„Együtt 2014”-ben?
Rájöttem, az élet adja a legjobb színházat. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Kolozsvárott csak a román rendőrök kíséretében tudott bemenekülni az előadóterembe, a biztonságot jelentő RMDSZ szárnyai alá. Ennél jellemzőbb, ennél világosabb, ennél komikusabb jelenetet még Karinthy tollából sem tudnánk elképzelni, főszerepben a román csendőrökkel, az RMDSZ-szel és Mesterházyval. Igen, „összenő, ami összetartozik”, mondhatnánk tusványosi magabiztossággal. Azonban eme mosolyt előcsaló felvételek mellett, történt gyomorforgató esemény is.
Mesterházy Attila meghirdette (!) az MSZP új „nemzetpolitikán” alapuló stratégiáját, mivel a párton belül rájöttek arra, hogy ugyan biza nem volt teljesen tökéletes a baloldal határon túli magyar politikája az elmúlt években. Na, de majd most, olyan nemzetegyesítés jön…hogy olyat Szent István óta nem látott a magyar. Gyimesbükktől Sopronig a csudájára járnak majd. Nem kell ide már senki, megtalálták a receptet, Ők tudják, Ők majd megoldják, pontokba szedtek mindent…nekünk csak egy dolgunk van, hátradőlni és figyelni, hogyan fogja Mesterházy és Ponta, a két jó barát, kéz a kézben, együtt megadni az autonómiát. Béla pedig kibontja a pezsgőt, valahogy Ő is vegye ki a részét a sikerből, ha már ennyit tett az ügy érdekében…
Hát igen…ennyire elképzelhetetlen ez az egész baloldali nemzetmegújítási politika, mint a fent írott sorok. Ugyanis a szocialista politikusok kormányzásuk során szemen köpték a magyar nemzetet, akiknek még a nemzetpolitika csírája sem burjánzott a lelkükben, akik nagy ívből tettek arra mi történik elszakított testvéreinkkel, és 2004. december 5-én pedig riogatták a magyarországi lakosságot a „román veszedelemtől”. Emlékszünk még, ugye?
Legyilkolták az egész magyar nemzet álmát. A Mi álmunkat. Most pedig itt vannak. Életükben először lehajtott fejjel, bűnbánóan megjelentek Erdélyben, az elmúlt évtizedek „tamáskodása” után prezentálják erdélyi testvéreinknek, hogyan kell profi módon nemzetpolitikát csinálni. Hát úgy nem, ahogy Ők csinálták. Az nem is nemzetpolitika volt, hanem színtiszta magyarellenesség, nemzetárulás. Ugyanis Mesterházy és bandája nem a nemzetpolitika szükségességére jött rá huszonkét év után, hanem arra, hogy itt bizony több százezer új állampolgárral kell számolni, vagyis több százezer új szavazó kegyeit kell megszerezni.
2004. december 5-én, de akár említhetném az elmúlt huszonkét évet, érdekes módon sosem volt fontos a határon túli magyarok sorsa, egyszer sem voltak Erdélyben kihelyezett elnökségi ülést tartani, csak most, amikor már két lábon járó X-ek futkároznak határainkon túl. Egy dologban tudok reménykedni, hogy mindezt kristálytisztán átlátják a külhoni magyarok. Belátják azt, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek a szíven szúrását jelentené az, ha ezek bármilyen formában újból beülhetnének a bársonyszékbe és folytathatnák tovább, amit nyolc éven keresztül műveltek.
Másrészt óva intenék mindenkit a közönytől és a nemtörődömségtől. Ugyanis, kedves erdélyi Barátaim, nektek sem elhanyagolható kérdés, ki van kormányon Magyarországon. Hiszen Ti is, kitől várhattok támogatást, jó szót, együttérzést ha nem az Anyaországtól? Esetleg Pontától, Bélától, a román csendőröktől? Tőlük vajmi keveset kaptatok eddig is. A határon túli magyarság egyéni és közösségi sikere Magyarország sikerétől függ. Amennyire erős Magyarország, annyira erős a teljes magyar nemzet határon innen és túl. S természetesen az Anyaország is csak akkor lehet sikeres, ha egységes nemzet formálja.
A mostani magyar kormány sok hibája mellett, egyik fő erénye, hogy a lehetőségekhez mérten képes volt egy világos, céltudatos nemzetpolitikát kialakítani, ami a határon túli magyaroknak is ad reményt, világosságot a sötét jövőképben. Magyarországon pedig fel fog nőni egy olyan generáció, aki már középiskolai tanulmánya során ellátogat egy határon túli területre és megismeri az ottani magyar emberek életét. Ennek a generációnak már szabad Trianonról beszélni és megemlékezni. S ami a legfontosabb, ez a nemzedék már nem tesz különbséget magyar és magyar között…
Igen, tudom, ez lenne a minimum. Csak ez a minimum sem volt meg mostanáig, köszönhetően az elmúlt nyolc év nemzetrontásának és a kommunista diktatúra örökségének. Igen, ez is kevés, ezen is van mit dolgozni, de legalább az alapok megvannak. Csak ne engedjük ennek a jó iránynak az elvesztét és ez most rajtatok is múlik. Fogjunk össze, legyünk újból lélekben, szívben és politikában is egységes nemzet. Hiszen látjuk…bármely oldalon s bármely formában: összenő, ami összetartozik... Török Márton
Budapest
Erdély.ma,

A történelem baklövése
Amint Lucian Boia, az angol és német nyelvterületen nagy hírnévre szert tett román történész legutóbbi tanulmányait olvasom, mindinkább rájövök: nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy Romániában a demokrácia és a jogállamiság felé forduljanak a dolgok. És tudott, hogy csodák nemigen léteznek.
A. D. Xenopol, a múlt századforduló történész-filozófusa után Boia professzor is azt állítja, hogy annak idején Dacia Traianus általi elfoglalása hatalmas tévedés volt, s nem is tarthatott sokáig. De a római császár által ide irányított légiók katonái, és így – ha a román történészek által erőszakolt dák-római elméletet vesszük alapul – a románok ereiben egy cseppnyi római vér sem csörgedezett, mert ezeket a birodalom legtávolabbi vidékeiről toborozták és küldték ide. De a dák eredettel azért is bajok vannak, mert a román nyelvben nagy többségben szláv, őstörök, kun, görög meg magyar szavakat találunk, a XIX. századi újralatinosításkor behozott francia szavak mellett. Boia szerint a román történelem nem a valóságra, hanem mítoszokra, mesékre épül.
Lényegében a románság nem létezett a XIII. századig, amikorra más népek már magas fejlődési szintet értek el. S ez a lemaradás végigkísérte a történelme folyamán. Az erősebb hatalmak közötti lét aztán a meghunyászkodást tette e nép egyik fő jellemvonásává. „A lehajtott fejet a szablya nem vágja le” – indul ki a régi mondásból, amely más nemzeteknél nem található meg, s amelynek lényege, hogy tettetett behódolással verd át a feletted uralkodót, az erősebbet.
Az ország históriája tele van a belső kiskirályok és nemzetközi nagyságok előtti fejlehajtásokkal. Volt idő, amikor néhány év leforgása alatt több diktátorra is magasztaló jelzők özönét aggatták. S nincs ez másképp napjainkban sem. Az országnagyok a magas porták rábólintására várnak, és a köznép, s benne az értelmiség, a helybeli marakodások után időlegesen bársonyfotelbe kerültek kegyeit lesi. Boia professzor szerint megoldást erre talán a múlt feltárása és a valóság bemutatása, elfogadása adhatna. De mivel erre még várnunk kell, marad a sosemvolt, de egyedinek kinevezett demokrácia, amelyben csoport- és egyéni érdekekért és nem a népjólétet célként kitűző gondolatok megvalósításáért folyik az iszapküzdelem. Fent és lent egyaránt.
Román Győző
Székely Hírmondó
Erdély.ro

Nem lett magyar az ombudsman
Nagyüzem volt tegnap a rendkívüli parlamenti ülésszak kezdetén, hiszen a parlament elfogadta a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, illetve megválasztotta az új ombudsmant és jóváhagyta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) új elnökét.
Nagy többséggel fogadta el a parlament a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, amely erősíti a törvényhozók mentelmi jogát. A törvény módosított és kedden elfogadott változatába bekerült, hogy a képviselők és szenátorok csak akkor veszíthetik el mandátumukat tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség miatt, ha az ennek megállapítására hivatott szerv (ANI) mellett a bíróság is megerősíti ezt jogerős ítéletben. A jogszabályt 309 képviselő támogatta 56 ellenében, ketten tartózkodtak.
A törvény módosítását Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata párti elnöke kezdeményezte, és annak elfogadását támogatta a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). A jogszabály ellen voksolt a Demokrata Liberális Párt (PDL), amelynek nevében Ioan Oltean képviselő kijelentette: a jogszabály kibővíti a törvényhozók mentelmi jogát, és bátorítja őket arra, hogy ne óvakodjanak az érdekbeli összeférhetetlenségi helyzetektől. A jogszabály továbbra is úgy rendelkezik, hogy törvényhozókat csak akkor lehet őrizetbe venni, letartóztatni, illetve házkutatási parancsot végrehajtani ellenük, ha a parlament jóváhagyja ezt. Az ügyészségnek viszont „megalapozott bizonyítékokat” kell felmutatnia a parlament illetékes bizottságának. Oltean szerint az új törvény bírósági hatáskörökkel ruházza fel a parlamentet, ugyanakkor a jogszabály kezdeményezői szerint ez a vád megalapozatlan, mert az ügyészségnek eddig is bizonyítékokat kellett felmutatniuk hasonló kérés esetén.
Nem lett magyar nemzetiségű a nép ügyvédje (ombudsman), miután a parlament a szociáldemokraták által javasolt Crişu Anastasiu ügyvédet választotta ebbe a tisztségbe. A posztra pályázott a civil szervezetek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott Eckstein-Kovács Péter jogász is, aki visszalépett a megmérettetésből, miután a szakbizottságban csak 5 támogató szavazatot kapott a kormányoldal jelöltje által begyűjtött húsz vokshoz képest.
A poszt tavaly júliusban üresedett meg, amikor a frissen hatalomra került USL leváltotta az ombudsmant és a román parlament két házelnökét, amit élesen bírált az Európai Unió.
Cristian Rădulescu, a PDL szenátusi frakcióvezetője szerint a nyár óta nem volt egyeztetés a pártok között az ombudsman személyéről, a kormányoldal pedig most elhamarkodottan tűzte napirendre a kérdést. A parlament megerősítette Laura Georgescu kinevezését a CNA élére.
Szabadság (Kolozsvár),

Kitüntették Kallós Zoltán néprajzkutatót
A legjelentősebb hazai népművészeket tömörítő romániai népművészeti akadémia (Academia Artelor Tradiţionale din România) tagjává vált Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő; a tagságot szentesítő oklevelet kedden délután, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutató keretében vette át a Kossuth-díjas néprajzkutató. Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke, a nagyszebeni székhelyű Astra Néprajzi Múzeum korábbi igazgatója méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb szakemberek egyike, pályája során nagy mértékben hozzájárult közösségünk fejlődéséhez és megmaradásához. – Saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. Teszi mindezt szenvedéllyel, tanúbizonyságot adva nagylelkűségéről és elszántságáról – hangsúlyozta Corneliu Bucur.
A kitüntetett megjegyezte: három nyelven beszél, románul, magyarul és cigányul. – A gyűjtéseim java részét Válaszúton és a környékbeli falvakban végeztem, 26 településen filmeztem a románok, a magyarok és a cigányok táncait, nemzetiségre való tekintet nélkül – magyarázta Kallós Zoltán. Hozzáfűzte: idén nyáron huszonkettedik alkalommal szervezik meg a Mezőségi Népzene- és Néptánctábort, ahova a világ minden tájáról – így például Thaiföldről is – jönnek résztvevők, évente körülbelül 300-400 fő. – Ott mindenki megtanulhatja a román, a magyar és a cigány táncokat egyaránt – mondta a néprajzkutató.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke szerint a Válaszúton 2010 májusában megnyitott Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban a múlt révén teremtődik meg a jövő. Megtisztelőnek nevezte, hogy ismerheti Kallós Zoltánt, akitől mindannyian sokat tanulhatunk a folytatás, a továbblépés érdekében. – Egy személy, egy nemzet a fához hasonlatos: ha valaki el akarja pusztítani a fát, kivágja a gyökereit, gyökértelenül pedig a globalizáció veszélye fenyegeti, és a lelkét is elveszíti – állapította meg Vákár István.
A Kolozs Megyei Népi Alkotások Háza szervezésében négy kötetet mutattak be a rendezvényen, a Tradiţii clujene és az Altip kiadó újdonságait.
Szabadság (Kolozsvár),

„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Ifj. báró Kemény István elismerő nyilatkozata így hangzott:
„Alsófehér vármegyében nemes N.Enyed városa nincs többé, népét egy vad vidéki oláh csorda, az erdélyi katonai kormánytól kapott fegyverekkel, a várost előbb éjjel 40 helyt meggyújtván, a legirtózatosabb kínok közt leölte, a lakosság eme mészárlástól megszabadult része a rablók által köntös s általán lábbeliektől megfosztatván, 22 fokos hidegben, több mint 8 napon keresztül bujkált, minden nyomon űzetve az erdőben, farügy és hóval táplálván nyomorult életét; nincs toll mely az Enyeden elkövetett mészárlást, gyalázatosságukat, példátlan nyomort kellőleg festené. Végre 8 napok után katonai segedelmet nyervén, ennek fedezete alatt, több száz pinczék és körülfekvő erdőkben bujkáló szerencsétleneket megszabadítottam. A katolikus templom még akkor is égett és szemeimmel láttam annak végig nyitva levő ajtaja előtt egy döglött kutyára rakva és felállítva az oltárról levett fa és bronzirozott képeket. Az utcán minden lépten holttestekre találtunk, melyek a kutyák és varjak által annyira egybevoltak marcangolva, hogy ritkán lehetett közülök megismerni. Bizonyos, hogy a mongolok ideje óta Erdélyben ily kegyetlenkedés nem követtetett el, a török, a tatár, a kuruczok és labancok ezen oláhokhoz képest a béke angyalai voltak.
A többszázra menő áldozatok közül a helybeli minoriták praesidense Főtisztelendő Wiszkoczy Henrik úr volt az első, ki legszebb tisztét férfiasan teljesítendő, a rabló csorda főnökét akarta fölkeresni és adott szavára emlékeztetni, de leagyaltatván és a haláltól csak az isteni Gondviselés védkarjai által szabadulván meg, négy hetek óta fekszik a kórházban terhes számos sebeibe.
Mely előzmények után legkedvesebb kötelességem teljesítem, midőn úgy is, mint honpolgár, úgy is mint Alsófehéri főispán ezennel ünnepélyesen nyilvánítom: miképp Enyeden a vész napjaiban a tisztelt praesidens úr életbelátást tanúsító magaviselete, fáradhatatlan buzgósága, a veszély férfias megvetése által mindent elkövetett ezen szerencsétlenség lehető eltávolítására és enyhítésére, kötelességemnek tartom e pár sorokat köszönetül Atyaságodnak megküldeni, melyeket a feletti sajnálkozásom kifejezésével zárok be: vajha mielőbb és más alkalommal lesz vala szerencsém tisztelendőségedet megismerhetnem.
Kelt Kolozsvár, febr. 6-án 1849. Ifj. Kemény István főispán.”
A kolozsvári „Karolina” kórházban felgyógyulván, Wiszkoczy elsőrendű kötelességének tartotta nyomban Enyedre sietni s az életben maradottak lelki gondozását átvenni. Viszont azon év júliusában történt újabb támadás során ismételten menekülnie kellett s újra Kolozsváron húzta meg magát. A forradalom leverése után azonban újra Enyeden találjuk. Már 1851-ben megnyitotta egyháza elemi fiú- és leányiskoláját. Két évvel később, 1853-ban az uralkodó háztól kapott pénzsegéllyel sikerült valamelyest a templomot is rendbe hoznia. Az uralkodó Felség „a hivatalos teendők szorgalmatos elvégzése miatt” aranyérdemkereszttel ajándékozta meg, a Minorita Rend pedig „az enyedi ház atyjának” nevezte, ugyanakkor Erdély részére „Szentháromságról címzett Öröknek s a Rend örökös tanácsosának” választotta.
Tízévi enyedi szolgálata után, 1856-ban Kantára tétetett át házfőnöknek s az ottani parókia vezetésével lett megbízva. Onnan négy év múlva Besztercére ment házfőnöknek, és egy ideig a Rend titkári teendőit is ő maga látta el. Emlékei viszont – bármennyire is szomorúak voltak – újfent Enyedre vonzották, s kinyilvánított óhajára a Rend 1864-ben újra ideküldte házfőnöknek. Innen 1868-ban Kolozsvárra ment szintén házfőnöknek, ahonnan mindössze egy évi szolgálat után Lugosra költözött. Itt azonban, az elszenvedett testi sérülései miatt tízheti ágyhoz kötött szenvedés után 1871. július 31-én meghalt. Ott is alussza örök álmát.
Szilágyi Farkas 1891-ben közzétett tanulmányában így jellemezte őt:
„Wiszkoczy középtermetű, jól táplált, mozgékony ember volt. Nagy, derült homloka alatt élénk fürkésző szemek. Más felekezetekkel ellenséges viszonyban nem állott, anyaszentegyháza hitelveit, érdekeit a bigotizmusba átmenő buzgósággal szolgálta. Érezte, hogy megérdemli amiként az enyediek őt tisztelték, s ezt el is várta, hogy ne mondjam megkövetelte mindenik enyedi embertől. Jelleme nyílt, határozott. Fellépése bátor, kissé követelő. Az indulat könnyen vett erőt rajta, de épp oly gyorsan is csillapult. Az Uralkodó háznak feltétlen híve volt, de ezen hűséget a hazafias érzülettel össze tudta egyeztetni a legkényesebb viszonyok között is. Volt bátorsága megmondani az igazat bárkivel szemben, sőt e tekintetben néha kissé túl merész volt. Beszédében a tótos kiejtést nem bírta leszokni. Azon lándzsavágás, melyet 1849. január 9-re virradó éjjelen Enyed piacán kapott az oláhoktól s mely homloka jobb felőli felső részétől húzódott alá balszeméig, durva forradásban meglátszott mindvégig. Mindenkivel ki tudott békülni csak az oláhokkal nem.
Tisztességes asztala mellé Enyed város tanácsának tagjait és a város más kiválóbb férfiait gyakran meghívta s a meghívást szívesen is fogadta mindenki, mert a buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot, kissé érdes természete dacára is szerette és becsülte Enyeden minden ember.”
Szabadság (Kolozsvár),

Potozky, a kölyökkor, a démonok és az írás
2009. január 8. óta foglalkozik írással. Első kötete megjelenésekor már három díjat tudhatott magáénak: 2010-ben a Szabó Gyula Emlékdíjat, 2011-ben az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának debütdíjait vehette át, tavaly a Bálint Tibor-díjat is megkapta. Karcolatai, novellái szinte az összes magyar nyelvű folyóiratban megjelennek. Kikről és kikért érdemes írni? És hogy jönnek képbe a démonok? Potozky Lászlóval beszélgettünk.
– Megfordult-e a fejedben gyermekkorban, hogy irodalommal foglalkozz? Volt-e gyermekkori álmod? És egyáltalán, milyen gyermek volt a kis Potozky?
– Dehogy fordult, hisz olvasni sem szerettem. Szánom-bánom, de a gyermekkorban oly kötelező Verne–Jókai–Rejtő hármasnak csak a töredékét olvastam. Viszont voltak kedvenc olvasmányaim, például a Kincskereső kisködmön meg a Légy jó mindhalálig. Utóbbit talán tízszer is olvastam. Gyerekkoromban sok minden járt a fejemben, mi is lehetnék, ha nagy leszek, de leginkább talán katona szerettem volna lenni. Ez persze sehogy sem egyezett félős, szorongó természetemmel. Hogy milyen kiskölyök voltam? Hát anyás, meg nagydumás. Szerettem mindenféle fantasztikus históriát kitalálni, amelyek velem történtek meg. Ennek az eleven fantáziának volt azonban egy hátulütője is: miután anyámék esténként leoltották a kisszobában a villanyt, mindenféle, a mai napig egészen rémisztőnek tetsző marhasággal tömtem tele a sötétséget. Nem csoda, hogy elég sokáig képtelen voltam anyám nélkül elaludni, és gyakran ébredtem éjszakánként arra, hogy nem merek a paplan alól kilesni, annyira be vagyok tojva.
– Volt valaki a családodban, aki biztatott, nagy hatással volt rád? A szüleid hogyan viszonyultak később a pályaválasztásodhoz?
–A szüleim szörnyen büszkék rám, de leginkább talán annak örülnek, hogy önmagamra találtam. Amiben csak tudnak, segítenek. Értem ez alatt nemcsak az anyagi támogatást, de néha még ötleteket is kapok később megírandó történeteimhez. Az első könyvemben is van néhány szöveg, amelyeket a szüleim inspiráltak: a Drót a pofánnak anyum adta meg az alapötletét, a Hulló lapok közt az ember és a Szomszédok című szövegnek pedig apám. Továbbá több sztori alapját a nagyszüleim elbeszéléseiből kölcsönöztem. Nagyon jó mesélőkéjük van, a mai napig megunhatatlan.
– Végzettségedet tekintve újságíró vagy. Nehezebbek vagy könnyebbek voltak számodra a sajtóműfajok? Mikor és miért érezted úgy, hogy stílust kell váltanod?
– Leginkább tudósításokkal foglalkoztam a sajtóműfajokon belül, publicisztikát keveset írtam. Inkább humoros kis cuccok voltak, talán nem is olyan rosszak. Alig kezdtem el az újságírás szakot, és máris éreztem, hogy többet akarok. Én akarom kitalálni a sztorit, nem csak megírni. Sokkal nemesebbnek éreztem a szépprózát, mint az újságírást. Visszatekintve azonban talán kissé elrugaszkodott állítás ez. Egy novellával nem biztos, hogy ki lehetett volna robbantani a Watergate-ügyet. De akkor ott van ellenpéldaként a Tamás bátya kunyhója...
– Raymond Radigue 21 esztendőt sem élt, de ezalatt két olyan regényt is írt, számos vers mellett, amivel elfoglalta a helyét a világirodalom klasszikusai között. Te mit gondolsz erről, mennyire határozza meg egy író életkora azt, amit alkot?
– Semennyire. Volt neki két jó sztorija, és megírta. Kész szerző volt, miért kellett volna várakoznia? Szerencsés volt, hogy már ilyen fiatalon nyomot sikerült hagynia maga mögött, mert azért ha megfigyeljük, a legnagyobb írók is úgy negyvenéves korukra teljesednek ki igazán. Persze mindig vannak kivételek.
– Kolozsvári éveidhez hozzátartozik, hogy 2009–2011 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke voltál. Hogyan élted meg, mit jelentett ez számodra?
– Jó volt, akkoriban tűntem fel a palettán, élveztem elnöknek lenni. Szerettem volna minél több embernek segíteni az indulásban, volt, aki élt vele, volt, aki nem. Volt egy hangulata azoknak a pincében eltöltött estéknek. Aztán egyszer csak nem éreztem többé a sajátomnak. Mostanában nosztalgiával gondolok vissza a Bretterre, és talán picit sajnálom is, hogy olyan hamar lemondtam róla.
– Mit neveznél fordulópontnak az eddigi pályádon? Tulajdonképpen az érdekel, mióta tekinted írónak magad? Wikipediád mindenesetre már van!
– Írónak igazából akkor fogom magam tekinteni, amikor úgy fogok írni, ahogy akarok, és nem csak úgy, ahogy tudok. Addig pedig igyekszem fejlődni, noha nem kizárt, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Az Áradás elég sokat jelentett, pályafutásom eddigi csúcspontjának azt tartom, amikor megkeresett Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója, hogy a második kötetem a kiadónál jelenjen meg. Nagy álmom volt ez, nem hittem volna, hogy az elkövetkező tíz-tizenöt évben valóra válik.
– Az Áradás című novelláskötetedről több tucat kritikát írtak – legutóbbit a januári Látó közölte. Nem mindennapos ez egy elsőkötetes erdélyi szerző esetében. Számítottál-e rá, hogy az első kötetednek ekkora visszhangja lesz?
– A kötetről körülbelül tizenöt írás jelent meg, a fene sem gondolta volna, hogy ekkora visszhangja lesz. Leginkább talán annak örültem, hogy több más kortárs szerző művével egyetemben a Balassi Intézet közölt róla egy rövid, angol nyelvű ismertetőt egy füzetecskében, amelyet a Frankfurti Könyvvásáron mutogattak.
– Milyen érzés az Állomás, éjszaka című antológiában szerepelni?
– Megtisztelő. Amikor bekerültem az antológiába, még nem tudtam a teljes névsort. De a legjobb az volt, hogy elolvashattam, ők hogyan oldották meg a feladatot. És megvallom, egyesekre irigykedtem is. Voltak ott sokkal kreatívabb megoldások is, mint az enyém.
– Novelláidban gyakoriak a megalázottak és a megszomorítottak. Azt is olvastam, hogy „halálnovellákat írsz”. Bogdán László meg egyenesen azt írja egy kritikában, hogy „szürkét ábrázolsz, szürkével”. Honnan jön ez neked? Kiírod magadból a kudarcot, a fájdalmat? Transzformálsz?
– Részben. A szürkeség egy része belülről jön, a másik része meg belém férkőzik azáltal, amit látok minden nap az utcán. Azokról és azokért érdemes írni, akik annyira láthatatlanok, hogy elvesznek a hajnali ködben, mialatt az ingajáratot várják a buszmegállóban, ami majd a gyárba viszi őket. A három cigányfiúért érdemes írni Tar Sándor Csóka című novellájából. Pistuért meg Lajosért a Gézagyerekből. Róluk és értük.
– Nehezen írsz? Vannak módszereid? Tudnál minden nap írni?
– Az elején nagyon könnyen írtam, csak ontottam magamból a szöveget. Rengeteg volt az utómunka azokkal az írásokkal. De mostanság sem sokkal kevesebb, amikor nagyon megfontoltan és lassan írok. Mert, ahogy egyre többet olvas és ír az ember, egyre gyakrabban eszmél rá, hogy ezt már látta valahol, netán már leírta. És olyankor újra kell fogalmazni. Méghozzá úgy, hogy ne tűnjön izzadtságszagúnak. Nem hinném, hogy minden nap tudnék írni. Nincsen hozzá elég sztorim. Régebb minden szemetet megírtam, mostanság már szelektálok.
– Történeteidnek alapeleme a drámaiság, sokszor erős filmes hatás érezhető az írásaidon. Nem vonz a film, a dráma? Miben látod a jövődet: film vagy regény? Ha jól tudom, mostanában drámaírást tanulsz.
– Regény. Nagyon szeretnék regényt írni. Kihívás lesz számomra, de hátha összejön. És ami még nehezebb: drámával is kísérletezem. Még nem írtam igazán komoly dolgot, de van három ötletem, azokon fogok bütykölni, amint szabadidőm lesz. Olyant akarok, mint a Gézagyerek. Az valami csoda. Amúgy igen, drámaíró suliba is járok, úgyhogy van, akinek megmutassam a dolgaimat. Rohadtul nehéz műfaj. A próza ehhez képest sétagalopp. Vért kell izzadni, míg megszólal a szereplő. Mintha mind némán születnének, vagy egy rosszul szinkronizált filmben...
– Mit szeretnél megvalósítani az új évben? Milyen terveid, elképzeléseid vannak? Nemsokára megjelenik a legújabb köteted, a Magvető gondozásában. Miben lesz más az eddigiekhez képest?
– Az új évben szeretnék elmélyülni a drámaírásban, és dokumentálódni az első regényemhez. A magvetős könyvem szintén novelláskötet lesz. Az előzőhöz képest terjedelmesebb, jobban kidolgozott sztorik, de néhány egészen elszállt, abszurd szöveg is helyet kap benne. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az egész könyv az átalakulásról szól, ahogy a munkacíme is utal rá: Nappá lett lámpafény.
– Író az az ember, aki nem azt írja meg, amit meg akar írni, hanem azt, amit a démonai meg akarnak íratni vele – vallja Llosa. Tudnál mesélni ennek az élményéről?
– Nem emlékszem már, hol találtam ezt az idézetet. De hát bármit is mondjon a Mester, én rábólintok, hisz ő írta a Város és a kutyákat. Egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Szeretnék én is rátalálni arra az őszinte hangra, ami ahhoz kell, hogy felébredhessenek bennem a démonok. Hogy a szöveg ne az agyból jusson el a papírra, hanem egyenesen az ujjbegyből. Hogy ne én írjak, hanem a démonok, akik valójában belőlem jöttek létre. A gondolataim és a személyiségem különböző szegmenseiből.
– Egyetértenél azzal, hogy a világon minden azért történik, és azért van, hogy egyszer majd könyv legyen belőle?
– Nem. Minden nem irodalmi nyersanyag. Vannak dolgok, amiket jobb, ha távol tartunk a papírtól. Mert ha mindent odaadunk az irodalomnak és a nyilvánosságnak, akkor mi marad meg nekünk? Ha mindent kiírnánk magunkból, összerogynánk, mint egy kabát. Ha mindenből prózát faragunk, mi marad az életnek? Egyáltalán: marad élet, vagy csak a keményborító mögött lesz létezés?
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár),

Magyarra is le kell fordítani a Maros megyei prefektúra honlapját
Kerekes Károly képviselő 2012. március 26-án panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) amiatt, hogy a Maros megyei prefektúra hivatalos honlapja kizárólag román nyelvű, holott a megye magyar lakosságának aránya meghaladja a húsz százalékot. A képviselő kiemelte a hátrányos megkülönböztetésben részesülő magyarok helyzetét, és hogy emiatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga – útlevél-, hajtási jogosítvány-, járműbejegyzési ügyintézéssel kapcsolatos információk. A prefektúra azzal érvelt, hogy az elégtelen pénzügyi források akadályozzák meg a hivatalos honlap felújítását. A CNCD elfogadta Kerekes Károly képviselő panaszát, 2012.12.03/545-ös számú határozatában, a 2000. évi 137-es, a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megelőzéséről és kiküszöböléséről szóló kormányrendelet 20. cikkelyének (2) bekezdése értelmében megállapította, hogy a Maros megyei magyar kisebbség diszkrimináció áldozata. Ennek következtében a Maros megyei prefektusi hivatalnak magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat, amint az alkotmány és az elfogadott organikus törvények szabályozzák.
Népújság (Marosvásárhely),

"Számomra a magyar kultúra szolgálata életcél"
Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Nagy Miklós Kund
Telt házas, mégis családias hangulatú ünnepség keretében adták át Nagy Miklós Kundnak, lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének a Pro Cultura Hungarica díjat, amely a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak adományozható. Kedden du. 2 órakor a Tiberius vonósnégyes játéka alatt gyülekezett a szép számú publikum a Bernády Ház nagytermében – az erdélyi magyar kultúra marosvásárhelyi követei: írók, költők, képzőművészek, színházi szakemberek, szerkesztők, intézményvezetők tették tiszteletüket az eseményen, amelyet a Himnusz eléneklése után Zsigmond Barna Pál szavai nyitottak. Magyarország csíkszeredai nagykövetségének főkonzulja elmondta: két okból jött Marosvásárhelyre. Egyrészt a magyar kultúra napja alkalmából, másrészt azért, hogy Magyarország kitüntetését átadhassa Nagy Miklós Kundnak. – A Pro Cultura Hungarica díj átadására általában a konzulátuson kerül sor. De ez alkalommal kivételt tettünk és hazajöttünk, hogy nagy örömünkre Nagy Miklós Kund barátai között adhassuk át a magyar állam kitüntetését. A magyar kultúra napja nem piros betűs ünnepnap, de nemzeti imánk születésnapjaként meghatározza önazonosságunkat. Egyaránt szól múltunk kincseiről, jelenünk értékeiről és a jövő iránt érzett felelősségünkről. A Himnusz első sora immár a magyar alkotmány alapja is – kevés olyan alaptörvény van Európában, amely Istenhez szóló fohásszal kezdődik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvételével váltunk Európa részévé, a magyar kultúra napja pedig jelzés: ápoljuk, megóvjuk közös kultúránkat és anyanyelvünket – a kapcsot, amely megteremtette a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ez a nap ugyanakkor megfelelő alkalmat teremt az önvizsgálatra. Hiszen a kultúra ott és akkor terem, amikor akar. Ideális esetben kultúra és társadalom szerves egységet alkot. Ha ez nem így történik, akkor nem társadalomról, hanem csak egy manipulálható tömegről beszélünk. A mindenkori politikának van szüksége a kultúrára és nem fordítva. A kultúra nem szegődhet eszmék szolgálatába – miközben rámutat a sebekre, a mintát is felszolgálja. Képviselői azok, akik a sebeken túl megmutatják a járható utakat – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd a Tiberius vonósnégyes játéka után Szarka Gábor konzul mondta el laudációját.
– Az erdélyi magyarságnak nagy szerencséje és érdeme, hogy minden városban akadnak nagyszerű kultúremberek, akik még szentnek tartják az ügyet. Marosvásárhelyen ilyen kultúrember Nagy Miklós Kund, aki évtizedek óta a magyar kultúra mindenese. Sokoldalú, de talán leginkább a képzőművészet áll hozzá a legközelebb. 1943-ban született Nagyenyeden. Ott érettségizett, majd a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet. Tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, utána könyvtáros és szerkesztő, időközben magyar-francia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1990 után ismét a Marosvásárhelyi Rádiónál műsorvezető, az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság alapító tagja, a Népújság munkatársa, majd főszerkesztő- helyettese, végül – nyugdíjazásáig – főszerkesztője. Közel két évtizede hívta életre és szerkeszti a napilap hétvégi kulturális mellékletét, a Múzsát, amelyben folyamatosan ismertette a magyar kulturális élet újdonságait és teret biztosított a közölni kívánó szerzőknek. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnökeként számos jelentős művészeti szervezői és terjesztői munka köthető a nevéhez. Tucatnyi interjúkötet szerzője, a műfaj legjobb erdélyi képviselői között tartják számon. Kérdései mögött érezhető az alapos munka és felkészülés. Albumbemutatók, tárlatnyitók méltatója – jellemző rá a művészet és az alkotók iránt érzett tisztelet, aggódó és harcos szeretet. De mindez nem csupán lokálpatriotizmus, hanem igazi hazafias tettek összessége, amelyért Balogh Zoltán, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere a Pro Cultura Hungarica díjban részesíti őt. Példaképe lehet a más erdélyi városokban élő művészeti íróknak, művészettörténészeknek.
Az ünnepélyes díjátadót követően Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– Megtisztelő a díj, az elismerés. Külön köszönöm, hogy a főkonzul és a konzul úr ideutazott, ebbe a városba, ahol együtt lehetek a barátaimmal, akik mind nagy-nagy odaadással szolgálják a magyar kultúrát. Hogy itt vehetem át, annak is tulajdoníthatom, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra szempontjából igen fontos, talán a legfontosabb erdélyi település – ahogy Csokonai mondta, a csinos Nyugat és a durva Kelet között. És ő még nem is tudhatta, hogy mi következik…
Számomra a magyar és egyetemes, de mindenekelőtt a magyar kultúra szolgálata, értékeinek megismertetése életcél. Az idén százéves Kultúrpalota főhomlokzatán az egyik dombormű Kölcseyt ábrázolja. Bernády mert álmodni arról, hogy száz év elteltével is komoly kulturális élet lesz Marosvásárhelyen… és ilyen pezsgő, mint az elmúlt hónapokban, talán sohasem volt. Ennek örülnünk kell, de tovább kell dolgoznunk. És ha ebben nekem is van egy apró részem, akkor elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok – mondta az ünnepelt, akit vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek, végül a Szózat eléneklése után a Tiberius vonósnégyes előadása zárta a meghitt, derűs és jó hangulatú ünnepséget.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Székely falutízesek, rituális szimbólumok
A magyar kultúra napjának egyik bevezető rendezvényeként két csíkszeredai szerző, Ambrus Tünde és Balázs Lajos mutatta be könyvét hétfőn délután a kellemes környezetű megújult Teleki Téka olvasótermében. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a bemutató megszervezésén kívül 39 könyvet adományozott a Tékának, s amint a jelen levő Tőzsér József igazgató elmondta, a kerek évforduló kapcsán 16 könyvtárat is megajándékoztak.
Lázok Klára, a Téka igazgatójának köszöntője nyomán a két, tartalmában értékes és külalakjában is vonzó könyv szerzőjét Nagy Miklós Kund ajánlotta a közönség figyelmébe. Bevezetőjében azt a szenvedélyes elkötelezettséget méltatta, ahogy a szerzők egy-egy székely településhez, Csíkszentmiklóshoz illetve Csíkszentdomokoshoz kötődve mondanak el fontos dolgokat a székelység múltjáról, jelenéről, s mindezek tükrében a jövő lehetőségeit is felvillantják.
Aki a múltját elfelejti, ne sírjon, ha őt magát is elfelejtik – Balázs Lajos szavait idézve így foglalhatnánk össze a két könyv mondanivalójának, s a könyvek kapcsán elhangzott előadások lényegét.
Ambrus Tünde geológus a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában megvédett disszertációjának anyagát közölte a Székely falutízesek /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, több díjat is elnyert kötetben.
Székelyföldön a tízes településtörténeti és tájföldrajzi fogalom, a székely társadalomszervezés legkisebb egysége. A fertálynak is nevezett falurészt jelenti, amely a honfoglalás diktálta védelemre való berendezkedés és a természeti adottságok keretein belül alakult ki. A Székelyföldön a 13. századi letelepülés legkisebb hadi egységét képezte. A későbbiekben évszázadokon át meghatározta a helységek lakóinak életvitelét, életminőségét. A faluközösség alapegységeként a tízesek számos feladatot láttak el, közmunkát szerveztek, határpásztort állítottak, részt vettek a tűzvédelemben, erdőt, mezőt birtokoltak, kovácsműhelyt, malmokat működtettek, igazságot szolgáltattak, temetkezési társulataik, rózsafüzér-társulásaik voltak. Egy-egy hagyományos település légi fényképein ma is jól követhetők ezek a hajdani önálló egységek, amelyek az idők folyamán összenőttek egymással, de elnevezésük őrzi a régi önállóságot.
A könyvben a szerző a székely falutízesekkel kapcsolatos ismeretek mellett bemutatja, hogy ez a szerveződési forma milyen természeti és társadalmi tényezők hatására változott, fejlődött, őrződött meg vagy sorvadt el. Felhívja a figyelmet a globalizációra, amely ezeknek a közösségeknek a fegyelmét, gondolkodását, erejét veszélyezteti, másrészt pedig arra, hogy az örökségvédelemre alapozódó fejlődés szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek. Továbbá arra is, hogy milyen kihívásokat kell felismerni, hogy a tízes szerkezete, bölcsessége, világnézete követendő modellt, esetenként a vidéki turizmus alapját jelenthesse. A rendkívül gazdag tényanyagot térképek, fényképek, grafikonok színesítik.
Balázs Lajos Rituális szimbólumok /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve annak a négy évtizednyi kutatómunkának az eredménye, amelyet a csíki nagyközségben, Csíkszentdomokoson folytatott, s amelyből könyvek egész sora született. A szerző célja ezúttal az volt, hogy a csíkszentdomokosi rendkívül gazdag népi kultúrából, amely a magyar és az egyetemes műveltség olyan őstényeit őrizte meg, amire mások máshol már nem vagy csak alig emlékeznek, néhány egyedi, rituális szimbólumot beemeljen a tágabb nemzeti műveltségbe. Ezáltal a rituális szimbólumok felfrissítését, újratanulását segítse elő, amelyek egyre jobban elhalványulnak a modern világ tudatában. A sorsfordító szokásokat kutatva Balázs Lajos rájött, hogy ebben a körben a nyelv nem elég az események, gondolatok, vágyak és érzelmek kifejezésére. Szükség van a mítoszokra, a szimbólumokra, amelyek kapcsolatot teremtenek az ész segítségével össze nem köthető dolgok és jelenségek között.
E szimbólumok közül mutatott be néhányat előadásában a szerző. Először is a gyertyát, amelynek más-más jelentése van a születés, a házasságkötés, a halál, temetés során. Lehet a felemelkedés szimbóluma, elővetítheti a házasság minőségét és jelezheti a nemi készenlét állapotát is. A Csíkszentdomokoson gyűjtött és a Kárpát- medencében ismeretlen beavató rítusok egyikében a haldokló ember gyertyával való megkerítése a lélekértelmezés magas fokára vall. Beszélt a fenyőről, amely a lakodalmas házon a növekedést, a felfele törekvést jelzi, a halott "lakodalmán" visszatört felső ágával és fekete szalagokkal díszítve a kettőbe tört élet szimbóluma. Lakodalmi betétként, az úgynevezett perec lakodalmán a kenyérbe szúrt fenyő a menyasszony és vőlegény szexuális összekapcsolódásának jele, amiről hajdanán szégyen volt nyíltan beszélni.
Nemcsak nyelvében él a nemzet – állítja Balázs Lajos. A nyelvnél sokkal erősebb sajátos szokás- és rítusrendszere. Ennek ábécéjét pedig úgy kell ismerni, mint a beszélt nyelv jeleit, s minden közösség, minden nép nemzeti értékének kell tekinteni.
A rituális szimbólumok, a szimbolikus jelek tiltott és békés időben is "képesek felismerhetővé tenni egy közösséget". Ezt a szerepet tölti be napjainkban a székely kapu, amely régi jelentése – a belső és külső világ elkülönítése – helyett ma egy nemzeti közösség jelképévé vált – hangzott el Balázs Lajos előadásában a sok érdekes szimbólum magyarázata mellett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Merítsünk e kiapadhatatlan forrásból (A magyar kultúra napja)
Ismerné-e a világ Marilyn Monroe-t, ha a torjai születésű Dienes Andor (Andre de Dienes), a kor legnépszerűbb sztárfotósa róla készült fényképei nem járták volna be a világot? Milyen lett volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum az ezerkilencszázas évek elején a zágoni származású Csutak Vilmos nélkül? – kérdezhetnénk a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik kötete összefüggésében.
A megyei tanács és a megyei művelődési központ legutóbbi kiadványait ismertető, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi rendezvényt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kvartettje (felvételünkön) a Cickom, cickom kezdetű gyermekdal Bartók Béla által komponált feldolgozásával nyitotta meg. „Kulturális és tudományos háttér, művészeti életünk nélkül nem lennénk semmik. Saját szülőföldünkön csak akkor van jövőnk, ha ismerjük történelmünket, kultúránkat” – köszöntötte az ünnepi közönséget Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki ismertette, a tegnap bemutatott Háromszék honismereti bibliográfiája és a Zabola – Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége című kiadvány a Sepsiszéki Nagy Balázs és Tóth Szabolcs által kezdeményezett Székelyföld települései sorozat első két kötete, melyet a folytatással együtt iskolákban, művelődési intézmények révén kívánnak népszerűsíteni. A honismereti bibliográfia olyan adattár, amely a jövőbeni kutatásokhoz elengedhetetlen segédeszköz, tartalmazza mindazt, amit 1844–2012 között írtak Háromszék településeiről, építkezéséről, az itt meghonosodott gazdálkodásról, táplálkozásról, szokásokról, népi tudásról, történelemről, etnikumokról, az élet bármely területéről, és amelynek alapja a Jakab Albert Zsolt által 2002-ig összegyűjtött forrásanyag, amit az utóbbi tíz év közlési termésével egészített ki Kinda István néprajzkutató. A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár közlésében kiadott Zabola-monográfia a tíz évvel ezelőtt megjelentetett kötet bővített változata, amely új összefüggésekben tárgyalja a zabolai létet, visszatükrözi a székelység sorsát, ismerteti a gazdaember, az elit, az értelmiség életét, a hétköznapok vívódásait, az ünnepek örömeit. Az említett két kötet mellett bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik füzete – amelynek szerkesztője Szőts Zsuzsa, grafikai kivitelezője Kolumbán Hanna – egy korszakot zár le, jövőben az eddig megjelentetett hírességekről készül összefoglaló, ami az elősző szerint „a háromszékiek öntudatát erősítő kiadványsorozat természetszerű hozadéka”. A rendezvényt nyitó himnusz, a művészeti líceum kvartettje előadásában bemutatott Bartók-, Kodály- és Bihari-művek mellett a három bemutatott kötet azt igazolja, a magyar kultúra kiapadhatatlan forrás, amely az anyatejhez hasonló táplálékot biztosít minden nemzedéknek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Halállal fenyegették Tamás Sándor tanácselnököt
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a Kovászna megyei ügyészségen tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki nemrégiben egy Facebook üzenetben halálosan megfenyegette őt. A politikus kedden a sajtónak bemutatta a közösségi oldalon lévő profiljára érkezett fenyegető üzenetet, amelyet a vélhetően Iaşi-ban élő Catalin Bălău küldött.
„Ai grija pe viitor cum pui problema autonomiei ... din „greseala se pot intimpla si „accidente de circulaţie" ... asta daca nu te potolesti ... si sa nu crezi ca e o simpla glumita", ez áll az üzenetben, amely Tamás Sándor szerint kimeríti a büntető törvénykönyv 210-es cikkelyébe foglalt fenyegetés tényét, ezért azt kéri az ügyészségtől, hogy azonosítsák és vonják felelősségre az illetőt.
A háromszéki tanácselnök szerint a prefektus uszítása is felerősíti a magyarellenes hangulatot, hiszen elképzelhető, hogy a iaşi-i fenyegető nem látott még élő magyart.
Maszol.ro,

VAN MIBŐL
"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete"
A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója.
Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel?
– Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is.
Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani.
Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is.
És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell.
Melyek az intézet fontosabb futó projektjei?
– Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok.
Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel?
– Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre.
Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük.
Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre?
Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk.
Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el.
Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után?
– Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik.
Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét?
– Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni.
Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása?
Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba.
A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni.
Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része.
Hány évre szól a kinevezése?
- Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el.
Sólyom István
Tansindex.ro

Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Gondolkodók felelőssége
Néhány szubjektív elmélkedés a fellángoló türelmetlenség kapcsán
A jelek szerint lassan-lassan beteljesednek azok a félelmek, amelyeket szakértők a válság kapcsán – már az elején – megfogalmaztak. Nevezetesen, hogy nagy hiba (volt) csak gazdasági válságról beszélni, hiszen a kísérőjelenségek eredményei talán súlyosabbak lesznek, mint az ökonómiai mutatók romlásának, a termelt javak és szolgáltatások értékbeli zsugorodásának materiális következményei. A politikum folyamatosan eltekintett a lehetséges (de időközben bekövetkezett) társadalmi természetű válságok reális esélyétől, így kizárólag gazdasági jellegű megoldásokat foganatosított (mint a lakossági jövedelmek csökkentése, beruházások értékének visszaszorítása, állami kiadások mérséklése). Mivel formálisan „nem ismerte el” más természetű krízisek létét (elsősorban a racionalitás és legitimációs válságot), ezekre semmilyen ellenlépést sem dolgozott ki (például konszenzusépítő dialógust, racionális érvelést, kompromisszum-keresést a politikai és a többi társadalmi szereplők között). Ennek – most így utólag – a jelek szerint nagy ára van/lesz, nem csupán nálunk, hanem az egész térségben.
Véleményem szerint az év eleji romaellenes megnyilvánulások (Bayer-cikk, temesvári sterilizálási „ötlet”, több helyi feszültség felszínre kerülése) is szorosan kapcsolódnak mindehhez. A tüneti válságkezelésnek (auszteritás, amit egy felvállalt nyugat- és korporáció-ellenesség kísért) igencsak nagy ára volt: a lakosság többsége által alig támogatott gazdasági lépések szisztematikusan erodálták a társadalom legfontosabb kötőanyagát, a bizalmat. Az egymásba és a társadalmi intézményekbe vetett bizalom mindenhol drasztikusan csökkent, ami morális válságot gerjesztett: a társadalom széles rétegei elveszítették a fennálló társadalmi rendbe vetett hitüket, és ami még súlyosabb, erodálódott a mindennapok szintjén az a motivációs rendszer, ami a szabályok és normák betartására ösztönöz. Egyszerűbben fogalmazva, társadalmi rétegek radikalizálódtak, konformálódási hajlandóságuk megingott. A közhiedelemmel ellentétben elsősorban a bizonytalan egzisztenciával szembesülő alsó-közép rétegre jellemző mindez, akik hirtelen a „kivülálló” státussal vagy a lecsúszás reális rémével találták szembe magukat. Ők felelősöket is keresnek. A történelmi tapasztalat és kutatások jelzik, hogy az ebbe a helyzetbe kerülők fogékonyakká válnak az intoleráns, címkéző és stigmatizáló üzenetekre, a mindenféle rendet felvillantó, meglebegtető ígéretekre.
Ebbe a sorba és logikába illeszkedik az év eleji dicstelen magyarországi cikk is, ami a gyűlöletbeszéd ideáltipusa: a (jó) Mi-re és a (gonosz) Ők-re osztja, tagolja a világot, kollektíven illesztett és erős askriptív jelzőket tulajdonít a Másoknak (idegeneknek), „cáfolhatatlan” tényeket mutat be, egy (vagy pár) esetből általánosít, illetve radikális megoldást kínál, dehumanizál – tehát a felelősség alól is felmenti az olvasót. Mellesleg: az Ők (Idegen) szerepét rendszerint a kisebbségekre osztják, mindenhol. Így járt el Goebbels a harmincas években, Vadim és Meciar a rendszerváltás után, Bayer most, nagyon hasonló kontextusokban: rendszerváltás után, válságok közepette. A Bayer-cikk nem tünet: egy komplex problémakör szerves része, a morális válság közvetlen megnyilvánulása, egy izmosodó véleményklíma eredménye. A cikkre adott kommentek tartalma – határon innen és túl –, mennyisége, jellege jól jelzi, hogy a cikk központi üzenetének társadalmi támogatottsága számottevő.
Mi a baj mindezzel? Hát, cseppet sem elegáns... Cseréljük ki a címkézett csoportok megnevezését – például magyarra – és akkor mindenki a maga bőrén érezheti, milyen, ha bármilyen többség kollektíven bűnbaknak nézi a másik származási csoportjának egészét. A gyűlöletbeszéd „csavarja” abban áll, hogy szándékosan összemossa néhány szerencsétlen és megtörtént esemény körülményeit és szereplőit az adott közösségre kiterjesztett kulturális jegyekkel és jellemvonásokkal, a kettő közötti ok–okozati viszony felállítása révén.
Kétségtelen, hogy a mindennapok szintjén egyre inkább elszaporodnak a roma és nem-roma közösségek egyes tagjai között a feszültségek, konfliktusok. Ahogy ez utóbbi időben elszaporodtak a munkavállalók és alkalmazottak, vállalkozók és bürokraták, adóhivatalnokok, politikusok és igazságszolgáltató szervek, munkanélküliek és segélyezők, betegek és kezelőik közötti konfliktusok is, pontosan ugyanazoknak az okoknak betudhatóan: a válság miatt az erőforrások mennyisége beszűkült, az értük folyó küzdelem éleződött (csak egy példa: egy negyedbeli postai állásra 102-en jelentkeztek, egy általam közelről ismert alapítvány referensi pozíciójára 301-en!). A korábban egymással alig érintkező társadalmi csoportok tagjai hirtelen ugyanabban a nichében találják magukat, tetejében konkurensként!
A romák és a korábban is szegények helyzete kritikussá vált: mivel a marginális erőforrások megcsappantak, a leszakadtak kénytelenek olyan társadalmi területekre is „bemerészkedni”, ami korábban tabunak számított. A romák közösségén belüli feszültségek is azért erősödtek fel (lásd a gyergyószentmiklósi roma–roma konfliktust), mert nincsen elegendő vas, hulladék, papír, műanyag, élelem-maradék, ami mindannyiuknak „elég lenne” – mert a nem-roma gyergyói népesség is szegényebb lett a válság miatt, kevesebb hulladékot dob el... Ilyen körülmények között (amikor a többség életminősége romlott, az erőforrások volumene lecsökkent, tehát egyeseknek egyszerűen alig jut valami), a rend igérete és a bűnbakok felmutatása vonzóvá válik azok számára, akik felelősöket keresnek helyzetük miatt.
A gondolkodók, az értelmiség társadalmi szerepe válságos helyzetekben felértékelődik. Rajtuk is múlik, hogy a társadalom számára milyen megoldási alternatívákat mutatnak fel: az emberi méltósággal és közérdekkel egybevágó, a valós okokra vonatkozó megoldásokat, vagy pedig a történelem során csődösnek minősült, kirekesztő és a társadalom szövetét szétfeszítő, érzelmi-indulati, intoleráns és álmegoldást.
PÉTER LÁSZLÓ
A szerző szociológus
Szabadság (Kolozsvár),

Zászlófeszítés
Más szelek fújnak a Székelyföldön, mint a mezőségi hepehupákon. Politikai értelemben is. Kovászna megye önkormányzatának vezetője hetek óta csatázik a megye kormánymegbízottjával a székely megnevezés és jelképek használatáról. Most a zászló miatt. Tamás Sándor múlt pénteken arra kérte a megye polgármestereit: hivataluk homlokzatára tűzzék ki a székely zászlót, így fejezzék ki szolidaritásukat Uzon polgármesterével, akit megtámadott a prefektus a székely lobogó és szimbólumok használata miatt. Erre a román kormánycsősz fenyegető körlevélben oktatta ki az atyafiságot, hogy nem merészeljen zászlót bontani. Na de nem olyan fából faragták a bajuszkirályként elhíresült háromszéki vezért, hogy erre rá ne tromfolt volna: ha a prefektus a törvény kényszerítő erejével fenyegetőzik, hát akkor az RMDSZ képviselői az állampolgárokat kérik meg arra, hogy házaikra zászlót tűzzenek. Azt az ősi napot és holdat aranycsíkos égszínkék mezőben.
Tavaly a szomszédos megyében volt zászlócsata. A hargitaiak már három éve határozatba foglalták, hogy megyezászlóként használják a székely lobogót. Ezt az önkormányzati döntést a "diszkriminált" románok bírósági eljárásban semmisnek tétették. Az eljárás most nemzetközi pályára került.
A két ügynek sok közös vonása van. Egyfelől a központi hatalomnak a hagyományaink és identitásunk ellen irányuló rendőrcsizma- mentalitása. Másfelől a két fiatal RMDSZ-politikus merész, a közösség elvárásaira figyelő ténykedése. Persze óvatoskodó elvbarátaik azzal vágnak vissza: könnyű harkovban legénykedni, de próbálnák csak meg itt Maros megyében! Valóban, a maroszéki polgármesterek miért nem lobogózzák fel falvaikat, csak úgy szolidaritásképpen a háromszékiekkel? Ha nem is a hivatalokat, de legalább a magánházakat. Hadd lássuk, milyen szelek fújnak a Nyárád és Küküllők völgyében.
De nemcsak a szimbolikus politizálásban érezhető a paradigmaváltás kényszere. Az ifjú székely
RMDSZ-titánok némelyike a magyar-magyar kapcsolatokban is másfele kutakodik. A sepsiszentgyörgyi vezérek a magyar szocialisták kolozsvári szereplésével kapcsolatban a Markó Béláéval ellentétes állásponton vannak. Némely elemző ebben a törésvonalak megjelenését véli felfedezni, mások a generációs szemléletváltás megújulást hozó fuvallatában reménykednek. Egy biztos: a sikeres székelyföldi választások után nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményüket. Már nem. Hisz ők kifogták a szelet a törpepártok vitorlájából. Mert tudták, mikor kell zászlót feszíteni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),

A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Elkoptak a kétnyelvű feliratok?
Helyettük egynyelvűeket helyeztek ki a megyei tanácsépületben
Szép lassan eltűnik a magyar nyelvű feliratozás a Maros Megyei Tanácsnál – jelzi a Facebook közösségi portálon Balogh József megyei közgyűlési képviselő. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a közintézmény belső festési munkálatai után az ügyosztályok kétnyelvű feliratozása eltűnt, immár zömében román nyelvű megnevezések kerültek ki az irodaajtókra.
Tavaly ősszel kerítettek sort a Maros Megyei Tanács épületében a folyosók átfestésére, felújítására, a munkálatok befejezését követően azonban már nem kerültek vissza a Lokodi Edit elnöksége alatt kitett kétnyelvű feliratok az ügyosztályok, hivatalok ajtóira. Balogh József képviselő megkeresésünkre elmondta, sem a testület, sem a magyar alelnök véleményét nem kérte ki az önkormányzat vezetője, elkészíttette a kizárólag román nyelvű feliratokat és kihelyezték őket. "A festés utáni takarítást követően hirtelen megjelentek az új megnevezések – csak román nyelven. Elfogadhatatlan, hogy miközben Maros megye magyar lakosságának számaránya jelenleg is 40 százalék fölött van, eltűnnek a magyar feliratok. Az önkormányzathoz nemcsak román, hanem magyar, sőt, roma nemzetiségű polgárok is jönnek ügyintézni, ezt figyelmen kívül hagyják. Nem tartják tiszteletben a helyhatósági törvény előírásait, hogy ott, ahol a kisebbség számaránya 20 százalék fölött van, a közintézményekben kötelező kitenni a kétnyelvű feliratokat. A képviselő kijelentéseit Lokodi Edit alelnök is megerősítette, aki szintén nehezményezte, hogy a kétnyelvű feliratozásból egynyelvű lett. "A jövő heti közgyűlésen fel fogjuk szólítani a tanácselnököt a törvény tiszteletben tartására" – tette hozzá az alelnök. Balogh József szintén interpellálni fog, nemcsak a feliratozás ügyében, hanem a még Virág György elnöksége idején vásárolt szinkrontolmácsolási berendezés használatát is szorgalmazni fogja. "Az anyanyelvhasználatra vonatkozó törvény szerint jogunk van a tanácsüléseken is felszólalni magyar nyelven. Ezt javasolom az RMDSZ-tanácsosoknak, és felszólítom a tanácselnököt, gondoskodjon a jelenleg porosodó fordítói berendezés használatáról" – jelentette ki a közgyűlési képviselő.
A kétnyelvűségnél maradva, a megyei tanács honlapjának magyar változata hiányos, szűkös, ez is olyan szempont, amit közgyűlési képviselőink figyelmébe ajánlunk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

Éledőben a dévai helytörténeti kör
Kedd délután, dévai szerkesztőségünkben újraindítottuk a több éve szünetelő helytörténeti kört, ezúttal a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság nevében szólítva meg azokat, akik úgy érzik, fontos számukra Erdélynek ez a csücske, szeretnének minél többet megtudni e vidékről, illetve másokkal is megosztani megszerzett tudásukat.
Lévén, a Magyar Kultúra Napja, Deák Piroska magyar szakos tanárnő Kölcseyt bemutató röpke, de kevésbé ismert életrajzi adatokkal fűszerezett, előadással lepte meg a kör tagjait.
A találkozó amúgy a viszontlátás örömével indult, és a talán többéves kimaradás során felgyűlt tenni akarás jegyében zajlott. A kör tagjai úgy vélték rendkívül fontos volna az egyre apadó közösségeink helytörténeti tudásának rögzítése, átadása a fiatalabb nemzedéknek. Ezért úgy döntöttek, megpróbálják folyóiratba szerkeszteni a sokak fiókjában lapuló helytörténeti írásokat, illetve papírra vetni mindazt a tudást, ami évek során felhalmozódott. Ugyanakkor történelmi örökségünk jelenlegi állapotának felmérését is célul tűzték ki. Ennek érdekében az első „helyszínelő” kirándulást március 3-ra tervezzük Marosnémetire, ahol a református templomot, illetve a Tholdy-birtokot készülünk meglátogatni.
Arról is döntés született, hogy havi rendszerességgel szervezzük meg a helytörténeti találkozókat a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében, minden hónap első kedd délutánját jelölve meg a találkozások időpontjául. A következő találkozóra tehát február 5-én kerül sor, délután 5 órakor. Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár fogja bemutatni a dévai református temetőről készült tanulmányát.
Az első idei találkozáson felvetődött a helytörténeti kör névadásának ötlete is. A kör tagjai úgy döntöttek, egyrészt a hely (Hunyad megye) szellemének hódolva, másrészt önmaguk bátorítására, megyénk nagy szülöttjét Bethlen Gábort választják névadóul, hiszen a fejedelem nyomdokain járva szeretnék tudásuk legjavát megmaradásunk szolgálatába állítani.
A továbbiakban örömmel látunk a helytörténeti kör találkozóin minden érdeklődőt, hajdani tagokat és újonnan csatlakozókat egyaránt. A tervben lévő kiadványba pedig köszönettel fogadunk minden helytörténeti jellegű írást: tanulmányt, emlékezést, fotót vagy bármi mást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Szigorú fellépés a garázdálkodó gyergyószentmiklósi cigányok ellen
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a gyergyószentmiklósi magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit.
Közösen próbál gátat vetni a romák által elkövetett bűncselekményeknek Gyergyószentmiklóson az önkormányzat, a rendőrség és a lakosság egy része. A közel 18 ezer lelkes, Hargita megyei városban a tavalyi népszámlálás szerint 445 cigány nemzetiségű él, számuk azonban a becslések szerint ennek többszörösére rúg, ám mivel többségük nem rendelkezik személyi igazolvánnyal, és más településekről vándorolt be, pontos adatok nincsenek.
Mivel az elmúlt hónapokban elszaporodott a romák által elkövetett lopások, garázdálkodások száma, elfogyott a magyar lakosság türelme, és határozott intézkedések foganatosítására szólítja az önkormányzat és a rendfenntartó erők vezetőit. Egy internetes közösségi oldalon „Gyergyószentmiklós nem a cigányoké” elnevezésű csoport nemrég 400 panaszt juttatott el a polgármesteri hivatalhoz.
A sérelmekről, atrocitásokról, lopásokról beszámolva feltárják, hogy a romák rendszeresen zaklatják a lakosokat, az iskolából hazaigyekvő gyerekeket, akiket fenyegetnek, tízóraijukra, értékeire vadászva megtámadják őket. Éjszakánként gyakori a csendháborítás a lakónegyedekben, sorozatosak a tolvajlások a városban, a kéregetők agresszíven reagálnak az elutasításra, sőt a tele bevásárlókosarakat is megdézsmálják. Novemberben cigány családok közötti nézeteltérés fajult odáig, hogy a részvevők tizenhét, magyarok lakta ingatlan ablakait is betörték.
Különben a törvénytelenségek többségét nem a helyi, hanem a bevándorló, Gyergyószentmiklóson bejelentett lakhellyel nem rendelkező romák követik el. Egyed Zsolt helyi lakos, a csoport szószólója egyébként közölte, a megnevezés ellenérzést váltott ki „irodai jogvédők” részéről, akik perrel is fenyegették, emiatt a bűncselekmények megfékezését szorgalmazók immár „Közösen Gyergyószentmiklósért” néven szervezkednek. Ugyanakkor a polgármesternek átnyújtott dokumentumban is leszögezik: nem cigányellenesek, hanem rendpártiak, és csupán „a társadalmi rendet aláaknázó, destruktív elemek mozgásterét kívánják beszűkíteni”, és nemzetiségtől függetlenül minden jóakaratú, építő szándékú embert a közösség tagjának tekintenek.
A város mondhatni egész lakosságát foglalkoztató témában kedden a nyilvánosság kizárásával folytatott megbeszélést Mezei János polgármester a roma közösség, illetve a panaszosok képviselőivel, továbbá a városi rendőrség vezetőségével. A városvezető hangsúlyozta, amikor szóvá teszi a garázdálkodókat, nem a cigányság egészéről, hanem csak a vétkesekről beszél.
„Amikor a megbeszélésen falopás miatt vontuk kérdőre az egyik roma képviselőt, ő visszakérdezett: hát először magától kértem, de mivel nem adott, nem volt mit tennem, különben megfagynak a gyermekeim. Az a legnagyobb baj tehát, hogy a cigányok hangadói sem tartják véteknek, ha a máséból vagy a közösből tulajdonítják el, amire égető szükségük van” – számolt be utólag a találkozón elhangzottakról a polgári párti elöljáró.
Mezei arra figyelmeztette a bűnelkövető romákat: beláthatatlan lakossági felháborodásra számíthatnak, ha nem vetnek véget a garázdálkodásnak, és nem próbálnak felzárkózni. A polgármester hozzátette, az önkormányzat fokozott szigorral lép fel minden esetben, amikor áthágják a törvényt, például kitoloncolja az illegálisan betelepülőket, a jogerős bírósági határozat alapján folytatja az illegálisan felhúzott ingatlanok lebontását (eddig közel negyven, romák lakta házat számoltak fel a városban), továbbá megvonja a számlákat nem fizető családoktól az ivóvíz-szolgáltatást. „Ingyenélőket, garázdákat nem hajlandó eltartani a közösség” – szögezte le a polgármester, hozzátéve: a Téglagyári utcában 64 ezer köbméter vizet használtak el a romák díjfizetés nélkül.
Mezei arra utasította a vízszolgáltató társaságot, hogy küldjön felszólítást a tartozás kifizetésére azoknak, akiknek nincs szerződésük, és mégis csatlakoztak az ivóvízhálózatra. A tervek szerint hamarosan négy alkalmazottal növelik a helyi közösségi rendőrség állományát, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a tolvajokkal, garázdákkal, koldusokkal, a lakosságot félelemben tartó személyekkel szemben.
Szigorúbban ellenőrzi majd az önkormányzat, hogy rendszeresen járatják-e iskolába gyerekeiket a cigányok. A megbeszélés után Mezei János és Egyed Zsolt is azt mondta, biztatónak látják az elért eredményt, az ígéretek reményre adnak okot, de hozzátették azt is: az együttélés szabályait eltérő módon értelmezik Gyergyószentmiklós különböző nemzetiségű lakói.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),

Együtt Szárhegyért Egyesület tagjai: Megragadnak minden lehetőséget
Tevékeny évet zárt a gyergyószárhegyi Együtt Szárhegyért Egyesület, és hasonlóan mozgalmas évnek ígérkezik 2013 is – nyilatkozta Benkes Nicoleta elnök. Idei céljaik közt szerepel továbbra is megragadni minden pályázati lehetőséget, amivel támogathatják a helyi civilszervezeteket,
de akár az önkormányzatot is.
„Az egyesület létrejötte lényegében ahhoz az igényhez köthető, hogy megragadhassunk mindenféle pályázati lehetőséget, függetlenül attól, hogy bizonyos létező csoportosulásnak van vagy nincs bejegyzett egyesülete“ – részletezte az egyesület 2007-es létrejöttének kezdeteit Benkes Nicoleta elnök, akinek a szavai szerint az akkori önkormányzat is támogatta az egyesület bejegyzését. Így sikerült utóbb a Guzsalyas óvodának a Bethlen Gábor Alapnál pénzalapot pályázni játékokra. „A különféle készségeket fejlesztő-, illetve logikai játékok, legó és társasjátékok mellett babákat vettünk a kislányok-, autókat a kisfiúk örömére“ – fejtegette az elnök. Az óvodáskorú gyerekek szellemi fejlődését célzó pályázatoknál tartva Benkes arra is kitért, hogy folyamatban van hasonló pályázat benyújtása a Rügyecske napközinek, illetve a Guzsalyas óvoda udvarán játszótér építésre szeretnének pénzt pályázni. Emellett segítettek pályázati pénzeket szerezni a helyi önkéntes tűzoltóknak és a Bástya Sportklubnak. Tanfolyamot szerveztek a faluturizmusban dolgozó háziasszonyoknak, melynek keretében angol nyelvtanfolyamon vehetnek részt, vállalkozási alapismereteket sajátíthatnak el, de szórólap is készül, amelyben bemutatják a község nevezetességeit és nevesítik a turistákat fogadó gazdákat is. De támogatást szereztek a falunapokra, a katonabúcsú hagyományát felelevenítő és nagykorúsítási ceremóniát tartalmazó ünnepségre, és pályázatot készülnek letenni a környezetvédelmi alapnál a Tiszta falu egy szebb környezettel témában. „Idén is igyekszünk felkutatni minden pályázati forrást és megragadni a lehetőséget, hogy a községben zajló különféle eseményekre pénzt szerezzünk“ – vázolta a terveket Benkes Nicoleta.
Jánossy Alíz
ujkelet.ro –

TVR: hogyan tovább, magyar szerkesztőség?
Huszonnégy fős csapattal folytatja a munkát a román köztelevízió (TVR) magyar szerkesztősége a február elsejétől életbe lépő leépítések után. Ez 25 százalékos létszámcsökkenést jelent tavaly augusztushoz képest, amikor még 32 poszt tartozott a magyar szerkesztőséghez. „Igaz, a 32 állásból már tavaly nyáron is csak 29 volt betöltve" – mondta csütörtökön a maszol.ro-nak Kacsó Sándor főszerkesztő.
Mint ismert, az elbocsátásokról szóló elvi határozat már tavaly megszületett a TVR vezetőségében, de a konkrét döntés meghozatala előtt a televízió alkalmazottainak szakmai vizsgán kellett részt venniük. A televízió vezetősége az ott elért eredmények alapján döntött az elbocsátandó személyekről.
A magyar szerkesztőség három tagja nem vett részt a szelekciós vizsgán. „Volt, akinek már nincs sok hátra a nyugdíjig, mások pedig vélhetően beérték a végkielégítéssel" – magyarázta Kacsó.
A főszerkesztő tájékoztatása szerint a szerkesztőség már tavaly elveszítette a be nem töltött három állást, mert miután májusban zárolták a TVR számláit, augusztusban a vezetőtanács eldöntötte, hogy az üres posztokra nem lehet felvenni új embereket. Novemberben jött egy újabb érvágás: távoznia kellett két szerkesztőségi kollégának, akinek rögzített időtartamú munkaszerződése volt. „Egyikük szerződése tavaly decemberben, a másiké januárban járt le, ám egyikük szerződését sem újították fel, annak ellenére, hogy részt vettek a szakmai vizsgán, és jó pontszámot értek el" – mondta a főszerkesztő.
Kacsó abban reménykedik, hogy a leépítési hullám lejárta és a TVR költségvetésének megszavazása után végre jut pénz érdemi munkára is. A közszolgálati televízióban ugyanis anyagi okokból hónapok óta szünetel a saját műsorok gyártása: a TVR-ben csak a híradóra, a sportesemények közvetítésére vagy más, rendkívüli eseményekel kapcsolatos adásokra futotta.
A megszorítások a magyar szerkesztőséget is érintették. Tavaly a havi költségvetésüknek az egyharmadát, majd csak az egyötödét kapták meg. Hosszú ideig szünetelt a magyar adás egyik legkedveltebb műsora, a Heti Krónika, mert nem volt miből kifizetni a tudósítókat.
Kacsó szerint ha lesz pénz, munka bőven akadna, mert a tavaly ősszel elfogadott műsorrács szerint heti öt órát sugároz Bukarestből magyar nyelven a TVR1 és a TVR2 csatornán a közszolgálati televízió. „Az adásidőnk megmaradt az 1-es és a 2-es csatornán is, ezekhez kell majd kapnunk műsorgyártási költségvetést. Reméljük, ez februárban megtörténik" – mondta Kacsó Sándor.
A kolozsvári területi stúdiónál 15, meghatározatlan időre szóló állás lesz a magyar szerkesztőségben, ami eggyel több az eddigihez képest. A marosvásárhelyi területi stúdió magyar szerkesztősége létszáma változatlan marad – mondta el az MTI-nek csütörtökön Nagy Zoltán, a köztelevízió vezetőtanácsi tagja. Tájékoztatása szerint a köztelevízió havi költségvetése 5 millió euró, amiből 2,1 millió eurót tesz ki a béralap, 0,9 millió eurót a bérjárulékok. A vezetőtanács döntése szerint a televízió egy maximum 20 millió euró értékű hitelt vesz fel, amiből a végkielégítéseket, az adósságok újrafinanszírozását, valamint a saját produkciók gyártásához szükséges költségeket fedezik. Nagy Zoltán szerint a leépítés leginkább a bukaresti magyar adás szerkesztőségét érinti, de nem olyan mértékben, hogy veszélybe kerüljön a műsorgyártás. A magyar szerkesztőségek közül továbbra is a bukaresti a legnagyobb létszámú, ott 24 betöltött állás marad az új struktúra szerint.
Maszol.ro,

Trianontól Őszödig – avagy a pestises hullák bedobálása Erdélybe –
Középkori krónikákban olvashatjuk, hogy annak idején amikor a tatársereg végighömpölygött Európán nem egy esetben igen drasztikus (de hatásos) cselt alkalmazott az ellenséges városokkal szemben, éspedig pestisben elhunyt, pestissel fertőzött katonák hulláit dobáltatták be a várfalakon át a leigázandók közzé.
A pestisek hullák meg is tették a magukét, s nem egyszer nem is a mongolok nyilai, hanem ezek a fertőző, oszló hullák bizonyultak a leghatásosabb fegyvereknek városállamok, népek elpusztításában, leigázásában. Nos, ez a hasonlat jutott ma eszembe, amikor a reggeli hírekben Gyurcsány Ferenc volt magyar szocialista miniszterelnök ismételten, a héten immáron sokadjára a Kossuth rádió reggeli műsorában is elmondta, hogy igenis hiba volt az elcsatolt részekre szorult magyarságnak visszaadni a magyar állampolgárságot, s az, hogy az önhibájukon kívül nemzetből kirekesztettekké vált határon túliak szavazati jogot is kapjanak, az már egyenesen felháborító, jelentette ki az őszödi linkmájszter.
Igaz, jelentgetett ő más figyelemre méltó dolgokat is mostanában ki, így például azt, hogy a trianoni paktum „jogos politikai megoldás" volt, ami standapityere azt jelenti, hogy azoknak volt igazuk, akik Erdélyt és a többi elcsatolt részt elvették a magyaroktól, s az ott élő magyar nemzetiségű lakosságot az idegen „honfoglalók” kényére kedvére kiszolgáltatták. A gyalázatos, a magyar történelemben mindeddig példa nélküli kijelentés minden vita nélkül a haza és nemzetárulás kategóriájába esik, s mint ilyen szebb időkben főbelövéssel „jutalmazták” az ilyesmit.
Hej, azok a régi szép idők, sóhajtok fel ilyenkor, pedig aki ismer, tudja, nem vagyok egy vérszomjas teremtés, de igenis vannak helyzetek, amikor nem használ a szép szó, az emberség, az igazság s ilyenkor Jézus urunk is bottal, kötélkorbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Az sem vigasztal, hogy többen esküsznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc bolond. Nem érdekelnek a modern pszichológia tanai szerint kiállított kórismék sem, mert ez nem érv, hiszen tudnivaló a közösségre veszélyes bolondoknak a zártosztályon a helyük és nem a parlamentben, a politikában, a nyilvánosság előtt!
Gyurcsány Ferenc figurája kapcsán ki kell jelentenem, értékrendem szerint, én nem nevezhetem őt sem nemzet sem hazaárulónak, ugyanis nem tartom sem magyarnak, sem olyasvalakinek akinek bármilyen emberséges köze volna a magyar hazához. Nemzetáruló csak az lehet, aki része az adott, elárult nemzetnek, és lássuk be Gyurcsányt ilyesmivel vádolni egyszerűen szürrealizmus!
A jelenséget tanulmányozva, felötlött bennem a kibúk-űzés vagy a keresztény exorcizmus lehetősége is, aztán rájöttem, ez az a verziója lenne az ördögűzésnek mikor egy veder szenteltvíz sem lenne elég s az ördögűzőnek a vederrel is jól fejbe kéne, verje a megszállottat. Tovább analizálva ezt a bűzlő mintát (ejtsd gyurcsányferenc), melyet Magyarország elmúlt években történt históriájából vettem, percek alatt meg kellett állapítanom, nem élő, lelkes teremténnyel, nem egy emberrel állunk szemben, hanem egy kitenyésztett, funkcionálisan bevethető pszicho-fegyverrel, melyet a magyarországi gyarmatosítók isten` vagy sátántudja milyen agymosások, manipulálások révén tenyésztettek ezzé, ami, magyarokra lövet, hazát árul, erdélyieket köp szembe s az országcsonkolást is jogosnak tartja.
Elemzéseim tükrében én ehejt kijelentem, Gyurcsány Ferenc nem más, mint egy pestissel fertőzött hulla, amihez hasonlókat anno a mongolok dobáltak be a leigázandó várakba, hogy ott pusztulást és káoszt terjesszenek s ezáltal megtörjék a várbeliek ellenállását a hódítókkal szemben. Először a magyarországi „várba” dobták be a Cion et Company nagymesterei a fertőző erkölcsi hullát, majd miután ott valahogy (az anyaszervezet ősi immunitása okán) mégsem okozott teljes agyhalált és tudatmódosulást ez a politikai toxin, hát most, gondolták próba szerencse, bédobták volna ide nekünk is.
Trianontól Őszödig az országhatárok megrajzolásakor ugyanis mindig ugyanazok manipulálták a ceruzahegyét a térképeken, akik hasonló politikai kórságokat tenyésztenek ki s ráültetik a nép, a nemzet nyakára. A kérdés most az, hogy mit is tehetünk mi itt Erdélyben a ránk fogott pestises hulla (ejtsd. Őszödi Fletó nevű bacilus) ellen? Elsősorban nem ijedünk meg és nem maradunk közömbösek. A mi transsylván immunrendszerünknek ugyanis sikerült megőrizze a magyar szót, a magyar lelket sok más baj mentén is. És lehet az anyaországiak közül sokan fel sem fogják, hogy nekünk Trianon óta micsoda keresztet kellett, kell cipelnünk, magyarságunk miatt, de erdélyi törzsem népe, ne feledjétek, lehetséges, pont ennek a keresztnek a cipelése erősítette és őrizte meg gerincünket és lelkünket! Úgy vélem, nincs mit szépíteni a csúfat, nevén kell nevezni az árulót és tolvajt. Kiverni a sakálként settenkedő kufárokat Erdélyből.
A másik dolog, amire fel szeretném hívni a figyelmeteket, a magyar honosítások kapcsán az, hogy egyetlen percig ne úgy gondoljatok erre, hogy nekünk volt, van elsősorban szükségünk erre, hiszen mi bizonyítottunk! Isten és emberségünk, nagyapáink, apáink erejével bebizonyítottuk, hogy mi honosítás nélkül is magyarok maradtunk itt, a Hargita regéje ma is él, és a csillagösvényeken ma is a mi lovunk patkója szikrázik! Az az egyszerű valóság, hogy a honosításokkal kapcsolatban ki kell, mondjam, szegény, gyarmatosított Magyarországnak van ránk szüksége, mint egy rabláncra vert, de láncait már szaggató anyának, az elrabolt, de életbe maradt gyermekei segítségére!
Lelketek, lelkünk rajta segítünk e vagy sem, a megkínzott, meggyalázott, idegen igát nyögő anyaországnak a láncok leverésében, a gyarmatosító hiénák elkergetésében. Mert lehet , hogy minket sokan lerománoznak onnan, de akik nem teszik ezt, akik soha nem tagadtak meg bennünket, azok megérdemlik, hogy segítsünk nekik most eltakarítani a rájuk bedobált pestises hullákat, hiszen bebizonyosodott Attila vére immúnisabb itt Erdélyben mint bárhol máshol… Ez van. Így jártak velünk, testvéreim. És az sem mindegy, hogy ránk nézve is egészségtelen a pestisgyártó gazemberek közelsége… Hát gondolkodjunk el, míg helyén a lelkünk, eszűnk, netán a bicskánk… segítünk e megrabolt országanyánknak elkergetni azokat, akik szerint mi is jogosan megérdemeltük a trianoni országcsonkolást… ?
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma,

Új adó miatt háborognak a székely gazdák
Az új romániai mezőgazdasági adó súlyos következményekkel jár a székelyföldi családi gazdaságokra, és Románia költségvetése is hátrányos a magyarokra – véli az RMDSZ.
A román kormány adót vetett ki a családi gazdaságokra. Függetlenül attól, hogy nyereséges vagy nem, piacra termel vagy nem, a két hektár termőfölddel vagy bizonyos állatállománnyal rendelkező gazdaságok után átalányadó fizetésére kötelezik a gazdákat. Az RMDSZ-es honatyák és a gazdálkodók képviselői felháborodással fogadták a kormányhatározatot.
A román kormány a parlamenti vakáció alatt sürgősségi rendelettel módosította az adótörvényt. Az új adóról, amelyet a bukaresti kabinet már február elsejétől bevezetne, Tánczos Barna szenátor a Határok nélkül műsorában azt mondta, rosszabb, mint az egykori dézsma. Utóbbit ugyanis úgy hajtották be, hogy megnézték, mi van a gazda portáján, most azonban a kormány nem vizsgálja, hogy adott földdarab tényleg termett-e. Sőt, még csak nem is behajtja, hanem elveszi abból a gazdát megillető támogatásból – tette hozzá a politikus.
A törvényhozási képviselő szerint a diszkriminatív intézkedés bizonyos érdekeket véd, és súlyos következményekkel jár a székelyföldi családi gazdaságokra. Tánczos Barna hangsúlyozta, bizonyos állatfajták adózás alá esnek, mások nem, így a tehén után fizetni kell, a bika vagy a borjú után nem. A tervek szerint ugyancsak kimaradnak majd a megadóztatott javak köréből a több száz hektáros legelők, ahol jellemzően a nagy juhnyájakat tartják. „Valószínű azért, mert azok a juhászok gyakrabban tudnak a pénzügyminisztérium egyik vagy másik irodájába járni” – fogalmazott a politikus a Kossuth Rádióban.
A magyar szenátor hangsúlyozta, ha túl nagy a teher a családi gazdaságokon, akkor az érintettek felhagynak a mezőgazdálkodással. Becslések szerint az adó országosan mintegy 600 ezer családi gazdaságot érint – ebből 25-30 ezer működik a székelyföldi Hargita megyében –, így összességében az ágazatból élők 75-80 százaléka kap új terhet. Tánczos Barna hangsúlyozta, az állam megadóztatja a takarmánytermesztést, utána az állatlétszám függvényében a tenyésztést, majd ha valakinek ezek után még van kedve feldolgozott terméket, például sajtot, előállítani, akkor azután is adózhat. Reggel, délben, este nem lehet a gazda nyakába adót varrni, mert tönkremegy a mezőgazdaság – mondta a politikus.
Nemcsak az új adó, hanem a készülő országos költségvetés is hátrányos Székelyföldre. A magyar többségű megyék ugyanis kisebb összeghez jutnak, mint tavaly – véli Korodi Attila parlamenti képviselő. Alapvető beruházásokra, például iskolák fejlesztésére, egyetlen lejt sem irányoz elő a büdzsé. Emellett olyan projektek sem jutnak megfelelő forrásokhoz, mint az erdélyi autópálya, amely a politikus szerint nagyon fontos, és be kellene már fejezni, de a kulturális intézmények is alulfinanszírozottak lennének. Korodi Attila szerint a román kormányzat rengeteg pénzt fordít nyugdíj-és fizetésemelésre – bár ez is csak alacsony növekedést tesz lehetővé -, miközben a gazdaságot dinamizáló intézkedések helyett új adókat vetnek ki.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Répás Zsuzsanna: 2013 a külhoni magyar kisiskolák éve
Elindult a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program, amelyre 100 millió forintot különítettek el a Bethlen Gábor Alapnál – jelentette be tegnap Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Budapesten.
A helyettes államtitkár a Magyarság Házában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az a cél, hogy minél több kisgyermeket magyar iskolába írassanak szüleik, és egyre többen válasszák a magyar nyelvű oktatást. Szeretnének a szülők számára segítséget nyújtani, hogy iskolaválasztáskor valós és hiteles információkra támaszkodva tudjanak megalapozott döntést hozni – fejtette ki.
Arra is szeretnének rávilágítani, hogy az anyanyelvi nevelés, és a saját kultúra jelenti azt a biztos alapot, amire építeni lehet a jövőben – fűzte hozzá.
Ez a program a tavaly elindított külhoni magyar óvodák éve projekt folytatása. Most továbblépnek az oktatási rendszer második láncszemére, a kisiskolákra – jelezte Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár a közösségépítés fontossága mellett kitért arra, hogy általános és régióspecifikus módszertani csomagok egyaránt segítik a megvalósítást, valamint Kárpát-medencei körutat is terveznek a szakemberek a programban közreműködők részvételével. Szeretnének eljutni a kisiskolásokhoz, a pedagógusokhoz, a szülőkhöz és mindenkihez, aki meghatározó szerepet játszik ezen intézmények életében – hangsúlyozta.
Lesz emellett magyarországi továbbképzés, pályázatokat hirdetnek és a napokban honlap is indul www.kulhonikisiskolasok.hu címmel.
A program megvalósításában a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Erzsébet Szálloda, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft. egyaránt közreműködik, a szakmai koordinációt a nemzetpolitikai államtitkárság látja el.
A sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár programcsomagot és Gárdonyi Géza-mesekönyvet adott át a határon túli magyar pedagógusszövetségek képviselőinek. A mesegyűjteményt minden külhoni iskolába eljuttatják.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke felidézve a külhoni magyar óvodák éve programot kiemelte: azt látták, hogy valóban odafigyeltek a pedagógusok igényeire, egyeztettek velük. Nagyon jelentős lépés volt abban, hogy az egységes magyar nemzet ne csak fogalom legyen, hanem valósággá válhasson – mutatott rá. Ennek folytatása idén a külhoni magyar kisiskolák éve program.
A kisiskola olyan fontos láncszem, ahol minden eldől – állapította meg. Kiemelte: intézményeik csak akkor lesznek versenyképesek, ha a szülők által elvártakat megkapják a gyermekek az elemi magyar iskolákban.
Szabadság (Kolozsvár),

Kisebbségvédelem: Tőkés összefogást sürget
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Tőkés László az MTI-hez is eljuttatott levelében – amelyet Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött – megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a „külön utas megoldást választotta”, és – a jelek szerint – külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének. Egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek.
„Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében” – fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják. Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Kelemen Hunor a témával kapcsolatban a Kolozsvári Rádió csütörtök reggeli műsorában elmondta: európai összefogás körvonalazódik az európai polgári kezdeményezés, a Minority SafePack kisebbségvédelmi keretszabályozás kérdésében, amely északtól délig és kelettől nyugatig partnereket talál. Az RMDSZ elnöke szerint ez az elmúlt 50 év legnagyobb kitörési lehetősége a kisebbségvédelem terén Európában, amelynek elindításáról január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá Richard Theiner, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke, Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és az RMDSZ elnöke. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
„Pozitív visszajelzések érkeznek hozzánk, a franciaországi bretonok, a görögországi törökök, a különböző államokban élő német kisebbségek biztosan csatlakoznak a kezdeményezéshez, Belgiumból több partnerre számítunk, tehát haladunk előre a kapcsolatfelvételben, a partnerek feltérképezésében” – részletezte Kelemen Hunor.
A kezdeményezés tervezett menetrendje szerint áprilisban, Kolozsvárott jelentik be az alapítók a kezdeményező bizottság teljes összetételét. Ide olyan személyeket kívánnak bevonni, akik az európai kisebbségpolitikában és kisebbségvédelemben meghatározó személyiségnek számítanak. Júniusban Dél-Tirolban szervezik meg a FUEN kongresszusát, ahol bemutatják a kezdeményezés dokumentumát, amelyet majd az Európai Bizottsághoz nyújtanak be elővéleményezésre. Kelemen szerint a keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre.
Szabadság (Kolozsvár),

Kettős könyvbemutató a Kriza János Néprajzi Társaságnál
Két új kiadvánnyal gazdagodott a népi kultúrát bemutató kötetek száma a Kriza János Néprajzi Társaságnál (KJNT): Pávai István legújabb munkáját és a KJNT huszadik évkönyvét szerda délután ismerhették meg az érdeklődők a társaság Mikes utcai székhelyén szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvényen.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár),

Összefogást sürget Tőkés László
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgeti Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében.
Tőkés László az MTI-hez is eljuttatta azt a levelet, amelyet a KMAT elnökeként csütörtökön Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének, Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének és Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének küldött.
Tőkés megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a "külön utas megoldást választotta", és - a jelek szerint - külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének.
A KMAT elnöke megemlítette, egyik szervezettől sem vitatható el annak a joga, hogy saját elképzelései szerint cselekedjen, de félő, hogy a párhuzamosan elindított kezdeményezések egymás rovására mennek. Szerinte a polgári kezdeményezés sikere függhet attól, hogy megtalálják-e a felek a közös nevezőt.
"Ha ismét külön malomban fogunk őrölni, azt kockáztatjuk, hogy komolytalanná válunk Európa szemében" - fogalmazott Tőkés László. Hozzátette, ha tartalmi kérdésekben nem is sikerül egységes álláspontot kialakítaniuk, azt talán megtehetik, hogy a cselekvési terveiket összehangolják.
Tőkés László kezdeményezte a KMAT rendkívüli ülésének mihamarabbi összehívását a téma megvitatására.
Az Európai Unió 2012 április 1-jétől tette lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy egy olyan javaslat esetén, amelyet az unió legalább egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, mely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közösen, az RMDSZ és az SZNT önállóan próbál élni a lehetőséggel.
MTI
Nyugati Jelen /Arad),

Határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat indul
Hagyományteremtő céllal szervezi meg február első napjaiban a Vendégváró Fesztivált a budapesti Bethlen Téri Színház. A sorozatban határon túli magyar színházi műhelyeket mutatnak be a közönségnek, az első meghívott a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház lesz, amely három előadást mutat be.
Vendégváró Fesztivál elnevezéssel határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat indul a budapesti Bethlen Téri Színházban február elején. A Bethlen Téri Színház határon túli kulturális szervezetekkel kezdeményezett együttműködést.
„Az idei évet február 1-jén egy hagyományteremtő célú, a határon túli színházakat bemutató sorozattal indítjuk” – olvasható a színház közleményében. A Bethlen Téri Színház vendége három napon át a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház lesz.
„Erdély hetedik magyar nyelvű színháza, az egyetlen, amely alapításától fogva hangsúlyozottan kísérleti programmal rendelkezik. Egyszerre próbál megfelelni kísérletező hagyományainak és a 20 ezer lakosú kisváros elvárásainak. A kis létszámú társulat arra törekszik, hogy e két, egymással látszólag ellentétes elvárást ötvözze, így mára – a színházi nyelv megújítását célzó törekvések mellett – felnőtteknek és gyerekeknek szóló bérletes előadások is szerepelnek repertoárjukban” – áll a közleményben.
A fesztivál programjában, február 1-jén Bicskei István rendezésében az Utolsó pillanat (Beckett-parafrázis) című előadás szerepel, ezt követően, február 2-án Katona Imre rendezésében A téboly hétköznapjai című álomjáték lesz műsoron, míg az utolsó napon, február 3-án Goda Gábor rendezésében az Arany-légy című produkciót tekintheti meg a budapesti közönség. Az utolsó előadás után közönségtalálkozót tartanak: a Kritikus Óra című beszélgetésen az alkotókat Sebestyén Rita kérdezi.
A fesztiválhoz kapcsolódva február 1-jén Nagy Melinda Ablak Erdélyre című fotókiállítását Katkó Tamás nyitja meg a Bethlen Galériában. A teátrum közlése szerint a fiatal tordai fotográfus képei betekintést engednek az erdélyi életbe. A gyergyószentmiklósi közönség egyébként vasárnap este 7 órától láthatja ismét Katona Imre népszerű rendezését, A téboly hétköznapjai című előadást.
„A produkció műfaja álomjáték, mely következetesen vonja maga után a történések közti kuszaságot, következetlenséget. Egy pillanatig sem kényszerít a realitás rekonstrukciójára: megeleveníti az álomképeket, belehelyez egy komikus világba, mely abszurd helyzetei révén nevettet, miközben ott húzódik a lét lényegének egyfajta keresése is” – írja a Figura Stúdió Színház ajánlójában. Az Arany-légy című produkciót tavaly februárban, az Utolsó pillanatot októberben, míg A téboly hétköznapjait 2011 februárjában mutatta be a gyergyói alternatív társulat.
Krónika (Kolozsvár),

Kolozsváron és Nagyváradon is díjakat osztottak ki a magyar kultúra napján
Zenével, díjkiosztással, kiállításmegnyitóval ünnepelték a magyar kultúra napját Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában, amely zsúfolásig megtelt az esemény alkalmával. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első alkalommal adta át a szövetség által tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A népes közönséget Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte, aki elmondta: a rendezvénnyel ki akarnak törni a hagyományos megemlékező klisék, sztereotípiák világából, ezért inkább a kortárs magyar kultúra kap főszerepet. Hozzáfűzte, az eseményre azért került sor a Reményik Galériában, mert elkezdődött a belvárosi templom restaurálása.
A házigazda köszöntőjét követően a Concordia vonósnégyes Orbán György Öt madrigál című szerzeményét adta elő. Kelemen Hunor elmondta: a díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akik a kultúra területén kifejtett alkotó-, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához. Továbbá elmondta, a díj nem csak szimbolikus, tízezer lej pénzjutalom is jár vele, a szövetség ugyanis így kívánja alkotásra ösztönözni az erdélyi magyar művészeket.
Amint arról korábban már beszámoltunk, irodalom kategóriában Székely Csaba drámaíró, képzőművészet kategóriában Részegh Botond festőművész, zene, film, színház kategóriában pedig Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta meg az elismerést. A tízezer lejen kívül Sánta Csaba szobrászművész kisplasztikáját és lapunk munkatársa, Könczey Elemér által tervezett díszoklevelet vehettek át a díjazottak. A rendezvény az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete által szervezett Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című kiállítás megnyitójával ért véget.
Hisznek a kultúrában
Négy kiadványát mutatta be Nagyváradon a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó kedden, a magyar kultúra napján. Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója bevezetésképpen elmondta: a Koinónia idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az eredetileg egyetemi közösségből kinőtt kiadónál a kultúra szolgálata és az istenhit együttesen jelentette az irányelvet, és ez mai napig megmaradt. A kiadó ugyanakkor innovatív próbál lenni, erre jó példa, hogy a közelmúltban megjelentették Erdély első elektronikus könyvét.
A kiadó egyébként egy éven át Váradon is működtetett egy könyvesboltot, jelenleg pedig más váradi boltokban találhatók meg könyveik. Bemutatták Gergely Edó meséskönyvét, a Monyómeséket, amely a szerző elmondása szerint nem kizárólag a gyerekeket célozza meg, a kötet egyes meséi ugyanis inkább a szülőknek szólnak. A gyerekkel közös olvasás, verselés és történetmesélés nála és a következő bemutatásra került könyv szerzőjénél, Balázs Imre Józsefnél is nagyon fontos.
A Blanka birodalma című gyermekverskötet tavaly novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját is elnyerte, nem utolsósorban Keszeg Ágnes illusztrációinak köszönhetően. Eginald Schlattner Vörös kesztyű című, történelmi regényét Zágoni Balázs kiadóigazgató mutatta be. A történelmi trilógia második része Zágoni szerint az erdélyi szász sors személyes és lelkiismeretes feldolgozása. Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című kötetéről a szerző és a „főszereplő”, vagyis az interjúkötet alanya közösen beszélt. A szerző szerint az, hogy a kötet e-könyv változatban is megjelent, sokat segített abban, hogy külföldiek is megvásárolhassák, akik másképpen nem juthattak volna hozzá. Kelemen Attila Ármin azt mondta, tervei közt szerepel az Így működik... sorozattá való kiterjesztése is, amelyet különböző szerzők írhatnának meg más-más interjúalanyokkal.
Díjözön Nagyváradon
A könyvbemutatók után a már hagyományos kultúranapi díjkiosztásra és gálára került sor a Szigligeti Színházban. Emlékplakettet vehetett át Kovács Rozália érmihályfalvi néprajzkutató, helytörténész, a nagyszalontai Toldi néptánccsoport, illetve Pál Hunor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Magyar Kultúráért-díjjal tüntették ki a váradi Ady Endre Gimnáziumot és a Bihari Napló megyei napilapot
Idén két életműdíjat is odaítéltek: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Szilágyi Aladár író, publicista munkásságát ismerték el. Idén először adták át a tavaly elhunyt váradi festőművész emlékére alapított Jakobovits Miklós-díjat, ezt Jovián György festőművész, grafikus vehette át Jakobovits Miklós özvegyétől, Jakobovits Márta keramikustól. Laudációját Ujvárossy László grafikus, egyetemi tanár olvasta fel. Az estet a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciója zárta.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Madarat tolláról!
Nagy teret kapott a sajtóban Mesterházy Attila MSZP-elnök kolozsvári látogatása, amelynek célja úgymond az volt, hogy a párt új alapokra kívánja helyezni nemzetpolitikáját. Valójában azért jött, hogy bocsánatot kérjen a 2004. december 5-ei magyarországi népszavazás előtti kampányukért, és ezzel szavazatokat szerezzen a 2014-es választásokra.
Az új stratégiát az RMDSZ-vezetők is ellátták kézjegyükkel. Az események ismertek, csak felháborodásomat szeretném kifejezni amiatt, hogy azok kérnek bocsánatot, és azokkal szövetkezik a mi „érdekképviseletünk”, akik a múltban – Kun Bélától kezdve – egyik megbocsáthatatlan tragédiából a másikba vitték a magyarságot: Trianon, az 1946-os párizsi békeszerződés, 1956 és a hírhedt megtorlások, sok évtizedes kommunista elnyomás terheli a számlájukat, újabban pedig Magyarország teljes kifosztása és lejáratása a világ előtt. Az RMDSZ, amely már az SZLSZ-szel is összeborult, most sem az erdélyi magyarság sorsdöntő kérdéseivel, az autonómiával, kisebbségi törvénnyel, állami magyar egyetemmel, a népességfogyás megállításával, Székelyföld gazdasági fellendítésével és hasonlókkal foglalkozik, hanem piszkos megállapodásokat köt a magyarság kárára. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a magyar érdekképviselet csak lepel, ez alatt olyan aknamunka folyik, amely hosszú távon csak a leépülésünket eredményezheti. Ne dőljünk be az MSZP-nek, ők is csak saját választási érdekeiket nézik, akárcsak az RMDSZ, amely legutóbb alig lépte át a választási küszöböt, és ha nem hagy fel a baloldali politizálással, megmaradt híveit is elveszítheti, hiszen az erdélyiek többsége a másik oldalon áll.
KOVÁCS GYULA, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),