A 101 éves szerző harmadik könyve
Nincs rá adatom, hogy így van-e, de nem csodálkoznék, ha kiderülne: az aradi Kövér Gábor a legidősebb író, akinek életében könyve jelenik meg. 2011. augusztus 15-én ugyanis betöltötte 101. évét, jó két hete tehát benne jár a százkettedikben. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 96 éves korában jelent meg…
A Tulipán könyvesboltban csütörtökön délután a Hadak útján című, immár harmadik kötetét mutatta be Ujj János, kiemelve, hogy a három könyv ugyanannyi műfajt képvisel: az Eretnek mesék a világról filozófiai jellegű írásokat, a második (Elfuserált évszázad) a XX. század geopolitikai, történelmi eseményeivel kapcsolatos eszmefuttatásokat tartalmaz, a harmadik, a legújabb, a Hadak útján memoár, kétharmadrészt önéletrajzi írás, amely főleg az 1940-es évek történéseit meséli el. És Kövér Gábornak, akit nagyon sokat ismernek Aradon – az egykori rétháti földbirtokos unokája kitűnő műszerész, finommechanikus, aki, egyebek között, a fényképezőgép-javítás mestere – meglehetősen mozgalmas élete volt egy évszázadon keresztül. 22 évesen mesterdiplomával műszaki vezető egy aradi textilgyárban, 26 évesen harisnyagyárat tervez, az 1920-as évek végén tanúja az aradi (Romániában az első) rádiógyártás (!) beindulásának.
Gondoljunk bele: az első világháború kitörése első mozzanatának tartott szarajevói főherceg-gyilkosság napján, 1914 júniusának végén fénykép készült róla, a második világháborút (beleértve Budapest pusztító ostromát is) felnőttként élte végig, részese volt az aradi ipar háború utáni talpraállításának. És a történéseket az elképesztő memóriával megáldott szerző hűen, és nem írói kvalitások híján meséli el, harmadik könyvének egy-egy mozzanata (például a székelyföldi havason legeltetett marháival az akkori magyar határon tudta nélkül átkerült székely legény kálváriája) valóságos bravúrral megírt történet. A könyv, amelynek több írása már különböző helyeken megjelent, érzékletes képet nyújt a háború viharában ide-oda sodródó, menekülő emberekről, katonákról és a hatalom képviselőiről, a kor hangulatáról, és távolról sem csupán egyetlen ember és családjának sorsát eleveníti fel. Igaza van a könyvet bemutató Ujj Jánosnak: a Hadak útján érdekes és izgalmas olvasmány, feltétlenül érdemes pár órát rászánni.
Kövér Gábor eddigi könyvei az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában, Bálint Mózes gondozásában és biztatására jelent meg a Gondolkodó magyarok sorozatban. És a szerző harmadik könyvéből tudjuk: készül a negyedik, a Marosmenti krónika című is.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Erkel zenéje nemzeteket köt össze (Szobrot avattak Kovásznán)
Görgényi Ernő, Kiss László és Lőrincz Zsigmond leleplezték Erkel Ferenc mellszobrát
A hét végi kovásznai városnapok legkiemelkedőbb pillanata volt az Erkel Ferenc-szobor avatóünnepsége. Tegnap délben a központi parkban, a borvízpavilon közelében felállított szobrot a testvértelepülések képviselőinek jelenlétében Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő, és Kovászna vezetője, Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd írta alá az adományleveleket. A köztéri alkotás Gyula város adományaként került a fürdővárosba, alkotója Kiss László György, aki személyesen is jelen volt az avatóünnepségén.
Ünnepi beszédében Görgényi Ernő elmondta, a gyulai adomány egyféle viszonzása a kovásznai közösség ajándékának, a székely kapunak, melyet a város legszebb parkjának bejáratához állítottak fel. A székely kapu az összetartozás, testvériség jelképe lett, itt tartják évente a Trianon-megemlékezést – mondta a polgármester. A testvériség lényegét Nyerges Attila költő szavaival fogalmazta meg: történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk. Erkel a magyar zenei kultúra talán legnagyobb alakja, de több is ennél, zenéje népeket, nemzeteket köt össze, a zene határoktól és nyelvektől függetlenül mindenkié, és mindenki számára érthető – hangsúlyozta. Kiss László nagyon röviden szólt a jelenlévőkhöz, mint mondta, nem kenyere a beszéd, inkább az alkotás. Köszönetet mondott Kovászna vezetőségének, hogy központi, forgalmas helyre került alkotása. A csíkszeredai magyar főkonzulátus képviseletében dr. Mélykúti Ferenc vezető konzul hosszabban beszélt Erkel Ferenc életművéről, örökségéről, amely tovább él alkotásainak, cselekedeteinek építő hatásában is. A Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós a szobor alkotójának meghívására vett részt az ünnepségén. Nemsokára San Francisco operájában adják elő Erkel Bánk bánját, és nem kisebb személyiség, mint a világhírű Placido Domingo énekli majd a Hazám, hazám áriát – mondta. Ha Placido Domingo magyar nyelven énekli a Hazám, hazámat, elvárjuk, hogy a román operaénekesek is megtegyék ezt – hangsúlyozta, majd megadta a hangot a magyar és székely himnusz eléneklésére. A szoboravató ünnepség az emlékkoszorúk elhelyezésével ért véget. Az eseményt ünnepélyesebbé tette a Tiszta szív kórus és a Pastorala kamarakórus fellépése.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai rendszerváltás könyve
A nemrég beindult magyarországi Libri könyvkiadó tulajdonosai az év legnagyobb magyar sikerét várják az erdélyi származású, jelenleg Budapesten élő Papp Sándor Zsigmond első regényétől, amely az ősz folyamán jelenik meg. Lapunk Kultúra rovatának korábbi vezetője hat évig dogozott a regényen, amelyben, mint mondta, a román rendszerváltás könyvét akarta megírni, kicsit másképp, mint azt mások tették. Beszélgetés Papp Sándor Zsigmonddal első regényéről, a Libri kiadóról, az erdélyi írók magyarországi elfogadásáról.
– Halmos Ádám, az augusztus elején megalakult Libri könyvkiadó egyik alapító tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy az év legnagyobb magyar irodalmi sikerét várják az ön első regényétől. A Litera weboldalon egy 2006. áprilisi keltezésű szövegben olvasható, hogy a Margarita tegnapjai munkacímet viselő regényén dolgozik, amelyet várhatóan 2006 végére fejez be. Miért tolódott ki ennyire a határidő?
– Hat évig írtam ezt a szöveget. Ahogy egyre inkább belemerültem a szöveg világába úgy vált világossá, hogy ez nem egy novella, nem egy kisregény lesz, nem is egy regénynek hazudott elbeszélés, hanem valami vaskosabb. A megírást magánéleti események is, a civil munkám, az újságírás is lassította. Nem hiába mondja Hemingway, hogy jó dolog az újságírás, csak idejében abba kell hagyni. Vagyis nem lehet büntetlenül két világ között ingázni.
– Ez még ugyanaz a regény?
– Ugyanaz és mégsem. Aki írt már nagyobb szabású művet, az tudja, hogy a szöveg az utolsó pillanatig képlékeny. Csak az utolsó pillanatokban éri el végső formáját, ezért sem közöltem belőle az elmúlt két évben már részleteket sem. Írtam és átírtam, miközben egyre világosabbá vált a szerkezet és az is, hogy hova lyukadok majd ki.
– Halmos Ádám az említett nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a regény még nem nyerte el e végleges címét. Be lehet fejezni egy regényt úgy, hogy a cím csak utólag dől el?
– Nekem a címekkel sok bajom van. Általában ha nincs meg a cím, amíg ki nem teszem az utolsó pontot, akkor már nem is találom meg. Kihűl, eltávolodik az egész, és akkor már nem tudom megnevezni. Az előző novelláskötetem, Az éjfekete bozót címe is a szerkesztőt, Nagy Boglárkát dicséri. Jelen esetben nekem volt egy ötletem (ez volt a Margarita tegnapjai), de rá kellett ébrednem a kiadó munkatársaival konzultálva, hogy ez nem jó. Ha túl gyenge a mű, akkor visszatetsző, hiszen azt az érzést kelti, hogy Bulgakovra próbál támaszkodni. Ha viszont megáll a saját lábán, akkor meg felesleges a mankó. Boldoguljon egymaga.
– Nem nehezítette meg a dolgát a bizonytalanság, esetleg nem indult el tévutakon a címet keresvén?
– Utólag ez szerencsére már nem fenyeget. Esetleg az, hogy egy idegen cím kissé a maga képére formálhatja a regényt is. Ezért sem könnyű megtalálni: legyen figyelemfelkeltő, hiteles, szólítsa meg az olvasót, de közben ne legyen hivalkodó sem. Egyelőre több verzió van, el kell döntenünk, hogy melyik lesz a befutó.
– Halmos annyit elárult a regényről, hogy a romániai rendszerváltás idején játszódik. Hogyan fogadják az ön tapasztalatai szerint a magyarországi olvasók az Erdélyből érkező írókat, illetve az alkotásaikat? És hogyan fogadja a szakma? Bodor Ádám szerint például sokan még mindig lekezelően vagy atyáskodóan viselkednek egy erdélyi íróval.
– Szerintem ez a lekezelés már a múlté. Jómagam a Népszabadság könyvrecenziós rovatát, a Könyvszemlét szerkesztem, s higgye el, semmiféle hátrány nem érheti az erdélyieket. Sőt egy kicsit rá is segítek a fontosabb könyvekre. Lassan hat éve élek Budapesten, ami arra elég, hogy ne legyek idegen, de arra még nem, hogy egészen otthon legyek. A szakma szemében ez már szerintem „pesti” könyv lesz, bár a témája nagyon messze esik a „pestiségtől”. A román rendszerváltás könyvét akartam megírni, ami valahol a nyolcvanas évek elején kezdődik, és a kilencvenes évek elején, közepén végződik. Kicsit másképpen, ahogy az előttem beszélők.
– Hogyan látja a most induló Libri kiadót? Mennyire „alkotóbarát”, illetve milyen sikerrel tudják fölvenni a versenyt mondjuk a Magvetővel?
– Mivel Sárközy Bence, a Libri egyik igazgatója a Magvető főszerkesztője volt három évig, és a szakma is Morcsányi Géza, a Magvető igazgatójának lehetséges utódjaként tekintett rá, szerintem jó esélyük van erre. Pláne, hogy a szépirodalmi főszerkesztő, Dunajcsik Mátyás is onnan érkezett. Egyetértek velük abban, hogy a magyar könyvkiadásnak jót tesz egy kis frissítés, verseny, koncepcióváltás. De ez csak hosszabb távon dől majd el. Én akkor lennék elégedett, ha a Libri egy piacképes, sokszínű és bátor kiadóvá nőné ki magát.
– Az ön tudomása szerint az erdélyi alkotókkal, illetve piaccal milyen kapcsolatot készülnek kialakítani?
– A kapcsolatfelvétel a regényem miatt szinte kötelezővé vált. Már beszéltünk arról, hogy tavasszal, nyár elején a könyv és a kiadó is bemutatkozhatna Erdélyben. Jó lenne, ha addigra esetleg a román kiadás is elérhetővé válna, amire úgy tűnik, jó esély van, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Az erdélyi alkotóknak pedig azt tanácsolnám, hogy bombázzák Sárközy Bencét kéziratokkal, mert ritkán tapasztaltam ilyen nyitottságot az új hangok felé. Egy jó regénynek még sosem volt ekkora esélye a megjelenésre, mint most.
– Miért várt eddig az első regénynyel? Illetve most, hogy túl van a munkán, hogy látja, ír még regényt a közeljövőben?
– Mindenki máskor érik meg ehhez a műfajhoz. Többször is nekifogtam már egy-egy regényhez, de úgy érzem, mostanra tudtam csak annyi tapasztalatot elspájzolni, hogy be is tudjam fejezni. Novellistaként ráadásul egy egészen más térben kellett megtanulnom focizni. Jövő év elején fogok neki a következőnek, csak addig még el kell utaznom Rădăuţi-ba (Radóc), Suceava megyébe. Ott születtem ugyanis. De csak egy hetet töltöttem ott. Nem tudok róla semmit. A regény is épp erről szólna, egy identitását kereső emberről, aki nem létező szülőföldjén keresi a válaszokat. Vagy a kérdéseket.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Markó: nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni
Markó Béla miniszterelnök-helyettes egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem közvélemény-kutatásokat kell nyerni, hanem választásokat, hozzáfűzte, és az RMDSZ a felmérések szerint megőrizte arányát.
Markó Béla miniszterelnök-helyettest, az RMDSZ volt szövetségi elnökét, akit az USL által bejelentett közvélemény-kutatási eredményekről kérdezték, kifejtette, a véleményfelmérések fontosak, de még sok van a választásokig, több mint egy év.
A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte, a Szövetség megőrizte arányait a felmérésekben azt követően is, hogy a kormánykoalíció, amelynek az RMDSZ is tagja nagyon fájdalmas intézkedéseket hozott. Meggyőződését fejezte ki, hogy a választók elismerik majd, hogy ezeknek az intézkedéseknek volt hasznuk, és ez meglátszik majd a választásokon is.
„Egy gazdasági válságidőszakkal kellett megküzdenünk, a legfontosabb feladatunk volt ennek a válságnak a megállítása, és megpróbálni újraindítani az ország gazdaságát. E célból hoztuk a fájdalmas, népszerűtlen intézkedéseket. Természetesen ezek következtében a kormány, a kormánykoalíció veszített népszerűségéből, visszaesett a felmérésekben. De lassan-lassan elmondhatom, hogy ezeknek az intézkedéseknek volt hasznuk, és sikerült stabilitást teremtenünk Romániában, van már egy kis növekedés, és meggyőződésem, hogy a választók is belátják ezt, amikor jönnek majd a választások. Még van addig. Máskülönben az RMDSZ nem esett vissza a közvélemény-kutatásokban, megtartotta arányát” – fejtette ki Markó Béla.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Másodjára ünneplünk születésnapot - kétéves az uh.ro!
Szeptember elsején két éves születésnapját ünnepli az uh.ro, az Udvarhelyi Hírportál
Zsenge életkorát tekintve mondhatjuk, hogy Székelyudvarhely elsőszülött hírportálja bizony még nem nőtte ki a gyermekcipőt, de ellentétben a még bizonytalanul lépegető huszonnégy hónapos emberpalántával, már megtanult egyedül, biztos léptekkel járni-kelni a város utcáin és nyitott szemmel, füllel figyelni mindarra, ami körülöttünk itt és most történik.
Kis túlzással mondhatjuk, a hírportál csapata megpróbál konkurálni a Mindenhol Jelenlevővel és ott lenni mindenhol, ahol a dolgok történnek. A hivatalban, a színházban, a sportpályán, a balesetek, a jeles események színhelyén. Ott lenni és objektíven tájékoztatni azokat, akiknek bár nincs lehetőségük akkor és ott lenni, mégsem akarnak lemaradni semmiről, ami fontos és ami Udvarhelyen és környékén történt, történik. Tájékoztatni az udvarhelyieket gyorsan, „pontosan és szépen", hogy minden udvarhelyi polgárnak valóban csak egy kattintásnyira legyen a város - ez a cseppet sem könnyű, de szívvel, lélekkel felvállalt feladata az uh.ro csapatának. Annak a csapatnak, amely az elmúlt évben két újságíróval bővült és erősödött.
Az alapkő
Egy hírportál életében meghatározó a harmadik, nagykorúságot jelentő év - egy olyan oldalra, ami több más sajtóorgánum alapköveként áll, ez hatványozottan igaz. A „kicsi úhápontróra" két év után ma már úgy tekinthetünk, mint a helyi internetes média pionírjára, úttörőjére, egy olyan információközlőre, amely feladatának tekinti nem csak a napi udvarhelyszéki hírek, hanem az igényességgel megírt hosszabb cikkeket, riportokat, interjúkat, sport és kulturális jellegű tudósítások közlését. Egy vagy két szóval: műhely, szellemi műhely, ami a napi tájékoztatás mellett értéket is közvetít – nemcsak a hagyomány az érték, hanem az is, ami napjainkban történik, illetve létrejön. Csupán ma még nem tudunk róla, mert a néha nem fontosnak tűnő tettek, történetek, események súlya, fontossága csak később, évek múltán derül ki, akkor válik értékké. Akkor már büszkék leszünk arra, hogy ezt és ezt mi annakidején leírtuk, lefényképeztük, mert értékesnek, fontosnak tartottuk. Ráraktuk az alapkőre, finom rétegként, majd még egy sor tégla, még egy sor írás, még egy fotósorozat, s épült, épült tovább valami, aminek most még nem látjuk a kiteljesedését, de érezzük a küldetését.
A sport
A politikához és a sporthoz mindenki ért. Ezt nem is akarjuk mi megváltoztatni. Az uh.ro internetes portál sem él sport nélkül. Színes képet adunk Udvarhelyszék sportágaiból, az amatőrtől egészen a profiig. Mi megírjuk, Önök pedig hozzászólnak. Mert ehhez mindenki ért.
Nem tud egy eredményt, sebaj, ott az adatbankunk, melyben egyes sportágaknál a harmadik szezont indítottuk el. Nem kell tagadni, szép kis tortaszelet a szülinapi partyn a sport menüpont.
A honlap tartalma az elmúlt évben színesedett, változott, bővült.
A látvány
egyelőre még a régi, de az azt karbantartó informatikus gárdának hála, hamarosan új, a mostaninál sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb arculattal tiszteljük meg a friss hírekre és újdonságokra mindig „vevő" Tisztelt Olvasóinkat.
Hűséges Olvasóinknak, akik a kezdetektől rákattantak az uh.ro-ra és figyelik a hírportál fejlődését, úgy véljük, nem kell különösebben bizonygatni azt, hogy az elmúlt időszakban mind a napi cikkek mennyiségében, mind pedig a megjelent írások minőségben is sikerült emelni a színvonalat. Bizonyítják ezt a méltató és (mert aki dolgozik, az téved is!) elmarasztaló hozzászólások, kritikák. Kaptunk és kapunk hideget, meleget, és ez így van rendjén, hiszen számunkra minden visszajelzés megerősítés és biztatás is egyúttal arra, hogy - Vörösmartyval szólva, amit jól kezdtünk, azt jól folytassuk. Épp ezért, ha egy mondatban kellene megfogalmazni a következő tizenkét hónap feladatát, akkor így hangzik: „Jót, s jól!".
Úgy hisszük, hogy ebben a Kazinczy epigrammában rejlik az uh.ro létjogosultságának és jövőjének „nagy titka".
Kívánunk jó olvasást, böngészést! Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Keresztény hit és magyarságtudat
Széchenyi István huszonöt erdélyi településen fordult meg, és a kordokumentumok szerint Szatmárnémeti díszpolgárává avatták, de emlékművet Kőszegremetén állítottak neki.
Ha a Széchenyi István nevet halljuk, akkor azonnal eszünkbe jut a róla elnevezett híd és egy sor híressé vált mondása, de vajon eszünkbe jut-e Kőszegremete, ahol bár sohasem járt, de 1861-ben, tehát éppen 150 éve úgy gondolták, hogy a nemzet legnagyobbjára úgy tudnának illőként emlékezni, ha egy hatalmas kőobeliszket emelnek, amely méretével fog emlékeztetni a „nagyok között is legnagyobbra”. A Domokos-dombon emelt hat méter magas emlékművet kétszer is megpróbálták ledönteni, ám nem sikerült, s ennek köszönhető, hogy 1989 óta a kőszegremeteiek, és mindenki más is, aki emlékezni akar Széchenyire, kivonul az emlékhelyhez szeptember első szombatján, hogy a frissen kaszált fű és a közeli almás illatában beszédekkel, versekkel és dallal ünnepeljék a nemzeti összetartozást. Az idei megemlékezés kettős ünnepet is mutat, hiszen a legnagyobb magyarként számon tartott Széchenyi születésének 220., és az emlékmű állításának 150. évfordulóját tartották Kőszegremetén. A megemlékezést megelőző istentiszteleten Mózes 5. könyvének 27. verse szolgált igealapul, s mutatott rá ezáltal a lelkipásztor arra, hogy ahogy Mózes népének, úgy nekünk is türelmesnek kell lennünk a nagy lépések előtt, s megvárni, amíg Isten válasza is megérkezik a kérdéseinkre. Ha nem így teszünk, akkor úgy járhatunk, mint Széchenyi korának emberei, akik túl korán akarták a függetlenedést, s úgy gondolták, hogy nem kell a múltba tekintve lezárni azt, s így felkészülni az újra. A legnagyobb magyar életében is el kellett következnie annak a pillanatnak, amikor úgy döntött, hogy beengedi életébe Istent, s elfogadja azt a sorsot, amelyet az neki szánt, s vele együtt, az ő akaratát figyelembe véve tette meg lépéseit, amelyek elvezettek oda, hogy ma őt nevezhetjük a legnagyobb magyarnak.
A megemlékezés a Domokos-dombon folytatódott, ahol Kelemen Hunor RMDSZ elnök és kulturális miniszter távollétében, az összegyűlteknek szánt gondolatait Pataki Csaba alprefektus olvasta fel. Nem csak megemlékezett Széchenyi haladó nézeteiről, de párhuzamot vont beszédében a mai teendőkkel: „Az erdélyi magyar közösség sors, jövője itt van a mi kezünkben […] Cselekvési terünk különböző, a nemzet iránti felelősségünk azonban egyforma. Minden erdélyi magyar emberen egyaránt múlik az, hogy sikerül-e itthon jövőt teremtenünk magunknak, gyermekeinknek és unokáinknak…”
A Széchenyi Társaság főtitkára, dr. Rubovszky András beszédében kiemelte, hogy miközben nemzetek keresik az identitásukat, elhanyagolják a kereszténység elveit és a nemzettudatot. Széchenyi két dologra taníthatja meg egészen biztosan a mai embert: hitre és magyarságtudatra. A hit nyújt erkölcsi alapot, s meg kell tanulnunk azt, hogy a hitünk irányítsa az életünket, mert ha fordítva történik, akkor előbb vagy utóbb letérünk a kereszténység útjáról. „De a hit mellett meg kell tanulnunk ismét egységes nemzetként lélegezni, a határokon innen és túl is, mert ez az egyetlen remény a továbbélésre” – hangsúlyozta Rubovszky. A főtitkár azt is kijelentette, hogy a mai korban nem lehet, de nem is kell a legnagyobb magyarhoz hasonlítani, sokkal inkább igazodási pontokat kell keresnünk Széchenyi életében, s ha döntéshelyzet elé kerülünk, akkor a kereszténységbe vetett hit és a magyarság legyenek azok, amelyek vezetnek bennünket.
A megemlékezés koszorúzással, majd a legnagyobb magyar kedvenc költője által írt Szózatot énekelték el az egybegyűltek a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület néhány zenészének segítségével. A zenészek a Domokos-dombon található fák árnyékában, az ünneplők által spontán alakított körben játszottak el néhány közismert dallamot, amely egyenes következménye egy közös, könnyekig megható éneklés volt. erdon.ro

Határon túli irodalmi ösztöndíjpályázat
A pályázat célja: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) nyílt pályázatot hirdet a 2011. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak, műfordítóknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. A pályázat pénzügyi forrása és keretösszege: A NEFMI XX. fejezet 20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása c. fejezeti kezelésű előirányzaton erre a célra elkülönített 10300000 Ft áll rendelkezésre, amely magában foglalja a pályázat lebonyolítási költségeit is. Ebből a lebonyolító szervezetet, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságát illető rész: 500000 Ft. A pályázók köre: A pályázaton kizárólag a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó országokban élő alkotók vehetnek részt. Pályázatot csak azon személyek nyújthatnak be, akik a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből (állami támogatás) az előző év(ek)ben biztosított, lejárt határidejű támogatással elszámoltak. Nem részesülhet támogatásban az a személy: • aki a korábbi év(ek)ben a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el; • a támogatás iránt kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott; • nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének. Egyéb információk: • A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. • A pályázaton elnyert ösztöndíj előfinanszírozás keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. • Az ösztöndíj bruttó összege 2011-ben maximum 700000 Ft/fő. • A kiírásban meghatározott életkori arányoktól az értékelő bizottság kizárólag abban az esetben térhet el, ha azt a pályázatok színvonala különösen indokolja. Az eltérés indokairól írásbeli jelentést készít a kultúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: Államtitkár) részére. • Az ösztöndíjat 7 hónapra szóló programmal lehet megpályázni, és ösztöndíj-kategóriánként legfeljebb három alkalommal nyerhető el. • Ugyanazon személy egy évben csak egy kategóriában részesülhet ösztöndíjban. A jelen pályázaton nyertes programok megvalósítási határideje: 2011. december 1. – 2012. június 30. A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak rendszere – műfaji megoszlás szerint – az alábbi ösztöndíj-kategóriákból áll: 1. altéma: Székely János ösztöndíj – költészeti és drámaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 2 (kettő) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 2. altéma: Gion Nándor ösztöndíj – prózaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 3. altéma: Schöpflin Aladár ösztöndíj – kritikai ösztöndíj a határon túli magyar kritikusok részére a 2007-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére Ösztöndíjban részesülhet: évente 2 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 4. altéma: Benedek Elek ösztöndíj – ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs 5. altéma: Franyó Zoltán ösztöndíj – műfordítói ösztöndíj; műfordítások a szomszédos országok (az Osztrák Köztársaság kivételével) kortárs szépirodalmi műveiből Pályázni csak teljes mű lefordításával lehet! Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs A nyertes pályázók teendői Az ösztöndíjat elnyerő pályázóknak vállalniuk kell, hogy a jelen pályázati felhívásban megjelölt határidőig egy kb. 10 flekkes (a Franyó Zoltán ösztöndíj esetében 40 flekkes!) köztes beszámolóval, az ösztöndíj lejártakor pedig – a Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek kivételével (A Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek záróbeszámolóját a teljes egészében lefordított külföldi irodalmi mű kézirata képezi!) – egy kb. 20-30 flekkes, az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szépirodalmi művel, tanulmánnyal adnak számot a támogatás idején végzett munkájukról, részt vesznek egy – a NEFMI által megjelölt – nyilvános kulturális rendezvényen, hozzájárulnak a beszámolóként beadott mű vagy annak egy részletének a NEFMI által biztosított egyszeri publikálásához, továbbá az ösztöndíj ideje alatt keletkezett művek publikálásakor feltüntetik a támogató és az általa folyósított ösztöndíj nevét. Az Értékelő Bizottság tagjai: • Pécsi Györgyi (kritikus, a Bizottság elnöke), • az Erdélyi Magyar Írók Ligájának képviselője, • Balázs Attila (a vajdasági magyar irodalom képviseletében), • a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselője, • a Magyar Írószövetség képviselője, • a Fiatal Írók Szövetségének képviselője, • a Szépírók Társaságának képviselője, • a József Attila Kör Irodalmi Egyesület képviselője, • Dr. Budai Katalin (NEFMI, Művészeti Főosztály), • Nagy Zsolt (NEFMI, Határon Túli Magyarok Kulturális Osztálya), • a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselője. Erdély.ma

Iskolai költözködések Kolozsváron
Kolozsvár magyar szempontból is jelentős iskoláinak életébe jelentős változást hoz a 2011-es tanévkezdés. Több mint fél évszázada a város lakossága tájékozódási pontként ismeri a „Brassai” épületét, de a Zenelíceum is fogalomszámba megy. Nem csak az egykori ottani diákok, de az épületekben zajló számos rendezvény, s nem utolsósorban maga a két patinás, impozáns épület is hozzájárult ahhoz, hogy magyarok–románok egyformán emlegessék a két elnevezést. A Brassai neve 1957 óta szerepel a cégtáblán, s bár néhány éve a János Zsigmond Unitárius Kollégium feliratát is kifüggesztették, még korántsem vette be a köztudat az új elnevezést.
Az iskolaépületek elmúlt évtizedben történt visszaszolgáltatása az egyházaknak oda vezetett, hogy a bennük működő állami iskoláknak költözniük kell. Ez országos jelenség, számos konfliktushoz is vezetett. A megoldás többnyire a helyi önkormányzattól, illetve néha az egyházaktól függ. Hiszen lehet szó kiegyezésről, iskolaegyesítésről is, illetve más egyházi épület felajánlásáról. Városunkban az idén ősszel kétféle megoldásnak is tanúi lehetünk.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületét 1999-ben kormányrendelettel kapta vissza az unitárius egyház. Már korábban, 1993-ban megalakult az Unitárius Teológiai Líceum, mely eleinte jól elfért az állami líceum mellett, tanáraik jó része közös volt. Aztán az egyházilag támogatott iskola mind jobban kifejlődött, s ennek arányában a Brassai kénytelen volt összehúzódni, a végén már nyomorogni. Mikor 2003-ban az unitárius tanintézet felvette a János Zsigmond Unitárius Kollégium elnevezést, nyilvánvalóvá vált, hogy a Brassainak előbb-utóbb távoznia kell az épületből. Tavaly a kiéleződött konfliktust az egyház és a városi önkormányzat összefogásával sikerült megoldani. A szintén visszaszolgáltatott régi kollégiumépületet az egyház felajánlotta a Brassainak, ha onnan kiköltözik a Victor Babeş Egészségügyi Líceum. A város a líceumot más ingatlanba helyezte át, úgyhogy a Brassai költözhetett a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti, a Sora üzletház melletti kétemeletes épületbe.
Nem akárhol, a város szívében kapott új otthont a Brassai, pár lépésre korábbi épületétől. Ezen a helyen 1718 óta működött az unitárius tanintézet, s Leder József tervei szerint 1806 őszére húzták fel a ma is látható kétemeletes, műemlék jellegű, barokk és klasszicista elemeket kombináló épületet. Eredetileg jón oszlopos, urnával díszített kapuzata volt, melyet a múlt századfordulón lebontottak. Ennek feliratos kövét az új kollégiumépület egyik udvari ajtója fölé falazták be, rajta máig kibetűzhető a MVSIS ET VIRTVTIBUS MDCCCVI / COMMUNITAS VNITARIORVM REAEDIFICAVIT (A múzsáknak és erényeknek 1806. Újjáépítette az unitáriusok közössége) szöveg. Ebben az épületben tanult aztán Brassai Sámueltől kezdve Szentiváni Mihály és Kriza János költőkön, Jakab Elek és Kőváry László történészeken, Berde Áron természettudóson át Gyallay Domokos íróig közel egy századon keresztül minden jeles unitárius személyiség. 1860-ban szűknek bizonyult az épület, úgyhogy a templommal párhuzamosan a földszintet meghosszabbították 5 helyiséggel. 1887-ben a Pákey-házat (a mai Sora helyén állt) is hozzácsatolták, s még így is alig felelt meg a 19. századvég követelményeinek. Ezért vált szükségessé az új épület felhúzása 1900–1901-ben.
Most nem kis feladat vár a Brassai vezetőségére, hogy a már száz évvel ezelőtt is szűkös, korszerűtlen, de kétségtelenül patinás épületet a modern tanügy követelményeinek megfelelően berendezze, használhatóvá tegye. A legszebb helyiséget, az egykori nagy auditórium két emeletet átfogó termét – ahol Brassai híres székfoglaló beszédét is elmondotta – most tornateremként örökli meg a polihisztor nevét viselő tanintézet. Egyelőre hiányzik a kisiskolásoknak nélkülözhetetlen udvar, a színpados díszterem, s még a tantermieken kívül számos felszerelésnek kell megfelelő elhelyezést találni. Remélhetőleg olyan hosszasan tud majd itt működni a Brassai, hogy nevét idővel az unitárius ókollégium épületéhez is hozzákapcsolják.
A másik költöző iskola a Sigismund Toduţă Zenelíceum. Ennek eddigi épülete az óvári kétemeletes gótikus kolostorépület volt. Mikor ezt 1949-ben államosították, az éppen megalakított román és magyar tannyelvű zeneiskolának utalták ki, minthogy a kis cellák megfeleltek a zenetanítás követelményeinek. Miután az épületet visszaszolgáltatták a Ferenc-rendnek, elkerülhetetlenné vált az iskola kiköltöztetése. Már egy-két éve folynak a tárgyalások. A szülők és a tanárok is nehezen veszik tudomásul, hogy a város központjától távolabbra kell költözni. Új otthont kell kialakítani. A város önkormányzata az Unirea Iskolacsoport Pap/Párizs utcai épületét utalta ki számukra.
Ennek az épületnek is megvan a maga százéves története. Az 1896-os millennium alkalmából május 17-én a városi törvényhatóság Albach Géza polgármester vezetésével, gróf Béldi Ákos főispán jelenlétében ünnepi közgyűlést tartott, s ezen határozatot hoztak a millennium megörökítéséről. A kilenc pont között szerepelt a Mátyás-szobor alapkőletétele, a Szent György-szobor másolatának kolozsvári felállítása, technológiai és iparmúzeum létesítése. A 8. pontban kimondják, hogy sor kerül a II. községi népiskola alapkövének elhelyezésére, s az intézetet Millenniumi Népiskolának fogják nevezni. Az ünnepélyes alapkőletételre az év folyamán mégsem került sor, de a következő két évben a tanintézet egyemeletes épülete elkészült. Az akkoriban külvárosnak számító Pap utca és még csak körvonalazódó Apafi (utóbb Móricz Zsigmond, ma Bukarest) utca sarkára emelték. A századfordulón II. Községi Vegyes Iskola volt az elnevezése, címe pedig Pap utca 35. szám. Igazgatója Elek Gyula. 1914-ben mint Magyar Királyi Állami Millenniumi Iskola szerepel ugyanezen a címen. Igazgatója még mindig Elek Gyula, „az arany érdemkereszt tulajdonosa”, mellette négy férfi tanító és öt tanítónő, valamint 2 óvónő és egy kézimunka-oktató működik az intézetben. Ezek szerint az öt-öt fiú- és leányosztály mellett óvodai csoportok is voltak. 1943-ban Állami Millenniumi Népiskola a tanintézet neve, címe változatlan. A világháború után a magyar tannyelvű 12-es számú Középiskola működött itt, címe már Párizs utca 60. számra módosult. 1958-ban a középiskolát átköltöztették az Ipar utcába, s az épületben a 7-es számú Általános Iskola létesült román–magyar tagozattal. 1975 táján egy Monostor negyedi általános iskola felépítése nyomán az itteni iskolát megszüntették, s az épületet kiutalták az Unirea gépgyárhoz kapcsolt ipari „iskolacsoport” részére. Ennek aztán külön műhelyépületet húznak fel az udvaron. Ezt igyekeznek most átépíteni a zeneiskola igényeit figyelembe véve. Az iskola saroképületét annak idején a népiskolák követelményeinek megfelelően alakították ki világos, tágas tantermekkel, szükséges mellékhelyiségekkel. Napjainkban az előtte található egyik legforgalmasabb utcakereszteződés a környéket meglehetősen zajossá és szennyezetté teszi. Az átalakítások után bizonyára a Zenelíceum itt is sikerrel folytatja már hat évtizedes munkásságát.
GAAL GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Zarándokként visszatérni
Zizi könyve
Ahol leoldom saruimat (Arcok és szent helyek – erdélyi szemmel) – ez a címe annak a kötetnek, amelyet igen érdekes könyvbemutató keretében múlt szombat délután ismertettek a vásárhelyi közönséggel.
Telt házas publikum gyűlt össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében, ahol elsőként Nagy László lelkész, unitárius főjegyző köszöntötte házigazdaként a megjelenteket. A kötetet és szerzőjét – dr. Gellérd Juditot – barátnője, Koszta Gabriella színművésznő méltatta.
– Barátságunk több mint ötvenéves. Édesapáink együtt raboskodtak a Duna- csatornánál, míg mi pionírokként kalászgyűjtők voltunk. Barátságunk azóta tart, így boldogan olvastam Gellérd Judit, vagy ahogyan mindenki ismeri – Zizi – könyvét. Sokoldalú tevékenysége, nyitottsága okán a világon mindenhol vannak barátai. Mostanában rengeteg útikönyv jelenik meg, kitárult a tér és az idő. Akik turista- útikönyvet keresnek, azoknak nem ajánlom a Zizi kötetét, mert nem az. Hanem egy rendkívül szenvedélyes, kíváncsi ember szemlélődése a világban. Erdélyi látásmóddal szemléli a legtávolabbi kultúrákat, biztos szemszögből keresi a mindenhol egyformán érvényes kapcsolódási pontokat: a megértést, a nyitottságot, a rejtett titkok megtapasztalását. A kötetben nyolc utazás nyolc útleírása szerepel igényes, szép, erdélyi magyar nyelven, élményeit közvetlenül és láttatóan osztja meg. Zizi orvos, emellett aktívan zenél és fontos karitatív tevékenységet végez. Sokat gyűjtött az erdélyi egyházaknak, e nyolc útjáról saját élményeit szeretné megosztani, tapasztalatait hazahozni. Ehhez tehetségre van szükség. Másik értéke, hogy e rohanó világban állandóan a transzcendenssel találkozik, rejtett, titkos dolgokra irányítja a figyelmet, összefüggéseket keres és talál az erdélyi és a távol-keleti kultúrák között. Ez látásmód kérdése és én ezt nagyon értékelem. Jósága, szeretetre való törekvése ötvenkét éves barátságunk alatt semmit sem változott – mondta a méltató, majd egy megkapó részletet olvasott fel a kötetből: olvasmányos és elgondolkodtató beszámolót egy Gangesz-parti hamvasztásról.
A méltatás után a szerző is felszólalt, szokatlan, de érdekes módon: Zizi's Movie címmel 28 perces, képekből, filmfelvételekből álló kisfilmet láttunk a kötetében szereplő utazások helyszíneiről Dél-Afrikától Nepálig, a vetítés közben ezeket ismertette. – Akárhova utazom, mindig zarándokként térek haza, mert a szentség magva mindenhol megvan. Ha huszonkét évvel ezelőtt amerikai férjem nem vesz el, ma nincsen ez a könyv. Kétszer kaptunk meghívót az úszó egyetemre: egy luxushajón három hónap alatt körbeutaztuk tanítványainkkal a Földet. Férjem keleti vallástörténész, így sokszor jártunk Ázsiában, Japánban. Meghívtak esküvőre a Machu Pichura, ahol én voltam az eskető pap. Nepálban megemlékező istentiszteletet tartottak az édesapám emlékére, a tibetiek iránt mélységes vonzalom él bennem: örökre megmaradt a Katmanduban hazájukért folyamatosan imádkozó emberek látványa. Csatlakoztam hozzájuk én is, Tibetért, Erdélyért imádkoztam hat órán keresztül. Azóta Tibet–Erdély analógiáról prédikálok Amerikában. Gyászoltam az Ararát alatt a legrégebbi keresztény ország lakói, az örmények ellen elkövetett genocídium áldozatait, amelyet a mai napig nem ismer el Törökország. Erdélyi szemmel úgy látom, hogy csak akkor van jövő egy kisebbség számára, ha ismeri a múltját, az értékeit. Ezért van itt, az erdélyi magyarságnak jövője és ezért nincs a hawaii őslakosságnak. A férjemmel oda költöztünk, ő ott azóta önkéntes, az őslakosok kultúrájának feltámasztásán dolgozik. Több életveszélyes fenyegetést kaptunk, hogy hagyjuk el a szigetet. A huszonegyedik század Amerikájában a hawaii őslakosság nyelve és szokásai tiltottak. A hágai bíróság elé is vittük az ügyet, sikeresen. Utazásaim tapasztalata, hogy minden mindennel összefügg, a szeretet ellentéte pedig nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondta a szerző, aki az est végén rövid műsort adott elő – hegedűn.
Nagy Boton. Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Korrupcióval vádolja a DNA az EMNP bejegyzését megóvó ügyvédet
A tolvajt kiáltó tolvaj esetéhez hasonlít annak a román ügyvédnek az esete, aki feltételezett csalásra hivatkozva néhány hónappal ezelőtt megóvta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. A bukaresti Adrian Drăghici májusban azért támadta meg a törvényszéken a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szorgalmazott EMNP létrehozását, mert szerinte az alakulat bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók. Az ügy pikantériája, hogy Drăghici ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) még áprilisban vádat emelt különösen nagy kárt okozó csalás és bűnszervezet létrehozása miatt a Románia legnagyobb villamosenergia-termelő és -kereskedő cégének feltételezett megkárosítása ügyében. A vád szerint Drăghici és társai 23 millió euró értékben jutottak közpénzhez jogosulatlanul.
A Termoelectrica-dossziéban összesen kilenc ügyvédet, bírósági végrehajtót és vállalkozót állított bíróság elé a nyomozó hatóság – közülük hármat előzetes letartóztatásba helyeztek –, amely szerint a vádlottak összesen 23 millió euróra rúgó kárt okoztak az állami vállalatnak és még három kereskedelmi társaságnak. A nyomozati anyagból kitűnik, hogy a bűncselekmény-sorozatot 2008-ban Ioan Ungureanu, a Transelectrica volt igazgatója indította el azzal, hogy egy szerződés alapján a Benone Ovidiu Voicu képviselte ügyvédi irodára ruházta át a társaság kinnlevőségei behajtásának jogát. (Ezt a megállapodást idén áprilisban a Gyulafehérvári Táblabíróság törvénytelennek és semmisnek nyilvánította.) A Transelectrica ugyanis 2007-ben pert indított az Electrica Rt. áramszolgáltató ellen, követelve a leszállított villamosenergia ellenértékét és a késedelmi kamatokat, öszszesen 7,4 millió euró értékben. Ezt követően Ungureanu a Termoelectrica nevében jogi tanácsadásról is szerződést kötött Voicuval, mire egy bírósági döntés nyomán az Electrica át is utalta a követelt összeget az ügyvédi iroda számlájára. Benone Ovidiu Voicu azonban időközben okirat-hamisítással módosított az állami vállalattal szentesített szerződéseken, és a neki járó számlákat – a DNA szerint indokolatlanul és törvénytelenül – felduzzasztotta 18,6 millió euróra, és az összeget bírósági végrehajtók, üzletemberek és ügyvédek bűnrészességével sikerült is behajtania.
Itt jön be a képbe Adrian Drăghici, aki a nyomozó hatóság szerint a Termoelectrica-ügyletben, az Electrica társaság elleni kényszervégrehajtás során eljáró ügyvédként teljesen indokolatlanul állított ki számlát 3,8 millió euróról. A Bukaresti Táblabíróságon zajló perben a DNA kilenc személyt vádol a két állami vállalat, az Asirom biztosítótársaság és egy lízingcég 23 millió euróra rúgó megkárosításával. Lapunk megkeresésére Drăghici cáfolta, hogy törvénytelenséget követett el, szerinte a Termoelectrica-ügyletben az ő szerepe mindössze az volt, hogy ügyvédi szolgálatai fejében kiszámlázta a kinnlevőség egy bizonyos százalékát. „Az ellenem foganatosított vádemelés nyilvánvaló kihágás az ügyészség részéről, amely olyan esetben érdekes módon beszüntette az eljárást, amikor az enyémnél sokkal nagyobb összegű honoráriumról volt szó” – nyilatkozta a Krónikának a bukaresti ügyvéd, hozzátéve: „torkig van” a Romániában tapasztalható törvénytelenségekkel és kihágásokkal, éppen emiatt óvta meg az EMNP bejegyzését is, mivel meg akarja akadályozni, hogy „bárki csalás útján alapítson pártot”. Drăghici-től megtudtuk, ő látta el jogi tanácsokkal Viorel Rînghilescut, a Demokrata Párt elnökét is, aki bíróságon követeli a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) feloszlatását, mert az alakulat elmulasztotta értesíteni alapszabálya módosítását a törvényszéken.
Mint azt a Krónika feltárta, szintén Drăghici hatalmazta fel közjegyző előtt Novák Leventét, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődési miniszter tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét az EMNP-dosszié törvényszéki áttanulmányozására. Ugyancsak a bukaresti ügyvéd tett feljelentést több magánszemély – közöttük egy rendőr – nevében, akik azt állítják: megkérdezésük és beleegyezésük nélkül szerepelnek az EMNP támogatóit sorjázó listákon. Különben Drăghici-nek az EMNP bejegyzése elleni óvását júliusban elutasította a Bukaresti Törvényszék, megalapozatlannak tartva a támogató aláírások hamisságára vonatkozó keresetet. Ezzel együtt a párt létrehozását is elutasította a törvényszék, amelynek indoklása szerint az alakulat nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet, az újabb tárgyalási fordulót mára tűzték ki.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Semmi sem meglepő
Az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek az értékek: a család, a műveltség, a hit.
Olvasom erdélyi magyar napilapunk öles címében, hogy „meglepő eredményeket hozott az a kutatás, amely az erdélyi magyarok identitástudatát, a többséghez, valamint a magyarországi közösséghez való viszonyát vizsgálta.”
A cím láttán – mi tagadás – összeszorult a szívem. Szóval eljutottunk odáig, ahová, reméltem, néhány évig, évtizedig még nem érünk el. A gazdasági válság, a kettős állampolgárság lehetősége lám-lám oda vezetett, hogy újrafogalmazta státusát az erdélyi magyarság; egy része bizonyára a beolvadást, másik része a kivándorlást tartja elfogadható megoldásnak. Bizonyára fájdalmas lesz az eredmények értékelése, feldolgozása – gondoltam –, de újságírói kötelességem értesülni a veszedelemről, amelyet előrejelez a felmérés. Ezért tovább olvastam a cikket...
Kiderült, a kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a megkérdezett erdélyi magyarok többsége nemcsak a román anyanyelvűektől, hanem a magyarországi közösségtől is elkülöníti magát. Otthonukként a legtöbben Erdélyt nevezték meg, Románia csupán ennek a régiónak a kiterjesztése. Ennek ellenére azonban sokan az erdélyi magyarok közül úgy gondolják, hogy a kisebbség az ország lakosságának szerves és egyenrangú része.
Hát kérem, ez legalább akkora meglepetést okozhat egy valamire való társadalomkutatónak, mint a biológusnak, aki rájön, hogy a tehén nem hímnős, hanem emlős állat, és a borját táplálja azzal a tejjel, amelyet mi a tégladobozokból töltünk ki a reggelinél.
Mert milyen identitása legyen egy erdélyinek, ha nem transzilván? Katalán? Bácskai? Matyó? Macsó? Netán rommagyar? Szenzációs felfedezésként tálalja a lap, hogy „tudati szinten erősődik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban.”
Félretéve azt, hogy az erdélyi magyar értelmiség egy részénél, amikor ír, sajátos és sajnálatos germanizmus van visszaalakulóban, hadd kockáztassam meg, hogy tévednek a társadalomkutatók. A sajátosan erdélyi tudat nem most alakul ki. Transzilvanista volt Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos és később a Budapesten alkotó, de Brassóba, Erdélybe mindvégig visszavágyó Sánta Ferenc is. A sajátos erdélyi tudat tehát csak erősödhet. Erősödik annak eredményeként, hogy az erdélyi magyarok identitástudatában a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a kettősség, és a megkérdezettek közül csak kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarnak lenni Romániában.
De erősödik amiatt is, hogy a magyarországi magyarok jelentős hányadának lekezelő magatartását nem tűri el az erdélyi magyar, aki húsz éve gyógyíthatja nyugat-magyarországi betegeit, máig „a román orvos” maradt. Az erdélyi magyar életforma és a magyarországi létforma között lényegi különbségek vannak, amelyet nem kell letagadni, netán szégyenleni. Az erdélyi magyarság fennmaradása – bármennyire is közhelyes – a család-iskola-templom háromszögelésében vált lehetségessé. A felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek a konzervatívnak tartott értékek: a család, a műveltség, a hit. (Ezt az eredményt kommentálva egy másik erdélyi magyar lap újságírója elcsodálkozik azon, hogy bár az erdélyiek a leginkább templombajárók, ezzel szemben kevésbé hisznek a reinkarnációban.
Én meg azon csodálkozom, hogy olyan félműveltek mondhatnak ítéletet ma lapjainkban a hit kérdéséről, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a kereszténység és a reinkarnáció annyira egyeztethető össze mint a fagylalt és a grillezés...) A felmérésből kiderül a magyarországiak életében a legkevésbé fontos a hit, amely az erdélyi magyarok életében még a románokénál is fontosabb. Ez szintén a hitét vesztett magyarországi azonosságtudattól elkülönítő tényező!
Számomra semmi sem meglepő a felmérés tapasztalatai közül. Ellenkezőleg: természetes eredménye az elmúlt éveknek. S ami a legfontosabb: tíz százaléknál is kisebb azoknak az erdélyi magyaroknak az aránya, akiknél konfliktushelyzetet teremt a kisebbségi magyarságtudatnak a román állampolgársággal való egyeztetése.
Talán megmaradhat az erdélyi magyarság! Meglepő lenne?
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó - 60
Tanár, költő, szerkesztő, műfordító, publicista, RMDSZ elnök, miniszter és miniszterelnök-helyettes – azaz politikus. És ennyi meg ennyi könyvcím és kitüntetés. Az életpálya legkülönbözőbb állomásait rögzítik a lexikonok, de van amiről nem beszélnek, pedig a hatvanadik születésnapról szólva mindenekelőtt erre kell figyelni: Markó Béla erdélyi magyar értelmiségi és erdélyi magyar személyiség.
Ha úgy tetszik, a szó legklasszikusabb és legkonzervatívabb értelmében.
Erdélyi magyar értelmiségi: azaz a magyar nyelv és kultúra, annak minden rezdülése elkíséri egész életét. De ugyanakkor nyitott marad nem csupán az erdélyi népek, hanem más népek kultúrája és annak majd minden áramlata iránt. Miközben mindvégig érzékeny saját erdélyi magyar népének minden rezdülésére és általában az emberi sokszínűségre, és ahol lehet, ahogyan lehet, ott és úgy próbál segíteni kisebb és nagyobb közösségeken vagy egyéneken, függetlenül címtől és rangtól, életkortól és minden mástól, amellyel a könnyebb kezelhetőség kedvéért be szoktuk skatulyázni egymást. Voltaképpen azt folytatja, amit közeli vagy távoli értelmiségi elődei ezzel a szóval fogalmaztak meg: közszolgálat. És ebben a közszolgálatban vált Markó Béla olyan erdélyi magyar személyiséggé, akinek nem csupán neve, hanem szava van a kultúrában, a politikában, a közéletben, akinek a véleményét még akkor sem lehet megkerülni, ha saját döntése alapján lépett vissza a felszín mindennapi küzdelmeitől.
Hogyha bármilyen távolra is pillantunk vissza a történelembe, rögtön rájövünk, hogy az erdélyi magyaroknak minden korban megvoltak a maguk személyiségei; Trianon után, kisebbségi sorsban pedig még inkább szükség volt arra, hogy legyen akikre felnézni, legyen akikhez igazodni. Noha manapság látszólag megváltozott a világ, és különböző tisztségeket betöltő hivatalnokok vagy oly könnyedén magukat politikusnak nevező vagy neveztető személyek jelennek meg és tűnnek el a közélet színpadáról, a kisebbségi létnek ez az alapvető parancsa mit sem változott: továbbra is nagy szükség van erdélyi magyar személyiségekre.
Akiknek meg van a maguk szilárd meggyőződésen alapuló, máról-holnapra meg nem változtatható hitvallása, akik soha nem mondják a feketére azt hogy fehér, a fehérre pedig azt, hogy fekete, akik képesek nem csupán megragadni, hanem meg is fogalmazni, tovább is adni a korra jellemző közgondolkodás lényegét, és akik az egyéni és csoportos érdekek kusza szövevényében is képesek egyetlen alapérdeket követni: az erdélyi magyarság jelenének és jövőjének, megmaradásának és itthon maradásának a legfontosabb érdekeit.
Markó Béla a hetedik X-be lépve is ilyen értelmiségi és ilyen személyiség marad és csak azt lehet kívánni: mások is lépjenek a nyomába.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma

Markó: nem prioritás a magyar összefogás
Az RMDSZ számára jelenleg nem prioritás, hogy együttműködési lehetőségeket keressen más romániai magyar politikai szervezetekkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ februárban leköszönt elnöke.
A magyar összefogás esélyeiről kérdezett politikus szerint a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azonosak a céljai: szembe akarnak szállni az RMDSZ-szel, meg akarják törni a szövetséget. „Teszik mindezt olyan személyek, akik korábban távoztak a szövetségből, és akik továbbra is az RMDSZ lejáratásával próbálnak megszólítani potenciális szavazókat ahelyett, hogy konkrét programokat mutatnának be” – fogalmazott Markó.
A leköszönt szövetségi elnök szerint mindkét szervezet gyakorlatilag ugyanazt akarja, amit az RMDSZ már elért: mandátumok megszerzésére, hatalomra törekednek. „Hol vannak a programok, a konkrét célkitűzések, elképzelések, melyek újdonságnak számítanak az RMDSZ céljaihoz képest?” – tette fel a kérdést a politikus. Markó szerint az MPP is eredménytelenül próbálkozott az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként viselkedni, s úgy véli, a 2008-as önkormányzati választásokon elért szerény eredményektől függetlenül lassan el fog tűnni. A miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ-nek most az a fontosabb, hogy megpróbálja megszólítani szavazóbázisát, hogy minél jobban kommunikáljon a romániai magyar választókkal, és nem az, hogy más magyar politikai szervezetekkel lépjen szövetségre. Markó ugyanakkor bírálta az EMNP bejegyzését kezdeményező Tőkés László EP-alelnököt is. „Néhány éve az Európai Parlamentben dolgozik, de nem tudok arról, hogy bármit is megoldott volna ott” – jegyezte meg.
Tőkés László az Erdélyi Naplónak adott interjúban arra a kérdésre, milyen esély van arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a bejegyzés előtt álló új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel, úgy fogalmazott: „Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel.” Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ „minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját”. Megjegyezte: kirívó, orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az EMNP bejegyzésével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az néppárt bejegyzésének megakadályozását – mutatott rá Tőkés. – Azért kezdeményeztük az EMNP létrehozását, mert szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét.”
Tőkés László ugyanakkor a hetilapnak megjegyezte, az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására, mivel véleménye szerint a polgári párt elveszítette hitelét és tagságát is. „Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni” – hangsúlyozta Tőkés az Erdélyi Naplónak. Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar-román állambiztonsági kapcsolatok (1945-1982)
A kezdeti fagyos viszony 1956 környékén engedett fel: leveleztek, találkoztak, együttműködtek, sőt, csereüdülési program is létezett.
Első rész
A kontextus
Jelen tanulmány a második világháború utáni magyar-román kapcsolatok egyik fontos területét, a belügyi és állambiztonsági területen kifejtett együttműködést rekonstruálja. Erősen rendszerspecifikus – a Szovjetunió által létrehozott birodalmi/szövetségi struktúrákhoz köthető – jelenségről van szó, amely évtizedeken át jelentős befolyást gyakorolt a két szocialista ország viszonyára. Ismert, hogy a második világháború utáni időszakban a szovjet tömb létrehozása szoros együttműködésre késztetett olyan állambiztonsági gépezeteket, amelyek 1918 óta békeidőben is létfontosságú feladatnak tekintették az egymás elleni elhárító és hírszerző munkát. Példaként említhetjük a magyar és a román, vagy a magyar és a csehszlovák állambiztonsági szervezetek között szorgalmazott együttműködést. A szocialista országok belügyi/állambiztonsági szervei közelmúltbeli kapcsolatának mélyebb ismerete hozzásegíthet ahhoz, hogy túllépve a párt- és államközi kapcsolatok szűk metszetét, tágabb összefüggéseiben értelmezzük a magyar államszocialista rendszer felső apparátusanak hozzáállását a kisebbségi kérdéshez és a határontúli magyarok ügyéhez.
Milyen formális és informális keretek között működtek együtt a térség állambiztonsági szervei, és mennyire volt sikeres és gördülékeny a kooperáció? A folyamat kezdete alighanem a szovjet hadsereg 1944-45-ben végrehajtott előrenyomulására datálható, amikor Kelet- és Közép-Európa felszabadításával egy időben új, kommunista befolyás alatt működő erőszakszervezetek jelentek meg a térség országaiban. Noha a szovjet típusú állambiztonságok szervezeti felépítésükben és ideológiai célkitűzéseikben is Moszkva irányítása alatt álltak, a szovjet tömb országai igyekeztek összekapcsolni saját rendszereiket a horizontális információcsere és az operatív együttműködés céljából. Feladatuk rendkívül nehéz volt, mivel a szocialista államközösség egyik íratlan szabálya az egymás belügyeitől való távolmaradás volt. Bár a nem diplomáciai típusú információszerzés „baráti” minőségben is tiltott volt, a legtöbb ország – közöttük főként Románia – egyre gyakrabban tért el az előírástól, és hagyományos nemzetállami szemlélettel irányította a kémelhárító és hírszerző szerveit.
Intenzív kapcsolattartás, gyümölcsöző együttműködés (1948–1963) 
A két világháború közötti időszakban, majd a második bécsi döntést követő háborús években Magyarország és Románia kapcsolatait alapvető geopolitikai ellentétek határozták meg. Az Erdély hovatartozásáról folytatott diplomáciai, kulturális és gazdasági versengésben a két ország titkosszolgálata kulcsszerepet vállalt. Az ellentétes politikai célok és hatalmi érdekek miatt az együttműködés kibontakozását a közös német érdekszférához tartozás sem tette lehetővé.
A helyzet nem változott a háborút követő koalíciós kormányok alatt sem egészen 1948-ig, amikor mindkét országban létrejöttek a szovjet belügyi szervek mintájára felálló, közvetlenül Moszkva irányítása és felügyelete alatt működő új állambiztonsági szervek. Igen kevés forrással rendelkezünk az együtműködés alapjait tekintve döntő fontosságú kezdeti időszakról (1948–56). A magyar Belügyminisztérium iratanyagának jelentős része megsemmisült az 1956-os forradalom alatt, míg a román állambiztonsági iratokat kezelő bukaresti szaklevéltárban a román hírszerzés magyarországi tevékenysége máig minősített, azaz nem kutatható információnak számít. A fennmaradt magyar iratanyag szerint 1956-ig a két állambiztonsági apparátus elsősorban határrendészeti feladatok ellátása során segítette egymás munkáját: az 1948 óta gyakorlatilag lezárt magyar-román határt sokan próbálták illegálisan átlépni, míg mások csempészettel próbálkoztak, és a határon át történő „átbeszélés” is tiltott tevékenységnek számított.
Románia és Magyarország kommunista pártjai, valamint a két államapparátus egymástól szigorúan elszigetelten működött, és az információcsere diplomáciai vonalon is minimális volt. Ezt a szakirodalom részben a szovjetek „közvetlen” hatalomgyakorlásának, részben a két politikai vezetés közötti történelmi gyökerű bizalomhiánynak tulajdonítja, melynek történelmi és pszichológiai okai voltak. Ez az államszocializmus korszakában végigkísérte a magyar–román kapcsolatokat. Részben a technikai feltételek hiányosságai, részben a kétoldalú együttműködés iránti politikai akarat hiányában a szocializmus első éveiben alig találkozunk közös nyomozással, bizalmas adatcsere alapján végrehajtott intézkedésekkel. Ez figyelemreméltó körülmény, mivel 1949-ben több olyan koncepciós eljárást indítottak a magyar és a román kommunista hatóságok, amelyeknek fontos szálait vélték felfedezni egymás országában. Az erdélyi származású Rajk László letartóztatását (1949. május 30.) követően a román hatóságok párhuzamos nyomozásba kezdtek. A román belügyi szervek megkísérelték összekapcsolni az 1949. június 21-én letartóztatott Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Rajk László és Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének ügyét egy, a magyar revizionisták ellen vizionált kirakatperben. Rajk bukását követően le is tartóztatták Székelyudvarhelyen élő sógorát, Soós Józsefet a Rajkkal való kapcsolata miatt. A Securitate átal összegyűjtött nyomozati anyagok alapján Rajkot azzal vádolta a román pártvezetés, hogy 1946-ban belügyminiszterként „sovinista” álláspontot képviselt a magyar-román területi vitában, 1948 nyarán pedig külügyminiszerként Székelyföldön járt magánlátogatáson, ahol több helyi magyar kommunista politikussal és értelmiségivel – köztük az 1949-ben szintén letartóztatott Méliusz József íróval – találkozott. Ennek ellenére a két országban zajló koncepciós eljárásokat nem kapcsolták össze. Arról sincs tudomásunk, hogy nyomozótisztek utaztak volna a másik országba, vagy hogy összekötőkkel rendelkezett volna a két belügyminisztérium. 
Az 1950-es évek elején a magyar és a román belügyi szervek konkrét együttműködése két területre korlátozódott: egyrészt a második világháború alatt kompromittált személyek, elsősorban az 1940-44 között Észak-Erdélyben aktív, majd onnan eltávozott és azóta Magyarországon vagy ismeretlen helyen tartózkodó volt csendőrök és katonatisztek felkutatására és kiadatására. Az együttműködés másik vetülete a volt hadifoglyok ellenőrzése volt. 
1950-51 között a magyar hatóságok több száz, a szovjet hadifogságból hazatérő magyar nemzetiségű román állampolgárt hallgattak ki, majd adtak át a román szerveknek. Kivételt képez Demeter János erdélyi politikus testvérének, Demeter Béla kolozsvári újságíró-politikusnak az esete, aki 1944-es Magyarországra történő áttelepedése után Tildy Zoltán köztársaság elnök tanácsadójaként, majd a Külügyminisztérium Béke-előkészítő Osztályának Erdély-szakértőjeként működött. 1944 és 1946 között Demeter jelentős szerepet játszott a magyar béke-előkészítésben, amennyiben bizalmas információkat gyűjtött és továbbított Budapestnek az ismét román fennhatóság alá került Észak-Erdély politikai és társadalmi helyzetéről. 
Demeter vizsgálati dossziéjából kiderül, hogy az 1945 óta Magyaroszágon élő újságírót, aki 1946 nyarán a párizsi békekonferencián is részt vett a magyar kormány képviseletében, 1947-ben előzetes letartóztatásba helyezte az Államvédelmi Hatóság. Április másodikai kihallgatása alkalmával részletes vallomást tett a háború utáni politikai-diplomáciai tevékenységéről, amely egyébként teljes összhangban volt a magyar kormány, valamint a Magyar Kommunista Párt álláspontjával: a trianoni határvonalat „etnikai elveken” részlegesen korrigálni kell. 
Demetert később szabadlábra helyezték, és megszüntették az ellene indított eljárást. Négy évvel később, 1951. március 15-én balatonlellei otthonában viszont ismét felkereste az Államvédelmi Hatóság a minden tisztségétől megfosztott, elszigeteltségben élő volt politikust. Letartóztatását házkutatás követte, Demetert azonban már ki sem hallgatták, hanem április 18-án átadták a román hatóságoknak, hogy támogassák annak bizonyítását, miszerint a romániai vádlottak (Teleki Béla mellett Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök, Venczel József egyetemi tanár, Demeter János és Balogh Edgár befolyásos baloldali politikus) Erdélyt el akarták szakítani Romániától. 
Demeter Béla 1952. december 24-én halt meg a Bukarest melletti Văcăreşti börtönben. Az ő esetében bizonyítottnak tekinthető a kétoldalú együtműködés, de az eljárás módja (a fogoly előzetes kihallgatás nélküli átadása) a már említett kapcsolat esetlegességére, gyengeségére utalhat. A kooperáció intézményesülése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz köthető. 
A magyar események erdélyi visszhangja tüntetéskísérletben, szórólapok terjesztésében, széleskörű „politizálásban” nyilvánult meg. 1956-ban a romániai magyar nemzetiségű lakosság egy részében nemcsak a román kommunista rendszer, hanem a kisebbségi lét méltósága, elviselhetősége iránti hit is megingott. A román hatóságoknak rá kellett döbbenniük, hogy nem ismerik az erdélyi magyar lakosság és értelmiség közhangulatát. Válaszul intenzív állambiztonsági hálózatépítésbe kezdtek és kemény megtorlásban részesítettek mindenkit, aki szolidaritását fejezte ki a magyarországi forradalmárokkal. 1956 sokféleképpen hatott a szocialista országok, és különösen Magyarország és Románia kapcsolatára. Noha az újrainduló román nemzeti államépítési folyamat zavarta a szomszédos Magyarországgal való viszonyt, a magyar válság új integrációs folyamatok elindítására késztette a Szovjetuniót és a kelet-európai kommunista államokat. 
Ehhez a rendkívül fontos területhez tartozott a magyar-román belügyi és állambiztonsági kapcsolatok folyamatos fejlesztése. A szakmai közvélemény előtt ismeretes Ion Mihai Pacepa volt tábornok, hírszerzőtiszt állítása, mely szerint a Magyarországon zajló politikai eseményektől tartó román pártvezetés már a forradalom előtti hónapokban elhatározta, hogy magyar származású (vagy anyanyelvi szinten beszélő) felderítő tiszteket küld Magyarországra. Bár az eddigi kutatások nem támasztották alá Pacepa állítását a román tisztek „tömeges beáramlásáról” az 1956-os forradalom leverése után újjászerveződő magyar állambiztonsági gépezetbe, figyelemre méltó, hogy 1957 elején Románia Vilhelm Einhorn, azaz Einhorn Vilmos belügyi tisztet nevezte ki a budapesti román nagykövetség tanácsosává. Einhorn tényleges budapesti tevékenysége máig feltáratlan. Másfelől a gyakori politikai konzultációk és a Nagy Imre-ügy „megoldásában” tapasztalható együttműködés, valamint a román és a magyar belügyminisztériumban párhuzamosan történő átszervezések, fontos kinevezések egybeesése (a megtorlást levezénylő Biszku Béla és Alexandru Drăghici belügyminisztereket szinte egyszerre nevezték ki) arra engednek következtetni, hogy 1956 novemberétől a magyar-román belügyi együttműködés intenzívebbé, közvetlenebbé vált. 1957 és 1963 között a két társszerv érintkezésére már nem csak szovjet irányítás vagy közvetítés mellett került sor, noha a levelezés továbbra is orosz nyelven folyt. A kapcsolatfejlesztésben kulcsszerepet játszott a magyar forradalom részvevőinek felkutatása és elítélése. Az ÁBTL iratanyaga egyértelműen bizonyítja, hogy a két BM rendszeresen cserélt információt „ellenforradalmi” eseményekbe keveredett román állampolgárokról. Az intézkedés több esetben súlyos bírósági ítéletekhez vezetett. 1962. január 25-én a BM II/6-b alosztálya az NKO és a román állambiztonsági szervek együttműködését kérte Nagy Gyula, Budapesten élő volt köpeci főjegyző és István nevű fia elleni terhelő anyagok gyűjtéséhez. 1958-ban Nagy István Magyaroszágon élő apját látogatta meg, és „visszatérésekor 98 db ellenforradalmi sajtóterméket akart magával vinni. Kurticson a határőrizeti szervek lefoglalták.” A román belügyi szervek válasza szerint „az 1959. február 25-i 285. sz. bírósági határozat értelmében Nagy Istvánt 7 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték”. A köpeci születésű Nagy István elítélésének ténye eddig semmilyen tudományos adattárban nem szerepelt. De a belügyi szervek tájékoztatták egymást a magyarországi kapcsolatokkal rendelkező, már letartóztatásban levő román állampolgárokról is. 1958. október 30-án Harangozó Szilveszter és a belső elhárítás akkori vezetője, Hollós Ervin kérésére a Securitate kihallgatói Lakó Elemért és Varró Jánost, a kolozsvári Bolyai Egyetem augusztus 26-án őrizetbe vett oktatóit faggatták Czine Mihály irodalomtörténészről, aki 1956-ban ösztöndíjas aspiránsként járt Kolozsváron, és megismerkedett a két fiatal erdélyi pályatárssal. A román fél válasza szerint Varrót nem sikerült kihallgatni „rossz egészségügyi állapota miatt”, viszont orosz fordításban csatolták Lakó Elemér 1958. november 15-én készült kihallgatási jegyzőkönyvét, melynek eredeti példánya a román állambiztonsági levéltárban található. A két irodalomtörténészt végül 1959-ben 18 és 16 év börtönre ítélték; ismereteim szerint Czine Mihályt ez ügyben nem zaklatta a magyar politikai rendőrség. 
Jóval intenzívebben működött együtt a két állambiztonság 1960-1962 között, amikor kétoldalú megfigyelés alá vonták Domokos Pál Péter, Bodor György, Vita Sándor és más „jobboldali”, „nacionalista” – erdélyi származású és 1944 óta Magyarországon élő – értelmiségieket. A jobboldali értelmiségi körök elleni eljárásokról a kora Kádár-korszakban Standeisky Éva írt figyelemre méltó esettanulmányt. Ebben kifejti, hogy az 1905-ben Kézdivásárhelyen született Bodor György jogtanácsos a volt középosztály reformok iránt elkötelezett és a nemzeti tradíciókat az 1945 után uralmon lévőktől eltérően értelmező nagyszámú rétegéhez tartozott, amelyet a kisebbségben élő magyarok sorsa és Erdély hovatartozásának esetleges rendezése különösen foglalkoztatott. Ez veszélyérzetet keltett a kádári hatalomban, és kemény válaszra késztette. Bodort Püski Sándorral és Zsigmond Gyulával együtt tartóztatták le 1962 márciusában. Az ezt követő perben Zsigmond Gyulát háromévi börtönbüntetésre ítélték, Bodor György három és fél évet kapott. A legsúlyosabb büntetést – négy és fél évet – Püski Sándorra mérték. Témánk szempontjából fontos rámutatni a román és a magyar állambiztonsági együttműködés szerepére az említett ügy felgöngyölítésében és „realizálásában.” Miután a román hatóságok letartóztatták és elítélték Bányai Miklóst, Domokos Pál Péter erdélyi kapcsolatát, 1961 márciusában Budapestre utazott Domokos másik kapcsolata, Paál Gábor csíkszeredai ügyvéd. Ekkor a román belügy arra kérte a magyarokat, hogy vegyék őt szoros megfigyelés alá Budapesten, amit a magyar fél teljesített is. 1961. május 30-án a BM II/5-a alosztálya a következő beszámolóval és javaslattal fordult Bukaresthez: „Közöljük a Román Állambiztonsági Minisztériummal, hogy feldolgozás alatt tartunk egy nacionalista illegális csoportot, akik kapcsolatban állnak román állampolgárokkal. A feldolgozás alatt álló csoport több vezető tagja Romániából települt át Magyarországra. Így pl. Domokos Pál Péter 60 éves, pártonkívüli, tanár, budapesti lakos, dr. Bodor György 54 éves, pártonkívüli, vállalati jogász, budapesti lakos, dr. Vita Sándor 60 éves pártonkívüli, alkalmi munkás, budapesti lakos. A csoport egyebek közt azzal foglalkozik, hogy ellenséges tartalmú tanulmányokat készítenek, amelyeken az ún. »erdélyi kérdést« is tárgyalják. Ezen »tanulmányokat« és más nacionalista jellegű könyveket illegális úton kijuttatják a Román Népköztársaságba élő kapcsolataiknak. A RNK-ban élő kapcsolataik közül eddig a következő személyek merültek fel: dr. Jakó Zsigmond kolozsvári lakos, volt »Magyar Párt« képviselője, Tankanicz Ádám személyigazolvány száma: CM – 423397, könyvtáros, Bányai Miklós elítélt, dr. Paál Gábor. Számunkra hasznosan a fent leírt ügyben már régóta működünk együtt a román elvtársakkal. Az ügy feldolgozásának előrehaladott állapota szükségessé tenné, hogy rövid időn belül tisztázzuk a RNK-ba irányuló tevékenységét [sic!]. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy a két minisztérium megbízottai ezen ügyben az együttműködés jobb megszervezése érdekében találkozzanak. A személyes találkozás megoldható lenne részletes, kölcsönös tájékoztatás, közös operatív intézkedések megbeszélése, pl. ügynökök kölcsönös utaztatása a kapcsolatok jellegének felderítésére és a bűncselekmények dokumentálására stb. Amennyiben szükségesnek tartják a fenti ügyben a további közös munkát, javasoljuk, hogy a találkozó az elvtársak által megjelölt időben és helyen, vagy Budapesten jöjjön létre. Válaszukat várjuk.” 1962 márciusában Nagyváradon találkozott a két nyomozóhatóság. Noha az értekezlet eredményeiről nem maradt feljegyzés, Hollós Ervin osztályvezető előzetes emlékeztetője jól szemlélteti az együttműködés mélységét: „A megbeszélés során – többek között – a következő kérdéseket vetjük fel, amelyek esetleges dokumentálása számunkra – a már jelzett ellenséges tevékenység félbeszakítása érdekében – különös fontossággal bír: Domokos Pál Péter 1945 előtti magatartása, tevékenysége. /:VKF/2-es besúgó volt?:/ Bányai Miklós korábban vallotta, hogy Domokos Pál Péter egy magyarországi illegális szervezkedés tagja. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok számunkra igen fontosak. Bányai Miklós letartóztatása alkalmával lakásán néhány könyvet is lefoglaltak, amelyeket – állítólag Domokos Pál Pétertől kapott. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt is lényegesnek tartjuk. Adataink szerint Domokos Pál Péter kapcsolatot tart Antal Áron tanár, csíkszeredai, dr. Paál Gábor csíksomlyói és Erőss Mária brassói lakosokkal. A kapcsolat jellegének és formájának dokumentálását kérjük. Adataink szerint dr. Jakó Zsigmond volt ügyvéd, cluji lakos kapcsolatot tart Domokos Pál Péter köré csoportosult nacionalistákkal. Ezzel kapcsolatos esetleges dokumentumok tanulmányozását is szükségesnek tartjuk. A felsorolt kérdésektől függetlenül, a megbeszélések során felvetjük a magyarországi nacionalista csoportosulások és romániai kapcsolataik esetleges közös operatív feldolgozásának szükségességét, lehetőségét is.” Az 1957-1963 közötti időszakban a legtöbb információt a román állambiztonsági szervek azokról a Romániába utazó magyar állampolgárokról szolgáltatták magyar kollégáiknak, akik politikai múltjuk (volt katonatisztek) vagy származásuk (papi család, „volt kizsákmányoló”) miatt az elhárító szervek figyelmébe kerültek, és az erdélyi magyar kisebbség helyzetével kapcsolatosan „helytelenül” nyilatkoztak ismerőseik, rokonaik előtt. 
A magyarországi és erdélyi magyar „nacionalistákról” folytatott közös nyomozások érezhetően felerősítették a román vezetésben azt az 1956 óta széles körben osztott vélekedést, hogy az erdélyi kérdés körül erős érzelmek uralkodnak Magyarországon és az erdélyi magyarok körében is, ezt pedig határozott nemzetiségpolitikával kell orvosolni. Az 1960-as évek elején az állambiztonsági együttműködés legérdekesebb vetülete a személyes kapcsolatok kiépítése volt. 1960 áprilisában Budapestre látogatott a Kolozs tartományi állambiztonsági szervek korábbi parancsnoka, Mihai Nedelcu ezredes, aki fontos szerepet játszott az 1956-os forradalmat követő romániai megtorlásban. A vele tárgyaló magyar állambiztonsági tisztek első kézből értesülhettek a román BM-ben zajló átszervezésekről, a szovjet mintára megalakuló Román Állambiztonsági Bizottságról, a határőrség áthelyezéséről a Honvédelmi Minisztérium ellenőrzése alá, valamint egy volt belügyminiszter-helyettes, Alexandru Mureşanu (eredeti nevén Ady László) eltávolításáról és letartóztatásáról „multjára való tekintettel”. 1963 februárjában pedig egy magyar állambiztonsági tiszt, Simon Tihamér, a Vas megyei RFK Politikai Osztályának vezetőhelyettese és dr. Szabó Péter, a Vas megyei főügyész utaztak Romániába. A látogatásnak operatív célja volt: 
egy Balozsán István nevű, háborús bűnökkel vádolt személy felkutatása, akiről olyan információk érkeztek, hogy Nagyvárad környékén tartózkodik. Bukarestben Marton György alezredes, a román BM bukaresti tartományi vizsgálati osztályvezetője fogadta a magyar küldöttséget, majd Nagyváradra kísérte, ahol két magyar nemzetiségű román tiszt, Jakab József százados, a vizsgálati osztály vezetője és Buzás Imre beosztott segítette a magyar nyomozók munkáját.
Két hét alatt húsz személyt hallgattak ki, négy szembesítési jegyzőkönyvet és kilenc felismerési jegyzőkönyet készítettek, valamint 28 polgári személyről gyűjtöttek operatív információt. Noha az általam tanulmányozott iratokból nem derül ki, eredményes volt-e a Romániában végzett nyomozás, az említett személyre vonatkozóan további, eddig fel nem dolgozott iratcsomó kutatható az ÁBTL-ben. 1963-ban pedig a két BM csereüdülésről állapodott meg. A román BM húsz helyet biztosított a tengerparti Mangaliában, a magyar fél pedig ugyancsak 20 helyet Balatonlellén, összesen 23 napra, amiből három napot a fogadó ország fővárosában kellett tölteniük az üdülő tiszteknek. A részvevőknek nemcsak az utazási költségeket fizették, hanem üdítőitalt, cigarettakészletet, kulturális intézmények látogatását, kirándulásokat, saját nyelvén nyomtatott újságot, tolmácsot és költőpénzt (1185 Ft-ot, 750 lej megfelelőjét) is biztosítottak. 1962-1963 között a két állambiztonsági szerv igen intenzív levelezést folytatott; két év alatt közel 800 oldalnyi iratcsomó gyűlt össze. A felek osztályvezetői szinten tárgyaltak, de előfordultak miniszteri vagy miniszter-helyettesi szinten kezelt kérések is. A közösen feldolgozott ügyek között találunk a román-magyar határon történt tiltott „átbeszélés” felderítésére irányulót, egy közös intézkedési tervet a budapesti holland nagykövet ellenőrzésére, aki 1963. január 14-18. között Romániába utazott országa bukaresti képviseletének megnyitása alkalmával, és egy összehangolt akciót magyar és román állampolgárok letartóztatására, akiket szabálytalan devizagazdálkodással vádoltak. Még nagyobb hangsúlyt kapott azonban a háborús bűnösök és a Nyugatra disszidált személyek felkutatása, valamint – miután 1960-tól vízummal ismét lehetővé vált a két ország közötti utazás – a Romániába látogató magyar állampolgárokról folytatott információcsere, vagy a magyar-román határon folytatott csempészet elleni fellépés. 
Stefano Bottoni. Transindex.ro
Magyar–román állambiztonsági kapcsolatok (1945–1982) II.
Az Erdély visszacsatolásával kapcsolatos híreszteléseket követően Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon.
A kapcsolatok befagyasztásától a formális együttműködésig.
Földes György 2007-ben megjelent átfogó monográfiájában 1963–64-re datálja az első komolyabb konfliktust a második világháború utáni magyar–román viszonyban, melynek időzítése korántsem volt véletlenszerű. Mindkét országban lezajlott ugyanis a politikai konszolidáció, de gazdasági téren kifulladni látszott az extenzív fejlődésre alapozó, túlközpontosított tervutasításos irányítás, és a KGST belső piaccá való alakulásáról szóló fejlesztési tervek nem enyhítették a kelet-európai szocialista államok kettős (a Szovjetunióval és a fejlett nyugati/tőkes államokkal szembeni) függőségét. Ebben az egyébként is feszült helyzetben éleződött ki a romániai magyar kisebbség helyzetéről folytatott vita, amelyben mérföldkövet jelentett Illyés Gyula nagy visszhangot kiváltó interjúja a párizsi L’Express című hetilapban az erdélyi magyar kisebbség elnyomásáról, majd ezt követően az MSZMP PB 1964. januári ülése, amelyen Kádár tőle szokatlan módon kifakadt a határkérdésről és a trianoni békeszerződés fájdalmas következményeiről.
A magyar–román állambiztonsági kapcsolatok fejlődését azonban nem elsősorban az Illyés-interjú és az azt követő nemzetközi botrány, hanem a Román Munkáspárt által 1964 áprilisában kiadott „függetlenségi nyilatkozat” akasztotta meg. Noha a KGST átszervezése körüli viták már évek óta mérgezték a térség országainak kapcsolatait, Bukarest ideológiai fordulata egyenesen válságba taszította Románia kapcsolatát nemcsak a Szovjetunióval, hanem a többi „baráti” szocialista országgal is. Mivel a BM nemzetközi kapcsolatok osztályának iratanyaga az 1964 utáni időszakra vonatkozóan rendezetlen, ömlesztett formában érkezett az ÁBTL-be, a levéltári kutatást ez rendkívül nehézzé és körülményessé teszi. Nehéz tehát megállapítani, hogy 1964 után valóban megszakadtak-e román viszonylatban az állambiztonsági kapcsolatok. Tény azonban, hogy 1964 és 1966 között egyetlen utalást sem találni a két BM közötti együttműködésére. 
A román állambiztonsági levéltárból származó adatok szerint 1965–1966 körül, tehát közvetlenül Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után korszakos paradigmaváltás ment végbe a román belügyi stratégiában, amit a magyar társszerv nem vagy csak igen későn észlelt. 1964 tavaszán-nyarán Romániában nagy riadalmat keltettek azok a híresztelések, miszerint szovjet–magyar politikai egyezség körvonalazódik Erdély visszacsatolásáról. Az állambiztonsági szervek készültségét emelték, 1964 őszén több magyar nemzetiségű személyt őrizetbe vettek néhány napra, pl. Jordáky Lajos ismert kolozsvári szociáldemokrata politikust, akit a Securitate azzal gyanúsított, hogy más „jobboldali szociáldemokratákkal” (Bruder Ferenc, Pásztai Géza) memorandumot szerkesztett Erdély kérdéséről, amit az ENSZ-hez és a magyar kormányhoz kíván eljuttatni. 1966 januárjában a román BM egyik jelentése a magyar emigráció románellenes tevékenységéről számolt be, és néhány hónappal később Bukarestben már felső szintű állománygyűlést szerveztek „az egyes tartományokban tapasztalható magyar nacionalista megnyilvánulásokról”. Nicolae Pleşiţă, a BM Kolozs tartományi igazgatóság vezetője, később a hírszerzés magyarellenességéről ismert egyik irányítója kijelentette, hogy „lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Magyarországra is ügynököket építsünk be, hogy ezek majd jelentsenek az ottani helyzetről, hogy felvegyék a harcot a magyarországi propagandától elvakult elemekkel, akik levelekkel és uszító anyagokkal bombázzák az itteni nacionalistákat, ellenséges cselekedetekre buzdítva őket”. 
Pleşiţă hozzászólása rendkívül fontos, mert arra enged következtetni, hogy Bukarest ekkor már szakítani készült a Varsói Szerződés azon alapelvével, hogy a tagállamok nem folytathatnak hírszerző vagy elhárító tevékenységet egymás ellen. Ezt az elhatározást erősítette meg az 1968-as csehszlovák válság. A prágai tavasz támogatása, majd augusztusban a szovjet bevonulás elítélése példátlan népszerűséget hozott a Román Kommunista Pártnak és személyesen Ceauşescunak. Ugyanakkor a háborús veszély riadalmat és pánikot okozott a lakosság körében. A magyar határőrség jelentése szerint szeptember elsején a Romániából visszatérő és a határon kikérdezett magyar turisták általános mozgósításról számoltak be: „Bukarestből Nagyvárad irányába páncélos és egyéb alakulatok vonultak. A vonatokon erős katonai ellenőrzés folyik, főleg röpcédulákat keresnek. A városokban megalakultak a munkás-milicia egységei, állítólag a helyi zavargások megakadályozására. A miliciában egyes források szerint csak román nemzetiségűek vehetnek részt. (...) Értesültünk arról, hogy Ceauşescu az erdélyi tartományokban előadásokat tart a magyarok megnyerése érdekében. Erdélyben elterjedt, hogy a szovjetek Erdélyt vissza akarják csatolni Magyarországhoz. A román fiatalok nagy része a hivatalos román állásponttal ért egyet. Romániában a 18 éven felüli lányok összeírása folyik azzal a céllal, hogy szükség esetén behívják őket katonai szakszolgálatra. A román szervek cseh és szlovák nyelvű propagandaanyagot adnak a csehszlovák turistáknak. Biharkeresztesen 12 darab ilyen röplapot találtak az egyik csehszlovák gépkocsiban, amelyet elkoboztak.” Ceauşescu lelkesedése Dubček különutas reformpolitikája iránt nem egyszerű taktikai fogás volt, hanem egy új nemzetpolitika szerves részét alkotta. Ennek legfőbb elemeit Románia 1967-ben fektette le, amikor a szovjet tömbben elsőként ismerte el az NSZK-t, és a „hat napos háború” után sem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Ezek után logikus lépésnek tűnik az a Marius Oprea és Dennis Deletant által feltárt körülmény, hogy a prágai invázió napjaiban, 1968 augusztusában Románia új állambiztonsági operatív egységet létesített, melynek célja a többi VSZ-tag hírszerző szerveinek hárítása volt. 1972-ben 0920. sz. katonai egységre, 1978-ban 0110. katonai egységre keresztelték a növekvő létszámú, szigorúan titkos alakulatot, mely 1989-ben már több mint háromszáz operatív tiszttel rendelkezett. Bizonyítottnak tűnik tehát, hogy a hatvanas évek második felétől Románia támadó pozíciók kiépítésére törekedett Magyarországon. 
A többi VSZ-tagtól eltérően, akik legfeljebb „kémelhárító rezidentúrát” működtettek Budapesten, vagy – lásd a fent idézett 1968-as példát – a hazatérő állampolgáraikon keresztül próbáltak bizalmas értesülésekhez jutni, a hetvenes és nyolcvanas években a román állambiztonsági szervek ellenségként kezelték Magyarországot, kiképzett ügynöki hálózatot és számos technikai eszközt vonultattak fel ellene. A hatvanas évek második felétől paradox helyzet alakult ki a két állambiztonsági szerv kapcsolatában. Egyfelől Románia távol tartotta magát a szovjet tömb országainak katonai együttműködésétől, megnehezítve a többoldalú együttműködést: kilépett a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságából, rendszertelenül vett részt a tagállamok többoldalú állambiztonsági egyeztetésein, vagy különvéleményt fogalmazott meg a vitatott kérdésről. Ennek következtében egyrészt magyar–román viszonylatban is megszűnt a rendszeres és ügyszerű együttműködés. Másrészt a prágai tavasz előtti időszakban többnapos konzultációt tartottak Bukarestben (1966. május 2–7.) és Budapesten (1967. május 10–15.) a két állambiztonsági apparátust érintő legfőbb kérdésekről (az Egyesült Államok és a NATO katonapolitikája, az enyhülés megítélése és az ideológiai diverzió elhárítása). 
A fennmaradt jegyzőkönyv szerint a két belügyminiszter, Benkei András és Cornel Onescu részletesen megvitatta az együttműködés megvalósításának általános feladatait: „– Az információkat a két szerv – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – futárposta vagy rejtjeles kapcsolattartás útján küldi meg egymásnak. – Kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az adatokról, amelyekből az állami és a társadalmi rend biztonságának veszélyeztetésére lehet következtetni. – A két ország illetékes szervei – szükség esetén – megtárgyalják az együttműködés folyamán felvetődött kérdéseket. – A MNK belügyminisztere és a RSZK belügyminisztere vagy azok helyettesei /helyettese/ évenként megbeszéléseket folytatnak a jelen Jegyzőkönyvben foglalt határozatok teljesítésének értékelése és a további együttműködés érdekében szükséges intézkedések foganatosítása céljából.” 
Az egyeztetések azonban elakadhattak. 1967. október 27-én Benkei már csak azt javasolta román kollégájának, hogy legalább „a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegélyről szóló – 1958. október 7-i egyezményből adódó rendőri feladatok végrehajtására” kössenek kétoldalú megállapodást. Ez lehetővé tette volna, hogy az egymás országába beutazó egyes magyar, illetve román állampolgárok által elkövetett „törvénybe ütköző cselekedetekkel kapcsolatos eljárást” egységes szabályozás és eljárás szerint rendezzék. A magyar tervezet szerint nemcsak a kiadatási kérelmekről értesítették volna egymást a felek, hanem kölcsönös tájékoztatást vállaltak volna a másik fél állampolgárai ellen indított nyomozásokról. 1968. március 4-én Márkus Sándor rendőr ezredes, a BM Nemzetközi Kapcsolatok és Tájékoztató Osztály vezetője Onescu válaszát közvetítette Benkeinek: 
„Tisztelt Miniszter Elvtárs! Értesítem, hogy az egyik fél országából a másik fél országában tartózkodó állampolgárok által elkövetett törvényellenes cselekedetekkel kapcsolatos eljárás egyesítése tárgyában kötendő egyezménytervezetet megkaptuk. Az okmányt figyelmesen tanulmányoztuk. Az egyezménytervezet tartalmazza azt a helyzetet, amely megfelel a mi jelenlegi szükségleteinknek, azonban megköveteli az érvényben levő jogszabályozás megváltoztatását. Figyelembe véve az egyezménytervezet megszövegezését, amely szerint – a BM-on kívül – egy sor feladat hárul más állami szervekre is, továbbá figyelembe véve azt a tényt, hogy az egyezménytervezet egy sor olyan kérdést is tartalmaz, amelyek meghaladják ezen minisztériumok hatáskörét, úgy véljük, hogy a tervezetben szereplő kérdéseket csak a két állam között megkötött egyezménnyel lehet szabályozni.” 
A visszautasító román választ a csehszlovák események követték, amelyek néhány hónapig lehetetlenné tették a tárgyalások újrafelvételét. 1969. május 12–17. között aztán ismét Bukarestben egyeztettek a felek és – valószínűleg szovjet nyomásra – aláírtak egy, a diplomáciai protokollnak megfelelően immár nem oroszul, hanem magyarul

Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Kihalófélben Románia?
Jelentősen csökkent az elmúlt félévben a születések és a házasságkötések száma
A második világháború óta nem kötöttek ilyen kevés házasságot Romániában, és az ötvenes években született utoljára ilyen kevés gyermek: az ország megindult a demográfiai lejtőn 2011 első félévében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Húsz éve nem csökkent olyan drasztikusan a hazai lakosság számaránya, mint amilyen mértékű lakosságcsökkenésről az idei év első hét hónapjának összesített adatai árulkodnak. A Statisztikai Intézet szerint idén júliusig 10 százalékkal kevesebb gyermek született Romániában, mint a tavalyi év első hat hónapjában.
A születésszámhoz hasonlóan a házasságkötések aránya is jelentősen visszaesett 2010-hez képest: az idei év első félévében alig valamivel több, mint ötvenezer pár döntött úgy, hogy összeköti az életét, míg tavaly júliusig 80 ezer esküvőt tartottak. Ha a trend folytatódik, akkor idén csupán százezer házasság létrejöttére lehet számítani. Idén várhatóan a születések száma sem haladja meg a kétszázezret, ez pedig azt jelenti, hogy 1955 óta nem csökkent ilyen jelentős mértékben a hazai lakosság száma.
Mindenkit érint a népességfogyás
A népességszám alakulásának negatív hatásai szakértők szerint rövid, közép- és hosszú távon is érezhetőek lesznek. Éveken belül radikálisan csökken a beiskolázható gyermekek száma, és ez a teljes oktatási rendszer átalakítását eredményezi. 1990-ben még 4,5 millió gyermek és fiatal vett részt a hazai közoktatásban, 2010-ben már csupán 3,2 millió diák ült iskolapadba.
Az előrejelzések szerint két-három éven belül 3 millió alá csökken a tanulók száma. A kormány ezt a negatív folyamatot több intézkedéssel is igyekszik mérsékelni, például a kötelező oktatás idejének meghosszabbításával, az iskolaelhagyók számának csökkentésével, az integratív oktatási rendszer fejlesztésével, de ezek a próbálkozások csupán részlegesen mérsékelik az akut diákhiány problémáját.
Születések száma /ezer fő/ 1971: 522, 1981: 390, 1991: 323, 2001: 241, 2011: 180.
A születések száma az utóbbi negyven évben
A munkaerőpiac is várhatóan elnéptelenedik, és ez azt jelenti, hogy megnő a vendégmunkások iránti igény. Ez a folyamat azért is lesz rendkívül gyors – állítják a szociológusok –, mert a népességfogyással párhuzamosan a hazai munkaerő- elvándorlás is állandó.
A társadalmi biztosítási rendszer válsága akkor teljesedik majd ki, ha 15-20 év múlva megkezdődik az 1966-os, abortuszt tiltó dekrétum nemzedékének nyugdíjazása. 1967 és 1977 között ugyanis 2 millió gyerek született, ez volt a hazai népességszaporulat csúcsa. Az aktív népesség aránya a nyugállományban lévők felét sem éri majd el, ez azt jelenti, hogy egy munkavállalónak két nyugdíjas járandóságát kell majd biztosítania.
Elhalasztott gyerekek
A népességcsökkenés részben időszakos jelenség – nyilatkozta lapunknak a legfrissebb demográfiai adatokról Kiss Tamás szociológus, aki szerint a jelenleg tapasztalható népességfogyás mögött a családok „elbizonytalanodása” áll.
A kutató hangsúlyozta, a három éve tartó gazdasági világválság és a szociálpolitikai megszorítások miatt is csökken a gyermekvállalási kedv. „Ez nem azt jelenti, hogy a családok végleg lemondanak a gyerekvállalásról, csupán azt, hogy néhány évre elhalasztják” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az idei visszaesés harmadik okaként a szülőképes nők számának csökkenését nevezte meg a szociológus. „Most lépnek szülőképes korba azok a nők, akik a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején születtek, és ebben az időszakban is alacsony volt a születésszám” – magyarázta.
Szülés – ideológiai alapon
Nemzetiségi szempontból jellemző adat, hogy a 2002– 2007 közötti időszakban, amikor a szülési kedv – elsősorban a kedvező szociálpolitikai intézkedések miatt – nőtt, a magyarok gyermekvállalási kedve magasabb volt, mint a románoké. „Elsősorban a középosztálybeli értelmiségi magyar családok vállalnak több gyermeket, ez pont a fordítottja a román családokban megfigyelhető folyamatoknak. A román értelmiségiek között az egygyerekes családmodell terjed” – nyilatkozta Kiss Tamás.
A demográfus szerint ez a különbség azzal magyarázható, hogy a magyar társadalomban a népességfogyás elleni küzdelemnek több mint nyolcvanéves hagyománya van, és könnyebben „rávehetőek” a gyerekvállalásra azok a családok, amelyek érzékenyek az ideológiai érvekre.
Összességében azonban – hangsúlyozta a szakértő – a romániai társadalom az egyszerű reprodukciós szint, azaz a jelenlegi populáció „újratermeléséhez” szükséges gyerekszám elérése sem biztosított. Ez statisztikailag akkor lenne biztosítható, ha minden hazai családban legalább 2,1 gyermek lenne.
Nagycsalád mint szubkultúra
Kiss Tamás a magyar családok „szaporaságát” a nagycsaládos szubkultúra elterjedésével magyarázza. Hasonlóan vélekedik Lénárt Erzsébet családsegítő szociális munkás is. „A gyermeket vállalók egymástól tanulják meg, hogy több gyereket könnyebb nevelni, a rövid távon nagyobb befektetések megtérülnek. Akár a ruháztatás, akár az étkeztetés költségeit tekintjük, a gyerekszám növekedésével csökkennek a kiadások” – magyarázta a marosvásárhelyi családsegítő.
Szerinte a nagycsaládosok között erősebb a szolidaritás, a gyermekekre való felügyeletet is könnyebben megoldják. „Tíz éve a három gyerek számított nagycsaládnak, ma már nem ritka a négy-, ötgyerekes magyar család sem” – mondta Lénárt Erzsébet.
A biztató adatokat erősíti Kovászna megye is, ahol az országos adatokhoz képest mérsékelt a lakosságfogyás aránya. A megyei statisztikai hivatal információi szerint 2009-ben 2478 gyerek született Háromszéken, tavaly 2468 újszülöttet anyakönyveztek, idén júniusig pedig 1.102 csecsemő jött világra. A szülések száma azonban kórházanként változik, a sepsiszentgyörgyi kórházban tavaly 1128 szülést bonyolítottak le, idén első félévben pedig 499 gyerek született. Ezt a csökkenést azzal magyarázzák, hogy sok szülő más településeken hozzá világra csecsemőjét.
Ezt igazolja az is, hogy a kézdivásárhelyi kórházban 3-4 éve egyre növekszik a szülések száma. A céhes városi szülészeten évente 700 csecsemő látja meg a napvilágot, sok szülő Sepsiszentgyörgyről vagy a szomszédos megyékből érkezik Kézdivásárhelyre. Hasonló jelenség tapasztalható a román–magyar határ mentén, ahol a nők jelentős része inkább magyarországi szülészetet választ, még akkor is, ha a beavatkozás költségeit jelentős részben a családok vállalják magukra.
„Nem tudom számokkal alátámasztani, de egészen biztosan hat a szülési kedvre az is, hogy a nők milyen szülés előtti és utáni gondozásban részesülnek. Egy rosszul levezetett szülés az anya egész hátralévő életét tönkreteheti. A megfelelő szülésfelkészítés, a szoptatási tanácsadás, a közösségi mentálhigiéniás ellátás pedig erősíti a gyermekvállalási kedvet” – magyarázta a várandós nők vándorlásának hátterét Kertész Erika debreceni szülésznő, aki rendszeresen lát el nagyváradi anyákat.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László a ciánalapú kitermelés ellen
A verespataki bányaberuházás veszélyeire hívta fel a figyelmet napirenden kívüli felszólalásában Tőkés László képviselő, az EP alelnöke az európai testület strasbourgi plenáris ülésén. Tőle függetlenül Cătălin Sorin Ivan román szociáldemorkata delegációvezető is az EP vonatkozó határozatának betartására szólította fel az Európai Bizottságot, illetve a román kormányt.
Tőkés László az úgynevezett egyperces felszólalások között arra emlékeztetett, hogy az EP tavaly elsöprő szótöbbséggel állást foglalt a cianidos bányászati technológiáknak az egész unió területén való teljes betiltásáról. Mint fogalmazott, az Európai Bizottság mindmáig elmulasztotta és halogatja, hogy eleget tegyen az EP erre vonatkozó felszólításának. "Ezenközben Romániában egy környezeti és természeti katasztrófa veszélyével fenyegető korrupciógyanús bányaprojekt politikai áterőszakolása folyik" – fűzte hozzá.
Mint ismeretes, tavaly Áder János és Tőkés László indítványa alapján az Európai Parlament határozati állásfoglalásban szólította fel az Európai Bizottságot a ciánalapú bányászati technológiák teljes betiltására az Európai Unió területén. 2010-ben a 33 tagú romániai EP-képviselet tagjai közül a három RMDSZ-es képviselő, Monica Macovei demokrata-liberális, Renate Weber és Cristian Buşoi liberális, három nagyromániás és tíz szociáldemokrata politikus szavazta meg az indítványt. Elgondolkodtató, hogy az Európai Néppárt frakciójának támogatásával született törvénykezdeményezés legfőbb ellenzői éppen a román néppárti küldöttség tagjai – Monica Macovei volt igazságügyi miniszter kivételével – emlékeztet tegnapi közleményében Tőkés. Beszédes továbbá, hogy a jelenleg hatalmon lévő román néppárti kormány az, amely az Európai Parlamenttel és az Európai Néppárttal szembe menve, "aranylázas" nyereségvágytól és jövő évi választási érdekeitől hajtva, a szociális és munkaerő-piaci, valamint a nemzeti demagógia tetszetős argumentációját latba vetve kívánja kierőszakolni a kétes hátterű Roşia Montana Gold Corporation bányaprojektjének megvalósítását. "Az pedig egyenesen fájdalmas és szégyenletes, hogy ennek a kudarcos kormánynak az elvtelen csatlósaként az RMDSZ országos vezérkara is megfeledkezni látszik eredeti álláspontjáról, és két minisztere révén, cinkos módon egyengeti a román és magyar nemzeti, valamint az általános európai érdekekkel szemben álló ciános bányakitermelés beindítását" – véli az EP alelnöke, "erkölcsi elégtétellel" üdvözölve Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos Verespatak miatti lemondását. Cătălin Sorin Ivan szintén Verespatak ügyében szólalt fel. Egyebek között azt kifogásolta, hogy az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyja az EP álláspontját, és "hozzájárul ahhoz, hogy természeti katasztrófa következzék be az EU egyik tagállamában". Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisebbségi sajtó jelene és jövője
A Kárpát-medencei országok közszolgálati médiumait érintő változásokról, a magyarországi támogatási rendszer átszervezéséről és az említett folyamatoknak a Magyarország határain kívüli magyar média helyzetére gyakorolt hatásáról tárgyalt a múlt hét végén Pélmonostoron megtartott gyűlésén a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A tanácskozáson a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete mellett vajdasági, muravidéki, felvidéki és horvátországi szakmai szervezetek képviselői voltak jelen.
A kisebbségi sajtó jelenét és jövőjét taglaló tanácskozás házigazdája a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége volt. A magyarországi közmédia új arcát mutatta be Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatóhelyettese, a határok nélküli közszolgálati média igényeiről és lehetőségeiről Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja beszélt.
A tanácskozás végén a KMÚEK zárónyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezi:
1. A Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban lejátszódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióját és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy a külhoni magyar sajtó küldetésének szavatolása és sokasodó gondjainak megoldása érdekében az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró-egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A problémákról kialakított közös álláspontokról folyamatosan tájékoztatni kell a döntési pozícióban levő állami, kormányzati és civil szervezeteket. Az öt éve működő konvenció tagszervezetei ezért megbízták a KMÚEK egyeztető testületét, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdeményezzen párbeszédet az Országgyűlés és a magyar kormány képviselőivel a külhoni magyar sajtó gondjairól.
2. A tanácskozáson jelen levő magyarországi kollégáknak köszönhetően a KMÚEK részletesen tájékozódott a magyar közszolgálati elektronikus média átszervezésének okáról, folyamatáról és céljairól. A felmerülő dilemmák kapcsán megfogalmazódott az az igény és készség, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a magyar közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíró-egyesületek szakmai véleményét is.
3. A KMÚEK üdvözölte és példaértékűnek minősítette a magyar közszolgálati elektronikus médium képviselőinek a kezdeményezését, hogy a külhoni szakmai szervezetekkel karöltve képzési és továbbképzési lehetőséget biztosít a külhoni magyar újságírók, szerkesztők, bemondók és lektorok számára. A továbbképzés első kísérleti szakasza már októberben megkezdődik, a képzéssel kapcsolatos részletes tervet pedig a KMÚEK illetékesei a Gyergyószárhegyen megtartandó következő tanácskozáson fogják véglegesíteni. A pélmonostori értekezlet résztvevői szerint az ilyen szakmai műhelyeket, amelyek nagymértékben elősegíthetik a külhoni magyar média minőségének a javítását, a jövőben állandó gyakorlattá kell tenni, és megvalósításához stabil támogatási forrásokat kell biztosítani.
4. A KMÚEK tagszervezetei sajnálkozással vették tudomásul a tényt, hogy a Kossuth Rádió tovább csökkentette műsorának középhullámú sugárzását. A döntést a külhoni magyarság jelentős részének anyanyelvű tájékoztatása sínyli meg. A KMÚEK ezért szorgalmazza, hogy vizsgálják felül a kérdéses döntést, ezenkívül pedig vegyék fontolóra a világhálón sugárzott MR 7-es csatorna népszerűsítését is.
5. A KMÚEK tagszervezetei megállapodtak abban, hogy a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának következő évi közgyűlését a Vajdaságban tartják meg.
A kezdetektől napjainkig
A tanácskozás keretében könyvbemutatóra is sor került: Kontra Ferenc Horvátország magyar irodalma – A kezdetektől napjainkig című kötetét ismerhették meg a résztvevők, amely elsőként próbálja egy kötetbe fogni a horvátországi magyar irodalmat.
Maga a szerző így vall a kötetről: – Mintha egy regény hősei lennének ebben a könyvben, együtt kavarognak ugyanabban a térben, furcsa módon életre kelnek, függetlenül attól, hogy mikor éltek, elképzelem őket. Van, akiről többet tudok, van, aki szinte teljesen árnyékban marad. Ki mondaná meg, mit lehet teljesnek tekinteni ott, ahol részleteiben sem állt össze a kép soha. Most már évtizedeket tesz ki, ahogyan rakosgattam össze a mozaikkockákat, hogy a kép mégis minél árnyaltabb legyen. Azt veszem észre, hogy mégis mindig valami újjal gazdagodik a gyűjtemény, és még nagyon sokáig lehetne folytatni, csakhogy akkor sohasem lenne belőle könyv. Valamikor pontot kell tenni, ha még lesznek is, akik ezután jönnek elő az árnyékból, még ezután kerülnek elő művek, melyek helyet követelnek maguknak. Népújság (Marosvásárhely)

Könyv- és folyóirat-bemutató a Kós Károly Központban
2009-ben jelent meg a PANTEON első kötete három nyelven, annak bizonyságaként, hogy a bánsági magyarságnak igenis vannak szellemi nagyságai, olyan szellemóriások, akikre okkal nézhet fel nemcsak a térség magyarsága, hanem a térségünk minden lakója, anyanyelvétől függetlenül.
A Szórvány Alapítvány gondozásában idén elkészült a PANTEON II kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar író, művész, tudós, egyházi és közéleti személyiséget mutat be magyarul, románul és angolul.
A kötet bemutatójára 2011. szeptember23-án, pénteken, 17 órai kezdettel kerül sor a Kós Károly Központban. A kötetet bemutatja Albert Ferenc professzor.
Bemutatják ugyanakkor a Régi(j)óvilág sorozat 2011-es lapszámait is, ezek a Liszt-emlékszám és a bánsági Civil tükör. A lapszámokat bemutatja Szekernyés János helytörténész.
2011-ben az alapítvány újra kiadta Delesega Gyula Temesvári kalauz c. munkáját – erről Miklósik Ilona művészettörténész fog beszélni.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Magyar elsősök nélkül maradt az Unirea Főgimnázium
Mégsem indult magyar tannyelvű első osztály a Marosvásárhely elitiskolájának számító, vegyes tannyelvű Unirea Főgimnáziumban, miután a beíratott gyerekek szülei úgy döntöttek, más tanintézetekbe helyezik át csemetéiket, mivel a tanfelügyelőség és az iskola vezetősége Kolumbán Hajnal tanítónőt bízta meg az első osztály alakításával. Megtudtuk: a korábban beíratott 27 gyermek hétfőn más-más iskolában kezdte a tanévet, a nekik szánt földszinti osztályterem üres maradt. A frissen meszelt falakra egyetlen kép, egyetlen szemléltetőeszköz sem került
történtekért a szülők Kolumbán Hajnal tanítónőt okolják, aki az ő kérésük ellenére is görcsösen ragaszkodott állásához. Az 51 éves pedagógus elleni vád a goromba viselkedésmód és a hiányos kommunikációs érzék volt.
Az utolsó hat gyereket is elvitték
„A 27 beíratott gyermekből péntekre már csak hat maradt, aztán azokat is elvitték. Megpróbáltunk más iskolákból, majd árvaházakból toborozni gyerekeket, sikertelenül. Szombaton értesítettük a tanítónőt, hogy hétfőn ne jöjjön be, hisz osztály nélkül maradt” – vázolta a helyzetet Cristina Branea, a marosvásárhelyi iskola igazgatónője. Kolumbán Hajnal az elmúlt években is sok fejtörést okozott az iskola, illetve a tanfelügyelőség vezetőségének. Két esztendővel ezelőtt Pál atya árváival töltötték fel a rendkívül megfogyatkozott negyedik elemit, a tavaly viszont ideiglenesen a Bolyai Farkas Gimnáziumba költöztették az induló első osztályt, csakhogy meg tudják menteni Kolumbán Hajnaltól. Az akkor hoppon maradt pedagógus kénytelen volt egy peremközségben, munkát vállalni. A Marosszentkirályra száműzött pedagógus az már nem vállalta a folytatást.
A tanítónő ellen a mai napig egyetlen írásos panaszt sem iktattak. Ilyen helyzetben az iskolavezetők és a tanfelügyelők semmilyen intézkedést nem hozhattak. „Számtalanszor hallottam, hogy egyesek ezt vagy azt beszélnek róla, de soha senki írásos panaszt nem tett le az asztalomra. Még így is vizsgálatot rendeltem el, inspekciókat tartottunk, de az elmondottakból semmit nem lehetett bebizonyítani” – mondta el lapunknak Branea, aki szerint úgy látszik, az érintett rendkívül jól palástolja hiányosságait. A vegyes tannyelvű iskola igazgatónője belátta: a törvény szerint tehetetlenek a tanítónővel szemben. „Én már pereskedtem egy kollégánkkal, de azt a négy évet senkinek nem kívánom” – tette hozzá Cristina Branea.
Elbeszéltek egymás mellett
Az osztály nélkül maradt pedagógus a tanfelügyelőségen kezdte az új tanévet, ahol kérvényezte az áthelyezését. „Sajnos ezúttal is elbeszéltünk egymás mellett. Hiába kértem arra, hogy egy kicsit gondolja át a viselkedési stílusát, kiderült, hogy mindenben kizárólag neki van igaza, mindenki hibás, csak ő nem” – mondta Fejes Réka szaktanfelügyelő, aki a korábbi fenyegetések ellenére is az utolsó pillanatig remélte, hogy sikerül megmenteni a magyar osztályt. A visszás helyzet nemcsak őt, hanem Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelőt is felbosszantotta. „Kolumbán Hajnal be akarta bizonyítani, hogy őt nem lehet kirúgni. Valóban: az érvényben lévő román törvények értelmében nem lehet. Csakhogy kirúgta önmagát és egy teljes magyar osztályt – háborgott Illés. – Pedig minden egyebet felajánlottunk neki, még egy tanácsosi állást is a minisztériumban, ha már ilyen szuper tanítónő, de neki az Unirea kellett.
Ez lett az eredménye.” A tanfelügyelők tanácstalanok, amikor a jövő ősszel kezdődő tanévről kérdezzük őket. Tudják, hogy Kolumbán 2012-ben is megismételheti az idén történteket. Cristina Branea sem túlságosan derűlátó. Mint mondja, az új tanügyi törvény ugyan lehetővé teszi az új tanerők megválogatását, a régiek elbocsátását viszont nem. Ezzel tisztában van Csegzi Sándor, a város oktatási kérdéseiért felelős alpolgármestere is. Mint fejtegette, törvény szerint az önkormányzat hatáskörébe csak az iskolai infrastruktúra tartozik, ám mivel Marosvásárhely egyik elitiskolájában a magyar tagozat léte került kockára, ez már nem adminisztratív, hanem politikai kérdésnek számít. „Minisztériumi kivizsgálást fogok kérni, miként fordulhat elő, hogy egy pedagógus miatt önmagát számolhatja fel egy ilyen patinás iskola magyar tagozata” – szögezte le lapunknak Csegzi.
Kolumbán semmit nem bán
Móra Ákos egyike volt azon szülőknek, akik a tanítónő szemébe mondták, hogy nem akarják hozzá íratni a gyermeküket. „Az utolsó pillanatig reméltük, hogy megérti: senki nem akarja rábízni a gyerekét. Még ha ő a város legjobb tanítónője is. Nem értette meg, ezért a gyermekünket elvittük a volt 4-es iskolába” – nyilatkozta az apuka a Krónikának. Véleményét osztja Cristina Branea igazgatónő is, aki megvallotta: ő sem tette volna ki gyermekét egy hasonló kísérletnek.
A tegnapi lapzártáig nem sikerült elérnünk az érintett tanítónőt. Korábban azonban lapunknak kijelentette: a munkajogi törvény által védett pedagógusként semmiképpen nem érzi hibásnak magát abban az esetben, ha az Unireában megszűnik a magyar tagozat.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

MOGYE: tovább gyűrűzik a botrány az egyetemi tanévkezdés küszöbén
Nem vette át a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége azt az aranykeretes óriáspannót, amit a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) a tegnap délelőtt az intézménynek próbált ajándékozni. A civil szervezet képviselői az új tanügyi törvény 135. cikkelyét írták rá 199x170 centiméteres pannóra: a rendelkezés értelmében a multikulturális egyetemeknek, mint amilyen a MOGYE is, létre kell hozniuk az önálló magyar nyelvű intézeteket, karokat, tagozatokat vagy oktatási vonalakat.
A vásárhelyi egyetem román többségű szenátusa, amint arról beszámoltunk, több ízben is figyelmen kívül hagyta ezt a cikkelyt, és az új egyetemi chartát sem ennek szellemében alkotta meg.
Nem kellett a magyar „ajándék”
A RMOGYKE ügyvezetője, Ádám Valérián és társai hiába sétáltak a főtérről az egyetemre a pannóval, a titkárságon kiderült, hogy az intézményben egyetlen döntéshozatali joggal rendelkező személy sem tartózkodik. Elena Nistor titkárnő csak annyit mondott az „ajándékozóknak”, hogy a MOGYE szenátusának éppen úgy jogában áll elutasítani, mint elfogadni az adományt. Miután az intézmény alkalmazottja telefonon konzultált Constantin Copotoiu rektorral, a biztonsági őrökkel még az udvarról is kitessékelték a táblával kint várakozó és a törvénycikkelyt hangosan felolvasó tüntetőket. Alig fél óra elteltével már a helyi rendőrség „vette kezelésbe” az ügyet. A hatóság emberei előbb furgonnal szándékoztak elszállítani a pannót és annak értelmi szerzőjét, tiltakozására azonban „megengedték” neki, hogy gyalog térjen vissza a RMOGYKE belvárosi székhelyére. „Önkormányzati engedély híján a 2008/20-as tanácsi határozat értelmében tilos ekkora felirattal az utcán sétálni. Ma akár meg is büntethettük volna Ádám Valériánt, aki egy közönséges provokátor” – mondta a lapunk által megkérdezett Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója. A RMOGYKE ügyvezetője viszont azzal vágott vissza, hogy az ő pannójuk éppen azért csak 199 centis és nem kétméteres, mint ahogy eredetileg tervezték, hogy ne számítson reklámfeliratnak. „Nem érdekel, mit mondanak, mi addig sétáltatjuk a táblát a főtér és az egyetem között, amíg a MOGYE vezetősége hajlandó átvenni azt. Ha a rendőrség megbüntet, a bírságot átadjuk egy-egy RMDSZ-es politikusnak. Ha nem tudnak érvényt szerezni a törvénynek, legalább fizessék ki a büntetést” – nyilatkozta a Krónikának Ádám Valérián.
A chartát csak formailag kell módosítani
Az egyetem szenátusa kedd délutáni ülésén ismét elutasítóan viszonyult a magyar tagozat létrehozásának kérdéséhez. Közösen aláírt levelükben a testület magyar tagjai a közvélemény tudomására hozzák, hogy ők már minden, a rendelkezésükre álló törvényes eszközt kimerítettek ebben a harcban. „Felelős vezetőink is felismerték a probléma jelentőségét. Ezt tanúsítja a 2011. szeptember 2-i anyanyelvi oktatási szeminárium megrendezése is, de az itt elhangzott ígéretek ellenére nem történt érdemi előrelépés. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása” – áll a közvéleménynek szánt, de lényegében a kisebbik kormánypártnak szóló levélben, melyet kollégáival egyetemben Nagy Örs helyettes rektor is aláírt.
A magyar tanárok hiába reménykedtek abban, hogy az oktatási minisztérium ragaszkodni fog az új oktatási törvény betartásához. Kiderült, hogy Daniel Funeriu tárcavezető valóban visszaküldte módosításra az egyetem román szenátustagjai által megszavazott chartát, azonban a magyar tagozat létrehozásának hiányával kapcsolatban semmilyen kifogást nem emelt. A minisztérium által megfogalmazott észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
Csatasorba állt a politikum is
Közben a romániai magyar pártok is hallatni kezdték szavukat a MOGYE kérdésében. A parlamentben Kötő József interpellált, rámutatva, hogy a multikulturálisnak nyilvánított felsőoktatási intézményekben, mint amilyenné a marosvásárhelyit is nyilvánították, a kisebbség nyelvén intézetek, karok, tagozatok, oktatási vonalak kell, hogy létrejöjjenek. „A törvény világosan és egyértelműen fogalmaz az említett struktúrákkal kapcsolatban – működik, létrejön, szerveződik – nem használ megengedő kifejezéseket, és nem ad helyet különböző értelmezéseknek” – hangsúlyozta a szövetség alsóházi képviselője, aki szerint a szenátus döntése egyértelműen korlátozza az anyanyelven való oktatást, ez pedig negatív hatással van az anyanyelvű tanítás intézményesülésére, amely megfelelő döntési jogkörök hiányában ennek elsorvadásához vezethet. „Bízom abban, hogy a minisztérium visszaküldi a tervezetet felülvizsgálat céljából a MOGYE szenátusának, annak érdekében, hogy egy teljesen törvényes változat születhessen” – zárta a Daniel Funeriu tárcavezetőnek intézett interpellációját Kötő.
Bojkottot javasol az MPP
Tiltakozó állásfoglalásában a Magyar Polgári Párt (MPP) marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete az RMDSZ-nek is odafricskázott, feltéve a kérdést, miként fordulhat elő egy efféle jogtiprás Romániában, ahol a kormány miniszterelnök-helyettese, Markó Béla az oktatásért felel? „Nyilvánvaló, hogy az elmúlt évtizedekben kisebbségvédelminek nevezett politika eredménytelenségének tudható be a MOGYE szenátusának többségét alkotó oktatók sovén megnyilvánulása, hiszen az országos döntésekben részt vevő magyar képviselők sosem tekintettek szívügyükként a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésre. Ettől felbátorodva szisztematikusan hajtják végre a sorvasztó intézkedéseket, hiszen a magyar oktatókat senki nem támogatja, még miután megszabadultak az árulóiktól sem” – áll az MPP lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A polgáriak a diákok képviselőihez is fordulnak, arra biztatva őket, hogy akár a polgári engedetlenség eszközeivel élve akadályozzák meg az új tanév megkezdését ebben a helyzetben. A polgáriaknál is radikálisabb álláspontra helyezkedett az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége. A civil szervezet szerint amennyiben az RMDSZ képtelen az egyetemet megmentő politikai döntést kicsikarni, és nem tudja megóvni az elsorvasztástól az 1945-ben magyar tanintézetként elindított orvos- és gyógyszerészképző felsőoktatást, felszólítják a szövetséget, lépjen ki a tanügyi törvényt felrúgó román kormányból.
RMDSZ: nevetséges, ami történik
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese tegnap szintén közleményben jelentette be: az RMDSZ az új oktatási törvény 135. cikkelye alkalmazási módszertanának érvényesítését kéri az egyetem szenátusától és a minisztériumtól. Ez a cikkely rendelkezik ugyanis arról, hogy miként szerveződik a felsőoktatási képzés a nemzeti kisebbségek számára. „A múlt héten az egyetem szenátusa arról is döntött, hogy a 65. életévüket betöltött és nyugdíjazott professzorok óraadó tanárként sem folytathatják tevékenységüket. Ez a döntés érzékenyen érinti a magyar nyelvű oktatást, hiszen a magyarul oktató professzorokból amúgy is hiány van az egyetemen, a most nyugdíjazott oktatók között pedig kilencen magyarok voltak” – mutatott rá Magyari Tivadar.
Úgy véli, a marosvásárhelyi egyetemen „a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el az oktatási törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, és úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás”. Az RMDSZ számára az, ami a marosvásárhelyi egyetemen történik, újabb érveket szolgáltat a valóban teljesen önálló, autonóm módon döntéseket hozó magyar egyetem létrehozása mellett – mondta Magyari.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Fülöp Sándor emlékére
Sándor bácsi is elment. Nemrég elesett, és már nem tudott újra talpra állni. Pedig az ő kilencvenkét éve alatt hányszor, de hányszor próbálták térdre kényszeríteni, járatva vele a poklok poklát, de mindahányszor fel tudott állni. Pontosabban: talpon tudott maradni. Három ízben volt a szó szoros értelmében arasznyira a haláltól, kétszer arcvonalszolgálata közben, később pedig a hadifogságban kiütéses tífusszal fertőzötten. Egy értelmetlen botlás és esés bizonyult végzetesnek, saját otthonában.
Amikor néhány nappal ezelőtt telefonon kerestem, hogy elújságoljam neki az örömhírt, miszerint a Pallas Akadémia könyvkiadó visszahozatta Budapestről tavaly megjelent visszaemlékezés-kötetének utolsó megmaradt példányait – Erdélyben hónapok alatt mind egy szálig elkelt –, és a kötetből Kolozsvárra is küldtek, hogy a magyar könyvesboltokban kapható legyen, felesége sírva közölte: Sándor bácsi nemrég elesett, nagyon rosszul van, egészségi állapota hirtelen megromlott. A lelkem mélyén tudtam és éreztem, hogy akarata ellenére Sándor bácsi ezt a csatát már nem fogja megnyerni. Pedig reméltem, hogy szeptember végén együtt megünnepelhetjük az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujra című, visszaemlékezését tartalmazó kötete nagy sikernek örvendő bemutatójának egyéves évfordulóját.
Nem szeretnék nagy szavakat használni, de meggyőződve állítom: kötetének minden könyvespolcon ott kell lennie, hiszen a szerző életútja jelenkori történelmünk egészét öleli át. Mert Fülöp Sándor egyidős volt az erdélyi magyarság kálváriájával: 1920. augusztus 17-én született, valamivel több, mint két hónappal az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírása után. 1942. október 4-én vonult be katonai szolgálatára, mígnem 1944. szeptember 17-én harcközben, lőszerhiánnyal és az ellenség túlerejével szemben szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948 nyarán szabadult. Itthon teljesen új politikai helyzet fogadta: az 1946. novemberi kommunista hatalomátvétel után szembesülnie kellett mindazzal, amit a népi demokráciának csúfolt vörös diktatúra jelentett. A szovjet fogságban szerzett kiváló orosz nyelvtudását kamatoztatva a Bolyai Tudományegyetemen tanított, amikor a kommunista hatalom elleni agitáció vádjával 1956-ban letartóztatták, és hat év javítóbörtönre ítélték. Megjárta a marosvásárhelyi és a szamosújvári börtönt, a Duna-delta kényszermunkatáborait, s csak teljes büntetése letöltése után, 1962 őszén szabadult. A történtek után azonban csak fizikai munkát vállalhatott, oktatóit nem, ezért tartotta mindig életfogytiglaninak a rá kimondott ítéletet. Nem véletlenül.
Sándor bácsi most örökre eltávozott közülünk. De azáltal, hogy bőröndjéből egy kötetet nekünk hagyva, emlékeit és életútját nem hallgatta el, számunkra mindig élni fog. Azért, mert elmondta, leírta, megörökítette a vele megtörténteket, hogy az eljövő nemzedékek tanuljanak s okuljanak, ha lehet. Sándor bácsi és háborút, fogságot, politikai börtönt megjárt sortársainak az élete, erkölcsi és emberi talpon maradása minden kétséget kizáróan követendő példaként szolgálnak. Mindenkoron.
Isten nyugtassa békében!
PAPP ANNAMÁRIA. Szabadság (Kolozsvár)

Népfogyatkozás
Nem igaz, hogy minden pénzbe kerül. Egy jó lúdbőrt például teljesen ingyen – és nem kizárólag az őszi végkiárusítások időszakában – beszerezhet bárki. Nemcsak a szenzációszagú médiacsatornákból lehet efféle "gúnyát" kihalászni, szakértők által végzett gazdasági elemzések és felmérések is alkalmasak időnként a "borzongatásra." Az Országos Statisztikai Intézet legújabb adatai alapján például újabban amiatt aggódhatunk, lesz-e megállás – és ha igen, mikor – a demográfiai lejtőn. Merthogy – az év elejétől július végéig született romániai gyermekek száma szerint legalábbis – egyértelműen lefelé vettük az irányt. Fél évszázada nem gyarapodott ilyen aprót új állampolgárokkal az ország, és két évtizede nem csökkent akkorát a lakosság számaránya, mint mostanság – figyelmeztetnek a szakértők. A szociológusok szerint az – amúgy is ingatag – oktatási rendszer és a munkaerőpiac számára is hoz majd kedvezőtlen változásokat a jövőben ez a jelenség. Első látásra az egyénre szabott gazdasági válsággal hozható összefüggésbe a gyermekvállalási kedv visszaszorulása, a létminimumért mókuskerekező fiataloknak sem kedvük, sem bátorságuk családalapításra gondolni – nyugtázhatnánk –, de a kérdés azért ennél összetettebb. Családsegítők is megállapították már, hogy a második, harmadik testvér megérkezésével nem kell feltétlenül drasztikus kiadásokra számítani, mi több, a gyerekszám növekedésével – ügyesen "menedzselt" famíliákban – még a költségek csökkenése is elképzelhető. A munkahelyhiány és a külföldi lehetőségek vonzása viszont valóban szerepet kaphatott a népszaporulatot mérő inga mozgásában. Igaz, hogy áprilisban jelentősen csökkent – ezután pedig újra növekedésnek indult – a romániai állástalanok száma, múlt évben viszont még korántsem volt érzékelhető pozitív változás ezen a téren.
A fogyatkozás szűkebb köreinkben is érzékelhető – mégpedig évek óta –, de kisebb mértékben. A magyar értelmiségiek esetében ugyanis nem kizárólag anyagi szempontoktól függ, sok esetben nemzettudatos – az erdélyi magyarság gyarapítása érdekében születik – a döntés négy-öt gyermek vállalásáról. Jövő hónapban bekövetkező "megszámláltatásunkhoz" mégsem kell nagy reményeket fűzni, a szakemberek szerint érhetnek kellemetlen meglepetések a kisebbségi jogainkat biztosító "bűvös húszas" kapcsán. Főleg akkor, ha visszatérő motívumként újra megnyilvánul sorainkban a széthúzás, és jelenlétünket a "székelység" vagy a "csángóság" leple alatt gyengíti a tudatlanság és a balga büszkeség
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Törvényszegés a MOGYE-n?
Az egyetem szenátusa továbbra sem ért egyet a magyar tagozat létrehozásával
Az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz fordultak segítségért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar pedagógusai, miután az egyetem szenátusa ismételten megtagadta a magyar tagozat létrehozását
Törvényt sért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa a magyar intézetek létrehozásának elmulasztásával – szögezte le tegnap lapunk kérdésére Magyari Tivadar.
Az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesét annak kapcsán kerestük meg, hogy a MOGYE magyar pedagógusai szerda este közleményben fordultak segítségért az RMDSZ-hez és az oktatási minisztériumhoz, mert az intézmény szenátusa továbbra sem hajlandó az új oktatási törvény előírásainak megfelelően létrehozni az intézmény magyar tagozatát. Ezt a jogszabály 135. paragrafusa írja elő.
Magyari Tivadar szerint az jelenthet megoldást a hosszú hónapok óta húzódó ügyben, ha az oktatási minisztérium pontosítja az érvényben lévő törvény alkalmazásának módszertanát, és „segítene” az egyetemi szenátusnak a megfelelő – a magyar kisebbségi képzés számára is elfogadható – egyetemi struktúra kialakításában.
„Úgy látszik, hogy erre szükség van, miután a MOGYE-n a jog által is sarokba szorított román fél egyre nevetségesebben zárkózik el a törvény alkalmazásától, minimális bölcsességet sem mutat, úgy viselkedik, mint egy dacos óvodás” – fogalmazott a főtitkárhelyettes. Magyari szerint a 135. cikkely félreérthetetlenül kimondja: a vegyes tannyelvű egyetemeken az egyes nyelvi részek működtetői különálló egységekbe kerülnek, és az ilyen magyar egységek a román megfelelőikkel egyenlő státusúak.
Minisztériumi látszatkifogások
Mint ismeretes, az új oktatási törvény értelmében a hazai felsőoktatási intézményekben megszűnnek az eddig működő szakok, és helyüket az intézetek veszik át. Ezek a szerkezeti egységek az oktatás- és kutatásszervezés terén is nagyobb önállóságot élveznek. Az egyetemi autonómia jegyében a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen már folyik a magyar intézetek létrehozása, a MOGYE-n azonban erre még nem került sor.
A marosvásárhelyi egyetem szenátusa júniusban szavazott először az intézmény chartájáról, ám a magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson, így tiltakoztak a kari tanács korábbi, a magyar intézetalakítást elutasító előzetes állásfoglalása ellen. Később a magyar oktatók, a hallgatók és a civil szervezetek is nyomatékosan kérték a magyar intézetek létrehozását a MOGYE szenátusától. Augusztus folyamán több tiltakozó megmozdulás is történt ennek érdekében Marosvásárhelyen.
Az érvényben lévő egyetemi chartát – amely az intézményi struktúráról is rendelkezik, de a magyar intézetalapítást nem teszi lehetővé – az oktatási tárca formai okokra hivatkozva elutasította. A MOGYE szenátusa szerdán igyekezett orvosolni a minisztérium formai kifogásait, de a magyar oktatók és hallgatók által igényelt módosításokra, így az intézetek létrehozására nem került sor.
A tanárok kitartanak
Ezt követően tették közzé állásfoglalásukat a MOGYE magyar oktatói. Közleményük szerint a minisztérium a várakozásokkal ellentétben a marosvásárhelyi egyetem törvényszegésével szemben semmilyen lényegi kifogást nem emelt, és az észrevételek zöme jelentéktelen formai dolgokra vonatkozik.
„A közvélemény tudomására hozzuk, hogy a magyar tagozat létrehozására a rendelkezésünkre álló összes törvényes lehetőséget kimerítettük. Tekintettel a közelgő egyetemi évkezdésre, sürgős jogorvoslatot kérünk, elsősorban a kormány felelős vezetőitől és választott képviselőinktől. Ellenkező esetben felgyorsul a magyar anyanyelvű oktatás régóta tartó felmorzsolódása” – figyelmeztet többek között Nagy Örs rektorhelyettes, Szabó Béla, az általános orvostudományi kar dékánhelyettese, Kovács Dezső a fogorvos-tudományi kar dékánhelyettese és Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánhelyettese.
Nagy Örs: megígérték!
Dr. Nagy Örs rektorhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta, számítanak arra, hogy az oktatási tárca a magyar képzés lényegét érintő állásfoglalást bocsát ki, mert erre konkrét ígéretet kaptak. Az egyetemvezető emlékeztetett: az RMDSZ szeptember 2-ai oktatásügyi egyeztetésén elhangzott, kormányzati szinten orvosolják azt, amit helyi szinten nem tudnak megoldani.
„Számítunk egy olyan kormányhatározat érvénybe lépésére, amely révén létrejönnek majd a magyar intézetek” – szögezte le Nagy Örs. A rektorhelyettes leszögezte: nem törvényi lehetőség, hanem kötelezettség a magyar intézetek létrehozása, és ezzel a MOGYE szenátusa tartozik a kisebbségi képzésnek.
Az oktatási minisztérium mindeddig nem foglalt állást az ügyben, Király András államtitkárt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Brânzaniuc hárít
A MOGYE tudományos rektorhelyettese, Clara Brânzaniuc tegnap lapunknak arra hivatkozott: az egyetem éppenséggel akkor követne el törvénysértést, ha eleget tenne a magyar pedagógusok kérésének. Tájékoztatása szerint az újonnan létrehozott intézetek már nem felelnének meg az akkreditációs követelményeknek, mert a MOGYE-n nem tanít elegendő számú magyar pedagógus. „A törvény szerint bizonyos számú diákra bizonyos számú diák kell hogy jusson. Akad olyan klinikai szaktantárgy, amelyet csupán egyetlen tanár taníthatna magyarul” – példálózott a rektor-helyettes.
Clara Brânzaniuc beszámolt arról, hogy korábban volt olyan magyar pedagóguskollégája az egyetemen, aki anyanyelvén oktathatta volna a tantárgyát, ám mégsem tette, a diákjai érdekében. „Az illető törvényszéki orvostant oktatott. Ha ezen a területen a diák nem sajátítja el a román terminológiát, egyetlen jelentést sem tud megírni, és ezzel a kollégám is tisztában volt” – mondta Brânzaniuc.
A rektorhelyettes korábban, egy marosvásárhelyi konferencián azzal érvelt: a MOGYE esetében a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az orvosprofesszor asszony.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (MOKGYE) tegnap újabb figyelemfelkeltő akcióval tiltakozott az ellen, hogy az egyetem nem tartja be az oktatási törvényt.
Az egyesület bekeretezte a jogszabály 135. paragrafusát, amely a multikulturális egyetemekre vonatkozik, s a tablót a MOGYE főbejárata mellé helyezte, hogy az érkező tanárok és diákok megtekinthessék.
A MOKGYE tagjai a 190 x 170 cm-es „ajándékot” orvosi ruhába öltözve vitték az intézményhez. Közleményük szerint ha az egyetem vezetősége nem veszi át a tablót, akkor a következő napokban megsétáltatják majd a város központjában, szövegét pedig felolvassák a lakosságnak. Új Magyar Szó (Bukarest)