NYILATKOZAT
az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése kapcsán
 „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk,
és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
(Kós Károly: Kiáltó szó, 1921)
 Hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után, ma, 2011. szeptember 15-én végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Köszönet érte támogatóinknak, és mindazoknak, akik a sorozatos buktatók ellenére hittek ügyünk sikerében.
A munka neheze igazából még csak most kezdődik el.
Meggyőződésünk, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt egy eszköz a kitűzött célok megvalósítására.
Az Erdélyi Magyar Néppárt hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni az erdélyi magyaroknak, mely alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik.
Hiszünk az önrendelkezésben. Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat.
Otthon vagyunk Erdélyben, belső anyaországunk Székelyföld. Szeretjük szülőföldünket, innen el nem megyünk, óvjuk és építjük örökségünket, mert ez a mi utódaink öröksége is egyben.
Magyarként büszkék vagyunk arra, hogy erdélyiek vagyunk, és erdélyiként büszkék vagyunk arra, hogy európaiak vagyunk.
Hiszünk a saját erőnkben. Hiszünk abban, hogy erőink összeadódván képesek leszünk „megépíteni a régi romokat” (És. 58,12). – Hiszünk a nemzeti összefogásban.
Ady Endrét idézve: „...építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.”
Az emberi és magyar jövőben hiszünk.
Hiszünk abban, hogy „egy a nemzet", és abban, hogy „minden magyar felelős minden magyarért" (Szabó Dezső).
Hiszünk abban, hogy a XXI. században megvalósul a határok fölötti nemzetegyesítés: a magyar unió az Európai Unióban.
Valljuk, hogy: „magyarnak lenni jó".
Most közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében – hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében.
Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt és meg kell építenünk Székelyföldet. Erről szól a Mikó Imre Terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája.
A '90-es évek elején Párizsban egy újságíró megkérdezte tőlem: Kié is Erdély? Akkori válaszomat változatlanul érvényesnek tartom: Erdély nem a románoké és nem a magyaroké, hanem azoké, akik lakják.
Erdély az erdélyieké. Székelyföld pedig a székelyeké! Mindannyiunknak egy és oszthatatlan közös öröksége.
Strasbourg, 2011. szeptember 15.
Tőkés László
az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke

Új esély
Volt, aki remélte, volt, aki biztosra vette, s volt, aki mindenáron meg akarta akadályozni. Tegnap délután hivatalossá vált: új magyar párt száll ringbe az erdélyi magyarság bizalmának megszerzéséért, az RMDSZ és az MPP után immár egy harmadik politikai alakulat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) neve is bevésődhet a köztudatba.
A pártbejegyzés – akárcsak 2008-ban az MPP esetében – ezúttal sem bizonyult akadálymentes, könnyű feladatnak, gáncsoskodások, fellebbezések, halasztások, ellenséges bukaresti sajtókampány fűszerezte és nyújtotta több hónaposra az amúgy rutinszerűnek tekintett procedúrát. Nem hiányoztak a feljelentések, a törvénytelenül kiszivárogtatott aláírási ívek, a lefizetett akadékoskodók, s mivel Romániában élünk, egyértelmű volt: bármi lehetséges. Végül az EMNP zöld utat kapott a bukaresti táblabíróságon, kezdeményezői számára pedig most kezdődik a valódi kihívás: nemcsak újat, de hiteleset kell hozniuk a romániai magyar politikában, ma már a választás szabadságát, az alternatíva lehetőségét emlegetni nem elég, a kiábrándultak, a döntésektől sorozatosan távol maradók megszólításához ennél jóval többre van szükség. Nem lesz könnyű feladatuk, a politikai harcok során nemcsak a húsz év alatt jól beágyazódott, komoly apparátussal és jelentős támogatottsággal rendelkező RMDSZ-szel kell megküzdeniük, de a jelek szerint vetélytársuk lesz a jobboldalt mostanáig egyedül reprezentáló MPP is, amely ugyancsak ellenzéki szerepből indul, és amellyel kibékíthetetlennek tűnnek az ellentétek annak dacára, hogy Szász Jenő pártelnök a korábbi fagyos elzárkózás után hónapok óta a közös alternatíva kialakítását ajánlgatja. Megmérettetés lesz az erdélyi magyar politikai porondon, s bár igaz a mondás, hogy valós demokrácia csak versennyel építhető, sajátos helyzetünk miatt szükséges lenne a vetélkedés utáni megegyezés is. Talán jó jel, hogy épp most kezdődik egy olyan kampány (a népszámlálásé), amely során hosszú évek óta először mindhárom magyar politikai alakulat ugyanazt akarja, lehet, árnyalatnyi különbséggel, de egyformán ugyanarra ösztönöznek mindenkit: büszkén valljuk magunkat magyarnak! Választási verseny lesz tehát, mely során győz majd a jobbik. S talán éppen az új párt ringbe szállásának is köszönhetően megtörténhet, hogy ezúttal nemcsak egyik vagy másik alakulat, személy lesz a nyertes, hanem a magyar közösség. Rajtuk múlik, rajtunk is múlik.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: megépíteni Székelyföldet
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az erdélyi magyarok hatékony, modern és európai eszköze kíván lenni, alacsony költségvetéssel a legmagasabb nemzeti célok elérésére törekszik – állapította meg tegnapi nyilatkozatában Tőkés László, az új alakulat létrehozását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az Európai Parlament alelnöke az EMNP védnökeként aláírt dokumentumban kifejti: hosszú, fölösleges és néha abszurdba hajló akadályoztatás után végre bejegyezték az Erdélyi Magyar Néppártot. Az EMNT elnöke szerint a munka neheze még csak most kezdődik. "Meggyőződésünk – olvasható a nyilatkozatban –, hogy a politikai szervezkedés, illetve egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem mindenekelőtt eszköz a kitűzött célok megvalósítására." Az EMNT elnöke hitet tesz az önrendelkezés mellett. "Minden eddigi kiábrándító tapasztalatunk ellenére hiszünk abban, hogy képesek leszünk saját kezünkbe venni sorsunkat" – vallja. Hangsúlyozza: "Közösen, vállt vállnak vetve kell cselekednünk. Nem mások ellenében, hanem saját sorsunk, nemzetünk és közös jövőnk érdekében. Dolgoznunk kell: újra kell építenünk Erdélyt, és meg kell építenünk Székelyföldet." Majd hozzáfűzi: erről szól a Mikó Imre-terv, a gazdasági összefogás lehetséges keretstratégiája.
Fracádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmérés: bíznak az RMDSZ-ben
Elégedettek a székelyföldi magyarok az RMDSZ politikusaival – derül ki abból a tegnap Csíkszeredában bemutatott közvélemény-kutatásból, amelyet a Kvantum Research közvélemény-kutató cég végzett idén májusban.
Elégedettek a székelyföldi magyarok az RMDSZ politikusaival – derül ki abból a tegnap Csíkszeredában bemutatott közvélemény-kutatásból, amelyet a Kvantum Research közvélemény-kutató cég végzett idén májusban. A Közélet és közérzet Hargita megyében című felmérés eredményeit ismertető Barna Gergely szociológus elmondta, a kutatás Marosszéken, valamint Kovászna és Hargita megyében készült 3011 magyar anyanyelvű személy megkérdezésével, amelyből 416 fő volt Hargita megyei. A három megye lakóit közéleti témákról, politikáról kérdezték.
Arra a kérdésre, hogy rossz irányban mennek-e a dolgok az országban a megkérdezettek 85 százaléka adott igenlő választ. A politikusok népszerűségét vizsgáló kérdések összegzésekor kiderült, hogy Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a legismertebb politikus Hargita megyében, és mindamellett, hogy a megkérdezettek 86 százaléka ismeri, 64 százalékuk meg is bízik benne. A választási aktivitás vizsgálatakor kiderült, hogy a Hargita megyeieknek csupán a 49–50 százaléka menne el biztosan szavazni.
A politikai pártok népszerűségének vizsgálatával kiderült, hogy a biztos szavazók körében 73 százalékkal vezet az RMDSZ és annak jelöltjei. A helyi tanácsok támogatottsága is hasonló, ott az RMDSZ a szavazók 70 százalékának bizalmát élvezi.
A Hargita megyeiek a megye vezetésére Borboly Csaba jelenlegi tanácselnököt tartják a legmegfelelőbbnek, amely a teljes minta 24 százalékát jelenti. Hargita Megye Tanácsának tevékenységével a megkérdezettek 62 százaléka elégedett és 21 százaléka elégedetlen. Az összefogást illetően a legtöbb megkérdezett szerint az RMDSZ minden magyar politikai alakulattal össze kellene fogjon.
A megkérdezettek 62 százaléka fontosnak tartja az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, 6 százalékuk ártalmasnak, és 28–29 százaléka szerint az RMDSZ-nek nincs hatása a közösség életére nézve.
DNA: alaptalan volt a Borboly Csaba elleni feljelentés
Nem indít vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök ellen, miután az ellene szóló feljelentést alaptalannak találta. Borboly tegnap kapta kézhez az ügyészség értesítő levelét.
„A korrupcióellenes ügyészség értesített, hogy az ellenem tett feljelentés alapján ellenőrizték a vagyoni helyzetemet és az eljárást 2011. szeptember 5-én megszüntették, hisz alaptalan volt a feljelentés” – nyilatkozta Borboly Csaba, hozzátéve, reméli, a politika nem arról fog szólni Székelyföldön, hogy névtelenül, rágalmazó vádakkal feljelentéseket tesznek. Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyarság lélekszáma a korai századokban I.
Megismerhető-e a magyarok lélekszáma?
László Gyula Őstörténetünk című könyvében arra a kérdésre, hogy a honfoglaló magyarok lélekszámát meg lehet-e állapítani, azt válaszolta: „A félmillióra becsült szám találgatáson alapszik." Csorba Csaba rámutat, hogy az első olyan adat, amely némi fogódzót ad a népesség számának meghatározására, a húszezer lovast említő arab forrás, amely alapján a magyarság lélekszámát százezer főre becsülik. Megjegyzi azt is, hogy ennek alapján illúzió következtetni a honfoglalók számára. „Más (történeti, régészeti stb.) források összevetésével kell keresni az igazságot. Igen ám, csakhogy mindmáig nem áll rendelkezésünkre más forrás, mint az említett arab számadat. Ebben az esetben nem tehetünk mást, mint lemondunk a 20 000 harcosra vonatkozó adatról mint kiindulópontról, tudomásul vesszük, hogy a VIII–IX. századi magyar haderő és népesség létszámát nem ismerjük, s jelenleg nincs semmiféle olyan hiteles adatunk, amelynek alapján akár csak hozzávetőleges becslésekbe bocsátkozhatnánk." Nagy Kálmán hadtörténész szerint bizonyos az, hogy: „a létszámkérdésekben csak becslésekre szorítkozhatunk".
E markáns vélemények alapján úgy tűnik, hogy szélmalomharc a honfoglalók számának, illetve a Kárpát-medence népességének meghatározására tett minden erőfeszítés. Tény, hogy a magyarság lélekszámának megállapítása évszázadokon át valóban becsléssel, „egymásra" hivatkozással történt. Azonban a francia demográfusok eredményei alapján – dr. Kováts Zoltán szegedi történész-demográfusnak köszönhetően – rendelkezésünkre áll egy tudományosan, szakszerűen megállapított népességszaporulati kulcs. Kováts az európai népességnövekedési arányok, a francia történeti demográfiai kutatások eredményei alapján állítja, hogy a magyar nép szaporulatának mértéke a 900 és 1300 közötti időszakban nem haladhatja meg a négy ezreléket, hisz Európában „sehol sem tételeznek fel" ennél nagyobb ütemet. Az említett korszakban a szaporulati arány Magyarországon 900 és 1100 között 2,2, 1100 és 1200 között 3,9, 1200 és 1300 között 2,4 ezrelék. Ezek segítségével következtetni tudunk korábbi korszakok népességére.
E sorok írója úgy véli, eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk azokat az alapvető történeti forrásokat, amelyek értelmezése révén a szakirodalomban, a népszerűsítő jellegű kiadványokban és a közgondolkodásban a valóságtól távol álló demográfiai adatok válnak ismertté. Ha elfogadnánk a szakirodalomban közismertté vált kis lélekszámot, akkor – az 1300-as évek elején – Magyarországon egymillió alatti népesség élt volna. Márpedig biztosan állíthatjuk, hogy ez idő tájt a Kárpát-medence lakossága elérte a hárommilliót. Ezt állítja Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke is. Dr. Kováts Zoltán 3–3,2 millióra becsüli a lakosság számát, a honfoglalás korára pedig 1–1,5 milliós lélekszámot valószínűsít. Szerinte csak így lehetséges az, hogy az évi kétezrelékes népszaporulat mellett Magyarország népessége 1300 táján elérte a hárommilliót.
A történeti források, a szakirodalom tanulmányozása révén arra a meggyőződésre juthatunk, hogy az Árpád vezette honfoglalók száma egymillió, míg a magyarul beszélők együttes létszáma 1,3 millió. Ez azt jelenti, hogy a kései avar lakosság, akiket griffes-indások népének nevezünk, a forrásokban említett ungri, illetve ungur közösség, a 677-es első magyar honfoglalók száma is jelentős. Mahúd Terdzsüman, aki 1740-ben korábbi krónikák alapján török nyelven megírta Magyarország története (Tárih-i Üngürüsz) című munkáját, egyértelműen szól arról, hogy a honfoglalók a Duna–Tisza közén magyar nyelvű népességgel találkoztak: „Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak, sok gyümölcse és bő termése annak az országnak, és az ő nyelvükön beszélnek."
A kis lélekszámot népszerűsítő Kristó Gyula a magyarsághoz csatlakozott székelység számát ötezer, „legfeljebb" tízezer főben határozta meg. Úgy véljük, hogy a székelység lélekszáma a honfoglalás korában nem lehetett kevesebb 40–50 ezer főnél. Mivel a szakirodalom elhanyagolhatóan kis létszámú székelységet említ, ezért fel kell mérni a székelység lélekszámát is. Ez utóbbiak demográfiai viszonyait egészen a Bethlen Gábor fejedelem korában szervezett katonai összeírás évéig, 1614-ig követjük, mert ez volt az első szakszerű népességösszeírás.
A honfoglalók létszámának megállapításánál elsősorban az arab forrásokat elemzem. Mivel azok hadtörténeti jellegűek, a honfoglalás kori népességszám megállapítása érdekében kénytelen vagyok a honfoglaláskor előtti és utáni időszak hadtörténetével is foglalkozni. Az arab források csak ennek ismeretében értelmezhetőek. Hadtörténeti ismereteink, a X. századi katonai sikerek, mind-mind arra utalnak, hogy nagyszámú, erős hadsereggel rendelkező nép jelent meg a Kárpát-medencében. A korrekciós összehasonlítások, a visszakövetkeztetések és a történeti háttér ismeretében újraértékelhetőek a szakirodalomban ismert, népességre vonatkozó számítások. Célom – a gyér források ellenére – hozzájárulni a szakirodalmat uraló kisszámú honfoglalóról kialakított szemlélet megváltozásához. A két honfoglalás népe
A korábbi történésznemzedék – amint arra Kovacsics József is rámutatott – a honfoglalók számát nagyobbra becsülte a mai köztudatot uraló 100–350 ezer főnél. Az újabb nemzedékből csak nagyon kevesen merészelnek milliós lélekszámot emlegetni. Olyan is akad, aki a honfoglalás korának magyar népességét egymillió főre becsüli. Vékony Gábor a régészet, a nyelvészet és a demográfia adatait felhasználva állítja az egymilliós magyarság létét. Véleménye szerint a magyarok elődei az avarok voltak, akik a VI–VII. században telepedtek le. Úgy gondolja, hogy Árpád népe török nyelvet beszélt, és a Kárpát-medencében élő magyar nyelvű népesség egy százalékát alkotta. Számuk mindössze tizenötezer fő lehetett. Vékony Gábor korrekciós visszaszámlálással Magyarország népességét 900-ra, az Árpád vezette honfoglalás korára vonatkoztatva 1 195 300 főben állapítja meg. Ezt alapul véve 1100-ra 1 782 600, 1200-ra 2 172 000, 1330-ra 2 362 000 fős népességet számol. Vékony Gáborhoz hasonlóan a kései avarok magyar nyelvűségét vallja Rásonyi László turkológus professzor is, aki bennük a székelyek elődeit látja. László Gyulára hivatkozva Kiszely István azon a véleményen van, hogy a magyarul beszélő kései avarok jelentős számban érték meg a második honfoglalást, az Árpád vezette magyarok megérkezését. E sorok írója ugyancsak a kettős honfoglalás elméletének híve, mert ezt alátámasztják nemcsak László Gyula kutatásai, de más források, köztük a magyar krónikák és a toponímia is. László az Árpád vezette honfoglalók lélekszámát négyszázezer főre becsülte. Állítását a régészet, a topográfiai, az antropológiai és a demográfiai adatokra alapozza, miközben a magyarul beszélő griffes-indások, a 677 táján érkezők számát a honfoglalókénál nagyobbra teszi, ez azt jelenti, hogy ő a két honfoglalás magyar népét egymilliós létszámúnak taksálta. Mivel a griffes-indások által lakott, régészetileg bizonyított települések körül nem találunk idegen helyneveket, ez nemcsak arra utal, hogy ők magyarul beszéltek, hanem arra is, hogy a szlávok szórványosan, kisebb lélekszámban éltek. Lényegében a szláv népesség az avarok elől tömegesen menekült a Balkán-félszigetre, a Kárpát-medencében helyben maradtak inkább a gyepűkön éltek. Egy 13. századi magyar krónika 210 ezer harcosról szóló beszámolója szintén egyegymilliós lélekszámú magyar honfoglalóra enged következtetni.
Árpád kisszámú népe
A honfoglalás idején uralkodó VI. (Bölcs) Leó (886–912) bizánci császár, kortársként, elsősorban államvezetőként értékelte a birodalma szomszédságába letelepedő népeket. Úgy látta, hogy az Árpád vezette nép nagyszámú és katonailag erős. Taktika című művében olvashatjuk: „férfiakban bővelkedő és független ez a nemzet". E megállapítását a történészek, demográfusok némely része figyelmen kívül hagyta. Ezek közé tartozott Kristó Gyula, a honfoglaláskor egyik kutatója is. Ő egyike azon szakembereknek, akik befolyásolják a honfoglalásról vallott gondolkodást. Talán a legnagyobb hibát ott követi el, amikor kis lélekszámú magyarságképet vázol. E dolgozatomban épp e hamis, kis létszámú magyarságról kialakított képen szeretnék változtatni. Megkerülhetetlen, hogy ne elemezzük Kristó népességgel kapcsolatos írásait. „Mások megengedik – írja Kristó Gyula –, hogy hatvanezer és százezer fő körül lehetett a számuk (...), az azonban egészen biztos, hogy a honfoglalók eredetileg jóval kevesebben voltak, mint az itt talált Kárpát-medencei népesség."
Kristó elutasítja azt az egyre terjedő állítást, amely szerint a honfoglalók száma elérte a félmilliót. Bár rádöbbent arra is, hogy a honfoglalás korában emlegetett kis lélekszámú népességgel nem lehet megmagyarázni a Kárpát-medencét lakó, későbbi századokban kialakult népesség számát. Ennek ellenére az ellentmondást nem a honfoglalók számának növelésével akarja áthidalni, hanem a helyben talált idegen nyelvű néptöredékek létszámát emelve. Azt a meggyőződését hangoztatja, hogy a százezer fős honfoglaló mellett a Kárpát-medencében negyedmillió nem magyar nyelvű őslakó élt. 
Azonban ezzel sem elégedik meg, mert tudja, ha a Kárpát-medencében a honfoglalás korában az össznépesség csupán háromszázötvenezer, képtelenség a lakosság szaporulatának oly mértéke, amely révén – az 1300-as években – a magyarság száma több millióra emelkedjen. Ebből a meggondolásból írja: „nincs támpontunk arra nézve, hogy a bennszülött lakosság hányszorosan múlta felül a honfoglalókat." Az idegen ajkúak lélekszámának emelése azonban bumerángként csap vissza e népességelméletre, mert a kiagyalt népességarányok mellett a honfoglalók nem kerülhették volna el a szláv nyelvre való áttérést. Az idegenek nagy száma ellen szólnak 11–13. századból fennmaradt magyar szolganevek és toponímiai adatok. Az észérvek, a demográfiai törvényszerűségek is ellentmondanak a magyar nyelvűeket többszörösen meghaladó szlávság teóriájának. Ha Kristó Gyula honfoglalói soraiból kivesszük a kavar törzsek népességét, mert azok még 950 táján is ősi nyelvüket beszélték, akkor a Kárpát-medencében élő hetvenezer fős magyarságra kétszáznyolcvanezer, azaz egy magyarra négy más nyelvű jutott volna. Kristó ez utóbbiak számarányát azonban még ennél is többre becsüli. Ha az általa emlegetett arányokat fogadnánk el, ez azt is jelentené, hogy az alig húszszázaléknyi magyarságnak valóban asszimilálódnia kellett volna. A Kristó által feltételezett szláv népesség száma a régészet és a toponímia által igazolt, de nem ez képezi a vita tárgyát, hanem az említett arányok, a magyarság valós létszáma.
Ha eltekintünk a nyelvi aránytalanságoktól, és csak azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakult volna 900 és 1300 között a kristói 250–350 ezer fős népességszám, akkor azt kellene látnunk, hogy Magyarország lakossága 1300 táján 500–700 ezer fő kellett (volna) legyen. Azért, hogy igazolható és megmagyarázható legyen a 14. század elejére kialakult népességszám, Kristó Gyula megnöveli nemcsak a más nyelvű lakosság arányát, hanem a honfoglalás utáni 400 év szaporulati ütemét is. Kristó szerint 900 és 1100 között a szaporulat négy ezrelék, 1100 és 1200 között tíz ezrelék, 1200 és 1300 között 4,3 ezrelék volt. 
E számvetés növekedési arányai megmagyarázhatatlanok. Európában a 800 és 1700 közötti kilencszáz év alatt a szaporulat átlaga két ezrelék volt. Kováts szerint a nevezett korban, Európában: „sehol sem tételeznek fel négy ezreléknél nagyobb népességnövekedést". Természetesen a magyarságnál is lehetett – bizonyos időszakokra vonatkoztatva – a két ezreléknél is magasabb népességnövekedési arány, de a mongoljárás pusztításai miatt ez 1300 táján nem érzékelhető. A 14. századelőn a történelmi Magyarországnak 3–3,2 millió lakosa lehetett.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toró Tibor válasza Markó Béla SZKT-n elhangzott nyilatkozatára
ár megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla volt RMDSZ-elnök leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti. Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát. Legutóbb az RMDSZ SZKT ülésén elhangzott beszédében pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt. Bár mi a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarok jövőjére a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben látjuk, akik azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak, Markó Bélának jogában áll költői képeivel ezen aggodalmának hangot adni.
Az azonban különösen cinikus és kétes ízlésre vall, ahogyan a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak, annak ellenére, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég fogalmazott meg tiltást a ciántechnológián alapuló aranykitermelésnek.
Ha lenne tétje, felszólítanánk, kérjen elnézést és vonja vissza. Mint ahogy a legutóbbi, a magyar-magyar párbeszéd és együttműködés haszontalanságára vonatkozó nyilatkozatát is. De nem látjuk értelmét. Így csak arra kérjük, hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egységdemagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak. Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke
Kolozsvár, 2011. szeptember 18. Erdély.ma

EMNT–EMNP-tanácskozás Borzonton
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, illetve a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöksége tanácskozott szombaton Borzonton. Papp Előd, a székelyföldi, Zatykó Gyula, a partiumi, Gergely Balázs a Közép-Erdély régió megbízottja, és Toró T. Tibor ideiglenes elnök sajtótájékoztatón számolt be az EMNP bejegyzéséről.
– A szombati tanácskozás központi témáját az EMNT és az EMNP viszonya jelentette – mondta Toró T. Tibor, mert "meggyőződésünk, hogy bármilyen politikai párt csak akkor lehet erős, főleg ha kisebbségi közösséget képvisel, ha mögötte erős, elkötelezett civil-politikai mozgalom van". Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az utóbbi időben sikerült egy ilyen mozgalommá alakítani, amelyet azonban pártpolitikai eszközökkel kellett kiegészíteni. Az RMDSZ valamikor mozgalomként indult, de párttá alakult és a mozgalom kikopott alóla, az MPP-nek nem is sikerült egy mozgalmat maga köré szervezni, s az eredmény meg is látszik, jelentette ki egyebek között az elnök.
A szervezet prioritásai között elsősorban a népszámlálást, a Mikó Imre-tervet és a verespataki beruházás ügyét említette, amely "most fordul célegyenesbe".
Zatykó Gyula a népszámlálás sikeréért kidolgozott akciótervet ismertette, amely által megpróbálnak minél több háztartásba eljutni, és felhívni a figyelmet egyrészt a kérdőívek csapdáira, másrészt arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar emberek megvallják magyarságukat. Mivel ez nemzeti ügy, felajánlották az RMDSZ-nek, hogy a munkát végezzék közösen, de az RMDSZ külön úton indult. Ezért civil szervezetek támogatásával végzik majd ezt a munkát, a kampányzáróra pedig Zilahon kerül sor, így próbálva erősíteni az ottani emberekben a magyarságtudatot.
Papp Előd ismertette a Mikó Imre-tervet, amely "felhívás a gazdasági összefogásra, annak felismerésére, hogy vannak megvalósítható közös érdekek, amelyek a jelenlegi keretek jobb kihasználásával megerősítik társadalmunkat, célokat adnak minden rétegnek és fenntartható jövőképet az erdélyi magyarság számára".
Gergely Balázs a verespataki aranybányatervről kijelentette, hogy a beruházást ellenzők az EMNP bejegyzésével erős szövetségest nyertek, mert ezt eddig egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Ebben a harcban a civil szféra mellett szövetséges az Európai Parlament, amelynek plénuma elutasította a ciántechnológiát, de partner a Magyar, illetve a Román Tudományos Akadémia. "Úgy tűnik, szerencsétlen fordulatot vett az évek óta húzódó ügy, a politikai erők és az óriási pénzalapokkal rendelkező befektető minden eszközt felhasznál, hogy célegyenesbe fordítsa a ciánalapú kitermelést. Amennyiben nem tudunk hatékonyan és nagyon határozottan fellépni ezzel szemben, jó esély van arra, hogy a bányaberuházás megvalósuljon, amely potenciális veszély mind a Kárpát-medence ökoszisztémájára nézve, mind az ott elő közösségek számára". A román kormány felelősségét emelte ki ebben az ügyben, és javasolta, hogy a pillanatnyilag regnáló kormány ne hozzon döntést ebben a kérdésben, szervezzen minél szélesebb társadalmi vitát, a döntést pedig bízzák a jövőre megalakuló új kormányra.
Felhívta a figyelmet, hogy bár a kísértés nagy, a "júdáspénz ne befolyásolja a projekt elfogadását", óva intette az RMDSZ-t, hogy bármilyen megfontolásból, "akár azért, hogy a jövő évi kampányt ebből a pénzből finanszírozzák, akár személyes nyereségvágyból a tervnek zöldutat adjon". Ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, döntse el, elsősorban magyar és magyar közösségi vezető-e és ez a prioritás számára, vagy az, hogy Románia egyik minisztere, és mint ilyent, köthetik bizonyos, számunkra ismeretlen koalíciós megállapodások. "Kelemen Hunor és az RMDSZ akkor tudja józanon és hitelesen képviselni a magyar közösség érdekét, ha a bányaberuházást elutasítja. Ne bújjunk aláírások mögé, a régészeti bizottság véleménye mögé, vagy nem egészen világos biztonsági ígéretek délibábjai mögé, mert veszíteni fognak, ha ennek a beruházásnak zöldutat adnak" – jelentette ki Gergely Balázs.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A 2012-es választások, az ország újrafelosztása, a verespataki bányaprojekt és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése volt a fő téma a szombaton Marosvásárhelyen megtartott SZKT- ülésen. Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, minden magyar számít, az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak a választási rendszer szempontjából.
Még az ülés megkezdése előtt leszavazták Eckstein Kovács Péter Verespatakra vonatkozó határozattervezetének napirendre tűzését, aminek értelmében az SZKT határozatot hozott volna arról, hogy az RMDSZ elutasítja Románia területén a ciántechnológián alapuló bányászatot. A szavazást követően hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök négy fő kérdést érintő beszámolója. Időszerű problémákról beszélt, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az erdélyi magyarság jövőjét, politikai érdekérvényesítő képességét: a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások összevonásáról, a régiósításról, a választási rendszerről és Verespatakról, ugyanakkor nem hagyta szó nélkül az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését sem. A szövetségi elnök szerint egyrészt gazdasági (költségmegtakarítási), másrészt politikai érvek szólnak a 2012-es választások összevonása mellett. "A választások összevonásával nagyobb részvételre számítunk, jobban tudjuk mozgósítani szavazóinkat. Az elvi érvek, úgymint az, hogy az alkotmányos szabadságjogok, a demokrácia sérülnének, nem fenntarthatók, hiszen a választás szabadságának joga megvan" – jelentette ki, hozzátéve, hogy a választások összevonása más megközelítést, más stratégiát feltételez.
Hangsúlyozta, a választási rendszert illetően az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak, azt, hogy minden szavazat mandátumban tükröződjön. A megyei listás rendszer a kiszámíthatóság szempontjából lenne jó, az RMDSZ azonban a "német vegyes rendszert" is jónak tartaná, azaz az egyéni választókerületes rendszer mellett az országos listát. Kelemen Hunor szerint a választások összevonását, illetve a választási rendszert az RMDSZ csak együtt, csomagban tudja kezelni, a választási rendszer ügyében pedig várhatóan az év végéig döntés születik, ugyanakkor a szövetség nem támogatja a levelezéses szavazást. Az ország régióinak átszervezése kapcsán kijelentette, 2012 előtt nem időszerű ezt megtenni, hiszen gazdasági válság idején ez társadalmi bizonytalanságot eredményezne, a választások után viszont szükség van a közigazgatási reformokra.
A verespataki beruházás ügyében a döntést Kelemen Hunor szerint sem a környezetvédelmi, sem a kulturális szaktárca, de még az RMDSZ sem hozhatja meg önmagában, ebben a kérdésben a kormánykoalíciónak kell állást foglalnia: támogatja-e vagy sem a ciántechnológiás bányaprojektet. Ami az EMNP bejegyzését illeti, a szövetségi elnök elmondta, kezdettől fogva hibának, tévedésnek, rossz döntésnek tartotta, mivel az új versenypárt gyengíti az erdélyi magyar közösséget. "A verseny az utolsó választások alkalmával nem erősítette az érdekképviseletet. Buta versenypárt buta stratégiával próbált nyerni, és sokat vesztettünk. A közvélemény-kutatások szerint az MPP-nek és az EMNP-nek együttvéve ugyanaz a támogatottsága, mint az MPP-nek volt 2008-ban, míg az RMDSZ-nek a támogatottsága – bár a kormányzati részvétel miatt kissé csökkent – még mindig 70 százalék körül van, és 2012 után is meg tudja őrizni az érdekképviseletet. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt szétverjék, sem itthonról, sem Magyarországról. Képesek vagyunk hiteles jelöltekkel, programokkal kiállni. Minden magyar számít, hús- vér emberekben gondolkodunk" – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, a válság hatására az erdélyi magyarok prioritásai átalakultak, elsősorban a gazdasági, szociális kérdések kerültek előtérbe, de ez nem jelenti azt, hogy a nemzetiséggel kapcsolatos problémák kevésbé fontosak.
Minden magyar, minden szavazat számít!
A szövetségi elnök beszámolója után a frakciók (Székelyföld, Partium, Novum Forum, Nemzeti Szabadelvű, MIÉRT, Tulipán, Szórvány, Kereszténydemokrata, Belső-Erdély, Progresszív) képviselői és egyéni felszólalók következtek, 3 illetve 5 percben. Szinte mindenik hozzászóló kitért az EMNP bejegyzésére, a 2012-es választásokra illetve a verespataki bányaprojektre.
Lakatos Péter a Partiumi frakció nevében az RMDSZ kormányzati szerepvállalását bírálta, hiszen, mint mondta, koalícióban vannak, de gyakorlatilag az történik, amit a PD-L akar. Jobb lett volna kilépni a koalícióból – jelentette ki, Kövér- Szász-Tőkéseknek pedig azt javasolta, érjék el, hogy az erdélyi felmenőkkel rendelkező magyar állampolgárok gyorsított eljárással vegyék fel a román állampolgárságot , szavazzanak a jövő évi választásokon, így az RMDSZ első helyen végez majd.
A Novum Forum frakció nevében dr. Kelemen Atilla rendkívül fontosnak nevezte a vidék "kézbentartását", hiszen az elmúlt választásokon is a vidék hozta minden párt esetében a szavazatok 60-70 százalékát, a vidékkel tudták megnyerni a Maros megyei tanácselnökséget. "Az EMNP bejegyzését veszélyesnek látom, bekövetkezhet, hogy minden magyar számítgatja majd, hol lenne érdemesebb indulni, esélyeket latolgat. A választások kitolása fél évvel lehetőséget ad az EMNP-nek, hogy megszervezze magát" – mondta.
A Keresztényemokrata frakció képviseletében Frunda György ara kérte Kelemen Hunort, hogy tegyék közzé a közvélemény-kutatások eredményeit, és közölte, nem aggódik az EMNP bejegyzése miatt, hiszen "ismerjük vezetőiket, tudjuk, mire képesek, ismerjük tevékenységüket az SZKT-ban, a parlamentben". Mindazonáltal elismerte, a választások kitolásával az EMNP időt, teret, lehetőséget nyer, ezért a RMDSZ-nek az előre hozott választásokat kellene szorgalmaznia. A választások összevonását rossz ötletnek tartotta, mivel "csorbítja a demokráciát", a választóknak pedig nemcsak a szabad választáshoz van joguk, hanem az információkhoz is. Alternatívája: először szervezzék meg a parlamenti, ezt követően az önkormányzati választásokat.
Bognár Zoltán a Progresszív frakció részéről fő problémának azt tartotta, hogy "hányan vagyunk, össze tudunk-e fogni és milyen esélyekkel indulunk a választásokon". Borbély László, a szövetség politikai elnöke Verespatak ügyére kitérve hangsúlyozta, 13 éve egyetlen környezetvédelmi miniszter sem vállalta, hogy ilyen vagy olyan döntést hozzon, de ezt meg kell tenni, a technikai bizottságot össze kellett ez ügyben hívni. Mindazonáltal Borbély szerint a választási törvény érdekli leginkább az RMDSZ-t, hiszen minden magyar, minden szavazat számít. Az RMDSZ nem fogad el egy olyan választási törvényt, ami nem felel meg a szövetségnek, az erdélyi magyarság érdekeinek – jelentette ki. Ami az EMNP-t illeti, "90 óta mindig mindig voltak pártocskák, amelyek ellenünk indultak, de itt vagyunk, és a jövőben is megnyerjük a választásokat" – jelentette ki, hozzátéve, "az EMNP az erdélyi magyarság akarata ellenére jegyezte be magát". Osváth Csaba ákosfalvi polgármester a választások előtti népszámlálás, a kérdőívek előkészítésének fontosságára hívta fe a figyelmet, Balogh József pedig arra, hogy a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni, akiknek egyharmada az elmúlt négy évben csődöt mondott.
EMNP – politikai cián?
Végül Markó Béla miniszterelnök-helyettes szólalt fel, aki szerint az SZKT-n túl kevés hangzott el arról, ami számunkra a legfontosabb, például a tanügyi törvényről. – A MOGYE-n levő feszültség reális probléma, és ennek megoldása érdekében mindent megteszünk – hangsúlyozta. Az EMNP bejegyzését sokkal rosszabb, veszélyesebb beruházásnak nevezte, mint bármi más gazdasági beruházást, hiszen "politikai egységünket kérdőjelezi meg". "Politikai cián, nem tudom, milyen vegyítésben, töménységben. Magyarországi beruházás, politikai környezetszennyezés, de van erőnk, tapasztalatunk, hogy ezt megakadályozzuk" – jelentette ki Markó Béla.
A felszólalásokat követően a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság, a szövetségi ellenőrző bizottság és a szövetségi etikai és fegyelmi bizottság tagjait választották meg, Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettest megerősítették tisztségében, megválasztották az SZKT állandó bizottságát.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

„A múltunkat egységesen kell kezelnünk”
Nagyvárad- A közelmúltban Szakály Sándor budapesti történészprofesszor tartott előadást a II. világháborúról Nagyváradon, a Szacsvay Akadémia keretében. Ezt követően exkluzív interjút adott az erdon.ro-nak. 
– Az előadásában csupán a honvédségről beszélt, Magyarországon azonban létezett egy másik rendvédelmi alakulat, a csendőrség is. Kérem, erről a testületről is mondjon néhány szót.
Az 1881-ben létrehozott Magyar Királyi Csendőrség, amelyik 1945 májusáig létezett, illetve állt fenn, Európa egyik legszínvonalasabb és katonailag legjobban szervezett közbiztonsági őrtestülete volt. Ez volt a szakszerű megfogalmazása, és az akkori Magyarország területének mintegy 85–90 százalékán tartotta fönn a rendet. A szabályozás szerint a törvényhatósági jogú városokban rendőrség, míg azon kívüli településeken a csendőrség tartotta fenn a rendet. Megítélésemben a csendőrség nem működött jobban közre a magyarországi zsidóság deportálásában, mint más egyéb hatóság. A városokban a rendőrség hajtotta végre ezt a feladatot, a csendőrségnek a közreműködés volt a szerepe. Én azt gondolom, azt kell megnézni, hogy milyen biztonságot tudott adott esetben fenntartani a csendőrség. A korabeli statisztikai adatok szerint a bűncselekményi felderítési mutatók 75–95 százalék között működtek. Egy 12 ezer fős testületről beszélünk a két világháború közötti Magyarországon, ennyi lehetett ugyanis a csendőrség létszáma. Ebből 600 tiszt volt, a többi pedig az úgynevezett legénységi állomány tagjai, akik a tényleges feladatokat ellátták és végrehajtották.
– A mai Magyarországon lenne létjogosultsága a csendőrségnek?
Véleményem szerint nem az a lényeg, hogy egy rendvédelmi szervezetet, csendőrségnek vagy rendőrségnek neveznek, hanem a kérdés úgy vetődik fel, hogy milyen formában működtetik ezt. A csendőrségnek az volt, ha szabad így fogalmazni, a hatása és az ereje, hogy őrsrendszerben működött, ami azt jelenti, hogy laktanyaszerű elhelyezésben van a legénységi állomány. Éjjel-nappal ott van, tehát nem bemegy reggel 8 órára, felveszi a szolgálatot, néhány órával később leteszi, és hazamegy, hanem végig jelen van. Az állománynak maximum egyharmada lehetett nős, akik szintén állandóan bevethetőek voltak, és körülbelül, ha a szükség úgy hozta, 60–70 százalék lehetett egyszerre, ahogy ma mondanánk, a közterületen. Tehát nem a csendőrség elnevezés a lényeges, vagy, hogy kakastolla van-e, hanem az, hogy milyen szervezetben működik. Azt mondják napjainkban a hozzáértők, hogy a jelenlegi rendészeti rendszerben mérhetetlen mennyiségű az irányító és a felügyelő szervezet, és kevés a végrehajtó állomány. Ha volt például egy 14 fős csendőrörs, abból ha a szükség úgy kívánta, egyszerre nyolcan vagy tízen kint lehettek a területen, ugye két fős járőrökről van szó, és ezek állandóan, a korabeli szakkifejezéssel élve portyázták azokat a területeket, melyeket mindig kijelölt számukra az őrsparancsnok.
Rendre törekedni
– Napjainkban is hódítanak a szélsőjobboldali eszmék. Ön szerint ezek milyen rokonságot mutatnak Hitler vagy Mussolini gondolkodásvilágával? Hasonlóak vagy alkalmazkodtak a 21. századhoz?
Megmondom őszintén, nem foglalkozom ideológiával és pártpolitikával, de nekem az az érzésem, hogy ezek mindenhonnan merítenek valamilyen elemet, tehát különböző forrásokból gyúrják össze a szélsőjobboldali politikai erők az eszmevilágukat. Egy dolog megítélésem szerint nagyon valószínűsíthető: az emberek jelentős része a rendre törekszik, és amíg ezt nem érik el, addig ezeknek az eszméknek mindig lesz támogatottsága. Én tehát itt látom az alapvető problémát: ha a társadalom vagy a demokrácia nem képes jó értelemben vett rendet és fegyelmet fenntartani, és azt mondják, hogy az események, amelyek történnek, illetve a világ, amiben élünk, a liberalizmusnak és a szabad gondolkodásnak tudható be, akkor a másik oldal egyre inkább erősebb lesz.
Horthy István halála 
– Az előadásában több olyan második világháborús eseményt is említett, melynek végkifejlete megosztja a közvéleményt, különböző interpretációkra adva lehetőséget. Ilyen tragikus esemény Horthy István halála. Önnek mi a véleménye erről?
Ez egy érdekes kérdés. A halálának ötvenedik évfordulója alkalmából készült egy dokumentumfilm Magyarországon, aminek szakértője voltam, illetve szereplője is, akárcsak az özvegye. Az én véleményem az –és a korabeli megállapítás is ezt támasztja alá–, hogy egy repülőgépvezetői hiba okozta a szerencsétlenséget. Az özvegy Horthy Ilona arra esküszik, hogy biztos valami német provokáció, vagy machináció van ebben a dologban. Egykori repülőtisztek azt mondták, és én osztom az ő véleményüket, hogy a kormányfő-helyettes ugyan egy kitünő sportrepülő pilóta volt, de a vadászgépeken akkora gyakorlattal nem rendelkezett, mint ami szükséges lett volna. Egyébként már korábban is előfordult vele egy hasonló hiba, de nemcsak vele, hanem más repülőkkel is. Azt gondolom, hogy a magyar történelemben az összeesküvés elméleteknek tradicionálisan nagy hagyománya van. A magam részéről, de ez az én egyéni véleményem, egy repülőgépvezetői hibának tulajdonítom Horthy István halálát.
– Megostromolták vagy felszabadították a szovjetek Budapestet?
Nézze, ez egy nagyon érdekes dolog. Azt szoktam mondani, hogy ahogy a Szovjetunió nem kérte azt, hogy magyar katonák menjenek a területére, úgy Magyarország sem kérte, hogy szovjet katonák jöjjenek. Ha most nézzük, hogy a Szovjetunió számára –és ez teljesen logikus–, Magyarország ellenség volt, akkor ők elfoglalták Budapestet és Magyarországot. A Budapest ostromáért osztogatott szovjet emlékérmeken az a felirat szerepel, hogy Budapest elfoglalásáért, Varsó esetében pedig a város felszabadítása. Tehát itt van a különbség. A Szovjetunió logikusan Magyarországot ellenségnek tekintette, katonai értelemben tehát elfoglalta. Ugyanakkor politikai propagandaként természetesen azt hangoztatták, hogy felszabadították Magyarországot. Én meg azt szoktam mondani, hogy a felszabadítás akkor szükségeltetik, ha a felszabadítandó kéri a másik országot erre, és ez napjainkban is így van. Nagyon sok helyre viszik az európaiak, vagy mások a demokráciát, közben pedig az illető országok nem akarnak a mi demokráciánkból kérni.
Történelmi előadások
– Nagyváradon az utóbbi időben megszaporodtak a történelmi előadások, és elég élénk érdeklődés mutatkozik ezek iránt. Ön szerint mivel magyarázható ez a jelenség?
Nagyon nehéz Magyarországról megmondani, hogy miért olyan nagy az érdeklődés Váradon a történelmi előadások iránt. Én azt feltételezem, de önök, akik itt élnek igazolhatják vagy cáfolhatják ezt, hogy akárhogy vesszük, a határon kívül élő magyar kisebbség amikor történelmet tanul, általában az adott ország történelmét tanulja, tehát a magyar történelmet Felvidéken, Kárpátalján vagy itt, Erdélyben, legalábbis ahogy én hallottam a Magyarországra települt barátaimtól, kevésbé tanítják. Nyilván ez is egy magyarázata ennek a jelenségnek, hiszen egyrészt csak az olvasmányokból vagy a családi hagyományoknak köszönhetően tudnak önök többet a magyar történelemről. Másfelől pedig– és ez nem csupán magyarországi vagy partiumi tendencia–, egyre több ember akarja megismerni azt a múltat, aminek az alapján ő most valamelyik nemzethez tartozik, és nyilván ebből a jobbat vagy a szebbet szeretné, miközben a történelmük összességében nem csupán szép dolgokból áll. Én azt szoktam mondani, hogy nekünk a múltunkat egységesen kell kezelnünk, az elitélendő vagy a szomorú eseményeket ugyanúgy részének kell tekinteni, mint amit pozitívan értékelünk, akár mi, vagy akár mások.
– Ismétli magát a történelem?
Hát nem tudom. Szokták ezt hangoztatni, meg olyanokat is mondanak, hogy nincs új a nap alatt, a kettő nyilván összefügg. Azt gondolom, hogy pont úgy egészen biztosan nem ismétli önmagát. Biztos vannak olyan dolgok, amelyek ismétlődnek, olyan hibák, melyeket elkövetünk akár egyénként, akár nemzetként vagy országként, de azt hiszem, hogy nem teljesen egyformák ezek a történések.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Szatmár határok nélkül
Szombaton a magyarországi Fábiánházán megtartotta az első református találkozót a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. A Szatmári Református Egyházmegyéből több településről érkezett küldöttség.
Az Ecsed-ménes Lovardában felállított színpadról Fülöp István parlamenti képviselő, aReformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. ,,Mi reformátusok sokszor szerények vagyunk. Ne szégyelljük reformátusságunkat, hiszen ez összetartozást jelent. Számunkra a Szatmár kifejezés, a történelmi Szatmár megyét jelenti. Ez az egyesület református értékek alapján, ökumenikusan akar minket összekötni. Eggyé kell lennünk, hogy megmutathassuk, képesek vagyunk az összefogásra. Meg kell tanuljunk magyarnak lenni. Magyarok csak akkor lehetünk, ha a magunk helyén jól végezzük a dolgunk. A cselekvő szeretet az, ami példát tud számunkra mutatni. A történelmi Szatmár megyében minden megvan, ami ott van a Kárpát-medencében, csupán élni kell ezekkel a felhalmozott értékekkel, és újabb értékeket kell teremteni” – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Ünnepi istentisztelet 
Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke példaértékűnek tartotta a szatmáriak kezdeményezését. Az összefogás biztos jelei ezek. Rettenetes dolog volt az, hogy a két egyházmegyét határok választották el. Ezek alatt az évtizedek alatt sokan elveszítették az önbizalmat, a változások után nem tudtak élni az új lehetőségekkel. Úgy érezzük, hogy eljött az önbizalom megerősödésének órája. Nyitni akarunk egymás felé, hogy segíteni tudjunk egymáson. A szép cselekedeteket, a példás mozdulatokat próbáljuk belevinni egymás szívébe.
Ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is példaértékűnek nevezte a kezdeményezést. Isten nem csak az Ószövetségben volt képes kihozni népét a rabságból, hanem most is képes összegyűjteni azt a szétszóródottságból. Ez a feladata a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesületnek: hogy összegyűjtsön bennünket, és megtanítson arra, hogy hagyjunk fel a bálványokkal, mert azok nem tudnak rajtunk segíteni. Úgy tudjuk egymást megismerni, úgy tudunk közösen elérni eredményeket, ha hálát adunk Isten szabadító erejéért.
Az istentisztelet során a százéves, 1911-ben Berta István kántortanító által alapított Börvelyi Református Énekkar szolgált Kun Béla irányításával.
Kopjafaavatás, ünnepi műsor
Fülöp István az istentisztelet után jelentette be, hogy elkezdik a Református Nemzeti Emlékpark létrehozását. Ennek első lépéseként kopjafát állítottak, amelyet a két püspök áldott meg. Fülöp István Wass Albert szavait idézte:,,Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet és hazát.” A parlamenti képviselő kiemelte: ,,Méltónak kell lennünk történelmünkhöz, elődeink törekvéseihez, hitéhez. Utat kell mutatnunk az utánunk jövő generációknak, hiszen csak így maradhatunk meg keresztyénnek és magyarnak Európában. Hiszem és vallom, hogy múltunk nélkül csonka a jelenünk és nincs jövőnk.”
A színpadon dr. Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos jelenlétében tíz romániai lakos tette le a magyar állampolgársági esküt, majd Gyarmati Endre Fábiánháza és Domokos Sándor Kolcs község polgármestere aláírta a Fábiánháza és Szamoskrassó közötti testvértelepülési szándéknyilatkozatot.
A színpadon kulturális műsor várta az érdeklődőket. Romániai részről fellépett a Szatmárpálfalvai Ifjúsági Énekkar, az Ombodi Hagyományőrző Csoport, Török József és zenekara, valamint Varga Sándor színművész. Külön sátra volt a Szatmár-Németi Egyházközség nőszövetségének. Az előadásokkal párhuzamosan előadások hangzottak el, amelyeket kerekasztal-beszélgetés követett. erdon.ro

Bejegyeztetett Ha a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében az EMNP, az RMDSZ és az MPP koalícióra lép, egyik sem jut be a parlamentbe.
Bejegyezték tehát az Erdélyi Magyar Néppártot. Amint arról Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és az új párt kezdeményező bizottságának a tagja a Borzonton tartott elnökségi ülés után a sajtóval közölte, az EMNP stratégiai célja a magyarság minél erősebb képviseletének megteremtése érdekében az együttműködés a két másik magyar szervezettel, az RMDSZ-el és az MPP-vel.
Megállapítható tehát, hogy alig jegyezték be, máris történelmet ír az új párt. Nem versenyezni akar politikai ellenfeleivel, hanem együttműködni velük. Ebből az következik, hogy az EMNP programjában nincs alternatíva az RMDSZ és az MPP célkitűzéseihez képest, vagy ha van, akkor nem ragaszkodnak hozzá, az együttműködés – a magyarság erős képviselete érdekében – fontosabb a saját elképzelések megvalósításánál.
Arról, hogy miként képzeli el az együttműködést megcélzott politikai partnereivel az EMNP, sajnos nem sokat sikerült megtudni. Toró szerint ugyanis erre nincs recept. Ugyanakkor „a párt bármire nyitott, ha az együttműködést komoly tárgyalások előzik meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd egymással” – hangsúlyozza az eseményről szóló sajtótudósítás. Elgondolkodtató, hogy az EMNP szempontjából az együttműködés tartalma nem lényeges, hiszen ők bármire nyitottak, a fontos csak az, hogy komolyan vegyék őket.
Ami az RMDSZ számára bizonyára a legnehezebb próbatétel... Ebből a kijelentésből felsejlik az EMNP valódi célja: mindegy, milyen áron, csak ott lenni a képviseletben, részt kapni a helyi és az országos hatalomból. Mindezt nem a saját erőre támaszkodva, hanem az RMDSZ oldalvizén, a parlamenti küszöb elérésének meghiúsulásával fenyegetve. Ez – mielőtt még bárki is kételkedne – nem zsarolás, hanem az erős magyar képviselet megteremtése érdekében hozott önzetlen áldozatvállalás. Bizony.
De kivel is akar az EMNP együttműködni? Nos, mindenekelőtt az RMDSZ-el, azzal a szervezettel, amelyikről Tőkés László, az EMNT elnöke és az új párt legfőbb szorgalmazója a nagyváradi Szacsvay iskola névadó ünnepsége kapcsán minap a következőket fogalmazta meg: „Ez az eset felidézi az áldott emlékű Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről való megemlékezések eddigi gyakorlatát, amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-érában az MSZP-SZDSZ-barát nagyváradi, illetve bihari RMDSZ-klán sajátított ki, ezáltal erősítvén legitimációját permanens választási kampányában.
Tudnivaló, hogy a bihari udmr/rmdsz szervezet a lehető leggátlástalanabb etnobizniszt folytató, gazdasági és politikai hatalmat ötvöző, a román nacionál-kommunista politikai érdekeket kiszolgáló, magyar nemzetiségű román politikai klikk kezében található, akik az etnikai politikai képviseletet csak befolyásuk és hatalmuk megőrzésére használják. Ennek következtében természetszerűen mindig szembementek a Fidesz és a KDNP képviselte nemzeti politikával – most viszont elvtelenül igazodni próbálnak hozzá. (Botránykrónikájukat mellékelem...)”
Na, ez valóban komoly tárgyalási alap. Az EMNP tehát – szigorúan a magyarság képviseletének erősítéséért – együttműködni kíván a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló, politikai és gazdasági hatalmat ötvöző bihari udmr-szervezetet is magába foglaló RMDSZ-szel.
Ami azonban a tervezett együttműködés konkrét lehetőségeit illeti, abból nincs csak három: vagy koalícióra lép az EMNP, az RMDSZ és az MPP, s a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében egyik sem jut be a parlamentbe, mert – amint arra Lakatos Péter, a bihari RMDSZ szervezet parlamenti képviselője is rámutatott a szombati SZKT-n – akkor már kilenc százalékosra emelkedne a küszöb; vagy az EMNP makulátlan jelöltjei felkérezkednének a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló stb. RMDSZ listáira (mint tette azt Tőkés László a 2009-es EP-választáson).
A harmadik lehetőség a pártfúzió lehetne. Az EMNP jelöltjei, az autonómia lánglelkű lovagjai beolvasztanák frissen létrehozott pártjukat az RMDSZ-be, és ott folytatnák harcukat a gátlástalan etnobiznisz ellen...
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Félresikerült tankönyvek
Gyakorló szülőként és – némi nagyképűséggel – tanárként örömmel tapasztalom a fiatalok nyelvi igényességének megnyilvánulását. Ahogyan érzékenyen és gondosan közelítenek az anyanyelvhez, ahogy felfedezik, mekkora hatalma és jelentősége lehet egy-egy árnyalatnyi különbségnek, ahogyan kérdeznek, vitatkoznak és elfogadnak megfelelően megalapozott kritikákat.
És elborzadva hallom, milyen nyelvi atrocitások érik őket egyik-másik órán olyan pedagógusok részéről, akiket valahol valaki elveszített a magyar nyelv számára, a sors és a tanügyi rendszer kifürkészhetetlen akarata viszont olyan őrhelyre állította őket, ahol úgy védik a mundér becsületét, miként közrendet a korrupt rendőr. Ha innen közelítünk – és kötelességünk innen is közelíteni –, akkor kénytelenek vagyunk jócskán visszavenni abból a kalapdobálós hurrázásból, amelyet Románia földrajza és történelme magyar nyelvű tankönyvének megjelenése kiváltott. Úgy tűnik, az ügy egyetlen megfellebbezhetetlenül pozitív vonzata, hogy harminckét éves kényszerszünet után megjelenhettek a magyar nyelvű tankönyvek. Tartalmukról, nyelvezetükről ugyanis csak fanyalgás, irónia, esetenként a felháborodás hangján szólhatnánk, hiszen – főleg a végzősöknek szánt könyv – a nyelvi mérgezés gyanújával illethető. Hogy csak az hibázik, aki dolgozik? A közhely természetesen ismerős, de esetünkben ez sem mankó. Amíg ugyanis a tankönyvek nyomdai lektorálása legfeljebb két hónapot igényel, esetünkben közel hat hónapról beszélhetünk, a végeredmény pedig arról árulkodik, hogy lektor jó esetben repülőből pillantott rá a kéziratra. A tizenkettedikesek pedig olyan könyvből tanulhatnak, mely kedvét szegheti a diáknak. Az sem finomít a tényeken, hogy az eredeti, román anyag sem a műfaj gyöngyszeme, munkájuk során többnyire a tanárok is figyelmen kívül hagyják. Rögtön felmerül: ebben az esetben miért kellett ragaszkodni ehhez a változathoz? A két tankönyv fordítását, szerkesztését és nyomtatását meghívásos pályázaton ítélték oda a Román Nemzeti Könyvkiadónak, így a szakma krémjének vetélkedése elméletileg sem emelhette a színvonalat. A termék pedig olyan lett, amilyent a kontraszelekció teremthetett. Állítólag jövőre másik könyv születik, addig elégedjünk meg az áttörés sikerével. Bízván, hogy gyermekeink nyelvi igényessége időközben nem vásik.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toró: cinikusak Markó megállapításai
„Már megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti”– fejtette ki Toró T. Tibor, az új erdélyi magyar párt alapítását kezdeményező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. „Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát – vélekedett Toró.
Legutóbb az RMDSZ SZKT-ülésén elhangzott beszédében Markó az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt – folytatta a politikus. Úgy vélte azonban, hogy az erdélyi magyarok jövőjére leselkedő legnagyobb veszélyt a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben kell látni, akik – mint Toró fogalmazott – azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak.
Az EMNT ügyvezető elnöke szerint „különösen cinikus és kétes ízlésre vall”, ahogyan Markó Béla a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak. A román kormány annak ellenére teszi ezt – mondta Toró –, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég a ciántechnológián alapuló aranykitermelés ellen foglalt állást.
Toró T. Tibor arra kéri az EMNT nevében Markó Bélát: hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egység demagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) semmiféle intézményes kapcsolatot nem kíván fenntartani az EMNP-vel, amelyet szélsőséges politikai alakultnak tekintenek – jelentette ki Victor Ponta. A PSD elnöke szerint az EMNP Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Traian Băsescu államfő vezényletével jött létre azért, hogy zsarolási eszközként használhassák az RMDSZ ellenében. Szabadság (Kolozsvár)

Könyv a bánsági magyarokról
A temesvári Szórvány Alapítvány gondozásában elkészült a Bánsági Magyar Panteon második kötete, amely újabb ötven jeles bánsági magyar közéleti személyiséget mutat be. A kötetet pénteken a temesvári Kós Károly Központban ismerheti meg a nagyközönség több új kiadvánnyal együtt.
"Két éve, 2009-ben jelent meg a Bánsági Magyar Panteon, annak bizonyságaként, hogy a bánsági magyarságnak igenis, vannak szellemi nagyságai, olyan szellemóriások, akikre okkal nézhet fel nemcsak a térség magyarsága, hanem térségünk minden lakója, anyanyelvétől függetlenül" – mondta el az MTI-nek Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere. Ahogy az első, úgy a második Panteon is ötven írót, művészt, tudóst, egyházi személyiséget és sportolót mutat be az immár megszokott formában, illusztrációval és három nyelven, magyarul, angolul és románul. A kötet szereplőit tíz területről válogatták – mutatott rá Kovács Katalin. A pénteki könyvbemutatón az alapítvány negyedéves folyóiratának legújabb, most megjelent két számát is ismertetik. A Régi(j)óvilág 2011-es lapszámai közül az egyik Liszt Ferenc-emlékszám, míg a másik a Civil tükör címet viseli, és a nyugat-romániai magyar civil közélettel foglalkozik. A lapszámokat Szekernyés János helytörténész mutatja be. Az est harmadik újdonsága a 2004 után az idén újra megjelentetett Temesvári kalauz, Delesega Gyula részletes városismertető munkája, amelyről Miklósik Ilona művészettörténész fog beszélni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai vitát szít az iskolanévadás Marosvásárhelyen
Marosvásárhely múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es általános iskolát – jelentette ki a Krónikának Dorin Florea polgármester. Az elmúlt hetekben a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd az RMDSZ is aláírásgyűjtésbe kezdett a tanintézet elnevezése kapcsán. A PSD Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, az RMDSZ viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné.
Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolja
A szövetség helyi képviselői szerint a 2-es számú általános iskolát a városépítőként emlegetett Bernády Györgyről kellene elnevezni. Megtudtuk: mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. Újabban a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái és a Dózsa György utcai iskolába járó magyar gyerekek szülei is támogatják a kezdeményezést. A szülők petíciót fogalmaztak meg, melyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében. A felhívás kezdeményezői úgy vélik, a rendszerváltás utáni iskolai névadások kapcsán rendszerint politikai alapon született döntés, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő iskolák között Marosvásárhelyen egyetlen magyar elnevezésű intézmény sem létezik. Jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiségről neveztek el, többnyire olyanokról, akiknek semmi közük nem volt a városhoz.
A többi négy közül az egyiket Európának nevezték el, egy másik, ahol német tagozat is működik, Friedrich Schiller költő nevét vette fel, míg kettőt még mindig számmal jelölnek. „A szülők úgy vélik, hogy az RMDSZ által elindított aláírásgyűjtés nem hatékony politikai lobbi, sokkal inkább civil akciónak tekintik. Az elmúlt két évtized sikertelenségei miatt jelen helyzetben sokkal erőteljesebb politikai lépések megtételére van szükség ahhoz, hogy eredményeket lehessen felmutatni” – áll többek között a szülők által aláírt levélben. Évekkel ezelőtt, a Schiller-iskola névadó ünnepélyén Dorin Florea kijelentette, hogy annak örülne, ha végre egy iskolát magyar személyiségről is elneveznének. Kérdésünkre, hogy most, amikor erre komoly esély mutatkozik, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnökeként támogatja-e az ötletet politikai vonalon, kitérő választ adott.
Azt viszont elmondta, hogy ha a múlt század elején a belvárosi iskolát Bernády alapította, akkor a tanintézet kétségtelenül az ő nevét kellene hogy viselje. A polgármester viszont hozzátette, Păunescut sem szabad lebecsülni, az ő szobrának is meg lenne a helye a Tudor negyedi ortodox templom előtt. Felettesével szemben a PDL önkormányzati képviselője Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő nem támogatja a magyar fél kérését. A politikus-tanár előbb azt nyilatkozta, hogy nem tud a Bernády–Păunescu-vitáról, majd kijelentette, hogy mindez csak sajtóspekuláció. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy egy vásárhelyi iskolát magyar személyiségről nevezzenek el, a főtanfelügyelő nemmel válaszolt. „A tanfelügyelőségnek van egy névadó bizottsága, oda viszont más javaslat érkezett. Nekem azt kell támogatnom” – szögezte le. Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolta az említett bizottságnak.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Évadnyitó
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera (KMO) kinevezett igazgatója a 2011- 2012-es évaddal kapcsolatos sajtótájékoztatóján elmondta: minden idők egyik legsikeresebb évadját zárták a tavaly, ami a premierek sokaságát, külföldi megjelenések színességének sokaságát jelenti.
Ami a múlt évadot illeti, Venczel Péter által komponált Ali Baba és a negyven rabló- előadása 8 teltházat ért meg, ami a mai körülmények között nem lebecsülendő. Az évad végén bemutatták Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia, Ruggero Leoncavallo: Bajazzók, majd a Giacomo Puccini Gianni Schicchi, Vajda János Mario és a varázsló opera-alkotásokat. Mindenik bemutató méltó volt a KMO hagyományaihoz.
A következő 2011-2012-es évad sem adja alább elképzeléseit.
Évadnyitó előadás Kálmán Imre Csárdáskirálynő operett, három felvonásban. Sok új szereplővel, akik bizonyíthatják, Kolozsvárnak megvan a tiszteletet érdemlő operett hagyománya. Vezényel Incze G. Katalin, Kulcsár Szabolcs. Rendező Selmeczi György. Az előadás időpontja 2011. szeptember 22, 18.30 óra.
Bemutatók a 2011-2012-es évadra a következők: Szentek és démonok. Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről. A szöveget Egyed Emese gondozza. Rendező Selmeczi György.
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő. Rendező Szabó Emese.
Szilveszteri előadás, rendező Gombár Annamária.
Gaeteano Donizetti: Szerelmi bájital. Rendező Kürthy András.
Tavaszi áldozat, balettelőadás, rendező Jakab Melinda.
Sok előadáson kettős szereposztással találkozhatunk, ami azt is jelenti, a kolozsvári operát és operettet kedvelő közönség még színesebb előadásban láthatja, akár többször is, az előadásokat. Lehetőséget adva azoknak a fiataloknak, akik tagadhatatlanul megérdemlik, hogy egy jól átgondolt vezetéssel, tehetségük a nagyközönség elé kerüljön.
Az évad egyik kivételesen érdekes eseménye, hosszú évtizedek kihagyása után, a KMO meghívást kapott Óromániai vendégszereplésre. A Krajovai (Craiova) Operafesztiválon vesznek részt.
A társulat Szép Gyula tudomása szerint a Kárpátokon túl 1871-ben szerepelt Bukarestben. Az elmúlt években többször provokálták a bukaresti Operaházat, sajnos sikertelenül. Most úgy néz ki, szerintem Krajova jobb hallással, rendelkezik, amiben benne lehet a visszahívás lehetősége is. Nem beszélve a szólista felkérésekről.
Október 6. -17. között zajlik a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál, melynek eseményeiről egy későbbi sajtótájékoztatón Horváth István karmester a médiát bővebben fogja felvilágosítani.
Az idén körülbelül harminc művet fognak játszani, köztük olyanokat is, melyeket eddig kevésszer játszottak.
A Marosvásárhelyi Színház felkérte a Kolozsvári Magyar Operát, hogy vegyenek részt az ők bérletrendszerükben. Ez most van kialakulóban. Egyelőre most csak egy előadást ígértek, de ha a visszajelzések megfelelőek, akkor a kört bővíteni lehet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Tőkés-trösztben a Krónika
Újabb médiatermékkel bővült a Tőkés László EP-alelnökhöz, illetve a nemrégiben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló lapokból álló sajtótröszt. Négy helyi napilap és egy internetes portál felvásárlása után a budapesti Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány információink szerint ezúttal a Krónika többségi tulajdonjogát szerezte meg
Értesüléseinket a napilap kiadójának gazdasági igazgatója, Deák Attila nem cáfolta, de nem is erősítette meg.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Budapesten 2010. decemberében bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány június 1-jén többségi tulajdont szerzett az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben, amely a Csíki Hírlap, az Udvarhelyi Híradó, a Gyergyói Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap című nyomtatott lapok, valamint az ezeket összefogó Szekelyhon.ro portál kiadásáért felel. A budapesti alapítvány a Szerencsejáték Rt.-től kapott 250 milllió forint adományt használta fel erre a célra.
Az Udvarhelyi Híradó ügyvezető igazgatója kérdésünkre korábban azt állította: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni a cég vezető piaci pozícióját – ennek érdekében Háromszéken, Kolozsváron és Besztercén is terjeszkedni fog a kiadó.
Székely Róbert elismerte, a magyarországi alapítvány egyik „alapembere” Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a kormányközeli Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője. A szintén jobboldali beállítottságú Erdélyi Napló tavaly júliusban kelt el, a hetilapot a Magyar Nemzet című újságot kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. vásárolta meg – a tranzakció mögött szintén Liszkay Gábor áll.
Médiaháttér az EMNP-nek?
A napilapok felvásárlása után Karácsony Gergely és Dorosz Dávid, a Lehet Más a Politika képviselői közleményben bírálták az Orbán-kormányt, amely „egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben”.
A két politikus szerint Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány minden valószínűség szerint törvénytelenül kapott 250 millió adóforintot a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy azt a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordítsa. Kitérnek arra is, hogy „a Fidesz ráadásul egy olyan alapítványon keresztül vásárolja fel az erdélyi lapokat”, amely bejegyzése szerint csak egy nappal azután alakult, hogy megkapta a Szerencsejáték Zrt.-től a 250 millió forintos adományt a „határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére”.
Az alapítványi forma, valamint a megnevezésbe foglalt „határok nélkül” egyébként arra enged következtetni, hogy a befektetők pályázati úton költségvetési pénzekre számíthatnak. Az Üllői útra bejegyzett alapítvány körül sok a kérdőjel. A hivatalos bírósági honlapról a név és címen kívül csak az derül ki, hogy képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a Hír TV-t működtető rt. vezérigazgatója volt, majd igazgatósági tagja.
A jobboldali médiabirodalom terjeszkedése azt sugallja, hogy a jövő ősszel sorra kerülő parlamenti választásokra Budapest erős médiahátteret kíván biztosítani a Tőkés László bábáskodása alatt megalakult Erdélyi Magyar Néppártnak.
Erre utal az is, hogy a sajtótröszt irányításában kiemelt szerepet kap Tőkés László irodavezetője is. Értesülésünk szerint Demeter Szilárd ezekben a hetekben személyesen felkereste az Udvarhelyi Kiadó lapjait, mivel azt a feladatot kapta, hogy összehangolja a szerkesztőségek munkáját.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bizonytalan az összefogás (Erdélyi magyar együttműködés)
A megyei tanács jövő heti ülésén az MPP ismét kéri a bő két hónapja megfogalmazott, a Hargita megyével közösen szervezett tanácsülésre vonatkozó javaslatának napirendre tűzését – jelentette be Kulcsár Terza József megyei MPP-s önkormányzati képviselő. Függetlenül attól, hogy sor kerül vagy sem Románia regionális átszervezésére, fontos üzenet lenne, ha a két választott megyei testület közösen nyilvánítaná ki, Székelyföld egységes és oszthatatlan régió – hangsúlyozta.
Az MPP háromszéki elnöke elmondta, hogy meglátása szerint az RMDSZ nem hajlandó együttműködni a polgáriakkal fontos nemzeti kérdésekben, s furcsállta, hogy most az új magyar párt, az EMNP bejegyzése kapcsán Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke fontosnak tartotta kiemelni, az új alakulattal igen, de az MPP-vel nem tud, így nem is akar szövetkezni. Kulcsár nem látja az EMNP–RMDSZ együttműködés esélyét, hisz már az RMDSZ-en belül is egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el (Tamás egészen mást mondott, mint Kelemen Hunor, Markó Béla vagy Borbély László). Szerinte azért is elképzelhetetlen az említett szövetség, mert az EMNP Tőkés László értékrendjét képviseli, aki mindig következetesen kommunizmusellenes volt, az RMDSZ pedig egy posztkommunista párt. Kulcsár Szász Jenő pártelnök véleményét ismételte el: az EMNP-nek az MPP-vel kellene együttműködnie a magyarság számára fontos ügyekben. Az MPP-n belül sem teljes az egyetértés, Nagy András, a háromszéki szervezet ügyvezető elnöke úgy látja, egy nemzeti minimum mentén megfogalmazott, teljes körű összefogásra van szükség az erdélyi magyar politikában, csak ilyen igen jelentős felhajtóerő szólíthatja meg, fordíthatja vissza a közélethez a kiábrándult tömegeket. Ez a szövetség azonban csak az RMDSZ megújulása után jöhet létre, és erre teremthet lehetőséget most az új párt bejegyzése – vélekedett.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elmaradt a döntés Románia schengeni csatlakozásáról
Bizonytalan ideig halasztódik Románia és Bulgária csatlakozása a belső uniós határok megszűnése nyomán létre jött schengeni övezethez, miután a lengyel EU-elnökség az előre bejelentett holland és finn vétó miatt nem is bocsátotta szavazásra az Európai Unió belügyi és igazságügyi bizottságában a kétlépcsős csatlakozásról szóló kompromisszumos tervet. Az európai uniós belügyminisztereknek az EU belügyi és igazságügyi bizottságának csütörtöki, brüsszeli ülésén kellett volna dönteniük a schengeni bővítés kérdésében. Azonban Hollandia és Finnország korábban jelezte, hogy nem támogatja a két ország felvételét, mivel nem tartják megbízhatónak a külső határok védelmét, és a korrupcióellenes küzdelem hatékonyságát is megkérdőjelezik.
Miután a belügyminiszteri értekezleten a 22 tagállam belügyminiszterei ismertették álláspontjukat, a tanácskozást felfüggesztették, és a tagállamok EU-nagykövetei folytatták az egyeztetést arról a kompromisszumos tervről, amelyet a lengyel EU-elnökség dolgozott ki, és amelynek értelmében két lépcsőben történne meg a bővítés: először csak a légi és a vízi határátkelőkön oldanák fel a határellenőrzést, a szárazföldi határok ügyében pedig csak jövőre döntenének.
Az EU soros lengyel elnöksége bejelentette: két állam – Hollandia és Finnország – lehetetlenné tette a döntést Románia és Bulgária schengeni csatlakozása tekintetében. „Ígéretszegés történt”, mivel a két tagjelölt állam uniós csatlakozása alkalmával ígéretet kapott arra, hogy a feltételek teljesítése esetén tagjai lesznek a Schengen-övezetnek.
„Ennek alapján pedig szomorú következtetést kell levonnunk a tagállamok közti kölcsönös bizalom tekintetében” – nyilatkozta csütörtökön Brüsszelben Jerzy Miller lengyel belügyminiszter. „Április óta tudjuk, hogy a két állam teljesítette a csatlakozási feltételeket. Az uniós csatlakozásuk alkalmával Romániának és Bulgáriának tett ígéretet nem sikerült betartani” – tette hozzá a lengyel miniszter.
Hollandia és Finnország már a tanácskozás előtt megismételte csütörtökön: egyelőre nem támogatja, hogy Románia és Bulgária csatlakozhasson a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez.
A tanácskozására érkező Gerd Leers holland bevándorlási és menedékjogi miniszter újságíróknak azt mondta: Hága elismeri, hogy a két ország határvédelme technikai értelemben felkészült a csatlakozásra, de ezen túlmutató bizalomra is szükség lenne: arra, hogy száz százalék biztonsággal meg tudják állapítani, a két szóban forgó ország mindent megtesz a korrupció és a szervezett bűnözés ellen. Leers szerint jelenleg nem ez a helyzet, így Hollandia nem támogatja azt a kompromisszumos elképzelést, hogy idén ősszel csupán a vízi és a légi kikötőkben töröljék el a határellenőrzést, a szárazföldi átkelőkről pedig csak jövőre döntsenek.
A zárt ajtók mögött folyó megbeszélésről később diplomatáktól az szivárgott ki, hogy Hollandia mellett Finnország is elutasította a két ország idén márciusi csatlakozását megtorpedózó franciák és a németek által elfogadhatónak gondolt kompromisszumos javaslatot.
Az uniós tagállamok zöme egyébként a bővítés mellett foglalt állást: Wilfried Martens, a konzervatív alakulatokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) elnöke, aki a néppát háromnapos nyári egyetemére érkezett Bukarestbe csütörtökön, biztosította az őt fogadó Emil Boc miniszterelnököt arról, hogy az EPP-tag belügyminiszterek – a hollandon kívül – támogatják a két ország schengeni csatlakozását. Martens közölte, a többi EPP-s miniszter megpróbálja meggyőzni holland kollégáját a román ésa bolgár csatlakozás szükségességéről.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, aki szintén találkozott Martensszel, kifejtette, nehéz elfogadni, hogy újabb feltételeket szabnak Románia számára, amikor a csatlakozás technikai felktételeit már teljesítette. Szerinte a baj forrása Hollandián belül található, az ottani belpolitikában.
Mint ismeretes, a hivatalos román álláspont az, hogy a holland ellenkezés a hágai kormánykoalícióban részt vevő euroszkeptikus Szabadságpárt ellenkezésének tudható be.
Traian Băsescu román államfő az ügy kapcsán elmondta: amennyiben Hollandia fenntartja elutasító álláspontját, Románia az Európai Tanács októberi ülésén napirendre kívánja tűzetni a bővítés kérdését.
A bukaresti belügyminisztérium schengeni osztályának vezetője, Marian Tutilescu ugyanakkor azt mondta: nem kizárt az sem, hogy Románia az európai bírósághoz fordul a vétó miatt.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Értelmet találni a szenvedésben is
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)

Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)

Még mindig nem vonták felelősségre a Tőkés meggyilkolására bujtogató újságírót
Egyelőre semmiféle döntés nem született Tőkés László európai parlamenti alelnöknek a Ştefan cel Mare című román nyelvű kiadvány főszerkesztője, Mihai Florin Nahorniac újságíró ellen májusban benyújtott panasza kapcsán. Tőkés szombati, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a fővárosi törvényszék melletti ügyészségen és az Országos Diszkrimináció ellenes Tanácsnál (CNCD) jelentette fel a Román Vasúti Társaság (CFR) vonatain terjesztett Ştefan cel Mare című lap igazgató-főszerkesztőjét, volt államelnökjelöltet.
lapban Florin Bucovineanul néven aláírt, május elején megjelent cikkében a szerző „szerencsétlen bozgornak” nevezi Tőkést, majd az EP-alelnök meggyilkolására buzdítja olvasóit, az írás végén feltéve a kérdést: „Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót röpítene ennek a hazaárulónak a fejébe?” „Úgy látszik, hogy nagyon nehéz döntés előtt állnak, és nem egyértelmű, hogy a fejbe repített golyó a meggyilkolás szinonimája lenne” – jegyezte meg Kincses Előd, Tőkés ügyvédje. Emlékeztetett: az Asztalos Csaba által vezetett diszkriminációellenes tanács eddig két ízben ült össze a Nahorniac-ügyben. Érdemben viszont csak egyszer tárgyalt, ugyanis az első terminusra nem tudta beidézni az inkriminált lap főszerkesztőjét. A második, szeptember 13-ai meghallgatáson a tartalékos tábornok Mihai Florin Nahorniac azzal védekezett, hogy egy ügyben nem folyhat két eljárás ellene, az ügyészségen és a diszkriminációellenes tanácsnál is. A testület tagjai elmagyarázták, hogy a két eljárás egymástól teljesen független.
Nemzetközi fórumokhoz fordulnának
Tőkés László védelmében ismét megszólalt Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki nem sokkal a botrány kitörése után is hallatta szavát. A magyarországi legfelsőbb bíróság volt elnöke úgy véli, hogy a Kárpát-medencében 2011-ben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások közül kétségtelenül a Nahorniac „felhívása” bizonyul a legsúlyosabbnak. A tanács még a nyár elején különböző romániai, magyarországi és nemzetközi fórumokhoz fordult, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy az EP alelnöke szülőhazájában, az Unió egyik országában milyen veszélynek van kitéve. „Ismét a nyilvánossághoz fordulunk, mert meggyőződésem, hogy a románok is elítélik a gyilkosságra való felbujtást” – jelentette ki a hétvégén Marosvásárhelyen Lomnici. Kérdésünkre, hogy a sajtóüzeneteken túl, az emberi jogok és emberi méltóság védelmezésére alakult civil szervezet kíván-e konkrétabb lépéseket tenni, a tanács elnöke elmondta, hogy előbb megvárják az ügyészség és a CNCD eljárásának lezárását. „Amennyiben ezek eredménytelenek, akkor közvetlen módon az európai országok államelnökeihez fordulunk” – szögezte le a Krónikának Lomnici Zoltán
Mihai Florin Nahorniac, akit telefonon értünk el, nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, s csak annyit kiabált a kagylóba, hogy „ne kérdezzen semmit, menjen az ördögbe, és hagyjon, mert én Lengyelországban vagyok”.
MOGYE: bírósági pert kezdeményeznek
A sajtótájékoztatón továbbá Kincses Előd rámutatott, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) legfőbb döntéshozó szerve nem tartja tiszteletben a demokratikus elveket, nem veszi figyelembe az új tanügyi törvény rendelkezéseit, miszerint a multikulturális egyetemeken önálló tagozatoknak kell létrejönniük az oktatás nyelve szerint, és elutasította a magyar tagozat létrehozását a nyár elején elfogadott egyetemi chartájában. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy míg a román és magyar diákok fele-fele arányban tanulnak az intézményben, annak szenátusában kétharmados a román többség. Kincses Előd ezzel kapcsolatban elmondta: közigazgatási eljárás keretében panaszt nyújtott be a MOGYE szenátusa ellen a magyar intézetek létrejöttének akadályozása miatt. Panasszal fordult az oktatásügyi minisztériumhoz is, akárcsak Markó Bélához, az oktatásért felelős miniszterelnök-helyetteshez. Az ügyvéd ismételten jelezte: ha panaszának nem lesz hatása, illetve nem vonják vissza, és nem dolgozzák át a chartát, a közigazgatási bíróságon keres jogorvoslatot.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) pénteken kiadott közleményében leszögezi: Románia magyar anyanyelvű lakosságának szüksége van a magyar nyelven képzett orvosokra és gyógyszerészekre, ezért a magyar kormány illetékes szerveinek figyelmét is felhívják a diszkriminációs ügyre. Emellett a négy magyarországi orvos- és gyógyszerészképző egyetem vezetőit is felkérik, hogy adjanak meg minden segítséget a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés teljes körűvé tételéhez Marosvásárhelyen. (Tőkés: van igény az együttműködésre. A romániai magyarság az együttműködést akarja, ezért demokratikus összefogásra van szükség a „kizárólagos posztkommunista pártegységgel” szemben – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, utalva ezzel az RMDSZ más erdélyi magyar politikai erőkhöz való viszonyulására. „Az RMDSZ pártegységben gondolkodik, mi viszont nemzeti egységben, a párt csak eszköz, nem öncél” – hangsúlyozta a politikus, aki szerint, ha az RMDSZ nem ül le tárgyalni az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) és a Magyar Polgári Párttal (MPP), kockára teszi a magyarság zámarányának megfelelő parlamenti képviseletét. Rámutatott: szerencsére az RMDSZ-en belül nem mindenki „kizárólagos és elutasító”, így van esély az Erdélyi Magyar Együttműködési Fórum munkájának a felújítására.)
Krónika (Kolozsvár)

Borbély: A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani – Kisebbségpolitikai áttörésre van szükség Erdélyben
Az erdélyi magyarság körében nem lehet sikeres az olyan politika, amely nem tűz ki távlati célokat, mint amilyen az autonómia; kormányzati szerepvállalással lehet ugyan apró-cseprő engedményeket kicsikarni, de most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben – fejtette ki az MTI-nek adott interjújában Borbély Zsolt Attila politológus.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségi tagja, aki egyike az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását kezdeményező kilenceknek, az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett: 1990-ben még egymillió magyar szavazó járult az urnákhoz, ma csupán mintegy négyszázezerre lehet számítani. Sokan csalódtak a politikában, és ez részben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tevékenységének az eredménytelenségéből fakad – vélte a politológus.
A most bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt arra törekszik, hogy visszahozza az urnákhoz azokat az embereket, akik elfordultak a politikától, vagy akik most már román pártokra szavaznak. „Egy olyan ember, mint Tőkés László, aki az elmúlt több mint két évtizedben mindvégig következetesen ugyanazt mondta, alkalmas lehet arra, hogy megszólítsa azokat, akiket az RMDSZ az elmúlt esztendőkben elveszített” – mondta Borbély. Emlékeztetett: a 2007-es európai parlamenti választásokon Tőkés László egymaga több szavazatot kapott Székelyföldön, mint az RMDSZ. Akkor mind a szövetség, mind Tőkés bejutott az EP-be, vagyis a verseny mozgósította a választókat.
„Távlatok nélkül nem lehet politizálni”
Az emberek kiábrándultságát meghatározta az is, hogy a rendszerváltás Közép-Európa egészében nem váltotta be az emberek nagy tömegeinek a reményeit. Bár a struktúrákat demokratizálták, a társadalom jelentős része számára nem sikerült jobb életkörülményeket biztosítani. „Távlatok nélkül nem lehet politizálni, nincs esély a választók mozgósítására, ha nem mondjuk meg az embereknek, hogy mi az, ami évszázados távlatban szavatolhatja közösségi megmaradásukat” – szögezte le a politológus.
Az RMDSZ kezdetben azt ígérte, hogy élhető létkörülményeket biztosít az erdélyi magyarságnak, olyan létkeretet, amely a távlati megmaradást szavatolja, ez pedig csak az autonómia lehet – állapította meg. Emlékeztetett arra, hogy 1993-ban az akkor még egységes RMDSZ brassói kongresszusa elfogadott egy programot, amely kötelezte a szervezetet, hogy az autonómia megvalósítása érdekében tegyen meg minden olyan lépést, amely nem ütközik a romániai jogi szabályozásba. A kilencvenes évek elején már látszott, hogy a román politikai elit határozott ellenállást tanúsít minden olyan elképzeléssel szemben, amely garantálná az erdélyi magyarság hosszú távú fennmaradását. Emiatt az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek minden erejével be kellett volna vonnia a nemzetközi erőket problémája megoldásába – mondta az EMNT elnökségi tagja.
Magyar segédlet, Clinton, „tankönyvkommandó”
Csakhogy 1996-tól az RMDSZ kormányra kerülésével lényegében azt üzente a külföldnek: „Kérem, itt belföldön minden rendben van, nincs szükségünk semmiféle segítségre.” Létre is jött a „modellértékű román kisebbségi politika” hazug mítosza, mégpedig magyar segédlettel – fogalmazott Borbély. Ezt több akkori vezető külföldi politikus, így például Bill Clinton el is hitte. A valóság azonban más volt – fűzte hozzá –, hiszen a csángókérdés mindig éles ellentétekkel volt terhes, az autonómia nem jött létre, a gyerekek iskolatáskájában „tankönyvkommandók” kutattak, hogy van-e bennük magyarországi tankönyv.
A kormányra kerülés tehát azzal járt, hogy a szövetség feladta önálló külpolitikáját. Kormányzati szerepvállalással ki lehet ugyan csikarni apró-cseprő engedményeket – mondta –, viszont lehetetlen megvalósítani egy olyan távlati célt, mint amilyen az autonómia. „A szakadékot nem lehet két kis lépéssel átugrani” – szögezte le Borbély Zsolt Attila, aki szerint most kisebbségpolitikai áttörésre van szükség ahhoz, hogy kétszáz év múlva legyen még magyar ember Erdélyben. A magyarság parlamenti képviselete viszont fontos – ismerte el Borbély Zsolt Attila.
Magyar belső választások?
Az MTI-nek arra a kérdésére válaszolva, hogy ennek esélyét nem csökkenti-e a több erdélyi magyar párt választási versengése, emlékeztetett: már 1993-ban elhatározták az RMDSZ említett kongresszusán, hogy a magyar szervezet rendez egy saját népszámlálást a magyarság körében, és az így létrejött nemzeti kataszter szerint megtartják majd az erdélyi „belső választásokat”. Mivel időközben pluralizálódott az erdélyi magyar közélet, az RMDSZ-en belül belső választásokat nem lehet tartani, de magyar belső választásokat lehetne rendezni, ezeken indulhatna a most már létező három párt. Ezek eredménye határozná meg, hogy a romániai parlamenti választásokon egy közös szervezet listáján milyen arányban indulhatnak a politikusok a különböző politikai erők képviseletében.
„A jövő év első felében szervezhetnénk egy belső megméretkezést, annak az eredménye alapján osztanánk el a mandátumokat. De az RMDSZ elzárkózik ettől a versenytől, inkább erőből akarja megoldani a problémákat” – mondta Borbély Zsolt Attila. Az MTI kérdésére válaszolva a politológus megállapította: az erdélyi magyar választóközönség kétségtelenül nem egynemű. Teljesen más annak az embernek a perspektívája, akit a munkahelyén elsősorban románok vesznek körül, a szórványban nagymértékű az asszimiláció. Megint más a helyzet az olyan vegyes közegben, ahol nagyjából fele-fele arányban élnek románok és magyarok, s ahol kiélezettek az etnikai viszonyok (mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen). És megint más az uralkodó szemlélet a tömbmagyar vidékeken, ahol voltaképpen magyar világban érzik magukat az emberek – állapította meg Borbély Zsolt Attila. MNO

Százharmincöt éves Háromszék megye
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

XX. Jubileumi Vándorgyűlés
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (továbbiakban RMKT) véleményem szerint az egyik legtudatosabb magyar civil szervezet hazánkban. Amit az is jelez, hogy évenként különböző helyeken, vándorgyűléseken gyűlnek össze a gazdasági jellegű kérdések átbeszélése érdekében.
A húszadik jubileumi találkozó címének megválasztása: „Iránykeresés a megújuló gazdasági környezetben” tökéletesen jelzi azt a belső vívódást, ami a szervezet vezetőségében létezik. A mondat jelentése: van egy új lehetőségeket felkínáló helyzet, melyet nem tudnunk kellő képen kihasználni. Talán a nagy barát, mely kezdetektől fogva minden szempontból a társaság mellett volt, ennek is köszönhetően minden idők egyik legpotenciálisabb csapatával érkezett erre a 20. jubileumi megbeszélésre. A teljesség igénye nélkül: Dr. Chikán Attila, egyetemi professzor, Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora, Magyarország korábbi gazdasági minisztere, igazgató, Versenyképesség Kutató Központ.
Dr. Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke.
Csanádi András címzetes egyetemi tanár, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa.
Barsiné Pataki Etelka –az EU Duna-stratégiáért felelős kormánybiztosa.
Radetzky Jenő Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Szakáli István Loránd főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztály.
De jelen volt több egyetemi tanár is, akik különböző egyetemeken tanítanak. Talán ennek is köszönhető, a
Babeş- Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar gesztusa, mely az új épületének néhány termét bocsátotta a Társaság rendelkezésére, ahol minden feltétel a lehető legmodernebb volt.
Szeptember 23.-án pénteken délután az A 1 teremben elhangozott köszöntő beszédekben felelevenedtek az elmúlt 20 évnek mind azok szép oldalai, mind azok a komoly erőfeszítései, melyeket megtettek annak érdekében, hogy a Közgazdász Társaság megalakuljon, valamint azok a hatalmas befektetett munkák, melyek valamiféle képen megmozdítsák az intézmény elég nehezen meginduló gépezetét.
Ebben a szakaszban minden felszólaló igyekezett a szépre emlékezni. Talán dr. Chikán Attila volt a legőszintébb, amikor arra emlékeztetett, mekkora önfeláldozó munka folyt hétvégeken, amikor 16 órányi előadást is tartottak egy- egy helységben, ahol nagyszámú érdeklődő összegyűlt. Nem egy ilyen eseményen jelen voltam, és állíthatom hihetetlenül érdekes, és főleg tanulságos, megszívlelendő szövegek hangzottak el.
Ha nehezen is, de végül is megszületett az, amire ma már büszkén gondolhatnak azok, akik annak idején tolták azt a szekeret, melyet a kátyúból igyekeztek kihúzni. A felelevenített események történelmileg visszafordíthatatlanul megtörténtek, és ennek a hatása ma is érződik.
A XX. vándorgyűlést a múlt ismeretében csak Kolozsváron lehetett megtartani, mert annak idején, az RMKT pont Kolozsváron alakult meg. Köszönhetően annak, hogy itt élt, tanított dr. Kerekes Jenő professzor, aki már a Bolyai Tudományegyetemen is professzor volt. Itt buzogott az a szellemi háttér, mely biztosíthatta az újonnan alakult Romániai Magyar Közgazdász Társaság megfelelő működését. Az sem volt véletlen, hogy dr. Kerekes Jenő az elnöki tisztséget 10 éven keresztül példásan töltötte be. Ugyanakkor Kolozsváron található a szervezet székhelye is. Kolozsvár gazdasági szempontból akár Erdély fővárosának is tekinthető.
A Plenáris előadások az Aula díszteremben folytak.
Dr. Chikán Attila egyetemi professzor: A közép-kelet európai gazdaságok az új globális erőtérben című előadásában felhívta a figyelmet arra, a gazdaságnak meghatározó szerepe, van bármilyen erőtérben.
A rendszer-változás után, gyorsabb előrehaladást lehetett volna megvalósítani. Azok a vállalkozók, akik elindították a piacgazdaság követelményeit figyelembe vevő tevékenységüket, nagyon sok nehézségbe ütköztek.
Olyan történelmi megnyilvánulásról van szó, melyet a világon, sehol nem próbáltak megvalósítani. Ismervén az eredményeket, előre kell nézni. Ebben az időszakban voltak kicsi és nagy hibák is.
Közben mind Magyarországon, mind Romániában sok minden megváltozott. De elindult egy olyan folyamat, melyet történelmi értelemben nem lehet visszafordítani.
A civil szférának fontos szerepe van a társadalomban. AZ RMKT mint civil szervezet sokat fejlődött. A felvetődő kérdésekre megalapozott válaszokat kell találni. Ennek értelmében megfelelő döntéseket hozni. A vándorgyűlés a civil szféra nagy eseménye. Sokat segíthet abban, hogy pontos és fontos vélemények fogalmazódjanak meg, melyek segítsék az előrehaladást. A kapcsolattartásnak és az egységnek fontos súlya van.
Dr. Kovács Árpád Válságkezelési stratégiák az EU tagországaiban címmel értekezett. A világgazdaság fejlődésével kapcsolatban megállapította: az országok fejlődési üteme viszonylag alacsony lesz. Ami a Kelet- Európai országokat illeti, 2-3 százalékos növekedés valósulhat meg. Az állami tartozások nagyon nehéz helyzetet teremtettek. Az eladósodás problémáját meg kell oldani. A felvett kölcsönöket valamikor ki kell fizetni. Az állam szerepével kapcsolatban kifejti, milyen helyzetben, lehet beavatkozó szerepe. A játékszabályokat be kell tartani. Utalt az arab országok hatására, melynek következtében a világgazdaság sodródik. Emiatt különböző országok belső viszonyai is mások. Ennek következtében különböző típusokba sorolják az országokat.
Mihail Ion Raiffeisen Asset Management ügyvezető igazgatója „Románia fejlődési perspektívája” („Perspectivele creşterii economice în România”) címmel tartotta előadását. Többek között elmondta: a belső igények behatárolják az ország fejlődését. Melyet az idegen tőke kihasznált. Szerinte az eljövendő két évben szerény életfeltételek javulása várható.
Rachel Sargent ügyvezető partner „A fúziók és felvásárlások áttekintése Romániában” című előadása során kiemelte: fúziók és felvásárlások, mint üzletfejlesztési stratégia részei. Lényegében a szakmát jól ismerő személyek mennyiben tudnak az üzleti élet román dzsungelében eligazodni. Melyek azok a lehetőségek, melyeket ismerve, eredményesen tudnak tevékenykedni.
Kolumbán Gábor, közgazdász- mérnök, óraadó tanár „A közösségi vállalkozások szerepe a vidékfejlesztésben” előadásának, székely szellemességgel fűszerezve, valóság története a hallgatóságot lebilincselte. Kiderült, mit is tehet az egyén, ha van egy darabka földje, és azon egy pár gyümölcsfája. Melyek azok a zegzugos utak, amiket meg kell kapni ahhoz, hogy valamicske pénzre tudjon szert tenni. Az előadás lényege: mindennek van hazánkban megoldási lehetősége, ha képes vagy nemcsak a te fejed szerint gondolkodni.
Az ünnepi vándorgyűlés szakosztályokban folytatódott.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Közlemény – Az EP támogatja Tőkés László jelentését
Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője fogalmazta meg annak idején, hogy az Unió országainak felvirágzása érdekében „több Európára” van szükség.
A magyar EU-elnökség nevében Orbán Viktor miniszterelnök az „erős Európa” eszményét és programját hirdette meg.
A lengyel EU-elnökség beköszönése alkalmával mondott parlamenti beszédében Bronislaw Komorowski államelnök szintén a „több Európa” kívánalmát és követelményét hangsúlyozta a kontinensünkre nehezedő, egyre súlyosbodó gazdasági-pénzügyi válság leküzdése érdekében.
Sokak véleménye megegyezik abban, hogy Európa sokrétű válságának hátterében alapvetően egy általános erkölcsi válság húzódik meg. Az Európai Unió és az európai egyházak vezetőinek idei 7. csúcstalálkozóján többen is rámutattak erre, és a Lisszaboni Szerződés előirányzatának értelmében kialakítandó európai–egyházi párbeszéd keretében európai társadalmaink morális válságának a gyógyítása céljából sürgették az egyházi szféra és a politikum eddiginél is szorosabb együttműködését.
Múlt héten, 2011. szeptember 20-án, a lengyel EU-elnökség hivatalba lépése alkalmából, André-Joseph Leonard belga érsekprímás, André Dupuy brüsszeli apostoli nuncius, Stanislaw Gadecki poznani érsek és Adrianus Herman van Luyn, az Európai Közösség Püspöki Konferencia Bizottságának (COMECE) elnöke, valamint Piotr Mazurkiewicz, a COMECE főtitkára részvételével és közös szolgálatával európai ünnepi misét tartottak a brüsszeli Saint Michel et Gudule katedrálisban. A rendkívüli, hagyományteremtő alkalom immár harmadik abban a sorban, melynek rendjén 2010 szeptemberében a belgiumi EU-elnökség, ez év júniusában pedig a magyar elnökség szentelte meg féléves-féléves működését, Isten nevének segítségül hívásával.
Tőkés László alelnök az Európai Parlament képviseletében tartott beszédet a magyar ünnepség alkalmával; a lengyel misén, majd a lengyel nagykövetség által rendezett fogadáson pedig meghívottként vett részt. Az EP vallási ügyekért felelős alelnökeként erdélyi képviselőnk az általa már kezdetben meghirdetett „Keresztény Európát” program részének tekinti az európai egyházi együttműködés, valamint az európai–egyházi párbeszéd terén kifejtett tevékenységét. Meggyőződése szerint kontinensünk válságának „kezeléséhez” és erkölcsi megújulásához, valamint a „több” és „erősebb” Európa kiépítéséhez az egyházak hozzájárulása elengedhetetlenül szükséges.
Hosszan tartó előkészítő munka nyomán, 2011. szeptember 26-án, az Európai Parlament Elnökségének ülésén ebben az értelemben került sor az egyházakkal és a világnézeti szervezetekkel folytatandó párbeszéd kérdésének megvitatására, melynek intézményes bevezetését a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye írja elő.
A Tőkés László által előterjesztett dokumentum az Európai Parlament és az egyházi, valamint szekuláris szervezetekkel beindult intézményes párbeszéd eddigi tanulságai és következtetései alapján tesz javaslatot ennek folytatására és elmélyítésére. Erdélyi képviselőnk ahhoz kérte a Büro felhatalmazását, hogy konkrét és strukturált formában alakítsák ki a rendszeres, átlátható és kiegyensúlyozott párbeszéd intézményes hátterét és kereteit.
„Az 1989-ben elkezdődött kelet-közép-európai rendszerváltás nyomán – püspöki minőségemben – magam is cselekvő részese lettem az ökumenikus világmozgalomnak, ezen belül pedig a megosztott Európa egységesülését szolgáló kelet–nyugati egyházi párbeszédnek” – mondta az alelnök, majd hozzátette, hogy az akkor szerzett gyakorlat és tapasztalat az európai–egyházi párbeszéd terén is jól kamatoztatható.
Miguel Angel Martinez Martinez szocialista alelnök, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou néppárti alelnök, Jim Higgins néppárti jegyző és Isabelle Durant, a zöldek alelnöke hozzászólásaikban elismerésüket fejezték ki az elhangzott jelentés iránt, és javaslataikkal támogatták a dialógus-tervezet megvalósítását.
A napirendi tárgy megvitatását lezárva, Jerzy Buzek elnök is megköszönte erdélyi képviselőnk munkáját, kitérve arra, hogy alelnöktársával együtt miképpen vett részt a párbeszéd magas szintű fórumain. A Büro egyhangúan elfogadta az előterjesztést, és felhatalmazást adott a párbeszéd rendszerének kialakítására.
Strasbourg, 2011. szeptember 27.
Tőkés László
EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megújult a gyulafehérvári székesegyház szentélye
Ünnepi szentmise keretében adtak hálát a gyulafehérvári katolikus hívek a középkori székesegyház 18. század közepén átalakított szentélyének restaurálási munkálatainak befejezéséért tegnap. Szent Mihálynak, a főegyházmegye és a gyulafehérvári székesegyház védőszentjének napján ünnepi szentmise keretében áldotta meg a katedrális felújított szentélyét Jakubinyi György érsek.
A Gyulafehérvári Érsekség és Erdély egyik legjelentősebb műemlékének felújítási költségeit a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium biztosította, a restaurálás több szakember összehangolt munkáját igényelte. A szentélynél kivitelezett felújítási munkálatok értéke 3,4 millió lej. A felújítás alkalmával a figurális díszű románkori főpárkány, valamint a támpillérek fölött beépített románkori domborműveknek a restaurálására és azok másolatának elkészítésére is sor került. Továbbá a románkori kórusrész károsodott bordájának tartószerkezeti megerősítése, a románkori boltozat megerősítése, a mérműves ablakok restaurálása is elkészült. Az 1970-es években kivitelezett ablakok megroggyantak. Ez alkalommal az ablakok a bucnis üvegek felhasználásával, védőüveggel ellátva, kisebb táblákba osztva készültek Egri István kolozsvári képzőművész műhelyében. A szentély régészeti ásatását Dana Marcu régész végezte.
Még hátravan a szentély kivilágítása, a Déli-torony belső felújítása, ahova kiállítóteret terveznek illetve lehetővé válik a harangok megtekintése is, elvégzendő feladat továbbá a déli homlokzat és a déli fejedelmi kapu restaurálása. Szabadság (Kolozsvár)

Kultúra, abbahagyhatatlanul
Nagy Miklós Kund műkritikus, szerkesztő úgy véli, a művelődésszervezés terén hiányzik a megfelelő utánpótlás
Beszélgetőtársunk elismert marosvásárhelyi művelődésszervező, képzőművészeti kismonográfiák szerzője, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók házigazdája, több mint húsz éve szerkesztője a napokban ezredik lapszámához érkezett Múzsának, a három éve általa főszerkesztett Népújság napilap hétvégi kulturális mellékletének. A művelődéssel való aktív foglalatosságnak nincs határa, vallja interjúalanyunk. Ennek jegyében kérdeztük őt.
Sokfelé elkötelezett, elfoglalt ember. Hogyan győzi egyszerre mindezt?
– Egyfelől időbeosztás kérdése: az ember úgy tudja időzíteni és beosztani a feladatait, hogy erre is jut egy kevés, arra is jut egy kicsi, mint a kabaréban, de a helyzet tényleg az, hogy az újságírónak és szerkesztőnek már eleve be van táblázva az élete.
Másfelől esetemben a hobbi, a szenvedély és az érdeklődési kör nagyjából azonos. Újságíróként, korábban rádiósként – még tévéztem is annyit, amennyit lehetett – elsősorban mindig a kulturális jelenségekkel, a művészetekkel, az irodalommal foglalkoztam. Ez tette lehetővé, hogy ugyanakkor bekapcsolódjak a kultúraszervezésbe is, s egy kicsit úgy érezzem magam, hogy hozzászólhatok a művészeti kérdésekhez is. Végtére is olyan ez, mint a mókuskerék, ha az ember egyszer belekerül, roppant nehéz kilépni belőle. Lehet, hogy nem is tud...
Vagy nem is akar esetleg?
– Nem is akarok. Persze, azért az embernek gondolnia kell arra is, hogy az idő telik, és már kellene könnyíteni valamilyen módon. Úgy tűnik, hogy ezt az egész elfoglaltságot, a közszereplést, a kiállításmegnyitókat és az irodalmi esteket lehet könnyedén, flottul csinálni, de azért az ember idegzetét észrevétlenül kikezdi a folyamatos határidőre való dolgozás, mindez tudat alatt növeli a stresszt. Másfelől pedig ezekre a kihívásokra fel is kell készülni.
Én általában mindenütt szabadon szoktam beszélni, mert úgy képzelem, hogy akkor tudom leginkább megszólítani a közönséget, ha szembenézek velük. De nem lehet csak úgy kiállni: mindenből fel kell készülni, még akkor is, ha az embernek már elég nagy rutinja alakult ki az évtizedek folyamán. Miközben a művelődési eseményekhez hozzá kell olvasni, utána kell nézni, eközben én is gazdagodom valamivel. Már csak ezért sem mondok le általában egyetlen felkérést sem.
A képzőművészettel is úgy voltam, hogy 1968-ban rádiósként kezdtem el foglalkozni ezzel, és azóta annyit olvastam a képzőművészetekről, annyi műteremben jártam, művet láttam, olyan sok művészemberrel és művészettörténésszel beszélgettem, hogy az az érzésem, mintha kijártam volna egy halom rangos főiskolát. Az ember folyamatosan gyarapodik valamivel, de ennek ára van: szinte naponta több órát áldozok adatgyűjtésre, eközben nem tudok, mondjuk, a családommal foglalkozni, egy olyan regényt elolvasni, amit nagyon szeretnék, nem sportolhatok, pedig vágyom rá, de közben úgy érzem, hasznomra, épülésemre, örömömre szolgál ez a munka.
Mikor ír?
– Valahogy úgy hozta a sors, hogy a 90-es évek végétől minden évben megjelent egy-két, volt olyan is, hogy három kötetem, ami nem magától készült el. Lehet, hogy szerencsés ember vagyok, elég nagy a munkabírásom. De azok a könyvek például, amelyeket a művészeti kismonográfia-sorozat számára készítek, nagyon megkínoznak.
Ahhoz, hogy ezeket a tanulmányokat megírjam, kisebb barikádot halmozok fel az íróasztalomon. A feleségem aggodalommal nézi, hogy mind több és több tornyosul, és aztán borzasztóan örül, amikor látja, hogy a könyvek apadni kezdenek körülöttem.
Az ön által szerkesztett irodalmi-művészeti melléklet, a Múzsa ezredik lapszámához érkezett.
– Épp írni kezdtem a „vezércikkét”. Ez is egy olyan dolog, amit több mint húsz éve felvállaltunk. Minden lap foglalkozik kultúrával, de mi azt mondtuk, adjunk többet, külön mellékletet, szombatonként, amikor más újság nem jelenik meg. Illúzió lenne azt hinni, hogy minden olvasó kézbe veszi a Múzsát is. Nem, ez tulajdonképpen bizonyos rétegekhez szól, ugyanakkor olyan alkotók számára lehetőség, akik még erőt éreznek magukban arra, hogy ide is írjanak, nagyon kicsi honoráriumért.
A kulturális élet az utóbbi húsz évben annyira gazdag lett és olyan változatos, hogy mindig van amiről beszámolni. Az ezredik számnál elégtételt jelent, hogy sok olyan ember van, aki az első számtól az ezredikig megőrizte a mellékletet és fontos számára. Ahhoz, hogy megjelentessük, a lap anyagi áldozatot hoz, és kérdés, hogy az ezredik után hány jöhet még.
Lapunk az utóbbi két alkalommal kimaradt az anyaországi sajtótámogatásból, ami lényegében nagyon minimális, de már csak biztatásként is jól jönne. Ahonnan elismerést várunk, onnan nem jön, az olvasók viszont nagyon hálásak, megállítanak az utcán vagy telefonálnak, elégedettek a melléklettel. Tehát amíg lehet, folytatjuk.
Ezer lapszámot könnyű vagy nehéz megszerkeszteni?
– Tulajdonképpen a bőség zavarával kellett megküzdenünk. Tekintve, hogy erdélyi kitekintésű a Múzsa, és az anyaországra is figyelünk, a melléklet tartalmas, sosem szűkölködik témában.
Vannak állandó munkatársaink, csak örülhetünk annak, ha olyan szerzőktől kapunk írást, mint Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály vagy kollégám, Bölöni Domokos. Csak néhányat soroltam fel azok közül, akik tényleg színvonalas írásokkal vannak jelen a lapban. Amikor a magyarországiaktól válogatok, akkor is igyekszem a lehető legjobbat adni.
A Bernády Alapítványnál is számos feladat jut önnek.
– Alelnökként ténylegesen hozzá kell járulnom a rendezvényekhez és azok kigondolásához. Elég sok energiámat emészti fel, ugyanis két-három ember vesz részt a szervezésben, mert az elnök, Borbély László, elfoglaltsága miatt nagyon ritkán van itthon. A képző- és fotóművészeti kiállítások dolga hárul rám. Persze, azért ebben segítségeim is vannak, művészembereket kérünk fel arra, hogy részt vegyenek a programok megtervezésében.
Amikor bejön harminc ajánlat, abból közösen válogatunk. És ott vannak az egyéb rendezvényeink, például a Bernády-napok, amit, mint mindig, októberben tartunk most is. Ennek is meg kell tervezni, szervezni a műsorrendjét, ez is részben rám hárul. Sokan mondták már, hagyd abba, öreg, elég. Én ebbe egykor belecsöppentem, és hogyan lépnék ki most, amikor tudom, hogy nincs, aki folytassa. Kevesen maradtunk, és azok a fiatalok, akik pótolhatnák a mi nemzedékünket, sőt, az utánunk következőket is, nem léptek még be vagy hiányoznak.
Három éve főszerkesztője a Népújságnak. Gondolom, ez a legfontosabb.
– Megrögzött újságíró és szerkesztő vagyok, még az a régi fajta zsurnaliszta, aki komolyan veszi a hivatását, és ragaszkodik ehhez. Számomra tehát az a legfontosabb, hogy amit a Népújságnál végzek, az jól menjen. A többit inkább csak úgy, mellékesen csinálom, ez az, ami energiáim nagyon nagy részét felemészti. Viszont ez az, amiből aztán nemsokára ki tudok lépni.
Hisz a többit, a könyvírást, a tárlatbeszámolókat, az egyebeket nincs miért abbahagynom, legfeljebb megritkítom, de a lap élén, ahol a szerkesztés teljes embert követel, egyre nehezebb. Tudom, ennek a lapnak, ha nem is vezetőként, de újságíróként, szerkesztőként a továbbiakban is szüksége lesz rám, de lehet, hogy én azt már nem fogom tudni nyújtani ugyanolyan tetterővel.
Ahogyan a válság mélyül vagy tartósan ugyanúgy érinti a sajtót, ez mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásunkért és azért, hogy érdekes és színvonalas lapot nyújtsunk az olvasóknak, hogy ne morzsolódjanak le. Miközben jól tudjuk, hogy az írott sajtó iránt világszerte egyre kisebb az érdeklődés...
Bármilyen szenvedéllyel is végzi valaki a munkáját, néha csak elfárad, nem?
– És jönnek a családi ultimátumok is, hogy most kész, abba kellene hagyni. Persze, hogy szükségem van pihenésre, vagy lenne. Ilyenkor, ha tehetem, elutazom valahová, messzire, ahol békén hagynak.
Például nagyon jól érzem magam, ha elmehetek a lányomékhoz, az unokáimhoz Dániába. Nem ismerem a nyelvet, egy kisvárosban élnek, teljesen más az élet, lényegében bármivel foglalkozhatom, segítek nekik a ház közül, nyugodtan felülhetek a biciklire és körbekarikázhatom a várost. Egy évben egyszer. Ezenkívül nyaralni megyünk. Ennyire futja, ezért is mondom, hogy ideje lenne szép csendesen abbahagyni.
Nagy Miklós Kund (1943, Nagyenyed)
Román–magyar, majd magyar–francia szakon szerzett tanári diplomát Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A nyárádmenti Szentgericén tanított, majd 1968-tól 1985-ig a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság napilap főszerkesztő-helyettese, Múzsa című heti kulturális mellékletének szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője.
A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány alelnöke. Több tíz kötet (művészmonográfiák, interjúkötetek, albumok stb.) szerzője, társszerzője, elő- vagy utószóírója; legutóbbi munkái közül: Míg a magnó összekapcsolt (Csíkszereda, 2006), Szabó Duci (Kolozsvár, 2007), Bocskay Vince (Csíkszereda, 2008), Galéria a Bernády Házban (Marosvásárhely, 2009), Bandi Kati (Csíkszereda, 2010).
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székelyföld, sorvasztás után fejlesztés
Hét pályázat aláírására érkezett tegnap Sepsiszentgyörgyre Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, a tárcavezető többször hangsúlyozta: az idegenforgalmi fejlesztésekkel és infrastrukturális befektetésekkel azt szeretné elérni, hogy Székelyföld az ország mintaszerű régiójává váljék.
Az elmúlt húsz esztendőben a Hargita és Kovászna megyét sújtó tudatos elsorvasztás után készek mindent megtenni azért, hogy az itt élők szülőföldjükön tudjanak boldogulni. A miniszter asszony a Székelyföld kifejezést többször, tudatosan használta, egyszer sem az "úgynevezett“ szó hozzátoldásával, és a hangsúllyal sem sejtetett idézőjelt. Székelyföldi körútja – tegnap Borszéken járt – második napját a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban kezdte Elena Udrea, onnan átgyalogolt kísérőivel a megyei tanács gyűléstermébe. Beszédében kiemelte, most is, akár minisztersége elején, Székelyföld esélyét a turizmusban látja, tárcája ennek az ágazatnak a kifejlesztésére dolgozott ki stratégiát. Kiemelt fontosságúként a gyógyturizmust említette, de a kiegészítő szolgáltatások is jelentősek, ezért támogatja például Kovásznán a sípálya megépítését, a sugásfürdői befektetéseket, de tervezik a kommandói sikló rendbetételét is. Felemlítette A borvíz útja felélesztését, és dicsérte a népi fürdők rehabilitálására kidolgozott megyei programot. Természetesen, a vendégforgalom fejlesztéséhez szükséges az infrastrukturális befektetés is, utak építése, közművesítés, szociális és sportlétesítmények létrehozatala – tette hozzá. Célja mindezekkel, hogy az elmúlt húsz év során elhanyagolt Székelyföld példaértékű régióvá fejlődjék, ahol az emberek a kornak megfelelő szinten élhetnek – mondta Elena Udrea. "Csodálatos vidék ez, a mi hibánk, ha nem hasznosítjuk mindazt, amit a természet itt alkotott“ – hangsúlyozta. Az elmúlt két év során számos befektetés kezdődött, illetve valósult meg a Székelyföldön, mintegy 400 millió lej értékű pályázat indult be Hargita, és 300 millió lej értékű Kovászna megyében, többnyire európai uniós finanszírozásból. Most pedig, csütörtökön és pénteken a két megyében összesen újabb 130 milliós támogatásról írt alá pályázatokat. Kitért a politikára is: a Boc-kormány olyan jobboldali kabinet, amely a beruházásokba fektetett, az elmúlt fél évben uniós szinten Romániában valósult meg a legtöbb befektetés. Hoztak népszerűtlen intézkedéseket is, de szükség volt rájuk, hogy az ország elkerülhesse a gazdasági összeomlást. "Nem is jön, hogy elhiggyem, mennyi projekt, mennyi fontos dolog valósult meg az elmúlt két évben, pedig sokkal kevesebb pénz állt rendelkezésünkre, mint korábban bármelyik kormánynak“ – zárta beszédét. Az aláírandó szerződéseket Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András polgármester ismertette: a megye egy kisebb, egymillió lej értékű, nyolc turisztikai létesítmény népszerűsítését célzó pályázatot indíthat el, illetve a központi fejlesztési régió legnagyobb értékű, 87 milliós pályázatát, mely a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Megyei Kórház felújításának befejezését teszi lehetővé két éven belül, az összeg egynegyedét orvosi felszerelés vásárlására fordítják. Klárik László megyemenedzser a kórházfelújítás kapcsán statisztikai adatot is ismertetett: a központi fejlesztési régióban Kovászna megye lakossága 8,8 százaléknyi, míg az elnyert pályázatok háromszéki részaránya 14,5 százalék. Sepsiszentgyörgy négy pályázatot írt alá ez alkalommal, az integrált városfejlesztési terv utolsó két részét: tizenhét utca teljes felújítására, illetve a Bene-ház restaurálására, vadászati múzeummá alakítására vonatkozót; a sugásfürdői infrastruktúra korszerűsítésének befejezését és a Néri Szent Fülöp multifunkcionális központ megvalósítását lehetővé tevőt. A négy pályázat összértéke 25 millió lej, fele a város egyévnyi költségvetésének – tette hozzá a polgármester. A hetedik pályázat ismertetésére később került sor, Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester az aláírások előtti pillanatokban nem jutott szóhoz, utólag mondhatta el, hogy egy néhai hőközpontban a sepsiszentgyörgyi vállalkozói inkubátorházhoz hasonló létesítményt hoznak létre uniós pályázatból. A sajtó faggatására Elena Udrea elmondta, miért használja a Székelyföld kifejezést: annál sokkalta súlyosabb gondok vannak az országban, mintsem ilyesmikkel kelljen foglalkozni, ha jobban odafigyelnének a politikusok arra, amiket mondanak, ha a valóban fontos dolgokról beszélnének, semmi sem lenne ennyire bonyolult, mert végső soron az emberek gondjai ugyanazok mindenütt, itt talán egy kicsit nagyobbak az elmúlt húszesztendei tudatos elsorvasztás miatt. "A valós gondokat az álproblémák elé kéne helyezni“ – toldotta meg. A miniszter látogatása a Mihai Viteazul tér megtekintésével folytatódott, majd, a tervezett programtól eltérően, nem a Székely Mikó Kollégiumba mentek, hanem Sugásfürdőre. Ott A borvíz útja programban elkészült kezelőközpontot nézte meg a miniszter asszony, majd a frissen leterített, még gőzölgő aszfalton az üdülőtelep másik részébe sétáltak át, a Görgő Panzióban kávé s kupica szilvapálinka mellett egyeztetett az elöljárókkal leendő programokról.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú – „Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat”
Boldognak tartja magát a 80 éves Uray Zoltán sugárbiológus, tőrvívó
A sugárbiológus, a vívó, az akadémikus, a dzsessz-rajongó, a festészetnek hódoló, a barát – és még mindig hiányos a felsorolás, de ízelítőnek talán elegendő ahhoz, hogy rámutassunk, mennyire sokoldalú. Dr. Uray Zoltán nemzetközi szinten ismert és elismert biológus és olimpikon tőrvívó a múlt héten töltötte életének 80. évét. Tartalmas sportolói és tudós pályafutása érmekben és elismerésekben túl gazdag ahhoz, hogy tükrözni tudjuk eredményeit. A háromnegyed órába sűrített 80 esztendő példamutató, követendő jellemről árulkodik.
– A Református Kollégium tanárai vezették a sportolói és biológusi szakma irányába, vagy kisebb gyermekkorba gyökerezik a kiváló pályafutás?
– Mindenféleképpen hatással voltak rám középiskolai tanáraim. Nem annyira a vívás szempontjából, hanem a szakma szempontjából. Kitűnő tanáraim voltak, akik közül megemlíteném Árkossy Sándor, Szabó József és Szabó Zsigmond tanár urakat – akik megszerettették velem a biológiát és az élettudományok felé irányítottak.
– Egyetemről még szó sincs, és máris kétszeres országos bajnok ifjúsági tőrvívásban. Akkor pillanatnyilag hogyan gondolta: a vívás lesz az élete és csak ezzel foglalkozik, vagy már akkor tudta, hogy a sport mellett a tudomány is legalább ekkora helyet kap?
– Egyelőre tudományról nem volt szó, de a vívással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy a véletlenek az ember életében fantasztikus hatással bírnak. Tudniillik édesapámnak egyik testvére, aki Magyarországon élt és aktív katonatiszt volt, az 1940-es időkben meglátogatott minket és kaptam tőle ajándékba négy vívókardot és két sisakot. Így indultam el a vívói pályán. 11–12 éves voltam, és vívókönyvekből nézegettem, hogy mi az, hogy előrelépés, kitörés, hátralépés, melyek a védések. Kialakult három barátommal egy csapat:
a négy testőr,
így neveztük magunkat, és minden héten kétszer vagy háromszor vívó edzéseket tartottunk. Én voltam D’Artagnan. Aztán a háború után új rendszer indult be és a május 1-jei felvonulások során először láttam életemben a vívókat. Tehát 1946. május 1-jén odamentem a felvonuló vívókhoz, megkérdeztem, hová lehet beiratkozni a vívás tanulása érdekében. Beálltam a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) vívócsoportjába, ahol Ozoray Schenker Lajos tanár úr tanította a vívást. Volt egy ici-pici alapom, de abszolút magánszorgalomból és dilettáns módon. Minden esetre számított az, hogy pár évig „verekedtem” az udvaron a kollegáimmal. Lehet, hogy ennek köszönhetően, lehet, hogy szorgalmamnak vagy a bal kezemnek, esetleg a tehetségemnek köszönhetően, de elég hamar kifutottam, és 1947-ben a román ifjúsági országos bajnokságon már a második helyet foglaltam el, a következő két évben pedig megnyertem a bajnokságot.
– Hogyan sikerült egyeztetni az egyetemet az edzésekkel, versenyekkel?
– Ez egy érdekes és komplikált helyzet az én életemben, ugyanis befejezve a középiskolai tanulmányaimat már elég neves ifi vívó voltam, és bekerültem az országos ifiválogatottba, sőt amikor érettségiztem 18 évesen, már a felnőtt válogatott tagja voltam, mert az 1949-es országos bajnokságon második voltam a felnőttek tőrversenyében. Amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom, hogy komoly anyagi támogatásban részesültem, mint országos válogatott. A kosztom és a zsebpénzem biztosítva volt, sőt az ’50-es évektől kezdve elkezdtünk külföldre járni, tehát a vívás komoly anyagi alapot biztosított számomra ahhoz, hogy továbbtanulhassak. Az első lépéseket Marosvásárhelyen tettem meg, ott felvételiztem az orvosi egyetemre, 1950-ben. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, 9-en felüli átlaggal vettek fel. De sajnos abban az évben jött egy törvény, hogy a kulák és a kisiparos gyerekeket minimális számban lehet felvenni. Ehhez az én médiám nem volt elégséges, tehát egy hónap után eltanácsoltak az egyetemről. Nagyon szomorú élmény, azt hiszem, életem egyik legnagyobb csalódása volt.
Hazajöttem Kolozsvárra, itt az egyetemi klub nagy örömmel fogadott és a klub vezetőinek segítségével bekerültem a Bolyai Egyetem biológia szakára. Így lettem biológus. Az 1952-es olimpiáig az edzéssel és a tanulással nem volt probléma, mert általában rövid edzőtáborokat szerveztek. A problémák akkor jöttek, amikor közeledett a helsinki olimpia. Helsinkire fél évet készültünk: januárban bevonultunk a bukaresti edzőtáborba, ott voltunk majdnem augusztusig, az olimpia kezdéséig. Így januártól szeptember 1-ig hiányoztam, és ez már nagyon sok volt. De ekkor ismét közbejött valami: az olimpián a tőrcsapatban kellett volna szerepelnem – mivelhogy második voltam az olimpiai selejtezős versenyeken –, ennek ellenére tőrcsapatba csak tartalékosnak tettek be, és elindítottak párbajtőrben, ami nem az én fegyverem. Talán vigasztalásképpen az olimpia után egyszer csak megjelent Kolozsváron egy illető a minisztériumból, és elmondta, hogy számítanak rám, mint sportolóra, és ha van valami problémám, mondjam el, mert segítenek. Anyagilag és szakmailag is. Én akkor azt mondtam, hogy orvosira szeretnék menni. Az illető elvitt az orvosi egyetem rektorához, és megkérdezte a rektor úr, hogy hányadévre akarok beiratkozni. Két évet végeztem el a biológián, és elég sok közös vizsgánk volt az első éven az orvosis hallgatókkal, ezért másodévre iratkoztam. Felvettek, ami életem álma volt. Ekkor aztán megkezdődött az igazi probléma a tanulás és a sportolás között.
Tudniillik, olimpiai és országos válogatottként már keményen kellett edzeni, viszont az orvosin román nyelven keményen kellett tanulni! Nagy nehezen letettem a másodévet, jött a harmadév, jött a római világbajnokság, megint kezdődött elölről a hathónapos edzőtábor Bukarestben. Ebbe beletört a bicskám. Nem tudtam letenni a harmadéves vizsgáimat, és beláttam azt, hogy vagy abbahagyom a vívást – ami egzisztencia szempontjából nagy csapás lett volna számomra –, vagy abbahagyom az orvosit. Úgyhogy visszamentem a biológiára, harmadévre. Akkor elvégeztem a harmadévet, majd a negyedévet színjelessel, és szinte azonnal következett egy újabb edzőtábor. Az államvizsgámat el is kellett halasztani. A lengyelországi ifjúsági világfesztiválra készültem, amelyen mondhatni világbajnoki erősségű mezőny volt. Ott az ötödik lettem.
– 1955-ben befejezi a felsőfokú tanulmányait, majd biológusként helyezkedik el a Kolozs Megyei Kórház Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumában. Mi volt itt a feladata?
– Ahogy befejeztem 1955-ben a biológiát, még néhány évig vívással foglalkoztam. ’56-ig voltam aktív tagja a válogatottnak. 1956–57-ben már komolyan gondoltam arra, hogy a vívókarrieremet abba kell hagynom, és meg kell alapoznom a szakmai karrieremet. Megalakult közben a Dinamónak a vívószakosztálya, és áthívtak oda. Versenyeztem és az ifi csoportot vezettem, a Tânărul dinamovistet. Közöttük volt Habala Péter is, Kolozsvár jelenlegi vívómestere. Miután 2–3 évet vívómestereskedtem, akkor egy óriási lehetőség állt elém. Szintén egy vívással nagyon szimpatizáló orvos barátom vitt el leendő professzoromhoz, Holán Tibor radiológus professzorhoz, aki megalapította Kolozsváron a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumot. Az első években kevesen voltunk: Holán professzor, Szántay János, aki szintén országos válogatott és olimpikon kardvívó volt, és én. Holán Tibor egy évet töltött Párizsban, hogy tanulja a mesterséget, Szántay és én is – amikor időnk volt a szabadságunk alatt – Budapesten tartózkodtunk, hol az Országos Onkológiai Intézetben, hol pedig az Országos Sugárbiológiai Intézetben. Onnan hoztuk haza az új tudományos technikákat, metódusokat. Ez a mesterség az ’50-es években indult Európa szerte, mi is megalakítottuk az első ilyen laboratóriumot, amely nagyon szépen fejlődött tovább, lassan 10–15 dolgozója lett, és jó néhány év után még nemzetközi szinten is komoly eredményeket elérő laboratóriummá nőtte ki magát.
– 1960-ban visszavonul az aktív sportolástól, és a bukaresti Atomfizikai Intézetben posztgraduális képzésbe vág. A fővárosi képzés miatt tette le a fegyvert, vagy fordítva: már nem jelentette azt a vívás, mint tíz évvel korábban, és másra vágyott?
Ahogy teltek az évek, a szakmai követelmények mind nagyobbak és nagyobbak lettek. 1960-ban behívtak az országos válogatóba, Párizsban volt a vb. Amikor ezt bejelentettem a főnökömnek, a legkomolyabban azt mondta: Zoli, vagy vívsz, vagy tanulsz a szakmában és kutató lesz belőled. Választanod kell a kettő közül, mert ezt összehangolni nem lehet!
Már akkor is jó pár példát láttam arra, hogy a sportkarrierüket – egy-egy szerencsétlenség miatt néha kényszerből – abbahagyó élsportolók, minden segítség nélkül, az utcán maradtak. Öt percet sem gondolkoztam azon, hogy mit válasszak: a szakmát választottam.
– 1965-ben újabb mérföldkőhöz érkezik: elkezdi a doktori képzést az Állatélettani Tanszéken, majd öt év múlva doktorál sugárvédő és terápiás anyagok témájában. Hogyan esett a választás a sugárbiológiára?
– 1965-ben már úgy éreztem, hogy megpróbálhatom a doktorátust. Nagyon jó lehetőségeim voltak, tudniillik Tora akadémikus – a Babeş–Bolyai Tudományegyetem állatélettani tanára – szimpatizált a sugárbiológiával, és neki is volt egy kis besugárzó készüléke. Tehát szeretettel és barátsággal fogadott. A témaválasztáshoz nagyban hozzájárult az, hogy az akkori időkben volt egy félkatonai vagy egészen katonai részleg, amely a sugárvédelemmel foglalkozott. Ennek a vezetője felkereste a professzoromat, és együttműködést ajánlott neki, hogy a laboratóriumból nem foglalkozna-e valaki sugárvédő anyagokkal. A főnök megkérdezte tőlem, van-e hozzá kedvem, én pedig nagy kedvvel kaptam rá a témára, mert ez saját kutatási vonalam lehetett.
Lehetőséget adott arra, hogy ne csak másod-, harmadkéz legyek orvosi problémákban, hanem mint biológus önálló témát vigyek tovább. Elindultam dokumentálódni. A budapesti Joliot Curie Országos Sugárbiológiai Intézet emberei (Várterész, Sztanik és Köteles professzor) fantasztikus segítséget nyújtottak számomra. Lefénymásolhattam és hazahozhattam a legújabb sugárbiológiai könyveket – e nélkül nem hiszem, hogy sikerült volna. Országszerte – Jászvásárról, Bukarestből – jöttek hozzánk, hogy tanítsuk meg őket Budapestről behozott metodikákra.
– A doktori disszertáció sikeres megvédését követően egy évet Stockholmban tölt a Karolinska intézetben, a Rákellenes Világszövetség ösztöndíjasaként, majd 1974-ben ugyanitt vendégkutató sugárbiológia terén. De Freiburgban, majd a rendszerváltást követően Magyarországon is vendégkutató. Az 1989 előtti külföldi tudományos kiutazások során ütközött netán akadályokba?
Hát ezek nem mentem valami simán. Az igazgatóm, Ion Chiricuţă professzor engedelmével pályáztam az Eleanor Roosevelt onkológiai ösztöndíjra, amelyet minden évben húsz kutató kapott meg világszinten. Hatvanan versenyvizsgáztunk, én bekerültem az első húszba. Legalább 10–11 hónapba került, ameddig megkaptam az útlevelemet. Végső elkeseredésemben Bukarestben az Akadémián, egyetemeken mindenkitől kértem segítséget, és a végén aztán sikerült meggyőzni az egészségügyi minisztert arról, hogy megkaphassam az útlevelemet. Az ösztöndíj egy évre szólt. Nagyon sokat számított olyan szempontból, hogy úgy éreztem, egy az egyben egyenlő vagyok a svéd kollégákkal, tehát egyáltalán nem volt kisebbségi érzésem velük szemben. A baj ott kezdődött, hogy semmi egyéni ötletemet nem lehetett megvalósítani. Ráállítottak egy témára: az oxigén-effektus a sugárbiológiában. Sejteket kellett besugarazni különböző koncentrációjú oxigénbe, és a kromoszóma-aberrációk révén meghatározni az oxigénhatást. Ezt csináltam egy éven keresztül. Ezt mi, kutatók favágásnak nevezzük. De hát gyönyörű ösztöndíjam volt, gyönyörű helyen voltam, nagyon rendes kollégáknál. Mi azzal magyaráztuk, hogy ez a nyugati kapitalista hozzáállás: a főnök az főnök, azt csinálod, amit mondanak. Hát én is azt csináltam.
– Gondolt-e valaha a disszidálásra? Mert a körülmények eléggé adottak voltak hozzá…
– Megmondom őszintén, nem.
Nem gondoltam soha a disszidálásra, mert nem tudtam elképzelni azt, hogy a még élő édesanyámat egyedül hagyjam, vagy a családomat – mert akkor már nős voltam – itt hagyjam. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik nagyjából elérték álmaikat. Mert igazán nagy szó volt vívásban az, hogy volt egy időszak ’53–55 között, amikor a világ első tíz tőrvívója között ott voltam. A másik álmom – hogy orvos legyek – nem jött össze ugyan, de klinikán dolgoztam, a rutinmunkám (radioaktív izotópok felhasználása a diagnosztikában, a kezelésben) orvosi munka volt. Minden szempontból elégedett ember voltam. A politikával nem nagyon foglalkoztam, és hála a jó Istennek, nem is kényszerítettek rá. Én voltam a klinikának a kultúrfelelőse. Dzsesszkoncerteket szerveztem, festőket hívtam meg előadást tartani. Rajongott az egész intézet azért, amit csinálok, úgyhogy ezzel „megoldódtam”. Ráadásul lecke is volt számomra az, hogy egy év alatt abszolút favágást csináltam, és a főnök ötletét kellett megvalósítani.
– Több könyvet és tanulmányt szerzett, szerkesztett Ion Chirichuţă professzor úrral, aki a kolozsvári rákkutató intézet névadója. Milyen kapcsolatban álltak?
– Imádta a zenét, imádta a festészetet, gyönyörű saját múzeuma volt, tehát volt egy olyan kölcsönös terület, ahol már majdnem baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Ma is, ha arról beszélünk, hogy hogyan kell vezetni egy intézetet, őt idézem bárki számára: egy kollektívát, egy tudományos kutatócsoportot kemény kézzel kell vezetni, és nagyon jó kapcsolatnak kell lennie a vezető és a tanuló között. Chiricuţă ténylegesen egy diktátor volt, de nem olyan szempontból, hogy nem engedett az egyéni ötleteknek. Az intézetünket rengeteg külföldi professzor látogatta meg, tudniillik a ’70–80-as években az intézetünk bemutató intézet volt Romániában. A rákkutató intézetet az egészségügyi világszervezet finanszírozásából építették fel, tehát mintaintézet volt. Chiricuţă keményen megválogatta, hogy kit vesz oda fel.
– Ha egy sugárbiológus téved, annak milyen következményei lehetnek?
Nincs az a kutató, aki ne tévedne.
Előfordult velem is. Sugárvédő anyagokkal dolgozva óriási szerencsém volt, mert abban az időben nagyon nagy fegyelmet igényelt a sugárvédő anyagok problémája. Tudniillik katonai szempontból is nagyon fontos volt az, hogy esetleges atomháború esetén hogyan védjék meg a katonákat és a civil lakosságot. Egy olyan gyógyszer, amely a sugár ártalmát csökkenti, ami a sugárbetegséget gyógyítja, rendkívül fontos volt. Tehát ez a téma katonailag is ellenőrzött volt. Meg is jártuk vele keményen. Én az idegrendszerre ható anyagokkal foglalkoztam. Nagyon kevesen foglalkoztak ezzel a vegyületcsoporttal, tehát az idegrendszert stimuláló és az idegrendszert nyugtató anyagokkal. Rengeteg új anyagot szereztem a szomszédunkban lévő ideggyógyászati intézetből. Számos új bemutatógyógyszer jelent meg. Ahogy megjelent a gyógyszer, a klinika megkapta, a barátomtól pedig hozzájutottam én. Akkor jelent meg egy antidepresszáns, Antideprin volt a neve, Imipromin az eredeti neve. Én azt a gyógyszert kipróbáltam egereken – ezek klasszikus próbakísérletek. Tehát meghatározod a toxikus dózisát az anyagnak, és a toxikus dózisnál kisebb mennyiséget adsz be az egereknek. Utána besugárzol egy halálos dózist. A kontrollcsoport természetesen ott van, beteg lesz és elpusztul két hét alatt. A kezelt csoport szintén beteg lesz, de nem olyan súlyos a betegség, és egy bizonyos számú – mondjuk százból ötven – egér meggyógyul. Tehát 50 százalékos a védőhatás. Ennél az anyagnál az első kísérleteknél körülbelül 60–70 százalékos védőhatást kaptam. Ez persze nagy szó volt! A főnököm abban a pillanatban hívta az újságírókat, nagydobra verte, hogy mi felfedeztünk egy új sugárvédő anyagot, ami 60 százalékban védi az állatokat a pusztulástól. Megjelent a rádióban, sajtóban, de aztán megjelent a katonaság is, ne mondjam kik, és jól lekapták a főnökömet, hogy az ilyen dolgokat azonnal be kell jelenteni nekik! A további kísérleteket már úgy folytattam, hogy közösen csináltuk a bukaresti sugárbiológiai intézettel, amit a katonaság vezetett.
– Szakértőként hogyan élte meg a csernobili katasztrófát?
Csernobillal kapcsolatban nem volt szükség a Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratórium közvetlen közbelépésére. Tudniillik a sugáregészségügyi intézet foglalkozik ezzel – tehát a levegő, a vizek, az élelmiszerek szennyeződésével. Mi közvetetten értük meg Csernobilt. Nagyon sok ember jelentkezett nálunk a radioaktív jódnak a pajzsmirigyben való felhalmozódásának problémájával. Mi annyit csináltunk, hogy elvégeztük ezeket a jódfelhalmozódási méréseket, de nem foglalkoztunk a lakosság sugárterhelésével. Ezen kívül felvilágosítást nyújtottunk az embereknek. Megtörtént a csernobili robbanás, megtörtént a felhő kimosása eső és egyebek révén, tehát rengeteg radioaktív cézium, stroncium hullott ki a növényekre, azokat megették az állatok, aztán ezen az „útvonalon” bekerült a mi szervezetünkbe. Felhívtuk a lakosság figyelmét arra, hogy hogyan lehet a kálium jodid pasztillákat használni, meddig lehet használni, meddig érvényesek. Effektíve csak tanácsokkal és pajzsmirigy-jódfelhalmozódási mérésekkel kapcsolódtunk Csernobilhoz.
– Sugárbiológusként számos elismerésben részesült. Nyugdíjba vonulásának évében, 1998-ban az MTA külső tagjának választották. Melyik elismerést tartja pályafutása megkoronázásának?
– Mindenféleképpen az MTA azon határozatát, amely alapján felvettek a külső tagok közé. Egyáltalán nem számítottam erre. Eszembe sem jutott, hogy én az MTA tagja lehessek. Azt hiszem, egyedüli vagyok az MTA történetében, aki levélben nagyon finoman megmagyaráztam, hogy a magyarországi országos intézet három igazgatója közül – akiktől tanultam – egyik sem akadémikus, így aztán hogyan lehetnék én az? Erre azt a választ kaptam, hogy a munkásságom alapján elértem a küszöböt.
A munkásságot úgy értékelik, hogy megnézik kik idéztek az irodalomban, és hogy a tudományos dolgozataid milyen impakt-faktorral rendelkeznek. Azt hiszem 50-es impakt-faktor a határ, nekem ez megvan, és az MTA biológiai osztályának akkori főnöke, Szabó István Mihály és az itteni egyetem professzora, Kiss István javasolt a kitüntetésre. Megnyugtattak, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, mert elértem a küszöböt, és megérdemlem ezt a kitüntetést. Óriási megtisztelés, és magasan ezt tartom tudományos pályafutásom megkoronázásának. Bár a vívásban a világ legjobb 10 embere között voltam, tudományos téren pedig távolról sem vagyok a világ legjobb ezer sugárbiológusa között, az én számomra mégis ez a legnagyobb megtiszteltetés.
– Nyugdíjba vonulása után is tevékeny személy – például az Erdélyi Múzeum-Egyesület berkeiben. Mivel foglalkozik a visszavonult Uray Zoltán?
– Az EME közvetlenül a ’89-es események után alakult meg, és az volt a célja, hogy az erdélyi magyar tudományosságot megfelelő rangjára emeljük. Tudományos gyűléseket szerveztünk, megszerveztük a szakosztályokat. Ezek mellett népszerűsítő előadásokat tartottunk magyar nyelven. Magyar nyelven akartunk tudományos dolgozatokat írni, magyar nyelven tudományos könyveket kiadni. Ebben a mozgalomban én immár 22 éve aktívan részt veszek. Az EME természettudományi szakosztályának 8 évig voltam az elnöke, és körülbelül 12 évig vezetőségi tagja magának a mozgalomnak. Úgyhogy szívvel lélekkel ott voltam az elmúlt 22 évben, és megtettem mindent, ami emberileg megtehető, hogy a magyar tudományosságot magas színvonalon reprezentáljuk. Emellett tagja vagyok a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak (KAB), ahol vezetem a sugárbiológiai munkarészleget. Igyekszem a munkámat úgy végezni, hogy minden évben egy-két nagyon jelentős magyar tudóst meghívjunk, hogy tanuljunk tőlük tudományművelést, színvonalat és kapcsolatokat építsünk ki velük.
– Hobbijai között szerepel a zene is.
– Minden embernek a szakmája mellett van egy hobbija. Az egyik osztálytársam, jó barátom György Zsolt bevezetett a zene világába. Románia egyik legnevesebb dzsesszkommentátora és -zongoristája volt. Zsolt majdnem minden vasárnap jött a legújabb lemezeivel és magyarázta, bemutatta őket. És megszerettem a dzsessz-zenét. Nekem is körülbelül 150–200 lemezem van. Amikor egy kicsi időm, alkalmam van, felteszek egy lemezt, meghallgatom, vagy a barátaimmal meghallgatjuk.
A zene mellett a festészet is nagyon közel áll hozzám. Valahogy úgy alakult, hogy az Onkológiai Intézetben elég kevesen voltunk magyarok. És a magyar művészek – színészek, festők, grafikusok – engem hívtak fel, ha gondjuk volt, hogy „Zoli, tudsz segíteni?” Persze, hogy segítettem. Így aztán baráti kapcsolatom alakult ki a művészekkel. Gy. Szabóval, Benével nagyon jó barát lettem. Ez a barátság oda vezetett, hogy elhívtam őket egy-egy előadást tartani az onkológiára. És ma is, amikor lehet, elmegyünk kiállításokra. A könyvespolc alsó szintje csak művészeti albumokkal van tele.
– Sok-sok érem és jeles tudományos eredmény mellett tartalmaz-e a 80 év valami olyant, ami jelentősen befolyásolta az életútját és utólag másképpen döntene?
– Megismételném azt a mondatomat, hogy úgy érzem, a nagyon szerencsés emberek közé tartozom. A vívás által elértem azt, hogy bejárhattam Európát; azt a sportot, amit szerettem, magas színvonalon űztem; szakmailag is meg vagyok elégedve azzal, hogy idekerültem – igaz, szerencsés körülmények között jutottam el a sugárbiológiához. De itt is ismertté váltam, és boldog embernek nevezhetem magam.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)