Mesterházy Erdélyben – elemzés a MSZP nemzetstratégiai programjának margójára
Mesterházy Attila 2013. január 16-án egy népes szocialista vezető politikusokból álló küldöttség élén Kolozsvárra látogatott, ahol kihelyezett elnökségi gyűlést tartottak, valamint az RMDSZ egyik háttérintézményeként működő Kós Károly Akadémia Alapítvány vendégeként előadást tartott az MSZP nemzetpolitikai stratégiájáról.
Külön érdekesség, hogy a küldöttség tagja volt Szanyi Tibor is, aki Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba mellett egyike volt azoknak, akik nemmel voksoltak a kettős állampolgársági törvény parlamenti szavazásán. Emellett a szocialista párthoz közeli Táncsics Mihály Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány vezetői stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá. Az esemény három szempontból elemezhető. Egyrészt a látogatásnak van egy szimbolikus vetülete, látszólag Mesterházy szakít az eddigi szocialista vezetők nemzetpolitikai stratégiájával. Másrészt maga a bemutatott dokumentum az eddigi politikai stratégiák és nemzetpolitikai irányvonalak függvényében elemezhető. Harmadrészt a kérdés körüljárható az RMDSZ és az erdélyi magyar politika és a közelgő 2014-es magyarországi választások, valamint a Fidesz–RMDSZ-viszony szempontjából is.
Mesterházy látogatásának szimbolikus vetülete
Kétségtelen, hogy az MSZP látogatásának szimbolikus szempontból gesztusértéke van. Egyrészt, a szocialista párt elnöke nyilvánosan bocsánatot kért pártja 2004. december 5-én tanúsított magatartása miatt, egyben látványosan szakítva az addigi nemzetpolitikával és cáfolva azt a tézist, hogy az MSZP-t nem érdeklik a határon túli magyarok. Ezt erősítette az a tény is, hogy történetében először a párt az úgynevezett „elcsatolt országrészek” egyikén tartott kihelyezett elnökségi gyűlést. Másrészt a látogatásnak belpolitikai szempontból is van töltete. Az MSZP elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy nemzetpolitikája nemcsak a Fidesznek és magyar jobboldalnak lehet, hanem igenis a magyar baloldalnak is kell hogy legyen ebben a kérdésben véleménye. Ez azért is fontos, mert az eljövendő választások tekintetében az MSZP akár más – a határon túli magyarok szavazati jogát ellenző vagy ignoráló – stratégiát is választhatott volna. Továbbá az MSZP határon túli magyarok felé tett gesztusa a magyar bal- és jobboldal által elfogadott és hangoztatott nemzetkoncepciók közelítéséhez, akár közös megújításához is vezethet.
Az MSZP nemzetpolitikai programjának elemzése
A Kolozsváron bemutatott dokumentumnak három elvi sarokpontja és hat stratégiai célkitűzése van. Egyrészt az MSZP a határon túli magyarok támogatásában az egyenlő közelség elvét alkalmazná: úgy támogatni, a határon túli magyarság célkitűzéseit, hogy ne erőltesse rá saját vízióját. Továbbá tárgyalna valamennyi, a magyarságot legitim módon képviselő szervezettel, amelyeket nem alárendeltként, hanem partnerként kezelne. Másrészt kiemelt fontos elv a szülőföldön való megmaradás és boldogulás. Más szóval az MSZP nem támogatja a határon túli magyarok áttelepülését elősegítő rendelkezéseket. A nemzetpolitika harmadik elvi pillére a környező országokkal való jószomszédi viszony visszaállítása vagy kialakítása.
A célkitűzések a következőképpen összegezhetők:
1. Hosszú távú Kárpát-medencei stratégia kezdeményezése, egy tízéves Kárpát-medencei fejlesztési program Romániával és Szlovákiával való közös kidolgozása. 2. Új oktatási stratégia bevezetése, az információs és kommunikációs technológiákon alapuló magyar közoktatás bevezetése, az összmagyar kulturális és történelmi örökség elektronikus formában való gyűjtése. 3. A határon túli média támogatása, a Duna Tv eredeti szerepének visszaállítása, önállóságának mind intézményes, mind költségvetési biztosítása. 4. A közös kormányülések gyakorlatának visszaállítása és annak kiterjesztése Szerbiára, Szlovákiára és Ukrajnára is. 5. A határon túli magyarok számára juttatott támogatáspolitika átalakítása. Ez a határon túli szakértők bevonását jelentené az előkészítésbe és döntéshozatalba, másrészt a nyílt pályázati rendszer kibővítése úgy, hogy a költségvetés 95%-a nyílt pályázati úton kerüljön kiosztásra. 6. A nyelvi jogokért való küzdelem felkarolása, a magyar nyelv egyenrangúságának szorgalmazása a hivatalos nyelvhasználaton túl a kereskedelemben és a gazdaságban is.
A bemutatott stratégiával kapcsolatban több következtetés is megfogalmazható. Először, az elvek alapját az úgynevezett Markó-doktrína Magyarországgal kapcsolatos tézisei képezik, mely szerint a magyar–magyar kapcsolatokat az egyenlő közelség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és az egyenlő partneri viszony kellene hogy meghatározza. Másodszor: problematikus, hogy kit tekint az MSZP legitim határon túli szervezetnek. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy minden olyan szervezet, amelyik megválasztott önkormányzati vagy parlamenti képviselőkkel rendelkezik, a határon túli magyarság legitim képviselőjének számít, azonban a Kolozsváron megtartott beszédből arra lehet következtetni, hogy az MSZP nem számít a két kisebb romániai magyar párt partneri viszonyára.
Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az MSZP-elnökség kizárólag az RMDSZ-nél tett látogatást, nem egy olyan rendezvény keretében valósult meg, ahová az EMNP és az MPP vezetői is meghívást kaptak. Harmadszor a célkitűzéseket figyelembe véve a program nem hoz újdonságot az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest. A célkitűzések jelentős része a Magyarország és a szomszédos államok kapcsolata felől közelíti meg a kérdést, a kormányközi kapcsolatok eszközével próbálja a problémát megoldani. Ez akár az Antall-kormány örökségének is tekinthető, hiszen egyensúlyban akarja tartani a jószomszédsági viszonyt a magyar kisebbségek érdekeinek, jogainak védelmével. Továbbá a Kárpát-medencei közös fejlesztés eszméje a Sólyom-féle Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozaton kapott először konzisztens megfogalmazást.
Negyedszer: fontos elem a Duna Tv visszaállításának és a határon túli média támogatásának kiemelése. Ennek két olvasata is van. Egyrészt belpolitikai szempontból ellenzi a Fidesz által elképzelt centralizált közmédia-birodalmat, kinyilvánítva a Duna Tv innen való kiemelését és függetlenítését. Másrészt visszaállítva a Fidesz által megszüntetett médiatámogatásokat, vélhetőleg azoknak a médiaorgánumoknak juttatna támogatást, amelyek nem részei a Fidesz által létrehozott „médiabirodalomnak”. Ötödször: a bemutatott célkitűzések legproblematikusabb része a Bethlen Gábor Alapra és a határon túli támogatáspolitikára vonatkozó rész. A javasolt megoldás feleleveníti a Gyurcsány-kormány által bevezetett döntési mechanizmust, mely szerint a határon túli szervezetek döntenek a határon túlra juttatott támogatás elosztásáról.
Ugyanakkor Mesterházy kritizálta a jelenlegi rendszert, azt állítva, hogy a határon túlra jutatott támogatásnak mindössze 5 százaléka kerül nyílt pályázatos kiosztásra. Az MSZP célkitűzési szerint 95 százalékát szeretné az összegnek nyílt pályázati úton kiosztani. A tervezettel kapcsolatban több probléma merül fel. Egyrészt a támogatás egy jelentős része (Sapientia EMTE támogatása, nemzeti szempontból kiemelt intézmények normatív támogatása, oktatási-nevelési támogatás) nem pályázati alapon kerül kiosztásra, és ezek a tételek a jelenlegi költségvetés jelentős részét képezik és vélhetően ezekhez egy potenciális szocialista kormányzat sem nyúlna hozzá. Más szóval a fenti kijelentés kivitelezése mindenképpen problémás, hiszen az említett 95 százalékos arány nagyon túlzottnak tűnik, vagy pedig az évek óta működő normatív támogatások vélhető megszüntetését jelzi előre.
Mindent egybevetve az MSZP nemzetpolitikai programtervezete nem hoz sok újat az eddigi szocialista kormányok gyakorlatához képest, inkább összefoglalja az eddig működtetett közpolitikai gyakorlatokat. Ugyanakkor fontos elem, hogy az autonómiatörekvések támogatása nem jelenik meg külön célkitűzésként. Az előadás keretében ez a határon túli magyar szervezetek programjának támogatása címen került említésre. Más szóval a szocialista párt csak abban az esetben szállna síkra az autonómiáért, amennyiben a legitim határon túli magyar politikai szervezetek ezt célként megfogalmazzák.
Mesterházy látogatása a magyar–magyar viszony szempontjából
Az MSZP kolozsvári látogatását és az RMDSZ háttérintézményét képező Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal aláírt együttműködési megállapodás a magyar–magyar kapcsolatokat figyelembe véve két szempontból elemezhető. Egyrészt aszerint, hogy hogyan illeszkedik a Markó Béla által meghirdetett „egyenlő közelség elvéhez”, másrészt figyelembe véve, hogy miként fogja befolyásolni a Fidesz–RMDSZ-viszonyt.
Az elmúlt években az RMDSZ Fidesz-szel szembeni fő kritikája az volt, hogy a Fidesz nem tartja be a magyar kormány azon felelősségét, hogy egyenlő távolságot tartson a határon túli szervezetektől, és azzal, hogy bizonyos szervezeteket kiemelten támogat, nemcsak exportálja az anyaországi szembenállásokat, de beavatkozik a határon túli magyar közösségek politikai belügyeibe is. Az RMDSZ minden magyarországi párttal és a mindenkori magyar kormánnyal jó viszonyt szeretne ápolni.
Kovács Péter politikusi blogján és Markó Béla az eseményt megnyitó beszédében a tolerancia felől közelítette meg a kérdést, azzal érvelve, hogy az MSZP mostani vezetősége nem ugyanaz a gárda, amelyik a december 5-i népszavazási kampányt levezényelte, ezért felelősségünk tudatában, pontosan az egyenlő közelség elvéből kiindulva kötelességünk meghallgatni más pártok koncepcióit is, hiszen a nemzetpolitika nem pártpolitikai kérdés. Hozzá kell tennünk, hogy ebben a kontextusban a Kós Károly Akadémia által szervezett előadás bizonyos fenntartásokkal beilleszthető az RMDSZ által hangoztatott politikába, amennyiben az elkövetkező periódusban a többi magyarországi parlamenti és parlamenten kívüli párt is meghívást nyer álláspontja ismertetésére. Az aláírt együttműködési nyilatkozat azonban túlmutat az egyenlő közelség elvén: már partnerségi kapcsolatot feltételez.
A találkozó tárgyalható még a problémamentesnek nem mondható Fidesz–RMDSZ-viszony és a közelgő magyarországi választások szempontjából is. Az RMDSZ MSZP-hez való közeledése a Fidesz felé leadott jelzésként, függetlenségi szándéknyilatkozatként is értelmezhető. Az RMDSZ ezzel azt üzenheti a magyarországi kormánypártnak, hogy „amennyiben nem rendezitek a viszonyotokat velünk, mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, hogy kivel barátkozunk”.
Az ilyen típusú politika azonban nem biztos, hogy célravezető, hiszen az erdélyi magyarok a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében körülbelül 100 ezer szavazatot hozhatnak a magyarországi választásokon, amely legjobb esetben a mandátumok 3-4 százalékának sorsáról dönthet. Ugyanakkor, ismerve az erdélyi magyarok erős Fidesz-szimpátiáját, az RMDSZ számára csak akkor lenne célravezető részt venni az MSZP mellett a kampányban, amennyiben a szocialista pártnak reális esélye lenne a választások megnyerésére.
Más szóval az RMDSZ MSZP felé tett gesztusa könnyen a Fidesz további eltávolodását válthatja ki a kényszerített közelítés helyett. Ugyanakkor a látogatás nehezen értelmezhető szavazatmaximalizáló lépésként, hiszen a szocialista párt nem számíthat túl sok szavazatra a határon túl, sőt a bocsánatkéréssel elvetette a határon túli magyarok ellen folytatott belső szavazatmaximalizáló kampány lehetőségét is. Ugyanakkor az erdélyi magyar belpolitika szempontjából az RMDSZ számára sem hoz új szavazatokat az MSZP-vel való barátkozás, sőt mi több, új támadási felületeket nyit meg saját ellenzéke számára.
Összefoglaló
Az MSZP-vezérkar és Mesterházy Attila pártelnök kolozsvári látogatása fontos szimbolikus mérföldköve a magyar nemzetpolitikának, hiszen a szocialista párt látszólag szakít az eddig hangoztatott szimbolikus politizálásával, egyben bocsánatot kérve a 2004. december 5-én megszervezett népszámlálás kapcsán kifejtetett tevékenysége miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal hatásosabb lett volna, ha Mesterházy már rögtön pártelnökké választása után teszi meg ezt a lépést, és nem várja meg vele a magyarországi választások közeledtét. A bemutatott nemzetpolitikai program nem hoz újdonságot az eddig megszokott szocialista kormányok gyakorlatával szemben, hanem csupán összefoglalja, és újra meghirdeti azt. Továbbá a látogatásnak aktuálpolitikai vetülete is van, hiszen a közeledő magyarországi választások tükrében gyökeresen megváltoztathatja a jelenlegi magyar–magyar viszonyokat.
Egyrészt a találkozó kapcsán aláírt együttműködési nyilatkozat nem fér össze az eddigi RMDSZ-gyakorlattal, eltávolítja a szövetséget az eddig gyakorolt vagy legalábbis hangoztatott egyenlő közelség elvétől. Természetesen ez részben az RMDSZ és a Fidesz megromlott viszonyának számlájára írható.
Másrészt az RMDSZ szempontjából a találkozó úgy is értelmezhető mint kísérlet a saját mozgástér növelésére, a Fidesz felé leadott jelzésként is olvasható: amennyiben a Fidesz nem változtat az RMDSZ-szel szembeni politikáján, az RMDSZ a Fidesz ellenzékét támogathatja a választásokon. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez a stratégia mennyire lesz célravezető, hiszen a határon túli szavazatok vélhetően kismértékben fogják csak befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, valamint a kormánypárt jelenlegi térvesztése ellenére nehezen valószínűsíthető egy választást nyerni képes ellenzéki alternatíva kiépülése.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport
Krónika (Kolozsvár)

Rossz kérdés?
Megvan a pikantériája annak, ha egy adott politikai családhoz tartozó párt vagy szervezet politikai számításból a fő riválisnak számító másik nagy politikai tömb képviselőjével kokettál. A felszínes szemlélőtől épp úgy megkaphatja a politikai szélkakas minősítést, mint az alapos elemzőtől, különösen, ha ezt nem csak országon belül teszi. Hogy az RMDSZ már a választások előtt titkos megállapodást kötött az USL-lel, egyáltalán nem meglepő, mondhatni egyenesen következik az 1996 óta érvényes Neptun-logikából, amely olvasatukban az egyetlen út: a bölcs kompromisszumok, a tudatos építkezés, a kis lépések politikájának útja.
Az autonomista tábor optikájában pedig az elvtelenség, az önfeladás, a perspektívátlanság és középtávú felmorzsoltatás útja. Az azonban, hogy Markó Béla az RMDSZ nevében az MSZP-vel paktál, nos, ez az RMDSZ saját retorikájával sem egyeztethető össze, és biztosan nehezebb lesz eladni a választói bázisnak.
A mai MSZP, amelynek megnyilvánulásaiban az egykor még hangsúlyos nemzeti politika már nyomokban sem fedezhető fel – képviselői vagy kiléptek, mint Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, vagy beálltak a sorba, mint Tabajdi Csaba –, ma érdemben nem különbözik az SZDSZ-től. Egyenes ági leszármazottja a Magyarországot tönkretevő Károlyi Mihály és Jászi Oszkár nevével fémjelzett, magát eufemisztikusan polgári radikálisnak nevező kozmopolita, nemzetellenes szabadkőművességnek. Az MSZP nem nemzeti politikát akar másképp, hanem ott vágott alá az elmúlt két évtizedben a nemzetpolitikai törekvéseknek, ahol tudott: ha kellett, önfeladó, a határon túli közösségek kinyilvánított akarata ellenére megkötött alapszerződésekkel, ha kellett, egy követ fújva a náci ihletettségű Beneš-dekrétumok ügyében a szlovák féllel. A sor folytatható a 2004-es népszavazáson át 2005. szeptember 26-ig, amikor a Gyurcsány-kormány kezdeményezésére a magyar parlament megszavazta Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli támogatását, miközben tudni lehetett, hogy középtávon nem adódik még egy lehetőség, amikor Magyarország diplomáciai nyomás alá képes helyezni nagyobb és gazdagabb szomszédját. A Kolozsváron Markó Bélával közösen fellépő, tárgyaló és együttműködést aláíró Mesterházy Attila úgymond bocsánatot kért a 2004-es népszavazás idején tanúsított MSZP-s magatartásért. Szerinte rossz politikai kérdésre rossz választ adott a párt. Érdekes lenne megtudnunk, hogy miért is lett volna e népszavazáson feltett politikai kérdés „rossz”?
A magyar állampolgárság kiterjesztése nemzetpolitikailag már sokkal hamarabb indokolt lett volna, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetsége 1996-ban rögzítette alapszabályában és programjában e célt, majd mindent elkövetett, hogy a politikumot megnyerje az ügynek. Mindhiába. A népszavazás ultima ratio volt, amely, ha nem is vezetett azonnal sikerre, megágyazott a 2010-es döntésnek. Ha 2004-ben a népszavazás nem teszi hónapokra az egyik legfontosabb közéleti témává a kérdést, ha nem teszi kikerülhetetlen nemzetpolitikai problémává, akkor nem valószínű, hogy ma meglenne a határok feletti nemzetegyesítésnek e lehető legszilárdabb jogi talapzata. A népszavazáson egyébként többségben voltak az igenek, s ha a népszavazási törvény nem követelne meg az érvényességhez igen magas, „fele plusz egyes” részvételt, vagy „negyed plusz egyes” azonos szavazatot, akkor a csekély többség dacára a parlament köteles lett volna a kérdést hamarabb szabályozni.
A népszavazás azért csapódott le a nemzet köztudatában kudarcként, mert az eredmény nem volt kötelező érvényű. Az igenek csekély többsége azzal hozható összefüggésbe, hogy a kampány során az MSZP és az SZDSZ hazudott, légből kapott számokkal uszított a határon túli magyarok ellen. A népszavazás ugyanis csak arról szólt, hogy alanyi jogon kapja-e meg az állampolgárságot az, aki magyarságát igazolni tudja, arról nem, hogy ez kerül-e majd egyáltalán pénzébe a magyar államnak. S mivel a kérdés kétharmados szabályozást igényel, az MSZP nélkül nem is lehetett volna a népszavazást követően törvényt hozni, akár a következő ciklusban sem. 2004-ben még fel sem merült lehetőségként bármelyik politikai tábor kétharmados többsége. A valóság tehát az, hogy az MSZP cinikusan, egy nemzetpolitikai imperativusszal szembemenve a legérzékenyebb, legfájdalmasabb kérdésben, a szociális biztonság ügyében hangolta hamis érvekkel a választókat a határon kívülre rekedt nemzettestvérek ellen. Ezt próbálja most feledtetni Mesterházy Attila bagatellizálással, félremagyarázással és egy megfelelő időben, nagyon is jól megfogalmazott kérdés „rossznak” minősítésével. Nem kétséges, az utóbbi két évtizedben „inflálódott” a nemzetáruló minősítés, túl sokszor alkalmazták olyanok vonatkozásában is, akik nem szolgáltak rá. Jelen esetben azonban az MSZP és jogelődje, az MSZMP egész története szolgál dokumentációs háttérként e rövid politikai besorolás helytállóságának igazolására. S hogy az RMDSZ e társasággal szövetkezik, az sajnos azt jelzi, hogy az erdélyi magyarság jelentős részének bizalmát még mindig élvező szervezet nemcsak a szűk értelemben vett kisebbségpolitikai kérdések ügyében jár tévúton, hanem nemzetpolitikai alapállása is megváltozott. Ami rossz hír, még azoknak is, akik nem tartoznak a nemzeti önkormányzatból román versenypárttá lett szervezet szurkolói közé.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Senkik és valakik szürke zónája
Stefano Bottoni történész szekusmúltról és a megtisztulás lehetőségéről
Olaszországban született, de kutatásai a romániai magyarsághoz vezették. Doktori disszertációját a Magyar Autonóm Tartományról írta, és kulcsszerepe volt Sütő András és Szilágyi Domokos ügynökmúltjának feltárásában is. A beszélgetés – amelynek apropóját az elmúlt időszak ügynökleleplezései szolgáltatták – talán a közelmúlt történelmének jobb megértéséhez is közelebb visz. – Külföldiként hogyan vette a bátorságot, hogy egy ilyen méhkasszerű történetbe nyúljon, mint amilyen a szekuritáté működése?
– A román kommunista hatalom és az erdélyi magyarság együttműködésének fokozataira a Sütő-ügy döbbentett rá 2005-ben, amikor még tapasztalatlanabb voltam és gyakorlatilag nem éreztem át a helyzet súlyát. Nem kértem ki Sütő András véleményét, mert úgy gondoltam, az iratok önmagukért beszélnek. Noha Sütő András nem volt képes önreflexív módon megszólalni – és a közéleti vita illetve az azóta nyilvánosságra került újabb iratok visszaigazolták tézisemet –, ma már úgy gondolom, hogy meg kellett volna tennem azt a gesztust. Kemény reakciók követték a tanulmányomat: hetven-nyolcvan cikkből álló közéleti vitát robbantott ki, engem pedig mindenfélének elmondtak.
– Mi motiválta abban, hogy megszólaljon egy ilyen kényes témával kapcsolatban?
– Talán természetes is, hogy kívülállóként szólaltam meg, mert – mondjuk ki – sokkal kevesebb veszélynek vagyok itt kitéve: nem veszíthetem el az állásomat, nincs rám túl nagy hatással, ha valamit állítanak rólam. Természetesen érzem annak a felelősségét, hogy nem mondhatok akármit. Egyrészt, azt hiszem, rá akartam valamire döbbenteni az erdélyi magyarokat a Sütő András és a későbbi Szilágyi Domokos-üggyel kapcsolatban. Másrészt a Ceausescu-rendszer természetrajzával kapcsolatos félreértéseket kívántam eloszlatni.
– Milyen félreértésre gondol?
– Valahogy meg kell tudnunk magyarázni, és meg kell értenünk, hogy a romániai társadalom jelentős részében miért él nosztalgia a Ceausescu-rendszerrel kapcsolatban. Ar omániai elit húsz éve nem tud mit kezdeni ezzel, a gazdasági világválság kitörése óta pedig minden mérés azt mutatja, hogy ez a nosztalgia folyamatosan erősödik. Ki gondolta volna ezt a kilencvenes években? Erre a nagy pálfordulásra a társadalomtudománynak reagálnia kell.
– Tudományos vagy inkább társadalmi szükségszerűségnek tartja?
– Inkább egyfajta kötelességnek, mert különben képtelenek vagyunk megérteni, hogy az emberek miként élték meg a múlt rendszert, az átmenetet, vagy, hogy miért ennyire népszerű vidéken az egyszerű emberek körében a rendszerváltás „veszteseit” oly látványosan pártoló posztkommunista formáció. Persze ez a nosztalgia gyakran tudatosan táplált, de azt is látni kell, hogy a rendszer két-három évtizede alatt képes volt biztosítani a számban növekvő romániai lakosság számára az élethez való legalapvetőbb feltételeket. Természetesen ez nem elég az emberi méltósághoz, de ne idealizáljuk az 1945 előtti közállapotokat sem, amikor gyakorlatilag – főleg a Regátban és Moldvában – nyomorban élt a falusi lakosság. Csak 1979-80-tól tört meg az életszínvonal emelkedése: a hetvenes évek végén a romániai lakosság nagy része többnyire elégedett volt a saját helyzetével a húsz-harminc évvel azelőtti korszakhoz képest. Ha ezt kimondjuk, még nem azt jelenti, hogy dicsőítjük a kommunizmust, hanem egyszerűen saját kontextusába helyezzük a történetet. Nem mondhatjuk ma az embereknek, hogy milyen rossz volt nekik a hetvenes években, mert nem így emlékeznek rá. Egyrészt, mert arra emlékeznek, hogy akkor fiatalok voltak, másrészt a nyolcvanas-kilencvenes évek általános mizériája felülírja az emlékezetben a hatvanas-hetvenes évekbeli nehézségeket. Engem pedig nagyon érdekelt a társadalmi átalakulás, amely szerintem továbbra is kevéssé kutatott. Pedig Románia a társadalomkutatók kiaknázatlan aranybányája. Jó példa erre Katherine Verdery, amerikai antropológus közeljövőben megjelenő kötete is, amely sokunk kutatását felülírja majd.
– Miről szól ez a könyv?
– A szekusdosszié-kutatás antropológiai módszertana lesz a témája: saját megfigyelési dossziéja szolgáltatja az alapot. Tizenöt éven keresztül megfigyelték a romániai tevékenységét, így több ezer oldalra rúgó iratcsomót gyártottak róla. Amerikaiként erdélyi falvakban kutatott, beszélgetett emberekkel, ezért CIA-ügynöknek nézték. Többször ki akarták utasítani, le akarták tartóztatni, de aztán mégsem tették, mert a politikai és diplomáciai racionalitás felülírta a belpolitikai nekibuzdulásokat. Azt kell mondanom, hogy olykor a kívülről jött emberek mondják meg a „tutit”. Ez hatványozottan igaz egy olyan országra, amely még mindig képtelen kitermelni egy olyan értelmiségi, szakmai közeget, amely a saját kérdéseit markánsan, világosan „nyugati nyelvhasználattal” lenne képes megfogalmazni.
– Milyen társadalmi vagy szakmai vitára lenne szükség ahhoz, hogy ne minden egyes eset generáljon újabb vitát? Vagy minden eset annyira egyedi, hogy indokolja az újabb párbeszédet? – Sokan naivan abban reménykednek, hogy egyszer csak magától felbukkan néhány volt hálózati személy, és mielőtt dekonspirálnák őket, maguk mondják el, mi és miért történt velük. Régóta él ez a frusztráció, mert minden egyes eset felbukkanása után azzal kell szembesülnünk, hogy ezt soha senki nem teszi meg. Pedig például a Szőcs Géza édesapjáról is többen tudtak már Kolozsváron, közkeletű információnak számított a városban, csak nem beszéltek róla. A közérdeklődés a társadalomnak csak egy nagyon kicsi, exponált szegmensére kíváncsi. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy még mindig szeretjük azt gondolni: a szekusmúlt csak egy kisebbséget érint, ezért minden egyes esetnél azt tudjuk mondani, hogy „huh, ő az volt, de azért sokan mások nem”. Pedig még semmit sem tudunk a falvakban a szeku szerepét játszó milícia besúgóiról, nem tudunk a katonai hírszerzésről, a katonai elhárításról. Az „áldozat-tettes” és a „senkik-valakik” dichotómiája az ötvenes évek ellenálló közegét még talán meg tudja magyarázni, ám a hetvenes-nyolcvanas évekről ezek az ellentétpárok már valójában keveset árulnak el. Aki munkahelyet vállalt, kollégái voltak, egy bizonyos közegben mozgott, mindennapi kompromisszumokra kényszerült. A kompromisszum lehetett korrupció, a napi túlélés zálogát jelentő szívességrendszer, vagy besúgóvá válás: a hálózati szerep sok tekintetben túlélési stratégia volt. Nem mind, ezért fontos, hogy minden esetet egyedinek tekintsünk. A tortának csak egy nagyon kis szeletét aprítjuk tovább és morzsánként azt eszegetjük, bár valószínűleg ennek így nincs sok értelme.
– Akkor minek lehet értelme?
– Szerintem a közelmúlt önkritikus vagy legalábbis reflexív elemzése szükséges ahhoz, hogy a társadalom képes legyen megérteni jelenlegi állapotát. Ennek része annak a felismerése is, hogy ez a rendszer nem egy szűk kisebbségből álló együttműködőkből és egy ellenálló többségből állt, hanem egy nagyon széles szürke zónából, amiből kiemelkedhettek néha az éppen ellenállók vagy az éppen együttműködők. Gondoljunk csak a Szőcs családra: ott van az édesapa, aki harminc éven át nagy szorgalommal jelentett, és ott van a gyereke, aki a nyolcvanas évek valamennyi politikai botrányában benne volt. Hol van az ellenálló, illetve hol az együttműködő? Hol a határ akár csak egyetlen családon belül is? Arra is sok példa van, hogy valaki egy életúton belül egyszerre megfigyelt és megfigyelő. Lassan már Hajdu Győző is elmondhatja magáról, hogy megfigyelték. A vita végtelen, de le kell folytatni. Az érdemi vitát onnan kellene elkezdeni, hogy a még élő emberek, akik részt vettek, részt kellett venniük, felállnak, elmesélik, és így visszanyerik saját identitásukat.
– Mi a véleménye a lusztrációs törvényről?
– Sokan egyetértünk abban, hogy a lusztrációnak húsz év múltán már semmi értelme sincs. Az összes kelet-európai lusztráció, a cseh, a lengyel, a román, a bolgár azt mutatja, hogy politikai haszonszerzésre használták, nem volt objektív, nem volt képes megváltoztatni a politikai elitet, nem volt képes elkapni az igazán nagy halakat, gyakorlatilag csak növelte az igazságtalanság érzését, és nem növelte a megtisztulási folyamat esélyét. Ma Romániában teljesen járhatatlan ez az út, de itt is jogosult az, amit a kutatók úgy hívnak, hogy információs kárpótlás. Azoknak az embereknek, akiket Szőcs István, vagy „Kiss Pista”, vagy bárki besúgott, joguk lenne megtudni tőlük, hogy miért.
– A „kárpótlás” jelenlegi fázisában viszont egyelőre csak suttognak egyesekről, vagy nyilvánosan dekonspirálják őket valamilyen fórumon.
– Szlovákiában például az interneten tették közzé a hálózati személyek kartonjait fedőnévvel és valódi névvel egyaránt. Romániában ezzel a módszerrel kapcsolatban adódik egy kis technikai nehézség: a beszervezési kartonok sok esetben nem maradtak fenn, de olyan is akad, hogy idő közben fedőnevet változtattak, így különböző dossziékban más-más fedőnéven szerepel a besúgó. Nincs olyan szépen megmaradt központi nyilvántartás, mint a hajdani Csehszlovákiában. A régi CNSAS ugyan közzétett listákat, de akkor még nagyon kevés besúgót ismertek. Nem tudom, ez megoldást jelentene-e, de legalább nem néhány néven csámcsogna a társadalom, hanem látná, hogy benne volt a társadalmi szövetben. Sokan megtagadták a kompromisszumokat: ők soha nem jutottak pozícióba. Bizonyos értelemben nekem, mint kutatónak, a „senkik” pártján kell állnom, kiknek etikus magatartása bizonyítja, hogy igenis tiszta lehetett maradni. Megvetettek voltak, őrültnek, provokátornak vagy egyszerűen hülyének tartották őket. Ez a réteg jogosan érezte a mellőzöttséget, és érzi most is, hogy a magatartását nem ismerik el. A „fraier”-ek a „ºmecher”-ekkel szemben egy olyan rendszerben, ahol általában a ºmecher nyer. Az egykori „senkik” és „valakik” közötti feszültségek ma is élnek. Én ezt nem tudom feloldani, de legalább látnunk kell, hogy léteznek, és kifejezésre kell juttatni az álláspontjukat. Adjunk neki értelmiségi és racionális formát, ne csak hitvita folyjék a különböző meggyőződések között. Próbáljuk egymást nemcsak meggyőzni, hanem meghallgatni is. Ha ezt el lehetne érni, szerintem már óriási eredmény lenne.
Stefano Bottoni
Történész, 1977-ben született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja magyar. Szülővárosában végezte tanulmányait: 2001-ben diplomázott a Bolognai Egyetem történelem szakán, ugyanott szerezte meg doktori fokozatát is. 2002 óta főleg Budapesten él, 2005 óta a Bolognai Egyetemen óraadó tanár, 2009-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Nős, egy gyermek édesapja. Kutatási területei: nemzetiségi kérdések Közép-Kelet-Európában a 20. században, az 1945 utáni szovjet típusú rendszerek politika- és társadalomtörténete, magyar–román államközi és pártközi kapcsolatok, a magyar kisebbség története a 20. században, a magyar állambiztonság olaszországi tevékenysége.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Két logopédus jut Kolozs megye több ezer magyar diákjára
Lelki teher és korlátozza a szakmaválasztást a hanyagolt beszédhiba
Krém, kréta, krónika, mikrofon, pokróc... – elsőre kicsit furának tűnhetnek egymás mellett ezek a látszólag egymással nem összefüggő szavak, amelyek persze sajátos funkcióval rendelkeznek. Ilyenekkel és ehhez hasonlókkal segítik a logopédusok a kisgyermekeket abban, hogy megtanulják helyesen kiejteni a számukra problémás hangokat, hangcsoportokat. Kolozs megyében két magyar logopédus érhető el térítésmentesen, ráadásul mindkettő Kolozsváron, holott a gyermekek létszáma nagyságrendekkel nagyobb: a diáklétszám meghaladja a hétezret, és elvileg ötszáz gyermekre kellene hogy jusson egy szakember. Utánaszámolva kiderül: akár fél tucat logopédusnak is bőven lenne munkája, és ez nagyban megkönnyítené a vidéki gyermekek és szülők életét. Ráduly-Zörgő Éva logopédus, nevelési szakpszichológus bízik abban, hogy hamarosan változik a helyzet, és sikerül még legalább egy logopédusi állást létesíteni a megyében.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár),

Előrelépés a magyar nyelvű oktatás terén
Az elmúlt hetekben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete több ízben egyeztetett a magyar iskolák igazgatóival és a megyei tanfelügyelőséggel a 2013/2014-es tanévre vonatkozó beiskolázási terv tárgyában. A Kolozs megyei magyar oktatási intézményeket érintő számokat tegnap juttatták el a megyei tanfelügyelőségre, tudtuk meg az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből.
Fontos eredménynek tartjuk, hogy alacsonyabb gyermeklétszám mellett több ötödik és kilencedik osztályt sikerült megtartanunk.2013 szeptemberétől 13 előkészítő osztály, 13 ötödik osztály, illetve összesen 23 magyar tannyelvű kilencedik osztály indul Kolozs megyében. A tizenhat elméleti (11 reál, 3 humán, 2 vokacionális profil) mellett hét szakiskolai (közgazdasági, szöveg- és képfeldolgozó technikus, turizmus, autószerelő, állategészségügyi, élelmiszeripari és mezőgazdasági technikus) osztályban kezdhetik el tanulmányaikat a magyar diákok – tájékoztat az RMDSZ közleményében. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint ez mindenképpen előrelépésnek tekinthető a szakiskolai oktatás terén, ugyanis a tárgyalások során megegyezés született egy önálló magyar szaklíceum létrehozására vonatkozóan.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes elmondta: az önálló magyar szaklíceum beindítása ügyében eddig elvi megegyezés született. – Ezt az iskolát leghamarabb a 2014/2015-ös tanévben indíthatjuk be. Még nem született döntés arra nézve, hogy a most induló szakosztályokat költöztetjük át az új iskolába, vagy teljesen új, a munkaerőpiac igényeit figyelembe vevő osztályok kerülnek oda. A tanintézet az Erdélyi Magyar Református Egyházkerületnek (EREK) visszaszolgáltatott Horea úti ingatlanban jöhetne létre, ahol eddig a Környezetvédelmi (volt Faipari) Líceum volt. Ez a tanintézet a 2013/2014-es tanévet már új székhelyen kezdi – magyarázta a szakember.
Szabadság (Kolozsvár),

Innovatívabbak, akik külföldön is tanulnak: a megszerzett tudást azonban haza kell hozni
Beszélgetés Barabási Albert-László hálózatkutatóval, a Harvard Egyetem professzorával
Barabási Albert-László Bostonban él, ahol a Northeastern, valamint a Harvard Egyetemen dolgozik. A komplex hálózatok úttörő kutatója, tudományos munkásságáról számos Nature és Science cikk tanúskodik. A 2008-as amerikai elnökválasztáson Obama kampánystábja számára kötelező olvasmány volt a 2002-ben (magyarul 2003-ban) megjelent Linked (Behálózva) című tudományos bestsellere, amelyben a hálózatok alapszerkezetéről értekezik közérthető nyelven. A 2010-ben megjelent Villanások című könyvében a hálózatok dinamikáját tanulmányozva az emberi viselkedés kiszámíthatóságáról gondolkodik. Legújabb könyvének szerkesztése és fordítása interaktívan történik: a fejezetek folyamatosan egy online felületre kerülnek feltöltésre, ahol a felhasználói visszajelzések beépülnek a könyvbe. Barabási 1967-ben, a Balánbánya melletti Karcfalván született. Balánbányán nevelkedett, a gimnáziumot Csíkszeredában végezte. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, amit végül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen fejezett be. A Bostoni Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd 2007-ig az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen dolgozott.
Szobrászat vagy fizika?
– Világhírnévnek örvend, ez azonban hosszú folyamat gyümölcse. Hogy jobban megérthessük ezt az utat, először arra kérdeznék rá: honnan indult, hogyan emlékszik gyerekkorára?
– Balánbányán nőttem fel. Mindenkinek tetszik a saját gyerekkora (nevet). Kertész gyönyörűen megfogalmazta a gondolatot, miszerint még a koncentrációs táborban is vannak szép pillanatok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Balánbánya bármilyen szinten koncentrációs tábor lett volna. Ellenkezőleg. Szerintem gyerekparadicsom volt: a hegyek közötti keskeny völgybe épített kisvárosban szánkózni, korcsolyázni lehetett, közel volt a természet, a hegyoldal, a sziklák, az erdők. A kis hegyi városoknak megvan a maguk varázsa: azt a paradicsomi légkört nem lehet összehasonlítani a mai nagyvárosi élettel.
Számunkra nem volt probléma, hogy kommunizmus van-e, vagy nincs, hogy sorba kell-e állni, vagy nem: ez része volt az életnek és nem gondoltunk arra, hogy másképp is lehetne. Később Csíkszeredába kerültem gimnáziumba. Csíkszereda a magamra találás helye, az itteni intellektuális környezetben számos barátra tettem szert. Kedves élmények fűznek mind Balánbányához, mind Csíkszeredához. Azt gondolom, hogy csíkszeredai vagyok balánbányai gyökerekkel.
– Korábban művészettel is foglalkozott, miért döntött a tudomány mellett?
– Szobrász szerettem volna lenni a gimnázium elején. Sokáig jártam rajzórákra, szobrászatórákra, de a fizika jobban ment. Akkor – ha jól tudom – öt hely volt az egyetemen szobrászatra. Az atomfizikán – ahova végül jelentkeztem – szintén nem volt sok hely, de azért volt néhány tucat. A fizika intellektuálisan jobban megragadott. Már a gimnázium alatt eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Mire az egyetemre kerültem, a városi könyvtár minden fizikával kapcsolatos könyvét kiolvastam. Lassan a szobrászat elhalványult, a fizika átvette a helyét. Ez nem azt jelenti, hogy a művészet iránti érzékenység halványult el bennem. Bár nem praktizálok, tehát nem próbálok semmilyen módon műtárgyakat létrehozni, de továbbra is művészetpártoló vagyok.
– Az egyetem választásakor a fizika mellett döntött. Román nyelven kezdte az egyetemet…
– Igen, Bukarestbe mentem továbbtanulni. Nemcsak, hogy románul tanultam, de mi voltunk az első évfolyam, amelyik nem tudott magyarul felvételizni. Minden korábbi korosztálynak lehetett magyarul felvételizni, a mi évünkben azonban nem. Bár már korábban híre ment a magyar közösségben, hogy nem fogják többet megengedni, de ezzel akkor szembesültünk igazán, amikor beültünk a felvételi vizsgára és nem volt magyar tétel. Ennek ellenére bejutottam.
Abban az időben volt néhány fizika kar az országban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron. Szerettem volna Kolozsvárra menni, a fizikusképzés, a kutatóképzés azonban Bukarestben volt a legjobb. Nem azért, mert ott jobb emberek lettek volna, hanem azért, mert sokkal jobb körülmények közt folyt a felkészülés. Ezek azok az évek voltak, amikor Kolozsváron nagyon nehéz volt szakla-pokhoz, szakkönyvekhez jutni. Ezek Bukarestbe még bejutottak. Ha az ember fizikus akart lenni, akkor minden más szempontot félre tett: érzelmit, nyelvit és még sok minden mást.
Nagyon szerettem, rengeteget kutattam. Megjelentek az első cikkeim nyugati szaklapokban, mindez olyan időszakban, amikor jó néhány tanáromnak nem volt külföldi szaklapban cikke.
Kolumbán Gábor, akit már korábbról ismertem, előttem végzett az egyetemen. Amikor Bukarestbe kerültem, bemutatott néhány embernek, akikkel érdemes volt kapcsolatot kiépíteni. Andrei Dorobanţu volt az egyik, aki a könyvtárnak volt az igazgatója. Segítségével hozzáfértem folyóiratokhoz és könyvekhez. Azokat a témákat kutatta, amik engem is érdekeltek. Ez akkoriban a káosz és a fraktálok tanulmányozását jelentette. Együtt publikáltunk két vagy három cikket. Izgalmas időszak volt.
– Itt kezdődött a fizikusi pályafutása…
– Édesapám a múzeum igazgatója volt. Eltanácsoltak bennünket az országból, kezünkbe adták az útlevelet, amivel jelezték, hogy ideje távoznunk. Ez harmadév végén történt, nem is fejeztem be teljesen az évet, mert az utolsó vizsgára már nem tudtam elmenni. Így kerültem Budapestre, ott diplomáztam. Ez ’89 nyarán történt. Édesapám a rendszerváltás után hazament, nekem már nem volt értelme visszamennem.
A negyed-, ötödév Budapesten kutatási év volt. Vicsek Tamás volt az akkori témavezetőm, vele diplomáztam. Körülbelül tíz cikket írtunk, ami különböző nyugati lapokban jelent meg. Vicsek Tamás akkor tért vissza Amerikából. Ő is új volt a rendszerben, mivel több év távollét után tért vissza, én is új voltam. Egymásra találtunk, ami nagyon sikeres egymásra találásnak bizonyult.
„Marslakóként” Amerikában
– Az útja innen átívelt az óceánon túlra.
– Az a döntésem, hogy Amerikába megyek továbbtanulni, nem csak szakmai, hanem anyagi kérdés is volt. Ha Magyarországon doktoráltam volna, akkor a doktorátusi fizetésem körülbelül a fele lett volna a diákösztöndíjamnak. Ez nem gond annak, akinek helyben van a családja, akinek van hol laknia, de számomra komoly egzisztenciális kérdéseket vetett fel, mivel egyedül voltam Budapesten. Így kaptam Amerikában ösztöndíjat, amit tűrhetően megfizettek. Azt terveztem, hogy elmegyek néhány évre, ledoktorálok, majd visszajövök.
Olyan kiváló emberekkel volt szerencsém dolgozni Magyarországon, mint például Vicsek Tamás, vagy Kertész János, akik világszínvonalat képviselnek, ezért nem láttam, hogy Amerika szakmailag mit tudna nyújtani sokkal jobbat. Néhány hónap után rájöttem, hogy nyújthat többet: nem arról van szó, hogy jobb kutatói vannak, mint Vicsek Tamás, vagy Kertész János, viszont ott sok ilyen tehetség van. A bostoni kör tele volt hihetetlen kutatókkal és intellektuális lehetőségekkel. Rájöttem, hogy ez a lépés nem csak anyagilag volt szükségszerű, hanem intellektuálisan is.
Immár 21 éve, 1991 óta élek Amerikában. Pillanatnyilag megosztom az életemet Budapest és Boston között.
– Egy anekdota szerint Enrico Fermi egyszer a galaxist benépesítő magasan fejlett népekről elmélkedve megkérdezte, hogy hol vannak? Erre válaszolta Szilárd Leó, hogy itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat. Amerikában a múlt században – többek között – Neumann Jánosra, Szilárd Leóra, Teller Edére, Wigner Jenőre, Kármán Tódorra úgy tekintettek, mint marslakókra. Magyarként Amerikában hogyan tekintenek Önre, hogyan találja meg a helyét?
– Egyrészt Amerikának teljesen mindegy, hogy valaki magyar vagy indiai, ha az, amit nyújt, értékes. Másrészt a magyarok valóban nagy tiszteletnek örvendenek. Jellemző, hogy különböző korokban különböző szakirányok lépnek rivaldafénybe. A XX. század elején, közepén a fizikusok vezettek, pillanatnyilag a matematikusok kapnak nagyobb figyelmet a világban. A komplex rendszerek kutatásában is nagyon erős a magyar vonal. Elhangzottak olyan utalások, miszerint minimum magyarnak kell lenni, hogy az ember labdába tudjon rúgni ezen a területen. A hálózatelméleten belül Erdős Pál és Rényi Alfréd számítanak elődeinknek, akik a 60-as években ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Karinthynak a neve is megjelenik a szakirodalomban, aki a kisvilág-elméletet már 1929-ben leírta. A magyar tudományos hírnév öregbítése folyamatos.
„Behálózva”
– Nagy sikernek örvendő könyveiben közérthető nyelvezettel fogalmazza meg a hálózatokról szóló hatalmas tudását. Hogyan határozná meg a hálózatokat és a hálózatkutatást?
– Olyan világban élünk, amelyben minden cselekvésünk hálózatokon keresztül, vagy hálózatoknak köszönhetően valósul meg: a kommunikáció a kommunikációs hálózatokon keresztül történik; a telefonálás lehetősége a telefonhálózatnak köszönhető; az, hogy kit hívunk, a társadalmi hálónk határozza meg és attól függ, hogy kit ismerünk, kit tudunk felhívni, kit merünk felhívni. Az ismeretségi körünk lényegében egy társadalmi hálót ír le. Biológiai egzisztenciánk is egy genetikai hálótól függ: az hogy egészségesek vagyunk, azt jelenti, hogy a háló megfelelően működik. Ha megbetegszünk, akkor a hálóban valami megromlik. Az üzleti életbe nem javasolt belépnie annak, aki nem hálózatokban gondolkodik: mind a termelés, mind az eladás, mind a vevő megtalálása „hálózati probléma”. Körül vagyunk véve hálózatokkal, amiket talán nem veszünk észre, azonban kulcsszerepet játszanak mind a biológiai egzisztenciánkban, mind a mindennapi életünkben.
A hálózatelmélet lényegében matematikailag, kvantitatívan próbálja leírni ezeket a hálókat. Megpróbáljuk feltérképezni ezeket a hálózatokat, hogy jobban megérthessük ezeket a rendszereket annak érdekében, hogy eszközöket gyárthassunk. Attól kezdve, hogy hogyan adjunk el egy terméket sikeresen, egészen addig, hogy mely génrendszerre kell orvosságot találjunk, hogy a rákot meggyógyítsuk, a hálózatelmélet megoldásokat javasol. Ez tulajdonképpen egy matematikai elmélet.
Körülbelül tíz éve teremtődött meg annak a lehetősége, hogy bonyolult hálókat fel lehessen szisztematikusan térképezni, így matematikailag lehet tanulmányozni. Miközben a hálókat tanulmányoztuk, számos megdöbbentő eredményre jutottunk: bár a hálók, a csomópontok, a huzalok nagyon különböznek egymástól, architektúrájuk mégis nagyon hasonló. Azért létezhet hálózatelmélet, mert a hálózatoknak megvannak a belső törvényszerűségei.
– Szóba került Erdős Pál és Rényi Alfréd munkássága. Ők véletlenszerű hálókat képzeltek el. Ehhez képest mi az új az Önök kutatásaiban?
– Munkásságuk jelentős módszertanilag, ugyanis nagyon sok eszközt, amelyet manapság használunk a hálózatelméletben, az Erdős–Rényi páros dolgozott ki. Rengeteget tanultunk tőlük. Nekik nem állt rendelkezésükre térkép, ezért olyan plauzibilis modelleket építettek fel, amelyeknek volt értelme az ők szempontjukból, de amikor a térképek a kezünkbe kerültek, kiderült, hogy a valódi hálózatok nem úgy néznek ki, mint ahogy ők képzelték el. Ők úgy gondolták, hogy a csomópontok teljesen véletlenszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Ennek az egyik következménye az lenne, hogy a legtöbb csomópontnak körülbelül ugyanolyan számú huzala, kapcsolata lenne.
A társadalmi hálóban ez azt jelentené, hogy a legtöbb egyénnek ugyanolyan számú barátja volna, nem lennének nagyon népszerű és kevésbé népszerű egyének a társadalomban. 1999-ben mi fedeztük fel, hogy ez nem így van. Az első nagyobb hálózattérkép, amit készítettünk a világhálóról, arra utalt, hogy a világunk nem ilyen demokratikus. A legtöbb csomópontnak alig van huzala, és van néhány hihetetlenül csatolt csomópont nagyszámú huzallal, amelyek lényegében összekötik a hálót. Ezek az úgynevezett skálafüggetlen hálók. Kiderült, hogy lényegében ezek sok fontos hálóban megjelennek, a sejthálótól a társadalmi hálóig, az internetig.…Ezek a nagy csomópontok megváltoztatják a rendszer viselkedését.
Visszatérve Erdősre és Rényire: a módszerek, amelyeket kidolgoztak, a mai napig érvényesek, a modell viszont, nem írja le a valódi hálókat. Ez az, amit mi ’99-ben újragondoltunk, és találtunk egy olyant, amelyik sokkal közelebb áll strukturálisan a valódi hálókhoz: az úgynevezett skálafüggetlen modellt.
Nem omlik össze az internethálózat
– Maradva az internetnél: a könyveiben arról ír, hogy a csomópontok tartják össze a hálózatokat, tehát ha elég számú csomópontot vennénk ki, akkor az részhálókra esne szét. Az interneten van néhány mamutcég, amelyik uralja az internetes világot, mint például a Google, a Facebook. Mi történne, ha egy jól szervezett támadás során megpróbálnák ezeket kiiktatni a hálózatból?
– Az internet egy infrastrukturális hálózat, amelyben a csomópontok routerek, vagy számítógépek, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. Több ezer router tartozik a Google-höz, de mi általánosan nem routerek hálózataként, hanem mint keresőprogramra tekintünk a Google-re. Az internettel szembeni támadás nem egy Google elleni támadás, hanem igazából egy routerek elleni támadás lenne. Az a tény, hogy az internetet néhány nagyon sok huzallal rendelkező csomópont tartja össze, arra utal, hogy támadható a rendszer. A jó hír az, hogy a véletlenszerű hibákkal szemben jól védekezik ez a hálózat. Ezt bizonyítja, hogy ha néhány hálózatra kapcsolt számítógép vagy router meghibásodik, az internet még nem omlik össze. A rossz hír, hogy ha koncentrált támadást indítanának a nagy csomópontokkal szemben, akkor ez egy kaszkádszerű lerobbanást hozna létre.
Kérdés viszont, hogy miért nem látjuk ezt. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a cégek védik ezeket a routereket. Az egyik legnagyobb ilyen csomópont Chicagóban van. Ez egy földalatti intézmény, hadseregszerű védelemmel, a fizikai védelmen túl pedig elektronikai védelemmel is rendelkezik, hogy ne lehessen digitálisan megtámadni. A másik érv pszichológiai: azoknak, akik ezt létre tudnák hozni, nem éri meg egy olyan brutális támadást előidézni, ami során az internet összeomlik, ugyanis akkor az eszköztáruk, ahol további dolgokat tudnának létrehozni, megszűnne. Ha valakik támadást akarnak indítani, akkor az elsősorban nem eszközmegszüntetésre irányul, hanem azokat az intézményeket támadják meg, amelyekről úgy gondolják, hogy kárt okoznak egy bizonyos rendszerben. Így pl. megtámadják a CIA-t, az FBI-t, a Fehér házat, és így tovább.
Nem izolál az internet
– Említette, hogy a hálózatok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, így a társadalmi háló is. Egyre elterjedtebbek az új közösségi hálók, mint pl. a Facebook, a Twitter, így a hálózatkutatók olyan adatbázishoz férhetnek hozzá, mint eddig még soha. A virtuális térben megmarad ez a struktúra? Nem áll fenn annak a veszélye, hogy a valóságos kapcsolatok áttevődnek a virtuális térre, így az emberek egyre inkább izolálódnak? Tehát ha minél több időt töltünk Facebookon, a valós kapcsolathálónk egyre inkább szétbomlik?
– Az első kérdés, hogy megmarad-e a struktúra: a válasz az, hogy igen. Végeztünk kutatásokat a Facebookon, a Twitteren, és sok más szociális hálón, beleértve a korai Iwiwet is. Azt látjuk, hogy ugyanazok a struktúrák ismétlődnek meg, mint a valódi társadalmi hálóban: a skálafüggetlen háló jelenik meg az internetes közösségekben is. Ezek a közösségi hálók letérképezik a valóságot, nem találják ki újra azt.
Kezdetben voltak remények arra, hogy a közösségi hálók úgy fognak működni, hogy újabb barátságokat hoznak létre. Ma már tudjuk, hogy nem erről van szó. Egyszerűen a létező ismerőseinket képezzük rá az online felületre. A másik kérdés, hogy történik-e izoláció? Én nem hiszek ebben. A kutatások nem arra utalnak, hogy ez valóban izolálttá tenne bennünket. Valóban egyre több időt töltenek az emberek közösségi hálókon, de ugyanakkor egyre kevesebbet tévéznek. Úgy gondolom, hogy ezeknek összetartó szerepük van, ugyanis azt a lehetőséget adják meg, hogy a barátainkkal kapcsolatban tudjunk állni, akkor is, amikor fizikailag nem vagyunk a környezetükben. Az úgynevezett gyenge kapcsolatokat is fenn tudják tartani. Pl. 15-20 éve nem látott gyerekkori barátokkal könnyen fel lehet venni a kapcsolatot és nagyon könnyen követni is lehet egymást.
Szerintem a média hajlamos arra, hogy mindig a negatív dolgokra fektesse a hangsúlyt. Ha van egy kicsi cikk valamelyik harmadrendű újságban, amelyik arról ír, hogy az internet valamilyen módon elidegenít, akkor ez szalagcímes hírré válik egycsapásra. Alapjában véve ez badarság. A legtöbb finomkutatás arra utal, hogy az internetnek nagyon erős pozitív szerepe van a társadalmi közösségek kialakulásában.
Kapcsoljuk le az internetet, mert nem jó nekünk? Ha az eszköz megszületett, akkor inkább próbáljuk meg a lehetőséget intelligensen használni arra, hogy pozitív hatásokat érjünk el a társadalomban. Én mindig is internet-optimista voltam és vagyok. Hajlamosak vagyunk eltúlozni az internet negatív szerepét. Ez nem azt jelenti, hogy nincs negatív szerepe, de a pozitív szerepek messze túlmutatnak a negatívokon.
Ez a típusú gondolkodás hasonló az átlagszülők tipikus félelméhez (akár Amerikában, akár Erdélyben), miszerint a gyereküket el fogják lopni. Amerikában készítettek egy felmérést, ami szerint statisztikailag kb. 850 évig kéne várni arra, hogy valaki ellopja az utcasarokra kitett gyereket.
Rosszul mérjük fel a félelmek valódi alapját. Ha a gyerekemnek valaha valami baja lesz, akkor az a legnagyobb valószínűséggel az én, vagy a feleségem figyelmetlenségének lesz az eredménye. Ugyanez van az internettel is: ezek az apró félelmek felerősödnek a sajtón keresztül az egyén pszichológiájában, ami nem reális.
– A hálózatkutatás eredményeiből mit lehetne alkalmazni a sajtóban?
– Máris alkalmazzák. Az újságíró szerepe az, hogy eldöntse, mi a hír, de ahhoz hogy eldönthesse, hozzá kell jusson a hírekhez. A Facebook olyan eszköz, ami rengeteg információt szolgáltat, továbbá az online médiából is tájékozódhat az újságíró. Próbáljuk csak meg összehasonlítani a hírforrást most, és harminc évvel ezelőtt. Manapság hírekben, információkban úszunk. Korábban az újságírónak az volt a dolga, hogy megpróbálta kipiszkálni az információt. Manapság az újságíró szerepe az, hogy szelektáljon, hogy eldöntse, mi az, ami hír értékkel bír a közössége számára, és mi nem. Megváltozott az újságírás. Ez a hálózatoknak köszönhető, az online világnak, internetnek, Facebooknak, Google-nek. Emiatt egyre kevesebb újságíróra van szükség. A legtöbb újságíró manapság blogol. Ez azért van, mert az azonnali reakciót várja el tőlük a szakma és a médiafogyasztó társadalom.
Innovatívabbak, akik legalább fél évet töltenek külföldön
– Mit javasol azoknak a jó képességű erdélyi fiataloknak, akik most indulnak a pályájukra?
– A kérdés az, hogy mit akarnak csinálni. Ha kutatók akarnak lenni, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen szinten szeretnék ezt csinálni, és hol adódik erre leginkább lehetőség. Érdekes példa, hogy az elmúlt században Németország tudományos teljesítmény szempontjából nagyon előrehaladt, sikeres tudományos országgá vált, míg Ausztria lemaradt. Mi a különbség a kettő között? Hogy lehet az, hogy két, ugyanazt a nyelvet beszélő országban az egyik a tudományos világban előretőr, míg a másik lemarad? Annak ellenére, hogy Ausztriának óriási volt a tudományos teljesítménye az előző századfordulón: minden nagy tudós megfordult Bécsben. A válasz az, hogy Németország nem csak a belső termelésre hagyatkozott, hanem felismerte annak a fontosságát, hogy a professzorok külföldön is megmérettessenek. Ez csak akkor működik hatékonyan, hogyha az ország ugyanakkor befogadó országgá is válik: megfelelő állást ajánl azoknak, akik visszajönnek. Ausztria nem csinálta ezt. Ott az egyetemeken belül felfele „buktatták” az embereket, nem volt külső megmérettetés.
Visszatérve a mai fiatalokra: fel kell készülni arra, hogy manapság a tudomány, de bármilyen szakma globális. Ezért globálisan kell versenyezni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha ismerjük a versenytársakat. Ehhez el kell menni külföldre, tapasztalatra kell szert tenni, és vissza kell jönni.
Az elmúlt évben számos kutatás jelent meg a találékonyság, az innováció területén. Mindegyik innovációs teszt arra utal, hogy azok az egyének, akik legalább egy fél évet éltek az anyaországukon kívüli országban, sokkal innovatívabbak. Ha egy ilyen tesztet elvégez egy amerikai, aki csak Amerikában élt, gyengébben fog teljesíteni, mint egy olyan amerikai, aki eljött egy évet Európába, aztán visszament a saját országába. Ezek kimondottan logikai, innovációs tesztek, tehát nem azt kérdezik, hogy mi Franciaország fővárosa.
Valószínű, arról van szó, hogy ha egy más közösségben élünk, kutatunk, dolgozunk, akkor ez lényegében rákényszerít arra, hogy ugyanazokat a problémákat más szemszögből nézzük. Ez tulajdonképpen az innováció. Nagyon fontos, hogy a fiatalok kóstoljanak bele más kultúrákba. Turistaként elmenni nem elég, benne kell élni egy ideig az idegen kultúrában.
Amint már jeleztem, ha kutatásról van szó, akkor a kutatási világ globális. Szinte nulla az esélye annak, hogy egy bizonyos témában a szakembert helyben kapjuk meg. A szakember a világ valamelyik másik részén lesz, akihez el kell menni, tanulni kell tőle, és vissza kell hozni ezt a tudást. Ha valaki kutatói pályára lép, fel kell készülnie arra, hogy bizonyos időt külföldön kell töltenie. Ugyanakkor a helyi intézményeknek fel kell készülniük arra, hogy visszacsábítsák ezeket a fiatalokat.
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár),

Lezárult a XX. KÖDAK
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) XX. alkalommal szervezte meg Közéleti Diák- és Ifjúsági Akadémiáját (KÖDAK), amelyen 12-16 középiskolás diáktanácsos számára biztosított szakmai és jellembeli fejlődési lehetőséget öt hétvégi képzésen. A képzéseket követően a résztvevőknek saját források felhasználásával kell műhelytábort szervezniük, amellyel egyéni képességeiket, fejlődésüket bizonyíthatják. A tavaly meghirdetett pályázatra harmincnál többen jelentkeztek. Összesen 14 felvételizőt vettek fel az akadémiára Brassó, Hargita, Kolozs, Maros, Szatmár és Temes megyéből.
Az első hétvégén Szász Levente, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtudományi karának adjunktusa tartott képzést szervezeti menedzsment témában Medgyesen. A második hétvége oktatója Debreczeni Sándor volt, a nagyváradi hétvége témája pedig a pénzügyek, a pályázatírás és szponzorkeresés. A nagybányai hétvégén a Prisma Egyesület egyik munkatársa, Filer Lóránd vett részt, aki a rendezvényszervezésről tartott képzést. A negyedik hétvégén Kósa András-László, szociológus és a KÖDAK egyik alapítója beszélt Homoródfürdőn az érdekképviseletről. Az utolsó hétvégi multiplikátor képzést Kádár Magor nemzetközileg elismert képző tartotta Sepsiszentgyörgyön.
A műhelytábort 2013 januárjában szervezik meg a „Ködakosok”. A Közéleti Diák- és Ifjúsági Akadémia Intézete és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége köszöni a képzőknek, a helyi szervezőknek és a támogatóknak, hogy segítettek a résztvevő diákoknak felejthetetlen élményt nyújtani.
MAKOSZ sajtóiroda
Szabadság (Kolozsvár),

Regáti ünnepség Erdélyben
Egyesülési ünnepségeket tartottak csütörtökön Erdély számos városában Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése évfordulóján. Mire ez a nagy felhajtás, hiszen nem is rólunk, erdélyiekről szól, hallani egy román fiataltól Déván.
Tényleg, mi köze Erdélynek a régátiak ünnepségéhez? Hiszen az 1859-es egyesülés idején Erdély a Habsburg monarchia része volt, a Kárpáton túli események nem érintették. Érthető, hogy Bukarestben, Foksányban és Jászvásáron ünnepelnek, de Erdélyben? 1859-ben Moldva fővárosa, Iaşi egyébként jóval fejlettebb, magasabb kultúrájú város volt, mint a havasalföldi Bukarest, az akkor bevezetett – és 1918 után Erdélyre is kiterjesztett – centralizmus nyomán viszont jócskán elmaradt a főváros mögött, mondhatni, Jászvásár volt a „kis-egyesülés” nagy vesztese.
Erdélynek azonban az égvilágon semmi köze az 1918 előtti regáti eseményekhez, történelmük csak azóta közös. Mégis itt is ünneplik a „kis egyesülést”, szinte nincs város Erdélyben, ahol ne lenne Ştefan cel Mare, Cuza, Kogălniceanu, Griviţei, Plevnei és hasonló nevű utca, gyakran főutca. Bethlen, Báthory vagy Rákóczi utcanévvel viszont véletlenül sem találkozni Erdély városaiban, talán néhány székely kivétellel. Holott ők – és számos más magyar, német vagy Habsburg személyiség – valóban befolyásolták Erdély sorsát, a Regátnál összehasonlíthatatlanul jelentősebb fejlődését, tetteik hatása gyakran évszázadokra volt meghatározó az egész erdélyi társadalom számára. A várost a török alól felszabadító és a Habsburg birodalom révén a civilizált Európához csatoló Savoyai Jenő, például, Temesvár első számú történelmi hőse lehetne, köztéri emlékművekkel, róla elnevezett főutcával, kulturális intézményekkel stb.
A más nemzetiségű nagy történelmi személyiségek neve azonban még most, a huszonegyedik századi, EU- és NATO-tag Romániában is kényes téma. Emléküket csak a kisebbségek őrzik meg, hivatalosan viszont nem, legfeljebb itt-ott egy kis róluk elnevezett mellékutca, és ennyi. Eközben a regáti események és személyiségek körül jelentős a felhajtás, noha semmi közük sem volt Erdélyhez.
Nem ártana néhány történelemóra a hatóságok és a lakosság számára. De valós történelem, nem a román kommunizmus nacionalista mítoszai.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Farizeusok a színen (Békési levelek)
Állítólag egy amerikai filozófus fogalmazta meg anno az alább következőket. Mint minden alapfelismerés, ez is időtlennek bizonyul, azt hiszem. Az örökös hatalom uralomra jutásának és maradásának technikáját mutatja be tulajdonképpen. Magyarország lassan három éve már, hogy megszabadult egy ilyen guvernációtól (gubernációtól?).
Most utódaik úgymond bocsánatot kérnek a határon túli magyaroktól (Erdélyben az RMDSZ szíves asszisztálásával), közben a Közel-Keletről ismét Magyarországra érkező Ron Werber vezérletével elindult a gyűlöletkampány. Első célzottjai a Magyarországra telepedett határon túliak. Ismét. Figyeljünk hát, ismét a hírhedett népszavazás szellemének felélesztése a cél. Hisz álbocsánatkérő farizeusok lennének, nem? De nézzük, mint mond a filozófus, mik az eszközeik.
Az emberek figyelmét el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, le kell foglalni őket harmadrangú, kis társadalmi jelentőségű problémákkal, de amelyek érzelmileg erősen megérintik őket. A bulvársajtó ebben hű szolgájuk lesz. A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében a média révén hamis riasztásokat és álfenyegetéseket kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, szorongani kezdenek. Ha ez elérte a kritikus szintet, közbe kell lépni és meg kell oldani a nem létező, gerjesztett problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását. A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Erre fel kell használni a „fehér” propagandát (kormány irányította médiumok), a „szürkét” (csak részben kormánybefolyásoltak) s a „feketét” (senki sem gondolná, hogy a hatalmat szolgálják). Ezek egy olyan kormány képét vetítik elő, amely erőfeszítve munkálkodik azon, hogy a sötét fellegeket elhessentse a nemzet feje fölül. A megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be. Meg kell győzni őket, hogy minden rossz, ami most történik, az csak a szebb jövőért van, a gyerekeikért. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a gyerekeinknek sokkal jobb lesz, ezért kell áldozatot hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandók benyelni. Le kell szoktatni őket a gondolkodásról, ezért már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban kell fogalmazni. Így megszokják a felületességet, naivak és beetethetőek lesznek. Mindig az érzelmeikre kell hatni, nem az ésszerű gondolkodásukra. Az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint az értelmet. Tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani őket, le kell butítani az oktatást, így az iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze lesz. A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékoztatástól. Pénzelni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, és el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni. A nyájszellem erősítése elsődleges! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenségérzetet, s választandó lehetőségként szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni. Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell vezetni az egyén különféle – ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési – szokásairól, teljes pszichológiájáról. Jobban kell ismerni őket, mint ahogy ők ismerik önmagukat. Titokban fel kell használni a társadalomtudományok legújabb vívmányait ennek érdekében. Nos, eddig a javaslatsor. Erősen lerövidítettem a filozófus „tanácsait”, de így is félelmetesek és nagyon ismerősek, ugye? S a felismert ellenség félig már legyőzött is, ugye? Akkor jó. Csak szóltam, hogy ne feledjük ezeket. És őket. Pálmai Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lőrincz György tükröt tart
Mondhatni bármely elbeszélő alaptörekvése mögött ott kell lennie annak a hitnek és motívumnak, amelyet nagy német kortársunk, Siegfried Lenz egy vele készült interjúban úgy fogalmazott meg, hogy történetek elbeszélése útján megérthető a világ.
Ez a gondolat vezethette Lőrincz Györgyöt is új regényének megírásakor, minthogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar világunkat, legalábbis annak egy szeletét kívánja megérteni egy mindennapi történet elbeszélésével. Az író által elbeszélt történet a mai – az egyik szereplőt idézve – „zavart kor”-ról (200.) s az önmagát kereső emberről szól, a főhős szerint ugyanis azzal a kérdéssel telik az élet, hogy „kik is vagyunk valójában.” (162.) A történet középpontjában egy székelyföldi kisvárosban, felismerhetően Székelyudvarhelyen élő értelmiségi család áll. A szülők egyetlen lánya érettségi után Budapestre kerül főiskolára, de egy idő után egyre inkább az élvezeteket keresi, kitartottja lesz egy idős férfinak, majd a nagyvárosi alvilág magába szippantja, kábítószer áldozatává válik, s mindez a szülőkkel való kapcsolat megromlását, sőt megszakadását is maga után vonja. A folyamat bemutatása a realizmus jegyében s az epika hagyományos eszközeivel történik. Az eseményeken kívül álló elbeszélő szeme végig a főszereplőn, követi annak nehéz lelki tusáját, aki – ahogy magában az anyában megfogalmazódik – a „fájdalom tövissel kirakott útját” járja (18.), de a szó konkrét értelmében is bejárja két alkalommal is a fővárost, reménykedve lánya megtalálásában és visszaszerzésében. A szülők első generációs értelmiségiek, az apa, Gordon Tamás gazdagabb, az anya, Gordon Mária Réka szegényebb tanyasi-falusi parasztcsaládból származik. Egyetlen lányuk, Hanga a középiskolát már más városban, a megyeszékhelyen végzi, s kintlakó diáklányként nem tud ellenállni, mint osztály- és nemzedéktársai közül annyian, a szabados élet kisebb-nagyobb csábításainak. Megveti a kiszámítható életvitelt, keresi az élvezeteket, a mámort, mert úgymond álmodni akar... A maga módján lázad mind a szülők, mind a világ ellen. A főiskolás évek alatt aztán mindezek a hajlamok a végletekig fokozódnak. Egyrészt egy nyers és kirekesztő magyar valósággal találkozik, s így látnia kell a gyermekkorától beléje táplált magyarságtudat értéktelenségét az általa belakott kisvilágban, másrészt enged annak a csábításnak, amit a szabadság dzsungele a nagyvárosban felkínál számára. A szülőkben kétség támad, látva lányuk számukra érthetetlen viselkedését és cselekedeteit (kerüli az anyjával való találkozást, aki csak azért utazott Pestre egy alkalommal, hogy láthassa őt, sőt, félrevezeti, becsapja, a megbeszélt találkákra nem megy el), majd magukban megrendülve keresik a magyarázatot az egyre váratlanabb helyzetekre, amelyekbe lányuk kerül, s mindeközben házastársi viszonyuk is elhidegül... Próbálják felülvizsgálni nevelési módszereiket – az apa, ha nem is az idejében elcsattanó pofonok, de a szigorú normák híve volt, az anya pedig helyt adott a gyermeki öntörvényűségnek, a személyiség úgymond szabad kiteljesedésének –, de még családtörténeti „kutatásba” is belefog az anya, keresve a gyökereket lánya deviáns viselkedését illetően, hasonlóképpen töpreng az új világ beálltán, amely szerinte az emberben feltámadó rossz egyik forrása. Az elbeszélés jelene mindössze három napot érint. 2005 augusztusában egy elektronikus úton kapott levélbeli értesítésre még aznap este autóbusszal a magyar fővárosba utazik Hanga anyja, hogy aztán az érkezést követő két nap keresse lányát, akinek – az értesítés szerint – napok óta nincs, mit ennie. A regényben elbeszélt események viszont egy fél életet fognak át időben, sőt, a családtörténeti kutakodások alkalmával felidézett alakok és események elbeszélésével mondhatni az egész 20. századot úgy, ahogy az nyomot hagyott a két család sorsában. Lőrincz György új regényéről igazán elmondható, hogy tükör, melyben ki-ki szemlélheti önmagát, eltöprenghet saját életén, a szülő például, hogy adott helyzetben mit tett helyesen, s mely döntéseiben lehetett volna bölcsebb, miért s hogyan válhat valaki gyermeke elveszetté, de az elbeszélés módja s maga az epikai építkezés már magáról az íróról s alkotásáról is képet ad az olvasónak. A szív hangjait erős kezdéssel indítja a szerző, a főszereplő egykori diákjának levelével, amelyből lánya kilátástalan helyzetéről értesül a hetek-hónapok óta feloldhatatlan feszültségben és tehetetlenségben élő anya, majd ezt a levélszöveget követően veszi át a szót az elbeszélő, hogy fordulatos módon s részletezően mesélje el levélbe foglalt, a lányról készült és súlyos aggodalomra okot adó helyzetjelentés előzményeit, illetve mindazt, amint az anya a csakis az anyákban élő erős akarat és szeretet, azaz a szív hangjaira hallgatva a milliós nagyvárosban lánya keresésére indul, kevés együttérzést, annál több közönyt, megvetést és megalázást elszenvedve. Egy ilyen egyszerű (?) történet előadása jó helyzetteremtő hajlamot feltételez az író részéről, ugyanakkor változatos közlésformák alkalmazását „írja elő” a szerzőnek, továbbá a feszültségteremtés és -oldás eszközeinek (késleltetés, megszakítás s a többi) mértéktartó használatát, hogy epikai hitelre tehessen szert a mű, s az olvasót magával ragadhassa. Az anyát gyötrő gondok vagy a töprengések visszaadásában fontosak a belső monológok, a párbeszédek meg az anya és a lánya között feszülő ellentétek pontos ábrázolásának eszközei. Figyelmet érdemel, hogy Lőrincz György regényében az anya és lánya közti beszélgetések, illetve a kapcsolattartás a ma használatos technikai eszközök és csatornák útján valósul meg (chat, skype, e-mail, messenger, rövid üzenetek váltása), s ennek hiteles bemutatása végett nyelvi és stiláris téren is kiszélesedik a mű amúgy metaforikus nyelvezetének skálája, hasonlóképpen gazdagodik még a pesti zsargonnal, amelyhez egy-két élethelyzet megjelenítésekor fordul az elbeszélő, akkor például, amikor az anya az aluljárók népe közt próbál lánya nyomára bukkanni, illetve amikor egy drogkereskedőnél érdeklődik utána, s aki arrogáns viselkedésével az anya pillanatnyi lelki összeomlását is előidézi. Utóbbi helyzetben szenvedi el az anya pesti felderítő útja során a legsúlyosabb megalázást, miszerint önkívületében ugyanannak az ágyába kerül, aki őt erkölcsileg megalázta – de akinek köszönhetően talán mégis rátalál lányára! –, nem érzem igazán ebbe a történetbe illő, és még kevésbé, sikerült befejezésnek. Bár a szív hangjait nem könnyű az értelem nyelvére átültetni... Összefoglalva azt mondhatja recenzens, hogy Lőrincz György írói tükre nem torzít, érdemes naponta belenézni, illetve jó, ha fel-felidézzük, amit mutat.
Borcsa János
Lőrincz György: A szív hangjai. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Partiumi deportáltak
A második világháború után, a kollektív bűnösség elve alapján 75 ezer romániai német ajkú lakóst deportáltak a Szovjetunióba kényszermunkára. Nekik mindössze az volt a bűnük, hogy német származásúak voltak.
Az Arad megyei Simonyi falváról közel hatvanan járták meg az Urált, és Szibériát, közülük több mint tucatnyian vissza sem tértek. A 2008-ban állított emlékművön 33 férfi és 26 nő neve olvasható. A legfiatalabb deportált mindössze 17 éves volt, és az elhurcoltak között volt apa és fia is, akik közül egyikük sem tért vissza. A 68 évvel ezelőtt történteknek ma már egyetlen túlélője sem él a faluban.
Az egykori telepes faluban valamikor jelentős német közösség élt, sokan találtak itt otthont a Bánságból, vagy a mai Magyarország területéről, Gyula környékéről is, de mára számarányuk már nagyon megcsappant.
A kényszermunka megpróbáltatásainak szörnyű emlékét a hozzátartozók, és a leszármazottaik mind a mai napig magukban őrzik, megrázó eseményeket elevenítenek fel a mikrofon előtt.
Ám a deportáltak megpróbáltatásai nem értek véget a kényszermunka leteltével, mert miután hazatérhettek, sokukat közülük kulákoknak nyilvánítottak, és a Bărăganba vitték őket munkatáborba. Aki túlélte a román diktatúra öt éves munkatáborainak megpróbáltatásait, az az első adandó alkalommal az anyaországba költözött.
A deportáltak emlékére szervezett ünnepségen Haász Tibor, Tőrmiske polgármestere az emlékmű üzenetére hívta fel a figyelmet: a jelen és a következő generáció figyeljen oda, hogy ilyen atrocitás soha többé ne forduljon elő.
Mind a mai napig a deportáltaktól, de a leszármazottaiktól sem kért senki bocsánatot és még csak remény sincs kárpótlásukra.
Duna Tv
Erdély.ma,

A székelyföldi románok Tamás Sándor megbüntetését kérik
A Kovászna megyei tanács elnökének megbüntetését kéri a Diszkriminációellenes Tanácstól a öntözés
székelyföldi Románok Civil Fóruma.
A testület közleményben kifejti: Tamás Sándor román és demokráciaellenes nyilatkozatai sértik a románokat saját hazájukban.
A magyarellenességéről elhíresült Kovászna és Hargita megyei Románok Civil Fóruma azt kéri a diszkriminációellenes tanácstól, indítson eljárást Tamás Sándor ellen „román- és demokráciaellenes” kijelentései miatt. A románok fóruma sérelmezi, hogy Tamás Sándor sajtótájékoztatón kijelentette, nincs vitája, a Háromszéken született románokkal, hanem azokkal van, akiket a Szekuritáté költöztetett ide, és interetnikus feszültséget szítanak.
A Románok Civil Fórumának vezetője az a Ioan Lăcătuşu – akiről úgy tudják, a Román Kommunista Párt az elrománosítás összehangolását bízta rá – közleményben kifejti: Tamás Sándor kijelentésével diszkriminálta a románokat saját országukban. Ioan Lăcătusu szerint Tamás Sándorra és más magyar vezetőkre jellemző, hogy „nem szeretik a gerinces románokat, akik jól ismerik az elszékelyesített terület történelmét, hanem inkább a multikulturális románokat kedvelik, akik partnereik a szeparatizmusban”.
Tamás Sándor híradónknak elmondta: a Románok Civil Fórumának közleményére nem kíván reagálni. A háromszéki történésekre Kovács Péter az RMDSZ főtitkára blog-bejegyzésében reagált, és leszögezi, hogy Romániában nincs kisebbségbarát román anyanyelvű politikus. „Azt képzelik, amit mi, magyarok kérünk, azt tőlük, a többségi nemzettől kell elvenni. Súlyosan tévednek!”- fejti ki Kovács Péter.
kolozsvariradio.ro/Sláger Rádió
Erdély.ma,

Bányából bányába
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház újból bekerült a többszörösen díjazott társulatok közé. A Székely Csaba trilógiájából eddig bemutatott Bányavirág és Bányavakság című előadásokat a nagy sikernek köszönhetően az anyaországban is színre viszik. Ezáltal a magyarországi színházkedvelők is betekintést nyerhetnek a szerző által leírt erdélyi hétköznapokba. De milyen világ rajzolódik körül a Bányavirág és -vakság megtekintése nyomán?
A színművek vitathatatlan művészi élményt nyújtanak egy letargiával elárasztott, önmagát fojtogató, halálra ítélt közösség bemutatása által. A bányavidék figurái jelképesen tudatják a nézővel, hogy Erdélyben az asztalról nem hiányozhat a pálinka, a közbeszédből a trágár nyelvezet, a közhangulatból a depresszió, a közéletből a korrupció, az emberek gondolatvilágából pedig az idegengyűlölet vagy akár az öngyilkossági hajlam. A „spirói mélységeket” feszegető drámai hangulatban nem jut szinte lélegzetvételnyi ideje sem a nézőnek, hogy összeszedje magát és nevetni tudjon a saját maga – vagy környezete – nyomorúságain. A váratlan fejlemények sorra bontják elemeire azokat az értékeket, amelyek a kisebbségi lét egykori pillérei voltak, mint például a nemzet- és hazaszeretet, a becsületesség vagy a családközpontúság. Őszinte, de ugyanakkor sarkított megvilágításban mutatják be az erdélyi magyarokat és románokat egyaránt. Az előadások „kegyetlensége” a fel nem oldással tetőződik, pontosabban azzal, hogy az előrevetített tragédiák mind be is következnek, a maguk visszafordíthatatlan, súlyos következményeivel együtt. A cselekmények valós hatása miatt szinte biztosra vehető a katarzis.
Amint elhagyjuk a színháztermet, és próbálunk visszazökkeni a „normális” hétköznapjainkba (talán azokba, amelyeket a „bányák világából” megismertünk?), felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ott van-e a pálinkásüveg a mi konyhaasztalunkon? Rejtőzködik-e bennünk kezelhetetlen depresszió? Korruptak vagyunk-e mi és a környezetünkben élők? Utáljuk-e a románokat és utálnak-e ők minket? Ennyire nyomasztó és kilátástalan lenne a létünk? Természetesen az említett előadásoknak nem az a célja, hogy elrontsák a jókedvünket, és „negatív visszacsatolással” káros hatást érjenek el bennünk. Az „átlagos” nézőt mindössze gondolkodóba ejtik és művészi élményben részesítik.
De mi fog majd történni az előadás többi (esetleg kívülálló, ez erdélyi valóságba be nem avatott) nézőjével? Milyen benyomással fognak ők maradni? Ki fogja nekik elmagyarázni, hogy itt bizony nagyon sok boldog, lelkileg kiegyensúlyozott, anyagilag stabil, elégedett magyar ember (is) él? Hogyan fogják majd elhinni, hogy a Székelyföldön és a magyarlakta vidékeken jó barátságban (is) élnek a románok és a magyarok? Hol vannak Erdély kultúrmecénásai, akiknek gondoskodniuk kellene arról, hogy a komor és realista önképábrázolások mellett másfajta műveink is szülessenek? Volna hely bőven az új alkotásokban is a humornak, a székely furfangnak, a találékonyságnak és a józan paraszti észnek, ezek pedig hasonló művészi élményben részesítenék a nézőt, amennyiben egy hasonlóan tehetséges szerző tollából születnének, mint amilyen a Székely Csabáé. Megfelelő ihlet és tehetség mellett írhatna valaki például egy Borvízvirág című darabot, amely a székelyföldiek „antinacionalista” vendégszeretetét és piachódító vállalkozói rátermettségét mutatná be (a jó és rossz tulajdonságaival együtt). Nem a Bányavirág helyett, hanem mellé.
Ferencz Zsombor
Krónika (Kolozsvár),

Tizenkilenc pedagógust díjaztak oktatói-nevelői oklevéllel
A szimbolikus díjjal a pedagógusi életpályát részesítik elismerésben
Kétévente megszervezendő rendezvényre került sor szombat délelőtt a János Zsigmond kollégium imatermében: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete tizenkilenc pedagógust (óvó- és tanítónőket, továbbá tanárokat) részesített érdemes oktatói-nevelői oklevélben. Tárkányi Erikától, az RMPSZ Kolozs megyei szervezete elnökétől megtudtuk: az iskolák tavaly decemberben juttatták el hozzájuk a jelöltek nevét, akik közül a 15 tagú megyei választmány szavazással választott ki tizenkilencet. A jelképes díj célja az, hogy a nyugdíjas vagy még aktív pedagógus érdemeit elismertesse. A laudációkból kirajzolódó gazdag életművekből kivételes képességű, a pedagógus szakmát hivatásnak tekintő szakembereket ismerhettünk meg. A díjazottakról egyhangúlag elmondták: alapos felkészültségű, a gyerekeket szerető pedagógusok, akik a tudás átadása mellett a magyar identitás megőrzésére is törekedtek.
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Taps az ünnepeltnek: 20 éves a Téka Alapítvány
Vasárnap hajnalig tartott a szamosújvári művelődési alapítvány kedden kezdődött születésnapi rendezvénysorozata. Minden korosztályt megszólító, sokszínű programok várták a város lakóit, akik pozitívan válaszoltak: minden rendezvény telt házzal zajlott.
A Magyar Kultúra Napján, Bartók és Kodály műveivel ismerkedhettünk Kovács Hajnal zenetanárnő segítségével, Simó Júlia illyefalvi tervező gyönyörű ruhakollekcióját csodálva.
Múlt és jelen folyamatosságára mutatott rá a szerdán szervezett Sütő György matematika emlékverseny (5-12 osztályosok számára), melyet a mostani matematikatanárok szerveztek. Városunk legendás matematikatanára, nevelője emlékére az örmény temetőben kialakított emlékhelyen plakettet avattak, ahol díjazták a kis matematikusokat, de volt diákok (románok és magyarok egyaránt) emlékeztek, méltatva egykori tanáruk, osztályfőnökük munkáját. Este a Téka Alapítvány konferenciatermében Pál Emese művészettörténész, doktorandusz, Világosító Szent Gergely ábrázolásai erdélyi oltárképeken című vetített képes előadásából az örmények nagy szentjének életútját és kínszenvedéseit ismerhettük meg, valamint rácsodálkozhattunk erdélyi, velencei, indiai ábrázolások párhuzamaira.
Csütörtökön Orbán János Dénes volt a Hayak kávézóban zajló irodalmi kávéház vendége, aki szövegeiből olvasott fel, majd Debreczeni Orsolya helyi magyartanár, az esemény moderátora kérdezett. Olyan témákról hallhattak a jelenlevők, mint a költő kedvencei, a mai olvasó elvárásai, a szavak létjogosultsága. Az est a Tékában folytatódott filmvetítéssel, amely az induló filmklub bevezető eseménye is volt egyben.
Vajdasági fiatalok vendégszereplése
Péntek délelőtt az elemisek rendhagyó zeneórán vehettek részt, délután az óvodásokkal együtt rendhagyó Prücskök-játszóházban temettük már a telet. A közös farsangoláson népi gyermekjátékokat, táncokat ismételtünk, új farsangi dalt tanultunk, melyet el is énekeltünk az égő kiszebáb körül. A kiszebáb nem égett magára, magával vitte papírfecnire rajzolt huncutkodásainkat is. A játszóház közös fánkevéssel zárult.
19 órától az adai, vajdasági fiatalok vendégszereplése volt a helyi Művelődési Házban. A Diend című darab a végzős fiatalok zenés kálváriája, a középiskolás végzős diákok problémáit mutatja be, sajátos látásmódban. A továbbtanulás, pályaválasztás, felnőtté válás korántsem egyszerű és fájdalommentes, az adai diákok ezt nagyon hűen tolmácsolták.
Az adaiakkal és az ünnepre érkező sok baráttal az Égtájak – Vendégségben Budapesten rendezvényeken ismerkedtünk meg, ahova a Kaláka több mint 10 évig hivatalos volt. Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület a 20 éves jubileum alkalmával társszervezőnk volt, amiért minden köszönetet megérdemelnek.
Kórustalálkozó első alkalommal
Szombat reggel is benépesült a szamosújvári Művelődési Ház. Első alkalommal szervezett a Téka Alapítvány kórustalálkozót, amely sikeresnek bizonyult. Fellépett a szamosújvári Művelődési Ház kórusa, kolozsvári és szamosújvári baptista egyházak kórusa, a szamosújvári örmény, görög katolikus, református és ortodox énekkarok, valamint a békéscsabai Trefort Ágoston Szakközépiskola Fiúkórusa és a házigazda Rozmaring népdalkórus. A telt ház előtt zajlott bemutatkozást kötetlen beszélgetés, ismerkedés zárta.
A táncházszervezéstől a Nemzeti Intézményig című könyv bemutatására délután került sor a Téka Alapítvány konferenciatermében. Balázs-Bécsi Attila, az alapítvány elnöke szerkesztésében, a könyvben a történelmi adatokon, sajtóanyagokon és fotókon túl, méltatások és a régi és jelenlegi tagok, munkatársak szubjektív visszaemlékezései is helyet kaptak. Dokumentum és olvasmány egyben. A médiapartner Kolozsvári Rádió munkatársai ajándékát is megtekinthettük, olyan videoanyagot, amelyben a 20 év fontosabb interjúi, eseményei villantak fel. Majd a Harmadik Zenekar és Katona Annamária népdala, a Kaláka és Téka csapata köszönte meg Balázs-Bécsi Attilának az eddigi munkáját. Balázs-Bécsi Vilmosnak, első koreográfusunknak ma is meghatározó szerepe van a Kaláka életében, tőle tanultunk nemcsak tánclépést, fegyelmet, de emberséget és tartást is.
Ezt követően a Művelődési Ház nagyon szűkösnek bizonyult. A szamosújvári közönségen kívül sok közéleti személyiség is megtisztelt jelenlétével: Kallós Zoli bácsi, aki kezdettől fogva támogatta munkánkat, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és kabinetigazgatója, Nagy Zoltán, valamint a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárságának részéről Brendus Réka főosztályvezető és Nagy Bercel kabinetigazgató. Ott volt Kötő József, a Téka mindenkori jó barátja, Máté András Levente, László Attila, Vákár István valamint megyei és helyi tanácsosok. Képviseltette magát a Kolozs megyei tanfelügyelőség, a helyi polgármesteri hivatal, de az abai (magyarországi) testvérvárosunk is.
Az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület részéről Goldschmied József és Kovács Zoltán a magyar kormány ezüstérmét adták át a tánccsoportnak és alapítványnak illetve egy interaktív táblát az épülő iskolába. A gálaműsort ünnepélyesen megnyitotta Kelemen Hunor, aki biztosította a Tékát az RMDSZ támogatásáról, Nagy Bercel és a helyi polgármester, aki ugyancsak gratulált és további együttműködésben látja a közös terveink megvalósulását.
A 2010-ben alapított Téka díjat idén Harangozó Imre, újkígyósi néprajzkutató kapta, az Elismerő Oklevelet a helyi 51 számú Czetz János Cserkészcsapat. A díjat annak ítéljük oda, aki évek óta támogatta a Tékát, ugyanakkor barátaink is lettek. A helyi cserkészcsapat sok rendezvényen, mint a mostaniban is partnerünk. Gratulálunk a kitüntetetteknek.
A gálaműsoron felléptek a Kaláka baráttánccsoportjai: a balánbányai Ördögborda Prücskök, a dési Aranyeső, a kolozsvári Zurboló, Ördögtérgye. Bemutatkozott a Rozmaring népdalkör és ifjú zenekarunk, a Kontra Banda. A Harmadik zenekar a Sóvirág zenekarban velük együtt zenélő Prózsa Tündére emlékezett, aki már 10 éve nincs köztünk. Vendégeink voltak a kárpátaljai Csapról az Arabeszk együttes, és az eszényi Ritmus néptánccsoport.
Minden születésnapon az ünnepeltté a legnagyobb taps, most se volt ez másként. Újdonságként ezen a születésnapon felléptek az egykori Kalákások gyerekei is.
Fodor Emőke
Szabadság (Kolozsvár),

Kettős ünnepet tartott az RMKT
Komoly teljesítmény áll a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) mögött, az erdélyi magyar gazdaság nagyon fontos a nemzetpolitika számára – méltatta a civil szervezet munkásságát Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, abból az alkalomból, hogy a Közgazdász Fórum – az RMKT szakfolyóirata – megjelenésének és az RMKT-székház 15. évfordulóját ünnepelte a civil szervezet.
Szécsi Kálmán, az RMKT elnöke eközben arról beszélt, hogy 15 évvel ezelőtt a székház megszerzése fontos lépés volt az infrastruktúra-fejlesztés szempontjából, de legalább ennyire jelentős lépés volt a kéthavonta megjelenő szakfolyóirat kiadása is.
Az ünnepélyes megemlékezés elején a Közgazdász Fórum korábbi és jelenlegi főszerkesztői tekintették át a szaklap másfél évtizedes történetét. Somai József, a folyóirat első főszerkesztője felidézte: a Közgazdász Fórum az első évben egyszerű hírlevélként jelent meg, majd másfél év múlva kiadták ezzel a címmel az első folyóiratot. 2006 januárjától az RMKT együttműködik a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság karával, ugyanebben az évben díjjal jutalmazták a szakmai publikációt. Nagy Bálint, aki 2009–2012 között volt a főszerkesztője a kiadványnak, arról beszélt, hogy az évek során számos változáson ment át a lap, ami tartalmát, stílusát, célközönségét illeti. Időközben a hírlevél szakkiadvánnyá alakult át, és az akkreditációs követelményeknek is meg kellett felelni. Ma már a nemzetközi adatbázisban is szerepel a folyóirat. Kerekes Kinga, a lap jelenlegi főszerkesztője eközben arról számolt be, hogy nemcsak romániai, hanem magyarországi szerzők is írnak a lapba, amely immár a Magyar Tudományos Akadémia jegyzékében is szerepel. Hozzáfűzte: a nemzetközi elismerést akadályozza, hogy a kiadvány magyar nyelvű, de küldetésüknek tekintik a magyar gazdasági nyelv ápolását.
A rendezvény végén került sor a Közgazdász Fórum éves díjátadására, az ezer lejes pénzjutalmat és a vele járó oklevelet Reguly Ágoston, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákja nyerte.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Huszárakadémia Bálványosfürdőn
Az előző négy, Hargita megyében megtartott Huszárakadémia után a hét végén második alkalommal került sor az erdélyi katonai hagyományőrzők elméleti képzésére Háromszéken, Bálványosfürdőn. Szombaton és vasárnap mintegy százötven huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt a sorrendben immár hatodik találkozón.
Az idei Huszárakadémiára Budapestről, Szegedről, Debrecenből, Kaposvárról, Marosvásárhelyről, Gyulafehérvárról, Biharból, Gyergyóból, Csíkból, a Kászonokból, Erdőszentgyörgyről, Havadról, Székelyudvarhelyről, Székelyderzsről, Szentegyházáról, Uzonból, Gidófalváról, Árkosról és Kőröspatakról érkeztek hagyományőrző huszárok és előadók. Az utóbbi három települést a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület képviselte, és természetesen jelen voltak a torjai huszárok is. Szombaton a Vár Panzióban a huszársággal és a lóval kapcsolatos szakmai előadásokat tartottak zömében magyarországi történészek és hadtörténészek. Tegnap reggel a Bethlen Gergely Mátyás-huszárezredes életéről szóló előadást követően a résztvevők Altorjára utaztak, ahol a felvonulás után zsúfolásig telt templomban a Hatos Mihály plébános által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Daragus Attila, a község polgármestere elmondta: jövőre emlékjelt állítanak az itt megtartott Huszárakadémiák tiszteletére. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd az Árpád-szoborhoz vonultak, ahol Vass László szegedi hagyományőrző alezredes felolvasta a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség előléptetési parancsát. Többek között őrnaggyá léptették elő Kádár Lászlót, alezredessé Miholcsa Józsefet, főhadnaggyá Hatos Mihály tábori lelkészt, századossá Jakab Kevendet és Kövér Györgyöt, hadnaggyá Bodoki Bélát. Erdély egyetlen Árpád-szobra előtt a résztvevők alapi kiképzést is kaptak, a huszárok imádságos szertartását sajátították el. Altorjáról a hagyományőrzők visszamentek Bálványosra, ahol Csontos János hagyományőrző huszár főhadnagy, a debreceni II. Honvéd Huszárezred vezetője Bem apóról és a tervezett Bem-emléktúráról tartott előadást. Székely Tibor hagyományőrző dandártábornok a vezérkari gyűlést követően bezárta a hatodik Huszárakadémiát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

REPLY Lesz-e magyar összefogás az európai kisebbségekkel?
Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt.
A decemberi parlamenti választások után semmi sem változott a Kárpát-medencei magyar közélet viszonyrendszerében. Ami persze nem meglepő, egyetlen közéleti szereplő sem volt annyira naiv, hogy arra számított volna, az RMDSZ nagyarányú győzelme helyre rakja a dolgokat, és a következő ciklus közepéig a vesztesek, elfoglalva Erdély politikai porondján a nekik megmaradt kis szeletet, a bizonyítványukat magyarázzák és a sebeiket nyalogatják.
A választók viszont minden bizonnyal valamiféle katarzisra számítottak, arra, hogy a választások elmúltával - vásárhelyiesen szólva - a politikai mocskolódásnak egy ideig vége lesz, és új fejezet kezdődik az erdélyi politikában.
Nos, nem történt változás. Mint ahogyan ebben a viszonylatban az RMDSZ-ben lezajlott elnökválasztás sem hozott semmi változást, a Szövetségben lezajlott fiatalítás ellenére sem. Ellenfeleink húsz éve székükhöz ragaszkodó emberekről beszélnek, miközben lassan Tőkés László az egyetlen erdélyi magyar politikus, aki 1989 óta egyik bársonyszéket a másik után húzza maga alá, néha egy időben többet is. A választások után, tükörbe nézés helyett, a szerkesztőségek e-mail címére változatlan intenzitással érkeznek a sablonos nyilatkozatok, az RMDSZ-t posztkommunista, neptunista, tájbasimuló, bársonyszékhez-ragaszkodó stb. társaságnak tituláló kinyilatkoztatások.
Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője
Hegyeshalomtól keletre a számok minden bizonnyal mást jelentenek, itt az önkormányzati választások, 86-7-7, illetve a parlamenti választások 87-13 arányát továbbra is lehet úgy olvasni, hogy Erdélyben egyenrangú alakulatok léteznek, amelyek fölött Tőkés László személye áll. Hegyeshalomtól nyugatabbra a partnerek nehezen értik ugyan az erdélyi magyar szervezetek belső viszonyait és versenyét, de a számokat ismerik, ezért következtetésük egyértelmű: az erdélyi magyarság legitim politikai képviselője az RMDSZ. Mint ahogyan például Dél-Tirolban az SVP, a német lakosság legnagyobb alakulata számít legitim képviseletnek, még akkor is, ha a tartományban az abszolút többsége mostanra pengeélen táncol, két függetlenségpárti alakulat, egy zöldpárt és a helyi olasz párt egészíti ki az ottani arányokat.
Az európai partnerek tehát az erdélyi magyarság legitim képviselőjének, az RMDSZ-nek a kisebbségi európai polgári kezdeményezésről szóló javaslatát fogadták el. A szövetség törekvése nem új keletű, hiszen politikai programja és külpolitikai határozata értelmében célja az európai kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtése, 2011 áprilisában pedig megállapította, hogy az európai polgári kezdeményezés ebbe az irányba mutató eszköz lehet. Az elsőként megkeresett partner az európai kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN volt, és ehhez csatlakozott természetes szövetségesként a dél-tiroli SVP.
Európa két nagy nemzeti közösségének legitim képviselete és a több mint kilencven szervezetet képviselő FUEN már jelentős európai kisebbségi szolidaritást jelent. Ehhez jelezték csatlakozási szándékukat további franciaországi, dániai, hollandiai, belgiumi, németországi, lengyelországi, görögországi szervezetek és közösségek. Az európai kisebbségi összefogás tehát adott, ennek lehetnek további partnerei a Kárpát-medencei magyar szervezetek, kiteljesítve az európai szolidaritást. Okafogyott tehát Tőkés László felhívása, hogy egy külön nemzetpolitikai műhelyben, az egyébként semmiféle jogi alappal nem rendelkező Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanácsban (KMAT) kellene a kezdeményezés kapcsán a magyar összefogást megteremteni (furamód, Budapesten, erdélyi tennivalóinkról). Tőkés László arra a polgári kezdeményezésre próbál igazságosztóként és összefogás-teremtőként rátelepedni, mint valami nemzet fölötti egyszemélyes intézmény, amelyhez az elmúlt két évben csupán néhány sajtónyilatkozatnyi és két KMAT-ülésnyi hozzájárulása volt. Nyilatkozatok helyett tartalom
Két héttel ezelőtt, az alapító partnerek megállapodás-kötése után, Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök egy sajtónyilatkozatban arról beszélt, hogy szerinte az RMDSZ-t az EMNP javaslatai ihlették. A Jereváni Rádió és az ellopott kerékpár esete áll fenn. Az RMDSZ első szövegváltozata ugyanis 2011-ben született, amelyről már partnereinkkel egyeztettünk, és alapjául a Szövetség 2011. februári kongresszuson elfogadott külügyi dokumentuma szolgált. A javaslat 2012. január 26-án került nyilvánosságra az Európai Parlamentben rendezett konferencián, ahol Winkler Gyula mutatta be az elképzelést egy közös nyilatkozattal együtt, amelyben az tételesen szerepelt. A megszövegezéshez kísértetiesen hasonlító EMNP-javaslat pedig egy héttel később, a 2012. februári KMAT-ülésen jelent meg, az EMNP Külügyi és Nemzetpolitikai Kabinetjének fejlécével, Szilágyi Zsolt aláírásával. Ezt követően az RMDSZ, az EMNP és az SZNT közösen, magyar szakértőktől kért normakontrollt. Akkor jelent meg az EMNP-nek a polgári kezdeményezésről szóló utolsó tartalmi utalása.
A polgári kezdeményezés mögött a Szövetségben két év munkája, kongresszusok, konferenciák, több tucat egyeztetés, vita, több alkalommal módosított javaslatcsomag áll, amelyen minden bizonnyal az utolsó pillanatig lesz még csiszolnivaló. Ez a munkafolyamat valószínűleg idegen egy olyan politikai személyiségtől és környezetétől, akinek munkája egyszemélyes intézményként nemzetpolitikai kinyilatkoztatásokra és értékítéletekre korlátozódik.
Ebben a pillanatban legfeljebb két magyar indíttatású kisebbségi polgári kezdeményezésről lehet beszélni, az európai szolidaritással készülőről és az SZNT javaslatáról. Személy szerint úgy érzem, hogy Izsák Balázs regionális irányú kezdeményezése beillik a széles körű kisebbségvédelmi intézkedés-csomag javaslatba. A nyilvánosságra hozott szöveg azt kéri: „Az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. (...) A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.” A szöveg meglehetősen távol áll attól, hogy a közleményekben megjelent szándéknak megfelelően Székelyföld területi autonómiáját kérné, de kétségtelenül korrekt és európai. Az SZNT tervezete találkozik az RMDSZ regionalizációs céljával, hiszen a 2007-ben a bukaresti parlamenthez benyújtott törvényjavaslat a fentiekben is jelzett elgondolásból fakadt. Az európai szolidaritással készülő kezdeményezésnek a regionális fejlesztés és a területi kohézió mindenképpen része lesz.
Csatlakozás az európai szolidaritáshoz
Készül tehát a kezdeményezés-csomag, amelynek elemeiben konszenzussal egyetértenek az európai kisebbségi közösségek, és amely a magyar nemzeti közösségünk szempontjából is jelentős előrelépést jelentene a kisebbségi jogok szavatolásában. Ugyanakkor adott egy széles körű európai szolidaritás. Ez az eredménye az RMDSZ több mint két éves polgári kezdeményezéssel kapcsolatos munkájának. Természetes volna, hogy valamennyi magyar szervezet, amely célnak tekinti, hogy létrejöjjön az EU-s szintű kisebbségvédelmi politika, a meglévő európai összefogáshoz csatlakozzon. Ez nem az RMDSZ-hez jelent csatlakozást, hanem a közös kezdeményezéshez, az európai kisebbségek nagyobb családjához. Az ajtó nyitott minden csatlakozni kívánó szervezet számára, függetlenül attól, hogy melyik tagállamból származik.
Vincze Loránt
A szerző az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára
Transindex.ro,

Magyar Művészetért Díjat vehetett át Kiss Csaba
A Gubcsi Lajos nevével fémjelzett Magyar Művészetért Alapítvány színművészeknek odaítélt díját vehette át vasárnap Kiss Csaba színművész, a Szigligeti Társulat tagja.
A Tűzoltó című Szép Ernő-vígjáték után a bábszínházban megtartott díjátadáson Gubcsi Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta általában véve a színművészek jelentőségét a magyar kultúrában, s örömét fejezte ki, hogy Meleg Vilmos színművész épp Kiss Csabát javasolta a díjra. Meleg Vilmos laudációjában felelevenítette első találkozását a pályakezdő színművésszel, hisz a főiskola elvégzése után tudatosan a váradi színházhoz jelentkezett, mivel ebben az időszakban sok zenés darabot tűzött műsorra a társulat, és bevallása szerint mindig is ez a műfaj állt hozzá a legközelebb. Lehetősége is nyílt eljátszani több kiemelkedő szerepet zenés előadásokban, ő volt többek között Manuel a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben, Bóni gróf a Csárdáskirálynőben, Ibolya Ede a Csókos asszonyban, a címszereplő a Tom Jones című vígjátékban, valamint Baracs István a Mágnás Miskában.
Kiss Csaba meghatódottan vette át a díjat, mint mondta, a színészeknek igen is fontos a siker és az elismerés, a hasonló díjak mellett azt tartja igazán nagy „kitüntetésnek”, amikor megismerik az utcán, a piacon, és gratulálnak neki.
erdon.ro,

Markó Béla szerint Kós Károly öröksége mindenkié
Kós Károly szellemi öröksége mindenkié, aki jót akar az erdélyi magyar népnek - reagált Markó Béla azokra a bírálatokra, amelyek a személyét és az általa vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványt érték azt követően, hogy Kolozsvárra hívta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségét, és együttműködési szerződést kötött az MSZP Táncsics Mihály Alapítványával.
A Markó Béla politikai esszéjét a maszol.ro portál közölte hétfőn. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke szerint "túl egyszerű lenne a magyar-magyar viszonyt arra redukálni, hogy jön az urna, megy az urna, hozzák a hamvakat, viszik a szavazatokat...".
Markó szerint képmutatás "pártot uszítani az RMDSZ-re", "utána pedig értetlenkedni, hogy miért nem vagyunk hűségesek". "Azok vagyunk. De nem a magyarországi politika lehangoló, presztízs-romboló zűrzavarához, nem a máris elkezdődött ottani választási kampányhoz, hanem közös nemzeti érdekeinkhez" - jelentette ki. Hozzátette, a nemzetnek csak akkor van lehetősége szellemiekben, anyagiakban gyarapodni, ha befogadó lesz, és nem kirekesztő.
Az RMDSZ volt elnöke nyomatékosította: ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni. Szerinte aki nem látja, hogy Magyarországon politikai szekértáborok akarják magukénak az erdélyi magyarságot, az semmit sem ért a Kárpát-medence jelenlegi állapotából. "Aki nem veszi észre, hogy nacionalista szlovákok, szerbek, ukránok, románok nevetnek a markukba megosztottságunk láttán, az nem ismeri a huszadik század balkáni és kelet-közép-európai történelmét" - fogalmazott Markó.
A szenátor közölte, számára magától értetődőnek tűnt, hogy Kós Károly nevét viselje az az alapítvány, amelyet bejegyzésekor közéleti fórumként képzeltek el. Megállapította, Wass Albert vagy Nyírő József kultusza helyett sokkal inkább a transzszilván eszmeiséget megtestesítő Kós Károly kultuszára lenne szükség Erdélyben.
Markó Béla hevesen bírálta Tőkés Lászlót, aki korábban nyilatkozatban foglalt állást az MSZP kolozsvári meghívása ellen. Leszögezte: Tőkés Lászlónak "több püspöki mandátummal a háta mögött sincsen fogalma arról, hogy mit jelent a tolerancia, de attól még nyakra-főre megmondja nekünk, hogy mi a nemzeti és mi a nemzetietlen".
Leszögezte, aki Erdélyben tartós jövőt akar a magyaroknak, az nem ideológiákról, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról "papol", hanem megpróbál minél többeket a közös célok mellé állítani. Korábban az RMDSZ erdélyi politikai ellenfelei, továbbá Kós Károly egyik unokája is tiltakozott amiatt, hogy a nagyapja nevét viselő alapítványt politikai törekvések szolgálatába állították.
MTI

Az elsodort város
Székely város-e Székelyföld egykori fővárosa, Marosvásárhely? – merült fel a kérdés a minap egy alternatív történelemkönyv vásárhelyi bemutatóján. „A vásárhelyi magyar lakosság eredetét tekintve világos, hogy többségében ma már nem székely származású a közösség” – vélekedett a témában jártas kiváló szakember. Nos, ebből következően megválaszolhatnánk a kérdést akár egyszavas kijelentéssel is… Ehelyett talán helyénvalóbb lenne elgondolkodni azon, hogy a földrajzilag Kolozsvár és Székelyudvarhely közötti félúton fekvő egykori Székelyvásárhely merre sodródik, a tömbmagyarság vagy a szórvány felé?
Az 1989-es politikai fordulat pillanatában, s még a 90-es évek derekán is úgy tűnt, hogy Vásárhely az erdélyi magyarság szellemi, gazdasági és politikai központjává válhat. Reménykedésre adott okot a kezdeti „forradalmi” hevületben támadt lelkesültségen túl, hogy a város, az erőszakos betelepítések ellenére, megőrizte magyar többségét. Igaz, 1990 fekete márciusa után megtört a remény, felgyorsult a kivándorlás. (Amihez a román-magyar „vasfüggöny” megszűnte is hozzájárult.) Ennek ellenére, még az 1992-es népszámlálás adatai szerint is, a magyar lakosság jelentette a többséget. A kilencvenes években sorra magyar polgármesterek álltak a város élén, el egészen 2000-ig, amikor először került demokratikus úton, azaz szabad választások révén román nemzetiségű politikus a tisztségbe. Ekkor fordultak át az etnikai arányok a románság javára, legalábbis a 2002-es népszámlálás adatai szerint.
Az ezredforduló jelentette a fordulópontot, ekkortól vált nyilvánvalóvá, gyorsult fel a magyarság háttérbe szorulása. A 2000-es helyhatósági választások kudarca, a polgármesteri szék elvesztése után Markó Béla akkori RMDSZ-elnök még Vásárhely-stratégia kidolgozásáról, intézményépítésről, fiatal szakemberek, egyetemi oktatók idevonzásáról beszélt. Maradtunk a szavakkal. No meg az RMDSZ-politikusok vagyonosodásával, pereputtyuk helyzetbe hozásával.
Az ezt követő helyhatósági választásokon sorra buktak meg a „Szövetség” polgármesterjelöltjei, név szerint Kelemen Atilla, Borbély László s legutóbb Frunda György. A város magyarsága, az állandósult kudarcélmények hatására, folyamatosan hátrál, mára már elért a falig. Egyesek szerint azon is túl… Az idősebbek, különösen a nyugdíjasok belefásultak a túlélésért folytatott napi küzdelembe, elfordultak a közélettől, a politikától, a fiatalok pedig azt keresik, hol, merre, a világ mely táján találhatják meg egyéni boldogulásukat.
Ezek után ha azt kérdeznék, merre tart Vásárhely, azt kellene válaszolnunk, hogy egyre távolodik a Székelyföldtől, a tömbmagyarságtól és feltartóztathatatlanul sodródik Kolozsvár, a szórvány felé.
Szentgyörgyi László
Szekelyhon.ro

Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség – Tanulmányi nap Csíksomlyón
izenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint.
Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel.
Autonómia az egyház tanításában
Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem „saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált”, a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan „kiskorúsítja”. Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége. Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből.
Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében
Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát-medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb.
Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Jön a vizitdíj finomított változata
Az úgynevezett vizitdíj finomított változatát vezeti be márciustól a Victor Ponta vezette kormány – legalábbis ezt ígérte meg tegnap a miniszterelnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének. A tervek szerint márciustól a kórházi beutalásokért fizetni kell részleges egészségügyi hozzájárulás címen.
A kormányfő tegnap azzal próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy minden betegnek csak szimbolikus összeget kell kiadnia, és ez nem haladja meg a 10 lejt. A kormány terveiről egyelőre részleteket nem lehet tudni, de azt Ponta leszögezte, hogy nem a Boc-kormány által tervezett vizitdíjról van szó, amely szerint a pácienseknek a családorvosi, a szakorvosi ellátásért, valamint a vizsgálatokért is fizetniük kellett volna. A kormány azt is vállalta, hogy felpörgeti az állami vállalatok privatizálását.
Márciustól egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük a kórházak pácienseinek – közölte tegnap Victor Ponta miniszterelnök azt követően, hogy találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével. Ponta szerint ez a vállalás a kormánynak az IMF-hez küldendő szándéklevelébe is bekerül. Victor Ponta felidézte, hogy az egészségügyi hozzájárulás bevezetéséről még a korábbi kormányok állapodtak meg az IMF-fel, de bevezetését több ízben elhalasztották.
– Nincsen szó vizitdíjról. Nem a háziorvosi rendelésről beszélünk, és nem is a sürgősségi ellátásról, kizárólag a kórházi beutalásról: pontosabban a kórház elhagyásakor kell majd a pácienseknek egy jelképes, tíz lejnél nem nagyobb összegű hozzájárulást fizetniük – magyarázta a kormányfő. Ponta hozzátette: a járóbeteg-ellátást szeretnék támogatni, hogy csak azokat utalják be a kórházakba, akik valóban rászorulnak.
Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter szerint az egészségügyi hozzájárulás mértékét és fizetésének módját az ingyenes szolgáltatások alapcsomagját meghatározó keretszerződés tartalmazza majd, amelyet az egészségügyi szolgáltatók (közöttük kórházak, háziorvosok) kötnek meg évente az országos egészségbiztosítási pénztárral és a szaktárcával. A szaktárca vezetője hozzátette, hogy a hozzájárulást egyelőre a 2013-as évre tervezik, a kiterjesztéséről, vagy a hozzájárulás beszüntetéséről a tapasztalatok tükrében döntenek majd év végén.
A kormányfő tegnap nem csak az egészségügyi hozzájárulás bevezetését ígérte meg a nemzetközi hitelezőknek. Az IMF ugyanis a mostani felülvizsgálati látogatás alkalmából azon kapta Romániát, hogy több vállalás teljesítését is elmulasztotta. A nemzetközi hitelezők kiengesztelése érdekében a kormány tegnap rendkívül ambíciós tervet tűzött ki maga elé az állami vállalatok privatizálása terén. A kormányfő szerint Románia vállalta, hogy felgyorsítja a szerkezeti reformokat, így a Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagját tőzsdére viszi, valamint elindítja ugyanezt a folyamatot az Oltenia energiavállalat 10 százalékos, a Nuclearelectrica és a Romgaz vállalatok 15-15 százalékos részvénycsomagja esetében is. Emellett a kabinet vállalta, hogy az Electrica SA áramszolgáltató privatizálását folytatja, a CFR Marfă többségi részvénycsomagját pedig eladja egy stratégiai befektetőnek. Ugyanezt teszi a Román Posta esetében is, a többségi részvénycsomag eladását február végéig hirdeti meg a kormány, és a tervek szerint június közepén már magánkézben lesz a posta.
Az ígéretek hatására az IMF úgy tűnik, elvileg egyetértett azzal, hogy két hónap haladékot ad a kormánynak. – Két hónap haladékot kértünk, és az IMF elvileg egyetértett ezzel annak érdekében, hogy minél több eredményt tudjunk felmutatni a valutaalap igazgatótanácsának az állami vállalatok privatizálása terén – mondta a kormányfő. Megerősítette, hogy Románia újabb elővigyázatossági hitelszerződést akar kötni, amiről várhatóan júniusban fognak tárgyalni, ha Románia előbb sikeresen lezárja a mostani megállapodást, amely márciusban jár le. Ponta szerint Romániának azért van szüksége az IMF „ernyőjére”, hogy előnyös feltételek mellett tudják finanszírozni a gazdaságot a pénzpiacokról.
Szabadság (Kolozsvár),

Film a romániai zsidók „eladásáról”
Radu Gabrea Eladó zsidók (Evrei de vânzare) című dokumentumfilmjét nézhetik meg az érdeklődők január 30-án, szerdán este 9 órától a Győzelem (Victoria) moziban. Gabrea legújabb alkotásának kolozsvári bemutatóján jelen lesz maga a rendező is, a vetítés végén pedig válaszol a nézők kérdéseire.
A film története 1974-ben kezdődik, és az akkori Romániában zajló „emberkereskedelem” témáját járja körül, amikor – mint köztudott – az ország „kiárusította” az itt élő zsidókat Izraelnek, akárcsak a szászokat és svábokat Nyugat-Németországnak.
A rendező szerint a film elkészítésében Radu Ioanid The Ransom of Romanian Jews (A romániai zsidók kiváltása) című, Amerikában megjelent, és román nyelvre is lefordított könyve inspirálta, a dokumentálódásban pedig a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) által őrzött dossziék, egyéb könyvek és hivatalos dokumentumok, valamint történészekkel, újságírókkal és szemtanúkkal folytatott beszélgetések segítették.
Az Eladó zsidók című film tavaly készült, Magdalena Schubert és Radu Gabrea forgatókönyve alapján.
Szabadság (Kolozsvár),

Gyászhír
Magyarország romániai nagykövetsége és kolozsvári főkonzulátusa mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt
dr. PÁNCZÉL ZOLTÁN,
Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. Kollégánk, mélyen tisztelt és szeretett barátunk halála óriási veszteség hazánk és a romániai magyarság számára. Pánczél Zoltán kiemelkedő tudósként, fáradhatatlan gazdaságfejlesztő és közösségépítő vezetőként egész életútjával a magyar–román kapcsolatokat, s különösen a romániai magyarságot szolgálta. Szellemi és anyagi erejét ennek jegyében áldozta tudományos, kulturális, oktatási és társadalmi célokra. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület vezetőjeként is maradandót alkotott a két ország és a két nemzet közös boldogulásáért.
Osztozunk a család, a temesvári és az erdélyi magyarság mély gyászában, emlékét munkájának és szellemi örökségének folytatásával is megőrizzük.
FÜZES OSZKÁR, MAGYARORSZÁG ROMÁNIAI NAGYKÖVETE,
MAGDÓ JÁNOS, MAGYARORSZÁG KOLOZSVÁRI FŐKONZULJA.
Szabadság (Kolozsvár),

Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra Napján
Amikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták.
Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját.
Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki.
A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire.
Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában.
NÉMETH JÚLIA
Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén.
Szabadság (Kolozsvár),

Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség
Tanulmányi nap Csíksomlyón
Tizenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint.
Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel.
Autonómia az egyház tanításában
Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem "saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált", a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan "kiskorúsítja". Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége.
Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből.
Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében
Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát- medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb.
Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is.
Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Bernádyra szavazott az iskolaszék
Január 24-én ülésezett a 2-es számú általános iskola iskolaszéke; többórás vita után végül egyszavazatnyi különbséggel elfogadták, hogy az oktatási intézmény felvegye a dr. Bernády György nevet. Mint ismeretes, a névadás körüli politikai csatározás 2011 decemberétől tart. Az ügy többször megrekedt, s amikor úgy látszott, hogy végre sikerül a névadás, az új tanügyi törvény miatt az eljárást elölről kellett kezdeni.
Az RMDSZ kezdeményezésére a helyi tanács 2011 decemberében elfogadta a 430-as határozatot, amelyben jóváhagyták a névadást. Akkor a tanácsi határozatot a főispáni hivatal jogosnak ítélte, hátravolt hát a végrehajtás. Közben az eljárásnak megfelelően a polgármesteri hivatal kikérte a megyei névadó bizottság véleményét, azonban a 60 napos határidő alatt nem véleményezték, így hallgatólagosan elfogadottnak tekintették a határozatot. 2012 áprilisában a megyei tanfelügyelőség véleményezését is kérték, innen sem jött válasz a törvényes 30 napos határidőben. Közben az RMDSZ 2012 áprilisában hivatalosan kérte, hogy váltsák le Baciut igazgatónőt, mivel a kétnyelvű tábla adományozásakor visszaélt hatalmával. Mindezek ellenére június 13-án megszületett az iskolaszéki döntés, és a szóban forgó igazgatónő is aláírta az erre vonatkozó jegyzőkönyvet. 2012 augusztusában a városi tanács és a polgármesteri hivatal kijelölte képviselőjét az iskolaszékben. Novemberben a Dr. Bernády György Alapítvány saját költségére elkészíttette az iskolanévtáblát, és ezt a szülői bizottságnak adományozta. Ezen a kerekasztal-megbeszélésen a Bernády-névadás kezdeményezői, valamint az RMDSZ politikusai, Benedek István, Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly megegyeztek abban, hogy az új tanügyi törvény előírásainak tiszteletben tartása érdekében a 2-es iskola névváltozási eljárását elölről kell kezdeni. S azt is megígérték a politikusok, hogy a parlamenti választásokat, illetve az ünnepeket követően ismét terítékre kerül az ügy.
Végül ennek megfelelően, a 2012–2013-as iskolai év első iskolaszéki ülését sok halogatás után 2013. január 17-re tűzték ki, amikor dr. Benedek István (az önkormányzatot képviseli az iskolaszékben) javasolta az iskolanévadást is, de ezt a napirendi pontot az iskolaigazgató kérésére január 24-ére elnapolták. A január 17-i gyűlésen a vezetőségi tanács román tagjai aggodalmukat fejezték ki, hogy a magyar személyiségről elnevezett iskola azt jelentené, hogy a román tagozat megszűnik ebben az iskolában, sőt az is felmerült, hogy vezetőségváltás lesz, amelynek célja, hogy magyar legyen az oktatási intézmény vezetője. A szülők ezt a hamis vádat visszautasították, és beadványban kérték az iskola álláspontját a magyar tagozatot érintő sértő megnyilvánulásokkal szemben. Annak ellenére, hogy a szülői akciócsoport személyes tárgyalása nyomán Borbély László és Markó Béla ígéretet tettek arra, hogy a névadásnak nem lesznek politikai vetületei, a január 24-i iskolaszéki ülésen az iskolaigazgató továbbra is ellenezte a névadást, sőt megkérdőjelezte az iskolaszék megalakulásának jogosságát.
Az iskolaszéki ülésen jelen levő Csegzi Sándor (a polgármesteri hivatal megbízottja az iskolaszékben) lapunknak elmondta, valóban nehéz döntés született, hiszen el kellett oszlatniuk az oktatási intézmény vezetőségének aggodalmait az iskola jövőjét illetően, azt, hogy az iskolából nem helyezik át a román tannyelvű osztályokat, és nem kerül az intézmény élére magyar igazgató. Azzal érveltek, hogy a Marosvásárhelyen levő 13 középiskola közül egy sem viseli magyar személyiség nevét, s mi sem lenne méltóbb, mint az, hogy a várost korszerűsítő dr. Bernády György neve olyan épületre kerüljön, amit ő építtetett. Arról is biztosították az oktatási intézmény képviselőit, hogy az iskolaszék, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács képviselői felvállalják az ügyből fakadó konfliktuskezelést a tanárok-szülők, diákok-diákok, tanárok-tanárok között. Végül 5-4 arányban sikerült megszavaztatni, hogy a 2-es számú iskola dr. Bernády György nevét viselje, a testület elutasította, hogy a tanintézet iskolaközpont legyen.
Dr. Benedek István, a városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője elmondta, a következő lépésben össze kell üljön a helyi tanács névadó bizottsága, itt nem akadályozza majd meg senki az elnevezést, utána a korábbi eljárásnak megfelelően konzultatív jelleggel a megyei névadó bizottság elé terjesztik az iskolaszéki döntést. A tanácsos ígéretet tett arra, hogy megsürgeti az eljárást, mert szeretné, ha a helyi tanács februári soros ülésén napirendre tűznék a névadást. A politikus reményét fejezte ki, hogy a tanácsban lesznek olyan józan gondolkodású kollégák, akik az RMDSZ mellé állnak és megszavazzák a határozattervezetet. Mindezek ellenére, a tanügyi törvénynek megfelelően, hivatalosan az iskola az új tanévben szeptember elsejétől veheti fel a dr. Bernády György nevét.
A Szülői akciócsoport a Bernády György névadásért, illetve a CEMO polgárjogi szervezet szerint az iskolaszéki határozat hatalmas áttörést jelent a marosvásárhelyi általános iskolák szintjén. Az elmúlt 20 év során eddig soha egyetlenegy általános iskolában sem sikerült a vezetőségi tanácstagoknak magyar személyiség nevét megszavazni, sőt még javasolni sem. "Szilárd meggyőződésünk, hogy a sikeres szavazás elsősorban a szülők eddigi, több mint egyéves harcának köszönhető, lévén, hogy a szülői bizottság az elmúlt időben azonnal reagált, mikor törvénytelenséget vagy a magyar gyerekeket érő diszkrimináló intézkedéseket tapasztalt" – áll többek között a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben. A kezdeményező civilek azt is kérték a politikusoktól, hogy három hónapon belül kerüljön a névadás a városi tanács elé, és fogadják el az iskolaszéki döntést, hogy a gyerekek a Dr. Bernády György Általános Iskolában kezdjék az új tanévet.
A jelek szerint az ügy végre sínen van…
(vajda)

A Máltai Segélyszolgálat temesvári szervezetének közgyűlése
A szükséget szenvedők istápolása
Az elmúlt hét végén tartotta a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári szervezete éves közgyűlését dr. Bárányi Ferencnek, a kolozsvári főtitkárság küldöttének elnökletével.
A 2012-es év sikereiről és gondjairól dr. Bárányi Ildikó, a Segélyszolgálat helyi elnöke számolt be. Csak a Jóistenbe vetett hit, a szeretet és a rászorulók iránti szolidaritás adhat erőt, és mozgósíthatja azok tenni akarását, akik ezt a jótékonysági intézményt immár huszonkettedik éve fenntartják – fejtette ki dr. Bárányi Ildikó, aki elsőként a hit megtartását elősegítő tevékenységekről szólt. Ft. Máthé Lajos lelki gondozó rendszeresen misézik a Bariţiu utcai kápolnában, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébánosra is mindig számíthatnak a katolikus hívek, az idősek otthonának református lakóit a belvárosi parókiáról látogatják rendszeresen. Az egyházi ünnepeket rendszeresen megtartják. A csíksomlyói és a máriaradnai búcsúkra főként a máltai fiatalok zarándokolnak előszeretettel.
A Máltai Segélyszolgálat temesvári szervezete a 2012-es számadatok tükrében a legjelentősebb az országos szervezetek közül, éves költségvetése meghaladja az összes többiét együttvéve, sőt a temesvári civilszervezetekét is. Ha kereskedelmi társaság lenne, valószínűleg a megyei lista élén állna a gazdasági mutatói alapján. Ezt az elismerésre méltó munkát 177 önkéntes – közülük 44 az ifjúsági szervezetben tevékenykedik – és 28 fizetett alkalmazott végzi. A jó szándék és a lelkesedés viszont nem lenne elégséges a segélyszervezetet támogató vállalkozók, intézmények és adakozó magánszemélyek nélkül, akiknek dr. Bárányi Ildikó ezúton is köszönetet mondott, nevüket „tisztelettáblán” tette közzé. Mégis, ami a beszámolóból kiviláglott: a siker titka a jó gazdaszellem és a mindenre kiterjedő irányítás; célszerűség és takarékosság. Csak így érhették el, hogy minden létező és bejáratott tevékenységi formát fenn tudtak tartani válságos időben, 2012-ben is.
Néhány számadattal is érzékeltetném a jótékonysági civil szervezet működésének arányait.
Saját raktárukból, rendszeres vagy alkalmi segélyként, közvetlenül 10 733 kilogramm élelmiszert és ruhát (25 069 lej értékben) osztottak szét a rászorulók – több mint 300 család – között. 34 intézmény (más segélyszolgálatok, kórházak, oktatási intézmények stb.) 77 402 kilogramm segélyt kaptak tőlük (68 546 lej értékben) szétosztásra.
Működtették a 21 hellyel rendelkező idősek otthonát, az idősek napközi klubját (20 hely), gondoskodtak 50 személy otthoni gondozásáról. Kantinjukban meleg ételt készítettek a benti és kinti gondozottjaik számára. Orvosi rendelő, gyógyszertár és laboratórium működik a Máltai Szociális Központban.
A működéshez szükséges anyagi alapok megteremtése óriási gondot jelent, még akkor is, ha kapnak bizonyos állami támogatást és a Városháza is átvállal a költségekből. Így is 50 százalékot maguknak kell kigazdálkodniuk. Az épületek karbantartása, a szükséges javítások elvégzése is sokat elvisz. A Szociális Központ újabb építkezésének befejezése így évről évre tovább halasztódik.
„Segíts magadon, s az Isten is megsegít” – vallja dr. Bárányi Ildikó az ősi bölcsességet, és valóban, eddig még mindig sikerült a működéshez szükséges összeget előteremteniük, ami 2012-ben 1 104 410 lej volt. Bár az elmúlt évet bizonyos hiánnyal zárták, 2013-ban sem szándékoznak lemondani sem a gondozottak számáról, sem a szolgáltatásaikról, ami 1 342 980 lej bevételt feltételez.
Örvendetes, hogy a közgyűlésen már felmerültek javaslatok, szervezésbe kezdtek önkéntesek és alkalmazottak. A szegények istápolóinak lelkes csapata folytatja munkáját.
Szekernyés Irén
Nyugati Jelen (Arad),

Ördögűzés
Bírósághoz fordult egy Argeş megyei ügyvéd azzal a panasszal, hogy az általa ördögűzéssel megbízott három ortodox pópa nem végezte el a rá bízott feladatot: hiába szálltak ki helyszíni bevetésre, a patások ezt követően is folytatták a randalírozást lakásában.
Amint keresetéből kiderül: a pokolfajzatok elsősorban az elektromos készülékeket zavarták, legfőképpen a televíziót, így keserítették meg a felperes életét. Az ügyészség azonban úgy döntött, nem emel vádat, így várhatóan elmarad a felelősségre vonás.
Bár szolidarizálok a megkárosítottal, az a véleményem, hogy a szóban forgó ügyvédnek a törvény embereként tudnia kellett volna, hogy nem nyerhet pert, hiszen az efféle beavatkozásokra vonatkozólag eleddig nem született kielégítően körültekintő jogi szabályozás. Emiatt nem tartanám rossz ötletnek, ha a jövőben felvállalná, hogy maga dolgozza ki a hiányzó törvényi hátteret annak EU által megadott rendje és módja szerint. Leszögezhetné például, hogy mely testület kompetens annak megállapítására, hogy az adott lakás ördögi megszállottsága milyen mértékű (ISO-szabvány kidolgozását feltétlenül javasolnám), illetve hogy miféle módszerek alkalmasak a sátáni fajzatok elűzésére.
Például ha mindössze egy-két mezei ördögfióka fészkelte be magát az ingatlanba, a kivitelezésre szerződő pópáknak kötelességük háromszor végigpermetezni a lakást szenteltvízbe mártott bazsalikomcsokorral, és elmondani hét miatyánkot. De ha valamelyik főördög veti meg patáját a lakásban, a felsoroltak mellett kötelező 40 percnyi kántálás, 9 keresztvetés és többnapos böjt is. Az ördögűzés gyakorlatba ültetése előtt javallott – megvalósíthatósági és műszaki tanulmányok körültekintő kidolgozása után – egy tenderfüzet összeállítása is, hiszen mindezek szükségesek egyrészt a beavatkozás szakszerűségének biztosításához, másrészt pedig sikertelenség esetén mindezen dokumentumok segíthetik a panaszosokat a kárpótlás kieszközlésében a fogyasztóvédelmi hatóságnál és a bíróságokon egyaránt. Tekintve a problémakör összetettségét, nem ígérkezik könnyűnek a felsorolt szabályok kidolgozása, egy dolog azonban valószínűsíthető: a rendszeres kemény munka stabilizálhatja ügyvédünk elmeállapotát, ami köztudottan az egyik leghathatósabb védelmet jelenti a pokolfajzatok állandó, aljas mesterkedésével szemben.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),