Látogatás a könyvek csodálatos világában (Kolozsvári Magyar Napok)
A vasárnap véget ért Kolozsvári Magyar Napok programkínálata jóval színesebb volt a tavalyinál, a kulturális, szórakoztató, tudományos és sportrendezvények mellett a különböző, nyitott kapus intézmények is vonzották a közönséget.
Kolozsváron egy hétig állt a "bál", azaz a közművelődés és szórakozás, ki-ki kedvére választhatott az ifjúsági, gyermek- és családos programok között. Tömegeket vonzottak a sportrendezvények, a szabadtéri koncertek, fotó- és képzőművészeti kiállítások. A borkóstolóknak is volt bőven résztvevője, a Szent Mihály-templom tornyát is sokan látogatták, a városnéző sétákon a Fellegvár, a történelmi főtér és az Óvár nevezetességeit ismerhették meg az érdeklődők. A Házsongárdi temető, az Országos Levéltár és a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár szakszerű bemutatása valóságos ínyencségnek számított még azoknak is, akik korábban már jártak ott, a városnapi látogatás még vonzóbbá tette ezeket. Érdekes kérdés, hogy vajon miért nem látogatják az emberek a múzeumokat, kiállítótermeket, könyvtárakat, miért szükséges egy rendezvénysorozat programfüzetének lapján visszaköszönő felhívásnak megjelennie ahhoz, hogy elmenjünk például a Gyógyszerészeti Múzeumba, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem viváriumát meglátogatni, a galériák, könyvtárak kapuján belépni? Említett okokból úgy gondolom, az immár második alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napok, miként a Múzeumok Éjszakája és más hasonló rendezvények a szórakoztatás mellett népnevelő jellegűek is.
A Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár 1990-ben kapta nevét, ám története 1859-ig nyúlik vissza, az akkor alapított Erdélyi Múzeum Egyesület bibliotékájához fűződik. Az EME saját gyűjteményét – tulajdonjoga fenntartásával – az egyetem használatára bocsátotta. A könyvtárat 1872-ben létesítették, egy időben az egyetemmel, mostani, (visszafogott) szecessziós stílusú főépületét 1909-ben avatták fel – meséli Gurka-Balla Ilona, az Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa, majd Kovács Eszter, az olvasószolgálat vezetője körbekíséri kis csoportunkat az épületben. A földszinti részen százéves gépekkel, tűvel és cérnával dolgozó könyvkötőkkel találkozunk. A módszer ugyanaz, mint száz éve, a technika itt semmit sem változott. Jól beváltak az eszközök, és minden korszerűsítés ellenére a leghatékonyabb most is a keményítős ragasztó meg a préselő. Külön szakember kezeli a betűkészletet, és a kötésnek is megvan a tanulható, ám bonyolult technikája. A könyvtár köteles letéti hely, ami azt jelenti, hogy minden, Romániában megjelent könyv, kiadvány, újság, folyóirat vagy bármilyen, nyomtatásban megjelent anyag minden számából ide is küldenek, amit a könyvtárnak rendszerezve tárolnia kell. Látogatásunkkor éppen ilyen újságokat kötöttek közös borítók alá. Az itt dolgozók nagyon segítőkészek, az érdeklődőknek szívesen elmagyarázzák a munkafolyamatot és a gépek működését.
Az első emeleten legérdekesebb, és igencsak hasznos gép a nemrégiben beszerzett A0-s szkenner (lapolvasó), mely lehetővé teszi nagyméretű könyvek viszonylag könnyű és kíméletes digitalizálását. A beszkennelt képek pdf-formátumban jelennek meg a számítógépen, melyet egy karakterfelismerő programmal adatbázisba tudnak vezetni. Ennek az az előnye, hogy digitális formában könnyen kereshetővé teszik a szöveget, s mindezt anélkül, hogy minden lapozásnál a könyv rongálódna. Hátránya viszont az, hogy a nyomtatásban megjelent betűket olykor nem ismeri fel a karakterolvasó, ezért néhány szó kimarad, így a rákeresést sem teszi lehetővé. Ezen a részlegen minden méretű papírformának külön gépeket szereltek be, a számítógépes katalógus elsősorban az 1995 után állományba került anyagokról nyújt tájékoztatást, a többi kiadvány visszamenőleges feldolgozása folyamatban. A könyvtár szintjein egyre feljebb haladva a kevésbé forgalomban lévő anyagokat láthatjuk. Míg a lenti, kiszolgálórészlegen olvasótermek, diákoknak és egyetemi professzoroknak külön kialakított és berendezett helyiségek, szabadpolcos konferenciatermek vannak, fent, a könyvespolcok rendezett sorai közt olyan egymásutániságban jelennek meg az olvasnivalók, amilyen gyakran elmozdíttatnak helyükről. A polcok szélében kis rakodóasztalként fungáló székek, a kikölcsönzött könyvek helyén kartoncédulák, a sorok végén pedig az északi fekvésű, a terem egyetlen oldalát kitöltő ablaksor húzódik. A termekben megfelelő a páratartalom és a hőmérséklet a könyvek tárolására, mindezt még szigorúbban ellenőrzik a levelek, kéziratok, régi könyvek és hasonló fontos iratok termeiben. Az épület minden szintjén az eredeti bútorokkal találkozhatunk. Néhány új elem között rengeteg sötétbarna, üvegezett könyvespolc és fából készült kis fiók található. A székek, asztalok, faburkolatok és csillárok is mind eredeti fényükben mutatkoznak. Az egykori kis liftet is használják még, ezen küldözgetik a hallgatók kikérőcéduláit az emeletre. Van még keréken futó kis polc a karzati korlátokra szerelve, mely körbegurítható a terem másik végéig, s az egyik, talán legérdekesebb régiség a mai napig használt mikrofilmes vetítő és fényképező. Egész könyveket rögzítettek mikrofilmre, s fognak talán ezután is, főleg a legértékesebb dolgokat, hiszen ez olyan technikának bizonyult, amely nagyon hosszú idő múlva is visszaolvasható és maradandó, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem igényel különösebb gépi szerkezetet, amely esetleg idővel kimenne a forgalomból, mint a mai digitális hordozók, amelyek akár három-öt éven belül is elavulhatnak. A mikrofilm visszaolvasásához legszélsőségesebb esetben elég egy fényforrás, egy gyertya és esetleg nagyítólencse, mely kinagyítja a képet.
A könyvtár kis kiállítással is készült a városnapokra olyan magyar vagy erdélyi vonatkozású könyvekkel, amelyek Kolozsvárhoz vagy az itteni könyvnyomtatáshoz kötődnek. A látogatás végén szórólapot kaptunk minden hasznos információval, elérhetőséggel, és búcsúzáskor még egyszer nyomatékosították, hogy a könyvtár nem csak az egyetemisták és nem csak a kolozsváriak előtt áll nyitva, hanem középiskolás kortól minden korosztálynak, lakóhelytől és származástól függetlenül.
Ferencz Anikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatszáznál több magyarságkutató tanácskozik Kolozsváron
VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
Nyelv és kultúra a változó régióban címmel zajlik ezen a héten Kolozsváron a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelyre több mint hatszáz, a világ minden tájáról származó, magyarságtudománnyal foglalkozó szakember érkezett. A Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megtartott megnyitón beszédet mondott Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára, Andrei Marga, a BBTE rektora, László Attila alpolgármester, Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora. Felolvasták Traian Băsescu államfő és Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét. Schmitt Pál három erdélyi magyar értelmiségit tüntetett ki elnöki érdemérmével: Czirják Árpád pápai prelátust, Pozsony Ferenc egyetemi oktatót és Somai József nyugalmazott közgazdászt. Az emeleti előcsarnokban székelyföldi fotósok székelyföldi tárgyú, egy napig látható kiállítást nyitottak, majd elkezdődtek a plenáris ülések.
Magyarul köszöntötte a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus résztvevőit Tuomo Lahdelma, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság finn elnöke a Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megszervezett nyitórendezvényen. Tuomo Lahdelma szerint ez a kongresszus azért jelent mérföldkövet, mivel olyan helyen szervezik meg, ahol sűrített módon van jelen a magyar múlt.
Schmitt Pál, Magyarország elnöke beszédében örömét fejezte ki azért, hogy a román államfővel közösen vállalták el a fővédnökséget, majd azt hangsúlyozta: Erdélyben több, eltérő nyelvű népcsoport lelt otthonra, és alakították ki életterüket, ezért itt a hagyomány egyedülálló módon él. – A kongresszus fő témája a világban is időszerű kérdést vet fel. A XXI. század elején a sajátos kultúra újra felértékelődni látszik – hangoztatta Schmitt Pál, majd bejelentette: elvállalja a védnökséget az országos levéltár kolozsvári fiókjában található történelmi dokumentumért. Megtudtuk: az államfő védnökséget vállalt egy többkötetes szótár kiadásának támogatásáért is, amelynek 2006-ban már elkészült az első kötete. Schmitt Pál beszédében többször idézte Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszort, miszerint „Kolozsvár maga a sűrített Erdély”, illetve a kisebbségi és a többségi nyelv között létrejövő kapcsolat milyenségére vonatkozóan.
Florin Stamatian prefektus felolvasta Traian Băsescu államfő üzenetét. Az román elnök szerint közös megértésre van szükségünk a mai gazdasági és önismereti válságban, ugyanakkor a nyelv és a kultúra meghatározó marad bármely nép életében. Stamatian megemlítette saját gyermekkorát, amelyet magyar barátok társaságában töltött el. Szerinte is fontos, hogy az anyanyelvet ne zavarják „európaizmusok”, és az, hogy Kolozsvár közös történelemmel rendelkező két kultúrája nem választható el egymástól. Eckstein-Kovács Péter elnöki kisebbségügyi tanácsos ismertette a román államfő üzenetének magyar tartalmát.
Ezt követően Schmitt Pál három magyar erdélyi értelmiséginek nyújtott át Köztársasági Elnöki Érdemérmet: Czirják Árpád pápai prelátust az erdélyi magyarság identitásának megőrzéséért és az egyházi intézményrendszer kiépítéséért; Pozsony Ferenc egyetemi oktatót Moldva és Erdély népei néprajzi sajátosságainak feltárásáért; Somai József nyugalmazott közgazdászt tudományos és szakmai munkásságáért, az erdélyi magyar szervezetek építéséért.
Czirják Árpád köszönő beszédében elmondta. – Megtisztelő, hogy ezen a rangos kongresszuson vehetem át ezt a kitüntetést. Az anyaország, az anyaföld és az anyanyelv az, ami éltet és öntudatra ébreszt bennünket. És ha öntudatra ébredünk, akkor betöltjük küldetésünket és elpusztíthatatlanok leszünk – mondta a pápai prelátus.
Pozsony Ferenc egyetemi oktató úgy vélte: a kitüntetés nem csak neki, hanem a néprajzi tanszéknek és a néprajzi iskolának is szól, és igyekszik becsületes munkával meghálálni azt.
Somai József kifejtette: ismeretlenül is barátsággal viseltetik az olimpikonok iránt, ezért többszörös öröm az, hogy Magyarország elnökétől veheti át a kitüntetést.
Kelemen Hunor üzenetét Nagy Zoltán, az RMDSZ elnöki kabinetigazgatója olvasta fel. A művelődésügyi tárcavezető szerint ennek a kongresszusnak nagyon aktuális és indokolt a témája (Nyelv és kultúra a változó régióban). Anyanyelvi küzdelmünk a jövőben is fontos marad számunkra, a törvényes kereteket mindennapjaink során nekünk kell betöltenünk. Ebben nagy szerep hárul az erdélyi magyar értelmiségre. A Kós Károly által elképzelt transzszilván politikát kell visszaültetnünk, ami a kulturális autonómiát érvényesítheti.
Ez a kongresszus majd választ ad arra, hogy mi a magyarságtudomány feladata – mondta Szőcs Géza államtitkár, majd így folytatta: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak a kérdező azt nem hallja, hogy a mellett lévők magyarul beszélnek”.
Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora angol nyelven köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Beszédében a multikulturalitás és a többnyelvűség tiszteletére buzdított. – Egyetemünkön román, magyar és német nyelvű képzés folyik, ez pedig előrelépésnek tekinthető. Soha nem volt annyi magyar nyelvű hallgatónk, mint mostanában. A városban élő kultúrák sokszínűsége pedig ösztönző erővel hat ránk is – összegzett a rektor.
László Attila polgármester-helyettes Kolozsvár magyarjainak húsz év utáni szabadabb megnyilvánulási lehetőségeire hívta fel a figyelmet, és gratulált a kongresszus szervezőinek. A részvevőknek pedig ezt kívánta: „Fedezzék fel az élő Kolozsvárt!”
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora kifejezte abbéli örömét, hogy a kongresszus résztvevői egy napot a Sapientia Marosvásárhelyi Karán töltenek, majd hangsúlyozta: a Sapientia olyan szakokon kínál magyar nyelvű oktatást – például a műszaki tudományok keretén belül – ahol a képzés fő nyelve valamelyik világnyelv. – Kisebbségi értelmiségiként, tanárként egyaránt fontosnak érzem a hungarológia számos kérdését – tette hozzá.
A rendezvényen Liszt-műveket zongorázott Szép András zeneakadémiai hallgató és Csíky Boldizsár zeneakadémiai oktató. Az opera emeleti előcsarnokában Varázsképek, Székelyföld címmel egy napig tartó fotókiállítást nyitottak meg, amelynek keretében székelyföldi fotóművészek 74 alkotása által Székelyföld új arcát fedezhettük fel. A megnyitón Sántha Emőke egy népdalt énekelt. Pozsony Ferenc elmagyarázta: a székelyföldi magyarság nem csak sajátos kultúrát őrzött meg, de szerepet vállalt az erdélyi identitás megtartásában is.
N.-H. D., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Értetlenül…
A Cs. Gyimesi Éva 65. születésnapjára el nem készült tisztelgő kötet helyett, hétfőn este rövid „emlékkönyv-bemutatót” tartottak Kolozsváron.
„Értetlenül áll az erdélyi magyar társadalom Gyimesi Éva halála előtt” – mondta egyik közös barátunk Éva halálhíre hallatán, 2011. május 24-én, egy nappal önként vállalt halála után. Holott mindenki – az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az „anyaországon” keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig – arra edzette, hogy legyen öngyilkos. Oly mértékben nem tudták befogadni még a különböző gettók sem (az AA-sok és a hajléktalanok világán kívül), hogy a változatos megaláztatásokkal, az elemi emberi méltóság elvesztésével sújtott embernek csak egy utat hagytak: a Szamost. A számtalan középszer, aki a hátán mászott fel, vagy féltékenyen figyelte, egyetlen gesztust nem gyakorolt felé. Hagyták, hogy végigjárja kővel telt hátizsákjával az utat. „Ne menj fel Évához, rossz állapotban van!” – mondták egymásnak.
Micsoda társadalom, milyen közösség, milyen utódok azok, akik csak a zárt osztály kényszerzubbonyába dugva tudták Tőle nyugalomban elképzelni az életüket! S a 2010. szeptember 11-i születésnapi tisztelgés helyett, 2011. augusztusában emlékkötetben tolonganak! Most már biztos nem fogja megírni finoman szellemes, ironikus kritikáját az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurákról! Nyugodjatok immár békében, Hölgyek és Urak, Elvtársak és Elvtársnők! Nem lesz újabb kötete a „Szem a láncban”-nak.
TÖRZSÖK ERIKA. Szabadság (Kolozsvár)

Összevont választások jöhetnek
Miután Traian Băsescu államfő a tisztán egyéni választókerületes választási rendszerre való áttérést szorgalmazta már jövő évtől, a nagyobbik kormányerő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) újabb, a választásokkal kapcsolatos módosítást szorgalmaz: ezúttal a rendszerint nyáron megrendezett önkormányzati választásokat vonná össze az őszi parlamenti választásokkal. A PDL javaslatát koalíciós partnere, az RMDSZ is támogatja, és az ellenzék sem utasítja el, így megvalósulására nagy az esély. Arról ugyanakkor, hogy melyik időpontban rendeznék meg az összevont voksolást, még nincs javaslat.
Sever Voinescu, a PDL szóvivője tegnap kifejtette: azért jó ötlet összevonni a helyhatósági választásokat a parlamentiekkel, mert „rossz román szokás szerint” külön választásokkal az intézmények egy évre lebénulnak, a politikusok pedig „megbolondulnak”. Voinescu elmondta, a PDL tárgyal koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, mert törvénymódosítás csak politikai többséggel valósítható meg, és leszögezte: a demokrata-liberálisok a koalíció javaslatát akarják a parlament elé terjeszteni. Voinescu elmagyarázta, miért jó ötlet a két választás összevonása. „Így tanulták meg a román köztisztviselők az elmúlt húsz évben: választási évben semmit nem csinálnak. Mi több, választási évben a politikusok is elveszítik a fejüket, mert a két választási megmérettetés köti le minden pillanatukat. Következésképpen Románia számára jobb lenne, ha egyszerre kerülne sor az önkormányzati és parlamenti választásokra, majdnem egy évről egy, legfeljebb két hónapra csökkenne a választási forrongás ideje” – magyarázta. Elmondta, az összevonás mellett szól az is, hogy olcsóbb lenne, és jelen körülmények között Románia nem engedheti meg, hogy „megmaradjon a rossz hagyományok mellett”.
Voinescu szerint szükség lesz néhány törvénymódosításra a helyi közigazgatási törvényben, de ez csak akkor valósítható meg, ha létezik ilyen irányú többségi politikai akarat. A választási rendszerrel kapcsolatban Voinescu elmondta, hogy a 2008-as választásokon alkalmazott szabályokat meg kell változtatni, mert a „kiegyenlítés címén olyan emberek kerültek a parlamentbe, akik elveszítették a választásokat, és nem jutottak be olyanok, akik megnyerték”. Emil Boc miniszterelnök kedden azt nyilatkozta, hogy elméletileg lehetséges az önkormányzati és parlamenti választások összevonása 2012-ben, ennek időszerűségét a koalícióban elemzik, és ott hoznak döntést is a kérdésről. A miniszterelnök azt is elmondta, a koalíció elemzi az egyéni választókerületes, mandátum-visszaosztásos rendszer kiiktatását. „A koalíció jövő héten kezdi elemezni a választási rendszer kérdését. Tárgyalunk az ellenzékkel is. Egyelőre nincs koalíciós szinten elfogadott forma, mert még nem kezdtünk el tárgyalni” – tette hozzá Boc.
Az RMDSZ is benne van
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap elmondta, a magyar szervezet támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások egyidejű megrendezését. „A koalíciós ülésen szó esett erről, és azt mondtuk, hogy szerintünk jó ötlet. Mi magunk is szorgalmaztuk még 2008-ban” – mutatott rá. Kelemen szerint egyrészt gazdasági, másrészt mobilizációs szempontok is indokolják az összevonást, mivel az önkormányzati választásokon rendszerint nagyobb a részvételi arány, mint a parlamentieken. Az egyéni választókerületes rendszer kapcsán kifejtette: ebben az esetben az RMDSZ csupán azon kerületekben nyerhetne, ahol a magyarok többségben élnek, a szórvány elveszne, ezért az arányos képviseletet tartja jobbnak. Kifejtette ugyanakkor, hogy még elemzik a kérdést, így egyelőre nem tud konkrét választ adni arra, hogy jó lenne a választási rendszer módosítása, vagy sem. Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Erdélyben általában a PDL-nek kedvezhet az összevonás, míg Kovásznában az RMDSZ-nek kedvezhet, mivel az emberek jórészt elégedettek a szövetség polgármestereinek tevékenységével. Az ellenzék sem zárkózik el: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint pártja akár összevont rendszerben is minél hamarabb megrendezné a választásokat, „csak ne csalják el azokat”. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) másik társelnöke szerint az USL számára nem lesz tragédia az összevonás, de a PDL sem ér el vele sokat.
„Ellenzéki” hangok
Az RMDSZ elnökével ugyanakkor a szövetség berkeiből nem mindenki ért egyet: Lakatos Péter Bihar megyei képviselő, aki rendszerint bírálja azon kormány döntéseit, amelynek saját pártja is tagja, úgy vélte, nem jó összemosni a dolgokat, mert így az önkormányzati választások átpolitizálódnának, és nem a helyi kérdésekről szólnának. Biharban egyébként az ellenzéki pártok képviselői is „rebellisek”: Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a PNL városi elnöke a Lakatoséhoz hasonló érvek alapján utasítja el a kezdeményezést, és Ioan Mang PSD-s vezető sem támogatja, mivel szerinte a PDL mindezt azért akarja, hogy a parlamenti választásokat a még meglévő saját polgármesterei és megyei vezetői szervezhessék meg, és így elcsalhassák azokat. (A megyében amúgy az országos helyzettel ellentétben a PDL van ellenzékben, az RMDSZ a két ellenzéki alakulattal kötött együttműködési megállapodást.) Cristian Preda, a PDL európai parlamenti képviselője szerint ugyanakkor jó ötlet összevonni a két választást, ám a pusztán egyéni választókerületes voksolás bevezetése esetére úgy vélte, sem a százalékos, sem az alternatív küszöböt nem lehet megtartani. Rámutatott, az ilyen reform kedvezne a kis alakulatoknak, és demokratikusabbá tenné a választásokat. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) szerint egyébként ahhoz, hogy a választásokat összevonják, új törvényre van szükség, amely mindenféle szavazást szabályozna. Marian Muhuleţ, a hatóság alelnöke elmondta: a helyhatósági és a parlamenti választások összevonásához új jogszabályra van szükség, semmiképpen nem lehet azt sürgősségi rendelet révén elfogadni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

/vezércikk/
Aranyláz
A környezet- és természetvédelem az ember jövője szempontjából létszükséglet. A japán földrengéses katasztrófa nyomán nem véletlenül zárják be a német atomerőműveket, az elektromos meghajtású gépkocsikra való nagyobb méretű átállás már megkezdődött, és egyre több államban nem csupán figyelembe veszik, hanem szigorúan be is tartják a tengeri és óceáni halászati kvótákat.
A környezet- és természetvédelem az ember jövője szempontjából létszükséglet. A japán földrengéses katasztrófa nyomán nem véletlenül zárják be a német atomerőműveket, az elektromos meghajtású gépkocsikra való nagyobb méretű átállás már megkezdődött, és egyre több államban nem csupán figyelembe veszik, hanem szigorúan be is tartják a tengeri és óceáni halászati kvótákat. A fejlett ipari államok környezet- és természetvédelme nyilvánvalóan nem olcsó mulatság, a kiesett energia- és más forrásokat pótolni kell. De ahol nem csupán a józan szemlélet uralkodik, hanem pénz is van, ott megtehetik. A szegényebb országokban, mint amilyen Románia, a környezet- és természetvédelem állandó kételyek forrása. Majd mindenki tisztában van azzal, hogy nem kellene pusztítani az erdőket, de amíg a törvényesen vagy feketén kitermelt fából származó jövedelmi forrásoknak nincs más alternatívája, addig minden zöld panasz a pusztába kiáltott szó marad.
Turisztikai szempontból nyilvánvalóan undorító tájseb minden újonnan megnyitott kőbánya, de bármelyik helyhatóság szívesen veszi, ha az ott munkálkodó cégek nekik fizetik be az adókat. Már itt is régóta fásítani-füvesíteni kellett volna minden meddőhányót, ahogyan a bányászat visszafejlesztése után a nyugat-európai országokban tették, de a pénz hiánya miatt a legtöbb helyen minden maradt a régiben.
Verespatak tekintetében is ugyanez a dilemma: most, amikor az arany világpiaci ára megháromszorozódott – és egy ország valutatartalékának mindenekelőtt ez a nemesfém jelenti a zálogát –, akkor megengedhető-e, hogy lemondjon a saját földjében rejlő, és még mindig magas hatásfokkal kitermelhető, értékes altalajkincsről? 
Az államfő és a kormányfő szerint nem, csupán újra kell tárgyalni a kitermelő céggel a részesedési arányokat. Nem túlzás azt állítani, hogy a környék lakosságának jelentős része is úgy várja a bánya megnyitását, mint a megváltást, hiszen nincs munkahely, nincs jövedelem, nincs megélhetés, és számukra a legszebb természetvédelmi gondolatok is úri huncutságnak tűnnek mindazok részéről, akiknek van, amit aprítaniuk a tejbe.
Úgy tűnik, a műemlékvédelem kiharcolta azokat az összegeket, amelyekkel visszaállíthatók és folyamatosan fenntarthatók az egykori bányászati és tájépítészeti emlékek. A környezetvédelmi engedélyek megadását a világon érvényes legszigorúbb kritériumokhoz kötik, más kérdés az, hogy jövendőbeli betartásukat mennyire ellenőrzik.
Tudatos reklámstratégiával a majdani kitermelő cég az ellenségesből közömbössé vagy a maga javára fordította a közhangulatot. Minden jel arra mutat, hogy a Nyugati-Kárpátok legvitatottabb bányakitermelése indulás előtt áll. Hacsak az arany ára le nem zuhan. De a jelenlegi világgazdasági felfordulásban vajon tudja valaki ennek a receptjét ? Netán Chaplintől kellett volna jó előre megkérdezni? 
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsváron is felköszöntötték Mózes Huba egyetemi oktatót
Kettős könyvbemutatóval köszöntötték fel kollégái és barátai hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának székhelyén, a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus egyik kísérő rendezvényeként a kolozsvári gyökerekkel rendelkező Mózes Hubát, aki több éven át volt a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézet egyetemi oktatója. A születésnap kapcsán bemutatták a Versében él... című tanulmánykötetet, amelyet Mózes Huba miskolci, budapesti, debreceni, nyíregyházi, egri, kolozsvári, marosvásárhelyi, haarlemi, helsinki és nápolyi hungarológus kollegái ez alkalomra írtak, továbbá Mózes Huba és Kabán Annamária ötödik Dsida-kötetét. Mindkét kiadvány a Miskolci Bíbor Kiadónál jelent meg.
Gréczi-Zsoldos Enikő, a Versében él... kötet szerkesztője először a miskolci születésnapi könyvbemutató bensőséges hangulatát ecsetelte, majd kifejtette: az a gondolat, miszerint versében él a nemzet Mózes Huba életének mottója is lehetne. A kötet 36 szerző tanulmányait tartalmazza.
A kötetből egy példányt odaajándékoztak a Bölcsészkar Magyar Irodalomtudományi Tanszékének, Berszán István egyetemi oktató, tanszékvezető pedig elmondta: Mózes Hubát és feleségét, Kabán Annamáriát még mindig kolozsváriakként tartják számon.
Mózes Huba kiemelte: nagyra értékeli a születésnapi tanulmánykötet írásait. Péntek János emeritus professzor a közösen eltöltött egyetemi évekről és Mózes Huba Kolozsvárhoz való kötődéséről beszélt. – Kolozsvár az életünkké vált, és Mózes Huba életéhez most is hozzátartozik ez a város. Örülök annak, hogy az itt megkezdett szakmai pályáját töretlenül folytathatta Miskolcon. A hetven év teljessége szakmai és emberi szempontból is érezhető – vélekedett az ismert nyelvészprofesszor.
Cseke Péter egyetemi oktató szerint az ünnepelt verstani tehetségét Dsida-kutatása során is kamatoztatta. Kozma Dezső nyugalmazott egyetemi oktató Mózes Hubának a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlönyben kifejtett igényes munkásságát emelte ki.
Mózes Huba és Kabán Annamária több évtizede foglalkoznak Dsida-kutatással. A legfrissebb, ötödik kötet – Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa. Dsida-versek és fordítások szövegépítése – is több tanulmányt tartalmaz. – A sorozat önmagát alakította. Ebben a kötetben is igyekeztünk a versek lényegét, a költői szakaszok ívét megvilágítani – összegzett az ünnepelt.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Gyászhír
Szomorú, fájó szívvel, könnyes szemmel búcsúzom a feledhetetlen, pótolhatatlan, szép emlékű, töretlen és kipróbált ifjúkori barátságunk több mint 75 évi távlatából az ízig-vérig erőshitű, jó magyar érzelmű baráttól, amely töretlen barátságunk egykor Nagyiklódon született, amelynek egykor lakói voltunk, akinek utolsó 88. névnapját köszöntöttem, MAJTHÉNYI ZOLTÁNTÓL, akivel a hosszú történelmi korszakok emlékeit, jóban-rosszban közösen éltük át, akivel egykor Szamosújvárt és Nagyiklódon 1940 őszén szüleinkkel, szeretőinkkel örömünkben vörösre tapsoltuk tenyerünket a bevonuló, felszabadító honvédek fogadása alkalmával, akivel együtt gyakoroltunk a levente katonai kiképzést, és mint második világháborús honvédek, mindketten kivettük részünket az Erdélyi Hadak Útja vérzivataros frontján, ahol olykor imádságos dalunk a halálorgonák üvöltő zajában ez volt: „Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar!”… (Vörösmarty Mihály: Szózat). Szüleivel ő is és az én szüleim is megkóstolták a véreskezű Mániu-gárdisták szuronyos „udvarias” látogatását. Halálával kettőnk múltjának egy nagy megíratlan sokszínű történet emlékét vitte magával a sírba. Isten adjon szívbéli, drága szeretett jó barátomnak, örök, békés nyugalmat a Házsongárdi temetőkertjének sírjában. Emléke legyen áldott, feledhetetlen, nemsokára találkozunk. Sírhantját simogassa, csókolgassa e kedvenc nótájának dallama: „Eresz alatt fecskefészek, fecskemadár sírva néz le…” „Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…” Őszinte bánatos szívbéli együttérzésem a gyászoló családnak. GERGELY ISTVÁN (PISTA), VOLT HONVÉD FRONTHARCOS, OROSZ HADIFOGOLY, TART. SZÁZADOS ÉS CSALÁDJA. Szabadság (Kolozsvár)

Sokismeretlenes egyenleg – Állítólag lefordították a földrajz . és történelemkönyveket
Minden bizonnyal lesznek új, magyar nyelvű tankönyvek tanévkezdésre a „Románia földrajza” és „A románok történelme” tantárgyakhoz. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesei úgy tudják, hogy ezeket már lefordították. Ami épp elég aggodalomra ad okot.
A kisebbik román kormánypárt, az RMDSZ által nagy vívmányként propagált, ám igencsak felemásra sikeredett új tanügyi törvény szerint a következő tanévtől magyar nyelven lehet tanítani Románia földrajzát és az eleve kirekesztő nevű „A románok történelme” tantárgyat a nyolcadikos, illetve tizenkettedikes diákoknak. Mivel az ördög a részletekben rejtezik, a bírálók már idejekorán kimutatták: a kerettörvény részben alkalmazhatatlan egyelőre, mert nincsenek hozzá megfelelő alkalmazási utasítások és minisztériumi rendeletek, részben pedig továbbra sem biztosítja a nemzeti kisebbségek számára az esélyegyenlőség megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges pozitív megkülönböztetéseket.
Ami a fent említett tantárgyakat illeti, a szaktárca még csak most, alig két héttel az új tanév kezdése előtt kért a megyei tanfelügyelőségektől kimutatást arról, hogy mennyi pénzre lenne szükség az új földrajz- és történelemkönyvek beszerzésére. Ráadásul eleve aggályos, hogy csak „fordításban” adják ki Románia földrajzát és „a románok történelmét”, mivel a románból fordított magyar nyelvű tankönyvekkel kapcsolatban borzasztó tapasztalatokat szerezhettek az elmúlt évek során a diákok, tanárok és szülők. A dilettantizmustól a manipuláláson át a nyelvrontásig („fertőzöttségig”) terjedő skálán. A törvény szerint a hivatalos megnevezéseket román nyelven is meg kell tanulják továbbra is a diákok mind a földrajz-, mind a történelemórán, arról azonban, hogy a román megnevezések milyen formában jelennek majd meg a tankönyvekben, csak pletykák keringenek, miként arról is, hogy a történelmi, pontos és helyes magyar elnevezések, toponímiák helyet kapnak-e bennük. (Eklatáns példa Ady Endre szülőfalujának, Érmindszentnek a hivatalos dokumentumokban való szerepeltetése a kommunisták által preferált módon: Adyfalva, sőt Ady Endre. De akár Mátyás királyt is említhetnénk, akit a román tankönyvekben Matei Corvinulként emlegetnek, holott a Matei a magyar Máté megfelelője.)
Kisebbségeknek szóló új román nyelv- és irodalomkönyv valószínűleg nem lesz tanévkezdésre, az új, a sajátos szempontokat figyelembe vevő tanterven még csak most dolgozik a minisztériumban egy munkacsoport. Elképzelhető, hogy ennek alapján már lehet más módon tanítani a román nyelvet és irodalmat a következő tanévben, mint eddig, de ennek van egy sajátos buktatója: a román nyelv- és irodalomtanárok igen nagy része (ha nem a többsége) ma már színromán nemzetiségű Erdélyben, magyarul nem beszélnek, fordítani és magyarázni a kisebbségek nyelvén képtelenek. De a földrajzot és a történelmet is tanították eddig olyan csak románul tudó oktatók, akiknek most magyarul kellene majd előadniuk Románia földrajzát és történelmét...
Törvény ide vagy oda, nagy kérdés, hogy az anyanyelvi oktatásban állítólag kiszélesedő lehetőségek vonzóbbá teszik-e a magyar nyelven való tanulást, ugyanis a rendszerváltás után húsz évvel is az a drámai helyzet, hogy a magyar nemzetiségű diákok minimum egyharmada nem az anyanyelvén járja és végzi el iskoláit. Még ott sem, ahol erre pedig lehetősége lenne, ráadásul ennek a lehetőségnek komoly korlátai vannak Dél-Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, a szórványokban és Moldvában. A teljes körű anyanyelvű állami közoktatás – az óvodától az érettségiig – magyarok számára ma csupán Románia egyes kisrégióiban (főleg a Székelyföldön) és nagyvárosaiban biztosított. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Különórák a közoktatásban
Személyre szabott fejlesztéssel kerülné el az oktatási tárca az érettségi kudarcot
„A jegy nem nyaktiló” – vezette fel Daniel Funeriu oktatási miniszter a következő tanévre vonatkozó javaslatait, amelyek között elhangzott: szeptembertől egyénre szabott fejlesztési terv szerint tanulhatnak a diákok, a készségeiket és tudásszintjüket pedig már szeptember folyamán felmérik.
„A jegy nem nyaktiló” – vezette fel Daniel Funeriu oktatási miniszter a következő tanévre vonatkozó javaslatait, amelyek között elhangzott: szeptembertől egyénre szabott fejlesztési terv szerint tanulhatnak a diákok, a készségeiket és tudásszintjüket pedig már szeptember folyamán felmérik.
„Érthető a szülők döbbenete, hogy 8-9-es átlaggal tanuló gyerekük az érettségin megbukott. Be kell látni, hogy az értékelés jelenlegi rendszere nem működik, és radikálisan változtatni kell ezen” – mondta az oktatási tárca vezetője, amikor a megyei tanfelügyelők által benyújtott javaslatok alapján kidolgozott új módszertant ismertette. A tervek szerint diákonként, és az osztályok tudásszintje szerint változik majd, milyen ütemben és milyen módszerrel haladhat a pedagógus.
Jó, de kidolgozatlan
„Ez egy szép álom” – reagált lapunknak Székely Márta Szatmár megyei pedagógus. Szerinte a változásokhoz éretlen a hazai iskolai rendszer. „Nincs ehhez elég idő, a pedagógusok túlterheltek, és a szülők sincsenek felkészülve erre. A többség azt várja el, hogy hajszoljuk a gyereket minél jobb eredmények felé, függetlenül attól, hogy a készségei mit tesznek lehetővé” – mondta a tanárnő.
Jónak tartja viszont az egyedi fejlesztési terv ötletét Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, de úgy véli, csak akkor fog igazán hatékonyan működni, ha pontos módszertant dolgoznak ki a tudásszint felmérésre, és az erre alapozott fejlesztésre.
„Már csak azért is tetszik a kezdeményezés, mert úgy vélem: az úgynevezett diagnosztizáló tesztek sokat megmutatnak arról, hogy milyen szinten áll a tanuló, honnan hová kell eljutnia, illetve az is kimutatható, hogy milyen módszer lenne a leghatásosabb a felkészítésére” – magyarázta lapunknak a főtanfelügyelő. Meglátása szerint a tanügyminiszter javaslatai nemcsak a diákok érdekét szolgálnák, hanem a pedagógusok munkájában is egyfajta segítséget, támpontot jelentenek.
„Egyszerű és átlátható tesztet tartanék a legmegfelelőbbnek a tudásszint felmérésére, és mintateszt segítségével ellenőrizném azt, hogy a félév során milyen eredménnyel dolgoztam” – magyarázta Ferencz S. Alpár. Megjegyezte, hogy az egyedi fejlesztési terv ötlete nem új keletű: a nyugati oktatásban már évek óta használják.
Kérdésünkre, van-e kapacitás a hazai iskolákban a személyre szabott oktatásra, Ferencz S. Alpár úgy fogalmazott: a felmérések már most is a pedagógusok munkaköréhez tartoznak, de a motiváción múlik, milyen mértékben hajtják végre a javaslatokat. Arról, hogy az érvényben lévő tantervvel ez a rugalmas oktatási forma hogyan egyeztethető össze, az intézményvezető úgy nyilatkozott: ez csak a pontos fejlesztési tervek ismeretében meghatározható.
Többszereplős játszma
A hazai alternatív oktatásban már évek óta olyan módszerekkel dolgoznak, amelyeket a tanügyminiszter a teljes iskolai hálózatra kiterjesztene. Azok a szülők, akik már eddig is szöveges, értékelő bizonyítványt kaptak, elégedettek az eredményekkel.
„Rendszeresen kézhez kaptuk azt az értékelést, amelyben a tanítónő részletesen ismertette az eredményeket, az elmaradásokat, így annak ellenére, hogy a gyerek nem kapott minősítést az iskolában, pontosan tudtuk, hol áll a tudásszintje. Ez csak akkor működik, ha a pedagógus és a szülő partnerei egymásnak, szerintem nemcsak a tanárok, de a hozzátartozók felkészítésére is oda kellene figyelnie a minisztériumnak. Itt már nem elég megkérdezni a gyerektől, hogy hányast kapott az iskolában” – vélekedett Keresztes Éva, akinek a kislánya a vásárhelyi step by step osztályban tanult.
Pótérettségi perrel
Mégis részt vehet a pótérettségin az a Hunyad megyei diák, akit júniusban azért zártak ki a megmérettetésről, mert mobiltelefont találtak nála. A készüléket ugyan nem használta a maturandus, de mivel a szabályok tiltják a bevitelét is a vizsgaközpontba, a fiatalt kizárták az idei őszi és a jövő nyári érettségiről is.
A döntést a diák bíróságon támadta meg, keresetének első fokon helyt adtak, de a jogerős döntésig szeptemberig várni kell. Ha a következő tárgyaláson mégis elmarasztaló ítélet születik, akkor az őszi érettségi vizsga eredményét megsemmisítik, függetlenül attól, hogy milyen jegyeket kap a végzős.
A napokban zajló szóbeli vizsgákon történt visszaélésekről egyelőre nem érkezett jelentés. Jövő héten térfigyelő kamerákkal ellátott termekben kezdődik az írásbeli vizsga.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Egy újabb álom, vagy kitörési lehetőség a Kárpát-medence számára?
Keresztény emberként hiszem és vallom, hogy mindig van tovább! Isten nem engedi, hogy egy nép, egy ország végérvényesen zsákutcába, vakvágányra menjen. Ahogy a GPS sem veszekszik velünk, ha netalán le is mentünk a helyes útról, hanem csak annyit mond, hogy „újratervezés", ugyanígy nekünk sem az elmúlt nyolc vagy húsz év hibás kanyarjait kell számba vegyük, hanem alázattal a pillanatnyi helyzetünket ismerve, újra kell tervezzük a következő évek útirányát! Ehhez tudni kell a célt?! E földi célt a nemrég elfogadott alkotmány szépen megfogalmazza: egyszerű, emberhez méltó élet szülőföldünkön, békében. Jog az alkotó, termelő munkához, melyből mindenki eltarthatja szabadon önmagát, családját. Csupa olyan dolog, mely mindannyiunk szívében ott ragyog, ezért is támogatták oly sokan az új alkotmány elfogadását.
Persze lehetnek egyéni, különc célok is, de tudatosítani kell, hogy ez az alkotmány, melyre, ha mind erdélyi magyar esküt teszek, nem ígér egy Disneylandot 15 millió magyarnak, és sehol nem mondja ki, hogy ingyen, munka nélkül képes eltartani engem csupán alanyi jogon, és hogy a nemzetem közösségnek kötelessége toleránsan asszisztálni a saját életem szétverésénél. Ilyeneket nem ígér ennek az országnak az alkotmánya!
A cél megvan! Hiszem, hogy megtalálható az út is a cél felé! A Szent István Terv egy útjavaslat, az alkotmányban megfogalmazott céljaink eléréséhez. Kitörési terv a megfeneklett, egymásra mutogató, acsarkodó világunkból! Persze elismerem, hogy más stratégia mentén is el lehet indulni. A döntést meghozó testvéreinknek ezért jó, ha minél több tervet teszünk az asztalukra, hogy ők ezeket ismerve, bölcsen dönteni tudjanak. Hangsúlyozom, hogy a Szent István Terv ebben az első megfogalmazásában csak egy vázlat, munkadokumentum, egy vitaindító levél csupán.
Gondolatban járjuk be azt az utat, melyet a Szent István Terv javasol a cél eléréséhez!
Népnevelés: Egy jó anya, bölcsen és okosan megteríti az asztalt a gyermekeinek. Táplálja övéit! Szellemi, lelki lények vagyunk, az oktatás, a nevelés hihetetlenül fontos, mert céljaink, álmaink mozgatnak bennünket. Világnézetünk, tudatunk meghatároz, egymásnak testvéreivé vagy ádáz ellenségeivé képes formálni bennünket. Az adókból fenntartott iskolarendszer, vagy az ugyancsak az adókból működő média szervei, csupán egy hatalmas asztal, melyet bőségesen, ízletesen, szemet is gyönyörködtetően meg kell teríteni az állampolgároktól erre felhatalmazást nyert kormány szervezésében. Nem a pincér, a szakács a fontos, hanem a finom, életet fenntartó ételek!
Minden munkát itt kell kezdeni. Széltében – hosszában bejártam a Kárpát-medencét, mindig és mindenütt, hol virágzó szép települést látok, tudom, hogy ott a múltban találhatok egy lelkiismeretes, nagyszerű iskolát, becsületes népnevelőt, papot, lelkipásztort, aki akár a katedrától, akár egy jó újság által vagy a szószék magaslatából rányomta a maga szép, bölcs, tiszta, szorgalmas arcának vonásait a környezetére. Sajnos fordítva is igaz, ahol egy – egy vidék lezüllött és elnéptelenedik, ott a múltban az első sorvadó fal az iskola, a média, a templom volt. Ha az sorvad, akkor lassan minden más is az enyészetnek indul!
A Szent István terv sikere azon múlik, hogy sikeres lesz-e a jó szándékú népnevelés. Mert vegyük csak a Tündérkertet: Itt az oktatásnak, a nevelésnek az a célja, hogy megszerettessük a tehetősebbekkel a gazdagokkal a szépet, a rendezett, tiszta országot, hogy így ők is tudatosan vállalják a Tündérkert adót. Fontos, hogy tudják, hogy nem céltalanul veszi el az állam a pénzüket és adja a szegényeknek, hanem adójukból megszépül környezetük, rendezetté válik a szülőföldjük. Áldozatukból Tündérkertté válik, bölcs szakemberek irányítása alatt dolgozó egyszerű emberek keze nyomán a táj melyben ők is élnek. Szülőföldjük szép, rendezett lesz, ahonnan így már nem vágynak el gyermekeik, unokáik, és ha ezt ők megértik és ha bíznak a hatóság szervező erejében, akkor sokan önként is, vagyonuk egy részét majd e Tündérkert alapba fogják befizetni.
A munkanélküli embereket, ha erővel visszük ki az önkéntes munkára, akkor lázadozni fognak, és munkájuknak nem lesz meg a várt eredménye. Ezért az előttünk lévő hosszú tél folyamán nagyon fontos, hogy vágyat ébresszünk az emberekben az alkotó, értelmes munka iránt. Ha látjuk a szép hóval borított hegyeket, és a hegyeken sítalpon száguldó férfiakat, nőket, akkor sok ember szívében vágy fakad a sízés után. Vágyaink vezetnek, én hiszem, hogy szép és jó elültetni egy – egy tő virágot, és a nyári melegben gyönyörködni annak színpompás szirmaiban. Gyermekeimnek mondtam, hogy egyetlen doboz szivar árából, két tő rozsa vásárolható tavasszal a piacon. Egy csomag szivar elfüstölése, sokak szerint körülbelül egy órát vesz el tőlünk naponta. Képzeljék el – mondtam nekik, – ha itt a Kárpát-medencében, ha csak egy millió ember, nap mint nap elültetne egy rózsatőt, és ha mindannyian egy – egy órát kertünk gondozására fordítanánk, mi történne? Képzeljük csak el milyen egészségesek lennénk, és milyen szép lenne ez a táj, mely a szülőföldünk, melyben őseink nyugszanak, ahol nap mind nap élünk, és melyben egykor mi is nyughelyt találunk. A gyerekek szinte egyszerre mondták: -„Csaba testvér nagyon szép lenne”, majd egy kócos kisgyerek csendesen megjegyezte: „Akkor a svájciak hozzánk jönnének tanulmányi útra, gyönyörködni a mi szép hazánkban.”
Ugyanúgy a falvaink, városaink lepusztult utcáit, roncsházait felújító, megszépítő, otthont teremtő „szép-ház program" is az oktatással, ráneveléssel kellene induljon. Fábiánsebestyénen vezetett az utam keresztül, és az út szélén az autóból megpillantottam szemem sarkából egy szép, rendezett kis épületet, azt hittem, hogy egy útszéli kis kápolna. Visszatolattam, és kiszálltam az autóból. Egy kedves idős bácsi rendezte a virágokat, és kiderült, hogy biza nem kápolnát láttam, hanem egy egyszerű, távolsági buszmegállót a falu egyik utcájában. Nagyon szép, rendezett, virágokkal körbeültetett, olyan, amelyen egészen biztos, hogy örömmel száll le a távolba szakadt, szüleit meglátogató gyermek. Beszélgetésbe kezdtünk és kiderült, hogy nem a hatóság, hanem ez a kedves nyugdíjas bácsi, nem pénzért, hanem saját örömére ő maga tette rendbe és gondozza ezt a buszmegállót és a környezetét. Néztem a bácsit és a szívem eltelt örömmel. Lám, egy egyszerű távolsági buszmegálló is lehet dísze egy falunak, reményt adó jelképe a hosszú utak vándorának.
Ugyancsak a népnevelés az alapja, a Szent István Terv negyedik pillérének, a demográfiai egyensúly helyreállításának. Mind többen kimondják, hogy a demográfiai csőd minden más csődnek, a gazdasági, anyagi csődöknek is az oka. Hol nem születnek és nőnek fel becsületesen a tiszta szemű, kacagó gyermekek, ott nincs jövő, ott egészen biztos sorvadás, összeomlás, elhalás vár a társadalomra. Mikor egy gyermek születik, nem csak egy kisbaba jön a világra, hanem megszületik egy édesanya is, ki a félénk, gyámoltalan lányból, gyermekéért küzdő oroszlán lesz, és ugyancsak a gyermek születése teszi érett, kiszámítható, megbízható férfivá a sodródó kamaszt, kiben olyan erők forrásai fakadnak fel, hogy családjáért képes lehozza az égről a csillagot. Persze vannak kivételek, de én azt látom, hogy a legtöbb embert a gyermek vállalása és annak tudatos nevelése újjáteremti, erősebbé, bölcsebbé, értékesebbé teszi. Sajnos, a gyermek nem vállalása, örök sodródó, hányódó létre kárhoztatja az embert, sokszor megkeseredik, a búvadé lesz a sorsa. Itt ezen a téren is csak bölcs, alázatos érveléssel, nyugodt tanítással, életből vett sok – sok szép, igaz példával lehet eredményeket elérni. Természetes, hogy az élni akaró nagy közösségnek, minden kis megfogant élethez gondoskodó szeretettel le kell hajolnia.
Jön az ősz, a tél, a természet is körülöttünk lassan megpihen! Ilyenkor a kifelé való munka lelassul, és a csendben a szellemi munkáé lesz a főszerep. Ezért is arra kérem a döntéshozókat, hogy szakítsanak időt, és magyarázzák el a célokat, bátorítsák, lelkesítsék az embereket, hisz enélkül minden szép cél megfeneklik. Bármekkora lendülettel nekiállhatunk a hideg vasnak, formálni nem tudjuk, csak szétverhetjük, ha azt a tűz kohójában előbb izzásig fel nem hevítjük. Ha a Szent István Tervnek utat akarnak nyitni, akkor szervezzenek okos vitaesteket, keressenek bölcs tanítókat, papokat, olyanokat kik a létért való küzdelemben már győztes csaták után vannak, hogy mint igaz tanukra hallgassanak rájuk az emberek. Vesztett csaták tábornokai hallgassanak, mert ők úgy is csak kudarcaikat akarják majd megmagyarázni. Olyan igaz szólok kellenek, akik valós vágyakat tudnak ébreszteni az emberekben, szárnyakat adó reményt adhatnak az után, amit a jó Isten mindannyiunk szívébe bele írt: a családunk, a szülőföldünk, a szép és a hasznos teremtő, alkotó munka után.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér. Erdély.ma

Ismereteik keresztmetszetével köszöntötték tanítványai a mestert
Tanulmányaikból összeállított, meglepetésnek szánt kötettel köszöntötték 65. születésnapja alkalmából Kovács Andrást, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) művészettörténet professzorát volt tanítványai. A Liber Discipulorum. Tanulmányok Kovács András 65. születésnapjára című, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány kiadásában megjelent kötetet augusztus 23-án mutatták be a VII. Hungarológiai Kongresszus keretében az egykori nemesi konviktus (BBTE Echinox-épülete) Vătăşianu-termében.
A kötet előszava tömören összefoglalja a kutató, a tanár lényegi jellemzőit, felvillantja emberi oldalának néhány vonását, az egyes elemek pedig maradéktalanul visszaköszönnek a tanítványok munkáiban – emelte ki a kötetet méltató Monok István, a Szegedi Tudományegyetem docense.
– Kovács András elméleti ismeretei messze túlmutatnak a lehetőségeken, amelyekkel a 60-70-80-as években élhetett, kutatásai pedig a maguk természetes nyelvén választ adnak minden olyan kérdésre, amely felvetődhet egy anyaggal kapcsolatban – fejtette ki Monok István. Az 1990-es években a BBTE korábbiakban elsorvasztott művészettörténet-oktatásának megszervezése szükségszerű volt, az újjáéledő tudományos élet, műemlékvédelem, muzeális műgyűjtés, műkritika ugyanis évek hosszú sora óta szakemberhiánnyal küzdött. – A fiatal generációk képzésében Kovács András szerepe kulcsfontosságúvá vált, hiszen szinte egyedül kellett vállalnia, hogy a rendszerváltás utáni diáknemzedékeknek továbbadja az erdélyi magyar művészettörténet-írás Kelemen Lajos és Biró József által indított, majd B. Nagy Margit által csiszolt hagyományait, amelyeket olyan neves anyaországi szakemberek is alakítottak, mint Balogh Jolán vagy Entz Géza – írják az előszóban a kötetet szerkesztő Kovács Zsolt, Sarkadi Nagy Emese és Weisz Attila művészettörténészek.
A változásokat követően, újra fejlődésnek indultak a polgári szerveződések csírái Kolozsváron, sorra alakultak a civil szervezetek. A Kovács András által irányított Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány is keretet szolgáltatott a megváltozott munkamódszerekkel végezhető művészettörténeti kutatásoknak. – Diákjait összetett látásmódra, és mindenekelőtt arra buzdította, hogy az írott forrásokból kiindulva, történelmi, művelődéstörténeti, társadalmi összefüggéseiben szemléljék az alaposan, részleteiben megvizsgált műalkotást. A tanulmányok szemléletmódjában, módszertanában mindenütt jelen van a mester – hangsúlyozta Monok István. Mint kiemelte, az írások több szempontból csoportosíthatók: egyházi és világi épületek építéstörténeti vonatkozásait, művészeti kapcsolatait, belső berendezési tárgyaikat vizsgálják, mestereket azonosítanak, tevékenységüket tanulmányozzák, műtárgyak használatváltási folyamatát, vagy éppen oltárképek sorsát követik. Nem marad el az építéstörténeti rekonstrukció, a templombelsők ikonográfiai elemzése, bizonyos ábrázolások elterjedésének, a főúri és polgári reprezentáció kérdéskörének vizsgálata, vagy a közterek alakulásával kapcsolatos tanulmányok sem.
A többszempontú vizsgálat mellett tanítványai elé magas mércét állít az írásaiban tapasztalt, a tartalomhoz méltó, pontos fogalmazás, irigylendően könnyed nyelvi elegancia, ahol az értő olvasó tudja, hogy minden szóárnyalat mögöttes tartalma lényeges összefüggéseket jelöl – fogalmaznak a kötet szerkesztői. A tanulmányok jegyzetapparátusa is jelzi, hogy Kovács András milyen széles mezejét szántotta úgymond a művészettörténeti kutatásoknak, mesterien megvonva a határt írásaiban, amelyeknek felvetett ötleteit a tanítványok később kifejthetik – állapította meg Monok István. Mint kiemelte, több tanulmány szerzője bátran nyitva mer hagyni kérdéseket, pontosan meghatározva elméleti felvetéseinek határait, összegezve a kutatás eddigi eredményeit, attól függetlenül, hogy térszerkezet- vagy forráselemzésről, díszítőmotívumok analógiáiról stb. van szó. Pozitívumként emelte ki a szerzők professzionális, releváns forráshasználatát, a források érzékletes, laikusok számára érthető összegzését is.
– E kötetet kézbevéve döbbentem rá arra, hogy Erdélyben létezik egy Kovács András-féle művészettörténeti iskola, amely tulajdonképpen ezzel a kiadvánnyal lett úgymond nagykorú, hiszen dicséretre méltó munkát tett le az asztalra – összegezte Sipos Gábor levéltáros, a kötet egyik kiadójaként szereplő EME elnöke. Sarkadi Nagy Emese, a kötet egyik szerkesztője köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt másfél évben, titokban összeállított munka színvonalas elkészítéséhez és kiadatásához hozzájárult, Kovács Andrásnak pedig a tanítványoknak adott „útravalóért”. – Erdély sokszínűségére és ezzel együtt az erdélyi művészet kutatására az Ő irányításával rácsodálkozni olyan lehetőséget jelentett, amely meghatározta mindannyiunk későbbi gondolkodását – összegzik a szerkesztők, amely megállapításhoz e cikk szerzője is társul Kovács András volt és jelenlegi tanítványaként.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsváron magyarul ne?
„Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van: ...” – Kolozsvár. Cseh Tamás bizonyára nem haragudna meg, hogy remek dalának egyik sorát kicsit „átköltöttem”, és Budapest helyett Kolozsvárt írtam. De gondolom, Bereményi Géza, a dal szövegírója sem veszi rossz néven merészségemet. Az igazság az, hogy nehezen találtam volna ennél kifejezőbb szöveget arra, amit most érzek – és feltehetően még nagyon sokan – a napokban elhangzott hivatalos nyilatkozat kapcsán. Kinek és mire jó ez, merült fel bennem először csak csendesen, majd mindinkább bosszantóbban a kérdés, amikor elolvastam Szőcs Géza mondatait, amelyek Kolozsváron, a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján hangzottak el.
A magyar Nemzeti Erőforrás Minisztériumának – egyébként kolozsvári származású – államtitkára megnyitóbeszédében kifejtette abbéli reményét, hogy a kongresszus majd választ ad arra, mi a magyarságtudomány feladata, majd így folytatta: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak a kérdező azt nem hallja, hogy a mellette lévők magyarul beszélnek”. Nem feltételezem persze, hogy a mintegy hatszáz főnyi – a világ minden tájáról idesereglett – kongresszusi résztvevőnek azon nyomban összeszorult a gyomra a rémülettől, hogy vajon akkor ilyen körülmények között mi vár rá egy teljes héten át ebben a városban, bár ez sem kizárt. Nekünk, itt élőknek azonban igen. De nem a rémülettől, hanem a felháborodástól.
Nem csupán azért, mert belegondoltunk, hogy a sok vendég azzal az „üzenettel” tér majd haza, miszerint van egy Kolozsvár nevű város, ahol rettegni kell, ha valaki magyarul szólal meg, tehát oda nem ajánlatos menni, ha jót akar magának az ember. Nem csak azért, mert az első, be nem fejezett változat szerint az államtitkár így fogalmazott a hétfő délelőtti megnyitón a Kolozsvári Magyar Opera termében: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak nem akarja, hogy fejbe...”, és csak ezt követően fogalmazta újra a fentebb már idézett változatban a mondatot. Nem csak azért, mert megint bebizonyosodott, hogy ismét rólunk, a mi nevünkben nyilatkoznak, de minket nem kérdeznek meg róla. Hanem leginkább azért, mert egy ilyen kijelentés visszamenőleg is megsemmisít minden törekvést, ami élhetővé, barátságossá próbálja tenni a várost, a közös városunkat, amelyben mindannyian jól akarjuk érezni magunkat. Lenulláz minden eddig elért eredményt, amelyet közösen összefogva értek el a város felelős polgárai, függetlenül attól, hogy magyarok vagy románok, vagy hogy milyen párthoz vagy civil egyesülethez tartoznak.
„Nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg”, visszhangzik bennem az államtitkári „jótanács”, közben pedig még mindig jólesően gondolok az elmúlt hét eseményeire, amikor nyolc napon át egyéb sem történt ebben a városban, mint hogy magyarul beszélt többezer ember az utcákon, a tereken, a hangszórókból magyar beszédek hallatszottak (némelyiket fordították románra, némelyiket nem), magyar nyelven konferálták fel a különböző programokat (időnként fordították, leggyakrabban nem), magyar zene szólt, magyar zászlók lengtek, szólt a magyar himnusz a főtéren, és folytathatnám a felsorolást. Senkinek nem esett baja abból, hogy az utcán magyarul beszélt, senkit nem támadtak meg. Dolgozott viszont egy csomó ember azon, hogy a kolozsvári magyarság jól érezze magát, hogy büszke legyen a magyarságára, a kultúrájára, arra, hogy ünnepelhet a városában – magyarul. Az elmúlt hét kitűnő példa volt arra, hogy lehet civilizáltan egymás mellett élni, hogy lehet tisztelni a mellettünk élők kultúráját, sőt együtt lehet ünnepelni, hiszen románok is részt vettek a különböző rendezvényeken.
És akkor megnyitnak hétfőn délelőtt egy nemzetközi hungarológiai kongresszust, amelynek két fővédnöke a két – a magyar és a román – állam elnöke, védnökei a két ország tudományos akadémiájának elnökei, továbbá a magyar Nemzeti Erőforrás miniszter és a román (de szintén magyar) kulturális és örökségvédelmi miniszter, a megnyitón pedig azt mondják: kedves vendégek, ha csak tehetik, ne szólaljanak meg magyarul Kolozsváron, mert fejbe... Mindezt azok után, hogy Tuomo Lahdelma, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság finn elnöke magyarul köszöntötte a kongresszus résztvevőit a Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megszervezett nyitórendezvényen, ahol Tuomo Lahdelma úgy vélte, „ez a kongresszus azért jelent mérföldkövet, mivel olyan helyen szervezik meg, ahol sűrített módon van jelen a magyar múlt”.
Kedves résztvevők, nemcsak a magyar múlt, de a magyar jelen is majdhogynem sűrített módon volt jelen az elmúlt héten, kár, hogy nem voltak ennek (is) részesei, a magyar jelen pedig továbbra is jelen lesz, reméljük még sokáig, mert „Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van”: Kolozsvár.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)

Az élhető város: a pezsgő múzeum
Grandiózus kiállítást nem rendez, de kicsiben nagy: a Haáz Rezső Múzeumot az utóbbi egy évben sokkal többen látogatják, mint előbb. Lepkék, kőzetek, pecsétek, pénzek. Pezsgés.
Az udvarhelyi múzeum története több évszázados, kétrészes képtárának (Korunk Galéria, Barabás Miklós terem) gyűjteménye pedig igen jelentős. Mindkét épület a 19. század végén, a 20. század fordulóján épült, a jellegzetes székelyudvarhelyi polgári lakóházak stílusában. Az államosítást követően mindkét épület különböző hivataloknak adott otthont - a képtárban volt például az Urbana Rt. elődjének székhelye, a múzeum mostani főépületében pedig a városi rendőrség székelt, illetve román nyelvű iskola és pionírház volt, a pince pedig borlerakatként szolgált. Volt olyan időszak is, amikor a felső szinten lakók voltak, a múzeum a földszinten, a pincében pedig a borok álltak. A rendszerváltás után jelentősen átalakult, nevet kapott, névadója pedig szobrot az udvaron.
Az utóbbi években kétségtelen, hogy valami megpezsdült a Haáz Rezső Múzeum életében: főleg idén egymást érték az olyan kiállítások, amik nemcsak szakmailag arattak nagy sikert, hanem a látogatók körében is igen kedveltek voltak. Mindez az épület közismert gondjai ellenére valósult meg: habár olyan grandiózus kiállításokat nem tud tető alá hozni, mint a Csíki Székely Múzeum, amely aránylag rövid idő alatt Erdély leglátogatottabb múzeumává nőtte ki magát (fűzzük hozzá, hogy az ottani igazgató is udvarhelyi...), az udvarhelyi intézmény olyan érdekességekkel rukkolt elő, mind a Trópusi Lepkeház, aminek - ahogy mondani szokták - hetedhét országon csodájára jártak, hiszen a múzeum talán egyetlen kiállítása sem vonzott ennyi gyereklátogatót.
Még előtte szintén nagy sikert aratott (ez már főleg a felnőttek körében) a kávétörténeti kiállítás a maga különlegességével és a kiállítás idejére megnyitott hangulatos kávézójával.
Habár nem a múzeum épületében van, Tompa László emlékszobája az intézmény jóvoltából újult meg és kapott méltó helyet, akárcsak egy másik nagy helytörténeti alak: Bányai János ásvány- és kőzettani gyűjteményét szintén előbb a múzeum földszintjén időszakos kiállításon tárták a nagyközönség elé, majd állandó kiállítássá vált a Szejkefürdői Borvízmúzeumban.
nyár sem maradt tétlenül, hiszen a címer és pecsétkiállítás után legújabban a légifelvételek kiállítása, illetve a pénztörténeti, numizmatikai kiállítás is megnyílt.
A lendület valószínűleg folytatódik, s a múzeum az élhető Székelyudvarhely egyik iskolapéldája lesz.
Katona Zoltán. Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Nincs engedély az RMOGYKE számára!
Magukon viselik az egyetem történetét
Marosvásárhely polgármesteri hivatala másodszorra sem engedélyezte a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nyilvános rendezvényét. Az engedélyeket kibocsátó bizottság megtiltotta a szervezőknek, hogy információs sátrat állítsanak fel a város főterén.
A szervezők ezúttal nem tüntetésre kértek jóváhagyást, hanem a virágóra mellett állítottak volna fel augusztus 27-szeptember 3. között egy 8x3 méteres sátrat, plakátot helyeztek volna ki az egyetem történetéről. A lakosságot a román és a magyar tagozat helyzetének időbeni alakulásáról, a magyar tagozat elsor- vasztásának okairól és az önálló magyar tagozat létrehozásának szükségességéről szerették volna tájékoztatni. Augusztus 17-i beadványukban hangsúlyozták, rendezvényükre meghívják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem aktív és nyugdíjas (román és magyar) egyetemi oktatóit is. Az engedélyezőbizottság tegnapi gyűlésén az orvosi öltözetben megjelent Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezető igazgatója abban a reményben vett részt, hogy ezúttal nem tüntetésről lévén szó, az illetékesek rábólintanak a rendezvényre. Tévedett: a bizottság (Trif Aurel, Mateescu Stefan, Moldovan Daniel, Porav Cristian, Rad Nicuºor, Pop Ioan Florin, Florea Florin) ezúttal is elutasította beadványukat, megtiltva a sátor felállítását. Arra hivatkoztak, hogy az egyesületet nem hatalmazta fel az egyetem szenátusa arra, hogy tájékoztassák a polgárokat az intézmény történetéről, ezért kétség merül fel az előadók objektivitásával kapcsolatosan, a magyar tagozat helyzete romlásának okait elemezni illetve az önálló magyar tagozat létrehozásának szükségességét megállapítani az egyetem szenátusának hatáskörébe tartozik, továbbá a szóban forgó időszakban zajlik Marosvásárhelyen a Félsziget fesztivál, amelyen mintegy 60-65 ezer személy vesz részt, márpedig az 1991. évi 60-as törvény értelmében tilos két párhuzamos rendezvény szervezése, függetlenül azok jellegétől. És nem utolsósorban a bizottság arra hivatkozott, hogy a Rózsák terén nagyszabású munkálatok folynak, emiatt sem időszerű ott sátrat emelni. A Népújság kérdésére Ádám Valérián elmondta, a bizottsági tagok azt ajánlották, a főtér helyett az egyetem udvarán állítsák fel az információs sátrat, ám ehhez a szenátus engedélye kell, márpedig annak megszerzésére esély sincs. A szervezők ezért plakát helyett öltözékükre nyomtatják a MOGYE, annak magyar tagozata történetéről szóló tájékoztató szövegrészeket, és tovább folytatják sétájukat a főtéren, ezt ugyanis nem tilthatja be senki.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Szent István-kártya – Böjte Csaba javaslata, Magyarországon bevezetik
A Szent István-terv nagy ehetőséget ad arra, hogy az emberek megtalálják egymást Magyarország felemelkedése érdekében – mondta Hende Csaba.
A Polgárok Háza 8. évadának megnyitása alkalmából rendezett esten a honvédelmi miniszter a Böjte Csaba ferences szerzetes által felvázolt vidékfejlesztési és családvédelmi terv kapcsán közölte: „mindannyian hozzá tudunk tenni valamit a tervhez. (...) A mi célunk az elmélyült hazafiság, ami a találkozásból táplálkozik".
Az emberek Böjte Csaba javaslata alapján válthatnak majd Szent István kártyát, amivel a tervekhez szükséges anyagi alapot teremtik meg – hangsúlyozta. Elmondása szerint a kártyával a tervek szerint létrehoznak egy vásárlói klubot, amely a vevőknek kedvezményt ad. A rendszerbe belépő kereskedők és vállalatok is jól járnak, mert növelik a forgalmukat azzal, hogy adnak 5 százalék árengedményt, miközben ebből hármat átutalnak a Szent István Alapnak, kettőt pedig megkap a vásárló. Az alapba befizetett pénzből vásárolnak majd egyebek mellett olyan szerszámokat, amelyekkel a környezetet szebbé tehetik – vázolta fel.
Hende Csaba felhívta a figyelmet: várják a tervet ismertető, Böjte Csaba által írt A mi ügyünk című könyvben feltüntetett amiugyunk@gmail.com email címen az emberek ehhez fűződő gondolatait, észrevételeit. A miniszter azt mondta, hogy „a nemzeti sorskérdésekhez mindig arcok és személyek kapcsolódnak, és közösségek is, akikkel közös megoldást lehet találni". Mindannyian I. Szent István király munkáját folytatjuk, immár ezer éve – jegyezte meg, majd utalt arra, hogy idén 555. évfordulója van a nándorfehérvári diadalnak, melynek során „a világtörténelmet sikerült megfordítani" egy kitűnő hadvezér, Hunyadi János és egy ferences szerzetes, Kapisztrán János segítségével. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár kiemelte: a rítusok azért vannak az ember életében, hogy az értékeket szolgálják, ezek pedig „megmutatják, mi a jó és mi a rossz". A kultúrára, egyebek mellett a néptáncra és a népzenére a politikusoknak figyelniük kell, hogy „a szívük ne kérgesedjen el" – jegyezte meg.
Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója előadásában rámutatott: Szent István király „máig ható érvénnyel kijelölte az utat a népe előtt". Az államalapító király úgy gondolta, lennie kell egy államnak a Kárpát-medencében, amelyet szabad emberek építenek, amely a magyarok közös otthona – hangsúlyozta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy „a ránk hagyott javakat el lehet tékozolni, fel lehet élni", de akkor nem marad más, csak üres valóság. István király nem adta fel az ország függetlenségét, nem engedte, hogy idegen országok eltérítsék az önmaga által megálmodott útról – emlékeztetett.
Kubatov Gábor szólt arról, hogy „csak az összefogásunkon, közös akaratunkon és munkánkon múlik, hogy sikeressé tesszük-e az országot". Ha ez megvalósul, akkor „azok maradunk, akik vagyunk, hogy azzá legyünk, akik lehetünk" – fűzte hozzá.
László Tamás, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a polgári körök megalakulásukkor „kezükbe akarták venni az ország városainak, falvainak sorsát". Közösség akkor születik, amikor úgy döntenek az emberek, hogy kitartanak egymás mellett, „akármi történjék is" – tette hozzá.
Beszélt arról, hogy Böjte Csaba ferences szerzetes Szent István-tervében négy egység szerepel: a magyar táj védelme, a házak és az emberek közvetlen környezetének ápolása, a Kárpát-medencei népművelés, valamint a gyermekvédelem, beleértve a házasság és a család védelmét. Ez a négy motívum összekötődik, kiegészíti egymást, s a könyv csak a lehetőségeket villantja fel, a megoldást részletesen nem írja le, mert az „bennünk van" – fogalmazott.
Böjte Csaba a résztvevőket levélben üdvözölte. Ebben többek között az áll, hogy az új alkotmányban szerepel az emberhez méltó élet, illetve a jog az alkotó munkához. A munkanélkülieket azonban ha erőszakkal akarják munkába vinni, az nem vezet eredményre, ezért „bennük fel kell ébreszteni a vágyat az alkotás iránt".
A szerzetes megemlítette, hogy ha egy falu iskolája vagy temploma elsorvad, akkor annak a környék látja kárát. A magyar lakosság fogyása, „demográfiai csődje" pedig „sorvadást, összeomlást hoz a társadalomra" – figyelmeztetett.
hirado.hu. Erdély.ma

Kelemen Hunor: létbiztonságot és egységet követel a magyarság
Az RMDSZ elnöke exkluzív interjút adott lapunknak
Immár fél év telt el az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusa óta, amikor Kelemen Hunor személyében új elnököt választott az érdekvédelmi szervezet. Ez alkalomból készítettünk interjút az RMDSZ új vezetőjével, aki egyben a kulturális tárcát is irányítja. Kelemen Hunort egyebek mellett az RMDSZ-ben bekövetkezett változásokról és célkitűzésekről, valamint a kormányzati szinten zajló tevékenységről faggattuk. Az RMDSZ elnöke nyilatkozott az érdekvédelmi szervezetnek a Fidesszel és a hazai román pártokkal, de az erdélyi magyar politikai alakulatokkal való viszonyáról is, akárcsak a verespataki bányaberuházás körüli helyzetről, a közelgő népszámlálásról, valamint a jövő évi választásokról. Exkluzív interjújában beszámolt az Erdélyi Konzultáció következtetéseiről is, amelynek egyik fő üzenete, hogy megváltoztak az erdélyi magyarság prioritásai, a másik szerint pedig a megkérdezettek fontosnak ítélik a politikai egységet.
– Hogyan értékeli az RMDSZ februári kongresszusa óta eltelt fél évet?
– Az elmúlt hat hónap jó fél esztendő volt, olyan szempontból, hogy az alapvető változásokat, amelyeket előkészítettünk, végig tudtuk vinni. Egyrészt a Főtitkárságot illetően nemcsak fiatalítottunk, hanem a munkamódszereket is lényegesen megújítottuk. Új emberek kerültek be a Főtitkárság vezetőségébe, mint például Kovács Péter főtitkár, Horváth Anna önkormányzati, Hegedüs Csilla kulturális, Székely István társadalomszervezési és Bodor László ifjúsági főtitkárhelyettes. Terveink szerint szeptember folyamán az oktatási főtitkárhelyettes kinevezésével véglegesítődik ez a struktúra is, az oktatási alelnök fiatal ember lesz, aki az egyetemi szférából érkezik, és bizonyára jelentős változást fog hozni a szervezet életében.
Sikerült befejeznünk az Erdélyi Konzultációt, amely az elnökválasztás óta eltelt első három hónapban az egyik nagy programunk volt. Az adatfeldolgozás jelentős része megtörtént, és úgy látom, hogy az akció jónak és sikeresnek bizonyult. Népszámlálási kampányunk előkészítését nagyjából befejeztük, és amíg szeptember 16-ra a népszámlálási biztosok toborzásának a határideje lejár, addig ezt a munkát is a célkitűzések szerint teljes mértékben el tudjuk végezni. Ezenkívül elkezdtük a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásokra: a megyei és területi szervezetek elkészítették az elemzéseket, bizonyos helyeken már a főbb polgármester- vagy megyei tanácsi elnökjelölteket is nevesítették. Augusztus végéig, szeptember első feléig ez a munka is nagyrészt lezajlik, tehát az első fél esztendő ebből a szempontból is az elképzelések alapján alakult.
– Az elmúlt időszakban milyen mértékben sikerült rendezni az RMDSZ viszonyát a Fidesszel?
– Úgy érzem, hogy a magyar kormánnyal való kapcsolat kimozdult a holtpontról, ugyanis Tusnádon, a nyár folyamán volt egy hosszabb beszélgetésem Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, és őszire tervezünk egy hivatalos RMDSZ–Fidesz találkozót is. Véleményem szerint a következő időszakban tovább tudunk javítani a kapcsolaton, mivel mindkét fél részéről a nyitottság és az együttműködési szándék fogalmazódott meg, amit nagyon jónak és helyesnek tartok.
– Mire lehet számítani a jövőben az erdélyi magyar–magyar együttműködés terén?
– A magyar–magyar együttműködést mindig konkrét eseményekre terveztük, így legutóbb a Kolozsvári Magyar Napokat is közösen szerveztük, és támogattuk. A népszámlálás népszerűsítését szintén együtt végezzük, hiszen közös érdekről, s nem pártpolitikai célról van szó. Az önkormányzati választások esetében is elindult a megyei szervezetek közti egyezkedés néhány olyan helyen, ahol a közös jelölt támogatása lehetséges. Itt elsősorban Marosvásárhelyt említeném, ahol egy jelöltet fogunk állítani, s bízom abban, hogy az illető személyt mindenki támogatni fogja. A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján nem lehettem jelen, mivel a miniszterelnökkel együtt Kínában tartózkodtam, de a kollégáim által tolmácsolt üzenetben jeleztem, hogy Kolozsvár is egy olyan hely, ahol úgyszintén el tudom képzelni a közös jelölt állítását. Nem vagyunk naivak, hiszen mindannyian tudjuk, milyen esélyei vannak annak, hogy megnyerjük a várost, az önkormányzatot és a polgármesteri tisztséget, de az összefogás erejét meg lehet és meg is tudjuk mutatni. Tehát rajtunk nem fog múlni az együttműködés azokon a helyeken, ahol erre szükség lesz.
– Milyennek bizonyult az utóbbi időben a román pártokkal – koalíciós partnerrel és ellenzékkel egyaránt – történő együttműködés?
– A román pártokkal való viszony az elmúlt hat hónapban az ismert paraméterekben mozgott: a Demokrata-Liberális Párttal együtt kormányzunk, és ez bizonyos értelemben egymáshoz közelít bennünket. Országos szinten ez a viszony jó, bár mindig voltak és vannak olyan vitás kérdések, amelyek akár feszültséget is szülnek. Megyei szinten, egyes helyeken elfogadható a kapcsolat, máshol egyáltalán nem létezik együttműködés, vagy amolyan finom vegyesnek tekinthető. Kolozsváron például a kezdetekben jó volt a koalíciós partnerrel való együttműködés, az utóbbi időben azonban ez megromlott, míg Bihar megyében, ahol rossz volt a viszony, most lényegesen javult. Számos más helyet mondhatnék, ahol az együttműködés az utóbbi időszakban hullámzott.
Az ellenzéki pártokat illetően, több informális megbeszélés zajlott azok vezetőivel, Crin Antonescuval és Victor Pontával. Úgy véljük, hogy azokban a kérdésekben, amelyek az egész társadalmat és a magyar kisebbséget szintén jelentős mértékben érintik, párbeszédet kell folytatni az ellenzékkel is. Ezért nem tartom kizártnak, hogy szeptember folyamán hivatalosan is tárgyalunk a liberális és a szociáldemokrata párt képviselőivel. Úgy vélem, az alkotmány és a választási törvény módosítása, valamint a kisebbségi jogok kiszélesítése az a három nagy terület, ahol az összes, demokratikusnak tekinthető román parlamenti párttal fenn kell tartani a párbeszédet függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormánykoalícióban vagy ellenzékben van. Számunkra a dialógus mindig olyan érték volt az elmúlt húsz esztendőben, amit soha nem tagadtunk meg.
– Viharosnak mondható kormányzási időszakot tudhatunk a hátunk mögött. Hogyan mérlegelné az RMDSZ eddigi kormányzati tevékenységét?
– Lehetett volna jobb is az elmúlt időszak, de nem tudunk eltekinteni a gazdasági és a pénzügyi körülményektől. Nem csupán romániai vagy európai, hanem világszinten is gazdasági válság van, és ez nagymértékben befolyásolja, hogy milyen költségvetéssel s pénzügyi feltételek között tudunk mozogni. Ez nem hasonlítható össze a 2004–2008-as időszakkal, amikor volt egy erős gazdasági növekedés. Most számos megszorító intézkedést kellett életbe léptetni, amelyek nélkül a romániai polgárok ma sokkal nehezebb helyzetben lennének. Ezek nem kerültek el számos más országot – Magyarországot, Spanyolországot vagy akár Németországot – sem, ahol hasonló rendelkezéseket foganatosítottak. Ezekre a megszorításokra szükség volt, de 2012-ben már nem kell erre számítani, hacsak nem lesz olyan gazdasági visszaesés, ami nem Romániától függ. Tehát a kormányzati teljesítményünkkel csak olyan mértékben vagyok elégedett, amilyen mértékben a feltételek lehetővé tették, hogy előre haladjunk. Azt viszont nem tagadhatom, hogy ennél jobb gazdasági feltételek között sokkal sikeresebben és eredményesebben is lehetett volna kormányozni.
Mindezek ellenére létezik néhány olyan terület, ahol sikerült előre lépnünk. Szerintem az oktatási törvény elfogadása nagy eredményt jelent: jövő héten be fogjuk mutatni az új magyar nyelvű történelem és földrajzkönyvet, ami időközben elkészült. Előrehaladtunk a decentralizáció terén, különösen az egészségügyben, akárcsak a nagyberuházásokat, elsősorban a környezetvédelmet illetően. A kulturális tárcánál a műemlék-felújítás terén léptünk nagyot előre, hiszen az erre vonatkozó országos programunkban jelentős arányban magyar műemlékek is szerepelnek. A színházak fenntartásában arra vigyáztam, hogy a kolozsvári magyar színháznál és operánál, illetve a marosvásárhelyi színháznál, amelyek a minisztérium kötelékébe tartoznak, a válság ellenére ne legyenek leépítések, és a megszorítások ne érintsék ezeket az intézményeket. Elindítottuk azt a programot, ami az elmúlt húsz évben nem működött: a kulturális-irodalmi folyóiratoknak – mint például Helikon, Korunk, Látó, Székelyföld és Várad – normatív támogatást nyújtunk, tehát az elmúlt időszakban jól sikerült élnünk a meglévő költségvetési forrásokkal.
– Melyek lennének a következő időszak elsődleges kormányzati tervei, illetve a hamarosan kezdődő őszi parlamenti ülésszak főbb célkitűzései?
– Módosítani kell a választási törvényt, a régióátszervezés, a decentralizáció kérdése úgyszintén napirenden szerepel, lekerült viszont az a változat, amely a romániai magyar közösség számára előnytelen lett volna. Egy dolog biztos: nem fogunk elfogadni olyan változatot, amely a magyar közösséget a mostaninál rosszabb közigazgatási helyzetbe hozná, úgymond az önkormányzatokból kikerülnénk. A helyhatósági választási törvényt módosítottuk, szerintem jó döntés volt, hogy a polgármestereket az első fordulóból válasszák meg, akárcsak a megyei tanácsok elnökeit. Most következik a parlamenti választási törvény módosítása, amelyről év végéig szintén dönteni kellene.
– A PD-L a héten jelentette be újabb elgondolását, miszerint egyszerre szervezné meg a helyhatósági és a parlamenti választásokat. Hogyan viszonyul ehhez az RMDSZ, illetve mi a szövetség álláspontja ebben a kérdésben?
– Ezt az elképzelést a koalícióban már régebb felvetettük, de akkor ennek nem akadt támogatója. Én három szempont miatt tartanám jónak az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását. Egyrészt pénzügyi-költségvetési okok miatt, ugyanis egy kampánnyal lehetne megszervezni mind a két választást, ami nagy könnyebbséget jelentene az országos költségvetésnek. Hiszen egyszer kellene kampányolni, a választási körzeteket megszervezni, az urnabiztosokat beszervezni, tehát egyértelmű, hogy ez nagy megtakarítást jelentene. Másrészt nekünk mindig az volt a célunk, hogy a választásokon minél magasabb legyen a részvételi arány. Ha összehasonlítjuk az önkormányzati választásokat a parlamentivel, az előbbi esetében ez az arány az elmúlt években mindig picit magasabb volt. Amennyiben tehát összekapcsoljuk a két választást, nagyobb lesz a részvétel, ami nagyon jó, hiszen erősebb lesz a testületek legitimitása. Ugyanakkor, azért is fontos lenne a két választás összekapcsolása, mert a különböző koalíciók megkötését az önkormányzati választás nem befolyásolná. Nagyon sokszor előfordul, hogy önkormányzati választások után egyfajta koalíciók alakulnak ki a megyékben, városokban és településeken, majd ősszel a parlamenti választásokon viszont más országos együttműködési megállapodás születik. Mindez a kormányzati politikáknak az életbe ültetését is megnehezíti, ezért is jó lenne tehát egyszerre letudni a két választást, hiszen akkor pontosan tudni lehet, hogy milyen felállásban fog működni a kormány, a parlament és az önkormányzatok. A kérdés csupán az, hogy az önkormányzati választásokat toljuk-e el októberre, vagy a parlamenti választásokat hozzuk előre, május-júliusra? Alkotmánymódosítás nélkül a parlamenti választásokat csak úgy lehet előbbre időzíteni, ha a parlamentet feloszlatja az államelnök, amelynek azonban minimálisak az esélyei. Ezért sokkal egyszerűbb az önkormányzati választásokat kitolni néhány hónappal, mivel ahhoz nem kell az alaptörvényt módosítani, és nem kell feloszlatni a parlamentet. A többség mindenképpen azt támogatja, hogy a választásokra egyszerre kerüljön sor. Természetesen az is fontos, hogy miként módosul majd a parlamenti választásokat szabályozó törvény is, hiszen nem mindegy, milyen választási rendszer lesz.
– Említette elnök úr, hogy lezárult az Erdélyi Konzultáció, és nagyrészt sikerült feldolgozni az adatokat. Milyen következtetés vonható le az eddigi összesítések alapján?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni a teljes adatfeldolgozás előtt, de néhány dolog már körvonalazódik. Egyrészt az erdélyi magyar társadalom az elmúlt két-három évben, a gazdasági válság hatására, nagyon megváltozott. Előtérbe kerültek a munkahellyel, a szociális létbiztonsággal kapcsolatos kérdések. Ha ezek eddig a magyar választók körében nem voltak az első helyen, most teljes mértékbe oda kerültek. A megkérdezettek azt is szeretnék, ha további előrelépések történnének a kisebbségi jogok területén. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartják a döntéshozatalban való részvételt, parlamenti és önkormányzati szinten egyaránt, de a kormányzati szerepvállalást is szorgalmazzák. Hangsúlyosan fogalmazódott meg továbbá az az igény, hogy egységes politikai képviseletre van szükség, de ennek nem szabad a politikai pluralizmus rovására történnie. Az erdélyi magyar emberek pontosan látják, hogy 6,5 százalékkal nem lehet három-négy pártot versenyeztetni. A politikusok vitatkozzanak, ez az ő dolguk, de amikor a magyarság képviseletéről van szó, akkor hagyják abba a veszekedést, és azon legyenek, hogy biztosítsák a politikai képviseletet. Valamelyest árnyalja a helyzetet a tömbben és a szórványban elő magyar közösségek helyzete. A szórványban élők joggal várnak arra, hogy a kisebbségi nyelvi jogok területén az érdekérvényesítés folyamatos legyen, míg a tömbmagyarság a kollektív jogokra helyezi a hangsúlyt, hiszen nekik a nyelvi jogokat ma már inkább használniuk kellene. Az Erdélyi Konzultáció üzenete tehát egyrészt az, hogy a prioritások megváltoztak, másrészt pedig, hogy az erdélyi magyarság meg akarja őrizni politikai képviseletét. Ezt olyan értéknek tartja, amelyről húsz év után sem akar lemondani, és tisztában van azzal, hogy enélkül kiszolgáltatottá válik.
– Jelenleg három erdélyi magyar párt van, az egyik ugyan még csak bejegyzés előtt. Milyen esélyek vannak az együttműködésre, hogy az erdélyi magyarságnak az előbb említett ilyen vonatkozású igényét teljesíteni lehessen?
– Nem szeretnék azért illúziókat táplálni. A Magyar Polgári Párttal (MPP) nem igazán létezik kapcsolat, helyi szinten imitt-amott. A most bejegyzés előtt álló politikai alakulattal kapcsolatosan az a tapasztalatunk, hogy sok szempontból ugyanazokat az értékeket valljuk, s ha egyszer meg tudtunk egyezni, akkor biztosan sikerül majd másodjára és harmadjára is. Ám amíg ők a pártalapítással vannak elfoglalva – amit én továbbra is téves elképzelésnek tartok –, addig ezt nem lehet összeegyeztetni az együttműködéssel. Előbb túl kell esniük a mostani kezdeményezési lázon, s akkor majd adottak lesznek az együttműködés feltételei. Nekünk az erdélyi magyar embereknek a célját és óhaját kell figyelembe vennünk, és ezeknek az igényeknek kell tevékenységünket alárendelnünk. Az Erdélyi Konzultációból azt is ki lehet olvasni, hogy a nehéz kormányzati időszak ellenére, a többség még mindig az RMDSZ-ben bízik, és a kormányzati részvételt is támogatja. Más – nem általunk rendelt – közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy igazából, minden erőfeszítés ellenére, nem történt olyan törés és átrendeződés, ami a most pártot alapító, egykori RMDSZ-es kollégáinknak túlságosan nagy szárnyalást biztosítana.
– Közeleg a népszámlálás, időnként ismételjük a jelszót, hogy „magyarnak lenni jó”, és próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy vállalják az identitásukat. Ehhez mit tudna még külön hozzáfűzni, mit érdemes még ezen a téren szem előtt tartani?
– Minden magyar ember számít, amikor a magyar közösségről és annak jövőjéről beszélünk. Ezért mindenki bátran vállalja a magyarságát, és amikor kitöltik azokat a bizonyos űrlapokat, ellenőrizzék, hogy a nemzetiségnél jó helyre jelölték-e be azt, amit ő mondott, és akkor én biztos vagyok benne: erős közösségként fogjuk tudni az elkövetkező évtizedet is megtervezni. Mert nagyon sokat számít, hogy a népszámlálási adatok mit mutatnak, mert ezek alapján terveznek meg sok mindent itthon és az unióban egyaránt. Nem mindegy, hogy a romániai magyarság milyen erős közösséget mutat. Fenntartások nélkül mondom tehát, hogy minden magyar ember számít, amikor a közösség jövőjéről beszélünk. Szeptember-október folyamán nagyon sokszor visszatérünk még üzenetekkel. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy ez nem politikai kérdés, hanem közös érdek. Jelentős a szerepe annak, hogyan áll hozzá ehhez az ügyhöz az erdélyi magyar média, az egyházak, az erdélyi magyar értelmiség stb. Mi megkereséssel fordulunk a napokban több értelmiségihez, és kérni fogjuk őket, hogy ebben a kampányban az egyházakhoz hasonlóan vállaljanak szerepet.
– A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban felmerült a szavazati jog biztosításának a kérdése is. Ön szerint az állampolgársággal együtt kellene járnia a szavazati jognak?
– Nem tudom elképzelni, hogy kétféle állampolgár legyen: az egyiknek van szavazati joga, a másiknak pedig nincs. Az más kérdés, hogy a szavazati joggal hogyan lehet élni, és milyen rendszerben fognak az anyaország határain túl élő állampolgárok szavazni. Magyarországnak is valamilyen megoldást kell találnia, erről a magyar miniszterelnökkel és más politikusokkal is beszéltem, körvonalazódik egy rendszer, s az ősz folyamán erről is egyeztetünk. Véleményem szerint nem lehet egyféle állampolgárságot adni azoknak, akik Magyarország határán kívül élnek, és másfajtát az ott élőknek. A fontos jelen pillanatban az, hogy az RMDSZ támogatja a magyar állampolgárság elnyerését, és egyfajta állampolgárság létezik, amit nem lehet kettőbe vagy háromba osztani. Az más kérdés, hogyan lehet majd a szavazati joggal élni.
– Verespatak esetében az utóbbi időben nagyon ellentétes vélemények körvonalazódtak, a bánya megnyitásának lehetősége felszította a kedélyeket, az ellenzők és a pártolók körében egyaránt. A régészeti mentesítési bizonylat kibocsátása miatt sok támadás érte a kulturális miniszter személyét, aláírásokat gyűjtenek a bányaterv ellen, ugyanakkor önt, a szaktárca vezetőjét lemondásra szólították fel különféle röplapokon. Mi erről a véleménye?
– Ez rettenetesen bonyolult történet. Szabad országban mindenki azt beszél, amit akar, nem azt, amit szabad, de nem fogok polemizálni nőszövetségekkel vagy más szervezetekkel, amelyek környezetvédelmi aktivitása az utóbbi időszakban nem volt ismert. Most kedvet kaptak, hogy aláírásokkal támogassák ezt a rosszul értelmezett, vádaskodó hangnemben megfogalmazott tiltakozó levelet. Verespatak esetében létezik a régészeti mentesítésről szóló engedély, és akinek egy kis jártassága is van a közigazgatásban – még ha a civil szervezeteknek nincs is, de néhány aláírónak igen, hiszen közöttük van egy államelnöki tanácsos, volt szenátor, ügyvéd – pontosan tudja, hogy ezt az Országos Régészeti Bizottság bocsátotta ki, és az érvényben levő jogszabályok szerint a Fehér megyei igazgatóság írta alá, és nem a miniszter. Egy ilyen engedély visszavonása miniszteri rendelettel nem lehetséges, ezt meg kell támadni a bíróságon, amit már eddig meg lehetett volna tenni, de nem ez volt a cél, hanem az, hogy egyrészt belém rúgjanak, másrészt pedig egyesek a saját imázsukat építsék. A történet másik része, hogy a régészeti mentesítési bizonylat alapján a Kirnyik-hegységet le kellene venni az A-kategóriás műemlékek listájáról, amit viszont valóban a miniszternek kell megtennie, de ezt „a miniszter” nem írta alá.
Ebben a pillanatban nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni arról, hogy később mi fog történni, mert nem a kulturális miniszter adja meg a bánya-kitermelési engedélyt. Miután megismertem a régészeti bizottság tagjainak a véleményét, megpróbáltam kialakítani azt a feltételrendszert, hogy ha elkezdődik a kitermelés, akkor a kulturális örökségnek minél nagyobb részét lehessen megmenteni. De ebben a pillanatban a Kirnyik-hegység védelmét nem szüntettem meg, és ez nincs is szándékomban. Aki azonban elmegy oda, láthatja, hogy tragédia, ami ott van, s ennél én sokkal jobbat is el tudok képzelni. Amíg a kormányzat nem dönt arról, hogy mi a szándéka Verespatakkal, és az állami részesedést nem tárgyalják újra, addig én nem fogok továbblépni. Ez a régészeti mentesítési bizonylat nem elegendő ahhoz, hogy a beruházási projektet folytatni lehessen, de megteremtette azt a feltételrendszert, hogy ha esetleg a kitermelés beindul, akkor a kulturális örökség megmentése legalább 80 százalékban teljesüljön.
– Van-e valamilyen fejlemény a kolozsvári Mátyás szoborcsoport elé törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ügyében?
– Mi letettük a feljelentést, de nem kaptunk visszajelzést az ügyészség és a rendőrség részéről. Nekem ezek voltak a lehetőségeim, ennek keretében tudtam csak eljárni.
– Milyen esélyek vannak arra, hogy ősszel megszülessen a kisebbségi törvény?
– A törvénytervezetről ősszel folytatjuk a bizottságban az egyeztetéseket: akkor fogunk kisebbségi törvényt elfogadni, amikor olyan jogszabályt lehet megszavazni, amelyet meg tudunk tölteni tartalommal. A kulturális autonómia intézménye működőképes lesz, a döntési jogkörök átkerülnek ide, és törvénybe iktatják mindazokat a kérdéseket, amelyek az eredeti tervezetben is szerepeltek. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de ezek azok a feltételek, amelyek nélkül nem érdemes kisebbségi törvényt elfogadni. Az RMDSZ egyébként az elmúlt esztendőkben bebizonyította, hogy nem mond le a programjába foglalt egyetlen célkitűzésről sem, ehhez megkeresi a megfelelő partnereket, és amikor a feltételek megteremtődnek, akkor lép. Az oktatási törvényre is sok-sok évet kellett várni, és sokat gyomrozni a román partnereket, hogy azt elfogadják.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Mutyiszínház
Amikor megírtam pár héttel ezelőtt, hogy afféle pártszínházként jött létre – utasításos osztódással, nem pedig természetes nemzéssel – a nagy garral és politikai propagandával beharangozott Nagyváradi Magyar Színház, cseppet sem túloztam, de ettől persze még sokan megsértődtek. Csak a bihari magyar közéletben és kultúrában kevésbé jártasak nem tudják, hogy miről is írtam. Azóta fölösen beigazolódott, hogy egyelőre csupán tulipános törtetők és szolgalelkű dilettánsok játszótere a szóban forgó teátrum, de ettől még lehetne ott jó dolgokat csinálni, lehetne már SZÍNHÁZAT is csinálni, csak meg kellene állítani a sok kis Arturo Uit, akik a megye legreprezentatívabb kulturális intézményében és körülötte sündörögnek. Nos, elsősorban a művészszemélyzetnek lenne feladata ezt megtenni belülről, és hát a közönségnek és a kritikának kívülről.
Egyelőre azonban az egész Nagyváradi Magyar Színház a ködbe vész. Nem tudni semmiről semmit, ugyanis csak a Párt által kiszemelt illetékesek nyilatkozhatnak bármiről, de ők is csak a pártsajtónak. A román társulat a múlt évad végén igen széles körű tájékoztatót tartott múltról, jelenről és jövőről, ellátták információkkal alaposan a sajtót, a Szigligeti Társulat ellenben úgy ment el „jól megérdemelt” két hónapos nyári szabadságra, hogy azt se mondták: félkalap. A 2011-2012-es évad utolsó előadásait tessék-lássék letudták, Kisvárdát megjárták ugyan, de síri csöndben, eredménytelenül, az évadzáró társulati ülést és a régi vezetőség leváltását elmutyizták, az új hűségesek kinevezését balkézről szivárogtatták ki – a társulat internetes honlapján még mindig Dimény Levente az igazgató, az utolsó bejegyzés júniusi! –, és állítólag már tartottak évadnyitó gyűlést is „fővezérigazgatóasszonyi” kommendírozással, de erre csak a talpnyaló média volt hivatalos. Summa summarum: párt- és mutyiszínház helyett egy rendes, tisztességes, nívós közösségi intézményt kellene a Nagyváradi Magyar Színházból alakítani – ha volna hozzá közakarat és elhivatottság, no és megfelelő értelmiségi-társadalmi kontroll.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szobrot állítottak Domokos Gézának (Zágon ünnepe)
Domokos Géza (1928–2007) író, szerkesztő, politikus szobrát avatták augusztus 27-én, szombaton a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház immár szoborparknak nevezhető kertjében a Zágoni Napok nyitányaként. A folytatásban a száz évvel ezelőtt született, gyermekéveit Zágonban töltő Kiss Manyi (1911–1971) színésznőre emlékeztek.
Barabás Tünde, a Mikes Kelemen Művelődési Központ vezetőjének köszöntője után Kis József polgármester megnyitóbeszédében elmondta, még éltében megígérte Domokos Gézának, hogy szobrot állít emlékére, s lám, teljesítette azt.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter, az RMDSZ politikai alelnöke ünnepi beszédében elmondta, 1990-ben együtt indultak a politikai pályán, akkor a parlamentben magyarellenes hangulat uralkodott, ám Domokos Géza bölcsességével, tapasztalatával, türelmével arra intette őket, forróbb fejű fiatalokat, felelős embereknek szóba kell állniuk, tárgyalniuk kell a hatalommal, de nem kell megalkudniuk, és azt, amit lelkünkben hordozunk, lépésről lépésre érvényesítenünk kell. Mindig az első vonalban volt, nem állt félre soha, még akkor sem, amikor kevesen maradtak mellette, mondta a politikus, hozzátéve, Domokos Géza olyan erkölcsi értékeket adott át, amelyekről nem szabad lemondanunk.
Tamás Sándor, a megyei tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangoztatta, Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ alapítója, első elnöke írástudóként, politikusként mindvégig az értelmes lét lehetőségét kereste, azt, hogy miként lehet hatékonyan cselekedni a magyarságért, társadalomért, hogyan lehet a történelem csapdáiban a közösség számára előnyöket formálni. Olyan ember volt, aki építeni tudott, legfőbb hagyatéka, hogy építenünk kell, intézményeket, emlékhelyeket, múzeumokat, szellemi műhelyeket kell létrehoznunk. Az elnök idézte II. Rákóczi Ferencet: "a lecke ennyi, a magam személye elé helyezem a közügyet", s ezt érvényesnek mondotta Domokos Gézára is, aki, bár nem fogalmazta meg így, de ennek szellemében dolgozott egész életében.
A szobrot a polgármester és a tanácselnök közösen leplezte le, megáldotta Balázs Imre római katolikus plébános, nt. Incze Sándor ny. református esperes és Nicolae Hagiu ortodox lelkész. Balázs Imre a Kriterion Könyvkiadót alapító Domokos Gézát méltatta. Incze Sándor arra a Domokos Gézára emlékezett, aki 66 évvel ezelőtt fogadta őket a Székely Mikó Kollégiumban, akinek szeméből a szeretet sugárzott, továbbá hangsúlyozta, Domokos Géza hívő keresztény ember volt, a bentlakásban sokszor ő tartotta a kisebb diákoknak a bibliaórát.
Varga Gábor dombóvári szobrász alkotásának megkoszorúzása után Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa megnyitotta a Székely Nemzeti Múzeummal közösen létrehozott In memoriam Kiss Manyi kiállítást, melyet a kúriában berendezett Kiss Manyi-emlékszobában helyeztek el. Elmondta, Zágon és a család mindennél fontosabb volt Kiss Manyi számára: nyaranként vissza-visszatért a székelyföldi faluba, művészete is ebből a talajból gyökerezett. Bár a tárgyak, képek csak halvány lenyomatai lehetnek egy ember életének, egy művész pályája szempontjából mégis konkrét fogódzót jelentenek az emlékek megőrzéséhez. Segíthetnek abban, hogy mind a falu, mind az ide látogató emlékezetében a színésznő, a 20. századi magyar színjátszás egyik legnagyobb tehetsége méltó módon fennmaradjon. A megnyitón közreműködött Zorkóczy Zenóbia előadóművész.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Távozik a környezetvédelmi ügynökség RMDSZ-es vezetője
Várhatóan ma benyújtja lemondását Nagy József, az Országos Környezetvédelmi Hatóság igazgatója azt követően, hogy a kiotói egyezmény betartását felügyelő bizottság felfüggesztette Romániának a szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési egységekkel való kereskedési jogát. Az RMDSZ-es szakember ezt szombaton jelentette be, hozzátéve, hogy nem tartja magát felelősnek a kialakult helyzetért.
Nagy József szombaton Sepsiszentgyörgyön közölte, lemond hivataláról, ha sor kerül Románia felfüggesztésére
A kiotói egyezmény betartását felügyelő bizottság felfüggesztette Románia jogát, hogy értékesítse fel nem használt szén-dioxid-kvótáját. Az erre vontakozó döntést augusztus 25. és 27. között, Bonnban megtartott ülésén hozta meg a testület, és tegnap hozta nyilvánosságra. Románia felfüggesztését a bizottság a július 6–8. között, szintén Bonnban tartott ülésén javasolták. A szankciót amiatt szabták ki, mivel Románia elmulasztotta idejében elkészíteni az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó jelentést, amire a kiotói egyezmény kötelezi.
Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, Romániának 2007-től kezdődően kell jelentést tennie a kiotói egyezmény alkalmazását ellenőrző bizottságnak, ám amikor miniszteri mandátumát átvette, megállapította, hogy ez irányban semmi nem történt, ezért hat tanulmányt rendeltek, melyek azonban csak az év vége felé készülnek el. „2007 óta kötelező jelentést tennünk e bizottságnál a gázkibocsátások felméréséről. Sajnos, elődeim semmit sem tettek, hogy ezt a felmérést tökéletesítsék. Több éve el kellett volna végeznünk ezeket a tanulmányokat, 2010-ben kettőt elindítottunk, és idén további négyet. Ezek összetett tanulmányok, valamennyi folyamatban van, és az év vége felé készülnek el. Május–júniusban indult a vizsgálat emiatt. Remélem, hogy a felfüggesztés nem tart az év végénél tovább” – nyilatkozta Borbély. A miniszter megjegyezte, hogy Bulgária, Görögország és Horvátország is kapott már hasonló felfüggesztést.
Nem bíznak Romániában
Egy magát megnevezni nem kívánó környezetvédelmi szakember véleménye szerint Románia felfüggesztésének oka az, hogy „nem bíznak abban, a román hatóságok képesek megbirkózni a melegházhatást okozó gázok kibocsátásának megbecsülésével országos szinten. Pontosabban, Bukarest nem volt képes helyesen jelenteni a melegházhatást okozó gázkibocsátások országos adatait, nem tudta elkészíteni ennek ún. leltárát” – magyarázta a szakértő.
A melegházhatást okozó gázok 2011-es országos felmérését az Országos Környezetvédelmi Hatóságnak (ANPM) kellett volna elvégeznie. A júliusi előzetes felfüggesztési határozattal egy időben kormányhatározat készült Romániában az ANPM tisztviselői létszámának növeléséről, akik ennek a leltárnak az elkészítésével foglalkoznának, ám eddig még nem minden állást töltöttek be, állítják az intézmény képviselői. Emil Boc kormányfő a múlt héten kijelentette, az ANPM első emberének „fejét akarja”, ha sor kerül Románia felfüggesztésére, valamint egy arra vonatkozó akciótervet, hogyan lehet elkészíteni minél hamarabb a jelentést, ami a szankció visszavonását vonná maga után. Nagy József szombaton Sepsiszentgyörgyön közölte, lemond hivataláról, ha sor kerül Románia felfüggesztésére, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem felelős a kialakult helyzetért. Nagy arra is felhívta a figyelmet, hogy Románia a szankció életbelépése előtt sem élt a fel nem használt szén-dioxid-kvóta értékesítésének a jogával.
Csökkenőben az árfolyam
A kiotói egyezmény valamennyi aláíró állam számára megállapít egy kvótát, megszabva, hogy az illető ország milyen mennyiségű gázkibocsátásra jogosult. Azon országok, melyek a megengedettnél kevesebb üvegházhatású gázt engednek a légkörbe, kvótájuk fel nem használt részét eladhatják olyan államoknak, melyek nem tudják betartani a kiotói egyezményben vállalt kötelezettségeiket. Amennyiben Románia elkészítette volna a jelentést, most 300 millió szén-dioxidkibocsátáscsökkentési egységet tudna értékesíteni. Borbély László elmondása szerint ennek jelenlegi értéke 1,8 milliárd lej, ugyanakkor Florentina Manea, a környezetvédelmi minisztérium klímaváltozással foglalkozó igazgatóságának vezetője csak 1,5 milliárd lejre becsüli az elmaradó bevétel értékét. Florentina Manea idén áprilisban arról beszélt, hogy Románia olyan országokkal tárgyal e jogosítványok eladásáról, amelyek nem teljesítették a kiotói egyezményben vállalt kötelezettségeiket, mint például Japán, Spanyolország, Portugália vagy Kanada. „Jó lenne, ha 2012-ig eladnánk ezeket a jogosítványokat, mert nem tudni, hogy át lehet-e vinni őket a következő évre. Reméljük, lesz konkrét üzlet az elkövetkező időszakban” – mondta akkor Manea.
A felfüggesztéstől függetlenül Románia már eddig is nagy összegű bevételtől esett el, ugyanis két év leforgása alatt a szén-dioxidkibocsátáscsökkentési egységek eladási ára két év leforgása alatt a felére esett. Krónika (Kolozsvár)

Tisztelgő emlékkötet és gyászmunka
A Szabadság augusztus 24-i, illetve az És augusztus 26-i számában sajátos beszámoló jelent meg a Cs. Gyimesi Éva emlékének tisztelgő kötet bemutatásáról Törzsök Erika aláírásával. Szeretnék mondani valamit arról, ami kimaradt belőle, és arról is, aminek ki kellett volna maradnia.
Cs. Gyimesi Éva néhány tanítványa 2010 júniusában tisztelgő kötet összeállítását indítványozta a mester 65. születésnapja alkalmából. A többi tanítványon kívül Éva barátaihoz, pályatársaihoz is eljutott a felkérés, hogy tanulmányt, esszét vagy szépirodalmat ajánljanak fel a tervezett kötet számára. Minthogy nagyon sokan pozitívan válaszoltak, és egyetlen kötetbe alig férő mennyiségű kézirat gyűlt össze, a szerkesztés a tervezettnél lassabban haladt. Menet közben felmerült az igény, hogy a mester írásainak és idézettségüknek lehető legteljesebb bibliográfiája is bekerüljön. Ezért a szerkesztők – Balogh F. András, Berszán István, Gábor Csilla – úgy döntöttünk, hogy a már megszerkesztett kéziratokból külön példányt nyújtunk át az ünnepeltnek a 65. születésnap évének Karácsonyán, a teljes kötet pedig tavasszal fog megjelenni a budapesti Argumentum Kiadónál. Nem sok volt már a kiadvány elkészüléséig, mikor a tragikus halál a tisztelgő kötetet egyszersmind emlékkötetté változtatta. A szükséges módosítások, illetve kiadói és nyomdai munkálatok után a Kolozsváron tartott 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előtt egy nappal készült el az Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére című kötet (Argumentum, Budapest, 2011.), amely 60 szerző munkája. Róluk mondja Törzsök Erika, hogy „az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurák”. Ennek a kitüntetésnek a leírásakor az adományozó valószínűleg még nem látta a kötetet, ezért pótolom a beszámolójából kimaradt névsor egy részét: Balla Zsófia, Bernáth Árpád, Csúri Károly, Dávid Gyula, Fried István, Hankiss Elemér, Horváth Andor, Kovács András Ferenc, Láng Gusztáv, Láng Zsolt, Margócsy István, Szilágyi Júlia, Szőcs Géza, Visky András… és Törzsök Erika.
A Hungarológiai Kongresszus érdeklődő résztvevőinek tartott bemutatón a mester borítón megörökített nézéséről beszéltünk, amely a tanítványokat és a teremtett világot egyaránt visszanézésre késztette, s azokról a rezonanciákról, amelyek a Cs. Gyimesi Éva előtt tisztelgő és egyben tőle búcsúzó írásokat összekapcsolják. A kötet végén egy temetésen elhangzott nekrológ is olvasható, amelyben ezt mondtam: „Csak az búcsúzhat, aki nem marad tanítvány. Nekünk még újra kell gondolnunk és újrateremtenünk, amit örökségül kaptunk. Ezt a feladatot rótta ránk a mester távozása. És a kudarcunk, hogy nem tudtunk és talán nem is tudhattunk segíteni neki.” (464.) Akkor a tanítványok nevében beszéltem. Most hozzáteszem, hogy rajtunk kívül többen és többször megpróbáltak segíteni, Törzsök Erikát is beleértve. Sajnos, rájuk is érvényes, ami ránk, tanítványokra: nem tudták és talán nem is tudhatták megfordítani a végzetes úton. Ennek a kudarcnak, tehetetlenségnek és keserűségnek a feldolgozása hozzátartozik a gyászmunkához, mely öltheti egy sokszerzős emlékkötet formáját, vagy „az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az ’anyaországon’ keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig” mindenkit leteremtő kifakadás tünetét.
Az utóbbiról értesülve valaki, aki szintén megpróbált Évának segíteni, ezt mondta: Nem jó, ha egymás ellen gyászolunk.
Igyekszem ehhez tartani magam.
Berszán István. Szabadság (Kolozsvár)

Korszerűsödő egyetem a Partiumban
Látványában és felszereltségében is megújult intézmény fogja fogadni az új tanévben a hallgatókat Románia első akkreditált, magyar tannyelvű magánegyetemén, a Partiumi Keresztény Egyetemen, tudtuk meg annak rektorától, Dr. János Szatmári Szabolcstól.
– Az elmúlt tanév zárásakor elhangzott, hogy az egyetem vezetősége bizakodóan tekint az intézmény jövőjére. Megmaradt-e ez az optimizmus a lezajlott beiratkozások és felvételik után, tekintve a botrányos érettségi eredményeket, mely bizonyára befolyásolta a jelentkezők számát a Partiumi Keresztény Egyetem esetében is?
– Ez a viszonyulás semmiben sem változott. Főleg, hogy időközben jó híreket kaptunk akkreditációs ügyekben. Évzáró környékén és az utána következő 2–3 hétben három mesterképzőnk nyerte el az akkreditációt: egy a zeneművészet, egy a képzőművészet, egy pedig közgazdaságtudomány terén. Jó visszajelzéseket kaptunk. Nyilvánvaló módon nem örvendtünk, mint ahogy nem örvendett egy romániai egyetem sem annak, ami az érettségikapcsán történt. 45 százalékos átmenési átlag egy felsőoktatási intézményre sem hat pozitívan. Ami az első felvételi alkalmunk egyik tanulsága és szerintem jó eredménye volt, hogy az érettségin megbukók arányával nem csökkent egyenes arányban a hozzánk jelentkezők száma. Nagyságrendben 15–20 hallgatóval kevesebbet vettünk fel, mint a tavaly. Kedvezőtlen érettségi eredmények születtek sajnos azon régió iskoláiban, ahonnan a mi hallgatóink alapvetően származnak, gondolok itt most elsősorban a Bihar, illetve Szatmár és Szilágy megyei magyar iskolákra. Mi majdnem minden szakon fel tudunk ajánlani akár tandíjmentes helyeket is a pótérettségizőknek. A fizetős helyekre bejutóknak sincs okuk aggódni, mivel a tandíjas/tandíjmentes helyekre való besorolás mindig csak egy évig érvényes, aztán majd a következőkben az első éves tanulmányi eredmények alapján mindenkit átsorolunk. A tandíjaink sem túlságosan magasak. Az a 300 eurós tandíj, amit szakjaink többségében alkalmazunk, nem egy nagyon jelentős összeg, ahhoz képest, amit más intézmények esetében látunk. Bizakodóan állunk tehát a mostani, őszi pótfelvételi-időszak elé. Reméljük azt, hogy a megmaradt helyeinkre – melyek között vannak tandíjas és tandíjmentes helyek egyaránt – szép számban fognak jelentkezni.
– Szintén ekkor hangzott el az, hogy megduplázódhat a hallgatói létszám. Ez mennyire reális, illetve hány éven belül történhet meg?
– A hallgatói létszám megduplázódása mindenképpen egy jó néhány éves folyamat. Ez nem egyik napról a másikra megy. Jelenleg néhány szakunkon még nincs harmadév, vagy másodév, ez egy-két éven belül változik. Mindezek mellett újabb szakok indulnak. Megkaptuk a Bank és pénzügy alapszak működési engedélyét, várjuk, hogy jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben. Három-négy éven belül jelentősen nő a hallgatói létszám azért is, mert megtelnek a most induló mesterképzős helyek is.
– Milyen szakok iránt volt nagyobb az érdeklődés az idén, melyeken maradtak még üres helyek?
– Minden alapszakon maradt betöltetlenül több-kevesebb tandíjas hely, esetenként pedig néhány tandíjmentes is. Az angol, a magyar, a képzőművészet, a menedzsment és a turisztika szakokon már csak fizetős helyeket tudunk biztosítani a jelentkezőknek, tehát ezek iránt volt nagyobb érdeklődés. Egy-egy tandíjmentes hely maradt üresen a szociális munkán, szociológián, angol-románon, kettő pedig zenepedagógián. Várjuk természetesen a jelentkezőket a vallástanári, a német, a filozófia illetve a román szakokra is, ahol szintén maradtak betöltetlen ingyenes és tandíjas helyek. Az immáron nyolcra bővült mesterképzőkre nem volt nyári felvételi, ezekre szintén szeptemberben lehet jelentkezni.
Intézményépítés
– Milyen stádiumban van az intézményépítés folyamata, gondolok az új székhely építkezési munkálataira, illetve az infrastrukturális beruházásokra?
– Rendelkezésünkre áll a magyar kormány részéről 100 millió forint az új főépület építésére. Ennek a felhasználásáról nemrég kértek tőlünk konkrétumokat. Közös stratégiát adtunk le a Sapientiával, időbeli és prioritási sorrendet állítottunk fel az esedékes beruházásokról. Reméljük, hogy októbertől el tudjuk kezdeni a régi épület háta mögötti telken tervezett épület engedélyezésének megszerzését, illetve az alapozást. Szeretnénk, ha télire már az alapok meglennének, és akkor tavasztól folytathatjuk az építkezést. Ami az egész intézmény infrastruktúráját illeti, itt több változás következett be ebben az évben. Saját forrásból, illetve a magyar kormány különleges támogatásával nagymérvű infrastrukturális fejlesztéseket vittünk véghez. A túlsó (a zsinagóga melletti – szerk. megj.) épület teljes felújítása jelenleg folyamatban van, ami azt jelenti, hogy tantermeket festünk ki, szigetelünk, irodákat újítunk fel. Modernizáljuk a termekben elhelyezett infrastruktúrát: minden termünk, projektorral, laptoppal, stabil számítógéppel lesz ellátva állandó jelleggel. Továbbá egy állandó hangosítási berendezést helyezünk el a díszteremben és amennyiben lehetséges a Bartók teremben is. Ezen túlmenően klímaberendezést szereltünk fel az étkezdében, illetve a túlsó épület manzárd részében, ahol ilyenkor a legmelegebb szokott lenni. Javában újítjuk a kollégiumi szobákat is, azokat, amelyeket a tavaly nem sikerült. Igazából hallgatóinkat egy látványában és felszereltségében is megújult épület fogja fogadni.
Erasmus-hálózat
– Milyen üzenetet tolmácsol a PKE jelenlegi hallgatói közösségének, illetve azoknak, akik ide készülnek felvételizni?
– Kívánom legelőször is, hogy kipihenten és emberileg, szakmailag feltöltődve tudjunk nekikezdeni az új tanévnek. Fokozott odafigyelést kérek úgy a hallgatóktól, mint a kollégáimtól is. Mindenkinek figyelmébe ajánlom a közös célok érdekében végzett munkát, a tudományos vagy oktatási téren megvalósuló összefogást. A most érettségiző, potenciális hallgatóknak szép eredményeket kívánok, másrészt meghívom őket az egyetemünkre: jöjjenek, és iratkozzanak be, hiszen gazdag oktatási és oktatáson kívüli programokat tudunk nekik kínálni. Ebből említenék meg még néhányat. Egyre inkább bővül az egyetemünk Erasmus hálózata, ami azt jelenti, hogy idén kétszer annyi pénzt kaptunk a román államtólErasmus mobilitásra, mint a tavaly. Ez egy óriási eredmény, mert azt jelenti, hogy több hallgatót tudunk külföldre küldeni, másrészt az összegek odaítélése mindig az előző év kiértékelésének az eredménye, tehát nagyon pozitívan értékelték az elmúlt tanévre vonatkozó tevékenységünket. Mi felhasználtuk az összes lehetséges mobilitásunkat, bővült az egyetemek köre, ahova lehet menni. Már vannak Spanyolországban, Belgiumban, Svájcban is fogadó intézeteink, a meglévő magyarországi egyetemek mellett. Ez utóbbiak konstans módon keresnek újabb és újabb Erasmus szerződések megkötése érdekében. A hallgatók figyelmébe ajánlanám a frissen megalakult Janus Pannonius Szakkollégium munkáját is. Nem akármilyen jelentőséggel bír az, hogy az alig egy fél éve alakult Szakkollégium volt az egyik főszervezője, egyben házigazdája a nyári szakkollégiumok találkozójának, ahova minden kárpát-medencei magyar nyelvterületen működő egyetemi szakkollégium képviseltette magát. Ez kifejezetten jó lehetőségeket nyújt a hallgatóknak a kiemelt minőségű tudományos munkásságra. Az új tanévben is rengeteg programunk, meghívott vendégelőadónk lesz. Tizedik alkalommal került megszervezésre ugyanakkor a Kárpát-medencei Nyári Egyetem, melyen körülbelül kétszáz regisztrált résztvevő volt. Véleményem szerint, ha a hallgatók minket választanak, mindenképpen gazdag program- és rendezvénykínálatra számíthatnak, amellett, hogy nyilván részt vesznek az oktatás mindennapjaiban.
Tököli Magdolna. erdon.ro

Kilencvenöt esztendeje indultak Erdély elfoglalására a román csapatok
forrás: Magyar Nemzet
A hadüzenet hivatalos átadása előtt, 1916 augusztusának végén keltek át a Kárpátok hágóin a magyar határra felvonult 1., 2. és 4. román hadsereg csapatai. A mintegy 440 ezer fős román haderő a tíz nappal korábban aláírt bukaresti szerződés értelmében – mely Romániának ígérte Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot – a Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elfoglalására indult. Míg az Al-Dunánál álló 3. román hadsereg a bolgár határon védekezett.
Románia az első világháború kitörésekor a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedett. Bukarest hadba lépésének árát kívánta így felsrófolni, és abban bízott, hogy antantgyőzelem esetén megkaparinthatja Kelet-Magyarország Tiszáig terjedő részét, míg a központi hatalmak sikerei esetén az akkor orosz kézben lévő Besszarábiával gyarapodhat.
A formálisan a központi hatalmakkal szövetséges Románia alig leplezett területi törekvései arra intették Tisza István magyar miniszterelnököt, hogy az 1914. júliusi válság idején fenntartásokkal fogadja a Szerbia elleni katonai akció tervét. Álláspontját a magyar kormány feje csak akkor módosította, amikor Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök ígéretet tett Erdély védelmére.
Tisza István az első pillanattól számolt a román területi követelésekkel, ezért ellenezte 1914 végén, hogy az olasz semlegességet területi engedményekkel vásárolja meg a Monarchia, mert úgy vélte, ilyen lépés veszélyes precedenst teremtene Bukarest számára. Az óvatosságot Románia és Olaszország szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Ráadásul Bukarest október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben Szentpétervár elismerte Románia jogát, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó azon területeket annektálja, „amelyen románok is laknak”.
Ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1914 őszén tovább szélesítette a román nyelvhasználat lehetőségét a közoktatásban és a közigazgatásban. Tette ezt annak ellenére, hogy Tisza tudta: „Románia nem azért fordul el tőlünk, mert az erdélyi románoknak rossz a sorsuk, hanem mert Erdély birtokára áhítozik.” Ami annyit jelentett, hogy az erdélyi magyar határ csak addig van biztonságban, amíg a Monarchia elég erősnek tűnik ahhoz, hogy elrettentsen egy román támadást.
A Schlieffen-terven alapuló eredeti német hadműveleti elgondolás, mely a Franciaország feletti győzelmet követően a nyugatról átdobott csapatokkal kívánta stabilizálni a keleti frontot, és megsegíteni az Osztrák–Magyar Monarchiát, már 1914. szeptember elején megbukott a marne-i csatában. 1914 őszén a keleti fronton harcoló Paul von Hindenburg vezette német egységek képesek voltak ugyan megállítani a sokszoros túlerőben lévő cári csapatokat, Oroszország végleges meggyengítésére azonban kevésnek bizonyultak. Amíg a német szárazföldi erők új vezérkari főnöke, Erich von Falkenhayn tábornok továbbra is nyugaton igyekezett kivívni a döntést, addig Hindenburg és vezérkari főnöke, Erich Ludendorff már 1914 őszétől javasolta a hadműveletek súlypontjának keletre helyezését.
Véleményük szerint a gyenge hadiiparú, antantszövetségeseitől elszigetelt Oroszország legyőzése egyszerűbb. Ellentétben a nyugati fronttal, keleten végig megmaradt a mozgó háború, így a németek érvényesíteni tudták katonáik jobb kiképzettségét. Ráadásul az első háborús év végére világossá vált: a Monarchia rászorul Németország katonai segítségére. Végül Falkenhayn álláspontja győzött, így a központi hatalmak 1915-ben csak visszaszorították az orosz egységeket, Szentpétervárt nem sikerült különbékére kényszeríteniük.
Az 1916 júniusában a keleti fronton megindított Bruszilov-offenzíva sikerei láttán Bukarest úgy vélte, elérkezett a kedvező időpont a hadba lépésre. A románok döntését megkönnyítette, hogy feltételezhették: a verduni és a somme-i harcok nyugaton lekötik a német egységeket, így azok képtelenek lesznek megerősíteni a keleten állomásozó csapataikat. A Monarchia erőit megosztotta az olasz fronton a 6. isonzói csata, ahol az osztrák–magyar egységek 1916. augusztus 8-án kénytelenek voltak feladni Görzöt.
Ilyen előzményeket követően kötötte meg az antant és Románia augusztus 17-én a bukaresti titkos szerződést, melyben a román kormány vállalta, hogy legkésőbb augusztus 28-ig hadat üzen a központi hatalmaknak, és támadást indít Magyarország ellen. A bukaresti vezetés vállalta azt is, hogy a koalíciós háború időtartama alatt nem köt különbékét. A hadüzenetért cserébe Romániának felajánlották egész Kelet-Magyarországot. (Az már későbbi konfliktusok magvát rejtette magában, hogy Romániának ígérték az egy esztendővel korábban Szerbiának is felkínált Bánságot.)
A Monarchia jól működő hírszerzésének figyelmét nem kerülte el, hogy Románia június végétől titokban mozgósított. A budapesti kormány a Bruszilov-offenzíva első sikereit követően számolt a román támadással, amit Tisza István 1916. július 7-i, Ferenc Józsefnek címzett memoranduma is jelzett. Ebben a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, az adott helyzetben az Erdély elleni román támadást „a legbiztosabbnak kell tartani”. S Erdély – akár ideiglenes – elvesztése a Monarchia nagyhatalmi státusának végét jelentené.
Tisza felhívta az uralkodó figyelmét arra, hogy azonnal fel kell készülni Kelet-Magyarország védelmére. Felszólította a közös hadvezetést, hogy az ellenlépésekről rögvest kezdjen tárgyalásokat a szövetségesekkel. Tisza István a román haderő lekötésében számolt Németország mellett Bulgáriával, a dunai, illetve a dobrudzsai ellentámadásokon túl elképzelhetőnek tartotta bolgár csapatok felvonultatását a Kárpátokban. A magyar miniszterelnök alig két héttel később, július 22-én újabb emlékiratban fejtegette Erdély esetleges elvesztésének várható politikai következményeit. Úgy vélte, ez igen kedvezőtlenül hatna az ottani román értelmiség magatartására, gazdasági szempontból pedig főként a petrozsényi szénbányák és a határ menti területek állatállományának elvesztése okozna súlyos károkat.
Tovább bonyolította a magyarországi belpolitikai helyzetet, hogy 1916. augusztus 23-án az Andrássy Gyula és Apponyi Albert vezette mérsékelt ellenzék kijelentette, nem kívánják a Tisza-kormánnyal vállalni a külpolitikai felelősséget, követelték a delegációk összehívását, hogy személyesen vitázhassanak a közös külügyminiszterrel. Egyúttal bejelentették a háború kezdetekor meghirdetett pártközi béke végét, valamint hogy a kormány szigorú ellenőrzésére törekednek. A radikális függetlenségiek – alig 20 képviselővel – még július közepén Károlyi Mihály vezetésével új pártot alapítottak. Ezen alakulat külpolitikai analfabetizmusról tanúskodó programját többek között a Németországgal kötött szövetség felmondása, az antanthatalmakkal kötendő annexiómentes különbéke képezte.
A Monarchia saját erő híján csak minimális, elsősorban a többi frontszakaszról pihentetés céljából kivont erőket, mintegy 34 000 katonát és alig 76 löveget tudott a román támadás előtt Erdélyben összpontosítani. Ezeket az egységeket az augusztus 17-én megalakított, a nagyszebeni születésű Arthur Arz tábornok vezette 1. osztrák–magyar hadseregben egyesítették. A román betörés után két nappal II. Vilmos császár leváltotta vezérkari főnökét, Erich von Falkenhayn tábornokot, és helyére a keleten már bizonyított Paul von Hindenburgot nevezte ki, aki helyetteseként magával vitte főszállásmesteri címmel Erich Ludendorffot. Az új német vezérkari főnök a számos más szorongatott frontszakasz ellenére legsürgősebb feladatának Erdély visszafoglalását és a román hadsereg szétverését tekintette. Ezért a felmentett Falkenhaynt kinevezte az Erdélyben felállított 9. német hadsereg élére, és a birodalom mozgósítható tartalékait azonnal Magyarországra irányította.
A mintegy 600 kilométeres frontszakaszon megkezdett augusztus 27-i román támadás viszonylag lassan haladt. Annak ellenére is, hogy a hágókon beszivárgó román csapatok nem ütköztek ellenállásba, hiszen csak néhány határőr és vasutas állta útjukat. A román előnyomulást az óvatosságon túl a világos hadászati elgondolás és a súlypontképzés hiánya jellemezte, s már az első napokban súlyos fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás.
A román egységek az elfoglalt települések legtöbbjében túszokat szedtek, hogy így kényszerítsék ki anyagi követeléseik teljesítését. A megszállók viselkedése elidegenítette az erdélyi románság többségét, csak a kisajátítandó vagyonra áhítozó nacionalista értelmiség kemény magja, főként a pópák és a tanítók láttak „felszabadítókat” a bevonuló csapatokban. Ők többnyire a menekülő román csapatokkal közösen október közepéig elhagyták az országot. Nem véletlen ugyanakkor, hogy az ország belseje felé hömpölygő menekültáradatban – mely jelentősen akadályozta az osztrák–magyar és német erősítések beérkezését – a német mellett éppen román szót lehetett leggyakrabban hallani.
Szeptember közepéig az Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak a román egységek. Az 1. osztrák–magyar hadsereg eredményes halogató harcai eddigre szinte megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit. Az első ellencsapás szeptember elején a dobrudzsai fronton érte Bukarestet, ahol a Mackensen tábornok vezette német–bolgár–török erők Tutrakannál szétverték az ott állomásozó 3. román hadsereget. Ezzel megakadályozták, hogy a Bukarest közelében állomásozó két hadosztálynyi román tartalékot Erdélybe küldjék.
A központi hatalmak ellentámadását az Erdély déli részén felvonuló 9. német hadsereg kezdte meg, mely a szeptember 26–29-e közötti nagyszebeni csatában gyakorlatilag szétverte a Vöröstorony-szoroson benyomuló 1. román hadsereg egységeit. Az addig lassan mozgó román csapatok gyors menekülésre fogták a dolgot. A Barcaság felé visszavonuló 2. román hadsereg egységeit a Persányi-hágó közelében sikerült utolérniük az őket üldöző német csapatoknak, majd október 5-én és 6-án szétszórniuk.
A másnap megkezdett brassói ütközetben alig két nap alatt kiszorították a románokat Dél-Erdélyből. Az október elején ellentámadásba lendülő 1. osztrák–magyar hadsereg alig egy hét alatt megtisztította a Székelyföldet, ezzel október közepére véget értek a magyarországi a harcok.
Megállapítható, hogy az Erdély felszabadításáért harcoló osztrák–magyar és német csapatok teljesítménye minden tekintetben felülmúlta ellenfeléét. Külön említést érdemelnek tiszteletet parancsoló teljesítményükért és bátorságukért a magyarországi feltöltésű alakulatok, közülük is kiemelendő a 82-es székelyudvarhelyi hősiessége.
Keresztes Lajos
Magyar Nemzet, 2006. szeptember 2. tortenelemportal.hu

Közlemény – „Az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete megalakulása óta következetes, kitartó küzdelmet folytat nyelvhasználati jogaink érvényesítéséért. Nyelvhasználati jogaink tiszteletben tartása, illetve biztosítása alapfeltétele annak a jelenleg hiányzó nyelvi komfortnak a megteremtéséhez, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy Nagyvárad magyar lakossága is itthon érezhesse magát saját városában. Jól tudják ezt azok is, akik lépten-nyomon gátolják vonatkozó jogainkat, kicsinyítik azok fontosságát. Az Európai Unió valamennyi nemzeti közösségét megilleti anyanyelvének szabad és korlátozások nélküli használata és sok nemzet élni is tud ezzel…” Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagy megy, Abos jön
Kinevezte a lemondatott RMDSZ-es tisztségviselő utódját a kormányfő
Abos Gábort, a Környezetvédelmi Őrség eddigi főfelügyelő-helyettesét nevezte ki tegnap Borbély László környezetvédelmi miniszter javaslatára Emil Boc miniszterelnök az Országos Környezetvédelmi Ügynökség élére.
Abos Nagy Józsefet váltja a tisztségben, aki szintén tegnap nyújtotta be lemondását, azután, hogy a tisztségviselő a hétvégén jelezte már lemondási szándékát.
Mint arról az ÚMSZ tegnapi számában hírt adtunk: Nagynak amiatt kellett távoznia, hogy nem készültek el azok a jelentések, amelyeket Romániának a Kiotói Egyezmény értelmében az illetékes nemzetközi intézményeknek kell továbbítania, és amelyek lehetővé teszik, hogy Bukarest eladhassa széndioxid-kibocsátási kvótafölöslegét más országoknak.
Borbély László tegnap a minisztérium székhelyén tartott sajtótájékoztatóján jelentette be Abos jelölését. Borbély leszögezte: a jelentések elkészítésével kapcsolatos mulasztások 2007-re nyúlnak vissza, és amikor ő átvette a tárca vezetését, azzal szembesült, hogy a jelentések leadásához szükséges, mintegy félmillió euró összértékű, összesen hat szakmai tanulmányból egy sem készült még el.
Ugyanakkor a miniszter szerint 2009-ben az is akadályozta a munkát, hogy a pénzügyi és a környezetvédelmi tárca akkori vezetői nem tudtak megegyezni a szükséges törvénymódosításokról, amit Borbély mandátumának első öt hónapja után már sikerült is tisztázni.
„A miniszteri mandátumom ideje alatti első költségvetési kiegészítés után elkészült két tanulmány, és idén augusztusban jelentettük is ezt az előrelépést. Ennek ellenére nem sikerült elkerülni a kvótatranzakciók ideiglenes leállítását” – magyarázta Borbély, aki szerint „nem világvége” ez az állapot, nem veszett el semmi, hiszen a szeptemberben leadandó jelentés után decembertől remélhetőleg feloldják a tilalmat a nemzetközi intézmények.
„Addig is lehet tárgyalni a kvóták adásvételéről, csupán magukat a tranzakciókat kell néhány hónappal elhalasztani” – tette hozzá a miniszter. Borbély szerint egyébként a széndioxid-kibocsátási nemzetközi kvótapiac jelenleg nem túlságosan dinamikus, egyetlen országnak sem sikerült nagy mennyiségben áruba bocsátania ezeket a kvótákat, amelyekből Romániának 300 millió egység áll rendelkezésére. „Jelenleg egységenként 4-5 eurós piaci árról lehet beszélni, ami a két-három évvel ezelőtti érték alig egyharmadának felel meg” – tájékoztatott a miniszter.
Mint arról lapunk beszámolt, Borbélynak az elődei felelősségére vonatkozó kijelentésével kapcsolatosan Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter leszögezte: Borbély Lászlónak alig két hónapja hiányzik ahhoz, hogy mandátuma hosszúságában beérje őt. „Ennél többet nem kommentálom a dolgot” – tette hozzá Korodi.
Borbély tegnap kérdésünkre kifejtette: nem akar ujjal mutogatni senkire, de mindenkinek vállalnia kell a felelősséget azért, amit akkor tett, amikor miniszter volt. „Tudtommal az előkészítési munka el volt végezve, és a 2009-es időszak volt az, amikor leálltak a dolgok” – tette hozzá.
Abos Gábor, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség frissen kinevezett elnöke az Agerpres hírügynökségnek tegnap kifejtette: mandátumában „prioritást élvez azoknak az okoknak az azonosítása, amelyek miatt a Bukarestet elmarasztaló döntés megszületett, illetve azok elhárítása”.
S. M. L. Új Magyar Szó (Bukarest)

/vezércikk/
A búza és a konkoly
Gyávasággal vádolta a tegnap Verespatakra rajtaütésszerűen érkező Traian Băsescu államfő azokat a politikusokat, akik szerinte „nem merték” – hozzá hasonlóan – nyíltan támogatni a ciános technológiával történő bányaberuházást.
Traian Băsescu szerint ugyanis bátorság kell ahhoz, hogy valaki lelkesedjen azért, hogy az Erdélyi Szigethegység szívében a környezetet veszélyeztető hatalmas méregkatlan jöjjön létre. Ráadásul úgy, hogy ezzel eltörölnek a föld színéről egy több évszázados települést, nyomtalanul eltüntetnek értékes építészeti örökséget, templomokat, római kori tárnákat.
Nos, az államfőnek (megint) igaza van. Valóban bátorság kell ilyesmihez, főleg a 2000-es tiszai szennyezés tragikus következményeinek ismeretében. Vagy nevezzük inkább vakmerőségnek? Erőszakoskodásnak? A remélt anyagi haszon – amely egyébként is kétséges – elég érv lehet vajon ilyen mértékű környezeti és kulturális romboláshoz?
Traian Băsescu szerint igen. Az ő politikai alapelve szerint ugyanis a cél szentesíti az eszközt. Ezt tudtuk, tudomásul vettük mandátuma(i) hosszú és végeérhetetlennek tűnő évei alatt. De innen odáig, hogy az államfő gyávának, bűnösnek nevezzen valakiket – konkétan: környezetvédelmi és kulturális minisztert, történetesen RMDSZ-eseket – azért, mert nem rajonganak feltétel nélkül a verespataki ciános kitermelés ötletéért, igencsak hosszú út vezet.
A ciánról egyébként tudtuk, hogy mérgező, de azt hittük, hogy csak akkor, ha az élő szervezettel közvetlenül érintkezik. Nos, a verespataki cián, minden jel szerint akkor is mérgez, ha csak beszélnek róla: a Roşia Montana Gold Corporation vállalat által az erdélyi településen alkalmazni kívánt vegyianyag máris megmérgezte az RMDSZ-en belüli légkört. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és a hosszú évekig Eckstein-Kovács Péter által vezetett Szabadelvű Kör jelenlegi elnöke közti nyíltlevél-váltás szinte előzménytelen módon tárja a világ elé a szövetség belső ügyeit, hogy ne mondjuk: szennyesét.
Szomorúan kell konstatálnunk, hogy az aranyláz láthatóan megfertőzte a magyar érdekvédelmi szervezetet is: Traian Băsescunak sikerült elhintenie a konkolyt az RMDSZ-ben. Hamupipőkének való munka lesz kiszemelni azt a búzából. Hozzá kellene látni...
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Román felirat került a nagyszalontai óvodára
A nagyszalontai intézmény fenntartója, úgy döntött, Arany László költő nevét kapja az óvoda. Annak vezetősége azonban ezt nem fogadta el.
Az intézményt is átnevezték, holott a város magyar lakossága és az intézmény fenntartója, a nagyszalontai önkormányzat azt szerette volna, hogy az óvoda a mesegyűjtő Arany László nevét kapja. Az óvoda vezetősége azonban ezt nem fogadta el, és Varázsfuvolára keresztelte az óvodát.
„Az önkormányzat utólag tett javaslatot az elnevezésre, pedig a vezető testületben van képviselőjük, szólhattak volna, ha mást akarnak. Mi nem akartunk senkit bántani az új névvel, ha ez valakiket sért, elnézést kérek érte – mondta Lia Butca, az óvóda igazgatója.
„Nem voltunk értesítve arról, hogy az óvoda nevet akar adni, és ezt a megbeszélést összehívják a testületben. Sem a polgármester, sem a helyi tanács képviselője nem volt jelen ezen a találkozón. Utólagosan tudtuk azt meg, hogy ezt a nevet kívánják adni az óvodának és nem veszik figyelembe Nagyszalonta múltját és hagyományait" – nyilatkozta Török László, Nagyszalonta polgármestere.
A több mint 380 gyermeket befogadó óvodában 11 magyar és 7 román tannyelvű csoport van, ám az épületben mégis csak részben kétnyelvűek a feliratok. A volt igazgató szerint a magyar pedagógusokat megfélemlítették, ezért nem álltak ki Arany László neve mellett.
„A Hófehérke óvoda fogta össze a magyar óvodai közösséget. Nem csak Nagyszalontán, hanem a településhez közeli magyar lakta településekről is. Ennek egy múltja van, tehát mikor elhangzik, hogy Hófehérke óvoda, az mond valamit, de a Fluierasul Fermecat, az szerintem nem mond semmit" – közölte Tóth Zsuzsa, az intézmény volt igazgatója.
Az új nevet az óvoda pedagógus tanácsa kezdeményezte, és a tanfelügyelőség hagyta jóvá. Az RMDSZ vezette önkormányzat döntését nem vették figyelembe. Az óvoda vezetősége most annyit ígér, hogy a román nyelvű Varázsfuvola feliratot a tanévnyitóig kétnyelvűre cserélik.
hirado.hu. Erdély.ma

Sutba dobott Horatius
Az egyetemi tanévhez lassan közeledve ideje lenne egy olyan kapun döngetni, amelyet talán sokan már lezártnak tekintenek. Miközben a jelen a digitalizáció korszakában igyekszik a kulturális örökséget maradandóvá tenni, és a világ vezető egyetemei könyvtáraikat digitalizált változatban is elérhetővé teszik hallgatóik számára, addig felénk visszájára fordult a helyzet.
A kolozsvári Történeti Múzeumban található, egykor több ezer kötetet számláló könyvtár az ország egyik leggazdagabb ókortörténeti és régészeti szaktára volt, kincsestára és kutatási lakomahelye egy olyan tudományág híveinek, amely amúgy is nehéz sorsra és küzdelemre van ítélve a tudományos munkát is megfertőző pénzügyi hajszában. Az említett könyvtár gazdag gyűjteménye számos intézmény, többek között a Központi Egyetemi Könyvtár és a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A gazdag könyvtár olyan országosan is ritkaságszámba menő köteteket tartalmaz, mint a Corpus Inscriptionum Latinarum, vagy számos latin és görög auktor kétnyelvű kiadását a XIX. századból. Évtizedeken át ez a könyvtár jelentette régész és történészhallgatók számára a kaput az őskor és az ókor felé, kutatóknak jelentett biztos alapot és kezdetet. Patinás szekrényei és egyedisége kellemessé tette a hangulatát és a klasszikusok fölött merengőknek templomi illatot ajándékoztak.
Jelenleg ez a könyvtár intézmények és személyes érdekek szégyenteljes harcának áldozatává válik. A botrányos körülmények között felújított és máig átadásra váró Történeti Múzeumban található könyvtárnak közel egyharmada a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A tavaly új székhelyet kapott Régészettudományi Intézet a Központi Könyvtárral történő sikertelen egyezkedés eredményeképpen könyvállományát elköltöztette a múzeumból, amelyhez jelenleg a hallgatók még nem juthatnak hozzá. A nemegyszer botrányba fulladt tárgyalások eredményeképpen Kolozsvár és egyben Erdély legnagyobb ókortörténeti és régészeti szakkönyvtára feldarabolódott, érdekháborúk áldozatává vált. A régi szekrények ma üresen állnak, folyóiratok hiányosan, nemegyszer rendszertelenül kénytelenek tudományukat szolgálni az amúgy is megcsappant hallgatóság számára. A siralmas helyzetet csak tragikomikusabbá teszi a könyvtárban dolgozók alacsony munkamorálja, szakmai hiányosságai és az arcukra ülő unottság.
A három intézmény közötti vita áldozatává lett, szétszabdalt könyvtár helyzete nemcsak az intézetvezetők felelőtlenségét jelzi, de a jövőbeni régész és történészhallgatók viszontagságos kálváriáját is elővetíti: megfelelő könyvtár nélkül az amúgy is válságos helyzetben lévő Történelem Kar hallgatóinak újabb nehézségek elé kell majd a jövőben nézni, nemcsak a kurzusokra való felkészülés, de kutatásaik terén is.
Az ókortörténeti könyvtár sorsa csak egy csepp a tanügyünket jellemző fekete levesből. Csepp, amelyben hallgatók fuldokolnak, és előbb-utóbb kénytelenek lesznek kimenekülni – távolra otthonuktól. Az ehhez hasonló jelenségek sokasága nemcsak, hogy nem vonzza, de mágneses ellenpólusként taszítja a fiatal kutatókat a gazdag és aktualizált külföldi könyvtárak felé.
Aki ugyanis – Kerényi Károly szavával élve – a religio academicinek szánja minden erejét és idejét, annak a tudomány és a kutatás életvitel, művészet. Vallás, amelyben hisz, amelyet akar és amelyért képes áldozatokat is hozni. Egy könyvtár feldarabolásával kutatóknak vágják el az útját, és hallgatóktól veszik el a lehetőséget a tanulásra.
Kell-e ennél nagyobb kudarc egy oktatási rendszernek vagy intézménynek?
T. SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Tőkés Eckstein-Kovács Péter lemondását követendő példának nevezte –
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti alelnök és Szilágyi Zsolt kabinetfőnök. Felvázolták az EP-alelnök főbb célkitűzéseit.
Szilágyi Zsolt kabinetfőnök elmondta: mivel lezárult egy időszak, és elkezdődött az Európai Parlament őszi ülésszaka, fontosnak tartották, hogy összefoglalják Tőkés László eddigi EP-képviselői és alelnöki tevékenységét, és felvázolják a főbb célkitűzéseket. Szerintük a következő tárgykörök és ügyek képezik ezek lényegét: a nemzeti és keresztény értékek képviselete, a kelet-közép-európai rendszerváltoztatás előmozdítása, a kisebbségi közösségi jogok kivívásáért folytatott küzdelem egy európai kisebbségvédelmi rendszer kialakítása távlatában, a kárpát-medencei magyarság érdekeinek védelme a közép-európai nagyrégió helyreállítása és kiépítése keretében, az üldözött keresztények és kisebbségi közösségek védelme, a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbeléptetése, illetve az intézményes európai-egyházi kapcsolatok kiépítése, a nyugat-balkáni és a keleti partnerséghez tartozó országoknak az EU-hoz történő csatlakozásának támogatása, Románia schengeni övezethez való csatlakozásának az elősegítése és az országhatárok átjárhatóságának munkálása, a cigányság jogainak védelme és emancipációja az európai cigánystratégia létrehozása és életbe léptetése által, a közvetlen polgári demokrácia eszközrendszerének kialakítása az állampolgársági kezdeményezés elfogadásával és alkalmazásával, valamint az európai környezetvédelem globális kitekintésű érvényesítése a cián alapú bányakitermelés betiltásával (Verespatak).
Egyaránt képviseli
Tőkés László hangsúlyozta: az Európai Parlamentben egyaránt képviseli a magyar és a romániai érdekeket. „Szívügyének” tekinti Románia schengeni csatlakozást, de ugyanúgy felvállalta a magyar érdekképviseletet is, például az anyaország féléves EU-elnöksége alatt. Úgy fogalmazott: számára természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseli, hiszen e két ügy egy egyesült Európában nem lehet ellentétben egymással. Ugyanakkor pozitív politikai konjukturának nevezte, hogy a néppárti frakciónak a tagja, mely tömörülésnek Schmitt Pál és Traian Băsescu államelnökök is a hívei, illetve a PDL és az RMDSZ EP-képviselői is ezen csoport széksoraiban foglalnak helyet.
A volt püspök magyar-magyar összefogásra buzdított, mert megítélésében ez „categoricus imperativus”, azonban szerinte „nem fog menni, ha folytatódik az RMDSZ verespataki politikája, amit Kelemen Hunor és Borbély László, az RMDSZ vezető emberei testesítenek meg, ha továbbra is a hatalom fogságában maradnak, ha gátolják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, és ha a magyar nemzetpolitika ügyében nem tisztázzák álláspontjukat”. Újságírói kérdésre válaszolva az EP-alelnök követendő példának nevezte Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos lemondását, meglátásában ezen tettével indirekt módon az RMDSZ opportunista és megalkuvó politizálására figyelmeztetett, mellyel nagy károkat okoz az erdélyi magyarságnak. Tőkés László Verespatakkal kapcsolatban megjegyezte: az európai regionalitás szellemében elképzelhetetlen lenne, hogy a fővárosban hozzanak egy ilyen jelentős, az egész Kárpát-medence szempontjából fontos döntést, anélkül, hogy megkérdeznék a helybélieket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro. Erdély.ma

Eltűnő emlékhelyek Arad megyében
Arad megyében tovább folytatódik a magyar történelmi emlékek pusztítása. Miután az utóbbi időben sorozatosan kriptákat törtek fel Menyházától Világosig, lebontották a déznai katolikus templomot, a borossebesi zsidó imaházat – most az utolsó nyomokat is eltüntették Borossebesen, elpusztították a régi temetőt.
A borossebesi elkerített régi temetőt munkagépekkel tették a földdel egyenlővé. Vannak olyanok, akiknek több generációjuk ebben a régi temetőben van eltemetve, ugyanakkor itt fekszik Dr. Kéri Imre is, aki Arad megye főorvosa volt, magyar királyi tanácsos és az MTA levelező tagja.
A helyi önkormányzat szerint teljesen törvényes, amit tesznek, mert a terület az önkormányzati tulajdon és utat, illetve lakónegyedet fognak építeni rá. A helyi magyarság csupán annyit tehet, hogy tehetetlenül nézi a gyalázatos rombolást. Erdély.ma