ha nem is olyan sikeresen, de én is gyakran „sorban álltam” kollégáimnál, hátha kaphatnék egy számukra nélkülözhető „pluszórát”. Visszagondolva a véletlen játéka vagy a Jóisten keze, hogy magyartanár lettem. Édesanyám ugyanis azt szerette volna, ha orvosi pályára lépek, és én őt annyira szerettem, hogy bár nem vonzott az orvosi hivatás, oda jelentkeztem, a kedvéért elvégeztem az egy hónapos előkészítő tanfolyamot.
A felvételi előtt két nappal volt az egészségügyi vizsgálat, és bár nekem néhány évvel azelőtt volt ízületi és szív-mellhártyagyulladásom, az orvos nem vett észre semmi rendellenességet. Az ajtóból visszakérdeztem, nem hallotta a visszamaradt szívzörejemet. Az orvos visszahívott, újra meghallgatott, nem szólt semmit, de másnap kiíratta, hogy nem felvételizhetek, mert nem vagyok egészséges. Repülőgéppel mentem Marosvásárhelyről Kolozsvárra, utolsó percben léptem be a Bolyai Egyetem titkárságára, hogy magyar szakra beiratkozzam. Tehát a fátum is közrejátszott, hogy magyartanár lettem.
– Egyszer azt mondta, olyan csodálatos a pedagóguspálya, hogy mindennap ünneplő ruhában kellene a katedrához állni. Hogy látja, mi a feladata a magyartanárnak a kisebbségben élő magyarság körében?
– Nem a magyartanárnak, hanem minden magyar iskolában tanító tanárnak küldetésként kellene felfognia a hivatását: azt, hogy magyar gyerekeket magyarul tanít. Nem túlzok, ha azt mondom, utálattal gondolok azokra a pályán levő tanárokra, akik nézik az órájukat, s várják, mikor csengetnek ki, és hálátlanok, nem vállalják a küldetést, s csak kenyérkeresetnek tekintve felelőtlenül végzik a munkájukat. Minket, tanárokat a Jóisten azzal bízott meg a kisebbségi sorsban, hogy a nemzetünket megtartsuk és megtartassuk. Ez nemcsak a magyartanárokra, hanem a fizikusokra, a biológusokra is egyaránt vonatkozik. Én kettős küldetést éreztem, hiszen tanítani nem közönséges munka, de ezen belül az irodalom kiemelt szerepet kap, Balassi Bálintot, Arany Jánost, Petőfi Sándort, Adyt és József Attilát tanítani csodálatos feladat.
– Több művészettörténeti monográfiát, művészeti kritikát is írt. A felesége, Olosz Ella textilművész hatására kezdett érdeklődni a művészet iránt?
– Éppen fordítva, a művészet iránti érdeklődésemnek köszönhetem, hogy megismertem a feleségemet. Nem azért érdekelt a művészet, mert a feleségem művész volt, hanem azért „került” a művész feleség, mert én engedélyt kértem a képzőművészeti főiskola tanáraitól, hogy művészettörténeti órákra, műtermekbe járhassak, mert képezni akartam magamat. Így ismertem meg a leendő feleségemet.
Engem már gyerekként is érdekelt a művészet, ebben Gyárfás Jenőnek volt szerepe, akinek gyönyörű festményei vannak Sepsiszentgyörgyön. Utólag tudtam meg, hogy 22 évesen a kor egyik legnagyobb festőjeként indult, megnyerte a Nemzeti Szalon évi kiállításának fődíját, aztán hazajött Sepsiszentgyörgyre, ahol „a dudva, a muhar, a gaz” lehúzta. Ezért éreztem belső kényszert, hogy bemutassam a világnak. Megtudtam, hogy él a fia, kezdtem hozzájárni, ez indított el az úton, hogy írhassak róla, ebbe az irányban is kellett képeznem magam.
– Művelődésszervezőként dolgozott, diákszínjátszó csapatot működtetett, és 24. éve szervezi minden tavasszal a Csoma-napokat. Az iskolán kívüli munkát miért tartotta fontosnak?
– A diákszínjátszás a gyerek sokoldalúságát fejleszti. Én soha senkit nem utasítottam vissza, aki jelentkezett a diákszínjátszó csoportba. Emiatt gyakran előfordult, hogy ugyanazt a szerepet két-három diákra is ki kellett osztanom. A kollegák 80 százaléka hülyének tartott, hogy ennyit foglalkozom órákon kívül is a diákokkal. Fel sem tudták fogni, hogy miért teszem. Az a véleményem, hogy a feladat választ meg minket, és nem mi a feladatot. Így van ez a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület vezetésével is.
Én nem vagyok Csoma-kutató, biztos, hogy soha sehol nem szerveztem volna Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, de ha már a sors úgy hozta, hogy Kovásznán élek, 2,5 kilométerre Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujától, Csomakőröstől, úgy gondoltam, valakinek ezt a feladatot is el kell végeznie, és ki más tenné, mint aki vállalja. Már kilencven tavaszán megszerveztük a Csoma-napokat, tudnak rólunk, hírünk van. Úgy érzem, ezzel is missziót teljesítünk olyan értelemben, hogy az egyik legnagyobb 20. századi Csoma-kutató, Marcell Péter röviddel halála előtt vallomásként mondta el, hogy nem szentelte volna az élete két évtizedét a Csoma-kutatásnak, ha nem lettek volna a Csoma-napok. Számára a Csoma-napok volt a biztos pont, az, hogy amit elhozott vagy elküldött nekünk, szerepelt konferenciáinkon, meg is jelentettük.
Ezért is fájó, hogy sorrendben immár 18. könyvünket tavaly „ellenszélben” kellett kiadnunk, nem kaptuk meg rá a szükséges támogatásokat, s az egyesület vezetőjeként kénytelen voltam a magam zsebéből kifizetnem a hiányzó pár ezer lejt, hogy – szinte kötelezővé vált hagyományainkhoz híven – az előző évi Csoma-konferencián elhangzottakat megjelentethessük. Kezdetben, az 1990-es első konferenciánkon három résztvevő volt, aztán öt, majd húsz, az elmúlt három évben pedig esetenként több mint harminc tudós vett részt, például Párizsból, Budapestről, Kanadából, Mongóliából, idén Japánból, Kazahsztánból és Koreából is várunk előadókat. Mindezt óriási munkabefektetéssel, következetességgel lehet elérni. Akkora teher van a vállamon, sokszor úgy érzem, nem tudom tovább csinálni, bár sokan vannak, akik erejük és lehetőségeik szerint segítenek. De az igazság az, hogy ez nem is egy ember munkája.
– Az is hatalmas munka volt, amikor 280, előzetesen magnószalagra rögzített vallomás segítségével örökítette meg a régi falu emlékezetét. Hogy látja, azóta hova fejlődött a székely falu?
– A vallomásos könyvet majdnem nem jelentette meg a Kriterion, mert a szerkesztő olyan szűk látókörű volt, hogy nem akarta elfogadni magát a műfajt. Hogy darabokra tördeltem a vallomásokat, s ezekből a darabokból szerkesztettem, írtam meg a könyvet mint „látleletet” a múltról. Akkor már dühöngött a szocializmus, verte szét a tradíciót, úton útfélen énekelte a tömeg az Internacionálét, hogy a múltat végképp el kell törölni, és ezt próbálták is gyakorlatba ültetni. A könyv azért született, mert rádöbbentem, hogy köztünk élnek a „régi falu” utolsó szemtanúi, akik még a tűz világánál énekeltek fonás közben, még ismerték, megélték a 19. századig szinte töretlen épségben megmaradt hagyományokat.
Az élet a 20. században gyorsult fel, de a hetvenes évek elején az öregek még fel tudták idézni a régi falu emlékezetét, én ezt vetettem papírra az utókor számára. A kollektív gazdaság, a kommunizmus kiölte az emberekből a lényük lényegét, például hogy szeressék a földet. Nekem még sírva vagy szinte sírva vallották többen is, hogy mennyire szerették azt a földet, amiért annyit küzdöttek, ami életük része volt, és amitől őket megfosztották. Ezt az állapotot próbáltam én még az utolsó pillanatban megragadni. Azóta sikerült még inkább szétzilálni a hagyományos falut, most már csak a nagyszülők emléke őrzi. A kommunizmus után, most a hasonlóan aljas világkapitalista erő szintén azon fáradozik, hogy bemocskoljon, szétverjen erkölcsöt, jellemet, becsületet, igazságot, tisztaságot. A jelenlegi világállapot sokkal alacsonyabb szinten áll, mint 50 évvel ezelőtt. Minden irányító aljerő azon dolgozik, hogy az embert aljas, hitvány, tartás és gondolkodás nélkül cselekvő-végrehajtó tömeggé alacsonyítsa le.
– Ezzel is magyarázható, hogy Ön soha nem ódzkodik attól, hogy az aktuálpolitikáról véleményt nyilvánítson? Gesztusértékű volt, amikor 2006-ban nem fogadta el a magyar állami kitüntetést, majd 2011-ben a jobboldali magyar kormánytól átvette. Most hogyan látja a Kárpát-medencei, az erdélyi magyarság helyzetét?
– A politikából, ha vérre megy a játék, nem vonhatjuk ki magunkat. Viszont a zsebre végzett politizálást, ha agyonvernének, sem vállalnám. Ezért nem volt soha olyan ambícióm, hogy a politika küzdőterén játékos legyek. Inkább a börtönt vállaltam volna, mintsem képviselő legyek vagy üljek a szennygépezet által létrehozott bársonyszékek valamelyikében. Jórészt labancmesterséggé vált a politizálás. Mátyás király halála óta a hivatalos politika mindig a labancok kezén volt, a Habsurgok fullajtárjának lenni soha nem azt jelentette, hogy tűzbe megyek a nemzetemért.
A nemzetért a kurucok mentek tűzbe, de ők soha nem voltak a hivatalos politikai erő, ők mindig „a másik oldal” voltak. Sajnos ma is a labancok politizálnak, akik számára az egyéni vagy – legyünk jóhiszeműek – a pártérdek a nemzeti érdek előtt áll. Erről viszont véleményt nyilvánítani kötelessége annak, aki ezt átlátja. Elmondtam egy felvidéki összejövetelen is, hogy mikor lesznek nekünk még olyan politikusaink, mint gróf Batthyány Lajos vagy Nagy Imre miniszterelnök, akik meghaltak a hazáért, a nemzetért. Most a politikusokat az egyéni érdek vezérli. Csak annyit említettem még meg, hogy milyen érdekvédő szervezet az, amelyik például a Beneš-dekrétumok ellen való tüntetéstől „elhatárolta” magát! Gyurcsány Ferenc kitüntetését nem fogadtam el, mert a magam normái szerint nem tehettem meg. Erkölcsi kérdés volt, hogy a nemzet szennyét megtestesítő személy aláírásával ellátott kitüntetést nem fogadhatok el.
– Amikor az interjút egyeztettük, említette, hogy éppen egy monográfiát ír. Min dolgozik éppen, és melyek a további tervei?
– Bocz Borika Sepsiszentgyörgyön élt, hihetetlenül tragikus sorsú grafikusművész volt. 26 éves korában már tudta, hogy menthetetlen halálos beteg, súlyos csontrákja volt, 1988-ban, 32 évesen meghalt. A halál közelében fantasztikus szépségű és értékű életművet alkotott. Azért írtam róla monográfiát, mert arra gondoltam, hogy harminc év alatt megírhatta volna bárki, de nem tette, ezért kötelességem, hogy megtegyem, hogy ne vesszen feledésbe egy ilyen rendkívül értékes életmű. Én mindig dolgozom, nem óhajtom elkiabálni, hogy mik vannak bennem, még jó néhány dolog rám vár, de a Nagy Felelősre tartozik, hogy ad-e időt és erőt ezek elvégzésére. A kívánságom annyi, hogy amíg még vagyok, tudjak értelmesen és cselekvőn élni.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Visszatérhet a Székelyföldre a pálos szerzetesrend
Visszahívná Székelyföldre a pálos rendet Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt- plébánia esperese, a szerzetesrend magyarországi tartományának két vezetője a közeljövőben Székelyföldre érkezik.
Céljuk azon körülmények felmérése, amelyek lehetővé teszik, hogy a pálosok több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak. „Úgy érzem, szükségünk van erre a rendre. Nemcsak azért, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, hanem mert mély székelyföldi gyökerekkel is rendelkeznek” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Az esperes úgy fogalmazott, a pálosok által képviselt életszemlélet és az ebből fakadó üzenet sokatmondó a 21. század válságba jutott társadalmának, hiszen ők az Isten- és emberszeretetnek, a munka megbecsülésének, az emberek hitben való megtartásának fontosságát közvetítik felénk. „Éppen az ő jelenlétük serkenthet minket arra, hogy értékeinket megbecsüljük, és odaadóan próbáljuk Istent és embertársainkat szolgálni. Úgy vélem, a székelyföldi társadalomnak éppen erre a kovászra volna szüksége. Jelenlétükkel egyszerűen felcsillanthatják az emberekben a reményt” – véli az esperes. Hozzátette, a pálosok a 13. század végétől voltak jelen Erdélyben, jelenlétük a 15. századig teljesedett ki. Nyomaik egész Székelyföldön felfedezhetők.
Darvas Kozma József hangsúlyozta, január 31-én a magyarországi pálos tartomány két elöljárója érkezik a térségbe: Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnok. Látogatásuk során fel akarják mérni a lehetőségeket, hogy mikor és milyen formában tudnának visszatelepedni Erdélybe. Az elképzelések szerint április elsejéig tartózkodnának itt, szálláshelyük Hargitafürdőn lenne.
„Fontos, hogy legyen egy olyan környezet és hely, ahol őket szívesen fogadják, és nem zavarnak senkit. Természetesen egy bizonyos infrastruktúrára is szükségük van. Ehhez a hozzánk tartozó hargitafürdői, újonnan épített plébánia a legmegfelelőbb” – nyomatékosított a pálosok esetleges letelepedésével kapcsolatban az esperes. Kiemelte, nem szabad azt megengedni, hogy egy ilyen értékes rend, mely egykoron Székelyföldön is tevékenykedett, és amelyet erőszakkal felszámoltak, eltűnjön az emberek tudatából.
„A nemrég megjelent, A pálos rend története című kiadványommal is próbáltam egyengetni, előkészíteni jövetelüket, hogy majd a mag termékeny földre hulljon” – jegyezte meg az esperes. Ebből kiderül, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyarországon Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye) vannak pálos közösségek.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),

Mire hajt az MSZP?
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért, amiért a párt a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004. december 5-i népszavazás előtt. Akár azt is mondhatnánk, hogy végül is jobb későn, mint soha, ahogy a kommunista MSZMP utódja a (vad)kapitalizmus egyik leghűbb hívévé vált, úgy a nemzeti kérdésekben eddig érzéketlen párt arra is rájöhetett, hogy egységes, 13–14 milliós magyar nemzetben gondolkodni nem feltétlenül egyenértékű a revizionista fasizmussal.
Egy baj van ezzel a bocsánatkéréssel: kései, és nem is igazán tűnik hitelesnek. Nem most kellett volna megkövetnie Mesterházynak a határon túli magyarokat a „23 millió románozásért”, amikor már mi is szavazhatunk a magyarországi választásokon, hanem legkésőbb akkor, amikor a párt élére került.
Nem tette meg, így egyértelmű, hogy a bocsánatkérősdivel immár a jövő évi magyarországi választásokra spekulálnak. A hirtelen jött nemzeti felbuzdulás oka az lehet, hogy az MSZP-nek a saját oldalán is kihívói vannak, így jól jöhetnek a korábban tehertételnek tekintett határon túliak voksai is. Ami ennél is érdekesebb Mesterházy erdélyi látogatásában, az, hogy az MSZP az RMDSZ-szel írt alá partneri megállapodást. A kérdés most az, hogy az RMDSZ csak ráijeszteni akar-e a Fideszre, hogy az lássa, van alternatívája, ha már inkább az RMDSZ itteni ellenzékét tekinti partnernek.
Emellett úgy gondolkodik: nem árt jóban lenni az MSZP-vel, hiszen jövő tavasszal akár még kormányra is kerülhet. (Meg persze az anyagi támogatás sem jön rosszul, most, hogy nincs benne a bukaresti kormányban, és Budapestről sem az RMDSZ feneketlen zsákjába ömlik a támogatás – olybá tűnik, mintha az MSZP éppen kilóra venné meg a szövetséget.)
A másik lehetőség az, hogy a partnerséget hosszú távúra tervezi, hogy így álljon bosszút a Fideszen, és ha nem is buzdítja szavazótáborát az MSZP-re történő voksolásra– ennyire azért talán nem rugaszkodtak el a valóságtól a szövetség vezetői – de arra igen, hogy inkább ne vegyen részt a magyar választásokon, ami szintén nem jó az itt népszerű magyar kormánypártnak. Azért kíváncsiak vagyunk, mit szólnak a köpönyegét megfordító baloldallal való összebútorozáshoz az RMDSZ még meglevő szavazói.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Újra átnézik az összes visszaszolgáltatási dossziét
Valamennyi eddig jóváhagyott restitúciós dossziét felülvizsgál 2015-ig az Országos Restitúciós Hatóság, míg a kormánynak január végéig kell kidolgoznia a visszaszolgáltatásra vonatkozó új jogszabályt – derül ki a Ponta-kabinet által szerdán elfogadott memorandumból.
A költségvetésért felelős minisztérium által kidolgozott dokumentum célja, hogy gyorsítsa a nemzetközi fórumok által sürgetett restitúciós folyamat lezárását. A kormány döntése értelmében a következő három évben valamennyi restitúciós dossziét felülvizsgálnak, azokat is beleszámítva, melyekben csupán pénzbeli kártérítést ítéltek meg a jogos tulajdonosoknak. Ezekben az esetekben az illetékeseknek meg kell vizsgálniuk azokat az okokat, amelyek miatt nem lehetett természetben visszaadni az ingatlanokat, és hogy a kifizetett összeg megegyezik-e az épület értékével.
A memorandum ugyanakkor azt is kimondja, hogy január végéig a restitúciós törvénykezés reformjával megbízott tárcaközi bizottságnak ki kell dolgoznia a visszaszolgáltatásra vonatkozó új törvényt. Január 30-áig ugyanakkor valamennyi minisztériumnak el kell készítenie a visszaszolgáltatott ingatlanok jegyzékét, de az ezek helyett újonnan épített ingatlanokról is be kell számolniuk, valamint arról, hogy mennyi bért fizetnek különböző, a volt tulajdonosnak már visszaadott épületek használatáért. A jegyzéknek a különböző állami iskolák helyzetére is rá kell világítania, ez az oktatási minisztérium feladata. A restitúciós hatóság számításai szerint a visszaszolgáltatott ingatlanok értéke eléri a 8,7–9 milliárd eurót.
Mint arról beszámoltunk, a restitúciós folyamat felülvizsgálatának szükségességét Victor Ponta kormányfő jelentette be múlt csütörtökön, arra hivatkozva, hogy azon személyek nyolcvan százaléka, akik a kommunizmus idején államosított ingatlanokat követeltek vissza, és kártérítést kaptak a román államtól, nem Romániában él, ráadásul többségük nem eredeti tulajdonos, csupán megvásárolta az örökösöktől a tulajdonjogot.
A kormány közlése szerint Románia eddig összesen ötmilliárd euró értékben kártalanította az előző rendszerben elkobzott ingatlanok tulajdonosait, ugyanakkor még nyolcmilliárd euró értékű ingatlant igényeltek vissza. „Amit lehet, természetben kell visszaszolgáltatnunk, ellenőrizni kell a visszaigénylések jogosságát, ütemtervet kell kidolgoznunk a kifizetésekre, de legfőképpen világos különbséget kell tennünk a közvetlen örökösök és azok között, akik megvásárolták a követeléseket” – szögezte le Ponta, megjegyezve, mivel ez utóbbi profitszerző tevékenység, adókötelessé kell tenni a nyereséget.
Kifejtette, a kárpótlásokat csakis úgy lesz képes az állam kifizetni, ha azokat több részletbe ütemezik át, az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezetet március végére dolgozzák ki. Ponta azt is közölte, kérni fogja a restitúciós hatóságot, hogy tegye közzé, hányan kaptak vissza ingatlant vagy kaptak kárpótlást, és hol élnek. Megjegyezte: az Ungureanu-kormány tavalyi törvényjavaslata, amely szerint a kárpótlást a visszakövetelt ingatlanok értékének 15 százalékában maximalizálták volna, nem elfogadható, mert diszkriminatív, míg a kárpótlási összegek kifizetése csakis egy bizonyos ütemterv szerint lehetséges.
Krónika (Kolozsvár),

Tabajdi: nem Tőkés László dönti el, ki számít nemzetinek
"Senkinek nincs felhatalmazása arra, hogy kisajátítsa magának a nemzeti jelzőt. Ismereteim szerint Tőkés László sem rendelkezik olyan ráruházott hatalommal, hogy döntőbíró lehetne annak eldöntésében, ki a nemzeti és ki nem" - reagált Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője Tőkés László nyilatkozatára, amelyben szkeptikusan beszélt az MSZP kolozsvári elnökségi üléséről.
Tabajdi elmondta: a Mesterházy Attila vezette megújult MSZP korszakhatárhoz érkezett akkor, amikor tegnap Kolozsváron meghirdette új magyarságpolitikáját. A politikus hangsúlyozta: a szocialisták olyan átfogó nemzeti programot dolgoztak ki, amelyet a külhoni magyar legitim szervezetekkel és a hazai kisebbségek országos vezetőivel történő konzultációkat követően kívánnak véglegesíteni.
"Nagy fordulópontnak látom, hogy az MSZP történetében először került a baloldali politika középpontjába a nemzeti kérdés, a külhoni magyarokra vonatkozó magyarságpolitika" - fogalmazott Tabajdi. Hozzátette: a magyar szocialisták nemzeti szempontból büszkén vállalhatják az elmúlt 22 év kormányzati és ellenzéki teljesítményét, még ha ez 2006-2010-re sajnos csak részben igaz. A nemzetpolitikában a szimbolikus politizálás, az érzelmi mozgósítás nem kapott kellő figyelmet - vélekedett. "Tőkés Lászlónak vádaskodás és címkézés helyett inkább üdvözölnie kellene, hogy az MSZP megújulása során különös figyelmet fordít a nemzetpolitikára, a magyarságpolitikára. Baloldalellenes, antikommunista hevületét lelohasztva nem ártana, ha tájékozódna a történelmi tényekről. Amikor pedig Kós Károlyt veszi védelmébe, akkor azt javaslom, hogy az Ő személyét ne használja pártpolitikai célokra. Ne sértsen meg ezzel egy olyan gondolkodót, aki Vele ellentétben felül tudott emelkedni bal- és jobboldali eszméken a magyarság egészének érdekében. Ez lenne a hajdan jobb sorsa érdemes Tőkés László feladata is akár a református egyházon belül, akár a tágabb európai politizálásban" - mondta Tabajdi.
A szocialista delegációvezető reagált a Fidesz vádjaira is, hangsúlyozva, hogy az MSZP szakítani kíván azzal a jobboldali gyakorlattal, hogy a határon túl is újabb politikai csatateret teremt. "Az MSZP szakítani fog a magyar belpolitikai csatározások exportjával. A Fidesznek is normális, korrekt viszonyra kellene törekednie az RMDSZ-szel a jelenlegi ellenségeskedéssel, gáncsoskodással szemben. Tudomásul kéne vennie, hogy Romániában az egyetlen meghatározó magyar parlamenti politikai erő a romániai magyar választópolgárok 90%-ának támogatását élvező RMDSZ" - mondta Tabajdi.”
Maszol.ro,

Tűzzük ki a székely zászlót! (Felső-háromszéki polgármesterek találkozója)
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Üdvözlet Kézdiszékről
Ma 17 órakor mutatják be a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban Beke Ernő legújabb könyvét, az Üdvözlet Kézdiszékről című albumot a szerző, Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa és Kopacz Attila, a könyv kiadója jelenlétében.
A kézdivásárhelyi képeslapgyűjtő a céhes városról, Bálványosfürdőről és a felső-háromszéki falvakról készült képes levelezőlapjait gyűjtötte egybe. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet mintegy 450 képes levelezőlapot tartalmaz. Ezek mellett részleteket olvashatunk olyan alapmunkákból, mint Takács Zoltán Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben, Orbán Balázs A Székelyföld leírása, illetve a Potsa József által szerkesztett Háromszék vármegye című emlékkönyvből. A szerző képaláírásait Kisgyörgy Zoltán Kézdiszék településeiről szóló írása egészíti ki. Beke Ernő – aki 55 000 képes levelezőlappal rendelkezik – azt sajnálja legjobban, hogy Kézdiszék településeiről nagyon kevés képeslap került elő, bár biztosan tudja, hogy 1940 után több ilyen készült – igaz, kis példányszámban, ezért elkallódtak. Elmondása szerint két év múlva kerülhet nyomdába a nagyszabású, kétkötetes, díszkötésű Üdvözlet Háromszékről című kiadvány, amely magába foglalná az eddig megjelent és az ezután előkerülő képeslapokat. Az Üdvözlet Kézdiszékről albumot Beke Ernőtől lehet beszerezni önköltségi áron a Gyűjtemények Házában, a kereskedelemben nem kapható.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székelyföld területe egységes és feloszthatatlan!
A Székelyföldért Társaság – az Alaptörvény D. cikke alapján – határozottan felhívja az egységes magyar nemzet fennmaradásáért felelősséggel tartózó valamennyi civil és politikai szervezet figyelmét arra, hogy veszélybe került a történelmi Székelyföld területi egysége és a szülőföldjén jelentős többségben élő, őshonos székely-magyarság azon törekvése, hogy megmaradása és boldogulása érdekében kivívja Székelyföld területi önrendelkezését. A Székely Nemzeti Tanács népszavazásán Székelyföld 220.000 szavazópolgára mondott igent az autonómiára. Ezt egy demokratikus országban figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ráadásul, a székely nép ezen jogos igényét nemzetközi dokumentumok és Románia uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségei is alátámasztják.
Az új, szociálliberális Ponta-kormány eddigi megnyilvánulásai azonban minden kétséget kizáróan jelzik, hogy csírájában akarják elfojtani ezt a törekvést. Románia vészesen közelgő közigazgatási átszervezéséről szóló elképzelések egyértelműen bizonyítják, hogy annak legfőbb célja a történelmi Székelyföld feldarabolása, a székely megyék (Hargita-Kovászna-Maros) olyan nagy, román többségű régiókba történő betagolása, amelyekben a magyarság 30% alatti kisebbségbe szorul. Ezt minden eszközzel meg kell akadályozni! Hívunk minden magyart, támogassuk együtt a Székely Nemzeti Tanács demonstratív kezdeményezését: Marosvásárhelyen és Budapesten is nyilvánítsuk március 10-ét a Székely Szabadság Napjává!
A Székelyföldért Társaság mindig nyíltan kiáll Székelyföld autonómiája mellett. Tettük ezt 2012. szeptemberében a román nagykövetség előtt és tesszük most is ugyanezen a helyszínen támogatva a Marosvásárhelyre összehívott tüntetést. A Székely Szabadság Napján, 2013. március 10-én várunk mindenkit a román nagykövetség elé (1146 Budapest, Thököly út 72-Izsó utca sarok) székely zászlókkal, hogy megmutassuk: a székely autonómia jogos ügye mellett tömegek állnak!
A Székelyföldért Társaság elnöksége
Érd
Erdély.ma,

MPP: nem mond újat az MSZP nemzetpolitikája
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerdán elfogadott nemzetpolitikai programja üdvözlendő, de olyan célokat rögzít, amelyek a magyar kormány munkája révén megvalósulóban vannak – jelentette ki tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt (képünkön), a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.
Bíró „nemes gesztusnak” minősítette Mesterházy Attila pártelnök bocsánatkérését a pártnak a 2004. december 5-i magyarországi népszavazással kapcsolatos álláspontja miatt. Mindamellett hozzátette: az MSZP olyan mélyre ásta magát a nemzetpolitika területén, hogy onnan nagyon nehéz lesz visszajönnie. Az MPP elnöke szerint az MSZP nemzetpolitikai útját nem a hangzatos kijelentések, hanem csakis a tettek hitelesíthetik.
Bíró azt is megállapította, az MSZP elnökségének kolozsvári látogatása „lerántotta a leplet az RMDSZ képmutató politizálásáról”. Az MPP elnöke emlékeztetett, az MSZP vezetőit vendégül látó RMDSZ-es politikusok korábban hevesen elutasították a Fidesz egyes vezető politikusainak az erdélyi látogatásait.
„Lám, ők is szívesen fogadják elvbarátaikat Budapestről, legyen szó Gyurcsány Ferencről, Medgyessy Péterről, Újhelyi Istvánról vagy éppen Mesterházy Attiláról” – fogalmazott az MPP elnöke. Egy – a párton belüli – csoportnak a napokban közzétett felhívására reagálva (melyben az illető csoport erdélyi jobboldali összefogást sürgetett), rosszallását fejezte ki, hogy a nyilvánosság útján üzentek a párt vezetésének. „Egységes jobboldal abban az esetben képzelhető el, ha a jobboldali pártok a mi zászlónk alatt egyesülnek” – fogalmazott. A pártelnök hozzátette: elvben nem zárkózik el attól, hogy a jobboldali pártok identitásuk megőrzése mellett összefogjanak, ezzel azonban érdemes megvárni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) áprilisi tisztújító kongresszusát, a végső cél pedig az erdélyi magyar pártok „nemzeti válogatottjának” összeállítása kell legyen.
Szabadság (Kolozsvár),

Az MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila szerdán, 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról. Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgárság törvény parlamenti szavazásán. Emellett, a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt, a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt, maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt, a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz-–RMDSZ viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést.
Másrészt, a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nem csak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna.
Továbbá, az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa egy, a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzet-koncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt, az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá, tárgyalna az összes, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt, kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket.
A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetőek:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása.
2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése.
3. A határon túli média támogatása, a Duna TV eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása.
4. Aközös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is.
5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra.
6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza.
Másodszor, problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretén valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak.
Harmadszor, a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédságot a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá, a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer, fontos elem a Duna TV visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt, belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna TV innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt, visszaállítva a Fidesz által megszüntetett média-támogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”.
Ötödször, a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról. Ugyanakkor, Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5%-a kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95%-át szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatás-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés egy jelentős részét képezik, és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95%-os arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretén belül ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval, a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nem csak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni. Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozzunk”. Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4%-nak sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére. Más szóval, az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki, a kényszerített közelítés helyett.
Ugyanakkor, a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor, az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat, az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor, nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt.
Továbbá, a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat. Egyrészt, a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt, vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható. Másrészt, az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető, mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kis mértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint, a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
A Mensura Transylvanica elemzése
Szabadság (Kolozsvár),

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Wiszkoczy Henrik neve és személyisége szervesen összefonódik az 1848–49-es forradalom nagyenyedi tragikus eseményeivel. Közvetlen részvevője, szereplője, szemtanúja s egyben súlyos szenvedője is a városra zúduló kíméletlen támadásoknak 1849 januárjában. Személyéről, szerepléséről viszont aránylag szűkszavúan szólnak napjainkban mindazok, akik a szóban forgó események fölidézésével foglalkoznak. Adózzunk tehát bővebben emlékének, hiszen élete legtragikusabb szakaszát itt Nagyenyeden élte át azokban a gyászos kimenetelű hideg, téli napokban.
Trencsén vármegye Kisutczaújhely nevű községében született 1800. december 30-án. Középiskolai tanulmányai végeztével 1821. október 25-én a Minorita rendbe lépett s a próbaévet a szepescsütörtökhelyi kolostorban töltötte. Ezt követően a teológiai tanulmányait részben Egerben, részben Szegeden hallgatta nagy szorgalommal és kitűnő eredménnyel. A szerzetesi szent fogadalmat 1824. október 8-án tette le Szegeden. 1826. szeptember 23-án Makón történt pappá szentelése után két évig a miskolci gimnázium tanára, innen 1833-ban a budapesti egyetemre ment, ahol a bölcsészeti tudományokból vizsgázott szép sikerrel, minek eredményeként a Rend a nyírbátori kolostorhoz rendelte az ottani növendékeknek a bölcsészeti tudományok tanítására. Nyírbátorról Szegedre helyezték át, ahol négy éven át a papnövendékek teológiai oktatásával bízták meg. Szegedről Aradra ment, az ottani Minorita Ház alelnöki tisztével ruházták föl. Itt szintén négy évet töltött. A továbbiakban aztán Marosvásárhelyre került, ahol a Ház főnöki tisztségével bízták meg, amelyet öt évig viselt a legnagyobb buzgalommal, miközben az alsósófalvi római katolikus egyházközség adminisztrálását is ráruházták. Marosvásárhelyről ismételten Aradra megy vissza, a Rend másodházfőnöki minőségében a gazdasági ügyek vezetőjeként hat évet töltött e Maros-parti városban. Ezt követően Balka Arnold, Nagy Mihály helységbeli földbirtokosok gyermekeinek nevelője. Két év után visszahívást kapott a Rend részéről, amely 1846-ban Nagyenyedre küldte minorita házfőnöknek és a plébánia lelkészének. Így találják e városban az 1848–49-es forradalmi mozgalmak és tragikus események.
A várost közvetlenül fenyegető veszedelem hírére, mely Axente Sever román vezér csombordi táborából érkezett – írja br. Kemény Gábor az eseménynek szentelt könyvében 1863-ban –, a derék és köztiszteletben álló Wiszkoczy Henrik nyomban Prodanhoz, a felenyedi betolakodó román csapatok vezetőjéhez sietett – aki éppenséggel bajtársaival mulatott – s erélyesen fölkérte, hogy miként azt előzetesen megígérte, hasson oda a város megmentésére, mire Prodan kardot kötött s haragosan elhagyta a házat. Kemény Gábor így folytatja: „A prezidens is kisiet, de nem veszi útját egyenesen a »residentiába« (a minorita zárda felé), hanem – ekkor már javában égvén a Magyarutca külső része – arra felé indult segítséget és tüzet kiáltozván. Nemcsak a tűz világolt, de ekkor nagy hó is volt, tehát hóvilág is, és mindezeknek tetőzésére a legtisztább telehold. A járókat, kelőket majdcsak úgy lehetett látni, mint nappal. Nem sokat haladhatott a presidens, míg reá rivalgának, fenyegeték, puskagolyók röpülnek körülötte: sebesítve rogyik össze. Sebe nem volt halálos, a nagy hideg, a havon fekvés, és az, hogy kifosztották nemcsak attól mi zsebeiben volt, de gúnyái egy részétől is, pl. csizmáitól, miben nagy szükséget láttak az oláhok, azt eszközölték, hogy hamar magához tért. Felkelt, vánszorogni kezdett hazafelé. Az oláhok közül ezt észreveszik, utána iramodnak és lándzsa döfésekkel, ütésekkel újra földre terítik. Még a zárdáig nem ért vala az oláh zaj. Hosszas kimaradása a presidensnek aggódóvá tette pap társait sorsa iránt. Keresésére mentek. Meg is találták, másodszori aléltságában, a földön vérében fetrengve. Felemelték, hazavitték. Nem volt még magánál, de ápolás után magához jött. Elbeszélte mi történt vele.”
Eme első enyedi áldozat a későbbiekben így örökítette meg a személyével történteket:
„Alább írt Isten és a világ előtt, saját tapasztalataim után őszinte meggyőződésemből vallom azt, hogy az 1849. évi januárius 8-án és az ezt követett napokra hivatkozólag, Nagyenyed városa gyámoltalan és fegyvertelen népe minden igaz ok nélkül oláhság által megtámadtatott. A rablást, gyújtást és gyilkolást könnyen meg nem fogható hallatlan kegyetlenséggel jan. 8-án úgy éjjeli 11 óra felé kezdette el. Én elejökbe mentem őket megkérendő s nagy iszonyodással láttam, midőn az egész várost minden oldalról vízözönleg meglepvén, minden háznál, az egyik csoport a házakba ablakokon belőtt, a másik csoport azonnal a házat gyújtotta, a harmadik csoport betörvén a kapukat, ajtókat, házba rohant be kegyetlenül ölvén a benttaláltakat, levetköztetvén meztelenségre csikorgó hidegben, nagyot, kicsinyet, öreget, fiatalt, nemi különbség nélkül. Borzasztó ütések és verések között csak pénzt és pénzt követeltek. Ezek, tanuk cáfolhatatlan vallomása és mindnyájuk tiszta tudomása szerint Axente és Prodan vezérek parancsolatából történtek. Magam valék az első áldozata a gyilkosoknak, kik is fejemen öt halálos sebet ejtvén, két ujjamat elvágva és két szuronyszúrással az oldalamat majd halálosan kilyukasztva, félholtan a földre hirtelen leterítettek és minden ruhától levetkőztetve, hét lövéssel idvezlettek.”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),

Ismét sírgyalázás Marosvásárhelyen
Megdöbbentő sírgyalázás történt Marosvásárhelyen, ahol a Szentgyörgy utcai városi temetőben koszorúkereteket loptak el. A frissen hantolt síron elhelyezett koszorúkat teljesen felbolygatták, és körülbelül harminc, fenyőből és élő virágból készült koszorút tettek tönkre. Ezek fa- és vesszővázát vitték el. A síron összevissza dobálták a lebontott fenyőágakat és az időközben megfagyott virágokat. Az elhunyt édesanya hozzátartozóinak nemcsak a bánatot és szomorúságot kellett megélniük, hanem a kegyeletsértés felháborító tényét is el kellett viselniük.
Két lejért értékesítik a koszorúkeretet
R. Attila szerkesztőségünkben keresett meg, és elmondta, hogy édesanyját nagy részvét mellett ez év január 4-én temették el. Pár napra rá kimentek a temetőbe, ahol szörnyű látvány fogadta őket. A síron levő koszorúkat feldúlták, a több mint harminc koszorúból egy sem maradt épen. Az esetet jelezték a rendőrségen, és kérték, lépjenek fel a tettesek felelősségre vonása érdekében.
Elsőként Mircea Moldovant, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterület- kezelő igazgatóját kérdeztük: hogyan fordulhat elő, hogy egy bekerített, s ráadásul éjjel-nappal őrzött városi temetőben ilyen méretű sírgyalázás előfordulhat?
– Nem először történik meg az eset, amit sajnálatosnak tartok. Két és fél évvel ezelőtt is sűrűn fordultak elő lopások, akkor sikerült visszaszorítani a jelenséget. Most ismét tolvajok járják a temetőt, mert az innen elvitt tárgyak – koszorúkeretek, fémkeresztek – minimális jövedelemhez juttatják őket. Nagy az éhség… Tudtunkkal két lejért értékesítik a koszorúkereteket, ezért képesek sírt gyalázni – mondta Moldovan.
A tolvajok profik!
– Nehéz velük felvenni a harcot – fogalmazott Ioan Popa, a Szentgyörgy utcai temető gondnoka, aki kivezetett az erdő és a kerítés közelében található megcsúfolt sírhoz. A kerítés, mint megállapítottuk, nem olyan magas, hogy ne lehessen átugorni. Kis gyakorlattal át lehet mászni rajta. S aki lopásból él, annak nem megerőltető egy kis "sport".
A gondnok felvilágosított, hogy reggel 7 és délután 3 óra között a polgármesteri hivatal három alkalmazottja dolgozik a temetőben. Felváltva végzik a munkát, egyik őrködik, miközben kettő a karbantartási munkálatokat végzi. Délután 3 órától reggel 7 óráig pedig a BS Guarding őrző-védő szolgálat őrei vigyázzák a temetőt, délután egy ember, éjszaka a váltása.
– A temető alkalmazottai minden reggel fél 8 óráig ellenőrzik a sírokat. Az R. család hozzátartozóját január 4-én temették el, s január11-én délután vagy éjszaka dúlták fel a sírt. Rá két napra újra visszamentek a tolvajok, hogy ami még maradt, azt is elvigyék. Január 15-én kiszállt a rendőrség és a csendőrség, és hét gyanúsítottat fogtak el. Nem tudjuk, mi történt velük, a rendőrség semmit sem közölt velünk – közölte a temetőgondnok.
A rendőrség végzi a munkáját, ki kell derülnie, kik azok, akik mindenféle erkölcsi normát felrúgva folyamatosan lopnak, garázdálkodnak, bosszúságot, keserűséget okozva az embereknek. Meg kell nevezni végre, kik azok, akik a temetőkből is képesek lopni. Nem arról van szó, hogy egy népcsoportot megbélyegez valaki, csupán arról, hogy magatartásukkal elviselhetetlenné teszik az együttélést. S ha szóvá tesszük ezt, akkor diszkriminációval vádolnak.
Népújság (Marosvásárhely),

Több volt a pénz, mint a pályázat
Zsúfolt év vár a Kis-Küküllő térségi egyesületre
Korántsem könnyű év mérlegét mutatták be a tagoknak és meghívottaknak a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület Leader Helyi Akciócsoportjának a balavásári Romantik komplexumban tartott csütörtöki rendezvényén, amely a számbavétel mellett egyben a vidékfejlesztési lehetőségek népszerűsítésére is szolgált. Erre azért van szükség, mert az egyesület Leader Akciócsoportja által a 2012-15-ös időszakra elnyert 2.285.432 eurós összegből a múlt év során 724.498 eurót pályáztak meg sikeresen. A 2012-ben benyújtott 24 pályázatból 18-at talált támogathatónak a vidékfejlesztési kifizetési ügynökség, amelynek a képviselői is jelen voltak az évértékelőn.
Amint kérdésünkre Borbély Emma projektmenedzser elmondta, a Kis-Küküllő Balavásár – Sóvárad Egyesület tízéves kistérségi együttműködés alapján jött létre nyolc település – Balavásár, Gyulakuta, Vécke, Havad, Makfalva, Kibéd, Sóvárad, Erdőszentgyörgy – polgármestere, a térség nemkormányzati szervezeteit képviselő nyolc és a magánszférát képviselő tíz személy összefogásával. Elnöke Dósa Sándor, vezetőtestülete a közgyűlés és a kilenctagú igazgatótanács. Az egyesület kezdeményezésére alakult meg 2010-ben a Leader Helyi Akciócsoport (HACS). Közös céljuk a kistérség fejlesztése a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek, a szolgáltatások, a szociális ellátás, a tájékoztatás, a művelődés, az oktatás, a környezetvédelem és a hagyományok megőrzése terén. Erre a célra nyertek el a nemzeti vidékfejlesztési terv keretében 2.856.791 eurót, amit az EU és Románia kormánya biztosít, amelyből a már említett 2.285.432 eurót pályáztathatják ki.
A Helyi Akciócsoport tanulmányt készített a térségről, kidolgozta a helyi fejlesztési tervet, felkészítette a személyzetet, találkozókon, kiállításon s népszerűsítő kiadványokban tájékoztatta a vidék lakosságát arról, hogy milyen területeken hogyan pályázhatják meg a Leader program keretében felkínált összegeket.
Az eredményekről a HACS munkacsoportjának képviselői számoltak be. Borbély Emma szerint azért volt nehéz az elmúlt esztendő, mivel a program 2009 helyett csak 2012-ben indult. Másrészt nehézkes a pályázási procedúra is. A pályázatokat három szesszióban hirdették meg. Az elsőben a települések felújítása, fejlesztése, a szolgáltatások javítása intézkedéscsomag keretében három község, Havad, Kibéd és Balavásár pályázott sikeresen egyenként kilencvenezer euró körüli összegre. A második szesszióban két fiatal farmer próbálkozott sikertelenül, a félig önálló mezőgazdasági farmok közül a hatból ötnek ítélték meg a 7.500 eurós támogatást. A mikrovállalkozások létrehozására pályázókat sem bírálták el kedvezően, s az újabb négy önkormányzat közül három kapta meg a településfejlesztésre kért támogatást, mivel abban a keretben elfogyott a pénz. A harmadik szesszióban három fiatal farmer, egy félig önálló mezőgazdasági vállalkozás és három kisvállalkozó járt sikerrel. Mindez az Leader Helyi Akciócsoport által elnyert összegnek az egyharmadát jelenti. A mezőgazdaság és az erdészet, ennek infrastruktúrája, az erdősítés, termelői csoportok létrehozása stb. terén egyetlen pályázatot sem nyújtottak be a kistérség lakói, vállalkozói. Mivel más területeken lett volna igény, a HACS képviselői azt szeretnék elérni, hogy a pénzek átcsoportosításával a 2013-ban meghirdethető újabb három szesszió során minden euró gazdára találjon.
A hozzászólók értékelték Borbély Emma és csapata tevékenységét, és elhangzott a biztatás, hogy bár nehéz és körülményes, de pályázni kell, hogy a leutalt pénz a kistérségben maradjon. Elhangzott, hogy a turisztikai vállalkozások terén annak, aki tehetősebb, kevés a pályázaton elnyerhető pénz, a kezdőknek pedig több intézkedésben is a magas önrész előteremtése okoz gondot. Ennek ellenére a HACS munkacsoportja és az egyesület tagjai azt remélik, hogy az átcsoportosítások jóváhagyásával az idén meghirdetendő három szesszió során az elnyerhető összegek gazdára találnak. Ami azért is fontos, mivel vannak olyan tevékenységek, amelyek 2013 után már nem finanszírozhatók, 2014-től pedig már csak a megpályázott pénzek sorsát fogják követni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Mentelmi
Rendszeres olvasóim bizonyára emlékeznek arra az ígéretemre, hogy a magyarországi 2012-es történtek és 2013-as kilátások után a romániai helyzetről fogom kifejteni véleményemet az első adandó alkalommal.
Időközben sikeresen, vagy legalább jól-rosszul, mindenki túljutott a minden év elején szokásos zűrzavaron, így némileg tisztább fejjel, hogy azt ne mondjam: józanul állhatok neki magam is a fejtegetéseknek. Mivel pedig a 2012-es év romániai viszonylatban olyannyira zsúfolt volt a szinte érthetetlen és megmagyarázhatatlan történésektől, megpróbálok inkább azzal foglalkozni, hogy milyen kilátásokkal vágtunk neki ennek a most kezdett évnek. Annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy soha ki nem találtam volna a tavaly év elején azt, hogy kevesebb, mint 12 hónap alatt alatt három kormánya is lesz Romániának (Ungureanu, Ponta I. és Ponta II.). Azt sem tudtam volna megjósolni, hogy az államelnök felfüggesztésére sor kerül, illetve mégsem, hiszen az érvényességi küszöb nem csekély európai uniós szemöldökráncolással is erősített "magassága" nem tette lehetővé Traian Basescu menesztését. Hogy aztán ezért is mi, romániai magyarok lettünk a fő bűnösök, azon már fölösleges is csodálkozni. Mi ugyanis mindig "kéznél vagyunk", nem is értem, miért nem dicsérnek meg ezért bár egyszer román nemzetiségű honfitársaink.
Az már távolról sem vicces, hogy a helyhatósági, majd a parlamenti választásokon a "választás szabadsága" a magyar közösségen belül olyan kifacsart formában nyilvánult meg, hogy arra nem sokan gondolhattak. Az RMDSZ, erőfölénye tudatában, elfelejtette: az erős attól lesz még erősebb, hogy védi-óvja és nem földbe döngöli a gyengébbet. A gyengébbek pedig folyton úgy viselkedtek, mintha a demokrácia azt jelentené: a (számszerűen) kevesebbek diktálnak a többeknek. A következmények olyan eredményhez vezettek, hogy attól koldulunk, egyelőre még csak a szó átvitt értelmében, bár ebben sem vagyok biztos. A romániai magyar közösséget "sikerült" megfosztani eddig sem többségi hatalomként létező képviseletének néhány helyétől, másrészt a kevesebbek által választott alakulatok vezetői továbbra is úgy tesznek, mintha mi sem történt volna: ugyanazzal a vehemenciával osztják az észt, mint a választási kampányban. Legalább azt illene immár észrevenni, hogy a pályán kívülről nem lehet szabályos gólokat szerezni, még ha óriási hangerővel biztat is minket bárki. No de erről inkább nem írok, mert rögtön eszembe jut a zárt kapuk mögött sorra kerülő magyar–román labdarúgó- mérkőzés (március 22., Budapest), amiről tényleg jobb, ha (követve a magyar miniszterelnök példáját) nem szólok semmit.
Arról ejtenék még néhány szót, hogy októberben paktumot kötött az RMDSZ vezetése a jelenleg kormányon levő pártokkal. Maga a szöveg, késéssel, nyilvánosságra is került. Személyes véleményem erről az, hogy védhető. Akik úgy nyilatkoznak, hogy erre nem volt felhatalmazása a szövetségnek, elfelejtik, hogy az aláírók JOGOSAN képviselik a romániai magyar közösséget, a 2008-ban megszerzett (némelyek esetében a 2012-ben megerősített) szavazatok alapján. Milyen politikai lehetősége lett volna az RMDSZ-nek eddig is, ha minden nagyobb horderejű döntése előtt külön "felhatalmazást" kért volna választóitól, és milyen TÖRVÉNYES módon tudta volna ezt megszerezni? Emlékszem, a 2000-2004 közötti választási ciklusban az RMDSZ, országos és helyi szinteken egyaránt, több megállapodást kötött az akkor kormányzó PSD-vel, és ezek alapján számos, máig érvényben levő kisebbségi (és nem csak, hanem infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, szociális, művelődési stb.) jogot-követelést tudott biztosítani. Azokat a megállapodásokat sorra nyilvánosságra is hozták mindkét fél beleegyezésével, aztán többek között ennek is tulajdonítható, hogy a Nastase-kormány megbukott 2004- ben, "magyarbarátsága" okán. De az RMDSZ-t akkor is számtalan támadás érte "belülről", hogy nem kellett volna aláírnia azokat az egyezségeket. Félreértések elkerülése végett: aki nemcsak olvassa, hanem érti is a történelmet, számtalan kisebb-nagyobb "paktumról" szerezhet tudomást, amelyek országok, földrészek sorsáról döntöttek, nyilvánosságra kerülésük pedig legtöbbször évek vagy évtizedek kitartó történészi munkájának eredménye. Ezen persze lehet háborogni, lehet nyilatkozatokat harsogni, de ettől a politika és a politikusok (nem csak az RMDSZ!) nem fognak megváltozni. Nem védek, nem is támadok tehát senkit, csupán tényeket sorolok fel, ezek akár tetszenek valakinek, akár nem, megmaradnak "makacs dolgoknak".
Azzal folytatnám, hogy a folyó évre szóló kilátásokat, szigorúan romániai értelemben, egy alapjában felszínesnek tűnő, az elmúlt évtizedek gyakorlatában már-már bevett dolognak tetsző esemény kapcsán igencsak borúsnak látom. Arról szólok, hogy olvastam egy frissen parlamenti mandátumot szerzett személy "vallomását" saját vagyonnyilatkozata ügyében. Az illusztris személy nem kevesebbet állít, mint hogy ő csupán azért töltötte ki a nyilatkozatot, hogy csúfot űzzön a Feddhetetlenségi Ügynökségből (Agentia Nationala de Integritate – ANI). Mivel pedig az újságírók nem hagyták annyiba a kérdezősködést, kiderült sorban, hogy vagyontárgyai nagy részét lányai és/vagy felesége nevére íratta, de mindennek a teteje az volt, amikor kijelentette: ha feje tetejére is áll az ANI, akkor sem hajlandó beírni a nyilatkozatba egyetlen bankszámláján szereplő pénzösszeget sem.
Nem vagyok otthonos a törvény minden előírásában, hogyan is lehetnék, de úgy tudom, aki nem teljesíti a teljes vagyonnyilatkozat határidőn belüli leadását, annak meg kell szüntetni a mandátumát. Márpedig ezen a téren semmi jelét nem tapasztaltam, hogy bárki illetékes (pártja, a kormányon levő liberálisok elitje, az ANI, a parlament, a kormány) megszólalt volna. Hogyisne, hiszen emlékszünk arra, amikor évekkel előbb egy honleány vagyonnyilatkozata olyasmit tartalmazott, miszerint értékes festményei vannak, amelyek piaci árát a saját kedvenc majma állapította meg! Ha akkor sem tiltották ki az illetőt a parlamentből, akkor most sem várható semmilyen következmény. Ha pedig így áll a helyzet, akkor ez a lehető legvilágosabb jelzés a választók, az istenadta nép felé, hogy a mentelmi jog mögött megbúvóknak mindent szabad továbbra is, míg a köz, amelynek képviseletét ünnepélyesen felvállalták, üljön csöndben és menjen el négyévenként szavazni. Más dolga mintha nem is volna!
Borúlátásom másik oka az, hogy a most (még?) érvényben levő választási törvény olyannyira csúfot űzött a szavazópolgárból, ahogy nem hiszem, hogy a diktatúrákon kívül máshol is megtörténhetett: a visszaosztások során a választói preferenciákban akár negyedik helyre sorolt jelöltek jutottak mandátumhoz, miközben "győztesek" sora dühönghetett tehetetlenül. Csoda, hogy ebben a "rendszerben" annyian távol maradtak az urnáktól?! Magyarok és románok, akik valamennyien viselni fogják újabb négy évig ezt a megaláztatást. Függetlenül attól, hogy ki, milyen politikai alakulatok vallhatják magukat kormányon levőknek.
Befejezésül valami optimistábbat: olvasom, hogy a miniszterelnök ki akarja penderíteni a protokollvillákból azokat az egykori tisztségviselőket, akik számtalan anyagi (és egyéb) kedvezményt élveznek mind a mai napig az állami protokollalap (Regia Autonoma a Administratiei Protocolului de Stat – RAAPS) lakosztályaiban. Szívből drukkolok az akció sikerének és jut eszembe az az arrogancia, amellyel 1998-ban a RAAPS igazgatója a szemembe röhögött a marosvásárhelyi Park szálló visszaszerzését szentesítő kormányhatározat láttán, kijelentve, hogy úgyis vissza fogják utalni nekik. És hetek múltán (!) igaza is lett. Örvendetes, hogy azóta már ismét visszakerült a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe, és ugyancsak biztató, hogy a miniszterelnök (úgy tűnik) komolyan gondolja azt, amit mond. Tudniillik a jogtalan előnyöket erkölcsi alapon nem szabad fenntartani. Csak rajta, sok sikert ebben is! Hátha az RMDSZ vagy inkább a romániai magyar közösség irányába tett nyilatkozatai és eddigi cselekedetei nem "kifele" irányuló diplomáciai lépések, hanem meggyőződésből fakadó igyekezet jelei.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely),

Négyen két könyvről
Beszélgetés Szabó Róbert Csabával
Látó a négyzeten, illetve Négyen két könyvről címmel új beszélgetőest-sorozatot indít a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. Szerkesztőkkel és meghívottakkal, kortárs szépirodalmi művekről. Szabó Róbert Csabát, a folyóirat főszerkesztő- helyettesét arról kérdeztük: a továbbra is futó és igen népszerűnek bizonyuló Látó Irodalmi Színpad mellett egyrészt milyen jellegű hagyományt igyekeznek megalapozni, másrészt miért van erre szükség, igény?
– Nagyon régi álmunk volt egy ilyen jellegű beszélgetőest-sorozat létrehozása. Különösen Láng Zsolt kollégám és én kívántunk életre hívni Marosvásárhelyen is egy egészséges beszélgetés-sorozatot arról, hogy hogyan lehet a kortárs magyar irodalmat olvasni. Olyan könyvekről esik majd szó az estek során, amelyeket egyrészt fontosaknak tartunk, másrészt valamilyen formában kötődnek Erdélyhez, Romániához, az itteni magyarsághoz, annak életéhez, irodalmához – mind magyarországi, mind innen elszármazott írók esetében. Mindez nem újkeletű dolog, ezt a beszélgetőest-formát nem mi találtuk ki, Magyarországon számos ilyen rendezvényt szerveznek. Az Élet és Irodalom beszélgetőestjén pontokat is adnak a résztvevők, de említhetnénk a József Attila Kör hasonló rendezvényét is. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, mi csak meghonosítani szeretnénk.
– Hogyan építitek fel az estet, van-e előre meghatározott koncepciótok?
– Négy résztvevő vitázik, természetesen közönség előtt. Közülük kettő a Látó szerkesztője – személyük minden beszélgetés esetében változik –, illetve van két meghívottunk. Egyikük személye ugyancsak változó. Az est során két könyvről folyik a beszélgetés: az egyiket előre meghatározzuk és beharangozóként a közönség tudomására hozzuk, a másikat az éppen aktuális meghívottunk hozza és a publikum számára meglepetés – csak az esten derül ki, hogy milyen szerzőnek melyik kötetéről van szó. Ezt csak mi tudjuk előre. A két kötetet igyekszünk úgy kiválasztani, hogy egy kicsit egymás ellenpontjai legyenek, érdekesebbé teendő a vitát, a beszélgetést. Az első beszélgetésünkre január 25-én, este hat órától kerül sor, megszokott helyünkön, a G Caféban. Ekkor Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című kötetéről vitázunk. Ez egy kis, határ menti városban, a rendszerváltás idején zajló történet, a tematikája igen érdekes. Mi Szatmárra tippelünk, jóllehet a szerző nem pontosít. Hiszen mi is az a határmenti város? És mi a határ? Illetve hogyan lehet átlépni rajta? Milyenek az erdélyi magyar városok? A könyv fogadtatása kedvező volt, lefordították román és finn nyelvre is. Sikeres, jól megírt kötet. Mi nem érthetetlen, irodalomelméleti szaknyelven, hanem érthető, köznapi, de igényes nyelven szeretnénk ezekről a könyvekről beszélgetni úgy hogy, az mind nekünk, mind a közönségnek örömöt okozzon. Az első esten a Látó részéről Láng Zsolt és Demény Péter vesz részt a vitában, meghívottunk Parászka Boróka, illetve B. Szabó Zsolt, az Erdély FM műsorvezetője. Ő hozza a meglepetéskönyvet is.
– Milyen gyakorisággal jelentkeztek a beszélgetőestekkel?
– Havonta egy alkalommal szervezzük meg őket. A második estünkün Herza Mikola kötetéről lesz szó, utána pedig a Magvetőnél megjelent Édes hazám című kortárs versantológiáról beszélgetünk. Ez is érdekes téma, hiszen a benne fellelhető gondolatok, érzelmek és gondok éppúgy érvényesek Erdélyre is, mint Magyarországra.
– Miben különbözik a Látó Irodalmi Színpadtól az új kezdeményezés?
– Sok mindenben, az est dramaturgiája, alapgondolata teljesen más. Például a szóban forgó kötet szerzője nem biztos, hogy ott lesz a beszélgetésen. Mert nem hívjuk meg. Természetesen eljöhet, mint néző. Itt a szövegen lesz a hangsúly, nem az íróján. Lehet, hogy nem lesz akkora sikere, mint a Látó Irodalmi Színpadnak, de reméljük, hogy idővel népszerűvé válik. Erre utaló jel, hogy igen sokan kölcsönkérték már a Papp Sándor Zsigmond fentebb említett kötetét. A publikum egy része felkészülten kíván részt venni a beszélgetésen. És ez igencsak biztató...
Knb.
Nyugati Jelen (Arad)

Óvónők, tanítók az iskolapadban
Háromszéken a jelenleg oktató óvónők és tanítók több mint felének kell kiegészítenie tanulmányait a következő hat esztendőben az idei 92-es sürgősségi kormányrendelet értelmében, tavaly az érintettek többsége kérte középfokú oklevele elismertetését felső fokon, választ ellenben egyelőre nem kaptak.
A jelen tanévben óvodában és elemi iskolában tanító 1174 háromszéki pedagógusból háromszáztizenöt óvónőnek és háromszázhatvannégy tanítónak nincs meg a felsőfokú képesítése, közülük tavaly ötszázhúszan éltek azzal a törvényes lehetőséggel, hogy az eddig elért képesítések alapján kérvényezzék oklevelük egyenértékűsítését. Érdeklődésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, vonatkozó jogszabály alapján a megyei tanfelügyelőségen ebből a célból létrehozott bizottság kiértékelte és összesítette a kérvényezők személyes dossziéit, ami a középfokú végzettséget igazoló oklevél mellett tartalmazta a különböző tanfolyamokon megszerzett kompetenciákról szóló igazolásokat is, és továbbította az oktatási minisztériumba, ellenben ott elakadt, semmilyen válasz nem érkezett.
Hogy a hároméves alapképzésben megszerezhető licencért hány óvónő és tanító iratkozik be a következő hat esztendőben egyetemre, és ilyen körülmények között lesz-e még jelentkező a középiskolai tanítóképzős osztályokba, egyelőre nem tudni, az ellenben biztos, az érintetteknek sok energiába, szervezésbe és pénzbe fog kerülni, hogy tanítás mellett végezzék a kötelezően előírt képzést, és fölösleges azoknak, akik utána rövidesen elérik a nyugdíjkorhatárt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Püspöki römi a református egyházért
Február elsején a kolozsvári Farkas utcai református templomban iktatják be hivatalába Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, aki az előző tizenkét évben püspökhelyettesi tisztséget töltött be, tavaly decemberben pedig az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották. Az új püspök a maszol.ro kérdéseire válaszolt.
Püspökhelyettesként a lehető legközelebbről láthatott rá arra, miben áll a gyakorlatban püspöknek lenni. Jelent ez előnyt a jövőbeni teendők végzésénél?
Való igaz, hogy nekem ide nem úgy kellett bejönnöm január elsején, hogy nem tudtam volna, merre nyílik az ajtó, hiszen tizenkét év alatt rendkívül sok mindennek voltam részese, de vannak olyan feladatok, amelyeket a püspökhelyettesnek nem lehet átadni. Elsősorban a lelkigondozói feladatokra gondolok, a személyes találkozásokra lelkészekkel és egyháztagokkal.
Amit Pap Géza püspök úrtól átvettem: a diakónia, a székelyföldi ügyek koordinálása, az anyagi kérdések stratégiája, részben egyetemi és iskolai ügyek intézése, valamint a külföldi, ökumenikus kapcsolatok ápolásának azon része, amely különösen sok utazást igényelt – évente 70–80 ezer km-t is megtettem. Sok területét megismertem a munkának, de most tapasztalom igazán, hogy mit is jelentenek a püspöki teendők a mindennapokban: az egyházkerületben folyó igehirdetés feltételeinek minél jobb körülmények közötti biztosítása, az adminisztráció zökkenőmentes megszervezése, az egyházkerület képviselete és felügyelete minden szinten.
Ha eltér valamiben az, amit és ahogyan Pap Géza volt püspök képviselt attól, amit és ahogyan ön fog képviselni, mi lenne az?
Eleve adott az a tény, hogy két különböző emberről van szó, más habitussal rendelkezünk, tehát a kérdéseket is másként közelítjük meg és javasolt megoldásaink is lehetnek egészen mások. Aki ismer engem, az nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak lát, nyitottnak és befogadónak. Ez őszintén, belülről jön. És ez bizalmat kelt az emberekben. Ha végül is valamit elutasítok, azt is úgy teszem, hogy érezzék az emberek, megtárgyaltam velük az elutasításuk okát is. Ha beavatjuk embertársainkat a mi gondolkodásunkba, és az elutasítást is nagy-nagy szeretettel és körültekintéssel tesszük, akkor talán a másik fél könnyebben el tudja fogadni a helyzetet, akkor is, ha nem érte el a célját.
A kommunikáció az elmúlt 12 évnek nem volt éppen erős oldala. Most nem kimondottan a médiával való kommunikációra gondolok, hanem a gyülekezetekkel, lelkészekkel való kommunikációra is. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Erre fordítanám időm legnagyobb részét. Az ügyvitelt pedig, ami eddig az én feladatom volt, másokra ruháznám.
Az adminisztrációt sokféleképpen meg lehet szervezni: úgy is, hogy minden hozzád jusson el, és te kelljen rámond az igent, de úgy is, hogy különböző szinteken önállóságot adsz a tisztviselőknek. Én nem kívánok egy egész hetet benn ülő püspök lenni, mert ha a problémákról csak akkor értesülök, amikor elérkeztek a püspöki irodáig, akkor már igen nagy a baj. Szeretnék hamarabb, még a helyszínen, a gyülekezetek látogatása során tudomást szerezni a gondokról, és elébük menni a megoldással. Tehát a továbbiakban is nagyon sokat fogok utazni.
Vannak-e olyan kompetenciák, amelyekkel személyiségtől függetlenül rendelkeznie kell egy püspöknek?
Ha visszatekintünk történelmünkre: elődeinknek mindig megvolt a karizmája a vezetéshez, amit Istentől kaptak, tehát ez szükséges.
Aztán a mai egyházi állapotunkban nagyon fontos, hogy gyorsan tudj a helyzetnek megfelelően döntéseket hozni, nincs idő éveket lamentálni bizonyos kérdések fölött ebben a rohanó társadalomban. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kompetenciával, akkor a közössége is hátrányt szenved, mert olyan vonatok mennek el, amelyek többé nem jönnek vissza.
Elengedhetetlen a diplomáciai érzék. Sok kérdést nem lehet úgy megoldani, hogy fejjel rohanunk a falnak. Gyakran több tárgyalás szükséges ahhoz, hogy a célt elérjük.
Fontos a kapcsolattartás, nemzetközi és hazai kapcsolatrendszer. Ha valaki úgy kerül ebbe a székbe, hogy nem ismerik, fél ciklus eltelik azzal, hogy kialakítsa a kapcsolathálót. Ha valaki már otthonosan mozog ezekben a körökben, hamarabb elkezdheti azt a munkát, amit az egyház érdekében tenni kell. Ezért mondtam, hogy nálunk a püspökválasztás nem a jövőre tett igéreteink, hanem az eddigi cselekedeteink alapján történik. De mindenek fölött a püspök az alázatos szolgálatban az első kell legyen és minden cselekedete Isten igéje fényében kell történjen.
Székely József kolozsvári lelkipásztor, volt püspökjelölt programtervezetét alkalmazhatatlannak találja, vagy elképzelhető, hogy hasznosítani lehetne a következőkben?
Amit az ifjabb kollégák megfogalmaztak, azzal 90 százalékban egyet tudok érteni, mert ők tulajdonképpen egy diagnózist állítottak fel, ami valós. Én még kétszer annyi hibát tudnék felsorolni. Abban sem kételkedem, hogy ha vezetéshez jutnak, akkor nem próbálták volna ezeket megoldani valamiképpen. De fogadjuk el azt, hogy egyházunk választó testületei a most megválasztott tisztségviselőkben látott biztosítékot arra, hogy a problémák megoldódjanak.
Az igazgatótanácsban vannak az általuk javasoltak közül is, tehát nem teljesen egyoldalú a helyzet. Viszont egyet mindenkinek meg kell tanulnia, nekem is: a legjobb dolgokat is lehet ajánlani, de ha véghez akarjuk vinni, annak megvan annak a törvényes módja és rendje. A zsinatban van 35 ember, aki vitatkozik rajta, és utána szavaz. Ha az ügy nem kapja meg a fele plusz egy szavazatot, akkor el kell fogadnom, nem boríthatom fel az asztalt, még ha magamban el is könyvelem, hogy hályog van a szemükön. El kell fogadnunk, hogy az általunk delegált testületeknek van kompetenciájuk a változtatásokról dönteni. Minden rossz törvény jobb annál, mint az anarchia. Ezért nekünk be kell tartanunk a törvényt – és a püspök erre tesz esküt, hogy betartja és betartatja. Lehet minősíteni: ennyire volt képes adott korban az adott közösség, ennyit tudott kiizzadni magából, de látjuk azt, hogy ez koronként változik. Vannak aranycsapatok és vannak szürkék, ezt el kell fogadni.
A választás idején is hosszasan beszélgettünk Székely Józseffel, és utána is biztosítottam arról, hogy érzékelem és tudom, hogy az általuk felvetett problémákat meg kell oldani, de a megoldásokat nem egy ember, hanem egy közösség hozza, testületek hozzák. Tehát nem értem azt sem, egyesek miért beszélnek diktatúráról.
Én senkit ki nem zárok, aki engem ki nem zár. Ha engem valahonnan kizárnak, akkor oda nem tudok bemenni. Én ki nem zárok senkit, hanem – úgymond – meghívok, hogy ebben-abban a munkában vegyünk részt. Egyházpolitikai, hatalmi viták mindig lesznek, de ha valaki az egyházban dolgozni akar, abban senki meg nem akadályozza.
Gyülekezeti lelkészként is kell szolgálnia a püspök úrnak?
Az egyházunk szabályzata szerint a püspök is lelkipásztor, van egy gyülekezet, ahol ő parókus lelkész. Hagyománya volt annak, hogy a Belvárosi Egyházközségnek lett a püspök a lelkésze, viszont ezen változtattunk már a korábbi években: a püspök továbbra is abban a gyülekezetben marad, ahol megválasztása előtt szolgált. A mindennapi lelkészi teendőket egy helyettesnek kell elvégeznie, de ez nem azt jelenti, hogy a püspök nem munkálkodik abban a gyülekezetben, ahogy ideje engedi. Hogy szeretnék-e egy másik gyülekezet megválasztott lelkésze lenni, azt még egyelőre nem döntöttem el.
Miközben annyi gyülekezetben megfordult, mit tapasztalt, melyek azok a területek, ahol legsürgetőbben szükség lenne változtatásokra?
Elsősorban az ifjúság bevonása a gyülekezeti életbe a legfontosabb. Óriási hiányosságok vannak a keresztyén nevelés területén. A mai felnőtt generáció nem vállalja a nevelés felelősségét, hanem megkérdezi a gyerektől, hogy kéne téged nevelni. Pedig a világ soha nem így jutott előbbre: a fiatalok mindig lázadtak, de a felnőttek az általuk helyesnek tartott elvek szerint neveltek, és amikor a gyermekek felnőtté váltak akkor ők is a saját elképzeléseik szerint tették a dolgukat. Ez volt a fejlődés természetes menete. Ma mintha a nevelő generáció meghátrálna: nem avatkozom bele, nem konfrontálódom. Mindenkinek kötelessége lenne állást foglalni a maga idején. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, lehet kritizálni, lehet ellene lázadni, de amikor odakerülsz, akkor képviseld azt, amiben hiszel.
De talán éppen ez a legnagyobb probléma, hogy a hit gyengült meg. Nagyon sok helyen látom azt, hogy az emberek célt tévesztenek. Nem látják azt a perspektívát, amiért küzdhetnek. Orientációs válságban vergődnek. Az embereknek irányvonalakra lenne szükségük.
A hitben való nevelés az egyik legfontosabb eszköze a hit gerjesztésének és táplálásának. Vonatkozik ez az iskolai, a családi, a gyülekezeti nevelésre is. A nevelés során lehet beleoltani az emberbe a hitet, hogy Isten nem csak megteremtette ezt a világot, és utána magára hagyta, hanem azóta is folyamatosan kormányozza, számon tart benne minden embert, terve van velem is. Ha ez a hit megvan, az egyéb nehézségeket, amelyeket hosszan lehetne sorolni, ennek szellemiségében megoldhatnánk. Erre kell leginkább odafigyelni, hogy hogyan lehet a lelkészekben, gyülekezeti tagokban, az ifjúságban ezt az Isten iránti bizalmat ismét felkelteni.
Komoly lélekszámbeli válságban is vagyunk: a 90-es népszámlálás óta az erdélyi református egyház lélekszámának egyharmadát elveszítette. Ez nem csak a misszió hiányának tudható be, hanem egyszerűen a születés és elhalálozás közti aránytalanságnak. Ez a tagságbeli válság azt üzeni, hogy a struktúrához hozzá kellene nyúlni: ahol alig van 150 fő, oda ne nevezzünk ki lelkészeket – de ezt mi nagyon el szeretnénk kerülni, ezért az utolsó percig kínlódunk és próbálkozunk, hiszen sok helyen a lelkész az utolsó magyar adminisztrátor: mert már magyar iskolája, polgármestere nincs és tulajdonképpen a templom körül szerveződik az élet.
A református egyháznak van a legkiterjedtebb iskolahálózata. Mindamellett, hogy a mi felekezeti oktatásunkkal szemben a többségi társadalom nem elfogadó, minden lehetőséget megragadunk, hogy a hat meglévő kollégiumunkat patronálni tudjuk. Az iskolai vallásoktatás ajándék: bizonyos műveltséget kínál fel. A gyülekezeti vallásoktatást azonban nem helyettesítheti, mert az közösségbe integrál. A gyülekezet azt jelenti, hogy abba mindenki benne van: az unoka is, a nagymama is. Megvan bennünk a hajlam, hogy korcsoportok vagy társadalmi helyzet szerint elkülönüljünk, de kell legyen a hétnek legalább egy olyan alkalma – a vasárnapi istentisztelet –, ahol mindenki ott van, és egymást kell tolerálják ezen a helyen: például a gyereknek el kell viselni az orgonajátékot, az időseknek pedig a gitárszót. Ez nagyon fontos, mert egy családot alkotunk. Ha soha nem találkoznak ezek a csoportok, nem figyelnek egymásra az idősek és fiatalok, akkor a közösség nem fog formálódni.
Hogyan látja a püspök úr a gyülekezetek szerepét?
A hívő embernek szüksége van a hozzájuk hasonlóan gondolkodók közösségére, ahol erősíti magát, feltöltekezik emberi szeretettel, támogatással, ha valahol egymásra találnak a hittestvérek, ott jól érzik magukat: közös nyelv, közös értékek, közös hit – vagyis otthonra lelnek. De az otthonteremtés nem könnyű, és tudjuk, mennyi baj van az otthonainkban, mennyi szeretetlenség és sértés vagy mennyi szeretet és odafigyelés is lehet benne.
Az egyház kovász akar lenni, és maga köré gyűjtögetni a közösségeket akkor is, ha nem mindig jár sikerrel, eredménnyel, sokan csalódnak benne, sokan elmenekülnek. Ott van az a kísértés is, hogy alakítsunk ki magunknak egy külön szigetet, ahol csak mi vagyunk, mint egy kolostorban. Viszont az Úr a világba küldött el bennünket, tehát nem az elkülönülés, hanem a világban élés a mi feladatunk. A többi ember között kell nekünk hitet tennünk szavainkkal és életünkkel. Ez nagyon sok konfrontációval jár, nagyon sok visszautasítással, keserűséggel, de ez a tanítványság.
Szabad-e a sok nehézség közepette mégis merészet álmodni?
A központi kérdés az, hogy tudsz-e válaszolni azokra a kihívásokra, amelyek nap mint nap megjelennek. Hiába tűzöl ki nagy és bombasztikus célokat, hogyha a mindennapokban nem tudsz tenni értük.
Persze egy püspöknek, vezetőnek vízióval rendelkező embernek kell lennie. Tapasztalatai és hite alapján vágyakat fogalmaz meg.
És különösen kell hogy fájjon valami, hogy te azért valamit tenni tudjál. A társadalomban nagyon sokan panaszkodnak, és fel tudják sorolni, hogy mi nem megy, de a megoldást mástól várják. Aki vezetésre szánta el magát, annak kell, hogy fájjon, ha a dolgok nem mennek, és kell legyen egy víziója a megoldásról. Aztán találnia kell társakat, támogatókat, össze kell gyűjtenie a szükséges tudást, ami hiányzik, majd elterveznie, kivel, mivel, mikor fogja megtenni a konkrét lépéseket.
Az álmok a Bibliában rendkívül sokat jelentenek, és csodálatos álmokat láttak azok, akik később prófétáltak, tehát nekünk is szabad álmodnunk és álmokat kérnünk. De ne torpanjunk itt meg. Ha nem élünk két lábbal a földön, miközben a mennybe tekintünk, akkor abból nagy bajok lesznek.
Kató Béla 1954-ben született a Kovászna megyei Barátoson. Középiskoláit az egykori kolozsvári Református Kollégiumban végezte, az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Karán tanult 1979-ig. 1988 óta Sepsiillyefalva megválasztott lelkipásztora. 1990 után alapította meg Sepsiillyefalván a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM (Landwirtschaft–Agricultura–Mezőgazdaság) Alapítványt, melyeknek mindmáig elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, majd 2003 októberétől az elnöke. Bethlen Gábor díjas (1994), elnyerte a Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díját (1995), Szabó Dezső emlékérmes (1999), Bocskai díjas (2001). 2004-ben pedig a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese. 2012 novemberében az Európa Parlament Európa Polgára díjjal tüntette ki. 2012. december 14-én az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
Ez minden helyzetben érvényes. Az ökonómiát sem szabad a teológiától különválasztani. Mert ha csak az ökonómia érvényesül, elsodródunk az önzés, a szerzési vágy, a hedonizmus irányába. Ha viszont a teológia rányomja a bélyegét az ökonómiára, akkor már mindjárt más a motiváció: nem az a lényeg, hogy minél több pénzt szerezzek, és minél jobban éljek, hanem hogy azzal, amit kaptam, emberi körülmények között tudjam szolgálni a többieket. Ez a reformáció egyik nagy tanítása: addig csupán a kolostori életmód, az ott történő imádság volt az Isten dicsőségére, azt tartották igazán nagy értéknek, ha valaki imádkozással töltötte a napjait, ezzel szemben a reformáció azt fogalmazta meg, hogy a munka is végezhető Isten dicsőségére, épp olyan kedves lehet az Isten előtt, mint az imádkozás. Abban az esetben persze, ha nem öncélú, nem az egyéni jólétre irányul, hanem a közösség érdekében történik, nem azért, hogy nekem legyen több, hanem hogy nekünk. A világban bárhol járunk, kísértések érik az embert, de ha tudjuk, kinek szolgálunk, meg tudunk maradni.
Annyi mindenen mentem keresztül én is, de mindig az maradtam. Mindig lelkipásztor voltam, és az is akarok maradni életem végéig. Akkor is lelkipásztor voltam, amikor gazdasági kérdésekkel foglalkoztam. Amikor munkahelyek ezreit segítettem létrehozni, akkor is lelkipásztorként tettem, és soha nem az járt a fejemben, hogy ettől én mekkorát növök mások szemében, vagy mennyi hasznom származik belőle. Minden cselekvésemben az volt a prioritás, hogy a Pásztor szeretete megnyilvánuljon. Különböző feladatokat vállaltam el anélkül, hogy politikus lettem volna vagy egyetemi oktató vagy menedzser. Mint amikor az ember römizik, és a zsolit beteszi középre. Mert láttam a lehetőséget, mert fájt nekem a mások fájdalma, nem nézhettem, megoldást kellett találni. Azt a tudást pedig, amit útközben megszereztem, mindig az egyházban akartam gyümölcsöztetni. A következő hat évben az eddigi tapasztalataim gyümölcseit próbálom szétosztani tehetségem szerint.
Zsigmond Júlia
Maszol.ro,