Zsugorodik
Azt kérdi Tóni, a sokat utazó üzletkötő: nem ismerek egy magyarul-románul egyformán jól tudó óvónőt? Hajdu-Biharba kellene egy nemrég oda települt román közösségnek.
Jó lakást, tűrhető fizetést adnak, hogy mindkét nyelvre oktassa a kis Radukat és Oanákat! A szülők egyelőre még átjárnak Romániába dolgozni, de mind több földet vásárolnak össze a kiöregedő helyi magyar lakosságtól, remélik, hogy mihamarabb külön farmot hoznak létre és nem kell ingázniuk, mert a jövő nagy bulija az élelmiszer.
Magam is tudok jó pár olyan esetről, hogy a Szatmárnémetiben eladott garzon árából odaát, határ közeli falvakban teljes komforttal ellátott, három-négyszobás lakást vásároltak, hozzá 30-40 ár gyümölcsössel. Bolond, aki nem venné meg ilyen olcsón. S veszik is, itteni magyarok, románok egyaránt, hisz nem kell hozzá semmi külön engedély, magyar állampolgárság sem, amit különben is az uniós állampolgárság elegánsan fölülír.
Régebben áttelepült jogász ismerősöm mondja, hogy a nyugati országokban dolgozó, s ott száraz kenyéren is megélő, szívós avasi románok újabban valósággal sportot űznek: ki vásárol meg több házat és nagyobb területet. Hogy aztán majd átvigye az egész rokonságot. Jobb üzletet a gazdag svédeknél se tudnának kötni! Fehérgyarmattól Battonyáig már övék az ottani ingatlanok negyede-harmada, s alig van olyan település, ahol ne volna legalább egy-két „román utca”.
Csendben, minden felhajtás nélkül vásárolják fel a „drága magyar földet”. Ilyen csöndben szivárogtak őseik át a hegyeken Erdélybe a századok folyamán. Bethlen Gábor és más fejedelmeink sikertelenül próbálták törvénykezéssel útjukat állni. Másokat az olcsó munkaerőt kereső földesuraink hoztak be. Köztük a műveiben Erdélyt zokogva sirató Wass Albert felmenői. Aztán olvashatjuk nagy búsan: Adjátok vissza hegyeinket! De ki adta oda?
Szóval magyar-román viszonylatban az uniós tagsággal és a határok légiesedésével egyértelműen a románok jártak jobban. Lehet, nem vagyok eléggé tájékozott, de nem tudok olyan esetről, hogy anyaországbeliek Szatmárnémetiben házat vagy nagyobb telket vásároltak volna (ám annál többet, hogy elpotyázták itt maradt vagyonukat!), miközben itteniek több százan, ha nem ezren vásároltak odaát. Azt is tudom, hogy a magyar befektetők a külföldi beruházók listáján nincsenek az első tíz között, jóllehet a közelség és a közös nyelv jelentős előnyt biztosít.
Miközben a románok kitartóan és hang nélkül szivárognak a jelképessé váló határ másik oldalára, Pest zajosan a nemzet határok nélküli egyesítéséről szónokol. Nem veszi észre, hogy közben a belső haza (szlovák oldalon is!) egyre zsugorodik!
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Lesz még közös kormányülés?
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg sorrendben ötödik együttes ülését a magyar és a román kormány, annak ellenére, hogy Teodor Baconschi román külügyminiszter májusi budapesti látogatásakor azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintésére még idén ősszel kerüljön sor Bukarestben.
„Ha engem kérdez, ebben az évben biztosan nem lesz közös kormányülés. Sok szervezést igényel, ha idén megtartanák, már tudnánk róla” – jelentette ki lapunknak Gáti István, az eddigi közös kormányülések bukaresti megszervezésével megbízott kormányfőtitkárság helyettes vezetője.
A közös kormányülés időpontja Borbély László környezetvédelmi miniszter számára is ismeretlen. Az RMDSZ politikai elnökének tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket az esemény előkészítéséhez. „Nemcsak Teodor Baconschi külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű lenne a közös kormányülés megszervezése. Budapestről egyelőre azt a választ kaptuk, hogy még elemzik ennek a lehetőségét” – mondta az ÚMSZ-nek Borbély László.
Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár tegnap kitérő választ adott arra a kérdésünkre, mi az esélye annak, hogy az együttes ülést még az idén megtartsák. „Az esemény megszervezése több tényezőtől is függ. Hordereje miatt azon is múlik, hogy sikerül olyan időpontot egyeztetni, amely a minisztériumi szintű együttműködésen túlmutató közös projektek áttekintésére is alkalmat ad” – közölte az ÚMSZ-szel az államtitkár.
A közös kormányülés időpontjáról a budapesti külügyminisztériumban sem tudnak. Egy neve elhallgatását kérő illetékes lapunk értésére adta, hogy a kérdésben a végső szó a miniszterelnöki hivatalé. Szerinte a budapesti hallgatás oka, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
„Gyurcsány Ferenc idejében nemcsak magyar-román, hanem magyar-szlovén, magyar-horvát és magyar-osztrák együttes kormányülést is tartottak, hatalomváltás után ilyen ülések már nem voltak” – magyarázta lapunknak a külügyminisztériumi forrásunk.
Egy másik, szintén névtelenül nyilatkozó budapesti illetékes szerint Orbán Viktor nem az együttes kormányülés intézményének ellensége. „Amikor Budapest legutóbb a magyar-szlovén együttes kormányülést lefújta, a miniszterelnök kijelentette: ezt a formátumot át kell gondolni, mert túl grandiózus, és kevés gyakorlati eredménye van. Tehát szűkíteni kéne a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét. Teodor Baconschi külügyminiszter is egyetértett ezzel, amikor legutóbbi budapesti látogatásakor felvetettük” – magyarázta forrásunk.
Mint ismert, a román-magyar kormányüléseknek már hagyománya van a két ország kapcsolataiban. Az elsőt 2005 októberében tartották Bukarestben, a legutóbbit, a negyediket 2008 októberében Szegeden. A következő években, 2009-ben a román fél kérésére elhalasztották az ülést, 2010 őszén pedig – közös megállapodással – szintén halasztottak. Legutóbb, 2011-ben a magyar fél kért ismét haladékot, arra hivatkozva, hogy Magyarország az EU soros elnöki tisztségét tölti be.
Schengenről tárgyaltak a román–bolgár közös kormányülésen
Románia és Bulgária teljesítette a schengeni csatlakozás feltételeit, ezért jogosan várják el, hogy az Európai unió régebbi tagállamai megtűrjék soraikban – fogalmazott tegnap Bukarestben Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, a román–bolgár közös kormányülés kezdetén.
A két balkáni ország kabinetjének első együttes tanácskozásán a schengeni témakör mellett napirendre került az energetikai, szállításügyi, mezőgazdasági, oktatási, környezetvédelmi és kulturális együttműködési lehetőségek áttekintése is.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)

Páva: Európát kultúrája is segítheti a válság legyőzésében
MTI - Kultúra nélkül nincs nemzet, Európa a kulturális hagyományaira alapozva válaszokat találhat a válságra – hangzott el Pécsen, az Európai Kulturális Parlament ülésén.
Réthelyi Miklós szerint a kultúra amellett, hogy alapvetően fontos egy nemzetnek, jelentős mértékben hozzájárul a fenntartható növekedéshez is. A nemzeti erőforrás miniszter erről ma délben az Európai Kulturális Parlament tizedik jubileumi ülésének megnyitóján beszélt Pécsett.
„A pénz vagy a kereskedelem kizárólagosan nem tudja az emberi kapcsolatokat alakítani, a kultúra az, amely a folyamatosságot és az önazonosságot biztosítja. A kultúra alapvető a nemzet szempontjából, nélküle a nemzet csupán egy adminisztratív egység lenne" – mondta a tárcavezető.
A másfél száz tagot tömörítő szervezet főtitkára, Karl-Erik Norrman szerint nemcsak az Unió van válságban, hanem az európai gondolatot is ez a veszély fenyegeti. Úgy fogalmazott, hogy az Unió ellenes hangulat és az erősödő nacionalizmus megállításában fontos szerep jut a kultúrának. A főtitkár szerint ennek megoldásához szükség van a kultúra szerepének növelésére, a korábbinál erősebb intellektuális véleménycserékre és a vélemények ütköztetésére, és ebben az európai érdekek képviseletére.
A konferencia szünetében a Krónikának nyilatkozó Szabó István Oscar-díjas filmrendező megjegyezte, hogy elérte a kultúrát is a válság. „Én úgy érzem, hogy az európai politikában a kultúra most lényegesen kisebb szerepet játszik mindenütt. Ez problémát okoz. Remélem, hogy visszatér majd a kultúrához az emberi érdeklődés” – mondta a filmrendező.
Páva Zsolt Pécs polgármestere arról beszélt, hogy bár úgy tűnik, Európa gazdasági téren nem tud sikeres lenni a világ más részeivel folytatott versenyben, a kulturális öröksége terén nagyon is erős. „Ha megoldást keresünk a gazdasági válságra, a kulturális hagyományainkra alapozva megtalálhatjuk a válaszokat. Az a feladat, hogy ehhez összeadjuk tudásunkat és rájöjjünk, miként lehet a kulturális örökséget hasznosítani ebben a helyzetben" – tette hozzá a városvezető.
Az Európai Kulturális Parlament az Európai Bizottság indítványára 2001-ben alakult meg Strasbourgban, hogy az európai kulturális élet képviselőinek fórumot biztosítson az európai együttműködést, demokráciát, kultúrát érintő párbeszédre, vitára, valamint elősegítse az Európa keleti és nyugati fele, illetve a különböző művészetek közötti dialógust. A szervezetnek 43 országból jelenleg több mint 160 tagja van, Magyarországot heten képviselik. A pécsi konferencián mintegy százan vesznek részt.
Erdély.ma

Sérül az esélyegyenlőség
Magyar szeparatizmusról, az orvosi egyetem állítólagos kettészakításáról, a betegek nemzetiség szerinti szétválasztásáról és hasonló blődségekről szövegelnek a román pártok helyi korifeusai Marosvásárhelyen annak kapcsán, hogy a minisztérium az egyetemi charta diszkriminatív, a tanügyi törvény előírásait megszegő paragrafusai megváltoztatására szólította fel az intézmény szenátusát.
A nemzeti elfogultság bajnokai újfent összehordanak hetet-havat, és teljesen tarthatatlan vádakat melegítenek fel annak érdekében, hogy az intézményben állandósítsák a magyar tannyelv és képzés alárendelt, másodrendű helyzetét, hogy azt olyan függésben és önállótlanságban tartsák, amelyben – mint Copotoiu rektor, akaratlanul bár, de tulajdonképpen elismerte – képtelen saját tanári utánpótlásáról, belső fejlesztéséről gondoskodni. A valamikor kimondottan a magyar diákok orvosi képzésére létrehozott intézet mára oda jutott a fokozatos elsorvasztás jól kimutatható folyamatában, hogy magyar tanári karát és diákságát az egyetemi szenátus sokat hangoztatott autonómiája felhasználásával, a burkolt, de mégis leplezetlen hatalmi visszaélés eszközével nyomja el. Annak egyenrangúságát valamikor ugye pontosan az intézményi önállóság, utóbb valamelyes tagozati szervezettség szavatolta, igaz, nem mindig egyforma mértékben. Erről azonban ma szó sem lehet a rektor és a mögötte álló politikai erők szerint, a saját belső ún. intézetek felállítását és a tagozati különállást megtiltanák kisebbségi kollégáiknak, holott a parlament által elfogadott új törvény az egyetemi multikulturalitás jegyében ezt lehetővé tenné. Hogy e méltatlan hercehurca meddig tart, nem lehet megjósolni, hogy politikai hasznot ki kíván húzni belőle, az kézenfekvő. Tény: a kormány feladata, hogy érvényt szerezzen a törvénynek, a szenátus túllépte hatáskörét, álszent védelmezői pedig önleleplezéssel felérő nyilatkozatokat tesznek. A méltányosságnak szurkolók pedig ne feledjék: további jogi, civil és politikai lépésekre van szükség mind bel-, mind külföldön annak érdekében, hogy a jogtisztelő döntést végrehajtsák-végrehajtassák. Elvégre nincs másról szó, mint a magyar tannyelv, tudományművelés és tanszervezeti felépítmény esélyegyenlősége biztosításáról, melyet a mai Európában tartósan megtagadni nemzetiségünktől nem lehet.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románok rövid története – másképpen?
Neagu Djuvara történelemkönyvéről beszélgetnek szombaton
Lényeges előszó, a szerző tollából mindjárt kettő is fogadja az olvasót a könyv első lapjain: az egyik – enyhe mentegetőzés íze dacára mégis eléggé nem helyeselhetően – a magyar kiadás számára készült. Sajnálatos, hogy a román nyelvű kiadásból kimarad, hiszen egyébként lényeges nézőpontokat tisztáz. Biztató bevezetők, amelyek világosan leszögezik, hogy a történelem nem egzakt tudomány, hanem túlnyomó részében bizonyos tárgyi emlékeknek emberi szubjektivitástól nem mentesíthető geológiai, antropológiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti stb. vizsgálata alapján született, valószínűsíthető feltételezések láncolatából áll össze.
Diákoknak, elsősorban román anyanyelvű diákoknak íródott, célja az 1989 előtti időszakban szándékosan elferdített történelmet – sikerrel – terjesztő tankönyvek téziseinek helyesbítése. Nyelvezete, megfogalmazása mentes a szigorúan akadémiai jellegű szakmaiságtól, ebben a könyvben nem találunk – a tudományos kiadványokra egyébként jellemző – lábjegyzeteket, szövege olvasmányos, gördülékeny, hat fejezete világos szerkezeti felosztásban biztosít áttekinthetőséget, követhetőséget a fiatal olvasók számára is. A románok történelmét tárja elénk Neagu Djuvara saját állítása szerint úgy, ahogyan ő látja, úgy, ahogyan azt ő megfejtette.
A többség által vallott, a XX. században általánosan elterjedt értelmezésekkel ellenkező elméletei miatt e könyv szerzője igencsak vitatott alakja a román történésztársadalomnak, sok bírálatot szerzett magának kollégái körében, akik még amatőrséggel is megvádolták, bár Franciaországban tanult történelmet és jogot. Ki kell ábrándítanom viszont azokat, akik netán olyan elvárásokkal veszik kézbe ezt a kétségtelenül érdekes könyvet, hogy benne az általános román történelemértelmezés legtöbb tézisét „leszerelő”, friss és újszerű elméleteket találnak. Neagu Djuvara a kontinuitás híve, bár kollégáival ellentétben hangsúlyozza például a román nép kialakulásában jelentős szláv hatást, esetenként elmarasztalja a hazai történelmi döntéseket, ugyanakkor a magyar–román közös történelem konfliktusos-kényes eseményeit is, bár túlfűtött nacionalizmustól mentesen, de természetesen románként értékeli, nem is teheti másként.
A román nép eredetét részletező fejezet egyik alcíme „Tíz igaz állítás a kontinuitásról”, s e kijelentés tényszerűségként való olvasói percepciójának valószínűségét aligha csökkenti az idézőjel, ami talán azt kívánhatta jelezni, amit a szerző az előszóban hangsúlyoz: ez az alcím (és fejezet) is a saját véleménye. Meggyőződése, hogy a középkor folyamán „megszakítás nélkül latin nyelvet beszélő számos közösség élt a Duna és a Kárpátok medencéjében”. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a kiemelten fejlettebb civilizációjú rómaiak hatására alig 160 év alatt teljesen romanizált dákok helyén, az aurelianusi kivonulás után feltehetően, tehát nagy számban itt maradt, latin nyelvet beszélő lakosság a rómaiak példájára miért nem indult önálló fejlődésnek – legalább a területet birtokló és belakó kisközösségek szintjén. Másokkal ellentétben Djuvara elismeri ugyanakkor az egymást követő különböző vándornépek (avarok, bolgárok), de főleg a szlávok és kunok jelentős hatását és szerepét a román nép kialakulásában, de szól a kétszáz évig Erdélyben letelepedő besenyőkről is. Román történészkollégái bírálatát váltja ki azzal is, hogy a román nagybojárok eredetét szlávként, turániként értékeli.
Elméletei helyenként ellentmondásosak, másutt ingatagok, vitathatóak. Például, bár hangsúlyozza, hogy a Dunától északra mindig sok román élt, Havasalföld megszületését mégis honfoglalásként magyarázza. Továbbá úgy véli, a havasalföldi román államot alapító Basarab nem román, hanem kun, ám Hunyadi Jánost és Mátyás királyt románoknak tekinti – miközben tudnia kell, hogy a Hunyadiak románságát bizonyítani próbáló elméletek fontos érve éppen az, hogy a „román” Basarab leszármazottai lennének (e vajda képe is felbukkan a hunyadi vár Szilágyi Erzsébet rendeletére készült falfestményein, a család ősei között).
A négy keresztény vallásra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) kiterjedő erdélyi vallási türelemmel kapcsolatosan a szerző úgy véli: „érdekes helyzet, hogy egy külföldi megfigyelő szemében Erdély a vallási türelem valóságos oázisának tetszhet” – nem tesz említést a szabad vallásgyakorlást Európában először kimondó 1568-as tordai országgyűlésről.
Elítéli Ion Antonescut amiatt, hogy elrendelte mintegy 150 ezer besszarábiai és észak-bukovinai zsidó deportálását, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez a „kemény, elszánt, becsületes férfiú” később nem engedett a nácik követelésének az észak-erdélyi zsidók deportálását illetően, bár olvasatában Antonescu ez utóbbi tette nem változtat korábbi rendelkezéseinek súlyosságán. Klisékkel is találkozunk: a második világháborús magyar kormányt ugyanúgy nácibarátként határozza meg, óvakodik e jelző használatától az 1944 augusztusáig szintén a németek oldalán harcoló Románia esetében, amely bár később fél évig a szövetségesekkel vonult, mindamellett nem kapta meg a későbbi béketárgyalásokon előnyös helyzetet jelentő közös hadviselő státust – itt érezni lehet, hogy a szerző ezt igazságtalannak tartja. Fontos ugyanakkor a románok magyarellenességét tápláló, ma is létező Erdély-féltés indokolatlanságát hangsúlyozó megállapítása: „Ha a magyar történészek (…) be is tudnák bizonyítani, hogy a magyarok foglalták el elsőként Erdélyt, a történelmi elsőbbség semminemű jogi vagy politikai következménnyel nem járna, miután a magyar nyelvet beszélők számaránya a teljes lakosságnak mindössze hét százalékát teszi ki. A nemzetközi jog nem veszi figyelembe az állítólagos történelmi jogcímet, csak azt, (…) mit mutat a jelenlegi demográfiai helyzet (…). Ismétlem: a „kontinuitás” kérdésének nincs többé gyakorlati jelentősége, ezt meg kell érteni.”
A románok történetének Neagu Djuvara-féle, jelentősen nyitottabb értelmezése is megerősíthet abban, hogy többféle igazság van: ugyanaz a tárgy/történés különböző szemszögekből nézve másképpen látszik, és így van ez azzal a tudománnyal is, amit történelemnek hívunk. Az olvasmány további kutakodás, olvasás és elmélkedés kitűnő kiindulópontja lehet (nemcsak) az iskolai tankönyvet éppen letevők kezében, amennyiben nem tényeknek tekintik a kötetben leírtakat, komolyan véve a szerző ajánlását, miszerint ez az elmélet a saját interpretációját, véleményét tükrözi.
O scurtă istorie a românilor povestită celor tineri – megjelent a Humanitas kiadónál 1999-ben, majd magyar nyelven a Koinónia kiadónál 2010-ben /Neagu Djuvara: A románok rövid története/. A fordítást Horváth Andor végezte, a kötetben szereplő információk szerint történész nem lektorálta a magyar változatot. A kötet kapcsán kerekasztal-beszélgetést szervez nyílt napján a Koinónia kiadó október 15-én, szombaton 12 órától Horváth Andor fordító, Hunyadi Attila történész, Lupescu Radu történész, Rostás-Péter István újságíró és Salat Levente politológus részvételével.
KEREKES EDIT 
Szabadság (Kolozsvár)

Emil Boc a régiókról: nem jön létre sem Székelyföld, sem egyéb etnikai struktúrák
A régiók átrajzolásának nem az a célja, hogy létrejöjjön a Székelyföld – szögezte le pénteken Emil Boc miniszterelnök, aki szerint a kormányzati partner RMDSZ „nem akarja megérteni az átszervezés előnyeit”. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közben azt hangsúlyozza: a 2012-es választásokig lehetetlen az átszervezés.
Az ország közigazgatási-területi átszervezése az emberek érdekeit követi, nem az a célja, hogy létrejöjjön a Székelyföld vagy hasonló etnikai struktúrák – mondta Emil Boc. A miniszterelnök szerint az átszervezésnek gyakorlati célja van: az új rendszerben a megyék közvetlenül férhetnek hozzá az európai uniós alapokhoz.
Hangsúlyozta, az átszervezés szükségességét még a koalíciós partnerek sem értik eléggé. „Tárgyalunk a koalícióban, az RMDSZ-szel is, ők azonban makacsul nemet mondanak, így folytatjuk az egyeztetést” – fogalmazott Boc.
Boc arra utalt, hogy az RMDSZ régióátszervezési tervezetében Hargita, Kovászna és Maros megye egy régiót alkotna Székelyföld néven. A PDL azonban nem ért egyet ezzel, elképzelései szerint ez a három megye külön régiók részei lennének.
A legutóbb megjelent információk szerint a nagyobbik kormánypárt az 1960-as évek Romániájának közigazgatási felosztását venné alapul, ebben a rendszerben Hargita és Maros ugyanahhoz a régióhoz tartozna, Kovászna megye pedig egy másik régió része lenne Brassó megyével együtt.
A sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent információkat azonban a PDL szóvivőjén keresztül cáfolta: Sever Voinescu szerint fel sem merült semmiféle hasonló elképzelés.
Traian Igaş közigazgatási és belügyminiszter úgy fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján, hogy az ország közigazgatási-területi átszervezését „most, és még az idén” végre kell hajtani. A miniszter – mint mondta – „több megértést” vár az RMDSZ-től. A szövetségnek meg kell értenie, hogy „az állam megreformálását nem lehet kis jelentőségű okokból megakadályozni”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken azt mondta: csak a sajtóból értesült a PDL állítólagos 12-14 régióval számoló tervezetéről, a kormánykoalícióban erről a változatról nem volt szó. Hozzátette: a PDL-vel tulajdonképpen egyetlen átszervezési változatról sem tárgyaltak a koalíció keretében.
Az RMDSZ elnöke szerint egyébként a 2012-ben esedékes választásokig lehetetlen megvalósítani az amúgy szükséges regionális átszervezést, mivel egy évvel a választások előtt nem lehet közigazgatási káoszba taszítani az országot.
Ezenkívül az RMDSZ korábban többször is egyértelművé tette, nem fogadja el az eddigi régióátszervezési terveket, amelyek külön régiókba sorolják a székelyföldi megyéket.
Valeriu Stoica: az RMDSZ etnikai jellege nehézséget jelent
A romániai politika tizenöt éve az etnikai alapon szerveződő RMDSZ körül forog, amely hol a baloldal, hol a jobboldal felé húzza a kormányzatot – jelentette ki pénteken Valerius Stoica. A PDL korábbi alelnöke, aki jelenleg a párt egyik think-tank alapítványát vezeti, úgy vélekedik: ha a romániai jobboldal továbbra is az RMDSZ körül forog, nagyon nehéz lesz egy igazán Romániának szóló politikai projektet kidolgozni.
„Nem hiszem, hogy az RMDSZ valaha is lemond etnikai jellegéről, és nem hiszem, hogy hajlandó lesz politikai doktrínákra alapozni önmagát. Nagyon nehéz lesz megreformálni a politikai rendszert, amíg a politikai pártok mellett létezik egy etnikai párt is” – fogalmazott Valeriu Stoica.
Krónika (Kolozsvár)

Életre szóló irodalom
Bölöni Domokos író szerint borotvaélen táncol az, aki az alkotást a szerkesztői munkával egyezteti össze
Beszélgetőtársunk a marosvásárhelyi Népújság napilap és kulturális melléklete, a Múzsa szerkesztője, írásaiban sokszor említi, hogy volt pedagógus, tanító és tanár, a falu világa pedig egy életre megihlette. Bölöni Domokos bárkivel szívesen beszélget, meghallgatja ismeretlen emberek történeteit, de interneten is nyomoz téma után, figyeli a világ alakulását és az emberek viszonyulását ehhez a világhoz. Írói, újságírói műhelyébe látogattunk el
Mi vonzotta az újságíráshoz, miért váltott szakmát?
– Tulajdonképpen nem váltottam, mert mindig is írni szerettem volna. Nyilván, mint mindenki, én is költő szerettem volna lenni. Verselgettem már gyermekkoromban, a középiskolában is. Dicsőszentmártonban, a középiskolában elég mostoha körülmények közé kerültünk, ugyanis a magyar tagozat egy-egy „felmenő osztályból” állott, és még az érettségi vizsgát sem Dicsőben tettük le, hanem összecsaptak a székelyudvarhelyi „repülő hadosztállyal”, a felnőttekkel, az estisekkel, és Erdőszentgyörgyön kellett érettségiznünk.
Én más tantárgyat az irodalmon kívül nem is szerettem, de ott nem volt alkalmunk irodalmi körön részt venni, így eléggé lemaradtam a nemzedékemtől. Voltam magyar–történelem szakos főiskolai hallgató Marosvásárhelyen, de magyar helyett történelmet tanítottak, Románia ókorát, és a cucuteni-i kultúra sehogy sem ment a fejembe, a sok ócska cserép tudománya, úgyhogy onnan kikoptam. Aztán tanító bácsi lettem Szászcsáváson. Nem egy életre, de elég hosszú időre eljegyeztem magam a tanítással.
Hosszas hányattatás után végül is 1973-ban szereztem tanári diplomát román–magyar szakon, és akkor kerültem Korondra, oda is azért, mert vasúton ez volt legközelebb a szülőfalumhoz. Tizenhét évet kibírtam, mint szegényember a gazdag faluban, családdal, három gyerekkel. Úgy lemaradtam az irodalomtól, a kortársaimtól, hogy csak 1974-ben jelent meg az első novellám az Utunkban, és azért is szinte meglincseltek, mert valaki magára ismert, és a piaci kocsmában a rendőr faggatott, hogy mit is írok én. Megkérdeztem tőle, hogy mi jót szokott magyarul olvasni? Aztán megittunk egy fröccsöt, és abbamaradt a veszekedés.
De miért kellett még tizenhét évet várnia, hogy újságíró legyen?
– Az újságírás más műfaj, de azért itt, Erdélyben a kettő, az újságírás és a szépirodalom némileg jegyben jár egymással. Marosvásárhely zárt város volt, én többször jöttem volna a Népújság elődjéhez, a Vörös Zászlóhoz, amelynek volt egy művelődési oldala, a Figyelő. Oláh Tibor szerkesztette, aztán később Nagy Miklós Kund, és én oda rendszeresen írtam. Írtam az Új Élet képes folyóiratnak, ott Nagy Pál volt a szerkesztő, ők szívesen vették volna, ha újságíróként állandó munkatársuk leszek. Azonkívül írogattam az Előrébe, az Ifjúmunkás magazinmellékletébe, ott a boldog emlékezetű Lázár László, „Lazics” pátyolgatott, biztatott, úgyhogy jöttem volna én szívesen korábban is, de hát nem lehetett.
Csak 1990 márciusában, a marosvásárhelyi események után telefonált rám Nagy Miklós Kund, hogy itt mindenki kilép a szerkesztőségből, nem lenne kedvem belépni? Egy napi gondolkodási időt kértem, megbeszéltem a családommal, másnap azt mondtam neki, akármikor szívesen jövök. Az RMDSZ-t akkor már Korondon is megalakítottuk, annak vezetője voltam, aztán rájöttem, hogy Korondon nem kell védeni az érdekeinket, nem nagyon van szükség ilyesmire, hát nyugodt lelkiismerettel jöttem el.
Tizenhét év alatt rosszat nem követtem el, a legjobb tudomásom szerint. 1990. május 3-tól már a Népújság munkatársa voltam. Szerencsére az egyik távozó újságíró hátrahagyott egy garzont, amit megörököltem, később azt elcseréltem egy háromszobásra, azt aztán sikerült megvennem, mai napig abban élek. Különben nem tudom, hogyan jutottam volna egyről a kettőre, mert ahhoz nagyon értek, hogy szegény ember maradjak.
Bár úgy tűnik, ez a váltás mégsem múlt el nyomtanul, hiszen az elmúlt tizenhét év meg a korábbi tanítóskodás valószínűleg befolyásolták életét és írásait.
– Elkísért engem egész életre szólóan az irodalom: hatodikos koromban tudatosult bennem az irodalom vonzása, amikor a Toldit és a János vitézt olvastam, mindkettőből sokáig tudtam kívülről egész énekeket, hosszú részleteket. Később taníthattam is ezeket. Főleg a magyar költészet, de a regény is, Jókai kiváltképp, aztán Mikszáth váltak kedvenceimmé. Tanítás közben is arra próbáltam figyelni, hogy a gyermekek élvezzék az irodalmat, ne legyen az csupán száraz tananyag, és ezt sikerült elérni.
Bekapcsolódtam a művelődési életbe. Már Csáváson nemcsak tyúkszámláló biztos voltam, „tyúkcenzor”, hanem kórustag is. Bródy Sándor A tanítónőjében ifj. Nagy Istvánt alakítottam. Azok voltak a boldog békeidők! Korondon már az első esztendőben beléptem a műkedvelő színjátszók közé, aztán kórust alakítottunk. Működött az idő tájt a Firtos irodalmi kör, inkább csak a gyermekek részére, azt kibővítettük, és a parajdi kollégákkal közösen életre hívtunk egy kétévente megszervezett irodalmi találkozót a Hargita megyében élő vagy onnan elszármazott, illetve oda kötődő írókkal, költőkkel. Elég sokáig működött, ikertalálkozók voltak, egyik esztendőben Korondon tartottuk, a másik évben Parajdon, amíg be nem tiltották ezt is a 80-as évek elején. Egyben alkalmat adott arra, hogy személyesen is megismerkedjek írókkal.
Meghívtuk, eljött oda Kányádi Sándor, Sütő András, Bajor Andor, akit ma is példaképemnek tekintek, és büszke vagyok, hogy egyik dedikációjában kollégájának nevezett. Ezek a személyes kapcsolatok szinte maguktól kínálták a lehetőséget, hogy az ott megforduló íróknak és szerkesztőknek kéziratot küldjek, és így sok türelemmel „bedolgoztam magam” az írásba, a közlésbe. Persze, nem mindennap közöltem, de legalább havonta, kéthavonta. Aztán Korond arra is módot adott, hogy egy ízben, midőn több időm akadt, írtam egy kisregényt is Dégi Gyurka pontozója címmel, amely az Igaz Szó hasábjain jött folytatásokban, később kiadták.
Ez a mozgás eredményezhette azt is, hogy elsőnek az országban községi folyóiratot indítottunk Hazanéző címmel, ez a mai napig megjelenik. Párját ritkítja, mert hirtelen nem tudok olyan vidéki közösséget, ahol ilyen sokáig működött volna, pedig én ’90 óta ott bábáskodtam majdnem minden közművelődési szerveződés létrejötténél Maros megyében, tehát a Bernády Egyesületnél Szovátán, ott voltam Erdőszentgyörgyön, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban a Sipos Domokos Egyesület háza táján. Eljártam mindenüvé, nyomon követtem a munkájukat, ha lehetett, tanácsot adtam, hiszen nekünk már megvolt Korondon a miénk, a Firtos Művelődési Egyesület. Sikerünkhöz, persze, az is hozzájárult, hogy Korond gazdag község, és ott még áldoznak az emberek a kultúrára.
Újságírás és szerkesztés a napi munkája, hogyan sikerült elkerülnie azt, hogy kiégjen?
– Borotvaélen táncol az, aki erre adja a fejét. Igyekeztem magamnak a kulturális pászmát kihasítani a napilapszerkesztésből és írásból, ami nekem a leginkább megfelel, művelődési eseményekre jártam, főleg hétvégeken. Igaz, hogy ez időt rabló, mert az ember hétvégén megírna egy novellát, de nem bántam meg, rengeteg élményanyag gyűlt így össze, és most a legfőbb gondom az, miképpen bánhatnék ezzel az anyaggal, hogy tudjam ezt úgy beszerkeszteni valamilyen irodalminak nevezett szövegbe, hogy az túlmutasson önmagán és az olvasóknak is mondjon valamit. Nem okozott különösebb gondot a lapszerkesztés.
Talán az elején, a ’90-es években, amikor a lelkesedés erősebb volt, és az ember mindenbe belevágott, mindenhez hozzáfogott, mindent megírt... Politizáltam, glosszákat írtam, a tévé, a rádió is érdekelt, a táncmozgalom, aztán bizonyos fokig ezek letisztultak. A lapnál is tisztáztuk a munkaköröket, és most elég jó státusom van. Csak el nem kiabáljam, ugyanis Nagy Miklós Kund mellett a Múzsa szerkesztésébe segítek be, azonkívül kulturális, de bármilyen témát érinthetek, nem korlátoznak: kicsi dolgokat, például egy-egy tárcát, tévéjegyzetet vagy riportot is írok.
Persze, az effélével az ember eléggé elaprózza magát. Azon kívül a család: három gyermeket neveltünk föl, mindhárom itt él Marosvásárhelyen, már három unokám is van. Én úgy is tudok írni, ha közben bejárok, úgy alakítottam ki a bioritmusomat is, hogy hajnalok hajnalán kipattan a szemem, és egészen hét óráig a számítógép előtt ülök, ha épp nem írok, akkor témákat gyűjtök.
– Ma már az internetről sok mindent lehet összeszedni. Olyan helyeken fordulok meg a városban, ahol beszélgetni tudok egyszerű emberekkel is, rengeteg történet ragad rám, és akkor még ott van a gyermekkorom, a fiatalságom élményanyaga, a falusi élet, amit, ha megszorulok, bármikor felidézhetek.
Vajon a mai falu egy mai fiatal számára ugyanilyen bőséges élményforrást jelenthet?
– Másfajta élményt és talán ihletet jelenthet és jelent is. Olvasok egészen jó írásokat fiataloktól a mai faluról, természetesen más szemmel látják, és a hozzáállásuk is sokkal kritikusabb, ami nekem nagyon tetszik. Legyünk őszinték: mit írnak meg az írók? Nosztalgiáznak és hajlamosak elfelejteni azt, ami csöppet sem volt jó azokban az években. Engem is megkísért néha ez a fajta nosztalgiázás.
Tudom, a falu elnéptelenedik, mert nincs munka, nincs munkaeszköz és már az sincs, aki dolgozzék. Elöregedtek mindenütt a falvak, katasztrófa előtt áll az erdélyi falu. Ezt íróként meg lehet jeleníteni, újságíróként el lehet kiabálni, de nem sokat segít. Olyanok vásárolják fel mindenhol a földeket, akiknek pénzük van, és ha a föld azé, aki megműveli, akkor bizony a mi embereink kiszorulnak, és a falunak annyi...
Leveleket gyűjt, bárkiét, régieket-maiakat átvesz, elolvas, íróként hasznosítja, gondolom...
– Szülőfalumban és a feleségem falujában is szerencsém volt néhány ilyen köteghez hozzájutni, el akarták hajítani, mondták, hogy papír, újságpapír kellene nekik. Behoztak néhány levelet a 1900-as évektől errefele, akkor íródtak, amikor a kivándorlási láz Amerikába űzött sok embert, és meglepetéssel olvastam olyan dolgokat, amelyek az ember képzeletét felgyújtják. Egyfajta írói kukkolás ez. Sok régi levelem van otthon. Ami érdekes, azt kiragadom, amit fel tudok használni, azt elteszem.
Mondta, hogy a modern kor technikáját is alkalmazza, például az internetet.
– Minket nem tanított meg senki az internethasználatra. A laptól tanfolyamra küldték a fiatalokat, tőlük kellett ellopnunk, mi, öregebbek, hogy mint kell csinálni, leírtam a műveletet és kénytelen voltam megtanulni. Ha adatokat kell keresni vagy gyűjteni, elfeledett íróktól, a művelődés jelentős alakjairól – ehhez kitűnő eszköz. A Nyugat például fent van a világhálón, csemegézek belőle!
Az olvasóitól vannak visszajelzései?
– Meghallgatom a szempontjaikat, ha megállítanak az utcán. Amikor íráshoz látok, a közönséget is érzem. Nagyjából sejtem, hogy kiknek írok. Enélkül nem is menne.
Bölöni Domokos (1946, Dánya, Maros megye)
Író, újságíró, szerkesztő. Dicsőszentmártonban érettségizett, majd román–magyar szakos tanári képesítéssel Korondon tanított 1973–1990 között. 1990-től Marosvásárhelyen él, a Népújság napilap újságírója, a lap Múzsa című kulturális mellékletének szerkesztője, a Súrlott Grádics irodalmi kör vezetője, az azonos nevű internetes portál szerkesztője.
1980-tól tíznél több kötete jelent meg, legutóbbi munkái: Elindult a hagymalé (2009, Marosvásárhely), Micsobur reinkarnációja (2010, Marosvásárhely), Küküllőmadár (2011, Székelyudvarhely), utóbbinak több darabját a Színkép közölte.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Interjú – „Odaadó és lelkes tevékenységüket talán csak az anyagi feltételek végessége korlátozza”
Húszéves a Romániai Máltai Segélyszolgálat
A Máltai Szeretetszolgálat teljes története közel ezer évre tekint vissza. Emellett eltörpül a segélyszolgálat romániai jelenléte, de a Romániai Máltai Segélyszolgálat húsz éve még így is elegendő volt ahhoz, hogy az önkéntes alapon működő szervezet látványos eredményeket érjen el országunkban. Tevékenységük elismeréséül állami kitüntetésben is részesült az 1991-ben Kolozsváron bejegyzett szervezet. A segélyszolgálat ma ünnepli fennállásának húszéves évfordulóját: ma 11 órától a főtéri Szent Mihály-templomban ökumenikus szentmisét tartanak a szolgálat tiszteletére, majd ezt követően évfordulói gála keretében díjazzák mindazokat, akik munkájukkal lehetővé tették a segélyszolgálat működését. A jubileum alkalmából Barla Zsuzsa főtitkárhoz fordultunk kérdésekkel.
– Hány önkéntest számoltak az alapításkor, és hányan vannak most? Vannak arról adataik, hogy világszerte hány önkéntese van a Máltai Segélyszolgálatnak?
– Habár a Romániai Máltai Segélyszolgálatot csak 1991 májusában jegyezték be jogi személyként Kolozsváron, néhány tucat lelkes, segíteni kész személy már az 1990-es év elejétől részt vett a karitatív tevékenységben. Ők ezt teljes mértékben önkéntesekként tették, számuk pedig folyamatosan növekedett. Ugyanakkor a külföldről egyre nagyobb mennyiségben érkező segélyszállítmányok kezelése (lerakása, osztályozása és kiszállítása) egyre több munkaerőt igényelt. Így az eredetileg 25 személyből álló önkéntes csoport ma már 1600 főt számol, köztük 500 fiatallal. A világszerte több mint 120 országban működő szolgálatok keretén belül elmondhatjuk, hogy több tízezer önkéntes támogatja a tevékenységeinket.
– Milyen korosztályba sorolható az önkéntesek többsége?
– Fiókszervezetenként változó: van, ahol egy igen népes ifjúsági csoport működik, és van olyan is, ahol az aktív szeniorok vannak többségben.
– Kolozsváron hány SAMR-önkéntest tartanak számon?
– A Romániai Máltai Segélyszolgálat főtitkársága Kolozsváron beiktatott jogi személy, amely kizárólag képzett alkalmazottak munkáján alapszik. Emellett működik a kolozsvári fiókszervezet, amely jelenleg 62 fiatal és szenior önkéntessel rendelkezik. Ők több mint tíz féle tevékenységben vesznek részt, amelyek többnyire szociális jellegűek.
– A száz állandó program között melyek a segélyszolgálat legfontosabb rendezvényei?
– A legfontosabbak nyilván a szociális jellegűek, úgy, mint a temesvári és kisiratosi szociális központ, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások (meleg étel kihordása), Kolozsváron pedig közvetlenül a főtitkárság támogatásával működő óvoda igazgatása szellemi és mozgássérült gyerekek részére, valamint a meleg étel házhoz szállítása szerény anyagi körülmények között élő, nehezen járó, idős személyek részére.
– Mit lehet elmondani az időszakosan rendezett szociális jellegű programokról?
– Legnépszerűbb időszakos rendezvényeink az évente megrendezett táborok a mozgássérült fiatalok, szegény családokból származó fiatalok részére. A szatmárnémeti fiókszervezetünk ünnepnapokkor, a szegénynegyedekben töltött káposztát készít és oszt szét azok között, akik nem tudják megengedni maguknak az ünnepi ételt. A hideg téli napokon forró teát és zsíros kenyeret is osztanak. Természetesen szervezünk táborokat az önkénteseink részére is, és ebbe a csoportba tartoznak a zarándokutak is.
– Valamennyi katolikus egyházmegyében működő fiókszervezeteik vannak. Manapság is terjeszkedik ilyen tekintetben a segélyszolgálat?
– Pillanatnyilag nem célkitűzésünk, hogy új fiókszervezeteket alapítsunk, de nem zárjuk ki annak lehetőségét sem. Ha saját elhatározásból jelentkezik egy csoport, amely önkéntesen és minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül szolgálja szervezetünket, és tevékenysége során arra törekszik, hogy a rászorultakat segítse, függetlenül felekezeti, nemzetiségi vagy politikai hovatartozásuktól, akkor nyitottak vagyunk egy új fiókszervezet beindítására. Azt azért tudni kell, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés komoly átgondolást, szervezést és anyagi keretet igényel.
– Mi történt azzal a hat szervezettel, amelyik időközben passzívvá vált?
– Ezeknek a fiókszervezeteknek a fő tevékenysége a segélykiosztás volt. Mióta Románia belépett az Európai Unióba, tudjuk, hogy a segélyszállítmányok mennyisége csökkent. Emiatt a tevékenységük is fokozatosan alábbhagyott.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Határtalanul szimpózium
Az asszimiláció veszélye és a magyarság megélése szerepelt a Határtalanul című, külhoni magyar szervezetek képviselőinek részvételével rendezett szimpózium szombati záró napjának témái között.
Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a romániai magyar közösség megerősödése érdekében két téren kell kiemelt erőfeszítéseket tenni. Gazdasági területen, és annak érdekében, hogy az ott élők megéljék magyarságukat. Ehhez négy helyen kell képviselettel rendelkezniük: a bukaresti parlamentben, az erdélyi önkormányzatokban, ahol az ottani magyarságot közvetlenül érintő döntések születnek, valamint a budapesti országgyűlésben és az Európai Parlamentben.
Az autonómiáról szólva kiemelte: ezt a többséggel való párbeszéd útján lehet elérni, úgy, ha a többségében románok által lakott régiókban is rájönnek, hogy ez jó, és ezzel nem elvesznek tőlük valamit. A magyar kormány sokat segíthet, ha regionális szinten megerősödik, és például meg tud akadályozni olyan jelenségeket, mint a szlovákiai nyelvtörvény vagy a kollektív bűnösség elvének érvényesítése Szerbiában.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnöke az MTI-nek arról beszélt, hogy mára a magyarság fogyása, "elfogyása" kézzel fogható. Megállapította, hogy egyrészt a kisebbségek számára többletjogokra van szükség, ugyanakkor nemcsak jogok kellenek, hanem a kisebbségi léthez való viszonyulást illetően is változásnak kell bekövetkeznie.
Míg azelőtt jó volt magyarnak lenni Szlovákiában, mostanra, különösen néhány dél-szlovákiai régióban, "asszimilálódni jó". Azt kell megvizsgálni, milyen eszközökkel lehet ezt megállítani.
Kitért a márciusi előrehozott választásokra is, és mint kiemelte: a helyhatósági választásokon megerősödtek, és az MKP ennek megfelelően vág bele a kampányba, illetve a voksolásba.
Kántor Zoltán, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a határon túli magyar területeken - ahogy Magyarországon is - csökken a népesség. Ennek okát a migráció és a negatív népszaporulat mellett az asszimilációban jelölte meg. Utóbbi kapcsán a fő problémát a vegyes házasságok jelentik, amelyek aránya Erdélyben 17-18 százalék, a Felvidéken és a Vajdaságban 20 százalék feletti.
Mint kifejtette: az ilyen házasságban születendő gyermekek 70-80 százalékát a szülők többségi iskolákba küldik, és itt szakad meg a "reprodukciós lánc". Ugyanakkor megjegyezte: a homogén magyar családban születendő gyermekek között sem ritka, hogy többségi iskolába kerülnek, többek között azért, mert a szülők azt gondolják, így majd jobban tudnak érvényesülni.
A tanácsadó szerint annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeket, fontos ezeknek az intézményeknek a minőségét javítani, és minden lehetséges eszközzel ösztönözni a családokat, hogy ide járassák a gyermekeket. Fontosnak nevezte még minél több civil szerveződés támogatását is, hogy "a kis magyar világukat" megélhessék a külhoni magyarok.
A budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban pénteken és szombaton rendezték meg a Határtalanul című szimpóziumot, amelyen kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és előadások szóltak a határon túli magyarokat érintő témákról. A félévente, immár 11 éve megrendezett szimpózium mindig aktuális közéleti témákkal foglalkozik.
A pénteki megnyitón határon túli magyar művészek előadása köszöntötte a résztvevőket. Emellett a szimpózium végéig megtekinthető kiállítás nyílt Petrás Mária keramikusművész alkotásaiból, Prófusz Mariann kárpátaljai népművész beregi szőtteseiből, valamint Kovács Attila fotóművész képeiből, Felvidék - Fejezetek Közép-Európából címmel.
Az első napon bemutatkozott a Gyökerek mozgalom is. A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szakkollégistái beszéltek határokon átívelő, Junior Prima-díjas kezdeményezésükről.
Kerekasztal-beszélgetésen volt szó még a Kárpát-medencei jezsuita missziókról. A program fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.
MTI

Félretájékoztatták a számlálóbiztosokat
Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen a Statisztikai Hivatal által tartott számlálóbiztosi képzéseken az érintetteknek azt mondták, hogy a nemzetiségi-, anyanyelvi-, és vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekre csak a kérdezéskor jelen lévő személyek válaszolhatnak, vagyis a családtagok nem nyilatkozhatnak a távollévők nevében. Az RMDSZ népszámlálás-központjától azt közölték szerkesztőségünkkel, hogy megítélésük szerint az eset tudatos félretájékoztatás. Ezek az utasítások ellentmondanak a kormány által elfogadott módszertani útmutatásoknak.
Ha a számlálóbiztosok ezek szerint az utasítások szerint dolgoznak, akkor a lakosság jelentős hányadának a nemzetisége, anyanyelve és vallása nem bevalláson fog alapulni, ezért megtörténhet, hogy sok magyar nem, vagy nem ily módon kerül majd be a készülő statisztikába, ami a magyarság jogvesztésének egyik jelentős oka lehet.
Azt kérik, hogy a lakosság vállalja bátran saját és családtagjai nemzetiségét! Amennyiben a számlálóbiztos nem hajlandó rögzíteni távollévő családtagok adatait, akkor vissza kell utasítani a további válaszadást, és meg lehet tagadni az űrlap – amúgy kötelező – aláírását – tanácsolja az RMDSZ népszámlálás-központja.
Erdély.ma

Magyar vagyok, magyarnak születtem!
A cím Nagy Feró, illetve a Beatrice zenekar közismert és közkedvelt XX. század című dalának első sora. A Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) Bihar megyei szervezete Magyar vagyok, magyarnak születtem! mottóval indít kampányt a népszámlálás népszerűsítése érdekében.
A legutóbbi, 2002-es népszámlálást követően most új kihívás előtt áll az erdélyi, romániai magyarság. Meg kell mutatnunk, hogy jelen vagyunk, hogy sokan és erősek vagyunk, hogy nem tekinthetnek minket itt maradt nemzettöredéknek, ország nélküli kisebbségnek, hontalanoknak, hogy mi szerves részét képezzük Erdélyországnak, a Partiumnak, és nem vagyunk azok közül valók, akik harminc ezüstért feladják elveiket. Kulturális önállóságunkért, kisebbségi jogaink használatának lehetőségéért együtt kell felvegyük a harcot úgy, hogy vállaljuk: magyarok vagyunk, mert magyaroknak születtünk.
Október 21-én újabb népszámlálás kezdődik Romániában, aminek a tétje talán most sokkal komolyabb, mint a kilenc évvel ezelőttinek. A migrációt, a természetes népmozgalmi adatokat figyelembe véve sokan temetnek minket, erdélyi magyarokat, mondván, féktelenül fogyatkozásnak indult romániai magyar nemzetünk számára már nincs kiút. A magyarságot hátsó szándékkal vezérelve és lekezelő módon az enyészet útjára való visszafordíthatatlan haladás útján emlegetők megnyilatkozásait határozottan vissza kell utasítanunk. Ugyan a demográfiai adatokat ismerve, a legutóbbi népszámlálás óta nyilvánvalóan csökkent a romániai magyarok száma, mint ahogyan az általános európai tendenciát követve az ország összlakossága is (nem is beszélve a külföldön tartósan tartózkodó mintegy két és félmillió román állampolgár itthoni hiányáról), a helyzet koránt sem olyan aggasztó, mint ahogy egyesek igyekeznek beállítani. A Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) arra buzdítja minden tagját, szimpatizánsát, hogy az október második felében kezdődő idei népszámláláson mindenki bátran vállalja nemzetiségét, anyanyelvét és felekezeti hovatartozását. Kérünk minden Bihar megyei magyar fiatalt, kellő felelősségtudattal viselkedjen a népszámlálás iránt, ugyanis annak eredménye a következő tíz esztendőre meghatározza egyházi és kulturális intézményeink, civil szervezeteink sorsát, és főleg a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény alkalmazásának lehetőségeit.
Magyar vagyok, magyarnak születtem! Mi bátran vállaljuk, hogy magyarok vagyunk! Hátrányunk semmiképpen nem származhat abból, ha bevalljuk, román állampolgárként mely nemzethez tartozunk, mi az anyanyelvünk. A Bihar megyei MIDESZ valamennyi tagszervezetével közösen arra biztatja a fiatalokat és fiatalosokat, egykori mideszeseket, az idősödő és idős magyarokat, a népszámlálás folytán nemzetiségükhöz és anyanyelvükhöz a „maghiară” szót írassák be, igazolva ezzel nemzeti és nyelvi hovatartozásukat. Bízva minden bihari magyar egyetértésében, kérjük, vállalják magyarságukat!
erdon.ro

Elindult a nemzeti regiszter honlap
Elindult a nemzeti regiszter honlap, amelynek célja a világ magyarságának megszólítása, a szórványban és a diaszpórában élők magyar identitásának megerősítése.
Magyarország üzen
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a regisztert bemutató hétfői parlamenti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Magyarország üzen a világban szétszóródott magyarságnak". A regiszteren keresztül lehetővé válik, hogy a magyarság tagjait, éljenek a világon bárhol, elérjék, magyar identitásukat megerősítsék.
A másik értelme a regiszternek – folytatta -, hogy a magyarok ügyét kellő erővel lehessen képviselni. Ha a magyar nemzet bármely részét sérelem vagy támadás éri, akkor az egyetemes magyarságot ezen keresztül tudják mozgósítani, és a világot tájékoztatni – hangsúlyozta, hozzátéve: ez egy „egészséges nyomásgyakorlás a nemzeti célok érdekében".
Angolul is
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint ugyanakkor azzal is szembe kell nézni, hogy az emigrációnak harmadik, negyedik, ötödik nemzedékétől aligha várható el, hogy olyan szinten beszéljen magyarul, mint a magyar közösségben élők, de őket sem szeretnék elveszíteni. Ezért a honlap angolul, a későbbiekben pedig spanyolul is elérhető lesz majd – jelezte Semjén Zsolt.
Kifejtette: a www.nemzetiregiszter.hu honlapon regisztrálók hetente kapnak egy rövid hírösszefoglalót Magyarország és a magyarság legfontosabb eseményeiről.
Az oldalon található még a magyar államigazgatást bemutató menüpont, itt választ kaphatnak az érdeklődők arra például, hogyan intézhetik állampolgárságukat, vagy magyarországi tanulmányokat hogyan folytathatnak.
Valamennyi határon túli magyar szervezet bemutatkozhat továbbá, és egy eseménynaptárba feltöltheti rendezvényeit.
Nem volt rá pluszpénz
Az oldalon keresztül ugyanakkor nem csak üzenetet küldenek, ez egy oda-vissza kapcsolattartási eszközként működik majd, így ha valaki ír, annak mindenképpen válaszolnak. Mint mondta, a magyar szervezetek mindegyike vállalta azt is, hogy tagjaikhoz eljuttatják a regisztert. Reményének adott hangot, hogy néhány héten belül az emigráció magyarsága értesül a regiszterről.
A kormányfő helyettese hangsúlyozta: a regisztert – amelyhez facebook oldal is kapcsolódik – egyetlen pluszfillér nélkül fejlesztették ki.
Hozzátette: a személyes adatok védelméről szóló jogszabályokkal teljesen összhangban van a honlap, és a közigazgatási tárca kötelezettséget vállal arra, hogy ezeket az adatokat a jogszabályoknak megfelelően kezelik. Az adatok megadása önkéntes, és azokat harmadik fél számára semmilyen módon nem teszik hozzáférhetővé.
A kormány legbiztonságosabb szerverén fejlesztették ki az oldalt – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes. hirado.hu 
Erdély.ma; MTI

Számbavétel után
Végzik dolgukat az erdélyi magyar politikai alakulatok, szervezetek – az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, a Székely Nemzeti Tanács –, ritkán tapasztalt egyetértésben biztatják magyarságuk vállalására közösségünk tagjait.
A szlogenek, a módszerek, az eszközök különböznek, az üzenet azonban egybecseng: a népszámlálás eredményétől függnek anyanyelv-használati jogaink, nemzeti identitásunk kinyilvánítása határozza meg kulturális intézményeink, iskoláink, egyházaink jövőjét.
De talán ugyanennyire fontos az esemény kevésbé konkrét, kevésbé számszerűsíthető vetülete: az összetartozás-élmény, a hovatartozásunk megvallásának közösségépítő jellege, amelyből erőt meríthetünk az október 31-e utáni időszakra is. Mert a lajstrombavétel ugyan csak október 20. és 31. között zajlik, jogainkért, intézményeinkért, megmaradásunkért azonban ezt követően is küzdenünk kell, és ez bizony jóval nehezebbnek ígérkezik a mostani megszámláltatás próbájánál. Bár örvendetes, és az erdélyi magyar politikai szervezetek bölcsességét bizonyítja, hogy felismerték és elutasították a román hatalomnak a regionális identitások álcájába bújtatott megosztási szándékát, vezetőinknek a több fronton zajló kampány után a nemzeti identitásunk megőrzésében fontos kérdésekre kellene végre összpontosítaniuk.
Mert hiába a több tízezer szórólap, több honlap, az információterjesztés számtalan módozata, ha a magyarság fogyását okozó tényezőket nem tudjuk megszüntetni, ha nem tudjuk felmutatni a jobb élet esélyét a fiataloknak, ha nem tudunk megfelelő feltételeket teremteni itthoni boldogulásukhoz, hogy ne legyenek kénytelenek szülőfüldjükről elvándorolni. Hiába minden kampány, ha a bukaresti hatalom csábításában lemondunk az asszimiláció elleni határozott fellépésről, ha néhány miniszteri székért cserébe a nemzeti megmaradásunkat garantáló közösségi jogokat, autonómiakérésünket már szóba sem hozzuk. Szélmalomharccá válhat a következő népszámláláson minden, magyarságunk vállalásáról szóló felhívás, ha kormányból sem tudjuk biztosítani például a magyar felsőoktatás önállóságát, vagy hatalmi eszközök révén sem tudjuk kimozdítani a holtpontról a belső anyaországként emlegetett Székelyföld gazdaságát.
A következő napokban megszámláltatunk. A néhány év múlva esedékes újabb népszámlálási kampány sikerét azonban csak az biztosíthatja, ha e számbavételt vezetőink őszinte számadása követné.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hadtestparancsnokság, iskola, Majális utca 23., Szeku
A Szabadság szeptember 14-i számában, A második honfoglalás, avagy Szervátiusz Jenő Hét vezér szobra című írás második, befejező részének vége felé, az egyik bekezdésben Sas Péter ezt írja: „A magyar királyi kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokság egykori épületének »magyaros« díszítőelemeire csak a korabeli fényképek, képeslapok emlékeztetnek. Az épület második világháború utáni sorsában, bizonyára a magyar katonasághoz fűződő előélete is szerepet játszhatott abban, hogy az eredeti, román elképzeléseknek megfelelően nem oktatási célt szolgált. 1948-tól egészen az 1989-es romániai politikai átrendeződésig a hírhedt Securitate helyi központja volt.”
Az épület utóélete azonban nem így alakult. 1943 februárja, a sztálingrádi, majd nyáron az észak-afrikai vereség után, talán az elvakultak körében is földerengett, hogy a nagy náci győzelem bizony hanyatlásnak indult. 1944 tavaszától a helyzet gyorsan változott. Magyarország náci megszállása után a repülőgépek mind sűrűbben zúgtak Kolozsvár fölött. Következett májusban a zsidók embertelen elhurcolása. Azután a magyarországi városok, köztük június 2-án Kolozsvár bombázása. Valamiféle közelgő világvége hangulat kezdett terjengeni. Nyolc és fél éves voltam, de rám is hatottak az események, éreztem a növekvő feszültséget.
Augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára. Szeptember elején, amikor a magyar csapatok átlépték a második bécsi döntés utáni határt, így Feleken is túljutottak, az arcvonal mondhatni karnyújtásnyira közelítette meg a várost. A Tordai út elején lakó nagyanyámékhoz menet, apámmal együtt szemtanúi voltunk annak, amint a magyar tüzérség Felek felé vonult. Néhány ágyút bivalyok vontattak. Ez bizony nem hernyótalpas vontatású német tüzérség, gondoltam gyermekfejjel.
Rendkívül mozgalmas napok következtek. Reggelente főleg német, Torda felé vonuló harckocsikat, lánctalpas teherkocsikat lehetett látni. Este ugyanezt visszafelé. De napközben is tele volt a belváros mindenféle katonai szállítóeszközzel. A Brassai utca teljes hosszában német hernyótalpas teherkocsik, a Sétatér fái alatt harckocsik vesztegeltek.
A város fölött a magyar és német vadászgépek mellett megjelentek a szovjetek is. Légi harcokban kavarogtak a város fölött. Előfordult, hogy a románok zsákmányolt német gépekről fedélzeti fegyverrel lőtték a belvárost, az utcán közlekedőket. Mire légiriadót fújtak, eltűntek.
Este következett az elsötétítés. Villanygyújtás előtt az ablakokra belülről feketepapíros sötétítőket kellett föltenni, ne szivárogjon ki a fény, teljes sötétségben legyen a város. Szovjet repülőgépek azonban úgynevezett Sztálin-gyertyával, ejtőernyővel ereszkedő vakító fényű, égő magnéziummal világították a várost, és lőtték az utcákon veszteglő katonai járműveket. Magyar és német katonák puskalövésekkel kísérelték meg leszedni a „gyertyákat”, de nem sok sikerrel.
A házunkbeli, május végétől lezárt zsidó imaházat a hadsereg kinyitotta, kiürítette, és gép- és harckocsi-alkatrészeket, kétezer literes üzemanyagtartályt helyeztek el benne. Mi, házbeliek, nem örvendtünk ennek. Meg az ezt követő nagy jövés-menésnek sem. A Torda körül dúló harcokból, főleg esténként, pótalkatrészért teherkocsikon honvédek érkeztek a ház elé. Apám tőlük értesült az egyre súlyosabb helyzetről.
Verőfényes, meleg szeptember volt, akár az idei. Ötvenéves, már nem hadköteles apámat helyben mozgósították, a téglagyári csűrökben, a lőszerraktárban dolgozott. Anyámmal ketten voltunk otthon. A hónap közepén, egy nap, dél tájban, gyorsan erősödő repülőgépzúgásra lettünk figyelmesek. Ez nem volt szokatlan, de most a zúgást hirtelen iszonyú robbanás hangja nyomta el. A ház falai megremegtek. Anyám magához ölelt, s a konyha és a kisebbik szoba közti ajtónyílásba lépett. Körzeti légoltalmi-parancsnokhelyettesként tudta, az ajtónyílás bombázáskor kevésbé veszélyes hely, mert ha a mennyezet le is szakad, az ajtónyílás a küszöbbel fennmarad.
A hatalmas dörrenést még néhány követte, miközben lakásunk, bár falai fél-, sőt helyenként méter vastagok voltak, minden eresztekében recsegett. A támadás oly váratlan volt, hogy a szirénák csak a robbanások után bőgtek fel. Futótűzként terjedt a hír, hogy a Hadtestparancsnokságot bombázták.
Légiaknákkal. Levegőben robbanó bombákkal. Az Árpád út bal oldalán, a 27. szám alatti hatalmas épület falait ez nem rombolta le, az ajtókat, ablakokat azonban a rendkívül erős légnyomás teljesen tönkretette. Valószínűleg a bent tartózkodók közül sokan meghaltak – köztük Szálasi Béla ezredes –, megsebesültek. Az épület előtt az utca megtelt üvegszilánkokkal, fadarabokkal, törmelékkel, mészporral. Az ott veszteglő gépkocsik hasznavehetetlenné váltak. A környékbeli házak valamennyi ablaka kitört. A közeledő világvége-hangulat mind nyomasztóbbá vált. Ehhez a Csak egy nap a világ című film falragaszai, a címmel azonos kezdetű, a zeneboltok hangszórójából is visszhangzó dal ugyancsak hozzájárult. A falakon megjelent kiürítési rendelet szövege – „mindenki meneküljön, jönnek az oroszok, aki marad, Szibériába hurcolják!” – sem a jókedvet, az életörömet fokozta. Hova megyünk, mehetünk? Mi lesz velünk? Ilyen gondolatok kavarogtak bennem. Apám kijelentette, nem megyünk sehova, miért vinnének el az oroszok Szibériába, itt is szükség van emberekre.
Az 1944. október 10-i, éjszakai magyar visszavonulást követő napokban elkezdődött a szabad rablás. Elsősorban a monostori, feleki, szamosfalvi parasztok mindenüvé betörtek, ahova csak lehetett, és mindent elhordtak, amit mozdítani lehetett. Valószínűleg, a Hadtestparancsnokság épülete sem kerülte el figyelmüket. Jóformán bárki bemehetett oda. Két-három évvel később, az épület háta mögött, a Szent István (Rudolf) úton lakó osztálytársammal, hátulról mi is bementünk az elhagyatott épület udvarára.
Senki sem őrizte.
Az épület évekig pusztán állt. 1948-ban a királyságot követő új rendszerben helyreállították, három szakiskolát létesítettek benne. Az év őszén, telén a diákok lelkesen segítettek a gáz bevezetésében [Kovács József közlése]. Az épülettel szemben állva, a bal szárnyban működő magyar tannyelvű fémipari középiskola volt a legnagyobb. Középen az Unirea – a Junász-féle gépgyár, a Magyar Acélárugyár utódjának – magyar és román tannyelvű szakmunkásképző iskolája [Bajusz Jenő és József Mihály közlése], a jobb szárnyban pedig az ugyancsak vegyes tannyelvű villamosipari szakiskola [Kovács József közlése] kapott helyet. Az épület mögötti udvaron, az egykori kocsiszínekben, garázsokban rendezték be a tanműhelyeket, szerelték föl a szükséges gépeket [Kovács József közlése].
1955 nyarán, tanévzárás után, a magyar tannyelvű fémipari középiskolát és a villamos iparit megszüntették, az Unirea szakiskoláját a Monostori út (Mócok útja) és a Bem (Coşbuc) utca sarkán álló épületbe költöztették. Az udvari tanműhelyek gépeit rabokkal gyors ütemben szereltették le és az új iskolába szállították [József Mihály közlése]. Az így kiürített épületet az alagsori cellák építésével, a kihallgató irodák kialakításával a parancsuralmi rendszer politikai rendőrségének, a hírhedt szekuritáténak a székházává alakították. 1989. december végén, a parancsuralmi rendszer bukása után, a szekuritáté megszűnt. 1990 tavaszától a helyében létrehozott hírszerző szolgálat székháza lett.
De hol volt azelőtt ennek az elnyomó intézménynek a székháza?
Melynek elődje a Siguranţa (siguranţă n fn ‘biztonság’), a királyi Románia állambiztonsági rendőrsége volt.
Az 1947. december 30-i úgynevezett népköztársaság kikiáltásával teljessé vált pártállamban az addigi királyi sziguránca helyében létrehozták az úgynevezett népi demokrácia szekuritátéját (securitate n fn ’biztonság’), az állambiztonság védelmére létrehozott politikai rendőrséget. A pártállami parancsuralmi rendszer elnyomó és megtorló gépezetének legfontosabb szervét. Székháza ez időtől az 1950-es évek közepéig a Majális utca 23. (1940-ig 17.) szám alatt volt.
Az eredetileg a Görögtemplom utcába is átnyúló telek 1869-ben Groisz Béla apjának, Groisz Ferdinándnak a tulajdona – akkor Majális utca 5., Görögtemplom utca 4. A most Majális utca 23. szám alatti házat valószínűleg az 1897-ben elhunyt dr. Groisz Béla neves szemorvosnak az örököse vagy örökösei építették. 1914-ben Groisz Jolán bankhivatalnoknak, 1917-ben Vinczenti Károlynénak a tulajdona, 1919 és 1940 között a román katonai körzetparancsnok, 1940 és 1944 között a Magyar Földmívelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályának székháza volt.
A pártállami rendszer nem vesztegette az idejét, a politikai rendőrség „biztonsága” érdekében 1949 tavaszán kitelepítették a szomszédos házak lakóit, ingatlanjaikat elkobozták. Erre a sorsra jutott a 25. szám alatt lakó egyik osztálytársam családja is. Az alagsorban szűk cellákat építettek, s a kihallgatások, vallatások idején ezekben tartották, pontosabban zsúfolták össze a foglyokat. 1952. augusztus 22. és október 16. között magam is három itteni cella „vendégszeretetét” élveztem.
2009 nyarán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Bizottság ásatásokat végzett az épület alagsorának udvar felőli részén, egy földdel tele helyiségben. Föltételezték, hogy annak idején, az 1940-es évek végén, az 1950-esek elején, mikor ez volt az állambiztonság székháza, itt több letartóztatottat végeztek ki és földeltek el. Az ásatások azonban nem igazolták a föltevést.
Miután a Majális utca (Köztársaság, Republicii) 23. szám alatti épületből a hírhedt szekuritáté az Árpád úti Hadtestparancsnokság épületébe, a három iskola helyébe költözött, a Majális utca 23. számú épület nem maradt üres. Ezt az addig az Erzsébet út 22. szám alatti, egykori Farkas-villában 1949-től működő Pionírház (Úttörőház) foglalta el. Vér helyett ezután oktatás folyt itt. 1990 utáni neve Gyermekpalota.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Tíz napig ünnepel a Szeben megyei magyarság
Péntek délután vette kezdetét a XIII. Szeben megyei magyar napok rendezvénysorozat, amely a Szeben megyei magyar közösség legnagyobb és legátfogóbb rendezvénye. 
„Nekünk a szülőföldünkön kell a jövőt építeni, hisz itt a jelenünk és a múltunk. A legnehezebb időkben is van kincsünk, az értékteremtés, ezért az értékeinket, a múltunkat, a nyelvünket, az egyházat és az iskolát nem szabad feladnunk. Kötelességünk megőrizni – jelentette ki Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján Medgyesen. Az RMDSZ elnöke elmondta, külön köszönet illeti Hargita és Kovászna megyét, hogy közösségépítő programjukkal támogatják a szórvány- és a tömbmagyarság közti kapcsolatépítést.
„Három dolgot hoztam Magyarországról. Elsősorban köszönetet, hogy példát, ihletet adóan tanítják magyarságukat” – mondta a megnyitón Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, aki a kisebbség kifejezés helyett a többletség fogalmának használatát javasolta. „Másodsorban tiszteletet hoztam, hisz Magyarország nagyra értékeli az RMDSZ szórványpolitikáját, és nem szégyen a jobbtól, jelen esetben a Székelyföldtől tanulni, hogy így támogatja a szórványt.
Harmadrészt sok szeretet hoznék, amelyet nem biztos, hogy mindennap éreznek, de a szeretet állandó, és kívánom, hogy 365 magyar nap legyen egy évben – fogalmazott a diplomata. Hozzátette, hogy Európában már nem léteznek kisebbségek, vagyis minden nemzet kisebbség: a nagy közösség egy-egy meghatározó eleme. A romániai magyarság így nem kisebbségként, hanem „többletként” értelmezhető – mondta Füzes Oszkár.
Winkler Gyula EP-képviselő hangsúlyozta, amikor erősödnek a magyar közösségek, akkor a stabil szórványvidékek magyar közösségeinek is van jövőjük. „Munkánk az európai jövő építését szolgálja, az EU-nak meg kell maradnia, a mi helyünk a régiók Európájában van, hisz minden nemzet egyformán értékes – tette hozzá Winkler.”
Teodor Neamţu, Medgyes polgármestere megköszönte a helyi magyar közösségnek, hogy tevékenyen hozzájárultak a város kulturális életének fellendítéséhez. „Köszönöm, hogy ezt a rendezvényt évről évre megrendezik, és vendégeket csábítanak Medgyesre” – mondta a városvezető.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Kisebbségi elitkutatás
Az RMDSZ által indított Szacsvay Akadémia előadássorozat Magyarok Erdélyben – Fókuszban a kisebbségkutatás elnevezésű modulja keretében Papp Z. Attila, a Miskolci Egyetem szociológiai intézetének docense tartott előadást csütörök est, Az erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel.
A gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Magyarországon élő előadó, Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia politikatudományi, illetve etnikai-nemzeti kisebbségkutató intézetének 2009-ben és 2010-ben folytatott tanulmányának eredményeit ismertette. A felmérés során, melyben Papp személyesen is részt vett, az anyaországiak mellett a Romániában és Szlovákiában kisebbségben élő magyarok kulturális és gazdasági vezető rétegeit vizsgálták. A kutatási eredmények kiemelt fontossággal bírnak a jelenlegi helyzetben, hiszen többek közt a kisebbségek úgynevezett „elit” rétegének társadalmi szerepét tükrözik a gazdasági válságból való kilábalásban. Emellett rengeteg érdekes információval szolgálnak a réteg kialakulásáról, megújulásáról és cserélődéséről – hangoztatta előadásában a docens. Mint azt Papp Z. Attila elmondta, az elit önmagában nem létezhet, és kizárólag a teljes társadalom viszonylatában érthető meg. A többségi társadalommal ellentétben a kisebbségi elitre szoros, saját, formális és informális kapcsolatrendszer, erős identitás- és másságtudat, a tagok közötti szolidaritás és sajátos szociabilitás jellemző.
A két évvel ezelőtt indított kutatási program eredményeként Papp kiemelte, hogy a gazdasági elit 45 év körüli átlagéletkorával fiatalnak tekinthető, míg a kulturálisnak a tagjai idősebbek. A jelenlegi gazdasági elit tagjai nagyrészt katolikusok, s egyharmaduk Hargita megyében született, míg a kulturális elitben szereplők zömmel reformátusok, s egyötödük Kolozs megyéből származik. Mindkét vezető csoportosulás felsőoktatása egyébként a Kolozsvári Műszaki Egyetemre, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre koncentrálódik. A kutatások azt is kimutatták, hogy az elitréteghez tartozók sokkal nagyobb arányban beszélnek jól románul és angolul, mint az itteni országos átlag. Sokatmondók azok a statisztikai adatok is, melyek szerint a kulturális elit sokkal aktívabban vesz részt a közösségi életben, a gazdaságihoz tartozók zöme pedig közvetlenül a rendszerváltás után alapította sikert hozó cégeit. Az előadás végén bemutatták a tanulmány eredményeit tartalmazó Elitek a válság korában című, Magyarországon megjelent könyvet is, melyet az RMDSZ Bihar megyei szervezetének közvetítésével rendelhetnek meg az érdeklődők
Reggeli Újság (Nagyvárad)

RMDSZ: nincs titkos egyezség a PDL-vel Marosvásárhelyen
Cáfolta hétvégi sajtótájékoztatóján Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke azokat a sajtóinformációkat, miszerint a szövetség olyan titkos egyezséget kötött a PDL-vel, melynek értelmében az alakulat 2012-ben Dorin Florea jelenlegi polgármestert támogatná, cserében pedig a demokraták Lokodi Edit Emőkét segítenék abban a törekvésében, hogy megőrizze a megyei önkormányzat élén betöltött tisztségét. Marosvásárhelyen nem csak újságírói, RMDSZ-berkekben is egyre hangsúlyosabban terjed a hír, miszerint az érdekvédelmi képviselet felső vezetői politikai alkut kötöttek volna koalíciós partnereikkel.
„Én nem tudok erről az alkuról, mely a polgármesteri tisztség megbundázását célozná. Nem is akarunk ilyesmibe belemenni, de erről mind a PDL vezetőit, mind Dorin Floreát meg lehet kérdezni” – cáfolta a rosszindulatú pletykáknak tartott híreket Kelemen.
Mint hangsúlyozta: nem igaz, hogy az RMDSZ feláldozná Vass Leventét, akinek jelölését csütörtökön este fogadta el a városi szervezet bővített választmánya. „Mi hiszünk abban, hogy Vass Levente az az ember, aki visszaszerezheti a polgármesteri széket. Ehhez megvan minden adottsága” – szögezte le a megyei elnök, aki 2004-ben maga is versenybe szállt a románság körében rendkívül népszerűnek bizonyuló, de a magyaroktól is jelentős mennyiségű szavazatot szerző Floreával.
A vásárhelyi szervezet elnöke, Benedek István, aki a múlt heti szavazáson megvallása szerint semlegesen szavazott a Vass Levente és Csegzi Sándor közötti választáson, most kijelentette, hogy éppen egy ilyen jelöltre van szükség a változáshoz. „Meggyőződésem, hogy Vass sok román szavazót is a maga pártjára állít” – jelentette ki.
A román nemzetiségű választópolgárok „meghódításáig” az RMDSZ-nek és jelöltjének a másik két magyar alakulattal kell kiegyeznie.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amely lényegében Vasst javasolta, a hét végén már bizonyos feltételekhez kötötte a fiatal orvos-politikus támogatását. „Teljesen természetes, hogy feltételeink legyenek – nyilatkozta lapunknak Jakab István megyei elnök. – Viszont nem a tisztségek képezik az alku tárgyát, hanem a jelölt programja”. Jakab szerint Vass Leventének, azon túl, hogy jó városgazdának kell bizonyulnia, mindenképpen az RMDSZ eddigi jelöltjeinél vagy tisztségviselőinél hangsúlyosabban fel kell vállalnia a magyar közösség érdekeit.
A Magyar Polgári Párt, melynek a képviselői a múlt héten még azt hangoztatták, hogy semmiként nem tudnak felsorakozni egy RMDSZ-es pártkatona mögött, csak azzal a feltétellel állnának ki Vass mellett, ha ő megméretkezik és megnyeri a magyarság körében szervezett előválasztásokat. „Közös jelöltet csak előválasztások után tudunk támogatni. Akkor is csak abban az esetben, ha felvállalja a programunkat, és a szavazólapon meg rajta lesz mindhárom alakulatnak a jelvénye” – kötötte ki Kiss István, a szervezet országos alelnöke.
Kérdésünkre, hogy vállalna-e egy esetleges közös megmérettetést, Vass Levente úgy vélte, erről még korai tárgyalni. Kelemen Atilla RMDSZ-elnök azonban határozottan kijelentette, hogy „a szövetség ajánlata az, hogy a másik két párt is mérje fel jelenlegi erejét és sorakozzon fel az RMDSZ és Vass Levente mögött”.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Lekerült a magyar felirat Aranyosgyéres határából
Levették a háromnyelvű táblát Aranyosgyéres határában. Ezt két évvel ezelőtt helyezték ki és azóta is folyamatosan borzolta a helyi politikai kedélyeket. A Nagy Románia párt képviselői jogi úton próbálták eltávolítani ezelőtt két évvel, ez akkor nem sikerült nekik, idén viszont megint megpróbálták. Most véglegesen eltávolították a háromnyelvű táblát a város bejáratánál. Erdélyben nem ez az egyetlen település, ahol többnyelvű helységnévtábla áll a város határában. Vajdahunyadon például az 5 százalékot sem éri el a magyar lakosság aránya, mégis maradhat a tábla. Aranyosgyéres magyar lakossága nem éri el azt a 20 százalékot, amelynél a törvény értelmében kötelező kitenni magyarul is a helységnévtáblát. Ennek ellenére a városi tanács 2009-ben úgy határozott, hogy a háromnyelvű tábla kikerülhet. Ezt a döntést akkor sikertelenül támadta meg a Nagy Románia Párt, idén viszont újból megpróbálták eltávolítani a táblát
Németi András elnök, Aranyosgyéresi RMDSZ: „Valaki, egy bizonyos Mircea Crisan nevezetűnek Gyéresen szemet szúrt, és ő azt mondja, hogy a tábla nem jogos és, hogy a táblát le kell venni, mert ő, mint adófizető ember és a háttérben lévő emberei, nem bírják ezt jó szemmel. Ezzel törvénybe adta a tanácsot.”
Az Ítélőtábla tavaly hozott pozitív döntése után valószínű volt, hogy a tábla mégis maradhat.
Csoma Botond városi tanácsos, Kolozsvár: „Első fokon a megyei törvényszéken elvesztettük a pert, de bizakodtunk abban, hogy a Kolozsvári Ítélőtábla már ebben hozott egy kedvező döntést és bizakodtunk abban, hogy felfolyamodvány által megint megnyerjük és sajnos ez nem következett be. Tehát visszautasították a felfolyamodványt, és ennek értelmében a táblát le kellett venni és hát ennyit a román igazságszolgáltatás konzekvenciájáról.”
Németi András elnök, Aranyosgyéresi RMDSZ: „Egy ekkora fehér van csak, nagyban, hogy Campia Turzii.”
Az ítélőtábla végleges döntése márciusban született meg, a román polgármester viszont azóta sem volt hajlandó levenni a háromnyelvű táblát. A napokban viszont őt is a bíróságra idézték, így kénytelen volt lépni.
Székely Blanka
Erdély Tv
Erdély.ma

Súlyosan félretájékoztatták a számlálóbiztosokat több városban
A családtagok bediktálhatják a távollévők adatait
Súlyos félretájékoztatás történt három, a magyar közösség számára kiemelten fontos erdélyi nagyvárosban a Statisztikai Hivatal által tartott számlálóbiztosi képzésen. A www.nepszamlalas.ro szerint az eset súlya alapján a rendszerváltást követő időszak legnagyobb, a nemzetiségi statisztikákat érintő hamisítási kísérletéről beszélhetünk. A múlt héten Maros, Bihar és Kolozs megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítéseken tévesen magyarázták el a népszámlálás módszertanát a kérdezőbiztosoknak. Az itt elhangzottakkal ellentétben, ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy egy háztartásban élő személy bediktálhatja a távollévő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását is. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy más településen vagy akár külföldön tartózkodik. Így például a Magyarországon tartózkodó vagy dolgozó román állampolgárok adatait is közölhetik az otthoniak.
A múlt héten fokozatosan érkeztek a hírek Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Kolozsvárról, miszerint a képzéseken a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták a Statisztikai Hivatal részéről akkreditált kiképzők, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a személyesen jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Eszerint ideiglenesen távol vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában, az üzletben lévő stb.) családtagjaink nemzetiségéről nem nyilatkozhatunk. Ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket a népszámlálási bizottság (vagyis a kormány) elfogadott (Népszámlálási személyzet tankönyve 5. és 72. oldal).
A www.nepszamlalas.ro szerkesztői szerint nyilvánvaló, hogy nem egyedi esetről és nem félreértésről, hanem tudatos félretájékoztatásról van szó. A félretájékoztatás több ezer kérdezőbiztost érint, épp azokban a városokban, ahol az etnikai arányoknak a legnagyobb tétjük van. Ezen elvek alkalmazása azt eredményezheti, hogy a lakosság 35–40 százaléka „nem nyilatkozik” a nemzetiségéről. Így a magyarok aránya is ilyen mértékben csökken: Marosvásárhelyen 30, Nagyváradon 18, Kolozsváron 12 százalékra. Ez azért teremt kritikus helyzetet, mert a nyelvi jogok gyakorlásának feltételét képező 20 százalékot a teljes népességből számolják, függetlenül attól, hogy mekkora a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya. Érdemes azt is megjegyezni, hogy 2002-ben összesen 1941 személy (0,008%) volt Romániában, aki nem nyilatkozott a nemzetiségéről.
„Jelenleg még nem tudjuk, hogy történt-e más településeken hasonló jellegű félretájékoztatás. Ha igen, más esetben is veszélybe kerülhet a nemzetiségi statisztikák tisztasága. Kérjük azokat a számlálóbiztosokat, akik hasonló utasítást kaptak, jelezzék a nepszamlalas.ro szerkesztőinek! A magyar lakosság figyelmét arra hívjuk fel, hogy továbbra is vállalják maguk és családtagjaik nemzetiségét, ha pedig ennek rögzítésére nem hajlandó a számlálóbiztos függesszék fel a válaszadást, és ne írják alá a népszámlálási űrlapokat!” – szögezik le közleményükbe a honlap szerkesztői.
Egyértelműek a jogszabályok és az útmutatók
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője, a Szabadság kérésére, a cenzussal kapcsolatban felröppent, egymásnak ellentmondó információkat tisztázta.
– Mind a népszámlálás kiírásáról szóló kormányhatározat, mind pedig az ehhez kapcsolódó alacsonyabb rendű jogszabályok, illetve a számlálóbiztosoknak kiosztott útmutatók egyértelműen kimondják: elégséges, ha a lekérdezés időpontjában egy családból csak egy személy tartózkodik otthon, ugyanis ez a nagykorú, azaz 18 évesnél idősebb személy bediktálhatja az illető háztartásban élő összes személy adatait. Ő megadhatja a nemzetiséget, anyanyelvet és felekezeti hovatartozást is – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: fontos megjegyezni, hogy a bentlakásban vagy kintlakásban élő egyetemisták gyakorlatilag hiába képeznek egy háztartást, egymás adatairól nem nyilatkozhatnak, ez csakis a családok esetében alkalmazható, amennyiben nagykorú személy diktál be adatot a számlálóbiztosnak.
A kérdezőbiztosok munkaideje ugyan 8 órától 20 óráig tart, de így sem kereshetik fel a családokat éppen olyankor, amikor mindenki otthon tartózkodik, ezért ésszerű az a megoldás, hogy egy személy nyilatkozhat a lakásban élő összes tagról. – Itt próbáltak meg különböző értelmezéseket bevinni: az állampolgárok nem nyilatkozhatnak közvetlen hozzátartozójuk nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallásáról utóbbiak távollétében. Egyrészt a hatóságok fontosnak tartják ezeknek a személyeknek is az összeírását, hogy Románia lakossága valahol 20 millió fölött legyen, másrészt azonban az ő szempontjukból nem jó, ha az illetőknek más nemzetisége van, hiszen ez más vonatkozású problémákat is felvethet – fogalmazott Székely István.
Az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője megjegyezte: a hatóságokat értesítették az értelmezési rendellenességről, akik viszont félreértésnek minősítették a történteket.
A diákok összeírásának módszertana
A középiskolás diákoknak és az egyetemistáknak a népszámláláson való besorolására egyértelmű módszertant határozott meg az Országos Statisztikai Intézet – közölte lapunk érdeklődésére Kiss Tamás szociológus, aki az RMDSZ népszámlálási kampánycsapatának tagja. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy miként sorolja be a statisztikai hivatal azokat a diákokat, akiket otthon és a tanulmányuk helyén is a P (persoane-személyek) és a G (gospodării-háztartás) űrlapra vezetik be a számlálóbiztosok. Az RMDSZ ugyanis arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy otthon a szüleik, de ők maguk tanulmányaik helyszínén is diktálják be adataikat az említett két űrlapra, hiszen csak így tartozhatnak az ország állandó lakosságához.
Arra a kérdésünkre, ha egy diák választani akar aközött, hogy például Kolozsvár vagy szülőhelye lakosságának számát gyarapítsa-e, a szociológus leszögezte, hogy nincs lehetőség választásra, mivel a statisztikai hivatal nagyon pontos útmutatást adott a diákok és az egyetemi hallgatók nyilvántartásba vételére.
Megismételte, emiatt nagyon fontos, hogy a diákok személyesen is sort kerítsenek a számlálóbiztossal való találkozásra tanulmányi városukban, hiszen ellenkező esetben előfordulhat, nem szülővárosuk vagy falujuk magyar nemzetiségű lakosaként kerülnek be a végső statisztikába, hanem nem regisztrált nemzetiségű állampolgárként. Ez a lehetőség akkor fordulhat elő, ha a diákok adatait a személyes találkozó elmulasztása híján a bentlakás adminisztrátora diktálja be. Ő ugyanis nem nyilatkozhat a számlálóbiztosnak a diák nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallási hovatartozásáról. A statisztikai hivatal azonban végül kiszűri a személyi szám (CNP) alapján a kétszer nyilvántartásban szereplő személyeket, és előfordulhat, hogy az otthoni nyilvántartásból kiveszik a szóban forgó diákot, aki így csak a Kolozsváron rögzített adataival marad a végső statisztikában. Ez a veszély az albérletben lakó diákok esetében is fennáll.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt az erdélyi nagyvárosokban történt félretájékoztatásokról, valamint levélben fordult Traian Igaş belügyminiszterhez és Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, akiket szintén tájékoztatott a történtekről. Felhívta a figyelmüket arra, hogy ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket elfogadott a kormány.
B. T., K. O., P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Aggódnak a külhoni magyarság sorsáért
Határtalanul címmel a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium kétnapos szimpóziumot szervezett a hétvégén Budapesten egyebek mellett a nemzet iránti alkotmányos felelősségről, a határon túli magyar közösségeket érő kihívásokról.
Üdvözlő levelében a szimpózium fővédnöke, Semjén Zsolt magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arra emlékeztetett, hogy a Magyar Országgyűlés alaptörvényben rögzítette: a magyar állam felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért.
Az asszimiláció „szolgálatában”
Kántor Zoltán, a budapesti közigazgatási tárca nemzetpolitikai tanácsadója az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a határon túli magyar területeken – miként Magyarországon is – csökken a népesség. Ennek okát egyebek között az asszimilációban jelölte meg. Az utóbbi esetben a fő problémát a vegyes házasságok jelentik, amelyek aránya Erdélyben 17-18 százalék, a Felvidéken és a Vajdaságban 20 százalék feletti.
Az ilyen házasságban születendő gyermekek 70-80 százalékát a szülők többségi iskolákba küldik. Ám a homogén magyar családban született gyermekek között sem ritka, hogy többségi iskolába kerülnek, mert a szülők azt gondolják, így majd jobban tudnak érvényesülni. A tanácsadó szerint annak érdekében, hogy magyar iskolába írassák a gyermekeket, fontos ezeknek az intézményeknek a minőségét javítani, és minden lehetséges eszközzel ösztönözni a családokat, hogy ide járassák gyermekeiket.
Trianon utáni teljesítmény
A felvidéki magyarság gondjairól Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke azt a kérdést feszegette, hogy jó-e magyarnak lenni Szlovákiában. A húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest változtak a megmaradás feltételei, változott a településstruktúra, változott Magyarország megítélése, a többségi nemzethez való tartozás feltételrendszere, s mindez lazította a magyar nemzethez való tartozás kötelékeit. Hangsúlyozta: a szlovák demokratákkal való együttműködés nem oldja meg a gondokat.
A délvidéki közösség nevében Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke pozitívabb hangnemet ütött meg: „A délvidéki magyarság szempontjából nem bukástörténet az elmúlt időszak” – kezdte felszólalását. Indoklásában kifejtette: 91 év elszakítottság, számos nyíltan diszkriminációs időszak után, a népirtás elemeit is magában foglaló üldöztetés időszakait követően mintegy 270 ezer magyar él ezen a területen, míg az elszakítás pillanatában 420 ezres volt ez a közösség.
„Óriási nemzeti teljesítmény, hogy ennyien maradtunk azokon a területeken, ahol a magyarság Trianon előtt többségben élt. Kiemelte: a Vajdaságban ma többen járnak négyéves középiskolába, mint 10-15 éve.
„A délvidéki magyar közösség kiharcolta, hogy Szerbia elismerje kollektív alkotmányos jogait” – emelte ki. Emlékeztetett, hogy a kedvezményes honosítás eredményeket hozott a délvidéki magyarság önazonosság-tudatának erősítése szempontjából, s nehezményezte, hogy nincs összmagyar vonatkozású, a megmaradást célzó stratégiai tervezés és gondolkodás.
Magyarként élni Romániában
Hasonló hangnemben beszélt az erdélyi magyarság képviseletében Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. „Szeretném eloszlatni azokat a tévhiteket, miszerint Korondon a bácsik felveszik a székely viseletet, kimennek, kaszálnak egész nap, és este megbeszélik, hogy a székelység porlik, mint a szikla. S Érmelléken a menyecskék a szőlőben nem énekelgetnek népdalokat és nem beszélik meg, hogy a trianoni sebeket hogyan is lehetne begyógyítani...
Az erdélyi magyarságlét nem arról szól, hogy szomorkodunk, milyen nehéz a sorsunk. Nem ez a jellemző a romániai magyar közösségre. Viszont mindannyian szeretnénk gazdaságilag jobban élni, és magyarként szeretnénk élni Romániában” – hangsúlyozta.
A szavazati jog megadásával kapcsolatosan elmondta, ez természetes következménye az állampolgárság megadásának. Hangsúlyozta: az RMDSZ jogosnak tartja, hogy ne legyen kétféle állampolgárság, ugyanakkor figyelembe kell venni a magyar társadalom toleranciaszintjét is. „Az RMDSZ 4-5 évvel ezelőtt felhívta Budapest figyelmét, hogy a Magyar Polgári Párt nevű politikai befektetés hibás, mostanra ezt ennek kezdeményezői is belátják. Most egy hasonló befektetésnek vagyunk tanúi, amely hasonlóképpen nem szolgálja a romániai magyar közösség érdekeit” – figyelmeztetett a főtitkár. Véleménye szerint egy sikeres EMNP azt tudja elérni, hogy a magyar emberek bukaresti képviselet nélkül maradnak.
A kárpátaljaiak nevében Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy látja: tarthatatlan az az álláspont, hogy a helyzet nem teljesen kilátástalan. „Hogyan lehet nem teljesen kilátástalannak nevezni a helyzetet, amikor a magyar etnikumú biomassza nagy része szerb pártra szavaz?” – tette fel a kérdést Korhecz Tamásnak, aki a legutóbbi választások adatait ismertetve bizonyította ennek ellenkezőjét.
„A nemzet túlélése mindenütt azon múlik, hogy milyen erőt tud felvonultatni. Az oligarchikus tömegdemokráciák korszakát éljük. A katonai erő a legfontosabb, utána jön a pénz, amelyen meg lehet vásárolni a szavazatokat. Ahol nincs szavazat, nincs erő sem. Aki a saját szavazatát nem a nemzet túlélésére használja fel, az nemzeti szempontból nem létezik” – hangsúlyozta Kovács Miklós, aki szerint a még megszervezhető magyarokat egységbe kell szervezni a túlélés érdekében.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Örömmadár a szívünkben
– Olvasókönyv Pusztakamarásról, a pusztakamarási magyarokról, még pontosabban a pusztakamarási református magyar közösségről – hallottuk H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától vasárnap a templomban. Amely nem akármilyen közösség lehetett /lehet, hiszen az egyszerű napszámostól a bárói családig egyenlő/egyenrangú tagjai voltak a gyülekezetnek. Nem akármilyen közösségé; amely örök nyugalmat kínált a 19. századi magyar irodalom óriásának, Kemény Zsigmondnak, és szülőföldje a 20. századi irodalmunk egyik legnagyobb alkotójának, Sütő Andrásnak, aki gyakran ragadta meg az alkalmat, hogy szóljon a szülőföldről, a Mezőségről. – Írásai úgy fogják össze a könyvet, mint a jó minőségű kötőanyag a templomot. Az effajta "olvasókönyv" minden közösségben elkelne.
A kötet első része – Sziget a Holt-tengerben – tartalmazza Székely Ferenc Tájolás térben és időben és Interetnikus kapcsolatok Pusztakamaráson című írásait; Rabocskay László 2005-ös dolgozatát a Történelmi Magazinból: Pusztakamarás és a báró Kemény család, Székely Gergely intelmeit a vegyes házasságról ("Ezt a kutat betömi az idő"); Faragó József két tanulmányát, 1946-ból, illetve 1947-ből – A tánc a mezőségi Pusztakamaráson, Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson –; Sütő András 2005-ös írását a Népújságból (Bertalan-éj a lelkünkön); Szász István Tas családtörténetét – A Szövérdi Szász család Pusztakamaráson, kirajzásuk és szétszórattatásuk; Pusztakamarás református lelkészeinek rövid életrajzait; Páll Gyula lelkész, illetve Ferenczyné Bakos Anna-Mária tiszteletes asszony kamarási emlékezéseit. A második rész két író, Kemény Zsigmond és Sütő András munkássága, személyisége köré szerveződik, Papp Ferenc Báró Kemény Zsigmond című, 1922-ben megjelent monográfiájának részletével, Wass Albert, Kemény János, Nagy Pál, Sütő András, Csoóri Sándor, Márkus Béla írásaival. A harmadik rész Adatok tükre cím alatt tartalmazza Gudenus János Józseftől A Kemény család genealógiáját (A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című, 1993-as munkából), Pusztakamarás helyneveit Bota Melindától, A kamarási eklézsia leltárát (az 1883-as Névkönyv alapján), Istók Sándor lelkész szövegét a templom felújításáról (eredetije a templomgömbben, 1908 óta), valamint A Pusztakamarás határában 1944 őszén legyilkolt zsidó közösség névsorát, végül pedig Sütő András levélváltását az őt gyermekkorában felkaroló Jenei Sándor egykori kamarási lelkésszel. Gazdag képanyag teszi teljessé az olvasói élményt.
A pusztakamarási templomban vasárnap az ott 1973 és 1982 között szolgált Ferenczy Miklós hirdette az igét, a vendégeket a jelenlegi lelkész, Oroszhegyi Attila köszöntötte. Székely Árpád szívbemarkolóan szavalta el Wass Albert Üzenet haza című költeményét, majd ércesen zengő hangján elénekelte a Magyarok Világhimnuszát, a Halló, magyar! kezdetű dalt. Dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a Mezőség a néprajzban és az irodalomban témával tartott eszmefuttatásában kiemelte, hogy Pusztakamarás az idő során a Mezőség egyfajta jelképévé vált. Ez a könyv az itt élők önbecsülését is emeli. Nem elég azonban, ha időnként megjelenítik a közbeszédben, hanem konkrét támogatásra is szorul a mindössze 129 lelket számláló gyülekezet. A Kemény Zsigmond és Sütő András kultuszához kapcsolható kulturális turizmus minden bizonnyal jótékonyan befolyásolná a közösség életét is. Ferenczyné Bakos Annamária felolvasta emlékezését, bevezetőjében megjegyezve, hogy a könyv a jelenben íródott, a múltról beszél, de üzenete a jövőnek szól. Demeter József szászrégeni lelkész szerint a Sütő Andrástól hangoztatott sajátosság méltósága immár a megmaradottak önérzete kell hogy legyen, azok méltósága, akik ebben a holt- tengerben őrzik nyelvüket, magyarságukat. Máté István létai lelkész szeretettel beszélt itt töltött háromévi szolgálatáról. A gyülekezet történetét Oroszhegyi Attila foglalta össze. Dr. Szász István Tas családjára, édesapjára emlékezett, aki 56 éven át dolgozott a kamarási birtokon. Kemény Zsigmond sírfeliratát idézve – A fáklya másokért ég, s önmagát emészti el – kiemelte, hogy a Mezőség és Pusztakamarás fáklyája évszáza-dokon át lobogott a magyarságért, önmagát emésztette el; de soha el nem múló hatása ott él a nemzet jelenében, s ha képesek vagyunk hagyományainkat ápolni, akkor jövőjében is. A kötet válogatója, Székely Ferenc a Sütő Andrástól kölcsönzött metaforára, a címben található bánatmadárra utalva így zárta szavait: mindannyiunkban lakozik egy "madár". A bánatmadár romlásunkat siratva a templomra száll –, az örömmadárnak azonban ott a helye a szívünkben. (Templomra szállt bánatmadár – Pusztakamarási magyarok. Összeállította Székely Ferenc. Kriterion Könyvkiadó Kolozsvár, 2011)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Politikai indokot sejtenek a tévés Bardocz Sándor eltávolítása mögött
Leváltották a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztősége éléről Bardocz Sándort, helyére ideiglenesen Orbán S. Katalint nevezték ki. A regionális stúdió nemzetiségi adásának főszerkesztőjét hétfői hatállyal menesztette az RTV vezetősége, az Orbán kinevezéséről szóló határozat pedig tegnap érkezett meg Kolozsvárra; a döntésekről ma tájékoztatják hivatalosan a magyar szerkesztőséget.
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni. Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Jelen vagyunk a padlástól a pincéig
Miért döntött úgy, hogy nem indul a választáson? Nemrég azt nyilatkozta, hogy „egy tisztségben a személyeknek »egészséges« időközönként cserélődni kell”. Ezt szembeállítva azzal, hogy így egy tapasztalt vezetőtől válik meg az intézmény, biztosan szükség van erre?
Kifelé csak az látszik, hogy a BBTE magyar tagozatvezetőjének munkája hosszabb távú kérdések kezeléséből és protokolláris tennivalókból áll. Ez így részben igaz is, de ezek mellett még rengeteg apró döntés, szervezés, megoldás szükségeltetik, amelyek már komolyan veszélyeztették az oktatói munkámat, szakmai előrehaladásomat. Annak idején a magyar oktatók kérésére egy évre vállaltam ezt a tisztséget, aztán ott maradtam öt évre. Szerintem váltanunk kell egymást, így legalább frissülnek a politikák és a koncepciók is.
Kit szeretne látni a korábbi magyar tagozat vezetőjeként?
Őszintén: legszívesebben olyan oktatótársamat, aki annak a már rég többségi irányzatnak a képviselője, amihez én is tartoztam. De ha véletlenül azok közül kerülne ki az utódom, akik teljesen rossznak, sőt ellenségesnek tekintik az egyetemet, akkor azt a személyt is minden tudásommal segíteni fogom az átadás folyamatában. Ugyanígy, ha abból a szintén kisebbségi körből kerülne ki az utódom, amely már-már ideálisnak tekinti az egyetemen belüli helyzetünket és zseniálisnak annak eddigi „örökös” rektorát, hát azt is segítem, támogatom. A magyar oktatók képviseletének szavazatát elfogadom.
Milyen feladatokat lát majd el a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesi pozíciójában, mit tud felhasználni korábbi tapasztalataiból?
A feladatokat ugyan szabadon értelmezhetem, de nagy részüket örököltem, és elődöm, Lakatos András hosszú éveken keresztül kiváló munkát végzett. Három típusú feladat vár rám: az egyik az oktatáspolitikai információ és a tudáskészlet biztosítása a romániai magyar pedagógusoknak. A másik a megoldások kidolgozása a front-pozícióban levő RMDSZ-politikusoknak, súgni, labdákat paszszolni le nekik, hogy aztán ők kapura rúgjanak. A harmadik körben amolyan civil szervezeti feladatok vannak: képzések, tehetséges tanulók támogatása, jutalmazása, helyi gondok kezelése, csángók anyanyelvi oktatása, kapcsolat szakmai szervezetekkel stb.
Korábban azt nyilatkozta, hogy új pozíciójában élni akar a köz- és felsőoktatásban adódó lehetőségekkel. Melyek ezek?
Arra értettem, hogy az elmúlt esztendőkben rám ragadt egy mesterség, a felsőoktatás-menedzsment, az oktatáspolitika. Ezt szeretném felhasználni.
Azt is nyilatkozta, hogy nem érdekli a politikai pálya: ehhez mennyire tudja tartani magát az RMDSZ új szakpolitikusaként?
Amikor kiszivárgott, hogy mire kérnek fel, kollégák vontak félre, hívtak meg kávéra, és kérleltek: „Tivadar, ne bolondulj meg, ne menj Bukarestbe a politikusok közé!” Olyan értelemben nem érdekel a politikai pálya, hogy sem helyi, sem országos szinten nem akarok a pártpolitikai életben részt venni, nem tudom elképzelni magam képviselőként vagy szenátorként, általában bukaresti lakosként. Ezt a megbízatásomat szakpolitikai jellegűnek tekintem, az RMDSZ is így tesz; az első megbeszélésen Kelemen Hunor elnökkel, akivel diákkorunktól ismerjük egymást, mondtam is, hogy meglepő a felkérés, mivel magam soha nem „aktiváltam” a Szövetségben, a tagja sem voltam. Azt mondták: nem baj.
A BBTE-n egyre több magyar kar működik, bővül a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem is. Az érettségin viszont a diákok fele megbukott, ők nem felvételizhetnek idén. Mennyiben érzi ezt meg az erdélyi magyar felsőoktatás, illetve a teljes romániai egyetemi rendszer?
Az egyetemen egyelőre önállósuló magyar intézetek működnek, de ezek újak, és a következő években dől el, hogy ez marad a jó megoldás az önállósodásra, vagy tovább kell lépni. Az új rendszer sok problémát, csapdát rejthet magában, számos gondunkat nem oldja meg, számos igényünket továbbra sem elégíti ki. Az idei érettségi, ha jobban megszűrte az egyetemre igyekvő fiatalokat, talán inkább hasznára van a felsőoktatásnak, mint kárára. A létszám csökken, de egyelőre az egyetemi tanulmányokat félbeszakítók száma nőtt meg. Ennek részben gazdasági okai vannak, de részben az, hogy az elmúlt években emeltük a követelményeket.
Van képük arról, hogy az erdélyi magyar érettségizettek közül mennyien folytatják a tanulmányaikat külföldön, elsősorban Magyarországon? Itthon melyek ma a leginkább divatos szakok? A külföldön tanulás elég kismértékű, és az a tömeges magyarországi egyetemre járás, ami a kilencvenes évekre volt jellemző, ma már nincs. Itthon főleg a humán szakok divatosak most, de remélem, hogy közel van a reál szakok újrafelfedezése. Arra gondolok, hogy kereslet lesz ezeken a területeken a képzett szakemberek iránt, sőt idővel hiány lesz belőlük. Több európai országban megfigyelték és tanulmányozták az oktatáskutatók azt, hogy az egyes értelmiségi szakmák iránti érdeklődés ciklikus, nem egyenletes. Hazai viszonylatban például a mérnöki szakmák iránt elveszett az érdeklődés a posztkommunista ipari csőd közepette a kilencvenes években, aztán később megteltek a műszaki egyetemek, jelenleg pedig közepes érdeklődés jellemző.
Nemrég megjelent egy rangsor a hazai egyetemekről, s ezen a BBTE a második helyen szerepel. Mennyire mutatnak valós képet ezek a listák, illetve ehhez a helyezéshez mennyit „tett hozzá” a magyar tagozat?
A magyar tagozat a maga méretén, arányán felül tett ehhez hozzá, és ezt nem én mondom, hanem az a román kolléganő mondta, aki ezzel a témával foglalkozott. Elsősorban a találmányok és publikációk terén emelkedett ki a magyar tagozat, jók a nyugati kapcsolataink, jól integrálódunk az összmagyar egyetemi oktatásba, a diákjaink díjakat nyernek az összmagyar szakmai versenyeken: elsősorban a közgazdászok, a szociológusok, a matematikusok. Biológusaink, fizikusaink, geológusaink a Nature-ben publikálnak.
1997–2007 között nőtt a magyar diákok aránya a BBTE-n. Folytatódik-e ez a fejlődés, egyáltalán minek köszönhető ez, hogyan eszközölték ki?
Az egész egyetem létszáma növekedett, ebben a folyamatban csak afelett őrködtünk, hogy a magyar rész legalább olyan ritmusban bővüljön, ha nem kiemelten. Ez sikerült. A kedvező folyamatokat Szilágyi Pál rektorhelyettes, elődöm – és e tisztségben egyedüli példaképem – csapata indította el a kilencvenes évek végén. Az intézmény minden olyan részlegében, ahol oktatásszervezés folyik, a helyek, erőforrások elosztása, vállaltunk szervezői munkát. Jelen vagyunk a padlástól a pincéig, a kapusfülkétől a tűzoltószekrényig, ha már ennyire ragaszkodtak hozzánk egy közös egyetemen, de sokáig dilemma volt, hogy a mindenkori magyartagozat-vezető rektorhelyettes és munkatársai mennyi menedzsmentet vállaljanak át a közösből a magyar ügyek kezelése mellett. Érdekcsoportként léptünk fel az egyetemen, mint ahogy minden intézet, fakultás úgy lép fel.
Ön szerint milyen a romániai magyar felsőoktatás minősége? Miben van túlkínálat, mi az, ami hiányzik? A BBTE versenyképes, ezt a magyarországi szakmai versenyeken helytálló diákjaink teljesítménye is mutatja. Önmagában nem volna rossz a tanárképzésünk sem, mert a szakoktatók jók, de a tanárképző rendszer egésze katasztrofális.
Ha katasztrofális, akkor orvoslást igényel. Mire volna szükség?
Erről hosszan lehetne beszélni. A tanárképzés ma már sajnos pár darab „pedagógiai” tantárgyra szorítkozik. Megrémültem, amikor a tisztségem elején jelentették nekem, hogy előfordulhat az, hogy egy diák csak egyetlen órán tud tanítást gyakorolni valamelyik iskolában, mert nincs elég lehetőség ehhez. A kolozsvári magyar iskolák igazgatói pedig jelezték nekem, hogy fennakadást okoz a sok gyakorlatozó egyetemista fogadása, a szülők zúgolódnak, hogy a gyerekeiken kísérleteznek. Mennyire veszi figyelembe a rommagyar felsőoktatás a munkaerőpiac követelményeit? Létezik egyáltalán kapcsolat a munkaadók világával, ismeretesek felmérések, kutatások ezen a téren?
Felmérések vannak, a munkaerőpiacot jól ismerik a közgazdász vagy akár szociológus kollégák, de az egyetemi képzés vagy állampolitikailag diktált, vagy pedig – szintén a káros állampolitikák miatt – kényszerpályákon mozog, ahol nem mindig tudja pontosan követni a munkaerő-piaci realitásokat.
Mit eredményezhet a kettős állampolgárság, a könnyített honosítás? Nem tart attól, hogy több fiatal folytatja tanulmányait magyar állampolgárként Magyarországon?
Nem. Az eddigi tapasztalatok alapján milyen mértékben tekinthető hasznosnak a bolognai rendszer?
Ezt a rendszert rosszul alkalmazták, a kivénülő, érdekeiket féltő professzorok hada elsősorban azt nézte, hogy személyesen nehogy pozíciókat veszítsen. Jött egy fiatal miniszter, aki ezt jól felismerte, elszántan foglalkozik is a problémákkal, de alig dolgozott az oktatásban, ötletszegény és kapkodó, tehát sok jót nem várhatunk a jövőben sem.
Mi az oka annak, hogy immár három hónapja nem írt bejegyzést a blogjára?
Amikor szabadidőm volt, inkább a nyarat élveztem és a természetet kerestem a feleségemmel, a barátaimmal. Ősztől talán újra írni fogok.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Romániai népszámlálás - Csütörtökön kezdődik a magyarság számára nagy tétet jelentő cenzus
Az október 20-tól 31-ig tartó időszakban összegyűjtött adatokból a tervek szerint kiderül majd, miként változott a romániai lakosság létszáma és összetétele a 2002-es legutóbbi felmérés adataihoz képest. Ez utóbbiak szerint a 21,6 millió lakosú Romániában 19,4 millió román mellett 1,43 millió magyar él, vagyis 6,6 százalékos részaránnyal ez az etnikum az ország legnagyobb nemzeti kisebbsége. A romák 2,5, az ukránok 0,3, a németek 0,3, az oroszajkúak pedig 0,2 százalékot alkotnak. Említendő etnikai csoport a több mint tízezres lélekszámú lengyel kisebbség Suceava megyében és a szintén tízezresre becsült albánok. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a román állampolgárok többsége (87%) a román ortodox egyház tagja, a katolikus vallás követői (5,4%) túlnyomórészt Erdélyben, kisebb részben Moldvában laknak, közülük a római katolikusok szinte kivétel nélkül magyarok, míg a görög katolikusok között románok és magyarok is vannak. A protestánsok (3,7%) közé elsősorban a magyarlakta területeken élő reformátusok és unitáriusok, valamint az evangélikusok tartoznak, ez utóbbiak száma azonban a németek elvándorlásával jelentősen csökkent. Dobrudzsában muzulmán kisebbség él, amelynek vallása a török uralom időszakára nyúlik vissza. A második világháború előtt jelentős, mintegy 800 ezer fős zsidóság élt az országban, tagjai ma már csak mintegy hatezren vannak. A népesség Romániában is folyamatosan csökken, főleg az elöregedés és az elvándorlás következményeként. Az elmúlt tíz évben az Eurostat szerint kétmillió ember vándorolt ki, de nem hivatalos adatok szerint számuk a hárommilliót is meghaladja. Bár az Eurostat ajánlásai szerint nem lehet a népszámláláskor a szülőföld állandó népességébe beleszámolni azokat a személyeket, akik legalább egy éve külföldön élnek, ehhez képest Romániában a legutóbbi népszámláláskor is összeírtak valamennyi ilyen román állampolgárt, és egyes szakértők szerint minden jel arra utal, hogy a román országos statisztikai hivatal most is hasonló módon jár el. A román hatóságok ugyan hangsúlyozzák, hogy a valós állapotokat kell felmérni a mostani népszámláláson, sokan mégis úgy vélik: a román állam számára presztízskérdést jelent, hogy a lakosság száma ne csökkenjen húszmillió alá. Nagyon is gyakorlati jelentősége van viszont annak, hogy hivatalosan milyen lesz a magyarok részaránya. Egyes magyar lapvélemények szerint az egy-két millió főnyi "fiktív lakossal" felduzzasztott romániai népességadat a magyarok arányvesztését idézné elő a statisztikákban. Ennek lehetőségét növeli az is, hogy a kérdőíveken a "magyar" meghatározás mellett szerepel a "székely", a "csángó" és a "roma" megnevezés is, ami alaposan megoszthatja a magyar ajkú lakosságot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT-EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), akárcsak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a romániai magyar egyházakkal együtt ezért az utóbbi hetekben aktív kampányt folytatott a magyarul beszélő lakosság körében, hogy a székelyek, a csángók, a romák feltétlenül magyarnak vallják magukat. A székelyek körében ugyanis vannak olyanok, akik a politikusok elleni általános dacból is ragaszkodnak a maguk hivatalosan rögzített székelységéhez, mint ahogy a romák körében is sokan inkább romaként akarják meghatározni saját identitásukat. A szórványvidéken főleg a vegyes házasságban élő, magyarul tudó családtagok érezhetik bizonytalannak nemzeti önazonosságukat, Csángóföldön pedig még mindig él a félelem a magyarul beszélő lakosságban a helyi románság ellenséges magatartása miatt. A magyar szervezetek ezért a kampány során elsősorban tárgyszerű érvekkel próbálták megértetni: csak akkor lehet biztosítani a magyarság számára a következő tíz évben a már kivívott és a jövőben megszerzendő újabb kisebbségi és anyanyelvi jogok érvényesítését, a magyarság fejlődése szempontjából elengedhetetlen állami pénzeket, a magyarság identitását megőrző kulturális intézményeket, ha a hivatalos statisztikában megfelelő hányadot képeznek az összlakosságon belül.
MTI

Népszámlálás: sok a rendellenesség
Alig kezdődött el, máris rengeteg rendellenességet jelentettek a lakosok a népszámlálás kapcsán, a csütörtöki panaszok elsősorban a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatosak. A legsúlyosabb visszaélést Kolozsvárról, a Györgyfalvi lakónegyedbeli Detunata utcáról jelentették, ahol a számlálóbiztos indokolatlanul visszautasította a nemzetiséget, anyanyelvet és a vallást rögzítő P űrlap bemutatását, és a háztartásra vonatkozó adatokat rögzítő G űrlapot is csak többszöri felszólításra vette elő, a kitöltését azonban határozottan viszszautasította.
Máté András megyei RMDSZ-elnök a bejelentés alapján panaszt emelt a kolozsvári népszámlálási bizottságnál a törvénysértő cenzor felelősségre vonását, illetve a panasztevő adatainak megfelelő regisztrálását kérve.
Elutasított etnikai, vallási jellemzők
Rendellenességre hívták fel a figyelmet Brassóból is, ahol a számlálóbiztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést azzal vezette fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne, amit a cenzor csak többszöri felszólításra volt hajlandó tudomásul venni. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál. Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó regisztrálni azon személyek adatait, akik nem tartózkodtak otthon. A megkérdezett az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezte a rendellenességet, minek következtében a szövetség megyei szervezete felszólította a megyei statisztikai hivatalt, amely orvosolta a kérdést. Az Arad megyei Fazekasvarsándon több háztartásban ceruzával akarták kitölteni az anyanyelvre, nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat. Az RMDSZ panaszt tett a helyi népszámlálási bizottságnál, így az érintett személyek adatait ismét rögzítik. Bihar megyében több településről is jeleztek rendellenességeket a polgárok az RMDSZ megyei szervezetének forródrótján. Több ízben is előfordult, hogy a számlálóbiztos vagy nem akarta helyben beírni a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat, vagy azt állította, hogy családtagnak nem áll jogában nyilatkozni hozzátartozója etnikai és vallási jellemzőiről.
Kovács Péter RMDSZ-főtitkár az esetek kapcsán elmondta, ezek is igazolják, hogy amennyiben a magyar válaszadók időben jelzik a rendellenességeket, kiküszöbölhető a probléma. Ismételten felhívta a figyelmet, hogy a számlálóbiztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, és a választ be kell vezetnie az űrlapra. Akik rendellenességet tapasztalnak, a szövetség által működtetett 0800-802009-es, ingyenesen hívható zöldszámon vagy a helyi RMDSZ-nél jelezhetik, a bihari szervezet egy mobilszámot is működtet a cenzus alatt, a 0742–084503-as szám éjjel-nappal hívható. 
Diverzió Sepsiszentgyörgyön
A népszámlálás első napjára, csütörtökre virradóra Jelentem: székely vagyok! feliratú lapok jelentek meg a sepsiszentgyörgyi postaládákban, amelyek megtévesztésig hasonlítanak a Magyar Polgári Párt (MPP) Jelentem: magyar vagyok! mottójú képeslapjára. Antal Árpád polgármester is kapott egyet, ő hívta fel az MPP vezetőinek a figyelmét a diverzióra, majd sajtótájékoztatóra hívta Kulcsár Terza József megyei elnököt, hogy tisztázza a félreértést. Utóbbi hangsúlyozta, pártjának semmi köze a reklámanyagokhoz, feljelentést tett az ügyészségen, hogy ismeretlen tettesek visszaéltek az alakulat nevével és logójával. Mint arról beszámoltunk, az MPP Jelentem magyar vagyok! felirattal több ezer képeslapot szórt ki Erdély-szerte. A diverziós lapokon ugyanaz a kis huszár látható, a másik oldalon az MPP logója jelenik meg a következő szöveggel: „Vállaljad (sic!) nemzetedet az októberi népszámláláson! Mindig székelyek voltunk! Székelyeket Székelyföldnek!”.
Antal Árpád hangsúlyozta, a magyar közösség számára fontos események előtt gyakoriak a hasonló diverziók, volt már a választások vagy március 15. előtt is. Szerinte a diverzió hátterében azok állnak, akiknek érdekük, hogy a népszámlás után az derüljön ki: csökkenjen a magyarság aránya. Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb, többségben magyarok lakta városa, 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. Akkor a székely nem jelent meg külön etnikumként, ám mindössze 14-en szerepeltek a „más nemzetiségű” öszszesítésnél, valószínűleg ők székely nemzetiségűnek vallották magukat. Antal Árpád elmondta, a román hatalom már 1930-ban próbálkozott azzal, szerencsére sikertelenül, hogy a székely etnikum megjelenjen a népszámlálási íveken, majd 1977-ben ez megtörtént. Az RMDSZ 2011-ben sem tudta ezt az opciót kivetetni, holott a román regionális identitást, például a mócként vagy morosánként bemutatkozókat automatikusan román nemzetiségűnek regisztrálják. Szász Jenő MPP-elnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján egyébként felrótta az RMDSZ-nek, hogy nem sikerült megakadályoznia, hogy az űrlapokon a maghiar mellett az ungur, a secui és a ceangău is megjelenjen etnikumként.
Eközben a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma bejelentette, hogy a három megyében felügyelni fogja a népszámlálás menetét. A szervezet ezt azért tartja szükségesnek, mivel „a magyar szervezetek túlzott etnikai jelleget tulajdonítanak ennek a közigazgatási akciónak. Mint írják, a magyarok „különböző manipulációs eszközökkel mesterségesen növelnék a magyarság számát”, hogy alátámaszthassák a területi autonómia igényét.
A népszámlálás kezdése egyébként országszerte gondot jelentett a számlálóbiztosok nagyszámú visszalépése miatt, Kolozsváron például csütörtökön reggel 160 cenzor visszakozott és napközben is zajlott a pótlistán lévők felkészítése. Emil Boc kormányfő a helyzet kiértékelését kérte. (A pszichológiai küszöb alatt? A 20 milliós „pszichológiai küszöb” alá csökkenhet Románia lakosságának hivatalos száma – figyelmeztet Mircea Kivu szociológus. A szakember szerint a lakosság száma 21 millióra tehető, de ebből 2–3 millióan külföldön dolgoznak, és többé-kevésbé le vannak telepedve ott. Hangsúlyozta, hogy a hiányzók az aktív lakosság soraiból kerülnek ki, így az új adatok szerint a lakosság még nagyobb része lehet eltartott, azaz nyugdíjas, munkanélküli vagy kiskorú.)
Krónika (Kolozsvár)

Már a népszámlálás első napján rendellenességek jelentkeztek
Kolozsváron megkergettek egy számlálóbiztost
Máris jelentkeztek kisebb vagy nagyobb rendellenességek a tegnap kezdődött népszámláláson: néhány helyen több számlálóbiztos visszalépett, máshol az összeíró a polgároktól a telekkönyvi kivonatot kérte, holott a lakrészekre vonatkozó adatot a gondnoktól kellett volna beszereznie. Kolozsváron a város alpolgármestere rendkívüli esetről számolt be: megkergettek egy számlálóbiztost. Az RMDSZ főtitkársága szerint egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra vonatkozó kérdést azzal vezették fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. Egy másik biztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó adatokat rögzítő, P jelzetű űrlapot felmutassa, illetve nem volt hajlandó azt kitölteni. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát, a cenzus korrekt lebonyolítását hangsúlyozta Máté András Levente megyei elnök és Dimény Emese ügyvezető elnök.
Újabb felhívásban hangsúlyozta a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát tegnapi sajtótájékoztatóján Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Dimény Emese, a Kolozs megyei szervezet népszámlálási kérdésekkel megbízott ügyvezető elnöke. Az idei cenzus tétje, hogy a magyarság megőrizze 2002-ben jegyzett, 6,6 százalékos számarányát az összlakossághoz viszonyítva. Nem elhanyagolandó cél továbbá, hogy javítsunk az eredményeken, azaz Kolozsváron például elérhessük az anyanyelv-használati jogokat biztosító bűvös húsz százalékot – fejtette ki Dimény Emese. Mint mondta, a célkitűzések csak egy korrekt módon lebonyolított cenzussal valósíthatók meg. Mindemellett a népszámlálás tegnapi rajtjával a szabálytalanságok sora is megkezdődött, ezért felhívják a lakosok figyelmét arra, hogy minden ilyen jellegű eljárásmódot azonnal jelezzenek az RMDSZ szervezetnél vagy a polgármesteri hivatalnál.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a népszámlálást népszerűsítő kampánya keretében minden lehetséges eszközt megmozgatott annak érdekében, hogy üzenetük minden magyar emberhez eljuthasson, és kellő felelősségtudattal kezeljék az október 20–31 között zajló népszámláláson való részvétel kérdését. Az eredmény ugyanis a következő tíz évre meghatározza a romániai magyar kisebbség egyházi és kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek sorsát, illetőleg a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény lehetőségeit – összegezte Dimény Emese. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének népszámlálási karavánja október 17–19-e között 43 helységet érintett a megyében, köztük olyan településeket, ahol a tíz évvel ezelőtti népszámláláson a magyarság aránya jóval húsz százalék alatt volt. De azokat a településeket is felkeresték, ahol mindössze két-három százalékos volt ez a számarány, és ahol kiemelten fontos, hogy mindenki bátran vállalja saját és családtagjai magyar nemzetiségét. A karavánnak szórólapozással, személyes beszélgetésekkel, hangos-autóval mintegy 15 ezer embert sikerült megszólítania. A legtöbb helyen a visszajelzések pozitívak voltak, a karavánra egyértelműen szükség volt, hiszen a szórványban élő magyaroknak is érezniük kellett, hogy közösségük megmaradása tőlük is függ – tájékoztatott a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Kolozsváron az RMDSZ körzeti elnökei, az egyházak vezetői a lakosok személyes megszólítására törekedtek, minden rendelkezésükre álló módozattal felhívva figyelmüket a cenzuson való megfelelő részvétel fontosságára.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is felháborodással értesült arról, hogy három, az erdélyi magyar közösség és a népszámlálás szempontjából kiemelt jelentőségű városban (Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen) a Statisztikai Hivatal által felhatalmazott képzők durván félretájékoztatták a felkészítőn a számlálóbiztosokat, miszerint a személyesen jelen nem lévő személyek nemzetiségéről, anyanyelvéről és felekezetéről az otthon tartózkodó családtagjai nem nyilatkozhatnak – részletezte Dimény Emese. Hangsúlyozta: a törvényes előírások értelmében mindenki bejegyeztetheti a családtagjai szabad identitásvállalásával kapcsolatos, tehát a fent említett adatokat, ezt a hivatalos cáfolatban az Országos Statisztikai Hivatal (INS) is megerősítette. Kiemelten fontos, hogy a megkérdezett ragaszkodjon ahhoz, hogy a számlálóbiztos törvényes kötelezettségének megfelelően a háztartás (család) valamennyi tagjának nemzetiségét rögzítse. Amennyiben a kérdező ezt nem hajlandó megtenni, a megkérdezett ne írja alá az űrlapot. Kolozsváron már korán délelőtt nagymérvű szabálytalanságot jelzett egy kolozsvári magyar lakos: a Detunata utcai lakhelyét felkereső számlálóbiztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó, tehát az anyanyelvet, nemzetiséget és felekezetet jelző mezőket tartalmazó, P űrlapot felmutassa a megkérdezettnek. A polgár ismételt kérésére előkerítette ugyan az ívet, de kitöltését megtagadta. Az RMDSZ a hatályban levő törvénykezés megszegéséért panaszt iktatott a polgármesteri hivatalban, és újabb számlálóbiztos kiküldését kérték az illető lakoshoz. Az RMDSZ ugyanakkor felhívja a magyar lakosok figyelmét arra, hogy a népszámlálási adatfelvétellel kapcsolatosan megtapasztalt szabálytalanságokat jelezze az RMDSZ által működtetett, ingyenes, 0800-802009 begin_of_the_skype_highlighting 0800-802009 end_of_the_skype_highlighting zöld- számon vagy a városházán.
Dimény Emese ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok kizárólag örökíróval, tehát golyóstollal vagy tollal tölthetik ki az űrlapokat, amelyeket a megkérdezettnek csak abban az esetben kell aláírásával hitelesítenie, ha a bejegyzéseket leellenőrizte (elsősorban a már említett P űrlapon) és azokat helytállónak minősítette. A külföldön tartózkodó családtagokat a P és a G (a háztartásra vonatkozó) űrlapon egyaránt jegyezni kell, amennyiben a családtag emlékezete szerint az elmúlt egy évben bármilyen rövid időre hazalátogattak. Az adatbevitelhez az ideiglenesen külföldön tartózkodó családtag születési bizonyítványa is elegendő – mondta Dimény Emese.
Bár a számlálóbiztosnál valószínűleg lesznek magyar nyelvű űrlapok, a hiteles és kitöltendő nyomtatványok a román nyelvűek: a nemzetiségre vonatkozó mezőbe a maghiar, azaz magyar megjelölést kell beírnia a kérdezőnek, hogy a romániai magyar lakossághoz számolják majd az illetőt lakost. Kerülendő az ungur kifejezés, illetve a székely népcsoporthoz való, vagy bármilyen regionális hovatartozásra utaló identitásvállalás, ugyanis a népszámlálás alapvető tétje, hogy a romániai magyarság lélekszáma ne csökkenjen az előző cenzus eredményeihez viszonyítva – összegezte az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. A maghiar, ungur, secui bejegyzéseknek külön kódjai vannak, dea számlálóbiztosnak a maghiar (magyar) nemzetiséget kell megjelölni, a kódolás az ő feladata. Amennyiben a biztos elhibázza a szabad identitásvállalásra vonatkozó pontokat, új űrlapot kell kitöltenie, ugyanis a nemzetiséget, felekezetet, anyanyelvet jelző mezőknél a módosítás nem engedélyezett.
Fontos technikai kérdés továbbá, hogy az egyetemistákat a népszámlálás módszertana szerint az adott városban is össze kell írni, ahol tanulmányaikat végzik, függetlenül attól, hogy van-e hivatalos címük vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük, vagy sem. A statisztikai adatfelvételt semminemű bírság kiszabására nem lehet felhasználni. Mindemellett szükséges, de nem elégséges, hogy családjaik otthon is bejegyeztessék egyetemistáikat. A regisztráció inkább többször, mint egyszer sem történjen meg, az adatok feldolgozásakor amúgy is kiszűrik a kettősségeket – részletezte Dimény Emese. Abban az esetben, ha a népszámlálás első napjaiban nem keres fel valakit egy számlálóbiztos sem, jelentkezzenek a már említett zöldszámon vagy a polgármesteri hivatalnál. Ha ezek után sem kap választ, október 30-án személyesen jegyeztesse be magát a városházán, amihez a törvény értelmében joga van – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Csütörtökön László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Szabadságnak arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen 1707 körzetben zajlik a lakosság összeírása. – Ebből 406 körzetben kellett új nevesítéseket eszközölni, ugyanis sokan visszaléptek. Csütörtökön meglepetéssel tapasztaltuk, hogy mintegy 160 számlálóbiztos meggondolta magát, és nem vállalja a munkát – mondta a tisztségviselő, hozzáfűzve: tegnap újabb összeírókat nevesítettek az árván maradt körzetekbe. A népszámlálási biztosokat azok közül válogatták ki, akik a kiegészítő jegyzéken szerepelnek.
– Voltak kellemetlen dolgok is. Az egyik népszámlálási biztost megkergették a város egyik lakónegyedében. Az érintett a rendőrség közbelépését kérte – jegyezte meg a tisztségviselő.
Elmondásából kiderült, hogy több esetben a számlálóbiztosok nem ismerik a megfelelő eljárást. Így történt meg az, hogy a Monostor negyedi Mehedinţi utcában egyes polgároktól kérték a telekkönyvi kivonatot vagy ennek másolatát. Ezekben az esetekben a városháza intézkedett. Ugyanakkor a Detunata sétányon az egyik számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
– Így a polgár teljesen korrekt módon nem engedte be a lakásba, s értesítette a városházát és az RMDSZ-t. Ellenőrizzük, kiről volt szó. Olyan visszajelzések is érkeztek, hogy egyetemi hallgatók esetében a városban ideiglenesen tartózkodókra vonatkozó űrlapot akarta kitölteni a számlálóbiztos.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Honnan jöttünk?
Markó Béla
Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy honnan jöttem, többféleképpen válaszolhatnék. Mondhatnám azt, hogy Bukarestből, és ez így igaz, nemcsak azért, mert valóban ott szálltam repülőre, hanem mert ott dolgozom nap mint nap, a hét nagy részében.
Mégis, ha úgy érteném a kérdést, hogy melyik az én városom, akkor azt mondanám: Marosvásárhely, és ez legalább annyira igaz lenne, mint az előző állítás, mert ott él a családom, oda térek vissza minden hétvégén, és 1990-ben onnan mentem el a bukaresti parlamentbe, hogy a magyarok jogaiért folytatott politikai küzdelemben részt vegyek.
De Brüsszelből nézve valószínűleg érthetőbb lenne, ha a szülőföldemet firtató kérdésre azt felelném: Erdély. Onnan jöttem, ott születtem, és ha nem is mindig Erdélyben, de mindenképpen Erdélyért élek, azért, hogy az erdélyi etnikumok, kultúrák, nyelvek, a magyar, a román, a német és a többiek történelmi együttélése egyenlő módon, méltányos körülmények közepette, háborítatlanul folytatódhassék a jövőben. Persze, az is helyes válasz lenne, ha azt mondanám egyszerűen: Romániából jöttem. Sőt, ma már úgy is fogalmazhatnék sommásan, hogy: Európából. Igaz, nem egyforma még ez az Európa, ahogy egyesek szeretnék, de szerintem nem is kell egyformává válnia. Ezért pontos meghatározás az is, hogy Európából jöttem ide, Európába.
Folytathatnám még ezt az identitásjátékot természetesen a vallási hovatartozással, anyanyelvvel, állampolgársággal, de nem érdemes, mert azt hiszem, így is kiderült, mennyire bonyolult problémáról van szó, és mennyire nehéz válaszolni rá, illetve nem is lehet egyetlen szóba belegyömöszölni, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Tulajdonképpen ma az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti, amelyben elfér a magyartól a katalánig, a romántól a flamandig vagy vallonig mindenki.
Talán itt Brüsszelben nem is illik magyaráznom, hogy Erdély micsoda: egy olyan régió, amely a történelemben hosszú ideig, jóval több mint egy évszázadig önálló állam volt, azelőtt és azután Magyarországhoz tartozott, az első világháború utáni trianononi békekötés óta pedig Románia része. De ezektől a történelmi előzményektől eltekintve azt kell mondanom, hogy az a hely, ahol az ottani vallonok és flamandok – ne próbáljuk azonosítani, hogy ott melyik nép a vallon, és melyik a flamand, mert nem erről van szó –, tehát Erdély vallonjai és flamandjai abban a dilemmában vergődnek még mindig, hogy az igazságos együttélés csakis az autonómia, vagyis a különélés jogának biztosításával lehetséges.
Az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti.
Nem kell Erdélyig menni, hogy a mai Európa nagy ellentmondását testközelben érezhessük, elég itt Brüsszelben belegondolni abba, hogy az Európai Unió fővárosában vagyunk, amely ugyanakkor Belgium fővárosa is, két etnikum még le nem zárult vitájának színhelye, de ráadásul ennek a városnak is szembe kell néznie a mostanában bevándorolt különböző kisebbségek hagyományaival, kulturális és nyelvi sokszínűségével.
Ma este egy olyan könyvről kell beszélnem itt, a Székely Jeruzsálemről, amelynek már a címe is kérdőjeleket támaszt sokak számára. Hogyan jön egymáshoz a ,,székely” jelző, amely az Erdély keleti részében ma is tömbben élő magyar népcsoport neve, és a földrajzilag egészen máshol elhelyezkedő Jeruzsálem. Szávai Géza műve éppen arról szól, hogy többé-kevésbé össze nem illőnek tekintett identitások keverednek mindannyiunkban, és csak akkor tudunk egy élhető közös jövőt kialakítani, ha megértjük ezt, tanulunk a történelemből, és lemondunk az egyetlen identitás illúziójáról, a nyelvi-kulturális-etnikai egyenruhába bújtatott régiók, országok hamis és veszedelmes tervéről.
Szávai Géza azt a műfaji megjelölést adta könyvének, hogy ,,esszéregény az identitásról”, és bár szívesen kiegészíteném más meghatározásokkal, el kell ismernem, hogy a lehető legpontosabb az ő műfaji megjelölése. Természetesen ugyanakkor önéletrajzi vallomás is, Erdély történelmi krónikája, egy vízbefojtott falu, a gyűjtőtóval elárasztott Bözödújfalu siratása, és legfőképpen talán politikai kiáltvány a toleranciáról.
Erdélyben, elsőként a világon, már évszázadokkal ezelőtt, a tordai országgyűlésen kimondták a vallásszabadságot, az erdélyi szászoknak és székelyeknek is sajátos közigazgatási autonómiájuk volt már réges-régen.
Semmiképpen sem fikció, hanem egy erdélyi értelmiségi, maga a szerző fejlődésregénye, ahogy próbálja megérteni saját szülőföldjét, ezt a csodálatos tartományt, ahol gyermekkorában közvetlen közelről láthatta egy különös vallási közösség mindennapjait, azokét a székelyekét, akik valamikor a 17. században felvették a Mózes-hitet, amelyhez etnikailag semmi közük nem volt, és azután megtartották ezt a hitet minden viszontagságon át, egyesek megjárták közülük a náci haláltáborokat, néhányan ottpusztultak, végül aztán Ceauşescu diktatúrája egy völgyzárógát megépítésével felszámolta a települést, és végképp szétverte ezt a közösséget.
Ha sokáig nem esik az eső, és apad a víz szintje, ma is kilátszik a tóból egy-egy templomtorony, mert ott a víz alatt békében megvannak egymás mellett a más-más vallásnak szolgáló kövek, ajtó- és ablaknyílások, egy gazdag és tanulságos múlt lassan széthulló emlékei.
Szávai Géza, akivel mi kolozsvári egyetemista korunk óta barátok vagyunk, hozzám hasonlóan nehezen tudna pontos választ adni arra, hogy honnan jött, hiszen több mint két évtizede Budapesten él és alkot, azelőtt Bukarestben dolgozott, és természetesen, mint mondottam, ő is erdélyi, ő is székely. A könyv is nyilván erre a kérdésre keresi a választ, hogy honnan jöttünk, de meg kell mondanom, hogy azért tekintem egyúttal politikai programbeszédnek vagy kiáltványnak is, mert felelni próbál arra is, hogy hova megyünk. Milyen Európába? És szebben, pontosabban, mélyebben válaszol, mint számos politikus, ő ugyanis nem szavazatokat akar szerezni, hanem olvasókat, immár franciául is, akik a tolerancia és intolerancia alternatívájával szembesülve majd – talán ennek a könyvnek a segítségével is – helyesen fognak választani.
Az egykori autonómia-modellek Erdélyben ma is működtethetők lennének, gyakorlatilag most is ez a megoldás.
Az író egyébként elképesztően sokat tud Erdélyről, az itt élő népek történelméről, be kell vallanom, hogy bár ismertem filológusi precizitását, engem is meglepett tényeinek és adatainak gazdagsága. Azt is mondhatnám, hogy Szávai Géza egy nem létező, de nagyon is hiányzó tudománynak, az identitástudománynak a szakembere. Ami persze, ha nem is ilyen mélységgel, mint az ő esetében, minden erdélyi értelmiségire jellemző, hiszen nekünk szinte mindennap meg kell küzdenünk a nyelvek és kultúrák együttélésének problémájával. Ehhez viszont, amióta megíródott, szükséges tankönyv a Székely Jeruzsálem, amelyből sok mindent megtanulhatunk a jövő Európájában nélkülözhetetlen toleranciáról.
Figyelmeztetés is a Székely Jeruzsálem, hogy nem lehetünk naivak, és nem gondolhatjuk azt, hogy a történelem mindig jó irányba megy, és ami rossz volt, az nem ismétlődhet meg. Hiszen Erdélyben, elsőként a világon, már évszázadokkal ezelőtt, a tordai országgyűlésen kimondták a vallásszabadságot, nem beszélve arról, hogy az erdélyi szászoknak és székelyeknek is sajátos közigazgatási autonómiájuk volt már réges-régen. Ehhez képest ma, amikor a Ceauşescu-diktatúra bukása utáni két évtizedben fontos oktatási és nyelvhasználati jogokat sikerült már visszaszereznünk, bizonyos értelemben még mindig rosszabbul állunk, mint hajdanában, a működő erdélyi autonómiák idején.
Nagy tanulsága ez Szávai könyvének, hogy a történelmi változások nem mindig jelentenek előrehaladást, és éppen ezért az új megoldások sokszor éppen hogy a régiek felidézéséből indulhatnak ki. Ugyanis – ezt már én teszem hozzá, hiszen Szávai Géza mégsem elsősorban politikus, hanem kiváló író – az egykori autonómiamodellek Erdélyben ma is működtethetők lennének, gyakorlatilag most is ez a megoldás. Kár, hogy az erdélyi sokszínűség, elsősorban a németek számának drasztikus csökkenése miatt, lassan egy kétpólusú, román–magyar együttélésre redukálódik, bár továbbra is élnek Erdélyben kevés számú, de mégis fontos kisebbségek. Viszont a magyar közösség részaránya, amely Erdélyben 22 százalék körül van, természetesen meghatározó.
Szávai Géza végül is a mentalitások, vonzások és taszítások, megértés és gyűlölet, tolerancia és intolerancia könyvét írja, nem a politikai programok történetét, viszont az ő szépirodalmi megközelítésében is mindvégig ott van az, amit Európában mindenkinek tudnia kell, hogy „les bons comptes font les bons amis”, vagyis jó elszámolás teszi a jó barátot. Más szóval: nem elég mentalitásváltozásról beszélni a mai Európában, hanem jó szabályokat, jó normákat, jó modelleket kell alkotni, amelyek lehetővé teszik az identitások tartós együttélését.
„Ami az Európai Unió létének és működésének feltételeit illeti: kitűnő előzményekre találhatna az Erdélyben évszázadokon át működő, etnikumokat és hiteket megtartó, a mellérendelés elvét életben tartó autonómiák történetében.”
Azt írja például egy helyen könyvében Szávai Géza: „Ami az Európai Unió létének és működésének feltételeit illeti: kitűnő előzményekre találhatna az Erdélyben évszázadokon át működő, etnikumokat és hiteket megtartó, a mellérendelés elvét életben tartó autonómiák történetében.” Az esszéregény szerzője maga is jól tudja, hogy új szerkezetre, új építményre van szükség: „Reményeink szerint például egy értelmes szerkezetű Európai Unióban felszabadulhat az egyik legnagyobb »európai nemzet«: a nemzeti kisebbségeké.
A békeszerződésekkel csak veszélyt hintő 20. századi dogmatizmusok által bűnösen rosszul szabdalt-fércelt Európában a nemzeti kisebbségekhez tartozó emberek összlétszáma a »nagynak« nevezett nemzetek lélekszámával vetekedik. Ha sikerül a józan ész és értelmes emberi érdekek és ép érzületek szerinti Európát megszerkeszteni, akkor ebben az új szerkezetben olyan közösségi identitások működhetnek, amelyekben a megalázó, kiszolgáltatott »kisebbségi léthelyzetek« nem kisebbségi, hanem emberi (értsd: újszerűen európai) helyzetekké minősülhetnek át.”
Fontos idézet ez, jelzi, hogy az író Szávai Gézának a közélet és politika dolgaiban is fontos mondanivalója van. Viszont ugyanakkor ne engedjék magukat az idézet által megtéveszteni: ez a könyv elsősorban sodró erejű esszéregény valóban, szépirodalom, amelyet csak kézbe kell venni, mert utána úgysem hagyja, hogy letegyük. S mint minden igazi műalkotás, eligazítást ad az élet dolgaiban, ezúttal elsősorban feleleteket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova megyünk mi, sokféle eredetű, nyelvű, kultúrájú, vallású emberek, vagyis: európaiak.
Elhangzott 2011. október 18-án a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, ahol Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyvének francia fordítását mutatták be.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bodó Barna: Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le
Az a nemzet, mely lemond a szórványról, magáról mond le, mondta október 21-én a belényesi szórványkonferencián Bodó Barna egyetemi tanár.
A belényesi Megmaradás Házának gyűléstermébe szép számban jelentek meg az érdeklődők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett szórványkonferencián, ahol elsőként Kántor Zoltán a magyar igazságügyminisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója tartott előadást. Kántor elmondta: 1989 után a volt kommunista államok barátságtalanul viseltettek a kisebbségekkel szemben, és a kollektív jogokat kevés állam fogadja fel, főleg azok nem, amelyekben a kisebbség létét veszélyként fogják fel. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió országai nem értik a kisebbségi problémát, mert az EU nem kisebbségvédelemben, hanem biztonságpolitikában gondolkozik. Előrelépésként könyvelhető el viszont az, hogy ma már az Európai Unió is elfogadja azt, hogy az anyaország támogathatja kisebbségben élő nemzettársait. A magyar nemzetpolitikáról szólva hangsúlyozta, hogy annak koherensnek kell lenni, illetve az intézményesülésre és a reprodukcióra kell fektetni a hangsúlyt, és meg kell találni azokat a területeket, ahol a legnagyobb szükség van segítségre. Mint mondta, az előrejelzések szerint Romániában mintegy százezerrel csökkent az elmúlt tíz évben a magyarság száma.
Mikó Imre terv
Mátis Jenő az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke a Mikó Imre tervről számolt be, kiemelve, hogy a tervet három fő anyagi forrásból lehet finanszírozni: a román, illetve magyar állami pénzből, valamint EU-s forrásokból. A Mikó Imre terv az erdélyi magyarság fő jövőképeit jelöli ki 2020-ig, ezek pedig az önszervező képesség, az autonóm gazdaság, valamint az információáramlást és a bizalmat elősegítő intézményhálózat megléte. Végezetül a tervben megfogalmazott tizenegy kitörési pontot sorolta fel, ezek között említve a turizmust, a befektetésösztönzést, az erdő- és vadgazdálkodást, az agráriumot és megújuló energiaforrások felhasználását. Ezt követően a hozzászólások következtek. Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy a Mikó Imre tervnek, mint minden központilag készített stratégia gyengéje az, hogy nem alulról építkező törekvéseket fog egybe, hanem fentről, egy központban kidolgozott elképzelést kíván alkalmazni regionális, helyi körülményekre. Ezt követően hangsúlyozta, hogy a szórványban kiemelkedő fontosságúak a vállalkozások, melyek össze kell fogjanak annak érdekében, hogy egy olyan réteg jöjjön létre, mely elősegíti a helyi kisebbségi közösség megmaradását.
Sajtó és autonómia
Szünet után Bodó Barna a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem tanára, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Kárpát-medencei szórványbizottságának elnöke tartott előadást, abból a meghatározásból indulva ki, hogy szórványközösség az, amelyik önerőből nem tudja fenntartani anyanyelvi kultúráját. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki román sajtót olvas, az észrevétlenül átveszi azt a szemléletet, amelyet a többség alakított ki a kisebbségről, és egy évtized elteltével a kisebbség elkezd magára úgy tekinteni, mint a többségiek. „Mi, romániai magyarok nem pozitív diszkriminációt, hanem a negatív diszkrimináció kiegyenlítését kérjük” – mondta, példaként említve azt, hogy ha egy román gyerek öt perc alatt eljuthat a román iskolába, akkor a magyar gyereknek se kelljen órákat utaznia a magyar iskoláig.
A szórvány kihívás
„A szórvány a nemzet határa, és ha a szórvány nem tudja nyelvét megőrizni, akkor odavesz a nemzet. Az a nemzet, amely lemond a szórványáról, az saját magáról mond le” – hangsúlyozta előadásában Bodó Barna. A professzor kiemelte, hogy a szórvány nem tudja kitermelni saját elitjét, ezért iskolára, templomokra, és civil szervezetekre van ott szükség. Előadása végén Bodó Barna megfogalmazta javaslatait, melyek között szerepelt az, hogy meg kell teremteni a megmaradáshoz szükséges intézményi hátteret, civil tréningre van szükség, és át kell alakítani a támogatáspolitikát. Ez utóbbi tekintetében Bodó Barna felvetette: nem biztos az, hogy szükség van az iskolatámogatásra a Székelyföldön is, vagyis ott, „ahol a szél is magyarul fúj.”
Javaslatok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében elmondta: a szórványban fenntartható intézményekben kell gondolkozni, mert szórványnak az a közösség számít, amelyik saját identitását önmaga nem tudja biztosítani és nincs önigazgatási potenciálja. Toró T. Tibor kijelentette, hogy az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt maximálisan egyetért abban, hogy a szórványkérdést depolitizálja. Javasolta azt, hogy az egyházak vegyék át az államtól az elemi oktatást, szórványközpontok létrehozására tett javaslatot, melyek egyik feladata lenne az anyanyelvi oktatás biztosítása is, továbbá át kellene gondolni a státusztörvény nyújtotta kedvezményeket is, vélte a politikus
Minőséget! Összefogást!
Ezt követően ismét a hozzászólások következtek. Szinte minden felszólaló hangoztatta egy magyar iskola létrehozásának fontosságát a Belényesi medencében, míg az egyik felszólaló felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatás minőségére is hangsúlyt kell fektetni. Egy másik felszólaló kiemelte azt, hogy a politikum ne szóljon bele az iskolák működésébe, mert a politikum önmagát szervezi, nem a közösségeket. Majd az RMDSZ-ről szólva elmondta, hogy az a román állam érdekeit képviseli a szórványban, és nem a szórvány érdekeit viszi el a kormányhoz. Szabó Ödön ebben a panelben is felszólalt, kiemelve azt, hogy az oktatás minősége rendkívül fontos kérdés, mert ha sikerül egy nagyon magas színvonalú magyar iskolát létrehozni, akkor a vegyesházasságokból származó gyerekeket is abba az iskolába íratják majd. Toró T. Tibor végezetül hangsúlyozta azt, hogy az erdélyi magyar politikai egységet el kell felejteni, de vannak olyan fontos ügyek, mint amilyen a szórvány kérdése is, amelyekben össze kell fogjanak a magyar politikai erők.
erdon.ro/Erdély.ma

Székelyföldre irányítani Nyugat figyelmét
Elemzések a Székelyföldről címmel tartott műhelykonferenciát a román kormány égisze alatt működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) Kovászna Megye Tanácsának támogatásával az árkosi Európai Tanulmányok Központjában szombaton.
A tudományos ülésszakon a Székelyföldhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatokat, többnyire friss doktori disszertációk összegzését mutatták be fiatal kutatók, főleg Pécsett a Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskolában és Kolozsváron tudományos fokozatot szerzett szakemberek. Az előadók között egyetlen háromszéki sem akadt.
Kutatóiroda Sepsiszentgyörgyön
Bognár Zoltán kolozsvári kutató felvezetőjében elmondta, a konferencia a két intézmény együttműködésének köszönhető, egy folyamat része, melynek eredménye az NKI majdani székelyföldi fiókjának létrejötte. Ifj. Nagy Benedek csíkszeredai egyetemi adjunktus abban látja a konferencia lényegét, hogy azok a kutatók, akik Székelyfölddel foglalkoznak, s nagyjából ismerik is egymást, tájékozódjanak egymás munkásságáról, elinduljon közöttük a szakmai kommunikáció. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette, céljuk az NKI kutatásainak Székelyföldre való összpontosítása. Hozzátette, a székelyföldi iroda jogilag létrejött, a megyei tanács erről határozatot hozott. Fizikailag most véglegesítik: a megyeháza által átadott irodahelyiségben már csiszolják a parkettát, s egy tárgyalótermet is rendelkezésükre bocsátanak. Tartalmilag kell feltölteni az irodát, a Székelyfölddel foglalkozó kutatások gyűjtőhelyévé kell válnia, de erősíteni kell a Székelyföldre irányuló kutatásokat, és ugyanakkor új pályákat is kell nyitni – fogalmazott az elnök, hozzátéve: elsődleges cél Székelyföld területi autonómiájának szakmai alátámasztása, továbbá a nyelvi jogok körének bővítése.
Kutatási témák
Kiss Tamás, az NKI tudományos titkára elmondta, évek óta törekedtek arra, hogy az intézet Székelyföldön erősítse jelenlétét, kutatási területeik egy része székelyföldi témájú. Fontosnak tartja, hogy az iroda Sepsiszentgyörgyön nyílik, ez stratégiai döntés volt – tette hozzá. A mostani konferencia feladatként a székelyföldi kutatóhálózat feltérképezését nevezte meg, tudni kell, mely témákat sikerült lefedni és melyek hiányoznak. A székelyföldi kutatások eredményeiből kiadványsorozatot terveznek. Évente három-négy kötet kiadására van lehetőségük. A szerkesztőbizottság tagjai: Lőrincz D. József, Horváth Gyula, Benedek József, a régió és a társadalomtudományok szakemberei. Reményeik szerint már jövőben be tudják mutatni az első termékeket. A székelyföldi fiók kutatási feladatai között az autonómiakérdés és a turizmus fejlesztése mellett a romastratégia és a migráció megállítása is szerepel – mondotta. Tudja-e a székely társadalom a magyar intézményrendszeren keresztül integrálni az itteni cigányokat? – az egyik megválaszolandó kérdés. A másik: mivel tudják itthon tartani a fiatalságot? Erre a kutatásra már szövetkeztek a budapesti Kisebbségkutató Intézettel, a sepsiszentgyörgyi és a Hargita megyei önkormányzattal.
Gyors sikert akarnak
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója felelevenítette, hogy Kolumbán Gábor elnöksége idején Hargita Megye Tanácsának támogatásával létrehozták a Székelyföld 2000 kutatócsoportot, mely Székelyföld fejlesztési stratégiájának tudományos megalapozásáról állított össze kötetet, mely a Kárpát-medence régiói című, mára tizenkét kötetre bővült sorozat első kiadványa, jelentős tudományos eredmény.
Soron következő feladatként a székelyföldi közösségnek a következő európai uniós programozási szakaszra való felkészülését jelölte meg a főigazgató. Az első periódus kedvezőtlen tapasztalatokat szült nemcsak Székelyföldön, hanem az újonnan csatlakozott keleti térségben mindenütt. Arra számítottak, hogy az EU nem más, mint a támogatások lehívásának politikai kerete, nem gondoltak arra, hogy ezeket az EU-s támogatásokat saját elgondolású fejlesztésekhez igazítsák. Azért fontosak a kutatások, mert okulva a tapasztalatokból, a következő periódusban fel lehet készülni az EU-s források lehívásához szükséges programokra. Paradigmaváltásra van szükség, hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, Székelyföld akkor lesz sikeres régió, ha olyan gazdaságpolitikát folytat, mely saját energiából táplálkozik, s a fejlesztési támogatásokat kiegészítő forrásként használja. Horváth Gyula elmondta, a kutatók idealisták, arra számítottak, először elkészül egy alapos Székelyföld-fejlesztési stratégia, s az annak megvalósításában szerepet vállalók elsajátítják ennek tételeit, a politikusok csak utána léphetnek színre. Nem így történt, mert a politikusok azonnali sikerre vágynak, s még mielőtt valami kézzelfogható eredmény született volna, telekürtölték a világot azzal, hogy készül Székelyföld fejlesztési koncepciója. A hírre reagáló vitában a tudomány nem tudott pontos választ adni a felmerült kérdésekre. A döntést előkészítők, a döntéshozók és a tudomány közötti sokkal tartalmasabb kölcsönhatásokra lenne szükség – mondotta a szakember. Fontos, hogy megfogalmazódjék a térség igénye a leendő kutatási feladatokról, ám ne a politika adja a megrendeléseket, mert a tudomány autonómiája nem sérülhet. De szükség van a párbeszédre – tette hozzá. A szakember az illetékesek figyelmébe ajánlotta, arra törekedjenek, hogy Székelyföldet regionális kutatási témaként ismertessék meg a nemzetközi tudományos közvéleménnyel, mihamarabb jelenjék meg nyugati tudományos folyóiratokban is. Ennek a szereplésnek közvetve gazdaságfejlesztő ereje is lehet, magyarázta, hozzátéve, a tapasztalok azt mutatják, hogy a nemzetközi szaklapokban szereplők felkeltik a befektetők érdeklődését, mert a nyugatiak komolyan veszik a szakirodalom megállapításait
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

1956-os megemlékezések: fáklyás felvonulás Kolozsváron, politikamentes tisztelgés Nagyváradon
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)